MERCEDES-BENZ (7507 hír)

Hirdetés

MERCEDES-BENZ hírek

F1: Button DTM-es versenytaxit vezet
Jenson Button is vendége lesz a német túraautó-bajnokság (DTM) Brands Hatch-i hétvégéjének. Az angol kipróbálja a Mercedes versenyautójának taxiváltozatát.
2012. május 15. kedd 16:30 -
Hamilton még nem gondolkodik a szerződésén
Egyelőre nem foglalkozik év végén lejáró szerződésével a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, elmondása szerint ugyanis arra fókuszál, hogy a lehető legjobb pozícióban legyen ahhoz, hogy idén megszerezze második bajnoki címet is a királykategóriában.Tovább
2012. május 15. kedd 15:52 -
Autó anyukáknak 600 lóerővel
Hol van már az az idő, amikor 400 lóerő a különleges sportkocsik jellemzője volt. Napjainkban már egy sorozatgyártású Mercedes kombi is többet nyújt.
2012. május 15. kedd 15:00 -
Elárverezik a vízbe fuladt színésznő Mercedes 300 SL-jét
Elárverezik júliusban a több mint harminc évvel ezelőtt vízbe fulladt Natalie Wood amerikai színésznő Mercedesét.
2012. május 15. kedd 14:30 -
Hamiltont méltatja a McLaren csapatfőnöke
Az utolsó helyről rajtolva kivételes teljesítményt nyújtott a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton
2012. május 15. kedd 13:34 -
F1: Még bajnoki esélyes a Mercedes
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a gyenge barcelonai hétvége után is tényező marad a Mercedes a bajnoki küzdelemben, a következő futamok jobbak lehetnek számukra.
2012. május 15. kedd 12:30 -
Rosberg: Továbbra is esélyesek vagyunk
Bár csalódást keltően szerepelt a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon, Nico Rosberg úgy érzi, csapata, a Mercedes igenis esélyes lesz a győzelmekre a 2012-es szezon további részében.Tovább
2012. május 15. kedd 09:24 -
Rögtön két hidrogénnel hajtott Mercedes-Benz jöhet
Hibrid rendszerek hatótávnövelője lehet Szerző: A5 A Mercedes-Benz néhány éven belül előrukkolhat az első sorozatban gyártott hidrogénnel hajtott személyautókkal, méghozzá mindjárt két különböző modellre is számíthatunk. Az egyik egy hidrogéncellás B-osztály, a másik egy nagyobb modell lehet. Előre láthatólag elektromos hibrid rendszer része lesz a hidrogénnel működő erőforrás.
2012. május 15. kedd 07:03 -
Whitmarsh: Rosszul döntöttem az időmérőn
A McLaren Mercedes alakulatánál elismerték, hibáztak, amikor hagyták, hogy Lewis Hamilton megfussa mért körét a Spanyol Nagydíj szombati időmérőjén, ám nem számítottak ilyen kemény büntetésre.Tovább
2012. május 14. hétfő 16:08 -
Rosberg továbbra is esélyesnek tartja a Mercedest
Barcelonában ismét a gumikkal küszködtek Szerző: A5 Nico Rosberg barcelonai 7. helye és autója viszonylagos versenyképtelensége ellenére sem érzi úgy, hogy hátrányba került volna a Mercedes a riválisaihoz képest. Szerinte a következő futamokon ismét fordulhat a kocka, noha a mostani hétvégén megint a gumikkal voltak gondjaik, ami védekezésre késztette őket a stratégia kialakításánál.
2012. május 14. hétfő 15:41 -
F1: Menthető a Mercedes?
Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone a hétvégén azt állította, hogy sikerülhet megegyeznie a Mercedesszel a sportágban való részvétel folytatásáról.
2012. május 14. hétfő 11:30 -
Misztikus probléma hátráltatta Rosberget
A Mercedes GP vezetése szerint egy eddig ismeretlen technikai probléma miatt esett vissza Nico Rosberg teljesítménye a Spanyol Nagydíj utolsó köreiben, mikor az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre.Tovább
2012. május 13. vasárnap 21:30 -
Barcelonából jelentjük: Schumit Sennát okolta, mégis megbüntették
Michael Schumachert találta vétkesnek a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírósága abban az incidensben, amelyben Bruno Sennával ütközött a Spanyol Nagydíjon és mindketten kiestek. A két sofőr egymást okolja, a Mercedes veteránja öt rajtpozíciót veszít a Monacói Nagydíj rajtrácsán.
2012. május 13. vasárnap 20:25 -
Öthelyes rajtbüntetést kap Schumacher
Eredeti rajtpozíciójához képest öt rajthellyel hátrébbról lesz kénytelen rajtolni a két hét múlva esedékes Monacói Nagydíjon a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyzőt a Bruno Sennával történt ütközés miatt büntették meg a versenybírók.Tovább
2012. május 13. vasárnap 18:47 -
Ég a Mercedes ML - fotók
Ég egy terepjáró éjszaka Budapesten a IV. kerületben.
2012. május 13. vasárnap 16:25 -
Schumacher nem tudja, mire gondolt Senna
Csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Spanyol Nagydíjat követően a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, egy baleset miatt ugyanis nem tudott célba érni Barcelonában.Tovább
2012. május 13. vasárnap 16:22 -
Barcelonából jelentjük: Schuminak is volt gondja a bírákkal, indulhat Karthikeyan
Nem csak Lewis Hamiltonnak és a McLarennek gyűlt meg a baja az FIA versenybírósgával a Spanyol Nagydíj szombati napján, hanem Michael Schumachernek, a Mercedes hétszeres világbajnok veteránjának is. Igaz, a pole-ból a rajtrács végére száműzött brittel ellentétben német megúszta egy figyelmeztetés a vétséget.
2012. május 13. vasárnap 01:10 -
Button arra számít, hogy holnap is szenvedni fog
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Spanyol Nagydíj időmérő edzését követően a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button, aki csupán a tizenegyedik helyről rajtolhat Barcelonában.Tovább
2012. május 12. szombat 18:25 -
Schumacher inkább spórolt a gumikkal
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher elárulta, nagyon bízik abban, a mai időmérőn látott gumispórolás kifizetődik számára a vasárnapi versenyen.Tovább
2012. május 12. szombat 17:02 -
F1: Meglepődött a helyezésén ironizáló Rosberg
Ugyan a Mercedes AMG mindkét autója bejutott a Q3-ba Barcelonában, a finálé nem az Ezüst Nyilakról szólt. Schumacher spórolt a gumikkal, Rosberg szerint ennyi volt az autóban.
2012. május 12. szombat 16:35 -
Hamilton: Tudom, hogy kemény verseny lesz
Idei harmadik, Forma-1-es pályafutása huszonkettedik rajtelsőségét szerezte Barcelonában a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2012. május 12. szombat 16:25 -
Barcelonából jelentjük: röhögnek Schumacheren az ellenfelek
Noha Nico Rosberg agresszív bahreini manővereiről, valamint a Spanyol Nagydíj erőviszonyairól is szó esik a barcelonai paddock-ban, egyértelmű, hogy a fő téma Michael Schumacher és a Pirelli háborúja. A riválisok már-már szánalmasnak tartják a Mercedes-veterán kapálózását.
2012. május 11. péntek 16:52 -
Barcelonából jelentjük: Button a leggyorsabb, erősödik a forróságban a Lotus
Jenson Button, a McLaren 2009-es világbajnoka komoly alulkormányzottsággal bajlódott a Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ám a továbbfejlesztett autót így is képes volt az eredménylista élére repíteni. A brit a Red Bull címvédőjét, Sebastian Vettelt, valamint a Mercedes kiválóságát, Nico Rosberget utasította maga mögé.
2012. május 11. péntek 16:35 -
F1: Button az élre ugrott
A Spanyol Nagydíj második szabadedzésén a mclarenes Jenson Button volt a leggyorsabb, de mögötte a Red Bull és a Mercedes is erős volt, a folytatás továbbra is sokesélyes.
2012. május 11. péntek 16:05 -
Button vette át a vezetést Spanyolországban
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki délutáni szabadedzésén. A második helyen Sebastian Vettel, míg a harmadikon Nico Rosberg zárt.Tovább
2012. május 11. péntek 15:41 -
Nem elégszik meg egy győzelemmel a Mercedes
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry Barcelonában elárulta, nagyon csalódott lenne, ha Nico Rosberg Kínában aratott diadala lenne a brackley-i gárda egyetlen győzelme a 2012-es évadban.Tovább
2012. május 11. péntek 12:59 -
Nick Fry: Csalódnék, ha idén már nem győzne többször a Mercedes
Szerző: A5 Nick Fry, a Mercedes igazgatója bízik abban, hogy a sanghaji futamgyőzelmet újabbak követik a szezon során, mivel elmondása szerint a diadal hatalmas lendületet adott a csapatnak a sikeresség felé vezető úton.
2012. május 11. péntek 11:21 -
F1: Schumacher vitát és dobogót akar
Miután Nico Rosberg Kínában megszerezte a Mercedes AMG első futamgyőzelmét, csapattársa, Michael Schumacher is mielőbb a dobogóra szeretne állni. Magasabbra került a léc. A hétszeres bajnok a Pirelliről is újra beszélt.
2012. május 11. péntek 11:00 -
Button nem érti a bahreini küszködés okát
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button Barcelonában elismerte, nehéz megérteni, csapata miért nem tudott versenyképes tempót diktálni a 2012. évi világbajnokság negyedik versenyén, Bahreinben, miután meglehetősen jó formában vágtak neki az idei évnek.Tovább
2012. május 11. péntek 10:18 -
F1: Finoman fenyeget a Mercedes
A Mercedes melegen ajánlja az F1-et irányító CVC-nek, hogy mihamarabb írja alá az új Concorde Agreementet a csapattal. Nick Fry vezérigazgató szerint a kereskedelmi jogok tulajdonosa így húzhatna maximális hasznot a tőzsdére lépésből.
2012. május 11. péntek 10:00 -
Schumacher örül a gumikról szóló vitának
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher elmondása szerint nagyon örül annak, hogy a Pirelli abroncsaival kapcsolatos megjegyzéseit felkapta a média, hiszen egyre többen beszélnek arról, hogy a gumiknak igenis túl nagy hatása van a Forma-1-ben.Tovább
2012. május 11. péntek 09:19 -
Mercedes-Benz alapú és motorú Infiniti sorozatok jönnek
Az Infiniti 2016-ra éves szinten félmillió autó eladását tervezi Szerző: A5 Az Infiniti kihasználva anyacége és a Daimler AG által nemrégiben kötött szerződést, új modelljeiben már a németektől vásárolt technikával találkozhatunk. A jövőre érkezű Infiniti G sorozat négyhengeres Mercedes-Benz motorokkal érkezik, és egy kisebb, Európában könnyebben eladható típussal is előrukkol, ami szintén Mercedes-Benz géneket tartalmaz majd.
2012. május 11. péntek 09:14 -
F1: Többet előznek DRS nélkül a pilóták
A Mercedes AMG a Spanyol Nagydíj felvezetéseként az előzésekről készített átfogó statisztikát. Idén többet előznek a pilóták DRS nélkül.
2012. május 10. csütörtök 16:30 -
Schumacher visszatérne a győztesek útjára
Mihamarabb újra dobogóra állna a Forma-1-ben a Mercedes csapatának hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher
2012. május 10. csütörtök 16:26 -
Barcelonából jelentjük: Brawn hiányzik, Schumi borzolja a kedélyeket
Egy nagy hiányzója biztosan lesz a Forma-1-es paddocknak az évad európai szakaszát megnyitó Spanyol Nagydíjon, ugyanis a Mercedes csütörtökön bejelentette: Ross Brawn csapatfőnök egészségügyi okok miatt nem lesz jelen a futamon.
2012. május 10. csütörtök 15:20 -
Brawn nem lesz ott a Spanyol Nagydíjon
Betegsége miatt nem utazik el a Spanyol Nagydíj helyszínére a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn
2012. május 10. csütörtök 14:28 -
A Mercedes kiáll Schumacher gumikról alkotott véleménye mellett
Fry szerint nem baj, ha a két pilóta nem ért egyet Szerző: A5 Nick Fry kiállt Michael Schumacher mellett, vagyis nem bánja, hogy a német időről időre hangoztatja, nem tetszik neki a gyors gumikopás. A Mercedes vezérigazgatója nem mond véleményt a Pirelli abroncsairól.
2012. május 10. csütörtök 14:10 -
Merci motor japán autóba
A jövőre érkező Infiniti G sorozatban már Mercedes-motorokat is használnak majd. Elsősorban az európai sikerekhez kellenek az új szerkezetek.
2012. május 10. csütörtök 13:00 -
F1: Kidőlt a Mercedes-főnök
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn orvosi utasításra nem lesz ott a hétvégén a Spanyol Nagydíjon.
2012. május 10. csütörtök 12:30 -
A bakik után változtat kerékcseréin a McLaren
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh megerősítette, személyi változásokat hajtottak végre a bokszkiállásokat lebonyolító csapatban annak érdekében, hogy ne forduljanak elő olyan hibák, melyek Kínában, illetve Bahreinben hátráltatták a versenyzőket.Tovább
2012. május 10. csütörtök 11:29 -
Képeken a legszebb Mercedes kombi
Újabb kémfotók jelentek meg a Párizsi Autószalonon debütáló Mercedes-Benz CLS kombiról. Már tudjuk, milyen lesz a családi modell hátsó lámpája.
2012. május 10. csütörtök 11:10 -
Lauda szerint Schumacher nyerni fog idén
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda biztos benne, a Mercedes versenyzője, Michael Schumacher futamot fog nyerni az idei szezonban, noha a német 2010-es visszatérése óta még nem tudott felállni a dobogóra.Tovább
2012. május 10. csütörtök 10:35 -
Az erő sötét oldala videón a legdurvább C63 AMG
A Black Series legújabb promó videója Szerző: A5 A Mercedes-Benz mindig is remek reklámjairól volt hírek. Bizonyára mindenki emlékszik a kaszás kontra Mercedes-Benz fékerő elosztó rendszerére. Nos, az alábbi felvételen kevesebb a humor, annál több a remekül vágott felvétel és a dübörgő, hörgő motorhang. Dőljenek hátra és élvezzék magas hangerővel.
2012. május 10. csütörtök 05:23 -
Élesben is beveti új orrkúpját a McLaren
Barcelonában újra pályára viszi új fejlesztésű orrkúpját a McLaren Mercedes csapata, sőt, Martin Whitmarsh csapatfőnök elmondása szerint az sem kizárt, hogy már éles körülmények között, a versenyen is bevetik azt.Tovább
2012. május 9. szerda 14:35 -
Újabb kémfotókon a Mercedes-Benz A AMG változata
Már alig álcázzák a legvadabb
2012. május 9. szerda 10:34 -
Sötét fenevad a Mercedes-Benz háza tájáról (videó)
A Mercedes-Benz C-osztályának legerősebb változata a C63 AMG Black Series Edition, amelynek főszereplésével a márka...
2012. május 9. szerda 07:30 -
CFC Mercedes SL 65 AMG
Újabb fólia csoda a lehetőségek tárházának szemléltetésére. Ismét a német CFC burkolt be alaposan egy tuningolt Mercedes SL 65 AMG-t.
2012. május 8. kedd 22:24 -
F1: A Mercedes a kiszállásról szavaz
Bár a Mercedes publikusan nem hajlandó megerősíteni, hogy a Forma-1-ből való távozásra készül, az újabb hírek tovább erősítik a gyanút.
2012. május 8. kedd 13:30 -
Schumacher: Olyan, mintha tojásokon lépkednénk
Ismét a Pirelli ellen szólt a Mercedes F1-es csapatának hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki továbbra is úgy véli, a gumik túl nagy szerepet játszanak a versenyek alakulásában 2012-ben.Tovább
2012. május 8. kedd 12:39 -
Nem vonul ki a Forma-1-ből a Mercedes
Tagadta a Forma-1-ből való kivonulásról szóló pletykákat a Mercedes alelnöke, Norbert Haug, a brackley-i gárda azt azonban elismerte, továbbra is tárgyalásokat folytat a kereskedelmi jogok birtokosával.Tovább
2012. május 8. kedd 10:32 -
Schumacher lágy tojásokhoz hasonlítja a Pirelli gumijait
Kitart véleménye mellett a hétszeres bajnok Szerző: A5 Michael Schumacher a mugellói teszt után sem változtatta meg álláspontját a Pirelli gumijaival kapcsolatban, amelyeket most éppen lágy tojásokként aposztrofált. De ha ezen nem is tud változtatni, abban azért bízik, hogy a Mercedes első győzelmét még idén további sikerek követik majd.
2012. május 8. kedd 08:28 -
Hörgő V8-cal a jégen videó
Filmen a Mercedes-Benz AMG téli vezetéstechnikai képzése Szerző: A5 A prémium trió szinte egyszerre vezette be az erősebb modelljeihez a vezetéstechnikai képzéseket, most éppen a Mercedes-Benz AMG téli akadémiájáról láthatunk egy ízelítő videót. A Svédországban forgatott filmen gyönyörű V8 dübörgés hallható. Ki szeretne itt résztvenni?
2012. május 8. kedd 07:05 -
Továbbra is kérdéses a Mercedes jövő évi maradása
A csapat több jogot szeretne kiharcolni magának Szerző: A5 Elégedetlenek a Mercedesnél amiatt, hogy csekély forma-1-es tradícióik miatt kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek, mint a többi élcsapat. Még mindig folynak a tárgyalások a Concorde Szerződés részleteiről, és ennek végéig nem is kívánják kommentálni a helyzetet, de Norbert Haug szerint semmi alapja nincs a Mercedes jövő évi távozásáról szóló híreknek.
2012. május 8. kedd 05:53 -
F1: Tényleg kiszállni készül a Mercedes?
Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes tényleg komolyan foglalkozik a Forma-1-ből való kiszállás gondolatával, már tanulmányt is készítettek a témában.
2012. május 7. hétfő 15:45 -
Magabiztosan várja a folytatást a Mercedes
Ugyan jól ismerik a jövő hétvégéi Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai versenypályát a Forma-1 csapatai, a Mercdes csapatfőnöke, Ross Brawn figyelmeztet, így is bőven vár rájuk kihívás a bajnokság ötödik fordulójában.Tovább
2012. május 7. hétfő 13:31 -
Közös projektben fejleszt elektromos autót a BMW és a Mercedes-Benz
A Müncheni Műszaki Egyetemmel tudósai is résztvesznek a projektben Szerző: A5 A Müncheni Műszaki Egyetem, a BMW és a Daimler AG összefogott, hogy együttes erővel kezdjenek kutatásokat, melyben a jövő villannyal hajtott autóinak technológiáját tesztelik. Az elektromos autók eddig komoly súly és biztonsági nehézségekkel küzdöttek, és az áruk is rendkívül magas volt. A cél az, hogy ezekre a problémákra megoldásokat találjanak.
2012. május 7. hétfő 10:41 -
Rosberg: a Mercedes a gyors kanyarokban gyenge
Szerző: A5 Nico Rosberg hasznosnak ítéli a szezon közbeni tesztelést, ahol többek közt jobb rálátásuk nyílt a gumikra, valamint megértették, mi okozza a teljesítményben tapasztalt hullámzást az egyes pályákon. Egyik fő terület, amire koncentrálniuk kell, hogy a W03 gyenge a gyors kanyarokban.
2012. május 7. hétfő 08:44 -
Galéria: Mercedes-Benz Classic Csillagtúra
A 60 éves Mercedes-Benz SL-széria tiszteletére a hazai Mercedes-Benz vezérképviselete VII.
2012. május 5. szombat 10:15 -
Autólogó-történelem II. - A Ferraritól a Peugeot-ig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes sorozatunkban megidézzük a márkák alapításának és a logók születésének történetét. A második részben kiderül, miért került ló a Ferrari, bika a Lamborghini és oroszlán a Peugeot logójába és azt is megfejtjük, miért éppen csillag szimbolizálja a Mercedes-Benz és villám az Opel autóit.
2012. május 5. szombat 09:50 -
F1: Schumacher nem vár spanyol csodát
Michael Schumacher szerint a Mercedes AMG tett egy lépést előre a mugellói teszten, mégsem vár nagy eredményt a jövő heti Spanyol Nagydíjtól. Nico Rosberg a gyors kanyarokban remél javulást.
