TOYOTA YARIS (4355 hír)

Hirdetés

TOYOTA YARIS hírek

Nehéz tavalyi éve után ismét a világelsőségre tör a Toyota
Csaknem ötszörösére, 121 milliárd jenre növelte profitját a Toyota a márciusi végig tartó megelőző üzleti éve utolsó...
2012. május 14. hétfő 12:00 -
Hibridekről tárgyaltak a magyar kormánnyal
Május 8-án fontos kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt a budapesti Kempinski Hotel, ahol a Toyota Motor Europe...
2012. május 10. csütörtök 17:56 -
A benzines csúcsmodellnél kétszer drágább az elektromos Toyota RAV4
Los Angelesben bemutatkozott az elektromos hajtású Toyota RAV4 szériaváltozata. 156 lóerős villanymotort kapott a szabadidő-autó.
2012. május 10. csütörtök 11:10 -
Budapesten ünnepelt a Toyota - fotó
Idén a budapesti Parlament épülete adott otthont a Toyota
2012. május 9. szerda 17:11 -
Bemutatkozott az elektromos Toyota RAV4
A Tesla fejlesztette a hajtásláncot Szerző: A5 Az USA-ban bemutatta a Toyota az első elektromos SUV-ját a RAV4 EV-t, amelyet a Tesla-val közösen fejlesztett a japán gyártó. A hírek szerint egy hagyományos RAV4 árárnak a duplájáért lehet majd hazavinni. A 154 lóerős villanymotorokat lítium-ionos akkumulátorcsomag táplálja, melynek feltöltése 6 órát vesz igénybe 230V-os hálózati töltőről. Az értékesítés még az idei évben elindul.
2012. május 8. kedd 19:58 -
Mégis csak jön a Toyota Supra utódja
Egy V6-os és két elektromotor hajtja a koncepciót Szerző: A5 A Toyota feltámasztja az öt évvel ezelőtti Supra utód tervét, és a válság elültével ismét arról szólnak a hírek, hogy néhány év múlva tovább bővül a Toyota FT-86-al megkezdődött sportos Toyoták száma. A hajtásról egy 400 lóerő körüli hibrid rendszer gondoskodhat, ahol a hátsókereket egy 3,5 literes V6-os forgatja, míg az elsőket villanymotorok.
2012. május 7. hétfő 08:00 -
A Google Lexus RX450h-ra cserélte a Priust (fotó)
Az Egyesült Államokban ezidáig elsősorban Toyota Prius hibridautókból állt a Google gépkocsiflottája, ám úgy tűnik...
2012. május 1. kedd 09:10 -
Az új Toyota sportautó lenyomta az MX-5-öt
A GT 86 nem csak a legendás Mazdánál volt gyorsabb a versenypályán, hanem az ikertestvérénél, a Subaru BRZ-nél is.
2012. április 30. hétfő 19:51 -
Új Toyota-koncepciók Tokióban - fotók
A Toyota Motor Corporation (TMC) kiállít 38 sorozatgyártású- és koncepcióautót, beleértve három világpremiert, itt a...
2012. április 24. kedd 17:37 -
Három új koncepciót mutatott be a Toyota Pekingben
Mindhárom a kínai piacra készül Szerző: A5 Három új koncepcióval érkezett a kínai seregszemlére a Toyota. Ezekkel a modellekkel főként a helyi vásárlókat akarja megfogni a japán gyártó, de a Dear Qui koncepció akár világ-körüli hódításra is indulhat. A Toyota elnöke, Akio Toyoda elmondta, hogy fontos nekik a kínai piac, és a lehető legjobb modellekkel szeretnék kiszolgálni a helyi vásárlókat.
2012. április 24. kedd 09:34 -
Vissza a gyökerekhez Peugeot 208 (2012) bemutató
Új háromhengeres benzinmotorokat is kap Szerző: Tordai Dénes Szebb, könnyebb, és ráadásul jobb vezetni, mint elődjét. Röviden így foglalható össze a Peugeot 208, amelyet teljesen új filozófia alapján terveztek. Az elképzelés és a kivitelezés is jól sikerült, remek kisautó lett a 208, amelyhez teljesen új fejlesztésű háromhengeres benzinmotorok is elérhetők lesznek a nyártól. Ajánlott cikkek: A Ford és a PSA Peugeot-Citroen a jövőben külön fejleszti a nagyobb dízelmotorokat Örök dilemma - Toyota Yaris 1,4 D-4D (2011) teszt Szövetségre lép a Peugeot és a GM
2012. április 20. péntek 12:30 -
Céges Mondeo helyett - Toyota Avensis 2.0 D-4D Sol-teszt
A kétliteres dízel Avensis az a modell, amellyel a Toyota komolyan betörhet a flottapiacra. Szebb, jobb, mint az előd, de ami lényegesebb: kevesebbet fogyaszt és olcsóbb is.
2012. április 20. péntek 09:25 -
Kis dízelek nagy csatája: Kia Rio-Suzuki Swift-Toyota Yaris összehasonlító teszt
Kevés takarékosabb autó létezik a piacon a Kia Rio, Suzuki Swift és a Toyota Yaris dízelmotoros változatainál. Mindegyiket más miatt lehet szeretni, de vajon melyik a legjobb vétel?
2012. április 18. szerda 13:15 -
Örök dilemma - Toyota Yaris 1,4 D-4D (2011) teszt
Gyors elérés cím: Toyota Yaris 1,4 D-4D (2011) teszt Kisautó dízelmotorral Szerző: Ruppert Márton Tavaly Dániában ismerkedtünk először a Toyota egyik legsikeresebb modelljével, a Yarissal, amely most másodjára járt a szerkesztőségünkben. Dízelmotorral ritkán ajánlunk kisautót, azonban a Yaris esetében nincs kétség, hogy az 1,4-es D-4D a legjobb választás. A tesztből kiderül, hogy miért.
2012. április 17. kedd 07:48 -
Ellentétek autója. Pedig Toyota
Végre, egy zűrmentes autó. Toyota Avensis, minden klappol, nem lesz itt semmi meglepetés. Tévedtem.
2012. április 16. hétfő 14:00 -
Elkészült az első full-hibrid Toyota Yaris
Hamarosan hazánkba is megérkezik Szerző: A5 A 2011-es Frankfurti Autószalonon debütált a Yaris Hybrid, amely az első full-hibrid változat a kisautó kategóriában. Fél évvel a hivatalos bemutató után elindult az európai gyártás, Franciaországban készülnek majd az öreg kontinensre szánt modellek. Hamarosan hazánkba is megérkezik a legtakarékosabb Yaris.
2012. április 12. csütörtök 09:21 -
Új autós műsor délben
Vasárnap délben várja a nézőket az Autogram című új autós műsor a Story 4-en. Teszten a Jaguar XJ és Toyota Yaris.
2012. április 8. vasárnap 11:00 -
Az Antarktiszon bizonyított a Hilux
-50 Celsius-fokos körülmények között is helyt álltak Szerző: A5 Repülőgép üzemanyaggal megtankolt Hiluxok mentek végig a világrekordnak számító Antarktiszi expedición. Az izlandi Artic Trucks jelentős mértékben módosította a pickup-okat, de a motort és a váltót érintetlenül hagyták. A Toyota ezzel ünnepelte a Land Cruiser 60. évfordulóját.
2012. április 2. hétfő 07:38 -
V8-as bitang lett a sportos Toyotából
A csere legalább házon belül történt a Lexus IS-F pokolian pörgő V8-asa került a legújabb Toyota sportkupé orrába.
2012. március 31. szombat 15:00 -
Magyarország legerősebb autója
Amikor megérkeztünk a Toyota Suprákkal zsúfolt standra, még nem gondoltuk, hogy hamarosan alapjaiban változik meg a véleményünk a Carstyling.hu Tuning Show-ról, és annak résztvevőiről. Mert hiába éreztük már negyedóra után, hogy a vaskeresztes Golfok, az agydaganatot okozó elektronikus zene, és a mindezt keretező felkészületlen biztonsági őrök miatt véget vetnénk az életünknek, egy csapásra megváltozott minden. A kiállítás legérdekesebb szegletében nem voltak fények, nem volt zene, sőt még szőnyeg sem. Volt viszont öt Toyota Supra, köztük az az 1988-as évjáratú példány, melyet tulajdonosa úgy mutatott be, hogy ez Magyarország legerősebb autója. Gergő, a tulajdonos azzal kezdte, hogy senki nem hisz neki, de ez már nem zavarja. Néhány éve ugyanis annyira belefeledkezett a sorhatos turbós sportautó tuningolásába, hogy már csak amerikai oldalakat nézeget, és közben folyamatosan a következő fejlesztési lépésen gondolkodik. Eddig egy új Mitsubishi Lancre Evo árát költötte el, ami soknak tűnhet, de mindjárt rájövünk, hogy minden forint jó helyre került. Félelmetes méretű turbó trónol a motorblokk mellett, a kívülről kopottas, magáról semmit el nem áruló autó motorterében. A tulajdonos rögtön megjegyzi, nagyobbat szerettek volna, hiszen a blokk elég túlméretezett, Dubaiban és Amerikában 2400 lóerős példányok pusztítják a gumit. Neki egyelőre nem ez a legfontosabb, mivel még a mostani összeállításnak sem tudták lemérni a teljesítményt. Ekkora csigákat használnak a versenykamionokon is, hiszen 3-tól 6 ezer köbcentiig megfelelő a Garrett GP 4788 típusa. Miközben belemérem a mobiltelefonomat, hogy legyen elképzelésük a méretéről, kiderül, hogy a motorblokk sem eredeti. Az újabb MK4-es Supra, háromezer köbcentise, vagy ahogy a típus kedves bolondjai emlegetik, a 2JZ motorkódú változat. A főtengely és a hengerfej is gyári, már mentek vele 10 ezer kilométert, néha még boltba is leugrik vele a gazdája, ha a másik autóját éppen javítják.  Az 1300 lóerő csak számított érték, az viszont kőkemény tapasztalat, hogy a hátsó drag gumik nem találják a tapadást, amikor az öreg Supra 200-as tempónál fekete csíkokat húz a pályára. Magyarország legerősebb mérőpadja éppen eddig a tempóig mér, ezt viszont harmadik sebességben eléri a dühöngő vadállat. Van tehát hová fejlődni, elsősorban végig jól tapadó pályára volna szükség. Más gond is van. Amikor 6 ezres fordulatszámnál felépül a töltőnyomás, hirtelen sokszáz lóerőt ugrik a teljesítmény, aminek hátsó futómű bölcsője sem tud ellenállni, enyhén elcsavarodik. Főként ezért, és a versenygyújtás hiánya miatt nem képes kevesebb mint 10 másodperc alatt futni a negyed mérföldet, vagyis a gyorsulási versenyek hivatalos távját. Ez sem rossz idő, de bőven lehet mér faragni belőle, állítólag. Gergő nem csügged. Már beépítette a megfelelő benzinpumpát. Az óránként 1000 liter üzemanyagot szállít elméletileg, közben készül a versenyelektronika, illetve már spórol az új futóműre.   
2012. március 31. szombat 10:33 -
Repülőgép-üzemanyaggal hajtott Toyota Hiluxok az Antarktiszon
Új fejezetet nyitott a sarki expedíciók történetében a legendás Toyota Hilux, amelyről régóta köztudomású, hogy extrém feladatokkal is képes megbirkózni: 70 000 kilométert teljesített a világ leghidegebb és legbarátságtalanabb környezetében.
2012. március 30. péntek 12:15 -
Titokzatos tanulmánnyal készül a Toyota New York-ra
Hamarosan kiderülnek a részletek Szerző: A5 A Toyota egy új négykerekűvel készül a New Yorki Autószalonra, amelyről egyelőre nem derült ki, hogy csak egy tanulmány, avagy egy széria érett modell. A közzétett fotókon látható, hogy a dizájnnyelv sokat változott a megszokott konzervatív vonaltól.
2012. március 28. szerda 08:21 -
Benzin nélkül autózik a Fidesz-képviselő
Az tutti-frutti! - állítja Glattfelder Béla arra, hogy 0,5 literes fogyasztással is elautózik a Toyota új, konnektoros hibridjével. A Fidesz EP-képviselője rajong a zöld autókért, de mégsem csökkentené az áfájukat, pedig úgy sokkal olcsóbbak lehetnének.
2012. március 28. szerda 07:00 -
Együtt fejleszt akkumulátorokat a BMW és a Toyota
Az új generációs akkumulátorokkal egy elektromos autó több száz kilométert is megtehet. A Toyota nagyobb tapasztalatáért cserébe megkapja a BMW hatékony dízelmotorjait.
2012. március 27. kedd 13:16 -
400 ezer forintot loptak egy autóból
Hétfőre virradóra egy bajai lakóház előtt lezárt állapotban parkoló, Opel típusú és Toyota típusú személygépkocsik...
2012. március 27. kedd 07:45 -
Talán lesz sorozatgyártású Lexus LF-LC, talán nem
Korábban már beszámoltunk arról, hogy még a Toyota autógyár vezetőit is meglepte, mennyire kedvezően fogadták a...
2012. március 27. kedd 07:10 -
Benzinest a dízel helyett?
Európai középkategóriás autókban ritka szerzet a szívó benzinmotor, de a japánok kitartanak a feltöltés nélküli konstrukció mellett. A Toyota Avensist a középső benzines motorral teszteltük, amely 147 lóereje alapján be is válhatna.
2012. március 23. péntek 07:00 -
Finoman beszólnak a franciák az Audinak
Egy kép többet mond száz szónál, megjelent az idei Le Mans-i 24 órás hivatalos plakátja. Az idén 80 éves legendás futam több szempontból is érdekes lesz. Először is - nagy meglepetésre - a Peugeot hivatalosan kivonult a sorozatból, helyette azonban jön a Toyota. A japán gyártó a TS 030-as hybriddel tér vissza a csodás helyszínre és úgy tűnik, nagyon-nagyon komolyan veszik a dolgot. Papp Tibivel kerestük az autót Genfben, de nem hozták el, helyette egy videót mutattak, ami lényegében ez volt, kicsit profibb feldolgozásban. Tudják, milyen az, amikor berobban a V8-as trolibusz? Adjanak hangot! Ha azt hinnék, hogy a hybrid-versenyautók esélytelenek LMP1-ben a dízel Audikkal szemben, akkor tévednek. Már a tavalyi technikai szabályzat is pár literrel nagyobb üzemanyagtankot engedélyezett nekik, és ez a pár liter nagyon sokat számíthat. Ráadásul a Toyota nem kezdő sem a hybridhajtás, sem a hosszútávú versenyek terén. Kemény meccs van kialakulóban, a belépőjegy 69 euró, sátrazni lehet. És az ominózus plakát? A Peugeot minden hazai sikertelensége iránt érzett bosszú egy képben? Tessék: Persze tudjuk, hogy az Audi sem alszik, a rutin és a kipróbált pilóták készen állnak. VW-csoport kontra Toyota, az autóipar gigantikus összecsapására van kilátás június 16-17-én. A Peugeot ex-pilótáját, Anthony Davidsont már be is szippantotta a Toyota. Azt a Davidsont, akinek én nagy csodálója vagyok, már csak azért is, mert 2010-ben ott voltam, amikor iszonyatos tempóval, mindent kockáztatva próbálta menteni a Peugeot becsületét. És éjszaka gyorsabb volt, mint nappal, valahogy így: Autósport-rajongóknak kötelező! 
2012. március 21. szerda 11:04 -
Jól fogy az új hibrid Toyota
A Toyota közleménye szerint igen jól startolt a Prius modellcsalád legújabb tagja, a Prius C, amely kevesebb, mint...
2012. március 17. szombat 12:21 -
1100+ lóerős Toyota Supra a Tuning Show-n!
Az idei Autó-Motor-Tuning Show-n nagy erőkkel vonulnak fel a honi Supra tuningolók: az RMS és a Tuningaruhaz.hu csapata az ország legerősebb Supráját hozza el a kiállított versenyautóik közé!
2012. március 13. kedd 15:49 -
Az emberek Lexust akarnak, vadat és szexit
A Toyota luxusmárkájaként emlegetett Lexus a januári Detroiti Autószalonon mutatta be az LF-LC névre keresztelt...
2012. március 13. kedd 09:00 -
Fűszer nélküli élet Toyota Avensis 2.0 D-4D ű(2011) teszt
Gyors elérés cím: Toyota Avensis 2.0 D-4D (2011) teszt Érzelemmentes konstrukció A-ból B-be Szerző: Ruppert Márton A 2011-es Frankfurti Autószalonon bemutatott Toyota Avensis nemrég járt szerkesztőségünkben, méghozzá a rendesen átdolgozott 2.0 literes D-4D motorral, amely takarékosabb és csendesebb lett. Megnéztük, hogy milyen eséllyel indul az új modell a konkurensekkel szemben és az is kiderül mai tesztünkből, hogy mire számít az új Avensis-szel kapcsolatban a Toyota hazánkban.
2012. március 12. hétfő 08:44 -
Priusa lett a fideszes képviselőnek
Hat hónap múlva megérkezik a hazai Toyota márkakereskedésekbe a Prius otthoni hálózatról is tölthető változata, a...
2012. március 9. péntek 20:45 -
Újra élményautót gyárt a Toyota
A tavalyi év legjobban várt sportautóját, a Toyota GT 86-ot élőben is megcsodálhattuk. A hátsókerék-hajtású modell erős szívómotort, mutatós karosszériát kapott, és visszatért a kvarcóra. Az ára magasabb, mint ígérték.
2012. március 9. péntek 13:06 -
Offenzívát indít a Toyota
A sorozatos visszahívások és a tavaly márciusi természeti katasztrófa miatt jelentős értékesítés-visszaesést elszenvedett Toyota ismét világpiaci elsőségre tör.
2012. március 8. csütörtök 14:00 -
A PURE a Toyota egykori gyárába költözik
Szerző: A5 A Toyota egykori F1-es csapatának gyárába költözik a PURE, ahol a japán cég világszínvonalú tesztpadjain készíthetik fel turbómotorjaikat. Craig Pollock azt mondja, nagyon jól állnak a fejlesztésekkel, és amiatt sem aggódik, hogy nem fognak partnereket találni 2014-re.
2012. március 8. csütörtök 13:06 -
A Toyota bázisára költözik a PURE
A Toyota Motorsport kölni főhadiszállásán folytatja a Forma-1-es debütálásra való felkészülést a 2014-ben független motorgyártóként csatlakozó PURE nevű vállalat.Tovább
2012. március 8. csütörtök 12:37 -
F1: A Toyotához költözött az új motorgyártó
A Forma-1-be 2014-ben beszállni kívánó új, független motorgyártó, a PURE a Toyota egykori F1-es központjába költözött.
2012. március 8. csütörtök 11:30 -
Támadásba lendül a Toyota
A sorozatos visszahívások és a tavaly márciusi természeti katasztrófa miatt jelentős értékesítés visszaesést...
2012. március 7. szerda 17:50 -
Szupertakarékos városi hibrid a Toyotától
Nincs 800 kilogramm a Genfi Autószalonon bemutatott Toyota FT-Bh tanulmány. Benzinmotorja kéthengeres.
2012. március 7. szerda 12:45 -
A Toyoták a legjobb vételek az USA-ban
A Consumer Reports összeállítása szerint Szerz?: A5 Az amerikai Consumer Reports magazin minden évben összeállítja éves listáját a legjobb autópiaci vételekről. Az idei döntésük szerint a 10 kategória felében Toyota modell végzett, de Infinitit, Chevrolet-t, Subarut, Hyundai-t és Fordot is találunk a listán.
2012. március 5. hétfő 06:21 -
Kabrió készül a Toyota GT-86-ból
Vászontetőt kap a lemez helyett Szerző: A5 Egy amerikai autós szaklap szerint érkezik a Toyota GT-86 nyitható tetejű változata, amely a hírek szerint vászontetővel készül. A japán gyártó még nem erősítette meg a híreket, de nem is cáfolta. Egyelőre pletykaként kezeljük, ugyanis a kabrió kivitel jelentős tömegtöbblettel rendelkezhet, ami az autó karakterét teljesen elronthatja.
2012. március 2. péntek 14:34 -
Hibriddel is indul Le-Mans-ban az Audi
Először csaphat össze a dízel és a benzines hibrid hajtás az idei Le Mans-i 24 órás autóversenyen.  A Toyota az új TS-003 kódnevű benzines hibridjével készül a versenyre, míg az Audi most mutatta be a turbódízel R18-as hibrid változatát.
2012. március 1. csütörtök 15:16 -
Csak 2,1 litert fogyaszt a konnektoros Prius
A Toyota elárulta a nyártól megvásárolható, konnektorról tölthető Toyota Prius fogyasztását és hatótávolságát.
2012. február 29. szerda 12:51 -
Így vezeti egy igazi profi a Lexus LFA-t - videó
Alex Wurz korábbi Forma-1-es pilóta, a Toyota újraszerveződő Le Mans-i együttesének versenyzője kipróbálta a Lexus...
2012. február 27. hétfő 14:05 -
Flottában támad az új Toyota Avensis
A ráncfelvarrott, de az importőr által új Toyota Avensisként bemutatott középkategóriás tágas kombiként és kényelmes...
2012. február 23. csütörtök 16:45 -
Összehasonlító teszt: Hyundai i40 - Toyota Avensis
Méretben és teljesítményben alig különbözik a két dízelmotoros limuzin, kettejük listaára között viszont igazi szakadék tátong. Kíváncsiak voltunk, mit kezd egymással a Toyota Avensis és a Hyundai i40.
2012. február 22. szerda 08:00 -
Csökken az igény a PSA-Toyota kisautóra
Visszafogja termelését a cseh TPCA autógyár, amely a Citroën, Peugeot, Toyota legkisebb autónak gyártását végzi.
2012. február 20. hétfő 13:05 -
Kevesebb Toyota, Peugeot és Citroen készül - kevesebb munkással
Májustól visszafogja termelését a TPCA autógyár Csehországban, mert csökken a kereslet a kisautók iránt.
2012. február 20. hétfő 12:40 -
Megszorongatná a Passatot - Toyota Avensis 1.8 Executive-teszt
Racionális érvek alapján nehéz lesz ellenállni az új Avensisnek, amely sportosabban néz ki, jobb vezetni, a felszereltsége is javult, és még olcsóbb is lett.
2012. február 20. hétfő 09:10 -
Már sportautóból is van fapados
Lecsupaszította legújabb közös fejlesztésű sportautóját a Toyota és a Subaru, így alkalmasabbak tuning vagy versenyautó alapnak, és még olcsóbbak is. Egyelőre csak Japánban kaphatók.
2012. február 12. vasárnap 11:25 -
Davidsonnal és Buemivel erősít a Toyota Le Mans-i csapata
Két jónevű versenyzőnek is mentőövet dob a Toyota Le Mans-i csapata: a japán egylet szerződtette a Peugeot kivonulásával munkanélkülivé váló Anthony Davidsont, valamint a Toro Rossótól kirúgott, a Red Bullhoz tesztpilótaként visszatérő Sebastien Buemit.
2012. február 10. péntek 16:46 -
F1: Buemi is indul Le Mans-ban
A Toyota megszerezte Sebastien Buemit és Anthony Davidsont, a két pilóta Le Mans-ban indul a TS030 Hybriddel.
2012. február 10. péntek 16:00 -
Kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai minibusz bérelte ki magának a Fordok, Volkswagenek, Opelek és Hondák uralta listán.
2012. február 9. csütörtök 17:00 -
Így táncol két Toyota GT-86 - videó
Sokat kellett várni a Toyota új sportkocsijára, a GT-86-ra, de nem hiába. Ha a forma kicsit visszafogott is lett, az autó technikájában nem csalódhatnak leendő tulajdonosaik. Japán driftereknek is bevált az új modell, a videón látható, hogy micsoda könnyedséggel táncoltatják az autók farát.
2012. február 7. kedd 16:01 -
Nagyon nyomul a Toyota
A Toyota Motor Corp. sikeres költségcsökkentési programjának köszönhetően megemelte idei eredmény-előrejelzését a természeti katasztrófák és az erős jen miatt elszenvedett hátrányok ellenére is.
2012. február 7. kedd 12:00 -
Új! Toyota márkakereskedő és szerviz (Németország)
Toyota márkakereskedő és szerviz (28) Ország: Németország Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2012-02-04 19:02:43
2012. február 4. szombat 19:02 -
Hibrid Audi küzd meg a Toyotával
Úgy tűnik, az Audi nem hagyja csak úgy, hogy a Toyota győzzön először hibridhajtással Le Mans-ban.
2012. február 3. péntek 12:00 -
Videón a "Batmobile hangú" Toyota TS030 Hybrid Le Mans Racer
A Toyota idén részt vesz a Le Mans-i 24 órás viadalon, méghozzá egy egészen érdekes hibrid járművel. A TS030 gyári kódjelű hibrid versenyautóban egy 3,4 literes V8-as motor gondoskodik a hátsó kerekek hajtásáról, míg a villanyos egység az elsőket hajtja. A videón hallható, amikor tisztán elektromos módban megy az autó.
2012. január 30. hétfő 09:44 -
Így száguld a Toyota hibrid Le Mans-i rakétája - fotók, videó
Átesett az első alaposabb tesztelésen a Toyota új hibrid Le Mans-i rakétája, a TS030 Hybrid, amelyet a három versenyző, Alex Wurz, Nicolas Lapierre és Kazuki Nakajima nyúzott három napon át a dél-franciaországi Paul Ricard versenypályán.
2012. január 28. szombat 14:15 -
F1: Heidfeld a Toyotához megy
Nick Heidfeld három futamon ül be idén a tartóssági autóversenyzésbe idén visszatérő Toyota versenyautójába.
2012. január 27. péntek 16:00 -
Már tesztelik a Toyota hibrid Le Mans-i rakétáját - fotók
Egyelőre még a típusjele sem ismeretes a Toyota vadonatúj Le Mans-i rakétájának, de a múlt héten már elkezdődött az autó felkészítése a dél-franciaországi Paul Ricard aszfaltcsíkon.
2012. január 21. szombat 13:05 -
F1: A Pirelli bajban a tesztautóval
A csapatok gyanakvása és féltékenysége miatt a gumiszállító Pirelli fejlesztési munkája kezd ellehetetlenülni, ugyanis az elavult Toyota helyett nem kap új tesztautót senkitől.
2012. január 20. péntek 16:30 -
Újra a General Motors a legnagyobb autógyártó
Az amerikai autógyártó több mint kilencmillió autót adott el tavaly, ezzel jelentősen meghaladta a Volkswagen és a Toyota értékesítési eredményét.
2012. január 20. péntek 12:00 -
Erőgépet faragtak a Toyota két kisautójából
Újabb kompresszoros prototípust készített az iQ-ból, a Yarist pedig felturbózta a Toyota tuningcége. Sportváltozatok helyett egyelőre a kisszériás átalakításokat kínálják Japánban.
2012. január 19. csütörtök 08:05 -
Gazoo Racing Toyota Yaris Turbo Concept
A Toyota ezúttal is motorsport partnere, a Gazoo Racing közbenjárásával vitt egy kellemesen felhúzott gépet a múlt héten lezajlott Toyo Auto Salon-ra. Az alapot a legfrissebb Yaris - vagy ahogyan odakint ismerik: Vitz - háromajtós példánya jelentette, mely már csak foltokban emlékeztet gyári önmagára.
2012. január 18. szerda 00:02 -
Nem bírt a Toyotával egy autótolvaj Karcagon
Nem tudta beindítani a Toyota Hiace-t egy autótolvaj hétfő este Karcagon: a helyszínről meglépett ugyan, de a rendőrök...
2012. január 17. kedd 13:20 -
A nap képe: még a Toyota Land Cruiser sem bírt a hargitai hóval
Emberek egy árokba dőlt autót próbálnak kiszabadítani a Madarasi Hargitáról lefelé vezető úton január 14-én.
2012. január 16. hétfő 06:20 -
Lakóautó, Toyota Prius alapon
Ha Toyota Prius átalakításról esik szó, az első reakció leginkább egy őszinte fejcsóválás lehet. A jó alapnak hírből sem mondható egyterűhöz láttunk már néhány érdekes próbálkozást nagyobb nevektől is, a most hétvégén Tokióban bemutatott konverzió azonban, formára biztosan a legmeghökkentőbb mind közül. De legalább hasznos.
2012. január 15. vasárnap 13:14 -
Ez lenne a következő Toyota Prius?
A Toyota Detroitban bemutatott hibrid tanulmányautója kiforrottságát, decens formáját tekintve akár a következő generációs Prius alapja is lehet.
2012. január 14. szombat 07:00 -
Csak egy kombi Toyota, ne nézd meg!
Na jó, csak vicceltem, egész jól néz ki ez az autó, ezért osztom meg veletek. Újabb japán, ami tetszik. Van már kb. öt. :)
2012. január 13. péntek 19:07 -
Dakar 2012: Roma a nap legjobbja, Peterhansel őrzi a vezetést
Nani Roma, az X-Raid Mini katalán kiválósága harmadik részsikerét aratta a 2012-es Dakar-rali tizedik szelektív szakaszán, Iquique és Arica között, ahol az összetettben vezető márkatársát, Stephane Peterhanselt utasította maga mögé. Remekelt a Toyota Hilux-szal versenyző 2009-es győztes, Giniel de Villiers is, aki a Hummer műszaki problémáját kihasználva a 4. pozícióba szorította Robby Gordont.
2012. január 11. szerda 20:50 -
A jövő Toyota Priusa Detroitban
A Detroiti Autószalonon állította ki NS4 névre keresztelt tanulmányát a Toyota. Akár az új Prius is megszülethet az autóból.
2012. január 11. szerda 14:45 -
A jövő Toyota Priusa Detroitban
A Detroiti Autószalonon állította ki NS4 névre keresztelt tanulmányát a Toyota. Akár az új Prius is megszülethet az autóból.
2012. január 11. szerda 11:46 -
A Toyota új arcával jön a hibrid Yaris
Nyilvánosságra hozták az első hivatalos fotókat a Toyota Yaris hibrid változatáról. Hivatalosan a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be az új modell.
2012. január 10. kedd 19:25 -
A Toyota új arcával jön a hibrid Yaris
Nyilvánosságra hozták az első hivatalos fotókat a Toyota Yaris hibrid változatáról. Hivatalosan a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be az új modell.
2012. január 10. kedd 12:26 -
Útzár: kidöntötte a villanyoszlopot a Toyota
Hétfő reggel egy Toyota típusú személyautó - eddig tisztázatlan körülmények között - a 451-es főút 20-as kilométer szelvényénél egy villanyoszlopnak ütközött.
2012. január 9. hétfő 08:41 -
Új Yaris : A csibéből kakas lett
A Toyota Yaris hozta a triviális japán sztereotípiát: unalmas volt, de becsülettel tette a dolgát. Kérdés mire elég midez ingerekre mohó mindennapjainkban.
2012. január 8. vasárnap 14:00 -
Megújul a Citroën C1, a Peugeot 107 és a Toyota Aygo
A PSA-konszern és a Toyota közös miniautói elsősorban formai változásokon mennek át, de megjelenik rajtuk a LED-es nappali fény is.
2012. január 5. csütörtök 16:40 -
Dakar 2012: lelépett a navigátor, feladta a futamot az argentin Toyota-menő
Szerdán még remekelt és a szenzációs 2. időt autózta a Toyota Hilux volánja mögött az argentin menő, Orlando Terranova, csütörtökön viszont már a rajt előtt kénytelen volt feladni a 2012-es Dakar-ralit. Az ok: navigátora, a korábban Robby Gordon mellett másodpilótáskodó Andy Grider családi okokra hivatkozva lemondta a további szereplést.
2012. január 5. csütörtök 16:35 -
Felfrissül a Citroën C1, a Peugeot 107 és a Toyota Aygo
Bár többen modellváltást vártak, egyelőre csak egy frissítést kapott a Citroën C1, a Peugeot 107 és Toyota Aygo triója. Mindhárom mini hasonló módon újul meg, minden modell többek között LED-es menetfényt kap, valamint új anyagokat és extrákat köszönthetünk az utastérben. Az 1.0 literes, háromhengeres motor még takarékosabb lett, és már a franciákhoz is kérhető robotváltó.
2012. január 5. csütörtök 16:17 -
Megújult a Toyota Aygo
Követve rokonait a Toyota Aygo is új fazonban folytatja pályafutását. A kis autó takarékosabb, mint korábban.
2012. január 5. csütörtök 15:00 -
Dakar 2012: De Villiers szerint dobogóesélyes az új Toyota Hilux
Szakaszt ugyan még nem nyert a 2012-es Dakar-ralin a viadal 2009-es győztese, Giniel de Villiers, ám az első négy nap után a dél-afrikai klasszis szereplése a legkellemesebb meglepetések közé sorolható. Főként annak fényében, hogy versenygépe, a Toyota Hilux egy új konstrukció, amit októberben vezetett először.
2012. január 5. csütörtök 10:15 -
ACC Vellfire - Showbusz a köbön
Az air-ride futóművekkel foglalkozó amerikai ACC tuning cég készítette el ezt a Toyota Vellfire demó autót, amelyet elvitt a las vegasi SEMA Show-ra, sőt a Tokiói Autószalonra is.
2012. január 4. szerda 20:22 -
Kémfotók az új Toyota Corolláról
A Toyota megkezdte az új Toyota Auris közúti tesztelését. Itt vannak az első képek az autóról, amely várhatóan visszakapja régi nevét, azaz Corollának hívják majd
2012. január 4. szerda 15:00 -
MS Design Auris Race
Az osztrák MS Design a Toyota Aurishoz dolgozott ki Race néven tuning programot. Spoilerek, felnik, ülések különböző színekben.
2011. december 30. péntek 13:01 -
Ismét felfrissült a legnagyobb Toyota Land Cruiser
Újra felfrissítette a Toyota a legnagyobb terepjáróját, a V8-as motorral szerelt Land Cruisert. Az évtizedek óta sikeres modell csak külsőre változott, a lemezek alatt változatlan a technika. Az európai modellt 2012 tavaszán, a Genfi Autószalonon mutatják be a gyáriak.
2011. december 28. szerda 16:20 -
F1 - Celeb: 5 milliót adtak egy Toyotáért
A volt forma-1-es csapat, a Toyota számos relikviát bocsátott aukcióra, hogy az év eleji japán cunami és földrengés sújtotta embereket támogassa a befolyt pénzzel. Egy autómásolatért 5 millió forintot kaptak.
2011. december 28. szerda 12:51 -
A jövő autója a Toyota szerint...
Nem csak autó, hanem interaktív telekommunikációs eszköz, vagy akár handulatvilágítás is lesz egyben.
2011. december 27. kedd 07:00 -
Tizenkét vadonatúj Toyota Hiluxot vásárolt a brit E-On - fotók
Tizenkét vadonatúj Toyota Hilux Double Cab típusú járművet vásárolt karbantartó részlege számára az E-on...
2011. december 25. vasárnap 16:05 -
Kilábal nehézségeiből a Toyota
A Toyota a cégvezetés várakozásai szerint jövőre maga mögött hagyja idei nehézségeit. A cég a tavaszi japán természeti és atomkatasztrófa előtt még a világ vezető autógyártója volt.
2011. december 22. csütörtök 15:00 -
Jövőre kilábal idei nehézségeiből a Toyota
A Toyota a cégvezetés várakozásai szerint jövőre maga mögött hagyja idei nehézségeit, a cég a tavaszi japán...
2011. december 22. csütörtök 13:50 -
A természet kiütötte a Toyotát
Tovább zuhan a Toyota értékesítése. A japánban történt természetei katasztrófa után a thaiföldi árvíz is rontotta a japán gyár helyzetét.
2011. december 10. szombat 08:00 -
Jóval alacsonyabb nyereségre számít a Toyota
A Toyota Motor japán járműgyártó jelentősen rontott a március végén záródó pénzügyi évre vonatkozó nyereség...
2011. december 9. péntek 14:36 -
Kicsit pánikol a Toyota
A Toyota Motor japán járműgyártó jelentősen rontott a március végén záródó pénzügyi évre vonatkozó nyereség előrejelzésén az erős jen, illetve a thaiföldi árvizek miatti termeléskiesés miatt.
2011. december 9. péntek 11:51 -
Merészebb Toyota modellek jöhetnek
A Toyota vezérigazgatója Akio Toyoda merészebb és frissebb formavilágot vár új modelljeiktől. A jövő Toyotáinak a gyártó jelenlegi filozófiája mellett tetszetősebbnek is kell lennie, nem elég a takarékosság és a megbízhatóság. A japán vezér Tokuo Fukuichi-t nevezte ki a tervezői csoport vezetőjének, aki korábban a Previát tervezte.
2011. december 8. csütörtök 14:26 -
Hankook abroncsokat kap a Toyota iQ
A dél-koreai Hankook Tire Co.
2011. december 8. csütörtök 13:50 -
Bemutatkozott BRZ GT3000 egyik ellenfele
Nem sokkal azután, hogy a Subaru bemutatta a japán SuperGT-re érkező versenyautóját, a BRZ GT3000-et, a Toyota is előrukkolt saját új jelöltjével, ugyanis az eddig preferált Axio nyugdíjba megy.
2011. december 7. szerda 17:53 -
BMW dízelmotorokat vásárol a Toyota

2011. december 6. kedd 19:21 -
Vezettük az új élmény-Toyotát
Miközben már a Porsche 911-es is a puhulás útjára lépett, a Toyota kifejlesztett egy ízig-vérig faj- és vegytiszta sportkocsit. Japánban próbáltuk a GT 86-ost.
2011. december 6. kedd 15:20 -
Luxusautók tömegkarambolja Japánban
Japán történetének talán legköltségesebb karambolját jegyezték fel a szigetországban, ahol nyolc Ferrari, egy Lamborghini, három Mercedes Benz és egy Toyota Prius ütközött egymásnak.
2011. december 5. hétfő 11:57 -
Animációs filmen a Subaru BRZ pályautója
A Subaru BRZ a Toyota GT 85-tel közösen mutatkozott be a Tokiói Autószalonon. Mindkét gyártónak rendkívül fontos a sportos modell, még pályautót is építenek belőle. A Subaru versenygépe már el is készült, és egy számítógépes animáció is látható róla, amely olyan élethű, mint egy valódi felvétel.
2011. december 5. hétfő 09:15 -
GRMN SPORTS HYBRID Concept II a Toyotától
A Tokio Motor Show-ra látogatók idén a Toyota MR2-re épült koncepcióját is megtekinthetik. A GRMN Sports Hybrid Concept nevű járművet a gyártó a vele együttműködő motorsport partnerrel, a Gazoo Racinggel karöltve fejlesztette ki.
2011. december 2. péntek 14:23 -
Markáns, de a Toyotától többet várnék - Toyota Yaris 1,33-teszt
Az új Yaris felhagyott néhány egyedi megoldásával, de cserébe jobb autó lett.  Végre markáns a megjelenése, és a felszereltsége mellett az árába sem lehet belekötni, de egy Toyotától fájó pont, hogy a motorkínálat nem fejlődik.
2011. december 2. péntek 12:30 -
BMW-motor a Toyotákban
A BMW csoport és a Toyota Motor Corporation (TMC) középtávú együttműködési megállapodást kötött új generációs...
2011. december 1. csütörtök 17:41 -
Gombnyomásra kap új külsőt a Toyota tanulmányautója
A Tokióban bemutatott Toyota Fun Vii-ben egy háromdimenziós asszisztens segíti az utazást.
2011. december 1. csütörtök 16:10 -
BMW-dízelek lesznek a Toyotákban
A Toyota és a BMW hivatalos közleményben erősítette meg, hogy közösen fejlesztenek alternatív technológiai megoldásokat.
2011. december 1. csütörtök 16:00 -
Születőben a BMW és a Toyota együttműködése
Több német újság állítása szerint is nagy az esély arra, hogy a jövőben a BMW és a Toyota együttműködjön a dízelmotorok és a hibridek fejlesztésében.
2011. november 29. kedd 18:30 -
Hivatalos fotókon az új Subaru sportautó
A Toyotával közösen fejlesztett hátsókerék-hajtású sportautó Toyota verzióját már bemutatták, ezért a Subaru sem titkolja tovább az autó kinézetét. Pár apró különbség van csak.
2011. november 29. kedd 17:03 -
Íme, a Subaru BRZ - galéria
Aki látta a napokban nyilvánosságra hozott Toyota GT-86 fotóit, az már nem fog különösebben rácsodálkozni a tegnap...
2011. november 29. kedd 15:01 -
BMW dízel kerülhet a Toyotákba
Állítólag a Toyota és a BMW egyezséget köt, amely nyomán a japán gyár hibrid technológiáját használhatná a német gyártó, aki cserébe dízelmotorokat szállítana.
2011. november 29. kedd 14:10 -
Bemutatkozott a Subaru új sportautója, a BRZ
Kicsivel a Toyota után a Subaru is lerántotta a leplet közösen fejlesztett sportautójukról. Meglepetésre a BRZ még annyiban sem különbözik a GT 86-tól, amennyire azt a korábbi képek sugallták. A 2+2 üléses, hátsókerekes sportautót egyelőre egy 200 lóerős boxermotor hajtja, de később jöhet egy 300 lóerős változat.
2011. november 29. kedd 11:16 -
Végre egy sportos Toyota - GT 86-bemutató
A Tokiói Autószalon leplezik le a boxermotoros, hátsókerekes, 200 lovas GT 86-ot. Jövő nyáron már nálunk is kapható lesz a Toyota legújabb sportautója.
2011. november 29. kedd 09:34 -
Japán batár - Toyota Hilux 3.0 D-4D (2011) teszt
A Frankfurti Autószalonon bemutatott Toyota Hilux már idehaza is megrendelhető. Az új orral és némi technikai tartalommal fűszerezett pickup az egyik, ha nem a legjobb vétel a hazai piacon. Egyedül az új Ranger taszíthatja le a trónról.
2011. november 28. hétfő 14:01 -
Itt van végre a Toyota GT-86
Hónapok óta éreznek különféle forrásból hol jobban, hol rosszabbul sikerült kémfotók a Toyota legújabb 2+2 üléses...
2011. november 28. hétfő 10:21 -
Megjött a Toyota élményautója
A praktikus és családi modelleken túl ismét lesz sportkocsi a Toyota kínálatában. A Subaruval közösen fejlesztett GT 86 nem nagy teljesítménnyel, hanem a remek súly/lóerő aránnyal alapozza meg a dinamikáját.
2011. november 28. hétfő 08:53 -
Hivatalos: Itt a Toyota GT 86, az FT-86 szériaérett változata
A Toyota végre bemutatta a Toyota FT-86 Concept szériaérett változatát, amely GT 86-os névre hallgat. A japán sportkocsiban a Subarutól érkező négyhengeres boxermotor dolgozik, amely kereken 200 lóerőt teljesít. Az utastérben is a sportos hangulat köszön vissza. A menetteljesítmények és az autó tömege még ismeretlen.
2011. november 28. hétfő 08:27 -
Lexus IS-F Circuit Club Sport
A Lexus nem feledkezett meg a tavalyi Tokio Auto Salonon bemutatott, akkor még koncepció módban lévő IS-F Circuit Club Sportról. A Toyota Racing Development által készített csomag már gyártása kész állapotban van és nem titkoltan a rivális márkák sport verzióinak, például a BMW M3 GTS ellenfelének szánják.
2011. november 26. szombat 16:25 -
Az erős jen miatt Európában erősít a Toyota

2011. november 25. péntek 09:33 -
Európában erősít a Toyota
Bővíti európai termelési kapacitását a Toyota. A japán gyár jövőre újra világelső lehet, de idén be kell érnie a harmadik hellyel.
2011. november 25. péntek 07:00 -
Európában erősít a Toyota
A jen erősödése miatt elsősorban Európában bővíti gyártását a Toyota.
2011. november 24. csütörtök 17:53 -
A japán belpiac csodái
Nagy Tibor olvasónk Japánban járt, ami számára maga a nirvána, hiszen a régi japán autók nagy szerelmese. Természetesen annyit fotózott, amennyit csak bírt és tényleg érdekes, kicsit ufószerű dolgokat látott. Fogadják szeretettel képeit, megtekinthetők a képre kattintva, a galériában. És köszönjük! Szia Pista, Pont most nézem a tegnapi adásotokat - adásidőben nem ment, tegnap délután érkeztem haza, 23 órás út, elfáradtam na. Elöljáróban annyit, hogy autóbuzi vagyok és rettentően szeretem a japán autókat, főként a belpiacos, 60as, 70es években gyártott gépeket, a Celica 2000GT, vagy a Skyline széria (a régi 2000-estől az R34-ig, a jelenlegi Skyline gt350/ Infiniti g35 már más világ) a kedvenceim... Néhány évvel ezelőtt írtam is egy ideig egy mára már kopottasabb nevű (és néhány évvel ezelőtt egy csúnya perben megtépázott) autós lapnak, de szakmabelinek nem mondanám magam.) Néhány szó, a japán autózásról, autókról általában: Egy hetet töltöttem kint, jobbára tárgyalásokon, leginkább reggel/este jártam a várost, fotóztam, így sok kép éjszakai... Az utak tükörsimák, így nagyon sok porig ültetett gép van az utakon. Maximák, régi Lexus Ls-ek, skyline-ok, Datsun 510-ek, Toyota Crown-ok és még sorolhatnám. Nem csak boyracerek, meglett öregurak is... még egy bosozoku stílusú talán toyota-t is láttam a vonatról... Minden autó csillog-villog, de tényleg mindegyik. Utcán általában nem parkolhatsz, kivéve néhány erre kijelölt helyet, de út mellett, párhuzamosan nem láttam sehol autókat, ehelyett garázsokban és parkolóházakban pihennek az gépek, vagy a ház előtt kialakított kis helyen. Emiatt nagyon sok szépségről lemaradtam, jó lett volna bejutni parkolóházakba - már amelyik persze nem liftes -, de talán legközelebb. Ízléstelen autót nem sokat láttam, de amit igen, arról küldöm is a képet, minden eddig látottat felülmúlt... Nagyon sok autóban van utólagos xenon, rengetegen járnak ködlámpával, viszont ha megállnak a pirosnál, leveszik helyzetjelzőre. Hogy miért? "Ne zavarjam a szemben állót" - volt a válasz... Hatalmas alukerekek, peres gumik még a legújabb lexus ls-en is, biztos a már említett jó utak miatt. Európai autóból leginkább Mercedes van (CLS, SL, C), utána sorban, BMW, Audi és itt nagyjából vége is a sornak. Egy-egy Astra(!), Peugeot 207sw, RCZ, Citroen DS3, vagy Maybach azért feltűnik erre-arra. A taxik néhány típusból kerülnek ki, főként régebbi Toyoták, de új Lexust is láttam. az üléseken csipketerítő, sofőrök mind 60 felett, a bal hátsó ajtó automatikus. Még tudnék mesélni, de a te idődet se akarom rabolni túl sokat:) Reményeim szerint hamarosan vissza tudok (kell) menni és akkor talán egy kicsit több időm lesz és a finomabb darabokat is lencsevégre tudom kapni...üdvTibi
2011. november 23. szerda 18:10 -
Videón az új Toyota sportautója
Egy hét múlva a Toyota visszatér a sportautó piacra, a gyár történetének egyik legizgalmasabb modelljével. A Subaruval közösen fejlesztett FT-86-ről most kikerült egy kis hangulat videó, amelyen már néhány végleges részlet is látható.
2011. november 22. kedd 12:39 -
A Volkswagen szárnyal, a Toyota bukik
A Volkswagen és a Hyundai a globális autópiac idei nagy győztesei, míg a Toyota komoly visszaesést könyvelhet el. A japán autógyárnak a világelsőségről is le kell mondania.
2011. november 21. hétfő 09:00 -
Maradt a kaptafánál - Toyota Yaris 1.33 CVT (2011) teszt
Immár harmadik generációjánál tart a Toyota Yaris, amely nagyobb és férfiasabb lett, mint az éppen kifutó modell. A Toyota reményei szerint az új külsővel és belsővel több férfivásárlót csábíthat magához. A már jól ismert 1.33-as benzinmotor a tőle megszokott módon, megbízhatóan teszi dolgát, a feláras CVT váltó pedig kifejezetten megkedveltette magát.
2011. november 18. péntek 18:05 -
Autópiac: nyertes a VW és a Hyundai, nagy vesztes a Toyota
Az idei év globális autópiaci győztesei a Volkswagen (VW) és a Hyundai - derül ki egy német autópiaci tanulmányból...
2011. november 18. péntek 17:07 -
Bemutatkozott a Toyota Prius ötajtós változata - videóval
Hivatalosan is bemutatkozott a Toyota Prius legkisebb változata, a C. A Yaris méreteit idéző mini Prius a várakozásokkal ellentétben 1,5-ös benzinmotorral érkezik. A hónap végén lehet majd először látni a Tokiói Autószalonon, az európai értékesítése jövő tavasszal kezdődhet.
2011. november 16. szerda 12:05 -
Öt újdonsággal megy Tokióba a Toyota
Két szériaautóval és három tanulmánnyal érkezik a Tokiói Autószalonra a Toyota. Bemutatkozik a Subaruval közösen fejlesztett, egyelőre név nélküli új sportkupé, a Prius család legkisebb tagja, az elektromos iQ, valamint egy üzemanyagcellás szedán is.
2011. november 16. szerda 11:38 -
Szmogriadó - többszörös szívatás
A múlt pénteki szmogriadónak már a kihirdetése is szabálytalan volt, hiszen nem hagytak felkészülési időt az embereknek. Tamás mindezek ellenére reggel tájékozódott és jogkövető állampolgárként meghozta a szükséges áldozatot, autóját otthon hagyta. A média hangos volt  attól, hogy a fizető parkolókban méltányosságból nem büntetik meg az otthagyott autókat. A közterület-felügyelők viszont valahol ismét akcióba léptek. Levélírónk szerint biztos nem jogosan, ráadásul valahogy érdekes az időzítés. Gondolom tényleg éppen aznap kellett ott rendet tenni, amikor más problémái is voltak az autósok egy részének.  Az utolsó bekezdéshez meg hozzátenném, hogy egyetértek, a szabályozás valahogy nem következetes, mi mehet ilyenkor és mi nem, főleg, hogy sok autónak még a besorolása sem megfelelő a forgalmi engedélyben.Az alább leírt eset történt meg velem a tegnap (2011.11.04. péntek):Reggel a rádiót szoktam hallgatni, reggeli közben, és ugye az ott elhangzottak alapján, kénytelen voltam az 1988-as szabályzott katalizátoros 2.0 L-es Toyota Camry-met itthon hagyva kerékpárral és HÉV-el eljutni a munkahelyemre /Dunaharaszti/.A mellékletben található, egy kép, melyen kiemeltem, hol szoktam parkolni. Tehát a házunk mögött, van egy aszfaltcsik, ami valamikor el lehetett választva a parkoló résztől szintben, de ma már szinte egy magasságban van. Mikor 1.5évvel ezelőtt ide költöztem, a lakokkal beszélgetve derült ki, hogy  a ház mögötti betoncsíkon ingyenes parkolóhelyek vannak. Van aki már 17éve parkol ezen a betoncsíkon, az ellenőrök is tudták, hogy ez a parkolórész nem fizetős.Ebben a szellemben hagytam magam mögött a kocsimat tegnap reggel (2011.11.04. péntek), hogy elmenjek vegyek egy bérletet, ami ugye nem volt a "költségvetésembe" tervezve és kerékpárral,HÉV el jussak el a munkahelyemre. Nap közben az index-en nyomon követtem az eseményeket, aminek hatására egyre jobban kezdett irritálni a felesleges bérletvásárlás és a reggeli munkába később érkezés. Délután mire hazaértem, az a látvány fogadott.[...] Bővebben!
2011. november 14. hétfő 07:52 -
A gatyánk is rámegy erre a dögre
Mákunk volt, sütött a nap, jól ment a munka A Shitgun-történet fordulópontjához ért, hiszen az első állapotfelmérés, majd gyors orvoslás után elértünk arra a pontra, hogy új alkatrészeket kap a Toyota. Innentől pedig nincs visszaút, hiszen már gyakorlatilag is áll benne a pénzünk, ezt már végig kell csinálni. Szerencsére mindig kapunk egy kis löketet, lépünk annyit előre, hogy egyre erősebben vakítson minket az alagút végi fény. Most is ez történt. [...] Bővebben!
2011. november 12. szombat 05:30 -
Átkössek ötszáz forintért?
Nyakunkon a biztosítóváltás, és bár nem hiszek a csodákban, annyian mondták, hogy nagyok lehetnek a különbségek, hogy vettem egy mély levegőt, és elkezdtem kitöltögetni a PBA kalkulátorát. A Tehén elég régi (1997), bár biztosítási szempontból elég erős (131 kW). Budapesti lakosként veszélyes csávó vagyok, de a jogsim 1986-os, tehát megfontolt, rutinos módon vagyok veszélyes. Előtte még megnéztem a bankszámlám, mert fejből nem tudom, mennyi a kötelezőm a Tehénre, és azt se, egyáltalán kinél van: az Astra biztosítónak fizetek majdnem pontosan évi 30 ezer forintot. Ezzel szemben az 1997-es, 3,4-es benzines Toyota 4Runner éves kötelezője a Wabard Biztosítónál 29 448 forint. Alig valamivel drágább jelenlegi biztosítóm, az Astra: 30 168. Pista, aki szlovák állampolgár, érzékeny a nemzetiségi kérdésre, ezért azt morogja, hogy az Astra román. Szerintem viszont a románok testvéreink, csak még nem tudják se ők, se mi, csak feszülünk tök feleslegesen ezen az Erdély-témán. A különböző kedvezmények listáját nem kattogtattam végig, nincs nyolc gyerekem, bakter sincs a családban, mióta nagyapám meghalt. Két tételen vacilláltam. Kedvezményt kapok, ha megadom a telefonszámom. Akkor is, ha az emailcímem adom meg. Vajon mennyit? Ez most egyébként a szarrágás kategória? Na jó, akkor már rágjuk a szart. Végül is megadhatom nekik az emailcímem, legfeljebb az első érkező spamre bekattintom, a spamszűrőt. Na, mennyi a különbség? Igazából be kell vallanom, hogy a kísérlet kedvéért háztáji trollunk, Ubul emailcímét adtam meg, de egy kis spam neki is jár. Egyébként megadhatom a telefonszámomat is, legfeljebb ha felhív majd egyszer valaki valami baromsággal, azt mondom, kösz, nem. Nemet mondásban amúgy is komoly gyakorlatom van, de a tréning sosem árt.A legolcsóbb így, a személyi adataim elherdálásával a KöBE, de azoknál sunyi módon bejön még évi 1800 forint tagdíj, és akkor megint oda a versenyelőny. A Wabard 3000 forintos áresése annak lehet köszönhető, hogy van egy csomó rám sózható biztosításuk, igaz, a lakásom ügyében nem nyilatkoztam nekik.De melyik fizetési módot szerethetik a biztosítók? Csekk? Azt nyilván nem. Átutalás? Talán. A díjlehívás olyan kiszolgáltatottá teszi az embert. Nyilván ezért is szeretik a biztosítók, én mégis inkább maradnék az átutalásnál, féléves ütemezéssel. Vagy mégis inkább díjlehívás? Akkor az utalással sem kell bajlódnom, és a biztosítók tényleg szeretik, mert így 30 168 forint helyett 27 984. Az már kétezer forint. De díjlehívás csak éves alapon van, ha közben megsemmisülne a Tehén, kung fuzhatok az Astra biztosítóval.Szóval marad a 30 ezer. Na erre jön még a 30%-os baleseti adó, 9 000 forint, ami egy proaktív cucc lehet, hiszen az elmúlt két évtizedben nem okoztam balesetet. De ki tudja, mit hoz a jövendő?
2011. november 11. péntek 14:55 -
Ezeket az autókat hívja vissza a Toyota
A Toyotát mostanában az ág is húzza - miután a thaiföldi áradások miatt a vállalat hatalmas termelési kiesést...
2011. november 11. péntek 07:40 -
Versenyautó sorsok: Sainz vesztes Corolla WRC-je
Megvan az a pillanat, amikor az 1998-as brit ralin Carlos Sainz bedobja az ablakon a sisakját a Corolla WRC hátuljába? Ha nincs, akkor tessék megnézni, a dráma 1:00-nál kezdődik: Csupán 500 méter választotta el Sainzékat és a Toyotát a világbajnoki címtől, azonban a K-AM 8020 rendszámú (gyári nevén AE111-C622) Corolla WRC nagy lángok kíséretében kb. 500 méterre a céltól megadta magát.Persze ezzel nem ért véget az autó élete - bár lehet, hogy a Toyota csapat legszívesebben puszta kézzel zúzta volna be a makacs vasat.1999-ben Didier Auriol indult vele Argentínában és Sanremoban, és a 3. helyet szerezte meg az addig rossz hírű WRC-vel.2000-ben a Monte Carlo ralin már Henrik Lundgaardék álltak rajthoz az autóval, de nem látták meg a célt.Ezután Franz Wittmann hajtotta ugyan abban az évben a Semperiten, majd 2001-ben a Castrol Rally-n, mindkétszer második helyre ért be vele, tovább javítva a Corolla hírnevén. Ebben az időben került az autó a ROMO Motorsporttechnik tulajdonába, és új rendszámot is kapott, K-AM 8002 lett belőle.Az ADAC Rally Deutschland 2001-es versenyén Manfred Stohl a 9. helyen futott be vele, majd ismét Wittmann zongorázott a pedáljain a 2002-es IQ Janner Rally-n, be is terelték navigátorával az első helyre.Több órás kutakodás árán sem sikerült újabb információkat találnom a későbbi sorsáról, annyi biztos, hogy a ROMO Motorsportnak még 2006-ban is volt Corolla WRC-je.Ha valaki tud róla valamit, az a kommentek között kiegészítheti a történetet.    
2011. november 10. csütörtök 18:50 -
Kormányproblémák miatt 550 ezres visszahívás a Toyotánál
A Toyota visszahív világszerte több mint félmillió autót a kormányszerkezet működését esetlegesen akadályozó...
2011. november 9. szerda 17:25 -
Megint totojázik a Toyota
A Toyota visszahív világszerte több mint félmillió autót a kormányszerkezet működését esetlegesen akadályozó problémák miatt.
2011. november 9. szerda 14:29 -
Újfajta meghajtással kísérletezik a Toyota
Vitathatatlan tény, hogy a zöld autók térhódításában nagy szerepet játszott a japán Toyota és az 1997-ben bemutatott...
2011. november 9. szerda 08:05 -
Nyögi a természeti csapás hatásait a Toyota
Az akadozó részegység- és alkatrészellátás nyomán a profit és a bevétel egyaránt csökkent folyó üzleti éve második...
2011. november 8. kedd 13:55 -
Forma-1-es versenyzőket szerződtetett a Toyota Le Mans-i csapata
Semmit nem bíz a véletlenre a gyári versenycsapatát újjászervező, s a hosszú távú versenyzés világában, többek között a Le Mans-i 24 óráson hadrendbe állító Toyota: a japánok hibrid LMP1-esével Forma-1-es múlttal is rendelkező versenyzők száguldozhatnak.
2011. november 8. kedd 08:35 -
Versenygépet cserélt a Toyota és az Aston Martin fővezére - videó
Autóipari fronton teljesen szokatlan húzással rukkolt elő a Toyota és az Aston Martin: a két gyártó elsőszámú vezére versenyautót cserélt egymással a német VLN-bajnokság legutóbbi futamán, a Nürburgringen.
2011. november 2. szerda 17:50 -
Versenyautót cserélt a Toyota és az Aston Martin elnöke
Egymás versenyautóját próbálta ki a két cég főnöke - rossz vége lett.
2011. november 2. szerda 15:25 -
Végre tisztességes formát kap a Subaru BRZ
A Toyota már több változatban is kiállította az FT-86 koncepcióját, a Subaru azonban eddig mindössze egy átlátszó műanyagból készült felépítményen keresztül a sportautó technológiát mutatta meg. Most viszont végre tisztességes karosszériát is kap a BRZ, amely kicsit visszafogottabb lesz, mint a Toyota változat, de az utasteret továbbra is titkolják.
2011. november 2. szerda 13:13 -
Toyota-gépek betegek, idősek mozgásának megkönnyítésére
Az egészségügyi csúcstechnológia iránti érdeklődésének bizonyítékaként a Toyota japán autóipari óriás kedden bemutatta...
2011. november 2. szerda 08:40 -
Lebukott a sorozatgyártású Toyota FT-86
Vártnál kicsit hamarabb bukott le a Toyota kétajtós sportkocsija, az FT-86, ugyanis egy japán magazint ismeretlenek lefotóztak, és közzétettek az interneten. Az még mindig nem derült ki, hogy pontosan hogyan fogják hívni az autót. A hivatalos bemutatóig egy hónapot kell várni.
2011. október 31. hétfő 07:18 -
Kiszivárgott képek az új Toyota sportautóról
A Subaruval közösen fejlesztett FT-86 szériaérett verziójáról kiszivárgott egy brossúra. A képeken látszik, hogy mennyit változik a modell a beharangozó tanulmányautókhoz képest. 
2011. október 28. péntek 16:37 -
Kiszivárgott az új Toyota sportkocsi
Egy rajongói oldalnak köszönhetően a hivatalos bemutató előtt megnézhetjük, milyen is lesz a Toyota új élményautója. Az FT-86-os kis tömeggel és hátsókerék-hajtással készül.
2011. október 28. péntek 08:00 -
Automata Yarisszal is szép az élet
Az új Toyota Yaris első látásra sokkal unalmasabb autónak tűnik, mint elődje. Pedig sokkal jobb, még automatával is.
2011. október 26. szerda 16:00 -
Jön a Lexus GS-F
Az idei Frankfurti Autószalonon debütált negyedik generációs Lexus GS újabb mérföldkőnek számít a Toyota...
2011. október 25. kedd 08:20 -
Katalógusa buktatta le a legkisebb Toyota Priust
A Prius és a Prius+ után hamarosan bemutatkozik a Toyota hibrid modelljének harmadik, kompakt változata. A Prius C méretben a Yaris és az Auris közé esik, az 1.4 literes benzinmotorból és elektromotorból álló hibrid hajtáslánc összteljesítménye 100 lóereő, és valószínűleg ez kap helyet majd a Yaris Hybridben. A legkisebb Prius fogyasztása várhatóan 3 liter alatt lesz.
2011. október 19. szerda 09:23 -
Kis Toyota Prius érkezik
Tovább bővül a Toyota Prius kínálata, érkezik a C, amely a Yaris hibrid testvére. Európában nem terveznek vele.
2011. október 18. kedd 15:00 -
Kiszivárgott képeken a kompakt Toyota Prius
Kiszivárgott a Toyota Prius C prospektusa Japánban. A szkennelt képeken már látható a világ egyik legtakarékosabb hibridje.
2011. október 18. kedd 11:02 -
A Toyota jövőre indul a Le Mans-i 24 óráson

2011. október 17. hétfő 09:09 -
Hibrid versenyautóval tér vissza Le Mans-ba a Toyota
Visszatér az autósport élvonalába a Toyota: a gyártó pénteken bejelentette, hogy 2012-ben gyári csapattal vesznek részt az FIA megbízhatósági világbajnokságának küzdelmeiben, beleértve a Le Mans-i 24 órás összecsapást is. A japánok hibrid versenygéppel támadnak.
2011. október 14. péntek 11:40 -
Visszatér a versenysportba a Toyota
A Toyota visszatér a csúcskategóriás versenysportba, jövőre ott lesznek a Le Mans-i 24 órás viadalon. Hibriddel indul a japán gyártó.
2011. október 14. péntek 11:18 -
Frissítés! Toyota márkakereskedés és szerviz (Magyarország)
Toyota márkakereskedés és szerviz (1) Ország: Magyarország Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2011-10-12 00:52:17
2011. október 12. szerda 00:52 -
Bob Lutz szerint a három legnagyobb gyártó a GM, a Hyundai és a VW
A 79 éves amerikai neves tanácsadó újra a GM dolgozói táborát gyarapítja, és egy új interjúban arról beszélt a német Manager Magazinnak, hogy a Toyota és a Honda elveszítette a vezető szerepét az autóiparban, és helyüket a GM, a Hyundai és a Volkswagen hármasa vette át.
2011. október 3. hétfő 17:27 -
Illtech Supra
Az Illtech Auto mindent kihozott a Toyota Suprából. Lenyűgöző! 
2011. október 2. vasárnap 11:17 -
Már a férfiakat is szereti - Toyota Yaris-menetpróba
Október elsejétől már nálunk is kapható az új Toyota Yaris. A csomagolás ugyan látványosan változott, ám a lemezek és a motorháztető alatt nem történt forradalom, így az igazi újdonság a jövőre érkező hibrid változat lesz.
2011. október 1. szombat 13:46 -
Vajon ilyen lesz az új Toyota Supra?
Egy fiatal európai dizájner megtervezte a Toyota sokat emlegetett Supra modelljének új generációját. A gyártó által korábban bemutatott FT-HS koncepciónál jócskán konzervatívabb forma akár szériaérettnek is nevezhető. A Toyota vezére nyáron nyilatkozott az autóról, azonban várnunk kell még a Supra érkezésére, ugyanis még nem adott zöld utat neki a gyártó.
2011. szeptember 29. csütörtök 14:21 -
Ilyennek álmodták meg az új Toyota Suprát
A nem hivatalos képek a 2014-re ígért reménybeli Toyota sportkocsit ábrázolják.
2011. szeptember 29. csütörtök 11:43 -
Agresszívebb formákat ígér a Toyota dizájnfőnöke
Akihiro Nagaya szeretne változtatni azon, hogy a japán gyártóról mindenki azt tartja, hogy unalmas külsejű autókat készít.
2011. szeptember 28. szerda 17:51 -
Önnek is dobozban jön meg az új Toyota Yaris-a? - videó
Bizonyára sokan vannak, akik egy új termék vásárlása esetén otthon akár egy órát is elmatatnak, finoman kicsomagolják az egyes tartozékokat, majd mindent gondosan elolvasnak, mielőtt üzembe helyeznék mondjuk az új telefonjukat. Most a frissen érkező Toyota Yarishoz is van egy szellemes videós használati utasítás.
2011. szeptember 22. csütörtök 18:33 -
Ferrarinál durvább Lexus épül
Több mint hatszáz lóerős szuperautót faragott a Lexus LS-ből a Toyota német sportrészlege. A luxusautó könnyedén hasít 300 feletti tempóval.
2011. szeptember 20. kedd 13:10 -
Rendhagyó reklám készült a Prius családról - videó
A Toyota egy rendhagyó reklámot készített környezetbarát Prius családjáról, amelyben egy tucatnyi ember egyetlen hatalmas alakot öltve készülődik a munkába, majd a kocsifeljáróhoz érve mindenki a saját ízlésének megfelelő Pirus-szal hajt el.
2011. szeptember 20. kedd 12:32 -
Toyota a Frankfurti Autókiállításon - fotók
Az új Yaris, a megújult Hilux, a ráncfelvarrott Avensis, a hétszemélyes Prius mellett a Toyota közelebb hozta a...
2011. szeptember 15. csütörtök 22:35 -
Alig két év után frissül a Toyota Avensis
Technikailag ugyan alig változik a felfrissülő Avensis, a forma és a felszereltség azonban jelentősen módosul. Az autó takarékosabb belépő szintű dízelmotor mellett új kényelmi és biztonsági berendezéseket kap, amelyekkel talán jobb eséllyel indul harcba a Passat-Insignia-Mondeo triumvirátus ellen.
2011. szeptember 15. csütörtök 11:39 -
A Mercedes-Benz SL elakadt az áradásban, az olcsó Toyota nem - videó
Ha nagyobb pocsolyán akarunk áthajtani, nem árt lelassítani, mert a motortérbe betörő víz hamar félreállíthat bennünket - ezt a nagyon egyszerű tanácsot nem sikerült megfogadnia a Mercedes-Benz SL sofőrjének, bezzeg az utána érkező Toyota vezetőjének igen. A felvétel egyébként Ausztráliában készült.
2011. szeptember 13. kedd 12:10 -
Zöldre hajt a Toyota
A LeasePlan Cégcsoport és a Toyota Motor Europe együttműködésük keretében a LeasePlan ügyfeleinek rendelkezésére bocsátja legújabb plug-in, azaz villamos hálózatról tölthető hibrid elektromos járművét.
2011. szeptember 12. hétfő 11:45 -
Az én autóm!
Történt egyszer, hogy az autó hifi imádó nagybátyám az akkori Toyota Carinájába beültünk zenét hallgatni, kb 12 éves voltam. Elsőre megfertőzött az a bizonyos érzés. Utána bőszen elkezdtem otthon gyártani a különböző papírdobozos hangfalakat és sorra kötöttem rá az ezeréves Tesla erősítőmre, amit édesapámtól kaptam. Mondanom sem kell, hogy már egészen kiskoromban érdekelt a zene és a szerelgetés.
2011. szeptember 9. péntek 14:38 -
Kisebbségi komplexus ellen - Toyota Land Cruiser (2011) teszt
A Toyota Land Cruiser 60th Edition járt nemrég szerkesztőségünkben, amellyel fél Németországot bejártuk, majd hazai terepen is faggatóra fogtuk. A hatalmas terepjáró az egyik, ha nem a legjobb minőségű mai Toyota. Mindezek mellett van pár bosszantó hibája, ami a mai tesztünkből kiderül.
2011. szeptember 9. péntek 10:40 -
A Toyota újra átdolgozta az FT-86 koncepcióját
Reménykedtünk, hogy már a végleges FT-86 modellt láthatjuk a Frankfurti Autószalonon, azonban kiderült, hogy csak egy újabb koncepciót mutat be a Toyota. A német városba érkező kétajtós sportkocsi könnyebb és gyorsabb mint az elődjei. A szériaérett változatra az év végéig várni kell.
2011. szeptember 8. csütörtök 13:07 -
Külsőre is felfrissül a Toyota Avensis
A Toyota szinte egyedüli japán gyártóként vesz részt a Frankfurti autószalonon, ahonnan már biztosan távol marad a Nissan és a Mitsubishi is. A Toyota nem csak kiállít, hanem új modellek leleplezésére is használja az idei év legnagyobb autós eseményeként meghirdetett rendezvényt.
2011. szeptember 7. szerda 13:15 -
A Toyota megdöntötte az elektromos autók rekordját a Nürburgringen
Lassan az elektromos autók is igen komoly köridőkre képesek a nürburgringi Nordschleifén. A Toyota most több mint egy percet javítja döntötte meg a villanyautók rekordját. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2nHKvwZcwSBh0TEm
2011. szeptember 2. péntek 13:10 -
Videó: ilyen lesz a hangtalan Forma 1?
A Toyota Motorsport GmbH a napokban állította fel az elektromos hajtású sportautók új rekordját a Nordschleifén. Zajnélküli rémület a fedélzetről.
2011. szeptember 1. csütörtök 09:38 -
Elektromos rekordot döntött a Nürburgringen a Toyota - videó
Körrekordot döntött a Nürburgringen a Toyota sportrészlegének EV P001 típusjelű, elektromos hajtású konstrukciója. A japánok prototípusa bőven elverte a korábbi elektromos rekordot tartó Peugeot EX1-est és a gyártó előzetes várakozásait is jócskán felülmúlta.
2011. augusztus 31. szerda 12:41 -
Új mérce lehet - Toyota Yaris menetpróba
A harmadik generációs Toyota Yaris menetpróbája után ugyan nem jelenthetjük ki, hogy a Yaris mostantól az abszolút legjobb a kategóriájában, de néhány különlegessége mindenképpen a konkurensek elé helyezi.
2011. augusztus 30. kedd 12:35 -
Fotó: itt az olcsó Toyota Camry
Októberben kerül az amerikai kereskedésekbe az új Camry, ettől a modelltől várja a japán gyártó, hogy megáll piaci részesedésének zuhanása. A Camrynek lesz hibridváltozata is, amelynek a gyári adat szerint csak 5,7 liter üzemanyag kell 100 km megtételéhez. A 2,5 literes motorral szerelt benzin-hibrid ára csupán 25 990 dollár.
2011. augusztus 29. hétfő 19:16 -
Felnőtt a feladathoz - Toyota Yaris nemzetközi bemutató
A Toyota Yaris harmadik generációjának nemzetközi bemutatóján jártunk Dániában. A sikeres kisautó külsőre gyökeresen megváltozott, és a technikán is csiszoltak a mérnökök. A motorpaletta egyelőre három tagból áll, de jövőre érkezik a hibrid változat is. A hazai forgalmazás szeptemberben kezdődik.
2011. augusztus 29. hétfő 10:00 -
Egyszerűbb Toyota Camryt kap Kelet-Európa
Amerika után a világ többi része is megkapja az új Toyota Camryt, ám egy kicsit egyszerűbb, konzervatívabb köntösbe csomagolva. Az autó egy 2.5 és egy 3.5 literes benzinmotorral lesz kapható, a forgalmazás pedig Ukrajnában és Oroszországban az idei év végével indul.
2011. augusztus 29. hétfő 09:01 -
Frontálisan ütközött a Citroen C3 és a hűtőkocsi - fotó
A 7-es úton Tárnok felől Martonvásár irányába tartó, francia rendszámú Citroën C3-as személyautó a martonvásár-erdőháti bekötőútnál áttért a szemközti sávba. A szemből érkező Toyota Dyna hűtőkocsi sofőrje ekkor balra kormányzott, de a sávjában lévő Citroën elől már nem tudott a kisteherautóval kitérni. A Toyota frontálisan ütközött a Citroënnel, a két jármű teljesen elzárta a főutat. A személygépkocsit vezető francia férfi és az autóban hátul ülő román nő súlyos sérüléseket szenvedett. A Citroën utasát a tűzoltók emelték ki a kocsiból. A személyautóban gyermekülésben utazott egy kéthónapos csecsemő is, a kislányt a mentők kivizsgálásra kórházba szállították. A Toyota sofőrje súlyos, utasa könnyebb sérüléseket szenvedett - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. augusztus 27. szombat 18:30 -
Új Yaris: Mi lett a nők kedvencéből?
Kívülről visszafogottabb, belül tágasabb és érettebb lett a Yaris. A női autóból a Toyota igyekszik kevésbé egyedi, de férfiaknak is emészthető autót faragni - derült ki a harmadik generációt vezetve.
2011. augusztus 27. szombat 13:50 -
Végre! Szerkesztőségi gyorsulás a jövő héten!
A Totalcar egyik nagy médiatörténeti pillanatát élhetik meg velünk, kedves olvasóink. Amire oly régen készültünk és terveztük, az végre megvalósul: kihívjuk a kollégát és a földbe döngöljük, majd együtt sírunk és nevetünk a leszakadt lendkerekek, füstölgő hengerfejek és hűtővíztócsák fölött. Gyorsulunk negyedmérföldön. Íme a résztvevők listája: Telós Bandi: BMW 1602, Yamaha FZR1000Pista: Volvo S70 T5 Papp Tibi: Suzuki Baleno 1.6, Honda Xelvis, Toyota AvensisAssur: Kék rettenetCsikós: Bi Jancsi, Kawa Z750, Yamaha XJ900, Mercedes 300TDRézmányi Balázs: Mercedes 300DNyegleo: Fiat Tipo 1.4 DGTMotordoki: VW 1303 Sprokee: Trabant Tramp 903Winkler: Cougar, Yamaha Vino, XJR1300 (?) Koncz Jani: Mitsubishi L200, villanyrollerBende Tibi: BMW 518i Árpád: Fiat PandaKarotta: Toyota Prius, Toyota Corolla AE86 (?)Tom: Nissan Micra 1.3Sipos Zoli: Mercedes W108 280SEL 4.5, Mazda 323 TXL Szabályok nincsenek, csalni ér, az egyes futamok kihívásos alapon zajlanak, bár készítettünk egy hozzávetőleges kg/lóerő-táblázatot is. Motordoki az épített Bogárral és Sipos úr az összkerekes, turbós kis Mazdával mindenképpen esélyesek a győzelemre (autós kategóriában), de sem én, sem a Winkler nem fogjuk kímélni őket. A motorok között Telós Bandi FZR-e eddig a favorit. De ez mind semmi, nem számít, a látványos csaták 100 lóerő körül és alatta történnek majd, a Bianchi-Yamaha Vino párharcot mindenki iszonyúan várja már. Szabályok nincsenek, a felkészülés során csalni ér, mindenki annyi - saját (ill. feleség) - géppel nevez, amennyivel akar, de az odaszállítást is meg kell oldania. Papp Tibi már három napja a nitrós-szetek világában él, Prokee már szárazjeget hajkurászik, Csikós políroz és tán füstcsavart tekerget, Bende Tibi rövidebb difit/váltót/kisebb kerekeket keres, egyszóval mindenki be fog vetni mindent, hogy legyőzze kihívóját. Tudják, a jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart. Fotocellával, időméréssel, egy egész nap a forró reptéren. Iszonyatosan jó buli lesz, természetesen stábot viszünk. Addig is, egy klasszikus Top Gear-epizód.
2011. augusztus 26. péntek 17:14 -
Toyota Yaris teszt: a harmadik az isten igaza
Érett pofával, férfias tekintettel, de női bájjal támad októbertől a Toyota Yaris harmadik generációja. A kisautó jól vezethető, motorjai takarékosak, felszereltsége gazdag is lehet, ára pedig jelzi, hogy leendő vásárlója Toyota minőséget, értéktartást és megbízhatóságot választott. A cégeknek is kelleti magát, sőt a Facebook-függők is beleszerethetnek.
2011. augusztus 26. péntek 11:36 -
A Subaru vadonatúj sportkocsija a BRZ
A Fuji Heavy Industries Ltd. (FHI), a Subaru autók gyártója bejelentette, hogy vadonatúj, hátsókerék-hajtású sportkocsija, amelyet a Toyota Motor Corporation vállalattal közösen fejlesztett ki a Subaru BRZ lesz.
2011. augusztus 25. csütörtök 16:45 -
Amerika új kedvenc autója
Európából nézve furcsa, de valószínűleg nincs még egy olyan modell, amit annyira várt az amerikai sajtó, mint az új Toyota Camryt. Ez a legnépszerűbb autó a tengerentúlon!
2011. augusztus 25. csütörtök 08:00 -
Összeállt a Ford és a Toyota hibrid fronton
Némiképp meglepő bejelentést tett a Ford és a Toyota. A két cég közösen fejleszt hibrid erőátviteli rendszert SUV-k, pick-upok és kisteherautók számára. A formális bejelentést valószínűleg jövőre teszik meg az amerikaiak és a japánok.
2011. augusztus 23. kedd 09:23 -
Ellopták a tesztautónkat
Árpád csak egy jó hobbiautót akart. Volt is egy kivételesen szép állapotú, majdnem veteránkorú, 1982-es Toyota Carina Coupéja, egészen múlt csütörtökig. Akkor lopták el az autót Budapestről, a XI. kerületből, a Mohai útról. Mivel testületileg tagadjuk, hogy a szerelem csupán kockás papíron levezethető kémiai vonzalom, azt sem firtatjuk, hogy annak idején miért éppen egy ilyen kockakupé csavarta el Árpád fejét. Megértjük. A tulajdonos szerint a tolvajok felkészültek lehettek. Sem üvegszilánk, sem más apró nyom nem maradt az autó helyén. Azért is valószínű, hogy nem lábon vitték el a Toyotát, mert akkumulátor sem volt benne, nem közlekedett tehát nap mint nap. Az öreg Carina ismertetőjelei közé tartoznak a korhű Celica Supra felnik, a 216 ezer kilométernél álló számláló, valamint a tetőn, illetve a csomagtér ajtaján lévő fényezési hibák. A 29 kalandos év ellenére hiába keresnénk komolyabb korróziót a karosszérián, pedig Árpád szerint összesen három ilyen típus található az országban, és a másik kettő rettenetes állapotban van. Árpádnak meggyőződése, hogy ha valaki ilyen kocsit lát a forgalomban, valószínűleg az övével találkozott. Gondoljanak bele, ez a Toyota éppen a veteránminősítő vizsgára készülgetett, jól szigetelő napfénytető van benne. Gazdája jelentős jutalmat ígér a megtalálónak, de akár vissza is vásárolná, ha maga a tolvaj jelentkezik előbb. Titkos tippünk dunai pecásoknak: ha CZH-217 feliratú tábla akad a horogra, ne csüggedjenek, az önöknél lévő értékes nyom segíthet visszaadni egy autóbuzi ellopott álmait. Aki menet közben, vagy leparkolva szúrja ki valahol a képgalériában látható Toyotát, ragadjon telefont és tárcsázza a rendőrséget! Miután Árpáddal és a helyszínelőkkel közösen visszatértek a kábulatból, hogy mégiscsak van közbiztonság Magyarországon, azonnal írjanak a Totalcarnak, mert alig várjuk az 1982-es Carina Coupe tesztjét!
2011. augusztus 22. hétfő 17:41 -
Nagyvérű verdákkal járnak a kazah egyetemisták - fotók
Valószínűleg nincsenek gondjai a kazahsztáni egyetemistáknak: erre a következtetésre jutott az EnglishRussia.com című website, amely körülnézett a volt szovjet tagköztársaság egyetemeinek diákparkolóiban. A lap fotósa Lexusokat, Infinitiket, tuningolt Toyota Land Cruisereket kapott lencsevégre, míg a jéghegy csúcsa egy aranyozott X5-ös BMW volt.
2011. augusztus 15. hétfő 13:00 -
Toyotát borított a lakókocsi - fotó
Az M7-esem a Székesfehérvár felé tartó Toyota Hiace mikrobusz egy Adria Caravan, kéttengelyes lakókocsit húzott. Érd és Tárnok között, a 20-as kilométernél a lakókocsi megbicsaklott, és a vonóhorgot letépve szalagkorlátnak ütközött. A Toyota a bal oldalára borult. A sofőr és az utasa épségben kimászott a mikrobuszból, így az érkező mentőhelikopterre nem volt szükség. A felborult mikrobuszt a tűzoltók állították kerekeire - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. augusztus 7. vasárnap 22:10 -
Szőke nő + aknafedlap = elcseszett nyaralás
Caplatunk fel nedvesen tocsogó papucsban az alsóörsi kemping strandjáról, éppen azt beszélgetjük, hogy az előrejelzésekre rácáfolva milyen rohadtul jó idő van. Aztán tőlünk jobbra, a gyep közepén nagy csődület egy Yaris körül, mellette egy szőke hölgy enyhén hisztérikus hangfekvésben telefonál. Yarisban két töppedt lufi, meg egy pókháló-dekor a szélvédőn... [...] Bővebben!
2011. augusztus 7. vasárnap 19:16 -
Először ütközött a Google vezető nélküli autója
Megtörtént az első olyan közúti baleset, amelyben a Google vezető nélküli autója is érintett volt: az önjáró Toyota Prius egy másik, sofőr által vezetett Priust trafált el Mountain View-ban, az óriáscég főhadiszállása közelében.
2011. augusztus 6. szombat 16:25 -
Lenyomta a Volkswagen a Toyotát
Köszönhetően a márciusi Japánban történt földrengésnek a Toyota elveszítette világelsőségét az autóeladásban. A Volkswagen is előkerült.
2011. augusztus 6. szombat 14:35 -
A Toyota bemutatta a 2012-es Hilux-ot
Európában tavaly minden negyedik eladott pickup Toyota volt.
2011. augusztus 4. csütörtök 18:20 -
Idősekre és gyalogosokra is vigyáz a Toyota
Négy új biztonsági rendszert mutatott be a japán gyártó. Az elsősorban idősek és gyalogosok szempontjából fejlesztett technikai újdonságok fokozatosan jelennek meg a jövő Toyotáiban.
2011. augusztus 3. szerda 11:50 -
Nyereséges a Toyota az atomkatasztrófa ellenére
A Japánban történt márciusi természeti és atomkatasztrófa ellenére nyereséggel zárta folyó üzleti éve első negyedévét a Toyotának.
2011. augusztus 2. kedd 13:10 -
Auriol GT-Four
Didier Auriol felszállási engedély után az 1995-ös Portugál Rallyn a Toyota Celica GT-Fourral.Forrás: 2.bp.blogspot.com
2011. augusztus 1. hétfő 19:09 -
Kankkunen Toyota Celica Onboard
Juha Kankkunen és Nicky Grist az 1993-as RAC Rallyn így száguldott a Toyota Celicával, egészen az első helyig és a Toyota első világbajnoki címéig.
2011. július 31. vasárnap 14:16 -
Toyota Prius súlyos balesete - fotó
Som és Daránypuszta között a belsőégésű motor és villanymotor meghajtású Toyota Prius lehajtott az útról, majd a vízelvezető árokban fejtetőre borult. Az autóban ketten ültek, egyikük ki tudott szállni a kocsiból, a másikat súlyos sérülései miatt a mentők a tűzoltók segítségével emelték ki - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. július 29. péntek 14:35 -
Kivágták a Rover sofőrjét, de nem élte túl - fotó
A Sajószentpéter felől Kazincbarcika irányába haladó Rover személyautó a 26-os úton előzésbe kezdett, és összeütközött a szemből érkező Toyota Corolla Versóval. A Rovert vezető férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Toyota sofőrje súlyosan, a vele utazó nő könnyebben sérült. Az autóból az egyik sérültet szintén a tűzoltók emelték ki - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. július 29. péntek 14:07 -
A Toyota a világ legzöldebb márkája

2011. július 29. péntek 10:31 -
Furcsa sportautó a Toyotától - fotók
A Toyota a németországi Nürburgban június 23-26. között megrendezett 39. Nürburgring 24 órás futamon bemutatta a GRMN (GAZOO Racing tuned by MN2) Sports Hybrid Concept II benzin-elektromos hajtású, középmotoros kabrió tanulmányautót.
2011. július 23. szombat 07:50 -
Belehúz a Toyota
A Toyota 7,7 millió járművet tervez előállítani a 2012 március végén záródó folyó pénzügyi évben, mintegy 300 ezerrel többet az előző előrejelzésében közöltnél - értesült a Kyodo hírügynökség vállalati belső körökből.
2011. július 22. péntek 15:05 -
Atomparák után növelte termelési célját a Toyota
A Toyota Motor Corp. 7,7 millió járművet tervez előállítani a 2012 március végén záródó folyó pénzügyi évben, mintegy 300 ezerrel többet az előző előrejelzésében közöltnél - értesült a Kyodo hírügynökség vállalati belső körökből.
2011. július 22. péntek 13:32 -
Ilyennek látja a Toyota a jövő autóablakát - videó
Ablak a világra: ez a fantázianeve annak az új interaktív autóablak-tanulmánynak, amelyet a Toyota és a koppenhágai Institute of Interaction Design dolgozott ki. Az alkotók szerint a tablet-jellegű megoldás
2011. július 19. kedd 20:01 -
Itt születik az új Yaris
Itt az új Yaris. Az autó rajzokról meg fotókról már nem ismeretlen, de az autóMAGAZIN most már azt is tudja, hol születik. Vajon milyen titkok derülhetnek ki most, a menetpróba és az ősszel induló forgalmazás előtt? Busánszky kolléga jelenti a Yaris-gyárból.
2011. július 19. kedd 19:30 -
Segíti Japán újjáépítését a Toyota
Segít a földrengés sújtotta Északkelet-Japán újjáépítésében a Toyota - jelentette be kedden Akio Toyoda, az autógyár elnöke.
2011. július 19. kedd 14:25 -
F1: Visszatér a Toyota-főnök?
A csapatok szervezete, a FOTA új vezetőt nevezett ki műszaki munkacsoportja élére. A közeljövőben visszatérhet az egyik korábbi kulcsfigura, a Toyota-főnök John Howett is.
2011. július 19. kedd 13:30 -
Megkezdődött az új Toyota Yaris gyártása - fotó
Legördült a gyártósorról a vadonatúj, harmadik generációs Toyota Yaris első példánya a Toyota franciaországi gyárában, Valenciennes-ben. A fehér, 1,0 literes VVT-i motorral szerelt, háromajtós Yaris születésével a Toyota Motor Manufacturing France (TMMF) megkezdte a Toyota-termékcsalád legújabb tagjának gyártását.
2011. július 15. péntek 07:10 -
Tűzszerészautót borított a taxi, egy katona is megsérült - fotó
A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének robbanótest szállítására kialakított Volkswagen kisteherautója a Szerémi úton haladt a városhatár felé. A Hengermalom úti kereszteződés előtt a piros lámpánál feltorlódott kocsisort a szemközti sávban előzte, és úgy hajtott be a kereszteződésbe. A Hengermalom úton a Fehérvári út felől érkező Opel Astra személyautó vezetője észlelte a megkülönböztető hang- és fényjelzést használó járművet, és miután jobbra kanyarodott, a külső sávban megállt. Az ugyanerről érkező, utas nélküli Toyota Corolla Verso taxi sofőrje - mással ellentétben - azonban nem hallotta meg a szirénát, behajtott a kereszteződésbe, ahol a tűzszerészautó jobb hátuljának ütközött. A kisteherautó felborult, az álló Opelt pedig az útszéli bokorba tolta. A tűzszerészautó a külső sávban a feje tetején landolt. Az Opel sofőrjét, valamint egy katonát a mentők könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A Volkswagent a tűzoltók daru csörlőjének segítségével állították kerekeire - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. július 15. péntek 06:21 -
Erősebb, takarékosabb Toyota-munkás
A Toyota bemutatta a 2012-es Hiluxot. A felfrissített modell más külsejében és továbbfejlesztett motort is rejt.
2011. július 14. csütörtök 11:00 -
Felfrissül a Toyota Hilux
Idén felfrissül a Toyota Hilux, amely tavaly a pickup piac negyedét uralta. A Toyota az új modellévre kívülről alaposan átdolgozta az autót, amely teljesen új megjelenést kapott. Az utastérben már nem ilyen gyökeres a változás, továbbá a 2.5 dízelmotor összkerék nélküli változata is 144 lóerős lesz.
2011. július 14. csütörtök 10:14 -
Hivatalos adatok az új Toyota Yarisról
A gyári fotók után a hivatalos műszaki adatokat is nyilvánosságra hozták az új Yarisról. Három motorral lesz kapható a kisautó.
2011. július 14. csütörtök 07:50 -
Felfrissül a Toyota Hilux
Megújul a 2012-es modellévre a Toyota Hilux, a pickup külsejét és motorjait is átdolgozzák. Az utastérben nagyobb érintőképernyő debütál.
2011. július 14. csütörtök 07:35 -
Dízel vagy hibrid? – Citroën C4 e-HDi és Honda Jazz Hybrid fogyasztási teszt
Nem egyszer fogalmazódott meg bennünk a kérdés: dízel vagy hibrid? Éppen ezért egy fogyasztási teszt keretében egymásnak eresztettük a Citroën C4 e-HDi-t és a Honda Jazz Hybridet. A Toyota Auris HSD sajnos egyéb elfoglaltsága miatt kimaradt a mókából, ám így is megtudtuk, hogy milyen esélyei vannak a modern dízelmotornak egy benzines-elektromos kettős ellen.
2011. július 13. szerda 11:00 -
A Toyota behozta a földrengés utáni lemaradását
A Toyota 18 671 darabbal (+4,6%) növelte európai eladásait az első félévben, behozva a földrengés miatti lemaradását
2011. július 12. kedd 17:40 -
Minden kiderült az új Toyota Yarisról
Hónapokkal a szeptemberi hivatalos premier előtt a Toyota minden részletet elárult az új Yarisról. A harmadik generáció nagyobb lesz, az 1.0 és 1.3 literes benzinmotorok mellett pedig az 1.4 literes D-4D gázolajos is elérhető lesz, a Hybrid pedig a jövőre csatlakozik a kínálathoz. Az új Yaris szeptemberben, Frakfurtban mutatkozik be hivatalosan.
2011. július 12. kedd 15:25 -
Milyen autómárkákkal, melyik kereskedésekkel elégedettek a magyarok?
Az International Service Check szervezet által végzett próbavásárlások alapján végzett európai felmérés azt mutatta, hogy a legjobb szolgáltatást a Mercedes, a Toyota és a Jaguar nyújtja. A legjobb márkának a Seat, Mercedes és a Toyota bizonyult. Magyarországon jó eredmény ért el a Volkswagen, a Renault, a Honda és a Mazda.
2011. július 12. kedd 12:55 -
Toyota Avensisnek tolatott a Liaz - fotó
Július 11-én délelőtt Nyíregyházán aFerenc körúton közlekedett egy Liaz az Erdő sor irányába. A Kossuth utcai kereszteződés előtt a jelzőlámpa piros jelzésére megállt a vezető, amikor egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő mentőautó érkezett. A tehergépkocsi vezetője előre és félre húzódott, hogy elsőbbséget adjon. Amikor a mentőautó elhaladt a Liaz vezetője vissza akart tolatni oda, ahonnan kiállt, de eközben nekitolatott a mögötte lévő Toyotának - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2011. július 11. hétfő 18:46 -
Hamarosan felfrissül a Toyota Hilux

2011. július 11. hétfő 16:40 -
A nép Porsche
A sárvédők nem maradnak, a gyáriak kerülnek vissza Ezt a autót a nagyon szép lakatosmunka és fényezés, valamint a Porsche fékrendszer és futómű miatt vettem meg. Úgy éreztem, hogy ebből lehet gyors bogarat csinálni, mert az alap, a futómű a fékekkel már megvan, innen könnyű építkezni. Motorom volt hozzá, valamint a torsen difis váltó is itt pislogott a garázs sarkában. Az autón Porsche kerékagyak voltak, a hozzájuk tartozó úszónyerges fékekkel, amelyek egy 1985 tájékáról származó 944-es modellen voltak. A viszonylag nagy tárcsák és ATE nyergek egy 1200 kilogrammos, 150 lóerős autót a korabeli tesztek szerint jól lassítottak, nyilvánvaló, hogy a 900 kg-os, szintén 150 lóerős bogarat is megfogják majd. És tényleg: nagyon jól fogott, nem lehetett hasonlítani a bogár gyári fékrendszeréhez. A szép az benne, hogy a féknyergek sem elöl, sem hátul nem adapterezéssel vagy bármilyen otthoni barkács megoldással kerültek fel, hanem az autó kapott elöl egy 944-es csonkállványt, hátul pedig tulajdonképpen egy komplett futóművet lengőkarostul. Így persze a felni lyukkör is Porsche 5x130-as lett és nagyon szép, gyárinak tűnt az egész. Semmi gány, csak egy gömbfejet kellett kicserélni és csak össze kellett csavarozni az egészet. Nem gondolná az ember mennyire rokon egy bogár és egy 944-es Egésze elégedett voltam pontosan addig a pillanatig, amíg egy barátom nem ajánlott egy komplett garnitúra Porsche féket kerékagyakkal. Ez azonban nem a korai úszónyerges 944-esé volt, hanem a későbbi 944 turbo és 944 S2 fékrendszere, amely körben négydugattyús brembo nyergekkel volt szerelve. Ez fékben olyan, mint borban egy villányi vörös: vannak vetélytársak, de jobb nem sok van tőle. Mivel az első rugóláb már eleve fogadja a Porsche csonkállványt, hátul meg már minden elő van készítve ez csak egy napos szerelgetés és lesz egy körben 4 dugattyús brembo fékem Porsche felirattal. Ez utóbbi is számít, mert én nem tagadom, a 911-es bűvöletében élem a napjaimat. Biztos van gyorsabb és jobb autó is, mint a korai 911-esek, tudom, hogy még olajfolyás és megbízhatósági gondokkal is küzdött pár széria, de nekem ez nem számít. Ha számítana Toyota Corollát vennék, mert az állítólag jó. Nekem egy lámpakeretes, fém lökhárítós 911-es a 70-es évek elejéről az álmaim netovábbja.Belseje alakul, még kap két sportülést El is mentem a fékekért, és ahogy léteznek kényszer vállalkozók, úgy kényszer alkudozók is, akik vágynak az árura, mint a drogra, de lapos a zsebük. Váltakozó szerencsével küzdöttünk, hosszasan alkudozva, végül enyém lett. Direkt nem írok számokat, mert egyrészt a feleségem is néha olvassa az írásaimat, másrészt pedig a számok semmitmondóak. Nyilván páran hülyének néznének miatta, én meg azokat nézem hülyének, akik például ékszerekért adnak pénzt, akármennyit. Nálam volt a fék és megindult megint az önkéntes vesszőfutásom. Persze, minden egyszerű, odamegyek, felcsavarozom, lelégtelenítem, beállítom a futóművet és kész. A tárcsák nem nagyobbak, 298 mm, nem lehet baj. De lett. Ezek a féknyergek ugyanis nagyon nagyok. Azonnal látszott, hogy a 15
2011. július 9. szombat 07:50 -
800 lóerős Celica az idei Goodwood Festival leggyorsabbja
Az elmúlt időszak cikkei során több ízben említettük már a Goodwood-ban esedékes Festival of Speed rendezvényt. Az angolok egyik legnagyobb éves autómustrája az elmúlt hétvégén zajlott, a leggyorsabb autónak járó címet pedig hivatalosan egy durván átépített Toyota Celica kapta.
2011. július 5. kedd 11:13 -
Minden idők legjobb Camryját ígéri a Toyota
A Toyota minden várakozást felülmúló, frissített Camryt ígér. Ősztől kapható az autó azokon a piacokon, amelyeken eddig is forgalmazták.
2011. július 1. péntek 18:26 -
Limitált sportcsomagot kapott a Toyota Prius
Négyféle színben kapható a speciális Prius, amely elsősorban agresszívebb külső kiegészítőivel hódít, bár a japánok a futóművet is leültették. A hibridből ugyan versenyautó nem lett, de a fogyasztása sem nőtt, így az új csomag azok kedvence lehet, akik ki szeretnének tűnni a hibrid tömegből.
2011. július 1. péntek 12:35 -
Nem fér be az F1-es autóba a driftkirály
Úgy volt, hogy a ralis Ken Block nyár végén kipróbálhatja a Pirelli gumitesztelésre használt F1-es autóját. Csakhogy a Toyota főhadiszállásán kiderült, a Gymkhana-driftelés királya nem fér be a versenyautóba!
2011. július 1. péntek 11:00 -
Hibrideket hív vissza világszerte a Toyota
Összesen 114 ezer, Magyarországon 81 autót érint az akció. Egy rosszul forrasztott tranzisztor miatt kell márkaszervizbe vinni az érintett szabadidő-autókat.
2011. június 29. szerda 15:21 -
Több mint 110 ezer hibridet hív vissza a Toyota
A Toyota visszahívja több mint 110 ezer hibrid meghajtású autóját a hibrid rendszer esetleges meghibásodása miatt, a japán társaság szerdai közleménye szerint a problémával összefüggő balesetről nem érkezett bejelentés.
2011. június 29. szerda 12:00 -
Magyar győzelem a Toyota rajzversenyén
"Milyen jó lenne, ha a rajzom után mehetnék Japánba," sóhajtotta nemrégiben egy budapesti kislány. A kívánsága teljesült: fantáziadús képregénye első díjat nyert a Toyota Dream Car rajzversenyen, így a 7 éves Szonja augusztusban Toyota City-ben veheti át az aranyérmet.
2011. június 29. szerda 09:00 -
Leminősítették a Toyota hitelképességét
Egy fokozattal csökkentette a Toyota hitelképességére vonatkozó osztályzatát kedden a Moody's azzal az indoklással, hogy még jó időbe telik, amíg a japán autógyártó jövedelmezősége ismét erőteljes lesz.
2011. június 28. kedd 10:00 -
Lehúzta a Toyotát a Moody's
Egy fokozattal csökkentette a Toyota hitelképességére vonatkozó osztályzatát kedden a Moody's azzal az indoklással, hogy még jó időbe telik, amíg a japán autógyártó jövedelmezősége ismét erőteljes lesz.
2011. június 28. kedd 08:50 -
Volkswagen és Toyota ütközött a 47-es főúton
Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn kora délután a 47-es számú főúton - adta hírül a police.hu.
2011. június 21. kedd 10:35 -
Íme, a harmadik generációs Yaris - fotók
Közzétette az első hivatalos fotókat a harmadik generációs Yarisról a Toyota: a japánok Franciaországban készülő modellje ősszel érkezik, de már a nyár közepétől rendelhető lesz.
2011. június 17. péntek 12:50 -
Hivatalos képeken az európai Toyota Yaris
Hamarosan itthon is kapható lesz a kisautó harmadik generációja. A Japán modellről készült képsorozat után megjelentek az Európának szánt változatról készült fotók is.
2011. június 16. csütörtök 11:56 -
Leleplezték az Európának szánt Yarist
Bár a Toyota Yaris új generációja a tervek szerint csak az év vége felé mutatkozik be, a gyár máris közzétette a kisautó első hivatalos fotóit.
2011. június 16. csütörtök 09:00 -
Ülésfűtés nélkül nem kell a Yaris
A hét legérdekesebb olvasói kérdései és szaktanácsai. Hifi, tuning, vezetéstechnika, autóvásárlás, jogi esetek.
2011. június 15. szerda 15:00 -
Az első képek az új Toyota Yarisról
Még az idei év folyamán hivatalosan is bemutatkozik a Toyota Yaris harmadik generációja, amelyről megjelentek az első hivatalos képek. A kisautó ezentúl jobban illeszkedik majd a márka kínálatába, valamint az utastér is alaposan átalakul. A kezdetben két benzin és egy dízelmotorral jön a Yaris, a Hybrid változat később csatlakozik a kínálathoz.
2011. június 15. szerda 12:52 -
31 százalékos profitcsökkenést vár a Toyota
A Toyota japán járműgyártó azzal számol, hogy a profitja 31 százalékkal 3,5 milliárd dollárra csökken a jövő márciussal záródó folyó pénzügyi évben.
2011. június 10. péntek 12:00 -
A Toyota 31 százalékos éves profitcsökkenést vár
A Toyota japán járműgyártó azzal számol, hogy a profitja 31 százalékkal 3,5 milliárd dollárra csökken a jövő márciussal záródó folyó pénzügyi évben.
2011. június 10. péntek 10:57 -
280 milliárdot veszít a Toyota
A Toyota 31 százalékos éves profitcsökkenést vár a folyó pénzügyi évben, ami nagyjából 280 milliárd forintos visszaesést jelent.
2011. június 10. péntek 10:32 -
Jó hónapot zárt a Ford, miközben csökken a kereslet a kínai autópiacon
Jól teljesített májusban is a Ford Motor Co. Kínában, 14 százalékkal több autót adott el mint tavaly ilyenkor; visszaesett viszont a GM, a Honda és Toyota eredménye - derült ki a részben kedden közzétett legfrissebb adatokból.
2011. június 7. kedd 18:26 -
Jó hónapot zárt a Ford
Jól teljesített májusban is a Ford Motor Co. Kínában, 14 százalékkal több autót adott el mint tavaly ilyenkor; visszaesett viszont a GM, a Honda és Toyota eredménye - derült ki a részben kedden közzétett legfrissebb adatokból.
2011. június 7. kedd 16:40 -
Másnaposok 2: milyen autóval zúznak? - videó
Különleges autóval, különleges mutatványokat láthatunk a Másnaposok 2 című filmben. A klasszikus üldözési jelentben a bangkoki utcákon számos autót és motort lezúznak, de egy vágott egész disznót is elgázolnak. Ken Jeong vezeti a kocsit, ami nem más mint egy Ausztráliában honos Toyota, az Aurion.
2011. június 5. vasárnap 08:20 -
Autóval rontott be egy Lotus-szalonba egy 92 éves hölgy - fotó
Egy 92 éves hölgy okozott jókora kalamajkát Toyota Camryjával néhány nappal ezelőtt a Michigan állambeli Southfieldben, az Egyesült Államokban. A hölgy a fék helyett a gázra lépett, így autójával egy üvegajtót átszakítva egy Lotus-márkakereskedésbe rontott be, ahol eltrafált egy 78 ezer dollárt érő Exige-t. Mint arról a népszerű autós blog, a jalopnik.com beszámolt: az idős autós és az Exige is megúszta súlyosabb sérülések nélkül az incidenst. A hölgy ellen nem indított eljárást a Lotus-márkakereskedés.
2011. június 2. csütörtök 11:55 -
Teszt: vízzel működő Toyotát vezettünk
A hidrogénes, tüzelőanyag-cellás járművek legnagyobb hátránya, hogy rövid a hatótávjuk. Nem úgy a Toyota szériagyártásra kész vízzel működő autójának, amellyel akár 690 kilométert is megtehetünk tankolás nélkül. A jövő különleges Toyotáját a Michelin Challenge Bibendum 2011 rendezvényen vezethettük.
2011. június 2. csütörtök 06:10 -
Újabb nagyszabású Toyota-visszahívás, hazánk is érintett
Nagyszabású visszahívás rendelt el a Toyota: a japán gyártó 106 ezer darab 2001 és 2003 között gyártott Priust hív vissza az elektromos szervokormány hibája miatt.
2011. június 1. szerda 18:25 -
106 ezer Priust hív vissza a Toyota
A kormánymű lehetséges meghibásodása miatt világszerte 106 ezer korábbi Priust hív vissza a Toyota.
2011. június 1. szerda 10:15 -
Celica lehet a Toyota FT-86-ból
Van rá esély, hogy a Toyota Celicaként dobja piacra a Subaruval közösen fejlesztett FT-86 szériaváltozatát.
2011. június 1. szerda 09:50 -
Többet tud, mint gondolnánk - Lexus CT200h (2011) teszt
Aki azt hiszi, hogy a Lexus CT200h nem más, mint egy átcímkézett Toyota Auris HSD, az téved. A teljesen új padlólemezre épített kompakt Lexus hajtáslánca ugyan a Priustól érkezett, viszont alacsony tömegközéppontja miatt vezethetősége sokkal jobb lett, és a fogyasztásával sincs baj. Ráadásul mindezt vonzóbb csomagolásban kapjuk.
2011. május 27. péntek 12:00 -
Nem tudtam, hogy vágyom rá - Lexus CT200h-teszt
A hibrid Lexus lassan már fogalommá válik, így logikus lépés volt, hogy a Priusban már bevált hajtáslánccal lép be a Toyota luxusmárkája a kompaktok közé. A CT200h-t mindenáron sportos prémiummodellnek akarták elsütni, de ahogy számítottunk rá, nem dinamikája, hanem kényelme miatt lehet szeretni.
2011. május 26. csütörtök 11:10 -
Räikkönen ma debütál a NASCAR-ban
Kimi Räikkönen pénteken mutatkozik be az amerikai NASCAR Truck Series-ben, Kyle Busch csapatának Toyota Tundra pick-upjában. Egyik ellenfele az F1-ből kiebrudalt Nelsinho Piquet lesz.
2011. május 20. péntek 12:00 -
Júniusra felfuttatja az európai termelést a Toyota
Helyreáll a márciusi kettős természeti katasztrófa miatt felborult rend a Toyota európai üzemeiben, a termelést júniusra futtatják fel - közölte a társaság kedden.
2011. május 17. kedd 14:35 -
Nálunk túljutott a katasztrófán a Toyota
Felfuttatják a termelést a Toyota európai üzemeiben azt követően, hogy a márciusi természeti és ipari katasztrófa nyomán csökkentett módban dolgoztak.
2011. május 17. kedd 14:20 -
Újabb kínai befektető jelentkezett a Saab megmentésére
Kútba esett a Saab és a Hawtai május 2-án kötött megállapodása, így a kis svéd gyártó újra nehéz helyzetbe kerül. Az új megmentő szintén kínai lehet, a Pang Da hazájában Toyota, Honda és Subaru márkákat forgalmaz. A tervek szerint az új partner 45 millió euró értékben vásárol Saab autókat, 65 millió euróért pedig 24 százaléknyi Spyker részvényeket szerez.
2011. május 17. kedd 09:17 -
Újra a Toyota a legértékesebb autómárka

2011. május 16. hétfő 12:45 -
Felzabálja a Toyota nyereségét a cunami
Bár előtte hatalmas mértékben nőtt a Toyota nyeresége a földrengés és cunami miatti gyárleállítás hatására drasztikusan csökkent az összeg.
2011. május 12. csütörtök 08:05 -
Megkétszerezte profitját a Toyota
A Japánban történt természeti és atomkatasztrófa ellenére is megkétszerezte profitját március végével zárult üzleti évében a Toyota, köszönhetően annak, hogy üzleti év első három negyedévében rendkívül jól teljesített.
2011. május 11. szerda 12:05 -
Hosszú távon is visszafoghatja a földrengés a Toyotát
2011 első negyedévében másfél éves mélypontra zuhant a Toyota nyeresége, míg az eladások 12%-kal csökkentek. A gyártás is lassan fut fel a földrengés előtti szintre, amely azt jelentheti, hogy a globális eladásokat tekintve idén a General Motors és a Volkswagen is megelőzi a japánokat.
2011. május 11. szerda 11:26 -
Brutális mértékben csökkent a Toyota nyeresége
A Toyota nyeresége 75 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyihoz képest a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa, valamint az erős jen miatt.
2011. május 11. szerda 10:24 -
A Toyota a legértékesebb autómárka
2011-ban a Toyota a világ legértékesebb autómárkája. A japán gyártó a BMW-től szerezte vissza a korábban hosszan birtokolt első helyet. Az abszolút listát az Apple vezeti a Google előtt.
2011. május 10. kedd 07:05 -
Toyotát tört a Suzuki - fotó
Székesfehérváron a Hübner András utca és a Kelemen Béla utca kereszteződésében a Suzuki Swift a jobb elejével ütközött a Toyota Starlet jobb oldalának. A Toyota az oldalára borult, az autót a tűzoltók kiérkezése előtt az arra sétálók visszaállították a kerekeire. A balesetben hárman könnyebben sérültek - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. május 5. csütörtök 09:15 -
Hírek: A Ferrari a Toyota szélcsatornáját vizsgálja
A kölni berendezés alapos tanulmányozása segíthet a fejlődésben.
2011. május 4. szerda 12:10 -
Pontiac Vibe. Ismered?
"USA autó ferde szemmel" is lehetne a címe ennek a bejegyzésnek, hiszen a Pontiac Vibe, amit pár hete fotóztam, Toyota alapokon nyugszik és Kaliforniában gyártották a New United Motor Manufacturing, Inc.-nél. (NUMMI)Alapja a Toyota Matrix, amit japánban Toyota Voltzként mutattak be - nem túl nagy sikerrel.Az autó egyébként eladó volt. Nekem tetszett.
2011. május 4. szerda 11:20 -
A legmegbízhatóbb miniautók
A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistájának élén a miniautók között a Toyota Aygo áll, nyomában a Fiat 500, a Peugeot 107 és a Fiat Panda modell. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült.
2011. május 3. kedd 16:55 -
100 éves hölgy döngetett a NASCAR-versenypályán - videó
Spéci születésnapi ajándékot kapott 100. születésnapjára egy NASCAR-rajongó amerikai hölgy, Rachel Gilbert, aki egy Toyota Camry biztonsági autó volánja mögött néhány napja 5 kört tett meg a New Hampshire Motor Speedwayen
2011. április 30. szombat 11:55 -
Így szól a Toyota új boxermotorja - videó
Ha minden igaz, a sokszori késés után jövőre végre tényleg gyártásba kerül a Toyota hátsókerék-hajtású sportautója, az FT-86. Az alábbi videónak köszönhetően pedig végre már azt is tudjuk, hogy szól a Subaru által fejlesztett boxermotor.
2011. április 28. csütörtök 09:42 -
Járókelők húzták ki a sérülteket az égő Opelből - fotó
Április 23-án a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződésében ütközött az Opel Astra a Toyota Yarisszal, melynek következtében mindkét kocsi a villamospályán az oldalára borult. Az Opel kigyulladt, a benne ülő két embert a segítségére sietők húztak ki, míg a Toyotába szorult sofőrt és utast a tűzoltók szabadították ki. A baleset azért történt, mert az egyik kocsi piroson hajtott át - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. április 27. szerda 09:40 -
Óriásit zuhant több japán autógyár hazai termelése
A földrengés- és szökőár-katasztrófa miatt kevesebb mint a felére csökkent a japán Toyota, a Nissan és a Honda hazai értékesítése márciusban, a cégek hétfőn megjelent statisztikái szerint.
2011. április 26. kedd 09:00 -
Kevesebb mint a felére csökkent több japán autógyár hazai termelése
A földrengés- és szökőár-katasztrófa miatt kevesebb mint a felére csökkent a japán Toyota, a Nissan és a Honda hazai értékesítése márciusban, a cégek hétfőn megjelent statisztikái szerint.
2011. április 25. hétfő 18:35 -
Mazda és Toyota frontális ütközése Nyíregyházán - fotó
Vasárnap délelőtt két személygépkocsi ütközött frontálisan Nyíregyházán - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. április 25. hétfő 10:05 -
A Toyotánál az év végére állhat helyre a termelés rendje
A Toyota üzemeiben az év utolsó hónapjaira állhat helyre a Japánban történt földrengés- és szökőár-katasztrófa miatt megbomlott rend.
2011. április 23. szombat 12:10 -
Drasztikusan csökkenti amerikai termelését a Toyota

2011. április 21. csütörtök 15:31 -
Scionként is gyönyörű a Subaru-Toyota közös sportkocsija - videó
New Yorkban sokadszorra is koncepcióként láthatják a kilátogatók a Subaru és a Toyota közös sportkocsiját. Az autó ezúttal a Scion FR-S névtáblával került kiállításra, és a márkajelzésen kívül nem sokban különbözik az Európában már látott Toyota FT-86-tól. Az autó állítólag jövőre már tényleg gyártásba kerül.
2011. április 21. csütörtök 11:40 -
Kisrepülőgéppel ütközött egy szabályosan közlekedő Toyota - fotók
Fölöttébb különös baleset történt a napokban az egyesült államokbeli New Orleans-ban, ahol egy békésen autózó család a város egyik utcáján egy alacsonyan szálló kisrepülőgéppel ütközött össze.
2011. április 19. kedd 11:50 -
Újraindította a gyártást a Toyota Japánban
Hétfőn elindult a termelés a japán autógyártó óriás Toyota valamennyi szigetországi gyárában, ugyanakkor az alkatrészhiány miatt csupán a teljes kapacitás felével dolgoznak - közölte a vállalat hétfőn.
2011. április 18. hétfő 10:55 -
Újra dübörög a Toyota Japánban
A vállalat közölte: hétfőn elindult a termelés a japán Toyota valamennyi szigetországi gyárában, ugyanakkor az alkatrészhiány miatt csupán a teljes kapacitás felével dolgoznak.
2011. április 18. hétfő 10:14 -
Ismét működnek a Toyota gyárai
Újra működik valamennyi Toyota-gyár Japánban, de gyelőre még visszafogottan termelnek a hiányzó alkatrészek miatt.
2011. április 18. hétfő 10:00 -
Szinte minden kiderült a Toyota hátsókerekes sportautójáról
A 2012-ben érkező FT-86-ban 200 lóerőnek csak 1,1 tonnát kell majd mozgatnia.
2011. április 14. csütörtök 14:56 -
Az Isuzut is felvásárolja a Volkswagen?
Német lapértesülések szerint a Volkswagen az Isuzu felvásárlására készül, amely ráadásul részben a Toyota tulajdonában van. A hírek szerint a németeknek a hatalmas ázsiai teherautó-piacra fáj a foguk. Az ügyletben a Volkswagen résztulajdonában álló MAN teherautógyár is szerepet kaphat.
2011. április 14. csütörtök 13:05 -
Leállnak a Toyota európai gyárai

2011. április 14. csütörtök 12:36 -
Vetőgépnek ütközött a Toyota a 4-es főúton - fotó
Kedden este vetőgépnek ütközött egy Toyota a 4-es főúton Újfehértónál - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. április 14. csütörtök 08:55 -
Leállnak az európai Toyota-gyárak
Egyre súlyosabb gondokat okoz a márciusban Japánban történt földrengés és cunami a Toyota gyártásában. Immár néhány európai üzemében is kénytelen felfüggeszteni a termelést a cég.
2011. április 13. szerda 14:00 -
A Toyota fölfüggeszti a termelést néhány európai üzemében
A Toyota japán autógyár bejelentette szerdán, hogy a hónap végén nyolc napra fölfüggeszti a termelést öt európai üzemében.
2011. április 13. szerda 08:25 -
A legjobb 4-5 éves használt autók - toplista
Az Auto Bild német autós szaklap közzétette a német műszaki vizsgaállomások 2010-es adatait feldolgozó statisztikáit. 7 253 709 autót vizsgáltak át, összesen 211 Németországban népszerű típust. A rangsort az határozza meg, hogy a megvizsgált autók milyen százalékánál találtak komolyabb hiányosságot a szervizek. A statisztika nem reprezentatív, de használt autó vásárláskor hasznos lehet. A 4-5 éves használt autók között a legkevesebb meghibásodást a Porsche Boxter/Caymannál és a Toyota Corolla Versónál találták.
2011. április 12. kedd 07:50 -
A legjobb 2-3 éves használt autók - toplista
Az Auto Bild német autós szaklap közzétette a német műszaki vizsgaállomások 2010-es adatait feldolgozó statisztikáit. 7 253 709 autót vizsgáltak át, összesen 211 Németországban népszerű típust. A rangsort az határozza meg, hogy a megvizsgált autók milyen százalékánál találtak komolyabb hiányosságot a szervizek. A statisztika természetesen nem reprezentatív, de használt autó vásárláskor hasznos lehet. Az idei győztes a Toyota, amelynek négy modellje is bekerült a 2-3 éves használt autók tízes toplistájába, de a Porsche tulajdonosoknak sem kell szégyenkezniük. A legrosszabb eredményt a Kia Carnival el.
2011. április 11. hétfő 07:41 -
Új pólók az idei OT Expóra: Vegyétek és vigyétek
Legutóbbi beszámolónk alkalmával még csak a tervekről esett szó, ezúttal már itt a kézzelfogható, megvehető portéka is. Idei pólókollekciónk elkészült, ezúttal is a tavaly már jól bevált és tisztességes ár/érték arányú Gildan-alapokra dolgoztunk ugyanazzal a nyomat-technológiával, mint egy éve. Kicsit féltünk tavaly, mert a mosásállóság csak a használat során derül ki, de nem csalódtunk. A Domsjö-expressz és a Totalcar 10-pólók is még mindig jól néznek ki, hordjuk őket rendszeresen. Nos, az idei felhozatal sokat elárulhat, semmi nem véletlen. Elkészült standunk két fő attrakciója is, hamarosan megmutatjuk azokat is egy igazi, Csikós-féle látókörszélesítő anyag keretén belül, egyelőre azonban íme a pólók, melyek most elővételben megrendelhetőek, így kerülve el azt a kellemetlen helyzetet, hogy bizonyos méretekből már nem volt a standon míg a többiből túltengés mutatkozott. Tisztességes minőséget olcsóbban, ilyen kis szériában szinte sehol sem lehet kapni, főleg, hogy ajándékot is küldünk mellé. Ezek azok, elsőként a hiperritka Toyota 2000 GT-alapú: Majd a retró jegyében a jó öreg négygangos: Végül a Yaki-imo-mangás: Természetesen hátoldaluk is van, a galériára kattintva a részletek is előjönnek. Megrendelni direktben, elővételben pedig itt, itt és itt lehet őket.
2011. április 8. péntek 17:32 -
Félárbocon a Toyota
Még ebben a hónapban újraindulhat a Toyotánál a termelés azok után, hogy Japánt természeti katasztrófák sora sújtotta. A gyártás azonban erősen korlátozott lesz.
2011. április 8. péntek 16:00 -
Fokozatosan kezdi újra a termelést a Toyota Japánban
A világ legnagyobb autógyárcsoportja, a japán Toyota e hónap 18-a és 27-e között fokozatosan újrakezdi a termelést minden hazai üzemében, de az eredeti terveknél 50 százalékkal kisebb szériában.
2011. április 8. péntek 08:55 -
Félárbocon a Toyota
A világ legnagyobb autógyárcsoportja, a japán Toyota e hónap 18-a és 27-e között fokozatosan újrakezdi a termelést minden hazai üzemében, de az eredeti terveknél 50 százalékkal kisebb szériában.
2011. április 8. péntek 08:13 -
Marad a válságtermelés a Toyotánál
A Toyota cáfolta a termelés normalizálódásáról szóló híreket. Egyelőre még nem tudnak visszatérni a katasztrófa előtti szintre.
2011. április 7. csütörtök 16:00 -
Három autó ütközött a rakparton - dugó
Három autó ütközött a Budai alsó rakparton délelőtt 11 óra körül a Lánchíd útán déli irányba. Egy fékező Fiat Pandába futott bele egy Ford Cougar, majd abba egy Toyota Verso. Jelentős torlódás várható a környéken.
2011. április 7. csütörtök 11:30 -
Cáfol a Toyota: még nem normalizálódott a termelés
Cáfolta a termelés normalizálódásáról szóló lapjelentést szerdán a Toyota, tavalyi gyártásmennyisége alapján a világ vezető autógyártója.
2011. április 6. szerda 11:30 -
Ingyen üzemanyaggal csábít a brit Toyota

2011. április 1. péntek 13:28 -
A BMW, a Citroen és a Toyota teljesítheti legkönnyebben az új EU-s normákat
A legújabb CO2 szabályozást megszavazta az EU, így jövőre súlyos pénzbüntetés jár minden egyes gyártónak, aki a rá kiszabott határértéket nem tartja be. Az EU szabályozása az eladott autók átlagtömegét is figyelembe veszi a határértékek megszabásánál.
2011. március 31. csütörtök 12:51 -
Zökkenőmentes a kiszolgálás a Toyotánál
A március 11-i japán természeti katasztrófát követően a Toyota számára a mentési munkálatokhoz és az ország helyreállításához történő hozzájárulás a legfontosabb. A vállalat továbbra is elemzi a Japánon belüli tevékenységét érő hatásokat, beleértve beszállítóinak és leányvállalatainak működését is - áll a gyártó közleményében.
2011. március 29. kedd 12:26 -
Újraindult a Toyota Prius és a Lexus CT200h gyártása
A március 11-i japán természeti katasztrófa után az autógyártók is szépen lassan újrakezdik működésüket. Legutóbb a Toyota jelentette be, hogy az erős globális kereslet végett újraindítja a Prius és a Lexus CT200h gyártását, de az elkészült autók sugárszennyezettségét is folyamatosan vizsgálják.
2011. március 29. kedd 10:08 -
Sugárveszély miatt vizsgálják a Toyotákat
Újraindította autógyártását Japánban a Toyota. Egyelőre csak hibrideket gyárt a világ legnagyobb autógyártója. Bár Toyota gyár nem került sugárzás hatása alá, minden autót ellenőriznek.
2011. március 29. kedd 09:10 -
Amerikában is visszafogja a termelést a Toyota
Továbbra is csaknem teljesen bénult állapotban van a japán gazdaság egyik vezető ágazata, a járműgyártás, és a kettős természeti katasztrófa miatt a Toyota már az Egyesült Államokban működő üzemeiben is a termelés visszafogására kényszerül.
2011. március 24. csütörtök 13:10 -
A Toyota egyre lassul
Továbbra is csaknem teljesen bénult állapotban van a japán gazdaság egyik vezető ágazata, a járműgyártás, és a kettős természeti katasztrófa miatt a Toyota már az Egyesült Államokban működő üzemeiben is a termelés visszafogására kényszerül.
2011. március 24. csütörtök 11:22 -
Csak három autót tud gyártani a Toyota
Továbbra is súlyosan érinti a japán autógyártást a nemrég történt természeti katasztrófa. A Toyota továbbra sem gyárt autókat Japánban és a tervek szerint csak három modell gyártása indulhat újra a közeljövőben. A Toyota már Amerikában is visszafogja a termelést.
2011. március 24. csütörtök 11:00 -
A japán földrengés miatt késik a Prius-egyterű
A földmozgások miatt megsérült az a gyár is, amelyben a Toyota és Lexus-hibridek akkumulátorai készülnek.
2011. március 23. szerda 16:30 -
Új Lexus kímélte Budapest levegőjét
A presztízsmárkák között még mindig csak a Toyota luxusgyereke kínál tisztességes hibridhajtást. A hazánkba frissen érkezett CT200h típus bevezetésével a kompakt prémiumok kategóriájában is új frontot nyitnak.
2011. március 22. kedd 15:00 -
40 ezer autót veszíthet a Toyota
Japánban csak ezen a héten, több mint tíz nappal a pusztító földrengés és szökőár után indul be újra a járműipari termelés - jelentette vasárnap a Kyodo japán hírügynökség.
2011. március 21. hétfő 05:00 -
Napi 13 milliárdot veszít a Toyota
Európában nem lesznek fennakadások a Toyota modellek gyártásánál a Japánban történt katasztrófa nyomán, ám így is óriási veszteséget okoz a helyzet a világ legnagyobb autógyárának.
2011. március 20. vasárnap 08:00 -
Gázra lépett a fék helyett, egy butikban állt meg a Toyota Camry - fotó
Könyvelőjéhez igyekezett egy idős hölgy a kaliforniai Chicóban, de végül autójával, egy Toyota Camry-val együtt egy ruházati üzletben találta magát.
2011. március 19. szombat 12:05 -
Európában nem számít fennakadásokra a Toyota
Európában alig várhatók fennakadások a Toyota-gyártásban - mondta a német Automobilwoche című lapnak a Toyota németországi érdekeltségének elnöke.
2011. március 19. szombat 11:51 -
Toyota: Európában nem lesznek fennakadások
A Toyota németországi érdekeltségének elnöke a német Automobilwoche című lapnak kijelentette: Európában alig várhatók fennakadások a Toyota-gyártásban.
2011. március 19. szombat 11:06 -
Nem lehet túlórázni a Toyota külföldi üzemeiben
A Toyota Motor Corp. a túlórázás és az ünnepeken végzett munka átmeneti szüneteltetésére szólította fel külföldi üzemeit az alkatrészek és részegységek belföldi gyártásában bekövetkezett fennakadások miatt.
2011. március 18. péntek 13:11 -
Tilos a túlóra a Toyotánál
Nem lehet túlórázni a Toyota külföldi üzemeiben. Ezzel a lépéssel szeretné megakadályozni a Toyota, hogy az igen költséges gyárleálláshoz keljen folyamodnia a Japánban történt természeti katasztrófa miatti alkatrészhiány nyomán.
2011. március 18. péntek 13:05 -
Frontálisan ütközött egy mikrobusszal a megcsúszó Toyota - fotó, videó
Csütörtök délután a vizes úttesten csúszott meg és ütközött frontálisan egy román mikrobusszal egy magyar személygépkocsi a 49-es főúton, Őr és Jármi között - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. március 18. péntek 09:32 -
Március 22-ig nem folytatja a gyártást Japánban a Toyota
Március 22-ig a Japánt ért természeti katasztrófa miatt biztosan szünetelteti a belföldi autógyártást a Toyota. A gyár közlése szerint a pótalkatrészek gyártása várhatóan már a mai napon újraindul.
2011. március 17. csütörtök 11:55 -
Megkezdik a termelést a Toyota alkatrészgyártói
Csütörtökön megkezdődik a termelés a Toyota egyes alkatrészgyártó üzemeiben - közölte az autógyár szerdán Tokióban.
2011. március 16. szerda 16:40 -
Megkezdik a termelést a Toyota alkatrészgyártói a cunami-sújtotta Japánban
Csütörtökön megkezdődik a termelés a Toyota egyes alkatrészgyártó üzemeiben - közölte az autógyár szerdán Tokióban.
2011. március 16. szerda 14:38 -
40,000 autót veszített a Toyota a cunami miatt

2011. március 16. szerda 10:41 -
Megúszta a garázstüzet a Toyota - fotó
Hétfő este kapták a jelzést a tiszavasvári tűzoltók, hogy Tiszavasvárin a Gyár utcában az egyik lakóházhoz tartozó garázsból erős füst szivárog. A gyorsan kiérkező tűzoltók sértetlenül kihoztak a garázsból egy Toyota személygépkocsit, és a lángokat is percek alatt eloltották. Személyi sérülés nem történt - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2011. március 15. kedd 22:15 -
Totalcar az OT Expón: Az olvasó nyomoz
Irgalmatlan tempóban készülünk az idei Oldtimer Expóra, a telefonálás és a rögtönzött értekezletek, tárgyalások töltik ki a szervezői mag munkaidejének java részét. Eleinte úgy gondoltuk, kicsit elszaladt velünk a ló, hiszen lényegében nem létező típusokat, megvalósíthatatlan ötleteket halmoztunk fel afféle gigantikus idea-hegyként, de nagyon gyorsan be kellett látnunk, hogy - bármennyire is macerás - Magyarországon mindent be lehet szerezni, mindent le lehet gyártatni. Kezdtünk bízni a sikerben, hiszen egyre inkább érezzük partnereink támogatását is, akik azért az utolsó pillanatban megtámasztanak minket, ha eldőlnénk. Minden flottul ment, a négymillió, külön futó szál lassanként egyesülni látszik, egyetlen pontban összpontosulnak: április 15-ében. A nyitásra mindennek tökéletesnek kell lennie, az előző napok felvezető rendezvényei pedig garantált megdöbbenést váltanak ki mindenkiből, aki csak kicsit is fogékony a csoda iránt, amit a motorizáció jelent. Erről később. Egy dolog azonban konokul keresztbe tesz nekünk, álmatlan éjszakákat okozva Csikósnak és nekem, tetemes telefonszámlát Bende Tibinek. Hiányzik egy autó, pontosabban egy autófaj: a korabeli, nagy, japán luxuslimuzin. És itt jön képbe a kollektív tudat, itt segíthet nekünk ön, százharmincezernyi olvasó. Tud segíteni? Ismer valakit, akinek képgalériánk valamelyik típusa parkol garázsában? Netán van önök között olyan, aki rendelkezik 1980 előtti, hasonló autóval? Ha igen, küldjenek képet, telefonszámot, elérhetőséget, bármit. Vagy csak egy jó ötletet, hálánk nem marad el. Közösségünk ereje már számtalanszor bizonyított, nézzük, elbírunk-e ezzel a feladattal. Mi folytatjuk a keresést.Segítségül, összefoglalva, amire nagyon szükség lenne a háromból, szép állapotban: - Nissan President (hetvenes évekbeli, nyolcvanas évek eleji verzió)- Toyota Century (ua.)- Mitsubishi DebonairÉs ha a fentiek lehetetlennek bizonyulnak, akkor valami kisebb, de még mindig elég nagy és elegáns japán limó:- Toyota Crown (1978 előtti, még inkább az 1974 előtti széria)- Nissan Cedric/Gloria (1979 előtti) - Európában, ha jól tudjuk, 260C volt. Köszönjük. Nissan President
2011. március 15. kedd 08:03 -
Szélsőséges középkategóriások - Passat-Insignia-Laguna-Avensis összehasonlító teszt
Középkategória, kétliteres dízelmotor - családi és cégautónak is ideális párosítás. Összehasonlító tesztünkben mérésekkel és szubjektív szempontok alapján értékeltük a Volkswagen Passatot, az Opel Insigniát, a Renault Lagunát és a Toyota Avensist.
2011. március 14. hétfő 08:07 -
Toyota elé hajtott az Opel, egy sérült
Vasárnap délelőtt két személygépkocsi ütközött Nyíregyházán, a Stadionnál - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. március 13. vasárnap 21:00 -
Toyota terepjáró vezeti a felkelők konvoját - fotó
Líbiai felkelők visszafelé haladnak a frontvonalról a kelet-líbiai el-Ageila és Rász-el-Unúf közötti sivatagi országúton. A Kadhafi-ellenes felkelés huszonhatodik napján változatlan hevességeel folytatódnak a harcok Líbia keleti részében annak ellenére, hogy az előző este az állami televízióban amnesztiát hirdettek azoknak a lázadóknak, akik leteszik a fegyvert.
2011. március 12. szombat 20:35 -
Lesújtott a természeti csapás a Toyotára is
Leálltak a Toyota konszern autógyárai Japán északi részén a természeti katasztrófa következtében
2011. március 11. péntek 12:25 -
Annyi Lada van mint Toyota idehaza
Tavaly kevés új autó kelt el Magyarországon, ez azonban a hazai autópark alakulásában is szerepet játszott. Kevesebb, de korosabb autó fut a hazai utakon.
2011. március 9. szerda 08:40 -
22 000 terepjárót és SUV-t hív vissza a Toyota

2011. március 7. hétfő 19:47 -
Még mindig koncepció a Toyota sportkocsija
A Toyota standon újra látható volt az FT-86 koncepció, azonban most már a második kiadása, a II néven emlegetett darab érkezett a svájci városba. Kisebb külső módosításokon kívül semmi újdonság nincs az autón. A technikai tartalom sem derült ki pontosan.
2011. március 7. hétfő 13:37 -
Két új Toyota Prius jön jövőre
A Yaris Hybrid koncepciója mellett a Toyota két Prius tanulmányt is kiállított. A Detroitban már bemutatott Prius V hozzánk Prius+ néven jön majd, de 2012-től már hálózatról tölthető hibridje is lesz a Toyotának, amelyben már lítium ionos akkumulátort találunk majd.
2011. március 6. vasárnap 13:33 -
Videón a Toyota új sportautója
Két videót is közzétett a japán cég a Genfi Autószalonon bemutatott sportautó tanulmányáról. Az izgalmas formájú kupéban egy alaposan kihegyezett Subaru-boxermotor dolgozik.
2011. március 4. péntek 11:31 -
Hibridszűz sofőr a Toyota Priusban
14 éve van sorozatgyártású hibrid személyautó a világon, de az átlagembernek mégis távoli, kicsit talán gyanús is ez a technika. A tartósteszten nyüstölt Priusba ezért beültettünk valakit, aki még soha, semmilyen hibridet nem vezetett.
2011. március 4. péntek 11:00 -
Toyota paródia a Volkswagen reklám nyomán - videó
A szenzációs Volkswagen reklám már körbejárta a világot, és hatalmas sikert aratott. Mindjárt elkészült az első paródia változata, amiben a beragadó Toyota gázpedálokat figurázzák ki a film készítői.
2011. március 3. csütörtök 13:04 -
Átlátszó Subaru Genfben
A Subaru még nem áll olyan jól saját sportkocsija karosszériájával, mint partnere, a Toyota. Genfben csak az újdonság vázát mutatták meg.
2011. március 2. szerda 09:50 -
2012-től lesz kapható a hibrid Toyota Yaris
A japán márka a Genfi Autószalon mutatta be a Yaris hibrid változatát. Műszaki információk egyelőre nincsenek, csak annyi biztos, hogy a forgalmazás a jövő év második felében veszi kezdetét.
2011. március 1. kedd 16:21 -
Driftelők álma: Toyota FT-86 II
A Toyota jövőre piacra dobja hátsókerék-hajtású sportkocsiját. Genfben bemutatkozott az FT-86 II.
2011. március 1. kedd 12:40 -
Megérkezett a hibrid Toyota Yaris előfutára
A Toyota leleplezte a Yaris új generációjának legtakarékosabb változatát, a HSD Conceptet, amelynek kedvéért a japánok teljesen áttervezték a Prius hajtásláncát. A HSD egyelőre csupán tanulmány, de a hagyományos meghajtású szériaváltozat várhatóan már idén ősszel debütál, míg a hibridre 2012-ig kell várni.
2011. március 1. kedd 12:36 -
145 ezer Corollát hív vissza a Toyota
A Toyota 145 ezer Corolla modellt hív vissza Brazíliában üzemanyag szivárgás miatt.
2011. március 1. kedd 09:35 -
Üzemanyag-szivárgás 145 ezer Toyotánál
A Toyota 145 ezer Corolla modellt hív vissza Brazíliában üzemanyag-szivárgás miatt.
2011. március 1. kedd 08:41 -
Gond kétmillió Toyota lassításával
Újabb visszahívást rendelt el a Toyota. A korábbi problémák után további kétmillió autónál lehet gond a lassítással.
2011. február 25. péntek 05:00 -
Ismét több, mint kétmillió autót hív vissza a Toyota
Újabb visszahívást jelentett be csütörtökön a Toyota a gázpedálok beragadása miatt: az Egyesült Államokban 2,17 millió autót hívnak vissza egészen a 2003-as modellekig visszamenőleg.
2011. február 25. péntek 00:51 -
Gyári előzetes a Subaru sportkocsijáról
A Toyota és a Subaru is bemutatja közösen fejlesztett sportkocsiját a Genfi Autószalonon. Most a Subaru villantott előzetest.
2011. február 24. csütörtök 09:12 -
Daihatsu lesz a kifutó Toyota Yarisból
2013-ban kivonul az európai piacról a Daihatsu, utolsó modellként Charade néven vezeti be a Toyota Yaris kifutó generációját.
2011. február 24. csütörtök 08:59 -
Tudatlan rongáló támadt a Toyotára
Több Toyota modellt rongáltak meg amerikaiak a Chicagói Autószalonon, mondván a japán gyártó miatt amerikai munkahelyek szűnnek meg, mivel népszerű modelljeik japánból származnak. Tévedtek.
2011. február 24. csütörtök 07:00 -
Daihatsu Charade lesz a Toyota Yarisból

2011. február 23. szerda 08:00 -
Vízelvezető árokba borult a Toyota Yaris - fotó
A Csákvár felől Vértesboglár irányába tartó Toyota Yaris a szemközti sávon keresztül a bal oldali árokba hajtott, amelyben a víz körülbelül 50 centiméter magasan állt. A víz a személyautóba is befolyt. A Toyotát vezető nő ki tudott szállni a kocsiból, őt a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. február 20. vasárnap 19:50 -
Topmodell és csúcsverda: így fotózták a Lexus LFA-t
Látványos hirdetést tett közzé a Sports Illustrated című magazin úszóruhás különszámában a Lexus. A Toyota luxusmárkája a limitált szériás LFA szupersportkocsit népszerűsíti: a kézzel összeszerelt, 4,8 literes, V10-es, 552 lóerős motorral szerelt csúcsverda volánja mögött az amerikai drift-menő, Rhys Millen körözött a sárga úszóruhába bújtatott holland topmodell, Rianne ten Haken körül. A fotózásról egy rövidfilmet is nyilvánosságra hoztak.
2011. február 20. vasárnap 15:55 -
Top 10 autó Magyarországon
A Jato Dynamics adatai szerint Európában az egy évvel korábbihoz képest 0,9 százalékkal, 1 millió 79 ezer 840-re csökkentek a januári regisztrációk. Magyarországon az idén az első hónapban a Ford értékesítette a legtöbb autót, összesen 475 darabot. Ezzel az amerikai gyártó 13,56 százalékos piaci részesedést ért el, és éves összehasonlításban 51,76 százalékkal növelte januári eladásait. A második legtöbb autót, 395-öt az Opel, míg a harmadik legtöbbet a Skoda értékesítette 373 autóval. A két gyártó piaci részesedése sorrendeben 11,28 és 10,65 százalék volt januárban. Eladásait tekintve a legnagyobb visszaesést a Honda (-10,10 százalék), a Toyota (-8,33 százalék) és a Peugeot (-8,33 százalék) könyvelte el januárban, 2010 első hónapjához képest.
2011. február 18. péntek 09:40 -
Szenzáció: új Toyota-gyár Japánban
Új autógyárat adott át a Toyota Japánban szerdán, erre húsz év óta nem volt példa.
2011. február 16. szerda 22:40 -
Elektromos Toyota iQ Genfre

2011. február 16. szerda 17:28 -
Olcsó autót tervez a Toyota
Forintba átszámolva alig kétmillióba kerülő autót tervez partnerével a Toyota.
2011. február 16. szerda 14:00 -
2 millió forintnál olcsóbb autóval készül a Toyota
Forintban számolva alig 2 millióba kerülő autót tervez a Toyota.
2011. február 16. szerda 11:31 -
Fapados miniautót tervez a Toyota
Forintban számolva alig 2 millióba kerülő autót tervez a Toyota a Daihatsuval közösen.
2011. február 16. szerda 11:19 -
Nem az elektronikus gázpedál okozta a Toyota akaratlan gyorsulásait
Az utóbbi két évben a Toyotának közel 8 millió autót kellett visszahívnia beragadó és beakadó gázpedálok miatt, továbbá az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet is vizsgálatot indított az ügyben. A NASA mérnökei nem találtak arra utaló jelet, hogy az akaratlan gázadásokat az elektronikus rendszer és az elektromágneses interferencia okozta volna.
2011. február 14. hétfő 11:35 -
NASA: nem elektronikus hiba okozta a Toyoták akaratlan gyorsulását
Az Egyesült Államok Közlekedésügyi Hatósága közzétette az eddig példa nélkül álló, tíz hónapon át tartó vizsgálatsorozat eredményét, ami a Toyota járművek akaratlan gyorsulását okozó lehetséges elektronikus hibákat kutatta.
2011. február 12. szombat 09:20 -
Hírek: A Toyota szélcsatornáját is használta a Ferrari
Maranellóban a hagyományos módszerekre fektetik a hangsúlyt.
2011. február 11. péntek 07:00 -
Gyökerestül csavart ki egy fát a Toyota - fotó
A Székesfehérvár felől Sárkeresztes irányába tartó Toyota Avensis előzésbe kezdett, s közben az előtte haladó Volkswagen Touran vezetője is előzni akart az autójával. A Volkswagen a bal oldalával ütközött az előzésben lévő Toyotának, amely ezután jobbra lehajtott az útról. A Toyota az árkon túl a hátuljával nekicsapódott egy körülbelül 5 méter magas fának, amelyet gyökerestől kicsavart. A fa az autó csomagterébe ékelődött. A Toyota a jobb oldalára borulva állt meg. Az autó sofőrjét a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. február 9. szerda 20:20 -
Letaszították a japán trónról a Toyota Priust
Megtört a Toyota Prius nagy sorozata, januárban a Honda Fit nyerte a japán értékesítési versenyt.
2011. február 9. szerda 09:31 -
Csökkent a Toyota negyedéves eredménye
A jen erős árfolyama jelentős mértékben megterhelte a japán Toyota Motor eredményét a harmadik pénzügyi negyedévben, ami így alacsonyabb lett az előző évinél.
2011. február 8. kedd 11:45 -
Five Axis Lexus CT 200h
A Lexus egy speciálisan átalakított CT 200h koncepciót mutat be a jövő héten startoló Chicago Auto Show keretei között. A projekt érdekessége, hogy a tuningot az anyacég  Toyota  partnere, a Five Axis készíti, akiről már számos komoly átépítés kapcsán olvashattunk az eddigiekben.
2011. február 5. szombat 22:26 -
Hibrid modellekkel bővül a Toyota palettája Genfben
A Toyota szerint a jövő fenntartható mobilitásának kulcsa a full hybrid technológia, ezért a 2011-es Genfi Autószalon a márka standján a kifinomult Hybrid Synergy Drive technológiái lesznek láthatók. A kiállításon megjelennek a full hybrid járművek (HD), a plug-in hybrid járművek (PHV), az elektromos hajtású autók (EV) és az üzemanyagcellás hibrid járművek (FCHV).
2011. február 5. szombat 09:55 -
Genfben debütál a Toyota Yaris Hybrid
A Toyota egyik genfi szenzációja a Honda Jazz Hybrid ellenfeleként számon tartott Yaris Hybrid Concept lesz, amely 2012-ben kerül forgalomba. Emellett szintén a svájci városban leplezik le a Prius egyterű, azaz V változatát, amely idén nyártól lesz megvásárolható.
2011. február 4. péntek 11:47 -
Euro NCAP Top 5 - 2010 legbiztonságosabb autói...
...a BMW 5-ös sorozat, az Alfa Romeo Giulietta, a Honda CR-Z, a Kia Sportage és a Toyota Verso.
2011. február 2. szerda 18:43 -
Továbbra is a Lexus a legmegbízhatóbb autó a németek szerint
A folyamatos Toyota botrányok mellett a Lexus tulajdonosok kifejezetten elégedettek a gyártó termékeivel. A német Auto Motor und Sport lap felmérései szerint a vásárlók 89 százaléka nem szállna ki autójából, és a legtöbb vásárló elégedett a szerviz szolgáltatatással is.
2011. február 2. szerda 16:02 -
Új csúcsváltozatot kap 60. születésnapjára a Toyota Land Cruiser
A Land Cruiser elődje, a BJ 1951-ben mutatkozott be, és a modell az azóta eltelt 60 évben a kemény terepjárók között is kivételes hírnévre tett szert. A Toyota most egy minden földi jóval felszerelt csúcsváltozattal ünnepli a jeles 60. születésnapot.
2011. február 1. kedd 11:37 -
A Renault-Dacia újabb helyet lépett előre Európában
A 2010-es év ugyan növekedéssel indult, ám az év túlnyomó részében csökkentek az újautó-eladások Európában. Az értékesítések több mint 90 százaléka tavaly is Nyugat-Európában realizálódott. A márkák között továbbra is a Volkswagen az első, a típusok között pedig a Golf vezet. A Renault és a Dacia újabb helyet lépett előre a gyártók rangsorában, a Toyota pedig a visszaesők közé tartozik.
2011. február 1. kedd 09:23 -
Toyotás Józsi kézrátétellel
Toyotás Józsinál utoljára vagy három éve jártam. Kivittem hozzá a 4Runnert, amire gyakorlatilag ő beszélt rá, és nem is bántam meg. A későbbiekben inkább nem zargattam az elfoglalt művészt. A Tervszerű Megelőző Karbantartást Mazda Mester végzi, a check engine-lámpa hibakódját a Reálszisztémánál olvasták ki, amikor pedig egyszer valami elkezdte szopni az akksit, Duett Tamásék bogarászták ki, hogy valójában az akksi szopja önnön magát egy cellazárlat révén. Toyotás József, kézrátételes csodadoktor Toyotás Józsi számát időnként megadtam egy-egy érdeklődőnek, most viszont, hogy a tél beköszöntével rakoncátlankodni kezdett az összkerékhajtás, arra az emberre volt szükségem, aki egy Toyota-osztómű makettjével a szájában jött e világra. Hogy nem megy rendesen a 4WD, még az óévben vettem észre, amikor a Baronshoz vezető úton leszakadt a hó, és az emelkedőn hirtelen megörültem: jaj, de jó, végre kapcsolhatok összkereket! Aztán mégse kapcsolhattam
2011. január 30. vasárnap 07:40 -
A Toyota bázisán fejlesztették az új Ferrarit
A Ferrari elárulta, hogy az elmúlt hónapokban nem csak saját, hanem a Toyota szélcsatornáját is rendszeresen látogatta, hogy a lehető legjobban felkészülhessen az idei bajnokságra.
2011. január 30. vasárnap 05:02 -
F1: A Toyotánál fejlesztett a Ferrari
A Ferrari elárulta, hogy a 2011-es autója fejlesztésénél az egykori Toyota-csapat szélcsatornáját is igénybe vették.
2011. január 29. szombat 15:00 -
Miért engem hoztak ki vétkesnek?
Tudom, hogy inkább munkaidőben szerettek hosszabb posztokat olvasgatni, de most legalább nem rontjátok vele a GDP növekedését. Tompa egy balesetet kezdett el leírni, közben aztán szép fokozatosan felhergelte magát. Első olvasatra kicsit zavaros volt számomra a levél, de aztán mellé tettem a térképet és úgy már egészen tiszta lett a szituáció. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ki mennyire volt hibás, ha nem csak két szereplőről van szó, akkor pláne. Mindettől függetlenül más gyerekének a halálát kívánni szerintem nagyon nem szép dolog, akármilyen hülye is legyen valaki. 2010.11.11-én 6.30-kor az Fóton az Erkel Ferenc tér és Győrffy István út kereszteződéséhez érve, láttam, hogy a vasúti lámpa piros jelzést mutat, kikanyarodtam jobbra, és elkezdtem gyorsítani, hármas sebességbe kapcsolva a Ságvári utcából egy Ford típusú gépjármű kikanyarodott elém, és lassú tempóban kezdett gyorsítani. A baleset helyszíne A Ford üvegén keresztül a fényszórókat látva, meggyőződtem, hogy a szembejövő forgalom a József Attila utcai kereszteződés előtt tart. Ezek után, bár a Ford fékezésre kényszerített, mégis úgy ítéltem meg, hogy a lendületemmel végre tudok hajtani egy előzést. Félgázról lepadlóztam a pedált, sávot váltottam és 70-80 km/h sebességet elérve észre vettem a velem szemben haladó kivilágítatlan Toyota típusú gépjárművet. Azonnal blokkoltam az autómat és megpróbáltam elhúzni jobbra, remélve, hogy a már mellettem haladó Fordnak sem megyek neki. Ekkor bekövetkezett az ütközés.[...] Bővebben!
2011. január 29. szombat 11:04 -
A Toyota Verso a lebiztonságosabb egyterű - videó
Az EuroNCAP január 27-én megnevezte 2010 legjobban teljesítő autóit. Az egyterű szegmensben a Toyota Verso érte el a legjobb eredményt.
2011. január 28. péntek 18:30 -
2010 legbiztonságosabb autói
A tavalyi újdonságok közül az EuroNCAP összegyűjtötte az egyes kategóriák legmagasabban pontozott modelljeit, melyek igen sokszínű képet festenek. A legbiztonságosabbak között van az 5-ös BMW, a Honda CR-Z, a Toyota Verso, a Kia Sportage, de még az Alfa Romeo Giulietta is, a sereghajtók között pedig a Citroen-t és a Landwind-et találjuk.
2011. január 28. péntek 16:49 -
A Toyota maradt a legnagyobb autógyártó

2011. január 27. csütörtök 13:20 -
Lexust reklámoz Kylie Minogue - fotó
Kylie Minogue, a popzene ausztrál királynője a Lexus új arca: a márka bejelentése szerint az énekesnő a CT 200h modell népszerűsítésében vállal szerepet, így televíziós reklámokban és egyéb hirdetésekben is feltűnik. Az együttműködés keretein belül Minogue hamarosan átvehet egy kifejezetten neki készített CT 200h-t, s a Toyota luxusmárkája támogatja az énekesnő idei, nagy-britanniai koncertturnéját is.
2011. január 27. csütörtök 13:10 -
Babakocsinak ütközött egy Toyota Napkoron - fotó
Szerda délután a havas úton megcsúszva járdára hajtott és babakocsinak ütközött egy Toyota Napkoron, az Orosi utcán - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. január 27. csütörtök 09:15 -
Genfben bemutatkozik a Toyota FT-86 II
A Toyota újra koncepció formában mutatja be a Genfi Autószalonon az FT-86-ot. Most egy kissé átdolgozott autó lesz látható, amelyet FT-86 II névre kereszteltek a japánok. A legfrissebb információk szerint 2011 szeptemberében, a Frankfurti autószalonon debütál majd a Subaruval együtt .
2011. január 26. szerda 16:59 -
Új képen a hátsókerekes Toyota sportkocsi
Sejtelmes grafikán látható a Subaruval közösen fejlesztett modell második, szériaközeli koncepció változata. A Toyota FT-86 II névre keresztelt tanulmány egy hónap múlva Genfben, szériaváltozata novemberben mutatkozik be.
2011. január 26. szerda 15:49 -
1,7 millió autót kénytelen visszahívni a Toyota
Esetleg üzemanyag-szivárgást okozó különböző hibák miatt összesen 1,7 millió járművet hív vissza a Toyota, főként Japánban.
2011. január 26. szerda 14:00 -
Toyota Auris égett Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - fotó
Kedden délután egy Toyota Auris égett Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. január 26. szerda 13:50 -
1,7 millió járművet hív vissza a Toyota
Esetleg üzemanyag-szivárgást okozó különböző hibák miatt összesen 1,7 millió járművet hív vissza a Toyota, főként Japánban.
2011. január 26. szerda 12:17 -
1,7 millió járművet hív vissza a Toyota
Esetleg üzemanyag-szivárgást okozó különböző hibák miatt összesen 1,7 millió járművet hív vissza a Toyota, főként Japánban. A hibából eredeztethető baleset eddig nem történt.
2011. január 26. szerda 11:43 -
1,7 millió Toyotát hívnak vissza
Az üzemanyag-rendszer szivárgása miatt 1,7 millió személyautót hív vissza a Toyota. A probléma a benzinből ered.
2011. január 26. szerda 11:10 -
Újabb milliós visszahívás a Toyotánál
Üzemanyagszivárgás miatt világszerte újabb 1,7 millió autót hív vissza a Toyota. Európában a régebbi Toyota Avensisek és Lexus IS 250-ek érintettek.
2011. január 26. szerda 09:31 -
Továbbra is a Toyota legnagyobb
Még mindig a Toyota a világ első számú autógyártója. A japán márka 2010-ben nyolc százalékkal tudta növelni értékesítését.
2011. január 24. hétfő 11:00 -
Továbbra is a Toyota a világ első számú autógyártója
A Toyota világpiaci eladásai a vártnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal 8,37 millióról 8,418 millió járműre nőttek 2010-ben, amivel a japán társaság továbbra is a világ első számú autógyártója.
2011. január 24. hétfő 10:45 -
Majdnem Camry - Toyota Corolla (2010) 1.4 D-4D teszt
Az Auris után a Corollát is felfrissítette modellciklusa felénél a Toyota. A facelift határozottan jót tett a kissé álmos modellnek, amely sokkal izgalmasabb nem lett ugyan, de jó néhány apró hibája eltűnt. Az 1,4 literes, 90 lovas dízelmotor pedig még mindig keveset fogyaszt. De vajon mindez elég lesz a konkurensek ellen?
2011. január 24. hétfő 09:40 -
Nem jön Európába a városi Toyota Prius
Jelenleg nem valószínű, hogy a Detroiti Autószalonon bemutatkozott Prius C tanulmány szériaváltozata megjelenik Európában.
2011. január 21. péntek 08:00 -
Éjszaka, esőben tesztelte Forma-1-es gumijait a Pirelli - videó
Hétfőn és kedden Abu Dhabiban tesztelt a Forma-t új gumiszállítója, a Pirelli, amely csipetnyi történelmet írt. Az olasz márka programjában éjszakai, esős gumiteszt is szerepelt, amire korábban nem volt példa. A gyakorláson a milánói gyártó hivatalos tesztpilótája, Pedro de la Rosa vezette a gumik próbálgatására használt 2009-es Toyota-konstrukciót.
2011. január 19. szerda 17:00 -
Megkezdődött a Lexus-szupersportkocsi gyártása
Megkezdte az LFA típusjelű limitált szériás sportautó gyártását a Toyota fennhatósága alá tartozó Lexus, a Motomachi gyárlétesítményben néhány nappal ezelőtt egy 170 fős
2011. január 19. szerda 13:10 -
Versenyautó készült a Toyota iQ-ból
Városi mininek született, de versenyautóként is beválhat a Toyota iQ. A Gazoo Racing és az MN Tuning a Tokiói Autószalonon mutatta be a Toyota apróságának legmérgesebb kivitelét.
2011. január 18. kedd 10:53 -
A Pirelli vizes pályán tesztel éjszaka Abu Dhabiban
A Pirelli megkezdte első vizes pályás esti tesztjét a tavalyi szezonzárónak is helyet adó Abu Dhabiban, ahol Pedro de la Rosa viszi pályára az olasz cég legújabb intermediate- és esőgumijait a Toyota TF109-es modellel.
2011. január 17. hétfő 16:41 -
Genfben mutatkozik be az új Subaru sportkocsi
Közel két évet késik már a Toyota és a Subaru közös projektje. A könnyű és lapos építésű sportkocsit egyelőre még a mérnökök tökéletesítik, de a Genfi Autószalonon már biztosan részt vesz a boxermotoros, 260 lóerős négykerekű.
2011. január 17. hétfő 15:28 -
Kivonul Európából a Daihatsu
A Toyota kisautókra specializálódott márkája, a Daihatsu bejelentette, hogy hamarosan kivonul az európai piacról. A lépést a japán jenhez képest erős euró, a szigorú emissziós normák, valamint a gyenge értékesítési eredmények okozták. A márka hamarosan az amerikai és az ausztrál piacról is kivonulhat.
2011. január 17. hétfő 10:51 -
Bentley GTC - Chrysler Sebring alapon
Érdekes konverziókból már jó néhányat láthattunk pályafutásunk során, gondoljunk akár a Mercedes alapon épült Rolls Royce Phantomra, a Cayenne alapú Volgára, vagy akár az Toyota MR2-re épült Gumpert Apollóra.
2011. január 14. péntek 20:15 -
Jó évet zárt a Toyota Európában

2011. január 14. péntek 12:20 -
Hatalmas utastérrel jön a Toyota Prius egyterű változata
A Toyota Detroitban végre bemutatta a Priusra épülő hibrid egyterűjét, amely Európában is igazi siker lehet. Az autó a Priusénál nagyobb tengelytávot kapott, ami hatalmas és jól variálható belső teret eredményezett. A 4,61 méter hosszú Prius V a Verso fölött helyezkedik majd el a palettán.
2011. január 11. kedd 09:25 -
Jön a fiatalos, városi Toyota Prius
Nemcsak az egyterű Prius V-t, hanem az egyelőre tanulmány fázisban lévő Prius C-t is bemutatta a Toyota Detroitban.
2011. január 11. kedd 09:00 -
Egyterű készült a Toyota Priusból
Detroitban mutatkozott be a Toyota hibrid egyterűje, a Prius V. Nagy a csomagtartója.
2011. január 11. kedd 08:44 -
A Toyota maradt a világ vezető autógyártója
Egy német elemzés szerint: sorozatos visszahívásai ellenére tavaly is a japán Toyota-konszern maradt a világ vezető autógyártója.
2011. január 10. hétfő 09:36 -
Megjött a hosszított tengelytávú Passat
Mint kiderült, a Volkswagen NMS-ként beharangozott modellje valójában egy hosszított tengelytávú Passatot takar. Az autó egy négyhengeres TDI-vel, egy 2,5 literes öthengeres, valamint egy 3,6 literes hathengeres benzinessel lesz kapható. Legnagyobb ellenfelei a Honda Accord és a Toyota Camry lesznek.
2011. január 10. hétfő 09:26 -
A Toyota az elsőszámú autógyár
Egy német elemző szerint tavaly is a Toyota maradt a világ vezető autógyártója. A Japán gyár adta el a legtöbb autót megelőzve az amerikai Generak Motorst és a német Volkswagent.
2011. január 10. hétfő 05:00 -
Még mindig a Toyota a világelső
Sorozatos visszahívásai ellenére - vagy éppen a fogyasztói bizalom helyreállítása nyomán -, tavaly is a japán Toyota maradt a világ vezető autógyártója, egy német elemzés szerint.
2011. január 9. vasárnap 18:06 -
Drámai átrendeződés az amerikai autóiparban
Decemberben tavalyhoz képest 11 százalékkal nőtt az autóeladások száma az amerikai piacon, a nagy gyártók között a legjobban a Hyundai fejlődött, de a Toyota sem bukott sokat.
2011. január 6. csütörtök 17:50 -
Közös crossover a Toyotától és Subarutól
Kiterjesztené együttműködését a Toyota és a Subaru, a közös sportkocsi mellett crossover is készülhet.
2011. január 5. szerda 13:43 -
Közös alapra épül a következő Toyota Highlander és Subaru Tribeca
A Toyota és a Subaru nem csak a közös hátsókerekes sportautón dolgozik együtt, ugyanis a legújabb hírek szerint japánok újabb együttműködési megállapodást kötöttek, amely szerint közös padlólemezre épül a következő generációs Toyota Highlinder és Subaru Tribeca. A kát új modell két-három év múlva mutatkozhat be.
2011. január 5. szerda 13:20 -
Húszéves rekordot döntött meg a Toyota Prius
Tavaly 315 ezer darab kelt el a Toyota Priusból Japánban, így megdöntötte a Corolla 1990-es csúcsát.
2011. január 5. szerda 10:21 -
Gyerekek rajzolhatják a Jövő Toyotáját
Rajzversenyt hirdet a Toyota gyerekeknek. A kiskorúaknak az álmaikban szereplő jövőautókat kell papírra vetniük. A legjobbak japánba utaznak.
2011. január 4. kedd 12:10 -
Rajzpályázaton keresi az álomautót a Toyota
Idén hirdeti meg első ízben a Toyota Motor Europe az európai gyerekek számára a Toyota Motor Corporation (TMC) által szervezett DREAM CAR Art Contest rajzpályázatot. A 2004 óta rendszeresen megrendezett vetélkedő idén már 64 országban zajlik, köztük 18 európai államban. A versenyben Magyarországon azok a 15 évnél fiatalabb gyerekek vehetnek részt, akik 2011. február 15-ig leadják rajzaikat a Toyota helyi márkakereskedői hálózatában.
2011. január 3. hétfő 22:55 -
A Toyota rajzversenyt hirdet a legkisebbeknek

