PEUGEOT 308 (1881 hír) |
Hirdetés |
|
PEUGEOT 308 hírek
Francia lehet a következő Opel Zafira
Akár hat közös Peugeot-Citroen valamint Opel modell is érkezhet Szerző: A5 Március elején lehetett először hallani, hogy a PSA Peugeot-Citroen és a General Motors szövetséget köt, hogy csökkentsék fejlesztési és gyártási költségeiket. Azóta egyre több hír lát napvilágot, ami a közös modellekről és az együttműködés fokáról szólnak. A Peugeot megerősítette, hogy közös modellek sora érkezik a jövőben. 2012. május 11. péntek 03:32 -
Itt, és így készül a Peugeot 208-as
A Peugeot életében mindig is különösen fontos modellek voltak a kisautók. Nincs ez másként a 200-as sorozat legújabb tagjával, a 208-assal sem. Megnéztük, hol és hogyan készül. 2012. május 8. kedd 08:00 -
Elkészült a raliautó a Peugeot 208-asból
Egyelőre még csak az R2-es versenyváltozatot mutatta be a Peugeot, a komolyabb S2000-es verzióról még semmi hír. 2012. május 7. hétfő 10:42 -
Autólogó-történelem II. - A Ferraritól a Peugeot-ig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes sorozatunkban megidézzük a márkák alapításának és a logók születésének történetét. A második részben kiderül, miért került ló a Ferrari, bika a Lamborghini és oroszlán a Peugeot logójába és azt is megfejtjük, miért éppen csillag szimbolizálja a Mercedes-Benz és villám az Opel autóit. 2012. május 5. szombat 09:50 -
Nagyot lépet előre - Peugeot 508 SW 1,6 THP (2011) teszt
Gyors elérés cím: Peugeot 508 SW 1,6 THP (2011) teszt Az oroszlánok új királya Szerző: Perényi Gábor Ezúttal a Peugeot 508 SW-t fogtuk vallatóra, méghozzá egy 1,6 literes turbós erőforrással, amely a vártnál messze jobban teljesített, mind a teljesítmény, mind a fogyasztás terén. A nagy oroszlános kombi nem csak hajtásláncával, de helykínálatával és még inkább minőségének fejlődésével is meglepetést okozott. Ajánlott cikkek: Minden megbocsátva 2012. május 2. szerda 12:03 -
Robogóst gázolt a szépségkirálynő, oda a nyereményautó
Szunai Linda egy fekete 107-es Peugeot modellt nyert a TV2 A Szépségkirálynő című műsorának koronája mellé, később... 2012. május 1. kedd 15:50 -
Nissan Juke ellenféllel támad a Peugeot
Tanulmányként már bemutatkozott a 208-as szabadidő-autó változata, amely egyelőre az Urban Crossover Concept nevet kapta, de hamarosan 2008-asként kerül a világ autószalonjaiba. 2012. április 26. csütörtök 12:10 -
Peugeot városi terepre
A Peugeot azt tervezi, hogy kompakt szabadidő-autót kínál az ügyfeleknek. A Kínában bemutatott UCC tanulmány megmutatja, milyen lehet ez a modell. 2012. április 24. kedd 09:00 -
Városi mini terepjárót mutatott be a Peugeot
Urban Crossover Concept névre hallgat Szerző: A5 A Peugeot egy teljesen új koncepcióval érkezett a Pekingi autószalonra, amely tegnap nyitotta ki kapuit. A 208 alapjaira épülő Urban Crossover Concept nagyobb lesz a hagyományos kisautónál, de nem éri el a 4008 méreteit. A gyártó egyelőre semmit sem árult el az autó technikájáról. 2012. április 24. kedd 08:35 -
Kigyulladt a Peugeot 307 - fotó
Április 17-én Sárkeresztesen egy Kossuth utcában álló Peugeot 307 személygépkocsi motortere gyulladt ki - adta... 2012. április 23. hétfő 09:40 -
Vissza a gyökerekhez Peugeot 208 (2012) bemutató
Új háromhengeres benzinmotorokat is kap Szerző: Tordai Dénes Szebb, könnyebb, és ráadásul jobb vezetni, mint elődjét. Röviden így foglalható össze a Peugeot 208, amelyet teljesen új filozófia alapján terveztek. Az elképzelés és a kivitelezés is jól sikerült, remek kisautó lett a 208, amelyhez teljesen új fejlesztésű háromhengeres benzinmotorok is elérhetők lesznek a nyártól. Ajánlott cikkek: A Ford és a PSA Peugeot-Citroen a jövőben külön fejleszti a nagyobb dízelmotorokat Örök dilemma - Toyota Yaris 1,4 D-4D (2011) teszt Szövetségre lép a Peugeot és a GM 2012. április 20. péntek 12:30 -
Második emeleti lakásba fúródott egy Peugeot - fotó, videó
Lesodródott a felüljáróról és egy beszakította egy panelház második emeleti lakásának falát egy Peugeot vasárnap... 2012. április 19. csütörtök 11:40 -
Négy henger ma már luxus - Peugeot 208-menetpróba
Milyen a jó kisautó? Először is tényleg kicsi, a lágyzselatin kapszulák gyorsaságával hat a női szívekre, keveset fogyaszt, nem kerül sokba és jó vezetni, hogy néha a férfiak is elvigyék egy körre. A franciák ilyennek szánták a 208-ast, melyet a nulláról terveztek és szeretnék, ha újra a kiskategória kedvence lenne. 2012. április 16. hétfő 10:35 -
Peugeot tuning: Biztos észreveszed
Kevés embernek jut eszébe kisteherautót tuningolni. Egyrészt sérülékeny az alany, másrészt nem is olyan könnyű műfaj. Krisztián nekiesett a Peugeot Boxernek. 2012. április 8. vasárnap 17:38 -
A Ford és a PSA Peugeot-Citroen a jövőben külön fejleszti a nagyobb dízelmotorokat
A kisebb dízel egységek továbbra is közösek maradnak Szerző: A5 A mai nap folyamán a Ford és a PSA Peugeot-Citroen közösen bejelentette, hogy a dízelmotorok terén több mint egy évtizedes együttműködésükön változtatnak, melynek értelmében a kétliteres és az ennél nagyobb dízelüzemű erőforrások fejlesztését már nem együtt végzik. A jelenlegi, még közös erőforrások gyártását ez nem befolyásolja. 2012. április 6. péntek 08:41 -
Eltűnő modellek a Peugeot-nál
Átalakítja kisautós kínálatát a Peugeot. A francia gyár nem készít utódot az összes 207-es variánsnak, helyette új szegmensekben próbálkoznak. 2012. április 4. szerda 10:00 -
Bejelentés buktatta le a rendszámmal trükköző autóst Karancskeszin
Egy Peugeot rendszámát használta Fiat Doblóján egy férfi, akire bejelentés alapján csaptak le a rendőrök Karancskeszi... 2012. március 27. kedd 12:10 -
Finoman beszólnak a franciák az Audinak
Egy kép többet mond száz szónál, megjelent az idei Le Mans-i 24 órás hivatalos plakátja. Az idén 80 éves legendás futam több szempontból is érdekes lesz. Először is - nagy meglepetésre - a Peugeot hivatalosan kivonult a sorozatból, helyette azonban jön a Toyota. A japán gyártó a TS 030-as hybriddel tér vissza a csodás helyszínre és úgy tűnik, nagyon-nagyon komolyan veszik a dolgot. Papp Tibivel kerestük az autót Genfben, de nem hozták el, helyette egy videót mutattak, ami lényegében ez volt, kicsit profibb feldolgozásban. Tudják, milyen az, amikor berobban a V8-as trolibusz? Adjanak hangot! Ha azt hinnék, hogy a hybrid-versenyautók esélytelenek LMP1-ben a dízel Audikkal szemben, akkor tévednek. Már a tavalyi technikai szabályzat is pár literrel nagyobb üzemanyagtankot engedélyezett nekik, és ez a pár liter nagyon sokat számíthat. Ráadásul a Toyota nem kezdő sem a hybridhajtás, sem a hosszútávú versenyek terén. Kemény meccs van kialakulóban, a belépőjegy 69 euró, sátrazni lehet. És az ominózus plakát? A Peugeot minden hazai sikertelensége iránt érzett bosszú egy képben? Tessék: Persze tudjuk, hogy az Audi sem alszik, a rutin és a kipróbált pilóták készen állnak. VW-csoport kontra Toyota, az autóipar gigantikus összecsapására van kilátás június 16-17-én. A Peugeot ex-pilótáját, Anthony Davidsont már be is szippantotta a Toyota. Azt a Davidsont, akinek én nagy csodálója vagyok, már csak azért is, mert 2010-ben ott voltam, amikor iszonyatos tempóval, mindent kockáztatva próbálta menteni a Peugeot becsületét. És éjszaka gyorsabb volt, mint nappal, valahogy így: Autósport-rajongóknak kötelező! 2012. március 21. szerda 11:04 -
Driftelő, Peugeot-t törő Ford Mustang videó
Kicsit sok lett a kanyarban Szerző: A5 Az alábbi videón tökéletesen láthatjuk, hogy mi történik akkor, ha valaki egy hátsókerekes autóval és kevés rutinnak kezd mutatványozni kanyarban. A piros Mustang a beton elválasztó padkát átütve érkezett meg a Peugeot 107-es oldalába. A francia kisautó sofőrje vélhetően sokkot kapott az ijedtségtől. 2012. március 19. hétfő 13:42 -
Renault a Chrysler szalonban?
Meglehetősen kilóg a képen látható Renault R10 a körülötte álló, nagyjából kétszer annyi fémet tartalmazó autók közül. Az épület homlokzatán látható felirat szerint nem csak Renault, hanem Peugeot értékesítéssel is próbálkoztak annak idején. Persze a Renaultok közül nem az R10 volt az első autó az Egyesült Államokban: A korábbi Dauphine modellből például közel 200 ezer talált gazdára az újvilágban.Később a Renault az AMC-vel működött együtt és részben tulajdonosa is volt a vállalatnak, (az Alliance, Európában R9-esnek hívott típus volt a közös üzletük) egészen annak megszűnéséig (pont a Chrysler vásárolta fel).A Renault a Chryslernél is megért még egy új próbálkozást, a Renault Medallion és a Giugiaro által formatervezett Eagle Premier voltak az utolsó helyben értékesített "közös gyermekek".Persze nyom nélkül nem tűntek el a francia gének: a Chrysler LH platformja, tehát a Concorde, LHS, New Yorker és 300M, valamint a Dodge Intrepid és az Eagle Vision is az Eagle Premier alapjainak tovább gondolt változatára építkezett. 2012. március 17. szombat 10:56 -
Raliautóval a síelők között életveszélyes videó
A híres csúcsról száguldott le az S2000-es versenyautó Szerző: A5 Az olasz Top Gear Magazin érdekes összehasonlító videót készített. Bizonyára keveseknek jutna eszébe, hogy összehasonlítsanak egy raliautót egy sítalpakon lesikló emberrel. A hatszoros olasz ralibajnok Paolo Andreucci és S2000-es Peugeot 207-ese csapott össze a versenyek alatt navigátorként dolgozó Anna Andreussi-val, aki egyébként sítalpakon is elég gyors. A Zoncolan csúcsáról száguldottak le mindketten. 2012. március 14. szerda 12:34 -
Süppedős üléseket kapott az új Peugeot 208
Néhány hete azzal kábít minket a Peugeot, hogy újra olyan nagyszerű hot hatch-et farag a 208-asból, amilyen a nyolcvanas években a 205 GTi volt. A genfi standon csupa meglepetés ért a kisautóban, melyből nem csak jó városi futkosó, hanem nagyszerű kis sportgép is válhat. 2012. március 7. szerda 10:15 -
Újabb kedvcsináló a Peugeot 208 GTi-hez - videó
200 lóerős lesz a kis méregzsák Szerz?: A5 A Peugeot a 205 GTi szellemi utódjának szánja a 208 GTi-t, amelynek koncepcióját a Genfi Autószalonon leplezi le a márka. Jó hír, hogy a 208 jelentősen könnyebb lesz, mint elődje, így az 1.6-os THP turbómotor 200 lóereje és 254 Nm-e igazi kis méregzsákot varázsolhat belőle. 2012. március 4. vasárnap 17:32 -
Szövetségre lép a Peugeot és a GM
Közös modell fejlesztését is tervezik Szerző: A5 A Peugeot régóta keres magának egy megfelelő partnert, hogy helyzetét stabilizálja, növelni tudja eladásait világszerte, és a drága fejlesztési és gyártási költségeket meg tudja osztani valakivel. Úgy tűnik ehhez jelenleg a legalkalmasabb partner a General Motors, akiknek szintén nem árt egy stabil támasz Európában. 2012. március 1. csütörtök 16:02 -
Beszáll a Peugeot-ba a GM
Együttműködésre lép a Peugeot és a General Motors, amely nyomán közösen fejlesztenek padlólemezeket, alkatrészeket. Az amerikaiak résztulajdont vásároltak a francia cégben. 2012. március 1. csütörtök 15:00 -
A GM beszáll a Peugeot-Citroën konszernbe
Hét százalékos részesedést vásárolt a General Motors a PSA konszernből, ezzel a franciák legnagyobb részvényesévé vált, ami szoros jövőbeli együttműködést jelent a két vállalatcsoport között. 2012. március 1. csütörtök 11:30 -
Magyarországon az első dízel hibrid
Elöl 163 lóerős dízel, hátul pedig 37 lóerős villanymotor hajtja a Peugeot crossoverét négyliteres ECE-átlagfogyasztás mellett. Most végre kiderül, mi az ára az előremutató technikának. 2012. február 29. szerda 14:00 -
Megjött az első dízel-hibrid - Peugeot 3008 HYbrid4-menetpróba
Bár nem sikerült reprodukálni a gyár által megadott hihetetlen fogyasztási értékeket, a Peugeot 3008-asból készült dízel-hibrid egy újabb lépcső a zöld autózás felé. 9,3 milliós indulóára sajnos sokakat elriaszthat. 2012. február 29. szerda 09:50 -
3008 HYbrid4: 4x4, dízel, hibrid és Peugeot
9,29 millió forinttól itthon is kapható a Peugeot dízel-elektromos hibridje, a 3008 HYbrid4. A gyártó a 200 lóerő mellett 3,7 literes átlagfogyasztást ígér. 2012. február 28. kedd 14:10 -
Nesze neked, Prius - Peugeot 508 RXH-menetpróba
Sokáig ígérgette a Peugeot a dízel hibridet, de állta a szavát, 2012-re már a második gázolajjal és amperrel spóroló modelljük vált valóra. Jelenleg az 508 RXH képvisel mindent, amit csak tudhat ma egy Peugeot. A márka legnagyobb, legdrágább és legfejlettebb modellje, egyszerre kombi és SUV, az Audi-hasonmásverseny nagy reménysége, de vajon ez a technika tényleg megmenti meg a jövőt, vagy várni kell tovább a nagy áttörésre? 2012. február 24. péntek 13:30 -
A General Motors lehet a Peugeot-Citroen új stratégiai partnere
Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsőszámú autógyártójával, az amerikai General Motors-szal - erősítette meg a lapértesülést a francia munkaügyi miniszter. 2012. február 22. szerda 18:00 -
A General Motors lehet a Peugeot-Citroen új stratégiai partnere
A franciák az Opellel fűzhetik szorosabbra a viszonyt Szerző: MTI Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsőszámú autógyártójával, az amerikai General Motors-szal - erősítette meg a lapértesülést a francia munkaügyi miniszter. 2012. február 22. szerda 14:11 -
Összebútorozna a Peugeot az Opellel?
Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsőszámú autógyártójával, az... 2012. február 22. szerda 13:20 -
Csökken az igény a PSA-Toyota kisautóra
Visszafogja termelését a cseh TPCA autógyár, amely a Citroën, Peugeot, Toyota legkisebb autónak gyártását végzi. 2012. február 20. hétfő 13:05 -
Kevesebb Toyota, Peugeot és Citroen készül - kevesebb munkással
Májustól visszafogja termelését a TPCA autógyár Csehországban, mert csökken a kereslet a kisautók iránt. 2012. február 20. hétfő 12:40 -
Rendezze ön a Peugeot 207 GTI reklámját - videó
A Peugeot egy interaktív reklámfilmet készített az új 207 GTI-nek, amelyben magunk rendezhetjük a főhős életét. A beszúrt további videókkal, kiválasztatjuk, hogyan alakuljon meztelen barátunk éjszakája. Érdemes végignézni a filmet, majd a felugró kérdésekre a kívánt helyen kattintani. 2012. február 20. hétfő 12:16 -
Rendezze ön a Peugeot 208 GTI reklámját - videó
Zseniális összeállítás, érdemes végig nézni Szerző: A5 A Peugeot egy interaktív reklámfilmet készített az új 208 GTI-nek, amelyben magunk rendezhetjük a főhős életét. A beszúrt további videókkal, kiválasztatjuk, hogyan alakuljon meztelen barátunk éjszakája. Érdemes végignézni a filmet, majd a felugró kérdésekre a kívánt helyen kattintani. 2012. február 20. hétfő 10:42 -
Bemutatkozott a Peugeot 208 GTI
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Peugeot 208 GTI. Az egyelőre még csak tanulmányautóként bemutatkozó kis hot hatch a legendás 205 GTI szellemiségét hozná vissza. 2012. február 17. péntek 11:35 -
Nehéz időkre készül a Peugeot Citroen konszern
Az európai autópiac gyengélkedése rányomta a bélyegét a PSA Peugeot Citroën tavalyi eredményeire is: a kontinens... 2012. február 15. szerda 13:05 -
Nehéz időkre számít a Peugeot
A tavalyi évben csökkent a Peugeot Citroën nyeresége. Euróba második legnagyobb autógyára nehéz időkre számít idén. 2012. február 15. szerda 11:15 -
Nehéz időkre számít a Peugeot Citroën
Az európai autópiac gyengélkedése rányomta a bélyegét a PSA Peugeot Citroën tavalyi eredményeire is: a kontinens második számú autóipari csoportjának profitja a felére esett, működési szinten pedig veszteséget termelt. 2012. február 15. szerda 11:11 -
Versenyautó sorsok: Janika 206 WRC-je
Ifj. Tóth János nem csak egy Peugeot 206 WRC-vel versenyzett. Számomra a 2005-ös autója a legemlékezetesebb, amivel abban az évben Bahor Beával az oldalán a bajnoki címet is megszerezték. Erről az autóról szól ez a bejegyzés. A 624 NZT 75 rendszámú 206 RWC 2002-ben mutatkozott be az Akropolisz Rally-n, Harri Rovanperával a volánnál. Az első versenyen a 4. helyet sikerült vele megszerezni. Ebben az évben a Richard Burns - Robert Reid páros ment vele még egy versenyt, a Sanremo Rally-n ők is a negyedik helyre hozták be a kis oroszlánt. A következő évben is ők hajtották a 206-ost, egy versenyen pedig Marcus Grönholm is száguldott vele, Ausztráliában. 2004-ben a Bozian csapat tesztautója volt, majd 2005-ben a BSA-hoz került. A magyar szurkolók is 2005-től követhették figyelemmel a pályafutását, hiszen ebben az évben az évadnyitó Eger Rally-n már nálunk versenyzett. Nem is akárhogyan, hiszen a bemutatkozó futamon az első helyet szerezték meg vele Janikáék. A második, miskolci viadalon aztán kiestek, én ezen a versenyen láttam először a járgányt, mert Egerben nem tudtam ott lenni abban az évben. Ebben az évben még Jean-Pierre Richelmi is ment két versenyt az autóval a francia bajnokságban, mindkét esetben az első helyen futott be vele. A 2005-ös év meglehetősen sikeres volt a Veszprám Rallytól már 479 YK 74 rendszámmal futó járgánynak, hiszen magyar bajnok lett belőle. 2006-tól aztán Olaszországba költözött a 206-os, Silva Marco ült a kormány mögé, többnyire második - harmadik helyre vitte be a vasat. 2007-ben Matteo Musti és Silvano Luciani versenyzett vele. 2008-ban ismét új rendszámot kapott, ezúttal az NM MR 514 felirat került az orrára-csomagtartójára. A következő években többen is versenyeztek vele: Devid Attilio Oldrati (2008), Tobia Cavallini (2008-ban a Monza Rally Show-n indult vele), Luca Gulfi (2009), Ennio Boria (2009), Nicola Patuzzo (2010), Tiziano Borsa (2010), majd utoljára 2011-ben a Giuseppe Fugazzotto - Marco Vozzo páros vitte célba a 27. helyen az öreg oroszlánt. Mint láthatjátok, a nálunk töltött egy év után még jó sok pilóta és verseny kilométer került az autóba, remélem, még sokáig okoz örömöt a pálya mellett állóknak. Az utolsó személyes emlékem róla az, amikor a 2005-ös Mecsek Rallye-n elszáguld mellettem - no meg az autogramos poszter bekeretezve a falon. :) 2012. február 14. kedd 16:12 -
Davidsonnal és Buemivel erősít a Toyota Le Mans-i csapata
Két jónevű versenyzőnek is mentőövet dob a Toyota Le Mans-i csapata: a japán egylet szerződtette a Peugeot kivonulásával munkanélkülivé váló Anthony Davidsont, valamint a Toro Rossótól kirúgott, a Red Bullhoz tesztpilótaként visszatérő Sebastien Buemit. 2012. február 10. péntek 16:46 -
Peugeot 508 SW
Nagy test, kis lökettérfogatú benzinmotorral, és aránylag nagy teljesítménnyel. Ez nem kifejezetten az ortodox takarékossági modell iskolapéldája, de ne ítéljünk elsőre! 2012. február 3. péntek 07:00 -
Irdatlan szívás vagy a gyönyör forrása?
Egy Vel Satis mellett ácsorogtunk a Weltautónál, mustrálgatva a használttesztre felkínált gépeket, amikor kicsúszott a számon, én bizony nem mernék beleugrani egy kétszázezret futott dCi-be. Winkler persze azonnal lecsapott: milyen autót is vettem a közelmúltban? Jogos, francia is, dízel is, ráadásul minimum háromszor olyan öreg, mint ez. De van egy apró különbség: ami egy közös nyomócsöves dízelnél egy párszázezres szervizszámla, az a mechanikus adagolóm esetében egy ötezer forintos javítókészlet. Nem véletlenül van alatta a karton Még ha van is igazság a kicsit sántító párhuzamban, senkit nem beszélnék rá az ódon technikára. Aki végigolvassa a posztot, kap is egy kis ízelítőt, miért. Irdatlan szívás, fogja mondani, teljes joggal, hiszen a csendes többségnek eleve nyűg és kínlódás, ha foglalkozni kell a mozgó dobozzal. Az elenyésző kissebséget pedig, akiknek mindez a gyönyör forrása, úgysem kell buzdítani, ők tudják, milyen az, amikor egy megkotlott alkatrészt diadalittasan kibányászik az ember a gépház mélyéről, és az elszörnyülködés másodperceit azonnal perverz öröm követi, hogy megint kioperáltunk egy gennyes gócot a betegből. Ennél csak az a nagyobb mámor, amikor a felújítás, javítás, csere után a technika újra életre kel, és büszkén veregethetjük saját vállunkat, ha sikeres volt a beavatkozás. Jelenleg az első fázis örömeit élvezem a Peugeot-val, de vastagon. Még mindig imádom Kalandos átköltöztetése után Rozinak nem volt más választása, mint azt tenni, amit az utóbbi néhány évben: állni. Amíg a rajongásig imádott 02-esemet szét nem szedtem, és át nem költözött a lakatoshoz egy fészliftre, Rozinak várnia kellett a helyére a garázsban. Néha meglátogattam a parkolóházban, vígan mutogattam a fejüket fogó haveroknak, olykor becsempésztem valamit a csomagtartójába. Ha már az áhított együttlétre még várni kellett, ajándékokkal udvaroltam neki. Illetve volt ebben egy kis turpisság. Az alkatrészek, amiket elkezdtem keresgélni hozzá, többségükben az ölembe hullottak. A motorháztető zárját is meg kellene csinálni Talán említettem már, hogy az 504-es tulajdonosok kivételes emberek. Ezzel rendhagyó módon nem magamat szeretném fényezni - hiszen én történelmi viszonylatokban csak néhány milliszekundummal ezelőtt vásároltam be magam az elit klubba - éppen ellenkezőleg. Megismerkedtem egy újabb tulajjal. Dani kétsoros e-mailt küldött nekem még karácsony előtt, hogy van egy bontott fekete műszerfala, és odaadná ajándékba. Majd 2012. január 31. kedd 05:45 -
Önnek is elvitték a Peugeot-ját?
Egy értékes francia autót próbált meg két férfi ellopni, de alig pár óra leforgása alatt elfogták őket. A nyomozásnak köszönhetően a BRFK egy francia márkájú autók eladására szakosodott bandát leplezett le, egyúttal előkerült több, korábban ellopott gépjármű is. 2012. január 29. vasárnap 11:01 -
Összefogás a Volkswagen ellen
Szakértők szerint a Fiat és a Peugeot-Citroën összefogásra készül, hogy felvegyék a harcot a Volkswagen-fölénnyel szemben. 2012. január 27. péntek 16:00 -
Csavarhúzóval törte fel a Peugeot-t, elkapták
Kedden őrizetbe vettek egy 43 éves kecskeméti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 12-én este a... 2012. január 25. szerda 10:35 -
Nem fenyegeti veszély a Citroen rali-vb-s programját
Noha a PSA-konszern egyik ága, a Peugeot kivonul az autósportból és lezárja zászlóshajójának számító Le Mans-i programját, a gyártó másik ága, a Citroen tudatta: maradnak a rali-vb-n és hosszú távra terveznek az FIA második számú vb-szériájában. 2012. január 21. szombat 17:27 -
F1: A Peugeot-központot nézte ki az új motorgyártó
A Forma-1-be 2014-ben beszállni kívánó új motorgyártó, a PURE a versenyprogramját lefújt Peugeot motorgyárába való költözést fontolgatja. 2012. január 20. péntek 12:00 -
Nem indul többet Le Mans-ban a Peugeot
A francia gyár anyagi okok miatt kiszáll a hosszútávú versenyzésből. Inkább az új szériaautókra költenek. 2012. január 19. csütörtök 11:26 -
Nem indul Le Mans-ban a Peugeot
A Peugeot azonnali hatállyal leállítja tartóssági versenyzését, s ennek értelmében a 2012-es Le Mans-i 24 órás futamon sem indul gyári csapat. 2012. január 19. csütörtök 09:00 -
Megszüntette Le Mans-i programját a Peugeot
Súlyos veszteséget kell elkönyvelnie az autósport világának, ugyanis a Peugeot szerdán bejelentette: azonnali hatállyal megszünteti sportautó-programját, így nem indulnak az FIA Endurance-világbajnokságán és a Le Mans-i 24 órás összecsapáson sem. 2012. január 18. szerda 18:50 -
Népszerű a magyar gépjárműpiacon a Peugeot
A Peugeot a gépjármű piac 6,5 százalékos növekedését túlszárnyalva, 2011-ben 16 százalékkal növelte eladásait az előző évhez képest, így tavaly 2.598 személy- és haszongépjármű értékesített. 2012. január 16. hétfő 12:10 -
Ebben a legjobb a Peugeot és a Citroen
Egy évvel új generációs elektromos modelljeinek bevezetését követ 2012. január 10. kedd 09:05 -
Fotó: ilyen lett a Peugeot 107
Teljesen átdolgozott első résszel és változatlan méreteivel a 107 átveszi a Peugeot márka új stílusát. 2012. január 9. hétfő 21:05 -
Galéria a Peugeot 208-asról
A francia autógyár tervei szerint valódi generációs ugrást hajtva végre a 208-assal. 2012. január 9. hétfő 20:10 -
Francia krémes sok mázzal - Peugeot 308 2.0 HDI Aut (2010) teszt
A Peugeot frissített változata már másodjára járt nálunk, ugyanis a kéziváltós e-HDI után már a csúcsváltozatnak számító automata kétliteres dízelt is kipróbálhattuk. A hajtásláncba nehéz belekötni, mivel finoman teszi a dolgát a hatos automata. Egyedül a városi fogyasztást sokalltuk kissé. 2012. január 6. péntek 19:00 -
Megújul a Citroën C1, a Peugeot 107 és a Toyota Aygo
A PSA-konszern és a Toyota közös miniautói elsősorban formai változásokon mennek át, de megjelenik rajtuk a LED-es nappali fény is. 2012. január 5. csütörtök 16:40 -
Felfrissül a Citroën C1, a Peugeot 107 és a Toyota Aygo
Bár többen modellváltást vártak, egyelőre csak egy frissítést kapott a Citroën C1, a Peugeot 107 és Toyota Aygo triója. Mindhárom mini hasonló módon újul meg, minden modell többek között LED-es menetfényt kap, valamint új anyagokat és extrákat köszönthetünk az utastérben. Az 1.0 literes, háromhengeres motor még takarékosabb lett, és már a franciákhoz is kérhető robotváltó. 2012. január 5. csütörtök 16:17 -
Másodszor újulnak a francia törpék
Továbbra is a piacon maradnak a Peugeot és a Citroën legkisebb modelljei. A szinte azonos 107 és C1 másodszor is megújulnak, új külső és takarékos motor várja a vevőket. 2012. január 5. csütörtök 12:25 -
Vatanen szélvédőt "javít"
1984, RAC Rally, Peugeot 205 T16. Vatanenék úgy gondolták, hogy nem kéne a pókhálós üvegen keresztül nézni a gyorsasági szakaszt. :) 2012. január 4. szerda 10:44 -
Felni fétis: OZ Racing
Az első felni, amibe szerelmes lettem, az OZ egyik - mindenki által csak murvafelniként emlegetett - típusa volt, így a sorozat újabb része erről a márkáról szól. Az OZ SpA-t 1971-ben egy benzinkúton alapították meg. Gondoltad volna? A vállalkozás gyors fejlődésnek indult, hiszen 1984-ben már megjelentek a Forma 1-ben, az Alfa Romeo csapatának szállítottak először magnézium-alumínium felniket, és azóta is rendszeresen szerepelnek - sikerrel. A pályaversenyzés csúcskategóriájában idén - nem először - ők lettek a bajnokok, hiszen a Red Bull csapat is OZ felniken gurul.Mivel a Citroen is OZ-ket használ, így a raliban is ők álltak fel a dobogó legfelső fokára, de ezen kívül az elmúlt több, mint 20 évben sokszor bizonyítottak a világ ralipályáin: bajnokok voltak a Peugeot és a Subaru WRC-ken is, Carlos Sainz pedig ilyen felniken száguldott egészen a világbajnoki címig már a 90-es évek elején. Persze nem csak a versenysportban értek el sikereket, jó néhány OZ felni bele égett az emlékezetünkbe anélkül, hogy tudnánk róla. Íme néhány példa, milyen legendás autók kaptak már a gyárban OZ felniket: Ferrari Testarossa Bugatti Veyron Lamborghini Diablo És akkor néhány példa a kedvenc OZ felnimmel arra, hogy mennyire fel tudja dobni a(z amúgy sem csúnya) látványt: BMW M3 VW Golf Lancia Delta HF Integrale Manapság talán a legismertebb OZ felni a Superturismo, ékszere minden autónak. Te melyik OZ felnit szerelnéd fel és mire? 2011. december 30. péntek 16:37 -
Elektromos autó a Kiától
68 lóerő, 138 kilométeres hatótáv, évi 2500 darabos gyártás. A Kia Ray EV a Mitsubishi, Peugeot és Citroen villany-minik vetélytársa lehet. 2011. december 25. vasárnap 09:40 -
Karácsonyi mozi: Rallymagazine Kit Car
Ezzel a 106 perces Peugeot, Renault és ©koda Kit car-ban gazdag zene mentes videóval kívánok minden vancello.hu olvasónak békés, boldog Karácsonyt! Ha esetleg már láttad volna, nézd meg a régebbi karácsonyi filmeket: The evolution of rallying McRae Ford Escort Mk2 Onboard Lancia Delta HF - Works Abarth Magic A film a video.racing.hu-ról letölthető itt (1,3 GB): http://video.racing.hu/rallymagazine_kit_car_no_comment 2011. december 24. szombat 17:42 -
Patkányt küldtek ránk
Rendeltetek valamit a nevemre? - kérdeztem, amikor megláttam a csomagot az asztalomon. Próbáltam munkára fogni reggeli álmos szinapszisaimat: esetleg múlt héten leütöttem volna valamit hajnali kómában, ami kiesett az emlékezetemből? De nem, a BMW-hez már megérkezett az aktuális alkatrészpakk, a Peugeot-ról egyelőre nem árulhatok el semmit, a Corollához meg senki nem jelentette be mostanában, hogy újabb adománnyal járulna hozzá hitközösségunk szerény célkitűzéseihez. Úgy tűnik, túl jól haladunk, lassan fel kell húzni az ablakot, hogy ne köpjenek át az irigyek. De akkor mi lehet a körbetixózott kartondobozban? Antrax-spórához fölösleges feláldozni egy gyerekcipős dobozt. Rázogatásra sem mutatott aktivitást a skatulya, úgyhogy győzött a kíváncsiság; egyszer élünk, bontsuk ki, csak nem ugrik semmi a nyakunknak. Régi ismerős kandikált ki békésen, jól megágyazott fészkéből. Egyik kedvenc patkányom, akit a hiéna-kontesztre az elsők közt küldtek be pályaműként. Tomchy alkotása a ducktape-testű élősködő, és meg is értem, hogy nem volt szíve kukába hajítani az állatot, bár lehet, ott több táplálékra lelt volna, mint nálunk, a szerkben. Figyeljük meg, milyen hasznos kellékekből épül fel a jámbor nézésű kisállat. Igazából egy közepesen jól felszerelt autós túlélőkészletben meg lehet találni az összes alkotóelemét, de érezhető a teljességre való törekvés is: ha rápermeteznénk még egy kis WD40-et, minden meglenne benne, amire szükség lehet az útszéli tákolásnál. A régi kínai bölcsesség úgy tartja, két eszközzel mindent meg lehet javítani: ha mozognia kéne, de nem mozog, ott a WD40, ha mozog, pedig nem kéne, akkor kell a ducktape. Utóbbi korszakalkotó találmányból, amely az emberiség talán legnagyobb vívmánya a kamatos kamat után, készült a patkány teste, mondtam majdnem, de igazából boncolás nélkül nem tudtam megvizsgálni a belsőséget, úgyhogy maradjunk abban, a bőre. Benzincső-bilincs nélkül nem indul útnak tapasztalt öregautós, de fontosnak tartom kiemelni az igényességet, hogy a gyári meghúzási nyomatékot festékjelöléssel biztosította az alkotó, későbbi jogtalan garanciális igények elhárítása érdekében. A másik megejtő részlet a színben tökéletesen eltalált tappancsot alkotó köszörűfej, amelyet Sipos úr majdnem zsebre tett, amikor nemrég erre járt, hiszen az még novicsentó, szinte kedve támad az embernek dremelezni. A popszegecs is jó barátja az autóépítőnek, a drótfarok szinte adja magát, de a mű csúcspontja, szó szerint, a használt lambda-szonda. A szimbolikus jelentés és a funkció ilyen gyönyörű találkozása teljesen elérzékenyített, hiszen az autós patkány cirkónium-oxid érzékszervével valóban alkalmas lenne a kipufogógázok minősítésére, persze, ha a szonda működőképes lenne. Most már nálunk szaglássza a zoxigént a levegőben. Szívesen adnánk valami különdíjat a kedvességért, de nem szeretnénk, hogy műpatkányok lepjék el a szerkesztőséget. Úgyhogy nincs más, a következő hiénán is pályázni kell, Tomchy. És természetesen köszönjük a többi patkánygyártónak is a remekműveket, rég röhögtünk akkorát, mint a beküldött fotókon. 2011. december 21. szerda 12:20 -
Filmen a múlt!
Tizenegy év. Ennyi idő alatt kisfiúból srác lesz, nagyra nő a cseresznyefa a kertben vagy megöregszik kutyánk. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a világ talán legnagyobb, amatőr filmgyűjteményét tartalmazó - mindamellett folyamatosan bővülő - archívum mindenki által elérhetővé váljon.Krasznai János és csapata iszonyatos mennyiségű munkát tett bele a super8.hu-ba és meg kell mondjam, mi már két napja nem tudunk leszakadni róla. Az Index híre futótűzként terjedt, hiszen nagyon-nagyon sokan vagyunk még olyanok, akik emlékszünk a zümmögő kis felhúzós vagy már elemes, nyolcmilliméteres kis orsós kamerákra. Lada, Quarz, Aurora, netán egy Pentaka, kinek mond még ez valamit? És a Fortepan, Orwo? Ugye? Akinek már futotta a Tuzexban (csehszlovák Konzumex) egy Nikonra vagy Chinonra (csinnon, ahogy mifelénk hívták), az már igazán jól kereső lagzifotós, diszkós vagy villanyszerelő volt. A hosszú esték? Amikor félórás csévélés után készen állt a tekercs a vetítésre?És akkor még egyáltalán nem volt megszokott, hogy hang is van a képhez (a Super8-asok közül sem tudta mind), ezt ne feledjük el még ma sem, az okostelefonok idejében.Mégis milyen döbbenetes hangulata volt minden ilyen filmnek. Mi a családdal a szomszéd Jani bácsihoz jártunk át, egyrészt szinte mindig együtt nyaraltunk, mint az jó panelszomszédokhoz illett, másrészt neki volt egy kis kamerája és hosszú hetek után feszülten vártuk már az új filmet. Imádtam azt a hangulatot, még ha a kort magát nem is. Mégis, valahogy közelebb hozta egymáshoz az embereket a mindenkire egyformán telepedő átkos rezsim.Kedves filmek az 1920-es évektől a nyolcvanasokig, érdemes rákeresni az autó kifejezésre, csodás kis retróvilágot kapunk cserébe. Pobjedák, üres autópályák és csőrös Csepelek. Ma már öreg nagyapák és nagymamák mosolyogva az első Moszkvics előtt...Vagy a hatvanas évek végi motorversenyek a Népligetben. Iszonyatos mennyiségű infó, talán okulásul az utókornak, hogy lám, akkor még tudtunk igazán örülni minden apróságnak, amit ma már természetesnek tartunk.Használják egészséggel, keressenek, lapozzanak, talán valahol, egy digitalizált szalagon még ismerősre is akadnak. Super8.hu, az analóg világ minden bája, szeretjük.(Legközelebb, ha otthon járok, megkérdem, hátha megvan még valamelyik szalagon az a Peugeot 505-ös, amelyikkel 1989-ben az akkor nagy durranásnak számító Tango és Cash mozipremierjére mentünk a rimaszombati Ifjúság moziba... De jó lenne újra látni, más nem maradt róla, csak az a pár filmkocka...) 2011. december 18. vasárnap 08:10 -
Porsche a karon
Míg a Peugeot feliratot nemcsak autókon, hanem borsdarálókon, kerékpárokon is láthatjuk, a Lamborghini márka traktorként is menő, így az sem meglepő, ha Porsche felirattal találkozunk egy luxusórán 2011. december 15. csütörtök 17:00 -
Mini szabadidő-autót mutat be a Peugeot
A jövő ősszel esedékes Párizsi Autószalonon mutatkozik be a 2008. 2011. december 15. csütörtök 14:25 -
Év tesztautója: a hajrában az Opel Ampera vezet, a Peugeot 508 a második
Az év tesztautója 2011 verseny első fordulójában a tesztelt középkategóriás autók közül választhatják ki olvasóink... 2011. december 7. szerda 18:00 -
Három hengerrel debütál az új Peugeot
A PSA Peugeot Citroën megkezdte az új háromhengeres benzinmotorja gyártása, amely a Peugeot 208-ban debütál. 2011. december 5. hétfő 12:11 -
Majdnem döntős - Peugeot 508 SW 2.0 HDI-teszt
Ha én lennék a mentora, akkor nagyon megdicsérném, de nem vinném magammal az élő showba. A Peugeot 508 kombiban csak apró hibákat lehet találni, kellemes, de nem emlékezetes társ. 2011. december 5. hétfő 09:45 -
Nem lehetett nem megvenni
Lehet, megtérek. Ha hinnék felsőbb erőkben, már lumbágósra hajlongtam volna magam a mecsetben, csapágyasra koptattam volna a rózsafüzért, esetleg bárányt áldoztam volna, véres késsel. Lehet olyan közhelyeket durrogtatni, hogy kicsi a világ, de a statisztika tudománya még nem ért el arra a szintre, hogy számokban ki lehetne fejezni annak a valószínűségét, ami a napokban velem történt. Persze, véletlen, de csodálatos. Első kifakadásomra környezetem komoly ellenreakcióval válaszolt. Olvasók felkutattak elkallódott 504-eseket, felajánlottak transzportokat, jobbnál jobb internetes hirdetésekkel bombáztak. Kösz mindent, igazán jól esett, bár azt talán elárulhatom, hogy a meghirdetett autókat az akkoriban lázmérőt robbantó kórom kifejlett stádiumában nyilván mind ismertem. Ezt az autót viszont nem én találtam, ő talált meg engem. Majdnem úgy néz ki, mint egy rendes autó Pontosabban Kati néni volt az, egy Csongrád megyei tanyáról, aki gyöngybetűkkel írt levelet adott postára, talán pont abban a szent pillanatban, amikor billentyűzetem nyögve csattogott autonanizálásom alatt. Egy biztos: pár perccel a poszt élesedése után csöngetett be a postás a szerkesztőségi listára a levéllel, amely Bochkor Gábornak volt címezve; tőle jutott el a levélben megnevezett autóguruhoz, Winkler Róberthez. Ha nem pont azon a napon kerül adásba a Peugeot-lázálmom, talán el is sikkad a beszkennelt papíros, így viszont főszerkesztőnk leplezetlen örömmel pumpálta vérnyomásomat a piros tartományig. Kati néni ugyanis egy nagy becsben tartott 504-es Peugeot-nak keresett szerető gazdát. Tulajdonosa - fia - négy éve lelépett Svédországba, azóta pihen a gép, csak akkor indítják be, amikor évente egyszer-kétszer hazalátogat. Aki olvasta az előzményeket, el tudja képzelni, mit éltem át abban a két másodpercben, ami a levél olvasása és a megadott telefonszám tárcsázása között telt el. Kati néni tündéri hangon jelentkezett be; talán még jobban meglepődött a hirtelen sikertől, mint én, akinél levele kis híján infarktust okozott. Az év eseménye lenne, mondta, ha megvenném a Pözsót. Üzemképes, mondta, hogyne, hiszen mindig beindítja a fia, amikor hazajön. Van rendszáma, legális magyar autó, 504D a típusa, 71-es. És világoskék - ennyit sikerült megtudni a pár perces izgatott interurbán beszélgetés alatt. De adjam meg a számomat, szól a fiának, aki fel fog hívni Svédországból, és mindent meg tudunk beszélni. Nem kifakult, tuning a jobb hátsó lámpabura [...] Bővebben! 2011. december 3. szombat 17:00 -
Elkezdődött a PSA háromhengeres benzinmotorjainak gyártása
Philippe Varin, a PSA Peugeot Citroën igazgatótanácsának elnöke és Christian Galliard de Lavernée, Lotaringia... 2011. december 3. szombat 13:10 -
A PSA elkezdte gyártani a háromhengeres benzinmotorjait
A PSA legújabb, 717 millió forintos beruházása elkészült, Trémery-ben átadták az új gyártócsarnokot, ahol a háromhengeres motorok készülnek. A két kisköbcentis motor a Peugeot 208-ban és a C3-ban mutatkozik majd be, majd később kisebb modellekben is bemutatják ezeket. A gyártósoron évente 640 000 egység készül majd. 2011. december 3. szombat 10:33 -
Melyiket vegyem? A pénz most nem számít
Toporgok a külvárosi parkolóház alagsorában, még nem érkezett meg a tulaj. Összehúzom magam a túl vékony dzsekimben, amely a novemberi éjszakához már nem elég vastag, de belülről pezseg bennem a kíváncsiság. Negyed óra alatt értem ki a belvárosból, ami még az este tízkor elhagyatott, nyirkos utakon is túl rövid ahhoz, hogy be lehessen tartani minden közlekedési szabályt, de van mentségem. Egy 504-est jöttem megnézni. Nincs meghirdetve, igazából nem is akarják eladni, amit mélyen meg tudok érteni, bár még nem láttam az autót. A Pista szavaival élve szerelmi vallomással felérő autonániám titokszobát nyitott ki. Olyat, amit egy porlepte lépcsőn gyertyával a kézben botorkálva talál meg az ember, és a rozsdás kilincs első nyomásra enged. A kicsapódó ajtón át pedig egy cédulát sodor szembe a szél, amelyen az olvashatatlan név alá töltőtollal lejegyzetelt telefonszám elvezet egy csipkerózsika-álmot alvó Peugeot-hoz. Mesebeli látvány [...] Bővebben! 2011. november 27. vasárnap 08:40 -
Delecour, Peugeot 306 Maxi - 1996
Néhány helyen kissé sötét, de így is rendkívül élvezetes belső felvétel a 90-es évek közepéről egy csodálatos autóból. Figyeljétek az elején Delecour arcát! :)A navigálás pedig francia nyelven is szépen hangzik (Daniel Grataloup a navigátor), még ha egy mukkot sem értek belőle. 2011. november 24. csütörtök 17:27 -
A japán belpiac csodái
Nagy Tibor olvasónk Japánban járt, ami számára maga a nirvána, hiszen a régi japán autók nagy szerelmese. Természetesen annyit fotózott, amennyit csak bírt és tényleg érdekes, kicsit ufószerű dolgokat látott. Fogadják szeretettel képeit, megtekinthetők a képre kattintva, a galériában. És köszönjük! Szia Pista, Pont most nézem a tegnapi adásotokat - adásidőben nem ment, tegnap délután érkeztem haza, 23 órás út, elfáradtam na. Elöljáróban annyit, hogy autóbuzi vagyok és rettentően szeretem a japán autókat, főként a belpiacos, 60as, 70es években gyártott gépeket, a Celica 2000GT, vagy a Skyline széria (a régi 2000-estől az R34-ig, a jelenlegi Skyline gt350/ Infiniti g35 már más világ) a kedvenceim... Néhány évvel ezelőtt írtam is egy ideig egy mára már kopottasabb nevű (és néhány évvel ezelőtt egy csúnya perben megtépázott) autós lapnak, de szakmabelinek nem mondanám magam.) Néhány szó, a japán autózásról, autókról általában: Egy hetet töltöttem kint, jobbára tárgyalásokon, leginkább reggel/este jártam a várost, fotóztam, így sok kép éjszakai... Az utak tükörsimák, így nagyon sok porig ültetett gép van az utakon. Maximák, régi Lexus Ls-ek, skyline-ok, Datsun 510-ek, Toyota Crown-ok és még sorolhatnám. Nem csak boyracerek, meglett öregurak is... még egy bosozoku stílusú talán toyota-t is láttam a vonatról... Minden autó csillog-villog, de tényleg mindegyik. Utcán általában nem parkolhatsz, kivéve néhány erre kijelölt helyet, de út mellett, párhuzamosan nem láttam sehol autókat, ehelyett garázsokban és parkolóházakban pihennek az gépek, vagy a ház előtt kialakított kis helyen. Emiatt nagyon sok szépségről lemaradtam, jó lett volna bejutni parkolóházakba - már amelyik persze nem liftes -, de talán legközelebb. Ízléstelen autót nem sokat láttam, de amit igen, arról küldöm is a képet, minden eddig látottat felülmúlt... Nagyon sok autóban van utólagos xenon, rengetegen járnak ködlámpával, viszont ha megállnak a pirosnál, leveszik helyzetjelzőre. Hogy miért? "Ne zavarjam a szemben állót" - volt a válasz... Hatalmas alukerekek, peres gumik még a legújabb lexus ls-en is, biztos a már említett jó utak miatt. Európai autóból leginkább Mercedes van (CLS, SL, C), utána sorban, BMW, Audi és itt nagyjából vége is a sornak. Egy-egy Astra(!), Peugeot 207sw, RCZ, Citroen DS3, vagy Maybach azért feltűnik erre-arra. A taxik néhány típusból kerülnek ki, főként régebbi Toyoták, de új Lexust is láttam. az üléseken csipketerítő, sofőrök mind 60 felett, a bal hátsó ajtó automatikus. Még tudnék mesélni, de a te idődet se akarom rabolni túl sokat:) Reményeim szerint hamarosan vissza tudok (kell) menni és akkor talán egy kicsit több időm lesz és a finomabb darabokat is lencsevégre tudom kapni...üdvTibi 2011. november 23. szerda 18:10 -
Versenyautó sorsok: Pikes Peak Peugeot 405 T16
Bizonyára nem kell bemutatnom a világ egyik legismertebb autóversenyzős videóját, ha ide kattintottál. Azért biztos, ami biztos:Több kérésnek eleget téve - és saját kíváncsiságom által vezérelve - annak jártam utána, hogy hogyan alakult a sorsa az 1990-es filmben szereplő Peugeot 405 T16-nak.Talán kevésbé ismert a technika, ami a csővázra húzott karbon karosszéria alatt lakik, úgyhogy azzal kezdeném: összkerék-hajtás és kormányzás(!), 1905 ccm-es, 16 szelepes, négy hengeres, 650 lóerős motor, 35 literes tank - mindez együtt csupán 950 kg. Nehéz dolga lehetett Vatanennek az úton tartani.Láb a gázonA Climb Dance négykerekű főhőse a francia hatóságoktól a 939 GVL 75-ös rendszámot kapta, és a tény, hogy egyáltalán kapott, már önmagában is megdöbbentő. (Lelki szemeim előtt felsejlik a kép, ahogy a Peugeot egyik mérnöke elugrik vele a helyi szupermarketbe)CsigabigaA karrierjével kapcsolatban könnyű dolgom volt: 1988-ban Ari Vatanen, 1989-ben pedig a nyolcszoros Pikes Peak-győztes Robby Unser nyerte meg vele a híres hegyi felfutót.Vatanen munkahelyeA bivalyerős oroszlán (képzavar) amúgy nem volt egyke gyermek, egyetlen testvére a Párizs-Dakaron öregbítette a márka hírnevét. Míg a Pikes Peak-vas a C422-es számú karosszériát kapta, addig a ralis tesó a C421-esbe költözhetett be.Nyugdíjasklub-gyűlés a Geoff Page Racing garázsában. Nem keresnek kocsimosót?A Geoff Page Racing műhelye által felfrissülve jelenleg a Peugeot gyár múzeumában tölti nyugdíjas éveit. Néha azért kiviszik a napra, 2007-ben és 2011-ben például Goodwoodban lehetett megcsodálni.2007-ben, GoodwoodbanMég egy kis adalék:Vatanen visszaemlékezése szerint amikor először kipróbálták egy ipartelepen az autót, beült mellé Jean Todt (igen, AZ a Jean Todt - akkoriban még ő is az oroszlánokat szerette, később nyergelt át a lovakra) a jobbos ülés helyére. Mikor elindultak, akárhányszor a gázra lépett, Todt eltűnt a szeme sarkából, és rálapult a tűzfalra. Hiába kapaszkodott a Peugeot-os exnavigátor, nem bírt ellenállni az erőknek.Bosozoku francia módra. Itt legalább volt értelme. 2011. november 20. vasárnap 08:18 -
Tizenkét és félezer doboz cigaretta lapult a Peugeot Boxer ülése alatt
Tizenkét és félezer doboz cigarettát rejtettek el az ülések alatt abba Peugeot Boxerbe, amit péntek délután... 2011. november 19. szombat 09:20 -
A dohányzás káros a szabadságra: lebukott a román csempész
A Körmendi Rendőrkapitányság határrendészeti járőrei igazoltattak egy olasz felségjelzésű Peugeot Boxer típusú kisbuszt és annak román állampolgárságú vezetőjét. 2011. november 18. péntek 16:05 -
Megnyerte az idei Le Mans kupát a Peugeot
Remekül teljesített 2011-ben a Peugeot: hétből hat futamot megnyert, négyszer aratott kettős győzelmet az... 2011. november 17. csütörtök 11:25 -
Jelentős munkahely-megszüntetés a Peugeot-Citroennél
A francia gazdaság két zászlóshajója, a PSA Peugeot-Citroen autógyártó és a Société générale bank jelentős... 2011. november 15. kedd 20:05 -
Érdekes szögből: 205 T16
Érdekes perspektívából készült az alábbi két kép, ezért úgy gondoltam, megérdemelnek egy bejegyzést. A háttérben állókat nézve mindig eszembe jut, hogy de jó nekik, hogy ott lehettek! Én is szívesen bámészkodtam volna arrafelé, de sajnos akkor még azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy Peugeot, vagy rally. :) 2011. november 6. vasárnap 17:28 -
Colin McRae Rally 2 - rallyautó sorsok
Kedvenc ralis játékom a Colin McRae Rally 2.0. Elgondolkodtam azon, hogy a játékban szereplő autók vajon milyen pályát futottak be a való életben? Nekiláttam és megkerestem mindent, amit csak lehet a virtuálisan ezerszer összetört vasakról. V3FMC - Ford Focus WRCKezdjük rögtön a főszereplővel! Colin McRae 2000-ben a svéd, portugál, argentin, ausztrál és új-zélandi versenyeken használta ezt a Focust, majd 2001-ben Delecour ment vele a Svéd ralin.Ezután ügyfélautó lett, előbb a spanyol Txus Jaio, majd a Ford Turkey jóvoltából török ralisok vették birtokba, jelenleg is Törökországban van. 206MVA75 - Peugeot 206 WRC 1999-ben Panizzivel debütált Finnországban, majd Grönholm hajtotta Ausztráliában, valamint Delecour a Svéd ralin. Ezután a Peugeot Austria bérelte, de ott rommá törték, visszakerült a gyárba, ahol újjáépítették. Jelenlegi rendszáma: 8966XV74Legutóbb George Guebey hajtotta. R19WRC - Subaru Impreza WRC 1998-ban a Portugál ralit nyerte vele Colin. David Turnbull ment vele 2005-ben, 2007-ben Glen Fenwick hajtotta 2011. november 5. szombat 08:36 -
Zárjatok tébolydába: franciát akarok!
Tibby fejhangon vihogott, amikor összefoglaltam mondanivalóm lényegét: az 504-es mellett nem vezet el út. Csikós csak ingatta a fejét, szerinte az állólámpás mellé állítva Trabant. Pista nem értette, neki csak a kupé szép. Assur meg mindössze annyit kérdezett: mikor veszel már egyet? Hiába, ő tudja, nem hirtelen fellángolás ez, régóta ég a tűz, csak néha ráloccsan egy kis olaj. Ilyenkor naponta többször is muszáj csekkolni azt a hat-nyolc szájtot, ahol felbukkanhat a számomra tökéletes példány. Ilyen állapotban azonnal elfogadnám, bármilyen színű is Belátom, kívülállónak nem triviális, miért pont őt szemeltem ki. Nem, a tört vonalú csomagtartó meg az összevont szemöldök csak a jobb féltekémet izgatja, az még kevés lenne ahhoz, hogy ennyire elementárisan kívánjam. A racionalitás ösvényét követve ugyanúgy a Peugeot 504-eshez lyukadok ki, bármennyire is szeretném levenni a szemellenzőt. Azért tegyünk egy kísérletet, hátha. Csak durván paraméterezem fel a keresőt: legyen egy hétköznapi használatra alkalmas, olcsón fenntartható, elérhető autó, amivel öröm közlekedni, de hosszabb útra is el lehet vele indulni. Ne kelljen hetente könyékig beletúrni, hogy életben maradjon, minden tél után hat négyzetméter lemezt belehegeszteni, hogy ne szakadjon le az ülés, és ne bukjak rajta percenként száz dollárt. Jó lenne, ha hátsókerekes lenne és nem baj, ha van belőle jó dízel. Még mindig több száz találatot lát? Pontosítsunk. Ugye, kékben milyen jól mutat? Az elérhető, jó értéktartású és megbízható kritériumhármas után az én fejemben máris törölhetjük a huszonöt évnél fiatalabb gépeket. Ami annyira új, hogy ne kérjen hetente garázslátogatást, azt nemcsak egyszer drága megvenni, de évente több százezres bukót is jelent. Aminek az értékcsökkenése már belefér a vétel és az eladás közötti idő alatt félretehető összegbe, az már erősen rizikós kategória nálam, nem beszélve arról, hogy utálom az elektronokat kergetni az autóban. Meg nem is szoktam olyan gyakran cserélgetni az autóimat: a BMW-m például már tizenhat éve nálam van. Vagyis jó lenne valami tartós darab. Na jó, bevallom, közelebb is állnak a szívemhez az öreg autók. Szóval legyen 85 előtti. Japánok kiesnek, az ilyen korúakból legfeljebb már csak az üvegek meg némi műanyag maradt meg, a többi, ami autónak néz ki, csak gitt lehet. Német vonalon van ugyan választék, az egyes, kettes Passat például örök életű, ami a mechanikát illeti, ráadásul kombi is akad belőle bőven, ami külön bónusz. De ahány hirdetést megnyitok, nem érzem a bizsergést - talán az utóbbi évek audizása tett immúnissá a Volkswagen-csoport korai termékei ellen. BMW-m már van, Mercit majd akkor veszek, ha kopasz leszek; kik is gyártottak még autót akkoriban? A Saabot talán hagyjuk, akkor már inkább egy Volvo, de a 200-as sorozat erődítmény-szerű nehézkessége valahogy nem ízlik. Franciát a nyolcvanas évekből? Teljesen nem kergültem meg. Egyszer ugyan erősen rákívántam egy összkerekes, dízel, kombi Renault 18-asra, de a lelkesedés egészen addig tartott, amíg ki nem próbáltam az egyetlen eladó magyarországi példányt. Megváltás volt visszaülni a hibátlannak messziről sem mondható Szivaromba. A Citroën CX után már képes vagyok megfordulni, izgat a különcködése, problémái ellenére azt hiszem, tudnám szeretni. De amikor nemrég megtudtam, hogy az egyik legszebb ferdehátú négyajtós, végleg kiábrándultam belőle, nem tudom megbocsátani neki. Pedig abból lenne választék bőven. Milyen egyszerű lenne az életem, ha nem lenne négyajtós a CX Hol is tartottunk? Ja igen, a tartós francia utazóautóknál. Na, csak eljutottunk az 504-esig. Belátom, nem kikezdhetetlen az érvelésem, de minden oldalról meg tudom védeni. A mechanikájába nem hiszem, hogy bárki is belekötne, az még akkor is működni fog, amikor kipusztultak a csótányok. A kasztni már tud rozsdásodni, de van hozzá alkatrész, és ki lehet fogni viszonylag ép példányokat, amelyek megfelelő konzerválással jó pár évet kihúznak még. A belseje pedig híresen tartós, nem ritka a negyvenéves gyári kárpit. Kedvet kaptak? Akkor dicsérem még egy kicsit. Elöl MacPherson és fogasléc, hátul független ferde lengőkarok (kivéve a kombit, a pickupot és néhány ritka limuzint). Mindenki, akivel beszéltem, imádta a franciásan lágy, mégsem imbolygós futóművet. Az egynyolcas, később kétliteres benzinesek mind viszonylag takarékosak és persze megbízhatóak, egyedül a mechanikus Kugelfischer-injektoros ti-től félnék. A dízelt az Indenortól vették, az sem rossz, még a Ford Sierrában is ezt a blokkot használtak a kilencvenes évek elejéig. Gyakorlatilag mindegyikben van gyári fém tolótető, az ülésekre rágalmazás nem azt mondani, hogy fotel, a klasszikus háromórás műszerfal csodás: elképesztő hangulata van az egész utastérnek. Ha lehetne találni itthon valami hasonló csotrogányt, nem gondolkodnék sokáig Még jobbat mondok. Az Európában 1968-tól 83-ig gyártott 504-es limuzin praktikus veteránautó létére nem is vészesen drága. A kupékért és a kabriókért már nagyobb a tolongás, azokból a szép példányok tízezer eurón túl kezdődnek. De négyajtósból már fele ennyiért ki lehet fogni egészségest. Nem is értem, miért nem jár mindenki ilyennel. Ugye már sejtik, van egy kis bökkenő. Az 504-es, ahhoz képest, hogy több mint három milliót gyártottak belőle, teljesen eltűnt az utcákról. Felszippantotta Afrika. Odalent tudnak autót választani - attól tartok, hasonlóak a szempontjaik, mint az enyémek. Ezért fájdalmasan kicsi a választék, főleg a közepesen elhasznált állagúakból, amilyenre én is ácsingóznék. Annyira, hogy jelenleg Magyarországon az expresszes kereső nulla találatot ad. 0, azaz nulla találat A hahun van egy, Csikós egy telefonnal ki is derítette, kié, mellesleg ez tűnik a legjobb vételnek a Mobilén is. De ez nem az az autó, amit befognék napi használatra: kár lenne érte. Vagyis az a furcsa helyzet, hogy nagyon jónak tűnő autó van ötezer euróért, de kettő alatt gyakorlatilag csak roncsokat árulnak. Vagy nagyon messze vannak. Vagy rosszak a fényképek. És valószínűleg azok is roncsok. Néha felbukkan egy-egy lemattult, de nem kilincsig rohadt példány, kellemesen lelakott, akarom mondani patinás belsővel, amelyekről általában olyan bíztató információkat közölnek, hogy öt éve még beindult, vagy hogy éppen beállt a fék, de más baja nincs. Ilyenkor rendszerint elkezdem számolgatni a benzinpénzt, az ideiglenes rendszámot, a szállást, lapozgatom a naptárt, melyik hétvégén tudnék kimenni Észak-Rajna-Vesztfáliába, fejben elkészítem a szerszámjegyzéket, mit kellene vinni magammal egy tetszhalott autómatuzsálem feltámasztásához és már nyomkodom is a telefont, kit kérhetnék meg egy kis sofőrködésre. Ja, hajnali fél egy van, ilyenkor már nem illik felhívni senkit. Kinyomtatom a hirdetést, nehogy levegyék és akkor hoppon maradok. Majd napokig cipelem magammal a hátizsákom hátsó zsebében. Mert másnap, kicsit tisztább fejjel, második ránézésre már feltűnik a ronda alárohadás a doblemezen, a penész a kárpiton, a villás targonca a háttérben. Hadd ne gyártsak a szindrómából hasonlatot egy szeletelős parti és egy nőstény bevonásával. Azonnal blokkolnám, de német A legérdekesebb aktuális lelet a Mobilén pihen már pár napja, egy szürke 75-ös benzines. Ránézésre azonnal bele tudnék szeretni, élek-halok a durván lemattult metálfényért. Régi, arany oroszlános a hűtőrácsa, pár helyen ráködöltek vagy ecseteltek alapozóval, de nem ijesztő az állaga. Simán beleülnék egy pár évre, amíg még elkrehácsol, el se kezdeném keresni a polírpasztát a polcon. De ez pont a TI-kivitel, az erős, de szerintem problémás injektoros motorral. És barna a kárpitja, ami sajnos a leggyakoribb szín, nekem viszont a legkevésbé tetszik. Ha nem láttam volna még kék belteret, vagy az ultraritka bordélyvörös kivitelt, talán meg tudnék barátkozni vele, de így sajnos egy torz grimasz kíséretében húzom ki a papírt a nyomtatóból. Kevésbé kívánatos az osztrák fekete, de közel van és olcsó Na de itt van egy osztrák autó, potom ezer euróért, nem is kell messzire menni érte. Közelebb is hajolok a monitorhoz. Fekete, elég ronda fényezés, de kár. Főleg, hogy nyitott ajtónál látni, metálzöld volt eredetileg. Az egyik legszebb 504-es szín. Karburátoros motor, ami jó, de olyan rozsdarágta a motortér, hogy még én is szívom a fogam. Bézs a bele, eggyel jobb, mint a barna, de olyan szedett-vedett, amihez nekem sincs gusztusom. Kinek volt szíve átfújni a gyönyörű zöldet? Az a baj, annyit nézegettem már, hogy egészen pontosan tudom, milyet szeretnék. Piros vagy kék belűt, lehetőleg dízelt, persze kormányváltóval, de jöhetne akár egy karburátoros, kétliteres benzines is. A régi kiálló kilincses kasztni külön bónusz lenne, valamilyen halvány metálszínben. Milyen kár, hogy a kombi ilyen szerencsétlen Praktikus szempontok alapján igazából egy kombi lenne a tökéletes, de annak a merev hátsó tengelye, az aránytalanul hosszú tengelytávja, meg főleg az otromba puttonya elborzaszt. Komolyan, milyen esetlenül néz már ki a könnyed kis limó mellett? Ha már kombi, akkor az ultrabrutál Dangel 4x4-es, de olyat gyakorlatilag csak Franciaországban lehet találni, ott is úgy négyezer euró körül indulnak a péppé rohadt, szétütött ganéhalmok. Ugye, ez ütvefúr? Nem, nem, térjünk vissza a Földre, nem lehet szűzen is maradni meg prütykölni is. Egy jó kis limuzin, benzines vagy dízel, kormány- vagy botváltós, mindegy is, csak 504-es legyen. Meg valamilyen szinten gusztusos, ne kelljen undorral kifordulni belőle. Hol is van az ezer eurós osztrák? Egyből Bécs alatt: egy délutáni kirándulás. Üzemanyag, autópályamatrica elhanyagolható, fél lábon is hazajön. Majd csak kipofozom azt a motorteret, a feketével megbarátkozom, tetőablak ezen is van. A belével is lehet kezdeni valamit, egy ezer eurós autónál ne finnyáskodjunk már. És itt jön el az igazság pillanata. Felemelkedik a guillotine kése, elhalkul a susmus, a hóhér fején a csuklya. Megnyitom a regadókalkulátort. Kétezres benzines, Euro-besorolás értelmezhetetlen, évjárat özönvíz előtti. Háromszázezer - kiold az ék, zuhan a bárd. Értelmetlen hülyeség. Még egyszer kifizetni a vételárat egy olyan kókadt vacakra, aminek jó esetben pár éve van hátra: ennek semmi értelme. Ennyi erővel vehetek itthon bármit hat kilóért, amit középtávon leírok. Annak legalább van maradványértéke - egy 504-esért itthon sajnos semmilyen állapotban nem fizetnek értelmes összeget. Vagyis tökéletesen értelmetlen az elvakult nemzetközi kutatómunka; csak akkor lehet 504-esem, ha találok egy használhatót magyar rendszámmal. Élesítettem a keresőket, nem fogom elszalasztani. Addig meg marad az imcdb és az olyan remekművek, mint az Éjszaka a Földön. Nem csak az 504-es miatt érdemes megnézni. AutonániaGyakran bóklászunk a Mobile.de-n és az Expressz.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS). 2011. november 4. péntek 06:00 -
Bemutatkozott a vadonatúj Peugeot 208-as
Kisebb, könnyebb és zöldebb lett a kisautó új generációja. A franciák forradalmi újdonságokat ígérnek és legnépszerűbb elődeinek sikerét várják a 208-astól. 2011. november 2. szerda 10:37 -
Utódot kap a legnépszerűbb Peugeot
A Peugeot bemutatta új kisautóját, a 208-ast. A modell bár névleg a 207-es utódja, sokkal inkább a 206-os követője, méretben, tömegben és újításban. 2011. november 2. szerda 10:22 -
Kisebb, könnyebb és formásabb a Peugeot 208
Idő előtt napvilágra kerültek a Peugeot 208 képei. A jövő tavasszal bemutatkozó kisautó rövidebb és könnyebb lesz a jelenlegi 207-nél, formailag már a korábbi tanulmányautókra és az 508-ra emlékeztet, de igényesebb lesz az utastér is. A jelenlegi motorok mellett bemutatkozik majd az új fejlesztésű, háromhengeres motorcsalád. 2011. november 2. szerda 07:00 -
Új vegyes vállalatot alapított a PSA Peugeot Citroen és a BMW
Célegyenesbe érkezett a BMW és a PSA Peugeot Citroën együttműködési megállapodása : megalakult a BMW Peugeot Citroën... 2011. október 30. vasárnap 12:10 -
Galéria a 908 HY4 első tesztjéről
Megtörtént a Peugeot 908 Hybrid4 első pálya-tesztelése is, Estorilban. 2011. október 27. csütörtök 19:35 -
Peugeot 908 HY4: az első teszt
Idén márciusában, a Genfi Autószalonon lehullott róla a lepel, majd október 11-én megtörtént a Peugeot 908 Hybrid4... 2011. október 27. csütörtök 11:10 -
Minimális nyereségre számít a PSA Peugeot Citroën
A korábban várt százmillió eurós nagyságrendű profit helyett nullszaldó körüli eredménnyel zárhatja az évet a PSA... 2011. október 26. szerda 13:55 -
Termelői szünetet tart a Renault és a Peugeot
A kereslet várható gyengülése miatt visszafogja a termelést számos európai üzemében a Renault és a Peugeot. 2011. október 24. hétfő 13:11 -
Visszafogja a termelést a Renault és a Peugeot
Csökkentik a termelést európai gyáraiban a francia autómárkák. A Peugeot és Renault is a mostaninál gyengébb évre számít 2012-ben. 2011. október 24. hétfő 12:05 -
Visszafogja a termelést a Renault és a Peugeot
A kereslet várható gyengülése miatt visszafogja a termelést számos európai üzemében a Renault és a Peugeot. 2011. október 24. hétfő 10:53 -
Jön a Peugeot 308-as szedán változata
A Peugeot népszerű 308-asát Kínában is lehet már vásárolni, azonban szedán kivitelben. Az új modell leginkább az 508-ra hajaz, bár kicsit esetlenebbül mutat, mint a nagyobb testvér. A szedán kivitelből összesen 60 000 darabot szeretne értékesíteni a gyártó évente. Európai bemutatkozást egyelőre nem terveznek. 2011. október 24. hétfő 10:44 -
Hiányzik az átütőerő - Peugeot 308 1.6 e-HDi (2011) teszt
Sosem volt a szívem csücske, mégis nagyon vártam az új Peugeot 308-at. Szebb lett a külső is, de leginkább az új e-HDi hajtás érdekelt, mégpedig a kéziváltó miatt. Nem is lepődtem meg, hogy az új hajtáslánc a frissített 308 legerősebb pontja, és nem csak az akár 5 liter alatti fogyasztás miatt. A frissítés pedig előrelépést hozott az autó legvitatottabb pontjaival kapcsolatban. 2011. október 21. péntek 12:26 -
Biztos Pumukli volt
Legalábbis hasonló csínytevésre utal a jelenség, amit Bbt írt le nekünk, vagyis rejtélyes módon a mikuláscsomagok nem oda kerülnek, ahova szánták eredetileg. Múltkor éppen arról volt szó, hogy a címzett nem biztos, hogy megkapja a csomagot, így csak utólag postai úton értesül a már jócskán magasabb büntetésről. De úgy látszik, van aki saját maga távolítja el a zacsit és teszi más autójára. Ez azért nem olyan mókás, mert egyrészt feleslegesen felidegesíti magát valaki emiatt, ahogy a levélíró is tette, talán kissé eltúlozva. Másrészt, ha nem figyel, még be is fizeti helyette. Ezért érdemes figyelni, a büntetőcédulát megnézni, tényleg nekünk szánták-e.Kedves autóstárs, kinek rendszáma KRY229 (Ford)! Gondolom teljesen véletlenül, és figyelmetlenségből a 2011-10-18 17:05-kor kiállított mikuláscsomagod az én szélvédőmre került másnap reggel. Mivel - sajnos - megnézem mit kell befizetnem, így a csekket nem fogom helyetted befizetni. A csekket azért kivettem a csomagból, nehogy holnapra más szélvédőre fújja át véletlenül a szél, gondolom a hiánya nem fog érzékenyen érinteni, más módon is rendezni tudod tartozásod, legrosszabb esetben kapod postán. Mindemellett remélem többször nem történik veled ilyen baleset, mert a következő alkalommal egy 100-as szöggel fogom rögzíteni a csomagot valamelyik kerekedben, nehogy megsértse a fényezést vagy a szélvédődet. Maradok teljes tisztelettel:Bbt A történet pedig, hogy reggel 8:57-kor leérek a kocsimhoz amin 8:51-ig van parkolójegy (albérlet előtt parkolok, este bedobom, reggel elindulok...), amin ott virít a piros zacskó. Az utca másik oldalán pedig ott ténykedik a szorgos ellenőr. Megnézem az órám - a türelmi időhöz képest egy percet késtem - felkapom a csomagot és elindulok reklamálni, bár sejtem, hogy reménytelen, mindenesetre ellenőrünk felé van pár keresetlen gondolatom, hogy nyilván egy perc alatt megbüntetett és persze már az utca másik oldalán tevékenykedik. Ellenőrünk azonnal felveszi a mérges rája pozíciót, hogy a büntetés akkor jogos, de azért kis zavar van a szemébe, uccu előszedi a papírt a zacskóból és közli tényleg morcosan, hogy ez tegnap délutáni büntetés. Állam leesik, akkor én a város másik végén dolgoztam. Cetli megnéz, rendszám nem stimmel, autómárka nem stimmel. Gyors elnézéskérés után visszaülök a kocsiba puffogva, majd gyanús lesz az előttem álló helyi lakos kocsiján a másik piros zacsi. (Hiszen ha ellenőrünk nem büntetett meg, akkor csak kivárta volna azt a pár percet amíg megteheti.) Gyanú igazolva: a magyar rendszámú Peugeot orrán egy szlovák rendszámú Skoda cetlije. Körülnéztem gyorsan, a barom Skodás ráadásul ott állt a Peugeot mögött...[...] Bővebben! 2011. október 20. csütörtök 07:47 -
Átmenetileg csökkenti termelését Szlovákiában a Peugeot
A PSA Peugeot Citroen novemberben két hétig kevesebb autót fog gyártani a nyugat-szlovákiai Nagyszombatban... 2011. október 19. szerda 18:10 -
Franciának drága - Peugeot 308 eHDi-teszt
Kényelmes, csendes és keveset fogyaszt. Csupán ezen tulajdonságai alapján nyerő választásnak tűnhet a Peugeot 308-as takarékos változata, de akárcsak a kisugárzása, az ára is átlagos. 2011. október 18. kedd 16:39 -
Ismét készülhet Peugeot nagyautó
Utódot tervez a 607-esnek a Peugeot. Az új francia nagyautó kombi karosszériát kap és hibrid-hajtással is elérhető lesz. 2011. október 18. kedd 14:15 -
Olcsó, de jó is? - Peugeot 407 SW 2.0 HDI Aut. (2008) használtteszt
Használtteszt sorozatunk újabb tagja egy három éves Peugeot 407 SW, amelyben a kétliteres HDI 136 lovas változata dolgozik egy hatsebességes automataváltóval párosítva. A Peugeot 407 a kategóriatársakhoz képes olcsóbb, és más aspektusból közelíti meg a családi autó fogalmát, mint a németek. 2011. október 17. hétfő 11:23 -
A forradalom felára - Peugeot iOn (2011) teszt
A Mitsubishi i-MiEV és a Citroen C-Zero után az elektromos trió utolsó tagjaként a Peugeot iOn is tiszteletét tette szerkesztőségünknél, amelynek apropóján kicsit utána jártunk, hogy vajon tényleg megéri-e villanyos autóra váltani napjainkban. A válasz tesztünkből kiderül. 2011. október 12. szerda 09:15 -
Ilyen még nem volt - Peugeot 3008 HYbrid4 menetpróba
Már sokféle hibrid autó létezik, de olyan, amelyikbe gázolajat kell tankolni, még csak a Peugeot-nak van. A Hybrid4 rendszer erős és takarékos, és ami a legjobb, hogy összkerék-hajtásúvá válik tőle az az autó, amelybe beépítik. Egy 3008-asban próbálhattuk ki először a különleges technikát. 2011. október 6. csütörtök 08:55 -
A C4 Aircross nevet kapta a Citroën kompakt terepese
A Peugeot mellett a Citroën is bemutatta saját Mitsubishi ASX átiratát. A C4 Aircross első ránézésre sem emlékeztet a japán SUV-ra, a franciák teljes mértékben a saját képükre faragták az autót. A motorkínálat az 115 lóerős, 1.6 literes benzinesből, valamint egy 112 lóerős 1.6-os és egy 150 lóerős 1.8-as dízelből áll majd, és lesz elsőkerekes és összkerekes változat is. 2011. október 3. hétfő 12:58 -
Botrány a Petit Le Mans-on
A Road Atlanta pályán az 1000 mérföldes amerikai sportkocsiverseny vége előtt két órával a Peugeot és az Audi folyamatosan csatázva, fej-fej mellett haladt az élen. Aztán a peugeot-s Montagny ráhúzta a kormányt az audis Dumas-ra, ezért az a falnak ütközött, és kiesett. 2011. október 2. vasárnap 13:26 -
Itt az összkerékhajtású Peugeot 4008
Az új összkerékhajtású terepjáró teljessebbé teszi a Peugeot szabadidőautó kínálatát. 2011. október 1. szombat 13:06 -
A Peugeot-nak jobban sikerül, mint a Mitsubishinek
A Peugeot ugyan a Frankfurti Autószalonra nem hozta el az új 4008 névre keresztelt SUV-ját, azonban váratlanul bemutatkozott az autó. Európában kizárólag dízelmotorral lehet majd rendelni. 1,6-os és 1,8-as dízelmotorok dolgoznak majd az autóban, első- és öszkerékhajtással párosítva. 2011. szeptember 30. péntek 17:30 -
Kis terepjáró a Citroëntől
A Citroën is bemutatta új kompakt szabadidő-autóját. A Peugeot 4008-hoz hasonlóan ez is a Mitusbishi ASX átirata. Kettő- és négykerék-hajtással is forgalomba kerül és a Peugeot-val ellentétben benzinmotorral is kapható. 2011. szeptember 30. péntek 12:15 -
Kompakt szabadidő-autó a Peugeot-tól
Megérkezett a Peugeot 4008-as, amely csak nevében ígér rá a 4007-esre, 30 centivel rövidebb annál. Európában csak dízelmotorral forgalmazzák. 2011. szeptember 30. péntek 10:50 -
Ha nő lenne, tuti megcsalnám
Unalmasan kellemes a Peugeot 308. Csendes, kiemelkedő komforttal kényeztet, kellően tágas, és takarékos, de sajna a ráncfelvarrás sem takarja már el az elszállt éveket. 2011. szeptember 29. csütörtök 10:00 -
Egymilliót érnek a Peugeot-val menekülő rablók
Egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség azokra a rablókra, akik július 1-jén fegyverrel hatoltak be... 2011. szeptember 28. szerda 11:15 -
Körözött Peugeot-t fogtak - fotó
Körözött autót fogtak a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség rendőrei csütörtökön a kora délutáni órákban. 2011. szeptember 24. szombat 07:36 -
Kisebb és könnyebb lesz a Peugeot 208
Hamarosan bemutatkozhat a Peugeot 207 utódja, amely a már jól ismert logikát követően 208-nak fognak hívni. A legújabb hírek szerint a francia kisautó a trendekkel ellentétben rövidebb lesz elődjénél, viszont egyben könnyebb is. A motorok terén igazi újdonságot az új fejlesztésű háromhengeres motorcsalád jelenti majd. 2011. szeptember 22. csütörtök 14:53 -
Kisebb, könnyebb lesz a Peugeot 208
Elődjéhez képest kisebb mérettel és könnyebb súllyal készül a Peugeot új slágere, a jövőre érkező 208-as. A háromhengeres motorok mellett jut hely majd kétszáz lóerőnél is nagyobb teljesítményű sportmodellnek. 2011. szeptember 21. szerda 15:35 -
Frankfurti Autókiállítás: a Peugeot szépségei
A franciák nagy kombija rusztikus külsővel érkezett Frankfurtba. 2011. szeptember 15. csütörtök 18:05 -
A franciák belehabarodtak a hibridekbe
A legmeghökkentőbb lázálmokat természetesen a francia gyártók szállították le, a Citroën és Peugeot háza táján tobzódhattak a kreatív elmék. 2011. szeptember 15. csütörtök 08:00 -
Fotó: ifj. Tóth János és Tagai Róbert a Mecsek Ralin
Ifj. Tóth János és Tagai Róbert Peugeot 207 S2000 autójukkal az orfűi gyorsaságin. 2011. szeptember 10. szombat 19:10 -
Nincs csavar, nincs autó
Csavarhiány miatt leállt a PSA Peugeot Citroen csaknem valamennyi gyára - közölte csütörtökön a francia társaság egy... 2011. szeptember 9. péntek 08:05 -
Nincs anyázás: csavarhiány a Peugeot Citroennél
Csavarhiány miatt leállt a PSA Peugeot Citroen csaknem valamennyi gyára - közölte csütörtökön a francia társaság egy szóvivője. 2011. szeptember 8. csütörtök 19:24 -
Kéziváltóval is jön a Citroën C4 e-HDi
A Citroën C4 e-HDi eddig kizárólag az inkább a lassúságáról híres MCP6 robotváltóval volt elérhető, a jövőben viszont a frissített Peugeot 308-hoz hasonlóan hatsebességes kéziváltóval is választható lesz a mikrohibrid technológia. A kéziváltós C4 e-HDi mindössze 4.3 litert fogyaszt, menetteljesítményei viszont megegyeznek a robotváltós változatéval. 2011. szeptember 6. kedd 14:22 -
Támad a Peugeot a pécsi IRC-ralifutamon
Először látogat Magyarországra az International Rally Challenge (IRC) versenysorozat. A választást egyrészt a komoly hazai rali hagyomány, másrészt a sportág népszerűségének gyors növekedése indokolta. A 45. alkalommal megrendezett Mecsek-ralinak, amely egyben IRC futam is, a 165 ezer lakosú Pécs ad otthont. 2011. szeptember 6. kedd 08:17 -
Peugeot beruházás Indiában
A Ganesh Chaturthi fesztivál szerencsét ígérő alkalmával (Ganésa, a bölcsesség, a gazdagság és a jó szerencse indiai istensége) elnökölt Gujarat állam miniszterelnöke, Shri Narenda Modi, és Philippe Varin, a PSA Peugeot Citroën igazgatósági tagja a Peugeot és Gujarat állam együttműködési szerződésének aláírási ceremóniáján. 2011. szeptember 4. vasárnap 07:26 -
Kiesett a Peugeot-ból az utas és szörnyethalt - fotók
Halálos baleset történt Algyő belterületén szombaton hajnalban. Egy 20 esztendős helybéli fiatal vesztette életét. 2011. szeptember 3. szombat 15:45 -
Elektromos rekordot döntött a Nürburgringen a Toyota - videó
Körrekordot döntött a Nürburgringen a Toyota sportrészlegének EV P001 típusjelű, elektromos hajtású konstrukciója. A japánok prototípusa bőven elverte a korábbi elektromos rekordot tartó Peugeot EX1-est és a gyártó előzetes várakozásait is jócskán felülmúlta. 2011. augusztus 31. szerda 12:41 -
Fának ütközött egy Peugeot
Augusztus 30-án délután egy szürke színű Peugeot típusú személygépkocsi vezetője járművével Gerjen irányából Paks irányába közlekedett, amikor elvesztette uralmát a járműve felett, és a menetirányát tekintve az úttest bal padkáján lévő fának ütközött a jármű bal oldalával. 2011. augusztus 31. szerda 12:30 -
Nem kötötte be magát, lefejelte a szélvédőt a mazdás - fotó
Augusztus 27-én Tárnokon, a 7-es főúton ütközött egy Mazda 6 és egy Peugeot 205. A Mazda 6-os vezetője nem használta a biztonsági övet, ezért lefejelte a szélvédőt. Rajta kívül a Peugeot 205-ösben egy nő és egy lány sérült meg - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. augusztus 30. kedd 12:01 -
4.0 litert eszik a Peugeot 508 RXH Hybrid
Új szereplő érkezik az emelt hasmagasságú kombik mezőnyébe. Az 508 RXH kizárólag hibridként lesz kapható. Az autót egy 2.0 literes dízelmotor és egy villanymotor hajtja összesen 200 lovas teljesítménnyel, a vegyes fogyasztás mégis csupán 4.0 liter. Az autó limitált szériával kezdi pályafutását idén ősszel. 2011. augusztus 30. kedd 10:23 -
A világ legalacsonyabb egyterűje a Peugeot-tól
A HX1 hosszabb, mint egy Ford Galaxy, de alacsonyabb egy Mininél. A látványos tanulmányautóból nem lesz semmi, csupán figyelemfelkeltésnek szánja a Peugeot és új formatervezési stílusára hívja fel a figyelmet a dízel hibrid óriással. 2011. augusztus 29. hétfő 12:10 -
HX1: Izgalmas családi koncepció a Peugeot-tól
Egy rendkívül áramvonalas és sportos vonalakkal bíró családi tanulmányt is visz Frankfurtba a Peugeot. Az 508-ason látható formai elemekkel is bíró HX1-ben a 2.2 literes, 204 lovas dízelmotor mellett egy hátul elhelyezett, 95 lóerős villanymotort is találunk, a hibrid így mindössze 3.2 litert fogyaszt. 2011. augusztus 29. hétfő 11:40 -
Majdnem sikerült - Peugeot 508 SW 2.0 HDi (2011) teszt
Tényleg nem sok kellett hozzá, hogy a Peugeot a középkategória legjobb modelljével rukkoljon elő. Apró, de bosszantó tulajdonságai miatt így be kell érnie az egyik legjobb jelzővel. Az 508 SW szebb és praktikusabb, mint a limuzin, a jól bevált 2.0 literes HDi pedig most sem okozott csalódást. Az új Peugeot nagyon rendben van, viszont ez az árán is meglátszik. 2011. augusztus 26. péntek 11:33 -
F1 - Celeb: Räikkönen Le Mans-ban indulna?
Kimi Räikkönen a Peugeot Le Mans-i autóját tesztelte, és kilátásba helyezte, hogy 2012-ben a sorozatban versenyezne. 2011. augusztus 25. csütörtök 15:24 -
Räikkönen túl van a Le Mans-teszten
A korábbi híreknek megfelelően Kimi Räikkönen tegnap kipróbálta a Peugeot Le Mans-prototípusát, a 908-ast. A 2007-es F1-bajnok állítólag jól szerepelt. 2011. augusztus 25. csütörtök 10:00 -
F1: Räikkönen a Le Mans-ba is belekóstol
Friss hírek szerint Kimi Räikkönen a héten a Peugeot Le Mans-járgányát teszteli. 2011. augusztus 22. hétfő 14:30 -
Räikkönen a Le Mans-i 24 órásra tart?
Noha Olivier Quesnel, a PSA-konszern sportigazgatója korábban cáfolta, hogy a rali-vb-n Citroennel szereplő Kimi Räikkönen szerepet vállalhat a Peugeot Le Mans-i csapatánál, finn sajtóértesülések szerint a korábbi Forma-1-es világbajnok szerdán Spanyolországban kipróbálja a 908 típusjelű LMP1-es versenygépet. 2011. augusztus 22. hétfő 10:40 -
VW és Peugeot ütközött Zalaegerszegen, egy sérült
Két autó, egy Volkswagen és egy Peugeot ütközött vasárnap hajnalban Zalaegerszegen - adta hírül a police.hu. 2011. augusztus 15. hétfő 14:25 -
Passat és Peugeot 407 égett meg a műhelytűzben - fotó
Sárkeresztes és Székesfehérvár között a 81-es főút mellett egy lapos tetős épület egyik végében a körülbelül 5x7 méteres helyiség lángokban állt. Az autószerelő műhelyként használt épületrészből a tűzoltók egy 11,5 kilogrammos PB gázpalackot és egy szén-dioxid palackot hoztak ki, amelyeket vízzel visszahűtöttek. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz a szomszédos fémmegmunkáló műhelyre nem terjedt át. A garázsban bennégett egy Volkswagen Passat személygépkocsi, egy robogó, és több gumiabroncs. A tűzben az épület előtt parkoló Peugeot 407-es személygépkocsi eleje a nagy hőtől megrongálódott, a műhelyben lévő szerszámok és egy kétoszlopos csápos emelő használhatatlanná vált - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. augusztus 14. vasárnap 14:45 -
Reszkess Te is Panizziék mögött!
Egy 1995-ös belső felvétel Gilles és Herve Panizzi Peugeot 306 Maxijából, hajmeresztő tempóval a keskeny utakon!Ha esetleg szeretnél még pár perc tiszta 306 Maxit látni-hallani, akkor itt egy remek ráadás-felvétel:Remélem, hogy Neked is tetszett! :) 2011. augusztus 5. péntek 10:21 -
Peugeot-ban Magyarország legszebbje
Átvette nyereményét a Peugeot 107-et, Szunai Linda, Magyarország legszebb hölgye. Friss jogsival és új autóval indul nyaralni. 2011. augusztus 4. csütörtök 14:00 -
Galéria: átvette a Peugeot 107-et a szépségkirálynő
Július 14-én Szunai Linda vitte el a legékesebb koronát a Szépségkirálynő választáson. A szakmai zsűri a 18 éves nagykovácsi lányt választotta a Miss World Hungary címre, és így ő képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyen idén Londonban. 2011. augusztus 4. csütörtök 04:46 -
Egyszer csak összejön - Peugeot 508 GT 2.2 HDi (2011) teszt
Nagy merészségre vállalkozott a Peugeot, amikor a dinamikus vezetési stílust tűzzel-vassal irtó 407-es utódából sportos változatot készített. A GT pofás utastere, erős motorja és remek automata váltója szimpatikussá teszi az autót. Hogy miért nem lesz mégsem hatalmas siker az 508 GT, kiderül a tesztből. 2011. július 29. péntek 10:20 -
Tankolt, de nem fizetett a Peugeot-s - fotó
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. 2011. július 28. csütörtök 11:10 -
Peugeot 508 GT: Na, ki a király?
V6-os nyomaték, automatikus váltó, minőségi kidolgozás, nagy kerék, nagy zene. Elég ennyi a Peugeot 508 GT sikeréhez? 2011. július 25. hétfő 17:00 -
A 163 lóerős dízel immár kéziváltóval is választható a Peugeot 508-hoz
2011. július 14. csütörtök 12:42 -
Dízel-hibrid terepkombi a Peugeot-tól
508 RXH néven dob piacra a Peugeot egy megemelt hasmagasságú, összkerekes kombit. 2011. július 11. hétfő 18:57 -
Bemutatkozott az emelt hasmagasságú Peugeot 508 RXH
Ahogy a kémfotók alapján várható volt, a Peugeot bemutatta az 508 SW emelt hasmagasságú változatát. Az 508 RXH outdoor megjelenése mellett megkapta a HYbrid4 dízel-elektromos hajtásláncot, aminek köszönhetően a 200 lóerős és 450 Nm-es csúcsteljesítmény mellett mindössze 4.2 literes átlagfogyasztás is elérhető, 109 g/km-os emisszió mellett. 2011. július 11. hétfő 15:17 -
Porrá égett a bajnokesélyes autója
A Veszprém-rali második szakaszán kigyulladt Bútor Róbert autója, a lángokat nem sikerült megfékezni, így a versenyző szeme láttára égett porrá a 75 milliós Peugeot. 2011. július 11. hétfő 13:20 -
Peugeot-t kap a legszebb magyar lány
Három sorozatban is szépségkirálynőt hirdetnek a héten. Egyikük egy Peugeot-val lesz gazdagabb. 2011. július 11. hétfő 11:00 -
Nem szereti a felnőtt gyalogost a Peugeot 508
A Peugeot középkategóriás típusa hozta az elvárt eredményt a törésteszten. Utasainak jó védelmet nyújt, de az autó orra keményebb a kelleténél. 2011. július 9. szombat 12:00 -
e-HDi változatot kap a Peugeot 3008 és 5008
A frissített 308 és az 508 után két újabb Peugeot, a 3008 és az 5008 kínálata bővül a start-stopos e-HDi dízelmotorral. A két családi modell esetében kizárólag 2Tronic robotváltóval jön az e-HDi. A legtakarékosabb 3008 így mindössze 4.7 litert, az 5008 e-HDi pedig 4.9 litert fogyaszt. 2011. július 5. kedd 10:57 -
Visszavágott a Le Mans-i fiaskóért a Peugeot
A teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemanyag- és a gumitakarékosság lenyűgöző kombinációjával uralta a Peugeot 908 az Imolai Hatórás futamot. Az első rajtkockából induló Sébastien Bourdais és Anthony Davidson nagyszerű győzelemmel ünnepelte első közös versenyét a 7-es rajtszámú autóban. Mögöttük Franck Montagny és Stéphane Sarrazin végzett, így a Spa 1000 km után újabb kettős diadalt ült a csapat. A Peugeot ezzel kiépítette vezetését az ILMC gyártók szerinti versenyében. 2011. július 5. kedd 08:21 -
Háromhengeres motorok a Peugeot 208-ban
Jövő nyáron kerül a kereskedésekbe a 207-est váltó Peugeot 208. Bennfenntesek szerint háromhengeres motorokkal érkezik az autó. 2011. június 30. csütörtök 07:40 -
Már 30 000 Peugeot RCZ-t gyártott az osztrák Magna
Jól fogy a Peugeot RCZ, a várakozásokat hozzák az eladási darabszámok és hamarosan a kínai piacon is bemutatkozik a gyártó kétajtós sportkocsija. Az elmúlt héten legurult a grazi Magna gyár gyártósoráról a harmincezredik pildány, amely különleges Asphalt limitált szériás modell lett. 2011. június 28. kedd 12:34 -
Az egyetlen állva maradt Audi négy Peugeot 908-at legyőzve nyert Le Mans-ban
Rendkívül szoros befutóval a Lotterer-Tréluyer-Fässler trió vezette, 2-es számú Audi R18 TDI nyerte meg az idei Le Mans-i 24 órás versenyt, megelőzve három gyári és az Oreca Matmut Peugeot 908-as versenyautóját. Két gyári Audi hatalmas balesetet szenvedett, de mindkét pilóta megúszta komolyabb sérülések nélkül. A GT autók közül idén egy Chevrolet Corvette diadalmaskodott. 2011. június 12. vasárnap 17:47 -
Idén sem bírt a Peugeot az Audival a Le Mans-i 24 óráson
Egyetlen harcban maradt autó is elég volt az Audinak ahhoz, hogy újra legyőzze a Peugeot-armadát a Le Mans-i 24 órás viadalon, amely idén is rendkívüli izgalmakat tartogatott. A négykarikások a Marcel Fässler, André Lotterer és Benoit Treluyer által alkotott trióval védték meg címüket a La Sarthe-versenypályán. 2011. június 12. vasárnap 16:50 -
Gyorshír: Audi-diadal a Le Mans-i 24 óráson
Megnyerte a Le Mans-i 24 órás autóversenyt az Audi egyetlen állva maradt R18 TDI-je, a 2-es rajtszámú Marcel Fässler, André Lotterer és Benoit Treluyer alkotta trió. A négykarikások a Peugeot három gyári egységét utasították maguk mögé: a 2. pozícióban záró Sebastien Bourdais, Simon Pagenaud és Pedro Lamy hármas az egynapos száguldás végén mindössze 13,8 másodperccel kapott ki a győztes egységtől. 2011. június 12. vasárnap 15:10 -
Le Mans: Csak egy Audi maradt, de az nyert
Érzelgős győzelemmel mutatkozott be Le Mans-i 24 óráson az Audi R18, amelyből két súlyos baleset miatt csak egy maradt talpon a leintésre. A második helyen egy Peugeot 908-as végzett, mindössze 13 másodperc hátránnyal 24 óra versenyzés után! 2011. június 12. vasárnap 13:45 -
Le Mans-i 24 órás: így száguld a vezető Audi R18 TDI - fotó
A 2-es rajtszámú Audi R18 TDI, Marcel Fässler, André Lotterer és Benoit Treluyer autója száguld vasárnap hajnalban a La Sarthe-versenypályán, a Le Mans-i 24 órás összecsapáson. A címvédő négykarikás márka másik két egysége korábban bukások miatt kiesett, így a 2-es rajtszámú autó egyedül harcol a három gyári Peugeot 908-as ellen és 20 órányi száguldás után őrzi vezető pozícióját. 2011. június 12. vasárnap 11:15 -
Le Mans-i 24 órás: Wurz a falnak csapta a Peugeot 908-ast - videó
Alex Wurz, a Peugeot 7-es rajtszámú egységének pilótája hibázott a Le Mans-i 24 órás összecsapás 18. órájának végén: a korábbi Forma-1-es pilóta a La Sarthe pálya Indianapolis-kanyarjánál orral a falnak hajtott a 908 típusjelű modellel. A jobb elején sérült autóval az osztrák sofőr visszatért a Peugeot garázsához, ahol a szervizcsapat kijavította a hibát, de az egység 2011. június 12. vasárnap 10:40 -
Itt sem normális mindenki
S. F. sincs róla meggyőződve, hogy javult volna a közlekedési morál. Bizony, hülyék mindenütt vannak, sajnos helyettük is figyelni kell. Rögtön három ilyen szituációt is tálal nekünk posztjában. Az első esetnél mélységesen elítélem a másik fél reakcióját; vagy haladjon normál tempóban, vagy engedje, hogy megelőzzék. Egyértelmű veszélyeztetés, sajnos nem egyedüli.Az értelmetlen tuning részben ízlések és pofonok kérdése, viszont a második részben szereplő úriember megérdemelné, hogy elvegyék a forgalmiját. A harmadik témához nem fűznék hozzá többet, lehet magyarázni, hogy a másik is úgy állt oda és ő meg melléáll. Hasonló esetben lehetőség szerint én inkább keresek olyan parkolóhelyet, ahova normálisan be tudok állni a két vonal közé és akkor nincsen vita. Sokan mégsem képesek erre, gyakran látom ezt én is a bevásárlóközpontoknál. Pedig lenne hely normálisan megállni. Elég régóta, és napi szinten sokat vezetek. Összegyűjtöttem egy-két esetet, ami mostanában történt velem, és nem hagy nyugodni. 1, Dunántúli kisvárosban lakom, az alábbi sztori is a város melletti úton történt. Megengedett legnagyobb sebesség 90km/h, igyekszem ezt ki is használni általában. Utolértem egy fekete KIA Rio típusú autót, mely 70-75km/h között haladt. Mivel kanyar következett, nem erőltettem semmit, lelassultam az ő tempójára. A kanyarnak is vége lett, kitettem az indexet, visszaváltottam harmadikba, és padló. Bővel volt elegendő hely a kanyarig, hogy befejezzem az előzést. Emberünk erre szintén padló, nem akart visszaengedni a sávomba maga elé. Kicsit erősebb lehet az autóm, mint a KIA volt, ezért végül is a kanyar előtt befértem elé. Ránéztem az órára, ami 135km/h-t mutatott. Mi szükség volt erre? A feleségem mellettem, a két éves fiam hátul, mindig úgy vezetek, hogy véletlenül se sodorjam őket veszélybe. Belenéztem a tükörbe, és egy olyan 35-40 közötti ember vezette a KIA-t, elégedetten vigyorogva. Szánalom. Mit lehet tenni az ilyen helyzetek kivédése érdekében? Ha már benne vagyok az előzésben, igyekszem minél biztonságosabban, gyorsabban befejezni. Gondolkodtam, hogy megvárom a palit, és kérdőre vonom, de minek? 2, Ugyan ezen az úton van egy kisebb bukkanó, ami az úttest újraaszfaltozásából kifolyólag, mintegy szintkülönbség van az úton. Kicsit megdobja a kocsit, de 90km/h-val bőven át lehet haladni rajta. Van ebben a kisvárosban egy srác, aki nagyon szereti a kocsiját, épített is az F Astrájából egy látványos tuningautót, bár szerintem túlzásba vitte. Az első lökhárító és az úttesttől olyan 10cm-re lehet. Tiszta szégyen. Ment előttem a srác a fent említett szakaszon, majd minden előjel nélkül satufék, vissza kettő, és a bukkanón kb. 15 km/h-val áttette az autót. Most az rendben van, hogy tartottam a megfelelő követési távolságot, és meg tudtam állni, de a mögöttem jövő Peugeot Boxer, szerintem kb. három cm-en múlott, hogy nem vert telibe, hátsó ülésen a fiammal, ismét. Mire jó ez az átkozott ökörtuning? Értem én, hogy valaki szeretne egy egyedi autót, de nem lenne szempont az építésnél a használhatóság is? Érthetetlen számomra ez is. 3, Ez csak ügy általánosságban. Miért képtelenek az emberek másokra odafigyelve, normálisan parkolni felfestett(!) parkolókban, amikor tudják, hogy kevés a hely? A saját szomszédodat szívatod, ha kretén módon parkolsz. Konfliktusokat csinálsz. Valami barom megkarcolja az autód, ha látja, hogy mindenkit leszarva, csak úgy odadobtad az autódat. Nem lenne egyszerűbb, ha mindenki a másikra odafigyelve, intelligens módon próbálna parkolni, közlekedni, viselkedni? 2011. június 12. vasárnap 08:32 -
Egy kör Le Mans-ban - fedélzeti kamerás videó
13629 méter, 38 kanyar: ezek a legfontosabb jellemzői a franciaországi La Sarthe versenypályának, amely évről évre otthont ad a legendás Le Mansi-24 órás összecsapásnak. Az idei, 79. viadalon 15 órakor rajtol, az első hat helyről az évek óta domináló Audi és Peugeot csapatai vághatnak neki az egynapos száguldásnak. Fedélzeti kamerás videó a 8-as rajtszámú Peugeot 908-as pilótafülkéjéből, a csütörtök este tartott második időmérő edzésről: a volán mögött Stephane Sarrazin. 2011. június 11. szombat 14:25 -
Peugeot-elsőség a Le Mans-i 24 órás bemelegítő edzésén
Peugeot-elsőséget hozott a Le Mans-i 24 órás verseny rajtját megelőző bemelegítő tréning: Sebastien Bourdais a 9-es rajtszámú 908-as modellel az Audi három gyári egységét utasította maga mögé a szombat reggeli, 45 perces gyakorláson. 2011. június 11. szombat 11:25 -
Le Mans: Az Audi nyerte az első csatát
Két Audi R18 TDI rajtolhat az első sorból a szombaton kezdődő Le Mans-i 24 órás viadalon. A nagy rivális Peugeot-nak ezúttal a második rajtsor jutott. A GT-kategóriában a gyári BMW M3-as bizonyult leggyorsabbnak. 2011. június 10. péntek 09:30 -
Audi-rajtelsőség a Le Mans-i 24 óráson
2006 után újra egy Audi rajtolhat az élről a Le Mans-i 24 órás autóversenyen: a hétvégi összecsapás három fordulós kvalifikációja után a négykarikások 2-es rajtszámú egysége, Marcel Fassler, André Lotterer és Benoit Treluyer szerezte meg a pole pozíciót. A triót egy másik Audi-egység követi majd a rajtnál, míg a nagy rivális Peugeot legjobb legénysége csak a 3. rajthelyet tudta megszerezni. 2011. június 10. péntek 09:05 -
Peugeot-Audi: egyelőre 1-0 Le Mans-ban
Legyőzte a Peugeot a nagy rivális Audit a hétvégén megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 órás viadal első időmérő edzésén, amelyet szerda este tartottak a La Sarthe-versenypályán. Stephane Sarrazin a hajrában utasította maga mögé a címvédő négykarikások domináns trióját. 2011. június 9. csütörtök 10:05 -
Frissítés! Peugeot márkakereskedő és bemutatóterem (Románia)
Peugeot márkakereskedő és bemutatóterem (8) Ország: Románia Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2011-06-05 19:28:41 2011. június 5. vasárnap 19:28 -
Zebrán gázolt bringást a Peugeot 307 - fotó
Szerda délután egy Peugeot közlekedett Nyíregyházán a Kert utcán. A Váci Mihály utcai kereszteződésnél a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a jármű a jobb oldalával (visszapillantó tükörrel) elsodort egy a zebrán kerekező kerékpárost, aki megsérült - adta hírül a szabolcsvonulas.hu. 2011. június 3. péntek 11:10 -
Ittasan tört Peugeot-t a citroenes, lecsukták
Őrizetbe került egy 37 éves kecskeméti férfi, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán este Kecskeméten a Bethlen körúton, szeszesitaltól befolyásolt állapotban közlekedett egy Citroen C3 típusú személygépkocsival. 2011. június 3. péntek 08:05 -
Vezettük a Peugeot és a Citroen elektromos autóját
Aki elektromos autót akar, de nem golfautót vagy robogót, esetleg mopedautót, annak ma Magyarországon a Mitsubishi i-MiEV mellett a Peugeot Ion és a Citroen C-Zéro közül kell választania. Berlinben, a Michelin Challenge Bibendum rendezvényen kipróbáltuk a villanyos franciákat. 2011. június 3. péntek 06:10 -
Saját autójával tartóztatta fel a vastolvajok Peugeot-ját
A tulajdonost az egyik alkalmazottja értesítette arról, hogy tolvajok pakolnak a telephelyén. A négy férfi már berakta a Peugeotba a több száz kilogramm súlyú vas alkatrészt mire odaért. Saját autójával állta útját a menekülőknek, miközben értesítette a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletét 2011. május 31. kedd 10:55 -
Peugeot 508 teszt: 408-asnak sok, 608-asnak kevés
Ha szeretnénk összefoglalni, mit jelent egy francia autó a szó legszorosabb értelmében, milyen a franciás luxus és elegancia, akkor ma az 508-as Peugeot a legjobb példa rá. Igézően szép, kimondottan csendes, kényelmes, biztonságos, takarékos és megfizethető. Igazi prémium cégautó. 2011. május 31. kedd 07:25 -
Swifttel ütközött a Peugeot 206, súlyosan megsérült a sofőrje - fotó
Székesfehérvárona Csíkvári utcán a Batthyány utca felől a Széchenyi utca felé haladó Suzuki Swift személyautó a Hosszúsétatér kereszteződése előtt áttért a szemközti sávba, s frontálisan ütközött a szemből érkező Peugeot 206-os személygépkocsival. A Suzuki sofőrjét a mentők a tűzoltók segítségével emelték ki az autóból. A Peugeot-t vezető székesfehérvári férfi súlyos, a Suzuki sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. május 30. hétfő 05:45 -
A nap képe: fekvőtámasz a pirosnál
A Facebookra töltötték fel ezt a képet, amely ma készült a Gellért téren. A piros lámpánál várakozó Peugeot-ból kiszállt két fiatal és fekvőtámaszokat nyomtak. 2011. május 26. csütörtök 13:35 -
Jól vizsgázott a törésteszten az új Ford Focus
Két kategóriából hat vadonatúj modellt tört össze az Euro NCAP. A harmadik generációs Ford Focus, a Lexus CT200h, a Citroën DS4 a Volvo V60, a Nissan Leaf és a Peugeot 508 is öt csillagot kapott. A próbára tett autók hagyományos passzív biztonsági felszerelései mellett az új elektronikai kiegészítőket is díjazta a független szervezet. 2011. május 25. szerda 18:26 -
Harap, de nem eszik - Peugeot 508 1.6 THP-teszt
Nagy autó kis fogyasztással, amely nem dízel, de még csak nem is hibrid? A terebélyes 508-as Peugeot és az 1,6-os benzines motorja 3,5 literes fogyasztásra is képes volt. 2011. május 24. kedd 08:46 -
Feltámad a Simca?