2012. május 4. péntek 18:30 -
Alig változik az új Mercedes S-osztály
Egyre kevesebb álcázással küldi utcára az S-osztály prototípusait a Mercedes, így egyre több fogalmunk van arról, milyen is lehet az autó. Az alapvető karakter nem változik. Intelligens futómű és hibrid hajtás is várható.
2012. május 4. péntek 16:00 -
Nincsenek komoly elvárásai Schumachernek
Noha az előszezoni teszteken a Mercedes alakulata remekül szerepelt Barcelonában, és a szezon eddig eltelt versenyein is bizonyította versenyképességét, a gárda hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher óvatosságra intett a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjat megelőzően.Tovább
2012. május 4. péntek 15:38 -
Barcelonában debütálhat a szuper-DRS a Ferrarin
Német sajtóértesülések szerint jó esély van arra, hogy a Ferrari továbbfejlesztett versenyautójára hamarosan felkerül a Mercedes által megálmodott dupla DRS-rendszer.Tovább
2012. május 4. péntek 12:30 -
A Mercedesnek még gondja van a gyors kanyarokkal
A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg a háromnapos mugellói tesztsorozatot követően elárulta, sikerült előrelépéseket tennie a gumikezelést illetően Olaszországban, bár csapatának még sokat kell javítania a gyors kanyarokban nyújtott teljesítményen.Tovább
2012. május 4. péntek 11:40 -
F1: Drága mulatság a szuper-DRS
A Sauber főtervezője szerint a svájci alakulat idén inkább nem erőlteti a Mercedes-féle szuper-DRS fejlesztését, ugyanis az alapvetően egyszerű megoldás alkalmazása rengetek járulékos munkával és költséggel járna.
2012. május 4. péntek 11:30 -
Schumacher: Módjával az elvárásokkal
A spanyol pálya nem kedvez a Mercedesnek Szerző: A5 Michael Schumacher bár elégedett a Mugellóban végzett munkával, és úgy gondolja, a W03 javulást fog mutatni a következő futamokon, azért leszögezte, nem szabad magas követelményeket állítani a Mercedes elé.
2012. május 4. péntek 09:46 -
A Sauber nem másolja a Mercedes trükkös rendszerét
A Sauber alakulata a költségek miatt egész biztosan nem másolja majd le a Mercedes által kifejlesztett dupla DRS-rendszert
2012. május 3. csütörtök 15:01 -
F1: Nem dobja ki pilótáit a Mercedes
A közeljövőben nem tervez változtatást pilótafronton a Mercedes AMG, szívesen dolgozna együtt hosszú távon Nico Rosberggel és Michael Schumacherrel.
2012. május 3. csütörtök 14:30 -
Schumacher nagyon elégedett
144 kört, azaz több mint 700 kilométert tett meg a mugellói tesztsorozat szerdai napján a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki saját bevallása szerint nagyon elégedett az elvégzett munkával.Tovább
2012. május 3. csütörtök 11:40 -
Már működnek a BKV-s Mercedes buszok klímaberendezései
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elrendelte, hogy soron kívül üzemeljék be az ideiglenesen forgalomba állított...
2012. május 3. csütörtök 11:20 -
Soron kívül klimatizálják a BKV használt Mercedes buszait
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) soron kívüli intézkedéseket kért a BKV-tól azért, hogy az ideiglenesen...
2012. május 2. szerda 20:15 -
Hőség van a BKV használt Mercedes buszain, több utas rosszul lett
Több utas is rosszul lett az új beszerzésű, használt Mercedes Citaro buszokon, mivel a jármű ablakai nem nyithatók...
2012. május 2. szerda 14:15 -
Több utas rosszul lett az új BKV-buszokon
Több utas is rosszul lett az új beszerzésű, használt Mercedes Citaro buszokon, mivel a jármű ablakai nem nyithatók, klíma pedig nem működik rajtuk.
2012. május 2. szerda 13:59 -
Schumacher: Jó volt visszatérni Mugellóba
Nem tudott hasznos munkát végezni a Mugellói tesztsorozat keddi nyitónapján a Mercedes AMG hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, az eső miatt ugyanis csak néhány kört tehetett meg a pályán délután.Tovább
2012. május 2. szerda 10:51 -
Elájultam Buttontól
A fejlesztéseit ünneplő Vodafone és a McLaren Mercedes egy egész hosszú hétvégés program keretében hozta közelebb a rajongókat a Forma-1 világához.
2012. május 2. szerda 09:00 -
Szeretne ingyen egy Mercedes SLK-t? Csak tegye bankba a pénzét
Még mielőtt bárki fejvesztve rohanna a matrac alól előbányászni a dugi konyhapénzt, hozzátesszük, hogy az ajánlat...
2012. május 2. szerda 08:06 -
A kompakt SUV-k közé érkezik a Mercedes-Benz GLA
Az Audi Q3 és a BMW X1 ellenfele lehet Szerző: A5 A Mercedes-Benz nem akar kimaradni az egyre népesebb és nagyobb hasznot hajtó kompakt SUV-k kategóriájából, így a sok millió euróért kifejlesztett új elsőkerék-meghajtású platformra a közeljövőben egy 4,5 méter körüli városi terepjáró érkezik. A hajtáslánc az A-osztály motorjait kapja meg.
2012. május 2. szerda 07:57 -
Íme, a DTM-es BMW kívülről-belülről - fotók
Bár a Német Túraautó Bajnokság (DTM) szezonnyitója kettős Mercedes-győzelmet hozott a Hockenheimringen, kétségkívül a szériába 20 év után visszatérő BMW állt az érdeklődés középpontjában. A 4 literes, V8-as, 500 lóerős fenevad jól kezdett: az időmérőn Dirk Werner 3. lett, míg a futamon a korábbi háromszoros WTCC-világbajnok, Andy Priaulx produkálta a müncheni armada legjobb eredményét egy 6. helyezéssel. Az Autómenedzser.hu a viadal helyszínén kívül-belül szemügyre vehette Werner sárga rakétáját.
2012. április 30. hétfő 17:15 -
Rosberg: A Pirelli izgalmassá teszi az F1-et
A Mercedes ifjú versenyzője, Nico Rosberg szerint a gumik által támasztott kihívások az idei esztendőben rendkívül jót tesznek a Forma-1-nek
2012. április 30. hétfő 14:54 -
Kettős Mercedes-siker a DTM hockenheimi nyitányán
Gary Paffett vezérletével kettős Mercedes-elsőség született a Német Túraautó Bajnokság (DTM) évadnyitó...
2012. április 29. vasárnap 20:50 -
A DTM-nyitányról jelentjük: elégedett az Audi, a Mercedes és a BMW reménykedik
Mattias Ekström, az Audi korábbi kétszeres bajnoka elégedetten nyugtázta, hogy sikerült megszerezni a pole pozíciót a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hockenheimi évadnyitóján. A Mercedes legjobbja, Jamie Green saját bevallása szerint komoly reményt kapott a 2. helytől, míg Dirk Werner a 3. rajtkocka megszerzésével elismerten felülmúlta a szériába húsz év után visszatérő BMW legmerészebb álmait is.
2012. április 29. vasárnap 01:22 -
A DTM-nyitányról jelentjük: Rosberg nem ért egyet Schumacherrel
Nem ért egyet csapat- és honfitársával, Michael Schumacherrel a Pirelli gumik ügyében a Mercedes Forma-1-es kiválósága, Nico Rosberg. A DTM hockenheimi nyitófutamán tartott szombati sajtótájékoztatóján az egyszeres futamgyőztes leszögezte: szerinte az olasz gyártó abroncsai izgalmasabbá és a versenyzők számára is élvezetesebbé teszik a száguldó cirkuszt.
2012. április 28. szombat 13:11 -
Jól kezdte az évet a Mercedes
Jól kezdte az idei évet a Mercedes anyavállalata: a Daimler csoport bevétele és profitja is nőtt idén az első félévben.
2012. április 28. szombat 09:51 -
Hamilton nem tesztelhet Mugellóban
Habár szeretett volna, mégsem ül autóba a jövő heti, mugelló teszteken a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2012. április 27. péntek 14:39 -
Button nem bánja, hogy nem lesz ott Mugellóban
Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnoka úgy véli, nem származik hátránya abból, hogy kihagyja a jövő heti, mugellói tesztet, hiszen a wokingi gárda tesztpilótái tökéletesen el tudják végezni a rájuk váró feladatot.Tovább
2012. április 27. péntek 10:49 -
Minden megbocsátva Mercedes-Benz ML 250 Blutec (2011) teszt
Gyors elérés cím: Mercedes-Benz ML 250 Blutec (2011) teszt Jobb, mint valaha Szerző: A5 A Mercedes-Benz ML harmadik generációs változata járt nálunk, amelyben az új, 250 Bluetec dízelmotor dolgozott, amely a korábbi 280 CDI-t hivatott pótolni. A négyhengeres egység tökéletesen passzol az autóhoz és a hétsebességes automata váltóhoz. A hazai utakra tökéletesen elegendő ez a hajtáslánc, a tesztből kiderül, hogy miért. Ajánlott cikkek: Új szívvel
2012. április 27. péntek 03:41 -
F1: A Mercedes kiszállását kockáztatja Ecclestone
Bernie Ecclestone nincs jó viszonyban a Mercedes AMG-t vezető Ross Brawnnal, a kettejük közötti ellentét a németek távozásához vezethet.
2012. április 26. csütörtök 18:30 -
Haug nem ért egyet Schumacherrel
Megérti Michael Schumacher frusztrációját, ugyanakkor nem teljesen osztja a hétszeres világbajnok álláspontját a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója, Norbert Haug.Tovább
2012. április 26. csütörtök 12:44 -
F1: Ezt a tempót a nagyik is bírnák
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója megérti Michael Schumachert, de nem ért egyet a hétszeres bajnok Pirelli ellen megfogalmazott kritikájával.
2012. április 25. szerda 18:30 -
Kis sportkocsit tervez a Mercedes
Döntött a Mercedes: ellenfelet készít a Porsche 911-nek. Az SLC három év múlva jelenhet meg, az AMG erőteljes részvételével fejlesztik.
2012. április 25. szerda 14:00 -
Vezettük: Audi S7 - cizellált vadállat
Hat évvel ezelőtt az Audi Stuttgartba, a Mercedes felségvizeire szervezte az S6 bemutatóját. Most München, a BMW bázisa volt a műveleti terület az új S6 és S7 kipróbálásához, limitmentes Autobahnon.
2012. április 25. szerda 08:15 -
Mercedes Orbán Viktornak
A magyar kormányfőnek ideális modellt mutatott be a Mercedes. Kis-teherautóból faragtak fényűző luxusjárművet.
2012. április 25. szerda 08:00 -
Wheelsandmore Mercedes C63 AMG
A Wheelsandmore a Mercedes C63 AMG (W204) típushoz rakott össze egy új tuning ajánlatot. Ilyenem lenne, megfontolnám.
2012. április 24. kedd 23:32 -
Visszavágott Schumachernek a Pirelli
Visszatért a Michael Schumacher által megfogalmazott éles bírálathoz a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli. Az olasz gyártó sportigazgatója, Paul Hembery a Mercedes-veterán kijelentéseire reagálva leszögezte: nem az abroncsok fogják eldönteni a 2012-es vb-címek sorsát.
2012. április 24. kedd 14:25 -
Hamilton tesztelni akar Mugellóban
Mégis autóba ülne a május elején esedékes mugellói teszten a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2012. április 24. kedd 10:29 -
Bajban lesz a Mercedes - BMW 328i-teszt
A Mercedesnek fel kell kötnie a gatyáját, mert az új 3-as nem csak az utóbbi évek egyik legszebb BMW-je, hanem a legjobb is. A 328i-ben bemutatkozó kétliteres turbómotor egyszerűen zseniális, csak a hangján kéne csiszolni.
2012. április 24. kedd 09:25 -
Kicherer Mercedes ML
A német Kicherer meglebegtetett egy kis ízelítőt a legújabb ML-re tervezett, nyáron piacra kerülő csomagjáról.
2012. április 23. hétfő 23:57 -
Webber szerint kiszámíthatatlan versenyek jönnek
A szezon további részében is kiszámíthatatlan versenyekre számít a Red Bull Racing rutinos versenyzője, Mark Webber, aki a minap elárulta, meglepte, hogy a Lotus milyen versenyképes volt hétvégén, miközben a McLaren és a Mercedes gyengélkedett a bahreini forróságban.Tovább
2012. április 23. hétfő 15:36 -
Schumacher élesen bírálja a Pirellit
Élesen bírálta a Pirelli abroncsait a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, elmondása szerint ugyanis azok karakterisztikája miatt egész egyszerűen nem lehet a határon autózni
2012. április 23. hétfő 11:29 -
A McLaren nem haragszik a hibázó szerelőre
Alaposan kivizsgálja a Bahreinben tapasztalt bokszutcai problémákat a McLaren Mercedes alakulata
2012. április 23. hétfő 10:33 -
Schumacher bepukkant és kiosztotta a Pirellit
Összekülönbözött egymással a Forma-1-es Bahreini Nagydíj után Michael Schumacher és a Pirelli. A Mercedes hétszeres világbajnoka szerint az olasz gumigyártó termékei nem teszik lehetővé a vérbeli, padlógázos autóversenyzést, mire a milánói gyártó leszögezte: megalapozatlannak tartják a klasszis által megfogalmazott bírálatot.
2012. április 23. hétfő 09:31 -
Húszmillióért kelt el az első magyar Merci
Kiemelt érdeklődés és rekordnagyságú licit mellett talált gazdára az első kecskeméti Mercedes-Benz B-osztály. A teljes befolyó összeg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
2012. április 23. hétfő 08:00 -
Rosberg megúszta a büntetést, Schumi a ponttal vigasztalódik
Megúszta a büntetést, így megtarthatja a Bahreini Nagydíjon elért 5. helyezését a Mercedes kiválósága, Nico Rosberg, akit azért idéztek be a sportfelügyelők a leintés után, mert a futam során leszorította a pályáról Lewis Hamilton McLarenjét és Fernando Alonso Ferrariját.
2012. április 22. vasárnap 20:06 -
Elégedettek a Mercedesnél
A Mercedes mindkét versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg is úgy gondolja, hogy a futamon a lehető legtöbbet hozták ki az autóból. A csapat reméli, a szünetben sikeresen munkát tudnak végezni, hogy Európában tovább javíthassanak eredményeiken.Tovább
2012. április 22. vasárnap 17:55 -
Az első magyar Mercedes 20,11 millióért kelt el jótékonysági árverésen
Kiemelkedő érdeklődés és rekordot hozó licitet követően 20,11 millió forintért talált gazdára a Magyarországon...
2012. április 22. vasárnap 17:16 -
F1: Bahrein után el kell gondolkodni
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn finoman arra utalt, hogy a hétvégi verseny után érdemes lesz újraértékelni az F1 bahreini jelenlétét.
2012. április 22. vasárnap 13:30 -
Schumacher rajtbüntetéssel kezd Bahreinben
Tovább tart Michael Schumacher vesszőfutása a Bahreini Nagydíjon: a Mercedes a katasztrofálisan sikerült időmérő edzés után úgy döntött, hogy váltót cserél a hétszeres világbajnok Ezüstnyilában, így a veterán sofőr öt rajtpozíciós büntetéssel vág neki a futamnak.
2012. április 22. vasárnap 10:00 -
Heti merítés
A márkahűÉhező mű-cabrio  Első autó volt. Kabriót akartam, meg hogy keveset fogyasszon, kinézet még 18 éves koromban, az nem érdekelt. A Kéjenc Hazaúton esőben egy pirosnál sem tudtam úgy elindulni, hogy a kerék ne pörögjön ki. Nem tudom, a km valós volt-e benne, de 16 évesen még a gyári gyorsulási értéket produkálta. 0-100km/h - 9mp. Szürke ciklon Két ax után valami nagyobbra vágytam. Régi vágyakozás volt a bx, 16 évvel korábban két bx is volt a családban és csak arra emlékszem, hogy imádtam őket, és a BX mint fogalom beleégett az agyamba, a kényelmével, nagyságával, és az akkor még gyerekfejjel bolondosnak és szórakoztatónak ható le-föl mozgásával;) A lomha orrszarvú Nagyon jól mutatott a küszöbön a POWERED BY MERCEDES BENZ felirat. Ez aztán mindenkit a teljes értetlenségbe taszított. Addig OK, hogy Mercedes de akkor hol a csillag? Türkizkék, de szeretjük... Bubika céltudatos keresés eredménye: nagyobb fészekalj gyerekhez hat személyes, olcsón üzemelő, és időjárásfüggetlen autó kellett.(...) Családunk egyetlen aknás garázsát látogatva rájöttem, ilyen keskeny autónk még nem volt (beleértve a Marutit is), Vagy a jobb oldal állt az aknadeszkán, vagy a bal :)
2012. április 22. vasárnap 09:41 -
F1: Kiszáll a Mercedes résztulajdonosa?
A Mercedes-csapat résztulajdonosa, az abu-dzabi Aabar állítólag a kiszállást fontolgatja, ami komoly csapás lehet ez az alakulatnak.
2012. április 22. vasárnap 09:00 -
Álomáron kelt el az első hazai Mercedes-Benz B-osztály
Kiemelt figyelem és rekordnagyságú licit mellett talált gazdára az első Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautó a Vatera online piacterén.
2012. április 21. szombat 18:08 -
Előretörést vár Schumitól a Forma-1-es Mercedes
Michael Schumacher csalódott, miután a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén egy DRS-hiba rosszul időzített javítása miatt már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, ugyanakkor leszögezte: nem haragszik a Mercedes-legénységre. Norbert Haug sportigazgató arra számít, hogy a hétszeres világbajnok előretörhet a hátsó régióból.
2012. április 21. szombat 17:12 -
Rosberg elárulta: svindliztek a Mercedes beállításaival
Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője nagy meghökkenést keltett a Bahreini Nagydíj kvalifikációján azzal, hogy az szabadedzéseken mutatott remek formája után csak 5. lett, ám a német szerint ez nem véletlen: a versenyző elárulta, feláldozták az időmérő-teljesítményt a versenytempó érdekében.
2012. április 21. szombat 15:50 -
Rosberg nyerte az időmérő előtti főpróbát
A Mercedes ifjú tehetsége, Nico Rosberg nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzését. A németet a két Red Bull követi Vettel
2012. április 21. szombat 11:09 -
Gyorshír: Rosberg a leggyorsabb az időmérő előtt
Nico Rosberg tovább fokozta a Mercedes istálló a harci kedvét, a német bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es...
2012. április 21. szombat 11:05 -
Brawn: Fekszik nekünk a bahreini pálya
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, W03-as versenyautójuknak határozottan fekszik a bahreini versenypálya, így bízik abban, hogy a kínaihoz hasonló, erős teljesítménnyel rukkolhatnak elő.Tovább
2012. április 21. szombat 09:15 -
Rosbergé a 2. szabadedzés, megijedt a Force India
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája érte le a legjobb köridőt a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén.
2012. április 20. péntek 17:06 -
Hamilton szerint a Mercedes elég erős
A McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, a Bahreini Nagydíj első szabadedzésein a nagy forróság miatt olyan volt, mintha jégpályán vezetett volna, és úgy véli, a gumik ezen a hétvégén újra főszerephez jutnak majd.Tovább
2012. április 20. péntek 16:35 -
A Mercedes versenyzői a gumik miatt aggódnak
Rendkívül gyorsan elfogyasztja a forró bahreini pálya a Pirelli abroncsait
2012. április 20. péntek 16:15 -
Rosberg egyelőre csak reménykedni mer Bahreinben
Nico Rosberg, a Mercedes kiválósága megfutotta a Forma-1-es Bahreini Nagydíj nyitónapjának legjobb idejét, de ahogyan arra számítani lehetett, túlzott következtetést nem mert levonni az eredményből. A német egyelőre csak reméli, hogy a W03-as versenytempó tekintetében is lesz olyan jó, mint az edzésteljesítmény.