2011. január 3. hétfő 16:23 -
Év végén debütál a Subaru-Toyota sportkocsi
2011 végén mutatja be közösen fejlesztett sportkocsiját a Subaru és a Toyota.
2011. január 3. hétfő 14:10 -
Toyota Hiluxok az Antarktiszon
Az Indiai Nemzeti Antarktisz és Óceánkutató Központ (NCAOR) decemberi expedícióját négy, átalakított Toyota Hilux segítette az Antarktiszon. A négy pick-up 4600 kilométert tettek meg, érintve a Déli Sarkot is, mindezt úgy, hogy az izlandi Arctic Trucks specialista nem nyúlt a 3,0 literes D-4D dízelmotorhoz. Az expedíció végül sikeresen zárult.
2010. december 27. hétfő 14:56 -
Toyota Vitz 2011 - új autó, régi platform, Smart Stop
A Toyota nálunk nem vitzel: ez lesz az új Yaris. Lehet, hogy 4x4-es hajtással is...?
2010. december 25. szombat 17:01 -
Grosjean: Sokat javultak a Pirelli abroncsai szeptember óta
A következő évtől a Forma-1 kizárólagos gumiszállítójává váló Pirelli a múlt héten Bahreinben folytatta felkészülését a 2011-es évadra a Toyota 2009-es F1-es versenyautójával, és a Renault korábbi versenyzőjével, a gyár hivatalos tesztpilótájával, Romain Grosjeannal.
2010. december 23. csütörtök 10:10 -
Új Toyota Yaris 3,7 l fogyasztással
A Toyota közzé tette az első információkat az új Vitz-ről, ami nem más, mint a jövőre Európában is bemutatkozó Yaris ikertestvére. Az autó harmadik generációja tovább nőtt.
2010. december 23. csütörtök 07:00 -
Ez nem vicc: hasonló lesz a Toyota Yaris - gyári fotók
A legújabb Toyota Vitz értékesítése ma kezdődött meg Japánban. Ez a harmadik generációja ennek a fő Toyota modellnek, amiből több mint 1,4 milliót adtak el Japánban az 1999-es megjelenése óta. Különböző modellnevek alatt a Vitz több mint 70 országban kerül értékesítésre a világon. Mint Yarist, a világ egyik legfontosabb piacán , Európában, 2011 vége felé mutatják be. Az új Yarist kimondottan az európai piacok elvárásainak megfelelően alakítják ki. Az európai Yaris eltér a japán Vitz-től formatervben, felszereltségben, a hajtásláncok választékában és a menetteljesítmények tekintetében is.
2010. december 22. szerda 18:25 -
Bemutatták az új Toyota Yarist
Egy jokohamai sajtóértekezleten bemutatták a Toyota Yaris legújabb, harmadik generációját. A Japánban Vitz néven forgalmazott kisautó nálunk jövő nyártól lesz kapható.
2010. december 22. szerda 13:16 -
Vitz: a legújabb Toyota Yaris - fotók
Bemutatják a japán járműgyártó újratervezett kompaktautóját, a Vitzet egy jokohamai sajtóértekezleten 2010. december 22-én.
2010. december 22. szerda 12:36 -
Az első képek az új Toyota Yarisról
A Toyota leleplezte a Japánban Vitz, itthon Yaris néven ismert kisautójának következő generációját. A harmadik generáció méretben tovább nőtt, valamint formájával ezentúl a férfi vásárlókat is meghódítanák a gyáriak. Az új Yaris a jövő év közepe táján érkezik meg az európai piacokra.
2010. december 22. szerda 11:00 -
Rekord összegű bírságot kell fizetnie a Toyotának
Megállapodott a Toyota az amerikai hatóságokkal a tömeges visszahívásokat eredményező sorozatos műszaki problémák ügyében; a japán cég keddi közleménye szerint megfizetik a rekord összegű bírságot, de nem ismerik el, hogy hibáztak volna.
2010. december 21. kedd 12:35 -
48,8 millió dollár- Rekordbírságot fizet a Toyota!
Megállapodott a Toyota az amerikai hatóságokkal a tömeges visszahívásokat eredményező sorozatos műszaki problémák ügyében; a japán cég keddi közleménye szerint megfizetik a rekord összegű bírságot, de nem ismerik el, hogy hibáztak volna.
2010. december 21. kedd 12:22 -
Rekordbírságot fizet a Toyota
Megállapodott a Toyota az amerikai hatóságokkal a tömeges visszahívásokat eredményező sorozatos műszaki problémák ügyében. A japán cég keddi közleménye szerint megfizetik a rekord összegű bírságot, de nem ismerik el, hogy hibáztak volna.
2010. december 21. kedd 11:47 -
Négy eset 10 perc alatt
Aranyvasárnapra Roan kicsit korábbi, de szintén vasárnapi sztoriját kapjátok. Ahogy közeledik a karácsony, úgy különül el láthatóan egyre jobban kétféle típus. Az egyik, akit átjár a karácsony szelleme, még óvatosabb, előzékenyebb lesz másokkal szemben, ha összenéztek, mosolyog. És van ennek az ellentéte, aki ajándékra vadászik az utolsó napokban, síkideg, ordít a szélvédő mögött lila fejjel. Amikor a nagyon mínuszokban a sós latyak is ráfagy az útra, ez a fajta különösen veszélyes.Szeretném megosztani, hogy kb.10 perc leforgása alatt mi minden történt egy egyszerű vasárnap délután a 8. kerületben autózva. Külön-külön nézve hétköznapi történetek, de ilyen rövid idő alatt ennyi mestersofőrrel ritkán találkozni. Még jó, hogy az utak le vannak fagyva, és mindenki fokozottan figyel a másikra. :)1, Az Üllői útról fordultam az Orczy útra, ahol is az első pirosnál, közvetlenül a kanyar után, a belső sávban álltam. Itt gyakori, hogy a külsőből vesznek repülőrajtot a sietve közlekedők, hogy aztán a belsőbe soroljanak, ugyanis a külső sáv kb. 300 m után jobbra kanyarodik (a következő lámpánál, az Elnök utcánál). Mint ahogy történt az most is: zöldnél három autó is padlógázzal lőtt ki a külsőből, hogy a következő lámpáig elém tudjanak sorolni.Le is maradtam kissé, hogy nyugodtan versenyezzenek egymással; ketten már a belsőben voltak, de egy Toyota szemmel láthatóan már nem fért be. Ő azért úgy döntött, bemegy a BMW elé, aminek nagy fékezés lett a vége. A lámpánál a BMW a külsőbe ki, ablak lehúz, eset megvitat, majd zöldnél a kanyarodóból a Toyota elé. A két autónak majdnem sikerült összetörnie egymást, mindezt azért, hogy a következő lámpánál egy hellyel előbbre tudjanak besorolni
2010. december 19. vasárnap 10:57 -
Segélykérő készüléknek ütközött a Toyota
Egy Toyota Corolla típusú személygépkocsi vezetője közlekedett járművével szerdán az M6-os autópálya bal pályatestén Pécs irányából Budapest felé, amikor a 90. km szelvényben az úttest jobb oldalán a szalagkorlátnak, illetve az ott lévő SOS segélykérő készüléknek nekiütközött - adta hírül a police.hu.
2010. december 16. csütörtök 10:11 -
"B" csoportos reklámfotó
Nem gondoltam volna, hogy létezik olyan kép, ahol  a Lancia és a Peugeot versenyzői egy Toyota felirat alatt együtt integetnek. Boldog békeidők... :)Persze a pályán már nem voltak ekkora cimborák, ebben biztosak lehetünk.
2010. december 15. szerda 17:37 -
Toyota alatt halt meg a gyalogos - drámai fotó
A 62 éves férfi a Szentendrei úton, a Géza utca közelében akart átkelni, nem kijelölt gyalogátkelőhelyen, ám egy Békásmegyer felől érkező személygépkocsi elütötte. A gyalogos ezt követően átzuhant a szemközti sávba, ahol pedig egy Toyota személygépkocsi gázolta el úgy, hogy beszorult a kocsi eleje alá. Az autó megemelésével a tűzoltók már csak a férfi holttestét tudták kiszabadítani. A baleset helyszínén több közvilágítási lámpa égője ki volt égve - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. december 15. szerda 09:50 -
Több tízezer autót hív vissza a Toyota
Több tízezer autót hív vissza a Toyota, mert problémák adódhatnak vadonatúj modelljének, a Siennának a fékrendszerével. A visszahívás 110 ezer autót érint az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.
2010. december 14. kedd 13:40 -
Tízezer autót hív vissza a Toyota
Több tízezer autót hív vissza a Toyota, mert problémák adódhatnak vadonatúj modelljének, a Siennának a fékrendszerével. A visszahívás 110 ezer autót érint az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.
2010. december 14. kedd 12:02 -
Újabb Toyota-visszahívás Amerikában
Több tízezer autót hív vissza a Toyota, mert problémák adódhatnak vadonatúj modelljének, a Siennának a fékrendszerével. A visszahívás 110 ezer autót érint az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.
2010. december 14. kedd 11:59 -
Fékgondok a Toyotánál
Gondok vannak a Toyota új modellje, a Sienna fékjével. Több mint százezer autót ellenőriznek Amerikában, de csak jövőre. Nincs alkatrész.
2010. december 14. kedd 11:00 -
Városi autót mutat be a Mini
Toyota iQ-méretű városi miniautót mutat be a Mini a márciusi Genfi Autószalonon.
2010. december 14. kedd 09:57 -
Hibridautó tartósteszten a Vezessnél
Március 31-ig nálunk lakik egy Toyota Prius. Most tuti kiderül, mit bír a híres hibrid a napi rutinban!
2010. december 11. szombat 06:00 -
A Toyota és a Honda még nem bízik a kizárólag elektromos hajtásban
A japán gyártók teljesen másként látják a közeljövő autóinak hajtásláncát. Míg a Nissan a LEAF-fel hatalmas sikereket ér el, és a Subaru, valamint a Mitsubishi is fejleszti saját villanyos gépeit, a Toyota és a Honda az akkutechnológia alacsony fejlettségi foka miatt továbbra is a hibridekre helyezi a hangsúlyt.
2010. december 10. péntek 12:12 -
Dízel Corolla: még élvezni is akarnád?
Annyit sulykolják a dinamizmust, a vezetési élményt és a sportosságot az autó-bemutatókon, mintha nem ötször annyi úthiba jutna egy kilométerre, mint jó kanyar. A Toyota Corolla nem ígér élményeket, csak megbízható szolgálatot.
2010. december 8. szerda 07:00 -
Visszatér Le Mans-ba a Toyota
Nem maradhat motorsport nélkül Európában a Toyota, most a Le Mans felé nyit a japán márka. Egyelőre motorszállítóként száll be a versenybe.
2010. december 7. kedd 16:00 -
Szupertakarékos benzinmotor az új Toyota Yarisban
Japánban december 22-én mutatják be a nálunk Yarisként ismert Vitz új generációját.
2010. december 6. hétfő 09:42 -
Le Mans-ba tart a Forma-1 után a Toyota
Visszatér a nemzetközi autósport-élet vérkeringésébe a Toyota, amely a tavalyi évad végén léptette vissza a Forma-1-ből gyári csapatát. A japán márka Le Mans-ban lép színre, a Rebellion Racing LMP1-es projektjének motorszállítójaként.
2010. december 5. vasárnap 16:15 -
Vegyél új Stratost!
Gondolom te is hallottál már a különféle Toyota-alapokra (brrrrr) épített Ferrari replikákról. Szerintem java részük igen szánalmas. Egy másik megoldás a kitcar, a fődarabokban megvásárolható és összeépíthető autó.Persze nem itthon, hiszen itt azonnali agyonlövés jár már egy Zsigulira szerelt alufelniért is. Viszont ha az ember bárhol máshol él, nyugodtan rendelhet magának egy ilyen szépséget. Egy ilyen, kitcar Stratost kínáló oldalra sikerült rátalálnom.Szerintem igazán gyönyörű, amit a Hawk Cars nevű cég kiadott a kezei közül.Hogy a minősége milyen lehet egy olasz autó angol replikájának? A Top Gear által tesztelt példánynak a film elkészítése alatt volt például fék problémája és elrepült az ablaktörlője is. Hmmm... Azért ennek ellenére erősen a kéne kategóriába esik.A kitcart megrendelheted Lancia, Alfa Romeo, vagy Ferrari Dino V6 motor befogadására alkalmas állapotban, Stradale, vagy Gr. 4-es kasztnival (kb. 4.530.000. Ft), és megvásárolhatod hozzá a koporsóküllős felniket (kb. 716.000. Ft) is. Az autó kerekei és karosszéria elemei a cég oldala szerint annyira élethűek, hogy azokat eredeti Stratosokhoz is használják. Borzasztó, hogy ezeket a gyönyörű felniket így hívják, nem?Szóval, ha van bő 6 milliód, akár egy szép új Stratosod is lehet. Egy legenda, ami először nyert rali VB-t, Sandro Munarival a kormányánál. Egy igazi olasz, csak angol akcentussal.
2010. december 3. péntek 20:21 -
F1: A Toyota visszatér Le Mans-ba

2010. december 3. péntek 12:17 -
Piacon az olcsó-Toyota
A Toyota megkezdet első olcsó-autója az Etios forgalmazását. Az indiai piacra bevezetett autó nem váltja meg a világot, de Dacia áron kapható.
2010. december 3. péntek 11:18 -
Családi kisautó a Subarutól
Japánban megkezdte új Trezia modellje forgalmazását a Subaru. A kompakt egyterű a Toyota Verso-S ikertestvére. Nálunk is kapható lesz.
2010. december 2. csütörtök 08:02 -
Új kisautó a Subarutól
Egy új kompakt modellt forgalmazását kezdi a japán piacon a Subaru. A Trezia nevű kisautó gyakorlatilag egy átcímkézett Toyota Verso S.
2010. december 1. szerda 17:00 -
Sportkocsi-alapokat kaphat az új Lexus IS
Spekulációk szerint a készülő Toyota FT-86 sportkocsi alapjaira épülhet a Lexus IS új generációja.
2010. december 1. szerda 14:40 -
378 ezer Priust javít ki a Toyota
378 ezer, Amerikában értékesített Priust javít díjmentesen a Toyota. Az akció önkéntes.
2010. november 30. kedd 09:39 -
Villanyautó az Év Autója!
2005 után ismét egy alternatív hajtású modell nyerte el Európa legrangosabb autós díját. A hibrid-hajtású Toyota Prius után ezúttal az elektromos Nissan Leafet választották a legjobbnak.
2010. november 29. hétfő 12:05 -
Visszaesett a Toyota, előretörtek a versenytársak
A Toyota több mint 10 százalékkal kevesebb kocsit gyártott októberben, mint egy évvel korábban, a Honda és a Nissan viszont bővítette a gyártást, a dél-koreai Hyundai autói pedig jobban fogytak Európában, mint a Toyota gyártmányok, amire soha korábban nem volt példa.
2010. november 26. péntek 20:10 -
Visszaesett a Toyota, nyomulnak a versenytársak
A Toyota több mint 10 százalékkal kevesebb kocsit gyártott októberben, mint egy évvel korábban, a Honda és a Nissan viszont bővítette a gyártást, a dél-koreai Hyundai autói pedig jobban fogytak Európában, mint a Toyota gyártmányok, amire soha korábban nem volt példa.
2010. november 26. péntek 14:50 -
Lebukott az új Yaris
Valószínűleg egy elcsent katalógusból szivárogtak ki a következő generációs Yaris fényképei. Az autó hosszabb, nagyobb tengelytávú, de alacsonyabb lesz elődjénél.
2010. november 26. péntek 07:00 -
Theissen lemond a BMW Motorsport igazgatói posztjáról
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen a jövő évben átadja pozícióját az egykori Toyota F1 Team menedzserének, Jens Marquardt-nak, erősítette meg a német autógyártó szerdai közleményében.
2010. november 25. csütörtök 12:06 -
Európában már nem a Toyota a menő
A Hyundai legyőzte a Toyotát, legalábbis idén az első tíz hónapi eladások nyomán a két gyártó helyet cserélt az eladási listán. Immár a Hyundai az elsőszámú ázsiai gyártó mifelénk.
2010. november 25. csütörtök 08:00 -
F1: Theissen lemond a BMW sportigazgatói posztjáról
12 év után jövőre lemond a BMW sportigazgatói tisztségéről Mario Theissen, és a Toyota korábbi csapatmenedzsere, Jens Marquardt váltja őt. A BMW-nél tudatosan készültek a cserére.
2010. november 24. szerda 19:08 -
Már csak apróbb módosításokat kell végeznie a Pirellinek
Elégedettségének adott hangot a Pirelli kutatási- és fejlesztési igazgatója az Abu-Dzabiban lezajlott kollektív F1-es teszt után, hiszen szinte mindegyik pilóta és csapat pozitívan nyilatkozott a sorozat jövő évi gumiszállítójának termékeiről. Maurizio Boiocchi szerint kellemes meglepetésként érte őket, hogy a teszt gyakorlatilag minden szempontból visszaigazolta azon tapasztalataikat, amiket a Toyota 2009-es autójával végzett korábbi próbáik alatt szereztek.
2010. november 24. szerda 07:30 -
Bazi nagy magyar lagzi
Vagy inkább olasz teadélután? Egy biztos, jól esik néha szembesülnünk azzal, hogy a Totalcar nem a Seggen Ülő Némák Egyesülete, hanem egy ilyen folyamatosan pörgő izé. Ilyen óriási vitát eddig semmi se generált a szerkesztőségben. Ennél talán egy hosszabb levélváltás volt, amikor Ender Gábor a zseniális Totalbike szerző és ügyeletes autót akart venni, olcsót, takarékost, és lehetőség szerint működőt. Fogadják szeretettel a Totalcar szerkesztőségének elmebeteg vitáját az imént olvasott cikkel kapcsolatban. Moderálnunk kellett - ezúttal saját magunkat -: az olvasót nem terhelhetjük feleslegesen csúnya szavakkal. Ugye megértik? A munkamenet része, hogy a cikk bekerül a vállalati levelezőlistára, hogy a korrektor, a webszerkesztő és egyéb köztes munkafázisokat végzők megkaparintsák, a többiek elolvassák és véleményt nyilvánítsanak. Vigyázat, szélsőséges vélemények következnek keresetlen stílusban, de ez itt a Belsőség. Re: [tcszerk] holnapi publi az arrogáns vezetőség 2/3 ától. Gulyas Gusztav:K..vajo Vályi István: Hát, akkor nekem jogom van megelőzni a g..ibe Ender Gábor: +1 Viktorbácsi Vályi István: nab.....meg megvette a dízel pözsót, aztán már csigázik... Göbölyös Zsolt: +2 De azért nem 40-nel kell menni a főutakon.... Autódoktor: Pontosítás: 34. paragrafus (7)Lakott területen kívül a nagyméretű, valamint a lassan haladó jármű vezetőjének az úttest szélére húzódással és - a szükséghez képest - lassítással is elő kell segítenie azt, hogy járművét más jármű megelőzhesse. Winkler Róbert: Optimalizáljunk minden rendszert a legkreténebb ponthoz! A bolti pénztárak is legyenek k...a lassúak, mert a nénik nem érzik a lidi tempóját, és a tévékben mindenki beszéljen k...a lassan és tagoltan, lehetőleg üvöltve. Az iskolákban is igazodjanak a szamárpadhoz, stb, stb. A Ponyvaregényt meg ne adják le a tévében, mert össze-vissza történnek benne a dolgok. Az automobilok előtt pedig járjon egy ordibáló ember piros zászlóval. Ender Gábor: hülye vagy Pista, sajnos ez ilyen... A motorral nem voltam lassú pl., de soha egy rossz szavam nem volt arra, aki lassabban, vagy k...a lassan ment. Pedig hozzám képest mindenki k...a lassan ment, és volt, hogy feltartottak. De egy másodpercig sem voltam ideges. Őszintén szólva, ha egy Bende-féle szőrös hátú jeti veszélyes szituációban megelőzné  mondjuk  Csillát csak azért, mert az adott szakaszon a Bende által elvárt átlagsebesség mínusz 10 km/h-val ment, biztosan nagyon mérges lennék, és nem Csillára. De továbbmegyek. Ha Rita menne valahol lassan, mert épp úgy adja ki, a hátsó ülésen Bende Péterrel, és valami őrült f...z belekezdene egy előzésbe, de nem tudná befejezni, és leszorítaná Ritát az útról, akkor mit mondanál Tibor? Belelépnél a feleséged szájába, hogy miért nem mentél gyorsabban, barom? Nem hiszem. Sokkal irreálisabb elvárás az autós társaktól az, hogy megálljanak egy, a karjaiban csecsemőt tartó, lerobbant Toyota Camryvel a buszmegállóban ácsorgó nőnek, csak úgy, hogy miben segíthetek (igaz?), mint az, hogy mindenki olyan tempóval menjen, mint amit a jól vezető autósok diktálnak. Bende Tibor: Szerintem elég, ha a városi sebességhatárokat levisszük 20-ra, ott mindenki képes követni a forgalom dübörgő ritmusát. A metróét is, nehogy valakit elsodorjon a szél. Ender Gábor: B....eg Tibi, ki beszél erről? 50-nel lehet menni, de ne lőjük már árokba azt, aki csak 30-cal megy... És erre nem az a válasz, hogy akkor mindenki menjen 20-szal, BAROM Bende Tibor: Persze, ne lőjük bele, ültessük buszra. Vagy maradjon otthon, ha nagy tempónál szédül. Vagy tegyen ki T betűt, és húzódjon le minden buszmegállóban, hogy el tudjon menni mellette a tömeg, akit feltart. Ha ezek egyikére se képes, csak 30-cal menni, akkor alkalmatlan a vezetésre. Sajnálom. Épp ezt mondtam Viktornak, hogy a közút épp olyan közös együttélés, mint a szomszédság vagy a család mondjuk. Te mit csinálsz azzal a szomszéddal, aki éjjel ordíttatja a zenét és nem hagy aludni/tanulni=rabolja az idődet. Ez pontosan ez a példa. Ha nem tudsz megfelelni a közösség elvárásainak, akkor ne élj közösségben. Ender Gábor: Igen. Te nem tudod elfogadni a 30-cal menőket, akkor ne autózz? Apud vezet még? Gyorsan? És ha el kell mennie valahová, csak azért ne üljön autóba, mert nem tudja 50-nel bevenni a közért előtti kanyart? Jó példa volt erre Viktor keretese. Honnan tudod, hogy hova ment az öreg szatyor? Lehet, hogy az unokájáért aki beteg, és ápolni kell, és az anyja épp dolgozik, az apja meg a BMW tankjából fejti le a benzint cocacolás dobozokba, és nem érnek rá? Bende Tibor Baba, nem arról van szó, hogy mindenki legyen fittipaldi. Arról van szó, hogy abban a napi 5 percben, amíg nincs dugó, addig lehessen már a szabályok adta sebességgel haladni, és ne b...on fel másik 50 embert egy alkalmatlan f..z. Balázs Viktor: A közösségnek nem ez az elvárása. Ez a te elvárásod, amit a közösségre vetítesz. A hasonlatod pedig rossz, továbbra is. Mert a tötymörgő nem szántszándékkal okoz neked rosszat, hanem azért, mert az életét védi. A rádiót ordíttató pedig szándékosan ordíttat és nem az életét védi. Winkler Róbert: Nyilván van olyan, hogy köd, özönvíz, műszaki hiba. De aki ezek hiányában 70-nel megy egy 90-es úton, azt szerintem k..ák meg ugyanannyira, mintha 110-zel menne. Mert legalább olyan veszélyes. Én végképp nem vagyok egy száguldozós illető, max motorral, azzal meg úgyse tudnak feltartani. Ha látom, hogy mankókerékkel csámpázik 70-nel, semmi gond, de ha csak a kormányt markolja sápadtan, akkor ő a közúti közlekedésre alkalmatlan. Egy közútnak az a rendeltetése, hogy 90-nel menjenek rajta. Az életét azzal védi, hogy busszal megy. Aki meg a rádiót ordíttatja, az lehet, hogy süket, csak sajnálja a hallókészülékbe a gombelemet, hiszen valahol meg kell érteni őt is, hogy meg kell fognia a pénzt. Balázs Viktor: Miért van az, hogy a Baba elsőre érti, hogy mi a különbség a két dolog között? Még szerencse, hogy ő fogja majd műteni a bal pitvaromat húsz év múlva és nem a Tibby. Ender Gábor: Igen, és a Bende által említett traffipaxos megoldással hogyan szűröd ki azokat, akik alkalmatlanok, és nem azért mennek lassan, mert valami gond van? Kettő, amikor elromlott a Cougar, és az M0-on 30-cal gurultál hazafelé, lehet, hogy a mögötted jövő anyukának nem jött le, hogy műszaki hibás autóval közlekedsz. Ergo azt hihette, hogy csak sz..tsz mindenkit, rotyogtatod a V8-at és s...z a világra. Jó lett volna, ha a motorjavítás mellé még hozzád b...nak egy 50-ezres csekket a rendőrök, hogy miért nem mentél gyorsabban, k...ög, hiszen látszólag semmi baja az autódnak? Winkler Róbert: A külső sávban gurultam, ezek az anyukák meg jellemző módon se hall se lát alapon tartják a pozíciót a belsőben a legközelebbi tömegszerencsétlenségig. Bende Tibor: És nem a műszaki hibáról van szó, az teljesen világos. Hanem arról, ha nincs ok, ami miatt lassan kellene mennie, csak a saját alkalmatlansága. Ender Gábor: Jó, akkor inkább azt kérdezem, hogyha a mankókerékkel 70-nel sz..ó f..z, aki lehet, hogy 2007 óta mankókerékkel közlekedik, mert b...ik rá, hogy vegyen egy gumit, szóval ez miért megbocsátható, és az miért nem, ha az ember nem szeret 80-nál, vagy 70-nél gyorsabban menni, csak azért, mert 90-nel nem érzi jól magát? És kérdezem azt is, hogy hogyan szűröd ki ezeket az embereket? A másodikra van válaszom: amikor jogosítványt kaptak, akkor ugyanolyan engedélyt kaptak arra, hogy a forgalomban részt vegyenek, mint Te vagy én. A közben elromlott látásra, hallásra, erektilis képességekre meg ott van a 10 évenkénti orvosi vizsgálat. Ja, hogy a jogsi csinálás és a 10 évenkénti orvosi vizsgálat egyaránt kamu f....ág, korrupt büdös ganédomb? Igen, de akkor miért nem írunk inkább arról? Az megoldás lehetne. Mert hogy traffipaxszal nem fogod kiszűrni a közlekedésre alkalmatlan kreténeket, az biztos. Hiszen Te magad mondod, hogy van 1289 féle ok a lassan menésre, ami elfogadható, és van egyetlen egy, ami (szerintem is) elfogadhatatlan: az, ha az ember kretén, önző, és lefossa, hogy mi történik körülötte. De ezeket hogy találod meg? Mert Bende megoldás egyszerű lenne, a mamit is lelőtte volna, anélkül, hogy tudta volna, hogy ki van a volán mögött. De gondolom, Robi, a Te megoldásod valamivel kvalifikáltabb lenne. Ki vele! Winkler Róbert: Már mondtam: ugyanannyival kú..ák meg, mint a gyorshajtót. Ender Gábor: Nem azt kérdeztem, hogy mennyivel k...ák meg, hanem azt, hogy hogyan szűröd ki. Vagy akkor innentől kezdve mindenki, aki a 90-es táblánál nem 90-nel megy, azt meg...szák. Akár gyorsabban, akár lassabban? Bende Tibor: Én büntetnék. 90 a megengedett, és ha valaki 15%-kal többel eltér bármely irányba, az perkáljon. Ott állítsák meg, és ha műszaki hiba volt, akkor nézzék meg, hogy kint volt-e a háromszög, vagy jelezte-e a többeknek, hogy mehetnek, ha nem jelezte, vagy ha nem volt kint: 30 ropi. Gulyás Gusztáv: Minden tiszteletem mellett ez provokációnak, vagy orbitális baromságnak tűnik. Relax. Ender Gábor: Jézusom Winkler Róbert: Igen. És ugyanúgy meg lehet úszni, de ugyanúgy rá lehet k..ni, hiszen szerencsére még nincs bekamerázva az ország. És akkor a mankókerekes is ösztönözve van a cserére, meg a tötymörgők is megérzik végre, hogy veszélyes, amit csinálnak, és megpróbálnak a nyájhoz igazodni. Vályi István: na most itt az INDOKOLATLANUL k..va lassan vánszorgó mazsikról van szó heló! Ender Gábor: Igen Pista. És ki mondja meg, hogy melyik az indokolatlan, és melyik nem? A traffipax? Mert erre még semmi értelmeset nem mondtatok. Vályi István: na ez az, ami miatt a vita van Gulyás Gusztáv: mi az, hogy INDOKOLATLANUL?   Nyilván van rá indoka, maximum mások nem értik.   Láttam már kacsázva vezető nyolcvan éves bácsit udvariasan megállíto, majd trélert és taxit hívó rendőrt (nem otthon).   De 90 helyett 80-ért büntetni szvsz marhaság. Bosszantó, de ennyi tolerancia legyen mán bennünk. Vályi István: ha nem lenne a többi közlekedővel szemben sz..ó a vánszorgás akkor a KRESZ nem ismerné az indokolatlanul lassan szo..atás fogalmát az már teljesen más tészta, hogy miért és ezt hogyan lehet visszafogni, vagy (ha nem is bírságolni) megoldani, ha már felmerült Winkler Róbert: Esetleg be lehetne vezetni az autóra ragasztható A-matricát. Ugye ha valaki T-vel vánszorog, máris kevésbé idegesítő. Az A-s meg deklarálja, hogy alkalmatlan, hiszen fél fényes nappal az országúton 90 körüli tempóval autózni, és máris jobb szívvel vánszorgunk mögötte negyven percen át. Ő meg egyszer belegondol, hogy tényleg, mit is jelent az az A betű, és esetleg átszokik a buszra, mielőtt frontálisan ütközne az ifjabb Endert szállító Endernével, mert véletlenül az olvasószemüvegét vette fel a vezetéshez, amikor plazmatévének nézte a szélvédőt. Göbölyös Zsolt: Jó, hogy nem vettem részt ebben a fing fűrészelésben. Én a lassúakat kikerülöm, mint a pocsolyát, mert a bogár szakít. ;-) Bazsó Gábor: Nagyon csalódott lennék, ha ez a thread nem lenne ott a cikk végén.
2010. november 24. szerda 06:40 -
A Hyundai és a Kia előzi a Toyotát Európában
2010 első hónapjában a Hyundai és partnere, a Kia 9615 autóval többet adott el, mint a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota. Ezzel a konszern Európa legnagyobb ázsiai gyártójává vált, és átvette a vezetést a japánoktól.
2010. november 23. kedd 15:50 -
Már nem a Toyota, hanem a Hyundai a legnagyobb ázsiai gyártó Európában
2010 első tíz hónapjában a Kia/Hyundai konszern több autót adott el az öreg kontinensen, mint a Toyota. Elemzők szerint ráadásul jövőre még szebb éve lehet a Kiának, mivel nagy iramban folytatják az európai vásárlók ízlésére szabott modellek piacra dobását. Csak ideiglenes helycsere történt vajon?
2010. november 23. kedd 09:37 -
Remek kompromisszum - Toyota RAV4 2.2 D-4D teszt
A tavaszi modellfrissítés után másodjára járt a szerkesztőségünkben a Toyota RAV4. A benzines automata után most a kéziváltós dízelt fogtuk vallatóra. Remek fogyasztásával és nem túl esztétikus, viszont tágas belső terével még mindig a SUV kínálat egyik legjobb vétele.
2010. november 22. hétfő 10:08 -
14 ezer milliárd a Toyota legyőzésére
A Volkswagen csoport több mint ötvenmillió eurót fordít fejlesztésre a közeljövőben. A beruházás célja, hogy a német társaság a legtöbb kocsit értékesítő és legnagyobb nyereséget termelő autógyártó legyen a világon.
2010. november 20. szombat 12:00 -
Bivalyerős az elektromos Toyota RAV4
Los Angelesben hivatalosan is leleplezték a Tesla segítségével készült, közel 300 lóerős elektromos szabadidő-autót.
2010. november 19. péntek 09:16 -
Új hibrid modelleket vezet be a Toyota
Tovább zöldíti kínálatát a Toyota, a világ legnagyobb autógyára 11 új hibrid modellt vezet be két éven belül.
2010. november 18. csütörtök 14:13 -
Téligumi-teszt: melyik a legjobb téli gumi?
November első hetében két éjszakán át mérte 8-8 különböző gumiabroncs menetdinamikai jellemzőit egy Toyota Aurison és egy Suzuki Swiften a Genertel téligumi-teszt csapata Újpesten, egy vezetésbiztonsági pályán. A tesztautókban műszerekkel rögzítették, hogy a tesztfeladatok során mikor csúsztak ki és hogyan fékeztek 0-ra az egyes gumiabroncsokkal a tesztautók.
2010. november 18. csütörtök 14:01 -
Toyota: 11 új hibrid modell két éven belül
Tovább zöldíti kínálatát a Toyota, a világ legnagyobb autógyára 11 új hibrid modellt vezet be két éven belül.
2010. november 18. csütörtök 12:30 -
Új hibrid modelleket vezet be a Toyota
Tovább zöldíti kínálatát a Toyota, a világ legnagyobb autógyára 11 új hibrid modellt vezet be két éven belül.
2010. november 18. csütörtök 11:39 -
Los Angelesben debütált az elektromos Toyota RAV4
Megannyi híresztelés látott már napvilágot a Tesla közreműködésével fejlesztett elektromos Toyota RAV4-ről, ám az autóról mindezidáig csak egyetlen ízelítő fotót jelentetett meg a márka. A japán újdonság Los Angelesben végre felfedte magát, az erőforrás specifikációit azonban még mindig titkolják a gyáriak.
2010. november 18. csütörtök 09:12 -
Fotón a Toyota Prius egyterű utastere
Ismét a Facebookon hozott nyilvánosságra előzetest a Prius egyterűről a Toyota, ezúttal a középkonzol látható.
2010. november 17. szerda 09:01 -
A Toyota felbontotta szerződését a Hispaniával
A Hispania Racing tervei, miszerint technikai partneri együttműködésre lép a Toyotával, kútba estek, ugyanis a japán gyártó hétfői közleményében bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontja szerződését a spanyol bázisú alakulattal.
2010. november 16. kedd 12:34 -
A Toyota mégsem szerződik le a Hispaniával
Ahogy azt sokan megjósolták, megtörtént a bejelentés a Hispania Racing Team és a Toyota Motorsport GmbH (TMG) közötti együttműködésről, csak az okozta a meglepetést, hogy a TMG visszalépett a spanyolokkal kötendő szerződéstől, mégpedig az idei újonc fizetési nehézségeire hivatkozva. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe került Colin Kolles csapata, hiszen új partner után kell nézniük, hogy a 2011-es bahreini rajtra készen legyen az autójuk.
2010. november 16. kedd 11:50 -
F1: Dobta a Toyota a Hispaniát
A korábbi híresztelésekkel ellentétben a Hispania jövőre nem szerzi meg a Toyota 2010-re fejlesztett autóját, a kiscsapat nem tudott fizetni.
2010. november 16. kedd 10:30 -
Dobta a Hispania F1-es projektjét a Toyota
Noha a spanyol sajtó már hetek óta kész tényként kezelte a Forma-1-es Hispania istálló és a Toyota Motorsport jövő évi együttműködését, ez a japánok hétfői bejelentése szerint végül kútba esett. José Ramon Carabante együttese nagy bajba kerülhet, az ideinél jobb autó tervezésére és építésére ugyanis már nincs idő.
2010. november 15. hétfő 23:35 -
Nagy bejelentések a Forma-1 évadzárója után
Két Forma-1-es istálló is nagy bejelentésekre készül az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után: a Renault azt hozza nyilvánosságra, hogy szövetségre lép a Proton fennhatósága alá tartozó Lotus-szal, míg a Hispania állítólag a régóta emlegetett Toyota-együttműködést jelenti be.
2010. november 14. vasárnap 12:25 -
Toyota Prius Plus Performance Package
Nem a Honda az egyetlen autógyártó, aki próbál sportos hybridet a piacra dobni és ezzel nagyobb piaci részesedésre szert tenni, az idei SEMA Show keretein belül a Toyota is bemutatta a sportos köntösbe bújtatott Priusát.
2010. november 12. péntek 12:09 -
Anyát és fiát ütötte el az elvakított toyotás - fotó
November 6-án az Alkotmány utcában haladó személygépkocsi az úton átkelő két gyalogost gázolta el. Az anyát és fiát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba, egyiküket mentőhelikopterrel. A Toyota sofőrje azzal védekezett, hogy elvakította a szemből sütő nap - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. november 11. csütörtök 11:15 -
Ízelítő fotón az elektromos Toyota RAV4

2010. november 11. csütörtök 09:33 -
Előzetes fotókon az elektromos Toyota RAV4
Los Angelesben mutatkozik be a Toyota RAV4 Teslával közösen fejlesztett elektromos változata.
2010. november 11. csütörtök 09:20 -
Két gyalogost is elgázolt a zebrán a Toyota - fotó
Kedden este két nőt gázoltak el Nyíregyházán, a Derkovits utcán a kijelölt gyalogos átkelőhelyen - írja a szabolcsvonulas.hu.
2010. november 10. szerda 13:00 -
Toyota Auris hibrid teszt: szeretik az állatok
Kényelmes, otthonos és takarékos családi autó az Auris hibrid. Ha nem hagytam volna abba az agykontrollt 10 éves koromban még mielőtt igazán elkezdtem volna, mára képes lennék minden magyar leküldeni alfába, hogy amikor magukhoz térnek, az autót, mint fogalmat a hibridautó fogalmával azonosítsák. A totális néphülyítés eredményeként aztán mindenki csak hibridet, többek között Auris HSD vásárolna. Még mielőtt south parkos plágiummal vádolnának, tényleg azt gondolom, hogy az állami, önkormányzati, vállalati flottákban csak ilyeneknek szabadna közlekednie. Tisztelet azoknak, akik mutatóban ugyan, de ilyennel járnak.
2010. november 10. szerda 10:15 -
Kevesebbet liheg a biciklisnél - Toyota Auris HSD-teszt
A hibrid Auris kicsit öreguras, de legalább megvan az az illúziónk, hogy védjük a környezetet. Nem ez a legolcsóbb hibrid autó, de ár-érték arányban verhetetlen, és nevetségesen kevés benzint fogyaszt városban.
2010. november 9. kedd 18:45 -
Videóval tiszteleg tesztpilótája előtt a Toyota
A Toyota egy videóval emlékezik meg júniusban, a Nürburgring mellett balesetet szenvedett vezető tesztpilótjára, Hiromu Naruse-ra. Naruse 1963-ban került a Toyotához, és az elmúlt négy évtizedben részt vett az összes Toyota és Lexus sportautó fejlesztésében, legutóbb a Lexus LFA tesztelését irányította. A sportautó tesztelése közben, 67 évesen hunyt el egy Nürburgring melletti főúton, miután egy BMW prototípussal ütközött.
2010. november 9. kedd 10:56 -
C&A Custom Concept Prius
Lehet egy Prius még sportosabb? Toyota által bemutatott sportos csomag mellett a C&A Custom Concept Prius is megmutatta egyediségét a SEMA shown. Az agresszív megjelenésű karbonból készült karosszéria készlet és az egyedi 18 colos görgő szett teszi egyedivé a sportos hibridet.
2010. november 8. hétfő 16:05 -
Teljesen átformál – Toyota Auris HSD (2010) teszt
A megfizethető áru hibrid autózás már hazánkban is elérhető a Toyota jóvoltából. A magyarországi bemutatón is lenyűgözött minket az Auris HSD, de egy hosszabb teszthét alatt fogtuk vallatóra a legtakarékosabb Aurist. Kiderült, hogy valójában 3,8 litert eszik-e városban a katagóriájában egyedülálló négykerekű.
2010. november 8. hétfő 10:20 -
Új Toyota-képviselet és márkaszerviz Szekszárdon és Baján
Baján és Szekszárdon is az Auto Largo Kft. képviseli a Toyotát.
2010. november 7. vasárnap 16:07 -
Gondjai ellenére megnégyszerezte nyereségét a Toyota
A milliós visszahívások és az exportehetőségeket korlátozó erős jen ellenére a tavalyinak több mint a négyszeresére növelte nyereségét a Toyota a harmadik negyedévben.
2010. november 5. péntek 11:35 -
Videó a Toyota balesetben elhunyt gyári tesztpilótájának emlékére
Emlékvideóval tiszteleg a Lexus a Toyota júniusban elhunyt gyári tesztpilótája, Hiromu Naruse előtt. A 67 esztendős, autóversenyzésen edződött japán sofőr épp a Lexus LFA prototípusát próbálgatta, amikor frontálisan ütközött a BMW gyár tesztautójával a Nürburgringen. Mint arra számos internetes szaklap rámutat: a Toyota-konszern kötelékét a
2010. november 5. péntek 11:05 -
A Toyota megnégyszerezte a nyereségét
A milliós visszahívások és az exportehetőségeket korlátozó erős jen ellenére a tavalyinak több mint a négyszeresére növelte nyereségét a Toyota a harmadik negyedévben.
2010. november 5. péntek 10:53 -
Újabb 136 ezer autót hív vissza a Toyota

2010. november 5. péntek 10:42 -
A Fiat és a Toyota évekkel előre teljesíteti az EU karboncélját
A Fiat és a Toyota évekkel előre teljesíteti az Európai Unió által 2015-re előírt szén-dioxid-kibocsátási célokat - derül ki egy Európai Bizottság által finanszírozott kutatásból, mely a 2009-ben az unióban értékesített autók karbonkibocsátását vizsgálta.
2010. november 4. csütörtök 17:00 -
A Fiat és a Toyota autói szennyeznek a legkevésbé
A Fiat és a Toyota évekkel előre teljesítheti az Európai Unió által 2015-re előírt szén-dioxid-kibocsátási célokat - derül ki egy Európai Bizottság által finanszírozott kutatásból, mely a 2009-ben az unióban értékesített autók karbonkibocsátását vizsgálta.
2010. november 4. csütörtök 15:15 -
Újabb 135 ezer autót hív vissza a Toyota
Szervoproblémák miatt 135 ezer autót, köztük iQ miniket hív vissza a Toyota.
2010. november 4. csütörtök 10:10 -
A Toyota bebizonyította, hogy van élet az F1 után
Egy év telt azóta, hogy a Toyota búcsút intett a Forma-1-nek, és a japán márka most ez alkalomból elevenítette fel az elmúlt 12 hónap legfontosabb történéseit, eredményeit saját szemszögéből. A Toyota bár kissé paradox módon, javarészt épp korábbi F1-es tapasztalatait és erőforrásait kiaknázva, de bizonyította, hogy van élet az F1 után is.
2010. november 4. csütörtök 08:15 -
Autóbehozatal Olaszországból - két nap alatt a rendszámig
Sokféle autót hoztunk már be korábban, főleg személyautókat Németországból és furgonokat Hollandiából. Legutóbb viszont saját magamnak kerestem szép Toyota MR2-t, amelyet gyorsan és könnyen sikerült honosítani.
2010. november 4. csütörtök 07:00 -
Új Toyota kereskedés nyílik Székesfehérváron
November 4-én, csütörtökön nyílik meg a Toyota legújabb, székesfehérvári márkakereskedése. Az autószalont a Toyota Mayer építette.
2010. november 3. szerda 21:36 -
A Toyota Motorsport elégedett az F1-en túli élettel
A Toyota napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be hivatalosan, hogy leállítja forma-1-es programját, és elhagyja a királykategóriát, ám a kölni bázis azóta is sikeresen üzemel, és számos mérnöki megoldást kínál partnereinek.
2010. november 3. szerda 20:49 -
Busznak tolatott a Toyota Corolla - fotó
Szerda délután egy Autosan autóbusz (Debrecen-Nyíregyháza között közlekedő menetrendszerinti járat) haladt Nyíregyházán a Vay Ádám körúton a Dózsa György utca felől a Kossuth utca irányába. Az egyik úttest széli parkolóból egy Toyota személygépkocsi tolatott ki és az autóbusz a jobb elejével nekiütközött - adta hírül a szabolcsvonulás.hu.
2010. november 3. szerda 20:21 -
Tovább folyik a munka a Toyota forma-1-es központjában
A Toyota a tavaly szezon végén bejelentette kivonulását a Forma-1-ből, a kölni központban azonban sikeres üzleti modellt építettek az istálló maradványaira. Nagy a kereslet a felhalmozott szaktudásra, eszük ágában sincs eladni a Hispániának a Toyota Motorsport GmbH-t.
2010. november 3. szerda 17:03 -
Félmillió Peugeot 107 készült eddig
Legördült az ötszázezredik Peugeot 107 a Toyota Peugeot Citroën Automobile (TPCA) futószalagjáról, a csehországi Kolinban.
2010. november 3. szerda 16:10 -
Száguldó vadászles
Zombik támadására számít vagy csupán sznob, de szeret vadászni? Itt az Ön járműve, egy átalakított Toyota terepjáró vadászlessel a tetején.
2010. november 3. szerda 15:08 -
Williams-váltóval erősít 2011-től az F1-es Hispania
Szövetségre lép egymással a Forma-1-es Williams és Hispania istálló, az idén újonc spanyol egylet 2011-től a nagy múltú brit alakulattól szerzi be a váltóit. Arról továbbra sincs hír, hogy a versenygép valóban a Toyota alapjaira épül-e.
2010. november 2. kedd 17:25 -
Az élet császára
Néha milyen üres lenne az életünk internet nélkül. Például erre az alig 40 éves Toyota reklámra se akadtam volna rá sosem. Az eleje régi emlékeket ébreszt, amikor én is ott álltam a Szikra nyomda csúszdájánál és vártam a Népszabit vagy a Nemzeti Sportot. Persze nálunk nem volt még két segítő, hogy mi kényelmesen az ablakba könyökölve várjuk, amíg megraknak. Az ember leginkább saját magát rakta meg, gondosan számolva a kötegeket. Vagy anyázott szalagszakadás miatt, és az akkor még létező postavonat már indult volna. És a film végén kiderül, hogy a teherautó sofőr az élet császára, megkapja a nőt is.
2010. november 2. kedd 15:14 -
Toyota-alapokra építkezhet 2011-ben az F1-es Hispania?
Újra napirenden a Toyota-Hispania Forma-1-es pletyka: német sajtóértesülés szerint a száguldó cirkusz spanyol újonca felvásárolta a sportágból tavaly kivonult japán egylet maradványait.
2010. október 28. csütörtök 19:45 -
F1: Megvette a Toyotát a Hispania?
Lapinformációk szerint a Hispania megvásárolta a Toyota korábbi F1-es istállóját.
2010. október 28. csütörtök 13:30 -
Felfrissült a Toyota Urban Cruiser
Apró frissítésen esett át a Toyota kis szabadidő-autója, az Urban Cruiser.
2010. október 28. csütörtök 08:55 -
Toyota RAV4 teszt: a nyugalom szigete
A megújult Toyota RAV4 szép lett, képességeit közúton és terepen is kamatoztathatja sofőrje. Nyugodt, finom autó, amelyben bő erőtartalék pihen. Barátságos kompromisszum azoknak, akik keverik a városi és a vidéki létet. Elfér egy pláza mélygarázsának szerpentinjein, de a sáros, havas és meredek földúton is elboldogul.
2010. október 27. szerda 15:36 -
Mégsem kombi lesz a Toyota Prius új karosszériaváltozata
A korábbi hírekkel ellentétben nem kombi karosszériával érkezik a Prius új generációja. A hétüléses modell már biztos, hogy egyterű lesz. A motorháztető alatt megegyezik majd a technika a sima Priuséval.
2010. október 27. szerda 15:03 -
Kevesebb autót gyártott a Toyota
Szeptemberben csökkent a Toyota gyárainak termelése. Egy éve nem volt ilyen.
2010. október 26. kedd 07:55 -
Toyota Avensis teszt: birodalmi rohamosztagos
Új, üzleti, üzletkötői felszereltséggel tettük próbára a Toyota Avensist. Ezúttal a leggyengébb dízelmotorral választottuk. A halovány menetteljesítményért visszafogott fogyasztás kárpótolt.
2010. október 25. hétfő 15:45 -
Kevesebb autót gyártott a Toyota
Egy év óta először csökkent a Toyota globális termelése szeptemberben.
2010. október 25. hétfő 12:24 -
Egy év óta először csökkent a Toyota globális termelése
Egy év óta először csökkent a Toyota globális termelése szeptemberben.
2010. október 25. hétfő 11:21 -
Kevesebb autót gyártott a Toyota
Egy év óta először csökkent a Toyota globális termelése szeptemberben.
2010. október 25. hétfő 10:39 -
A Honda is beszáll az olcsó városi minik szegmensébe
A Toyota és a Suzuki után a harmadik japán gyártó, a Honda is harcba száll a kifejezetten olcsó kisautók ázsiai piacán. A cég jövőre kezdi meg a Brio sorozatgyártását, amely a Jazznél kisebb lesz, és motorterében egy 900 köbcentis, illetve egy 1,2 literes benzinmotor kaphat helyet. Az autó nem lesz kapható Európában.
2010. október 25. hétfő 10:20 -
Félmilliós visszahívás a Hondánál
Visszahív több mint félmillió kocsit a Honda, a fékrendszer lehetséges meghibásodása miatt. Ugyanaz a gyártó szállította a hibás alkatrészt, mint a Toyota hasonló hibájánál.
2010. október 25. hétfő 09:00 -
Hármas karambolt okozott a műszaki hibás Renault Clio
Egy Renault Clio Tolnán a Tavasz utca irányából a gimnázium irányába közlekedett, amikor a sofőr elmondása szerint a kocsi műszaki hiba miatt a kereszteződésben leállt. Közben nekiütközött a neki jobbról-balra közlekedő Toyota Auris típusú gépkocsi bal oldali hátuljának, ami ennek következtében az úttesten megpördült, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekicsapódott a 6-os főút irányából közlekedő Peugeot elejének.
2010. október 22. péntek 11:10 -
Milliós Toyota-visszahívás
A Toyota ismét globális visszahívásra kényszerül. Nagyjából másfélmillió autót rendel a szervizekbe a japán autógyár. Európában csak Lexus modellek érintettek.
2010. október 21. csütörtök 14:00 -
Tízmilliós Toyota terepre?
A RAV4 kilépett a kamaszkorból és tágra nyitott, csodálkozó szemei szigorúan összehúzottak lettek. Igazi terepjáró külleme sokat sejtet, de igazi terepe mégis az aszfalt.
2010. október 21. csütörtök 14:00 -
Újabb visszahívások a Toyotánál
Három körben, több, mint 1,3 millió autó visszahívását jelentette be a japán autógyártó Toyota a fékrendszer, illetve az üzemanyagpumpa vezetékének lehetséges meghibásodása miatt.
2010. október 21. csütörtök 11:36 -
Jövő januárban jön a családi Toyota Prius - ízelítő videón
A Toyota Twitter oldalán is megerősítette, hogy a jövő januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be a Prius-család második tagja. Az egyelőre csak Prius MPV-ként emlegetett modell tágasabb lesz, de a konkurens egyterűkhöz viszonyítva viszont kisebb lesz. A Toyota a korábban látott plakát után egy ízelítő videót is nyilvánosságra hozott.
2010. október 19. kedd 08:29 -
Toyota iQ a zene szerelmeseinek
A Toyota németorszárgi kirendeltsége egy igencsak rendhagyó négykerekűt mutatott be a nagyközönség számára, amelynek alapjául a kis iQ szolgált. A japán mini átlagon felüli audio-rendszerével, valamint egyedi megjelenésével hívhatja fel magára a figyelmet.
2010. október 15. péntek 16:56 -
Luxust a népnek - Lexus CT 200h-bemutató
A Lexus első kompakt autója, a CT 200h valójában egy hibrid Toyota Auris, amelybe jobb érzés beleülni, jobb érzés ránézni, és valószínűleg jobb érzés vezetni is. Utóbbiról nem győződhettünk meg, mert még nem lehetett menni vele a magyarországi bemutatón.
2010. október 14. csütörtök 12:23 -
Két motorral jön a Toyota Verso-S
A Toyota már korábban nyilvánosságra hozta a Verso-S hivatalos képeit, Párizsban pedig a kis egyterű pontos méretei és műszaki adatai is kiderültek. Az autóhoz az 1,33 literes benzines és az 1.4 literes D-4D dízelmotor lesz elérhető, utóbbi pedig akár 4,3 literes fogyasztásra is képes.
2010. október 12. kedd 13:23 -
Gyártásba kerül a mini Aston Martin
Az Aston Martin megerősítette, hogy gyártásba kerül a Toyota alapú kisautójuk. A jövőre érkező Cygnetből eleinte csak a márka sportkocsijai közül egyet birtokoló ügyfelek vehetnek.
2010. október 12. kedd 11:37 -
Indul a mini Aston Martin gyártása
Hivatalosan is bejelentette az Aston Martin, hogy elkezdi a Toyota iQ-ra épülő Cygnet mini gyártását.
2010. október 12. kedd 08:56 -
Előzetes a Toyota Prius egyterűről
Óriásplakáton mutatott előzetest az új Prius-változatról a Toyota. 2013-ban jöhet az egyterű.
2010. október 12. kedd 07:44 -
Hamarosan érkezik a kombi Toyota Prius?
A Toyota amerikai vezetése plakátokkal kezdte el hirdetni egy újabb Prius modell érkezését. A legfrissebb hírek szerint az új modell nem lesz más, mint egy alig hosszabb kombi változat. A beltérben három sorban akár hét ülés is lehet, hasonlóan, mint az új Mazda5-ben.
2010. október 11. hétfő 17:07 -
Napelemes hibrid-töltőállomást nyit a Toyota és az Ines
A Nemzeti Napenergiai Intézet (Ines) és a Toyota bejelentette, hogy Chambéry (Franciaország) mellett megkezdte működését egy napelemes újratöltő állomás a hálózatról tölthető járművek (PHV) számára.
2010. október 10. vasárnap 16:01 -
Toyota lökött taxit egy Hondának Nyíregyházán
Csütörtök délután három személygépkocsi ütközött össze Nyíregyházán, a Szegfű utcán - írja a szabolcsvonulas.hu.
2010. október 10. vasárnap 10:15 -
Napelemes újratöltő állomás a hálózatról tölthető hibridautóknak
A Nemzeti Napenergiai Intézet (Ines) és a Toyota bejelentette, hogy Chambéry (Franciaország) mellett megkezdte működését egy napelemes újratöltő állomás a hálózatról tölthető járművek (PHV) számára.
2010. október 9. szombat 18:55 -
A Toyota visszatér a motorsportba?
A Toyota fontolgatja visszatérését a nemzetközi motorsport egyik ágába. Céljuk, hogy újra sportos imidzset építsenek a márkának, a hibrid technológia használata mellett.
2010. október 8. péntek 10:00 -
A Toyota Prius még mindig piacvezető hazájában

2010. október 7. csütörtök 11:40 -
Szögletesebb lett az új Toyota Yaris
A japán prospektusból szivárogtak ki az első fotók a Toyota jövőre bemutatkozó kisautójáról.
2010. október 6. szerda 13:45 -
Fröccsöntött érzékiség?
Vannak testrészek, amelyek védjegyként határoznak meg egyeseket. Ilyen például Jack Nicholson szemöldöke vagy Angelina Jolie ajkai. Lehet, az összes testrész hibátlan, mégis van egy apróság ami mindent visz. De mi van ha fröccsöntött, kamu Jolie-ajkakat ragasztunk Anettkára? Látatlanban ki merem jelenteni: nem lesz szebb az összkép. Jolie-féle ajkak vannak a Maserati Quattroporte oldalán, a három gyönyörű kopoltyú. Az olasz luxuslimuzin az érzékiség netovábbja, ha autókról van szó. A képzeletbeli spektrum másik végén pedig világ legésszerűbb autója található, a Toyota Avensis. Érett, megfontolt családapák tökéletes kompromisszuma, a szó pozitív értelmében. Annyira érzéki, mint egy porszívó, bár ilyen téren is láttunk már csodát. Az alábbi Avensist ellenben viszont nem sikerült párezer forintból érzékivé varázsolni. Ehelyett inkább megdőlt egy újabb dogma, miszerint az Avensis nem tuner-téma. Érdemes megfigyelni hogyan lehet sportos...khmmm...spórolós tuninggal egyedivé tenni az utak szürke eminenciását. Legártatlanabb még a dísztárcsa, de például az ablaktörlő kamukróm betéteit már nehezebb megmagyarázni. Ugyanúgy titok a fényszóró fölötti csipa funkciója. De két
2010. október 6. szerda 13:32 -
Fotón a Toyota FT-86
A Toyota FT-86 tanulmányautó a Párizsi Autószalon második sajtónapján.
2010. október 1. péntek 20:40 -
Munyuki, dácsijja, csevidívú, avagy miket nem veszek autószámba
Igen, jól olvastad, ez a cím. Ez ugyanis egy AUTÓS blog, nem egy takarékos közlekedési eszköz pártoló oldal. Hogy kinek mitől autó egy autó, az sokféle képpen definiálható. Nálam elsősorban a műanyag szar, és a filigrán szavakkal jellemezhető tárgyak nem kapnak autó minősítést. Mindig is próbáltam megtalálni a szépséget minden autóban, de az alább említett márkákban nem találtam semmit, ami autós szemmel vonzó, vagy szép volna. Kezdjük mindjárt az örök ellenséggel:), a Suzukival. Megírtam már régebben is, mi a véleményem róla, nos azóta ez a helyzet csak romlott. :) Egyszerű motorizált tejfölöspoharak ezek, semmi több. Sokszor olvasom például az új Swifttel kapcsolatban, hogy vérpezsdítő, meg sportos (igen, az, különösen lángnyelves matricákkal, meg világítós ablakspriccnikkel, úgyhogy vegyél rá gyorsan). Az ilyen szerencsétlennek azt javaslom, üljön be egy 198X-es szakadt Alfa Romeoba, aztán gondolja át még egyszer ezt a dolgot, az ugyanis kilógó béllel is sportos marad. Állítom, hogy ha nem volna olyan drága behozni egy fiatal használt autót, senki nem járna Suzukival. Ki van ez találva... Ez csak egy eszköz. Olyan, mint a turmixgép, vagy a hűtőszekrény. Nem rajong érte épeszű ember, csak használja. Közlekedési eszköz csupán, nem autó. A másik "nagy kedvenc" a Dacia. Fel kéne fogni srácok, hogy az egy műanyag román fos. Hiába állnak mögötte a franciák, nézzétek meg őket közelebbről. Persze itt is működik a marketing-gépezet, sok tudatlan, kispénzű ember beleugrik. Ha nem szereti valaki az autókat, akkor még talán el is van a hyposdobozból fröccsöntött kis világában a várhatóan nem túl hosszú élettartam alatt, de autókat szerető embernek értelmetlen megpróbálni eladni ezt a tragacsot. Nálam az "inkább gyalog" kategória. A legszégyenletesebb, hogy évek óta erőltetik ezt a motorsportos vonalat, azt hiszem, ennél szánalmasabbat el sem képzelhetnék. Ezeknek a közlekedési eszközöknek semmi közük az autósporthoz, soha nem volt és nem is lesz.  Ennyi erővel a Zaporozsec márkát is feltámaszthatták volna, az is kb. ennyire életképes a történelme alapján. Közlekedési eszköz. Ízlelgesd a két szót. A harmadik undort keltő márka a Chevrolet. Nem, nem az igazi, hanem az, amit régebben Daewoo néven vehettél meg. Én megértem, hogy piacképesebb ez a márkanév, azonban ez pontosan olyan, mintha a Geely nevű kínai förmedvény valamelyik típusát próbálnák eladni itthon, mondjuk a Toyota neve alatt. Egyszerűen nevetségesen mutat az orrukon az a szép Chevy jel. Az jut róla eszembe, amikor az unokabátyám, még a 90-es évek közepén VW jelet szerelt a kis mustársárga Trabi kombi elejére. Attól még az "csak" Trabant maradt. A Trabant-rajongóktól itt kérek elnézést, hogy egyáltalán említeni mertem ilyen környezetben a márkanevet, hiszen ezerszer különb egy Trabi egy akármilyen feljebb említett kotványnál. Az ugyanis őszinte. Megismétlem: ŐSZINTE. Nem hazudja neked azt, hogy sportos, vagy hogy amerikai, egyszerűen nem akar többnek látszani annál, mint ami valójában. Amúgy nem volt és nem is lesz Trabantom, de kedvelem. Az említett valamik akkor volnának őszinték, ha nem autónak, hanem közlekedési eszköznek hívnák őket, valahogy úgy, mint ahogy a reggeli ital sem futhat tej név alatt, hiszen köze nincs hozzá. Sajnos manapság már nemigen gyártanak őszinte autókat. Persze az autókat nem szerető emberek számára én vagyok a hülye, hiszen én egy autóba beülve olyan dolgokat keresek, mint pl. vezetési élmény, hangulat, kisugárzás, egyediség, őszinteség, legyen benne anyag, legyen lelke, története, egyénisége. Nekik jegyzem meg, hogy nem én, hanem ők vannak idegen pályán, ha egy autós blogot olvasnak. Én sem járok a rovargyűjtők, vagy a sakkozók oldalán, mivel nem érdekel és nem oda tartozom. Én az AUTÓkat szeretem. Azért is írok róluk.       
2010. október 1. péntek 17:03 -
A többiek csak szarral gurigáznak
  Jochen Rindt sisakja Kopott sisakok hegyekben. Nem érdekes? És ha azt mondom, hogy Jochen Rindt, Graham Hill, Ayrton Senna, Emerson Fittipaldi bukója, az már jobb? Sajátos kiállítással készült a Lotus az utóbbi évtizedek saját szempontjukból legnagyobb eseményére, de a csillogó autók mellett a legtöbben észre se vették. Pedig mekkora kegytárgy az a kormány, amelyet maga Senna markolászott? Vagy Jochen Rindt sisakja, gyakorlatilag homokszórt homlokrésszel - szinte az ázott bőr szagát is érezni lehetett az üvegen keresztül. Zseniális gyűjteményt állítanak ki Párizsban, már ezért is megérte elnézni a Lotus standjára, de mellé még hoztak pár autót is. Az angol understatement nem ismer határokat. Ugye, ismerjük a brit stílust - ha azt állítja a gentleman egy autóról visszafogott mosollyal, hogy pretty fast, akkor mérget vehetünk rá, hogy pokolian gyors a verda, igazából mindenkit ver az adott kontextusban. Nos, a Lotus beharangozta, hogy négy új modellt is bemutatnak, erre idetoltak öt szédületes sportkocsit, meg ráadásnak egy kakukktojást: egy városi miniautót. Döbbenten szédelegtem a derékig érő, álló helyzetben is gyorsnak tűnő gépek mellett, először össze kellett szednem a gondolataimat, hogy mire is készülnek a britek. Első ránézésre ugyanis négy hasonló kétajtóst látunk, de közelebbről megvizsgálva kirajzolódik a logikai felépítés, ami mégis értelmet ad ennyi különálló modellnek. Ettől függetlenül elképesztő, hogy egy vékony piaci szegmenset kiszolgáló, autóipari mércével nézve apró brit vállalat ilyen masszív offenzívát indít, és annyira titokban tudja tartani, hogy tényleg szőnyegbombázásként, egyszerre mutassa be majdnem szériaérett prototípusait. Kezdjük egy ismert névvel, az Elise-szel. Megmaradt középmotoros elrendezése, és a sornégyes Toyota motor a hátsó tengely előtt is ismerősnek tűnhet, viszont feltöltéssel 320 lóerőt mondanak rá a gyáriak, 7800-as maximális fordulatszámmal. Sokkal felnőttesebb karaktere lett a 2015-re várható új kis Lotusnak, szakítottak a békaszemű játékautó-dizájnnal, és a dudoros formák helyett az új modellpaletta letisztultabb, sarkosabb íveit mutatja minden irányból. Lotus Elise galéria nyílik kattintásra Vezetési élményben az előd etalonnak számít, nem utolsó sorban a súlya miatt. Ezen a téren nem feltétlenül lép előre az új Elise, de 1095 kilójával nem mondható nehéznek sem. Négyhármas gyorsuláshoz, 270-es végsebességhez így is elég a teljesítmény, de az emissziós értékeket a briteknek is vissza kell szorítaniuk, így 150 grammot ígérnek a kétüléses sportkocsira. Tízmillió forint körüli árral nyilvánvalóan ez lesz a legolcsóbb Lotus. Galéria az Elanról: katt! Leporolták az Elan nevet is az angolok, ezt kapta ugyanis a következő lépcsőfokozatnak számító V6-os kétüléses. A Lotus középmotoros platformjára épül ez is, amely elég variálható felépítésűnek tűnik, hiszen az Elan 2+2-es változatban, vagyis két jelzés értékű hátsó üléssel is kapható lesz. Természetesen minden fegyvernemben le kell nyomnia a kistesót, ezért 450 lóerőre hangolták a négyliteres, szintén Toyotától származó motort, amellyel háromfeles gyorsulást, háromszáztízes végsebességet, és 199 grammot fog tudni az igényesebb vásárlóknak szánt Elan. Sokat elmond a 2013-ra várható autó karakteréről, hogy kézi váltóval ezt már nem lehet megvenni, az egyetlen opció a hétsebességes dupla kuplungos váltó. Aki kényelmes, legyen tehetősebb is: huszonhárom millió forintnyi fontra lőtték be a második legkisebb Lotus árát. Katt a képre: Lotus Esprit galéria Túl olcsó? Harmincnégy misiért három év múlva már megkaphatja azt, ami az új Lotusok között talán a legnagyobb durranás. Az Esprittel egy valódi angol szupersportkocsit élesztettek újra, közölte büszkén a píáros, akit faggattam. Ekkor tűnt el a maximálisan udvarias mosolygása, és felváltotta egy kaján vigyor. Jogos. Még ha a régi Espritet túlzás is lenne szupersportkocsinak nevezni, az új mindenképpen az. Ötliteres, kompresszoros V8-ast építettek bele hosszában, 620 lóerőt préseltek ki belőle. Ez a motor ki is volt állítva: meghökkentő méretű Roots-fúvót toltak a két hengersor közé, sokat nem tarthattak meg a Toyota alapmotorból. Erre a képre kattintva a Lotus Elite galériájába juthat Ha még nem elég a sok e betűs modellnévből, nézzük meg a két orrmotoros luxusgépet is. Az Elite-et részleteiben is kidolgozott prototípusként állították ki, az Aston Martin Rapide konkurensének szánt Eterne-t viszont egyelőre sötétített ablakokkal, koncepcióautóként járhattuk körbe. A négyüléses négyajtós öt év múlva várható, és ugyanazt a feltöltött V8-ast szerelik bele, mint az Esprit-be. A többi nyolchengereshez hasonlóan ehhez is full hibrid hajtáslánc kapcsolódik az adattábla szerint, de erről csak annyit árultak el faggatózásra, hogy egy KERS-szerű rendszert képzeljünk el. Köszönjük. Erre a képre kattintva a Lotus Eterne galériájába juthat Leghátul, egy eldugott zugban mutogatták viszont a talán legérdekesebb tanulmányautójukat. Merő technikai demonstráció, magyarázta a mellé állított öltönyös úriember, de ahhoz képest teljesen működőképesnek nézett ki, és nem is rosszul. A zug leghátsó sarkába letámasztva ott pihent a változó kompressziójú kétütemű kísérleti motorjuk, amelyről Papptibi már részletes cikket írt. De ezt csak úgy mutatóba hozták, nincs köze a városi tanulmányautóhoz. Erre a képre kattintva körülnézhet a Lotus standon Az apró négyszemélyes, hatvan kilométerre visz el tisztán elektromos üzemben, és ha ez nem lenne elég, beröffenti az optimalizált három hengeres ezerkettes motort, majd hazavisz üres akkuval is. Ez végre egy életképes koncepció. A hatalmas kompromisszumokra kényszerítő kisszériás villanyvackok áradata után üdítő volt végre egy olyan elgondolást látni, amely tényleg érdemes arra, hogy sorozatban gyártsák. Hatvan kilométer a napi ingázásra általában elég, de ha napközben eszünkbe jut, hogy még elmennénk este bevásárolni is, nem kell rettegni a korlátozott kapacitás miatt. Ráadásul az egész autó szépen kidolgozott, ránézésre Toyota iQ minőségű, és esztétikus csomagolásban. Tényleg csak szarral gurigáznak a többiek.  
2010. október 1. péntek 14:04 -
Visszatér a Toyota legkisebb Verso modellje
Hét év kihagyás után újra piacra dob a Toyota egy kisméretű egyterűt, melyet Verso-S néven mutatott be a Párizsi Autószalonon. Az 1,33 literes benzines és 1,4 literes D-4D dízelmotorral készülő újdonság kis külső méretei mellett tágas utasterével veszi fel a versenyt konkurenseivel.
2010. október 1. péntek 12:56 -
Új kisautó márkát alapít a Toyota Japánban

2010. szeptember 29. szerda 18:21 -
Tényleg jön 2012-ben a Toyota Yaris hibrid
2012-ben dobja piacra új hibrid modelljét a Toyota, az újdonság a franciaországi Valenciennes-ben készül.
2010. szeptember 28. kedd 09:18 -
Nascar-taxi Chicagóban F1-es sofőrrel - videó
A Red Bull Racing Team 27 éves amerikai versenyzője, Scott Speed Nascar-versenyautó Toyota Camry-jával taxizást vállalt egy reklámeseményen Chicago belvárosában. A bajnokságban jelenleg 28. helyezett Scott Speed korábban a Forma-1-ben is megfordult, 2006-2008 között a Toro Rosso csapat pilótájaként.
2010. szeptember 27. hétfő 17:46 -
NASCAR taxi reggelire
A Red Bull Racing autója, a megszokottól eltérő használatban Chicago utcáin. Sajnos Toyota. Vajon saját motor lehet benne, vagy veszik valamelyik rendes gyártótól? :)Ismeretlen pálya ez még nekem, de nagyon érdekel.  
2010. szeptember 26. vasárnap 08:20 -
3,8 litert fogyasztott a Toyota Avensis D-4D

2010. szeptember 21. kedd 10:29 -
Menetpróba videóval: Toyota RAV4 2.2 D-4D Executive Navi - kedvezőbb fogyasztás, alacsony CO2 kibocsátás
Az egykor lágy vonalú, szelíd, játékautó-szerű RAV4 immár végérvényesen szigorú, kemény, határozott kiállású kvázi-terepjáróvá fejlődött.
2010. szeptember 19. vasárnap 18:32 -
F1: Összefog a Lotus és a Toyota?
Több "nagyon izgalmas" bejelentésre lehet számítani a Lotustól Szingapúrban, elképzelhető, hogy az istálló összefog a Toyotával.
2010. szeptember 17. péntek 13:00 -
A Pirelli eredményes tesztet zárt Jerezben
A jövő évtől egyedüli gumiszállítóként a sportban jelenlévő Pirelli sikeresen teljesítette idei harmadik tesztprogramját Jerezben, ahol ezúttal is Nick Heidfeld volt szolgálatban, aki a Toyota tavaly versenygépével körözött spanyol ringen.
2010. szeptember 16. csütörtök 17:18 -
De la Rosával és a Toyotával erősíthet az F1-es Hispania
Spanyol sajtóértesülés szerint folytatódhat a Saubertől kiebrudalt Pedro de la Rosa Forma-1-es pályafutása, a veterán sofőr állítólag a Hispania istállónál kaphat állást 2011-re. Az is lehet, hogy nem jár rosszul, ugyanis a pletykák szerint jövőre már a Toyota támogatásával indul az idén küszködő újonc egylet.
2010. szeptember 16. csütörtök 13:50 -
Tölthető Toyota Prius Budapesten - fotók
A Budapesten megrendezett Triatlon Világbajnokság volt a világ első zöld triatlonja. A Toyota egy Plug-in Prius prototípust biztosított a mezőny számára a kerékpáros futam pályabejárásának idejére. A különleges, hálózatról is feltölthető full hibrid autó tisztán elektromos üzemmódban tette meg a 15 kilométeres utat a kerékpárosok előtt haladva, akiknek így nem kellett megszenvedniük a szokásos felvezető járművek kipufogógázát. A Toyota akkor is a környezeti terhelés csökkentésére törekedett, amikor öt darab Prius hibridet bocsátott a versenysorozat szervezőinek rendelkezésére.
2010. szeptember 13. hétfő 16:05 -
Versenyautó készült a Toyota Avensisből
A brit túraautó-bajnokság utolsó futamán mutatja be a Toyota az Avensisből készült versenyautó-tanulmányt.
2010. szeptember 13. hétfő 08:58 -
Bontóban az USA-t átszelő Toyota
Kényelmes a fotel, kéznél a chips? Transzkontinentális utunknak most következnek azok a pillanatai, amelyeket a legszívesebben visszanéznék lassítva, villogó R betűvel a felső sarokban. Felfedezünk egy teljesen szürreális amerikai autóbontót, megkóstoltatjuk Gray-jel a Bonneville-i sót, majd nyolcvan lábat ugratunk vele San Francisco utcáin. Na, azt talán mégsem, de a Pikes Peakre felmegyünk vele, ha az utolsó csepp hűtővizünk is bánja. Így képzeljük el az amerikai országutat, nem? Colorado Springsben töltött éjszakánk után rekordot döntöttünk, ami a koránkelést illeti. Hét körül már lent volt a hűtősapka, papírzsebkendőn a nívópálcáról letörölt olaj, kávé a Camry tetején. A folyadékszintek beállítása után a papírpohár az első negyed gallonos olajos flakonunkkal együtt landolt a benzinkút kukájában, bennem pedig a koffein hatására már pörgött az előző este befűzött film, Ari Vatanennel.Hezitáltam néhány másodpercet a rajtvonalnál, ahol a húszmérföldes útra beszedik a fejenként tizenkét dolláros belépőt, mert már azon a pár mérföldön, ahogy elbumliztunk a hegyi szerpentin aljához, megindult felfelé a lázmérő vízhőfokmérő. Nem árultam el a csajoknak, ezért most, utólag kell elnézést kérnem. Szavazással húztam az időt, hogy nekiinduljunk-e vagy sem, persze ez a nemzeti park bejáratánál már erősen jelképesnek tűnt. Demokratikus döntésünk ettől függetlenül egyértelmű volt, kettő-egy aránnyal, úgyhogy lazaságot mímelve feldugtam a csatlakozót a ventilátorra, elolvastam a figyelmeztető táblát, miszerint érdemes kikapcsolni a klímát és alacsony sebességfokozatban javasolt haladni, aztán jól megjegyeztem a kilométerszámláló állását, hogy tudjam, mennyi van még hátra. Ez az út vezet a Pikes Peak Highway felé Abban a pillanatban annyi esélyt adtam annak, hogy vízforralás nélkül felérünk, mint annak, hogy megjavítjuk Monster Tadzsima idejét. De ha egyszer már itt voltunk, eltökélt voltam: megküzdünk minden felmerülő akadállyal, ha kell, foggal húzom fel a gépet a csúcsra. Fél óra múlva már teli torokból hahotáztunk az autó mellett. Muszáj volt tízpercenként félreállni, de csak azért, hogy a panorámát ne csak a bogaras szélvédőn át láthassuk, hanem a hideg szélben ugrándozva, röhögcsélve is. Eddig vagánynak tartottam a Pikes Peaken indulókat, most már úgy gondolom, zárt osztályon lenne a helyük. Az egy dolog, hogy csak mutatóba van palánk a hegyoldalba karcolt ösvény mellett, de röhögcsélésünk oka, a magassági eufória, sokkal elgondolkodtatóbb volt számomra. Gyorsabban kapkodtuk a levegőt, vigyorogtunk is az oxigénhiány miatt Állítólag léteznek bizonyos növényszármazékok, amelyek nevetgélős, ellazult tudatállapotot idéznek elő, bizsergetik a végtagokat, élénkítik a fantáziát. Ilyen érzés lett úrrá rajtunk a szerpentin közepén, amikor kiszálltunk az autóból. Először azt hittem, csak én vagyok tripen, mert beteljesülni látszik egy sokéves álmom, de aztán észrevettem, hogy nővérem is vigyorogva hadonászik a minket körbevevő hegycsúcsok felé, és magyarázza, milyen vicces, hogy a felhőkkel egy magasságban vagyunk. Na, ilyen állapotban nem szeretnék egy hatszáz lóerős, turbós összkerekest terelgetni a szakadék peremén. Szerencsére nem is kellett, elég volt Graynek húzni egy egyest, és tizenöt mérföld körüli sebességgel kormányozni szépen felfelé a meandervonalon, mint egy kalapos škodás. Azért nem a kifliket adogattam egyik kezemből a másikba a visszafordítókban, de papásan vezettem, nincs mit szépíteni. Furcsán méregettek, amikor beálltam a motorosok kedvenc fényképezőhelyére Nyilván, amikor egy tisztességes autóbuzi a Pikes Peakről fantáziál magányos estéken, nem egy kilencvenvalahányról hatvan lóerőre gyengült négyajtós limuzin fosbarna volánja mögé képzeli magát, engem mégis a foltos ülés veszélye kerülgetett a boldogságtól. Amikor a szédelgő turistákkal közepesen benépesített parkolóba megérkeztünk a hegytetőn, kipipálhattam egyet azok közül az élmények közül, amelyeket talán összejön cédulával tologat maga előtt az ember éveken át. És mivel a nemzeti park az év ötvenegy hetében nem versenypálya, hanem turistaút, gyakorlatilag mindegy is volt, mennyi a lóerő, hiszen így is, úgy is be kellett állni a húsz mérföldes tempóval felfelé kígyózó autókonvojba. Akkora a forgalom, hogy száguldozásra esély sincs Lefelé már csak arra kellett odafigyelni, hogy a féket ne melegítsem túl. Erre szinte minden kanyar után figyelmeztet egy tábla, de az amerikaiak biztosra mennek. Naponta több száz autó mássza meg a hegycsúcsot, és az élményeket bódultan feldolgozni próbálva gurulnak lefelé a sofőrök, ráadásul szinte mindenki automata váltóval, amellyel életében talán egyszer, ha kipróbálta, mi történik, amikor D-nél hátrább húzza a kart. Körülbelül ötszáz méter szintkülönbség után ezért fékellenőrzésre állítanak meg mindenkit néhány másodpercre, amíg egy infrás kézi készülékkel megmérik a féktárcsa hőmérsékletét. Profi dolog, remek ötletnek tartom, bárki is találta ki. Nekünk nem kellett félreállni, féktárcsánk hideg volt, mint a hegyi patak vize, ilyen jellegű kérdésekben kellő biztonsági távolságot szoktam tartani. Elég fékbetétet égettem már szét hegyen felfelé, lefelé nem szeretem az égett műgyanta szagát. Innentől mondjátok meg ti, merre menjünk, robotként vezetek plázától plázáig, ha kell
2010. szeptember 12. vasárnap 07:00 -
116 ezer Hilux-ot hív vissza a Toyota Ausztráliában

2010. szeptember 9. csütörtök 14:56 -
Jövőre gyártásba kerül a hibrid Toyota Yaris
A Toyota Franciaországban fogja gyártani a Yaris hibrid változatát a következő, jövő év áprilisában kezdődő pénzügyi évtől - írja a Mid-Japan Economist japán gazdasági lap forrás megnevezése nélkül.
2010. szeptember 7. kedd 17:30 -
Hibrid Yarist készül gyártani a Toyota Franciaországban
A Toyota Motor Corporation Franciaországban készül gyártani a Yaris hibrid változatát a következő, jövő év áprilisában kezdődő pénzügyi évtől - írja a Mid-Japan Economist japán gazdasági lap forrás megnevezése nélkül.
2010. szeptember 7. kedd 11:30 -
Meglestük: így készül a hibrid Toyota Auris!
Itt van, megjött az első, Európában összeszerelt full hybrid!
2010. szeptember 6. hétfő 18:02 -
Traktort borított a Toyota - fotó
A Kám felől Hosszúpereszteg irányába tartó Toyota személygépkocsi a 8-as főúton Szemenye határában áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és érintőlegesen ütközött a szemből érkező MTZ traktorral. A traktor az úton keresztbe fordulva az oldalára borult, a személyautó az árokban landolt. A traktort két másik munkagép segítségével a tűzoltók kerekeire állították, a nagy mennyiségben kifolyt gázolajat és hidraulikaolajat a közútkezelők közreműködésével feltakarították. A traktor vezetője súlyos sérülésekkel került kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. szeptember 6. hétfő 00:10 -
Új hibrid a magyar piacon
Hivatalosan is megérkezett Magyarországra az új hibrid Toyota, az Auris HSD. A Toyota szerint jó időben jött - bár idén már csak 50 darabot terveznek eladni belőle.
2010. szeptember 2. csütörtök 13:30 -
Itt a legolcsóbb teljes hibrid - Toyota Auris HSD-bemutató
Magyarországra is megérkezett a Toyota Auris hibrid változata, amely mindent tud, amit nagy testvére, a Prius, mégis képes észrevétlenül elvegyülni a forgalomban, hangtalanul suhanni a lakóparkban, és beleolvadni szorgalmasan védett környezetébe.
2010. szeptember 2. csütörtök 12:10 -
Hibrid elérhető áron - Toyota Auris HSD bemutató
Megérkezett hazánkba is a Toyota második európai hibridje, az Auris HSD. A két autó hajtáslánca egy az egyben megegyezik, így nem kell csodálkozni a 3,8 literes átlagfogyasztáson sem. Az első európai, klasszikus kompakt felépítésű hibrid autónak pedig sikerült egy viszonylag versenyképes alapárat összehozni, hiszen akár 6 millió forint alatt is miénk lehet a hibrid Auris, ráadásul korrekt felszereltséggel.
2010. szeptember 2. csütörtök 10:30 -
Belső frissítés a Toyota iQ-nál és Aygónál
Kívül nem, csak belül alakította át két miniautóját, az iQ-t és az Aygót a Toyota.
2010. szeptember 2. csütörtök 09:05 -
Felfrissül a Toyota Aygo és iQ utastere
A Toyota elérkezettnek látta az időt, hogy némileg felfrissítse két legapróbb modelljét, az Aygo-t, valamint az iQ-t. A mini modellek ha külső megjelenésükben nem is, a lemezek alatt azért tartogatnak némi meglepetést a leendő vásárlók számára.
2010. szeptember 1. szerda 11:37 -
Új családi egyterűt mutatott be a Toyota
Hamarosan új taggal bővül a Toyota egyterűinek kissé szűkös palettája. Az új jövevény a Verso-S névre hallgat, és négy méter alatti hosszával a Kia Venga-Opel Meriva fémjelezte kategóriában versenyez majd. A motorkínálatról egyelőre csak feltételezések vannak.
2010. szeptember 1. szerda 10:48 -
Új kompakt egyterű a Toyotától
Új egyterűt mutat be a Párizsi Autószalonon a Toyota, a Verso-S a régen elbúcsúztatott Yaris Verso helyére lép.
2010. szeptember 1. szerda 10:26 -
Ibiza Cupra: 180 lóerő egy kisautóban
Ritkuló sörözések, a derék köré lerakodó szalonnaöv: ezek a családalapítás biztos jelei. Amikor már szó sem lehet egy középmotoros Toyota MR-2-ről, még mindig vannak olyan autók, amelybe belefér egy babakocsi, de ha kiszáll a család, apuka kitombolhatja magát.
2010. szeptember 1. szerda 06:00 -
Teszt: Toyota Prius Premium
Több embernek megmutattam, s érdekes módon mindegyikük szépnek tartotta. Sőt, a nők egyenesen gyönyörűnek titulálták. Egy Toyotát!
2010. augusztus 31. kedd 05:20 -
Fejre állt a Toyota Yaris - fotók
Vasárnap reggel csattanásra ébredtek Szegeden a Sajka utca lakói, a képen látható Toyota Yaris okozott felfordulást. Azt olvasónk által beküldött képről nem derül ki, hogy mi is történt valójában, így aki tud valamit a balesetről, szóljon hozzá!
2010. augusztus 30. hétfő 15:12 -
Kivirult - Toyota Auris 1.6 (2010) teszt
Az év elején felfrissült Auris már járt nálunk a hazánkban leginkább keresett 1,4 literes dízelmotorral párosítva, most pedig egy nálunk kevésbé sikeres konfigurációban nyúztuk a japán kompaktot. Az 1,6 literes benzinest először próbáltuk kéziváltóval, amely nem a bőrrel és navigációval is megtűzdelt Sol felszereltséggel a legnépszerűbb választás.
2010. augusztus 30. hétfő 09:33 -
A Toyota 1,1 millió Corollát és Matrixot hív vissza
Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a Toyota egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leállhat.
2010. augusztus 27. péntek 09:25 -
A Toyota 1,1 millió Corollát és Matrixot hív vissza
Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a japán Toyota, egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leállhat.
2010. augusztus 27. péntek 09:05 -
Megint milliónyi kocsit hív vissza a Toyota
Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a japán Toyota, egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leállhat.
2010. augusztus 26. csütörtök 20:57 -
Zajos Priust mutat be Toyota

2010. augusztus 26. csütörtök 15:11 -
Hangszóró helyettesítheti a Toyota Prius motorhangját
Utólag beszerelhető hangszóró szettet terveztek a Toyota mérnökei a hangtalanul suhanó Priushoz. A gyalogosgázolásokat megelőző hanggenerátor hamarosan a többi hibrid modellhez is elérhető lesz.
2010. augusztus 25. szerda 15:18 -
Sci-fi hang a Toyota hibridjeibe
Azok után, hogy a legtöbb autógyártó évtizedek óta azon dolgozik, hogy csendesebbé tegye járművét, a Toyota most megfordította tendenciát. Mesterségesen teszi hangosabbá a Priust.
2010. augusztus 25. szerda 06:00 -
A Toyota bajnoki esélyes lehetett volna 2010-ben
A Toyota egy eredményes szezont teljesíthetett volna az idei évben, hiszen vadonatúj autója minden tekintetben verte elődjét, és olyan újításokat tartalmazott, amikkel harcba szállhatott volna a bajnoki címért, állítja az egykori gárda technikai vezetője, Pascal Vasselon.
2010. augusztus 24. kedd 11:28 -
Talán vb-címet dobott el a Toyota az F1-ből való távozásával
Miután a Toyota a tavalyi szezon után bejelentette, távozik a Forma-1-ből, egy világbajnoki címre esélyes autót hagytak maguk mögött. A Toyota egykori főmérnöke, Pascal Vasselon legalábbis ezen a véleményen van.
2010. augusztus 24. kedd 10:25 -
A Paul Ricardon, majd Monzában folytatja a tesztet a Pirelli
A Pirelli a múlt héten teljesítette első tesztjét a Toyota tavalyi Forma-1-es autójával. A tesztpilótára, Nick Heidfeldre hamarosan újabb feladatok várnak.
2010. augusztus 24. kedd 09:30 -
Újabb hibrid modelleket tervez a Toyota

2010. augusztus 23. hétfő 18:05 -
A Toyota megmenthette volna az USF1-et
Az idei évre érvényes nevezéssel rendelkező, ám az utolsó pillanatban csődöt jelentő US F1 istálló egykori csapatfőnöke, Peter Windsor hosszas hallgatás után szólalt meg, és elárulta, hogy ma már sok mindent másképpen csinálna, de ha tehetné, ismét nekivágna.
2010. augusztus 20. péntek 11:16 -
F1: A Toyota épp rosszkor szállt ki, véli Glock
Timo Glock, aki tavaly még a Toyotánál versenyzett, úgy véli, korábbi csapata épp a legrosszabb pillanatban fordított hátat a Forma-1-nek.
2010. augusztus 19. csütörtök 13:32 -
Egy "békés" nyári este
Jó annak, aki nyáron a fővárosból a Balaton mellé mehet haza. Pál is így gondolhatta egészen addig, amíg meg nem történtek a lentebb taglalt események. Igazán feltalálhatná már valaki a teleportálást, gyorsabb is lenne és nem tudnának menet közben az életünkre törni... És ha végignéz két rendőr egy közúti veszélyeztetést, miért is nem mennek a vétkes után?Szerdán jöttem haza Budapestről. Lassan már betéve tudom a Bp- Balatonalmádi utat, az elmúlt négy évben igen, igen sokszor megtettem, megtettük a távot. Az utóbbi másfél évben kisgyerekkel, még óvatosabban. Tulajdonképpen semmi különös nem történt, csak jellemző esetek. Elindultunk Budapestről, be kellett ugrani az Auchan komplexumban elhelyezett mobiltelefonokat árusító boltba. Ezek után mentem rá a pályára. Úgy van megoldva a pályára feljutás, hogy lekanyarodik az ember lámpára, majd egy szép hosszú nyújtott kanyar után érkezik meg a bekötőútra, ahol a sávunk megszűnik, át kell sorolni balra, s úgy lehet rájutni a pályára.Na a kanyar után ott állt egy Seat, előtte meg a rendőrautó. Ettől az előttem haladó Toyota kisbusz megijedt és befékezett. Igenám, csak közben elindult a bal oldali sávba. Én nézegettem hátrafelé távolban egy kispolszki közeledett, nem vészesen. Úgyhogy én is szépen átmentem a bal oldali sávba. Ekkor Toyota ugye fékezett, én is fékeztem, s néztem a tükröt. [...] Bővebben!
2010. augusztus 18. szerda 17:19 -
F1: A Toyota kellett volna az amerikai csapatnak
Hosszú hallgatás után megszólalt a 2010-re nevezett, de befuccsolt projekt, a USF1 atyja, Peter Windsor. A szakember nem bánta meg a próbálkozást, de ma már sajnálja, hogy nem szerezte meg a Toyota 2010-re tervezett autóját.
2010. augusztus 17. kedd 12:30 -
A Pirelli kedden kezdi meg az új gumik tesztelését
A Pirelli és a Toyota Motorsport már megérkezett az olaszországi Mugellóba, de csak kedden kezdi meg a jövő évre szánt abroncsok tesztelését, értesült az Autosport.
2010. augusztus 16. hétfő 18:01 -
Heidfelddel és egy Toyotával kezdi F1-es tesztjeit a Pirelli
Spanyol sajtóértesülések szerint hétfőn megkezdi Forma-1-es tesztjeit a sportág új gumiszállítója, a Pirelli. A Bridgestone-t 2011-től felváltó olasz márka Nick Heidfelddel és a Toyota 2009-es versenygépével lát neki a munkának.
2010. augusztus 15. vasárnap 13:35 -
Erősebb dízelmotort kap a Toyota Land Cruiser
A Toyota alig fél évvel a bemutató után máris átdolgozza kicsit a Land Cruisert. A japán mérnökök a kor kívánalmainak megfelelően úgy frissítik fel a 3,0 literes dízelt, hogy egyszerre lesz erősebb, és teljesíti az Euro-5-ös normákat. A kocsi emellett új extrákat is kap.
2010. augusztus 13. péntek 10:02 -
Hibrid készül a Toyota Yarisból
Már teszteli az új Yarist a Toyota, a kisautóból hibrid változat is készül.
2010. augusztus 13. péntek 09:53 -
Emberi hibák állhattak a rejtélyes Toyota-balesetek mögött
Többségében emberi hiba okozta az egyes Toyota személyautóknál tapasztalt akaratlan gyorsulást - derül ki az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) szakértőinek beszámolójából; eszerint az esetek többségében a járművezetők fékezni sem próbáltak annak érdekében, hogy elkerüljék a baleseteket.
2010. augusztus 13. péntek 09:17 -
Erősödik a Toyota Land Cruiser dízelmotorja
Frissül az új modellévre a Toyota Land Cruiser, a háromliteres dízelmotor erősebb és Euro 5-ös lesz.
2010. augusztus 13. péntek 08:52 -
Többségében emberi hiba okozta a Toyoták akaratlan gyorsulását
Többségében emberi hiba okozta az egyes Toyota személyautóknál tapasztalt akaratlan gyorsulást - derül ki az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) szakértőinek beszámolójából; eszerint az esetek többségében a járművezetők fékezni sem próbáltak annak érdekében, hogy elkerüljék a baleseteket.
2010. augusztus 12. csütörtök 18:41 -
Európában is kapható lesz a Toyota Highlander
Az augusztusi Moszkvai Autószalonon mutatkozik be a Toyota Highlander európai változata.
2010. augusztus 12. csütörtök 09:06 -
Emlékautó a halott tesztpilótának
Komoly sportmodellt tervez a Toyota az Aygo alapjaira. A hátsókerék-hajtású kocsit Hiromu Narusze emlékére készül, aki egy Lexus tesztelése közben hunyt el nemrég.
2010. augusztus 11. szerda 13:10 -
Emlékautó a halott tesztpilótának
Komoly sportmodellt tervez a Toyota az Aygo alapjaira. A hátsókerék-hajtású kocsit Hiromu Narusze emlékére készül, aki egy Lexus tesztelése közben hunyt el nemrég.
2010. augusztus 11. szerda 13:10 -
Egy hónap múlva mutatkozik be az európai Toyota Highlander
A Toyota egy hónap múlva leplezi le a Kelet-Európának szánt Highlandert, amelyről most jelent meg az első fotó az interneten. Az autó az amerikai specifikációjú Highlandernél valamivel vagányabb lesz, míg motorkínálatáról egyelőre nincs hivatalos információ.
2010. augusztus 11. szerda 11:16 -
Olcsó, hátsókerék-hajtású kupét tervez a Toyota
Már dolgozik a Toyota egy új hátsókerék-hajtású kupén, az autót a fiatal vásárlóknak szánják.
2010. augusztus 10. kedd 09:26 -
260 lóerős lehet a Subaru új sportkocsija
Közösen fejleszt sportkocsit a Subaru és a Toyota, előbbi modellje 60 lóerővel erősebb lehet.
2010. augusztus 9. hétfő 11:00 -
A Pirelli a tavalyi Toyotával teszteli új abroncsait
Az Auto Bild Motorsport értesülési szerint a Pirelli még a nyári szünet vége előtt pályára viszi forma-1-es gumikeverékeit, melyek tesztelését a Toyota tavalyi versenygépével kezdi meg Mugellóban.
2010. augusztus 6. péntek 16:24 -
A visszahívások ellenére nyereséges a Toyota
A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt.
2010. augusztus 4. szerda 18:05 -
A visszahívások ellenére nyereséges a Toyota
A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt.
2010. augusztus 4. szerda 17:07 -
Yaris-alapú fapados modellt tervez a Toyota
A fejlődő piacoknak szánt, relatíve olcsó autót készítene a Toyota, az alapokat a Yaris adja.
2010. augusztus 4. szerda 09:55 -
Újra levédette a Supra nevet a Toyota
Egyre több jel utal arra, hogy a Toyota valóban szeretné piacra dobni az új Suprát.
2010. augusztus 2. hétfő 09:50 -
Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
2010. július 30. péntek 16:52 -
417 ezer autót a hív vissza a Toyota
Kanadában és az Egyesült Államokban hívja szervizbe az Avalont és a Lexus LX470-est a Toyota, a kormányberendezéssel kapcsolatos problémák miatt.
2010. július 30. péntek 10:29 -
Pirelli: Heidfeld ideális, nem esne össze 500 kilométer után
Tovább folytatná abroncsainak tesztelését az F1-be 2011-ben visszatérő Pirelli. Az olasz gumigyártó hat olyan gyakorlást iktatna programjába, ahol egy 2009-es Toyota modell segítségével tesztelné a gumijait. Paul Hembery, a cég motorsport-igazgatója elárulta, Nick Heidfeldet szeretnék megnyerni tesztpilótának.
2010. július 30. péntek 10:10 -
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
Visszahív mintegy 417 ezer autót Kanadában és az Egyesült Államokban a japán Toyota, a kormányberendezéssel kapcsolatos problémák miatt.
2010. július 30. péntek 08:15 -
Több mint 400 ezer autót hív vissza a Toyota
Visszahív mintegy 417 ezer autót Kanadában és az Egyesült Államokban a japán Toyota, a kormányberendezéssel kapcsolatos problémák miatt.
2010. július 29. csütörtök 21:52 -
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
Visszahív mintegy 417 ezer autót Kanadában és az Egyesült Államokban a japán Toyota, a kormányberendezéssel kapcsolatos problémák miatt.
2010. július 29. csütörtök 20:42 -
Egyforma lesz minden Toyota
Követi az iparági trendeket a Toyota, egységes márkaarculatot dolgoz ki a japán márka.
2010. július 27. kedd 11:00 -
Egyenarcot kapnak a Toyoták
Egységes márkaarculatot dolgoz ki a Toyota, a jövőben minden modellnek hasonló frontrésze lesz.
2010. július 26. hétfő 10:01 -
20%-kal csökkenti hazai termelését a Toyota

2010. július 23. péntek 11:35 -
Zöld utat kapott a Skoda városi minije, a Joyster
Újabb konkurenst kap a Toyota iQ és a Peugeot 107 a Skoda Joyster képében, amely egy orrmotoros, apró városi kisautó lesz. A fronthajtásos kocsi orrában egy 1,0 literes benzin-, vagy egy 1,2 literes dízelmotor dolgozik majd. A csehek 9000 euró alatti áron szeretnék adni a kocsit.
2010. július 23. péntek 09:19 -
A Toyota lehet a Hispania megmentője
A Hispania Racing Team már májusban bejelentette, hogy az idei évre tervezett autójukat gyártó Dallarával különválnak útjaik. A héten olasz lapértesülések szerint a HRT megtalálta új partnerét, méghozzá a Forma-1-ből tavaly év végén kivonuló Toyota személyében. Az ügyet egyelőre a Toyotánál nem kívánták kommentálni.
2010. július 23. péntek 08:50 -
Félig Toyota lesz az F1-es sereghajtó Hispania?
Olasz sajtóértesülés szerint jelentősen javulhatnak a műszaki feltételek az F1-es mezőnyben eddig sereghajtó újoncnál, a Hispaniánál, amely bekebelezi a sportágból tavaly kivonult Toyota istálló maradványait.
2010. július 21. szerda 22:40 -
A Toyota lehet a Hispania technikai partnere
Olasz lapértesülések szerint a Hispania Racing Team napokon belül véglegesíti és aláírja azt a szerződést, amit már hónapok óta készít elő, és ami lehetővé teszi számára, hogy a Toyota Racing egykori kölni bázisát, szakembereit, illetve idei évre tervezett autóját használja.
2010. július 21. szerda 15:04 -
F1: a sereghajtóé lesz a régi Toyota?
Olasz sajtóértesülés szerint a sereghajtó Hispania napokon belül megegyezhet a Toyotával a 2010-re fejlesztett autó és a csapat egykori létesítményeinek használatáról.
2010. július 21. szerda 14:41 -
Kevesebb Toyota készül ősztől
A Toyota 20 százalékkal csökkenti japán termelését októberben. A japán gyár az állami támogatás visszaszorulása miatt döntött így.
2010. július 21. szerda 14:30 -
F1: A sereghajtóé lesz a régi Toyota?
Olasz sajtóértesülés szerint a sereghajtó Hispania napokon belül megegyezhet a Toyotával a 2010-re fejlesztett autó és a csapat egykori létesítményeinek használatáról.
2010. július 21. szerda 11:30 -
Melyik 2011 legjobb autója?
Összeállt a lista: 32 modell versenyez, hogy bekerüljön a 2011 Év Autója választás döntőjébe. A Citroën és a Nissan három autóval is nevez, Toyota viszont nincs az indulók között.
2010. július 21. szerda 07:30 -
A vezető a hibás a száguldó Toyotában
A Toyota először ismerte be, hogy gondok voltak a gázpedállal a tavaly kiderült sokmilliós visszahívás során. Ugyanakkor megjegyezték a bekövetkezett baleseteknél elsősorban vezetői hibákról volt szó.
2010. július 17. szombat 13:00 -
A Toyota először ismerte be, hogy gondok voltak a gázpedállal
A Toyota először ismerte be, hogy azoknál a visszahívott modelljeinél, amelyeknél hirtelen, veszélyes gyorsulásra panaszkodtak a vezetők, gondok voltak a beragadó, illetve a szőnyeg alá beakadó gázpedállal - írta a csütörtöki The New York Times.
2010. július 16. péntek 08:00 -
Pénzzel mentett hírnevet a Toyota
Az eladások szemszögéből nézve a Toyota meg sem érezte, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az autóit érintő nagyarányú visszahívások. Reklámmal és akciókkal meggyőzte az amúgy is hűséges vevőit a gyár, ez azonban sok pénzbe került.
2010. július 14. szerda 14:30 -
A Toyota DNS-e még ugyanaz - exkluzív interjú az új elnökkel
A Toyota az Auris hibridverzióját, a HSD-t Angliában, a burnastoni gyárában készíti. A helyszínen Didier Leroy-t, a Toyota Motors európai elnökét kérdeztük.
2010. július 14. szerda 08:00 -
Balhoroggal adta tudomásomra nemtetszését
Ismét egy példa arra, hogy miért nem érdemes beszólni a közlekedőedényeknek. Powee bár a címben finoman fogalmazott, pofán lett verve. Sajnos nem állhat minden sarkon rendőr, de ha volt az esetre tanú, egy feljelentést talán megérne az ügy. Sokáig gondolkoztam mit tegyek a lent leírt eset miatt, végül időspórolás (kórház, látlelet, rendőrség, meghallgatások) miatt mégse teszek feljelentést, bár megérdemelné az ilyen autós. Történet a következő: Gazdagrét felöl jöttem Őrmező felé az aluljáróban jobbra kanyarodva, ahol egy igen rövid zöld lámpás kereszteződés van. Második autó voltam, nem is volt ezzel baj. (A történet miatt fontos hogy egy Toyota Hiace 2.4d sima szívódízel kisbusszal voltam ami nem hogy nem túl gyors, inkább egyenesen lassú de szívos kis állat) Elindultam ahogy kell majd rögtön Őrmező felé fordultam, volna ha egy platós kis fehér Skoda felicia be nem vágott elém dudálással egybekötve, amit csak egy nagyobb fékezéssel tudtam kikerülni. Majd mivel volt kíváncsi voltam hogy mégis miért tette ezt, befordultam utána az első keresztutcába, ahol meg is állt megérkezett. Jelzem ez kb 150m-rel volt arréb a lámpától, szóval a következő lámpával is max. 3 percet vesztett volna. Megkérdeztem, hogy mégis miért kellett ennyire sietnie, mivel se épp szülő nőt se vérző beteget nem láttam az anyósülésen. [...] Bővebben!
2010. július 13. kedd 16:17 -
Napi ezer problémát oldunk meg - gyárlátogatás a Toyotánál
Azt eddig is tudtuk, hogy a Toyota az egyik legzöldebb autógyártó, a Prius kategóriájának talán legtakarékosabb és
2010. július 13. kedd 13:55 -
A Tesla tervez elektromos autót a Toyotának és a Lexusnak
Két új modellt készít a Tesla a Toyotának, az egyik a RAV4 elektromos változata lesz, míg a másik a Lexus RX tiszta modellje. A sikeres együttműködés érdekében a Toyota 50 millió dollárért vásárolt Tesla részvényeket. Nyár végére készülhet el mindkét autó villanyos változata.
2010. július 13. kedd 13:44 -
Elektromos prototípusok és új Supra a Toyotánál
Tojoda Akio, a Toyota főnöke jóváhagyását adta az új Supra fejlesztésére. Elektromos prototípusokat készített a RAV4-ből és a Lexus RX-ből a japán gyár partnere, a Tesla.
2010. július 13. kedd 09:38 -
Új Supra-t szeretne a Toyota elnöke
A Toyota vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy a sikeres Supra márkanevet vissza szeretné hozni a valóságba. Az új modell 2013-14 táján érkezhet, motorháztetője alatt hibrid technika dolgozhat majd. A Supra mellett az MR2 is visszatérhet a piacra, amely a Honda CR-Z ellenfeleként érkezhet.
2010. július 12. hétfő 16:50 -
Toyota Auris Hibrid: megkezdődött a gyártás
A Toyota kész rá, hogy megmentse a Földet, ezért elárasztja hibridautóival a planétát. Az Auris HSD a legolcsóbb ilyen. Végre elindult a gyártás Angliában!
2010. július 8. csütörtök 19:00 -
Sportos hibrideket tervez a Toyota
Hamarosan újabb modellekben jelenik meg a Toyota hibrid hajtáslánca, a japánok a Honda CR-Z-nek is szeretnének konkurenciát állítani. Ehhez a már meglévő hajtásláncot módosítják.
2010. július 8. csütörtök 10:10 -
Honda CR-Z ellenfél jöhet a Toyotától
Az Auris HSD után egy újabb modell kaphatja meg a Toyota Prius hajtásláncát. A legújabb hírek szerint ugyanis a korábban beharangozott egyterű mellett egy hibrid sportautó is érkezhet a világ legnagyobb autógyártójától, amely a Honda CR-Z konkurense lehet.
2010. július 7. szerda 13:33 -
Lexus visszahívás Magyarországon is
A Toyota Motor Hungary hivatalosan is bejelentette, hogy Lexus visszahívási kampányt indít bizonyos Lexus motortípusok szeleprugóinak esetleges meghibásodása miatt.
2010. július 7. szerda 09:10 -
A kis Landi - Toyota RAV4 2.0 Multidrive S teszt
A RAV4 kicsit megkomolyodott, de valamiért az orránál abbahagyták az átszabását. Panaszkodni mégsem tudunk, a kétliteres benzines fokozatmentes automatával és intelligens összkerékhajtással hibátlan kombináció.
2010. július 6. kedd 22:30 -
F1: Új elnöke lett a Toyota Motorsportnak

2010. július 6. kedd 13:51 -
Gumpert Apollo - MR2 alapon
Ha autó átalakításról van szó, a kreativitásnak semmi sem szabhat határt, még akkor sem, ha az áhított cél történetesen napjaink egyik legritkább sportautója, a Gumpert Apollo. Mindez egy 99-es Toyota MR2 alapra építve költséghatékony megoldást kínál a nagyratörő álmokra.
2010. július 2. péntek 11:20 -
270 ezer autót visszahív a Toyota
Motorhiba miatt 270 ezer autót hív vissza világszerte a Toyota japán autógyár hétfőtől.
2010. július 2. péntek 08:40 -
Motorhiba miatt 270 ezer autót visszahív a Toyota
Motorhiba miatt 270 ezer autót hív vissza világszerte a Toyota japán autógyár hétfőtől.
2010. július 2. péntek 07:14 -
Visszahívások a Toyotánál
Motorhiba miatt 270 ezer autót hív vissza világszerte a Toyota japán autógyár hétfőtől.
2010. július 2. péntek 06:54 -
Újabb visszahívás a Toyotánál: részletek a gyártótól
A Toyota visszahív 270 ezer darab Lexus típusú luxusautót a motor lehetséges meghibásodása miatt - közölte csütörtökön a japán gyártó.
2010. július 1. csütörtök 15:50 -
Több tízezer Lexus LS460-ast hív vissza a Toyota
Továbbra sincs vége a visszahívási sorozatnak a Toyota autógyárnál; most több tízezer Lexus LS460 típusú luxuskocsit kell javításra visszarendelni motorhiba miatt - írta csütörtökön a Nikkei című japán gazdasági lap.
2010. július 1. csütörtök 10:16 -
Újabb visszahívás a Toyotánál
Továbbra sincs vége a visszahívási sorozatnak a Toyota autógyárnál. Most több tízezer Lexus LS460 típusú luxuskocsit kell javításra visszarendelni motorhiba miatt - írta csütörtökön a Nikkei című japán gazdasági lap.
2010. július 1. csütörtök 08:57 -
Beszólt a sírós Toyota-vezérnek az egyik részvényes
Furcsa helyzetbe került Akio Toyoda, a Toyota gyár vezérigazgatója, akit az egyik részvényes felszólított, hogy fejezze be a folyamatos sírást a nyilvános rendezvényeken.
2010. június 28. hétfő 16:11 -
Csendben gyilkolni
Kérem, ez van. 27 348 900 forint volt tesztautónk listaára, ezekkel az extrákkal, 16 399 000 nélkülük. Persze adódik a kérdés, mennyire van értelme még egy alapáras E-Klasse árát költeni extrákra, de mielőtt elkezdjük szapulni a karvalykapitalizmust, jó, ha helyén vizsgáljuk a dolgokat. A felsőközép-prémium kategória kétségkívül az egyik legfontosabb, legnagyobb súlyú szegmense az elsővonalas prémium-gyártóknak. Ezek azok az autók, melyekből jóval több fogy, mint a luxuskategóriás, nagyobb modellekből, a vásárlói réteg pedig legalább annyira kritikus, a változásokra rendkívül érzékeny, mint a legdrágább modellek esetében. És főleg: tőkeerős. Van pénze (ha nincs, szerez), amit el is tud költeni. Lehet ugyan, hogy idehaza nem az erős középosztállyal azonosítják ezeket az autókat, de mi nagyon kicsi piac vagyunk csupán, mondhatni, alig mérvadó. A nagy gyilkolászás tőlünk nyugatabbra, vagy jóval keletebbre folyik. Márpedig a mexikói felállásban, ahol mindenki a másik fejéhez szorítja a pisztolyt, nehéz eldönteni, ki marad a végén talpon. A három fő rivális: az E-osztály, az ötös és az A6 között mára szinte nüansznyiak a különbségek: mindhárom nagy, kényelmes és erős, presztízsükhöz (és ebben biztos vagyok) még nem nőtt fel a Lexus sem, hiába áll mögötte a Toyota pénze. Szerencsére a különbségek kicsik ugyan, de jól elkülöníthetők. Véleményem szerint a jelenlegi állásban a Mercedes lépéshátrányba került, hiszen ők jöttek ki legkorábban az E-vel. Igaz ugyan, hogy az új ötös színrelépéséig pancsolhatott az eladásokban, de a négyhengeres motorok problémái nagyon rosszkor jöttek számukra. A fegyverkezési verseny jellemzője, hogy a másodszor lépőnek mindig könnyebb. Ezt használja ki ebben a kategóriában a BMW és az Audi is (már az előző generációknál látszott az E-5-A6 sorrend). Az E indulóára jelenleg 11 millió forint, a legolcsóbb 520d-t 11 690 000-be kerül, az Audi A6 már kifutó modell, de az új is ezen a szinten indul majd, ez biztos. A szinte egymás mellé belőtt árképzés végig nyomon követhető. A 292 lóerős 350CGI Blue Efficiency 16 648 250 forint, a 306 lóerős 535i 16 399 000 (mint azt fent említjük). Az pedig nem kérdés, hogy az extralistát pipálgatva báremylik esetében bőven 25 millió fölötti összeget kell csengetni a kasszánál. Ez a mindennapok emberének rengeteg pénz, de meg kell értenünk: egy bizonyos szinten felül már nem a költséghatékonyság, a megéri vagy sem -kérdés a döntő. És pontosan ezért fontos ez a kategória, hiszen a spór-modellek - melyek külsőre ugyanúgy magukon hordozzák a presztízs stílusjegyeit - még akár ésszerű választásként is szóba jöhetnek. De húszmillión felül már egy-két guriga mit sem számít. És ott, jelen állás szerint, az új ötös áll a csúcson. Rengeteg benne a hely, a kidolgozásán nem lehet szálkát találni, a menetteljesítményei meggyőzőek és nagyon high-tech. Az úttartása példás, nagysebességű iránystabilitása remek, nincs forgalmi szituáció, ami kizökkentené egyensúlyából. Tudom, hogy önöknek nem egy referenciapont, de amikor már a minden hájjal megkent, az autókat a létező legkritikusabb szemmel néző Papp Tibi is azt mondja egy dízel (!) kombira, hogy kéne, akkor arra érdemes odafigyelni. Drága, persze, nagyon drága. Ahogy Tibor mondotta: nem éri meg. De ilyen nézetekkel be se lépjünk a szalon ajtaján. Mai cikkünk kapcsolódó blogposztját olvashatták.
2010. június 28. hétfő 06:00 -
Megválasztották a 210-es Év motorja díj nyertesit
Több kategóriában, egy hetvenkét tagú zsúri szavazatai alapján hirdettek győzteseket. Idén a Volkswagen, a Fiat, a Toyota, a Mercedes, a és a BMW kapott díjakat.
2010. június 25. péntek 10:39 -
A Volkswagen 1,4 literes TSI-je lett az Év Motorja
Idén másodjára is a Volkswagen 1,4 literes TSI motorja lett az Év Motorja, így a BMW M5 V10-es erőforrása a wolfsburgi benzines is duplázni tudott. A 12 kategóriában nyerni tudott a Fiat, a Toyota, a Mercedes-Benz, a BMW-PSA és az Audi is. A legjobb új motor a Fiat Multiair erőforrása lett.
2010. június 25. péntek 08:00 -
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája
Hiromu Naruse egy Lexus LFA-t vezetett, amikor frontálisan ütközött a Nürburgring mellett egy szintén tesztpilóták által vezetett BMW 3-as prototípussal.
2010. június 24. csütörtök 11:34 -
Balesteben meghalt a Toyota tesztpilótája - videó
Egy németországi tesztelésen meghalt a Toyota fő tesztpilótája. A japán sofőr egy BMW prototípussal ütközött frontálisan, a másik autóban ülők is megsérültek.
2010. június 24. csütörtök 08:45 -
Balesteben meghalt a Toyota tesztpilótája - videó
Egy németországi tesztelésen meghalt a Toyota fő tesztpilótája. A japán sofőr egy BMW prototípussal ütközött frontálisan, a másik autóban ülők is megsérültek.
2010. június 24. csütörtök 08:45 -
Meghalt a Toyota fő tesztpilótája egy németországi tesztelésen
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban - közölte csütörtökön a japán autógyár.
2010. június 24. csütörtök 08:11 -
Halálos balesetet szenvedett a Toyota gyári tesztelője - fotó
Autógyári tesztpilóták ütköztek egymással szerdán, a németországi 410-es autópályán, Boos közelében. A Toyota vezető tesztelője egy BMW-s duóval ütközött és a helyszínen életét veszítette.
2010. június 24. csütörtök 08:02 -
Meghalt a Toyota fő tesztpilótája egy tesztelésen
Meghalt a Toyota vezető tesztpilótája, Naruse Hiromu egy sportautó tesztelése közben Németországban - közölte csütörtökön a japán autógyár.
2010. június 24. csütörtök 07:40 -
Jönnek az olcsó Toyoták
Harmadával olcsóbban kívánja árulni autóit a jövőben a Toyota. A japán autógyár három év múlva szeretné elérni a fenti célt, azért, hogy még versenyképesebb legyen.
2010. június 21. hétfő 09:00 -
Hibrid is készül az új Volkswagen Jettából
A Honda Civic Hybrid és a Toyota Prius ellenfele lehet a két év múlva bemutatkozó hibrid Volkswagen Jetta, amelynek érkezését a gyár egyik észak-amerikai vezetője jelentette be. A benzines-elektromos hajtáslánc a januárban bemutatott kupé tanulmányautóból érkezhet, így 4 liter körül fogyaszthat majd a hibrid Jetta.
2010. június 18. péntek 08:51 -
A Toyota munkásai is sztrájkoltak Kínában
A Honda után a Toyota egyik kínai beszállítójánál is sztrájkba léptek a munkások csütörtöki hírek szerint.
2010. június 17. csütörtök 16:10 -
F1: Toyotával tesztelne a Pirelli
A Toyota korábbi Forma-1-es autójával tesztelheti új gumijait a Pirelli, mely nagy valószínűség szerint a Bridgestone helyére lép.
2010. június 17. csütörtök 15:00 -
F1: Toyotával tesztelne a Pirelli
A Toyota korábbi Forma-1-es autójával tesztelheti új gumijait a Pirelli, mely nagy valószínűség szerint a Bridgestone helyére lép.
2010. június 17. csütörtök 15:00 -
A Toyota munkásai is sztrájkoltak Kínában
A Honda után a Toyota egyik kínai beszállítójánál is sztrájkba léptek a munkások csütörtöki hírek szerint.
2010. június 17. csütörtök 11:23 -
FR-S néven jöhet a Toyota sportkocsija
Új elnevezést védetett le az amerikai szabadalmi és védjegyhivatalban a Toyota.
2010. június 17. csütörtök 09:50 -
Újabb városi autó Kínából
Új városi autó mutatkozott be Kínában, a JAC Yue Yue névre keresztelt modellje valamivel nagyobb a Toyota iQ-nál.
2010. június 17. csütörtök 09:13 -
Én mentem neki, ő lépett le
Egy hét alatt többeknek elvonási tünetei mutatkoztak, de remélem mindenki túlélte, mert most Balázs igazán fura története fog következni. Lezúzott egy autót, elmentek betétlapért, aztán a vétlen fél egyszerűen felszívódott...Ha a szomszédod 55-60 év körüli és egy 89-es fehér vw jettával jár ami tegnapig egyben volt, de ma már hátul törött, értesítsd! Ha június 8-án a Gyömrői-Sibrik sarkon koccant valakivel (én autóm fehér nagy toyota) , akkor adósa vagyok egy betétlappal. kwbalazs@freemail.hu-ra írja meg a mobilszámát és felhívom adategyeztetésre. Inverz cserbenhagyásos eset történt velem, keresem a vétlen felet (nem vicc).   Június 8. délután a Gyömrői útról kanyarodtam ki a Sibrikre a felüljáró felé. Valami felújítás folyik ott, ezért furcsa ideiglenes felfestések vannak kint a Sibriken. Az előttem haladó autót sikeresen megtoltam a kanyarodás közben. Rossz szokás szerint néztem a másik irányból kanyarodókat és mire visszanéztem már egy fehér vw jetta hátsó fele terítette be a látómezőt, nem volt időm/helyem megállni. Nem volt nagy erejű ütközés, de a jetta igen rozsda marta volt mindenhol. Hátfala benyomódott és a lökös is csúnya lett. Enyémen
2010. június 11. péntek 17:44 -
Hat új Aston Martin hat év alatt
2016-ig hat új modellt mutat be az Aston Martin, elsőként az átemblémázott Toyota iQ, a Cygnet érkezik.
2010. június 11. péntek 09:18 -
Félúton - Toyota Auris 1.4 D-4D (2010) teszt
Talán a legracionálisabb motorral, az 1.4 literes dízellel teszteltük a felfrissült Aurist. Az autó formáját, az utastér minőségét és anyagait illetően is előnyére változott, igaz, még ez sem volt elég, hogy kitűnjön az egyre erősebb mezőnyből. Gond persze nincs, az Auris továbbra is megbízhatóan hozza a márkától elvárt szintet.
2010. június 7. hétfő 10:14 -
7. Toyota TMAX szlalom kupa
Eddig csak bevásárolni jártál a Cora áruházba? Szereted az égett gumi szagát, és kipróbálnád magadat egy szlalom versenyen? Akkor itt az idő, hogy megismerkedj az áruház parkolójának más felhasználási lehetőségével és kipróbáld magad egy profi szlalom versenyen.
2010. június 6. vasárnap 19:57 -
A Toyota által tervezett autóval debütálna az F1-ben a Durango
Könnyen előfordulhat, hogy a Toyota Forma-1-ből való kivonulása ellenére a japán istálló által az idei évre épített versenyautó pályára gördül a 2011-es világbajnoki évadban. A tervek szerint az egyik jövőre debütálni kívánó alakulat, a Durango venné meg a karosszériát, amelyről már tárgyaltak is a Toyotával.
2010. június 4. péntek 10:05 -
Toyota mikrobusz borult az árokba Ajaknál - fotó
Csütörtök reggel egy Toyota hajtott az árokba Ajaknál - írja a szabolcsvonulas.hu.
2010. június 3. csütörtök 13:05 -
Tiszta nyugalom - Toyota Auris HSD-menetpróba
A Toyota már régen bejelentette, hogy a Prius mellett előbb-utóbb minden modelljéből készíteni fog hibridet is. Ennek a tervnek az első lépéseként mutatták be az Auris benzines-elektromos változatát, amely a Prius technikáját használja, azonban jóval olcsóbb annál.
2010. június 3. csütörtök 09:36 -
Toyota Auris teszt: aranyat ér
Nagyon jó autó a dízel Toyota Auris: kényelmes, kellemes, kis család számára praktikus, cégautónak szerény, tartós, erőforrása takarékos, nyomatékos és halk. Egyszóval: aranyat ér. Igaz, az árát is aranyban mérik.
2010. június 2. szerda 15:35 -
Toyota Auris HSD teszt: itt az olcsó Prius
Ha a visszahívási akciókban nem rendült meg a Toyota Prius iránti érdeklődés, most itt az ideje. Megszületett ugyanis a Toyota második hibridje. Az Auris HSD-t egy kategóriával lejjebb küldték harcba, de sok országban, így nálunk is, a Prius babérjaira tör.
2010. május 31. hétfő 06:30 -
Vérszegény Astra vagy sablon Auris - Toyota-Opel 1.6 összehasonlító teszt
A friss Toyota Auris pont annyira unalmas, amennyire jellegtelen az Opel Astra motorja. Soha nem volt még ilyen nehéz dönteni két alapvetően nem rossz autó között.
2010. május 29. szombat 10:24 -
Toyotát vesz a Hispania, Todt fia Sauber társa lesz?
Érdekes pletyka látott napvilágot a spanyol sportsajtóban: a Dallarával szerződést bontó Hispania Racing állítólag a Toyota kölni főhadiszállására akar költözni és felvásárolnák a sportágból a tavalyi évad végén kivonult japán csapat idei évre tervezett autóját is.
2010. május 28. péntek 22:40 -
F1: Elfoglalná a Toyota-központot a sereghajtó
Beköltözne a Toyota Forma-1-es csapatának korábbi kölni főhadiszállására a Hispania. A japánok 2010-es autója is kéne az újoncnak.
2010. május 28. péntek 14:00 -
Két évet csúszik a Toyota sportkocsija
2011 helyett csak 2013-ban dobja piacra a Toyota új sportkocsiját, amelyet korábban FT-86 néven mutatott be.
2010. május 27. csütörtök 13:58 -
Alpha néven jöhet a Prius egyterű
Lapértesülések szerint teljesen biztos, hogy egyterű készül a Toyota Priusból, a Motor Trend a névről is beszámolt.
2010. május 26. szerda 08:53 -
Megkomolyodott - Toyota RAV4 (2010) 2.0 Multidrive S teszt
A hazai értékesítés megkezdése után kevéssel szerkesztőségünknek is sikerült befognia a modellfrissítésen átesett Toyota RAV4-et. Esetünkben egy 2.0 literes benzinmotorral szerelt példányról van szó, amelyet egy -a Versoból is ismerős- fokozatmentes automataváltóval párosított a gyártó. Az erőforrás és a váltó kombinációja sajnos csillagászati átlagfogyasztást sejtet, ám így van ez a valóságban is?
2010. május 26. szerda 06:24 -
Két év múlva jön a Tesla-Toyota villanyautó?
A Tesla Motors és a Toyota bejelentette, hogy elektromos autófejlesztési együttműködésre lép - A Toyota 50 millió dollárt fektet be az amerikai elektromos autógyártó vállalatba a közös fejlesztés finanszírozására, valamint támogatást nyújt majd a gyártóberendezések létesítésében is.
2010. május 23. vasárnap 13:00 -
F1: Ilyen lett volna a 2010-es Toyota
A Racecar Engineering szaklap új számában képeket közölt a Toyota 2010-re épített, de a rajtrácsra nem került autójáról.
2010. május 22. szombat 13:00 -
Együtt fejleszt elektromos autót a Toyota és a Tesla
A Toyota együttműködésre lép az amerikai Tesla Motors vállalattal az amerikai piacra szánt elektromos autók fejlesztésére és gyártására.
2010. május 21. péntek 13:25 -
Ámokfutás a dubai-i autópályán - videó
Nem mindennapi látvány fogadta nemrégiben az autósokat Dubaiban, az autópálya forgalmát ugyanis autós huligánok bénították meg. Míg egy Toyota pick-up keresztbe-kasul driftelt az úttesten, egy másik terepjáró két keréken masírozott. Egyébként az ehhez hasonló esetek állítólag nem ritkák az arab nagyvárosban.
2010. május 21. péntek 09:25 -
Kormányhiba miatt hívják vissza a Lexus LS-t
A visszahívás 11,500 autót érint világszerte és a kormánymű hibájából ered. A Toyota szerint a szervo rásegítés miatt kis sebességnél nehezen tér vissza a kormány középállásba.
2010. május 20. csütörtök 13:05 -
A Toyota nem vágyik vissza a jelenlegi Forma-1-be
A japán autógyár 2009 végén hagyta el a Forma-1-et. A vezetőség a gazdasági világválságra hivatkozva hozta meg a döntést, de bizonyára közrejátszott az is, hogy a Toyota hosszú évek alatt egyetlen futamgyőzelmet sem ért el.
2010. május 19. szerda 21:00 -
A Toyota szerint túl elitista a Forma-1

2010. május 19. szerda 13:35 -
A Toyota nem kér az elitista F1-ből
A Toyota volt F1-es főnöke keményen kritizálja a Forma-1-et, amiért a sportág eltávolodott a szurkolói bázisától.
2010. május 19. szerda 13:05 -
Toyota: Túlságosan elitista lett a Forma-1
A Toyota Racing F1 Team egykori csapatfőnöke, Tadashi Yamashina elárulta, hogy a japán cégóriás egy ideig még biztosan nem fog visszatérni a Forma-1-be, ugyanis a vezetés szerint túlságosan elitistává vált a sportág, ami jelen formájában nem vonzó számára.
2010. május 19. szerda 12:57 -
Négy Lexus modell visszahívását tervezi a Toyota
Négy Lexus modellje visszahívását tervezi a japán Toyota: a visszahívás a japán piacon 4500, világszerte 11500 járművet érint, a felülvizsgálatot a kormányszerkezettel kapcsolatos esetleges hibával indokolták.
2010. május 19. szerda 12:40 -
Nem gond a Toyotánál a visszahívás
Úgy tűnik nincs jelentős hatással a műszaki hibákra visszavezethető többmilliós visszahívás a Toyota vásárlókra. A japán autógyár a problémák ellenére nyereséget produkált, míg tavaly veszteséges volt.
2010. május 12. szerda 13:30 -
Kisméretű kupét fejleszt a Toyota?
Egyes hírek szerint a Toyota kistestvért tervez az FT-86 kóddal érkező kupénak, amely Toyota és Subaru emblémával jövőre kerül a kereskedésekbe. A hátsókerék-hajtású kupé orrában egy 1,5 literes, 110 lóerős benzinmotort találhatunk, amely nem varázsol ugyan rakétát a kocsiból, viszont alapára meglehetősen alacsony lesz.
2010. május 12. szerda 10:41 -
A visszahívások ellenére nyereséges a Toyota

2010. május 12. szerda 08:20 -
Autó műszerfalába rejtették a határsértőt
Egy Toyota Yaris típusú személygépkocsi műszerfalába rejtve találtak egy afgán férfit a röszkei átkelőnél.
2010. május 10. hétfő 13:30 -
Lerepült egy Toyota az M70-esről - fotók
Három ember megsérült, amikor a szalagkorlátot átszakítva mintegy öt méter mélybe zuhant egy személyautó az M70-es autóúton vasárnap délután. Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült: a szlovén rendszámú gépkocsi a szembejövők sávja melletti korlátnak rohant, majd azon átzuhanva még mintegy 50 méterrel távolabb, felborulva állt meg az út töltésének oldalában. Két férfi súlyosan megsérült - egyiküket mentőhelikopterrel szállították kórházba -, egy férfi pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Az MTI információja szerint az egyik embert gerinc-, a másikat koponyasérülései miatt szállították kórházba, és az autó vezetője volt a könnyebb sérült. A szlovén határ felé haladó sofőr elmondása szerint megijedt és lefékezett egy, a szemközti sávban érkező kocsi láttán, mert hirtelen nem tudta, hogy már nem autópályán, hanem kétszer egysávos autóúton halad.
2010. május 10. hétfő 04:25 -
Élet a hátsó régióban - exkluzív interjú Jarno Trullival
Jarno Trulli az utóbbi években a Toyota biztos hátterét élvezte az F1-ben, idén viszont az újonc Lotus kötelékét erősíti. Csapatának a következő néhány évben biztosan nem lesz esélye jó eredményekre, azonban az autómenedzser.hu-nak adott interjújában az olasz leszögezte: lehet élvezni a versenyzést a hátsó régióban is.
2010. május 8. szombat 19:35 -
A legjobbak között a magyar Toyota
Ügyfél-elégedettségi díjjal gratulál az egyik magyar márkakereskedőnek a Toyota. A kereskedő több ezer másik szalonnal versengett.
2010. május 7. péntek 14:30 -
Munkába járáshoz: Nissan GT-R vagy Toyota iQ?
Az auto-motor-und sport magazin bepillantott a Formula 1 sztárjainak garázsába, ahol nem csak szuper sportautók kaptak helyet.
2010. május 7. péntek 13:15 -
Toyota Corolla és Citroen Jumper frontális karambolja - fotók
Személyautó ütközött össze furgonnal szerdán a 76-os úton. Fél egykor a csácsi arborétum előtti szakaszon a város felé tartva egy 22 éves nő Toyota Corollájával ismeretlen okból tért át a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő Citroen Jumperrel.
2010. május 5. szerda 21:50 -
Extrém teszt: Toyota Land Cruiser
Listaáron kétszázmillió forintnyi Land Cruiser áll a parkolóban, hogy bebizonyítsa, mire képes terepen. Extrém helyzetekben tettük próbára a Toyota terepjáróját, olyan sziklákon és vízmosásokban, ahol autóval semmi keresnivalónk nem lett volna.
2010. május 3. hétfő 06:00 -
Ráncfelvarráson esett át a Toyota Corolla
Januárban került sor a Toyota Auris modellfrissítésére, azonban a márka kisebb szedánja, a Corolla egészen idáig változatlan megjelenéssel szállt harcba a vásárlók kegyeiért. A ráncfelvarrás végre megtörtént, azonban a változásokat ez esetben is nagyítóval kell keresnünk, a lemezek alatt pedig minden maradt a régiben.
2010. április 30. péntek 11:20 -
Felfrissült a Toyota Corolla
Frissítésen esett át az európai Toyota Corolla, kívülről és belülről is megújult a szedán.
2010. április 30. péntek 10:55 -
Megújult a Toyota Corolla
Felfrissített külsővel és minimálisan módosított belsővel készül az idei évre a Toyota Corolla. A négyajtós szedán motorkínálatában nincs változás.
2010. április 30. péntek 10:00 -
Így képzeli el a Lotus a jövő személyautóját
A Lotus fejlesztőcsapata a Toyota Venza crossoverének alapjaira tervezett egy, az alapmodellnél 38%-kal könnyebb és feleannyi alkatrészből álló koncepciót. Az angolok emellett egy másik, a donornál 21%-kal könnyebb tanulmányt is készítettek, amely szerintük már 1017-ben gyártásba kerülhetne.
2010. április 29. csütörtök 15:55 -
Toyota, Opel, Suzuki és busz karambolja a csúcsforgalomban - fotók
Több személygépkocsi ütközött, az egyik felborult kedden reggel a főváros V. kerületében. A Ferenciek tere szomszédságában, a Kossuth Lajos utcában a Városház utcai kereszteződésnél az Erzsébet híd felé tartó Toyota Corolla ütközött neki a szemből érkező Opel Corsának. A Toyota az Opelt nekinyomta egy Suzukinak, majd az úton keresztbe fordulva a feje tetejére borult. A Toyota sofőrjét és utasát, valamint az Opel vezetőjét kórházba szállították. Már tartott a mentés, amikor a BKV 173E járatú busza az Astoria felé a buszsávban haladva nekiütközött az egyik karambolozott autónak. A csuklós Ikarus busz bal hátulja nyomta meg a Suzuki jobb hátulját. Ezt követően a Kossuth Lajos utcát lezárták, egy ideig csak a tömegközlekedési járművek közlekedhettek az Erzsébet híd budai hídfője és az Astoria között. A felborult autót a tűzoltók állították kerekeire. A baleset a reggeli csúcsban jelentős torlódást okozott - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2010. április 29. csütörtök 12:20 -
Nemcsak gyorsulnak, maguktól le is lassulnak a Toyoták
Újabb 50 ezres visszahívást jelentett be a Toyota Amerikában, ezúttal a menetstabilizáló hibája miatt ötvenezer Sequoiát kell ellenőrizni.
2010. április 29. csütörtök 08:41 -
A Toyota 50 ezer Sequoia terepjárót hív vissza Amerikában
Folytatódnak a Toyota-visszahívások; a japán autógyár szerdán jelentette be, hogy 50 ezer Sequoia terepjárót hív vissza az Egyesült Államokban.
2010. április 28. szerda 19:15 -
Toyotát épített át a Lotus
A Toyota Venzából készített tanulmányt mutatott be a Lotus, a britek azt próbálták demonstrálni, hogy milyen kis ráfordítással lehet könnyebb autókat építeni.
2010. április 28. szerda 10:30 -
Trullit frusztrálják a Lotus problémái
Jarno Trulli elárulta, a Lotus technikai kezdetlegessége sokkal nagyobb feladatot állít elé, mint azt gondolta volna. Az olasz pilóta a Forma-1-ből kivonuló Toyota pilótája volt a korábbi években. Jelenlegi munkaadója, a neve ellenére maláj kötődésű Lotus istálló a 2010-es évi újoncok egyike.
2010. április 28. szerda 09:30 -
A Toyota legjobb egyterűje? - Toyota Corolla Verso (2002) használtautó teszt
Másfél millió forintból sokféle közepes egyterűt vagy családi igáslovat lehet vásárolni, de mindent egybevetve nehéz jobbat mondani az első Corolla Versónál. Utastere nem kisebb a mostani generációnál, kétliteres dízele takarékos, megbízhatóságával pedig nem sok korabeli típus vetekszik.
2010. április 28. szerda 09:00 -
A visszahívások ellenére szárnyal a Toyota
A tömeges visszahívások ellenére egyre több autót ad el a Toyota. A japán autógyártó forgalma márciusban közel negyedével haladta meg az egy évvel korábbit.
2010. április 27. kedd 06:00 -
Javulnak a Toyota eladásai a visszahívások ellenére
A tömeges visszahívások ellenére egyre több autót ad el a Toyota; a japán autógyártó forgalma márciusban közel negyedével haladta meg az egy évvel korábbit.
2010. április 26. hétfő 14:35 -
A Toyota új, gyorsreagálású elemző központot hozott létre
A Toyota új, gyorsreagálású elemző központot hozott létre az Egyesült Államokban, hogy azonnal tudjon válaszolni a járműveinek akaratlan gyorsulásával kapcsolatos esetleges panaszokra - közölte a japán autógyár amerikai képviselete.
2010. április 23. péntek 20:00 -
Visszahívják a Toyota Land Cruisert is
Testvérmodelljéhez, a Lexus GX460-hoz hasonlóan a Toyota a Land Cruisert is visszahívja, világszerte 34 ezer autó érintett.
2010. április 22. csütörtök 08:58 -
Magyarországot nem érinti a Lexus-visszahívás
A Toyota összesen 34 ezer Lexus GX 460 és Land Cruiser Prado 150 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezzen egy módosítást a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden. Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a lépés magyar autókat nem érint, és Európán belül is csak Orosz- és Franciaországban értékesítették ezeket modelleket.
2010. április 20. kedd 13:25 -
A Toyota 34 ezer Lexus terepjárót hív vissza - Magyarországot nem érinti
A Toyota összesen 34 ezer Lexus GX 460 és Land Cruiser Prado 150 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezzen egy módosítást a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden.
2010. április 20. kedd 12:42 -
34 ezer Lexus terepjárót hív vissza a Toyota
A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden.
2010. április 20. kedd 12:10 -
Rekordbírságot fizet a Toyota
Bár nem ismeri el a törvénysértést, a Toyota mégis kifizeti az amerikai állam által kiszabott 16,4 millió dollár bírságot, amelyet tájékoztatási kötelezettsége elmulasztásáért róttak ki rá.
2010. április 20. kedd 12:10 -
A Toyota 34 ezer Lexus terepjárót hív vissza
A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának növeléséért - közölték a cégnél kedden.
2010. április 20. kedd 10:45 -
A Toyota 34 ezer Lexus terepjárót hív vissza
A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden.
2010. április 20. kedd 09:42 -
Sok ezer terepjárót hív vissza a Toyota
Több mint harmincezer Lexus terepjárót rendel a szervizekbe a Toyota, hogy felfrissítsék rajtuk a menetstabilizáló elektronikát. Az autóknál borulásveszélyt diagnosztizáltak korábban.
2010. április 20. kedd 09:00 -
Újabb kocsikat hív vissza a Toyota
A Toyota 34 ezer Lexus GX 460 terepjárót hív vissza világszerte, hogy elvégezze a szükséges módosításokat a gépkocsi stabilitásának javítása céljából - közölték a cégnél kedden.
2010. április 20. kedd 08:50 -
Leeshet a pótkerék egy Toyotáról
Újabb kellemetlen visszahívásra kényszerül a Toyota. A probléma egy Észak-Amerikában értékesített egyterűt érint, amely rozsdásodhat.
2010. április 20. kedd 06:00 -
A Toyota kifizeti a 16,4 millió dolláros bírságot
A Toyota beleegyezett: kifizeti az amerikai kormány által kiszabott rekord összegű, 16,4 millió dolláros bírságot.
2010. április 19. hétfő 18:05 -
A Toyota kifizeti a 16,4 millió dolláros bírságot
A Toyota beleegyezett, hogy kifizeti az amerikai kormány által kiszabott rekord összegű, 16,4 millió dolláros bírságot.
2010. április 19. hétfő 16:26 -
16,4 millió dolláros bírságot fizet a Toyota
A Toyota beleegyezett, hogy kifizeti az amerikai kormány által kiszabott rekord összegű, 16,4 millió dolláros bírságot.
2010. április 19. hétfő 16:21 -
Jön a családi Toyota Prius
Egyre valószínűbb, hogy a Toyota valóban egyterűt készít a Priusból, 2011-ben jön az új modell.
2010. április 19. hétfő 09:47 -
Lávaálló Toyota Hilux

2010. április 19. hétfő 08:53 -
Menetpróba videóval: Toyota Urban Cruiser - 100 lóerős 1.3 literes benzinmotor?
A tesztút során a városi fogyasztása 6,2 liter volt.
2010. április 18. vasárnap 17:25 -
Közel 1 millió autót hív vissza a Toyota Észak-Amerikában
Összesen 870 ezer Toyota Siennát hív vissza a gyártó az Egyesült Államokban és Kanadában a járművek korróziós problémája miatt.
2010. április 17. szombat 19:57 -
Lexus GX 460 - új driftverda vagy csak simán életveszélyes?
A Toyota a gázról gyorsan a fékre lépett és átmenetileg leállította az értékesítést.
2010. április 16. péntek 16:16 -
Minden terepjáróját ellenőrzi a Toyota
Nemcsak a Consumer Reports által kritizált Lexus GX460, hanem összes terepjárójának biztonságát ellenőrzi a Toyota.
2010. április 16. péntek 09:16 -
Toyota iQ-hasonmás készül Kínában
A JAC kínai cég a másfél hét múlva kezdődő Pekingi Autószalonon mutatja be IV Concept névre keresztelt négykerejűjét, amely - bár formára leginkább egy mosolygó Toyota iQ-ra hasonlít - a Smart ForTwo konkurenciája lenne. A hibrid hajtásláncú városi mini ugyanakkor még messze van a sorozatgyártástól.
2010. április 15. csütörtök 10:11 -
Leállítják a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását
A Toyota leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során.
2010. április 14. szerda 09:20 -
Kifarolhat a Lexus terepjárója - videó
A Toyota leállítja a Lexus GX terepjáró eladását Amerikában, mert egy magazin szerint az autó hajlamos kifarolni.
2010. április 14. szerda 09:00 -
A Toyota leállítja a Lexus terepjáró eladását Amerikában
A Toyota leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során.
2010. április 14. szerda 08:44 -
A magyarok nem hisznek a Toyota-hisztiben?
Erőteljesen visszaesett a garanciális gázpedáljavítások száma a hazai Toyota-márkaszervizekben. A kiértesített ügyfelek nem jönnek, a szervizakció szinte leállt az autók felének kijavítása után. Vajon miért?
2010. április 14. szerda 06:00 -
Döbbenet: szikla zúzott rommá egy Toyota Yarist - fotó
Rommá zúzott egy szikladarab egy Toyota Yarist Nagy-Britanniában: a Mirror című lap tudósítása szerint a monstre kő egy teherautóról zuhant a parkoló járműre, személyi sérülés szerencsére nem történt.
2010. április 13. kedd 11:10 -
Túl az ötmillión a Toyota Ausztráliában

2010. április 12. hétfő 12:31 -
Mindenből a legjobbat - Toyota Land Cruiser 150 (2010) teszt
Zavarja, hogy nem engedik be besoroláskor a városban? Unja kerülgetni a kátyúkat? Meredek hegyoldalon lakik? Ha van 18 (11) millió forintja autóra, és a fenti három kérdésből legalább kettőre igen a válasz, jelentjük, találtunk Önnek egy ideális járművet. Az új Land Cruiser utastere elődjénél jóval nagyobb luxust nyújt, miközben akár 42 fokos emelkedőn is felmászik, a városban pedig úgy menekülnek előle, mint ürge a vizesvödör elől.
2010. április 12. hétfő 09:42 -
Már 2006-ban tudott a beragadó gázpedálokról a Toyota
Egy dokumentum szerint a Toyota már 2006-ban tudta, hogy a padlószőnyegek kialakítása miatt beragadhatnak autói gázpedáljai.
2010. április 12. hétfő 08:29 -
iPad installáció Toyotába!
Pár napja jelent meg, a sokak által csak Jézustáblának becézett Apple iPad-je, máris felhasználták azt egy egyszerű kis installációhoz! Az alma új üdvöskéje ugyanis tökéletesen behegeszthető az Toyota Tacoma monstrum középkonzoljába!
2010. április 11. vasárnap 11:55 -
Sokat ér az apró Toyota
Tényleg drága, nem is szédítően gyors, rosszul ülünk benne, nehéz a kilátás, mégis rajongani lehet a Toyota törpejárgányáért. A fickós motorral az iQ 1,33 a belvárosban lemossa a pályáról a smartot és a többieket.
2010. április 8. csütörtök 17:00 -
iPad az autóban - videó
Már a forgalmazás első napján, április 3-án lecsapott az iPad-re a kaliforniai SoundMan Car Audio stábja: a műhely munkatársai egy Toyota középkonzoljába építették be az Apple új tabletjét, amely így nem csak az audio-rendszert vezérli, hanem igazi szórakoztató központként funkcionál.
2010. április 7. szerda 20:35 -
Hibrid Toyota a legnépszerűbb autó Japánban
A Toyota Prius a legnépszerűbb autó Japánban: márciusban az előző évi 5997-nek közel hatszorosára, 35546 darabra nőtt a hibrid üzemeltetésű Prius forgalma - derül ki a japán autókereskedők szövetségének statisztikáiból.
2010. április 6. kedd 14:30 -
16,4 milliós bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyotára
A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek a gázpedál beragadásával kapcsolatos meghibásodási problémáit - közölte Ray LaHood közlekedési miniszter helyi idő szerint hétfőn.
2010. április 6. kedd 08:58 -
Gigantikus büntetés a Toyotának
Soha nem látott mértékű büntetést szabott ki az amerikai kormányzat ajapán Toyota autógyárra, mert az szerintük eltitkolta autóik műszaki hibáit.
2010. április 6. kedd 07:45 -
16 millió dolláros bírságot kapott a Toyota
A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek a gázpedál beragadásával kapcsolatos meghibásodási problémáit.
2010. április 6. kedd 06:45 -
Maximális, 16 millió dolláros bírság a Toyota ellen
A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek a gázpedál beragadásával kapcsolatos meghibásodási problémáit - közölte Ray LaHood közlekedési miniszter helyi idő szerint hétfőn.
2010. április 6. kedd 05:36 -
Bemutatkozott a Scion iQ
Scion-logós iQ-t mutatott be a Toyota a New York-i Autószalonon, ahol megérkezett a tC kupé második generációja is.
2010. április 1. csütörtök 09:30 -
Már a NASA is a Toyota gázpedálproblémáit vizsgálja
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Amerikai Tudományos Akadémia is csatlakozik ahhoz a kormányzati vizsgálathoz, amellyel azt próbálják kideríteni, hogy mi okozhatja egyes Toyota modelleknél a vezető akarata ellenére történő felgyorsulást.
2010. március 30. kedd 14:55 -
Drágább lesz mint a Nissan Leaf, mint a Toyota Prius
A Nissan Motor a hasonló méretű benzinmotoros autókénak több mint duplájában állapította meg a teljes egészében elektromos hajtású Leaf modelljének eladási árát, számítva az elektromos autók elterjedését ösztönző állami kedvezményekre.
2010. március 30. kedd 14:05 -
A NASA is vizsgálja a Toyota gázpedáljait
Az amerikai űrkutatási hivatal is beszáll a Toyota gázpedálproblémáinak kivizsgálásába. Bár a Toyota mechanikai problémáról beszél, az amerikai szervek az elektronikát vizsgálják meg.
2010. március 30. kedd 13:30 -
A visszahívások ellenére több Toyota fogy
Nem látszik a visszahívások hatása a Toyota forgalmán, a japán gyár eladásai növekednek. Ám ez csak viszonylagosan jó eredmény, vannak problémák.
2010. március 30. kedd 11:05 -
Teszt: Toyota Auris 1,6 Sol Navi
Újságolvasó embernek úgy tűnhet fel, hogy a Toyota csak a gázpedállal kapcsolatos krízis menedzselésével foglalkozik. A gerjesztett balhé közepette megérkezett az átdolgozott Auris, amelynek jót tett a modellfrissítés.
2010. március 30. kedd 06:01 -
A Mazdának is lesz Priusa
A Toyota és a Mazda megállapodást írt alá a Priusban használt hibrid technika átvételéről.
2010. március 29. hétfő 15:26 -
Újabb Prius-gyárat épít a Toyota

2010. március 29. hétfő 13:37 -
Mazdákba építik a Toyota Prius hibrid hajtását
A Toyota Motor Corporation és a Mazda Motor Corporation megállapodást írt alá a Priusban használt hibrid technika átvételéről.
2010. március 29. hétfő 13:06 -
A Toyota Prius hajtásláncát használják majd a hibrid Mazdák
A Mazda eddig nem mutatott nagy érdeklődést a hibrid hajtáslánc iránt, így a japán gyártó inkább a technológia megvásárlása mellett döntött. A 2013-ban érkező hibrid Mazdában a Toyota Prius technikájához az új SKY motorcsaládot párosítják majd.
2010. március 29. hétfő 13:02 -
Nőtt a Toyota forgalma a visszahívások ellenére is
A közel 9 millió autót érintő visszahívási sorozat ellenére több mint 10 százalékkal nőtt a Toyota forgalma februárban.
2010. március 29. hétfő 12:21 -
Nem látszik a visszahívások hatása a Toyota forgalmán
A közel 9 millió autót érintő visszahívási sorozat ellenére több mint 10 százalékkal nőtt a Toyota forgalma februárban.
2010. március 29. hétfő 10:40 -
A visszahívások ellenére nőtt a Toyota forgalma
A közel 9 millió autót érintő visszahívási sorozat ellenére több mint 10 százalékkal nőtt a Toyota forgalma februárban.
2010. március 29. hétfő 10:25 -
A Toyota napokra leállítja a termelést Európában

2010. március 26. péntek 17:50 -
A Toyota napokra leállítja a termelést Európában
A kereslet visszaesése miatt napokra leáll a termelés a Toyota több európai üzemében.
2010. március 26. péntek 17:25 -
Nagyobb értékesítésre számít a Toyota
Bár a visszahívások nem tesznek jót a Toyota megítélésének, a japán autógyár így is 190 ezerrel több autó eladását tervezi.
2010. március 23. kedd 12:40 -
Jobb forgalomra számít idén a Toyota
Felfelé módosította idén várható eladásaira vonatkozó tervét a Toyota. A világ legnagyobb autógyártója 7,57 millió autót szándékozik eladni a korábban tervezett 7,49 millióval szemben.
2010. március 23. kedd 10:20 -
Belekötöttek a Toyota Prius tempomatjába is
Újabb vizsgálatot indít a Toyota a Prius miatt, ezúttal a tempomat van a célkeresztben.
2010. március 23. kedd 10:10 -
Bizakodik a Toyota- Idén nagyobb bevételre számítanak
Felfelé módosította idén várható eladásaira vonatkozó tervét a Toyota. A világ legnagyobb autógyártója 7,57 millió autót szándékozik eladni a korábban tervezett 7,49 millióval szemben.
2010. március 23. kedd 09:02 -
Mátyás, a házimanó - Toyota iQ 1.0 automata
Sajnos jelenleg úgy áll a dolog, hogy a Toyota európai kínálatának legizgalmasabb darabja egy alig három méter hosszú városi miniautó, ami egyfelől meglehetősen szomorú, hiszen mégiscsak a világ egyik legnagyobb autógyárától beszélünk, másfelől viszont jó hír, hogy az iQ hiába néz úgy ki, mintha egy vidámparki körhintáról szabadult volna el, közel tökéletes a maga műfajában.
2010. március 23. kedd 08:55 -
A Stefan GP a Toyota nélkül készül tovább a Forma-1-re
Annak ellenére, hogy lemaradt az idei Forma-1-es bemutatkozásról, a Stefan GP tulajdonosa, Zoran Stefanovic még a hétvégén is úgy nyilatkozott, nem mondott le az F1-es projektről. Hétfőn kiderült, a Toyotával folytatott együttműködését mégis kénytelen megszakítani a szerb üzletember.
2010. március 22. hétfő 13:45 -
A Stefan GP befejezi együttműködését a Toyotával
Bár továbbra sem mondott le arról, hogy rajthoz állítsa csapatát az F1-ben, Zoran Stefanovic elmondta, hogy a bizonytalan helyzet miatt nem tudja tovább folytatni technikai partneri együttműködését a Toyota egykori f1-es részlegével.
2010. március 22. hétfő 11:58 -
Melyek a legkörnyezetkímélőbb hibridek?
Noha a milliós visszahívási akció megtépázta a Toyota hírnevét, valamelyest javít a gyártó helyzetén, hogy két modellje osztozik az első helyen azon a toplistán, amelyet egy brit autós portál készített a leginkább környezetkímélő hibridautókról.
2010. március 22. hétfő 10:05 -
Keresik a 13. F1-es csapatot, nem a Kia lesz az
Várja a nevezéseket az FIA azoktól a csapatoktól, akik a következő két évben a mezőny 13. csapataként akarnak versenyezni az F1-ben. A Stefan GP elbukta a Toyota autóját, de próbálkozik, a Kia a pletykák ellenére biztosan nem nevez, míg a döntést előreláthatólag júliusban hirdeti ki az irányító testület.
2010. március 20. szombat 17:26 -
Világok harca - Citroen C4 Picasso 1.6 THP MCP6 és Toyota Verso 1.8 VVT-i Multidrive összehasonlító teszt
A világ két különböző pontjáról érkeztek, mégis sok hasonlóság van köztük. A Citroën C4 Picasso 1.6 literes turbómotorjával indul harcba a Toyota Verso 1.8 literes szívó benzinese ellen, mindkét esetben automataváltóval párosítva. Lássuk tehát, hogy a sportosabb, ám valamivel gyengébb japán képes lesz-e győzelmet aratni a kényelmes francia modell fölött.
2010. március 19. péntek 11:35 -
Motorhiba miatt jöhet az újabb milliós Toyota-visszahívás
1,2 millió amerikai Corolla és Matrix visszahívását fontolgatja a Toyota, a motorok egyik pillanatról a másikra felmondhatják a szolgálatot.
2010. március 19. péntek 08:20 -
Toyota-diffúzorral készül az F10-es Ferrari B-verziója
Olasz sajtóértesülések szerint B-verziót készít F10 kódjelű versenygépéből az évadnyitó Bahreini Nagydíjon kettős győzelmet arató Ferrari. A jelentősen átszabott autó legfőbb attrakciója egy új dupla diffúzor lesz, amelynek fejlesztését egy ex-toyotás mérnök is vezeti.
2010. március 18. csütörtök 18:15 -
Hiábavaló munka - Toyota Auris 1.4 D-4D teszt
A Toyota Auris eddig egy nagyon kellemes, de jellegtelen autó volt a kategóriában. A modellfrissítéssel ezen próbáltak változtatni, de karakter továbbra sem lett a ferdehátú Corollából.
2010. március 18. csütörtök 00:40 -
A Toyota hírneve érzékeny veszteséget szenvedett Amerikában
Érzékeny veszteséget szenvedett a Toyota hírneve az Egyesült Államokban a japán autógyár modelljeinek visszahívási sorozatai miatt - derült ki egy friss felmérésből.
2010. március 17. szerda 11:05 -
Oda a Toyota hírneve
Az amerikai fogyasztók háromnegyede a korábbiaknál kevésbé bízik a Toyotában a hatalmas visszhangot kapott meghibásodások miatt.
2010. március 17. szerda 09:30 -
F1: Toyota-alkatrész kerül a Ferrarira?
Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari már az F10-es B verzióján dolgozik, az autót az új dupla diffúzor kedvéért tervezik át jelentősen.
2010. március 17. szerda 09:00 -
New Yorkban is elszabadult egy Toyota Prius
Újabb Toyota Prius szenvedett balesetet állítólagosan beragadt gázpedál miatt, az 56 éves sofőr New Yorkban hajtott falnak. Szakértők szerint a balesetek nagy része pszichológiai okok miatt történik.
2010. március 11. csütörtök 09:10 -
Újabb gázpedálbaj - újabb Toyota-sztori
Ismét akadt egy képzett amerikai állampolgár, aki úgy gondolta, telefonon kell segítséget kérnie, ha le akarja állítani megbokrosodott Toyotáját. Neki szerencséje volt, életben maradt.
2010. március 10. szerda 17:00 -
Késhetnek a Toyota új modelljei
Nemcsak a jelenlegi, de a jövőbeni autókra is komoly hatással lehet a Toyota nagyszabású visszahívási akciója. A cég európai vezetője szerint később kerülhetnek piacra az új modellek.
2010. március 10. szerda 10:00 -
Biztonságosabb fékrendszert kapnak a Mazdák
A Toyota megbízhatósági válságára válaszul a Mazda bejelentette, hogy új modelljeibe biztonságosabb fékrendszert szerel.
2010. március 10. szerda 09:33 -
A Toyota kampányt kezd: nem az elektronika a hibás
A Toyota kampányt kezd az Egyesült Államokban annak a feltételezésnek az elutasítására, hogy modelljein elektronikus meghibásodás okozhatja a vezető akarata ellenére történő váratlan gyorsulásokat, egyben új reklámhadjáratot indít az eladások fokozására - számolt be hétfőn az ABC News hírtelevízió.
2010. március 9. kedd 16:50 -
Újabb gondok a Toyota körül
A Toyota kampányt kezd, hogy biztosítsa az amerikai vevőket, hogy autói biztonságosak és az állításokkal ellentétben az elektronikai rendszereik is jól működnek.
2010. március 9. kedd 13:00 -
Újabb ámokfutó Toyota, késhetnek az új modellek
Hétfőn egy 61 éves kaliforniai sofőr hívta a rendőrséget az autópályáról azzal, hogy nem tudja megállítani Toyota Priusát. Az alaposabb minőségellenőrzés miatt csúszhat az új modellek érkezése.
2010. március 9. kedd 11:40 -
Kínában kiesett a top 10-ből a Toyota
A Toyota februárban lekerült a legkeresettebb autók 10-es listájáról Kínában - közölte a kínai személyautók szövetségének tájékoztatása alapján kedden a China Daily című napilap.
2010. március 9. kedd 10:20 -
Késhetnek az új Toyota modellek