A Simca nevet ma már alig ismerik. Az első Simca autókat 1934-ben dobták piacra, a Fiat 500 Topolino alapján. 50 éves története alatt a Simcát több autógyár is megvette, a Ford is, majd végül a Peugeot-nál landolt. A franciák még 1986-ban is gyártották Talbot néven. Bár nem futott be nagy karriert, a Peugeot cég úgy döntött, újra megpróbálkoznak a gyártásával. 2011. május 20. péntek 20:51 -
Űrutazást nyerhet a Peugeot-tól
Különleges versenyt hirdet a Peugeot, amelynek díja nem más, mint egy űrutazás. Ehhez azonban fel kell kutatni pár elrejtett autót. 2011. május 19. csütörtök 10:00 -
Vége a közös Citroën-FIAT teherautónak
A PSA Peugeot Citroën nem újítja meg a FIAT-tal a 2017-ben kifutó a kis-áruszállító járműveket gyártó vegyes vállalat szerződését. Ugyanakkor új hétfokozatú duplakuplungos váltót fejleszt a francia cég, miközben új kis motorral is bővítenek. 2011. május 17. kedd 12:00 -
Veterán Peugeot-t tört az Opel Vectra - videó
Csütörtök délelőtt egy veteránjelölt Peugeot 504 közlekedett a 4-es főúton Kisvárda irányába. Fényeslitkénél a vezető balra akarat kanyarodni. A mögötte haladó gépkocsi megállt, de a harmadikként érkező Opel vezetője az előzési tilalom ellenére előzésbe kezdett. Az Opel a Peugeot jobb elejének ütközött, defektes kerékkel balra letért az úttestről, a bal elejével egy jelzőtáblának ütközött, majd a bal oldali árokba hajtott - adta hírül a szabolcsvonulas.hu. 2011. május 12. csütörtök 14:07 -
Csak türelem kell - Citroën C4 e-HDI (2011) teszt
A vártnál is jobban sikerült a PSA második generációs start-stop rendszere, amely e-HDI éven választható a Peugeot és Citroën modellekhez. A C4-hez egyelőre kizárólag robotizált váltóval párosítható az 1.6 e-HDI, amely így kissé rontja az összképet. Pedig az 1.6-os dízel továbbra is kiváló, a C4 pedig felnőtt az elvárásokhoz. 2011. május 11. szerda 12:06 -
Videón a Peugeot EX1 Nordschleife-rekordja
Már videón is megnézhető a leggyorsabb elektromos autóval futott a kör a Nordschleiféről. Az elektromos Peugeot EX1 9:01 alatt ért körbe a "zöld pokol"-nak is becézett pályán, ezzel több mint 50 másodperccel verte meg az előző villanyautó-rekordert, egy Mini E-t. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iKK5n0MY9i9FbgqM 2011. május 5. csütörtök 13:36 -
Utánfutóstul repült az árokba a Peugeot - fotó
Szeged-Szőreg és Deszk között az utánfutós Peugeot Partner áttért a szemközti sávba, majd átszakította a szalagkorlátot és az árokba hajtott. A Peugeot-ról az utánfutó - amelyen egy betonkeverőt szállítottak - lekapcsolódott, a személyautó pedig a jobb oldalára borult. Az autót és az utánfutóra rögzített betonkeverőt a tűzoltók daruval emelték vissza az útra - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. május 4. szerda 09:25 -
A legmegbízhatóbb alsó-középkategóriás autók
A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistáját az alsó-középkategóriában a BMW 1, az Audi A3 és a Peugeot 308 vezeti. A Peugeot 307 és a Renault Kangoo van a végén. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült. 2011. május 4. szerda 05:35 -
A legmegbízhatóbb kisautók
A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistájának élén a kisautók között a Mini áll, nyomában a Peugeot 207-tel és a Mitsubishi Colttal. A lista végén a Seat Ibiza/Cordoba és a Hyundai Getz kullog. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült. 2011. május 3. kedd 21:30 -
A legmegbízhatóbb miniautók
A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistájának élén a miniautók között a Toyota Aygo áll, nyomában a Fiat 500, a Peugeot 107 és a Fiat Panda modell. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült. 2011. május 3. kedd 16:55 -
A tavaszi Genfi Autószalon újdonságai II. rész
Kameránk körülnézett a Peugeot, a Fiat-Chrysler, a Lancia, az Alfa Romeo, a Mazda, a Honda, a Nissan, a Volkswagen, a Seat, a Skoda, az Audi, a Bentley, a Lamborghini, a Bugatti és a Porsche standján... 2011. május 2. hétfő 18:12 -
Elektromos körrekordot futott a Peugeot EX1 a Nordschleifén
A Peugeot nyitott kétszemélyes sportautója új rekordidőt repesztett a Nordschleifén az elektromos autók között, 50 másodperccel megjavítva a MINI E Race eddigi csúcsát. A villanyautók között kiemelkedő köridő köszönhető természetesen a két elektromotor 340 lóerős összteljesítményének. 2011. május 2. hétfő 08:39 -
Új villanyautó-rekord a Nordschleifén
A Peugeot háromkerekűnek kinéző, de valójában négykerekű elektromos meghajtású roadster-prototípusa, az EX1 megdöntötte a körrekordot a Nürburgring-Nordschleifén. További információk kattintsanak a Zöldautó blogra. 2011. április 30. szombat 12:30 -
Bútor a Miskolc-ralin is győzni szeretne
Négy hét elteltével újra felbőgnek a motorok és Miskolcon folytatódik a Magyar ralibajnokság: a TBR pilótája, az abszolút egri győztes Bútor Róbert pályafutása során először rajtolhat 1-es rajtszámmal. A Peugeot 207 S2000-res felkészülten várja a 150 kilométeres aszfaltos felületű megmérettetést, ahogyan a csapat vadonatúj Citroen C2R2 MAX modellje is, amellyel Bessenyey Zoltán rója majd a kilométereket. 2011. április 29. péntek 08:29 -
Már veri az Audi Le Mans-i rakétája a Peugeot-t - fotók
Több mint 24 ezer néző volt kíváncsi húsvét vasárnapján a Le Mans-i 24 órás viadal tesztnapjára, ahol a címvédő Audi vadonatúj versenygépe, az R18 TDI már az új ruhájában gördült pályára. 2011. április 27. szerda 10:00 -
Felnőtt a feladathoz - Peugeot 508 2.0 HDI (2011) teszt
A Peugeot 407-est és 607-est együttesen leváltó 508-as immáron második alkalommal járt szerkesztőségünkben. A kétliteres dízelmotorral és gazdagon felszerelt belsejével konfigurált autó meggyőző teljesítményt nyújtott, így apró, de annál zavaróbb hibái elnézhetőek. 2011. április 20. szerda 10:59 -
Luxuskombival támad a Peugeot
Kínában a Citroën leleplezte a DS5-öst. A kombinak látszó járgány egy hat évvel ezelőtti tanulmányautó széria változata. Természetesen hibrid. 2011. április 18. hétfő 13:00 -
Én, a robot - Peugeot 308-menetpróba
A Peugeot visszaadta a sofőr kezébe az irányítást és a robotizált helyett egy jól bevált kézi váltóval is elérhetővé tette a PSA saját start-stop rendszerét. A mikro-hibridnek becézett környezetbarát technológiát a felfrissített 308-asban próbáltuk ki. 2011. április 16. szombat 09:59 -
SXC: Peugeot-tanulmányautó Kínából
Az exkluzív és modern crossover világába repít a gyártó reményei szerint az erőteljes és elegáns SXC tanulmányautó, amely a Peugeot sanghaji formatervezési központjában, a China Tech Center stúdióiban született meg. 2011. április 16. szombat 09:05 -
Kamionnal ütközött egy figyelmetlenül elinduló Peugeot - fotó
Csütörtök délután kamion és személygépkocsi ütközött Nyíregyházán, a Ferenc körúton - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2011. április 16. szombat 08:55 -
Képekkel! Új Peugeot SXC tanulmányautó
Atletikus külsejű, mégis elegáns lett a Peugeot sanghaji formatervezési központjában, a China Tech Center stúdióiban megszületett SXC tanulmányautó. 2011. április 15. péntek 14:20 -
Peugeot 308: Minek ebbe stopper?
A régi és a tatarozott 308-as közötti különbség ahhoz hasonló, mint amikor a kamaszlányok hirtelen elkezdenek foglalkozni a külsejükkel, leszereltetik a fogszabályzót, kontaktlencsével váltják a szemüveget és rákattannak a sminkkészletre. 2011. április 15. péntek 08:59 -
Peugeot 308 e-HDi teszt: kézzel egészen más
Három és fél évvel bemutatása után férfiasabb külsőt kapott a legnépszerűbb Peugeot. A sochaux-i, mulhouse-i és kalugai gyártósorokról immár több mint 930 ezer példány gördült le. Az új Peugeot 308 friss külsővel, a Citroen C4-esben és a Peugeot 508-asban már kipróbált e-HDi mikrohibrid technikával érkezik a magyar piacra a nyár elején. A felfrissített modell árlistája alig változott. 2011. április 14. csütörtök 17:05 -
Radikális crossover a Peugeot-tól
Sanghajban mutatja be a francia márka legújabb crossoverét, az SXC-t, amely egyelőre tanulmány, annak viszont radikális. A nagyméretű, csaknem 4,9 méter hosszú autó lemezei alatt egy erős hibrid rendszer dolgozik, amely egy 214 lovas turbómotorból és egy 54 lovas villanymotorból áll. A legnagyobb összteljesítmény 313 lóerő. 2011. április 14. csütörtök 10:49 -
Kínai crossovert mutat be a Peugeot
A Sanghaji Autószalonon leplezi le SxC névre keresztelt crossover-tanulmányát a Peugeot. Az autót a kínai részleg tervezte és építette. 2011. április 14. csütörtök 10:24 -
Előzés közben elszállt a Peugeot - életveszélyben a sofőr
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, aki autójával lerepült az 52-es útról, s nekicsapódott egy fának Kisizsáknál - értesült a HavariaPress. 2011. április 13. szerda 16:20 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Franciaország)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (89) Ország: Franciaország Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2011-04-11 23:45:04 2011. április 11. hétfő 23:45 -
Teszt: Peugeot 3008 2.0 HDI aut.
A kötelező manuális mód és a sport gomb nem hiányozhat, de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ezekkel fölösleges foglalkoznunk. Inkább adjuk át magunkat a kényelmes és nyugodt krúzolásnak! 2011. április 4. hétfő 14:00 -
ifj. Tóth nyolcadszor is megnyerné a rali-ob-t
Ifjabb Tóth János az idén is Tagai Róberttel az oldalán és a Peugeot 207 S2000-es volánja mögött vág neki a hazai legrangosabb sorozatnak 2011. április 1. péntek 15:50 -
Volvóval ütközött és kieégett egy Peugeot
Súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a sofőrt, aki tegnap este fél nyolckor szenvedett közúti balesetet Balatonfüred külterületén - adta hírül a rendőrség. 2011. április 1. péntek 10:37 -
Így tesztelte új Le Mans-i rakétáját az Audi - videó
Javában hangol vadonatúj R18 típusjelű Le Mans-i versenygépének bemutatkozására az Audi. Az új rakéta május 7-én, a Spa-Francorchamps-ban tartandó hatórás összecsapáson debütál: erre készülve az alakulat a múlt héten négynapos tesztelést bonyolított a Sebringen az új szabályoknak megfelelően 3,7 literes, hathengeres turbódízel erőforrással szerelt modellel. Érdekesség, hogy míg az utóbbi évtized LMP-s Audi-konstrukciói nyitottak voltak, addig az R18 a rivális Peugeot-hoz hasonlóan pilótafülkét is kapott. 2011. április 1. péntek 10:05 -
Elnézte a körforgalmat a sofőr, árokba borult a Peugeot - fotó, videó
Szerda délután elnézte a körforgalmat és árokba borult egy Peugeot a 4-es főúton Kisvárdánál - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2011. március 31. csütörtök 11:26 -
Lelassulhat a szlovákiai autógyártás a japán katasztrófa miatt
Leállítja a nagyszombati (Trnava) PSA Peugeot Citroen autógyár hétfőn a termelését, a hét további munkanapjain pedig egy műszakban működik tovább. A kényszerleállás a japán természeti katasztrófával függ össze, hiányoznak a szigetországban gyártott alkatrészek - írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában. 2011. március 28. hétfő 12:05 -
Lassulhat az autógyártás Szovákiában
Az Új Szó című pozsonyi napilap szerint leállítja a nagyszombati (Trnava) PSA Peugeot Citroen autógyár hétfőn a termelését, a hét további munkanapjain pedig egy műszakban működik tovább. 2011. március 28. hétfő 10:33 -
Nem minden arany, ami fénylik - Peugeot 508 (2011) 1.6 THP teszt
A Peugeot legújabb, 508-as jelzést viselő modellje bizony csinosra sikeredett, ám nem minden a külcsín. A francia újdonság megkapó külsejét néhány bosszantó apróság próbálja ellensúlyozni, a tesztpéldányunkban dolgozó 156 lóerős, 1.6-os turbómotor és a hozzá kapcsolt kézi váltó azonban szinte tökéletesen kompenzál minket a hibákért. Na de vajon az árcédula is képes elfeledtetni a bakikat? Tesztünkből kiderül. 2011. március 25. péntek 11:54 -
Mit tud Janika új autója?
Bár motorja még nem érkezett meg, a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János bizakodik az új Peugeot S2000 teljesítményével kapcsolatban. A Peugeot-val 11. szezonját kezdő pilóta és a navigátora, Tagai Róbert az egri nyitányon két hét múlva erősen szeretne kezdeni, de úgy vélik, az első három futamon nincs esélyük a győzelemre. De a következő futamokat megnyerik - jósolta a korábban IRC-ben is versenyző Janika. 2011. március 23. szerda 15:25 -
Hallatlanul izgalmas lesz a rali-ob idei szezonja
Ifj. Tóth János kemény küzdelemre számít a jövő hét végén rajtoló rali-ob-n. A hétszeres abszolút bajnok pilóta Peugeot-ja alapos átalakításon esett át. 2011. március 23. szerda 13:05 -
Elbúcsúztatta Le Mans-i sikerverdáját az Audi
Mindvégig egyenrangú ellenfélnek bizonyult utolsó versenyén az Audi R15 TDI a Peugeot és az Acura/Honda új LMP1-sportkocsijaival, ám az Audi Sport Team Joest a Nemzetközi Le Mans Kupa (Intercontinental Le Mans Cup; ILMC) idei sebringi (Florida, Amerikai Egyesült Államok) szezonnyitóján híján volt a szerencsének. 2011. március 23. szerda 10:35 -
Olaszországba tartott az ukrán cigivel megrakott Peugeot
Négy és fél millió forint értékű cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egy olasz rendszámú, az M7-esen ellenőrzésre megállított autóban - értesült a HavariaPress. 2011. március 18. péntek 11:05 -
Széthasította a Kalost a Peugeot - fotó
A Székesfehérvár felől Várpalota irányába haladó, lengyel rendszámú Peugeot mikrobusz elé az első csóri bekötőnél Csór felől kihajtott egy Daewoo Kalos személygépkocsi. A Peugeot az elejével csapódott a Daewoo bal hátsó oldalának, majd 50-60 méterrel távolabb állt meg. A Daewoo az első ülések mögött széthasadt, a bal hátsó kereke kiszakadt és elrepült. A kereket a tűzoltók a mikrobusz magasságában a vízelvezető árokban találták meg. A Peugeot-ban a sofőr egyedül, a Daewooban négyen ültek. Utóbbiak közül hárman kerültek kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. március 17. csütörtök 14:35 -
Összehasonlító teszt: a franciák verik a japánokat!
Nyolc középkategóriás dízelt hasonlítottunk össze, egy kivétellel kétliteres motorral, nagyjából 8-8,5 millió forint körüli áron. Az új Peugeot 508-at a modellfrissítésen átesett Passattal, Lagunával, Mazda6-tal és Mondeóval eresztjük egymásnak, ellenfél még az Insignia és az Avensis, illetve házon belülről a C5. 2011. március 16. szerda 08:00 -
Merre mutat a februári Irányjelző?
A Peugeot 508, az új Ford Focus, a Renault Latitude, a Suzuki Kizashi, az Opel Astra Sport Tourer és a Chevrolet Orlando bemutatása mellett a stábnak még néhány rövid menetpróbára is maradt ideje... 2011. március 15. kedd 17:23 -
Hibrid a Peugeot új Le Mans-i versenyautója
Elkészült a Peugeot legújabb versenyautója, amelyet a hosszú távú versenyzés legfrissebb szabályainak megfelelően terveztek. A 908 HYbrid4 képes lesz a fékezési energiát visszanyerni és eltárolni, később pedig 80 lóerőt visszajuttatni a hajtásláncba. A 3.7 literes, V8-as HDI 550 lóerőt teljesít, a megújult versenyautó súlya pedig 900 kg. 2011. március 9. szerda 08:16 -
Ötszázmillióért kelt el az iráni elnök 1977-es Peugeot-ja
Magas áron, közel ötszázmillió forintnak megfelelő összegért kelt el jótékonysági aukción Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök 1977-es Peugeot márkájú autója - jelentette az iszlám köztársaság sajtója. 2011. március 2. szerda 11:55 -
Félmilliárd forintért kelt el az iráni elnök Peugeot-ja
Közel ötszázmillió forintnak megfelelő összegért kelt el egy jótékonysági aukción Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök 1977-es Peugeot 504 típusú autója. 2011. március 2. szerda 11:40 -
A gombócok gombóca - Peugeot 3008 (2009) 2.0 HDi Aut teszt
Másfél évvel piaci bevezetése után végre kipróbálhattuk a 3008 kínálatának legerősebb és legdrágább tagját. A 2.0 literes, 163 lóerős dízellel és hagyományos automataváltóval szerelt, kissé későn érkező 3008 mind utasterének minőségében, mind a kényelmi extrák listájának hosszúságában a prémium gyártókat idézi, de vajon megéri-e az árát a francia crossover? 2011. március 2. szerda 09:00 -
Opellel, kamionnal és Peugeot-val ütközött egy Lada
A Deszk felől Klárafalva irányába tartó Opel Combo kisáruszállító a havas úton megcsúszott, és keresztbe fordult az úton. A szemből érkező Lada személygépkocsi ekkor az Opel oldalának hajtott, majd nekiütközött egy Peugeot 407-es személyautónak, és egy kamionnak is nekivágódott. A Peugeot lehajtott az útról. Az Opel az árokban, a Lada - melyben egy PB gázapalack is volt - az út szélén állt meg. A Ladában utazó 75 éves makói nőt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, de az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét a mentők nem tudták megmenteni. A Lada 51 éves sofőrjét a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. március 1. kedd 23:35 -
Ha egyszer családom lesz - Peugeot 5008 2.0 HDi (2010) teszt
Harmadjára járt nálunk a Peugeot 5008-as családi egyterűje, amit most a legerősebb dízelmotorral teszteltünk. A méretes francia ismét bebizonyította, hogy az egyik legjobb modell az egyterűek között, és tesztünkből az is kiderül, megéri-e az 1.6-os HDI-hez képest. 2011. február 23. szerda 09:50 -
Más, mint a többiek - Peugeot 3008 HDi-teszt
Kategóriák között táncol a Peugeot családi autója. Crossovernek hívják és szabadidő-autónak látszik, pedig egy kompakt egyterű. Praktikus, miközben olyan jól vezethető, mint egy sportlimuzin. A Nissan Qashqai francia kihívóját kétliteres dízelmotorral és automata váltóval teszteltük. 2011. február 19. szombat 11:19 -
Peugeot 3008 teszt: izmos test, szerény étvágy
Cégautónak is kiváló, de egy közepes családot is hosszú éveken át boldogíthat a legerősebb 3008-as. A Peugeot kompakt egyterűjét kétliteres dízelmotorral és automatikus váltóval próbáltuk ki. Kényelmes útitárs, technikája fejlett, fogyasztása meglepően alacsony. A csúcspéldány legnagyobb hátránya magas ára. 2011. február 18. péntek 14:15 -
Top 10 autó Magyarországon
A Jato Dynamics adatai szerint Európában az egy évvel korábbihoz képest 0,9 százalékkal, 1 millió 79 ezer 840-re csökkentek a januári regisztrációk. Magyarországon az idén az első hónapban a Ford értékesítette a legtöbb autót, összesen 475 darabot. Ezzel az amerikai gyártó 13,56 százalékos piaci részesedést ért el, és éves összehasonlításban 51,76 százalékkal növelte januári eladásait. A második legtöbb autót, 395-öt az Opel, míg a harmadik legtöbbet a Skoda értékesítette 373 autóval. A két gyártó piaci részesedése sorrendeben 11,28 és 10,65 százalék volt januárban. Eladásait tekintve a legnagyobb visszaesést a Honda (-10,10 százalék), a Toyota (-8,33 százalék) és a Peugeot (-8,33 százalék) könyvelte el januárban, 2010 első hónapjához képest. 2011. február 18. péntek 09:40 -
Peugeot és BMW frontális ütközése Napkornál - fotók
Pénteken, röviddel dél előtt két gépkocsi ütközött frontálisan a 41-es főúton Napkornál - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2011. február 11. péntek 19:07 -
Az visszafogottság előny is lehet - Peugeot 508 (2011) menetpróba
A kevesebb néha több - ez nyugodt szívvel kijelenthető az új Peugeot 508-cal kapcsolatban is. A gyártó új középkategóriás modellje ugyanis kevésbé akar feltűnő lenni, mint a 407, de a visszafogottság kifejezetten előnyére vált. Az új külsőhöz tágas és ízléses utastér párosul, és a kipróbált 2.0 literes dízelmotorral nagyon meggyőző párost alkotnak. 2011. február 11. péntek 11:20 -
Forgalom- és nyereségnövekedést ért el tavaly a Peugeot-Citroën
Tavaly növelte nyereségét és forgalmát a francia PSA Peugeot-Citroën autógyártó konszern és további javulásra számít az idén. 2011. február 9. szerda 16:10 -
Peugeot RCZ teszt: egy Porschét sem bámulnak így
Ízig-vérig sportautó a Peugeot legszebb kupéja. Szépsége elragadó, buborék teteje különleges, vezetése élményszámba megy. Tesztünkből kiderül, hogy a franciák új csillaga feladja a leckét a német-magyar ikonnak, az Audi TT-nek. 2011. február 9. szerda 15:45 -
Galéria: ilyen lesz az új Peugeot 308
Az új Peugeot 308 friss külsővel, innovatív e-HDi mikro-hibrid technikával és optimalizált fogyasztással illetve szén-dioxid-emisszióval (98 g/km-től) érkezik. 2011. február 8. kedd 22:15 -
Érkezik a 4x4-es hibrid Peugeot
Már javában teszteleik a Peugeot 508-as hibrid változatát. A dízel-elektromos autóban a két motor külön tengelyeket hajt, így négykerék-hajtásúként is használható 2011. február 8. kedd 12:00 -
Új Peugeot 308 - a dübörgő lóerő is lehet elegant
Az új Peugeot 308 friss küllemmel, innovatív e-HDi mikro-hibrid technikával és optimalizált fogyasztással illetve CO2 emisszióval (98 g/km-től) érkezik. 2011. február 8. kedd 11:13 -
Felfrissült a Peugeot 308
A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a frissített Peugeot 308. Mikro-hibrid is készül belőle. 2011. február 8. kedd 09:21 -
Genfre felfrissül a Peugeot 308
A Peugeot egyik legnépszerűbb modelljét, a 308-ast is átdolgozta a 2011-es modellévre. Az új orr egyértelműen az 508-ra hajaz, amely dizájnforradalmat hozott a gyártónál. A külső mellett a motorokat is átdolgozták a mérnökök, az összes egység teljesíti az euro5-ös normákat. 2011. február 8. kedd 09:00 -
V8-assal támad a Peugeot Le Mansban
A 2010-es fiaskó után vadiúj autóval érkezik a Le Mans-i 24 órás versenyre a Peugeot. Új a karosszéria, új a motor, a pilótafelállás azonban marad. 2011. február 8. kedd 08:00 -
Nem volt bekötve, kirepült és meghalt - sokkoló kép
A Peugeot 206-os személyautó Nagykónyi felől Tamási felé tartva, a 60-as kilométernél letért az útról és felborult. A volánnál ülő 26 éves nagykónyi fiatalember nem használta a biztonsági övet, a kocsiból kirepült és életét vesztette. Az utasa be volt kötve, ő könnyebben sérült - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2011. február 7. hétfő 04:17 -
Fordítóprogrammal csal az angol kamunepper
Mariann küldött be szerkesztőségünkbe egy nagyon szép és tanulságos levélfolyamot, mely egy jól ismert és mára már elavultnak számító trükkre hívja fel a figyelmet. Bár többször volt már róla szó, azért minden valószínűség szerint mindig akad olyan, aki felül és utal. A kedves Aston úr levélcíme publikus, nem véletlenül. fantáziája nem lehet sok, hiszen kapásból tudnánk mi jobb neveket is: Grizzly Géza, Sink Ron vagy Solex Béla, ha már.Ha ün meglátja a nyilvánvaló kamut, akkor semmi gond, de ha nem, az esetben tartózkodjon a gyanúsan olcsó használtautóktól, főleg, ha egy ilyen remek, Google Translate-válaszlevél érkezik az érdeklődésre. From: KárolyDate: 2011/2/1Subject: Ál hirdetés az Expressz.hu-nTo: Winkler RóbertÜdvözlöm Winkler Úr!Szeretnék küldeni egy levélfolyamot, amit egy szerintem ál hirdető küld nekünk. Egyszer már próbáltuk a kocsit megvenni tőle, de szószerint ugyanazokat a mailekat küldte, mint ebben a sorozatban. Természetesen nem vagyok Carolin és a mail címet is csak erre a levelezésre adtuk meg Martin Lemans úrnak (google: Aston Martin Le Mans).Nem tudom, hogy hasznos lehet-e más kocsit keresőnek, de kíváncsi lennék az Ön véleményére, hogy ez ilyenkor, hogy ez az átverés tud is működni? Mi lehet a lényege?Az előzményről annyit, hogy kerestünk egy olcsó kocsit, amivel bejárhatunk dolgozni. A Citroen Saxo-t először a XIII. kerületben hirdették meg, de elérhetőség nem volt megadva az Expressz.hu-n. A hirdető oldalon keresztül felvettük a kapcsolatot, akkor jöttek ugyanezek a mailek. Mivel már akkor rosszat gondoltunk a levelekről, abbahagytuk a levelezést. Ránéztünk a megadott fuvarozó cégre, de az más volt, mint amit ebben a levélsorozatban megadott.A gépkocsit hétvégén újra megtaláltuk , de már V. kerületinek hirdetve - ekkor gondoltunk egyet és elkezdtük a levelezést - látszik, hogy automata levelek jönnek, mert kb fél - 1 órán belül jön a válasz és a kérdésekre nem válaszolnak.Az expressz.hu-n van egy Peugeot 106-os hirdetése is.Köszönöm, hogy megnézi - hátha segítség másoknak is - nehogy beleszaladjanak egy átverésbe.Üdvözlettel:MariannKedves Felhasználónk! Carolin az Expressz.hu oldalon keresztül a következő üzenetet küldte Önnek 'Citroen Saxo 1,5' című hirdetésével kapcsolatban: "Kedves Hirdető! Az autó engem nagyon érdekelne és sűrgős is lenne. De megtekintési helyet nem találtam, ezért nagyon örülnék, ha tudnánk helyet és időpontot egyeztetni. Az autóval kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy a környezetvédelmi matrica milyen színű, mert a belvárosban lakom (Budapest) és erre szükség van a behajtáshoz. Az autó ugye nem dohányzó? Köszönöm a gyors választ! Carolin" A megkeresés oka: Kérjük válasszon! Amennyiben válaszolni szeretne a fenti üzenetre, küldjön e-mailt a következő címre: xxxxx@gmail.com A hirdetés adatai: * Cím: Citroen Saxo 1,5 * Hirdetés azonosító: 24613734 * Rovat: Használt autó, jármű 2011. február 5. szombat 07:45 -
V8-as dízelre váltott a Peugeot 908
Bemutatták a Peugeot 908-as versenyautó új generációját, amellyel a 2009-es Le Mans-i győzelmét ismételné meg idén a francia márka. 2011. február 4. péntek 09:35 -
Taxi 5 - Peugeot 508-menetpróba
Hamarosan új autót kaphat a Taxi filmsorozatban Daniel, a francia traffipaxok réme. Mindenki jól jár majd, mert a 407-est és az 607-est egyszerre leváltó 508-as az utasait legalább annyira kényezteti, mint a sofőrjét. 2011. február 3. csütörtök 10:11 -
Megint egy jó francia: Peugeot 508
A Peugeot az elmúlt évek harsány formatervei után, most másfelé indult el. Az 508-as letisztult, sallangmentes, masszív kinézetű valami, tisztességes iparosmunkával a lemezek alatt 2011. február 3. csütörtök 07:00 -
Peugeot 508 teszt: meglepően jó
Peugeot márka arra nevelt minket az utóbbi évtizedekben, hogy autóit a szépségükért szeressük. Az 508-as szakít a kifutók csillogó világával, egyszerűbb, visszafogott és megosztó kinézete értékes tartalmat takar. A menetpróbán azt bizonyították a tesztelt autók, hogy a Peugeot-nál új korszak kezdődik, eljön a minőségi autók kora, ahol a korszerű technika, a kifinomult kényelem és a vezetési élmény közös egységbe forr. 2011. február 2. szerda 06:56 -
Együtt készít hibrideket a jövőben a BMW és a Peugeot-Citroen
A BMW és a PSA (Peugeot-Citroen) szorosabban együttműködik a jövőben, kiterjesztve a kooperációt a hibrid üzemű gépkocsik fejlesztésére és gyártására - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung. 2011. február 1. kedd 13:05 -
Peugeot és VW Beetle ütközött., két gyermek sérült a 3317-es úton
Péntek délután két gyerek sérült meg, amikor egy Peugeot egy Volkswagen elé kanyarodott a 3317-es úton Felsősima és Nyíregyháza között - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2011. január 29. szombat 16:00 -
Már a brit utakon cirkál a Peugeot elektromos kisautója - fotók
Megtörtént az Peugeot iOn elektromos kisautó átadása Nagy-Britanniában: a járművet az EDF Energy nevű brit cég vehette át, amely környezetkímélő áramfejlesztéssel foglalkozik. A vállalat nem csak használja az elektromos Peugeot-t, hanem különféle feltöltési megoldásokat is keresnek az egy feltöltéssel körülbelül 150 kilométer megtételére alkalmas járműhöz. Érdekesség, hogy ez volt az első autó, amely megkapta az 5000 fontnyi kormányzati támogatást, amelyet ettől a hónaptól kapnak azok, akik elektromos hajtású autóra váltanak. 2011. január 28. péntek 10:45 -
Citroennek ütközött a Peugeot a 411-es úton, egy halott
Vasárnap délután a jeges, havas úttesten megcsúszott egy Peugeot és egy Citroënnek csapódott Kisvárda és Jéke között, a 4111-es úton. A Peugeot utasa a kórházban meghalt - írja a szabolcsvonulas.hu. 2011. január 25. kedd 13:45 -
Kupé, roadster és SUV készül a Peugeot 208-ból
Jövőre mutatkozik be a 207-est váltó Peugeot 208, kupé, roadster és SUV is lesz a kínálatban. 2011. január 25. kedd 10:33 -
Elektromos Peugeot Partner állt munkába - fotó
Hivatalosan átadták az első két elektromos Peugeot Partner Venturi modellt a GDF Suez Energy Services csoporthoz tartozó Cofely Services vállalatnak, amely Belgiumban piacvezető az energetikai- és a műszaki gazdálkodás, valamint a létesítmény-üzemeltetés terén. 2011. január 19. szerda 12:10 -
2222 új autót adott el a Peugeot a magyar piacon
A Peugeot 39 tagból álló értékesítési hálózata a nehéz piaci helyzet ellenére 2222 új gépjárművet értékesített a magyar piacon 2010-ben, s ezzel a márka 4,22 százalékos piaci részesedést ért el - közölte az autógyártó az MTI-vel. 2011. január 19. szerda 08:36 -
Ötcsillagosra törte magát a Peugeot 408
Nyolc honappal bevezetese utan mar a kinai Peugeot-ertekesites negyedet adja a Peugeot 408. 2011. január 14. péntek 14:37 -
Öt csillagot kapott a Peugeot 408 a kínai törésteszten
A Peugeot 408 47,1 pontot szerzett a lehetséges 51-ből, és ezzel a maximális ötcsillagos értékelést kapta, egyben első lett a kínai NCAP által 2010 folyamán a CATARC (China Automotive Technology & Research Center) intézetben tesztelt nyolc autótípus közu 2011. január 14. péntek 08:07 -
Ami már Vatanennek is sok
Amióta Dél-Amerikában rendezik a Dakart, azóta már csak megszokásból nézem az esti összefoglalót. Nem titkoltan már gyerekkorom óta a kamionok versenye érdekelt leginkább, hiszen Csehszlovákiában a Tatra volt az isten, az öreg Loprais pedig földi helytartója. Sajnos azonban a kamionok mindig utoljára indulnak, éjjel érnek célba, így sokszor csak pár vágókép jut ki nekik az esti műsorból, ami nagy kár. Egy ilyen pár másodperces snittel kapcsolatban a minap Szalay Balázs mesélt arról, milyen döbbenetes teljesítményre képesek ezek az óriási dögök, hiszen minden további nélkül képesek személyautós tempót menni, amit Csagin Kamaza mögött eltöltött hosszú percekkel tud bizonyítani. Hja, kérem, tonnák ide-oda, azért az erő ott van ám. És ha nem is érnek el olyan időket, mint az autósok, azért iszonyú tempót tudnak. De nem volt ez mindig így. Voltak idők, amikor az autós sem volt ellenfél. Mondjuk 1988-ban. A 88-as Dakar természetesen még Afrikában zajlott. Az autósok között egyértelműen a középmotoros Peugeot 405 T16-os szörnyek voltak az esélyesek, főleg ha olyan nevek terelték őket, mint Ari Vatanen és Juha Kankkunen. Ekkor még azonban senki nem sejtette, mitől szakad le a mezőny tagjainak arca. A de Rooy-fivérek mind a mai napig a verseny fenegyerekei, az örökké a szabályok határán mozgó, maguk körül vihart kavaró Dalton-fivérek. Jan de Rooy, a csapatfőnök arcánál már csak a gép volt drabálisabb, amivel rajthoz álltak. Két évvel korábban, 1986-ban indultak először hasonló koncepció alapján épített kamionjukkal, majd 1987-ben a Turbo Twin II-vel összetettben a hatodik helyen végeztek, az új fejlesztések azonban mindenen túltettek. Kamionoshoz méltóan nem bonyolította túl a dolgot: fogott egy 11,6 literes motort, reszelgetett rajta egy kicsit, majd három, pottyantós vécé méretű turbóval fejelte meg a művet. Majd megszorozta kettővel és az egészet beműtötte egy csővázba, amire egy DAF-kabint pakolt. Így született meg minden idők legfélelmetesebb gépe, ami a Dakar-rali történelmében valaha is rajthoz állt: a DAF Turbo Twin X1 (piros farréssszel). A könnyűdrogok országában ilyen könnyen jönnek az ötletek. Az X2 az 1987-es versenygép továbbfejlesztése volt, picit kevesebb lóerővel és motoronként egy turbóval (kék farrésszel). Bár szinte minden forrás eltérő, a legelfogadottabb adatok szerint a két motor együttesen 1800-2000 lóerőt és bőven 5000 newtonméter fölötti nyomatékot adott le a négy hajtott kerékre. Ez pedig f-e-l-f-o-g-h-a-t-a-t-l-a-n-u-l sok, még egy mintegy 11 tonnás teherautóhoz mérten is. Ezzel a két géppel esélyt sem adtak kategóriatársaiknak. És ami a legdurvább: az autósoknak sem. Szinte felfoghatatlan teljesítményük azonban embert kívánt, nem kisgatyát, hiszen végsebességük meghaladta a 200 km/órát és valószínűleg kevesen vannak azok, akik akár öt percig is bírnák ezt a tempót a sivatagban egy kamion kabinjában ülve. A durvánál is durvább. Olyannira, hogy egy-két megnyert szakasz után a gyengébbik X2, melyet Theo van de Rijdt vezetett, ÖSSZETETTBEN a harmadik helyen állt Vatanen és Kankkunen mögött. De Rooy a kezdeti nehézségeken túllendülve hamar átvette a kategória első helyét és mindenkit lealázó időket autózott. Ha az iménti videóban netán lemaradtak volna a rali legkeményebb pár másodpercéről, akkor tessék, nézzék csak meg újra. Igen, az ott Ari Vatanen a 405 T16-ban, az az ember, akinél kevesen ismerték jobban ezt az autót (vajon melyik olvasó linkeli be először a Climb Dance c. filmet ezúttal?). Mellette pedig de Rooy-ék hárman, a 23 200 köbcentis, duplamotors, hatturbós DAFban. Később Vatanen autóját ellopták és mire meglett, már kiesett a versenyből, de ekkor még az első helyen állt. Egy francia lapnak adott interjúja szerint élete legfélelmetesebb élménye volt szembesülni a mellette feltűnő kamionnal, majd a ténnyel, hogy AZ gyorsabb nála (az első videón is látszik, hogy pár perccel később már előtte halad), szerinte törvényszerű volt a katasztrófa. Mert a de Rooy-fivérek autói bizonyos szinten a Dakar B-csoportos gépei voltak: iszonyúan erősek, gyorsak, de kegyetlenek. Hiába a rutin és a profizmus, a temérdek tesztkilométer, pár gyorsaságival később van de Rijdt 120 mérföld/órás sebességnél rosszul ért földet, tán tucatszor átfordult és az X2-esből nem maradt más, csak egy gigantikus, elgörbült csőkupac. Cees van Loevezijn navigátor kirepült a kabinból és azonnal életét vesztette, két csapattársa csodával határos módon megúszta a bukást. Jan de Rooy teljesen összetört és beismerte: ez még nekik is sok. A Szörny kikövetelte első áldozatát, feladták a versenyt. A DAF Turbo Twin X1 és X2 pedig minden idők legdurvább kamionjai maradt örökre. A de Rooy fivérek csak 14 év múlva tértek vissza a Dakarhoz. 2011. január 7. péntek 18:16 -
Ez nagyon kellett - Peugeot RCZ 1.6 THP (2010) teszt
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utóbbi két új Peugeot-val nem lettem volna megelégedve, mert mind a 3008, mind az 5008 levett a lábamról. Most mégis olyan autóval rukkoltak elő, amely közelebb áll egy újságíró szívéhez. Az RCZ egyszerűen jól néz ki, nagyon jól megy, és nemigen lehet belekötni. Ez az autó nagyon kellett már a Peugeot-nak. 2011. január 7. péntek 11:40 -
MAN-t és Peugeot-t loptak
Két járműlopásról értesült szerdán a rendőrség Bács-Kiskun megyében. 2011. január 6. csütörtök 10:55 -
Felvillantak a LED-ek, majd kiégett a Peugeot - videó
Szerda reggel egy Peugeot taxi közlekedett a 4-es főúton Záhony irányába. A vezető Tuzsérnál azt vette észre, hogy a műszerfalon minden lámpa világít, majd leállt a motor és a kocsi elejéből füst tört elő. A 806-os teljesen kiégett - adta hírül a szabolcsvonulás.hu. 2011. január 6. csütörtök 08:51 -
Oszlopot döntött egy Peugeot a Budafoki úton - fotó
Oszlopot döntött balesete során egy Peugeot 406 hétfőn reggel 10 óra körül Budapesten a Budafoki úton - adta hírül képpel egy olvasónk. 2011. január 3. hétfő 13:05 -
Új szánokat kap a Mikulás
A brit Car magazin idén már harmadik éve közli az autógyártók Mikulás szán-elképzeléseit. Idén a Ferrari, a Peugeot, a Mazda és az Infiniti adta be derekát, az utóbbi tervezői pedig rögtön két szánt is megálmodtak. Az idei leglátványosabb elképzelés is az Infiniti nevéhez főződik, ugyanis a japánok összegyúrták az Essence sportautót és az FX crossovert egy szán képében. 2010. december 21. kedd 07:53 -
Peugeot borult az árokba Baktalórántházánál - fotó
Péntek reggel egy Peugeot borult árokba a 4105-ös úton Baktalórántházánál - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2010. december 18. szombat 12:05 -
Vaskupac maradt a fának ütköző Peugeot-ból - fotók
Rendőrök helyszínelnek az éjjeli órákban egy összeroncsolódott személyautó mellett a főváros II. kerületében, a Szépjuhászné úton, miután a jármű eddig tisztázatlan körülmények között Nagykovácsi felé, az Ördögárok felett átívelő hídtól 100-150 méterre fának rohant. A sofőr beszorult a roncsba és mire a tűzoltók kiszabadították, már nem tudták megmenteni az életét. 2010. december 17. péntek 10:35 -
Fának ütközött egy Peugeot a II. kerületben, meghalt a sofőr
Egy férfi életét vesztette, amikor autójával balesetet szenvedett csütörtök késő este a főváros II. kerületében - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. 2010. december 17. péntek 09:01 -
"B" csoportos reklámfotó
Nem gondoltam volna, hogy létezik olyan kép, ahol a Lancia és a Peugeot versenyzői egy Toyota felirat alatt együtt integetnek. Boldog békeidők... :)Persze a pályán már nem voltak ekkora cimborák, ebben biztosak lehetünk. 2010. december 15. szerda 17:37 -
A 205T16-os meteorraj
Az 1986-os San Remo ralin meteorrajnyi kavicsot tép fel a Peugeot, hogy aztán üstökösként vágódjon a következő kanyarba. Nem kissebb csillag vezeti, mint Timo Salonen, aki aztán a 13. gyorsaságin összetörte az oroszlános űrhajót.Forrás: img21.imageshack.us 2010. december 14. kedd 13:33 -
Karácsonyi Hiéna: Matekfakt
Ideje önvizsgálatot tartani. Eddig azt hitte, hogy kedvenc autós lapjában sohasem fog találkozni a balról csonkolható prím kifejezéssel? Tévedett. Nagyot. De mi itt a Totalcarnál egy eléggé nyitott társaság vagyunk, nem vetjük meg se az autistákat (dolgozik is itt jónéhány), sem pedig matekfaktosokat. Ha a jövő héten megkérdezik Öntől, hogy hogy került a szobába ez a Peugeot egér, meg az 5008 és a Peugeot RCZ modell, elég annyit mondani: tudom mik a balról csonkolható prímek. Ez kocsmában is jó beszédtéma, egyes ellenkező nemű egyedeknél alkalmas a vonzalom felébresztésére. Ez a kérdés annyira tetszik nekem, hogy bedobom: Az utolsó Boszporusz-hidas cikkünkben mennyivel megy az autó a sebességmérő előtt? Prímszám-e a rendszáma? Balról csonkolható? Ne sajnálja azokat a tavaszi délutánokat, amíg a többi srác a csajokat kergette, ön pedig sokismeretlenes egyenleteket macerált. Eljött az ön ideje. 2010. december 11. szombat 18:40 -
Karácsonyi Hiéna: az olaj nem csak fűtésre jó ám
Lehet vele versenygépet is hajtani, méghozzá jó gyorsan. Ma már több szakágban is előfordulnak dízel-versenyautók, de a műfaj egyik királya kétségtelenül a Peugeot 908-asa, amely egyszer már a Le Mans-i 24 óráson is legyőzte a félelmetes Audikat. Amiket mellesleg szintén dízelmotor hajt. Nem mondanánk, hogy ezek muzsikálnak a legszebben a mezőnyben, de a makettnek szerencsére nincsen hangja, és a 908-as korunk egyik legformásabb hosszú távú prototípusa, már ha valaki szereti ezt a műfajt. A makett nem igazán való játékra, inkább csak dísztárgy, viszont annak határozottan igényes kidolgozású: egy Le Mans rajongónak kötelező darab. Ezt a koncot annak engedi át a Hiéna, aki megfelel a kérdésre: Mi a neve annak az általunk is kipróbált gyermekjátéknak, amelyet sluszkulccsal kell elindítani. 2010. december 11. szombat 17:00 -
Hunvald volt Peugeot 607-ese és a legjobb kommunista dalok - képek
Hunvald György volt polgármester árverezésre kerülő hivatali autója és a benne talált cd-k a sajtótájékoztatón, ahol Vattamány Zsolt polgármester három gépjárművet adott át a VII. kerületi rendőrkapitányságnak. 2010. december 5. vasárnap 20:45 -
Peugeot a havas Kékestetőn - fotó
Kékestetőn december 4-én-napos, fagyos, havas idő fogadta az ide látogatókat. A hó vastagsága 12 centiméter, bár a sípályák még nem nyíltak meg, ennek ellenére sokan érkeztek síelni, hódeszkázni 2010. december 4. szombat 19:41 -
Opel és Peugeot ütközött frontálisan a 49-es főúton - fotó, videó
Csütörtökön kora délelőtt Opel és Peugeot ütközött frontálisan a 49-es főúton Vajánál - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. december 4. szombat 16:51 -
Nem voltak bekötve, hárman haltak meg a Peugeot-ban - fotók
Dolgoznak a tűzoltók és a mentők annál a balesetnél, ahol kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze frontálisan. A karambolban hárman haltak meg, egy ember könnyebben megsérült, őt a helyszínen látták el a mentők. 2010. november 29. hétfő 14:45 -
Sokkoló kép a csepeli hármas tragédiáról
A 2x2 sávos Weiss Manfréd úton a Kvassay Jenő út felé tartó Peugeot 206-os személyautó áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező Daewoo Avia teherautóval. A Peugeot vezetője, egy 27 éves fiatalember, 34 éves női utasa, valamint még egy női utasa a helyszínen életét vesztette. A teherautó 51 éves vezetője könnyebben sérült. A holttesteket a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott járműből. A Peugeot-ban ülők biztonsági övet nem használtak - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2010. november 29. hétfő 11:57 -
Árverésre bocsátja 1977-es Peugeot-ját az iráni elnök
Jótékonysági aukcióra bocsátja 1977-es évjáratú Peugeot 504-esét az iráni elnök, Mahmúd Ahmedinezsád. Mint arra az Autoblog rámutat: az iszlám köztársaság vezetője a legutóbbi választási kampány során ezzel az autóval járt, hogy növelje népszerűségét az alacsonyabb osztályban. Ahmedinezsád az árverésre bocsátott, neje nevére bejegyzett járműből származó bevételét a szegénységben élők lakhatásának támogatására ajánlja fel, ami egyébként a választási kampányának is része volt. 2010. november 27. szombat 18:00 -
Ford és Peugeot ütközött frontálisan, egy sérült - fotó
Péntek délelőtt Nyíregyházán, a Kemecsei utcán ütközött frontálisan egy Peugeot és egy Ford - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2010. november 27. szombat 17:25 -
Az a magas, vékony srác, tudod? Az a zseni
Így ismerte mindenki: a magas, vékony, zseniális srác, aki mindig jókedvű volt, és akit a jóisten is kosárlabdázónak teremtett, mégis rali-versenyző lett belőle. Kicsit olyan volt az autóban, mint Wlater Röhrl, a Pók, aki minden autójában úgy festett, mint egy 500-as Fiatban. Minden autójában... apja Escortjától kezdve, a Sunbeamen át a Peugeot 205 GTI-ig, a Mitsubishi WRC-ben, majd a Subaruban, mellyel - első angolként - világbajnok lett 2001-ben és a Peugeot-ban is. Viccesen nézett ki, de nagyokat ment, mindig, mindenhol, bármilyen autóból ki tudta hozni a maximumot és kiválóan alkalmazkodott mindhez, hiszen fiatal volt még, nagy lángon égett benne a tűz, első címe után pedig még magasabbra csapott, tudta, hogy sokra viheti még. De sajnos nem adatott meg neki annyi idő, hogy bizonyítsa, hiába vált belőle még életében legenda, hiába nevezték el róla az akkori idők legjobb raliautójának utcai változatát és a valaha volt tán legjobb rali-szimulátort, Richard Burns pontosan öt évvel ezelőtt, 34 éves korában, hosszú betegség után elbukta élete legnehezebb gyorsaságiját. Túl fiatalon, korán. Emlékezzünk meg róla ezzel a rövid, zúzós videóval. Nyugodj békében Richard Burns! [ Download ][ Download ][ Download ] 2010. november 25. csütörtök 22:37 -
Auto Trophy 2010: kitüntetést kapott a Peugeot 508
Az Auto Trophy díjat 23 éve ítélik oda a kéthetenként megjelenő német Auto Zeitung magazin (példányszáma 200 ezer) olvasói. 2010. november 25. csütörtök 08:45 -
Frissítés! Peugeot márkereskedő és szerviz (Lengyelország)
Peugeot márkereskedő és szerviz (84) Ország: Lengyelország Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2010-11-23 22:57:09 2010. november 23. kedd 22:57 -
Egy Peugeot Boxerben bújtak a zöldséges ládák mögé a határsértők
Ládák mögött megbújva akart az országba belépni öt férfi vasárnapra virradó éjszaka a nagylaki határátkelőhelyen, a közös román-magyar ellenőrzési ponton azonban lelepleződtek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. 2010. november 21. vasárnap 12:25 -
"B" csoportos autók utcára
A homologizáció miatt a B csoportos "szörnyetegekből" is készült utcai változat, ezek közül szeretnék néhányat bemutatni nektek röviden. A Lancia Delta S4 Stradale 1800 köbcentis turbós-kompresszoros motorral és 250 lóerővel készült, összesen 200 darabot építettek a csővázas-karbonszálas szépségből. A Peugeot 205 T16 a keresztbe beépített 1800 köbcentis turbofeltöltésű középmotorból 197 lóerőt hozott ki. Rosz nyelvek szerint egyébként nem is készült belőle 200 darab. A következő vas Walter bácsi kedvence, az Audi Sport Quattro öthengeres, 2133 ccm-es, 20 szelepes 306 lóerős turbomotorral készült a homologizációhoz 1984-ben, 224 példányban. Persze később is készült még. A Ford RS200 1.8-as 250 lóerős turbofeltöltésű utcai változata is csak a szükséges 200-as darabszámban készült. Hogy mi lett a sorsa ezeknek a ritka és veszélyes szépségeknek? Egy részük versenyautóként végezte, vagy megsemmisült, néhányuk azonban szerencsére óvó kezek között őrizve ma is eredeti állapotában pompázik, emlékeztetve minket egy letűnt korszakra. A fent bemutatott autókból természetesen utólag több replika is készült, talán a legtöbb a Ford RS200-ból, legalábbis képkeresés közben abból került a legtöbb utólagos építés a monitoromra. Ha kedvet kapsz hozzá, tegyél félre egy pár Ford Sierra hátsó lámpát, ugyanis az van rajta, így már "csak" a többit kell beszerezni. :) 2010. november 20. szombat 09:23 -
Már hivatalosan is IRC-bajnok a Skoda
A Skoda immár hivatalosan is az Intercontinental Rally Challenge (IRC) 2010-es bajnoka, míg Juho Hänninen és Mikko Markkula a ©koda Motorsport gyári csapatának párosaként végzett az IRC-pilóták bajnokságának élén. A Skoda a bajnokságot három éven át uraló Peugeot-tól hódította el a konstruktőri trófeát. 2010. november 12. péntek 09:42 -
Osztrák Peugeot-val borult egy ukrán a 4-es főúton - fotó
Szerda este egy osztrák rendszámú Peugeot borult fel a 4-es főúton Nyírtass és Ajak között - jelenti a szabolcsvonulas.hu. 2010. november 11. csütörtök 13:35 -
Ez nem is lehet Peugeot!
Egy autó, amit a vezetési élményért szeretünk? Tuti nem Peugeot. Vagy mégis? Változnak a dolgok. Az RCZ-re is jellemző a franciás elegancia, a formaiság, de igazán sportos is. Minta német lenne. 2010. november 9. kedd 15:00 -
A vágy tárgya - Peugeot RCZ 1.6 THP-teszt
Úgy megbámulják az emberek, mintha egy repülő csészealj keveredett volna az autók közé, de a legnagyobb csodálkozás akkor következik, amikor felismerik az oroszlános emblémát az elején. Ez tényleg egy Peugeot? Bizony ám, méghozzá nagyon is jó. 2010. november 8. hétfő 09:35 -
Az első Peugeot 408 Argentínában
Átadták a kétszázéves Peugeot márka négyes sorozatához tartozó új modell, a 408-as új gyártósorát Argetínában, Buenos Airesben. 2010. november 7. vasárnap 14:10 -
Előre a múltba: egy DeLorean feltámasztása
Szerintem minden ember megnézte legalább egyszer a Vissza a jövőbe (Back to the Future) filmtrilógiát, így mindenki látott már e jeges semmiben kerengő sárgolyón DeLorean DMC-12-t, még ha erősen átépített, időutazásra kusztomizált állapotban is. A filmek képesek az agyunkra menni, nekem voltak korszakaim, amikor az igazságosztó Charles Bronsonnak, a Mátrixot legyőző Neónak, vagy éppen Aragornnnak képzeltem magam, de soha nem mentem olyan messzire, hogy hatlövetű Magnumot vegyek, fejest ugorjak az asztali pc-mbe, vagy egy kétkezes karddal hadonásszak kis falum főutcáján. Bezzeg Botond (bopat), ez a drága ember! Törzsolvasónk a film nyomán annyira bekattant, hogy vett egy erősen használt DeLoreant, és elkezdte felújítani. Áldottak legyenek a szent őrültek! A DeLorean az ebay közvetítésével az USÁ-ból érkezett konténerben, és hát megnéztem volna Botond arcát, amikor a leharcolt, lógó belű, pirosra festett (micsoda szentségtörés!) példányt először meglátja. Bár ő tagadja, szerintem sokk lehetett az a javából. Én legalábbis eléggé ledermedtem, amikor megláttam az autót, de Sanya szerint nem olyan vészes a helyzet. Én pedig hiszek Sanyának. A gép tréleren utazott a megállíthatatlanul ketyegő időben Besztercebányáig, ahol egy kis bérelt garázsban landolt. Botond nyomban elkezdte szervezni a felújítást, mert az a terve, hogy jövő tavasszal ott lesz vele a nagy nemzetközi találkozón, amit az észak-írországi gyár mellett rendeznek Belfastban. Ám az élet tele van megoldandó problémákkal, így a restaurálás eddig csak tyúklépésekben haladt. Egyszer kiutazott Besztercére az egész magyar DeLorean klub, alaposan felmérték az autó állapotát, és nekiláttak a bontásnak. Utána persze elmentek sörözni, és több korsó elfogyasztása közben elméletben fel is újították a gépet. A gyakorlati munka következő lépését két barát megérkezése jelentette. Sanya egy nagyobb kulcskészlettel, én pedig használt gatyákkal és vadiúj motor-prospektusokkal teli bőrönddel, egyenesen a repülőtérről, a hajnali kínai járatról érkeztem a kies felvidéki város garázssorára. Plusz 3 fok volt, lógott az eső lába, így viszonylag tempósan láttunk a feladatnak: leszerelni a DeLoreanról az összes karosszériaelemet. Ezeket Botond azóta már elvitte Miskolcra, Ajtófélfáékhoz, akik főként amerikai autók felújításával és átépítésével foglalkoznak. A csapat tagja Manóka is, az ország egyik legjobb karosszérialakatosa. A srác gyakorlatilag zseni, ezt elismeri mindenki, aki egyetlen munkáját is látta. A zsenijére szükség is lesz, mert a DeLorean rozsdamentes acélból készült karosszériaelemeit SZÉPEN rendbe hozni, az embert próbáló feladat. A festéket leszedni nem nagy ügy, de van egy-két sérülés, azokat ki kell javítani, azután szálcsiszolni a felületeket. A DeLorean váza és felfüggesztései a Lotustól származnak, erre az alapra egy üvegszálerősítésű testet építettek, amihez csavarkötésekkel rögzítették a rozsdamentes karosszériaelemeket. Úgyhogy igazából nem volt nehéz dolgunk a szétszedéssel, Sanya szorgalmasan csavarozott, mi szorgalmasan néztük, és közben tartottuk, amit kellett, Botond időnkét sprickolt egyet a WD-40-nel. A sirályszárnyas ajtók levétele volt csak bonyolultabb, ki kellett találni, hogyan fesztelenítsük a felnyitást segítő torziós rugókat, ki ne verjék a hátsó szélvédőt. Botondnak van szervizkönyve a kocsihoz, meg tudunk mi logikusan is gondolkodni, ha kell, így sikerrel megoldottuk ezt a műveletet is. A sárvédők pár kilósak mindössze, de az ajtókban van anyag rendesen (oldalablak, tükör, elektronikák és a kapcsolódó mechanikai szerkezetek), úgyhogy azok levételéhez kellettünk mind a hárman, de egyébként tényleg nem volt vészes a meló. Sanya közben elfogyasztott egy zacskó kínai cukrozott mogyorót (Jangce-kavicsot), majd, hogy az előételt főétel kövesse, felugrottunk Donovalyba, ahol Szlovákia egyik legjobb éttermében, a Kolibában rettentő módon bevacsoráltunk. Botond tetőtéri fészkébe tettük át ezután a főhadiszállást, ahol elsztorizgattunk éjfélig, amikor is én fejjel előre rázuhantam a dohányzóasztalra, és rajtaütésszerűen elaludtam (48 órája talpon voltam már). Reggel erős szélre és hóesésre ébredtünk. Sanya Mercijén még nyári gumik voltak, úgyhogy gyorsan, de megfontoltan lemenekültünk a hegyről, és meg sem álltunk hazáig. Ez volt a mi sztorink, és most lássuk pár mondatban a DeLoreanét, ami sokkal fordulatosabb és színesebb. Az autó megalkotása egy tapasztalt, autóiparban szocializálódott mérnökember, John DeLorean nevéhez fűződik. Megtervezte az éppen most vasárnap megszűnt Pontiac-nek a GTO-t, a Le Mans-t, Firebirdöt és a Grand Prix-t, majd elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a nagy amerikai gyártók árnyékában megpróbált saját márkát építeni. A detroiti nagyok sosem nézték az ilyesmit jó szemmel, kinyírták Tuckert, és kinyírták DeLoreant is, de addigra elkészült a DMC-12-ből vagy 8700 darab. (Jelenleg kábé 6000 darabos az állomány.) A típus nevében a 12-es szám arra utal, hogy az alapkivitelt eredetileg 12 ezer dollárért akarták árulni az USÁ-ban. DeLorean, és főtervezője, William Collins mertek nagyot álmodni. Az eredeti, 1976-ban megtervezett DeLorean tényleg egy időgép lett volna, új technológiájú belső vázzal, Wankel-motorral, de közbeszólt az olajválság, a termelési racionalitás és az árképzési kényszer, így az autó eléggé megváltozott, mire a tapasztalatlan, de jól fizetett észak-írországi munkások kezéből a szériaértett példányok 1981-ben kikerültek. A Lotus erőteljes szakmai közreműködésével talpra állított kis kétüléses farába végül európai erőforrás, a Renault, Peugeot, Volvo egyes modelljeiben használt hathengeres, 2849 köbcentis V-motor került, ami elég szépen mozgatta volna a könnyű testet, ha a szigorú amerikai kibocsátási szabályozások el nem vesznek a teljesítményéből vagy negyven lóerőt. A maradék 130 csak átlagos dinamikát biztosított az autónak, de a vevők így is buktak a Giorgetto Giugiaro (Italdesign) által tervezett futurisztikus formára, és a különleges megoldásokra, így hosszú várólista alakult ki, annak ellenére, hogy az autót 12 helyett végül 25 ezer dollárért árulták. Az üzlet tehát kezdett szépen beindulni, amikor csúnyán elmeszelték a főnököt: 1982-ben valaki feljelentette kábítószer-kereskedésért (állítólag fedett amerikai ügynökök csalták tőrbe). A bíróság több éves huzavona után felmentette, de addigra már elúszott minden, csődbe ment a vállalkozás, az utolsó elkészült autókat listaár alatt kótyavetyélték el, az alkatrészeket az USÁ-ba szállították. Talán el is felejtődött volna a DeLorean, ha nem szúrják ki maguknak a hollywoodi filmkészítők, akik az időgép szerepére kerestek egy különleges autót. A bűbájos film sikere kultusztárgyat formált a DMC-12-ből, amelynek tulajdonosai ma világszerte klubokba tömörülve aktív társas életet élnek. A DeLorean felújítása annyiban nem nehéz, hogy gyakorlatilag minden alkatrész beszerezhető hozzá, az európai tulajdonosoknak például egy holland raktár szolgálja ki. Annyiban viszont nem egyszerű a történet, hogy ezek a holmik eléggé drágák. Aki akar, egyébként vadiúj DeLoreant is vehet: egy amerikai cég, a DMC Texas megszerezte a jogokat és egy nagy rakás megmaradt eredeti alkatrészt, és évi 20-30 DeLoreant dob a piacra 2008 óta, módosított vázzal, mintegy 60 ezer dolláros áron. Ezek modernebb belsővel is kérhetők, és természetesen a motoron is finomítottak. Jövőre új modellel is piacra akarnak lépni, a DMC Nazca C-2-vel, ami így szemre elég durván néz ki. Hogy milyen a DeLoreant vezetni? Milyen benne utazni? Ezt is megtudjuk majd, ha elkészül Botond a nagy művel, én ugyanis bevállaltam, hogy elkísérem az európai találkozóra Észak-Írországba, ha tényleg elkészül májusra az autó. Vissza a jövőbe, mi, Doki? Vagy inkább előre a múltba? Leginkább: kalandra fel! Főleg, ha addig sikerül szerezni egy üzemképes fluxuskondenzátort is. 2010. november 6. szombat 18:00 -
Visszavágódott az útra a fának ütköző Peugeot - fotó, videó
Csütörtök délelőtt egy Peugeot ütközött fának a 41-es főúton, Baktalórántháza és Besenyőd között. Három gyerek és az édesanyjuk sérült meg - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. november 6. szombat 16:56 -
Kirepült és meghalt egy férfi az M7-esen - fotó
A Siófok felől Budapest irányába tartó Peugeot 206 a 62-es főút lehajtója előtt a belső szalagkorlátnak csapódott és a középső sávban fejtetőre borult. Az autóban ülő férfi kiesett a kocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Peugeot-ból a mentők egy súlyosan sérült nőt szállítottak kórházba. Az autót a tűzoltók állították kerekeire - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2010. november 4. csütörtök 13:25 -
Már teszteli új Le Mans-i versenygépét a Peugeot - fotók
Megkezdte a felkészülést a Peugeot csapata a 2011-es Le Mans-i 24 órás viadalra, ahol egy vadonatúj versenygéppel próbálnak revansot venni az Audin. A 2009-es futamon győztes, idén az első négy rajtpozíció megszerzése ellenére a négykarikásoktól megsemmisítő vereséget szenvedő franciák új rakétáját egyelőre 90X típusjellel emlegetik, de az autóról keveset tudni. Az biztos, hogy az új szabályoknak megfelel és karosszériáját újdonságként cápauszonnyal szerelik. Ha minden igaz, az új modell hibrid rendszere komolyabb lesz, mint a 908 HDi FAP KERS-rendszere, de részleteket csak később hoznak nyilvánosságra. Mint arról a Peugeot közleménye beszámolt: a versenygépet több európai helyszínen is tesztelik. 2010. november 4. csütörtök 10:25 -
Félmillió Peugeot 107 készült eddig
Legördült az ötszázezredik Peugeot 107 a Toyota Peugeot Citroën Automobile (TPCA) futószalagjáról, a csehországi Kolinban. 2010. november 3. szerda 16:10 -
Kerítést zúzott az együléses Peugeot Balkányban
Péntek este egy személygépkocsi ütközött kerítésnek Balkányban - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. október 31. vasárnap 01:20 -
Villanyoszlopot borított a Peugeot - fotó
Kedden délelőtt villanyoszlopnak ütközött egy Peugeot Nyíregyházán, Árok utcán - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. október 26. kedd 19:16 -
Hármas karambolt okozott a műszaki hibás Renault Clio
Egy Renault Clio Tolnán a Tavasz utca irányából a gimnázium irányába közlekedett, amikor a sofőr elmondása szerint a kocsi műszaki hiba miatt a kereszteződésben leállt. Közben nekiütközött a neki jobbról-balra közlekedő Toyota Auris típusú gépkocsi bal oldali hátuljának, ami ennek következtében az úttesten megpördült, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekicsapódott a 6-os főút irányából közlekedő Peugeot elejének. 2010. október 22. péntek 11:10 -
Újabb limitált RCZ-t készített a Peugeot
Bár a limitált szériával debütáló Peugeot RCZ csak a közelmúltban érkezett meg a kereskedésekbe, a francia márka máris elkészítette az autó újabb különleges kiadását. Az Asphalt Edition nevet viselő széria tetőtől-talpig feketében várja leendő tulajdonosait, meghajtásáról pedig a már ismert 1.6 literes turbómotor gondoskodik. 2010. október 21. csütörtök 12:32 -
Közösen fejleszti új hibrid rendszerét a BMW és a PSA
A francia PSA és a német BMW kiterjeszti eddig is létező együttműkösédét, és közösen fejleszti az elsőkerékhajtású modellek hibrid rendszerének elektromos részét. A közös eredményekből a BMW, a Citroen, és a Peugeot mellett a MINI is részesül. 2010. október 19. kedd 09:43 -
200 lóerős benzinmotort kap a Peugeot 308 CC
Új, 200 lóerős benzinmotorral bővül a Peugeot 308 CC kínálata. Az 1,6 literes turbómotor legerősebb változata egyesíti a THP és a VVT technológiát, így átlagfogyasztása mindössze 7 liter. A 200 lóerős 308 CC 8,3 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet. 2010. október 19. kedd 09:26 -
Támadás a német autóipar ellen - Peugeot 508
A Peugeot-nál gondoltak egy merészet, és egy modellel cserélték le a nem túl sikeres 607-est és a nem kimondottan előnyös külsejű 407-est. Az új 508-ast még nem vezethettük, de kívül-belül megtapogathattuk, és arra jutottunk, hogy ennél németesebb már nem is lehetne egy francia autó, ami a Citroën C5 után azért nagy szó. 2010. október 15. péntek 13:40 -
Kit érdekel a Fecske-kilincs?
Engem már cseppet sem, pedig végre tudom, miért van a hátsó kilincs magasabban. De a magyarázatnál sokkal érdekesebb az ember... bocsánat, legenda, aki elárulta a titkot. Rájöttem, már azelőtt a rajongója voltam, hogy egyáltalán tudtam volna a nevét. Akadtak ugyanis autók, amelyek mindig is furcsa bizsergést váltottak ki tarkótájt. Néhány már iskoláskoromban, például a szomszéd Peugeot 205 GTI-je. Fehér volt és hangos, de ami miatt odavoltam érte, az az egyszerűségében zseniális belseje. Vagy a guruló germán aszfaltbunker, a száguldó Reichstag, a Mercedes W100. Számomra a Merci esszenciája. Meg a megunhatatlan állólámpás vagy az aranykor S-osztálya, a W108. Aztán persze ott vannak a cápa BMW-k. Mostanság egyre többet szemezek az E21-gyel meg a cápa 7-es E23-mal. Pedig a titkos álom, a valaha készült legszebb gran turismo, az igazi 6-os, az E24. A horizont szélén persze ott van az E12 is, de az én ízlésem valahol Dr. Littner 518-asa és Lőrke barátom 535-öse között van. Hogy miért foglalom a helyet az álmaimmal? Nos, az átlagautós számára a felsorolt autókban a közös maximum a vonalak hibátlan harmóniája lehet. De a negyedkegyelmű benzinagyúak már biztos látják, hol metszik egymást ezek a halmazok: a tervezőnél. Az álomgarázsom autóinak felét ugyanaz a francia úriember tervezte: Paul Bracq. És hogy mi köze neki a Fecske-kilincs okozta mizériához? Hát csak annyi, hogy volt olyan kedves és elmagyarázta, miért van magasabban a hátsó. Történt ugyanis, hogy miután Dr. Beckmann válasza finoman szólva nyitva hagyta a kérdést, kénytelen voltam folytatni a nyomozást. Beugrott a francia mester neve, ő talán tudna segíteni. Lehet konyít a témához, hisz a felsoroltakon kívül ő rajzolta a nagy Fecske vonalait is. Persze ezt könnyebb így leírni, mint megvalósítani, hisz Paul Bracq hatalmas név a szakmában. Fiatalabb olvasóink kedvéért, csak hogy lássák mekkora, adják össze Chris Bangle-t Chip Foose-szal, majd a kapott 2010. október 15. péntek 07:00 -
Képek a trutymóból
Társlapunk, a Technet.hu egyik szerzője a hétvégén Devecserben járt, és hozott nekünk pár képet az ottani állapotokról. Persze leginkább a járművekre koncentrált, így elázott Peugeot és egyelőre működésképtelen kismotor is megtalálható a galériában. 2010. október 11. hétfő 15:15 -
Jönnek a Mitsubishi európai villanyautói
A Mitsubishi Motors megkezdi az Európába szánt elektromos autók gyártását, készülnek az európai i-MiEV, a Peugeot iOn és Citroën C-Zero. 2010. október 8. péntek 12:05 -
Megkezdődött a Mitsubishi, Peugeot és Citroen elektromos minijeinek gyártása
2010. október 8. péntek 09:46 -
A Vel Szatyor még mindig menő
Épp a sajtóiroda felé ballagtunk Telós Bandival, amikor utunkba került egy arra parkoló kisebb konvoj. El is eresztettem egy poént, hogy biztos a legnagyobb magyar jár erre, és valóban. Megkérdeztem egy szekust, hogy mi történik itt, csak annyit mondott: az Elnök van itt. Nofene, itt meg mi van?! Ezt olyan áhítattal mondta, mintha Jézus tért volna vissza a földre. És ezt nem otromba poénnak szántam. Tényleg, itt elég nagy a nacionalizmus ahhoz, hogy az amúgy félig magyar elnökükre ennyire büszkék. Ha nem is mindenki. Na gondoltam, legalább megtudjuk, mivel jár. Hát, elárulom: egy Vel Satisszal. 3,5 liter, V6. Elsőre nem tűnik spécinek, csak a zászlótartó feltűnő, az odamasnizott piros-fehér-kék trikolórral. Illetve, a Magyarországon divatos holttércsökkentő kis tükörrel a jobb oldali külső tükrön. Ilyet még külföldön nem láttam, lehet, hogy a rokonok küldték. Valami nagykutyáé lehet Megnéztem a fotók készítési idejét, úgy egy óra húsz percet kellett ott ácsorogni, volt idő alaposabban megnézni a kocsit. Mintha kicsit vastagabb lenne az A oszlop, de nem vészesen látványos. A tükrök becsukva, tehát a Renault zárva. A konvoj többi tagja Espace, és távol, a legvégén még egy Vel Satis ácsorog, de nagyon messze van. Holttér-csökkentő tükör, mint a tanulóvezetőknél Eleinte az épület felőli oldalon ácsorogtunk a Renault itthoni PR-esével, Kismartoni Péterrel, aki egy kollégájával jött ki cigizni. Aztán az ott sündörgő, meglehetősen gizda, fényesöltönyös emberke odajött, és annyit mondott: - Menjenek át a túloldalra, a kordon mögé. Nem akarok senkit itt látni. Talán az idézetből hiányzó francia udvariassági formulákból is érzékelhető, hogy alternatív megoldás fel sem merült. Mentünk. Ugyanis már előtte, amikor megindul felénk a kis ember, ellibbent egy kicsit a zakójának a bal szára, és ott egy automata kézifegyvernek látszó tárgy volt. Ugye, milyen furán áll az a zakó, főleg bal oldalt a csípőjénél? Na ott a fegyver Közben a biztonságiak, akiket a fényes öltönyeikről remekül fel lehetett ismerni, intézkedtek. A bejárat két oldalán lévő tűzlépcsőkről lezavartak mindenkit, sorfalat áltak a főbejárat felől érkező érdeklődők előtt. És nézelődtek. Ha alaposabban megnézi őket az ember, mindegyiknek domborodik a bal derekánál valami, és a gerincük is kissé ferdén áll. Húzza a súly. A zakók alsó részén hatalmas belső zseb, mint a bűvészekén, csak gondolom, nem nyuszikákat szoktak előhúzni. Minden lukat átvizsgáltak, leragasztottak, lezacskózták a kukákat A várakozás hosszú, a köztársasági elnök sokat időzik a francia standokon. Biztos örül a sok villanyautónak, elvégre még a válság kezdetén ő mondta a gyártóknak, hogy rohadtul húzzanak bele, mert nem kapnak támogatást. Próbálok a magyar Renault-soknak elereszteni pár célzást az elnöki limó használtpiaci értékéről, végül abban megállapodunk, hogy ez a konkrét példány biztos sokat ér. Például, mintha az ablakkeret is vastagabb lenne. Aztán, ahogy elnézegetem, hirtelen leesik: ez hosszabb is. Később összenéztem a konvoj záró autójával, és valóban. A hátsó üvegek átláthatatlanul sötétek. Elöl, a műszerfal tetejére belső villogót rögzítettek, természetesen bőrrel vart burkolat alá. Elvégre, ebben az autóban utazgat az atomkulcs hordozója, meg kell adni a módját. Kismartoni Péter el is mesél egy sztorit Chirac elnökről, aki állítólag a farzsebében hordta. Úgyhogy volt egy biztonsági ember, aki állandóan ott volt mögötte, és ezt a farzsebet nézte. Unalmamban aztán megkérdezem Pétert, hogy vajon az állami Vel Satis indítókártyájában naponta cserélik-e az elemet. Ezen elpoénkodunk egy kicsit. Meg azon is, hogy miért ilyen fényes a biztonságiak öltönye. Lehet, hogy már önmagában is golyóálló? Ahogy elnéztem a szalonon az úri divatot, Franciaországban nem sokan járnak ilyenben. A konvoj többi autója. Feltűnően nem volt benne más francia márka Aztán elkezdődik az elnök távozásának procedúrája, amely úgy negyven percig tartott. A két díszegyenruhás által közrefogott üvegajtó mögött hoszteszek tűntek fel. Beszélgetnek.Pár perccel később a sor előtt álló rendőrmotorok gazdái odaballagnak, leveszik az úttörő-sityakot, felveszik a bukót. Egyelőre ennyi, néha áthúz magasan egy helikopter. Aztán megkezdődik a szállingózás. A sofőrök lassacskán beülnek a kocsikba. Sarkozyé is, ez egy bajszos ember, úgy néz ki, mint egy hentes a pesterzsébeti piacon: kopasz, tagbaszakadt, jó nagy bajusszal. Csak hát rajta is fényes öltöny van. Az ajtót nyitva hagyja. Nem lehet vastagabb 8-10 centinél az ablakkeret. Itt látszik, picikét vastagabb az oldalüveg Mozgolódás. A lányok kijönnek, sorfalat állnak, a nyakukban piros, fehér és kék sál, természetesen ilyen sorrendben állnak föl. De hideg van, visszamennek. Itt még nem lesz semmi. A lányok, piros, fehér és kék sálban fagyoskodnak Az élen álló motoros rendőrök beindítják a Yamaháikat. Oldalt még állnak páran, ők nem csinálnak semmit. Aztán pár perc múlva újra kijönnek a lányok. És egyre több más ember is érkezik, fényes öltönyökben. Oldalt elmennek, beülnek egy odébb várakozó Peugeot 607-esbe, és elhúznak. Ők lehetnek a jégkémek, hogy ralis kifejezéssel éljek. Beindul közben az elnöki V6-os is. A beröffenésen kívül semmi sem hallatszott belőle. Még több fényes öltönyös jön, látszik, hogy történni fog valami. És ekkor érkeznek meg a titkosszolgálat aduászai. Ők már nem gizdák, bár én a pici biztonságiakkal sem kerülnék összetűzésbe, olyan szúrós a tekintetük. De ezeknek a szekrényeknek nem csupán szúrós a tekintetük, de fél méterrel magasabban is van ez a testrészük. Beállnak a kordonnal szemben. Semmivel sem foglalkoznak, a szúrós tekintetük ide-oda járatásán kívül. Ja, és ők már rendes pamutöltönyben vannak. Amúgy is akkorák, hogy egy golyóálló mellénytől nem lesz érdemben feszesebb a zakójuk. Végül megérkezik az elnöki slepp első, második és sokadik hulláma, ők az Espace-ok irányában távoznak. Ezután egy másodperc szünet, jön egy kétméteres Louis de Fun 2010. október 1. péntek 15:57 -
Végre német szót is hallok
Amikor bezuhantunk a Párizsi Autószalon 1-es pavilonjába, a francia márkák között merültünk el először: Citroen, Peugeot, Renault, satöbbi. Vagyis Nissan, Dacia. Elvégre, hazai pálya. Aztán arrébb ballagtunk Bandival, és hopp, egyszer csak ott állt egy Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé, carara fehér metál fényezéssel, az üvegkarám mögött 2010. október 1. péntek 01:54 -
Járjon ön is hokedlivel
Külön csarnokot szenteltek az alternatív hajtású autóknak a 2010-es Párizsi Autószalonon. Még egy egy gokartpályához hasonló elkerített részt is felépítettek a csarnok egyik végében, ahol a furábbnál furább járgányokkal lehet megtenni egy-egy rövid próbakört, hogy megérezzük az amperszagú jövő ízét. A Nissan Leaf és a Renault Fluence ZE - az emberi léptékű villanyautók - óriásnak számítanak itt: a mopedautók őshazájában, a franciáknál ugyanis rengeteg apró elektromos járművet kezdtek el gyártani kisebb-nagyobb darabszámban. Már távolról szemet szúrt a placcon egy roppant dizájnos törpe. Mintha egy ügyesen zsugorított Kia Soul lenne, Ferrari 458 hátsó lámpákkal. Bár ne mentünk volna közelebb. SimplyCity SC4P - messziről szép Szó se róla, ügyes koncepció a SimplyCity SC4P. Belelapátoltak négy kis ülést az alig három és fél méteres apróságba, akku nélkül mindössze 400 kiló a súlya, és kétféle akkumulátorral is kapható: hagyományos ólom, illetve lítium-ion csomaggal. De a kivitelezése egyszerűen slendrián. Még szemet hunyna az ember a rondán varrott, kényelmetlen üléseken, hiszen úgyis csak egy városi autó. De az ajtó például olyan bizonytalan benyomást keltett, hogy alig mertem óvatosan becsapni, amikor éppen nem figyelt oda a kirendelt hosztesz. Pedig adatait tekintve versenyre kelhetne akár a Revával is. Már a tizenötezer eurós ólomakkus kivitel is képes nyolcvannal száguldani, akár nyolcvan kilométer távolságra. De aki nem sajnál huszonháromezer eurót a lítium-ion akkus SC4P-re, százötven kilométerre is eljuthat egyetlen töltéssel. A franciák ráadásul kétezer euró támogatásban részesítik a merész vásárlókat, amivel az olcsóbb változat egészen elérhető árkategóriába kerül. A belső kivitelezése botrányos A gyártónak egyébként egész terebélyes modellpalettája van: kisáruszállítótól elsőkerék-hajtású villanybringáig gyártanak mindent, ami konnektorról tölthető. Sokkal kifinomultabb termékeket készít viszont a Bellier. A kétüléses Jadénak egészen autószerű belseje van: a műszerfal talán egy Peugeot-ból lett átemelve, a lámpák pedig nem másból, mint az éppen kifutó Swiftből. Azért nem csak úgy, hanem tuning kivitelben - így nyilván elegánsabb hatást kelt a huszonegyezer eurós mopedautó. Műszakilag meglepő technológiákat vonultat fel: lítium-polimer akkumulátort 250 ezer kilométeres élettartammal, kefe nélküli villanymotort, üvegszálas karosszériát, és két-háromszáz kilométer hatótávolságot. Létezik mopedautó kivitelben is, 45 km/h-ra korlátozott kivitelben, de a határoló nélküli kisautó akár 75-tel is képes repeszteni. Érezhették a gyártónál, hogy kicsit túl vastagon fogott a ceruza a kalkulációnál, ezért az autó legdrágább részét, az akkumulátort, havi részletre is lehet lízingelni, ebben az esetben egészen vonzó, tízezer eurós áron kínálják a Jadét. Sajnos, nem valószínű, hogy az ehhez hasonló, három-ötmillió forintért kínált, harmadik autónak hobbiként tartható fedeles hokedlik ellepnék a hazai utakat, egyszerűen nem áll arányban az áruk a használati értékükkel. De mindenképpen jó irányba haladnak a franciák, mert legalább már jó ránézni ezekre a legújabb fejlesztésekre, és ha kicsit csiszolnának még a minőségen, a termék már egészen kívánatos lenne. Kívánatos, de nem annyira, mint az EDF francia energiaszolgáltató által szponzorált jégrali-autó. Ez a Duster-héjú kékséghez hasonlóan Trophée Andros versenyekre készült, amelyből már kizárólag elektromos hajtású autóknak is kiírtak egy bajnokságot. Jól teszik - jobban nem is lehetne népszerűsíteni a villanyautók élményfaktorát, mint a ralikrosszhoz hasonlóan látványos néhány körös versennyel. 2010. október 1. péntek 01:01 -
Kis szabadidő autóval is előrukkolt a Peugeot
A Peugeot hazai autószalonján a már előre beharangozott új 508 és a 3008 HYbrid4 mellett egy kis crossover tanulmányautóval is készült. A kompakt méretekkel bíró HR1-et tekinthetjük az új 208 és a Mitsubishi ASX alapokon nyugvó új crossover előfutárának is, míg motorterében egy fejlesztés alatt álló, 1,2 literes háromhengeres THP kapott helyet. 2010. szeptember 30. csütörtök 19:00 -
Kis hibrid crossover a Peugeot-tól
HR1 néven hibrid crossover-tanulmányt mutat be a Peugeot a Párizsi Autószalonon. Megoldásai az új 208-at vezethetik fel. 2010. szeptember 30. csütörtök 08:40 -
Peugeot RCZ: limitált luxus nyolc milláért
Valami pikáns és/vagy drámai dolog állhat a háttérben? például: rituálisan feláldoztak egy Cuki Zebrát, vagy a tetőn lévő hajlat egy Ciny Ziny bártáncosnő domborulatait idézi? Szerintetek? 2010. szeptember 29. szerda 14:00 -
Újabb elektromos autókat fejleszt a Mitsubishi és a PSA
A Peugeot Partner és a Citroën Berlingo elektromos hajtású változatának kifejlesztéséről írt alá megállapodást a Mitsubishi Motors Corporation és a PSA Peugeot Citroën. A japán és francia cégcsoport korábban már együttműködött egy elektromos kisautó megalkotásában. 2010. szeptember 29. szerda 12:41 -
Gyártásba kerül a Citroen Lacoste
A Párizsi Autószalonon debütál majd a Citroen apró, nyitott tetejű golfautó koncepciója, amely a legújabb hírek szerint pár éven belül gyártásba is kerülhet. A neves ruhagyártóval közösen tervezett tanulmány legkésőbb 2013-ban érkezhet a kereskedésekbe, méghozzá a Peugeot BB1 testvérmodelljeként. 2010. szeptember 29. szerda 09:00 -
Elaludt a mercedeses, súlyos baleset lett belőle - fotó
Szeptember 26-án a 7-es főúton Kőszárhegy irányából Székesfehérvár felé haladó Mercedes személyautó 71 éves sofőrje a Széchenyi utca kereszteződése után egy pillanatra elaludt a volánnál. Az autó ekkor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező Peugeot személygépkocsival, amely még nekisodródott a mögötte érkező Nissan mikrobusznak. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a Mercedes keresztbe fordult az úton. A Peugeot a hátuljával a vízelvezető árokba vágódott, a bal első kereke kitörött. A mikrobusz az árkon túl, a járdán állt meg. A balesetben a Peugeot-t vezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Az autó két utasát, valamint a Mercedest vezető idős férfit a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2010. szeptember 27. hétfő 16:16 -
A Peugeot nem esik a BMW hibájába
Mivel a nehéz sorsú 607-nek aligha lesz utódja, az Opel (Omega) és a Ford (Scorpio) után a Peugeot is kiszáll a nagyautók közül. Ám az 508 azzal az igénnyel készült, hogy a középkategória felső szeletéből válogatóknak se legyen lemondás átülni bele. Megnéztük, milyen élőben. 2010. szeptember 23. csütörtök 17:30 -
Batmobile a Peugeot-tól
Egy egészen radikális négykerekű villanyautót mutatott be a Peugeot, amely teljes egészében karbonszálas műanyagokból készül. Az autó 3 másodperc környékén teljesíti a százas sprintet, ez köszönhető a két 170 lóerős elektromotornak. 2010. szeptember 22. szerda 14:37 -
Leáll a Peugeot 206 gyártása Európában
Európában 13 év után elbúcsúzik a Peugeot 206, jövő év végétől nem gyártják tovább. 2010. szeptember 22. szerda 10:00 -
Villanyautó a Peugeot-tól
A Peugeot legújabb koncepcióautója egy látványos, kétüléses roadster, futurisztikus formával és sajátos felépítéssel. Feladata hogy intenzív vezetési élménnyel járuljon hozzá a márka 200. jubileumának megünnepléséhez. 2010. szeptember 21. kedd 21:00 -
Újabb gyárat épít Kínában a PSA autógyártó konszern
Felépülhet a francia autógyártó PSA Peugeot Citroën (PSA) harmadik kínai gyára - adta hírül a vállalat keddi közleményében. A helyi Dongfeng cégcsoporttal közös beruházástól azt reméli, hogy megerősítheti a második legfontosabb piacának számító Kínában betöltött pozícióját. 2010. szeptember 21. kedd 18:30 -
Csúcsokat dönt az elektromos Peugeot EX1
A franciák a 200 éves jubiluem megünneplésére bemutattak egy futurisztikus roadster, amelyben elszabadulhatott tervezőik fantáziája. 2010. szeptember 21. kedd 17:33 -
RCZ: örömautó a Peugeot-tól
Fényes, érzelmekkel telített jövőt vetít a 200 éves történelemre visszatekintő Peugeot elé az új RCZ. Sportos, kompakt négyüléses kupéja elérhető áron kínál örömautózást benzines- és dízelmotorral egyaránt. 2010. szeptember 20. hétfő 15:31 -
Kábítószer került elő a Peugeot 206-osból
Több mint fél kilónyi kábítószert találtak a rendőrök egy igazoltatásra megállított autóban Csongrád közelében - jelentette a HavariaPress. 2010. szeptember 19. vasárnap 10:35 -
Oroszlán, ami harap - Peugeot RCZ-menetpróba
Osztrák autó német motorral, még nulla sincs a nevében, mégis az a feladata, hogy megváltoztassa a Peugeot-ról alkotott képünket. A magyarországi bemutatón kiderült, vezethetősége és látványos külseje alapján ez sikerülhet is az RCZ-nek. 2010. szeptember 16. csütörtök 15:52 -
A legvadabb oroszlán - Peugeot RCZ (2010) bemutató
Végre hazánkba is megérkezett a Peugeot RCZ, amelyet egy rövid menetpróba keretin belül szerkesztőségünknek is lehetősége nyílt alaposabban szemügyre venni. Az autó nem csak egyedi megjelenésével hódíthat majd, hiszen a 200 lóerős teljesítménnyel megáldott, 1.6 literes turbómotor is széles mosolyt képes vezetője arcára csalni. Hogy mégis mennyiért mérik ezt az élvezetet? A továbbiakban erre is fény derül. 2010. szeptember 16. csütörtök 10:25 -
Dodzsem áramszedő nélkül - Peugeot iOn
Tényleg jön a villanyautók kora: a Peugeot iOn kicsi, de alkalmas négy felnőtt szállítására, hatótávolsága nagyobb, mint amennyi általában szükséges a napi közlekedéshez, gyorstöltővel viszonylag hamar megtankolható, de mint minden elektromos kocsi, egyelőre drága. 2010. szeptember 15. szerda 18:30 -
Januártól jönnek az elektromos autók
Jövő év elején a Peugeot megkezdi az elektromos hajtású iOn forgalmazását Magyarországon. Elvileg ez az apró, de tágas és biztonságos tojás a jövő autója. Mi már kipróbáltuk, visszatértünk a jelenbe és elmondjuk, milyen volt. 2010. szeptember 15. szerda 08:00 -
Menetpróba videóval: Peugeot Partner XTR - hóban, sárban és homokos talajon is!
A Peugeot 1.6 literes, 110 lóerős HDi motorja ismét bizonyított: elpusztíthatatlan, igen harapós dízel. 2010. szeptember 11. szombat 18:28 -
Titokzatos Peugeot-tanulmány Párizsban
Az új 508 mellett egy tanulmányról is lerántja a leplet a Peugeot a Párizsi Autószalonon, a titokzatos modellről megjelentek az első ízelítő fotók. 2010. szeptember 8. szerda 09:40 -
Részletek a Peugeot 508-ról
A korábbi szűkszavú közlemény után itt vannak a részletes adatok a Peugeot 508-ról. Az elődjénél tágasabb kocsi alapmodellje például csak automata váltóval készül. 2010. szeptember 8. szerda 07:03 -
Hat motorral érkezik az új Peugeot 508
A Peugeot a külső és belső képek után nyilvánosságra hozta az új 508 technikai paramétereit is. A szedán és kombi karosszériával is kérhető modell kétféle benzinmotorral és négy gázolajossal lesz kapható a kezdetekben, 120 és 204 lóerő közötti teljesítményekkel. 2010. szeptember 7. kedd 15:01 -
Minden kiderült a Peugeot 508-ról
Párizsban mutatja be a Peugeot a 407-et és 607-et leváltó 508-at, a franciák minden technikai adatot nyilvánosságra hoztak az újdonságról. 2010. szeptember 7. kedd 09:55 -
Meghalni Le Mans-ban
Az idei Le Mans a Peugeot drámájától volt hangos. Igaz ugyan, hogy a tévéképernyőkön keresztül mindent láttunk, de igazán megérezni, az élményt sejtjeinkbe beépíteni csak úgy lehet, ha ott vagyunk. 24 óra mozgóképben. Vélemények az azonos című írásunkról. 2010. szeptember 7. kedd 09:45 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Szerbia)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Szerbia Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2010-08-31 15:43:37 2010. augusztus 31. kedd 15:43 -
Milyen lámpa ez?
Egy olvasótól kaptuk a képet, és tudat alatt igazából már szerintem mindannyian foglalkoztunk ezzel a szerkesztőségben, de nem tudjuk.Ami szinte biztos: európai, leginkább olasz vagy francia autóról van, hetvenes évek, inkább valamilyen alaptípus modellfrissítés utáni verzióján lehetett, de ez már csak érzet.Amikre gyanakodtunk, de egyelőre kizártuk (aztán lehet, hogy valami alváltozat, vagy fészlift lesz ezek közül mégis):- Fiat Argenta- Fiat 132- Fiat 131- Fiat 130 és 130 kupé- Lancia Beta összes karosszéria- Autobianchi A112- Autobianchi A111- Renault 12- Renault 20 és 30- Renault 18- Peugeot 505- Peugeot 305- Alfetta Szégyelljük, de nem tudjuk. Az olvasóknak gyorsabban megy majd. Szétfúrja az oldalunkat a kíváncsiság. 2010. augusztus 27. péntek 16:52 -
Jövőre megvehető a dízel-hibrid Peugeot
Elkészült a Peugeot első dízel-hibrid hajtású szériaautója, a 3008 HYbrid4. Az összkerékhajtású crossover dízel- és elektromotorja együtt 200 lóerős, 500 Nm nyomaték leadására képes. Az autó állítólag csak 3,8 litert fogyaszt száz kilométeren és 99 g/km a széndioxid kibocsátása. 2010. augusztus 24. kedd 15:00 -
3,8 litert fogyaszt a Peugeot 3008 HYbrid4
A Peugeot a 3008 HYbrid4 személyében bemutatta a világ első dízelmotoros hibridjét. A franciák a 2,0 literes,163 lóerős dízelmotorhoz egy 37 lóerős csúcsteljesítményre képes villanymotort párosítottak, így akár 3,8 literes fogyasztás is elérhető a full hibrid szabadidő autóval, amely immár összkerékhajtással is hódít. 2010. augusztus 24. kedd 11:29 -
A világ első dízel-hibridje a Peugeot-tól
200 lóerős motorteljesítmény és mellette 4 literes fogyasztás? Ilyet legföljebb a sci-fikben láttunk korábban, a Peugeot most bemutatott autója viszont ezekkel az értékekkel bír. 2010. augusztus 24. kedd 06:00 -
Elektromos Peugeot-t kap a spanyol királyné
Zsófia spanyol királyné a Peugeot spanyol leányvállalata által rendelkezésére bocsátott Peugeot iOn-nal fog közlekedni Palma de Mallorca-i nyaralása idején ; Őfelsége lesz tehát a Peugeot új, elektromos meghajtású gépjárművének első vezetője. 2010. augusztus 18. szerda 09:25 -
Hazánkban a leggyorsabb Peugeot
Most először a Hungaroring is helyet ad a Le Mans sorozat egy versenyének. A 1000 kilométeres futamon itt lesz a Peugeot több mint 700 lóerős dízel versenygépe is. 2010. augusztus 18. szerda 06:00 -
Alesi, Fisichella, Panis: A Le Mans Series a Hungaroringen
A hétvégén először érkezik hazánkba a híres Le Mans-i 24 órás alapjaira épülő Le Mans Series. Aki kilátogat a Hungaroringre, nemcsak a prototípusok egyik csodáját, a Peugeot 908 HDi FAP-t láthatja versenyezni, hanem találkozhat Giancarlo Fisichellával, Jean Alesivel vagy Olivier Panis-szal, sőt, szurkolhat Michelisz Norbertnek és Walter Csabának is. 2010. augusztus 17. kedd 17:05 -
Egy fotóért egy Peugeot
Fotópályázatot hirdet a Peugeot. A francia autógyár új jelszavát kell képben visszaadni, a jutalom egy izgalmas hétvége. 2010. augusztus 17. kedd 10:00 -
Trapéznadrág helyett - Peugeot 504 kupé
Első ránézésre franciásan elegáns és olaszosan gavallér ez az autó. Talán még a Pierre Richard által alakított kétbalkezes figurának is - tudják, az a magas szőke felemás cipőben - garantált sikere lett volna vele a nőknél. Szerzőnknek azonban teljesen más tervei voltak a gall kupéval. 2010. augusztus 15. vasárnap 11:33 -
Peugeot iOn a királyné szolgálatában
Zsófia spanyol királyné a Peugeot spanyol leányvállalata által rendelkezésére bocsátott Peugeot iOn-nal fog közlekedni Palma de Mallorca-i nyaralása idején. 2010. augusztus 14. szombat 16:36 -
Fotópályázatot hirdetett a Peugeot
A Peugeot márka 2010-ben ünnepli 200. évfordulóját. A jubileum tiszteletére a Peugeot Hungária többféle kereskedelmi ajánlattal és játékkal rukkol elő az év folyamán. Augusztus 9-től fotópályázatot hirdettek. 2010. augusztus 12. csütörtök 17:11 -
Peugeot miatt landolt bokorban egy Renault a 4-es főúton - fotó, videó
Szombat délután egy, a sávjába áttérő Peugeot miatt hajtott az árokba egy Renault a 4-es főúton, Fényeslitkénél - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. augusztus 10. kedd 11:25 -
Itt nem kellene éjjel sárga villogóra kapcsolni
Az is hibát követ el, aki megszokásból közlekedik, hiszen bármikor módosulhat a forgalmi rend, akár egy építkezés miatt is, vagy épp megfordíthatnak egyirányú utcákat. Ha meg valaki nem ismeri a környéket, ahol autót vezet, ott különösen szükség van a fokozott figyelemre és óvatosságra. István egy olyan balesetről ír, ahol a személyautót vezető lány az út mindkét szélére kitett elsőbbségadás kötelező táblát figyelmen kívül hagyva rongyolt be a kereszteződésbe, ahol telibekapta a szabályosan közlekedő busz. Nem kellene éjszakára átkapcsolni a közlekedési lámpákat éjszaka sárgára? Mit is jelent a sárga villogó? A Lajos utcában lévő egyik lakóparkban élek és az erkélyünkről rálátni a Lajos utca, Pacsirtamező utca és a Nagyszombat utca kereszteződésére (a Római katonai amfiteátrum mellett). Úgy két-három hónappal ezelőtt éjfél után nyitva volt az erkélyünk ajtaja és egy hatalmas fékcsikorgás majd egy ütközés zaját hallottam. Innen nézve balról érkezett a busz, jobbról a Peugeot Kinéztem az erkélyen és láttam, hogy egy BKV busz ütközött egy kis háromajtós Peugeot-val. Az Peugeot megpördült totálkárosra tört és a szemközti járdaszigeten állt meg. Kíváncsi voltam mi történt pontosan, ezért lementem megnézni a balesetet. A Peugeot-t vezető fiatal lányt a tűzoltóknak kellett kivágni a roncsból.[...] Bővebben! 2010. augusztus 4. szerda 16:53 -
Magasított Peugeot koncepció érkezik Párizsban
A Peugeot új formatervezési irányvonallal is ünnepli a vállalat fennállásának kétszázadik évfordulóját. A legújabb hírek szerint az őszi, hazai autószalonjukon a franciák a szériaérett 508 mellett egy magasított koncepciót mutatnak be. A H1 néven emlegetett modell részletein visszaköszönhetnek a korábban bemutatott SR1 vonalai. 2010. augusztus 3. kedd 10:50 -
Kompakt crossover-tanulmány a Peugeot-tól
Folytatódik a Peugeot formai megújulása, a Párizsi Autószalonon egy emelt hasmagasságú tanulmány mutatkozik be. 2010. augusztus 2. hétfő 10:16 -
Menetpróba videóval: Peugeot 3008 - a családi autó. Egyterű vagy terepjáró?