2012. április 20. péntek 15:50 -
F1: Nagy bajban van a Mercedes
Nico Rosberg figyelmeztette a Mercedes szurkolóit, hogy ne becsüljék túl pénteki legjobb idejét. Nagy bajban a gumikkal a csapat.
2012. április 20. péntek 15:30 -
Itt a második magyar Mercedes
Egyelőre csak tanulmányként mutatják be a Pekingi Autószalon a Mercedes legújabb négyajtós kupéját. A Concept Style Coupé szériaváltozata az A-osztály technikáját kapja és Kecskeméten is gyártani fogják.
2012. április 20. péntek 14:51 -
Gyorshír: Rosberg a Red Bullok előtt
Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Bahreini Nagydíj pénteki második edzésén, Sakhirban...
2012. április 20. péntek 14:46 -
Rosberg ugrott az élre Bahreinben
Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője végzett az élen a Forma-1-es Bahreini Nagydíj második szabadedzésén. A németet a két Red Bull követte Webber
2012. április 20. péntek 14:36 -
A McLarennél a hosszú etapos tempóban bíznak
Button úgy érzi, a Mercedes és a Red Bull is előttük áll Szerző: A5 Noha a versenyzőknek ellentétes érzéseik voltak az első tesztnapot követően, Martin Whitmarsh a hosszú etapos tempóban bízva optimista a hétvége további részét illetően. Tudja, hogy a gumikezelés kiemelt figyelmet érdemel, különösen azért, mert pilótáik vezetés stílusa is nagyban eltér egymástól.
2012. április 20. péntek 13:46 -
Brutális terepjárók a Mercedestől
A Mercedes továbbra is gyártásban tartja a G-osztályt. Idéntől minden korábbinál erősebb motorokkal készül. A G65 AMG sportkocsikat aláz.
2012. április 20. péntek 13:00 -
Hamilton nyitott az élen Bahreinben
A McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Bahreini Nagydíj pénteki első szabadedzését. A brit pilótát Sebastian Vettel és Paul di Resta követte.Tovább
2012. április 20. péntek 10:40 -
Button: Nem a gumikon múlt Rosberg győzelme
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, Nico Rosberg Kínai Nagydíjon aratott győzelme nem pusztán a gumik megfelelő kezelésének, illetve a DRS használatának volt köszönhető, hanem annak is, hogy a német gárda igenis hatékony autóval szállhat harcba az idei évben.Tovább
2012. április 20. péntek 09:03 -
Button úgy véli, a Mercedes nemcsak a javuló gumikezelésének köszönheti a győzelmét
Szerző: A5 Jenson Button szerint a Mercedes elsősorban nem annak köszönheti a Kínai Nagydíjon aratott győzelmét, hogy javult a gumikezelésük, hanem inkább annak, hogy a W03 alapjában véve is egy gyors autó. Továbbá abban is biztos 2009 világbajnoka, hogy Nico Rosberg számára óriási hajtóerő lesz az elmúlt héten elért siker.
2012. április 20. péntek 08:31 -
Rosberg nehezebb hétvégére számít
Nem lesz olyan könnyű dolga a Mercedes F1-es csapatának a hétvégi Bahreini Nagydíjon, mint volt Sanghajban
2012. április 19. csütörtök 17:33 -
Megtorpan a sivatagi forróságban a Forma-1-es Mercedes?
Nico Rosberg, a Forma-1-es sanghaji futam győztese biztos benne, hogy a Mercedes sokat fejlődött az évadnyitó oda-vissza dupla forduló óta, a forróság miatt azonban nem tudja, hogy az Ezüstnyíl teljesítménye mire lesz elég a hétvégi Bahreini Nagydíjon.
2012. április 19. csütörtök 17:31 -
Hamilton: Nem számít, hogy vezetem a bajnokságot
A McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nagyon örül annak, hogy a 2012-es idény első három versenyén következetes teljesítményt tudott nyújtani, így kedvező pozícióból várhatja a bajnokság további részét.Tovább
2012. április 19. csütörtök 16:40 -
Videón a Mercedes-Benz legújabb koncepciója
Kecskeméten gyártják majd Szerző: A5 Tegnap már beszámoltunk a Mercedes-Benz legújabb modelljének koncepció változatáról amle y a CLS után a második kupé-szedán csillagos modell lesz. A CSC a Pekingi Autószalonon debütál, majd hamarosan érkezhet a szériaérett változata, amelyet majd a kecskeméti gyárban szerelnek össze.
2012. április 19. csütörtök 15:12 -
Igazi vaddisznó a Mercedes-Benz G63 AMG
Bemutatkozott a gyári tuningos ősterepes Szerző: A5 A G-osztály frissített AMG változata immáron hivatalosan is bemutatkozott. Az évtizedek óta szinte változatlan formában készülő autó most LED-es nappali menetfényt kapott és 20 collos felniken gördül. A belső is jelentősebben változik akár már internetezni is lehet majd az új COMAND rendszerrel.
2012. április 19. csütörtök 14:59 -
F1: A Ferrari is villámgyors
Ha a pályán nem is, a bokszutcában bizony az olasz csapat 2012 eddigi legjobbja, a Mercedes, a Red Bull és a McLaren is csak mögöttük "kullog"
2012. április 19. csütörtök 14:30 -
Button szerint számolni kell a Mercedesszel
A múlt hétvégi Kínai Nagydíjon bebizonyosodott, a Mercedes alakulatával komolyan számolni kell a 2012-es esztendőben, hiszen jó esélyük van arra, hogy további győzelmeket arassanak
2012. április 19. csütörtök 14:02 -
F1: Nem szállt el magától a Mercedes
A Mercedes AMG bizakodva, de óvatosan készül a Bahreini Nagydíjra. A csapat szerint ismét döntőek lesznek a gumik.
2012. április 19. csütörtök 10:00 -
Kihagyják a mugellói tesztet a McLaren versenyzői
Nem vesz részt a jövő hónapban megrendezésre kerülő mugellói teszten a McLaren Mercedes versenyzőpárosa, Jenson Button és Lewis Hamilton
2012. április 19. csütörtök 09:18 -
Itt a második magyar Mercedes
Kínában mutatják be, de Magyarországon készül majd a Mercedes-Benz új kompakt négyajtós kupéja. Itt vannak az első képek, az egyelőre tanulmányként létező autóról.
2012. április 19. csütörtök 09:08 -
Nem száll el a sikertől a Mercedes
Két lábbal a földön járva várja folytatást a Mercedes Forma-1-es csapata, noha a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon az istálló versenyzője, Nico Rosberg fölényes győzelmet aratott.Tovább
2012. április 18. szerda 16:33 -
F1: A Mercedes nem akar aláírni
Úgy tűnik, a Mercedesnél a legmagasabb szinten nem hajlandóak behódolni az F1 urának - a csapatot múltját kétségbe vonó Bernie Ecclestone-t maga a Daimler-vezér utasította el.
2012. április 18. szerda 15:40 -
Képeken a második magyar Mercedes
Megjelentek az első képek a Pekingben debütáló Mercedes-Benz Concept Style Coupéról. A tanulmányból születik meg a Kecskeméten készülő kis sportszedán, a CLA.
2012. április 18. szerda 15:00 -
Rosbergék ismételnének Bahreinben
Megismételné Kínában nyújtott parádés teljesítményét a hétvégi Bahreini Nagydíjon a Mercedes alakulata.Tovább
2012. április 18. szerda 13:36 -
Schumi a Mercinél, Hamilton a McLarennél marad 2013-ra?
Michael Schumachernek, a Mercedes hétszeres világbajnok veteránjának és Lewis Hamiltonnak, a McLaren 2008-as világbajnokának sincs még szerződése a 2013-as Forma-1-es idényre. Korábban úgy hírlett, hogy a brit átülhet a német helyére, de a legfrissebb pletykák szerint mindketten maradnak jelenlegi állomáshelyükön.
2012. április 18. szerda 12:50 -
Haug szerint parádés szezon vár ránk
Nobert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, az elmúlt három versenyen látottak alapján kijelenthető, a Forma-1 történetének egyik legjobb szezonja vár a sportág szerelmeseire.Tovább
2012. április 18. szerda 12:31 -
Oldtimer Mercik tartanak a kecskeméti gyárba
Májusban újra Mercedes-Benz Classic Csillagtúra. Április 20-ig lehet jelentkezni Magyarország legnagyobb Mercedes-Benz oldtimer eseményére.
2012. április 18. szerda 12:16 -
Itt vannak az első képek a bébi Mercedes-Benz CLS-ről
Hazánkban készülhet az új négyajtós kupé Szerző: A5 Nyilvánosságra kerültek a Mercedes-Benz új négyajtós kupéjának koncepció változatáról készült fotók. A CLS alá pozícionált kupét az A és a B-osztály MFA platformjára építik, így a gyártását is itthon végzik. A motor kínálat is a kisebb modellekével megegyező lesz.
2012. április 18. szerda 12:01 -
Whitmarsh: Idén nem lehet hibázni
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, a hibák számának minimálisra csökkentése idén még nagyobb jelentőséggel bírhat, mint az elmúlt években, a mezőny ugyanis jelenleg olyannyira szoros, hogy lehetetlen megmondani, ki nevet majd a végén.Tovább
2012. április 18. szerda 11:34 -
Bemutatkozott az első Renault alapú Mercedes-Benz
A Mercedes-Benz Citan a Kangoo-ra épül Szerző: A5 Megérkezett a Mercedes-Benz és a Renault kooperációjának első eredménye a Renault platformjára és technikájára épülő Mercedes-Benz Citan. Az autóban 75 és 110 lóerő közötti dízel és egy 114 lovas benzines erőforrás dolgozhat. Három kivitelben lesz elérhető az év végétől.
2012. április 18. szerda 11:02 -
Közel a 10 millióhoz az első magyar Merci
Rekordot döntött az első hazai Mercedes-Benz B-osztály aukciója. Már mostanra közel négyszer olyan magas áron tart a licit, mint az eddigi rekord. Az autó árát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapja meg.
2012. április 18. szerda 10:10 -
A mezőny nem sietteti a Mercedes DRS-ének lemásolását
A Ferrarinál állnak legjobban a kiértékeléssel Szerző: A5 Noha a Mercedes DRS-megoldása immár biztosan legális, a csapatok nem kapkodnak annak kifejlesztésével, hiszen sokak szerint már nem érné meg a belefektetett munka. A Ferrari valószínűleg meg fogja próbálni beültetni az autójába, a Sauber viszont szinte biztosan nem.
2012. április 18. szerda 07:22 -
Hamiltont nem kell meggyőzni a hosszabbításról
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton a minap elhintette, szívesen meghosszabbítaná idén lejáró kontraktusát a wokingi alakulattal.Tovább
2012. április 17. kedd 15:40 -
A Mercedesnél nem tudják, mikor nyerhetnek újra
Nico Rosberg parádés győzelme ellenére a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint korai még megmondani, hogy a brackley-i gárda további győzelmeket arathat-e a 2012-es idényben.Tovább
2012. április 17. kedd 14:34 -
Elhagyta a kecskeméti gyárkaput az első Mercedes-Benz szállítmány
Már 2000 autó elkészült Kecskeméten Szerző: A5 Tegnap kigördült az első kamion ami az eladásra szánt B-osztályokat szállította el a gyárból. A tervek szerin 100-120 000 autó hagyja el évente a gyártószalagot, amelyeket később vasúton is transzportálnak majd. Hamarosan a négyajtós kupéváltozat gyártását is előkészítik a kecskeméti komplexumban.
2012. április 17. kedd 13:40 -
A riválisok nem kapkodnak a Mercedes másolásával
Nico Rosberg Kínában aratott győzelme ellenére a Mercedes rivális csapatai nem sietik el a brackley-i gárda trükkös rendszerének lemásolását.Tovább
2012. április 17. kedd 13:29 -
Már csak 12 nap!
Körülbelül 30 éves autóbuzi ön? Egyáltalán, szereti ön az autóversenyt? Egy könnyű teszttel megtudhatja. Figyelem: Diebels Alt, Klaus Ludwig, Roberto Ravaglia, Evo1, Hans Stuck, Nicola Larini, V6 Ti, Manuel Reuter, Cliff, Johnny Cecotto, Alessandro Nannini, Avus. Ha ezek a random szavak eszükbe juttatták a 80-as, 90-es évek egyik legjobb pályaverseny-sorozatát, akkor hátradőlhet: a vérében akad némi benzolgyűrű. Ha netán túl fiatal lenne mindehhez, elég, ha tudja: azokban az időkben a DTM (akkor még Deutsche Tourenwagen Meisterschaft) nem csak az Audi és a Mercedes kétcsapatos homokozója volt, nem dolgozott fél tucat pilóta azért, hogy egy közülük nyerjen és bajnok legyen. A DTM aranykorában legendás nevek és pályák, semmitől vissza nem riadó zsenik, a kormány maestrói taposták szélesre az utat a megannyi túraautó-bajnokság számára. Aki nem indult a DTM-ben, nem számított. A DTM volt a minden, a csúcs, nézők százezrei vándoroltak futamról-futamra, vért akartak és csatát. Kaptak is. Ki tudná feledni a lángot köpő 155 V6 Ti-ket? A csodásan csúsztatott E30 DTM-eket vagy a dörgő és könyörtelen 190-eseket vagy C-Klassékat, a lapos Calibrákat? Az idők, amikor a 300-400-450 lóerős teljesítmény már megvolt, de a leszorítóerő és az aerodinamika még pelenkában járt a maihoz képest. Gyors, csodás és veszélyes. Klaus Ludwig volt a Mercedes-isten. Ő még Zakspeed Caprin kezdett, már akkor veteránnak számított 1984-ben az a Volker Strycek lett az első bajnok, aki ma az Opel OPC-részlegét viszi, mindennek már 28 éve. Huszonnyolc! Az alatt megszületik és megnősül a férfiember. Persze az utóbbi években kevésbé exponált a bajnokság. Amióta az Opel kiszállt, csak az Audi és a Mercedes botrányai miatt hallani néha róla. Na, de most! Most úgy tűnik, visszatér a régi fényesség pár fotonja és újra összecsap a három nagy német gyártó. Méghozzá nem csak odahaza, hiszen futam lesz a remek Brands Hatch-en, Valenciában és a trükkös Zandvoortban is. Tomcyk, Ekström, Scheider, Priaulx, Farfus, Coulthard és a többiek: ez a DTM jövője, amit mindennél jobban várok idén. És 12 nap múlva a Hockenheimringen már felugatnak a több mint 470 lóerős V8-asok, és megadják az esélyt arra, hogy húsz év múlva ilyen tökéletes videó készüljön arról, amit ma - 2012-ben - úgy hívunk: a DTM második aranykora. (Már csak kéne találni egy elérhető csatornát, ahol nézhetem...)
2012. április 17. kedd 11:22 -
Franciaországból jön az új Mercedes furgon
A Citan néven bemutatott kisáruszállító nem más, mint a Renault Kangoo átcímkézett változata. A kis furgon háromféle tengelytávval, három karosszériaváltozatban, négyféle motorral kerül piacra év végétől.
2012. április 17. kedd 10:26 -
Brawn még mindig nem látja a W03 valós teljesítményét
Nem biztos a további győzelmekben Szerző: A5 A Mercedes reális pozícióját, és valós tempóját illetően továbbra is kérdései vannak Ross Brawnnak. Ennek hátterében az áll, hogy mindenki eltérően taktikázik a gumikkal, így nem tudni, hogy csak a helyes stratégia miatt nyertek-e Sanghajban.
2012. április 17. kedd 10:04 -
F1: A Mercedes sem tudja, győzhet-e újra
Nico Rosberg áttörést jelentő sanghaji futamgyőzelme után a Mercedes főnöke óvatosan nyilatkoznak, nem merik azt mondani, hogy ezután már mindig esélyesként kell velük számolni.
2012. április 17. kedd 10:00 -
Rendhagyó forma-1-es szezonban bízik Haug
Szerző: A5 Norbert Haug, a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója az első három futam alapján minden idők egyik legizgalmasabb forma-1-es idényére számít.
2012. április 17. kedd 09:48 -
Mindenki Merci-szárnyat akar a Forma-1-ben
Harmadszorra is zöld fényt kapott az FIA-tól a Forma-1-es Mercedes istálló trükkös hátsó szárnya, ami másolási rohamot indíthat el a mezőnyben. A Ferrari és a McLaren is elismerte, hogy kacérkodnak egy hasonló rendszer bevetésével, sőt, állítólag a megoldás ellen támadást indító Lotus is készül, mégpedig egy kacifántosabb, bonyolultabb verzióval.
2012. április 17. kedd 09:30 -
Számadás a Kínai Nagydíjról
Rekordok, érdekességek a hétvégi futamról Szerző: A5 Vajon milyen hosszú idő után tért vissza a csúcsra a gyári Mercedes, hogyan állnak Rosbergék a családi sikerek terén Hillékhez és Villeneuve-ékhez képest, és telt-e már el korábban ilyen hosszú idő két új futamgyőztes érkezése között? A Kínai Nagydíj statisztikai összefoglalójából kiderül!
2012. április 17. kedd 05:58 -
Ismét ragyognak a Mercedes-Ezüstnyilak - sajtóvisszhang
A nemzetközi sajtó elsősorban Nico Rosberg, a Mercedes német pilótájának győzelmét, illetve a világbajnoki címvédő...
2012. április 16. hétfő 17:45 -
Fotók: már viszik a B-osztályokat Kecskemétről
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárából megkezdődött a B- osztályos személyautók kiszállítása.
2012. április 16. hétfő 17:02 -
F1: Vettel fénye megkopott, új német a sztár
A nemzetközi sajtó elsősorban Nico Rosberg, a Mercedes német pilótájának győzelmét, illetve a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel gyengébb teljesítményét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíj másnapján.
2012. április 16. hétfő 17:00 -
McLaren: Lehetetlen megjósolni, ki nyer Bahreinben
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh hétfőn úgy nyilatkozott, csapata csak kis mértékben bánja azt, hogy lemaradt a győzelemről az elmúlt két versenyen.Tovább
2012. április 16. hétfő 16:28 -
Button szerint Rosberg hamarosan ismételni fog
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, a hétvégi Kínai Nagydíjon bebizonyosodott, hogy az idei esztendőben igenis számolni kell a Mercedes alakulatával, melynek versenyzője, Nico Rosberg nem fog sokáig várni pályafutása második F1-es győzelmére.Tovább
2012. április 16. hétfő 14:53 -
F1: Cseles szárnymásolásra készül a Lotus?
A Lotus technikai igazgatója, James Allison szerint még nem született döntés arról, hogy a csapat lemásolja-e a Mercedes hátsó szárnyát. Hamarosan jön a rendszeres pontszerzés.
2012. április 16. hétfő 14:30 -
Schumacher úgy érzi, egyre közelebb a győzelem
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher lehet a következő versenyző, aki a 2012-es évad során győzelemhez vezeti a Mercedes alakulatát.Tovább
2012. április 16. hétfő 13:44 -
Mercedes: Az abroncsok döntöttek el mindent
A Pirelli abroncsainak megfelelő használata volt a kulcsa Nico Rosberg vasárnapi, sanghaji győzelmének
2012. április 16. hétfő 12:29 -
A Pirelli állítja, a Mercedesnek már nincsenek gondjai
Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója úgy véli, Nico Rosberg hétvégi győzelme az ékes bizonyíték arra, hogy a Mercedes Forma-1-es alakulata felülkerekedett a szezon első két versenyén tapasztalt gumiproblémákon, így a szezon további részében igenis számolni kell a brackley-i gárdával.Tovább
2012. április 16. hétfő 10:34 -
Már bajnoki tényező a Forma-1-es Mercedes?
Nagy kérdés, hogy Nico Rosberg sanghaji győzelme után bajnoki tényezőnek lehet-e tekinteni a Forma-1-es Mercedes istállót: a Pirellit irányító Paul Hembery szerint a csillagos csapat megoldotta a versenyképességének eddig gátat szabó gumigondokat, Norbert Haug sportigazgató azonban egyelőre óvatos és csak arra büszke, hogy a vártnál rövidebb idő alatt jutottak el idáig.
2012. április 16. hétfő 09:00 -
Ma érkezik az első kecskeméti Mercedes
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárából hétfőn kezdik szállítani az első értékesítésre gyártott autókat. Az első autót elárverezik.