2010. március 9. kedd 09:46 -
Európában is bemutatkozott a Toyota FT-86 - fotók
Genfben került sor a Toyota FT-86 típusjelű új sport-koncepciójának európai bemutatkozására: a mlliós visszahívások miatt megtépázott hírnevű japán gyártó a Subaruval közösen álmodta meg az ultrakönnyű sportautót, amelyet 200 lóerős Subaru-boxermotor hajt. A Toyota közlése szerint a modell 2012 elején kerülhet sorozatgyártásba.
2010. március 9. kedd 09:30 -
A Toyota kampányt kezd: nem az elektronika a hibás
A Toyota kampányt kezd az Egyesült Államokban annak a feltételezésnek az elutasítására, hogy modelljein elektronikus meghibásodás okozhatja a vezető akarata ellenére történő váratlan gyorsulásokat, egyben új reklámhadjáratot indít az eladások fokozására - számolt be hétfőn az ABC News hírtelevízió.
2010. március 8. hétfő 19:45 -
Szuperbiztonságos a Toyota családi járgánya
A Toyota családi autója, a Verso ragyogó eredményekkel teljesítette az EuroNCAP töréstesztjét, a biztonság szempontjából is ideális választás lehet.
2010. március 8. hétfő 14:30 -
Ébresztőt fújt a japán vállalatoknak a Toyota-botrány
A Toyota-botrány felébresztette a japán vállalatokat, amelyek hirtelen az amerikai válságmenedzselés tudománya, a "crisisu managemento" felé fordultak - írta a pénteki The Wall Street Journal.
2010. március 5. péntek 20:25 -
Miafasztcsináltunkegésznap
 Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk reggelihez, mert a kajajegy szerint az csak 9:45-ig volt.A következő két órában készült az a blogposzt, amit délelőtt olvashattak, Reggeli közben elhatároztuk, hogy a Merci kárfelvételét elintézzük még Svédországban. Fél egyre összekészülődtünk, és elhagytuk a szobákat. Elmentünk a helyi Mercedes-szalonba, felvetetni a kárt. Nekik nem volt karosszéria műhelyük, ezért továbbküldtek egy lakatoshoz. Az odáig vezető út csodálatos volt, két méteres hófal, gyönyörű táj és tengerpart. Ebben a műhelyben sem vállalták a kárfelvételt, kínunkban lementünk a behavazott tengerpartra sétálni. Azt fontolgattuk, hogy keressünk-e további lehetőségeket, vagy induljunk-e Stockholm felé. Végül úgy döntöttünk, megoldást keresünk a kárfelvételre. Több sikertelen próbálkozás után, ilyan fél kettő körül bementünk a Toyota-szalonba, hátha. Óriási megdöbbenésünkre mindent sikerült elintézni. Maga a procedúra három percig tartott: egy ember kijött, lefotózta,és majd e-mailben küldi az árkalkulációt. Azért nem adott pontos adatokat mert az autó régi, nem tartozik a szalon profiljába, de utánnajár, kiszámolja és elküldi az árajánlatot.Itt nagyjából fél háromra végeztünk, mert fotózni kellett, meg a képanyagot is rögzítettük. Sipos ötletére bementünk a közértbe, és a kollégáknak és családtagoknak vásároltunk ritka északi édességeket. Három óra lett. Tankolni kellett az indulás előtt. A tankolás szintén harminc percig tartott, mert Csikós odakendácsolta a reggel vett univerzális lámpaburát. Előkerült a Duck-tape, használtuk. Fél négykor nekiindultunk a Stockholmba vezető útnak, épp ennek a kétharmadánál járunk, egy OK benzinkútnál, Uppsalánál. Kiderült, hogy a katinak ezért nem volt fűtése, mert a Csikós elzárta.   A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész (X) akiknek köszönhetjük:        
2010. március 5. péntek 20:14 -
Toyota- botrány: Felébredtek a japánok
A Toyota-botrány felébresztette a japán vállalatokat, amelyek hirtelen az amerikai válságmenedzselés tudománya, a "crisisu managemento" felé fordultak - írta a pénteki The Wall Street Journal.
2010. március 5. péntek 19:44 -
Lejárató kampánynak tűnik a Toyota-botrány újabb fejezete
Nem csillapodik a botrány Amerikában a Toyota körül. Több tulajdonos is arról panaszkodott, hogy a már visszarendelt és kijavított autója továbbra is hajlamos magától gyorsítani. A japánok lejárató kampányt, az amerikaiak importtilalmat emlegetnek, a visszahívások hátterében marhahúst és kigyulladó amerikai autókat is találni.
2010. március 5. péntek 17:30 -
Az amerikai Toyota-tulajdonosok a javítások után is panaszkodnak
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija azután is hajlamos önmagától felgyorsulni, hogy a szervizben elvégezték a probléma kezelését célzó javítást - tudósított csütörtökön az ABC News hírtelevízió.
2010. március 5. péntek 09:30 -
A javítások után is panaszkodnak a toyotások
Az Egyesült Államokban egyre több Toyota-tulajdonos panaszkodik: kocsija az után is hajlamos felgyorsulni önmagától, hogy a szervizben elvégezték a probléma kezelését célzó javítást - tudósított az ABC News hírtelevízió csütörtökön.
2010. március 4. csütörtök 21:32 -
Egyszerre két hibridet leplezett le a Toyota Genfben
Genfben két hibridet is bemutatott a Toyota. Az egyik a Prius immár otthoni hálózatról is tölthető változata, míg a másik az Auris villanymotorral ellátott HSD modellje, amely idehaza is kapható lesz 2010 nyarától. Az Auris ugyanolyan takarékos, mint a modelltársa.
2010. március 4. csütörtök 14:23 -
Trulli: a Lotus versenyre kész, de korántsem versenyképes
Jarno Trulli, aki 2004-től a Forma-1-ből hosszú évek után keserű szájízzel, nyeretlenül távozó Toyota gyári csapatának pilótája volt, 2010-re más lehetősége nem lévén leigazolt az újonc Lotus istállóhoz. A téli felkészülések során a Lotus minden igyekezete ellenére meglehetősen gyengén szerepelt.
2010. március 4. csütörtök 09:45 -
Kis blama az Euro NCAP legújabb töréstesztjén
Öt új modellből csak egynek sikerült ötcsillagos eredményt elérni az Euro NCAP legfrissebb töréstesztjén. A Toyota Verso hozta, amit elvártak tőle, de a Nissan Cube és Kia Venga nem csillogott, a Citroën Nemo pedig leégett. Az Exeótól senki sem számított jobbra.
2010. március 3. szerda 19:31 -
Úristen, ez egy Toyota motorja? - fotó
Toyota-motort néz egy férfi a 80. Genfi Nemzetközi Autószalon második sajtónapján, március 3-án. A nagyközönség holnaptól 14-ig tekintheti meg a kiállítást.
2010. március 3. szerda 16:10 -
Részletek a frissített Toyota RAV4-ről
Genfben bemutatkozott a Toyota RAV4 frissített változata, az SUV a kifutó modellnél vonzóbb, divatosabb lett.
2010. március 3. szerda 16:00 -
Genfben bemutatkozott a modellfrissített Toyota Rav4
A jelenlegi generációs Toyota RAV4 második alkalommal újul meg 2010-ben, a genfi premier alkalmával a Toyota a konkurenciával ellentétben nem rejtegette a modellt, már a hivatalos sajtótájékoztató előtt is megtekinthető volt az autó, a márka többi újdonságával együtt.
2010. március 3. szerda 10:31 -
Lehúzta a rolót a USF1, jöhet a Stefan GP?
Brit sajtóértesülés szerint lehúzta a rolót az idei évadra indulási jogot szerző amerikai F1-es csapat, a USF1. Bár a szezonkezdetig már két hét sincs hátra, a Toyota romjain szerveződő szerb Stefan GP-nek érdemi esélye kínálkozhat az indulásra, míg a másik küszködő újonc, a Campos várhatóan Hispania Racing F1 néven vesz részt a bajnokságban
2010. március 2. kedd 22:50 -
Az amerikaiak egyharmada szerint a Toyoták nem biztonságosak
Az amerikaiak csaknem egyharmada szerint a Toyota személyautók nem biztonságosak - derült ki a USA Today/Gallup felméréséből, amelynek eredményeit kedden ismertették.
2010. március 2. kedd 19:51 -
Újabb egymillió autót hív vissza a Toyota
A Toyota újabb egymillió autót hív vissza világszerte egy nem megfelelő anyagból készített olajvezeték javítására - túlnyomó többségüket az Egyesült Államokban és Japánban.
2010. március 2. kedd 15:44 -
Újabb egymillió autót hív vissza a Toyota
A Toyota újabb egymillió autót hív vissza világszerte egy nem megfelelően tömör olajvezeték javítására - túlnyomó többségüket az Egyesült Államokban és Japánban.
2010. március 2. kedd 14:57 -
Csökkenő európai eladásokra számít a Toyota
A Toyota Motor Corp eladásainak csökkenésére számít az idén Európában, a recesszió mellett, a gazdaságösztönző céllal bevezetett csereprogramok befejezése, és a visszahívások nyomán a márkával szemben megrendült vásárlói bizalom miatt.
2010. március 2. kedd 13:20 -
No, most mi romlott el? Újabb "szerviz akció" a Toyotánál
A Toyota újabb egymillió autót hív vissza világszerte egy nem megfelelően tömör olajvezeték javítására - túlnyomó többségüket az Egyesült Államokban és Japánban.
2010. március 2. kedd 12:53 -
Meghajlással kért bocsánatot a kínaiktól a Toyota-vezér
Bocsánatot kért a kínai autóvásárlóktól Akio Toyoda, a Toyota Motor Corp. elnöke Pekingben, amiért visszahívásaival kellemetlenséget és aggodalmat okozott a fogyasztóknak, egyben közölte, hogy Kínában 13 százalékkal kívánják növelni eladásaikat - olvasható a cég első emberének sajtótájékoztatójáról szóló jelentésekben.
2010. március 2. kedd 08:00 -
Szalon előzetes: Toyota, Fiat, Porsche, Citroen
Március 4-én startol Európa egyik legjelentősebb autóipari kiállítása, a Genfi Autószalon. Íme, hogyan készülnek a gyártók, hogyan épülnek a standok. Helyszíni videó:
2010. március 1. hétfő 10:45 -
Toyota-elnök: az autógyár túl gyorsan, túl nagyra nőtt
A Toyota túl gyorsan túl nagyra nőtt az Egyesült Államokban, és ez a minőség rovására ment, de lépéseket tesz a minőségellenőrzés javítására - közölte Akio Toyoda, a japán autógyár elnöke beszédének előzetesen közzétett szövege szerint szerdán az amerikai kongresszusban.
2010. február 24. szerda 18:10 -
A Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért a washingtoni kongresszusban
A Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért kedden a washingtoni kongresszusban, amiért vállalata "elfogadhatatlan késedelemmel" reagált a modelljeit érintő közelmúltbeli biztonsági problémákra, és amiért gyengén kommunikáltak az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságokkal és a fogyasztókkal.
2010. február 24. szerda 09:20 -
Olcsóbb elődjénél az új Toyota Auris
Eljött a 2007-es Toyota Auris felfrissítésének az ideje. Változott a motorfedél, újak az első lámpák, változtak a hátsók és néhány újítás történt a belső térben is. A ráncfelvarrást követően nyáron érkezik a japánok nagyágyúja, az Auris hibrid (Auris HSD). Az Aurisra éhes vásárlók örülhetnek, a 2009-es listaárhoz képest olcsóbban és gazdagabb felszereltséggel vehetik meg a jövevényt, a kifutó szériát 6-700 ezer forintos kedvezménnyel kínálják.
2010. február 24. szerda 08:30 -
Drága volt a baki - a Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért a washingtoni kongresszusban
A Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért kedden a washingtoni kongresszusban, amiért vállalata "elfogadhatatlan késedelemmel" reagált a modelljeit érintő közelmúltbeli biztonsági problémákra, és amiért gyengén kommunikáltak az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságokkal és a fogyasztókkal.
2010. február 24. szerda 07:35 -
A Toyota elnöke bocsánatot kért
Toyota amerikai elnöke bocsánatot kért kedden a washingtoni kongresszusban, amiért vállalata "elfogadhatatlan késedelemmel" reagált a modelljeit érintő közelmúltbeli biztonsági problémákra, és amiért gyengén kommunikáltak az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságokkal és a fogyasztókkal.
2010. február 23. kedd 19:59 -
F1: Trulli nem levezetésként igazolt a Lotushoz
Jarno Trulli a mezőny harmadik legöregebb versenyzőjeként kezdi a 2010-es szezont, de nem látja akadályát, hogy még hosszú ideig erősítse az F-1 mezőnyét, és Mike Gascoyne-nal karöltve a Toyota szintjére hozza fel a Lotust.
2010. február 23. kedd 17:18 -
A visszahívási akció előtt még szárnyalt a Toyota
A februárban már közel 9 millió autót érintő visszahívási sorozat előtt dinamikusan bővült a Toyota forgalma; a japán cég keddi közleménye szerint januárban világszerte 537 ezer kocsit adtak el, ami 15,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
2010. február 23. kedd 14:29 -
Szárnyalt a visszahívási mizéria előtt a Toyota
A februárban már közel 9 millió autót érintő visszahívási sorozat előtt dinamikusan bővült a Toyota forgalma; a japán cég keddi közleménye szerint januárban világszerte 537 ezer kocsit adtak el, ami 15,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
2010. február 23. kedd 12:30 -
Miniautót fejleszt a Renault
2012-ben kerülhet piacra a Renault egyelőre névtelen, jellegében a Toyota iQ-t idéző miniautója.
2010. február 23. kedd 10:57 -
A Stefan GP kénytelen volt lefújni e heti tesztjét
Bár a múlt héten összeszerelte a Toyota idei évre tervezett modelljére épülő versenygépét, a Stefan GP kénytelen volt lefújnia a hét második felére tervezett tesztprogramját, ugyanis nem sikerült gumikat szereznie.
2010. február 22. hétfő 18:58 -
Kihagyott ziccer - Toyota Auris 2010 menetpróba
A Toyota három év után varrta fel az Auris ráncait, de olyan óvatosan, hogy alig változott valami. Új fejlesztések beillesztése helyett csak átfésült megjelenést és kisebb károsanyag-kibocsátást kapunk. A modellfrissítés egyetlen szenzációja a Prius-technikával szerelt, de annál állítólag olcsóbb hibrid verzió, ez azonban csak fél év csúszással, nyárra érkezik meg.
2010. február 22. hétfő 10:02 -
A Corollával is buktázhat a Toyota
Még nem dőlt el, hogy a Corolla miatt is lesz-e Toyota-visszahívás Amerikában, félmillióra becsülik az érintett autók számát.
2010. február 22. hétfő 08:30 -
Színesebb egyéniség - Toyota Auris (2010) menetpróba
A Toyota és az izgalom szavak kevés szövegkörnyezetben illenek egymáshoz, a gyáriak most viszont mégis megpróbálkoztak vele. A három éve piacon lévő Auris valamivel izgalmasabb karosszériát és minőségibb belteret kapott, nem utolsósorban pedig vezetni is jobb lett. Mindezekről a barcelonai tesztúton saját magunk győződhettünk meg.
2010. február 22. hétfő 08:04 -
Testközelben a Toyota új sportautója - videó
A brit Autocar által készített kisfilmen testközelből csodálhatjuk meg a Toyota új sportautóját, valamint egy beszélgetést hallhatunk a modell egyik tervezőjével. Bár a Toyota és a Subaru kooperációjából született FT-86 továbbra is csak tanulmány, bizonyára már nem kell sokat várnunk a szériaváltozat megjelenéséig sem.
2010. február 22. hétfő 07:17 -
Kés alatt a Toyota Auris is
A 2007-óta létező Aurist is utolérte a szikével hadonászó plasztikai sebész. Dinamikusabb külsőt, jobb minőségű belső kidolgozást, puhább anyagokat és benzin-elektromos hibrid hajtásláncot is hozott a műtét.
2010. február 20. szombat 07:00 -
Toyota: szó sincs Corolla visszahívásról
A napokban megjelent hír szerint az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) vizsgálja a Toyota Corollák kormányának hibáját. A hírre reagált a Toyota: őket senki sem kereste ez ügyben, így biztos, hogy egyelőre szó sincs visszahívásról. Az európai Corollákat egyébként nem egyeznek meg az amerikaival, így minket az ügy nem érint.
2010. február 19. péntek 11:26 -
Elintézte magát a Toyota
A rivális autógyárak az Egyesült Államokban profitálnak a Toyota problémáiból - tudósított a CBS televízió csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a példátlan visszahívási sorozat újra elérheti a japán cég legnépszerűbb modelljét, a Corollát a szervókormány hibája miatt.
2010. február 18. csütörtök 21:33 -
A rivális autógyárak profitálnak a Toyota problémáiból
A rivális autógyárak az Egyesült Államokban profitálnak a Toyota problémáiból - tudósított a CBS televízió csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a példátlan visszahívási sorozat újra elérheti a japán cég legnépszerűbb modelljét, a Corollát a szervókormány hibája miatt.
2010. február 18. csütörtök 21:05 -
Gondok lehetnek a Toyota Corolla kormányművével is

2010. február 18. csütörtök 13:15 -
Biztonságosabb fékeket készít a Toyota
Intenzív kampányba kezdett a Toyota annak érdekében, hogy visszacsábítsa a visszahívások miatt elbizonytalanodott vásárlókat.
2010. február 18. csütörtök 09:49 -
Kártérítési perek a Toyota ellen Amerikában
Több tucat per indul az Egyesült Államokban a Toyota ellen a japán kocsik gyártási hibája következtében elszenvedett károk miatt.
2010. február 17. szerda 17:26 -
Homokdűnéken az új Nissan Patrol - videó
A Nissan egyik fő piacán, az Egyesül Arab Emírségben mutatta be a legújabb generációs Patrolt. A Toyota Land Cruiser vetélytársának szánt modell új külsőt és luxus utasteret kapott. Az összkerékhajtású modell kezdetben egy 400 lóerős 5,6 literes V8-as motorral lesz elérhető.
2010. február 17. szerda 14:00 -
Átrajzolták a Lotus Elise-t
Tíz év után alaposan átrajzolták a legkelendőbb Lotus külsejét, de a lényegen nem változtattak: maradt a könnyű alumínium térhálós váz és a gazdaságos Toyota-motorok.
2010. február 17. szerda 13:55 -
Toyota-visszahívás: kormányprobléma lehet a Corolláknál
Újabb visszahívást mérlegelnek a Toyotánál: a japán autógyár alelnökének szerdai közlése szerint most a Corolla szervokormányát vizsgálják, mert néhány esetben nehezen forgatható a kormánykerék vezetés közben.
2010. február 17. szerda 12:11 -
Megújul a Lotus Elise
Hosszú pályafutásának vége felé újra felfrissül a Lotus Elise, amely a külső változások mellett ezúttal egy új motort is kap. A Genfben bemutatásra kerülő sportautó új belépő erőforrása egy 1,6 literes 136 lóerős Toyota erőforrás lesz, de kisebb fogyasztás és alacsonyabb szén-dioxid kibocsátás is jellemzi a modellt.
2010. február 17. szerda 09:00 -
Már 34-en haltak meg a hibás Toyoták miatt
Alig három hét alatt több mint tízzel emelkedett a Toyota gépkocsik gázpedál-problémájával kapcsolatba hozott halálesetek száma az Egyesült Államokban.
2010. február 17. szerda 03:40 -
Trullit a Lotus tartotta az F1-ben
Jarno Trulli elismerte, hogy a Toyota kivonulását követően távozni akart az F1-ből, de a Lotus által felkínált versenyzői állást olyan kihívásnak tartja, amelyre nem tudott nemet mondani. A T127-es modell első tesztje előtt az olasz optimista, de tudja, hogy küzdelmes idény vár rá.
2010. február 16. kedd 19:45 -
600 Toyotát már megjavítottak a gázpedál akcióban
Magyarországon is tart már a Toyota visszahívási akciója, keddig több mint hatszáz gázpedál problémával érintett autót vittek szervizbe a tulajdonosok - mondta Som Ferenc a Toyota Hungary Kft. kommunikációs igazgatója kedden.
2010. február 16. kedd 18:31 -
Megoldás a beragadó Toyota gázpedálra - videó
Világviszonylatban több millió, hazánkban több tízezer autót hív vissza a szervizeibe a Toyota a beragadó gázpedálproblémája miatt. Itt egy videó arról, mit is tesznek a javítás során.
2010. február 16. kedd 12:00 -
Genfre felfrissül a Toyota RAV4
Jelentősen felfrissült a Toyota RAV4 külsőre, ami nem is csoda, hiszen a konkurensek jelentősen elhúztak a japán modell mellett. A magasabbra húzott orrtól, és a divatosabb kialakítástól sokat várnak a japánok. A motorháztető alatt nem lesz jelentős változás.
2010. február 16. kedd 11:01 -
Lehullt a lepel a hibrid Toyota Aurisról
Nemcsak a frissített RAV4-et, hanem az Auris hibrid szériaváltozatát is bemutatja a Toyota a Genfi Autószalonon.
2010. február 16. kedd 10:34 -
Új kisautó a Toyotától
A Daihatsuval közösen elkészítette új kisautóját a Toyota. A második generációs Passo egyelőre japánban árusítják, de nem elképzelhetetlen az európai megjelenése.
2010. február 16. kedd 09:15 -
Nagy ütemben javítják ki a problémás Toyotákat
Nagy ütemben folyik az Egyesült Államokban a Toyota márkaszervizekben azoknak a modelleknek a kijavítása, amelyeket a gázpedál problémája miatt néhány hete nem forgalmaznak; a kocsik értékesítése 2 hét múlva folytatódhat - jelentette az MSNBC hírtelevízió hétfőn.
2010. február 15. hétfő 17:24 -
Hülkenberg: jobb a Cosworth, mint a Toyota volt
Nico Hülkenberg, a Williams istálló újonca méltatja a grove-i egylet régi-új motorszállítóját, a Cosworth-t. A német reménység meggyőzőnek találja a sportágba többéves távollét után visszatérő northamptoni motorműhely V8-asát.
2010. február 15. hétfő 16:55 -
Így javítják a visszahívott Toyotákat - fotók a szervízből
Sándor László szerelő a Sakura Kft. szervizében hézagolót helyez el egy Toyota Yaris gázpedáljába. Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedál hibája miatt rendelt el.
2010. február 15. hétfő 13:00 -
Teljesen megújul a Toyota RAV4
Genfben mutatkozik be a plasztikázott Toyota RAV4, amelyről a japán gyár egyelőre csak egy fotót közölt.
2010. február 15. hétfő 10:56 -
Bemutatták az új Nissan Patrolt
Abu-Dzabiban mutatta be a Nissan a Patrol hetedik generációját, a Toyota Land Cruiser-rivális erősebb V8-as motort és frissebb külsőt kapott.
2010. február 15. hétfő 09:46 -
Hivatalos képeken az új Nissan Patrol
A Nissan Abu Dhabiban bemutatta a hetedik generációs Nissan Patrolt, amelyet elsősorban a Toyota Land Cruiser vetélytársának szánnak majd. A hetedik generációs Patrol frissített külsőt, luxus utasteret és egy új, 5,6 literes, 400 lóerős és 550 Nm-es motort kap.
2010. február 15. hétfő 07:36 -
437 ezer hibridet hív vissza a Toyota
Fékhiba miatt 437 ezer hibridet, döntően harmadik generációs Priusokat hív vissza a Toyota. Szoftverfrissítéssel orvosolják a bajt.
2010. február 13. szombat 14:00 -
F1: Jobb a Cosworth a Toyotánál
A williamses Nico Hülkenberg szerint az új szállító, a Cosworth erőforrása jobb, mint a csapat által az előző három évben használt Toyota-motor.
2010. február 12. péntek 14:30 -
Obama is megszólalt a Toyota-ügyben
A Toyota személyautók biztonsági problémáival az amerikai kongresszus több bizottsága foglalkozik. Megszólalt Barack Obama elnök is, közölte, hogy a kormány kivizsgálja, megfelelő választ adott-e a japán gyár a modelljeinél felmerült gondokra. A Toyota hírneve forog kockán.
2010. február 12. péntek 08:10 -
Toyota Land Cruiser teszt: én kicsi kamionom
Ami a Jeep Wrangler az amerikaiaknak, a Land Rover a briteknek, a G-osztály a németeknek
2010. február 11. csütörtök 18:15 -
Nekimegy a Priusnak a Kia
Ray néven mutatta be konnektoros hibridjét a Kia a Chicagói Autószalonon, a modellel hosszú távon a Toyota Priusszal szeretne rivalizálni.
2010. február 11. csütörtök 11:36 -
Átalakítja új sportkocsiját a Toyota
Japánból érkezett hírek szerint a Toyota új formát álmodott az egyelőre FT-86 néven ismert sportkocsijának.
2010. február 11. csütörtök 11:06 -
A Corolla miatt is visszahívás fenyegeti a Toyotát
Január óta összesen tízmillió autó visszahívására kényszerült a Toyota, de nem nyugodhatnak meg a japánok: most a Corollát vizsgálják potenciális kormányműhiba miatt.
2010. február 10. szerda 10:46 -
Így gúnyolják a Toyotát - fotó
Nem kímélik az internetezők sem a mostanában tömeges visszahívási akcióival negatív szenzációt szolgáltató autóipari mamutot, a Toyotát. Napok óta terjed a világhálón egy "reklámfotó", amely egy súlyos baleset helyszínén készült: "A hátsó autó egy Toyota volt" - mondja a szlogen, utalva a japán márka modelljeinek gáz- és fékpedál problémájára.
2010. február 10. szerda 10:25 -
Toyota-elnök: vissza kell szerezni az amerikai vásárlók bizalmát
A Toyota autógyártó vállalat tanul hibáiból, és eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze a vásárlók bizalmát - írta Akio Toyoda, a japán cég elnöke a The Washington Post amerikai napilap keddi számában, ismét bocsánatot kérve a Toyota-tulajdonosoktól.
2010. február 9. kedd 20:35 -
Toyota-elnök: vissza kell szerezni az amerikai vásárlók bizalmát
A Toyota autógyártó vállalat tanul hibáiból, és eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze a vásárlók bizalmát - írta Akio Toyoda, a japán cég elnöke a The Washington Post amerikai napilap keddi számában, ismét bocsánatot kérve a Toyota-tulajdonosoktól.
2010. február 9. kedd 17:40 -
Tíz magyar Toyota Priust hívnak vissza
Mindössze tíz darab magyar tulajdonban lévő harmadik generációs Toyota Priust hív vissza a hazai importőr. Egészen pontosan elmennek a fékhibás kocsikért a magyar képviselet munkatársai, hátrahagynak egy csereautót, majd a negyvenperces, ingyenes szoftvercsere után már viszik is vissza a kocsit. A Toyota mind több visszahívási akciója ellenére sem tud az importőr jövőbeni imázserősítő kampányról, és árleszállítás sem lesz a magyar szalonokban.
2010. február 9. kedd 14:50 -
Így magyarázkodik a Toyota nagyfőnöke - fotó
Toyoda Akio, a legnagyobb japán autógyártó cég, a Toyota alapítójának unokája sajtóértekezletén beszél Tokióban 2010. február 9-én, miután a cég Japánban 223 ezer hibridautót rendelt vissza az autók fékpedáljainak konstrukciós hibája miatt.
2010. február 9. kedd 13:15 -
Visszahívja az új Priust is a Toyota
A Toyota 437 ezer Prius és más hibrid modellt hív vissza fékpedál problémák javítására.
2010. február 9. kedd 12:25 -
Visszahívták az új Toyota Prius-t is
A Toyota 437 ezer Prius és más hibrid modellt hív vissza fékpedál problémák javítására.
2010. február 9. kedd 12:02 -
Hivatalosan is visszahívják a Toyota Priust
Hivatalos közleményben jelentette be a Toyota, hogy globális visszahívási akciót hirdet a Priusra és a Lexus HS 250h hibridre. Összesen 437 ezer autó érintett.
2010. február 9. kedd 10:30 -
Hibrid Priusokat is visszahív a Toyota
A Toyota várhatóan kedden jelenti be hivatalosan is, hogy Japánban, az Egyesült Államokban és Európában visszahív hibrid meghajtású Priusokat is fékprobléma miatt.
2010. február 8. hétfő 13:10 -
22.000 autót hív vissza javításra itthon a Toyota - pácban a Prius is?
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik meg - mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.
2010. február 8. hétfő 12:39 -
Idehaza 22 ezer autót hív vissza a Toyota
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik meg - mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.
2010. február 8. hétfő 10:15 -
22.000 autót hív vissza javításra itthon a Toyota
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el, az autók javítását a jövő héten kezdik meg - mondta Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek.
2010. február 8. hétfő 10:13 -
Presztízsveszteséget okozott a Toyotának a visszahívás
A Toyota Motor Corp. elnöke Akio Toyoda sajtókonferencián kért bocsánatot pénteken a gépkocsik tömeges visszahívása miatt.
2010. február 5. péntek 17:34 -
Presztízsveszteséget okozott a Toyotának a visszahívás
A Toyota Motor Corp. elnöke Akio Toyoda sajtókonferencián kért bocsánatot pénteken a gépkocsik tömeges visszahívása miatt.
2010. február 5. péntek 17:25 -
Toyota-botrány: az alapítójának unokája válaszol a kérdésekre - fotó
Tojoda Akio, a legnagyobb japán autógyártó cég, a Toyota alapítójának unokája válaszol újságírói kérdésekre sajtóértekezletén Nagojában, miután járműveinek szaporodó biztonsági problémái miatt a világ legnagyobb autógyár csoportjának részvényei az utóbbi két hétben mintegy 30 százalékkal gyengültek.
2010. február 5. péntek 16:45 -
270 ezer Toyota Priust hívhatnak vissza
Hivatalosan még nem hirdetett visszahívási akciót a Toyota, de 270 ezer új Prius lehet fékhibás.
2010. február 5. péntek 10:27 -
Fotó: Toyota-reklám a visszahívások idején
A New York-ban lévő Toyota-szalon hirdetésén a szöveg: 200 olyan járművünk van raktáron, amelyekre a mostani visszahívás nem érvényes! A világ legnagyobb autógyár csoportja, a japán Toyota részvényei az utóbbi két hétben mintegy 30 százalékkal gyengültek, járműveinek szaporodó biztonsági problémái, a kényszerű visszahívások miatt.
2010. február 5. péntek 03:58 -
Ecclestone a szerb F1-es csapat mellett
Bernie Ecclestone, az F1 impresszáriója támogatásáról biztosította a Toyota tavaly megszűnt istállójának feltámasztásán fáradozó, egyelőre az indulási jogért küzdő szerb csapatot, a Stefan GP-t. A szakági főguru úgy véli, az új csapattal testvéréhez hasonlóan visszatérhetne Ralf Schumacher is.
2010. február 4. csütörtök 13:15 -
Nyereséggel zárta utolsó üzleti negyedévét a Toyota
A világ legnagyobb autógyár csoportja, a japán Toyota 153,2 milliárd jenes adózott eredményt ért el az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedévében az egy évvel korábbi, 164,6 milliárdos veszteség helyett. Az eredmény jócskán meghaladta az elemzői előrejelzések 87,7 milliárdos átlagát is.
2010. február 4. csütörtök 10:45 -
Fotó: a problémás Toyota-gázpedál és a pénzérme nagyságú megoldás
Egy visszahívott Toyota kiszerelt gázpedálja és egy hézagoló alátét. Utóbbival fogják a visszahívott Toyoták gázpedáljának rugóját megerősíteni, amivel megszüntetik a gondot okozó "súrlódási többletet".
2010. február 4. csütörtök 03:00 -
A Ford és a GM erőteljes forgalomnövekedése, a Toyota visszaesése
A Ford és General Motors amerikai autógyár erőteljes, két számjegyű forgalomnövekedést ért el januárban az egy évvel korábbihoz képest, a Toyota viszont 1999 óta a legrosszabb eladási mutatót könyvelte el - jelentette szerdán az ABC News hírtelevízió.
2010. február 3. szerda 21:07 -
Száguld a Ford és a GM, fékez a Toyota
A Ford és General Motors amerikai autógyár erőteljes, két számjegyű forgalomnövekedést produkált januárban az egy évvel korábbi adathoz képest, a Toyota viszont 1999 óta a legrosszabb eladási mutatót könyvelte el - jelentette szerdán az ABC News hírtelevízió.
2010. február 3. szerda 19:28 -
Szerb pénzből reinkarnálódhat az F1-es Toyota
Szerb pénzből, egy lelkes milliárdos vezérletével és Kazuki Nakajimával az autó volánja mögött reinkarnálódhat a Toyota tavaly megszüntetett F1-es istállója. Támad a Stefan GP, amely a hónap végén tesztet bonyolít és a Campos gyötrelmeit szemmel tartva indulási jogot akar.
2010. február 3. szerda 16:28 -
Közel húszezer magyar Toyotát hívnak vissza
Közel húszezer magyar Toyota-tulajdonost értesít a jövő héten a hazai márkaképviselet arról, hogy autójukat mihamarabb vigyék be a legközelebbi szakszervizbe. A javítás ingyenes és körülbelül húszperces lesz, az akció ugyanakkor hónapokig is elhúzódhat. A szürkeimportban behozott kocsik tulajdonosainak jelentkezniük kell a szervizekben, ahol - valószínűleg - ingyen kijavítják az ő kocsijukat is. Az importőr szerint Magyarországon még nem okozott balesetet a beragadó gázpedál, ami miatt csak Európában 1,8 millió járművet hív vissza a világ legnagyobb autógyártója.
2010. február 3. szerda 15:55 -
Kobajasi: Más a kormány, más a nyelv, de a cél itt is ugyanaz
Kobajasi Kamui kedden mindössze első köreit tette meg új csapata, a BMW Sauber istálló színeiben a valenciai pályán, ám az újságírók máris különféle összehasonlításokra próbálták rávenni volt csapata, a Toyota és a Sauber között. A fiatal japán udvariasan hárította a kérdéseket, de azt azért bevallotta, hogy egy lényegi különbségre rögtön felfigyelt, mégpedig hogy a Saubernél nem anyanyelvén szólnak hozzá.
2010. február 3. szerda 12:20 -
Fotó: egy visszahívott Toyota Corolla Kalifornában
Február 1-jén a Toyota vállalat az Egyesült Államokban elnézést kért az esetleg balesetet okozó, beszoruló gázpedálok problémája miatt, és közölte, megkezdi a visszahívott autók kijavítását, egyes szervizek a nap 24 órájában üzemelni fognak.
2010. február 2. kedd 08:08 -
Toyota-botrány: a gyár elnézést kér, és kijavítja az autókat
Toyota vállalat hétfőn az Egyesült Államokban elnézést kért az esetleg balesetet okozó, beszoruló gázpedálok problémája miatt, és közölte, megkezdi a visszahívott autók kijavítását, egyes szervizek a nap 24 órájában üzemelni fognak.
2010. február 2. kedd 08:08 -
Videóüzenetben és hirdetésekben kért elnézést a Toyota
A Toyota hétfőn az Egyesült Államokban elnézést kért az esetleg balesetet okozó, beszoruló gázpedálok problémája miatt, és közölte, megkezdi a visszahívott autók kijavítását. Egyes szervizek éjjel-nappal üzemelnek majd.
2010. február 1. hétfő 22:55 -
A Citroënt és Peugeot-t is érinti a Toyota visszahívása
A Toyota világméretű szervizakciója nem maradt meg a márka keretein belül. A franciák együtt sírhatnak a japán autógyártó óriással, hiszen két modelljük műszakilag valójában egy az egyben Toyota.
2010. február 1. hétfő 13:00 -
Házi tuningcéget indít a Toyota is
A japán óriáscég bejelentette, hogy saját tuningcéget alapít. A GS néven érkező sportos autók érdekessége, hogy nem csupán teljesítményben térnek el a szériamodellektől, a vásárlók ugyanis többféle szintű tuning-alkatrészek közül válogathatnak.
2010. február 1. hétfő 12:56 -
Európában is 1.8 millió autót hív vissza a Toyota
A hatalmas észak-amerikai visszahívás után Európában is hasonló akcióra kényszerül a Toyota a gázpedál esetleges beragadása miatt. A visszahívott autók között megtaláljuk a gyártó legnépszerűbb modelljeit is, így a Yarist, az Aurist, a Corollát és az Avensist is.
2010. február 1. hétfő 12:44 -
97 ezer autót hív vissza a PSA a Toyota miatt
Körülbelül 97 ezer Peugeot 107-et és Citroën C1-et hív vissza a PSA a Toyota beragadó gázpedáljai miatt.
2010. február 1. hétfő 11:30 -
Visszahív közel 100 ezer autót a Peugeot Citroen
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen.
2010. január 31. vasárnap 16:00 -
Gázpedálprobléma miatt közel 100 ezer autót hív vissza a Peugeot-Citroen!
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen.
2010. január 31. vasárnap 15:15 -
Majdnem 100 ezer autót hív vissza a PSA Peugeot Citroen
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen.
2010. január 31. vasárnap 14:36 -
646 ezres visszahívás a Hondánál
Újabb japán autógyár jelentett be nagy volumenű visszahívást: a 4,5 millió gázpedál-problémás Toyota után 646 ezer Hondát hívnak vissza az ablakemelő hibás kapcsolója miatt keletkezett tűzesetek után.
2010. január 30. szombat 13:10 -
A Toyota segítségével készül az F1-re a Stefan GP
A Forma-1-es szereplésre készülő Stefan GP bejelentette, hogy egyezséget kötött a Toyota Motorsporttal, melynek értelmében a japán gyár műszaki támogatást nyújt számukra, hogy a lehető legalaposabban fel tudjanak készülni a várhatóan 2011-es Forma-1-ben történő bemutatkozásra.
2010. január 30. szombat 11:00 -
A Toyota 1,8 millió autót hívhat vissza Európában
A Toyota akár 1,8 millió autót is visszahívhat Európában a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt.
2010. január 29. péntek 19:30 -
Mégis cserben hagy? 1,8 millió autót hív vissza a Toyota!
A Toyota akár 1,8 millió autót is visszahívhat Európában a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt.
2010. január 29. péntek 18:46 -
Európában is visszahívja autóit a Toyota
Nemcsak az Amerikában, hanem az Európában gyártott és eladott autók gázpedálja is beragadhat.
2010. január 29. péntek 17:47 -
1,8 millió autót hív vissza a Toyota
Nyolc modellt érint a gázpedálbotrány, köztük a legnépszerűbbet is. Amerikában nagyobb a baj. A Toyota több mint százmilliós bukta elé néz.
2010. január 29. péntek 17:33 -
Itthon is lesz Toyota-visszahívás
Balesetről nincs hír, de az összeurópai visszahívás keretében hazánkban is szervizakcióra kényszerül a Toyota importőre az esetleg beragadó gázpedál miatt.
2010. január 29. péntek 12:00 -
USA: a Toyota-tulajdonosok aggódnak a visszahívások miatt
Az Egyesült Államokban a Toyota-tulajdonosok aggódnak amiatt, hogy több millió autót hívtak vissza a gázpedál beragadásával kapcsolatos probléma miatt; a japán gyártó igyekszik megőrizni a megbízhatóságon alapuló hírnevét - írta a csütörtöki The Wall Street Journal.
2010. január 29. péntek 08:00 -
Toyota RAV4 teszt: hibátlan
Bár manapság divat a dízelmotor és az automatikus váltó kombinációja az SUV szegmensben, ezúttal a jó öreg, ám nemrégiben felfrissített Toyota RAV4 benzines csúcsváltozatát faggattuk, számára a legelőnyösebb időszakban: télen. Hattyúdal ez, hisz idén érkezik az utódja.
2010. január 28. csütörtök 13:30 -
Története során első ízben vezeti a hibalistát a Toyota
A Toyota Motor Európára is kiterjeszti a visszahívási akciót a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt, a pontos számot azonban később fogják megmondani - közölték a japűn cégnél csütörtökön.
2010. január 28. csütörtök 12:30 -
Kihirdették a legbiztonságosabb autókat
Az Európában kapható új autók biztonságtechnikáját vizsgáló Euro NCAP kihirdette, hogy a 2009-ben összetört új modellek közül melyek a legbiztonságosabbak. A lista élén a hatos Golf, második a Honda Insight, harmadik a Toyota Prius.
2010. január 28. csütörtök 12:22 -
Európában is visszahívja autóit a Toyota
A Toyota Motor Európára is kiterjeszti a visszahívási akciót a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt, a pontos számot azonban később fogják megmondani - közölték a japán cégnél csütörtökön.
2010. január 28. csütörtök 11:10 -
Nyolc Toyota gyártását állítják le ideiglenesen Észak-Amerikában
A beragadó gázpedálok miatt történt visszahívások után a Toyota észak-amerikai részlege most - a hiba orvoslásáig - azon modellek gyártását is beszünteti, amelyeknél felmerülhet a szóban forgó probléma. Az "áldozatok" listáján található a Camry, a RAV4, de még a Corolla is.
2010. január 28. csütörtök 08:28 -
Leáll nyolc Toyota-modell értékesítése és gyártása
Kapcsolódóan legutóbbi visszahívásához, a Toyota nyolc modell forgalmazását és gyártását állítja le bizonytalan időre.
2010. január 27. szerda 09:13 -
F1: Interneten búcsúzkodik a Toyota
Egy speciális weboldallal vesz búcsút a Forma-1-től és munkatársaitól a Toyota.
2010. január 25. hétfő 13:30 -
Európában is beakadnak Toyoták gázpedáljai
A Toyota várhatóan 2 millió autót fog visszahívni Európában a gázpedál hibája miatt, amely hiba okán már 4,2 millió autót rendelt vissza Amerikában.
2010. január 25. hétfő 12:29 -
A Toyota virtuális sétával búcsúzik a Forma-1-től
A japán cégóriás a tavalyi év végén jelentette be, hogy nyolc év után elhagyja a Forma-1-et, ugyanis minden fáradozása ellenére sem tudott maradandót alkotni a szériában, jóllehet az egyik legnagyobb költő volt a mezőnyben.
2010. január 25. hétfő 11:38 -
Visszavág a Toyota Auris
Tavaszra megújul a Toyota Auris. Az öt- és háromajtós Corolla helyére kitalált autó külsejét átdogozta, futóművét újrahangolta a Toyota.
2010. január 25. hétfő 10:00 -
Ismét több mint kétmillió Toyotát hívnak vissza az USA-ban
Tavaly több mint négymillió autót hívott vissza a Toyota, mert a gázpedál a szőnyeg alá szorulhatott. Most megint a gázpedál lehetséges hibája miatt kénytelenek 2,3 millió autót szervizbe szólítani.
2010. január 24. vasárnap 19:07 -
Újabb milliós Toyota-visszahívás megint a gázpedál miatt
A Toyota néhány hónapon belül már a második visszahívást jelentette be az Egyesült Államokban, a korábbihoz hasonlóan ezúttal is a gázpedállal van a probléma. A világ legnagyobb autógyára Európában gyártott modellek visszahívását is fontolgatja.
2010. január 24. vasárnap 14:05 -
Egyre brutálisabb a Toyota sportkocsija - videó
Új tanulmányt mutatott be a Toyota a Tokiói Autószalonon, a G Sports Concept a Subaruval közösen fejlesztett FT-86 kódjelű sportkocsiból készült.
2010. január 24. vasárnap 08:30 -
Hibrid invázió a Toyotától
Még több és több hibridet akar a Toyota, 2011-re megduplázza benzines-elektromos autói gyártását a japán gyár.
2010. január 23. szombat 08:30 -
Ganajtúrót másol a Toyota
A tudósok bogarakat, lepkéket tanulmányoztak, hogy olyan éjjellátó berendezést fejlesszenek ki az autóvezetőknek, amely teljes sötétben is színes, értékelhető mozgóképet ad.
2010. január 22. péntek 08:00 -
Jégtúra Toyota Hiluxszal
Jeremy Clarkson a Top Gear egyik adásában Toyota Hiluxszal indult az Északi mágneses sarkra. Mostantól ezt bárki megteheti.
2010. január 21. csütörtök 13:06 -
Európába érkezik a modellfrissített Toyota Auris
Saját hazája után végre az öreg kontinensre érkezik a felfrissült Toyota Auris. Bár az autó külsején csak apróbb kozmetikai változtatásokat eszközöltek a tervezők, a motortérben komoly újítás várható, méghozzá egy hibrid erőforrás személyében. Az európai piacra szánt modellfrissített Auris minden bizonnyal a Genfi Autószalonon debütál.
2010. január 21. csütörtök 11:12 -
Modellfrissítést kap a Toyota Auris
A márciusi Genfi Autószalonon mutatja be a Toyota az Auris frissített változatát, elöl-hátul átalakul a kompakt. Jön a hibrid is.
2010. január 21. csütörtök 09:39 -
Teszt: Toyota Verso Sol 1,8 CVT
Multidrive S: ez a neve annak a fokozatmentes automata váltónak, amiért imádni és utálni is lehet a Toyota európai egyterűjét. Tesztünk alapján a CVT-váltós autó azoknak való, akik nem sietnek. Friss apukaként, azt hiszem, besoroltam közéjük.
2010. január 21. csütörtök 07:00 -
Toyota Supra Eleanor - japánból
Míg hazánkba, a 2010-es Carstyling.hu Tuning Show-ra egy eredeti Eleanor Mustang érkezik, a japánoknál egy igencsak érdekes replika keltett nem kis feltűnést, az idei Tokiói Autószalonon. Az amerikai nagyvashoz meghökkentően hasonló átépítés alapját egy negyedik generációs Toyota Supra alapjaira építették!
2010. január 20. szerda 14:15 -
Ugat, és egy kicsit harap is - Toyota Celica 1,8 (2001) használtautó teszt
Plázacicák verdája vagy belépő szintű sportautó? A kérdés jogos a Celica kapcsán, ám a válasz meghökkentő is lehet. Ez az autó ugyanis egy háromajtós kompakt praktikusságát nyújtja sportos köntösben, és a kanyarokat sem veti meg, miközben a fogyasztása baráti, fenntartása pedig semmivel sem drágább egy Corolláénál. Hibái azért neki is vannak.
2010. január 20. szerda 09:25 -
Toyota Urban Cruiser 4x4 teszt: a kis ho-ho-horgász
Itthon a Suzuki SX4 az egyik legnépszerűbb mini SUV, de a Jimnyt, az Ignist és a Fiat Pandát is sokan választották összkerékhajtással. Ebbe a körbe furakodik be a különc Toyota. Az Urban Cruiser 4x4 igényes, intelligens, ám a magyar piacon mégsem életképes. Főként az ára miatt.
2010. január 19. kedd 15:15 -
400 lóerős hibrid koncepciót mutatott be a Toyota
A japánok hazai autószalonjukon leplezték le legújabb hibridjüket, amelyben a 3,3 literes, V6-os benzinest egy villanymotor segíti, az összteljesítmény így 400 lóerő. Egyes pletykák szerint a Toyota egy hasonló méretű, de gyengébb hibrid sportautó piacra dobását fontolgatja.
2010. január 19. kedd 09:51 -
Dubaj autói
Dubajban nagyon olcsó a benzin, csak 50-60 forint egy liter. Ennek megfelelő az autópark is.Három Toyota Fortuner és egy V8-as Nissan Armada 
2010. január 18. hétfő 21:47 -
Előbb a Ford borult, aztán a Toyota Auris - fotók
Január 16-án reggel a sárbogárdi tűzoltók jelezték, hogy Sárkeresztúron, a Dózsa György úton baleset történt. A bejelentés szerint öten sérültek, valamennyien könnyen. Egy Ford Escort Turnier haladt Aba felé, amikor a jármű sárbogárdi sofőrje egy balra ívelő kanyarban feltehetően rosszul megválasztott sebessége miatt elveszítette uralmát járműve felett és a jobb oldali árokba csúszott, ahol megpördült és fejre állt. Mögötte érkezett egy németkéri sofőr egy Toyota Auris-szal, aki látva a Ford balesetét fékezett, majd árokba csúszott. Valamennyien be voltak kötve. A helyszínelők kettős felősséget állapítottak meg. A Ford nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, a Toyota sofő
2010. január 18. hétfő 16:40 -
Fának ütközött a Toyota Corolla, 1 perc alatt érkeztek a tűzoltók - fotó
Január 15-én egy középkorú férfi haladt Toyota Corolla típusú személygépkocsijával Nyíregyháza felől Tiszavasvári irányába. A 36-os kilométer szelvény közelében a gépjármű az útról egy kanyarban lecsúszott, és egy fának csapódva állt meg. A vezető a baleset során nem szenvedett sérülést - adta hírül a kelethir.hu.
2010. január 18. hétfő 16:00 -
Három autó csúszott árokba a jeges úton - fotó
Január 15-én a reggeli órákban egy Chevrolet Lacetti, mögötte pedig egy Toyota Carina típusú személygépkocsi haladt a 36-os főúton Nyíregyháza felől Tiszavasvári irányába. A reggeli pára ráfagyott az úttestre, mely így rendkívül síkossá vált. Mindkét gépjárműben 2-2 személy utazott. A gépjárművezetők nem a kialakult útviszonyoknak megfelelő sebességet választottak meg, és a két gépkocsi a 35-ös szelvény közelében az árokba csúszott - adta hírül a kelethir.hu. Az autómentő szolgálat szakemberei éppen megkezdték a sérült járművek mentését, amikor a szabolcsi megyeszékhely felől egy Mitsubishi Carisma személygépkocsi a kanyart elhagyva a mentést végzők közelében kicsúszott az útról, majd fejtetőre fordulva az árokban állt meg.
2010. január 18. hétfő 15:35 -
Bemutatkozott a Toyota új sportkocsijának koncepció változata
Tokióban debütált a Toyota FT-86 G Sports Concept, amely formájában valószínűleg már nem sokat változik a jövő évi sorozatgyártásig. A hátsókerékhajtású autó motorterében egy 2,0 literes, turbós boxermotort találunk, amelyhez hatfokozatú manuális váltó csatlakozik.
2010. január 18. hétfő 12:00 -
Bemutatkozott a Toyota új sportkocsijának koncepció változata
Tokióban debütált a Toyota FT-86 G Sports Concept, amely formájában valószínűleg már nem sokat változik a jövő évi sorozatgyártásig. A hátsókerékhajtású autó motorterében egy 2,0 literes, turbós boxermotort találunk, amelyhez hatfokozatú manuális váltó csatlakozik.
2010. január 18. hétfő 11:53 -
Duplájára növeli hibridautó gyártását a Toyota
Egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibridautó gyártást a következő évben - írta hétfőn a Nikkei című japán lap.
2010. január 18. hétfő 11:20 -
Megduplázza hibrid autó gyártását a Toyota
Egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibrid autó gyártást a következő évben.
2010. január 18. hétfő 10:33 -
Több hibridet gyárt a Toyota
Egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibridautó gyártást a következő évben - írta hétfőn a Nikkei című japán lap.
2010. január 18. hétfő 10:08 -
Megduplázza hibridautó gyártását a Toyota
Egymillió darabra, a tavalyi duplájára kívánja növelni a Toyota a hibridautó gyártást a következő évben - írta hétfőn a Nikkei című japán lap.
2010. január 18. hétfő 10:04 -
Toyota MR2 Sports Hybrid Concept
Habár az MR2 sorozat gyártása 2007-ben már Japánban is leállt, a Toyota mégis a kis kétülésesen mutatta be a közeljövőben gyártandó sportautójába tervezett technológiát a Tokiói Autószalonon. Az optikailag is mutatós koncepció a gyár tuning- és versenysportbéli partnere, a Gazoo segítségével született meg.
2010. január 17. vasárnap 15:13 -
Priusnál kisebb hibridet leplezett le a Toyota
A Toyota néhány éven belül évi 1 000 000-ra növelné eladott hibridjeinek számát, ám e mérföldkő eléréséhez új modellek kellenek. A hírek szerint a Toyota lefelé bővítené palettáját, az új kis hibridből pedig most ízelítőt is adtak Detroitban.
2010. január 13. szerda 12:23 -
Automatikusan leállnak a Toyoták
A gázpedál megrövidítése mellett új biztonsági rendszert is beépít hibás autóiba a Toyota.
2010. január 13. szerda 11:05 -
Itt a Toyota FT-CH hibrid tanulmányautó - kép Detroitból
A Toyota FT-CH hibrid tanulmányautója áll a kiállítási standon a detroiti Észak-Amerikai Nemzetközi Autószalon hétfői sajtónapján. A két héten át tartó járműipari seregszemlén 60 új modellt mutatnak be.
2010. január 12. kedd 17:10 -
Hibrid Toyota fiataloknak - videó
A Priusnál kisebb hibridautó-tanulmányát leplezte le a Detroiti Autószalonon a Toyota. A kifejezetten fiataloknak szánt autó a pletykák szerint hamarosan sorozatgyártásba kerül.
2010. január 12. kedd 14:30 -
Sportos hibrid a Toyotától
FT-CH néven bemutatta új kompakt hibridjét Detroitban a Toyota. Akár Prius kupé is lehet belőle.
2010. január 12. kedd 10:22 -
Csupaizom Toyota Prius és Honda Insight
Tommy Kaira a Toyota Priushoz és a Honda Insighthoz is tuningcsomagot készített.
2010. január 9. szombat 14:00 -
Fotó: lepukkant Toyota mellől dobálják a zsarukat
Feldühödött kopt keresztények kővel dobálnak rendőröket Kena városában, miután ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a karácsonyi éjféli miséről távozó kopt keresztény hívőkre és legalább hét embert megöltek a dél-egyiptomi Luxortól mintegy 60 km-re, Kena tartományban fekvő Nag-Hammádiban.
2010. január 8. péntek 15:20 -
Tommy Kaira Honda Insight Hybrid
A japán Tommy Kaira a Toyota Prius átiratát követően ismét egy hibrid üzemű autót fektetett kés alá. A gyárilag meglehetősen furcsa formával megáldott új Honda Insight-ból igyekeztek kihozni a maximumot  legalábbis optika szempontjából.
2010. január 7. csütörtök 09:35 -
Nem kötötte be magát a toyotás, átrepült az úton - fotó
A 811-es úton a Pátka felé tartó Toyota Starlet személyautó a lefagyott burkolaton megcsúszott, a vízelvezető árokba hajtott, átfordult a tetején, végül a kerekein állt meg. Az autóban két férfi ült, a sofőr nem kötötte be magát és kirepült a kocsiból, őt a Toyotával szemközti árokban találtak meg a tűzoltók. A két férfit a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. január 6. szerda 15:25 -
Olcsó Toyota kisautó Indiából
Az Új-Delhi Autószalonon a Toyota bemutatta a fejlődő piacoknak szánt Etiost. Szedán és ferdehátú is készült belőle.
2010. január 6. szerda 10:15 -
Érdekes kisautót készített a Honda
A Toyota mellett a Honda is bemutatta Új-Delhiben az olcsó piacokra szánt projectjét. Ez a koncepció még nem olyan végleges, mint az Etios, azonban sokkal esztétikusabb darab. A motortérben 1,2-es vagy 1,4-es négyhengeres benzines dolgozik majd.
2010. január 5. kedd 15:21 -
Bemutatkozott a Toyota új kisautója
Kétféle benzines és egy dízelmotor kerül majd az Etios orrába, amelynek gyártását már az idén megkezdik az indiai üzemben. Pontos adatok még nincsenek az autóról, egyelőre csak annyit tudhatunk, hogy az év végén már az első tulajdonosok közlekedhetnek vele India útjain.
2010. január 5. kedd 14:39 -
Bemutatkozott az olcsó Toyota
Bemutatta új kompakt autóját a Toyota. Az japán autógyár olcsó autója, az Etios elsőként Indiában kerül piacra, de aztán a világ számos pontján forgalmazzák majd.
2010. január 5. kedd 11:16 -
Kémfotókon a fapados Toyota
Az Új-Delhi Autószalon megnyitója előtt kémfotók bukkantak fel a fapados Toyotáról, az Etiosról.
2010. január 5. kedd 10:20 -
Videón a Toyota új kisautója, az Etios
Ízelítő videón láthatjuk a Toyota új kisautóját, amely a két nap múlva kezdődő Delhi Autószalonon debütál. A szedán a Yaris 1,2 és 1,4 literes benzines, valamint az 1,4 literes dízelmotorjával lesz majd kapható, és a tervek szerint Európában is lehet majd kapni.
2010. január 4. hétfő 12:15 -
Videón a Toyota olcsó autója
Holnap mutatják be Indiában a Toyota új modelljét. A japán autógyár a kisebb pénztárcájúak felé nyit az Etiosszal.
2010. január 4. hétfő 08:00 -
A Toyota hívta vissza a legtöbb hibás autót 2009-ben
2009 nem csupán a gazdasági válság éve volt, hanem az autóipar válsága is, ám nem a megszokott értelemben. Soha ennyi hibás autót még nem hívtak vissza az autógyártók. A Detroit Free Press adatai szerint 117 alkalommal 15,2 millió jármű tulajdonosát értesítették valamilyen hibáról. Közel dupla annyit, mint 2008-ban, amikor 8,6 millió autót hívtak vissza.
2010. január 1. péntek 13:00 -
Fejre állt a Yaris, elaluldt az astrás
Fejér megye területén az elmúlt 24 óra során két személyi sérüléses közlekedési baleset történt - adta hírül a megyei rendőrség.
2009. december 30. szerda 16:20 -
Fának ment a Suzuki, Toyota ütközött Chevrolet-vel
Kedden este Zalaegerszegen a Hegyalja úton közlekedett a Göcseji út irányából a Köztársaság út irányába egy Suzuki típusú személygépkocsival egy 19 éves fiatalember. Egy jobbkanyarban az autó megcsúszott, majd az útpadkára felhajtva a bal oldalával az út mellett lévő füves területen fának ütközött - adta hírül a police.hu.
2009. december 30. szerda 14:25 -
Tommy Kaira Toyota Prius 2010
Utoljára októberben adtunk hírt a japán Tommy Kaira által megvadított Toyota Priusról, mely a Tokyo Auto Salon közeledtével végre elérte végső állapotát. A korábbi grafikák mellett egy nagy vagonnyi kép is napvilágot látott, valamint immáron nem szűkölködünk infókban sem.
2009. december 29. kedd 23:24 -
Tovább csökkentik széndioxid-kibocsátásukat az autógyártók
Tovább folytatódik az autómárkák széndioxid-kibocsátás elleni küzdelme, amelyben idén a Toyota kapta a főszerepet. A japán márka mellett természetesen a konkurencia többi tagja is az egyre szigorodó előírásoknak próbál megfelelni, méghozzá minél előkelőbb helyezéssel.
2009. december 28. hétfő 15:31 -
A Stefan GP tulajdonosa ismét a Toyotánál járt
Tovább dolgozik Forma-1-es projektjén Zoran Stefanovic, a Stefan GP tulajdonosa és csapatfőnöke. A szerb üzletember látogatást tett a Toyota kölni központjában, hogy véglegesítsék 2010-es autó terveinek megvásárlásáról szóló üzlet részleteit.
2009. december 25. péntek 15:20 -
Autóbuzik karácsonya
Üdvözlet a lázgörbe túloldaláról! Hogy ma se maradjanak autós történetek nélkül, egy vödör tea és egy slajm-hegy közül kikukkantva írok a kedves olvasónak. Péter fiam alig beszél még, de az autómárkákat már tudja. Az első szó, amit kimondott, a Renault volt, bár akkor még Nönónak hívta. Aztán jött a Honda, amit Dúdának hívott, végül a Toyota, ami sokáig Tojó volt, egy ideje Totoja. Nincs olyan bevásárlóközpontba menés, hogy ne kellene precízen soronként végigjárni a parkolót, és ne ismerne fel minden márkát, egyes speciális esetekben a típust is. Ha az anyja esetleg összekever egy Hyundai I30-cat egy Kia Ceeddel, a gyerek kijavítja. Mondatokat még nem nagyon mond. Péter cafrangosra szakítja az Álomautók 1001 fotón című könyvet, ebből tanulja az autókat Van egy könyvünk, Álomautók 1001 fotón a címe, Alexandra kiadvány, olcsó volt, megvettem, de nem is ez a lényeg, hanem minden reggel és este fél órát lapozgatjuk, és soroljuk a kocsineveket. Nem túl jó könyv, tele van tárgyi tévedéssel, a Triumph képalá egy MG-hez tartozik, szóval nem egy gyűjteménybe való darab, de a célnak
2009. december 25. péntek 14:27 -
Gyűlöletkomment, best of 2009
Gyűlölet szempontjából egész erősen indult az év blogunkon, hiszen mindössze január 22.-ig kellett várnunk és már meg is jelentek az első fecskék. Árpáddal a szokott helyen fotóztunk Újpesten, mikor egy bősz, egyenruhás matróna támadott le minket lényegében egy sínre szerelt trafó miatt. A feljelentésből természetesen semmi nem lett, de az olvasó ettől függetlenül megtalálta a módját, hogy a 330xD-tesztet minősítse: 2009.01.22. 23:41 Érdekes Azt a köcsög nyáladzást amit ez az István produkált ebbe a tesztre...mint egy dedós aki megkapta a kedvenc kiskocsiját, csak nagyba..szánalmas. Komolyan rossz olvasni, ezt NE Csináld , nee meg mit művelsz..Agyvérzés komolyan, hány éves ez a tag?Vagy agyilag nincs teljesen rendben?kész...Vajon mit csinálna ez egy M3asban?Még be se ülne már fröccsenne a ge*i a km órára...beteg :/ Nem sokkal később készült el Papp Tibi mára már legendás, fehér furgonos publija. Tiborunk nem is tudta, micsoda szubkultúrális darázsfészket vert le a tornácról, hiszen a furgonosok minden fronton masszív támadást indítottak. Lelkünk mélyén már szinte vártuk, mikor állít be valamelyik vérben forgó szemű, rutinos és KRESZ-tisztelő Ducatós egy megtermett csődörrel, de hiába. Tibor azóta is jól alszik, az utakon a helyzet pedig semmit nem változott. 2009.01.29. 22:57 DízelBoy Akárhogy is nézem, ez a cikk semmire másra nem megy ki, csak a gyűlöletkeltésre. Nem tudom miért kell most a furgonosokat baszogatni. Most ez lesz a divat? Van hogy a szuszkások, bmwsek, nagyanyák, most meg a furgonosok? Egy átlagos "furgonos" szerintem egy hónap alatt többet vezet, mint sokan mások egy év alatt. Ezzel arányosan kicsit nagyobb is a rutinjuk, mint azoknak a majmoknak, akiknek van idejük ilyen szar topikoc megalkotására, mert fosnak. Szopjál lovat kedves Papptibi!!! Bizony, nehéz a dolga az öregautó-buherátornak, bármennyire is sikerült filozófiáját megértetnie az olvasókkal, azért mindig akadnak olyanok, akik egyszerűen nem hajlandók elfogadni szegény Csikóst és a patina iránt érzett mérhetetlen szerelmét. 123-as kombi Mercedesének történetét azóta is folyamatosan írja, az Erának nevezett batár a mai napig megvan, túl az ötszázezredik kilométerén még most is dünnyögve falja az utat. Csikós pedig boldog, bármennyire is bántja őt az emberi értetlenség ily magas foka. 2009.02.26. 11:14 pado Én egy dolgot nem értek!Azt ,hogy magukat rohadt okosnak gondoló és autós újságírónak mondó emberek, mi a francnak vesznek ilyen romokat!? Nekik nincs családjuk,hogy az idejük nagy részét ilyen fosokkal töltik? Tőlünk nyugatabbra fekvő országokban az ilyen majmot körberöhögik főleg, ha még arra is vetemedik,hogy a baromságát közkincsé teszi! Ráadásul az autó belseje olyan hogyismondjam Bangós,Győzikés érzést kelt bennem.Nem baj nem nekem kell benne ülni! Ilyen lószőrös vagy pálmaháncsos ülésnek mondott szarokat a tűzre kell vetni.Az autóval együtt!!! Na, újfent egy Csikósnak címzett, kedves hangvitelű komment, melyből megtudjuk, hogy Pege Aladárunk nem több egyszerű gyilkosnál, aki szándékosan teszi kockára családja életét. Már a feltételezés is abszurd, bár tudjuk, hogy Csiknak vannak rejtett perverziói, azért ott még nem tart, hogy pincét betonozzon a gyerekeknek, vagy netalántán az életükkel játsszon. Sokat sejtető X nevű olvasónk azonban máshogy látja. 2009.03.23. 13:38 x Még valami... 1 ócska Pandába raknád életed értelmeik a gyerekeidet mert "apu" hobbizik mert 1 fasz! majd a feleséged ülteted bele,aki azzal van elfoglalva hogyan ne fulladjon le a szaroddal, nem ám a forgalommal,Te maga vagy a közúti veszélyeztetés szándékosan elkövetet fogalma ! ráadásul még le is írjátok,ha lenne 1 baleset rögtön bizonyíték is van ellened- zseni vagy ! TE OSZTOD itt az észt ! Tehát nem jobb egy biztonságos újszerű kocsi amiben nagyobb biztonságban utazik a család, mi? Ami nem fullad le állandóan, amiben van légzsák,gyerekülés bekötés, merev kaszni,stb.? hogy lehet szakújságíró ilyen fasz? és mi a havi törlesztője 1 ilyen használt kocsinak? 2005 új Swift nálam 1,1M Ft a havi törlrsztő kb. 25e Ft sztem a roncsra is költesz havonta 10-15e min. de amikor a gyerekek hulláját kaparod össze esetle,gondolj arra amit írtam, és te adsz tanácsot másoknak,hogy az ő gyerekeik is meghaljanak!!!!!!!!!!!!! TE GYILKOS vagy nem más !!!! Régi, jó barátom, a Puruttya egyik ékköve, partyface1973 ekkor ütötte meg először az elfogadható gyűlölet szintjét. A Jaj, kifújták az orrom c. rovat kommentjében, több tíz éves újságírói pályafutásának egyik ékkövét prezentálta, meglehetősen zaklatott állapotban, hiszen ideje sem maradt a rikító pirossal aláhúzott szavak javítására. 2009.04.08. 00:15 partyface1973 omm, te olyan szánalmas, ostoba, szerencsétlen f*sz vagy :( mostmar tényleg csak kínból olvasom ezt a szemetet, de ez még afelett is megterhelte a gyomrom. Hogy lehet ilyen undorító, flame-keltő, szarszemét szar szemetet felrakni erre a blogra? visszasírom azt azt ostoba péter faszt, vagy hogy hívták, fogalmam nincs.szégyeld magad, szánalmas vagy. én nem húzok se ide, se oda, mert egészen konkrétan lesz*rom, de több tí éves újságírói pályafutásom során ilyen ipari, divat-figyelemfelkeltő, alsóbbrendű szeméttel még nem találkoztam. Leszerepeltél és a szakma ég miattad. Könyörgöm, inkább takarodj vissza traktort szerelni, vagy ilyemsi.. :( Vagy menj politikai pályára, stb. Maradjunk nálam, én lennék blogunk gazdája, ezért aztán kijut nekem a jóból. Egyik posztomban felvetettem a kérdést, hogy a Land Shark hangzatos névvel illetett, 2500 lóerős, hátsókerekes szupersport-autó vajon mennyivel színesíti az autómodellek palettáját? Lényegében semmivel, hiszen egy ilyen ultrabrutálisan feltöltött V8-as leginkább a Top Fuel-kategóriába való, ennek megfelelő élettartammal és kezelhetetlenséggel. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a Legerősebb, Közúti Forgalomba Helyezett Személyautó-vándorkupa Amerikába került. Hurrá! Sander szerint szimplán csak irigy vagyok. 2009.05.12. 22:01 sander istenem... megint ez a ommm geci... :D zsigát a segge alá, jol megy ahhoz a fajparaszt dumájához. annyira ki*aszottull egy szar jellem vagy hogy nem igaz. neked nincs olyan,...másnak se legyen. neked felesleges, akkor az télleg az. számodra hülyeség,... akkor egy világ"szenzáció" is az. :D vicc vagy, egy nagyon rossz vicc. Lajosbácsi élete legszebb hozzászólását produkálta a posztban, melyben beszámoltunk arról, hogy mesteri vágónk, Robertó, végre megvette ellopott Honda CR-V-je helyett az egyliteres Swiftet. Kedves kommentelőnk pár sorában sikerrel adott áttekintést az ország történelmének egy olyan, sötét korszakáról, melyben tényleg csak a gerinc és szem nélküli, külsőtüdős, nyálkás barlangi gőték voltak képesek tájékozódni és megélni. Tán a mai napig is feszíti a kérdés, de mi segítünk neki. Hogy miből fizette Robertó autója lízingrészleteit? Csiribí... abból a pénzből, amit munkájáért kapott, bizony, Lajosbácsi, ebben a mai világban már csak így van. A szemét kapitalisták a munkáért pénzzel fizetnek. 2009.06.12. 15:27 Lajosbácsi Kezdem unni ezt a Robertó sztorit, most itt sajnáltatja magát, hogy csak Suzukit tudott venni 350e-ért. Egyáltalán egy videós mi a bánatból szed össze annyit, hogy Honda CRV-t vegyen ? Komolyan mondom, hogy olyan emberek mászkálnak irdatlan drága autókkal, akikrő el sem hinném, ha nem látom. Kíváncsi lennék az APEH véleményére, hogy a Robertónak van-e annyi adózott jövedelme, ami alátámaszt egy CRV-T? Ha ezt tisztáztuk, akkor sírhatunk tovább azon, hogy szegénynek csak egy suzuki jutott. Gyújtést ne rendezzünk ??? Ügyvezetőnk keresztrefeszítésének egyik kulcsfázisa volt a Forester-gate. Sajna a sors úgy hozta, hogy Tibby bebukta a Subarut. Mondjuk vigasztalhatta a tudat, hogy rengeteg új barátot szerzett ezzel magának. Sőt, voltak olyanok, akik képesek lettek volna az impresszumban szereplő címen is meglátogatni őt, Ubul nyereménye egy kitiltás volt. 2009.07.08. 15:21 UltimateUbul Jahh és a szerkesztőség címét tudom, szvsz ne gyere ki sötétedés után ha mégis akkor a seggedben legyen a szemed, és nem ettem birkózószart, puszta szórakozásból szoktam a vascsövet más pofáján kipróbálni, de mióta nincs gárda ritkábban tehetem, höhö, hülye segg... A különálló ZK megszüntetése rengeteg olvasónkban megkondította a vészharangot, de a legkomplexebb, teret, időt és cselekményt mesterien átkaroló kommentet Önjáró Talajgyalu olvasónk küldte. 2009.07.17. 15:29 Önjáró Talajgyalu Elmennek ezek a budos, avos, mocskos, kommunista, kochengeres, buval baszott, rezfaszu haromlabu kecskevel randizo, lofeju, lanctalpas, tragyanyalo retkes geci kurva anyjukba. Ez a velemenyem. Es akkor meg finom voltam es noies. Új szerkesztőségi rendszerre való átállásunk korántsem volt egyszerű, ezért Tibby megkérte olvasóinkat, hogy amolyan bétateszterként jelezzék az alkalmasint felmerülő hibákat. Szinte mindenki segített, aki megértette, ő nem akarta. 2009.07.25. 23:31 300SD Bende!Bazd meg az... SD-ben bennakadt a szó, de végül csak folytatta: 2009.07.25. 23:34 300SD Ja,meg elfelejtettem,ha Csikós nem volna,te már régen éhen haltál vóna! Szemét g... Persze addigra Csikós is kapott a képébe egy motorteszt kapcsán, ide már népies motívumok is bekeveredtek, például az ekehasználat. 2009.07.08. 13:44 Honda CBF 125 Ezúton szeretnék gratulálni a pöcs tartalmú, rendkívűl jó ütemben elkapott címhez. Ha faszok vagytok ahhoz, hogy újságíróhoz méltóan viselkedjetek, hasznosabb lenne ha klavíatúra helyett a lapát nyelét markolásznátok. Ha tahó stílusra vágyok, beugrok a restibe, de semmi esetre sem vagyok hajlandó a napi hírek között arról olvasni, hogy az aktuális debil cikkírótok egy eke. Valamivel később Tibby megint ráfázott, hiszen a világ egyik legmegbízhatóbb típusaként ismert Toyota Camryjéhez kellett hozzányúlnia és - micsoda bűn - kicserélni rajta ezt-azt. Ha mindez nem lenne elég, még le meri írni, hogy a kutya nem áll meg manapság Budapesten egy kisgyermekes anyukának, ha lerobbant autója mellett ácsorog. Ugye, mennyire felháborító?! Vegyük észre a finom, andalító indítást, melyet igazi heavy metal követ. 2009.08.14. 09:29 US 99.5 Bende Tibor: Elnezest, hogy a lelkedbe taposok, de Te egy igazi szarhazi vagy Bende! Nem segit a vilag, pedig azt varnad? Nem kellett volna szart venni. Tudod te, hogy mi az a Toyota Camry? Amerikaban a legalja. Oreg bacsik, meg 17-18 eves fiatalok jarnak vele, amugy egy tomeg auto, nem-nem, nem ugy mint a VW, annal rosszabb. Tudod? Isten nem ver bottal. Japant vettel, hat megerdemled. Nem allt meg senki sem, megsugom neked, mashol sem szokas, amerikaban, aki stoppol az gyanus. Ezert senki sem all meg. Kaptal gulyast nem? Akkor kit erdekel, hogy sotlan volt? Jo volt nem, akkor minek fikazod? Sozni mindig lehet, ha meg tulsoztak, akkor mar nem lehet javitani rajta. Halatlan, budos pesti vagy! Ekkora arccal ne is varj semmi jot! Messze van Magyarorszag a Nyugattol, nagyon messze! Dév88 (a számból inkább születésének évére tippelünk, mintsem valami másra) szintén a Szar ma a Totalcar, ezért nem olvasom, de azért csak kommentelek - mozgalom egyik oszlopos tagja kicsit sem fogékony a művészfilmek iránt, tán ezért is adott véleményének hangot, mesteri módon belekeverve a Vanishing Point-ról szóló posztba Csikós Pandáját is. 2009.08.23. 13:42 Dév88 Hát ez nagyon szar film...és megint a régi amcsi szarok...kicsit unalmas már..mint ahogy az egész totalcar...csak a csikós gyökér ömlengési vannak meg a rottyant szar pandájáról meg még ratyibb merciéről van szó... Ismét egyik rajongóm, rövid és tömör mondanivalójával. Élőben izgalmasabb lenne. 2009.09.05. 14:59 a nyugalom megzavarására alkalmas Kedves omm! Gratulálok a stílusodhoz, te anyád segglukán kitolt szájbakúrt szardarab. Külső munkatársainkat eddig mellőzték a kommentelők, szeptemberben azonban végre megtört a jég, Koncz Jani egy igazi, agyafúrt, Dávidos-villantást kapott. 2009.09.10. 21:07 davidson @Koncz_János: balfaszgeci Bár Winkler egyértelműen gyűlöletlevelekre gyúrt, azért őt is megtalálták. Igaz, nem spilázta túl vörös luftballon nevű kommentelőnk. Ez itt a kétéltű busz posztjából való. 2009.09.22. 15:27 redballon a busz jó, a winkler pedig egy faszkalap. de ez utobbit eddig is tudtam... Költői művésznevű olvasónk ismét a szerkesztőség kopaszát, Csikóst találta meg és azonnal masszívan le is támadta. Hiszen hazudik! Nem nézi rendszeresen a Top Geart? Hazudik! Buta az autókhoz és tudatlan. Minden bizonnyal így van, kedves olvasó, pontosan... :) Egyébként az autó egy Alfa 164, nehéz nem észrevenni. És most? 2009.10.18. 02:37 nazi Csikós úr. Az egy Alfa155. Ön mar megint összefüggéstelenül hazudik. E mellet valószínű, hogy nem nézi rendszeresen a műsort, és még az autókhoz is elég buta, illetve tudatlan. Ó, egy klasszikus. Tán ebben az évben érdemeltem ki legtöbbször a tót és a szar szlovák valamint hazaáruló jelzőket. Érdekes, Szlovákiában évek hosszú során nem vágták ennyiszer fejemhez magyarságomat. Itt azonban kapom az áldást. Már készül az Én családfám-poszt. Ja, és tanuljak meg beszélni magyarul, ez a másik kedvencem. 2009.11.04. 09:08 MySQL Rántotthús-matricázz ott ahonnan jöttél, te szlovák szar. Szarok vagytok, szarok vagytok és a szar között is szarok vagytok. Papp Tibi beszólt Clarksonnak, millesei pedig elmagyarázta a mágnest. Korrupciótól a répadarabbal teli szarig, tessék csak tessék, mindenki megtalálja a magának valót! A Köztudomású, hogy a forgalmazók tejelnek a cikekkért - mondaton egy emberként nevettünk fel mi és a forgalmazók is. Minden bizonnyal így van, ezért is volt mindig is felhőtlen a viszonyunk velük. 2009.11.04. 17:00 millesei Kurvára unom, hogy mostanában az egész index arról szól, hogy mostaztán leszámolunk a trollokkal. Ökörpalánták! Hát nem ti szartátok a spanyolviaszt baszki! A fő probléma veletek az, hogy már rég nem vagytok hitelesek. Köztudomású, hogy a forgalmazók tejelnek a cikkekért, ha jókat írtok. Ti meg elkurvultatok, és most csodálkoztok, hogy baszogatnak titeket. A másik, hogy a színvonal a béka segge alatt van. Egyedül a Csikós tud írni, bár neki inkább könyvet kéne sztem, de mindegy. A tótzoli meg nem is tudja, mi az hogy stílus, a mondatai össze-vissza kanyarognak néha. Nálatok bárki lehet már újságíró? A palikot nem akarjátok beszervezni? Neked is volt egyszer-kétszer értelmezhetetlen megnyilvánulásod, és biztos vagyok benne, hogy autó témában soha nem kérném ki a véleményedet. A winkli régen élvezhetőbb volt, mostanában olyan kis hisztis picsa lett, lehet, hogy sokat mondogatta magáról, hogy tévés majom, tévés majom, aztán végül az lett. A bende vajon ki? Több élet van zámbódzsimiben, mint az ő írásaiban. Egyszerűen szarok vagytok. Lehet rajta hőbörögni, meg persze, az én kurva anyámat, de egyedül azért jön össze a napi letöltésszám, mert még így sincs jobb nálatok. Ezt értsd úgy, hogy a szardarabban ti vagytok a répakocka - de attól még ti is szarok vagytok. Az egyetlen totalcaros, aki Clarksonhoz mérhető az karotta. Bár ő is neki bírt menni a bicikliseknek (ez is milyen már, némi falme-ért, és plusz kattintásért képesek vagytok összeugrasztani ti is az országot, ahelyett, hogy tennétek érte, hogy jobban megférjen egymás mellett több közlekedési forma, áhh...), meg eléggé majom volt már ő is a vége felé (kigyúrt motoros - ilyen fejjel, muhaha), de ezerszer inkább ő, mint bármelyikőtök. Mondom, a Csikós kivétel. Egyébként az egész totalcaros színvonalat semmi sem jellemzi jobban, mint ez a cikk. Az egyik Ferrari Hiéna posztra érkezett egy a gyöngyszem. A feladat az volt, hogy hajnali háromkor vagy ez idő után fotózza le magát az olvasó egy Shell-kút előtt. Voltak, akik brahiból megcsinálták. Minden elismerésünk nekik. Akadtak olyanok, akik nem, de azért leírták. 2009.11.14. 09:24 anyáddemizsonnal winkler, + az anyád picsáját amiből kiestél annakidején, ennyire nem unatkozhatsz baz+! mit szólsz ahhoz, hogy mi meg tapsolni fogunk ha olyan ügyes vagy ha egymás után mind az 5-öt disznózsírral lekezelve feldugod magadnak. Utána meg meg is tarthatod. mi meg szépen elhúzunk tankolni aztán ha kell viszünk egy ilyet is, úgyis kibaszott sokat zabál a tragacs... Úgy látszik, Bende Tibby sátáni vigyora nem múlt el hatás nélkül, Viktort azóta is bármikor megállítják az utcán és nekiszegezik a kérdést: Kettes van? Jól ismert olvasónk újfent kommentel, üzen, és finoman átköt előző mondanivalójára... 2009.11.15. 11:03 anyáddemizsonnal Ez a faszfej bende még mindig hülye mint a segg, de elhúzhatna a jóanyjába akiből kiesett annakidején. Azután a subarus szopássorozat után, meg amekkorát bizonyított a toyotával a kocsikhoz való segghülyeségből én elhúznék ettől a pusztulat magazintól a rákba, nemhogy még egy néha autókkal is foglalkozó szennylapot dirigáljak. Vikibá meg ha ember lett volna a talpán, mikor észreveszi az önelégült bárgyú pofáját maga mögött, baszta volna úgy képen visszakézből a gumisvassal hogy derékszögbe hajlik a hülye feje. Nemám hogy egy ilyen porbafingó csináljon már röhejt belőled... Szánalom az egész faszikáim, szánalom. Apropó, winkler milyen lázas igyekezettel törölte ki a beköpésemet a szarkupac hiénás posztjából, azért voltak akik vették a lapot a szerkesztőségből? Véletlen nem tűnt el a marhája egy tégely vazelinnel meg 5 játékkocsival a kezében a szolgálati retyó irányában? XDD Csikós privát véleményt ír, dtomika pedig nem érti, mi is az, ezért a biztonság kedvéért gyorsan el is küldi a szakmai analfabéta Csikot... 2009.11.25. 11:40 dtomika Méla undor fog el amikor látom, hogy ismét autós cikket írt. Szakmai analfabétizmussal próbál értékítéletet mondani az általa nem kedvelt autókról.Javasolnám, hogy ha mindenáron újságírással akar foglalkozni keressen valamilyen más témakört. Katit befogtuk egy kis munkára, ugyan, írja már meg Marutija történetét és kérjen tanácsot az olvasóktól, vajon mit ajánlanak neki. Nos, ajánlat akadt bőven, autós is, de a naiv, női sofőr gondolkodásmódja sokaknak emészthetetlennek bizonyult. 2009.11.27. 14:26 McK Egyenesen szörnyű, és pontos leképezése a nagy magyar valóságnak. A hölgy rettenetesen jó fej. Vagy inkább annak érzi magát, amint cukin közli, hogy a bontóérett szarjával évekig elment még mindenfelé, amíg csak gurult. Igen, pontosan ilyen balkán vagyunk. Igen, az ilyen mondja, hogy a kereskedésekben szarok vannak, bezzeg a magánszemélynél, aki összezárja az akkut, mert fémet rak rá, aki nem tudja, mi az alapjárat, aki olyan állapotú autóval jár, amire egyetlen szervízben többet kell költeni, mint amit érne hibátlanul, mert minden szar rajta. Lukas tankkal jár, amiből folyik, majd kifogy a nafta, és ő hörög, hogy senki nem állt meg neki segíteni. Villamos széket az ilyennek, nem autót!!!! Kétszázért 98-ast..azt..hány éves vagy te királylány? És még hiszel a mesékben?! Szörnyű, igazi celeb írás, amikor valaki büszke arra, mennyire felelőtlen, ráadásul teljességel hülye a témához. Meg vagyok döbenve. Ez a mélypont a totalcaron. A hölgy, javaslom a következő cikkét írja a nyombélfekély műtéti eljárásairól, ugyanilyen stílusban csacsogva, hogy kicsit bemetszettem a vajaskésemmel, majd téptem egy cérnát a bugyim széléből, és a spirálfüzet széléből tört drótdarabbal összeférceltem. Maga a tömény igénytelenség. Gusztustalan. A közlekedés nem cuki, meg jópofa, mert ha ezzel a szarral nekem jött volna az autó állapota miatt, nem úszta volna meg egy betétlappal. Ennyi. Volt jóval több is, de az egyszavas kommenteket eleve kizártuk, az túl snassz, a többiből pedig válogattunk, ezek azok itt fent. Szép év volt, sok visszatérő vendég, igazi Gyűlölet-kör, de ne aggódjanak, jövőre is lesz min fröcsögni, lesz kit elküldeni bárhová. ne adják fel, hiszen gyűlöletükből is erőt merítünk.Gyűlöletleveleiket itt olvashatják.
2009. december 24. csütörtök 09:59 -
Milyen autókat vettek az amerikaiak 2009-ben? - toplista
Tavaly elbukta a versengést, idén viszont Amerika legnépszerűbb járműve lett a Toyota Camry
2009. december 24. csütörtök 09:00 -
F1: A szerb csapat még nem adta fel
A szerb Stefan GP nem adja fel, a projekt atyja, Zoran Stefanovic a múlt héten az általa megvásárolni kívánt volt Toyota-csapat központjában járt.
2009. december 23. szerda 15:30 -
A Toyota kitúrná a japán piacról a Volkswagent

2009. december 23. szerda 10:54 -
A Stefan GP vezér a Toyota gyárban járt
A Stefan Grand Prix vezetője, Zoran Stefanovic a múlt héten látogatást tett a Toyota által használt kölni bázison, ahol tovább folytatta a tárgyalásokat az illetékesekkel, ugyanis minden vágya, hogy már jövőre bemutatkozzon a Forma-1-ben.
2009. december 22. kedd 20:45 -
Fölösleges az F-1 aerodinamikája, véli Richards
A Toyota és a BMW azért fordíthatott hátat az F-1-nek, mert a benne használt technológia használhatatlan az autógyárak számára - véli David Richards, aki a Prodrive élén évek óta hiába próbál belépni a bajnokságba. A legfőbb pénzkidobás szerinte az aerodinamika.
2009. december 22. kedd 13:44 -
Nem lesz Prius-konkurense a GM-nek
Meggondolta magát a General Motors, korábbi terveivel ellentétben nem készít Toyota Prius-riválist.
2009. december 22. kedd 11:14 -
A Toyotától szerezne hibrid technológiát a Mazda
Összefogásra készül a Toyota és a Mazda, utóbbi japán versenytársától licenszelné fejlett hibrid technológiáját.
2009. december 21. hétfő 10:03 -
Legrosszabb esetben jövőre egész évben tesztelne a Stefan GP
Továbbra sem adja fel a Forma-1-be kerülés reményét a szerbiai székhelyű Stefan GP csapata. Noha a 2010-es mezőnynek vélhetően nem lesznek tagjai, 2011-ben mindenképp szeretnének a rajtrácson lenni, ennek érdekében a következő évet teszteléssel töltenék. Sajtóértesülések szerint a csapat megvásárolná a sorozatból távozó Toyota 2010-es autójának terveit, és egy korábbi McLaren-alkalmazott irányításával végeznék a felkészülést.
2009. december 19. szombat 12:42 -
Bekamerázták a legendát - Toyota Land Cruiser 150 menetpróba
Durung megjelenés, rosszabb kilátás, rengeteg kamera és egy visszafogott motor. Az új Land Cruiser ismét közelebb lépett a prémium SUV-khez, de sosem akar az lenni. Megszületett egy olyan autó, amely gyakorlatlan vezetővel is boldogul nehéz terepen, mégsem akarja ezt senki kipróbálni vele.
2009. december 19. szombat 10:01 -
2010-ben érkezik az Aston Martin luxustörpéje - fotók
Várhatóan 2010-ben mutatkozik be az Aston Martin Toyota IQ-alapokra épülő luxustörpéje, a Cygnet. A környezetkímélő, üzemanyag-takarékos kisautó a patinás brit márka járgányainak minden stílusjegyét magán viseli: a hűtőrács a
2009. december 19. szombat 08:06 -
Toyota Land Cruiser Prado teszt: luxusterepes
Több mint fél évszázadra visszanyúló történetével, páratlanul jó terepképességeivel és tartósságával a Land Cruiser megbízhatóságának hírneve sziklaszilárd. Hóban, jégben - ott ahol a madár is őzekkel jár
2009. december 18. péntek 17:35 -
F1: Ha nem versenyezhet, tesztelni fog jövőre a Stefan GP
A jövő héten hivatalosan is bejelenthetik, hogy a Stefan GP folytatja a Toyota F-1-es programját, csakhogy a mezőny a szerb istálló nélkül is teljes. Ha január közepéig sem kapnak indulási jogot, teszteléssel töltenek majd egy évet - akárcsak anno a Toyota.
2009. december 18. péntek 15:31 -
Aston Martin lett a Toyota iQ-ból
Megmutatta az első fotókat luxusminijéről az Aston Martin, az autó alapjait a Toyota iQ adja. Úgy gondolja a brit márka, hogy az iQ már önmagában is olyan kiváló minőségű, jól összerakott modell, hogy méltó az Aston Martin-logó viselésére.
2009. december 18. péntek 13:30 -
Jövőre mutatkozik be az Aston Martin Cygnet
Fél évvel az első, készülőben lévő modellről készült képek után az Aston Martin nyilvánosságra városi minijének hivatalos képeit. A Toyota iQ alapjaira épülő modellt a brit márka tervezői felruházták az Aston Martinra jellemző formajegyekkel, és a beltérben is prémium anyagokat használnak.
2009. december 17. csütörtök 14:35 -
F1: Kamui Kobayashi a Saubernél versenyez 2010-ben
Miután az év utolsó két versenyén, Timo Glockot helyettesítve mindenkire mély benyomást tett, Kamui Kobayashi a Toyota távozása ellenére is maradhat az F-1-ben, a Sauber ugyanis szerződést kötött vele.
2009. december 17. csütörtök 11:03 -
Kobayashi aláírt a Sauberhez
Bennfentes források szerint Kamui Kobayashi, az F1-ből kivonult Toyota neveltje lesz a Sauber istálló egyik versenyzője 2010-ben. A japán csapattársa nagy valószínűség szerint a Mercedes-volánról lemaradó Nick Heidfeld lesz.
2009. december 16. szerda 13:36 -
Stúdiófotókon az Aston Martin minije
Hivatalos fotókat közölt az Autocar az Aston Martin Toyota iQ-ra épülő minijéről, a Cygnetről.
2009. december 16. szerda 11:00 -
Kobajasi állítólag már aláírt a Sauberhez
A 2009-es évadban mindössze kétszer állt rajthoz, mégis jó eséllyel pályázna az idény felfedezettje címre. A Toyota tesztpilótája, majd versenyzője, Kobajasi Kamui remek teljesítménnyel rukkolt elő az utolsó versenyeken, és egyes hírek szerint ennek köszönhetően jövőre is biztos helye lesz a Forma-1-es mezőnyben.
2009. december 16. szerda 09:45 -
Utakon a konnektoros Prius
Hivatalosan is beindult Japánban a Frankfurti Autószalonon bemutatott konnektoros Toyota Prius közúti tesztelése, hogy a cég megtudja, érdemes-e nagyobb számban gyártani az autót.
2009. december 16. szerda 09:31 -
Japán játékszer - Toyota Yaris T-Sport (2003) használtautó teszt
Egy kedves olvasói felajánlásnak eleget téve, kipróbáltunk egy 2003-as évjáratú Toyota Yaris T-Sportot. Mivel eddig még nem volt dolgunk sportos Yaris modellel, ezért kaptunk az alkalmon, és megnéztük mit tud a T-sport. Utólag is köszönjük a felajánlást.
2009. december 16. szerda 09:26 -
Toyota Prius teszt: egy normális miniszter ezzel járna
A Toyota Prius III-ban (harmadik generációs) minden a fogyasztásról szól, kis zöld autókat gyűjtünk a kijelzőn, ha megtakarítunk 30 Wattot óránként, lassításkor leáll a motor, töltődik az akksi, villanyüzemben nincs kibocsátás - őrület, mekkora a felhajtás a szén-dioxid körül. Ám, a Priusra mégsem úgy fogok emlékezni, mint minden idők legtakarékosabb autójára, hanem mint minden idők legmodernebb autójára. A high-tech és a varázslás hétköznapi megtestesülésére.
2009. december 15. kedd 18:25 -
Gyári képeken a Toyota új hibrid koncepciója

2009. december 15. kedd 12:00 -
Luyuslakosztály a dagonyában - Toyota Land Cruiser Prado 150 bemutató
Hazánkba is megérkezett a Toyota legendás terepjárójának legújabb generációja. A 150-es kódjelű modell továbbra is az egyik legjobb terepjáró, miközben beltere a luxus-szedánokat idézi, a benne található elektronikai arzenált pedig talán még a 7-es BMW is megirigyelné. Az autót a lehető legjobb környezetben, egy off-road parkban próbáltuk ki.
2009. december 15. kedd 09:40 -
Mini hibridet mutat be a Toyota
Új hibrid tanulmányt mutat be a Toyota a Detroiti Autószalonon, a japánok előzetes fotókat tettek közzé az újdonságról.
2009. december 15. kedd 08:54 -
Mosley: A FOTA bajnoksága életképtelen lett volna
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) korábbi elnökének, Max Mosley-nak az a véleménye, hogy az F1-es csapatok szövetsége (FOTA) nem tudta volna létrehozni saját bajnokságát, de abban is biztos, hogy jómaga képes lett volna megakadályozni a BMW és a Toyota kilépését.
2009. december 14. hétfő 16:25 -
Olcsó autót mutat be a Toyota
Jövőre mutatja be saját olcsó autóját a Toyota. Ez persze legföljebb a japán autógyár mércéjével lesz olcsó a Tata Nanóhoz nem mérhető.
2009. december 14. hétfő 13:40 -
Mosley: Az F-1-ben tarthattam volna az autógyárakat
Max Mosley úgy érzi, egyetlen jelentős hibája az FIA elnök székében az volt, hogy az év elején nem érvelt határozottabban a költségvetési plafon mellett. Ha így tesz, véleménye szerint a BMW és a Toyota nem vonult volna ki a Forma-1-ből.
2009. december 14. hétfő 13:38 -
Kifogyott az üzemanyag a Toyota Yarisból, mégis ellopták
Egy sárga Toyota Yarist keres a Bács-Kiskun megyei rendőrség, az autót az 5501-es útról lopták el
2009. december 14. hétfő 09:10 -
Új! Toyota márkakereskedő és szerviz (Törökország)
Toyota márkakereskedő és szerviz (64) Ország: Törökország Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2009-12-13 09:27:22
2009. december 13. vasárnap 09:27 -
Frissítés! Toyota márkakereskedő és szerviz (Montenegró)
Toyota márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Montenegró Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2009-12-11 21:32:13
2009. december 11. péntek 21:32 -
Mikor az autód mondja, hogy túl sokat ittál
A Toyota Motor bejelentette, hogy olyan részegség-ellenes autó kiegészítőn dolgozik, amely meggátolná az indítást, ha túl sok alkoholt érzékel a sofőrben.
2009. december 11. péntek 15:01 -
Fapados autót mutat be a Toyota
Új tanulmányautót mutat be a januári Új-Delhi Autószalonon a Toyota, a szériaváltozat a legolcsóbb típusuk lesz.
2009. december 11. péntek 09:56 -
Sutil a top10-ben kezdené a 2010-es szezont a Force Indiával
Az elmúlt hetekben-hónapokban Adrian Sutil neve gyakran szóba került például a Renault, a McLaren vagy éppen a Toyota kapcsán is, ám a német pilóta végül úgy döntött, a Force Indiánál folytatja Forma-1-es pályafutását. Mint mondja, elsősorban a stabilitás és a csapatban rejlő potenciál miatt határozott így.
2009. december 9. szerda 18:10 -
Buemi nagycsapathoz vágyik, de még jó neki a Toro Rosso is
Sébastien Buemi intenzív tárgyalásokat folytatott a Toyota Forma-1-es csapatával, még mielőtt a japánok kivonultak volna a sorozatból. A svájci tehetség nem bánkódik amiatt, hogy 2010-ben is a Toro Rossónál kell versenyeznie, bár elismerte, szívesen szerepelne egy élcsapatnál. Hamarosan egyébként állítólag hamarosan arra is fény derül majd, hogy ki lesz a csapattársa jövőre.
2009. december 9. szerda 11:20 -
Felfrissül a Toyota Hilux 2,5 literes motorja
A hazánkban is igencsak közkedvelt Toyota Hilux egyetlen nagy hátránya a gyengécskének számító 2,5 literes motorja volt eddig. A mérnökök most frissítették a motort, amelynek keretében új turbófeltöltőt kapott, a négyhengeres így 24 lóerőt erősödött.
2009. december 8. kedd 12:43 -
Erősödik a Toyota Hilux
Felfrissül az új modellév tiszteletére a Toyota Hilux, a 2,5 literes dízelmotor erősödik.
2009. december 8. kedd 10:20 -
Tommy Kaira Nissan GT-R R35
A Tommy Kaira nevét már két jól sikerült optikai csomag kapcsán is emlegettük híreink között. A meglehetősen furcsa nevű japán cég a Toyota Prius, valamint a Mitsubishi Colt konverzió után a Nissan GT-R R35-öst vette kezelésbe, melyet a januárban esedékes Tokyo Auto Salon keretei között mutatnak be a nagyérdeműnek.
2009. december 7. hétfő 18:21 -
Erősödik a Toyota terepjárója
Európa piacvezető pickupja, a Toyota Hilux a jövőben továbbfejlesztett dízelmotorral kerül forgalomba. Az erősebb motor jobb dinamikát kölcsönöz a terepjárónak.
2009. december 7. hétfő 14:00 -
Iszákos iq-bajnok - Toyota iQ3 1.33 Multidrive (2009) teszt
Kevesebb mint 3 méteren még soha egyetlen gyártó sem adott ennyire jól használható autót, mint a Toyota az iQ-val. Az Év Autója második helyezettjének csúcsváltozata járt nálunk, egy kétségkívül fantasztikus mini - hajmeresztő áron.
2009. december 7. hétfő 10:28 -
Elhasalt a törésteszten a Toyota kisterepjárója
Csak háromcsillagos minősítést kapott az EuroNCAP tesztlaborjában a Toyota kisterepjárója, az Urban Cruiser. A felnőttvédelem húzta le az összesített eredményt.
2009. december 6. vasárnap 18:00 -
A Télapó Izlandon off-roadozik
Miután teleszórta a Brit-szigeteket ajándékkal, a Mikulás a számára oly otthonos sarkkör, és egyik kedvenc országa, Izland felé indult. A Télapó több okból is kedveli Izlandot, ezek közül az első az egyszerű navigáció: csak elhajt nyugatra az észak-atlanti törésvonalig, majd északnak fordul, míg a geológiai törésvonal a felszínre nem bukkan Izland szigetén. Télapó ilyenkor mindig elrepül egészen Thingvellirig, ahol a helyiek és a turisták gyakran szórakoznak azzal, hogy a kis gyaloghídon átszaladgálnak (a geológiai) Európából Amerikába és vissza. Izland másik logisztikai előnye, hogy csak háromszázezren lakják. A hidegháborúból rengeteg szép amerikai harceszköz maradt itt, dzsipek, hatalmas csőrös teherautók, de a Télapó nagyon szereti az izlandi szafarikra épített legendásan brutális, modern terepjárókat is. Na, ezek a Mikulás igazi kedvencei: Toyota Hilux mocsárjáró gumikon, kocka Patrol, ugyancsak hómezőkre optimalizálva, Grand Cherokee, amit nem sajnálnak, irtózatosan böszme Ford F150, mocsárjáró gumijaiban csökkentett nyomással a jobb tapadásért, Unimog alvázra épített Dodge Ram, meg az igényesen felújított, gazdagon ködlámpázott, karcmentes, piros '74-es Ford Bronco. A mikulás persze sose hagyja ki, hogy az Atlanti-óceán átszelése előtt pancsoljon egy kicsit a svartsengi geotermikus erőműhöz tartozó tóban, a Kék lagúnában, ahol a viharos szélben lobogó szakállal áztathatja reumás derekát.
2009. december 6. vasárnap 03:00 -
Ötszáz embert küldött el a Toyota
Létszámcsökkentés és átszervezés
2009. december 4. péntek 16:45 -
F1: Félezer embert rúg ki a Toyota
Ötszáz ember állásába kerül Kölnben, hogy a Toyota úgy döntött, 2010-ben már nem indul a Forma-1-ben.
2009. december 4. péntek 14:00 -
F1: A Sauber megkapta az indulás jogát
Miután a Toyota közölte, hogy nem adja el az indulási jogát, az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a BMW utódja, a régi-új Sauber lehet a 13. csapat a 2010-es rajtrácson.
2009. december 4. péntek 11:42 -
Hivatalos: A Sauber rajthoz állhat 2010-ben
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pontot tett a hosszú hónapok óta tartó találgatások végére, és hivatalosan is megerősítette, hogy indulási engedélyt ad a Sauber istállónak a jövő évre, mellyel a Toyota kivonulását követően végre eldőlt a 13. rajthely sorsa.
2009. december 3. csütörtök 17:40 -
A Toyota nem tervezi eladni f1-es nevezését
A Toyotának nem áll szándékában eladni jövő évi nevezését, sőt már le is mondott róla, ám a csapathoz közel álló forrás megerősítette, hogy tárgyalásban állnak az új csapatokkal a jövő évi versenygép terveinek átadásáról.
2009. december 3. csütörtök 13:56 -
A Toyota lemondott indulási jogáról, célegyenesben a Sauber
Sajtóértesülések szerint a Toyota visszaadta F1-es indulási jogát, ezzel pedig eldőlt, hogy Peter Sauber istállójának 2010-es Forma-1-es részvétele lényegében már csak formalitás. A sorozatot elhagyó japán márka ugyanakkor továbbra is eladná jövő évi autójának kasztniját.
2009. december 3. csütörtök 13:51 -
F1: A Toyota nem adja el indulási jogát, jöhet a Sauber

2009. december 3. csütörtök 13:40 -
F1: A Toyota nem áll a Sauber útjába
A Toyotától cáfolták, hogy a csapat 2010-re való átmentésén dolgoznak, az autó esetleg eladó, de a Sauber nevezését ők nem akadályozzák.
2009. december 3. csütörtök 12:40 -
Sajtó: A Toyota visszavonta a Formula-1-es nevezését
Szabad az út a Sauber előtt?
2009. december 3. csütörtök 12:30 -
F1: A Toyota hallgat az eladásról
A Toyotánál egyelőre nem kívánják kommentálni a csapat esetleges eladásáról szóló híreket, titok, hogy lesz-e Stefan Grand Prix vagy sem.
2009. december 2. szerda 09:00 -
Csak kép és hang
Tóth Zolitól kaptuk a videót, mondanom sem kell, hogy pár percre teljes lett a csend a szerkesztőségben, csak innen-onnan hangzott fel egy halk bammeg. Csikós látott már ezt-azt életében, de még ő is fátyolos szemmel nézte az alábbi videót. Nem is lehet máshogy, még akkor sem, ha a régi ralit kedvelők halmaza meglehetősen szűk. Mivel ők bele sem kattintottak ebbe a posztba, így magunk között maradtunk. Szóval nézzék. Nézzék meg az 1977-es Lombard RAC Rallye képeit. Hallgassanak szétforgatott Mk2-es Escortokat, Toyota Celicát és persze a vérmesen üvöltő Lancia Stratost. Figyeljék meg a második perctől induló részt, ahol a szűk hídon zúgnak át keresztben, a mai szemmel üvegkalitkának tűnő, de borzalmasan gyors gépekkel. A sperrdifi királyai, csupa legendás név a rali számomra legszebb korszakából: Björn Waldegaard, Hannu Mikkola és a hetedik helyen Per Eklund. Utóbbit látva teljesen szürreális volt belegondolni, hogy 32 évvel ezen képsorok születés után még mindig roppanásig tiporja a lemezt egy még durvább ralikrossz-autóban. Petrolhead a javából. Most pedig a film. Nézzék és lássák, hogy ilyen féktávok valójában nincsenek, ilyen tempóval sárban lehetetlen autózni, és ez az egész film egy nagy varázslat, régi idők nagy mágusai játszanak velünk. Vegytiszta recska. Reklámozni sosem szoktunk, de amjay videói megérdemlik, ezt kétségtelen.
2009. december 1. kedd 17:09 -
F1: egy csapat még hiányzik
Az FIA hétfőn nyilvánosságra hozta a 2010-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listájának újabb változatát. Csak 12 csapat indulása biztos, a Toyota és a Sauber sorsa a levegőben lóg.
2009. december 1. kedd 12:37 -
Picike autó, de van rajta traffipax - fotó
Az olyan városrészeket, ahol csak keskeny utcák vannak a normál méretű rendőrautókkal nehéz ellenőrizni. Az angol rendőrök ezért választották a Toyota iQ modellt, mert kis helyen is elfér, viszont a munkaeszközöknek több hely van benne, mint egy smartban.
2009. december 1. kedd 11:05 -
F1: Az FIA kiadta a nevezési listát, a Sauber nincs rajta
Az FIA közzétette a Forma-1 jövő évi nevezési listáját, de azon egyelőre sem a Concorde Agreementet aláíró, ám a sportból kivonuló Toyota esetleges utódcsapata, sem a Sauber nem szerepel.
2009. december 1. kedd 10:52 -
A Panasonic mentheti meg a Renault F1-es csapatát
A Renault háza táján jelenleg a bizonytalanság az úr - már ami a Forma-1-es projektet illeti. A sorozatból való kilépést is egy lehetőségként számba vevő franciák csapatát fura módon a távozását már bejelentő Toyota mentheti meg. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a Toyota kölni bázisán új csapat alakul, amely a Saubernek tehet keresztbe.
2009. december 1. kedd 10:00 -
F1: Egy csapat még hiányzik
Az FIA tegnap nyilvánosságra hozta a 2010-es Forma-1-es világbajnokság nevezési listájának újabb változatát. Csak 12 csapat indulása biztos, a Toyota és a Sauber sorsa a levegőben lóg.
2009. december 1. kedd 09:00 -
Hogy lehet a Polo az Év Autója?
2010-ben a Volkswagen Polo ötödik generációja viselheti büszkén az Év Autója címet. A két magyar zsűritaggal arról beszélgettünk, miért nem az Astra J, a Toyota iQ vagy a hetes döntő többi négy autója nyert.
2009. december 1. kedd 07:40 -
F1-es nevezési lista: Nincs Sauber, van Virgin
Az FIA hétfőneste kiadta a legfrissebb jövő évi nevezési listát, melyben nem esik szó a Sauber istállóról, a levegőben lóg az év végén távozó Toyota nevezése, ám a Manor Virgin néven szerepel, és a Red Bull Racing motorszállítója változatlan.
2009. november 30. hétfő 19:37 -
A Volkswagen Polo lett az Év Autója
Minimális különbséggel, mindössze tíz ponttal előzte meg a Volkswagen Polo a Toyota iQ-t az Év Autója-választáson, az Opel Astra jókora lemaradással futott be a harmadik helyen.
2009. november 30. hétfő 13:54 -
F1: A Sauber nem mond le 2010-ről
Bár a BMW végleg búcsút intett a csapatnak, és a Toyota eladása miatt a 2010-es indulás is veszélybe kerülhet, Peter Sauber továbbra is bízik a jövőben, a svájci alakulat folytatja a felkészülést.
2009. november 30. hétfő 13:30 -
Rövidebb gázpedált kap a 3,8 millió hibás Toyota

2009. november 30. hétfő 12:16 -
F1: A Toyota kigolyózta a Saubert?
Friss hírek szerint a Toyota valóban eladja F1-es csapatát, így a 2010-es mezőny 13. helyéről lemaradhat a BMW kiszállásával kipottyant Sauber.
2009. november 30. hétfő 11:30 -
Dízellel is pazarló - Toyota RAV4 2.2 D-CAT (2009) teszt
A Toyota kínálatának egyik legizgalmasabb tagja a RAV4, amely megalapozta a szabadidő autók sikerét. A jelenlegi generáció is átesett már a kötelező modellfrissítésen, és ugyan az új modell nem sokat változott, továbbra sem a legizgalmasabb és a legolcsóbb választás, ám kategóriájának egyik legjobb ajánlata a RAV4. Kár, hogy dízelmotorral sem az igazi.
2009. november 30. hétfő 11:25 -
A Toyota továbbra is szerepel az FIA nevezési listáján
A szövetség még nem döntött a tizenharmadik rajthelyről
2009. november 30. hétfő 08:14 -
Piacon az új Tehén
Portlandi olvasónk, Gabe küldte a hírt, nehogy véletlenül elmenjen mellettem: megjelent a Toyota 4Runner ötödik generációja. Engem persze csak nagyon elméleti síkon érdekel, de jó tudni, mire cserélem majd le a Tehenet, ami egy 12 éves, 3,4 literes, V6-os benzines, 180 lóerős 4Runner. The wait is over. The fifth generation of the storied 4Runner is now available at Toyota dealers across the country, azaz vége a várakozásnak, mert az 5. generációs 4Runner már országszerte kapható a Toyota kereskedőknél. Részemről persze a várakozás még csak most kezdődik, hiszen én új autót nem veszek, hanem megvárom a számomra legkedvezőbb ár/érték arányú állapot előállását. Amikor már hárommillió körül lesz az ára, mert egyszer behozták Európába, használták, mint menő, új, csillivilli SUV-t, aztán el kell kótyavetyélni, mert már csak egy sokat fogyasztó tehén. Ekkor jövök én, majd egyszer, szerintem úgy öt-hat év múlva. Hogy milyen az 5-ös Tehén? Engem meggyőzött. Oké, a gyári filmek kicsit bénák, a terepjárás helyenként nevetséges, hiszen ilyen terepeket kis túlzással még egy ültetett Golf GTI-vel is le lehet gyűrni, de a 4Runner sose volt terepjáró. Ez egy klasszikus SUV, amiben leginkább arra való a kapcsolható összkerékhajtás, hogy ha a nagy test alatt elkaparnának a gumik mondjuk egy rámpán, ne maradjunk ott szégyenszemre, a terepjárónkkal. Az biztos, hogy az adatok jók, az új, négy literes V6-os benzines például erősebb, mint a kifutó V8-asa: 270 ló. Nyilván a fogyasztása se gyenge, de nálam épp az a lényeg, hogy az értékvesztésen és a fenntartási költségen hozom be a fogyasztást. Az alapmotor a Highlanderben is szolgáló 2,7-es sornégyes benzines, 157 lóval, de képtelenség, hogy az ne szenvedne ekkora kasztnival. Bezzeg a V6-os olyan autókból ismerős, amik garanciát jelentenek, hogy ha azokkal elboldogult, a 4Runnert is vinni fogja: FJ Cruiser, Land Cruiser Prado, meg a cetek királynője, a Toyota Tundra. A 4Runner szépen nődögélt az utóbbi évtizedben. Én a Tehenet kifejezetten azért szeretem, mert kicsi. Ezen elsőre mindenki meghökken, mert nem úgy néz ki, mint egy kis autó, valójában azonban lényegesen keskenyebb és rövidebb, mint egy Mondeo, ami számomra az értelmetlenül nagy autót testesíti meg. A Tehén 4539x1800, 2675 milliméteres tengelytávval, az új majdnem 30 centivel hosszabb, de még mindig jócskán belül az öt méteren (4823 mm) és a Mondeón (4844). A dizájn elsőre tetszik, bár nekem mindegyik 4Runner szép. Ez most jó szögletes, még ha kicsit Mitsubishi EVO is az orra, szögletesek a kerékívek, doboz az egész. A belseje már most elég kőbaltás
2009. november 29. vasárnap 08:50 -
Szerb csapat venné át a Toyota F-1-es programját

2009. november 28. szombat 13:10 -
A Stefan GP még mindig törekszik a 2010-es bejutásra
A Toyota kiszállásával megnyílt az esély
2009. november 28. szombat 09:40 -
A Honda CR-Z ellenfeleként érkezhet az új Toyota MR-2
Hibrid hajtáslánccal szerelt sportautóként kívánja újraéleszteni a Toyota legendás sportmodelljét, az MR-2-t. Az autó ugyan némileg veszíthet sportos vonásaiból, mégis ígéretes koncepciónak tűnik. A Toyota a jövő évben érkező, szintén hibrid Honda CR-Z legfőbb riválisának szánja az autót.
2009. november 27. péntek 16:14 -
Hibridként éledhet újjá a Toyota MR2
Egy japán magazin szerint a Toyota hibridként dobja piacra az MR2 utódját, riválist állítva a Honda CR-Z-nek.
2009. november 27. péntek 13:29 -
Mire jó a Nagy Fal, ha Kék az Óceán?
Falu! Gépjármű-re!   Csaba lőtte Bahreinben ezt a gyöngyszemet, ami bizony az, aminek látszik. Hatajtós pick up, konkrétan egy Great Wall Blue Ocean. A Great Wall csodálatos dolgokra képes az innen-onnan kölcsönvett technikát és formát használva. Elég, ha csak a jelenlegi típuskínálatot felsoroló fülre kattintunk a honlapon, és máris hosszú percekre magával ragad a csodálatos Kína, megcsap az elvtársi összetartás, és a korlátlan, kapitalizmust boldogan kiszolgáló nagyhatalom fura aromája. Na és nem utolsó sorban a világ jelenlegi autógyártásának legviccesebb típusneveit köszönhetjük nekik. Na jó, a Geely Beauty Leopardot valószínűleg az autógyártás leendő történelme során már semmi nem übereli, de a Great Wallnak sincs miért szégyenkeznie, hiszen ki ne szeretne egy Deer pick up-ot, vagy egy Coolbear Scion kópiát esetleg egy Safe SUV-t? Maradjon hely a terménynek is Sajnos nem sikerült egyértelműen azonosítani a Blue Ocean alapverzióját. Leginkább a Sailor kisteherre hasonlít, a logika is azt diktálja, hogy tengerésznek a kék óceán való, fogadjuk hát el, hogy Bahreinben ez van a helyi Nagy Fal kereskedésben kiállítva. A honlap adataiból nem sikerült mást kihámozni, mint a 120/130 km/órás végsebességet és a motor típusát. Lóerőt már nem. A Great Wall gigantikus cég, az autógyártásba éppen csak belekóstol, de kétségkívül a legjobban fizetett kémhálózattal rendelkezik, hiszen egyetlen önálló modelljük sincs, melyből ne köszönne vissza egy-egy Toyota, Fiat vagy Nissan. Volt is ebből gondjuk bőven, az Auto Shanghai kiállításról rendre tucatjával indulnak a mentőautók a sokkot kapott európai mérnökökkel, akik aztán pereltek, majd a GW visszaperelt, a hercehurca sosem ér véget. Ó, igen, naná, most még röhögünk, de majd, ha megtanulnak autót gyártani! Így van, ha egyszer ellepnek minket a minőségi, kínai autók, majd nem viccelődünk. De ne legyen már most, előre tilos. Csipetnyi előző generációs Navara? Móka és lopás ide vagy oda, egy Blue Ocean közel sem olyan értelmetlen, mint hihetnék. Elég csak elképzelni a környezetet, természetes közegébe helyezni. Kína számunkra elképzelhetetlenül nagy, az utak többsége pedig vidéki, másodrendű, vagy még rosszabb út, földút, szekérút, akármi... Oda ilyen emelt hasmagasságú közlekedési eszköz kell, az pedig jellemzően egy ilyen pick up. Pontosabban közösségi pick up, melyre felugrálhat egy kisebb hegyi falu lakossága, ha jön a víz, és szépen felzötyög a hegyre, majd derűsen pipázgatva megvárják, míg elvonul az ár. És mit keres Bahreinben? Képzelje csak el, hogy mind a nyolc felesége egyszerre akar bevásárolni. Mit tenne? A megoldás adott, csak dobja oda a Blue Ocean kulcsát és nyugodtan dőljön hátra. A Great Wall intézi a többit. A dupla kabinos Sailor Super Luxury 4x4 (széria az első-hátsó lökhárító is) potom 20 250 dollárért az öné lehet. A plusz két ajtóért nem tudni, mekkora felárat kér a Nagy Fal.
2009. november 27. péntek 13:27 -
A Toyota állítólag eladta nevezését
Az általában megbízható információkkal rendelkező Joe Saward értesülései szerint a Toyota eladta jövő évi nevezését, méghozzá egy Stefan nevű szerb üzletembernek, aki nem más, mint Zoran D. Stefanovic, aki már korábban jelezte, hogy készen áll csapatot indítani 2010-ben.
2009. november 27. péntek 10:59 -
F1: Eladták a Toyota-csapatot?
Brit sajtóértesülés szerint a Toyota mégis eladta a Forma-1-es alakulatát, a vevő az idei nevezésnél kimaradt szerb jelentkező, a Stefan GP.
2009. november 27. péntek 10:30 -
15 hónap után először nőtt a Toyota és a Nissan termelése
A Toyota Motor Corp. és a Nissan Motor Co. autógyárak termelése októberben 15 hónapja első alkalommal mutatott növekedést éves bázison. A többi hat japán autógyár termelése októberben is csökkent.
2009. november 27. péntek 10:20 -
Motorerő: Elöl a Mercedes, hátul a Toyota
A motorszállítók egymásról begyűjtött információi szerint a Mercedes-Benz V8-as egysége volt a legerősebb, míg a Toyotáé a leggyengébb az idei évben, ám a két erőforrás közötti különbség alig 20 lóerő. A Renault büszkélkedhet a legtakarékosabb motorral.
2009. november 26. csütörtök 20:20 -
Kicserélik négy millió Toyota gázpedálját Amerikában
Minden idők egyik legnagyobb visszahívási akcióját jelentette be a Toyota az Egyesült Államokban: a japán gépkocsigyártó 4 millió autó gázpedálját cseréli ki, mert azok beakadhatnak a padlószőnyegbe, és balesetet okozhatnak.
2009. november 26. csütörtök 19:55 -
Kicserélik négy millió Toyota gázpedálját
Minden idők egyik legnagyobb visszahívási akcióját jelentette be a Toyota az Egyesült Államokban: a japán gépkocsigyártó 4 millió autó gázpedálját cseréli ki, mert azok beakadhatnak a padlószőnyegbe, és balesetet okozhatnak.
2009. november 26. csütörtök 16:30 -
Csökkenti a prémiumokat a Toyota
Csökkenti a menedzserbónuszokat, és a munkásoknak járó prémiumot is a Toyota, a világ legnagyobb autógyártója.
2009. november 26. csütörtök 16:15 -
Lefűrészelik többmillió Toyota gázpedálját

2009. november 26. csütörtök 10:15 -
Leszerepelt a törésteszten a Toyota Urban Cruiser
Legutóbbi tesztsorozatán összesen 12 autót tört össze a független Euro NCAP, amely csak közepes minősítést adott a Toyota Urban Cruisernek. A japánok vitatják a teszt hitelességét.
2009. november 26. csütörtök 10:12 -
Kobayashi a Renault-nál, Parente lesz Glock társa?
Kamui Kobayashi, az F1-ből kivonult Toyota tehetsége lehet Robert Kubica csapattársa a Renault-nál - állítja az AutoHebdo című francia újság. Portugáliában Alvaro Parente áll a középpontban, aki a Manor-Cosworth istállóhoz került közel.
2009. november 25. szerda 19:15 -
Kobajasi a Renault-nál köthet ki - már ha lesz Renault
Kobajasi Kamui, aki idén felejthetetlen bemutatkozást produkált az azóta a Forma-1-ből való kilépését bejelentő Toyota színeiben, francia sajtóértesülés szerint jó eséllyel pályázik arra, hogy Robert Kubica csapattársa legyen a Renault-nál. Némi iróniával élve hozzátehetnénk, hogy na igen, hiszen már csak két aprócska ismeretlen van az egyenletben: Kobajasi esélyei és a Renault Forma-1-es jövője.
2009. november 25. szerda 17:30 -
Kobayashit kapcsolatba hozták a Renault-val
Francia lapértesülések szerint a Toyota korábbi szponzorai készen állnak támogatni Kamui Kobayashit, aki így jó eséllyel pályázik a Renault még üresen álló versenyzői ülésére.
2009. november 25. szerda 11:03 -
Kobayashi a Toyota szponzoraival a Renault-hoz szerződhet?
A francia gyártó számára a szponzorok jól jönnek
2009. november 25. szerda 10:40 -
F1: Kobayashi a Renault-hoz tart?
Francia sajtóértesülés szerint a Toyota kiszállásával csapatát vesztett japán újonc a Renault-nál találhat helyet 2010-ben.
2009. november 25. szerda 09:00 -
A Toyota a pénz miatt nem vonta vissza nevezését
A csapat folytatja az autó építését
2009. november 25. szerda 07:38 -
A Toyota elbúcsúzott a rajongóktól - Videó
A Toyota csapat egy rendezvényen intett búcsút a F1-nek
2009. november 23. hétfő 16:08 -
Nakajima jövője a Toyota kezében van
A japán jövőre is szeretne versenyezni
2009. november 23. hétfő 15:02 -
Utolsó mohikán - Toyota Verso (2009) 1.6 teszt
A Toyota Verso a márka legutolsó Európában kapható egyterűje, így sejthető, hogy a japán mérnökök jócskán odatették magukat az autó megtervezésekor. A Verso korábban ugyan már járt szerkesztőségünknél egy nagyobb lökettérfogatú dízel erőforrással, ám most eljött az idő, hogy a legkisebb benzinessel is próbára tegyük. Lássuk az eredményt!
2009. november 23. hétfő 11:30 -
Bemutatkozott az új Lexus GX460
Hivatalosan is lehullt a lepel az új Toyota Land Cruiser Lexus-logós kiviteléről, a GX460-ról.
2009. november 23. hétfő 10:11 -
Sértegette a rendőröket, mégsem büntették meg
Nincs is nagyobb bók egy cég részéről, mint amikor annyira népszerűvé válik a blog az ott dolgozók körében, hogy tiltólistára teszik időről-időre. Marty Mcfly épp két ilyen tiltás közötti állapotban van, úgyhogy reméljük, pont tud munka helyett figyelni a fontosabb dolgokra is, mint például a saját posztjához fűzött kommentekre. Azon még gondolkodom, hogy a most következő sztoriban a haverját akarja leégetni, a rendőröket, hogy túl puhányok voltak, vagy simán csak nem meri bevallani, hogy ő maga az a haver. De majd ti úgyis megmondjátok! Hű olvasója vok a blognak, ahogy azt észre is vetted, mindaddig, míg le nem tiltanak megint a munkahelyen az oldalról! (ugyanis tavasszal már egyszer megtörtént) Itt van egy vicces sztori, ami a minap a barátommal esett meg. Biztos megosztja az embereket a stílusa miatt, de tanulság is van benne! Nem beszélve arról, hogy erre biztos sok komment fog érkezni! Egy szombat este a barátom hazafelé tartott kosáredzésről, (ahol orrbanyomták a labdával, így kellőképp fel volt spanolva) mikor is egy kis Toyota - nem tudja a típusát, de tényleg kicsi volt - elkezdett rá villogni, meg dudálni kilómétereken keresztül, mígnem egy kétsávos szakasznál mellé húzódott és egy, az óvodából is jól ismert
2009. november 23. hétfő 09:24 -
A Dacia veri a japán autókat?
Aki szerint az ügyfélelégedettségi felméréseket úgyis mindig a Lexus vagy a Toyota nyeri, annak mondunk újat: Franciaországban más eredmény jött ki.
2009. november 23. hétfő 08:00 -
A Toyota ügyének lezárásától függ a Sauber sorsa
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nagy összegű pénzbüntetéssel súlythatja a Toyotát, amiért annak ellenére távozik a Forma-1-ből, hogy a Concorde-egyezmény aláírásával további három évre elkötelezte magát a világbajnokságban való részvétel mellett. Az ügy igazi vesztese a Sauber csapat lehet, amely továbbra is várja, hogy rajtengedélyt kapjon.
2009. november 21. szombat 16:37 -
M2: újabb fotók a tömegbalesetről
A sűrű ködben egy kamion, egy teherautó és kilenc személygépkocsi ütközött össze pénteken reggel az M2-es autóút 21-es kilométerénél. A Budapest felé vezető oldalon a dunakeszi lehajtónál történt tömeges karambolban egy Volvo nyerges vontató, egy Iveco teherautó két Fiat, két Volkswagen, egy Wartburg, egy Toyota, egy Suzuki, egy Opel, és egy Ford személygépkocsi volt érintett. A Suzuki volánjánál ülő férfit a váci tűzoltók szabadították ki. Őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Fiat Bravában utazó nő és a Toyota Corollát vezető nő könnyebben sérült. A műszaki mentéshez a váci tűzoltók segítségére érkeztek a fővárosi tűzoltók is -adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2009. november 20. péntek 20:40 -
Megrövidítik a Toyota-gázpedálokat
Hamarosan kihirdeti a visszahívást négymillió hibás autójára a Toyota. Az érintett modellekben rövidebbre cserélik a gázpedálokat.
2009. november 20. péntek 15:36 -
Újabb autógyár a motoros világban: Toyota
Az alábbi motort persze
2009. november 20. péntek 12:00 -
F1: Büntetés a Toyotának a kiszállásért?
A Nemzetközi Automobil Szövetség több tízmillió eurós bírság kiszabását fontolgatja, amiért a Toyota a 2012-ig szóló kötelezettségvállalása ellenére távozott a Forma-1-ből.
2009. november 20. péntek 11:30 -
Trulli néhány nap múlva bejelentést tesz
Jarno Trulli tagadja a híreszteléseket, miszerint aláírta volna jövő évi szerződését a Lotus F1-es csapatával. Az olasz pilóta a Toyota hétvégi, Fudzsiban megrendezésre kerülő szezonzáró rendezvényét követően fogja nyilvánosságra hozni, hol folytatja pályafutását 2010-ben.
2009. november 20. péntek 10:15 -
Ittas, műszaki és biztosítás nélküli ladás hajtott a Toyotának
Kedden délután közlekedett Nagykanizsa-Miklósfa területén a Gárdonyi utcában a Pityer utca irányából a Szentgyörgyvári utca irányába az általa vezetett, Lada típusú személygépkocsival egy nagykanizsai férfi. Az egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali füves útpadkára, ahol nekiütközött egy ott leállított, Toyota RAV4 típusú személygépkocsinak. A baleset következtében a Lada vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
2009. november 19. csütörtök 13:10 -
Új infók a Subaru sportkupéjáról
Nagyobb, erősebb és összkerékhajtású lesz a Toyota FT-86 Subaru-változata - jelentette az Inside Line.
2009. november 19. csütörtök 11:53 -
Napokon belül eldőlhet Trulli jövője
A Toyota kivonulása után ülés nélkül maradt Jarno Trulli elmondta, hogy a hétvégi Toyota Motor Sport Fesztivál után fog döntést hozni arról, hogy hol folytatja versenyzői pályafutását 2010-ben.
2009. november 19. csütörtök 11:15 -
Az FIA a Toyota-büntetés után foglalkozik a BMW kérvényével
Több kérdést tisztázni kell
2009. november 18. szerda 13:24 -
F1: A toyotások hat éve rettegve dolgoztak, mondja Salo
Bár a Toyota csak két hete jelentette be, hogy kiszáll a Forma-1-ből, a csapat alkalmazottai már hat éve ettől félve jártak dolgozni nap mint nap - állítja az istállótól 2003-ban elbocsátott Mika Salo.
2009. november 18. szerda 11:47 -
Salo: A Toyota távozása már évek óta várható volt
A Toyota korábbi pilótája, Mika Salo véleménye szerint a belső stabilitás hiánya volt az egyik tényező, ami miatt a japán alakulatnak egyetlen győzelmet sem sikerült szereznie a Forma-1-ben töltött nyolc szezon alatt. A finn pilóta, aki 2002-ben, a Toyota debütáló évében versenyzett a kölni székhelyű istállónál, meglepődött, hogy a csapatnak nem sikerült valóra váltani F1-es terveit.
2009. november 18. szerda 09:35 -
A Toyota F1-ese nem eladó
Úgy tudni, hogy az egyik jövőre bemutatkozó F1-csapat szerette volna megvenni a Toyota 2010-re épített autóját, de a japán gyártó nem üzletelt.
2009. november 17. kedd 12:30 -
F1: Az F1 ura beijedt!
A Toyota kilépése és a Renault jövőjének elbizonytalanodása annyira megijesztette az Bernie Ecclestone-t, hogy több pénzt ajánlott a csapatoknak a sport bevételeiből, ha garanciát vállaltak volna a maradásra, de ilyen áron még nagyobb tortaszelet sem kellett.
2009. november 17. kedd 11:30 -
Glock aláírt az F1-es újonc Manorhoz
Timo Glock, a Toyota ex-pilótája már biztosan nem csatlakozik a Mercedes GP-hez, ugyanis aláírta szerződését a jövőre debütáló Manor-Cosworth istállóval. A kontraktus létrejöttét kedden jelentette be a brit alakulat.
2009. november 17. kedd 11:10 -
F1: Glock a Manornél folytatja 2010-től
Timo Glock bejelentette, hogy a Toyota kivonulása után 2010-től az újonc Manornél folytatja pályafutását. A német versenyző azért választotta a kiscsapatot, mert úgy akar sikereket elérni, hogy már a kezdetektől részt vesz a fejlesztési folyamatokban.
2009. november 17. kedd 10:53 -
Egy év múlva kezdődik a Prius kombi gyártása
Egy japán lap szerint a Toyota körülbelül egy év múlva kezdi a Prius kombi gyártását.
2009. november 17. kedd 10:16 -
Glock a Manor versenyzője lesz 2010-ben
Ahogy arra számítani is lehetett, Timo Glock az új Manor Grand Prix istállónál folytatja pályafutását a jövő évben a Forma-1-ben, miután a Toyota év végi kivonulását követően versenyzői ülés nélkül maradt 2010-re.
2009. november 17. kedd 09:57 -
Peter Sauber gyors döntést vár az FIA-tól
Továbbra is bizonytalan, hogy a Sauber istálló ott lesz-e a 2010-es Forma-1-es világbajnokság mezőnyében. A svájci csapat alapítója, Peter Sauber abban bízott, hogy a Toyota visszalépését követően gyorsan megszületik a döntés, miszerint a hinwili alakulat veheti át a japánok helyét, de az FIA illetékesei egyelőre nem határoztak. Az idő viszont egyre sürgetőbb a Sauber számára, hiszen nehezen tudnak pilótákat szerződtetni, amíg az indulás kétséges.
2009. november 17. kedd 08:45 -
Kínában jön a Lexus-logós Land Cruiser
Kínában mutatkozik be a friss Toyota Land Cruiser Lexus-logós változata, a GX460.
2009. november 16. hétfő 16:06 -
Kombi Prius érkezhet jövőre
A Toyota magasított kombival bővíti hibridjeinek listáját. Az újdonság alig lesz drágább a sima Priusnál, miközben belső tere tágasabb lesz, villanymotorja pedig már lítium-ionos rendszerű akkumulátortól kapja az energiát.
2009. november 16. hétfő 11:39 -
Egy olasz autó a Toyota előtt?
Négy év után a Punto ismét nevet vált. Az eddigi Grande Puntóból Punto Evo lett, az evolúció jegyében. Az olasz kisautó hamarosan gazdaságosabb és erősebb új motorokkal lép piacra Magyarországon.
2009. november 14. szombat 09:30 -
A Toyota továbbra is támogatja Kobayashit
A TMG sorsáról még nem döntöttek
2009. november 13. péntek 13:08 -
A Panasonic Toyota Racing Fujiban búcsúzik
A gyártó egy rendezvényt tart
2009. november 13. péntek 13:05 -
Glock számára a Manor is egy lehetséges opció
Egy biztos: a Toyota a 2009-es szezon végén távozott a Forma-1-ből, így a német Timo Glock kénytelen új csapat után nézni, ha a Forma-1-ben szeretné folytatni pályafutását. Volt idő, hogy már-már tényként kezelték, hogy a Renault-ban folytatja, ám mivel a francia istálló jövője sem biztos az F1-ben, így Glock kénytelen volt más lehetőségeket is felkutatni. Így került képbe számára az újonc Manor istálló. A döntés és a nagy bejelentés jövő héten várható.
2009. november 13. péntek 11:20 -
Glock a Manoré lesz, mégis kivonul a Renault?
Timo Glock, az F1-ből kivonuló Toyota versenyzője a jövőre debütáló Manor-Cosworth-nél kap új állást - jelenti az Auto Motor und Sport. A németet korábban hírbe hozták a Renault-val is, de az újság információi szerint a francia csapat jövő évi indulása egyre inkább kérdéses.
2009. november 13. péntek 09:40 -
Teszt: melyik a legjobb családi egyterű?
A legolcsóbb vagy ahhoz közeli benzines motorral teszteltünk négy egyterűt. A Renault Scénic 1.4 TCe és a Toyota Verso 1.6 pár hónapos, a Mazda5 1.8 és az Opel Zafira 1.8 korábban kezdték, de ma is erősek. A végeredmény meglepő lehet.
2009. november 13. péntek 07:00 -
Tanuljak meg inkább parkolni?
Amikor a Prius nálunk járt teszten, kipróbáltam az automatikus tolató rendszerét, de csúfos kudarc lett a vége. Aztán később Évával a Toyotától beszéltünk a dologról, és valaki a háttérből megjegyezte a vonal túloldalán, hogy egy hét szerinte is kevés ahhoz, hogy a Prius parkolóautomatikáját kiismerje az ember. De ha az ember tudja a trükköket, akkor már használható a dolog. Erre megkérdeztem, hogy megtanítanának-e a trükkökre. Meg. Hát így született ez a kis videó, amelyen elsőre két és egynegyed perc alatt álltam be, de utána már a második próba már csak 46 másodperc volt, szóval tanulékony vagyok. A trükk pedig az, hogy végig fékezni kell, mert különben begyorsul az autó, és ezért automatikusan kikapcsol az elektronika.A Toyotán kívül tudtommal egyedül a VW-csoport készít hasonlót, gondoltam, de jó lenne azt is kipróbálni. És pont benne volt a nálunk lévő Skoda Yeti tesztautóban, gyorsan leforgattuk azt is. A különbség óriási: a Toyota kamerával segíti a vezetőt, a Skoda radarral. A Skoda csak a padkával párhuzamosan tud beállni és viszonylag egyszerű a kezelése; a Prius tud a padkára merőlegesen is, viszont az esetében molyolni kell a képernyőn, hogy megadjuk a célterületet. Viszont mindkét kocsiban mi megyünk előre-hátra, az automatika csak a kormányt tekeri. Vagyis, ha nekimegyünk valaminek, mi vagyunk a hunyók, nem lehet ráverni a kártérítési igényeket a gyártóra. Egy tény, a parkolás terhét csak részben veszi le az autó az ember válláról
2009. november 13. péntek 06:15 -
A Toyota eladná 2010-es F1-es modelljének tervrajzait
A Toyota az idei szezon végén befejezte Forma-1-es szerepvállalását, és bár a vezetőség nem akarja eladni a csapatot, a 2010-es autó terveit szívesen értékesítenék. Az újonc csapatoknak ez akár kapóra is jöhet.
2009. november 12. csütörtök 14:40 -
A Toyota árulja a TF110-es autó tervrajzait?
Az US F1 és a Manor is érdeklődik
2009. november 12. csütörtök 13:07 -
F1: Eladó a Toyota 2010-es autója?

2009. november 12. csütörtök 12:55 -
F1: A Toyota eladja a 2010-es autóját?
Bár a csapat adásvételéről szó sem lehet, sajtóinformációk szerint az F1-ből kiszállt japán gyártó a 2010-re tervezett autójának eladását még meggondolhatja.
2009. november 12. csütörtök 12:37 -
Árulja 2010-es F1-es autóját a Toyota
Habár a Toyota nem lesz tagja az F1-es mezőnynek 2010-ben, a japán csapat autója ott lehet a rajtrácson: francia sajtóértesülés szerint az anyacég árulja a különítmény gyártáskész terveit. Állítólag a jövőre debütáló csapatok közül a Manor és a USF1 is érdeklődik a csomag iránt.
2009. november 12. csütörtök 11:20 -
A Toyota eladja jövő évi versenygépét
Bár nevezése nem eladó, a Toyota áruba bocsátja jövő évi versenygépének terveit és már legyártott alkatrészeit, írja a Le Perisien.
2009. november 12. csütörtök 10:15 -
F1: A Toyota eladja a 2010-es autóját?
Bár a csapat adásvételéről szó sem lehet, sajtóinformációk szerint az F1-ből kiszállt japán gyártó a 2010-re tervezett autójának eladását még meggondolhatja.
2009. november 11. szerda 19:00 -
Cáfol a Toyota - nem előzte meg a VW
Tévesnek tartja a Toyota azokat az adatokat, amelyek szerint a Volkswagen több autót gyártott, illetve értékesített, mint ők. A japán gyár továbbra is az első.
2009. november 11. szerda 11:00 -
A Volkswagen lett a világ legnagyobb autógyártója
A legyártott autók száma alapján 2009 első kilenc hónapja után a Volkswagen volt a világ legnagyobb autógyártója a Toyota előtt.
2009. november 10. kedd 11:45 -
A Williams üzletvezetője szerint a Toyota jól döntött
Ha a sok pénz csak a kudarcra elég, vissza kell vonulni
2009. november 10. kedd 08:40 -
Das Goldene Lenkrad 2009 - német fölény olasz pályán
Idén Audi, Mercedes, Opel, Porsche, Renault, Toyota és Volkswagen modellek nyertek. BMW-t hiába kerestünk az "aranyosak" között...
2009. november 9. hétfő 17:01 -
A Toyota nem adja el forma-1-es csapatát
A Toyota F1 elnöke, John Howett elárulta, hogy a japán vezetés nem tervezi eladni forma-1-es csapatát, ahogy azt egy éve a rivális Honda tette, miután szintén úgy döntött, hogy azonnali hatállyal leállítja f1-es programját.
2009. november 9. hétfő 10:25 -
Egy év nirvana
Eseménydús volt az elmúlt pár hónap a hátsókerekes, kocka Corollával. Karc nélkül megúszta a két hungaroringi és három-négy euroringi pályanapot, pár drift edzést, és néhány hétvégi szerpentinezést, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellett volna gyakran szerelni. Nem romlott el - hiszen Toyota, nyihahha -, viszont a nem hétköznapi igénybevétel miatt gyorsan fogytak a kopó alkatrészei. Meg persze folyamatosan fejleszteni, állítgatni, finomítani kell, hogy végre összeálljon. Ami a költségeket illeti, az autósport még ilyen végtelenül egyszerű és amatőr formában is olyan, mint a háború. Három dolog kell hozzá: pénz, pénz, és még egy kis pénz. Egy hétvégi pályanap olyan 40 ezer forintba fáj, ha csak a pályabérletet (10-20 ezer Ft), benzint (újabb 10-20 ezer Ft), kaját és autópálya matricát számolom. Persze a kopó alkatrészek sem olyan tempóban fogynak, ahogy egy családi üzemmódban szaladgáló kombiban. Az idei szezonban egy garnitúra Toyo Proxes T1-R gumi (meg driften néhány levetett vacak) és két szett fékbetét esett a vidámkodás áldozatául. Olajat (Castrol 10W-60) és szűrőt (K&N) egyszer cseréltünk, de lassan már újra kéne. Igaz, nem a megtett kilométerek mennyisége, hanem minősége miatt. [...] Bővebben!
2009. november 8. vasárnap 09:57 -
Utódlás nélkül tűnhet el a Toyota F1-es csapata
Ellentétben az F1-ből szintén kivonuló Hondával és BMW-vel, a Toyota várhatóan nem adja el istállóját - árulta el a márka sportelnöke, John Howett. Ez kedvezhet a BMW-jogutódnak, amely továbbra is arra vár, hogy rajtengedélyt kapjon az FIA-tól a 2010-es idényre.
2009. november 7. szombat 12:40 -
Kobayashi szíve szerint a Lotushoz szerződne
Bár minden esélye megvolt arra, hogy versenyzői ülést kapjon csapatától a következő idényre, Kamui Kobayashi jövője továbbra is kérdéses, miután a Toyota a héten bejelentette, hogy azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et.
2009. november 6. péntek 16:01 -
Nem adja el F1-es csapatát a Toyota
Biztosan nem követi a Honda és a BMW példáját a Toyota, a csapat nem kerül privát befektetők kezébe.
2009. november 6. péntek 15:00 -
Räikkönen többet kereshet, ha nem versenyez 2010-ben
Kimi Räikkönen pénzügyileg jobban jár, ha nem versenyez a következő idényben - állítja az egyik német szaklap. A finn a McLarennel egyezkedik, míg egy másik értékes pilótapiaci portéka, Kamui Kobayashi a Toyota távozása miatt a Lotus-szal kacérkodik.
2009. november 6. péntek 14:25 -
Horner szerint a Forma-1 nincs válságban
Christian Horner állítja, a Forma-1 annak ellenére jó állapotban van, hogy a Toyota kilépésével egy éven belül a harmadik nagy autógyár távozott a sorozatból. A Red Bull vezetője szerint a gyári csapatok helyére érkező privát alakulatok jót tesznek a sportnak.
2009. november 6. péntek 12:50 -
Kobayashi szívesen csatlakozna a Lotushoz
A japán pilóta a Toyota támogatására is számíthat
2009. november 6. péntek 12:10 -
A Sauber bizakodhat, a Toyota nem adja el F1-es csapatát
A jelek szerint a Toyota kilépése valóban megnyitja az utat a Qadbak csoport által pénzelt Sauber előtt, és a svájciak bekerülhetnek a jövő évi Forma-1-es indulók közé. A Toyota ugyanis nem kívánja értékesíteni F1-es istállóját, vagyis egyel ténylegesen csökkent a tizenháromfős 2010-es mezőny.
2009. november 6. péntek 11:55 -
Halálos Toyoták? - 200 baleset, 16 halott
Háborognak a tengerentúli Toyota-tulajdonosok a márka ellen, miután a hirtelen felgyorsuló Camry, Prius és Lexus modellek eddig több mint 200 balesetet okoztak és 16 halálos áldozatot követeltek. A japánok szerint a padlószőnyegbe akadó gázpedál okozza a jelenséget, az autósok azonban nem fogadják el a gyártó indoklását. A Toyota szakértői szerint az autóvezetők vészhelyzetben fék helyett sokszor gázt nyomnak, majd erre nem szívesen emlékeznek vissza. Európában nem tudunk hasonló balesetekről.
2009. november 6. péntek 11:40 -
Terepes Toyota városba
Kibővíti a RAV4 kínálatát a Toyota. A városlakóknak tervezve, immár a 2,2-es dízelmotor is párosítható szimpla elsőkerék-hajtással.
2009. november 6. péntek 10:52 -
A bajnok és kihívója - Toyota Prius (2009) és Honda Insight (2009) összehasonlító teszt
Végre hozzánk is megérkezett a világ legsikeresebb hibrdijének harmadik generációja, mi pedig rögtön legfőbb kihívójával eresztettük össze a Toyota Priust. A két hibrid technikája ugyan ég és föld, ám mindkét modellben találunk olyan tulajdonságokat, amiért nagyon meg lehet szeretni őket. És arról még nem is szóltunk, hogy milyen remek érzés hangtalanul szelni a métereket.
2009. november 6. péntek 10:48 -
Trullit nem lepte meg a Toyota távozása
Jarno Trullit nem érte váratlanul, a Toyota bejelentése, miszerint azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. A japán alakulatot 2004 vége óta szolgáló olasz pilóta ennek ellenére bosszús amiatt, hogy nem folytathatja a munkát eddigi csapatával.
2009. november 6. péntek 08:50 -
Trullit nem lepte meg a Toyota távozása
Jarno Trulli elmondta, hogy nem lepte meg különösebben a hír, miszerint jelenlegi csapata kiszáll a Forma-1-ből. Az olasz pilóta úgy érzi, a japán cégóriás döntésnek hátterében a hullámzó teljesítmény állt.
2009. november 5. csütörtök 17:49 -
Trulli nem lepődött meg a Toyota döntésén
Az alkalmazottakat sajnálja
2009. november 5. csütörtök 16:15 -
F1: Trulli nem lepődött meg a Toyota kiszállásán

2009. november 5. csütörtök 16:13 -
Siratja a nemzetközi sajtó a száguldó cirkuszt
A francia és az olasz sajtó csütörtökön szinte egybehangzóan a Forma-1 összeomlásának első jeleként értelmezte a japán Toyota istálló szerdai bejelentését, amely szerint a gyár kivonul az autósport elitkategóriájából.
2009. november 5. csütörtök 14:45 -
Toyota-visszavonulás: Nemzetközi sajtóvisszhang
Távoznak a sport nagy szereplői
2009. november 5. csütörtök 14:32 -
Button sajnálja a Toyota távozását
A brit Brawn GP-s szerződéséről is beszélt
2009. november 5. csütörtök 13:51 -
F1: A Renault nem akar kiszállni
Bár a Toyota tegnapi bejelentése után azonnal felmerült, hogy a Renault is követheti a japánokat, a francia csapatnál cáfolják, hogy szintén a kiszállásra készülnének.
2009. november 5. csütörtök 12:35 -
A Renault is veszélyben, a Ferrari háborúról beszél
Az elmúlt egy évben három nagy autógyár is elhagyta a Forma-1-et, ami önmagában is óriási veszteség a sorozat számára, ám nem kizárt, hogy a Honda, BMW, Toyota hármashoz hamarosan például a Renault is csatlakozik. A Ferrari szerint háború zajlik a nagy autógyárak ellen.
2009. november 5. csütörtök 12:31 -
F1: Az FIA tisztázná a Toyota helyzetét, mielőtt utódjáról dönt
Mielőtt az FIA meghozza döntését azzal kapcsolatban, hogy a Forma-1-ből kivonuló Toyota helyett kinek biztosít indulási lehetőséget a rajtrácson, a távozó csapat pontos helyzetét is tisztázná. A szövetség nehéz pillanatokat él át.
2009. november 5. csütörtök 11:57 -
Mi lesz az F1-es csapattal a Toyota búcsúja után?
Információt vár az FIA a Toyotától arra vonatkozóan, hogy a kivonulás után milyen szándékaik vannak az F1-es istállóval, ugyanis ennek függvénye, hogy rajtengedélyt adnak-e a BMW jogutódjának. A szövetség szerint a gyárak távozása alátámasztja aggodalmaikat.
2009. november 5. csütörtök 11:15 -
Fejtetőre állt cirkuszunk
SIMON MONDJA - Sejtettük, hogy a 2009-es versenyévad a változások éve lesz, de ha valaki azt mondja tíz hónappal ezelőtt, hogy Jenson Button és Sebastian Vettel csatázik majd a világbajnoki címért, hogy Rubens papa 37 évesen még versenyeket nyer, vagy, hogy a McLaren, a Ferrari a vert mezőnyben végez, a BMW és a Toyota pedig kiszáll, hideg borogatást és kórházi beutalót ajánlottam volna neki.
2009. november 5. csütörtök 11:15 -
Utcai modellekre költi az F1-es pénzt a Toyota
Szerdán jelentette be a Toyota, hogy 2010-ben már nem indul a Forma-1-ben, a felszabaduló pénzt izgalmas utcai modellek kifejlesztésére költi a gyár.
2009. november 5. csütörtök 10:55 -
Az FIA magyarázatot vár a Toyotától
Az FIA vezetése aggodalmát fejezte ki a Toyota és a Bridgestone döntése miatt, miszerint előbbi azonnali hatállyal, utóbbi pedig a jövő év végén elhagyja a Forma-1-et. A szövetség magyarázatot vár a japán autógyártól.
2009. november 5. csütörtök 10:42 -
F1: Ki kerül a Toyota helyére?
A Toyota tegnap bejelentette, hogy a 2009-es idény végével azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. Ezzel 12-re csökkent a jövő évi csapatok száma, és az utolsó szabad hely sorsa egyelőre kétséges. Megveszi valaki a Toyotát vagy jöhet a Sauber?
2009. november 5. csütörtök 10:30 -
Kína irányába mozdul a Toyota
Kutató-fejlesztő központ építését tervezi a Toyota Kínában, a beruházás értékét 34-milliárd jenre, mintegy 330-440 millió dollárra teszik.
2009. november 5. csütörtök 10:10 -
A FOTA sajnálja a Toyota távozását
A Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) sajnálja, hogy a Toyota kiszáll a sorozatból, de úgy látja, a sport továbbra is erősödik.
2009. november 5. csütörtök 09:50 -
Ferrari: "A Formula-1 folyamatosan veszíti el a fontos résztvevőit"
Az olasz gyártó szerint a hatalmi harcok miatt szállt ki a Toyota
2009. november 5. csütörtök 08:45 -
Az FIA magyarázatot és jogi állásfoglalást kér a Toyotától
A Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) nyugtalansággal tölti el a Toyota Forma-1-ből való távozása, és jogi szempontból is tisztázni szeretné a kilépés körülményeit, hiszen a japán alakulat néhány héttel ezelőtt aláírta a Concorde-egyezményt, amivel 2012-ig elkötelezte magát a Forma-1-ben való részvétel mellett.
2009. november 5. csütörtök 08:45 -
F1: A5 Szubjektív - Abu Dhabi-i Görbe Tükör
Akár egy gigászi összeesküvés precízen kifundált végkimenetele volt, akár a gazdasági válság káros, de globálisan nézve jelentéktelen mellékhatása, édesmindegy: a Honda, a Toyota, a Bridgestone (és talán a Renault) megfutamodása nem feltétlenül fogja romba dönteni a Forma-1-et. És ha mégis? Az vajon katasztrófa lenne?
2009. november 5. csütörtök 08:35 -
Az FIA magyarázatot vár a Toyotától
A Toyota kiszállása további költségcsökkentéseket tesz szükségessé
2009. november 5. csütörtök 06:35 -
Íme a Toyota kakukktojása, nem ismernek majd rá!
Különálló műfajként ünnepelhetjük a Scion autóját.
2009. november 4. szerda 19:16 -
Hivatalos: A Toyota távozik a Formula-1-ből
Kiszáll a gyártó
2009. november 4. szerda 19:05 -
A Toyota bejelenti a távozását?
Sajtótájékoztatót tart a gyártó
2009. november 4. szerda 19:05 -
Kobayashi: A Toyota vagy a sushi!
A japán vagy a Toyotánál fog versenyezni, vagy édesapja éttermében fog dolgozni
2009. november 4. szerda 19:05 -
A Toyota nem akarja eladni a kölni gyárat
Köln segít a japán gyár alkalmazottainak
2009. november 4. szerda 19:05 -
A Toyota elnöke elnézést kért a sikertelenség miatt
Nem a hiányzó győzelem miatt szálltak ki
2009. november 4. szerda 19:05 -
A Formula-1 sajnálja a Toyota távozását
A gyártók száma csökken
2009. november 4. szerda 19:05 -
A Sauber a szövetséggel egyeztet a szereplésről
A Toyota kiszállása lehetőséget biztosít a folytatásra
2009. november 4. szerda 19:05 -
Toyota F1: 13 dobogó és más semmi
Nyolc évet töltött a Toyota gyári csapatként a Forma-1-ben, tulajdonképpen komoly sikerélmény nélkül. Győzelmi tervekkel jöttek a japánok, alig 13 dobogós hellyel távoztak.
2009. november 4. szerda 19:00 -
A csapatok visszavárják a Toyotát a Forma-1-be
A FOTA közleményben tudatta, a csapatok sajnálják a Forma-1-ből kilépő Toyota váratlan bejelentését, de remélik, hogy belátható időn belül visszatér a sportágba a japán vállalat. Az istállók szövetsége megköszönte az eddigi alelnök, a toyotás John Howett munkáját is.
2009. november 4. szerda 18:07 -
Elnézést kért az F1- rajongóktól a Toyota elnöke
Akido Toyoda, a száguldó cirkusztól drasztikus hirtelenséggel elbúcsúzó Toyota elnöke úgy véli, a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt "elkerülhetetlen" volt a kivonulással kapcsolatos döntés. A márka első embere elnézést kért a rajongóktól a sikertelenségért.
2009. november 4. szerda 18:00 -
Mi baja a Toyotának a Corollával?
Tízből kilencszer tévesztek, és Corolla Versónak hívom. Megszoktam, ráadásul a Toyota Verso hallatán mindenki visszakérdez: tehát ez az új Corolla Verso? Tulajdonképpen igen, bár hívhatnánk akár Avensis Versónak is. Az új egyterűt a legalacsonyabb árú motorral teszteltük.
2009. november 4. szerda 17:00 -
Sirályszárnyas Toyota csak játékosoknak
A gémerek, azaz a videojátékok fanatikusai számára a mennyországot jelentheti a Toyota a Microsoft és a B.A.D. Company közös alkotása. Egy autó, ami játékteremmé alakítható.
2009. november 4. szerda 14:43 -
Sírva fakadt a Toyota csapatfőnöke - fotók
Tadashi Yamashina, a Forma-1-es Toyota csapat főnöke könnyeit törli, amikor 2009. november 4-i sajtóértekezletén bejelenti, hogy a Toyota azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből, mivel fennállásának legveszteségesebb évét zárta az idén, és jövőre sem várható jelentős javulás.
2009. november 4. szerda 12:40 -
A Toyota kiszáll a Forma-1-ből
A világ legnagyobb autógyáraként ismert Toyota azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből.
2009. november 4. szerda 11:44 -
Megerősítette a Toyota, hogy távozik az F1-ből
A világ legnagyobb autógyáraként ismert Toyota szerdán bejelentette: a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből.
2009. november 4. szerda 10:20 -
A Toyota búcsút intett a Forma-1-nek
A világ legnagyobb autógyáraként ismert Toyota azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből, így jövőre már nem lesz japán istálló a száguldó cirkuszban.
2009. november 4. szerda 10:20 -
A Toyota bejelentette, hogy kivonul a Forma-1-ből
Egy éven belül a harmadik autógyártó fordított hátat a Forma-1-nek szerdán, amikor a Toyota bejelentette, hogy azonnali hatállyal kivonul a sorozatból. A nyolc szezonja alatt nyeretlen istálló anyacége a rossz gazdasági helyzettel indokolta a döntést.
2009. november 4. szerda 09:46 -
Hivatalos: A Toyota kiszáll a Forma-1-ből
A Toyota vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy azonnali hatállyal leállítja forma-1-es programját, és elhagyja a királykategóriát. A japán cégóriás azzal magyarázta döntését, hogy a válság miatt a Forma-1 nem illeszkedik középtávú üzleti terveihez.
2009. november 4. szerda 09:34 -
Hivatalos: a Toyota is elhagyja a Forma-1-et
A Toyota magyar idő szeriont szerdán délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy az idei volt az utolsó éve a Forma-1-ben. Az igazgatótanács a jelenlegi gazdasági helyzetre hivatkozva hozta meg a döntést.
2009. november 4. szerda 09:26 -
Távozik az F1-ből a Toyota
Noha sokáig cáfolták a pletykát, egyre valószínűbb, hogy a Toyota azonnali hatállyal távozik a száguldó cirkuszból. A hírt várhatóan már szerdán, a márka vezéreinek tokiói sajtótájékoztatóján bejelentik.
2009. november 4. szerda 09:05 -
Hivatalos: A Toyota kiszáll a Forma-1-ből!
A japán autógyártó ma hivatalosan is bejelentette, hogy nyolc idény után kivonul a Forma-1-ből, a Toyota-csapat 2010-ben már nem indul a száguldó cirkuszban.
2009. november 4. szerda 09:05 -
A Toyota készen áll elhagyni a Forma-1-et
Japán lapértesülések szerint a Toyota már meghozta döntését, és a vezetőség a tervek szerint még a mai nap folyamán hivatalosan is megerősíti, hogy azonnali hatállyal leállítja forma-1-es programját, és elhagyja a királykategóriát.
2009. november 4. szerda 08:39 -
A Toyota állítólag kilép a Forma-1-ből
Japán médiaértesülés szerint a Toyota vezérkarának keddi döntése értelmében azonnali hatállyal felszámolják a konszern Forma-1-es istállóját. A hírek szerint a hivatalos bejelentésre még szerdán sor kerül.
2009. november 4. szerda 07:26 -
F1: Ez volt a Toyota legjobb szezonja, mondja Vasselon
Noha 2005-ben előrébb zárta a bajnokságot, Pascal Vasselon szerint az idén jobb teljesítményt nyújtott a Toyota. Mégsem biztos, hogy a gárda az F-1-ben marad: lapértesülések szerint egy héten belül "rossz híreket" fog közölni a japán autógyár.
2009. november 3. kedd 15:56 -
Heten pályáznak az Év Autója címre
Főképp kisebb autók és egyterűk pályázhatnak az idei európai Év Autója címre. A hét döntős közép beférkőzött az új E osztályos Mercedes, de kiesett a Honda Insight és három Toyota modell.
2009. november 3. kedd 12:15 -
Sajtó: A Toyota a héten bejelentést tesz a Formula-1-es szereplésről
Visszavonulhat a gyártó
2009. november 3. kedd 11:10 -
Még hét autó van versenyben az Év Autója címért
Az eredetileg 33 jelöltből már csak hét van talpon, és küzd 22 ország 58 újságírójának kegyiért. Az utolsó hetesben egyetlen japán résztvevőként a Toyota iQ vesz részt kizárólag, a befutó így nagy valószínűséggel európai gyártó modellje lesz.
2009. november 3. kedd 09:20 -
F1: Rossz hírek jöhetnek a Toyotától
A Toyota november 8-án készül bejelentésre a Forma-1-es csapat jövőjét illetően, ami nem kecsegtet sok jóval, hiszen a cég jövő évi költségvetését csak egy héttel később tárgyalják.
2009. november 3. kedd 09:00 -
F1: Rossz hírek jöhetnek a Toyotától
A Toyota november 8-án készül bejelentésre a Forma-1-es csapat jövőjét illetően, ami nem kecsegtet sok jóval, hiszen a cég jövő évi költségvetését csak egy héttel később tárgyalják.
2009. november 3. kedd 09:00 -
F1: Kobayashi néhány hete a visszavonulást fontolgatta
Kamui Kobayashi elárulta: mielőtt Timo Glock sérülése miatt a Toyota lehetőséget adott neki az F-1-es bemutatkozásra, azt fontolgatta, hogy édesapja szusi-éttermében fog dolgozni, mivel GP2-es karrierje folytatására már nem lett volna pénze.
2009. november 2. hétfő 15:00 -
Nyitott változat is készül a Toyota új sportautójából
Nagy érdeklődés övezi a Toyota és a Subaru közösen fejlesztett sportautóját, amelynek FT-86 néven futó koncepció változatát már egy hónapja megcsodálhattuk. Még forgalomba sem került az autó, a mérnökök máris dolgoznak annak nyitott tetejű változatán, melynek értékesítése csak 2011-ben indulhat.
2009. november 2. hétfő 12:52 -
Simon mondja - Szendvicsbe zárta a szezont a Red Bull
Nem az olajsejkeken múlott, hogy nem sikeredett izgalmasabbra az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj. A Yas-szigeti komplexummal az araboknak sikerült új szintre emelniük az F1 már eddig is "über-hájtek" világát, de a kikötői pálya trükkös vonalvezetése ellenére sem láthattunk sok előzést. De legalább választ kaptunk néhány, még nyitva maradt kérdésre, plusz láthattunk egy újabb fergeteg-partit Japán legnagyobb ígéretétől, Kobajasi Kamuitól. Az ázsiai GP2-sorozat bajnoki címvédője nemcsak saját magáért, hanem a Toyota-istálló megmentéséért is hajtott vasárnap.
2009. november 2. hétfő 11:02 -
Kobayashi a Toyota színeiben akar versenyezni
A japán pilóta sikerrel szerepelt
2009. november 2. hétfő 10:25 -
Kobajasi vélhetően elérte, hogy jövőre szerződtesse a Toyota
Kobajasi Kamui megragadta a bizonyítási lehetőséget, amit a sors váratlanul sodort útjába Timo Glock átmeneti kiesésével. A fiatal japánnak mindössze két versenye volt a bizonyításra, ám alaposan ki is használta annak minden percét, hogy megmutassa a világnak, milyen fából faragták. Jövőre újabb és rendszeresebb bizonyítási lehetőség lehet a jutalma.
2009. november 2. hétfő 09:40 -
Kobayashi menti meg a Toyotát?
A sérült Timo Glock helyett Brazíliában beugrott Kamui Kobayashi az elmúlt két futamon üdítő színfoltja lett a mezőnynek, a japán ígéretes bemutatkozása akár a Toyota-csapat F1-es jövőjét is bebiztosíthatja.
2009. november 2. hétfő 09:00 -
Kobayashi egyre közelebb a 2010-es Toyota-szerződéshez
Kamui Kobayashi, a Toyota tehetsége Interlagos után Abu Dhabiban már pontokkal is demonstrálta képességeit. A beugró japán élvezte az évzáró futamot, s nem kizárt, hogy szereplésével megváltotta helyét a 2010-es versenyzői mezőnybe.
2009. november 1. vasárnap 22:20 -
Kobayashi szerződést kaphat a Toyotától 2010-re
A Toyota F1 elnöke, John Howett elmondta, hogy Kamui Kobayashi jó eséllyel pályázik a csapat egyik jövő évi versenyzői ülésére, miután lenyűgözte a vezetőséget az elmúlt két futamon mutatott kiváló teljesítményével.
2009. november 1. vasárnap 19:06 -
Kobayashi a bajnokokkal csatázott a versenyen
A Toyota versenyzői pontokat szereztek
2009. november 1. vasárnap 18:20 -
Mindkét Toyota pontot szerzett Abu-Dzabiban
Minden bizonnyal elégedettek a Toyotánál a szezonzáró futamot követően, hiszen a csapat mindkét pilótája pontszerző helyen fejezte be az Abu-Dzabi Nagydíjat. A bizonytalan jövőjű istálló idén hatodik alkalommal ért célba mindkét autójával az első nyolc között, és ötödik helyen végzett a konstruktőrök versenyében.
2009. november 1. vasárnap 18:15 -
Abu-Dzabi a pilóta szemével - Timo Glock rovata
TIMO GLOCK ROVATA - Timo Glock sérülés miatt nem állhat rajthoz Abu-Dzabiban, a Toyota pilótájának így nem lesz lehetősége arra, hogy versenyezzen a vadonatúj pályán, amelyről egyébként az a véleménye, hogy a többi új aszfaltcsíkhoz hasonló elv alapján épült.
2009. november 1. vasárnap 12:00 -
Glock minden bizonnyal elhagyja a Toyotát
A Toyota német versenyzője, Timo Glock bevallotta, hogy egyre inkább valószínű, hogy az év végén elhagyja jelenlegi csapatát, és jövőre máshol folytatja pályafutását; sokak szerint vagy a Renault-nál, vagy a Virgin támogatását élvező újonc Manor istállónál.
2009. november 1. vasárnap 11:11 -
Trulli zsinórban harmadszor a Q3-ban, Kobajasi kitett magáért
Jól oldotta meg az időmérőre kitűzött feladatokat a Toyota, hiszen Jarno Trulli és Kobajasi Kamui is elégedett az Abu-Dzabi Nagydíj időmérőjén elért eredményével. Trulli ismét bekerült a kvalifikáció harmadik etapjába, és minden bizonnyal pontokért harcolhat a versenyen.
2009. október 31. szombat 17:49 -
Kobajasi alaposan megverte Trullit a második edzésen
A Toyota pilótáit lenyűgözte az szezonzárónak helyt adó abu-dzabi pálya. Az első szabadedzésen Jarno Trulli volt a jobb, míg estére Kobajasi Kamui már közel 8 tizedet vert veterán csapattársára.
2009. október 30. péntek 17:37 -
Glock: Száz százalék, hogy 2010-ben is a Forma-1-ben leszek
A szuzukai sérüléséből lábadozó Timo Glock biztosra veszi, hogy jövőre is tagja lesz a Forma-1 mezőnyének. Sajtóértesülések szerint a Toyota szerződést ajánlott számára, ám a német pilóta új kihívásokra vágyik, így minden valószínűség szerint távozik a kölni bázisú alakulattól, és a Renault vagy a Manor csapat pilótája lesz.
2009. október 30. péntek 13:10 -
A Toyota bebizonyítja, hogy együtt könnyebb - videó
Egy ötletes reklámfilmben mutatja meg a Toyota, hogy az álltaluk fejlesztett és elterjesztett hibrid hajtás hogyan "működik" a valóságban. Nem másról van szó, mint a két motor megfelelő hangolásáról, amivel az élet könnyebb és olcsóbb is.
2009. október 29. csütörtök 18:23 -
Tarolnak a japán autógyártók Kínában
Japán nagy autógyártói, a Toyota, a Honda és a Nissan szeptemberben jelentős termelési eredményeket könyvelhettek el Kínában, miközben összességében kivétel nélkül csökkent a termelésük
2009. október 28. szerda 18:05 -
A Toyota Prius lett az Év Autója Japánban

2009. október 28. szerda 11:25 -
Glock menedzsere három csapattal tárgyal
A Toyota nem akar szerződést hosszabbítani?
2009. október 28. szerda 07:20 -
F1: A Toyota egységesítené a garázsokat