A szabadidős terepjáró és az egyterű közötti átmenet használat közben szinte észrevehetetlen. 2010. augusztus 1. vasárnap 17:32 -
Ismét nyereséges a Peugeot-Citroen
Ismét nyereséget könyvelhetett el a PSA Peugeot Citroen az év első felében az autópiac fellendülésének, a kínai kereslet növekedésének, a költségcsökkentésnek, és számos új modell bevezetésének köszönhetően. 2010. július 28. szerda 14:25 -
Nyerő választás? - Peugeot 5008 1.6 THP (2010) teszt
A dízel változat után az 1.6 literes turbómotorral szerelt Peugeuot 5008-at is volt szerencsénk górcső alá venni, amely - akárcsak gázolajos társa - igen pozitív benyomást tett ránk. Na de vajon melyik francia egyterű lehet az ideálisabb választás? Tesztünkből erre is fény derül. 2010. július 26. hétfő 10:53 -
Zöld utat kapott a Skoda városi minije, a Joyster
Újabb konkurenst kap a Toyota iQ és a Peugeot 107 a Skoda Joyster képében, amely egy orrmotoros, apró városi kisautó lesz. A fronthajtásos kocsi orrában egy 1,0 literes benzin-, vagy egy 1,2 literes dízelmotor dolgozik majd. A csehek 9000 euró alatti áron szeretnék adni a kocsit. 2010. július 23. péntek 09:19 -
Az első kép a Peugeot 309-ről
Már fejlesztik a Peugeot 309-et, az első képek egy francia magazinban jelentek meg az autóról. 2010. július 19. hétfő 10:03 -
Feltárult a Peugeot 508 utastere
A kiszivárgott képek után a Peugeot nyilvánosságra hozta az első képeket az új 508-ról, amelyeken a középkategóriás utastere is feltűnik. A külsőhöz hasonlóan a belső is teljesen átalakult. A letisztult formák egyszerűbb kezelhetőséget eredményezhetnek, és az ígéretek alapján a minőség is javul, ám utóbbit leghamarabb a Párizsi Autószalonon tapasztalhatjuk meg. 2010. július 14. szerda 16:41 -
Újabb képek és adatok a Peugeot 508-ról
Még több hivatalos fotót és néhány adatot is közölt a Peugeot új középkategóriás modelljéről, az 508-ról. 2010. július 13. kedd 08:32 -
Peugeot 207 SW Outdoor teszt: csak a hangja terepjárós
Akinek tetszik a Peugeot 207, de kicsinek találja az ötajtóst és még akad pénze bőven extrákra, bátran válassza a 207 SW Outdoort. 1,6 literes aranyat érő HDi motorjával igazi csúcsmodellt teszteltünk. 2010. július 13. kedd 07:40 -
Megjött a Peugeot 508
Elkészült a Peugeot új limuzinja. Az 508 jövőre kerül piacra, többek között hibrid hajtással is megvásárolható lesz. 2010. július 12. hétfő 15:05 -
Kiszivárgott képeken a Peugeot 508
A hivatalos párizsi premier előtt kiszivárgott két kép az új Peugeot 508-ról. A 407 és a 607 utódja 4,7 méter hosszú, míg az SW változat 4,81 méteres. A márka új formatervezési irányvonalát először magán viselő modell műszaki részletei nem titkosak, azonban VTI, THP és HDI motorokat találunk majd a motorháztető alatt. 2010. július 12. hétfő 13:31 -
Kiszivárgott fotókon a Peugeot 508
Két hivatalosnak tűnő fotó bukkant fel az interneten a Peugeot 508-ról, de nem lehet kizárni, hogy csak jól sikerült grafikákról van szó. 2010. július 12. hétfő 10:08 -
Olcsó autóval hódítana a Peugeot-
Ellenfelet kíván állítani a Daciának a PSA Peugeot-Citroën. Az új olcsó autókat várhatóan Talbot néven forgalmazzák majd. 2010. július 12. hétfő 09:15 -
Turánék 8. helye a legjobb magyar eredmény a rali-vb-n
A valaha volt legjobb magyar vb-eredményt érte el abszolútban a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a Bolgár-ralin: a Synergon Turán Motorsport Peugeot 307 WRC-vel induló kettőse taktikus versenyzéssel megtartotta a nyolcadik pozícióját a záró napon is, így négy világbajnoki ponttal gazdagodott - áll a csapat sajtóközleményében. 2010. július 12. hétfő 08:55 -
Loeb győzelem, magyar pontok a Bugária-ralin
Rajt-cél győzelmet aratott a Loeb/Elena páros Bulgáriában, és megerősítették vezető helyüket a tabellán is. A vb-k történetében először szereztek magyarok abszolútban pontot, a Turán/Zsíros duó a nyolcadik helyre hozta be a Peugeot 307 WRC-t. 2010. július 11. vasárnap 16:40 -
Újabb közös vállalatot létesített Kínában a PSA Peugeot-Citroen
A francia PSA Peugeot-Citroen 50-50 százalékos közös vállalatot létesített a Changan Automotive Group kínai autógyártó vállalattal, helyi gyártókapacitásának növelése érdekében a világ legnagyobb nemzeti autópiacán. 2010. július 9. péntek 16:00 -
Új Citroënek Kínából
Újabb közös vállalatot létesített Kínában a PSA Peugeot-Citroën, amely egy másik céggel már létrehozott hasonlót az ázsiai országban. Ezúttal a prémiummodellekre koncentrálnak. 2010. július 9. péntek 14:30 -
Új közös vállalat a Peugeot-Citroentől
A francia PSA Peugeot-Citroen 50-50 százalékos közös vállalatot létesített a Changan Automotive Group kínai autógyártó vállalattal, helyi gyártókapacitásának növelése érdekében a világ legnagyobb nemzeti autópiacán. 2010. július 9. péntek 12:57 -
Növelte eladásait a Renault
A francia Renault autógyár az első félévben 21,6 százalékkal növelte eladásait, meghaladva az autógyártás globális piacának 16 százalékos, és a nagy versenytárs PSA Peugeot Citroen 17 százalékos növekedését. 2010. július 8. csütörtök 20:40 -
Növelte eladásait a Renault
A francia Renault autógyár az első félévben 21,6 százalékkal növelte eladásait, meghaladva az autógyártás globális piacának 16 százalékos, és a nagy versenytárs PSA Peugeot Citroen 17 százalékos növekedését. 2010. július 8. csütörtök 18:30 -
A Peugeot-Citroën Kínában reménykedik
A francia PSA Peugeot Citroen autógyártó csoport Ázsiától, főleg a kínai piactól várja a föllendülést. 2010. július 7. szerda 12:55 -
Peugeot-t zúzott az elszabadult rakomány - fotó
Kedd délután rosszul rögzített fapadlók szabadultak el és rongáltak meg egy gépkocsit Nyíregyházán - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. július 7. szerda 11:56 -
Kínától várja a fellendülést a Peugeot Citroen
A francia PSA Peugeot Citroen autógyártó csoport Ázsiától, főleg a kínai piactól várja a föllendülést. 2010. július 7. szerda 10:15 -
A Peugeot Citroen Kínában reménykedik
A francia PSA Peugeot Citroen autógyártó csoport Ázsiától, főleg a kínai piactól várja a föllendülést. 2010. július 7. szerda 08:44 -
Feltámadhat a Talbot
A francia konszern hasonló húzásra készül, mint a Renault. Egy régen elfeledett márkát élesztenének újjá. Az alacsony költségvetésű modellekből egyelőre két változat készülne, majd ha sikeres a project, szélesítenék a palettát. Peugeot technikával érkezhet az első modell jövőre. 2010. július 6. kedd 12:31 -
Peugeot 308 BioFlex - mennyit iszik egy alkoholista oroszlán?
A 308 BioFlex-et a Peugeot már az E85-ös üzemanyaghoz tervezte, de azért minden probléma nélkül használhatjuk hagyományos, ólommentes benzinnel is. 2010. június 30. szerda 17:46 -
Hamarosan érkezik a Chevrolet Cobalt Coupe
Egy kétajtós Chevrolet kupé érkezése várható, amely a legfrissebb hírek alapján Cobalt névre hallgat majd. Az autó méreteiben nagyon közel áll a nemrég bemutatott Peugeot RC-Z-hez, ám árban biztosan olcsóbb lesz majd. Az alap változatot egy 1,6 literes egység hajthatja. 2010. június 29. kedd 13:53 -
Peugeot 5008 teszt: a család barátja
A családszerető és nagycsaládos olaszok kedvelik az 5008-ast, tucatnyival találkoztam egyhetes toszkán túrám alatt. Ahhoz, hogy minálunk is sok rója az utakat, a népszaporulatnak és a fizetéseknek kell nőnie. A Peugeot megtette a magáét: az 5008-as hatalmas és kényelmes autó. 2010. június 28. hétfő 07:10 -
Dízel-hibrid készül a Peugeot 508-ból
Dízel-hibrid változat is készül az új Peugeot 508-ból, amely az őszi Párizsi Autószalonon mutatkozik be. 2010. június 21. hétfő 09:45 -
Visszaadja a pénzt a Renault
Még idén elkezdi törleszteni a Renault és a Peugeot a francia kormánynak azt a hitelt, amelyet a válság nyomán a problémák enyhítésére kaptak. 2010. június 14. hétfő 14:30 -
Ilyen volt idén a Le Mans-i 24 órás autóverseny - fotók
Hiába szerezte meg az első négy rajthelyet a Peugeot, az idei Le Mans-i 24 órás autóverseny totális Audi-sikert hozott. A győzelmet a 9-es rajtszámú R15 TDi szerezte meg a Romain Dumas- Timo Bernhard 2010. június 14. hétfő 10:21 -
Egyszerűsíti dizájnját a Peugeot
Teljesen újragondolt dizájnnal vág neki a következő modelleknek a Peugeot gyár. Az autók legfőbb ismérve, a hatalmas harcsaszáj eltűnik a modellekről, helyette modernebb és vaskosabb formákból építkeznek majd az autók. Elsőként a 407 és a 607 közös utódja érkezik az új köntösben az ősz folyamán, míg jövőre a 208 is bemutatkozik. 2010. június 14. hétfő 09:23 -
Három Audi végzett az első helyen a 24 órás Le Mans-i versenyen
Hármas győzelmet aratott az idén 78. alkalommal megrendezett 24 órás Le Mans-i versenyen az Audi, míg az első négy rajthelyet megszerző Peugeot egyik autója sem látta meg a kockás zászlót. A prototípusok mögött egy Porsche 911 GT3 végzett, megelőzve egy Ferrari 430 GT-t. 2010. június 13. vasárnap 21:32 -
Győzött az Audi megbízhatósága Le Mans-ban
Kiütéses győzelmet aratott az Audi az idei, 78. alkalommal megrendezett Le Mans-i 24 órás autóversenyen a Peugeot felett. Az első három helyen a német márka R15 TDI plus típusú versenygépei végeztek, míg a franciák 908 HDI-FAP modelljei a domináns kvalifikációs szereplés után sorra kihullottak a mezőnyből. 2010. június 13. vasárnap 18:10 -
Az Audi győzött, az összes Peugeot elvérzett
Pár órával a vége előtt már biztos volt, a Peugeot meg sem tudja közelíteni azt az eredményt, amire számítottak. Bár hatalmas felhajtást tartottak, rengeteg vendéget hívtak az erődemonstrációra, úgy jártak, mint az Audi a Nürburgringen. Hiába az első négy rajtkocka, a végén már annak örültek volna, ha legalább egy autójuk beér. Mégsem sikerült, még nem gyári 908-as is elvérzett. Így aztán a sokkal megbízhatóbb Audi megsemmisítő csapást mért a franciákra hazai pályán. Mindössze 28-an értek célba. 2010. június 13. vasárnap 17:47 -
A nap sportképe: Audi-diadal Le Mans-ban
Hiába szerezte meg az első négy rajthelyet a Peugeot, az idei Le Mans-i 24 órás autóverseny totális Audi-sikert hozott. A győzelmet a 9-es rajtszámú R15 TDi szerezte meg a Romain Dumas- Timo Bernhard 2010. június 13. vasárnap 16:25 -
Kampó: Elfogyott az összes Peugeot
Most hívott Pista a helyszínről, egészen pontosan a pálya melletti bárból. Volt némi háttérzaj, pedig állítása szerint már alig van autó a pályán. Valóban: az indulók több mint fele kiesett. A Peugeot-k között rosszabb az arány, az ő LMP1-eseik ugyanis egytől egyig elfáradtak. Anyagfáradás az oka a kiesésnek, gallyra mentek a motorok - ezt tudta meg Pista a bárban a szerelőktől, akik már a söreiket kortyolgatják, hiszen nincs mit szerelni. Wurz 1-es számú 908-asa bírta a legtovább a gyáriak közül, egészen a 360. körig. Nem sokkal utána az Oreca Peugeot-ja is hasonló sorsra jutott: elment az olaj, kigyulladt a motor. Kínos ez a Peugeot versenycsapatának, mert elég nagy mellénnyel érkeztek a hazai pályára. A cég legnagyobb fejeseit is meghívták a temérdek újságírón kívül, erre egyik autójuk sem ért célba. Ettől függetlenül igazságtalanság lenne gúnyos mosollyal lesajnálni őket, azért mégis a Le Mans-i 24 órásról beszélünk. Itt pedig azért nem szégyen, ha valaki 360 kör után második helyről esik ki két órával a leintés előtt. Pista egyébként köszöni, jól van, teljesen leszokott az alvásról. Hazafelé vette az útirányt, bár lehet, hogy stoppal jön, mert a gyáriak nem vették igazán jó néven a kritikáját. 2010. június 13. vasárnap 14:48 -
Lenyomta a lassú Audi a gyors Peugeot-t
Nem véletlen hívják megbízhatósági versenynek a Le Mans-i 24 órást. Nem elég a tempó, a megbízhatóság is kell. Előbbi a Peugeot-nak, utóbbi az Audinak volt. A sebesség nem elég. 2010. június 13. vasárnap 13:55 -
Elkezd törleszteni a Renault és a Peugeot a francia kormánynak
A francia Renault és a PSA Peugeot Citroen még idén elkezdi törleszteni a válságkezelésre kapott állami kölcsönt. 2010. június 13. vasárnap 13:25 -
Dráma Le Mans-ban!
Ilyen merdten nézi midenki itt a monitorokat, ezekben a pillanatokban dől el minden. Pár perce még taps, most az aggódás. Pedig Alexander Wurz csúnyán büntette az Audikat, pályán verte meg és előzte ki a második, nyolcas számú gépet. Négyet-ötöt rávert Rockenfeller kilencesére. Amelyik most egyre távolodik.Most mindenki szorít, alig hallatszik az evőeszközök csörgése, annyira figyelnek. Én is siettem vissza a Porsche-kanyarból, ami tulajdonképpenkét, egymásba fűzött S-betű. látványosnak látványos, de fotózni nem lehet a magas kerítés miatt, ráadásul nincs olyan hely a környéken, ahová fel lehetne mászni, minden el van kerítve. E fenti kép ott készült.Az imént egy olvasó joggal követelte, hogy ejtsünk szót a többiekről is, de remélem, ő is elhiszi, hogy itt most csakis a Peugeot-Audi párharcról van szó. Wurz a boxban, nem tudni, mi lesz, ha egy mód van rá, ki fogják engedni.Jövőre megszűnik a GT1-osztály, tán ezért is öröm, hogy Enge, aki időközben a második helyre hozta fel az Astont, három másodperceket ad a Saleennek. Igaz, van négy kör hátránya.A GT2-ben a klasszikus Porsche-Ferrari párharc dönt. A Felbermayr Proton GT3 RSR és a Hankook Team harnbach 430GT-je közül kerül ki a győztes. Az én győztesem pedig az LMP1 benzines kategóriájának nyertese, a csodaszép Lola-Aston-Martin. Az utcai változatot pedig kérném. Most, ha lehet.Idegesítő ez a várakozás, de nagyon. Nem tudjuk, mi lesz a vége... 2010. június 13. vasárnap 12:59 -
Készülőben a Peugeot-blama
Szép sorjában elvéreztek a versenyt vezető gyári Peugeot-k a Le Mans-i 24 órás versenyen, így szép lassan az Audi átvette a vezetést. A franciák már csak a tavalyi győztes autóban bízhatnak, igaz az is körhátrányban van a harmadik helyen. Az Audi legjobb egysége a gyári Porsche pilótákból álló North America csapat, tehát ott sem az áll az élen, akitől számítottak rá. A túraautóknál is rengeteg a probléma, így fordulhat elő az, hogy a GT2-es kategóriát vezető Porsche az összes GT1-es autót is megelőzi. 2010. június 13. vasárnap 12:30 -
Pista menni Le Mans: Blamázs!
Ezt a posztot valószínűleg még a hajnalban íródott előtt olvassák majd, de ez a kis időugrás ne keverje meg önöket.Ahogy ott említettem (vagy csak a kamerába mondtam?), a Peugeot nagy bajban van. Na, azóta a nagy bajból Gigantikus Gebasz lett.A gond nem ma kezdődött, hanem még tegnap, amikor Sebastien Bourdais a vezető helyről volt kénytelen feladni a versenyt. A bal első keréken erős vibráció lépett fel, majd jött a defekt. Sokáig nem értette senki, hogy egy defekt miért indokolja az azonnali visszalépést és az autó ponyvával való letakarását.Mi tudjuk, mert az éjjel ott voltunk a Team Peugeot boxában, mentorunk nem kicsit ügyes húzásának köszönhetően, hogy megnézzünk két versenyzőcserét (ekkor még két autó volt versenyben a háromból). Fotózni ugyan nem volt szabad, de maradjunk annyiban, hogy még videó is készült.Ott, akkor, a csapat egyik vezető mérnöke bevallotta, hogy elég kínos hiba lépett fel: a jobb oldali felső lengőkar befogatási pontjánál egyszerűen megrepedt a saszi, ezért kellett a látszólag sértetlen autóval visszalépni. Aztán a másik autón önindítót kellett cserélni, ezért ez visszaesett a hatodik helyre.Ez volt tegnap.Ma, alighogy megírtam azt a hajnali posztot, elindultam reggelizni. Szerencsére a konyhára nem lehet panasz, ráadásul hajnali fél hétkor alig fújt arra valakit a szél. Az embereket éppen a takarítók igyekeztek eszméletre pofozni.Ekkor az első helyen Pedro Lamy 908-asa állt, mögötte egy körrel lemaradva két Audi (egyazon körben), majd az időközben negyedik helyre felkapaszkodott Anthony Davidson vezette 908-as. Nem álltak éppen rózsásan a dolgok.Éppen néztem a monitoron a történéseket, sőt, balra elnézve láttam is az ablak alatt a boxutca felé eldünnyögő Lamyt. Megtörtént a kerékcsere és a tankolás, majd kiengedték. Érdemes volt figyelni, mert a két Audi két-három másodperccel gyorsabb köröket futott, erősen nyomták, hogy utolérjék a vezetőt és távolodjanak Davidsontól.Aztán a kör felénél, valahol a Hunadiéres környékén lángok csaptak ki Lamy autójából, aki azonnal lelassult és a füvön elgurult az első tűzoltóig, aki eloltotta azokat. Ekkor mindenki azt várta, hogy lassan tovább gurul és bejön a boxba, de ő nem mozdult. Hosszú percekig minden francia csendben meredt a monitorra. Óriási csalódást éltek meg ezekben a pillanatokban.Lamy versenymérnökének arca mindent elárul. Abban a másodpercben, ahogy kinyílt a 908-as ajtaja, már tudta, hogy vége mindennek.Három autóval jöttek ide. Három nyertes autóval. Magasan megnyerték a kvalifikációt, vezettek, az első három helyen álltak, aztán a lovasok alól fokozatosan kidöglött a ló. Full dobogó helyett egy negyedik helyük maradt mindössze.És idehívtak kétezer vendéget, lássák, mennyire uralják a hazai pályát. Katasztrófa.Befejeztem a reggelit és szépen, ráérősen elindultam a paddock vége felé, elzárt területen ott tartják a kiesett autókat, oda hozzák őket először. Ráértem, mert messze állt a Peugeot, így megálltam a csapatnál: szinte mindenki a sátor előtt dohányzott. Odaléptem az egyik fejhallgatós szerelőhöz és megkérdeztem, mi történt Pedro autójával. Szerinte kigyulladt a jobb hátsó fék, de ezt már akkor sem hittem el, nem is úgy nézett ki, ráadásul egy kigyulladt fék miatt nem küldenek takarító brigádot a pályára.Aztán a temetőben látszott is, hogy a féknek kutya baja, ellenben az egyik kísérő egy lapos, hosszú, hajlított fémlemezt dobott a döglött autó mellé. Az pedig - szerintem - a kipufogórendszer hővédője lehetett. Megrepedt, elmozdult, nem látta el többé funkcióját és a nagy hő belobbantotta a szivárgó olajat (friss infó a szerelőktől, most mindent vagy semmit-alapon nyomatják a pilótákkal).Inenntől kezdve Anthony Davidson a márka minden reménysége. Messze a leggyorsabb, de még így is csak a negyedik. Elkezdte tolni, de nagyon. Hosszú másodperceket ver az Audikra. Körhátrányban van, nehéz dolga lesz. Úgy pedig pláne, hogy az egyik Audit Allan McNish vezetei, aki legalább olyan gyors, mint ő.Mire viszaértem a paddock elejére, a Team Peugeot már pakolt. Idehaza, csendben.Közben megálltam Engééknél, megkérdezni, hogy hogyan kerültek a rajt után pár körrel a borzalmas, 48. helyre. Mechanikai hibával: a féltengely megadta magát és kuka lett emiatt a váltó is. 45 perc alatt kicserélték ugyan, azóta hibamentesen, flottul mennek, de a Corvette és a Ferrari előttük áll még így is.Illetve nem, mert amikor a Peugeot körözte volna le a Corvettet, akkor utóbbi a pálya poros részére került, ott megcsúszott és háttal a palánknak ütközött. Bár bevánszorgott a boxba (pedig nem kicsi ütközés volt) és megjavítják (legalábbis úgy nézett ki), rengeteget veszíthet, megadva az esélyt a Young Aston Martinnak, hogy odaérjen a dobogóra. Egy Porsche GT3 RSR és egy Ferrari áll csak köztük.Elöl pedig az Audik, rendíthetetlenül, megbízhatóan. A Peugeotnak a győzelem is halvány vigasz lesz, főleg úgy, hogy a nem gyári csapatnak több autója maradt meg, mint nekik. Nem irigylem őket. 2010. június 13. vasárnap 09:18 -
Pista menni Le Mans: Hajnali gondok
Jó reggelt mindenkinek! Hat óra tizenhaz perc van, a nap éppen megvilágítja az ég alját. A hajnal gondtalanul telt, javarészt a sajtószoba környékén mozogtam, illetve végre, hosszú idő után a versenyt néztem.A Peugeot elég szép slamasztikában van, azt hiszem, nem felhőtlen az örömük, hiszen igaz ugyan, hogy autójuk az első helyen áll, ám egyetlen körrel lemaradva rögtön két Audi is követi. Az este folyamán a hatodik helyre visszaesett 908-as pedig a negyedik, igaz, az elsőhöz képest háromkörös hátránnyal. Hoppá, hoppá! És messze még a vége.Az éjjel - mint azt az előző posztban is olvashatták - sikerrel kijutottam a Hunadiéreshez és a Playstation-sikánhoz. Tényleg ez a neve, nekem is furcsa. Na mindegy, a főlényeg, hogy egy órát álltam helyben, totálisan átfagytam és a kezem elgémberedett. Koromfekete sötétség volt, ilyen......de nem tágítottam mindaddig, amíg nem sikerült láthatóan lefotózni az izzó féktárcsákat. Tán gyerekesnek tűnhet pár ilyen pocsék fotó miatt ennyit kínlódni, de akkor, 16-18 órája ébren, egyszerűen kell kitűzni valami célt, amihez ragaszkodunk, különben az első meleg helyre leülünk és ott alszunk el. Akkor pedig lemaradhatunk mindenről. Szóval nyomtam, húztam, Csikós beállításait használva végül ezt adta ki, és ennek nagyon-nagyon örültem. Hiszen megcsináltam azt, amiért oda mentem.A felső a 412. kép volt a frissen formátozott kártyán, az alsó a 427. Átnéztem még a fotósmellénnyel a sikán széléhez is (volt kölcsön), aztán visszajöttem ide, a Peugeot központba. Mindent letöltöttem, kicsit szimulátoroztam (Gran Turismo 5 PS3) elalvás ellen, majd néztem a versenyt és a hajnalt, ami csodaszép. Az autók rendületlenül üvöltenek és harákolnak, néha sikerül elkapni egy-egy snájdig lángnyelvet itt, a célegyenes előtti lassítónál.A jó, öreg Nikonon mostanra kezdett el villogni az akku-ikon, kell keresnem egy helyet a töltéshez, lehetőleg nem itt, hanem mondjuk a célegyenes feletti VIP Lounge-ban, onnan még alig fotóztam, ráadásul rálátni a boxutcára és most reggel talán nem tolonganak annyian az ablaknál, hogy ne férjek oda.Először azonban a reggeli. Nagyon szükségét venném már egy liter meleg teának és valami kis rántottának, hideg van, a fáradtság pedig hatványozottan érezteti ezt velem. Szóval kaja, aztán töltés (ez eltart legalább másfél órát), majd nyakamba veszem a paddockot és elnézek a Porsche-kanyarhoz is.Jelenleg midnenütt szanaszét alvó emberek között kell mászkálni, nagyon részegek, fáradt vendégen, ak,iket a fotelben ért utol az álom. most ébresztgetik őket a takarítók.Üdvözlettel:Véreres szemű Pistaaz erkélyről 2010. június 13. vasárnap 06:35 -
Pista menni Le Mans: Clint Eastwood
Bizonyám, holnap reggelre - mondom nektek - olyan biztos lesz a kezem, mint Dirty Harrynek fénykorában. Életemben ennyi behúzott képet nem készítettem, mostanra már simán lekövetem röptében a legyet koppra húzott telével, támasz nélkül.Mert barommód száguldó versenyautókat messziről fényképezni nem könnyű, közelről még nehezebb. Az Antaresben fotózott csillió képből fél tucat, ha jó lett, de lassan belejövök, mind csikó a nyerítésbe, aztán lesz nemulass.Ja, csikó, nem is olyan rég felhívtam Csikóst, adjon már tippeket, hogy abban a nyavajás Hunadiéres-ben (Ünyadié, ahogy a hazaiak mondják), hogyan lőjem az izzó tárcsákat. Hát adott, azóta is próbálgatom, úgy látszik, működni fog. Tud ez a Pege valamit.A lényeg, hogy időközben ellátogattunk állítólagos szálláshelyünkre, de nem ám pihenni! Az kizárt, legfeljebb ha felbukok valamelyik vörös arcú, földön fetrengő britben. Eszméletlen sokan vannak, a God save the queen alatt simán többen énekeltek, mint amikor a Marseillase-t sikította valami operaénekesnő. Onnan ismerni fel őket, hogy sör ömlik midnen testnyílásukon, brit zászlót ráznak és vörös a fejük. Sebaj, legfeljebb reggel csendben lesznek.Szóval elmentünk csekkolni a szálláshelyet, ami lényegében egy gigantikus sátor, benne tető nélküli, hatágyas cellákkal. Gondolom a mi "szobánkba" már időközben beköltöző, ottalvó idősebb pár nem örült annyira a "Szeretik a tika meggyet..." - kezdetű nótának, amelyre rázendítettem odakint, de hát ha a briteknek szabad?Szóval a remek, hidegvizes zuhany előtt a csíkokban lerohadt zoknit feldobtuk a plafonra, majd reggelre leesik onnan, annyira nem hiányzik, az átizzadt pólókat, inget-gatyát a táskába, azt pedig a csomagmegőrzőbe leadtuk, majd pancsolás.Többet ért, mint negyven kávé, esküszöm. Aztán Katrin, a babaarcú, ámde angolul nem tudó kislány (az egyik kisbusz-sofőr), pedig visszahozott minket immár megtisztulva, tettrekészen a Peugeot-bázisra. Ebben az a jó, hogy egyedüliként itt találkozik a két legfontosabb dolog: a wifi és az elosztó. (Ez az a hely, ahol délután sajtó volt és nem lehetett itt dekkolni).Most beszúrtam a laptopot, a kamerát és a telefonomat, fel kell készülni arra, hogy odakint nem lesz ennyire jó a helyzet, ne a saját hülyeségem szopasson meg éjszaka, a technika legyen rendben.Fél órát kell várni a buszra, amelyik kivisz az Ünyadiéhoz, de kivárjuk Simon kollégával, aztán tekerem az ISO-t, nyomom a gombot, mintaállat. Most azonban feltankolom még magam kávéval, cigivel és mehetünk.Pár kép, nagyjából ilyen volt a délután. Már kora este látszott a fáradtság, főleg a szerelőkön. Mentorunk jóvoltából, nem kis bravúrral, sikerült bejutnunk a Peugeot boxába, és közelről végignézni két pilótacserét. Különösebben nem aggódnak az Audi miatt, bár időközben az 1. számú autón indítómotort kellett cserélni és visszaesett, de elmondásuk szerint hosszú távon kevesebbet fogyasztanak, mint gondolták (lehűlt a levegő egész nap), így 2-3- kerékcsereként kell tankolni 81 litert. A teljes feltankolás 15 másodperc, egy versenyzőcsere, kerékcserével együtt húsz. Nincs lappangás, ahogy azt remek barátom mondaná. De míg a versenyzők szét sem nézva, azonnal a motorhome felé veszik az irányt - egy technikus szalad utánuk a párnával - addig a személyzet nem pihenhet ágyban.Íme pár kép, még elleszek itt egy fél órácskát, aztán megyünk neki az éjszakának. (A sorrend: Sarrazin - gyári 908, LaPierre - Oreca 908, Bernhardt - R15 +1 kör, Fassler - R15+2 kör, Kristensen - R15 +3 kör, Anthony Davidson a szervizelt 908-assal, (most ment egy 3:19:6-os kört, ami éjszaka brutális, majd a két Aston - a Gulf-fényezés jaj, szinte a szívnek fáj). Érdekes módon Enge csapata nagyon visszaesett, valaminek történnie kellett, meg fogom tudni, mi a gond. Davidsont érdemes lesz még figyelni, óriási meglepetés a srác, az első körében (közvetlen a rajt után), azonnal körrekorddal indított és végig nagyon gyors.A legszebb ahngú versenyautók idén az LMP1-es, 12 hengeres Astonok. Képzeljék el, ahogy azt mondja kigyorsításkor, hogy hummmmmaaaaaaaaiiiiííííííííííííí. Döbbenet.Az Antarés kombinációban elkapott Emanuele Pirro és a fülrepesztő Lola Judd B09/60. 5,5 literes V10, szívómotor, 600 lóerő. Képzeljék el a hangját. Olyan. Szünet a nagy hajtásban. Egy bagó, egy kávé és húzás tovább. Az Oreca-Peugeot csapat szerelője.Lilas, a Peugeot kommunikációs szakembere a szomszéd fotelben telefonál. Folyamatosan szívatják a már részeg újságírók.Nagyon szeretem ezt a képet. Antarés, valamikor napnyugta körül.Angol család egy Elanban. Caterhamből, Elise-ből rengeteg van, ebből a műanyag fürdőkádból csak ezt az egyet láttam.Az öreg R10-esek jól tartják magukat.A Csaj a Sorból. Rajta próbálgattam Csikós beállításait. Hálásan tűrte, egyem meg a szívét.Az utolsó sikán trükkös, ha nagyon levágják,jön a bünti. Ezért inkább durván belefékeznek,mintsem besokalljanak. 2010. június 13. vasárnap 01:31 -
Mansell bukott, de jól már jól van
Jelenleg is zajlik a Le Mans-i 24 órás verseny, a Peugeot már a rajtnál az élre állt és jelenleg is vezet. A verseny első óráiban a korábbi F1-es világbajnok Nigel Mansell borzolta a kedélyeket, eddig ismeretlen okok miatt bukott. Az angol világbajnok a falnak csapódott, majd a mentők szedték ki az autójából, de azóta már kiderült, hogy jól van, egy agyrázkódással megúszta az esetet. 2010. június 12. szombat 22:49 -
Ezért versenyeznek 24 órán át Le Mans-ban - fotó
Trófea, amelyet a 78. alkalommal megrendezett Le Mans-i 24 órás autóverseny győztes egysége emelhet majd a magasba. A viadal - amelynek LMP1-es csúcskategóriájában a Peugeot és az Audi gyötri egymást a győzelemért - szombat délután rajtolt és vasárnap 15 órakor végződik a 13,629 kilométer hosszú La Sarthe versenypályán. 2010. június 12. szombat 18:36 -
Pista menni Le Mans: Pitonkirály bajusz nélkül
Kicsit megcsúsztam, bevallom, nem egyszerű itt az élet úgy, hogy laptop, kamera, fényképezőgép, telefon és ezek töltőit, valamint meleg ruhát, váltás gatyát és az élethez szükséges csilliónyi biszbaszt hordok a hátamon. Ráadásul net sem volt, mert...hmm...kicsit franciáztatott a rendszer. Csak én voltam a rosszabbik végén. De ne szaladjunk előre. Először is a reggelinél kellett gyorsan szembesülnünk a ténnyel, hogy a Peugeot, mint márkanév már tényleg 200 éves, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a borsőrlő, ami egy óvatlan pillanatban felborulva felfedte a márka múltját. Sok időnk nem volt, 20 perccel a vonat indulása előtt már beszállás volt, pontban hét órakor a reggeliző szalont ellepte egy kisebbfajta japán város. Szerencsére amilyen gyorsan jöttek, úgy mentek, rendezett, tömött sorban raktak a tányérukra eperlekvárt virslivel, lágytojást croissanttal és forró tejet joghurttal. Fene tudja, mi lehet mostanra velük... Szóval gyorsan elhúztunk, rohantunk az állomáson végig. A TGV-szerelvény mintegy 48 kilométer hosszú, a kocsik számai pedig apró, alig 36 pontos groteszk betűtípussal vannak szedve, majd 12 centiméterrel a kerekek fölé matricázva. Képzelhetik. Háromszor futottam meg oda-vissza a mozdony-mozdony távot, míg megtaláltam helyünket. Aztán nem történt semmi, és 50 perc múlva 210 kilométerrel messzebb voltunk. Tényleg, döbbenetesen csendben, zökkenőmentesen, mégis villámgyorsan közlekedik ez az izé. Közben volt időnk végigfutni a reggeli lapokat, megnézni az eredményeket, így legalább kicsit képbe kerültünk a rajtrácsot illetően. Aztán Garde du Mans, végállomás. Éjszaka persze esett, így a durranásig pakolt villamosban masszív, ázott tengerimalac-szag volt, az összes újságíró ekkor érkezett a helyszínre, képzelhetik. Kapaszkodni nem kellett, lényegében egymás bűzén támaszkodtunk. Úgy ömlöttunk ki a flaszterra a háromnegyed órás villamosozást követően, mint az aludtej a csuporból. Egyetlen egy vidám jelenet történt mindössze, amikor egy Audi-pólós fickó felugrott a Peugeot-rajongókkal teli szerelvényre. Mintha lila-fehérben ugranának le egy sörre az Üllői-úton. Nagy lett a csend. A röpke másfél órás sárban állás a regisztrációnál már csak könnyed lebegésnek tűnt. Megkaptuk a mindenféle pass-t, az újságírói igazolványt, ami lila mellény nélkül annyira nem nagy biznisz (csak olyannal lehet közvetlen a pálya szélén fotózni, de tutira szerzek egyet valahogy), éppen arra elég, hogy a paddockban mászkálhassunk. na jó, ez azért annyira nem rossz. Persze első utunk a Peugeot- VIP sátrába vitt, netet! Netet! - felkiáltással törtem be az ajtót, de csak széttárt kezek közé rohantam. Nincs, túlterhelt a rendszer, interferálunk még Kambodzsával is, majd lesz. Anyád. Átrohantam a hivatalos sajtótoronyba, hátha sikerül szerezni egy hozzáférési kódot. A remény hal meg utoljára, hiszen tudtam, hogy már egy hónapja, mikor akkreditáltam magam, na már akkor is minden stand, munkaállomás reménytelenül foglalt volt. Tippelhetnek, hogy a mintegy kétszáz helyből kik nyúlták le a legtöbbet... Eszembe jutott Csikós, szegény Kopasz, akit az ág is húz. Leültem az első, üres helyre, de nem volt jó, közel volt a retyó, és a sok összezárt, izzadt férfitest szaga keveredve a kőre fröccsent pössenettel legszebb katonaéveimet juttatta eszembe. Átültem hát egy másik helyre, mint később kiderült, maga Tiff Needell helye lett volna ez. Oda is jött, akkor még nem értettem, kék zakójában mit keres annyira, mindenesetre bejelentkeztem a hálózatba az asztalon talált kóddal. Azt hittem, szabad a gazda, ha már egyszer odaírták a logint és a jelszót. Ő nem szólt, hiszen nem tudta, hogy oda szól a jegye, nekem pedig net kellett, mese nincs. Bocsika vagyok. Na, az derék Tiffünk hozzáférése volt, ő sem tudott róla, és akkor még én sem. Mire rájöttem, hogy az ő patronját lőttem el, addigra már sajna nem votlam ott, hogy elmondjam neki. Talán sikerült bejelentkeznie... Ne gondolják ám, hogy most extrém genya voltam. Ha ennyi újságírót összeeresztenek, nagyon furcsa dolgok történnek néha. Eltűnnek a lila mellények, hogy idegen, press-kártyát nem viselő emberek dekkoljanak a pálya szélén, kartonostól nyúlják le az ásványvizet, hogy aztán roskadozva induljanak egy-egy távolabbi kanyar felé. Sőt, valaki az odakészített kempingágyat is vitte a hátán. Gondolom a Mulsanne-nál alszik. Mindegy, a sajtószobából inkább leléptem, mielőtt még gond lett volna az elcsórt hely miatt, de netem még mindig nem volt. Forgattam, fotóztam, lassan megtelt az összes memóriakártyám, a kamera, a fényképezőgép és a laptop lemerültek (utóbbi azért, mert folyamatosan tárolom rajta a nyersanyagot). Ekkor jött a kettes számú gond. A konnektor. Merthogy az sem volt. Közben bóklásztam a paddockban, lestem, hová lehetne besurranni, a nap felhők mögé bújt, volt félhomályos sarok bőven, ahol át lehetetett slisszolni a garászok felé. Nocsak, nocsak, itt a Mansell-család, a fagylaltgyártó szponzorcéggel (Beechdean) a hátuk mögött. Nigel, 93 Forma-1-es világbajnoka és fiai Leo és Greg a Ginetta Zytekkel. Hej, de bután néz ki bajusz nélkül. Lehet, hogy öregítené, de egyszerűen hozzá tartozik, mint Pamela Andersonhoz a csöcs. Apropó, csöcs. Vanina Ickx fotókon ugyan fincsi csajnak tűnik, a valóságban azonban a falusi lepényképű babaversenyen is csak a középmezőnyben végezne. Ellenben a full csajos csapat, a Ford GT-vel rajthoz álló Matech Competiton kettes számú autójának pilótái... Fotóztam ezerrel, hosztesszeket, celebeket, mindenkit, aki él és mozog. Hűha, kezdek csapongani, de képzelhetik, mekkora kín most nekem itt, a földön ülve posztot írni, miközben odakint megy le a nap és behallatszik a az LMP1-es Astonok csodaszép, V12-es selymes hangja (a legszebb az egész mezőnyben) és a rengeteg V8 recsegés. Nagy áldozatot hozok éppen, kérem, ezért cserébe nézzék el hibáimat. Egyszemélyes tudósító, fotóriporter és operatőr vagyok itten kérem... Még szerencse, különben soha nem jutottm volna be a Young Driver Aston-Martin csapathoz, akik a GT1-es csoport kvalifikációját megnyerték, és ahol nagy kedvencem, Tomas Enge az élmenő szerepében áll rajthoz. A srác teljesen jó arc, imádja a sört és anno a Forma 3000-es bajnoki cím is csak egy kósza dzsoint miatt úszott el neki, amit a Hungaroringen elnyomott. Kamuztam egy ordast az egyik szerelőnek, hogy régi barátja vagyok és már két hete megbeszéltük, hogy itt koccanunk (mindezt csehül naná), elhitte, kihívta Engét, neki pedig megmondtam, mit lódítottam az imént, csak hogy dumálni tudjunk egyet. Jót nevetett rajta, ráadásul örült, hogy cseh nyelven beszélgetünk, csak ő és fizioterapeutája, Jirka beszéli a nyelvet. Be is hívott, éppen a gyors versenyzőcserét gyakorolták, mondta, nyugodtan fotózzak, kérdezzek, amit csak akarok, ott találok szendvicset és vizet, érezzem magam otthon. Nevetni fognak, de imádja a magyarokat, azonnal magyar mondatokat kellett neki mondanom (inkább nem írom ide őket) és elmesélni, honna tudok csehül és egyáltalán, melyik újságtól jöttem. Pár gyors kérdés és már szólították is, erről az összefoglalóban még megemlékezünk. Most örig nyomja a versenyt, aztán este megállok még náluk, hátha akad valahol egy jó sör. (Itt ugye, a bor hazájában esélytelen vagyok, tegnap sikerült nyolc euróért pancsolt lőrét vennem, bort pedig nem ihatok, mert szomjas vagyok, amennyi a szomjat oltja, annyitól bekacsintok csúnyán). Oké, ez megvolt, egy ide, de sem internet, sem konnektor nincs még. Eltelt három óra, közben igyekeztem fél szemmel a közelmúlt híres kocsijainak versenyét figyelnem, a Silk Cut Jaguarok és a jellegzetes, kék Nissanok durván nyomták, szinte tapintható volt a remegés, mikor falkában eltéptek előttünk. Dízelmotor? Lol. Adtam még egy esélyt a Peugeot médiaközpontjának, s láss csodát, volt net! Wifi, hibátlan, működik, éljen. gyorsan le is ültem a teraszra, betoltam egy kis meleg ételt, reggel óta jóformán semmit sem ettem, a laptop közben végleg lemerült. Nem gond, van konnektor odabent, aha, lókolbász van, nem konnektor. Interjúznak a drága emberek, nem lehet használni a helységet. Nem baj, nem fosunk be, lesz az emeleten, a VIP Longe-ban. Igen. Van is, legalább tizenöt. Midegyikből egy-egy elosztó lóg ki, az elosztókból pedig laptop tápok vezetékei, azok végén pedig 2010. június 12. szombat 17:05 -
Le Mans: verhetőnek tartják a Peugeot-t az Audinál
Noha a Peugeot a földbe döngölte az Audit az idei Le Mans-i 24 órás autóverseny kvalifikációs fázisában, a német márka legyőzheti a címvédő franciákat a versenyen - véli a négykarikások legrutinosabb egységébe tartozó Allan McNish. 2010. június 12. szombat 13:55 -
A Peugeot tarolt a Le Mans-i időmérőn
Egyelőre a Peugeot áll jobban Le Mans-ban, de ez nem jelent semmit. Az időmérő edzést a várakozásoknak megfelelően a Peugeot gyári csapata nyerte, sőt az sem meglepő, hogy az első négy helyen csak Peugeot van, utána következik a három gyári Audi. A leggyorsabb Peugeot és Audi között négy másodperc a különbség, de ebből sem érdemes nagy következtetést levonni. A benzinesek között az Aston Martinok csillogtak, ők az Audik után futottak be újabb három másodperces hátránnyal. 2010. június 11. péntek 17:48 -
Még takarékosabbak lesznek a Peugeot-ok és Citroënek
A PSA Peugeot Citroën márkaigazgatója bemutatta a francia vállalat e-HDi programját, amelynek keretén belül a PSA csoport HDi dízelmotorjaihoz új generációs start-stop rendszert párosítanak. A megoldás 15 százalékos fogyasztáscsökkentést ígér, és először az új Citroën C4 és C5 modellekben jelenik meg az ősz folyamán. 2010. június 11. péntek 14:32 -
Pista menni LeMans
A nagy kérdés nem is az, hogy odaérek-e, hiszen a Peugeot szervezi az utat, ami mindig jó szálláshelyet és kellő törődést jelent, hanem az, hogy mennyire leszek netközelben ott, a helyszínen. Bár egyelőre még csak Ferihegyen ücsörgök és a mellettem szintén ücsörgő, csehül beszélő szőke lábát stírölöm, azért kezdek komolyan elgondolkodni a fenti problémán. Csikós ugyan nyugtatott, hogy bőven lesz lehetőség és net hozzáférés, azért én mégsem vagyok biztos ebben. A Peugeot viszont tutira megy, annyira, hogy kétezer vendéget hívtak meg a hétvégére, hiszen minden zászló nekik áll, elméletileg ők a legnagyobb esélyesek. Ezt a tegnapi első kvalifikáció is alátámasztja, hiszen a négy LMP1-es 908 HDI FAP végzett tornymagasan elöl, mögöttük az Audi az R15-tel. A 908-asok nagy előnye a nyomatékosabb motor (1200 Nm szemben az Audi "mindössze" 1050-ével) és a jobb aero-csomag. Utóbbival nagyobb végsebességet képesek elérni, ez főleg a rendkívül hosszú Mulsanne egyenesben számít (amit ugyan megtörtek a kilencvenes években két sikánnal, de még így is bőven 320 felett zúznak arrafelé). A németek persze meglephetik őket, szerintem nem játszották még ki a legerősebb ütőkártyájukat: a kedvezőbb fogyasztást. Sokat várnak ettől, a tegnapi sajtótájékoztatón legalábbis Ulrich Bez bizakodó volt. Én pedig azt csinálom, amit az Audi: bizakodom, hogy nem fog esni, és hogy lábon kihordom a következő három napot. Ahogy lehet, jelentkezem. Ha netán nem sikerülne, akkor pedig rögzítek ezerrel, hangot, képet, mindent, amit lehet. Üdvözlet a padról, omm, Ferihegy 2 2010. június 11. péntek 14:09 -
Négy Peugeot indul az első négy helyről Le Mans-ban
Nem hozott érdemi változást a 2010-es Le Mans-i 24 órás autóverseny csütörtöki két időmérő edzése a szerdaihoz képest, így az első négy rajthelyről három gyári és egy privát Peugeot vághat neki a szombat délután rajtoló összecsapásnak. Az Audik tetemes hátránnyal végeztek a címvédő francia márka kvartettje mögött. 2010. június 11. péntek 01:25 -
Peugeot-uralom az első Le Mans-i időmérőn
Uralta a címvédő Peugeot az idei Le Mans-i 24 órás autóverseny első időmérő edzését, amelyre szerda este került sor. A legjobb időt Sebastien Bourdais futotta, míg az Audiknak nem volt esélye a francia gyár gépei ellen. 2010. június 10. csütörtök 10:30 -
Teszt: Peugeot 5008 1,6 THP Premium
Úgy fest, a dízelek annyira kapósak, hogy a Peugeot drágábban adhatja az 1,6 HDi-t egy jóval erősebb benzines turbómotornál. Árelőnye dacára az 5008 a tesztelt benzinessel aligha szorítja ki a dízeleket. 2010. június 10. csütörtök 06:15 -
Íme az új Citroen C4 - videó, fotók
Franciaországban, a Mulhouse-i gyárban készülő új Citroen C4 az év végén kerül piacra. Az autó megbízhatóságának garantálása érdekében a forgalmazás megkezdéséig több mint 2 millió tesztkilométert futnak az új modellel. Az autó kifejezetten energiatakarékos és környezetkímélő: piaci bevezetésekor 109 gramm/kilométer, röviddel a bevezetés után pedig mindössze 99 gramm/kilométer szén-dioxid-kibocsátást garantáló, legújabb generációs stop&start rendszerrel felszerelt e-HDi mikro-hibrid változatokban is rendelhető lesz. A modell gyártása során felhasznált alapanyagok 15 százaléka környezetbarát, ami a PSA Peugeot Citroën csoporton belül rekordnak számít. 2010. június 1. kedd 17:42 -
Maró anyagot borítottak a Peugeot-ra
Maró anyaggal rongáltak meg egy személygépkocsit Baján szombaton, amellyel 1,5 millió forint kárt okoztak a tulajdonosnak. A tettest még keresik - értesült a HavariaPress. 2010. május 31. hétfő 10:07 -
Ütközés következtében állt fejre egy Peugeot Zuglóban - fotók
Tűzoltók dolgoznak egy felborult gépkocsi mellett Budapest XIV. kerületében, a Róna utca és Fogarasi út kereszteződésében, ahol két autó összeütközött. A balesetben egy ember megsérült. 2010. május 29. szombat 15:15 -
Peugeot-legendák - kilinccsel előre
Két évszázad alatt fémmegmunkáló-szerszámkészítő családi vállalkozásból Európa egyik legnagyobb autógyárává nőtte ki magát a Peugeot. A kétszázadik évfordulót méltó módon ünnepelték meg: a cég központjába, Sochaux-ba hívtak több mint száz újságírót, a múzeumból és a raktárakból pedig előhozták nekik az autógyártással töltött utóbbi majd száz év legendás Peugeot-modelljeit. 2010. május 23. vasárnap 22:41 -
Megérkezett a 200 lóerős Peugeot 308 GTI
200 lóerős 308-at mutatott be a Peugeot, a franciák a legendás GTI nevet támasztották fel az autó kedvéért. 2010. május 21. péntek 08:44 -
Bemutatkozott a 200 lóerős Peugeot 308 GTi
Tíz év után a Peugeot visszahozza kínálatába a GTi márkanevet, miután a franciák elkészítették a 308 eddigi legerősebb változatát. Az autóban az 1,6 literes THP motor 200 lóerős és 275 Nm-es változata dolgozik, amelynek köszönhetően a százas sprint mindössze 7,7 másodpercig tart. 2010. május 21. péntek 07:45 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Hollandia)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (186) Ország: Hollandia Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2010-05-21 00:20:55 2010. május 21. péntek 00:20 -
Felkutattuk a Taxi filmek sztárját - szigorúan titkos Peugeot-k
A Peugeot 200 éves születésnapján megnyitották Sochaux-ban a régi gyárépület tetején azt a raktárat, ahol a Peugeot család rejtett kincsei porosodnak. Olyan különleges autókat tárolnak itt, amelyek restaurálásra várnak, vagy amelyek kivételes események utolsó szemtanúi. Sokukat csak tévedésből készítettek el, számos prototípus nem jutott el a születés fázisába. A méltatlan körülmények ideje szerencsére lejárt, a raktár lakói hamarosan új helyre költöznek. Mindegyik autó nyitva volt, beülhettünk, elrévedezhettünk a technika csodáinak magányában. Bármelyiket elfogadtam volna. A Taxit leginkább. 2010. május 20. csütörtök 20:30 -
Nyüstölik a Peugeot legendás sportautóit - galéria
A Peugeot története szorosan kapcsolódik az autóversenyzéshez. Már 1895-ben az első Párizs 2010. május 20. csütörtök 15:15 -
GTi a Peugeot-tól
Folytatja a GTi hagyományokat a Peugeot, ezúttal azonban a sportosság mellé takarékosság is társul. A 308-asból készült sportmodellbe 1,6-os turbómotor kerül. 2010. május 20. csütörtök 12:35 -
A borsörlőtől a dízel hibridig. 200 éves a Peugeot - galéria
Bár már a 15 században is van nyoma a Peugeot-ősöknek Montbéliárdban, az első iparos 1734-ban született Jean-Pierre Peugeot néven, aki kelmefestő műhelyt és malmokat hagyott fiaira. 1810-ben JeanPierre II és Jean-Frédéric megalapítják a Peugeot-Fréres céget. A munka 200 éve folyik, a Peugeot mára a világ legismertebb márkái közé tartozik. 2010. május 20. csütörtök 12:30 -
Kategóriagyőzelem és forró hűtővíz az időmérőn
Megnyerte a dízel kategória pénteki időmérőjét a BMW Team Hungary, a második helyezett Marcos Racing csapat BMW 320d-jének öt másodpercet, a velük egy kategóriában versenyző gyári Peugeot RCZ-knek 49, illetve 54 másodpercet adtak a 25,8 kilométeren. Az abszolút első helyről egy Audi indulhat, a verseny történetében először. 2010. május 14. péntek 19:01 -
Fiatnak lökte a robogós pizzafutárt a Peugeot - fotó
Kedden délután Nyíregyházán, a Bocskai úton egyik autó a másiknak a lökte egy pizzafutár robogóját - írja a szabolcsovonulas.hu. 2010. május 12. szerda 11:05 -
Árokba hajtott egy Peugeot 206 - fotó
Szombat este a 3822-es úton közlekedett Nyíregyháza felől Nyírszőlős irányába egy Peugeot 206. Egy vasúti átjáró közelében a jármű lesodródott az úttestről, kiborított egy jelzőtáblát, majd az árokba hajtott - adta hírül a szabolcsvonulas.hu. 2010. május 10. hétfő 10:35 -
Francia válasz a TT-re: Peugeot RCZ
Itt az első Peugeot, aminek neve is van, nemcsak számokkal jelölik. Emellett szép is, remekül megy, kanyarodik, és ha akarjuk, üvölteni is tud. Kipróbáltuk a Peugeot RCZ-t. 2010. május 6. csütörtök 16:00 -
Audi TT-vevőket hódítana - Peugeot RCZ menetpróba
A Peugeot rövid idő alatt érlelte sorozatkészre az RCZ 2007-ben bemutatott előfutárát. Azt már a koncepciódarab alapján sejthettük, nem egy hétköznapi modellről, hanem egy különlegességről van szó, a mostani menetpróbán pedig az is kiderült, igenis lehet a 308-as alapjain újat alkotni. 2010. május 6. csütörtök 11:51 -
Menetpróba videóval: Peugeot 5008 - 1.6-os HDi motorral
Alig egy hónappal magyarországi bemutatója után stábunk már menet közben is kipróbálhatta az új Peugeot 5008-ast. 2010. május 5. szerda 15:40 -
Turán indul a Portugál-ralin
Újra lesz magyar résztvevő a rali-világbajnokságon: Portugáliában rajhoz áll a Turán/Zsíros páros a számukra jól ismert Peugeot 307 WRC-vel. 2010. május 3. hétfő 10:40 -
Valami készül: közös sufniban tuningol a Mitsubishi és a Peugeot
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) és a PSA Peugeot Citroën ma bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötöttek egy kompakt SUV modell gyártásáról. 2010. május 3. hétfő 08:05 -
Majdnem tökéletes - Peugeot 5008 1.6 HDI (2010) teszt
Kis késéssel, de a Peugeot is bejelentkezett az alsó-középkategóriás egyterűek közé. A PSA azonban a Citroen révén azonban már jártasak az egyterűek világában, amely meglátszik az új 5008-on is. A családi Peugeot számára az 1,6 literes HDI a legésszerűbb választás, és az egyterű csak az áraknál marad el a konkurenciától. 2010. április 30. péntek 11:00 -
Peugeot és Citroen jellel érkezik a Mitsubishi ASX
A nemrég bemutatott Mitsubishi ASX Peugeot és Citroen jelvénnyel is a kereskedésekbe kerül majd az öreg kontinensen. Az autók alapjai megegyeznek majd a japán SUV-val, azonban a saját motorokkal kínálják azokat. Természetesen minden gyártó a saját képére szabja át a karosszériát. 2010. április 28. szerda 11:32 -
Átemblémázzák a Mitsubishi ASX-et
A Mitsubishi és a PSA együttműködési megállapodást kötött egy közepes méretű SUV gyártásáról. Ez annyit jelent, hogy új emblémákat kap a Mitsubishi ASX, Peugeot-ként és Citroënként is kapható lesz francia dízelmotorral. 2010. április 28. szerda 09:25 -
Új együttműködési megállapodás a Mitsubishi Motors és a PSA Peugeot Citroën között
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) és a PSA Peugeot Citroën a mai napon új együttműködési megállapodást jelentett be közepes SUV-modellek gyártásáról. A megállapodás értelmében egy már meglévő Mitsubishi platform felhasználásával fejlesztenek ki egy közepes SUV típust a Peugeot és a Citroën márka számára. 2010. április 27. kedd 15:40 -
Citroën terepjáró Japánból
Újabb közös autót jelentett be a Mitsubishi és PSA Peugeot Citroën. A Mitsubishi Outlander után az ASX is megjelenik francia márkajelzéssel. 2010. április 27. kedd 14:30 -
Az első autószerű elektromos autó
A Mitsubishi évek óta kampányol vele, a Peugeot is eladta már sajátjaként, Magyarországon mégis Citroën emblémával találkozhattunk vele először. Hogy mivel? Hát az első igazán autószerű elektromos autóval. 2010. április 27. kedd 04:00 -
Ez egyre jobban hangzik
Újabban nagy divat lett az autóiparban a különféle évfordulók hangzatos, nagy csinnadrattával beharangozott ünneplése. Persze aki kicsit is járatos az autóipar történelmében, az csak elhúzza a száját. Az Audi - persze - száz éves, na jó, oké, fogadjuk el, de a Peugeot 200 éve már azért kicsit meredeknek tűnik (megremegett az újság a kezemben a hétvégén), főleg az autóiparban, hiszen 1810 körül maximum velocipédeket, kávédarálót és tésztanyújtó gépeket raktak össze a sufniban, de mindegy. Ha egy márka megítélésénél az számít, mennyire képes feltúrni a világ összes archívumát, csak hogy nyomát lelje önnön gyökereinek, akkor már rég rossz. Persze vannak olyanok is, akiknek nem kell trükköznie. Ilyen pl. az Alfa Romeo is. A Darracq-ból 1910. június 24.-én A.L.F.A. (Anonima Lombarda Fabbrica Automobili) lett, majd Nicola Romeo vezetése alatt nyerte el végleges, mai nevét. Na, ez tényleg 100 éves, minden trükk nélkül, világosan, tiszta vérvonallal. Az Alfa Amore közösség idén nagyszabású ünnepet rendez, láttunk is már tőlük egy videót, melynek kapcsán leginkább a két titkárnővel való személyes kontaktus került előtérbe. Most itt egy másik, véleményem szerint sokkal jobb, 3D-ben renderelt darab, melynek elkészüléséről itt olvashatnak. Ezúton szeretném megkérni minden kedves olvasónkat, hogy a kommentözön ne forduljon ismételt olasz autó vs. bármilyen más autó-harcba, mert teljességgel meddő vita. Az autógyártás, a történelem sokkal szegényebb lenne Alfa Romeo nélkül. Mert ezek szerethető dolgok, még akkor is, ha sokszor messze nem tökéletesek. Mi imádjuk őket és ott leszünk május 29.-én. Az idei AlfaCity megér egy látogatást. (Apróbetűs: Srácok! De miért 8C? Annyi minden van ebben a 100 évben, ami ezerszer kifejezőbb. Tipo 33? Fangio vagy Farina 158-159-esei? No offense, remek lett cucc így is.) 2010. április 26. hétfő 17:30 -
Asi drámai csatában nyerte a Miskolc-ralit
Aschenbrenner György nyerte a Miskolc-ralit, az országos bajnokság idei második futamát. A Mitsubishi Lancer EVO IX-essel induló pilóta drámai csatában győzte le a Peugeot 207 S2000-rel induló ifj. Tóth Jánost, valamint a jól hajrázó címvédőt, a Skoda Fabia S2000-rel versenyző Herczig Norbertet. 2010. április 25. vasárnap 06:45 -
Gyalogost gázolt a Peugeot, belerohant egy VW - fotó
Pénteken dél körül gyalogost ütöttek el Nyíregyháza belvárosában - írja a jalopnik.com. 2010. április 24. szombat 12:25 -
Közös Peugeot-Mitsubishi autógyár
Együtt nyitott autógyárat Oroszországban a francia PSA Peugeot Citroën és japán Mitsubishi gyár. A gyárban nem csak a közös modelleket készítik majd. 2010. április 24. szombat 11:00 -
Új gyárat nyitott Oroszországbana Peugeot Citroen és a Mitsubishi
A francia Peugeot Citroen és a japán Mitsubishi ünnepélyes külsőségek között új autó-összeszerelő üzemet nyitott pénteken a Kalugai területen, de az első Peugeot 308 már április 9-én legördült a futószalagról. 2010. április 23. péntek 14:50 -
Négyszemélyes ló - BB1, az elektromos Peugeot-koncepció
A kétszázadik évfordulóját ünneplő Peugeot huszáros ötlettel állt elő a városi közlekedés megújítására: robogóként kezelhető, elektromos hajtású, zárt karosszériájú járművet épített. A BB1 ráadásul képes négy személyt befogadni, akik odabenn mesés testtornával élhetik újra a kollégiumi pillanatokat. 2010. április 21. szerda 17:14 -
Egy vegetáriánus oroszlán - Peugeot 308 BioFlex teszt
Legutóbb egy olyan Peugeot 308-as járt nálunk, amely a benzin helyett inkább a kukoricából erjesztett etanolt részesítette előnyben, olyannyira, hogy amikor végre hozzájutott, elkezdett habzsolni. 2010. április 20. kedd 13:35 -
200 lóerős GTI a családi Peugeot-ból?
Egy kiszivárgott kémfotó tanúsága szerint elkészült a 308-as Peugeot sportváltozata. A 308 GTI leginkább a Golf GTI és a Leon FR ellenfele lehet. 2010. április 19. hétfő 14:30 -
Audi, Peugeot és Iveco kisteherautó ütközött a 41-esen - fotó, videó
Pénteken késő délután három autó ütközött össze a 41-esen Baktalórántháza és Levelek között - írja a szabolcsvonulas.hu. 2010. április 17. szombat 10:06 -
200 lóerővel támad fel a Peugeot 205 GTI
A franciák feltámasztják legendás hot hatchüket, a 205 GTI-t. A 208 GTI névvel érkező kiskocsi a gyártó ígéretei szerint alacsony tömeggel, valamint egy 1,6 literes, 200 lóerős és 255 Nm-es nyomatékú motorral borzolja majd az egyre sűrűbb konkurencia idegeit. 2010. április 15. csütörtök 11:36 -
Háromhengeres turbómotorokat gyárt a Peugeot-Citroen
A PSA Peugeot Citroen bejelentette, hogy 2013-ig 175 millió euró beruházását tervezi La Française de Mécanique üzemében (Douvrin, Pas-de-Calais megye, Észak-Franciaország), egy új háromhengeres turbó-benzinmotor gyártásának előkészítésére. 2010. április 13. kedd 14:05 -
Tízéves a Totalcar: Vive la France!
Mikor eldöntöttük, hogy mindössze tíz autót állítunk ki standunkon, már akkor lélekben szemberöhögtük magunkat. Tudtuk, hogy lesz bónusz, nem is egy. Kettőt most bemutatunk, de a harmadikat, amely ma, kedden is, a levegőben lóg (mert nem kapkodjuk el) csupán egy villanásnyi kép erejéig mutatjuk majd be. Ez azonban még nem az. Amit most látnak itt önök, és amit mi mindannyian egyértelműen megszavaztunk, az kétségkívül minden idők egyik legjobb hot-hatch-e. Az az aljas, kis gyösz, amelyik lelkén ki tudja, hány kezdő és elbizakodott sofőr élete szárad. Az autó, melynek pillekönnyű feneke úgy pattan el az aszfalttól, mint gitáron a húr és elektronikus segédlet nélkül a sofőr csak saját reflexeire hagyatkozhat. Egy ordas vaddisznó, aljas, mint a Ford RS200, kicsi, mint egy szállodai hűtőszekrény. A Peugeot 205 GTi Ez itt az erősebbik, XU9JA motorral szerelt 128 lóerős változat. 875 kilónyi tömény életveszély és egy bitang jó kis autó. Tulajdonosa 2010. április 13. kedd 11:49 -
Új háromhengeres turbó-benzinmotor a PSA Peugeot Citroëntől
Mostantól 2013-ig a PSA Peugeot Citroën 175 millió euró beruházását tervezi La Française de Mécanique üzemében (Douvrin, Pas-de-Calais megye, észak-Franciaország), egy új háromhengeres turbó-benzinmotor gyártásának előkészítésére. 2010. április 13. kedd 10:07 -
Új háromhengeres motor a Peugeot-tól
A PSA Peugeot Citroën 175 millió eurót ruház be az új háromhengeres turbó-benzinmotor gyártásába. Az új motor 2012-től jelenik meg a kínálatban. 2010. április 13. kedd 09:00 -
200 lóerős dízel RCZ-vel indul a Nürburgringen a Peugeot
A Peugeot RCZ kupé is ott lesz a nürburgringi 24 órás viadalon, mindkét induló autóba 200 lóerős, kétliteres dízelmotort szereltek. 2010. április 12. hétfő 10:55 -
Bemutatkozott az Audi új le mans-i versenygépe
Teljesen újjátervezett külsőt kapott az Audi hosszú távú versenyekre fejlesztett versenygépe, az R15+, amely kisebb légellenállás mellett is hatékonyabb. A motortérben egy bő 600 lóerős, V10-es dízelmotor található. A cél egyértelmű: legyőzni a tavalyi 24 órás versenyen gyorsabbnak bizonyult Peugeot-t. 2010. április 6. kedd 11:34 -
Egy karcsú egyterű - Peugeot 5008 1.6 HDi teszt
Némi késéssel ugyan, de erős felhozatallal vetette bele magát a középkategóriás egyterűek közé a Peugeot. A kissé bumfordi formájú 3008-as után megérkezett a hosszabb, nagyobb, praktikusabb 5008-as hét üléssel, és egy drogkartellnek is elegendő tároló-arzenállal az utasterében. Takarékos 1,6 literes dízelmotorral és egy kissé kelletlen robotváltóval próbáltuk ki. 2010. március 30. kedd 18:15 -
Teszt: Peugeot 5008 1,6 HDi
Több mint tíz évvel az első Zafira bemutatása után a Peugeot úgy döntött, hogy a kompakt egyterűek között ne csak a Citroënnek legyen mit kínálnia. Az 5008 sokat tanult a házon belüli konkurenstől, egy jó dízelmotorral nagyot alakít családi autóként. 2010. március 26. péntek 07:00 -
Leáll a Peugeot 207 gyártása
Az elkövetkező hónapokban összesen 13 napra leállítja szlovákiai termelését a PSA. A francia autógyártó az érintett modellek keresletére vonatkozó visszaesés miatt döntött a munkabeszüntetés mellett. 2010. március 23. kedd 10:30 -
A PSA 13 napra leállítja szlovákiai termelését
A PSA Peugeot Citroen a következő hónapokban összesen 13 napon szünetelteti szlovákiai autógyártását a kereslet csökkenése miatt - közölte a Hospodárské Noviny című szlovák lap hétfőn. 2010. március 22. hétfő 17:55 -
13 napra leállítja szlovákiai termelését a Peugeot
A PSA Peugeot Citroen a következő hónapokban összesen 13 napon szünetelteti szlovákiai autógyártását a kereslet csökkenése miatt - közölte a Hospodárské Noviny című szlovák lap hétfőn. 2010. március 22. hétfő 17:23 -
Hétköznapi sportoló - Peugeot 207 RC (2009) teszt
A mai napig népszerű hot hatch kategóriában nem tartozik a legvadabb modellek közé a felújított 207 RC, azonban remek turbómotorjának köszönhetően mégis az egyik legjobb választás a Peugeot legkisebb sportolója, amely ráadásul a hétköznapokra is megfelelő kompromisszumot nyújt. 2010. március 22. hétfő 11:00 -
Átépítette Le Mans-i rakétáját az Audi - fotó
Bemutatta és bejáratta az Audi azt az R15 TDi-t, amellyel idén megpróbálják visszaszerezni a legendás Le Mans-i 24 órás verseny trófeáját a tavalyi győztes Peugeot-tól. A Neustadt tesztpályáján kipróbált modell legfőbb érdekessége a megosztott orr, amire azért volt szükség, mert a francia rivális protestált az előző megoldás ellen. A négykarikások módosították az autó hűtőrendszert, üzemanyagtankját és 2010. március 17. szerda 14:30 -
Gyökeresen új lesz a Peugeot 208
A Peugeot 207 már túl van modellciklusa felén, és a szokásos frissítést is megejtette már a gyártó. A franciák már dolgoznak az autó utódján, amely teljesen új formatervet kap. A platform a Citroen C3-tól érkezik, és a két modell motorkínálata is igen hasonló lesz. 2010. március 17. szerda 10:15 -
Prémiummárkát alapít a Peugeot
Követi a konszerntárs Citroën példáját és prémiummárkát alapít a Peugeot is. Párizsban jön az új 508. 2010. március 17. szerda 10:11 -
Prémiummodellekkel bővít a Peugeot
Követve a Citroën példáját a Peugeot kínálatában is megjelennek a prémiummodellek. A PSA az ilyen drága, de a hagyományos modellek alapjaira épített autókkal kíván nagyobb haszonra szert tenni. 2010. március 16. kedd 12:45 -
Az Oroszlán, a cica és a deciliterek - Peugeot Eco Cup
Négy magyar csapat is elindult a Peugeot új, üzemanyag-takarékos vezetésre ösztönző nemzetközi játékában. Megnéztük, hogyan készültek a megmérettetésre a Hungaroringen. 2010. március 12. péntek 15:02 -
Fura szerzet a Peugeot-tól
Náluk kevéssé jellemző modellt mutatott be a Peugeot Dél-Amerikában. A 206-os formáit felhasználva pickupot hoztak össze. 2010. március 12. péntek 07:40 -
Platós Peugeot 207 mutatkozott be
Érdekes öszvérautót alkotott a Peugeot, amelyet Hoggar névre kereszteltek. A 206-os és 207-es elemekből építkező pickup csak Dél-Amerikában vásárolható, motorterében két benzinmotor dolgozik. A rengeteg műanyag védőelemnek köszönhetően igaz munkásautó. 2010. március 11. csütörtök 10:59 -
Az utolsó hot hatch - Peugeot 207 RC teszt
Olyan modellekkel a hátuk mögött, mint a 205 GTI, a 306 GTI vagy a 106 GTI, a Peugeot ősszel bejelentette, hogy a forró ferdehátúak helyett a jövőben inkább igazi sportkupékat fejleszt. Ezek szerint az utolsó erős kisautójuk a tesztben szereplő, 175 lóerős 207 RC. 2010. március 11. csütörtök 09:09 -
Platót kapott a Peugeot 207
Brazíliában furgon készült a helyben forgalmazott Peugeot 207-ből, az újdonság a Hoggar nevet kapta. 2010. március 11. csütörtök 08:45 -
A biztonsági öv mentette meg a házaspár életét - fotó
Március 2-án az esti órákban egy fiatal házaspár haladt Peugeot 307-es típusú személygépkocsijával a 4915-ös számú úton Nyírbátorból Nyírvasvári irányába. Egy derékszögű kanyart elhagyva a jármű megcsúszott, letért az útról, kitört egy oszlopot, majd az árokban állt meg - adta hírül a szabolcsvonulas.hu. 2010. március 4. csütörtök 10:55 -
A Peugeot-Citroen növelte tavalyi termelését Szlovákiában
A Peugeot-Citroen francia járműipari cég tavaly tíz százalékkal 205 ezerre növelte autógyártását szlovákiai gyárában, ahol 2008-ban 186.397, 2007-ben 177.586 autó készült - közölte Peter Svec, a szlovák leányvállalat szóvivője hétfőn. 2010. március 1. hétfő 18:45 -
F1 Celeb: Davidson a Peugeot versenyzője lett
Három egykori forma-1-es versenyzővel áll rajthoz Le Mans-ban a Peugeot: Anthony Davidson, Marc Gené és Alexander Wurz küzd majd a címvédésért. 2010. március 1. hétfő 14:21 -
Titkok a lepel alatt: Peugeot, Ford, Suzuki, Nissan, Renault - videó
Március 4-én startol Európa egyik legjelentősebb autóipari kiállítása, a Genfi Autószalon. Íme, hogyan készülnek a gyártók, helyszíni videó: 2010. március 1. hétfő 09:10 -
Amikor a 4 literes fogyasztás is sok
Eldurvultak a szélviszonyok Franciaországban: a Peugeot Eco Cup mezőnyét eső és orkánszerű szél fogadta Párizsban. A versenyzőknek így nehezebb lesz beállítani vagy megjavítani a mérceként szolgáló 3,7-3,9 literes fogyasztási értéket. 2010. február 28. vasárnap 17:10 -
Fotó: Peugeot gázol át a vízátfolyáson
Egy autó gázol át egy vízátfolyáson a Sajóivánka-Sajókaza közötti úton, amit a Sajó áradása miatt lezártak. 2010. február 28. vasárnap 15:45 -
Családias hangulat - Peugeot 5008 magyarországi bemutató és menetpróba
Gyerekülés, zsírkréták, cumisüveg és egymás haját húzó ovisok is jöhettek volna az 5008-as magyarországi bemutatójára, mert több gyakorló szülő véleménye szerint igazi családbarát autóval bővül a Peugeot kínálata. 2010. február 27. szombat 23:47 -
Törölt járatok Ferihegyen
A francia légiirányítók sztrájkja miatt a Peugeot Eco Cupra utazó magyar csapat kint ragadt Ferihegyen. Reptéri tartózkodásunk kiadósnak, de átmenetinek ígérkezik. 2010. február 27. szombat 06:30 -
Köztes megoldások - Peugeot 207 SW és Renault Clio Grandtour összehasonlító teszt
Két kisautóból avanzsált kombi járt nálunk, így gondoltuk, hogy összevetjük tudásukat. Mindkettő dízel, francia, és egy kicsiny réteget képvisel. Ugyan remek összehasonlítási alap volt a két autó, az egyik a tudásával, a másik az árával próbált meggyőzni minket. Nehéz választani, lássuk, nekünk sikerült-e. 2010. február 26. péntek 13:36 -
Peugeot 5008 próba: a szépség egyterűsítése
A Peugeot 5008-cal valódi hétüléses egyterű gazdagítja a francia márka családi kínálatát. Az autó szép, stílusos, kényelmes, praktikus, vezetése kellemes. Bevezető akciójában az egyébként 150 ezer forintos plusz két ülést ajándékba adják. 2010. február 26. péntek 06:00 -
Hatásos belépő - Peugeot 5008 menetpróba
A Peugeot modellkínálatából eddig hiányzott egy igazi családi egyterű, amelyet végre pótoltak a franciák. Az új 5008 talán a legszebb a jelenlegi Peugeot modellek közül, látványos és praktikus az utastere, ráadásul menet közben is meggyőző. A legújabb oroszlán bizony az egyik, ha nem a legszimpatikusabb egyterű a piacon. 2010. február 25. csütörtök 18:30 -
Négy magyar páros indul útnak a nyereményautókért
Négy hazai páros küzd 17 másik ország versenyzőivel, hogy kiderüljön, ki Európa leggazdaságosabb Peugeot-t vezető sofőrje. Az indulás előtt a szerencsés kiválasztottak vezetéstechnikai oktatáson vettek részt. 2010. február 24. szerda 13:35 -
Alkoholos Peugeot 308 már nálunk is
Kedden a Peugeot is beállt a sorba, és a Peugeot Fábián székesfehérvári szalonjában átadták az első öt hazai Peugeot 308 BioFlex autót. A flottavásárló maga az E85 gyártója, a szabadegyházi Hungrana Kft. 2010. február 24. szerda 13:00 -
1000 km spórolás egy új dízelért
Hamarosan elkezdődik a Peugeot fogyasztási versenye. A négy magyar csapat ma takarékossági tréningen vett részt, és mindannyian 5 literen belüli értékkel nyitottak. Ebből is lehetett azonban lejjebb faragni, odafigyelve pár hasznos tippre. 2010. február 23. kedd 17:37 -
Összeállt a magyar Peugeot ECO-csapat
A mai napon bemutatták a PEUGEOT ECO CUP 2010 gazdaságos vezetési verseny magyar résztvevőit. A négy legfrappánsabb mondatot beküldő sofőrt a négytagú sztár-zsűri, Barabás Éva, Oroszlány Szonja, Szabó Győző és az ismert ralipilóta ifj. Tóth János delegálta a versenyre. 2010. február 23. kedd 16:03 -
Davidson a Peugeot Le Mans-i csapatához igazolt
Újabb ex-F1-es versenyzővel erősíti kötelékét a Le mans-i 24 órás viadalra hangoló Peugeot istálló, amely hétfőn szerződést kötött Anthony Davidsonnal. A brit pilótát a ralikirály Sebastien Loeb helyett választotta a címvédő különítmény. 2010. február 23. kedd 09:05 -
Íme a Peugeot luxuslimuzinja - fotók
A genfi autószalonon többek között az 5 By Peugeot tanulmányautót is bemutatja az oroszlános márka. A HYbrid4 technikát alkalmazó luxusautó az SR1 tanulmány által felvázolt arculatot követi. Az elöl található 120 kilowattos (163 LE), kétliteres HDi FAP motorral, és a hátul elhelyezett 27 kilowattos (37 LE) villanymotorral a tanulmány összteljesítménye 147 kW (200 LE). Az összkerékhajtású 2,8 méteres tengelytávú autó fogyasztása 3,8 liter / 100 kilométer; szén-dioxid-kibocsátása 99 gramm/kilométer, illetve nulla emisszió elektromos módban. 2010. február 16. kedd 16:20 -
Volvo S60 és Peugeot 206 ütközött a hóesésben - fotó
Székesfehérváron a Zámoly utcában a Zámoly köz felől a Mikszáth Kálmán utca felé haladó Volvo S60-as az út jobb szélén álló jármű kikerülése közben megcsúszott, és a bal elejével a szemből érkező Peugeot 206-os bal elejének ütközött. A Volvo keresztbe fordult az úton. A Peugeot-ban hárman könnyebben sérültek. A műszaki mentésben a székesfehérvári tűzoltók vettek részt - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2010. február 16. kedd 12:02 -
Előzetes a Peugeot 508-ról
5 by Peugeot néven mutatja be legújabb tanulmányát a Peugeot a Genfi Autószalonon, a modell a 407-et és 607-et váltó 508 előfutára. 2010. február 16. kedd 10:36 -
Gyári fotókon a Peugeot 508
A Peugeot márciusban mutatja be a nagyközönségnek a 407 utódának koncepció változatát, néhány képet azonban már most nyilvánosságra hoztak az 508-ról. A méretben a 407 és a 607 között elhelyezkedő autóval új formai irányvonalat is kezd a francia gyártó, így eltűnik a harcsaszáj is. 2010. február 16. kedd 10:10 -
Peugeot RCZ 2009 legszebb autója
Az RCZ, a Peugeot első "kis szériás" modellje kapta a 2009-es Év Legszebb Autója címet a 25. Nemzetközi Autófesztiválon, mert 62 országból több mint százezren szavaztak rá az Interneten 2010. február 12. péntek 19:13 -
A legszebb autó: Peugeot RCZ
A Peugeot RCZ-t választották 2009 legszebb autójának. A díjról nem zsűri, hanem a nagyközönség döntött. 2010. február 12. péntek 08:00 -
Veszteséggel zárta a tavalyi évet a Peugeot-Citroen
Bár a tavalyi második félévben jövedelmezősége javult, 2009 egészét mégis veszteséggel zárta a Peugeot-Citroen: a legnagyobb francia autógyártó 199 millió eurós veszteséget ért el a második félévben, az első félévi 926 millió eurós mínusz után, az év egészében nettó vesztesége rekord szintre, 1,16 milliárd euróra nőtt, a 2008-as 363 millió eurós nettó veszteségről. 2010. február 10. szerda 15:10 -
Utcai IRC-versenygép a Peugeot-tól - fotók
Speciális, limitált szériás modellel tiszteleg a Peugeot az Intercontinental Rally Challenge-en (IRC) tavaly a márka színeiben bajnoki címet nyerő brit Kris Meeke sikere előtt. A 207 Sport 1.6 VTi 3dr típusjelű autóból mindössze 250 darabot hoznak forgalomba: a járgányt 1,6 literes, 120 lóerős benzinmotor hajtja, végsebessége 200 km/óra körül alakul. 2010. február 4. csütörtök 11:05 -
Rali stílusú Peugeot 207 Angliának
Egyedi fényezésű, sportos kiegészítőkkel felszerelt 207-est dob piacra a Peugeot, amelynek motorterében a márka 1,6 literes, 120 lóerős VTi motorja kap helyet. A mindössze 250 példányban készülő limitált széria hátránya, hogy kizárólag az Egyesült Királyságban lehet majd kapni. 2010. február 3. szerda 12:33 -
A francia oroszlán 200 éve
A Peugeot idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját, a jubileumot pedig a márka teljes megújításával ünneplik a franciák. A Peugeot két évszázados múltja előtt bárki megemelheti a kalapját, ugyanis rengeteg színes modellel színesítette a piacot, ráadásul a motorsportban is értek el nagyszerű eredményeket. 2010. február 2. kedd 11:12 -
A Citroënt és Peugeot-t is érinti a Toyota visszahívása
A Toyota világméretű szervizakciója nem maradt meg a márka keretein belül. A franciák együtt sírhatnak a japán autógyártó óriással, hiszen két modelljük műszakilag valójában egy az egyben Toyota. 2010. február 1. hétfő 13:00 -
97 ezer autót hív vissza a PSA a Toyota miatt
Körülbelül 97 ezer Peugeot 107-et és Citroën C1-et hív vissza a PSA a Toyota beragadó gázpedáljai miatt. 2010. február 1. hétfő 11:30 -
Visszahív közel 100 ezer autót a Peugeot Citroen
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen. 2010. január 31. vasárnap 16:00 -
Gázpedálprobléma miatt közel 100 ezer autót hív vissza a Peugeot-Citroen!
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen. 2010. január 31. vasárnap 15:15 -
Majdnem 100 ezer autót hív vissza a PSA Peugeot Citroen
A több millió Toyota gépkocsit érintő gázpedálproblémával összefüggésben visszahív közel 100 ezer autót a PSA Peugeot Citroen. 2010. január 31. vasárnap 14:36 -
Gazdaságos vezetési verseny hirdet a Peugeot
A Peugeot Hungária, így Magyarország is csatlakozott a párizsi központ szervezte Peugeot Eco Cup 2010 gazdaságos vezetési versenyhez. 2010. január 28. csütörtök 08:05 -
Peugeot-val ütközött és háznak csapódott a Fiat Grande Punto - fotó
Székesfehérváron az Olaj utcában haladó Fiat Grande Punto személygépkocsi úgy hajtott be a Géza utcai kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget a Géza utcában haladó Peugeot 307-es személygépkocsinak. A Peugeot az elejével ütközött a Fiat Grande Punto bal oldalának. A Fiat ezután a hátuljával nekicsapódott egy családi ház falának, és a járdán, valamint a vízelvezető árok fölött állt meg. A Peugeot keresztbe fordult az úton. A Fiat vezetőjét és hátul ülő utasát a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2010. január 27. szerda 15:30 -
Lemaradunk egy jó családi autóról
Pekingben a Peugeot bemutatta a 408-at. A nagy csomagterű szedán Kínában készül, európai forgalmazása nincs terítéken. 2010. január 26. kedd 10:35 -
Bemutatkozott a Peugeot 408
408 néven mutatott be új modellt a Peugeot, az újdonság azonban nem a 407 utódja, hanem a 308 kínai lépcsőshátú változata. 2010. január 26. kedd 09:45 -
Pekingben debütált a Peugeot 408
Végre elkészült a Peugeot 408, amely a Pekingi Autószalonon mutatkozott be hivatalosan. Az előzetes információk alapján az autó a 407-et váltotta volna, ám végül a kínai piac igényeihez alakított, hosszított tengelytávval ellátott 308 limuzin lett belőle. 2010. január 25. hétfő 15:36 -
Győzelemmel debütált a Ford Fiesta S2000 - fotók
Mikko Hirvonen, a Ford tavalyi vb-ezüstérmes ralisztárja győzelemmel avatta fel a Ford Fiesta S2000-est az IRC évadnyitóján, a Monte-Carlo-ralin. Mivel a finn legnagyobb ellenfele, a Peugeot 207 S2000-rel induló Sebastien Ogier két szakasszal a vége előtt feladta a futamot, az északi menő mögött két Skoda végzett: Juho Hanninen zárt a 2. helyen, míg a dobogó legalacsonyabb fokára Nicolas Vouilloz állhatott fel. Ez volt a győztes Ford Fiesta S2000 első éles bevetése, a járgány jövőre leváltja a Focus WRC-ket a világbajnokságon is. 2010. január 23. szombat 10:45 -
A roncsprémiumnak köszönhetően a Peugeot is jól teljesített 2009-ben
2010. január 20. szerda 09:52 -
A Peugeot piaci részesedése 4 százalék volt tavaly Magyarországon
A Peugeot 39 tagból álló értékesítési hálózata 2.906 új gépjárművet értékesített a magyar piacon 2009-ben, ami 4,13 százalékos piaci részesedést jelentett, ezzel a kilencedik helyen áll a márkák sorrendjében - közölte a Peugeot Hungária Gépjármű Importáló és Forgalmazó Kft. az MTI-vel kedden. 2010. január 19. kedd 20:10 -
Autót nyerhet a legtakarékosabb magyar
Autót nyerhet, aki tud spórolósan vezetni! A Peugeot Eco Kupában az nyeri meg a négy nyereményautó egyikét, aki a legkevesebb üzemanyaggal jut el Párizsból Genfbe február végén. 2010. január 19. kedd 17:00 -
Nagy átalakulás előtt a Peugeot 308
Apró ráncfelvarrás helyett jelentősen átalakítja a 308 elejét a Peugeot, az új modell akár még idén befuthat. 2010. január 19. kedd 14:26 -
Extrém dízel: 178 liter százon
Elrajtolt a Budapest-Bamako kalandtúra mezőnye, idén is lesznek épp elegen, akik normál autóval vágnak neki a terepjárókat is megviselő futamnak. London taxi és Villám Géza 504-es Peugeot-ja is indul a Dakar egykori szellemiségét megidéző dzsemborin. 2010. január 18. hétfő 17:30 -
Videó: nem adott elsőbbséget a Mercedes, háromtagú család sérült meg
Péntek este egy román rendszámú Mercedes közlekedett a 49-es főúton Rohod irányába. A vezetője a 41-es úti kereszteződésnél úgy hajtott ki a stop tábla ellenére a ködös időben, hogy nem adott elsőbbséget a neki jobbról, Nyírmada irányából érkező Peugeotnak. A Peugeot a Mercedes jobb oldalának ütközött, majd a kereszteződés jobb oldalára vágódott. A Mercedes a kereszteződés túloldalán egy jelzőtáblát kiborítva orral az árokba csapódott - adta hírül a kelethir.hu. 2010. január 18. hétfő 14:20 -
A Peugeot villanyautó-offenzívája
A Brüsszeli Autószalonon a Peugeot szándéknyilatkozatot írt alá az európai Veolia, illetve Greenwheels céggel, villanyautók értékesítéséről és mobilitási szolgáltatások fejlesztéséről. 2010. január 18. hétfő 05:10 -
Megvalósul az egyedi Peugeot BB1
A Peugeot az elkövetkező években teljesen megújul. Az új design irányvonal mellett a franciák megvalósítják a tavaly Frankfurtban kiállított BB1-et. Persze a tanulmányautót alaposan átdolgozzák majd, mire sorozatgyártásba küldik. 2010. január 15. péntek 17:37 -
Több mint kétezer megrendelés futott be a Peugeot i0n villanyautóra
A Brüsszeli Autószalonon a Peugeot szándéknyilatkozatot írt alá az európai Veolia, illetve Greenwheels céggel, villanyautók értékesítéséről és mobilitási szolgáltatások fejlesztéséről. 2010. január 15. péntek 09:47 -
Eltűnt az oroszlán nyelve
Röviden: Motion & Emotion az új szlogen, kisebb az oroszlán farkán a bojt, sőt, a Peugeot kékje is sötétebb lett. Ez minden, amit a cég hatalmas változásaiból a földi halandók érzékelnek. Igaz, a kékséget is sokáig kell nézni. 2010. január 14. csütörtök 17:00 -
Nemzetközi fogyasztási versenyt indít a Peugeot
Egy fogyasztási versenyt hirdetett meg a Peugeot gyár, amely idén a Genfi Autószalon megnyitója előtt lesz Párizs és Genf között. Az 1000 km-es távon négy típus közül választhatnak a szerencsés pilóták. A kategória győztesek nyereménye egy-egy autó. 2010. január 14. csütörtök 15:01 -
Gyártásba kerül a Peugeot izé
Sorozatgyártásba küldi négyszemélyes robogó-autóját a Peugeot. Legalábbis az ott látott dolgok lényege kerül majd az utcai modellbe. 2010. január 13. szerda 13:05 -
RDX Racedesign Peugeot 207
Az optikában utazó német RDX Racedesign munkásságát már több ízben is felemlegettük rovatunkban: ők azok, akik bárminek képesek versenyautó kinézetet varázsolni, még akkor is, ha történetesen egy Audi A8-ról van szó. Legutóbb pedig a Peugeot 207-est juttatták erre a sorsra. 2010. január 12. kedd 19:33 -
Peugeot 207 RC teszt: Miss Fitnesz
Bár csak a motorja BMW-fejlesztés, a Peugeot 207 RC élményautó. Nem túloz, de hétköznapi pókerarca versenygéneket rejt. Terepe mégsem a pálya, hanem a város. 2010. január 12. kedd 16:35 -
Eltűnik az oroszlán nyelve és a harcsa szája - változások a Peugeot-nál
Idén 200 éves a Peugeot, ebből az alkalomból nagyszabású sajtótájékoztatót tartottak Párizsban. Az új oroszlán-embléma és egy gyönyörű tanulmányautó leleplezése volt a fő attrakció, de a jövő modelljeiről is sokat elárultak. 2010. január 11. hétfő 18:57 -
Új dizájnvonal a Peugeot-nál
A francia gyártó bemutatta az SR1 Conceptet, amely az új formai irányvonal első fecskéje. A kupé-kabrión már nyoma sincs a hatalmas harcsaszájnak, és a cicalámpák is eltűntek. Az új formájú Peugeot-k 2014-2015 környékén érkezhetnek. 2010. január 11. hétfő 10:25 -
Ez egy Peugeot?
Nézzék meg a képeket! Hiába a hasonlóság, ez nem egy új Aston Martin, hanem a Peugeot legújabb tanulmányautója, az SR1. 2010. január 11. hétfő 10:15 -
Hibrid sportkocsi-tanulmány a Peugeot-tól
SR1 néven 2+1 üléses hibrid roadstert mutat be a Peugeot a Genfi Autószalonon. Teljesen új formanyelvet képvisel az újdonság. 2010. január 11. hétfő 10:14 -
Peugeot SR1: a franciák Aston Martinja
HYbrid4 technikája a Peugeot SR1 stílusához méltó műszaki adatokat kínál: 230 kilowatt (313 LE), csupán 119 gramm/kilométer szén-dioxid-kibocsátása, elektromos módban 0 gramm. 2010. január 11. hétfő 07:01 -
Két év alatt 14 új modellt mutat be az újjászületett Peugeot
2010 januárjában logót és filozófiát váltott a 200 éves márka. Az 1858 óta a cég arcát meghatározó oroszlán maradt, kettős fémhatású új arculata hirdeti a Peugeot megújulását a Motion & Emotion szlogen jegyében. Az átalakulás nem lesz olyan drasztikus, mint a márkatestvér Citroen esetében, a logó és az arculati jegyek változását építészeti és üzletpolitikai változások nem követik. Az első jármű, amely az új oroszlánt viseli majd, a 2010 tavaszán megjelenő RCZ lesz. 2010. január 9. szombat 12:05 -
Egy kis olasz dizájn a népnek - Fiat Punto 1.2 8V Active (2003) teszt
Ha a Peugeot 206-os az előző évtized legszebb csajos kisautója, akkor a Fiat Punto a legjobban sikerült férfias kiskocsi. Újonnan és használtan is kedvező árú, stílusos, szerethető autó, mely kicsit hisztis ugyan, de nagy vonalakban azért elég megbízható. Az autó, ami miatt a Fiat képes volt túlélni a rá mért hét szűk esztendőt. 2010. január 6. szerda 10:59 -
Peugeot Partner teszt: a munka hőse
Nem minden az, aminek látszik. A tesztelt Partner adóügyileg személyautó, rendszertanilag és használati szempontból teherautó. Bár a duplakabinos járgány ötszemélyes is lehet, minden ízében teherkocsi, a forgalmi adót mégsem lehet visszaigényelni, így pont azok nem fogják megvenni, akik a legjobban kihasználnák: a kisvállalkozók. 2010. január 5. kedd 16:50 -
A nap képe: elakadt a hóban a Peugeot
Egy elakadt autót tolnak fiatalok Mátraszentistván határában. A Mátrában több mint tíz centiméter vastagságú hó esett. 2010. január 3. vasárnap 21:20 -
Kabrióval borult árokba az ittas férfi - fotó
A Székesfehérvár-Kisfalud felől Pákozd irányába tartó Peugeot 306 Cabriolet a szemközti sávon keresztül a bal oldali vízelvezető árokba hajtott, a betontalapzatával együtt kidöntött egy útjelző táblát, átfordult a tetején, majd a bal oldalára borulva állt meg. Az autót ittasan vezető férfit a mentők kórházba szállították - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2009. december 28. hétfő 00:05 -
Wurz a US F1-nél és a Peugeot-nál is versenyezne jövőre
A Forma-1-ben jövőre debütáló US F1 istálló még nem szerződtetett egyetlen pilótát sem. Alexander Wurz neve megalakulásuk óta szerepel a listájukon, ám ő már elkötelezte magát a Peugeot sportprogramjához. Ennek ellenére nem kizárt Wurz F1-es visszatérése. 2009. december 21. hétfő 12:50 -
Háromhengeres motorral jön a Peugeot 208
Csak 2012-ben kerül piacra a Peugeot 207 utódja, a 208. Háromhengeres motort fejlesztenek hozzá. 2009. december 21. hétfő 10:23 -
Räikkönen Le Mans-ba tart
Van rá esély, hogy jövőre egy privát Red Bull-Peugeot alakulat színeiben Kimi Räikkönen is rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson. 2009. december 14. hétfő 08:30 -
Frissítés! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Montenegró)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Montenegró Kategória: Autó, motor, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2009-12-12 17:45:02 2009. december 12. szombat 17:45 -
Találós kérdés az oroszlánról
Saját farkába harapó kígyót alkot ez a feladvány: aki elolvassa a Peugeot történetéről szóló könyvet, az talán meg is nyerheti azzal, hogy leírja nekünk az alsó részletfotón látható Peugeot típusjelzését és évjáratát. Legyen ön az, aki átvágja a gordiuszi csomót, és hazaviszi a nyereményt. (A Peugeot története c. könyvet Winkler Róbert ajánlotta fel.) 2009. december 12. szombat 17:30 -
Esetleg egy gyönyörű kupé?
A 406 kupé minden bizonnyal az utóbbi évek legszebb Peugeot-ja. Pininfarina egyszerű, de egyben nagyon is rafinált műremeke. Ez a szépség és elegancia tökéletesen átjön, és szinte tapintható ezen az 1:18 méretarányú modellen is, amit a HEKA Modellbolttól kaptunk. Nyitható, csukható, kerekei forognak és a hosszú motorháztető alatt a tisztességes, háromezres V6-ost találhatjuk. Tudom, azt néztem meg először. Simán elfogadnám a polcomra én is, minden további nélkül. Most mégis az öné lehet, mindössze azt kell pontosan tudnia, hogy melyik autó bemutatóján változott csalódássá a Totalcar egyik szerzője? Az egész mondatot idézze pontosan és öné a kupé. 2009. december 12. szombat 13:15 -
25 éves a 205 GTI és a Turbo 16 - galéria
A nyolcvanas években a Golf GTI volt a sportos autó a kompakt kategóriában. De azért volt ott még egy autó: a Peugeot 250 GTI. 2009. december 8. kedd 15:05 -
Angol rendszámú Peugeot-val menekült a pénzszállító rablója
Elfogatóparanccsal keresi a rendőrség azt a pénzszállító sofőrt, aki munka közben négy zsáknyit lopott el a rábízott pénzből tegnap Budán - értesült a HavariaPress. 2009. december 8. kedd 14:15 -
Befér az egész brigád - Peugeot Partner 1.6 HDi teszt
Kívülről csak egy szokásos fehér dobozos áruszállító a legutóbb nálunk járt Peugeot Partner, pedig egy ötletes megoldásnak köszönhetően remekül variálható a beltere az utasok vagy a szállítandó áru javára, így ha a szükség úgy kívánja egy öttagú brigád is befér a betonkeverő és pár zsák cement elé. 2009. december 5. szombat 00:00 -
Egyesülhet a Peugeot-Citroen és a Mitsubishi
A francia PSA Peugeot Citroen tárgyalásokat kezdett a japán Mitsubishi Motors autógyárral együttműködésük elmélyítéséről. 2009. december 3. csütörtök 14:05 -
Hivatalos képeken a Mitsubishi új crossovere, az RVR
A Mitsubishi nyilvánosságra hozta új kompakt crossoveréről az első gyári képeket. A nem túl ötletes névvel megáldott RVR egyértelműen a 2007-es cX koncepció vonásait örökölte meg, a gyártó reményei szerint pedig jó eséllyel száll majd harcba a Nissan Qashqai és a Peugeot 3008 ellen. 2009. december 3. csütörtök 12:56 -
Jól óvja a családot a Peugeot-batár
A Peugeot új, nagyobbik egyterűje, az 5008-as nemcsak a helykínálat és a praktikum, de a biztonság szempontjából is vonzó lehet a családok számára - az EuroNCAP ötcsillagosra értékelte az autót. 2009. december 2. szerda 15:30 -
BB1 koncepcióautójával merészen tolta félre a konvenciókat a Peugeot
BB1 koncepcióautójával merészen tolta félre a konvenciókat, és tágította ki az autózás határait a Peugeot, tökéletesen eredeti választ adva a városi mobilitás mai és holnapi igényeire. 2009. november 27. péntek 14:42 -
Ötcsillagos a Peugeot 5008 - videó
A Peugeot 5008, a márka év végén bevezetett kompakt egyterűje, ötcsillagos minősítést kapott az Euro NCAP-tól. Ezzel a 5008 a 3008 nyomdokain lépked: a Peugeot kompakt crossovere idén tavasszal szintén ötcsillagos minősítést szerzett az új teszten. Jelenleg négy Peugeot modell dicsekedhet az Euro NCAP 2009-es tesztjén kapott ötcsillagos minősítéssel. 2009. november 26. csütörtök 13:10 -
Bonbonosdoboz: Új 207 SW
Nemrég megújult a Peugeot legnépszerűbb modellje, a 207-es. A változások szolidak ugyan, de jutott belőlük kívülre, belülre egyaránt. Nálunk ezúttal a kombi változat járt, tömve minden jóval. 2009. november 25. szerda 17:10 -
Két modellt vált le a Peugeot 508
Philippe Varin, a PSA új elnöke egy francia lapnak megerősítette, hogy a készülő új Peugeot 508 a 407-et és 607-et is leváltja. 2009. november 24. kedd 11:10 -
Ford Puma konkurenst tervez a Peugeot
A Ford után most a Peugeot is bejelentette, hogy egy kis kétajtós kupét tervez, amely a Peugeot 207-es utódjának padlólemezére épül majd. A motorkínálat csúcsát az ismert 1,6 literes, turbós erőforrás jelenti. Az autó elsősorban kedvező árával hódíthat, amely a fiataloknak jó hír. 2009. november 18. szerda 15:50 -
Új modell húzza a Peugeot szekerét
Köszönhetően a 3008 sikerének, nemhogy munkahelyet szüntet meg a válságban a Peugeot, de újat hoz létre. A crossover nagyon fogy. 2009. november 17. kedd 07:00 -
125 köbcenti motoros jogsi nélkül. Legálisan
A Peugeot 5008-as bemutató holtidejében a márka vidám, városi és országúti használatra is alkalmas kétkerekűit is kipróbálhattuk. Éltünk a ritka lehetőséggel és motoroztunk egy jót. 2009. november 16. hétfő 17:00 -
Hunvald autócsodái
Mustang, Lincoln, Jaguar, Peugeot, Trabant - egyaránt az Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő szocialista polgármesterének az autóparkját gazdagította. Árak és fotók az autócsodákról! 2009. november 16. hétfő 13:35 -
Peugeot 3008: Elismerten sikeres
A Peugeot crossoverére, amely már a legtöbb európai piacon kapható, közel ötvenezer megrendelés futott be a földrészről, 15 százalékkal meghaladva a márka célkitűzését. 2009. november 16. hétfő 13:23 -
Már rendelhető az elektromos Peugeot
Bár csak egy év múlva jelenik meg, a francia gyártó már elkezdte az előfoglalások elfogadását a teljesen elektromos iOnra. 2009. november 16. hétfő 10:37 -
Lelki terror Honda módra
Családunkban régi hagyomány a halottak napi dunántúli turné. A közvetlen ősök meglátogatása a Győr-Szombathely tengely mentén esedékes, a hosszú útra általában tesztautót viszek, mert egyébként igen ritkán járok országot, és így legalább lesz fogalmam a kicsit hosszabb használatról. Most az Insignia Ecoflex volt a nyertes, ebben ültünk anyámmal, a nővéremmel és unokaöcsémmel, valahol az M7-esen, Székesfehérvár vételkörzetében. Elmagyaráztam a családnak, mi is ez, és mennyire takarékos, bár a váltó áttételezését gyűlölöm, épp a takarékosságra hangoltság miatt. Ekkor került szóba a nővérem Honda Insight-ja, amit még a nyáron vásárolt, saját használatú céges autónak. Volt már mindenféléje Trabanttól Honda Civicen és Volvo S40-esen át a Peugeot 307 CC-ig, én pedig láttam rajta, hogy a legboldogabb a Volvóban volt. De hiába, most ötmilliót szánt erre a célra, és az Insight valami kétségbeejtően pontosan adta ki az ötmillát. Néhány perc beszélgetés után a milyen az Insight úgy általában?- kérdésre nővérem az 2009. november 13. péntek 17:20 -
Kapható a Peugeot villanyautója
A Peugeot megkezdte tisztán elektromos autója forgalmazását. A négyszemélyes iOn 130 kilométeres hatótávolsággal bír. 2009. november 13. péntek 08:00 -
A Peugeot már előjegyzéseket vesz fel az iON elektromos autójára
A Peugeot már felvesz előfoglalásokat 100 százalékos elektromos autójára, az iON-ra - közölte a cég. 2009. november 13. péntek 07:15 -
Wurz az év legjobb motorsportosa Ausztriában
RÖVIDHÍR - Az egykori Forma-1-es pilótát, Alexander Wurzot immáron harmadik alkalommal választották meg az év legjobb motorsportot űző sportolójává szülőhazájában, Ausztriában. A 35 éves pilóta idén a Peugeot színeiben már második alkalommal győzött a Le Mans-i 24 órás versenyen. 2009. november 12. csütörtök 15:17 -
Nem készít több GTI-t a Peugeot
A jövőben nem tervez több GTI modellt a Peugeot, mivel az izmos ferdehátúak helyett sportos kupéira akar koncentrálni. 2009. november 9. hétfő 10:55 -
Tolt, villogott, vakuzott az állítólagos rendőr
Úgy tűnik, mostanában mercis napok vannak itt nálunk, előbb a cserbenhagyó ML mercisről, aztán meg a legpofátlanabbul parkoló lepukkant E mercisről kaptunk posztolni való leveleket, most meg Andrisnak volt egy kalandja eggyel, aki ráadásul többször is azt kiabálta neki, hogy ő rendőrtiszt, mintha ez bármilyen hülyesége alól felmentené. Hosszú hétvége után tartottunk haza Balatonról Budapest felé. Én (30 éves férfi) vezettem apám (80 éves férfi) 1 éves Peugeot 308 automata autóját. Azért is én, mert ő idős korában nem szeret ősszel vezetni annak ellenére sem, hogy a kocsija pont az életkora miatt fel van szerelve minden létező extrával. Az M7 80. kilométer környékén kamion előzött kamiont, ami miatt 3 autó feltorlódott előttünk. Belenéztem a tükörbe, mögöttem senki, így én is beálltam az előttem autózó három autó mögé, hogy előzni tudjak. Kb. fél perc telt el és a tükörből feltűnt egy nagy sebességgel közelítő E osztályos Mercedes. Gondoltam belátja, hogy előtte összesen 4 autó szeretne túljutni 2 egymást előző kamionon, de nem így lett. 200 méterre tőlem rám villogott és indexelt majd 20cm a kocsink mögé állt miközben villogott és tovább indexelt. [...] Bővebben! 2009. november 3. kedd 08:07 -
Picasso féltestvére - Peugeot 5008 menetpróba
Új szegmensbe, a kompakt buszlimuzinok közé tör be a Peugeot legújabb modelljével, az 5008-cal. A Citroën Grand C4 Picasso testvérmodellje személyautós menettulajdonságaival és jól variálható, hét üléssel is rendelhető utasterével sikerre számíthat. 2009. október 30. péntek 00:54 -
Peugeot 5008: Miért csak most?