2012. április 16. hétfő 09:00 -
Schumacher: Végre úgy vezethetem az autót, ahogy korábban
Az eddigi Mercedesek nem kedveztek a stílusának Szerző: A5 Michael Schumacher elismeri, az idei Mercedes vezethetősége sokkal inkább kedvez az ízlésének, mint a korábbiak, és ennek tudható be, hogy immár képes a közvetlen élmezőnyben autózni. Biztos benne, hogy 43 évesen is tudna győzni, és már várja a pillanatot, hogy ő is dobogóra állhasson.
2012. április 16. hétfő 07:58 -
Rosberg történelmet írt a Mercivel Sanghajban
Nico Rosberg, a Kínai Nagydíjon Forma-1-es pályafutása első győzelmét arató Mercedes-pilóta számított rá, hogy megnyerheti a futamot, arra azonban nem, hogy ennyire könnyedén diadalmaskodhat Sanghajban. Ugyan Michael Schumacher kiesése és egy 5000 eurós büntetés rontja az összképet, Ross Brawn csapatfőnök szerint a gárda végre fellélegezhet.
2012. április 15. vasárnap 13:40 -
Megbüntették a Mercedest a verseny után
A Kínai Nagydíjon győzelmet arató Mercedes istálló büntetést kapott a sportfelügyelőktől, amiért nem rögzítették megfelelően Michael Schumacher jobb első kerekét a bokszkiállás alkalmával.Tovább
2012. április 15. vasárnap 12:37 -
Kecskemét: hétfőn kezdik szállítani az első értékesítésre gyártott Mercedeseket
A Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában eddig kétezer értékesítésre gyártott személygépkocsi készült el...
2012. április 15. vasárnap 11:50 -
Rosberg: Fantasztikus érzés
Élete 111. Forma-1-es Nagydíján tudott először a dobogó legfelső fokára állni a Mercedes istálló német tehetsége, Nico Rosberg.Tovább
2012. április 15. vasárnap 11:49 -
Rosbergé a Kínai Nagydíj
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat.
2012. április 15. vasárnap 11:21 -
Schumacher nem haragszik a hibázó szerelőre
Csalódottan nyilatkozott sanghaji kiesését követően, ám nem haragszik a Mercedes szerelőjére, aki a Kínai Nagydíjon nem rögzítette megfelelően a német autójának jobb első kerekét.Tovább
2012. április 15. vasárnap 11:00 -
Rosberg első F1-es győzelmét aratta Kínában
Nico Rosberg magabiztos vezetést nyújtva, rajt-cél győzelmet aratott a Kínai Nagydíjon. A Mercedes német pilótája mögött a McLaren duója, Button és Hamilton végzett, míg Schumacher egy malőr miatt kiesett.Tovább
2012. április 15. vasárnap 10:55 -
F1: Rosberg megcsinálta, nyert a Mercedes
Nico Rosberg sima, zavartalan versennyel hozta a Mercedes első újkori Forma-1-es győzelmét. A német 111. futamán állt először a dobogó legfelső fokára. Rosberg mögött óriási csatákat hoztak az eltérő gumistratégiák, forrt a mezőny.
2012. április 15. vasárnap 10:53 -
Gyorshír: Rosberg első győzelmét aratta Sanghajban
Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője pályafutása első pole pozícióját első győzelmére váltotta a Kínai Nagydíjon: az...
2012. április 15. vasárnap 10:51 -
Pénzbírságot kapott a Mercedes a boxutcai hibáért
Szerző: A5 5000 euró befizetésére kötelezték a sportfelügyelők a Mercedest, mivel a kerékanya rossz rögzítése miatt nem biztonságosan engedték vissza a pályára Michael Schumacher autóját az első kiállásakor.
2012. április 15. vasárnap 09:06 -
Schumacher: Végre versenyképes autóm van
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher nagyon örül annak, hogy végre olyan autót kapott a kezei közé, mely képes a Forma-1 élmezőnyében harcolni.Tovább
2012. április 14. szombat 15:49 -
Schumacher örül csapattársa sikerének
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher egyáltalán nem csalódott amiatt, hogy a német gárda újkori F1-es történetének első rajtelsőségét nem ő, hanem csapattársa, Nico Rosberg szerezte ma meg Kínában.Tovább
2012. április 14. szombat 11:37 -
Rosberg indulhat az élről
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája rajtolhat az élről a Forma-1-es Kínai Nagydíjon vasárnap, miután megnyerte a szombati időmérőt. A 26 éves Rosberg karrierje első pole pozícióját szerezte meg.
2012. április 14. szombat 11:22 -
Rosberg aggódik a versenytempó miatt
Pályafutása első pole pozícióját szerezte Kínában, élete 111. F1-es Nagydíján a Mercedes AMG Petronas német tehetsége, Nico Rosberg.Tovább
2012. április 14. szombat 11:14 -
Nehéz futamra számít Rosberg és a Mercedes
Nico Rosberg, a Mercedes kiválósága a csökkenő pályahőmérsékletnek és egy last-minute változtatásnak tudja be, hogy a Kínai Nagydíj időmérő edzésén sikerült bezsebelnie saját maga és csillagos márka modernkori történelmének első pole pozícióját. A sikernek Ross Brawn csapatfőnök is örül, ugyanakkor figyelmeztet: a verseny nem ígérkezik könnyűnek.
2012. április 14. szombat 10:50 -
A Mercedesnél tudják, nehéz verseny lesz
Habár az első sorból rajtolhat a vasárnapi Kínai Nagydíjon a Mercedes alakulata, a gárdát irányító Ross Brawn elárulta, természetesen tisztában vannak azzal, hogy borzasztó nehéz verseny vár rájuk Sanghajban.Tovább
2012. április 14. szombat 09:45 -
F1: A többiek is lehidaltak Rosbergtől
Az élete első pole-ját szerző Nico Rosberg kezére játszott a Kínai Nagydíj időmérő edzésén a csökkenő hőmérséklet. A Mercedes pilótái nem tudják, mi lesz a versenyen.
2012. április 14. szombat 09:20 -
Rosberg nyerte az időmérőt Kínában
Nico Rosberg kiváló teljesítményt nyújtva, megszerezte élete első pole pozícióját a Forma-1-ben. A német pilóta mögött Hamilton és Schumacher végzett, ám előbbi büntetése miatt a Mercedes duója indulhat az első sorból.Tovább
2012. április 14. szombat 09:13 -
Gyorshír: Rosbergé a pole pozíció Sanghajban
Meglepetés hozott a Kínai Nagydíj időmérő edzése, amelyen a Mercedes kiválósága, Nico Rosberg megszerezte pályafutása...
2012. április 14. szombat 09:11 -
A Mercedes pilótái nem tudják, mire számíthatnak vasárnap
Nincs tiszta képük az autó versenytempójáról Szerző: A5 Rendkívül óvatosan fogalmazott az esélyekről a holnapi futamon első sorból rajtoló Nico Rosberg és Michael Schumacher. A két német rámutatott, hogy még a csapatnál sem tudják biztosan, mire lehet képes az autó a versenyen.
2012. április 14. szombat 08:23 -
A Lotus vizsgálja a DRS-szárny előnyeit
Azt követően, hogy az FIA visszautasította a Mercedes trükkös hátsó szárnya ellen beadott óvását, a Lotus megerősítette, hogy komolyan fontolóra veszi, hogy megkezdi riválisa rendszerének lemásolását.Tovább
2012. április 14. szombat 07:16 -
Hamilton Button és a Mercik előtt az utolsó szabadedzésen
Kettős McLaren-elsőséget hozott a Kínai Nagydíj utolsó szabadedzése: bár Lewis Hamiltonra az időmérő edzésen öt rajtpozíciós büntetés vár, a brit jó formában van és megszerezte a legelőkelőbb pozíciót csapat- és honfitársa, Jenson Button előtt. Őket a két Mercedes, Nico Rosberg és Michael Schumacher követte.
2012. április 14. szombat 07:15 -
F1: A McLaren vitte az utolsó edzést
A Kínai Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzésén újra Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, mögötte pedig csapattársa, Jenson Button végzett. A kvalifikáción a Mercedes lehet a legerősebb ellenfél.
2012. április 14. szombat 07:10 -
Hamilton az élen az időmérő előtt Kínában
Lewis Hamilton végzett az élen a Kínai Nagydíj harmadik szabadedzésén, így magabiztosan várhatja az időmérőt. A McLaren versenyzője mögött csapattársa, Jenson Button és a Mercedes duója sorakozott fel.Tovább
2012. április 14. szombat 06:39 -
Rosberg és Schumacher az első sorban Kínában!
Kobayashi rajtolhat a 3. helyről Szerző: A5 Számos meglepetést nyújtott a Kínai Nagydíj időmérője, ahol a Mercedes F1-es visszatérésének legjobb eredményével zárt. Nico Rosberg élete első pole-ját szerezte, mögüle pedig Lewis Hamilton büntetése miatt Michael Schumacher fog rajtolni holnap. Sebastian Vettel a Q2-ben kiesett.
2012. április 14. szombat 04:57 -
A Lotusnál még nem döntöttek az F-csatorna lemásolásáról
Szerző: A5 A Lotus által benyújtott óvást a sportfelügyelők hivatalosan is elutasították, s szabályosnak ítélték a Mercedes F-csatornáját, ám a csapat nem sürgeti a rendszer beültetését az autójukba. Egyelőre nem tudják, megéri-e nekik a fejlesztéssel foglalkozni, hiszen csak az időmérőn nyújt nagyobb előnyt - ellentétben például a gumikopás javításával.
2012. április 14. szombat 03:07 -
A két McLaren a két Mercedes előtt az utolsó edzésen
Szombati szabadedzés - Kínai GP Szerző: A5 Lewis Hamilton csapattársa előtt végzett az élen az utolsó edzésen Sanghajban, megfutva a hétvége legjobb idejét. Jenson Button mögött a két Mercedes zárt, nagyjából fél másodperces lemaradással.
2012. április 14. szombat 02:05 -
A Johnson Controls megkezdte az autóülések gyártását új kecskeméti gyárában
Az amerikai Johnson Controls vállalat autóülés összeszerelő üzemet épített Kecskeméten, ahol a Mercedes-Benz B...
2012. április 13. péntek 18:30 -
Megújult a legkockább Mercedes
1979-es bemutatója óta számos alkalommal megújították már a Mercedes G-osztályt. Most ismét frissítettek rajta valamicskét.
2012. április 13. péntek 16:30 -
Rosberg: Idő kell, míg futamot nyerhet a Mercedes
Annak ellenére, hogy az időmérőkön kiváló teljesítményt nyújtott, a Mercedes egyelőre még szenved versenykörülmények között, ami Nico Rosberg szerint egy ideig még így is marad.Tovább
2012. április 13. péntek 16:13 -
Nagy az elégedettség a Mercedesnél
Kiváló eredménnyel kezdte a Kínai Nagydíj hétvégéjét a Mercedes AMG Petronas hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2012. április 13. péntek 11:55 -
F1: Schumacherék a versenytempóra gyúrtak
Noha a Kínai Nagydíj első napján Michael Schumacher érte el a legjobb időt, a Mercedes főnöke, Ross Brawn szerint elsősorban a versenytempóra fókuszált az istálló. Schumacher elégedett, de óvatos.
2012. április 13. péntek 11:00 -
Schumacher nyerte a második sanghaji tréninget
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher zárta az élen a Kínai Nagydíj második szabadedzését. A második helyre Lewis Hamilton, míg a harmadikra Sebastian Vettel érkezett meg.Tovább
2012. április 13. péntek 09:40 -
Gyorshír: Schumacher a leggyorsabb
Michael Schumacher révén Mercedes-elsőséget hozott a Kínai Nagydíj nyitónapjának második szabadedzése Sanghajban, ahol...
2012. április 13. péntek 09:36 -
Nem fellebbez szárnyügyben a Forma-1-es Lotus
Elutasította a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt az óvást, amelyet a Lotus istálló nyújtott be a Kínai Nagydíj csütörtöki napján a Mercedes trükkös hátsó szárnya ellen. Mivel a betiltatás harmadszorra is kudarcba fulladt, a fekete-arany különítmény nyugtázta a döntést és a kiszivárgott információk szerint nem fellebbeznek a határozat ellen.
2012. április 13. péntek 08:06 -
Hamilton az élen a két Mercedes előtt
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Kínai Nagydíj első szabadedzésén. A változó körülmények közepette Nico Rosberg lett a második, míg Michael Schumacher a harmadik.Tovább
2012. április 13. péntek 05:45 -
A Red Bull lemásolja a Mercedes megoldását
Szerző: A5 A Lotus által benyújtott óvás ellenére az FIA szabályosnak minősítette a Mercedes F-csatornáját, így miután a Red Bull is beletörődött a döntésbe, úgy vélik, a következő logikus lépésként egy, a németek által kifejlesztett rendszerhez hasonlót kell építeniük.
2012. április 13. péntek 03:37 -
Rosberg: A Mercedes még mindig küzd a gumikopással
Szerző: A5 Nico Rosberg úgy véli, korántsem olyan egyszerű a helyzetük a szezon ezen szakaszában, mint ahogy az előrejelzések alapján sokan gondolták. A Mercedesnél továbbra is komoly fejtörést okoz a gumikopás, még nem oldották meg teljesen a problémát.
2012. április 13. péntek 01:47 -
F1: A Lotus óvott a Mercedes-szárny ellen
Benyújtotta hivatalos tiltakozását a Mercedes hátsó szárnya ellen a Lotus. Ross Brawn nem érti, miért fajult idáig az ügy.
2012. április 12. csütörtök 15:30 -
Óvást nyújtott be a Mercedes ellen a Lotus
Hivatalos óvást nyújtott be a Mercedes Forma-1-es csapata ellen a Lotus, mivel a brit istálló továbbra is úgy véli, a brackley-i gárda trükkös F-csatornája nem felel meg a szabályoknak.Tovább
2012. április 12. csütörtök 13:27 -
Itt a Forma-1-es szárnybotrány: óvott a Lotus a Mercedes ellen
Noha az FIA már két ízben is szabályosnak minősítette a Mercedes W03 típusjelű Forma-1-es autójának különleges megoldású hátsó szárnyát, a hétvégi Kínai nagydíj előtt a Lotus csapata immáron hivatalosan is megóvta a rendszert a Nemzetközi Automobil Szövetségnél.
2012. április 12. csütörtök 12:31 -
Elutasította a Lotus óvását az FIA
Gyors elérés cím: A csapat nem fellebbez Szerző: A5 Lezárulni látszik a Mercedes hátsó szárnya körüli vita, mivel az FIA még a benyújtás napján visszadobta a Lotus óvását. A csapat nem kíván fellebbezni a döntés ellen.
2012. április 12. csütörtök 12:22 -
F1: A Mercedesnél a kiszállás a téma
A Mercedes egyelőre idei, harmadik évében sem hozza a prémiummárka presztízséhez illő eredményeket, az egyik részvényes már a Forma-1-ből való kiszállást követeli.
2012. április 12. csütörtök 11:30 -
Button május elsején Budapest utcáin nyúzza a McLarent
Budapest belvárosában versenyez Jenson Button Forma-1-es világbajnok, a Vodafone McLaren Mercedes pilótája a Bazilika...
2012. április 12. csütörtök 10:25 -
Öt rajthelyes büntetést kap Hamilton
Rajtbüntetéssel várhatja a hétvégi Kínai Nagydíjat a McLaren Mercedes istálló versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2012. április 12. csütörtök 09:40 -
A Lotus óvást nyújtott be a Mercedes szárnyára
Brawn szerint kiábrándító, hogy még mindig ez a téma Szerző: A5 A Lotus elhatározta magát, hogy több heti hiábavaló tiltakozás után most hivatalosan is benyújtja óvását a Mercedes DRS által működtetett F-csatornája miatt, hogy végleg tisztázzák az ügyet annak szabályossága körül. Ross Brawn egy halom érvet felsorolt, amelyek miatt értelmetlennek tartja riválisuk lépését.
2012. április 12. csütörtök 09:30 -
F1: A Mercedes miatt nem fejleszt a McLaren
A McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a csapat egy helyben toporog a fejlesztésekkel. Világos választ vár az istálló a Mercedes hátsó szárnyával kapcsolatban.
2012. április 11. szerda 14:00 -
Teljesen átalakították a Mercedes G osztály utasterét
Nyilvánosságra hozta a hivatalos adatokat a frissített G osztályról a Mercedes-Benz. Alaposan átdolgozták a terepjáró belső terét.
2012. április 11. szerda 12:10 -
Nincs több titok a Mercedes-Benz G-osztály körül
A G63 AMG modell is bemutatkozott Szerző: A5 A legutóbb a GLK hivatalos sajtógalériájában lebukott G-osztály frissített változata immáron hivatalosan is bemutatkozott. Az évtizedek óta szinte változatlan formában készülő autó most LED-es nappali menetfényt kapott. A belső is jelentősebben változik és a csúcsmodellek is új biturbós motorokat kapnak.
2012. április 11. szerda 09:58 -
A Mercedes-ügy tisztázására vár a McLaren
Amíg nem tisztázódik, hogy szabályos-e a Mercedes alakulatának trükkös F-csatornája, addig a McLaren Mercedes alakulata sem tud fejleszteni ebbe az irányba
2012. április 11. szerda 09:24 -
A McLaren egy helyben toporog a Mercedes szárnyát illetően
Lowe szerint már rég tisztázni kellett volna a helyzetet Szerző: A5 A McLaren korábbi döntést remélt a Mercedes vitatott hátsó szárnyának ügyében, mert a helyzet tisztázásáig ők sem akarják elkezdeni a rendszer kifejlesztését. Próbálnak nem belefolyni a vitába, de Paddy Lowe azért eloszlatott néhány tévhitet. Szerinte nincs olyan elv, hogy bizonyos esetekben a szabályok szelleme szerint kell eljárni.
2012. április 11. szerda 06:44 -
Vettel: A McLaren a legyőzendő csapat
A Malajziai Nagydíjon látott erőviszonyok ellenére továbbra is a McLaren Mercedes alakulata az, melyet meg kell vernie a címvédő Red Bullnak, ha ismét világbajnok akar lenni
2012. április 10. kedd 12:34 -
A Lotusnak a McLaren a legnagyobb ellenfele
Amennyiben Kínában problémamentes hétvégét teljesít, a Lotus képes lesz arra, hogy harcba szálljon a McLaren Mercedes alakulatával
2012. április 10. kedd 11:28 -
Schumacher: Most jók leszünk!
A Mercedes mindkét pilótája bizakodva várja a jövő heti Kínai Nagydíjat. Michael Schumacher szerint feljavul a csapat.
2012. április 9. hétfő 11:00 -
Így zenél egy Mercedes SLS AMG - videó
Szenzációs videót készített az AMG-termékek népszerűsítéséhez a Mercedes-Benz edingburgh-i márkaképviselete.
2012. április 8. vasárnap 12:40 -
A külkereskedelmet és az ipari termelést is javíthatja a Mercedes gyár beindulása
A külkereskedelmi és az ipari termelési adatokat is javíthatja márciustól a kecskeméti Mercedes gyár termelésének...
2012. április 8. vasárnap 12:05 -
Nincsenek alapvető gondok a Mercedesszel
Nincs szükség a Mercedes W03-as autójának újratervezésére, ehelyett az alakulatnak ki kell derítenie, miképp tudná a lehető legjobban beállítani azt ahhoz, hogy a várakozásoknak megfelelő eredményeket érje el a gárda.Tovább
2012. április 6. péntek 15:18 -
A McLarennél tudják, a riválisok sem pihennek
Keményen dolgozott a Maláj Nagydíjat követő időszakban a McLaren Mercedes csapata, így optimistán várja a jövő hétvégi, kínai viadalt, ám Martin Whitmarsh csapatfőnök figyelmeztet arra, riválisaik sem ültek a babérjaikon.Tovább
2012. április 6. péntek 14:28 -
F1: Olcsón lemásolható a trükkös Merci-szárny
Ross Brawn szerint nem vezet drága fejlesztési versenyhez, ha végérvényesen szabályosnak minősítik a Mercedes hátsó szárnyát. Olcsón lemásolható a rendszer.