2009. október 27. kedd 16:45 -
Már beengedik a nagyok közé - Toyota Prius
Egyszerre zseniális és unalmas, a zöldek szerelme, az autóversenyzők rémálma. Az új Prius annyira más, hogy megoszthatná a közönséget, mégis inkább mindenki fejet hajt előtte. Műszakilag jelenleg ez az etalon, miközben egyszerű családi autónak is tökéletes.
2009. október 27. kedd 15:27 -
Timo Glock idén már nem versenyez
Nem állhat rajthoz a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon Timo Glock, a Forma-1-es Toyota istálló pilótája. A német versenyző az október 3-i Japán Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet.
2009. október 27. kedd 14:10 -
Glock nem indulhat a szezonzárón
Ahogy arra számítani is lehetett, a Toyota kedden hivatalosan is megerősítette, hogy a japán futamon hátsérülést szenvedett Timo Glock kihagyja a hétvégi szezonzárót, és ismét Kamui Kobayashi fogja helyettesíteni Abu Dhabiban.
2009. október 27. kedd 13:24 -
Toyota: Abu-Dzabiban is Kobajasi versenyez
A vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon is Kobajasi Kamui helyettesíti a Japán GP időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett Timo Glockot a Toyotánál.
2009. október 27. kedd 12:22 -
F1: Kobayashi visszatér!
Mivel a Toyota Japánban megsérült pilótája, Timo Glock még mindig nincs versenyzésre alkalmas állapotban, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon is a Brazíliában bemutatkozott Kamui Kobayashi helyettesíti majd.
2009. október 27. kedd 10:30 -
Glock szezonja véget ért, Abu-Dzabiban sem versenyez
A Toyota Japánban megsérülő versenyzője nem épült fel teljesen, így a hétvégi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat is kihagyja. Mindezt maga Timo Glock jelentette be kedd délelőtt.
2009. október 27. kedd 09:55 -
Kedden dől el, hogy Glock versenyezhet-e Abu-Dzabiban
A Toyota kedden dönti el, hogy a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon Timo Glock visszatérhet-e, vagy ismét Kobajasi Kamui vezet majd a helyén.
2009. október 26. hétfő 14:51 -
A Toyota kedden dönt Glock sorsáról
A Toyota megerősítette, kedden hoz döntést arról, hogy hadrendbe állítja-e Timo Glock-ot a hétvégén megrendezésre kerülő szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon.
2009. október 26. hétfő 12:15 -
Visszatérhet a Toyota Celica
Akár a jól ismert Celica néven is piacra kerülhet a Toyota új, Tokiói Autószalonon bemutatott sportkocsija.
2009. október 26. hétfő 11:58 -
Frissítés! Toyota márkakereskedő és szerviz (Szlovákia)
Toyota márkakereskedő és szerviz (13) Ország: Szlovákia Kategória: Autó, motor, kamion, jármű Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2009-10-23 18:28:14
2009. október 23. péntek 18:28 -
Glock: Kedden eldöntöm, hogy rajtolok-e
Interjú a Toyota versenyzőjével
2009. október 23. péntek 08:40 -
Miattam állt meg fél Buda a minap
Ezért jó a nagy olvasottság, egyik nap szemtanút szerzünk egy balesethez, most meg a múltkori észak-budai óriásdugón való károgásunk nyomán megtalált minket Snake_Ey3s, aki egyike volt a koccanó autóknak és akit ismeretlenül szidott múltkori posztunk beküldője, amiért nem volt képes a többiekkel együtt félreállni legalább a járdára, hogy ne kapjon idegösszeomlást sokszáz autós, amiért nem ér be időben dolgozni. Az Észak Budán történt balesetről bővebben, mint az egyik résztvevő... Tudom, az anyámat! Az eset: Jobb oldalt buszsáv (Árpád hídra felhajtó a szentedreiről), bal oldalt rendes sáv.Előttem egy Renault Megane, mögöttem egy Yaris, mögötte egy Opel Omega. A buszsáv végén a buszmegállóban egy VW Polo. A Polo sofőrje kirakta az indexet és körültekintés nélkül kitette a kocsi elejét a haladó sávba (reggeli csúcsforgalom). Ettől az előttem haladó Renault először lassan fékezni kezdet majd blokkolt. Ennyire azért nem volt vészes a helyzet Én mögötte ugyan ezt tettem, azonnal nem akartam satuzni mert akkor a mögöttem jövő abszolút telibever és mivel esett még a másik sávba is átcsúszhatok utána), ezért előbb fékeztem kicsit, majd blokkolás, kicsit "meghintáztattam" a kocsit, így éppen, hogy csak koccantunk a Megannal. Nekem leesett a rendszám, neki megrepedt a rendszám tartó keret egyéb sérülés semmi. Ezzel nem is lett volna baj, mehettünk volna tovább 5 perc múlva. [...] Bővebben!
2009. október 22. csütörtök 15:18 -
Kobajasi 2010-ben a Toyota pilótája lehet
John Howett, a Toyota istálló elnökének kijelentése alapján elképzelhető, hogy jövőre Kobajasi Kamui lesz a csapat egyik versenyzője. A brit szakember elismerően nyilatkozott a 23 éves pilóta Brazil Nagydíjon mutatott teljesítményéről, amivel nagy hatást gyakorolt a kölni székhelyű csapat elöljáróira. Noha Kobajasi jó helyzetben van a jövő évet tekintve, rutintalansága miatt nem biztos, hogy szerződést kap 2010-re.
2009. október 22. csütörtök 13:35 -
Howett nem tud a Trulli - Toyota egyezségről
Nem biztos az olasz pilóta állása
2009. október 22. csütörtök 10:47 -
Fotó: szitává lőtt Toyota
Ismeretlen fegyveresek lelőtték a pakisztáni hadsereg egyik dandártábornokát és gépkocsivezetőjét csütörtök kora reggel Iszlámábádban - közölte a pakisztáni rendőrség.
2009. október 22. csütörtök 09:35 -
Kobayashi esélyes az egyik Toyota-volánra
Kamui Kobayashi interlagosi teljesítményének köszönhetően az egyik jövő évi volán várományosává lépett elő a Toyotánál - árulta el a márka sportelnöke, John Howett. A szakember dicséri a japánt, de azt sem vitatja, hogy van még fejlődnivalója.
2009. október 22. csütörtök 08:45 -
Kobayashi is felkerült a Toyota listájára
A Toyota F1 elnöke, John Howett elhintette, hogy a hétvégi Brazil Nagydíjon parádésan bemutatkozó Kamui Kobayashi komolyan felkeltette a vezetőség figyelmét, és harcban van az egyik versenyzői ülésért a jövő évre.
2009. október 21. szerda 20:19 -
Räikkönen túl sok pénzt követel
A Toyota nem tudja a finn által követelt összeget biztosítani
2009. október 21. szerda 20:10 -
FT-86: új sportkocsi a Toyotától - fotó
A Toyota Motor japán járműgyártó FT-86-os koncepcióautója a 41. Tokiói Autószalonon Makuhariban 2009. október 21-én.
2009. október 21. szerda 17:25 -
A Toyota szerint túl magasak Räikkönen fizetési igényei
Amint arról korábban beszámoltunk, a Toyota megtette ajánlatát Kimi Räikönennek. John Howett, a csapat elnöke kijelentette, hogy csak abban az esetben kötnek szerződést a finn világbajnokkal, ha a pilóta enged pénzügyi igényeiből.
2009. október 21. szerda 17:15 -
Új modellek a Lexustól - fotók
Toyota Motor japán járműgyártó Lexus LF-Ch kocsija és LF-A szupersportautója a 41. Tokiói Autószalonon Makuhariban 2009. október 21-én.
2009. október 21. szerda 16:30 -
Trulli kivárásra játszik, a Toyota döntésére vár
Jarno Trulli tartja magát ígéretéhez, és készen áll megvárni, hogy a Toyota a novemberben megrendezésre kerülő igazgatótanácsi ülésén döntést hozzon a forma-1-es csapat jövő évi költségvetéséről, és csak azután dönt jövőjéről.
2009. október 21. szerda 13:27 -
Majdnem egy évet kell várni az új Priusra
Hatalmas az érdeklődés az új Toyota Prius iránt, nem is bírja a japán gyár a tempót. Akár kilenc hónapot is várni kell a hibridre.
2009. október 21. szerda 11:23 -
A toyotás Kobajasi elégedett bemutatkozó versenyével
A Brazil Nagydíjon futotta élete első Forma-1-es futamát a Timo Glockot helyettesítő Kobajasi Kamui. A Toyota tartalékpilótájaként a GP2-ben versenyző japán pilóta remek versenyt produkált, és a kilencedik helyen ért célba.
2009. október 21. szerda 09:20 -
A Toyotát lenyűgözte Kobayashi teljesítménye
A Toyota csapatfőnökét, Tadashi Yamashinát lenyűgözte Kamui Kobayashi debütáló versenyén mutatott, hihetetlen agresszív és látványos vezetése Brazíliában, ahol a hátsérülése miatt pihenő Timo Glock-ot helyettesítette.
2009. október 20. kedd 17:36 -
Új hibrid a Toyotától
A Priusnál nagyobb hibridet dob piacra a Toyota. A Sait már ismerjük, csak eddig Lexus néven forgalmazták az USA-ban.
2009. október 20. kedd 14:00 -
Williams: Határozottan nem segített bennünket az FIA döntése
A Williams-Toyota vezető mérnöke úgy véli, a lezúduló csapadék ellenére is képesek lettek volna a szombati időmérő edzés folytatására
2009. október 20. kedd 12:30 -
A Toyota megtette ajánlatát Kimi Räikkönennek
A Renault már elhappolta a Toyota egyik legfőbb célpontját, Robert Kubicát, ám a japán márka Forma-1-es csapata a Kimi Räikkönenért folytatott csatát már nem akarja elbukni. Az istálló elnöke elmondta, megtették ajánlatukat a finn klasszisnak, így most már az utolsó ferraris futamára készülő Räikkönennek kell lépnie.
2009. október 20. kedd 12:30 -
A Toyota korrekt ajánlatot tett Raikkönennek
A Toyota F1 Team elnöke, John Howett meg van győződve arról, hogy csapata egy ütőképes és gyors autót tudna biztosítani Kimi Raikkönennek, akinek az elmúlt hetekben egy korrekt ajánlatot tettek.
2009. október 20. kedd 12:16 -
Räikkönent csábítja a Toyota
A Toyota Forma-1-es csapata ajánlatot tett a Ferraritól szezon végén távozó Kimi Räikkönennek. A 2007-ben világbajnok finn pilóta egyelőre gondolkodik.
2009. október 20. kedd 11:34 -
Hibrid szedánt mutat be a Toyota
Sai néven hibrid szedánt mutat be a Toyota a Tokiói Autószalonon, az új modell a Lexus HS 250h testvére.
2009. október 20. kedd 11:05 -
Középkategóriás hibridet mutatott be a Toyota
A japánok újabb hibriddel bővítik palettájukat. A Sai a Lexus HS250 h-ra épül, hajtásáról pedig egy 2,4 literes benzinmotor, valamint egy villanymotor gondoskodik. Az összteljesítmény 190 lóerő, ám az autó Európában egyelőre nem lesz kapható.
2009. október 20. kedd 10:16 -
Trulli a Toyota csapatfőnökének kérésére vár a döntésével
A Toyota F1-es csapatának vezetőségétől ellentétes információk érkeznek Jarno Trullit illetően. Az olasz pilóta azt állítja, Jamasima Tadasi arra kérte, várjon a jövő évvel kapcsolatos döntésével egy hónapot.
2009. október 19. hétfő 12:10 -
Megújult a Toyota Mark X - fotó
A Toyota japán járműgyártó újratervezett Mark X típusa egy tokiói sajtóértekezleten 2009. október 19-én. A különféle kategóriákban kibocsátandó Mark X legalacsonyabb ára 2,3 millió jen (kb. 4,5 millió forint) lesz.
2009. október 19. hétfő 11:45 -
A Toyota büszke Kobayashira
A csapatfőnök áradozott a japán első versenyén nyújtott teljesítményéről
2009. október 19. hétfő 11:32 -
BMW-riválist épített a Toyota
A Tokiói Autószalonon mutatja be a Mark X új generációját a Toyota, mellyel, reményei szerint az 5-ös BMW ellen is felveheti a harcot.
2009. október 19. hétfő 11:05 -
Tömegkarambol a 6-oson - fotók
Egy kamion és négy személygépkocsi ütközött össze pénteken délután a 6-os főúton, a főváros XXII. kerületében. A Tóth József utca magasságában egy Mazda, egy Toyota, egy Fiat és egy Suzuki személyautó, valamint egy olajjal szennyezett földet szállító Volvo nyerges vontató karambolozott. A Suzuki elöl ülő utasát a tűzoltók szabadították ki, a nőt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Rajta kerül még négyen kerültek kórházba, köztük egy csecsemő. Egy könnyebb sérült a tömeges karambol helyszínén maradt. Az utat a roncsok, törmelékek 70 méter hosszan elfoglalták, a Fiatnak például mind a két első kereke kiszakadt, a Mazdának a hátsó lökhárítójának egy darabja pedig a Duna és a főút között futó kerékpárút korlátján akadt fenn. A műszaki mentés és helyszínelés idejére a főút ezen szakaszát teljes szélességében le kellett zárni, ezért mindkét irányban hatalmas torlódás alakult ki - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2009. október 19. hétfő 10:10 -
Trulli: A Toyota csapatvezetője engem akar
Az olasz pilóta maradhat a japánoknál?
2009. október 19. hétfő 09:17 -
Trulli Sutilt szapulja, Kobajasi elégedett a bemutatkozásával
A Toyota a negyedik helyről rajtoló Jarno Trulli révén a dobogót célozta meg Brazíliában, ám az olasz már a start után elszállt. Trulli állítja, Adrian Sutil miatt esett ki, aki nem hagyott neki elég helyet a négyes kanyarban, és ezt a német tudtára is adta, miután mindketten kikászálódtak autójukból.
2009. október 18. vasárnap 22:13 -
Kobayashi első versenyén 10. lett, Trulli csalódott
A Toyota versenyzői vegyes érzelmekkel távoznak Interlagosból
2009. október 18. vasárnap 22:05 -
Szerződtetné és kordában tartaná Räikkönent a Toyota
John Howett, a Toyota sportelnöke elárulta: a japán márka még mindig nem tett le arról, hogy 2010-re megszerezzék Kimi Räikkönen szolgálatait. A szakember szerint a sokak által ridegnek tartott egylet képes lenne kordában tartani a bulizós, piálós finnt.
2009. október 18. vasárnap 14:50 -
Raikkönen kevesli a Toyota ajánlatát
A Toyota Motorsport elnöke, John Howett a Brazil Nagydíj időmérőjének egyik szünetében elmondta, hogy tárgyalásban állnak Kimi Raikkönennel, aki első körben visszadobta ajánlatukat, mert kevésnek tartotta az általuk felajánlott összeget.
2009. október 18. vasárnap 12:07 -
Räikkönen menedzsere több pénzt szeretne a Toyotától
Kimi Räikkönen jövő évi lehetséges F1-es csapatáról több pletyka is kering, a hírek szerint a Ferraritól az év végén távozó pilóta kérői között ott van a McLaren-Mercedes és a Toyota is. A japán gyári csapat nem is tagadja, érdeklődik a finn iránt, az istálló elnöke, John Howett azonban szombaton Brazíliában elárulta, megállapodás még nincs, aminek legfőbb oka pénz.
2009. október 18. vasárnap 11:45 -
Räikkönen - Red Bull vagy McLaren?
Az interlagosi paddockban újra felmerült, hogy Kimi Räikkönen esetleg a Red Bullnál folytatja jövőre. Mások szerint már rég aláírt a McLarenhez. A Toyota is a finnre vár...
2009. október 18. vasárnap 11:30 -
Trulli remekül szerepelt - Kobayashi is megállta a helyét
A Toyota veresnytőzi megfelelően teljesítettek
2009. október 18. vasárnap 10:15 -
A Toyota tovább egyezkedik Räikkönennel
A finn pilóta túl nagy összeget kért?
2009. október 18. vasárnap 09:35 -
Trulli megúszta a rajtbüntetést
A Toyota olasz pilótáját, Jarno Trullit figyelmeztetésben részesítették a brazil stewardok, amiért feltartotta Sebastian Buemit mért körén a szombati időmérőn Interlagosban.
2009. október 18. vasárnap 09:24 -
Trulli bírói figyelmeztetés után dobogóra tör
Jarno Trullit, a Toyota versenyzőjét megrovásban részesítette a Brazil Nagydíj időmérő edzése után a versenybíróság, azonban az olasz sofőr 4. rajthelye nem forgott veszélyben. A versenyző abban reménykedik, hogy Suzuka után Interlagosban is dobogóra állhat.
2009. október 18. vasárnap 02:00 -
Brazíliában is a dobogó közelében a Toyota
A Toyota Kobajasi Kamui személyében újoncot avat a Brazil Nagydíjon, aki a sérült Timo Glockot helyettesíti. A japán pilótának nem volt könnyű dolga, hiszen szakadt az eső első F1-es kvalifikációján, de a 11. helyet csípte el, amivel maximálisan elégedett lehet. Jarno Trulli a negyedik helyről rajtolva ismét dobogóra állna.
2009. október 18. vasárnap 00:18 -
Gyorshír: Rosberg az esős mini-tréning legjobbja
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője autózta a legjobb időt a Brazil Nagydíj 3. szabadedzésén, amely vihar miatt 18 percesre rövidült volna, de egy bukás miatt gyakorlatilag 13 percig tartott.
2009. október 17. szombat 17:10 -
Trulli úgy érzi, Szuzuka után Brazíliában is erősek lehetnek
A Toyota olasz versenyzője a legutóbb, Japánban a dobogóra állhatott, és a brazíliai versenyhétvége pénteki nyitónapja után töretlenül bízik benne, hogy Interlagosban is egy hasonlóan jó eredménnyel tud majd előrukkolni.
2009. október 16. péntek 23:35 -
A Toyota versenyző motiváltak az időmérő előtt
Kobayashi jól érzi magát, mint F1-es versenyző
2009. október 16. péntek 23:14 -
Rosberg úgy érzi, sikerült felvernie saját árfolyamát
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője elégedett idei szezonjával és úgy érzi, 2009-ben sikerült felsrófolnia saját ázsióját. Jövőjével kapcsolatban a német titkolózik, de méltatja a Brawn-Mercedest, amely csapat a pletykák szerint pályafutása következő állomása lesz.
2009. október 16. péntek 18:50 -
Japánban felfrissül a Toyota Auris
Hazájában felfrissül a Toyota kompakt modellje, az Auris. A 2007-ben bemutatott autó formatervén csak alig változtatnak a tervezők, és az utastérben is csak a részleteken módosítanak. A japán modellek a lemezek alatt is változnak, azonban Európában valószínűleg csak a hibrid változat jelent újdonságot.
2009. október 15. csütörtök 17:48 -
F1: A Williams hivatalosan is szerződést bontott a Toyotával
A Williams és a Toyota képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy véget ért a grove-i csapat és a japán gyár 2007 óta tartó együttműködése, noha megállapodásuk a következő idényre is érvényes volt.
2009. október 14. szerda 15:04 -
Megszűnt a Williams istálló és a Toyota együttműködése
A Williams Forma-1-es istálló jövőre biztosan nem Toyota motorokkal versenyez majd a világbajnoki sorozatban, miután a japán autógyártóval kötött együttműködési megállapodást nem hosszabbította meg.
2009. október 14. szerda 13:20 -
Hivatalos: véget ér a Williams és a Toyota együttműködése
A Toyota és a Williams is hivatalos közleményben tudtatta, hogy az idei Forma-1-es szezon végén véget ér a motor-partneri együttműködésük. A szakításról már régóta hallani lehetett, ám a felek szerdáig tagadták ezt.
2009. október 14. szerda 11:50 -
Felfrissült a Toyota Auris
Újracsomagolta az Aurist a Toyota, a frissített kompakt egyelőre csak Japánban kerül piacra.
2009. október 14. szerda 10:26 -
Suzuki Swift ütközött Toyota kisbusszal, két sérült - fotók
Baleset miatt teljes útlezárás volt érvényben a 11-es úton, mert a 39-es kilométerszelvénynél, Visegrád térségében egy Toyota Hiace kisbusz és egy Suzuki Swift személyautó összeütközött. A karambolban ketten sérültek meg, mindketten fejsérülést szenvedtek.
2009. október 13. kedd 21:10 -
F1: Glock mérges, hogy elszalaszt egy jó esélyt Brazíliában
Timo Glock sajnálja, hogy csigolyarepedése következtében csak nézőként tekintheti meg a Brazil Nagydíjat, mert sejtése szerint erős teljesítményre lett volna képes. A Toyota versenyzője valószínűsíti, hogy az idényzárón ismét autóba ülhet.
2009. október 13. kedd 16:52 -
Így száguldana csukott szemmel Rosberg - videó
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője az Allianz által közzétett beharangozó-videóban egy pályarajz és egy filctoll segítségével próbálja demonstrálni, hogy csukott szemmel is végig lehet menni a hétvégi Brazil Nagydíjnak otthont adó interlagosi aszfaltcsíkon.
2009. október 13. kedd 09:25 -
Mercedes, Volkswagen és Toyota karambolozott - fotó
Székesfehérváron a Király soron a Gáz utca felől a Budai út felé haladó Mercedes Viano a kanyarban a vizes burkolaton megcsúszott, a sofőr fékezett, és ekkor az autó áttért a szemközti sávba, ahol a szemből érkező Volkswagen Polo bal oldalának ütközött. A Mercedes ezután még a bal elejével nekicsapódott a Volkswagen mögött érkező Toyota Corolla Verso bal elejének. A Volkswagenben hátul gyermekülésben utazó kislányt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2009. október 12. hétfő 19:20 -
Glock nem tud rajthoz állni a Brazil Nagydíjon
A Toyota megerősítette, hogy Kamui Kobayashi ugrik be Timo Glock helyére a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, miután kiderült, hogy a német versenyző sérülései jóval komolyabbak, mint azt kezdetben gondolták.
2009. október 11. vasárnap 17:54 -
Veszélyben Glock szezonja, Brazíliát biztosan kihagyja
Bár minden igyekezetével azon volt, hogy rajthoz állhasson a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon, Timo Glocknak mégis ki kell hagyni a soron következő futamot. A Toyota pilótája bő egy hete Szuzukában az időmérő edzésen sérült meg, és a háta még nem jött rendbe azóta.
2009. október 11. vasárnap 14:00 -
Massa felépült, Glock nem versenyezhet
Súlyosabb Timo Glock, a Toyota német pilótájának a sérülése, amit még a szuzukai verseny időmérőjén szedett össze. Felipe Massa teljesen felépült, az orvosi vizsgálatok szerint akár már holnap versenyezhetne.
2009. október 11. vasárnap 12:00 -
Glock nem indulhat a Brazil Nagydíjon
Nem indulhat a jövő heti Forma-1-es Brazil Nagydíjon a Toyota német pilótája, Timo Glock, aki a múlt heti, szuzukai futam időmérőjén balesetet szenvedett.
2009. október 11. vasárnap 11:59 -
Glock törött hátcsigolyája miatt nem indul Brazíliában
Timo Glock, a Toyota versenyzője kihagyja a jövő hétvégén esedékes Brazil Nagydíjat, helyét Kamui Kobayashi veszi át - jelentette be a japán együttes. A fehér-pirosak tájékoztatása szerint a német sofőrnek Suzukában eltört az egyik hátcsigolyája, emiatt nem tudja vállalni a versenyezést.
2009. október 11. vasárnap 11:45 -
Howett: Kimi egy lehetőség, ahogy Timo is
A Toyota még nem döntött a versenyzői felállásról
2009. október 10. szombat 08:05 -
Csakis a pénztől függ a Toyota jövője az F1-ben
A Toyota F1 elnöke, John Howett elmondta, hogy a japán gárda hosszú távú jövője a Forma-1-ben sokkal inkább az anyacég anyagi helyzetétől, illetve a sportról alkotott képétől, mintsem a pályán elért eredményektől függ.
2009. október 8. csütörtök 16:56 -
A Toyota F1-es jövője a pénztől függ, nem az eredményektől
John Howett, a Toyota csapatfőnöke szerint az istálló jövője nem a pályán elért eredményektől, sokkal inkább a cég pénzügyi helyzetétől, valamint a márka imidzsének alakulásától függ. A legutóbbi két nagydíjon elért második helyezésnek köszönhetően a csapatnak újra esélye van, hogy harmadik helyen végezzen a konstruktőri versenyben, ám Howett szerint ez a tényező mellékes a Toyota vezérkarának döntésében.
2009. október 8. csütörtök 10:50 -
F1: A Toyota csapatfőnöke többet várt Trullitól

2009. október 7. szerda 16:56 -
Howett nem tud a Toyota távozási szándékáról
Nincs döntés a csapat jövőjéről
2009. október 7. szerda 15:35 -
Trulli a NASCAR-ba mehet?
Jarno Trullit szinte biztosan nem szerződteti le a Toyota 2010-re, így a veterán pilótának másfelé kell nézelődnie. A fő cél az F1, de az olasz a tengerentúlra is tekinget.
2009. október 7. szerda 13:30 -
Trulli a NASCAR-ba igazolhat az F1 után
Sajtóértesülések szerint Jarno Trulli, az F1-es Toyota istálló versenyzője az idényzáró után NASCAR-teszten vesz részt a Michael Waltrip Racingnél. Mivel az olasznak egyelőre nincs állása 2010-re a száguldó cirkuszban, előfordulhat, hogy az észak-amerikai szériában tervezi a jövőjét.
2009. október 7. szerda 12:10 -
Trulli is a NASCAR felé tart, novemberben tesztelni fog
Nelsinho Piquet után a jelek szerint Jarno Trulli is Amerika felé veszi az irányt. A Toyota Forma-1-es csapatának jelenlegi versenyzője november végén a Michael Waltrip Racing (MWR) egyik NASCAR-autóját fogja tesztelni.
2009. október 7. szerda 11:45 -
Újabb elektromos iQ a Toyotától
Továbbfejlesztette az idén Detroitban bemutatott FT-EV nevű elektromos tanulmányautóját a Toyota, az új verziót a Tokiói Autószalonon mutatják be.
2009. október 7. szerda 11:35 -
Trulli a NASCAR-ban folytatja a pályafutását?
Az olasz versenyző egy Toyota Camry-t tesztelhet
2009. október 7. szerda 11:15 -
Jövőbe mutató városi tanulmányautó a Toyotától
A Tokiói Autószalon egyik legérdekesebb újdonsága minden bizonnyal a Toyota és a Subaru közös sportautója, az FT-86 lesz, ám a világ legnagyobb autógyára más tanulmányautók bemutatását is tervezi. Lerántják majd a leplet többek között az FT-EV II koncepcióról is, amely az iQ átdolgozott változata.
2009. október 7. szerda 09:00 -
A méret a lényeg - Toyota Hilux (2009) teszt
Hazánkban nagy imádatnak örvendenek a pick up-ok, néhányan szinte már-már státusszimbólumként járnak vele, holott egyes darabok még földutat sem láttak, csak városban használják őket. Tesztelt példányunk is ebből a kategóriából érkezett. Sokan értelmetlen autónak tartják Magyarországon, mi ezt most cáfoljuk, és bemutatjuk, hogy kinek való igazán egy ilyen monstrum.  
2009. október 7. szerda 08:00 -
Trulli Brazíliában is dobogóra juttatná a Toyotát
Jarno Trulli szerint a Toyota istállónak jó esélye van rá, hogy Szingapúr és Suzuka után a Brazil Nagydíjnak otthont adó Interlagosban is dobogós helyen végezzen. Az olasz elárulta: győzelmet remélt a japán futamon, amely olyan volt számára, mint egy időmérő edzés.
2009. október 6. kedd 18:30 -
Sportkocsi a Toyotától
Jelenleg nincs sportkocsi a Toyota kínálatában, a Supra, a Celica, az MR2 kifutott. Két éven belül azonban újra lesz. A japán cég megmutatta, milyen lehet a Subaruval közösen készülő jármű.
2009. október 6. kedd 14:00 -
Sportkocsi a Toyotától
Jelenleg nincs sportkocsi a Toyota kínálatában, a Supra, a Celica, az MR2 kifutott. Két éven belül azonban újra lesz. A japán cég megmutatta, milyen lehet a Subaruval közösen készülő jármű.
2009. október 6. kedd 14:00 -
Új sportkocsi a Toyotától
Végre megmutatja a Toyota az idei Tokiói Autószalonon hátsókerék-meghajtású, Subaruval közösen készített sportautó-tanulmányát, amelyet FT-86 névre kereszteltek. A formás kupé két év múlva lesz megvásárolható.
2009. október 6. kedd 11:50 -
Megérkeztek az első képek a Toyota-Subaru közös sportkocsijáról
Immár fotókon is megcsodálhatjuk a két japán gyártó közös sportkocsiját, amely 2011-ben mutatkozik majd be. Az FT86 kódjelű kocsi kompakt méretű lesz, motorterében pedig szívó és turbó boxermotorok dolgoznak majd.
2009. október 6. kedd 09:57 -
Megérkeztek az első képek a Toyota-Subaru közös sportkocsijáról
Immár fotókon is megcsodálhatjuk a két japán gyártó közös sportkocsiját, amely 2011-ben mutatkozik majd be. Az FT86 kódjelű kocsi kompakt méretű lesz, motorterében pedig szívó és turbó boxermotorok dolgoznak majd.
2009. október 6. kedd 09:57 -
A Renault készen áll bejelenti Kubica érkezését
Megbízható források szerint eldőlt, hogy Robert Kubica a Renault-nál folytatja versenyzői pályafutását, miután megszakadtak a tárgyalások menedzsmentje és a Toyota között a hétvégén megrendezett Japán Nagydíjon.
2009. október 5. hétfő 14:27 -
Fának ütközött a Toyota, elhunyt az autót vezető nő
Kórházba szállítása után életét vesztette az az asszony, aki autójával egy fának hajtott a 34-es főúton - értesült a HavariaPress.
2009. október 5. hétfő 11:50 -
Vettel belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba
SIMON MONDJA - Szuzukai győzelmével Sebastian Vettel megtette, amit megkövetelt tőle a haza: két kézzel belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba. Jarno Trulli második helye, ha az olaszon már nem is, abban sokat segíthet, hogy a Toyota a Formula-1-ben maradjon.
2009. október 5. hétfő 10:40 -
Toyota: Valószínűleg nem kapjuk meg Kubicát
Trulli és Glock jövője sem biztos a csapatnál
2009. október 5. hétfő 07:10 -
Toyota Land Cruiser 2010 - LC3, LC4 vagy LC5? Ez itt a kérdés!
Az elmúlt 60 évben a világ 176 országában ötmillió vásárló döntött a 4WD-ikonként emlegetett japán terepes mellett.
2009. október 4. vasárnap 17:57 -
A Toyota valószínűleg elvesztette Kubicát
A Toyota F1 elnöke, John Howett elhintette, hogy csapata minden bizonnyal nem fogja tudni leigazolni Robert Kubicát a jövő évre, így más lehetőségek után kell néznie, miután egyelőre egyik versenyzőjével sem hosszabbította meg szerződését 2010-re.
2009. október 4. vasárnap 13:04 -
Bepanaszolták Rosberget, de nem büntetik meg
Hiába panaszolta be Nico Rosberget a Brawn-Mercedes vb-éllovasa, Jenson Button, a Williams-Toyota versenyzőjét nem büntette meg a versenybíróséág. A vád az volt, hogy a német figyelmen kívül hagyta a sebességkorlátozást a Japán nagydíjon.
2009. október 4. vasárnap 11:45 -
A Toyota attól tart, hogy lemarad Kubicáról
A Toyota Jarno Trulli révén egy kiváló második helyezést szerzett a Japán Nagydíjon, ám ez a dobogó sem ér automatikusan új szerződést az olasznak. A csapat elnöke, John Howett élénken figyeli a pilótapiacot, de elárulta, elsőszámú célpontjukról valószínűleg lemaradnak.
2009. október 4. vasárnap 11:30 -
Elbukta Kubicát a Toyota, Trulli mégsem maradhat
Nagy valószínűség szerint lemaradt Robert Kubica szolgálatairól a Toyota - árulta el a Japán Nagydíj után a márka sportelnöke John Howett, aki úgy véli, hogy suzukai 2. helye ellenére sem valószínű, hogy Jarno Trulli maradhat a csapatnál. Az olasz bizonytalan helyzete miatt a dobogós helyezésnek sem igazán tud örülni.
2009. október 4. vasárnap 11:20 -
Trulli boldog a második hely után a Toyota hazai versenyén
Vettelt ma nem tudta megverni
2009. október 4. vasárnap 10:40 -
Trulli: Az egész csapat sikere a második hely
Második helyen ért célba a Japán Nagydíjon Jarno Trulli, amivel eddigi legjobb eredményét szerezte az idényben. A Toyota hazai versenyét a második helyről kezdő olasz a rajt után egy pozíciót vesztett, azonban a második bokszkiállást követően visszavette a második helyet Lewis Hamiltontól, és gond nélkül tartotta meg a leintésig.
2009. október 4. vasárnap 10:25 -
A dobogó sem menti Trulli jövőjét
Legalábbis a Toyota-csapatnál, a főnök szerint ugyanis az egész éves teljesítmény számít. Még semmi sem kizárt, de a japán alakulat inkább új pilótákat keres.
2009. október 4. vasárnap 10:00 -
Button rosszul járt, Glock nem indul
Jenson Button, a Brawn-Mercedes vb-aspiránsa járt a legrosszabbul a Japán Nagydíj szombati időmérője után rajtbüntetéssel sújtott versenyzők közül - derült ki az FIA által közzétett hivatalos rajtsorrendből. A futamon csak egy Toyota vesz részt: Timo Glock nem tudja vállalni a szereplést, Kamui Kobayashi pedig nem kapott rajtengedélyt a versenybíróságtól.
2009. október 4. vasárnap 07:05 -
A sérült Glock nem indul a Japán Nagydíjon
A Toyota vasárnap reggel hivatalosan is megerősítette, hogy Timo Glock kihagyja a hétvégi Japán Nagydíjat, miután hatalmasat bukott a szombati időmérőn. Bár a csapat bízott abban, hogy engedélyt kap Kamui Kobayashi indítására, kérését az FIA elutasította.
2009. október 4. vasárnap 06:23 -
Glock kihagyja a Japán Nagydíjat, egy autót indít a Toyota
A Toyota Forma-1-es csapat vasárnap reggel (magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó éjjel) bejelentette, hogy Timo Glock nem vesz részt a Japán Nagydíjon. A német pilóta még a szombati időmérő edzésen szenvedett szerencsés kimenetelű balesetet, de a futamot nem vállalja.
2009. október 4. vasárnap 05:45 -
Kobayashi várakozó állásponton a Toyotánál
A Toyota tartalékpilótája, Kamui Kobayashi készen áll bemutatkozni a Forma-1-ben a Japán Nagydíjon, ha Timo Glock nem tudja vállalni a szereplést, miután balesetet szenvedett az időmérőn, és megsérült a lába.
2009. október 3. szombat 13:59 -
Vasárnap dől el Glock sorsa, Kobajasi beugrásra kész
Mint arról az időmérő összefoglalójában is beszámoltunk, Timo Glock szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett Japánban. Az, hogy a német pilóta rajthoz állhat-e csapata, a Toyota hazai futamán, majd csak vasárnap derül ki. Az istálló közben különleges engedélyhez folyamodik, hogy Glock helyén adott esetben tesztpilótájuk is rajthoz állhasson.
2009. október 3. szombat 11:30 -
Trulli dobogóra állna a Toyota hazai versenyén
Felemásan sikerült a Toyota számára a Japán Nagydíj időmérő edzése. Timo Glock balestet szenvedett, de szerencsére jól van, miközben Jarno Trulli a második helyre kvalifikálta magát, és így jó esélye van arra, hogy a versenyen is jó eredményt érjen el a japán márka hazai futamán.
2009. október 3. szombat 10:45 -
Glock nem műszaki hiba miatt bukott
Timo Glock nem műszaki okok miatt bukott a Japán Nagydíj időmérő edzésének második felvonásában - jelentette ki a tréning után a Toyota műszaki guruja, Pascal Vasselon. A német indulása kérdéses, míg a 2. rajthelyet megszerző Jarno Trulli dobogóért száll harcba a futamon.
2009. október 3. szombat 10:35 -
Toyota  vegyes érzelmek a kaotikus időmérő után
Timo jól van, Trulli boldog
2009. október 3. szombat 10:35 -
F1: A Toyota lecserélné Glockot
A Toyota-csapat hivatalosan is engedélyt kért, hogy a holnapi Japán Nagydíjon a tartalékost, Kamui Kobayashit indíthassa az időmérőn balesetet szenvedett Timo Glock helyett. A német bukása rejtélyes, az autónak állítólag nem volt baja.
2009. október 3. szombat 09:30 -
Gyorshír: Vettelé a pole a suzukai zúzdában
Sebastian Vettel, az egyetlen versenyben maradt Red Bull-érdekeltség szerezte meg a pole pozíciót a Japán Nagydíj időmérő edzésén, amelyet balesetek miatt több ízben is félbeszakítottak. A német mögött a Toyota menője, Jarno Trulli végzett, akinek márkatársát, Timo Glock-ot bukása után kórházba szállították.
2009. október 3. szombat 08:45 -
Glock állítólag nem sérült meg súlyosan
A Toyota német versenyzője, Timo Glock hatalmasat bukott a Japán Nagydíj időmérő edzésének második etapjában, mikor a célegyenesre ráfordító kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, és beleszállt a gumifalba.
2009. október 3. szombat 08:07 -
Trulli az élen, Webber kihagyja az időmérőt
Jarno Trulli, a Toyota istálló versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Japán Nagydíj utolsó szabadedzésén, amelyet száraz időjárási körülmények között tartottak meg Suzukában.
2009. október 3. szombat 07:05 -
Jarno Trulli volt a leggyorsabb délelőtt
A Toyota versenyzője, Jarno Trulli az utolsó percben vette el az addig vezető Sebastien Buemitől az első helyet
2009. október 3. szombat 05:45 -
Trulli állt az élre az időmérő előtt Japánban
Jarno Trulli végzett az élen a Japán Nagydíj szombat reggeli szabadedzésén, ahol a tegnapi felhőszakadás után, végre száraz pálya fogadta a mezőnyt. A Toyota olasz pilótáját Sebastien Buemi követte, Nico Rosberg előtt.
2009. október 3. szombat 05:16 -
Tommy Kaira Mitsubishi Colt
Egy nap sem telt el, hogy hírt adtunk a Tommy Kaira Toyota Prius átiratáról, a japán tuning cég máris újabb alkotással tartja lázban a JDM autóinak szerelmeseit. Készülő munkájuk a legfrissebb Mitsubishi Colt-ot veszi alapul, egy igen impozánsnak induló aerodinamikai csomag erejéig.
2009. október 3. szombat 01:18 -
Trulli úgy érzi, jövőre is lesz helye az F1-ben
Jarno Trulli bízik abban, hogy jövőre is rajthoz állhat majd a versenyeken a Forma-1-ben, miután a Toyota vezetése kijelentette: nagyon valószínűtlen, hogy szerződést hosszabbítanak az olasz pilótával.
2009. október 2. péntek 14:04 -
A Toyotánál helytállt a Glock helyére beugró japán újonc
Mint már beszámoltunk róla Timo Glock péntek reggel még lázas volt, így nem vett részt a mai két szabadedzésen. A helyét a Toyota tartalékpilótája, Kobajasi Kamui vette át, és a japán nem is vallott szégyent, pedig nem volt egyszerű dolga az eső miatt. Jarno Trulli nem volt túlságosan bőbeszédű az esős nyitány után.
2009. október 2. péntek 14:01 -
A Toyota és a Renault is Kubicát akarja
Keresett a BMW-Sauber versenyzője
2009. október 2. péntek 13:51 -
F1: Kobayashit meglepte a Toyota gyors fejlődése

2009. október 2. péntek 12:16 -
Kobayashit meglepte, hogy vezethette az F1-es Toyotát
Kamui Kobayashi, a Toyota teszt- és tartalékpilótája másfél órával az első edzés kezdete előtt tudta meg, hogy a lázas Timo Glock-ot kell helyettesítenie a Japán Nagydíj nyitóedzésein. A helyi sofőr szó szerint fejest ugrott a mélyvízbe, hiszen egész nap esős pályán zajlott a körözés.
2009. október 2. péntek 11:40 -
Toyota: Kobayashi elégedett a teljesítményével
Trulli reméli, holnapra eláll az eső
2009. október 2. péntek 11:00 -
Räikkönent vagy Kubicát akarja a Toyota
A Toyota-csapat vezetője Suzukában elismerte, hogy Glock és Trulli helyett egy igazi élversenyzőt szeretnének elcsábítani 2010-re.
2009. október 2. péntek 09:45 -
A Toyota jelöltjei között szerepel Kubica és Räikkönen
A csapat a legjobb versenyzőket akarja
2009. október 2. péntek 09:15 -
A Toyota a Raikkönen-Kubica felállásra hajt
A Toyota F1 elnöke, John Howett nem titkolta, hogy csapata egy jóval erősebb versenyzői felállással szeretné megkezdeni a jövő évet, hogy megszerezhesse első győzelmét az F1-ben. Kimi Raikkönen és Robert Kubica a két kiszemelt.
2009. október 2. péntek 09:05 -
Kovalainen az élen, Glock helyett Kobayashi
Heikki Kovalainen révén McLaren-elsőség született a Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Suzukában, ahol a finn a Williams-Toyota helyi versenyzőjét, Kazuki Nakajimát utasította maga mögé. A japán ezúttal nem egyedül képviselte a mezőnyben hazáját, Timo Glock betegsége miatt ugyanis Kamui Kobayashi hajtja az egyik Toyotát.
2009. október 2. péntek 09:02 -
Marad az F1-ben a Toyota, érkezhet Kubica
John Howett, a Toyota sportelnöke cáfolja a napokban újra elterjedt pletykát, amely szerint a japán márka az idény végén kivonulni készül az F1-ből. Sőt, a szakember szerint csapatának pilótafronton erősíteni kell, a legfrissebb fejlemények szerint a gárda az utolsó pillanatban elhappolhatja a Renault orra elől Robert Kubicát.
2009. október 2. péntek 09:02 -
A Toyota taktikázott Glock helyettesítésével?
Találgatások Kobayashi tesztjéről
2009. október 2. péntek 09:02 -
A Toyota a Renault-t megelőzve szerződtetné Kubicát
A jelenleg a BMW Saubernél versenyző Robert Kubica kényelmes helyzetben van, hiszen a legfrissebb hírek szerint komoly harc alakult ki az aláírásáért. A lengyel szignójáért ráadásul nem csak a rajongók, de a legfrissebb hírek szerint a Renault mellett már a Toyota is harcba szállt.
2009. október 2. péntek 09:02 -
A Toyota a Renault-t megelőzve szerződtetné Kubicát
A jelenleg a BMW Saubernél versenyző Robert Kubica kényelmes helyzetben van, hiszen a legfrissebb hírek szerint komoly harc alakult ki az aláírásáért. A lengyel szignójáért ráadásul nem csak a rajongók, de a legfrissebb hírek szerint a Renault mellett már a Toyota is harcba szállt.
2009. október 2. péntek 09:02 -
F1: Robert Kubica megszerzésére hajt a Toyota
A Renault után a Toyota is komoly ajánlatot tett Robert Kubicának, aki feltehetőleg a jövő héten dönt róla, hogy hol folytatja pályafutását. John Howett, a japán csapat elnöke nem zárta ki, hogy megtartják Timo Glockot is, bár az időmérőkön mutatott formájával elégedetlenek.
2009. október 2. péntek 07:04 -
F1: Új pilóta a Toyotánál
Heikki Kovalainen nyerte a 2009-es japán Nagydíj első szabadedzését, ahol Timo Glock helyét a Toyota fiatal pártfogoltja, Kamui Kobayashi vette át. A vizes pályán kezdődő edzésen a Williams és a Force India is jól muzsikált. A McLaren a favorit.
2009. október 2. péntek 05:32 -
F1: Új pilóta a Toyotánál
Heikki Kovalainen nyerte a 2009-es japán Nagydíj első szabadedzését, ahol Timo Glock helyét a Toyota fiatal pártfogoltja, Kamui Kobayashi vette át. A vizes pályán kezdődő edzésen a Williams és a Force India is jól muzsikált. A McLaren a favorit.
2009. október 2. péntek 05:32 -
Tommy Kaira és ASI Toyota Prius Tuning
A jövő vitathatatlanul az eco-tuningban van, a nagy tuningcégek közül azonban még csak néhányan erőlködnek a fogyasztás- és környezetbarát megoldások népszerűsítésén. Mindez - valljuk be - nem is csoda, hiszen egy zöld üzemű autóról a sportosság az utolsó, ami az ember eszébe jut. Mindenesetre a már általunk is jól ismert ASI, a szintén japán Tommy Kaira tuning céggel karöltve egy Prius átalakításával igyekszik változtatni a tendencián.
2009. október 1. csütörtök 17:53 -
Papptibi nem szereti a pittyegést
Kevés jobb, előremutatóbb autó létezik ma a Priusnál, mindenki imádja, akinek esze van. A szívvel bírók többsége is általában szereti. Nem adócsaló-hibrid, nem ímmel-ámmal hibrid, mint az Insight, ez a real job, a Hibridnirvána 2009-ben. De, ámbátor, és mindazonáltal a Toyota kissé eltúlozta a pittyegéssel visszajelző vészfunkciók számát. Pontosabban: Tibi szerint nem is kissé. Teszt holnap, anyázás ma.
2009. október 1. csütörtök 16:43 -
A Toyota új technikai partnerkapcsolattal erősít 2010-re
A ZF Sachs támogatja a japánokat
2009. október 1. csütörtök 16:11 -
F1: Glock nem pánikol
Timo Glock menedzsere biztos benne, hogy a Toyota bizonytalan helyzete ellenére is lesz csapata a 27 éves pilótának jövőre. Egy szponzora azért már van az istállónak 2010-re.
2009. október 1. csütörtök 12:30 -
A Toyota 2010-ben is a Formula-1-ben szerepel
A csapat nem száll ki
2009. október 1. csütörtök 09:20 -
Glock optimista a jövőjével kapcsolatban
Timo Glock bizakodva tekint Forma-1-es jövője elé, és biztos benne, hogy akkor is talál magának csapatot, ha a Toyota nem tart igényt szolgálataira. A japán istállónak lehetősége van Glock szerződésének meghosszabbítására, ám a kölni központú csapat eddig nem élt az opcióval. A német pilóta úgy gondolja, jó esélye van arra, hogy 2010-ben is a mezőny tagja legyen, de elismeri, a Szingapúrban elért második hely sokat javított megítélésén.
2009. szeptember 30. szerda 15:00 -
F1: Továbbra is bizonytalan a Toyota F-1-es jövője

2009. szeptember 30. szerda 14:45 -
A Toyota kiszáll a Forma-1ből?
A Toyota Forma-1-es jövője már az idény kezdete óta bizonytalan, az elmúlt néhány hónapban pedig csak erősödtek a spekulációk. A hétvégi hazai verseny, a Japán Nagydíj előtt a csapatfőnök elismerte: nem biztos a folytatás.
2009. szeptember 30. szerda 14:00 -
A Toyota még nem döntött a jövő évi szereplésről
A csapat vezetője, Yamashina a lehetőségekről beszélt
2009. szeptember 30. szerda 13:45 -
Küszöbön a Toyota kivonulása az F1-ből?
Japán médiaértesülések szerint a Toyota megfontolja, hogy továbbra is a Forma-1-ben maradjon-e, tekintettel a részvétel magas költségeire.
2009. szeptember 30. szerda 13:00 -
Autószsőnyeg okozta a család halálát?
Egy tragikus baleset miatt indít vizsgálatot a Toyota. Több millió autóst érinthet az esetleges változás.
2009. szeptember 30. szerda 12:36 -
A Toyota az év végén elhagyhatja a Forma-1-et
Bár korábban nem egyszer adott ki közleményt arról, hogy teljes mértékben elkötelezett a Forma-1 mellett, a Toyota csapatfőnöke, Tadashi Yamashina a héten megerősítette, hogy továbbra is bizonytalan a japán gárda jövője, és a kivonulás is egy reális lehetőség.
2009. szeptember 30. szerda 10:56 -
Négymillió Toyota életveszélyes
A japán gyártó története legnagyobb utólagos javítási munkáját kénytelen végrehajtani az Egyesült Államokban. Az ok: beszorulhat a gázpedál.
2009. szeptember 30. szerda 10:42 -
Életveszélyes szőnyegek a Toyotákban és Lexusokban
Hivatalos közleményben figyelmezteti az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) és a Toyota a vásárlókat, hogy a japán gyár egyes modelljeiben a padlószőnyegek balesetet okozhatnak.
2009. szeptember 30. szerda 10:24 -
Életveszélyes szőnyegek a Toyotákban és Lexusokban
Hivatalos közleményben figyelmezteti az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet (NHTSA) a Lexus és a Toyota a vásárlókat, hogy a japán gyár egyes modelljeiben a padlószőnyegek balesetet okozhatnak.
2009. szeptember 30. szerda 10:24 -
Csaknem négymillió autót hív vissza a Toyota az Egyesült Államokban
Visszahív 3,8 millió autót a japán Toyota gyár az Egyesült Államokban.
2009. szeptember 30. szerda 08:30 -
F1: A Toyota kiszállhat
Az elmúlt hónapok folyamatos suttogásai után a Toyota csapafőnöke is elismerte, hogy a japán gyártó meggondolhatja az F1-ből való távozást.
2009. szeptember 30. szerda 08:10 -
Glock nem aggódik forma-1-es jövője miatt
Annak ellenére, hogy a Toyota vezetése már korábban jelezte, hogy csak valamikor november közepén, az igazgatótanács évértékelő ülését követően jelenti be jövő évi felállását, Timo Glock optimistán tekint a jövőbe, különösen a hétvégi szereplése után.
2009. szeptember 29. kedd 16:12 -
F1: Trulli beteg, Glock munka nélkül
Bár a csapat nagy lelkesedéssel készül a hazai versenyére, a Toyota két pilótájának azért van elég gondja.
2009. szeptember 29. kedd 14:05 -
Növeli értékesítési céljait a Toyota

2009. szeptember 29. kedd 12:55 -
Nagy lökést adott a Toyotának a szinagpúri második hely
John Howett, a Toyota F1-es csapatána elnöke szerint Timo Glock Szingapúri Nagydíjon elért második helyezése hatalmas lendületet adott az egész istállónak, ám ez nem befolyásolja a gyár további Forma-1-es szerepvállalásáról szóló döntését.
2009. szeptember 29. kedd 10:12 -
Menesztik Trullit és Glockot, kiszáll az F1-ből a Toyota?
Szingapúrban Jarno Trullival és Timo Glock-kal is közölte a Toyota istálló, hogy 2010-ben nem tartanak igényt a szolgálataikra - állítja a GPWeek című online szaklap. Ez akár azt is jelenti, hogy a japán márka az idény végén hátat fordít a száguldó cirkusznak.
2009. szeptember 28. hétfő 23:55 -
A Toyota jó szerepléssel akar bizonyítani a vezetőségnek
A csapat jövője bizonytalan
2009. szeptember 28. hétfő 17:18 -
A Toyota egy dobogós hellyel hangolt a hazai versenyére
A csapat sikeres volt Japánban
2009. szeptember 27. vasárnap 17:44 -
Glock maga is meglepődött, hogy dobogóra állhatott
Második helyen ért célba Timo Glock a Szingapúri Nagydíjon, a német pilóta ezzel a Toyota idei legjobb eredményét érte el. A hatodik rajtkockából induló Glockot kissé meglepte, hogy sikerült dobogóra állnia, mert úgy gondolta, az előle indulók tempóját nem fogja tudni tartani, azonban szerencsésen alakult számára a futam, így másodikként haladt át a célvonalon.
2009. szeptember 27. vasárnap 17:38 -
Gyorshír: Hamiltoné a villanyfényes győzelem
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pole pozícióból rajtoló versenyzője könnyed győzelmet aratott a villanyfényes Szingapúri Nagydíjon. A brit mögött a Toyota versenyzője, Timo Glock, valamint a Renault ásza, Fernando Alonso végzett.
2009. szeptember 27. vasárnap 16:05 -
F1: Hamilton sima győzelmet aratott a féktelen Szingapúri GP-n - végeredménnyel
Lewis Hamilton zavartalan győzelmet aratott Szingapúrban, ahol Timo Glock a Toyota idei legjobb eredményét érte el, és a tavalyi versennyel kapcsolatos botrány évfordulóján Fernando Alonso is megszerezte a Renault idei első dobogós helyezését. Button növelte világbajnoki előnyét.
2009. szeptember 27. vasárnap 16:05 -
Rosberg bizakodó a jól sikerült időmérő után
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője úgy véli, a fejlesztéseknek és az edzéseken elvégzett beállítási munkálatoknak köszönheti, hogy az előkelő 3. helyet szerezt meg a Szingapúri Nagydíj időmérőjén. A német jó szereplést, dobogós helyezést remél a futamtól.
2009. szeptember 26. szombat 20:55 -
Vegyes érzelmek a Toyota szingapúri időmérője után
Pilótái szempontjából ellentétesen sikerült kvalifikációt tudhat maga mögött a Toyota. Jarno Trulli a Q2-t a tizenötödik helyen zárta, míg csapattársa, Timo Glock bejutott a záró etapba, ahol a hetedik leggyorsabb időt autózta, de Rubens Barrichello büntetése miatt egy hellyel előrébbről indulhat a Szingapúri Nagydíjon.
2009. szeptember 26. szombat 19:19 -
Toyota: Glock elégedett, Trulli jobbra számított
Glock jobb is lehetett volna, ha nincs Barrichello balesete
2009. szeptember 26. szombat 18:40 -
A Toyota a legértékesebb autómárka, a Lexus a 96. brand
A BMW és a Mercedes-Benz márkaértéke egy év alatt 7 százalékot csökkent.
2009. szeptember 26. szombat 14:57 -
A Toyota a pálya állapotával együtt javulna a hétvége során
A Toyota két pilótája, az olasz Jarno Trulli, valamint a német Timo Glock nyilatkozatában egyaránt a Szingapúri pálya pénteki állapotára panaszkodott. Mint mondják, főleg az első szabadedzésen rengeteg por volt a pályán, ami lehetetlenné tette az érdemi munka elvégzését.
2009. szeptember 25. péntek 19:43 -
A Toyota többet akar kihozni az autójából
Nem mutattak tökéletes teljesítményt
2009. szeptember 25. péntek 18:47 -
Black Edition limitált szériát kap a Toyota iQ
A Toyota limitált példányszámú kiadást készített modellpalettájának legkisebb tagjából, az iQ-ból. A Black Edition névre keresztelt apróság, nevéből eredően éjfekete fényezést és gazdagabb felszereltséget kapott, ára pedig 14 000 euró körül alakul Nyugat-Európában.
2009. szeptember 25. péntek 14:13 -
Bemutatkozott az új Toyota 4Runner
Hivatalos képeket és adatokat hozott nyilvánosságra a Toyota az új 4Runnerről. Az Európában nem kapható terepjáró immár az ötödik generációnál tart.
2009. szeptember 25. péntek 11:44 -
Teszt: Toyota Prius III
50 km/h sebességig használható csak elektromos üzemmódban. De néha hatvannal-hetvennel is elsutyorog benzin nélkül kilométerhosszan, ha úgy ítéli meg, hogy belefér. Okos, jó és valójában nem is drága.
2009. szeptember 25. péntek 06:00 -
Teszt: Mire jó egy dízel kombi?
Négy nap alatt 2134 kilométert tettünk meg a Toyota Avensisben. Dízel is és kombi is, de nem taxisnak szegődtünk vele, csak Frankfurtba szaladtunk ki. Ha innen nézem, tökéletes, ha onnan, máris tökéletlen, pedig ugyanarról az autóról van szó.
2009. szeptember 23. szerda 06:20 -
Jövőre KERS-szel támad a Williams is
2010-ben a Williams istálló is csatlakozni kíván a KERS-t használó együttesek táborához - árulta el a technikai igazgató, Sam Michael. Azt egyelőre nem árulta el a szakember, hogy a Toyota után melyik gyártó motorjait szerelik majd versenygépeikbe.
2009. szeptember 22. kedd 14:40 -
Bátor Toyota iQ-tanulmányok Frankfurtban
Két iQ-tanulmányt is bemutatott a Toyota a Frankfurti Autószalonon. Az egyik a tengerentúli Scion iQ európai átirata.
2009. szeptember 21. hétfő 13:33 -
A Toyota aerodinamikai fejlesztésekkel indul Szingapúrban
A csapat sikeres szereplésre számít
2009. szeptember 21. hétfő 12:48 -
A Toyota nem döntött a jövő évi versenyzőkről
Glock szívesen maradna
2009. szeptember 21. hétfő 10:00 -
Egyperces interjú a Toyota versenyzőjével, Timo Glockkal
A német pilóta nem hétköznapi kérdésekre válaszolt
2009. szeptember 20. vasárnap 05:40 -
Kétéltű Toyota Hilux - katamarán-pickup-ot építettek az oroszok
Mottó: Ne legyen itt semmi aggály, müxik majd, ha jön a dagály!
2009. szeptember 19. szombat 15:16 -
Nakadzsima: Muszáj eredményt elérnem, ha maradni akarok
A Williams pilótája, Nakadzsima Kazuki úgy érzi, csak akkor maradhat jövőre is a Forma-1-ben, ha a szezonból hátralevő négy futamon pontot szerez, lehetőleg minél többet. A Toyota által támogatott japán versenyző az utóbbi időben hazájában keresett szponzorokat, akik segíthetik F1-es tagságának meghosszabbítását, ám tisztában van vele, hogy ehhez nem pusztán pénz szükséges.
2009. szeptember 19. szombat 09:18 -
Adókedvezmény a 4,1 litert fogyasztó Toyotára
Hamarosan elkezdődik a Toyota Prius III értékesítése Magyarországon. A benzines-elektromos motorú hibrid 7,4 millió forinttól kapható hazánkban.
2009. szeptember 18. péntek 14:30 -
Elsőkerekes változatot kap a Toyota RAV4

2009. szeptember 18. péntek 08:43 -
Elsőkerék-hajtás a Toyota RAV4-ben
Gazdaságosabb és olcsóbb kivitellel bővíti a Toyota a RAV4 kínálatát, a következő hónaptól elsőkerék-hajtással is rendelhető a szabadidőautó.
2009. szeptember 17. csütörtök 10:35 -
A drezdai szárnyas Lotus
A DDR-Ferrarija, így csúfolták a reng-dengg-dengggg hanghatások kíséretében mozgó Melkus RS1000-est. Drezda Lotusa, lehetne az újdonság, a kissé retro hangulatú, de azért eléggé modern Melkus RS2000-es beceneve. Hivatalosan ugyan titkolóznak róla, de akinek van szeme és használja is, az láthatja, hogy a RS2000 a Lotus Exige platformra épül. Még a motorjuk is közös. A múlt nosztalgiafüstös ködébe vész az egykori kékesszürke, illatos, kétütemű kipufogógáz. Helyette egy kompresszoros Toyota motor termeli a CO2-t. A 270 lóerős gép könnyedén mozgatja a 950 kilós karosszériát: a gyártó szerint a százas sprint 4,5 másodperc körül alakul és meglesz a 250 km/órás végsebesség is. Készül a versenyváltozat is, abban már 320 lóerő körüli teljesítményre számíthatnak a pilóták. A Lotus alumínium vázára üvegszálas elemekből felépített karosszéria legérdekesebb része a szárnyas ajtó. A Mercedes régi SL versenyautóit, az új SLS szupersportkocsit, és persze a Melkus RS1000 idéző megoldás egyedi karaktert ad a kocsinak. A formatervet Lutz Fügener készítette, és sok vonásában hajaz a KGST korszak autójára. Végtelenül lapos az orra és magas, vidáman domborodó a feneke, közte két ülés, meg egy minimális, alig 220 literes csomagtartó. Nem annyira makulátlanul kidolgozott, mint az eredeti Lotus-testvérmodellek, de ahhoz képest egész korrekt, hogy üvegszálas műanyagból készültek a burkolatai. Az utastérben kézzel varrott bőr, egyszerű műszerfal, alu dekoráció és igényes részletmegoldások várnak. Sajnos az alig 3,5 kg/LE teljesítménysúlyú autónak nem tesz jó, hogy a standja alig tíz méterre van a Lotusétól. A kisipari jelleget mutatja, hogy a kiállított narancssárga kocsinak nem sikerült tökéletesen beállítani a kormányközepét. Egyenes első kerekek mellett balra fordulva állt a volán. A csillagászati, alapáron 107 500 eurós kocsi felszereltségében a Lotusnál is megszokott extrákat találjuk. Két légzsák, blokkolásgátló, elektromos ablakok és tükrök, illetve klíma vagy rádió. ESP nincs és nem is rendelhető, ennek hiánya Angliában nem gond, de a német piacon fájó pont lehet. A céget alapító és legendás autóversenyző Heinz unokája, Sepp a Melkus cégvezetője és évi 25 autó gyártásában és értékesítésében reménykedik. Az első megrendelések már be is futottak a céghez, amely már azért is szimpatikus nekünk, mert az
2009. szeptember 16. szerda 13:38 -
Felfrissült a Toyota Land Cruiser
A Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek az átdolgozott Toyota Land Cruiser, amely csak háromliteres dízelmotorral lesz kapható.
2009. szeptember 16. szerda 10:56 -
Williams: Renault vagy Cosworth a Toyota V8-asa helyett
Renault vagy Cosworth: a jelek szerint ez a két választása van motorszállítói fronton a Toyotától megválni készülő Williams istállónak - árulta el a gárda társtulajdonos-fejlesztési igazgatója, Patrick Head. A kékek egyik versenyzője várhatóan a GP2 újdonsült bajnoka, Nico Hülkenberg lesz.
2009. szeptember 16. szerda 09:25 -
A Toyota tudja, mi lehetett a gond Monzában
A Toyota F1 elnöke, John Howett úgy gondolja, hogy csapata hétvégén mutatott gyenge szereplése motorjuk teljesítményének, és rosszul megválasztott leszorító erő szintjüknek tudható be.
2009. szeptember 16. szerda 09:18 -
Így töltik a Toyota Prius Plug-In Hybridet - fotók
A Toyota Prius Plug-In Hybridjének üzemanyagcelláit töltik fel árammal a 63. Frankfurti Nemzetközi Autószalon első sajtónapján, 2009. szeptember 15-én.
2009. szeptember 16. szerda 05:55 -
Felfrissül a Toyota Land Cruiser
A Toyota felfrissíti az immár hét éves Land Cruisert, amelynek során az autó kívül-belül alaposan megújul. A motortérben maradtak a jól ismert egységek, igaz, a gyártó átdolgozta a 4,0 literes benzinest és a 3,0 literes dízelt, és jó néhány új elektronikai segédeszköz is elérhető lesz az autóhoz.
2009. szeptember 15. kedd 10:24 -
F1: A Lotus lesz a 13. csapat!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ma bejelentette, hogy a malajziai hátterű Lotus kapja a 2010-es mezőny 13. helyét, a BMW utódja, a Sauber a Renault vagy a Toyota kidőlésében reménykedhet, de 14. csapatként is beszállhat.
2009. szeptember 15. kedd 09:30 -
A Toyota javítani akar az aerodinamikán
Monzában nem voltak a pontszerzés közelében
2009. szeptember 15. kedd 08:00 -
Tisztán elektromos üzemben is képes lesz haladni az új Toyota Auris
A Toyota Auris hibridváltozata 2010 második felében kerül piacra, azonban Frankfurtban, tanulmány formájában már megtekinthető lesz.
2009. szeptember 14. hétfő 18:30 -
Bemutatkozott a hibrid Toyota Auris
Nyilvánosságra hozta a Toyota a hivatalos adatokat az Auris hibrid változatáról, amely a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.
2009. szeptember 14. hétfő 16:30 -
Trulliék 450 ezer eurót gyűjtöttek jótékonysági célra
Négyszázötvenezer eurót gyűjtött össze jótékonysági akciók keretében Jarno Trulli olasz Forma-1-es pilóta és csapata, a Toyota. A befolyó összeggel az áprilisi olaszországi földrengés áldozatait segítik.
2009. szeptember 13. vasárnap 19:55 -
A Toyota házi csatát vívott Monzában
Nem tudott pontokat szerezni a csapat
2009. szeptember 13. vasárnap 17:35 -
A toyotások kénytelenek voltak egymást szórakoztatni
Nem igazán volt kivel küzdeniük az Olasz Nagydíjon a Toyota versenyzőinek, ezért jobb híján egymással csatáztak a verseny végén. Timo Glock került ki győztesen a párharcból, Jarno Trulli a 14. helyig visszaesett, miután a Parabolicában kisodródott.
2009. szeptember 13. vasárnap 16:55 -
Trulli kihozta a maximumot autójából a Q2-ben
A Toyota egyik versenyzője sem volt boldog az Olasz Nagydíj kvalifikációját követően, ugyanis sem Jarno Trulli, sem pedig Timo Glock nem jutott be a Q3-ba. Előbbi egy hajszállal maradt le az utolsó etapról, míg utóbbi is hasonlóan járt, csak éppen a német már a Q1-ben búcsúzni kényszerült a további küzdelemtől.
2009. szeptember 12. szombat 18:48 -
Glock neheztel Buemire a feltartás miatt
A Toyota versenyzője jobb helyezést akart
2009. szeptember 12. szombat 16:10 -
A Toyota nagyobb tempót diktálna az időmérőn
A nap folyamán sikerült javítani
2009. szeptember 11. péntek 19:07 -
Még sok munka vár a toyotásokra
A Toyota Monzában ismét tanúbizonyságot tett kiszámíthatatlan formaingadozásáról, Timo Glock például délelőtt még utolsó volt, a második edzésen azonban már az előkelő negyedik helyen szerepelt e neve. A hazai közönsége előtt versenyző Jarno Trulli nem javult túl sokat délutánra sem, de reméli, szombaton meglesz az áttörés.
2009. szeptember 11. péntek 17:59 -
Toyota Yaris és Volvo S80 karambolozott a 11-es úton
Tahitótfalu határában, a lovardánál a Leányfalu felől Dunabogdány irányába tartó Toyota Yaris áttért a szemközti sávba, s nekiütközött a szemből érkező Volvo bal elejének. A Toyota az út menti árokba hajtott, a Volvo keresztbe fordult az úton. A Toyotát vezető fiatal nő, valamint a Volvo sofőrje és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2009. szeptember 11. péntek 09:30 -
Frankfurtban érkezik a plug-in Toyota Prius

2009. szeptember 11. péntek 08:50 -
F1 Celeb: Glock is a biztonságért kampányol
Timo Glock is beállt a biztonságos közlekedésért kampányolók sorába, és mint a Toyota versenyzője, a csapat egyik utcai autójának új radarját fogja bemutatni a nagyközönség számára.
2009. szeptember 9. szerda 17:27 -
Bélpoklos dízel: a Toyota tévedése
Miért eszik ez annyit modern dízel létére, mint egy harmincéves Land Cruiser? És miért nem megy legalább valamivel jobban?
2009. szeptember 9. szerda 17:00 -
Trulli már nem is próbálja megjósoloni, mikor nyerhet a Toyota
Egyre elkeseredettebb Jarno Trulli, amiért jelenleg az esélyét sem látja, mikor szerezheti meg első futamgyőzelmét a Toyota. Az olasz nagy reményekkel vágott neki az idei évnek, ám eddig csak két harmadik helyet és egy pole pozíciót sikerült elérnie. Öt futammal a szezon vége előtt Trulli úgy döntött, nem találgat többet, mikor lehet esélye a győzelemre.
2009. szeptember 9. szerda 13:25 -
Trulli: A Toyota nem fog kiszállni a Formula-1-ből
Nincs ok a távozásra
2009. szeptember 9. szerda 12:30 -
Trulli nem mer tippelni a Toyota első győzelmére
Jarno Trulli úgy döntött, már meg sem próbálja megjósolni, hogy a Toyota mikor szerzi meg évek óta áhított első győzelmét a Forma-1-ben, miután a Belga Nagydíjon sem tudta kihasználni lehetőségeit, és idő előtt feladta a küzdelmet.
2009. szeptember 9. szerda 12:02 -
Már több mint kétmillió hibridet adott el a Toyota

2009. szeptember 9. szerda 10:23 -
Trulliék bíznak a Toyota formájában
Jarno Trulli, a Toyota istálló versenyzője mindössze egyetlen pontot szerzett az F1-es világbajnokság legutóbbi négy futamán, de hétvégén esedékes hazai versenyén, az Olasz Nagydíjon javítani szeretne. Az olasz nem jósolgat, de bizakodó hangulatban készül Monzára.
2009. szeptember 9. szerda 08:50 -
Trulli célja a pontszerzés lesz a hazai versenyén
A Toyota ki akarja használni a lehetőséget
2009. szeptember 7. hétfő 18:16 -
Hatmilliós konkurens egy SX4-nek?
Egy spanyol nemesi sarjnak alig van több utóneve, mint a Toyota újdonságának. A sok név nem véletlen: az autó az Urban Cruiser csúcsmodellje, négykerék-hajtással, magától nyíló zárral és minden földi jóval. Halkan jegyezzük meg: durva áron.
2009. szeptember 4. péntek 17:00 -
BMW helyett Lotus, marad a Toyota az F1-ben?
Brit sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy maláj állami szerepvállalással feltámad a Lotus és elhappolja a BMW majdani utódja elől a 13. F1-es istálló státuszát. A Toyota kivonulását sokáig pletykálták, de a japánok várhatóan maradnak: pusztán a büdzséjük csappan majd meg.
2009. szeptember 4. péntek 14:30 -
F1: Nincs veszélyben a Toyota
Bár a tokiói főnökök drasztikusan csökkentenék a csapat költségvetését, állítólag nincs veszélyben az F1-es projekt léte.
2009. szeptember 4. péntek 14:30 -
A Toyota nem tervezi elhagyni a Forma-1-et
A Toyota F1 vezetését biztosították afelől, hogy a japán autógyártó nem tervezi kivonulását a Forma-1-ből, de komoly megszorítások várhatók a következő években, így akár már jövőre egyharmadával csökkenhet a csapat költségvetése.
2009. szeptember 4. péntek 13:48 -
A Toyota drasztikusan csökkentett büdzsével marad az F1-ben
Mi is beszámoltunk róla, hogy a Toyota Forma-1-es jövője egyáltalán nem nyugszik biztos alapokon. Az Autosport magazin legfrissebb információi szerint a japán márka azonban továbbra is marad a sorozatban, de jelentősen csökkenti a kölni bázisú csapat költségvetését.
2009. szeptember 4. péntek 13:15 -
A Toyota nem tervezi a Formula-1-es kiszállását
Csak a költségvetést csökkentik
2009. szeptember 4. péntek 12:23 -
Leleplezik a konnektoros Priust
Nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotót a Frankfurtban bemutatandó konnektoros Prius tanulmányról a Toyota. Az autó két év múlva már a márkakereskedésekben lehet.
2009. szeptember 2. szerda 15:40 -
Hivatalos képen az Auris hibrid változata
Frankfurtban két hibridet is bemutat a Toyota. Az egyik a Prius immár otthoni hálózatról is tölthető változata, míg a másik az Auris villanymotorral ellátott koncepciója, amely idehaza is kapható lesz 2010-től.
2009. szeptember 2. szerda 11:19 -
Nem indul a Toyota ha részeg a sofőr
A Toyota Motor hétfőn bejelentette, hogy olyan részegség-ellenes autó kiegészítőn dolgozik, amely meggátolná az indítást, ha túl sok alkoholt érzékel a sofőrben.
2009. szeptember 2. szerda 10:01 -
Szürkék hegedűse? - Toyota Avensis Wagon (2009) 2.2 dízel automata teszt
Tökéletességre törekszik, és nagyjából sikerül is az Avensis kombinak, persze a maga toyotás módján. Óriási belül, fantasztikusan kényelmes, csendes, jól megy és keveset fogyaszt, de akinek van 11 milliója rá és szereti az autókat, vegyen magának valami olcsó élményautót vagy egy motort mellé, hogy az agya jobb féltekéje is meg nyugodjon, ha már a bal olyan boldog a Toyotával.
2009. szeptember 1. kedd 23:11 -
BMW-Toyota együttműködés a láthatáron
Könnyen lehet, hogy a BMW a Toyota új miniautóját, az iQ-t használja majd fel egy elektromos városi jármű kifejlesztéséhez. Cserébe a japánok a Mini két új modelljéhez férhetnének hozzá.
2009. szeptember 1. kedd 12:25 -
A Toyota nem tudta pontra váltani a jó rajthelyeket
Csalódás Spában
2009. augusztus 30. vasárnap 17:44 -
Rosberg nem számított pontszerzésre
A Williams-Toyota teljesítményét elnézve Nico Rosberg nem gondolta volna, hogy még pontot is fog szerezni a Belga Nagydíjon. A német a 8. helyen ért célba, Nakadzsima Kazuki viszont nem tudta kiküszöbölni a problémákat.
2009. augusztus 30. vasárnap 17:31 -
Csalódottak a Toyotánál az elszalasztott lehetőség miatt
Hiába indultak a második, illetve a hetedik rajtkockából a Toyota versenyzői a Belga Nagydíjon, végül egyetlen pontot sem sikerült szerezniük. A csapat dobogós álmai már az első kanyarban elszálltak, amikor Jarno Trulli első szárnya megsérült a Nick Heidfelddel való összeütközést követően, majd feladni kényszerült a futamot.
2009. augusztus 30. vasárnap 17:10 -
Trulli esélyt lát a Toyota első győzelmére
Jarno Trulli szerint minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a Toyota első győzelmét a Forma-1-ben a vasárnapi Belga Nagydíjon, miután relatíve nehéz autóval, a második helyet szerezte meg a szombati időmérőn, így kiváló helyzetből rajtolhat.
2009. augusztus 29. szombat 21:34 -
A Toyota pontokra váltaná jó rajthelyeit
Timo Glock már csak azzal is két pontot szerezhetne az Belga Nagydíjon, ha megtartaná az időmérőn megszerzett 7. helyét, de csapattársa, Jarno Trulli 2. rajtkockáját látva, többet szeretne elérni a német is.
2009. augusztus 29. szombat 17:04 -
Jarno Trulli Toyotája visszatalált az első sorba
Utoljára a Bahreini Nagydíjon rajtolhatott az első sorból Jarno Trulli, de vasárnap a Belga Nagydíjon ismét előkelő helyzetből várhatja a rajtot. A Toyota olasz pilótája ugyanis a második legjobb időt autózta a spái kvalifikáción.
2009. augusztus 29. szombat 16:17 -
F1: Fejre állt az erősorrend!
A Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén az elmúlt versenyekhez képest egészen furcsa eredmény született: az élen a BMW, a Toyota és a Force India, a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Brawn sehol.
2009. augusztus 29. szombat 10:30 -
Trulli: A Toyota jövője most fontosabb, mint az enyém
Jarno Trulli számára jövő évi szerződése helyett az az elsődleges, hogy a Toyota jövője minél hamarabb biztosítva legyen. A közelmúltben sokáig tartotta magát a szóbeszéd, hogy a csapat nehéznek igérkező jövő évi pénzügyi helyzete miatt Trulli máshova szerződik, ám az olasz most kijelentette, a kölni bázisú alakulatnál szeretné folytatni pályafutását.
2009. augusztus 29. szombat 09:33 -
Toyota Verso teszt: még a szilvapálinka is befért
Közel kétezer kilométeren át nyüstöltem sok csomaggal, sok utassal, számtalan szerpentinen, hegyen, dombon és kátyún át Erdélyben és Magyarországon a Toyota Versót. Panasz nélkül tűrte a megpróbáltatásokat, az emelkedőkön megizzadt, a falusi utakon megszeppent, de sem zokszót, sem mérges morgást nem hallatott. A benzinnel nem volt telhetetlen, ám a csomagokat csak úgy nyelte. Még az oroszhegyi szilvapálinka is becsúszott.
2009. augusztus 28. péntek 18:05 -
Pozitívan indult a Toyota számára a belga hétvége
A Belga Nagydíj első, esős időben rendezett szabadedzésén Jarno Trulli volt a leggyorsabb, bár az is igaz, a rutinos olasz még száraz pályán futotta meg a legjobb időt. Délután ugyanakkor, már száraz pályán, nem sok kellett ahhoz, hogy Timo Glock neve szerepeljen a lista élén.
2009. augusztus 28. péntek 18:04 -
Glock volt a leggyorsabb a második szektorban
A Toyota jól teljesített az edzésen
2009. augusztus 28. péntek 17:32 -
Trulli nyerte az esős első szabadedzést
Jarno Trulli, a Toyota olasz pilótája érte a legjobb időt a Forma-1-es Belga Nagydíj első pénteki szabadedzésén.
2009. augusztus 28. péntek 14:50 -
A Toyota az évad végén tárgyal a Formula-1-es projektjéről
A japán vezetőség dönt
2009. augusztus 28. péntek 13:10 -
Trulli végzett az élen az esős edzésen Belgiumban
Jarno Trulli állt az élre a Belga Nagydíj első edzésén, ahol száraz pálya fogadta a mezőnyt, ám 20 perccel a kezdés után leszakadt az ég. A Toyota olasz pilótája mögött Jenson Button, és Fernando Alonso végzett. Az első tíz helyezett száraz pályán futotta meg legjobb idejét.
2009. augusztus 28. péntek 11:31 -
Jarno Trulli nyerte az első edzést
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli nyerte a Belga Nagydíj első edzését azok után, hogy még a száraz pályán gyorsabb volt mindenkinél
2009. augusztus 28. péntek 11:29 -
A Toyota megfejtené, mi okozza a problémát az időmérőn
A harmadik szabadedzésen üres tankkal köröznek
2009. augusztus 28. péntek 08:15 -
Glock a Toyota bizonytalanságát látva aggódik a jövője miatt
Még nincs 2010-re aláírt szerződése Timo Glocknak, aki egyre inkább aggódik Forma-1-es jövője miatt. A német pilóta bizonytalanságát csak erősítik a Toyota bizonytalan jövőjéről szóló pletykák. A japán istállónak ugyan opciója van Glock év végén lejáró szerződésének megújítására, ám ezzel idáig nem élt a kölni bázisú gárda.
2009. augusztus 27. csütörtök 15:25 -
A Toyota közel százezer autót hív vissza
Közel százezer - pontosan 96.700 - autót hív vissza a japán Toyota az Egyesült Államokban, a fékrendszerrel kapcsolatos problémák miatt.
2009. augusztus 27. csütörtök 14:40 -
Ötcsillagos az új hibrid Honda - videó
Az új Toyota Priushoz hasonlóan öt csillagot kapott a hibrid Honda Insight az Euro NCAP töréstesztjén. A Honda saját töréstesztekkel készült a jó eredményre: a Tochigiben működő törésteszt-létesítményében különböző méretű és tömegű járművek ütközéseit elemzik, és olyan megoldásokat dolgoznak ki, amelyek révén a balesetbe keveredő mindkét autóban mérsékelhetők a keletkezett károk.
2009. augusztus 27. csütörtök 14:15 -
A Toyota közel százezer autót hív vissza az Egyesült Államokban
Közel százezer - pontosan 96.700 - autót hív vissza a japán Toyota az Egyesült Államokban, a fékrendszerrel kapcsolatos problémák miatt. A visszahívás a Toyota Corolla, Corolla Matrix és a Scion xD modellekre vonatkozik.
2009. augusztus 27. csütörtök 12:42 -
F1: Glock aggódik a Toyota esetleges kivonulása miatt

2009. augusztus 27. csütörtök 10:31 -
A Toyota csökkenti gyártó kapacitásait
A lanyha kereslet miatt csökkenti gyártó kapacitásait a Toyota. A világ legnagyobb autóipari csoportjának egyik szóvivője szerint globális méretekben évi 700 ezer autóval fog kevesebbet gyártani a cég.
2009. augusztus 26. szerda 19:06 -
Glock aggódik a Toyota bizonytalan jövője miatt
Timo Glock kezd egyre jobban aggódni amiatt, hogy még nincs szerződése a jövő évre, és azzal, hogy a Toyota jövő évi költségvetéséről vélhetően csak a szezon után döntenek, egy darabig még várnia kell, ha maradni szeretne.
2009. augusztus 26. szerda 17:52 -
Csökkenti gyártó kapacitásait a Toyota
A lanyha kereslet miatt csökkenti gyártó kapacitásait a Toyota. A világ legnagyobb autóipari csoportjának egyik szóvivője szerint globális méretekben évi 700 ezer autóval fog kevesebbet gyártani a cég. Arról, hogy hol, mennyivel és mikortól csökkentik a termelést később fognak dönteni.
2009. augusztus 26. szerda 10:50 -
A Toyotánál sejtik, mi okozta a visszaesést
A Toyota technikai vezetője, Pascal Vasselon úgy gondolja, hogy csapata utóbbi időben mutatott gyengébb szereplése annak tudható be, hogy nem tudják hozni azokat az eredményeket az időmérőkön, amiket szeretnének.
2009. augusztus 26. szerda 09:36 -
F1 - Toyota: Miénk volt a második legjobb autó az utóbbi futamokon
A Toyota mérnöki gárdáját irányító Pascal Vasselon szerint a Hungaroringen és Valenciában Lewis Hamilton McLarenjét leszámítva nem akadt gyorsabb autó az övékénél, és ez csak az időmérős vergődés miatt nem derült ki egyértelműen.
2009. augusztus 25. kedd 14:56 -
16 hónap után növeli a termelést a Toyota
Tizenhat hónap után ismét bővíti a termelést a Toyota, a világ legnagyobb autógyára, jelentette kedden az Asahi Shinbun című japán lap.
2009. augusztus 25. kedd 12:40 -
Trulli: Spa a legjobb Formula-1-es versenypálya
A Toyota a pontszerzésre hajt
2009. augusztus 25. kedd 09:13 -
F1: Motorszállítót vált a Williams?
Paddockbeli pletykák szerint a Williams és a Toyota útjai elválhatnak jövőre, a szakítás oka a KERS lehet.
2009. augusztus 24. hétfő 11:35 -
A Toyota alatt is inog az F1-es szék
A Toyota F1-es csapatának elnöke, John Howett elárulta, információi alapján a japán gyár vezetősége csak a szezon végén dönt arról, hogy tudják-e vállalni a következő évet is a Forma-1-ben. A brit ugyanakkor reméli, hogy 2010-ben is lesz keret az amúgy igen drága projektre.
2009. augusztus 23. vasárnap 18:34 -
Bizonytalan a Toyota jövője a Forma-1-ben
Bár az új Concorde Egyezmény aláírásával elvileg 2012 végéig elkötelezte magát a sport mellett, a Toyota jövője még koránt sem biztos a Forma-1-ben, ugyanis a japán vezetés csak a szezon végén dönt arról, rábólint-e a csapat jövő évre kért költségvetésére.
2009. augusztus 23. vasárnap 18:00 -
Toyota: A leggyorsabb versenyző nem szerzett pontokat
Glock teljesítette a legjobb kört
2009. augusztus 23. vasárnap 17:30 -
Trulli és Glock problémás versenyen van túl
A Toyota pilótái egyaránt rossz hétvégét zártak az Európa Nagydíjon, a pontszerzésre esélyük sem volt. Trulli ugyan öt helyet javított rajtpozíciójához képest, a 13. hely azonban így is édeskevés. Glocknak a plusz egy kiállás tett keresztbe.
2009. augusztus 23. vasárnap 17:14 -
Mégsem biztos a Toyota jövője a Forma-1-ben

2009. augusztus 23. vasárnap 16:12 -
A Toyota szakít Trullival?
Úgy tűnik, hogy a Toyota öt évi szolgálat után nem tartja meg 2010-ben is a veterán Jarno Trullit. A háttérben szerződésvita áll.
2009. augusztus 23. vasárnap 07:00 -
A Williams az év végén megválhat a Toyota motoroktól
A brit csapat váltani akar
2009. augusztus 22. szombat 20:48 -
A Toyota valószínűleg nem tartja meg Trullit
A Toyota csapatfőnöke, John Howett elárulta, hogy a japánok vélhetően nem fogják meghosszabbítani Jarno Trulli év végén lejáró szerződését, miután a kezdeti tárgyalások nem hoztak sikert, és a felek még nagyon távol állnak egymástól.
2009. augusztus 22. szombat 19:32 -
A Toyota pilótái számára rejtély a tapadás eltűnése
Nem tudják megmagyarázni a Toyota pilótái, hogy hova tűnt az TF109-esek tapadása szinte egyik pillanatról a másikra az Európa Nagydíj szombati napján. Timo Glock úgy a 13. rajtkockából indulhat, míg csapattársa, Jarno Trulli még ennél is rosszabbul járt.
2009. augusztus 22. szombat 17:41 -
Trulli számára rejtély az időmérő
A Toyota jobb rajthelyeket várt
2009. augusztus 22. szombat 16:55 -
F1: A Williams megszabadulna a Toyota motoroktól
John Howett, a Toyota első embere elárulta, hogy a Williams megpróbál kibújni a velük kötött 2010-es szerződés alól, és új motorszállítóra vágyik. Az elnök úgy tudja, a kölniek erőforrásai iránt olyan csapatok érdeklődnek, amelyek már megállapodtak a Cosworth-tal.
2009. augusztus 22. szombat 15:31 -
A Toyota év végén megválhat Trullitól
Jarno Trullival még nem sikerült közös nevezőre jutnia a Toyotának a 2010-es évről, árulta el a gyári csapat elnöke, John Howett. A japán istálló a másik pilótáját, Timo Glockot azonban minden bizonnyal megtartja jövőre is.
2009. augusztus 22. szombat 15:21 -
A Toyota nem tudott megegyezni Trullival a jövő évre
A csapat más versenyzőkkel is tárgyal
2009. augusztus 22. szombat 13:00 -
A Hyundai már a világ negyedik legnagyobb autógyártója
A 2009-es első féléves adatok szerint a Toyota Motor Corp. és a General Motors maradt a világ két legnagyobb autógyártója, annak ellenére, hogy eladásaik egy év alatt több mint 20 százalékot estek.
2009. augusztus 22. szombat 11:10 -
A Toyota az időmérőn javítani akar a teljesítményén
Nem hátráltatta technikai probléma a munkát
2009. augusztus 21. péntek 18:09 -
A toyotások szinte teljesen elégedettek az autóikkal
Elégedettek autóikkal a Toyota versenyzői, pedig az első 10 közé az Európa Nagydíj pénteki szabadedzésein sem sikerült bejutniuk. Jarno Trulli délutáni legjobb ideje a 12., míg Timo Glocké a 15. helyre volt elég.
2009. augusztus 21. péntek 17:44 -
Extrém józanság - Toyota Urban Cruiser 1.33 Dual VVT-i (2009) teszt
Akiknek akaratlanul is ásításra húzódik a szájuk, ha meglátnak egy Toyotát, most aztán vakarhatják a fejüket, hogy mit is látnak. Egyterűt? Terepjárót? Kisautót Cruiser néven?? Valójában mind a hármat egyszerre, sőt ez utóbbival olyat tett a Toyota, amit azelőtt sosem hittünk volna: a névválasztással megcsillantották humorérzéküket is. Egy müncheni kirándulás pedig arra is ráébresztett, hogy igenis lehetséges családi autót építeni Yaris-alapokra.
2009. augusztus 21. péntek 12:03 -
Négy csapat is támogatta a Renault fellebbezését
A Red Bull Racing, a McLaren, a Ferrari és a Toyota is támogató hangvételű levelet írt az FIA-nak a Renault fellebbezési ügyében. A francia gyári istálló eltiltását törölték, helyette pénzbüntetést kaptak a magyarországi szabálysértés miatt.
2009. augusztus 19. szerda 14:02 -
A Toyota célja továbbra is első győzelem megszerzése
Howett bízik a csapatban és a versenyzőkben
2009. augusztus 18. kedd 18:04 -
F1: A Toyota még nem kezd 2010-re koncentrálni

2009. augusztus 18. kedd 15:30 -
A Toyota még nem mondott le az idei győzelemről
A Toyota F1 elnöke, John Howett szerint csapatának minden esélye megvan arra, hogy még idén megszerezze első győzelmét az F1-ben, így meg sem fordult a fejükben, hogy leállítsák idei autójuk fejlesztését.
2009. augusztus 18. kedd 13:47 -
F1: Csak 2009-re költ a Toyota
Sorsdöntő az idei esztendő a Toyota Forma-1-es jövője szempontjából, ezért az istálló szinte minden szabad forrását a 2009-es autó fejlesztésére költi.
2009. augusztus 18. kedd 13:30 -
A Toyota nem mondott le az idei futamgyőzelemről
Meg sem fordult a Toyota F1-es istálló vezetőinek fejében, hogy felhagyjanak az idei versenygépük fejlesztésével, mindenáron a futamgyőzelmet szeretnék elérni. Ezzel együtt párhuzamosan dolgoznak a 2010-es autójukon.
2009. augusztus 18. kedd 13:29 -
A Toyota optimista, és sok pontot szerezne Valenciában
A Toyota elszántan készül az Európa Nagydíjra, szeretnék megismételni a magyarországi kettős pontszerzést. A csapat szerint autóinak kedvez a valenciai pálya vonalvezetése, a legutóbbi fejlesztéseknek köszönhetően pedig versenyképességük is javult. Jarno Trulli megismételné a tavalyi szereplést, és idén is pontokat szerezne.
2009. augusztus 18. kedd 11:12 -
A Toyota magabiztosan várja a hétvégi futamot
A Toyota Racing karosszériáért felelős részlegének vezetője, Pascal Vasselon magabiztosan várja a hétvégi Európa Nagydíjat, ahol reményei szerint minden esélyük meglesz arra, hogy jól szerepeljenek, és újabb pontokat szerezzenek.
2009. augusztus 17. hétfő 16:48 -
A Toyota sikeres szereplésre számít Valenciában
A csapat célja a pontszerzés mindkét autóval
2009. augusztus 17. hétfő 13:40 -
Olcsó Yaris-hibridet tervez a Toyota
Akár már 2011-ben megjelenhet a Toyota új olcsó hibridje, amelynek a Yaris alapjain nyugszik majd, és egyértelműen a Honda Insight vetélytársa lenne.
2009. augusztus 14. péntek 12:33 -
A Toyota lemondott a hódításról
A Toyota új elnöke bejelentette, hogy az autógyártókat különösen rosszul érintő gazdasági válság közepette nem ragaszkodik a korábbi célszámokhoz, a terjeszkedés, a mennyiség helyett a minőségre kerül a hangsúly.
2009. augusztus 14. péntek 11:00 -
Montagny nagyon várja, hogy bemutatkozzon az IndyCar-ban
Az IndyCar szériában való bemutatkozására készül Franck Montagny. A Forma-1-ben korábban a Renault és a Toyota tesztpilótájaként, valamint a rövid életű Super Aguri csapat versenyzőjeként szereplő francia pilóta az Andretti Green Racing színeiben áll rajthoz Sonomában.
2009. augusztus 13. csütörtök 13:27 -
Kiszivárgott fotókon a frissített Land Cruiser
A világ számos pontján Land Cruiser Pradóként forgalmazza a Toyota a nálunk utónév nélkül ismert terepjárót, kiszivárgott fotók jelentek meg a frissített modellről.
2009. augusztus 13. csütörtök 10:45 -
Megelőzte a Fordot a Hyundai
2009 első felében a Hyundai-csoport több autót adott el világszerte, mint az amerikai a Ford, így a koreai autógyár került az eladási lista negyedik helyére. A világelső továbbra is a Toyota, második a GM, harmadik a VW.
2009. augusztus 12. szerda 13:02 -
Toyota Urban Cruiser teszt: erénye a takarékosság
Érdekes, hogy amíg a német piacon a Yaris ellenfeleként jellemzik a Toyota városi hobbiautóját, addig itthon az importőr az Auris-szal veti össze az Urban Cruisert. A rejtély kulcsa az árban van.
2009. augusztus 11. kedd 14:50 -
Immár biztossá vált a Lexus LF-A megjelenése
A Toyota vezérigazgatója egy michigani sajtótájékoztatón megerősítette, hogy zöld utat kapott a Lexus LF-A. A már régóta beígért 500 lóerős japán sportautó 2010-ben érkezik, ám mindössze 500 darab készülhet belőle. Olcsónak sem lehet nevezni a leggyorsabb Lexust, hiszen indulóára 250 ezer euró lesz.
2009. augusztus 11. kedd 13:45 -
Lopakodó luxus - Toyota Avensis Wagon 2.2 D-CAT 150 teszt
Kívülről csak egy nem túl izgalmas formájú nagydarab kombi, amely úgy olvad bele a forgalomba, mint egy darab macskakő, belül viszont mindent tud a legjobban felszerelt Avensis, amit a nagyok: távolságtartó tempomat, navigáció, pocakbarát kormány, pazar bőrgarnitúra és ennek megfelelő árcédula.
2009. augusztus 11. kedd 11:01 -
Mezőkövesdről kap alkatrészt a Volvo és a Toyota
Neves európai és távol-keleti autógyáraknak is gyárt termékeket az egykori mezőkövesdi gépgyárból kinőtt Exir Hungary Zrt., amely remek példája a jó időben, kellő megfontoltsággal hozott döntéseknek, és a rendelkezésre álló hazai és uniós források optimális felhasználásának - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken, a cégnél tett látogatásakor.
2009. augusztus 7. péntek 19:35 -
Williams úgy érzi, csapata hamarosan újra győzhet
Sir Frank Williams, a Williams-Toyota tulajdonos-csapatfőnöke elégedett alakulata fejlődésével és úgy érzi, a különítmény egyre közelebb áll a futamgyőzelemhez. A szakvezető Nico Rosberget és a pontnélküli Kazuki Nakajimát is méltatja.
2009. augusztus 7. péntek 11:10 -
Gyengébb lesz a Subaru és a Subaru közös sportkocsija
Friss hírek érkeztek a Subaru és a Toyota közösen fejlesztett sportkocsijáról, az újdonság az előzetesen beharangozottnál gyengébb lehet.
2009. augusztus 4. kedd 16:00 -
Mindössze 160 lóerős lesz a Toyota és a Subaru közös sportkocsija
Új fejezettel gazdagodott a Toyota és a Subaru közös sportautójának igencsak hosszúra nyúlt története. Kiderült ugyanis, hogy a hátsókerék-hajtású autó boxermotorja a korábbi hírekkel ellentétben nem 200, hanem csupán 160 lóerős lesz.
2009. augusztus 4. kedd 12:40 -
Toyota Celicával közlekedtek a terroristák - fotó
Autót kutatnak át rendőrök Melbourne egyik elővárosában 2009. augusztus 4-én, miután a terrorelhárítás tizenkilenc helyszínen hajtott végre rajtaütést az ausztrál nagyvárosban. A rendőrök egy öngyilkos merényletre készülő terrorista csoportot számoltak fel, és négy személyt letartóztattak. A csoport feltehetőleg kapcsolatban áll az as-Sabab szomáliai iszlámista mozgalommal, amely az al-Kaida nemzetközi muzulmán terrorszervezethez kötődik.
2009. augusztus 4. kedd 11:40 -
Veszteséges, de javulásra számít a Toyota
A világ legnagyobb autógyára, a japán Toyota kedden 77,8 milliárd jenes veszteséget jelentett adó után a pénzügyi éve júniussal zárult első negyedéről. Az elemzők ennél sokkal nagyobb, 210,4 milliárdos veszteségre számítottak. Egy évvel korábban 353,7 milliárd jen adózott eredménye volt a csoportnak.
2009. augusztus 4. kedd 09:45 -
Glock: A Toyota továbbra is elkötelezett maradt
A BMW visszavonulása csalódás számára
2009. augusztus 3. hétfő 16:40 -
Totális érzelemmentesség - Toyota Yaris 1,4 D-4D (2009) teszt
Érdekes párosítással találkoztunk a Toyota főhadiszállásán. Miniautó dízellel és hatsebességes kéziváltóval. A hosszú tesztút során nagyon meggyőzően teljesített a japán mini, amely ugyan már korosodó darab, mégis feladja a leckét a fiatalabb konkurenciának.
2009. augusztus 3. hétfő 11:50 -
Hamarosan megérkezik a Toyota FJ Cruiser V6-os motorral
258 lóerőt teljesít majd a Toyota élményautója.
2009. augusztus 1. szombat 19:45 -
Wi-Fi-s művirág Boston utcáin
A Toyota rendkívül figyelemfelkeltő marketingkampánnyal kívánja népszerűsíteni a 2010-ben megjelenő hibrid Prius harmadik generációs modelljét.
2009. augusztus 1. szombat 05:50 -
Trullit Mansell és Hill is motiválja - exkluzív interjú
Jarno Trulli jövőjéről számos pletyka terjengett az utóbbi hónapokban, a Toyota Motor Hungary által szervezett hungaroringi sajtóbeszélgetésen azonban a pilóta az autómenedzser.hu-nak elárulta: még mindig élvezi az F1-et és maradni kíván a száguldó cirkuszban. Sőt, Nigel Mansell és Damon Hill kései vb-címeire hivatkozva hangsúlyozta, hogy itt a kor sem számít!
2009. július 31. péntek 10:50 -
Elektromos hajtású Toyota IQ
Hamarosan érkezik az újdonsült Toyota IQ teljesen elektromos változata is. A lítium-ionos akkumlátorral szerelt változat akár 150 kilométert is megtehet a városi forgalomban. A töltési idő egyelőre nyolc órán át tart.
2009. július 30. csütörtök 15:16 -
Városi dobozos Yaris - Toyota Urban Cruiser teszt
A Toyota tervezői észrevettek egy apró rést a Toyota kisautó-kínálatán, így született meg a Yaris alapjaira épülő, de fölé pozícionált Urban Cruiser, az Auris alatt. 1,33 literes benzinmotorral próbáltuk.
2009. július 30. csütörtök 15:10 -
Nem lesz hibrid a Toyota Yarisból
Kizárta annak lehetőségét a Toyota, hogy a közeljövőben hibridet készítsen a Yarisból.
2009. július 30. csütörtök 14:10 -
Mégsem lesz hibrid Yaris

2009. július 30. csütörtök 10:50 -
A Ferrari és a Mercedes nem hagyja el a Formula-1-et
A Toyota is cáfolja a sajtóértesüléseket
2009. július 29. szerda 17:01 -
A Toyota cáfolja, hogy elhagyja az F-1-et

2009. július 29. szerda 15:50 -
A Toyota megerősítette, hogy marad a Forma-1-ben
RÖVIDHÍR - Bombaként robbant a hír a mai napon, hogy a BMW az idény végén kiszáll a Forma-1-ből. Ezt követően ismét felerősödtek a Toyota távozásáról szóló pletykák is. A japán gyártó azonban közleményben erősítette meg, hogy noha folytatják a szigorú költségcsökkentő programjukat, továbbra is maradnak a királykategóriában.
2009. július 29. szerda 15:18 -
A Toyota elkötelezett a Forma-1 mellett
A Toyota cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint követve a Hondát és a BMW-t, az év végén elhagyná a királykategóriát. A japán cégóriás továbbra is elkötelezett a Forma-1 mellett, mondta a cégóriás szóvivője.
2009. július 29. szerda 13:32 -
Villanymotoros Toyota iQ készülhet
Elektromos változatot készítene az iQ miniautóból a Toyota, az újdonság már jövőre bemutatkozhat.
2009. július 29. szerda 13:01 -
Írjon a Toyotával - videó
A Toyota új kisautójával, az IQ-val rajzoltak meg egy teljes, új fontkészletet belga dizájnerek. Az IQ font ingyen letölthető.
2009. július 29. szerda 12:30 -
A BMW kiszállásával gyengülhet a FOTA
Ecclestone szerint a Toyota is távozhat
2009. július 29. szerda 12:05 -
Az űrhajómérnök: Jens Marquardt a Toyota csapatát igazgatja
A Magyar Nagydíjon alkalmunk nyílt beszélni a Toyota új csapatigazgatójával, Jens Marquardt-tal az istálló mindennapjairól, és mindazon dolgokról, amelyek elengedhetetlenek egy Forma-1-es istálló működtetéséhez.
2009. július 28. kedd 16:30 -
Kupé készülhet a Toyota Priusból
Úgy tűnik, hogy a Honda hibrid sportautó tervei hatással vannak a Toyotára is, ugyanis a legnagyobb japán márka a Prius sportos változatán dolgozik. A háromajtós modellben a harmadik generációs Prius hajtáslánca kaphat helyet, ám a mérnökök minden bizonnyal növelik majd az autó teljesítményét.
2009. július 28. kedd 13:25 -
A Honda CR-Z ellenfele lehet a sportos hibrid
Egy egyelőre névtelen, háromajtós hibriden dolgozik a Toyota.
2009. július 28. kedd 08:22 -
Hogyan húzzunk hasznot az F1 hírnevéből?
Hétvégém az F1 körül forgott, pedig a futamra ki sem mentem. Két helyre sima belépővel mentem, a harmadikra pedig a Toyota hívott meg. A magyar mentalitás most is megnyilvánult: tippeljenek, melyik volt lehúzás, és melyiknek volt értelme!
2009. július 27. hétfő 17:30 -
Hogyan húzzunk hasznot az F1 hírnevéből?
Hétvégém az F1 körül forgott, pedig a futamra ki sem mentem. Két helyre sima belépővel mentem, a harmadikra pedig a Toyota hívott meg. A magyar mentalitás most is megnyilvánult: tippeljenek, melyik volt lehúzás, és melyiknek volt értelme!
2009. július 27. hétfő 17:30 -
Ilyenek a Toyota pilótái: ami a szívükön, az a szájukon
Timo Glock és Jarno Trulli a hungaroringi hétvégén a magyar újságírók rendelkezésére állt, hogy egy kicsit mélyebb bepillantást engedjenek világukba.
2009. július 27. hétfő 17:00 -
Friss adatok a Prius kupéról
Továbbra is komolyan gondolja a Toyota, hogy 2+2 üléses kupét készít a Priusból. Új adatok jelentek meg az autóról.
2009. július 27. hétfő 16:17 -
F1: A Toyota a pilóták "kivételes teljesítményét" dicséri
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 26. vasárnap 21:55 -
Vasárnapra megtáltosodtak a Toyoták a magyar hétvégén
A 2009-es Magyar Nagydíj hétvégéje nem úgy kezdődött a Toyota csapat számára, ahogyan azt a japán istállónál előzetesen eltervezték, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy viszont úgy végződött. Ugyanis a szabadedzéseken jelentkező technikai problémák, és a vártnál gyengébb kvalifikációs teljesítmény dacára, végül a Toyota mindkét pilótája pontszerző helyen zárta a Magyar Nagydíjat.
2009. július 26. vasárnap 19:50 -
Trulli: Autóversenyző vagyok, sosem adom fel
A Toyota pilótái saját előzetes várakozásaik alatt teljesítettek a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, ugyanis egyikük sem tudott bejutni a kvalifikáció záró etapjába. A csalódáskeltő eredményben nyilvánvalóan az is közrejátszott, hogy a szabadedzéseken fellépő technikai meghibásodások miatt, Jarno Trulli és Timo Glock valamivel kevesebb időt tölthettek eddig a pályán, mint kollégáik többsége.
2009. július 25. szombat 17:26 -
A Toyota gyengébben szerepelt a vártnál
Nem tudtak a harmadik etapban pályára léni
2009. július 25. szombat 17:04 -
Trullit műszaki hiba akadályozta, de így is a top tízben zárt
A Toyota versenyzői közül Jarno Trulli mindkét pénteki szabadedzésen bejutott a top tízbe a Hungaroringen, míg csapattársának, Timo Glocknak csak a délutáni tréningen sikerült mindez. Trullinak a második gyakorláson egy elektronikai hiba miatt egy rövid ideig kényszerpihenőt kellett tartania, de bízik abban, hogy szombaton délelőtt sikerül felkészülnie az időmérőre.
2009. július 24. péntek 17:34 -
A Toyota javítani akar az időmérőig
Glock boldog, Trulli csalódott
2009. július 24. péntek 17:30 -
Trulli a Tokajira, Glock a gulyáslevesre esküszik
Csütörtök este a Toyota közönségestet tartott Budapesten a Nyugati pályaudvar melletti bevásárlóközpont parkolójában. Az eseményen természetesen a csapat két versenyzője, az olasz Jarno Trulli és a német Timo Glock is tiszteletét tette, és miután az utolsó megjelent szurkolónak is kiosztották autogramjukat, készséggel álltak az újságírók rendelkezésére.
2009. július 24. péntek 16:33 -
Elszúrt, Unalmas, Tömegcikk - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 D
4,0 csillag
2009. július 24. péntek 13:06 -
Állandó élvezet - TOYOTA PRIUS 2003-2008 1,5
4,5 csillag
2009. július 24. péntek 12:33 -
Anyám kocsija - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 Max
4,0 csillag
2009. július 24. péntek 12:32 -
Hálás tetű - TOYOTA HIACE 1995- Asszem 2,5m3 d4-d 86LE dobozos
4,0 csillag
2009. július 24. péntek 12:32 -
Nakajima okul az elkövetett hibákból - exkluzív interjú
Kazuki Nakajima sokak szerint csak egy újabb törő-zúzó japán, pedig a Williams-Toyota versenyzője megfontolságról és elszántságról tett tanúbizonyságot, amikor az autómenedzser.hu kifaggatta csütörtökön, a Hungaroringen. Az ex-F1-es Satoru Nakajima fiacskája rajong a mogyoródi pályáért és sok egyéb más érdekesség mellett elárulta: igyekszik tanulni a hibáiból.
2009. július 24. péntek 07:10 -
Teszt: Kisfogyasztású japán kisautók
Ha az ember nem veszíti el teljesen az eszét az iQ-t megpillantva, van esélyünk kevésbé trendi és különleges, de ésszerűbb és kisebb fogyasztású autót találni. Az iQ-t a Toyota Aygo testvérével, egy 107-es Peugeot-val eresztettük egymásnak.
2009. július 22. szerda 18:00 -
Tűztelen paripa - Toyota Auris 1.33 teszt
A Toyota Auris nemrégiben egy vadonatúj motorváltozatot kapott, mely az eddigi alapegységet, az 1,4 literes 97 lovas VVT-i egységet hivatott leváltani. A száz lovas 1,33-ashoz ráadásul hatfokozatú váltót párosítottak a mérnökök, így első blikkre kimondottan ütős alap hajtáslánc kombinációnak tűnik. Nézzük csak, hogyan viselkedik a legolcsóbb Auris a mindennapokban. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 22. szerda 11:30 -
Hibrid lesz a Toyota Avensisből és Lexus IS-ből
Amerikában ezen a héten került piacra a Lexus új hibridje, a HS 250h, amely Európában biztosan nem jelenik meg.
2009. július 22. szerda 10:35 -
Gyorsan frissíthetik a Honda Insightot
Máris az Insight hibrid frissítésére készül a Honda, csökkenteni akarja a Toyota Prius harmadik generációjával szembeni hátrányt.
2009. július 22. szerda 09:35 -
Rosberg magasabbra teszi a lécet a Hungaroringen
Nico Rosberg a nürburgringi 4. helyezése után magasabbra teszi a mércét, mert arra számít, hogy a Hungaroring a nyomvonal és a hőmérséklet vonatkozásában kedvezőbb helyszín lehet csapata, a Williams-Toyota számára. Kazuki Nakajima is bizakodó, a japán a kedvenc helyszínei közé sorolja a mogyoródi ringet.
2009. július 21. kedd 16:00 -
Nagy hajó - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2,0 D4D kombi
4,0 csillag
2009. július 21. kedd 12:38 -
4WD 4ever Hilux - TOYOTA HILUX 1989-1997 4WD duplakabinos
4,0 csillag
2009. július 21. kedd 12:38 -
Mindegy, hogyan hívják, csak ne Corolla legyen!
Úgy néz ki, a Toyota végleg kicsinálja a Corollát. Az Auris kiválása után a Verso is függetlenné vált a klasszikus modelltől, így már csak a négyajtós modellt hívják Corollának. A Versóban maradt a hét ülés és nagyobb lett.
2009. július 20. hétfő 17:00 -
F1: A Toyota és a BMW sem érti a gumik viselkedését
Nemcsak a Ferrari mérnökeinek okoz fejtörést a Bridgestone gumijainak viselkedése - hasonló problémáról számolt be Mario Theissen és Jarno Trulli is. A Toyota versenyzője reméli, a szomszédos keverékekhez való visszatéréssel javulni fog a helyzet.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 20. hétfő 15:42 -
Full hibrid, benzin-elektromos meghajtással!
A Toyota európai ügyfelei számára bővíti alacsony emissziójú hibrid autói választékát, jövő év közepén Nagy-Britanniában megkezdi az Auris full hibrid gyártását. Ez lesz az első európai szerelésű full hibrid modell, benzin-elektromos meghajtással. A Toyota Auris 2007 tavaszán jelent meg az európai piacon, s azóta több mint 370 ezer kelt el belőle.
2009. július 20. hétfő 15:00 -
F1: Csütörtök, Westend - randi Trullival
Aki szeretne élőben találkozni a Toyota versenyzőivel vagy kipróbálná, hogy megy neki az F1-es kerékcsere, annak csütörtök kora este irány a Westend!
2009. július 20. hétfő 13:15 -
A Toyota eladásai is jelentősen csökkentek Európában
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 20. hétfő 12:00 -
Hibrid készül a Toyota Aurisból
2010 közepétől Angliában megkezdik az Auris hibrid változatának gyártását - jelentette be a japán autógyár. Várhatóan a Honda Insight ellenfelének szánják.
2009. július 20. hétfő 12:00 -
Jövőre itt a hibrid Toyota Auris
Európában 2010 közepén kezdik el forgalmazni a kompakt modell benzin-elektromos változatát
2009. július 20. hétfő 10:20 -
Trulli 2010-re is maradna a Forma-1-ben, szerinte rászolgált
A Toyota pilótája, Jarno Trulli már nem tartozik a fiatalok közé, de gyorsasága az elmúlt években sem kopott meg. Az olasz idei szezonnal is elégedett, és minden vágya, hogy jövőre is a Forma-1-ben maradhasson.
2009. július 20. hétfő 09:48 -
2.3 tonna borzalom - TOYOTA LAND CRUISER (J8) 1990-1997 4.2TD
4,0 csillag
2009. július 19. vasárnap 20:42 -
csalodas,jobbat vartam - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 luna
4,0 csillag
2009. július 19. vasárnap 09:10 -
Jövőre kerül forgalomba a Toyota Auris Hybrid
Az ősszel megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a Toyota benzin-elektromos hajtású kompaktja, az Auris Hybrid. Az újdonság minden bizonnyal a harmadik generációs Prius hajtásláncát örökli majd, Európa utcáin pedig leghamarabb 2010 közepétől találkozhatunk az autóval.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 17. péntek 14:10 -
Trulli Red Bull-szintű javulásra ösztökéli a Toyotát
Jarno Trulli szerint a Toyota istállónak aerodinamikai fronton jelentős előrelépésre van szüksége, ha a Ferrari előtt akarnak maradni a konstruktőri tabellán. Az olasz sofőr a Red Bullt állítja csapata elé példaként.
2009. július 16. csütörtök 10:15 -
finyás jószág - TOYOTA HIACE 1995- 2.4
4,0 csillag
2009. július 15. szerda 16:28 -
Durva Toyota száguld
Nézze meg előbb a videót erről a szörnyűséges Toyotáról, aztán majd mesélünk is róla. Elődje 13 évig tartott egy különleges rekordot.
2009. július 15. szerda 10:00 -
Jacksont utoljára egy Versóban látták?
Szinte már el is felejtettem, milyen unalmas tud lenni egy Toyota, ha a mérnökök alaposan belehúznak. Nagyon!
2009. július 13. hétfő 22:55 -
IQ, a Smart álma - Toyota iQ 1.0 és 1.4 D-4D teszt
Több mint tíz évvel a Smart bemutatása után végre megtudhatjuk, milyennek kell lennie egy városi mininek. Arra azonban még mindig nincs megoldás, hogy mindez nagy tömegek számára is elérhető legyen. Az iQ egy zseniális autó aranyáron.
2009. július 13. hétfő 13:33 -
költségmentes japán harcos!! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 TS 200Le
4,0 csillag
2009. július 13. hétfő 10:54 -
Az angliai-japán szekér - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 D4D 2000cm3
4,0 csillag
2009. július 13. hétfő 10:49 -
Toyota és Suzuki ütközött - sokkoló képek
Vasárnap délután egy Suzuki Wagon R és egy Toyota RAV4 ütközött frontálisan ütközött a 76-oson Nagykapornak közelében. A balesetben három személy súlyosan megsérült, mentésükre a helyszínre mentőhelikopter és mentőgépkocsi vonult ki. A Suzukiban (mely Nagykapornak felől érkezett) ketten ültek, egyiküket mentőhelikopter vitte kórházba. A másik sérültet, valamint a Toyota sofőrjét a mentők szállították el. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik autóban ülő nő életveszélyes, egy férfi pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A másik autóban ülő férfi is megsérült . A baleset okát a rendőrség vizsgálja, a műszaki mentés idejére elrendelt útlezárást feloldották.
2009. július 13. hétfő 08:05 -
Rosberg nálunk már a dobogót veszi célba
Nico Rosberg, a Williams-Toyota reménysége a vasárnapi Német nagydíj egyik legjobb produkcióját nyújtotta azzal, hogy a 15. rajthelyről indulva a 4. pozícióba kapaszkodott fel. A német azt ígéri, hamarosan, talán már a Hungaroringen a dobogós lesz.
2009. július 12. vasárnap 23:05 -
Rizs Rakéta - TOYOTA STARLET 1984-1989 S 1,3 12v
4,5 csillag
2009. július 12. vasárnap 21:29 -
Cecília, a dögös és megbízható! - TOYOTA CELICA 1985-1990 2.0 GT
4,5 csillag
2009. július 12. vasárnap 21:18 -
Toyota: Glock a boxutcából a 9. helyig jutott
Nem sikerült a pontszerzés egyik pilótának sem.
2009. július 12. vasárnap 18:20 -
A Nürburgring a pilóta szemével - Timo Glock rovata
TIMO GLOCK ROVATA - A hétvégén a Német Nagydíjat rendezik a Forma-1-ben, a Toyota versenyzője, Timo Glock így, akinek segítségével minden verseny alkalommal egy kicsit jobban megismerhetjük a pályát, hazai versenyére készül. A pilóta F1-es autóval ezen a hétvégén vezet először az aszfaltcsíkon.
2009. július 12. vasárnap 09:30 -
Glock elbukta a nürburgringi időmérőt
Nem tudta elérni Timo Glock a Német Nagydíj időmérőjére kitűzött célját, az utolsó helyről kell indulnia a Toyota pilótájának, miután már a kvalifikáció első fordulójában kiesett. Jarno Trulli a 14. rajtkockát szerezte meg.
2009. július 11. szombat 19:40 -
Megbüntették Glock, a mezőny végéről rajtol a toyotás
Timo Glock, a Toyota versenyzője a mezőny legvégéről rajtolhat a vasárnapi Német Nagydíjon, miután a bírák feltartásért három rajtpozíciós büntetéssel sújtották az időmérő után.
2009. július 11. szombat 17:55 -
Glock: A hiba nélkül sem voltam elég gyors
Csalódott a Toyota versenyzője
2009. július 11. szombat 15:14 -
Glock elvesztette versenymérnökét
Timo Glock versenymérnöke, Francesco Nenci a hétvégi Német Nagydíj előtt elhagyta a csapatot, erősítette meg a Toyota vezetése.
2009. július 10. péntek 16:40 -
Pályafutásom 10 legrosszabb járműve
A legtöbbjüket a teszteléskor nem is utáltam. Lehet persze, hogy csak mert valami miatt különlegesek voltak, és örültem, hogy egyáltalán vezethettem őket. Ezért az eredeti tesztben néha nem is borzadok el rajtuk igazán. Aztán az ember alaposan megrágja a dolgot, és azt mondja: na, ez aztán borzalmas egy fos volt. 10. Astra F Hát na. Hát igen. Mi mást mondhatnék? De tényleg: mi egyébbel kezdődhetne a legrosszabb autók tízes listája? Autótlan családba születtem, gyerekként Zaporozseccel kezdtem, ami elég rossz autó, de egy autó rosszaságát azért valamennyire a körülmények ismeretében kell értékelni. A ’70-es években pedig Lee Iacocca se csinált volna Ukrajnában sokkal különb kisautót. Ha viszont egy gyár olyan országban van, ahol magas szintű a gyártási kultúra, jól képzett a munkaerő, komoly hagyományok állnak a cég mögött, és pénz is van, egyszerűen nincs mentség olyasmire, mint az Opel Astra F szériája. Oké, ezzel kezdődött nálunk az alsóközép kategóriás autógyártás, igaz barátja, Opel Astra tényleg jobb volt, mint egy 105-ös Skoda, de erre akkor sincs mentség. Lötyögős, pontatlan váltó, döglött kormány és futómű, kelletlen motorok. Néhány éve volt egy F Astra szedán stábaitónk, annak valaki kicsit megnyomta a hátulját, a sérülésen pedig két hét múlva már pergett a rozsda. Utálni nem utálom, mint mondjuk a Passatot, ha szerét ejthetem, kalandvágyból vezetek is ilyet néha, de azért ez nálam akkor is a legalja. Vagy legalábbis Top 10-es versenyző. 9. Opel GT Az igazán nehéz feladat Karottáé volt: a GM kivitte a világbemutatóra Amerikába, jól tartották, kedvesek voltak vele, ami után tényleg hülyén jön ki egy arculcsapás-szerű ócsárlás. Viszont dicsérni se nagyon van rajta mit, úgyhogy Karotta ebben a cikkben igyekezett nagyon diplomatikusan leírni, mennyire szar a GT. Ami persze igazából nem Opel, és sajnálatos módon még kevésbé Lotus, mint a GT elődje, a Speedster, hanem egy átvariált Pontiac Solstice. Ez volt az az autó, amit megvert az Euroringen a 100 lóval gyengébb Mazda MX-5. Igazán szar talán nem is azért volt, mert ilyen fékekkel nem lenne szabad sportos autót utcára engedni. Hanem mert kabrióként egyszerűen hasznavehetetlen: még a Fiat Barchettánál is sokkal körülményesebb kinyitni-becsukni a tetőt, és még a csomagtartótlansági rekordernél, a Toyota MR2-esénél is kevesebb benne a rakodóhely. Annyira meg végképp nem nagy szám, hogy csak egy-egy vasárnap délutáni krúzolás kedvéért tartsuk. 8. Lada 110 Igen kellemetlen helyzet volt. Nézői felajánlásból került hozzánk az autó, aminek örültünk, mert a forgalmazó Hungarolada nem mert tesztautót adni. Viszont valószínű volt, hogy az autó szar lesz, de én azért reménykedtem, hogy kicsit tudom majd dicsérni, mert mégiscsak ott az a kedves, rendes tulajdonos, aki elhozta nekünk. Jó, nem messzire, de akkor is szívességet tett. Szeretem a Ladákat, de a hosszmotor-hátsó kerék kombót, vagy a Nivát, ami volt nekem is. Amikor visszaadtam az autót, még együtt mentünk egy darabig a tulajdonossal. Kérdezte a véleményem, amit nem lehetett annyira becsomagolni, hogy egy szemernyit is pozitívnak hangozzon. Aztán a tulaj azt mondta, mindegy, kétmilliókettőért (vagy valami hasonlóan hajmeresztő összeg) nem rossz ez. Benjivel összenéztünk a visszapillantó tükörben, és csak befelé sikítottunk. 7. Hyundai Elantra Tesztautó volt, nálam. Valami egyéb miatt felhívtam Pétert, a cég akkori píárosát, azt hiszem, egy összehasonlító teszthez kellett volna még valami Hyundai. Kérdezte, hogy tetszik az Elantra. Éreztem a csapdát: ha azt mondom, nem rossz, hülyén veszi ki magát, amikor később leírom, hogy de még mennyire az. Borzalmas, mondtam. Majdnem akkora trágya, mint az F Astra, csak közben eltelt egy bő évtized. Felesleges is felsorolni, mi minden rossz rajta, és az igazi vicc, hogy még drága is. Igen? – kérdezte Péter különösebb meglepettség nélkül, majd lélegzetvételnyi szünet után alkut ajánlott. - Figyelj, megszerzem nektek, amit kértetek. Az Elantra meg maradhat nálatok, amíg ki van írva, de akkor kérhetem cserébe, hogy ne írj róla? Úgyis már kifutó modell. Két legyet egy csapásra, oké. Azóta is hallgatok, mint a sír, de most, hogy egyik érintett sem él már, de legalábbis az Elantra kikerült a szortimentből, ezt egyszer el kellett mondanom. 6. Kia Rio Azóta is csak eposzi jelzőjével, a családi sportkombiként emlegetem a klasszikus, borzalmas koreai autógyártás egyik utolsó mohikánját. Ha valaki tudni szeretné, hol tartanak két év múlva a kínaiak, hát szerintem nagyjából itt: már csak az értő szemnek nevetséges formák, egy kezdőtől nem is rossz vezetési élmény, de persze korának európai és japán autóihoz képest egy vicc. Tipikusan olyan, aminél nem tudni, gyárilag szar-e, vagy csak elromlott és rosszul javították meg, de a korabeli szervizre emlékezve mindegy is. Valami homályos okokból kikeveredtem vele a Hungaroringre, ahol nyílt nap volt, így mentem vele három kört a pályán. Ezalatt megelőztem egy kétütemű Wartburgot, és nagyon el is fáradtam. Kedvencem volt a korabeli prospektus a szörfdeszkával, ami valami csoda folytán befért a hátsó ülés mögé. Akkoriban még szörföztem, és belepróbáltam a saját deszkámat: hát egyáltalán nem fért be az egész autóba. Persze ez volt a régi Rio legkisebb problémája. 5. Dodge Viper Hogy kerül ide egy legenda? Egy tökéletes péniszhosszabbító? Hát úgy, hogy a Viper péniszhosszabbítónak tényleg tökéletes, de autónak csak feltételesen alkalmas. Egyszerűen semmire sem jó. Egy szerpentinre túl nagy és túl erős – egy milliméternyi tévedés a gázpedállal azonnal korrigálhatatlan megcsúszásokat eredményez. Utazni simán csak rossz vele, mert hangos és nem túl kényelmes, a nap pedig megsüti a fekete bőrülést, ami éget, és ha beleizzadunk, megfogja a ruhánkat. És már országúti tempónál is úgy érezzük, menten szétesik; össze-vissza lobognak a karosszéria műanyag elemei. Ha elered az eső, csak jelentős erőfeszítéssel lehet a helyére barkácsolni a tetejét, a beillesztett plexi oldalablakok meg egyenesen nevetségesek. Nagyon szűkösek a használat lehetőségei, konkrétan Amerika, ahol szélesek az utak, de Amerikának csak azon déli államai, ahol alig van eső. Ott is olyasvalakinek jó, aki csak néha megy vele egy óvatos kört, egyébként van egy normális autója. Más földrész és éghajlat egyszerűen kizárt. Kivéve természetesen, ha valaki pályaversenyzésre használja. Péniszhosszabbítónak persze perfekt, de én most csak mint autót értékeltem. 4. Steyer-Puch Pinzgauer Kultuszautó a maga módján, hiszen a Red Bull is tart egy ilyet szépen átfestve, promóciós célokra. Igaz, az háromtengelyes, de az talán még annál is erőtlenebb, mint amit én próbáltam. Lehet, hogy a Pinzgauer jó terepjáró, de nekem még üresen is nehézségeket okozott vele a közlekedés, el sem merem képzelni katonákkal és egyéb rakománnyal a platón. Ez a négyhengeres, léghűtéses boxermotor egyszerűen egy fos, pedig maga az autó fantasztikusan jó állapotú svájci hadikonzerv volt, de menni nagyon nem ment. A motornál gyengébb csak a váltó volt, márpedig az egyetlen dolog, amivel ki lehetne bekkelni egy gyenge motort, az egy jó váltó. Egy soltvadkerti csettegővel nagyobb önbizalommal indulnék a terepezésnek. 3. Velorex Ugye, az ember nem szívesen rúg bele mókás, nosztalgikus ikonokba. Hiszen bántott engem a Velorex? Hát persze, hogy nem. Oké, a tervezőjét, Frantisek Mojmirt speciel megölte a tesztpályán, de az úttörők sorsa már csak ilyen. Amikor először (és utoljára) vezettem Velorexet, még csak rémületesen rossznak tűnt: még négy ép végtag birtokában is nehéz volt vezetni, mínusz 1 kézzel-lábban valószínűleg képtelen is lennék A Velorex akkor lett nálam rémületesen rosszból szégyenletesen rossz, amikor kipróbáltam egy BMW Isettát, a korban, méretben és teljesítményben hasonló kisautót, ami nem egy nevetséges borzalom volt, hanem már nagyon kicsi, nagyon gyenge autó. Aki ült mindkettőben, tudja, mekkora különbség. 2. Dacia Lastun Már Romániában sem tudott kultautó lenni. Vagy legalábbis nem tudok róla. Reputációban már az Oltcit is elég mélyen volt, a Lastun viszont egy fél Oltcit motor által hajtott, fél Oltcit méretű, 22 lóerős műanyag bódé. Az ötlet tulajdonképpen nem volna rossz, akár egy korai, balkáni Smart ForFour is lehetne, de ilyesmi senkinek nem jut róla az eszébe. Az általunk vezetett példánynak annyira rossz volt mindene, hogy szinte teljesen új autóalkatrészeket fedeztünk fel; korábban sose gondoltuk volna, hogy tíz méternyi egyenes vonalú autózásért ennyire meg lehet dolgozni.Enyhítő körülmény: a tulajdonos harmincezer forintnyi lejért vásárolta, és annyiért még viccnek is fullos.And the winner is… 1: Flybo Total Electric Egy Lola T a fordított világból. Sose hittem volna, hogy lesz valaha valami, bármi, aminek négy kereke van, és rosszabb, mint egy Dacia Lastun. Olyan képtelenségnek tűnt, hogy kinevettem volna, aki effajta fogadást ajánl. Az autók egyre jobbak, hol van már a ’80-as évek végének Románia, ami mégiscsak mindennek az alja volt? Hol a boldogság mostanában? Hát a jó meleg népi Kínában! Uram, atyám, mennyit röhögtünk Papp Tibivel, amíg leteszteltük, lefotóztuk, videóztuk. Azóta is hálásak vagyunk érte a KesMustangnak. És ahányszor megnézem a videót, mindig újra röhögnöm kell, ugyanúgy. Nem lehet megunni, most is mindjárt kattintok, és megnézem.
2009. július 10. péntek 00:55 -
Megújulás előtt a Toyota Land Cruiser
Úgy néz ki, hamarosan új modellel váltják fel a japán terepjáró kisebb változatát.
2009. július 9. csütörtök 15:21 -
Nem lesz 1,6-os dízelmotorja a Toyotának
Végleg leállította az Isuzuval közösen indított, 1,6 literes dízelmotor kifejlesztésére irányuló projektet a Toyota.
2009. július 9. csütörtök 10:00 -
Glock szívesen felállna a dobogóra
A Toyota keményen dolgozik
2009. július 9. csütörtök 08:35 -
Európai ügyfélelégedettségi díj a kaposvári Toyota-kereskedésnek
A Toyota Európai Ichiban Ügyfélelégedettségi Díjjal magyar márkakereskedőt is elismertek a múlt heti ünnepségen Brüsszelben, a vállalat európai központjában.
2009. július 8. szerda 18:30 -
A Fuji Speedway elvesztette a Japán Nagydíjat
Ahogy arra számítani is lehetett, a Toyota úgy döntött, a gazdasági világválság negatív hatásai miatt, nem finanszírozza tovább a Japán Nagydíjat, így a Fuji Speedway illetékesei leállították az f1-es programot, és jövőre már biztosan nem látják vendégül a mezőnyt.
2009. július 7. kedd 13:28 -
Nem lesz Formula-1-es verseny Fujiban
A Toyota nem tudja vállalni a költségeket
2009. július 7. kedd 11:55 -
F1: Nem lesz több Japán Nagydíj Fujiban
A Fuji International Speedway tisztviselői kedden megerősítették, hogy a továbbiakban nem látják vendégül a Forma-1-et, mert a gazdasági válság miatt a tulajdonos Toyota nem fedezi tovább a nagydíj költségeit.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 7. kedd 10:45 -
F1: Végleg kidől a japán pálya
Bár korábban csak találgatás volt, mostanra biztos: a Toyota tulajdonában lévő Fuji Speedway jövőre már nem ad otthont a Japán Nagydíjnak.
2009. július 7. kedd 10:30 -
Nem lesz Fudzsiban jövőre Forma-1-es verseny
A többségi tulajdonos Toyota autógyártó cég kedden jelezte, az előzetes tervekkel ellentétben nem rendezik meg Fudzsiban a jövő évi Forma-1-es Japán Nagydíjat.
2009. július 7. kedd 09:16 -
Trulli a dobogót célozza meg a Nürburgringen
A Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli bízik abban, hogy sikerül harcba szállnia az élmezőnnyel, és tíz év után ismét felállhat a dobogóra a Nürburgringen, miután az elmúlt két versenyen egyre jobb teljesítményt nyújtott csapata.
2009. július 6. hétfő 17:43 -
A Toyota bizakodva várja a hazai futamot
Trulli és Glock jó eredményekkel szeretnék megörvendeztetni a hazai közönséget
2009. július 6. hétfő 16:35 -
Növelte termelését a Toyota, a Peugeot és a Citroen közös cseh üzeme
A világgazdasági válság ellenére növelték a termelést az első félévben a Toyota, a Peugeot és a Citroen közös csehországi üzemében, a TPCA autógyárban.
2009. július 6. hétfő 13:50 -
Erős lesz a Nürburgringen a Toyota
Bizakodva utazik a hétvégi Német Nagydíjra a Toyota, Jarno Trulli és Timo Glock is jó eredményt remél a Nürburgringen.
2009. július 6. hétfő 12:30 -
Ezeréves sólyom - TOYOTA MR2 1984-1990 1600 twin cam
4,0 csillag
2009. július 5. vasárnap 20:21 -
A megbízható barátom - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 Linea Terra
4,0 csillag
2009. július 5. vasárnap 19:41 -
a kedvenc hajóm - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2001es 2.0 D4D kombi
4,0 csillag
2009. július 5. vasárnap 19:38 -
Toyota - ez elmond mindent... - TOYOTA CAMRY 1996-2001 2.2 LE
4,5 csillag
2009. július 5. vasárnap 09:57 -
Egyszerűen Japán - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 Sedan
4,5 csillag
2009. július 5. vasárnap 08:50 -
Saját vevőinek készít minautót az Aston Martin
Ulrich Bez, az Aston Martin vezérigazgatója elárulta, hogy a Toyota iQ alapjaira épülő Cygnet miniautót kizárólag a márka meglévő ügyfelei vásárolhatják meg.
2009. július 3. péntek 16:00 -
Ismeretlen ismerős  Toyota Verso (2009) teszt
Megérkezett a Toyota Corolla Verso harmadik generációs modellje, ám ezúttal mindössze a Verso megnevezés volt a hátoldalán. Első tesztalanyunk csúcsfelszereltséggel, 2,2 literes dízelmotorral és automataváltóval érkezett hozzánk. Lássuk hát hogyan válik be családi modellnek az új Verso.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 3. péntek 13:20 -
A Toyota még idén megszerezheti első győzelmét
A Toyota német pilótája, Timo Glock szerint csapata még idén megszerezheti első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, jóllehet a szezon elejéhez képest jócskán lemaradt a Brawn és a Red Bull mögött a fejlesztések tekintetében.
2009. július 3. péntek 10:34 -
Összefog a Mercedesszel a Toyota
Hosszú távra tervez a Toyota, ezért összefogásra készül a Mercedesszel: a japánok MC-platformja kerülhet az új A és B osztály alá.
2009. július 2. csütörtök 15:05 -
Modellfrissítésen esik át a Toyota Land Cruiser
A ma már igencsak öregnek nevezhető formatervvel rendelkező Land Cruiser elérkezett a frissítéshez. Egy arab fórumon találtak rá a képekre, amelyeken valószínűleg a 2010-es Land Cruiser látható. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 2. csütörtök 14:15 -
Összefoghat a Mercedes és a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 2. csütörtök 11:30 -
A és B Mercit építhet a Toyota
Az Aston Martinnal már megállapodott, a Daimlerrel most tárgyal a Toyota
2009. július 2. csütörtök 10:57 -
Glock szerint már idén nyerhet a Toyota
Timo Glock, a Toyota pilótája úgy gondolja, csapata még ebben az évben megszerezheti első győzelmét a Forma-1-ben. Erre Bahreinben volt jó esélye a japán alakulatnak, hiszen a verseny korai szakaszában Glock állt a mezőny élén, végül azonban hetedikként ért célba. A német versenyző bízik benne, hogy a szezon második felében a Toyota képes lesz megfelelő ütemben fejleszteni az autót és a győzelemért harcolni.
2009. július 2. csütörtök 10:26 -
GM-logós Toyota Prius készülhet
Jelenlegi formájában véget ér a Toyota és a General Motors 25 éve tartó együttműködése, ám az esetleges folytatásból akár GM-logós Prius is születhet.
2009. július 1. szerda 13:40 -
F1: A Toyotánál csak "óvatosan" beszélnek a győzelemről
Timo Glock, a Toyota versenyzője egyelőre óvatosan közelít a gárda első győzelmére vonatkozó kérdés felé, ám nem tartja kizártnak, hogy idén összejöhet számukra az első diadal. A 2009-es autót mindenesetre egyértelmű előrelépésnek tartja. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. július 1. szerda 13:20 -
Trulli a Toyota gyár dolgozói miatt is jó versenyt futna
Jarno Trullinak jóformán három hazai szintű versennyel is kell számolnia: olasz léte miatt a monzai futammal, a Toyota F1-es istállója kölni székhelyű, így a Német Nagydíjjal is, de a mivel a márka japán, a suzukai verseny is különösen fontos számára a gyár alkalmazottai miatt.
2009. július 1. szerda 10:00 -
Gondolatvezérlésű jármű a Toyotától
Gondolatokkal irányítható kerekesszéket fejlesztett a Toyota. A rendszer különlegessége, hogy szinte azonnal átviszi az irányító akaratát mozgásba.
2009. június 30. kedd 12:00 -
Megszűnik a GM-Toyota együttműködés
A közös kaliforniai üzemet egyelőre a Toyota működteti tovább
2009. június 30. kedd 11:54 -
Hazánkban az új Toyota Verso és Urban Cruiser
Két újdonsággal bővült a Toyota hazai kínálata, amelyet már korábban bemutattak a japánok. Az immár Verso néven érkező egyterű elsősorban a családok kedvence lesz, míg az Urban Cruiser olyan jómódú városi fiatalok kegyeit keresi majd, akik többek között szeretik a természetben tölteni szabadidejüket, így a RAV4 kistestére összkerékhajtással is kapható. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 30. kedd 11:30 -
Miniautó az Aston Martintól
Érdekes járgányt épít az Aston Martin. A Cygnet tanulmányautó a Toyota mini modelljének alapjaira épül.
2009. június 30. kedd 10:30 -
A patinás angol gyár átszabott Toyotákat készül árulni
Mindenkit megdöbbentett az Aston Martin Toyotával kötött megállapodásáról szóló hír: az angol luxusautó-gyártó Toyota iQ-ra épülő - Cygnet névre keresztelt - modellt tervez bemutatni, ami egy DB9-es luxusát nyújtja a kisautók között.
2009. június 29. hétfő 19:43 -
Toyota iQ teszt: luxus kispolszki metroszexuálisoknak
Ájkjú. Ez a jövő? Szörnyecskék lepik el a városi dzsungelt, gumifüstölés helyett a srácok helyben megfordulással ajzzák fel a lányokat, akik később egy gyermeket szülnek nekik. Több ugyanis nem fér a négyszemélyes, háromméteres Toyota iQ-ba. Ha nem lenne botrányosan drága, meghajtanám a fejem előtte.
2009. június 29. hétfő 16:06 -
Nem vicc: kisautó készül az Aston Martinnál
A Toyota iQ-ból faragnak épp luxus-Minit a sportkocsigyártónál. Még csak a formaterv készül, de az az érzésünk, a Smartnak harangoztak
2009. június 29. hétfő 14:17 -
Klónozza a Toyota iQ-t az Aston Martin
Szuperminit dob piacra hamarosan az Aston Martin, a brit márka a Toyota iQ alapjaira építi fel saját modelljét.
2009. június 29. hétfő 10:51 -
Kitűnő választás - TOYOTA COROLLA 2007- 1.6 DVVT-i Luna
4,0 csillag
2009. június 28. vasárnap 11:20 -
A sötét lovag. - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2000 TD
4,0 csillag
2009. június 28. vasárnap 11:14 -
Bohém kispupos - TOYOTA YARIS 2005- 1,1
4,0 csillag
2009. június 28. vasárnap 11:06 -
mint a mama (anyósom) - TOYOTA RAV4 2006- RAV4 X
4,0 csillag
2009. június 28. vasárnap 09:47 -
Hibrid kompromisszum nélkül - Toyota Prius III menetpróba
Eddig a Toyota Prius vásárlói némi kompromisszumot is vállaltak a környezetvédelem érdekében. A harmadik generáció viszont teljes értékű limuzin, amely úgy lett erősebb, hogy közben még kevesebbet fogyaszt. És még napelem is besegít a légkondicionálásba.
2009. június 27. szombat 10:56 -
Ha elviseled a bámuló embereket - TOYOTA CELICA 1993-1999 2.0 GT
4,5 csillag
2009. június 26. péntek 12:09 -
Világszám! 2,8 literrel elmegy a Prius
A harmadik generációs Toyota Prius gyorsabb és erősebb, miközben elképesztően alacsony fogyasztásra lett képes. Benzint még mindig kell bele tankolni, de mi egyetlen más autóval sem értünk el eddig 2,8 literes fogyasztást.
2009. június 26. péntek 10:00 -
Szívás törött használt autóval
Gyorsan problémahalmazzá válhat a család hőn szeretett autója, mint ez a Toyota Corolla is. Elég összetörni, és rögtön fogós kérdésekkel konfrontálódik a tulaj: mennyit ér lezúzva, érdemes-e megjavíttatni vagy engedjük el a kezét?
2009. június 26. péntek 06:25 -
Két kemény év a Toyota előtt