A konkurensek után tíz évvel a Peugeot alaposan belehúzott a szabadidő-autók és a családi egyterűek piacán. A nemrég bemutatott 3008-as után itt az öt és hét üléssel is rendelhető nagytestvér, az 5008-as. 2009. október 29. csütörtök 17:00 -
Frissítés! Peugeot márkareskedő és szerviz (Szlovákia)
Peugeot márkareskedő és szerviz (18) Ország: Szlovákia Kategória: Autó, motor, kamion, jármű Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2009-10-24 18:29:40 2009. október 24. szombat 18:29 -
Lecsapnák a Peugeot RCZ tetejét
Alig néhány hete, a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Peugeot RCZ, a francia sajtó szerint azonban hamarosan kabrió is készül a kupéból. 2009. október 22. csütörtök 14:25 -
308 CC: télen jobb ha merev
Jön a tél, de nem kell megijedni, a keménytetős Peugeot 308 CC ilyen időben is remekül használható. Kétliteres dízellel próbáltuk, 16 fokban. 2009. október 21. szerda 15:00 -
Peugeot-Citroen: több eladott autó, csökkenő árbevétel
A francia PSA Peugeot-Citroen árbevétele 7,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben annak ellnére, hogy az eladott gépkocsik száma 10 százalékkal nőtt. 2009. október 21. szerda 13:31 -
Szedán a Peugeot 308-ból
Jövőre pályafutása feléhez érkezik a Peugeot 308. A ráncfelvarrásról kiszivárogott az első kép, amelyen egy négyajtós modell tűnik fel. 2009. október 19. hétfő 08:05 -
Peugeot 107: Az előítéletromboló kisautó
Megvan az a jelenet, amikor a gimnáziumi ballagáson újgazdag apuka egy szem lánya büszkén mutogatja első slusszkulcsát? Szép, édi kis autó, és még nem is eszik. Na, ez pont az az autó. 2009. október 17. szombat 15:55 -
Kilapította a Mercedes a Peugeot-t, hárman meghaltak - fotó
Ráckeve és Kiskunlacháza között egy Mercedes kisteherautó áttért a szemközti sávba, és az elejével egy Peugeot 307-es jobb oldalába csapódott. A Peugeot az árokba vágódott, a Mercedes keresztbe fordult az úton. A személygépkocsit vezető 43 éves férfi és két utasa - egy 72 éves férfi és egy 73 éves nő - a helyszínen életét vesztette, holttestüket a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A kisteherautóban három nő utazott, mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek, egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség. 2009. október 15. csütörtök 18:06 -
Eskü alatt is tartaná magát a baromságához
Pont egy hete került szóba az a kereszteződés, aminek a közelében a mai történetünk is játszódik, akkor videót mutattunk egy köcsög fócvágenesről, aki tökön paszulyon át beverekedte magát a jobbra kanyarodó sávba, majd ment onnan tovább egyenesen. Feuer most egy ennél is hajmeresztőbb levelet küldött, egy olyan idiótával került szóváltásba, akinek halványlila segédfingja nincs a KRESZ szabályokról. És az ilyenek köztünk járnak. Az eset kb. 40 perce történt a Béke utcában, a Szegedi és Gömb utca közti szakaszon. 2 sávos úton haladunk a Róbert Károly krt. felé. A külső sávban mint rendesen most is parkoló autók hada elakadásjelzővel. Én a belsőben megyek, amikor látom, hogy a külsőből egy 406-os Peugeot kombi eszeveszetten huzza rám a gépet de fékezni nem akar. Vagyok annyira dafke, hogy én sem fékezek, ha valaki paraszt. Utolsó pillanatban a jóember fékez és be mögém. A sors úgy hozta, hogy a Lehel és Róbert sarkán megfogott minket a lámpa, így ablek le és megkérdeztem, hogy ezt mégis hogy és miért és egyáltalán milyen megfontolásból. Az arc csipőből lötte a választ: Ő jobbról jött, így elsőbbsége van velem szemben. [...] Bővebben! 2009. október 13. kedd 14:02 -
Teszt: Peugeot 3008 1.6 HDi
Crossovernek hívják, kicsit otromba, mégis az egyik legjobb Peugeot a kínálatban. Még a 110 lóerős dízelmotor is tökéletesen passzol az inkább városi terepre való 3008-ashoz. 2009. október 10. szombat 07:00 -
Olcsó Audi TT konkurenst tervez a Kia
Az Audi TT és a közelmúltban megjelent Peugeot RCZ szegmensébe kíván belépni a Kia. A dél-koreaiak már két éve bemutatták a Kee nevű tanulmányautót, amely a hírek szerint két éven belül sorozatgyártásba kerülhet. A Kia kupéja olcsó árával hódíthat a piacon. 2009. október 9. péntek 11:17 -
Peugeot 207: újrarajzolták
Október 1-jétől kapható itthon a rácfelvarráson átesett Peugeot 207. 2009. október 5. hétfő 19:45 -
Még szembeötlőbb és kívánatosabb lesz a Peugeot 207
Háromféle, egyaránt megkapó karosszériájával a 207 megszerezte az európai kiskocsi-piac vezető helyét 2007-ben, és ezt megőrizte 2008-ban is, 423 700 eladott darabbal. 2009. október 5. hétfő 15:39 -
Itthon az új Peugeot
Hazánkban is megkezdődött a megújult Peugeot 207 forgalmazása. 3,1 milliótól vihető haza a megszépült francia autó. 2009. október 5. hétfő 08:10 -
Kis japán terepjáró a Peugeot-tól
Várhatóan jövőre mutatkozik be a Mitsubishi új szabadidő-autója. A kis terepjáróból készül majd Citroën és Peugeot variáns is. 2009. október 2. péntek 13:00 -
Szusi vagy csiga? - Nissan Qashqai (2007) és Peugeot 3008 (2009) összehasonlító teszt
A tesztben szereplő Nissan Qashqai és a Peugeot 3008 a "puhány" városi terepjáróság olyan fokán állnak, hogy még összkerékhajtás sincs bennük. Ennek ellenére kiváló, sokoldalú családi autó mindkettő, és sajátságos kategórián kívüliségük miatt adta magát, hogy összehasonlítsuk őket. Egyik sztereotípia dőlt le a másik után a teszt során, de a legnagyobb meglepetést mégiscsak a teszt győztese okozta. 2009. október 2. péntek 10:42 -
Mitől jó egy Peugeot, miért vegyek Citroent?
A frankfurti autószalonon sikerült a PSA-csoport két vezetőjével az autógyártás jelenéről és jövőjéről beszélnünk. Az Autómenedzser.hu kérdéseire válaszol: Frédéric Banzet, a Citroen vezérigazgatója és Gilles Boussac, a Peugeot piacokért és termékekért felelős igazgatója. 2009. szeptember 24. csütörtök 13:25 -
Internetautók a Mercedestől és Peugeot-tól
Egymástól függetlenül mutatott be olyan megoldást a Mercedes és a Peugeot a Frankfurti Autószalonon, amely biztosítja az autóban való internetezés lehetőségét. 2009. szeptember 17. csütörtök 12:05 -
Csúnya lett a Peugeot új tanulmányautója
A Frankfurti Autószalonon mutatta be a Peugeot legújabb tanulmányautóját, amely a BB1 nevet kapta. A franciák a jövőbe tekintenek a mindössze 2,5 méteres autóval, ám a városi mini így is négy embernek kínál helyet, meghajtásáról pedig elektromotor gondoskodik. 2009. szeptember 16. szerda 10:20 -
Smart-rivális a Peugeot-tól
BB1 néven városi miniautó-tanulmányt mutatott be a Peugeot a Frankfurti Autószalonon. Hivatalosan azt állítják róla, átmenet az autó és motor között. 2009. szeptember 16. szerda 10:13 -
9 százalékos autópiaci csökkenést vár a PSA-konszern
A PSA Peugeot-Citroen az európai személygépkocsi- és furgon piac 9 százalékos csökkenésére számít 2010-ben, 14,0-14,2 millió közötti értékesítési számmal. 2009. szeptember 15. kedd 17:06 -
A Fiat és Citroen szennyezi a legkevésbé a levegőt
Nyugat-Európában a Fiat és a Peugeot-Citroen szennyezi a legkevésbé a levegőt az európai autógyártók szövetségének (ACEA) kedden közzétett adatai szerint. 2009. szeptember 15. kedd 13:55 -
A Fiat és a Peugeot-Citroen a "legtisztább" európai autógyártó
Egyedül a Fiat és a Peugeot-Citroen autógyártó cég érte el tavaly a károsanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó Európai Uniós ajánlás szerinti értéket - közölték környezetvédelmi aktivisták kedden. 2009. szeptember 15. kedd 12:09 -
A Fiat és a Citroën a legkörnyezetbarátabb
Nyugat-Európában a Fiat és a Peugeot-Citroen szennyezi a legkevésbé a levegőt az európai autógyártók szövetségének (ACEA) közzétett adatai szerint. 2009. szeptember 15. kedd 11:24 -
Bébi Peugeot: forradalmasítja a közlekedést - fotókkal
A mindössze 2,5 méter hosszú, de négy személynek helyet adó BB1 villanyautó mindenféle szempontból újra feltalálja a gépkocsit: kíméli a környezetet, ugyanakkor felépítése, stílusa, belső designja is merőben eredeti. 2009. szeptember 15. kedd 11:06 -
Dangel 4x4 - terepes flotta Peugeot haszonjárművekből
Partner, Expert és Boxer modellekbe épít 4x4-es hajtást egy francia cég. 2009. szeptember 12. szombat 14:59 -
Zöld 206-os Peugeot-val menekült a bankrabló
Egy fiatal férfit keres a rendőrség a pénteken, Ágasegyházán elkövetett takarékszövetkezeti rablás feltételezett elkövetőjeként. A rabló zsákmányával egy zöld Peugeot-val menekült el a helyszínről - tudta meg a HavariaPress. 2009. szeptember 12. szombat 10:25 -
Backdoor üzenet a bénán parkoló szomszédnak
A hét utolsó munkanapján ilyentájban már senki nem dolgozik, vagy hazament, vagy alig várja, hogy elstartolhasson. Nem is akarlak most titeket mindenféle horrorsztorival sokkolni, itt van egy olyan backdoor Clevod jóvoltából, ami ennél jobban nem is lehetne az ami, hisz az egyik élelmes közelben lakó a kis Peugeot hátsó ajtajára tette ki, akkora betűkkel nyomtatva, hogy azt egy erősen gyengénlátó is el tudja olvasni. A parkolás stílusából lehet is erre következtetni, vagy esetleg a térérzékelés teljes hiányára. Egyik sem túl jó hír azoknak, akik a környéken közlekednek. Az egyik kedves szomszéd parkolási szokását szeretném bemutatni nektek. A képeken látható, nem egyedi eset, rendszeresen így, vagy még bénábban parkol ezzel a kis autóval. Az autó (többek beszámolója szerint) egész nap így parkolt. Szerencsére nem csak engem zavar, hogy 2-3 helyet foglal el az autójával, mire hazaértem, valaki már figyelmeztette a hátsó ablaktörlő alá csúsztatott üzenettel.[...] Bővebben! 2009. szeptember 11. péntek 16:58 -
Hasznos és gazdaságos terepjárók
Néha el kell hagyni a rakománnyal az aszfaltutat, de felesleges lenne, vagy nincs pénz igazi terepjárót venni? Van megoldás: átalakított 4x4-es Peugeot haszonjárműveket próbálgattunk. 2009. szeptember 10. csütörtök 17:00 -
A Citroen is bemutatta duplakuplungos váltóját
A PSA Peugeot-Citroen is bemutatta saját duplakuplungos váltóját, amely a DSC nevet kapta. A C-Crosser/4007 modellekben debütáló új váltó a 2,2 literes HDi motorhoz csatlakozik majd, a Citroen szabadidő autója pedig belül is megújul. 2009. szeptember 10. csütörtök 12:50 -
Spéci váltó a Peugeot-nál is
Immár a Peugeot is kínál duplakuplungos sebességváltót. A francia gyár elsőként a 4007 szabadidő-autóba szereli az automatát. 2009. szeptember 9. szerda 13:00 -
Frankfurtban debütál a Peugeot új városi minije
A Peugeot már korábban is bejelentette, hogy legújabb elektromos modellje a Mitsubishi i-MiEV alapjaira épül majd, az iOn névre keresztelt kisautó pedig már a Frankfurti Autószalonon bemutatkozik, forgalmazása pedig 2010-ben indul. 2009. szeptember 9. szerda 09:17 -
Teszt: Partner, Boxer, Expert - kemény terepre
A haszonjárművek magyarországi piacának negyedik szereplője, a Peugeot, 4x4-es hajtással erősít. Ehhez a francia Dangel cég technikáját alkalmazza. Az összkerékhajtású Partner, Expert és Boxer modellekkel a Peugeot nemcsak a kínálatát kívánja bővíteni, hanem új ügyfélkört szeretne meghódítani mind egyéni, mind vállalati szinten. 2009. szeptember 8. kedd 18:35 -
A nap képe: ion, a Peugeot új villanyautója
A Peugeot 2010 végén vezeti be az európai piacra ion nevű, a Mitsubishivel közösen fejlesztett járművét. 130 kilométeres hatótávja lítiumion-akkumulátorának köszönhető. Az autót Frankfurtban mutatják be. Az ion elsődleges mozgástere a város. A négyajtós, négyüléses, 3.48 méter hosszúságú és mindössze 4.50 méteres fordulókörű Peugeot villanyautó maximális teljesítménye 47 kW (64 LE), nyomatéka 180 Nm, csúcssebessége 130 kilométer/óra. A lítiumion-akkumulátort hat óra alatt lehet újratölteni, közönséges 220 voltos konnektorról, de gyorstöltő rendszerének jóvoltából már fél óra alatt visszanyeri kapacitásának 80 százalékát. 2009. szeptember 8. kedd 14:35 -
Elkészült a Peugeot villanyautója
iOn néven jelenik meg a Peugeot elektromos minije, amelyet a Mitsubishi i-MiEV alapján készített a gyártó. 2009. szeptember 8. kedd 13:45 -
Kiszakadtak a szlovák rendszámú BMW kerekei
Szeptember 5-én a Győr és Győrszentiván között az 1-es főúton, az esővíztől megtelt, nyomvályús úton a szlovák rendszámú BMW megcsúszott, keresztbe fordult, és összeütközött a szemből érkező Peugeot 206-ossal. A BMW ezt követően az árokba csapódott, a jobb oldali kerekei kiszakadtak. A Peugeot sofőrjét és utasát, valamint a BMW sofőrjét a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. 2009. szeptember 7. hétfő 17:00 -
iOn - Villanyautó a Peugeot-tól
iOn néven érkezik a Peugeot új villanyautója. A városi használatra kitalált kisautó 2010-től magánszemélyek számára is elérhető. 2009. szeptember 7. hétfő 09:10 -
2010-től árulja a Peugeot-Citroen a Mitsubishi elektromos autóit
Jövőre kezdheti értékesíteni a francia Peugeot-Citroen a japán Mitsubishi Motors Corp. elektromos autóit. 2009. szeptember 4. péntek 14:42 -
2010-től japán elektromos autókat árul a Peugeot-Citroen
Jövőre kezdheti értékesíteni a francia Peugeot-Citroen a japán Mitsubishi elektromos autóit. 2009. szeptember 4. péntek 14:10 -
Japán autót árul a Peugeot
A Mitsubishi és a PSA aláírta a végleges szerződést a japán autógyár villanyautójának forgalmazásáról. Peugeot és Citroën jelvénnyel jelenik meg a Mitsubishi i-MiEV. 2009. szeptember 4. péntek 13:16 -
Kategóriák között – Peugeot 3008 (2009) teszt
Elvileg crossover az új Peugeot 3008, ám a kategória egyik legfontosabb hozzávalója, az összkerékhajtás hiányzik belőle. Ennek ellenére a Nissan Qashqai méltó ellenfele, a gazdag felszereltség és az 1,6 literes, 150 lóerős turbómotornak köszönhető teljesítmény pedig még vonzóbbá tette az autót. 2009. szeptember 4. péntek 11:17 -
Peugeot 3008 teszt: tömzsi prémium autó
A prémium autók előszobájába érkezett a Peugeot a 3008-cal: szép, izgalmas, tágas, variálható, kényelmes, takarékos, dinamikus és biztonságos. Mégis idegen a magyar piacon. 2009. szeptember 1. kedd 16:15 -
Nem lesz több francia luxusautó
A PSA konszern bejelentette, hogy a kereslet hiánya miatt sem az öregecske Peugeot 607, sem a Citroen C6 nem kap utódot, helyette a kisebb kategóriákra fektetik majd a hangsúlyt a gyártók. Tavaly egyébként mindössze 3900 darab 607-es és 2800 darab C6-os kelt el világszerte. 2009. szeptember 1. kedd 11:36 -
Rali-ob: Herczig a bajnok!
Az utolsó futam eredményétől függetlenül a Herczig/Baranyai nyerte a nyílt bajnokságot, ehhez elég volt a második helyen célba érniük Turán Frigyes mögött. A végeredmény nem hivatalos, mert a Peugeot 307 WRC a verseny végén nem érte el a minimális tömeget. Turánékat kizárták, ám ők fellebbeztek. Az országos értékelésben a Botka/Szenner duó volt a leggyorsabb. 2009. augusztus 30. vasárnap 19:23 -
Vigyorgó kölyökoroszlán - Peugeot 107 (2009) teszt
A hármasikrek megújulása természetesen a Peugeot 107-et is érintette, ám a szokásos modellközi frissítés során lényegi változás nem történt az autóban, a városi minik szerepkörét továbbra is hibátlanul betölti a 107. Na jó, de mennyiért is? 2009. augusztus 26. szerda 09:56 -
Elvileg ideális családi autó - Peugeot 3008 1.6 THP teszt
Furcsa formájú szerzet a kategóriák között táncoló Peugeot 3008-as, az viszont bátran elmondható róla, hogy ideális családi autó és kifejezetten élvezetes vezetni a 150 lóerős benzines turbómotorral. A Nissan Qashqai ellenfelének kikiáltott 3008-as ennek ellenére nem lesz könnyű helyzetben, hiszen erősek a vetélytársak. 2009. augusztus 20. csütörtök 22:55 -
Egy igazi különlegesség - Peugeot RCZ
Több, mint megvalósult koncepcióautó: az RCZ új fejezetet nyit a PEUGEOT "életstílus-autóinak" történetében. Kifejező és újszerű formája, hatékony és környezetkímélő motorjai és az inspiráló vezetőhely olyan jövő képét vetíti előre a márkánál, amely minden eddiginél izgalmasabb. 2009. augusztus 18. kedd 15:36 -
Két új Peugeot hibrid mutatkozik be Frankfurtban
A Peugeot számára is igen mozgalmas lesz a hamarosan kezdődő Frankfurti Autószalon, ugyanis a vadonatúj RCZ és 5008 mellett két hibrid tanulmányautót is bemutatnak a franciák. A 3008 és az RCZ legzöldebb változatai 100 g/km alatti szén-dioxid kibocsátással és 4 liter alatti fogyasztással büszkélkedhetnek. 2009. augusztus 18. kedd 13:55 -
Leleplezték a Peugeot RCZ-t
A francia márka a tervezett bemutató előtt jó egy hónappal nyilvánosságra hozta legsportosabb modelljének, az RCZ-nek a fotóit és technikai adatait. Az autó kétféle turbós benzinessel, valamint egy 163 lóerős dízelmotorral is kapható lesz. 2009. augusztus 18. kedd 09:37 -
Főúri kényelem - Peugeot 407 SW (2008) teszt
A Peugeot öt év után felfrissítette középkategóriás modelljét, a 407-est. A kívülről alig látható változások mellett történtek azért érdeklődésre számot tartó események is, például szebb lett a navigáció kijelzőjének képe. A teszthét során meg kellett állapítanunk, hogy a 407-es -különösen a 2,2 literes biturbó dízelmotorral- továbbra is a kényelemre vágyók autója. 2009. augusztus 17. hétfő 10:21 -
Szívfakasztóan szép romok fillérekért
Elképesztő gyűjtemény: az ábécé minden betűjéhez található gyártó itt, az Alfa Romeótól a Borgwardon, Cadillacen, DKW-n, Jaguaron, Mercedesen, Riley-n, Simcán át, a Valiantig és a Volkswagenig. Mind rom.Morbid hangulat: a kaufdorfi autótemetőGyűjtők, rajongók, oldtimer fanatikusok figyelem: 2009. szeptember 19-én a toffeni Oldtimer Galéria által szervezett, limitárak nélküli aukció keretében értékesítik a kaufdorfi Gürbetal Autótemető járműveit. A tulajdonos, Franz Messerli szóbeli beleegyezése már megvan - jelentette be Reinhard Schmidlin, a svájci aukciós ház igazgatója, aki jó esélyt lát arra, hogy néhány napokon belül az írásos szerződés végére is pont kerül. Ugyanis lassan szorít már az idő: 2009. szeptember végéig a svájci Bern kantonban található roncsgyűjtemény fel kell számolni. Még februárban döntött úgy a kaufdorfi önkormányzat, hogy a Történelmi Gürbetal Autótemető egyesület szanálási terveit elutasítja, mivel az nem felt meg a hatályos környezetvédelmi előírásoknak. Ezzel egy öt éve tartó jogi huzavona zárult le. 250 ezer svájci frank (közel 44 millió forint) biztosíték ellenében a hatóságok június elején abban még beleegyeztek, hogy az előírt tereprendezést és takarítást az őszi aukcióig elhalaszthatja a tulajdonos.Az autótemető 782 járműve közül a legtöbb az '50-es és a '70-es évekből származikFranz Messerli még áprilisban megpróbálkozott az autótemető értékesítésével - akkor még egyben. A ricardo.ch internetes aukciós ház oldalán 1,2 millió svájci frankért (~ 210 millió forintért) kínálta bizar gyűjteményét. Május 23-án járt le az aukció, de az 50 ezer oldalletöltés ellenére a temetőre nem érkezett komoly ajánlat. Pedig elképesztő a gyűjtemény: az ábécé minden betűjéhez található gyártó itt, az Alfa Romeótól a Borgwardon, Cadillacen, DKW-n, Jaguaron, Mercedesen, Riley-n, Simcán át, a Valiantig és a Volkswagenig. Köztük van nyolc Mustang, 13 ponton Mercedes, egy tucat Alfa Romeo Giulietta, hat Borgward Isabella, hét XJ Jaguar, négy perecablakos Bogárhátú és három 356-os Porsche. Mind rom.Amerikai gyártók gyűjteménye: sok az USÁ-ból származó kocsiSvájcban hagyományosan népszerűek az amerikai autók, így ezekből a Mustangokon kívül is akad bőven. Chevrolet, Dodge, Plymouth, Pontiac, Oldsmobile, Mercury és Studebaker - egy részük már teljesen kihalt, így az autótemető kifejezetten stílszerű hely a számukra. Néhány igazi ritkaságot felvonultat ez a fura, kicsit beteg gyűjtemény. A természet ölelő karjaiban vagy a vastag portakaró alatt egy Ferrari 250 GTE, egy 1925-ös Fiat 509 karosszériája, egy Austin Gypsy lakóautó - micsoda brilliáns névadás -, egy Beutler felépítményes VW-busz 1963-ból, és egy 1949-es, Worblaufen karosszériájú Peugeot 203 Cabrio is megtalálható. Walter Messerli, eredeti foglalkozását tekintve ács, 1933-ban fordított hátat a fának és fordult a vaslemezek felé. Ekkor nyitotta meg autóbontóját, ahova kidobásra ítélt kocsikat hoztak, amiket ő elbontott, használható alkatrészeiket pedig értékesítette. Bontója abban különbözött a többitől, hogy a kibelezett karosszériákat nem dobta ki és nem préseltette kockára, nem adta le újrahasznosításra. Inkább a birtokán helyezte el őket - az évek során pedig a természet elkezdte benőni a fém bódékat, a telep autótemetővé vált.DKW - Junior de LuxeFia, Franz, 1975-ben vette át és folytatta az apai örökséget. Az alkatrészkereskedelmi tevékenység megmaradt, de tervek születtek arra is, hogy szabadtéri múzeummá nyilvánítassa az autóparkot. A roncsok és a természet különös szimbiózisa elképesztő hangulatú hellyé vált. Franz Messerli 2007-ben alapított egy egyesületet, hogy az autótemetőt kultúrális emlékhelyként megőrizhesse. Azóta körülbelül 30 ezer látogató volt kíváncsi a különös, kissé morbid atmoszférájú gyűjteményre. Az autótemető egyébként nem csak romantikus árbrándozásra és elképesztő fényképek készítésére alkalmas hely. A Neuenburg, Bern és Jura kantonokban található Konzerválási és Restaurációs Főiskolák is felfedezték maguknak. A roncsok ugyanis kitűnően alkalmasak arra, hogy a múltbéli autókonzerválási technikákat kutassák. Messerli engedélyével manapság a hallgatók szisztematikus vizsgálatokat folytatnak, ami nem csak a tanulást, de a kutatást is elősegíti. Az iskola különös figyelmet szeretne fordítani például az autók műszereinek tanulmányozására -de úgy tűnik, erre már nem sok lehetősége marad.Két példány az összesen három Porsche 356-osbólAz utóbbi hetekben pedig nem csak a tanulók, de a szomszédos Toffenből Reinhard Schmidlin és kollégái is gyakori vendég az autótemetőben. Május óta folynak a tárgyalások az oldtimer galéria, Kaufdorf önkormányzata és Franz Messerli között. Schmidlin bízik benne, hogy minden rendben lesz, bár azt tudni kell, hogy Messerli nem könnyű tárgyalópartner, minden erejével azon volt, hogy megmentse apja örökségét, és saját munkájának fura gyümölcsét, az autótemetőt. Ez azonban nem sikerült, így összeállt a 782 tételt tartalmazó aukciós lista, amely már meg is tekinthető az aukciós ház internet oldalán. Az oldalon elég részletes információkat lehet megtudni a kalapács alá kerülő tételekről, de szeptember 12-től lehetőség lesz a járművek megtekintésére is.Maserati BiturboA toffeni oldtimer galéria 1991 óta szervez évi két-három aukciót, amelyekre átlagosan 1500 látogató és vásárló érkezik, az értékesítési arány pedig 65 és 85 százalék között mozog. Így elég nagy annak a valószínűsége, hogy a terület megtisztításához és rendbetételéhez szükséges pénz összejöjjön. Annál legalábbis nagyobb, mintha összepréselték volna őket és fémhulladékként próbálják meg értékesíteni - amivel Messerli az utóbbi években többször is fenyegetőzött. Ugyanis Svájcban a fémhulladék felvásárlási ára az elmúlt időszakban 60 százalékkal, tonnánként 200-250 frankra (kb. 35-45 ezer forintra) csökkent. 2009. augusztus 14. péntek 20:15 -
Peugeot 308 CC teszt: olyan takarékos, amilyen szép
Étvágygerjesztően szépre sikerült a Peugeot nagy kabriója a négyüléses 308 CC. Kirobbanó sikerét formás hátsójának, harmonikus vonalvezetésének, csillogó szemeinek és vidám ábrázatának köszönheti. Még azt is elnézzük neki, hogy dízel. Fogyasztásban verhetetlen. 2009. augusztus 12. szerda 17:35 -
Kukoricásba hajtott a Peugeot, meghalt a sofőr
Életét vesztette az a fiatal férfi, aki autójával egy út menti kukoricásba hajtott a 10-es főúton - értesült a HavariaPress. 2009. augusztus 12. szerda 15:45 -
Fotó: Peugeot lángol Párizs elővárosában
Egy Peugeot 205 személygépkocsi lángol Párizs Bagnolet elővárosában augusztus 11-én hajnalban. Folytatódnak a zavargások amiatt, hogy két nappal korábban halálos balesetet szenvedett egy 18 éves motoros pizzafutár, aki ki akart bújni a rendőrségi igazoltatás alól. 2009. augusztus 11. kedd 17:00 -
Natures Best
Bíró István, vagy Carstylingos berkeken belül ismertebb nevén, Goldair Peugeot 206-osára először 2008-ban figyeltünk fel. A már akkor nagyon impozáns külalakkal és belsővel megáldott kisautó idén nyárra fejlődött ki teljesen: számos új elemmel, és remek egyedi témával, megalkuvások nélkül a hazai szcéna egyik gyöngyszemévé vált. 2009. augusztus 11. kedd 15:37 -
Diszkrimináció nélkül
Úgy néz ki, ha Peugeot-t akarunk venni azt most csak kedvezménnyel tehetjük meg. Szinte kivétel nélkül engednek az autók árából a kor, a nem és a vallási hovatartozás figyelembe vétele nélkül. 2009. augusztus 7. péntek 17:00 -
Peugeot 3008: A francia Chokitó
A reklámplakáton a 3008 bátran hasít egy úttalan úton. Ez alapján azt gondolnánk, a 3008-as összkerekes. Pedig nem, bár a magas Peugeot a bálákkal tarkított tarlón is elboldogul. Meg a sztrádán is. 2009. augusztus 6. csütörtök 17:00 -
Szorosabb BMW és PSA együttműködés a láthatáron
Szorosabbra fűzné az egyelőre kisautó-motorokra vonatkozó együttműködését a BMW a Peugeot-t és Citroënt tömörítő PSA-val. Friss hírek szerint a két fél a jövőben már padlólemezeket is szeretne megosztani egymással. 2009. augusztus 6. csütörtök 11:45 -
Gyermek sérült a pályáról lerepülő Peugeot-ban
Egy gyermek súlyosan megsérült, mikor az autó, melyben utazott, letért az M5-ös autópályáról, s az árokba zuhant Kecskemétnél - értesült a HavariaPress. 2009. július 30. csütörtök 19:05 -
Kabrió a mindennapokra - Peugeot 308 CC 2.0 HDi teszt
Sokan gondolják azt, hogy a lenyitható tetejű kocsik csak sportkocsik lehetnek. A 308 CC jó ellenpélda erre: fő erénye nem a dinamizmus, hanem a kényelem, négyen is tűrhetően elférnek benne, és a csomagtartója is használható méretű. Az élményt a kétliteres dízelmotor sem rontja le. 2009. július 29. szerda 13:45 -
Nyereséges a Honda és a Nissan, veszteséges a Peugeot
Meglepetésre nyereségről beszámolt be idei üzleti éve első negyedéről a Honda és a Nissan japán autógyár, míg a francia Peugeot veszteségbe fordult. 2009. július 29. szerda 12:21 -
A legszebb Peugeot
A nyitható tetejű Peugeot-t nem csak azért szerettük, mert nyáron kabriózni jó. (Igazából nem is mindig jó.) Hanem azért, mert egy remek autó. Fanyalogva vettük át, szomorúan adtuk vissza. 2009. július 28. kedd 18:00 -
Remek kiszolgáló autó nem is annyira rossz menetteljesí - PEUGEOT 307 2000- 2.0 SW 136 LE
3,5 csillag 2009. július 24. péntek 13:28 -
Francia csók - Peugeot 308 CC (2009) teszt
Míg a konkurensek csak nemrég ocsúdtak fel, a Peugeot kompakt kupé-kabriójának immár második generációját adta ki. A 308 CC futóműve jó, motorja remek, belseje ízléses, felszereltsége bőséges, ára sem vészes, lássuk hát, mi az az egy hibája, ami miatt mégis nehezen kedveltük meg.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. július 24. péntek 10:30 -
Teszt: Kisfogyasztású japán kisautók
Ha az ember nem veszíti el teljesen az eszét az iQ-t megpillantva, van esélyünk kevésbé trendi és különleges, de ésszerűbb és kisebb fogyasztású autót találni. Az iQ-t a Toyota Aygo testvérével, egy 107-es Peugeot-val eresztettük egymásnak. 2009. július 22. szerda 18:00 -
Peugeot 207 3,8 literes fogyasztással
Sok kis módosítással egy rendkívül alacsony fogyasztású 207-variánst készített a Peugeot. Az Economique hosszabb váltót és új motorvezérlő-elektronikát is kapott. 2009. július 22. szerda 12:09 -
Tartós lesz-e a Citroen?
Tavaly egész évben hű társunk volt egy 1,6-os dízel Peugeot 308. Egyszer azonban minden tartósteszt-szerződésnek vége szakad, így újabb áldozat után néztünk. Meg is csíptük minden kisgyermekes család álmát. 2009. július 22. szerda 06:00 -
Tartós lesz-e a Citroen?
Tavaly egész évben hű társunk volt egy 1,6-os dízel Peugeot 308. Egyszer azonban minden tartósteszt-szerződésnek vége szakad, így újabb áldozat után néztünk. Meg is csíptük minden kisgyermekes család álmát. 2009. július 22. szerda 06:00 -
Mitsubishinek látszó Peugeot terepjáró, Citroën-motorral
Ha majd 15-20 év múlva visszagondolok, hogy mi is volt az a Peugeot 4007, akkor ez jutna eszembe: Ja ez volt az a Peugeot SUV, ami nem a 3008 és egyetlen saját Peugeot-alkatrész sem volt benne. 2009. július 21. kedd 17:00 -
Peugeot 207-es 3,8 literes fogyasztással
A francia kisautóból is elkészült a takarékos Economique változat. 2009. július 21. kedd 13:59 -
RC. R mint röfögő, C mint...oroszlán. - PEUGEOT 206 1998- 2.0 RC
3,5 csillag 2009. július 21. kedd 12:58 -
Itt a legspórolósabb Peugeot 207
Szupertakarékos változatot dob piacra a Peugeot a 207-esből. A 90 lóerős HDI a szokásos trükköknek köszönhetően igencsak kis étvágyú lett, vegyes fogyasztása 3,8 mindössze liter, CO2-emissziója pedig 99 g/km. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. július 20. hétfő 19:25 -
Magyar roncsból szlovák új autó lesz
Tenyérnyi darabokra tépi a roncsautókat az ország legnagyobb fémzúzdája. A tizenhat darab, egyenként százkilós törőkalapács szétzúzza az öntött motorblokkot, váltót, a szuperdaráló azonban mégsem az autók szomorú végét jelenti. A magyar járműzúzalékot ugyanis ezertonnánként vásárolják a szlovákiai és olasz autógyárak számára, amelyek új Peugeot-ot, Kiát és Fiatot gyártanak belőlük. A próbaüzem után, de még a hivatalos átadó előtt jártunk a hatalmas darálóban, ahol egy tökéletes állapotú verseny-Porschéval is találkoztunk huszonkét méteres magasságban. 2009. július 15. szerda 12:54 -
Új fejezet a francia életstílusban: Peugeot 308 RCZ
2007 szeptemberében a Frankfurti Autószalonon a Peugeot bemutatott egy stílustanulmányt, amely senkit sem hagyott hidegen: ez volt a 308 RCZ. 2009. július 15. szerda 12:53 -
Gené: Ez volt sportkarrierem legboldogabb napja!
A győzelmet a Marc Gené, Alexander Wurz és David Brabham összeállítású, 9-es számú Peugeot szerezte meg 2009. július 15. szerda 12:30 -
Gyári képek a Peugeot RCZ-ről
Étvágygerjesztőnek szánt fotókat közölt a nemsokára bemutatandó RCZ kupéról a Peugeot. A szériaautót két évvel a tanulmány után, idén szeptemberben leplezik le Frankfurtban. 2009. július 14. kedd 15:36 -
Ízelítő fotók a legsportosabb Peugeot 308-ról
Hamarosan megérkezik a 308-as modellcsalád csúcsragadozója, az RCZ. A kompakt többféle motorral kerül forgalomba, melyek közül a legizgalmasabbnak az 1,6 literes, 200 lóerő körüli teljesítményű benzines ígérkezik. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. július 14. kedd 11:20 -
Beetető fotókon a Peugeot RCZ
A 308-as alapú sportos kupé rövidesen bemutatkozik, így a gyáriak elkezdték a szivárogtatást 2009. július 14. kedd 10:48 -
Sportkocsival rukkol ki a Peugeot
Ősszel sorozatgyártásba kerül Peugeot 308 RCZ tanulmányautó. 2009. július 14. kedd 10:05 -
Hivatalos: Jön a Peugeot sportkocsi
Néhány kedvcsináló kép mellett, a Peugeot autógyár közölte, hogy ősszel bemutatja új sportkocsiját. A sorozatgyártású RCZ látszólag egy megvalósult tanulmányautó. 2009. július 14. kedd 07:00 -
Botrány a francia autóiparban, gyárrobbantást ígérnek a dolgozók
Gyártelepük felrobbantásával fenyegetőznek egy felszámolásra ítélt francia autóalkatrész-üzem dolgozói, ha fő megrendelőik, a PSA Peugeot és a Renault nem fizet a munkásoknak fejenként 30 ezer eurós végkielégítést. Az ipari miniszter közben bejelentette: a kormány a roncsprémium fokozatos megszüntetését tervezi. 2009. július 13. hétfő 19:40 -
Hibrideket is együtt készít a PSA és a Mitsubishi
A Peugeot és japán partnere állítólag újabb területet talált, ahol összetehetik, amijük van 2009. július 13. hétfő 13:45 -
Örömteli aztózás élményei!!!!!!!!!! - PEUGEOT 206 1998- 206 PREMIUM 1.4 16v
3,5 csillag 2009. július 13. hétfő 10:47 -
Szépen morrogó nagymacska - PEUGEOT 406 1995-2004 2.0 HDI
4,0 csillag 2009. július 12. vasárnap 21:17 -
Rágyúr a szépség: a 407 kupé új dízelmotorokat kap
A Peugeot 407 a "mosolygó száj" korszak egyik első példánya volt, külseje így értelemszerűen komoly viták tárgya. 2009. július 10. péntek 14:42 -
Egy francia dízel: mi jó sülhet ki ebből?
Egyre fogadkoznak a francia autógyártók, hogy javítottak a minőségen és újabb autóikkal véletlenül sem találkozunk tréler platóján. A Peugeot 308 1.6 HDi-nek adtunk bő egy évet, hogy bizonyítson, ha tud. 2009. július 10. péntek 08:40 -
Erősebb dízelmotorokat kap a Peugeot 407 Coupé
Kissé felfrissül a Peugeot 407 Coupé, amely során két új gázolajos erőforrás is bemutatkozik, amelytől a kereslet növekedését várják a franciák. Az új dízelmotorok nem csak erősebbek, hanem takarékosabban és környezetbarátabbak is, mint a jelenlegi HDi-k. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. július 8. szerda 09:15 -
Peugeot 407 Coupé erősebb dízelekkel
A Jaguarral közös három literes V6-os mellett a kétliteres négyhengeres HDi motorból is egy újabbat vetnek be 2009. július 7. kedd 13:37 -
Kész a legerősebb Peugeot
Két új dízelmotor jelenik meg a Peugeot kínálatában. Elsőként a 407 Coupéba szerelik őket, de bizonyára a több modellnek is kijut majd a jóból. Az egyikkel megszületett a legerősebb Peugeot. 2009. július 7. kedd 11:05 -
Növelte termelését a Toyota, a Peugeot és a Citroen közös cseh üzeme
A világgazdasági válság ellenére növelték a termelést az első félévben a Toyota, a Peugeot és a Citroen közös csehországi üzemében, a TPCA autógyárban. 2009. július 6. hétfő 13:50 -
Rossz időben, rossz helyen - PEUGEOT 206 1998- 1.1 OPEN
3,5 csillag 2009. július 5. vasárnap 23:02 -
Ha lenne pénzem másikra, odaadnám a lányomnak. Szuper. - PEUGEOT 106 1991- 954 cm3
4,0 csillag 2009. július 5. vasárnap 23:01 -
107 Akinek nem tetszik VEGYEN Rolls-royce-t!!! - PEUGEOT 107 2005- 1,0 Junior 5 ajtós
4,0 csillag 2009. július 5. vasárnap 19:21 -
Peugeot-ból integet az EP-képviselő - fotó
Morvai Krisztina, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője integet a tüntetőknek az Erzsébet téren, ahol az összegyűlt gárdisták a gárda feloszlatása ellen, a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György mellett demonstrálnak. 2009. július 4. szombat 20:50 -
Enyhén frissül a Peugeot 207
Új hűtőrács, több krómozás és megváltoztatott műszerfal lesz látható a Peugeot 207 ráncfelvarráson átesett különböző változataiban. A típus alapfelszereltsége is gazdagodott. 2009. július 2. csütörtök 11:10 -
Új rajongókat hódít meg a Peugeot 207-es legfrissebb modellje
Idén nyártól még szembeötlőbb és kívánatosabb újításokkal gazdagodik a Peugeot 207 palettája, amelyek jóvoltából minden bizonnyal új rajongókat hódít majd meg. 2009. június 30. kedd 12:24 -
Felfrissül a Peugeot 207-es
A Peugeot három év után felújította kisautóját. A 207-esnek legtöbbet az orra változott, amelyen kisebb lett a harcsaszáj. Az autóhoz több szín kérhető majd, míg a beltérben átrajzolták a kezelőszerveket. A ráncfelvarrott változat forgalmazása szeptemberben kezdődik. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 30. kedd 09:40 -
Átfaragták a Peugeot 207-est
Talán az új Citroën C3 tiszteletére a Peugeot is felújította saját nagy-kisautóját. 2009. június 29. hétfő 16:55 -
Felfrissült a legnépszerűbb Peugeot
Teljes kisautó kínálatát megújítja a Peugeot. A nemrég bemutatott frissebb 107 és 206 után a 207 sem kerülheti el sorsát. Az eredetileg 2006 márciusában bemutatott, eddig 1,46 millió példányban eladott 207 júliustól új formában kerül a kereskedőkhöz. 2009. június 29. hétfő 15:49 -
Megújul a Peugeot 207
Kissé felfrissített formában folytatja pályafutását a Peugeot legnépszerűbb modellje. A külső mellett az utastér is megváltozik, miközben néhány újdonság is feltűnik. 2009. június 29. hétfő 13:17 -
Beállt Budapest közúti forgalma
Budapest, 2009. június 29., hétfő (MTI) - Beállt a közúti forgalom Budapesten hétfő délután; az összes főbb közlekedési útvonalon dugók alakultak ki - tájékoztatta a Fővinform az MTI-t. A belváros főbb útvonalain, a Váci, az Andrássy, a Kerepesi és a Rákóczi úton, valamint kiskörút és a nagykörúton, valamint a Hungária körúton is áll a forgalom, és nagyon lassú a haladás az autópályákról bevezető útszakaszokon is - mondta Zdroba Gyula ügyeletes."Az egész város egy nagy dugó" - közölte, hozzátéve: a Duna áradása miatti rakpartlezárások, valamint az V. kerületi Kecskeméti utca lezárása miatt alakultak ki a torlódások, bár a hétfői napon egyébként is a szokásosnál nagyobb szokott lenni a forgalom.Arról Zdroba Gyula nem tudott információval szolgálni, hogy mikorra mérséklődhet a dugó a fővárosban. Mint mondta: már nincs olyan, hogy délelőtti és délutáni csúcsforgalom, szinte állandó lett a dugó.Erős János, a BKV fődiszpécsere arról tájékoztatott, hogy a 8-as, a 15-ös, a 83-as trolipótló, valamint a 86-os buszok a dugó miatt mintegy negyedórát késnek.Kollégánk Nyegleo reggel másfél óra alatt járta meg Kispestről a XI. Kerületi Dorottya udvarig (Peugeot Hungária), pedig ismeri a pályát és mindenféle egérutakkal is próbálkozott.Tóth Zoltán ugyancsak reggel Budafokról indult újpesti szerkesztőségünkbe. A Budafokin már látszott, hogy beállt a Petőfi-híd, átmenekült a Lágymányosi-hídra, onnan próbálkozott a Hungária körúttal, de az is végig állt. Ezért elindult kifelé a Kerepesi út-Fogarasi út-Vezér út-Szentmihályi út kerülőn, úgy jött át az újpesti városközponthoz. Közben látta az M3-as bevezetőt és a 3-as bevezetőt: ameddig a szem ellátott, befelé minden állt. (Egyébként a pesti alsó rakparton szokott jönni, de az ugye most nincs.)Hírszerkesztőnk, Assur ugyancsak Budafokról jött. Nem számolt a lezárt rakparttal, ezért a Petőfi-hídon átkelt Pestre a Nagycsarnokig, akkor jött rá, hogy hibázott, és fél órás kerülővel vergődött vissza a BAH-csomópontig. Attól kezdve már valahogy lehetett közlekedni.Vályi „Omm” Pista Pozsonyból szerencsésebb volt. Érd környékén ugyan állítólag felborult egy utánfutó, és ez blokkolta a bevezető forgalmat egészen Martonvásár térségéig, de ő egyenesen a szerkesztőségbe jött Érd helyett (ott lakik jelenleg) és a szokásos, 45 perces klasszikus reggeli dugón kívül nem tapasztalt mást. Akik tehát a baleseten kívül voltak, azok megszívták, Pista ellenben vígan és lazán beért a hétindító értekezletre.Papp Tibi Persterzsébetről jött, és régi tapasztalatai alapján nem ment be a városba, nem volt kedve Zuglóban se pöcsölni, ezért azt csinálta, hogy M0, Auchan, káposztásmegyeri leágazáson be, és ott aztán már ember nem volt, mert mindenki az M5-ösön állt. És egy pillanatra megint átsuhant a fején, hogy vajon ki volt az a fasz, aki az M0 forgalmát ráterelte az M5-ösre, mert az is végig állt befelé.Bende Tibor ügyvezető Pátyról nem tapasztalt semmi különöset, a Budakeszi úton a tűzoltóságnál csatornát újítanak fel, ezért eggyel korábban kellett balra kanyarodnia a Pannónia Filmstúdió után. 2009. június 29. hétfő 13:10 -
307 elektronikus hiba 307 nap alatt - PEUGEOT 307 2000- 1,6CC
3,5 csillag 2009. június 28. vasárnap 11:17 -
Az autózás jövője diákszemmel - videó
A közelmúltban látott napvilágot Roman Mitsiuk, a San Francisco-i Művészeti Egyetem egyik hallgatójának videója. A kisfilmen a jövő, Mitsiuk által megálmodott, Metromorph névre keresztelt Peugeot-ját vehetjük szemügyre, amelynek - ha repülni nem is tud - a függőleges közlekedés nem okoz gondot.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 26. péntek 16:50 -
Kiszakadt a légzsák, de oda se neki
A Peugeot 3008 öt Euro NCAP csillagot kapott, pedig felfújódás közben kiszakadt az utas légzsákja. 2009. június 26. péntek 00:45 -
Elkészült az idei Év Autója díj jelöltjeinek listája
Megnevezték az idei Év Autója díjra jelölt 30 modellt, amelyben túlsúlyban vannak a távol-keleti márkák. Az európai gyártmányok közül a Peugeot 3008, a Citroen C3 Picasso, valamint a Mercedes E-osztály esélyes, míg keletről a Kia Soul, a Honda Insight, a Toyota Urban Cruiser/iQ, esetleg a Nissan Cube pályázhat az aranyéremre. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 25. csütörtök 12:31 -
Kilencven éves a Citroën
Pontosan kilencven éve gördült ki az első autó az André Citroën által alapított gyárból. A kilenc évtizedet megélt francia márka napjainkra a világ egyik legmeghatározóbb autógyárává nőtte ki magát, jelenleg pedig a PSA Peugeot Citroën csoport tagjaként végzi tevékenységét. A márka tiszteletreméltó múltja előtt jelen cikkünkkel tisztelgünk, amelyben a gyár történelmével párhuzamosan a legfontosabb modellek kerülnek bemutatásra.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 25. csütörtök 11:11 -
Nyugdíjas pusztítógép
Mindig örülök, mikor rajzot is kapunk egy-egy szituációhoz, APS még a mozgás folyamatát is megörökítette, kíváncsi lennék, mikor kapjuk meg az első animált gif-et, vagy flasht! Ábra magyarázata: vízszintes utca: Munkácsy Mihály utca, függőleges utca: Toldi Miklós utca, szürke téglalap az én autóm, sötétkék téglalapok a nyugdíjas néni manőverét mutatják "folyamatábraként". Nemrég esett meg velem, hogy Pécsen, a Toldi Miklós utca és a Munkácsy Mihály utca sarkán várakoztam a kocsiban, az autóm hátulja az ábrának megfelelően picit ki is lógott, egyszerűen ez az egyetlen szabad hely volt, vállalom. Mindkét utca egyirányú és nagyon szűk, a jobboldalon pedig autók parkolnak. Vártam, hogy jöjjön már az utasom a Toldi utcából, így pillantottam meg a Toldi utca járdáján (!) parkoló kék Peugeot 607-est is, amibe éppen akkor szállt be a tulajdonos (?) - egy 60 év fölötti néni. Gyors indítózás után nagy krafttal szabályosan lecsobbant a járdáról, hallatszott, amint a küszöb és/vagy kipufogó sikít a járdaszegéllyel való kontaktus miatt, de ez ránézésre nem nagyon izgatta a hölgyet. [...] Bővebben! 2009. június 19. péntek 08:24 -
A legjobb dízel?
A Peugeot 407 SW eljutott oda, hogy a szerkesztőség minden tagja jól érezte magát benne, attól függetlenül, hogy a bálna külső egyikünknek sem a kedvence. 2009. június 18. csütörtök 17:00 -
407 a játéknak vége -ahogy az eredeti szlogen is szólt! - PEUGEOT 407 2004- 1.8
4,0 csillag 2009. június 18. csütörtök 14:17 -
"kedveltem, de 170 felett..." - PEUGEOT 308 2007- 1,6 HDI
4,0 csillag 2009. június 18. csütörtök 14:16 -
Megvalósul a Peugeot sportkocsi
Lencsevégre kaptak egy alig álcázott új Peugeot-modellt. Ezek szerint gyártásba kerül az RC-Z tanulmány. 2009. június 18. csütörtök 13:47 -
Véget ért az Audi Le Mans-i uralma
Zsinórban öt diadal után az Audinak idén be kellett érnie a Le Mans-i 24 órás viadal harmadik helyével. Kettős győzelmet aratott a Peugeot a 77. alkalommal megrendezett versenyen. 2009. június 15. hétfő 17:34 -
1,6 turbómotorral hamarosan sorozatgyártásra kerül az új Peugeot
A Peugeot a 2007-es Frankfurti Autószalonon lepte meg a közönséget az Audi TT ellenfélnek szánt 2+2 üléses RC Z koncepcióval, melyről rövidesen bejelentették, a nagy érdeklődés miatt sorozatgyártásba kerül. 2009. június 15. hétfő 14:24 -
F1: Gené és Wurz Peugeot-ja győzött Le Mans-ban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 15. hétfő 12:10 -
Az F1-be tart a Le Mans-győztes?
A 2009-es Le Mans-győztes Peugeot-csapat tagja, a Ferrari tesztpilótája, Marc Gene 2010-ben visszatérhet az aktív F1-es versenyzéshez. 2009. június 15. hétfő 10:30 -
Gyári videón az új Peugeot 5008
A Peugeot eddig adós volt vérbeli családi modellekkel, azonban a 3008 után nem sokkal lerántotta a leplet az 5008-ról is, amelyről a hivatalos képek és információk után egy gyári videó is napvilágot látott. A Citroen C4 Grand Picasso, az Opel Zafira és a Renault Grand Scenic ellenfele az év végén kerül a kereskedésekbe. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 15. hétfő 08:56 -
Videón a Peugeot győzelme Le Mans-ban
A Peugeot-nak 2009-ben sikerült megtörnie az Audi öt éve tartó uralmát. A volt és jelenlegi Forma-1-es pilótákkal felálló francia alakult autói szerezték meg az első két helyet, megelőzve a tavalyi győztes 1-es számú Audit. 2009. június 15. hétfő 07:30 -
Peugeot siker Le Mans-ban
A Peugeot nyerte a 2009-es Le Mans-i 24 órás viadalt, sőt az első két helyen a volt és jelenlegi Forma-1-es pilótákkal felálló francia alakulat autói végeztek. A korábbi uralkodó Audi ezúttal a harmadik helyre szorult. 2009. június 15. hétfő 06:08 -
A nap sportképe: tud a Peugeot, ha akar
A Peugeot 9-es, 8-as és 7-es rajtszámú autói célba érnek a 77. alkalommal megrendezett Le Mans-i 24 órás megbízhatósági autóversenyen június 14-én. 2009. június 15. hétfő 00:30 -
A nap képe: Le Mans bajnokai
A spanyol Marc Gene, az osztrák Alexander Wurz, az ausztrál David Brabham ünnepel a győztesnek járó trófeával, miután a Peugeot csapata megnyerte a 77. alkalommal megrendezett Le Mans-i 24 órás autóversenyt június 14-én. Az utóbbi öt évben győztes Audi a harmadik helyen végzett. 2009. június 14. vasárnap 20:45 -
Le Mans: Kettős Peugeot győzelem
Wurz, Gené és Brabham diadalmaskodott 2009. június 14. vasárnap 18:30 -
Zöld Oroszlán - máig legtöbbet hajtott autóm - PEUGEOT 605 1989-1999 SRTI
4,0 csillag 2009. június 14. vasárnap 18:09 -
Le Mans: 16 év után ismét Peugeot-diadal
Tizenhat év után tudott ismét nyerni a Peugeot csapat a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági autóversenyen, vasárnap. 2009. június 14. vasárnap 16:50 -
A bukócső ismét jól vizsgázott
A Peugeot mindent vitt Le Mans-ban, Loeb pedig bukott egy óriásit, bizonyítva, hogy a biztonságba ölt pénz sosem felesleges. És persze tisztelem az olyan versenyzőt, aki képes elismerni saját hibáját. Mikko Hirvonennek és a Fordnak összejött, lemaradása Loeb mögött mindössze hét pont és még öt futam van hátra. 2009. június 14. vasárnap 16:48 -
Kettős Peugeot győzelem Le Mansban
Az Audi hiába épített új, gyorsabb versenyautót, a Peugeot 908-asokat az idén már nem tudták megelőzni. 2009. június 14. vasárnap 15:53 -
Nézze meg: Íme az Audi TT ellenfele a Peugeot-tól!
A Peugeot a 2007-es Frankfurti Autószalonon lepte meg a közönséget az Audi TT ellenfélnek szánt, 2+2 üléses RC Z koncepcióval! 2009. június 14. vasárnap 10:05 -
A kategorizálhatatlan - Peugeot 3008 menetpróba
Válság ide vagy oda, egyik autógyár sem tétlenkedik. A Peugeot még csak most mutatta be hazánkban a 308 CC-t, de már itt az új modell, a 3008. Ez az első egyterűs crossover, amely leginkább egy kellemes családi autó. 2009. június 14. vasárnap 02:40 -
Le Mans on air!
Ma elkezdődött! Talán a létező legnagyobb körpályás próbatétel embernek, gépnek egyaránt. Az idő kitűnő, de ha mégis úgy döntenek, hogy a rekkenő hőség elől egy jéghideg sörhöz menekülnek, akkor érdemes pár percre leülni a képernyők elé, mert kőkemény harc folyik a Peugeot és az Audi között. Jelen pillanatban a Franck Montagny vezette 908-as áll az első helyen, mögötte mindössze egy körrel lemaradva McNish és Rockenfeller Audi R15-je. Mögöttük egy egész falkányi Aston-Martin, majd a matador Henry Pescarolo Judd-ja. Nekik épp az imént akadt elég komoly gondjuk, egyelőre tisztázatlan okok miatt Pedro Lamy a 7-es rajtszámú Peugeot-val a boxutcából kifelé tarttva összeütközött a 17-es számú Pescarolo autóval, amelyik éppen akkor jött befelé. Lamy folytatni tudta a versenyt, a Pescarolo Peugeot garázsba állt, folytatják egyelőre. A hiba valószínűleg a szereelőké volt, akik az érkező autó útjába engedték Lamyt. Nem sokkal később defektet kapott és a leszakadt futófelület letépte az autó fél hátsó részét, a hűtőcsöveket, turbót, a pálya csúszott, tele volt törmelékkel, beküldték a biztonsági autót. Itt az Audi nagy esélye, a legnagyob rivális lényegében két autóval küzd az élen. Izgalmas. Az aktuális sorrendet itt láthatják, élő kommentárt pedig itt. A hivatalos honlapon a legfrisebb infókat olvashatják, remélem, hamarosan ráakadok egy élő stream-re és ki tudom ide pakolni. Megvan! Az idei 24 órás véget ért. Köszönöm mindenkinek az éjszakai társaságot. Jövőre ugyanitt! 2009. június 13. szombat 15:31 -
Peugeot indul az élről a Le Mans-i 24 óráson
Tavalyhoz hasonlóan idén is gyorsabbnak tűnik a Le Mans-i 24 órás viadal rajtja előtt a Peugeot versenyautója az Audinál. A végső győzelem favoritjai között azért a megbízhatóság dönt majd. 2009. június 13. szombat 07:00 -
A Peugeot rajtol az élről Le Mansban
Holnap rajtol az Audi-Peugeot párbaj újabb felvonása, és így, az indulás előtt egyelőre a francia csapat áll jobban. 2009. június 12. péntek 15:25 -
Kedvenc autóm életem végéig! - PEUGEOT 306 1993-2000 1.4 XN
3,5 csillag 2009. június 12. péntek 14:45 -
Peugeot-rajtelsőség a Le Mans-i 24 óráson
Akárcsak az előző két évben, idén is egy Peugeot startolhat az élről a Le Mans-i 24 órás viadalon, a 77. alkalommal megrendezett megbízhatósági futam időmérőjén Stephane Sarrazin juttatta rajtelsőséghez a francia márkát. A 8-as rajtszámú Peugeot-egységet a tavalyi győztes Audi-trió követi a rajtrácson. 2009. június 12. péntek 11:40 -
Duplán drága, de jön a dízel hibrid
Annyian vesznek Nissan Qashqait, hogy a többi autógyár nem hagyhatja egyedül. A Peugeot a korán reagálók közé tartozik, a válasz a bajosan besorolható 3008. A crossoverből belátható időn belül hibrid is lesz. 2009. június 11. csütörtök 17:00 -
Audi vs. Peugeot: újra száguldanak Le Mans-ban
Szerdán a szabadedzéssel elkezdődött, csütörtökön az időmérő edzésekkel folytatódik a 77. Le Mans-i 24 órás viadal, amely hagyományosan az autósport szezon egyik fénypontja. Akárcsak az utóbbi két évben, ezúttal is Audi-Peugeot csata várható a győzelemért, ráadásul a két márka ezúttal már a verseny megkezdése előtt összecsapott egymással 2009. június 11. csütörtök 13:20 -
Felfújt oroszlán Peugeot 3008 menetpróba
Hivatalos képeken már korábban is láthattuk, ám már hazánkba is megérkezett a Peugeot legújabb büszkesége, a 3008. A crossover az 5008 év végi érkezéséig a családi egyterűek iránt érdeklődőket is elcsábíthatja, ám a cél a legfőbb rivális, a Nissan Qashqai legyőzése. A francia modell 4,8 millió forintos alapártól indul hazánkba.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 11. csütörtök 10:15 -
Öregkor jó kór
Hetvennyolc veteránautó, Balaton-Felvidék, napsütés, la dolce vita, és szól a rakenroll. Nagyjából ennyiben foglalható össze az idei Balaton Classic hangulatát meghatározó ingeregyveleg, meg persze volt egy rakás, századmásodpercre teljesítendő, kijelölt szakasz is, ami csak annak volt izgalmas, aki valamelyik autóban ült. Jó látni, hogy évről-évre gyarapodik a magyar oldtimerpark, szomorú viszont, hogy egyre kevesebb a külföldi résztvevő - hiába, a Nyugatot letaglózza mostanában, ami zajlik.Nálunk azért szép volt a felhozatal. Ha egy ilyen rendezvényen az ember valahogy átlibben azon a tényen, hogy kis híján megfullad a Mercedesekben (annyi volt belőlük, hogy már tényleg kellett egy sirályszárnyas 300SL, hogy érdeklődés csillanjon az elgyötört nézők szemében), talál egészen izgalmas kocsikat is. Nyilván ki fogom hagyni a legérzékenyebb versenyző minden bizonnyal iszonyúan különleges autóját, de a kiragadott elemekből építkező felsorolások már csak ilyenek: volt mindenféle TR3-as, meg TR4-es Triumph, a ránézésre elporladó Matra Bagheerák közül egy megmenekült példány, Peugeot 404 Coupé, ami szinte nincs is, egy Salmson versenyautó az őskorból, meg ilyenek.Jó buli az ilyen, legközelebb ajnlom, önök is nézzenek meg egy ilyen versenyt. Addig is, itt vannak a mostani, hétvégén készült képek. 2009. június 11. csütörtök 08:58 -
Peugeot 3008 próba: keverék, de nem korcs
Zsúfolt és folyamatosan fejlődő piacra tör be a Peugeot sportos egyterűje, a 3008. Bár az autóeladások folyamatosan esnek, az SUV és az egyterű kategória piaca évről-évre hízik. Az utóbbi Európában az 1998-as 6,3 százalékról 24 százalékra nőtt, a hobbiterepjárók iránti kereslet az 1998-as 0,9 százalékról 2008-ban 6,2 százalékra emelkedett. Az ötajtós autók piaca stabilnak mondható, ezért vette az oroszlános márka a bátorságot, hogy a három kategóriából gyúrja össze a 3008-ast. 2009. június 10. szerda 17:46 -
Vidékre, telekre ideális - PEUGEOT 307 2000- 1,4 Riviera
3,5 csillag 2009. június 10. szerda 16:46 -
Roadster készül a Mazda2-ből
Friss japán pletykák szerint a Mazda fontolgatja, hogy apró roadstert készít a Mazda2-ből. Az Opel Tigra, a Peugeot 207 CC és a leendő Twingo CC ellenfele lenne az új modell. 2009. június 9. kedd 13:45 -
Aréna, csak nagyoknak
Két dolgot kell leszögeznem mindjárt az elején. 1. Mindenről Schwarzenegger és a kertévék tehetnek. Ha ugyanis nem szombat éjszakára ütemezik be a remek Conan, a barbár 2 – A pusztító-t, akkor semmi gond nincs, Vályi úr reggel frissen kipattan az ágyból és a korai wellness után (koffeint is tartalmaz) izgatottan autóba pattan (Chevy Cruze) majd IDŐBEN felveszi kollégáját otthonában és kényelmesen leautóznak Nyírádra, a ralikrossz EB-re. Ehelyett megkergült marhaként rohangált le s fel a házban, kamera itt, kazetta ott, valahol a fényképezőgép is megvan, de jaj, reggelizni is kéne és már fél óra késésben vagyunk, becsapja az ajtót, közben hangosan Conant átkozza (a szomszéd, aki kivitte a szemetet éppen nem is érti, miért), és magát, hogy ekkora barom volt és éjszaka leült filmet nézni, holott tudta, hogy korán kell kelnie. De mit lehet tenni, Arnold legjobb filmjét nem lehet kihagyni. Cromra mondom, ezt beszoptam. 2. Vasárnap reggel a kíváncsiság és a szórakozás hajtott oda minket, merő véletlen, hogy akadt nálunk kamera és fényképezőgép, az esetleg minősíthetetlen képanyagot ennek számlájára írjuk. Siettünk, a Chevy Cruze vért izzadt, mi pedig titkon örültünk, hogy vasárnap reggel olyan kihaltak voltak az utak, mint valami posztapokaliptikus roadmovie-ban. Röpke egy órát késtünk. A magasra szálló vörös, agyagos por már messziről mutatta hol a forrongó katlan, és amikor végre meghallottuk az első turbómotor izsonyatos durrogását, már tudtuk, hogy jó helyen járunk. Nekünk való helyen. Divízió 1, divízió 2, egyik döntő a másik után, rutintalan ralikrosszosként érkeztem, hiszen nagyon régen volt már, amikor legutoljára nézhettem meg egy-egy futamot, és ugyanolyan rutintalan ralikrosszosként estem az ágyban este, na de ami közte történt, azt sosem bánom meg. Mire végre az utolsó pillanatban leadott akkreditációnknak köszönhetően bejutottunk, már javában mészárolták a gépeket és egymást az őrültek. Összenéztünk TéZével és azonnal elfelejtettük a fotósmellényt és a mindenféle formalitást. Tökéletesen magával ragadott minket a hangulat és tán nem is autóbuzi az, aki ne mászott volna fel a kerítés tetejére, csak hogy lássa, miként nyomják végig keresztben a mintegy 100 méteres enyhe ívet tőgázon a versenyzők, olyan sebességgel, hogy a menetszél kicsapja a kamerát a kezünkből. És aki azt hiszi, hogy csak összkerekes vagy hátsókerekes autókkal, az bizony téved. Megfoghatatlan az egész üvöltő, eszement zajongás és annyira nagyon-nagyon jó volt ismét testközelből autóversenyt látni, átélni, hogy arra kevés a szó. Elég volt végignézni az aréna körüli tomboló tömegen, az itt-ott meghorpadt, durrogó vasakon, öregem, ez a nekem való móka, még, még! Basszus, ott a Per Eklund, az a hasas öreg bácsi, 63 éves, HAT-VAN-HÁ-ROM, csak figyeld, rajta legyen a szemed, imádom, csak miatta megérte már jönni. Na és az autója? Ami olyan a Focusok, Fiesták és a 207-es Peugeot-ok között, mint az emeletes londoni busz? A Saab 9-3, vagy inkább Saabaru? Persze, persze, nézd csak, most is utolsó a 600 lóerős géppel, 800 newtonméter öregem, azt terelgeti a nyugdíjas, belegondoltál már? A végén kullog, de várj csak, varázsol még ma az öreg, pedig nem gyenge mezőnyben kell bizonyítani. Se szeri se száma a rommá épített WRC-knek, a kisebb Super 1600-osoknak és direkt krosszra épített valamiknek, amik tényleg csak karosszériájukkal emlékeztetnek civil társaikra. És a nevek, amik egy pár hónapja még semmit nem mondtak, mostanra mégis mélységesen tisztelem őket egytől-egyig: Hansen, Larsson, Ericsson és persze Jernberg, az isteni Jernberg, aki mintha nem is tudna egyenesen közlekedni Skodájával. És szégyen lenne a pofámra, ha nem említeném a magyar Kiss Lászlót, akire ott, akkor oltárian büszkék voltunk, ott megy a magyar gyerek! Nézd csak, odabasz mindenkinek, gyere Laci, gyere! Aztán az előzőleg már sebtében megjavított osztómű beadta a kulcsot és az utolsó előtti körben az első helyről kiállni kényszerült. Eklund nyert, na ugye? Nem baj, szép volt, főleg úgy, hogy ezek az északiak egyértelműen dominálnak ebben a sportban. Szinte hátborzongató volt nézni, hogy a Joker-kört százhatvannal, a murván keresztben fűzik végig, centiméterekre a palánktól és nem veszik el a gázt, mert anyatej helyett powerslide-ot szoptak a csecsből és havon biztosabban járnak, mint aszfalton. Ezeknek már oviban is leszakadt futófelület volt a jelük, az hétszentség. Mintegy intermezzóként azért mindenképpen felkészíteném azokat, akik netán először kilátogatnának egy-egy ilyen eseményre, hogy a pálya mellett sokkal több a versenyző, mint a pályán. Persze mindenki tudja, mikor, mit kellett volna csinálni (látod, ha Ericsson visszahúzta volna, aztán külsőn kiadta volna neki, mert itt fent már rövidebb féktávon, nincs jó napja ma a gyereknek, mit csinál?!), sőt, rendre meghallgathatjuk a nagy bukások sztorijait, hogy: Amikor a Maruzsi mellett beszúrtam a balosba, baszdmeg feldobott a padka, a levegőben háromszor megfordultam, aztán a bordámmal törtem el a fémvázas ülést, az meg a csövet. (Csak összenéztünk Zolival: fémvázas ülés?). Bukás, bukás hátán, persze győzelmet nem emlegetnek, mert netán még rákeres a hallgató és kiderül a turpisság. Szóval óvakodjanak a szakemberektől, elvonják a figyelmet a versenyről. Persze kell oda gép is, ami bírja, mert az már szinte fizikai fájdalom látni, mit kapnak. Ugrató, gödör, kőzúzalék, sár, ezeknek mindegy. Brutális módon verik oda bárhol, a karter csak egy koptatni való alkatrész, ajtók, lökhárítók? Fogyóeszköz. A maximumra pörgetett motorok üvöltenek, a hátra beépített óriási hűtők ventilátorai csúcsra járnak és csattognak a váltók, süvítenek a turbók, öles lángnyelvek mindenütt, üdvözöljük a pokolban. Hátsókerekes Civic, Astra és transaxle Focus másfél méteres, hátranyúló váltórudazattal? Mindennapi látvány. 220-230 lóerős ezerhatos SZÍVÓmotorok? Ezekkel a minikkel nem ajánlatos szarakodni, mint megvadult darazsak, úgy pörögnek körbe-körbe a pályán, lassan már a murvát is lehordják a széttöredezett aszfaltról és mondani sem kell, hogy kegyetlenek. Fiatalok, életerősek és helyet követelnek maguknak a nap alatt, a nagyok mellett. Olyan vérengzést rendeznek, hogy a legtaknyosabb hollywoodi rendező is megirigyelné. Törik a műanyag, szakad a féltengely, egyetlen-egy centimétert sem ajándékoznak egymásnak, inkább hárman zúdulnak a célegyenes ráfordítójába, egyszerre megpróbálnak elfordulni ott, ahol egy, ha talán elfér, hogy a következő pillanatban egy nagy, roncsdarabokat szanaszét köpködő porfelhőben végezzék. Ah, nem lehet ezt leírni, most láttam be, kevés vagyok ehhez. Érzést szavakkal? Egy nap, csak ennyi, jövőre ott leszek ismét, tudom, hogy Önök is. Mert érdemes. Sajnos Bukovics Tamás, Tomee már nem. Pedig ha valaki, akkor ő aztán igazán szerette az autósportot. Mint versenyző, navigátor és nem utolsósorban fotós. Képeiben marad meg nekünk, kollégáinak. Őszinte részvétünk a családnak és a barátoknak. Nyugodj békében, Tomi! 2009. június 8. hétfő 23:46 -
Itt a Peugeot 3008 - ebből lesz a franciák hibrid crossovere!
A 3008-assal teljessé vált a Peugeot alsó-középkategóriás kínálata a 308 CC sportos coupétól az SW családi egyterűig. 2009. június 7. vasárnap 15:33 -
Használtat ötszázé', két évre
Emlékeznek még tán, nem is olyan régen történt, hogy ellopták Robertó Honda CR-V-jét a házuk előtt, korán reggel, a térfigyelő kamera alól. Nincs is ebben semmi különös, Budapesten reggelente többen is ébrednek úgy, hogy aznap nem autóval indulnak a munkahelyükre, bár ekkor még nem tudnak róla, mégis, ez a sztori annyiban más, hogy kollégánkkal, barátunkkal esett meg. A kollektív sajnálkozás és a reménytelen kutatás-keresés elmúltával azonban szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy autó nélkül lényegében egy hátára fordított teknős, mozdulni sem tud, csak helyben kapálózik. Aki ismeri, az tudja, hogy ilyenkor finom, mint a hetvenes smirgli, éppen ezért jóformán közös szerkesztőségi gond lett az autóhiány. Nem akarnám részletezni a hosszú hetekig tartó procedúrát és a variációk milliárdját, melyek mind megoldást kerestek a felmerült problémára, persze nincs új a nap alatt: kell venni valamit. Valamit, ami nyomokban gépjárművet tartalmaz, nagyjából egészben van, vizsgás, zöldkártyás és kihúzza legalább két évig. Ennyi időt adott magának, míg egy másik „rendes” autóra gyűjt egy kis zsetont. A rendelkezésre álló összeg mintegy 700 ezer forint, de ebbe már bele kell férni tokkal-vonóval, átírással, karbantartással, szóval az effektíve vásárlásra fordított összeg 500 000 birodalmi forint körüli. Ez volt az alapállás, persze ilyenkor mindig előjönnek az egymásnak ellentmondó, lehetetlen követelmények, hiszen egy félmilliós autónak leginkább pár évesnek, alig használtnak, rendszeresen karbantartottnak kéne lennie, noch dazu klímával. Ez utóbbit tán mára sikerült kiverni a fejéből, és becsületére legyen mondva, tisztában volt vele, hogy ilyen autó egyszerűen nem létezik. Nemcsak Magyarországon, valószínűleg az egész bolygón sem. Rászántunk egy fél munkanapot, hogy próba-szerencse alapon végigjárjuk a pesti használtautó-kereskedéseket, persze nem adtunk magunknak sok esélyt (nekik még annyit sem), de üsse kavics, vak tyúk is talál szemet, egy próbát megér. Kiskapunak hagytunk a tarsolyban egy magánhirdetést is, közel volt, nagyjából a tervezett útvonalon. Először mindenképp a telepeket akartuk végigfutni, hiszen azok délután bezárnak. Hónunk alá kaptuk a kölcsön Cliót, és egy nagy sóhajjal nekivágtunk. Szegény kisautó alatt lényegében nem volt futómű, a szellőzőrendszere a Katrina hurikánon és a totális szélcsenden kívül nem ismert átmenetet, de ajándék lónak ne nézd a fogát, így boruljon a jótékony feledés homálya a benne eltöltött gatyarohasztó, rémületes órákra. Nem lehettünk mindennapi látvány, egy-egy lámpánál megállva azt vártam, hogy odarohan valami híres filmrendező, és felkér minket Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha címszerepére. A fehér Clio, mint Rosinante, tetejében velem, mintegy majomként lovagolva a köszörűkövön, mellettem a szigorú ábrázatú Sancho Panza, magyar hangja Robertó. Megyünk autót venni, szélmalmokkal harcot felvenni a pofátlanul visszatekert órák és szarrá rohadt küszöbök hazug világában. Persze ezt a posztot elolvasva bizonyosan hirtelen tucatnyi olyan használtautó-kereskedés neve tűnik majd fel a kommentablakban, akik becsületesek, tiszták, mint hegyi forrásvíz, és különben is, mit képzelek én, hogy egy kalap alá veszek mindenkit. Nos nem, egyáltalán nem, sőt, a tucatnyi végigjárt kereskedés közül volt egy, amelynek tulajdonosa tényleg korrekt volt velünk. Őt már pár éve személyesen ismerem. Ha mégis kiderül, hogy a világban csakis jóindulatú nepperek árulnak használt autót, akkor persze megkövetem őket, de csókolom: hová tűntek, hol laknak, hol van a telephelyük? Végül is mindegy, nem akarom én szítani az érzelmeket, mindenki döntsön saját belátása szerint, térjünk vissza hozzánk, ahogy ott ülünk a lassan alakuló dugóban, és sorra vesszük a lehetőségeket. Először felhívom az ismerős kereskedőt, nincs-e valami használható családi limuzinja, illetve BÁRMI a telepén, öt kilóig. Kicsit gondolkodik, majd kiszórja, hogy pár napja hozta be középkorú tulaja az első szériás Mondeót, beszámíttatta valamibe, műszakilag hibátlan, de azért látszik rajta a kor. Kettőkilencvenkilenc, egynyolc, tizenhat szelep. - Más nincs? – kérdem én. - De, van egy patent A Vectra 349-ért… - Ááá, hát kösz, azért kinézünk. Mindegy, lesz, ami lesz, különben is közel járunk, menjünk oda először. Robertó, azaz a hűséges és lassan elkeseredő Panza szkeptikus volt, én pedig voltam olyan barát, hogy nem biztattam semmi jóval. Egy '94-es Mondeo mára nagyon erősen le tud pattanni belülről, hiába bírja a gépház, ha közben lerohadt körülötte a hajó. A Vectra? Ugyan, ki látott már A Vectrát kereskedésben tisztességes állapotban? Olyan csak a mesében létezik. Végre odaértünk, a csillió foknak hála szinte kifolytunk az ajtón, mint két jól megtermett, kába polip, mert hiába volt lehúzva az ablak, araszolgatás közben mit sem ér, ha pedig bekapcsoltuk az instant tornádót, akkor mérgében a kisautó csak ontotta a port és a szemetet a pofánkba, márpedig talpig száraz falevélben inkább tűntünk kóbor cserkészeknek, mint komoly vásárlóknak, úgyhogy hagytuk a fenébe. Nézzük a Mondeót, szegényen kapaszkodik még a gyári fényezés, az orra talán még nagyon törve sem volt, de kóstolgatja már a nyavalya az íveket, az a baj, hogy szinte végig, a lökhárító alatt is. A belseje, na ott dőlt el, hogy nem kell. Mert hiába olcsó és működőképes, ha egyszer ennyire le van lakva. Csálén áll minden apró gomb, a kárpit vastag és koszos, a rádió kiberhelve, új korában sem lehetett egy Csodák palotája, így elhagyva pedig… Az árát talán megéri, de messze van attól, amit érdemes meghagyni a listán. Na de mi ez itt? Ja, a Vectra, '94-es, ráncfelvarrott A. Hátulról egész vonalban áll, nézd csak. Igaz, van valami hurkatöltőszerű képződmény a dobra kendácsolva, de amaz legalább gyári. Hmmm… az oldalsó díszlécek is találkoznak térben, ráadásul javításnak-horpadásnak semmi nyoma. Mi tagadás, már-már izgalmat váltott ki belőlünk. Egy Vectra? Értik ezt? Kifutottam a melós kabátomért - ilyen mindig legyen kéznél –, és bedobtam magam az autó alá. Biztos voltam benne, hogy szitává rohadt küszöböt, porladó padlólemezt, vért, halált látok majd, de pár perc múlva – mikor már kiszedegettem földre hullott pofámból a kavicsot – be kellett látnom: ez csoda. Küszöbök rendben, az egész alján áll az alvázvédő, az emelési pontoknál és itt-ott ugyan van egy kis felületi rozsda, de még abból a fajtából, amit lényegében egy fogkefével el lehet tüntetni, az sem sok. Az egész kipufogórendszer jó állapotú, egészséges fémszínű, tuningnak semmi nyoma, a szilentek még gumiszerűek, nincsenek megöregedve, körberepedve, egyedül a bal első sárvédő sarkában púpozódott finoman a festék pár körömnyi helyen, ott már alatta a baj, de ezt leszámítva kívülről jó kiállású autó volt. Igaz, motorja még az ECOTEC előtti 1,8-as, nyolcszelepes, 90 lóerős, nem egy erőgép, de nagyon strapabírónak mondják, ezzel mindenképpen kéne futni egy karikát. Lelkünk mélyén, ha nem is lelkesedés, de némi optimizmus felütötte fejét, főleg, mikor belülről is megnéztük alaposan. Dupla légzsák, gyári, kurblis tetőablak, osztott hátsó támlák, eredeti váltógomb (nagy szó a félmilliós autók világában), tiszta kárpit, teljesen elfogadható beltér, megfejelve az összes gyári kulccsal, friss vizsgával, zöldkártyával... Dohányozni nagy valószínűség szerint tényleg nem dohányoztak benne, és amikor alánéztünk az üléshuzatnak, kiderült, hogy nem szakadt, csupán a vezetőoldali ülés tipikus helyein (oldaltámasz, ülőlap bal széle) kezd bolyhosodni az anyag. Ez jó jel, az állapot alapján egész pontosan sikerült belőni, hogy olyan 200-230 000 kilométert futhatott az autó legalább a minimális törődés mellett. Persze az óra nem egész 189-et mutatott, de a motortéri matrica szerint 193-nál cseréltek benne olajat tavaly nyáron, szóval inkább 210+ lesz a valós. Kezet a szívre: ki az, aki ezen még fennakad manapság? Az EÜ-dobozt rejtő csomagtéri üreg apró rögzítőfülei is megvoltak, nofene, nincs morális alapunk arra, hogy belekössünk. A motor gond nélkül beindult, nem túl kulturáltan, de egyenletesen járt, vissza is engedte a fordulatszámot, ahogy bemelegedett, ott is stabil maradt. Sérülésnek nyoma sincs itt sem, de erre már fogadtam volna, mikor a doblemez belső műanyag burkolatának bolháit a helyükön láttam (ezeket a kendácsolók előszeretettel pótolják különféle kárpitpatentekkel vagy csavarokkal). Az ablakmosótartály kupakja valahová disszidált, helyét egy majonézes tető vette át, ennyi belefér. A kiegyenlítőtartályba nézve látszott, hogy hűtőfolyadékot ideje lenne cserélni, nem volt tiszta, de olajfilmnek, habnak nem volt nyoma. A potenciális tulajdonos már a tetőablakot kurblizta, klíma az nincs, ki kéne próbálni az autót, menjenek csak itt az utcán, majd én utánanézek, nincs-e bodor szürke vagy fehér füstpamacs az autó mögött. Robertó mellé bepattant az egyik eladó, majd kigurultak az utcára. Hosszasan néztem utánuk, se füst, se semmi. Egyedül maradtam, addig volt időm körbenézni a telepen. Klasszikus felhozatal: öreg luxus olcsóé', újabb autók kiglancolva, nagyon olcsó cuccok eldugva a főépület mellé, nincsenek szem előtt. Éppen az Audi V8 féktárcsáit vizslattam, mikor visszajöttek, Robertó Panza arcán némi keserűséggel. Na, vajon mi történt, hogy ilyen mazsola lett? Rögvest kiderült, hogy nagy baj nincs, mindössze a modern Honda-váltóhoz szokott kéznek gondot okozott az Opel-mechanika. Opelesek persze ismerik és tudják, hogy bizonytalannak tűnik a váltókar, de valahogy mégis mindig beesik a megfelelő fokozatba. Én akkor rehabilitáltam az egész szerkezetet, mikor majdnem egy teljes évig bírta anyám sofőrködését egy 1.5 TD B Corsa GLS-ben. Gondoltam is már arra, hogy beajánlom a Ricardóhoz vagy a Getraghoz tesztelőnek, ami őt túléli, az valószínűleg jó. A Vectrán jó a fék, kicsit lent fog a kuplung, lusta a motor, ennyi pénzért jó vételnek tűnik (persze alkudni KÖTELEZŐ), ritka az ilyen darab kereskedésben. Nem vettük meg. Egyrészt esélyt kellett adnunk a többi kitippelt autónak, másrészt élt bennünk a remény, hogy ilyen mázlival valami még jobbat találunk. De a listán megmaradt. Tovább! Közben a Clio a tűző napon állva lényegében egy mobil autoklávvá alakult, sebaj, égjen a paraszt zsírja, úgyis el vagyunk hízva. Irány a Fehér út, az autókereskedés egyik gócpontja, mit gócpontja, gordiuszi csomója, na majd most, megváltjuk a világot, lesz autó, ihajj! Lényegében lépésben araszolva kiértünk a helyszínre, persze közben háromszor megkerültük, mint hithű mohamedán a Kába-követ. Platánfák alatt, hepehupás poros parkolóban leraktuk a gépmadarat, nem kis izgalommal vettük az irányt a kitippelt Honda Accord felé. A negyedik generációs Accord még igazi japán gyártmány, mentes a mindenféle brit hepptől, finom váltóval, jó motorral, sok extrával. Rákfenéjük az erős rozsdásodási hajlam és a magyar utakon hamar elhasználódó futómű. Mázli kell hozzá, hogy belenyúljunk a tutiba, mégis, annyira szimpatikus volt a modell, hogy mindenképpen meg akartunk nézni, amennyit csak lehet. Kétliteres, klímás, 490-ért, képen egész szép, de – ugye tudjuk az aranyszabályt – FOTÓNAK NEM HISZÜNK. Mert ami a képen egy szép, ezüst Honda volt, az a valóságban egy Tesco-dísztárcsás, lényegében rágógumiból és újságpapírból összetaknyolt, deréktól lefelé imádsággal rögzített valami volt csupán. És ami szomorú, hogy nem az volt a legnagyobb baja, hogy rohadt, hanem hogy ezt megpróbálták megcsinálni. Leginkább telibefújt duct tape-pel és körömlakkal. Otthagytuk, gondolkodás nélkül. Bóklásztunk már egy ideje a lényegében három, összeépített telepen, ez alatt a röpke 30-35 perc alatt a kutya sem vakkantott felénk, pedig egy-egy autónál hosszasan elidőztünk, aláfeküdtünk. Persze ki is szólna hozzánk, ha egyszer válság van és nincs ember? A kilométer hosszú sor végén, kempingszékben, napernyő alatt unottan fogat piszkál egy tökig övtáskába öltözött valaki, köszönésünkre minek is válaszoljon, úgyis csak nézelődünk, különben is, meleg van. Ó, félre ne értsék, nem azt vártuk, hogy jöttünkre csokibarna, lenge ruhás szüzek máglyahalált halnak, de a potenciális vásárlók által igényelt minimális törődés azért kijár, nem?! Persze ettől még semmi nem változik, marhák, ez itt Magyarország. Kicsit elidőztünk egy piros 205 GT Peugeot fenekénél, valamikor de jópofa kisautó volt ez is. A maga 75 lóerejével, nagy, nyitható tetejével a Côte d’Azur-on krúzolva, a lágy szellőben Gérard Manset énekel, hosszú lábú csajok villantanak... hejj... itt a rögvalóság: hiányzik a hátsó ablakspricni, az autó egész eleje újjá lett valamikor építve, de a húzópadnak rossz napja lehetett, mert mindkét sárvédő összevissza áll, a szélvédő tövében az égnek meredve, semmi, még ingyen sem. Elmegyünk egy-két – messziről jónak tűnő – Carina és Avensis mellett, persze itt a legalja kezdődik ötszáz környékén, a nyaka neki véres, finom szerkezetek. Az egyik majd' egymilliós Carina E-t hátulról csókolták telibe, a csomagtartó felső vonala fél centit is magasabban volt tán, mint azt valaha Nagoya mellett megtervezték. Mellette egy egész szép ráncfelvarrott Avensis állt, csaknem másfélért, kormány nélkül. Ekkorra azonban az időközben a pléhbódék köré kirajzott cserzett nyakú segítők élénk érdeklődést mutattak a fényképezőgép iránt, úgyhogy inkább eltekintettem attól, hogy további képeket készítsek. Minek? Elég lehangoló volt az összkép így is. Vert seregként vonszoltuk magunkat vissza a fehérbe, és üldögéltünk pár percet a platán árnyékában, mint Buddha a bódhi-fa alatt. Hát, barátom, elég reménytelen, hívd fel a magánhirdetést, nézzük meg, aztán vissza az asztalhoz. Újabb '92-es Accord, nem egész 400-ért, magánszemélytől, ugyanaz a kétliteres motor, klíma, megkímélt, karbantartott blabla... A sötétkék autó már áll egy ideje, lepi a lakótelepi por rendesen, vajon mikor nézték meg utoljára? Kívülről köszönő viszonyban sincs az ezüst Accorddal, rozsda szemmel láthatóan csak a jobb hátsó ívnél van, az ajtók illesztései párhuzamosak végig, a lökhárítókon már pókhálós a fényezés, ez két dolgot jelenthet: 1. eredeti még a szín, vagy nagyon öreg 2. amióta ilyen, azóta biztosan nem törték, akkor darabokban pattogzott volna le a műanyagról. Megérkeznek az eladók, apa és fia, lett másik autó, ettől megválnak, mert sokat fogyaszt, kérdezzük, mégis, mennyit? Nem ritkán tízet is benyel - hangzik a válasz. Egymásra nézünk Robertóval: hja, kérem, akinek kétliteres autó kell, az bizony jó, ha tisztában van ezzel Budapesten. Nyitjuk kulccsal, a bal hátsó ajtó nem nyílik, a központi zárral valami gubanc lehet, klíma van, de „rá kéne nézni”. A beltér kárpitjai igénylik a takarítást, de jó jel, hogy az ajtók alján nincs nyoma rozsdának, a motor pöccre indul, egészséges hangja van, a hidrotőkék sem csattognak, a feszítőgörgők hangtalanok, a szíjak csak surrognak. Nem húzzuk nagyon az időt, bemondásra tudomásul vesszük, hogy közel félmillió forintot költöttek az autóra, ám legyen, nem is érdekel igazán, úgyis szíj-, olaj- és szűrőcserével kell indítani minden használatot. Az ujjaim között finoman porladó szilenteket elnézve persze vannak kétségeim. Beülök Robertó mellé, az örömmel markolássza a váltókart, halványan feldereng előtte megboldogult CR-V-je, rükverc, kiállunk a parkolóhelyről, menjünk egyet a tömb körül. Hűha, van baj. Már a tolatást is éktelen ropogás-kattogás kísérte, mintha valaki háborús filmet nézne hangosan az autó alatt, a hepehupás lakótelepi flaszter pedig kitűnően kihozta a futómű minden hibáját. Érzetre-hallásra nincs egy ép eleme, ropognak a féltengelyek, szól a kerékcsapágy, csattannak a kiütött lengéscsillapítók. Inkább lassabban megyünk, kárt ne tegyünk benne. Pedig olyan jól indult. Elköszönünk, meglátjuk, mennyibe kerülne egy komplett futómű-felújítás, aztán majd eldönti Robertó, kell-e neki ennyiért. Nem, naná, hogy nem, hiszen az autó vételárát úgy elnyelné, mint a Mariana-árok. Elköszönünk, késő délután van már, vissza kell érni a negyedik kerületi szerkesztőségbe, ez pedig igazi embert próbáló feladatnak ígérkezik. De legalább a hőség alábbhagyott egy kicsit. Hopp, rátaposok a fékre, lehúzódok a padkára. Éppen elhagytunk egy kis kereskedést, mintha láttam volna bent egy zöld Accordot az újabbik, ötödik generációból. Lehet, ez lesz az Autó, nézzük meg, legalább nyugodt lelkiismerettel megyünk haza. Kicsi telep, mintegy húszas felhozatal, és sehol egy teremtett lélek. Az Accord amerikai verzió, aerodeck, azaz kombi, 2,2-es. A fényezés szép, gyári dísztárcsáján álldogál, naná, hogy az abroncsok légszomjjal küzdenek, szegény pára. Ott sertepertéltünk az autó körül, és úgy látszik, beszélgetésünk zaja felkeltette a tulajdonos (vagy telepvezető) érdeklődését. A kicsi műhely félhomályából, strandpapucs slattyogásától kísérve Nyikolaj Valujev jött elő. Na jó, mínusz 10 centiméter. Amúgy minden stimmelt, nevezzük is így. A jelenséget tetőzte, hogy kezében két vékony szendvicskenyérszelet között lényegében egy fél rúd parizert nyomorgatott, másik felét – mintegy szorgalmas hörcsögként – pofazacskójában tárolta, amitől olyan bizalomgerjesztő arca lett, mint Barnes őrmesternek a Szakaszban, mikor bagót rágva tolja a vietnami asszony bordái közé a szuronyt. Köszöntünk, valami zaj érkezett válaszként a parizer mögül, lehetett elnyomott büfi vagy átok, nem tudni. Valójában ekkor már nem érdekelt minket annyira szerencsétlen Honda, de egy hegyomlásnyi orkot nem jó feleslegesen rángatni, így megkértük, hogy nyissa ki inkább, hátha úgy könnyebb lesz lelépnünk. Nyikolaj nyit, a riasztó felüvölt, ő pedig teljes nyugalommal elcsoszog, kezében a két kenyérszelettel (a parizert kirágta valahogy közüle), otthagy minket a nyitott, száznyolcvan decibelen üvöltő autónál. Hú, ebben tényleg minden megvan, elektromos tetőablak, légzsákok, klíma, deréktámasz, tempomat. Ami csak belefért. Egy a gond: a kilométeróra 197 500 valamennyit mutat (nem látszik pontosan, nincsenek vonalban a számok), a homorúra kopott kormánykerék legalább félmilliót. Gyorsan le is fényképezem, szerencsére lassan mozognak az ilyen nagy emberek, van időm. Halkan odasúgom Robertónak, hogy le kéne lépni, de mire biztonságba helyezem a szerkesztőségi fényképezőgépet, Nyikolaj már vissza is ért, jobb mancsában egy picike 80 amperórás akkumulátorral, amiről még a rásaruzott indítókábelek is megadóan csüngtek lefelé. Rákötötte a halott aksira, majd nyomkodta egy darabig a távirányítót, és az autó végre elhallgatott. Minden bizonnyal be is indult azonnal, láttuk, hogy finoman vibrál a motor, de ekkorra már olyan süketek voltunk a hangtól, hogy akár egy tankhajót is hengerfejesre hajthattak volna volna a hátunk mögött, azt sem halljuk meg. Óvatosan a kijárat felé araszolva megköszöntük Nyikolajnak a részvételt, majd veretlenül távoztunk a ringből, fuh. Szép, kerek kamu volt ez a Honda, persze a „Dudálj csak, éppen tárat cserélek” - országában mindig lesz egy madár, aki megveszi az ilyet is, aztán csodálkozik, és pár hét múlva már szidja a márkát. Nincs hepiend, az egyetlen valamirevaló autó aznap egyértelműen a Vectra volt. Több ígéretes céltárgy van még a keresőben, ha minden kötél szakad, Swift lesz a vége. Amilyen igénytelen, strapabíró jószág, az úgy rohad ki az ember alól hosszú évek múlva. Ha addig ki nem ütik alóla. Balga módon azt hittük, hogy az újautó-eladások drasztikus csökkenésével párhuzamban majd kicsit felfut a használtautó-piac, emberibb, jobb arcú lesz, egyelőre a nagy csoda még várat magára. Kár, mert igény az biztos lenne rá. Mert minek a szép, rendezett telephely, ha a portéka lemerült akkumulátorokkal, leeresztett kerekekkel, szellőztetés nélkül, porosan álldogál a placcon? Hiába finom a puncsos szelet, ha előtte valaki rátüsszentett, már nem vesszük meg, még ha az ízén nem is érződik. Éppen megírtam e posztot, mikor hívott Robertó. Kíváncsian vártam, mert tudtam, hogy mára egy '93-as 626-os Mazda tulajdonosával beszélt meg találkozót a Mazda Mesternél. Már a tény, hogy a tulaj minden további nélkül ráállt, biztató volt, egy bontószökevénnyel csak nem menne el egy hozzáértő autószerelő műhelyébe?! De bizony, elmenne. A csápos emelőn pedig sok minden kiderül, aminek nem kellett volna. Először is a törésmentesnek mondott autó körbe volt törve, picit mindenhonnan. A „javítások” nyomán porladt az egész padlólemez, rohadtak a küszöbök, a katalizátor csak dísznek volt fent (becsületére legyen mondva, erre felhívta a figyelmet). A motor orrán-száján dőlt az olaj, a tulajdonos elmondása szerint soha nem volt megbontva az 1,8-as. Miután a Mester finoman szóvá tette, hogy egész jól összerakhatták 16 éve, mert még a tömítőpaszta sem száradt meg rajta, csak morgott valamit és távozott. He? A megoldáson tovább dolgozunk, folytatása következik. 2009. június 7. vasárnap 12:50 -
Stratégiai partnert keres a Peugeot-Citroen
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 5. péntek 10:25 -
Új családi egyterű a Peugeot-tól
3008 után érkezik a piacra a Peugeot 5008, amely az 5/7 üléses kompakt családi egyterűk táborát gazdagítja. A formáját tekintve a francia TGV szuper-gyorsvonatokat idéző 5008-ba a Peugeot minden tudását beleadta; a jármű nemcsak jól néz ki, de többféleképpen átrendezhető utasterével, takarékos motorjaival és különleges extráival is felhívja magára a figyelmet. 2009. június 4. csütörtök 15:14 -
A Peugeot szívesen társulna másik autógyártóval
A Peugeot neve már többször felmerült, mint egy újabb lehetséges autóipari szövetség egyik résztvevője 2009. június 3. szerda 15:59 -
A Peugeot-Citroen örülne egy partnernek
Amennyiben megmarad a tulajdonló család fő részvényesnek, a Peugeot-Citroen, azaz a francia PSA járműipari konszern egyáltalán nem ellenzi a házasságot vagy más partneri kapcsolatot más járműipari céggel - jelentette ki a cég igazgató tanácsának feje, Thierry Peugeot. 2009. június 2. kedd 20:15 -
Peugeot 3008 - csak gyalogosra veszélyes
Ötcsillagosra vizsgázott a Peugeot egyterű-SUV hibridje az EuroNCAP töréstesztjén. Az autóra nem sok panasz volt. 2009. június 2. kedd 14:45 -
Kompakt egyterű a Peugeot-tól: 5008
5008 néven új buszlimuzint mutatott be a francia gyártó, amely még idén megérkezhet a kereskedésekbe. 2009. június 2. kedd 13:40 -
Új Peugeot 5008: bemutatjuk, megmutatjuk!