2012. április 6. péntek 14:00 -
Olcsó, de nehezen másolható a Mercedes F-csatornája
Brawn szerint emiatt frusztráltak az ellenfelek Szerző: A5 A jövő hétvégén várhatóan végleg lezárul a Mercedes F-csatornájának szabályossága körüli vita. Ross Brawn szerint a riválisok azért tiltakoznak ilyen hevesen, mert felismerték, hogy utólag már nehezen tudnák beültetni a rendszert saját autójukba.
2012. április 6. péntek 11:46 -
Itt az új Mercedes GL
A New York Auto Show-n a Mercedes bemutatta az új GL modellt. A hatalmas gép az S-osztály kényelmét kínálja terepjárós képességekkel párosítva.
2012. április 6. péntek 10:15 -
F1: Kínától vár válaszokat a Mercedes
Hiába volt gyors az időmérőn a Mercedes autója, a versenyen Ausztráliában és Malajziában sem volt tényező az ezüst nyíl. A csapat elemzett, számolt, Sanghajtól sokkal többet várnak, de érezhető a bizonytalanság.
2012. április 6. péntek 10:00 -
Ross Brawn szerint Kínában jobb lesz a Mercedes
Ross Brawn, a Forma-1-es Mercedes istálló csapatfőnöke szerint a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon már sokkal jobb eredményeket érhetnek el, miután tudják, mit rontottak el az idény első két versenyén.
2012. április 6. péntek 09:40 -
Brawn: Olcsó, de bonyolult az F-csatornánk
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint a rivális csapatoknak túl nagy költségekkel járna lemásolni a német gárda trükkös F-csatornáját, amennyiben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is engedélyezi annak használatát.Tovább
2012. április 6. péntek 09:23 -
Brawn: jobb beállításokkal lehet ütőképes a Forma-1-es Mercedes
Továbbra is kitart korábbi álláspontja mellett a Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn: a szakvezető egy brit lapnak nyilatkozva újfent leszögezte, hogy komolyabb módosítások nélkül, a beállítások finomításával is versenyképessé tudják tenni Michael Schumacher és Nico Rosberg W03 típusjelű Ezüstnyilát. A szakember abban is biztos, hogy a szuper-DRS legális marad.
2012. április 5. csütörtök 20:20 -
Schumacherék eredményes folytatást várnak
Magabiztosan várják a 2012-es év következő futamát a Mercedes AMG Petronas versenyzői: Michael Schumacher és Nico Rosberg is abban bízik, az első két versennyel ellentétben Sanghajban végre az ő oldalukra áll a szerencse.Tovább
2012. április 5. csütörtök 14:33 -
A Mercedes reméli, megoldódnak a gumiproblémák
A Mercedes alakulatánál abban bíznak, a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon sikerül felülkerekedni azokon a gumikezelési problémákon melyekkel az első két versenyen szembesültek az istálló versenyzői.Tovább
2012. április 5. csütörtök 13:29 -
Brawn: Az időmérők bizonyítják, hogy gyors a Mercedes
A csapat a gumiproblémák gyors megoldásában bízik Szerző: A5 A Mercedesnél kijelentették, keményen dolgoznak azon, hogy Kínában végre rendesen összeálljon a csomagjuk, és a W03-ból a versenyen is ki tudják hozni a benne rejlő potenciált. Ezért elsősorban a gumikra próbálnak meg összpontosítani, mivel az autókon idén is problémát okoz a korai elhasználódásuk.
2012. április 5. csütörtök 10:14 -
Schumi a Mercedes DTM-tehetségeinek mentora
Nem csak a Forma-1-es csapat versenyzőjeként, hanem mentorként is számít Michael Schumacherre a Mercedes. A hétszeres világbajnok klasszis a csillagos márka újraszervezett juniorprogramjának tehetségeit látja majd el tanácsaival.
2012. április 4. szerda 12:45 -
Button hisz az újabb bajnoki címben
Ugyan jó ideje versenyez már a Forma-1-ben, és néhány éve a csúcsra is feljutott, a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button egyelőre nem gondol a visszavonulásra
2012. április 4. szerda 09:28 -
Öt csapat szerint illegális a Mercedes
Legalább öt csapat szerint illegális a Mercedes Forma-1-es csapatának innovatív szárnyrendszere, így könnyen elképzelhető, hogy a brackley-i gárda találmánya a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon újabb ellenállásba ütközik majd.Tovább
2012. április 3. kedd 13:31 -
Buttonnál újra bepróbálkozott a Ferrari
Brazil sajtóértesülések szerint a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button a tavalyi évben ajánlatot kapott a Ferraritól, így akár már a 2012-es szezonban válthatta volna Felipe Massát.Tovább
2012. április 3. kedd 12:35 -
F1: Nincs vége a Mercedes-ügynek
A riválisok a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta kifogásolják, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség szabályosnak tartja a Mercedes szuper-DRS-ét. A Kínai Nagydíjon újra vizsgálják majd az eszközt.
2012. április 3. kedd 12:30 -
Hatalmas bálna marad a Mercedes-Benz GL
Megjelentek az első fotók a Mercedes-Benz GL új generációjáról. Alapjait az M-osztály adja, de a tengelytávot a három üléssoros kialakítás miatt megnyújtották.
2012. április 3. kedd 11:30 -
Közel 50 évnyi Mercedes-Benz SL egy videón
Múlt és jelen egy felvételen Szerző: A5 Az alábbi videónak a Mercedes-Benz rajongók bizonyára örülnek, főleg azok akik az SL szériáért lelkesednek. Egy külföldi oldal négy szériát mutat be 1954-ről egészen 2012-ig a teljesség igénye nélkül. Az autógyártás fejlődése jól figyelemmel következő az alábbi videón. Csak annyit tudunk hozzá fűzni, hogy jó szórakozást!
2012. április 3. kedd 09:32 -
A McLarennél tudják, nem lazsálhatnak
Az első két nagydíjon mutatott erős forma ellenére nem szabad hátradőlnie a McLaren Mercedes alakulatának, hiszen a rivális csapatok mindent megtesznek azért, hogy komoly előrelépéseket tegyenek a jövő hétvégi Kínai Nagydíjig
2012. április 3. kedd 09:21 -
Sirályszárnyú veterán Mercedes fából - fotók
Szemet gyönyörködtető 1955-ös évjáratú Mercedes 300 SL replikára bukkant a bringatrailer.com internetes lap.
2012. április 3. kedd 09:15 -
Kiszivárgott az új Mercedes GL
Várhatóan még ebben a hónapban bemutatkozik hivatalosan az új Mercedes-Benz GL, miután kiszivárogtak az autó sajtófotói. A méret marad, de látványra könnyebb az autó.
2012. április 3. kedd 09:00 -
Nem tekinthető lezártnak a Forma-1-es szárnyügy?
Noha az FIA már legalább két ízben szabályosnak minősítette a Forma-1-es Mercedes istálló trükkös hátsó szárnyát, a Red Bull továbbra is megkérdőjelezi annak legalitását. Az energiaitalosok tovább egyezkednek Charlie Whitinggal, a szövetség műszaki delegátusával és abban reménykednek, hogy a Kínai Nagydíj előtt számukra kedvező döntés születhet.
2012. április 3. kedd 08:20 -
Hivatalos fotókon az új Mercedes-Benz GL
Sportosabb megjelenést kapott Szerző: A5 A Mercedes-Benz közzétett néhány fotót az új GL-osztályról, amely a héten tartja hivatalos bemutatóját a New Yorki Autószalonon. A hivatalos adatokat és a motorpalettát is titokban tartotta eddig a gyártó, kizárólag tippelni tudunk a motorváltozatokra. Az adatok hamarosan kiderülnek, addig is gyönyörködjenek az új modellben.
2012. április 3. kedd 08:17 -
Kínában születhet végső döntés a Mercedes szárnyáról
A Red Bull és a Lotus továbbra is gyanakvó Szerző: A5 Még mindig nem ért véget a vita a Mercedes trükkös F-csatornája körül. A Lotus szerint a stuttgartiak nem is találtak fel semmi újat, csupán a két éve betiltott eszközt vették elő ismét, ezért nem világos számukra, hogy most miért megengedett a használata. Christian Horner Sanghajban vár végleges döntést az FIA-tól.
2012. április 3. kedd 07:05 -
Műkutyáért törtek ablakot a rendőrök
Plüsskutya megmentéséért zúzták be egy Mercedes ablakát rendőrök. Az állat sértetlenül megúszta a kalandot.
2012. április 3. kedd 06:00 -
F1: Schumacher nyomában a Mercedes ifjoncai
2012-re ismét utánpótláscsapatot állított fel a Mercedes, tagjai jelenleg a német túraautó-bajnokságban (DTM) versenyeznek.
2012. április 2. hétfő 18:30 -
A Red Bull Kínában tovább egyeztetne a Mercedesről
A jövő hétvégi Kínai Nagydíjon tovább folytatná az egyeztetéseket a Mercedes trükkös szárnyrendszeréről a Red Bull Racing alakulata.Tovább
2012. április 2. hétfő 15:43 -
Luxusproblémák a Mercedes-gyárban Kecskeméten
KUKA a neve a "kedves narancssárga kollégáknak" a kecskeméti Mercedes-gyárban, ahol még a melósok karóráját is befedik az autók érdekében. Végignéztük, hogyan készül a magyar Merci.
2012. április 1. vasárnap 07:00 -
Nem tárgyal Hamiltonnal a Forma-1-es Mercedes
Újfent cáfolja a Forma-1-es Mercedes istálló, hogy 2013-tól a McLaren korábbi világbajnoka, Lewis Hamilton az alakulat színeiben folytatja pályafutását.
2012. március 31. szombat 16:26 -
Két halott a tetejére borult Mercedes S 350-ben - fotók
Durva baleset történt a közelmúltban a sri lankai Ahungalle városában: egy 22 éves férfi nagy sebességnél...
2012. március 31. szombat 12:47 -
A Saubernél nincs kapacitás a Mercedes szárnyának lemásolására
Szerző: A5 A Saubernél nem tervezik, hogy megpróbálják legyártani a nemrég végleg szabályossá minősített szárnymegoldást, amit a Mercedes fejlesztett ki. A svájci csapat inkább a hagyományos úton fejleszti tovább autóját ahelyett, hogy egy bizonytalan, és sok erőforrást felemésztő utat válasszon.
2012. március 30. péntek 14:41 -
A Mercedes nem érdeklődik Hamilton iránt
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint a német alakulat tárgyalásokat kíván kezdeni Lewis Hamiltonnal egy esetleges 2013-as megállapodás kapcsán.Tovább
2012. március 30. péntek 11:33 -
Mercedes-gyár: Gyurcsányék köszönetet vártak volna Orbántól
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a miniszterelnöknek a Mercedes-gyár felavatásakor köszönetet kellett volna...
2012. március 30. péntek 11:30 -
Megindult a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban
Egy négyajtós kupét is gyártanak majd Szerző: MTI Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik. Ajánlott cikkek: Az új GLK fotói között bukott le a G-osztály Bemutatkozott a 2013-as Mercedes-Benz SL65 AMG Dögös lett az új Mercedes-Benz A-osztály
2012. március 30. péntek 07:00 -
Így készül a magyar Mercedes
A kecskeméti Mercedes-gyár megnyitóján megtudtuk, hogyan készül az első magyar gyártású Mercedes, és hogy mi lesz a második. Kiderült az is, hogy Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója már megtanult három szót magyarul, Orbán Viktort a B-osztály csomagtartója jobban érdekli, mint az utastere. Az első legyártott autót a Rolling Stones Start me up című számára vezette be a nyitóünnepségre a gyár igazgatója.
2012. március 30. péntek 00:40 -
Három éven belül 10 új mercit dobnak piacra
A Mercedes minden idők legjobb első negyedévére számít - közölte a dpa német hírügynökség csütörtökön a Daimler AG elnökére hivatkozva a cég kecskeméti gyárának megnyitása alkalmából.
2012. március 29. csütörtök 20:12 -
Minden idők legjobb negyedévére számít a Mercedes
A Mercedes minden idők legjobb első negyedévére számít - közölte a dpa német hírügynökség csütörtökön a Daimler AG...
2012. március 29. csütörtök 19:45 -
F1: A Mercedes piszkálása a játék része
Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke nem szívja túlságosan mellre a riválisok panaszait a trükkös hátsó szárny miatt, szerinte ez benne van a pakliban.
2012. március 29. csütörtök 18:30 -
Falut, iskolát létesít dolgozóinak a Mercedes Kecskeméten - fotók
A VER-BAU Kftáltal a várostól vásárolt telken épített 50 lakásos WohnPark, melyet a Mercedes-Benz Manufacturing...
2012. március 29. csütörtök 17:05 -
Megindult a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban
Egy négyajtós kupét is gyártanak majd Szerző: MTI Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik. Ajánlott cikkek: Az új GLK fotói között bukott le a G-osztály Bemutatkozott a 2013-as Mercedes-Benz SL65 AMG Dögös lett az új Mercedes-Benz A-osztály
2012. március 29. csütörtök 17:00 -
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti gyárában
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó-gyárában, Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a...
2012. március 29. csütörtök 16:25 -
Négyajtós Mercedes-kupé készül Kecskeméten
Hivatalosan is átadták Kecskeméten a Mercedes-Benz legújabb gyárát, amelyet alaposan körbejárt a Vezess.hu. Az ünnepségen bejelentették, hogy a magyar üzemben hamarosan egy újabb modellt, egy még nem ismert nevű négyajtós kupét is gyártanak majd a B-osztály mellett.
2012. március 29. csütörtök 15:00 -
Button nem számol Alonsóval
Szerző: A5 Jenson Button úgy véli, a Ferrari nem fog rájuk fenygetést jelenteni az idei pontversenyben annak ellenére sem, hogy sepangi győzelmével Fernando Alonso átvette a vezetést összetettben. Leginkább továbbra is csapattársától és a Red Bulltól tart, míg a Mercedes teljesítményét egyelőre nem tudja megítélni.
2012. március 29. csütörtök 07:14 -
Fotó: Mercedes-gyár Kecskeméten
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Kecskeméti gyára, amelynek ünnepélyes megnyitóját csütörtökön tartják.
2012. március 28. szerda 22:33 -
Felavatják a kecskeméti Mercedes-gyárat - háttér
A Mercedes-Benz gyárát csütörtökön avatják fel Kecskeméten.
2012. március 28. szerda 20:05 -
Kémbotrány a Forma-1 hátsó régiójában
Bár a Mercedes-szárnyügy és a Maláj Nagydíj izgalmai miatt kevés figyelmet kapott, komoly kémbotrány van kirobbanóban a Forma-1 hátsó régiójában. A két éve bonyolódó ügy két főszereplője a Force India és a Caterham, a tét sokmillió dollár lehet.
2012. március 27. kedd 20:50 -
Kémfotón a csúcs Mercedes A osztály
Összkerékhajtású és 320 lóerős lesz a BMW 1 M Coupé és az RS3-as Audi legújabb ellenfele.
2012. március 27. kedd 11:41 -
Rosberg értetlenül áll a gumiproblémák előtt
Értetlenül áll a Maláj Nagydíjon ismét felmerült gumiproblémák előtt a Mercedes AMG Petronas versenyzője, Nico Rosberg.Tovább
2012. március 26. hétfő 15:33 -
Mercedes: Meg kell fejtenünk az idei autónkat
Mihamarabb választ kell találnia a Mercedes alakulatának a Malajziában ismét felmerült gumiproblémákra
2012. március 26. hétfő 13:37 -
Frankfurtból érkezett használt Mercedes-autóbusz Budapesten - fotók
Villamospótló Mercedes Citaro autóbusz megy Budapesten, a Maglódi úton.
2012. március 26. hétfő 13:01 -
Elüldözik a Mercedest az F1-ből?
Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone a hétvégén büszkén jelentette be, hogy a csapatok többségével megegyezett a sportág jövőjéről. A Mercedes azonban nem kötött alkut, állítólag nem kaptak jó ajánlatot.
2012. március 26. hétfő 11:35 -
LED-es menetfényeket kap a Mercedes G osztály is
A frissített Mercedes-Benz GLK egyik sajtófotóján a megújult G osztály is megjelent. LED-es fényeket kapott a legendás terepjáró is.
2012. március 26. hétfő 11:13 -
Rosberg az új gumikat is kopottnak érezte
Furcsán viselkedett a Mercedes a köztes abroncsokon Szerző: A5 Nico Rosberg nem szerzett pontot a Maláj Nagydíjon, aminek okaként a Mercedes problémás gumikezelését nevezte meg. A német egy extra kiállást is lebonyolított a futamon, mert úgy érezte, hátsó intermediate gumijai nagyon elkoptak, azonban mint utólag kiderült, nem is látszódott rajtuk az elhasználódás.
2012. március 26. hétfő 10:50 -
Wheelsandmore Mercedes C63 AMG
A prémium kategóriában alkotó német Wheelsandmore, a Mercedes luxuskupéjához, C63 AMG-hez készített komplett csomagot.
2012. március 26. hétfő 09:32 -
Mi a legfőbb gondja Schuminak és a Forma-1-es Mercedesnek?
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnok veteránja az eső miatt kaotikussá vált Maláj Nagydíjon a korai Grosjean-balhé miatt bukta a jó eredményt, de a német hangsúlyozta: még mindig gondok vannak a W03-as Ezüstnyíl versenytempójával is. Ross Brawn csapatfőnök a gumikezelést is a súlyos, mielőbb megoldandó problémák közé sorlja Sepang után.
2012. március 25. vasárnap 22:50 -
A Mercedes hallgat az F1-es szerződésről
A Mercedes-Benz továbbra is hallgat arról, miért nem csatlakozott a többiekhez, és miért nem egyezett meg a kereskedelmi feltételekben Bernie Ecclestone-nal, miközben egyre többen beszélnek arról, hogy a csapat nincs megelégedve a pénzek elosztásának módjával.Tovább
2012. március 25. vasárnap 20:07 -
Grosjean: Schumacher volt a ludas
Romain Grosjean Michael Schumachert hibáztatja a Maláj Nagydíj első körében történt ütközésért, mert meggyőződése, hogy a Mercedes versenyzője volt az, aki megütötte.Tovább
2012. március 25. vasárnap 16:35 -
Schumacher: Többet érdemelt a csapat
Az ígéretes időmérős szereplés ellenére csupán egyetlen pontot szerzett a vasárnapi Maláj Nagydíjon a Mercedes F1-es alakulata.Tovább
2012. március 25. vasárnap 15:20 -
Schumacher: Nem sok vizet zavartunk
A pazarul sikerült időmérő ellenére kis híján Malajziában is pont nélkül maradt a Mercedes GP, az intermediate abroncsokkal csak szenvedett Michael Schumacher és Nico Rosberg.
2012. március 25. vasárnap 15:00 -
A Mercedes kezdi megunni az újjal mutogatást
Ross Brawnt már kezdi idegesíteni, hogy az ellenfelek mindig a versenyhétvégéken panaszkodnak állítólagos trükkös hátsó szárnyuk ellen, ugyanis véleménye szerint a futamokat megelőzően kellene megtenniük, ráadásul hivatalos óvás fórmájában.Tovább
2012. március 24. szombat 17:32 -
Videón a Mercedes 621 lóerős luxus roadstere
Nemrég beszámoltunk a Mercedes-Benz vadonatúj csúcs-roadsterének érkezéséről, amely mind teljesítményével, mind pedig...
2012. március 24. szombat 14:37 -
Schumacher sokat vár a Mercedes versenytempójától
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnok veteránja elégedett a Maláj Nagydíj időmérő edzésén elért 3. helyezésével, ugyanakkor hangsúlyozza: a W03-as Ezüstnyíl beállításait elsősorban nem a kvalifikációra, hanem a futamra hegyezték ki. A német szerint a csillagos egylet egyre közelebb jár a sikerekhez.