2009. június 25. csütörtök 17:10 -
Toyota Avensis teszt: luxus szállta meg a Toyotát
Méltó a Toyota hagyományaihoz, fejlettségéhez, világuralmi törekvéseihez az a technikai arzenál, amit az Avensis felvonultat a biztonság, a környezetvédelem szolgálatában. Ebben a nagy igyekezetben a vezetési élmény kihalt az autóból. Hiába a műszaki és kényelmi fejlettség, az Avensis nem élmény-, de nem is örömautó. Marad a cégautós kategóriában.
2009. június 25. csütörtök 16:21 -
Németországban beárazták a Toyota Priust
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 25. csütörtök 13:15 -
Elkészült az idei Év Autója díj jelöltjeinek listája
Megnevezték az idei Év Autója díjra jelölt 30 modellt, amelyben túlsúlyban vannak a távol-keleti márkák. Az európai gyártmányok közül a Peugeot 3008, a Citroen C3 Picasso, valamint a Mercedes E-osztály esélyes, míg keletről a Kia Soul, a Honda Insight, a Toyota Urban Cruiser/iQ, esetleg a Nissan Cube pályázhat az aranyéremre. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 25. csütörtök 12:31 -
Glock bízik a Toyota futamgyőzelmében
A német versenyző elégedett a teljesítménnyel
2009. június 25. csütörtök 12:04 -
Howett fényes jövőt jósol a Forma-1-nek
Szerdán Párizsban megszületett a megállapodás a Nemzetközi Automobil-szövetség és a Forma-1-es csapatok szövetsége között, így eldőlt, hogy nem lesz új széria 2010-ben. A FOTA alelnöke, John Howett, aki egyben a Toyota csapatfőnöke is, elégedett a döntéssel, és örül, hogy az FIA végül figyelembe vette a csapatok javaslatait.
2009. június 25. csütörtök 10:03 -
Két éves dömper-Yaris, ötér'
Vehetnék passzív falusiak, például odvakban lakó remeték és oszlopszentek, de nekik az ötmillió fölötti induló ár kicsit húzós lesz.
2009. június 25. csütörtök 00:53 -
Howett: Sikerült biztosítani a stabilitást
A Toyota örül a döntésnek
2009. június 24. szerda 18:12 -
Prius-technika a hibrid Aurisban
Ősszel mutatja be a Toyota a kompakt Auris hibrid változatát, amely a nagy-britanniai Burnastonban készül majd. Hajtásláncát a Priustól örökli.
2009. június 24. szerda 13:12 -
Toyota: Közelebb kerültünk a Brawnhoz
A Török és a Brit Nagydíjon mutatott teljesítményük alapján úgy vélik a Toyotánál, hogy közelebb férkőztek a Brawn-Mercedeshez. A listavezető brit csapatra a Red Bull Racing is felzárkózott, sőt Silverstone-ban egyenesen utolérhetetlennek bizonyultak az energiaital-gyárosok.
2009. június 24. szerda 12:33 -
F1: A Toyota közelebb került a Brawnhoz, véli Howett
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 24. szerda 11:15 -
Hibridként támad fel a Toyota Supra
A Toyota a világ legnagyobb autógyárának mondhatja magát, mégsem gyárt vérbeli sportautót. Sokak örömére ez a probléma hamarosan megoldódik, mivel a márka újraéleszti 1996-ban eltörölt sportmodelljét, a Suprát. A feltámadás külön érdekessége, hogy az autó nagy teljesítményű hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 23. kedd 13:55 -
Új motort kap a Toyota iQ
Egy új 1,33 literes VVT-i motort dobott piacra az iQ-hoz a Toyota. A 98 lóerős motorral sem lesz fürge a miniautó, ám fogyasztása az elvárásoknak megfelelően alacsony.
2009. június 22. hétfő 17:14 -
Nem hisz a dízel-hibridekben a Toyota
Egyelőre nem tervezi a Toyota, hogy dízel-hibrid hajtáslánccal is piacra dobja a Priust, a technológia bevezetéséről a közeljövőben nem lehet szó.
2009. június 22. hétfő 12:19 -
Trulliék a Toyota rajtteljesítményére panaszkodnak
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője a rajtot és a hűvös időjárást okolja amiatt, hogy a 4. pozícióból rajtolva csak 7. helyen zárta a vasárnapi Brit Nagydíjat Silverstone-ban. Hasonló problémával bajlódott a japánok másik versenyzője, Timo Glock is.
2009. június 21. vasárnap 18:20 -
A Toyota pilótáinak versenyét a rossz rajt határozta meg
Azok után, hogy két héttel ezelőtt a Toyota mindkét pilótája pontszerző helyen ért célba, a Brit Nagydíjon csak Jarno Trulli került be a top nyolcba. Az olasz versenyző két ponttal gazdagodott, pedig a negyedik helyről várhatta a futamot. Trulli, csakúgy, mint a 9. helyen záró Timo Glock a rajtkor vesztett több pozíciót, és ez később döntőnek bizonyult.
2009. június 21. vasárnap 17:30 -
Rosberg kikapott Nakadzsimától a brit kvalifikáción
A szezon során második alkalommal jutott be egyszerre a Williams-Toyota mindkét pilótája a kvalifikáció harmadik etapjába. Úgy tűnik, jól működnek a legújabb fejlesztések, hiszen a versenyzők gond nélkül továbbléptek a Q3-ba Silverstone-ban. Nakadzsima Kazuki az 5., Nico Rosberg pedig a 7. rajtkockát szerezte meg és a csapat hazai versenyén mindkettejüknek a pontszerzés célja.
2009. június 20. szombat 20:02 -
Toyota és Ford halálos ütközése Hortobágynál - fotók
Egy ember meghalt, kettő megsérült, amikor két gépkocsi összeütközött a 33-as főúton. A súlyos sérültet helikopterrel, a könnyű sérültet mentőautóval szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórház baleseti sebészetére. Huszonnégy óra alatt három súlyos közlekedési baleset történt a 33-as főút hajdú-bihari szakaszán, ebből két halálos kimenetelű a Keleti-főcsatorna hídjának közelében.
2009. június 20. szombat 19:26 -
Nakajima a jó kvalifikáció után pontszerzésre tör
Kazuki Nakajima, a Williams-Toyota versenyzője pályafutása legjobb kvalifikációs teljesítményét nyújtotta a Brit Nagydíj időmérőjén, a futamon pedig a pontszerzést veszi célba az elégedett japán. Nico Rosberg ezúttal kikapott csapattársától és vegyesek az érzelmei.
2009. június 20. szombat 17:15 -
Toyota: Az első tízben mindkét autó
A Toyota versenyző sikeresen bekerültek a Q3-ba az időmérő edzés során
2009. június 20. szombat 17:06 -
A Williamsek diktálták a tempót az időmérő előtt
A Williams duója az utolsó pillanatban megfutott gyorskörével állt az élre a Brit Nagydíj utolsó edzésén. Nico Rosberg és Kazuki Nakajima mögött a Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli lett a harmadik, akit a pénteki nap leggyorsabbja, Sebastian vettel követett az új Red Bullal.
2009. június 20. szombat 12:02 -
A Williamsnél elégedettek a pénteki teljesítménnyel
A Brit Nagydíj hétvégéjén eddig még nem nyert szabadedzést Nico Rosberg, a Williams-Toyota német versenyzője mindkét pénteki gyakorlást a kilencedik helyen zárta. Csapattársa, Nakadzsima Kazuki ellentétes teljesítményt nyújtott a kétszer másfél óra során, a japán délelőtt a tizenhetedik, délután a negyedik legjobb időt érte el.
2009. június 19. péntek 20:34 -
A Toyota az időmérőn javítani akar
Az autó még nem tökéletes
2009. június 19. péntek 18:47 -
Hamilton is, Glock is spéci sisakfestéssel versenyez - fotók
Lewis Hamilton, a McLaren kiválósága és Timo Glock, a Toyota versenyzője is különleges sisakfestéssel vesz részt az F1-es világbajnokság hétvégén esedékes Brit Nagydíján. A világbajnoki címvédő brit honfitársait szeretné köszönteni a fejfedő tetejére festett nemzeti lobogóval, míg a toyotás sisakfestését egy akció keretein belül egy német gyermek tervezte meg.
2009. június 19. péntek 10:50 -
Ötletgazda - Toyota iQ teszt (2009)
Végre megérkezett a japánok évek óta várt, három méternél rövidebb minije, amely a gyártó szerint a 21. század városi járművének archetípusa. Az egyliteres motor hajtotta kisautó a márka szerint kiváló ötletekkel és remek minőséggel hódít majd. Lássuk, hogyan teljesít az iQ hazai környezetben, a budapesti mindennapokban.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 19. péntek 10:40 -
De miért pont ezt a fost?
Szakmai ártalom. Amikor kiderül, mivel foglalkozom, már jön a menetrendszerű kérdés: és milyen autód van? Szerencsém van, ha laikus teszi fel, nekik a Volvo még mindig biztonság és svéd kockadizájn, de aki egy picit is konyít az autókhoz, annak jobb esetben is szánalommal vegyes meglepetésről árulkodik az arca. Sokszor csak témát váltunk – huhh, megúsztam a magyarázkodást –, de olyan is előfordult, hogy az aktuális beszélgetőpartner visszakérdezett: „Tényleg? Az a szánalmas holland fos?” Igen, az. Négy éve járok egy Volvo 440-essel, és nem vagyok tőle boldogtalan. A presztízs maradéka: ezt a hűtőmaszkot kevesen veszik semmibe az utakon Korábban fel sem merült, hogy kis Volvót vegyek, egyszerűen csak kellett egy új kocsi. Régebben egy 1986-os, 1,6 literes Mazda 323-ast hajtottam, és szerettem is, de 18 éves korára szitává rágta a rozsda, és minden más is kezdett szétmállani benne. Az ára többszörösét is elnyelte volna, mire úgy-ahogy rendbe hozatom. Inkább eladtam, míg volt rajta vizsga, és átmeneti megoldásként jött egy Skoda 120-as fillérekért, városban szaladgálós autónak. Eredetileg úgy volt, hogy csak néhány hónapra, míg össze nem jön a pénz valami komolyabbra, de végül vagy másfél évig keserítettük egymás életét. Közben pedig kerestem az újabb tökéletes családi autót. Régimódi, szögletes ékforma - pont ahogy szeretem Megfelelőt találni persze nem egyszerű, különösen azokkal a feltételekkel, amiket én állítottam magamnak. Először is az anyagiak. Az első autómat valaki egyszerűen elvitte a parkolóból, és azóta sem hozta vissza. Akkor megfogadtam, csak annyit költök járműre, amennyit nem sajnálok akár egy nap alatt elveszíteni. Félmilliónál húztam meg a határt, azt gondoltam, ennyiért már kaphatok valami használható, tíz év körüli vasat, ami néhány évig nem rohad ki alólam. 330 liter fér a csomagtartóba, de könnyen bővíthető. Még soha nem volt kevés A legtöbben persze Swiftek közül válogattak volna – már akkor is voltak egész használható darabok ennyiért –, de nálam nem jöhetett számításba a Mi Autónk. Nem sznobériából, egyszerűen szűk lett volna. A Skoda után már igencsak elegem volt a kuporgásból, 90-120-90-es kerületméreteimhez nem árt, ha széltében is van elég hely, és ez még csak a legönzőbb elvárásom volt. Tágas autó kellett, legalább annyira, hogy a két gyerekülés vagy három felnőtt lazán beférjen hátra, és ötajtós vagy kombi, hogy ne legyen gond, ha bicikli vagy lapra szerelt bútor a szállítmány. Annál is inkább, mivel a tágabb családi körben is gyakorta látom el a kuli szerepét: ha valamit vinni kell, sokszor nekem szólnak. Suzuki kilőve. Ugyanakkor nagyon nagy kocsit sem akartam: 4,5 méter felett már kínlódás parkolóhelyet találni. Belül is vegytiszta 80-as évek. A rádió jelenleg szabadságon Ahhoz is ragaszkodtam, hogy valami erőteljesebb motor legyen az új kocsiban: legalább 1,6 literes és 90 lóerős. Nem vagyok versenyző alkat, de fontos volt, hogy autópályára is elég legyen a teljesítmény, városban pedig nyomatékból közlekedhessek vele, és ne csak szétforgatva jöjjön meg a motor ereje, ha épp gyorsítani kell. Mint kiderült, ez volt a legkeményebb feltétel: a magyar autópiac tele van egynégyes, 60 lóerős alapkivitelű kompakt autókkal, de akár csak ilyen közepesen erős benzinesből meglepően szegényes a választék. Ettől persze még számtalan típus szóba jöhetett volna, de itt lép be az érzelmi faktor, vagy önsorsrontás, ahogy tetszik. Egy igazi autó az én fejemben szögletes, éles, de semmiképp nem egy leszopogatott nyalóka. Talán azért, mert azon a környéken, ahol kiskoromban laktunk, egy piros egyes Golf volt a legmenőbb nyugati autó? Vagy mert kocka volt a jelem az óvodában? Ki tudja. A kárpitokon már látszik a kor Elsősorban japán gépben gondolkodtam a Mazda után, sőt, szívesen maradtam volna a márkánál. Hamar meg is találtam a tökéletes típust, a Mazda 323F első generációját. Elég erős, nem túl nagy, nem túl kicsi, és még formás is, legalábbis az én fogalmaim szerint. Már csak egy használható példányt kellet volna találni, de ez bő egy év keresgélés után sem sikerült. Csupa gyűrött csomagtartó-fenekű, csálé orrú, ki tudja hányszor biztosítózott, repedt szélvédőjű rémséggel találkoztam, nem ritkán szétrohadt küszöbökkel, leharcolt futóművel, fixre kitámasztott bukólámpákkal. Még így is érződött a kipróbált darabokon, hogy valaha milyen jók voltak, de ha hazaviszem valamelyiket, a gatyámat ráfizetem, mire autót faragok belőle. Egy év kellett, hogy belássam: nem ragaszkodhatok egyetlen típushoz. Már nézegettem más modelleket is, vállalva némi kompromisszumot: képbe került az ötajtós Nissan Primera, a Mitsubishi Lancer kombi, a hármas Golf, a Honda Civic szedán, a csapott hátú Opel Vectra, a Toyota Carina E és a Volvo 400-as sorozata is, mind az 1990-es évek elejéről. Egy idő után eljutottam oda, hogy ha ezek közül szembejön egy jobb állapotú példány, bármelyik megfelel. Még vagy száz autót meg kellett néznem, mire megtaláltam ezt a lehetetlen színű, liláskék-metál 440-est. 1993 eleji, még a nagy ráncfelvarrás előttről, ami mindig jobban tetszett, mint a szétszabott arányú későbbi darabok. Nem volt hibátlan, de jó alapnak tűnt: Ausztriából hozták néhány évvel korábban; ha volt is javítva, a lemezek vonalban voltak, az illesztések stimmeltek, látható rozsda sehol, a lengéscsillapítók működtek, a motor körül minden porszáraz, a belső kopások alapján úgy 180-200 ezer kilométerrel, persze 100 ezerig visszatekert órával. A szervizben sem találtak nagyobb hibát, ahol átnézettük, ráadásul alkudni is tudtam bőségesen, így – részben alighanem türelmetlenségből – kifizettem és elhoztam. Nem érdekelt, hogy egy kissé lelakott a belső tere, bizonytalan az alapjárata és lötyögős a váltója, a Skodánál csak jobb lehet. Sokat már az elején sem vártam a kis Volvótól. Nem igazi svéd gyártmány: a motor és a váltó Renault, az összeszerelést pedig az egykori DAF gyárban végezték Hollandiában, aminek soha nem volt igazán jó a híre. Talán épp ez az oka, hogy pozitívan csalódtam benne az együtt töltött négy év során. Igazán nagy hibája soha nem volt, bár sok kicsi annál több; megbízhatóan teszi a dolgát – igaz, nem hajtottam szét, vagy 40 ezer kilométert mentünk eddig együtt –, és alapvetően kellemes karakter. Ennyi idő alatt persze megtanultam a hibáit és megszerettem az előnyeit, így alighanem szebbnek látom, mint amilyen valójában. A legtöbbet a kormánnyal és a motorral kínlódtam a vásárlás után. Az előbbi egyszerűen döglött: több mint négyet fordul faltól falig, és a kezdetektől félholt szervó miatt nem is jár könnyen – ez azonban megszokás kérdése, már észre sem veszem. Sokkal kellemetlenebb meglepetés volt, hogy az 1,7 literes Renault motor a francia befecskendező-rendszerrel erősen ingadozó alapjáratot produkál, amitől néha le is fullad. A márkára specializálódott szerelő csak annyit mondott, hogy típushiba, és vagy húsz forrásból fakadhat ennél a motornál, így hetekbe telne kijavítani – már ha találok valakit, aki vállalja a melót, mert ő nem. Nem erőltettem. Azóta is csúszkál az alapjárat, bár néhány hónap után sikerült ráéreznem, hogyan tudom kivédeni a lefulladást a gáz és a kuplung megfelelő ütemű használatával. A későbbi változatokba persze már Bosch injektor került, így azoknál állítólag nincs ilyen gond, de mire ezt megtudtam, már késő volt. Mindezért a nyomatékos karakter és a hosszú áttételezésű váltó kárpótol: városban alig kell kapcsolgatni – jóformán csak a kettes és a hármas fokozatra van szükség –, és autópályán is csendes, 130-nál még bőven lehet beszélgetni. Papíron 12 másodperc körül gyorsul százra, de érzésre sokkal jobban ugrik, mint sok mai autó ugyanilyen adatokkal – valószínűleg a nyolcszelepes motor egyenletes nyomatékleadása és a mai szemmel már könnyűnek számító, 1100 kilogrammos karosszéria az oka. Jó a futómű is, gyorsan vett kanyarban is stabil marad, de nem kényelmetlenül kemény, a lassítást pedig négy tárcsafék végzi meglepően hatékonyan, igaz, még ABS nélkül. Ha kell, egész tűrhetően viszi a 102 lóerő, de inkább nyugis karakter A Volvo – vagy legalábbis az én példányom – Achilles-sarka az elektromos rendszer. Rendszeresen produkál kisebb, de annál kényelmetlenebb kontakthibákat: nem szól a kürt, időnként eltűnnek a szellőzőrendszer egyes fokozatai, és a rádió vezetékeit sem sikerült még kibogozni. Miután tavaly végleg elhallgatott, az ősrégi, kazettás Blaupunkt fejegységet kiszereltem, de tovább nem jutottam a probléma megoldásában: most épp a kesztyűtartóban pihen a letört Skoda 120-as váltóbot – ennyi maradt a guruló spanyolcsizmámból – és egy nagy kupac autópályamatrica-bizonylat mellett, várva a feltámadást. Az autó eddigi egyetlen váratlan leállását is egy kontakthiba okozta: mint kiderült, a benzinpumpa áramellátása akadozott egy rosszul érintkező saru miatt, de miután csodával határos módon sikerült találnunk egy szerelőt szombat délben, aki hajlandó volt kijönni – az ilyen mindig két gyerekkel és feleséggel, nyaraláshoz felmálházva történik, vidéken –, némi csiszolás után mehettünk tovább, mintha mi sem történt volna, és a hiba azóta sem jelentkezett. Az öreg 440-es valóban nem túl jó, de két-három évig még biztosan megmarad családi autónak. Eladni nemigen érdemes – gyakorlatilag már csak gombokért lehetne –, és némi törődéssel továbbra is megfelel a célnak, kényelmesen és gyorsan eljuttat bárhová. Éjszaka pedig nyugodtan alszom: ezt nemigen viszik sehová, vagy ha mégis, biztosan megbosszulja.
2009. június 19. péntek 00:24 -
Műszer lassújármű - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 exe
4,0 csillag
2009. június 18. csütörtök 16:04 -
A Renault és a Toyota kiszáll a Forma-1-ből?
Miközben továbbra sincs egyezség a FOTA és az FIA között, felreppent a hír, miszerint a feltételes nevezéssel rendelkező öt csapat közül három elfogadná az irányító testület legutóbbi javaslatait, és két gyártó az év végén távozik.
2009. június 18. csütörtök 15:55 -
Toyota Hiace-MINDENT VISZ - TOYOTA HIACE 1989-1995 2.0 Benzin
4,0 csillag
2009. június 18. csütörtök 15:48 -
Csendestárs - TOYOTA AVENSIS 2009- 1.8 CVT
4,5 csillag
2009. június 18. csütörtök 14:58 -
Trulliban munkál a tűz, így maradna a Toyotánál
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője abban reménykedik, hogy a 2010-es évadot is a japán együtt kötelékében töltheti. A szerződéshosszabbításra hajtó olasz arra számít, hogy a hétvégi Brit Nagydíjon jó eredménnyel búcsúzhat a legendás silverstone-i aszfaltcsíktól.
2009. június 18. csütörtök 11:25 -
F1: Két gyártó végleg kiszáll?
Előfordulhat, hogy a jövő évi szabályokat elutasító FOTA egysége sz utolsó pillanatban felbomlik, és a "lázadók" többsége beáll a sorba holnapig, míg a Renault és a Toyota egyszerűen végleg kiszáll az F1-ből.
2009. június 18. csütörtök 10:30 -
Hogyan ne vegyünk Toyotát?
Következő sztorink első fele játszódhatott volna akár 1979-ben, mondjuk egy kiskörúti cipőboltban is. Néhány apró, járulékos motívum azonban kiemeli az Alföldi papucs cserzőanyag-illatú, cúgos cipős boltieladó-nénis, unott világából, és a mába helyezi át. Egyik, hogy nem holmi egyetlen szál papírpénzért megvásárolható tárgy körül forog a történet, hanem sokmilliós, vadonatúj autó körül. Másrészt: ma már hellyel-közzel Magyarországon is piacgazdaság van, ez pedig bizonyos helyzetekben gyors megoldást jelenthet lehetetlen helyzetekre. Lássuk.Feleségem kis városépítész cégnél dolgozik, főnöke – nevezzük most Gábornak - tehát nem az a 7-es BMW-, Audi A8-fajta ember, már csak jó ízlésből sem. De azért azt sem engedheti meg magának, hogy olyan autóval járjon, amely lassanként már a fodrásznős kategóriába szivárog át. 2007 augusztusában elérkezett hát az ideje, hogy leváltsa jól szolgáló, de öregedő Volvo S40-esét. Mivel korábban volt már Toyotája és Mazdája is, és mindkettőt kedvelte, ezért némi tervezgetés után előbbi márka mellett tette le a voksot.Egy péntek délután tehát belépett a 18:00-ig nyitva tartó budaörsi Toyota-szalonba. Az órája 17:30-at mutatott, hiába, nem mindenki tud napközben ellógni a munkahelyéről, autót venni. Akár valódi ügyfélnek is nézhették volna, hiszen öltönyben érkezett, oldalán a feleségével.Az eladó, olyan harmincöt éves forma úriember, éppen egy másik vevőjelölttel foglalkozott. Nincs ezzel baj, gondolta Gábor, ez a dolgok menete, ha tíz percet várni kell, hát várni kell, nem fut el az az Avensis. Ügyfél távozott, S40-esét lecserélni vágyó Toyota-jelölt eladóhoz lépett.Belekezdett – Avensist szeretne, 1,6-1,8 liter körüli benzinmotorral, ilyen és olyan extrákkal. Nem tudta befejezni a mondatot, mert az eladó tett-vett, láthatóan fontos készülődésben volt, leállította Gábort, mondván, ne haragudjon, neki most focira kell mennie, jöjjön vissza hétfőn.Gábor – érthetően – kissé dühös lett, és mivel a másik jelöltje a Mazda 6 volt, úgy döntött, legalább átugrik a Budafoki úti Mazda Miraihoz, megnézni egy olyat közelről. Későre járt, de remélte, hogy egy pillanatra még beülhet a volán mögé. Öt perccel hat óra előtt lépett a szintén 18:00-kor záró szalonba. Hasonló korú eladó, csak a hozzáállása volt pöttyet más.Tudja, hogy záróra van – kezdte mondanivalóját Gábor – de legalább körül szeretne nézni, mit lehet kihozni a Mazda 6-ból, egy-két perc az egész, aztán ha tetszik, visszajön majd hétfőn megrendelni az autót.Legfeljebb később zárunk – nyugtatta meg az eladó, és elővette a megfelelő papírokat, prospektusokat, listákat, mintha csak szerda délelőtt lenne. A raktáron lévő autók közül végül egy 1,8-as lépcsős hátúra esett Gábor választása, stimmelt a metálszürke szín, a károsanyag-kibocsátása is kedvezőbb volt (igen, akadnak már Magyarországon, akiknek ez szempont). Az eladó felvette az adatokat, hogy minél gyorsabban megköthessék az üzletet, kevesebb, mint félórás csúszással zárhatta is a boltot.Hétfőn megkötötték a szerződést.A Toyota így adott el eggyel kevesebb Avensist 2007-ben, a Mazda eggyel több 6-ost ugyanakkor, insallah. Néha egészen apró dolgokon múlik egy autóvétel. Vagy eladás, ki, honnan nézi.
2009. június 17. szerda 22:13 -
a nyomott orrú kis nagy:::: - TOYOTA YARIS 2005- d4d 2007
4,0 csillag
2009. június 17. szerda 14:42 -
Ismét jó lesz a Toyota
A Toyotánál úgy vélik, hogy az Isztambulban mutatott jó forma nem a véletlen műve volt. Versenyképes autóval utazik a csapat Silverstone-ba is.
2009. június 17. szerda 11:30 -
Ötszáz példányban készül a Lexus LF-A
Úgy néz ki, ha egyáltalán bemutatják, csak korlátozott példányszámban készül el a Toyota szupersportkocsija.
2009. június 15. hétfő 13:00 -
A Toyota a dobgót célozza meg Silverstone-ban
A sikeres szereplés után motivált a csapat
2009. június 15. hétfő 11:22 -
Erre vágytam 2 - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 1,8 wagon sol technik
4,0 csillag
2009. június 14. vasárnap 18:10 -
Heti merítés
Az egész a Csikós Zsolti miatt lett Kezdtem unni a három éve hajtott pöpec kisautómat, amiből már kibogarásztam a hibákat. Tankolás, olajcsere, szűrőcsere, semmi szerelés... élet ez? Vágytam valami másra. Katonai V8 15 év állás után fogtunk bele a felújításába. Voltak gondok... a 15 év alatt többször is be lett indítva, de nem mozdult egy métert sem, idő közben a fékből elfojt az olaj, és ennek (is) köszönhetően a rendszer megakadt - egykörös dobfékes, szervó nélküli Mi lesz veled kisautóm ha lejár a garancia... A Toyota Motor Hungary szakemberei jelenleg is keresik a több mint 16 hónapja tartó hibák okát. Az autó összességében közel 180 napot volt szervízben. A francia szívű japán szumós liheg futás közben Zárt 4x4-ben bárhova el lehet vele jutni, például, hogy kirángasd vele (fültől fülig vigyorral) a vadi új Patrollal (17MFt) bakhátra felakadt haverodat, vagy letérj pisálni a 31-ről egy erdei útra, amiről kiderül, hogy gépes út, 8km. hosszú, full agyag, szűk, sosincs vége, jöhetsz vissza a szántóföldön, a csajod hófehér és most először csöndben van, te meg vigyorogsz mint atom. Erre mondjuk a 2.0-s benzines nem való, pont a terepezős egyes-kisfordulatnál fullad, a dízelt viszont lassú dzsindzsázásra találták ki. Niva De Lux és tényleg rendben van terepen. Szolgálati közlemény Keresek hozzá első/hátsó chromkéderes szélvédő tömítést, jobb oldali tükröt, ha valakinek van elfekvőben kérem jelezze az alábbi címen: http://audiv8.mlap.hu
2009. június 14. vasárnap 17:02 -
Miss Csatahajó alias Vörös Sárkány - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6 GLI
4,5 csillag
2009. június 14. vasárnap 11:41 -
Az európai japán 2 évesen - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2,2 D4D KOMBI
4,0 csillag
2009. június 14. vasárnap 11:33 -
Toyota iQ dízel - Drága, na és?
Általában a legkisebb autó egyben a legolcsóbb is egy márka kínálatán belül. A Toyotánál az iQ bemutatása óta ez nem így van, de a korszakalkotó minitől a magas ár sem tántorítja el a vásárlókat. A most tesztelt dízellel igazán felnőtt autó.
2009. június 14. vasárnap 10:09 -
A csapatok ésszerű kormányzásra vágynak az F1-ben
A Toyota elnöke, John Howett elmondta, hogy a csapatok szövetségének (FOTA) elsődleges kívánsága az ésszerű kormányzás, és a tagok csak abban az esetben hajlandóak elkötelezni magukat a Forma-1 mellett, ha az irányító testület biztosítani tudja ezt.
2009. június 12. péntek 17:57 -
JAVÍTHATATLAN AURIS - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 D4D MMT
4,0 csillag
2009. június 12. péntek 14:50 -
Állandóan csesztetnek, hogy írjak róla
Összeszámoltam, hogy ebben a szerkesztőségben hány Toyota van. Négy. Rettenetes. Még jó, hogy ott van Winkler Tehene és TéZé Hacsirokuja, ezek talán tudják ellensúlyozni a Balázs Viktor Versója és az én Avensisem által sugárzott masszív szürkeséget. Mert a használós autók már csak ilyenek: az a lényeg, hogy tutira beinduljanak bármikor, és eljussanak oda, ahová kell. Csikós, Hernádi, Papp: lengőkarcsere az utcán, éjjel. Tudat alatt biztos motiválta az Avensishez vezető utat Azonban a Totalcarnál szinte elvárás, hogy megosszam az autómmal kapcsolatos izgalmas sztorikat az olvasókkal, ami egy tízéves Toyota Avensis esetében komoly írói vénát feltételez. Hogyan csináljak én húsz- és negyvenezer leütés közötti szerelős posztokat, mint Csikós? Kegyelem! Már azt is megbántam, hogy eladtam azt az átkozott 1979-es Trabantot, pedig volt rajta katalizátor is. Igaz, ez is mindig beindult elsőre, maximum a benzincsapot felejtettem el néha kinyitni, olyankor le is állt egy sarokkal később. Erről a bilikék gépről tényleg lehetne érdekes sztorikat írni, mert törött volt, és sokat berhelték huszonéves korára; átépítették 12 voltosra, maga Kőváry Barna szervizelte; sőt, egyszer Agip versenyolajat is kapott; télen az utcán, az oldalára borítva cseréltünk rajta hátsó lengőkart, és hasonlók. Imádtam, jól is ment, zseniális tárgy volt. [...] Bővebben!
2009. június 12. péntek 11:33 -
Robertó megvette. Végre
Videós kollégánk, barátunk, Robertó érdekes átalakuláson ment keresztül az utóbbi hónapokban. Pontosabban nem ő, hanem a státusza minálunk. Régebben, amikor felcaplatott hozzánk a videórovatból, mindenki köszönt neki, á helló, komesztáj, mi van veled, mikor vágunk, satöbbi. Egy ideje azonban, ha feltűnt az ajtóban, mindenki gyorsan felrántotta a fejhallgatóját, s üveges szemmel a monitorába mélyedt, még talán sebtében kopogtatást is mímelt a klaviatúrán. Roberto ugyanis idestova kábé fél éve autót vesz, legalábbis annyinak tűnik. Azóta mindenkinek szívta a vérét már kicsit (másnak sokat), érzi is, hogy hidegülünk, ilyen a vámpírlét. Már csak bús szemekkel mered maga elé, ha feltűnik nálunk, kicsit köhécsel néha, hátha megkérdezi tőle valaki, hol tart az ügyben. Ilyenkor mindig nagyon intenzíven folyik a munka a szerkesztőségben. A dologról bővebben annyit, hogy ellopták a Honda CR-V-jét, amelynek tolvajáról még azt sem tudja megmondani a rendőrség, hogy helikopterrel ereszkedett-e alá, netán trélerrel érkezett, esetleg csak úgy odasétált, beült, és némi barmolás után elhajtott. Pedig térfigyelő kamera alatt állt a kocsi, de mivel a felvétel zavaros volt, állítólag azóta letörölték. Ennyit a rendőrségről, én se hívom már őket, amikor lelopják a kerekeimet, feltörik az Alfámat, minek, csak várhatnék egy csomót, meg rángatnának mindenfelé, elmenne az egésszel egy csomó időm, hasztalan. Tudom jól, ez meg javítja a statisztikákat, hiszen a nem bejelentett bűntény nemfeltárása nulla esetnek minősül, míg ha bejelenteném, és úgy nem találnák meg a bűnözőt, valakinek azért csak faragnának az év végi prémiumából. De köszönöm, nem szívatom magam, ehhez rövid az élet. Mindenesetre Robertónak minimálautó kellett minimálpénzen, mindegy mi, csak menjen pár évig, amíg újra összespórol valami normálisabbat. Olyan kocsit keresett kényszerből, amivel én mindig járok, háromszázezer forintosat, működőt, ütött-kopottat. Egyetlen probléma az volt, hogy a kilencvenes évek közepénél (na jó, elejénél) nem mert lejjebb ereszkedni a kútba, márpedig tizenéves autóból vagy csak borzalmasan rossz felszereltségűt, vagy papírproblémásat, vagy zacsira töröttet, vagy szétlakottat árulnak olcsón. Esetleg fenti elemek mindegyikéből tartalmaz keveset. Ilyen elvárásokkal óriási mázli kell a jó gép kifogásához, és ha rá is mosolyog az emberfiára a szerencse, azt általában elviszik, mielőtt vihetné a pénzt. Olvassák csak Vályi Pista kiváló cikkét az autóvásárlós canossáról – és azóta egy csomó autót megnéztek még. Amiről én tudok: azóta terítékre került szétpusztult kárpitozású Nissan Primera kombi, Honda Accord, igen kiváló Toyota Corolla (de annyi pénze végül nem volt), meg millió egyéb. Vályi Pista közben ma reggel elutazott külföldre, bánhatja a ráksaláta, a Moet Chandon pezsgő és a szállodai pornócsatorna mellől, mert lemaradt a Nagy Pillanatról: Robertó végre kicsengette a zsét egy gyönyörűségre. El sem hisszük. Erre. [...] Bővebben!
2009. június 12. péntek 09:47 -
Hazarendelte F1-es csapatfőnökét a Toyota
Érdekes
2009. június 11. csütörtök 10:05 -
2012-ben debütálhat az új Lotus Espirit
Várhatóan három év múlva mutatkozik be az új Lotus Espirit. A középmotoros sportautó külsőleg az új Evorára hasonlíthat majd, míg a motorháztető alatt a Toyota hat-, nyolc- és tízhengeres motorjait találhatjuk majd, így szélesebb körben elterjedhet az új Espirit. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 10. szerda 16:20 -
Felpörgeti az új Prius gyártását a Toyota
Sokkal nagyobb sikert aratott a vártnál a Prius harmadik generációja, a Toyota ezért felpörgeti a hibrid gyártását.
2009. június 10. szerda 14:45 -
Csúcson a Toyota Prius gyártása
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 10. szerda 09:35 -
F1: Trulli csodálja a Toyota talpra állását
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 9. kedd 17:40 -
F1: A Williams a Toyota motornak tulajdonítja a jó rajtokat
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 9. kedd 17:40 -
Ehet ennyit egy benzines Toyota?
A Toyota mintha a szokottnál kicsit bátrabban nyúlt volna az új Avensis vonalaihoz. A kombit végigmérve pedig nagy létszámú, fiatal társaságot sem reménytelen az acéllemezek mögé látni.
2009. június 9. kedd 17:00 -
Vegyen eredeti F1-es alkatrészeket!
A Toyota az első csapat a Forma-1-ben, amely megkezdte f1-es alkatrészeinek értékesítését az interneten.
2009. június 9. kedd 12:22 -
Szolnokon készül a bőrkárpit a Mercedes és a Land Rover számára - fotók
Túljutottak a világgazdasági válság okozta mélyponton, a világhírű autógyárak modelljeibe bőrkárpitot és huzatot szállító, kanadai tulajdonú Eagle Ottawa szolnoki üzemében. A cég az év elején még kénytelen volt elbocsátani kétszáz dolgozót és a termelését is négynaposra csökkenteni. Áprilistól azonban a megrendelések növekedése miatt, újra bevezették az ötnapos munkahetet és visszavették már ötven régi dolgozójukat is. Az elmúlt időszakban, mintegy 20 százalékkal nőtt, a Mercedes, a Land Rover, a Ford,a Toyota, a Nissan és Honda márkájú gépkocsikba készülő bőrök és kárpitok méretre szabása, melyet egy másik beszállító cégnél varrnak késztermékké.
2009. június 9. kedd 12:15 -
A Toyota javítani akar Silverstone-ban
Howett örül a csapat teljesítményének
2009. június 8. hétfő 09:55 -
Mallya felfüggesztett FOTA-tagságuk felülvizsgálatát kérte
A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya a csapatok szövetségének alelnökét, John Howettet kérte arra, hogy sajátos körülményeikre való tekintettel vegyék vissza őket a FOTA aktív tagjai közé. A Toyota csapatfőnöke nem ígért semmit, de továbbítja a kérést a csoport felé.
2009. június 8. hétfő 09:45 -
Trulli örül, hogy újra az élmezőnyben küzdhet
Jarno Trulli elégedett a Török Nagydíjon elért 4. helyezésével, amely véleménye szerint azt demonstrálja, hogy két üres kézzel zárt futam után a Toyota istálló ismét versenyképes. Örül Timo Glock is, aki úgy érzi, megdolgozott a pontért.
2009. június 7. vasárnap 22:15 -
F1: A Ferrarinál nem értik, miért lassultak le a versenyre
A Ferrarinál értetlenül állnak az előtt, hogy a Török Nagydíjon miként előzhette meg őket a Williams és a Toyota is, ugyanis szombati tempójuk alapján kiemelkedőbb szereplésre számítottak. A versenyzők mindazonáltal bíznak a csapat jövőbeni fejlesztéseiben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 7. vasárnap 21:30 -
Mindkét Toyota pontot szerzett Törökországban
A negyedik és nyolcadik helyen értek célba a Toyota autói Isztambulban. Mindkét pilóta remek versenyt tudhat maga mögött, a választott stratégia szintén kiváló volt, aminek nagy szerepe van abban, hogy a csapat harmadik a konstruktőri pontversenyben, tizenkét és fél ponttal megelőzve a gyengélkedő Ferrarit.
2009. június 7. vasárnap 17:36 -
Magára talált a Toyota
A katasztrofális Monacói Nagydíj után a Toyota mindkét pilótája pontot szerzett a Török Nagydíjon. Mindenki elégedett.
2009. június 7. vasárnap 17:30 -
Toyota: Trulli és Glock pontszerző
Sikeres verseny
2009. június 7. vasárnap 16:56 -
F1: Vettel hiába kockáztatott, Button győzött Isztambulban
Jenson Button könnyedén aratta idei hatodik győzelmét a Török Nagydíjon, miután a pole-ból rajtoló Sebastian Vettel már az első körben lesodródott a pályáról, elveszítve a vezetést. Így Webber lett a 2., míg a Williams és a Toyota is meglepően erősen szerepelt, maga mögé utasítva a Ferrarit.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 7. vasárnap 15:36 -
M5: beborult a Toyota - fotók
Felüljáró töltésének oldalába borult egy személygépkocsi szombat délután az M5-ös Pest megyei szakaszán. A Budapest felől Kecskemét irányába haladó Toyota Corolla Verso a 27-es és 28-as kilométer között jobbra letért a pályáról, és az út menti füves területen csaknem 130 métert haladva az Ócsa és Felsőpakony között lévő felüljáró lábánál a töltésnek ütközött. A kocsi az orrán átbukva a tetejével a meredek töltésoldalra borult. A Toyotában négyen ültek, mindannyian ki tudtak szállni a mentők és tűzoltók kiérkezése előtt. Az egyik utast súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, egy másik utast kivizsgálásra szintén kórházba vittek. A sofőrnek és a harmadik utasnak nem esett baja. A dabasi tűzoltók egy autómentő darujának segítségével állították kerekeire a járművet. A rendőrségi helyszínelés és műszaki mentés idejére a Kecskemét felé vezető oldalt először teljesen le kellett zárni, majd egy sávon haladhatott a forgalom. Ezen két óra alatt négykilométeres kocsisor torlódott fel, adta hírül Kis-Guczi Péter az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2009. június 7. vasárnap 12:10 -
Olajtüzelésű cirkáló - TOYOTA LAND CRUISER (J6) 1981-1989 73 LX
4,0 csillag
2009. június 7. vasárnap 08:09 -
Trulli a dobogót célozza meg Törökországban
A Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli szerint minden esélye megvan arra, hogy harcba szálljon a dobogós helyezésekért a vasárnapi Török Nagydíjon, miután az ötödik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérőn Isztambulban.
2009. június 6. szombat 18:06 -
Trulli megkönnyebbült és dobogóért küzdene
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője örül, hogy a Török Nagydíj időmérő edzésén sikerült visszatérnie az élvonalba, ugyanakkor elismeri: még nem tudja, melyik gumitípust preferálja majd a futamon. Az olasz dobogóért szeretne küzdeni az isztambuli összecsapáson.
2009. június 6. szombat 16:25 -
Trulli az ötödik helyről a dobogóra vezetné a Toyotát
Az ötödik rajtkockát szerezte meg Jarno Trulli a Török Nagydíj időmérőjén, így a Toyota szurkolóinak nagy kő eshetett le a szívéről, a monacóban megszerzett utolsó rajtpozíciókat követően jelentős javulást mutat a japán gyári csapat, még akkor is, ha Timo Glock a 13. lett.
2009. június 6. szombat 16:20 -
F1: Dobogóra tör az "élmezőnybe tartozó" Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 6. szombat 16:10 -
Segítség, fikázzák az autóm
Mióta érvényes a műszaki és kezemben az új, minden átalakítást hivatalosan tartalmazó forgalmi engedély, nem nagyon lehet kirobbantani a Corollából. Örjöngve imádom, de persze metrófúrópajzs átmérőjű lyuk tátong az oldalamon a kíváncsiságtól, hogy mit gondolnak róla a többiek. Elég volt már a saját lelkendezésemből, tudni akartam, hogy mit gondol a vackomról az ország legszigorúbb autós szerkesztősége. A formáról persze senki nem beszél, nem akarnak a lelkembe gázolni - én is látom, hogy csúnya.Nem egy bonyolult forma, naDe nem az autózás Miss Universe koronáját szeretném vele elhódítani, így hát nem érdekel. Viszont arra nagyon kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá sokat látott kollégáim. Például Csikós, akinek több Révai-kötet megtöltésére elegendő tapasztalata van öregebb autókból, ráadásul vezette még akkor, amikor csapágyas motorral, támolygó futóművel, kilométeres holtjátékú kormányzással, ótvaros belsővel elvittük Egerbe.Eredeti helyén kevésbé vagány, de egyben kevésbé fullasztó a kipufogóRajtam kívül ő az egyetlen, aki ismeri a hernyót a hosszú bábozódás, a csodás átváltozás előttről, mindenki másnak már csak a pillangót mutattam meg. Zsoltnak az egyik rendes, szerkesztőségi ebédjáraton nyomtam a kezébe a kulcsot helyettesítő, piros áramtalanító kapcsolót.Ilyen öreg japán autóm volt már nekem is, GT, igaz, egy Mazda 626. Működött, tette dolgát, de nem kerültünk közelebb egymáshoz, inkább a kölcsönös tisztelet volt az úr, meg részemről a lecsukódó szemhéj-effektus sem maradt el. Gondoltam, a Corolla nyilván jobb lesz azért, mert egy bő hetvenessel erősebb, és van benne futóműtuning, de csodák azért nem lesznek, Japán, nyolcvanas évek, egyenautó-világ, csókolom.Hát nem igaz. Az egyetlen dolog, amit egész életemből a Zoli Corollájához tudnék hasonlítani, az a Caterham Seven volt. De ebben valahogy a fedett kabin, a seggemet elnyelni képtelen kagylóülés és a fejemet verdeső bukócső ellenére még nagyobb volt az őrület. Ha van tökéletes autó a világon, hát ez az.Felfoghatatlan hangok, a precizitás miatt elsőre szokandó, de ráhangolódás után döbbenetes váltó (BMW, Honda S2000, eh, hol vannak azok ettől...), a futómű meg egyszerűen leírhatatlan.Kemény, persze, folyamatosan rázza az ember zsírjait, de úgy megy át mindenen, mint egy hidraulikusan csillapított gumilabda, azaz mindent érezni, de sosem üt meg. Szuper. És ahogy befordul, azt bele kellene tenni a Bibliába, a Koránba és Buddha tanaiba széljegyzetnek, igaz, én csak városban próbáltam, nagy sebességnél biztosan borzalmas, naná, persze, hogy.A kormány él a kezedben, mintha a tenyereddel markolnád a féltengely-csonkot, és két doboz spenótkonzerv leöblítése után hirtelen szuper izmaid nőttek volna. Egyszerűen csodás. Sajnos még erős nyugtató hatása alatt is huligán lesz benne az emberből, hát persze, hogy nem kéne, kultúrember vagyok én. És igen-igen szeretem a savanyú szőlőt. Mint mindenki, akinek nincs tuningolt AE86-osa. Csak ők még nem tudják, hogy savanyú szőlőt esznek. Én már igen.Persze Zsolt elfogult, együtt jártunk Egerbe, amíg az én autóm és az ő, egyelőre szupertitkos projektje készült. Meg aztán túlzottan empatikus, tudja milyen beleborítani egy új kisautó árát egy öregecske romba, majd hosszan hallgatni fű-fa-virágtól, hogy mekkora hülyeséget csináltunk. Kértem, hogy szidja, de ennél többre nem telt tőle. Keményebb kritikus kell, minimális empátiával. Az se baj, ha mostanában épp az autózás széles spektrumának túlvégégéről válogat. Az ebédről visszafelé már a Winkler vezetett.Driftbox-szal mértünk időtFőszerkesztőnk épp nyaral, így nem tudja elmondani a saját szavaival, de emlékeim szerint tetszett neki. Közölte, hogy nekik sose kéne ilyen, de azt is leszögezte, hogy jó, nagyon jó. Aztán kurjongatott. Láthatóan élvezte, amin én lepődtem meg a legjobban. A második gyorsításnál 8000-ig űzte a fordulatszámmérőt, elsőre is gyönyörűen szúrta a harmadikat és a piros lámpánál előrefurakodott az első sorba. Előbújt belőle a boyracer és egészen addig kitartóan élvezte, amíg egy nagyobb keresztbordán átröppenve lefejelte a bukócsövet és enyhe agyrázkodással elájult.Racing styleHasonló ebédjárati próbát kapott Papp Tibi, aki márkatárs, de az ő Toyotája, hát hogy is mondjam finoman, egy más világ és más elvárások szülötte. Viszont az ő repertoárjában is van bőven összehasonlítási alap, nem is akármilyenek. Anno vezette Kiss Ferenc magyar ralibajnok Subaru Impreza WRC-jét, még a szép, csíklámpás karosszériával, ült a Grönholm mellett, de a legjobban egy Super 1600-os tesztért irigylem. Pár éve Bútor Róbert és a Citroen Saxo legyőzhetetlen páros volt a magyar rali mezőnyében, a kétkerékhajtásúak között. Tibi egy Budapest Rali után (már nem kellett az autót félteni), a lezárt Ecclestone úton (nem kellett a forgalomtól félni) kipróbálhatta a kocsit. Úgy, hogy a bajnok ott ült mellette a jobb1-ben, és ordította a bukósisak átbeszélőjébe, "nyomjad még, nyomjad még, pici fék, ez az, nyomjad, átfér ötödikben!" Szóval nem először ült csöves autóban.Dögölj meg a saját zsírodban, mondta az irigy Csikós TéZének, miután vezette a Corollát. Bár, ha ez bekövetkezik, Zolinak lassú halála lesz, legalábbis az alapján, milyen keskeny a Sparco ülés. Szerencsére a hájam és a csípőcsontom idomul, mire az öv szárait beállítgattuk, megérkeztem az ülés aljára.Bútor Robi Super 1600-os autóiban sem éreztem vacakabbul magam, ugyanaz a feeling: körben csövek, meg csupasz fém, hidraulikus kézifék, és a doboz minden atomját megrezgeti a motorhang. Egyébként a futómű és a kormányzás csak annyival puhább – helyesebb lenne a kevésbé betonkemény jelző – , hogy közúton épphogy lehessen vele közlekedni.Én szerencsére nem verem be a fejemet a plafon alatti bukócső-keresztbe, szóval szinte teljes az összkomfort. Egy játékautótól egyébként ez szenzációs tudás, mert mindig ott van kéznél, amikor úgy adódik, hogy lehet gyorsulni vagy kanyarodni egy jót. És fényévekkel jobb, mint egy Focus RS vagy egy Golf GTI, hiába kisebb a teljesítménye, nem egy elhízott, agyongumírozott luxus-GTI. És ugyebár még hátsókerekes is.Persze járna a franc ilyennel. Nekem is Toyotám van, sőt, pont egyhatos, de annak, hogy Zoli Corollájának van rendszáma, mindössze egy előnyét látom: elmehet a saját lábán a driftversenyre, nem kell hozzá tréler. Szóval, én nem fogok irigységből csúnyákat kívánni Zolinak.Úgy látszik, öregszem – vagy csak zavar, hogy nincs hová bekötni a kislányom ülését. Na nem baj, talán majd ha nagyobb lesz... addigra talán Zoli megunja, és megveszem olcsón. Addig viszont érdekelne , hogy az Avensisbe lehet-e shortshiftert szerelni.Tibinek is tetszett, ami fura, úgy tűnik a Hachiroku elsőre mindenkit meghódít. Lássuk akkor, hogy mit szól hozzá az, akinek már van. Nem is akármilyen. Karotta már szerencsésebb volt, nem éhgyomorral vagy tele hassal ült bele, ráadásul lezárt pályán, az Euroring pünkösdi nyílt napján próbálta ki a kocsit. Közvetlenül a sajátja után. A legkeményebb teszt következik.Jó ijesztő dolog más autóját vezetni. Már az R8-nál leírtam, hogy mennyire nyomasztó a más ember drága tárgyát veszélyeztetni, de ugyanezt egy barát gondosan épített kegytárgyával csinálni végképp hazárdjáték.Harcban edzett, ismerős autóZoli ülése ráadásul nekem nem jó, a lábaim valahol a pedálok előtti utolsó centimétereken kalimpáltak. Mivel a versenyülést a saját seggéhez csavaroztatja az ember, testre szabni nem volt esély. De vezetnem kellett, úgyhogy lecsúsztam félig a székben, mint álmos Winkler a tikkasztó értekezleten, és a mellem alatt megkötött övvel kihajtottunk a pályára. Don't try this at home.És hogy ez a Hacsi mennyire kurva jó! Ugyanúgy megy, mint az enyém, csak sugárzik belőle az egészség és a játékosság. Mint egy profi bokszoló az első menetben a 12.-hez képest, ugyanaz a csávó, kevesebb véres péppel a járomcsontokon. A bukócső miatti kasztnimerevség olyan magabiztosságot ad a futóműnek a pályán, amilyet én sose éreztem a magaméban, és akkor még nem is említettem a fogó fék és a minden fokozatban szinkronizált váltó örömét.A legjobb az egészben mégis a Quaife gyorskormány volt a mókolt villanyszervóval. Esküdni mertem volna, hogy ez a felállás minden érzést ki fog ölni a kormányból, közben pedig semmivel se beszélt vissza kevesebbet, mint az én szétkopott belű szervótlan gyári kormányművem. Viszont csuklóból lehet hatalmasakat korrigálni, amitől az ember úgy érzi magát, mint Ari Vatanen a Hegyre menet, ráérős, spórolós mozdulatok, vasmarok a gépen.Tetszik nekiNem sok olyan autót tudok elképzelni, amit bizonytalanul, rosszul ülve, a tulajával a jobbomon ekkora öröm volna vezetni. Azt hiszem, ez a tökéletes első versenyautó: elég erő, becsületes hátsókerékhajtás, kedves, kezes egyensúly, jó fékek, általános megbízhatóság-érzet. Ha soha nem megy máshol, mint pályán, akkor két szezon múlva elbír majd egy ridegebb, agresszívebb, élesebb futóművet, amivel 1 másodperccel gyorsabb lesz, és pont ugyanolyan rohadt jó, mint most. Ilyenek ezek a kis Corollák, akár gyáriak, akár félkészek, készek vagy félholtak, mindenhogy rohadt jók, mindig.Igényes motortérOké, elismerem, Karotta is átkozottul elfogult. Egyrészt neki is van ilyen, amit minden nyűg ellenére imád. Másrészt nem gyalogol bele egy boldog ember lelkébe azzal, hogy pocskondiázza a kocsiját, annál sokkal érzékenyebb ember. Persze Pista sem egy tölgyfatuskó, de ha egy autót rossznak érez, akkor nincs az az isten, hogy azt ne mondja ki. Ő is kanyarodott párat a Ringen.Mit mondjak? Mit mondjak? Aki nem hülye, láthatja a videón a vigyort az arcomon, Jack Nicholson a Ragyogásban sem csinálja jobban. Teljesen fölösleges a kérdés, az autó pöpec. Persze, majd kollektíven megvádolják a szerkesztőséget azzal, hogy Zoli szekerét toljuk, de megnyugtathatom a kétkedőket: ha egy raklap szar lett volna, akkor tőlem megkapja, erre mérget vehetnek. Különben is, aki ismer, tudja, hogy nincs lakat a számon, szóval le lehet hűteni a forró fejeket és beletörődni, hogy ez itt egy finom műszer, jóféle, pontos subler.Örülnek a majmokPersze, ezernyi más, jobb, erősebb versenyautó, játszós járgány létezik szerte a világon. De ez itt van, megfogható, próbálható, a szemünk láttára született meg hosszú vajúdás után nyomták ki olajos kezek a garázsból a világba, olyan is lett. Karaj. Ja, hogy nem szép? Miért? Egy nagy tányér pacal vagy kocsonya (kis paprikával-hagymakarikával megszórva) szép? Na, jó, a kocsonya talán igen, de a lényegen mit sem változtat, az élvezeti érték ott van, benne, bele van építve a vasba, a csőbe, a pontos fékekbe, a pillekönnyen felpörgő motorba.Ó, igen, a sorhat az Isten, de míg nekem (és sokan másoknak) rajzasztalon vagy maximum fejben létezik a dolog, addig ez már a pályán köröz és működik. Megbecsültem, és akinek hangyafasznyi érzéke van ahhoz, hogy felfogja, mitől igazán jó egy versenyautó, az szintén ezt tenné, csak menni kéne vele egy karikát. Leszarni magasról, vastagon a külalakot és nekiengedni a gázpedált a lemeznek, megnyalni a kerékvetőt a külső íven, ahogy a feneke elindul, majd finoman befeszít, éppen mielőtt elvennénk, mert úgy érezzük, sok lesz és most odaverjük más játékát. De nem lesz az, sosem, sehol. Mindig, minden helyzetre találunk megoldást, az autó pedig él alattunk, mocorog, lassít, ha kell keresztben, de valamit mindig csinál, amitől úgy érezzük, hogy hús-vér nővel hancúrozunk, nem egy latex angyallal.Kicsi a motor és gyenge? Fuck that – mondaná az angol. 900 kilóval bőven jók vagyunk, játszadozunk, dobáljuk ide-oda a pályán, keressük a fogást, mert mégis csak egy öreg, semmitmondó Toyota, ki látott már ilyet!? Mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem érezzük, hogy lassúak lennénk. És így is van, jók vagyunk, jó alapanyagokból főzünk, érezzük a benzin és a forró gumik illatát, működik a sparhelt. Egy orbitálisan jó játék, nekem elhihetik, kicsit utálom is érte Tóth Zolit, a fene egye meg. Kevés autó bír engem, mert bunkó vagyok, a finomkodás nem kenyerem. De ez a kis, fehér doboz, ez jött velem, reccsenés, megingás és szétesés nélkül.Ó, b..a meg, csak egy ilyen nyálas óda lett a végére, elnézést, emberek. Ez ilyen. Játék, azt meg a fiúk szeretik. Ide lőjetek!Pistának is tetszett, pedig ő végképp nem fér el rendesen a versenyülésben, a bukócső tetőkapujának V-szára miatt pedig féloldalasan görnyed a kormány fölé. Hiába, ez az üléshelyzet hozzám lett belőve, ráadásul csak csavarral állítható.Rezzenéstelenül fordulAmi engem illet, itt az euroringi videó, tekerjék fel a hangerőt és nézzék meg a fejem azon. A sommás véleményem pedig az utolsó mondatom. Ja, és szombaton Driftedzés lesz az Euroringen, aztán vasárnap típustalálkozó Visontán, a gokartpályán. Az élet gyönyörű.
2009. június 6. szombat 12:38 -
Massa a 3. edzésen jelezte, továbbra is uralja Isztambult
Felipe Massa a hétvége eddigi legjobb idejével az időmérő előtti utolsó szabadedzésen bizonyította, hogy nem véletlenül tarolt az elmúlt három évben a Török Nagydíjon. A ferrarist a két Toyota közelítette meg legjobban szombat délelőtt, a Brawn GP továbbra sincs topformában, a vb-címvédő Hamilton pedig csak 12. lett.
2009. június 6. szombat 11:20 -
Gyorshír: Massa a leggyorsabb az időmérő előtt
Felipe Massa,a Ferrari versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a a Török nagydíj harmadik szabadedzésén, szombat délelőtt Isztambulban. A brazilt a két Toyota, Jarno Trulli és Timo Glock követte az eredménylistán.
2009. június 6. szombat 11:15 -
Massa állt az élre az időmérő előtt Isztambulban
Felipe Massa diktálta a tempót a Török Nagydíj szombati szabadedzésén, ahol napos idő fogadta a mezőnyt. A Ferrari brazil pilótáját a Toyota duója, Jarno Trulli és Timo Glock követte, míg a bajnokság éllovasa, Jenson Button a hetedik lett a Brawnnal.
2009. június 6. szombat 11:02 -
Massa kimutatta a foga fehérjét
A Török Nagydíj harmadik szabadedzésén a ferraris Felipe Massa jelezte, hogy ki az úr az isztambuli pályán. A brazil mögött a két Toyota végzett a nagyon szoros küzdelemben.
2009. június 6. szombat 09:30 -
A Toyota további előrelépésekre számít
Török Nagydíj  Toyota - szabadedzés
2009. június 5. péntek 18:00 -
Trulli: újra formában van a Toyota
Jarno Trulli, a Toyota istálló versenyzője a Török nagydíj nyitónapja után úgy érzi, hogy a monacói és barcelonai botlás után a japán csapat újra formában van. Timo Glock nem egészen elégedett, de társához hasonlóan bizakodó.
2009. június 5. péntek 17:45 -
Trulli az utolsó helyett az első ötben a török edzésen
Bizonyítani akarja a Toyota, hogy a monacói szereplésük egyszeri fiaskó volt, Jarno Trulli 3. majd 6. helyezése a Török Nagydíj első két szabadedzésein pedig igencsak biztató kezdet ehhez. Timo Glock ugyan nem fért be az első tízbe, de a német kijelentette, hogy az időmérőn ennél gyorsabb lesz.
2009. június 5. péntek 17:20 -
Glock hosszabbíthat a Toyotával
A Toyota német pilótája, Timo Glock nem aggódik jövője miatt, ugyanis biztos abban, hogy sikerül meghosszabbítania év végén lejáró szerződését csapatával, ám a papírmunka megkezdése előtt még el kell dőlnie, egyáltalán indul-e a japán gárda a jövő évben.
2009. június 5. péntek 15:27 -
Glock bízik abban, hogy a Toyota 2010-ben is számít rá
Timo Glock második Forma-1-es szezonját tölti idén a Toyotánál, ám nagyon bízik abban, hogy a japán gyár a következő esztendőben is számítani fog rá. A Toyotának 2010-re opciós joga van a német pilótára, és az istálló minden bizonnyal élni is fog ezen lehetőségével.
2009. június 5. péntek 15:15 -
lojális és "igénytelen" japo - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.3 XLI
4,5 csillag
2009. június 5. péntek 13:16 -
csak a gázt kell nyomni! - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,6 terra
4,5 csillag
2009. június 5. péntek 13:16 -
Gyorshír: Rosberg a leggyorsabb Isztambulban
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője volt a leggyorsabb a Török Nagydíj pénteki első szabadedzésén, amelyet műfű-problémák miatt pár percre félbe is szakítottak. A német lehajrázta az eredménylista éléről a McLaren-Mercedes címvédő világbajnokát, Lewis Hamiltont, míg őket a toyotás Jarno Trulli követte.
2009. június 5. péntek 10:50 -
Rosberg diktálta a tempót az első edzésen Isztambulban
Nico Rosberg végzett az élen a Török Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol napos idő fogadta a mezőnyt. A Williams versenyzője mögött a bajnoki címvédő, Lewis Hamilton végzett a McLarennel, akit a Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli követett.
2009. június 5. péntek 10:38 -
A Toyota Prius kiütötte a Honda Insightot
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 5. péntek 09:40 -
Japán: ismét hibrid az élen
Áprilisban a Honda Insight, májusban az új Toyota Prius fogyott a legjobban.
2009. június 5. péntek 09:31 -
Glock 2010-ben is a Toyota versenyzője maradhat
Timo Glock 2010-ben is a Toyota kötelékében maradhat
2009. június 5. péntek 09:30 -
Az év végéig 500 darab hálózatról is tölthető Priust helyezne forgalomba a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 4. csütörtök 16:55 -
Glock állványozó lesz, ha a Toyota kivonul az F-1-ből
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 4. csütörtök 16:50 -
Miss Daisy de stabil - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.3
4,0 csillag
2009. június 4. csütörtök 15:47 -
boot on wheels - TOYOTA RAV4 2006- 2,0 sol aut.
4,0 csillag
2009. június 4. csütörtök 15:46 -
Megbízható szürkeség - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,6 Line Terra
4,0 csillag
2009. június 4. csütörtök 15:30 -
Vezeti a japán autóeladási listát a Toyota Prius
A Toyota Prius benzin és áram üzemelésű hibrid autója első ízben került Japánban a gépjárművek havi eladási listájának az élére. Májusban az újabban bevezetett Prius modellből 10.915-öt értékesítettek, ötször annyit, mint áprilisban az előző modellből - jelentette a japán autókereskedők szövetsége csütörtökön.
2009. június 4. csütörtök 09:05 -
A Prius áll a japán autóeladási lista élén
A Toyota Prius benzin és áram üzemelésű hibrid autója első ízben került Japánban a gépjárművek havi eladási listájának az élére.
2009. június 4. csütörtök 07:59 -
F1: A Toyota sikertelenség esetén is maradna 2012-ig
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 3. szerda 18:00 -
A Toyota nem akar kiszállni a Forma-1-ből
John Howett, a Toyota Forma-1-es istállójának elnöke megerősítette, a japán gyár 2012 végéig biztosan nem szándékozik kilépni a Forma-1-ből, amennyiben a Nemzetközi Automobil-szövetség elfogadja a feltételekkel benyújtott nevezéseket.
2009. június 3. szerda 15:01 -
Isztambulban jobb lesz a Toyota, mint Monacóban volt
Két futam óta tartó megtorpanása után a hétvégi Török Nagydíjon újra ütőképes lesz a Toyota istálló
2009. június 3. szerda 10:26 -
A Toyota visszavágásra készül a Török Nagydíjon
A Toyota csapatfőnöke, John Howett meg van győződve arról, hogy alakulata már a hétvégi Török Nagydíjon visszavághat, miután borzalmasan gyengén teljesített az elmúlt versenyen Monacóban, ahol pilótái a mezőny végére kvalifikálták magukat.
2009. június 2. kedd 14:34 -
F1: A Toyota egyenesfutási teszten kereste a megoldást
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. június 2. kedd 12:45 -
Trulli: Sikeresek lehetünk Isztambulban
Török Nagydíj  Toyota - előzetes
2009. június 2. kedd 11:45 -
Insight: mit tud az olcsóbb hibrid?
4,4 literes átlagfogyasztást ígér az Insight, mindehhez az ára is bő kétmillióval a legolcsóbb Toyota Priusé alatt van. Az Insighttal végre itt az első viszonylag megfizethető hibrid, amely alig szennyezi a környezetet. A tankolásig minden remekül is ment.
2009. június 2. kedd 07:15 -
Trulli szerint nyerhet idén a Toyota
Noha a legutóbbi két futam nem sikerült túl jól a Toyota számára, Jarno Trulli rendületlenül bízik abban, hogy a japán csapat még az idén megszerezheti első F1-es futamgyőzelmét.
2009. június 1. hétfő 13:05 -
Megbízható unalom - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6 Sol
4,0 csillag
2009. június 1. hétfő 12:50 -
A filigrán vénasszony, imádom! - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 GLi
4,5 csillag
2009. június 1. hétfő 12:47 -
Kizárólag városi használatra - TOYOTA PRIUS 2003- 1.5 AUT
4,5 csillag
2009. június 1. hétfő 12:30 -
Trulli: A Toyota továbbra is a futamgyőzelemre hajt
Azt követően, hogy a pénteki nap folyamán minden jelenlegi istálló leadta nevezését, és a Toyota a Japán Nagydíjnak helyt adó pályája bezárásáról szóló pletykát is cáfolta, Jarno Trulli, a csapat olasz pilótája azt mondta, a Toyotának továbbra is az a célja az idei szezonban, hogy győzelmet szerezzen.
2009. május 30. szombat 10:17 -
Szarvast gázolt a Toyota Yaris - fotó
A Toyota Yaris a 81-es főút Magyaralmást elkerülő szakaszán elgázolt egy szarvast. Az állat egyik agancsa az autó szélvédőjének bal tetejébe ékelődött. A Toyotát vezető nő könnyebb sérüléseket szenvedett. A szarvas a helyszínen elpusztult -adta hírül a Lánglovagok.hu.
2009. május 29. péntek 22:35 -
Szétroncsolta a Toyotát a fa - sokkoló fotó
Ócsa és Felsőbabád-Újtelep között a Toyota Avensis Verso az út menti fának csapódott, majd az úton keresztbe fordulva állt meg. Az autó bal eleje teljesen szétroncsolódott. A Toyotát vezető középkorú férfi a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2009. május 29. péntek 19:20 -
F1: Még nem biztos a békekötés, int a Toyota elnöke
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 29. péntek 19:20 -
F1: marad a Ferrari, megy a Toyota, jön az Aston Martin
Sajtóértesülések szerint Norbert Haug javaslata alapján létrejött a kiegyezés az FIA és a FOTA között, így a csapatok zöme várhatóan a péntek éjféli határidőig leadja a nevezését a 2010-es F1-es idényre. A Toyota helyzete továbbra is kérdéses: nem kizárt, hogy a japánok helyén jövőre az Aston Martint láthatjuk a mezőnyben.
2009. május 29. péntek 15:05 -
A Ferrari marad, a Toyota kiszáll a Forma-1-ből?
Megbízható források szerint a csapatok egyezségre jutottak a szövetséggel, így még a péntek éjféli határidő előtt beadják nevezéseiket a jövő évi bajnokságra, ám a lista nem lesz teljes, ugyanis a Toyota állítólag úgy döntött, az év végén elhagyja a Forma-1-et.
2009. május 29. péntek 12:18 -
A Toyota cáfolta a Fuji Speedway bezárásáról szóló híreket
RÖVIDHÍR - A Toyota szerint nincs alapjuk azoknak a Japánból származó értesüléseknek, amelyek arról szólnak, hogy a japán autógyár bezárni készül a tulajdonában lévő Fuji Speedwayt és ezzel együtt a pályára, amely Szuzukával felváltva rendezi a Japán Nagydíjat, jövőre már nem látogat el az F1-es mezőny.
2009. május 29. péntek 11:54 -
Fuji lemondhat a Japán Nagydíjról
Megbízható források szerint a Toyota által birtokolt Fuji Speedway bezárhatja kapuit, és anyagi problémái miatt, lemondhat a jövő évi Japán Nagydíj megrendezéséről.
2009. május 29. péntek 10:36 -
A Toyota állítólag bezárni készül F1-es pályáját
A japán sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Toyota azt tervezi, hamarosan bezárja a tulajdonában lévő Fuji Speedway pályát, amely a legutóbbi két évben otthont adott a Japán Nagydíjnak. Ez pedig az ottani újságírók szerint annak a jele lehet, hogy a gyár kiszállni készül a Forma-1-ből.
2009. május 29. péntek 10:19 -
Nem lesz Formula-1-es verseny Fujiban?
A Toyota nem támogatja a versenyt
2009. május 29. péntek 10:05 -
F1: kiárusítja autóit a Toyota
Alkatrészeladásba kezd a Forma-1-es Toyota-csapat. No nem a többi csapatnak akarnak eladni, hanem a rajongóknak. Szinte minden kapható, kis szerencsével és jó sok pénzzel egy saját F1-es is összeállítható.
2009. május 29. péntek 09:00 -
Glock nem foglalkozik a Toyota kiszállásáról szóló hírekkel
A híresztelések helyett a munkájára összpontosít
2009. május 29. péntek 08:24 -
Glock fél a Toyota jövőjétől
Timo Glockot aggasztja a Toyota Forma-1-es jövője körüli bizonytalanság. Teljesítményére is hatással van a sok pletyka.
2009. május 28. csütörtök 14:00 -
Glockot nyugtalanítják a Toyota kilépéséről szóló pletykák
Timo Glock egy német újságnak bevallotta, aggódik munkaadója, a Toyota miatt, a japán csapat Forma-1-ből való távozásáról ugyanis az elmúlt napokban rengeteg pletyka látott napvilágot.
2009. május 28. csütörtök 12:16 -
Pislákoló rakéta - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2,2 D-CAT 177 LE
4,0 csillag
2009. május 28. csütörtök 11:24 -
A Toyota elnöke nyugalomra inti csapatát
A Toyota F1 elnöke, John Howett nyugalomra intette csapatát, miután nagyon gyengén teljesített a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, pedig kiváló formában kezdte meg az idei évet.
2009. május 28. csütörtök 09:22 -
Superman lett a Toyota új reklámarca
Superman segítségét kéri a Toyota a Prius hibrid változatának jövő évi piacra dobása előtt.
2009. május 28. csütörtök 08:40 -
Az utolsó jó autó... - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 XLi
4,5 csillag
2009. május 27. szerda 13:42 -
Glock reméli, hogy Monaco csak egy kakukktojás volt
A múlt hétvégi Monacói Nagydíj rémálomszerűen alakult a szezon korábbi részében remeklő Toyota számára. A csapat német versenyzője, Timo Glock azonban próbál optimista maradni, és nagyon reméli, hogy Törökországban nem fog megismétlődni a monacói gyenge szereplés.
2009. május 27. szerda 10:58 -
Glock szerint egyszeri kisiklás volt Monaco
A Toyota német pilótája, Timo Glock meg van győződve arról, hogy a hétvégi Monacói Nagydíjon mutatott borzalmasan gyenge teljesítményük nem tükrözi valós erejüket, és biztos abban, hogy már a következő versenyen minden visszatér a régi kerékvágásba.
2009. május 27. szerda 10:14 -
F1: Glock állítja, Isztambulban nem fog szenvedni a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 26. kedd 17:00 -
Ingyenhibrid: a Toyota kész lenne átadni a technológiát a GM-nek
Érdekes pletykák röppentek fel egy esetleges GM-Toyota együttműködésről.
2009. május 26. kedd 16:45 -
Három optikai csomag rendelhető az új Toyota Priushoz
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 26. kedd 15:45 -
F1: Nem száll ki a Toyota
John Howett elnök visszautasította azokat a spekulációkat, amelyek szerint a Toyota a Forma-1-ből való kiszállásra készül monacói gyenge szereplése miatt.
2009. május 26. kedd 12:30 -
Toyota-hibridekkel jöhet a Subaru
Két-három éven belül új hibrid modellel jelenne meg a piacon a Subaru. Valószínűleg a Toyotától kölcsönöznék a technológiát.
2009. május 25. hétfő 16:58 -
Howett: A Toyota jövőre is részt venne a bajnokságban
John Howett az Autosportnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a Toyota minden egyeztetés elé nyíltan áll, mert mindenképpen részt szeretnének venni a jövő évi Forma-1-es világbajnokságban. Az istálló elnöke mindamellett nyugalomra int, nem szabad idegeskedniük a rossz teljesítményük miatt, inkább ki kellene deríteni, mi okozza a hanyatlást.
2009. május 25. hétfő 16:03 -
Sokkolta a Toyotát a monacói bukdácsolás
John Howett, a Toyota sportrészlegének elnöke elismerte, az F1-es istállót sokkolta a silány monacói szereplés. A szakvezető azt sem vitatja, hogy nem tudják pontosan, mi idézte elő a katasztrofális szereplést.
2009. május 25. hétfő 14:35 -
F1: A Toyotát "sokkolta" a monacói gyengélkedés
A BMW-hez hasonlóan a Toyota is az abroncsok felmelegítésével szenvedett Monacóban, ami ezért érte "sokkhatásként" az istállót, mert Bahreinben még elég tapadást tudtak generálni a lassú kanyarokban.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 25. hétfő 13:40 -
A Williams nevezett a jövő évre
A Toyota cáfolja a visszavonulást
2009. május 25. hétfő 13:24 -
Egyszerűen jó – Toyota Avensis (2008) D4-D teszt
A vadonatúj Toyota Avensis immár másodszor járt szerkesztőségünkben, ám ezúttal egy dízel szedán kivitellel tölthettünk együtt egy hetet. Az autó nem okozott csalódást és a kategóriában továbbra sem a Toyota közepese lesz a fiatalabbak elsőszámú választása, ennek ellenére viszont egy rendkívül kellemes autót ismerhettünk meg személyében.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 25. hétfő 12:40 -
A Toyota mindenképpen elhagyja az F1-et?
Miközben a hétvégén intenzíven folytak a tárgyalások a csapatvezetők, és az FIA elnöke, Max Mosley között, boxutcai értesülések szerint a Toyota nagy valószínűséggel akkor is elhagyja a Forma-1-et, ha a feleknek sikerül egyezségre jutniuk a vitatott ügyekben.
2009. május 25. hétfő 11:39 -
Rosberg kihozta a maximumot a versenyből
A Williams Toyota három ponttal gazdagodott a Monacói Nagydíjat követően, Nico Rosberg ugyanis a hatodik helyen ért célba a futamon. A német nem is elégedetlenkedett, csapattársa Nakadzsima Kazuki viszont annál inkább. A japán bár jól kezdte a versenyt, végül egy körrel a leintés előtt a falnak csapta autóját.
2009. május 24. vasárnap 19:10 -
Interjú Timo Glockkal
A Toyota német versenyzője a Monacói Nagydíj után elemezte a futamot és a felmerült problémákat.
2009. május 24. vasárnap 19:01 -
Toyota: Glock örül a tízedik helynek is
A Toyotának a vasárnapi monacói futamon sem volt több szerencséje, mint a hétvége többi részében
2009. május 24. vasárnap 18:24 -
Trullit feltartották, de ettől függetlenül is mélyponton a Toyota
A Toyota roppant gyengén szerepel eddig Monte-Carlóban, a néhány hete még a futamgyőzelemre esélyesek közé sorolt alakulat pilótái csak az utolsó rajtsort voltak képesek megszerezni szombat délután. Igaz, Trullit Alonso feltartotta, ami miatt a csapat panaszt is tett a versenybíráknál.
2009. május 23. szombat 20:01 -
Toyota: Utolsó sor
Csalódott a csapat
2009. május 23. szombat 17:40 -
Nagy a csalódottság a Toyotánál és a BMW-nél
A Toyota és a BMW Sauber pilótái csalódottan nyilatkoztak a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzése után, ahol meglepő módon már az első etapban kiestek, így az idei évben először ők indulnak az utolsó két sorból a vasárnapi versenyen.
2009. május 23. szombat 16:47 -
A Toyota óvást nyújtott be Alonso ellen
A spanyol versenyző elveszítheti a Monacói Nagydíj időmérőjén szerzett 9. helyét, mivel a japán csapat szerint a Q1-ben feltartotta Jarno Trullit
2009. május 23. szombat 15:56 -
A Toyota panaszt tett Alonso ellen
Jarno Trulli panaszt tett a sportfelügyelőknél, mert úgy érzi, hogy Fernando Alonso feltartotta őt a szombati időmérő első etapjában, és ezért nem tudott bejutni a második körbe Monacóban.
2009. május 23. szombat 15:48 -
A Toyota bepanaszolta Alonsót a monacói kvalifikáció után
A Toyota mindkét pilótája búcsúzni kényszerült a Monacói Nagydíj időmérő edzésének első etapjában, ám Jarno Trulli szerint az ő kiesésében közrejátszott a renault-s Fernando Alonso is. Az olasz pilóta szerint Alonso feltartotta őt, a Toyota ezért jelentette is az esetet a monte-carlói versenybíráknak.
2009. május 23. szombat 15:46 -
Büntetés vár Alonsóra?
A Toyota csapat panaszt tett Fernando Alonso ellen a versenybíróknál, ugyanis szerintük a spanyol feltartotta Jarno Trullit az időmérőn.
2009. május 23. szombat 14:15 -
Rosberg jó kezdés után még jobb folytatást várt
Nico Rosberg, a Williams-Toyota reménysége saját bevallása szerint úgy autózta a legjobb időt a Monacói Nagydíj pénteki nyitányán, hogy egyetlen tiszta köre sem volt. A német arra számít, hogy az FW31 a folytatásban még jobb lesz a hercegség szűk utcácskáin.
2009. május 21. csütörtök 19:00 -
Gyengén indított a Toyota duója
A csapat a hátsó régióban végzett az első edzésnapon
2009. május 21. csütörtök 17:36 -
Elvesztek a Toyoták a monacói szabadedzéseken
A hétvégi Monacói Nagydíjra készülve az első szabadedzéseket követően még nem találtak magukra a Toyota pilótái. Jarno Trulli a nap második felében érte el csütörtöki legjobb eredményüket a 14. helyet jelentő 1:16:915 ezredmásodperces köridejével, ami több mint másfél másodperccel volt lassabb az elsőként végző Nico Rosberg idejénél.
2009. május 21. csütörtök 17:09 -
Gyorshír: Rosberg Hamilton előtt Monte-Carlóban
Nico Rosberg, a Williams-Toyota szabadedzés-menője volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíj második gyakorlásán, csütörtökön délután, Monte-Carlóban. A német a McLaren-Mercedes világbajnokát, Lewis Hamiltont, valamint a Rubens Barrichello - Jenson Button sorrendben végző Brawn-duót utasította maga mögé.
2009. május 21. csütörtök 15:35 -
Ez nem az F1: a főnök lassítja a csapatot
E hét végén a nürburgringi 24 órás autóversenyen rajthoz áll a Lexus LF-A. A tízhengeres szupersportautó egyik pilótája a Toyota elnöke.
2009. május 21. csütörtök 13:00 -
Monacóban éledeznek a tavalyi menők
A Monacói Nagydíj első szabadedzésén a korábbiakhoz képest egy kicsit átrendeződtek az erőviszonyok: a Brawnhoz a McLaren és a Ferrari csatlakozott az élen, míg a Red Bull és a Toyota szenvedett.
2009. május 21. csütörtök 12:38 -
Fapados Prius a Toyotától
Nagyon tart a Honda Insighttól a Toyota, ezért a kifutó Prius-generációt is a palettán tartja a belföldi piacon. Az EX utónevű modell alapára pontosan annyi lesz, mint az Insighté.
2009. május 21. csütörtök 10:41 -
Barrichello vezet Monacóban
A Monacói Nagydíj első szabadedzésén a korábbiakhoz képest egy kicsit átrendeződtek az erőviszonyok: a Brawnhoz a McLaren és a Ferrari csatlakozott az élen, míg a Red Bull és a Toyota szenvedett.
2009. május 21. csütörtök 10:10 -
Gyári sportruházat a Toyota Priusnak
Az utolsó, ami egy hibrid autóról az eszünkbe jutna, az épp a sportosság
2009. május 20. szerda 10:27 -
Rosberg mégis marad a Williams istállónál?
Nico Rosberg lát esélyt arra, hogy 2010-ben is Williams-Toyota istálló kötelékében maradjon, a német csak egy picit jobb autót vár csapatától. Nico Hülkenberg szívesen átvenné honfitársa helyét, de Willi Weber pártfogoltjának nincs túl sok esélye.
2009. május 20. szerda 10:10 -
Piacon marad a régi Toyota Prius
Japánban jövő hónapban kezdődik a Toyota Prius harmadik generációjának értékesítése, de ez nem jelenti azt, hogy a leváltott modell nyugdíjba vonulna.
2009. május 19. kedd 17:04 -
Rosberg Monacóban betörné az FW31-et
A Williams-Toyota német versenyzője nagyon bízik benne, hogy a hétvégén jó eredményt érhetnek el Monacóban.
2009. május 19. kedd 14:58 -
F1 - Toyota: Már nincs szükség speciális monacói csomagra
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 19. kedd 14:25 -
Trulliék korrigálnák a barcelonai kisiklást
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője nem tudja, mire számíthat a hétvégi Monacói Nagydíjon, de azt ígéri, hogy mindent megtesz a barcelonai kisiklás feledtetéséért. Timo Glock úgy érzi, a fehér-piros egyletnek nincs oka az aggodalomra.
2009. május 19. kedd 13:25 -
Gyalogos lábszárán állt meg a Toyota
Elütött egy gyalogost egy mélygarázsból kihajtó autó Székesfehérváron, a kocsit a gyalogos testén állította meg a figyelmetlen sofőr - értesült a HavariaPress.
2009. május 19. kedd 10:31 -
Akciós hibridek a Toyotától
Megkezdte az új Prius értékesítését Japánban a Toyota. A kocsi drágább, mint a nemrég bemutatott Insight, a világ legnagyobb autógyártója ezért a piacon tartja a régi Priust is.
2009. május 19. kedd 07:00 -
Már 75 ezer előrendelésnél tart az új Prius
Június 8.-án megjelenik a japán Toyota-szalonokban az új Prius, amelytől gyártója azt reméli, hogy lenyomja majd az elmúlt hónapokban jelentős sikereket elérő Honda Insightot. Az előzetes adatok szerint erre minden esély meg is van.
2009. május 18. hétfő 15:50 -
Monaco Nagydíj: Toyota előzetes
A csapat a sikeres szereplésre hajt
2009. május 18. hétfő 12:38 -
Drasztikus változások a Toyota vezetőségében
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 18. hétfő 11:25 -
Olcsóbb Prius-szal támad a Toyota
Tojoda Akio, a legnagyobb japán autógyártó, a Toyota alapítójának unokája bemutatja a második generációs Toyota Prius Grade-EX modellt Tokióban 2009. május 18-án. Az új Priust, az első szériában gyártott és a nagyközönség számára is kapható, hibridmotorral szerelt személyautó személyautó továbbfejlesztett változát mérsékeltebb áron, 14 ezer 774 euróért (4,3 millió forint) kezdik majd árusítani június 8-tól.
2009. május 18. hétfő 11:15 -
Sportos ruhába öltözik a Lexus IS C is
Az IS és a GS után az IS C is megkapja a márka új, F-Sport elnevezésű sportos kiegészítőit, amelynek fejlesztésében a Toyota Racing Development is részt vett. A kupé-kabrió a látványos külső mellett a lemezek alatt is változott. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 18. hétfő 10:55 -
A nap sportképe: F1, NASCAR és a magyar lobogó
Szeged belvárosában tartották vasárnap a Red Bull Street Parade elnevezésű autósport-demonstrációt, amelyre a szervezők szerint 130 ezren voltak kíváncsiak. Az esemény keretein belül Sebastian Vettel és Palik László a Red Bull Racing F1-esével, míg Sebastian Buemi az energiaitalos márka által támogatott, a NASCAR-ban versenyző Toyota Camry-val tartott bemutatót. A tiszteletkörben a német sofőr a magyar zászlót is körbevitte a km-es alkalmi pályán.
2009. május 17. vasárnap 23:35 -
Szerény, megbízható paripa - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 VVT-i
4,5 csillag
2009. május 17. vasárnap 16:36 -
Új! Toyota márkakereskedő és szerviz (Litvánia)
Toyota márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Litvánia Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2009-05-16 01:49:18
2009. május 16. szombat 01:49 -
Már 75 000 rendelés érkezett az új Toyota Priusra is
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 15. péntek 17:50 -
Nagy tisztogatás kezdődik a Toyotánál
A Toyota új vezérigazgatója állítólag a gyártó vezető menedzsereinek mintegy 40%-ától megszabadul
2009. május 15. péntek 16:24 -
Támad a Lexus! Rettegj német prémium triumvirátus!
A Toyota luxusmárkája a Frankfurt-i Autószalonon fogja bemutatni tanulmányként a Toyota Prius alapjaira épülő belépőmodelljét. A kocsi a Prius padlólemezére épülne igy első kerék meghajtású lesz. Az autó megörökli az IS-ben is használt 2,2-es dizel és 2,5 literes V6-os benzin motorokat, sőt még további 2,0 literese motorokkal (dizel és benzines)...
2009. május 15. péntek 14:04 -
Konnektoros Priust tesztel a Toyota
Sorozatgyártásra ugyan egyelőre nem gondol a Toyota a Prius konnektorból tölthető változatával kapcsolatban, 150 kiválasztott ügyfél mégis tesztelheti az autót.
2009. május 15. péntek 10:46 -
Újabb F1-es jelentkező 2010-re
A Forma-3-as Litespeed-csapat tegnap bejelentette, hogy ők is beszállnának 2010-ben a Forma-1-be. Az alakulat mellett a volt Benetton-, Toyota- és Force India-mérnök, Mike Gascoyne bábáskodik.
2009. május 15. péntek 07:00 -
F1: A zsúfolt program okozta a Toyota lassúságát Barcelonában, véli Glock
Timo Glock szerint csak részben mondtak csődöt a Toyota Barcelonában bevetett fejlesztései, mert a mechanikai újításaik beváltották a reményeket. A teszttilalom miatt a német a sűrű edzésprogramban látja csapata visszaesésének hátterét.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 14. csütörtök 17:30 -
Rosberg elhagyhatja a Williams-Toyotát
Nico Rosberg jól érzi magát a Williams-Toyota istállónál, de nem tartja kizártnak, hogy az idény végén hátat fordít a brit különítménynek. A német jövőre már győztes kocsiban szeretne ülni, s bár reménykedik munkaadója feltámadásában, tanulmányozza a lehetőségeket is.
2009. május 14. csütörtök 16:30 -
Sátánka :) - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2.0 D4 150hp
4,0 csillag
2009. május 14. csütörtök 11:28 -
Reumások taxija - TOYOTA AVENSIS VERSO 2001- 2.0 D4d
4,0 csillag
2009. május 14. csütörtök 11:13 -
F1: A Mercedes nem lázad
Míg a Toyota, a Red Bull, a Ferrari és a Renault egymás után jelentette be, hogy a költségplafon eltörlése híján jövőre kiszáll a Forma-1-ből, a McLaren motorszállítója és résztulajdonosa, a Mercedes egyelőre nem tervez ilyen lépést.
2009. május 14. csütörtök 09:35 -
A csapatok korrekt kormányzást akarnak
A Toyota csapatfőnöke, John Howett szerint a Ferrari, kedden kiadott hivatalos közleményében jól összefoglalta, mit éreznek a csapatok a kialakult helyzettel kapcsolatban, és elmondta, hogy mindössze csak egy korrekt kormányzásra vágynak a Forma-1-ben.
2009. május 13. szerda 20:18 -
F1: Még a héten vége a botránynak?
A Toyota, a Red Bull, a Ferrari és a Renault kiszállással való fenyegetései hatására az FIA elnöke, Max Mosley még a héten tárgyalóasztalhoz ül a csapatok szervezetével, a FOTA-val.
2009. május 13. szerda 18:00 -
F1: A Renault is kiszállna
Ahogy várni lehetett, a Toyota, a Red Bull és a Ferrari után a Renault is hivatalosan bejelentette, hogy a költségplafon bevezetése esetén 2010-ben nem indul a Forma-1-ben.
2009. május 13. szerda 13:15 -
Monacóban robbantana a Williams-Toyota
Nem tükrözi reálisan a konstruktőri tabellán elfoglalt 8. hely a Williams-Toyota FW31-esének teljesítményét
2009. május 13. szerda 11:27 -
Első tesztvezetésen a Lotus Evora - videó
Íme az első videó a Lotus vadonatúj középmotoros sportautójáról. A rendezvényen az újságírók Skócia útjain tehették próbára a Toyota-fejlesztésű 3,5 literes V6-os motorral hajtott Evorát. Az autó egyébként 5,1 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet, végsebessége pedig 260 km/óra. Május végén 2+2, valamint kétüléses változatban kerülhet az autó az európai kereskedésekbe. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 13. szerda 11:05 -
F1 Celeb: Trulliék vizsgálták meg a Toyota orvosát
Riccardo Ceccarelli, a Toyota orvosa a Spanyol Nagydíjon kerek fordulóhoz érkezett, hiszen 300. nagydíját ünnepelte a Forma-1-ben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 13. szerda 10:25 -
Jövőre kiszállhat a Ferrari, a Toyota és a Red Bull a Forma-1-ből
A Ferrari bejelentette, hogy jövőre nem indul a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokságon, ha érvénybe lép a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) költséglimitje.
2009. május 13. szerda 07:29 -
Új! Toyota márkakereskedő és szerviz (Ukrajna)
Toyota márkakereskedő és szerviz (8) Ország: Ukrajna Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2009-05-13 00:52:49
2009. május 13. szerda 00:52 -
F1: Trulli szerint a Toyota csak megbotlott Barcelonában
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 12. kedd 17:10 -
A Toyota bízik az új fejlesztésekben
A Toyota Racing elnöke, John Howett türelemre inti csapatát, miután a vártnál gyengébben szerepelt az európai szezon első futamának helyet adó Spanyol Nagydíjon, ahol az idei évben először, egyetlen pontot sem szerzett.
2009. május 12. kedd 12:15 -
F1: Howett azt ígéri, a Toyota újra fejlődni fog
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 11. hétfő 17:50 -
Csapott hátú Prius a láthatáron
Angol lapinformációk szerint a Toyota Prius alapú, öt ajtós hibridet mutat be a Frankfurt Motor Show-n.
2009. május 11. hétfő 13:52 -
A Red Bull is kiszállhat az F1-ből
A Toyota után a Red Bull is megerősítette, amennyiben nem változnak drasztikusan a jövő évben bevezetésre kerülő szabályok, kivonul a Forma-1-ből.
2009. május 11. hétfő 09:03 -
Toyota: Nem sikerült a pontszerzés
Trulli kiesett a versenyből
2009. május 10. vasárnap 19:50 -
Roncsderbi a barcelonai rajt után - fotók
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője elveszítette uralmát autója felett a Spanyol Nagydíj rajtja után, keresztbe sodródott a pályán és azonnal eltrafálta Adrian Sutil Force Indiája. A balesetbe belekeveredett a két Toro Rosso, Sebastien Buemi és Sebastien Bourdais is, az incidens következtében mind a négy sofőr kiesett a versenyből.
2009. május 10. vasárnap 17:40 -
Spanyolországban idén először nullázott a Toyota
A Toyotával idén először Spanyolországban fordult elő az, hogy nem szerzett pontot. Jarno Trulli a rajt utáni baleset központi szereplője volt, míg Timo Glock a hatodik rajtkockából a 10. helyig csúszott vissza a barcelonai versenyen.
2009. május 10. vasárnap 17:01 -
Az utolsó japánban gyártott KOCSI - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 XLI
4,5 csillag
2009. május 10. vasárnap 15:56 -
Trulli csalódott a baleste miatt
Sutil nem hibáztatja a Toyota versenyzőjét
2009. május 10. vasárnap 14:55 -
Trulliék megviccelték a Toyota csapatorvosát - fotók
Háromszázadik F1-es futamán vesz részt Barcelonában a száguldó cirkusz berkein belül nagy elismertségnek örvendő sportorvos, Dr. Riccardo Ceccarelli. A Toyota által alkalmazott szakembert csapata különleges meglepetésben részesítette.
2009. május 10. vasárnap 12:15 -
A 'Doktor Bácsi' jubilál
Riccardo Ceccarelli, a Toyota csapatorvosa a spanyolországi futamon ünnepli 300. nagydíját
2009. május 10. vasárnap 12:06 -
dzsyna - TOYOTA DYNA U300, U400 2000- 150 DK 2,5 d4d
4,0 csillag
2009. május 10. vasárnap 10:40 -
Toyota: Mindkét autó a Q3-ban
Bár a délelőtti edzésen a japánok nem szerepeltek túl jól, az időmérő nem okozott csalódást a csapatnak
2009. május 9. szombat 20:17 -
A Toyota pilótái elégedettek a 6. és 7. rajthellyel
A Toyota szerint feljavultak riválisaik a Spanyol Nagydíj hétvégéjére, ezért egyáltalán nem becsülik le az időmérőn megszerzett 6. és 7. rajtkockát. Timo Glocknak a szabadedzéseken adódtak problémái, Jarno Trullinak pedig az időmérőn, de így is dobogó közeli eredményben reménykednek a futamon.
2009. május 9. szombat 18:30 -
A Toyota kiszáll, ha nem változik a szabály
A Toyota megerősítette, addig nem adja be nevezését a 2010-es világbajnoki sorozatba, amíg nem találnak egy mindenki számára elfogadható, kompromisszumos megoldást a jövő évben bevezetésre kerülő opciós költségvetési sapkára.
2009. május 9. szombat 17:17 -
Kivonulhat az F1-ből a Toyota is, Räikkönen is
John Howett, a Toyota sportrészlegének elnöke egy interjúban elárulta: nem biztos, hogy a japán márka leadja nevezését a 2010-es F1-es szezonra. Az ultimátum hátterében a költségvetési limit áll, ami miatt a ferraris Kimi Räikkönen is kiszállna a száguldó cirkuszból.
2009. május 9. szombat 17:15 -
A Toyota nem nevez 2010-re, ha nem változnak a szabályok
A minap ugyan a Mercedes motorsport-igazgatója hangsúlyozta, hogy a gyártók nem tervezik a Forma-1-ből való kilépést, a Toyota valószínűleg nem fog nevezni a 2010-es szezonra. A japán csapat jelentősen szabályváltozásokat sürget.
2009. május 9. szombat 17:15 -
F1: A Toyota nem nevez 2010-re, ha két szabályrendszer lesz
A kettős szabályrendszer 2010-re tervezett bevezetése esetén a Toyota ki fog vonulni a Forma-1-ből - szögezte le a csapat elnöke, John Howett. A japán vállalat nem zárkózik el attól, hogy más szériákban folytassa motorsport-programját. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 9. szombat 16:45 -
Hell-színekben a Williams tankolóembere - fotók
Közzétette a Williams-Toyota sajtóirodája az első fotót az "átöltözött" tankolóemberről, akinek overallja az új magyar szponzor, a Hell energiaital színeiben díszeleg. A Spanyol Nagydíj nyitónapján debütált a különítménynél a márka logójával díszített ivópalack is.
2009. május 8. péntek 19:15 -
A Toyota autója még nem tökéletes
A csapat nem teljesen elégedett
2009. május 8. péntek 18:15 -
A Toyota még nem kapta el a fonalat Barcelonában
Bár Jarno Trulli az első szabadedzésen második lett, a jó néhány újítással előálló Toyota nincs éppen kirobbanó formában Spanyolországban. Az olasz csapattársa, Timo Glock csak vergődött pénteken, de ő sem adja fel, és javulást vár az időmérőig.
2009. május 8. péntek 18:00 -
Két Suzuki helyett egy Toyota
Megnéztük, mit találunk a Chevrolet Lacetti és a Saab 9-3 között félúton. E heti választottunk azoknak szól, akik bármikor kifizetik egy óbudai panelből a nappalira eső részt, de mégsem szeretnének két Suzukit hazavinni.
2009. május 8. péntek 17:00 -
Gyorshír: Kettős Williams-elsőség Barcelonában
Nico Rosberg és Kazuki Nakajima, a Williams-Toyota két versenyzője zárt az eredménylista első két helyén a Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzésén, Barcelonában. A brit csapat duóját a Brawn-Mercedes pilótája, Rubens Barrichello követte,
2009. május 8. péntek 15:45 -
Városi villanyautót fejleszt az Opel?
A legfrissebb pletykák szerint egy, a Toyota iQ-hoz hasonló hasonló, de tisztán elektromos kisautón dolgozik a német gyártó.
2009. május 8. péntek 14:54 -
2008 volt a Toyota legrosszabb éve
Eddigi történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el a japán autógyártó, de az idén tovább romolhat a helyzet
2009. május 8. péntek 14:21 -
Városi minit tervez az Opel is
Brit információk szerint az Opel is beszállna a városi minik versenyébe. A németek a Smart ForTwo és a Toyota iQ ellenfelének szánják majd új modelljüket, amelynek technikai részletei az Amperától származnak majd. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 8. péntek 11:15 -
Button a legjobb Barcelonában
A Spanyol Nagydíj első szabadedzése után úgy tűnik, hiába a riválisok kismillió újítása, a mezőny legjobbja továbbra is a Brawn, pontosabban Jenson Button. A Toyota is gyors és az alaposan átalakított BMW is jól ment. A Ferrari és a McLaren nem mutatott sokat.
2009. május 8. péntek 10:10 -
Családi béke - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6 benzin, Linea Terra
4,0 csillag
2009. május 7. csütörtök 09:47 -
Munkatárs - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4
4,5 csillag
2009. május 7. csütörtök 09:35 -
Konnektoros Toyota még idén
Várhatóan még idén bemutatkozik a Toyota első konnektorról is tölthető hibrid modellje. A kocsi természetesen a Prius újabb változata lesz.
2009. május 7. csütörtök 09:00 -
Közel az első győzelemhez az F1-es Toyota
John Howett, a Toyota sportrészlegének elnöke úgy érzi, a márka F1-es istállója már közel jár ahhoz, hogy megszerezze fennállása első győzelmét. A szakvezető bízik a mérföldkő mielőbbi elérésében és reméli, hogy együttese az évad végéig versenyképes lesz.
2009. május 6. szerda 16:46 -
Hibrid kompaktot dob piacra jövőre Európában a Lexus
A Toyota luxusmárkája megirigyelte az 1-es BMW és az A3-as Audi eladási számait, ezért a Prius technikáját vonzóbb, elegánsabb formában piacra dobja 2010-ben. A kizárólag hibridként kapható modell ára a hírek szerint hat millió forint alatt lesz. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 6. szerda 13:35 -
Lexus-konkurens az 1-es BMW-nek
Kibővítve kínálatát, a német prémiumgyártók belépőmodelljeinek kíván ellenlábast gyártani a Lexus. Az új modellek Toyota-alapokból nőnek ki.
2009. május 6. szerda 13:30 -
Jövőre jöhet a Lexus belépőmodellje
Brit lapértesülés szerint a Lexus a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatja új, a Toyota Prius alapjaira épülő belépőmodelljét.
2009. május 6. szerda 11:01 -
A Toyota a konstruktőri címre hajt
Howett sikeres szereplésre számít
2009. május 6. szerda 09:05 -
F1: Nakajima elismerte, a Toyota is segített F-1-es szerződtetésében
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 5. kedd 16:55 -
A család kedvence - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 VVTI SOL
4,0 csillag
2009. május 5. kedd 16:25 -
Szűkös izgalom és tágas praktikum - Ford Fiesta - Toyota Yaris összehasonlító teszt
Összehasonlító tesztünkben a vadonatúj Ford Fiesta a modellfrissítés utáni Toyota Yarisszal méri össze az erejét. Mindkét kisautó a leggazdagabb felszereltséggel és 1,4-es dízelmotorral járt nálunk, de ezzel nagyjából végére is értünk a hasonlóságoknak.
2009. május 5. kedd 14:51 -
Trulli erőt merít a bahreini teljesítményből
Noha lemaradt a győzelemről, Jarno Trulli szerint a bahreini teljesítmény inspirálni fogja a Toyota istállót a hétvégén esedékes Spanyol Nagydíjon is. Az olasz nem tudja pontosan, mire számíthatnak Barcelonában, John Howett sportelnök azonban jelezte: elkészültek a TF109 aerodinamikai újdonságai, amelyek javulást eredményezhetnek.
2009. május 4. hétfő 17:05 -
F1: A Toyota győzelmi reményekkel készül Barcelonára
Az elszalasztott bahreini esély után a Toyota az első futamgyőzelmet tűzte ki célul az évad hátralevő versenyeire - jelentette ki John Howett, az istálló elnöke. Az első állomás Barcelona, ahol a TF109 is új fejlesztéseket kap.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. május 4. hétfő 14:25 -
Történelmi sikerre készül a Toyota
Jarno Trulli és az egész Toyota abban a reményben utazik a hétvégi Spanyol Nagydíjra, hogy az istálló végre megszerzi első győzelmét a Forma-1-ben.
2009. május 4. hétfő 12:45 -
Spanyol Nagydíj  Toyota - előzetes
A csapat újabb sikerekre hajt
2009. május 4. hétfő 11:50 -
AZ IGAZI MINŐSÉG!!! - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6xli
4,5 csillag
2009. május 4. hétfő 11:18 -
Toyota iQ: Ami a smartból kimaradt
Több mint tíz évig nem készült konkurens a Smart Fortwo ellen, de ezt csak most bánjuk a Toyota iQ próbája után. Régen rajongtunk ennyire egy hasonlóan pici, lassú és méregdrága autóért.
2009. május 4. hétfő 06:00 -
Letarolta a Toyotát a Piroska - fotók
Vasárnap reggel hét és nyolc óra között különös baleset történt egy vasúti átjáróban. Nemeskeresztúr és Rigács között egy földutas vasúti kereszteződésben a Jánosháza felől Sümeg irányába közlekedő Piroska motorvonat vezetője a kanyarból kiérve egy álló Toyota Yaris Versót látott a síneken. A vezető fékezett, ám az ütközést nem tudta elkerülni. Személyi sérülés nem történt, ugyanis a kocsiban nem ült senki. A sárvári tűzoltók szabadították meg a vasúti pályát, lehúzták a Piroskáról a ronccsá tört autót.
2009. május 3. vasárnap 17:45 -
A Ferrari átmeneti diffúzora a Spanyol Nagydíjra készülhet el
Azóta, hogy az FIA Fellebbviteli Bírósága szabályosnak mondta ki a Brawn GP, a Toyota és a Williams által használt duplafedeles diffúzort, a többi Forma-1-es csapat gőzerővel dolgozik a saját maga változatán. Néhány gárda a legutóbbi két futamon már próbálkozott egy átmeneti változattal, a Ferrari eleme pedig várhatóan a jövő heti Spanyol Nagydíjon érkezik.
2009. április 29. szerda 12:48 -
Trulli szerint élcsapat maradhat a Toyota
Jarno Trulli szerint a Toyota az idény hátralevő részében is versenyképes maradhat, de a csapatnak a várhatóan feltámadó
2009. április 28. kedd 20:30 -
A Toyota nem fog leereszteni a szezon közben
A Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli szerint csapatának mindene megvan ahhoz, hogy egy kiváló szezonkezdés után, továbbra is az élmezőnyben maradhasson, ám ehhez folyamatos fejlesztésekre van szükségük, mert riválisaik egy percig sem tétlenkednek.
2009. április 28. kedd 20:02 -
Erdő királya - TOYOTA HILUX 2005- 2,5 td
4,0 csillag
2009. április 28. kedd 14:24 -
családtag! - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.33
4,5 csillag
2009. április 28. kedd 14:22 -
Korlátozottan terepjáró - TOYOTA HILUX 2005- 2.5 D-4D
4,0 csillag
2009. április 28. kedd 13:57 -
Enyhén frissült a Toyota RAV4
Átdolgozott motorokkal és minimálisan átalakított külsővel fut neki az új modellévnek a Toyota RAV4. Kevesebbet fogyaszt és széndioxid-kibocsátása is csökkent.
2009. április 28. kedd 13:54 -
Ketten nem kérnek a KERS-ből
Továbbra sem tervezi a Toyota és a Red Bull, hogy belerakja autóiba a mozgásienergia-visszanyerő rendszert.
2009. április 28. kedd 12:30 -
Új közös Toyota-GM modellt terveznek
A jelenlegi Vibe épp a Pontiac logója alatt készült...
2009. április 28. kedd 11:20 -
Williams: Javulnunk kell, ha játékban akarunk maradni
A Williams-Toyota technikai igazgatója, Sam Michael kijelentette, ha nem sikerül összekapniuk magukat a következő futamokon, elfelejthetik az idei szezonra kezdetben kitűzött céljaikat.
2009. április 28. kedd 08:29 -
A Toyota elnöke is részt vesz a nürburgringi 24 óráson
A Toyota új elnöke, Akio Toyoda is részt vesz a májusi Nürburgring 24 órás versenyen, amelyet májusban rendeznek meg.
2009. április 27. hétfő 18:34 -
A Toyotát a túlzott győzni akarás hátráltatja
A Toyota F1 elnöke, John Howett úgy gondolja, hogy csapata azért nem tudja megszerezni első győzelmét, mert túlságosan akarja a sikert. A szakember szerint az első diadal megszerzése a legnehezebb, utána már magától jön a többi.
2009. április 27. hétfő 18:17 -
Mit tudhat egy tízmilliós Toyota?
Önműködően visszahúzódó kormánnyal tiszteli meg az Avensis a gazdi pocakját. Ez is kedves gesztus, de a tízmillió forintba kerülő tesztautóban az automata váltó az igazán érdekes, mert ez eddig kimaradt sok japán dízelből.
2009. április 27. hétfő 17:00 -
F1: A Toyota magát okolja a győzelem elszalasztása miatt
John Howett, a Toyota elnöke szerint a japán gárda saját stratégiai baklövésének köszönheti, hogy Bahreinben lemaradt fennállásának első forma-1-es győzelméről. A brit mindazonáltal pozitívumként tekint rá, hogy a 3. hely már csalódás az istálló számára.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 27. hétfő 15:55 -
A Toyotánál elismerték, a rossz taktikán úszott el a győzelem
John Howett, a Toyota csapatfőnöke beismerte, rossz döntés volt Timo Glockot a keményebb összetételű abroncsokkal elindítani a Bahreini Nagydíjon. Az első győzelem még mindig várat magára a japán istállónál, de hisznek benne, hogy már nincsenek messze tőle.
2009. április 27. hétfő 14:39 -
A legvidámabb teherautó-sofőr
Egyszerűen tudatosítani kell, hogy a Toyota Hilux lényegében teherautó, munkagép, és úgy állni hozzá. Nem egyszerű a dolog, fogékonyság kell hozzá, de ha megvan, megtérünk. A baj akkor van, amikor a személyautót keressük benne, és úgy közlekedünk, úgy kanyarodunk, olyan tempót autózunk.Véleményük mai cikkünkről.
2009. április 27. hétfő 00:13 -
Nem parkoló!
Az öntudatos gyalogosok megunták, hogy mindig a járdán parkolt a Toyota, ezért felgyújtották.
2009. április 26. vasárnap 21:08 -
Jól gondold meg!!! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4GLX
4,0 csillag
2009. április 26. vasárnap 19:56 -
Toyota Auris: A frissítés csak a burkolat alatt látszik!
Apró frissítéshez érkezett a Toyota Auris modellciklusa - Kívülről nem változik az autó, motorházteteje alatt viszont történik néhány, takarékosságot érintő módosítás.
2009. április 26. vasárnap 19:48 -
Trulliék győzelmet reméltek, így csalódottak
Totális a csalódás a Toyota istállónál a Bahreini Nagydíj után: Jarno Trullit bosszantja, hogy a pole pozícióból rajtolva csak 3. lett a futamon, míg Timo Glock az első boxkiállását követő köröket okolja azért, hogy a kezdeti brillírozás után végül a 7. helyen futott be.
2009. április 26. vasárnap 18:15 -
F1: Győzelemre készült, ezért csalódott a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 26. vasárnap 18:15 -
A Toyota nem teljesen boldog
Bahrein Nagydíj  Toyota - verseny
2009. április 26. vasárnap 18:04 -
Glock a keményebb keveréket okolja
Csak a hetedik helyen ért célba a Toyota német pilótája
2009. április 26. vasárnap 17:22 -
Glock versenyét a keményebb keverékű gumik tették tönkre
A Toyota pilótája, Timo Glock a második rajtkockából kezdhette a Bahreini Nagydíjat, de végül csak hetedikként ért célba a vasárnapi futamon. A német pilóta rettentően csalódott volt az eredmény miatt, és elmondta, hogy a keményebb keverékű gumiknak köszönhetően esett el egy dobogós helyezéstől.
2009. április 26. vasárnap 17:19 -
Szóljon hangosan az ének!!! - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 Terra
4,0 csillag
2009. április 26. vasárnap 16:59 -
Szóljon hangosan az ének!!! - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 Terra
4,0 csillag
2009. április 26. vasárnap 16:59 -
Szóljon hangosan az ének!!! - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 Terra
4,0 csillag
2009. április 26. vasárnap 16:59 -
Button a második körben nyerte meg a versenyt
Jenson Button elmondása szerint annak köszönheti idei harmadik győzelmét, hogy a második körben el tudott menni Lewis Hamilton mellett, és a Toyota duója után eredhetett, akikről tudta, hogy kevesebb üzemanyaguk van.
2009. április 26. vasárnap 16:35 -
Gyorshír: Button nyert Sakhirban
Jenson Button, a Brawn-Mercedes versenyzője szezonbeli harmadik diadalát aratva megnyerte a Bahreini Nagydíjat, az idei F1-es világbajnokság negyedik futamát. A brit a Red Bull versenyzőjét, Sebastian Vettelt utasította maga mögé, míg a dobogó legalsó fokára a Toyota pole pozícióból startoló pilótája, Jarno Trulli állhatott fel.
2009. április 26. vasárnap 15:50 -
F1: Button Vettelt legyőzve nyerte meg a Bahreini Nagydíjat - végeredménnyel
Jenson Button idei harmadik győzelmét aratta a Bahreini Nagydíjon, legyőzve Sebastian Vettelt, aki sokáig forgalommal küzdott. Az év első megszakítás nélküli, végig száraz versenyén a pole-ból rajtoló Toyota kénytelen volt beérni Jarno Trulli 3. helyével.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 26. vasárnap 15:50 -
Button győzött Bahreinben
Jenson Button, a Brawn GP brit pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, ezzel idei harmadik futamgyőzelmét aratta. A második helyen a német Sebastian Vettel, míg a harmadikon az olasz Jarno Trulli (Toyota) végzett.
2009. április 26. vasárnap 15:39 -
A Toyota elnöke is részt vesz a Nürburgring 24 óráson
Akio Toyoda is bukósisakot húz és volán mögé ül a versenyen.
2009. április 26. vasárnap 15:22 -
Bahreini Nagydíj - online közvetítés
A Toyota 2005 után szerzett ismét pole pozíciót a Forma-1-ben, és mivel Bahreinben a második helyről is a japán márka pilótája várja a rajtot, így jó esély van arra, hogy a kölni központú istálló megszerzi első futamgyőzelmét a sorozatban.
2009. április 26. vasárnap 13:45 -
A Toyota tart a Ferrari és a McLaren feltámadásától
A Toyota F1 elnöke, John Howett figyelmeztette csapatát, hogy maradjon óvatos, és ne írja le a Ferrari illetve a McLaren esélyeit, jóllehet versenyzői kiválóan teljesítettek a szombati időmérőn, és az első sorból vághatnak neki a mai futamnak.
2009. április 26. vasárnap 12:09 -
A Toyota elnöke sikeres versenyre számít
Nem bízza el magát a csapat
2009. április 26. vasárnap 11:45 -
A Toyota a futamgyőzelemért hajt
Az első sor egyedül nem elegendő a sikerhez
2009. április 26. vasárnap 09:55 -
A nap képe: domináns Toyoták a sivatagban
Jarno Trulli és Timo Glock, a Toyota két versenyzője száguld a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, 2009. április 25-én, Sakhirban. A páros a tréningen a japán istálló fennállásának első kettős kvalifikációs sikerét aratta.
2009. április 25. szombat 19:50 -
F1 - Alonso: Akik előttünk vannak, gyorsabbak nálunk
A Bahreini Nagydíj időmérő edzése után Fernando Alonso úgy véli, a versenyen az 5. hely lehet a legelőkelőbb, amit normális körülmények között megszerezhet. A Renault lelassul, ha megtankolják, míg a Brawn és a Toyota nem annyira, mondja a spanyol. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 25. szombat 19:35 -
F1: A Toyota a gumik miatt választott agresszív taktikát
A Toyota azért küldte viszonylag könnyű tankkal pályára versenyzőit a bahreini időmérőn, mert nehézségeik voltak a lágyabb gumikeverék használatában, de Jarno Trulli és Timo Glock fölénye a csapatot is meglepte.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 25. szombat 18:50 -
Belobbant Kubica BMW-je - fotó
Robert Kubica, a BMW Sauber lengyel pilótája versenyautójában ül, miközben a járművéből lángok csapnak ki a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Bahreini Nagydíjának időmérő edzésén a manamai Szahír pályán 2009. április 25-én. Ezen a napon Jarno Trulli, a Toyota olasz versenyzője futotta a legjobb köridőt, így a másnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2009. április 25. szombat 18:15 -
Bahreini Nagydíj: Trulli rajtol az élről
Jarno Trulli, a Toyota olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtolhat az élről.
2009. április 25. szombat 17:45 -
A két Toyota volt a legkönnyebb - súlyadatok
Nem okozott nagy meglepetés a Bahreini Nagydíj időmérő edzése után néhány órával nyilvánosságra hozott súlyadatokat tartalmazó lista, ahogyan az várható volt, az első rajtsort kibérelő Toyoták voltak a legkönnyebbek a kvalifikáció utolsó etapjában.
2009. április 25. szombat 17:37 -
A Toyota duója a legkönnyebb
Súlytáblázat
2009. április 25. szombat 17:21 -
Trulli győzni akar, de aggasztják a fékek
Jarno Trulli elégedettséggel nyugtázta, hogy a Toyota istálló dominálta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését. A pole pozícióból rajtoló olasz vasárnap hasonló formában folytatná a száguldást, azonban aggaszja az a fékhiba, amit a kvalifikáción tapasztalt.
2009. április 25. szombat 17:15 -
A Toyota üres tankkal állt az élre - az autók tömege
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
2009. április 25. szombat 17:15 -
A Toyota kibérelte az első sort Bahreinben
Bahrein Nagydíj  Toyota - időmérő
2009. április 25. szombat 17:05 -
Trulli csókja a Toyotára - fotó
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője megcsókolja a TF109 kódjelű konstrukció orrkúpját, miután megszerezte a pole pozíciót a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, 2009. április 25-én, Sakhirban. Az olasz sofőr saját csapattársát, Timo Glockot utasította maga mögé, így a japán csapat története során először ünnepelhetett kettős kvalifikációs sikert.
2009. április 25. szombat 15:40 -
Vettel szerint a Toyota duója könnyebb autóval körözött
A német pilóta leginkább a fékek elhasználódásától tart
2009. április 25. szombat 15:31 -
Glock: A pole pozíció ma elérhetetlen volt
A második helyet szerezte meg Timo Glock a Bahreini Nagydíj időmérőjén. A Toyota német versenyzője a kvalifikáció mindhárom etapjában végig az élmezőnyben autózott, végül három tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a második rajtkockát az előző futam győztese, Sebastian Vettel előtt.
2009. április 25. szombat 15:21 -
Vettel abban bízik, hogy mindkét Toyota könnyebb nála
Egy hete Kínában minden Sebastian Vettelről szólt, hiszen a fiatal német pilóta a pole pozícióból rajtolva megnyerte az esős futamot. Bahreinben az időmérőn be kellett érnie a harmadik rajtkockával, ám szent meggyőződése, hogy az őt megelőző Toyotákban jóval kevesebb üzemanyag van, mint az ő Red Bull Racingjében.
2009. április 25. szombat 15:10 -
Gass: A Toyota megnyerheti a Bahrein Nagydíjat
Első sorból indul a csapat
2009. április 25. szombat 15:05 -
Trulli az élen, kapaszkodik a Ferrari
A Toyota-csapat történelmi tettet hajtott végre a Bahreini Nagydíj időmérőjén, Jarno Trulli és Timo Glock megszerezte a holnapi rajtrács első sorát. A harmadik Vettel lett. A Ferrari és Hamilton is az első tízben.
2009. április 25. szombat 14:48 -
Gyorshír: Trullié a pole pozíció Sakhirban
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője szerezte meg a pole pozíciót a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, Sakhirban. Az olasz mellől csapattársa, Timo Glock rajtolhat, míg a második rajtsoron a sanghaji győztes Red Bull-menő, Sebastian Vettel osztozkodhat a Brawn-Mercedes vb-éllovasával, Jenson Buttonnal.
2009. április 25. szombat 14:10 -
A feje tetejére állt a Formula 1 Toyota első sor Bahreinben
A Brawn autói ezúttal nem tudtak beleszólni a pole pozícióért zajló versenybe, a Ferrari továbbra is szenved.
2009. április 25. szombat 14:08 -
Trulli vezetésével, Toyota első sor Bahreinben
Jarno Trulli parádés kört futva, magabiztosan megnyerte az időmérő edzést Bahreinben. A Toyota olasz versenyzője mögött csapattársa, Timo Glock végzett, így a kölni bázisú csapat duója indulhat az első sorból a holnapi versenyen. A harmadik Vettel lett a Red Bullal.
2009. április 25. szombat 14:04 -
A Toyota tarolt a bahreini időmérőn, Trullié a pole
Kisebb meglepetésre a Toyota fölényes sikerét hozta a Bahreini Nagydíj kvalifikációja, a japán márka Forma-1-es csapata ugyanis megszerezte az első két rajtkockát Szahírban. Trulli és Glock mögül az egy héttel ezelőtti futamgyőztes Sebastian Vettel rajtolhat majd vasárnap.
2009. április 25. szombat 14:03 -
A Toyota duója indulhat az első sorból a Bahrein Nagydíjon
Jarno Trulli szerezte meg a jogot arra, hogy a Bahrein Nagydíjon az első rajtkockából vághasson neki a futamnak.
2009. április 25. szombat 14:01 -
Vettel szerint az üzemanyagon múlott
A két Toyota volt a leggyorsabb a 2009-es Bahreini Nagydíj időmérő edzésén. Jarno Trulli és Timo Glock mögül Sebastien Vettel vág neki a futamnak. Az előző futamot megnyerő német bízik benne, hogy a kevesebb üzemanyag miatt voltak gyorsabbak ellenfelei
2009. április 25. szombat 12:45 -
F1: Történelmet írt a Toyota!
A Toyota-csapat történelmi tettet hajtott végre a Bahreini Nagydíj időmérőjén, Jarno Trulli és Timo Glock megszerezte a holnapi rajtrács első sorát. A harmadik Vettel lett. A Ferrari és Hamilton is az első tízben.
2009. április 25. szombat 12:15 -
Gyorshír: Glock az élen a kvalifikáció előtt
Timo Glock, a Toyota versenyzője volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj időmérőjét megelőző utolsó szabadedzésen, Sakhirban. A német a ferraris Felipe Massát és a williamses Nico Rosberget utasította maga mögé.
2009. április 25. szombat 11:20 -
Glock az élen, a Ferrari feltámadt az időmérő előtt
Timo Glock végzett az élen az utolsó edzésén Bahreinben, ahol hihetetlen szoros volt a mezőny. A Toyota német versenyzője mögött alig egy tizeddel lemaradva Felipe Massa lett a második a Ferrarival, akit Rosberg, Hamilton, és Raikkönen követett az első ötben.
2009. április 25. szombat 11:07 -
Timo Glock az élen az időmérő előtt
A Toyota versenyzőjét Felipe Massa és Nico Rosberg követi
2009. április 25. szombat 11:01 -
Nem tökéletes a Toyota egyensúlya
Bahrein Nagydíj  Toyota  pénteki edzés
2009. április 24. péntek 16:45 -
F1: Glock és Trulli szerint is nehezen vezethető a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 24. péntek 16:10 -
A Toyota reméli, hogy Bahreinben sem törik meg a lendülete
A Toyota az egyik olyan csapat, amelyik a télen két héten keresztül tesztelt Bahreinben, így elvileg könnyebb helyzetben vannak, mint a legtöbb rivális. A kölni bázisú alakulat pilótái a Bahreini Nagydíj első napja után azonban még nem maradéktalanul elégedettek, de egyértelműen optimisták.
2009. április 24. péntek 16:05 -
Rosberg a leggyorsabb Bahreinben
A Bahreini Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a folytatásban viszont szinte már szokás szerint a williamses Nico Rosberg végzett az élen. A Ferrari és a BMW a mezőny végében, Alonso, a Red Bull, a Toyota és a Brawn erős.
2009. április 24. péntek 15:42 -
Gyorshír: Rosberg állt az élre Sakhirban
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője állt az élre a Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén, Sakhirban. A német a renault-s Fernando Alonsót és a toyotás Jarno Trullit utasította maga mögé.
2009. április 24. péntek 14:50 -
F1: Rosberg megint villantott!
A Bahreini Nagydíj szabadedzésén szinte már szokás szerint a williamses Nico Rosberg végzett az élen. A McLaren, a Ferrari és a BMW a mezőny végében, Alonso, a Red Bull, a Toyota és a Brawn erős.
2009. április 24. péntek 13:10 -
iQ: Pirinyó Toyota, aranyáron
Hamarosan rendelhető a Toyota 3+1 személyes városi csöppsége, az iQ. A három méternél is rövidebb japán miniautó jócskán alátesz a jó öreg Smartnak. Sajnos nem árban.
2009. április 24. péntek 12:00 -
Button: a Toyota és a Red Bull veszélyes
Jenson Button, a Brawn-Mercedes vb-listavezető versenyzője reméli, hogy csapata a Bahreini Nagydíjon képes lesz felülkerekedni az egyre erősebb riválisokon. A brit úgy véli, leginkább a Red Bull és a Toyota tűnik veszélyes ellenfélnek.
2009. április 24. péntek 11:50 -
Bahrein - A Ferrari utolsó esélye
A hétvégi Bahreini Nagydíjon a Ferrari történelmet írhat: ha a csapat nem szerez pontot, minden idők legrosszabb idénykezdetét könyvelheti el a csapat. A győzelemért valószínűleg a Brawn és a Red Bull küzd majd, de a Toyota is meglepetést okozhat a sivatagban - már ha nem viszi el a futamot a homokvihar.
2009. április 24. péntek 06:20 -
Vszélyezteti a Toyota első helyét a Volkswagen
Az idén jelentősen csökkentek a Toyota globális eladásai az első negyedben, s bár a japán autómárka tavaly átvette a vezetést a General Motorstól, első helyét egyre inkább veszélyezteti a Volkswagen.
2009. április 23. csütörtök 17:10 -
A Ferrarinál kopogtat a csúcsmérnök
A volt Benetton-, Jordan-, Toyota- és Force India-mérnök, Mike Gascoyne a Ferrarinál vállalna tanácsadói szerepet, hogy segítse a csapat magára találását
2009. április 23. csütörtök 14:01 -
A Ferrarinál kopogtat a csúcsmérnök
A volt Benetton-, Jordan-, Toyota- és Force India-mérnök, Mike Gascoyne a Ferrarinál vállalna tanácsadói szerepet, hogy segítse a csapat magára találását.
2009. április 23. csütörtök 09:35 -
Jelentősen csökkennek a Toyota eladásai
Az idén jelentősen csökkennek a Toyota eladásai, és három évtized óta először fordul elő, hogy Japánban 3 milliónál kevesebb járművet fog előállítani a cég.
2009. április 22. szerda 17:32 -
Kérem a következőt! - Ricardo Ceccarelli, a Toyota orvosa
Cipőt a hűtőbe, jeget a sisakba, energiadús italokat a szervezetbe... Ricardo Ceccarelli minden trükköt ismer, amivel segítheti a Toyota pilótáit a forró versenyeken.
2009. április 22. szerda 16:00 -
Tömeges elbocsátások a Toyotánál
A Toyota elnöke, John Howett megerősítette, hogy a szezon végéig körülbelül 150 dolgozójuktól kell megválniuk, ugyanis a gazdasági válság miatt minden területen további megszorításokat kell bevezetniük.
2009. április 22. szerda 12:45 -
Kigyúrta magát a Toyota iQ - videó
A Toyota már korábban is megerősítette, hogy az Egyesült Államokban is piacra dobja legkisebb modelljét, az iQ-t, amely minden bizonnyal Scion márkanévvel kerül majd forgalomba. A New Yorki Autószalonon kiállított Scion iQ agresszívebb formatervet és 18 colos könnyűfém felniket kapott. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 22. szerda 09:25 -
Yallah...kicsi a bors, de erős! - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 Sol
4,0 csillag
2009. április 21. kedd 17:03 -
Mélyül a válság a Toyotánál is, csökkennek az eladások
Az idén jelentősen csökkennek a Toyota eladásai, és három évtized óta először fordul elő, hogy Japánban 3 milliónál kevesebb járművet fog előállítani a cég.
2009. április 21. kedd 16:45 -
Button: Bahreinben a Red Bull és a Toyota lesz az ellenfél
Jenson Button az idei első három futam után magabiztosan vezeti az egyéni pontversenyt a Forma-1-ben. A brit a soron következő nagydíjon, Bahreinben szoros csatára számít, de az új fejlesztéseknek köszönhetően az európai versenyektől kezdve a Brawn GP újra előnybe kerülhet.
2009. április 21. kedd 15:21 -
Rosberg egyik kedvenc versenyére készül
Nico Rosberg, a Williams-Toyota kiválósága abban reménykedik, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon, egyik kedvenc versenyén végre jó eredményt érhet el. Csapattársa, Kazuki Nakajima nem lelkesedik túlságosan a sivatagi viadalért.
2009. április 21. kedd 12:10 -
Trulli szerint jó lesz Sakhirban a Toyota
Jarno Trullinak nincsenek kétségei afelől, hogy a Toyota TF109-ese versenyképes lesz a hétvégi Bahreini Nagydíjon. Az olasz szerint ez már akkor megmutatkozott, amikor az előszezon folyamán Sakhirban bonyolítottak tesztelést.
2009. április 21. kedd 11:06 -
F1: 150 embert rúg ki a Toyota
Nem menekülhet a gazdasági válság hatásai elől a Toyota, a japán gyár 150, a Forma-1-es csapat bázisán dolgozó embertől válik meg.
2009. április 21. kedd 09:30 -
A Toyota előnyben lehet a hétvégén
A japán csapat technikai vezetője tisztában van azzal, hogy a Toyota a BMW-Sauber és a Ferrari istállóhoz hasonlóan előnyben lehet versenytársaival szemben a hétvégén Bahreinben.
2009. április 21. kedd 08:55 -
Bahrein Nagydíj  Toyota - előzetes
A csapat újabb sikerekre hajt
2009. április 21. kedd 07:47 -
Frissíti a Toyota az Aurist
Egy új 1,6 literes motor a legnagyobb újdonság a felfrissített kompakt Toyotában, de a kocsi több motorját is megváltoztatta a gyártó, míg külseje érintetlen maradt.
2009. április 20. hétfő 18:20 -
F1: A Toyota is menesztheti 150 alkalmazottját
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 20. hétfő 17:30 -
Öt liter alatt, pedig nem is akartam
A dízel Yaris-szal sikerült az, ami soha egyetlen másik autóval sem. A nagyrészt városi forgalomban megtett száz kilométeres távot úgy sikerült öt liter alatti fogyasztásból megúszni, hogy még csak nem is akartam.
2009. április 20. hétfő 17:00 -
A Toyota 150 dolgozóját is szélnek eresztheti év végéig
RÖVIDHÍR - A Forma-1-es csapatok különböző módon reagálnak a világgazdasági válság hatásaira. A Honda a tavalyi év végén kivonult a sorozatból, a Renault-nál például csökkentették a fizetéseket, a Toyota istálló pedig személyzetét kívánja drasztikus mértékben leredukálni.
2009. április 20. hétfő 13:35 -
A Toyota közel 150 embertől válik meg
A japán gyártó sem engedheti meg magának, hogy a jelen gazdasági helyzetben a tavalyi évhez hasonlóan egy nagy létszámú csoportot foglalkoztasson F1-es csapatánál.
2009. április 20. hétfő 13:11 -
A Toyotának meg kell szereznie első győzelmét
A Toyota elnöke, John Howett elárulta, a japán vezetés annak ellenére is komoly nyomás alatt tartja őket, hogy kiválóan kezdték az idei szezont, és pilótáik felállhattak a dobogóra az első két versenyen.
2009. április 20. hétfő 12:02 -
Megbízhatatlan Kedvencem - TOYOTA AYGO 2005- 1.0 benzines
4,5 csillag
2009. április 20. hétfő 10:14 -
miért nincs európai utód??? - TOYOTA YARIS VERSO 1999- 1,3 Linea Sol
4,5 csillag
2009. április 20. hétfő 09:58 -
Megbízható társ - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2.2 D4D Sol Elegant
4,0 csillag
2009. április 20. hétfő 09:49 -
Egy elegáns, megbízható darab - TOYOTA COROLLA 2007- 1,6 VVT-i SOL
4,0 csillag
2009. április 20. hétfő 09:28 -
Törték-zúzták egymást a BMW és a Toyota menői
Robert Kubica, a BMW versenyzője elismerte, hogy az esőfüggönyben nem látta Jarno Trulli Toyotáját, amikor hátulról eltrafálta a vasárnapi Kínai Nagydíjon. Ütközött a két csapattárs, Tim Glock és Nick Heidfeld is.
2009. április 19. vasárnap 16:15 -
Toyota: 2 pont az esőben
Az esőáztatta Kínai Nagydíjon Timo Glock a hetedik helyen ért célba, Jarno Trulli futamának Robert Kubica vetett véget
2009. április 19. vasárnap 13:47 -
Felemás érzések a Kínai Nagydíj után a Toyotánál
Nehéz futamon vannak túl a Toyota pilótái. A hatodik helyről rajtoló Jarno Trulli Robert Kubicával való ütközését követően kiállni kényszerült, míg Timo Glock a bokszutcából indult, végül a hetedik helyen ért célba az eső áztatta Kínai Nagydíjon.
2009. április 19. vasárnap 13:07 -
Blokád alatt a Toyota franciaországi gyára
Teljesen leállt a Yaris gyártása a Toyota észak-franciaországi gyárában, Onnaing-ban, ahol a sztrájkoló munkások csütörtök este lezárták a telephely mind a négy bejáratát - közölte az autógyár vezetősége és a szakszervezetek.
2009. április 18. szombat 12:41 -
Williams-Toyota: Felemás érzésekkel várják a vasárnapi versenyt
Kínai Nagydíj  Időmérő  Williams-Toyota
2009. április 18. szombat 11:41 -
Toyota: Trulli egy kicsit csalódott
Glock büntetése miatt csak a 19. helyről indulhat.
2009. április 18. szombat 11:20 -
Így menekült Rosberg a kavicságyból - fotók
Kalandosra sikeredett a Kínai Nagydíj utolsó szabadedzése Nico Rosberg számára: a Williams-Toyota versenyzője a tréningen lekopírozta Lewis Hamilton 2007-es esetét és a boxutcát szegélyező kavicságyba csúszott, ahonnan a pályabírók segítségével szabadult ki, majd újból körözni kezdett és a leggyorsabbnak bizonyult.
2009. április 18. szombat 07:40 -
F1: A Toyota vezetőinek nem elég csupán a jó szereplés
John Howett, a Toyota elnöke kijelentette, a japán gyártó elöljárói korántsem hatódtak meg a gárda idei vitézkedésén, mert 2009-ben továbbra is csak a győzelmet tartják elfogadható eredménynek. Az F-1-es csapat ugyanakkor áll a kihívás elé. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 18. szombat 07:20 -
Gyorshír: Rosberg a leggyorsabb a kvalifikáció előtt
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője volt a leggyorsabb a Kínai Nagydíj utolsó szabadedzésén, Sanghajban. A német a toyotás Jarno Trullit és a Mclaren vb-címvédőjét, Lewis Hamiltont utasította maga mögé.
2009. április 18. szombat 06:10 -
A Brawn GP pilótái visszavágtak az őket bíráló Briatorénak
Az FIA Fellebbviteli Bírósága ugyan szabályosnak mondta ki a Brawn GP, a Williams és a Toyota által is használt diffúzort, és lezártnak nyilvánította a vitás ügyet, de úgy tűnik, egyelőre mégsem csillapodnak a kedélyek. A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore a Brawn GP pilótáit kritizálta, akik természetesen nem hagyták szó nélkül az olasz megjegyzéseit.
2009. április 17. péntek 15:48 -
Trulliék nem elégedettek a felfrissített Toyotával
Jarno Trullit, a Kínai Nagydíjon győzelemre pályázó Toyota versenyzőjét elektronika hiba hátráltatta a nyitónap első szabadedzésén, s az olasz nincs megelégedve a kisebb aero-újdonságokkal szerelt TF109 teljesítményével sem. Voltak gondjai Timo Glocknak is.
2009. április 17. péntek 11:20 -
A Toyota Kínában is az élmezőnyben követel helyet magának
A Toyota Forma-1-es csapatát most már nem vádolhatják azzal, hogy szabálytalan autót használnak, hiszen a héten az FIA Fellebbviteli Bírósága legálisnak minősítette a kölniek diffúzorát is. Jarno Trulli és Timo Glock Kínában is a legjobbak közt autózott az első két szabadedzésen.
2009. április 17. péntek 11:00 -
Toyota: Nem túl drámai a helyzet az abroncsokat illetően
Sikeresen teljesítette a tervezett programot a kölni gárda
2009. április 17. péntek 10:51 -
Gyorshír: Button állt az élre Sanghajban
Jenson Button, a Brawn-Mercedes versenyzője állt az élre a Kínai nagydíj pénteki második szabadedzésén, Sanghajban. A vb-listavezető a Williams-Toyota kiválóságát, Nico Rosberget és saját csapattársát, Rubens Barrichellót utasította maga mögé.
2009. április 17. péntek 09:48 -
Előretolt helyőrség - Toyota Avensis Wagon teszt
Néhány hónappal ezelőtt érkezett hazánkba a Toyota családi autójának legújabb generációja. Jelenlegi tesztünkben az 1,8 literes benzinmotorral hajtott kombi közepesen, amolyan cégautósan felszerelt változatát tesszük próbára. Az autó a trendekkel ellentétben alig lett nagyobb elődjénél, formáját viszont alaposan átrajzolták. Vajon van félnivalója a Passatnak és a Mondeonak?A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 17. péntek 05:00 -
F1: Trulli szerint a Toyota nem áll messze a Brawn GP-től
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 16. csütörtök 17:40 -
Kigyulladt a garázs, kitolták a Toyotát - fotók
Kigyulladt egy családi ház tárolóként és garázsként funkcionáló melléképülete szerdán délután a Pest megyei Monoron. A házzal egybeépített, körülbelül 25 négyzetméteres helyiség hátsó részében a berendezési tárgyak, tárolt holmik égtek. A monori tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a lángok a lakótérre is átterjedjenek, és a garázsból egy Toyota személyautót is időben kitoltak. A sűrű füst, korom azonban a ház lakrészében jelentős károkat okozott. Személyi sérülés nem történt. Ezzel egyidőben a 4-es autóút 23-as kilométerénél, Vecsés határában fél hektáron a tarló kapott lángra, és a tűz a mezőgazdasági területen átterjedt szalmabálákra, valamint összehordott szemétre is. Mivel a monori tűzoltók a családi ház kigyulladt garázsát oltották, a tarlótüzet a fővárosból érkező tűzoltók fékezték meg.
2009. április 16. csütörtök 16:15 -
Ártanak az előzésnek a diffúzorok?
Mario Theissen, a BMW sportigazgatója úgy véli, az FIA fellebbviteli bírósága által jóváhagyott diffúzorok miatt nehezebb lesz az előzés a Forma-1-ben. Bár a riválisok éjt nappallá téve fejlesztenek, pilóták szerint egyelőre előnyben marad a Brawn, a Williams és a Toyota.
2009. április 16. csütörtök 12:30 -
Alonso szerint az élen maradnak a diffúzoros csapatok
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy időbe telik, míg a riválisok elkészülnek dupla diffúzorukkal, és megkezdhetik a felzárkózást, miután az FIA szerdán bejelentette, szabályos a Brawn GP, a Toyota, és a Williams által már a szezon eleje óta használt vitatott elrendezés.
2009. április 16. csütörtök 11:35 -
Sorban állnak a vevők az új Toyota Priusért
A harmadik generációs hibrid Toyotát már most 40 ezren rendelték meg
2009. április 16. csütörtök 10:52 -
Theissen elfogadja a bíróság döntését, de aggódik
A BMW motorsport-igazgatója, Mario Theissen ugyan nem tud mit tenni, és elfogadja, hogy az FIA Fellebbviteli Bírósága szabályosnak mondta ki a Brawn GP, a Toyota és a Williams által használt diffúzorokat, de szerinte ez a határozat éppen azt akadályozza meg, hogy elérjék a sorozatban a leszorítóerő csökkentését.
2009. április 16. csütörtök 10:14 -
Symonds: Időbe fog telni, mire bevethető lesz az új diffúzor
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Fellebbviteli Bíróságának döntését követően a tiltakozást benyújtó Forma-1-es csapatok kénytelenek belenyugodni a helyzetbe, és rövid időn belül új diffúzort kifejleszteni. Pat Symonds, a Renault főmérnöke szerint ehhez időre van szükség, és az első európai verseny előtt nem lát reális esélyt a felzárkózásra a Brawn, Toyota, Williams trióhoz.
2009. április 16. csütörtök 08:56 -
A két és fél milliós kérdés: új Swiftet vagy használt Toyotát?
Bő két éve szolgál nálam a Tehén. Annak idején azért vettem benzinest, mert bár SUV-ban elfogadhatónak tartom a dízelt, Toyotás Józsi azt mondta, semmiképpen ne vegyek használt dízel Toyota terepjárót, mert ő évtizedek óta foglalkozik Toyotákkal, de ilyet (jó használt dízel Toyota 4x4) még soha nem látott. Az emberek azt hiszik, a Toyota megbízható, ezért aztán nem tartják karban, pedig olajcserét azért a legendásan igénytelen Hi-Luxok is igényelnek. Úgyhogy átállítottam az agyam, hogy hát végülis a nagyobb fogyasztás nem tétel, forintra és értékvesztésre átszámolva egy tízéves, 3,4-es V6-os automata 4Runner még egy új Suzukival is versenyképes. Vagy legalábbis nincs drámai különbség, ha csak abban nem, hogy az ember mégiscsak 1,7 tonna vasban ül a kellemes magasban, egy selymes V6-os bőgését-duruzsolását hallgatja, és ha hirtelen rákérdez valaki, nem, is jut eszébe, mi az ördög az a kuplung. Mindig megígértem magamnak, hogy kiszámolom egyszer forintra, hogyan állok üzemeltetési költséggel. Csak az a kérdés, mit számoljak bele. Az olyat, mint az első ülések átbőrözése (100 ezer Ft)? Riasztó, hifi, telefon-kihangosító (tán 150 körül)? A bólogató tehén a műszerfalra a Homasitából (220 Ft)? Ezeket valószínűleg egy új autó esetén is megcsinálnám, illetve ha gyári tartozékként kérem, még többe is kerül. Garnitúra nyári gumi (150 ezer), garnitúra téli (160 ezer)? Hát, a nyárit mindenképpen számolnom kell, hiszen az új Suzukin alapban van nyári gumi. Tehát akkor 150, meg volt egy hátsó híd csere, mert az el volt görbülve, olyan 200 ezerbe fájt, illetve nem fájt, hiszen tíz év körüli használtautót úgy kell venni, hogy tartalékolunk pár százezret az ilyesmikre. Volt 3-4 olajcsere, ez új autóval is lett volna, úgyhogy nem számolom. És érdekes tényező, mennyiért tudnám most eladni, de a válság egy kicsit összekuszálta a dolgokat, tehát fogalmam sincs, mennyit esett az ára egy elméleti új Suzukihoz képest, amit a Tehén helyett vettem volna. A Suzuki megbízható, mint atom; nyilvánvaló, hogy a kötelezőkön kívül egy új Suzukival szervizköltség nincsen. A tíz éves Toyotával még ennél is kevesebb: huszonegynéhány ezer kilométer alatt egyszer adott egy CHECK ENGINE-t. Igaz, azzal aztán szoptunk eleget, mire sikerült kiolvasni az amerikai (kanadai) piacos japánból a hibakódot. Végül a Reálszisztémánál olvasták ki – rosszul, mint utólag kiderült. Ahogy beszámoltam róla, az elektronika a karbonkaniszter hibáját jelezte, egy alkatrészét, melynek puszta létezéséről sincs fogalma a legtöbb autósnak. Csikós szerint azokat a szénhidrogéneket szűri, melyeknek reakcióképes szabad gyökei vannak. És hogy hol szűri ezeket? A tankból. Na, kicseréltettem, celeb-alapon, valahol 80 ezer alatt. Utána megint megjelent a CHECK ENGINE, pedig hát szép, gyári új kanisztert kapott a Tehén. (A karbonkaniszterben az a szép, hogy nem tűnik egy fontos alkatrésznek, és jelentős környezetszennyezésnek sem a tankból kipárolgó benzingőz szűretlen szabadgyökei. Viszont ha nem cseréljük ki, marad a hibajel, kikötni se lehet, mert az elektronika a hiányát is hibaként éli meg.) Szóval visszajött a hibajel, visszamentem a Reálszisztémához, megint kódot olvastak, megint a karbonkaniszter hibája jött ki. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell próbálni más dolgokat. Például kifújni a tanksapka szellőzőjét. Ugye-ugye, muhaha? És a hibajel nem jön vissza. Ami jó. A karbonkanisztert viszont feleslegesen cseréltettem ki, ez meg rossz. Érdekes dolog ez a tanksapka-szellőző, egyszer szívtam már vele meg, még a VMaxon. A túra utolsó szakasza Klagenfurttól hazáig zuhogó esőben ment, és a VMax Várpalotán megállt. Őrületes, kozmikus szerencsém volt, hogy csak 400 métert kellett tolni az esőben egy Yamaha szervizig, ahol ráadásul láttak is már VMaxot. Szép szakszerűen neki is estek, de lehet, hogy ők is túl képzettek voltak, mert csak a szerelés második órájának vége felé próbálták meg letekerni a tanksapkát: és bizony nagy szusszanással zúdult be a levegő: a motornak semmi baja se volt, csak a sok dzsuva eltömte a szellőzőt, és a vákuum miatt a motor nem kapott benzint. Na, ez volt a Tehén baja is, csak ő nem állt le, egyszerűen jelezte a hibát, hogy a karbonkaniszterben valahogy nem kóser a vákuum. (Ja, van egy eladó, alig használt, fasza kis karbonkaniszterem nem létező, kanadai piacos japán SUV-ba.) Ez volt tehát kb. 25 ezer kilométer meghibásodási statisztikája a tízéves Toyotával. Legközelebb készítek egy kalkulációt a fogyasztásról egy új Swift gyári szervizköltsége és értékvesztése viszonylatában.
2009. április 16. csütörtök 08:31 -
Büntetett a szánalmas tuskó terepjárós
Szegény Ákos csak próbált szabályosan közlekedni, ami nem nagyon tetszett a bunkó terepjárósnak, aki előbb csak ráutaló magatartással igyekezett levélírónk tudomására hozni nemtetszését, aztán a piros lámpánál szavakba is öntötte mondanivalóját.Egész friss történet, ma este (ami persze már nem ma volt - a szerk.) történt velem. Egy olyan ember vagyok, aki mindig igyekszik szabályosan közlekedni városban sem megyek 60-nál többel, de nem is 40-el vánszorgok.Tehát egyszer volt, hol nem volt 2 sáv, ami összeszűkült 1-re. Jó előre gondolkodva besoroltam a belsőbe (index, hátranézés, stb. megvolt, senki nem volt közel hozzám) és a szűkülés előtti utolsó lámpa megfogott engem is, és a mögöttem jövő pár autót. Zöld, indulunk, gyorsulunk 60-al "vezetem a sort". Elfogy a 2 sáv, már csak 1 van, záróvonal.Kb. fél perc eltetével tűnt fel, hogy egy Toyota Land Cruiser (terepjáró) kb. 1 méterre jön mögöttem, a lámpáit sem láttam már, csak egy hűtőrácsot. Gondoltam, ha neki így jó, hát legyen, se közel se távol semmi, két oldalt korlát, záróvonal, hirtelen fékeznem úgysem kell és 1 km múlva ismét két sáv lesz az egyből, egészségére így hát vonatozva közlekedtünk.[...] Bővebben!
2009. április 16. csütörtök 07:27 -
Új diffúzor, kevesebb előzés
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint azzal, hogy az FIA szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Toyota, és a Williams diffúzorát, drasztikusan meg fog nőni az autók leszorító ereje, pedig az új szabályok bevezetésével éppen az ellenkezőjét akarták elérni.
2009. április 15. szerda 22:01 -
ÉN SZERETEM - TOYOTA YARIS 2005- 1.0 Terra ice
4,0 csillag
2009. április 15. szerda 17:01 -
A Ferrarinak át kell terveznie idei autóját
A Ferrari vezetése jelezte, hogy kénytelen lesz áttervezni idei versenygépét, miután a Fellebbviteli Bíróság szabályosnak minősítette három riválisa, a Brawn GP, a Toyota, és a Williams vitatott diffúzorát.
2009. április 15. szerda 16:11 -
F1: A Brawn és a Toyota biztos volt a győzelmében
Ross Brawn nem neheztel a többi csapatra, amiért megpróbálták betiltatni az autójának diffúzorát, de azt mondja, örül, amiért a Fellebbviteli Bíróság végre lezárta az ügyet. A Toyota hasonlóan fogadta a szerdai ítéletet.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 15. szerda 15:45 -
A Ferrari kíváncsian várja a Fellebbviteli Bíróság indoklását
A Ferrari is azon Forma-1-es csapatok közé tartozott, amelyek úgy vélték, hogy a Brawn GP, a Williams és a Toyota által használt diffúzorok nem felelnek meg a 2009-es szabályoknak. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Fellebbviteli Bírósága azonban szabályosnak mondta ki az elemet, a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali pedig már nagyon várja az indoklást.
2009. április 15. szerda 15:31 -
A Toyota tudta, hogy szabályos a diffúzora
A Toyota csapatvezetője, Tadashi Yamashina egy percig sem aggódott amiatt, hogy a bíróság szabálytalannak minősíti vitatott diffúzorát, ugyanis elmondása szerint az elem fejlesztése közben folyamatosan kapcsolatban voltak az FIA illetékeseivel.
2009. április 15. szerda 15:01 -
Trulli: Az igazság mindig kifizetődő
A Toyota versenyzője helyesli a McLaren büntetését
2009. április 15. szerda 14:48 -
Hivatalos: Szabályos a vitatott diffúzor
Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a Fellebbviteli Bíróság szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Toyota, és a Williams istálló diffúzorát. Ez pedig azt jelenti, hogy a többieknek mielőbb elő kell állniuk egy hasonló elrendezéssel, amennyiben nem akarnak lemaradni.
2009. április 15. szerda 13:57 -
Rettegnek a bukik Button vb-győzelmétől
Nemcsak a riválisok, a fogadóirodák is reménykedtek abban, hogy a Brawn, a Toyota és a Williams diffúzorait szabálytalannak nyilvánítják. A trió számára kedvező döntés után máris rettegnek a bukmékerek.
2009. április 15. szerda 13:15 -
A FIA szerint szabályosak a diffúzorok
Szabályosnak ítélte a Forma-1-ben szereplő Brawn GP, Toyota és Williams csapatok által használt diffúzorokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Helybenhagyták az eddigi két futam eredményét, az eddig tiltakozó riválisok már egy ideje dolgoznak a saját verzióikon.
2009. április 15. szerda 12:59 -
A Toyota biztos volt a sikerben
A versenyre összpontosíthat a csapat
2009. április 15. szerda 12:24 -
Döntött az FIA, legálisak a diffúzorok
Szabályosnak ítélte a Forma-1-ben szereplő Brawn GP, Toyota és Williams csapatok által használt diffúzorokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága, amely a keddi meghallgatások után szerdán hozta nyilvánosságra döntését.
2009. április 15. szerda 12:00 -
F1: Az FIA szabályosnak minősítette a vitatott diffúzorokat
Az FIA Fellebbviteli Bírósága keddi, nyolcórás tárgyalása után szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Williams és a Toyota diffúzorait, amelyek ellen öt másik csapat panaszt nyújtott be. Ezzel az Ausztrál és a Malajziai Nagydíj végeredménye is hivatalossá vált.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 15. szerda 11:55 -
Hivatalos: Szabályos a vitatott diffúzor
A Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy a Fellebbviteli Bíróság szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Toyota, és a Williams által használt vitatott diffúzor elrendezést.
2009. április 15. szerda 11:19 -
Nem fogadták el a csapatok óvását
Legális a Brawn, a Toyota és a Williams diffúzora
2009. április 15. szerda 11:12 -
Az FIA döntött, legálisak a kritizált diffúzorok
A Nemzetközi Automobil-szövetség Motorsport Világtanácsa szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Toyota és a Williams Forma-1-es istállók duplafedelű diffúzorát, így vélhetően hamarosan a többi csapat is beveti majd a nagyobb leszorítóerőt generáló alkatrészt.
2009. április 15. szerda 11:08 -
F1: Eldőlt, maradnak a diffúzorok!
Megvan a tegnapi tárgyalás eredménye: az FIA rövid sajtóközleményben adta hírül, hogy a szervezet fellebbviteli bírósága elutasította a riválisok a Brawn, a Williams és a Toyota kifogásolt alkatrészeire vonatkozó panaszát.
2009. április 15. szerda 09:25 -
A Toyota duója esélyesnek érzi magát Kínában
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli magabiztosan várja a hétvégi Kínai Nagydíjat, ugyanis meggyőződése, hogy folytatni tudja szárnyalását, miután fantasztikusan kezdte az idei szezont a Forma-1-ben.
2009. április 15. szerda 09:24 -
Szerdán lesz döntés diffúzor-ügyben
A keddi meghallgatások után szerda délutánra hozza meg döntését a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Brawn GP, Toyota és Williams-Toyota csapatok által használt hátsó diffúzorok ügyében.
2009. április 14. kedd 19:16 -
F1: A Ferrari az FIA-t támadta a diffúzor-tárgyaláson
Az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága megtartotta a Brawn, a Williams és a Toyota diffúzoraival kapcsolatos fellebbezés tárgyalását, de az ominózus technikai megoldás mellett a Ferrari és a Renault ügyvédjei az FIA-t is célkeresztbe vették Párizsban.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 14. kedd 18:00 -
F1: Brawn nagyképű, az FIA dilettáns?
Az FIA mai, a Brawn, a Toyota és a Williams vitatott diffúzorainak tárgyalásán a riválisok nem spóroltak a kritikával, Ross Brawn, és a felügyelőszervezet is megkapta a magáét a Ferraritól és a Renault-tól.
2009. április 14. kedd 18:00 -
A riválisok a meghallgatás után sem inogtak meg
A rivális csapatok továbbra is kitartanak amellett, hogy illegális autóval fut a Brawn GP, a Toyota, és a Williams, mert meggyőződésük, hogy az említett három gárda a szabályok kijátszásával, egy olyan diffúzort alkotott, amivel jogosulatlan előnybe került a többiekkel szemben.
2009. április 14. kedd 17:29 -
Szerdán lesz döntés diffúzor-ügyben
A keddi meghallgatások után szerda délutánra hozza meg döntését a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Brawn GP, Toyota és Williams-Toyota csapatok által használt hátsó diffúzorok ügyében.
2009. április 14. kedd 17:10 -
Toyota: A dobogó a minimum
Pazarul kezdte a 2009-es idényt a Toyota, a folytatásban is hasonló szereplésre számít. Az istálló sorozatban harmadik dobogójára készül.
2009. április 14. kedd 14:30 -
Toyota A-BAT: marad koncepció
Nem kerül sorozatgyártásba az A-BAT pickup.
2009. április 14. kedd 13:21 -
Kínai Nagydíj  Toyota - előzetes
A dobogós helyezés a cél
2009. április 14. kedd 12:44 -
Alonso: Ma eldőlhet a vb
Kimi Räikkönenhez hasonlóan Fernando Alonso is úgy gondolja, hogy az FIA mai, a Brawn, a Williams és a Toyota vitatott diffúzorairól szóló tárgyalása alapvetően befolyásolja majd a 2009-es idény kimenetelét.
2009. április 14. kedd 08:00 -
Válságálló Crúúúúzer :) - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.8 VVTI
4,0 csillag
2009. április 13. hétfő 13:26 -
Carina- 12 éves, de csoda.... - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 XLi
4,5 csillag
2009. április 13. hétfő 13:08 -
Byrne szerint a kérdéses diffúzorok egyértelműen szabálytalanok
A Ferrari tanácsadója szerint a Brawn, a Williams és a Toyota egy 14 éve egyformán értelmezett szabályt szegtek meg
2009. április 13. hétfő 09:09 -
A h? barát... - TOYOTA COROLLA 1983-1988 1,8 DX Diesel
4,0 csillag
2009. április 13. hétfő 08:29 -
Ferrari: Szabálytalan a dupla diffúzor
Rory Byrne, a Ferrari technikai tanácsadója meg van győződve arról, hogy a Brawn GP, a Toyota, és a Williams autóin található vitatott diffúzor illegális, sőt az említett csapatok már egy tizenöt éve fennálló szabályt értelmeztek másképp az idei szezonban.
2009. április 12. vasárnap 14:33 -
Coulthard: Szabályosak lesznek a diffúzorok!
David Coulthard szerint a jövő hét kedden a FIA Fellebbezési Bírósága szabályosnak fogja nyilvánítani a Brawn, a Toyota és a Williams diffúzorait.
2009. április 10. péntek 12:11 -
Bedurvult a Toyota
Nálunk az üzemanyag-takarékos, környezetkímélő autóhasználatot hirdeti az iQ-val a Toyota, az USA-ban viszont erődemonstrációt tart vele.
2009. április 10. péntek 12:00 -
Amerikába megy a Toyota iQ
A New York-i Autószalonon bemutatkozott a Toyota iQ Scion-logós változata, melyet egy független tuningcég csinosított ki a kiállításra.
2009. április 9. csütörtök 16:05 -
Gonosz törpe lett a Scion jelvényes Toyota iQ
A New York Auto Show-n állította ki a Toyota az iQ tanulmány-változatát, gátlástalanul sportos köntösben.
2009. április 9. csütörtök 14:29 -
Glock: már csúcsistálló a Toyota
Felturbózta Timo Glock önbizalmát a Toyota két dobogós helyezése az évad első két futamán, a versenyző szerint a japán gárda idén már topcsapatnak tekinthető. A német nagyratörő tervekkel készül a Kínai Nagydíjra is.
2009. április 9. csütörtök 11:00 -
F1: jövő héten eldől a világbajnokság
A ferraris Kimi Räikkönen szerint az idei bajnokság kimenetelét alapvetően befolyásolja majd az FIA jövő heti, a Brawn, a Toyota és a Williams vitatott diffúzorait illető döntése.
2009. április 8. szerda 14:04 -
KIS MÉREGGOMBÓC - TOYOTA PASEO 1995-1999 1.5
4,0 csillag
2009. április 8. szerda 13:16 -
Räikkönen: A diffúzor-ügy hatással lesz a világbajnokságra
Az FIA Fellebbviteli Bírósága a Kínai Nagydíj előtt dönt arról, hogy a Brawn GP, a Williams és a Toyota által használt diffúzorok megfelelnek a 2009-es szabályoknak. A Ferrari 2007-es bajnoka, Kimi Räikkönen pedig úgy látja, óriási jelentősége lesz a bíróság döntésének a világbajnokság alakulása szempontjából.
2009. április 8. szerda 12:16 -
Kimi: A diffúzoron múlik a bajnokság
A ferraris Kimi Räikkönen szerint az idei bajnokság kimenetelét alapvetően befolyásolja majd az FIA jövő heti, a Brawn, a Toyota és a Williams vitatott diffúzorait illető döntése.
2009. április 8. szerda 10:30 -
F1: A Williams véletlenül a motorszállítója ellen is óvott
Az AUTOSPORT szerint a Williams azután vonta vissza a Ferrari és a Red Bull ellen Melbourne-ben benyújtott óvását, hogy kiderült: a Toyota is hasonlóan tervezte meg az oldaldoboz előtti légterelőt. A vitát a technikai igazgatók fogják tisztázni.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 7. kedd 16:50 -
F1: Glock Kínában is dobogóra tör az "élcsapat" Toyotával
Timo Glock reméli, hogy a mindkét idei futamon dobogón végző Toyota továbbra is az élcsapatok táborát fogja gyarapítani, kezdve a soron következő Kínai Nagydíjjal, ahol már tavaly is versenyképesek voltak.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 7. kedd 16:50 -
Exkluzív fotók Gyurcsány Ferenc balesetéről
Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivőjének ismertetése szerint a II. kerületi Árpád fejedelem úton, a Császár-Komjádi Sportuszoda előtti szakaszon megkülönböztető jelzéssel haladt a kormányfőt szállító konvoj, amikor eddig tisztázatlan körülmények között koccanásos baleset történt. A páncélozott Audi A8 W12 eleje megsérült, a hűtővíz elfolyt, ezért nem tudott továb haladni. A miniszterelnököt időközben elszállították. A balesetben egy Toyota Yaris és egy Peugeot 307 sérült meg.
2009. április 7. kedd 14:50 -
A kedvenc tankom! - TOYOTA HILUX 2005- 2.5 D4D SR+
4,0 csillag
2009. április 7. kedd 10:37 -
F1: A BMW próbaperre készül
A BMW Sauber is a Brawnt, a Williams és a Toyota diffúzorait támadó csoporthoz tartozik. A németek Malajziában szálltak be hivatalosan is az ügybe, de a háttérben már dolgoznak a saját verziójukon is.
2009. április 7. kedd 09:10 -
Elkerülhető lett volna az F1-es botrány
A Brawn GP főnöke, Ross Brawn a 2009-es szabályok meghozatala idején elejét akarta venni az idén a Toyota, a Williams és a saját csapata által alkalmazott és a riválisok által bepanaszolt diffúzorok alkalmazásának.
2009. április 6. hétfő 18:00 -
Carina-E ? Ahát. - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6 glx
4,5 csillag
2009. április 6. hétfő 16:10 -
Dobogó lett Glock bátorságának jutalma
Timo Glock, a Toyota versenyzője elárulta: csak reménykedni tudott abban, hogy jól döntött, amikor a Maláj Nagydíjon intermediate gumikkal várta az égi áldást normál esőgumik helyett. A német sofőr bátorságának jutalma a 3. hely lett, amit egy darabig 2. helyezésnek hitt
2009. április 5. vasárnap 20:30 -
F1: Glock maga döntött az intermediate gumik mellett
A Toyota mindkét versenyzője örömének adott hangot a Malajziai Nagydíjon elért eredmények miatt, bár úgy érzik, a balszerencse még nagyobb sikerektől fosztotta meg őket. Timo Glock saját maga döntött az interek bevetése mellett, ami nyerő húzás volt.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 5. vasárnap 20:15 -
Toyota: Újabb dobogós helyezés!
Harmadik és negyedik hely a sepangi özönvízben
2009. április 5. vasárnap 19:55 -
Német autó? Na ne! - TOYOTA YARIS 1999- 1,3
4,0 csillag
2009. április 5. vasárnap 18:05 -
Williams-Toyota: A káosz ellenére pontszerző helyen végeztek
Maláj Nagydíj  Verseny  Williams-Toyota
2009. április 5. vasárnap 15:20 -
A BMW Sauber újabb keresetét is elutasították
A Maláj GP-n is megtámadták a Brawn, a Toyota és a Williams diffúzorát.
2009. április 5. vasárnap 10:26 -
Brawnék Trullitól félnek
Jenson Button és a Brawn GP ugyan sorozatban második rajtelsőségét szerezte a Maláj Nagydíj időmérőjén, de a csapat nem bízza el magát, a Toyota veszélyes lehet.
2009. április 5. vasárnap 09:42 -
Zsúfolt napja volt az F1-es BMW-nek
Mozgalmas nap volt a Maláj Nagydíj szombatja a BMW istálló számára: Robert Kubica és Nick Heidfeld az időmérő edzésen izzadtak kevéske sikerrel, a csapatvezetés pedig protesált a Brawn-Williams-Toyota hármas diffúzora ellen. Az FIA elutasította a csapat kérvényét, ami Mario Theissen csapatfőnök szerint egyébként is puszta formalitás volt.
2009. április 4. szombat 20:10 -
Brawnék Trullitól félnek
Jenson Button és a Brawn GP ugyan sorozatban második pole-ját szerezte a Maláj Nagydíj időmérőjén, de a csapat nem bízza el magát, a Toyota veszélyes lehet.
2009. április 4. szombat 17:00 -
A BMW óvását elutasították a diffúzor-ügyben
Ahogy arra számítani is lehetett, a Maláj Nagydíj sportfelügyelői elutasították a BMW Sauber fellebbezését a Brawn GP, a Toyota, és a Williams istálló vitatott diffúzora ügyében.
2009. április 4. szombat 16:59 -
Toyota: Mindkét pilóta az első háromban
Trulli a 2., Glock a 3.
2009. április 4. szombat 16:05 -
Williams-Toyota: Pontszerzési esélyekkel várják a malajziai futamot
Maláj Nagydíj  Időmérő  Williams-Toyota
2009. április 4. szombat 15:51 -
A BMW óvást nyújtott be a három rivális diffúzora miatt
A BMW Sauber a Maláj Nagydíj kvalifikációja után óvást nyújtott be a három, vitatott difffúzort használó csapat, így a Toyota, a Williams és a Brawn GP ellen. A hinwili gárda már Ausztráliában is tiltakozni akart három riválisa ellen, de akkor nem készült el időben a szükséges papírokkal.
2009. április 4. szombat 14:50 -
A BMW benyújtotta óvását a diffúzor-ügyben
A BMW Sauber hivatalosan is benyújtotta óvását a Brawn GP, a Toyota, és a Williams ellen a vitatott diffúzor ügyében. Mindez senkit nem ért váratlanul, hiszen a motorsport igazgató, Mario Theissen már a héten elmondta, részt kívánnak venni a Fellebbviteli Bíróság április 14-i ülésén.
2009. április 4. szombat 14:48 -
Trulli nem számított arra, hogy a pole-ért harcolhat
A Toyota versenyzője, Jarno Trulli a második rajtkockából kezdheti majd a Maláj Nagydíjat, és bár meglepte az eredmény, nagyon örült neki. Az olasz most abban bízik, hogy vasárnapi futamon is hasonlóan jól szerepel majd.
2009. április 4. szombat 13:15 -
Trullit meglepte, hogy harcban volt a pole-ért
A Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli elárulta, hogy a pénteki szabadedzések után egyáltalán nem számított arra, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a mai időmérőn Sepangban.
2009. április 4. szombat 13:05 -
F1: Nem bővül egyhamar a KERS-tábor
Eltérő okokból várat magára a Toyota és a Williams kinetikus energia-átalakító rendszerének bevetése. A japánok még nem bizonyosodtak meg az előnyökről, az angolok viszont igen, de még nem állnak készen. A Brawn GP autója túl nehéz a KERS-hez.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 4. szombat 13:00 -
Button mindenki előtt
A Maláj Nagydíj időmérőjén Jenson Button ismét megszerezte a rajtelsőséget. A Red Bull, a Toyota és a Williams is remekelt, a Ferrari, a BMW és a Renault viszont vért izzadt a kvalifikáción.
2009. április 4. szombat 12:59 -
Gyorshír: Buttoné a pole pozíció Sepangban
Jenson Button, a Brawn-Mercedes versenyzője szezonbeli második kvalifikációs sikerét aratta a Maláj Nagydíj időmérő edzésén, Sepangban, ahol a Toyota versenyzőjét, Jarno Trullit utasította maga mögé. Őket Sebastian Vettel és Rubens Barrichello követte az eredménylistán, de mindkét sofőrre rajtbüntetés vár.
2009. április 4. szombat 12:15 -
KERS: a Toyota és a Williams kivár
Egyelőre dolgoznak a fejlesztéseken és tanulmányozzák a KERS esetleges előnyeit a Williams és a Toyota istállóknál
2009. április 4. szombat 11:15 -
F1: Button megint a csúcson!
A Maláj Nagydíj időmérőjén Ausztrália után újra megszerezte a pole-t a brawnos Jenson Button. A Red Bull, a Toyota és a Williams is remekelt, a Ferrari, a BMW és a Renault viszont vért izzadt a kvalifikáción.
2009. április 4. szombat 10:30 -
Gyorshír: Rosberg az utolsó gyakorlás legjobbja
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője volt a leggyorsabb a Maláj Nagydíj kvalifikációját megelőző utolsó szabadedzésen, Sepangban. A németet a Red Bull pilótája, Mark Webber és a ferraris Felipe Massa követte az eredménylistán.
2009. április 4. szombat 09:10 -
A Toyota nem fedte fel a lapjait
Maláj Nagydíj  Toyota  pénteki edzés
2009. április 3. péntek 13:25 -
A toyotások a vártnál gyengébben kezdtek Sepangban
A Toyota pilótái csak a középmezőnyben végeztek Malajziában az első két szabadedzésen, és bár mindketten jobb eredményre számítottak, Jarno Trulli és Timo Glock is úgy vélte, az autó jó, és a kvalifikációig még sokat javulhatnak.
2009. április 3. péntek 12:25 -
Räikkönen nyerte a második szabadedzést
Megtört a szabadedzések Williams-Toyota uralma, ugyanis a malajziai sötétségben az első edzésen elfüstölő Kimi Räikkönen végzett az élen. Mögötte csapattársa, Felipe Massa, a harmadik pedig a Red Bull fiatal németje, Sebastian Vettel végzett.
2009. április 3. péntek 12:23 -
Az elromolhatatlan - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.0 D4D Sol
4,0 csillag
2009. április 3. péntek 12:15 -
Rosberg visszacsúszott, mégis elégedett
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője a második edzésen több pozíciót veszített az élen zárt nyitótréninghez képest, azonban így is elégedett a Maláj Nagydíj nyitónapjával. Kazuki Nakajima még nem tudja, vannak-e olyan gyorsak a kék autók, mint Melbourne-ben.
2009. április 3. péntek 11:40 -
Olcsóbb lesz a Toyota Prius
A Toyota megijedt attól, hogy a Honda a Priusnál lényegesen olcsóbban kínálja a szintén hibrid Insightot.
2009. április 3. péntek 11:10 -
Williams-uralom a sepangi nyitányon
A jelek szerint Sepangban is folytatódik a melbourne-i trend, a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzésén a két Williams-Toyota volt a leggyorsabb: az élen záró Nico Rosberg csapattársát, Kazuki Nakajimát utasította maga mögé. Őket a két Brawn-Mercedes követte Jenson Button
2009. április 3. péntek 06:20 -
Gyorshír: Rosberg az élen
Nico Rosberg és Kazuki Nakajima révén a Williams-Toyota istálló szerezte meg az első két helyet a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A párost a két Brawn-Mercedes, Jenson Buttont és Rubens Barrichello követte az eredménylistán.
2009. április 3. péntek 05:35 -
Trulli köszönetet mondott az FIA-nak
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli elégedettségének adott hangot az FIA döntését követően, miszerint visszakapta harmadik helyezését, amit még az Ausztrál Nagydíjon vettek el tőle.
2009. április 2. csütörtök 19:56 -
Új Toyota-tanulmány: RIN
A Toyota japán autógyártó bemutatja a RIN nevű tanulmányautót a Szöuli Autókiállítás sajtónapján, 2009.április 2-án. Az április 3-án nyíló autóipari seregszemlén kilenc ország 158 kiállítója mutatkozik be.
2009. április 2. csütörtök 14:50 -
Trulli üdvözli a szövetség döntését
Igazat adtak a Toyota versenyzőjének
2009. április 2. csütörtök 14:06 -
Csökkenti a Prius árát a Toyota
A japán gyártó igyekszik versenyképesebbé tenni új hibrid modelljét a Honda Insight-tal szemben
2009. április 2. csütörtök 14:04 -
Trulli nagyon örül a versenybírák döntésének
Jarno Trulli nagyon megörült annak, hogy a versenybírák Malajziában úgy döntöttek, törlik Melbourne-ben kapott büntetését, amit szabálytalan előzés miatt szabtak ki rá. A Toyota versenyzője megköszönte az FIA-nak, hogy újratárgyalta az ügyet, aminek az lett a vége, hogy visszakapta Ausztráliában szerzett harmadik helyezését is.
2009. április 2. csütörtök 13:05 -
Hamilton szándékosan nem engedte vissza Trullit?
A Toyota tegnap nem fellebbezett, így elvileg véget kellett volna, hogy érjen Jarno Trulli ügye, de az Auto Motor und Sport szerint a FIA még közbeszólhat.
2009. április 2. csütörtök 11:27 -
Új hibridmodellt mutat be a Toyota Frankfurtban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 2. csütörtök 10:30 -
Glock szerint nem hátrány a KERS hiánya
Timo Glock úgy gondolja, hogy sem ő, sem csapattársa nem lesz hátrányban amiatt, hogy a Toyota egyelőre még nem használja hibrid rendszerét, amit előreláthatólag csak az évad második felében visznek pályára.
2009. április 2. csütörtök 08:39 -
Malajziában újratárgyalják Trulli és Hamilton incidensét
A Toyota szerdán hivatalos közleményben erősítette meg, hogy bár az Ausztrál Nagydíj után fellebbezni akart Jarno Trulli büntetése miatt, végül mérlegelve minden eseményt, úgy döntött, lezártnak tekinti az ügyet. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) versenybírái azonban Malajziában ennek ellenére újra megvizsgálják a történteket.
2009. április 1. szerda 23:35 -
Rosberg szerint ütőképes az FW31-es Williams
Nico Rosberg nem elégedett a melbourne-i nyitóversenyen elért eredményével, a tapasztalatokkal viszont annál inkább. A német úgy érzi, hogy a Williams-Toyota istállónak jó szezonja lehet.
2009. április 1. szerda 16:45 -
F1: nem változik a szezonnyitó eredménye
A Toyota-csapat visszavonta fellebbezését az Ausztrál Nagydíjon Jarno Trullit a dobogóról a 12. helyre száműző büntetés ellen.
2009. április 1. szerda 13:48 -
A McLaren, a Ferrari és a BMW is dolgozik az új diffúzoron
Miután Melbourne-ben a versenybírák szabályosnak találták a Brawn GP, a Toyota, és a Williams által használt diffúzort, néhány napja már arról lehetett hallani, hogy öt csapat is hasonló megoldáson dolgozik.
2009. április 1. szerda 13:05 -
F1: A Toyota mégsem fellebbez Trulli büntetése ellen
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. április 1. szerda 12:15 -
Lomha - TOYOTA LAND CRUISER (J7) 1984-1996 2,5 td
4,0 csillag
2009. április 1. szerda 11:12 -
Nem fellebbez Trulli ügyében a Toyota
Elállt a Jarno Trulli melbourne-i időbüntetésével kapcsolatos fellebbezési szándékától a Toyota istálló
2009. április 1. szerda 10:25 -
A Toyota visszalép, Hamilton hivatalosan is harmadik
A Toyota vezetősége úgy döntött, hogy nem nyújtja be fellebbezését Jarno Trulli ausztrál büntetése ellen, amely az olasz pilóta harmadik helyébe került a szezonnyitón Melbourne-ben.
2009. április 1. szerda 10:10 -
A Toyota nem fellebbez Trulli büntetése ellen
Marad a tizenkettedik pozíció
2009. április 1. szerda 10:05 -
A Toyota mégsem fellebbez Trulli ügyében
A Toyota pilótája, Jarno Trulli az Ausztrál Nagydíj után kapott 25 másodperces időbüntetést, miután a biztonsági autós periódus alatt megelőzte a mclarenes Lewis Hamiltont. A csapat a döntés után jelezte, fellebbezni fog, az ehhez szükséges papírokat azonban hétfőig nem nyújtotta be, mostanra pedig eldőlt, az istálló nem folytatja az ügyet.
2009. április 1. szerda 09:55 -
F1: Nem változik a melbourne-i eredmény
A Toyota-csapat visszavonta fellebbezését az Ausztrál Nagydíjon Jrano Trullit a dobogóról a 12. helyre száműző büntetés ellen.
2009. április 1. szerda 09:30 -
Eredményekre váltaná tempóját a Toyota
Csalódások sorozatát hozta az évadnyitó melbourne-i futam a Toyota istállónak, de a gárdánál úgy érzik, hogy a TF109 kódjelű konstrukció versenyképes. Jarno Trulli és Timo Glock abban reménykedik, hogy hétvégi Maláj Nagydíjon ez meg is mutatkozik majd.
2009. március 31. kedd 16:55 -
F1: Vége a csapatok közti békének?
A Brawn, a Williams és a Toyota vitatott diffúzorai körüli vita kikezdheti a csapatok tavaly nyáron alapított közös szervezetében, a FOTA-ban megtestesült egységét. Bernie Ecclestone dörzsölheti a markát.
2009. március 31. kedd 11:30 -
Trulli Malajziában felejtene
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli egy hasonlóan versenyképes autóban reménykedik, mint ami Ausztráliában volt alatta.
2009. március 31. kedd 11:27 -
Több csapat is dupla diffúzort épít
Azt követően, hogy az FIA szabályosnak minősítette a Brawn, a Toyota és Toyota által használt diffúzort, a vetélytársak fellebbeztek a döntés ellen.
2009. március 31. kedd 10:15 -
Maláj Nagydíj  Toyota - előzetes
A Toyota a pontszerzésre hajt
2009. március 31. kedd 08:51 -
F1: Diffúzor - botránykő, csodafegyver?
A 2009-es szabályváltozások aerodinamikai elemekre vonatkozó részét három csapat a többiektől eltérően értelmezte. A Williams, a Toyota és a Brawn diffúzorait a riválisok legszívesebben azonnal betiltanák, de a háttérben már ők is dolgoznak a saját verzióikon.
2009. március 30. hétfő 18:00 -
A Toyota hivatalosan még nem fellebbezett
A büntetést továbbra is kifogásolják
2009. március 30. hétfő 16:41 -
Az FIA még várja a Toyota fellebbezését
A Toyota annak ellenére is fellebbezni akar a versenybírók Jarno Trullit sújtó melbourne-i határozata ellen, hogy utóbbiak jelezték, a döntést valójában nem lehet megtámadni, mivel ugyanaz a helyzet, mint Lewis Hamilton tavalyi, spái incidense esetében. A Nemzetközi Automobil-szövetséghez (FIA) egyelőre még nem érkezett meg a japán csapat hivatalos beadványa.
2009. március 30. hétfő 14:27 -
Rászálltak a Toyotára?
Timo Glock keményen ostorozta a Forma-1 döntéshozóit amiatt, hogy az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon - az istálló hétvégi sokadik büntetéseként - csapattársát, Jarno Trullit megfosztották a harmadik helytől. Lewis Hamilton elismerte, direkt engedte el az olaszt. A McLaren helyett a Toyota lett az FIA új pofozózsákja?
2009. március 30. hétfő 13:30 -
Az FIA a Toyota fellebbezésére vár
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is arra vár, hogy a Toyota fellebbez-e Jarno Trulli büntetésével kapcsolatban, akit a sportfelügyelők 25 mp-s időbüntetéssel sújtottak, amiért sárga jelzés alatt előzte meg Lewis Hamiltont az Ausztrál Nagydíj utolsó köreiben.
2009. március 30. hétfő 12:12 -
Isteni "Macijárgány" - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,3 Harmony
4,5 csillag
2009. március 30. hétfő 09:58 -
Techno - TOYOTA PRIUS 2003- Sol
4,5 csillag
2009. március 29. vasárnap 19:05 -
Keseregnek és fogadkoznak a Williams-Toyotánál
Nico Rosberg, a Williams-Toyota tehetsége csalódásként értékeli szereplését az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon. Méginkább kesereg csapattársa, Kazuki Nakajima, aki be sem fejezte a melbourne-i Albert Parkban rendezett összecsapást.
2009. március 29. vasárnap 18:42 -
Japáni szürke Angolhonból - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 VVTI
4,0 csillag
2009. március 29. vasárnap 17:24 -
Trulli kimondhatatlanul csalódott a büntetés miatt
Az Ausztrál Nagydíjon a bokszutcából eredt a mezőny után a két Toyota, de a verseny végére már az első három helyezett mögött haladtak. Egy ütközést követően Jarno Trulli ölébe hullott a harmadik hely, csakhogy az utolsó pillanatban homokszem került a gépezetbe.
2009. március 29. vasárnap 16:04 -
Toyota: Frusztráló érzés így zárni egy versenyt
Timo Glock minden bizonnyal jobban örülne az Ausztrál Nagydíjon elért negyedik helyének, ha ez nem azzal járt volna, hogy saját toyotás csapattársát fosztja meg a versenybíróság egy szabálytalan manőver miatt a harmadik helytől.
2009. március 29. vasárnap 15:10 -
Fellebbez a Toyota, Hamiltonék ünnepelnek
Totális a csalódottság a Toyotánál, miután Jarno Trulli 25 másodperces időbüntetés kapott és elveszítette az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon elért 3. helyezését. A japánok fellebbeznek, miközben a dobogós pozíciót megöröklő Lewis Hamilton és csapata, a McLaren ünnepel.
2009. március 29. vasárnap 15:06 -
A Toyota visszaszerezné a dobogós helyezést
Ausztrál Nagydíj  Toyota  verseny
2009. március 29. vasárnap 15:03 -
Ugrott Trulli dobogója, Hamilton a harmadik
A Toyota meglehetősen peches hétvégét zárt Ausztráliában. Miután az időmérőről mindkét autójukat diszkvalifikálták, Jarno Trulli versenyen elért harmadik helyét is elvették, mivel a versenybírók szabálytalannak minősítették az olasz egyik biztonsági autó mögötti manőverét.
2009. március 29. vasárnap 12:18 -
Trullit megbüntették, Hamilton a harmadik
A bajnoki címvédő, Lewis Hamilton megörökölte Jarno Trulli harmadik helyét a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután a sportfelügyelők megbüntették az olaszt, aki így pontot sem szerzett. A Toyota fellebbez.
2009. március 29. vasárnap 11:57 -
Williams-Toyota: Pontszerzéssel kezdték az új szezont
Ausztrál Nagydíj  Verseny  Williams-Toyota
2009. március 29. vasárnap 11:55 -
A versenybírák vizsgálják Trulli harmadik helyezését
RÖVIDHÍR - Lewis Hamilton utólagosan megkaphatja Jarno Trulli harmadik helyezését, amennyiben a versenybírák elveszik azt a Toyota pilótájától. Az Ausztrál Nagydíj végén ugyanis, a biztonsági autó mögött előzte vissza az olasz az addig 4. helyen autózó mclarenes Hamiltont, minekután Trulli leszaladt a pályáról.
2009. március 29. vasárnap 11:04 -
Vizsgálják Trulli harmadik helyezését
Elképzelhető, hogy Lewis Hamilton kapja meg a harmadik pozícióért járó hat pontot, miután a stewardok beidézték őt és Jarno Trullit a szezonnyitó után, mert felmerült, hogy a Toyota pilótája sárga jelzés alatt előzött a futam végén.
2009. március 29. vasárnap 10:56 -
A Toyota pilótái a bokszutcából rajtolnak
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) illetékesei a vasárnapi Ausztrál Nagydíj előtt megerősítették, hogy a Toyota két versenyzője, Jarno Trulli és Timo Glock a bokszutcából és nem a rajtrácsról indulhat.
2009. március 29. vasárnap 07:51 -
A boxutcából rajtol a Toyota duója
A Toyota pilótái, Jarno Trulli és Timo Glock a boxutcából vágnak neki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnak, miután a sportfelügyelők kizárták őket az időmérőből a hajlékony szárnyak miatt, erősítette meg vasárnap reggel az FIA.
2009. március 29. vasárnap 07:31 -
Éjszakai műszak a Toyota F1-es csapatánál
Nem fellebbezett a Toyota istálló az Ausztrál Nagydíj versenybíróságának diszkvalifikációs döntése ellen. A japán csapat cáfolja a szándékos csalást, s ígérik, a versenyre átépítik a TF109-es versenygépek flexibilis hátsó szárnyát.
2009. március 28. szombat 20:10 -
A Toyota nem fellebbez a versenybírók döntése ellen
A csapat versenyzői az utolsó helyről rajtolhatnak
2009. március 28. szombat 16:41 -
A Toyota nem fellebbez, és módosítja szabálytalan szárnyát
A Toyota közleményben tudatta, hogy sajnálattal vette tudomásul, hogy Melbourne-ben a versenybírák szabálytalannak találták autóikat, és emiatt mindkét pilótájukat a rajtrács végére száműzték. A csapat nem fellebbezett, és biztos abban, hogy ilyen helyzet nem ismétlődik meg a jövőben.
2009. március 28. szombat 15:24 -
F1: A Toyota kicseréli a szabálytalan hátsó szárnyakat
A verseny előtt kicserélik a Toyota szabálytalan hátsó szárnyait, így a csapat reményei szerint ott lehetnek holnap a rajtrácson. Az istállónál értetlenül állnak az előírás megszegése előtt, mivel az elemek átmentek a saját minőségellenőrzéseiken. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 28. szombat 14:55 -
A Toyotának nem jelent gondot a szárny módosítása
A Toyota elnöke, John Howett biztos abban, hogy többször nem lesz gondjuk a hajlékony szárnyakkal, amiért törölték versenyzőik időeredményét a szombati kvalifikáció után a szezonnyitónak helyet adó Ausztrál Nagydíjon.
2009. március 28. szombat 14:21 -
Április 14-én tárgyalják a fellebbezést a diffúzor-ügyben
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Fellebbviteli Bírósága a Kínai Nagydíj előtt, április 14-én tárgyalja majd a diffúzor-ügyet, és valószínűsíthető, hogy még aznap ítéletet is hoz arról, hogy a Williams, a Toyota és a Brawn GP autóinak diffúzora megfelel-e a 2009-es szabályoknak.
2009. március 28. szombat 13:25 -
Glockék fújhatják, kizárták a Toyotát
Hiába végeztek a legjobb tíz között a Toyota versenyzői az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, flexibilis szárnyak használata miatt diszkvalifikálták Timo Glockot és Jarno Trullit. A német és az olasz a mezőny végéről kezdheti az évadnyitót.
2009. március 28. szombat 12:45 -
A Toyota duóját diszkvalifikálták az időmérő után
Timo Glock és Jarno Trulli a rajtrács végéről vághat majd neki a vasárnapi Ausztrál Nagydíjnak, amennyiben a Toyota szabályos autót tud biztosítani nekik, ugyanis az időmérő utáni mérlegelésen hajlékony szárnyak miatt megbukott a TF109-es modell.
2009. március 28. szombat 11:57 -
A Toyota versenyen javítani akar
Ausztrál Nagydíj  Toyota - időmérő
2009. március 28. szombat 11:24 -
Williams-Toyota: Többet vártak maguktól az időmérőn
Ausztrál Nagydíj  Időmérő  Williams-Toyota
2009. március 28. szombat 11:20 -
F1: Kizárták a Toyotákat!
Megint változott az Ausztrál Nagydíj rajtsorrendje, ugyanis a versenybírók mozgó légterelőelemek használata miatt diszkvalifikálták az időmérőről a Toyota két autóját. Glock és Trulli holnap a mezőny végéről indul.
2009. március 28. szombat 11:15 -
Mindkét Toyota az első tízben az időmérő után
A Toyota csapat mindkét autója az első tízből várja a vasárnapi rajtot Melbourne-ben. Ennek ellenére nem teljes az elégedettség az istállónál, sokkal jobb eredményre számítottak.
2009. március 28. szombat 10:53 -
F1: Rosberg tarolt
A williamses Nico Rosberg az Ausztrál Nagydíj utolsó, szombati szabadedzését megnyerte. A német mögött újra egy Toyota és egy Brawn végzett.
2009. március 28. szombat 06:10 -
Tovább dominál a "diffúzor-banda" Melbourne-ben
Tovább tart a spéci diffúzoros csapatok dominanciája az Ausztrál Nagydíjon, a szombat délelőtti szabadedzésen is a Williams, a Toyota és a Brawn GP birtokolta az első három helyet. Nico Rosberg jó hajrával megőrizte az elsőséget, a németet Jarno Trullit és Jenson Button követte az eredménylistán.
2009. március 28. szombat 06:00 -
F1: Rosberg az időmérő előtt is az élen maradt
A Williams, a Toyota és a Brawn GP szárnyalásával folytatódott az Ausztrál Nagydíj szombat délelőtt is, amikor az időmérő előtti edzésen ismét Nico Rosberg volt a leggyorsabb, habár Felipe Massával a Ferrari is beférkőzött az élbolyba.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 28. szombat 05:25 -
Gyorshír: Rosberg továbbra is az élen
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője az Ausztrál Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén is megtartotta vezető pozícióját. A németet Jarno Trulli és Jenson Button révén egy Toyota és egy Brawn követte az eredménylistán.
2009. március 28. szombat 05:10 -
Melbourne a pilóta szemével - Timo Glock rovata
TIMO GLOCK ROVATA - A 2009-es szezonban a Toyota pilótája, Timo Glock lesz az, aki bemutatja nekünk a versenynaptárban található pályákat, ezúttal a szezonnyitó helyszínét, a melbourne-i ringet. A német tavaly óriási balesetet szenvedett a versenyen, így élénken él benne, hogy mire kell figyelni az aszfaltcsík egyes pontjain.
2009. március 27. péntek 18:00 -
Olcsó hibridet tervez a Toyota
Kedvező árú hibridet készít a Yarisból a Toyota, hogy az felvegye a versenyt a Honda Insighttal és készülő Jazz hibriddel.
2009. március 27. péntek 17:35 -
Mintha a bivaly hátán ringanék. - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2,2 D4D
4,0 csillag
2009. március 27. péntek 16:30 -
B U B U autó - TOYOTA CARINA II 1987-1993 2.0 GXL
4,5 csillag
2009. március 27. péntek 15:46 -
Kékszemű rizsa - TOYOTA YARIS 1999- 1,0 linea sol
4,0 csillag
2009. március 27. péntek 15:36 -
Méhészkedni való - TOYOTA HILUX 1998-2005 4wd d4d
4,0 csillag
2009. március 27. péntek 15:33 -
kamikaze - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.6 gti
4,0 csillag
2009. március 27. péntek 15:25 -
Selejtes db - TOYOTA COROLLA 2007- 2 D4D Luna
4,0 csillag
2009. március 27. péntek 15:22 -
Horner: Nem szabad várni diffúzoraink átalakításával
Miután a Nemzetközi Automobil-szövetség Ausztráliában egy vizsgálatot követően újfent szabályosnak nyilvánította a Toyota, a Brawn GP és a Williams versenygépeinek diffúzorait, a Red Bull Racingnél már el is kezdték keresni saját autójuk hátsó részének új kialakítására a megoldást.
2009. március 27. péntek 14:03 -
A Toyota a túlzott gumikopásra panaszkodik
A Toyota versenyzői, Jarno Trulli és Timo Glock a rendelkezésükre álló gumikat szidták az első edzésnapot követően, ugyanis elmondásuk szerint a kemény keverék túl kemény, a lágy pedig túl lágy az ausztrál utcai pályára.
2009. március 27. péntek 13:30 -
F1: Egy körben javulna a hosszú etapokon stabil Ferrari
Noha a Ferrari csak a nem túl kecsegtető 10-11. helyen zárt az Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén, miközben a babérokat a Williams, a Brawn GP és a Toyota aratta le, a maranellói istállónál bizakodóak.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 27. péntek 11:20 -
A FOTA egysége nem forgott veszélyben a diffúzor-ügy miatt
A Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) ugyan továbbra is vitázik a kereskedelmi jogok birtokosával, Bernie Ecclestone-nal, a Toyota F1-es csapatának elnöke, John Howett szerint nem kell bojkottól tartani. Az istállók szövetsége egyetért ebben a kérdésben is, és a szervezeten belüli egységet még a diffúzor-ügy sem bomlasztotta meg.
2009. március 27. péntek 10:29 -
Toyota: Mindkét autó az első hatban
A versenyzők azonban nem elégedettek az autóval
2009. március 27. péntek 10:13 -
Rosberg az élen, használ a vitatott diffúzor
Beigazolódni látszik, hogy az ellenfelek nem hiába aggodalmaskodtak a Williams, a Brawn GP és a Toyota diffúzora miatt, ugyanis az évadnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén ez a három istálló vitte a prímet. Nico Rosberg megőrizte a vezető pozíciót, mögötte Rubens Barrichello és Jarno Trulli zárt.
2009. március 27. péntek 09:20 -
F1: A vitatott diffúzorú csapatok taroltak Melbourne-ben
Már az idény első edzésnapján kiderült, hogy a Williams, a Toyota és a Brawn GP diffúzora miatt nem hiába aggódtak a többiek, az Ausztrál Nagydíj péntek délutáni tréningjén ugyanis lényegében e három csapat bérelte ki a képzeletbeli rajtrács elejét.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 27. péntek 08:15 -
Gyorshír: Rosberg megőrizte az első helyet
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője megőrizte vezető pozícióját az évadnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén is. A németet a Brawn GP-s Rubens Barrichello és a toyotás Jarno Trulli követte az eredménylistán.
2009. március 27. péntek 08:05 -
F1: egyelőre maradnak a vitatott diffúzorok
Többórás tanácskozás után az Ausztrál Nagydíj versenybírósága elutasította azt a tiltakozást, amelyet a Red Bull, a Ferrari és a Renault nyújtott be a Toyota, a Williams és a Brawn GP által használt diffúzorok ellen. A
2009. március 26. csütörtök 17:30 -
Íme a megtorpedózott diffúzorok egyike - fotó
A Williams csapat egyik autójának diffúzorát nézi egy férfi a csapat garázsában a melbourne-i Albert Park versenypályán 2009. március 26-án. Három csapat, a Ferrari, a Renault és a Red Bull hivatalos tiltakozást nyújtott be a Toyota, a Williams és a Brawn GP által használt diffúzorok miatt a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó futama előtt. A három csapat kihasználta a szabályok adta lehetőséget és egyedi diffúzort épített, ami a riválisok szerint előnyhöz juttatja őket.
2009. március 26. csütörtök 15:45 -
A Toyota és a Williams örül a stewardok döntésének
A kölni és a grove-i bázisú alakulat mindig is úgy gondolta, hogy új autójának diffúzora kielégíti a szabályokat, ám a Ferrari, a Renault, és a Red Bull Racing ígéretéhez híven, csütörtökön panaszt tett a sportfelügyelőknél, akik végül visszautasították azt.
2009. március 26. csütörtök 15:28 -
F1: Legálisnak minősítették a vitás diffúzorokat
Miután négy csapat is hivatalos óvást nyújtott be a Brawn, a Williams és a Toyota diffúzorainak szabályosságával kapcsolatban, az FIA technikai szakemberei végül legálisnak minősítették azokat. Az ügy a Fellebbviteli Bíróságon folytatódik.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 26. csütörtök 14:50 -
A Toyota üdvözli a versenybírók döntését
Elégedett a japán osztag
2009. március 26. csütörtök 14:44 -
F1: Nem lesz hivatalos végeredmény a szezonnyitón!
Bazári komédiává vedlik a Forma-1 szezonnyitója, miután az FIA elutasította a Toyota, a Williams és a Brawn autóinak vélt szabálytalansága miatt a riválisok által benyújtott panaszt. A Ferrari, a Renault, a BMW és a Red Bull fellebbez, a futam eredménye csak ideiglenes lesz.
2009. március 26. csütörtök 14:30 -
Szabályosnak minősítették a vitatott diffúzorokat
A Nemzetközi Automobil Szövetség sportfelügyelői négyórás tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a szabályoknak teljes mértékben megfelel a Brawn GP, a Toyota, és a Williams diffúzora, így mindhárom csapat részt vehet a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
2009. március 26. csütörtök 14:02 -
A versenybírók döntöttek: szabályosak a diffúzorok
Több mint négyórás egyeztetés után a versenybírók szabályosnak találták a Williams, a Toyota és a Brawn GP diffúzorát az Ausztrál Nagydíj helyszínén. Az ügy azonban ezzel valószínűleg még nem ér véget, ugyanis valószínűleg az óvást benyújtók fellebbezni fognak a döntés ellen.
2009. március 26. csütörtök 14:01 -
Yaris-alapokra épít hibridet a Toyota
A Priusnál lényegesen olcsóbb kis hibridről kiderült, hogy Yaris alapjaira épül majd.
2009. március 26. csütörtök 12:58 -
F1 - Brawn: A Ferrari csak azért óv, mert gyorsabbak vagyunk
Hivatalos formában négy csapat nyújtott be óvást a Brawn GP, a Toyota és a Williams diffúzora miatt, Ross Brawn azonban továbbra is biztos igazában, és úgy véli, korábbi csapata, a Ferrari egyszerűen nem tudja elviselni, ha valaki gyorsabb náluk.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 26. csütörtök 11:30 -
A Toyota felveszi a kesztyűt, beint a többi csapatnak
A japán istálló teljes mértékben meg van arról győződve, hogy az általuk használt diffúzor szabályos, és ha kell, megvédik magukat.
2009. március 26. csütörtök 11:27 -
Bevádolták a Brawn-Toyota-Williams hármast
Bekövetkezett, ami az utóbbi napok történései alapján valószínűsíthető volt: az évadnyitó Ausztrál Nagydíj gépátvétele után a Red Bull Racing a Ferrarival és a Renault-val karöltve hivatalosan is tiltakozást nyújtott be a Brawn GP, a Toyota és a Williams által alkalmazott diffúzor-megoldás ellen. Tiltakozni akart a BMW is, de elcsúsztak a papírmunkával.
2009. március 26. csütörtök 11:05 -
F1: három csapat óvott a diffúzorok miatt
Három istálló - a Ferrari, a Renault és a Red Bull - hivatalos tiltakozást nyújtott be a Toyota, a Williams és a Brawn GP által használt hátsó légterelők, azaz diffúzorok miatt az idei Forma-1-es szezon nyitófutama, a vasárnapi Ausztrál Nagydíj előtt.
2009. március 26. csütörtök 10:39 -
Yaris méretű hibriden dolgozik a Toyota
Az új Honda Insight felbukkanása óta hallani, hogy a Toyota is egy, a Priusnál olcsóbb hibridet fejleszt
2009. március 26. csütörtök 10:11 -
Három csapat nyújtott be óvást a diffúzor-ügyben
Három csapat, a Red Bull Racing, a Ferrari és a Renault csütörtökön hivatalosan is benyújtotta óvását a Williams, a Toyota és a Brawn GP által használt diffúzorok miatt, miután mindhárom utóbbi alakulat autója átment a gépátvételen. Úgy tudni, a BMW Sauber is csatlakozott versenytársaihoz, ám a német gárda beadványát formai okok miatt elutasították.
2009. március 26. csütörtök 09:57 -
Hibridek és elektromos autók a Toyota Genfi standjáról
A Toyota 1997-ben kezdte meg a világ első sorozatgyártású hibrid járművének értékesítését, és azóta egyre inkább előtérbe kerülnek a gyártó gazdaságos technológiái.
2009. március 26. csütörtök 09:10 -
F1: Kezdődik a balhé!
A 2009-es szezonnyitó már biztosan nem múlik el botrány nélkül: négy csapat panaszt tett az FIA-nál a Williams, a Toyota és a Brawn általuk szabálytalannak tartott diffúzorai miatt. Jöhet a szabályértelmezés, a fellebbezések, kontra, rekontra, fedáksári.
2009. március 26. csütörtök 09:00 -
A BMW is óvásra készül a diffúzorok miatt
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen megerősítette, hogy csapata biztosan óvást nyújt be a Brawn GP, a Toyota, és a Williams ellen, ha a vitatott diffúzor elrendezés átmegy a csütörtöki gépátadáson Melbourne-ben.
2009. március 26. csütörtök 08:47 -
Az Opel is ember
Hitelért kuncsorog? Fizetésképtelen? Lemondja a takarítónőt, a bébiszittert, maga szögeli vissza a leszakadt ereszcsatornát, otthon cseréli autójában az olajat? Sokan csináljuk ezt mostanában, és mivel már érezzük a válságot, bocsánatos bűnnek számítanak a fenti dolgok.De mi van, ha egy gyártó tesz így? Ha egy gyártónak fogy el a pénze? Ha ő küldi el az alkalmazottait, és a falakon belül, saját forrásokból próbálja megoldani problémáit, ahelyett, hogy az addig alkalmazott, munkájukat jól végző alvállalkozókat hívná segítségül? Válság ide, válság oda, ilyenkor illik utálni a nevezett autógyárat, minimum röhögni a kínlódásán.Vajon miért? Egy autómárkát sokkal komplikáltabb fenntartani, mint egy családot, egy konszern hibás döntései nem derülnek ki azonnal, a rosszul vezetett házi kasszáé viszont elég hamar, viszont egy autómárkát ugyanúgy bajba sodor a válság, mint egy családot.Aljas dolog kigúnyolni azt, aki a padlóra került. Persze, önhibájából, meg szóltak is neki, mindig vannak okoskodók, akik tudták előre. És lehet, hogy szóltak is. De ha baj van, inkább azon kéne lenni, hogy a legkisebb veszteséggel megoldjuk. Aki pedig benne van a csávában, nem tehet mást, mint hogy méltósággal, és ha még azon túl képes rá, humorral és eleganciával viselje a gondjait.Ha készített is néhány kirívóan pocsék autót, amikbe mind belegázoltam különféle tesztekben – szervo nélküli, kínzócölöp-ülésű, nemlétező futóművű és váltójú Corsa B, hasonlóan pocsék alap-Astra F a Szaharában is kilyukadó lemezekkel, megmozdulásra csak marginálisan képes, 1,6-os Vectra B, a gyomrot az öklendezésig felkavaró rugózású Sintra, mérőpontok nélküli, akár közepes töréskár után is helyreállíthatatlan Tigra – az Opel ma már nem érdemli meg a bajt, amibe a GM miatt került.Láttam, ahogy óriási erőfeszítésekkel próbálnak kimászni az egész gyártmányfejlesztésre kiható, milliárdokat elsikkasztó Ignacio López beszerzési főnök örökségéből. Az Astra G, a Vectra C, a Corsa C már tűrhető termék volt, kirívó hibák nélkül, mostanában pedig tényleg kaptunk néhány ügyes járművet Opeléktól – gondoljanak az új Zafirára, meg pláne az Insigniára. És egyik-másik Cadillac is érdekes, minőségi autó, bár nem látom át, hogyan akartak helyet szorítani a márkának Európában.Komolyan mondom, még a Ferrari California vezetése után is szeretem a legutóbbi, faceliftelt C6-os Corvette-et, nehezen tudnék dönteni, hogy egy California-szólam hiányzik-e jobban, vagy hogy a gázpedál letaposására amúgy Corvette-mód megnyíljon alattam a föld, és az összes vér kimenjen a fejemből. Igaz, azt meg aljasságnak tartom, hogy nem nevezhetem Chevrolet-nek a Corvette-et, corporate identity ide vagy oda. Az amerikai belpiac termékeit viszont tőlem boríthatnák egyenesen a kukába – amit azokból láttam, attól nagyjából kifordult a belem.Szóval a General Motors mostanában nem tesz mást, mint a tipikus átlagember. Szarban van, pénzért kuncsorog, próbálja menteni, ami menthető. És nehéz elegánsan előadnia a kínlódást, mert a GM, vagyis amit abból mi, európai újságírók láttunk, az Opel PR-gépezete valamennyi közül a legtökéletesebben működött. Ha az Opel PR-t gyártott volna, nem autókat, harminc éve úgy hívnák: Toyota.Ilyen előzmények után már az is feltűnik, ha nem ezüstvillát adnak az Opel-ebéd mellé, hanem acélt. Az újságíró segge kilóg a gatyából, de amikor sajtóúton van, fenemód ért a flanchoz. Ha viszont nincs pénz, nehéz nagyvonalúnak lenni, még nehezebb őszintén, humorral kommentelni a hiányosságokat.Lépjünk.Most zajlott az Insignia Sports Tourer bemutatója Frankfurtban, ami megérzésem szerint a legjobb autó, amit az Opel a Rekord C óta bemutatott. Sajnos a válság közbeszólt, de az eddig a legborúsabb időszakban eladott 80 ezer darab Insignia azt mutatja, hogy ha 2008-at írnánk, az Opel sikoltva szörfözne az euromilliók tájfunjában. Abszolút értékben még így is szépek az eredmények.Erre sokan azt mondják, a német öregautó-csereprogramnak köszönhető az Insignia meglepő sikere. De nem. A dajcsoknál a konstrukció miatt elsősorban az olcsó minik fogynak szépen, mert azokra plusz kedvezmény jár. Ráadásul a német extra aggódós állatfaj, ilyenkor nem vesz nagyautót, széles képernyős plazmatévét, még ha bőven jut is rá. Meglepődnék, ha nem ők kászálódnának ki az elsők között a válságból. És még jobban meglepődnék, ha munkával csak alig-alig fedezett vásárlási és jóléti elvárásaink miatt mi pedig nem az utolsók között.Az Insignia eladásai szárnyalnak. Úgy látszik, azért elég jó az autó. De az is tény, hogy az Opelnek fogytán a pénze. Drukkolok nekik, hogy húzzák ki, amíg valahonnan meg nem érkezik a mankó, mert kár lenne a korábban számtalan csodás járművet produkáló Opel márkáért, kár lenne a sok tízezer dolgozóért, akik mind az Opeltől függenek akár áttételesen, akár közvetlenül, és kár lenne az Insigniáért, ami helyett más, nagy valószínűséggel rosszabb és csúnyább autót kellene vennie a vevőknek.Mert nincs pénz, ez egyértelmű. Az Insignia Sports Tourer egynapos bemutatóját Frankfurtban tartották, a reptéri Sheraton szálló egyik konferenciatermében. Hasonló eseményt egy évvel korábban még minimum két-, esetleg háromnaposra szerveztek volna, valami szétfolyóan gazdag amerikai, illetve német turistáknak szánt luxushotelben, esetleg francia chateau-ban, amit kizárólag a "Leading Hotels of the World" katalógusból lehetett volna ismerni.Egynapos útnál nem kell szállást fizetni. A PR-es kollégák is csak egy napra esnek ki a munkából. Kevesebb a kajáltatás. Rüsselsheim közel van Frankfurthoz, ezért nyilván a terembérlet is kedvezményes. Nem kell húsz autót kétezer kilométerre elutaztatni, ez is masszív eurókat takarít meg. Nincs esti whiskyzés, sajtótájékoztató előtti sherryzés. Egy rakás pénz. Egyszer nekiálltam kiszámolgatni, mennyibe kerül egy tipikus, kétnapos, spanyolországi sajtóút pro kopf, és kicsit elállt a lélegzetem.150-250 ezer a repjegy. A szálló minimum ötcsillagos, igaz, általában főszezonon kívül, egy este olyan 80-150 ezer lehet. Ebédek, vacsorák, koktélok, korlátlan italfogyasztás: másik 150-200 ezer, ötcsillagos áron mérve. Autók benzinje, odaszállítása, terembérlet, bemutató mögé díszlet, sajtóanyag, tesztút-bejárás, -tervezés, -biztosítás, anyagok kinyomtatása extra igényes papírra, fényes festékkel, a cégkívánalmak szerint méregdrága panton-színekkel – további minimum 150-300 ezer fejenként, még ha kétszáz újságíróra oszlanak el a költségek, akkor is. Úgy elmegy hétszázezer-egymillió egy fő utaztatására, mint a huzat. Az Opel meg néha huszonöt embert is kivitt, de a tíz-tizenkettő általánosnak volt mondható. Ez kábé nyolc-tizenöt autó importőrnél megjelenő profitjának az összege fejenként, tehát az egész slepp olyan száz-kétszáz autót él fel egy úttal.Biztosan van a számításaimban valami hiba, mert ennyit egyszerűen nem lehet elkölteni marketingre és PR-re (például az esetek többségében az utak kinti részét a gyár állja, az importőr csak a gyűjtőpontig tartó repjegyet és az addig, valamint onnani újságíró-etetési költséget veszi át), de ha csak a fele, akkor is borzalmas pénz. Mellesleg egy élő lelkiismeretű újságírónak elég nagy nyomás, amikor írnia kell. Ha az ember az olvasót próbálja szem előtt tartani, meg kell kérgesítenie a szívét, hogy kritikusan tudjon írni az autó hibáiról. Vagy vak és süket tulokként hangosan kántálnia magának és a többieknek, hogy ez jár neki, ez a minimum, ez benne van a pakliban. Persze – csakhogy a vevő fizeti ki, akinek írja a cikket, akit félrevezet, ha jónak mondja azt, ami rossz.Na mindegy, én pont a fentiek miatt örülök, hogy rövid, vedelés- és ottalvás-mentes utak következnek mostanában. Meg persze azért is, mert kevesebbet szakadok ki a munkából, többet láthatom a családomat. De a szállás-, koktélparti- és éjszakai bározás-hiányon túl, miből volt kevesebb az Insignia Toureren?Úgy tűnik, semmiből. Az útvonalat jól kitalálták, mint mindig, volt benne autópálya, szerpentin, város, falu. A napközbeni kaja mesterszakácsi szintű volt, egy várszerű kastélyhoz tartozó étteremben, csoda-előétellel, színhússal, dermesztő édességgel, mindenféle piákkal. Még bort is lehetett volna inni, de nem mertem.A sajtótájékoztatón ugyanúgy kitették a lényeges technikai elemek metszetét, volt óriás-kivetítő, sok-sok gyári ember, a repülőre várós üresjárati szobában wifis noteboook-sereg, fotel, ingyenszendvics tonnaszám, kóla, kávé, süti.Amikor sebtében indulni kellett a géphez, és a váró elhagyásakor a "még megeszem az utolsó opeles zsömlémet!" felkiáltással szalvétába csomagoltam a mozzarellás-paradicsomos szendvicsemet, mert nagyon finom volt, és anyukám arra tanított, hogy nem szabad otthagyni ételt, a céges emberek arcán fájdalmas vigyor vonaglott át.Persze, pocsék volt a vicc, elismerem, de jól állták a sarat, még ment utána egy darabig a poénkodás. Elegánsan viselik a helyzetet, bő humorral, máshogy nem is lehet. Drukkolok nekik. Az Opelnek PR-munkából továbbra is megajánlom a jó jegyet.
2009. március 26. csütörtök 08:45 -
Vezettük: Toyota Verso és Urban Cruiser
A Toyotákat pár kivételtől eltekintve (Supra, MR2, néhány Celica) sosem azért szerették, vették, mert olyan rettenetes nagy élmény vezetni őket. Ezeket az újakat sem azért fogják.
2009. március 26. csütörtök 07:00 -
F1: elkerülhetetlen a melbourne-i botrány?
Tovább gyűrűzik a diffúzor-ügy, szerdai fejlemények szerint több csapat is csatlakozik a Red Bull Racinghez a Brawn GP, a Toyota és a Williams ellen indítandó offenzívában.
2009. március 25. szerda 20:00 -
Több csapat is óvást nyújthat be Melbourne-ben
Valószínűleg nem a Red Bull Racing lesz az egyetlen olyan Forma-1-es csapat, amely tiltakozni fog a Brawn GP diffúzora ellen, amennyiben szabályosnak találják azt a csütörtöki gépátvételen Melbourne-ben. Az óvásra készülő istállók azonban a Williams és a Toyota ugyanezen elemei ellen is panaszt emelnek.
2009. március 25. szerda 15:49 -
Toyota Prius ellenfél a Hyundai-tól
A Hyundai és a Kia gőzerővel készül hazai autószalonjukra, amelynek egyik meglepetése a Hyundai legújabb plug-in hibrid koncepciója lesz. Az alternatív hajtáslánc köré a koreai tervezők egy izgalmas karosszériát álmodtak meg. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 25. szerda 15:45 -
Pókerrel lazítanak az F1-esek - fotók
Míg a csapatok vezetőit a kibontakozóban lévő diffúzor-ügy köti le, addig néhány versenyző pókerezéssel tölti az időt az F1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben. Robert Kubica (BMW), Giancarlo Fisichella (Force India) és Timo Glock (Toyota) szerdán az ausztrál pókerbajnok Joe Hachemmel és a krikettező Shane Warne-nal mérkőzött meg.
2009. március 25. szerda 12:50 -
A Toyota nagyon erős lehet
Legutóbb a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa ismerte el a japán gyártó F1-es istállójának, a Toyotának az erejét. A Trulli és Glock által vezetett gépek meglepetést okozhatnak idén.
2009. március 25. szerda 11:25 -
Botránnyal kezdődhet a szezonnyitó az F1-ben
Minden jel arra utal, hogy a csapatok összefognak, és óvást nyújtanak be a Toyota, a Williams, és a Brawn GP ellen, amennyiben az említett alakulatok téli teszteken is használt diffúzorát szabályosnak találják a sportfelügyelők csütörtöki gépátadáson Melbourne-ben.
2009. március 25. szerda 11:21 -
Toyota Aygo-klón Kínából
A kínai autógyártak terjeszkedése miatt egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó Sanghaji Autószalonon mutatja be a Jianghuai Automobile új városi miniautóját, amely még idén megérkezhet az autókereskedésekbe.
2009. március 25. szerda 10:28 -
Visszatérhet a Celica
A Toyota a Subaruval közösen fejlesztett sportkocsiját dobná piacra a legendás névvel.
2009. március 25. szerda 09:36 -
Így gyilkolja Glock a Toyota HiLuxot - videó
Hajmeresztő dolgokat művelt egy Toyota HiLux terepjáróval Timo Glock kedden, a melbourne-i Albert Parkban. A japán csapat F1-es kiválósága a márka PR-rendezvényének keretein belül pörgött-forgott és még kékerekezett is.
2009. március 25. szerda 09:30 -
A Toyota a futamgyőzelemre hajt
Ausztrál Nagydíj  Toyota - előzetes
2009. március 25. szerda 09:21 -
Glock úgy érzi, győzhet Melbourne-ben
Timo Glock szerint a Toyota téli felkészülése kifogástalanul sikerült, így a német versenyző a vasárnapi Ausztrál Nagydíj után futamgyőztesként szeretne kiszállni a TF109-es volánja mögül. Bizakodó a csapat műszaki főnöke, Pascal Vasselon is.
2009. március 24. kedd 20:31 -
F1: A Ferrarival küzdhet a Toyota, véli Glock
Timo Glock elégedetten nyugtázta, hogy a Toyotának sikerült átmentenie a 2008 végén mutatott formáját a tesztidőszakra is, ezért nem zárja ki, hogy a Brawn GP-t jelenleg a kölni csapat követi az erősorrendben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 24. kedd 17:50 -
Középpontban a Prius és a Verso
A 79. Genfi Autószalon két kulcsfontosságú Toyota premiernek, az új Priusnak és az új Versónak adott otthont. Az idei 13 autó-bemutatónak egyértelműen ez a két legfrissebb modellje.
2009. március 24. kedd 09:00 -
F1: Óriási előnyben a "csalók"?
Egyre elkerülhetetlenebbnek látszik az Ausztrál Nagydíjon a botrány: a riválisok továbbra is vitatják a Williams, a Toyota és a Brawn autóinak szabályosságát.
2009. március 23. hétfő 19:00 -
(CO)Rolla - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.6 vvt-i
4,5 csillag
2009. március 23. hétfő 14:58 -
A Williams és a Toyota nemcsak a motor terén dolgozik össze
Tapasztalat és pénzmegosztás
2009. március 23. hétfő 13:04 -
Csak ne a Franciák gyártanák!!! - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 ICE +
4,0 csillag
2009. március 22. vasárnap 19:42 -
Biztonsági okokból finomítottak az ausztrál pálya két kanyarján
RÖVIDHÍR - Timo Glock 2008-as látványos balesete miatt két ponton is változtattak a melbourne-i pályán, értesült az f1-live.com. A Toyota pilótájának autóját a tavalyi Ausztrál Nagydíj során megdobta egy bucka az egyik kanyarban, minek következtében a német egy méreteset bukott.
2009. március 22. vasárnap 15:28 -
Glock tiszta lelkiismerettel kezdi az új F1-szezont
Noha az F1 berkein belül már mindenki a közelgő nyitófutam lázában ég, Timo Glock egy gondolat erejéig visszatért a tavalyi idényzáró utolsó köréhez. A Toyota versenyzője nyomatékosította: nyugodt a lelkiismerete, nem játszotta oda a vb-címet Lewis Hamiltonnak.
2009. március 21. szombat 19:05 -
Rosbergék nem tudják, mire számíthatnak
Nico Rosberg szerint a Williams-Toyota az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt még nincs olyan formában, amilyenben reménykedtek, de az idény során dobogóesélyessé érhetnek. A német úgy véli, szoros a mezőny, tippelni azonban nem mer.
2009. március 21. szombat 18:00 -
Navigátorülésből WRC volánja mögé
Zsiros Gábor-Kisemödi Elek Zoltán Toyota Corolla WRC - Grepton Kupa, Orfű
2009. március 20. péntek 17:52 -
Egymillió török Toyota az utakon
A Toyota bejelentette, hogy 15 év után elérték az egymilliós álomhatárt törökországi gyárukban.
2009. március 20. péntek 14:58 -
Az FIA szerint vitatható, de szabályos a Brawn GP diffúzora
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) technikai delegációjának vezetője, Charlie Whiting szabályosnak minősítette a Brawn GP, a Toyota és a Williams diffúzorait, amelyeket a trió Forma-1-es riválisai korábban illegálisnak véltek.
2009. március 20. péntek 09:35 -
Nakajima robbantott, tovább javult a McLaren
Kazuki Nakajima, a Williams-Toyota versenyzője a hét legjobb idejével zárt az eredménylista élén a jerezi tesztelés, s egyben az előszezon utolsó tesztnapján. Az új komponensek hatására tisztes produkciót nyújtott a McLaren-Mercedes-szel Heikki Kovalainen is.
2009. március 19. csütörtök 20:15 -
Hibridként térhet vissza a Toyota MR2
A csaknem két éve megszüntetett modell újraéled, a Toyota ugyanis egy hibrid, hátsókerék-hajtású sportautó tervein dolgozik.
2009. március 19. csütörtök 12:34 -
Hibrid lehet a következő Toyota MR2-es
Néhány éve eltűntek a sportkocsik a Toyota kínálatából, de a japán cég nem mondott le végleg az élményautózás szerelmeseiről
2009. március 19. csütörtök 10:02 -
Akkor sem égeti a benzint, ha mi akarjuk
Az új Yaris külsejéhez csak finoman nyúltak hozzá. Hűtőmaszkja és lökhárítója mellett a fényszórón reszeltek egy keveset, az igazán fontos, lényegi változásokat azonban máshol kell keresni.
2009. március 18. szerda 18:00 -
Hibridhajtást kerül az új Toyota MR2-be
A Toyota mérnökei a márka rajongóinak nagy örömére egy hátsókerékhajtású, hibrid sportkupén dolgoznak. Az autót a japánok a Honda CR-Z legnagyobb ellenfelének szánják és leginkább az európai piacot célozzák meg vele. Az MR2 sportos menetteljesítményei mellett állítólag 100 grammnál is kevesebb szén-dioxidot bocsájt majd ki száz kilométerenként. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 18. szerda 17:50 -
F1: Barrichello biztos benne, hogy szabályos a Brawn autója
A riválisok némelyike azért vádolja szabálytalansággal a Brawn GP diffúzorát, mert balhézni könnyebb, mint jó munkát végezni - véli Rubens Barrichello, aki a Ferrari, a Toyota és a BMW mellett a legjobb négy közé várja istállóját Melbourne-ben. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 18. szerda 15:45 -
Együttműködés születhet a jövőben a Toyota és a Volkswagen között
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 18. szerda 14:15 -
Hamarosan sorozatgyártásban a Ssangyong crossovere
A koreai gyártó a Szöuli Autószalonon mutatja be a C200 Eco Conceptet, amely a gyártó szerint nagyon közel áll a szériaváltozathoz. Az autót kétliteres dízel hajtja, legnagyobb ellenfelei pedig a Toyota RAV4 és a Honda CR-V lesznek. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 18. szerda 10:40 -
Nakajimáék a Schumi-testvérpár nyomdokain
Schumacherék után a Nakajima-família két sarja lehet a száguldó cirkusz legújabb testvérpárja. Kazuki a Williams-Toyota versenyzőjeként már ott van a mezőnyben, s törtet az áhított cél felé öccse, Daisuke is, aki idén már Kimi Räikkönen F3-as csapatát erősíti.
2009. március 18. szerda 09:35 -
Videó: lövöldözős Nissan-reklám
Az anyag természetesen nem hivatalos, függetlenek készítették. A történet annyi, hogy egy Hyundai Elantra és egy Toyota Prius-tulaj mondogat oda egymásnak, hogy melyik is a jobb kocsi, a sztori a végét azonban nem árulom el. Tessék végignézni!
2009. március 18. szerda 07:45 -
Trulli a Toyota első győzelméről ábrándozik
Jarno Trulli optimizmussal telve várja a szezon rajtját, mert úgy érzi, 2009-ben az eddigi legjobb F1-es Toyota volánja mögött ülhet. Az olasz arról ábrándozik, hogy idén megszerzi a japán csapat fennállásának első, létfontosságú győzelmét.
2009. március 17. kedd 14:13 -
F1: Trulli is a győzelemre tör a Toyotával
Csapattársához, Timo Glockhoz hasonlóan Jarno Trulli is úgy érzi, a Toyota kellően jó formában van ahhoz, hogy 2009-ben harcba szállhasson első nagydíjgyőzelméért.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 17. kedd 14:13 -
Olcsóbb hibriden dolgozik a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 17. kedd 13:55 -
Trulli: Idén megnyerhetem az első nagydíjunkat
Jarno Trulli úgy véli, a TF109 van annyira versenyképes, hogy az idei évadban megszerezzék vele a Toyota hőn áhított első futamgyőzelmét a Forma-1-ben. Az istálló a jövő heti ausztrál szezonnyitón még a KERS nélkül fog elrajtolni, ám az olasz szerint ez nem csökkenti az esélyeiket.
2009. március 17. kedd 13:14 -
Trulli szerint a Toyota készen áll a győzelemre
Jarno Trulli bízik abban, hogy a Toyota végre megszerezheti első győzelmét a Forma-1-ben, amire elmondása szerint minden esélye megvan, ugyanis a TF109 az eddigi legjobb versenygép, amit a japánok építettek.
2009. március 17. kedd 13:12 -
Olcsó hibridet fejleszt a Toyota
Az új Honda Insight árban jelentősen alávág az új Toyota Priusnak, még jó, hogy a világ legnagyobb autógyárában elkezdtek aggódni az esetleges piacvesztés miatt. Hogy az Insight ne tehessen szert jókora előnyre, a Nikkei Business című lap szerint a Toyota új, kedvező árú hibrid szubkompaktot fejlesztene, mely Európában is piacra kerülhetne. A gyár nem kommentálta a híreket, a Nikkei ennek ellenére tudni véli, hogy az új modell számos módosított Prius-alkatrészt használna, benzinmotorja pedig kisebb lenne az aktuális Priusban használt 1,5 literes egységnél. Az újdonság 2011-ben érkezhet, 20-30 százalékkal olcsóbban, mint a Japánban jelenleg 2,33 millió jentől (5,4 millió forinttól) induló Prius. Az Insight alapára 1,89 millió jen (4,4 millió forint).
2009. március 17. kedd 11:45 -
Glock Tokióban szimulátorozott - fotók
Timo Glock, a Toyota versenyzője hétfőn Tokióban járt, ahol a japán márka sajtórendezvényén vett részt. A cég óriás bemutatótermében, a MEGA WEB-ben tartott eseményen a német sofőr egy szimulátor segítségével demonstrációt is tartott.
2009. március 17. kedd 11:10 -
Lauda: A Ferrari és a BMW a legerősebb
Szokás szerint Melbourne-ben kezdődik az új Forma-1-es idény, amelynek Niki Lauda szerint a Ferrari és a BMW futhat neki legnyugodtabban. Noha a barcelonai teszteken a Brawn GP dominált és sokan máris esélyesként beszélnek róluk, a háromszoros világbajnok óvatos a csapattal kapcsolatban. "Úgy vélem, jelenleg a Ferrari és a BMW a legerősebb" - idézte Laudát a Bild am Sonntag. "Jól áll a Toyota, a Red Bull és a Brawn." Folytatás az ugrás után!
2009. március 17. kedd 08:45 -
Technikai ismertető: A Williams-Toyota FW31 Viking-szarvainak kálváriája
Az FIA rávette a Williams-et a különleges szárnyak mellőzésére
2009. március 16. hétfő 22:29 -
Rácáfolt a Toyota főnöke Bernie Ecclestone-ra
Rácáfolt a száguldó cirkusz első emberére, Bernie Ecclestone-ra a Toyota istálló főnöke, Tadashi Yamashina. Míg a sportág impresszáriója szerint a csapatok jóformán nem is érzékelik a gazdasági világságot, addig a szakvezető kijelentette: az anyacég példátlan mértékben megfaragta az együttes költségvetését.
2009. március 16. hétfő 17:00 -
Toyota Grand Lúzer - TOYOTA LAND CRUISER (J7) 1984-1996 LJ 73 2.5 Tdi
3,5 csillag
2009. március 16. hétfő 15:05 -
Olcsóbb Prius-t tervez a Toyota
Egy olcsóbb Prius-változat bevezetését tervezi a Toyota, miután a japán piacon az ő autójuknál négyezer dollárral olcsóbb Honda Insight eladásai az egekbe szöktek.
2009. március 16. hétfő 14:26 -
A Toyota csökkentette költségeit a Honda távozása után
A Toyota Racing példanélküli megszorítások elé néz, ugyanis a gazdasági világválság miatt, a japán vezetés drasztikusan csökkentette a forma-1-es csapat költségvetését az idei szezonra, és további szigorításokat tervez.
2009. március 16. hétfő 14:15 -
Elnyűhetetlen állom autó - TOYOTA HILUX 2005- 4WD D4D
4,0 csillag
2009. március 16. hétfő 13:55 -
F1: a Toyota is majdnem kiszállt
Nem csak a Honda tervezte, hogy kiszáll a Formula 1-ből, a Toyota is nagyon közel állt hozzá.
2009. március 16. hétfő 13:50 -
Olcsó Toyota hibrid?
Bennfentes pletykák szerint elképzelhető, hogy a Toyota olcsó hibriddel próbál válaszolni a Honda Insight-ra.
2009. március 16. hétfő 12:59 -
Majdnem Lexus: Toyota Avensis 2,2 D-4D Executive
Új szintre lépett a harmadik generációs Avensis: minimálisra redukálta a különbséget a Toyota és a Lexus modelljei között. Nemcsak friss külsejű, hanem teljesen újragondolt belső terű autó, összességében nagyon meggyőző. Ráadásul az új Avensist jó is vezetni, főleg a 2,2 literes turbódízellel.
2009. március 16. hétfő 12:45 -
F1: A Toyota komolyan fontolóra vette a kivonulást
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 16. hétfő 11:15 -
F1: A Toyota majdnem kiszállt
A Toyota-csapat főnöke elismerte, hogy a japán gyártó tokiói vezetése a Forma-1-es projekt megszüntetését fontolgatta a télen.
2009. március 16. hétfő 10:30 -
A Csótány - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 Liftback Terra (VVT-i)
4,5 csillag
2009. március 15. vasárnap 18:30 -
A Toyota komolyan elgondolkozott az F1-ből való kilépésen
Miután a Honda múlt decemberben bejelentette, hogy a gazdasági válság miatt kilép a Forma-1-ből, voltak, akik attól tartottak, hogy a Toyota követni fogja riválisát. Nem így történt, de Jamasina Tadasi csapatfőnök most elárulta, a Toyotánál is komolyan elgondolkoztak a távozáson.
2009. március 15. vasárnap 13:18 -
A Toyota komolyan fontolgatta távozását az F1-ből
A Toyota csapatvezetője, Tadashi Yamashina elárulta, hogy nagyon kemény csatákat kellett megvívnia azért, hogy a japán cégóriás ne kövesse riválisát, a Hondát, és ne hagyja el a tavalyi évad végén a királykategóriát.
2009. március 15. vasárnap 12:26 -
Mégis kétséges volt a Toyota maradása
A csapatfőnök komoly harcot vívott a bennmaradásért
2009. március 15. vasárnap 09:01 -
Gözmozdony - TOYOTA AVENSIS 2003-2008 2,2 D-CAT Executive Kombi
4,0 csillag
2009. március 13. péntek 14:40 -
A Zen nyugalma - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,6 3 ajtós Luna
4,0 csillag
2009. március 13. péntek 14:32 -
Drágaszááág.. - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 Terra
4,0 csillag
2009. március 13. péntek 14:19 -
Mindent kibír... - TOYOTA YARIS 1999- 1.0 Harmony
4,0 csillag
2009. március 13. péntek 12:10 -
Tuti - TOYOTA COROLLA 2007- 2.0 D-4D Executive
4,0 csillag
2009. március 13. péntek 11:32 -
Toyota: középső légzsák a hátsó utasoknak
A japánok folytatják hadviselésüket a biztonságosabb autózás érdekében, középső légzsákokat fejlesztettek a hátsó utasok számára.
2009. március 13. péntek 10:50 -
Toyota: Jöhet Melbourne!
Utolsó tesztnap
2009. március 13. péntek 08:41 -
Adjunk segélyt mindenkinek?!
A sok genfi újdonság között szinte elveszett az elmúlt hét legfontosabb híre: már a Toyota is kormányzati segélyért kuncsorog. Vélemények az azonos című cikkünkről.
2009. március 13. péntek 01:01 -
A japán márkák uralják a hibrid piacot
Dúlnak az értékesítési harcok a hibridek piacán. Miután a Ford a napokban bejelentette, hogy eladta a százezredik hibrid SUV-t, a Toyota is közzétette eladási adatait, amely szerint az egymilliomodik darab hibrid is gazdára talált az Egyesült Államokban.
2009. március 12. csütörtök 23:37 -
A nem létező autó
Döbbenet 1. TéZé még be sem ért a szerkesztőségbe, mikor este felhívott: az új Focus RS zseniális autó. Másnap kivirult arccal ért be, amit nem értettem, hiszen van neki rendes, hátsókerekes gépjárműve, mégis lelkesedik egy olyan sportautóért, aminek hajtott kerekei egyben kormányoznak is? Valami okosság lesz itt a háttérben, gondoltam, hiszen maga a sperrdifi (nem az elektronikusan imitált, hanem a tisztességes mechanikus) ugyan jelentősen javítja az élményfaktort, csodákra azonban nem képes. Aztán kiderült, hogy feltalálták a spanyolviaszt, a függőcsapos tengelycsonk-állvány a hangzatos RevoKnuckle elnevezést kapta, állítólag ez a pótmegoldás (hiszen kettős keresztlengőkar esetén a probléma tárgytalanná válna) maga a G pont, az élmény kulcsa. Zolit szavahihető embernek ismerem, ezért is ütött szöget a fejembe a dolog. Aztán ma elolvastam a Driver's Republic idevágó összehasonlító tesztjét, ahol a Focus RS-t, a Mégane R26-ot és az esztétikumot nélkülöző WRX STi-t eresztették egymásnak. Harrisék egyértelműen az élményt keresték, végeredményben a Focus RS jött ki győztesként a buliból. (Nem én lennék, ha nem jegyezném meg, hogy: 1. a két másik autó már nem friss, 2. minden szentnek maga felé hajlik a keze) De valami furcsa volt és nem értettem: már a teszt elején megjegyzik, hogy azokon az utakon egy hátsókerék-hajtású autó érezné magát igazán otthon de akkor miért nem vittek ki oda egy olyat is? Döbbenet 2: mert nincs, illetve csak félig-meddig Egyszerűen, ebben a kategóriában/ársávban nincs kihegyezett, hátsókerekes élményautó. A 130i-135i ugyan nálunk szinte ugyanannyiba kerül, mint egy WRX STi, de a világ szerencsésebb részén (mint pl. Nagy-Britannia) a Subarut 7 126 406 forintért (21 788 font) már haza lehet vinni. A 135i kupé 29 610 fontba (9 684 715 forint) kerül, ami már elég különbség ahhoz, hogy ne egy súlycsoportban induljanak. A Toyota-Subaru 2010-re ígéri könnyű kis hátsókerék-hajtású élményautóját, addig pedig be kell érni azzal, ami van. Hogy miért? Mert nem lehet megcsinálni. Drága lenne (új platform kifejlesztése egy egész modellcsalád részére stb.) nem kifizetődő, kimutatható mértékben eladhatatlan. Sajnos, TZ-nek ebben igaza van. Jelenleg rengeteg fronthajtású élményautó létezik, sőt, a megfizethető kategória javarészt ilyenekből áll, de szerintem a kevesebb sok esetben több. Életem egyik nagy pofára esése kellett ahhoz, hogy ezt meg is tapasztaljam. Még előző munkahelyemen történt, hogy akkori kollégám nagy örömmel harangozta be, hogy kapunk egy 225 lóerős Leon Cupra R-t. Persze a Pozsony környéki dombokon akartam egy jót autózni. Nem lehetett. A kerekek a legkisebb gázadásra is kipörögtek, a bekapcsolt ESP kanyarban verte agyon az élményt és hiába tartotta nagyon jól az ívet, a kormánnyal való állandó harc elvette a kedvemet mindentől. Azon vettem észre magam, hogy elvonja a figyelmem, pedig ilyenkor jó, ha magára a vezetésre koncentrál az ember, az autó mozgására, a megfelelő fordulatszámra, a fékre. A kezelőszerveket ösztönösen kezeli, nem néz rájuk, minden kézre áll és teszi a dolgát. Az autóra figyel. Már csak azért is éreztem úgy, hogy erőszakosan a pofámba nyomul az egész kormányrúd, légzsákostul, felnistül. Túl sok ez oda, túl sok. Kitűnik, szkeptikus vagyok. Persze a Cupra R már a múlté, azóta sokat fejlődött az autóipar, lehet, már teljesen eltűnt maga a jelenség is, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy 180-200 lóerőnél többet az első kerekekre küldeni egyszerűen nem jó. Nem lehet jó. Nem olyan. Pofámra sült az előítélet. Sportosnak titulált négykerekűekről van szó, melyek nem nélkülözik a praktikumot sem, erről ne feledkezzünk meg. Lehet, hogy ideje lesz revidálni álláspontomat, a közeljövőben módom lesz rá.De azért csak ideje lenne már annak a Toyota-Subarunak. Titokban remélem, hogy nem adják fel és valami csoda folytán megszületik a 21.század olcsó, hátsókerekes élményautója. Nem tudni, mi van a dobozban, de nyilatkozataikkal már megkezdték a karton sarkát. Hogy aztán egy merész mozdulattal feltépik-e vagy a válság a kezükre csap és hagyják a fenébe, azt nem tudhatja senki... Egyelőre az utóbbira van nagyobb esély. Sajnos.
2009. március 12. csütörtök 20:11 -
F1: Az e heti teszt összesített eredményei
A Brawn GP pilótapárosa, Rubens Barrichello és Jenson Button sokkoló teljesítményükkel toronymagasan végeztek az e heti barcelonai teszttabella éléln, a másik oldalon ugyanakkor a McLaren gondjait jól demonstrálja, hogy Heikki Kovalainen csak a lista utolsó pozíciójában foglal helyet. Jerezhez hasonlóan ezúttal is a Toyota tette meg a legtöbb kilométert, míg a pilóták közül Fernando Alonso bizonyult a legszorgalmasabbnak.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 12. csütörtök 19:40 -
A Toyotának harcba kell szállnia első győzelméért
Timo Glock szerint a Toyota készen áll arra, hogy megszerezze első győzelmét a Forma-1-ben, miután eddig kiválóan teljesített a téli teszteken. A német versenyző úgy gondolja, csapata komolyan el lehet majd keseredve, ha nem sikerül elérnie célját az idei évben.
2009. március 12. csütörtök 18:28 -
Válságmentes övezet
Gyulavitéz egyik barátja, Marjai Péter Genfben járt, és leírta, milyen volt a szalon látogatói szemmel. Nem sajtónapon volt ott, hanem a hús-vér érdeklődők látogatói napján, és megírta nekünk, hogy mit látott. Illetve, annak egy részét, azt, amit érdekesnek talált, hiszen őt nem terelgették a sajtósok, marketingesek. Íme a beszámoló, fotógalériával, videóval: Megint megtörtént. Én tényleg nem akartam, de végül úgy hozta a sors, hogy ismét megjártam a Genfi Autószalont, szám szerint a 79-iket. Előrebocsátom, megint csak a teljesség igénye nélkül jártam be a kiállítást. Igyekeztem én, de sajnos az idő rövidsége miatt megint nem sikerült mindent megnézni, szóval, aki Pugót vagy Ferrarit szeretne látni, nyugodtan abbahagyhatja az olvasást; egyikkel sem találkoztam. Tavaly azt írtam, nincs jelentős különbség az otthoni és a genfi szalon között. Egy mégis van, a megvilágítás. A teremben minden egyes kiállított darab világítása testre szabott, és ez sokat dob a látványon. Tipikus példája volt ennek a Ford KA: közelről látszottak az összeszerelés és az anyagválasztás durva hiányosságai, néhány méterről viszont csodásan mutatott. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan érezteti hatását a jelenleg is zajló pénzügyi, gazdasági válság. Nos, alapvetően sehogy. Amíg az autógyártók üzemek leállításáról, dolgozók elbocsátásáról számolnak be, a kiállítás telis-tele van olyan gazdaságos modellekkel, mint például a Mansory Veyron. Azt hittem, minden stand rogyásig lesz különféle villany- és hibrid autókkal, de alapvetően nem volt ezekből több, mint tavaly. A CO2-kibocsátást persze majd' mindenhol ráírják az autó oldalára, és gyakorlatilag bármekkorát képesek hazudni a fogyasztást illetően, de hogy egy modern csodadízel mennyi rákkeltő száraz anyagot ver a pofánkba, arról nem beszél senki. Válság ide vagy oda, a teremben ezt nem érezni. Rengeteg a látogató, és a kiállítók sem nagyon vettek vissza a felhajtásból. Először a tuningszekcióba érkeztem, itt nagyjából beállítottam a fehéregyensúlyt. A tuningcégek előszeretettel módosítgatják a VW, az Audi és a Nissan autóit, az új Scirocco nagyon népszerű volt ebben a témában. Engem ezek a dolgok annyira nem kötnek le, így siettem tovább, de észrevettem egy plottert, amit közvetlenül az autó karosszériaelemeire tudok festeni. Elképesztő. A nagy terembe érve az első márka, amit megláttam, a Chrysler/Dodge páros volt. Nagyjából ugyanazt adták elő, mint tavaly, annyi különbséggel, hogy idén ők is kiraktak egy kötelező villanykoncepciót, a 200EV-t. Semmi izgalmas, a minőség változatlan. Rögtön mellettük állított ki a Rolls-Royce, ami úgy maradt meg az emlékeimben, mint robusztus, ormótlan luxuskocsi. Most kiállították a 200EX-et, lenyűgöző darab. Szolid elegancia normális méretekben, mégis messziről látszik az arisztokrata származás. Utána következett a Citroën, ahol a legizgalmasabb a WRC autó volt, de azért volt más is. Bemutatták a C3 Picassót, ami nem nagyon emlékeztet a C3-ra, meg egyáltalán semmire. Kizárólag funkció, semmi érzelem. Külön pódiumon mutatták be a szupersport-koncepciót. Érdekes forma, főleg, hogy állítólag van esélye gyártásba kerülni. Nem lenne rossz, bár a márka elfogadtatásával az ezoterikus sportkocsik piacán vannak fenntartásaim. Idén megnéztem a Porschét is végre. Személyes kedvencem a Cayman, egyrészt mert ennek a legjobbak az arányai, másrészt középmotoros és az ára sincs az egekben. Új modellt nem láttam Az Alfa Romeo sem mutatott be semmi újat, a MiTo-t már ismerjük, a többi ott volt tavaly is. Végre sikerült normális képeket csinálnom a 8C-ről, illetve kiállítottak egy gyönyörű versenyautót, és a benne lévő motort is külön. A válságkezelést a KIA kezdte meg, a kiállított kocsik nagy része olcsó, gazdaságos modell. Természetesen a Soul volt az egyik főszereplő, bele is ültem egy pillanatra. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő áron nálunk is népszerű modell lesz, mert jól néz ki, és praktikus is. A testre szabható belső tér jó ötlet, de a tartóssággal kapcsolatosan vannak kételyeim. A kiállított példányok már erősen elhasználódtak az alatt a néhány nap alatt is. Volt egy koncepciómodell is, a No3, ami egy Meriva méretű kis egyterű; szolid, de jó formák. Itt tűnt fel először, hogy minden kiállított darabon irgalmatlan méretű felnik vannak. Ezen a kisautón konkrétan 19-esek. Fiat 500 minden mennyiségben. Ez lehetett a Fiat idei koncepciója, mert gyakorlatilag semmi mást nem állított ki, csak 500-ast, azt viszont mindenféle formában. A központi installáció egy kis olasz kert volt a padló szintje alá süllyesztve, amit a látogatók felülről nézhettek. A Lexus bemutatta az IS sorozat CC változatát és az IS F sportszedánt is. A CC kicsit ormótlan hátulról, de azért ez is talál majd magának gazdát, az F modell viszont tényleg üt, nem csak a menetteljesítményeket illetően. Sokkal egyszerűbb forma, mint a vetélytársai általában, mégis érezni a benne rejlő potenciált; szerény díjbirkózó jól szabott öltönyben. Ezzel szemben az anyavállalat Toyota nem sokat mutatott. Van persze új Verso, ami nálam a ronda szinonimája, itt az új Prius, aminek egész jó lett a belseje, de a többi nem valami izgalmas. Viszont újra készül TSport változat a Yarisból, immár 133 lóerővel. Itt jegyezném meg, hogy az új trend szerint az autó színe fehér, esetleg annak valamilyen tört változata. Minden sportos vagy annak szánt modell sárga a Renault-nál. A Megane Cup versenyautó igen vonzó darab, mellette ott van rögtön a Twingo Sport. Lassan a bevásárlókocsiból is lesz sportváltozat. Megnéztem a Laguna kupét, amire igen kíváncsi voltam, már csak azért is, mert Gyulavitéz annyira dicsérte a kombit. Szép darab. Tényleg. Egyetlen dologgal nem vagyok képes kibékülni, az pedig az első túlnyúlás. Láttam kockát négy keréken, a Nissan mutatta be. Európai szemmel furcsa, de Japánban, ahol igencsak híján vannak a helynek, népszerűek ezek a modellek. Nem hiszem, hogy itt nagy sikerre számíthat. Láttam az új Muranót és a Qazana koncepciót is. Két krumpli. A Murano körülbelül annyira új, mint az új Accord, annyira csekély a változás, hogy inkább ráncfelvarrásnak tűnik. A Qazana viszont erősen hasonlít Sammy “bazmeg” Junior nevű szent életű burgonyámra, csak ennek van négy ajtaja. (Sammy “bazmeg” Juniort egy borús kedden találtuk a vásárcsarnokban beszerzett egyéb krumplik között. Különös egyénisége és jelleme arra késztetett, hogy megkíméljük az életét; nem lett belőle köret.) A GT-R-t szerettem volna jobban megnézni, de sajnos fürtökben lógtak rajta a népek, folyamatosan tekerték, csapkodták, nyomkodták, amit lehetett. Mentem tovább a 370Z-hez. Kordonnal vették körbe, de azért egy erőteljes „PRESS” felkiáltással csak bejutottam és elhelyezkedtem az autóban. Ez kéne. Úgy, ahogy van. Persze nem vezettem még, de a belseje és a paraméterei igen meggyőzőek. Ezután jött személyes kedvencem, a Honda. Sajnos nem sok újat láttam tőlük, az Insight már lassan a kereskedésekben lesz. Szmogriadó esetén biztos jó lesz, mert egyébként nem sok értelme van ezeknek az autóknak. A teljesítmény hiánya nagyon szembetűnő, viszont nem sokkal gazdaságosabb az üzemeltetése, mint egy benzinesé. Az egyetlen előnye talán az, hogy amikor várakozunk, lekapcsolja a motort, és addig nem szennyezzük a környezetet. Ismét van Accord Type-S. Nekem az elődből volt ilyenem, nagyon szerettem. Ez dízel. 180 LE. Brrrr. Titkon reménykedtem, hogy esetleg kaphat az Accord egy hathengeres motort, mint a testvérmodell TSX a nagy víz másik oldalán, de nem. Fehérben nagyon szép az S2000, kár, hogy ennek is vége. | A Mazda a 3-as modellre koncentrált. Kiállították az MPS turbót is, ami nemcsak szép, de megy is rendesen. Nagyon kíváncsi voltam az MX-5-re, bele is huppantam egy szép fehér sportváltozatba. Nagyon meggyőző. Sokkal komfortosabb, mint az S2000, és szebb is belül, persze azért az utóbbi jobban megy. A Fordnál az új Focus RS volt a középpontban, nem az én világom, nem nagyon időztem mellette. Az új KA messziről egész pofás kis válságautó benyomását keltette. Sajnos mikor közelebb mentem, kiderült, hogy csak egy bazári elemekből összedobált darab, szépen megvilágítva. S80 újratöltve. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Volvo új nagykocsiját. Leginkább olyan, mint eddig, egy kicsit gömbölyűbb kiadásban. Ott volt viszont az S60 koncepció, gondolom, ez volt hivatott friss vért csempészni a Volvo vérvonalba. Azt hiszem, ez sikerült is, egész érdekes megoldásokat lehet találni rajta. A Jaguarnál az XK kupé volt az új modell. Klasszikus luxus nyitott tetős, szép, arányos formákkal. Ide kívánkozik, hogy az idei szalonon divattá vált a motorok kiállítása. A legtöbb gyártó kiállított különféle fontosnak tartott motorokat. Így volt ez a Jaguarnál is: egy 5 literes V8-ast helyeztek el a standon átlátszó műanyagból, kivilágítva. Rém izgalmas. Itt érkezett el az a pillanat, amiért egy ilyen helyre érdemes kilátogatni. A Morgan standján bemutattak egy teljesen összeállított autót, amiről hiányzott a karosszéria. Érdekes volt látni, miként épül fel egy ilyen jármű. Kíváncsi lennék, hány szériamodellt mernének a gyártók hasonló módon kiállítani, a ruha alatt rejtőzködő technikát megmutatva. Félek, hogy keveset. A nagy teremben két tuningcég is helyet kapott, az Alpina, amely a BMW-k módosításával foglalkozik, és a Mansory, amely egy helyi illetőségű műhely. Az Alpinánál nekem csak egy versenyautóvá alakított Hatos maradt meg az emlékeimben, brutális fékekkel. A Mansory viszont Bentley-ket, Porschékat és Bugattit alakított matt fekete, malomkerekeken gördülő turbószörnyekké. A BMW standja egy picit talán kisebb volt, mint a tavalyi, de az is lehet, hogy csak az arányok változtak meg a Mini javára. Két fontos újdonság volt jelen, az X1 és az 5-ös GT. Az X1 kisebb és szolidabb, mint a Bangle-éra modelljei, csak onnan tudjuk, hogy BMW, hogy rajta a két vese elöl. Az 5-ös GT szemmel láthatóan az X6 kiegészítéseként született, nekem nem tetszik, leszámítva a keret nélküli ajtókat. Idén a Maybach is kiállított, ami csak azért volt érdekes, mert ilyet korábban még nem láttam. Jó nagy. Tényleg lehet valami a BMW és Mercedes közösködésben, mert már tavaly is egymás mellett volt a standjuk, és ezen idén sem változtattak. A legfontosabb újdonság az új E-osztály és a CLK kupé volt. A C-osztály tavaly nagyon tetszett, valami ilyesmit vártam az E-osztálytól is, de sajnos itt van egy kis kettősség. A kupé arányai nagyon jók, az egész vonzó és elegáns, viszont a négyajtós hátsó része aránytalan. Természetesen minden modellből volt AMG változat is a válság sújtotta rétegek számára, még G-osztályból is, és kiállították a Mercedes McLaren SLR-t - ez tényleg lenyűgöző, bár az utcán keveset fogunk látni belőle még a Lajtán túl is. Sajnos nem volt több időm, ezen a ponton be kellett fejeznem a nézelődést. Még felszaladtam az emeletre, hogy lássam, nagyjából mi maradt ki. Opel, VW, Audi, Mitsubishi, Ferrari. Talán jövőre erre is lesz időm.
2009. március 12. csütörtök 16:56 -
F1: A Toyota akár 2012 után is maradhat a Forma-1-ben
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 12. csütörtök 16:15 -
Glock rendszeresen akar pontokat szerezni idén
A Toyota az eddigi téli tesztek során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a csapat pilótái remek eredményeket értek el, éppen ezért Timo Glock nagyon optimistán várja a 2009-es szezont. A német elmondta, hogy rendszeresen szeretnének dobogós helyeken végezni, de azt sem bánná, ha sikerülne alaposan meglepniük a mezőnyt.
2009. március 12. csütörtök 16:06 -
Glock győzni akar
Csapattársához, Jarno Trullihoz hasonlóan Timo Glock is nagyon bizakodó a Toyota idei kilátásait illetően. A német már a szezonnyitón dobogóra állna.
2009. március 12. csütörtök 15:35 -
Francia Rizsrakéta - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 MAX
4,0 csillag
2009. március 12. csütörtök 14:47 -
F1: Timo Glock és a Toyota dobogókat és győzelmeket várnak
Az ellenfelektől elismerő pillantásokban részesülő TF109-cel a Toyota is merész célokat tűzött ki maga elé: nem csak rendszeres dobogós helyezéseket, hanem első nagydíjgyőzelmüket is meg akarják szerezni vele, mondja Timo Glock.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 12. csütörtök 13:50 -
Glock: remélem a Brawn GP nem lesz gyorsabb mint a Toyota
Bizakodó a Toyota versenyzője
2009. március 12. csütörtök 13:24 -
Hátsó középlégzsákot fejlesztett ki a Toyota
A két hátsó utas közt robban ki a japánok új légzsákja, amely oldalirányú ütközés esetén védi a hátul ülőket.
2009. március 12. csütörtök 12:50 -
Eddig egymillió hibridet adott el az USA-ban a Toyota
A Toyota japán autóipari cég vegyes üzemelésű hibridautóiból 1 milliót értékesítettek már az Egyesült Államokban. A japán gyártó bejelentése szerint ez a környezetbarát jármű népszerűségének jele, ugyanis hét évig tartott, amíg 500 ezret tudtak a kocsiból eladni, a második 500 ezer eladásához viszont csak két évre volt szükség.
2009. március 12. csütörtök 11:10 -
F1: Alonso nem várja az első hatba a Renault-t
Fernando Alonso szerint a Renault R29 most már elfogadhatóan gyors, de "szinte lehetetlen", hogy az Ausztrál Nagydíjon felvegye a versenyt a Ferrari, a BMW, a Toyota és Brawn GP autóival, amelyek "hihetetlen" tempót diktálnak.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 12. csütörtök 10:50 -
Howett: nincs veszélyben a Toyota Formula-1-es szereplése
Egyelőre marad a csapat
2009. március 12. csütörtök 10:24 -
A Toyota 2012 után is maradna, ha idén jól teljesítenek
Egyfelől a gazdasági válság, másfelől a sikeresség kényszere minden Forma-1-es csapatra nagy nyomást tesz. A Toyota kapcsán szóbeszéd szintjén korábban felmerült a kilépés esélye, John Howett, az F1-es csapat elnöke azonban megerősítette, a japánok 2012-ig biztosan tagjai maradnak a mezőnynek.
2009. március 12. csütörtök 10:20 -
Családi igavonó már 5 éve :) - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 Wagon Terra
4,0 csillag
2009. március 12. csütörtök 09:15 -
Charlie Whiting három csapat autóját is szemügyre vette
A barcelonai teszthelyszínre utazott Charlie Whiting, a Forma-1 versenyigazgatója, jelentette az f1-live.com. A látogatásnak konkrét oka is volt, a brit szeretett volna biztos lenni abban, hogy a Williams, a Toyota és a BMW Sauber autóin megjelent újítások megfelelnek a szabályoknak.
2009. március 12. csütörtök 08:19 -
Trulli szerint a Toyota harcban lesz a Ferrarival
Jarno Trulli úgy gondolja, a Toyota készen áll felvenni a harcot a jelenlegi két favorittal, a Ferrarival és a BMW Sauber istállóval az idei szezonban, miután továbbra is kiválóan teljesít az e heti tesztnek helyet adó Barcelonában.
2009. március 11. szerda 16:04 -
Középső légzsákot fejlesztett ki a Toyota
Egymástól védi a hátul utazókat a japánok új fejlesztése, ha hátul épp csak ketten ülnek.
2009. március 11. szerda 15:47 -
A Toyota főmérnöke elégedett a csapattal
De nem tudja hol áll a csapat
2009. március 11. szerda 14:48 -
F1: Villámellenőrzés a teszten
Az FIA technikai főellenőre, Charlie Whiting meglepetésszerűen Barcelonába utazott, hogy a teszten megvizsgálja a Toyota, a Williams és a BMW Sauber autóját.
2009. március 11. szerda 14:35 -
F1: Villámellenőrzés a teszten
Az FIA technikai főellenőre, Charlie Whiting meglepetésszerűen Barcelonába utazott, hogy a teszten megvizsgálja a Toyota, a Williams és a BMW Sauber autóját.
2009. március 11. szerda 14:35 -
Egy kupac sz*r - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.9 D
4,5 csillag
2009. március 11. szerda 13:04 -
Újfajta légzsákot fejlesztett ki a Toyota
A Toyota kifejlesztette a világ első "hátsó-középső" légzsákját, amely másodlagos védelmet nyújt a hátul ülőknek oldalütközés esetén. A légzsák a tetőkonzolból lefelé robban ki, a két hátul ülő személy közé, hogy megakadályozza a testek egymásnak csapódását és jelentősen csökkentse az ilyen jellegű sérülések kockázatát. Az innovatív légzsákot elsőként egy japán belpiacos Toyota modellbe fogják beszerelni.
2009. március 11. szerda 11:45 -
Idén csúcsistálló lehet a Toyota az F1-ben
2009-ben a Toyota a Formula 1-es mezőny éléhez tartozhat
2009. március 11. szerda 08:45 -
240Z-történet. A kulisszák mögötti is
Hiába volt Japán szupermodern hely már a hatvanas évek közepén, külföldön még legfeljebb a táska- és zsebrádió-kereskedők jegyezték, meg a motorkerékpár-sportot lehet még említeni, amelyben a Honda, sőt, lassanként a Yamaha és a Suzuki is sorra elkezdte bedarálni a nagy neveket. Az ország autóipara azonban még sehol nem volt. Az ágazat Amerika felé próbált kitörni a vicinalitásból, naná, akkoriban ott volt messze a legtöbb pénz. A Toyotának az ötvenes évek végén már volt egy balul elsült kísérlete a Toyopet 1500-zal (az első pár ezer darabot lényegében széttiporták a tulajdonosok, amint lépést próbáltak tartani a hatalmas, erős detroiti cirkálókkal az országutakon). Toyopet 1500, a Toyota nagy bukása A japán mérnökök vérző orral visszavonultak, csiszoltak, reszeltek, SZTK-keretek mögött cserzettre száradó szaruhártyákkal tologatták éjjelig a logarlécet – a legközelebbi betörésnek sikerülnie kellett. Ez volt az ős-Fairlady. Csak Japánnak A hatvanas évek elejétől Japán autógyárai megkeresték a kilógó szálakat Amerika kötött pulóverén, és lassan, óvatosan, nehogy a tulajdonos észrevegye, elkezdték lefejteni azt. Hol itt, hol ott kibújt a gazból egy kis Toyota-, Honda-, Subaru-, Datsun-kereskedés, és ahogy ma a kínaiak, a japánok pont úgy kezdtek fokozatosan teret nyerni. Tanulva az első leckéből, azok a kicsi, még nem túl erős, nem túl jól felszerelt autók megbízhatóságban már a kor átlagos színvonala felett voltak. Megjegyezhetőség dolgában nem tudtak sokat: egy részük olyan volt, mint valami kisebb méretarányú, széltében összenyomott amerikai autó, a többi egyszerűen kreténnek tűnt. De azért terjedni kezdtek. [...] Bővebben!
2009. március 11. szerda 02:03 -
F1: A Toyotának végre lesz esélye, véli Jarno Trulli
Jarno Trulli szerint a Toyota végre gyors autót épített, ezért neki is minden esélye meglesz rá, hogy beleszóljon a fordulatosnak ígérkező küzdelembe. A Brawn GP feltűnő bemutatkozása Trullira is mély benyomást tett.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 10. kedd 16:40 -
Trulli: a Toyota utolérheti az élcsapatokat
A csapat célja továbbra is a győzelem
2009. március 10. kedd 12:48 -
Trulli: a Toyota utolérheti az élcsapatokat
A csapat célja továbbra is a győzelem
2009. március 10. kedd 12:48 -
A Toyota készen áll a győzelemre
Jarno Trulli szerint 2009-ben minden esélye meg van a csapatnak, hogy végre sikerüljön a nagy áttörés, az autó nagyon jól sikerült.
2009. március 10. kedd 12:30 -
Glock: az abroncs fontosabb mint az aerodinamika
A Toyota versenyzője jól boldogul az új szabályokkal
2009. március 7. szombat 07:55 -
red ricerocket - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1,6 GTI
4,0 csillag
2009. március 6. péntek 14:10 -
Yarek- a csalodas - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 Sol
4,0 csillag
2009. március 6. péntek 13:57 -
Muci, a hegymászó. - TOYOTA RAV4 1994-2000 2,0 KAT FunCruiser
4,0 csillag
2009. március 6. péntek 13:52 -
F1: Az e heti teszt összesített eredményei
A rendhagyó módon vasárnap induló ötnapos teszt során Sebastian Vettel már rögtön az első nap megfutotta az egész hét legjobb köridejét. Mivel a szezonkezdet előtt már csak egy teszt áll a csapatok rendelkezésére, a gárdák igyekeztek minél jobban kihasználni a lehetőséget, és közülük a Toyota bizonyult a legszorgalmasabbnak 2121 km megtételével.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 5. csütörtök 18:50 -
F1: A McLaren problémákkal küszködik, véli Vasselon
Pascal Vasselon, a Toyota kasztnikért felelős vezető mérnöke szerint jerezi formájából ítélve gondok lehetnek a McLaren háza táján. A francia szakember úgy véli, jelenleg a Ferrari áll a legjobban a csapatok között, ám figyelmeztetett: a briteket sem szabad még leírni.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 5. csütörtök 17:35 -
Felfrissült a Lotus Exige S
A Lotus a Genfi Autószalonra felfrissítette egyik legizgalmasabb modelljét. Az könnyűsúlyú Exige S eddig sem gyengélkedett, ám az új modell teljesítménye további 20 lóerővel növekedett, így a Toyota-féle kompresszoros motor immár 240 lóerőt ad le. Az autó európai forgalmazása májusban kezdődik. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 5. csütörtök 13:51 -
Hormonzavaros Yaris - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 Luna
4,0 csillag
2009. március 5. csütörtök 13:45 -
Lomhának nem nevezhető családi autó. - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- D4D -CAT
4,0 csillag
2009. március 5. csütörtök 12:06 -
Toyota Celica 1.6 STi - TOYOTA CELICA 1989-1994 1.6 sti
4,0 csillag
2009. március 4. szerda 20:28 -
Glock dobogós helyezéseket vár a Toyotától
Timo Glock bízik abban, hogy a Toyota Racing képes lesz harcba szállni az élmezőnnyel a március végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután a TF109 eddig kiválóan teljesített az e heti teszten a spanyolországi Jerezben.
2009. március 4. szerda 11:34 -
Glock Massát és Alonsót verve az élen
Timo Glock, a Toyota versenyzője a jerezi F1-es tesztelés harmadik, keddi napján is megtartotta az elsőséget, a német ezúttal száraz pályán bizonyult jobbnak a riválisoknál. A 2. helyen négy tizedes hátránnyal a ferraris Felipe Massa végzett, akinek teljesítményét Michael Schumacher a helyszínen kísérte figyelemmel.
2009. március 3. kedd 19:20 -
Glock maga mögött tartotta a nagyokat Jerezben
A Toyota német pilótája, Timo Glock végzett az élen az e heti teszt harmadik napján a spanyolországi Jerezben, ahol a csapatok száraz pályán folytathatták tovább a felkészülést a következő idényre.
2009. március 3. kedd 18:01 -
F1: Glock dobogós helyezést remél Melbourne-ben
Timo Glock optimistán készül a március végi idénynyitóra, a téli teszteken ugyanis bebizonyosodott számára, hogy a Toyota idei modellje sokkal jobban passzol az ő stílusához, és elégedettebb is az új autóval.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 3. kedd 16:45 -
Kétkarú rabló!!!!! - TOYOTA AVENSIS VERSO 2001- 2.0D4D
4,0 csillag
2009. március 3. kedd 16:44 -
Kormányhitelt venne fel a Toyota
A japán Toyota autógyár egy kormány által támogatott japán bankkal tárgyal kölcsönfelvételről.
2009. március 3. kedd 15:55 -
Az ezüst rakéta... - TOYOTA CELICA 1993-1999 2.0 GT
4,5 csillag
2009. március 3. kedd 14:53 -
Az erő veled van! - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.2. D-cat 177Le
4,0 csillag
2009. március 3. kedd 14:21 -
Darth Vader sisakja - TOYOTA 4 RUNNER 1987-1995 V6 - 3L
4,0 csillag
2009. március 3. kedd 14:14 -
Glock az esős hétfő legjobbja
Timo Glock, a Toyota versenyzője volt a leggyorsabb az F1-es istállók jerezi tesztelésének második napján, hétfőn, amikor végig esős aszfalton zajlott a körözés. A Ferrari az időjárás miatt nem küldte pályára Felipe Massát.
2009. március 2. hétfő 19:20 -
Glock diktálta a tempót az esős Jerezben
A Toyota német pilótája, Timo Glock végzett az élen az e heti teszt második napján a spanyolországi Jerezben, ahol ismét az eső hátráltatta a csapatokat a felkészülésben, így az időeredmények még kevésbé mutatják a valós képet.
2009. március 2. hétfő 17:51 -
Egy rendkívül jó fogyasztású kicsi kocsi! - TOYOTA YARIS 2005- 1.0
4,0 csillag
2009. március 2. hétfő 17:06 -
ha nem csajozós szekér kell - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,8 VVTi SOL
4,0 csillag
2009. március 2. hétfő 16:11 -
Hajón tárolja eladatlan autóit a Toyota
A svédországi Malmőben, egy teherhajón tárolja eladatlan portékáját a Toyota
2009. március 2. hétfő 14:05 -
Toyota és Opel ütközött, egy halott
Életét vesztette az a nő, aki az autójával frontálisan összeütközött egy másik járművel Tiszafüred közelében - értesült a HavariaPress.
2009. március 2. hétfő 14:05 -
Erősebb Toyota iQ Genfben
A Toyota az iQ legizmosabb változatát Genfben mutatja be. A városi miniautó 1,33 literes benzinmotort kap start & stop rendszerrel.
2009. március 2. hétfő 13:45 -
A Toyota hajót bérel eladatlan autóinak
Az autók iránti kereslet hírtelen csökkenése a japán gyártót is készületlenül érte
2009. március 2. hétfő 13:33 -
Tovább bővíti biztonsági arzenálját a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. március 2. hétfő 12:40 -
A mindent elnyelő - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6 XLI Liftback
4,5 csillag
2009. március 1. vasárnap 11:53 -
A LEGJOB TESTVÉR - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 vvt-i
4,5 csillag
2009. március 1. vasárnap 11:47 -
A csend és kényelem szigete. - TOYOTA CAMRY 1996-2001 Camry V6 GX
4,5 csillag
2009. március 1. vasárnap 11:21 -
Kitörést remél az FW31-től a Williams-Toyota
Sir Frank Williams nem számít az F1-es erőviszonyok drasztikus változására, azonban titkon abban reménykedik, hogy 2009-ben csapata újra ütőképes lehet. Nico Rosberg ultimátumot adott a nagyfőnöknek: ha a kocsi nem lesz versenyképes, 2010-re új munkahely után néz.
2009. február 27. péntek 21:25 -
Hivatalos színezetben az FW31-es Williams - fotók
Miután a napokban az Allianz berkeiből már kiszivárgott, a Williams-Toyota pénteken hivatalosan is bemutatta az FW31 kódjelű konstrukció idei színezetét. A távozó Lenovo és Petrobras logói eltűntek Nico Rosberg és Kazuki Nakajima kék-fehér autójáról, nagyobb felületet kapott viszont a támogatás mértékét növelő Philips.
2009. február 27. péntek 17:00 -
Toyota iQ százegy lóerővel
A Dual VVT-i motorral nem csak gyorsabb, de takarékosabb is az iQ
2009. február 27. péntek 13:20 -
Mégis megvalósul a Toyota és a Subaru közös sportautója
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 27. péntek 11:45 -
Nakadzsima nem tartja kizártnak a Toyota távozását az F1-ből
A Williams-Toyotánál második teljes Forma-1-es szezonjára készülő Nakadzsima Kazuki egy médiaeseményen elárulta, nem kizárt, hogy a gazdasági válság miatt a Toyota is távozni fog a sorozatból. A japán versenyző azonban nagyon reméli, hogy ez végül nem fog bekövetkezni.
2009. február 27. péntek 10:39 -
Kőmüvesautó - TOYOTA HIACE 1995- 2.4D Glass Van
4,0 csillag
2009. február 27. péntek 10:38 -
Új motort kap a Toyota iQ
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 27. péntek 09:50 -
A Williams arra számít, hogy lemásolják diffúzorát
A Williams technikai igazgatója, Sam Michael elmondta, nagyon meg lenne lepve, ha a riválisok nem másolnák le a csapata és a Toyota által fejlesztett magasított diffúzor elrendezést még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt.
2009. február 27. péntek 08:55 -
Toyota iQ - kicsi, de erős
A Toyota miniautója kiválóan szerepelt az EuroNCAP töréstesztjén, az apróság mind az öt csillagot elvitte.
2009. február 26. csütörtök 15:00 -
Nagy szponzort veszít a Williams-Toyota
Kezdheti a szponzorhajhászatot Sir Frank Williams, ugyanis csapata kiemelt támogatója, az RBS bejelentette: nem hosszabbítják meg a 2010 végéig érvényes támogatói szerződést. Adam Parr, a gárda ügyvezető igazgatója úgy véli, nincs ok az aggodalomra.
2009. február 26. csütörtök 11:00 -
Felfrissült a Toyota Corolla Verso
A Toyota felfrissítette hétszemélyes egyterűjét, a Corolla Versót, az új modellről a Genfi Autószalonon rántják le a leplet. A legszembetűnőbb változás az új frontrész, amely leginkább az új Avensisre hasonlít, a kifutó modellnél határozottabban jobban fest az új. Szintén újdonság, hogy az első lökhárítóból induló élt összekötötték a C oszloppal, az ajtókon végignyúló domborítás dinamizmust kölcsönöz az egyterűnek. Folytatás az ugrás után!
2009. február 26. csütörtök 09:45 -
Az új Avensis: kis csúsztatás, öt csillag
Nagyon biztonságos az új Toyota, de egyben rávilágít az új Euro NCAP-töréstesztnorma egyik kedves visszásságára.
2009. február 26. csütörtök 08:51 -
Nyárra itt az új Toyota Corolla Verso
Külsőre keveset változik a jelenlegi Corolla Versóhoz képest az egyterű Genfben bemutatandó harmadik generációja, amely kicsit hosszabb elődjénél és motorjai jóval erősebbek.
2009. február 25. szerda 14:25 -
Megérkezett az új Toyota Corolla Verso
A japánok hivatalosan is megerősítették, hogy a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon mutatják be közepes méretű egyterűjük harmadik generációját. A kocsi a jelenlegi motorok átdolgozott változataival kerül a kereskedésekbe már idén tavasszal.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 25. szerda 14:05 -
Majdnem Toyota - nagyon megbíztam benne - SUZUKI SWIFT 1989-2003 1,0 GL
4,0 csillag
2009. február 25. szerda 14:04 -
Kék-fehér marad a Williams-Toyota - fotók
Sötétkék színezetben teszteli az FW31 kódjelű konstrukciót a Williams-Toyota csapata, a végleges festés azonban nem változik a tavalyihoz képest.
2009. február 24. kedd 20:35 -
A Toyota ivott az Ifjúság Vizéből (egy kortyot)
Sokkal vadabb ugyan nem lett, de szemre tetszetősebb, dinamikusabb az új Avensis. Talán a kombi külsejét egy kicsit jobban megpiszkálták, de ezzel sincs nagy baj. A lelkesedésemet azonban a motor beindítása után sikerült letörni.
2009. február 24. kedd 18:00 -
A kis medvebocs - TOYOTA RAV4 2000-2006 2,0 D4D
4,0 csillag
2009. február 24. kedd 16:02 -
Új Toyota Verso Genfben
Bátrabb formák, tágasabb belső és erősebb motorok jellemzik az új egyterűt
2009. február 24. kedd 15:39 -
Räikkönen a sivatag ura - videó
Kimi Räikkönen, a Ferrari istálló versenyzője volt a leggyorsabb a BMW és a Toyota társaságában lebonyolított kéthetes, két felvonásos bahreini F1-es tesztelésen, Sakhir sivatagi aszfaltcsíkján. A finn legjobb ideje 1:32,102 volt a két napig homokvihar miatt szünetelő program során.
2009. február 22. vasárnap 16:21 -
Szépség és a szörnyeteg! - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.6 G6
4,5 csillag
2009. február 22. vasárnap 13:49 -
Ötcsillagos a Toyota IQ és Avensis töréstesztje
A Toyota iQ és Avensis modellek ötcsillagos eredményt értek el az Euro NCAP töréstesztjén - tudatta a japán autóipari gigász.
2009. február 21. szombat 09:10 -
F1: Az e heti tesztek összesített eredményei
Ezen a héten a Ferrari, a BMW Sauber és a Toyota folytatták a tesztelést Bahreinben, immár a múlt hetinél sokkal jobb időjárási körülmények között. A leggyorsabb a Ferrari párosa volt, de a három csapat egymáshoz hasonló távolságot tett meg az új autójával.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 20. péntek 18:50 -
A Toyota sem bánta meg a bahreini túrát
A Toyota csütörtökön hagyta el Bahreint, befejezve az előírt tesztprogramot, és habár a köd, a homokvihar, a szél és a műszaki problémák is keresztbe húzták a számításaikat, Timo Glock mégis úgy véli, sikeres gyakorlást zárt az istálló az új TF109-es versenyautóval.
2009. február 20. péntek 18:03 -
F1: Képek és videók a bahreini tesztről
A Ferrari, a BMW Sauber és a Toyota az elmúlt két hét során Bahreinben rótták a köröket a 2009-es idényre készülve. Fotó- és videóválogatás.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 20. péntek 15:16 -
Fekete bárány. - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 vvti
4,0 csillag
2009. február 20. péntek 12:59 -
igazi társ a hétköznapokban. - TOYOTA HIACE 1995- 24,d
4,0 csillag
2009. február 20. péntek 12:53 -
A Toyota elégedett új autójával
A japán istálló technikai guruja, Pascal Vasselon elismerően nyilatkozott a TF109-es versenygépről. A Toyota a tesztek alapján bizakodva várhatja a 2009-es szezont.
2009. február 20. péntek 12:01 -
soha nem tudom melyik az enyem - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.6 aura
4,0 csillag
2009. február 20. péntek 11:49 -
Bahrein: Massáé az utolsó nap
Ma befejeződött a Ferrari, a Toyota és a BMW Sauber múlt héten kezdődött bahreini tesztsorozata. A zárónapon mindegyik garázsba benézett a technika ördöge.
2009. február 19. csütörtök 19:00 -
Massa élre tört a zárónapon
Felipe Massa révén Ferrari-elsőséggel zárult az F1-es tesztprogram második felvonása Bahreinben, ahol a vörös együttes mellett a BMW és a Toyota készülődött a 2009-es idény rajtjára.
2009. február 19. csütörtök 18:40 -
F1: Massa zárta az élen a bahreini tesztsorozatot
A sakhiri teszt utolsó, összesen nyolcadik napján a Ferrari, a BMW és a Toyota végre tökéletes időjárási körülmények között próbálgathatták az autóikat. Felipe Massa volt a leggyorsabb, de a Ferrarinak ismét akadtak kisebb műszaki problémái.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 19. csütörtök 17:05 -
Ötcsillagos az új Avensis
A Toyota Avensis harmadik generációs modellverziója jól vette az EuroNCAP új, nehezített töréstesztjén az akadályokat, az autó mind az öt csillagot elvitte.
2009. február 19. csütörtök 15:00 -
Az Avensis és az iQ a legkeményebb
Az új Euro NCAP értékelési rendszer szerint összetört új hat modell közül kiemelkedően jó eredményt ért el a Toyota Avensis és iQ. A felnőttutas-védelem, gyermekvédelem és gyalogosvédelem mellett az Euro NCAP mostantól a gépjárművek aktív védelmét is vizsgálja és pontozza. Elsősorban az ostorcsapás elleni védelmet nézik a szakemberek, de számít a menetstabilizáló rendszer és a sebességkorlátozó berendezés megléte is. Az összesített eredményt (csillagot) a négy fő területen nyújtott teljesítmény alapján határozzák meg. A Mazda6, a Mitsubishi Lancer, a Toyota Avensis és a Toyota iQ 5 csillagot kapott, míg a Citroen C3 Picasso és a Subaru Impreza 4 csillaggal kellett, hogy beérje.
2009. február 19. csütörtök 14:53 -
Megvalósul a Toyota új sportkocsija
Késve, de megvalósul a Toyota fiataloknak szánt élményautója. Az új modell a Subaruval közösen készül.
2009. február 19. csütörtök 12:00 -
A Ferrari tovább kísérletezik az elektronikus nyalókával
A 2008-as szezon konstruktőri világbajnoka, a Ferrari jelenleg is Bahreinben tesztel két másik csapat, a BMW Sauber és a Toyota társaságában. Az olaszok az F60-as fejlesztése mellett a tavaly már néhány alkalommal bevetett elektronikus bokszutcai jelzőrendszerüket is igyekeznek tökéletesíteni.
2009. február 19. csütörtök 10:38 -
F1: Megint elromlott a Ferrari
...és a BMW is - újra csak a Toyota tesztelt fennakadás nélkül Bahreinben.
2009. február 18. szerda 19:00 -
Glock a leggyorsabb a Forma-1-es szahíri teszten
Timo Glock, a Toyota német pilótája érte el a legjobb időt a Forma-1-es csapatok szahíri tesztelésén.
2009. február 18. szerda 18:21 -
F1: Glock volt a leggyorsabb a szeles Bahreinben
Timo Glock érte el a legjobb köridőt az e heti teszt szerdai napján Bahreinben, ahol a csapatoknak erős széllel és az előző napokhoz képest hűvösebb idővel kellett megbirkózniuk. A Toyota németjét az egyaránt technikai gondokkal küzdő Felipe Massa és Nick Heidfeld követte a sorban.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 18. szerda 16:30 -
Glock volt a leggyorsabb Bahreinben
Timo Glock végzett az élen az e heti teszt harmadik napján Bahreinben, ahol a csapatok munkáját a nagy szél hátráltatta. A Toyota pilótája közel fél mp-t adott a váltóproblémákkal küzdő Massának, akit Heidfeld követett a BMW-vel.
2009. február 18. szerda 16:22 -
Glock ugrott az élre Bahreinben
A Toyota német versenyzőjét Massa és Heidfeld követi.
2009. február 18. szerda 16:02 -
Jól kifogtam - TOYOTA COROLLA 2007- 2,0D-4D luna
4,0 csillag
2009. február 18. szerda 13:10 -
igásló - TOYOTA HIACE 1989-1995 2.4D 4wd
4,0 csillag
2009. február 18. szerda 13:02 -
Trulli még nem vonulna vissza
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli szerint még van dolga a Forma-1-ben, és csak a későbbiekben dönt majd jövőjéről.
2009. február 18. szerda 12:39 -
Fapados járat - Toyota Corolla 1.4 VVT-i használtteszt
Talán a Toyota is megijedt saját ötletétől, ezért a békaszeműként emlegetett Corolla ráncfelvarrott változata sokkal józanabb arcot kapott. Mechanikájára a mai napig nincs panasz, de a nálunk eladott példányok egy része igencsak fapados felszereltségű.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 18. szerda 11:15 -
Így dönget Trulli a dűnék között - fotók
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője száguld TF109-esével a Bahreini Nagydíjnak is otthont adó sakhiri versenypályán, a sivatagi helyszínen zajló F1-es tesztelés keddi napján. A japán csapat a BMW és a Ferrari társaságában múlt hét óta hangol a 2009-es idény kezdetére a kölez-keleti aszfaltcsíkon.
2009. február 17. kedd 23:15 -
Räikkönen relaxált, konzultált és száguldozott - fotók
Kimi Räikkönen, a Ferrari színeiben versenyző 2007-es világbajnok relaxált, mérnökével konzultált és száguldozott hétfőn Bahreinben, ahol a hétvégi szünet után a vörös istálló a BMW és a Toyota társaságában újrakezdte a tesztelést. A finn klasszis a BMW tesztpilótája, Christian Klien mögött végezve a 2. pozícióban zárta a napot.
2009. február 16. hétfő 23:10 -
Räikkönen nem bírt a BMW-vel
Bahreinben ezen a héten is folytatja a tesztelést a Ferrari, a Toyota és a BMW Sauber. A múlt heti homokviharnak és szélnek ma nyoma sem volt, így egész nap körözhettek a pilóták.
2009. február 16. hétfő 19:00 -
áldot - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 vvt-i
4,5 csillag
2009. február 16. hétfő 17:28 -
Glock: Nem mindenki milliomos az F1-ben
A Toyota német pilótája, Timo Glock is osztja azok véleményét, akik szerint egyáltalán nem volt korrekt húzás a vezetői engedély árának drasztikus megemelése, ugyanis nem minden versenyző keres dollármilliókat az F1-ben.
2009. február 16. hétfő 10:18 -
Ricerocket - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.3 16v Sedan Harmony
4,5 csillag
2009. február 15. vasárnap 16:25 -
Ezüstvillám - TOYOTA CELICA 1985-1990 2.0 gt
4,5 csillag
2009. február 15. vasárnap 16:24 -
mások elégedettebbek evvel a típussal - TOYOTA HIACE 1995- 2,4 TD 4wd
4,0 csillag
2009. február 15. vasárnap 16:24 -
Egy igazi úr, aki a barátom - TOYOTA COROLLA 1997-2002 Wagon 1.4 VVT-i
4,5 csillag
2009. február 15. vasárnap 16:23 -
Városi főnyeremény - 0-60 km/h - TOYOTA YARIS 2005- 1.0 Sol
4,0 csillag
2009. február 15. vasárnap 16:13 -
Räikkönen gyors és elégedett a sivatagban
Két homokviharos nap után a pénteki zárófelvonásban végre kedvező időjárási körülmények között tesztelhetett Bahreinben a Ferrari, a BMW és a Toyota F1-es istállója. Szoros eredmények születtek, a legjobb időt Kimi Räikkönen érte el.
2009. február 13. péntek 19:50 -
F1: Az e heti teszt összesített eredményei
A McLaren, a Renault, a Williams és a Red Bull két csapata Jerezben, a Ferrari, a BMW és a Toyota pedig Bahreinben folytatta a felkészülést a 2009-es szezonra a héten. A legtöbb tesztkilométert az egyedüliként tavalyi autóval gyakorló Toro Rosso tette meg, míg a legkevesebbet a Ferrari. Ez aligha meglepő: Bahreinben szerdán és csütörtökön is homokvihar tombolt.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 13. péntek 19:05 -
Se köd, se homok, Bahreinben is érdemi munka folyt
TESZT - A köd és a homokvihar után az e heti negyedik tesztnapon végre a napsütés volt a jellemző Bahreinben, ahol a Ferrari a Toyota és a BMW Sauber társaságában próbálta véghezvinni fejlesztési programját - eddig kevés sikerrel. Pénteken a trió már zavartalanul dolgozhatott.
2009. február 13. péntek 16:15 -
A csapatok nem maradnak a hétvégére Bahreinben
Bár külföldi lapértesülések szerint a Ferrari, a Toyota, és a BMW Sauber is azt tervezi, hogy a rossz időjárás miatt meghosszabbítja e heti tesztprogramját, és a hétvégén is Bahreinben marad, mindhárom csapat megerősítette lapunknak, hogy ez nem igaz.
2009. február 13. péntek 14:45 -
Kubica és Glock is kemény fogyókúrán van
A BMW-Sauber lengyel, és a Toyota német versenyzője az évadnyitó nagydíjon, Ausztráliában már mínusz 5 kilóval jelenne meg.
2009. február 13. péntek 12:25 -
Így unatkozott csütörtökön Räikkönen - fotó
Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője jórészt csak unatkozott a csütörtöki tesztnapon, ugyanis homokvihar miatt mindössze egy installációs kör erejéig merészkedhetett ki a sakhiri aszfaltcsíkra. A vörösök, valamint a BMW és a Toyota istálló az előrejelzések szerint hiába várják a jobb időt, a meteorológusok péntekre is homokvihart jósolnak a pálya környékére.
2009. február 13. péntek 09:35 -
F1: tovább tombolt a homokvihar Bahreinben
Csütörtökön tovább tombolt a homokvihar a bahreini F1-es versenypálya környékén, így a sivatagi ringen tartózkodó Ferrari, BMW és Toyota istállók a teljes napot elveszítették. Az autók csak egy-egy installációs kört teljesítettek.
2009. február 12. csütörtök 18:45 -
Miről maradt le a múlt héten?
Új összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes. div#leftcol p {padding-right: 10px;} Luxusút Spártába − Renault Mégane Coupé 1.9 dCi Dynamique Ma már nem botránkozunk meg, ha egy kupéba dízelmotort szerelnek. A Mégane Coupé esetében talán mégis. Európai értelemben vett átverés– Trükkök és kiskapuk az emisszió- és fogyasztásmérésben Hivatalosan hamisítják meg a mérési eredményeket. Legendák keringenek a különböző rafinált trükkökről, amik lehetővé teszik a manipulációt. Páros lábbal tiporva – Mini Cooper S Convertible Megőrültünk, teljesen, az egész délután egy elsuhanó, száguldó masszává olvadt. A türhőség matematikája – Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács baleseti statisztikája Örökre rejtsük el a slusszkulcsot. A számok azt mondják, hogy meghalunk: rengeteg ember vezet szarul. A hetedik te magad légy– Nissan Qashqai+2 Bevállaltátok a második gyereket, de négyes ikrek sikerültek? Hasonlóan életszagú kérdésekre ad választ a Qashqai+2. Viszont elég jól csinálták meg. A Ford elrontotta a Fiat 500-ast?– Törés: Ford Ka (2008) Törésteszt szempontból a mini és a pick-up az utolsó hálás autókategória. Náluk még van mit kritizálni, mint az új Ford Kán is. Amerika Suzukijai egész jók – Honda Accord Hybrid − Nissan Altima Hybrid − Toyota Camry Hybrid Tágasak, kényelmesek, jó az áruk, szmogriadóban is használhatók: az amerikai-japán hibridek kifejezetten érdekes kocsik. Dugó ellen, vény nélkül − Yamaha X-max 250, 2009 Ennél kisebb nem kéne, ennél nagyobb meg minek? 250-es robogót az autósoknak! Szekéren innen, autón túl – Fiat Uno 1.3 D (1985) – VW Golf 1.6 D (1985) Ha el nem romlanak, nincs autó, amivel olcsóbban lehet járni. Egy Uno és egy Golf dízel. Belsőség: Magyar firkász égései a Rolls-bemutatón Ennek nem is autós lapon lenne a helye, de hogy hol máshol, nem tudom. Mindenesetre hosszú lesz, de jót mulatnak majd. Olvassák csak. Belsőség: A csehszlovák tenger sosemvolt kékje Lehet utálni a skodásokat: ebben boldogan fékezném a forgalmat nyolcvannal, még a kalapot is fejembe csapnám. Belsőség: Oldsmobile-t ötezerért? Amerikai fíling szinte ingyen? V8 hörgés bagóért? Legálisan, Magyarországon? Igen! Hírek: Chevrolet Matiz V8-as motorral Egy 3,5 méteres kisautóról nem az jut elsőnek eszünkbe, hogy milyen jól passzolna bele egy hétliteres V8-as Hírek: Újraélesztik a Citroën DS-t Megújul a Citroën, elfelejthetjük a C-családot, DS lesz helyette Hírek: Már biztosan tudjuk, milyen az új Golf GTI Tavaly még koncepciónak mondták, kiderült, ez a valóság Hírek: Kémfotón az új BMW Alpina B7 Álcázás nélkül hajtott Németországban az 500 lóerős BMW A sebesség oltára: Bármely vasárnapon A hétvége a benziné, a robbanásé, a tüdőig szívott gumidaraboké, a hörgőknél fékező poré – a vasárnapokon versenyezni kell. Hírek: Dacia sportkocsi a láthatáron Úgy néz ki, a Renault román leányvállalata egy kupé-tanulmánnyal készül meglepni az idei Genfi Autószalon közönségét.
2009. február 12. csütörtök 10:18 -
elnyühetetlen (legalábbis remélem) - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2.0 TDI 66kW
4,0 csillag
2009. február 12. csütörtök 09:51 -
406 után egy igazi álom - TOYOTA RAV4 2006- 2.2 d4d 136 LE
4,0 csillag
2009. február 12. csütörtök 09:24 -
Korlátok között szabadnak lenni
Nagy ívű balkanyar, célegyenes. Áll a víz a pályán, csak óvatosan a gázpedállal, itt nem játszunk, betonfal szegélyezi a boxutcát, elég egy óvatlan gázfröccs és azonnal megindul a feneke. Ívre engedem ki, benn a kettes végig, majd miután egyenesbe állt…padlógáz. Felüvölt a véhatos, teleordítja a csupasz bódét, nincs kárpit, nincs szőnyeg, semmi nincs csak a csillogó víz, a túl sok slip miatt idegesen vibráló hátsó, mindkét kéz erősen a kormányon, most megvan az 5500, talán kicsit gyorsan is, de már a célegyenes felénél járunk. Menjen a harmadik! Egy gyors mozdulat a rövid karon, majd ismét az üvöltés. Máris itt a féktáv, kerülni kell a felgumizott részt, ilyen víz alatt borzasztóan csúszik. Enyhe fék-gázfröccs-visszaváltás-kuplung ráenged. A motorfék cifra tud lenni ilyen felületen. Már jön is a két hátsó kerék, előzné meg az elsőket. Kígyózó a mozgás, szerencsére még kontrollálható, enyhén keresztben csúszva szemem sarkából látom még az integető embereket, aztán befordítom azt a hosszú, narancssárga orrát a jobb-bal lassú kombinációba, enyhe bal ív következik, erősen ráállok a gázra de…túl korán, túl korán… A taknyos vödörben párzó angolnák tapadnak így, mint a kerekek, azonnal kipörögnek és csúszik. Fordul keresztbe, átfogom egyszer-kétszer a kormányt, de elfogyott a kormányszög, nincs visszaút, kuplung ki, kicsi fék, fű-gumifal elsuhan az orrom előtt, de az aszfalton maradtam, ellenirányban. Na, ez jó volt. Még! Mindezt 50-60 km/óránál. Február 4, Euroring. Ez nem egy oktató jellegű poszt, nem is egy útmutató ahhoz, mit, hogyan kell csinálni. Már csak azon okból kifolyólag sem, hogy erről elfogadhatóan csak nagyon kevés ember tudna beszélni. Idős finnek, németek, bajnokok, teszpilóták… Ez itt egy jól sikerült nap naplója. Pedig nem kezdődött valami fényesen. Előző nap már tudtuk, hogy esni fog az éjjel, azt is, hogy a pálya szűk, kanyargós, bónuszként tudtam azt is, hogy a meglehetősen ritka és drága hátsó abroncsok helyett a bevallottan vesztésre ítélt semmirekellő 175-ös Daytonok kínlódnak majd a nyomatékkal. Márpedig csak a nagyon fiatalok hiszik azt, hogy majd’ 230 newtonméter ilyen körülmények között csak egy nevetséges szám. Persze, egy csodadízel jóval többet tud, annyi nüansznyi különbséggel, hogy itt nem lesz ESP, ami észrevétlenül teszi a dolgát a háttérben. Lementem Karottához, ránézek: - Gábor, esni fog… - Megyünk. - Na ezt akartam hallani. És mentünk. A zsírtalanított felnik még előző éjjel megkapták a gyorsmatt-feketét, egész elfogadhatóan sikerültek, telefon a Trabantos eszementnek, naná, hogy jönnek, még ilyet?! Reggel kilenckor már ott toporogtunk az eresz alatt, mint megannyi borzas veréb, fél tízre már össze is verődtünk. Kéne még egy gyors fékbetét-csere, olajszint ellenőrzés (csurig töltéssel) a Caprin, addig felkerül a játszós gumi a Hachirokura is. Prokop már nem bír magával, ráküldi a sátáni (nem teljesen széria) Trabantot a pályára. Egy kör-két kör. Remegve száll ki: gyerekek, ez kurvajó. Gyertek már! Persze, mennénk, csak még feldobjuk hátra a két másik felnit gumistól, végre kész. Gyorsan cipőt cserélünk, egyrészt nem előnyös a téli bakancs, másrészt a rossz időben pedálról lecsúszó latyakos cipőtalp csúnya meglepetéseket okozhat. Felugat a Toyota kihegyezett motorja, mindenki összerezdül, hja, kérem, versenyautónál nem prioritás a halk járás. Mintha tucatnyi szamurájt nyúznának elevenen egy gigászi trombitában. Szinte már sikító, éles, türelmetlen. Lényegében csak ekkor fogja fel az ember, miről is van szó: itt most egy rohadt jót fogunk autózni, végre lehet, végre szabad. És ennél a pontnál lehet elkövetni a legnagyobb hibát. Mikor megérkezik az adrenalin és elhisszük, hogy tudunk vezetni. Pedig nem. Öreg hiba, kezdő hiba. Kis köszörülés után röffen egyet a Capri is, mintegy válaszul az izgága japánra, mély trutrutru-val. Beülünk, felvesszük a sokak által kinevetett majom-pózt, pattanásig húzzuk a biztonsági övet, beállítom a tükröt. Tudom, hogy ma én leszek a leglassabb, a Trabant elemében van a kicsi, kanyargós vizes pályán, Karotta mérföldekkel jobban vezet, ráadásul a saját, megszokott autójában ül, ami minden szempontból jobb, mint bármi, ami az adott pillanatban ott volt. Azt hiszik, hogy ez a tény akár egy fikarcnyit is levon magából az élményből? Nem. Egy kicsit sem. Tanulni jöttünk ide, gyakorolni, autózni és szórakozni, ja, hogy munka is van közben? Lol. A Capri és az AE86 között annyi a különbség, mint egy komolyan vett épített versenyautó (Karotta szerint nem is annyira) és egy hobbijárgány között. És ez semennyit sem számított akkor, mikor végre kikanyarodtam az aszfaltra. Szerencsére az eső időközben elállt és kisütött a nap, halvány reményét élesztve a későbbiekben felszáradó pályának. Az első kör nagyon lassú, lényegében az ismerkedéssel telt. Ahogy várható volt, borzasztóan csúszott minden egyes négyzetcentiméter, a féktávokon felgumizott flaszter lényegében nem tapadt, mintha tükörjég lett volna, célszerű volt kerülni és inkább a csak vizes részen fékezni. Gázadásra azonnal keresztbe indult a vas, szerencsére nem orvul, hanem kiszámíthatóan. Ami aljasul viselkedett az a gáz- és a fékpedál. A gázpedál első 4-5 centimétere egy óriási légüres tér, egy milliméterrel később pedig azonnali hátbarúgás-fejletépés, a Granadából vett főfékhenger hasonló tüneteket produkált, de volt benne annyi jóindulat, hogy nagyon óvatosan kezelve még tudta blokkolás nélkül lassítani a kerekeket. A kormány jó, holtjátéka nincs, a futómű kemény ugyan, de egyben van, feszes. A motor jó kondícióban, bőségesen elég most ide az a százötven egynéhány lóerő. Két-három kör kellett hozzá, hogy megszokjam mindezt, közben a Trabant elhúz mellettem, a Toyotát elengedem, valami lehetetlen szögben rajzolja a kanyart megint. Egyre inkább összerázódunk. Én és a Ford. Eleinte sután, aztán ahogy lassan bekúszik a memóriába a vonalvezetés, már bátrabban körözünk, lényegében lehetetlen harmadikat kapcsolni, két hely van csupán, a fenti enyhe jobbos és a célegyenes. Az első gumikra vigyázni kell, ezért a lassan be-gyorsan ki elvből nagyon lassan be-lassan ki lesz. Olyan 120-130 a maximum, amit ki merek hozni belőle, nincs hely többre, hosszúakat, laposakat fékezek, de még így is egyszer le kellett vágnom a sikánt, nem lett volna értelme erőltetni a dolgot, jobb ilyenkor kiengedni, hadd menjen. Közben cserélünk, ülök ide-oda, és még mindig jó, egyre jobb. Visszakívánkozom a narancssárga autóba. Varga "Caprimania" Csaba is megdolgozott vele, megérte. Mert megszerettem időközben, szép lassan. Olyan bárdolatlan, szálkás, de őszinte, minden jómodor nélkül. Vagy üvölt és elindul, vagy nem csinál semmit. És most már kezelhető, meg kell szokni. Kanyarodjunk, lassan, elfordul az orra bő gáz és már megy is keresztbe. Hahaha, persze, hogy megint kipördülés lett a vége, sebaj, csak tovább, még többet. Mert ez jó dolog, nagyon jó dolog. A pálya hátsó részén van egy hosszú, nagysugarú visszafordító, na azt ha egyszer sikerülne, olyan szépen meg lehetne…lám, Nínó befűzte…menni fog ez. És valóban: negyvennyolcadszorra sikerül is, gyönyörűen csúszik, a külső ívről indítva végig-végig keresztben, csupán a gázpedállal játszadozva, isteni érzés, mikor végre összeáll. Persze itt nincs fotó, nincs kamera, de én tudom, megvolt, aztán fent is, a gumifalnál is. Ráérez az ember, de persze tucatszor ront közben. De itt lehet, itt nem hal meg ma senki, nem csapódunk a buszmegállóba, nem vágódunk a szembejövő elé… És nem kell hozzá gyorsan menni. Gázpedált nyomni egy átlagos csimpánz is tud. De mit csinál egy csimpánz krízishelyzetben? Fehéredő ujjakkal markolja a kormányt, tiporja a féket, vagy ösztönszerűen, reflexből cselekszik? Ezt kellene megtanulni, tízszer, húszszor, ezerszer elrontani, hogy aztán egyszer sikerüljön. Tudni, hogy milyen, mikor elindul kifelé az orr és mit kell tenni, hogy elejét vegyük, tudni, meddig feszíthetjük a húrt és mi legyen, ha megpördül velünk az autó, mennyire is csúszik a vizes aszfalt…millió dolog, ami egyszer életet menthet. Mert a tudás, hatalom. De nem adják ingyen. Önnön büszkeséggel kell fizetni és pár forinttal. Higyjék el, megéri. Mindig is szerettem a zárt, bérelhető, épített pályákat, most végre akár hetente is kimehetek, míg régebben csak hébe-hóba sikerült. Kitűnő szórakozás, feszültség-levezetés, móka. Ráadásul tanulságos. Bőven megéri a ráfordított időt és pénzt. Egy pár jótanács a végére: - Öv, öv, öv! Szorosan, biztosan. - Üljünk rendesen. A kinyújtott karon tetkóvillantás és a fekvőpóz nem ide való. - A bukósisak sokat segíthet. Nem egy előnyös viselet, de nem is korzózni jöttünk. - Nagyon nehezen feledhető rossz szokás a tenyerelés (saját tapasztalat). Semmit sem ér, ha az autó minden erejével azon lesz, hogy kicsavarja kezünkből a kormányt. A „háromnegyed-három” tartással tudunk legtöbbet tekerni a kormánykeréken anélkül, hogy át kellene fogni rajta. Nem kevésbé fontos, hogy a pedálok kinyomásához ne kelljen teljesen kinyújtani lábainkat. (lásd. csúszás)- Kellő alázattal üljünk az autóba, hessegessük el a kitűnő sofőr nimbuszát. Főleg, ha nem ismerjük még a helyet és a pályán uralkodó körülményeket. Ha hübelebalázs módjára fejest ugrunk az élvezetekbe, könnyen meglehet, hogy koppanni fogunk. Mondjuk a kormányon, vagy a szalagkorláton. Minden valamirevaló helyet igyekeznek maximálisan biztonságosra építeni, az emberi hülyeségnek azonban nincs bukótere, sem korlátja, ha nincs elég helyünk és akár fikarcnyi esély is van rá, hogy a manőver ne sikerüljön, akkor hagyjuk a fenébe. - Autónk műszaki állapota ne hagyjon kívánnivalót maga után! Félrehúzó fékekkel, csörgő-zörgő szelepekkel, halódó kuplunggal-kinyomócsapággyal vagy lötyögő futóművel ne kísértsük szerencsénket. Mindig legyen szem előtt, hogy valószínűleg nagyobb terhelésnek lesz kitéve minden mechanikai elem, mint a hétköznapokban. - Mindig figyeljük a visszapillantótükröt! Engedjük el a gyorsabb autókat, ne kényszerítsük őket hirtelen manőverekre, ha kell, álljunk is meg. Ők hálásak lesznek ezért, és legközelebb viszonozzák. Mellesleg pedig nem hozunk létre balesetveszélyes helyzetet. - Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk. Egy pár órányi küzdelem a géppel nagyon kimerítő lehet. Tartsunk pár perc pihenőt még akkor is, ha esetleg a spanok és a csajok gúnyosan nevetnek a dolgon. - Egy hátsókerék-hajtású autótól ne várjuk el automatikusan, hogy parancsra eldobja a fenekét! A hülyegyerekek legnagyobb hibája, hogy a kanyarba nagy sebességgel beesve hirtelen elrántják a kormányt, aztán csodálkoznak, hogy ledarált első gumikkal zuhannak a fűre. Nem kell ahhoz nagy sebesség, elég a jó időzítés. Érdemes finoman, lassan bemenni a kanyarba, majd a kormány elfordításával egy időben a gázra lépni. A hatás nem marad el, ha mégis, akkor kapcsoljuk ki az ESP-t és próbáljuk újra. Ne akarjuk elsőre tudni azt, amit a profi drifterek évekig gyakoroltak. Mindig tudjuk, hol vagyunk a pályán, ha piros a zászló, vagy a jelzőfények, azonnal menjünk ki a boxutcába. - Ha már csúszunk, lehetőleg próbáljuk meg elkerülni a frontális ütközést, a kitámasztás nem okos dolog, a felcsúszó lábak által rommá tört medencecsont nehezen és hosszan gyógyul. Ezen egy egyszerűen jól beállított ülés segít. Teljesen kinyomott kuplungnál is enyhén hajlított legyen a térd, akkor egyszerűen fizikai képtelenség vonalba rendezni csontjainkat, még ha ösztönösen is arra törekednénk. Ha érezzük, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek, akkor nyomjuk ki a kuplungot azonnal és fékezzünk! Ha látjuk, hogy keresztben csúszva jön felénk a sár vagy a kerékvető, engedjük fel a féket. Álló kerekekkel oldalvást beesni valahová sosem hálás dolog. Jobb esetben csak lefordul a gumi a felniről, rosszabban a kerék is megy vele együtt. - Legyünk emberek, hallgassuk meg a tapasztaltabbak tanácsait. És a vége? Az maga a megbékélés. Mikor az adrenalin-köd elszáll és csak a fáradtság marad. Ültünk az autóban, hazafelé tartva, finoman poroszkálva az M5-ön, jobbról-balról sokan húztak el mellettünk, de mi csak Buddha-mosollyal az arcunkon néztük őket. Menjetek csak, rohanjatok… Köszönöm a figyelmet.
2009. február 12. csütörtök 06:54 -
F1-es homokvihar Bahreinben - fotók
Óriási homokvihar nehezítette a Ferrari, a BMW és a Toyota istállók dolgát szerdán, a bahreini F1-es tesztelés második napján. A gyakorlást mindössze két órányi körözés után lefújták, mert a mentőhelikopter nem tudott volna felszállni.
2009. február 12. csütörtök 01:40 -
Egérkamion - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,3GLX Liftback
4,5 csillag
2009. február 11. szerda 15:20 -
Miről maradt le a múlt héten?
Összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes. div#leftcol p {padding-right: 10px;} Luxusút Spártába − Renault Mégane Coupé 1.9 dCi Dynamique Ma már nem botránkozunk meg, ha egy kupéba dízelmotort szerelnek. A Mégane Coupé esetében talán mégis. Európai értelemben vett átverés– Trükkök és kiskapuk az emisszió- és fogyasztásmérésben Hivatalosan hamisítják meg a mérési eredményeket. Legendák keringenek a különböző rafinált trükkökről, amik lehetővé teszik a manipulációt. Páros lábbal tiporva – Mini Cooper S Convertible Megőrültünk, teljesen, az egész délután egy elsuhanó, száguldó masszává olvadt. A türhőség matematikája – Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács baleseti statisztikája Örökre rejtsük el a slusszkulcsot. A számok azt mondják, hogy meghalunk: rengeteg ember vezet szarul. A hetedik te magad légy– Nissan Qashqai+2 Bevállaltátok a második gyereket, de négyes ikrek sikerültek? Hasonlóan életszagú kérdésekre ad választ a Qashqai+2. Viszont elég jól csinálták meg. A Ford elrontotta a Fiat 500-ast?– Törés: Ford Ka (2008) Törésteszt szempontból a mini és a pick-up az utolsó hálás autókategória. Náluk még van mit kritizálni, mint az új Ford Kán is. Amerika Suzukijai egész jók – Honda Accord Hybrid − Nissan Altima Hybrid − Toyota Camry Hybrid Tágasak, kényelmesek, jó az áruk, szmogriadóban is használhatók: az amerikai-japán hibridek kifejezetten érdekes kocsik. Dugó ellen, vény nélkül − Yamaha X-max 250, 2009 Ennél kisebb nem kéne, ennél nagyobb meg minek? 250-es robogót az autósoknak! Szekéren innen, autón túl – Fiat Uno 1.3 D (1985) – VW Golf 1.6 D (1985) Ha el nem romlanak, nincs autó, amivel olcsóbban lehet járni. Egy Uno és egy Golf dízel. Belsőség: Magyar firkász égései a Rolls-bemutatón Ennek nem is autós lapon lenne a helye, de hogy hol máshol, nem tudom. Mindenesetre hosszú lesz, de jót mulatnak majd. Olvassák csak. Belsőség: A csehszlovák tenger sosemvolt kékje Lehet utálni a skodásokat: ebben boldogan fékezném a forgalmat nyolcvannal, még a kalapot is fejembe csapnám. Belsőség: Oldsmobile-t ötezerért? Amerikai fíling szinte ingyen? V8 hörgés bagóért? Legálisan, Magyarországon? Igen! Hírek: Chevrolet Matiz V8-as motorral Egy 3,5 méteres kisautóról nem az jut elsőnek eszünkbe, hogy milyen jól passzolna bele egy hétliteres V8-as Hírek: Újraélesztik a Citroën DS-t Megújul a Citroën, elfelejthetjük a C-családot, DS lesz helyette Hírek: Már biztosan tudjuk, milyen az új Golf GTI Tavaly még koncepciónak mondták, kiderült, ez a valóság Hírek: Kémfotón az új BMW Alpina B7 Álcázás nélkül hajtott Németországban az 500 lóerős BMW A sebesség oltára: Bármely vasárnapon A hétvége a benziné, a robbanásé, a tüdőig szívott gumidaraboké, a hörgőknél fékező poré – a vasárnapokon versenyezni kell. Hírek: Dacia sportkocsi a láthatáron Úgy néz ki, a Renault román leányvállalata egy kupé-tanulmánnyal készül meglepni az idei Genfi Autószalon közönségét.
2009. február 11. szerda 14:26 -
Homokvihar miatt áll a teszt Bahreinben
Bár éppen a rossz idő elkerülése érdekében utaztak Bahreinben, tegnap hatalmas köd, ma pedig óriási homokvihar fogadta a Ferrari, a Toyota, és a BMW Sauber pilótáit a sivatagi ringen.
2009. február 11. szerda 13:28 -
eddig tisztességesen dolgozik - TOYOTA YARIS 2005- 1,0 terra
4,0 csillag
2009. február 11. szerda 11:09 -
F1: Hihetetlen pech a teszten!
A Ferrari, a Toyota és a BMW Sauber a héten Bahreinbe utazott, hogy a tesztelést ne zavarhassa az európai téli időjárás. Most foghatják a fejüket, a mai munkát ugyanis egy homokvihar tette lehetetlenné.
2009. február 11. szerda 11:00 -
F1: Hihetetlen pech a teszten!
A Ferrari, a Toyota és a BMW Sauber a héten Bahreinbe utazott, hogy a tesztelést ne zavarhassa az európai téli időjárás. Most foghatják a fejüket, a mai munkát ugyanis egy homokvihar tette lehetetlenné.
2009. február 11. szerda 11:00 -
F1: Köd és eső nehezítette a teszteket
A Forma-1-es csapatok ma két helyszínen is nekiláttak a tesztelésnek: a Ferrari, a Toyota és a BMW Bahreinben körözött, míg a riválisok a spanyolországi Jerezben folytatták a 2009-es felkészülést.
2009. február 10. kedd 19:00 -
F1: Köd és eső nehezítette a teszteket
A Forma-1-es csapatok ma két helyszínen is nekiláttak a tesztelésnek: a Ferrari, a Toyota és a BMW Bahreinben körözött, míg a riválisok a spanyolországi Jerezben folytatták a 2009-es felkészülést.
2009. február 10. kedd 19:00 -
A nap sportképe: Massa beindult
Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője teszteli a Ferrariját a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Bahreini Nagydíjának otthont adó manamai Szahir versenypályán február 10-én. A bahreini pályán február 19-ig a Ferrari csapatán kivül a BMW és a Toyota tart tesztvezetést. Az évad első futamát, az Ausztrál Nagydíjat március 29-én rendezik Melbourne-ben.
2009. február 10. kedd 17:45 -
A köd bezavart Bahreinben, Glock kezdett a legjobban
Három Forma-1-es csapat is Bahreinbe tette át székhelyét a következő két hétre, elsősorban azért, hogy a szeszélyes európai időjárás ne hátráltassa a felkészülésüket. A Ferrari, a BMW Sauber és a Toyota első napi programját azonban a váratlan köd jócskán megkurtította.
2009. február 10. kedd 17:11 -
A Toyota a Ferrari és a BMW előtt Bahreinben
Timo Glock végzett az élen az e heti tesztek nyitónapján Bahreinben, ahol a Toyota, a Ferrari, és a BMW rótta a kilométereket, miközben a többiek a spanyolországi Jerezben folytatták tovább a felkészülést a következő idényre.
2009. február 10. kedd 16:52 -
Ahová Mosley keze el nem ér
A világgazdasági válság térdre kényszeríti a vállalkozásokat, a nagy multik sorra térdelnek meg. Elemózsiáért könyörög szinte minden neves gyártó. És halódik a motorsport is... Max Mosley semmit nem tesz ez ellen, áldásos tevékenysége csak nem akar véget érni, de az alábbi kis videó felcsillantotta a reményt. Talán mégis van élet a halálon túl? Van még valami, ami izgalmas, nézhető? Van még hír azon kívül, hogy ki mit hagyott ott és honnan lépett ki? Úgy néz ki, igen. A CORR (Championship Off Road Racing) fiatal még, csupán 1997-ben, a SODA (Short Course Off Road Drivers Association) jogutódjaként alakult. Tán nincs olyan pedigréje, mint egy Mille Migliának, nem olyan szofisztikált, mint az egyre inkább szopóágra terelt Forma-1, de kétségkívül izgalmas. Ismerős a kép valahonnan? Idősebbek talán emlékeznek még az Ivan "Ironman" Stewart's Super Off Road nevű zseniális kis számítógépes játékra, amelyiknél akár négyen is nyomoroghattunk egy billentyűzet fölött és csapkodhattuk a nitro-gombot hajnalig. A szórakozás garantált volt. Ohne pixel shader, ohne DirectX. Ez itt a nosztalgia helye. Nos, maga Ironman Stewart, a legendás off-road versenyző, is hasonló gépekkel versenyzett, mint ezek itt a képen (ProTruck). Mindent megnyert, amit csak lehetett, 1973-tól 1999-ig pusztította veseköveit ily módon. Többszörös Baja 500 és Baja 1000 győztes, egy igazi bajnok. Honlapját elnézve világos, hogy egy valódi őrült és szereti, amit csinál, nem akasztotta még végleg szögre a sisakot. A CORR 4 professzionális és 3 amatőr kategóriából áll. A Pro 4 és a Pro 2 az igazi mészárszék, ahol az 1800-2000 kilós, nyomokban kisteherautókra, SUV-kra emlékeztető V8-as 800 lóerős szörnyek gázolnak őrült mód a salakban-sárban. Előbbiek négykerékhajtással, utóbbiak (ahogy a jelölésből is kitűnik) csak két hátsó kereküket hajtva. Egy-két mérföldes ugrás már csak hab a tortán. Főleg, ha valami ilyesmi is sikerül közben, mint amit Rick Huseman mutatot be Toyota Tundrájával. Tetszik nekem ez a sport. Szabad előzni előzetes bejelentés és papírmunka nélkül, nem osztanak pénzbírságot egy felemelt mutatóujjért és talán a bajnokság sem egy-két hajlott lemez miatt úszik el. Elgondolkodtató...Ne szórjuk fel salakkal a Hungaroringet?
2009. február 10. kedd 07:30 -
szép, de ez önmagában kevés !! - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.8 vvti
4,0 csillag
2009. február 9. hétfő 17:10 -
Kékség lótifuti - TOYOTA COROLLA 2007- 1,4 D4D
4,5 csillag
2009. február 9. hétfő 16:41 -
Biztosan veszteséges lesz a Toyota
Hetvenkét éves története első egész évi veszteségére készül a világ legnagyobb autógyára, a japán Toyota. A márciussal záruló pénzügyi évben összesen 350 milliárd jenes nettó veszteséggel kell számolni. A bevétel 21 billió jenre várható. Az éves eladási tervet 7,32 millió autóra csökkentették az eddig remélt 7,54 millióról. Az előző, tavaly márciussal zárult pénzügyi évben 1,72 billió jenes adózott eredményre tettek szert, 4,5 százalékos növekedéssel az előző évhez képest. A bevétel 9,8 százalékkal 26,29 billió jenre nőtt. Mindkét összeg rekord volt a csoport történetében. Az előző pénzügyi évben 8,91 millió autót adtak el, 389 ezerrel többet az előző évinél.
2009. február 9. hétfő 09:45 -
Seretem és utálom - TOYOTA AURIS 2007- 1,4
4,0 csillag
2009. február 8. vasárnap 19:19 -
Erőgép főleg nőknek - TOYOTA RAV4 2006- D-Cat
4,0 csillag
2009. február 8. vasárnap 19:18 -
Megy is, Jó is, Yaris - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 vvti linea luna
4,0 csillag
2009. február 8. vasárnap 18:58 -
2.4tonna férfihormon - TOYOTA LAND CRUISER (J4) 1969-1986 4.0
4,5 csillag
2009. február 8. vasárnap 18:44 -
"Drága" munkahelyi szeretőm - TOYOTA PREVIA 2000- 2.0 D4D
4,5 csillag
2009. február 8. vasárnap 18:38 -
Hülkenberg 2010-ben már versenyezne
2010-ben már versenyezni szeretne a Williams-Toyota istállónál a jelenlegi tesztpilóta Nico Hülkenberg. A német tehetség idén kevéske lehetőséget kap majd a brit csapattól, mégis reménykedik.
2009. február 8. vasárnap 10:55 -
Kicsi piros kedvenc - TOYOTA YARIS 1999- Max Ice 1,0
4,0 csillag
2009. február 7. szombat 11:11 -
Toyota Avensis teszt: a hivatalnokok imádni fogják
A technika szerelmeseinek készült az új Avensis. Ez jó hír nekik, rossz hír azoknak, akik a kényelmes, nagyvonalú, sportos és izgalmas autókat kedvelik. Az új Avensis nem ilyen, ugyanakkor praktikusságához és megbízhatóságához nem férhet kétség. Flottában menni fog, ha eleget engednek felhizlalt árából.
2009. február 6. péntek 20:01 -
Hiluxszal a Déli-sarkra
A sikeres 2007-es északi-sarki expedíció után néhány bátor vállalkozó úgy döntött, Toyota Hiluxokkal meghódítja az Antarktiszt.
2009. február 6. péntek 16:21 -
Tovább romlanak a Toyota kilátásai
A japán gyáróriás háromszor akkora veszteséggel zárhatja a 2008-2009-es üzleti évet, mint korábban sejteni lehetett.
2009. február 6. péntek 15:32 -
Víz alá került a Toyota és a Nissan
A recesszió durván utolérte az egekbe magasztalt japán autógyártókat is, a Toyota vesztesége nagyobb a vártnál, a Nissan pedig állami segítségért kilincsel.
2009. február 6. péntek 13:16 -
Így keseregnek az autóipar nagyágyúi - fotók
Kinosita Micuo, a Toyota Motor Corp. alelnöke Tokióban, míg Leif Johansson a Volvo vezérigazgatója Stockholmban jelentette be cége veszteségeit. A japánok a pangó nemzetközi autópiac és az erős jen következtében 350 milliárd jen (kb. 869 milliárd forint)veszteséggel számolnak az idei első negyedévben, míg a svédek 2008 utolsó negyedévében 2,37 milliárd eurós vesztességgel zártak.
2009. február 6. péntek 13:10 -
F1: Mégis szabályos a Williams és a Toyota diffúzora
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 6. péntek 11:35 -
Mosley: A vitatott diffúzorok megfelelnek a szabályoknak
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley megerősítette, hogy a Toyota és a Williams riválisok által kifogásolt diffúzorai megfelelnek a 2009-es szabályoknak. Az elnök bár úgy vélte, a két csapat nagyon okosan használta ki a szabályok adta lehetőségeket, nem tartotta kizártnak, hogy lesznek olyanok, akik ezzel nem értenek egyet.
2009. február 6. péntek 11:00 -
Fennállása első veszteséges évére készült a Toyota
Hetvenkét éves története első egész évi veszteségére készül a világ legnagyobb autógyára, a japán Toyota.
2009. február 6. péntek 10:00 -
Történelmet ír a Toyota
Eddig nem látott rossz év vár a világ legnagyobb autógyártójára. A Toyota egész évben veszteséges lesz.
2009. február 6. péntek 08:15 -
Nem szabálytalan a Toyota és a Williams diffúzora
Az FIA pontot tett az ügy végére
2009. február 5. csütörtök 20:20 -
Szabályos a Williams és a Toyota diffúzora
A Nemzetközi Automobil Szövetség szabályosnak találta a Toyota és a Williams istálló vitatott diffúzor elrendezését, erősítette meg az FIA elnöke, Max Mosley szerdai sajtótájékoztatóján Londonban.
2009. február 5. csütörtök 19:42 -
37 éves mélyponton a japán autóeladások
Japánban 37 éves mélypontra süllyedtek az autóeladások januárban, s csökkent a kereslet külföldön is a japán autók iránt. Emiatt a gyártók egyre rosszabb pénzügyi helyzetbe kerülnek, maga a világelső Toyota is veszteségessé válhat - első ízben működése óta.
2009. február 4. szerda 13:20 -
A Toyota szerint megéri Bahreinben tesztelni
A Forma-1-es csapatok a jövő héten ismét tesztelni fognak, a mezőny egy része a spanyolországi Jerezbe utazik, három alakulat azonban inkább Bahreinben folytatja felkészülését a 2009-es szezonra. A Toyota kasztnikért felelős technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint megéri a sivatagi pályát választani, hiszen ott garantált a napos idő.
2009. február 4. szerda 12:30 -
A nagy szürke bálna - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 Avensis Wagon 2.0 TD
4,0 csillag
2009. február 4. szerda 10:09 -
F1: Hátrányba kerülhetnek az Európában tesztelő csapatok?
Pascal Vasselon úgy véli, a többletkiadások ellenére is megéri Bahreinben tesztelni, mert Európában a rossz időjárás akadályozhatja a csapatokat a téli felkészülésben. A Toyota mellett mégis csak a Ferrari és a BMW Sauber utaznak el az arab országba.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 4. szerda 10:01 -
Lassú oroszlán - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4VVT
4,5 csillag
2009. február 4. szerda 09:57 -
A kortalan autó - TOYOTA PREVIA 2000- 2.0 D4D
4,5 csillag
2009. február 4. szerda 09:54 -
Aki szótlanul teszi a dolgát - TOYOTA AURIS 2007- 1.4vvti
4,5 csillag
2009. február 4. szerda 09:51 -
Toyota: Nem pénzkidobás Bahreinben tesztelni
A Toyota technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint riválisaik nagyon rosszul döntöttek, hogy velük ellentétben Bahrein helyett Európában tesztelnek majd a jövő héten, mert az előrejelzések szerint továbbra is változékony idő várható a térségben.
2009. február 4. szerda 08:30 -
Toyota: kifizetődő a bahreini tesztelés
A Williams marad Európában
2009. február 4. szerda 00:50 -
Konnektoros Prius a Toyotától
Még csak pár hete mutatták be az új Priust Detroitban, de a Toyota már teszteli a típus lítium-ionos akkumulátorral ellátott változatát, amely több mint egy literrel fogyaszt kevesebb benzint 100 km-en, mint a szériamodell.
2009. február 3. kedd 11:37 -
Szabályos vagy nem az új Williams és a Toyota?
Tovább folytatódik a Williams és a Toyota "hátsóinak" ügye. A csapatok állítják szabályos, amit terveztek, a FIA egyelőre még nem nyilatkozott.
2009. február 3. kedd 11:33 -
Állítólag szabályos a vitatott diffúzor elrendezés
Svájci lapértesülések szerint az FIA már értesítette a Williams és a Toyota illetékeseit, hogy teljes mértékben szabályos az általuk használt diffúzor forma, még akkor is, ha azt a rivális csapatok másképpen is gondolják.
2009. február 3. kedd 10:30 -
Szabályos lehet a Williams és a Toyota
Sajtóinformációk szerint az új Williams és Toyota "gyanús" hátsó alkatrészei nem minősülnek szabálytalannak.
2009. február 3. kedd 10:30 -
807 kilométer egy szuszra a Toyota iQ-val
A Toyota brit iQ blogjának két munkatársa rekorddöntési kísérletre indult a miniautóval. A csúcskísérletre az egyliteres benzinmotorral szerelt változattal került sor, a cél az volt, hogy egy tank üzemanyaggal a lehető legmesszebbre jussanak el. A páros két napig utazott 18 városon át, és végül alaposan felülmúlta a kisautó 4,3 literes, átlagfogyasztásra vonatkozó adatát. Mark és Simon 504,2 mérföldet (807 kilométert) tettek meg egy tank benzinnel, mostoha időjárási körülmények között, a klímát és a fényszórót is folyamatosan használva. Az eredmény még annak ellenére is meggyőző, hogy a tesztelők azért ügyeltek a finom gázpedál-használatra, a 32 literes tankot figyelembe véve eredményük nagyjából négyliteres fogyasztásnak felel meg.
2009. február 3. kedd 09:45 -
Nagyot újít a Prius hibrid hajtásrendszere
A Toyota Prius-ban bemutatkozott új hibridhajtás-rendszer a forradalmian új Hybrid Synergy Drive koncepción alapul.
2009. február 3. kedd 09:40 -
1 tonna raklappal nem egy Ferrari - TOYOTA HIACE 1995- 2,4 D
4,0 csillag
2009. február 2. hétfő 15:30 -
Toyota iQ: 800 km egy tankkal
A japán kisautó eleve nem iszákos, de ismét bebizonyosodott, hogy az ügyes pedálkezelés csodákra képes.
2009. február 2. hétfő 12:15 -
megbizható munkatárs 2. - TOYOTA DYNA 100, 200 1995-2002 150
4,0 csillag
2009. február 2. hétfő 11:46 -
egy gyöngyszem - TOYOTA YARIS 1999- 1.0 vvti linea luna
4,0 csillag
2009. február 2. hétfő 11:22 -
Szűk megbízhatóság - TOYOTA DYNA U300, U400 2000- 3.0 D4D
3,5 csillag
2009. február 2. hétfő 11:21 -
MEgtartom amig csak lehet.... - TOYOTA CELICA 1989-1994 1.6 sti
4,0 csillag
2009. február 2. hétfő 11:21 -
A Toyota elveszítheti főszponzorát
Amerikai források szerint újabb két jelentős szponzor távozhat a Forma-1-ből. Az Associated Press értesülései már csak azért is érdekesek, mivel két olyan támogatóról van szó, melyek nemrégiben hosszabbítottak szerződést F1-es partnereikkel.
2009. február 2. hétfő 10:41 -
Fapados városi minit tervez a Hyundai?
Egyes pletykák szerint a Toyota iQ-jához hasonló mini városi autót tervez a Hyundai, amelyet a cégen belül egyelőre csak Green Baby-ként emlegetnek. Az apróság állítólag már jövőre bemutatkozhat Európában.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. február 2. hétfő 10:40 -
Toyota iQ-szerű kisautót tervez a Hyundai?
Egyelőre csak Green Baby néven emlegetik az alig három méteres apróságot
2009. február 2. hétfő 09:50 -
Dropa - TOYOTA COROLLA 1983-1988 1.8 diesel liftback
4,0 csillag
2009. január 31. szombat 16:51 -
Harmadszor is Toyota - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6 Sol LSE
4,0 csillag
2009. január 31. szombat 16:17 -
Az utak királya!!! - TOYOTA LAND CRUISER 2008- 4,5 D-4D V8
4,5 csillag
2009. január 30. péntek 15:37 -
Az FIA nem engedi a szabálytalanságot
A Ferrari szabályos, a Williams és a Toyota diffúzorát vizsgálja a szövetség
2009. január 30. péntek 11:24 -
Az FIA már értesült a diffúzor-ügyről
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tisztában van azzal, hogy a csapatok megpróbálják kiaknázni a szabályok adta lehetőségeket, és bár nem érkezett még konkrét panasz hozzájuk, azt is tudják, hogy vita alakult ki a Williams és a Toyota diffúzora körül.
2009. január 30. péntek 11:05 -
3.5 tonnás igavonó - TOYOTA DYNA 100, 200 1995-2002 Dyna150 3000 D4D
4,0 csillag
2009. január 30. péntek 10:17 -
Az FIA már értesült a vitás diffúzorok ügyéről
A riválisok ugyan még nem keresték meg a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA), a szervezet azonban így is tisztában van azzal, hogy a Toyota és a Williams diffúzorai körül vitás helyzet alakult ki. Az FIA nem árult el konkrétumot álláspontjával kapcsolatban, de azt elmondta, a Toyotával történt levélváltás az ügyben.
2009. január 30. péntek 09:01 -
Újabb nagy Toyota visszahívás
A biztonsági-öv hiánya miatt hívnak vissza 1,3 millió Yarist.
2009. január 30. péntek 07:59 -
F1: Idén a McLaren és a Toyota költheti a legtöbbet
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 29. csütörtök 16:30 -
Hathengeres motort kaphat a Lexus LS
A Toyota legnagyobb és legdrágább modelljét eddig csak nyolchengeres motorral lehetett kapni
2009. január 29. csütörtök 15:49 -
1,3 millió Yarist hív vissza a Toyota
Az egész világra kiterjedő visszahívást jelentett be a Toyota
2009. január 29. csütörtök 15:01 -
1,3 millió Toyota Yarist hívnak vissza
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 29. csütörtök 12:35 -
Szabálytalan a Williams és a Toyota új autója?
A rivális csapatok a szabályok tisztázását kérik a Nemzetközi Automobil Szövetség illetékeseitől, ugyanis felmerült bennük a gyanú, hogy szabálytalan a Williams és a Toyota diffúzora, értesült az Autosport magazin.
2009. január 29. csütörtök 11:49 -
GO-KART - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 auqatis
4,0 csillag
2009. január 29. csütörtök 11:44 -
A Ferrari után a Williams és a Toyota is illegális?!
Úgy tűnik a Ferrarin kívül más szabálytalan autók is vannak a jelenlegi 2009-es "repertoárban." Most a Toyota és a Williams autói szúrtak szemet a többi csapatnak.
2009. január 29. csütörtök 11:29 -
Megbízható kényelem - TOYOTA CARINA II 1987-1993 1,6 LX
4,5 csillag
2009. január 29. csütörtök 11:25 -
A Williams és a Toyota diffúzorait vizsgáltatnák a riválisok
Több Forma-1-es csapat tervezi azt, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetséghez (FIA) fordul a Toyota és a Williams diffúzorai miatt, amelyek bár látszólag megfelelnek a szabályoknak, a riválisok szerint tisztázni kell az előírásokat.
2009. január 29. csütörtök 10:49 -
Nem bízza el magát a Williams-Toyota
Noha a Williams-Toyota FW31-ese viszonylag jól teljesített első tesztjén, Sam Michael technikai igazgató nem bízza el magát. A szakember szerint a sok változás miatt egyelőre képtelenség felmérni az erőviszonyokat.
2009. január 29. csütörtök 10:38 -
Szabálytalan a Williams és a Toyota?
A Williams- és a Toyota-csapat hátsó aerodinamikai elemei szabálytalanok lehetnek, de lehet, hogy csak a tervezők voltak ügyesebbek a riválisoknál. Az FIA dönthet a kérdésben.
2009. január 29. csütörtök 10:30 -
F1: Az ellenfeleknek gyanús az új Williams és Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 29. csütörtök 10:20 -
1,3 millió Yarist hív vissza a Toyota
A biztonsági-öv hibája miatt a japán gyártó több mint egymillió 2006 és 2007 közt legyártott Yarist hív vissza javításra.
2009. január 29. csütörtök 10:08 -
Szabálytalan a Toyota és a Williams autója?
A csapatok a pontosítást kérnek
2009. január 29. csütörtök 08:04 -
Szívesen megtartottam volna - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 D-4D
4,0 csillag
2009. január 28. szerda 17:33 -
F1 - Toyota: A KERS majdnem minden pályán hátrányos
A Toyota karosszéria részlegének vezető mérnöke, Pascal Vasselon úgy véli, a KERS jelenlegi stádiumában minden egyes pályán hátrányt fog jelenteni az azt bevető csapatoknak, ugyanis a nehéz szerkezet mind a súlyeloszlásra, mind a gumikopásra károsan hat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 28. szerda 17:20 -
Toyota: A legtöbb pályán hátrányt jelent a KERS
A Toyota karosszériáért felelős vezetője, Pascal Vasselon úgy gondolja, hogy a hibrid rendszer jelenlegi fejlettségi szintje mellett, szinte az összes pályán hátrányt jelent majd annak használata, különösen a szezon első felében.
2009. január 28. szerda 15:32 -
Kigyulladhat a Toyota Yaris?
Több mint 1,3 millió autót rendel vissza a Toyota a szervizekbe, a biztonsági öv és a kipufogó hibája miatt.
2009. január 28. szerda 14:00 -
Brutális visszaeséssel számol a Toyota
A Toyota a gazdasági válság miatt nem sok jót vár a 2009-es esztendőtől, viszont annál több rosszat. Japán legnagyobb példányszámban eladott napilapjának, a Jomiurinak nyilatkozott a gyár egyik névtelenséget kért igazgatósági tagja, aki szerint a globális értékesítés majdnem felét adó hazai piacon 25 százalékos visszaesés várható. A menedzser szerint hárommillió autónál többre nem lesz igény az ázsiai országban, ami a négymilliós 2008-hoz képest brutális esés. És amúgy lehet, hogy még a hárommillió autó is sok, de a titokzatos nyilatkozó szerint ez a legyártott mennyiség a minimum ahhoz, hogy a Toyota megtartsa teljes munkaidős alkalmazottait.
2009. január 28. szerda 11:45 -
11 autó pályázik a World Car of the Year címre
Ötödik alkalommal ítélik majd oda a Világ Év Autója címet, amelyet a Nissan GT-R, a Toyota iQ és a Ford Fiesta is elnyerhet. Az áprilisi New Yorki Autószalonon azt is kihirdetik, a zsűri melyik modellt választotta az év legjobb sportkocsijának.
2009. január 28. szerda 10:50 -
Az én Tojglim :) - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 vvt-i sedan 2002
4,0 csillag
2009. január 27. kedd 14:30 -
A Toyota megtartja a régi Priust?
Úgy néz ki, egy darabig egymás mellett készül majd a japán hibrid két generációja.
2009. január 27. kedd 13:50 -
Fürge nyíl - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 luna
4,5 csillag
2009. január 27. kedd 13:44 -
Marmorini a motorszabály és a KERS miatt távozott a Toyotától
A Toyota F1-es csapatától távozott a motorokért felelős technikai igazgató, Luca Marmorini, aki valószínűleg azért hagyta el az alakulatot, mert nem értett egyet a csapat KERS-hez való hozzáállásával, illetve a szakembert minden bizonnyal rosszul érintette az is, hogy a Forma-1-ben nem lehet a motorokat fejleszteni.
2009. január 27. kedd 13:18 -
Nyugis munkagép - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 luna
4,5 csillag
2009. január 27. kedd 13:16 -
Hibrid bukta a tengerentúlon
Nem zártak túl jó évet a hibridek az Egyesült Államokban. A gazdasági válság hatására az autópiac megroggyant, ez pedig a tavalyi év második felében kikezdte a hibridek eladásait is. Az Autonews riportja szerint a tengerentúlon 315 761 hibrid kelt el tavaly, 9,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A Toyota, mely a "kétéltű" piac 75 százalékát uralja, 12,5 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. Ugyanennyit csökkentek az amerikai Honda hibrid eladásai, a Ford 22,2 százalékot zuhant. Pici növekedést ért el a Nissan, a General Motors pedig a visszaesést ellensúlyozandó 179 százalékkal növelte hibrid eladásait (5175-ről 14 439-re) több új modell bevezetésével.
2009. január 27. kedd 11:45 -
Túlélő - TOYOTA HIACE 1989-1995 2,4 D
4,0 csillag
2009. január 27. kedd 09:19 -
Egyenrangú Trulli és Glock a Toyotánál
John Howett, a Toyota motorsport-részlegének elnöke bízik abban, hogy a márka F1-es különítménye idén megszerzi első győzelmét, azt viszont nem tudja, hogy erre Jarno Trulli vagy Timo Glock az esélyesebb.
2009. január 27. kedd 09:05 -
F1: A KERS miatt távozott a Toyota motorfőnöke?
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 26. hétfő 15:07 -
A Toyota elnöke sajnálja Marmorini elvesztését
A Toyota elnöke, John Howett bevallotta, szomorú volt, mikor a motorrészleg vezetője, Luca Marmorini bejelentette, hogy még az idei szezon kezdete előtt elhagyja a japán nagyvállalatot.
2009. január 26. hétfő 14:13 -
sport autó terep köntösben - TOYOTA RAV4 2006- 2.2 d4d
4,0 csillag
2009. január 26. hétfő 12:43 -
Szép és kecses, csúcsmegbízható !! - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6
4,5 csillag
2009. január 26. hétfő 12:40 -
A Toyota nem áll rosszul a KERS-szel
Akár a szezonnyitón is bevethetik a hibrid rendszert
2009. január 26. hétfő 12:00 -
Egy tákolmány alkatrészei
Nincs fűtése, az utasterében csupasz acélcsövek tekeregnek, a zajszint könnyedén túllendül benne az elviselhetetlenség határán, kemény rugózása miatt gépi shakerként is beválna. Kommersz elvárások alapján a Toyota Corolla GT-m egy menthetetlen fos. Szerencsére nem hétköznapi autós feladatokat kell majd ellátnia.Hobbiautó lesz, az a dolga, hogy a vezetés tiszta örömét átélhessem benne. Többnyire versenypályán, lezárt utakon fogom használni, de fontos, hogy saját kerekein - hivatalosan versenyautónak vizsgáztatva -, képes legyen eljutni a móka helyszínére. E célokat szem előtt tartva próbáltam kitalálni, mit, hogyan építsünk át az autóban.A karosszériát muszáj volt helyrepofozni, megerősíteni, a feleslegtől (alvázvédelem, zajszigeletés) megszabadítani és becsövezni. Fémtisztára takarítás, a rozsda marta lyukak pótlása, a futómű bekötési pontjainak megerősítése után egyedi, de komplett, a ma érvényes homologizációs szabályoknak megfelelő bukócső került az autóba. A szirmabesnyői Gál műhelyben gyönyörű munkát végeztek, szépen összehegesztett, masszívnak látszó csőrendszert hajtogattak az autóba, remélem, a jóságát soha nem fogom kipróbálni. További, a karosszériát érintő változtatás, hogy a nehéz eredeti gépháztető helyére egy üvegszálas másolat került, külön szellőzőnyílásokkal.Autóm eredeti motorja közel menthetetlenül csapágyas volt, ezért opcióként csak a teljes felújítás vagy a motorcsere jöhetett szóba. Utóbbi megbízható plusz lóerőkkel kecsegtetett, ezért ezt választottam. Az AE86-os Toyota Corolla tulajdonosok körében legelterjedtebb cseremotorok a Hachiroku saját, 4A-GE jelzésű blokkjának modernebb utódai. Én is a Toyota nördök által Black Top-nak becézett motorra startoltam rá, ami fekete szelepfedele után kapta nevét.A Black Top a 4A-GE motorcsalád csúcsváltozata, hengerenként öt szelepes, a csillagos égig (8000 fölé) pörög, és a japán szabvány (JIS) szerint 165 lóerős 7800-as fordulaton. Feltéve, hogy 100-as oktánszámú, minőségi japán benzin kerül bele és még nem végezték ki. Maximális forgatónyomatéka 165 Nm 5600-as fordulaton, lökettérfogata 1587 cm3, a hengerek furata 81,0, a lökete pedig 77,0 milliméter. A hengerfej már gyárilag polírozott, a lendkerék és hajtókarok könnyítettek és a szelepvezérlése szívóoldalon változó (VVT). Európában azt a Corollát (AE111), amiben ez a gép dolgozott, sohasem árulták. Viszont a motor stílusa, tudása nagyon hasonló a Honda Civic VTi szintén 1,6 literes, 160 lóerős VTEC-jéhez, ami egyik személyes kedvencem, így hamar meggyőztem magam arról, hogy nekem is ez kell.Az autómba épített konkrét motort egy maláj specialistától vásároltam. Egy finn, több amerikai és egy osztrák motorforrástól kértem ajánlatot, de Chin Lee Kun írta a legrészletesebb, legmeggyőzőbb választ, amit egy PDF doksiba ki is mentettünk, érdemes elolvasni. A részletes leírás mellé hamarosan érkezett egy vaskos ZIP-csomagnyi fotó egy korábbi Black Top felújításáról. Ráadásként pedig egy tucat rövid video, amelyek a munkálatok fontosabb mozzanatait örökítették meg, például azt, hogy nyomatékkulccsal minden csavart, a megfelelő sorrendben, jól hallható kattanással húztak meg. Döbbenten álltam az egész előtt. Röpke ellenőrzést még tettem a nemzetközi fórumokon, csupa pozitív visszajelzést begyűjtve emberemről, így hamar eldőlt, jelentősebb összeget utalok Chin Lee Kun-nak. A megbízás aláírásakor azért picit remegett a kezem, de ma már tudom, teljesen feleslegesen. A Black Top problémakör mellé vaskos és megnyugtató pipa került.Tuningalkatrész szinte egyáltalán nincs a motorban. A saját, könnyített hajtókarjának helyére az előd 4A-GE motor (nörd nevén: Silver Top) hajtókarjai kerültek, mivel azok állítólag jobban bírják a folyamatos nagy fordulaton kínzást. Ezen kívül a hengerenkénti direkt szűrők, és egy TRD (Toyota Racing Development, a cég házi tuning és versenyrészlege) 4 az 1-be kipufogó-leömlő másolata javítja a gázáramlásokat. Plusz egy 60-as csőátmérőjű kipufogó egyetlen, nagyobbacska végdobbal. A rendszer magyar gyártmány, de szerintem gyönyörű munka, és a hangja is csodálatos. A motor vadul pörgetve ordít, ahogy kell, de visszafogottabb fordulatszámokon, kívülről teljesen vállalható a hangja.Ugyan csak közvetve, de a motorhoz kapcsolódó fejlesztés az üzemanyagtank és a hűtőrendszer, ez sem maradt gyári az kocsiban. Az eredeti, nehéz és rozsdás tank helyett ATL gyártmányú gumi tank ugrott a csomagtérbe, amiből egy külső, Bosch üzemanyag-pumpa löki a benzint a motorhoz. Alumínium és igen vastag az új, Koyo vízhűtő, amire egy SPAL elektromos ventilátort tettünk. Óvatosságból olajhűtőt is építettünk a kocsiba, mivel a 4A-GE motorok rigolyásan érzékenyek az olaj túlmelegedésére és az olajnyomásra.Az erőátviteli rendszerben történt tán a legkevesebb változtatás. A motor felújításakor beépített új kuplungszerkezet és tárcsa után következő ötfokozatú váltó például teljesen érintetlen. Ebből a szempontból piszok nagy szerencsém volt, a Hachiroku T50-es kódnevű váltóját a több mint húsz évnyi kínzás az esetek túlnyomó többségében kivégzi. Az én Corollámban a szinkrongyűrűk viszont nagyon jó egészségnek örvendenek, úgyhogy egyelőre nem bántjuk a váltót. Kapott egy Techno Toy Tuning gyártmányú váltóút rövidítőt (short shifter), ami jelentősen gyorsítja a kapcsolásokat, javítja az érzetet és csökkenti a kar által bejárt utat. Ennél is fontosabb, hogy gyári felújítókészletével újjászületett az eredeti, részlegesen önzáró differenciálmű.A legtöbb különleges, egyedi alkatrészt, a legnagyobb fejlesztéseket persze a futóművek környékén találni, hiszen egy szériaautóból verseny(szerű) autóvá alakulás során ezen kell a legtöbb dolgon változtatni. Minden régi, gyári gumi szilentet kemény poliuretán szilentre cseréltünk, ami ugyan kényelmetlenebbé teszi az autót, viszont a futómű nyúlását csökkenti, és pontosabban irányítható lesz a kocsi.Hátulra állítható Panhard-rúdat építettünk be, ami a jelentős ültetés miatt oldalirányba elmászó hátsó hidat hozza vissza megfelelő helyzetbe. A hátsó, merev hídon a négy hosszlengőkar bekötési pontjait átlapolással erősítettük meg, 4,7 kg/mm-es erősségű TRD ültetőrugókat és Tokico HTS állítható lengéscsillapítókat tettünk be. Cusco gyártmányú, 20 milliméter vastag kanyarstabilizátor váltotta a gyári alkatrészt.Elöl még több a módosítás. A gólyalábat magasságában is állítható rendszerűre cseréltük, ez az amerikai PASS Racing kínálatából érkezett, a hozzá illő 6 kg/mm-es erősségű Eibach rugókkal, és ide is a Tokico HTS állítható lengéscsillapítóit pattintottuk be. A gólyaláb alá bekerült egy 20 milliméter magas alu közdarab, ami a jelentős ültetés miatt elmászott futóműgeometriát korrigálja. A megerősített, GL-szemes alsó keresztlengőkar is állítható hosszúságú lett, és ide is érkezik egy erősebb, 23 milliméter vastag Cusco kanyarstabilizátor. A sort egy állítható Tein toronytányér teszi teljessé, ennek segítségével lehet a gólyaláb dőlését pontosan belőni.Ha már ennyit szögeltünk az autón, a fékek és a kormányzás sem maradhatott érintetlenül. Utóbbiba a Quaife féle gyors kormányművet választottam, amitől érzékenyebb, közvetlenebb és persze nehezebb lett a kormányzás. Mivel nem rendelkezem popeji alkarokkal, egy Suzuki Ignisből származó elektromos szervót tettünk a kormányoszlopra, bár ez még egyelőre nincs bekötve. A fékrendszerben több átalakítást is végeztünk, a legfontosabb a Wilwood gyártmányú első kitt, amelyben 280 milliméteres lyuggatott tárcsák, kétdugattyús nyergek és Hawk fékbetétek találhatók. Fék illetve fémhálós fékcsövek, szintén Wilwood tekergetős fékerőelosztó és hidraulikus kézifék jelenti a további fejlesztéseket, utóbbi is magyar fejlesztés, készítő az egri Dög Tuning művek. És még mondja valaki, hogy nem tákolmány az autóm.Bár az utastérben azért a kézifékkar konzolja mellett néhány ismertebb gyártó termékét is megtalálni. Ilyenek például a Sparco üvegszálas versenyülések, az LMS hatpontos homológ biztonsági övek, háromküllős Momo versenykormány, a gyorscsatlakozós versenyakkumulátor és a Sparco pedálsor. De a hazai gyártású cuccokkal is teljesen elégedett vagyok: szépek a karbon kárpitok és a műszerfal flokkolása is.Nagyjából ennyi kacat került a Corollába, és persze valószínűleg ki is felejtettem pár "apróságot". Az mondjuk biztos, hogy még egy kisebb vagyont el tudnék költeni a kocsi további tákolására. Szuper karosszéria-tuning elemeket kapni az AE86-hoz, az érintetlen motorba hegyesebb vezérműtengelyek, erősebb szeleprugók, titán szelepek, kovácsolt dugattyúk, írható elektronika kerülhetne, a kuplungot erősebbre lehetne cserélni, kaphatna az eredetinél rövidebb végáttételt, a váltó belsejébe egyenes fogazású szerkezetet lehetne tenni, és egy folyadékkristályos műszeregység, vagy egy rali átbeszélő rendszer is sokat dobna az utastér hangulatán.Volna még pár nem kifejezetten olcsó fejlesztési ötletem, de első körben ez is több, mint elég lesz. Ha mindent sikerül rendesen működésre bírni, akkor az idei nyár már így is csupa móka lesz és kacagás. Apropó móka és kacagás. Aki eddig kitartott az olvasásban, az bizony megérdemel egy kis szórakozást: fogadják szeretettel a finn rock egyik ragyogó gyöngyszemét, benne egy aranyos raliautóval, és pár különleges emberrel.
2009. január 25. vasárnap 19:32 -
Végleg lenyomta a GM-et a Toyota
Bár értékesítését tekintve már a tavalyi első negyedtől lekörözte a GM-et, a japán Toyota most egész éves eladási mutatói alapján is egyértelműen maga mögé utasította az amerikai autógyárat. A 77 év után bekövetkezett trónfosztást, ami gyakorlatilag a tavalyi év egészében már tény volt, most - 2008-as értékesítésének közzétett adataival is - kénytelen elismerni a General Motors. Folytatás az ugrás után!
2009. január 23. péntek 10:45 -
A Toyota megelőzte a General Motorst
A gazdasági válság miatt kiderült, hogy ki a legény a gáton.
2009. január 23. péntek 09:52 -
GP2 Ázsia: Hülkenberg újoncként szerzett pole-t Bahreinben
A Williams.Toyota tesztpilótája, Nico Hülkenberg nyerte a GP2 ázsiai 2008/2009-es szezonjának 3. időmérőjét az Egyesült Arab Emirátusokban. A bahreini versenyhétvégén az ART Grand Prix csapat fiatal versenyzője mellől Jerome d
2009. január 22. csütörtök 17:00 -
Glocknak tetszik a Toyota 2009-es autója
Timo Glock szerdán próbálhatta ki először a Toyota 2009-es versenygépét, és bár egy műszaki probléma miatt a csapat nem túl sok kört tudott megtenni száraz pályán, a német pilóta meg volt elégedve a TF109-essel.
2009. január 22. csütörtök 14:40 -
A Toyota tisztán megelőzte a General Motorst
2007 végén még közel azonos mennyiségű autót gyártott a két óriásvállalat
2009. január 22. csütörtök 13:56 -
Az éves értékesítésben is megelőzte a Toyota a GM-et
Bár értékesítését tekintve már a tavalyi első negyedtől lekörözte a GM-et, a japán Toyota most egész éves eladási mutatói alapján is egyértelműen maga mögé utasította az amerikai autógyárat.
2009. január 22. csütörtök 12:00 -
F1: Az új Ferrarit a Toyota is szabálytalannak tartja
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 22. csütörtök 11:53 -
Glock és a lángoló Toyota
A Toyota német versenyzője, Timo Glock boldogan kezdte a napot Portimao-ban tegnap. Olasz csapattársa, Jarno Trulli után rajta volt a sor, hogy tesztelje a TF109-et. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen délig.
2009. január 22. csütörtök 11:33 -
A Toyota a legnagyobb autógyártó
Immár minden tekintetben a Toyota a legnagyobb autógyártó a világon. A General Motors 77 év után csúszott a második helyre.
2009. január 22. csütörtök 11:00 -
toyota minőség odabasz :( - TOYOTA AURIS 2007- Auris 1,4 VVT-i
4,5 csillag
2009. január 22. csütörtök 10:06 -
Jó barát a szürke hétkönapokban. - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.4 16v EFI
4,5 csillag
2009. január 22. csütörtök 09:56 -
Trulli bízik a Toyota sikerében
A csapat nagy előrelépéseket tett
2009. január 22. csütörtök 09:50 -
Az éves értékesítésben is megelőzte a Toyota a GM-et
Bár értékesítését tekintve már a tavalyi első negyedtől lekörözte a GM-et, a japán Toyota most egész éves eladási mutatói alapján is egyértelműen maga mögé utasította az amerikai autógyárat.
2009. január 21. szerda 19:45 -
200 ezer Lexust visszahívnak Amerikában
Összesen 214 500 Lexust hív vissza az Egyesült Államokban a Toyota, mert az üzemanyag-vezeték fokozottan hajlamos a rozsdásodásra.
2009. január 21. szerda 18:00 -
A Toyota is kiszállhat a Forma-1-ből
A Toyota egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy egy újabb gyenge évet teljesítsen a Forma-1-ben, ha biztosítani akarja hosszú távú jövőjét a sportban, mondta a kölni bázisú alakulat elnöke, John Howett Portugáliában.
2009. január 21. szerda 11:16 -
F1: A Toyota egyáltalán nem fogja bevetni a KERS-t?
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 21. szerda 10:45 -
Veri a Priust a hibrid Honda
Valenciában bemutatkozott a Honda vadiúj hibrid autójának európai változata. Az Insight kevesebbet fogyaszt, mint az új Toyota Prius.
2009. január 21. szerda 10:05 -
A Toyota Forma-1-es jövője a tét 2009-ben
A világ legnagyobb autógyára, a Toyota eddig nem sok vizet zavart a Forma-1-ben, ráadásul idén az istálló talán minden eddiginél nagyobb eredménykényszer alatt áll. A csapat vezetősége ugyanakkor optimista, szerintük sosem volt még ilyen jó esélyük a győzelemre.
2009. január 21. szerda 10:02 -
A Toyota is kiléphet a Forma-1-ből
Ha idén megint kudarccal zárják az évet, a Tokiói központ is a kilépés mellett dönthet.
2009. január 21. szerda 09:57 -
Miről maradt le a múlt héten?
Új összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes.div#leftcol p {padding-right: 10px;} Halle Berry egy istennő − de... Ford Fiesta 1.4 TDCi Ghia (2008) Igazából nem is számíthattunk másra. A világ a komfortos, csendes, mutatós autók irányába halad, az önfeledt hancúrozás kora lejárt. Az új Fiesta komfortos, csendes, mutatós. Újabb csapás vár az autóiparra–EU-s büntetések a CO2 kibocsátás miatt Kiszámoltuk, hogy mekkora büntetésre számíthatnak a különböző márkák autóik túlzott szén-dioxid kibocsátása miatt. Felfoghatatlanul nagy összegek következnek. Mégsem végzik ki a technikai analfabétékat!– BMW 730d - 2009 Nagyon nem Bangle, de ez a 7-es most valódi, békebeli klasszikusnak ígérkezik. A legkerekebb kocka – Mercedes-Benz GLK 320 CDI (2008) Dudaszó, fanfár, konfettieső, go-go lányok, ágyúlövés, hozsanna – a Mercedes új GLK-ja megérkezett. És milyen baromi jó… a fenébe, nem is tudom, mikor éreztem magam ilyen jól autóban. Bűvös 4 centi– Törés:Ford Fiesta (2008) Már annyira erős egy kisautó karosszériája, hogy tetőoszlopa a frontális törésteszten csak négy centit mozdul el hátrafelé. A felkelő napnak is van ereje?– Toyota Avensis 1.8 Valvematic Multidrive S A japánok szeretik az ilyen feles generációváltásokat. Viszont ez kevésbé látszik az Avensisen, mint mondjuk a Hatos Golfon. Szamuráj német fegyverrel – Suzuki Katana történelem Az 1980-as kölni bemutató döbbenetes erejű volt. A sajtó a merész forma miatt csúfos bukástól tartott, de a motorosok igent mondtak. Páros? Páratlan? Egy hülyeség!− Szmogveszély ellen nagyvas-felvonulást Ha azt mondják, szálljunk buszra, mert úgy csökkentjük a szálló por mennyiségét, nézzünk körül a buszon. Ha negyvennél kevesebben tartózkodnak rajta, nekünk pedig benzines autónk van, máris megdőlt az elmélet. Jó öreg kabát – Ford Orion CLX 16V Fapados, igénytelen, karaktere egy szál sem, de hatóságot és civil gazdát egyformán kiszolgál a leselejtezett öszvér. Működő elektromos autó pedig nincs Hiába kábít a jelenleg is zajló Detroiti Autószalon legtöbb kiállítója azzal, hogy szinte kész a működőképes elektromos autója, ez ordas hazugság. Belsőség: Egy platform, két világ Kínai-amerikai LaCrosse vagy Opel Insignia? Döntsön ön! Hírek: Audi Sportback: reszkess, Panamera Akkora, mint egy A8, de gyönyörű csótányháttal. Mellette a legtöbb luxusautó esetlennek tűnik. Belsőség: Amikor nem adja ki Nagy "Hókotró" Lajos kontra Négykarikás "Svájci" Quattrók. Első menet. Belsőség: A hálózat A csehek BMW-t szerettek volna, de a döntéshozók máshogy gondolták: megvan a D1 új elfogóautója. Jejich revírem je dálnice, jejich tempo je vražedné... Hírek: 3008, a Peugeot öszvére A Peugeot 3008-as érdekes félszerzet. És nemsokára árulni is fogják a 308-asra épülő szabadidőjárművet. Rsvptc: Szivatják az autósokat az M7-esen? A rendőrség szerint a KRESZ-ben nincs olyan, hogy időjárástól függő sebességkorlátozás. A kiegészítő jelzéseket levették. Kárpark: Ez a méreg, nem a cián Sokak szerint csupán egy öreg, kockaforma japán rom, rajongói számára viszont a legaranyosabb, legélvezetesebb autó. Egy frissen felújított Toyota Corolla GT összetörése mindenképp szomorú eset. Heti merítés Válogatás a múlt hét legjobb népítéleteiből
2009. január 21. szerda 09:46 -
F1: Még egy éve van a Toyotának?
Ha a Toyota csapat idén nem teljesít kiemelkedően, nem szerez futamgyőzelmet, a csapat akár le is húzhatja a rolót 2010-ben.
2009. január 21. szerda 09:10 -
Hogyan készül egy Formula-1-es versenyautó?
A Toyota TF109-es fejlesztésének menete
2009. január 21. szerda 06:30 -
Ha nem győz, a Toyota is kiszállhat a Forma-1-ből
A Toyota istálló menedzsmentje először ismerte el nyilvánosan, hogy ha 2009-ben nem teljesítenek jól a versenypályán, Japánból leállíthatják a sportprogramjukat - de ez egyébként is megtörténhet.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 20. kedd 17:50 -
Újabb kudarc esetén a Toyota is kiszállhat
A siker elengedhetetlen
2009. január 20. kedd 16:48 -
Az alapító unokája kerül a Toyota élére
Akio Toyoda a nyár folyamán veszi át a japán autógyártó óriás irányítását
2009. január 20. kedd 14:34 -
Először teszteltek az idei F1-es autók
Az új McLaren és Toyota hétvégi próbakörei után hétfőn elkezdődött a 2009-es idény első közös F1-es tesztje a portugáliai Algarve pályán. Az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, egy tavalyi Toro Rosso volt a leggyorsabb.
2009. január 20. kedd 14:27 -
Batmobil az esőben!
A Williams Toyota csapata a portimaoi teszten, Portugáliában mutatta be a 2009-es kihívásokra készített új autóját az FW31-et. Nico Hulkenberg persze rögtön ki is próbálta az újdonságot.
2009. január 20. kedd 11:29 -
Új elnökkel erősít a Toyota
Négy százalékkal csökkent a Toyota tavalyi globális eladása. A legnagyobb visszaesés legfőbb piacain - Észak-Amerikában, Európában és Japánban - következett be.
2009. január 20. kedd 10:55 -
Technikai ismertető: Williams-Toyota FW31
Portugáliában mutatták be a grove-i gárda 2009-es autóját
2009. január 19. hétfő 22:52 -
A nap sportképe: esőben repeszt az új F1-es Toyota
Kamui Kobayashi, a Toyota istálló tesztpilótája körözött hétfőn a múlt héten bemutatott TF109 kódjelű új F1-essel az Algarve-versenypályán. A portugáliai kollektív tesztelés esős nyitónapján öt csapat vett részt, négy közülük az új autóját küldte pályára, s Kobayashi bizonyult a leglassabbnak.
2009. január 19. hétfő 22:00 -
jó kocsi, de - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 1,6
4,0 csillag
2009. január 19. hétfő 21:17 -
Landy a király - TOYOTA LAND CRUISER LC 2003- 3,0 D4D Executive Aut
4,5 csillag
2009. január 19. hétfő 21:16 -
Igen nagyszerű autó - TOYOTA HILUX 2005- Doube Cab 2,5 D4D SR+
4,0 csillag
2009. január 19. hétfő 21:16 -
Racionális választás - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 VVT-i Aquatis
4,5 csillag
2009. január 19. hétfő 21:14 -
pipec - TOYOTA YARIS 2005- 1.4D
4,0 csillag
2009. január 19. hétfő 21:03 -
Buemi esőben verte az új autókat
Esős idő nehezítette a 2009-es évad első kollektív tesztjének nyitónapját a portugáliai Algarve-versenypályán, ahol a McLaren, a Renault, a Williams és a Toyota is az új autót küldte pályára. Sebastien Buemi a tavalyi Toro Rossóval körözött, mégis elkalapálta a többieket.
2009. január 19. hétfő 21:00 -
F1: Elmosta az eső az új autók első közös tesztjét
Az utolsó másfél órát leszámítva végig eső akadályozta az érdemi munkát az algarvei teszt nyitónapján, amelyen a McLaren, a Renault, a Williams és a Toyota is 2009-es autójával vett részt. A legjobb időt viszont Sébastien Buemi érte el a tavalyi Toro Rossóval.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 19. hétfő 19:55 -
FW31: 30 év után tiszta lappal kezdett a Williams
Bemutatta és bejáratta új F1-es versenygépét a Williams-Toyota istálló hétfőn, a portugáliai Algarve-versenypályán. Az FW31-es három évtized után a csapat első teljesen új konstrukciója, Sam Michael technikai igazgató szerint az új szabályok nagy kihívás elé állították a különítményt.
2009. január 19. hétfő 19:05 -
F1: Új autók az esőben
Ma a portugáliai Algarve pályán megkezdődött a Forma-1-esek idei első közös tesztje, az új McLaren, a Toyota, a Williams és a Renault is pályára gurult. A Ferrari "otthon", Mugellóban dolgozott.
2009. január 19. hétfő 19:05 -
Extra szabadnapok a Toyota japán üzemeiben
A mélyülő globális recesszió és autóeladások hirtelen csökkenése miatt a japán autóipar zászlóshajója, a Toyota szombaton 12 hazai üzeme közül 11-ben leállította egy napra a termelést.
2009. január 19. hétfő 18:00 -
Megjött a Renault új F1-ese is - fotók
Néhány órával a Williams-Toyota istálló után a Renault is bemutatta 2009-es versenygépét, az R29-est, amelyről szintén a portugáliai Algarve-versenypályán hullt le a lepel. Az eseményen jelen volt a versenyzőpáros, Fernando Alonso és Nelsinho Piquet is, utóbbi néhány kört is megtett már az új munkaeszközzel.
2009. január 19. hétfő 11:45 -
Olcsó hibriddel támad a Toyota
Annak ellenére is a piacon tartja a régi Priust a Toyota, hogy a modell legújabb változata is megjelent. A korábbi modell kedvező áron vehető majd meg.
2009. január 19. hétfő 11:11 -
Átmeneti színezetben érkezett az új Williams - fotók
Hétfőn a Williams-Toyota is bemutatta 2009-es versenygépét, az FW31 kódjelű konstrukciót. A brit gárda a portugáliai Algarve-versenypálya boxutcájában a tesztpilóta, Nico Hülkenberg jelenlétében mutatta meg a nemzetközi sajtó képviselőinek az egyelőre átmeneti színezetben pompázó új járgányt. A Nico Rosberg
2009. január 19. hétfő 10:40 -
F1: Papucsorrú az új Williams!
A Forma-1-es csapatok közül negyedikként a Williams-Toyota is leleplezte 2009-es autóját az új portugáliai tesztpályán.
2009. január 19. hétfő 09:30 -
A Toyota is pályára vitte új autóját - tesztmenetrend
Vasárnap délután Kobajasi Kamui, a Toyota Forma-1-es csapatának tesztpilótája pályára vitte az istálló napokkal ezelőtt bemutatott versenyautóját, a TF109-est. A portugáliai shakedown alkalmával a japán pilóta meglehetősen kevés kört tett meg.
2009. január 19. hétfő 08:44 -
A Toyota új aero elemeket tesztelt Portugáliában
Egy nappal a McLaren privát tesztje után, a Toyota vette birtokába a portimaoi ringet, ahol hétfőn megkezdődik az év első kollektív tesztprogramja. A kölni bázisú csapat azonban nem tétlenkedett bemutatója óta, hiszen számos újítás felkerült az autóra.
2009. január 18. vasárnap 19:15 -
Igazi japán - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 GLX
4,5 csillag
2009. január 18. vasárnap 10:12 -
Nem bántam meg ... - TOYOTA COROLLA 2002-2006 Sedan 1.4 VWTI SOL
4,0 csillag
2009. január 18. vasárnap 09:31 -
Leálltak a Toyota japán üzemei
A mélyülő globális recesszió és autóeladások hirtelen csökkenése miatt a japán autóipar zászlóshajója, a Toyota szombaton 12 hazai üzeme közül 11-ben leállította egy napra a termelést.
2009. január 17. szombat 09:40 -
Bemutatkozott a McLaren új autója, az MP4-24!
A Ferrari és a Toyota után a McLaren-Mercedes csapata is lerántotta a leplet az idei szezonban használatos versenygépéről.
2009. január 16. péntek 19:27 -
IGÉNYTELEN, NYŰHETETLEN, NEM SPORTOS - TOYOTA CARINA II 1987-1993 2D
4,5 csillag
2009. január 16. péntek 16:28 -
Racionális választás - TOYOTA AURIS 2007- Auris Aquatis 1.4 VVT-i
4,5 csillag
2009. január 16. péntek 16:23 -
A McLaren leleplezte idei versenyautóját
A Ferrari és a Toyota után, a McLaren is bemutatta vadonatúj versenygépét, amely az új szabályok miatt külsőre is sokat változott elődjéhez képest. Az MP4/24-es kódszámot viselő betontorpedó lehet a Ferrari legnagyobb ellenfele a 2009-es idényben.
2009. január 16. péntek 12:03 -
A Toyota nem szándékozik elhagyni a Forma-1-et
A Toyota Racing elnöke, John Howett úgy gondolja, hogy hosszú, fényes jövő áll a sportban a japán cégóriás előtt, amennyiben a Forma-1 megtartja jó hírnevét, és továbbra is a motorsportok királykategóriája marad.
2009. január 16. péntek 11:41 -
Óriási elvárások a Toyotánál
A Toyota idén minden eddiginél nagyobb energiát fektetett új autójának fejlesztésébe, ami már 2007. októberében elkezdődött. A csapatnál egyelőre bizakodóak, és az istálló első győzelmében bíznak.
2009. január 16. péntek 11:33 -
Egy legényember autója - TOYOTA CELICA 1989-1994 20.gti
4,0 csillag
2009. január 16. péntek 11:02 -
Tetszetős unalom - Toyota Avensis
Kicsit úgy vagyok az új Avensis-szel, mint a kedvenc cukrászdámban a francia krémessel. Tudom, hogy nagyon finom, de mégis inkább az izgalmasabbnak kinéző új süteményeket nézegetem. Az adott napi kedvemtől függ, hogy a krémes nyer-e.
2009. január 16. péntek 10:20 -
Trulli győzelemmel tartaná a Toyotát a Forma-1-ben
Jarno Trulli szerint létfontosságú a Toyota számára, hogy megszerezze első futamgyőzelmét az idei bajnokságban, máskülönben veszélybe kerülhet a japán gyártó jövője a Forma-1-ben.
2009. január 16. péntek 09:48 -
DR1: kínai csodabogár Európának
Az olasz DR városi autókat hoz be Kínából. A bolognai kiállításon bemutatott 3,60 méter hosszú DR1 az idéntől vásárolható. A DR eddig főleg Toyota RAV4-re hasonlító terepjárókat gyártott Kínának.
2009. január 16. péntek 05:55 -
Technikai ismertető: Toyota TF109
Futamgyőzelmet várnak a Toyota 2009-es konstrukciójától
2009. január 15. csütörtök 21:28 -
A Toyota nem is kívánhatna jobb pilótákat, mint Trulli és Glock
A Toyota csütörtökön tartotta 2009-es Forma-1-es autójának bemutatóját, és bárki nyilatkozott a csapat részéről, mindenki az első futamgyőzelem megszerzéséről beszélt. Ez nem lenne lehetséges kiváló pilóták nélkül, de a japánoknak ez az összetevőjük biztosan adott a sikerhez.
2009. január 15. csütörtök 17:38 -
Toyota: Maradunk, ha az F-1-et nem butítják le
Nem fenyeget a Toyota kivonulásának veszélye, amennyiben a Forma-1 továbbra is az autóversenyzés csúcsa marad - közölte a TF109-es bemutatóján John Howett. A brit úgy látja, elég rutinosak, hogy az idei szabályváltozások adta lehetőséggel élni tudjanak.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 16:20 -
Bemutatták az elektromos Toyota iQ-t
Az előzetes ígéreteknek megfelelően a Detroiti Autószalonon mutatkozott be a Toyota iQ tisztán elektromos meghajtású változata, amely egy feltöltéssel 80 kilométert képes megtenni. A szériaérett változat a japánok tervei szerint 2012-ben kerül a kereskedésekbe. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 16:15 -
Trulli győzelemmel tartaná a Toyotát az F-1-ben
Jarno Trulli kijelentette: az idény első hat versenyén győzelemre akarja vezetni a csütörtökön leleplezett TF109-et, hogy megerősítse a Toyota felső vezetését: érdemes a válság ellenére a Forma-1-ben maradni. Ugyanez a célja Timo Glocknak is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 16:05 -
A Toyota első győzelmére hajt az idei évben
A Toyota Racing vezetése elmondta, elsődleges céljuk az lesz az idei évben, hogy megszerezzék első futamgyőzelmüket a Forma-1-ben, és folyamatosan ott legyenek a dobogó közelében a ma bemutatott vadonatúj TF109-essel.
2009. január 15. csütörtök 15:49 -
A Toyota szerint előnyt jelenthet a KERS mellőzése
A Toyota Racing karosszériáért felelős műszaki vezetője, Pascal Vasselon úgy érzi, hogy csapata döntése, miszerint nem veti be a kinetikus energiatároló rendszert (KERS) az első versenyeken, előnyt jelenthet számuk a kezdetekben.
2009. január 15. csütörtök 14:53 -
F1: Távozik a Toyota motorfőnöke
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 14:45 -
A Toyota duója a győzelemre hajt
Trulli és Glock magabiztos
2009. január 15. csütörtök 14:42 -
Trulli futamgyőzelemért harcolna a Toyotával 2009-ben
A Ferrari után csütörtökön a Toyota is felfedte 2009-es versenygépét, amely a japán csapat reményei szerint elég jó lesz ahhoz, hogy megszerezhessék első F1-es futamgyőzelmüket. Jarno Trulli nagyon szeretné, ha teljesíthetné a Toyotának ezt a kívánságát, és elmondta, bízik is abban, hogy idén az előző évinél is jobb teljesítményt nyújtanak.
2009. január 15. csütörtök 14:38 -
Győzne a TF109-essel a Toyota
Bemutatta idei autóját a Forma-1-es Toyota istálló, amelynek fő célja, hogy megszerezze története első világbajnoki futamgyőzelmét.
2009. január 15. csütörtök 14:33 -
Howett: a Toyota készen áll a győzelemre
Új év, újabb sikerek
2009. január 15. csütörtök 14:24 -
F1: új Toyota, új cél, régi festés
A Toyota csütörtökön délben megtartotta 2009-es autójának virtuális leleplezését. A japán csapat a tavalyi előrelépés után idén már az első futamgyőzelmet tűzte ki célul.
2009. január 15. csütörtök 14:21 -
Glock: Hozzá tudnék szokni a pezsgőzéshez
A Toyota évek óta első győzelmére hajt a Forma-1-ben, az idei szezont megelőző fogadkozás azonban hitelesebbnek tűnik a korábbiaknál. A japán gárdának Timo Glock személyében ráadásul egy sikerre éhes fiatal pilótája is van, aki mindent elkövet azért, hogy valóra váltsa a Toyota és saját maga álmát.
2009. január 15. csütörtök 14:07 -
F1: A Toyota KERS nélkül kezdi az idényt
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 13:55 -
F1: Leleplezték a 2009-es Toyotát - képekkel
A Ferrari után három nappal, csütörtökön a Toyota is bemutatta 2009-es versenyautóját, a TF109-et, amellyel a csapat célja egyértelműen első nagydíjgyőzelmének megszerzése lesz. A modell fejlesztését már 2007 októberében elkezdték.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 15. csütörtök 13:40 -
Videón a legújabb F1-es
A Toyota 2009-ben már győzelemre tör új autójával. A főnökök a jövőről beszélnek, önök pedig videózhatnak.
2009. január 15. csütörtök 13:30 -
Távozik a Toyota motorrészlegének vezetője
A Toyota Racing hivatalos közleményében megerősítette, hogy Luca Marmorini, a motorrészleg vezetője, azonnali hatállyal elhagyja a csapatot.
2009. január 15. csütörtök 13:23 -
Itt az új F1-es Toyota - fotók
Bemutatta az új idényre szánt F1-es versenygépét, a TF109 kódjelű konstrukciót a Toyota csapata. A japán egylet a költségcsökkentés jegyében nem csapott nagy csinnadrattát, hivatalos internetes oldalán tette közzé a járgányról készült fotókat. A TF109 tesztelését január 19-én, a portugáliai Algarve-versenypályán kezdi meg a japán istálló.
2009. január 15. csütörtök 13:10 -
Megérkezett az új Toyota, a TF109-es is - fotók
A Toyota a Forma-1-es csapatok közül másodikként tartotta meg 2009-es versenyautója hivatalos bemutatóját. Az új szabályoknak megfelelően megépített négykerekű külleme már nem kelt meglepetést, persze azért még szokni kell a kissé furcsa külsőt.
2009. január 15. csütörtök 12:21 -
Bemutatkozott a Toyota TF109-es versenygépe
A japán csapat a második helyen áll
2009. január 15. csütörtök 12:07 -
A Toyota bemutatta vadonatúj versenyautóját
A Ferrari hétfői bemutatója után a Toyota is lerántotta a leplet idei versenyautójáról, amely az új szabályoknak köszönhetően külsejét tekintve is jócskán megváltozott. A vezetőség kijelentette, hogy sokat vár a TF109-es fedőnévre hallgató modelltől.
2009. január 15. csütörtök 12:07 -
F1: Új Toyota, új cél...régi festés
A Toyota ma délben megtartotta 2009-es autójának virtuális leleplezését. A japán csapat a tavalyi előrelépés után idén már az első futamgyőzelmet tűzte ki célul.
2009. január 15. csütörtök 12:00 -
Sportos maci - TOYOTA AURIS 2007- 1,4
4,5 csillag
2009. január 15. csütörtök 11:11 -
SZERETNÉM SZERETNI :)))))) - TOYOTA YARIS 1999- 1.4 D4D
4,0 csillag
2009. január 15. csütörtök 11:09 -
Interneten mutatják be az új Toyotát
Interneten mutatják be a Forma-1-es Toyota új versenyautóját, a TF109-es jelzésű modellt.
2009. január 15. csütörtök 11:05 -
Kövesd figyelemmel a csapatok bemutatóját
A Toyota az interneten érkezik
2009. január 15. csütörtök 10:00 -
Befutott az új Toyota Prius
Ugyan kiszivárgott képek és videók alapján egy ideje már tudni lehetett, milyen lesz az új Toyota Prius, a hivatalos adatokat eddig nem ismerhettük. Detroitban azonban végre lehullt a lepel a teljesen új platformra épített modellről, amely nagyobb, 1,8 literes Atkinson-féle benzinmotort kapott 98 lóerős csúcsteljesítménnyel és 142 Nm-es nyomatékkal. Folytatás és galéria az ugrás után!
2009. január 15. csütörtök 09:45 -
Kényelmesebb és takarékosabb az új Toyota Prius
Hetek óta folyik már az új hibrid Toyota beetető kampánya
2009. január 14. szerda 15:13 -
Akit szeretni is lehetett volna - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 1.6 VVT
4,0 csillag
2009. január 14. szerda 11:42 -
Itt az új Prius
Detroitban mutatta be a Toyota a Prius 3. generációját.
2009. január 14. szerda 10:53 -
Elektromos Toyota iQ
FT-EV névre hallgat a Toyota új elektromos kisautója.
2009. január 14. szerda 09:52 -
A Toyota bemutatta az új Priust
A Toyota Detroitban bemutatta a harmadik generációs Priust, amely tágasabb, erősebb, takarékosabb és technikailag többet tud, mint elődje.
2009. január 13. kedd 16:17 -
Az ismeretlen drágaság - TOYOTA STARLET 1996-1999 1,3
4,5 csillag
2009. január 13. kedd 16:01 -
4,7 litert fogyaszt az új Toyota Prius
Hosszú várakozás és után a Detroiti Autószalonon bemutatkozott a vadonatúj Toyota Prius. A világ első hibridje külsőleg nem tartogatott meglepetéseket,ám a lemezek alatt bőven találunk változásokat, aminek köszönhetően az autó fogyasztása tovább csökkent. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 13. kedd 14:20 -
Elektromos Toyota iQ Detoritban
Bemutatta FT-EV elnevezésű árammal működő modelljét a Toyota, amely az iQ környezetbarát verziója. Két év múlva megvásárolható.
2009. január 13. kedd 12:50 -
Miről maradt le a múlt héten?
Új összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes.div#leftcol p {padding-right: 10px;} Nagy kufferbe jó pakolni!–Dízel kombik 2,5-3 millióért Suzuki-árban dízel családi kombit? Drága menedzserek! Már csak ezért is kíméljétek a szolgálati autótokat! Szarvasok, kidobott kutyák, egzotikus növények és persze Unimog–Üzemlátogatás az M3-ason Születésnapokra lopjuk az alumínium mérföldköveket, átlagban 20 perc alatt halunk meg a leállósávban, és ha defektet kap, az autópályán bárki kaphat terelést. Szépen beszél magyarul – Teszt: Opel Insignia 2.0 CDTI Az új Opel Insignia hibátlan magyar helyesírással üzenget vezetőjének. De nem csak ezért szerettük. Bicikliáron Bamakóba – Austin Montego Estate 2.0 EFi Elég sokféle kretén autóra vágytam már életemben, de Austin Montegóra sosem. De úgy látszik, vannak, akiket még nálam is nagyobb dörrenés ért Isonzónál. Például akik Afrikába indulnak. Kapott a csinos pofijára– Törés:Alfa Mito (2008) Ötcsillagosra tört az Alfa új kisautója, a Mito. Ráadásul vigyáz a gyerekekre és a gyalogosokra is. Hová tűnt Clouseau felügyelő akcentusa?!– Citroën C5 2.0 HDi Dynamique Végre egy olyan C5-ös jött hozzánk, amit külszolgálatos francia cégvezetőkön kívül más földi halandó is megvesz. Kétliteres dízelmotorral, kézi váltóval és acélrugókkal. Micsoda? Egy Citroën?! Telepi zsiványok – Honda VFR800F, Kawasaki ZX-9R, Triumph Daytona 675, Suzuki GS1200SS Tényleg szenvedés városban a sportmotor, és önkínzó perverz, aki mégis ott használja? A kód neve: X95 − Renault Mégane (2009) Nézzék meg az új Renault Mégane Coupét. Ugye, hogy kéne? Már tudjuk az árát: 3,8-ért vihetik. Recsegős egyedi tereprém nyolc kilóért – Toyota SR5 Xtra Cab Mi volt Marty autója a Vissza a jövőbe, amelyikkel rükvercben indult a lámpás gyorsulásnál? Egy ’85-ös Toyota pickup. Fekete, új, csilivili. De pirosban, ütött-kopottan se rossz! A TDCi védelmében Úgy tűnik, a Mondeo Klubnál árnyaltabb a TDCi motorok evolúciójának ismerete. Érdemes tanulni belőle. Az ördögnek adod el a lelked – Német rendszámmal, csúcs-Merci kupéval Mész taxival. Vagy busszal. Vagy anyád autójával. Ha odaadja. Olyan vagy, mint egy frissen érettségizett majom. Csak ez sokba kerül. Új ötajtós BMW-k a láthatáron Az autóipar válsága ellenére folytatja kínálata bővítését a BMW. A következő két-három évben több tágas, ötajtós modell bemutatását tervezik. Élményért pénzt? Pénzért élményt? Válság ide, pénzszűke oda tavaly vitték az M-es BMW-ket, mint a cukrot. Vályi kolléga szerint a pénzes puhányok. Minden a Mercedes E osztályról Ezúttal egy egész gyári katalógus került nyilvánosságra, részletes fotókkal és az összes lényeges adattal Barkács SLK Citroenből Annyira rettenetesen kíváncsiak volnánk rá, hogy hányan veszik be ezt a trükköt és hányan hiszik el, hogy ez egy Mercedes. Szörnyülködjön velünk. A Honda kiirtja a rétegmodelleket? Úgy tűnik, nem csak az új NSX tervei kerülnek archívumba a Hondánál McRae: győzelem vagy halál Hölgyeim és uraim, íme a legdurvább belsőkamerás rali videó. Mindörökké. Cobra 11 - Így múlik el a világ dicsősége Nem vagyunk nagy Cobra 11-nézők, de ez már a szerkesztőségben is hétfői beszédtéma lett: a fiktív német autópályarendőrök eposzában összetörtek egy Volkswagen Phaetont. Felkaptuk a fejünket, de vajon miért? Milyen autót vegyen Bea? Punto? Saxo? Alfa 145? Bravo? Swift? Nagyon jó kérdés, de hiába: Papp Tibi természetesen bakancs Micrát ajánl. A való világ töréstesztje Egyetlen összetört autó sem szép látvány, de ez a szinte új, harmadik generációs Laguna kifejezetten szívszorító. Heti merítés Válogatás a múlt hét legjobb népítéleteiből
2009. január 13. kedd 11:20 -
Toyota FT-EV: csicsás iQ villannyal
Az Amerikában dúló villanyautó-őrületből a Toyota sem maradhatott ki
2009. január 13. kedd 10:37 -
Még takarékosabb új Toyota Prius
Az előd pozitív megoldásait tovább fejlesztve és gyengepontjait kijavítva elkészült a Toyota Prius harmadik generációja. A kocsi kevesebbet fogyaszt, viszont jobban megy.
2009. január 13. kedd 10:10 -
Camry a jó befektetés - TOYOTA CAMRY 2007- hybrid camry
4,0 csillag
2009. január 13. kedd 07:52 -
Csak pörgetni kell :) - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4vvti
4,5 csillag
2009. január 13. kedd 07:27 -
Megbízhatóság felsőfokon - TOYOTA STARLET 1984-1989 1.0
4,5 csillag
2009. január 13. kedd 07:22 -
Felborult egy Toyota Yaris Budán - fotók
Tűzoltók drótkötelet rögzítenek egy felborult személygépjárműre, amely előzőleg eddig tisztázatlan körülmények között lehajtott az úttestről, majd az árokba borulva egy kerítésnek hajtott a főváros II. kerületében, a Hidegkúti úton. A balesetben a jármű vezetője és gyermek utasa könnyebben megsérült.
2009. január 12. hétfő 15:30 -
Mocskos összeesküvés?
Árpád fotós szeme szúrta ki imént az asztalon heverő új Avensis kulcsait (kitalálják, ki teszteli?) és pár percen belül sikerült eljutnunk odáig, hogy azonnal V10-es, Audi-motoros Toyota Suprát vizionáljunk. Mert mi van, ha a névtelen Lexus LF-A helyett mégis inkább a jól bevált, kultikus és a sztratoszféráig tuningolható Suprát támasztják fel? A Forma-1 program befuccsolt, igazán importálhatnának üvöltő V10-eket a régi jó cimboráktól.Naná, hogy vicc csupán. A pillanat hülyesége c. rovatunkat olvashatták.
2009. január 12. hétfő 15:00 -
Howett: közelíteni kell a rajongókhoz
A Toyota csapatfőnöke sikeres évre számít
2009. január 12. hétfő 11:10 -
Befutott a Lexus új hibrid limuzinja
A Lexus első hibrid limuzinja. Mármint olyan, amely másféle hajtáslánccal nem is lesz kapható. Ez lenne a Detroitban bemutatkozott HS 250h, amellyel kapcsolatban nehéz megállni, hogy szóba ne kerüljön az új Toyota Avensis. A két modell között meglehetősen sok a formai hasonlóság, dehát kár lenne ezért bántani a japánokat, nem ez az első hasonló eset a világon. A tengelytáv és a külső méretek is egy az egyben megegyeznek, a Lexus-féle forma azonban mintha kicsit életerősebbre sikerült volna. Folytatás az ugrás után!
2009. január 12. hétfő 10:45 -
kicsi de gyors - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.6si
4,5 csillag
2009. január 11. vasárnap 21:30 -
vezesse öregúr kalapban - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2.0
4,0 csillag
2009. január 11. vasárnap 21:20 -
Recsegős egyedi tereprém nyolc kilóért
Mi volt Marty autója a Vissza a jövőbe, amelyikkel rükvercben indult a lámpás gyorsulásnál? Egy 85-ös Toyota pickup. Fekete, új, csilivili. De pirosban, ütött-kopottan se rossz!
2009. január 11. vasárnap 10:48 -
Laja - TOYOTA COROLLA 2007- 1,4 Luna
4,0 csillag
2009. január 9. péntek 16:22 -
Kedvenc - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4
4,0 csillag
2009. január 8. csütörtök 15:11 -
jó kis kocsi - TOYOTA COROLLA 1992-1997 glx
4,5 csillag
2009. január 8. csütörtök 15:10 -
Megértő,ponts szolgálattevő - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 automata
4,0 csillag
2009. január 8. csütörtök 15:03 -
Csak van és megy hiba nélkül. - TOYOTA HILUX 1998-2005 2,4 TDI
4,0 csillag
2009. január 7. szerda 14:38 -
Amerikai pick-up és japán limuzin kelendő az Egyesült Államokban
Nyilvánosságra hozták az Egyesült Államok legkedveltebb autóinak listáját. Az első tízben továbbra is amerikai platós teherautók és japán lépcsőshátú modellek találhatók, a Ford F-150 és Toyota Camry egyelőre letaszíthatatlan a csúcsról.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 7. szerda 14:04 -
Gyárbezárások a Toyotánál
A Toyota eladásai visszaesése miatt 3x11 napra bezárja gyárait.
2009. január 7. szerda 12:56 -
A SZÜRKE EGÉRKE - TOYOTA YARIS 1999- 1,0
4,0 csillag
2009. január 7. szerda 11:31 -
álarcos peugeot - TOYOTA YARIS 1999- 1,3 Terra
4,0 csillag
2009. január 7. szerda 11:03 -
11 napra bezárja kapuit a Toyota Japánban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2009. január 7. szerda 11:00 -
Olyan nincs hogy nem indul 2. - TOYOTA HIACE 1989-1995 2,4 D
4,0 csillag
2009. január 7. szerda 10:58 -
Dizel ördög - TOYOTA LITEACE 1979-1992 1.8d
3,5 csillag
2009. január 7. szerda 10:56 -
Hazahoz a világ végéről is - TOYOTA RAV4 2006- 2,2 D-4D Sol
3,5 csillag
2009. január 6. kedd 15:54 -
AZ ÖRDÖGFIÓKA - TOYOTA AYGO 2005- 1.0 SPORT AC
4,5 csillag
2009. január 6. kedd 15:37 -
hibátlan munkagép - TOYOTA HIACE 1995- 2,5 D4D Long
4,0 csillag
2009. január 6. kedd 15:12 -
Napelemes autón dolgozik a Toyota
A Toyota a Detroiti Autószalonon mutatja be az új Priust, mely az elmúlt években a világ legnépszerűbb hibridje lett. Csakhogy nem pihennek a konkurensek sem, így a japánoknak újítaniuk kell: a hírek szerint hamarosan érkezik a Prius konnektorból tölthető változata, de a központban állítólag napelemes autón is dolgoznak. A titkos tervekről a Nikkei című japán üzleti lap számolt be, a cikk szerint a Toyota nemcsak a karosszériára szerelt napelemekben, hanem házi, szintén napenergiás töltőrendszerben is gondolkozik. Folytatás az ugrás után!
2009. január 6. kedd 11:45 -
Glock karrierje legkeményebb pillanatait élte át Brazíliában
A Toyota pilótája, Timo Glock egy spanyol rádiónak azt mondta, hogy pályafutása során még soha nem élt át olyan nehéz pillanatokat, mint a 2008-as szezonzáró brazil futam után, amikor azzal vádolták, hogy szándékosan lelassult az utolsó körben azért, hogy Lewis Hamilton legyen a világbajnok.
2009. január 6. kedd 11:35 -
Glock nehezen viselte az ellene felhozott vádakat
Timo Glock a 2008-as világbajnokság főszereplőjévé vált azáltal, hogy a záró futamon, a Brazil Nagydíjon Felipe Massa az utolsó métereken "miatta" vesztette el a már megszerzettnek hitt bajnoki címet. A Toyota német versenyzője, Timo Glock máig élesen emlékszik a versenyen történtekre.
2009. január 6. kedd 11:25 -
Leáll a gyártás az összes japán Toyota üzemben
Több, néhány napos szünetet tartanak a termelésben a Toyota japán gyárai
2009. január 6. kedd 11:19 -
Átmenetileg leáll a Toyota
A Toyota Motor Corp februárban és márciusban 11 napra leállítja termelését japán üzemeiben, mivel az alacsony értékesítés miatt felhalmozódtak a készletek amerikai márkakereskedőinél. A japán gyártó alkalmazottait ezalatt az idő alatt fizetett szabadságra küldi.
2009. január 6. kedd 10:59 -
Napelemes autókon dolgozik a Toyota?
Japán lapértesülések szerint új, napcellás hibrid és elektromos modellek fejlesztésébe fogott a Toyota.
2009. január 5. hétfő 11:40 -
Vörös ördög - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.6 GL --> Gt-i :)
4,0 csillag
2009. január 4. vasárnap 16:34 -
Rákarcú - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,8 TS
4,0 csillag
2009. január 4. vasárnap 09:53 -
Kész a Hachim. Majdnem
Számomra idén karácsonykor nem az ünnepi hallevesben úszkáló alattomos szálka vagy a bejglimérgezés okozta a legnagyobb sokkot, hanem az, hogy Eger környékén kipróbálhattam minden idők legjobb autóját. Fülsüketítően hangos volt, a kormányát alig tudtam eltekerni, a rossz akku miatt másodjára már csak betolásra indult, a bal első lengéscsillapítója eleresztette a gázt, a motorvezérlés anomáliái miatt rövid használat után felvillant a "Check engine" lámpa, és darabos lett az üzemanyagellátás, a fék pedig puha volt és levegős. De az enyém volt és gyönyörű, és ment. Kézzel, kisipari körülmények között épített autónál, amit ezernyi tuning alkatrész tesz még szeszélyesebbé, már önmagában ennyi is kész csoda. Ráadásul még így is fantasztikusan jó volt a kocsi. Minden rezdülésén, moraján, mozdulatán érezni lehetett, hogy az apró hibák takarásában egy csodálatos élményautó rejtőzik. A motor erősnek, a kormány közvetlennek, a váltó gyorsnak, a lassulás határozottnak, a kézifék pedig harapósnak érződött. Imádtam az elviselhetetlen kakofóniában töltött minden másodpercet. Két héttel az ünnepek előtt Busman, a kocsi építője váltig fogadkozott: karácsonyra kész lesz a Toyota és elvihetem. Én azért hívtam, hogy az építés árának még fennmaradó részét kifizessem neki - karácsony előtt. Nem gond, ha nincs kész a kocsi, ilyen időben úgysem használnám, eltenni se nagyon tudom hova, meg egyébként is azt szerettem volna, hogy tökéletes legyen. Viszont úgy éreztem, hogy még az ünnepek előtt ki kell fizetnem azt a rengeteg munkát, amit beleölt. Egy átlagos szerelő és kuncsaftja között pont fordított lett volna a beszélgetés: neki a pénzt, nekem a kocsit kellett volna követelni.[...] Bővebben!
2009. január 4. vasárnap 00:43 -
Véget érhet Ralf Schumacher karrierje a DTM-ben
Ralf Schumachernek 2007 végén kellett távoznia a Forma-1-ből, miután a Toyota nem újította meg szerződését, és más csapat sem tartott igényt a szolgálataira. A hatszoros futamgyőztes 2008-ban a német túraautó-bajnokságban (DTM) próbált szerencsét, ám német lapértesülés szerint nem kizárt, hogy versenyzői állás nélkül marad.
2009. január 2. péntek 13:55 -
Varangyos barátom - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 Linea Terra
4,5 csillag
2009. január 2. péntek 13:07 -
Teszi a dolgát - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 VVT-i
4,0 csillag
2008. december 31. szerda 15:52 -
A Toyota nem mond le az LF-A sportkocsiról
A Hondával ellentétben a Toyota egyelőre nem állítja le teljesen a sportkocsi-fejlesztést
2008. december 31. szerda 11:02 -
Mókás videón az új Toyota Prius
A Toyota a Detroiti Autószalonon mutatja be az új Priust, de a következő, vicces videóból szinte minden kiderül róla - már ami a külsőségeket illeti. Főszerepben a Blue Man Group.
2008. december 30. kedd 15:45 -
Új hibrid limuzin a Lexustól
A Toyota illetékesei korábban már megfogalmaztak egy olyan célt, amelynek értelmében hosszú távon kizárólag hibrid modelleket felvonultató márka válna a Lexusból. Az első lépéseket a japánok megtették, a januári Detroiti Autószalonon ugyanis bemutatkozik a Lexus első olyan modellje, amely kizárólag hibrid hajtáslánccal lesz elérhető. Folytatás az ugrás után!
2008. december 30. kedd 14:45 -
Nekem jó. - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6 XLI
4,5 csillag
2008. december 30. kedd 12:33 -
A gazdasági válság ellenére időben elkészül a Lexus LF-A
A korábbi hírek szerint egy évet csúszott a leggyorsabb Lexus tervezése, de a Toyota immár eltökélt az autó mellett, ráadásul a mérnökök áttörést értek el az autó gyorsaságát illetően, így már biztosra vehető az utcai változat 2010-es megjelenése. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 30. kedd 12:10 -
Új elektromos tanulmányt mutat be a Toyota
A Detroiti Autószalonon mutatkozik be a Toyota titokzatos elektromos tanulmánya.
2008. december 30. kedd 10:50 -
Reklámfilmen az új Toyota Prius
Kívül-belül részletesen megmutatják az új hibridet az ostobán viselkedő kék fejű emberek.
2008. december 30. kedd 10:03 -
Országútra - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 ex. automata
4,0 csillag
2008. december 29. hétfő 19:26 -
140 ezer mérföld fölött is van élet - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6
4,0 csillag
2008. december 29. hétfő 19:26 -
A célnak megfelel - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 VVT-i
4,0 csillag
2008. december 29. hétfő 19:22 -
Bizarr videóelőzetes az új Toyota Priusról
A Toyota egy igazán különleges videóval igyekszik fokozni a várakozást az új Prius iránt: a kisfilmben leginkább földönkívüli pantomimesekre hasonlító alakok veszik szemügyre az új modellt, és mutatják meg a kocsi apró részleteit.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 29. hétfő 15:35 -
Trulli menedzsere is tagadta a pilóta távozásáról szóló híreket
RÖVIDHÍR - Néhány nappal korábban az a pletyka látott napvilágot, hogy a Toyota változtat jövő évi versenyzői felállásán, és Jarno Trulli helyett a japán istálló tesztpilótája, Kobajasi Kamui lesz Timo Glock csapattársa 2009-ben. Az olasz pilóta menedzsere, Lucio Cavuto azonban cáfolta ezt az értesülést.
2008. december 29. hétfő 12:23 -
Késik az AE86 utód
A Toyota és a Subaru elhalasztja a közös munkájuk bemutatóját.
2008. december 29. hétfő 08:58 -
Totyogó - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.3 xli
4,5 csillag
2008. december 27. szombat 21:45 -
BYD F3DM - elkezdődött a Nagy Proletár Hibrid Forradalom!
Még Toyota alapokra épül, de már sorozatban készül az első kínai hibrid, a "szegény ember Priusa".
2008. december 27. szombat 21:07 -
Nincs mit ragozni!ELNYÜHETTETLEN!!! - TOYOTA TERCEL 1982-1988 1,3 SR
4,0 csillag
2008. december 27. szombat 10:01 -
Villanyautó a Toyotától Detroitban
A válság már a Toyotát is alaposan kikezdte, nem csoda hát, hogy a japán autógyár inkább csendben reklámozza költséges beruházásait. Talán ennek köszönhető, hogy angolul egy durván kétsoros sajtóközleményben tudatták a világgal az ázsiaiak, hogy a januári Detroiti Autószalonon egy villanyautó-tanulmánnyal állnak a nagyközönség elé. Izgalmas kiállítás lesz, hiszen az EV mellett a Prius új generációjáról is lehull majd a lepel. Az eredeti közlemény a rajongók kedvéért: "Toyota Motor Sales, U.S.A. will display a battery electric vehicle concept at the 2009 North American International Auto Show. This display marks the world debut of this concept vehicle."
2008. december 26. péntek 15:45 -
A h?séges japán - TOYOTA COROLLA VERSO 2002-2004 1,6 VVT-i
4,0 csillag
2008. december 25. csütörtök 20:16 -
A szép a gyors és a megbizható - TOYOTA COROLLA 1997-2002 2,0 d4d Wagon
4,5 csillag
2008. december 25. csütörtök 14:57 -
A Toyota is bukás előtt áll
A világ második legnagyobb autógyártója több mint 70 év óta először lehet veszteséges az idén. A társaság akár elnökétől is megválhat.
2008. december 25. csütörtök 12:09 -
Alomauto bordoban - TOYOTA CELICA SUPRA 1982-1986 2.8I
4,5 csillag
2008. december 25. csütörtök 09:13 -
Opel és Toyota ütközött Budapesten - fotók
Egy súlyos és egy könnyebb sérültje van a 6-os főút XXII. kerületi szakaszán szerdán délelőtt történt karambolnak. A Hajó utcából - jelzőlámpás kereszteződésnél - fordult ki egy Opel Corsa személyautó, ám összeütközött a Hunyadi János úton a Lágymányosi híd felé tartó Toyota személygépkocsival. Az Opelt vezető nő súlyosan, a Toyota volánjánál ülő idős férfi könnyebben sérült. A mentők mindkettőjüket kórházba szállították. Az összetört járművekből hűtővíz és fékolaj folyt az útra, amit a tűzoltók homokkal itattak fel - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2008. december 25. csütörtök 05:45 -
. - TOYOTA SUPRA 1986-1993 3,0i turbo
4,0 csillag
2008. december 24. szerda 18:52 -
A Ferrarinak jár a kivételezés!
A Toyota csapat vezetője szerint Bernie Ecclestone megosztó stratégiája nem fog működni, továbbra is közös állásponton vannak a csapatok a pénzek elosztásának tekintetében.
2008. december 24. szerda 11:27 -
Az F1-es csapatok tudtak a Ferrari kiváltságos helyzetéről
A FOTA alelnöke, a Toyota F1-es csapatának elnöke, John Howett szerint az istállók tudtak a Ferrari egyedi pénzügyi megállapodásáról, így azzal, hogy mindezt Bernie Ecclestone felfedte a nyilvánosság előtt, a brit nem okozott meglepetést. Howett hozzátette, a csapatok továbbra is tárgyalásokat sürgetnek Ecclestone-nal a bevételek elosztásáról.
2008. december 24. szerda 09:19 -
Leállította a termelést két üzemében a Toyota
A világ legnagyobb autógyárcsoportja, a Toyota szerdán két napra leállította a munkát az Aicsi és Fukuoka prefektúrában működő gyáraiban a világszerte csökkenő kereslet miatt.
2008. december 24. szerda 09:05 -
Karácsonyi mentőöv lehet a papírmodell
Kedves apuka!Ön olyan elfoglalt, hogy az utolsó pillanatig dolgozott, és nem volt ideje ajándékok után kajtatni? Milliomos talán, aki már minden megvett a fiának, aki a csilli-villi cuccokat két perc alatt megunja? Vagy ellenkezőleg, majdnem olyanszegény, mint a templom egere, ezért nem engedhette meg magának, hogy komoly ajándékkal lepje meg a gyereket, de egy számítógép azért van otthon? Semmi vész, itt a mentőöv: az internetről letölthető és kinyomtatható autómodell-szabásminta! Ez már profi munka: Aston Martin DBR-9 Nekünk, olaj és benzinillattól megrészegült férfiembereknek talán elkerülte a figyelmünket, de a papírmodellezés meglehetősen elterjedt hobbi a világban. Papírból a Tadzs Mahaltól Miki egérig szinte minden elkészíthető, és természetesen egy Aston Martin DBR-9 sem jelenthet akadályt. Az origami hazájában, Japánban annyira népszerű ez a hobbi, hogy az autógyárak hivatalos honlapjain szinte a teljes termékpaletta szabásmintája megtalálható, de aki ügyesen szörföl a neten, szinte bármelyik autótípusra rábukkanhat az 123-as francia Voisin versenyautótól a Párizs-Dakar győztes Tátra kamionig.A Tatra kamion, versenyzőkkel és győzelmi dobogóval A módszer egyszerű: Valamelyik keresőprogrammal feltúrjuk a netet. A kiválasztott szabásmintákat a legújabb Adobe Reader programmal letöltjük (ezek ugyanis az esetek 99 százalékában pdf-formátumúak). A szabásmintát az otthoni nyomtatónkon kinyomtatjuk. A normál géppapír is megteszi, de ha van kéznél kicsit vastagabb, erősebb papír, az még jobb. Összekészítjük az ollókat, és a papírragasztót. Magunk mellé ültetjük a gyermeke(ke)t, és boldog, családi együttlétben alkotunk velük. Ha a színek nélküli verziókat töltöttük le, festéssel, színezéssel tehetjük sokrétűbbé a folyamatot. Szemünk sarkából figyeljük az igyekezettől kipirult arcukat, apró mosolyaikat, és a szívünk átmelegszik. A kész modelleket elhelyezzük a gyerekszobában, a nappaliban, vagy akár a garázsban. Asszonyunk szemében a nap hősei leszünk, így számíthatunk megérdemelt jutalmunkra, egy kiadós, ünnepi szexre. Az indiai Baja autóriksa papírból A felsorolásból egyértelműen kitűnnek a papírmodellezés előnyei: Kényelmes, hiszen a karosszékből intézhetünk mindent. Olcsó, hiszen költségként csak a papír, a nyomtatófesték, a ragasztó és a villanyáram jelentkezik, ami autónként kábé 5-10 forintot jelenthet. Családi programot biztosít, ami igencsak felértékelődött manapság, a modern kori rohanásban. Ismeretterjesztésre is jó, hiszen amíg nyírunk és ragasztunk, mesélhetünk az autókról, a technikáról, és még annyi minden másról. Ki ne vágyna egy jó szexre élete párjával? A válogatásban és a döntésben sokat segít, hogy a legtöbb modell elkészítéséhez használati utasítást is mellékelnek, általában egy külön fájlban, és a kész modell fotója is megtalálható. De magunktól is könnyen rá fogunk jönni, hogyan kell elkészíteni egy ilyen papírmodellt, a feladat nem bonyolult, kivéve, ha egy tizenöt-húszoldalas, precíziós szabásmintába szaladunk bele – nos, az nem karácsonyesti kategória.Honda-szabásminta a Toy Town sorozatból A cikk végén jó pár linket találnak kedvcsinálónak, ötletadónak. Javaslom, hogy látogassanak el a Nagy japán gyárak, a Nissan, a Honda, a Mitsubishi, a Toyota hivatalos oldalaira, ahol egyrészt meghökkentő választékot, másrészt igazi különlegességeket is találhatnak. Az én kedvencem a Honda Toy Town-ja, ha öt-hat éves lennék, iszonyúan rápörögnék azokra a figurákkal feldúsított kis készletekre.Így néz ki az elkészült Honda-összeállítás Nos, kedves apatársak, kellemes karácsonyt, és ne feledjék a költő szavait, miket alighanem papírmodellezés közben vetett papírra: „jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” Linkek: Nissan Mitsubishi Toyota Honda játékváros rallyautók Nascar versenyautók Datsun, Mini,Camaro, Lincoln, stb. Ford Thunderbird 1955 linkgyűjtemény, ahonnan sokfelé elindulhat
2008. december 23. kedd 23:39 -
Howett is újragondolná a bevételek elosztását a Forma-1-ben
A Toyota F1-es csapatának elnöke, John Howett is úgy vélte, hogy újra kellene gondolni a kereskedelmi bevételek elosztását az istállók között. A FOTA alelnöki feladatait is ellátó Howett szerint az autógyártókat súlyosan érintő gazdasági válság miatt különösen fontos lenne leülni tárgyalni a kérdésről.
2008. december 23. kedd 16:38 -
A csapatokat nem zavarja a Ferrari extra bevétele
A FOTA alelnöke és a Toyota csapatfőnöke, John Howett elmondta, a Ferrari speciális financiális megállapodása az FIA-val, nem lesz vita tárgya a csapatok között, pedig Bernie Ecclestone az egyezség részleteinek kiszivárogtatásával, megpróbálja megosztani a szövetséget.
2008. december 23. kedd 15:16 -
Késik a Toyota és a Subaru közös kupéja
A két japán gyártó által közösen fejlesztett olcsó, hátsókerék-meghajtású sportkupé bemutatását a zuhanó eladások miatt elhalasztja a két cég.
2008. december 23. kedd 14:57 -
Most megúsztad. Legközelebb odaadlak egy rozsdás Oltcitért
Elnézést kérek mindenkitől, hogy egy tökéletesen értéktelen autó tökéletesen értelmetlen életben tartásával feltartom, én sem értem, miért csinálom. Valaki a múltkori posztban felajánlotta, hogy megcsinálja nekem a Pandát, de ez a Bushido útja, vagy hogy is van a szamurájos filmekben, nekem kell végigjárnom. Különben lehullott fejű, önnön kezemmel csonkolt hullaként végzem valami japán mangaregény lapjain, szomorú karikatúraként, majd rövid papírélet után a kukában landolok egyéb kétdimenziós, levágott fejű (önkézzel csonkolt) harcostársammal együtt az augusztusi eső által ronggyá áztatott képregényben, a haradzsukui vonatállomás kukájában, egy kiürült Meiji Almond csoki csomagolása, és egy összegyűrt Pocari Sweat energiaital doboza között. Persze csak miután korábban három darab tizenöt éves "büszü" (japánul nagyjából: cikis, dagadt csaj, lehetőleg iskolás uniformisban) röhögve átlapozta kicsiny tragédiámat.Szomorú vég egy kicsiny, ámde távoli nemzet jobb sorsra érdemes autós újságírójának. Egyébként is, félre a szubkultúrával, aki nem akar további tízezer betűnyi értelmetlen szopást végigolvasni, inkább válogasson a Totalcar más, hegyekben álló, kiváló cikkei között. Nem bánja meg. A mazochisták meg tartsanak velem. De én szóltam.A legjobb tavasz 17 pillanatás stílusban összefoglalva az előzményeket: van egy 26 éves Fiat Pandám, ilyenkor hidegben, napi használatban. November végén kiderült, hogy csapnivaló benne a fűtés, nekiálltam megcsinálni, ami elég hülye fordulattal közel egy hétig tartó karburátor-felújításba torkollott. A művelet után pedig rosszabb lett a Panda, mint valaha. Mellesleg mindenféle szerelési incidensek után még mindig várnak itthon, Kati, a drága feleségem nem rúgott ki. Nem, ha kérdik, nem adom kölcsön, egy biztos pont azért legyen az ember életében, ha ennyi ótvar fossal veszi körül magát. Mondjuk, legyen egy tízéves Toyota Corollája, vagy minimum egy Katija. Aztán másnap motorral mentem dolgozni a mínuszban, ami férfias dolog ugyan, de ha az ember hosszú távon ilyet művel, éppen e férfiassága szenved maradandó károsodást. Vissza kellett ülnöm a Pandába. Nos, innen folytatom.Még előző éjjel rájöttem, hogy ha ráhúzom a szívatót a meleg motorra, a fulladási kényszer erősen csökken. Kevés a benzin – vontam le a következtetést. Pontosabban: kevés a benzin középtartományban. Ez bizony kosz lesz, a rossebbe, szedhetem szét az imént kipucolt és felújított karbit. A rest kétszer fárad, muhaha!!!!Szerencsére a gázrudazaton egy kis patent oldása, a szívatóbovden leszerelése, a légszűrőház levétele, a benzincsövek lehúzása után két csavarral levehető a karbi. Ha szerelni kell, egy egyszerű autó maga a nirvána.Levettem hát gyorsan a karburátort, a fedelet is lekaptam. Eldöntöttem, kiveszem a keverőcsövet, amit gyárilag belesajtoltak a karbiba, mert ott lesz valami gáz. A keverőcsőhöz a féklevegő-fúvóka kicsavarása után lehet hozzáférni. Egy sima csavarhúzóval kitekerhető. Újkorában. De az én Pandám közel sem nevezhető újnak, ennek megfelelően a fúvóka tetejében a csavarhúzó fejének való nút már csak tompa vályú volt. Rátettem a kis krovára a legjobban passzoló csavarhúzófejet, rátehénkedtem, és iszonyat finoman elkezdtem lazítani. Rézből van, ha megszalad, belehülyülök, mire kiveszem. Végül azért kitekertem.Az első dolgom volt, hogy mély nútot reszeljek bele, nehogy a következő tulajnak (ha lesz olyan) gondja legyen vele. Nem az én feladatom másokat megszívatni, ha lehet, segítek szerencsétlenen, nekem is jól jött volna az előző Panda-szerelőktől hasonló empátia.Aztán elővettem a ritkán használt, beletörtcsavar-kihajtó készletemet. Ez különféle méretű, balos menettel felszúrt, keményacél, kúpos szerszámfejekből áll. Az ember a legnagyobb lyukat belefúrja a betört csavarba, hogy még legyen a csavarnak húsa, beleteszi ezt, majd elkezdi tekerni. Mivel balmenetes, ő (a szerszám) egyre jobban betekeredik, miközben a beletört csavart kifelé akarja forgatni. Zseniális szerszám, volt kollégám, Hernádi Géza tanácsára vettem, azóta legalább három reménytelen helyzetet megmentett. Most a keverőcső kitekerésére használtam. És sikerült, yeah!Elővettem a tisztítós rézvezetékemet, amit pont ilyen esetekre tartogatok. Szabványos, sodrott kábel, korában meghántoltam a végét, és különféle vastagságú fonatokat tekertem a szálcsoportokból. Mindenféle lukra van méretem (majdnem). A karburátor réz-, alu-, és spiáter alkatrészeit ugyanis tilos kemény (acél) eszközzel pucolni, mert a furatokat kitágítja az acél, minden mást pedig megkarcol.A valóban borzasztóan koszos keverőcső furatain egyenként, alaposan végigmentem a dróttal (tudom, szakmérnök úr: lineáris, fémes vezető). Aztán nekiálltam kiszedni a kehelycsövet.Ezt a múltkor nem tudtam, vagyis inkább nem mertem, mert erőltetni kellett. Egy életem, egy halálom, mondta a királyfi, és levágta a Sárkány hetedik fejét, Csikós Zsolti pedig egy határozott mozdulattal kirántotta a kehelycsövet a Weber 32 ICEV-ből. A történelem ismétli önmagát, mindig kicsit máshogy. Amikor rájöttem, micsoda mondai erő lakozik a karomban, a korábban tökéletesen mozdíthatatlannak tűnő gyorsítóspricnit is kitéptem a helyéről. Ezzel egy újabb gumigyűrűnek megtaláltam a helyét, juhé. Koszhegyek mindenütt. Pucoltam, pucoltam, megint csak pucoltam, mire egy molekulányi paraffin, szilícium, illetve olaj nem volt már a járatokban. Aztán csakazértis visszaállítottam a benzinszintet a Flamisch-könyv által mondott 36 milliméterre. Én tisztelem a mérnököket (hiszen én is az vagyok, öngyilkosság lenne nem tenni), nem berhelek, csak ha máshogy nem tudom megoldani a helyzetet. A már megnyugtatóan tiszta karbit összeraktam, visszaszereltem, all is well.De a benzin csöpögését immár harmadszor sem sikerült elállítanom. Jobb lesz, ha szájilag ráhanyatlok a Panda által felkínált, képzeletbeli nemiszervre, még mielőtt hozzák a medvét, és azon kell produkálnom magam nézőközönség előtt – döntöttem kényszer hatása alatt. Elkezdtem visszafejteni a – belefújásra ismét csak eldugultnak tűnő – visszafolyócsövet.Bakra tettem a Pandát, elölről hátrafelé dolgoztam. Végigfűztem a csövet egészen a tankig, a szememből egész kőbányányi törmelékeket piszkáltam ki hárompercenként, amikor a felszínre bukkantam egy kis levegőért. Piszok nélkül álom lenne az autószerelés. De a koszt egyszerűen nem tudom megszokni, pláne, ha a testnyílásaimba jut belőle. Márpedig a könnycsatornák, az orrüreg, a fül, de még a száj sem védett egy fetrengő buherátor esetében.Aztán le kellett eresztenem a tankot, hogy hozzáférjek a visszafolyócső csonkjához. Három csavar, egy rombuszemelő, és egészen szépen le tudtam billenteni. Egészen nem vettem le, mert egyrészt felesleges lett volna, másrészt a beöntőcső kimókolása nem helyettesíti jól az esti mesét.Mint kutya, amikor siklót fog a Balatonban, kihúztam a csövet a napvilágra (garázslámpafényre), kerestem, hol lehet szorulása. Elővettem kedvenc kötöződrót-tekercsemet, és a kéményseprők stílusában elkezdtem befűzni az egyik végén. Már a java része benn volt, amikor elakadt. Ó, az anyádat, te rühes macskazabáló, csaptam át rasszistába, aztán elszégyelltem magam. Hiszen ez mégiscsak egy nyolc évre tervezett, most már annak bő háromszorosánál járó, filléres gyösz, mit várok tőle?A másik irányból aztán végigment a drót, majd már eminnen is. Párszor kipucoltam – nem mintha láttam volna koszt kijönni belőle – és jónak nyilvánítottam. Egyébként is műanyagcső, ami maximum törik, reped, de bedagadni nem fog, ellentétben a gumival.Hogy végre ne mindent csaj szájilag csináljak, a karurátor kifolyócsonkjára felszereltem a kivett visszafolyócsövet. Jobb ha így, kint derül ki, hogy a levegőt vezeti, ám a benzint nem. A másik végét kivezettem egy kannába, beindítottam a motort - ömlött a benzin, mint kannásbor a hómelesszes bulin. Ez rendben lesz.Újabb fél óra közölhetetlen nemi aktus következett, amelynek során végig én voltam a biovirsli rossz oldalán (nem ő evett engem, hanem máshogy), és a hibátlannak bizonyuló cső visszament, a tankot a helyén lokalizáltam.Összedugtam a karburátorral, bilincs rája, motor beindít. Ömlik a benzin. Hogy azt a büdös szicíliaimaffia által szétlopott, albánmunkásösszeszerelte, lábszagú, reciklált Milka-fóliából gyártott nénikéd szívja el a kartergázaidat a szenteste csillagfénye mellett, te rohadék! Már tényleg gyűlöltem a Pandát.Tudják, én informatikus üzemmérnökként végeztem még nagyon rég, 1992-ben. Mivel csapnivaló programász voltam, és már bő tizenöt éve autókkal foglalkozom (nem mintha előtte nem azt tettem volna), ezért kevésre emlékszem az egészből. De arra igen, hogy (ha nem Clipperben) írt programot az ember, akkor csak magát okolhatta, ha valamiért nem működött. A gép nem hibázik, a programozó igen (és a Clipper is). Ugyanebből indulok ki, amikor autót szerelek. Nem lehet, hogy az autó rossz legyen, ha mindent a gyári értékre állítok, a leírás szerint összerakok. Valahol van egy hiba, ami elkerülte a figyelmemet. Meg kell találni. Ez hajt. A győzelem. Baumgartner Zsolti a hetvenhatodik helyről a hetvenharmadikra szeretett volna feljutni a Formula-1-ben, én meg azt szeretném, ha a Pandám karburátora jó lenne. Kinek, mik a céljai, az enyémek még mindig reálisabbak.Nem bírtam a feszültséget, megint hozzányúltam a Szerhez. Felhívtam a Kareszt (szakmérnök úr, figyeled a névelőt?):- Kareszkám, ezmegezmegez van, továbbra is ömlik a benzin. Cső átereszt, tűszelep új, mi lehet?- Nézted már a csőcsonkot? Amellett folyik. Pucold meg jó alaposan, zsírtalanítsd, aztán pillanatragasztóval folyasd körbe, meglátod, jó lesz.Nem lehet igaza a Karesznak, mert a cső fixen a helyén van, ötször ellenőriztem. De a Karesznak mindig igaza lesz a végén, jobban tud fél információkból, 156 kilométer távolságból autót szerelni, mint én, kétnapnyi szopás és vizsgálódás után a helyszínen. Hiába, profi…Tehát megnéztem. És a cső fix volt. Aztán leszedtem a fedelet, mert hiszek a Kareszban, és úgy megpróbáltam, rongyba tekert fogóval. És ekkor a csőcsonk megmozdult a házban. Hát ez volt a baj. Ó a rossebbe, már amikor nekiálltam, mondta, hogy ezt mindenképpen ellenőrizzem. Csekkoltam is, de nem voltam elég durva. Íme a jutalom.Megfújkáltam féktisztítóval (a legjobb zsírtalanító, de nagyon rákkeltő, ezt soha ne szipuzzák!). Vártam, fújtam megint, zsírmentesnek nyilvánítottam. Hoztam a Ferrobondot, körbefolyattam, amikor túl lassan száradt, disznópörzsölővel, távolról kicsit meglangyosítottam. Mint a cövek, úgy állt.Összeraktam, indítottam, sehol egy csepp benzin. Csodás. De mi ez az átható szag? Jaj, megint benzin… De tényleg, mit tettem ellened te átkozott szemét? Én akarlak megmenteni, énénénénén, ne szívassál már te átok!Nézem zseblámpával, egyszer csak friss nedvnyomokat látok. A visszafolyócső most tényleg megadta magát. Eltört kicsivel a kormánymű fölött. Átkozódom egy levezető jellegűt, aztán magyaros megoldást választok, hiszen nincs otthon két méter, vékony benzincsövem. Elvágom, megtoldom bilinccsel és segédcső-darabokkal. Újra indítok – teljes pampersi szárazság, egy jól karbantartott babapopsi nem ilyen szagtalan.A Panda csodás lett. Két napig még kicsit keresgéltem a gyújtás pontos helyét, de most szuperfinom. Végre megy a szívató. Indítás teljes kihúzásra, mihelyt beindul, teszem vissza félállásba, ahogy kell. Stabil a szívatós alapjárat, stabil a szívatótlan alapjárat, (előbbi nem volt előtte, utóbbi döcögős volt) és elmúlt az a bukás is, ami hirtelen gázadáskor fellépett. Megvan az első városi fogyasztási adat is: 8,1 liter helyett 7,2, reggelente, nyolckilométeres távon. Sokkal több szívatózással persze, mert már lehet szívatózni, nem kell rugdalni a gázt három percig, akadozva a forgalomban. A legszebb dicsőség – két vállra terítettem a fenevadat. Látják, ha az ember akarja, meg tudja csinálni. Még ha mindenki előtte negyed századon át csak elrontotta a dolgokat az autón, akkor is.
2008. december 23. kedd 14:50 -
A Ferrarinak jár a kivételezés!
A Toyota csapat vezetője azt mondja, hogy Bernie Ecclestone a csapatok megosztására törekvő stratégiája most nem fog működni, továbbra is közös állásponton van mindenki a pénzek elosztásának tekintetében.
2008. december 23. kedd 14:00 -
Késik a közös Toyota-Subaru sportautó
A japán gyártó bejelentette, hogy legalább másfél évet késik hátsókerékhajtású sportautójának bemutatása, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lenne kifizetődő a gyártása. A kocsi így 2010 helyett legkorábban 2012-ben mutatkozhat be. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 23. kedd 13:10 -
Újabb elektromos autót mutat be a Toyota
A japán gyártó hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a januárban kezdődő Detroiti Autószalonon egy új, teljesen elektromos modellt mutat be. Pletykák szerint az iQ villanyos változatáról van szó. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 23. kedd 12:20 -
A Toyota cáfolja Trulli menesztését
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 23. kedd 12:05 -
A Toyota továbbra is kitart a Forma-1 mellett
Noha a Toyota az előrejelzések szerint 1.7 millió dolláros veszteséggel fogja zárni az üzleti évet, a világ legnagyobb autógyáránál ismét hangsúlyozták, hogy nem állítják le a sportprogramjukat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 23. kedd 11:50 -
Új elektromos tanulmány a Toyotától
A Detroiti Autószalonon egy eddig még nem látott elektromos tanulmányt mutat be a Toyota, bár a japánok az autót bejelentő sajtóközleményükben többet nem is árultak el a kocsiról.
2008. december 23. kedd 11:43 -
Késik a Toyota-Subaru sportkocsi
Legalább másfél évet csúszik az új, hátsókerék-hajtású sportkupé bemutatója
2008. december 23. kedd 11:39 -
A Toyota cáfolta a Trulli menesztéséről szóló híreket
Az elmúlt napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy bár a 34 éves Jarno Trullinak 2009-re is érvényes szerződése van a Toyotával, a gyár japán pilótát ültethet az olasz helyére a következő szezonban. Az F1-es csapat elnöke, John Howett azonban cáfolta az értesüléseket és kijelentette, Trulli jövőre is az istálló versenyzője marad.
2008. december 23. kedd 11:16 -
Cégünk vezérgépe! - TOYOTA HIACE 1995- 2,4D
4,0 csillag
2008. december 23. kedd 09:58 -
A Toyota számára a Forma-1 az önkifejezés fontos eszköze
Miután a Honda hetekkel ezelőtt bejelentette F1-es kivonulását, sokan csak idő kérdésének tekintették, hogy a hasonlóan óriási büdzséből hasonlóan eredménytelenül gazdálkodó Toyota mikor teszti meg ugyanezt. A Toyotánál azonban nem győzik hangsúlyozni, fontosnak tartják a Forma-1-es projektet.
2008. december 23. kedd 09:36 -
A Toyota marad az F1-ben
A Toyota japán vezetői a példátlan veszteség ellenére is megtartják a Forma-1-es csapatot, egyelőre nem követik a nagy rivális, a Honda példáját.
2008. december 23. kedd 09:00 -
A Toyota nem száll ki a Forma-1-ből
A Toyota vezetése hangsúlyozta, annak ellenére is elkötelezett marad a Forma-1 mellett, hogy a japán cégóriás története során először lesz veszteséges az idei pénzügyi évben, melynek márciusban lesz vége.
2008. december 22. hétfő 22:29 -
F1: Az először veszteséges Toyota is többet kérne a bevételekből
A tavalyi rekordnyereség után veszteségre számítanak a Toyotánál, de John Howett szerint a forma-1-es program emiatt nincs veszélyben. A japánok sportrészlegének elnöke ugyanakkor bízik a költségcsökkentésben, és a többi csapathoz hasonlóan nagyobb részt szeretne a bevételekből.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 22. hétfő 14:00 -
A Toyota is több pénzt akar a bevételekből
A Toyota F1-es részlegének elnöke, John Howett teljes mértékben támogatja azon kezdeményezéseket, melyek arra irányulnak, hogy a jövőben nagyobb részesedést kapjanak a csapatok a sport bevételeiből.
2008. december 22. hétfő 13:37 -
aszfaltszaggató tökéletes kisautó - TOYOTA YARIS 1999- 1.5 TS
4,0 csillag
2008. december 22. hétfő 10:29 -
Ha valami rosszul kezdődik... - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 D4D Auqatis
4,5 csillag
2008. december 22. hétfő 10:29 -
Ismét csökkentette előrejelzéseit a Toyota
A világ legnagyobb autógyárcsoportja, a japán Toyota hétfőn ismét csökkentette előrejelzéseit, hét héten belül másodszor.
2008. december 22. hétfő 09:40 -
Toyota hétüléses iQ alapon?
Fura pletyka ütötte fel a fejét a napokban: a Toyota állítólag egy Yaris-méretű egyterű bemutatását tervezi
2008. december 22. hétfő 09:40 -
Veszteségessé válhat a Toyota
Elképzelhető, hogy 65 év után először negatívba fordulhat a japán gyártó pénzügyi mérlege
2008. december 20. szombat 10:55 -
Trulli elveszítheti állását a Toyotánál
Az esetek többségében megbízható információkkal rendelkező grandprix.com értesülései szerint rezeg a léc Jarno Trulli alatt, ugyanis a Toyota vezetése azt tervezi, hogy tesztpilótáját, Kamui Kobayashit ülteti a helyére a következő idényben.
2008. december 19. péntek 19:02 -
A Toyota a tökéletes megbízhatóságra hajt 2009-ben
A Toyota mindent megtesz azért, hogy megoldja azokat a problémákat, melyek hátráltatták versenyzőit az elmúlt idényben, és egy tökéletesen megbízható autóval kezdhesse meg a jövő évet a Forma-1-ben, mondta csapatfőnöke, Tadashi Yamashina.
2008. december 19. péntek 16:39 -
Nakadzsima 2010-től már a Toyotánál versenyezne
Nakadzsima Kazuki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy jövőre már dobogós helyezésekért akar harcolni csapatával, a Williamsszel. A Toyota pártfogoltja ezt most ismét megerősítette, és azt is elárulta, 2010-től már "nevelőegyesületénél" akar vezetni.
2008. december 19. péntek 16:07 -
Nakajima 2010-ben a Toyota színeiben indulna
De jövőre a Williams színeiben akar bizonyítani
2008. december 19. péntek 15:48 -
Tökéletes megbízhatóságra törekszik a Toyota
Tökéletes megbízhatóságra törekszik a Toyota istálló a 2009-es szezonban
2008. december 19. péntek 15:45 -
F1: A Toyota jövőre leginkább a megbízhatóságra alapoz
Tadashi Yamashina, a Toyota csapatfőnöke kijelentette, a japán istálló a pozitívan záruló idei szezon után máris 2009 kihívásain rágódik, melyek közül a megbízhatóságnak szentelnek kiemelt figyelmet.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 19. péntek 15:45 -
F1: Trulli már néha titkolja a beállításait Glock elől
Timo Glock biztatónak tartja, hogy az év végére olyannyira megközelítette Jarno Trulli teljesítményét, hogy az olasz már nem mindig osztja meg vele a Toyota beállításait. A német a mezőny legjobb edzésmenőjének tartja csapattársát.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 19. péntek 14:25 -
Celicaérzés... - TOYOTA CELICA 1993-1999 1.8
4,5 csillag
2008. december 19. péntek 11:36 -
A Toyota egyelőre nem küldi el a szakembereit
Elsőként helyzetelemzést tart a csapat
2008. december 19. péntek 11:24 -
Hibriddé válik a Honda Jazz is
2010-től benzines-elektromos hibridként is megvásárolhatóvá válik a Honda kisautója, így a világ első, a Toyota Priusnál kisebb hibridje lesz.
2008. december 19. péntek 11:14 -
F1: Ha jól teljesítenek, Nakajima átigazolna a Toyotához
Kazuki Nakajima noha "boldog" jelenlegi csapatánál, a Williamsnél, szívesen átülne egy japán istálló autójába. A Forma-1-ben idén debütált versenyző kiszemeltje az őt támogató Toyota. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 18. csütörtök 17:00 -
Lomha bálna - TOYOTA COROLLA 2007- 1,6 Executive
4,0 csillag
2008. december 18. csütörtök 16:16 -
Melyik a biztonságos téli gumi Ignisre, Demióra, Clióra, Yarisra?
Bár még nem kezdődött meg az igazi tél, sokan megfogadták szakemberek tanácsait és lecserélték télire gumijaikat. Akik még nem döntöttek, vagy várnak a hóra, íme a legutóbbi ADAC-teszt eredményei. Két méretben vizsgálták a gumikat. A kisebb Suzukikra, régebbi Skodákra, Mazdákra, Toyotákra való 175/60 R14-es méret az itthoni gumisoknál ritka, a 195/65 R15-ös méret azonban az egyik leggyakoribb. Jó az alábbi modellekre: Fiat Bravo/Stilo, Hyundai i30, Kia cee'd, Mazda 3/6, Mercedes C, Opel Astra/Vectra, Peugeot 307, Renault Mégane, Skoda Octavia, Suzuki SX4, Toyota Corolla.
2008. december 18. csütörtök 13:00 -
Megújul a Nissan Patrol
A következő modellévre megújul a Nissan Patrol. A Toyota Land Crusier ellenfelének szánt modellen jelentős formai változásokat fedezhetünk fel, és a motorháztető alatt is találunk újdonságokat. A megújult Patrolt valószínűleg az USA-ban is árulják majd.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 18. csütörtök 12:35 -
Kínából jön az első konnektoros hibrid
Ha hihetünk a kínai BYD autógyár terveinek, akkor nem a Chevrolet Volt vagy a Toyota Prius lesz a világ első szériagyártású, konnektorról tölthető hibrid modellje, hanem saját termékük, az F3DM kódnevű autó.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 18. csütörtök 10:45 -
A Toyota befejezte a tesztelést Bahreinben
A Toyota Európától távol, a Bahreini Nagydíjnak otthont adó pályán gyakorolt az elmúlt pár napban, de szerdán a japán csapat is befejezte a tesztelést, és legközelebb januárban folytatja a munkát. A Toyota ezen a héten is tesztlehetőséget biztosított egy fiatal pilótának, ezúttal az olasz Andrea Caldarelli vezethetett életében először F1-es autót.
2008. december 18. csütörtök 09:15 -
18 éves olasz hajtotta az F1-es Toyotát
Újabb fiatal tehetséget próbált ki a Toyota F1-es csapata Bahreinben, ahol ezúttal Andrea Caldarelli vezethette a TF108-ast. A 18 éves srác mellett a gárda pályára küldte Timo Glockot is a sivatagi ringen.
2008. december 17. szerda 23:15 -
A Toyota befejezte bahreini tesztprogramját
A Toyota a héten tesztelési lehetőséget adott a mindössze 18 esztendős Andrea Caldarellinek, aki két napig körözhetett a sivatagi pályán Bahreinben.
2008. december 17. szerda 22:23 -
F1: Az e heti tesztek összesített eredményei
A Forma-1 csapatai e héten befejezték 2008-as tesztprogramjukat, leszámítva a Toro Rossót, a Force Indiát, valamint az új tulajdonost kereső Hondát, amelyek már most sem gördültek pályára. A két élcsapat az új algarvei pályán, három gárda Jerezben, a Toyota pedig egymagában Bahreinben körözött. A japán csapat és pilótái által megtett 4361 kilométer magába foglalja a múlt héten teljesített három tesztnapot is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 17. szerda 20:32 -
F1: A Toyota hat napig tesztelt Bahreinben
Szerdán befejeződött a Toyota egy héttel korábban kezdődő tesztje Bahreinben. Jarno Trulli és Timo Glock mellett két újonc is kipróbálhatta a TF108-at, a gárda összesen 4360 kilométert húzott le.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 17. szerda 20:15 -
A Toyota Bahreinben készült a jövő évre
Hatnapos tesztprogramon vettek részt a japánok.
2008. december 17. szerda 20:05 -
Véletlen jó választás - TOYOTA CARINA E 1992-1998 2.0D KOmbi
4,5 csillag
2008. december 17. szerda 13:16 -
Szerelem és csalódás egy csomagban - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 Sol Plus
4,0 csillag
2008. december 17. szerda 13:03 -
Rosberg felhozná a Williams-Toyotát 2009-ben
Nico Rosberg azt ígéri, 2009-ben minden elkövet annak érdekében, hogy a Williams-Toyota együttese minél előkelőbb helyet foglaljon el az F1-es mezőnyben. A német elismeri, hogy a brit egyletnek pocsék idénye volt, ugyanakkor hangsúlyozza: sokat tanultak 2008-ban.
2008. december 17. szerda 11:05 -
Trulli: Érzem, 2009-ben meglesz az első győzelem a Toyotával
A Forma-1-es csapatok többsége Portugáliában és Spanyolországban készül a 2009-es szezonra, a Toyota azonban távol Európától teszi ugyanezt. A csapat versenyzője, Jarno Trulli ugyan még nem használta az új autót, ám mégis az az érzése, hogy nagy sikerek várnak rájuk.
2008. december 16. kedd 14:07 -
Toyota iQ: Nem csak csajoknak
Az iQ annak indul, amivé a Smart fejlődhetett volna. Három méternél rövidebb minimálautó négy személyre a Toyotától.
2008. december 16. kedd 08:50 -
Fúzionálhat a PSA és a Fiat
Egyesülést fontolgat a francia PSA Peugeot-Citroen és az olasz Fiat - írja a Milano Finanza. A riport néhány nappal azután látott napvilágot, miután a Fiat első embere, Sergio Marchionne kijelentette, vállalatának szüksége lenne egy partnerre, hogy túlélje az autóipart sújtó válságot. Elemzők szerint a PSA - Fiat szövetség eredményes lehet, ugyanis mindkét gyártó komoly részesedéssel bír a kisautók piacán, s már jelenleg is vannak közös padlólemezre épülő kishaszonjármű modelljeik. A két gyártócsoport tavaly 6,2 millió járművet állított elő, nagyjából annyit, mint a Volkswagen vagy a Renault-Nissan. A PSA - Fiat darabszámot tekintve a negyedik legnagyobb autógyár lehetne a Toyota, a GM és a Ford után. Marchionne egyébként még korábban, egy interjúban úgy vélte, a következő két évben konszolidálódni fog az autópiac és végül hatan maradnak versenyben.
2008. december 15. hétfő 18:45 -
Trulli jövőre megszerezné a Toyota első győzelmét
Jarno Trulli úgy gondolja, hogy már jövőre megszerezheti a Toyota első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, miután csapata komoly fejlődésen ment keresztül az idei szezonban.
2008. december 15. hétfő 16:51 -
Trulli jövőre a győzelemért harcolna
A Toyota a sikerre hajt
2008. december 15. hétfő 14:14 -
Portugáliában kalandozik a McLaren és a Ferrari
Pályaavató tesztelést tart hétfőtől szerdáig a McLaren és a Ferrari, a két nagy rivális első ízben gyakorlatozik a vadonatúj portugáliai Algarve-versenypályán. Néhány istálló a spanyolországi Jerezben maradt, míg a Toyota Bahreinben folytatja a felkészülést.
2008. december 15. hétfő 13:05 -
A megfiatalító - Toyota Avensis menetpróba
A világ legnagyobb autógyártója végre rájött arra, hogy inkább utálják vagy szeressék, de ne menjenek el autói mellett érzelmek nélkül az emberek, vásárlók. A Toyota Avensis izgalmasabb dizájnnal próbál meg újabb vevőket elcsábítani, és legalább tíz évvel csökkenteni vásárlóinak átlagéletkorát. A harmadik generációt Milánóban próbáltuk ki.
2008. december 15. hétfő 11:48 -
Toyota Avenis: Fél osztállyal feljebb?
Alaposan belehúzott a Toyota, 2009-ben több mint egy tucat újdonságot zúdítanak majd a vásárlókra. A legelső modell már itt is van, nézzük, milyen lett a harmadik generációs Toyota Avensis.
2008. december 15. hétfő 07:00 -
Tökéletes! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,6 Sol Wagon
4,0 csillag
2008. december 14. vasárnap 18:44 -
A megbízható társ - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1,6i 4WD
4,0 csillag
2008. december 14. vasárnap 18:43 -
Egy lépéssel a versenytársak előtt... - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,3 XLI
4,5 csillag
2008. december 14. vasárnap 13:39 -
Egy fiatal holland pilóta is tesztelt a Toyotával Bahreinben
A Forma-1-es csapatok többsége az elmúlt héten Jerezben tesztelt, a Toyota azonban nem utazott el Spanyolországba, hanem szerdán Bahreinben kezdte a felkészülést a 2009-es szezonra. A japán csapatnál a holland Henki Waldschmidt mellett Jarno Trulli vezetett a szahíri aszfaltcsíkon.
2008. december 14. vasárnap 11:39 -
Újonc pilótát próbált ki a Toyota
Trulli mellett egy holland fiatalember is tesztelt Bahreinben
2008. december 13. szombat 08:26 -
A Toyota befejezte tesztprogramját Bahreinben
Miközben a mezőny nagyja a spanyolországi Jerezben rótta a kilométereket a héten, a Toyota a távolabbi Bahreinben készült a következő idényre. A japán gárda egy újonccal és egy tapasztalt versenyzővel dolgozott a sivatagi ringen.
2008. december 12. péntek 22:14 -
Nem tart autóbemutatót a Williams-Toyota
Holland sajtóértesülés szerint nem tart autóbemutatót 2009-ben a Williams-Toyota istálló. Az FW31 kódjelű konstrukciót és színezetét januárban vagy februárban, valamelyik tesztelés keretein belül tárják a nyilvánosság elé.
2008. december 12. péntek 11:02 -
Egy millióval kevesebb gépkocsit értékesíthet jövőre a Toyota
A Toyota, a legnagyobb japán autóipari vállalat lapjelentések szerint jövő évi értékesítési célját több mint egy millió gépjárművel csökkentheti - értesült jól informált forrásokra hivatkozva a Kyodo hírügynökség.
2008. december 11. csütörtök 18:00 -
Újabb termékkel bővül a Bridgestone ECOPIA család
A Bridgestone bejelentette, hogy megkezdte az ECOPIA EP25 abroncs beszállítását a Toyota Motor Corporation "iQ" személyautója gyári szereléséhez, mely a tervek szerint 2009 elején kerül az európai piacra.
2008. december 11. csütörtök 13:10 -
Egymillióval kevesebb Toyota fogyhat jövőre
Toyota, a legnagyobb japán autóipari vállalat lapjelentések szerint jövő évi értékesítési célját több mint egy millió gépjárművel csökkentheti - értesült jól informált forrásokra hivatkozva a Kyodo hírügynökség.
2008. december 11. csütörtök 10:51 -
Alapvetően Pullman - TOYOTA AURIS 2007- 1.6 VVT SOL
4,5 csillag
2008. december 11. csütörtök 10:48 -
Az autóóriás is megroggyan
A Toyota többéves mélypontra léphet vissza az eladási célok tekintetében 2009-ben. A japán gigász is érzi a válságot.
2008. december 11. csütörtök 10:30 -
Fekete özvegy - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 vvti
4,0 csillag
2008. december 10. szerda 14:11 -
Detroitban mutatkozik be az AE86 utód
A Toyota és Subaru közös projektjének első nyilvános prototípusát Detroitban mutatják be.
2008. december 10. szerda 12:54 -
Jó adós a Toyota
Egy friss tanulmány szerint a Forma-1-es csapatok közül a Toyota intézi legfegyelmezettebben a pénzügyeit, míg a Force Indiának inkább nem érdemes kölcsönadni.
2008. december 10. szerda 12:10 -
Az F1-es csapatok többsége késve rendezi számláit
A Honda Forma-1-ből való távozása után az egyik német üzleti információs csoport elkészített egy tanulmányt, amely a sorozatban maradt kilenc csapat hitelképességét vizsgálta, mégpedig úgy, hogy az alakulatok mennyire fizetik be időben számláikat. Az eredményekből pedig kiderült, hogy a Toyota késik a legkevesebbet a csekkek feladásával.
2008. december 10. szerda 11:35 -
Mint egy jo feleseg - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.6 sol
4,0 csillag
2008. december 10. szerda 11:27 -
Már kapható a tölthető hibrid Prius
Mielőtt a Toyota bemutatta volna a Prius konnektorról tölthető változatát, vagy a Chevrolet elkezdte volna a Volt forgalmazását, egy szemfüles kaliforniai vállalkozás bemutatta saját átalakító készletét az autóhoz.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 9. kedd 17:26 -
Közös Toyota-Subaru sportautó a láthatáron
A gazdasági válság sok autógyárat elér, ám a Subaru ellenáll, és ahelyett, hogy kapacitást csökkentene, egy újabb modellt készül bemutatni.
2008. december 9. kedd 15:45 -
Trulli szerint Glock érkezése jót tett a Toyotának
Jarno Trulli úgy gondolja, hogy a Toyota feltámadásában nagy segítséget nyújtott az idei évben a csapathoz érkező Timo Glock, akinek bár teljesen más a vezetési stílusa, azonos elvárásai megkönnyítették a japánok dolgát az idei évben.
2008. december 9. kedd 14:00 -
A FOTA számít az FIA támogatására
A Toyota elnöke, John Howett elmondta, a csapatok szövetsége (FOTA) bízik abban, hogy költségcsökkentésre irányuló javaslatai elnyerik az FIA vezetésének tetszését, és mielőbb implementálásra kerülnek a Forma-1-ben.
2008. december 9. kedd 11:23 -
Frissült a Toyota RAV4
Bolognában mutatták be a Toyota RAV4 faceliftes változatát.
2008. december 9. kedd 09:58 -
Kitartó Szamuráj! - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 VVTI
4,5 csillag
2008. december 8. hétfő 16:58 -
KORREKT - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 AQUATIS
4,5 csillag
2008. december 8. hétfő 14:36 -
AutoLabo Toyota Prius
Bár a benzin ára lassan a béka kellemetlenebbik testrése alatt jár, a Toyota Prius pedig már eleve hibridüzemű, fogyasztáscsökkentésből úgy néz ki sosem elég. A japán AutoLabo tuning cég legalábbis ezzel magyarázza a típushoz elkövetett új aerodinamikai szettjét.
2008. december 8. hétfő 14:20 -
Jöhet az Opel Corolla és a Toyota Corsa?
Van, aki szerint a Toyotának kellene felvásárolnia a GM-et.
2008. december 8. hétfő 13:51 -
Megújult a Toyota Rav4
A megújult Yaris és Aygo mellett a Toyota a ráncfelvarrt Rav4-et is kiállította Bolognában.
2008. december 8. hétfő 10:20 -
A Mercedes és a Renault is kitart a Forma-1-ben
Újabb két motorszállító erősítette meg, hogy az autóipart is sújtó pénzügyi válság, valamint a Honda kiszállása ellenére, ők maguk elkötelezettek a Forma-1-ben. A BMW és a Toyota mellett ezúttal a Mercedes és a Renault erősítette meg maradását.
2008. december 7. vasárnap 11:10 -
Toyota, McLaren, Ferrari: Maradunk!
A Formula-1 három legnagyobb költségvetésével rendelkező istállója megerősítette, hogy a jövőben is a királykategória tagja lesz. A globális pénzügyi válság eddigi legnagyobb áldozata a Honda, hiszen a tegnapi napon hivatalosan is bejelentette visszavonulását a Formula-1-ből.
2008. december 7. vasárnap 11:03 -
Kitart az F1 mellett a Toyota
Nem száll ki az F1-ből a Toyota
2008. december 7. vasárnap 10:10 -
Felfrissült a Toyota kis terepjárója
Új műszaki tartalommal és átfésült külsővel készül a jövő évre a Toyota szabadidő-autója. A RAV4-hez két új automata váltó is rendelhető.
2008. december 6. szombat 08:00 -
Tapsi, a suhanó csinibaba. - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 vvti Wagon
4,0 csillag
2008. december 5. péntek 18:29 -
A Toyota nem tervezi távozását a Forma-1-ből
A Honda pénteken bejelentette, hogy anyagi megfontolásból távozik a Forma-1-ből, a sorozat másik japán gyártója, a Toyota azonban közleményben erősítette meg, hogy továbbra is maximálisan elkötelezett a Forma-1 iránt, és nem tervez a Hondához hasonló lépést.
2008. december 5. péntek 18:10 -
A Toyota elkötelezett a Forma-1 mellett
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 5. péntek 17:25 -
Toyota: továbbra is a Formula-1-es siker a cél
Nem követik a Hondát
2008. december 5. péntek 17:10 -
A Toyota elkötelezett a Forma-1 iránt
Azt követően, hogy a Honda bejelentette, azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et, a rivális Toyota közleményében erősítette meg, hogy teljes mértékben elkötelezett a királykategória mellett.
2008. december 5. péntek 16:51 -
Megbízható társ - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 benzines
4,5 csillag
2008. december 5. péntek 16:06 -
Felfrissítették a Toyota Yarist
A ráncfelvarráson átesett RAV4 mellett a Bolognai Autószalonon mutatkozott be a felfrissített Toyota Yaris is. A crossoverhez hasonlóan a kisautó külseje is alig módosult, ám motorterében egy új erőforrás is helyet kapott. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 5. péntek 14:10 -
Megújult a Toyota Yaris
Az éppen zajló Bolognai Autókiállításon a Toyota bemutatta a megújult Yarist. Erős, ugyanakkor takarékos 1,3-as motorral bővül a kisautó kínálata.
2008. december 5. péntek 14:00 -
Takarékosabb Toyota törpe
Felújította a 2009-es idényre kisautóját a Toyota. Az Aygo sportosabb külseje mögött takarékos benzinmotor bújik meg.
2008. december 5. péntek 12:05 -
Megújult a Toyota RAV4
A Toyota a Bolognai Autószalonon leplezte le a felfrissült RAV4-et, amelynek harmadik generációját 2006-ban mutatták be. A japán crossover esetében nem kell nagy változásokra számítanunk, hiszen az enyhe ráncfelvarrás mellett csak motorokhoz nyúltak hozzá a mérnökök. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 5. péntek 11:15 -
Felfrissült a Toyota Yaris
Apró ráncfelvarráson esett át a Yaris a 2009-es modellév tiszteletére, az új kisautó a Bolognai Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek. A Yaris alapkaraktere nem változott, de azért újak az első-hátsó lökhárítót, húzogatták a fényszórók és hátsó lámpaburák vonalait, továbbá a hűtőrács is keskenyebb lett. Folytatás és galéria az ugrás után!
2008. december 5. péntek 09:50 -
Olajból sosem elég - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. december 4. csütörtök 13:59 -
Toyota Yaris vidám hörcsögpofával
A Toyota kisautója az idén múlt három éves, így elérkezett a modellfrissítés ideje.
2008. december 4. csütörtök 12:46 -
Kellemes családi autó II. - TOYOTA PICNIC 1996-2002 2,2D
4,5 csillag
2008. december 4. csütörtök 12:20 -
Hivatalos képen az új Honda Insight
A Toyota után most a Honda tette közzé az első hivatalos képet legújabb hibrid modelljéről, az Insight-ról. A Prius ellenfelének szánt modell 1,3 literes motorját egy villanymotor egészíti majd ki, míg indulóára alacsonyabb lesz japán riválisánál. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 4. csütörtök 10:20 -
Toyota-PSA jubileum
A PSA Peugeot Citroen konszern és a Toyota közös modelljéből egymillió darabor gyártottak le.
2008. december 4. csütörtök 08:51 -
Alonso visszavonul, ha egységesítik a motorokat
Fernando Alonso kibukott a Forma-1-es motorok egységesítéséről szóló terveken, a kétszeres világbajnok spanyol még a búcsút is kilátásba helyezte. "Az lenne az utolsó csepp a pohárban, ha ugyanolyanok lennének a motorok. Akkor el kellene gondolkodnom a visszavonuláson" - nyilatkozta Alonso, aki szerint a sportág 2005-ben már így is visszalépett egyet, amikor a V10-es motorokat V8-asra "redukálták" a vezetők. "A V10-es fantasztikusan izgalmas volt a pilóták számára, súroltuk a határokat, de most folyamatosan haladunk visszafele" - tette hozzá. Alonso mellett korábban már több pilóta és csapat - többek között a Ferrari és a Toyota is - hevesen tiltakozott az FIA ötlete ellen.
2008. december 4. csütörtök 08:45 -
Jubilált a Toyota Peugeot Citroen csehországi gyára
A PSA Peugeot Citroen és a Toyota Motor Corporation bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroen Autógyár hétfőn készítette el az egymilliomodik autót a csehországi Kolínban.
2008. december 3. szerda 18:33 -
Elegáns bika - TOYOTA LAND CRUISER (J10) 1998-2007 TDI 4WD
4,5 csillag
2008. december 3. szerda 16:39 -
Nakajima dobogóról álmodozik
Kazuki Nakajima, a Williams-Toyota tehetsége tanulóidénye után nagyszabású tervekkel készülődik a 2009-es évadra. A szerelőgázoló imázsát levetkőző japán abban reménykedik, hogy jövőre tovább fejlődhet.
2008. december 3. szerda 12:25 -
Egymillión túl a PSA-Toyota minik
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. december 3. szerda 12:05 -
Egymillió miniautó Kolinból
A PSA és a Toyota bejelentette, hogy elkészült az egymilliomodik jármű a közös, csehországi gyárukban. A jubileumi példány egy Citroën C1 volt.
2008. december 2. kedd 17:30 -
A Toyota Peugeot Citroën Autógyár legyártotta egy milliomodik járművét
A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Corporation (TMC) bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroën Autógyár (TPCA) ma ünnepeli egy milliomodik, Kolinban (Csehország) legyártott járművét.
2008. december 2. kedd 12:59 -
Elkészült a milliomodik klón
Elkészült a Toyota-Peugeot-Citroën közös miniautójából az egymilliomodik darab. A jubileumi autónak a Citroën örülhet.
2008. december 2. kedd 12:16 -
Egymillió kisautót gyártottak három néven a csehek
A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Corporation (TMC) bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroën Autógyár (TPCA) ma ünnepli egy milliomodik, Kolinban (Csehország) legyártott járművét. Yasuhiro Takahashi, a TPCA elnöke a piros, ötajtós, benzines Citroën C1-est december 13-án Kolin polgármesterének, Jiri Buric-nak ajándékozza.
2008. december 2. kedd 10:50 -
A McLaren január 16-án mutatja be 2009-es autóját
A január általában az új autók bemutatásáról szokott szólni a Forma-1-ben, és a jelek szerint jövőre is az év első hónapja lesz a legsűrűbb ebből a szempontból. A BMW Sauber és a Toyota után ugyanis a McLaren is januárra tűzte ki bemutatója időpontját.
2008. december 2. kedd 10:15 -
Vezetői prémiumot és termelést csökkent a Toyota
A világ legnagyobb forgalmú autógyára, a japán Toyota 10 százalékkal csökkenti a munkahelyi vezetők prémiumát, ellensúlyozandó a világgazdasági lassulás okozta forgalom- és nyereségcsökkenés hatását.
2008. december 2. kedd 09:15 -
Egymillió készült a PSA-Toyota ikrekből
A három modell igen közel jár a gyártás beindításakor megfogalmazott célokhoz
2008. december 1. hétfő 13:44 -
Élen jár a Toyota D-CAT technológiája
A Toyota 2.2 D-4D 180 Clean Power motor a tökéletes példa arra, hogy a Toyota kifinomult dízelmotor-technológiája hogyan elégíti ki a tiszta üzemű, gazdaságos, ugyanakkor erőteljes és nyomatékos dízelmotorok iránti igényeket.
2008. november 28. péntek 09:20 -
Tipikus Toyota:) - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,3 -Linea terra sedan
4,5 csillag
2008. november 27. csütörtök 10:57 -
Mégsem csinálnak önálló márkát a Priusból
Egyelőre marad a Toyota jelvény, viszont a hibrid modell többféle karosszériával készül majd.
2008. november 26. szerda 14:56 -
Elmarad a Toyota ünnepélyes bemutatója
Helyette az interneten debütál az új autó.
2008. november 26. szerda 13:25 -
F1: Elmarad az új Toyota ünnepélyes bemutatója
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 26. szerda 11:35 -
Interneten jön az új F1-es Toyota
Hagyományos bemutató rendezvény helyett január 15-én, az interneten prezentálja TF109 kódjelű új autóját a Toyota istálló. A kocsi első tesztjét január 20-án, a portugáliai Algarve-ban tartják.
2008. november 26. szerda 11:20 -
A Toyota és a BMW Sauber a bemutatón is spórol
A Toyota szerdán hivatalos sajtóközleményben jelentette be, hogy 2009-es autójának bemutatója január 15-én lesz. A prezentáció a takarékosság jegyében fog telni, csakúgy, mint a BMW Saubernél.
2008. november 26. szerda 11:18 -
A Toyota zárt ajtók mögött leplezi le új autóját
A Panasonic Toyota Racing versenyistálló hivatalosan is bejelentette, hogy vadonatúj, TF109-es kódszámot viselő versenygépéről január 15-én rántja le a leplet, azonban a szokásos bemutató ceremónia elmarad.
2008. november 26. szerda 10:36 -
A Toyota spórol a bemutatón
A Toyota F1-es csapata a költségcsökkentés jegyében 2009-ben nem rendez hagyományos bemutatót új autójának.
2008. november 26. szerda 10:30 -
megbízható utitárs - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 vvti terra ice
4,0 csillag
2008. november 25. kedd 15:22 -
Elkezdődött az új Avensisek gyártása
Két új Avensis modell gördült le a Toyota gyártószalagjáról az angliai Darbyshire-ben. A Burnaston üzemben készül majd a négyajtós és a kombi változat is, hozzájárulva az éves 115 ezer darabos kapacitáshoz.
2008. november 25. kedd 14:00 -
Három Ford nagyautó a tengerentúlról
Eladásai szempontjából fontos típust mutatott be a Ford a Los Angeles-i Autószalonon: a nagykategóriás Fusion, valamint Lincoln és Mercury testvérmodelljei a Honda Accord és Toyota Camry ellen szállnak harcba, immár hibrid változatban is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 24. hétfő 13:50 -
Videókon az új Toyota Prius
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 24. hétfő 10:05 -
EZÜST VILLÁM MEGJÖTT - TOYOTA CELICA 1999-2005 ts
4,0 csillag
2008. november 23. vasárnap 09:43 -
fürge kis autó - TOYOTA YARIS 1999- 1,3
4,0 csillag
2008. november 23. vasárnap 09:36 -
Megbízható jó kis japán! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 HB Luna
4,0 csillag
2008. november 23. vasárnap 09:34 -
hibátlan munkatárs - TOYOTA PRIUS 2003- 1,5 sol
4,5 csillag
2008. november 23. vasárnap 09:13 -
MÉRGES DÖG - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.6wwti
4,0 csillag
2008. november 23. vasárnap 09:12 -
Képek a Prius III-ról
Jövő januárban mutatják be a Toyota Prius harmadik generációját. Képek előzetesnek itt és most.
2008. november 22. szombat 09:51 -
Még több kép az új Toyota Prius-ról
Még több kép szivárgott ki a jövő januárban, Detroitban bemutatkozó következő generációs Toyota Prius-ról.
2008. november 21. péntek 14:33 -
A piac utolsó Bölénye! - TOYOTA HIACE 1995- D4D Long
4,0 csillag
2008. november 20. csütörtök 23:42 -
Gondtalan autózás. Imádom! - TOYOTA CARINA E 1992-1998 Carina E 2.0 GLi
4,5 csillag
2008. november 20. csütörtök 14:05 -
Fostalicska - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,6 terra
4,0 csillag
2008. november 20. csütörtök 11:53 -
1,33 literes motor a Toyota Aurisban
A Toyota új erőforrással bővíti az Auris palettáját, a jövevény 1.33 Dual VVT-i névre hallgat. A hajtómű kisebb károsanyag-kibocsátást, visszafogottabb fogyasztást, ám mindezek ellenére nagyobb teljesítményt ígér az 1,4 literes benzinmotornál, melyet most levált Európában. Folytatás az ugrás után!
2008. november 20. csütörtök 10:45 -
Új alapmotor került a Toyota Aurisba
A japánok egy új, 1,33 literes benzines erőforrást fejlesztettek az Aurisba, amely a Toyota európai modellpalettáján elsőként lesz elérhető a Start-Stop technológiával.
2008. november 19. szerda 16:56 -
Kell ennél jobb?? - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 VVti
4,5 csillag
2008. november 19. szerda 16:34 -
SLAMMER Scion xB
A Toyota Yaris Verso alapjaira épült Scion xB nem tartozik a legszebb autók közé, bár a Fiat Multipla a bizonyíték rá, hogy az első szériában leginkább kenyérpirítóra hasonlító autónál is lehet csúnyábbat építeni. A második generáció vonalai már valamivel jobban követik a mai trendet, de minkét fajtáról elmondható, hogy szinte kultuszuk van a tuningolás tekintetében. Az idei SEMA show sem múlhatott el átépített Scion nélkül, nézzük az egyik legérdekesebb darabot.
2008. november 19. szerda 16:15 -
Gázhajtású hibridet mutat be a Toyota
A Los Angeles Auto Show-n leplezték le a Camry alapjaira épített kombinált hajtású tanulmányt
2008. november 19. szerda 14:39 -
Takarékos alapmotor a Toyota Aurisban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 19. szerda 13:05 -
Boruláskor veszélyes a terepjáró - fotók
November 18-án az Almásy út és a Batthyány út kereszteződésében a Toyota Hilux terepjáró 51 éves sofőrje nem adta meg az elsőbbséget, és összeütközött egy másik Toyota Hilux terepjáróval. Az ütközés következtében mindkét jármű felborult. A balesetben egy ember súlyosan, kettő könnyebben sérült. A súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. november 19. szerda 12:15 -
Csúcstechnikás alapmotor kerül a Toyota Aurisba
Ritkán találkozhatunk fejlett műszaki megoldásokkal tömegmodellek alapváltozataiban
2008. november 19. szerda 12:02 -
Toyota iQ: Japán év autója
A szupermini Toyota iQ-t választották Japánban az év autójának.
2008. november 19. szerda 09:56 -
Új Colt: A Swift volna az etalon?
Egészen Barcelonáig utaztunk, hogy kipróbáljuk az új Coltot, amely a gyár szerint mostantól a vadászgépekre hasonlít szemből. A bemutatón közvetlenül a Colt mellett egy Toyota Yarisba és egy Suzuki Swiftbe botlottunk, ami egyáltalán nem volt véletlen.
2008. november 19. szerda 08:45 -
A családi kedvenc - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.0 D4D Sol
4,0 csillag
2008. november 18. kedd 19:47 -
A családi kedvenc - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.0 D4D Sol
4,0 csillag
2008. november 18. kedd 19:47 -
Korrekt japán technika - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 benzin HB
4,0 csillag
2008. november 18. kedd 16:38 -
A Toyota iQ lett az Év autója Japánban
A Toyota a világ legkisebb négyüléses modelljeként emlegeti az iQ-t, melyet mostantól az Év autójaként is forgalmazhat. A pöttöm nyerte a 2008-as szavazást Japánban, méghozzá nem is kis fölénnyel. A második helyre a Citroen C5 futott be, az iQ viszont több mint kétszer annyi pontot szerzett, mint a francia modell. A 65 tagú zsűriből 39 tette az első helyre az iQ-t, ami legalábbis sejtetni engedi, hogy az autó jól sikerült. Japánban nem aggódnak olyan szempontok miatt, mint ár és hasonló tényezők, Európában sansz sem lenne rá, a szigetországban viszont harmadik helyen zárt a Nissan szupersportkocsija, a GT-R, de az első hatba befért még két prémium jellegű limuzin, az új Audi A4 és a Jaguar XF is. A Fiat 500 Japánban az idei versenyen indult, ám csak a hetedik helyre futott be.
2008. november 18. kedd 09:45 -
Új! Toyota márkakereskedő és szerviz (Bulgária)
Toyota márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Bulgária Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2008-11-17 22:16:45
2008. november 17. hétfő 22:16 -
Barcelona-teszt: Sato az élen
Kilenc csapat kezdte meg a munkát a téli tesztek első hivatalos napján, Barcelonában. Egyedül a Toyota hagyja ki az első kollektív gyakorlást. A résztvevők közül a BMW-Sauber már a jövő évi légterelők első verziójával lépett pályára.
2008. november 17. hétfő 17:42 -
Miért nem a ... lett az év autója?
Szóval az Insignia az. De most miért? Tényleg? Akkor már miért nem a Skoda Superb? Abban legalább van egy jópofa ötlet, az a külön is - egyben is nyíló ötödik ajtó.Ha én lennék a világ autós újságírói, a második generációs Prius óta nem osztottam volna díjat. Az az autó ugyanis valami olyan dolog volt, ami, bár közel nem adott választ az autózással összefüggő problémákra (fogy az olaj, sok a széndioxid), legalább elkezdte a mondatot.Toyota Prius II[...] Bővebben!
2008. november 17. hétfő 16:43 -
Megbízható, erős társ - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.2 D-CAT Wagon 177 LE
4,0 csillag
2008. november 17. hétfő 13:58 -
Tovább nőt a Porsche csoport bevétele
Miközben tombol a gazdasági válság, és a Toyota további csökkenésekkel számol, a stuttgarti székhelyű Porsche csoport jelentősen növelte a bevételeit.
2008. november 17. hétfő 10:52 -
További csökkenést várnak a Toyotánál
A Toyota jövőre tovább csökkenő kereslettel számol.
2008. november 17. hétfő 09:51 -
F1 2008 - Jól sikerült a Toyota Ralf-éra utáni első idénye
A Toyota pozitív összegzést készíthet 2008-as idényéről, hiszen Jarno Trulli és félig-meddig újonc csapattársa, Timo Glock révén az istálló neve mellett a szezonzáró után több pont szerepel, mint az ideit megelőző két évben összesen, sőt, még két dobogós helyezés is becsúszott.
2008. november 17. hétfő 08:00 -
Telefonfülkét zúzott a Toyota - fotó
November 9-én a Dózsa György utcában nagy sebességgel közlekedő Toyota Avensis személygépkocsi egy kanyarban az útról lesodródott, fának ütközött, telefonfülkét borított, majd a tetején többször átpördülve egy parkolóban a kerekein állt meg. A súlyosan sérült sofőrt a tűzoltók szabadították ki - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. november 17. hétfő 05:20 -
A MEGBIZHATÓSÁG állandó - TOYOTA HIACE 1995- 2.4TDI
4,0 csillag
2008. november 16. vasárnap 20:26 -
Szerethető kis autó nem csak nőknek:) - TOYOTA YARIS 2005- 1.4 D4D EXE
4,0 csillag
2008. november 16. vasárnap 19:56 -
Eddig az amit egy Toyotától vártam. - TOYOTA COROLLA 2007- 1.6 Luna MMT
4,5 csillag
2008. november 16. vasárnap 19:49 -
A Toyota tovább módosít lefelé
A világ legnagyobb autóipari csoportja, a japán Toyota a korábbihoz képest is gyengébb értékesítésre számít jövőre a globális pénzügyi válság negatív hatásai miatt, ezért tovább módosította lefelé várható forgalmát.
2008. november 16. vasárnap 12:50 -
Nem Busch mondta le a Toyota rendezvényét
Busch januárban a Toyota színeiben tesztelhet
2008. november 15. szombat 15:04 -
Ideális családtag - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,6i linea terra
4,5 csillag
2008. november 15. szombat 13:25 -
megbízható öreglány - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.3
4,5 csillag
2008. november 14. péntek 18:03 -
ZÖLD VAGY FEKETE - TOYOTA COROLLA 2007- 1.4 D-4D
4,5 csillag
2008. november 14. péntek 17:58 -
Piros Tojás Fights Back - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.6 GLI 16V
4,0 csillag
2008. november 14. péntek 17:52 -
Kívánatos Öreg Hölgy - TOYOTA COROLLA 1979-1987 KE70 1.3 DX 5 speed
4,0 csillag
2008. november 14. péntek 17:30 -
F1: Jövőre több munka várhat a versenyzőkre a pilótafülkében
A Toyota kasztnikért felelős technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint az új szabályok miatt 2009-ben többet kell majd gépészkedniük a versenyzőknek a cockpitben, ezért jobban kell majd koncentrálniuk, mint a korábbiak során.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 14. péntek 15:50 -
Harci bálna Amerikából
Aszongya Zoli nevű olvasónk, hogyaszongya: "Szia, a Mercit vagy egy honapja kaptam le Julian-ban. Vagy 60-70 km-re San Diego- tol keletre. Reg el akartam kuldeni mint erdekesseg." A levél tárgya: a tank. Merthogy: Méghozzá ez a tank biztos a parancsnoki tank; ha nem utasításosztáshoz, hát mi másért lenne szüksége a tulajdonosnak arra a gigantikus CB-antennára a tetőn, azzal az elegánsan feszülő külső kábellel a tetőn? És Zoli küldött még egy képet, bónuszként, csak úgy, mert aranyos. Tényleg az, a mosolygó kocsislánnyal, a Toyota Tundrával, a helységnevekkel, minden apró részlettel. Íme:
2008. november 14. péntek 10:08 -
Marad az F1-ben az Allianz
Pénzügyi válság ide vagy oda, az Allianz kitart az F1 mellett: a biztosítótársaság csütörtökön meghosszabbította szponzori szerződését a száguldó cirkuszban szereplő partnerével, a Williams-Toyota csapatával.
2008. november 13. csütörtök 20:50 -
Silány francia - TOYOTA YARIS 1999- 1,0 MAX, MMT váltóval
4,0 csillag
2008. november 13. csütörtök 17:15 -
1,4-es veszedelem! 1,6-os gyilkos! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 VVTI Terra 2004
4,0 csillag
2008. november 13. csütörtök 16:51 -
A Toyota iQ lett az Év Autója Japánban
A városi kisautó tarolt a japán szakújságírók szavazásán
2008. november 13. csütörtök 14:09 -
Toyota iQ lett az Év autója Japánban
Japánban már kihirdették a helyi Év autója választás végeredményét, amelynek győztese elsöprő fölénnyel az új Toyota iQ lett. Kategóriákban is osztottak díjakat, a legjobb exportmodell a Citroën C5 lett, míg technikája révén a Nissan GT-R részesült elismerésben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 13. csütörtök 11:38 -
Saját honlapot kapott a Toyota Prius
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 13. csütörtök 10:15 -
Nakajimát dicsérik a Williams-Toyotánál
Kazuki Nakajima, a Williams-Toyota istálló versenyzője dicséretet kapott tanulóévéért az együttes főmérnökétől, Rod Nelsontól. A szakember szerint a japán tehetség első teljes idényének végére teljesen kicserélődött.
2008. november 13. csütörtök 10:00 -
Érdekes változatokkal bővül a Prius
A Toyota szélesíti a Prius-kínálatát, mégpedig egy kupé és egy pickup kivitellel.
2008. november 13. csütörtök 07:56 -
2009-es szárnyak a Williams-Toyotán - fotó
Szerdán összeállító tesztet hajtott végre 2009-es szárnyakkal szerelt átmeneti autójával a Williams-Toyota istálló, a Kemble-reptéren tartott gyakorlásról kiszivárgott egy fotó is. A látvány
2008. november 12. szerda 20:20 -
Jön a Toyota Prius kupé?
Már korábban is hallottunk olyan pletykákat, hogy a Toyota több változatot tervez a hibrid modellből
2008. november 12. szerda 15:49 -
Kupé és pickup is lesz az új Priusból
A Toyota sok év után bővíti a Prius-kínálatot. A 2009 januárjában bemutatkozó ötajtóst állítólag egy évvel később követi a 2+2 üléses kupé, és egy kisméretű pickup-változat is.
2008. november 12. szerda 13:12 -
mindent visz - TOYOTA YARIS VERSO 1999- 1.3 VVT
4,5 csillag
2008. november 12. szerda 11:49 -
Glock honlapjára gyalázatos beírások százai érkeztek
A Toyota pilótájának rossz döntése a szezonzáró véghajrájában nagy szerencsét jelentett Lewis Hamiltonnak. Idén már több rasszista támadás is érte a McLaren-Mercedes pilótáját, most pedig a szezonzárón az éppen előtte, az utolsó kanyarokban lelassuló Timo Glock lett az újabb áldozat.
2008. november 12. szerda 11:33 -
Toyota the king - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6GLX
4,5 csillag
2008. november 12. szerda 11:27 -
Szép,de kényelmetlen!! - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 terra ice
4,0 csillag
2008. november 12. szerda 10:41 -
Hüseges Tars - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 vvti
4,0 csillag
2008. november 12. szerda 10:40 -
Glock is áldozata az internetes rasszizmusnak!
Nem Lewis Hamilton az egyetlen célpontja az internetes rasszizmusnak. A svájci motorsport Aktuell szerint, a Toyota versenyzőjét, Timo Glock-ot is megtalálták az ellenséges "szurkolók".
2008. november 12. szerda 09:57 -
megbízható, de kényelmetlen - TOYOTA HIACE 1995- Diesel AWD
4,0 csillag
2008. november 11. kedd 15:25 -
Sztárgyár - így készül a modern forma-1-es versenyző
Lewis Hamiltont már 13 évesen felkarolta a McLaren, míg világbajnoki ellenfeleit, Felipe Massát és Robert Kubicát annak idején kiszórták a Toyota tehetségkutató programjából. Vajon manapság kevésbé rögös út vezet az F-1-ig, mint hajdanán, a Mansellek, Sennák és Schumacherek korában?A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 11. kedd 15:04 -
Kupét készít a Toyota a Priusból
Egész modellcsaláddá bővíti a Priust a Toyota. A hírek szerint pick-up és kupé változata is lesz a 2009 áprilisában gyártásba kerülő harmadik generációnak, amely már hálózatról is tölthető lesz.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 11. kedd 14:35 -
Scion néven kerülhet piacra a Toyota-Subaru élményautó
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 11. kedd 13:45 -
Olcsó miniautót készíthet a Toyota
A Toyota hasonlóan a Tatához egy olcsó miniautó gyártására készül, melyet új márkanév alatt forgalmazna.
2008. november 11. kedd 13:28 -
Tata Nano-konkurenst fejleszt a Toyota
Ötezer dolláros autót fejleszt a Toyota, amelyet legfőképp a Tata Nano konkurensének szán. Az iQ alapú minit kizárólag a fejlődő országokban, Afrikában, Indiában vagy éppen Brazíliában lehet majd megvásárolni. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 11. kedd 12:25 -
Az imázsromboló - TOYOTA RAV4 2006- 2.2 D4D 136LE SOL
3,5 csillag
2008. november 9. vasárnap 08:37 -
Bahrein a téli időszakban is benépesedhet
A Toyota és a Ferrari biztos résztvevő
2008. november 9. vasárnap 00:40 -
Toyota Yaris Tailback CNG
Az idei SEMA Show a jelek szerint egyetlen típusnak sem kegyelmez, így a gyakori tuning-alapnak igazán nem nevezhető új Toyota Yarisnak sem. A koncepció nemcsak fényezését tekintve zöld: az eredetileg benzines aggregát helyett vegyes gázüzemű erőforrás pislog ránk a motorháztető alól.
2008. november 7. péntek 19:15 -
ÍZLANDI ERŐGÉP - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.3 xli 16valve
4,5 csillag
2008. november 7. péntek 17:31 -
Toyota Aygo markánsabb arcéllel
A harmadik iker, a Toyota minije is kisebb felújításon esik át.
2008. november 7. péntek 15:46 -
A hűséges szövetséges - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 D4D LUNA
4,5 csillag
2008. november 7. péntek 15:26 -
kék kényelem - TOYOTA CAMRY 2007- hybrid
4,0 csillag
2008. november 7. péntek 15:05 -
A Toyota Barcelona helyett Bahreinben kezdi a téli tesztelést
RÖVIDHÍR - Hollandiából származó értesülések szerint a Toyota nem tart a Forma-1-es mezőny tagjaival a november közepén megrendezésre kerülő barcelonai tesztre. Úgy tudni, hogy a japán csapat Bahreinben kezdi meg a következő szezonra való felkészülést, méghozzá december elején.
2008. november 7. péntek 14:25 -
Megújul a Peugeot 107 és Toyota Aygo is
Ha már a Citroen C1 ráncfelvarrása miatt hozzá kellett nyúlni a kolini gyár szalagjaihoz, a PSA-Toyota együttműködésből származó másik két modellt, az Aygót és a Peugeot 107-et is felfrissítették az illetékesek. A C1-hez hasonlóan a másik két apróság is szinte jelentéktelen mértékben újult meg: a Peugeot-nál az új első lökhárító már nem mosolyog, méretes krómcsik húzódik keresztül rajta, míg az Aygón a lökhárító mellett a hátsó lámpaburákat is kicserélték. Folytatás és galéria az ugrás után!
2008. november 7. péntek 11:45 -
Drága kényelem - TOYOTA CAMRY 2007- 2.4 benzines
4,0 csillag
2008. november 7. péntek 11:36 -
Kicsi a bors, de erős - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,4 vvti
4,5 csillag
2008. november 7. péntek 11:25 -
Kétliteres fogyasztású autón dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen elkészítette már az egyliteres fogyasztású autót és a háromliteres Lupót is, most pedig a kettő közötti űrt igyekeznek kitölteni a németek. Az új városi minit elsősorban a Smart és a Toyota iQ ellenfelének szánják a wolfsburgiak. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 7. péntek 10:26 -
Rossi Mugellóban Ferrarizhat
Sajtóértesülés szerint a Toyota F1-es csapata a riválisoktól elkülönülten, Európán kívül tesztel majd az utószezonban. Az immáron hivatalos, hogy Valentino Rossi a hónap végén, Mugellóban hajthatja ismét a Ferrarit.
2008. november 7. péntek 09:15 -
Mindennapi örömtárgy - TOYOTA PRIUS 2003- HSD
4,5 csillag
2008. november 7. péntek 07:43 -
Timo Glock elégedett az idei szereplésével
A Toyota versenyképes lett
2008. november 7. péntek 07:05 -
Radikálisan csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Toyota
A japán Toyota autógyár mai bejelentésében a tavalyihoz képest kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését.
2008. november 6. csütörtök 18:00 -
A család kedvence: BÖBE - TOYOTA RAV4 2006- 2.0 4WD Sol PLus
4,0 csillag
2008. november 6. csütörtök 17:23 -
A Toyota egyedül tesztel Bahreinben
A többiek Barcelonában, Jerezben és Portimaoban készülnek
2008. november 6. csütörtök 17:15 -
Tailback CNG, a Celica orrú Yaris
Az ügyes optikai tuning csodákra képes, de ezt mi sem gondoltuk volna
2008. november 6. csütörtök 15:33 -
Csökkentette éves eredmény-előrejelzését a Toyota
A japán Toyota autógyár csütörtökön a tavalyihoz képest kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését, miután a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében adózott eredménye 69 százalékkal csökkent, 139,8 milliárd jenre (1,4 milliárd dollár) az egy évvel azelőttihez képest, elsősorban az amerikai és az európai autópiac gyengesége, a pénzügyi válság és a jen erősödése miatt.
2008. november 6. csütörtök 14:45 -
Filléres versenyautó vagy méregdrága fos?
Az első M3-as BMW. Átlag 4000 eurót drágultak, amióta figyelem őket Évek óta szemezek az olyan autókkal, amikkel amatőr versenyekre be lehetne nevezni, de legalább versenypálya nyílt napokra kivihetők. Ilyesmire az átlagos, modern családi autók sajnos tökéletesen alkalmatlanok. Szerettem volna egy viszonylag megfizethető, építgethető, tuningolható kocsit, amivel néha ki lehet menni az Euroringre, vagy fel az imádott lepencei szerpentinre. Egy megbízható, nem rémisztően gyors, jóindulatú, gazdag (tuning vagy sport) alkatrészellátással rendelkező autót kerestem. A jelöltek, ahol a sorrend semmi különöset nem jelent. BMW 3-as, az E30-as széria, különösen az M3, vagy a Toyota Corolla GT 1.6 16V Twin Cam (AE86). Honda Integra Type R, Citroën Saxo VTS vagy Renault Clio RS. Subaru Impreza Turbo, Mitsubishi Lancer Evo, bármelyik, de leginkább a VI-os, vagy esetleg egy Lancia Delta HF Integrale. Miért lett végül az AE86, aka Hachiroku, amiről Karotta oly érzékletesen leírta, hogy miért szar és mégis miért imádnivaló? Ki tudja, talán mert egy ideje szemezgetek a drift sporttal, vagy, mert ez az egyik legolcsóbb opció. Esetleg azért, mert az autóépítés rögös útját már néhány lelkesen dokumentáló prominens, névrokon és típusguru is bejárta előttem. Vagy talán azért, mert a többi kocsi valamiért annyira mégsem tetszik - bár a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az AE86 ellen is fel tudnék sorakoztatni vagy tucatnyi érvet. De nem teszem. Bezzeg a kimaradtakról. Az összes turbós-összkerekes ralipálya-szökevénnyel egy gigantikus probléma van, hogy még Warren Buffett vagyona is kevés volna a fenntartásukhoz. Eleve nem olcsók, nagyobb gázadásonként tankolni kell beléjük, és egy vadabb hétvége után mehetnek is a szervizbe. A többségük elképesztően kényes primadonna, kihegyezett technikával, amely igényli, sőt, megköveteli a törődést. Törődésből pedig magyar használtautóknak nem sok jut. Mitsubishi Lancer EVO VI TME, egy másik kultikus verda. Nagyon kéne Ami az elsőkerekes csapatot illeti, velük egy baj volt csupán, méghozzá pont az, hogy elsőkerekesek. Ugyan a Saxo VTS az egyik legvidámabb kocsi, amit hátán hordott a Föld, az Integra Type R pedig műfajának legkeményebb képviselője, de mire idáig jutottam a keresésben, addigra a drift már túlságosan is belezavart a képbe. Keresztben csapatni pedig elöl kaparóssal nem lehet. Maradt tehát két jelölt: a BMW E30 és a Toyota Corolla GT. Ha a BMW, akkor már az M3-ast szeretném, aminek viszont az ára, finoman fogalmazva is csillagászati ahhoz, hogy bénázásom áldozatául essék. Magyarul sajnálnám (el)használni. Akkor meg mi értelme van? Corolla lesz ez, akárki meglássa. Aztán elérkezett egy átlagos szombat reggel, ami pont úgy indult, mint az összes többi. Csipatörölgetés, kávéfőzés, laptop bekapcsolás és a szokott net-oldalak ellenőrzése. Nem olvasnivalót kerestem, hanem autók után kutattam, ezért beírtam az autoscount.de, és a mobile.de keresőjébe az fent részletezett autótípusokat. Voltak szép kocsik drágáért, a többségüket már korábbi kutatások alkalmával láttam is. Új, izgalmas, ide-nekem-de-azonnal gép nem került fel az apróhirdetések közé. Sebaj. A családi ebédig még van idő bőven, lássuk mik a hírek itthon? Márka: Toyota, modell: Corolla, benzines, Gyártási év: 1980 és 1990 között. Keress! Szeretem lazán hagyni a keresési beállításokat, hátha a tulajdonos elírja az évszámot, vagy nem tudja pontosan, hány lórős a kocsija. Így viszont sok, számomra érdektelen elsőkerekes Toyota jött fel, de az utolsó oldal, a 400 ezer forint felettiek lapja tartogatott egy meglepetést. Toyota Corolla GT 1.6 16V Twin Cam AE86, ez állt a hirdetés címében, így, hibátlanul. Tudja, mit árul, sokat alkudni majd nem nagyon lehet - gondoltam. A mini fotón egy jó kiállású, fekete hatchback kellette magát, na ezt megnézzük! Téli gumikon, kicsit lefittyedő kipufogóval: ilyen volt, amikor hozzám került A leírás szépen kilakatolt és lefényezett autóról, rendben lévő mechanikáról és persze a típus különlegességéről beszélt, erősítve a tájékozott eladó rémképét. Belső kép nincs, a külsők viszont szépek. A hirdetés mellett ott a felkiállító jel, hogy egy hétnél nem régebbi, na, akkor még van rá esély, hogy nem kelt el, lássuk, tudnak-e már róla a fórumokon. Elnéztem a Hachiroku közösség magyar oldalára, a tagok épp kezdtek ébredezni. Ha emlékezetem nem csal, akkor fedezték fel a hirdetést. Még csak annyi hozzászólás akadt róla, hogy "fu de szíííp". Mondjuk ezt én is láttam, viszont ennyi megerősítés elégnek bizonyult, kaptam a telefon után és nekifutásból hívtam a megadott számot. Nem túl hívogató beltér, bár valójában csak iszonyú koszos. Meg csúnya Szombat reggel 8:30 körül járt az idő, az eladó, aki előző éjjel tette fel a hirdetést, még aludt. Próbáltam nyugodt és kritikus maradni, de ez az erőfeszítésem legalább olyan csúfos kudarcba fulladt, mint Michael Jackson plasztikai műtéteinek sorozata. Izgatott voltam, akár egy tízéves karácsonykor. A telefonbeszélgetés időpont egyeztetéssel zárult, gyors hidegzuhany, öltözés és sovány malac vágtában elhúztam a XV. kerületbe, CXS-780 akkori lakóhelyére. Élőben is majdnem annyira jól nézett ki, mint a fotókon, épp csak a friss mosatás hiányzott. Viszont nem véletlenül nem került a hirdetésbe beltéri fotó, az ugyanis "korának megfelelő állapotú", értsd koszos volt és szakadt. De én addigra már láttam benne a kagylóüléseket, a flokkolt műszerfalat és a kárpitpótló kevlár lapokat, úgyhogy ezzel nem lehetett eltántorítani. Igazából egy tüntetésnyi traktorral se lehetett volna. A halott motor. Utolsó leheletével még elvonszolta az autót a műhelybe. Béke poraira Próbakör következett, szinte már csak a rend kedvéért. A motor nehezen indult, és a kipufogóból csak részben elégett motorolaj jellegzetes szaga is távozott, viszont a futómű nem nyöszörgött, nem kopogott, a fék nem húzott félre. Szépen fordult, megállt, tolatott, fúrt, faragott és tán balalajkázott is, de annyira megrészegültem az élménytől, hogy utóbbira már nem emlékszem pontosan. Aztán már tényleg csak a rend kedvéért megpendítettem az alku lehetőségét, bár átütő sikert ezzel sem értem el, de az üzlet így is megkötetett. A nap további része önfeledten boldog szervezkedéssel telt, hogy CXS-780 már az én garázsomban tölthesse az éjszakát. A rövid hazaút alatt egyértelművé vált, hogy a kocsi motorja haldoklik, mivel rémesen gyengének érződött, és nagyobb gázadásra füstbe borította a fél kerületet. Ezzel a felismeréssel pedig egy malajziai motorvásárlással, amerikai tuning alkatrészek becsempészésével és magyar kisipari munkákkal tarkított versenyautó építési folyamat kezdődött. Pár hónappal, sok-sok százezer forinttal és néhány idegrohammal később épp a kipufogógyártásnál tartunk. (Szinte) minden alkatrész megvan az összeépítéshez, ami remélhetőleg kettő, négy, na jó, nyolc héten belül akár kész is lehet. És akkor még csak ki sem próbálhatom, hogy a végeredmény egy zseniális, filléres versenyautó vagy egy méregdrága fos lett. Csomagolhatom el jövő tavaszig, mert frissen épített, alvázvédő nélküli versenyautót sós latyakban nem használunk. Szép kilátások. A fényezésre előkészített, újra kilakatolt és becsövezett karosszéria Üléspróbán a szerző. Jobbra Busman, a VFTS-guru, ő építi az autót Már csak a kipufogó és az elektromosság hiányzik. Meg még egymillió apróság Picit más lett a beltér, nem? Szerintem gyönyörű
2008. november 6. csütörtök 13:05 -
Harmadára zsugorodott a Toyota profitja
A japán Toyota autógyár csütörtökön a tavalyihoz képest kevesebb mint harmadára csökkentette éves eredmény-előrejelzését, miután a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében adózott eredménye 69 százalékkal csökkent, 139,8 milliárd jenre (1,4 milliárd dollár) az egy évvel azelőttihez képest, elsősorban az amerikai és az európai autópiac gyengesége, a pénzügyi válság és a jen erősödése miatt.
2008. november 6. csütörtök 12:38 -
Frissítették a Peugeot 107-est és a Toyota Aygót is
A Citroën C1-el szinte egy időben jelentették be a két testvérmodell felújítását is.
2008. november 6. csütörtök 11:40 -
Történelmi mélypont az amerikai autópiacon
Meredeken csökkent az autóértékesítés októberben az Egyesült Államokban. A General Motors vezetője szerint az idei október a legrosszabb hónap volt a második világháború óta, a csoport hazai eladásai 45 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest. A GM a maga 170 ezres értékesítésével még így is kétszer annyi autót adott el az Egyesült Államokban, mint az egész német konkurencia. A negatív hatások aló a többi autógyár sem tudja kivonni magát: a Toyota értékesítése 26 százalékkal esett vissza októberben, a Fordé 30 százalékkal. A német márkák közül egyedül az Audi adott el többet, mint az előző hónapban, a többiek mind visszaestek. Folytatás az ugrás után!
2008. november 6. csütörtök 09:45 -
Felfrissült a Peugeot 107 és a Toyota Aygo is
Három éve vannak piacon, így pályafutásuk feléhez érkeztek a kiskategóriás hármas ikrek, a Peugeot 107, a Toyota Aygo és a Citroen C1. Utóbbiról már beszámoltunk tegnapelőtt, de most lehullt a lepel a másik két autóról is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 5. szerda 15:05 -
Meghökkentő élményautó a Toyota Yarisból
A Las Vegasban jelenleg is zajló SEMA kiállításon a legfőbb jelszó a szórakoztatás, így egymást érik a meglepőbbnél meglepőbb átépített autók. Ilyen például az a Toyota Yaris, amit egy együléses könnyűépítésű versenyautóvá építettek át.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 5. szerda 11:36 -
A megbízható terepező!!!! - TOYOTA HILUX 2005- 2006 4x4 Comfort
4,0 csillag
2008. november 5. szerda 10:59 -
Yaris Club: együléses versenygép kisautóból
Valahogy el kéne hitetni az amerikaiakkal, hogy a városi kisautónk nem nyomott kis gnóm
2008. november 5. szerda 10:46 -
Glock cáfolja a spanyol lapok állítását
Néhány spanyol lap arról számolt be, hogy Timo Glock szándékosan esett vissza, hogy átadhassa a helyét Lewis Hamiltonnak, aki így bajnoki címet tudott szerezni. A Toyota versenyzője cáfolja a szándékosságot.
2008. november 4. kedd 16:57 -
Glockék álruhában menekültek Interlagosból
A Brazil Nagydíj után Felipe Massa aggódott a Toyota csapat tagjainak épségéért, a bajnokság sorsát eldöntő Glockot és társait a hazai közönség haragjától féltette. A kis brazil amúgy nem haragszik a németre, véleménye szerint semmit nem tehetett az utolsó körben Hamilton ellen.
2008. november 4. kedd 16:43 -
csokító-ronda de finom!!! - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1,3 sedan
4,5 csillag
2008. november 4. kedd 10:11 -
Glockék álruhában menekültek
A Brazil Nagydíj után Felipe Massa aggódott a Toyota csapat tagjainak épségéért, a bajnokság sorsát eldöntő Glockot és társait a hazai közönség haragjától féltette
2008. november 4. kedd 09:00 -
Massa figyelmeztette a Toyota csapatot, hogy bajba kerülhetnek
Massa aggódott Glock épségéért
2008. november 3. hétfő 20:10 -
F1: Új Toyota, új BMW januárban
A szezonzáró Brazil Nagydíj hétvégén két Forma-1-es csapat is bejelentette 2009-es autójának bemutatóját.
2008. november 3. hétfő 15:07 -
Felújítják a Citroën C1-est
A PSA-Toyota hármasikrek az idén már háromévesek, így elérkezett az első modellfrissítés ideje.
2008. november 3. hétfő 13:45 -
A Toyota ajándékkal búcsúzott Richard Cregantől
Abu Dhabiban találkoznak
2008. november 3. hétfő 11:01 -
Kis Morgós Drágaságom - TOYOTA AYGO 2005- AYGO+ SPORT
4,5 csillag
2008. november 3. hétfő 10:06 -
Glock akaratán kívül került főszerepbe
Timo Glock, a Toyota versenyzője váratlanul főszerepbe került a világbajnoki címről döntő évadzáró Brazil Nagydíjon, azonban a német elárulta: fogalma sem volt róla, hogy rajta múlik a titulus sorsa.
2008. november 3. hétfő 00:50 -
Williams-Toyota: nem sikerült előrébb lépni
Marad a konstruktőri nyolcadik hely
2008. november 2. vasárnap 22:55 -
Glock az utolsó körben már alig tudta a pályán tartani autóját
A Toyota bizakodva várta a 2008-as szezon utolsó versenyét, hiszen Jarno Trulli a 2. rajtkockából indulhatott Brazíliában. Az olasz végül nem tudta ebben a pozícióban befejezni a futamot, de nem maradt pont nélkül, ugyanis 8. lett. Csapattársa, Timo Glock viszont csak a 10. helyről kezdhetett, és végül hatodikként zárt.
2008. november 2. vasárnap 22:30 -
Dennis: Nem számítottunk Glock meglepő húzására
A szezonzáró Brazil Nagydíj utolsó két körére komoly dilemmába ütközött a McLaren-Mercedes. Ron Dennisék azon morfondíroztak, megkockáztassák a rendkívül gyorsan közeledő Toro Rossóval szemben a védekezést, vagy elengedjék az 5., világbajnoki címet jelentő pozíciójukat. A Toyota azonban megoldotta az égető problémát.
2008. november 2. vasárnap 22:15 -
Főszereplővé vált a Toyota a szezonzárón
Mindkét versenyző pontot tudott szerezni.
2008. november 2. vasárnap 22:05 -
A PASEO nekem passzió - TOYOTA PASEO 1995-1999 1,5
4,0 csillag
2008. november 2. vasárnap 19:40 -
Semmi különös, csak nagyon jó - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.6 Sol
4,0 csillag
2008. november 2. vasárnap 15:14 -
A BMW január közepén mutatja be az F1.09-est
A Toyota után a BMW Sauber is bejelentette, hogy mikor mutatja be vadonatúj versenyautóját, az F1.09-est.
2008. november 2. vasárnap 13:32 -
Trulli számított a jó eredményre
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője számított rá, hogy erős lehet az évadzáró Brazil Nagydíjon, így nem lepődött meg azon, hogy a 2. pozícióban zárta az interlagosi időmérőt. Az olasz nem akar beleavatkozni a bajnokesélyesek csatájába, de reméli, hogy a versenyen is sikerül robbantania.
2008. november 1. szombat 20:05 -
Toyota: Trulli betegen is kiemelkedő teljesítményt nyújtott
Glock is bejutott a legjobb tízbe.
2008. november 1. szombat 20:05 -
Williams-Toyota: gyenge szereplés az időmérőn
Nem sikerült a legjobb tizenöt közé jutás
2008. november 1. szombat 19:45 -
F1: A riválisok kikotyogták, hogy a Toyota csúszik a hibrid hajtással
A Toyota a FOTA egyik ülésén elárulta, hogy nem tudja életképes állapotba hozni regeneratív rendszerét a 2009-es évadnyitóig, majd a rivális istállóktól a sajtóhoz került az értesülés. A Toyota így kényszerűen megerősítette: elhalasztja a KERS bevetését.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. november 1. szombat 19:35 -
A Toyota csak szezon közben veti be a KERS-t
A Toyota nagy valószínűséggel csak a 2009-es szezon közepén veti be először élesben kinetikus energiatárló rendszerét (KERS), és még a többi csapat sem biztos abban, hogy előnyt jelenthet számára, ha már a szezonnyitón használná az új eszközt.
2008. november 1. szombat 16:43 -
Trulli felgyógyult és szárnyal Interlagosban
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője kitűnően szerepelt a Brazil Nagydíj pénteki nyitányán ahhoz képest, hogy csütörtökön magas láza miatt alig élt. Az olasz a 3. pozícióban zárta a második gyakorlást és elégedett az autójával.
2008. október 31. péntek 20:41 -
Trulli a lázat és szinte a teljes mezőnyt is legyőzte délután
Az év utolsó versenyére készülve, a Brazil Nagydíj első szabadedzésen még nem tűnt úgy, hogy a Toyota maradandót tud alkotni Interlagosban, és bár erre most sincs garancia, pozitív előjel lehet a japán gárda számára, hogy Jarno Trulli a délután folyamán a harmadik helyet érte el.
2008. október 31. péntek 20:05 -
Elégedett az előrelépésekkel a Williams-Toyota
Brazil Nagydíj  pénteki edzés  Williams-Toyota
2008. október 31. péntek 20:04 -
Nem teljesen elégedett a Toyota csapata
Brazil Nagydíj  pénteki edzés - Toyota
2008. október 31. péntek 19:42 -
F1: A BMW és a McLaren is ellenzi a szabványmotort
Miután a Toyota és a Ferrari az egyenmotorok tervezett bevezetése miatt kilátásba helyezte, hogy kiszáll az F-1-ből, a BMW és a McLaren is jelezte, hogy nem támogatja a tervet. A FOTA alternatív költségcsökkentő megoldásokat készül Max Mosley elé terjeszteni.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 31. péntek 17:20 -
Kövér hörcsög- de azért jó - TOYOTA AURIS 2007- 1.6 Sol
4,5 csillag
2008. október 31. péntek 13:41 -
guidottiguido@hotmail.com - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 Aquatis
4,5 csillag
2008. október 31. péntek 13:38 -
Hálás jószág - TOYOTA AVENSIS 2003- Toyota 1.8 vvt-i
4,0 csillag
2008. október 31. péntek 13:37 -
Trulli betegséggel küszködik Brazíliában
A Toyota pilótája, Jarno Trulli kihagyta a csütörtöki előkészületeket a Brazil Nagydíj helyszínén és szállodai szobájában pihent. Úgy tudni, hogy az olasz versenyzőnek felszökött a láza, a csapat azonban bízik abban, hogy Trulli a pénteki szabadedzéseken már autóba ülhet.
2008. október 31. péntek 10:10 -
Mikrobusszal ütközött és felborult a tartálykocsi - fotó
Sopron és Kópháza között egy utánfutós Toyota Hiace mikrobusz és egy Renault tartálykocsi ütközött, utóbbi árokba borult - adta hírül a Lánglovagok.hu. A mikrobusz fának rohant, sofőrjét, egy 63 éves soproni férfit a tűzoltók szabadították ki. Utasa, egy kisgyermek könnyebben sérült. A teherautó korábban folyékony PB-t szállított, a balesetkor már lefejtés után volt, de így is tartalmazott 100 kg folyékony gázt. Az ütközéstől a tartály nem rongálódott meg. A teherautót kamionmentő csörlőjének segítségével sikerült kerekeire állítani.
2008. október 31. péntek 08:12 -
Jenő úr, a kis bálna - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4 VVTi Liftback Executive
4,0 csillag
2008. október 30. csütörtök 14:14 -
A Mercedes is a Toyota-Ferrari páros mögé állt
A Toyota borította elsőként az asztalt, majd csatlakozott hozzá a Ferrari is. A Mercedesnél egyelőre finoman tiltakoznak az egységes erőforrások bevezetése ellen, de máris csatlakozott hozzájuk a BMW és a Renault.
2008. október 30. csütörtök 09:55 -
A nagy rivális Toyotához fordul segítségért a GM elnöke?
Japán sajtóértesülések szerint az amerikai General Motors (GM) járműipari óriás elnöke többek között azért utazik tárgyalni a japán Toyota vezetőségével, hogy támogatást kérjen, amivel kikerülhetne pénzügyi-üzleti válságából.
2008. október 30. csütörtök 08:05 -
A General Motors már a rivális Toyotától kérne pénzt?
Japán sajtóértesülések szerint az amerikai General Motors (GM) járműipari óriás elnöke többek között azért utazik tárgyalni a japán Toyota vezetőségével, hogy támogatást kérjen, amivel kikerülhetne pénzügyi-üzleti válságából.
2008. október 30. csütörtök 07:50 -
Itt az új Toyota Prius
Ma már nem kapja fel a fejét senki arra, ha egy új modell képeinek kiszivárgásáról érkezik hír, ez már szinte hozzátartozik a játékhoz. Most az új Toyota Priusról jelentek meg felvételek, mely a tervek szerint jövőre, a januári Detroiti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Folytatás és galéria az ugrás után!
2008. október 30. csütörtök 07:45 -
Kiszállhat-e a Ferrari az F-1-ből?
A Toyota után hétfőn a Ferrari is leadott egy figyelmeztető lövést, amikor félreérthetetlenül célzott rá, hogy a szabványmotorok bevezetésével köszönné szépen, és nem kérne többé az F-1-ből - csakhogy egy félévszázados sportprogramot nem lehet ám egy laza mozdulattal lezárni.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 29. szerda 14:15 -
A legjobb autó - TOYOTA AVENSIS 2003- 2,0 i D-4D
4,0 csillag
2008. október 29. szerda 14:10 -
Ma sem tudnék jobbat választani - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.2 D-cat
4,0 csillag
2008. október 29. szerda 14:05 -
A hűség kétoldalú - TOYOTA COROLLA 2002-2006 Wagon 1,6 sol
4,0 csillag
2008. október 29. szerda 12:43 -
A Mercedes és a BMW sem lelkesedik az egységes motorokért
Elsőként a Toyota, majd a Ferrari is jelezte, az egységesített motorok bevezetése esetén átgondolná Forma-1-es projektjét. A japánok utólag kozmetikázták első kirohanásukat és az FIA is közleményben próbált pontosítani, ám a német gyártók sem rajonganak a standardizálást erőltető ötletért.
2008. október 29. szerda 12:06 -
A Mercedes sem kér az egyenmotorokból
A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug kijelentette, a német autógyártó sem támogatja az egységes motorok bevezetését a királykategóriában, és abszolút egyetért a Toyota illetve a Ferrari nézeteivel ebben a kérdéskörben.
2008. október 29. szerda 12:04 -
Toyota: sikeres gyorsteszt Németországban
Középpontban az aerodinamika
2008. október 29. szerda 11:48 -
Technikai verseny esetén a Toyota marad
Egységes motorok esetén mégis kiszállhatnak
2008. október 28. kedd 00:44 -
A Ferrari kiszáll, ha egységesítik a motorokat!
A BMW és a Toyota után az olasz csapat is elégedetlenségét fejezte ki
2008. október 27. hétfő 19:40 -
Média-kalamajka a Toyota F1-es istállója körül
Kisebbfajta média-kalamajka alakult ki a Toyota F1-es istállója körül az évadzáró Brazil Nagydíj előtt. Felröppent, hogy a japán márka kiszáll a száguldó cirkuszból és átnyergel a Le Mans-i 24 órásra, a cég azonban cáfolja a spekulációt.
2008. október 27. hétfő 19:11 -
A Toyota Hiace komfortos és hasznos útitárs
A 2007-ben megújult Toyota Hiace az elmúlt év során bizonyította, hogy kifejezetten harmonikus egységet tud biztosítani a kényelem, terhelhetőség és a biztonság között.
2008. október 27. hétfő 18:02 -
A legjobb - TOYOTA HILUX 1989-1997 2,4D
3,5 csillag
2008. október 27. hétfő 17:44 -
Ekkora mázlit!!! - TOYOTA YARIS 2005- 1.4 D-4D
4,0 csillag
2008. október 27. hétfő 17:39 -
első benyomás - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 Avensis 1,8 GS vvti
4,0 csillag
2008. október 27. hétfő 17:32 -
A Toyota elkötelezett a Forma-1 iránt
A Toyota hétfőn hivatalos közleményben megerősítette, hogy továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt, és legalább 2012-ig marad a sorozatban.
2008. október 27. hétfő 17:07 -
A Toyota cáfolja, hogy elhagyná a Forma-1-et
A Toyota cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint a költségcsökkentésre irányuló szabályváltoztatások miatt, a sportból való távozást fontolgatná, és megerősítette, hogy teljes mértékben elkötelezett a Forma-1 iránt.
2008. október 27. hétfő 16:43 -
A Toyota kiszáll az F-1-ből?
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 27. hétfő 14:30 -
A megbizható társ. - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,4 GLX
4,5 csillag
2008. október 27. hétfő 14:02 -
"A"Kategória - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 2.0 D4 vvt-i.SOL AUT.
4,0 csillag
2008. október 27. hétfő 13:57 -
A Toyota távozhat a Forma-1-ből, és visszatérhet Le Mans-ba
Könnyen megtörténhet, hogy a Toyota, amely 2002 óta tagja a Forma-1-nek, távozik a sorozatból, és inkább a Le Mans szériára vált. A japán gyárnak nem igazán tetszik az, hogy egységes motorhasználat bevezetését tervezik a Forma-1-ben, de a pénzügyi válság is közrejátszik abban, hogy elhagyhatja a királykategóriát.
2008. október 27. hétfő 12:03 -
Száz kilométer fél liter benzinből
Nem lehetetlen, csak egy Toyota Camry hibrid és egy külső sáv kell hozzá. De rendeltetésszerűen használva se eszik többet hatnál. Öko-rally-n voltunk.
2008. október 27. hétfő 11:45 -
A Toyota kiszáll az F1-ből?
Egyre világosabb, hogy a Toyotánál komolyan fontolgatják, hogy elhagyják a száguldó cirkuszt. Olcsóbb és több sikerrel kecsegtető projektet szeretnének.
2008. október 27. hétfő 11:00 -
kis takaros - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4GTI
4,0 csillag
2008. október 26. vasárnap 08:48 -
Úgy szereted, hogy közben észre sem veszed - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.6
4,0 csillag
2008. október 26. vasárnap 08:24 -
Már a Toyota motorja is komolyan akadozik
A világ második legnagyobb autógyártóját is utolérte a világválság. A Toyota forgalma hét év óta először csökkent.
2008. október 25. szombat 12:50 -
A Toyota kiszállhat a Forma-1-ből
A Toyota csapatvezetője, John Howett figyelmeztetett, hogy több autógyártó is elhagyhatja a sportot, ha bevezetésre kerülnek az egységesített motorok az F1-ben.
2008. október 24. péntek 16:08 -
Toyota: Le Mans vagy Formula-1?
Ez itt a kérdés
2008. október 24. péntek 14:24 -
Videó: vicces kampány az új Toyota Yarisnak
Igazi ünnepi post ez, remélem, este is ilyen vidám lesz a hangulat a belvárosban. Íme a Toyota Yaris új reklámkampánya, mely fura mód éppen arra van kihegyezve, hogy mit nem tud a kisautó. Amúgy szinte mindenre jó, de repülni például nem tud és bobozásra is alkalmatlan. Kedves, vicces ötlet, szórakoztató kivitelezés.
2008. október 23. csütörtök 14:45 -
Ittas gyalogos miatt borult fel a Toyota Yaris - fotó
Egy férfi a sötétben ittas állapotban, láthatósági mellény nélkül sétált az út szélén, a Zámoly felé tartó személygépkocsi vezetője pedig a hirtelen felbukkanó alak miatt az árokba hajtott, majd a kocsi az útra visszacsapódva oldalára borult. A Toyotában ketten ültek, könnyebben sérültek.
2008. október 22. szerda 17:30 -
Közeleg a Toyota-Subaru sportkocsi
A Toyota a Subaruval közösen készíti el a AE86 Corolla GT utódját.
2008. október 22. szerda 07:59 -
A Toyota tesztelni fog a jövő héten
A Toyota Racing a szezonzáró Brazil Nagydíjat megelőző kedden, a Németország déli részén fekvő laupheimi reptéren tesztel, értesült a Schwabische Zeitung.
2008. október 21. kedd 16:37 -
F1: Jövő héten Németországban tesztel a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 21. kedd 15:35 -
A Toyota a szezonzáró előtt Németországban tesztel
A Toyota Forma-1-es csapata a Kínai és a szezonzáró Brazil Nagydíj között időszakban is tesztel, a japán alakulat Dél-Németországban aerodinamikai tesztet hajt végre egy egyenes vonalú pályán.
2008. október 21. kedd 15:35 -
Igásló - TOYOTA AVENSIS 2003- 1.8
4,0 csillag
2008. október 21. kedd 13:09 -
A meglepetések embere. - TOYOTA YARIS 1999- 1,3 Blue Ice
4,0 csillag
2008. október 21. kedd 13:02 -
Újabb infók a készülő Nissan 200SX-ről
Újabb tervek és adatok szivárogtak ki a Nissan Toyota AE86 reinkarnációra adott válaszaból.
2008. október 21. kedd 11:56 -
Roadster készülhet a Toyota iQ-ból
Törpeautó tető nélkül
2008. október 21. kedd 11:51 -
Mégis jön a kompakt Lexus
Egy éve még cáfolták, most viszont maga a Lexus elnöke jelentette be, hogy kompaktot fejlesztenek. A Toyota luxusmárkájának kimondottan Európának szánja legújabb modelljét, bemutatásának időpontja azonban egyelőre kérdéses. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 21. kedd 11:25 -
Roadster készül a Toyota iQ-ból
A hírek szerint egy, az iQ-ból készített roadsterrel kívánja felborzolni a kedélyeket a Toyota a Tokiói Autószalonon. Az Európában januártól kapható városi mini vászontetős kivitele akár szériagyártásba is kerülhet. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 21. kedd 10:55 -
Kabrió készül a Toyota iQ-ból
Ugyan a Toyota új városi minije, az iQ még nem is kapható, a japán gyár már tervezgeti a jövőt vele. A hírek szerint a pöttömből ultrakompakt kabrió készül, melyet hamarosan a nagyközönség is megcsodálhat. A nyitott iQ már a következő hetekben, a Tokiói Autószalonon bemutatkozhat, igaz, egyelőre csak tanulmányként. A vonalvezetés vélhetően marad, bár lényegesen laposabb formára lehet számítani, a tervek Franciaországban készültek. A Spider hajtáslánca a zárt testvérből érkezik, de később bemutatkozhat egy 1,3 literes benzines és egy dízelmotor is. A piaci start időpontja még homályos.
2008. október 21. kedd 09:45 -
Egységes motorok esetén a Toyota és a BMW is kiszáll
A Formula-1 sokat veszíthet az egységesítéssel
2008. október 21. kedd 07:00 -
Toyota Venza koncepciók: SEMA-ra készen
A SEMA Show-ra készülő Toyota Venza koncepciókról már korábban is hírt adtunk, de akkor még a paraméterek mellé csupán látványtervekkel tudtunk szolgálni. Közeledve azonban a nagy eseményhez, sorra készülnek el a korábban még csak skicc állapotban látott járgányok.
2008. október 20. hétfő 23:04 -
Toyota: Bourdais-t hibáztatja Trulli
Glock az egykiállásos taktikának köszönhetően pontot szerzett.
2008. október 19. vasárnap 14:47 -
Timo Glock pontot szerzett a 12. helyről indulva
A Kínai Nagydíjon a Toyota becsületét Timo Glock mentette meg, aki a 12. rajtkockából indult és végül a 2 pontot érő hetedik helyen intették le, miközben csapattársának, Jarno Trullinak már az első körben befellegzett.
2008. október 19. vasárnap 11:58 -
Trulli: Bourdais összeszedhetné magát!
A Toyota versenyzője, Jarno Trulli kiritikus szavakkal illette a Toro Rosso francia újoncát, Sebastien Bourdais-t, miután összeakadtak az első kanyarban a Kínai Nagydíjon.
2008. október 19. vasárnap 10:50 -
Toyota: Nem elégedett a csapat
Trulli a 8., Glock a 12.
2008. október 18. szombat 13:10 -
A Toyota január 16-án mutatja be 2009-es autóját
A Toyota bejelentette, hogy 2009. január 16-án mutatja be a nyilvánosságnak a TF109-es kódjelű versenygépét.
2008. október 18. szombat 11:02 -
Meglepően rosszul szerepelt a Toyota a kínai időmérőn
Sem a Toyota vezetősége, sem a versenyzői nem így tervezték a Kínai Nagydíj mai időmérő edzését. Timo Glock az edzés második szakaszában kiesett a 13. helyen, míg Jarno Trulli ugyan bekerült a legjobb tíz közé, de csak a kilencedik lett.
2008. október 18. szombat 10:39 -
A Toyota január 16-án mutatja be 2009-es autóját
A Toyota bejelentette, hogy 2009. január 16-án mutatja be a nyilvánosságnak a TF109-es kódjelű versenygépét, azt azonban nem tudni, hogy hol kerül sor a bemutatóra. A csapat pilótája, Jarno Trulli pedig elmondta, nagyon elégedett az alakulat idei teljesítményével.
2008. október 18. szombat 08:25 -
Január 16-án jön az új F1-es Toyota
2009. január 16-án tárja a nyilvánosság elé új F1-es versenygépét a Toyota
2008. október 18. szombat 08:05 -
A Toyota január közepén mutatja be a TF109-est
A Toyota elsőként erősítette meg 2009-es autója bemutatójának időpontját, melyre január közepén kerül majd sor, vélhetően Kölnben.
2008. október 18. szombat 07:24 -
F1: A Toyota máris kitűzte 2009-es autójának bemutatóját
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 18. szombat 07:15 -
A Toyota hallani sem akar az egységes motorokról
Nem oldja meg a problémákat
2008. október 18. szombat 00:48 -
Egyedi Toyota iQ modellek Japánból
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 17. péntek 17:20 -
Trulli top ötbe vezette Toyotáját a második edzésen
A szezon utolsó előtti futamára készülve a Toyota célja a lehető legtöbb pont megszerzése, bár a csapatok versenyben 16 pontos lemaradásukkal már nem sok esélyük van a konstruktőri 4. hely megszerzésére. Jarno Trulli azonban láthatóan mindent megtesz, és ezt jól mutatja a Kínai Nagydíj második szabadedzésén elért 4. helyezése is.
2008. október 17. péntek 12:14 -
Elégedett a Williams-Toyota csapata
Williams-Toyota  pénteki szabadedzés  Kínai Nagydíj
2008. október 17. péntek 11:48 -
Felemás első nap a Toyotánál
Toyota  pénteki szabadedzés  Kínai Nagydíj
2008. október 17. péntek 10:45 -
Lebukott az új Toyota Prius
Nem úszta meg a harmadik generációs Toyota Prius sem, a képei a bemutató előtt feltűntek a neten. A japán gyár állítólag elismerte ez az igazi.
2008. október 17. péntek 09:00 -
F1: Massa és Kubica sem kellett a Toyota tehetségkutatóinak
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 17. péntek 06:30 -
Képek az új Priusról
Hitelesnek tűnő fotók jelentek meg a Toyota Prius új nemzedékéről. Hivatalos információ egyelőre nincs a kocsiról.
2008. október 16. csütörtök 15:27 -
Kiszivárgott képeken a Toyota Prius
Rengeteg számítógépes grafika és elképzelés után most valóságosnak tűnő képek jelentek meg az új Priusról az interneten, amelyeket valószínűleg maga a Toyota szivárogtatott ki, hogy fenntartsa az érdeklődést a januári debütálásig. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 16. csütörtök 13:55 -
Ilyen lesz az új Toyota Prius?
Ez az első olyan fotósorozat, amelyről elképzelhető, hogy tényleg a gyárból származik
2008. október 16. csütörtök 11:27 -
Vasárnapi ebéd - TOYOTA AVENSIS 2003- 2,2D4D
4,0 csillag
2008. október 15. szerda 13:38 -
Májer - Mayer - TOYOTA AYGO 2005- 1.0
4,5 csillag
2008. október 15. szerda 13:36 -
Überkreténségek! A párizsi szalon maradéka
Itt vannak azok az izék, amikkel nem tudtam mit kezdeni a párizsi szalon után. A cikkhez nem voltak elég fajsúlyosak, sehogyan sem lehetett őket logikus csoportokba fűzni, kihagyni őket viszont vétek lett volna. Hát álljanak itt, egy Belsőség-posztban, teljes összevisszaságban.A legfurább marslakók abban a pavilonban voltak, ahol a Lotus Evorát, az új, négyüléses, V6-os Toyota-motoros középmotorost kiállították, illetve a magyar Solo-Duo csapat is itt kapott egy nagyobbacska sarkot. Ezekről azonban írtam már a szalonról szóló beszámolóban, jöjjön a reszli. Ami talán még sokkal érdekesebb.Például találtam egy csomó vadiúj Porsche 356-ot. Nem akármilyen 356-ok ezek - kábé annyira néznek ki Porschének, amennyire epernek tűnik a joghurtbeli darálék. De felismerhetők, már ez is valami. A Pierre Gérard Organization, azaz PGO autói ezek, farukban Porsche- vagy VW-bokszer helyett Peugeot 206 GTI-ből származik a motor, de azért állítólag így sem lomhák, mert a tömegük egy tonna alatt van.27 éve létezik a cég, az Apal-buggyk gyártási licencével kezdte, ma Speedster néven 356 (jellegű) kabriót, Cevennes néven pedig egy új terméket, kupé ál-356-ost is forgalmaz. Utóbbinak olyan a farformája, mintha Frankenstein kreálmányának a fejéről vették volna a mintát. Olvastam egyszer egy cikket a Speedsterről, sportkocsiságához képest kicsit gyengének, viszont nagyon élvezetesnek és jó minőségűnek tartotta a tesztelő. Aki szeretne egyet, 12-13 millió forintot tegyen félre, és készüljön egy hosszú franciaországi utazásra, mert csak ott árulják.Lépek odébb, ez a kocsi a szomszédos standon oldalról valami fura Smartnak néz ki. Aztán szembekerülök vele. Úristen, hiszen ez egy hal! Oldalirányban egyáltalán nincs kiterjedése! Még jó, hogy már a PGO-nál elmúlt a tüsszögésrohamom, mert ha itt jön rám, felborítottam volna az egész kínálatot. Hova fér ebben az utas?A kötelező névjegyátadás, kérdezősködés után kézhez kapom a prospektust, és módosítom a kérdést: hova fér ebbe két utas? A szóban forgó autó, motor, őőő... csukott robogó - na jó, hagyjuk a kategóriákat, itt csődöt mondanak - egy Lumeneo Smera nevű valami. Két darab, egyenként húsz lóerős villanymotor hajtja, 150 kilométer az elméleti hatótávolsága, súlya 400 kiló, és 130-at megy. 130-at!?!?!?! EZ????..... Hát persze, szélcsendben, támasztókerékkel.Aztán megvilágosodok. Akár a Piaggio MP3 első kerekei, ezek is dőlnek, elöl és hátul egyaránt, ráadásul komoly futómű van a szardíniás doboz alatt. Pontosan úgy közlekedik, mint egy motorbicikli, csak négy keréken. És hol férek be? Nyílik az ajtó (meglepő, de a súlyától még mindig nem borul fel a Smera), feltárul az első ülés. Ökörszarv-kormány, akár a Messerschmitt Kabinrollerben, vasalódeszka-ülőlap, és még háttámla is akad, igaz, az oldaltámasztás olyan szűk rajta, hogy a lapockák közét nyomja. Rámcsukják, fulladozok, két napnyi workout, és kirepedne az ajtó. Így csak nyom.Dzsárááááám! A támla mögött további bézsszínű bőrfelületeket pillantok meg a félhomályban. Oda még állítólag be tud ülni valaki. "Köszönöm nem" - hárítom el az udvarias tessékelést, hiszen a múltkor egészen közelről megnéztem a kalodát a sümegi vár kínzószobájában, annyi elég volt az ilyesféle élményekből. A piros autó (motor, robogó), amit nyitogatnak nekem, csak egy "wood mock-up", azaz famodell, de a másik, a kék példány működik is, az szerepel a prospektusfotókon. Szerencsére sikerül elmenekülnöm, mielőtt tesztkörre invitálnának, bár kétségkívül érdekes a koncepció.Aztán meglátom életem első Tesla roadsterét. Narancssárgában, kis tetővel. A világ első, szériában gyártott, ütőképes, elektromos sportkocsiját, Orosz doki jóvoltából többször szerepelt már itt a Belsőségen. Alapja a Lotus Elise, és állítólag csaknem olyan jó vezetni, ami azért mérce. feltárom az ajtót, beülök.Arra ugyan nem számítottam, hogy meghallgathatom a motor alapjárati duruzsolását, hiszen ennek nincs ilyen, de azért valami diszkóeffeketet, egérmozit végignéztem volna, ahogy ráadom a gyújtást, delejt, a fene tudja hogy hívják ezt villamoséknál.De nem, ilyen a szerencsém - csak egy kéken derengő panel fogad a műszerfal bal szélén: "tansmission error, service required", meg egy világító check engine-jellegű lámpácska a műszerfalon. Még jó, hogy nem vettem, most bosszankodhatnék.Tovább valami metálpiros borzalomhoz. Sbarro embléma van az elején, Franco Sbarro agymenéseitől pedig megszoktuk már, hogy abszolút használhatatlanok, elvontak, de érdekesek.Ez itt egy három nyomon futó négykerekű, elektromos jármű, LSD-ajtókon át lehet a belsejébe jutni, a helykihasználása egyenesen borzalmas. Ugyanettől a cégtől találok odébb egy oldalkocsis motort is, bár ez sem az a tipikus üzbegisztáni, szikvízszállító Dnyepr, inkább fura szobornak mondanám. Ha az előbb lekalodáztam a Lumeneo Smerát, elnézést, valójában ez a Sbarro izé az. Beül szerencsétlen vezető a kalodába, a felesége rácsukja a guillotine - bocsánat - burkolat fölső részét, majd jól nem ül be mellé, mert az oldalkocsi semmire se jó, csak arra, hogy stabilizáló szárnyprofilt képezzen az óriási peremkerék és a motor között. Már bocsánat, de ekkora baromságot... Látszik, hogy a kelepcébe szorult vezető fel se tudja annyira emelni a fejét, hogy kilásson a sisak lyukán. Jobb híján tép, kétszázhatvannal, a motor előtt harminc centire szegezett tekintettel. Franco bácsi, Franco bácsi, miért nem maradt inkább a Golfok szárnyasajtósításánál? Így rövidesen a Rinspeed fogja uralni a soha meg nem valósuló tanulmányautók szcénáját.Akkor már inkább a másik, grafitszürke motor, azon legalább kényelmesnek tűnik a hasalás. Igaz, az meg éppen a motorozást vonja ki a motorból, hiszen négykerekű, ami akkor sem előnyös, ha a kerekeken dőlni tud a váz.Kanyar vissza a bejárat felé: Venturi-stand. Szénszálas műanyag plecsni, négy kerék, elektromotoros hajtás, és akárcsak a Lumeneónál, itt is két fő egymás mögött. De a koncepció teljesen más, itt a nagy felületre hajtottak az alkotók.A katamaránhoz hasonló Astrolabet 3,6 négyzetméternyi, nagy hatékonyságú, jó időben, nappal 600 wattot termelő napelemmező borítja. 120-at megy, egy jó napon a 110 kilométeres hatótávolságból 15-öt a napelemekből származó áram fedez. Maradunk a Venturinál, ahol egyébként az Eclectic a nagy szenzáció. A hajtásához szükséges áramot a tetőn elhelyezett napelemekből (napi 7 kilométer, jó esetben), a konnektorból (5 óra töltés kell neki), vagy a külsőleg hozzácsatlakoztatható szélturbinából kapja. Három ülés, Fiat Multipla-stílusban.Egyébként nem a Tesla, hanem a Venturi készítette el az első, közel sorozatgyártásig eljutott sportkocsit is: A Volage négy, Michelintől származó kerékmotorral működik, teljesítményük összesen 220 kilowatt, a gép 0-100-ra 5 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége 150 km/h, 90-es tartós tempónál 320 kilométer a hatótávolsága. Jó lehet.Még mindig a Venturi. Az Eclecticből indultak ki, és kaptak egy napelemes villanyautót, címezték a new yorki rendőrségnek. Képzelem milyen lenne leszorítós üldözésbe keveredni egy ilyen hintaággyal Harlem és Bronx között, egy nitrós Charger elkapásakor.Szerencsére azért nemcsak anorexiás, amperszagú elektromobilok kaptak helyet ebben a csarnokban, találtam igazi autót is. Apollo - szerepelt a táblán, és a lábam remegni kezdett a Mercedes 300SL-stílusában, hosszában tengelyezett, emiatt keresztben felnyíló szárnyas ajtó láttán. 1200 kiló, hengerenként ötszelepes, 4,2-es, V8-as biturbó motor, 650 LE, 850 Nm, 360-as végsebesség, 3,0 másodperces 0-100-as gyorsulás. Igazi szupersportkocsi tehát, nyammm.Ez a pavilon kifújt, még egy másikban találtam néhány érdekes járművet - abban, ahol a Mega-, Aixam-, Ligier-fajta minik voltak.Például egy sugárhajtásos, 6500 lóerős, és 700 kilós Funny Cart, amelynek gyorsulását nem másodpercekben, hanem G-ben adta meg a kiállító. Hogy mennyi? 6. Ha úgy vesszük, ez a kocsi beleillik a Tesla-, Solo-Duo-, Lumeneo-, Venturi-vonalba, mert kíméli a benzintartalékokat, hiszen nem fogyaszt benzint... Csak kerozint, azt hektoliterszám. Volt még rombusz kerékképletű motorkvadricikli a Devese Designtól (ennyi lóerőt adni olyan vezető alá, akik két keréken menni se tud...), a végén pedig lementem a boltos szekcióba. A póló-, sapka-, víz nélküli autómosószer-árusok mellett legalább egy tucat modellautó-boltot találtam, mindben fullasztó volt a kínálat. Költöttem pénzt is, kisebb fiú, nagyobb fiú, apa is mind kapott vásárfiát, közben érdekes leletre bukkantam az egyiknél. Egy Norev-féle Renault Thalia, azaz, ahogy arrafelé nevezik, Symbol. 1:43-as, tehát viszonylag kicsi modell 33 euróért, ami barátok között is nyolcezer forint jobbik része. Ilyenre vetemedni... Ezek a modellgyártók nem gondolnak a kiskorúak szellemi fejlődésére?
2008. október 14. kedd 15:29 -
Körhátrányban a franciák?
A Toyota állítólag jövőre bemutatja a Prius harmadik generációját, a most futó modell pedig kísérleti szinten már ma is szürcsölget konnektorból villanyt Angliában. A GM - ha a válság közbe nem szól - 2011-re hozza Európába a Voltot, amit állítólag a júzerek java része tisztán villannyal üzemeltet majd. Mit lép minderre a PSA? Radikális lépésre szánja el magát: ír egy sajtóközleményt! Az EDF (Électricité de France, a francia villamos művek - a szerk.) és a PSA Peugeot Citroën együttműködési megállapodást írt alá az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek jövőbeni fejlesztésének és forgalmazásának előmozdításáról. Az EDF és a PSA Peugeot Citroën között létrejött együttműködési megállapodás több technológiai ágat is érint, így különösen: - az elektromos gépjárművek kereskedelmi kifejlesztésére alkalmas gazdasági modellek meghatározására, - új energiatárolási technológiákra, nevezetesen a lítium-ion akkumulátorokra, - valamint a gépjárművek töltési rendszereire, a gépjárművek és a hálózat között a töltés során alkalmazható kommunikációs protokollokra és ezek szabványosítására irányul. Kiiirály, egy együttműködési megállapodás, hát azt már csak be kell dugni a konnektorba, és menni kell vele. Az elektromos autók úttörőjeként számon tartott PSA Peugeot Citroën (10 000 forgalomban lévő gépjármű 1995 és 2005 között) most fellendíti fejlesztéseit e téren. 2008 júniusában a csoport bejelentette, hogy az elektromos hajtásláncok kifejlesztésére irányuló együttműködés lehetőségét vizsgálja a Mitsubishi Motors Corporation-nel. A hibrid és tölthető hibrid gépjárművek kifejlesztése szerves részét képezi a PSA Peugeot Citroën stratégiájának, melynek jelszava: « környezetbarát autót mindenkinek ». A csoport ennek megfelelően tömegesen bevezeti a Stop & Start mikro-hibrid rendszert már 2010-től kezdődően valamennyi Peugeot és Citroën modellcsaládnál. 2011-ben a két márka teljesen hibrid dízelautókat fog kínálni, s ez a fogyasztás és a CO2–kibocsátás drasztikus csökkenésével jár együtt. A PSA Peugeot Citroën csoport így megerősíti vezető szerepét a környezetvédelem terén. Aha, tehát a PSA lassan feltalálja azt, amit például a BMW már jó ideje használ: a piros lámpánál való motorleállítást, meg a fékezési energia egy részének becsöpögtetését az akkuba, a generátor által felvett energia csökkentésére. Az évek óta ígérgetett dízel hibrid új határideje pedig 2011. Nahát, pont akkorra ígéri a Chevrolet a Volt behozatalát Európába. A fenntartható fejlődésre irányuló stratégiája keretében az EDF több mint ötven éve segíti elő az elektromos és tölthető hibrid közlekedési eszközök kifejlesztését. A világ legnagyobb elektromosjármű-flottájával (1500 gépjármű) az EDF nagy szaktudást és tapasztalatot szerzett a villamosenergia-tárolás, a töltésrendszerek és a tölthető gépjárművek kísérleti működtetése terén. Az EDF jelenleg is dolgozik a töltősaruk innovatív, új nemzedékének kidolgozásán. Az EDF büszkesége ólom-savas és nikkel-kadmium akkus Saxók, 106-osok és Berlingo/Partnerek flottája. Egy közüzemi szolgáltató tényleg tudja használni őket napi rutinjában, de technikájukban nagyjából a bulgár targonca szintjén állnak, alkalmatlanok a személyautók funkcióinak kiváltására. Akad, aki még mindig nem hiszi el, hogy a PSA hamarosan megmenti a világot? Akkor íme két idézet a végére Fontos Személyektől: Christian Streiff, a PSA Peugeot Citroën csoport elnöke: "A PSA Peugeot Citroën környezetvédelmi vezető szerepe sokéves elkötelezettségünk gyümölcse. Rendkívül gazdag kínálatban és nagyszabású újításokban mutatkozik meg: ezzel az új együttműködéssel kínálatunkat elektromos gépjárművek és tölthető hibrid gépjárművek teszik még gazdagabbá". Pierre Gadonneix, az EDF elnök-vezérigazgatója: "Ez az új együttműködés a villamosság fejlődésének egy új szakaszát fémjelzi, különösen a közlekedés terén, tiszta és versenyképes energiaforrásként, mely tekintettel van bolygónkra és a személyes mobilitás igényeire. Az EDF Csoport - egyik legfontosabb kötelezettségvállalásaként és beruházási döntéseként - hozzájárulhat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, így ma azon energetikai vállalatok egyike, melyek a legkevesebb széndioxidot bocsátják ki." Addig is, amíg el nem készül az a várva várt dízel hibrid, hogy megmentse a világot, vigasztalódjunk a RUF elektromos Porschéjével. Nemigen terjed el olyan széles körben, mint egy hibrid 207-es tudna - de legalább létezik. Felhördülő kollégák A szerkesztőség több tagja is hozzászólt ehhez a poszthoz, mikor közzétettem vázlat formájában a belső listán. Csikós szerint nem feltétlenül a BMW-vel kellene példálózni, motorleállító-újraindító rendszer már a Wartburgban is volt. Sőt, ha már PSA, akkor a C3 is rendelhető volt stop&go rendszerrel egy időben. Papp Tibi viszont a jólértesültség fennsőbséges mosolyával arcán súgta ide, hogy a dízel hibrid már készen van. Valamikor valahol egy sajttájon beszélt a projekt vezetőjével, aki szerint már régóta minden adott a piacra dobáshoz. A PSA tudja, mennyibe kerülne az autó, tudja, mennyit fizetnének érte a népek - már csak azt az olajárat várja, amikor a gyártás rentábilis lehet.
2008. október 14. kedd 14:01 -
Típusból önálló márkává válhat a Prius
Önálló autómárkává válhat a Toyota sikeres hibrid modellje, a Prius, amelynek egy kisebb és egy nagyobb változatát is piacra dobnák - közölte a japán gyártó amerikai képviselete.
2008. október 14. kedd 12:59 -
egyszerüen tökéletes - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,6vvt-i hb sol
4,0 csillag
2008. október 14. kedd 11:21 -
Hibrid autót vesz a főpolgármesteri hivatal?
Környezetbarát, hibrid Toyota Camryval járhat jövőre a főpolgármester, aki jelenleg két, több mint ötéves, egyenként csaknem 300 ezer kilométert futott Audi gépkocsit használ - tudta meg az MTI hétfőn városházi forrásokból. A tájékoztatás szerint számvitelileg már mindkét autó "nullára leíródott". A rövidesen a Főpolgármesteri Kabinet elé kerülő előterjesztés szerint egy kivétellel a többi tisztségviselő autója is több mint ötéves, s azok már mintegy 150 ezer kilométert teljesítettek. A hivatal 29 járművéből egyébként hét olyan, mindenki által használt - úgynevezett taxikulcsos rendszerű - autó van, amelyik szintén több mint ötéves.
2008. október 14. kedd 10:45 -
Demszkyt is elérte a válság?
Jövőre a jelenleginél jóval olcsóbb hibrid Toyota modellre cserélheti jelenlegi szolgálati Audiját Demszky Gábor.
2008. október 14. kedd 10:15 -
Hibridautó vásárlását tervezi a főpolgármesteri hivatal
Környezetbarát, hibrid Toyota Camryval járhat jövőre a főpolgármester, aki jelenleg két, több mint ötéves, egyenként csaknem 300 ezer kilométert futott Audi gépkocsit használ.
2008. október 14. kedd 08:12 -
Hibridautó vásárlását tervezi a főpolgármesteri hivatal
Környezetbarát, hibrid Toyota Camryval járhat jövőre a főpolgármester, aki jelenleg két, több mint ötéves, egyenként csaknem 300 ezer kilométert futott Audi gépkocsit használ - közölték városházi források.
2008. október 14. kedd 08:10 -
A Toyota a Renault előtt érne célba Kínában
Kínai Nagydíj: Toyota előzetes
2008. október 14. kedd 04:11 -
Hivatalos árak és adatok a Toyota szuperminijéről
Nem puritán olcsóságnak, hanem igényes, olcsón fenntartható városi autónak szánja a Toyota az iQ-t, így még az alapkivitel ára sem versenyezhet a szegmens legolcsóbbjaival. A praktikus belsó tér, a hiánytalan biztonsági és a gazdag kényelmi felszereltség azonban versenyképessé teszi a japánok újdonságát.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 13. hétfő 16:15 -
Imádok unatkozni! - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 D-4D
4,0 csillag
2008. október 13. hétfő 13:54 -
Perpetum Mobile - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 xli
4,5 csillag
2008. október 13. hétfő 13:53 -
Szeretnivaló - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 liftback terra
4,5 csillag
2008. október 13. hétfő 13:52 -
Növekvő autógyártás Csehországban
Jövőre húsz ezerrel több autót akar gyártani a csehországi TPCA, amely a Toyota, Peugeot és a Citroen autógyárak közös vállalkozása - jelentette be a hét végén Jirí Cerny, a TPCA elnökhelyettese. A cégvezetés tervei szerint a TPCA jövőre 340 ezerre emeli a legyártott autók számát. Idén várhatóan 320 ezer kiskocsit gyárt a Prágától keletre fekvő Kolínban székelő autógyár. Az idei szám is már 11,5 ezerrel magasabb, mint a 2007-es termelés. "Az emberek egyre inkább kedvelik az alacsony fogyasztású és a minimális szennyezettséget kibocsátó kocsikat" - fejtette ki Cerny.
2008. október 13. hétfő 09:55 -
Williams: Gyenge rajt után erős próbálkozás, pont nélkül
A Williams Toyota ugyan mindkét autóját a célba jutotta, de egyik versenyzőjük sem szerzett pontot a Japán Nagydíjon. Rosberg és Nakadzsima reményei is a rajtnál úsztak el, a japán versenyző a hazai közönség előtt autótöréssel kezdte a futamot.
2008. október 12. vasárnap 14:18 -
A Toyota, a Peugeot és a Citroen közös gyára növeli a termlést
Jövőre húsz ezerrel több autót akar gyártani a csehországi TPCA, amely a Toyota, a Peugeot és a Citroen autógyárak közös vállalkozása - jelentette be a hét végén Jirí Cerny, a TPCA elnökhelyettese.
2008. október 12. vasárnap 12:55 -
Amerikába Scion lesz a Toyota iQ?
Eddig bizonytalan volt, hogy a japán Smart-rivális egyáltalán eljut-e az Egyersült Államokba
2008. október 12. vasárnap 11:45 -
A Toyota hazai versenyén nem remekeltek
A Toyota hazai versenyén nem remekeltek
2008. október 12. vasárnap 10:40 -
Toyota: a pontszerzés ellenére sem elégedett a csapat
A Renault újabb előnyre tett szert
2008. október 12. vasárnap 10:24 -
F1: A csalódott Toyota a feltankolt autóra panaszkodik
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 11. szombat 10:11 -
A Toyota pilótái pontszerzésben bíznak a kvalifikáció után
A hazai közönség előtt, hazai pályáján köröző Toyota mindkét versenyzője bejutott a Japán Nagydíj kvalifikációjának utolsó etapjába, szombaton is megőrizte tehát remek formáját a csapat. Bár Jarno Trulli és Timo Glock is jobb eredményre számított, összességében mindketten elégedettek, és most abban bíznak, pontokkal távozhatnak a Fuji Speedwayről.
2008. október 11. szombat 10:00 -
Toyota: a versenyen javítana a csapat
Az időmérő nem a tervek szerint sikerült
2008. október 11. szombat 09:55 -
Williams-Toyota: nem sikerült a legjobb tíz közé jutás
Csalódott a csapat
2008. október 11. szombat 09:24 -
A Toyota Fernando Alonso legyőzésére törekszik
Dieter Gass harcias
2008. október 11. szombat 09:07 -
Csökkentik gyártásukat az autóipari cégek
A fékek behúzására kényszerülnek a vezető autóipari cégek a nemzetközi pénzügyi válság következtében. A Toyota üzemi eredménye a csökkenő kereslet miatt mintegy 40 százalékkal 1,3 billió jenre (9,4 milliárd euróra) eshet a folyó pénzügyi évében, és ezzel jelentősen elmarad a tervezett 1,6 billió jenes eredménytől, írta a Nikkei című gazdasági napilap. A BMW szerdán közölte, hogy a csoport eladásai szeptemberben az előző hónaphoz képest 14,6 százalékkal 121 621 járműre estek vissza. A globális kereslet visszaesése, a bizonytalan gazdasági környezet miatt a Ford tulajdonában lévő svéd Volvo autógyár pedig több mint 13 százalékos létszámleépítésre kényszerül.
2008. október 10. péntek 13:45 -
F1: Joker a Toyotánál
A Toyota csapat a Japán Nagydíj előtt úgy döntött, hogy Timo Glock autójában motort cserél - a szabadedzés alapján jól döntöttek. Trulli egyelőre csak az új sisakjával vigasztalódhat.
2008. október 10. péntek 12:00 -
Álom auto - TOYOTA RAV4 2000-2006 4wd
4,0 csillag
2008. október 10. péntek 11:22 -
Bizonyítani szeretne hazai közönsége előtt a Toyota
Timo Glock a leggyorsabb volt pénteken.
2008. október 10. péntek 10:32 -
A második szabadedzésen Glocké a legjobb idő
Timo Glock, a Toyota német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj második szabadedzésén.
2008. október 10. péntek 09:45 -
Teljesen hibrid márka lehet a Lexus
Az olajkészletek drasztikus fogyása, no meg az árak libikókázása egyre inkább arra kényszeríti a gyártókat, hogy végérvényesen a környezetbarát technológiák felé forduljanak. A japánok, különösen a Toyota mindig is élen járt a zöld megoldások fejlesztésében, elég csak a Priusra és annak elképesztő sikereire gondolni. Folytatás az ugrás után!
2008. október 10. péntek 09:45 -
Glock és Alonso is elverte az élmenőket Japánban
Timo Glock fantasztikusan teljesített csapata hazai versenyén, ugyanis az első helyre repítette autóját a pénteki második edzésen. A Toyota német pilótáját alig fél tizeddel lemaradva Fernando Alonso követte, aki mögött Hamilton és Massa végzett.
2008. október 10. péntek 08:34 -
F1: A Toyota szabadon kicserélte Glock motorját
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 10. péntek 03:40 -
A Toyota motort cserél Glock autójában
Büntetést azonban a szabályok értelmében nem kap.
2008. október 9. csütörtök 21:05 -
A Toyota kihasználva a dzsókert, motort cserél Glocknál
A Toyota a hétvégén mindent megtesz azért, hogy jól szerepeljen hazai versenyén. Éppen ezért a csapat úgy döntött, hogy Timo Glock autójában kicserélik a már Szingapúrban is használt motort.
2008. október 9. csütörtök 16:15 -
A legszexisebb autónevek: Amerika nyer.
Most, hogy hagyjuk Clarksont szétekézni az amerikai szekereket, világítsunk rá egy erényükre: a típusnevekre. Ön szerint melyik hangzik jobban? Dodge Viper vagy Toyota Camry?
2008. október 9. csütörtök 14:45 -
A Toyota motort cserél Glock autójában
Timo Glock kihasználja dzsókerét, és motort cserél autójában a Japán Nagydíj előtt.
2008. október 9. csütörtök 14:01 -
Exportálja az Egyesült Államokban eladatlan autóit a Toyota
Az autózási kultúrát és igényeket ismerve tudjuk, hogy nagyobb méretű autóinak jelentős részét az amerikai piacra tervezi a Toyota. A piacon jelentkező gondok azonban azt eredményezik, hogy sok, az USA-ban forgalomba helyezni szánt járgány parlagon heverne az év hátralevő részében, és talán jövőre is... hacsak a Toyota ki nem talált volna valamit.
2008. október 9. csütörtök 12:36 -
Csak hibridet gyártana a Lexus
Már most is a legzöldebb luxusautónak ismerik a vevők a Toyota presztízsmárkáját, ezért a Lexus ezt kihasználva csak hibrid hajtású autókat gyártana a jövőben. Erről a márka egyik menedzsere beszélt egy interjúban.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 9. csütörtök 12:31 -
Minden kiderül az iQ-ról
A Toyota leleplezi az iQ miniautót Párizsban.
2008. október 9. csütörtök 08:56 -
Vasselon: Oda kell figyelnünk az időjárásra is
A Toyota is új elemekkel érkezik Fujiba.
2008. október 8. szerda 12:30 -
A Honda Insight megtévesztésig hasonlít a Toyota Prius-hoz
A Honda idei párizsi felhozatalában fontos szerepet betöltő Insight miatt nagyon csalódottak lehetnek, akik mostanában vettek Toyota Priust.
2008. október 8. szerda 09:30 -
Bemutatkozott a Toyota Urban Cruiser
Hobbiterepjárókra hasonlító kisautót dob piacra jövő év elején Európában a világ legnagyobb autógyártója. Az Urban Cruiser kétféle motorral, és akár összkerékhajtással is megvásárolható lesz.
2008. október 7. kedd 17:25 -
F1: Az "agresszív" Toyota dobogóra tör hazai pályán
A Toyota rámenős fejlesztésekkel készül az idény utolsó három versenyére, főként a soron következő Japán Nagydíjra, hogy dobogóval örvendeztesse meg hazai szurkolóit, és visszavegye a vb 4. helyét a Renault-tól.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 7. kedd 13:15 -
Rosberg esőt remél, Nakadzsima ideges a hazai futama előtt
A Williams remek hangulatban készül Japán Nagydíjra, miután Szingapúrban Nico Rosberg dobogóra állhatott, de Nakadzsima Kazuki is pontot szerzett a villanyfényes futamon. Fudzsiban a Toyota miatt hazai versenye lesz a Williamsnek, amelyen a pilóták nem akarnak csalódást okozni szurkolóiknak.
2008. október 7. kedd 13:05 -
Lexus készül a Toyota Priusból
A japán gyártó hibrid hajtású kompakt modelljéből luxusváltozat is készül.
2008. október 7. kedd 09:46 -
Csak diszkópatkányoknak! - TOYOTA CELICA 1982-1986 2,0 GT
4,0 csillag
2008. október 7. kedd 09:35 -
A Toyota kifejlesztette a világ első hátsó ablaki légzsákját
A Toyota bejelentette, hogy kifejlesztette a világ első SRS (Supplemental Restraint System) hátsó ablaki légzsákját, amely a hátsó üléseken utazók biztonságát növeli, illetve fejeiket védi hátulról való ütközés esetén.
2008. október 7. kedd 08:00 -
Dobogós helyekre pályázik a Toyota
Nem a konstruktőri negyedik hely az elsődleges cél
2008. október 6. hétfő 18:35 -
Bajban vannak az autógyártók
Fekete betűkkel írják be céges kalendáriumukba a világ vezető autógyártói az október 3-án zárult hetet - írja az Ecoline.hu. A Toyota részvényárfolyama a hetet 21 éve nem látott, 13 százalékos gyengülés után, hároméves mélyponton zárta; a Honda 13 százalékkal csökkent. Az egykori detroiti óriások sem dicsekedhetnek: a General Motors 10, a Ford több mint 12 százalékot veszített piaci értékéből.
2008. október 6. hétfő 15:46 -
Német gyalázó Japán hódító - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1.3 16V XLI
4,5 csillag
2008. október 6. hétfő 14:58 -
Kis Jakuza harcos - egy igazi sportató - TOYOTA CELICA 1999-2005 TS
4,0 csillag
2008. október 6. hétfő 14:52 -
Hosszú távra - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 aut.
4,0 csillag
2008. október 6. hétfő 14:28 -
Bemutatták a Prius második generációját - fotó
A Toyota Prius plug-in hibridautóját fényképezi egy érdeklődő a Párizsi Autószalon második sajtónapján, október 3-án. A nagyközönség október 4. és október 19. között látogathatja az autókiállítást a francia fővárosban.
2008. október 3. péntek 16:55 -
Hivatalosan is bemutatkozott az új Avensis
A Toyota bemutatta a nagyobb, takarékosabb, és CVT-váltóval is rendelhető új Avensist a Párizsi Autószalonon.
2008. október 3. péntek 14:45 -
Lexusként is kapható lesz a Toyota Prius
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. október 3. péntek 13:26 -
Toyota Venza koncepciók a SEMA Show-ra
A Toyota hivatalos blogjában az év folyamán már jelezte, hogy többek között két Venza koncepcióval készülnek az idei SEMA Show-ra. A sikert nem bízták a véletlenre, és olyan, a tengerentúlon jól ismert tuning gurukkat hívtak segítségül, mint a Five Axis és a Street Image.
2008. október 2. csütörtök 19:26 -
Hátsó ablak-légzsákot készített a Toyota
Hátulról történő ütközések esetére fejlesztette ki a japán gyártó legújabb találmányát, egy hátsó ablaknál kirobbanó függönylégzsákot. A rendszer az új iQ-ban debütál.
2008. október 2. csütörtök 13:10 -
Hátsó légzsákokat fejlesztett a Toyota - fotó
A fej-, oldal-, térd-, fenék- és motoros légzsákok után a végre kifejleszetették a ráfutásos balesetek kockázatait csökkentő hátsó feklégzsákot. A Toyota a csak Japánban kapható IQ mminautójába szereli be elsőként az újítást. A lufik a hátsó ülésekből robbannak ki és felére csökkentik a fejre ható káros erőket.
2008. október 2. csütörtök 11:41 -
Jó autó, "fényhibákkal" :-)) - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.2 D-4D
4,0 csillag
2008. október 2. csütörtök 11:04 -
Nakajima marad Rosberg csapattársa
Nemcsak Nico Rosberget, hanem Kazuki Nakajimát és Nico Hülkenberget is megtartja a 2009-es idényre a Williams-Toyota istálló. Sir Frank Williams, az istálló névadó-csapatfőnöke üdvözli a folytonosságot.
2008. október 2. csütörtök 08:55 -
Sajtó: a Toyota a Williamsnek akart pontokat szerezni az óvással
Újabb találgatások
2008. október 2. csütörtök 07:45 -
Jó kis munkatárs - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 D4D Sport Ice
4,0 csillag
2008. október 1. szerda 12:39 -
Hátsó ablaklégzsákot kap a Toyota iQ
Nem hittük, hogy légzsák-fronton még ki lehet találni valami újat
2008. szeptember 30. kedd 15:22 -
Újfajta fejlégzsákot fejlesztett ki a Toyota a hátsó utasoknak
A Toyota fejlesztette ki a világ első, hátsó szélvédőnél felfújódó függönylégzsákját, mely a hátul ülők fejét védi egy hátulról történő becsapódásnál. Az innovatív légzsák a tetőkárpitból robban ki és fújódik fel; a fejtámlákkal együttműködve minimalizálja az utasok fejét érő sérülések kockázatát. Az új hátsó fejlégzsák hamarosan az iQ kompakt négyajtós modellben fog bemutatkozni.
2008. szeptember 30. kedd 12:45 -
A hosszútávú bizalom - TOYOTA LAND CRUISER LC 2003- 3,0 EXECUTIVE 4WD
4,5 csillag
2008. szeptember 29. hétfő 15:41 -
Megúszta a büntetést Vettel
A Szingapúri Nagydíj után Toyota csapata panaszt tett a versenybíróknál a Toro Rossóra, amiért a szerintük a bokszban veszélyesen engedték ki az egyik versenyzőjüket. A stewardok másképp látták az ügyet.
2008. szeptember 29. hétfő 10:15 -
Rosberg köszöni Frank Williams skótkockás nadrágjának
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője boldog amiatt, hogy pályafutása eddigi legjobb eredményét sikerült produkálnia a Szingapúri Nagydíjon. A német tehetség viszontagságos körülmények között került a 2. helyre, amit Sir Frank Williams fogadásból viselt skótkockás nadrágjának tulajdonít.
2008. szeptember 28. vasárnap 22:45 -
Nemet mondott az FIA a Toyotának
Elutasította azt a panaszt az FIA, amelyet a Toyota istálló tett a Toro Rosso ellen a vasárnapi Szingapúri Nagydíj után.
2008. szeptember 28. vasárnap 21:40 -
F1: Elutasították a Toyota óvását
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 28. vasárnap 21:20 -
A Toyota bepanaszolta Vettelt
A versenybíróság nem szabott ki büntetést
2008. szeptember 28. vasárnap 20:14 -
A stewardok visszadobták a Toyota óvását
Sebastian Vettel megtarthatja ötödik helyét a Szingapúri Nagydíjon, miután a stewardok visszadobták a Toyota óvását.
2008. szeptember 28. vasárnap 20:02 -
Bepanaszolta a Toro Rossót a Toyota
Panaszt tett a Toyota istálló a Toro Rosso ellen a Szingapúri Nagydíj után: a japán egylet szerint az olaszok kiválósága, Sebastian Vettel a futamon nem biztonságosan hagyta el a boxutcát, megzavarva ezzel versenyzőjüket.
2008. szeptember 28. vasárnap 19:46 -
F1: A Toyota óvást nyújtott be a Toro Rosso ellen
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 28. vasárnap 19:45 -
A Toyota panasszal élt Vettellel szemben a futam után
A Toyota hivatalos panaszt nyújtott be a versenybírókhoz a Szingapúri Nagydíj után, mivel a japán csapat úgy vélte, hogy a Toro Rosso veszélyesen engedte ki a bokszból Sebastian Vettelt a futamon az egyik Toyota elé. A versenybírók azonban elutasították a csapat beadványát.
2008. szeptember 28. vasárnap 19:44 -
A Toyota óvást nyújtott be a Toro Rosso ellen
A Toyota vezetése óvást nyújtott be a Scuderia Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel ellen, ugyanis véleményük szerint a faenzai kiscsapat nem biztonságosan engedte ki versenyzőjét a boxból a Szingapúri Nagydíjon.
2008. szeptember 28. vasárnap 19:23 -
Trulli kimerült, kiesése Glocknak a 4. helyet jelentett
Mindkét Toyota értékes pontszerző helyen futhatott volna be a Szingapúri Nagydíjon, ám Jarno Trulli kiemelkedően jó versenyének autója meghibásodása véget vetett a bokszutcában. Így csapattársa, Timo Glock örökölte meg a 4. helyet, és ezzel öt pontot szállított csapatának.
2008. szeptember 28. vasárnap 18:38 -
Williams-Toyota: Rosberg révén a dobogón végzett a csapat
Szingapúri Nagydíj  Verseny - Williams-Toyota
2008. szeptember 28. vasárnap 18:29 -
Glock pontszerzése ellenére is hátrányba került a Toyota
A Renault megelőzte a Toyotát
2008. szeptember 28. vasárnap 18:12 -
Gyorshír: Alonso nyerte az első éjszakai futamot
Fernando Alonso, a Renault kétszeres világbajnoka nyerte a Szingapúri Nagydíjat, a Formula 1 történelmének első éjszakai összecsapását. A spanyol sofőrt a Williams-Toyota versenyzője, Nico Rosberg és a McLaren vb-éllovasa, Lewis Hamilton követte a célban.
2008. szeptember 28. vasárnap 16:15 -
Kellemes autó - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.2 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 28. vasárnap 15:51 -
Glockot meglepte a Toyota versenyképessége
A negyedik sorba kvalifikálta magát a Toyota német pilótája, Timo Glock, és habár másfél másodperccel maradt el a legjobbtól, így is kellemesen csalódott saját versenygépében. Csapattársa, Jarno Trulli már nem nyilatkozott ilyen jókedvűen, az olasz a 11. rajthelyet érte el.
2008. szeptember 27. szombat 19:27 -
Toyota: nem teljesen elégedett a csapat
Vegyes érzelmek
2008. szeptember 27. szombat 19:20 -
Williams-Toyota: Mindkét pilótájuk az első tíz között végzett
Szingapúri Nagydíj  Időmérő - Williams-Toyota
2008. szeptember 27. szombat 18:36 -
Rosberg megkopasztotta Kubicát
Jelentős presztízsveszteséget kellett elkönyvelnie az Olasz Nagydíj után a BMW versenyzőjének, Robert Kubicának. Az F1 pókerkirálya kedvenc kártyajátékában súlyos vereséget szenvedett a Williams-Toyota menőjétől, Nico Rosbergtől.
2008. szeptember 27. szombat 16:40 -
Trulli vegyes érzelmekkel fogadta a büntetést
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője elfogadja a versenybíróság által rá kiszabott pénzbüntetést, ugyanakkor úgy véli, a szankcionált esetnél jó döntést hozott. A japán gárdánál nemcsak az olasznak, hanem Timo Glocknak is nehéz nyitónapja volt Szingapúrban.
2008. szeptember 26. péntek 19:20 -
2,5 millióra bírságolták Trullit
10 ezer euróra, azaz közel másfél millió forintra büntette a Szingapúri Nagydíj versenybírósága a Toyota versenyzőjét, Jarno Trullit.
2008. szeptember 26. péntek 17:40 -
Trullit 10 ezer euróra büntették az első szabadedzés után
Számítani lehetett arra, hogy a Toyota versenyzője, Jarno Trulli nem ússza meg büntetés nélkül azt, hogy a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén néhány métert a menetiránnyal ellentétesen tett meg. A versenybíróság megrótta a pilótát, illetve 10 ezer euróra büntette.
2008. szeptember 26. péntek 16:50 -
Trullit megfeddték és megbüntették
A Toyota olasz pilótája figyelmeztetésben és 10.000 eurós pénzbüntetésben részesült, amiért a menetiránnyal szemben közlekedett a Szigapúri Nagydíj első szabadedzésén.
2008. szeptember 26. péntek 16:33 -
Fekete kis tigris (ha egyedül utazol) - TOYOTA YARIS 2005- 1.3 Terra
4,0 csillag
2008. szeptember 26. péntek 15:50 -
Laja - TOYOTA COROLLA 2007- 1,4 Luna
4,5 csillag
2008. szeptember 26. péntek 11:52 -
Én szeretem - TOYOTA PRIUS 2003- Prius Sol
4,5 csillag
2008. szeptember 26. péntek 11:02 -
EZ TOYOTA ÉS NEM TOTOYA - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 vvti
4,5 csillag
2008. szeptember 26. péntek 10:56 -
Megbízható mint az igásló - TOYOTA YARIS 1999- 1,4 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 26. péntek 10:31 -
Kevesebb Honda, Nissan és Toyota készül
A háttérben az amerikai autópiac válsága húzódik.
2008. szeptember 25. csütörtök 15:59 -
A Toyota csapatmenedzsere Abu Dzabiban fog dolgozni
A Toyota Forma-1-es alakulatának csapatmenedzsere, Richard Cregan már csak az idei szezon végéig marad a japán gárdánál, 2009 februárjától ugyanis az Abu Dzabi Nagydíj szervezői közé csatlakozik.
2008. szeptember 25. csütörtök 10:38 -
F1: A Toyota csapatmenedzsere Abu Dhabiba költözik
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 24. szerda 18:40 -
Igen vegyes érzelmek 2 - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2.0 D-4D SOL
4,0 csillag
2008. szeptember 24. szerda 16:21 -
Diszlexiás gyerekekkel találkozott az F1-es legenda - fotók
Diszlexiás gyerekekkel találkozott a Formula 1 korábbi háromszoros világbajnoka, Sir Jackie Stewart, aki szerdán egy szponzori rendezvényen vett részt Szingapúrban. A veterán skót sztár a Williams-Toyota csapatát támogató Royal Bank of Scotland szponzorációs tanácsadójaként van jelen a délkelet-ázsiai városállamban, amelynek utcáin hétvégén az F1-történelem első villanyfényes összecsapását rendezik.
2008. szeptember 24. szerda 11:30 -
Trulliék szerint Szingapúr kedvezhet a Toyotának
Jarno Trulli és Timo Glock, a Toyota két versenyzője sem tart attól, hogy ahétvégén debütáló Szingapúri Nagydíj éjszaka kerül megrendezésre. Az olasz-német tandem abban reménykedik, hogy a vadonatúj városi ring kedvezhet a fehér-piros egyletnek.
2008. szeptember 24. szerda 10:40 -
Felborult egy Toyota, óriási torlódás az M3-ason - fotók
Több kilométeres kocsisor az M3-as autópályán, miután Kerekharasztnál a 48-as kilométer közelében súlyos baleset történt. Eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi borult fel. A gépjárműben utazók közül négyen sérültek meg, köztük egy kismama is.
2008. szeptember 23. kedd 14:10 -
Kedves kis autó - TOYOTA YARIS 2005- 1.0
4,0 csillag
2008. szeptember 23. kedd 10:43 -
szeleburdi dög - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.6GLX
4,5 csillag
2008. szeptember 23. kedd 10:27 -
Robog az úthenger - TOYOTA LAND CRUISER (J10) 1998-2007 4.2 TD
4,5 csillag
2008. szeptember 23. kedd 10:26 -
Symonds szerint jobb a Renault, mint a Toyota
A Renault azért érte utol pontok terén a Toyotát, mert az R28 kódjelű versenyautó jobb, mint a japánok TF108-asa
2008. szeptember 23. kedd 09:35 -
Hivatalos képeken az új Mitsubishi Colt
Szinte biztos, hogy a Párizsi Autószalonon bemutatásra kerülő titokzatos Mitsubishi nem Lancer szabadidőautó lesz, hanem "csak" az új Colt. A modellről nemrég hivatalos fotók kerültek nyilvánosságra, de nem a szokott módon: a netre egy gyári promó videó került fel idő előtt, szemfüles júzerek ebből ollózták ki a képeket. Meglepetés az autóval kapcsolatban nincs, elölre felkerült a Lancer-féle hűtőrács és egy új lökhárító, míg hátul, az ötajtós verzió esetében új lámpákkal is találkozhatunk. A műszaki adatokról még nincs hír, a többek között a Ford Fiesta és a Toyota Yaris ellenfelének szánt kisautó értékesítése rögtön Párizs után kezdődik. Galéria az ugrás után!
2008. szeptember 23. kedd 08:45 -
Symonds szerint a Renault autója már jobb, mint a Toyotáé
Nem csak a világbajnoki címért folyik óriási küzdelem a csapatok között, hanem a negyedik helyezésért is, mégpedig a Renault és a Toyota között. Már csak négy futam van hátra a szezonból, a két istállónak pedig azonos pontszáma van. Pat Symonds főmérnök azonban úgy vélte, összességében a franciák autója a jobb.
2008. szeptember 23. kedd 07:59 -
A legviccesebb autók
Gondolta volna, hogy a világ legunalmasabb Toyota családjában vannak mókamesterek? De még hogy! Sőt, japánuralom következik a köbön!
2008. szeptember 22. hétfő 14:45 -
Ébredjetek, Corolla hívők! - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,6 GLi Sedan
4,5 csillag
2008. szeptember 19. péntek 23:51 -
igazi társ a munkába nem okoz csalódást - TOYOTA HIACE 1995- 24d
4,0 csillag
2008. szeptember 19. péntek 16:19 -
Tökéletesség elérhető áron. - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 16V
4,5 csillag
2008. szeptember 19. péntek 16:16 -
A megbízhatóság guruló szobra - TOYOTA HIACE 1995- 2.5 D
4,0 csillag
2008. szeptember 19. péntek 15:57 -
A Toyota iQ alapjaira épül a következő Yaris
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 19. péntek 11:30 -
hozza amit vártam.. - TOYOTA COROLLA VERSO 2002-2004 1.8vvti
4,0 csillag
2008. szeptember 19. péntek 09:55 -
Tűzoltók szabadították ki az opeles holttestét - fotó
Szeptember 16-án az Aba felől Székesfehérvár felé haladó Opel Astra személygépkocsi a vasúti átjáró előtt körülbelül egy kilométerre áttért a szemközti sávba, s összeütközött a szemből érkező Toyota Dyna kisteherautóval. A mélyhűtött zöldséget szállító kisteherautó az út szélén a jobb oldalára borult, a bal első kereke kitörött. Az ütközéskor az Opel bal első tengelye is kiszakadt. Az autót vezető 26 éves sárkeresztúri férfi a helyszínen életét vesztette, holtestét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A Toyotát vezető férfit a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. szeptember 18. csütörtök 19:05 -
Max elégedettség - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 1.6 VVT Fullmoon
4,0 csillag
2008. szeptember 18. csütörtök 14:44 -
Elegáns munkaautó - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2,0 d4d
4,0 csillag
2008. szeptember 18. csütörtök 14:23 -
Gáz volt a Blahán
Próbálni is lehetettAhogy a Blaha Lujza térre érek, az első, amit meglátok, Jean Michel Jarre: Oxygene Tour plakátja a néhai Corvin áruház homlokzatán. Ha jól emlékszem, az Oxygene lemez 1977-es. Gyermekkoromban ezt a lemezt hallgatva ismerkedtem a sztereóhatással (illetve a Fonográf együttes – azt hiszem - Zazi című számával, amire unokabátyám kényszerített). Hát, a mester nem kapkodta el a turnét. Mindenesetre a legjobb háttér a hibrid Priusok mögé.Oxygene TourEurópai Mobilitási Hét van Budapesten szeptember 16. és 22. között, aminek keretében szerdán a kipróbálható Toyota Priusok mellett néhány saját kikészítésű, illetve átalakított alternatív hajtású járművet is kiállítottak. A Széchenyi Futamon is megismert versenyzőkkel és járműveikkel találkozhattam ismét. Én a bioetanolos, OG Saab 900-asommal mentem, és ahogy araszoltam a körúton a dugóban, egyszercsak megjelent a tükörben az átalakított BMW R1150GS is. Azt hittem, ő oda igyekszik, de mint kiderült, teljes véletlen, hogy egy időben egy helyen vagyunk. Mindegy, ha már így alakult, kötelessége velem tartani.Leparkoltunk a sor végén a két alkoholossal, és tettem egy sétát.Jelenleg nincs hazánkban nagynyomású földgáz töltőállomásKét igazán ismeretlen autó volt, a Fővárosi Gázművek Zrt. gázos Opeljei. Mindkét autó CNG (Compressed Natural Gas), vagyis sűrített földgáz technológiával működő, gyárilag átalakított autó. Négy, illetve három nagynyomású tartály van az autó alatt, amelyek egyszeri feltöltésével körülbelül 400 km az autó hatótávolsága. Van 15 literes benzintartály is, ami csupán vésztartalék. Egy kis hibája van a dolognak: sajnos jelenleg Magyarországon sehol nem tudunk metán alapú nagynyomású földgázt tankolni. (Nem szabad összekevernünk a propánalapú PB gázzal, aminek viszont szép töltőhálózata van.) Pár percig beszélgettük az illetékessel, de tudtam, mire hazaérek, a felére sem emlékszem, ezért megkértem: ha van rá mód, térjünk vissza a dologra később, szívesen bemutatnánk őket részletesen a közeljövőben.Egészen jól átláthatóAz elektromos Porsche 924-en a Széchenyi Futam óta kicsit átrendezték az akkumulátorokat, így átláthatóbb lett a motortér és jobb az autó súlyeloszlása. A Tipóban kényszerű villanymotorcsere történt, a régi motor kommutátora ment tönkre. Most tekintsünk el ezen alkatrész részletezésétől, aki ért hozzá, az úgyis tudja, aki meg nem, annak felesleges izgalom. Mindkét autó tisztán elektromos üzemeltetésű, házi átalakítás, érvényes műszaki engedéllyel. Saját lábukon jöttek a rendezvényre.Alternatív hajtás: kísérlet és kényszerűségA résztvevő régi, a jármű új. Dr. Joó Antal egy fura háromkerekűvel érkezett. Kalandos úton került Antalhoz, és a megérkezés óta az apróbb konstrukciós hibák kijavításával, villanymotoros rásegítéssel tökéletesítette a járművet. A szerkezet azért is érdekes, mert sok, házilag átalakított villanyhajtású járművel ellentétben ez visszatáplálásra is képes. Az antibringa.hu honlapon minden részletet megtudhatunk.Az autó (is) alkohollal működikSokan megálltak megnézni a felhozatalt, mégis úgy éreztem, lehetett volna nagyobb felhajtást csinálni a nemes feladatnak, esetleg több járművet is meghívni. Az eseménynek még nincs vége, ugyanezek az szerkezetek az Európai Mobilitási Hét további programjaként vasárnap, a lezárt Andrássy úton ismét megtekinthetők.
2008. szeptember 18. csütörtök 11:42 -
Továbbra is borúlátó a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 18. csütörtök 11:35 -
Williams-Toyota: a 2009-es elemek egyelőre nem hatékonyak
Fókuszban a KERS
2008. szeptember 18. csütörtök 08:48 -
A Toyota felkészült a Szingapúr Nagydíjra
Kobayashi elégedett a teszttel
2008. szeptember 18. csütörtök 08:20 -
F1: "Értékes leckét" kapott a Toyota Monzában
A Belga Nagydíjon tapasztalt gumimelegítési problémákat akarta orvosolni a monzai szabadedzéseken a Toyota, de a túl korán eleredő eső miatt nem sikerült elvégezniük a tervezett programot.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 17. szerda 17:40 -
F1: További dobogók, és a vb 4. helye a Toyota célja
Noha a Toyota számára az elmúlt két futamon nem sikerült a pontszerzés, a Renault-val holtversenyben továbbra is a világbajnoki tabella 4. helyén állnak, és Jarno Trulli úgy véli, az idény végén is megtartják majd pozíciójukat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 17. szerda 13:00 -
Trulli: a Toyota legyőzi a Renault-t
Jarno Trulli szerint csak a balszerencsének tudható be, hogy a legutóbbi két futamon a Renault pontok terén elcsípte a Toyota istállót. Az olasz szilárdan hisz benne, hogy a japán gárda győztesként kerülhet ki a konstruktőri 4. helyezésért zajló viaskodásból.
2008. szeptember 17. szerda 11:40 -
Trulli: A Toyota képes lesz megverni a Renault-t
Jarno Trulli meg van győződve arról, hogy a Toyota képes lesz megverni a Renault-t a konstruktőrö negyedik helyért vívott kiélezett küzdelemben, jóllehet a francia gárda az elmúlt versenyeken teljesen befogta őket.
2008. szeptember 17. szerda 10:31 -
Trulli: A Toyota le fogja győzni a Renault-t
Jarno Trulli magabiztosan állítja, a Toyota versenyképesebb teljesítményével felülkerekedik a Renault-n, és megszerzi a konstruktőri negyedik helyet. Az olasz pilóta szerint csupán balszerencséjük miatt vesztették el 10 pontos előnyüket, és nem azért, mert a francia istálló jobb volt náluk.
2008. szeptember 17. szerda 09:48 -
Fiatal F1-es palántáké volt a keddi tesztnap
Noha a csapatok többsége csak szerdán csatlakozik, a BMW, a Williams-Toyota és a Honda már kedden elkezdte a gyakorlást a dél-spanyolországi Jerezben. A legjobb időt a bajorok tesztpilótája, Marko Asmer repesztette.
2008. szeptember 16. kedd 21:10 -
Megújul és erősödik a Toyota Hilux
Modellfrissítésen esik át a Toyota platós terepjárója, a kategóriájában kedvelt választásnak számító Hilux kisebb külső és belső változtatásokon esik át, míg motorválasztéka kéttagúra bővül.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 16. kedd 16:45 -
Trulli elverné Alonsót
A Toyota és a Renault hatalmas küzdelmet folytat a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, de Jarno Trulli szerint a japán csapat kerülhet majd ki győztesként.
2008. szeptember 16. kedd 14:30 -
Videó: nyilvános szex Toyotával
Ez a szerencsétlen flótás annyira berúgott, hogy egy utcán parkoló Toyota Four Runnert nézett nőneműnek. A tetejébe még a rendőrséget is kihívták rá, hiába, nem illik ilyesmit csinálni.
2008. szeptember 16. kedd 06:45 -
Tengelyhatalmak találkozása - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 VVTi
4,5 csillag
2008. szeptember 15. hétfő 14:23 -
Tengelyhatalmak találkozása - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1.4 VVTi
4,5 csillag
2008. szeptember 15. hétfő 14:22 -
Dutra - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.2 D4D Wagon
4,0 csillag
2008. szeptember 15. hétfő 13:58 -
Yariga - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 EXE
4,0 csillag
2008. szeptember 15. hétfő 09:41 -
Glock: legközelebb én is leszorítom Hamiltont
A Toyota versenyzője dühös a manőver miatt
2008. szeptember 15. hétfő 08:04 -
Williams-Toyota: csalódottság a hibás döntés után
Kiadták a kezükből a lehetőséget
2008. szeptember 14. vasárnap 17:48 -
A feltételek keresztülhúzták a Toyota számításait
Egyik versenyző sem szerzett pontot.
2008. szeptember 14. vasárnap 17:23 -
A Williams istállótól erősít az AC/DC
Nick Harris, a Williams-Toyota istállónál versenyző Kazuki Nakajima erőnléti edzője az AC/DC-t is erősíti. A szakember készíti fel a legendás hard rock zenekar veterán tagjait hamarosan induló világkörüli turnéjukra.
2008. szeptember 14. vasárnap 11:10 -
Williams-Toyota: Rosberg a legjobb tíz között
Rosberg az 5., Nakajima a 18. helyen zárt
2008. szeptember 13. szombat 17:01 -
Toyota: Glock és Trulli az első tízben
Trulli készül a hazai futamra
2008. szeptember 13. szombat 16:45 -
Glock állt az élre a szakadó esőben az utolsó edzésen
A Toyota német pilótája, Timo Glock végzett az élen az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol kezdetben csak szemerkélt, ám perceken belül megérkezett a felhőszakadás, így a versenyzők folyamatosan csúszkáltak a pályán.
2008. szeptember 13. szombat 12:01 -
Cregan: a Toyota alábecsülte a Formula-1-es kihívást
De már jó úton halad a csapat a siker felé
2008. szeptember 13. szombat 11:20 -
A legjobb kisautó - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 Max
4,0 csillag
2008. szeptember 12. péntek 22:32 -
A Toyota pilótái nehéz hétvégétől tartanak
A Toyota versenyzői az első nap után úgy érzik, hogy Belgium után az Olasz Nagydíjon is nehéz hétvégéjük lehet, mivel a TF108-as inkább melegebb időben képes kimagasló teljesítményt nyújtani. Tovább nehezíti a pilóták dolgát az is, hogy az autó nagyobb leszorítóerős beállításokkal versenyképes igazán.
2008. szeptember 12. péntek 22:31 -
Williams-Toyota: Rosberg az ötödik
Nakajima a 16. helyen zárt
2008. szeptember 12. péntek 17:24 -
Debütál az új Avensis
Kis időn belül Párizsba bemutatkozik a Toyota európai zászlóshajója, az Avensis, amelyről immár hivatalos képek is szárnyra keltek. A szedánról már mindent láthatunk, a kombi még csak oldalról csodálható meg.
2008. szeptember 12. péntek 12:52 -
Angliában teszteli a konnektoros Priust a Toyota
A Toyota elkezdte hálózatról tölthető 2009-ben megjelenő Prius modelljének tesztjét Nagy-Britanniában, igaz még a jelenlegi modellbe bújtatott elektromos rendszerrel. Az új modell parkolás közben egy konnektoron keresztül csatlakozik majd egy speciális töltőhöz, amelyről feltöltheti a meghajtáshoz használt akkumulátorát. Az így nyert energiával a Prius rendszere közel 50 kilométert tud majd megtenni kizárólag az elektromotort használva.
2008. szeptember 11. csütörtök 20:50 -
Megegyük komám?-ezt benézted!!! - TOYOTA YARIS 1999- 1.0 VVTI
4,0 csillag
2008. szeptember 11. csütörtök 15:05 -
HALALOS NYUGALOM--- EZ MINDIG INDUL REGGEL - TOYOTA CAMRY 2001-2006 2.4 SE
4,5 csillag
2008. szeptember 11. csütörtök 15:01 -
Három Toyota világpremier Párizsban
Az idei Párizsi Autószalonra a Toyota nem kevesebb mint három világpremierrel érkezik. A Toyota itt mutatja be teljesen új, harmadik generációs európai zászlóshajóját, az Avensist.
2008. szeptember 11. csütörtök 13:38 -
Avencica - TOYOTA AVENSIS 2003- 1,8 SOL
4,0 csillag
2008. szeptember 11. csütörtök 12:42 -
Londonban tesztelik a konnektoros Toyota Priust
A hálózatról is tölthető hibrid autókról eddig elsősorban csak beszéltek a gyártók
2008. szeptember 11. csütörtök 12:42 -
Glock: járt volna a pont Belgiumban
A Toyota sokkal gyorsabb volt
2008. szeptember 11. csütörtök 07:32 -
Hálózatról tölthető hibridek a brit utakon
Az Egyesült Királyságban megkezdődik a vadonatúj, hálózatról tölthető Toyota hibridek egy évig tartó közúti tesztje. A jobbkormányos PHV (Plug-in Hybrid Vehicle) járművek az EDF Energy nevű cég vállalati flottájában szolgálnak majd. A PHV-k újratöltő rendszere kompatibilis az utcákon letelepített nyilvános újratöltő állomásokkal, melyekből már 40 darab van az Egyesült Királyságban. Az EDF Energy-nek komoly szerepe volt az állomások létrehozásában, s a következő hónapokban még több felállítását tervezik.
2008. szeptember 10. szerda 18:45 -
Új fotókon a Toyota Avensis
Elődjénél masszívabb, karakteresebb formával és minőségibb beltérrel hódítana Európában a Toyota Avensis legújabb generációja. A kocsihoz rengeteg biztonsági felszerelést lehet majd rendelni, a választható motorok mennyisége pedig az európai konkurenseket idézi.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 10. szerda 14:15 -
Az autó - TOYOTA AVENSIS 2003- Toyota Avensis 2.0
4,0 csillag
2008. szeptember 10. szerda 11:03 -
Friss képek és adatok az új Toyota Avensisről
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be először a nagyközönségnek a Toyota felfrissített középkategóriás modellje, az Avensis. A japán gyár egy képet már mutatott a miheztartás végett, most pedig hozzátett még néhányat: immár a kombi és a beltér formavilága sem titok. Az autó jellegzetessége a magasra húzott övvonal, a kicsit szögletes arc és a ránézésre igényesebbnek tűnő beltér. Folytatás és galéria az ugrás után!
2008. szeptember 10. szerda 10:45 -
Nagy Batár - TOYOTA AVENSIS VERSO 2001- 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 10. szerda 10:36 -
Új Toyota Avensis előröl és belülről
Újabb részinformációkat árult el az ősszel bemutatkozó új modelljeiről a Toyota. Az Avesnis például egyértelműen szakít a hagyományaival.
2008. szeptember 10. szerda 10:33 -
Toyota Avensis: elölről rémpofa
A japán gyártó lassan adagolja az információkat új családi szedánjáról
2008. szeptember 10. szerda 10:18 -
Bíznak a monzai pontszerzésben a Toyotánál
Az üres kézzel zárt belga futam után Jarno Trulli és Timo Glock, a Toyota két versenyzője a pontszerzés reményében készül a hétvégi Olasz Nagydíjra. A helyi kedvenc és a német tehetség is bízik a japán csapat kis leszorítóerős csomagjában.
2008. szeptember 10. szerda 10:15 -
A váltósofőr halt meg a kamionok karamboljában - fotó
Szeptember 8-án a Nyírbátor felé haladó, román rendszámú MAN kamion egy kanyarban, az 56-os és az 57-es kilométer között áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a szemből érkező, magyar rendszámú Volvo nyerges vontatóval, majd az út menti vízelvezető árokba hajtott. A befőttet szállító Volvo bebicskázott, vontatmánya keresztbe fordult az úton, s ütközött egy Toyota mikrobusszal. A szövetárut szállító MAN-ban a sofőr mellett ülő 39 éves váltósofőr - aki nem sokkal korábban cserélt helyet a társával - a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A mikrobuszban öt munkás ült, közülük ketten súlyos, egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett, két sérültet a tűzoltók szabadítottak ki a járműből - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. szeptember 9. kedd 20:45 -
Bebicskázott kamion ölte meg a kisteherautó vezetőjét - fotó
Szeptember 8-án a Tamási felől Iregszemcse felé haladó Mercedes nyerges vontató a fürgedi elágazó után egy kilométerre, egy jobb kanyarban megcsúszott, bebicskázott, majd keresztbe fordult az úton, és összeütközött a szemből érkező Toyota kisteherautóval. A kamion az elejével az út menti árokban állt meg. A Toyota hátuljába még belehajtott a mögötte érkező Suzuki Swift személyautó. A kisteherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A Suzukiban egy idős házaspár ült, őket a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A 65-ös úton történt balesetben a nyerges vontató üzemanyagtartálya megrongálódott, amelyből körülbelül 500 liter gázolaj folyt ki - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. szeptember 9. kedd 18:30 -
A Toyota tovább fejleszti európai központját
A Toyota bejelentette, hogy közel 80 millió eurós beruházással modernizálja és fejleszti jelenlegi európai műszaki központját, amely a belgiumi Zaventem-ben található. A komplexum első lépésben 250 új munkahellyel bővül, majd később tesztpálya épül és a teszteléshez szükséges berendezéseket is újabbakra cserélik.
2008. szeptember 9. kedd 17:59 -
Biztonsági kamerák a Subarukban
A Subaru, a Toyota és a Honda lézeres működési elvű távolságmérői után bemutatta saját fejlesztésű távolságmérő és egyben sávelhagyásra figyelmeztető rendszerét. Az új vezetéssegítő rendszer, amely a japán és az európai gyártók drága rendszereivel szemben egyszerűégével és újfajta képalkotásával ígér többet egyelőre csak a Subaru japán modelleihez rendelhető.
2008. szeptember 9. kedd 17:15 -
Trulli: Hamilton jogosulatlan előnyre tett szert
A Toyota versenyzője szerint jogos a büntetés
2008. szeptember 9. kedd 16:15 -
A kivétel - TOYOTA YARIS VERSO 1999- 1,3 Linea Luna
4,5 csillag
2008. szeptember 9. kedd 15:40 -
Szeretlek is, meg nem is - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 AVENSIS 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 9. kedd 15:13 -
A második legjobb dolog... - TOYOTA CARINA E 1992-1998 2,0 GLI
4,5 csillag
2008. szeptember 9. kedd 14:50 -
Trulli szerint jogos a büntetés
Úgy látszik, hogy nem minden F1-es szereplő ért egyet abban, hogy Lewis Hamilton büntetése helytelen volt a Belga Nagydíjon. A Toyota olasz veteránja szerint igenis hibázott a mclarenes.
2008. szeptember 9. kedd 14:30 -
Trulli: Hamilton jogosulatlan előnyre tett szert
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli elmondta, semmi kétsége afelől, hogy Lewis Hamilton előnybe került azzal, hogy átvágta a sikánt a hétvégén megrendezett Belga Nagydíjon.
2008. szeptember 9. kedd 14:29 -
A Toyota jól felkészült az Olasz Nagydíjra
A csapat a pontszerzésre törekszik
2008. szeptember 9. kedd 13:15 -
Az USA-ba telepíti akkumulátorgyártását a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 9. kedd 12:50 -
Takarékos VW Golf tanulmány Párizsban
A német gyártó is gőzerővel készül a párizsi mustrára, hiszen az alap Golf VI mellett máris bemutatja annak takarékos változatát. Az 1,6 literes turbódízellel felszerelt Golf kevesebbet fogyaszt, mint a Toyota Prius. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 9. kedd 11:30 -
Williams-Toyota: a csapat jó eredménnyel hagyná el Európát
A sikeres teszt után bizakodó a csapat
2008. szeptember 9. kedd 09:25 -
A kis házikedvenc - TOYOTA COROLLA 1983-1988 1,8 DX
4,0 csillag
2008. szeptember 8. hétfő 12:55 -
Milliárdokat költ Európára a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 8. hétfő 12:11 -
Harmincéves Toyota
Toyota még nem állított meg, de a veteránkorú Tercel már valami.
2008. szeptember 8. hétfő 11:45 -
Európai központját fejleszti a Toyota
A japán gyártó 80 millió dollárt költ Belgiumban működő műszaki centrumának bővítésére
2008. szeptember 8. hétfő 09:58 -
Párizsban mutatkozik be a Honda Priusa
Egyelőre csak tanulmányautóként mutatja meg új hibrid modelljét a Honda, ám az Insight szériagyártásra kész változata már a jövő év első felében a kereskedésekbe kerülhet. Az autó a Toyota Prius fő ellenfele lehet. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 8. hétfő 08:50 -
Glock bukta a belgiumi pontot
Timo Glock, a Toyota versenyzője elveszítette a Belga Nagydíjon elért, 1 pontot érő 8. helyezését, mert a futam után a versenybíróság 25 másodperces időbüntetéssel sújtotta. Az egységet a Red Bullos Mark Webber örökölte meg.
2008. szeptember 7. vasárnap 18:00 -
Toyota: Glock esetében jól döntött a csapat
A német versenyző Heidfeldhez hasonlóan kiállt kerékcserére.
2008. szeptember 7. vasárnap 17:15 -
Várakozáson alul teljesített a Williams
A Williams Toyota teljesítménye messze elmaradt a szokásostól, a motorok erejével is gond volt - csakúgy, mint a Toyota gyári alakulatánál - továbbá a középső szektorban az autók csúszkáltak, ezért nem tudták megszerezni azokat a rajthelyeket, amiket szerettek volna.
2008. szeptember 6. szombat 19:35 -
A nap képe: Toyota tetején ünnepelnek Pakisztánban
Aszif Ali Zardari, a kormányzó Pakisztáni Néppárt (PPP) elnökjelöltjének hívei a PPP zászlajával ünneplik a pakisztáni elnökválasztás nem hivatalos eredményét Iszlámábádban 2008. szeptember 6-án, amikor kiderült, hogy Zardari, a tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhutto volt kormányfő férje győzött.
2008. szeptember 6. szombat 17:59 -
A Toyotánál többet vártak...
Az idei évad egyik legrosszabb eredményét produkálta a Toyota csapat a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Egyik versenyzőjük sem jutott be az utolsó szakaszba, a legjobb 10 közé, Jarno Trulli a 11., míg Timo Glock a 13. rajtkockát szerezte meg.
2008. szeptember 6. szombat 17:25 -
˙ Az elnök megerősítette, Glock 2009-ben is marad a Toyotánál
A Toyota istálló elnöke, John Howett pénteken sajtótájékoztatót tartott a Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchamps-ban, melyen megerősítette, Timo Glock jövőre is a kölni székhelyű istállónál marad.
2008. szeptember 6. szombat 13:10 -
Glock jövőre is a Toyotánál marad
A Toyota elnöke, John Howett a hétvégén megerősítette, hogy több évre szóló szerződésük van Timo Glock-kal, így a japán gárda változatlan versenyzői felállással vág majd neki a 2009-es idénynek a Forma-1-ben.
2008. szeptember 6. szombat 12:53 -
D4D 4WD 117Le - TOYOTA HIACE 1995- Panel Van Long 4WD 2007
4,0 csillag
2008. szeptember 6. szombat 11:14 -
Az elnök megerősítette, Glock 2009-ben is marad a Toyotánál
A Toyota istálló elnöke, John Howett pénteken sajtótájékoztatót tartott a Belga Nagydíj helyszínén, Spa-Francorchamps-ban, melyen megerősítette, Timo Glock jövőre is a kölni székhelyű istállónál marad.
2008. szeptember 6. szombat 10:50 -
Alonso: a Toyota előtt kell célba érnünk
A konstruktőri negyedik hely a cél
2008. szeptember 6. szombat 10:20 -
Az eső keresztbehúzta a Toyota spái edzéstervét
A Toyota pilótái a középmezőnyben végeztek a Belga Nagydíj szabadedzésein. Jarno Trulli csak 14 kört tudott teljesíteni, Timo Glock pedig nehezen tudta kellő hőmérsékletre felmelegíteni az abroncsokat, a csapatnál a téli tesztek óta nem tapasztaltak ilyen alacsony pályahőmérsékletet.
2008. szeptember 5. péntek 19:30 -
Gyári képeken a hibrid Honda Insight
Úgy tűnik a Hondának sikerül beérnie a Toyota Priust.
2008. szeptember 5. péntek 18:50 -
Jó irányba halad a Williams-Toyota
Belga Nagydíj  Williams-Toyota  pénteki edzés
2008. szeptember 5. péntek 17:20 -
Megújul a Toyota Hilux
A nagyobb siker reményében megújul a Toyota munkásembere. A Hilux igazi macsó külsőt húz és izomra is gyúrt.
2008. szeptember 5. péntek 14:12 -
A gordulo tokelettesseg!!!!!! - TOYOTA CARINA II 1987-1993 1.6 Xli 16V
4,5 csillag
2008. szeptember 5. péntek 10:37 -
ÖRÖKMOZGÓ - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 Sport Ice
4,0 csillag
2008. szeptember 4. csütörtök 16:45 -
Hibrid készülhet a Toyota iQ-ból
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 4. csütörtök 11:45 -
A TEREPJÁRÓ !! - TOYOTA LAND CRUISER (J10) 1998-2007 4.2 VX
4,5 csillag
2008. szeptember 4. csütörtök 10:34 -
Semmi extra, csak JO - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 VVTI Aquatis
4,5 csillag
2008. szeptember 4. csütörtök 10:29 -
Láthatatlan frissítés a Lexus IS-en
A Lexus elszánta magát arra, hogy hozzányúljon a roppant népszerű IS-hez, bár arra azért vigyázott, hogy nagy változások ne legyenek az autó körül. A Toyota prémium részlege már nyilvánosságra is hozott néhány fotót az új IS-ről, ami azt illeti, a módosításokat nagyítóval kell keresni. Persze, miért is kellett volna forradalmi átalakulásban gondolkodni egy olyan modell esetén, mely jelenlegi formájában is közel van a tökéleteshez. Folytatás és galéria az ugrás után!
2008. szeptember 4. csütörtök 09:45 -
Vasselon hazajár Spába, mégis mindig lenyűgözi a pálya
Pascal Vasselon, a Toyota kasztnikért felelős technikai igazgatója közel lakik a belgiumi pályához, így a francia ezt mondja hazai nagydíjának. A spái aszfaltcsíkot híres kanyarjai, hangulata, és a versenyautót érő hatások miatt is különlegesnek tartja, nem is beszélve a változatos időjárásról.
2008. szeptember 4. csütörtök 09:20 -
Toyota - jó, mint mindig - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 18:17 -
Toncsi a családtag - TOYOTA CAMRY 1991-1996 V6 LE Wagon
4,5 csillag
2008. szeptember 3. szerda 18:17 -
Jó, mert Toyota - TOYOTA AURIS 2007- 1.4 D4D
4,5 csillag
2008. szeptember 3. szerda 18:05 -
Falánk, bamba tengeri tehén - TOYOTA COROLLA 2002-2006 Sedan 1.6 VVTi
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 16:29 -
Kísérleti Toyota havi 1,3 millióért
Hajmeresztő feltételekkel adta bérbe a japán gyártó üzemanyagcellás autóit
2008. szeptember 3. szerda 13:24 -
Toyota-világpremierek Párizsban - fotókkal
Az idei Párizsi Autószalonon három Toyota modellnek is világpremierje lesz.
2008. szeptember 3. szerda 12:48 -
Azzá válik, ahogy vezeted! - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 2,2 DCAT
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 11:48 -
A Black Shadow - a barátom - TOYOTA AVENSIS 2003- 2,2 D4DCat Wagon
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 11:22 -
Megéri az árát!! - TOYOTA DYNA 100, 200 1995-2002 150 3000 D4D
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 11:19 -
Európajáró - Valahol Európában - TOYOTA COROLLA 1983-1988 1.3 XL
4,0 csillag
2008. szeptember 3. szerda 10:14 -
Japán már felülről támadja Amerikát
San Diegóban jártunk az új Yamaha VMax tesztvezetésén, mely cikk holnap természetesen megjelenik. Addig is mutatnék néhány autós fotót, a legtöbbet természetesen a tijuanai kiránduláson készítettem. A mexikói határ Nincs bevallani valóm-sávjainak egyikében balról a harmadik egy Toyota Tundra. Később annyi Tundrát láttunk, hogy nem is fényképeztem, hazafelé, a gépen jutott eszembe, mennyire érdekes is a Tundra. Mármint elméleti szempontból. A klasszikus történet szerint a japán autóipar akkor tette a kést az amerikai nyakára, amikor az olajválság idején kis fogyasztású autókkal támadott. Ez el is tartott bő két évtizedig, de mostanra nagyon látványos, hogy a japánok, de elsősorban a Toyota, felülről is fojtogatják az amerikai autóipart. Piaci rés vagy kapacitáshiány nem volt, a tehénpickup-igényeket tökéletesen kielégítették az amerikai gyártók, elsősorban a Ford az F150 és F250-nel, a Dodge a Ram-mel, a General Motors a GMC a Sonomával meg a Canyonnal, és persze órákig lehet sorolni az amerikai böszm,epickupokat. És akkor még nem beszéltünk a hasonló alapokra épülő SUV-okról, ami a Toyota esetében például a Sequoia. Ennyi 4Runnert se láttam még egy rakáson. A leggyakoribb az enyém, a 3. generációs, de láttam egy-két régebbit és újabbat is. A Tundra történetesen 60%-nál magasabb belföldi alkatrész felhasználásával épül Amerikában. Tehát sem az alacsony ár, sem a japán munkaerő adta szamuráj-szalari hozzáállás nem lehet a magyarázat. Hanem minőség-ellenőrzés, és nyilván szakszervezet-mentes gyárak. És természetesen a dizájnról se feledkezhetünk meg. Egy fullsize SUV vagy pickup legyen böszme, hiszen azért veszik, márpedig böszmeségben a Toyoták elég szépen felzárkóztak például a Ford F-szériához. És ha már Ford, hadd mutassak egy kis Baywatch-ot. Az óceán partján az úszómesterek szép sárga festésű Ford Rangert használnak. A Ranger az Egyesült Államok legnépszerűbb kompakt pickupja. Tudjuk, hogy bár az amerikaiak jobban keresnek, mint mi, és nevetségesen olcsó náluk az üzemanyag, elképesztő hisztit tudnak levágni minden centnyi áremelés után. Ezért a legfrissebb hírek szerint a Ford arra számít, hogy a náluk kicsinek számító pickupok részaránya növekedni fog, nem váltja le jövőre a Rangert, hanem a jelenlegi formában tartja piacon 2011-ig. Valamit a japánok jobban csinálnak, még Amerikában is. Az is érdekes persze, túlkompenzálásként mekkora amerikai zászlók lobognak a Toyota kereskedéseken – nagyjából kézilabdapályányi, legalább kettő. És ha szeretné látni, amint vontatási versenyben, tehát nem félrefordított drag race során, hanem igazi, vontatóköteles ökörködésben Toyota Tundrákkal amerikai pickupokat aláznak, hát csak kattintson ide.
2008. szeptember 3. szerda 09:55 -
Toyota Tundrával amerikai pickupokat aláznak
Ó jaj, szegény, szegény Ford F150! A Dodge Ram-ben pedig mennyire bíztunk... Aztán gondoltuk, hogy na majd a Silverado! És a végén mi mással lazíthatnának, mint egy Ford Pinto vontatásával fejtetőn? Úgy látszik, vissza kell hozni az amerikai autós találkozók műsorába a japánautó-szétverést. Az se lényegtelen kérdés, hogy az amerikai pickupok, már amennyiben az amerikai gyártású Tundrát nem annak vesszük, nem azért kapnak-e ki, mert csak hátsókerék-hajtásúak. Igaz, akkor meg miért állnak oda?
2008. szeptember 3. szerda 09:36 -
F1: A Red Bull a gumikat okolja a gyengélkedésért
Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull Racing azért esett vissza az utóbbi futamokon, mert nem bánik olyan kíméletesen a gumikkal a meleg aszfalton, mint riválisai, elsősorban a Toyota.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 2. kedd 15:46 -
Párizsban minden kiderül a Toyota iQ-ról
A Toyota vadonatúj pöttömjét tanulmányként a Frankfurti Autószalonon láthattuk először, majd Genfben megmutatták a szériaváltozat előhírnökét is. A japán gyár Svájcban még gondosan eltitkolta a műszaki adatokat, az októberi Párizsi Autószalonon viszont végre minden kiderül. Az iQ 2008 végén, 2009 elején kerül a szalonokba, 2985 milliméteres hosszával és 1500 milliméteres magasságával valamivel nagyobb, mint a smart fortwo, ennek és a viszonylag nagy, kétméteres tengelytávnak hála három felnőtt tud benne helyet foglalni. Folytatás az ugrás után!
2008. szeptember 2. kedd 09:45 -
Glock Belgiumban is folytatná nagy sorozatát
Timo Glock, a Toyota versenyzője a hétvégi Belga Nagydíjon is folytatná jó szereplését és zsinórban harmadszor is pontot akar szerezni. A német tehetség csak a keményebb keverékű Bridgestone-ok miatt aggódik.
2008. szeptember 1. hétfő 19:37 -
Elektromos autót fejleszt a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 1. hétfő 14:20 -
Tisztán elektromos autót fejleszt a Toyota
Sokáig úgy tűnt, a legnagyobb japán autógyártó nem száll be a legújabb hisztériába
2008. szeptember 1. hétfő 13:59 -
Távozik a Toyota csapatmenedzsere
A Toyota csapatmenedzsere, Richard Cregan november végén távozik jelenlegi pozíciójából, jelentette be a japán nagyvállalat hétfőn kiadott hivatalos közleményében.
2008. szeptember 1. hétfő 13:27 -
A szezon végén távozik a Toyota csapatmenedzsere
A Toyota hétfőn közleményben bejelentette, hogy az idei szezon végén leköszön csapatmenedzseri posztjáról Richard Cregan, aki új kihívásokra vágyik.
2008. szeptember 1. hétfő 12:40 -
Menedzsercsere a Toyota F1-es csapatánál
Személycserét hajt végre november végén a Toyota Formula 1-es istállója: a japán egylettől távozik a paddock-ban nagy népszerűségnek örvendő csapatmenedzser, Richard Cregan, akit a motorrészleg egyik csoportvezetője, Jens Marquardt vált fel.
2008. szeptember 1. hétfő 12:15 -
Marquardt foglalja el Cregan helyét a Toyotánál
Menedzserváltás a Toyota istállónál
2008. szeptember 1. hétfő 11:50 -
F1: Távozik a Toyota csapatmenedzsere
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 1. hétfő 11:40 -
Hivatalos képen az új Toyota Avensis
Az októberi Párizsi Autószalonon tartja premierjét az új Toyota Avensis, ám a gyár közzé tett egy hivatalos képet legújabb modelljéről. Az autó formavilága jelentősen megváltozik, és műszakilag is sok újdonságot tartogat a bemutatóra. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. szeptember 1. hétfő 11:35 -
Symonds: a Toyota komoly ellenfél lesz
A cél a konstruktőri negyedik helyezés
2008. szeptember 1. hétfő 09:47 -
Új Toyota Avensis: az első gyári fotó
Nagyszabású bemutató-sorozatra készül a Toyota
2008. szeptember 1. hétfő 07:52 -
Hivatalos fotón az új Toyota Avensis
A Párizsi Autószalonon sok más mellett bemutatkozik a Toyota megújult D kategóriás limuzinja, az Avensis is. Az autóról megérkezett az első nagyfelbontású kép, a részletek nagy része viszont egyelőre homályos. Annyi bizonyos, hogy a modell a japán gyár derbyshire-i (Nagy-Britannia) üzemében készül majd, állítólag új, erősebb és kevesebb szén-dioxidot kibocsátó motorokkal. Az új Avensis már jövő januárban megjelenik az európai kereskedésekben.
2008. szeptember 1. hétfő 07:45 -
Miniautó és új Avensis a Toyotától
Nem csinál titkot belőle a Toyota, hogy az egy hónap múlva kezdődő Párizsi Autószalonon több újdonságot is bemutat. A sorozatgyártású iQ mini mellett érkezik az új Avensis is.
2008. szeptember 1. hétfő 07:02 -
Antisznob - TOYOTA CAMRY 2001-2006 2,4
4,5 csillag
2008. augusztus 31. vasárnap 20:41 -
Uras Hangtalan Bálna - TOYOTA HIGHLANDER 2001-2006 Hybrid 3,3i 4WD
4,0 csillag
2008. augusztus 31. vasárnap 20:35 -
Jooó koccsi!!! - TOYOTA CELICA 1989-1994 2.0GT
4,0 csillag
2008. augusztus 31. vasárnap 20:31 -
Az első kép az új Avensisről
Csak az októberi Párizsi Autószalonon mutatják be hivatalosan, de az internetre már felkerült az első hivatalos fotó a Toyota Avensis harmadik generációjáról.
2008. augusztus 31. vasárnap 14:01 -
Megbízható hűséges kis társ - TOYOTA STARLET 1989-1996 1,3 XLI
4,5 csillag
2008. augusztus 29. péntek 22:47 -
Olcsó drágaság - TOYOTA STARLET 1996-1999 1,3i 16v
4,5 csillag
2008. augusztus 29. péntek 22:47 -
A legjobb paripa kisöccse - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6 16v
4,5 csillag
2008. augusztus 29. péntek 20:37 -
Még lőtávolban a Toyota
A Renault-nál továbbra sem mondtak le arról, hogy az idényt a konstruktőri bajnokság negyedik helyén zárják, a feladat azonban egyre nehezebb.
2008. augusztus 29. péntek 12:30 -
2009-es Toyota RAV4 kiszivárgott információi
A Toyota népszerű kompakt SUV-ja lassan a menetrendszerinti ráncfelvarráshoz érkezik. Nem meglepő módon kiszivárogtak az újítások.
2008. augusztus 29. péntek 10:54 -
Nem hisz a tízmillió eladott autóban a Toyota
A Toyota 9,7 millió autót akar jövőre, jóval kevesebbet, mint a korábban 2009-re célul kitűzött 10,4 millió jármű. A Toyota az emelkedő nyersanyagárakat, a beszűkülő amerikai piacot és a dráguló benzinárakat jelölte meg a célok módosítása okaként. A vállalat korábban már az idei eladási céljait is lefelé módosította: 9,5 millió járműre a korábbi 9,85 millióról. A Toyota-elnök szerint Japán legnagyobb autóipari cége a jövőben is a hibrid járműveket állítja stratégiája középpontjába, és a feltörekvő piaci eladások növelésével akarja pótolni az amerikai és az európai kereslet visszaesését. A cég terveiben szerepel a Prius amerikai gyártásának beindítása is.
2008. augusztus 29. péntek 10:45 -
A Toyota csökkenti a gyártást Lengyelországban is
Miközben a kínaiak évi 400 ezer autó összeszerelését tervezik Lengyelországban, a japán Toyota a korábbihoz képest csökkenti lengyelországi gyártókapacitását az eladások csökkenése miatt.
2008. augusztus 29. péntek 09:32 -
Kiszivárgott Toyota Hilux adatok
Jövőre jön a faceliften átesett Hilux, ám a specifikációi és pár kép már megérkezett.
2008. augusztus 29. péntek 08:51 -
Édes hármas
Lassan kioszthatjuk /A-nak a törzslevélírói címet, hisz időről-időre megörvendeztet bennünket egy-egy új sztorival. A maiban lesz idióta, felelőtlen buszsofőr, meg bónusz puttonyos Toyota is. Múlt szombaton sikerült megtekintenem a egy olyan előzést, amelyet egy szóval még jellemezni sem tudok. Következzen hát a leírása sok szóval. Helyszín: hatos főút valahol Paks és Szekszárd között. Amennyiben esetleg valamely kedves olvasó nem ismeri a helyet, nagyon korrekt kis útdarab, minden kétszámjegyű útnak így kellene kinéznie (igen, a kétszámjegyűeknek, nem az egyszámjegyűeknek... Na mindegy, ez már másik poszt). A kereszteződések a következőképpen vannak kialakítva: - A kereszteződés előtt "Előzni tilos" tábla (KRESZ 32. ábra) és záróvonal (ehhez nincs kép, van, aki esetleg nem ismeri?). Ez a tábla és vonal természetesen felülírja a 34. szakasz 8. bekezdés e) pontját, mielőtt valaki azzal jönne. - Van a délre tartó sáv, ami a kereszteződésben jobbra kanyarodó sávként is szolgál. - Egy forgalom elől elzárt területet (18. szakasz 1. bekezdés k) pont, 157. ábra) követően nyílik meg a balra kanyarodó sáv, ez az északra vezető irányban is ugyanígy van kialakítva. - És van természetesen az északra egyenesen haladó sáv, ami az ott közlekedőknek jobbra kanyarodó sávként is szolgál.[...] Bővebben!
2008. augusztus 29. péntek 04:18 -
Soha nem kell más autó - TOYOTA LAND CRUISER LC 2003- D4D 3.0 aut/exec
4,5 csillag
2008. augusztus 28. csütörtök 21:37 -
Csökkenti a gyártást Lengyelországban a Toyota
Miközben a kínaiak évi 400 ezer autó összeszerelését tervezik Lengyelországban, a japán Toyota a korábbihoz képest csökkenti lengyelországi gyártókapacitását az eladások csökkenése miatt
2008. augusztus 28. csütörtök 20:37 -
Rosberg úgy érzi, javul a Williams-Toyota
A Williams-Toyota jó irányba halad, de a csapat számára a pontszerzés így is rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik a jövő hétvégén esedékes Belga Nagydíjon
2008. augusztus 28. csütörtök 18:15 -
700 ezerrel kevesebb Toyota készül jövőre
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 28. csütörtök 15:00 -
A Toyota csökkentette jövő évi eladási tervét
A Toyota 9,7 millió gépkocsit kíván értékesíteni jövőre, kevesebbet, mint a korábban 2009-re célul kitűzött 10,4 millió jármű - jelentette be a konszern csütörtökön.
2008. augusztus 28. csütörtök 12:06 -
Csökkentette jövő évi eladási tervét a Toyota
A Toyota 9,7 millió gépkocsit kíván értékesíteni jövőre, kevesebbet, mint a korábban 2009-re célul kitűzött 10,4 millió jármű -jelentette be a konszern csütörtökön.
2008. augusztus 28. csütörtök 11:30 -
Lassít a Toyota
Módosítja autóeladási terveit a Toyota. A japán autógyár úgy ítéli meg, 2009-ben sem tudja átlépni a 10 milliós határt.
2008. augusztus 28. csütörtök 11:10 -
Marisról jót vagy semmit. Ugyanis jó - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 vvt-i terra ice+
4,0 csillag
2008. augusztus 28. csütörtök 01:35 -
Feltűnésmentes megbízhatóság - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4D 125
4,0 csillag
2008. augusztus 28. csütörtök 01:03 -
Trulli szerint a Toyota megtarthatja negyedik helyét
A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli bízik benne, hogy csapata meg fogja tudni tartani negyedik helyét a konstruktőrök versenyében, miután kiválóan teljesített a hétvégi Európa Nagydíjnak helyet adó Valenciában.
2008. augusztus 27. szerda 10:39 -
Videó: a világ legdurvább Toyota Priusa
A világ legdurvább Toyota Priusát svédek készítették el, a kigyúrt hibridre egymillió koronát (25,4 millió forintot) költöttek. A gép Classe Gustafson, Kenny Kyrk és Elvis Haggbom munkája, a trió nem kevesebb mint ezer órát töltött a hibrid kipofozásával. Az ijesztő karosszériacsomag mellett a skandinávok a beltérre is bőven pazaroltak energiát, ahogy látható, több benne az LCD-kijelző, mint a NASA központjában...
2008. augusztus 26. kedd 09:45 -
Remek A-ból B-be kocsi - TOYOTA STARLET 1996-1999 1,3 S Auto
4,0 csillag
2008. augusztus 25. hétfő 14:30 -
Megbízható igásló - TOYOTA COROLLA 1983-1988 1,3 DX Hatchback
4,0 csillag
2008. augusztus 25. hétfő 14:25 -
Kellemes cirkáló - TOYOTA CAMRY 1996-2001 3.0 V6
4,5 csillag
2008. augusztus 25. hétfő 14:08 -
Drágábbak lesznek a Toyoták
A világon a legtöbb járművet értékesítő autógyár, a japán Toyota hétfőn bejelentette, hogy 3 százalékkal emeli hibrid autói és 2 százalékkal kis haszonjárművei árát, ezen kívül az Egyesült Államokban közel 1 százalékkal minden gyártmányának árát, mert a nyersanyagok drágulása meghaladja azt, amit költségcsökkentéssel még ellensúlyozni lehet
2008. augusztus 25. hétfő 09:17 -
A Toyota kénytelen meghúzni a kellemetlent, és emeli árait
A világon a legtöbb járművet értékesítő autógyár, a japán Toyota hétfőn bejelentette, hogy 3 százalékkal emeli hibrid autói és 2 százalékkal kis haszonjárművei árát.
2008. augusztus 25. hétfő 08:22 -
A Toyota ismét remekelt, páros pontszerzés lett a vége
Az időmérő edzésen Jarno Trulli a 7., Timo Glock a 13. rajtkockát szerezte meg, és a jó taktika, az egyre jobb autó és a pilóták kiváló teljesítménye meghozta a gyümölcsét: mindkét autó pontszerző helyen ért célba.
2008. augusztus 24. vasárnap 18:10 -
Mindkét Toyota versenyző elégedett
Glock betegen is pontot szerzett.
2008. augusztus 24. vasárnap 17:58 -
Álmos, a tasmán ördög - TOYOTA AYGO 2005- 1.0 AC
4,5 csillag
2008. augusztus 24. vasárnap 17:32 -
A versenybírók megkegyelmeztek Glocknak Valenciában
A Toyota versenyzője, Timo Glock nem kapott büntetést az Európa Nagydíj kvalifikációja után, a versenybírók ugyanis azt állapították meg, hogy a német pilóta nem tartotta fel az időmérő első etapjában a BMW-s Nick Heidfeldet.
2008. augusztus 23. szombat 21:56 -
A Toyota számára semmi sem lehetetlen
Vegyes érzelmek az időmérő után
2008. augusztus 23. szombat 17:42 -
Délelőtti problémái ellenére Trulli remekelt az időmérőn
A Toyota számára nem indult jól a szombati nap az Európa Nagydíj helyszínén, ugyanis Jarno Trulli váltóprobléma miatt mindössze két kört tudott megtenni a 3. szabadedzésen. Ennek ellenére a kvalifikáción az olasz bejutott a legjobb 10-be, és a 7. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon, míg Timo Glock ezúttal a második etapban elvérzett.
2008. augusztus 23. szombat 16:49 -
Glock úgy érzi, ismét jó eredményre pályázhat
Timo Glock, a Toyota kiválósága úgy érzi, beállítások terén jó irányba haladt az Európa Nagydíj pénteki nyitónapján. A német elégedett, azonban csapattársának, Jarno Trullinak meggyűlt a baja a TF108 balanszával Valenciában.
2008. augusztus 22. péntek 21:17 -
Toyota: Glock elégedett, Trulli panaszkodik
Jarno Trulli elégedetlen az autó beállításaival.
2008. augusztus 22. péntek 17:41 -
A világ legextrémebb Toyota Priusa
A svéd tuning életről vajmi kevés hír érkezik el hozzánk, most azonban az egész világot bejárta az egyik helyi vállalkozás, a Classes Garage legfrissebb alkotásáról készült videó. Ráadásul nem is akármilyen szinten: a legtöbb média már most a világ legdurvább Toyota Prius-áról beszél. Lássuk!
2008. augusztus 22. péntek 17:02 -
túlárazott rizsevő - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6
4,0 csillag
2008. augusztus 22. péntek 16:21 -
Csodaauto - TOYOTA CAMRY 1991-1996 GX V6
4,5 csillag
2008. augusztus 22. péntek 16:01 -
Eladásainak csökkenésére számít a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 22. péntek 13:45 -
Elkészült az ötmilliomodik amerikai Toyota Corolla
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 21. csütörtök 12:45 -
Ultratakarékos sportkupé tanulmány a Peugeot-tól
Több, mint 300 lóerős, szén-dioxid kibocsátása azonban a Toyota Prius szintjén marad a Peugeot új négyajtós kupé koncepciójának, mely hivatalosan csak Párizsban mutatkozik majd be. A látványos modell formája már a jövő Peugeot-it vetíti előre.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 21. csütörtök 10:50 -
Árat emel odahaza a Toyota
Sajtóértesülések szerint hazai piacán szeptembertől drágábban adja hibrid és haszonjárműveit a japán autógyártó.
2008. augusztus 21. csütörtök 08:58 -
A Toyota Valenciában is folytatná a szárnyalást
A pontszerzés a minimum cél
2008. augusztus 21. csütörtök 07:48 -
A Toyota nem kockáztatja a biztonságot a KERS miatt
A kinetikus energia-visszanyerő rendszer 2009-től kerülne bevezetésre a Forma-1-ben, a csapatok pedig már hónapokkal ezelőtt megkezdték a szerkezet beépítését versenyautóikba. Csakhogy több probléma is felmerült a tesztelése során, és a Toyotánál nem szeretnék kockáztatni a biztos célba érkezést a plusz sebességgel szemben.
2008. augusztus 21. csütörtök 07:36 -
100% japán ego!!! - TOYOTA MR2 2000- 1,8 vvti spyder
4,5 csillag
2008. augusztus 20. szerda 20:49 -
Nagy és gyengéd. - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,8 GLI
4,5 csillag
2008. augusztus 20. szerda 15:50 -
Takarékos, megbízható szépség - TOYOTA COROLLA 2007- 1,4 d4d
4,0 csillag
2008. augusztus 20. szerda 15:48 -
Első kocsinak soha jobbat - TOYOTA YARIS 2005- Yaris Ice+
4,0 csillag
2008. augusztus 20. szerda 15:38 -
Gyors kis cica - TOYOTA YARIS 2005- 1.4 D4D
4,0 csillag
2008. augusztus 20. szerda 15:37 -
Árat emel odahaza a Toyota