A hétszemélyes MPV 4.53 méter hosszú, csomagtere akár 2506 literes is lehet. 2009. június 2. kedd 13:38 -
Peugeot 5008: Picasso rivális házon belülről
A PSA csoport eddig csak a Citroën Picasso sorozatot vetette be a kompakt egyterűek piacán, de ennek vége 2009. június 2. kedd 09:43 -
Hivatalos képek a Peugeot 5008-ról
A Peugeot nyilvánosságra hozta új egyterűja, az 5008 első fotóit és technikai adatait. A 3008-ra épülő, ám annál tágasabb modell hét személyt is képes szállítani, motorterében pedig kétféle benzines, vagy háromféle dízelmotort találhatunk. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. június 2. kedd 09:36 -
5008: új egyterű a Peugeot-tól
Tovább bővíti egyterű-kínálatát a Peugeot, itt az 5008-as. Az öt és hétszemélyes kivitelben készülő modell ősztől kapható. 2009. június 2. kedd 07:02 -
A leggyorsabb Diesel-Lion.... - PEUGEOT 307 2000- 2.0 HDi 160Le
3,5 csillag 2009. június 1. hétfő 12:35 -
egy szerethető utcai torpedó - PEUGEOT 405 1987-1996 MI 16 2.0 16V
3,5 csillag 2009. június 1. hétfő 12:32 -
Fiat Qubo teszt: Csőrike jól bírja
A Peugeot Bipper és a Citroen Nemo ikertestvére a Fiat Fiorino Qubo. Úgy hasonlítanak, mint egyik dinótojás a másikra, ám a vidám olasz a hátsó kis oldalablakaival különb a többinél. 2009. május 29. péntek 13:20 -
Családi csomagolás - Fiat Fiorino Qubo (2008) teszt
A Citroen Nemo és a Peugeot Bipper Tepee után megérkezett szerkesztőségünkbe a trió olasz tagja is, a Fiat Fiorino Qubo. Hiába a Qubo (kocka) megnevezés, az olasz mérnököknek ízig-vérig családi autót sikerült készíteni a haszongépjárműves alapokon nyugvó autóból. Dízelmotorral szerelt tesztalanyunk nagy sikerre számíthat a magyar piacon, főleg magas felszereltsége és alacsony fogyasztása miatt. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. május 27. szerda 11:30 -
Mini Cooper John Works Peugeot 206 RC: összehasonlító teszt
Az egyik új, a másik használt. Az egyik szívó, a másik turbós. Az egyik brit/német, a másik francia. A közös bennük a betegesen nagy tempó! 2009. május 26. kedd 20:43 -
Házasodjon kabrióval!
Ahogy a ruha, vagy a helyszín, úgy az autó is fontos része az esküvői ceremóniának. A Peugeot úgy döntött, hogy először Magyarországon bármelyik pár számára lehetővé teszi, hogy kabrióban kezdhesse meg közös életét. 2009. május 26. kedd 14:00 -
Német dominancia, napszítta bőrnyakkal
Paul Bracq neve fogalom a formatervezők között, ehhez kétség sem férhet. Az 1933-ban, Bordeaux-ban született mester hihetetlen érzékkel alkotott maradandót, legyen az BMW, Peugeot, Mercedes, vagy nagy sebességű francia vonatszerelvény (TGV).Bracq zsenialitásának igazán mély lenyomata azonban örökre a Mercedes-Benz 600-as (W100) marad (na jó, az E24-et nem felejthetem ki). Kevés dolog van, ami jobban kifejezné a háború után újjáépülő és csúcsra jutott német autóipart, gazdaságot. Széles, hosszú (már a rövid kivitel is 5450 milliméter hosszú), nehéz (2600-2770 kiló) és maximalista. A Mercedes-Benz guruló erődemonstrációja.Csikós küldte át az alábbi képeket, emlékezete szerint valamelyik Mercedes-Benz Classic újságban olvastak egyszer róla a pénteki klubesten. Ne szörnyedjenek el, inkább nézzék sokáig és rájönnek, hogy Bracq a lehetetlent vállalta. És győzött. El Benzo, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy tudjuk, miről van szó. Csik is csak annyit tudott kideríteni, hogy a kisteher-formaterv eredeti Bracq, de bármennyit telefonált is, nem derült ki, hogy ki és kinek építette az autót, ahogy azt sem, hogy a 6330 köbcentiméteres, turbós V8 milyen paraméterekkel rendelkezik. Egyedi darab, értéke felbecsülhetetlen.A Belsőség kollektív tudata talán többet tud nálunk, ha valakinél akad egy kis El Benzo-infó, ide vele.Még valami: itthon is készül ilyesmi, rajta vagyunk, komoly lesz.Bracq vázlatán az E24. Isteni szerencse, hogy végül az alsó terv lett a nyerő. 2009. május 25. hétfő 12:53 -
Peugeot lesz a Mitsubishi villanyautójából
Hamarosan a Peugeot kínálatában is megjelenik elektromos autó, a francia gyár a Mitsubishi i-MiEV-jét emblémázza át. 2009. május 18. hétfő 12:23 -
Ablak a világra: Peugeot 308 SW 2.0 HDi Premium
A Peugeot 308 SW tulajdonképpen a 308 kombi luxuskivitele, hatalmas, második sor mögé nyúló üvegtetővel és akár hét üléssel. Stílusos, kiváló variálhatóságú kompakt egyterű, amely sokat fejlődött elődjéhez képest. A 308 SW nagyon jó kocsi, s az ára is korrekt. A hétüléses kivitelt teszteltük, a kiváló kétliteres HDi-vel. 2009. május 18. hétfő 10:06 -
2.0 SW HDI diesel 110LE - A tökéletes választás - PEUGEOT 307 2000- 2.0 HDI SW
3,5 csillag 2009. május 17. vasárnap 19:33 -
Széria sportverzió a Peugeot 4007-ből
Miután Angliában is bevezették a "roncs autó helyett vegyél újat és támogatunk!" programot, a Peugeot úgy döntött, hogy még vonzóbbá teszi az amúgy is nehezen elutasítható Peugeot 4007-est. 2009. május 16. szombat 12:58 -
Bazi nagy Görög-lagzi, és egy Peugeot
Már hazánkban is kapható a Peugeot legújabb kupé-kabriója. A 6,3 millió forintos alapárú újdonság nem csak jobban néz ki és masszívabb elődjénél, de olyan új extrákat is kapott, mint a fejlégzsák vagy az ülésbe épített nyakmelegítő rendszer. De hogy jön ide Görög Zita? 2009. május 16. szombat 02:03 -
Megérkezett hazánkba a Peugeot 308 CC
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. május 15. péntek 15:35 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Ukrajna)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (7) Ország: Ukrajna Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2009-05-14 23:42:39 2009. május 14. csütörtök 23:42 -
A nap képe: Görög Zita kabrióban
A Peugeot 308 CC hazai bemutatóján szimbolikusan újra hűséget esküdött egymásnak Görög Zita és Seres Attila. 2009. május 14. csütörtök 20:45 -
Peugeot 308 CC: egy igazi kupé és egy kabrió házassága
A két autó - kupé és kabrió - házassága, valamint a tavasz, illetve a nyár közeledte arra késztette a Peugeot Hungáriát, hogy az új 308 CC-t esküvői autóként is bemutassa a közönségnek. 2009. május 14. csütörtök 17:52 -
Megérkezett a Peugeot téliesített kabriója
A Peugeot 308 CC igazi kupé-kabrió, amely nyakmelegítőjének köszönhetően hűvösebb időben is a nyitott autózás élményét nyújtja. Különlegessége az oldalsó fejlégzsák és a hátsó utasokat védő automatikus bukókeret. 2009. május 14. csütörtök 17:20 -
Mitől lesz négy liter a fogyasztás?
Jó volna egy ezresből eljutni száz kilométerre, de egy családdal is használható méretű személyautóval ez nem tűnik túl reálisnak. Egy kompakt dízellel próbáltunk meg lemenni négy literre, aminél a Peugeot 308 végül kevesebbel is beérte. 2009. május 13. szerda 17:52 -
Fantomképeken a Peugeot 408
A franciák álllítólag megkettőzött erővel dolgoznak az új Peugeot nagykocsin 2009. május 13. szerda 15:12 -
Heten egy légtérben
A Peugeot Partner hétszemélyes változata valahol a haszonjárművek és a hatalmas családi egyterűk határán foglal helyet. Személyautónak óriási, de hétszemélyesnek lehetne nagyobb is. 2009. május 11. hétfő 17:00 -
Peugeot 407 teszt: jó mérték/érték arány
Kellemes, világos, puha, otthonos a Peugeot középkategóriása, kombi változatban családos vezetőknek ideális. Extralistája pazar, 2,2 literes dízelmotorja erős, az úton azonban nincs tisztelete. 2009. május 8. péntek 03:25 -
Pakolós dragster - PEUGEOT BOXER 2002- 3.0 HDI L4H3 Heavy
3,0 csillag 2009. május 7. csütörtök 09:35 -
Ha pör, hát legyen pör..... - PEUGEOT BOXER 2002- 2,2 HDI L3H2 2008 januári
3,0 csillag 2009. május 7. csütörtök 09:35 -
Drasztikus átalakítás előtt a Peugeot 207?
Egy francia magazinban számítógépes grafika jelent meg a Peugeot 207 utódjáról. A várhatóan 208 néven érkező modell a rajz szerint jelentősen különbözik majd az aktuális generációtól. 2009. május 7. csütörtök 08:33 -
Az, aminek látszik
Napsütés, tengerpart, Peugeot. Na de milyen lesz? 2009. május 7. csütörtök 00:43 -
308 CC - Élvezzük a meleget
A Peugeot mindig is otthonosan mozgott a keménytetős kabriók világában. A kupékabrió-sorozat legújabb négyszemélyes, négy évszakos tagját, a 308 CC-t próbálgattuk. 2009. május 6. szerda 17:00 -
Huzatmentes kabrió - Peugeot 308 CC menetpróba
Az új 308 CC továbbra is azoknak lesz ideális választás, akik a lehető legkevesebb kompromisszum és áldozat árán szeretnének kabriózni. A második generációs Peugeot kupé-kabrió ugyan sokat fejlődött elődjéhez képest, de még így sem lesz könnyű dolga kitűnni az egyre népesebb kategóriából. 2009. május 6. szerda 15:51 -
Szeptemberben leplezik le az új Citroen C3-at
Ősszel debütálhat a Citroen kisautójának, a C3-nak az utóda, amely erősebb alapmotorokat kap. A kocsi jelentős méretnövekedésen is átesik, hossza így elérheti a négy métert, technikáját pedig a Peugeot 207-től kapja. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. május 6. szerda 14:55 -
Nyolc év után jön az új Citroën C3
A C3 második generációja a Peugeot 207 padlólemezére épül, így tágasabb, kényelmesebb lesz. 2009. május 6. szerda 14:54 -
Ősszel jön az új Citroën C3
Nyolc évvel bemutatkozása után utódot kap a Citroën kisautója. A C3 második generációja a Peugeot 207 padlólemezére épül, így tágasabb, kényelmesebb lesz. 2009. május 6. szerda 10:07 -
Peugeot 3008: félszerzet
Nem szabadidő-autó, nem egyterű és nem is terepjáró igazán a Peugeot új félszerzete, mégis mindegyik kategóriából örökölt valamit. De nézzük, miben is jó igazán a kategóriák közötti légüres teret átívelő 3008-as! 2009. május 5. kedd 07:15 -
Ki vagyok én? Félszerzet a Peugeot-tól
Nem szabadidő-autó, nem egyterű és nem is terepjáró igazán a Peugeot új félszerzete, mégis mindegyik kategóriából örökölt valamit. De nézzük, miben is jó igazán a kategóriák közötti légüres teret átívelő 3008-as! 2009. május 1. péntek 09:00 -
Valahol félúton - Peugeot 3008 menetpróba
A 308 műszaki alapjaira egy teljesen új modellt készített a Peugeot, amellyel bevallottan a Nissan Quashqai babérjaira törnek. A nemzetközi menetpróba után ez meglehetősen ambiciózus vállalkozásnak tűnik, ugyanis a nehezen kategorizálható 3008 borítékolhatóan nem fogja átrendezni az olcsóbb SUV-k piacát. Családi egyterűnek viszont kiváló. 2009. április 30. csütörtök 12:01 -
Ha nem tudod, mi az: Crossover
Se nem ló, se nem szamár, nagy is de mégis kicsi. Izé, négy keréken. A Peugeot 3008. 2009. április 30. csütörtök 09:52 -
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
A tavalyi előzetes után újabb információkkal szolgált a Citroen a dízel-hibrid hajtásláncról, amely a Peugeot 3008-asban debütál, majd a Citroen DS5 is megkapja. A hírek szerint a fejlesztés olyan jól halad, hogy teljes titokban már az utcán tesztelik a rendszert. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. április 29. szerda 16:15 -
1,1 trabatnál csak nagyságával jobb - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1.6
3,5 csillag 2009. április 28. kedd 13:48 -
A tipikus francia k... ha fizetsz mindent megcsinál - PEUGEOT 607 2000- 2.2Hdi
3,5 csillag 2009. április 26. vasárnap 17:02 -
Autópályára vele - Peugeot 407 SW 2.2 HDi teszt
Árától függetlenül akár remek autó is lehetne a Peugeot 407 kombi a 2,2 literes, 170 lóerős biturbó dízelmotorral, ám olyan váltóval szerelték fel, amelytől inkább idegesítő lett. De csak városban. 2009. április 24. péntek 12:22 -
308 meztelen nővel ünnepelt a Peugeot
Bemutatták a 308CC-t, ezért 308 "meztelen" lány lepte el London utcáit a Peugeot jóvoltából... 2009. április 23. csütörtök 19:20 -
A Peugeot Citroen bevétele negyedével csökkent
A francia PSA Peugeot Citroen autógyárcsoport szerdán 10,97 milliárd eurós bevételt jelentett az első negyedévről, 24,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, elmaradva az elemzői jóslatok 11,51 milliárdos átlagától is. 2009. április 22. szerda 13:55 -
307 SW 2.0 aut. - PEUGEOT 307 2000- 2.0 sw permium AUT.
3,5 csillag 2009. április 22. szerda 13:32 -
Itthon az új Peugeot kisautó
Megérkezett hazánkba a Peugeot 206+. A felújított kisautó három és ötajtós karosszériával egyaránt elérhető. 2009. április 22. szerda 11:17 -
Továbbfejlesztette 206-os modelljét a Peugeot
Valamennyi kontinensen folytatódik a Peugeot 206 sikertörténete, hogy 2009-ben friss szellő fújjon Európában, amelyet a 206+ modellje jellemez leginkább. 2009. április 22. szerda 09:10 -
Háromkerekű Peugeot-tanulmány Sanghajban
Életnagyságú modellt készített a tavalyi Peugeot Formatervezési Versenyt megnyerő háromkerekű tanulmányból a francia gyártó a kínai autószalonra. A futurisztikus jármű egy huszonöt éves kolumbiai tervező műve. 2009. április 21. kedd 17:36 -
Háromkerekes tanulmányt mutatott be a Peugeot
A három keréken guruló „chopper autó” Sanghajban lett kiállítva. 2009. április 21. kedd 08:59 -
Zöldül az oroszlán - Peugeot 308 HybridHDi menetpróba
A Peugeot környezetbarát technológiáit bemutató sajtórendezvény alkalmából elhozták Magyarországra az egyetlen példányban létező 308-as dízel hibridet, amit ki is próbálhattunk az Állatkert körül. 2009. április 16. csütörtök 18:17 -
Zöldbenzinnel jobban megy a Peugeot
Ismét kapható bioetanollal is működő modell a Peugeot-nál. Ezúttal a 308-as tették alkalmassá az átlagnál környezetkímélőbb üzemanyag használatára. Az E85 használatával jobban is megy a kocsi. 2009. április 16. csütörtök 08:00 -
Teszt: dízel-hibrid Peugeot tanulmányautóval a Városligetben
A tisztaságot és a környezetvédelmet jelképező, zöld színnel kiemelt fehér gyöngyház ruhát kapott a 308 HybrideHDi tanulmány, a 2007-es Frankfurti Autószalon Peugeot standjának környezetvédelmi emblémája. A Városliget zöldellő sétányain komoly feltűnést keltett, de villanyüzemével nem zavarta sem a gyalogosok, sem a kerékpárosok nyugalmát. A rendhagyó tesztvezetésen egyedi tanulmányt tehettünk próbára, a legrejtettebb titkokba is betekintést nyertünk. 2009. április 15. szerda 19:05 -
Gondoltam, írok egy kattintékony poszt...
Blablablabla nemtudommiatakarsz, az én BMW-m kettőötvenet nyom és már hétszázezer van benne generál nélkül .......... a sok suzukis hülyegyerek .......... dögöljön meg minden biciglis .......... nem t'om miért kell lenézni az Astrát .......... minden BMW-s buzi .......... szvsz nincs jobb autó a Passatnál .......... köcsög a mercis, mind .......... a szemét autósok, akik ráparkolnak a biciklisávra .......... szerintem igazi undorító szemétláda az F-Astra .......... a sok suzukis hülyegyerek .......... az én Swiftem sose romlik el, pedig van benne csiptuning is .......... a rohadt dízelesek, mind .......... ó, igen a Ferrari, hát az szuper .......... a barom audis levillogott a pályán .......... kell a herélt kipufogó, mert megölnek az autósok .......... le kéne gázolni minden motorost .......... kétszáz lóerőre nyomtuk fel a Hayabusát, most már nemmondommeg mennyit megy az M7-esen, de egy ötvenessel többet, mint a gyári .......... Lada forevör .......... nem tudom, de nekem azért tetszik a régi Swift, anyámnak is olyan van, jó kis kocsi .......... patkány BMW-sek .......... ki kéne tiltani az összes sárga matricást .......... a fehér furgonos rohadék leszorított .......... az öreg Opelemnek olyan kicsi a CO-ja, hogy meg se tudták mérni a zöldkártyán .......... miért baj az, ha tartom a tempót a Transittal, egész nap benne ülök, nekem oda kell érni .......... egy Hummerrel szétparkolta az egész rokakntparkolót a Tesco előtt .......... pokolba minden hangos motorral! .......... a Zsigulival lazán elkentem az Astra GSi-s száját, igaz van benne Kotyánszky-féle bütyköstengely, meg Schnellspritz légszűrő minden francia autó szar .......... és bele meri ültetni a gyerekeit a légzsák (klíma) nélküli autóba! Micsoda felelőtlenség, el kéne tőle venni a gyerekeket! .......... minden audis agresszív állat .......... és képzelje Rózsika, maga szerelte a féket otthon, mi lesz, ha nekimegy valaminek, ilyet csak szakszervizben szabad... .......... a szakszervizben a szemedet is kilopják, rossz esetben még a csavarokat se húzzák meg a kormányművön .......... dierkt megszívatott a rendőr .......... csak azért utáljátok a BMW-t, mert nektek nem lehet olyan .......... például az én Peugeot-mnak soha semmi baja nem volt, százhetvenezret használtam, de persze hallottam már olyat hogy másnak volt, de nem hiszem, hogy egy toyotással nem történik ilyen .......... el nem tudom képzelni az életet a Passat multifunkciós kormánya nélkül .......... minek úgy száguldozni, régen jó senki nem tudott többet menni száznál .......... be nem kötöm az övet, egy haverom is csak azért úszta meg, amikor a Dunába esett, mert .......... kötelezően el kéne már bontani a Zsigulikat .......... amióta betöltöttem azt az űrtechnikás, lerakódó adalékot, már nem is kell olaj a Dacia motorjába .......... tudod, fekete, pöcshosszabbító, amerikai SUV-val jár .......... mindenki hülye itt, csak én vagyok normális? .......... jött a seggembe a barom, de toltam a Trabit, jófajta nitohigító-lakkbenzin keverék volt benne, kapta a magáét rendese .......... a fekvőlámpás a legkirályabb autó, az enyémet először egymillió-kétszázötvenezernél kellett javítani, akkor is csak egy indexizzó-csere volt rajta, a 200D motorral most is megfutja a százhatvanat, bár én kilencvennel járok .......... szerintem a fehér kombi Astra van olyan jó forma, mint a 159 Sportwagon, akárki akármit is mond .......... kisgyerek, azért utálod csak a Passatot, mert nem ültél még olyanban .......... amikor a kispolákba ülök, mindenki direkt mindig a fenekemben autózik .......... a nők alkalmatlanok a vezetésre .......... nekem két literrel kevesebbet eszik a Scorpióm, amóta beletettem a fogyasztáscsökkentőt ............. Nem vélemény, nem cikk, csak a gyakori szófordulatokból, a sok olvasót hozó cikk- és Belsőség-témákból egy csokor. Így autózunk, motorozunk, biciklizünk, gyalogolunk mink, Magyarországon, 2009-ben. Ja, és mielőtt kötözködnének a tárgyrag hiánya miatt a címben – az poszt marad, itt nálunk legalábbis... 2009. április 15. szerda 17:51 -
Új navigátorhoz új autó dukál Turán Frigyes újra Peugeot-ba ül
Új autóban folytatja az idei rally szezont a Synergon Turán Motorsport versenyzőpárosa Turán Frigyes és Zsíros Gábor. 2009. április 15. szerda 16:42 -
F1: Munkába állnak a tartalékosok
A BMW Sauber és a Brawn GP teszt- és tartalék pilótája sem vesz részt az első európai F1-futamon, a Spanyol Nagydíjon - Christian Klien és Alexander Wurz is Peugeot-val versenyez majd Spában. 2009. április 15. szerda 12:45 -
A nap képe: hibrid Peugeot-val a Városligetben
Magyarországra látogatott a 2007-ben bemutatott dízel-elektromos Peugeot 308 HYbridHDi tanulmányautó. A benne rejlő technika 2010-2011-ben mutatkozik be majd a Peugeot 3008-ban. 2009. április 15. szerda 12:15 -
Cserben soha nem hagyó kocsi - PEUGEOT 405 1987-1996 1,9 GLD
3,5 csillag 2009. április 13. hétfő 13:23 -
A szeretetet meghálálja :) - PEUGEOT 205 1983-1998 1,4 GR
4,0 csillag 2009. április 13. hétfő 13:09 -
Légrugók, dudák, felismerhetetlen régi Swiftek
Lassan azért, de bementem. Félúton adóztam egy kis csodálattal a valószínűleg BMW E30-ból épített pickupnak, ablakos géptetővel, meg az M3 emblémás másik Bimmernek. Nyilván a Dinamit tuningműhely demóautói és nyilván csak motorral érdemes odaállni melléjük gyorsulni. Bent aztán nagy szerencsém volt, hogy a márkaklub parkolóban kapott szérum nyújtott némi védettséget az olyan fertőző betegségektől, mint ez a bugyimetál-gyöngyház régi Swift, ami vagy csak reklámoz air ride-futóművet, vagy - amibe bele se merek gondolni - van benne olyan. Az air ride egyébként idén nagyobb slágernek tűnik, mint tavaly. Már a kinti parkolóban is folyamatosan demózgattak seggemelgető autóval, bent is többen kínálták a rendszert, ami nagyszerű találmány, főleg olyan országban, ahol nem kell jó vastagon megkenni a vizsgabiztost, hogy az ilyennel szerelt autó átmenjen a műszakin. Milyen kár, hogy sokkot kaptam, és egyszerűen nem ugrik be, mi is volt lánykorában ez a Peugeot-lámpás, Alfa-hűtőrácsos púdermetál pokol, de rutinból itt is a régi Swiftre tennék. Ha az embernek szerencséje van, ilyen szörnyű élmény után a rehabilitációt ilyen tőgyek látványa jelenti. Üdvözölnék egy ilyen irányzatot: szép dolog a tinipornó, de a dudák azok dudák, elkelne jóval több ZS-kosár. Utcán szinte soha nem látok H1-es Hummert, a ganxsta döglegyek valamiért jobban szeretik a csillivilli H2-est, azon alapban több a helyzetjelző. Ez a fehér eladó, de amíg el nem kapkodják, az apukák elétérdelhetnek, és megmutathatják fiúgyermekeiknek a portáltengelyes megoldást. Meg a furcsa, sportkormányos pilótafülkét. A minap a szerkesztőségi teremgarázsban letolattam a Tehén bal hátsó lámpáját. Van ott egy korlát, kiálló rudazattal, hát istenem, egyszer nem adta ki. A megroppant test helyett megrendeltem Prokeenál az újat, meg is jött, 15 ezer forintért a komplett gyári lámpa. Ha lehetett volna külön burát rendelni, az még olcsóbb. Ez volt a fejemben, amikor megtántorodtam egy pillanatra a B Corsa és F Astra lámpák itteni árfolyamát látva. Mi van?! Egy kanadai piacos, nem létező tíz éves japán SUV alkatrésze Amerikából ennyivel olcsóbb? Gondolom, ezek valami tuninglámpák lehetnek, integrált kék LED-del, rejtett stroboszkóppal, vagy valami ilyesmi, mert aki nekiáll egy F Astrát tuningolni, mindenképpen hülye, de az esze csak nem ment el ennyire. Annak viszont örültem, hogy egyre több a cult autó - a muscle carok mellett egy ilyen kiállításon kizárólag ezek bírnak izgalomba hozni. Jelenleg talán 20-1 az arány az idióta tuning és a kulturáltabb megoldások között, de mivel pár éve még szinte kizárólag a Halálos iramban-stílus ment, szeretnék hinni benne, hogy jövőre még több ízléses cult és retro lesz itt. 2009. április 12. vasárnap 19:35 -
Fogva tartották a PSA-leányvállalat igazgatóját
Öt órán tartották fogva három vezetőjüket csütörtök este a PSA Peugeot Citroen egyik hetven százalékos leányvállalatának, a Fauréciának dolgozói Párizs egyik elővárosában. Az elmúlt hetekben ez volt a hatodik főnök-túszejtés Franciaországban, ezúttal azonban nem járt sikerrel. 2009. április 10. péntek 14:55 -
Mire jó egy Peugeot antenna? :)
A minap nem adott az automata kanalat a kávéhoz, ezért megfelelő célszerszám után kezdtünk el kutatni Gábor barátommal.A toll túl egyszerű megoldás lett volna két autós megszállottól, ezért úgy döntöttünk, a munkaeszközként szolgáló Peugeot antannáját használjuk fel a kávé keveréséhez. :-))) 2009. április 10. péntek 08:45 -
Exkluzív fotók Gyurcsány Ferenc balesetéről
Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivőjének ismertetése szerint a II. kerületi Árpád fejedelem úton, a Császár-Komjádi Sportuszoda előtti szakaszon megkülönböztető jelzéssel haladt a kormányfőt szállító konvoj, amikor eddig tisztázatlan körülmények között koccanásos baleset történt. A páncélozott Audi A8 W12 eleje megsérült, a hűtővíz elfolyt, ezért nem tudott továb haladni. A miniszterelnököt időközben elszállították. A balesetben egy Toyota Yaris és egy Peugeot 307 sérült meg. 2009. április 7. kedd 14:50 -
pörgős,formás,városi - bkv helyett, és kedvező áron :) - PEUGEOT 106 1991- 106 A (xn) 958cm3, 33kw (50LE)
4,0 csillag 2009. április 6. hétfő 14:18 -
Csinos Francia, harapnivalo fenekkel - PEUGEOT 407 2004- 2.0 4 ajtos
3,5 csillag 2009. április 6. hétfő 14:16 -
Ha tetszik mindenképpen vegyél 1et - PEUGEOT 306 1993-2000 1.4 xr
3,5 csillag 2009. április 5. vasárnap 18:48 -
Egy nap, reggeli nélkül
Még 2006-ban történt. A Ford meghívása az M-Sporthoz szólt, vagyis a Ford ralirészlegéhez. Igazából ez egy magáncég, amelyet a többszörös angol bajnok ralipilóta, Malcolm Wilson alapított, 1997 óta kizárólag ők fejlesztik és versenyeztetik a WRC autókat. Székhelyük az északnyugat-angliai Cumbriában, Dovenby Hallban van, amely egy szép kis birtok, sok fával és régi épületekkel. Korábban – ahogy ők mondják – pszichiátriai klinika üzemelt itt, de a népnyelv egyszerűbben fogalmaz: elmegyógyintézet. Wilson ezt vette meg, erősen romos állapotban. Malcolm Wilson (balról) megmutatja a birodalmát Itt épült fel a fejlesztő- és gyártóközpont, ahol az összes WRC-autó készült, méghozzá úgy, hogy a modern csarnokok stílusa tökéletesen passzolt az ódon épületekéhez. Tényleg olyan központot húztak fel itt, hogy elámul az ember. Az udvaron nyulacskák szaladgálnak, a közelben patakok, a domboldalban rövid lábú birkák legelnek. Cumbria: birkák mindenhol A műhelyben pedig elkészül úgy évi 20 WRC-autó, meg fel is újítanak jó párat, ez a tevékenység a McRae-érában szárnyalt csak igazán. Az M-Sport pechje, hogy ebben az időszakban Franciaországban is virágzásnak indult a rali, és felfedeztek egy verhetetlen pilótát, bizonyos Sébastien Loeböt. De ettől függetlenül a Ford is tudott győzni, márkavilágbajnok volt 2006-ban és 2007-ben. Sajnos, az egyéni címeket a francia srác gyűjtögette akkoriban is, meg most is. Szinte nagyüzem, de a padlóról enni lehet. A weblapjukon szerintem még akad ezekből a kocsikból eladó Az M-Sport szép múltra tekinthet vissza, olyan versenyzőik voltak, mint McRae, Sainz, Duval, Solberg és a jelenleg visszavonultnak tűnő Grönholm. Az út fő attrakciója az volt, hogy Grönholm megautóztatta az újságírókat. Köztük engem is. Ő a Ford Focus WRC 06, Grönholm akkori autója Az ilyen programok előtt nem szoktam enni, azóta, amikor egyszer régen egy ártatlan Yokohama-bemutatón, a Pannóniaringen beültem véletlenül egy ötvenes, szimpatikus úriember mellé, akiről kiderült, évtizedekig ralizott Ladákkal. Az a napom el volt rontva. Bár nem szeretnék elveszni a részletekben, de amikor az embernek felkavarodik a gyomra, akkor jár jobban, ha a reggelitől megszabadul. Én viszont az a típus vagyok, akiben benne marad a reggeli, és csak kavarog, kavarog. Borzalmas. A kihagyott english breakfast (sült gomba, tükörtojás, bab, kolbászka, pirítós, satöbbi) és a Grönholm-taxi között volt egy üzemlátogatás Malcolm Wilson birodalmában is, ami a vártnál érdekesebb volt. Azért, ha a parkolóba valaki ilyen archívumot tud felállítani egy karéjban, ugye ez nem csoda… M-Sport archív. Ebből egyet látni is élmény, ez már szinte túladagolás ...és akkor még ott van egy kisebb múzeum, benne régi Escort Cosworth, Sainz és McRae ruhái, kupái, és hasonlók. Az egyik átjáróban pedig Hannu Mikkola egyik ős-Escort raliautója téblábolt. Hányszor mondtam Hannunak, hogy ne ide parkoljon! Az üzem fantasztikus, olyan fékpadjuk van, amiből kábé kettő van még a kontinensen, már nem is emlékszem, hány tonnás betontömbbe ágyazva; három dimenzós nyomtatót is láttam először, amely spéci műanyagból marja ki a számítógépen megtervezett alkatrészt; a hidraulika és a hajtáslánc tesztelésére szolgáló próbapad is igazi csemege volt: ezeken a komplett rendszert felépítik, és minden üzemállapotot végigjátszanak. Az alkatrészek egy részét helyben készítik a raliautókhoz, de az igazán komoly ötvözetből készülőket olaszországi cégek gyártják, akikről kábé úgy beszéltek, mint a fémötvözés isteneiről. Ami szép, az szép Sztorik is akadtak, arról például, hogy megfigyelték: ha Loeb hibázik, akkor is beér valahogy a célba, a Xsara, illetve a C4 rettentő szívós, míg a Focus ott maradt az út szélén. Erre külön tesztet találtak ki, az volt a dolga Grönholmnak, hogy egy óriási sziklához kellett odavágnia a kocsi alját, iszonyatos tempóval. Aztán elmesélték azt is, hogy Dovenby Hallnak állítólag van egy kísértete is. Ha Magyarországon lennénk, valami bulvár tévéműsor már odahordott volna legalább egy tucat szellemirtót, abban biztos vagyok. De ez Anglia, itt megtűrik a kísérteteket, még akkor is, ha a szerverszobában laknak. Rövid buszos út után megérkezünk az M-Sport kedvenc hegyi erdei tesztpályájára, amely mellesleg egy természetvédelmi területen belül van, a kirándulók pedig kíváncsian ácsorognak a fordos sátraknál, hogy mi történik itt. A nézők csak véletlenül jártak erre Két autó pörgött, a Fiesta ST volt a bemelegítés, ezt a cseh Roman Kresta vezette, ilyenek futnak a mai napig a rali vébéhez kapcsolódó Fiesta SportTrophy International sorozatban – ez lényegében egy márkakupa, fiataloknak. A kis Fiesta arra volt jó, hogy megismertük a pályát, gondolom, aki ettől beijedt, még meggondolhatta magát. Bár a kocsit jól megerősítették, a motorja lényegében alig erősebb az utcai ST-nél, kínlódott is, amikor felfelé mentünk a hegyen: sajnos a videó nem érzékelteti eléggé, de iszonyatos meredeken megyünk eleinte felfelé, majd a végén le. Kresta egyébként nagyon jófej volt, akkoriban beugrós pilótaként időnként elindul a Ford gyári csapatával pár futamon, ma már otthon versenyez, S2000-es Peugeot 207-essel. Kotor a kis Fiesta Arra jó volt a Fiestás kör, hogy lássuk: rettentő mély szakadékok vannak az út mellett. Volt egy pont, ahol négy felkiáltójel volt az itinerben – ezt persze már nem használták a pilóták, fejből nyomták, ismerték jól a terepet. A négy felkiáltójeles rész egy ugrató volt – legalábbis a WRC-nek – még a felfele menős szakaszon, ahol, ha egyenesen ugratott volna el, akkor pont a szakadékban kötött volna ki az autó. A 150 pacis jószág közúton szinte erősnek számít, itt viszont szenvedett, kongtak a hasán a felverődő, hatalmas kövek, ordított a motor és vánszorogtunk. Itt már Grönholm mellett. Az egyikünknek ez munka, a másiknak szórakozás - tessék kitalálni, melyikünknek Grönholm, aki finoman szólva sótlan fazon – bár ebben is veri Loeb – már úgy tűnt, kissé már unja a taxiztatást, de ezért miközben becsatoltak, megbeszéltük, hogy ültem már WRC-ben, jóval régebben, egy Seat Cordobában. Aztán start. Irány a hegy! A fiestás menet után még megdöbbentőbb a Focus WRC. Gyakorlatilag úgy ment fel a hihetetlen meredek emelkedőn, mint egy felszálló repülőgép. És közben megdöbbentően csendes volt – utólag mesélték, hogy a 2006-os WRC-nél Marcus kérése az volt, hogy ne ordítson a gép, mert az két-három nap alatt fárasztó bír lenni. Hát megcsinálták neki. A fokozatokat a kormányon lévő kapcsoló leffentyűkkel pakolta, de közben működött a hagyományos szekvenciális váltókar is, vagyis csapkodott előre-hátra. A videón látszik, hogy viszonylag unott arccal üldögélek, ennek két oka van: egyrészt nekem nem ül ki az eufória az arcomra (ilyen vagyok, bocsánat) másrészt figyeltem, hogy mi történik. A műszerfal alatt, középen, a padlón volt ugyanis egy monitor, ahol jóval nagyobb információzuhatag jelent meg, mint Grönholm előtt. Többek között ott volt a sebesség is. Döbbenetes tapadás, ott, ahol a köves talajon gyalog alig lehetett járni Bár a Cordoba után nem volt meglepetés, hogy a murvagumikon milyen gyorsulásra képes egy raliautó, az még egy lényegesen régebbi konstrukció volt: ha elemelkedett egy-két (vagy három) kerék, a mechanikus diffizárak elkezdtek dolgozni, rángatott, bőgött, de ment. A Focus viszont olyan volt, mint egy luxuslimuzin, az aktív diffik úgy játszanak benne az erőkkel, hogy észre sem veszi az ember: lényegében ezzel kormányozzák az autót. És mivel a teljesítmény korlátozott – bár azért a hivatalos 300 lóerőre nem vennék mérget – a nagy erő alul és középen jelentkezett, gyorsításkor nagyon hamar felkapcsolt Marcus, egyszerűen azért, mert nem szükséges forgatni a motort. Magas fordulatszámon csak akkor pörög, ha jön egy hosszabb egyenes szakasz. Hát jött az is. 2006-ban végre világbajnok lett a Ford A rémisztő az volt, hogy lejtőn lefelé mentünk közben, és kétoldalt – ez a videón is látszik – hatalmas farakások voltak. Úgy tűnt, nagyon közel az úthoz. A monitoron, amit néztem, úgy 150 km/órás sebesség jelen meg közben – így visszanézve, a kocsiból félelmetesebbnek tűnt. Ja, az egyetlen szó a felvételen, ami menet közben elhagyta a számat, egy rövidre vett féktáv után szaladt ki a számon, bocsánat érte. Aztán vége is volt, nagyon hamar. A lejtő alján fékezés, Grönholm azonnal lekapcsolja a „durva” üzemmódot normálra, kihámoznak az övekből, kiszállok, és a magyar kollégák megkérdik, milyen volt. Hát ilyen, mert később megkaptuk a fedélzeti kamerák felvételeit: Ja még egy dolog. A navigátornak és a pilótának ugye könnyű dolga van, hiszen foglalt a kezük, de én nem igazán tudtam az enyéimmel mit kezdeni, végül az volt a legcélszerűbb, hogy összetettem a kezeimet, így legalább a karjaim nem csapódtak ide-oda. Hát ezért tűnhet úgy, hogy imádkozok – de nem. Bár minden okom meglenne rá. 2009. április 3. péntek 20:06 -
A Legmegbízhatóbb autó...;) - PEUGEOT 307 2000- 307 sw 1.6 HDI X-Desing
3,5 csillag 2009. április 2. csütörtök 17:04 -
Kirúgták a Peugeot vezetőjét is
Elküldik a PSA-csoport jelenlegi vezetőjét, helyére egy válságmenedzselésben jártas szakember kerül. 2009. március 31. kedd 14:00 -
Új vezető a PSA Peugeot-Citroen élén
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. március 31. kedd 13:10 -
Távozik posztjáról a Peugeot-Citroen első embere
Azonnali hatállyal elbocsátotta állásából a PSA Peugeot Citroen felügyelőbizottsága a vállalat vezérigazgatóját. 2009. március 31. kedd 12:00 -
Kötelező gyakorlat családosoknak - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1.6hdi 110 le Outdoor
4,0 csillag 2009. március 31. kedd 11:07 -
Új vezetőt kap a PSA
A PSA Peugeot Citroën csoport felügyelő bizottsága a veszteséges működés miatt felbontotta Christian Streiffnek, az igazgatótanács elnökének szerződését, helyére 2009. június 1.-étől Philippe Varin-t nevezik ki. 2009. március 30. hétfő 18:04 -
Röpül a Peugeot vezérigazgatója is
A mai nap az autóipari csúcsvezetők fekete napja: nem csak a GM, de a francia PSA élén is személycserét jelentettek be. 2009. március 30. hétfő 16:00 -
Új változatban a Peugeot egyterű
Kibővül a Peugeot Bipper kínálata, elkészült a Tepee Outdoor. A kocsi legnagyobb érdekessége, hogy van hozzá harmadik hátsó ablak. 2009. március 30. hétfő 12:00 -
Fiatot, fordot esetleg... Franciát nem! - PEUGEOT 206 1998- 1.4
3,5 csillag 2009. március 29. vasárnap 15:14 -
CSALÁDI KEDVENC - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1,6 16v
4,5 csillag 2009. március 29. vasárnap 14:15 -
megbízhatatlan pénz temető - PEUGEOT 607 2000- 607 2.2 aut
3,5 csillag 2009. március 27. péntek 15:16 -
Kínában gyártásba kerül a Peugeot koncepcióautója
Természetesen egyszerűsítéssel az olcsóbb járművek jegyében, de megvalósul a Peugeot Hoggar Concept. 2009. március 27. péntek 12:06 -
Nem bírtak az F1-esek az Audival
Jól sikerült az Audi új versenyautójának bemutatkozása, hiszen rögtön az első versenyét megnyerte az R15 TDI. A legnagyobb riválisa ezúttal is a Peugeot 908 volt. 2009. március 23. hétfő 11:00 -
Bourdais dobogós lett a hétvégén
A Toro Rosso francia pilótája alig egy héttel a Forma-1-es szezonnyitó előtt csapattársaival a második helyet szerezte meg a Peugeot Le Mans-gépével az amerikai sebringi 12 órás versenyen. 2009. március 23. hétfő 10:30 -
Bourdais második lett a sebringi 12 órás versenyen
RÖVIDHÍR - A Peugeot csapat színeiben állhatott fel a dobogó második fokára Sébastien Bourdais a sebringi hosszútávú verseny végén, szombaton. A Toro Rosso versenyzője már korábban is részt vett több hasonló futamon, köztük a híres Le Mans-i 24 órás viadalon is. A franciaországi versenyen idén is elindul. 2009. március 22. vasárnap 16:53 -
Megnyerte első versenyét az Audi R15
Az idei Sebringi 12 órás a Peugeot és az Audi szoros küzdelmét hozta 2009. március 22. vasárnap 12:51 -
Egyon elektronikázott rakás sz@r - PEUGEOT 607 2000- 2.2 Tiptronic
3,5 csillag 2009. március 20. péntek 15:46 -
F1 Celeb: Bourdais és Klien Le Mans-ra készül
Sébastien Bourdais és Christian Klien a Peugeot támogatásával a hétvégén az amerikai Le Mans széria 12 órás versenyén vesz részt.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. március 18. szerda 11:55 -
Nem szomjas, de nem is vad oroszlán 1,4 HDI - PEUGEOT 207 2006- 1,4 HDI
4,0 csillag 2009. március 16. hétfő 15:17 -
Megbízhatatlan francia ócskavas - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1.9. D
3,5 csillag 2009. március 16. hétfő 14:50 -
ragadozó pillantású kezes jószág - PEUGEOT 406 1995-2004 1,8 Mistral benzines
4,0 csillag 2009. március 15. vasárnap 18:44 -
Itt a zöldebb Peugeot 407
Az új 407 1,6 HDi FAP 110 lóerős (80 kW) szedán és SW változatának fogyasztása vegyes ciklusban már mindössze 4,9 liter 100 kilométerenként a gyári adat szerint, ez 129 gramm/kilométeres szén-dioxid-kibocsátást jelent. 2009. március 14. szombat 15:15 -
Öt liter alatt a Peugeot 407
Átalakította a 407-est a Peugeot. A francia gyártó középkategóriás modellje kevesebb, mint öt liter üzemanyaggal használható. 2009. március 14. szombat 07:00 -
Piri Pözsi, jó kis Pözsi - PEUGEOT 206 1998- 1.1 Presance
3,5 csillag 2009. március 13. péntek 14:26 -
Megfizethető Luxus plusz lóerőkkel - PEUGEOT 607 2000- 2.2 Hdi
3,5 csillag 2009. március 13. péntek 12:57 -
1.6 16V SX Sport SW - PEUGEOT 206 1998- 1.6 16V SX Sport SW
3,5 csillag 2009. március 13. péntek 12:53 -
Cáfol a Fiat, nem terveznek fúziót
Az olasz Fiat SpA autóipari cég nem terjeszt az igazgatótanács elé fuzionálásra vonatkozó javaslatot egy versenytárssal - olvasható az olasz cég pénteki közleményében, azután, hogy lapértesülések jelentek meg a Fiat és a francia PSA/Peugeot-Citroen fuzionálási szándékáról. 2009. március 13. péntek 12:25 -
Fiat-PSA/Peugeot-Citroen fúzió a láthatáron?
Az olasz Fiat SpA kész arra, hogy a francia autóipari céggel, a PSA/Peugeot-Citroennel fuzionáljon - írja az il Sole 24 Ore című olasz lap pénteki számában. Az egyesülésre vonatkozó tervet e szerint a Fiat az olasz Mediobanca SpA kereskedelmi bank közreműködésével dolgozta ki. 2009. március 13. péntek 11:25 -
A kategóriájában jó színvonalú gépjármű - PEUGEOT 308 2007- 1,4 70 KW benzin Comport Pack
4,0 csillag 2009. március 12. csütörtök 15:29 -
Elhanyagolt öngyilkos jelölt ÚJ ÉLETE - PEUGEOT 405 1987-1996 2.0Sri
3,5 csillag 2009. március 12. csütörtök 14:46 -
Újabb együttmüködésre vágyik a PSA
A jövőben nőhet az együttműködés a BMW és a Peugeot-Citroën duó közt, így a közeljövőben közösen új motorok fejlesztésébe foghatnak - jelentette be Christian Streiff, a PSA vezérigazgatója. 2009. március 10. kedd 13:31 -
Kisebb dízelt kap az Audi új versenygépe
Az Audi bemutatta a hosszú távú versenyekre épített idei versenygépét, az R15 TDI-t. Az autó V12-es helyett egy V10-es motort kapott, amely több mint 600 lóerős és 1050 Nm-es nyomatékkal rendelkezik, ám így sem lesz könnyű legyőzni Le Mansban a rivális Peugeot-t. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. március 10. kedd 12:21 -
Újabb Peugeot-BMW motorok a láthatáron
Bár korábban már temették a Peugeot és a BMW motorgyártási szövetségét, úgy néz ki, a két partner egyelőre kitart egymás mellett 2009. március 9. hétfő 15:05 -
A PSA elektromosautó-stratégiája új lendületet vesz
A PSA Peugeot Citroen úgy döntött, felgyorsítja az elektromos hajtásra irányuló fejlesztési projektjeit. Célja többek között, hogy 2010 végéig megjelenjen a Peugeot első elektromosautó-kínálata. 2009. március 6. péntek 18:00 -
Atomonként megmostuk lavórban. Ezt-azt cseréltünk is
Itt a vasárnap, bütykölünk hát megint. Lassan rendszerré válik itt a TC-n a hétzáró rozsdába fejelés. Persze két hete történt mindaz, amit írok, elnézést, csak most jutottam el a billentyűzetig, de hát nem Forma-1-közvetítés ez, nincs itt szükség paliklászlói témakövetési bravúrokra.Mercit vettem, öreget, kicsit romosat, de nem túlságosan azt. Háromszázért a hülyének is megérte, jobban, mint az electro world-ös, akciós hajszárító. Hibája ezer, soroltam is már a róla szóló cikkben, aztán egy régebbi, majd egy pár nappal ezelőtti, róla szóló blogposztban is, miket kell még majd rajta.Amikor autóvásárlási tippet adok ismerősöknek, általában azt javaslom nekik, hogy egy ötéves autónál készüljenek egy hibára, amit a kocsi árának tíz százalékáért kell majd rendbe tenni közvetlenül a vásárlás után. Gumi, futómű, endzsincsekklámpa, ilyenek. Egy tizenöt évesnél a kocsi vételárának negyede-fele legyen félretéve ilyen célra, egy huszonöt évesnél a harmada-kétharmada. Persze csak ha a cél a biztonságos üzemben tartás, nem a szuper kinézet. Mert egy restaurálásnál a vételár és a végösszeg gyakran köszönőviszonyban sincs egymással. Ám ebbe inkább ne menjünk bele.Én tehát 150-250 ezer forintnyi elköltendő gyorssegélyre készültem, mely távlatot persze feleségemnek nem boncolgattam elég mélyrehatóan Era vásárlásakor. Lett is belőle szópingpong, de valahogy kiizzadtuk. Tehát megbeszéltem Karesz barátommal, a Viszi Autószerelői Iparkamara fejével, Balaton és Környéke Autószerelői Takarékszövetkezet megoldógurujával, jó barátommal, hogy megyek le hozzá Erával. Maradt tavalyról hét nap szabadságom, tudtam meg Angélától a minap, kettőt lecsippentek belőle, csütörtökön szétdöntjük a vasat, és analizálunk, aznap telefonon megrendelünk mindent, ami kell hozzá, péntek reggel felvesszük a cuccot, megcsináljuk ketten, amit tudunk, aztán én hazajövök vonattal, Karesz meg szól, amikor befejezte a maradékot.A hibák, fontossági sorrendben:1. füstölés (rettentően szégyellem és ellenzem)2. nehéz indulás, beindulás után azonnali leállás (kellemetlen)3. tétova kormányzás (veszélyes)4. szörnyű berregés, vonaglás a hajtásláncból 50-70 között negyedikben, de persze ezekben nem volt ötödik, csak a ritka, feláras kivitelekben (rosszautó-érzet)5. szoruló fékek (pazarlás, gyanú)6. általános motorgyengeség (gyengébb, mint a 200D állólámpásom volt)7. gyanús hátsó szintszabályzás (motorcsónakázva megy)8. valami morog jobb oldalon, ha gurul az autó, valszeg kerékcsapágy (zavar)9. féloldalasan működő hátsó világítás (veszélyes, mellesleg rendőrmágnes)10. nem működő hűtőventilátor-kuplung (fixen van, nem forog el kis sebességnél, túlfogyasztást okoz, plusz zajt is)Persze lenne még más, de ezek zavartak a legjobban. Meg szerettem volna egy teljes rutinszervizt, motor-váltó-diffi-szintszabályzó-kormányszervo-olaj, légszűrő, szelephézag-állítás, fékbetét-ellenőrzés, futóműátvizsgálás, kipufogóvégignyálazás - ezeket.Csütörtök délelőtt Viszen talált. Imádok odajárni, pláne, amióta ráállok az M7-re az Osztapenkónál, és leesek róla a Karesz ajtaja előtt. Már üresen várta Erát a műhely, azonnal be lettem hajtva, ki sem tudtam szállni, máris „nyissad, má’!” - motorházfedél föl, csak onnan tudtam, hogy van valaki a műhelyben, hogy a géptető alól Karesz atomvillanás-cigijének füstje gomolygott elő, mint valami indián tábortűz.Mire kikászálódtam, már lenn volt a légszűrő fedele. „Ezt a SZART!” – kaptam a lesújtó, viszonylag kevéssé cizellált, ám jogos véleményt a valóban avéttos szűrőről, amely sem alakjában, sem színében nem emlékeztetett már arra, ahogy világra jött az Armafiltnél, Újpesten. Két és fél métert ívelt a satupadig, szép dobás.Be a konyhába, kupica pálesz, átöltözés, nnna, így máris otthonosabb. Megérkeztem, kezdhettük a bulit. Kareszéknál lenni jó móka, Mercit szerelni náluk még jobb. Semmiféle karib-tengeri whiskyzésért nem adnék egy kétnapos viszi alámerülést.Ekkor bedöglött a kazán. Még talán tíz évvel ezelőtt esett, hogy Karesz központi fűtést épített ki a házban. Akkor olcsón lehetett Shell gázt venni, a mai napig kint van az üres tartály az udvarban, de azóta drága lett, a gázkazán megszűnt, elemei különféle Zsigulikba, Wartburgokba és negyedszázados Toyotákba épültek be. Persze az is a garázsban lakott, hol másutt. A csövek most is ide vezetnek a házból, Kareszom tehát azóta is ide tesz minden újabb kazánkísérletet.Most már jó ideje légbefúvásos olajégő fűti a házat, már vagy a nyolcadik. Mivel sima HTO-val menne, de errefelé minden maradékot meg kell ennie, ezért csodás előfűtő berendezés is van rajta, meg spéci érzékelők, Trabant-tartály, férfipólóból és tölcsérből kialakított durvaszűrő, elektronikus gyújtórendszer, vészáramkör – úgy néz ki, mint valami ruszki légvédelmi rakétába oltott első világháborús dunai hajómotor. A hangja is olyan.A két nap alatt, amíg ott voltam, a dög éppen a közeli szervizből kapott automataváltó-olajat nem tudta benyelni, beletrutyisodott az előmelegítőbe, minduntalan leállt. Az autószerelés tehát így nézett ki: egy óra autó, fél óra kályha, fél óra autó, húsz perc kályha, másfél óra alkatrészért menés Lellére, visszaérve jégverem a házban, azonnali kazán-gyorssegély, bele a gázolaj Era tankjából, mehetünk ebédelni. Azóta új előfűtőt kanyarított hozzá Karesz, a kályha köszöni, jól van, ne aggódjanak.A légszűrő után én leszedtem az adagolócsöveket és magát az adagolót is (utóbbit csak négy csavar tartja, de házilag senki le ne vegye, mert csak egy helyzetben szabad visszatenni, azt meg a szakember tudja csak). Rossz benne a vákuumszelep, ezért is kell bovdennel leállítani a motort.Különben a vákuum állítaná le, ám ez a rendszer a W123-asokban a legritkább esetben tömített, ezért itt egy fület hegesztettek valamikor a kézi leállítókar szélére az adagolón, arról pedig az utastérbe vezettek egy bovdent. Egy vákuumszelep tizenezer forint, most egyelőre húzógombbal állítgatok lefele, ilyen luxusra most nincs pénz.Aztán kirángattuk a porlasztócsúcsokat is, mind az ötöt. Négy közülük tiszta trutyi volt, ezek egyértelműen csöpögtek idáig. A kopogós járás, füstölés oka ezzel (részben) meglett. Aztán a szintszabályzó szűrőjét is kiszedtem. A tartály alján sűrű lötty – pedig hígnak kellene lennie – a szűrő fekete. Telefon az autósboltnak – 36 ezer forintba kerül. MICSODAAAAAA??!!!Annyi. W123-as szintszabályzó szűrője, itt van a gépben. Fogtam a kezemben, bámultam, mint Winston a vodkás pohárba, az "1984" végén: egy papírbetétes, kicsi, műanyag semmi, előállítani húsz forint. Mi van ebben, arany? Kaptam az infarktust, Corinfar elropogtat.Aztán inkább elővettem egy fagyis dobozt, bele nitrót, mosogattam egy órát. Nesze neked harminchatezer, te szemét. Majd valahogy lövök egyet az ebay-on, vagy mittomén, de ennyim, ilyenre végképp nincs.Ekkor közelebbről is szemügyre vettük a vezérlést - a bagófüst, mint londoni szmog, mindent belengett. Karesznál ez jó jel - ha nagy a füst, halad a munka. Nagyon úgy tűnik, hogy előttünk még nem nagyon bontogatták ezt a motort. Kulcsnyom-mentesek a hengerfej-csavarok, előkamrák érintetlenek, porlasztócsúcsot se cseréltek még egynél többször. Csak elhanyagoltak mindent. A vezérműtengely újszerű, szelepeket inkább csak alibiből állítunk, a láncban viszont ott van nyolc fok nyúlás. Ez is szépen agyonvágta az emissziót, a motorerőt, az indítást, mert az adagoló időzítése is minimum négy fokkal odébb került emiatt.Persze a porlasztócsúcsok alatt a kelleténél kisebb tűzkarikák voltak, de ez a kisebbik baj, fordítva rosszabb. Ha pl. az állólámpásba a W123-as nagyobb lyukúit teszik be, az így keletkező peremben megül a gázolaj, csepeg, kormolva ég, füstöl, a motor csetteg, a korom pedig hosszú távon betámaszt a gyűrűk alá, és a dugattyú újrafúrja a hengereket – de rosszul. Figyelni kell az ilyen apróságokra, hiába hosszú életű a Mercedes-dízel, igazából csak karbantartással tartós. Mint ahogy arra is érdemes gondolni, hogy a 300D-be nem a „240”, hanem a „240/” feliratú porlasztócsúcsok valók. Erában mondjuk jófajták voltak.Két ékszíjat is felveszünk a listára, mert amik raja vannak, azokat már Karl Benz is használta az első Patentwagenen, még 1886-ban, azóta bontott alkatrészként vándorolnak Benzről-Benzre. Barnák, ridegek, repedtek és lóg belőlük a cérna. Szörnyűek. Hogy ezek el nem szakadtak…Miközben Karesz a csúcsokkal (és a kályhával) tököl, én nekiállok a hátsó lámpáknak. Többféle horrorra készülök. Egyrészt letört érintkezőkre, megolvadt foglalatokra, epokittel összetákolt lámpatestekre, másrészt szörnyű rohadásokra a lámpa mögötti lemezrészen, hiszen a kombi hátulján leszakadó légörvények nagyon erősek, nyomással viszik be itt mindenbe a sarat. De nem, mindkét lámpa ép (nagy érték a jó W123 kombi-licht, 50-80 euró egy használt!) csak az izzók égtek ki, a bal lámpában a féké, a jobban a helyzetjelzőé. Találok végre rohadást is – a kaszni felé egy kicsiny lyuk szelel. Megpucolom, hogy lefessem a széleit, kiderül, hogy gyári a lyuk, csak koszos volt. Akkor itt sincs vasoxid. Majd keresek tovább.Alámászunk a kocsinak, egyrészt megkeresni a kormányholtjáték okát, másrészt a zörgés, rángatás forrását. Egyiket sem találjuk. Minden gömbcsukló ép, könnyen mozog, épp kellően szoros. Épek a porvédők. A kerékcsapágyak nem lógnak. Biztos a kormánymű lesz az – erősködök Karesznak, hiszen minden öreg Merciben lóg a kormánygép. A golyópályás szerkezet jó, amíg rendszeresen utánállítanak a Pittman-tengelynek, de ha elhanyagolják, csúnyán megkopik középállásban, és akkor már utánállítani sem érdemes, mert kitekerve szorul, rágódik. De nem, a kormánymű jónak tűnik. Egyelőre feladjuk. Nézzük a hajtást.Kardán nem lóg. Váltóhíd és a rajta levő bak jónak látszik. Ez persze csak azután derül ki, hogy vakarásszuk egy kicsit az alkatrészt, mert fél gellérthegynyi sarat találunk benne. Mit csináltak ezzel az autóval, szántottak? Egyébként is, az alján legalább kétszáz kiló további agyagot találunk, szép lesz majd lemosni.Hardytárcsák épek. A kardán rezgéscsillapítója nincs leszakadva, újszerű. A hajdani W124-esemen ezt mind cserélni kellett, de az Erán minden jó. Akkor miért rángat?Én közben hátramászok az aknában, és a segédkeret befogatását vizsgálom, a bölcsőgumi fölött. Itt szoktak ezek a legalattomosabban szétrohadni, lakatolni horror, vásárláskor szinte lehetetlen ellenőrizni, viszont úszik tőle nagy sebességnél az autó. De semmi, minden elvágólag, csak a kosz óriási. És jók a hátsó futómű szilentjei is, egyre jobban becsülöm az öreg madarat.Még a kipufogó is korrekt, rozsdamentes, ráadásul kombié, ahogy kell, kettős kanyarral a csőben. Pedig ez drágább, mint a limuziné, amit amúgy fel szoktak műteni. Az előző tulaj megadta a módját, tiszteletem.Miközben Karesz turkál, én kimászok, kezelésbe veszem a bal külső tükröt, ami olyan laza, hogy minden ajtóbecsapásnál elállítódik. A kis kar rejtett csúsztatóját letolom, kar lejön, a díszfedél is, alatta három egyforma csavar, meg egy kisebb, az állítókar tövében. Az a szorító. Tekergetem, néhányszor jól becsapom az ajtót, ezt is megoldottam. Burkolatok, állítókar vissza, egy feladat kipipálva.Későre jár, megrendeltünk mindent, letesszük a crovát. Még egy fél órát dumálgatunk levezetésként, Karesz a kályhát buherálja, elfogy egy-egy üveg sör, barátság van, Mercedes-belek szerteszéjjel, jólét. Odabent már vár a vacsora, megyünk. Soha nem tudom megértetni a Karesz feleségével, Margóval, hogy én igazából nem szoktam ilyenkor enni, maximum egy fél szelet kenyeret, nem túl gazdagon. Alig mozgok, ülő munkát végzek, azonnal százhúsz kiló lennék, ha annyit zabálnék, amennyi jólesik. Pláne este. De itt ezt nem így szokás, férfiember egyen, hisz’ dolgozik. Tömik belém a kaját, egyre csak újabb adag felvágottak, csípősek, savanyúk úsznak elő, az utolsó házikolbász-falatokat már a tüdőmbe tömöm, majd megfúlok. Amikor már hörögni sem tudok, jön a kupica házi pálesz, mintha segítene, most nagyon jólesik. Közben egy moldvai TC-olvasóval – aki állatorvos, de most épp tanár - levelezünk a wifis laptopon, szegény egy beindíthatatlan zőccségessel vesződik ott a dzsungelben, ahol Dacia 1300-nál komplikáltabb szerkezetet még nem láttak. De Karesz jó a távgyógyításban, emberünk halad az autóval.Az éjszakát igazi családtagként töltöm, megkapom a gyerekszobában az emeletes ágy alsó helyét, a kisebbik fiú, Gergőt a kanapén tölti az éjszakát száműzetésben. A nagyobbikkal, Mátéval kicsit vitázunk azon, melyikünk horkol majd hangosabban, de végül nagyobbnak bizonyul a pofánk, mint a tudásunk, a kicsi Gergő simán lenyom mindkettőnket az éjszaka folyamán.Vidéken nagyon más ütemben zajlik az élet, mint Pesten. Én általában egy és kettő között fekszem, háromnegyed hét és háromnegyed nyolc között kelek. Ott, Viszen már fél tizenegykor beleálltam a szundiba, hiába ordított a Fábry folyamatosan a hatvan centire lévő tévéből. Itt mindenki tévére alszik el, már régebben is megfigyeltem.Karesz még a térségi jellegzetességekhez képest is korán kelő típus, különösen télen, kiváltképp, ha rágódik valami autós problémán. Mint kiderül, a hajnali negyed négy már a garázsban találta, rémlik is, hogy hajnalban én is felriadtam egy pillanatra a bagófüstre, de aztán visszaájultam.Fél hét, durmolás vége, nincs tovább, leesünk a térképről, ha ennél tovább csukva marad a szem. "Cigit? Kávét? Legalább pálinkát igyál már!" – úszik a fejembe valami zavaros szűrőn át a pesti agy számára elképzelhetetlen reggeli önpusztítás, Margó valóban kedves szavainak közvetítésében. Meghalok, gondolom, és nyöszörgök, meghalok – "egy teát nem kaphatok, meg valami kenyeret?"Dehogynem. Terüljterüljasztalkám.2.7-es verzió, frissítem a szoftvert, egészen mások most a hammok, mint este. Négy, azaz 4 darab, óriási, gőzölgő virsli landol előttem, nagyjából egy kiló kenyérrel, felszeletelve. A család reggeli adagja – vélem, de nem, a Karesz is ennyit kap, ezt a porciót nekem kell betolnom. „Elég lesz? Főzök még!” – nézi Margó gyanakodva a morzsányi porciót, miközben én már a látványtól is jóllaktam. A napkezdés tehát vidám gyomorrontással telik, a reggeli végén tényleg beborítom azt a kupica pálinkát (meg rá a kávét is), ezek nélkül a mentő vinne el.Repedő belekkel, lezúzott aggyal, kicsit ittasan kezdem a reggelt – a puhány Pesten kicsit máshogy indul a nap, de a Kareszéknél mindig próbálok abban az ütemben csinálni mindent, ahogy ők. Az egésznek napnak náluk van egy finoman csiszolt rituáléja, megpróbálsz eltérni tőle, és nem működik, így viszont estére kerek egésszé áll össze minden. A pálinkától (sosem iszom reggel, napközben is legfeljebb sört, nyáron) például egész délelőtt kellemesen melegem van, holott a kazán még valamikor az éjjel folyamán egy mély böffenéssel kimúlt, azóta nincs fűtés. Viszen mindig öt fokkal hidegebb van, mint akár az öt kilométerre levő Látrányban, szoktam nézni az LCD-t a tesztautóban, ha nem Mercivel megyek Kareszhoz. A garázs könnyűszerkezetes, tehát nincs meleg, gondolhatják. Mégsem fázunk, sőt, szinte bulihangulat van.Karesz nem tétovázott sokat a hajnali kelés után, kinyomozta a bizonytalan kormányzás okát, meglett a rángatás is. Előbbit a kopott segédirányítókar-persely okozta. Ezeken a Merciken a bal oldalon, ugye, kormánymű van, a jobb oldalon pedig egy ugyanakkora, de kormánymű nélküli kar vezeti meg a kormányösszekötőt, hogy szimmetrikus legyen a rendszer (angol, japán, thai autókon értelemszerűen fordítva). A jobb oldali, hamis kormányműnek, azaz segédirányítónak, lógott a tengelye.Gondoltam erre is hibalehetőségként, hiszen a régi állólámpásomban, meg a sárgában, meg a Kati állólámpásában is mindben cserélni kellett, nem hittem, hogy Eránál megúszom. De az állólámpáson földre tett kerékkel is érezni, ha lóg, a fekvőlámpást ellenben fel kell emelni, mert ha rajta ül az autó, erősen befeszül. Előző nap lusták voltunk ehhez, csak rángattunk, nem éreztük.A hajtáslánc rángatásának oka: Karesz leszedte a két részből álló kardántengelyt, és így, partra vetve már látszott, hogy a kardáncsapágy gumibetétes befoglalóházában szakadt maga a gumi, emiatt lóg a csapágy (ami rossz is). Akkor egy ilyen is kell.Lellén kezdjük a napot, az autósboltban. 102 ezer forintot hagyok ott, igaz, ebben van egy ablaktörlő a Kati 190-esére is, 4500 forint értékben. Öt porlasztócsúcs (27 500), olajok, fékfolyadék, fagyálló, ékszíjak, vezérműlánc (20 000), segédirányítókar-persely (10 500), kardáncsapágy (6400), szűrők, izzók, Karesznak egy fogó (ajándék), egy Zsiguli olajszűrő (kell a kazánba) szerepelnek a listán. Veszek egy vonóhorog-kupakot is, mert eddig egy habtejszín kupakja volt a golyón (ami meglepően jól zsírozottnak bizonyult). Innen irány az adagolós – "sürgős lesz, ne feküdj rajta sokáig" – szól az instrukció.Otthon kipakoljuk a kincseket, elkezdjük őket beszórni. Közben Karesz irgalmatlan káromkodás-áradat közepette leműti a ventilátorlapátot.Hozzáférhetetlenek a csavarok, meg a lánccsere is zajlik közben, tehát nem ildomos forgatni a motort. Lapátcsere után a láncot hárman fűzzük be. Karesz elflexeli a fölső láncszem tengelyvégeit. "Lesz majd anyázás, ha ezt megírod!" - teszi hozzá. Szétjön. Margó fogja a kocsi bal oldalára eső láncszakaszt, én a jobbot.Karesz megbontja a régi láncot a lánckerék tetején, a patentszemmel összeköti újat és régit, majd forgatni kezdi a főtengelyt. Margó enged, és feszít, én arra vigyázok, hogy a lánckerék felém eső oldalán be ne essen a blokkba az egész, mert akkor szívunk. Örökkévalóságnak tűnik, de végül körbeér a lánc. A régi megy a kukába, az új megkapja a saját patentszemét, tökéletes. Lépünk a porlasztócsúcsokra, az a meló még komplikált lesz.Ötből négy "Made in India" egy meg francia. Az indiaiak alján látszik a durva esztergálás nyoma, a francia sokkal szebb. Karesz szerint nem sokat számít, hogy néz ki – a francia kicsit precízebb és tartósabb, de kis ügyességgel az indiai is jól használhatóvá tehető.Előkerül a vízpapír (nagyon finom smirgli, fényezők használják az előmunkálatok utolsó fázisában), Karesz egy tükörre tesz belőle egy darabot, bekeni olajjal. Én szedem szét a porlasztócsúcs-házakat, drótkefézem a meneteket, ő csiszolja a zárófelületeket, az új porlasztócsúcsok alját. "Minek ezt?" – kérdezem."Látod, a ház, amibe beleteszem a csúcsot, a záró felületeken kráteres. Valaki úgy csavarta össze egyszer, vagy többször, hogy por került ide, az benyomta a fémházat, vagy egyszerűen csak kijöttek a rejtett zárványok. De látod, rossz. Én ezeket az egyenetlenségeket ki szoktam polírozni.Sokan tömítőanyaggal dolgozzák össze a házak két felét – látom, a tiédnél is valami nagyokos ezt tette -, ettől kifelé már tényleg nem folyik a gázolaj. Csak befelé, ami sokkal rosszabb. Az így berhelt kocsiknál tönkre szokott menni a motor idő előtt, meg füstöl, kopog is.Közben öt porlasztócsúcs háza tükörfényessé válik az illesztési pontokon. Mellé készen lesz az öt csúcs is.Egy ellenőrző próba a házi készítésű porlasztócsúcs-vizsgáló szerkezeten, mint szép ernyőt porlaszt, megnézzük a nyomást, majd becsavarjuk őket.Aztán futunk még egy kört első fékbetétekért, mert gyanúsak, meg szelepfedél-tömítésért, mert az ereszti az olajat. Ebédig még a segédirányító perselycseréje is megvan, a csapágy is felugrik a kardánra. Én közben patyolattisztára mosom a szintszabályzó tartályát.Megjegyzés: a szintszabályzóban hidraulikaolajat találtunk. Akinek ilyen szintszabályzós Mercedese van, bele ne tegyen ilyet! A Mercedes „hydraulikflüssigkeitnek” nevezi a löttyöt (talán jól írtam), de ez csak a Mercedes terminológiájában hidraulikaolaj. A valóságban a konzisztenciája sokkal közelebb áll az automataváltó-olajhoz, tehát a Mercik szintszabályzójába, kormányművébe ATF-et kell tenni, ha nincs pénz méregdrága, gyári lötyire.A kormányművet kezelésbe veszem, leeresztem az olajat. Karesz a szintszabályzót próbálja légteleníteni. Pocsék meló, nem véletlen, hogy anyázva nyöszörög a kocsi alól. Nagyjából elkészül, jöhet a kardán. Leveri a régi csapágyat, fel az új, kész ez is.Ketten lazán haladunk, már csak a Karesznek kellene betennie a három csavart az első hardyba, és készen lennénk. Ekkor észreveszi, hogy lóg a váltó flansnija, ahogy hívja. Ez lényegében a váltó második tengelyére szerelt menesztőtárcsa, amelynek három fülére kell csavarozni a hardytárcsát.Lötyög. Meghúzni reménytelen, mert egy nagyon fura, lyuggatott lemeznek tűnő anya van a flansnin, célszerszám kellene hozzá. Miután számtalan buherált szerszáma, illetve egy precízen legyártott kézi készüléke sem bizonyult alkalmasnak a meghúzásra, Karesz rájött, hogy a W123-a béna megoldását le lehet cserélni a W124-es sima, tizenkétlap-fejű anyájára, amin van lelazulás ellen biztosító, ferde profilú alátét is.Csakhogy most nem volt ilyenje az ömlesztett alkatrészes szobában. Nagyot káromkodtunk mindketten, de minden további keresgélésnek elejét vette a MÁV-menetrend. Karesz kivitt a saját W126-osával Szemesre. Négy napig lélegzetvisszafojtva figyeltem, mi történik, olykor napjában háromszor felhívtam a Kareszt.Az adagoló teljesen el volt állítva, a fejszelepje is bedöglött, 15 ezer. A kardán sem ment vissza simán, mert lett ugyan W124-esbe való anya, de a hardyról is kiderült, hogy repedezett. Karesz túrt egy másik, teljesen épet nekem. Közben olajcserék, fékjáratás (hogy ne szoruljon), hűtővíz-csere, minden.A legnagyobb szívás az autóval a szintszabályzónál adódott. Ütött a fara gödörben, nem akart felemelkedni, motorcsónakozott, ahogy Sághi Iván barátom (a budapesti Merci-guru) hívja a levegőbeorros-seggleülős pózt. Karesz fél napot töltött a berohadt, évtizedek óta karbantartatlan szintállítóval, ami hátul, a padló alatt, az egyik lengőkar állását felhasználva vezérli a magasságot. Közel százezer forint egy ilyen bontott egység, és szinte minddel gond van, óvatosan vegyenek speedboatnak látszó zöldséges-Mercit.Polírozott, szétszedett, rendbetett, de a rendszer sehogy nem akart jó lenni. Ez a drága jó barátom végül öt órán át masszírozta kifele a rugóstagokból a hidraulikaolajat, amit korábban betöltöttek, és begyógyult a rendszerbe. Irgalmatlanul keresztbetesz magának, vagy a következő tulajnak, aki ilyennel tölti fel a rendszert. Karesz hajnali fél kettőtől reggelig szenvedett vele, akkor halálra vált hangon felhívott és ennyit lihegett bele – "megcsináltam a szaros szintszabályzódat. Ne is kérdezd hogyan…".A hajtáslánc rángatása jórészt elmúlt az új csapágy beépítése, és a flansni rendes meghúzása után, de a zörgés maradt. Sághi Iván barátomat hívtam kétségbeesve. „Valaki rosszul rakta össze a két kardánfelet, össze vannak azok jelölve, úgy centrírozzák a gyárban” – mondta.Iván szava szentírás, felfoghatatlanul precíz ember. Hittem neki. Karesz állította, hogy a W124-esen van jel, de a W123-ason még nincs. Mondtam, nézze meg. Nézte, nincs. Mondtam, ha az Iván mondja, van. Karesz szokott hinni nekem, tovább nézte. Vakarászta a koszt, a rozsdát. Forgatta, világította innen, világította onnan. Végül meglett. Tényleg van valami egész apró vonás a két kardánfélen, összerakta úgy. Mit mondott erre a hajtáslánc? „Mrrrrrrrrzrrrrmrrrrrrrrrzzzzzrrrr…” Muhaha! – tette volna hozzá, ha lett volna szája is. Egyelőre feladtuk, legalább már nem iszonyatos, csak rendkívül zavaró a hang, és már nem 50-70-ig van, csak 50-65-ig. Ez is valami.Múlt hét szerdán mentünk a kocsiért Ommmal. A feleségem 190-esét vittük váltásban – haza a rendbetett Erával tepertünk. Füst – egy szál se. Se hidegen, se melegen. Azaz padlógázon lehel egy keveset, mert a dízel akkor van jól beállítva, ha ilyenkor elfogy az oxigénfelesleg, és kormolni kezd, de ezt a legújabb Audik és Peugeot-k is így csinálják.Ha kialszik az izzítólámpa, elég szemvillanásnyira elfordítani a kulcsot, és máris megy mind az öt henger. Mint a selyem – kevesen tudják, de a régi előkamrás motorok egyik legnagyobb előnye a későbbi dízelekhez képest puha, egyáltalán nem kattogós járás. Persze, ha rendben vannak.A kormány csoda lett, soha nem vezettem még régi Mercit, amiben ilyen pontos lett volna. Ebben megvan most a golyópályás gépek finomsága, kis híján a fogaslécesek közvetlensége. Szuper. Persze most vihetem futóműveshez az autót, mert ezzel az is kiderült, hogy enyhén húz jobbra.Nem szorul már a fék sem, a tükör, mint a cövek, világít hátul minden. Le is mosattam Erát, így, csillogón, vízszintes testtel egy csomóan megnézik az utcán, amire végképp nem készültem.Sajnos a hátsó gázgömböket majd valamikor cserélni kell, mert nagy bukkanón még mindig üt a futómű, pedig a W123 igen finoman rugózik, ha jó. Az eleje sem igazán puha, lehet, hogy rossz rugók, esetleg olcsó lengéscsillapítók vannak bent, jövőre utánajárok. Még mindig szól kicsit a jobb első kerékcsapágy, de még bírja egy darabig. Pocsék a hátsó ülés, és a vákuumos rendszert is meg kellene javíttatnom, mert se központi zár, se kulturált leállítás. Karesz legalább ledugózta az egyik csövet, hogy ne szívjon falsot, ezért a fényszórómagasság-állítás már működik. Ja, és kellene rá négy darab, 195/70 R14-es gumi is (a kombinak ez a gyári mérete), mert a mostaniak túl nagyok (205/70 R14), és iszonyú hangosak.Legjobban a zörgés zavar, de nem tudom, azon hogy leszek úrrá. Mindenesetre legalább (az 1985-ös szintnél) nem szennyezem (jobban) a környezetet, tudom, hogy a futóműben, a fékben minden létfontosságú dolog rendben van, legfeljebb még a kényelemre kell áldoznom kicsit. Még a fogyasztásom is lement a 13-14-ről valahová 10 köré, ami teljesen reális.Pedig megjött a "póver" is, ahogy Karesz hívja. Az érdi emelkedőn (autótesztelésre kiváló, pláne ilyen öregeknél) 120-szal döcögtünk felfelé, amikor Omm megkérdezte – "ennyit tud?". Több se kellett, elsüllyesztettem a gázpedált, és az 1,6 tonnás Era nekilódult, a tetejére már 130-cal robogtunk, és még volt benne. Mindezt 88 lóerőből, ami azért nem utolsó eredmény. Mindig mondom, öreg Merciben a Karesz-motor más, mint a többi.Összesen 157 ezrembe volt a javítás, úgy, hogy az autóról semmi cifraság nem derült ki, sokkal jobb, mint amire vártam. Bontatlan, jó kompressziójú, saját motor. Már lakatolt, de ismereteim szerint korróziómentes karosszéria. Jó váltó, egészséges szinkronnal, működő elektromos izék, stabil futómű, halk diffi (legalábbis nem vonyít) – szuper. Ennyi pénzbe csak egy közepesen mély, lényegében az olajakra, kopóalkatrészekre kiterjedő karbantartás volt. Az autó tervezett kiadásaihoz képest jó vagyok, a családi büdzséhez képest rossz, tehát most egy darabig nem piszkálom az autót.Karesz meg is jegyezte, amikor elvittem tőle – na, most kellene megvennie valakinek, jól járna vele. Na de háromszázezerért nem is adnak el ilyen karbantartott autót…Ja, még egy utolsó jó hír: az a 36 ezres szintszabályzó-szűrő, amit kinéztek az autósboltban, nem a W123 kombihoz való, hiába állítja másként a számítógépes rendszer. Azóta egy másik helyen is ezt akarták adni. Most már tudom, hogy valaki egyszer tévesen vitte be az alkatrészt valami adatbázisba Magyarországon, és mindenhol ezt a szörnyű drága cuccot akarják adni a jó helyett. Az én szűrőmön levő gyári kód alapján tovább nyomoztunk – kiderült, hogy az ára valójában alig négyszáz forint, bár nem tudják a boltban mibe, és mire való, de létezik, rendelésre van, egy hét múlva megjön. Képzelem, hány magyar W123 kombin nem cseréltek ilyen szűrőt az elmúlt években e buta hiba miatt. Mindegy, én rövidesen megteszem. 2009. március 6. péntek 10:50 -
Anorexiás macska(kicsi,könnyű,kisétvágyú) - PEUGEOT 206 1998- 1,4 8v
3,5 csillag 2009. március 5. csütörtök 13:15 -
PSA Peugeot Citroën a franciaországi szabadalom-bejelentések éllovasa
A 2008-ban bejelentett 961 szabadalommal a PSA Peugeot Citroën csoportot immár az egymást követő második évben jelölte meg az Országos Ipari Tulajdon Intézet(INPI) mint a legtöbb szabadalmat benyújtó francia vállalatot. 2009. március 4. szerda 16:53 -
Megbízható útitárs, a család kedvence. - PEUGEOT 307 2000- Peugeot SW 1.6 HDI
3,5 csillag 2009. március 3. kedd 14:13 -
961 szabadalmat nyújtott be a Peugeot 2008-ban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. március 3. kedd 13:45 -
Mitsubishi-PSA együttműködés készül
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) és a PSA Peugeot Citroen ma bejelentette, hogy egyetértési megállapodást írt alá elektromos gépjármű kifejlesztésére irányuló együttműködésről. 2009. március 3. kedd 13:23 -
A PSA Peugeot Citroën elektromosautó-stratégiája új lendületet vesz
A PSA Peugeot Citroën – speciális együttműködési megállapodásaira támaszkodva - felgyorsítja az elektromos hajtásra irányuló fejlesztési projektjeit. Célja, hogy 2010 végéig megjelenjen a Peugeot első elektromosautó-kínálata. 2009. március 3. kedd 09:33 -
Jövőre Peugeot villanyautó
Japánban már idén, nálunk jövőre jelenik meg a Mitsubishi és a Peugeot közös villanyautója. A járművek alapját az i MiEV modell adja. 2009. március 3. kedd 08:00 -
Újabb lépés az európai elektromos autók felé
Mitsubishi Motors Corporation és PSA Peugeot Citroën 2009. március 2. hétfő 20:27 -
Kibocsátásban a Fiat az első
A JATO Consult 2008-as CO2 tanulmányából a napokban napvilágra hozott néhány izgalmas részletet. 2008-ban is a Fiat került a dobogó legfelső fokára az eladásokkal súlyozott CO2 kibocsátási listán a volumen márkák között 133,7 g/ km-es értékkel, mely az elért értékek közül a legalacsonyabb Európában. A Peugeot lett 138,1g/km-rel a második, egyben a Fiaton kívül az egyedüli, akinek sikerült kibocsátási értékeit 140 g/km alatt tartania. Egy év alatt a legnagyobb kibocsátás csökkenést a BMW-nek sikerült elérnie 16 g/km-rel. 2009. március 2. hétfő 18:45 -
PSA-Mitsubishi közös villanyautó jövőre
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) és a PSA Peugeot együttműködési megállapodást írt alá egy, az európai piacra szánt elektromos autó gyártásáról, amely a Mitsubishi i-MiEV modelljén alapul. Az autót a Mitsubishi gyártja, de Peugeot márkanév alatt is értékesítik majd. A tervek szerint a villanyautók 2010 végén vagy 2011 elején kerülhetnek piacra. 2009. március 2. hétfő 17:57 -
A Mitsubishitől vesz villanyautókat a Peugeot
Újabb típus bérgyártásáról írt alá megállapodást a francia és a japán cég 2009. március 2. hétfő 15:25 -
Tél és hó: idén utoljára?
Vannak lényeges tulajdonságok, amelyeket a tulajdonos megismer egy autóról, az újságíró egy hét alatt aligha. Például azt, mit mutat egy kocsi hóban. Idén visszakaptuk a rendes teleket, így a tartósteszten lévő Peugeot 308 HDi sem menekült meg a havas utak elől. 2009. március 2. hétfő 07:00 -
Tényleg rasszista a magyar?
Gondolta volna, hogy a világ legpocsékabb autója egy Opel, a Vivaro? Hogy a Volkswagen Transportert és a régi 9-5-ös Saabot jobban utálják, mint a 607-es Peugeot-t?Vélemények az azonos című cikkünkről. 2009. március 2. hétfő 01:28 -
Egy elegáns, dinamikus, csendes vezetőbarát francia - PEUGEOT 407 2004- 2.0 Hdi
4,0 csillag 2009. március 1. vasárnap 10:06 -
A Megbízhatóság etalonja! - PEUGEOT 206 1998- 1,4 HDI
3,5 csillag 2009. február 26. csütörtök 15:12 -
Változó sűrítésű turbómotor a Peugeot-tól
A másfél literes prototípus egy V6-os teljesítményét nyújtja, és közben alig fogyaszt többet egy négyhengeres dízelnél 2009. február 26. csütörtök 14:05 -
csak hobby célra !/autó restaurátoroknak! - PEUGEOT BOXER 1994-2002 2.5 td
3,5 csillag 2009. február 25. szerda 16:53 -
többet költök rá mint amit hoz ! - PEUGEOT BOXER 1994-2002 2.5 td
3,5 csillag 2009. február 25. szerda 16:16 -
ideális kispénzű családoknak - PEUGEOT 205 1983-1998 1.1 GL
4,0 csillag 2009. február 25. szerda 16:09 -
Ha nem volna benne BOSCH cucc, jó kocsi lenne! - PEUGEOT EXPERT 2001-2006 2000 HDI 109 Le
3,5 csillag 2009. február 25. szerda 15:58 -
Boxer 1,9 TD 68 KW A sportos munkás. - PEUGEOT BOXER 1994-2002 1,9 TD 68 KW
3,5 csillag 2009. február 24. kedd 14:51 -
RC HYbrid4: a Peugeot új koncepcióautója
Újdonság a Peugeot-tól a 79. Genfi Autószalonon az RC HYbrid4 koncepcióautó: valóságos guruló laboratórium, amely számos stilisztikai, műszaki és technológiai ötletet készít elő jövőbeli alkalmazásra. 2009. február 24. kedd 12:35 -
Két év múlva érkezik a Peugeot 408
Két év múlva érkezik a Peugeot 407 utódja, amely már a márka új formajegyeit viseli majd magán. A francia márka új középkategóriása továbbra is limuzin és kombi karosszériával érkezik majd, ám a kupé változat megjelenése egyelőre kétséges. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. február 24. kedd 09:00 -
Mivel készül Genfbe a Peugeot?
Többek között új crossoverének és kupé-kabriójának világpremierjét, valamint hibrid különlegességet ígér a Peugeot az idei Genfi Autószalonra, melyen huszonöt autót vonultat fel a francia gyártó. 2009. február 23. hétfő 08:40 -
Peugeot 206 csattant Kia Picantóval a 11-es úton - fotók
A 11-es út főváros felé vezető szakaszán, a Budapest táblától nem messze eddig ismeretlen körülmények között két személygépkocsi ütközött össze. A balesetben hárman sérültek meg, egy fő súlyos életveszélyes, két fő könnyebb sérüléseket szenvedett. 2009. február 22. vasárnap 22:10 -
Mire elég plusz húsz lóerő?
Ott tartunk, hogy már nem csak a BMW, az Audi és a Mercedes csúcsmodelljei tudják kiverni a biztosítékot horrorisztikus vételárukkal. Íme, egy közepesen motorizált Peugeot 308, ami nyaldossa a hétmilliót. 2009. február 21. szombat 07:00 -
Mire elég plusz húsz lóerő?
Ott tartunk, hogy már nem csak a BMW, az Audi és a Mercedes csúcsmodelljei tudják kiverni a biztosítékot horrorisztikus vételárukkal. Íme, egy közepesen motorizált Peugeot 308, ami nyaldossa a hétmilliót. 2009. február 21. szombat 07:00 -
Kedvezmény a régi autók szervizelésére
Versenyre kel a privát szervizek áraival a Peugeot. A francia gyártó márkaszervizei akciós árakkal csalogatnák vissza az idősebb autók tulajdonosait. 2009. február 20. péntek 11:00 -
Megint frissül Peugeot 206
Tizenegy évesen újabb frissítést kap a Peugeot egyik legsikeresebb típusa, a 206-os. 2009. február 20. péntek 09:52 -
Frissíti és átnevezi a 206-ost a Peugeot
Az 1998 óta piacon lévő és azóta pár kisebb változtatáson átesett 206-osnak felvarrta ráncait és ezzel egy időben "206+"-ra nevezte át a francia gyártó. 2009. február 19. csütörtök 10:26 -
Új szervizprogramot indít a Peugeot
Minden 4 évnél idősebb Peugeot gépjármű karbantartásához és javításához exkluzív kedvezményeket nyújtanak a Peugeot márkakereskedések. 2009. február 19. csütörtök 09:45 -
Peugeot 206+: újra szól a régi sláger
Tizenegy évesen újabb frissítésen esik át a Peugeot egyik legsikeresebb típusa 2009. február 19. csütörtök 09:35 -
Peugeot 206+: újra szól a régi sláger
Tizenegy évesen újabb frissítésen esik át a Peugeot egyik legsikeresebb típusa 2009. február 19. csütörtök 09:35 -
Kiváló töréstesztet produkált a Peugeot 308 CC
A frontális és oldalsó ütközéseknél megszerezhető 37 pontból 36-ot begyűjtő 308 CC bizonyította, hogy jó csillagzat alatt született, és utasait a legmagasabb szintű védelemben részesíti. 2009. február 19. csütörtök 09:25 -
Megújul a Peugeot 206
Új névvel és megújult külsővel folytatja pályafutását a Peugeot 206. Az autó immár teljesen illik a 107, 207 modellek által megrajzolt sorba. 2009. február 19. csütörtök 08:00 -
A HŰSÉG ÉRTÉK, ÉS MI VISZONOZZUK
Új szervizprogramot indul útjára: minden 4 évnél idősebb Peugeot gépjármű karbantartásához és javításához exkluzív kedvezményeket nyújtanak a Peugeot márkakereskedések. 2009. február 18. szerda 14:57 -
Fotó: kigyulladt az ellopott Peugeot
Vasárnap hajnalban, a zalaegerszegi Sport utcából lopták el azt a Peugeot típusú személygépkocsit, melyet még aznap reggel Resznek mellett teljesen kiégve találtak meg a tűzoltók. Az elkövetőket elfogta a rendőrség. 2009. február 16. hétfő 20:20 -
halottról vagy jót, vagy semmit - PEUGEOT 309 1985-1993 1.9 grd
4,0 csillag 2009. február 16. hétfő 17:30 -
költséges kényelem,de jó!!! - PEUGEOT 406 1995-2004 1.8 ST
4,0 csillag 2009. február 16. hétfő 12:23 -
Extrém Peugeot 206 - magyar tuning
A győri Peugeot szalon tulajdonosának nagyon bejött pár éve a Peugeot 206 WRC, a tuninghoz is vonzódott, így kitalálta, hogy összeraknak egy WRC optikai tuning készletet a kis Peugeot-hoz. 2009. február 16. hétfő 08:05 -
Tetején pördült át a Peugeot 307 - fotó
Február 12-én a Csákberény és a Gánt-Csákvár-Zámoly elágazó között a háztartási árukkal megrakott Peugeot 307-es felborult, átfordult a tengelye körül, végül a vízelvezető árokban a kerekein állt meg. Az autóban elöl utazó, súlyosan sérült nőt a mentők a tűzoltók segítségével emelték ki a kocsiból. A Peugeot-t vezető férfi könnyebb sérüléseket szenvedett - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2009. február 16. hétfő 04:30 -
Szelíd oroszlán - PEUGEOT 307 2000- 1.4 Presence 75LE
3,5 csillag 2009. február 15. vasárnap 17:25 -
Ha a válság elviszi a francia autóipart, akkor megérte - PEUGEOT 307 2000- 1,6 sw
3,5 csillag 2009. február 15. vasárnap 17:22 -
Francia nő, napi használatban... - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Hdi Premium
3,5 csillag 2009. február 13. péntek 11:46 -
Igazi meglepi autó! - PEUGEOT 306 1993-2000 2.0 GTI-6
3,5 csillag 2009. február 12. csütörtök 15:13 -
A PSA 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában
A tavalyi évet 343 millió eurós veszteséggel záró PSA Peugeot Citroen francia autóipari konszern várhatóan 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában, de csak az államhatáron kívül. 2009. február 12. csütörtök 12:50 -
jópofa, hűséges, kényelmes de nem versenyautó! :) - PEUGEOT 206 1998- 1,1 xdesign
3,5 csillag 2009. február 12. csütörtök 09:46 -
Le Mans-i győzelemre hajt a Peugeot - fotók
Támad a Peugeot, a franciák idén mindenképpen győzni akarnak a Le Mans-i 24 órás autóversenyen. A csapat kötelékében Jacques Villeneuve-öt és Ricardo Zontát Sebastien Bourdais és David Brabham váltja fel. 2009. február 12. csütörtök 09:30 -
Száguldó ülésgarnitúra - PEUGEOT 605 1989-1999 2,1 SVDT
3,5 csillag 2009. február 12. csütörtök 09:26 -
A Peugeot 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában
A tavalyi évet 343 millió eurós veszteséggel záró PSA Peugeot Citroen francia autóipari konszern várhatóan 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában. 2009. február 11. szerda 17:45 -
Peugeot: 11 ezer fős elbocsátás
A tavalyi évet 343 millió eurós veszteséggel záró PSA Peugeot Citroen francia autóipari konszern várhatóan 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában. 2009. február 11. szerda 15:19 -
Megfér együtt az F1 és a Le Mans
A Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bourdais a Forma-1-es mezőnyben egyedülállóan nem csak a száguldó cirkusz futamain indul majd, hanem részt vesz a Le Mans-i 24 órás, és a sebringi 12 órás versenyen is rajthoz áll a Peugeot-val. 2009. február 11. szerda 15:15 -
Hálás igás ló - PEUGEOT EXPERT 2001-2006 fv 2000 hdi 96LE
3,5 csillag 2009. február 11. szerda 15:12 -
Nagyot bukott a Peugeot
A francia autógyártó 2008-as vesztesége 343 millió euró; az elemzők nyereségre számítottak. 2009. február 11. szerda 12:58 -
A francia nők bája, némi hónaljszaggal... - PEUGEOT 207 2006- 1.4 16V Trendy
4,0 csillag 2009. február 11. szerda 12:55 -
Veszteséggel zárta a múlt évet a Peugeot Citroen
A Peugeot Citroen autóipari konszern 343 millió eurós veszteséggel fejezte be a 2008-as évet, és az idei évben is veszteségre számít. 2009. február 11. szerda 12:35 -
jó kolléga a ter.képviselő szakmában - PEUGEOT 106 1991- kid 1.0
4,0 csillag 2009. február 11. szerda 10:24 -
Bourdais rajthoz áll az idei Le Mans-i 24 órás versenyen
A Peugeot hivatalosan is megerősítette, hogy a Toro Rosso versenyzője, Sébastien Bourdais is csapatának tagja lesz az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, amelyet júniusban rendeznek. A francia pilóta hetedszer indul a legendás viadalon. 2009. február 10. kedd 14:06 -
A francia állam segít a Renault-nak átvészelni a válságot
RÖVIDHÍR - A Peugeot-Citroën mellett a Renault is állami hitelt kap, amelyet öt év alatt kell visszafizetniük a francia államnak. Erre a lépésre a gazdasági válság miatt volt szükség, mivel az autógyártókat érintette a leginkább a krízis. 2009. február 10. kedd 12:25 -
Állami segítséget kap a Renault
A francia kormány megegyezett abban, hogy egyenként 3,8 milliárd dolláros kölcsönt ad a Renault-nak, és a Peugeot-nak, hogy átsegítse a két autógyártót a jelenlegi nehézségeken. 2009. február 10. kedd 10:14 -
Hatmilliárd eurós állami hitel a francia autóiparnak
A francia kormány 6 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújt fejlesztések finanszírozására a Renault-nak és PSA Peugeot-Citroennek, melyek együttvéve a francia munkavállalók tíz százalékát foglalkoztatják. 2009. február 10. kedd 08:30 -
Milliárdos mentőöv a francia gyártóknak
A francia állam 6 milliárd eurós hitellel segíti a az ország munkavállalóinak együtt 10 százalékát foglalkoztató Renault-t és a Peugeot-Citroent. 2009. február 10. kedd 08:10 -
Hatmilliárd eurós állami hitel a francia autóiparnak
A francia kormány 6 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújt fejlesztések finanszírozására a francia munkavállalók tíz százalékát foglalkoztató két nagy autógyártónak, a Renault-nak és a PSA Peugeot-Citroennek. A támogatásért cserébe a kölcsön ideje alatt az autógyártók egyetlen franciaországi üzemet sem zárnak be és telepítenek külföldre. 2009. február 9. hétfő 20:15 -
A RAGADOZÓ első hibái I.rész - PEUGEOT 607 2000- 3.0V6
3,5 csillag 2009. február 8. vasárnap 19:07 -
Bourdais a Le Mans-i 24 óráson is indul
Izgalmasnak ígérkezik a nyár Sebastien Bourdais számára: a francia sofőr pénteken meghosszabbította F1-es szerződését a Toro Rossóval és ha minden igaz, a Peugeot színeiben ott lesz a Le Mans-i 24 órás versenyen is. 2009. február 8. vasárnap 08:55 -
A szlovákok sem úszták meg a válságot
A szlovák autógyártást is elérte a válság: a nagy külföldi autógyártók közül a francia PSA Peugeot Citroen elsőként jelezte, hogy márciustól 190 fős leépítést hajt végre nagyszombati (Trnava) üzemében. 2009. február 6. péntek 19:05 -
A Peugeot-Citroen 190 főt elbocsát nagyszombati gyárából
A szlovák autógyártást is elérte a válság: a nagy külföldi autógyártók közül a francia PSA Peugeot Citroen elsőként jelezte, hogy márciustól 190 fős leépítést hajt végre nagyszombati (Trnava) üzemében. 2009. február 6. péntek 16:52 -
Februárban jön az új Peugeot Partner változat
A piaci igények kielégítésére törekedve, és kihasználva a Partner Tepee rendkívüli tágasságát, új, hétüléses változattal bővíti családi egyterű típusának modellválasztékát a Peugeot. 2009. február 4. szerda 18:20 -
Miről maradt le a múlt héten?
Új összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes. div#leftcol p {padding-right: 10px;} Ez a motor jobbat érdemel − Citroën C4 1.6 VTi Exclusive Új, modern benzinmotor dolgozik a felfrissített C4-ben. Megrázó élmény. Megint a németek járnak jól –Az Európai Uniós CO2-korlátozások visszásságai Elég elszomorító történet következik arról, hogyan diadalmaskodik az autóipari lobbi a környezetvédelem felett. A pénzkérdés az pénzkérdés. Karalábétól a családig mindent– Citroën Berlingo 1.9 D – 2001 Minden belefér, ahhoz képest, hogy teherautónak indult, személykocsinak is jó. De kopik. Cosworth-motoros szürke kombi – Ford Focus ST170 Turnier Ilyen autó pedig nincs is, mondták a kollégák, mikor meghallották, minek a próbájára készülök. Rogyadozik, de legalább stagnál– Hogyan hatott eddig a válság a használtautó-piacra? A használtautó-piacon az árak szinte változatlanok. De a tulajdonosok is… A Volkswagennél is jobb Peugeot– Törés:Peugeot 308CC (2008) Az Euro NCAP szerint a 308 CC biztonságosabb, mint a közvetlen vetélytárs VW Eos. Ha szakadt, takard el! – Kárpitjavítás és belsőtér-cicoma eladáshoz Eladod az autód? Lepra a belseje? Olcsó, kicsit empátiamentes tippjeink eladáshoz. Öv nélkül városban is veszélyes − ADAC öv nélküli tesztek Legfrissebb ütközési tesztjeit az ADAC 30 km/órával, de biztonsági öv nélkül végezte el. Az eredmény rémisztő. Az apokalipszis disznaja – Triumph Rocket lll Még mindig ez a legnagyobb köbcentis szériamotor, továbbra is brutális szerzet, ráadásul jó rajta motorozni. Királynak lenni nehéz, főleg egy fehér furgonban – Nagy teher a kisteher Miért utálják a furgonosokat a többiek? Gyorsak, rutinosak, nem félnek a kockázattól. Ritkán is esnek pofára, de akkor nagyon. Reményteljes kilátástalanság – Volkswagen Scirocco Sport 1.4 TSI Célkeresztben a Volkswagen Scirocco. Meglepetés vagy csomagolt unalom? Hírek: Zálogban a Ford Kiderült, hogy miért nem kért állami gyorssegélyt a Ford Hírek: Kiszivárogtak a Mercedes E Coupé fotói Várhatóan március elején mutatkozik be a Mercedes CLK utódja Belsőség: Mit nekünk a Gripen Kényelmes és biztonságos dízel limuzin, mindössze kétszázezerért. Első, egyben tanuló autónak is ideális. Nem csak vezetni, szerelni is megtanít. Belsőség: Élmény. Zacskóban? Egy Forma-autó, amibe a vezetőn kívül hat utas fér? Képtelenség, meg aztán minek is. De van olyan szelíd őrült, akinek ez a mániája. 19 év alatt el is készült vele. Íme. Belsőség: Wilkommen im Dschungel Sok elborult elme és egy Capri. Cseréljen szilentet hasonlóan beteg barátaival. A sebesség oltára: Nápolyt látni Cezetával, 1964-ben Nyugatra menni a hatvanas években? Nem disszidált csak motorozott - hatezer kilométer és egy Cezeta története. Rsvptc: „Telefonon tépem le a tökét” – Királynak lenni nehéz... Görbe tükröt tartani egy társadalmi csoport elé soha nem hálás feladat. Várható volt, hogy a fehér furgonok vezetőinek szokásairól készített publikáció nagy hullámokat kavar. És tényleg. 2009. február 4. szerda 16:05 -
Rejtőzködő luxus - Peugeot 308 SW teszt
A 307-es után a 308-as Peugeot sem számít ritka látványnak a hazai utakon, melyből most a legjobban felszerelt kombi karosszériás kivitelt próbáltuk. Vajon érhet-e nyolcmillió forintot egy kompakt francia?A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. február 4. szerda 13:05 -
Itt a hétüléses Peugeot Partner
A Peugeot új, hétüléses változattal bővíti a Partner modellválasztékát. A hétüléses Partner Tepee az egyterű szabadidő-autók valamennyi előnyét kínálja, sokoldalú, variálható és kényelmes. Hét egyedi ülése közül a hátsók mindegyike lehajtható, illetve kivehető. Az utasteret tehát kedve és a pillanatnyi szállítási igények szerint rendezheti be az ember. A hétüléses kivitel felára 240 ezer forint, pontosabban kiegészítő ülés csomagként szerepel az ötajtós Partner Tepee opciós listáján. A hétüléses változat már rendelhető 1,6-os benzines és 1,6 literes HDi dízelmotorokkal, 4 595 000 forinttól. 2009. február 4. szerda 12:58 -
Hétüléses Peugeot Partner Tepee
A piaci igények kielégítésére törekedve, és kihasználva a Partner Tepee tágasságát, új, hétüléses változattal bővíti családi egyterű típusának modellválasztékát a Peugeot. 2009. február 4. szerda 09:15 -
Új családi Peugeot Magyarországon
Kevesebb mint 300 ezer forint felárért már hétszemélyes kivitelben is elérhető a Peugeot Partner Tepee. Az új modell csak 1,6-os motorral és jó felszereltséggel rendelhető. 2009. február 3. kedd 15:00 -
A VILÁG LEGJOBB KISÁRUSZÁLLÍTÓJA - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1,9D
3,5 csillag 2009. február 2. hétfő 11:48 -
Már több mint 3 millió részecskeszűrővel szerelt HDi motoros autót adott el
Elkészült a 3 milliomodik részecskeszűrővel szerelt HDi motoros gépkocsi - egy 1,6 literes HDi motoros Peugeot 207 - a PSA Peugeot Citroën poissy-i (Franciaország) gyárában. 2009. február 1. vasárnap 13:05 -
PSA Peugeot Citroën több mint 3 millió részecskeszűrővel szerelt HDi motoros gépkocsit adott el
Tíz évvel megelőzve a jövőbeni Euro V szabvány bevezetését, a PSA Peugeot Citroën FAP (részecskeszűrő) technológiája, Európa új dízelmotor referenciája lett. 2009. január 30. péntek 15:51 -
Ötvenmillió autót gyártott a Peugeot
1889 óta 50 millió autót gyártott le a franci gyár. 2009. január 29. csütörtök 12:51 -
A Volkswagennél is jobb Peugeot
Az Euro NCAP szerint a 308 CC biztonságosabb, mint a közvetlen vetélytárs VW Eos. 2009. január 29. csütörtök 09:25 -
A Volkswagennél is jobb Peugeot
Az Euro NCAP szerint a 308 CC biztonságosabb, mint a közvetlen vetélytárs VW Eos. 2009. január 29. csütörtök 09:25 -
kényelmes hajó - PEUGEOT 307 2000- 1,6 Pesence, benzines
3,5 csillag 2009. január 28. szerda 17:04 -
Normális-mindennapos oroszlán - PEUGEOT 307 2000- 1,4 16v D-sign Break
3,5 csillag 2009. január 28. szerda 14:47 -
Ötvenmillió legyártott autónál tart a Peugeot
Közel kétszáz éves gépipari történetével a Peugeot a világ autós kalandjának egyik úttörője. A ma több mint 150 országban jelenlévő Peugeot határozottan modern autómárka, stabil fejlődési alapokkal a jövőre nézve. 2009. január 28. szerda 12:40 -
A PSA eredményei 2008-ban
2008-ban a PSA Peugeot Citroën megtartotta 5%-os világpiaci részesedését az autópiac erős visszaesése ellenére 2009. január 27. kedd 20:50 -
Az Aston Martin győzelemre tör Le Mansban
Az idén már két prototípus száll szembe a dízelmotoros Audikkal és Peugeot 908-asokkal. 2009. január 27. kedd 14:18 -
Peugeot 207-essel nyerték az IRC-évadnyitót - fotók
A francia Sébastien Ogier honfitárs navigátora, Julieb Ingrassia társaságában ünnepel 2009. január 24-én, miután a páros egy Peuget 207-essel győzött az International Rally Challenge idénynyitó versenyén, a Monte-Carlo-ralin. 2009. január 24. szombat 17:40 -
Budapest-Bamako rali: magyarok az élen
Szombat reggel valamivel 9 óra előtt, a mínuszok ellenére is lelkes közönség figyelme közepette a magyar és a mali himnusszal kezdetét vette az idei, sorrendben immár a negyedik Budapest-Bamako Rally. Az első autó, mely elhagyta a Felvonulási teret Villám Géza Peugeot 504-ese volt, őt a Travel Chanel két csapata követte. 2009. január 23. péntek 16:45 -
A Peugeot ellenáll a gazdasági visszaesésnek
A 2008-as év második felében, fokozódó ütemben romló gazdasági környezetben a Peugeot globális értékesítése elérte az 1 904 000 egységet, ez 3,2 %-os visszaesést jelent 2007-hez képest. 2009. január 23. péntek 12:39 -
Egyesül a FIAT és Peugeot?