2012. március 24. szombat 12:50 -
Schumacher: Az autó jobb a versenyen
Optimistán várja a Maláj Nagydíj vasárnapi futamát a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki kiválóan szerepelt a mai időmérőn, hiszen a két McLaren mögött a harmadik rajthelyet szerezte meg.Tovább
2012. március 24. szombat 10:59 -
Schumacher: Versenyen még jobban működik az autónk
"Jó látni, hogy kik végeztek mögöttünk" Szerző: A5 Optimistán nyilatkozott az időmérőt követően Michael Schumacher, hiszen kiváló rajthelye mellett azt valószínűsíti, hogy versenytávon még gyorsabb lehet a Mercedes. A magas hőmérséklet viszont aggasztja kicsit, szerinte senki sem lehet biztos abban, hogy nem adja meg magát a technika a holnapi futamon.
2012. március 24. szombat 10:14 -
F1: A Mercedes bejelentkezett a pole-ért
A Maláj Nagydíj utolsó szabadedzésén a mercedeses Nico Rosberg egészséges fölénnyel volt a leggyorsabb, mögötte viszont iszonyú sűrű a mezőny, egymás nyakán a Red Bull, a Lotus és a McLaren.
2012. március 24. szombat 08:00 -
Rosberg a harmadik szabadedzés legjobbja
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati, harmadik szabadedzésén.
2012. március 24. szombat 07:53 -
Gyorshír: Rosberg a Red Bullok előtt az utolsó szabadedzésen
Nico Rosberg révén Mercedes-elsőség született a Forma-1-es Maláj Nagydíj utolsó szabadedzésén, Sepangban, ahol a...
2012. március 24. szombat 07:15 -
Rosberg az élen az időmérő előtt
Nico Rosberg, a Mercedes német tehetsége nyerte a Forma-1-es Maláj Nagydíj szombati szabadedzését, megelőzve a címvédő Sebastian Vettelt, valamint csapattársát, Mark Webbert.Tovább
2012. március 24. szombat 07:14 -
Trükközik a Red Bull a motorvezérléssel?
A Mercedes-Benz állásfoglalást vár az FIA-tól a Red Bull Racing által használt Renault motor viselkedésével kapcsolatban, ugyanis felmerült a gyanú, hogy az energiaital-gyárosok trükköznek a motorvezérléssel.Tovább
2012. március 23. péntek 20:11 -
Felfrissül a Mercedes-Benz GLK
Már nem lesz más megjelenése az offroad modellnek, a váltókart pedig felvitték a kormányoszlopra. Nyáron már megkezdődik az értékesítése.
2012. március 23. péntek 15:35 -
A Red Bull nem nyugszik bele az FIA döntésébe
Tovább folytatná a Mercedes hátsó szárnyával kapcsolatos egyeztetéseket a Red Bull alakulata
2012. március 23. péntek 14:03 -
F1: Schumacher óvatosan optimista
Michael Schumacher szerint a Mercedes javított versenytempóján Malajziában, de nem tudja, hogy ez mire lesz elég a Red Bull-lal és McLarennel szemben.
2012. március 23. péntek 14:00 -
A Mercedesnél nem számítanak a pole pozícióra
Schumacher az 5. helyre lát esélyt Szerző: A5 Mindkét Mercedes versenyző a legjobb négy között végzett a pénteki szabadedzéseken, tehát jó tempót mutattak, mégsem várják azt, hogy a pole pozíció elérhető lenne számukra a Maláj Nagydíj időmérőjén.
2012. március 23. péntek 11:21 -
Az első rajtsor a McLaren célja
Remekül indult a Maláj Nagydíj hétvégéje a McLaren Mercedes alakulata számára: Lewis Hamilton mindkét pénteki tréninget megnyerte, és csapattársa, Jenson Button is az élmezőnyben végzett.Tovább
2012. március 23. péntek 11:18 -
F1: Gyanús a Red Bull motorja
Cserébe a hátsó szárnyas akadékoskodásért, a Mercedes gyanúsnak tűnő motorvezérlés miatt panaszolta be a Red Bullt a Nemzetközi Automobil Szövetségnél. Az FIA szerint minden szabályos.
2012. március 23. péntek 11:00 -
Schumacherék nem számítanak pole-esélyre a sepangi időmérőn
Bár a Mercedes Forma-1-es istállója ígéretesen, a McLarenek sarkában kezdte a Maláj Nagydíj hétvégéjét, Michael Schumacher és Nico Rosberg egyetértenek abban: elhamarkodott lenne arra számítani, hogy képesek lesznek megszerezni a pole pozíciót a sepangi aszfaltcsíkon.
2012. március 23. péntek 10:35 -
Schumacherék nem számítanak pole-ra
Sem Michael Schumacher, sem Nico Rosberg nem számít arra, hogy a pole pozícióért harcolhat majd a Mercedes a Maláj Nagydíj szombati időmérő edzésén.Tovább
2012. március 23. péntek 09:55 -
Mercedes: Lesz megoldás a gumiproblémákra
A Mercedes alakulatánál bíznak abban, sikerül felülkerekedni az Ausztrál Nagydíjon tapasztalt gumiproblémákon, melyek alapvető hatással voltak a versenyzők teljesítményére a melbourne-i futamon.Tovább
2012. március 23. péntek 09:19 -
F1: Folytatódik a Hamilton-uralom
A Maláj Nagydíj második szabadedzésén is a mclarenes Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a fő ellenfélnek a Mercedes tűnik.
2012. március 23. péntek 09:05 -
Gyorshír: Hamilton az élen, McLaren-Mercedes csata a horizonton
Lewis Hamilton megőrizte a vezető pozíciót a Maláj Nagydíj pénteki második szabadedzésén is: mivel a McLaren...
2012. március 23. péntek 08:41 -
Malajziai Nagydíj - Hamiltoné az első szabadedzés
A Vodafone McLaren Mercedes 2008-as világbajnok versenyzője az első szabadedzéshez hasonlóan délután is a leggyorsabb tudott lenni Malajziában.
2012. március 23. péntek 08:40 -
Nem tudta bizonyítani a Mercedes a Red Bull motorvezérlés-trükkjét
Míg a Red Bull és a Lotus megpróbálta betiltatni a Mercedes W03 trükkös hátsó szárnyát, addig a csillagosok sem tétlenkedtek: mint kiderült, Norbert Haugék a Renault V8-as motorvezérlésének manipulációját próbálták rábizonyítnia az energiaitalosokra
2012. március 23. péntek 06:35 -
Videón a Mercedes-Benz új GLK-ja
Jobban mutat, mint elődje Szerző: A5 A német gyártó a Genfi Autószalon után sem tétlenkedik, két terepjáróját, a G-osztályt és a GLK-t frissítette fel. A hobby terepjárónak számító kisebb GLK eddig a Mercedes-Benz kínálat egyik legfurább modellje volt, jót tett neki az alapos frissítés. Most mozgás közben csodálhatjuk meg.
2012. március 23. péntek 06:29 -
Megújul a legidősebb kapható Mercedes
Megújult a Mercedes GLK, a fotókat böngészve az egyik képen egy másik autó is feltűnik. Ebből kiderül, hogy ismét frissült a G-osztály is.
2012. március 23. péntek 06:00 -
Hamilton Vettel előtt nyitott az élen Sepangban
Pénteki 1. szabadedzés - Maláj GP Szerző: A5 Lewis Hamilton elsőségével zárult a Maláj Nagydíj első, száraz pályán zajló szabadedzése. Mögötte fél másodperces lemaradással Sebastian Vettel végzett, akit a két Mercedes, Nico Rosberg és Michael Schumacher követ.
2012. március 23. péntek 02:33 -
Megújult a legkisebb terepes Merci
Félidejéhez érkezett a Mercedes-Benz GLK életpályája. A szabadidő-autó megújult, erősebb motorokkal, új külső és belső desiignnal indul, elsősorban az amerikai vevők kegyeiért.
2012. március 22. csütörtök 16:15 -
Nem tiltják be Schumacherék trükkös hátsó szárnyát
Nem járt sikerrel a Mercedes W03-as trükkös hátsó szárnyának betiltatására tett kísérlet: a Red Bull és a Lotus istállók hiába próbálkoztak, az FIA csütörtökön legálisnak minősítette a különleges szárnymegoldást.
2012. március 22. csütörtök 13:30 -
F1: A Mercedes megtarthatja a trükkös szárnyat
Vesztett a Mercedes hátsó szárnyának szabályosságában kételkedő Lotus és Red Bull, a Nemzetközi Automobil Szövetség hivatalos állásfoglalása szerint rendben van az alkatrész.
2012. március 22. csütörtök 13:30 -
FIA: Szabályos a Mercedes hátsó szárnya
Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint szabályosnak minősítette a Mercedes alakulatának trükkös szárnyrendszerét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).Tovább
2012. március 22. csütörtök 12:31 -
Alonso tudja, nem volt reális a melbourne-i 5. hely
Még bízik a gyors felzárkózásban Szerző: A5 Fernando Alonso tisztában van vele, hogy az autó problémái miatti idegeskedés nem oldaná meg a Ferrari helyzetét, ezért nyugalomra és összpontosításra szólítja fel csapatát. Szerinte nem vitás, hogy a Mercedes és a Lotus is erősebb náluk, ugyanakkor nem zárja ki egy erős szereplés lehetőségét, ha kaotikussá válna a hétvégi Maláj Nagydíj.
2012. március 22. csütörtök 10:38 -
Schumacher reméli, megoldották a gumiproblémákat
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnoka szerint nem kell attól tartaniuk, hogy az Ausztráliában felmerült problémák Malajziában is hátráltatják majd a csapatot, és biztos benne, a sepangi pályán kiváló lesz majd a W03-as konstrukció versenytempója.Tovább
2012. március 22. csütörtök 10:35 -
Button: Nem számítottunk ekkora fölényre
Az előszezonban mutatott biztató forma ellenére váratlan volt a McLaren Mercedes melbourne-i fölénye legfőbb riválisával, a Red Bull Racinggel szemben
2012. március 22. csütörtök 09:27 -
A Mercedes már a 2014-es forradalomra készül
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint csapata nagyon jól döntött, mikor több korábbi technikai igazgatót igazolt, hiszen ennek gyümölcsét már most is szüretelik és ez még nagyobb előnybe repítheti őket a jövőben.Tovább
2012. március 21. szerda 17:42 -
F1: A McLaren nem kételkedik a Mercedes-szárnyban
Jonathan Neale, a McLaren ügyvezető igazgatója szerint a Mercedes biztosan megmutatta kritizált hátsó szárnyát az FIA-nek, mielőtt használni kezdte. A csapat elfogadja a szövetség véleményét az ügyben.
2012. március 21. szerda 13:30 -
Bemutatkozott a 2013-as Mercedes-Benz SL65 AMG
Négy másodperc alatt gyorsul százra Szerző: A5 A „szerénynek” nem mondható 5.5 literes ikerturbós, V8-as erőforrással büszkélkedő kistestvér, az SL63 AMG után megérkezett a csúcsmodell a szintén ikerturbós V12-es SL65 AMG 630 lóerővel és lekorlátozottan 1000 Nm nyomatékkal. Az új SL-nek ezzel a motorral nem kell tizenkét másodperc a 200 km/órás sebesség eléréséhez.
2012. március 21. szerda 13:09 -
A McLaren nem vádolja a Mercedest
Nem próbálja meg ellehetetleníteni a Mercedes dolgát a McLaren Forma-1-es alakulata, és bízik abban, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) helyes döntést hoz majd a németek trükkös hátsó szárnyával kapcsolatban.Tovább
2012. március 21. szerda 12:30 -
A Mercedes felkészülten várja a szabályváltozásokat
Szerző: A5 Ross Brawn biztos benne, hogy a Mercedes jelenlegi technikai személyzetével minden feltétel adott a folyamatos fejlődéshez. A brit csapatfőnök már a távoli jövőbe is tekint, véleménye szerint ezekkel a szakemberekkel a 2014-es nagy szabályváltozásokhoz való alkalmazkodás is sokkal gördülékenyebben fog menni csapatának.
2012. március 21. szerda 11:53 -
Mercedes: Mások is megkerülték a szabályokat
Nemcsak a Mercedes, a többi csapat is mindent megtesz azért, hogy a szabályok határait feszegetve olyan rendszerrel álljon elő, mellyel előnybe kerülhet legfőbb riválisaival szemben
2012. március 21. szerda 09:24 -
621 lóerős roadster 68 millióért - Mercedes-Benz SL65 AMG
A Mercedes-Benz tavaly év végén mutatta be a prémium kategóriás roadster, az SL-osztály alaposan átdolgozott...
2012. március 21. szerda 07:25 -
A McLaren figyelmeztet, Sepangban tovább erősödik
A McLaren Mercedes alakulata figyelmeztette riválisait, versenyzői a hétvégi Maláj Nagydíjon még gyorsabbak lehetnek, mint legutóbb, Ausztráliában, az MP4-27-es versenygépnek ugyanis fekszenek a sepangi pálya gyors kanyarjai.Tovább
2012. március 20. kedd 16:34 -
Schumacher: Nem csak egyszeri fellángolás volt
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnok bízik benne, nem csak egyszeri alkalom volt csapata remeklése a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj időmérőjén, és a soron következő versenyeken is megmutathatják, igenis versenyképes autó áll rendelkezésükre.Tovább
2012. március 20. kedd 15:24 -
Schumacher nagy reményekkel készül a Maláj Nagydíjra
Szerző: A5 Michael Schumacher reméli, a Mercedes melbourne-i időmérőn mutatott formája nem csak pünkösdi királyság lesz, és a csalódást keltő vasárnapi versenytől függetlenül a szezon egészében versenyképes formát mutatnak majd. A hétszeres világbajnok a sepangi pályát már mérvadóbbnak tekinti az Albert Park-i aszfaltcsíknál.
2012. március 20. kedd 15:14 -
F1: A Mercedes a riválisok kipufogóira fúj
A Mercedesnél zokon vették, hogy a riválisok óvással fenyegetőznek a hátsó szárny miatt. Ross Brawn szerint több csapat továbbra is befújt diffúzorokat használ.
2012. március 20. kedd 13:30 -
Miért zavarta el Schumi a fotósokat a felemelt Mercedes-Ezüstnyíltól? - videó
Érdekes szösszenetre bukkant egy brit Forma-1-es blog: a szurkolói videón jól látható, hogy Michael Schumacher elzavarta a fotósokat a felemelt W03-as Mercedes orrának környékéről, miután kicsúszott a szombat délelőtti szabadedzés végén, a melbourne-i Albert Parkban.
2012. március 20. kedd 13:15 -
A McLaren szerint Button bajnok lehet idén
Jenson Buttonnak, a McLaren Mercedes brit versenyzőjének idén reális esélye van arra, hogy megszerezze második világbajnoki címét is a Forma-1-ben
2012. március 20. kedd 12:37 -
Whitmarsh: Sepang még jobban fekszik a McLarennek
Úgy véli, a tempós kanyarokban jobbak a Red Bullnál Szerző: A5 Még jobb teljesítményre lesz képes a McLaren, legalábbis a csapat feltételezései szerint, mert a malajziai pálya karakterisztikája jobban passzol az autójukhoz. Martin Whitmarsh szerint az Ausztrál Nagydíj nem hozta ki az MP4-27 erősségeit, viszont szerinte a Mercedes is így van ezzel, ezért veszélyesnek tartja őket.
2012. március 20. kedd 11:26 -
630 lóerős roadster a Mercitól
Az autóiparban a downsizing szót hozsannázzák mostanában, na ez az ami nem szerepelt az új Mercedes SL65 AMG fejlesztőinek szótárában. 6.0, V12, biturbó, 630 LE!
2012. március 20. kedd 11:15 -
Tovább terjeszkedik a Kamazban a Mercedes
A német Daimler konszern megvásárolhatja a Kamaz teherautógyár részvényeinek 10 plusz egy százalékát - közölte az...
2012. március 19. hétfő 19:00 -
Rosberg: Hamar megoldhatjuk a problémákat
Hamar felülkerekedhet az abroncsokkal kapcsolatos problémákon a Mercedes Forma-1-es alakulata
2012. március 19. hétfő 16:21 -
F1: Választ követelnek a riválisok a Mercedes-szárnyról
A korábban óvást fontolgató két csapat, a Red Bull és a Lotus ezen a héten végleges választ vár az FIA-től a Mercedes vitatott hátsó szárnyáról.
2012. március 19. hétfő 13:30 -
Folytatódik a vita a Mercedes fegyveréről
Végleges döntést vár a Nemzetközi Automobil Szövetségtől a hétvégi Maláj Nagydíjon a Mercedes trükkös megoldásával kapcsolatban a Lotus és a Red Bull Forma-1-es csapata.Tovább
2012. március 19. hétfő 13:28 -
Jön a kombi Mercedes-Benz CLS
A négyajtós kupé alapjaira épített kombi várhatóan a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, de már most közúton tesztelik.
2012. március 19. hétfő 12:25 -
Robbanhat a Forma-1-es szárnybotrány a Maláj Nagydíj előtt
Melbourne-ben, a Forma-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj idején elmaradt a szárnybotrány, a hétvégén esedékes maláj futam előtt azonban robbanhat a bomba. A Lotus és a Red Bull a sepangi forduló előtt mindenképpen tisztázni akarja az FIA-val, hogy szabályos-e a Mercedes által alkalmazott rafinált hátsó szárny.
2012. március 19. hétfő 12:25 -
Button: Nagyon édes ez a győzelem
Pályafutása tizenharmadik, és egyben harmadik melbourne-i diadalát aratta a hétvégi Ausztrál Nagydíjon a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button.Tovább
2012. március 19. hétfő 10:33 -
Nem törte meg Schumacher lendületét a melbourne-i kiesés
Michael Schumacher a W03-as Mercedes váltóproblémája miatt idejekorán feladni kényszerült a Forma-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, a veterán klasszis azonban leszögezte: a kiesés nem törte meg a lendületét. Az Ezüstnyíl egyébként zabálta a gumikat is, de Ross Brawn szerint nincs ok az aggodalomra.
2012. március 18. vasárnap 19:17 -
A Mercedes meg szeretné úszni az óvást
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn bízik abban, hogy a riválisok nem fognak óvást benyújtani ellenük a hátsó szárny miatt, ami állítása szerint teljes mértékben megfelel a szabályoknak.Tovább
2012. március 18. vasárnap 16:52 -
A Mercedesnél gondot jelentett a gumikopás
Pont nélkül maradt a csapat Szerző: A5 A tegnapi reményt keltő időmérés után minden a visszájára fordult a Mercedes háza táján. Úgy kell elutazniuk Ausztráliából, hogy egyetlen pontot sem visznek magukkal Malajziába. Ross Brawn csapatfőnök ugyan nem veszítette el optimizmusát, de megoldást sürget a felmerült problémákra, amelyek közül a gumikopás az egyik legégetőbb.
2012. március 18. vasárnap 12:46 -
A Mercedes tudja, mi volt a probléma Melbourne-ben
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn a gyors gumikopást hibáztatja azért, hogy csapata nem tudott eredményesebben szerepelni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.Tovább
2012. március 18. vasárnap 11:00 -
Négyajtós kupé készül a VW Jettából
Még be sem mutatták a Mercedes A osztály négyajtós kupé változatát, a Volkswagen máris elkezdte fejleszteni az újdonság konkurensét. A Jetta CC változata már az MQB platformra épül.
2012. március 18. vasárnap 10:51 -
F1: Schumacher látja a jót, Rosberg kevésbé
Nagy várakozásokkal érkezett a Mercedes Ausztráliába, ahonnan végül pont nélkül utazik haza. Schumacher nem szomorú, Rosberg szerint vizsgálni kell a gumikopást.
2012. március 18. vasárnap 10:05 -
Kivárnak az óvással a Forma-1-es Mercedes hátsó szárnyának bírálói
Bár számos sajtóorgánum arról számolt be a Forma-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj szombati napján, hogy a Lotus és a Red Bull az időmérő edzés végkimenetelétől függően megóvja a Mercedes istálló hátsó szárnyát, erre mégsem került sor. Mint kiderült, a két alakulat a drasztikus lépés előtt további egyeztetésekre készül az FIA-val.
2012. március 18. vasárnap 00:00 -
Geneva Motor Show 2012 - Mercedes-Benz A-osztály, Made In Kecskemét
Nagyot nőtt a "kiscsillag"...