2008. augusztus 20. szerda 11:58 -
Jaffa a fegyverhordozónk - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4VVTi Sedan
4,0 csillag
2008. augusztus 19. kedd 14:56 -
A Toyota a BMW-re, a Renault a Toyotára vadászik
Izgalmassá válhat a két topcsapat mögötti csata a vadonatúj valenciai pályán: a Toyota a BMW-t, a Renault pedig a Toyotát veszi célkeresztbe a hétvégén esedékes Európa Nagydíjon.
2008. augusztus 19. kedd 11:20 -
Lauda izgalmas BMW-Toyota meccset vár
Niki Lauda, a korábbi háromszoros világbajnok dicséri a BMW F1-es istállóját, ugyanakkor elismeri, hogy az évad hátralevő részében a Toyota eredményesebb lehet a bajor különítménynél.
2008. augusztus 19. kedd 10:22 -
Glock arcára még most is mosolyt csal a Magyar Nagydíj
Nem tud, de lehet, nem is akar betelni a Hungaroringen megszerzett második helyével Timo Glock. A Toyota pilótája korábban még sosem volt ilyen közel a győzelemhez a Forma-1-ben, és elmondása alapján mindig fantasztikus érzés lesz úrrá rajta, ha Magyarországra gondol.
2008. augusztus 19. kedd 10:07 -
A GM és a Toyota a luxus-Hyundai első vevői
Nem nagyon hangoztatják, de az autógyártók előszeretettel tanulják el egymás trükkjeit
2008. augusztus 18. hétfő 11:10 -
Vasselon: a Toyota utolérte a BMW-Saubert
A harmadik helyért csatázik a csapat?
2008. augusztus 18. hétfő 10:55 -
Monacói hangulat Valenciában?
A Toyota nagy érdeklődéssel várja a versenyt
2008. augusztus 18. hétfő 00:24 -
Fennakadt a szalagkorláton a Toyota - fotók
Tűzoltók és rendőrök dolgoznak két összetört autónál a budapesti Ferihegyi gyorsforgalmi úton, miután azok frontálisan ütköztek egymással. A balesetnek négy súlyos sérültje van.
2008. augusztus 16. szombat 18:02 -
Daewoo-t borított és házfalra tapadt a Toyota - fotó
Augusztus 13-án az Olasz utca és a Cifrakapu utca kereszteződésénél lévő kanyarban a Toyota Avensis kisodródott, majd az útszegély megdobta az autót, amely ezután a körülbelül egy méterrel lejjebb lévő út mellett parkoló Daewoo bal oldalába csapódott. A Toyota maga alá gyűrte a Daewoot, és az oldalára borította. Mindkét autó végül a Cifrakapu utca egyik családi házának a falánál állt meg. A Toyota az épület homlokzata és a Daewoo közé ékelődött, és hátsó részével a levegőbe lógott. A Toyotában hárman ültek, közülük egy ember könnyebben sérült. A parkoló Daewooban senki sem volt. A ház fala az ablak körül megrepedt, az ereszcsatorna meggyűrődött, a gázcsonk megnyomódott, és a bejárati ajtó is megrongálódott - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. augusztus 16. szombat 07:41 -
Háááát... - TOYOTA YARIS 2005- 1.4 D-4D
4,0 csillag
2008. augusztus 15. péntek 12:40 -
Toyota GTi forever - TOYOTA CARINA E 1992-1998 Toyota Carina 2.0 GTi
4,5 csillag
2008. augusztus 15. péntek 10:39 -
Kedvcsináló képeken az áramvonalas Chevrolet Volt
El kell érni valahogy, hogy a potenciális vásárlók ne vegyenek Toyota vagy Honda hibridet
2008. augusztus 15. péntek 10:24 -
Daewoo-t borított és falnak csapódott a Toyota
Maga alá gyűrve egy másik autót egy családi ház falának csapódott egy személygépkocsi szerdán éjszaka Egerben - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. augusztus 14. csütörtök 16:47 -
Majd kialakul... - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,3 xLi 16 V
4,5 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 13:54 -
Elegáns barna mackó - TOYOTA AVENSIS 2003- 1.8 SOL
4,0 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 13:46 -
Megbízható igásló nyugis családapáknak - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1,6 Terra
4,0 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 13:37 -
intelligens - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 13:27 -
Honda hibrid hárommillió alatt?
Már a prototípus formáján is egyértelműen látszik, hogy új hibridjével a Toyota Prius babérjait szeretné megtépázni
2008. augusztus 14. csütörtök 12:04 -
A legjobb útitárs hosszú utakra sok embernek - TOYOTA HIACE 1995- 2,4
4,0 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 10:28 -
0 kompromisszum:) - TOYOTA AVENSIS 1997-2003 1.6 sol
4,0 csillag
2008. augusztus 14. csütörtök 10:23 -
2011-ben jön az új Lotus Esprit
Három év múlva feltámad a könnyű sportkocsik királya, a majd' harminc évig gyártott Esprit. Technikai adat egyelőre kevés derült ki, azonban lehetséges, hogy BMW vagy Toyota-motor hajtja majd az autót. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 13. szerda 12:40 -
Jön az új Toyota Hilux
A Toyota malajziai részlege egy hangyányit előreszaladt és felpakolta honlapjára az első hivatalos képet az új Hiluxról. Ezzel még nagyobb baj nem is lett volna, a fotó azonban élesben is megjelent, aki arra járt, nyugodtan letölthette. Nagy hiba, mondjuk, nem történt, a módosításokat nem könnyű észrevenni, igazából apróságok változtak. Az első lökhárító szabása például hangsúlyosabb lett, új a hűtőrács, de felfrissült a külső visszapillantók formája is. A Toyota Europe az új Hilux bemutatásáról ugyan még nem nyilatkozott, mégis valószínű, hogy 2008 végén, 2009 elején a szalonokba kerül.
2008. augusztus 13. szerda 10:45 -
Visszaesett a Toyota értékesítése
Mélyrepülésben a Toyota, amely eddig minden évben profitot termelt. Idén az első negyedéves adózott profit 39%-kal volt kevesebb mint az ezt megelőző évben, amelyet a csökkenő Észak-amerikai és európai eladások, a növekvő nyersanyagárak és az erős yen okoztak.
2008. augusztus 12. kedd 21:03 -
Unalmas bálna - TOYOTA AVENSIS VERSO 2001- 2.0 D4-D
4,0 csillag
2008. augusztus 12. kedd 11:24 -
Tele van csúcstechnológiával! - TOYOTA RAV4 2006- 2.2 D-Cat
4,0 csillag
2008. augusztus 12. kedd 11:05 -
Nagypapámnak biztos tetszene! - TOYOTA AURIS 2007- 1,4vvti luna
4,0 csillag
2008. augusztus 12. kedd 10:38 -
Ceccarelli: a tehetség nem elegendő a Formula-1-ben
A Toyota nagy gondot fordít a fizikai és szellemi jólétre is
2008. augusztus 12. kedd 07:24 -
Ja, már jár? - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1.4 Terra Ice
4,0 csillag
2008. augusztus 11. hétfő 21:12 -
utazóautó - TOYOTA AVENSIS 2003- 2.0 D4D
4,0 csillag
2008. augusztus 11. hétfő 11:48 -
Karcolás nélkül megúszta a zuhanást a Toyota
A Toyota jó erősen megtolta a japán tőzsdét pénteken.
2008. augusztus 9. szombat 14:01 -
F1: Glock realista maradt a dobogó után
Timo Glock tisztában van vele, hogy azért állhatott dobogóra a Hungaroringen, mert minden a Toyota kezére játszott, és nem áltatja magát azzal, hogy mostantól mindig legyőzi Jarno Trullit.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 8. péntek 15:45 -
Rosberg szerint feltámad a Williams
Nico Rosberg, a Williams-Toyota versenyzője elárulta: a Hungaroringen rátaláltak annak okára, hogy csapata miért gyengélkedik az idény kezdete óta. A német sofőr szerint a gyógyírre még így is heteket kell várni.
2008. augusztus 8. péntek 10:47 -
Csaknem 30 százalékos eredményromlás a Toyotánál
A túl erős jen, a növekvő nyersanyagárak és a gyenge amerikai autópiac miatt a Toyota autógyár 28,1 százalékos romásról számolhatott be adózott eredményében folyó üzleti éve első, júniussal zárult negyedévben.
2008. augusztus 8. péntek 09:48 -
Autóbuzik sivataga
Üdv mindenkinek a napsütötte azúrkékségből, Trpanjból, a Peljesac-félsziget egyik falucskájából, a dadogó műholdas net birodalmából. Ami nagyon messze van. És vannak itt jó borok, cicergő kabócák, mutatóba néha delfinek, finom halételek, üvöltő sakálok (de tényleg, az utóbbi évtizedekben az aranysakálok feljövőben vannak Európában, tudták, hogy már Zalában is lehet látni, hallani őket? És hogy Toldi toportyánja is aranysakál volt, nem farkas?). Ami viszont nincs, az az érdekes autók. A sztráda Splitig egy merő német-francia szürkeség, szóra sem érdemes. Azt reméltem, ha véget ér a pálya (még közel nincs kész Dubrovnikig), és lejövünk a tengerparti szűk, kanyargós útra, látok majd érdekességeket. Hát nem. Van pár űrhajószerűen gyönyörű futurisztikus lakóautó, de ez minden, se tízévesnél idősebb, se tízmilliónál drágább kocsi nincs, csupa racionális választás, akár horvát, akár nem horvát a rendszáma. Pár Zastava persze rohad az út mellett itt-ott, de még csak nem is az aranyos bogárhátúak, csupán a nyolcvanas évek 101-esei, GTL-jei. A Balcsi mellett százszor izgibb az autóspotting. Idestova, bő egy hét után is csak két csudabogárról tudok beszámolni. Íme az első: Citroen Camionette kempingbusz, hullámbádog borítással, holland rendszámmal. Parádésan újszerű, a nyálam kicsordult amikor körbejártam a buszmegállóban, ahol gazdája, egy szőrös hippi pihent meg pár percre. A legszebb Jean Marais-érát idézi (ilyenből támadott annak idején Fantomas bandája), csak vidám sárga, nem pedig szürke, mint a fekete-fehér tévén láttuk valaha. És még hetyke kis utánfutója is van. A futó korhűségét illetően vannak kétségeim, de a kempingbusz típusjelzésének másolata, és persze a Citroenével azonos fényezés szépen egybekovácsolja a vontatót és a vontatmányt. A másik, szintén sárga érdekességet egy tengerparti üdülő parkolójában láttam. Zágrábi rendszámot visel, a fővárosi tulaj bizonyára itt tartja hobbikocsinak: Elöl UAZ, hátul UAZ, középen meg Toyota HiLux. Vajon UAz HiLux-vázon, vagy HiLux UAZ-vázon? A tengelytáv túl hosszú az orosz gépéhez képest, viszont alánéztem, és elöl merevtengelyt láttam, ami nem a japán pickupok sajátja. Odabent pedig univerzális sportülések kuszálják végképp össze a képet. Mi a fene lehet ez? Ha még járunk arra (a Peljesac-félsziget közepe táján parkol), és meglátom a tulajt ott sertepertélni, ígérem, megkérdezem, hogy és ez így hogy. Ja, különben ezzel vagyunk (ez is sárga, nahát, ez bizonyára Jel, csak még nem tudom, mié): Ha visszatértünk, megírom, hogy teljesített a hosszú teszten az 1,6-os dízel Berlingo. Addig is viszlát, és kösz a halakat.
2008. augusztus 8. péntek 08:11 -
Frissítés!! Toyota márkereskedő és szerviz (Lengyelország)
Toyota márkereskedő és szerviz (63) Ország: Lengyelország Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Toyota Frissítve: 2008-08-07 20:20:17
2008. augusztus 7. csütörtök 20:20 -
Glock alulkormányzottság nélkül csodákra képes
Timo Glock, a Toyota versenyzője úgy érzi, azért sikerült jól számára a hungaroringi viadal, mert ezúttal nem kellett alulkormányzottsággal bajlódnia. A német szerint csapata nem a Renault-val, hanem a Red Bull Racinggel vív majd a 4. pozíciót megőrzéséért.
2008. augusztus 7. csütörtök 20:00 -
Harminc százalékos eredményromlás a Toyotánál
A túl erős jen, a növekvő nyersanyagárak és a gyenge amerikai autópiac miatt a Toyota autógyár 28,1 százalékos romásról számolhatott be adózott eredményében folyó üzleti éve első, júniussal zárult negyedévben.
2008. augusztus 7. csütörtök 19:30 -
Howett szerint a Toyota visszanyerte 2005-ös formáját
A csapat elnöke jó lehetőségnek tartja a 2009-es szezont
2008. augusztus 7. csütörtök 16:25 -
Dolgoznak Dél-Afrikában is? - TOYOTA COROLLA 2007- 1.6 SOL
4,0 csillag
2008. augusztus 7. csütörtök 13:10 -
Elbocsátások a Toyotánál
A Toyota 800 dolgozójától válik meg japánban az erősen visszaesett Észak-Amerikai értékesítések miatt. A Toyota Motor Kyushu gyárában a munkások 10%-ától válik meg a vezetés, 350 dolgozónak még júniusban felmondtak és további 450-nel bontottak szerződést augusztus elején ám lehetséges, hogy ötszázukkal ősszel, vagy később újra szerződést kötnek.
2008. augusztus 6. szerda 16:55 -
Áttörést vár 2009-től az F1-es Toyota
Fennállása eddigi legjobb idényében, a 2005-ös évadban nyújtott teljesítményét idézi 2008-ban a Toyota
2008. augusztus 6. szerda 16:01 -
F1: A Toyota elnöke a győzelmet hiányolja
A Toyota Motorsport elnöke, John Howett úgy érzi, csapata fel tudott nőni a 2005-ben mutatott formájához, de még nem lehet elégedett, hiszen a dobogó tetejére egyelőre nem ért fel.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 6. szerda 14:55 -
Zajszűrő a Toyota-tól!
Szerencsére rengeteget fejlődtek az elmúlt évtizedben az autók zajszigetelései, így talán némileg kevesebb zajszigeteléssel is meg lehet úszni már egy új járgány rezgéscsillapítását. A Toyota azonban még komolyabban veszi ezt a területet, ami kapóra jöhet a hifiseknek is!
2008. augusztus 6. szerda 12:22 -
Howett szerint a Toyota visszatért a 2005-ös szintre
A Toyota csapatvezetője, John Howett úgy gondolja, hogy a japán gárda visszatért arra a szintre, ahol a 2005-ös idényben volt, és minden esélye megvan arra, hogy nagyot dobbantson a következő szezonban, mikor számos új szabály kerül bevezetésre az F1-ben.
2008. augusztus 6. szerda 12:16 -
A nap képe: szörnyszülött arab Toyota
Az arabok járművekkel és közlekedéssel kapcsolatos, videókkal és fényképekkel bizonyítható feltűnési viszketegsége már-már kórosnak tűnik, de mindenképp komoly tanulmányt érdemelne a téma. Most íme egy szörnyszülötté átalakított Toyota Land Cruiser az Egyesült Arab Emirátusokból.
2008. augusztus 6. szerda 09:45 -
Glock máris világbajnok akar lenni
Timo Glock fantasztikus munkát végzett a Magyar Nagydíj hétvégéjén, de ez meg is hozta a régóta várt eredményt a 26 esztendős pilóta számára. Glock a dobogó második fokára állhatott fel a Hungaroringen, ami nem csupán számára hatalmas siker, hanem a Toyota eddigi legjobb F1-es eredményének is számít. Szemlátomást azonban a németet kissé fejbekólintotta a siker, a Bildnek ugyanis arról beszélt, hogy 2010-ben már világbajnok szeretne lenni a kölni alakulattal. Folytatás az ugrás után!
2008. augusztus 6. szerda 08:55 -
Musketier Citroen C5
A hangzatos nevű Musketier-ről nem sok szó esett még mifelénk. A német kompánia elsősorban francia autók tuningjára szakosodott, ezen belül is a Citroen és Peugeot márkákat részesíti előnyben, de - kivétel erősíti a szabályt alapon - azért néha becsúszik egy-egy Toyota is. Legújabb csomagjuk pedig egy nem mindennapi alaphoz, a Citroen C5-höz készült.
2008. augusztus 5. kedd 23:41 -
Azt kaptam, amit vártam - TOYOTA YARIS 2005- 1,3 exe
4,0 csillag
2008. augusztus 5. kedd 17:08 -
Dögös Csajszi - TOYOTA YARIS 2005- TS 1.5
4,0 csillag
2008. augusztus 5. kedd 12:39 -
Futár autó - TOYOTA AVENSIS VERSO 2001- 2,0 D4D
4,0 csillag
2008. augusztus 5. kedd 11:35 -
A " Gall Japo" - TOYOTA AYGO 2005- 1.0 Aygo +,AC
4,5 csillag
2008. augusztus 5. kedd 11:20 -
Több F1-es csapat is figyeli Sennát
Az idei GP2 bajnoki címéért versenyben lévő Bruno Sennáról az utóbbi hetekben gyakran híresztelték azt, hogy jövőre a Forma-1-ben folytathatja a pályafutását. A brazilt legtöbbször a Toro Rossóval hozták összefüggésbe, ám állítólag a Williams, a Honda, a Toyota és a BMW Sauber is érdeklődik Senna iránt, aki nem nagyon szeretne tesztpilóta lenni.
2008. augusztus 5. kedd 11:10 -
Örök hűség - TOYOTA COROLLA 2007- 2.0 D4-D
4,0 csillag
2008. augusztus 5. kedd 10:14 -
Nem változtat felállásán az F1-es Toyota
Bár hivatalos megerősítés továbbra sincs, John Howett sportigazgató a Hungaroringen sokadszorra is megerősítette: a Toyota F1-es csapata Jarno Trullira és Timo Glock-ra is számít a következő szezonban.
2008. augusztus 4. hétfő 17:50 -
Dobogós helyezései után a Toyota győzelmet ünnepelne
A Toyota Magyarországon ünnepelhette idei 2. dobogós helyezését, a már az időmérőn is remeklő Timo Glockot ugyanis közvetlenül a győztes után intették le a vasárnapi versenyen. Franciaországban Jarno Trulli végzett a 3. helyen, a japán gárda következő célja ezért az, hogy megszerezze első futamgyőzelmét a sorozatban.
2008. augusztus 4. hétfő 17:40 -
Toyota másként
Új modelleket fejleszt a Toyota, de ezek nem a szokásos négykerekűek. A Winglet névre hallgató kütyünek személyi szállító asszisztens robot a hivatása.
2008. augusztus 4. hétfő 17:00 -
Csak egy autó.... - TOYOTA AURIS 2007- 1,4 Aquatis
4,5 csillag
2008. augusztus 4. hétfő 16:55 -
F1: A Toyota meghosszabbítaná Glock szerződését
A Toyota motorsport elnöke, John Howett kijelentette, hogy tökéletesen elégedettek jelenlegi pilótapárosukkal, így szándékaik szerint a 2009-es évadnak is Jarno Trullival és Timo Glockkal a fedélzeten vágnak neki.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 4. hétfő 15:50 -
Vendégségben a Toyotánál
Pénteken este, a szabadedzések után a Toyota motorhome-jába látogattunk el a csapat meghívására, amelyet a japán cég magyarországi képviselője szervezett. A vacsora előtt lehetőségünk nyílt a Toyota-garázs megtekintésére, beszélgetünk Timo Glockkal és Jarno Trullival.
2008. augusztus 4. hétfő 14:55 -
Glock 2009-ben is a Toyota versenyzője lesz
Timo Glock 2009-ben is a Toyotánál fog versenyezni, mint ahogyan Jarno Trullitól sem fog megválni a japán csapat. A kölni alakulat nagyon elégedett mindkét versenyzőjével, akik múlt vasárnap a Magyar Nagydíjon tíz ponttal gyarapították a Toyota konstruktőri pontjait, Glock ráadásul még dobogóra is állhatott.
2008. augusztus 4. hétfő 12:45 -
Elektromos roller a Toyotától
A Segway babérjaira tör a Toyota, elkészítette ugyanis saját motorizált rollerét. A Winglet háromféle méretben készül, és rövidebb városi távokra ajánlják: egy feltöltéssel akár tíz kilométert is mehetünk vele.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 4. hétfő 12:05 -
A nap képe: 24 karátos Toyota Camry
Dubajban minden lehetséges. Íme egy Toyota Camry, melynek gazdája valami rejtélyes okból kifolyólag 24 karátos aranyból készítettre cserélt le néhány alkatrészt. Az autó eladó, akinek tetszik, 135 ezer dirhamért (5,5 millió forintért) el is viheti. Galéria az ugrás után!
2008. augusztus 4. hétfő 10:45 -
Glock: Hihetetlen, ami történt
A Magyar Nagydíj Felipe Massa szárnyalásáról és méltatlan bukásáról, valamint Timo Glock meneteléséről marad emlékezetes. A Toyota német pilótája már az időmérőn is remekül teljesített, az ötödik helyet szerezte meg, a rajt után azonban már negyedik volt. Lewis Hamilton defektjének és Massa motorhibájának köszönhetően végül másodikként intették le, mellyel nemcsak maga, hanem az egész Toyota eddigi legjobb F1-es eredményét szállította, két héttel szörnyűnek kinéző hockenheimi esését követően. "Ez egyszerűen hihetetlen" - csóválta a fejét Glock. "Már a harmadik hely is az volt, Massa motorhibája után azonban hirtelen a második pozícióban találtam magam. Raikkönen nagyon nyomott a végén és szenvedtem is rendesen, de kiváló autót raktak alám a mérnökök, az utolsó szettig tökéletes volt. Hihetetlen... Életem első F1-es évében!"
2008. augusztus 4. hétfő 08:45 -
SmaragdZöld gyémánt - TOYOTA YARIS VERSO 1999- 1.3 VVTI Luna
4,5 csillag
2008. augusztus 3. vasárnap 23:36 -
Toyota Winglet - lépj fel, ne gyalogolj!
A Segway japánul... A kezdőknek a kapaszkodós, "csípő" kivitelt ajánlják, a haladók a "térd", sőt "boka" méretű robottal is próbálkozhatnak.
2008. augusztus 3. vasárnap 21:05 -
Toyota Winglet - lépj fel, ne gyalogolj!
A Segway japánul... A kezdőknek a kapaszkodós, "csípő" kivitelt ajánlják, a haladók a "térd", sőt "boka" méretű robottal is próbálkozhatnak.
2008. augusztus 3. vasárnap 20:30 -
Trulli: A Toyota nagyszerű eredményt ért el
A Toyota Timo Glock révén nagyszerű eredményt könyvelhetett el a 23. Magyar Nagydíjon, ugyanis a németet a 2. helyen intették le a futamon. A japán csapat másik versenyzője, Jarno Trulli sem lehet elégedetlen, ugyanis az olasz is pontszerző helyen ért célba, a 7. lett.
2008. augusztus 3. vasárnap 20:20 -
F1: Glock gyomorbántalmai ellenére is keményen küzdött
Timo Glock a Toyota idei legfényesebb eredményét érte el azzal, hogy a dobogó 2. fokáig kapaszkodott fel, és noha a német versenyzőnek a futam vége felé újra előjöttek korábbi gyomorpanaszai, maga mögött tudta tartani Kimi Räikkönent.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 3. vasárnap 18:50 -
Pontok nélkül maradt a Williams-Toyota
A Williams elégedetlen
2008. augusztus 3. vasárnap 18:50 -
F1, Magyar Nagydíj: Kovalainen győzött
A finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei 11. futamát, a Magyar Nagydíjat. A második helyet óriási meglepetésre a német Timo Glock (Toyota), míg a harmadikat a vb-címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari) szerezte meg vasárnap a Hungaroringen. A 26 éves Kovalainen pályafutása első futamgyőzelmét szerezte meg a mogyoródi pályán. A világbajnoki pontversenyben továbbra is a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) vezet, mögötte Raikkönen feljött a második helyre, míg márkatársa, a brazil Felipe Massa lecsúszott a harmadikra.
2008. augusztus 3. vasárnap 18:30 -
Timo Glock sikert hozott a Toyotának
Magyar Nagydíj  Toyota - verseny
2008. augusztus 3. vasárnap 18:15 -
Egyre rosszabb versenyei vannak idén a Williamsnek
Már-már meghökkentően gyenge produkcióval rukkolt elő a Williams-Toyota a 2008-as hungaroringi futamon. A csapat mindkét pilótája már a rajtnál komoly pozíciókat veszített, és később sem tudtak beleszólni a verseny érdemi alakulásába.
2008. augusztus 3. vasárnap 17:50 -
Glock még nem dolgozta fel a váratlan sikert
Minden bizonnyal a futamgyőzelmet megszerző Heikki Kovalainen mellett Timo Glock is szívébe zárja majd a Hungaroringet, hiszen a Toyota német sofőrje szenzációs hétvégét zárt Magyarországon, a futamon a 2. helyen intették le.
2008. augusztus 3. vasárnap 17:00 -
A Segway babérjaira pályázik a Toyota
A láb vajon mi?
2008. augusztus 3. vasárnap 12:07 -
A hidraulika adta meg magát Rosberg autójában
Siralmas időmérő edzésen van túl a Williams-Toyota, amelynek ezúttal mindkét pilótája megragadt a mezőny hátsó traktusában, ami különösen fájó lehet a csapat számára, hiszen a mogyoródi pályán zajló versenyeken általában meghatározó szokott lenni a rajtpozíció.
2008. augusztus 3. vasárnap 00:55 -
F1-es karrierje legjobb eredményét érte el Glock az időmérőn
A Toyota számára nagyszerűen zárult a Magyar Nagydíj időmérő edzése, ugyanis Timo Glock és Jarno Trulli is bejutott a legjobb tízbe. A német versenyző idei legjobb kvalifikációs eredményét könyvelhette el, ugyanis vasárnap az 5. rajtkockából indulhat, míg Trulli a 9. leggyorsabb volt.
2008. augusztus 2. szombat 21:40 -
Glock az ötödik hely ellenére sem elégedett
Jobbat várt a Toyota pilótája
2008. augusztus 2. szombat 16:31 -
F1, Magyar Nagydíj: Hamilton indul az élről
A brit Lewis Hamilton (McLaren) indulhat az élről a Forma-1-es világbajnokság idei 11. futamán, a vasárnapi Magyar Nagydíjon. A második helyről a finn Heikki Kovalainen (McLaren), a harmadikról a brazil Felipe Massa (Ferrari) vághat neki a mogyoródi viadalnak. A másik Ferrariban a világbajnoki címvédő finn Kimi Räikkönen csak a hatodik időt autózta. Eredmény: 1. Hamilton (McLaren), 2. Kovalainen (McLaren), 3. Massa (Ferrari), 4. Kubica (BMW),5. Glock (Toyota), 6. Räikkönen (Ferrari), 7. Alonso (Renault),8. Webber (Red Bull), 9. Trulli (Toyota), 10. Nelson Piquet (Renault), 11. Vettel (Toro Rosso), 12. Button (Honda).
2008. augusztus 2. szombat 16:10 -
Trulli a Toyota 4. helyéért küzd exkluzív interjú
Versenyez az F1-ben,
2008. augusztus 2. szombat 15:00 -
Trullinál volt a Hungaroring kulcsa
A Toyota pilótája a vezess.hu kérdéseire válaszolt a Hungaroringen.
2008. augusztus 2. szombat 09:30 -
Meglestük az F1-es Toyota készülődését - fotók
Mielőtt leszállt az est pénteken a Hungaroringen, az autómenedzser.hu bekukucskálhatott a Toyota istálló garázsába, ahol a mérnökök és a szerelők lázasan dolgoztak azért, hogy Jarno Trulli és Timo Glock minél jobban szerepeljen a szombati időmérő edzésen. Fotógaléria a kulisszák mögül.
2008. augusztus 1. péntek 23:34 -
Trullinak a poros, Glocknak a tisztább aszfalton nem ment
Bizakodóan várja a folytatást a Magyar Nagydíj első két szabadedzését követően a Toyota két pilótája. Érdekesség, hogy míg Trulli panaszkodott a poros pályára, addig csapattársának, Timo Glocknak éppen a poros aszfalt feküdt jobban.
2008. augusztus 1. péntek 21:16 -
Pesti dugóban az F1-es sztár
Jarno Trulli három évvel F1-es debütálása után belefogott a borászkodásba is. A Toyota pilótája a saját boraiból hozott kóstolót Budapestre.
2008. augusztus 1. péntek 18:30 -
Elégedett a kezdéssel a Toyota
Magyar Nagydíj  Toyota  pénteki edzés
2008. augusztus 1. péntek 17:50 -
A Williams a délután folyamán előrelépéseket tett
Magyar Nagydíj  Williams-Toyota  pénteki edzés
2008. augusztus 1. péntek 17:50 -
Szerelemről, szó sem volt! - TOYOTA YARIS 1999- 1.3 Max Ice
4,0 csillag
2008. augusztus 1. péntek 15:00 -
Bizonylatankodóknak - TOYOTA CAMRY 2007- 2.4 Hybrid
4,0 csillag
2008. augusztus 1. péntek 14:55 -
Drágább Amerikában a használt Toyota Prius az újnál
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. augusztus 1. péntek 10:40 -
Glock: nem okoz gondot a nagy meleg
A Toyota versenyzője felkészült a kihívásra
2008. augusztus 1. péntek 05:30 -
Kémfotók a következő Toyota Priusról
A Toyotánál már javában tesztelik a világ legnépszerűbb hibrid autója, a Prius harmadik generációját, melyről ezek a kémfotók is születtek. A Prius tökéletesített hajtáslánccal és megnövelt beltérrel jövőre kerül piacra; állítólag az ötajtós mellett később nem kizárt egy kétajtós kupé és egy kombi megjelenése sem. Látszik, hogy a külső módosítások nem egetverőek, a mérnökök sokkal inkább a hajtáslánc korszerűsítésén fáradoznak. Az 1,5 literes motort belső információk szerint egy potensebb 1,6 literes egység váltja fel, máskülönben a Hybrid Synergy Drive hajtáslánc alapkoncepciójában nem változik. Folytatás a címre kattintva!
2008. július 31. csütörtök 17:45 -
F1: Glock szerint nem túl sérülékeny a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 31. csütörtök 16:40 -
Mindig szerettel fogok rá gondolni - TOYOTA RAV4 2000-2006 2,0
4,0 csillag
2008. július 31. csütörtök 15:16 -
Ilyen kocsit vegyél, ha nem akarsz sokat tankolni!
A 2007-es összesített adatok alapján a hibrid programok piacvezetője végzett az élen a teljes flottára vonatkozó átlagos üzemanyag-fogyasztás tekintetében.A kedvező értéket megerősítették a Toyota vezetőit abban a hitben, hogy van létjogosultsága az üzemanyag takarékos rendszerek további fejlesztésének. Az Egyesült Államokban végzett felmérésben a Honda és a Hyundai egy tized literen belül végzett a Toyota mögött. A Toyota flotta - amibe a legkisebbtől a legnagyobb modellig minden beletartozik - átlagos fogyasztása 7,93 liter 100 kilométeren, őket követi a Honda 7,98 literrel és a Hyundai 8,01 literes átlagfogyasztással. A hihetetlen szoros csatát a győztes szerint a Toyota hibridek kedvező fogyasztási adatai döntötték el. A nagy terepjárók és pickup-ok a másik két típusnál nagyobb mértékben befolyásolhatták az átlagot. Forrás: motorauthority.comA számok azt mutatják, hogy a Honda és a Hyundai is csak századokkal van lemaradva, de mindkét gyártó fogadkozik, hogy idén jobban fókuszálnak majd a személyautókra és akár meg is előzhetik a Toyotát. Az amerikai gyártók nem igazán tudták megközelíteni ezeket az értékeket és jelentős lemaradással kullognak a távol-keleti márkák után. A legkedvezőbb értéket a General Motors érte el 9,35 literrel, nagyon szorosan követi őket a Ford 9,36 literrel és bár sokat javított, még mindig nagy hátrányban van a Chrysler 9,82 literes átlagfogyasztással. A szakértők minden gyártótól jelentős előrelépést várnak 2008-ban, az adatok javulását nem csak a fejlesztések, hanem a megváltozott kereslet is nagyban befolyásolja. Az üzemanyagárak emelkedése a terepjárókról inkább a kisebb fogyasztású járművek felé fordította a vásárlók figyelmét.
2008. július 31. csütörtök 12:30 -
Kis méregzsák - TOYOTA YARIS 1999- D4D
4,0 csillag
2008. július 31. csütörtök 11:45 -
Kémfotókon az új Toyota Prius
Szemfüles lesifotósoknak sikerült lencsevégre kapniuk a Toyota Prius harmadik generációjának prototípusát. A harmadik szériás hibrid erősebb, tágasabb és környezetkímélőbb lesz a most futó generációnál. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 31. csütörtök 11:20 -
Ítélet helyett... - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1,6 XLI
4,5 csillag
2008. július 31. csütörtök 11:07 -
Szürke Farkas - TOYOTA YARIS 2005- 1,4 D-4D EXE
4,0 csillag
2008. július 31. csütörtök 10:56 -
Kis pockom - TOYOTA YARIS 1999- 1.0 terra +
4,0 csillag
2008. július 31. csütörtök 10:34 -
Az ezüst bálna - TOYOTA COROLLA 2007- 1,4
4,0 csillag
2008. július 30. szerda 16:31 -
A Toyota biztos abban, hogy biztonságos KERS-t tud építeni
Bár az elmúlt napokban sok kétség merült fel a KERS-sel (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) kapcsolatban, a Toyotánál biztosak abban, hogy időben elkészülnek a rendszerrel, ami ráadásul abszolút biztonságos is lesz.
2008. július 30. szerda 07:49 -
Glock: túl nagy figyelmet kapott a baleset
A Toyota versenyzője nem foglalkozik a történtekkel
2008. július 30. szerda 07:48 -
F1: A Toyota biztonságosnak tartja a hibrid technológiát
Az elmúlt hetek balesetei ellenére nem tartja veszélyesnek a KERS bevezetését a Toyota motorrészlegét irányító Luca Marmorini, aki szerint a japán gyár hibrid technológiában szerzett tapasztalatai semmiféle előnyt nem jelentenek a Forma-1-ben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 29. kedd 15:30 -
A Toyota bízik abban, hogy időben elkészülnek a KERS fejlesztésével
Marmorini bizakodó
2008. július 29. kedd 12:31 -
A Toyota nem aggódik a KERS bevezetése miatt
A Toyota motorrészlegének vezetője, Luca Marmorini biztos benne, hogy a japán alakulat időben elkészül a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) fejlesztésével, és probléma nélkül bevetheti azt a szezonnyitón Melbourne-ben.
2008. július 29. kedd 11:43 -
Robbantana a Hungaroringen a Williams
Nico Rosberg, a Williams-Toyota ásza abban reménykedik, hogy a megszokottól eltérő beállításokat igénylő Hungaroringen jó eredményt érhet el. Ugyanebben bízik csapattársa, Kazuki Nakajima is.
2008. július 29. kedd 10:38 -
Coulthard megvizsgáltatná az FIA-val a Toyota versenygépeit
A Red Bull Racing veterán pilótája, David Coulthard azon a véleményen van, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) illetékeseinek meg kellene vizsgálniuk a Toyota versenygépeit is, mivel a japán csapatnak az elmúlt egy hónapban kétszer is komoly problémája akadt a versenygépek hátsó felfüggesztésével.
2008. július 29. kedd 09:15 -
A Williams-Toyota duója sikeres hétvégére készül
A pálya kedvezhet a csapatnak
2008. július 29. kedd 07:03 -
A Hungaroring még Trulli számára is kihívást jelent
Magyar Nagydíj: Toyota előzetes
2008. július 29. kedd 05:05 -
Glock egészséges, csütörtöktől megint tesztel
Timo Glock megkapta azt az orvosi igazolást, amely tanúsítja, hogy teljesen egészséges, így a Forma-1-es Toyota pilótája csütörtökön Jerezben már együtt készülhet csapatával a jövő hétvégi Magyar Nagydíjra.
2008. július 28. hétfő 18:31 -
a kezdetekre ajánlom - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.8 d
4,0 csillag
2008. július 28. hétfő 17:19 -
Glock bevetésre kész, kiderült a hiba oka is
Timo Glock németországi bukása után bevetésre kész és már nagyon várja a Magyar Nagydíjat. A Toyota időközben azt is kiderítette, mi okozta a német sofőr hockenheimi balesetét.
2008. július 28. hétfő 16:55 -
A Toyota kiderítette Glock balesetének okát
Egy, a Brit Nagydíjon is használt alkatrész okozta Timo Glock balesetét a két héttel ezelőtt megrendezett Német Nagydíjon, erősítette meg a Toyota vezetése hétfőn kiadott közleményében.
2008. július 28. hétfő 16:51 -
A Toyota visszafogta idei értékesítési becslését
A Toyota 9,85 millióról 9,5 millióra fogta vissza az idei globális eladásaira vonatkozó előrejelzését.
2008. július 28. hétfő 13:00 -
70 százalékkal több Prius készül majd
Minden eddiginél több Prius legyártását tervezi a Toyota: az autó jövőre debütáló harmadik generációjából már akár 480 ezer is készülhet évente.
2008. július 28. hétfő 12:53 -
A Toyota elárulta, mi okozta Glock hockenheimi balesetét
A Toyota Motorsport hivatalos közleményt adott ki Timo Glock Német Nagydíjon elszenvedet balesete ügyében, ugyanis mostanra zárult le a japán alakulat vizsgálata. Utóbbi pedig megállapította, hogy a pilóta autójának egyik eleme Silverstone-ban megsérült, ám ezt a szokásos tesztek nem mutatták ki.
2008. július 28. hétfő 12:04 -
A Toyota visszafogta idei értékesítési becslését
A Toyota 9,85 millióról 9,5 millióra fogta vissza az idei globális eladásaira vonatkozó előrejelzését.
2008. július 28. hétfő 11:36 -
Coulthard: vizsgálják meg a Toyotákat!
David Coulthard, a Red Bull Racing veteránja rápirított az FIA-ra: a skót azt várja a szövetség illetékeseitől, hogy vizsgálják meg a Toyota versenygépeit a legutóbbi versenyen látott felfüggesztési meghibásodás miatt.
2008. július 28. hétfő 10:30 -
70 százalékkal több Priust készít a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 28. hétfő 10:20 -
A nap sportképe: cápauszony a Ferrarin
A Red Bull kiötlötte, a Renault, a Toro Rosso és a Force India átvette, míg a McLaren és a Toyota egyelőre csak kísérletezik a cápauszony-motorborítással. Beállt a sorba a Ferrari is, a jerezi F1-es teszt pénteki zárónapján Felipe Massa kipróbálta az újítás maranellói verzióját.
2008. július 25. péntek 19:16 -
A Toyota megelőzte a GM-et
A fogyasztói hangulat nyugati romlása ellenére jól teljesítettek az év eddig eltelt időszakában a japán autógyárak, több európai versenytársukhoz hasonlóan
2008. július 25. péntek 11:16 -
csendes-társ - TOYOTA COROLLA 2002-2006 D-4D
4,0 csillag
2008. július 25. péntek 10:39 -
Az örökké valóságnak építve - TOYOTA CARINA E 1992-1998 2.0 dxl
4,5 csillag
2008. július 25. péntek 10:36 -
Jól bírja a Toyota Prius
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 24. csütörtök 16:20 -
Kamps: Timo nem foglalkozik a balesettel
A Toyota versenyzője talpra áll
2008. július 24. csütörtök 14:59 -
A 1/X bár tanulmány, de nem matek: a jövő hibridje a Toyotától
A Toyota 1/X tanulmányautó tovább csökkenti a függőséget a fosszilis eredetű üzemanyagoktól: a rugalmas üzemanyag-felhasználás (FFV) technológia ebben a modellben a PHV hajtáslánccal együtt dolgozik.
2008. július 24. csütörtök 12:00 -
Életveszély!!!! - TOYOTA COROLLA VERSO 2004- 1.8 SOL
4,0 csillag
2008. július 24. csütörtök 10:41 -
A Toyota kételkedik abban, hogy időben elkészül a KERS
A Toyota elnöke, John Howett úgy gondolja, hogy a Forma-1-es csapatok aligha készülnek el időben a kinetikus energiatároló rendszerrel (KERS), és nem kizárt, hogy a csapatok egy része még nem alkalmazza majd az új technológiát az első versenyeken.
2008. július 24. csütörtök 07:47 -
Glock már csütörtökön visszatér a pályára
Négy nappal németországi bukását követően, a Toyota versenyzője, Timo Glock már csütörtökön visszatér a pályára az e heti teszteknek helyet adó spanyolországi Jerezben, erősítette meg a kölni bázisú gárda vezetése.
2008. július 23. szerda 18:13 -
A Toyota tovább folytatja a vizsgálódást
Nem lesz egyszerű megtalálni Glock balesetének az okát
2008. július 23. szerda 16:16 -
Nem lesz bevethető 2009-re a KERS?
John Howett, a Toyota sportelnöke nem biztos abban, hogy a csapatok zöme időben elkészül a KERS fejlesztésével. A szakember szerint jelenleg csak szenvednek az istállók a jövőre debütáló eszközzel.
2008. július 23. szerda 16:15 -
Toyota=Elnyűhetetlen - TOYOTA COROLLA 1987-1993 1.3 szedán
4,0 csillag
2008. július 23. szerda 13:28 -
Megint TC-magazin a boltokban!
Újabb adag offline betűtengert izzadtunk ki magunkból - mit izzadtunk, csak úgy kiröppent belőlünk az egész. Mától, azaz július 23-ától a boltokban pompázik a 2008/2-es szám, de az Inmedio, a Relay hálózatában, valamint a nagyobb benzinkutaknál egész biztosan. Lehet, hogy az expresszsége miatt a hirdetési magazinok közé teszik, de ez senkit ne tévesszen meg, a legvérbelibb autós magazinról van szó. Ilyen címlapot keressenek. Ezúton kérünk elnézést az előző, 2008/1-es Totalcar-Expressz magazin elosztásért azoktól az olvasóktól, vagyis csak leendő olvasóktól, akik lemaradtak róla. Tudjuk, hogy sokan nem találták sehol, másutt meg tucatjával hevert a polcokon. Nem a mi hibánk. Partnerünk az Expressz igazán sokat nyomott belőle, de aki a nyomtatott médiában valaha is dolgozott, tudja, hogy egyetlen, megkerülhetetlen, lényegében alternatíva nélküli központi lapterjesztőnk nem áll mindig a feladat magaslatán, márpedig az ő munkájába senkinek sincs beleszólása, még nekünk, sőt, még az Expressznek sem. Reméljük most egyenletesebben teríti majd szerte munkánk kicsiny gyümölcsét a drága anyaföldön. Mi már láttunk az előszériát, sokkal szebb a nyomás, mint az eddigi TC-Exp magazinoké volt. A múltkor nagyot markoltunk, keveset fogtunk, de most végre nagyjából az látszik a képeken, amit szerettünk volna. Lesz például 2,5-2,8 millió forintos kombik tesztje, de a jaszkari verdák körében is teszünk egy hangulatos kitérőt nyolcszáz pénzzel a zsebben. Persze a csajok nem maradtak ki ebből a ckkcsoportból - már csak miattuk is érdemes megvenni az újságot, olyanok. Winkler és Balázs Vitya megjárta Somogybabodot, történt velük egy előre sejthető, és egy nem várt dolog: sárosak lettek (hát persze) és nem haltak meg (csoda). Ezenkívül nézünk töréskár-költségeket tíz autón, szörnyű módszerekkel utasteret berhelünk, elgondolkozunk egy végtelen sokat futott, emelt Toyota pickupon, és előkerül egy olyan gép is, ami bárhova sorolható az autók spektrumában, kicsi, szockó áruszállítótól a V8-as szupersportkocsiig. Hogy mi az, a magazinban kiderül. Vegyék, vigyék.
2008. július 23. szerda 11:19 -
Glock újra F1-es autóban
Timo Glock megkapta azt az orvosi igazolást, amely tanúsítja, hogy teljesen egészséges, így a Forma-1-es Toyota pilótája csütörtökön Jerezben már együtt készülhet csapatával a jövő hétvégi Magyar Nagydíjra.
2008. július 22. kedd 23:58 -
Napelemes Toyota Prius
Ötletes környezetbarát-marketingnek lehetünk tanúi: a Toyota a hibrid Priust napelemekkel akarja szerelni.
2008. július 22. kedd 09:56 -
Videó: Glock a falnak csapódik Hockenheimben
Timo Glock ugyan rögtön hockenheimi balesete után jelezte, hogy jól van, az autóból kiszállva látszott, hogy megütötte magát. A Toyota német pilóta hátát fájlalta, miután anyaghiba miatt eltört a jobb hátsó felfüggesztése a célegyenesre fordulva, és emiatt autója hátuljával a falnak csapódott. A pilóta az éjszakát a ludwigshafeni klinikán töltötte, sérülést azonban nem találtak nála, így már a jerezi teszten újra autóba ülhet. Menedzsere szerint Glock csupán néhány kék-zöld foltot szedett össze, balesetének okát azonban a Toyotánál azonnal ki kell vizsgálni. Niki Lauda is kemény hangot ütött meg az esetet értékelve, az osztrák szerint ilyesminek egyszerűen nem szabadna megtörténnie.
2008. július 22. kedd 08:45 -
A Toyota az FIA-val vitatná meg Glock mentését
A Toyota bár panaszt nem kíván tenni, mindenképpen megvitatja a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) Timo Glock kimentését az autóból, mivel a csapat úgy véli, hogy a Német Nagydíjon a pályán dolgozók nem a legnagyobb körültekintéssel jártak el a baleset uán.
2008. július 22. kedd 08:42 -
Glock a pontokra hajt a Magyar Nagydíjon
Interjú a Toyota versenyzőjével
2008. július 22. kedd 08:36 -
Glock elhagyta a kórházat
A Toyota német versenyzője, Timo Glock hétfőn elhagyhatta a kórházat, ahol egy éjszakát el kellett töltenie a Német Nagydíjon történt hatalmas bukását követően.
2008. július 21. hétfő 17:57 -
legjobb - TOYOTA CELICA SUPRA 1982-1986 2.8i
4,5 csillag
2008. július 21. hétfő 17:26 -
F1: Glock mentésének szakszerűségét firtatja a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 21. hétfő 16:31 -
A család kedvence - TOYOTA COROLLA 1997-2002 1332 harmony szedán
4,5 csillag
2008. július 21. hétfő 16:15 -
Egyterűek bajnoka - TOYOTA PICNIC 1996-2002 2.0 aut.
4,5 csillag
2008. július 21. hétfő 16:10 -
Rejtély Glock balesete
A Toyota csapat egyelőre nem tudja, hogy pontosan mi okozta Timo Glock balesetét a Német Nagydíjon. Az biztos, hogy az FIA-hoz lesz néhány kérdésük a mentéssel kapcsolatban.
2008. július 21. hétfő 12:30 -
Kémfotón az új Honda FCX
A képekre pillantva először a Toyota Prius jutott eszünkbe.
2008. július 21. hétfő 11:55 -
Nincs veszélyben Glock indulása a Magyar Nagydíjon
Timo Glock, orvosai tanácsára kórházban töltötte az éjszakát, miután hatalmasat bukott a vasárnapi Német Nagydíjon. A Toyota vezetése azonban biztos benne, hogy gond nélkül részt vehet majd a magyar futamon, mert a vizsgálatok szerint nincsenek sérülései.
2008. július 21. hétfő 10:17 -
F1: A Toyota biztos Glock magyarországi indulásában
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 20. vasárnap 20:56 -
A Toyota még verseny közben megvizsgálta Trulli autóját is
A Toyota csapatfőnöke, Jamasina Tadasi a Német Nagydíj után megerősítette, hogy Timo Glock rendben van, bár kórházba szállították, ahol jelenleg is vizsgálják a németet. A szakvezető bízik abban, hogy a pilóta a Hungaroringen rajthoz állhat, majd arról is beszélt, hogy a baleset után, még a futam közben megvizsgálták Jarno Trulli autóját is.
2008. július 20. vasárnap 19:46 -
Williams-Toyota: ismét nullázás a futamon
A csapaton a biztonsági autó sem segített
2008. július 20. vasárnap 18:32 -
A Toyotánál jó kezdés után minden összedőlt
A Toyota a Német Nagydíjon bíztatóan kezdett, az időmérő edzés kitűnően sikerült számukra, Trulli a 4., Glock a 11. helyről vágott neki a viadalnak. A futam során jól tartotta magát mindkét pilóta, ám a 37. körben Glock autója meghibásodott és a falnak csapódott, Trulli pedig a kavarodásban kikerült a pontszerzők közül.
2008. július 20. vasárnap 18:10 -
Glock nem sérült meg a balesetben
Sérülés nélkül úszta meg Német Nagydíjon elszenvedett balesetét a Toyota versenyzője, Timo Glock.
2008. július 20. vasárnap 17:20 -
Toyota: Trulli csalódott, Glock jól van
Csalódást keltő eredmény a Toyota számára.
2008. július 20. vasárnap 17:07 -
Glock jól van, de kórházba szállították
Timo Glock, a Toyota versenyzője nagy balesetet szenvedett a vasárnapi Német Nagydíjon, azonban a japán együttes közlése szerint a német sofőrnek nem esett komolyabb baja. Tadashi Yamashina csapatfőnök szerint vizsgálják a bukás okait.
2008. július 20. vasárnap 17:05 -
Visszaestek a Toyota eladások Európában
A korábbi évek lassú, de folyamatos növekedése megtorpanni látszik
2008. július 20. vasárnap 10:04 -
Az elégedett Trulli minél több pontot gyűjtene
Jarno Trulli, a Toyota versenyzője örül a Német Nagydíj időmérő edzésén elért szédületes 4. helynek, azonban tudja, hogy a két élcsapat roppant erősnek ígérkezik a vasárnapi futamon. A reneszánszát élő olasz sofőr célja a pontszerzés.
2008. július 19. szombat 17:45 -
F1: A Toyota pontszerzésre készül vasárnap
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 19. szombat 17:23 -
Átöltözik a Toyota F1-es csapata
2009-től átöltözik a Toyota F1-es istállója: a gárda szombati hivatalos közlése szerint a legénység tagjai a következő idénytől a német Chiemsee sportruházati cég termékeit viselik majd. Jarno Trulli és Timo Glock - akik várhatóan jövőre is a Toyota kötelékében maradnak
2008. július 19. szombat 12:35 -
Újabb csodaszer: a Bödön
Nem kell félni, olvasóink a következő hetekben se maradnak fogyasztáscsökkentő és teljesítménynövelő csodaszer nélkül. A mai nappal megkezdtem az olajleválasztó bödön tesztelését; ötezer forintos befektetés a tisztább bolygóért. Munkaköri kötelességünk, hogy akár saját autóink tönkretétele árán is kipróbáljuk a különböző fogyasztáscsökkentő csodaszereket, hiszen ki, ha nem mi? Persze mivel a saját autóinkat tennénk vele tönkre, ész nélkül azért nem lapátolunk bármit a motorba. Az MGP Caps nevű tablettát speciel beleraktam, aztán nem csökkentette a fogyasztást. Ha csökkentette volna, akkor is annyiba került, hogy érdemi pénzmegtakarítás nem igazán keletkezett volna, de hiába, érdekelt, tudhat-e valamit egy ilyen tabletta. Aztán már majdnem beleöntöttem a Tehénbe a Prolongot, aztán mégse, aztán a Metabondot, aztán azt se, Ákos Székesfehérvárról viszont olyasmit ajánlott, ami minden jóravaló, környezettudatos autóbuzi álma. Nevezzük az egyszerűség kedvéért Bödönnek. Kedvcsinálónak nézzünk egy rövidebb levelet: Újabb fejlemény szűrő ügyben. Írtam egyik nap, hogy beszereltem a fater öreg diesel mercijébe. Most beszéltem velük. Határozottam állítják az öcsémmel együtt (ugyanis ketten hajtják), hogy halkabb lett és jobban is megy. Eddig 50-60-nál 4-ben már berángatott, meg erős hangja volt. Most lazán rángatás nélkül gyorsul. Nem kamuznak, már 100E km-t belenyomtak, most egyből észrevették a változást, és mind a ketten, pedig külön külön vezetik. Semmi pénzért ki nem vennék. Biztos a fogyasztása is kevesebb lesz, de még nem mérték. A technikai részletekért forduljanak bizalommal az Index alacsony fogyasztás-fórumához, ott Ákos mindent részletesen elmagyaráz. A lényeg az én szintemen: veszünk egy kerti szivattyúkhoz való vízszűrőt (3500 forint), kicsit barkácsolunk rajta, majd bekötjük az autónk kartergáz-visszavezető csövébe. Barkács? Olcsó? Fogyasztáscsökkentő? Jobban megy az autó? Stb, stb? Köszönjük, kérjük. A biztonság kedvéért megkértem Ákost, barkácsoljon már össze nekem egyet, el is mentem érte Fehérvárra. Akkor még durva kánikula volt, de kaptam pizzát micimackós tányérba, meg csokis muffint, aztán Ákos ikerlányainak társaságában lementünk a parkolóba, ahol megmutatta az installációt a saját Swiftjében. Régi Swiftekben etanollal kísérletezők is eredményesen használják: a régi Swift olajleválasztóval mindenféle előgyújtás-barkács és egyéb hókuszpók nélkül eljár fele benzin, fele etanol-keverékkel. És nem torpan, nem rángat. Persze, a régi Swift 50% hurutos vizelettel is eljár, nem könnyű azt tönkretenni, mondhatják a csodaszer-szkeptikusok, van is valamennyi igazságuk. Úgyhogy ismét saját gördülő tesztlaboratóriumomhoz, a Tehénhez fordultam, ami tíz éves, 3,4 literes, benzines automata Toyota 4Runner. Mindennek a csodaszer-tesztelés szempontjából több előnye is van. Ekkora hengerűrtartalom és fogyasztás mellett például könnyebb észrevenni a különbségeket. És mivel a Tehén futóműve elég ostoba, könnyű mindig ugyanolyan stílusban vezetni. [...] Bővebben!
2008. július 19. szombat 04:10 -
A nap sportképe: az öt német F1-muskétás
Németország Forma-1-es autóversenyzői: Nick Heidfeld (BMW Sauber), Timo Glock (Toyota), Sebastian Vettel (Toro Rosso), Adrian Sutil (Force India) és Nico Rosberg (Williams) fényképezkednek közös sajtóértekezletük előtt Hockenheimben 2008. július 17-én. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Német Nagydíját 2008. július 20-án rendezik a hockenheimi pályán.
2008. július 17. csütörtök 18:01 -
1,4 d4-d megy mint a villám - TOYOTA YARIS 1999- 1.4 D4-D
4,0 csillag
2008. július 17. csütörtök 16:29 -
Törperős - TOYOTA YARIS 2005- D4D
4,0 csillag
2008. július 17. csütörtök 15:37 -
Túl szép, túl jó, jó nagy bukó!!! - TOYOTA CAMRY 2007- 2.4HYBRID
4,0 csillag
2008. július 17. csütörtök 15:14 -
Turistabusz - TOYOTA HIACE 1989-1995 2.5D
4,0 csillag
2008. július 17. csütörtök 15:07 -
A japán autók megint legyőzték az európai gyártókat
Idén hetedik alkalommal tesztelték Németországban az autókat abból a szempontból, vajon a tulajdonosok mennyire elégedettek járművükkel. A gyártók rangsorát a Honda vezeti, a Toyota Prius
2008. július 17. csütörtök 13:06 -
Zajszűrő berendezést fejleszt a Toyota
A Toyota olyan rendszert fejleszt hibridautóihoz, amely teljesen megszünteti az utastérbe szűrődő motorzajt.
2008. július 17. csütörtök 12:31 -
Glock 2010-ben világbajnok akar lenni a Toyotával
A Toyota pilótája, Timo Glock komoly célokat tűzött ki maga elé, a német versenyző ugyanis kijelentette, 2010-ben világbajnoki címet akar ünnepelni a japán istállóval.
2008. július 17. csütörtök 11:45 -
Reklámért cserébe olcsóbb a Toyota
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 17. csütörtök 11:02 -
Szupercsendes autó a Toyotától
Zajcsökkentő rendszert fejleszt a Toyota, amellyel szinte süketszobává alakulhat a kocsi utastere, miután kioltják az oda érkező zavaró hangokat.
2008. július 17. csütörtök 11:00 -
Glock átgázolna az F1 nagyágyúin
Meglepően bátor kijelentést tett az első teljes idényét futó Toyota-versenyző, Timo Glock, aki leszögezte: 2010-ben a japán csapat színeiben a Formula 1 világbajnoka szeretne lenni. A németet nem zavarja, hogy sokan csak nevetnek tervein.
2008. július 17. csütörtök 10:55 -
Reklámmal olcsóbb a kocsi Japánban
Körülbelül 350 eurónak megfelelő árkedvezményt ad a japán Toyota autógyár egyes új modelljeire, ha reklámokat helyezhetnek el rajta.
2008. július 16. szerda 19:00 -
Glock a bajnoki címre hajtana
A Toyota versenyzője magabiztos
2008. július 16. szerda 13:48 -
Reklámért cserébe árat csökkent a Toyota
Körülbelül 350 eurónak megfelelő árkedvezményt ad a japán Toyota autógyár egyes új modelljeire, ha reklámokat helyezhetnek el rajta - írja az MTI.
2008. július 16. szerda 13:32 -
2010-ben bajnok lenne a toyotás
A Toyota német versenyzője, Timo Glock nem aprózza el, két év múlva már világbajnok szeretne lenni. Lesz még mit bizonyítania addig.
2008. július 16. szerda 12:36 -
Új sportkocsi a Lotustól
Közel 300 lóerős sportkocsival bővíti kínálatát a Lotus. Az Eaglebe V6-os Toyota motor kerül.
2008. július 16. szerda 07:15 -
Trulli a sztár a Toyota háza táján
Jarno Trulli a sztár a Toyota istállónál: az olaszt méltatja saját csapattársa, Timo Glock és a japán együttes szaktanácsadója, Frank Dernie is. A talján sofőr a hétvégén Hockenheimben tovább öregbítené hírnevét.
2008. július 15. kedd 22:15 -
A McLaren is a régi motorborítást használja Németországban
A Toyota mellett nagy valószínűséggel a McLaren-Mercedes sem veti be a múlt héten Hockenheimben tesztelt úgynevezett cápauszonyszerű motorborítását a hétvégi Német Nagydíjon.
2008. július 15. kedd 15:42 -
A McLaren és a Toyota sem veti be a cápauszonyt
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 15. kedd 13:10 -
A Toyota célja a pontszerzés Hockenheimban
A csapat új fejlesztésekkel készül
2008. július 15. kedd 11:40 -
toyi - TOYOTA AVENSIS 2003- 1.8 sol eleganc
4,0 csillag
2008. július 15. kedd 10:41 -
Elhalasztják a cápauszony bevetését
Bár a hockenheimi tesztelésen kipróbálták, a hétvégi Német Nagydíjon egyelőre a McLaren és a Toyota sem veti be a több istálló által sikerrel alkalmazott cápauszony-jellegű motorborítót.
2008. július 15. kedd 09:56 -
A Toyota nem veti be az új motorborítást Németországban
A Toyota a múlt heti hockenheimi teszten próbálta ki az úgynevezett cápauszonyszerű motorborítás egyik változatát, ám a japán csapat végül úgy döntött, hogy a hétvégi Német Nagydíjon nem veti be az elemet. Az új fejlesztés állítólag nem úgy működik, ahogyan arra a gárda számított.
2008. július 15. kedd 09:32 -
A Toyota a dobogót sem zárja ki
A hétvégi Német Nagydíj előtt a Toyota csapatnál nagyon bizakodóak, a Francia Nagydíjon elért dobogós eredmény megismétlését sem zárják ki.
2008. július 15. kedd 08:10 -
A Toyota elégedett Glock munkájával
Keményen dolgozik a sikerért
2008. július 15. kedd 07:04 -
A Toyota egyelőre nem alkalmazza az új motorborító idomot
A két istálló még hezitál az elem bevetéséről
2008. július 15. kedd 04:24 -
Utód nélkül szűnhet meg a Lexus SC430
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért valószínűleg nem készítik el a Lexus SC utódját. A luxuskabrió ráadásul nem az egyetlen Toyota-termék, aminek a jövője bizonytalan, ugyanis már az Avalon kupé és kabrió megszűntetését is fontolóra vette a japán gyártó.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 14. hétfő 20:02 -
Fekete ördög - TOYOTA YARIS 1999- 1,5 TS
4,0 csillag
2008. július 14. hétfő 18:10 -
Japán háziasszony. - TOYOTA YARIS 1999- 1.0
4,0 csillag
2008. július 14. hétfő 18:03 -
McLaren és a Toyota sem kockáztat
Sem a McLaren, sem a Toyota csapat nem veti be a Német Nagydíjon a múlt héten Hockenheimben kipróbált újításokat, egyelőre inkább kivárnak.
2008. július 14. hétfő 18:00 -
Kanyarfaló - TOYOTA YARIS 1999- 1.0 VVTi
4,0 csillag
2008. július 14. hétfő 17:44 -
A Toyota nem veti be a csodafegyvert Németországban
A Toyota vezetése úgy döntött, mégsem veti be vadonatúj, cápauszony-szerű motorborítását a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon, pedig az új elem sikeresen debütált a múlt heti teszteknek helyet adó Hockenheimben.
2008. július 14. hétfő 16:51 -
Masszív japán - TOYOTA CARINA E 1992-1998 1.6xli
4,5 csillag
2008. július 14. hétfő 14:51 -
Veszélyben a Lexus SC
Úgy néz ki, a Toyota luxuskupéja valódi utód nélkül tűnhet el a kínálatból
2008. július 14. hétfő 08:09 -
Ez maga a "csuda"! - TOYOTA HIACE 1989-1995 2,4 D
4,0 csillag
2008. július 11. péntek 15:26 -
Megbízható törpe - TOYOTA COROLLA 2002-2006 1,4 vtti
4,0 csillag
2008. július 11. péntek 12:04 -
Amerikában is gyártják majd az új Toyota Priust
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 11. péntek 11:22 -
Az öreg autókat lopják Amerikában
Lehet, hogy ütöttek-kopottak, utasterük teljesen leharcolt, a tíz legjobban lopott autó közé mégis több 10-15-20 éves modell került be tavaly az Egyesült Államokban. A most közzétett adatok szerint az öregebb Toyoták és Hondák fő célpontnak számítanak, a tolvajok nem válogatósak. A lista élén az 1995-ös Honda Civic végzett, de jól "vitték" a 91-es Accordot is, mely a második helyet szerezte meg. Kilencedik helyével befért a top 10-be a Toyota 1988-as pickupja is, állítja a National Insurance Crime Bureau, melynek magyarázata is van a furcsa statisztikára. A cég állítja, hogy ezek a modellek megbízhatóságuk és viszonylagos kényelmük miatt azért is kerültek előtérbe, mert gazdaságosan üzemeltethetők, mely az emelkedő üzemanyagárak miatt a nagy vízen túl is egyre hangsúlyosabb szempont. Koruk miatt ezek a modellek biztonságilag sem kiemelkedőek, a riasztók és egyéb berendezések hiánya csak még vonzóbb célponttá teszi őket a tolvajok szemében.
2008. július 11. péntek 09:45 -
Belehalt a túlmunkába egy Toyota-alkalmazott
Egy japán munkaügyi ügynökség hosszú hónapokig vizsgálta egy Toyota-alkalmazott halálának körülményeit, következtetéseivel pedig nemrég állt elő. A jelentés szerint a 45 éves mérnök halálát a túl sok munka okozta, a család így kártérítésre jogosult a munkabiztosítás alapján. A tragédiában, mely még 2006 januárjában történt, nagy szerepet játszott a Camry hibrid, melyet ugyanebben a hónapban mutattak be a Detroiti Autószalonon. "A halált megelőző két hónapban átlagosan több mint 80 órányi túlórája volt havonta" - nyilatkozta az Aichi ügynökség egyik illetékese. Noha a mérnök halálát szívinfarktus okozta, a család ügyvédei szerint ezt a nyomás okozta, melyet felettesei gyakorolták rá azt hangoztatva, hogy a modellnek mindenképp el kell készülnie a kiállításra. A Toyota a hírre reagálva részvétét fejezte ki és kijelentette, hogy a jövőben nagyobb gondot fordít munkatársai egészségének ellenőrzésére. Ez nem az első eset volt egyébként, hogy egy Toyota-alkalmazott halálra dolgozta magát, 2002-ben egy 30 éves munkás halt bele abba, hogy heti 70 óránál is többet dolgozott.
2008. július 11. péntek 08:45 -
A Toyota sikeres tesztet teljesített
Problémamentes nap
2008. július 11. péntek 00:42 -
A Batmobile és a Forma 1-es Toyota randevúja
Múlt héten Silverstone-ban a Dark Knight (Sötét lovag) című új Batman film promóciójának köszönhetően a kilátogatók egymás mellett láthatták körözni a pályán a Toyota TF108-as versenyautót és Christian Bale, a főszereplő gigantikus kerekekkel felszerelt Batmobile-ját. Az eseményen a denevérember spéci motorja is részt vett. A mattfekete Batmobil egyébként idén még jobban néz ki. Amúgy 3 méter széles, 4,5 méter hosszú, 1,5 méter magas és 2,5 tonnát nyom. Meghajtásáról egy 5,7 literes, 340 lóerős GM V8-as blokk gondoskodik. Elöl drag, hátul extrém, 44 hüvelykes sárgumik virítanak rajta. Nézzék meg a videót és a képgalériát az ugrás után!
2008. július 10. csütörtök 13:45 -
A Toyota is újfajta motorborítást próbálgat Hockenheimben
A kedden kezdődött háromnapos kollektív teszt utolsó napján a Toyota új elemet tesztel versenygépén, a japán istálló is a cápauszonyszerű motorborítás egy változatát, az üllőhöz hasonlót próbálta ki Hockenheimben.
2008. július 10. csütörtök 13:25 -
Fogyókúrán a japán gyártók
Az autógyártók világszerte komoly fejlesztésekkel kísérleteznek és ültetnek át a mindennapokba technológiákat, hogy akár csak pár grammal is, de csökkenteni tudják autóik káros anyag kibocsátását, vagy pár decivel csökkenthessék a fogyasztást. Japán négy nagy autógyártója a Honda, a Toyota, a Nissan és a Mazda felismerte, hogy nem csak a teljesítmény optimalizálásával és az autóban rejlő technikákkal lehet hatékonyan csökkenteni a CO2 kibocsátást és a fogyasztást, de az autók súlyának csökkentése is jótékonyan befolyásolhatja azt.
2008. július 10. csütörtök 12:45 -
A Toyota is feltette utójára a cápauszonyt
A McLaren után a Toyota is kipróbálta a hosszított, egyre több csapat által használt cápauszony-szerű motorborítást az e heti tesztprogram zárónapján Hockenheimben, ahol Timo Glock néhány kört teljesített az új aerodinamikai elemmel.
2008. július 10. csütörtök 12:29 -
F1: A Toyota is beveti a csodafegyvert
Bár korábban volt olyan, aki úgy vélekedett az Adrian Newey féle uszonyról, hogy az biztosan csak azért született, hogy elvonja a figyelmet valami fontosabb, titkos újításról, azért Red Bull tervezője nagyon kitalálta. Már a Toyota is használja.
2008. július 10. csütörtök 11:10 -
Az első szerelem - TOYOTA YARIS 2005- 1,0 vvti
4,0 csillag
2008. július 10. csütörtök 10:18 -
Kizöldül a Toyota márkakereskedői hálózata
A Toyota mintegy 3000 újonnan épülő és meglévő kereskedésére terjeszti ki új környezetvédelmi normáit. A két első "fenntartható kereskedés" Svédországban és Franciaországban épül meg, e két létesítmény lesz a környezetbarát tervezés és kivitelezés mintapéldája. A cél olyan újfajta építészeti módszerek alkalmazása, melyek jelentős energia és vízmegtakarításhoz vezetnek, illetve nagymértékben csökkentik a szén-dioxid kibocsátást. A jelenlegi márkakereskedéseknél bevezetendő új technológiák akár 12%-kal csökkenthetik a szén-dioxid kibocsátást, s 2013-ig nagyjából 10 milliárd eurós költségmegtakarítást eredményeznek. 2009-től a Toyota évente 60 darab fenntartható márkakereskedést kíván létrehozni.
2008. július 9. szerda 16:45 -
Halálra dolgozta magát egy Toyota mérnök
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 9. szerda 16:11 -
Játszótéren landolt az autó - fotó
Július hatodikán a Gáz utca felől a Berényi út felé haladó Toyota Corolla a Széna téren a bal elejével egy játszótér szélén lévő fának csapódott. Az autót közepesen ittasan vezető férfi a roncsok közé szorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A sofőr és utasa súlyos sérüléseket szenvedett - adta hírül a Lánglovagok.hu.
2008. július 9. szerda 13:02 -
A Toyota minden területen előrelépést tett
A csapat elégedett az első tesztnappal
2008. július 9. szerda 01:55 -
Napelemet kap a következő Prius
A Toyota azt tervezi, hogy a következő generációs Priuson, amelyik 2009 elején jelenik majd meg -először az Egyesült Államokban- napelemeket fog alkalmazni. Igaz, csak a jobban felszerelt modellek sajátja lesz a napenergia hasznosítása, de ők legalább a lehető legtöbb energiát tudják megspórolni így. A Kyocera Corp. által szállított napenergia cellák várhatóan a klímaberendezés kiegészítő -ha nem teljes- ellátásáról fognak gondoskodni, és talán a későbbiekben hozzájárulhatnak a hibrid autó akkumulátorának álló helyzetben való töltéséhez is.
2008. július 8. kedd 15:45 -
A megbízható - TOYOTA LAND CRUISER (J8) 1990-1997 FZJ80 4.5
5,0 csillag
2008. július 8. kedd 15:44 -
A név nem hazudik - TOYOTA COROLLA 1992-1997 1,3 XLi
4,5 csillag
2008. július 8. kedd 15:29 -
The BEST - TOYOTA LAND CRUISER (J8) 1990-1997 FZJ80 4.5
4,5 csillag
2008. július 8. kedd 15:04 -
Napelemeket kap a következő Toyota Prius?
Jövőre érkezik a japán gyártó hibrid modelljének következő generációja
2008. július 8. kedd 12:50 -
Ilyen lesz az új Toyota Avensis?
Korábban már fényképeken és videón is láthattuk a legnagyobb Európában is forgalmazott Toyota utódának prototípusait.
2008. július 7. hétfő 14:58 -
Napelemekkel készülhet a következő Toyota Prius
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható
2008. július 7. hétfő 13:28 -
Kis verseny Paripa - TOYOTA YARIS 2005- D-4-D
4,0 csillag
2008. július 7. hétfő 13:26 -
Jön a napelemes Toyota - a Lancia után