Egyes hírek szerint elképzelhető, hogy új autós konszern jöhet létre. A szereplők a FIAT, a Chrysler, a Peugeot és a Citroën lennének. 2009. január 23. péntek 08:00 -
A Peugeot 2008-ban ellenáll és válaszol
Összesen 1 904 000* összeszerelt gépjármű és részben összeszerelt egység értékesítése 2009. január 22. csütörtök 11:56 -
Kémfotókon a Peugeot 408-as
Úgy néz ki, a PSA lassan elkészül a 407-es utódjával 2009. január 21. szerda 13:55 -
Kémfotó a Peugeot 407 utódjáról
Csak egy év múlva jelenik meg a Peugeot 407 utódja, de az interneten már felbukkant egy kép, amelyen állítólag a következő generáció látható. 2009. január 21. szerda 11:58 -
Miről maradt le a múlt héten?
Új összeállításunkat azoknak készítettük, akik a múlt héten igazoltan voltak távol az internettől, esetleg nem használnak RSS-t, vagy nem kenyerük a bogarászás, és nem akarják végignézegetni az összes rovatot, volt-e benne valami érdekes.div#leftcol p {padding-right: 10px;} Halle Berry egy istennő − de... Ford Fiesta 1.4 TDCi Ghia (2008) Igazából nem is számíthattunk másra. A világ a komfortos, csendes, mutatós autók irányába halad, az önfeledt hancúrozás kora lejárt. Az új Fiesta komfortos, csendes, mutatós. Újabb csapás vár az autóiparra–EU-s büntetések a CO2 kibocsátás miatt Kiszámoltuk, hogy mekkora büntetésre számíthatnak a különböző márkák autóik túlzott szén-dioxid kibocsátása miatt. Felfoghatatlanul nagy összegek következnek. Mégsem végzik ki a technikai analfabétékat!– BMW 730d - 2009 Nagyon nem Bangle, de ez a 7-es most valódi, békebeli klasszikusnak ígérkezik. A legkerekebb kocka – Mercedes-Benz GLK 320 CDI (2008) Dudaszó, fanfár, konfettieső, go-go lányok, ágyúlövés, hozsanna – a Mercedes új GLK-ja megérkezett. És milyen baromi jó… a fenébe, nem is tudom, mikor éreztem magam ilyen jól autóban. Bűvös 4 centi– Törés:Ford Fiesta (2008) Már annyira erős egy kisautó karosszériája, hogy tetőoszlopa a frontális törésteszten csak négy centit mozdul el hátrafelé. A felkelő napnak is van ereje?– Toyota Avensis 1.8 Valvematic Multidrive S A japánok szeretik az ilyen feles generációváltásokat. Viszont ez kevésbé látszik az Avensisen, mint mondjuk a Hatos Golfon. Szamuráj német fegyverrel – Suzuki Katana történelem Az 1980-as kölni bemutató döbbenetes erejű volt. A sajtó a merész forma miatt csúfos bukástól tartott, de a motorosok igent mondtak. Páros? Páratlan? Egy hülyeség!− Szmogveszély ellen nagyvas-felvonulást Ha azt mondják, szálljunk buszra, mert úgy csökkentjük a szálló por mennyiségét, nézzünk körül a buszon. Ha negyvennél kevesebben tartózkodnak rajta, nekünk pedig benzines autónk van, máris megdőlt az elmélet. Jó öreg kabát – Ford Orion CLX 16V Fapados, igénytelen, karaktere egy szál sem, de hatóságot és civil gazdát egyformán kiszolgál a leselejtezett öszvér. Működő elektromos autó pedig nincs Hiába kábít a jelenleg is zajló Detroiti Autószalon legtöbb kiállítója azzal, hogy szinte kész a működőképes elektromos autója, ez ordas hazugság. Belsőség: Egy platform, két világ Kínai-amerikai LaCrosse vagy Opel Insignia? Döntsön ön! Hírek: Audi Sportback: reszkess, Panamera Akkora, mint egy A8, de gyönyörű csótányháttal. Mellette a legtöbb luxusautó esetlennek tűnik. Belsőség: Amikor nem adja ki Nagy "Hókotró" Lajos kontra Négykarikás "Svájci" Quattrók. Első menet. Belsőség: A hálózat A csehek BMW-t szerettek volna, de a döntéshozók máshogy gondolták: megvan a D1 új elfogóautója. Jejich revírem je dálnice, jejich tempo je vraľedné... Hírek: 3008, a Peugeot öszvére A Peugeot 3008-as érdekes félszerzet. És nemsokára árulni is fogják a 308-asra épülő szabadidőjárművet. Rsvptc: Szivatják az autósokat az M7-esen? A rendőrség szerint a KRESZ-ben nincs olyan, hogy időjárástól függő sebességkorlátozás. A kiegészítő jelzéseket levették. Kárpark: Ez a méreg, nem a cián Sokak szerint csupán egy öreg, kockaforma japán rom, rajongói számára viszont a legaranyosabb, legélvezetesebb autó. Egy frissen felújított Toyota Corolla GT összetörése mindenképp szomorú eset. Heti merítés Válogatás a múlt hét legjobb népítéleteiből 2009. január 21. szerda 09:46 -
Hétszemélyes kivitelben is érkezik a Peugeot 3008
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 20. kedd 11:50 -
Lehet brutális egy Peugeot tuning is - fotó
A német Irmscher az angol piac hódítására a Peugeot 207 és a Peugeot 4007 egy-egy példányát vette tuning kezelésbe. Nem elég nekik a Vauxhall. 2009. január 20. kedd 03:46 -
Új crossoverrel rukkolt elő a Peugeot
A Peugeot 3008 crossover nemcsak a Peugeot kínálatában számít újszerűnek, hanem a piac egészén is. 2009. január 19. hétfő 18:35 -
A PSA Peugeot Citroën tartja világpiaci részesedését
2008-ban Európában a 8,8 százalékkal szűkülő személy- és haszongépjármű piacon a PSA Peugeot Citroën 8,6 százalékkal kevesebb, 2,130,900 (Peugeot: 1.125.700, Citroën: 1.005.200) autót értékesített. A csoport piaci részesedése 2009. január 18. vasárnap 18:25 -
Itt az új Peugeot-crossover
A Peugeot 3008 kompakt, mégis tágas crossover. Nemcsak a Peugeot kínálatában számít újszerűnek, hanem a piac egészén is. 2009. január 18. vasárnap 12:40 -
Üvegtető for perzident! - PEUGEOT 307 2000- SW Premium 2.0 HDI
3,5 csillag 2009. január 18. vasárnap 10:17 -
Hatékony Hiéna - Peugeot kérdés
A Peugeot Múzeumban, Sochaux-ban megtekinthető a feltűnően díszes Type 4 Vis-a-vis nevű autó, amelyből mindössze egyetlen darab készült 1892-ben, a tuniszi bej megrendelésére. Milyen motor volt benne? A következő paraméterek érdekelnek: hengerek száma, elrendezése, lökettérfogat, teljesítmény. 2009. január 17. szombat 02:02 -
Egy kicsit tartok tőle, de szeretem - PEUGEOT EXPERT TEPEE 2007- 2.0 HDI 120
4,5 csillag 2009. január 16. péntek 16:36 -
kicsit félresikerült oroszlán - PEUGEOT 307 2000- 2,0 TDI
3,5 csillag 2009. január 16. péntek 16:33 -
KOSZKOTRÓ A SZOSZOROS ÉRTELMÉBEN. - PEUGEOT BOXER 2002- 2.2hdi
3,0 csillag 2009. január 16. péntek 16:29 -
Hatékony Hiéna
Kedves Hiénák, egy éjszaka, amikor érdemes fent maradni! Ráadásul, hatékonyan lehet hiénázni, hiszen aki ügyes, több dolgot is hiénázhat. Év vége felé elkezdenek szállingózni a naptárak a szerkesztőségbe. Összesen négyet kaptunk, egyet-egyet az Auditól, a BMW-től, a Mercedestől és a Peugeot-tól. Aki tehát máris unja a Szabad Földből kiszedett 2009-es falinaptárát, az most válthat, nem is akármilyen szépekre. Hogy ne aprózzuk el a dolgot, a következőt találtam ki. Egyetlen éjszaka mind a négyet meg lehet nyerni, csak ügyesnek és okosnak kell lenni. És ébernek. És frissíteni kell az oldalt, ugye, hogy a kétpercenként élesedő új kérdések megjelenjenek a képernyőtökön is. Az első kérdést máról holnapra virradóra hajnal három óra nulla perckor élesítjük. A kérdés az Audikkal lesz kapcsolatos. Értelemszerűen az Audi naptárat lehet megnyerni vele. Tekintve, hogy a naptárak nagyon szépek, gondoltam, ne áruljunk zsákbamacskát, lefotóztam, hogyan is néznek ki. A képeken viszont nem jön át, hogy a naptárak nem kicsik. Sőt, kifejezetten nagyok. Épp ezért ne is könyörögjetek, hogy adjuk postára, mert nincs az a boríték, amibe Angéla be tudná rakni. Egyszerűbben: csakis a személyes átvátel jöhet szóba, Budapesten, a szerkesztőségünkben. A válaszokat kommentként kell beírni, az nyer, aki először beírja a helyes választ. Az előrelátó hiána előtte regisztrál és bejelentkezik a Belsőségen, mert különben nem tud válaszolni. Íme tehát a kedvcsináló a gyönyörű Audi-naptárból, ha rákattintasz, galéria nyílik: Ha ez megvolt, három óra kettő perckor élesül a következő kérdés, Peugeot témakörben. Ez ugye a Peugeot 2009-es naptárért megy. Íme az ízelítő: Apró szusszanás után három óra négy perckor érkezik a Mercedes kérdés, ezért a szintén fantasztikus képeket tartalmazó Mercedes-naptárért, amelyet lélegzetelállító nyomdatechnikával készítettek (Tom szerint: ötszínnyomás, matt fólia, formalakk). Aki pedig a BMW-re szeretne rárepülni, annak három óra hat perckor kell ráfrissítenie a Belsőségre, hogy meglássa a BMW-kkel kapcsolatos kérdést. Szintén egy gyönyörű képekkel illusztrált falinaptár, mindenki átlapozhatja a galériában, ha a képre kattint. Hajrá! 2009. január 16. péntek 16:24 -
Megbizható munkajárgány kisebb hiányosságokkal - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1,6
3,5 csillag 2009. január 15. csütörtök 20:04 -
Teszt: Fiat vagy Peugeot?
Két parányi, városi kisáruszállítóból átalakított személyszállító alkalmatosságot teszteltünk. Nem hétköznapi igényekhez találták ki őket, de biztos van, akinek jól jönnének. 2009. január 15. csütörtök 19:00 -
Minden kiderült a Peugeot 3008-ról
Hivatalos fotókkal szolgált és minden fontos adatot elárult új kompakt crossoveréről, a 3008-ról a francia gyártó. A kocsi Genfben mutatkozhat be, és még idén ősszel megérkezik a kereskedésekbe. 2009. január 15. csütörtök 12:26 -
Hivatalosan is bemutatkozott a Peugeot 3008
Az autós világ szeme az utóbbi napokban a Detroiti Autószalonra szegeződött, azonban az európai márkák sem tétlenkednek, ugyanis a Peugeot hivatalos képeket és adatokat tett közzé első crossoveréről, a 3008-ról. Az autó a már jól ismert motorokkal lesz elérhető, azonban kizárólag elsőkerékhajtással rendelhetjük a franciák szabadidő autóját. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 15. csütörtök 11:58 -
3008, a Peugeot öszvére
A Peugeot kínálatából régóta hiányzik egy kompakt egyterű, és egy kisebb szabadidő-autó is 2009. január 15. csütörtök 11:48 -
FRANCIA ELEFÁNT !!! - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1.6 HDI 92LE 2008
4,5 csillag 2009. január 15. csütörtök 11:09 -
Itt a Peugeot 3008!
A Peugeot bemutatta legújabb modelljét, a 3008-ast. A 308-ra épülő autó, az egyterűek praktikusságát vegyíti a szabadidő-autók magas felépítésével. 2009. január 14. szerda 13:35 -
Peugeot márkakereskedés nyílt Dunaújvárosban
Peugeot márkakereskedést, márkaszervizt és alkatrész-forgalmazó telephelyet nyitott, nettó 500 millió forintos beruházással Dunaújvárosban az Autó Máté Kft. 2009. január 13. kedd 19:50 -
Monte-Carlo IRC - ezt nézni KELL! (És lehet is)
Az idei, január 21-23 között megrendezésre kerülő Monte "csupán" IRC futam lesz, de ha megnézed a nevezési listát, rögtön megérted, miért tettem ki az idézőjelet. (Nevezési lista ITT) A legjobban talán ez a páros érdekel:8 AURIOL Didier (FRA) AURIOL Didier (FRA)GIRAUDET Denis (FRA) PEUGEOT 207 S2000 N 4 Persze lesznek még ott azért nagy nevek, szerintem nem fognak csalódást okozni. Amit még nagyon várok, az a Skoda Fabia S2000 bemutatkozása, ami szintén ezen a versenyen történik.Egyre jobban tetszik ez az IRC dolog, pláne az elsatnyult WRC miatt. Ami még sokat nyom a latban, hogy rengeteg ÉLŐ TV-közvetítés lesz pálya mellé telepített kamerákkal, légifelvételekkel, szóval rendesen nyomon lehet majd követni egyenes adásban, éppen ki merre jár. Ezzel a rally egyetlen hátrányát is kiküszöbölik, és remélhetőleg többen is megszeretik ezt a sportot azok közül, akik eddig idegenkedtek tőle. Én ott fogok ülni a TV előtt, az biztos.További infók angolul a www.ircseries.com oldalon. 2009. január 11. vasárnap 00:39 -
Elektromos autót vásárolna a Peugeot
A hobbiterepjárók után az elektromos autók tervezésénél is összefog a PSA Peugeot-Citroen és a Mitsubishi. Az üzlet részeként a franciák is beszállnának az előrehaladott japán fejlesztésekbe, így a mindkét márka jelentős költségeket takaríthat meg. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 9. péntek 15:51 -
Ha klímahibáit feledni tudnám .... - PEUGEOT 306 1993-2000 1,6 XT
3,5 csillag 2009. január 9. péntek 12:46 -
Modernizálják a Peugeot 206-ot
A Peugeot palettáján a 206-os az olcsó belépőmodell szerepét tölti be, ez sem jogosítja fel azonban a franciákat arra, hogy elhanyagolják a típust. A Lipcsei Autószalonon be is mutatkozik a 207 mintájára felújított változat, amely teljesen újnak azért nem nevezhető. A Peugeot már a Mexikói Autószalonon bemutatta a közép- és dél-amerikai piac számára készített 207 Compactot, amely egy az egyben megegyezik az új 206-ossal. Folytatás az ugrás után! 2009. január 9. péntek 11:45 -
Japánból jön a Peugeot új villanyautója?
Úgy néz ki, a Mitsubishi egy újabb modelljét szeretné átvenni a francia vállalat 2009. január 9. péntek 10:28 -
Felfrissült a Peugeot kiskategóriás belépőmodellje
A Peugeot az idei évre felfrissíti több mint tíz éves pályafutással büszkélkedő belépő kiskategóriás modelljét, a 206-ost. A csinos kisautó vonalait a tervezők utódja formájához igazították, melynek orra szinte megtévesztésig hasonlít a 207-esre. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 8. csütörtök 11:00 -
Gázkáosz: leáll a Kia és Peugeot Szlovákiában
Csütörtökön leállítja szlovákiai termelését a PSA Peugeot francia és a Kia Motors dél-koreai autógyártó. 2009. január 7. szerda 23:40 -
Peugeot 607 már csak biturbó-dízelekkel
Karcsúsítják a legnagyobb Peugeot motorválasztékát 2009. január 7. szerda 16:12 -
A Ferrari állítólag kijátszhatja a tesztkorlátozást
A Ferrari nem áll túl jól a KERS (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) fejlesztésével, és a maranellói gárda állítólag egyik partnere, a Peugeot segítségét veszi igénybe a tesztek során. Az olaszok egyesek szerint a szabályok kijátszására készülnek, bár ezt tagadják Maranellóban. 2009. január 7. szerda 13:25 -
Örök francia szerelem: Peugeot 306 - PEUGEOT 306 1993-2000 1.4i XN
3,5 csillag 2009. január 6. kedd 15:08 -
A Ferrari cáfolja, hogy csaláson törné a fejét
A Ferrari cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a Peugeot segítségével próbálná meg kijátszani a szezonközi, 2009-ben életbe lépő teszttilalmat, amivel óriási előnybe kerülhetne a többiekkel szemben a következő idényben. 2009. január 6. kedd 12:21 -
F1: A Ferrari a Peugeot-val játszaná ki a teszttilalmat?
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 6. kedd 10:10 -
Peugeot 3008 kémfotók
Álcázás nélkül kapták le a Peugeot legújabb típusát. 2009. január 6. kedd 09:57 -
Karambol az Istenhegyi úton - exkluzív fotók
Súlyosan sérült két személygépkocsi sofőrje egy karambolban hétfőn délelőtt a főváros XII. kerületében. Az Istenhegyi úton egy Rover 200-as és egy Peugeot 206 CC ütközött, utóbbi jobb első kereke ki is tört - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. 2009. január 6. kedd 09:30 -
Gilles Michel a francia ipar fellendítéséért fog küzdeni
Gilles Michel, a PSA Peugeot Citroen igazgatótanácsának tagja, a Citroen eddigi vezérigazgatója elhagyja a PSA-csoportot, hogy a francia gazdaságnak segítsen. 2009. január 5. hétfő 18:30 -
Kiütötte a Peugeot-kabrió kerekét a Rover
Súlyosan sérült két személygépkocsi sofőrje egy karambolban hétfőn délelőtt a főváros XII. kerületében. 2009. január 5. hétfő 14:35 -
Leplezetlen kémfotókon a Peugeot 3008
A korábbi híreknek megfelelően a Peugeot a márciusi Genfi Autószalonon mutatja be új kompakt crossoverét a nagyközönségnek. A 3008 névre keresztelt újdonságról azonban a Forum-Peugeot jóvoltából már most leplezetlen kémfotók jelentek meg a neten, melyek alapján kijelenthető, hogy alig néhány részletet alakítottak át a Prologue tanulmányhoz képest. Folytatás és galéria az ugrás után! 2009. január 5. hétfő 10:45 -
Lebukott a Peugeot 3008
Európai tesztelésén, álcázás nélkül kapták lencsevégre a Peugeot új egyterű szabadidő-autóját. A hivatalos bemutató márciusban, a Genfi Autószalonon lesz. 2009. január 5. hétfő 10:37 -
Garanciálisan vegyél ilyet, de csak ha nagyon muszály - PEUGEOT 307 2000- 2.0 HDi 110LE
3,5 csillag 2009. január 4. vasárnap 10:04 -
Ami szép, az szép. Volt
Kína nagy. Nagyon nagy. Itt pár tízezer autót elsózni nem nagy cucc, csak árulni kell, és magától elmegy. Másrészt a kínai vevőknek nincs komoly képük az autógyártás múltjáról, nem tudják, mi az a kifinomult stílus. Vagy, ha mégis tudják, valami másról hiszik ezt. Vajon mit érezhetett az a formatervező a Peugeot-nál, aki megnyerte azt a remek feladatot, hogy a 206-osra rajzoljon feneket, méghozzá olyat, mint a 607-esé? Felemelő meló. Mert Kínában az eladott járművek többsége szedán, ahogy Dél-Amerikában is komálják a négyajtós formát. Hát megkapták. Az, hogy eggyel több alkoholista formatervező van Franciaországban, kit érdekel? Csendben jegyzem meg, hogy ezt a típust közelebb is árulják, Romániában, bár az emberek ritkán merészkednek ki nyílt utcára ilyen autóval. Talán a Logan mellett nehéz labdába rúgni ezzel: A következő nagy kihívás az volt a Peugeot-nál, hogy meg kellett alkotni a 207-est, lehetőleg két fabatkából. Vagyis úgy, ahogy a Citroen C2-t készítették a kínai piacra: tulajdonképpen egy 206-os, más orral. [...] Bővebben! 2009. január 2. péntek 16:02 -
Szögletes, mégsem doboz - Citroen Nemo Combi teszt
A konszerntárs Peugeot Bipper után a Citroen dobozosának dízel változatát tettük próbára, abból is a csúcsfelszereltségű XTR-modellt. Nézzük, megéri-e egy felextrázott és szintén hárommilliónál drágább C3 helyett a sokkal tágasabb, de kissé faragatlan Nemót választani. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2009. január 2. péntek 11:50 -
Szeretem a hibáival együtt.... - PEUGEOT 206 1998- 1.6 CC
3,5 csillag 2009. január 1. csütörtök 12:00 -
Az oroszlán ugrani készül (ránézésre) - PEUGEOT 407 2004- 1,6 HDI
3,5 csillag 2008. december 31. szerda 16:45 -
HonZA akit a gyerek szeret - PEUGEOT 406 1995-2004 1,8 16V
4,0 csillag 2008. december 31. szerda 16:44 -
Hálás annak aki megbecsüli - PEUGEOT BOXER 2002- 330MH
3,5 csillag 2008. december 31. szerda 16:27 -
Igaz a mondás,,a játéknak vége" - PEUGEOT 607 2000- 3.0 V6 pack
3,5 csillag 2008. december 31. szerda 16:06 -
Sportos paripa, enyhén iszákos, de valamit valamiért... - PEUGEOT 307 2000- 2.0 XSI 136 LE
3,5 csillag 2008. december 30. kedd 12:34 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Németország)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (799) Ország: Németország Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2008-12-27 02:54:46 2008. december 27. szombat 02:54 -
Friss szerelem - PEUGEOT 207 2006- SW 1.6 VTi Premium
4,0 csillag 2008. december 25. csütörtök 09:22 -
GILLES MICHEL TÁVOZIK A CSOPORTTÓL ÉS A STRATÉGIAI BERUHÁZÁSI ALAP VEZETŐJE LESZ
A francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy által létrehozott Stratégiai Beruházási Alap igazgatótanácsa Gilles Michelt, az Automobiles Citroën vezérigazgatóját és a PSA Peugeot Citroën csoport igazgatósági tagját nevezte ki az Alap ügyvezető igazgatójává. 2008. december 20. szombat 16:29 -
Peugeot 308 SW autósmozi
Milyen autót vehetünk, ha nem tetszenek a buborék alakú buszlimuzinok, de mégis szükségünk van hét ülésre? Például autósmozink főszereplőjét, egy Peugeot 308 SW-t. A francia kombit egy héttagú családdal teszteltük. 2008. december 20. szombat 00:43 -
Megbízhatatlan fostalicska!!! - PEUGEOT 406 1995-2004 1.9 stdt
4,0 csillag 2008. december 18. csütörtök 16:23 -
Melyik a biztonságos téli gumi Ignisre, Demióra, Clióra, Yarisra?
Bár még nem kezdődött meg az igazi tél, sokan megfogadták szakemberek tanácsait és lecserélték télire gumijaikat. Akik még nem döntöttek, vagy várnak a hóra, íme a legutóbbi ADAC-teszt eredményei. Két méretben vizsgálták a gumikat. A kisebb Suzukikra, régebbi Skodákra, Mazdákra, Toyotákra való 175/60 R14-es méret az itthoni gumisoknál ritka, a 195/65 R15-ös méret azonban az egyik leggyakoribb. Jó az alábbi modellekre: Fiat Bravo/Stilo, Hyundai i30, Kia cee'd, Mazda 3/6, Mercedes C, Opel Astra/Vectra, Peugeot 307, Renault Mégane, Skoda Octavia, Suzuki SX4, Toyota Corolla. 2008. december 18. csütörtök 13:00 -
Troli oldalába hajtott a Peugeot 307 - öt sérült
Személygépkocsi oldalába hajtott egy trolibusz szerdán délután a XIV. kerületben. A Cinkotai úton haladó 77-es troli a Zoborhegy utcai kereszteződésben karambolozott a Peugeot 307-essel. A személygépkocsit vezető férfit az ajtó lefeszítésével a tűzoltók szabadították ki. 2008. december 17. szerda 16:15 -
Ijesztő kicsi borsocska - PEUGEOT 205 1983-1998 1.3 Rallye
3,5 csillag 2008. december 17. szerda 12:53 -
Imádatom tárgya, fiatalságom elrablója - PEUGEOT 205 1983-1998 1.6 GTI
3,5 csillag 2008. december 17. szerda 12:53 -
F1: a Peugeot-nak sem kell a Honda
Ross Brawn csapatfőnök eredeti szándékai szerint röviddel azt követően bemutatta volna az új tulajdonost, hogy a Honda bejelentette, a gazdasági válság miatt nem tudja tovább finanszírozni Forma-1-es csapatát. Vevő azóta sem akadt, egy újabb érdeklődő viszont kiesett: a PSA Peugeot-Citroennek sem kell az istálló. "Teljes tévedés" - nyilatkozta a Peugeot motorsport-divíziójának egyik képviselője a Gazzetta dello Sportnak, utalva az esetleges vételi szándékra. "Mint minden gyártónak, jelenleg komoly értékesítési problémáink vannak. Jobb dolgunk is van annál, mint hogy a Forma-1-es belépésen elmélkedjünk!" 2008. december 17. szerda 08:45 -
Frissítés! Peugeot márkereskedő és szerviz (Magyarország)
Peugeot márkereskedő és szerviz (46) Ország: Magyarország Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2008-12-16 19:08:10 2008. december 16. kedd 19:08 -
A Peugeot, és a Citröen sem készül az F1-be
Bár a múlt héten felreppent a hír, miszerint a francia autógyártó a Honda Racing F1 felvásárlásával szeretne visszatérni a királykategóriába, a PSA vezetése cáfolta, hogy ez lenne a helyzet. 2008. december 16. kedd 12:43 -
Oliver Quesnel-t nevezték ki a Peugeot Sport és a Citroen Sport igazgatójává
Olivier Quesnel 2009. január 1-től foglalja el helyét a Citroen Sport és a Peugeot Sport igazgatói székében, miután Michel Barge, a Peugeot Sport jelenlegi igazgatója más pozícióba távozik. 2008. december 16. kedd 12:40 -
A Peugeot-nak nem kell az F1
A Peugeot-t és a Citroënt egyesítő PSA részéről kategorikusan cáfolták, hogy a Honda által magára hagyott brackley-i csapat megvásárlását fontolgatnák. 2008. december 16. kedd 12:30 -
A PSA-nak nem kell a Honda
A Peugeot és a Citroen gyártója, a PSA tagadta azokat a tegnap napvilágot látott feltételezéseket, miszerint megvennék a Honda istállót. 2008. december 16. kedd 11:31 -
Nem kell a PSA-nak a Honda F1-es csapata
Hiába pletykálják, a PSA Peugeot Citroen konszern megerősítette: nem készül a Honda F1-es csapatának átvételére. Sajtópletykák szerint a Prodrive továbbra is érdeklődik a brackley-i egylet iránt, s feliratkozott az érdeklődők listájára Nicolas Todt is. 2008. december 16. kedd 11:10 -
F1: A Peugeot tagadja, hogy megvenné a Honda csapatát
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. december 16. kedd 10:35 -
A Peugeot nem tervezi a Honda F1-es csapatának megvételét
A Peugeot szóvivője cáfolta azt a hétfőn napvilágot látott értesülést, amely arról szólt, hogy a francia PSA csoport a Forma-1-be készülne. A vállalat munkatársa leszögezte, hogy őket is legalább annyira sújtja a jelenlegi pénzügyi válság, mint a többi autógyártót, ezért nem tervezik a Honda megvételét. 2008. december 16. kedd 10:21 -
Fúzionálhat a PSA és a Fiat
Egyesülést fontolgat a francia PSA Peugeot-Citroen és az olasz Fiat - írja a Milano Finanza. A riport néhány nappal azután látott napvilágot, miután a Fiat első embere, Sergio Marchionne kijelentette, vállalatának szüksége lenne egy partnerre, hogy túlélje az autóipart sújtó válságot. Elemzők szerint a PSA - Fiat szövetség eredményes lehet, ugyanis mindkét gyártó komoly részesedéssel bír a kisautók piacán, s már jelenleg is vannak közös padlólemezre épülő kishaszonjármű modelljeik. A két gyártócsoport tavaly 6,2 millió járművet állított elő, nagyjából annyit, mint a Volkswagen vagy a Renault-Nissan. A PSA - Fiat darabszámot tekintve a negyedik legnagyobb autógyár lehetne a Toyota, a GM és a Ford után. Marchionne egyébként még korábban, egy interjúban úgy vélte, a következő két évben konszolidálódni fog az autópiac és végül hatan maradnak versenyben. 2008. december 15. hétfő 18:45 -
Honda után Peugeot vagy Citroën?
A Honda máris talált vevőt? Egyes hírforrások szerint a PSA konszern (a Peugeot és a Citroën gyártója) érdeklődik a japán gyár Forma-1-es csapata felől, méghozzá vétel céljából. 2008. december 15. hétfő 12:27 -
Francia csapat lesz a Hondából?
A legfrissebb pletykák szerint a Peugeot és a Citroën gazdája, a francia PSA a Honda által magára hagyott brackley-i F1-csapat megvásárlását fontolgatja. 2008. december 15. hétfő 11:56 -
Francia autógyártó veheti át a Honda helyét a Forma-1-ben
Egyes sajtóhírek szerint a Honda Forma-1-es csapatát a más szériákban már több sikert is elkönyvelő francia PSA csoport veheti át, amely a Peugeot és a Citroen márkákkal képviselteti magát az autópiacon. 2008. december 15. hétfő 11:51 -
A Peugeot-Citroen és a Bosch közös hibrideket fejleszt
Megállapodott a PSA Peugeot Citroen és a Robert Bosch GmbH arról, hogy stratégiai együttműködésbe kezdenek a dízel-hibrid technológia területén. 2008. december 15. hétfő 08:40 -
Családosoknak nyugisat - PEUGEOT 306 1993-2000 1,6 XR sedan
3,5 csillag 2008. december 14. vasárnap 17:24 -
Bosch-elektronika lesz a PSA hibridjeiben
A Bosch és a PSA Peugeot-Citroën együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében a német gyár szállítja a hibrid rendszerek elektromos elemeit a konszern részére. 2008. december 12. péntek 17:16 -
Oliver Quesnel-t nevezték ki a Peugeot Sport és a Citroën Sport igazgatójává
Olivier Quesnel 2009. január 1-től foglalja el helyét a Citroën Sport és a Peugeot Sport igazgatói székében, miután Michel Barge, a Peugeot Sport jelenlegi igazgatója más pozícióba távozik. 2008. december 11. csütörtök 12:57 -
A PSA Peugeot Citroën és a Robert Bosch GmbH egyesítik hibridtechnológiai ismereteiket
A PSA Peugeot Citroën és a Robert Bosch GmbH stratégiai együttműködésről állapodott meg a dízel-hibrid technológia területén. 2008. december 11. csütörtök 11:55 -
Megbízható világjáró - PEUGEOT 406 1995-2004 1,9 TDI
4,0 csillag 2008. december 11. csütörtök 10:45 -
Egy erősebb motorral még mindíg meglenne. - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1,4 8V
3,5 csillag 2008. december 11. csütörtök 10:38 -
Peugeot hibrid a Boschtól
A PSA Peugeot Citroën és a Bosch együttműködnek a hibrid technológia területén. A francia márkák hamarosan érkező alternatív hajtású járműveibe a Bosch gyártja a szükséges rendszereket. 2008. december 11. csütörtök 08:00 -
A Bosch szállítja a hibridtechnológiát a PSA-nak
A PSA Peugeot Citroën és a Robert Bosch GmbH stratégiai együttműködésről állapodott meg a dízel-hibrid technológia területén. 2008. december 10. szerda 20:10 -
Együtt fejleszt hibrid hajtást a PSA és a Bosch
A Bosch fejleszti és gyártja majd a Peugeot és Citroën dízel-elektromos modelljeinek egyes alkatrészeit. 2008. december 10. szerda 15:25 -
Peugeot 206 COUPECABRIO 2.0 16V - PEUGEOT 206 1998- Coupe Cabrio 2.0 16V
3,5 csillag 2008. december 10. szerda 14:25 -
A Nyugodt kényelem. - PEUGEOT 406 1995-2004 1,8 16V Symbol
4,0 csillag 2008. december 10. szerda 14:24 -
Látvány, jó társaság, három tető. 12. Mikulás Rally beszámoló
Normal 0 21 December 7-én rendezték meg az idei Mikulás Rallyt a Veszprém környéki pályákon, én is megjelentem a pálya mellett. Reggel fél 7-kor volt a találkozó az ösküi templom-kocsma-buszmegálló szentháromságban, ahol már jónéhány régen látott rallyheart-os barátommal köszönthettük egymást, majd elindultunk a pálya felé. Én itt átültem a jobb egybe, ugyanis Alfa33 barátom még nem vezetett Ladát, és ki szerette volna próbálni, és ahogy ő is megengedte a nickjével egyező típusú autóját vezetni, most kicsit viszonozhattam neki a dolgot. A céltól nem messze, az MSE által javasolt helyen (nagy-nagy köszönet érte!) vertünk tábort egy dombtetőn, és a dermesztő hideg ellenére rendkívül jó hangulatban vártuk az első gyorsot, miközben egyre többen lettünk. Mivel eléggé felhős volt az ég, megnyugtató volt a tudat, hogy morisék egy Suzuki Samurai-jal érkeztek, így ha dagonyává változott volna a lőtér, akkor is kijutunk valahogyan. :-))) Szerencsére azonban az eső megkímélt minket, viszont a szélről ezt nem mondhatom el. Lassan megindult az első gyors, jó volt újra versenyezni látni itthon Janikát, szinte mindenki látványosan közlekedett, nem volt okunk panaszra. Természetesen ez az érzés az N4-es Mitsubishikig tartott. Közülük Bútor Robi, Kazár Miki és Asi kivételével szinte mindenki nulla látvánnyal közlekedett, de sebaj, egyik barátom szerint legalább volt időnk reggelizni… A többiek közül nem emelnék ki senkit, nagy örömömre a többség inkább a nézőknek autózott, ezért ahogy tavaly, úgy idén is öröm volt nézni a versenyt. Ezen a versenyen is volt, akiket különösen figyelemmel kísértem, mégpedig a Streit Krisztián - Malek Péter - Lada trió volt az, hiszen mol barátom navigált, öröm volt őket bíztatni! Ezúttal sem maradtunk borulás nélkül, összesen három ilyen esemény tarkította a napunkat. Először egy 205-ös Peugeot borult egy igen komolyat, amit úgy gondoltam, hogy sokáig nem fognak überelni, szerencsére sértetlenül megúszták a dolgot, sőt a gyors végén az autó a saját kerekén távozott! Erről Jordannek sikerült egy szép fényképsorozatot készítenie a www.rallyheart.hu-ra, ami ITT található. Ezután nem sokkal egy Trabant is felborult, ők szerencsére folytatni tudták a versenyt. Ezután az eddigi versenyre járós pályafutásom legnagyobb esését nézhettem meg, amit egy BMW adott elő, 7 és félszer fordult át a tetjén, és a felismerhetetlenségig összetört. Aggódva figyeltük, hogy kiszállnak-e mind a ketten, és nagy megnyugvással vettük tudomásul, hogy igen. Szerencsére karcolásokkal megúszták a srácok, és viccesen a pilóta megjegyezte, hogy csak egy kis gitt kell a kocsira és már jó is lesz. :-))) Ezt a bukást Kisgee örökítette meg hűséges videokamerájával, úgyhogy a rallyzone.hu-n hamarosan megtekinthető lesz a felvétel. Meglepően látványosak voltak az általam nem kedvelt (nem az embereket nem csípem, hanem magát a tereprallyt) tereprallysok is, tényleg szépen mentek, az X5-ös BMW látványa és hangja után pedig elbizonytalanodtam, hogy most miért is nem bírom ezt a sportágat?! Ami még nagyon tetszett, az a két N-es Lada, ahogyan az egyikük hátsó szélvédőjén olvasható volt: „Az igazi N csoport”. Hihetetlenül látványosan és gyorsan mentek, lendületből persze, hiszen egy széria Lada nem egy erőgép, minden elismerésem nekik, bárcsak még több ilyen autót láthatnék! A Suzukik közül is jópáran úgy közlekedtek, mintha búcsúlevél volna a zsebükben, :-))) komolyan meglepődök ezeken a kis kocsikon és pilótáikon, a régi kocka Swift GTI-k hihetetlen tempóval hasítottak! Én személy szerint nagyon kedvelem az Igniseket, mind a S1600-as, mind pedig az N-es változatot, így én a mezőny ezen részét is élvezettel néztem. Összességében mind a két gyors látványos volt, a régen látott ismerősökből álló társaság pedig nagyszerű, ezért számomra ez a rally lett az év versenye, minden tekintetben! Jövőre igyekszem majd több ORB futamra is eljutni, úgy érzem a régi lelkesedésem a Mecsek Rally-s törés után kezd visszatérni. Hiába no, a rally örök szerelem. :-))) A képekért köszönet Jordannek /www.rallyheart.hu/! 2008. december 10. szerda 09:09 -
Visszatér a Peugeot az F1-be?
Valószínűtlen, de izgalmas spekuláció- a Peugeot is megpróbálkozhatna az F1-be való visszatéréssel a Honda múlt héten dobott csapatának megvásárlásával. 2008. december 9. kedd 14:00 -
Francia csók???Olasz fagyi....Fordos savanyúcukorka - PEUGEOT BOXER 2002- 2,2hdi kombi
3,0 csillag 2008. december 8. hétfő 17:25 -
kacsingatós jószág - PEUGEOT 308 2007- 1,6 TDI 110 lovas
4,0 csillag 2008. december 8. hétfő 14:46 -
Strapabíró kabrió - Peugeot 308 CC
Tető nélkül is biztonságos a Peugeot új kupé-kabriója, a 308 CC - a francia járgány nagyon jól vizsgázott a törésteszten. 2008. december 8. hétfő 12:30 -
A harapós kiskedvenc - PEUGEOT 206 1998- 1,4 SW, X-design, benzines
3,5 csillag 2008. december 5. péntek 18:23 -
308 SW: hét ülés, hét törpének
Ha egy másfél tonnás autót százhúsz ló húz, azt lomhának szoktuk hívni. Annyi baj legyen, a gyerekek hurcibálásához úgysem kell sok lóerő - márpedig leginkább erre jó a Peugeot hétszemélyes kombija. 2008. december 5. péntek 18:00 -
Savanyú a szőlő...de vezetni mindig élvezet - PEUGEOT 307 2000- 1,4 16V Presence
3,5 csillag 2008. december 5. péntek 16:07 -
ezt dj pöttyös is megirigyelné - PEUGEOT 207 2006- cc 1,6 THP
4,0 csillag 2008. december 5. péntek 16:04 -
Ujjlenyomatot kér a Peugeot Touch koncepció
A képeken látható Peugeot Touch koncepcióautó legnagyobb különlegessége, hogy csak kijelölt vezetőjének hajlandó engedelmeskedni. 2008. december 5. péntek 09:55 -
Eltérő módszerek - Peugeot 4007 és Renault Koleos teszt
Szabadidős terepjáró nélkül ma már nem lehet meglenni, ezért az ilyennel eddig nem rendelkező francia márkák is szereztek maguknak egyet. A Peugeot és Renault módszere különböző volt, de ez nem gond, hiszen a 4007 és a Koleos eltérő közönség számára ajánlható.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. december 5. péntek 09:35 -
Davidson Le Mans-i versenylehetőségre számít
Az első lépés a Peugeot teszt 2008. december 4. csütörtök 13:40 -
Toyota-PSA jubileum
A PSA Peugeot Citroen konszern és a Toyota közös modelljéből egymillió darabor gyártottak le. 2008. december 4. csütörtök 08:51 -
Jubilált a Toyota Peugeot Citroen csehországi gyára
A PSA Peugeot Citroen és a Toyota Motor Corporation bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroen Autógyár hétfőn készítette el az egymilliomodik autót a csehországi Kolínban. 2008. december 3. szerda 18:33 -
A Toyota Peugeot Citroën Autógyár legyártotta egy milliomodik járművét
A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Corporation (TMC) bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroën Autógyár (TPCA) ma ünnepeli egy milliomodik, Kolinban (Csehország) legyártott járművét. 2008. december 2. kedd 12:59 -
Loeb kalandja a Le Mans-i Peugeot-val - video
Miután Barcelonában kipróbálta a Red Bull Racing F1-es autóját, az ötszörös rali-világbajnok Sebastien Loeb autót cserélt a Peugeot Le Mans-i csapatát erősítő Stephane Sarrazinnel és kipróbálta a 908 HDi-t. 2008. december 2. kedd 12:45 -
Elkészült a milliomodik klón
Elkészült a Toyota-Peugeot-Citroën közös miniautójából az egymilliomodik darab. A jubileumi autónak a Citroën örülhet. 2008. december 2. kedd 12:16 -
Egymillió kisautót gyártottak három néven a csehek
A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Corporation (TMC) bejelentette, hogy a Toyota Peugeot Citroën Autógyár (TPCA) ma ünnepli egy milliomodik, Kolinban (Csehország) legyártott járművét. Yasuhiro Takahashi, a TPCA elnöke a piros, ötajtós, benzines Citroën C1-est december 13-án Kolin polgármesterének, Jiri Buric-nak ajándékozza. 2008. december 2. kedd 10:50 -
Mert ő volt az első kocsim - PEUGEOT 309 1985-1993 1,3 GL
4,0 csillag 2008. december 2. kedd 08:02 -
Musketier Peugeot 207CC
A francia autókat előszeretettel átfaragó osztrák Musketier, a Peugeot 207CC-hez készített csomagjának köszönhetően keltett némi feltűnést Essenben. A kétajtós kupé-kabrió egy raklapnyi műanyag és némi festés eredményeképpen izgalmas városi kisautóvá avanzsált. 2008. november 30. vasárnap 23:50 -
Peugeot 308 CC: egy ötcsillagos kupé-kabrió
A frontális és oldalsó ütközéseknél megszerezhető 37 pontból 36-ot begyűjtő 308 CC ezzel bizonyította, hogy jó csillagzat alatt született, és utasait a legmagasabb szintű védelemben részesíti. 2008. november 29. szombat 18:26 -
Hibrid Peugeot Le Mans-ra
A Peugeot az idei Le Mans Series silverstone-i futamán mutatta be a mozgási energiát visszanyerő hibridhajtású 908 HDi FAP-ot. 2008. november 29. szombat 09:59 -
Loeb meghajtotta a Peugeot 908 HDi-t is - fotók
Sebastien Loeb, a ralizás ötszörös világbajnoka folytatta a kalandozást az évadzáró Brit-rali előtt, F1-es tesztje után a Peugeot Le Mans-i járgányát hajtotta meg. A francia klasszis csütörtökön autót cserélt honfitársával, Stephane Sarrazinnel. 2008. november 29. szombat 09:10 -
Peugeot 308 CC: egy ötcsillagos kupé-kabrió
A frontális és oldalsó ütközéseknél megszerezhető 37 pontból 36-ot begyűjtő 308 CC utasait a legmagasabb szintű védelemben részesíti. 2008. november 29. szombat 03:50 -
A Peugeot a 908 HY versenyeztetésével kutat
A Peugeot Sport az idei Le Mans Series silverstone-i futamát használta ki a mozgási energiát visszanyerő hibridhajtású 908 HDi FAP bemutatására. 2008. november 28. péntek 18:30 -
Suzukiból egy Peugeotba - PEUGEOT 307 2000- 1.4 16v
3,5 csillag 2008. november 27. csütörtök 17:04 -
206 után 307 - engem szeretnek a francia autók? - PEUGEOT 307 2000- 1.4 Symbole
3,5 csillag 2008. november 26. szerda 23:14 -
Az ellenségemnek sem! - PEUGEOT 307 2000- sw 2.0HDI 110LE Premium
3,5 csillag 2008. november 25. kedd 20:50 -
Az arany középút - PEUGEOT 406 1995-2004 2,2 16V Supreme
4,0 csillag 2008. november 25. kedd 16:07 -
nyugodt erő, kényelmes, mégis sportos DÍZEL - PEUGEOT 406 1995-2004 hdi
4,0 csillag 2008. november 25. kedd 15:29 -
Senki és semmi nem tökéletes - PEUGEOT 206 1998- 1,4 8v benzin,urban plus
3,5 csillag 2008. november 25. kedd 15:10 -
150 éves a Peugeot oroszlánja
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. november 24. hétfő 13:05 -
Árokba lökte a Peugeot-t a Nissan - fotó
November 20-án a Zámoly utca és a Zámoly köz kereszteződésében a Nissan Primera nem adott elsőbbséget a neki balról, védett útról érkező Peugeot-nak és összeütköztek. A Peugeot ezután az elejével az út menti vízelvezető árokba hajtott, és a jobb első kereke kitörött. Mindkét autóban a sofőr egyedül ült. A Peugeot-t vezető nőt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. november 24. hétfő 02:23 -
gyönyörű ócskaság - PEUGEOT 306 1993-2000 1,4 Saint Tropes
3,5 csillag 2008. november 23. vasárnap 11:51 -
Panoráma felsőfokon - PEUGEOT 307 2000- 307 SW 2.0 HDI Premium
3,5 csillag 2008. november 22. szombat 16:20 -
150 éves a Peugeot oroszlánja
1858 november 20-án történt, hogy Emile Peugeot márkaemblémaként bejegyeztette az Oroszlánt, nyíllal illetve nyíl nélkül. 2008. november 21. péntek 18:49 -
150 mozgalmas esztendő
Ma több mint 150 országban kaphatók a PEUGEOT modelljei, amelyeket mindenütt felismernek oroszlános emblémájukról. 2008. november 21. péntek 11:44 -
Óriási leépítés a PSA csoportnál
A Peugeot-Citroen csoport 2700 fős leépítést jelentett be tegnap. 2008. november 21. péntek 09:56 -
A munkatársam. - PEUGEOT BOXER 2002- Ft 350 LH pack 2.8 hdi
3,5 csillag 2008. november 20. csütörtök 17:32 -
Villám Mcqeen - PEUGEOT 308 2007- 1,6 vvt-i premium
4,0 csillag 2008. november 20. csütörtök 16:41 -
"á Pezsó, na áz áz áutó" - PEUGEOT 504 1968-1986 GTI
3,5 csillag 2008. november 20. csütörtök 14:06 -
2700 fős leéptés a Peugeot-nál
A francia PSA Peugeot-Citroen autóipari cég csütörtökön 2700 állás leépítését jelentette be. A vállalat egyben közölte, hogy ez év negyedik negyedében 17 százalékkal kevesebb, jövőre pedig 10 százalékkal kevesebb autót fog értékesíteni a járműipart sújtó válság miatt. 2008. november 20. csütörtök 12:05 -
kenyelmes ezust oroszlan - PEUGEOT 307 2000- 1.4 16V 90LE
3,5 csillag 2008. november 19. szerda 14:07 -
Hivalkodástól mentes luxus kényeztetés... - PEUGEOT 605 1989-1999 2,0 SRI
3,5 csillag 2008. november 19. szerda 13:14 -
Legóautó Peugeot Bipper Tepee Outdoor teszt
Újabb áruszállítóból lett családi modell tette tiszteletét szerkesztőségünkben, amely arról próbált meggyőzni minket, hogy a Peugeot-Citroen-Fiat trió képes megállni a helyét a kisautók és a kompaktok között elhelyezkedve. A bemutatkozás nem sikerült rosszul, ám a kétoldali tolóajtó nem feledtet minden hibát. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. november 19. szerda 12:50 -
Peugeot mert megérdemlem! - PEUGEOT 308 2007- 1.4 VTi Confort Pack
4,0 csillag 2008. november 18. kedd 15:49 -
Álca nélküli kémfotókon a Peugeot 3008
Egy holland fotósnak sikerült lencsevégre kapnia a Peugeot legújabb modelljét, a 308-asra épülő crossovert. A várhatóan a 3008 nevet kapó autó leginkább egy alaposan felfújt 308-asra hasonlít. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. november 17. hétfő 12:05 -
Kész a Peugeot 3008!
Hamarosan új egyterűvel bővül a Peugeot kínálata, a 3008-at mindenféle álca nélkül kapták le lesifotósok. Az kocsi 2009-ben kerül piacra. 2008. november 17. hétfő 12:00 -
öregecske francia modell, kiváló vezetési élménnyel - PEUGEOT 406 1995-2004 3.0 V6 automata
4,0 csillag 2008. november 16. vasárnap 20:20 -
Új! Peugeot márkakereskedő és szerviz (Bulgária)
Peugeot márkakereskedő és szerviz (1) Ország: Bulgária Kategória: Autó, motor, kamion Szolgáltatás: Peugeot Frissítve: 2008-11-15 03:25:25 2008. november 15. szombat 03:25 -
A Peugeot 607 kortalan eleganciával bír
A megújult 607 a korábbi változatok kortalan szépségét és eleganciáját megtartva, ám külső és belső stílusát megújítva, a luxusautóval szemben támasztott követelményeket nagy mértékben előtérbe helyező modellé vált. 2008. november 14. péntek 18:45 -
Megbizhatóság totemoszlopa!!! - PEUGEOT 405 1987-1996 GR 1.9-es karburátoros
3,5 csillag 2008. november 13. csütörtök 16:57 -
Imádnivaló kismacska!!!!!!!!! - PEUGEOT 107 2005- 1.0 move
4,0 csillag 2008. november 11. kedd 11:31 -
205 GTI Junior - női autó városba - PEUGEOT 205 1983-1998 0,95 GTI Junior
3,5 csillag 2008. november 11. kedd 11:26 -
107 - a Peugeot legkisebb nyerőszáma
A Peugeot 107 három és fél éve rója a városok utcáit, bár időnként az autópályákon is feltűnik e minden ízében barátságos és környezetbarát autó. 2008. november 10. hétfő 18:35 -
Maga vált? - Peugeot 308 2-Tronic teszt
Fokozatmentes, dupla kuplungos vagy robotizált legyen? Nem mondhatjuk egyik automatizálási megoldásra sem egyértelműen, hogy a legjobb lenne. A Peugeot a robotizált váltót választotta a 308-ashoz, mi kipróbáltuk.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. november 10. hétfő 13:10 -
Megújult a Peugeot és Citroën minije is
Felfrissült a Peugeot legkisebb modellje, a 107. A 69 százalékban nők által vásárolt járgány mutatósabb, praktikusabb, lett mint korábban. A másik kis francia, a kívül-belül felújított Citroën C1 kisautó takarékosságban is fejlődött. 2008. november 10. hétfő 10:23 -
Levitték a parkoló autóm felét
Nagyon együtt tudok érezni Mátéval, annál is inkább, mert magam is voltam már hasonló helyzetben, mikor az autómhoz érve azt tapasztaltam, hogy valakinek nehézséget okozott a parkolás és bizony nyomott hagyott a kocsi oldalán. Levélírónk ennél sokkal rosszabbul járt, mert nem úszta meg pár könnyen javítható karcolással. Gyakorlatilag roncsot csináltak a járgányából. Végső elkeseredésemben írok, mert ez az egyetlen módja, hogy kiadjam a dühöm legalább egy apró részét... Lehetett volna még rosszabb... Az 5 éves Peugeot 206 -osommal a házunk előtt szoktam parkolni. Egy viszonylag sűrű forgalmú mellékút mellett lakom, Budán, az utcában sok a jobbkezes utca, de ez senkit sem izgat, mennek mint a barom... A közleben van egy kórház is, de némelyik állat még a szirénázó mentőautókat is le szokta előzni, sűrű k*rvaanyázások közepette. Szóval az autó kicsi, nem lóg ki az úttestre és nem lóg rá a járdára sem, senkinek sem kellene útban lennie. Mostanában nem használtam az autót napi rendszerességgel, ezért volt , hogy napokat állt egy helyben. Az egyik reggel mikor lementem, hogy beindítsam, sokkoló látvány fogadott. Az autó teljes jobb oldala szét volt roncsolva. Tehát az az oldal amely az úttest felé néz.[...] Bővebben! 2008. november 10. hétfő 06:56 -
Ez a gép termeli a "nyálat" - PEUGEOT 206 1998- 1,4 hdi sw
3,5 csillag 2008. november 9. vasárnap 16:28 -
A vámosok rémálma - Peugeot Partner Tepee 1.6 HDi
Sokan még mindig viszolyognak a haszonjárművekkel közösen fejlesztett - vagy ha úgy jobban tetszik - azokból kialakított családi egyterűektől, pedig manapság már egy komfortos személyautó színvonalát hozzák a dobozosok, csak azoknál jóval praktikusabbak. A Peugeot Partner régi húzónév ebben a kategóriában, nem okozott csalódást az 1,6 literes dízellel szerelt tesztautónk sem. 2008. november 8. szombat 12:20 -
Barátságos és környezetbarát az új 107-es
2005-ös bevezetése óta több mint 322 ezer 107 darab ilyen Peugeot gördült le a gyártósorról. 2008. november 7. péntek 17:15 -
Rali-végjáték a Mecsekben
Bár az összetett bajnoki címre még ketten, Spitzmüller és Turán is pályázhatnak, nagyban meghatározza az esélyeket, hogy utóbbi nem az idén jól bevált Peugeot 307 WRC-vel, hanem régi A8-as Mitsubishijével áll rajthoz. A harmadik helyre még hárman futhatnak be, és az egyes kategóriákban is jócskán akad még eldöntetlen év végi helyezés. A kártyákat az időjárás is alaposan megkeverheti. 2008. november 7. péntek 15:45 -
Megújul a Peugeot 107 és Toyota Aygo is
Ha már a Citroen C1 ráncfelvarrása miatt hozzá kellett nyúlni a kolini gyár szalagjaihoz, a PSA-Toyota együttműködésből származó másik két modellt, az Aygót és a Peugeot 107-et is felfrissítették az illetékesek. A C1-hez hasonlóan a másik két apróság is szinte jelentéktelen mértékben újult meg: a Peugeot-nál az új első lökhárító már nem mosolyog, méretes krómcsik húzódik keresztül rajta, míg az Aygón a lökhárító mellett a hátsó lámpaburákat is kicserélték. Folytatás és galéria az ugrás után! 2008. november 7. péntek 11:45 -
Kellemes Luxuscirkáló!!! - PEUGEOT 407 2004- SW 2.0 HDI
3,5 csillag 2008. november 7. péntek 11:29 -
Anyós akit megkedveltem - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 2.0 hdi
3,5 csillag 2008. november 7. péntek 11:25 -
Egy nagyon jól kitalált és szép autó - PEUGEOT 207 2006- 1,4 90LE Trendy
4,0 csillag 2008. november 7. péntek 11:22 -
Frissebb Peugeot mini
Megújult a Peugeot legkisebb modellje, a 107. A 69 százalékban nők által vásárolt járgány mutatósabb, praktikusabb, mint korábban. 2008. november 7. péntek 10:30 -
Új Peugeot 107 Minden ízében barátságos és környezetbarát
2005 tavasza óta szenvedélyesen rója a városok utcáit, bár időnként szívesen kiszökik, hogy az autópálya felé vegye az irányt... 2008. november 6. csütörtök 17:58 -
Minőségi munka - PEUGEOT 308 2007- 1,6 Vti Premium Pack
4,5 csillag 2008. november 6. csütörtök 12:00 -
Frissítették a Peugeot 107-est és a Toyota Aygót is
A Citroën C1-el szinte egy időben jelentették be a két testvérmodell felújítását is. 2008. november 6. csütörtök 11:40 -
Frissítették a Peugeot 107-et is
Alig egy nappal testvére modellfrissítése után a Peugeot is bejelentette, hogy átdolgozták a 107-est. Ennek is az orra változik számottevően, és takarékosabb lesz a benzinmotor. 2008. november 6. csütörtök 11:05 -
Peugeot 107-es fogszabályzós vigyorral
A PSA csoport a Citroën C1-es mellett a Peugeot-ikertestvért is frissíti 2008. november 6. csütörtök 11:04 -
Felfrissült a Peugeot 107 és a Toyota Aygo is
Három éve vannak piacon, így pályafutásuk feléhez érkeztek a kiskategóriás hármas ikrek, a Peugeot 107, a Toyota Aygo és a Citroen C1. Utóbbiról már beszámoltunk tegnapelőtt, de most lehullt a lepel a másik két autóról is.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. november 5. szerda 15:05 -
Peugeot Partner Tepee
A franciák alaposan összekapták magukat: élhető és szerethető egyterűt hoztak össze haszonjármű alapokból. 2008. november 5. szerda 12:55 -
Csak hiszik, hogy a svédek nem gyorshajtanak
Írtam egy haveromnak a publival kapcsolatban. Sokfelé hallja az ember, hogy Svédországban mennyire rendesek, megállnak a zebra előtt, sosem hajtanak gyorsan meg ilyesmi. Az én barátom már 2 éve kint dolgozik, gondoltam megkérem, mondja el pár szóban, mi az igazság. Annyira belelendült, hogy a pár szóbol egyfajta korrajz lett, melyből szinte mindent megtudhatunk a svédek autózási szokásairól: milyen autót vesznek, hogy spórolnak az üzemanyaggal, még azt is, hogyan játsszák ki a traffipaxokat. Íme az eredeti levél: Kedves S*****!Éppen cikket írok arról, mennyire demagóg, hogy mindenhol sebességkorlátozással próbálnak megvédeni minket a balesetektől, közben meg bárki vehet magának 3-4-500 lóerős kocsikat es száguldozhat velük, pedig a modern technika réges-régen lehetővé tenné, hogy a kocsikat mind megfigyeljék, és akkor tényleg nem lehetne gyorsan menni, de az egy csomó bevételtől fosztaná meg a világ gazdaságát, ezért nem csinál senki semmit.A kérdés: úgy tudom, a svédek betartják a közlekedési szabályokat meg a sebességhatárokat, ez miért van? Olyan sok sebességmérő van az utak mellett, annyira durva a büntetés, vagy csak egyszerűen rendesek, vagy valójában ez nincs is így? Ez meg a válasz: Néhány svéddel megvitattuk a kérdésedet. Sajnos (:D) kicsit elszaladt velem a ló, és leírtam egy csomó mindent a svéd autós tapasztalataimmal kapcsolatosan. Remélem azért sikerül valami választ találni az eredeti kérdésedre is. Raktam sok helyen linkeket az info forrásáról. Ami svédül van, azt pl. a google fordítójával egész jól lehet érteni. Szóval a következőket sikerült összeírnom: A kérdésedre a válasz röviden, hogy a svédek sebességbetartása is ugyanolyan mítosz, mint az, hogy Svédországban nagyon magasak az adók. Ám természetesen minden mítosznak vannak olyan részei, amelyek a valóságon alapulnak. Az adók a magas jövedelmeknél valóban nagyon magasak, és tényleg akadnak jópáran, akik betartják a sebességhatárokat, sőt akár lassabban is autóznak annál. FÖLDRAJZ A svédországi autózás megértéséhez egy-két alapvető dolgot tisztázni kell. Svédország elképesztően nagy, de ehhez képest kevesen laknak benne. Majdnem ötször akkora a területe, mint Magyarországnak (410 934 km²), és kicsit kevesebb a lakosság, mint nálunk (9 045 389 lakos). Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az életszínvonal meglehetősen magas, ebből szinte egyenesen következik, hogy a svédek rengeteget autóznak. És ehhez még az is hozzájön, hogy az év nagyobbik felében rettentő hideg van, vagy esik az eső, így nem nehéz elképzelni, hogy az átlag svéd a Saabja vagy a Volvója biztonságos és meleg ülésébe süppedve szeretne eljutni A pontból B-be. Mivel az ország hatalmas, és kb. a 2/3 része északon nagyon ritkán lakott, ezért nincs az az őrült kényszer a svéd kormányban, hogy keresztül-kasul, országhatártól országhatárig kétszer két sávos kivilágított autópályával lássa el Svédországot. Persze azért itt is szépen építgetik az autópályákat, hiszen az jó az autósoknak is, meg az iparnak is. A leghosszabb autópálya/autóút az észak-déli irányban húzódó E4-es. Ez kb. 1500 km hosszú, de ebből csak kb. 600 km valódi autópálya, a többi autóút, sőt időnként 2+1 sávos autóút. SEBESSÉG A betartandó sebességhatárok: 110 km/h autópályán, 90 km/h autóúton, 70-90 km/h országúton, 50 km/h lakott területen 30 km/h óra iskolák, óvodák környékén. Az elmúlt fél évben elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely szerint ezeket hamarosan kibővítik a 120, 100, 80, 60, 40 km/h kombóval. Ez kicsit olyan magyar megoldásnak tűnik. Nem tudom, hogy a fenébe lehet 10 féle különböző sebességhatárt betartani, de majd kiderül. Egyelőre még csak a páratlan tízesek tábláit látom az utakon. A svédek alapvetően törvénytisztelő állampolgárok, a szigorú protestáns erkölcs szerint élik dolgos életüket, ezért természetesen igyekeznek betartani ezeket a szabályokat is. Igen ám, de amikor több száz kilométeren keresztül kell 90-nel döcögni egy 200-300 lóerős autóval, az bizony sokakat frusztrál, és sokszor elszakad a cérna, aztán kész a baj. Ugyanis az országutak jó nagy része tele van tűzdelve automata trafipaxokkal, amelyek szépen bemérik és lefotózzák a gyorshajtókat, és aztán megy ki a büntetés postán. A rendőrség adatai szerint havonta kb. 20 ezer gyorshajtót meszelnek le így. A büntetések elég borsosak, 1500-tól 4000 svéd koronáig (egy korona úgy 25 és 30 forint között bóklászik valahol). Ezenkívül a sebességtúllépés mértéke alapján szépen bevonják az ember jogsiját is. Persze nem örökre, csak 2 és 6 hónap közötti időre. Az elmúlt időkben két ismerősöm is így járt. Bizonyára kellemetlen, ha emiatt egy darabig minden nap tömegközlekedni kell, vagy férjet/feleséget nyaggatni, hogy vigyen el a melóba. A büntetéseket behajtják, a rendőröket egyáltalán nem lehet megvesztegetni, szóval ilyen értelemben jóval szigorúbb a rendszer, mint Magyarországon. Mivel mi Stockholmban lakunk (elég közel az autópályához), én viszont az innen kb. 60 km-re fekvő Uppsala városában dolgozom, ezért úgy alakult az életem, hogy minden nap összesen több mint 130 kilométert vezetek autópályán a munkába, majd onnan haza. Kb. úgy lehet elképzelni, mintha valaki Budaörsről járna Székesfehérvárra dolgozni. Ez mondjuk elég nagy változás a korábbi életemhez képest, amikor gyalog 15 percre laktam a munkahelyemtől. De így lassan két év után ehhez is hozzá lehet szokni. A napi másfél óra vezetés az autópályán sok időt hagy a gondolkodásra, és az autózási szokások feltérképezésére. Ez az útszakasz a korábban említett észak-déli E4-es autópálya része, magába foglalva a belvárost a legnagyobb repülőtérrel összekötő utat is. Emiatt meglehetősen forgalmas, valamint a reptérig vezető szakaszt a taxisok uralják. A város szélétől néhány kilométertől végig 110 km/h a sebességhatár rajta. Itt egy kicsit el lehet mélázni a svéd bevándorláspolitika hatásain. Svédország lakosságának ugyanis több, mint 10%-a bevándorló, különböző iszlám (arabok, afrikaiak, bosnyákok) valamint katolikus (dél-amerikaiak) országokból, akik már egyáltalán nem a szigorú protestáns erkölcsök szerint élik dolgos vagy kevésbé dolgos életüket. A reptér és a belváros között ingázó taxisok 90%-át pedig ők teszik ki (tiszta New York). Ez azt jelenti, hogy reggel az első 30 kilométer alatt 130-140-nel húznak el mellettem a sárga/fekete V70-es Volvo taxik. Vagy ha épp olyan kedvem van, akkor egy-két percre beállok közéjük versenyezni. Mondjuk ezen a részen nincsenek automata traffipaxok, viszont olyat már láttam, hogy egy kellemes napos reggelen, beállt egy motoros rendőr a belső sávba és 100-zal döcögve integetett hátrafelé, hogy csak szépen nyugodtan haladjanak az ideges autósok. Elég mókás volt így menni 10 percig. Olyan is előfordult, hogy a belső sávban valaki 150-nel veretett egy BMW-vel, aztán hirtelen kivágódott egy bokorból egy motoros zsernyák és szépen utánaeredt. A repteret elhagyva aztán kezdődik az igazi „vidéki” svéd autózás, bár még itt is valódi autópályán. A megfigyeléseim alapján két fő gépjárművezető típus halad ezen a szakaszon: a dinamikus és a takarékos. Én inkább az utóbbi táborba tartozom, de kicsit hangulatfüggő is. A dinamikus vezetés hívei beállítják 120 km/h-ra a tempomatot és céltudatosan haladnak a céljuk felé (0-10 kilométeres sebességtúllépésnél még nem büntetik meg az embert). A takarékos vezetők valahol 90-100 közé lövik be a sebességet, és lassan csordogálnak ugyanarra. Gyors matekkal ki lehet számolni, hogy a dinamikus vezető pl. az Uppsaláig hátralévő 30 kilométert 15 perc alatt fogja megtenni, míg a takarékos kb. 20 perc alatt. 5 perc a különbség, viszont az üzemanyagfogyasztásban ennél jóval drasztikusabb. A saját számítasaim szerint 10-20%-kal kevesebbet fogyasztok, ha a takarékos üzemmódban haladok. Ha havonta majdnem háromezer kilométert autózom, akkor azért ezt már igencsak megérzem a pénztárcámon. Természetesen a két fő tábor mellett előfordulnak kivételek. Láttam már 150-160-nal száguldani sportkocsikat, vagy időnként furgonokat (szerintem a világon a furgonosok vezetnek a legvadabbul) de nem gyakran. Meg néha vannak a nagyon-nagyon hosszú kamionok. Az kicsit izgalmas, amikor két ilyen megy egymás mögött, és az egyik úgy dönt, hogy 95-tel megelőzi a másikat, amelyik 90-nel megy. Hazafelé aztán ugyanez van, azzal a különbséggel, hogy Stockholmhoz közeledve az autópálya végén mindig lehet izgulni, hol a dugó vége. Ugyanis annyira sokan akarnak a munka után átjutni északról délre Stockholmon, hogy ez még az itt 3 sávos autópályát is teljesen feltölti autókkal. Egy forgalmasabb, esetleg balesettel tarkított délutánon simán lehet 30-40 percig csorogni az utolsó 10-20 kilométeren. A legdurvább a 65 kilométeres távon hazafelé 2 és fél óra volt. Mondjuk akkor valami kamion kidöntött egy hidat, vagy hasonló kataklizma történt. Balesetek itt is vannak. 2007-ben majdnem 500 ember halt meg az utakon. Mondjuk azért ez jóval kevesebb, mint Magyarországon, ahol több, mint 1200. Van azért egy nagy különbség: a biztonsági övet itt mindenki becsatolja. A hátsó ülésen és a városban is. Még a taxikban is hátul. Sőt a távolsági buszokon is van biztonsági öv. Ez azért elég fontos momentum lehet. AUTÓK Az autóállomány nem igazán hasonlítható a magyarhoz. Az autók nagyok. A legnépszerűbb autó a Volvo V70 (ez friss eladási lista). 1,6-os motornál kisebbet nehezen találni. Nekünk egy Ford Focus 1,8 FFV FlexiFuel (erről később még lesz szó) kombink van. Jóval több kombi és félkombi autó van, mint szedán. Persze a gazdasági világválság, meg az olajárrobbanás ide is kezd begyűrűzni ezért elég népszerűek a közepes autók is (VW Golf, Audi A4), sőt a városi autózáshoz a kisautók is. Mivel azonban a lakosság nagyobbik fele nem nagyvárosokban lakik, és a globális felmelegedés ellenére még mindig elég zord az időjárás, ezért szeretik a nagy, meleg, kényelmes autókat. Nagyon sok embernek van "telke" a tavak, folyók mellett, sokszor több száz kilométerre a lakhelyüktől, és oda se árt a nagy autó, amibe az egész család belefér kutyástul, kajakostul. Nekünk nincs ilyen telkünk, de már párszor mentünk vidékre barátokhoz. A nagyvárosoktól eltávolodva eltűnnek az autópályák, és kétszer egysávos országutakká keskenyülnek 70/90 km/h sebességhatárral, ahol majdnem minden második fa mögött van egy automata trafipax. Persze kis gyakorlás után meg lehet tanulni, hogy hol vannak ezek, sőt állítólag az új gps szoftverek már figyelmeztetnek is rájuk. Úgyhogy az úrvezetők 10-20 kilométeres állandó sebességtúllépéssel haladnak, és az ismert pontoknál lelassítanak. Azért jó idő esetén előbújnak a motoros rendőrök a lézeres kézi sebességmérőjükkel, és akkor ők is szépen osztogatják a büntiket. Mivel a jólét itt azért még mindig dübörög, vannak elég brutális autók. A kedvencem a Koenigsegg, egyet árulnak használtan. Kb 150 millió forint. 800 LE, 395 km/h. :) Mondjuk ilyet az utcán még nem láttam. De Lamborghinik, Ferrarik akadnak. Porsche egész sok van. SUV-ok, jeepek is szép számmal. Bentley szalon is van Stockholmban. IDŐJÁRÁS Svédország fent van a messzi északon. Ennek megfelelően a tél hosszú és sötét, a nyár rövid és világos. Az évszázadok során az itt élő népek többé-kevésbé megbarátkoztak ezzel. Itt a téli gumi nem valami úri hóbort, vagy az abroncsgyárak reklámfogása, hanem szükséges kellék a téli autózáshoz. A téli gumi használata télen kötelező. Meg van adva, és ellenőrzik, milyen profilmélység van a gumikon. Sőt létezik az ún. "dubbdäck", avagy stoplis gumi. Ez egy olyan téli gumi, amin kis pöckök, stoplik vannak benyomva a gumi futófelületébe. Emiatt az autó elég hangos lesz, valamint apró darabokat szaggat ki az útból, viszont érthető módon jóval kevésbé fog csúszkálni a havas-jeges utakon. Ez a bizarr külső, és a kellemetlenségek ellenére itt rettentően népszerű. Bár mostanában elkezdtek hangot adni annak, hogy mondjuk, aki csak a városban autózik, annak talán elég lenne egy szokásos stoplitlan téligumi is, mert akkor nem repkednének az apró útrészecskék a levegőbe, majd a tüdőkbe. De amennyire hallottam az északabbi területeken a stopli gyakorlatilag kötelező, különben könnyen pórul jár az egyszeri autós. Én még csak egy telet autóztam végig, és az pont egy meglehetősen enyhe tél volt. Viszont azt jól meg lehetett figyelni, hogy a természet itt nagy úr, akitől tartanak az autósok. És ha épp egy kisebb hóvihar fújt át az autópályán, akkor még a legmerészebb autósok sem mertek 80-90-nél többel menni. Egyszer tapasztaltam meg, milyen az, amikor a kásás jég és hó enyhén buckás jégpályává alakítja az utat: hát nem túl kellemes. Ezen a reggelen felhívott a főnököm, hogy amikor vezetek az autópályán, akkor semmiképpen se menjek 60-nál gyorsabban. Szerencsére erre magamtól is rájöttem. Az olyan extrák, mint az elektromos kipörgésgátló, első szélvédő elektromos melegítése, ülésfűtés, motormelegítő itt nem különösen számítanak extrának. Egy középkategóriás autóban ezek benne vannak az alapcsomagban. ÜZEMANYAG Az üzemanyag kb. ugyanannyiba kerül, mint Magyarországon, most épp: dízel 12-13 korona, 95-ös 11-12 korona, és van még az etanol (E85), ami 8-9 korona. A benzinkutaknál mindenhol lehet önkiszolgáló módon bankkártyával tankolni, és számlát is ad a masina, ha a tankolás után újra benyomja az ember a nyílásba a kártyát. ÁFÁS számla természetesen nincs Svédországban. Mindenki azt számol el egy sima számlával amit akar, aztán ha gyanús, ellenőrzik. Amúgy svéd állam azt találta ki, hogy az etanol fogja megmenteni a Földünket. Vagy legalábbis az övékét, bár ehhez sajnos nem meginni kell. Ehhez a következő programot dolgozták ki az elmúlt pár évben: megállapodtak brazil cukornád termelőkkel, hogy termeljenek sok cukornádat, amiből aztán jó erős rumot főznek, felöntik 15% benzinnel, Svédországba szállítják, és úgynevezett FlexiFuel, BioPower vagy más hasonló fantázianevű autókba töltik. Állítólag így 70-80%-kal csökken a bruttó széndioxid kibocsátás, mert ugye a cukornádat minden évben újra lehet ültetni, és az szépen beépít a szöveteibe egy csomó széndioxidot. Az elgondolás elvileg jó, de azért sok helyen támadható. Ennek ellenére egyelőre elég nagy sikernek tűnik itt. Majdnem minden benzinkúton lehet E85-öt tankolni. Mert a svédek nagy környezetvédők is. A mi Ford Focusunk is ilyen FlexiFuel-os, amibe lehet benzint és/vagy etanolt is tölteni. Ez tök jó, mert megvan a lehetőség, hogy megmentsük a földet. Vagy esetleg valami más húzódik meg a háttérben. DUGÓADÓ Hát igen... Stockholmban kb. egy éve bevezettek egy fajta "dugóadót". Ha jól tudom Londonban is van ilyen, és Budapesten is terveznek ilyesmit, a belvárosi forgalom csökkentésére. Itt a következőképpen működik a rendszer. A belváros szélén, az összes ki- és bevezető úton ellenőrzőpontokat állítottak fel, ahol automata kamerarendszer figyeli az autókat. A rendszer feljegyzi az elhaladó autók rendszámát, és felstriguláz napszaktól függően 10-20 korona között egy összeget az autónak. Az autósnak pedig bizonyos időközönként rendezni kell a számláját (kb. max. 2-4 hét után). Ha nem, bírságot is striguláznak mellé. Természetesen a rendszer teljesen automatikus, és az összes trafikban ki lehet egyenlíteni a számlát, mert a trafikosok a számítógépes rendszerben látják, hogy a rendszám alapján kinek mennyi tartozása van. Sőt most már asszem havi átutalással is megoldható a dolog. Na, de hogy miért is meséltem ezt el? Hát azért, mert a város vezetése azt találta ki, hogy az ún. "környezetbarát" autók mentesülnek ez alól a díj alól. Ez a valóságban azt jelenti, hogy az etanolos és az elektromos hibrid autóknak (ebből a kettőből van viszonylag sok) nem kell fizetni. Ez azért nem utolsó, mert ha valaki a belvárosban lakik, és nem a belvárosban dolgozik (vagy fordítva), akkor annak mindennap 40 koronát kell fizetnie, mert kétszer áthajtott a városhatáron. Ez egy hónapban 800 korona... Az még itt is sok pénz. Szóval ennek örömére mindenki (többek között mi is) elkezdett etanolos autókat venni. Azt hiszem a Ford Focus jelent meg ilyennel itt először, ezért ebből van a legtöbb, de most már van Volvo V50, V70, Saab 9-3, 9-5, VW Golf is ilyen mindenevő motorral. Ezek az autók kb. ugyanannyiba kerülnek, mint a benzinesek, sőt a környezettudatosság növelése érdekében még egy egyszeri tízezer koronás támogatást is ad az állam melléjük. Ez tök jó, meg szuper, meg minden, csak egy baj van vele: senki nem ellenőrzi, hogy etanolt, vagy benzint tankolnak-e beléjük. És a környezettudatosság addig jó móka, amíg nem kerül sok extra befektetésbe, de sajnos ezt valahogy elfelejtették mostanában. Mint írtam 1 liter benzin most 11-12 koronába kerül, 1 liter E85 meg 8-9 be. Csak sajnos etanolból az autók 30-40%-kal többet fogyasztanak, mint benzinből (más az energiatartalma, meg a sűrűsége, meg ilyenek). És amíg a benzin 13-14 koronába került pár hónapja, addig vidáman tankoltam az etanolt, most viszont már kétszer is meggondolom. A Focus takarékos stílusban vezetve 6-7 liter benzint fogyaszt, és 9-10 liter etanolt 100 km autópályán. A másik érdekes dolog, hogy valószínűleg Stockholmban van a világ legtöbb Lexus RX400h elektromos hibrid SUV-ja. Ami ugyan városban simán fogyaszt 8-9 liter benzint 100 kilométeren, és 192 g/km a széndioxid kibocsátása, viszont az elektromos hibrid hajtás miatt érvényes rá a mentesség a dugóadó alól. No comment. Ja, és persze vannak a lengyelek. Ők nagyon egyszerűen kerülik el a dugóadót, a drága biztosítást, és az egyéb bosszantó felesleges kiadásokat: lengyel rendszámmal járnak. A külföldi rendszámok ugyanis nincsenek benne a rendszerben. A lengyel rendszámok a svédek szlovák rendszámai... :) (Azzal a különbséggel, hogy ezeket tényleg lengyelek használják, bár szerintem ők itt élnek). EGYEBEK A széndioxid kibocsátásról amúgy is sokat gondolkoztam a napi másfél-két órás autózásaim során. A bűvös határ itt 120 g/km-nél van. Az ennél kevesebbet kibocsátó autókat minősítik környezetbarátnak. Ezt a miniautók, az elektromos hibridek, az etanolos autók és a dízelek tudják teljesíteni. A dízelek tényleg keveset fogasztanak. Ezt tapasztalatból tudom, mert egy darabig jártam dolgozni egy 207-es 1,6 HDI Peugeot-val. Takarékos üzemmódban simán 5 liter alá lehetett vinni a 100 kilométerenkénti fogyasztást. Ha jól emlékszem 3,8 liter volt a rekordom. Viszont a takarékos dízel autók drágák, a dízel is drága, és bár a tízezer koronás bónuszt ezekhez is odacsapja az állam (ha 120 g/km alatt van a széndioxid kibocsátás), de pl. a dugóadók alól nem mentesülnek. A miniautók sem. Ez kicsit fura. Forgalmi: az nincs. Az autóvezetéshez hivatalosan két dolog kell: egy érvényes jogsi, és egy érvényes rendszám az autón, az adó befizetését és a műszaki érvényességet igazoló kis matricácskával a rendszámtáblán. Egy esetleges közúti ellenőrzéskor ennyi bőven elég. Mondjuk több mint egy éve minden nap vezetek, és még soha, de soha nem állítottak meg. Kb. 3-4 szer láttam olyat, hogy rendőrök az út szélén igazoltattak, de akkor is talán csak a gyorshajtókat, vagy valami gyilkost kerestek. Szóval nincs az az idegesítő a zöld füzetecske a szanaszét hulló csekkekkel, meg az egydarab-jogosítványt-személyiigazolványt-forgalmiengedélyt szeretnék látni. A rendszám alapján teljesen egyértelmű minden. Autóvásárlás: az autónkat használtan vettük egy magánszemélytől. A vásárlás a következőből állt: Találkoztunk, az arc elhozta az autót, a kulcsot meg az autó törzslapját. A törzslap két lapból áll egy autóspecifikus lapból és egy tulaj specifikus lapból. A tulajspecifikus lapra ráírtuk őt, mint régi tulajdonost, engem mint újat, aláírtuk mind a ketten, odaadtuk a pénzt az arcnak, ő ideadta a kulcsot és az autóspecifikus papírt, és feladtuk a papírt postán a hatóságnak. Egy hét múlva kiküldték az új tulajspecifikus lapot postán, amin már én voltam a tulaj. Na, ez aztán olajozottan megy. Ja, és a vásárlás előtt a rendszám alapján simán le lehet kérdezni a hatóságtól, kié a kocsi, hányadik tulajdonos, be van-e fizetve a biztosítás, meg ilyenek. És mindez teljesen ingyen, online. Regisztráció meg ügyfélkapu, meg ilyen bohócságok nélkül. Hát egyelőre ennyi jutott eszembe. Kérdezz bátran, és szívesen utánanézek, vagy elmondom a véleményemet. Ha még ezek után kíváncsi vagy rá… 2008. november 5. szerda 07:59 -
Autók a postaládában
Nemrég kétdimenziós Peugeot-k lepték el a postaládánkat. Egy márkakereskedés szóróanyagáról van szó, benne egy pofozógéppel és egy nyerő ajánlattal. Látszik a párosításból, hogy nem ma kezdték. 2008. november 3. hétfő 18:00 -
Új Citroen C4 BMW motorokkal
Megérkezett Magyarországra a faceliftelt Citroen C4 modellcsalád. A kompakt modellek immár az aktuális Citroen arcot hordják, belső kialakításuk is tovább fejlődött, emellett PSA-BMW közös fejlesztésű benzinmotorokkal gazdagodtak. A Peugeot és MINI modellekből ismert VTi 120 és THP 150 egységek a legkorszerűbb benzinmotorok közé tartoznak a piacon. Hazánkban az 1,4 literes ötajtós C4 bázismodellt Comfort felszereltséggel kínálják, ezen kívül Image, Prestige és Exclusive szintekkel árulják az autót. Coupéból Tonic, VTR és VTR Plus felszereltségek vannak. Mindegyik kivitelre kedvezmény érvényesíthető a márkakereskedőknél, ennek megfelelően az 1,4 literes, 90 lóerős alapmodellek már 2 990 000 forinttól elvihetők. Év végéig Elit limitált szériás modellek is rendelhetők, 3,39 - 3,76 millió forintért. 2008. november 3. hétfő 17:45 -
Minösegi javulas - PEUGEOT 308 2007- 1,6 Vti Premium Pack
4,0 csillag 2008. november 3. hétfő 17:19 -
takarékos városban és pályán is (tempomat a varázsszó) - PEUGEOT 308 2007- 1.6 HDI
4,0 csillag 2008. november 3. hétfő 17:11 -
Peugeot 207SW Outdoor
A 207SW-ről már elmondtuk, hogy élhető és jó autó. Itt van ez a SUV és cross meg mindenféle terepes divatirányzat olyan autókhoz, ami soha nem megy terepre. A kettő találkozása ez az autó. 2008. október 30. csütörtök 12:54 -
Francia kényelem?? Nem igaz a mesefogyasztás! - PEUGEOT 308 2007- 308 1,6HDI
4,0 csillag 2008. október 28. kedd 16:03 -
Kerüld a Peugeot szervizeket! - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 2.0 hdi
3,5 csillag 2008. október 28. kedd 14:33 -
Leálltak a francia autógyárak
A pénzügyi válság elérte a francia autógyártókat: a piac visszaesése miatt a Renault és a Peugeot-Citroen is átmeneti időre hétfőn bezárta szinte valamennyi franciaországi telepét. A PSA Peugeot-Citroen sochaux-i gyárában hétfőn kezdődött meg a dolgozók három hétig tartó kényszerszabadsága. A vezetőség az európai piac összeomlása miatt döntött úgy, hogy leállítja a termelést, melyet a mostani, utolsó negyedévben összesen 30 százalékkal kíván csökkenteni a tavaly ilyenkorihoz képest. A Peugeot dolgozói a munkaidőről kötött megállapodásnak köszönhetően teljes fizetésüket megkapják a háromhetes szünetre is. 2008. október 28. kedd 09:45 -
Átmenetileg bezártak a francia autógyárak
A pénzügyi válság elérte a francia autógyártókat: a piac visszaesése miatt a Renault és a Peugeot-Citroen is átmeneti időre hétfőn bezárta szinte valamennyi franciaországi telepét, a dolgozókat pedig "technikai munkanélküliségre" küldte. 2008. október 27. hétfő 15:50 -
Bezártak a francia autógyárak
A pénzügyi válság elérte a francia autógyártókat: a piac visszaesése miatt a Renault és a Peugeot-Citroen is átmeneti időre hétfőn bezárta szinte valamennyi franciaországi telepét, a dolgozókat pedig "technikai munkanélküliségre" küldte. 2008. október 27. hétfő 13:53 -
Le a sztereotípiákkal! - Peugeot Partner Tepee teszt
Az autós társadalom még mindig nem fogadja be teljes jogú tagként a haszonjármű alapokra épülő személyautókat. A sztereotípia létjogosultsága már az elődmodellnél is megkérdőjeleződött, az új Peugeot Partner Tepee esetében azonban már semmi alapja nincs. Az erről való megbizonyosodáshoz egyenesen háromezer kilométert utaztunk vele.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. október 27. hétfő 10:45 -
Kínai autók. Ültem is bennük!
Egy utolsó posztot még idetolok a Párizsi Autószalonról, nem aktuális dolgokról szól, hiszen ezeket az autókat egy jó darabig még nem forgalmazzák nálunk, de mégis talán a legizgalmasabbak valamennyi közül.A GM-területtel szemben, azzal azonos pavilonban megtaláltam a Brilliance standját. A kínaiak közül ez az egyik nagy, exportképes márka, amelyik fél szemmel már Európára is kacsingat – rajta kívül így áll a dolgokhoz még a Chery, a FAW, meg talán a Geely. Biztos kihagytam valamit a kétszáz ottani gyártó közül, de ez most mindegy.A Brilliance már évek óta elviszi autóit különféle nemzetközi szalonokra, korábban egyszer megtaláltam a céget a frankfurti kiállítás egy eldugott zugában. Két kocsi ácsorgott elárvultan, bezárt ajtókkal. Az unott, kizárólag kínaiul megszólalni tudó hosztesz hozzám is vágott valami borzalmas papírlapot, amikor sajtóanyagot kértem – Tisza cipőbolt, Baross tér, 1976, ugrott be.Egy kollégám pedig három-négy évvel ezelőtt volt is Kínában a helyi auto-motor und sport meghívásában, és többek között vezetett egy Brilliance Zhonghua (nagyjából: „zsongva”) nevű, Passat-méretű limuzint, a kínai autógyártás egyik csúcsát. Nem volt valami szuper, de szét sem esett a próba alatt.Intő jel, hogy 2008-ban már nem a Landwind és egy noname kormányszervo-gyártó között álltak ezek az autók, valami eldugott pavilon földalatti részében, hanem közvetlenül az óriási GM-csinnadratta mellett. Ez pénzbe kerül, nem is kevésbe.És az autók nyitva álltak, lehetett őket tekergetni, rángatni, beülni, szaglászni, alájuk fotózni. Mondjuk a hoszteszek nem borítottak el kaviáros szendvicsekkel, huszonéves kínai whiskykkel és szarvasgombás süteményekkel, de standnak nézett ki a hely, ez tény.Rögtön négy típust bemutattak, a BS2-t, a BS4-et, a BS6-ot, és a BC3-at. Egyszerű a megfejtés, mint a bot: Brilliance Sedan 2, Brilliance Sedan 4, Brilliance Sedan 6 és Brilliance Coupé 3. Páratlan számok kihagyva a közbülső fejlesztéseknek, gondolom.Mit mondjak, elég meglepőek voltak ezek az autók, lázas izgalommal téptem fel az ajtajukat, tapogattam (tudom, hogy a műanyagkopogtatás ciki, de ilyenkor nincs jobb módszer) bennük a burkolatokat, szaglásztam, nyomkorásztam, rángattam, alájuk kukucskáltam. Ezek autók.Ha nem is terítenek földre atomvillanásként, a fenyegető moraj már ott van. A kupé például kívülről nagyon állat, egy mostani Hyundainak simán elmenne, szerencsére a Hyundai közben lépett, és még jobbat hozott ki.A többi se néz ki rosszul, a BS4 (gondolom alsó-közép/közép méret) kicsit skodás, kicsit MG-s, a fara kifejezetten merész.A nagy BS6-ot öt évvel ezelőtt talán elegánsnak is mondtuk volna, a BS2 (talán az a kompakt, vagy a kiskocsi?) pedig most, azonnal mehetne a szalonba.No nem a Champs-Elysée-n, de Kiskunfélegyházán, a Kossuth utcában biztos jól mutatna a Brilliance kirakatában, a CBA tőszomszédságában. Naná, hogy az még csak prototípus.Belülről azért még elég vegyesek. Először is: mind büdös. Valami félszintetikus ragasztót, meg 1950-es technológia szerint polimerizált gumit használhatnak, a szag több füzérnyi Wunderbaum után kiált.Az összes szedánban jó a hely elöl, de érdekes, hogy a közepes BS4 volt a legtágasabb hátul, nem a sofőrös BS6. Utóbbiban viszont elképesztően kényelmes a hátsó ülés.A műanyagok is a BS4-ben a legkellemesebbek, abban van valamennyi a kortárs műszerfaltervezési stílusból is, egyáltalán, az tűnik a legkidolgozottabbnak. A váltók ha nem is überprecízek, de egyáltalán nem gatyák, az ajtók ugyan nem döccenve, de nem is wartburgosan csukódnak. Megvan a kettes fiam, javíthatsz hármasra. A kellemszint: Dél-Korea, 1998. Talán már 2000.Persze a kerekek még kicsik, jellemzően 15-ösek, ám a felnidesign már nem az a borzalmas, kínai piacos, cirkadalmas borzalom, hanem csak pár évvel lemaradt a maitól.Klíma mindben van, a hifi Clarion (azaz japán, de nyilván kínai gyártású), első és hátsó részükön emelhető-süllyeszthető ülőlapok, deréktámaszok, egydimenziós kormányállítás, PSA-származék (Peugeot-Citroen) tükörállító gombok. És kicsit buta kidolgozású bőr a drágább verziók ülésén, csúszós tapintású, tűzvédelmi szövet a többin. Még nincsenek ott, de a legutóbbi élményeim óta nagyon feljöttek. Ha az európai autóipar ennyit fejlődött volna az elmúlt öt évben, most mindannyian nullemissziós csészaljakban utaznánk nyolcszázezerért.Kesztyűtartót nyitogatni mondjuk nem illik, mert ami az ilyen rejtett zugokban feltárul, az nem európai szemnek való. És a többivel ellentétben például a BC3 kupé ülése félpercnyi üldögélés után is gyötrelmes.De aztán az ember benéz az autók alá, és rendes futóművet, tisztességes hővédő pajzsokat lát a kipufogódobok környékén. A motorok pedig Mitsubishik, talán régiek, talán licencek csupán, de minőségi cuccnak tűnnek. És igen, az autókat már nem is kínaiak pucolták a standon, hanem egy fekete úriember. Intő jel.Rettegni azért még nincs okunk, pár hozzáértővel beszéltem közben, és azt állítják, európai gyártóüzem nélkül olyan importadók sújtanák ezeket az autókat, hogy akármilyen olcsó előállítás mellett sem lehetne tisztességes profitot termelni rajtuk.Egyébként pedig Kína nem olcsó szükségautókkal, nyomott árak hátán akar betörni Európába, hanem jól felszerelt, tisztességes járművekkel. Még egy ok a nyugalomra. Egyelőre.Azért még eldugott helyen is találtam kínai autókat. Egy távoli csarnok messzi szegletében, a China Automobile France standján állt néhány olyan gép, amelyekre szintén meglennének a rétegvásárlók.Az ATV-méretű Jeep-utánzat például biztos piacképes lenne, ha a Kermi-teszteken át lehetne tolni. Franciaországban már kapható, a neve GS Moon Kiff, 800 köbcentis Chery-motor hajtja, az ára 9700 euró.De a logóként a cégelnök arcképét hordozó, metálkék városi buci, a Xiao Ya is egyedi színfolt lehetne a budapesti forgalomban a Smartok mellett.Persze a kidolgozás távolról sem tökéletes, az antenna befogatása körül a mintapéldányon is repedezik már a kaszni. De a könnyűfém felnik, a színre fújt tükrök rajta vannak, és a design – lehet, hogy csak véletlenül – nagyon ott van.Kína azért megmutatta a másik arcát is: kiállították a Ssangyonghoz hasonló emblémás, BMW X3-hátuljú ShuangHuan CEO-t is. Ez az igazi, klasszikus távol-keleti borzalom, ál-dupla kipufogókkal, a kelleténél tíz centivel feljebb emelt futóművel, parányi kerekekkel, szigorú fekete színben.A nyolcvanas évek eleji Ford Scorpio óta nem nagyon láttam autót, aminek a farán az ABS meglétét hirdették volna. Olyat pedig még soha, amin az elektronikus fékerő-elosztóra (EBD) hívták volna fel a figyelmet.De valami azt súgja, öt év múlva már alig látjuk a különbséget. És talán a márka- és típusneveket is rendbe teszik. Vagy egyszerűen megszokjuk őket, mint tettük a Daihatsuval és a Hyundaijal harminc, illetve tizenöt évvel ezelőtt. 2008. október 27. hétfő 06:30 -
Ifjabb Tóth ismét pontszerző
Zsinórban második IRC-futamán szerzett pontot az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős (Peugeot 207 S2000) a legutóbbi cseh viadalon három, a hét végi svájci versenyen egy pont került a neve mellé. Soha rosszabb idényzárást! 2008. október 26. vasárnap 11:18 -
Előzetesben a bombákat szállító Peugeot tulajdonosa - fotóval
Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton délelőtt azt a budapesti férfit, akinek autójában három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök csütörtökön a fővárosban, a Nyugati téri felüljáró alatt - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szombaton az MTI-nek. 2008. október 25. szombat 15:20 -
Janikáék pontszerző helyen!
Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős (Peugeot 207 S2000) a nyolcadik helyen, vagyis az egy IRC-pontot érő pozícióban áll az IRC-sorozat svájci viadalának második napja után. 2008. október 25. szombat 13:59 -
Jobbról próbált előzni, felborult a Peugeot
Felborult és az oldalán körülbelül száz métert csúszott egy személygépkocsi pénteken este a XIV. kerületben, a Hungária körútról a Róbert Károly körútra vezető felüljárón. 2008. október 25. szombat 09:45 -
Kemény profitfigyelmeztetést adott ki a Peugeot-Citroen
A nagyságra második európai autógyárcsoport, a francia PSA Peugeot-Citroen a mostani utolsó negyedévben 30 százalékkal csökkenti termelését Európában, az eladatlan állomány csökkentése végett. 2008. október 24. péntek 13:15 -
Eladatlan állomány - A Peugeot-Citroen csökkenti termelését
A nagyságra második európai autógyárcsoport, a francia PSA Peugeot-Citroen a mostani utolsó negyedévben 30 százalékkal csökkenti termelését Európában, az eladatlan állomány csökkentése végett. 2008. október 24. péntek 13:05 -
Finnországban nagyon más vezetni
Mivel ez a péntek nem munkanap, minden bizonnyal több időtök van olvasgatni. Ezért került a mai napra SityiSXT sztorija, aki a külöföldre szakadt hazánk fiainak népes táborát gyarapítja, ámde elkövette azt a hibát, hogy autóval látogatott az őshazába.A nyáron úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy autóval látogatunk haza Finnországból, mert a repjegyárakat túl magasnak találtuk, illetve azért az autóba több cuccot lehet pakolni. Maga az utazás meg is történt augusztusban, és meglehetősen érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. Ezen gondolatokat szeretném most megosztani veletek.Itt Finnországban hál'Istennek normálisan vezetnek az emberek, alig akad egy-két gázpedálhuszár. Gondolom ez két dolognak köszönhető: egyrész mocsok drága a jogsi (1000-1500 € simán van egy tanfolyam, ráadásul hosszú is, mert a téli vezetés kötelező vizsgamutatvány), másrészt ha a rendőrök elkapnak, az adóhatóságtól kikért jövedelemkimutatás alapján büntetnek (ergo mindenki megérzi, ha a 60-as táblánál 100-zal elkapják). Illetve országúton, főleg éjszaka-hajnaltájt ott a harmadik nagy fegyelmező: a jávorszarvas. Nem vicc, külön biztosítási tétel vonatkozik az általuk okozott kárért, mert igen csúnya dolgokat tud művelni a járművel egy ilyen 700-800 kilós dög (egy ismerősöm egyszer elütött egy ilyet egy Peugeot 105-tel: az autó övvonal fölött gyakorlatilag dezintegrálódott). Ebben a miliőben vezetek már vagy két éve, és adaptálódtam hozzá. Finn rendszámú, nem presztízsautónk van, és érdekes volt magyarként külföldi autóval Magyarországon vezetni...[...] Bővebben! 2008. október 24. péntek 07:49 -
Időzítős gyújtóbombákat találtak egy Peugeot-ban a Nyugatinál - fotók
Három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök a fővárosban, a Nyugati téri felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában csütörtök este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. 2008. október 23. csütörtök 23:10 -
Az esélyekről
Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős (Peugeot 207 S2000) túl van a pályabejáráson az IRC-sorozat svájci viadala előtt - a párosnak 10 különböző gyorsasági szakasszal kellett megismerkednie, amelyek közül a leghosszabb 40, a legrövidebb 7.2 kilométer hosszú. 2008. október 23. csütörtök 20:40 -
Peugeot 4007: tetszik a népnek
Íme a Peugeot új dimenziója: francia dizájn japán minőségben. Bárki kérdezte, milyen a kocsi, a válasz egyértelmű volt: nem pözsó. Volt, aki értette, volt, aki nem. Ám az autó mindenkinek tetszett. Ha nem lenne ilyen drága, minket is meggyőzött volna. 2008. október 22. szerda 13:44 -
Jó konstrukció, nekünk bejött - PEUGEOT 206 1998- 1,6 8V Premium
3,5 csillag 2008. október 21. kedd 13:08 -
Jövőbe mutató dizájn versenyt rendezett a Peugeot
Október elejével bezárólag álomautó tervezési versenyt rendezett a Peugeot. A verseny témája "Képzeljék el a holnap megapoliszainak Peugeot-ját" nagy sikert hozott. 2008. október 20. hétfő 12:30 -
Csiki-csuki - Peugeot 308 kombi teszt
A Peugeot másfél év elteltével végre bemutatta a 308-as várva várt kombi változatát, melyet a hagyományoknak megfelelően SW névre kereszteltek és óriási üvegtetővel láttak el. Elsőként egy 1,6 literes benzinmotorral került hozzánk az újdonság, mely elődjéhez képest minden szempontból sokat fejlődött. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. október 20. hétfő 11:45 -
5. Peugeot Design Contest: A DOBOGÓSOK
Az 5. Peugeot Designverseny 2008. október 2-án, a Párizsi Nemzetközi Autószalon megnyitásával lezárult. 2008. október 19. vasárnap 18:40 -
Ez a macska jól dorombol, remélem, még sokáig... - PEUGEOT 307 2000- 1.6i 16V Premium (5 a.)