2012. március 17. szombat 19:00 -
Schumacher nem lát esélyt az évadnyitó megnyerésére
Michael Schumacher jelentős előrelépésnek, már-már áttörésnek minősítette az a 4. helyet, amelyet az évadnyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén ért el, azonban óvatosságra inti a Mercedes-rajongókat. A hétszeres világbajnok veterán bevallotta: nem sok esélyt lát a melbourne-i futamgyőzelemre.
2012. március 17. szombat 18:05 -
Schumacher nem álmodozik a győzelemről
Bár a Mercedes fantasztikusan teljesített a mai időmérő edzésen, Michael Schumacher mégis úgy gondolja, hogy egyelőre még túl korai lenne a futamgyőzelemről beszélni.Tovább
2012. március 17. szombat 12:53 -
Schumi áttörésként értékeli a 4. rajtpozíciót
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnoka elégedett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén elért remek 4. helyezésével, ugyanakkor hangsúlyozza: a küzdelem szoros, ezért a csillagos egyletnek még keményebben kell dolgoznia.
2012. március 17. szombat 11:15 -
A Mercedes erős teljesítményt vár a futamon is
Nagyszerűen szerepelt a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a két McLaren, illetve Romain Grosjean mögött ugyanis a negyedik rajthelyet szerezte meg.Tovább
2012. március 17. szombat 10:13 -
Schumacher: Ez ám a meglepetés!
Michael Schumacher örül az Ausztrál Nagydíj időmérőjén megszerzett negyedik helyének, szerinte sokat fejlődött a Mercedes. Nico Rosberg elrontotta a beállításokat, de nem elégedetlen.
2012. március 17. szombat 09:30 -
A Red Bull és a Lotus tiltakozik a Mercedes trükkös fegyvere ellen
A Red Bull Racing, illetve a Lotus alakulata is arra kérte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), gondolja át álláspontját a Mercedes trükkös rendszerével kapcsolatban, az ugyanis véleményük szerint nem felel meg a szabályok szellemének.Tovább
2012. március 17. szombat 06:45 -
Gyorshír: Hamilton az élen, támadás a Mercedes-szárny ellen
Lewis Hamilton, a McLaren versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Forma 1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj utolsó...
2012. március 17. szombat 05:11 -
Mercedes és Chrysler tuning:– LSD ajtók
A német LSD a felfelényíló ajtózsanérszettjeiből készített az új Chrysler 300C és Mercedes-Benz SLK számára is megfelelőt.
2012. március 16. péntek 19:38 -
F1: A Mercedes tud valamit
Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén Michael Schumacher finoman jelezte, hogy az idei szezonnyitón a korábbiaknál jobban kell majd számolni a Mercedesszel. A csapat a hétvége egyik meglepetése lehet.
2012. március 16. péntek 13:00 -
Hamilton szerint McLaren-Red Bull-Mercedes csata várható
Bár a változékony időjárás a McLaren dolgát is megnehezítette a Forma-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapján, a legjobb időeredményeket jegyző páros, Jenson Button és Lewis Hamilton egyaránt elégedett. Utóbbi szoros csatát jósol a Red Bull és a Mercedes istállókkal.
2012. március 16. péntek 11:15 -
Button szerint még lehet javítani a McLarenen
Az első szabadedzést megnyerte, a második viszont csak tizenötödikként zárt a McLaren Mercedes brit versenyzője, aki ezzel együtt elégedett az MP4-27-es versenygép teljesítményével, és pozitív folytatásban bízik.Tovább
2012. március 16. péntek 10:51 -
Optimisták a Mercedes versenyzői
Rendkívül elégedetten nyilatkoztak az Ausztrál Nagydíj első szabadedzéseit követően a Mercedes AMG Petronas versenyzői.Tovább
2012. március 16. péntek 09:45 -
Schumacher nyerte a második edzést Melbourne-ben
Michael Schumacher volt a leggyorsabb az Ausztrál Nagydíj második, esővel tarkított szabadedzésén. A Mercedes világbajnoka mögött Nico Hülkenberg és Sergio Perez végzett. A Red Bull versenyzői a középmezőnyben.Tovább
2012. március 16. péntek 08:15 -
Brawn szerint Hamilton visszavág 2012-ben
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton sokat tanult az elmúlt években csapattársától, Jenson Buttontól, és az idei évben ismét harcba fog szállni a világbajnoki címért.Tovább
2012. március 15. csütörtök 20:25 -
DRS által működtetett F-csatornát fejlesztett ki a Mercedes
Az FIA jóváhagyta, a riválisok már másolják Szerző: A5 Szabályosnak ítélte az FIA a Mercedes legfrissebb újítását, amely a DRS bekapcsolásakor a korábbi F-csatorna működési elvéhez hasonlóan növeli még tovább az autó sebességét az egyenesekben. Noha mindenki F-csatornáról beszél, Charlie Whiting szerint hivatalosan nem is létezik ilyen eszköz.
2012. március 15. csütörtök 17:11 -
Schumacher még nem bocsátkozik jóslatokba
A Mercedes új, W03-as versenygépe 4250 kilométert tett meg a téli tesztek során. Ez idő alatt nemcsak megbízhatónak, de gyorsnak is bizonyult az új konstrukció. Rajongóik így abban reménykednek, hogy kedvenc csapatuk 2012-ben végre versenyben lehet az élmenőkkel.
2012. március 15. csütörtök 15:59 -
Button: A McLarennel újra bajnok lehetek
2012-ben világbajnoki címet nyerne a McLaren Mercedes alakulatával a gárda brit versenyzője, Jenson Button, aki idén harmadik szezonját kezdi meg a wokingi istálló színeiben.Tovább
2012. március 15. csütörtök 15:44 -
F1: Lépéselőnyben a Mercedes?
Az FIA szabályosnak nyilvánította a Mercedes F-csatornáját; a Force India a McLarentől kért pilótát; a HRT autója még nincs készen - rövidhírek az Ausztrál Nagydíjról.
2012. március 15. csütörtök 15:10 -
Hamiltont nem érdekli Horner nyilatkozata
Nem tulajdonít komoly jelentőséget Christian Horner megjegyzéseinek a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint mindent megtesz majd azért, hogy feledtesse a tavalyi év kudarcait.Tovább
2012. március 15. csütörtök 14:06 -
Hamilton nem tudja, mire számítson Melbourne-ben
Lewis Hamilton bevallotta, hogy nem tudja, mit várjon a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól, ám arra számít, hogy kiélezett küzdelem lesz az élen a Red Bull, a Lotus, a Mercedes, a Ferrari és csapata között.Tovább
2012. március 15. csütörtök 13:04 -
Bajban a riválisok, szabályos a Mercedes új fegyvere
A Mercedes esélyei megnőttek azzal, hogy az FIA csütörtökön szabályosnak minősítette a téli teszteken kipróbált és a riválisok által illegálisnak vélt hátsó szárnyrendszer. Az ellenfeleknek másolniuk kell.Tovább
2012. március 15. csütörtök 12:02 -
Brawn: Nem álmodozhatunk futamgyőzelmekről
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke szerint túlságosan optimisták lennének akkor, ha arra számítanának, hogy 2012-ben a futamgyőzelmekért szállhatnak majd harcba.Tovább
2012. március 15. csütörtök 10:23 -
Mansory Mercedes-Benz CLS 63 AMG
Az elsősorban prémium kategóriás autók átfaragásában jeleskedő német Mansory, igen komoly arzenállal készült az idei Genfi Autószalonra. A korábban bemutatott Lamborghini Aventador LP700-4és a McLaren MP4-12C után most bemutatjuk a csapat következő tagját a Mercedes-Benz CLS 63 AMG-t.
2012. március 14. szerda 21:40 -
A McLaren szerint egyetlen csapat sem dominál idén
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh biztos benne, egyetlen alakulat sem fog olyan domináns szerepet betölteni a 2012-es évadban, mint tavaly a Red Bull Racing.Tovább
2012. március 13. kedd 12:27 -
Prior Design Mercedes CL Black Series
A Prior Design egyik legfrissebb célkeresztbe került alapja a Mercedes CL. A német cég igazán sportos optikával látták el a luxuskupét.
2012. március 13. kedd 11:02 -
Mercedes: Még nem állunk készen a vb-címre
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug szerint nem érdemes arról beszélni, hogy a német alakulat 2012-ben sokkolja a világot, és harcba száll majd a világbajnoki címért
2012. március 13. kedd 09:18 -
Újságírók törtek össze két csúcs-Mercit
A Mercedes-Benz sportmodelljeit kipróbáló két újságíró nem értette meg egymást, összetörtek egy hatvanmilliós SLS AMG-t és egy alapáron is húszmilliós C63 AMG-t. Az anyagi kár jelentős.
2012. március 13. kedd 06:15 -
Schumacher: Vége a jósolgatásnak
Michael Schumacher szerint a Mercedes jó formában vág neki a 2012-es idénynek, bár a hétszeres bajnok kétli, hogy győzni is tudnak majd. Hogy ő kivárja-e a végső sikert, azt nem tudni, de a motivációjával elvileg nincs gond.
2012. március 12. hétfő 16:30 -
Brawn: Győztes autó lehet a Mercedes
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, semmi okát nem látja annak, csapata miért ne harcolhatna a futamgyőzelmekért a 2012-es évadban.Tovább
2012. március 12. hétfő 11:33 -
Button nagyon szoros küzdelemre számít
Jól sikerült a McLaren Mercedes téli felkészülése, így a gárda brit versenyzője, Jenson Button optimistán várja a 2012-es szezon első versenyét, a hétvégi Ausztrál Nagydíjat.Tovább
2012. március 12. hétfő 09:21 -
Schumacher szoros csatát jósol az idei Forma-1-es szezonra
Elégedett a Mercedes felkészülésével, győzelmi esélyeket azonban nem vár a jövő hétvégén esedékes évadnyitó Ausztrál Nagydíjra a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher. A német szerint Melbourne favoritja a Red Bull, az energiaitalosok mögött pedig szoros csata bontakozhat ki.
2012. március 10. szombat 14:35 -
VÄTH Mercedes SLK 350
A német VÄTH Automobiltechnik hivatalosan is bejelentette a Mercedes SLK 350-hez készített csomagját. A pakett esztétikai és motorikus fejlesztéseket is kínál az autóhoz.
2012. március 10. szombat 13:40 -
Nagyvérű Mercedeseket tört össze egy kínai autós újságíró - fotók
Balesetet okozott egy kínai autós újságírói a Zhuhai nemzetközi versenypályán, egy Mercedes-Benz által szervezett...
2012. március 10. szombat 10:11 -
Tolatáskor is vigyáz ránk a Volvo V40
Nagy siker lehet az új kompakt Szerző: A5 A Genfi Autószalonon a Volvo hivatalosan is bemutatta legújabb modelljét, amellyel a prémium kompaktok között kíván érvényesülni. A V40 kifejezetten jó próbálkozásnak tűnik, erős motorjai mellett pedig új biztonsági extráival is kitűnik. Nyártól már nálunk is megvásárolható lesz. Ajánlott cikkek: Dögös lett az új Mercedes-Benz A-osztály Leleplezték az új Audi A3-at Nagyon ígéretes a Volvo V40
2012. március 9. péntek 19:05 -
Rajt előtt a Forma-1: felragyoghat a Mercedes csillaga
Vége a tesztidőszaknak, elkezdődött a visszaszámlálás: március 18-án az Ausztrál Nagydíjjal elindul minden idők leghosszabb, 20 futamból álló Forma-1-es szezonja. A rajtra készülve az Autómenedzser körbenéz minden istálló háza táján, arra keresve a választ, hogy milyen céljaik lehetnek 2012-re.
2012. március 9. péntek 16:57 -
Mercedes: Jól felkészültünk az első versenyre
Tovább
2012. március 9. péntek 12:29 -
Carlsson Smart ForTwo - reloaded
A leginkább Mercedes tuningjairól ismert Carlsson, a Smart ForTwo-hoz készített konverzióját is leporolta az idei Genfi Autószalon kedvéért.
2012. március 8. csütörtök 17:41 -
Városföld is adott területet a kecskeméti Mercedes-gyárnak
A Mercedes gyárának építéséhez szükséges területet csak úgy tudtuk biztosítani, hogy Városföld község saját...
2012. március 8. csütörtök 13:46 -
Grosjean: A Mercedes és a Ferrari a fő ellenfél
Fontosnak tartja, hogy összedolgozzanak Räikkönennel Szerző: A5 Romain Grosjean is úgy véli, a Lotus a teszteken adódott problémák ellenére is közel lehet az élbolyhoz, és már Ausztráliában a Mercedesszel, illetve a Ferrarival szeretnének versenyben lenni. Örül annak, hogy Kimi Räikkönennel is jól megértik egymást.
2012. március 8. csütörtök 11:24 -
Csak kisautónyi hely van a Mercedes A osztályban
A vadonatúj Mercedes A-osztály mutatós kívül, de belül már nem olyan pozitív az összkép Genfben.
2012. március 7. szerda 14:20 -
Carlsson Mercedes ML
A Genfi Autószalonon teli van a Carlsson standja az újdonságokkal. Kitoltak egy először itt látható Mercedes ML tuning elképzelést is.
2012. március 6. kedd 18:39 -
A-osztály: a legújabb magyar autó
A Genfi Autószalonon (közönségnapok: március 8-18.) a Mercedes-Benz kiállításának középpontjában az új A-osztály áll.
2012. március 6. kedd 15:45 -
Button szoros küzdelmet vár, és nem írja le a Ferrarit
A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button úgy érzi, csapata jobb pozícióból várhatja a Forma-1-es bajnokságot, mint egy éve, ilyenkor, és úgy érzi, már az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon megfoghatják a Red Bull Racing alakulatát.Tovább
2012. március 6. kedd 15:27 -
F1: Lauda az élmezőnybe várja a Mercedest
Niki Lauda szerint a Mercedes GP idén képes lesz beleszólni az első helyért folytatott küzdelembe.
2012. március 6. kedd 13:30 -
Egyterűből izgalmas kisautó lett az új Mercedes A osztály
A Genfi Autószalonon bemutatkozott a Mercedes-Benz A osztály harmadik generációja. Az elődjétől radikálisan eltérő luxuskompakt szeptemberben kerül piacra, rögtön AMG Sport felszereltségi szinttel is kapható lesz. A 320 lóerős csúcsmodell még várat magára.
2012. március 6. kedd 10:10 -
Hamann Hawk Mercedes SLS AMG Roadster
A Hamann idei nagy dobása a Genfi Autószalonra egy tűzpiros Mercedes SLS AMG. Az über-kabrió a cég új, teljes körű csomagját kapta.
2012. március 6. kedd 09:28 -
Dögös lett az új Mercedes-Benz A-osztály
Teljesen átalakul a csillagos kompakt Szerz?: A5 Amint várható volt a kiszivárgott képek alapján, a harmadik generációs Mercedes-Benz A-osztály gyökeresen átalakul. A karosszéria sportosabb vonalakat kap kívül-belül, a mozgatásáról pedig 1.6 és 2.0 literes benzinmotorok, valamint 1.8 és 2.2 literes dízelek gondoskodnak, amelyek teljesítménye 109 és 211 lóerő között lesz.
2012. március 6. kedd 05:00 -
Hamiltont akarja Schumi helyére a Forma-1-es Mercedes?
Noha korábban úgy hírlett, hogy a Forma-1-es Mercedes istálló a Force Indiánál versenyző tehetséget, Paul Di Restát kívánja bevetni Michael Schumacher majdani visszavonulása után, friss német sajtópletykák már a McLaren 2008-as világbajnokát, Lewis Hamiltont hozzák összefüggésbe a csillagos alakulattal.
2012. március 5. hétfő 19:48 -
F1: A Williams és a Mercedes az előszezon bajnoka
2012-es autóval a Williams tette meg a legtöbb tesztkilométert a melbourne-i szezonnyitó előtt. A bajnok a tavalyi autóval is tesztelő Mercedes GP lett.
2012. március 5. hétfő 18:30 -
A Mercedes nem érdeklődik Hamilton iránt
Ugyan a német sajtóban a napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton lehet Michael Schumacher utódja a Mercedesnél, a német vállalat motorsport-igazgatója, Norbert Haug cáfolta, hogy érdeklődnének a brit szolgálatai iránt.Tovább
2012. március 5. hétfő 15:31 -
Schumacher szerint nagyon szoros a mezőny
Nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a lágy abroncsok túlzott elhasználódásának a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2012. március 5. hétfő 13:12 -
F1: Hamiltont akarja a Mercedes?
Német sajtóértesülés szerint a Mercedes Michael Schumacher esetleges év végi visszavonulása után a McLarennél lejáró szerződésű Lewis Hamiltont ültetné az autóba.
2012. március 5. hétfő 11:30 -
Coulthard mutatja be a Mercedes új DTM versenyautóját - videó
Ezentúl a Coupé karosszériát használják majd Szerz?: A5 A Mercedes-Benz idei DTM versenyautóját az egyik gyári pilóta, David Coulthard mutatja be az alábbi videón, de Ralf Schumacher és Mika Häkkinen is a pilóták között lesz. Coulthard a tavalyi autóval hasonlítja össze az ideit. A Mercedes és az Audi mellett idéntől már a BMW is gyári csapatként vesz részt a német túraautó-bajnokságban.
2012. március 5. hétfő 10:35 -
A Mercedes készen áll arra, hogy tündököljön
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint alakulata készen áll arra, hogy 2012-ben jelentős előrelépést tegyen teljesítmény tekintetében a tavalyi évhez viszonyítva.Tovább
2012. március 5. hétfő 10:33 -
A Mercedes hozta össze az Audival Mandokit
Ő találja ki az Audi, a VW és a Skoda teljes zenei arculatát - bizony, ilyen is van. De ő a Bayern München zenei igazgatója, jóban van Angela Merkellel, de számos világhírű zenésszel is. Leslie Mandoki-t kérdeztük.
2012. március 5. hétfő 09:00 -
Mercedest loptak Kecskeméten
Ismeretlen tettes vasárnap délelőtt ellopta a LJG-703 forgalmi rendszámú, Mercedes E-osztály személygépkocsit...
2012. március 5. hétfő 08:45 -
Szoros élmezőnyt jósol a Forma-1-es Mercedes vezére
Az utóbbi évek legizgalmasabb Forma-1-es szezonja lehet az idei
2012. március 4. vasárnap 20:31 -
Brabus Bullit Mercedes C-Class V12
A Mercedes tuning nagyágyújaként közismert Brabus nem bízza a véletlenre a jövő héten startoló genfi megjelenését. Standjára a világ legerősebb, és egyben legdrágább C-osztályosát hozza.
2012. március 4. vasárnap 19:40 -
Meglepheti az élcsapatokat a Forma-1-es Mercedes?
Bár az előszezont lezáró barcelonai Forma-1-es tesztelésen a Mercedes istállóval kapcsolatban elsősorban a W03-as konstrukció túlzott gumizabálása a téma, Nico Rosberg bizakodó az autóval kapcsolatban. A német úgy véli, az új Ezüstnyíllal meglephetik a két élmenő együttest, a Red Bullt és a McLarent az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.
2012. március 3. szombat 19:35 -
Újabb Genfi Carlsson újdonság: Mercedes SLK
Szépek és vonzók a Carlsson kreációk. A autósvilág egyik legfontosabb autókiállításán, a Genfi Autószalonon jó pár Carlsson tuning példány mutatkozik be, köztük az SLK is.
2012. március 3. szombat 10:49 -
Videón az 537 lóerős Mercedes SL 63 AMG
Genfben már látható lesz az új SL roadster AMG kivitele. A gyári sportváltozat tetemes, 1845 kg-os tömegéhez kellőképpen izmos, 5,5 literes V8-asa 537 lóerős és 4,3 másodperc alatt gyorsul százra.
2012. március 2. péntek 17:50 -
Magyarok buktatták le az új Mercit
Itt az első sajtófotó, amely álcázatlanul ábrázolja az új Mercedes-Benz A-osztályt. Az egyik hazai kereskedő adta, ki pedig az autót még be sem mutatták.