2008. július 7. hétfő 10:40 -
Rángatógép - TOYOTA COROLLA 2007- 1,6 vvt-i MMT
4,0 csillag
2008. július 7. hétfő 09:53 -
A Toyota a pontok ellenére is csalódott
Nem tudták kihasználni a lehetőséget
2008. július 6. vasárnap 18:12 -
Heti merítés
Lehet, hogy a caterham-i kirándulás miatt, de megszaporodtak a Népítélet angliai posztjai. Ezekből lesz egy kis válogatás.Egy nem szokványos Vectra Ez nem egy szokványos Vectra B. angol verziós jobb kormányos Vauxhall Vectra B Valahogy jobbak ezek a kocsik mint az Opelok tovább bírják a nyúzást. Angliában is vannak kontár szerelőkIde hordtam szervizbe: A spanihoz, de teljesen hülye hozzáTrabantal szállni élvezet. Sokunkban ébreszthet nosztalgikus emlékeket a helyzet.Kombi, jól meg lehet pakolni: Volt már benne mosógép, 7 zsák cement+15 doboz járólap+3zsák csemperagasztó; ilyenkor nagyon kellemes a rugózása:)Újabb kis magyar szervíztörténetÉn elmesélem neki a hibajelenséget és azt is hogy 1 hét múlvára kaptam időpontot , erre őazt mondja hogy várjak kicsit megpróbál tenni valamit az ügyemben. Egy jó negyed óra múlva visszajön hogy állhatók be a műhelybe és akkor ő megnézi az autót. Na ez meg is történt és közölték hogy 2!! darab gyújtástrafó is elromlott s ezért a traktoros járás s mivel ez félig meddig tudott tipus probléma ezért felajánlották hogy 2 cserélnek 50000-ért vagy méltányossági alapon 4-et 80000-ért , vagy "Meló után átjössz hozzám és kicserélem a 2 trafót 20000-ért" mondta a szerelő. Így is történt.Kisebb vita alakult ki a Toyota Verso körülHa gyakorlatilag nem használta még az autót, akkor ne legyen ilyen kioktató, hátha nem mindenki analfabéta aki kifogásolta a műszerfal világítását.És akinek semmi se elégEgy dízel Smart és egy dízel Yaris után úgyéreztem, egy sportosabb autó lenne nekem való.
2008. július 6. vasárnap 06:03 -
Trulli esős beállítással ment az időmérő edzésen
A Toyota mindkét pilótája csalódottan nyilatkozott a szombati időmérő edzés után, bár Jarno Trulli, az istálló olasz versenyzője elárulta, már a holnapi esőre utazott, és esős beállításokat használt. Csapattársa, a német a Timo Glock is bízik a hektikus időjárásban.
2008. július 5. szombat 19:32 -
A Williams padlót fogott a brit kvalifikáción
Nico Rosberg a Williams-Toyota fiatal német tehetsége a pénteki két szabadedzés után még elégedetten nyilatkozta, hogy egyértelműen jobb a versenygépe, mint az elmúlt futamokon volt, ma viszont már teljességgel kilátástalannak nevezte helyzetét a futam előtt.
2008. július 5. szombat 19:16 -
Williams-Toyota: újabb csalódást keltő eredmény
A csapaton csak az eső segíthet
20