3,5 csillag 2008. október 19. vasárnap 18:12 -
Peugeot Partner 1,6 HDI
A haszongépjárművekhez teljesen máshogy kell hozzáállni, mint egy személyautóhoz. Ugyanis a személyautó a miénk, a furgon a cégé. Ja, és hagy ne mondjam, teljesen másra fogjuk őket használni. 2008. október 19. vasárnap 08:47 -
korrekt, szerethető, de biztos van jobb. - PEUGEOT 206 1998- 1.1 fapad
3,5 csillag 2008. október 17. péntek 16:48 -
Mergbízható, olcsó fentartás. - PEUGEOT 206 1998- 1.1 profil
3,5 csillag 2008. október 17. péntek 11:14 -
Szerelem első látásra, bosszúság,öröm a búcsúzáskor ! - PEUGEOT 307 2000- 1.6 SW presence
3,5 csillag 2008. október 15. szerda 17:19 -
Energiacéggel közösen fejlesztenek elektromos és tölthető hibrid autókat
Az EDF és a PSA Peugeot Citroën együttműködési megállapodást írt alá az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek fejlesztésének és forgalmazásának elősegítéséről. 2008. október 15. szerda 11:20 -
Új partnert talált a Peugeot a hibrid meghajtású járművek fejlesztéséhez
Az EDF és a PSA Peugeot Citroen együttműködési megállapodást írt alá az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek jövőbeni fejlesztésének és forgalmazásának előmozdításáról. 2008. október 15. szerda 08:40 -
Nem veszik a francia autókat
Nem túl régen a Renault az Opel letaszítását tervezte az autópiac 2. helyéről, a Peugeot stabilan az első tízben volt, a Citroën-értékesítések is szépen bővültek. A teljes piac csökkenését a francia márkák átlagon felül megsínylették, mi történhetett velük? 2008. október 15. szerda 06:00 -
Hogyan csináljunk dugót Budapesten?
Az alapvetően nem újdonság, hogy valahol dugó alakul ki Budapesten. Azzal sem írhatnánk újdonságot, hogy emiatt buszok, villamosok ragadnak a várakozó autók közé és így máris felborul a tömegközlekedés rendje is, ebből kifolyólag pedig rengeteg ember nem ér oda időben, ahová szeretne. Mindez miért? Rengeteg oka van, ám mi ma láttunk egy konkrét esetet: egy szabálytalanul parkoló Peugeot 206-ost. 2008. október 14. kedd 18:45 -
Überkreténségek! A párizsi szalon maradéka
Itt vannak azok az izék, amikkel nem tudtam mit kezdeni a párizsi szalon után. A cikkhez nem voltak elég fajsúlyosak, sehogyan sem lehetett őket logikus csoportokba fűzni, kihagyni őket viszont vétek lett volna. Hát álljanak itt, egy Belsőség-posztban, teljes összevisszaságban.A legfurább marslakók abban a pavilonban voltak, ahol a Lotus Evorát, az új, négyüléses, V6-os Toyota-motoros középmotorost kiállították, illetve a magyar Solo-Duo csapat is itt kapott egy nagyobbacska sarkot. Ezekről azonban írtam már a szalonról szóló beszámolóban, jöjjön a reszli. Ami talán még sokkal érdekesebb.Például találtam egy csomó vadiúj Porsche 356-ot. Nem akármilyen 356-ok ezek - kábé annyira néznek ki Porschének, amennyire epernek tűnik a joghurtbeli darálék. De felismerhetők, már ez is valami. A Pierre Gérard Organization, azaz PGO autói ezek, farukban Porsche- vagy VW-bokszer helyett Peugeot 206 GTI-ből származik a motor, de azért állítólag így sem lomhák, mert a tömegük egy tonna alatt van.27 éve létezik a cég, az Apal-buggyk gyártási licencével kezdte, ma Speedster néven 356 (jellegű) kabriót, Cevennes néven pedig egy új terméket, kupé ál-356-ost is forgalmaz. Utóbbinak olyan a farformája, mintha Frankenstein kreálmányának a fejéről vették volna a mintát. Olvastam egyszer egy cikket a Speedsterről, sportkocsiságához képest kicsit gyengének, viszont nagyon élvezetesnek és jó minőségűnek tartotta a tesztelő. Aki szeretne egyet, 12-13 millió forintot tegyen félre, és készüljön egy hosszú franciaországi utazásra, mert csak ott árulják.Lépek odébb, ez a kocsi a szomszédos standon oldalról valami fura Smartnak néz ki. Aztán szembekerülök vele. Úristen, hiszen ez egy hal! Oldalirányban egyáltalán nincs kiterjedése! Még jó, hogy már a PGO-nál elmúlt a tüsszögésrohamom, mert ha itt jön rám, felborítottam volna az egész kínálatot. Hova fér ebben az utas?A kötelező névjegyátadás, kérdezősködés után kézhez kapom a prospektust, és módosítom a kérdést: hova fér ebbe két utas? A szóban forgó autó, motor, őőő... csukott robogó - na jó, hagyjuk a kategóriákat, itt csődöt mondanak - egy Lumeneo Smera nevű valami. Két darab, egyenként húsz lóerős villanymotor hajtja, 150 kilométer az elméleti hatótávolsága, súlya 400 kiló, és 130-at megy. 130-at!?!?!?! EZ????..... Hát persze, szélcsendben, támasztókerékkel.Aztán megvilágosodok. Akár a Piaggio MP3 első kerekei, ezek is dőlnek, elöl és hátul egyaránt, ráadásul komoly futómű van a szardíniás doboz alatt. Pontosan úgy közlekedik, mint egy motorbicikli, csak négy keréken. És hol férek be? Nyílik az ajtó (meglepő, de a súlyától még mindig nem borul fel a Smera), feltárul az első ülés. Ökörszarv-kormány, akár a Messerschmitt Kabinrollerben, vasalódeszka-ülőlap, és még háttámla is akad, igaz, az oldaltámasztás olyan szűk rajta, hogy a lapockák közét nyomja. Rámcsukják, fulladozok, két napnyi workout, és kirepedne az ajtó. Így csak nyom.Dzsárááááám! A támla mögött további bézsszínű bőrfelületeket pillantok meg a félhomályban. Oda még állítólag be tud ülni valaki. "Köszönöm nem" - hárítom el az udvarias tessékelést, hiszen a múltkor egészen közelről megnéztem a kalodát a sümegi vár kínzószobájában, annyi elég volt az ilyesféle élményekből. A piros autó (motor, robogó), amit nyitogatnak nekem, csak egy "wood mock-up", azaz famodell, de a másik, a kék példány működik is, az szerepel a prospektusfotókon. Szerencsére sikerül elmenekülnöm, mielőtt tesztkörre invitálnának, bár kétségkívül érdekes a koncepció.Aztán meglátom életem első Tesla roadsterét. Narancssárgában, kis tetővel. A világ első, szériában gyártott, ütőképes, elektromos sportkocsiját, Orosz doki jóvoltából többször szerepelt már itt a Belsőségen. Alapja a Lotus Elise, és állítólag csaknem olyan jó vezetni, ami azért mérce. feltárom az ajtót, beülök.Arra ugyan nem számítottam, hogy meghallgathatom a motor alapjárati duruzsolását, hiszen ennek nincs ilyen, de azért valami diszkóeffeketet, egérmozit végignéztem volna, ahogy ráadom a gyújtást, delejt, a fene tudja hogy hívják ezt villamoséknál.De nem, ilyen a szerencsém - csak egy kéken derengő panel fogad a műszerfal bal szélén: "tansmission error, service required", meg egy világító check engine-jellegű lámpácska a műszerfalon. Még jó, hogy nem vettem, most bosszankodhatnék.Tovább valami metálpiros borzalomhoz. Sbarro embléma van az elején, Franco Sbarro agymenéseitől pedig megszoktuk már, hogy abszolút használhatatlanok, elvontak, de érdekesek.Ez itt egy három nyomon futó négykerekű, elektromos jármű, LSD-ajtókon át lehet a belsejébe jutni, a helykihasználása egyenesen borzalmas. Ugyanettől a cégtől találok odébb egy oldalkocsis motort is, bár ez sem az a tipikus üzbegisztáni, szikvízszállító Dnyepr, inkább fura szobornak mondanám. Ha az előbb lekalodáztam a Lumeneo Smerát, elnézést, valójában ez a Sbarro izé az. Beül szerencsétlen vezető a kalodába, a felesége rácsukja a guillotine - bocsánat - burkolat fölső részét, majd jól nem ül be mellé, mert az oldalkocsi semmire se jó, csak arra, hogy stabilizáló szárnyprofilt képezzen az óriási peremkerék és a motor között. Már bocsánat, de ekkora baromságot... Látszik, hogy a kelepcébe szorult vezető fel se tudja annyira emelni a fejét, hogy kilásson a sisak lyukán. Jobb híján tép, kétszázhatvannal, a motor előtt harminc centire szegezett tekintettel. Franco bácsi, Franco bácsi, miért nem maradt inkább a Golfok szárnyasajtósításánál? Így rövidesen a Rinspeed fogja uralni a soha meg nem valósuló tanulmányautók szcénáját.Akkor már inkább a másik, grafitszürke motor, azon legalább kényelmesnek tűnik a hasalás. Igaz, az meg éppen a motorozást vonja ki a motorból, hiszen négykerekű, ami akkor sem előnyös, ha a kerekeken dőlni tud a váz.Kanyar vissza a bejárat felé: Venturi-stand. Szénszálas műanyag plecsni, négy kerék, elektromotoros hajtás, és akárcsak a Lumeneónál, itt is két fő egymás mögött. De a koncepció teljesen más, itt a nagy felületre hajtottak az alkotók.A katamaránhoz hasonló Astrolabet 3,6 négyzetméternyi, nagy hatékonyságú, jó időben, nappal 600 wattot termelő napelemmező borítja. 120-at megy, egy jó napon a 110 kilométeres hatótávolságból 15-öt a napelemekből származó áram fedez. Maradunk a Venturinál, ahol egyébként az Eclectic a nagy szenzáció. A hajtásához szükséges áramot a tetőn elhelyezett napelemekből (napi 7 kilométer, jó esetben), a konnektorból (5 óra töltés kell neki), vagy a külsőleg hozzácsatlakoztatható szélturbinából kapja. Három ülés, Fiat Multipla-stílusban.Egyébként nem a Tesla, hanem a Venturi készítette el az első, közel sorozatgyártásig eljutott sportkocsit is: A Volage négy, Michelintől származó kerékmotorral működik, teljesítményük összesen 220 kilowatt, a gép 0-100-ra 5 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége 150 km/h, 90-es tartós tempónál 320 kilométer a hatótávolsága. Jó lehet.Még mindig a Venturi. Az Eclecticből indultak ki, és kaptak egy napelemes villanyautót, címezték a new yorki rendőrségnek. Képzelem milyen lenne leszorítós üldözésbe keveredni egy ilyen hintaággyal Harlem és Bronx között, egy nitrós Charger elkapásakor.Szerencsére azért nemcsak anorexiás, amperszagú elektromobilok kaptak helyet ebben a csarnokban, találtam igazi autót is. Apollo - szerepelt a táblán, és a lábam remegni kezdett a Mercedes 300SL-stílusában, hosszában tengelyezett, emiatt keresztben felnyíló szárnyas ajtó láttán. 1200 kiló, hengerenként ötszelepes, 4,2-es, V8-as biturbó motor, 650 LE, 850 Nm, 360-as végsebesség, 3,0 másodperces 0-100-as gyorsulás. Igazi szupersportkocsi tehát, nyammm.Ez a pavilon kifújt, még egy másikban találtam néhány érdekes járművet - abban, ahol a Mega-, Aixam-, Ligier-fajta minik voltak.Például egy sugárhajtásos, 6500 lóerős, és 700 kilós Funny Cart, amelynek gyorsulását nem másodpercekben, hanem G-ben adta meg a kiállító. Hogy mennyi? 6. Ha úgy vesszük, ez a kocsi beleillik a Tesla-, Solo-Duo-, Lumeneo-, Venturi-vonalba, mert kíméli a benzintartalékokat, hiszen nem fogyaszt benzint... Csak kerozint, azt hektoliterszám. Volt még rombusz kerékképletű motorkvadricikli a Devese Designtól (ennyi lóerőt adni olyan vezető alá, akik két keréken menni se tud...), a végén pedig lementem a boltos szekcióba. A póló-, sapka-, víz nélküli autómosószer-árusok mellett legalább egy tucat modellautó-boltot találtam, mindben fullasztó volt a kínálat. Költöttem pénzt is, kisebb fiú, nagyobb fiú, apa is mind kapott vásárfiát, közben érdekes leletre bukkantam az egyiknél. Egy Norev-féle Renault Thalia, azaz, ahogy arrafelé nevezik, Symbol. 1:43-as, tehát viszonylag kicsi modell 33 euróért, ami barátok között is nyolcezer forint jobbik része. Ilyenre vetemedni... Ezek a modellgyártók nem gondolnak a kiskorúak szellemi fejlődésére? 2008. október 14. kedd 15:29 -
Körhátrányban a franciák?
A Toyota állítólag jövőre bemutatja a Prius harmadik generációját, a most futó modell pedig kísérleti szinten már ma is szürcsölget konnektorból villanyt Angliában. A GM - ha a válság közbe nem szól - 2011-re hozza Európába a Voltot, amit állítólag a júzerek java része tisztán villannyal üzemeltet majd. Mit lép minderre a PSA? Radikális lépésre szánja el magát: ír egy sajtóközleményt! Az EDF (Électricité de France, a francia villamos művek - a szerk.) és a PSA Peugeot Citroën együttműködési megállapodást írt alá az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek jövőbeni fejlesztésének és forgalmazásának előmozdításáról. Az EDF és a PSA Peugeot Citroën között létrejött együttműködési megállapodás több technológiai ágat is érint, így különösen: - az elektromos gépjárművek kereskedelmi kifejlesztésére alkalmas gazdasági modellek meghatározására, - új energiatárolási technológiákra, nevezetesen a lítium-ion akkumulátorokra, - valamint a gépjárművek töltési rendszereire, a gépjárművek és a hálózat között a töltés során alkalmazható kommunikációs protokollokra és ezek szabványosítására irányul. Kiiirály, egy együttműködési megállapodás, hát azt már csak be kell dugni a konnektorba, és menni kell vele. Az elektromos autók úttörőjeként számon tartott PSA Peugeot Citroën (10 000 forgalomban lévő gépjármű 1995 és 2005 között) most fellendíti fejlesztéseit e téren. 2008 júniusában a csoport bejelentette, hogy az elektromos hajtásláncok kifejlesztésére irányuló együttműködés lehetőségét vizsgálja a Mitsubishi Motors Corporation-nel. A hibrid és tölthető hibrid gépjárművek kifejlesztése szerves részét képezi a PSA Peugeot Citroën stratégiájának, melynek jelszava: « környezetbarát autót mindenkinek ». A csoport ennek megfelelően tömegesen bevezeti a Stop & Start mikro-hibrid rendszert már 2010-től kezdődően valamennyi Peugeot és Citroën modellcsaládnál. 2011-ben a két márka teljesen hibrid dízelautókat fog kínálni, s ez a fogyasztás és a CO2–kibocsátás drasztikus csökkenésével jár együtt. A PSA Peugeot Citroën csoport így megerősíti vezető szerepét a környezetvédelem terén. Aha, tehát a PSA lassan feltalálja azt, amit például a BMW már jó ideje használ: a piros lámpánál való motorleállítást, meg a fékezési energia egy részének becsöpögtetését az akkuba, a generátor által felvett energia csökkentésére. Az évek óta ígérgetett dízel hibrid új határideje pedig 2011. Nahát, pont akkorra ígéri a Chevrolet a Volt behozatalát Európába. A fenntartható fejlődésre irányuló stratégiája keretében az EDF több mint ötven éve segíti elő az elektromos és tölthető hibrid közlekedési eszközök kifejlesztését. A világ legnagyobb elektromosjármű-flottájával (1500 gépjármű) az EDF nagy szaktudást és tapasztalatot szerzett a villamosenergia-tárolás, a töltésrendszerek és a tölthető gépjárművek kísérleti működtetése terén. Az EDF jelenleg is dolgozik a töltősaruk innovatív, új nemzedékének kidolgozásán. Az EDF büszkesége ólom-savas és nikkel-kadmium akkus Saxók, 106-osok és Berlingo/Partnerek flottája. Egy közüzemi szolgáltató tényleg tudja használni őket napi rutinjában, de technikájukban nagyjából a bulgár targonca szintjén állnak, alkalmatlanok a személyautók funkcióinak kiváltására. Akad, aki még mindig nem hiszi el, hogy a PSA hamarosan megmenti a világot? Akkor íme két idézet a végére Fontos Személyektől: Christian Streiff, a PSA Peugeot Citroën csoport elnöke: "A PSA Peugeot Citroën környezetvédelmi vezető szerepe sokéves elkötelezettségünk gyümölcse. Rendkívül gazdag kínálatban és nagyszabású újításokban mutatkozik meg: ezzel az új együttműködéssel kínálatunkat elektromos gépjárművek és tölthető hibrid gépjárművek teszik még gazdagabbá". Pierre Gadonneix, az EDF elnök-vezérigazgatója: "Ez az új együttműködés a villamosság fejlődésének egy új szakaszát fémjelzi, különösen a közlekedés terén, tiszta és versenyképes energiaforrásként, mely tekintettel van bolygónkra és a személyes mobilitás igényeire. Az EDF Csoport - egyik legfontosabb kötelezettségvállalásaként és beruházási döntéseként - hozzájárulhat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, így ma azon energetikai vállalatok egyike, melyek a legkevesebb széndioxidot bocsátják ki." Addig is, amíg el nem készül az a várva várt dízel hibrid, hogy megmentse a világot, vigasztalódjunk a RUF elektromos Porschéjével. Nemigen terjed el olyan széles körben, mint egy hibrid 207-es tudna - de legalább létezik. Felhördülő kollégák A szerkesztőség több tagja is hozzászólt ehhez a poszthoz, mikor közzétettem vázlat formájában a belső listán. Csikós szerint nem feltétlenül a BMW-vel kellene példálózni, motorleállító-újraindító rendszer már a Wartburgban is volt. Sőt, ha már PSA, akkor a C3 is rendelhető volt stop&go rendszerrel egy időben. Papp Tibi viszont a jólértesültség fennsőbséges mosolyával arcán súgta ide, hogy a dízel hibrid már készen van. Valamikor valahol egy sajttájon beszélt a projekt vezetőjével, aki szerint már régóta minden adott a piacra dobáshoz. A PSA tudja, mennyibe kerülne az autó, tudja, mennyit fizetnének érte a népek - már csak azt az olajárat várja, amikor a gyártás rentábilis lehet. 2008. október 14. kedd 14:01 -
Az EDF és a PSA Peugeot Citroën együttműködik az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek fejlesztésének előmozdításában
Az EDF és a PSA Peugeot Citroën együttműködési megállapodást írt alá az elektromos és tölthető hibrid meghajtású gépjárművek jövőbeni fejlesztésének és forgalmazásának előmozdításáról. 2008. október 14. kedd 13:17 -
A Peugeot/Citroen is olcsó autót tervez
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. október 14. kedd 12:05 -
Dacia-rivális Peugeot 2011-re?
A Logannak jelenleg nemigen akad közvetlen vetélytársa, legalábbis Európában 2008. október 14. kedd 11:33 -
Spitzmüller sorozatban negyedik győzelmét aratta Nyírádon
Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujába ért Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós. Benik a második, Turán a harmadik helyen végzett, matematikai esélye már csak a Peugeot-os párosnak maradt. Több kategóriában már bajnokot hirdettek vasárnap. 2008. október 13. hétfő 11:06 -
Növekvő autógyártás Csehországban
Jövőre húsz ezerrel több autót akar gyártani a csehországi TPCA, amely a Toyota, Peugeot és a Citroen autógyárak közös vállalkozása - jelentette be a hét végén Jirí Cerny, a TPCA elnökhelyettese. A cégvezetés tervei szerint a TPCA jövőre 340 ezerre emeli a legyártott autók számát. Idén várhatóan 320 ezer kiskocsit gyárt a Prágától keletre fekvő Kolínban székelő autógyár. Az idei szám is már 11,5 ezerrel magasabb, mint a 2007-es termelés. "Az emberek egyre inkább kedvelik az alacsony fogyasztású és a minimális szennyezettséget kibocsátó kocsikat" - fejtette ki Cerny. 2008. október 13. hétfő 09:55 -
A Toyota, a Peugeot és a Citroen közös gyára növeli a termlést
Jövőre húsz ezerrel több autót akar gyártani a csehországi TPCA, amely a Toyota, a Peugeot és a Citroen autógyárak közös vállalkozása - jelentette be a hét végén Jirí Cerny, a TPCA elnökhelyettese. 2008. október 12. vasárnap 12:55 -
Takarékos, kényelmes, szép..Peugeot:) - PEUGEOT 405 1987-1996 Peugeot 405 1.8 SR
3,5 csillag 2008. október 9. csütörtök 10:43 -
Két gyerek sérült az Opelben - árokból pattant vissza a Peugeot
Két gyermek sérült meg abban az autóban, melybe egy árokból visszapattanó gépkocsi csapódott bele a 7-es úton - értesült a HavariaPress. 2008. október 8. szerda 11:50 -
Pözsi lelke mér nem az enyém:.(... - PEUGEOT 206 1998- 1,4 benzin
3,5 csillag 2008. október 8. szerda 11:48 -
Kilapította a Peugeot-t a teherautó - sokkoló képek
Egy összetört személygépkocsi és egy teherautó Hódmezővásárhely és Makó között, miután a két jármű frontálisan ütközött egymással. A balesetnek egy halálos áldozata van. 2008. október 7. kedd 06:10 -
Tisztán elektromos hajtású a Heuliez Friendly
A Heuliez már 25 éve gyárt elektromos autókat, igaz eddig jobbára más autógyáraknak dolgozott. A Heuliez kezei közül került ki anno a PSA több koncepció autója, illetve 1994-től 6400 elektromos Peugeot 106-ot, Citroen AX-et és Saxo Electrique-et gyártott. A francia cég új alkotása a Friendly, a francia környezetvédelmi előírásokkal együtt fejlődött, és lett belőle egy háromüléses, teljesen elektromos hajtású kisautó. 2008. október 6. hétfő 16:59 -
az orvul meggyilkolt hős - PEUGEOT BOXER 1994-2002 tdi hosszított-magasított
3,5 csillag 2008. október 6. hétfő 14:42 -
Kényelmes, jól variálható - és szép.. - PEUGEOT 307 2000- 2.0 SW
3,5 csillag 2008. október 6. hétfő 14:29 -
Tököli Drag Wars 2008 - képes beszámoló
Szeptember 27-én négy hónapos szünet után, került megrendezésre az őszi szezon első tököli Gyorsulási Futama, mely számos külföldi versenyzővel, szépség- és hangnyomásversennyel, sztár DJ-kkel és Peugeot találkozóval várta a nagyérdeműt. Képes beszámolónkhoz katt ide! 2008. október 4. szombat 21:55 -
Párizs: környezetkímélő élményautózást ígér a Peugeot
A francia márka bepillantást enged hibridtechnikai stratégiájába az autószalonon. Ez a HYmotion nevű technika villanymotorral kombinálja a belsőégésű motort, jelentős áttörést érve el a fogyasztás és a szén-dioxid--emisszió csökkentésében. 2008. október 4. szombat 11:15 -
Start-stop rendszer a Peugeot-nál
A Peugeot is kifejlesztette a saját start-stop rendszerét. 2008. október 4. szombat 09:56 -
Párizs: RC Hymotion4
Az elegáns, erős és sportos RC HYmotion4 a Peugeot mérnökeinek és formatervezőinek szenvedélyéből és tapasztalatából született. 2008. október 4. szombat 08:54 -
Hibrid túrakupé a Peugeot-tól
A Peugeot túrakupé tanulmányt mutat be a Párizsi Autószalonon. Az RC HYmotion4 nevű benzin-elektromos hibrid-tanulmány csúcsteljesítménye 313 lóerő, de takarékosan bánik a benzinnel és kíméli a környezetet. 2008. október 3. péntek 17:00 -
Első a munka, második a család, vagy fordítva?
Kisvállalkozó vagyok, festek, mázolok, két nagy gyerekem van, szeretek kirándulni. Valahogy így mutatkozik be röviden a Peugeot Partner Tepee ideális vásárlója. 2008. október 3. péntek 15:56 -
Peugeot hibrid tanulmány dömping
A Peugeot a Párizsi Autószalonon több tanulmányautót is bemutatott, amelyek mindig is izgalommal töltötték el a nézelődőket. Még 2002-ben kezdte el ezt a vonalat a gyár az RC pikk és káró változataival, amelyek mind formájukban, mind a felvonultatott technikai felszereléseikkel a jövő Peugeot-it idézték. A folytatásban két hibrid tanulmány szerepel az RC HYmotion4 és a Prologue HYmotion4, amelyek szintén fontos lépcsői az orozlános márka fejlesztéseinek. 2008. október 3. péntek 12:55 -
Hívjátok Max-et az elfogóautóval, - PEUGEOT 605 1989-1999 SV24
3,5 csillag 2008. október 2. csütörtök 20:01 -
42 járművel vonul fel hazai pályán a Peugeot
A Peugeot a 2008-as Párizsi Autószalon alkalmával mutatja fel ismét elhatározottságát és páratlan képességeit a környezetkímélet és az élményautózás ötvözésére. Műszaki alkotókészsége és újító gondolkodása a kiállított koncepcióautókban és sorozatgyártású modellekben ölt testet. 2008. október 2. csütörtök 18:00 -
Szeretem,mert szeretem! - PEUGEOT 308 2007- 1.6 diesel
4,5 csillag 2008. október 2. csütörtök 11:25 -
Klónok a legjobb haszonjárművek
A Peugeot, a Citroën és a FIAT összefogásából született járműhármast választották meg a 2009. év legjobb haszongépjárművének. 2008. október 1. szerda 11:00 -
Ötös karambol súlyos sérültekkel - fotó
Ebes és az M35-ös között, a 213-as kilométernél öt személygépkocsi - Nissan Micra, Suzuki Swift, Suzuki Alto, Peugeot, Renault - ütközött össze. A Nissanban elöl utazó nőt, valamint az árokban landolt Suzuki Swift anyósülésén helyet foglaló nőt a tűzoltók szabadították ki adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. október 1. szerda 05:35 -
5. Peugeot Design Contest A 10 legjobb pályamű
A márka www.peugeot.com címen található intézményes honlapján a nagyközönség szavazása szeptember 15-ével lezárult. Az 5. Peugeot Design Contest-re összesen 127 szavazat érkezett. 2008. szeptember 30. kedd 18:52 -
Prologue tanulmányautó a Peugeot-tól
Az eltérő világok egyesítéséből született Prologue... tanulmányautó új járműtípusról lebbenti fel a fátylat. A jövő irányzatainak elébe menve, több szinten vonultatja fel innovatív megoldásait: felépítése, stílusa, légköre, moduláris kialakítása, egyedi high-tech felszereltsége és új generációs hibrid rendszere együttesen teszik különlegessé. 2008. szeptember 29. hétfő 17:00 -
csak az embléma rajta peogeot - PEUGEOT BOXER 2002- 2.2 hdi teljesen uj.2008.08.havi
3,0 csillag 2008. szeptember 29. hétfő 13:01 -
Különleges kiadás: 207 HDi LeMans
A Peugeot Ausztráliában dobta piacra a különleges kiadást. 2008. szeptember 29. hétfő 09:57 -
Racionális választás - Peugeot 206 SW 1.4 Dízel - PEUGEOT 206 1998- 1,4 HDi SW
3,5 csillag 2008. szeptember 26. péntek 18:29 -
Forró ferde kéne
Legyen kemény, de kicsi, legyen fürge, de játékos, legyen sportos, de azért elviselhető a hétköznapokon. Legyen egy igazi forró ferde. Mielőtt bárki is másra gondolna, az angolul hot hatch-nek, azaz forró ferdehátúnak hívott kategória tagjai után sóvárgok. Ezek olyan kicsi vagy kompakt kocsik, amikbe az áldott tervezők túlméretes motort, kemény futóművet és egy kis egyéniséget passzíroztak. Imádom őket.Volt már ilyen autóm, és mióta nincs, hiányzik. Egy sokat látott Peugeot 206 RC-vel töltöttem el pár vidám, kézifékes farolásban gazdag évet. Előfordult néhány útszéli lerohadás, sűrűn követték egymást a szervizlátogatások, és bizony gyakran szitkozódtam IVN-321 miatt, de azért imádtam. Elvégre egy médiasztárral, egy igazi hírességgel élhettem együtt. A kisautó ugyanis a Peugeot Hungária tesztparkjában kezdte pályafutását, rögtön egy hungaroringes bemutatóval. Aztán sok-sok újság látta vendégül, sőt, járt a TotalCar című kitűnő TV-műsornál is. Karotta óvatos, finomkodó tesztjét itt láthatják.[...] Bővebben! 2008. szeptember 26. péntek 07:27 -
A Fiat-PSA minifurgon az év haszonjárműve
A Citroën Nemo, a Fiat Fiorino és a Peugeot Bipper nyerte el a International Van of the Year 2009 díja 2008. szeptember 25. csütörtök 10:14 -
Fiat Fiorino/Peugeot Bipper/Citroen Nemo: az Év Haszongépjárművei
A húsz európai ország haszongépjármű-szakújságíróiból álló zsűri a Fiat Csoport és a PSA-konszern közötti együttműködésből született Fiat Fiorino, Peugeot Bipper és Citroen Nemo kishaszonjárműveket választotta meg a "2009 Év Haszongépjárművének" a 63. Nemzetközi Kereskedelmi Gépjárművek Kiállításon, Hannoverben. A zsűri elismerte az európai haszongépjármű-piacon megjelenő, teljesen új koncepcióra épülő modellek eredetiségét, kompakt méretét, optimális hasznos térfogatát és hasznos teherbírását, praktikus kialakítását és kiváló kezelhetőségét, amely tulajdonságok mind a meghatározott, hivatásos vevőkör sajátos igényeit szolgálják. Ugyancsak meggyőző érvek voltak az autók mellett az alacsony fogyasztás és szén-dioxid kibocsátás. 2008. szeptember 24. szerda 17:23 -
Szürke kisegér holott nem is olyan kicsi. - PEUGEOT 206 1998- sw 1.4 trendy
3,5 csillag 2008. szeptember 24. szerda 16:19 -
Sajnos ma már nem gyártanak ilyen Autókat - PEUGEOT 604 1977-1987 V6 TI
4,0 csillag 2008. szeptember 24. szerda 16:04 -
A Peugeot Bipper az év haszongépjárműve
Szeptember 23-án, a 63. Nemzetközi Kereskedelmi Gépjárművek Kiállításon, Hannoverben, a Peugeot BIPPER nyerte el az "Az Év Nemzetközi Haszongépjárműve 2009" címet. 2008. szeptember 24. szerda 13:47 -
A PEUGEOT BIPPER NYERTE EL "AZ ÉV NEMZETKÖZI HASZONGÉPJÁRMŰVE 2009 CÍMET
Szeptember 23-án, a 63. Nemzetközi Kereskedelmi Gépjárművek Kiállításon, Hannoverben, a Peugeot BIPPER nyerte el az „Az Év Nemzetközi Haszongépjárműve 2009” címet. 2008. szeptember 24. szerda 12:55 -
Elegáns öregúr, ördögi szemek, kivívható tisztelet! - PEUGEOT 406 1995-2004 2.0 16V Automata
4,0 csillag 2008. szeptember 23. kedd 14:26 -
IRC-rali: ifj. Tóth hamarosan tesztel a Peugeot-val
Ifj. Tóth János a közeljövőben ismét tesztel a Peugeot 207 S2000-essel: a hétszeres magyar abszolút ralibajnok október végén indul az Intercontinental Rally Challenge-sorozat (IRC) svájci versenyén. 2008. szeptember 22. hétfő 18:35 -
Peugeot Prologue tanulmány
A mai piacot az öszvérek uralják, ennek megfelelően egy nehezen kategorizálható típussal kedveskedik a párizsi közönségnek a Peugeot. 2008. szeptember 22. hétfő 10:54 -
egyszer ördög,egyszer angyal - PEUGEOT 307 2000- 2.0 16v premium
3,5 csillag 2008. szeptember 19. péntek 16:09 -
Hibrid koncepció a Peugeot-tól
Az eltérő világok egyesítéséből született Prologue tanulmányautó új járműtípusról lebbenti fel a fátylat. 2008. szeptember 19. péntek 11:35 -
Meghalt a Peugeot 206-ossal ütköző Suzuki Swift vezetője - fotó
Szeptember 15-én Seregélyes és Sárosd között egy Suzuki Swift a bal elejével egy Peugeot 206-os bal elejének ütközött, majd az út menti árokban állt meg. A Peugeot keresztbe fordult az úton. A Suzuki sofőrjét és utasát a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. Az autót vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőautóban életét vesztette. A Suzukiban elöl utazó nő súlyosan sérült. A Peugeot-t vezető férfi az ütközéskor szintén a roncsok közé szorult, őt is a tűzoltók szabadították ki, majd a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. szeptember 18. csütörtök 21:15 -
Csalódás - Peugeot módra - PEUGEOT 406 1995-2004 2,0 ST
4,0 csillag 2008. szeptember 18. csütörtök 14:27 -
Dízel-alkony LeMans-ban?
Egyik kedvenc információforrásom hírei között találtam egy rövidet, de annál érdekesebbet. A hír szerint a LeMans Series szabályait felügyelő és meghozó ACO új regulákkal rukkolt elő, melyek (idézem) „célja a sportszerű egyenlőség visszaállítása a benzin- és dízelüzemű autók között“. Dióhéjban ez annyi, mintha egy hétfonatos, drótos faszkorbáccsal végigcsaptak volna a Peugeot és Audi izzadságtól csatakos hátán. Ezentúl a dízeleket még durvább szűkítővel látják el, és csökkentik a befecskendezőnyomást. Persze hajnalig mulatott a hír hallatára a Lola, és az Aston-Martinnál is lemondtak az ötórai teáról a scotch javára, hiszen a cseh Charouz Racing System Lola-Aston LMP1-es prototípusa a mezőny jelenleg leggyorsabb nem dízel autója, ráadásul jövőre lesz az 50 éves évfordulója az Aston-Martin LeMans-i győzelmének. Apropó! Az Aston-Martinról jut eszembe, hogy a múlt hétvégén néhány állandó jellegű tettestársammal megjártuk a nirvánát – oda-vissza. Tényleg. Jelenleg szétfolyt aggyal, szemmel és extrém módon igénybevett hallószervvel próbáljuk kompletizálni a temérdek képet és videót. Remélem, minél korábban sikerül és a végeredmény nem okoz majd csalódást. Addig is ízelítőnek egy pár morzsa. Tökéletes persze nem lett sem kép, sem hang, de hát aki hibátlan lovat keres, járhat gyalog. Persze mindent megtettünk azért, hogy a lehető legtöbbett hozzuk ki abból a kevésből, ami rendelkezésünkre állt. Szerencsére jópofa kamionsofőrök akadnak még azért a világban. A reggeli pihent agy eredménye -a kormányvédő után szabadon- a téli sebváltókar protektor és kézmelegítő egyben. Divatos kacsaformában. És persze ezúttal sem ússzák meg a közízlést sértő kisfilmet. 2008. szeptember 18. csütörtök 11:46 -
Képek: Peugeot haszonjármű roadshow 2008
A Peugeot Hungária márkakereskedői együttműködésével, az ország 21 pontján Haszonjármű Roadshow-t szervez. 2008. szeptember 18. csütörtök 08:30 -
3008-előzetest készített a Peugeot
Második Párizsi Autószalonra esedékes tanulmányát is bemutatta a francia Peugeot, ám az RC-vel ellentétben a Prologue az új 3008-as formájában szériaautóként is készülhet majd. 2008. szeptember 17. szerda 14:09 -
Peugeot Prologue: egy új irányzat
A Peugeot sorra rántja le a leplet a különböző hibrid meghajtású tanulmányautóiról; legújabb kreációja a Prologue nevet viseli. A koncepciójában leginkább a 4007-es szabadidő-autóra hasonlító Prologue legfőbb érdekessége az új generációs hibrid rendszere. Ennek összteljesítménye 200 lóerő, ám vegyes üzemben a szén-dioxid kibocsátás mindössze 109 g/km. Természetesen elektromos módban is haladhat a Prologue, ekkor zéró a környezeti terhelés. 2008. szeptember 16. kedd 15:45 -
Peugeot Prologue: mindenre jó keverék
Fura öszvér-járművet mutat be a Peugeot Párizsban, egyelőre tanulmányként 2008. szeptember 16. kedd 11:39 -
Szabadidőautó-tanulmányt mutat be a Peugeot Párizsban
A francia autógyártó egy kompakt szabadidős autóval készül bővíteni modellpalettáját. A 308 alapjaira épülő, Prologue Concept először a Párizsi Autószalonon látható, a modell szériagyártása pedig egyes információk szerint már 2009-ben megkezdődhet. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. szeptember 16. kedd 09:40 -
Le Mans Series - Sarrazin: Egyértelműen Capello a hibás
Vita a Peugeot-nál 2008. szeptember 16. kedd 07:38 -
Egyterűvel bővít a Peugeot
Egy szinte sorozatgyártásra kész tanulmánnyal érkezik a Párizsi Autószalonra a Peugeot. A Prologue a 308-as jövőre érkező egyterű variánsát leplezi le. 2008. szeptember 16. kedd 07:05 -
Versenypályán bizonyíthat a szupererős Peugeot-hibrid
A Peugeot Sport a 2008-as Le Mans Series silverstone-i futamát használja ki a mozgási energiát visszanyerő hibridhajtású 908 HDi FAP bemutatására. 2008. szeptember 15. hétfő 20:10 -
Hibrid versenyautót mutatott be a Peugeot
A Peugeot a Le Mans sorozat utolsó futamán, Silverstone-ban mutatta be a dízel-elektromos hibrid hajtóművel és a kinetikus energiát hasznosító berendezéssel szerelt 908-as versenyautót. 2008. szeptember 15. hétfő 16:44 -
Hugó a család és a tanulók kedvence ! - PEUGEOT 307 2000- 2.0 HDI 90 LE
3,5 csillag 2008. szeptember 15. hétfő 14:42 -
Hibrid versenyautó a Peugeot-tól
A Peugeot Sport a 2008-as Le Mans Series silverstone-i futamát használja ki a mozgási energiát visszanyerő hibridhajtású 908 HDi FAP bemutatására. A különleges ezüstszürkében csillogó autó ízelítőt ad a márka hosszútávú versenyautóinak jövőbeli megoldásaiból, noha alkalmazása még függ a 2009-től érvénybe lépő műszaki szabályzattól. 2008. szeptember 15. hétfő 11:45 -
Dízel-elektromos versenyautó Le Mans-ra a Peugeot-tól
A francia márka az idei Le Mans-series utolsó állomásán, Silverstone-ban mutatta be a 908-asból készített dízel-elektromos versenyautóját, amelyben már a jövő évi Forma-1-hez hasonlóan fékenergia-visszanyerő rendszer is helyet kapott. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. szeptember 15. hétfő 11:01 -
Peugoet 908HY: hibrid a versenypályára
Az angliai Silverstone-ban mutatták be a közönségnek a Peugeot 908 dízel-versenyautó különleges változatát 2008. szeptember 15. hétfő 10:10 -
F1-es technikával versenyezne a Peugeot
Bemutatta új versenyautóját a Peugeot. A hibridhajtású 908-as tisztán elektromos üzemben is képes működni. 2008. szeptember 15. hétfő 07:15 -
A Peugeot 908 HY
A Peugeot Sport a 2008-as Le Mans Series silverstone-i futamát használja ki a mozgási energiát visszanyerő hibridhajtású 908 HDi FAP bemutatására. 2008. szeptember 14. vasárnap 12:36 -
300.000km oktatással... megy, megy, megy... - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Hdi 68
3,5 csillag 2008. szeptember 14. vasárnap 09:13 -
PEUGEOT PÁSZTOR----MAJD MÁSKOR.A NEM PARTNER PARTNER(EK - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1.6hdi
3,5 csillag 2008. szeptember 14. vasárnap 07:39 -
Képek: 5. Peugeot Formatervezési Verseny 2008
2008. július 20-án lejárt a tervek leadási határideje, és ezzel a második szakaszához érkezett a 2008. április 20-án Pekingben meghirdetett Ötödik Peugeot formatervezési verseny. Mostantól a formatervezés szerelmesei és az autózás rajongói veszik át a szót, hozzájárulva a rangos verseny legutóbbi győztes tervének, a Flux követőjének kiválasztásához. 2008. szeptember 12. péntek 12:41 -
Vigyázat! Franszoáá harap! - PEUGEOT 206 1998- 1,4 Mistral
3,5 csillag 2008. szeptember 11. csütörtök 20:04 -
Peugeot Partner Tepee: A család barátja
Vannak személyautók, vannak teherautók, és vannak olyan autók is, amelyik a két kategória legelőnyösebb tulajdonságait ötvözik. Felvágni nem lehet velük, viszont roppant praktikusak. A Peugeot Partner Tepee pont ilyen. 2008. szeptember 10. szerda 17:00 -
Új Peugeot 308 SW Szabó Győzővel és Ororszlán Szonjával!
Óriási üvegfelületek, akár három variálható üléssor, minőségi anyagok: ideális kombináció egy családi autóhoz. A Peugeot ilyennek alkotta meg a 308 SW-t. 2008. szeptember 10. szerda 13:06 -
Tágas családi orszlán - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1.6 16V 90 LE
4,0 csillag 2008. szeptember 9. kedd 15:05 -
Gátlásos, de nem félős oroszlán - PEUGEOT 605 1989-1999 2.0 srti
3,5 csillag 2008. szeptember 9. kedd 13:57 -
Plein air koromszűrővel - Peugeot 207 SW Outdoor teszt
A kombi kisautó jó ötlet volt a Peugeot-tól, a nagy tudású common-rail HDi dízelmotorcsalád szintén. A 207 SW különlegesebb kivitele ehhez azt teszi hozzá, hogy némi extra felszereléssel kiegészítve alkalmasabb a zsúfolt városban és a bakhátas földutakon való közlekedésre. Terepezés nélkül. 2008. szeptember 9. kedd 02:40 -
Támad Peugeot 308CC
Először Párizsban veszik elő, aztán Sydney sem marad ki. Világkörüli turnén a 308CC, aztán a kereskedésekbe is eljut. 2008. szeptember 8. hétfő 10:59 -
Nyugodt erő - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1.6 Hdi Totem
3,5 csillag 2008. szeptember 5. péntek 21:05 -
Peugeot 308 SW - Tavaszi Virág, Egzotikus Vanília, Kókusz, Faillat, Édes levegő és Tiszta Érzés
Nappal úgy érezzük magunkat benne, mint a verandán, éjszaka beragyognak a csillagok... 2008. szeptember 4. csütörtök 23:00 -
Nem a gyalogoson múlott, hogy nem gázolták halálra
Tegnapelőtt sárgán villogó lámpás kereszteződésben sétáltam át az Üllői út túloldalára a zebrán (leülni, kapaszkodni - villamoshoz!). Mentem mindenféle félelem nélkül, mert láttam, hogy a jobbról érkező Corolla lassít, gondoltam azért, hogy elengedjen. Aztán mikor már a felezővonalnál jártam, gondolt egyet, hogy ő mégiscsak átfér még előttem, nyomott egy padlógázt, majdnem elcsapott. Néztem egy nagyot. Zolicar történetében a felelősség fordított volt, mert itt bizony virított a piros lámpa a gyalognak és nem sokon múlott, hogy felfeküdjön a szabályosan érkező autó motorháztetejére. A következő esetre szeretném felhívni mindenki figyelmét, melynek ma reggel voltam szem tanúja. Mint minden hétköznap reggel ma is 4:45-kör mentem ki a 200-as buszhoz (Vecsés Nyugat), szépen megvártam míg zöldre vált a gyalogátkelő lámpa és ezután átmentem az út túloldalára és beálltam a buszmegállóba várni a buszt. Pár perc múlva látom, hogy egy szőke hölgy a tiltó jelzés (piros lámpa) ellenére lelép az útra és jön a zebrán ekkor feltűnik egy Peugeot 106-os gépkocsi aki miután észrevette, hogy a hölgy mit csinál, hirtelen vészfékezni kezd a hölgy szerencséjére és a nőtől kb. 1 cm-re sikerül megállnia, a hölgy mint aki észre sem vette, hogy egy autós most mentette meg az életét szép lassan Tovább gyalogol a zebrán (semmi elnézéskérés, vagy köszönet).[...] Bővebben! 2008. szeptember 4. csütörtök 10:15 -
A PSA olcsó autói Talbot jelvény mögött futnak majd?
A francia autógyártó, a PSA/Peugeot-Citroen fontolóra vette, hogy egy teljesen új, költséghatékony és olcsó márkát vezet be Európában. -adta hírül a La Tribune hétfői száma, a forrás megjelölése nélkül. 2008. szeptember 3. szerda 18:45 -
Hűséges és igazmondó társ. - PEUGEOT 406 1995-2004 2.0 HDI automata
4,0 csillag 2008. szeptember 3. szerda 18:16 -
Könnyű francia gyümölcsös bor - mindenki szereti - PEUGEOT 306 1993-2000 Cabrio 1.8 Roland Garros
3,5 csillag 2008. szeptember 3. szerda 18:07 -
Peugeot 308 SW - Tavaszi Virág, Egzotikus Vanília, Kókusz, Faillat, Édes levegő és Tiszta Érzés
Nappal úgy érezzük magunkat benne, mint a verandán, éjszaka beragyognak a csillagok... 2008. szeptember 3. szerda 17:59 -
Olcsó márkát szeretne a Peugeot
A Peugeot, miután a hetekben nyilvánosságra hozta a jövőre vonatkozó terveit, újabb lépést fontolgat terjeszkedése érdekében. Mivel a márka presztízsét nem szeretnék lerombolni olcsó modellekkel, így egy új márka bevezetését tervezik.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. szeptember 3. szerda 13:25 -
Amire mindig is vágytam! Dongó - PEUGEOT 405 1987-1996 2.0 aut. suisse
3,5 csillag 2008. szeptember 3. szerda 11:25 -
Olcsó márkát vezet be a Peugeot?
Úgy hírlik, a PSA csoportnál megirigyelték a Renault sikerét a Daciával 2008. szeptember 2. kedd 14:14 -
Olcsó autó a Peugeot-tól
Úgy tűnik a PSA megirigyelte a honfitárs Renault ötletét és maga is azon dolgozik, hogy egy olcsó autót hozzon forgalomba. Ehhez új márkával lépnének piacra. 2008. szeptember 2. kedd 11:14 -
Farban új - Peugeot 308 SW bemutató
Itthon is bemutatkozott a Peugeot 308 kombi kivitele, amely elődjéhez hasonlóan kétféle kivitelben készül: a fémtetős Break, valamint az eddiginél is nagyobb üvegtetős SW áll a családosok rendelkezésére. Tettünk velük egy gyors kört.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. szeptember 2. kedd 10:25 -
Hétüléses is lehet az új 308 SW
Alig néhány hónappal az új lejtőshátú 308 megjelentetése után a Peugeot bemutatta az SW változatot. 2008. szeptember 1. hétfő 11:03 -
Az igazi kis oroszlán!!! Egy gyönyörű szép színben!!! - PEUGEOT 207 2006- 1,4HDi
4,0 csillag 2008. augusztus 31. vasárnap 20:31 -
Peugeot 308 SW és egy új motor
A 308-as kombi kiviteléért még nem rántottak volna össze egy ekkora haknit. Ahhoz több indok kell. Hát akkor toljunk egy plusz motort is a népnek – ez lesz az 1,6 literes THP 175 lóval, a BMW-vel közösen fejlesztve. A poént lelövöm: mind a kettő zsír cucc. 2008. augusztus 30. szombat 23:00 -
4 év után, hűségesen, de kacsintgatva - PEUGEOT 307 2000- swi 2000 hdi
3,5 csillag 2008. augusztus 29. péntek 21:54 -
Peugeot 308 kombi 3,95 millió forinttól
Bemutatkozott Magyarországon a Peugeot 308 kombi és SW. A 308 SW átörökítette és továbbfejlesztette az eredeti SW koncepcióautó számos jellemzőjét, például panoráma üvegteteje 27 százalékkal nagyobb lett (1,68 m2), hátsó szélvédője pedig továbbra is nyitható. A rendkívüli variálhatóságú új modell már hétüléses verzióban is rendelhető, nyolcféle erőforrással és háromféle felszereltséggel. A Break kombi indulóára 3 959 000 forint, az SW csúcsváltozatért pedig 6 639 000 forintot kérnek. 2008. augusztus 29. péntek 19:26 -
Peugeot 308 SW és egy új motor
A 308-as kombi kiviteléért még nem rántottak volna össze egy ekkora haknit. Ahhoz több indok kell. Hát akkor toljunk egy plusz motort is a népnek – ez lesz az 1,6 literes THP 175 lóval, a BMW-vel közösen fejlesztve. A poént lelövöm: mind a kettő zsír cucc. 2008. augusztus 29. péntek 19:00 -
Kombi hét személynek - Peugeot 308 kombi bemutató
Némi késéssel nálunk is bemutatkozott a Peugeot 308 kombi változata, amelynek érdekessége, hogy akár hét üléssel és pingpongasztalnyi üvegtetővel is rendelhető. Az árlista négymillió alatt indul és hatmilliónál áll meg, a forgalmazás szeptemberben kezdődik. 2008. augusztus 29. péntek 10:00 -
Dögös kis oroszlán - PEUGEOT 307 2000- 2,0 HDI Coupe Cabrio
3,5 csillag 2008. augusztus 29. péntek 08:27 -
Imádom a kis veteránjelöltet! - PEUGEOT 104 1972-1988 1000
4,5 csillag 2008. augusztus 28. csütörtök 17:01 -
A nagy melléfogás - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 2.0hdi
3,5 csillag 2008. augusztus 28. csütörtök 00:48 -
Peugeot 308 2.0 HDi: Aranyat ér
Jól megy, kényelmes, tele van extrával és annyiba kerül, mint egy Mazda6-os szépen felszerelve. Kinek érhet meg ekkora vagyont egy kétliteres dízelmotorral szerelt Peugeot 308-as? 2008. augusztus 27. szerda 17:00 -
Nagyratörő tervek a Peugeot-nál
Manapság nagy divattá vált az autógyártók között, hogy finoman kiszivárogtatják a jövőre vonatkozó terveiket. Legutóbb a Peugeot szivárogtatta ki grandiózus elképzeléseit a jövőre nézve. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. augusztus 27. szerda 13:15 -
Majdnem egy biciklissel kevesebb
Jól indult a mai napom, útban a munkahelyem felé összefutottam egy bácsival, aki először be akart fordulni balra záróvonalon át szemből abba az egyirányú utácba, ahonnan én jöttem kifelé, majd miután kb. fél percig gondolkodott a járdasziget előtt, hogy most akkor mi legyen, lendületből majdnem elcsapott egy a zebrán épp átkelő gyalogost. Láthatóan nem volt a helyzet magaslatán. Boylepke majdnem az említett puhatestűhöz hasonlatos kalandot élt át csak éppen kerékpáron ülve. Valószínűleg kapott egy jókora adrenalinlöketet is jutalomképpen. Régi olvasótok és elvétve kommentelőtök is vagyok, úgyhogy hadd osszak most meg veletek én is egy tegnapi (2008.08.25.), tehát meglehetősen friss autós kontra bringás eseményt. A történet bringás szereplője én voltam, épp hazafelé igyekeztem Budaörsre egy kellemes meló utáni levezető túráról. Este 10 óra van, sötét, enyhe lejtő, sebességem a KRESZ szerint megengedett 40 km/h (pontosan 38 körül), mivel országútival vagyok. A Budaörsöt kettészelő Szabadság úton haladok, amikor látom, hogy a balról becsatlakozó Komáromi utcából egy ütött-kopott Peugeot dugja ki az orrát és jobbra indexel. Semmi baj -mondom magamban-, hiszen majd szépen kis ívben kikanyarodik és megy a dolgára...de nem. A faszi az ÉN SÁVOMBA kanyarodik ki...senki se kérdezze, hogy miért... satufék, slick gumi...[...] Bővebben! 2008. augusztus 27. szerda 08:16 -
Milyen lesz a Peugeot új kupéja?
Nagy a titkolózás a Peugeot háza táján, hiszen valami igazán különleges koncepcióautóval akarnak előrukkolni a párizsi Autószalonon. Annyit elárultak, hogy a neve: RC.... A három pont helyére csak az autószalon megnyitója után tudjuk behelyettesíteni a hiányzó részt. 2008. augusztus 25. hétfő 18:30 -
Megbízható családi autó, nem városi rally-ra való - PEUGEOT 406 1995-2004 2.0 16V LPG
4,0 csillag 2008. augusztus 25. hétfő 17:59 -
Szép, nagy... de jó? Vagy csak a szolgáltatás nulla? - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1,6 90LE
4,0 csillag 2008. augusztus 25. hétfő 14:13 -
Peugeot találkozó
Meghívunk minden Peugeot tulajdonost a 2008. szeptember 27.-én, a Tököli reptéren megrendétzésre kerülő gyorsulási futam keretében tartandó Peugeot találkozóra!!!További információ a 06-20/428-0460-as telefonszámon, a peugeotboy@freemail.hu e-mail címen, illetve itt kérhető. Folyamatos tájékoztatást adunk a találkozási pontok helyéről, idejéről. 2008. augusztus 22. péntek 16:55 -
Dinamikus, megbízható, fenntartható társ - PEUGEOT 106 1991- 1.5 D Green
4,0 csillag 2008. augusztus 22. péntek 16:01 -
Orosz pásztor, olasz katonáknak, d Peugeot motorral!!!! - UAZ 469 1972- 2,5 d gyárilag Peugeot
4,0 csillag 2008. augusztus 22. péntek 12:13 -
Egy nagyon szép külsejű autó, ami lehetne "erősebb". - PEUGEOT 307 2000- 1.4 symbole
3,5 csillag 2008. augusztus 21. csütörtök 16:07 -
Titokzatos hibrid Peugeot tanulmány
A gyári sajtóanyag is csak „RC...”-ként emlegeti, utalva rá, hogy a három pont helyén majd egy név fog állni. Tökéletes beetetés. 2008. augusztus 21. csütörtök 15:55 -
Jól kinéző fehér lassítottfilm - PEUGEOT 206 1998- 1.4 HDi
3,5 csillag 2008. augusztus 21. csütörtök 14:10 -
Hibrid kupé-tanulmány a Peugeot-tól
Az RC, amelynek teljes nevét majd a Párizsi Autószalonon hozzák nyilvánosságra, tulajdonképpen egy granturismo, mely a Peugeot formai, műszaki és technológiai újításait hordozza. A négyajtós, négyüléses RC hibridhajtású, teljesítménye azonban szenzációs 313 LE. Még elképesztőbb a jármű károsanyag-kibocsátása, az ugyanis rekord alacsony, 109 g/km, tisztán elektromos üzemben pedig nulla. Az RC újfent bizonyítja, károkozás nélkül is lehet örömöt találni az autózásban. 2008. augusztus 21. csütörtök 12:45 -
Párizsban jön a titokzatos Peugeot-tanulmány
Idén Párizsban mutatja be az egyelőre csak "RC..." néven említett új hibrid tanulmányautóját a Peugeot. A franciák szerint a négykerekű hemzseg majd a külső újításoktól és az új technológiától. 2008. augusztus 21. csütörtök 12:31 -
Párizs fantomja, a Peugeot RC...
A PSA misztikus, de azért kellőképpen áttetsző ködbe próbálja burkolni következő tanulmány-autóját. 2008. augusztus 21. csütörtök 11:08 -
Ultratakarékos sportkupé tanulmány a Peugeot-tól
Több, mint 300 lóerős, szén-dioxid kibocsátása azonban a Toyota Prius szintjén marad a Peugeot új négyajtós kupé koncepciójának, mely hivatalosan csak Párizsban mutatkozik majd be. A látványos modell formája már a jövő Peugeot-it vetíti előre.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. augusztus 21. csütörtök 10:50 -
Hibrid sportkocsi a Peugeot-tól
Négyüléses GT-t mutat be ősszel a Peugeot. A francia gyár tanulmányautóját hibrid hajtással vértezték fel. 2008. augusztus 21. csütörtök 10:35 -
Peugeot formatervezési verseny 2008
2008. július 20-án lejárt a tervek leadási határideje, és ezzel a második szakaszához érkezett a 2008. április 20-án Pekingben meghirdetett Ötödik Peugeot formatervezési verseny. 2008. augusztus 19. kedd 17:53 -
NAGY SZAR és MEGBÍZHATATLAN - PEUGEOT 406 1995-2004 2.0 HDI BREAK
4,0 csillag 2008. augusztus 19. kedd 15:12 -
Álmaik Peugeot-ját tervezik
A Peugeot ötödik alkalommal hirdette meg formatervezési versenyét idén áprilisban, Pekingben. A kiírás már második szakaszához érkezett, amelynek keretein belül a legjobb 30 pályázó közül internetes szavazással választják ki a legjobbat.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. augusztus 19. kedd 13:40 -
F1: A BMW elengedi Klient a Peugeot versenyére
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. augusztus 19. kedd 12:35 -
Le Mans Series - Kettős Peugeot-siker a Nürburgringen
Lamy és Gené a dobogón 2008. augusztus 17. vasárnap 12:15 -
Olasz Peugeot és ukrán Jeep ütközött az M70-esen
Egy olasz, és egy ukrán rendszámú autó ütközött frontálisan Zala megyében, az M70-es autóúton Muraszemenye közelében. Az olasz autó sofőrjét, és egyik utasát a nagykanizsai tűzoltók vágták ki a roncsból. A balesetben négyen sérültek meg. 2008. augusztus 17. vasárnap 08:29 -
Még stílusosabb - Peugeot 407 modellfrissítés
Elmúlt négyéves a Peugeot felső középkategóriás osztályának aktuális, hetedik szériája, így a vállalat felfrissítette a választékot. Ez a külsőt érintő finom módosításokon túl a felszereltséget és a motorkínálatot is érintette, bár ezek közül nem minden jelenik meg a magyar piacon. 2008. augusztus 15. péntek 21:55 -
A vérszomjas versenyautó:):):) - PEUGEOT 305 1977-1990 1,9 D
4,0 csillag 2008. augusztus 15. péntek 10:40 -
Nem egy villám, de mindenhová elvisz - PEUGEOT 307 2000- 1,6 Break kombi
3,5 csillag 2008. augusztus 14. csütörtök 13:52 -
Nem villám, de mindenhová elvisz - PEUGEOT 307 2000- 1.6 Break
3,5 csillag 2008. augusztus 14. csütörtök 13:48 -
Szép kínai cicaszemű - PEUGEOT 207 2006- 1.4 HDi Trendy
4,0 csillag 2008. augusztus 14. csütörtök 13:28 -
Kicsi de mégis nagy... - PEUGEOT 306 1993-2000 1,4 XN Saint Tropez
3,5 csillag 2008. augusztus 11. hétfő 16:02 -
Suzukit a nőknek, Opelt a férfiaknak
Az AAA használtautó-kereskedő hálózat eredményei alapján a női vásárlóknál a Swift, míg a férfiaknál az Ople Astra a legkeresettebb. A Peugeot 206-ost mindenki szereti. 2008. augusztus 11. hétfő 14:06 -
A Peugeot is felmatricázza takarékos modelljeit
A Peugeot bejelentette, hogy különösen kis fogyasztású modelljeit ezentúl Blue Lion névvel látja el. Az új típusmegjelölés nem csak az alacsony fogyasztásra, hanem az autó 95%-os újrahasznosíthatóságára is utal. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. augusztus 11. hétfő 11:43 -
A Peugeot-kulisszák mögött - Peugeot-múzeum, Sochaux
Sochaux-ban megtekintettük a gyár L'Aventure Peugeot névre keresztelt múzeumát, kipróbáltuk a gyűjtemény néhány büszkeségét, sőt még a restaurátorműhelybe is bepillantottunk. 2008. augusztus 10. vasárnap 17:06 -
Itt az új Suzuki Alto!
Az őszi Párizsi Autószalonon sok várva várt premier mellett az új Suzuki Altóéra is sor kerül, a kisautót teljesen átalakította a japán gyár. A hivatalos képek egyelőre csak az Alto elejét mutatják, talán nem is véletlenül: az orr-rész egyáltalán nem vérszegény, az autó az eddiginél sokkal vagányabbnak tűnik. A lámpák kicsit Peugeot-sak, a hűtőrács mintha az Audi Single Frame-je lenne króm nélkül, de összességében minden nagyon rendben van. Folytatás az ugrás után! 2008. augusztus 7. csütörtök 13:45 -
Munka helyett bosszúság - PEUGEOT 307 2000- 1,6 GLX
3,5 csillag 2008. augusztus 7. csütörtök 13:35 -
Ár-érték? Tökéletes - PEUGEOT 207 2006- 1.4 HDi Trendy
4,0 csillag 2008. augusztus 7. csütörtök 11:50 -
A mindég divatos 206! - PEUGEOT 206 1998- 1.4 75Le, X Design
3,5 csillag 2008. augusztus 7. csütörtök 10:13 -
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a PSA Peugeot Citroën gyára a spanyolországi Vigóban
A PSA Peugeot Citroën a múlt hónapban ünnepelte vigói gyára 50. születésnapját. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével I. János Károly spanyol király, Zsófia királyné, valamint Thierry Peugeot, a cégcsoport felügyelő bizottságának elnöke. 2008. augusztus 7. csütörtök 09:43 -
Új Fiat egyterű 3,15 millió forinttól
Bemutatkozott Magyarországon a Fiorino Qubo, mely a kisméretű egyterű gazdagabban felszerelt, személyszállító változata. A Peugeot és a Citroen megfelelő "válasza" kicsivel később érkezik. A stílusos kis egyterűről korábban már mindent megírtunk, a modell hazai árairól azonban most kaptunk tájékoztatást. A Fiorino Qubo Active és Dynamic felszereltséggel vásárolható meg. Az 1,4 literes 73 lóerős benzinmotorral felszerelt bázismodell ára 3 150 000 forint, a 75 lovas 1,3-as Mjet dízellel hajtott Active modellért pedig 3 650 000 forintot kérnek. A Dynamic csomag felára 250 ezer forint. 2008. augusztus 6. szerda 12:53 -
Musketier Citroen C5
A hangzatos nevű Musketier-ről nem sok szó esett még mifelénk. A német kompánia elsősorban francia autók tuningjára szakosodott, ezen belül is a Citroen és Peugeot márkákat részesíti előnyben, de - kivétel erősíti a szabályt alapon - azért néha becsúszik egy-egy Toyota is. Legújabb csomagjuk pedig egy nem mindennapi alaphoz, a Citroen C5-höz készült. 2008. augusztus 5. kedd 23:41 -
Húzos oroszlán - PEUGEOT PARTNER TEPEE 2008- 1.6 hdi 90Le
3,0 csillag 2008. augusztus 5. kedd 16:45 -
PECÁZNI IS DOLGOZNI IS KIRÁLY. - PEUGEOT EXPERT 2007- 1,6d
3,5 csillag 2008. augusztus 5. kedd 11:48 -
Bárhová el mernék indulni vele :) - PEUGEOT 307 2000- 1.6 HDi SW
3,5 csillag 2008. augusztus 5. kedd 11:48 -
Elém ugyan be nem jössz!
Nem tudom, mennyire tette jól Szasszer amit tett az alábbi történetben. Hülye volt a dobozautós is, de többnyire abból kerekednek ki a hasonló, balesetveszélyes helyzetek, amikor két hülye összetalálkozik és magukon kívül más közlekedőket is veszélyeztetnek. Tessék ítélkezni! A következő történt velem egy hete. Hétköznap délután öt óra környékén haladtam az Etele úton a Budafoki út irányából. A Fehérvári út és az Etele út kereszteződésénél lámpás csomópont van. Mivel az Etele utat most felújítják, ezért nagyjából egy sáv járható rajta ebben az irányban, illetve a Fehérvári út után - bár az út elméletileg kétsávos -, mivel a külső sávban folyamatosan autók parkolnak, így szintén csak egy sávon haladhatnak a közlekedni vágyók. No tehát, a kereszteződésben a lámpa pirosat mutatott, így megálltam a belső sávban. Mellém beállt egy peugeot-s doboz (én így hívom azokat a plékasztnikat, amik kishaszongépjárműként vannak bejelentve, mert nincs hátsó ablakuk, és nagy a rakodóterük). Láttam a srácon, hogy be akar elém vágni, mert valahova rettentően siet (bár várandós feleséget nem láttam az anyósülésen, lehet, hogy a raktérben volt???). Nem tudom, hogy ő rám (24 éves srác, aki - bár nyugodt vezető - alázni nem hagyja magát, kivéve ha valóban idióta az ellenfél vagy balesetveszélyes a szitu) és az autómra nézve mit gondolhatott, egyáltalán miért érezte azt, hogy valamilyen szinten is partyban van (egy 2,2es Accordom van). Logikus dolognak ilyenkor nekem az tűnne, hogy felhagy a királykodásával, és besorol szépen mögém.[...] Bővebben! 2008. augusztus 3. vasárnap 05:48 -
Nagyon szeretetre méltó autó, alacsony fenntartás. - PEUGEOT 206 1998- SW 1,4 16V
3,5 csillag 2008. július 31. csütörtök 11:30 -
Szupi 1 éves kapcsolat - PEUGEOT 307 2000- 1.6 HDI 110le
3,5 csillag 2008. július 30. szerda 16:49 -
Elfelejtett gumicserék
Figyelmetlenség? Nemtörődömség? Tudatlanság? Ezek fogalmazódtak meg bennem, miközben ma elindultam a városba. A mellettem parkoló autón ugyanis össze nem téveszthető mintázatra lettem figyelmes. Kis vizslatás után igazolódott is a gyanúm, egy M+S téli gumi nyugodott a Fordon. Még épp, hogy csak megfogalmazódott bennem a kérdés a miértről, amikor az autó orra felett egy Peugeot-ra tévedt a tekintetem. Könnyen kitalálható, hogy mit láttam... 2008. július 29. kedd 18:45 -
Az oroszlán mancsocskája puhácska?
A Peugeot 308-dilemma: mi a jobb, egy baleset utasként, vagy egy gázolás gyalogosként? 2008. július 29. kedd 00:50 -
A nap képe: vizen hasít a Peugeot
Egy autó hajt keresztül a megáradt Hernád folyó vizén a Bőcs és Sajólád közötti úton. 2008. július 26. szombat 12:30 -
Piros kis szerencsétlenem - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Hdi
3,5 csillag 2008. július 24. csütörtök 10:40 -
Javuló eladások a VW-nél és a PSA-nál
Jelentős, a vártnál nagyobb profitnövekedésről számolt be szerdán Európa két vezető autógyárcsoportja: a Volkswagen és a Peugeot-Citroën, azaz a PSA. 2008. július 23. szerda 17:25 -
Szar soha többet peugeot.Az ember a saját kárán tanul - PEUGEOT EXPERT 2007- 2000
3,0 csillag 2008. július 23. szerda 16:30 -
Növelte profitját a VW és a Peugeot
Jelentős, a vártnál nagyobb profitnövekedésről számolt be szerdán Európa két vezető autógyárcsoportja, a Volkswagen és a Peugeot-Citroen. 2008. július 23. szerda 12:31 -
Jól teljesítenek a vezető nyugat-európai autógyárak
Jelentős, a vártnál nagyobb profitnövekedésről számolt be szerdán Európa két vezető autógyár csoportja: a Volkswagen és a Peugeot-Citroen. 2008. július 23. szerda 12:02 -
50 éves a PSA vigói gyára
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a PSA Peugeot-Citroën gyára a spanyolországi Vigóban. 2008. július 23. szerda 11:59 -
Kabrió is készülhet az új Ford Fiestából
Hamarosan nyitható tetős változatban is bemutatkozhat a Ford Fiesta. A németek új kisautója erős konkurense lehet a Peugeot 207 CC-nek, azzal ellentétben viszont vászontetővel érkezik. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 22. kedd 13:27 -
Élvezetes városi vezetés - áruszállítóval
Várható volt, hogy sikere lesz a városi használatra is ideális áruszállítónak, a Bipper-nek. De talán a kereskedők sem gondolták volna, hogy az értékesítés kezdete óta eltelt több mint fél évben ekkorra sikere lesz az új Peugeot-modellnek. 2008. július 22. kedd 09:21 -
Nem találtak ráncokat?
Bemutató: Peugeot 407 - 2008 Letöltöttem egy rakás első szériás képet a 407-esről, aztán elővettem az új gyári fotókat, és közel egy órát meregettem a szememet, karikáztam volna a különbségeket. Itt semmi. Ott se. Na ja, a maszkon lett egy kis króm, az jól mutat. Aztán ittam egy kávét. Vélemények az azonos című tesztről. 2008. július 21. hétfő 23:04 -
Heti merítés
Mostani merítésemben sikerült a magyar járműpaletta csonka keresztmetszetét beválogatni. Van benne pörgős kis roadster, megbízható 30 éves keleti csodák és újra jelentkezett a folytatásos netregény, a digó limó is. Olga az elnyűhetetlent Szidhat mindenki éppen aktuális főpolgármestert a pesti utak miatt. Felesleges, Volgát kell venni. Jó tanács: kalapács mindig legyen a fedélzeten - jól jön Minden amit tudni akartál a Z3 motorjairól. Érdekes, még nem nyomott le egyetlen nyomatékszegény honda sem :-) pedig mindig olvasom itt, hogy mennyire meg szokták alázni a BMW-ket... A digó limó újra száguld A hátsó ülésről egészen olyan hatású a műszerfal, mint egy Vosztok űrhajó. Ha lesz egy kis időm, szétszedem a fényszórókat, mert a foncsoron már annyi a por, hogy virágot lehetne ültetni bele. Kiváló francia Kinézetén és kialakításán valamint felhasznált anyagokból is látszik és érezhető, hogy a Peugeot tényleg a Francia Mercedes. A hűséges Waresz A húgom születésekor kaptuk vadonás újonnan egy öreg rokontól. gyakorlatilag ebben a verdában nőttünk fel. Apám igazi, jó értelemben vett autós szaki volt, állandóan szeretgette, vigyázott rá, ápolgatta. Én eleinte nem annyira... Szerette mindegyikünk. Lehetett vele menni tökön-babon, hóban, sárban csak a Trabi (a másik örök szerelem) volt jobb, ellenben ebben rendes fűtés volt. 2008. július 20. vasárnap 10:10 -
1889-2008: 50 millió legyártott Peugeot
Közel kétszáz éves gépipari történetével a Peugeot a világ autós kalandjának egyik úttörője. A ma több mint 150 országban jelenlévő Peugeot határozottan modern autómárka, stabil fejlődési alapokkal a jövőre nézve. 2008. július 19. szombat 13:57 -
308 CC - A CC, a még kabriósabb!
A lehajtható tetejű autók úttörőjeként, a harmincas évek elegáns 401, 601 és 402 Eclipse modelljeit gyártó Peugeot lelkesedése sohasem csökkent, hogy hol kupéként, hol kabrióként használható, varázslatos módon a csomagtartóba süllyeszthető tetejű autókkal szerezzen örömöt az embereknek. 2008. július 19. szombat 13:51 -
Visszatér a Peugeot a száguldó cirkuszba?
Paddock-pletykák szerint nem kizárt, hogy a Peugeot-nál a színfalak mögött a Formula 1-es visszatérésen dolgoznak. A cég kommunikációs igazgatója a hétvégét a Német Nagydíjnak otthont adó Hockenheimringen tölti. 2008. július 18. péntek 16:50 -
A 308 CC még "kabriósabb" lesz
A lehajtható tetejű autók úttörőjeként, a harmincas évek elegáns 401, 601 és 402 Eclipse modelljeit gyártó Peugeot lelkesedése sohasem csökkent, hogy hol kupéként, hol kabrióként használható, varázslatos módon a csomagtartóba süllyeszthető tetejű autókkal szerezzen örömöt az embereknek. 2008. július 18. péntek 12:00 -
Nyolc százalékkal nőttek a Peugeot-eladások
A 2008 első félévében eladott 1 millió 80 ezer gépjárművel a Peugeot 8 százalékos értékesítés-növekedést könyvelt el 2007 első félévéhez képest. 2008. július 17. csütörtök 17:00 -
KickassRoadRunner :) - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Trendy Plus
3,5 csillag 2008. július 17. csütörtök 15:48 -
A szerethető alvó oroszlán - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Urban Plus
3,5 csillag 2008. július 17. csütörtök 15:23 -
Fogyasztási teszt: 4 liter közelében
Érdekelt, hogy mennyire lehet levinni a tartósteszten lévő 308-as Peugeot fogyasztását, amikor ráérünk nyugodtan haladni. A gyári érték sok jót ígér, hát spóroljon csak a dízel, ha már a gázolaj literjéért 330-340 forintot kell fizetnünk! 2008. július 16. szerda 17:00 -
Peugeot: a célokkal összhangban
A globális eladások 8%-os növekedése 1 080 000 eladott összeszerelt gépkocsi és alkatrész-együttes. 2008. július 15. kedd 15:55 -
Pici szivem, plé husi. - PEUGEOT 206 1998- 1,4 75 LE, Riviéra
3,5 csillag 2008. július 14. hétfő 15:03 -
Nem sikerült megmenteni a furgonos életét - fotó
Július 11-én a Szekszárd felől Siófok felé haladó Peugeot Partner Tamási és Iregszemcse között az út menti vízelvezető árokban az elejével egy fának csapódott. A kisáruszállítót vezető, súlyosan sérült férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül. A sofőr a kórházba szállítás közben életét vesztette - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. július 12. szombat 10:50 -
Még több kép a Peugeot 308 CC-ről
A Peugeot nemrégiben árulta el legújabb kupé-kabriójának műszaki részleteit, most pedig megérkeztek a nagy felbontású fotók a 308 CC-ről. 2008. július 11. péntek 16:43 -
Itt a Peugeot 308 CC
A kupé-kabrió osztályt feltaláló és divatba hozó Peugeot most előrukkolt a 308 CC-vel, mely méltó követője az eddig több mint 630 ezer példányban fogyott 206 CC, 207 CC és 307 CC modelleknek. A 308 CC remekül mutat nyitott és csukott tetővel is (teteje 20 másodperc alatt tárul fel), diódás "vörös függöny" hátsó lámpái éjjel-nappal felhívják magukra a figyelmet. A 308 CC négy teljes értékű üléssel és nagyvonalú csomagtérrel rendelkezik; s kétféle motorral, egy 1,6 literes 150 lóerős benzines turbóval, valamint egy Euro 5-ös, 2 literes 140 lóerős turbódízellel kínálják. 2008. július 11. péntek 14:45 -
Hétköznapi játékszerek - Peugeot 207 RC vs. Renault Clio RS teszt
Nem feltétlenül kellenek ahhoz tízmilliók, hogy egy szenzációsat autózzunk, a kis hot hatchek között szerencsére találunk néhány igazán vérpezsdítő modellt.Tesztükből kiderül, hogy vajon legyőzi-e a BMW-féle turbómotorral hajtott 207 RC a versenypályás tradíciókkal gazdagon ellátott Clio RS-t?A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 11. péntek 12:57 -
Leleplezték a Peugeot 308 CC-t
A franciák közzétették a nagyobbik kupé-kabriójuk első adatait és képeit 2008. július 11. péntek 12:43 -
Peugeot-Mitsubishi: közös munkálkodás az elektromos hajtóláncok területén
A PSA Peugeot Citroën és a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) bejelentette, hogy az elektromos hajtásláncok területére irányuló, kiterjedt műszaki együttműködés megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak, erről megállapodást is aláírtak. 2008. július 11. péntek 12:00 -
Hivatalosan képeken a nyitható tetejű Peugeot 308-as
Itt a nyár, itt a kabriószezon, ezért a Peugeot sem csigázza tovább az érdeklődőket és közzétette az első hivatalos képeket és információkat az őszi Páriszi Autószalon egyik leendő sztárjáról, a 308 CC-ről. A stílusos, és keményteteje miatt praktikus kabriót egyelőre két motorral dobja piacra a francia gyártó.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 11. péntek 08:38 -
Kész a Peugeot új kabriója
Megérkezett a Peugeot 308 nyitható tetős változata. Az autó megőrizte a 307 CC jó tulajdonságait, de tovább mutat azon, számos a prémium gyártóknál megszokott elemmel bővült a repertoárja. 2008. július 11. péntek 07:00 -
Új Peugeot 407 etanolos motorral
A finoman áttervezett Peugeot 407 modellcsalád legfontosabb újdonsága talán az új Euro 5-ös, 2 literes 140 lóerős HDi dízelmotor, valamint a 2 literes Bioflex erőforrás, mely benzin és E85-ös bioetanol bármely arányú keverékével képes üzemelni. Dízelmotorból immár ötféle szerepel a palettán, melyek érdekessége, hogy 30 százalékos keverési arányig biodízel üzemanyaggal is hajthatók. 2008. július 9. szerda 18:45 -
Otthon itthon van!! - PEUGEOT 307 2000- SW, 1,6 HDi 110LE Symbole
3,5 csillag 2008. július 9. szerda 11:02 -
Topmodell gumicsizmában - Peugeot 207 SW Outdoor teszt
Csak a franciák tudnak a kispolgári kombik szegmensében egy izgalmas életmód-autóval előállni, és a 207-es Peugeot Outdoor kivitelét éppen ezért szerettük. Nézzük, megéri-e az SW Outdoor a jelentős felárat a mezei változatokhoz képest!A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 9. szerda 10:51 -
Topmodell gumicsizmában - Peugeot 207 SW Outdoor dízel teszt
Csak a franciák tudnak a kispolgári kombik szegmensében egy izgalmas életmód-autóval előállni, és a 207-es Peugeot Outdoor kivitelét éppen ezért szerettük. Nézzük, megéri-e az SW Outdoor a jelentős felárat a mezei változatokhoz képest! A jópofa kombit a legerősebb dízellel fogtuk próbára.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 9. szerda 09:31 -
Olyan mint egy plázacica, kerülendő ha jót akarsz. - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 2000 hdi 190c
3,5 csillag 2008. július 4. péntek 16:25 -
Fekete, bársony rekamié - PEUGEOT 407 2004- 2.0 benzin Symbol
3,5 csillag 2008. július 3. csütörtök 15:27 -
Itthon is kapható a családi Citroen Nemo
A Fiat és a PSA Peugeot-Citroen hosszú évek óta tartó együttműködésének újabb terméke a Fiorino-Bipper-Nemo kisméretű haszonjármű család. Magyarországon először a Nemo személyszállító kivitele, a Combi rendelhető a márkakereskedésekben.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 3. csütörtök 14:57 -
A Peugeot feltámasztaná az 504 kupét
A Peugeot egy gyönyörű régi kupéjának nevén kíván piacra dobni egy új sportautót. Az 504 kupé a Citroën C5 műszaki alapjain, és a Peugeot 308 RC Z formavilágával kelhet életre. 2008. július 3. csütörtök 12:12 -
De "azéé" jó autó (405 GLD) - PEUGEOT 405 1987-1996 405 GLD
3,5 csillag 2008. július 2. szerda 15:37 -
Szerelmetes zöldségeskocsi - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1,6 HDI
3,5 csillag 2008. július 2. szerda 15:24 -
Utódot kaphat a Peugeot 504 Coupe
Érdekes pletykák keltek szárnyra a Peugeot háza tájáról, miszerint a márkánál az 504 Coupe feltámasztásán gondolkoznak. Ha az oroszlános márka tervei megvalósulnak, akkor valószínűleg a 407 Coupe mellé pozícionálják majd a francia utazóautót.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. július 2. szerda 14:27 -
Bitangerős Olajkályha - PEUGEOT 205 1983-1998 1,9TDi (homemade olajkályha)
3,5 csillag 2008. július 2. szerda 11:42 -
Az új 807-et igazán élvezet vezetni
Modernebb stílusával, gazdagabb műszaki felszereltségével és új, dinamikus motorjaival megerősítette felsőkategóriás pozícióját az új Peugeot 807. 2008. július 1. kedd 18:30 -
Kényelem+megbízhatatlanság - PEUGEOT 305 1977-1990 1.5 SR
4,0 csillag 2008. június 29. vasárnap 19:51 -
Ifjabb Tóth: bemelegítésnek nem rossz!
Az ötödik legjobb időeredmény érte el az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős (Peugeot 207 S2000) az Ypres-rali csütörtök esti tesztjén, amely 19 órától 23 óráig tartott. 2008. június 28. szombat 11:28 -
A családi 1,4es, de semmi több - PEUGEOT 206 1998- 1,4 SW
3,5 csillag 2008. június 26. csütörtök 10:39 -
Ötvenmillió autót gyártott eddig a Peugeot
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. június 24. kedd 12:48 -
Előnyös partnercsere - Peugeot Partner teszt
Tavasztól kettő helyett négy típust takar a Partner név. Az új modell Tepee nevű családi változatát benzines és dízelmotorral is kipróbáltuk. 2008. június 24. kedd 11:51 -
Elvéreztek a kabriók a törésteszten - fotók, videók
Az ADAC legújabb vizsgálatait a kis kabriókon végezte el. Töréstesztnek vetették alá a Mini Cabriót, a Citroen C3 Plurielt és a Peugeot 207 CC-t. Kiderült: a kabrió modellek nem nyújtanak biztonságot ütközés esetén. 2008. június 23. hétfő 07:07 -
Íme a Fiat új egyterűje
A Fiat új, kis egyterűjét a törökországi Bursában, a Tofas gyárban szerelik össze. A hármasikrek közül a Fiat elsőként vezeti be a gazdag felszereltségű, igazi személyszállító verziót (pl. hátsó üveg szélvédővel), közel fél évvel megelőzve a PSA csoport megfelelő modelljeit. (Tehát a Fiorino Qubo nem egyenlő például a most bemutatkozott Peugeot Bipper Tepee-vel.) E hónapban Franciaországban kezdik meg az árusítást, augusztustól pedig Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon is kapható lesz. 2008. június 20. péntek 14:38 -
Négyajtós kupé váltja a Peugeot 607-est?
A legdrágább Peugeot modellek nagy, tohonya luxuslimuzinok voltak - mostanáig. 2008. június 20. péntek 12:02 -
Új egyterűt tervez a Peugeot
A Peugeot állítólag azt tervezi, hogy egyterűként is piacra dobja a kompakt 308-ast. A francia BFM rádióadó szerint az új modell neve 3008 lenne, mely talán még logikus is lehetne. A francia gyár egyik szóvivője a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, annyit azonban sejtelmesen elárult, hogy az októberi Párizsi Autószalonon a Peugeot számtalan újdonságról rántja majd le a leplet. A 3008-ból idővel összkerékhajtású crossover is készül majd a BFM szerint. 2008. június 20. péntek 10:31 -
Peugeot Bipper Tepee 2,99 millió forinttól
Már kapható hazánkban a Peugeot családi szabadidő-egyterűje, a Bipper Tepee. A Bipper Tepee öt teljes értékű üléshelyet és 3,96 méteres hosszához viszonyítva rekord méretű belső teret kínál. A csomagtér térfogata a kalaptartó alatt 356 liter, ez a hátsó ülések ledöntésével 884 literre növelhető. A két oldalsó tolóajtó és a hátsó aszimmetrikus ajtók páratlanul praktikussá teszik a járművet; a Bipper Tepee szabadidős tevékenységekhez, családi programokhoz kiváló. A kocsi 1,4 literes 75 lóerős benzines és 1,4 literes, 70 lóerős Hdi turbódízel motorral vásárolható meg, már 2 990 000 forinttól. 2008. június 19. csütörtök 14:38 -
Peugeot Bipper
Aki már úgymond túl van a nehezén, az nem szereti a masszív kényelmetlenséget egy kis kalandért. Aki még távol van a nehezétől, az simán bevállalja. A neheze pedig az, amikor azért vállaljuk a kényelmetlenséget, hogy túl legyünk rajta. Például ha áruszállítóként dolgozunk a belvárosban egy Peugeot Bipperrel. 2008. június 19. csütörtök 12:37 -
Körömlakkszínű városi tavasz
Orgonaillatú tavaszi délelőttön határoztam úgy, hogy ötéves Peugeot 307-esemből átülök néhány napra egy vadiúj meggypiros 308-asba. Bár kifejezetten hűséges típus vagyok, vallom, mindig van új a nap alatt, még kincset is rejthet ez a meggypiros körömlakk máz... 2008. június 18. szerda 17:15 -
Ausztriában készül a Peugeot 308 RC-Z
A franciák Audi TT-szerű sportkocsijának gyártását az osztrák Magna-Steyr üzemre bízzák 2008. június 18. szerda 12:42 -
Peugeot Partner és Partner Tepee
A Peugeot Partnernek eddig rosszabb volt a megítélése, mint a hetes BMW-nek. Csak kigyúrt virslinyakú helyett agresszív és tolakodó fuvarosra számított az előítéletes közlekedő. Nos ennek vége. 2008. június 17. kedd 17:54 -
A PSA Peugeot Citroën és a Mitsubishi Motors Corporation együttműködési megállapodást írt alá elektromos hajtásláncokról
A PSA Peugeot Citroën és a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) ma bejelentette, hogy az elektromos hajtásláncok területére irányuló, kiterjedt műszaki együttműködés megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak. 2008. június 17. kedd 17:51 -
A PSA és a Mitsubishi elektromos hajtásláncot fejleszt
A PSA Peugeot Citroen és a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) ma bejelentette, hogy az elektromos hajtásláncok területére irányuló, kiterjedt műszaki együttműködés megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak. A több hónapos projekt városi kisautók számára elektromos hajtásláncok kifejlesztésére, gyártására és alkalmazására irányul. Az elektromos gépjárművek életképességének növelése és piaci bevezetésük meggyorsítása érdekében a két gyártó úgy véli, hogy az elektromos gépjárművek kifejlesztésére és gyártására irányuló együttműködésük kölcsönösen gyümölcsöző lehet. 2008. június 17. kedd 16:31 -
kedves protkós oroszlán - PEUGEOT 307 2000- Break 1.4 16v Riviera II
3,5 csillag 2008. június 17. kedd 16:27 -
Peugeot 207 Le Mans tiszteletére
A múlt hétvégén megrendezett Le Mans-i 24 órás versenyen második és harmadik helyet megkaparintó Peugeot egy, a 207-ből készített kétezer darabos szériával ünnepli remek teljesítményét. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. június 17. kedd 15:07 -
Közös Mitsubishi Peugeot villanyautó
Közösen fejleszt elektromos-hajtást a PSA és a Mitsubishi Motors. Japánban már jövőre piacra kerül egy sorozatgyártású elektromos autó. 2008. június 17. kedd 13:00 -
Ősszel érkezik a Peugeot 608
A Peugeot nem ért el átütő sikereket a német gyártók által utalt felsőkategóriában a 607-sel, ám a hamarosan bemutatkozó 608-cal visszavághat az eddigi gyatra eladásokért. A 9 év után távozó 607-es utódja a Citroen C5 alapjaira épül majd. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. június 17. kedd 12:17 -
Népszerű az új Partner Tepee
Az új Partner Tepee, a Peugeot Tepee család, vagyis a személyautó változatok legújabbika. Barátságos külsejű, többféle célnak is tökéletesen megfelelő autó, tele ügyes, ötletes megoldással. 2008. június 17. kedd 12:00 -
Villeneuve még nem tett le az F1-es visszatérésről
Jacques Villeneuve a hétvégén a Le Mans-i 24 órás viadalon állt rajthoz a végső győzelemre is esélyesnek tartott Peugeot egyik csapatában, ám a kanadainak és a francia márkának is be kellett érnie a 2. hellyel. A Forma-1-es világbajnok már eltávolodott korábbi sikereinek színterétől, ám nem tartja kizártnak, hogy egy szép napon visszatér! 2008. június 17. kedd 11:48 -
Új Peugeot luxusautó: még idén
Még idén leváltja jelenlegi zászlóshajóját a Peugeot. A 607-es helyére a Citroën C5-el azonos alapokra épülő jármű kerül. 2008. június 17. kedd 07:21 -
Villanyautót készítenek a franciák a japánokkal
A francia Peugeot-Citroen és japán Mitsubishi cég elektromos autó közös gyártására köt megállapodást,jelentette hétfőn a japán Nikkei üzleti lap. Az energiát szolgáltató elem japán gyártmány lenne. 2008. június 16. hétfő 18:30 -
A Peugeot nem szeretzt meg a győzelmet
A 2008. évi Le Mans-i 24 órás verseny végjátéka az egyik legizgalmasabb volt az utóbbi években a Peugeot mint kihívó és nagy riválisa, a hétszeres Le Mans-győztes között. 2008. június 16. hétfő 16:52 -
Forgó, kopó alkatrész-NINCS GARANCIA - PEUGEOT 206 1998- 1.4 HDI
3,5 csillag 2008. június 16. hétfő 16:12 -
Észak-Amerikába mehet a Peugeot?
Christian Peugeot, a PSA marketing-igazgatója úgy véli, nincs akadálya az amerikai piacra való visszatérésnek 2008. június 16. hétfő 09:30 -
Megint Kristensen, megint dízel Le Mans-ban
Nincs mit tenni, az Audi egyszerűen megállíthatatlan a Le Mans-i 24 órás klasszikuson. Az ingolstadti márka zsinórban ötödször zsebelte be az összetett győzelmet a legendás franciaországi pályán, még nagyszerűbb azonban, amit Tom Kristensen művel: a német gyári istálló a dán pilóta, valamint Allan McNish és Dindo Capello révén ért révbe, Kristensen ezzel már nyolc győzelmet számlál a versenyen. Az Audi R10 dízel nagy ellenfele idén a Peugeot volt, a szintén dízel 908-ban a Jacques Villeneuve, Nicolas Minassian, Marc Gené trió sokáig szorongatta is az esélyeseket. A franciák sokáig vezettek, a vasárnap hajnali órákban eleredő esőben azonban megtörtént a helycsere. A verseny érdekessége, hogy az összetett első hat helyén kizárólag dízel autók végeztek, az Audi és a Peugeot testvériesen osztozott a pozíciókon. Végeredmény az ugrás után! 2008. június 16. hétfő 07:31 -
Audi siker Le Mans-ban
Ismét az Audi győzelmét hozta a hétvégi Le Mans-i 24 órás verseny. A Peugeot dízele taktikai hibával maradt alul a német gázolajossal szemben. 2008. június 16. hétfő 07:05 -
Audi-győzelem a Le Mans-i 24 óráson
Legyőzte a Peugeot-t és zsinórban harmadszor is megnyerte a legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyt az Audi. A négykarikás márkánál a Tom Kristensen 2008. június 15. vasárnap 17:08 -
Szénné égett a Peugeot, benne két fiatallal - sokkoló képek
Június 13-án, Kéthely határában a Peugeot 405-ös lehajtott az útról és fának ütközött. A kocsi üzemanyagtartálya annyira megrongálódott, hogy a kiömlő benzin a motortérben meggyulladt. Egy arra haladó teherautó sofőrje a tüzet egy kézi poroltóval megpróbálta eloltani, de nem járt sikerrel. A lángokat végül a tűzoltók fékezték meg. A Peugeot sofőrje és utasa az autót nem tudta időben elhagyni, ők bennégtek a roncsban. A holttesteket a tűzoltók szabadították ki a teljesen kiégett Peugeot-ból - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. június 14. szombat 18:40 -
PEUGEOT 908 HDI FAP VERSENYAUTÓK
A három Peugeot 908 HDi FAP a három első rajtkockából indulhat a 76. Le Mans-i 24 órás versenyen, mely ma 15 órakor rajtot. 2008. június 14. szombat 17:22 -
Nemsokára megérkezik a Peugeot 308 SW
Alig néhány hónappal a Peugeot 308 megjelenése után, ezekben a hetekben mutatkozik be Magyarországon a Peugeot 308 SW változata. 2008. június 13. péntek 18:30 -
Tarolt a Peugeot a Le Mans-i kvalifikáción
Három Peugeot 908 HDi FAP indulhat az első három első rajtkockából a 76. Le Mans-i 24 órás versenyen, mely szombaton 15 órakor rajtol. Akárcsak tavaly, a rajtelsőséget a 8-as számú Peugeot (Lamy/Sarrazin/Wurz) szerezte meg Stéphane Sarrazin szerda esti, lélegzetelállító 3 2008. június 13. péntek 14:45 -
F1: A Peugeot tarolt a Le Mans-i időmérőn
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. június 13. péntek 10:42 -
Eddig jó és kényelmes - PEUGEOT 307 2000- 1.6 16v Break XS
3,5 csillag 2008. június 13. péntek 10:05 -
Újabb közös japán-francia autó lesz
Roland Vardanega, a PSA Peugeot Citroën igazgatótanácsának tagja, valamint műszaki és iparügyi igazgatója és Osamu Masuko, a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) elnöke, hivatalosan elhelyezték az oroszországi közös üzem alapkövét, a Moszkvától 180 kilométerre dél-keletre fekvő Kalugában. 2008. június 12. csütörtök 14:43 -
Közös autót gyárt a Mitsubishi és a Peugeot
A PSA Peugeot Citroën és a Mitsubishi Motors Corporation letette az új közös üzemük alapkövét Oroszországban. A gyárból kompakt és szabadidő-autók kerülnek majd ki. 2008. június 12. csütörtök 14:00 -
Gazdaságos ragadozó - PEUGEOT 306 1993-2000 1,4 XN Sedan
3,5 csillag 2008. június 12. csütörtök 07:23 -
Peugeot Citroën és a Mitsubishi
PSA Peugeot Citroën és a Mitsubishi Motors Corporation letette a közös üzem alapkövét Kalugában (Oroszország) 2008. június 11. szerda 16:35 -
Közös PSA-Mitsubishi üzem Oroszországban
A Moszkvától 180 kilométerre dél-keletre fekvő Kalugában épül fel a PSA Peugeot Citroen és a Mitsubishi közös autógyára. A közös üzem, amely 70%-ban a PSA Peugeot Citroen, 30%-ban pedig az MMC tulajdonában van, 2011-től gyárt majd alsó-középkategóriás (C szegmens) Peugeot és Citroen modelleket, illetve középkategóriás SUV-ket mindhárom márka számára. Az előbb említett modellek az orosz piac számára készülnek majd. 2008. június 11. szerda 15:31 -
POMPÁS SZÜRKE "TEHERPARIPA" - PEUGEOT EXPERT 2007- 2.0HDI L1 H1
3,5 csillag 2008. június 11. szerda 14:38 -
Megbízható utitárs - PEUGEOT 306 1993-2000 1,9 XRDT (intercooler)
3,5 csillag 2008. június 11. szerda 10:21 -
2011-től termel a Peugeot Citroen-Mitsubishi oroszországi gyára
A francia PSA Peugeot Citroen és a japán Mitsubishi kedden elhelyezte Oroszországban létesítendő közös gyárának alapjait. 2008. június 10. kedd 19:29 -
A megbízható, kényelmes családi kedvenc - PEUGEOT 206 1998- 1,1 Presence
3,5 csillag 2008. június 10. kedd 17:15 -
Peugeot 308 CC kémfotók
A 308 hatchback bemutatása után már tesztelik a nyitható keménytetővel szerelt változatot. 2008. június 9. hétfő 09:56 -
A Villeneuve-család is ott van Montrealban
Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve és neje, Johanna is felkereste az F1-es paddock-ot a Kanadai Nagydíj pénteki napján. A száguldó cirkuszból a 2006-os Magyar Nagydíj előtt dicstelen körülmények között távozó kanadai jelenleg állást keres a NASCAR-ban és készül a Le Mans-i 24 órás versenyre, amelyen a Peugeot gyári csapatának tagjaként vesz részt. 2008. június 6. péntek 23:18 -
Hasznos linkek, leírások
Íme néhány hasznos link, leírás ami segít meg ismerni a 206-os Peugeot-ot, illetve segíthet az alkatrész keresésben:Peugeot 206 műszaki adatok.pdf Peugeot 206 kézi könyv Index forum Peugeot 206 Peugeot bontók 2008. június 6. péntek 19:46 -
Ausztriában készül a Peugeot új kupéja
Azt már korában is tudtuk, hogy a Peugeot elkészíti a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott 2+2-es kupéját, ám a gyártó eddig várt, hogy több részletet hozzon nyilvánosságra a kocsiról. 2008. június 6. péntek 12:47 -
Ez már nem is Peugeot ! - PEUGEOT 308 2007- 16 VTi Premium
5,0 csillag 2008. június 5. csütörtök 15:31 -
egy nagy rakás szar az egész - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 HDI
3,5 csillag 2008. június 4. szerda 12:24 -
Videó: Gené falnak repült a Le Mans-i edzésen
Az egykori Forma-1-es pilóta Marc Gené hatalmas balesetet úszott meg a Le Mans-i 24 órás viadal edzésén. A Peugeot 908-at vezető pilóta kb. 270 km/órás tempónál veszítette uralmát az autó felett, mely előbb keresztbe állt a pályán, majd a levegőre "felülve" a falnak repült. Gené lábujtöréssel kászálódott ki a kocsiból. 2008. június 4. szerda 06:31 -
Peugeot 308 1,5 HDI
A teszthét végén már kínosan éreztem magam, mert hát autónak jó, de nem tudtam, miért vesz bárki ilyet. Végül arra jutottam, hogy a 308 legfőbb erénye, hogy nem Golf. 2008. június 3. kedd 22:10 -
Csalódást okozott, de pozitívan - PEUGEOT 308 2007- 1,6 HDi 110 LE Premium Pack
4,5 csillag 2008. június 3. kedd 14:14 -
Hajmeresztő baleset a Le Mans-i teszten videóval
Horrorisztikus balesetet szenvedett a Le Mans-i 24 órás verseny múlt hétvégi tesztjén a Peugeot színeiben induló Marc Gené. A hajmeresztő bukást egy amatőr videofelvétel is megörökítette. 2008. június 2. hétfő 21:35 -
Színt vall a majdnem gázoló
Pözsósokat valahogy nem sokat szoktak szidalmazni a levélírók, mindig csak az audisokat, merciseket, bmw-seket és persze a suzukisokat. Most ez a pillanat is eljött, ráadásul Gábor teljesen önszántából áll a köpködők elé. Annyit azért még hozzátennék, hogy óvatosan a sok nyállal, mert az mind a ti monitorotokon fog kikötni. Ha valaki ismeri az áldozatot, kérem mutassa meg a levelem. Az eset 2008. május 29.-én történ az Üllői úton 15 óra körül (kb. klinikáknál). Egy barom ezüst színű peugeot-os nagy gázzal ment a zebra felé ahol a szabályosan áthaladó embert majdnem elgázolta. Az áldozat egy középkorú erősen őszes hosszú hajú hosszú szakállú ember.[...] Bővebben! 2008. június 2. hétfő 14:41 -
Teherautó? Ugyan már!
Régóta ismerjük a Peugeot Partnert, de a gyár összekuszálta a szálakat. Mostantól a régi lesz a Partner Origin, az új pedig a Partner Tepee. Legalábbis családi autó, mert az utótag nélküli Partner az áruszállítót jelenti. Ne adják fel, rendet teszünk! 2008. június 2. hétfő 12:00 -
Peugeot 308 1,5 HDI
A teszthét végén már kínosan éreztem magam, mert hát autónak jó, de nem tudtam, miért vesz bárki ilyet. Végül arra jutottam, hogy a 308 legfőbb erénye, hogy nem Golf. 2008. június 1. vasárnap 22:10 -
csak simán mindent, semmi zökkenő - PEUGEOT 307 2000- 1.4
3,5 csillag 2008. június 1. vasárnap 20:19 -
Magyart vesz a magyar, lengyelt a lengyel, csehet a cseh
Nagyon érdekes levelet kaptunk a minap. Az AAA nevű cseh származású használtautó-kereskedő gólem ugyan sok olvasói levél tanúsága szerint gyakorta etikátlan, kifárasztásos felvásárlási technikával vesz meg autókat potom pénzért, hogy azután eladhassa őket drágán, de legalább küldött nekünk egy jópofa elemzést egy közvélemény-kutatás után. A szerte Közép-Európában ténykedő kereskedőhálózat tapasztalatai szerint a kommunista múlttal rendelkező államokban (Chehország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Lengyelország piacát vizsgálták) a rendszerváltások óta eltelt években erőteljes nemzeti öntudat fejlődött ki, legalábbis a mi a használtautó-piacokat illeti. Az eladási statisztikák első három helyén mindenütt helyi gyártású autók állnak. Íme a jelentés teljes egészében:Csehországban az eladások legjelentősebb részét egyértelműen a hazai járműgyártónak számító Skoda tudhatja magáénak. A vállalat által gyártott típusok évek óta a csehországi eladások 37%-át teszik ki. A három legnagyobb számban értékesített használtautó is hosszú idő óta Skoda gyártmány: az első a Skoda Fabia, a második a Skoda Felicia, míg a harmadik a Skoda Octavia. Hasonló a helyzet Szlovákiában is, ahol a Skoda szintén hazai gyártónak tekinthető. Az AAA AUTO által Szlovákiában értékesített gépjárművek 36%-a a cseh példához hasonlóan szintén Skoda gyártmány. A szlovák piac kapcsán Matyas Korínek, az AAA AUTO alelnöke elmondta: “ A koreai Kia vállalat a közelmúltban kezdte meg az autógyártást Szlovákiában, amelynek következtében idővel hasonlóan magas érdeklődés megjelenésére számítunk a használt Kia járművek iránt is.” Az AAA AUTO magyarországi eladásaiban, esztergomi gyárának köszönhetően, a japán Suzuki márka rendelkezik az átlagnál magasabb részesedéssel. Az AAA AUTO magyar telephelyein értékesített gépkocsik 18%-a Suzuki modell, a legnagyobb számban eladott járművek listájának élén a Suzuki Swift, a Suzuki Ignis és a Suzuki WagonR+ áll. Lengyelországban több összeszerelő-üzemmel is rendelkező Opel különböző típusai, az AAA AUTO értékesítésének 17%-át teszik ki. A legnagyobb számban eladott használtautók listájának első három helyén az Opel Astra, az Opel Vectra és az Opel Corsa állnak. A fenti fogyasztói viselkedés tekintetében a román használtautó vásárlók sem kivételek, hiszen a vásárlás során legtöbbjük a hazai márkának számító Dacia modelljeit részesítette előnyben. Az AAA AUTO eladási listáinak első helyét a Dacia Logan, a másodikat a Dacia Solenza, míg a harmadikat a Dacia Supernova foglalja el. Ezek a modellek mintegy 14%-át teszik ki a Csoport romániai értékesítésének. „Úgy tűnik, hogy a globalizálódó autópiac vásárlói igényekre gyakorolt hatása ellenére, a használtautókat vásárló ügyfelek még mindig a hazai gyártmányú gépjárműveket részesítik előnyben. A népszerűséghez nagyban hozzájárul, hogy ezek a márkák kiterjedt értékesítési- és szervízhálózattal rendelkeznek, illetve számos esetben a hazai biztosítási kedvezmények érvényesek rájuk” – mondta Matyas Korínek. Csehország Szlovákia Magyarország Lengyelország Románia Skoda Fabia Skoda Fabia Suzuki Swift Opel Astra Dacia Logan Skoda Felicia Skoda Felicia Suzuki Ignis Opel Vectra Dacia Solenza Skoda Octavia Skoda Octavia Suzuki Wagon R Opel Corsa Dacia SuperNova Renault Laguna Opel Astra Opel Astra Ford Focus Daewoo Matiz Opel Astra Peugeot 206 VW Golf VW Golf Renault Symbol Ismeretlenül is köszönjük Matyas Korínek összegzését káeurópáról, és most hadd kérdezzem meg a Totalcar olvasóit: tényleg Swiftet vennének? 2008. május 30. péntek 10:00 -
Az új Peugeot Partner, aTepee
Nem tipi-zált forma a Peugeot Partner Tepee- nagyobb gazdagabb felszereltségu az elodnél. 2008. május 29. csütörtök 17:12 -
Az új Peugeot Partner, aTepee
Nem tipi-zált forma a Peugeot Partner Tepee- nagyobb gazdagabb felszereltségu az elodnél. 2008. május 29. csütörtök 17:12 -
Peugeot 407, a csúcsragadozó
Merészséggel színezett elegancia és a példás útfekvéssel fűszerezett sportos fegyelmezettség - ez jellemzi a 407 limuzint és SW modelleket. Az eredeti megjelenésű limuzin, valamint a tágas és a funkcionális SW a bevezetése óta sajátos ízzel gazdagítja a "hagyományos" és a "konvencionális" jelzőt. 2008. május 29. csütörtök 08:00 -
Felfrissült a Peugeot 407
Noha lassan már ideje lenne a Peugeot 407 teljes átgyúrásának, a francia autógyár egyelőre csak apró ráncfelvarrást hajtott végre a középkategóriás limuzinon. A frissítés a szedánt és a kombit is érintette: elöl a hűtőrács alakult át, az eddiginél sokkal jelentősebb mértékben használtak hozzá krómot, emellett a fényszórókat is kicserélték. A lámpák hátul is újak, a módosítás azonban nem biztos, hogy az autó előnyére vált, az új farral mintha esetlenebbül nézne ki. A beltérben sem történt sok minden, a felszereltség kibővült néhány extra tétellel és finomítottak néhány műszeren. Mivel a benti változásokról a Peugeot nem hozott nyilvánosságra képeket, ennél többet nem tudunk mondani. Műszakilag említésre méltó, hogy átdolgozták a kétliteres dízelmotort, így az már 138 lóerőt teljesít, néggyel többet, mint eddig. Az átlagfogyasztást ezzel együtt 5,6 literre sikerült leszorítani, a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátást pedig 150-re. Galéria a címre kattintva! 2008. május 28. szerda 07:31 -
Enyhén frissül a Peugeot 407
A Peugeot a 407-es 2004-es megjelenése után idén frissít fel újra a sikeres limuzin vonalait. A francia gyártó nagyon hisz a formatervében, ugyanis az autó külsején alig változtattak. 2008. május 27. kedd 12:39 -
Modellfrissítésen esik át a Peugeot 407-es
Jól szerepel az európai autópiacon a Peugeot 407-es, ám a vezetőség szerint már elég régóta van a piacon ahhoz, hogy egy kis átfésüléssel még vonzóbbá tegyék a vásárlók számára.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. május 27. kedd 11:02 -
Tízévesen soha rosszabbat! - PEUGEOT 406 1995-2004 1,8 SR 16V
3,5 csillag 2008. május 27. kedd 09:23 -
Felfrissítik a Peugeot 407-est
Márciusban múlt négy éve, hogy bemutatták a Peugeot középkategóriás modelljét 2008. május 27. kedd 09:19 -
Megújult a Peugeot 407
Négy év után minimális változtatással, de megújult a Peugeot középkategóriás modellje a 407-es. Újdonság a bioüzemanyaggal működő változat. 2008. május 26. hétfő 13:00 -
A megbízható családtag, szárnyaló védelmező - PEUGEOT 307 2000- SW 2.0 HDI 136LE PRÉMIUM
3,5 csillag 2008. május 25. vasárnap 19:10 -
Peugeot 308 a Rekordok Könyvében
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. május 23. péntek 09:23 -
Három liter alatt a Peugeot fogyasztása
Guinness-rekordot állítottak fel egy közepes nagyságú Peugeot-val. 2008. május 22. csütörtök 17:58 -
Kész átverés: 207-esként tér vissza a Peugeot 206
Akinek olcsón kínálnak brazil gyártású Peugeot 207-est, meg ne vegye 2008. május 22. csütörtök 12:03 -
Világrekord fogyasztás egy Peugeot 308-tól
A korábban Magyarországon is járt John és Helen Taylor egyszerre két világrekordot állított be, miután áprilisban Ausztráliában 3,1 literes átlagfogyasztással tettek meg 14 500 km-t - jelentette a Peugeot. 2008. május 22. csütörtök 12:01 -
A 2003-as reklámfilm találó: EDE névre hallgatott ez is - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 Freeway 2,0 HDI
3,5 csillag 2008. május 22. csütörtök 11:36 -
Tádé a tengerimalac - PEUGEOT PARTNER 1996-2007 1.6 HDI 75HP
3,5 csillag 2008. május 22. csütörtök 09:42 -
Ilyen lehet a Peugeot 2007
Várhatóan a jövő év végén újabb szabadidő-autót mutat be a Peugeot. Az autó alapját a Mitsubishi korábbi tanulmányautója adja majd. 2008. május 22. csütörtök 09:00 -
A macska meg az indián - Peugeot Partner menetpróba
Furcsán hangzik, hogy indián sátorról nevezte el a Peugeot az új Partner személyszállító változatát, de ez legyen az autó legnagyobb baja. A Tepee legalább olyan otthonosnak ígérkezik, mint a rézbőrűek sátra, és erről a menetpróbán is megbizonyosodhattunk. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. május 22. csütörtök 08:26 -
Új PSA-Mitsubishi üzem épül Oroszországban
A Peugeot-Citroën és a Mitsubishi kitertjeszti együttműködését 2008. május 20. kedd 11:19 -
Utód nélkül maradhat a Peugeot 607-es
Úgy néz ki, a PSA konszernnél még hozzá sem kezdtek az utódmodell fejlesztéséhez 2008. május 19. hétfő 13:47 -
A mesebeli Aleko
Nehéz ebéd után itt ülök a fülledt, oxigénmentes szerkesztőségben, mindjárt elalszom. Mit csináljak? Nyissak egy ablakot? Nyitok egyet, az Explorernek. Beírom a kora délutáni ébren-szieszták kötelező kellékének címét: használtautó, hopp, bocsika, ← ← ← ← ← ← ← altauto.hu, ékezet, basszus, tényleg álmos vagyok. Vagyis... na ezt is most kellett megtudnom: működik az oldal ékezetes url-lel is. Na mi ez a 16 éves autó? Nézzünk valami érdekeseket. Legyen veterán, három-ötven alatt, de azért két kiló fölött: mit kapnék a kiscápa áráért? Leginkább rozsdás vasat, esetleg egész pofás huszonéves szocialista tömegautókat. Meg valami létezhetetlent. A sok rozsdás, lepusztult, a Földet tízszer körüljárt élőhalott között ott egy új autó. Egy Aleko. Egy Aleko, amit úgy hirdetnek: alvázvédelem nélkül Aszongya: VADONAT ÚJ ÁLLAPOTBAN MEGŐRZÖTT AUTÓ, mindössze 1620km-t futott. Karcmentes, sérülésmentes gyári fényezéssel, alvázvédő mentes alvázzal. Az autó alja is hófehér, érintetlen, minden csavar csillog. Üzemképes állapot, csak a fék levegős. A kormány még sorjás, olyan új. Forgalomból végleg kivonva, papírjai, rendszáma leadva. Kizárólag gyűjteménybe, gyűjtőknek eladó! Gyári, még szőrös gumikkal, makulátlan belsővel. Veteránautó csere érdekel! Hihetetlen, sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Hisz ez a világ autós történelmének tán legsemmilyenebb, legunalmasabb, legjelentéktelenebb típusa. Az Aleko már új korában is rozsdásodott, egy-két évesen képes volt átlyukadni, és két-három évesen már új árának harminc százaléka körül meg lehetett venni. Erre nem itt szemérmetlenkedik egy hófehér példány a becsületben szétporladt dicső hősök között, C Kadettek, állólámpák, 850-es Fiatok gyűrűjében, hogy ő legyen a legkívánatosabb mind közül? A Wikipedia szerint '86-ban mutatták be, '88-tól 2000-ig (esetleg '89-től 2002-ig, a Wiki néha meg-meginog azért) gyártották, és egy régi Simca modell, a '75-ös fejlesztésű 1307-es alapján tervezték. Készült 1,5, 1,6, 1,7 literes Lada illetve Moszkvics benzinmotorokkal, 1,8 literes - emlékeim szerint Ford - és 1,9 literes - ez pedig Peugeot - dízelekkel. Amotorokat hosszában építették be, de az első kerekeket hajtotta - tiszta Audi. Két konkrét példánnyal kerültem kapcsolatba életem során. Egyszer, vagy húsz éve a nagyapám szomszédja vett egyet. Nagyon szerette, évekig mondatta a tulajjal a kognitív disszonancia, hogy hiába vannak öklömnyi lyukak az ajtó alján, hiába gyorsul fél perc alatt százra, és hiába eszik közben bő tíz litert, jó vétel volt. Egyszer pedig, úgy tizenkét éve felvett stopposként egy anyuka, két gyerekkel egy bordó példányba. Mindenütt csokipapír, mekiszacskók, kólásdobozok, a kocsi szemmel láthatóan, füllel hallhatóan évek óta nem látott szervizt, de ment. Egyszer még akartam is Alekót. Racionálisan akartam választani, közlekedési eszközt kerestem, kevés pénzért, nagyot, takarékosat. És eszembe jutott, hogy van ebből dízel is. Akkor született ez a rég halott topic a fórumon. Végül nem vettem Alekót, vettem valami nem sokkal kisebbet, nem sokkal jobbat. Ezt. Nem hazudok, tényleg láttam Ezt a '92-es autót ugyan végleg kivonták a forgalomból, de annyi baj legyen. El kell tenni még tizennégy évre, aztán veteránként levizsgáztatni, és a maradék, literenként már bizonyára jó ezerforintos benzint ebben elfüstölni Opel Astra J, vagy Volkswagen Golf VII helyett. Hogy néznek majd a szomszédok reggelente, mikor lágy rugóin hintázva kigurul majd a garázsból a tajgák 75 lóerős réme, harmincévesen is csupán szűk kétezer kilométerrel! Nem bírtam ki, felhívtam a tulajt. Aki a Moszkvics klub elnöke, és szívesen elmondta a rövidke háttérsztorit. Az Aleko eredeti tulaja a kocsi háromhónapos korában meghalt, az örökösök nem tudtak megegyezni, inkább kivonatták a kocsit a forgalomból, és elrekkentették egy garázsban. Innen került a klubelnök gyűjteményébe, de ő inkább veteránt szeretne helyette. Hát ennyi. Vannak csodák, és kész. 2008. május 18. vasárnap 22:42 -
Felni és gumi
Általában minden 206 tulajdonos legalább egyszer szembesül a felni, illetve gumi választás problémájával, ami nem is olyan egyszerű dolog, főleg ha esetleg felni csere van vagy méret váltás is van. Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani!Jelölések a gumin*:A 195/65 R 14 formátumú jelölés, az ilyen gumi legnagyobb szélessége 195mm (nem a futófelületé!), ennek 65% az abroncs oldalfal-magassága. Ha nincs per-jelzés, akkor alapesetről, azaz /80-nak megfelelő gumival állunk szemben. Az R a radiál jelölése, a 14 pedig az alkalmazható felni mérete collban (1 coll, inch = 25,4 mm) kifejezve.A felni méretei*:Ha nem tetszik az eredeti felni, választhatunk másikat. A felni például a 6Jx14 ET43 jelzés-formátumot viseli. Ebből a 6 a pánt szélessége collban, a J a pánt típusa, a 14 a gumi felfekvő felületének átmérője collban. Az ET-szám a felni süllyesztésére utal, vagyis a keréktárcsa középsíkjának és a felfekvő síknak a távolsága mm-ben.Ha a szám pozitív, a középsík beljebb van a felfekvő felületnél. Ennek a méretnek a kormányzott kerekek futómű-geometriájában van fontos szerepe, tehát nem tetszőlegesen változtatható. Vagy ugyanilyen ET-számút kell választani, vagy megfelelő nyomtávszélesítő pogácsákkal és futómű-állítással kell korrigálni a változtatást. Hogy egy kicsit érthetőbb legyen a dolog:A = ET értékB = A felni szélessége (1 col = 25.4 mm)C = A felni középvonalaD = Rögzítési felületPeugeot adatai: A Peugeot-ok osztóköre 4*108 (5*108: 406-osok, 407-esek, illetve 3*98 a régebbi 106-oknál) illetve 65,1 mm az agy átmérője, tehermentesítője. A 4*108-ban a négy a felfogató csavarok számát jelzi, a 108 pedig a csavarok által meghatározott kör átmérője mm-ben.Ha esetleg méretet váltunk például 14-es acélfelniről 15-ös könnyűfém felnire (alufelni)akkor mindenképp a váltó méretet kell választanuk gumiból, mert egyébkén csalhat a kilométeróránk. Íme egy igen jól használható méret számoló program:totalcar.hu/tanacsok/gumidoktor/A legegyszerűbb az olyan felnik felrakása aminek az összes paramétere (osztókör, agy átmérő, ET szám) megegyezik a gyári, eredeti méretekkel. Ha esetleg mégsem sikerül ilyen kereket találnunk akkor is van megoldás, de akkor már mérlegelni kell az anyagi ráfordítás mértékét is!Nem megfelelő ET szám esetén (nagyobb a felni ET-je mint amivel elférne a kerék járatban, tehát bele ér a dob belső felébe) akkor lehetőség van úgynevezett nyomtáv szélesítő pogácsák vásárlására, gyártatására. Lehetőség szerint ne acélból gyártassunk pogácsát mivel így növeljük a tengelyeken lévő tehetetlen tömeget, így ez a csapágyak idő előtti tönkremenetelét okozhatja, tehét aluminiumból késszítessük azt. A nyomtáv szélesítőknek is meg van a további vonzata, mivel a kerék és a rögzítési felület közé bekerül egy x mm vastagságú lap így hosszabb csavarokra lesz szükség, ha 2,5 cm-es vagy annál nagyobb nyomtávszélesítőt alkalmazunk akkor mindenképp duplán kell már csavarozni, tehát egyszer a pogácsát kell 4 csavarral a rögzítési felülethez rögzíteni, utána a pogácsához kell még 4 csavarral a felnit rögzíteni, tehát ez kerekenként már 8 csavar. Az osztókör módosítóknál (pl. 4*108-ról 4*100-ra) sincs ez másképp ott is 8 csavar van kerekenként plusz a pogácsák ára, ha ezt a megoldást választjuk akkor kb. 50 000 forint többlet költséget fog eredményezni, ha egy jobb minőségű készletet gyártatunk!Arra is van megoldás, ha a felni közép furata nagyobb mint az autónké, erre vannak a tehermentesítő gyűrűk, amik készülhetnek műanyagból, fémből. Szerepük, hogy levegyék a teher nagy részét a csavarokról és át helyezzék azt a kerék agyra.Az sem túl jó megoldás ha túl kicsi (esetenként " - " ET-jü felni) mert akkor túlságosan "kilóg" az autó alól a kerék, amit nem nagyon szoktak dicsérni a hatóságok, illetve bele érhet a sárvédőív is ami pedig a gumira nincs túl jó hatással. Ha alufelni vásárlása mellet döntünk gondolnunk kell a lopásvédelemre is, mivel sajnos igen elterjedt az alu kerekek lopása, erre nyújthat megoldást a kerékőr ami gyakorlatilag egy kerék csavar (kerekenként kell egy-egy darab) amit csak egy speciális, a kerékőrhöz adott fejjel lehet be-és kicsavarni. Ennek ára kb. 4500-6000 forint körül mozog (ennyit igazán megér, ha reggel nem akarjuk autónkat négy téglán felbakolva találni)! A Peugeot 206- osokat gyárilag szerelték 13"-os (régebbi 1.1-esek) 14"-os (leggyakoribb) 15"-os (XS, XT, Roland Gaross) 16"-os (CC, Gt) illetve 17"-os kerekekkel (RC). Általában a 16"-os felnik mindegyik típus alatt elférnek megfelelő paraméterekkel illetve gumival, és még aránylag jól lehet vele közlekedni útjainkon, de a 15"-os kerék az ajánlottabb. A 15"-os gyári XS felni paraméterei 4*108 6J*R15 ET24 és az ehhez ajánlott gumi méret 195/55R15! Aki úgy dönt hogy méretet vált és ezt felfelé teszi meg, akkor annak számolnia kell azzal, hogy szélesebb gumi megfogja változtatni a kormányzást (az úton lévő nyomvályúk "megvezetik" a kerekeket) illetve fogyasztás növekedést eredményezhet (nagyobb lesz a tapadási felület). Mindent összegezve optikailag nagyon sokat dobhat az autón négy szép felni és még a biztonságot is növelheti, de egy rosszul kiválasztott garnitúra komoly gondokat is okozhat! *Forrás anyag: http://totalcar.hu/tanacsok/gumidoktor/ 2008. május 16. péntek 15:23 -
Villeneuve-ék nyerték a belgiumi ezres versenyt Spában
A Le Mans-i versenyszéria belgiumi állomásán vasárnap a Jacques Villeneuve/ Marc Gené/ Nicolas Minassian trió nyerte az 1000 kilométeres versenyt, egy Peugeot 908-ast vezetve. Az 1997-es világbajnok több szériában is próbálkozott már, de ekkora sikert F1-es évei óta még egyszer sem ért el. 2008. május 12. hétfő 16:18 -
Villeneuve újra nyert!
A Peugeot-val diadalmaskodott az 1000 km-es spai versenyen 2008. május 12. hétfő 08:30 -
16 éves fiú halt meg, amikor maga alá gyűrte a teherautó a Peugeot-ot
Egy 16 éves fiú halt szörnyet abban az autóban, melybe kanyarodás közben rohant hátulról egy pótkocsis teherautó a 41-es úton, Napkornál - tudta meg a HavariaPress. 2008. május 8. csütörtök 21:40 -
Egy őz miatt tarolta le a szalagkorlátot a Peugeot - fotó
Május 7-én Székesfehérvár és Csór között a Csór felől érkező Peugeot Partner sofőrje félrerántotta a kormányt, mert elmondása szerint egy őz ugrott ki a kocsi elé. A Peugeot így a belső szalagkorlátnak hajtott, és a jobb oldalára borult. A kisáruszállítóban ülő férfit és nőt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok.hu. 2008. május 8. csütörtök 20:41 -
Megbízható , szeretnivaló fürge társ - PEUGEOT 106 1991- 1.4
3,5 csillag 2008. május 8. csütörtök 11:38 -
Magyar pilóta a vb-sek ellen
A hétszeres magyar ralibajnok ifj. Tóth János 2008-ban ismét külföldön, az IRC-sorozatban versenyez. Hétvégén a második futamon Portugáliában komoly ellenfelekkel küzdhet a peugeot-s pilóta. 2008. május 7. szerda 16:00 -
Légzsákok cseréje
Mint azt mindannyian tudjuk a Peugeot 206-os első példányai idén lesznek 10 évesek! Ez felvett egy olyan problémát, amivel ez idáig normális esetben nem kellett foglalkozni: a Peugeot az autó 10 éves koráig szavatolja a légzsákok és pirotechnikai elemek működőképességét, vagyis 10 évesen a kötelező karbantartáshoz tartozik a légzsákok és övfeszítők cseréje! Ez azért szükséges, mert egyrészt magának a légzsáknak a szövete másrészt a a pirotechnikai töltet is öregszik, s mivel ez egy fontos biztonsági elem ezért erre a Peugeot fokozottan figyel! Megjegyzés: Bár fura de az öveket balesetkor is cserélni kell mert megnyúlnak! Egyébként a 206ost kétféle légzsákkal gyártották 2001től úgynevezett adaptív légzsákok látják el feladatukat! Ezek tudnak alkalmazkodni az ütközés erejéhez, hisz egy kisebb és egy nagyobb töltetet alkalmaznak náluk, így kisebb sebességnél a kisebb töltet aktiválódik! Ezek a légzsákok kívülről is felismerhetők: a kormányburkolata kevésbé púpos, inkább teltebb és a 307-esére hasonlít! (képünkön egy 2003as XS látható) Mielőtt neki állnánk légzsákot szerelni, tudni kell, hogy nem egyszerű feladat! Megfelelő tisztaságot és szakképzettséget igényel! A rendszer a legkisebb feszültségre is érzékeny és reagál! Saját és Szeretteink biztonsága érdekében csak kifogástalan minőségű alkatrészt szereltessünk be! Felejtsük el a Vaterán vagy itt-ott kapható kétes eredetű légzsákokat! hisz azokat nem biztos, hogy megfelelően kezelték, sőt akár lophatták is talán egy nem is sokkal fiatalabb kocsiból (tehát 10 évet nem biztos, hogy kibír) de a vásárlás az ilyen fajta bűnözést is támogatjuk. Ne tegyük! Tehát én azt javaslom! Gondolkodjunk el egy pillanatra: Nem ér-e meg saját és különösképp Szeretteink biztonsága s élete ennyi ráfordítást? A légzsákcsere nem olcsó s a szakképzett munkaerő sem! DE bármikor történhet olyan véletlen akár más hibájából is, ami elveszi Tőlünk azt, aki a világon legfontosabb! S ez ellen csak a légzsákcserével tudunk védekezni! Gondoljuk át! 2008. május 7. szerda 13:40 -
Darabjaira hullott a szalagkorlátnak csapódó Peugeot
Egy, az úttestre szaladt vadállat okozott balesetsorozatot a 8-as úton, Csórnál - értesült a HavariaPress. 2008. május 7. szerda 12:45 -
Peugeot motor kerül BMW-be
Egy interjúban a BMW vezetője elárulta, az egyes sorozat következő generációjában, nemcsak a bajor gyár sajátfejlesztésű motorjai lesznek. 2008. május 7. szerda 07:00 -
207 SW Igazi családi kisautó - PEUGEOT 207 2006- SW Trendy 1.4 VTI
4,0 csillag 2008. május 6. kedd 11:56 -
Emberre tervezték,szervízre alkották - PEUGEOT 307 2000- SW 2.0HDI 110 LE
3,5 csillag 2008. május 6. kedd 10:25 -
Drága kedvenc, de a legrosszabbkor hagyott cserben - PEUGEOT 206 1998- 1.1
3,5 csillag 2008. május 5. hétfő 12:06 -
Szinte mindenki kilinccsel előre - Miskolc Rally videó
Ugyan én nem voltam a versenyen, de szerencsére rallyzone.hu-s barátaim igen, így van videó a hétvégi történésekről. Remélem, képek is lesznek hamarosan! Kellemes meglepetés a végeredmény, ennek nagyon örültem, íme: 1. Turán-Benics Peugeot 307 WRC 2. Turi-Tóth Toyota Corolla WRC 3. Asi-Pikó Mitsubishi Lancer Evo IX 4. Vizin-Zsíros Subaru Impreza WRC 5. Hideg-Kerék Mitsubishi Lancer Evo VI 6. Borsi-Baranyai Subaru Impreza WRC 7. Vas-Csontos Mitsubishi Lancer Evo VI 8. Matics-Vinoczai Mitsubishi Lancer Evo VI 9. Pethő-Rubóczky Mitsubishi Lancer Evo VI 10. Kakuszi-Kakuszi Renault Clio S1600 Golyó keresztbe menős pénteki videója pedig ITT megtekinthető. Jó lehetett ez a kanyar! 2008. május 5. hétfő 08:24 -
Peugeot 206 tuning: Kis játékos
Belefogott, megcsináltatta álmai autóját. Miért ne? A 206-os formája adja magát a látvány-tuningolásra. Biztos már a Colin McRae 2.0-ban is mindig a 206 WRC-vel ment. 2008. május 2. péntek 06:00 -
Darázs miatt hajtott a fának egy Peugeot, öt sérült - fotók
Öten sérültek meg abban a balesetben, ami a Békés megyei Szarvas mellett történt. Szentes felé haladt egy személygépkocsi, amikor a jármű vezetőjét egy darázs megcsípte, amitől a sofőr félrerántotta a kormányt és az útszéli fának csapódott. Az autóban utazó öt férfit csak a tűzoltók tudták kiszabadítani a roncsok közül. A helyszínre mentőhelikoptert kértek, ami Debrecenből több mint fél óra múlva ért oda a balesethez, ahol egy személy életveszélyesen megsérült. A helikopter Szolnokra szállította az életveszélyes állapotban lévő férfit, a másik négy súlyos sérültet pedig Szentesre vitték. 2008. május 1. csütörtök 18:48 -
Több mint kombi - Peugeot 308 SW menetpróba
Egy átlagos méretű kombiba hét ülést belezsúfolni eddig csak a Peugeot-nak jutott eszébe, a többi autógyár meghagyja ezt a produkciót az egyterű- vagy szabadidőautóinak. A fentiek miatt a 308 SW nem csupán a hasonszőrű kombiknak, de a kompakt egyterűeknek is a képébe vágja a kesztyűt. 2008. május 1. csütörtök 02:55 -
Imádni való kis oroszlán - PEUGEOT 207 2006- 1.6 vti SW Premium
4,0 csillag 2008. április 30. szerda 17:18 -
Szép volt, de az emléke nem az - PEUGEOT 206 1998- Sw 1.4 i Presence
3,5 csillag 2008. április 30. szerda 17:17 -
Peugeot 308 SW - Egyterű a kombiból
Esz-dublö-vé - mondják a prezentáción a gyári szakemberek, akik az es-vére gondolnak, a 308 SW-re. A Peugeot a 308 SW-be belezsúfolta a legjobb ülésvariációs trükköket és olyan váltót tett bele, amit nem néztünk volna ki francia autógyártóból. 2008. április 30. szerda 12:00 -
Minimotorok a Peugeot-tól
Új motorcsalád fejlesztésén dolgozik a PSA konszern. A háromhengeres motorok alacsony fogyasztásukkal hódíthatnak. 2008. április 28. hétfő 14:00 -
Gyártani fogják a Peugeot RC Z-t
A Peugeot sorozatgyártású modellé fejleszti a Frankfurti Autószalonon 2007-ben bemutatott koncepcióját, az RC Z-t. 2008. április 28. hétfő 12:02 -
Bejelentették a 308 RC Z tanulmányautó sorozatgyártását
Jean-Philippe Collin, az Automobiles Peugeot vezérigazgatója a Lisszaboni Autószalonon jelentette be a 308 RC Z tanulmányautó sorozatgyártását. 2008. április 27. vasárnap 14:53 -
Odanézz, vazger!
– üvöltött fel a Motordoki, és én odanéztem, mert a barátságos invitálásnak nem lehet ellenállni. Pedig akkor már órák óta úton voltunk, Bukarestből Budapestre, ami mindenképpen egy felüvöltős útvonal. Az odaúton is sokszor üvöltöttünk fel. Először, amikor egy teherautó nyitott oldaldobozából elénk esett egy vascső, majd egy tűzoltó készülék (aminek letört a szelepe és pörögve fehér port okádott), végül egy közepes méretű kempingfőző (ami kiütötte a szembejövő Peugeot 206 bal első kerekét). Akkor is rezonancia tört elő a hangképző szervünkből, amikor az előttünk haladó, húszméteres betonoszlopot szállító moldáv nyergesvontató olyan sebességgel ment be a kanyarokba, hogy a vontatmány átdriftelt a szembejövő sávba, és ez nem egyszer, véletlenül történt meg, hanem húsz kilométeren át folyamatosan. Üvöltöttünk akkor is, amikor Bukaresttől a határig nyolc darab frissen borult autót számoltunk össze, ami még éppen füstölgött, vagy ott telefonált mellette a vérző fejű tulajdonosa, esetleg fityegő kerekekkel éppen a trélerre szuszakolták fel. A történeti hűség kedvéért fontos megemlíteni, hogy a borult roncsokból öt darab Logan volt, de ez sokkal kevésbé a Logan hibája, mint azé a tényé, hogy a román utak nagy részén nincs padka, az út széle pedig egy méterrel magasabb, mint a környező szántóföldek, ami nagyban javítja minden típus borulási hajlamát. Szóval megint üvöltött a Doki, mint a fába szorult féreg, de ez most más hangszínű üvöltés volt. Felnéztem, de nem láttam semmit. Ott, ott, böködött balra, és akkor észrevettem, bár egy koszlott öreg Dacia kissé kitakarta. Szerencsére kicsit előrébb gurult a sor, így mellé kerülhettünk, és teljes pompájában csodálhattuk meg a DLRT-t, gyengébbek kedvéért Dacia Logan Rallye Taxit. Elnézést kérek Luc Bessontól és Gérard Krawczyktól, de Samy Naceri Peugeot 407-ese fantázia szempontjából egy gyenge kettes alá ehhez a brassói Lumpihoz képest. A design legütősebb eleme persze a kétkidurrantós hátsó lökhárító és a küszöbtoldatok. De vegyük észre az értő kézzel elhelyezett Sparco, O.Z. és Alpine matricákat, az ízléses ablak és lámpasötétítést, meg a decens csomagtartóél-légterelőt is. Mondjuk, nem tudom, hogy én beszállnék-e Alex taxijába, mert ez a külső gyors, de nem eseménytelen odaérést ígér, én pedig a taxizásban az íven fordulás helyett a biztos odaérést preferálom. És igen, most mindenki meg fogja kérdezni: Hogy nézett ki elölről? A válasz: nem tudom. Ugyanis mi három motort vonszoltunk utánfutóval, és hiába tapostuk ki az Astra belét, a DLRT-t nem tudtuk utolérni. Mellesleg: tudják, hogy hívják a románok és a székelyek az utánfutót? Remorka. Oké, gondoltam érdekel valakit. 2008. április 27. vasárnap 13:24 -
Új üzemanyagcellás autó a PSA-tól
A PSA Peugeot Citroen és az Intelligent Energy Loughbourough-ban bemutatta H2Origin elnevezésű, közös kutatási projekt eredményét. A H2Origin egy zéró károsanyag-kibocsátású, fejlett technológiájú üzemanyagcellás, elektromos hajtáslánccal üzemelő városi szállítógépjármű. A hároméves együttműködés keretében megszületett bemutatóautó egy Peugeot Partner, melyet elektromos hajtáslánccal és újgenerációs PEMFC (Proton Exchange Membrane Fuel Cell) üzemanyagcellával láttak el. Folytatás a címre kattintva! 2008. április 26. szombat 13:31 -
Hidrogénnel megy ez a Peugeot
Nulla károsanyag-kibocsátású üzemanyagcellás autót mutatott be a PSA és az Intelligent Energy. A H2Origin egy normálisan használható áruszállító. 2008. április 25. péntek 15:00 -
A vártnál kisebb volt a növekedés a PSA-nál
Az európai piac gyengélkedése ellenére növelte bevételét a francia PSA Peugeot-Citroen az első negyedévben, mert a látványos növekedés Oroszországban, Brazíliában és Argentínában ellensúlyozni tudta az európai csökkenést. A növekedés elmaradt a várttól. 2008. április 25. péntek 13:20 -
H2Origin
A PSA Peugeot Citroën és az Intelligent Energy bemutatja a H2Origin-t, a “zéró kibocsátású” üzemanyagcellás autót 2008. április 25. péntek 12:53 -
Egyliteres motorcsaládot fejleszt a PSA
A PSA-konszernnek szívügye a szén-dioxid-kibocsátás lefaragása, a franciák eddig is élen jártak a kevésbé szennyező modellek gyártásában. A Peugeot-Citroen most egy még tisztább, igaz, ennek érdekében kis lökettérfogatú motorcsalád kifejlesztésére készül: a háromhengeres, egyliteres egységek 70-100 lóerős kivitelben készülnének, az erősebbek turbófeltöltéssel. A PSA célja, hogy az új motorokkal a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátást 100 gramm alá vigye, méghozzá mindenféle kiegészítő technológia alkalmazása nélkül. Az új motorok két gyárban készülnének, ebből az egyik, a franciaországi már megvan, az évi 600 ezres kapacitású trémeryi üzem 2011-ben indul. Másik helyszínként Kelet-Európát szemelték ki a franciák, a régióban már több országban is megvizsgálták a lehetőségeket. Döntés év közepén várható, a termelés 2012-ben indul. 2008. április 25. péntek 11:31 -
Új ezres motorcsaládon dolgozik a Peugeot
A francia gyártó új, háromhengeres benzinmotorok fejlesztésébe fogott 2008. április 25. péntek 09:44 -
Az álom valósággá válik
A Peugeot bejelenti a RC Z tanulmányautó sorozatgyártását 2008. április 24. csütörtök 14:50 -
Jövőre jön a Peugeot RC Z kupé!
Borítékolni lehetett, hogy a Peugeot előbb-utóbb beadja a derekát és sorozatban kezdi gyártani az Audi TT ellenfelének szánt, stílusos RC Z tanulmány-kupét. A szériamodellt a 2009-es Frankfurti Autószalonon leplezik majd le, vagyis két évvel a közönségnek történő első bemutatását követően. Forgalmazása 2010 tavaszán kezdődik majd. Állítólag a szériamodell mindent megőriz majd a tanulmányautó vonzerejéből. 2008. április 24. csütörtök 14:31 -
Gyártásba kerül a Peugeot 308 RC Z
A PSA konszern vezetése döntött: elkészítik a 2007-ben bemutatott kupé-tanulmány szériagyártású változatát. 2008. április 24. csütörtök 14:07 -
Francia ellenfél a magyar sportkupénak
Két év múlva szériaautó lesz a Peugeot egyik legizgalmasabb tanulmányából. Az RC Z néven futó koncepció egy sportkupét rejt. 2008. április 24. csütörtök 14:00 -
Peugeot RC Z: 2010-től sorozatgyártásban
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. április 24. csütörtök 13:06 -
Hű társam.... - PEUGEOT 405 1987-1996 2,0 AUT. SIGNATURE
3,5 csillag 2008. április 24. csütörtök 11:14 -
A Peugeot a jövő autójára kíváncsi
A Peugeot ötödször hirdeti meg formatervezési pályázatát, amelyen bárki részt vehet. A kiírás szerint az indulóknak a jövő nagyvárosainak autóját kell megálmodniuk. 2008. április 24. csütörtök 10:44 -
Tanulj meg vezetni!
Vicces tud lenni, mikor tapasztalt sofőröket oktatnak ki arról, hogyan kell vezetni. Végülis a legjobb védekezés a támadás. Levélírónk, az egyik futárszolgálat embere egy ilyen szituációba keveredett egy hölgyeménnyel. Futárszolgálattal foglalkozó cég vagyunk, kis Peugeot Partnerünk ezt piros alapon sárga betűkkel hirdeti. A minap is ezzel autóztam Csongrádon, egy kellemes, álmos kis alföldi városban. Én kicsit budapesti tempóhoz vagyok szokva, hiszen legtöbb fuvarunk a Fővárosban zajlik, és azért mondjuk ki, itt elég gyakran ki is osztjuk egymást, míg ez vidéken nem olyan gyakori. Csongrád annyira nyugis hely, hogy még egyetlen lámpás kereszteződés sincs, gyakori, hogy a barátok a kereszteződésben állnak le beszélgetni az autójaikkal. Viszonylag gyakran járok arra, és már a huszadik ilyen esetben azért nálam is felmegy a pumpa.[...] Bővebben! 2008. április 23. szerda 06:29 -
Peugeot 308: 925 km egy tankkal
Arról sokkal könnyebb szót ejteni, ha valami rossz, nem működik. Ha jó, annak nincs hírértéke, arról nincs mit beszélni. Ezért nehéz a Peugeot 308-asnak. Valószínűleg jó, de nem volt ideje kiderülni. Most lesz, fél évig teszteljük. 2008. április 22. kedd 13:00 -
A gép ami megéri a pénzét - PEUGEOT 307 2000- 1,4 presence
3,5 csillag 2008. április 21. hétfő 16:57 -
Megbízható, családi és egy kicsit teherautó.... - PEUGEOT PARTNER 1996- 2.0 Hdi Freeway
3,5 csillag 2008. április 21. hétfő 16:53 -
Bengáli oroszlán (vagy cápa?) - PEUGEOT 308 2007- 1.6 Premium Pack
5,0 csillag 2008. április 21. hétfő 16:14 -
Szalagkorlátra teleportálva
Kacsóh Pongrác úti felüljáró, 2008. április 19-e, délután egy óra. Áramlunk a nagyik felé a családi 190D-ben, azaz csak áramlanánk, mert dugó van. Futóverseny nincs, a sztrájknak vége, mi a rosseb történik? Hát ez. Bámészkodik mindenki. Egy 306-os Peugeot ugyanis a lehetséges három sáv közül a másfelediket találta el. Annyira a szarva közé kapta a célzókát, hogy mértani pontossággal, stabilan az Y-elágazás szalagkorlátja tetején landolt. Az egész autó, teljes hosszában rajta volt, nem is értem, hogy tudott oda felmászni, mert az eleje épp csak egy kis ütésnyomot viselt. A szalagkorlát meg legalább fél méter magasan van a földtől, arra valahogy ugratni kellett. Szegény madár, nem kezdődött jól a hétvégéje. De remélem, a vaskos trélerszámla után (ami kinéz), nem lesz drága a javítás, még az olaj sem folyt a kocsiból. Hogy csinálta?... 2008. április 19. szombat 21:51 -
Továbbra is vezet a Peugeot 207
A Jato Dynamics autóipari piackutató- és elemző cég adatai alapján az év eleji erős indulás után március már kevésbé bizonyult sikeresnek az európai új autó piacokon. 2008. április 17. csütörtök 15:03 -
Huszonéves halt meg a fának hajtó Peugeot-ban - fotók
Egy huszonéves fiatalember életét vesztette, két hasonló társa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor autójuk nagy sebességgel fának vágódott Tótkomlós közelében - értesült a HavariaPress. 2008. április 16. szerda 11:16 -
Ványat ványatovics vinyov - PEUGEOT 1007 2004- 1,6 sporty
3,5 csillag 2008. április 15. kedd 16:15 -
A képen látható autó extrafelszereltséget tartalmaz
Tízmilliós Peugeot 308, hatmilliónál is drágább Skoda Fabia, vagy éppen Audi TT 21 millióért. Végre találtunk egy olyan országot, ahol nálunk is magasabb a regisztrációs adó, gondolhatnánk, pedig nem, pusztán bőkezűbb extraválasztással hazánkban is fizethetünk ennyit értük. De mit kapunk ezért cserébe? A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. április 15. kedd 10:55 -
Kihívás, amelyre mindig vágyott
Ifjabb Tóth János hétszeres abszolút magyar bajnokként tavaly új kihívás után nézett: egy számára teljesen ismeretlen autóval (Peugeot 207 S2000) vágott neki egy számára ugyancsak ismeretlen sorozatnak (IRC) 2008. április 12. szombat 13:51 -
Első autónak kitűnő volt - PEUGEOT 309 1985-1993 1,3 GR
4,0 csillag 2008. április 11. péntek 11:24 -
Környezetbarát bizonyítványt kapott a Peugeot 308
Az Öko-Trend nevű intézettől a Peugeot 308 HDi FAP 110 jól hangzó Környezetbarát Autó minősítést kapott - 109 lóerős, 1,6 literes dízelmotorjáért, ami négy és fél literrel beéri száz kilométeren. 2008. április 10. csütörtök 13:52 -
Janika idén is IRC-zik
A tavalyi év után nem szakad meg Ifj.Tóth János külföldi ralis fellépéssorozata, továbbra is nyomul az IRC versenyeken a Peugeot 207 Super2000-es versenyautóval. Janika hétszeres magyar bajnokként tavaly kezdte szereplését a külföldi szériában, és úgy tűnik, a támogatói elégedettek vele, mert idén folytathatja. Nem sok változás látható a csapatnál a navigátor Tagai Róbert az autó a már említett Peugeot 207 S2000 és az idényben öt versenyt terveznek (a 10-ből) ami mellesleg kettővel több, mint a tavalyiak. A szervizelést ebben a szezonban is a Tagai Racing Technology intézi. A csapatfőnök – Tagai Tamás – elárulta, hogy az autó (a Peugeot egyébként tavaly megnyerte a márkabajnokságot) a téli fejlesztések során 15 lóerővel erősebb lett, és új váltóházat is dobtak alá. Az IRC-sorozat menetrendje (aláhúzva a futamok, amelyeken Janikáék rajthoz állnak) Április 4-6. Török-rali, Isztambul (murva) Május 9-10. Portugál-rali (murva) Június 27-28. Ypres-rali, Belgium (aszfalt) Július 11-12. Orosz-rali (murva) Augusztus 1-2. Madeira-rali, Portugália (aszfalt) Augusztus 22-23. Barum-rali, Csehország (aszfalt) Szeptember 12-13. Asztúria-rali, Spanyolország (aszfalt) Szeptember 25-27. San Remo-rali, Olaszország (aszfalt) Október 23-25. Valais-rali, Svájc (aszfalt) Kína-rali (murva) A Peugeot 207 Super 2000 adatai MOTOR Típus EW 10 J4S Beépítés Elöl keresztben Lökettérfogat 1998 cm3 Hengerszám 4 Teljesítmény (LE) 295 Nyomaték (Nm) 260 Maximális fordulatszám 8500 Befecskendezés Magneti Marelli Fojtószelepház Szimpla pillangószelep Szelepszám 16 ERŐÁTVITEL Típus Összkerékhajtás Tengelykapcsoló Kéttárcsás Sebességváltó Hatfokozatú, szekvenciális Differential 3 automatikusan záró differenciál VÁZ Felépítés Önhordó + bukócső-rendszer Futómű elöl MacPherson, Peugeot csillapítókkal Futómű hátul MacPherson, Peugeot csillapítókkal FÉK/KORMÁNY Első fék Brembo 4 négydugattyús féknyereg Átmérő 300 mm (laza talaj) 355 mm (aszfalt) Hátsó fék Brembo 4 négydugattyús féknyereg Átmérő 300 mm (aszfalt és laza talaj) Kormány Hidraulikus szervo Kerék, aszfalt 18 colos Kerék, murva 15 colos MÉRETEK Hosszúság 4.03 m Szélesség 1.80 m Tengelytáv 2.56 m Minimális súly 1100 kg aszfalt / 1150 kg laza talaj Tank űrtartalma 80 liter 2008. április 9. szerda 23:07 -
Never ending dream után a fekete leves - PEUGEOT 207 2006- 1.4 16V Urban
4,0 csillag 2008. április 9. szerda 21:15 -
Én haszonjárművem 2008 - PEUGEOT EXPERT TEPEE 2007- 2.0 HDI 136
4,5 csillag 2008. április 9. szerda 16:30 -
207 SW Outdoor: Plasztik hapsi
A Peugeot már a kezdetek kezdetén Outdoor néven emlegette a 207-es puttonyos változatát. Aztán nem sokkal a 207-es kiskombi megjelenése után elkészült a valódi Outdoor-kivitel is, hangyányi emeléssel, műanyag bizsukkal megbolondítva. 2008. április 9. szerda 12:00 -
Surranópályán - Peugeot 308 teszt
Mintha csak surranópályán érkezett volna a Peugeot legfrissebb, egyben egyik legfontosabb modellje. A 308-as érthetetlen módon nem téma az autós közéletben, pedig elődjével való szoros rokonságának dacára jelentős szereplő lehet a kompaktok között. A kétliteres dízel után ezúttal a változó szelepvezérléses, 120 lóerős 1,6-ossal tettük próbára. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. április 9. szerda 11:15 -
Csúcson a szlovákiai autógyártás
Tavaly a Szlovákiában működő autógyárak 571 071 járművet állítottak elő, több mint 300 ezerrel többet, mint 2006-ban. A szlovák autóipari szövetség elnöke szerint a három szlovákiai autógyár - a Kia zsolnai (Zilina), a PSA Peugeot Citroen nagyszombati (Trnava), valamint a Volkswagen pozsonyi (Bratislava) üzeme - ezer lakosra már 105,7 autót gyárt, és ezzel az egy főre jutó autógyártásban Szlovákia világelső lett. A szövetség elnöke, Jozef Uhrik szerint a gyártott mennyiség hamarosan eléri a 640 ezret. Tavaly a járműexport a teljes szlovák kivitel 40 százalékát adta, mindhárom autógyártó az első tíz szlovák exportőr között van. Az ország külkereskedelmi hiánya a gyorsan növekvő export miatt tavaly a legkisebb volt az önállóság 1993-as kikiáltása óta. 2008. április 9. szerda 08:31 -
Dobogón az Aston Martin LMP1
Meglepetésre már az első versenyén Audi és Peugeot gyári gépek előtt végzett 2008. április 8. kedd 12:12 -
Karácsonyi autoszalon Tatabánya. - PEUGEOT 206 1998- 1.1 Presence
3,5 csillag 2008. április 7. hétfő 10:00 -
308, 616, 924 - számmisztika Peugeot-módra
A 308-as megőrizte a 307-es alapelveit, filozófiáját, ám tökéletesítette azokat. Értékeit tekintve sokkal szellősebb, fényesebb, csillogóbb az autó. A kép csak azért csalóka, mert a csúcsváltozatot tettük próbára. A legnagyobb dicséret a motor illeti, a kétliteres dízel halk, erős és takarékos. 2008. április 4. péntek 17:43 -
Meg kell hogy védjem!!! - PEUGEOT 307 2000- 1.6 Presence
3,5 csillag 2008. április 2. szerda 13:28 -
Eger Rally nevezések
Ma volt egy kis időm és átnéztem a nevezési listát:1. Az ORB-n 10 db Lada lesz, ebből 8 VFTS. A Rallye2-ben 12 Lada lesz. Ja, Lada alatt a hátulhajtóst értem. :-)))2. A Historicban 11 nevező van, többek között Trabant P60 (HAJRÁ PUKI!), Lada 21011, Lancia Fulvia Coupe Rallye, Wartburg, Skoda 120S.3. 10 db WRC. Pl.: Subaru Impreza WRC, Peugeot 307 WRC, Skoda Octavia WRC, Toyota Corolla WRC, Ford Focus WRC, Mitsubishi Lancer WRC. 4. Lesz annyi Mitsubishi, hogy inkább nem számolom össze, de pl. Balázs Öcsi, Asi is az N4-ben indul, szóval nem lesz sétagalopp, igaz, az eleje eddig is tudott vezetni. 5. Újdonsült nagy autószerelmemből, a Fiat Grande Punto-ból is lesz a nevezési lista szerint 2 db S2000-es, remélem szépen terelik majd őket!6. 8 db S1600-as autó lesz ha jól számoltam, java részük Suzuki, de egy Clio, egy Polo, és egy C2-es Citroen is ott fog állni a rajtnál. Nagyon kíváncsi vagyok az R3-as Hondákra, képen tetszettek, de ugye a valóság egy picit más lehet és arra, hogy vajon Kőváry Barnának elkészül-e a rajtig az R3-as Clio, mert az még igencsak darbokban volt. :-)))149(!) nevező az ORB-n, 11 nevező a Historicban, mint ahogyan azt már fentebb írtam és 57 nevező a Rallye2-ben!Már két hete számolom, hogy mennyit alszunk még a pénteki indulásig, menjünk mááár! :-)))A műsorfüzet itt található: startautorallye.hu/docs/2008/2008_musorfuzet.pdf 2008. április 1. kedd 13:57 -
307 1,4 16v ugrik,ha kell - PEUGEOT 307 2000- 1,4 sharpe
3,5 csillag 2008. március 31. hétfő 19:46 -
Megdobta a padka a Peugeot-t, a sofőr meghalt - fotó
A Bodajk irányába haladó Peugeot 206-os Fehérvárcsurgó után a jobb útpadkára hajtott, a bal oldalára borult, majd visszabillent. Az autó végül körülbelül 75 méterrel távolabb, 25 méterre az úttól a réten a kerekein állt meg. A Peugeot-t vezető férfi a súlyos fejsérülése miatt a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Az autóban elöl utazó nőt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A sofőr használta a biztonsági övet. 2008. március 31. hétfő 17:35 -
Halálos baleset Bodajknál - fotókkal
A Bodajk irányába haladó Peugeot 206-os Fehérvárcsurgó után a jobb útpadkára hajtott, a bal oldalára borult, majd visszabillent. Az autó végül körülbelül 75 méterrel távolabb, 25 méterre az úttól, a réten a kerekein állt meg. A Peugeot-t vezető férfi a súlyos fejsérülése miatt a helyszínen életét vesztette, holttestét a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Az autóban elöl utazó nőt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A sofőr használta a biztonsági övet. 2008. március 31. hétfő 09:38 -
Szerethetö szép kis oroszlán - PEUGEOT 207 2006- 1.4HDI
4,0 csillag 2008. március 30. vasárnap 19:55 -
fehér dobozos 96LE - PEUGEOT EXPERT 2001-2006 dobozos 2.0 hdi 96LE
3,5 csillag 2008. március 30. vasárnap 19:07 -
307 SW 2.0 HDI: a kanoroszlán - PEUGEOT 307 2000- SW 2.0 HDI SUPREME
3,5 csillag 2008. március 30. vasárnap 16:36 -
Egymilliós Peugeot
Alig két évvel kereskedelmi bevezetését követően a Peugeot 207 átlépte az egymillió legyártott darabot. 2008. március 28. péntek 15:00 -
ha engem kibírt, akkor mindent ki fog!!!!!!!! - PEUGEOT 206 1998- 1.4 Hdi van
3,5 csillag 2008. március 28. péntek 14:24 -
Európába költözik a PSA-szabadidő-autók gyártása
2009-től Japán helyett Hollandiában gyártják majd a Mitsubishi Outlandert és az alapjaira épülő PSA-autókat, a Peugeot 4007-est és a Citroën C-Crossert. 2008. március 28. péntek 12:13 -
Egymillión túl a Peugeot 207
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. március 27. csütörtök 16:22 -
Kész a Peugeot elektromos autója
A Francia Posta nemzetközi pályázatot írt ki elektromos kisteherautók alkalmazására. A PSA a Venturi támogatásával kész autókat küldött a tesztre. 2008. március 27. csütörtök 15:00 -
eddig nem rossz, legyen is így tovább - PEUGEOT 307 2000- 1,6 swi
3,5 csillag 2008. március 27. csütörtök 14:35 -
Szeretni való kis autó - PEUGEOT 206 1998- 1.4 presence
3,5 csillag 2008. március 27. csütörtök 14:25 -
Villanyautót gyárt a PSA
A francia posta (La Poste) elektromos gépjárművekre kiírt nemzetközi ajánlati pályázatán az előzetesen kiválasztottak körébe került a PSA-val társult Venturi Automobiles. A Venturi Automobiles és a PSA Peugeot Citroen a La Poste által kiírt ajánlati pályázatra összefogott a Citroen Berlingo First, vagy a Peugeot Partner Origin típusú szállítóautók elektromos változatainak leszállítása érdekében. A 2007 áprilisában kiírt nemzetközi tender első szakaszában ez néhány tesztautó leszállítását jelenti. A posta alapos értékelésnek veti alá a gépjárműveket 6 hónapon keresztül, majd az időszak végén dönt az 500 küldeményszállító autót érintő beszerzés odaítéléséről. Folytatás a címre kattintva! 2008. március 27. csütörtök 13:31 -
Kis terepjáró a Peugeot-tól
Az Outlander után egy újabb Mitsubishi jelenhet meg a PSA márkájának jelvényével. Jöhet Peugeot 2007? 2008. március 27. csütörtök 09:00 -
Újabb francia Mitsubishi-klónok a láthatáron
A Peugeot 4007 és a Citroen C-Crosser kedvező fogadtása után a franciák úgy gondolták, hogy ismét felmelegítenék kapcsolatukat a Mitsubishivel és hármasban fejlesztenék tovább a tavaly bemutatott Mitsubishi Concept cX-et.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. március 26. szerda 15:06 -
Elkészült az egymilliomodik 207-es
A 2006 tavasza óta forgalmazott Peugeot 207 alig két évvel kereskedelmi bevezetését követően lépte át az egymillió legyártott darabot. 2008. március 26. szerda 06:52 -
A sznobokat átverik, ugye?
Ha a Cadillac CTS luxusautó, miért nem az a Peugeot 607? Méretre hasonlóak, szolgáltatásban is nagyjából azonos szintet hoznak. És presztízskocsi-e a Volvo S80? 2008. március 26. szerda 02:36 -
Peugeot 206 WRC reklám
A rallyheart.hu fórumra linkelte be valaki, Grönholm a Pegóval nyomja benne. Nem rossz, de azért a Climb Dance jobb. :-) 2008. március 25. kedd 21:28 -
Már egymillió legyártott 207
A 2006 tavasza óta forgalmazott Peugeot 207 átlépte az egymillió legyártott darabot alig két évvel kereskedelmi bevezetését követően 2008. március 25. kedd 14:45 -
A PEUGEOT-nem-PARTNER - PEUGEOT PARTNER 1996- 1.6 Mistral
3,5 csillag 2008. március 25. kedd 13:12 -
Egymilliót gyártottak a 207-ből
A 2006 tavasza óta forgalmazott Peugeot 207 átlépte az egymillió legyártott darabot két évvel kereskedelmi bevezetését követően. 2008. március 25. kedd 12:57 -
Három sérültet vágtak ki a Peugeot 206-ból - fotó
A gyömrői Kossuth Lajos utcában villanyoszlopnak ütközött Peugeot 206-os személyautóból a tűzoltók három sérültet szabadítottak ki. 2008. március 23. vasárnap 18:45 -
Villanyoszlopnak ütközött egy Peugeot Gyömrőn - fotókkal
A Kossuth Lajos utcában balesetet szenvedett Peugeot 206-os személyautóból a tűzoltók három sérültet szabadítottak ki. 2008. március 23. vasárnap 10:30 -
Csak a 90LE-s diesel-t! - PEUGEOT PARTNER 1996- 1,6 HDI 90LE
3,5 csillag 2008. március 22. szombat 21:53 -
PSA Peugeot Citroënnel társult Venturi Automobiles
A Francia Posta (La Poste) elektromos gépjárművekre kiírt nemzetközi ajánlati pályázatán az előzetesen kiválasztottak körébe került a PSA Peugeot Citroënnel társult Venturi Automobiles 2008. március 22. szombat 13:50 -
Hibrid versenyautót fejleszt a Peugeot
A dízelmotoros 908-as jövőre már hibrid hajtáslánccal indulhat a Le Mans-i 24 órás versenyen 2008. március 21. péntek 12:58 -
Birka effektus
H.P. sztoriját olvasva felmerül bennem a kérdés megint csak a miértek kapcsán. Egyrészt, ha valaki jogosítvánnyal rendelkezik, akkor nyílván tisztában van azzal, hogy milyen esetekben használhatja szabályosan a vészvillogót, másrészt mért vált szinte divattá nálunk. Esetleg valamilyen szociológiai folyamat alakulása hozta ki az emberekből? Vagy abszolút nem filozófiai mélységekben kell keresgélnünk? Egy kellemesnek nem igazán mondható történet esett meg velem február 11-én, hétfőn este fél hét körül. Autóztam az Andrássyról a Hungária felé, a Dózsa György úton keresztül. Letértem az Ajtósi Dürer sorra, haladtam a külső sávban, mikor észrevettem hogy egy Peugeot 405 vészvillogóval elállja a sávom.[...] Bővebben! 2008. március 19. szerda 13:15 -
Kényelem, amit a többiek csak tanulnak.... - PEUGEOT 405 1987-1996 1,6 GR
3,5 csillag 2008. március 19. szerda 10:59 -
A megbízható kilóméterfaló - PEUGEOT 406 1995-2004 1.8 16v
3,5 csillag 2008. március 18. kedd 16:23 -
Újabb pofátlan másolatok Kínából
A kínaiaktól nem menekülhet senki és semmi, ami lemásolható, azt a kínaiak annak rendje és módja szerint le is másolják. Nem egy botrányon vannak már túl az ázsiai gyárak, jó pár nagy márkának gyűlt már meg a baja a másolási mániával. A számtalan négykerekű hisztéria után most egy háromkerekű tűnt fel a láthatáron, az érintett márkák a Toyota, a Chevrolet és a Peugeot. A Zapcar nevű cég elektromos, háromkerekű városi autókat gyárt, három modellje azonban pofátlanul, szégyenérzet nélkül másolja a Peugeot 206, a Toyota Prius és a Daewoo (Chevrolet) Matiz megjelenését. Azért valahol mégiscsak meg kéne húzni a határt... Galéria a címre kattintva! 2008. március 18. kedd 12:31 -
A Peugeot 207 a legkeresettebb modell
JATO Dynamics, a világ vezető autóipari piaci adat- és információ szállítója havi jelentése szerint 2008 februárjában az európai új autó piac 8.4%-kal (90,005 darabbal) növekedett tavaly februárhoz képest 2008. március 18. kedd 12:17 -
Újra szereti a nép a VW Golfot
A tavalyihoz képest növekedett az idei év elején az új autók regisztrációja Európában. A VW a legkeresettebb márka, de a Peugeot 207 a legkeresettebb modell. 2008. március 18. kedd 09:00 -
Hűséges, megbízható pénzkereső társ - PEUGEOT 806 1994-2002 2,1 TD
3,0 csillag 2008. március 17. hétfő 17:27 -
Teve Oroszlán arccal - PEUGEOT 309 1985-1993 1.9 Diesel Graffic
4,0 csillag 2008. március 17. hétfő 17:20 -
Dögös, imádnivaló Piri! - PEUGEOT 1007 2004- 1.4 HDI Trendy Plussz
3,5 csillag 2008. március 17. hétfő 16:46 -
Árokban landolt a Peugeot-val ütközött VW - fotókkal
Csákvár és a Gánt-Zámoly elágazó között a Csákberény irányába tartó Peugeot 206-os áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a szemből érkező Volkswagen Passattal. Mindkét autó bal első kereke kitörött, a Volkswagen az út menti vízelvezető árokban állt meg. A mentők három embert szállítottak kórházba, köztük a Volkswagenben ülő férfit, aki súlyosan sérült. 2008. március 16. vasárnap 18:00 -
Passatot tört egy Peugeot 206 - fotó
Csákvár és a Gánt-Zámoly elágazó között a Csákberény irányába tartó Peugeot 206-os áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a szemből érkező Volkswagen Passattal. Mindkét autó bal első kereke kitörött. A Volkswagen az út menti vízelvezető árokban állt meg. A mentők három embert szállítottak kórházba, köztük a Volkswagenben ülő férfit, aki súlyosan sérült. 2008. március 16. vasárnap 15:24 -
Solartetős csodamobil! - PEUGEOT 206 1998- 1.1 Presence
3,5 csillag 2008. március 14. péntek 17:54 -
1.6 Gti poraiból feltámasztott főnix - PEUGEOT 205 1983-1998 1.6 GTi
3,5 csillag 2008. március 14. péntek 15:30 -
Csak a józan eszemre szerettem volna hagyatkozni
A Népítélet-ben minden új és frissített ítélet ellenőrzésen esik át, és a problémások a kukában végzik. A gyanakvás-jelző is bejelez egy ilyen remekbe szabott írásra, mint például ez a kissé marketingszagú Linea. Igaz, azt állítja: nem vagyok Fiat kereskedő. Döntsenek, önök szerint is maradjon a kukában vagy inkább javítsa a Linea ítéletek statisztikáját?Megjegyezném, nem vagyok Fiat kereskedő, semmilyen közöm nincs a Fiat-hoz, sőt ha valaki egy éve azt mondja, hogy Fiatom lesz, azt kinevettem volna. Autót kerestem lehetőleg 4 ajtóval, nagy csomagtartóval (táskáknak, bőröndöknek), gazdag felszereltséggel, kizárólag magáncélra. Több napot töltöttem tesztvezetésekkel, csak sima üldögélésekkel a kereskedésekben. Barátkoztam melyikkel tudnék eltölteni 6-8 évet anélkül, hogy az első hónapokban megbánnám. 4 mFt volt az irányösszeg. Gyakorlatilag az összes számbajöhető alsó-közép kategóriát kipróbáltam, köztük néhány 5 ajtósat is. Ezek között Japán, Koreai, Német (Spanyol, Cseh), Francia, Olasz márkák is voltak. Nincsenek előítéleteim, csak a józan eszemre szerettem volna hagyatkozni. Összehasonlítási alapom az elmúlt 5 évben általam sokat vezetett autók is szolgáltak. Ez mind márkakereskedésben vásárolt 0 Km-es szgk volt. Peugeot 206 1,1 Presence; Peugeot 307 2000 aut. Premium; Skoda Fabia 1,2 12V Classic; Mazda MX-5 1,8 Challenge; és azóta egy újabb: Fiat 500 1,2 Lounge. Az újonnan megtekintettek közül az egyiket fapadosnak és drágának találtam (Mazda3 és Seat Leon), a másikkal nem tudtam megbarátkozni (Nissan Tiida). Volt amelyik tesztautó zörgött (Honda Civic). A VW Jetta/Golf modern motorral (1,4 turbó), komplett felszereltséggel csábított de írtóztató árával (5,6 mFt) tántorított el. A Skoda Octavia 80 Le-s 1,4-e, vagy az ősöreg 8 szelepes 1,6-a nem vonzott. A Kia Ceed nekem belülről sivár és nem szeretném feltétlenül 7 évig vagy 15 eKm-ként márkaszervízbe sem hordani, alkalmanként 30-60 eFt-ért. A Renault Megan észrevehetően régebbi-ugyanúgy mint az Opel Astra-ráadásul nem túl jóhírű konstrukció. (az 1987-ben NSZK-ban vásárolt új Ford Sierrámat 16 évig és 280 eKm-ig használtam, abszolút gond nélkül, amikor eladtam még gyári lengéscsillapítók és hátsó fékek voltak benne). A sajtóban és azután egy kereskedés udvarán is megláttam a Fiat Lineat. Fék, be egy ülőpróbára. A legolcsóbb kivitel volt. Kívülről nagyon-, belülről nemnagyon tetszett, túl sötét és egyszerű volt minden benne. De az ára csak 3 mFt légkondival. Ennyiért sokkal kisebb autókat lehet kapni, hasonló motorral és specifikációval. (mindenkit megnyugtatok, a Lineanak nincs semmi köze a Renault Thaliához, Daciához, a 4 ajtós Skoda Fabiakhoz és társaikhoz. Ez már az un. Golf kategória, mind külső, mind belső méreteiben) Tesztút 1: 1,4 szívómotor - hát ez nem nagyon akar menni. Mire visszaértünk, megjött a főnök a dízel Emotion kivitellel. Beleültem, és tudtam ezt keresem. Tesztút 2: 1,3 dízel - nem megy, elég drága, sajnos ismét nem lesz öngyújtós autóm. Jöjjön holnap, lesz egy 1,4 T-Jet Grande Puntónk. Tesztút 3: 1,4 T-Jet - ilyen motor és menetteljesítmény a vágyam. De milyen lesz a Lineaban? Szerintem sok rizikó nincs, 100-150 kg a súlytöbblet. Megrendeltem. Plusz még néhány extra. Ebben minden van amire én gondoltam. 3 hónap várakozás, de eltelt. Átvétel: az első néhány km után álmélkodás mennyire csendes, a Bp-i utakon is milyen kellemesen rugózik. Másnap kezelési könyv és újabb csoda, ebben nagyon sok minden van. Olyan is amit senki nem jelez sehol. (apróságok, de megkönnyítik az életet-pl. éjszakai fény, kilépő fény az ajtókban, zsebek az üléskárpitokban stb.) Komolyan mondom, nem értem a Fiat importőrét. Jó, hogy minden apróságot nem tüntetnek fel, de azért a különleges és/vagy a lényeges dolgokat azért kéne, mert több vevőt is elveszthetnek néhány sor megspórolásával. Lustaság, vagy oda nem figyelés? De azért azt én sem értem, hogy ez az autó miért nem bírt el egy kesztyűtartó világítást, de a mindkét oldali sminktükör igen? Végülis nem ezért vettem meg, hanem a tetszetős beltér (számomra nem szegényes, sőt!) és méginkább a motor miatt. Az meg maga a csoda. Nagyon keveset fogyaszt (6,2 l), ha nem pörgetem 3 ezer fölé. Viszont alacsony fordulatról is húz. A turbólyuk egész minimális, az meg inkább jó, mert ha belép a turbó, érzem, hogy az üléstámlának feszülök. A motor egészében nagyon alacsony fordulaton működik. Ésszerű sebességeken kicsi a fogyasztása és nagyon halk. 130 km/h-nál 3100 a motorfordulat. 4200-t forog 170-nél, és még mindíg csendes. Ezek dízeles adatok, csak ott vége a játéknak 5000-nél. Ez meg 6500-ig gyorsul. Nekem a váltóval semmi bajom nincs, pontos, nem lehet melléváltani. A kar lehetne 3-4 cm-rel rövidebb is. Az ESP-t nem lehet kiiktatni, csak a kipörgésgátlót, engem nem zavar. (viszont később aktiválódik, mint a Mazda MX-5-ben) Nem dülöngél a kanyarokban, szél-, és futóműzaj sincs. Féke érzékenyen, de jól adagolható. A kuplung finom, a hidraulikus szervókormány nagyon közvetlen (2,4 fordulatos) és jól kezelhető. A fedélzeti számítógép a szokásosnál több adatot jelez, még az olaj mindenkori minőségét is. Kezelése egyszerű, kár hogy nem tud magyarul. A turbónyomásmérő csak játék. Nem ártana egy tolatóradar. Mindenkit bíztatok, ha megteheti válassza ezt a motort és kivitelt, mert a versenytársak árához képest fényévekkel jobban felszerelt, motorja, fékrendszere és menetbiztonsági felszereltsége minden próbát kiáll. Viszont sok minden csak ehhez elérhető. (4 tárcsafék, plüss kárpitozás, kétszínű műszerfal, krómozott kiegészítők, króm kifugóvég, elektromos deréktámasz stb) 300 eFt felárért kb. 600 eFt-nyi többlet felszereltséghez juthat, a látványon és illaton kívül. Problémáim vannak viszont a tájékoztatással. A kezelési utasításomban szó sincs erről a motorról és kivitelről, ezt állítólag majd pótolják. Addig a kormányon lévő gombok pontos funkcióit kitalálom, illetve a hangvezérlés (angolul) elmond mindent. A beépített rádió és bluetooth kifogástalan, érzékeny és nagyon jó hangú. Igazi Hi-Fit úgyis otthon hallgatok. Arra ugyis alkalmatlan a szintén széria MP-3 lejátszó és az USB-re csatlakoztatható eszköz. Semmi nem zörög, nyikorgásoknak nyoma sincs. A kapcsolók finoman járnak. Az ára: bevezetési kedvezménnyel, ESP+Hill-Holder+nyomaték szabályozó+szerelt téli gumik acélfelnin+metállfény+kb.40 eFt értékű ajándékkal 4.2 mFt, igen kedvező (6%) THM mellett. Mennyire lesz megbízható? Azt az idő majd eldönti, de csak 30 eKm-ként kell olajat cserélni és szervízelni, ami még gazdaságosabbá teszi. Tetszik kívülről, belülről és vezetés közben is. Az én igényeimet tökéletesen kielégíti. Kell ennél több? 2008. március 14. péntek 14:48 -
Kicsi, költséges, de legalább trágya... - PEUGEOT 306 1993-2000 1,4
3,5 csillag 2008. március 11. kedd 17:29 -
Kék csendélet kúttal, Schwalbéval
Motorral jártam gimibe. Főleg egy Jawával, de néha a Schwalbéval. Mindkettő okkersárga volt, ami felettéb zavart. A Jawában más is idegesített, esőben bement a tankba a víz és nem indult, legalábbis valami hasonlóra emlékszem. De esőben mindenképpen szívás volt, az, hogy toltam vagy ültem rajta, tulajdonképpen már lényegtelen mellékkörülménynek számított. Mindkét motor megvan még, az öcsém januárban, jégen Schwalbézva törte el a jobb karját, ami nem lepett meg, decemberben, a dűlőúton majdnem lefejelte a Fiat Bravót. Egy Schwalbe látványa nekem legalább olyan lélekmelegítő, mint egy 405-ös Peugeot, vagy Aro, zsírosan motorizált gyerekkorom kispajtásai. A Schwalbéval a vidéki motoros társadalom dolgozói kasztjába tartozhattam, nem a hülyegyerekek közé. A Jawa csajos volt, a Simó(S51) fiús, az MZ komoly gépnek számított, egy Schwalbén meg szinte mindig volt gázpalack is a sofőr lábainál. (ez a vonzalom sokmindent megmagyaráz a Volvóval kapcsolatban is) A Schwalbét azért is szerettem, mert nagynak tűnt, legalábbis a Jawánál nagyobb volt. Méretben. Teljesítményben nem sokkal, bár a gimi udvarán tartott motoros gyorsulásit így is megnyertük a sok Jawa ellen. A Schwalbe formája ma is lenyűgöz. Kész átverés, mert előadja a nagyot, pedig nem az. A térd elé hajló lemezek és a hátsó kereket borító szoknyák sok anyagból vannak, a kismotort páncélozott lovaggá emelik. Pedig ez egy 50cm3-es robogó. A használtautón találtam ezt a fehéret, elég csajosnak ítélem...talán újrakezdhetnénk... 2008. március 11. kedd 09:00 -
Kartámaszok, könyöklők
A kartámaszok egyre elterjedtebbek az autókban, mint kényelmi, mint funkcionális tulajdonságaik miatt. Nincs ez másképp a Peugeot 206-osnál sem!Első sorban új autó vásárlásánál lehet kérni feláras extra ként, vagy márka kereskedőnél utólag megrendelni a gyári minőségű, pontosan illeszkedő kartámaszt úgy 20-25 000 forint között!De ha nem akarunk ennyit rááldozni a dologra akkor, be lehet szerezni utángyártott, de típusspecifikus több funkciós kartámaszt! Beszerelése nem okoz különösebb gondot a mellékelt adapterrel (ami pontosan illeszkedik a konzolra) illetve a 4 csavarral!Esztétikus megjelenés (műbőr bevonat, ·igényes·műanyag). Funkcióit tekintve felnyitható tároló rekesszel rendelkezik, illetve használaton kívül felhajtható.Mivel maga a könyöklőrész nem specifikus csak az adapter, így fenn állhat az a probléma hogy itt-ott nem fér el rendesen, például a 206-osban. A probléma nem jelentős de két oldalt kicsit hozzá ér az ülésdöntő kallanyukhoz, de ez egyikre sincs káros hatással! Íme néhány kép a sajátomról: A kartámaszoknak van egy harmadik típusuk, mégpedig az abszolult univerzálisak:Beszerelés itt sincs túl bonyolítva, de nincs adapter, így meg kell találnunk a az előfúrt lyukak közül a legmegfelelőbbet és ott rögzíteni (előfordulhat, hogy új lyukat kell fúrnunk). Anyaga a legkopogósabb műanyagtól, a plüssön át, egészen a famintás, kromozott bevonatig akármi lehet. Többnyire mindegyik felnyitható és esetenként elvannak látva pohártartóval!Áruk 3500 forinttól indul és 6-7000 forint körül áll meg, tehát ezért a pénzért lesz egy praktikus, esetenként esztétikus kiegészítő a kocsinkba, de azzal számolnunk kell hogy nem fog pontosan illeszkedni, és "idegenként" fogy hatni az összképben. Vásárlás előtt mindenképp próbáljuk bele az autóba, nehogy később derüljön ki, hogy egyáltalán nem passzol! 2008. március 10. hétfő 20:51 -
WebTV-n is nézhetjük a Peugeot-kat
A gyár saját négycsatornás, négynyelvű internetes TV-csatornáján mutatja be ezentúl a legújabb modelleket. 2008. március 10. hétfő 18:26 -
WebTV-n is nézhetjük a Peugeot-kat
A gyár saját négycsatornás, négynyelvű internetes TV-csatornáján mutatja be ezentúl a legújabb modelleket. 2008. március 10. hétfő 18:01 -
Női versenyzők az autósportban
Úgy gondoltam, Nőnap alkalmából keresek egy csokorra való videót, ami bizonyítja, hogy a hölgyeknek igenis van helye az autósportban. Először Bahor Bea navigál a Peugeot 207 S2000-ben Janikának, akivel 2005-ben országos bajnoki címet szereztek egy Peugeot 206 WRC-vel, majd japánból érkezik néhány drifter hölgy látványos közlekedéssel, utánuk Michelle Mouton szelidíti a B-csoportos Audi S1-et, végül Szántó Nikolett csúszik keresztben a BMW-vel. Jó szórakozást! :-) Sexy Hungarian Drifter - Szántó Nikolett 2008. március 8. szombat 17:26 -
Kategóriája LEGJOBBJA!!! - PEUGEOT 206 1998- 1.1 Profil
3,5 csillag 2008. március 8. szombat 16:25 -
Városi cirkáló... - PEUGEOT 205 1983-1998 0,95 Junior :)
3,5 csillag 2008. március 7. péntek 11:55 -
Magyar vállalkozóé lett a hazai Nissan-forgalmazás joga
Lapértesülések szerint átrajzolódott kissé a hazai Nissan-forgalmazás eddigi arculata. Gablini Gábor cége megszerezte a Summit Auto Zrt-t, így Gablini vált a márka kiemelt hazai forgalmazójává. A Peugeot mellett újabb márkával bővült flottája. 2008. március 6. csütörtök 12:15 -
BMW motorok kerülnek a Citroën C4-esbe
Eddig csak a Peugeot használta a BMW által kifejlesztett benzinmotorokat 2008. március 5. szerda 12:15 -
Webtévét indít a Peugeot
A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. március 4. kedd 14:46 -
A megbízható kellemes iparos - PEUGEOT PARTNER 1996- Peugeot Partner 1,9D TGK
3,5 csillag 2008. március 3. hétfő 16:54 -
Fékhibás Peugeot-ok
A visszahívási akció Németország szerte ezernyolcszáz 307-es és nyolcezer-nyolcszáz 407-es dízeljárművet érint. Az autókat a fékerő rásegítő esetleges meghibásodása miatt hívják vissza a szakszervizekbe. 2008. március 1. szombat 11:32 -
Kellemes családi autó - PEUGEOT 306 1993-2000 1.4 XR
3,5 csillag 2008. február 28. csütörtök 17:07 -
A Peugeot 308 a rekordok könyvében
Két új fogyasztási rekordot is beállított egy ausztráliai út során egy Peugeot 308 1.6 HDi. A francia kompakt mindössze 3,13 literes átlagfogyasztással járta be a legkisebb kontinenst. 2008. február 28. csütörtök 12:19 -
Gyártásba kerülhet a 308 RC Z kupé
Állítólag már 2009-ben megérkezhet a szalonokba a Peugeot válasza az Audi TT-re. A lapos sportkocsi a Peugeot 308 technikájára épül, gyártásának kezdetét valószínűleg Genfben jelentik majd be. 2008. február 26. kedd 17:27 -
Kényelme, erős és gyorsan megy. Amikor megy... - PEUGEOT BOXER 2002- 2.2 HDi
3,5 csillag 2008. február 25. hétfő 18:01 -
Takarékos, megbízható választás - 2 személyre (Max 2,5) - PEUGEOT 206 1998- 1,4 HdI 68 Ló
3,5 csillag 2008. február 25. hétfő 13:10 -
Jövőre érkezik a Peugeot 308 RC-Z
A jelek szerint hamarosan a Peugeot-nak is lesz sportautója, mivel a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott 308 RC-Z szériagyártásba kerül. A formájában Audi TT-re hajazó 218 lóerős kupé Genfben már szériaváltozatban lesz látható.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. február 25. hétfő 10:21 -
Genfben debütál a Peugeot 308 GT
A Genfi Autószalonon nem csupán a Peugeot 308 SW-ről hull le a lepel, a francia autógyár Svájcban bemutatja a 308 GT jelű sportváltozatát is. Az izmosított modell a háromajtós karosszéria-változatból készült, meghajtásáról a BMW-vel közösen kifejlesztett, 175 lóerős, 1,6-os turbómotor gondoskodik. A hajtóműhöz hatsebességes kézi váltó kapcsolódik. A Peugeot adatai szerint a 308 GT 8,3 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, végsebessége 225 km/óra. A franciák természetesen az autó külsejét is átalakították, szembetűnő az új, egyedi megjelenésű első-hátsó lökhárító (a kipufogókat különösen furcsán helyezték el), a spoiler és hogy az autó - a hasmagasság csökkentése révén - közelebb került az aszfalthoz. Bent új kialakítású kormánykerék és alumínium-díszítések várják az új gazdikat, akik már tavasztól hozzájuthatnak a modellhez. Galéria a címre kattintva! 2008. február 21. csütörtök 10:31 -
A Peugeot Sport kompakt és sokoldalú szervizautója
Bipper «Beep Beep!» tanulmányautó 2008. február 21. csütörtök 07:54 -
A legjobb ´hot hatch 1998 - 2000´ - PEUGEOT 306 1993-2000 S16
3,5 csillag 2008. február 20. szerda 13:47 -
BMW motorok kerülhetnek a Citroënekbe
A BMW és a PSA együttműködéséből származó kis hengerűrtartalmú erőforrások már évek óta szolgálnak a Peugeot kínálatában. A legújabb hírek szerint nemsokára egyes Citroënekben is találkozhatunk velük. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. február 20. szerda 13:16 -
Új változatok a Peugeot 308-ból
Genfben a hétszemélyes SW kombin kívül a legsportosabb variánst, a GT THP 175-öt is bemutatja a Peugeot. 2008. február 20. szerda 13:14 -
Törésteszt elvégezve - PEUGEOT EXPERT 2001-2006 2.0 Hdi 110 Le
3,5 csillag 2008. február 20. szerda 11:01 -
Jön Peugeot 308 SW
Kombi vagy egyterű? A kérdésre a Peugeot a 308 SW-vel adja meg a választ. 2008. február 20. szerda 10:54 -
Teszt: Peugeot 207 SW
A Peugeot 207 SW egyszerre szép és kombi is. A motorpaletta ismert, bevált elemekből áll. 2008. február 19. kedd 18:03 -
Teszt: Peugeot 207 SW
A Peugeot 207 SW egyszerre szép és kombi is. A motorpaletta ismert, bevált elemekből áll. 2008. február 19. kedd 18:03 -
Öreg francia autó + kezdő sofőr = BALEK!!! - PEUGEOT 309 1985-1993 1,3 gl
4,0 csillag 2008. február 19. kedd 15:33 -
Újabb F1 pilótákkal erősít a Peugeot Le Mansban
A Peugeot Sport az idén már mindenképp nyerni szeretne Le Mansban 2008. február 19. kedd 15:12 -
Sportmodell a Peugeot-tól
Elkészült a Peugeot 308-as legerősebb változata. Az új 308 GT-be a MINI Cooper S-ből ismert 1,6-os turbómotor kerül. 2008. február 19. kedd 14:00 -
Peugeot 308 SW és GT Genfre
Kombival, és turbómotoros sportváltozattal bővítik a 308-as sorozatot a franciák. 2008. február 19. kedd 13:54 -
Hétüléses az új Peugeot 308 kombi!
Úgy tűnik, a Peugeot talált egy rést a kombik piacán: sima puttonyosból annyi van már, hogy alig győzzük számolni, olyan modell viszont, mely egyszerre kombi és egyterű, még nem nagyon volt. A Peugeot viszont csinált egyet, a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó új 308 SW-be ugyanis három üléssort pakoltak a franciák, csak hogy semmiképp se lehessen összetéveszteni a formailag hasonló 207 SW-vel. Hogy az "egyterűsített kombi" koncepció mennyire működőképes, azt majd eldöntik a vásárlók, mindenesetre a frankfurti 308 SW Prologue Conceptre épülő modell tengelytávját 100 milliméterrel növelték a ferdehátúhoz képest, a hátsó túlnyúlás pedig 124 milliméterrel nagyobb. A 308 SW még nyár előtt piacra kerül Európában, széles motorpalettával: benzinesként vihető lesz normál feltöltésű, 95 lóerős 1,4-essel, 120 lóerős 1,6-ossal, valamint turbós 1,6-ossal 140, 150 és 175 lóerős kivitelben. A dízel kínálat három egységből, a 90 lóerős 1,4-esből, valamint a 110 és 136 lóerős 1,6-osból áll. Galéria a címre kattintva! 2008. február 19. kedd 11:31 -
Lehullt a lepel a Peugeot 308 SW-ről és GT-ről
A Peugeot a sikeres 308-as modell két új változatát is bemutatja Genfben: az SW a praktikus családi autót keresőknek, az erős turbómotorral szerelt GT pedig a sportosabb autóra vágyóknak nyújt alternatívát.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. február 19. kedd 11:05 -
Új hétüléses Peugeot érkezett
Elkészült a Peugeot 308 kombiváltozata. Az üvegtetős jármű utasterében akár heten is utazhatnak. 2008. február 19. kedd 08:50 -
Huncutka (rendszám utáni elnevezés) - PEUGEOT 206 1998- 1,4 XR
3,5 csillag 2008. február 18. hétfő 17:53 -
Ez még autó volt, és még most is az! - PEUGEOT 405 1987-1996 1,6 GR
3,5 csillag 2008. február 18. hétfő 17:08 -
F1-es sztárok hada indul Le Mans-ban
Nyolc egykori Forma-1-es versenyző csatlakozik a Peugeot csapatához, hogy részt vegyen az idei 24 órás Le Mans-i megmérettetésen. 2008. február 18. hétfő 08:59 -
Magyarország - Peugeot, 46 cím, Új!
http://www.peugeot.hu/ Created by POIplaza 2008. február 17. vasárnap 20:37 -
Kis kompromisszum, de szerethető - PEUGEOT 207 2006- 1.4 75Le
4,0 csillag 2008. február 16. szombat 16:03 -
A nap képe: lángoló Peugeot
Egy személygépkocsi lángol Koppenhága Nörrebro kerületében február 15-én éjjel. Randalírozó fiatalok az ötödik egymást követő éjszaka gyújtanak fel autókat és szemeteskukákat a dán fővárosban. 2008. február 16. szombat 14:09 -
Szeretem pedig francia - PEUGEOT 307 2000- 2.0 HDI 136 LE SW
3,5 csillag 2008. február 16. szombat 11:08 -
Nyolc F1-es pilótával erősít a Peugeot
Nyolc korábbi Formula 1-es pilótával a soraiban száll harcba a Le Mans-i dicsőségért a Peugeot 2008. február 15. péntek 19:34 -
F1-esek lepik el a Le Mans-t
A Peugeot nagyon készül a Le Mans-i 24 órás futamra, a francia gyártó 8 volt vagy jelenleg is a Forma-1-ben dolgozó versenyzőt is összegyűjtött a csapatába. 2008. február 15. péntek 19:10 -
Megérkezett a Fiat Fiorino
A Peugeot és a Citroen után a Fiat is bemutatta közösen kifejlesztett kisáruszállítóját, amely már rendelhető a hazai márkakereskedésekben. A Fiorinóhoz bevezető akcióként klíma is jár.A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. február 15. péntek 14:26 -
Tűzoltók vágták ki a Peugeot-ból a sérültet - fotó
Tűzoltók szabadítják ki járművéből azt a gépkocsivezetőt, aki személyautójával a 7-es úton, Baracska határában, eddig ismeretlen okból, egy takarmányt szállító traktor pótkocsijába rohant. A baleset következtében a férfi és női utasa súlyosan megsérült. 2008. február 14. csütörtök 17:10 -
A Fehér. Autónak tökéletes. - PEUGEOT 405 1987-1996 1,9 GRI
3,5 csillag 2008. február 13. szerda 16:28 -
Öreg Peugeot eladó
Olvasónk, Barna küldte ezt a szép találatot a Használtautó.hu-ról. Nem írok egy szót se a kocsiról (csak annyit, hogy ez nem Columbo autójának szedánja, mert az 403-as volt), írt a tulaj éppen eleget. Épp ez a grafomán megnyilvánulás volt az, ami miatt nem tehettük meg, hogy ne citáljuk ide az apróhirdetést: Itt a link, amíg nem kel el a kocsi, élőben is megtekinthető a tömör leírás.) 2008. február 13. szerda 09:00 -
Nagyra tör: Peugeot 207 SW 1,6 HDi Premium
A 207-es modellcsalád egyik legvonzóbb tagja a 207 SW kombi, melyre ugyanakkor igaz a mondás, hogy belül nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik. Ahhoz képest, hogy kisautó, rengeteg minden belefér, a babakocsitól kezdve a szörfdeszkáig. Dízelmotorral és felextrázva viszont mi magyarok nem tudjuk megfizetni. 2008. február 11. hétfő 14:31 -
Autópályán felfelé én vagyok a Jani... - PEUGEOT 307 2000- 307 1.6Hdi 110
3,5 csillag 2008. február 11. hétfő 13:41 -
Káprázatos variációk Peugeot 308-ra
A számítógépes grafikai tudás és a tuningautók iránti rajongás összeházasításából született a virtuális tuning. Az ügyesebb virtuáltuningosok csodákra képesek, tessék csak megnézni! 2008. február 8. péntek 10:10 -
Hisztis K***va!!! Aki megbolondít... - PEUGEOT 206 1998- 206xs
3,5 csillag 2008. február 5. kedd 17:45 -
Anyád a szúnyogok! - mind rátapadtak a lökhárítóra - PEUGEOT 308 2007- 2,0 HDI 140 LE Premium Pack
5,0 csillag 2008. február 5. kedd 17:21 -
Az új Peugeot Bipper és az új Citroen Nemo
Egyformák majdnem: a Citroen Nemo és a Peugeot Bipper az F1 -ben versenyez majd- mármint az áruszállító F1 kategóriában. 2008. február 5. kedd 12:51 -
Az új Peugeot Bipper és az új Citroen Nemo
Egyformák majdnem: a Citroen Nemo és a Peugeot Bipper az F1 -ben versenyez majd- mármint az áruszállító F1 kategóriában. 2008. február 5. kedd 12:51 -
Oroszlan te vadallat 1.6 16v - PEUGEOT PARTNER 1996- 1.6 16vbenzin
3,5 csillag 2008. február 4. hétfő 14:05 -
Európa legnépszerűbb autója a Peugeot 207-es
Nagyon kevéssel ugyan, de a francia kisautó megelőzte a VW Golfot 2008. február 4. hétfő 13:46 -
Francia ipar csodája-a 4 kerekű rabló - PEUGEOT 306 1993-2000 1.9 XRDT sedan/TDI/
3,5 csillag 2008. február 4. hétfő 12:54 -
A francia tudomány!!!! ZSÓKA! - PEUGEOT 406 1995-2004 20hdi
3,5 csillag 2008. február 4. hétfő 11:32 -
A halhatatlan Oroszlán - PEUGEOT 405 1987-1996 GLD 1.8 Td
3,5 csillag 2008. február 4. hétfő 09:17 -
Gyorsabb volt a Peugeot
Peugeot, Citroën és Fiat emblémával ugyanaz az autó? Ez nem akkora csoda, többszörös gyakorlat bizonyítja, hogy a gyártási költségek ekképp történő racionalizálása igenis működik. 2008. február 4. hétfő 08:00 -
Gyönyörű nagymacska - PEUGEOT 407 2004- SW 2.0 HDI Platinum
3,5 csillag 2008. február 2. szombat 10:36 -
Peugeot Bipper: teherautó kétmillióért
Február 18-tól lehet megvásárolni a Peugeot legújabb haszonjárművét, a 207 Van és a Partner közé beékelt Bippert. Az alapváltozat bevezetőára 1,89 millió forint plusz ára. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. február 1. péntek 13:50 -
PSA Peugeot CitroĂ«n hivatalos megállapodást Ărt alá az oroszországi Kaluga-i ĂĽzem lĂ©tesĂtĂ©sĂ©re
PSA Peugeot CitroĂ«n, Moszkvában, az oroszországi kereskedelmi Ă©s gazdaságfejlesztĂ©si miniszter jelenlĂ©tĂ©ben Ărta alá egyĂĽttműködĂ©si Ă©s beruházási megállapodását a Kaluga-i kormányzĂłsággal. 2008. február 1. péntek 12:55 -
Belül tágasabb
Hazánkban is bemutatkozott a Peugeot Bipper névre keresztelt kompakt áruszállítója. A négy méternél rövidebb furgon forgalmazása február 18-án kezdődik. 2008. január 31. csütörtök 15:36 -
Hiába, francia autó nem autó..... - PEUGEOT BOXER 1994-2002 2,5 TD
3,5 csillag 2008. január 30. szerda 16:54 -
Európa sztár-autója: miből vettek a legtöbbet?
A Peugeot 207 lett 2007 legjobb autója. Az eladásokat tekintve mindenképpen, 18 hónap alatt több mint 100 ezer kelt el belőle csak az Egyesült Királyságban. 2008. január 30. szerda 15:59 -
Új Peugeot a traffikosoknak
Február közepétől lehet kapni a francia gyár kisáruszállítóját, a Bippert. 2008. január 30. szerda 13:05 -
Keleten terjeszkedik a Peugeot
A jelenlegi trendnek megfelelően az orosz piacon terjeszkedik a PSA. A francia autógyár ezért új gyárat alapít Moszkva mellett. 2008. január 30. szerda 12:00 -
Kémfotókon a Peugeot 3008
Útban a Nissan Qashqai és a Volkswagen Tiguan francia riválisa. A jövő év végére tervezik a 3008 debütálását, ami úgy tűnik még kevésbé lesz terepjáró és sokkal inkább személyautó, mint más márkák hasonló típusai. A teljes cikk az A5.hu oldalán ide kattintva olvasható 2008. január 29. kedd 15:10 -
Szupertitkos Peugeot terepjáró
Tovább bővíti szabadidő kínálatát a Peugeot, a 4007 után jön a Peugeot 3008 is. A városi terepre kitalált autóból lesz Citroën változat is. 2008. január 29. kedd 07:00 -
Néha ordítanál vele, ha meg nincs ott hiányzik :) - PEUGEOT 307 2000- SW 1.5 HDI
3,5 csillag 2008. január 28. hétfő 21:13 -
Igazi Partner: 2.0HDi combispace - PEUGEOT PARTNER 1996- 2.0 HDi
3,5 csillag 2008. január 28. hétfő 21:08 -
Nagyon szerettük - pedig nem érdemelte meg! - PEUGEOT 806 1994-2002 2.0
3,0 csillag 2008. január 28. hétfő 20:00 -
A Peugeot is gyárat épít Oroszországban
Újabb nagy nyugat-európai autóipari csoport készül az oroszországi autóipar Mekkájába, Kalugába: a francia Peugeot-Citroen jelezte, hogy néhány héten belül aláírja a megállapodást az orosz gazdasági minisztériummal a gyár létesítéséről. A beruházás pénzügyi részletei egyelőre nem ismeretesek. A gyár várhatóan 2010-ben kezdi meg működését, a tervek szerint évente 300 ezer autót fognak összeszerelni. Szentpétervár mellett a Moszkva közeli Kaluga az egyik legnépszerűbb helyszín a külföldi autóipari cégek szemében: a Volkswagen már be is indította ott a termelését, s várhatóan más nyugati cégek - többek között a Volvo, illetve a Mitsubishi - is követik majd a példáját. 2008. január 28. hétfő 13:31 -
Metro-teszt: Peugeot 407 2,2 HDi
A 407-es védjegye lett 2004 óta a jellegzetes orr, amelyből a leglényegesebb talán a motorház és a szélvédő vonalának szokatlanul lapos törése. 2008. január 28. hétfő 08:31 -
Jön az új Partner és a Berlingo
A spanyolországi Vigóban január 17-én a PSA Peugeot 2008. január 28. hétfő 07:24 -
Nem akarok bunkó lenni, de... - PEUGEOT PARTNER 1996- 1.6 Hdi
3,5 csillag 2008. január 25. péntek 12:38 -
A Toyota Le Mans-ra készül
Pletykk szerint a japán autógyár is készít egy GT autót a 24 órás francia versenyre. A gép különlegessége a hibrid hajtás lesz, amellyel reményeik szerint legyőzhetik az Audi és a Peugeot dízel szörnyetegeit. 2008. január 21. hétfő 16:34 -
Autósmozi: Peugeot 308 1.6 HDI
Az egyik legjobb választás a Peugeot 308-as orrába a 110 lóerős, 1,6-os dízelmotort kérni. Most autósmozinkban bizonyított. 2008. január 19. szombat 02:06 -
Az ajtókárpit leszerelése
Az ajtóban előforduló hibák javításához, hangszórók cseréjéhez, illetve egyéb problémák megoldásához először is hozzá kell férnünk, tehát le kell szerelni az ajtókárpitot. Mielőtt elkezdjük a szerelést, keressünk fel egy autósboltot vagy márkaszervizt és vásároljunk néhány darab úgynevezett "kárpit tartó bolhát", (az autósboltban lényegesebben olcsóbb, bár nem autó specifikus, így jó ha viszünk egy mintát)1, Ez egy 2003 után gyártott 206 GTi-nek a tükörháromszöge, de leszerelésében teljesen megegyezik akármelyik 206-val. Ezt a panelt kell először is eltávolítanunk!2, Leszedése igen egyszerű: csak meg kell fogni erősen és egyenesen le kell húzni, de ne nagyon feszegessük jobbra-balra, mert a két műanyag tartó rúd könnyen letörhet!Óvatosan mozgassuk a panelt, mert a magas hangszóró (tweeter, ha van) hozzá van rögzítve, illetve a tükör kábelezése is ott megy!3, A meglévő tweetert 90 fokkal el kell forgatni és ki is jön a helyéről, vagy a csatlakozó csak egyszerűen szét kell húzni.4, Ha mind ezzel meg vagyunk akkor meg látjuk az első csavart ami közvetlenül az ajtókárpitot tartja. A kicsavarásához egy T20-as torx csavarhúzóra van szükség. Ne nagyon próbálkozzunk más szerszámokkal, mert ha tönkre tesszük a csavar fejét akkor azt már nagyon nehéz lesz kiszedni, illetve aki 206-os tulajdonos (vagy csak Peugeot) annak nem árt, ha van otthon egy torx-kulcs készlete.5, A következő csavar az ajtó belső felén, közép tájon található! Csavarjuk ki! 6, Van egy csavar az ajtó behúzó műanyagban is.7, A műanyag elemet óvatosan emeljük ki.8, A negyedik csavar közel az ajtókárpit tetejéhez van, a záró gombtól nem messze 9, Az ajtónyitó körül lévő műanyag keretet is le kell pattintanunk. 10, Ez egy igen kényes rész: a "tartóbolhák" kipattintása! A képen látható célszerszámmal kevesen rendelkezünk, így marad a lapos fejű csavarhúzó, és a remény, hogy minél kevesebb bolha törik el (hidegben könnyebben törnek)! Illetve tegyünk a csavarhúzó alá valami puha dolgot, hogy a fényezést ne sértsük meg! 11, A legjobb ha az ajtó, külső, alsó részéről kezdjük és onnan haladunk felfelé és a belső rész felé! Elvileg 20 centinként van egy-egy bolha (3 ajtós esetében)! 12, Ha sikerült eltávolítanunk a rögzítéseket, akkor óvatosan húzzuk el az ajtótól a panelt, és emeljük le a záró gombról. 13, Meg is volnánk! Annyira nem bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik! A visszaszerelés ugyanígy történik! Jó szerelést! 2008. január 12. szombat 15:47 -
Egy kis történelem - A Peugeot márka
A Peugeot céget és márkanevet 1820 körül hozta létre Jean-Pierre és Jean-Frédéric Peugeot. Érdekesség, hogy Peugeot márkanéven nem csak autók futnak. Vajon hányan tudják, hogy eleinte a Peugeot testvérek rugókat, kávédarálókat és kéziszerszámokat gyártottak? Pedig ez így van és mindezt első gyárukban Montbéliard mellett. 1885-től kerékpárgyártásba fog a gyár. 1889-ben a Párizsi Világkiállításon mutatták be a Serpolett gőzmotoros triciklit, majd 1890-ben kigurult a gyárból az első 4 kerekű jármű, a Type 3. A következő években több száz autót gyártottak, az új gyárakban. Az 1900-as évek elejétől, már minden második francia autón a Peugeot embléma díszelgett. Az évek során a gyártás egyre fokozódik, meghaladja a 10000 darabot az 1920-as évekre, majd a 2. világháború után a 1 milliomodik darabot is. 1967-ben a gyár felvásárolja a Citroën részvényeinek 90%-át. 1980-ban kijön a gyártósorról a 205, amely az 1998-ban megjelenő 206-os elődje. A 206-ból igazi „népautó” lesz. Sportos külsejével és elérhető árával hatalmas vásárlóközönségnek örvend… 2007. december 27. csütörtök 19:25 -
Verseny, 3 percre tőlünk
Vasárnap éjjel még dolgoztam, ezért augusztus 20-án, reggel lefeküdtem aludni. Arra ébredtem, hogy valami üvöltő Lada hang jön be az ablakon. :-))) Kinézek, látom ám, hogy a közeli InterSpar parkolóban szlalomverseny van, a J.S.I Kupa. Gyorsan felöltöztem, és rohantam le. Még másfél kört meg tudtam nézni. Láttam Stift Ladáját is, ami nem csak fényképen szép, gyönyörűen ment vele, köszönet érte! A régi, Videoton parkolós versenyeken én nem voltam egyszer sem, állítólag az jobb volt, mint itt. Mindenesetre az a véleményem, hogy a Ladák nélkül mit sem ért volna ez a rendezvény. Ők látványosak voltak, ami persze nem egyenlő a gyorsasággal, de a népnek a látvány kellett. :-))) A szpíker kissé bántotta a fülemet, mivel pl. Lada 21074 helyett 21075-öt mondott, egy Peugeot 207-est pedig átkeresztelt 307-esnek. Már szurkoltunk neki, hogy ne b*ssza el a neveket. Jót derültünk rajta. :-)))Ezt a képet is más oldalon találtam, én sajnos nem fotóztam, remélem, nem leszek megölve érte: 2007. augusztus 21. kedd 22:42 -
Top 10 - avagy álmodik a nyomor
Bár elég nehéz választani, most mégis megteszem. Kiválasztom a tíz, szívemnek legkedvesebb autót. Lehet, hogy később még módosulni fog ez a lista, de azt hiszem, a lényeg benne lesz. Nálam nincs álomautó-lista Lada:-))) nélkül, úgyhogy kezdem rögtön a Lada VFTS-el. 1600 ccm, robosztus, ugyanakkor szép, mindenen átmegy és a hangja a leggyönyörűbb számomra minden autóhang közül.A következő kedvenc a Subaru Impreza, annak is az egyik régebbi változata. persze az újabbak is bejönnek, de nekem mégis a 1998 körüli példányok tetszenek a legjobban.Harmadikként a Lancia Delta HF Integrale jut eszembe, úgyhogy most ő következik. Egy igazi rallylegenda aminek fénykoráról sajnos én lemaradtam, mivel későn szerettem meg a rallyt.A top10 4. tagja a Skoda 130 RS, a szocialista autógyártás talán legszebb darabja. Mikor a 2005-ös Mecsek Rallyen először láttam egy ilyen autót, hetekig nem tudtam másra gondolni.Az 5. a sorban a Lancia Stratos. No comment. :-) Akárhányszor meglátom egy képen, mindig találok rajta valami új és szép részletet.Hatodikként a DeTomaso Vallelunga jutott eszembe, már gondolom úgyis meg lettem bélyegezve elfogult rallyrajongónak, ami persze igaz, de azért van olyan autó, ami kilóg a sorból. Íme:Hetediknek ismét van képem betenni egy rallyautót, ami nem más, mint a Peugeot 206 WRC. Ezt a szépséget már volt szerencsém versenyezni látni jópárszor, és a WRC-k közül a szívem csücske lesz mindig is.Nyolcadik egy meglehetősen új autó a többihez képest, mégpedig az Alfa Romeo Brera. Igazából a tanulmányautó tetszett a legjobban, de a széria majdnem ugyanaz, még ha néhány dolgot változtattak is rajta.Kilencedikként az Audi S1 Quattro került besorolásra, amit sajnos szintén nem láttam versenyezni, de a számtalan gr. "B" videó azért elég meggyőző tud lenni. :-))) Talán hátulról a legbrutálisabb.És végül, de nem utolsósorban, blablabla:-))), következzen a Jaguar XJ13. Nem csoda, ha senkinek nem ugrik be a név hallatán a kép, ugyanis ebből a tanulmányautóból mindössze 1 darab készült. Mivel az egyik kedvenc márkám a Jaguar, így feltétlenül szerepelnie kellett egynek ebben a tízes listában. Ahogy elnézem ezeket a képeket, nekem a nagy nyílások, és a lyuggatott motorháztetők-csomagterek tetszenek a legjobban. Le is sétálok a dekopírfűrésszel Cixihez. :-))) 2007. augusztus 1. szerda 23:01 - |