2012. március 2. péntek 13:00 -
Eredményes nyitónapon van túl a McLaren
Csütörtökön, Barcelonában tovább folytatta az Ausztrál Nagydíjra való felkészülést a McLaren Mercedes Forma-1-es alakulata.Tovább
2012. március 2. péntek 12:27 -
Rosberg: Jó döntés volt az autó későbbi bemutatása
A W03 hiba nélkül működik Szerző: A5 Nico Rosberg úgy véli, a Mercedes jó döntést hozott azzal, hogy csak az első barcelonai teszt előtt mutatta be az új W03-at, mivel így már egy igazán kiforrott fejlesztést kaptak a kezük alá. Megbízhatósági problémával nem kellett eddig szembesülniük, így kizárólag arra összpontosíthatnak, hogy minél jobb formába hozzák az autót az idénynyitóra.
2012. március 2. péntek 08:59 -
Audi, Mol, Mercedes: a legvonzóbb munkáltató Magyarországon
Az Audi, a MOL és a Mercedes a legvonzóbb munkáltató Magyarországon - derül ki a 27.
2012. március 1. csütörtök 17:00 -
F1: A Mercedes nem akar ügyfélautókat
Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint az ügyfélautók visszatérése ártana a Forma-1-nek. Építsen csak mindenki saját versenygépet.
2012. március 1. csütörtök 16:30 -
F1: A Mercedes nem lesz bajnoki kihívó
A Mercedes motorsport-igazgatója szerint a csapattól sem idén, sem jövőre nem várható még, hogy megszerezze a bajnoki címet, a cél 2014 lehet.
2012. március 1. csütörtök 11:30 -
A McLaren nem aggódik az FIA újabb döntése miatt
Nem tulajdonít komoly jelentőséget a motorvezérlésre vonatkozó szabályok legújabb szigorításának a McLaren Mercedes alakulata.Tovább
2012. március 1. csütörtök 11:27 -
Mercedes: 2014-ben lehetünk először világbajnokok
Vélhetően csak 2014-ben nyerhet először a világbajnoki címet a Mercedes Forma-1-es alakulata
2012. február 29. szerda 10:21 -
F1: Schumacher tényleg marad?
A Mercedest irányító Daimler elnöke, Dieter Zetsche szerint "abszolút lehetséges", hogy Michael Schumacher 2013-ban is marad a Mercedes GP-nél.
2012. február 28. kedd 14:30 -
Zetsche: Szezon közben leülünk Schumival tárgyalni
A szerződéshosszabbításról ugyan egyelőre még nem tárgyalnak, a Daimler első embere, Dieter Zetsche szerint azonban van esély arra, hogy Michael Schumacher 2013-ban is a Mercedes versenyzője lesz majd.Tovább
2012. február 28. kedd 11:39 -
Hójáró buszokat vesz a BKV
A kialakult hóhelyzetre való tekintettel gyorsbeszerzési eljárás keretén belül 14 új buszt vásárol a BKV - adta hírül a Nemzeti Álhírügynökség. - Az Ohio állam-beli Circleville-ben székelő Patrick Enterprises buszainak köszönhetően nem ér minket többé felkészületlenül a minden évben beköszöntő havas időjárás, ráadásul utasok ezreit fordítják ismét a tömegközlekedés felé. A cég remek referenciákkal rendelkezik, ők építették a Grave Diggert is. - nyilatkozta a főpolgármester. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kacér kacsintás kíséretében mondott köszönetet, majd megjegyezte, hogy mostantól a hóhelyzet sem befolyásolja a közoktatást, hiszen ilyen buszokkal minden időjárási körülmény között elérhetik iskoláikat a diákok. Ráadásul a hosszabb menetidőre való tekintettel a BKV-val közösen rendszeresítik azt a tízórai-csomagot, melyet minden - alsó tagozatos - kisdiák az ülésén talál. A Parlament a héten tárgyalja az ún. Hagyó-dobozok kalóriatartalmát és összetételét. A darabonként 100 ezer dollárba kerülő buszok ára ugyan magasabb a 10 éves, 550 ezer kilométert futott, levedlett Mercedes-buszok 65 500 eurós árához képes, a gyártó viszont teljes körű garanciát vállal, fenntartási költségei alacsonyabbak, valamint értékvesztésük sem jelentős.
2012. február 28. kedd 10:13 -
F1: A Mercedes kérte a szigorítást
Német sajtóértesülés szerint a Mercedes kezdeményezte az FIA-nál a motorszabályok további szigorítását, hogy végleg kizárhassák a diffúzorok kipufogós befúvását.
2012. február 27. hétfő 14:00 -
Brawnt lenyűgözte Rosberg teljesítménye
Nico Rosberget tartja az egyik legjobb Forma-1-es versenyzőnek a Mercedes AMG Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn.Tovább
2012. február 27. hétfő 12:37 -
A Mercedes még nem tárgyal Schumacherrel
Egyelőre nem tárgyal a szerződéshosszabbításról a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel a Mercedes alakulata
2012. február 27. hétfő 08:57 -
SR Auto Group Mercedes C63 AMG
Ismét matt feketében támad a kanadai luxustuner, az SR Auto Group. Legújabb szépészeti csomagjuk alanyát a Mercedes C63 AMG-ben találták meg.
2012. február 27. hétfő 08:47 -
Reméljük, jobb lesz a magyar Merci - Mercedes- Benz B 200 CDI-teszt
Takarékos motorjával, tágas utasterével sikeres lehet az új kompakt egyterű Mercedes, amely kicsit volkswagenes lett. Ára miatt hazánkban nincs esélye nagy sikerre.
2012. február 26. vasárnap 16:30 -
Összetörte CL63 AMG-jét a Chicago Blackhawks csapatkapitánya - fotó
Összetörte Mercedes-Benz CL63 AMG-jét az NHL-ben szereplő Chicago Blackhawks jégkorongcsapatának kapitánya, Jonathan...
2012. február 26. vasárnap 10:00 -
Rosberget feltüzelik a Mercedesnél látottak
Bár tisztában van azzal, hogy még nem álmodozhat futamgyőzeleméről, Nico Rosberg elmondta, hogy le van nyűgözve a Mercedes eddigi teljesítménye és fejlődése láttán.Tovább
2012. február 25. szombat 14:59 -
Carlsson Mercedes CK63 RS
A Mercedes-Benz CLS 63 AMG az alapja a Carlsson CK63 RS tuning példánynak, amelyet a neves műhely a Genfi Autószalonon mutat be.
2012. február 25. szombat 09:10 -
F1: Brawn: A Mercedes még nem győztes autó
Ross Brawn úgy véli, az új W03 ugyan nagy előrelépés a tavalyi autóhoz képest, azonban versenyt még nem lehet vele nyerni. A német istállónál próbálnak lépésről lépésre haladni, az utolsó barcelonai teszten elsősorban a gumikopásra fognak koncentrálni, ami tavaly jelentős gondokat okozott nekik.
2012. február 24. péntek 19:53 -
Brawn: Ausztráliában még nem nyerhetünk
Ugyan komoly előrelépés elődjéhez képest, a Mercedes W03-as versenygépe még nem készült fel arra, hogy a futamgyőzelmekért harcoljon
2012. február 24. péntek 16:27 -
Tervben a négyajtós Mercedes-Benz SLS AMG
Egyelőre tervrajz szinten van a négyajtós SLS AMG, de nem kizárt, hogy a Mercedes-Benz sorozatgyártásra szánja el magát. Ha ez megtörténik, akkor komoly gondba kerül a két nagy konkurens gyártó, az Aston Martin és a Porsche a négyajtós szuper autók piacán.
2012. február 24. péntek 15:36 -
Több trükkös rendszerrel is készül a Mercedes
A nemrégiben felfedett W-csatorna mellett úgy tűnik, újabb trükkös megoldást próbál elrejteni riválisai elől a Mercedes alakulata.Tovább
2012. február 24. péntek 14:43 -
F1: Nem fejlődött eleget a Mercedes
Ross Brawn szerint nagyobb fejlődést kellett volna mutatnia a Mercedes GP-nek első két idényében, ezért erősítette meg a csapat a technikai stábot.
2012. február 24. péntek 14:30 -
Button szerint közel lesznek a Red Bullhoz
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button szerint nem kell attól tartaniuk, hogy legfőbb riválisuk, a Red Bull idén is akkora előnnyel vághat majd neki az F1-es bajnokságnak, mint 2011-ben.Tovább
2012. február 24. péntek 09:38 -
Az első részletfotók a Mercedes-Benz A-osztály belteréről
A Mercedes-Benz az A-osztály hivatalos bemutatója előtt közétett pár fotót annak műszerfaláról. A belső kialakítás a B-osztály stílusát és formáit idézi, így akinek az tetszik, ebben sem fog csalódni. Az autóval egy időben jelenik meg a külön iPhone-ok számára fejlesztett kommunikációs rendszer, melyre Apple iPhone telefonunkat csatlakoztathatjuk.
2012. február 24. péntek 09:13 -
Schumacher: Egyértelmű előrelépéseket tettünk
Michael Schumacher, a Mercedes versenyzője szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy csapata 2012-es versenyautója óriási előrelépés elődjéhez képest, és bízik abban, hogy idén szép eredményeket érhetnek majd el.Tovább
2012. február 24. péntek 08:47 -
Videón az új, turbós SL 63 AMG
A Mercedes-Benz gőzerővel dolgozik az év legfontosabb eseményére, a Genfi Autószalonra, amely két hét múlva kerül megrendezésre. Az új SL is ott lesz, méghozzá a 63 AMG változattal, amelyben a nemrég bemutatott 5,5 literes V8-as motor dolgozik 537 lóerős teljesítménnyel. Az alábbi ízelítő videón mozgás közben is láthatjuk a gyönyörű ezüst modellt.
2012. február 23. csütörtök 17:06 -
iPhone-os fiatalokhoz szól az új Mercedes A osztály
Hivatalos fotókat mutatott a Mercedes-Benz az új A osztály utasteréről. A fiatalabb generáció megnyerése a cél.
2012. február 23. csütörtök 16:15 -
A Mercedes simább szezonkezdetben reménykedik
Ross Brawn, a Mercedes Forma-1-es csapatának irányítója biztos benne, idén sokkal jobb munkát végeznek majd a tavalyinál, szerkezetileg ugyanis egész egyszerűen jobban összeálltak, így reméli, hogy az Ausztrál Nagydíjra a lehető legjobban fel tudnak majd készülni.Tovább
2012. február 23. csütörtök 16:06 -
Családi szupersportkocsin dolgozik a Mercedes
A német szabadalmi hivatalból kiszivárgott ábrák szerint a Mercedes-Benz négyülésessé alakítaná át az SLS AMG-t.
2012. február 23. csütörtök 14:20 -
Csúcs technikával tesztelik a Mercedes-Benz S-osztályt
A Mercedes-Benz legnagyobb presztízsű modellje hamarosan átadja helyét az új fejlesztésű utódjának. A Motorauthority fotósa készített néhány képet, amin éppen elhagyja az álcázott S-osztály a zárt tesztpályát. Mint eddig mindig, a következő S-osztály is a legfejlettebb technikával felszerelve érkezik, várhatóan még az év második felében.
2012. február 23. csütörtök 13:35 -
Nem sürgeti Schumachert a Forma-1-es Mercedes
Nem sürgeti Michael Schumachert a Forma-1-es Mercedes istálló: német sajtóértesülések szerint az alakulat további két évvel szeretné megtoldani a hétszeres világbajnok idén lejáró szerződését, ám Norbert Haug sportigazgató szerint adnak elég időt a veterán sofőrnek, hogy megfontolja a döntését.
2012. február 23. csütörtök 12:20 -
Hamilton szerint az élen harcolhatnak Ausztráliában
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes ifjú tehetsége bízik abban, csapata elég jó autóval áll majd rajthoz Ausztráliában ahhoz, hogy az élen harcoljon a futamgyőzelemért.Tovább
2012. február 23. csütörtök 10:44 -
F1: Bánni fogjuk még ezt?
A Mercedes-főnök Ross Brawn szerint nagy kár, hogy a csapatok szervezete, a FOTA egysége megbomlott, később még visszaüthet ez mindenkire.
2012. február 22. szerda 16:30 -
F1: Schumachernek tetszik az új autó
Michael Schumacher elégedett volt a Mercedes GP első barcelonai tesztnapjával. A hétszeres bajnok szerint van potenciál az autóban.
2012. február 22. szerda 13:30 -
A Mercedes 2014 végéig hosszabbítana Schumival
Német sajtóértesülések szerint két évvel kívánja meghosszabbítani Michael Schumacher idén lejáró szerződését a Mercedes Forma-1-es alakulata.Tovább
2012. február 22. szerda 12:14 -
Schumiék mutatták be az új Mercedes SL63 AMG-t - fotók
Összekötötte a kellemest a hasznossal a Mercedes: a W03 típusjelű új Forma-1-es versenygép keddi, barcelonai...
2012. február 22. szerda 11:26 -
Brawn a Red Bullt, Vettel a McLarent favorizálja
Ross Brawn, a Mercedes Forma-1-es csapatának első embere kijelentette: az utóbbi két szezonban világbajnok Red Bull a legfőbb esélyes az idei évadban is. Sebastian Vettel, az energiaitalos álomcsapat kétszeres bajnoka a hízelgő szavak ellenére nem bízza el magát és a rivális McLarenben komoly ellenfelet lát.
2012. február 22. szerda 10:45 -
Schumacher: Van potenciál az autóban
Elégedetten nyilatkozott a Mercedes új autójának első publikus tesztnapját követően a brackley-i gárda hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2012. február 22. szerda 10:34 -
Vettel szerint a McLaren nagyon erős
A McLaren Mercedes alakulatát tartja a Red Bull Racing legfőbb riválisának a világbajnoki cím védője, Sebastian Vettel, szerinte ugyanis a brit alakulat igencsak jó formában várhatja az előttünk álló idényt.Tovább
2012. február 22. szerda 09:23 -
Elkészült a Mercedes-Benz SL 63 AMG
Az SL 63 AMG személyében elkészült a Mercedes-Benz AMG részlegének legújabb alkotása. A roadster legerősebb változata szokás szerint látványosabb az alapmodellnél, az 5.5 literes biturbó V8-as pedig 537 és 564 lóerővel kérhető, utóbbi gyorsulása 4.2 másodperc és megfutja a 300 km/h-t.
2012. február 22. szerda 06:55 -
Elkészült az új Mercedes-Benz SL 63 AMG
Barcelonában Schumacher és Rosberg mutatta be Szerző: A5 Az SL 63 AMG személyében elkészült a Mercedes-Benz AMG részlegének legújabb alkotása. A roadster legerősebb változata szokás szerint látványosabb az alapmodellnél, az 5.5 literes biturbó V8-as pedig 537 és 564 lóerővel kérhető, utóbbi gyorsulása 4.2 másodperc és megfutja a 300 km/h-t.
2012. február 22. szerda 06:05 -
Riportfilm: Megérkezett Schumiék új Mercedese
Kedden, Barcelonában, a második kollektív tesztsorozat helyszínén hullt le a lepel a Mercedes vadonatúj versenygépéről, az F1 W03-asról.Tovább
2012. február 21. kedd 15:50 -
Rosberg: Ideje eredményeket felmutatni
Két évet lehúzott már a Mercedes színeiben, idén pedig már szeretne jó eredményeket felmutatni a gárda ifjú tehetsége, Nico Rosberg.Tovább
2012. február 21. kedd 15:19 -
F1: Képek a Mercedes új autójáról, a W03-ról

2012. február 21. kedd 15:12 -
Így mutatták be az új Forma-1-es Mercedest - videó
Kedden, a Forma-1-es előszezon második, Barcelonában tartandó tesztelésének reggelén a Mercedes istálló hivatalosan...
2012. február 21. kedd 13:30 -
F1: Idén muszáj javulnia a Mercedesnek
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint az elmúlt két idény negyedik helyei után idén feljebb kell lépnie az alakulatnak. A csapat készen áll a dobogós helyezésekre.
2012. február 21. kedd 13:00 -
F1: Hivatalosan is bemutatkozott az új Mercedes
A Mercedes végre lerántotta a leplet a W03-as jelzésű autójáról. Az élcsapatok közül utolsóként tették ezt meg a mai napon kezdődő barcelonai gyakorláson, a Circuit de Catalunya boxutcájában.
2012. február 21. kedd 11:59 -
A Mercedes G osztályt is lemásolták a kínaiak
A B után a G osztályt is lemásolta a Beijing Automotive Industry Holding (BAIC). A B80VJ az áprilisi Pekingi Autószalonon debütál.
2012. február 21. kedd 11:55 -
Radikális újítások nélkül támad a Forma-1-es Mercedes - fotó
Két sunyiban letudott menetpróba után a Mercedes Forma-1-es csapata kedd reggel végre hivatalosan is megmutatta a nyilvánosságnak a W03 típusjelű versenygépet. Ahogyan a csapat ígérte, radikális újdonságok nincsenek, Ross Brawn szerint az együttes az előző két szezon tapasztalatait kamatoztatva dolgozta ki az új Ezüstnyilat.
2012. február 21. kedd 11:35 -
Rendszeresen dobogóra álln aa Mercedes
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn biztos benne, megfelelően felkészültek arra, hogy 2012-ben előrelépjenek a rajtrácson, és rendszeresen a dobogós helyekért szálljanak harcba.Tovább
2012. február 21. kedd 10:44 -
Bemutatta idei Forma-1-es autóját a Mercedes - fotó
Kedden, a Forma-1-es előszezon második, Barcelonában tartandó tesztelésének reggelén a Mercedes istálló hivatalosan...
2012. február 21. kedd 09:20 -
F1: Megjött Schumacherék autója
A fejlesztésben és tesztelésben idén külön úton járó Mercedes is leleplezte végre 2012-es autóját, megjött a W03-as.
2012. február 21. kedd 09:10 -
Hivatalosan is bemutatkozott a Mercedes új autója
Az előszezon második kollektív tesztsorozatának helyszínén, Barcelonában rántotta le a leplet 2012-es versenyautójáról a Mercedes F1-es alakulata. A gárda sokat vár az új modelltől.Tovább
2012. február 21. kedd 08:28 -
Nem lesz radikális újítás a Forma-1-es Mercedesen
Semmilyen radikális újítás nem lesz megfigyelhető a már két ízben is tesztelt, de hivatalosan csak kedden leleplezésre kerülő új Forma-1-es Mercedes-versenygépen
2012. február 20. hétfő 13:05 -
Nem lesznek nagy meglepetések az új Mercedesen
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug a brit sajtónak nyilatkozva elárulta, semmiféle drámai innováció nem kapott helyet a csapat új, F1 W03-as kódjelet viselő versenygépén.Tovább
2012. február 20. hétfő 12:29 -
F1: A Mercedes már tegnap tesztelt
Ugyan a második hivatalos téli teszt csak kedden kezdődik Barcelonában, a Mercedes már vasárnap pályára küldte új autóját a spanyol pályán.
2012. február 20. hétfő 10:00 -
Ismét tesztelte új autóját a Mercedes
Vasárnap ismét pályára vitte 2012-es versenyautóját a Mercedes Forma-1-es alakulata: Michael Schumacher és Nico Rosberg is róhatta a köröket Barcelonában.Tovább
2012. február 20. hétfő 09:34 -
Már megkezdte a barcelonai tesztet a Forma-1-es Mercedes
Noha az előszezon második, Barcelonában tartandó Forma-1-es tesztelése csak kedden veszi kezdetét, a Mercedes istálló már vasárnap birtokba vette a Circuit de Catalunyát, ahol Michael Schumacher és Nico Rosberg is körözött a W03-as Ezüstnyíllal.
2012. február 19. vasárnap 23:25 -
Wheelsandmore Mercedes-Benz SLS SilverStar
Még ki sem gyönyörködhettük magunkat a Wheelsandmore McLaren MP14-C tuningján, máris itt a cég újabb csomag, egy hasonló kaliberű szuper sportautóhoz. A célpont ezúttal a Mercedes SLS volt.
2012. február 19. vasárnap 21:58 -
Mercedes tuning: német hot rod
A mattfekete tuning Mercedes tulajdonosa a hot-rod stílust említi, én inkább a rat halmazba sorolnám, ha már osztályozni kell ezt az autót.
2012. február 19. vasárnap 13:42 -
Öt évtized autóreklámjai II. - Főszerepben a kaszkadőrök
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. A második részben a profi sofőrökkel forgatott kisfilmek közül válogatunk. Kiderül, mivel szórakoznak két gyakorlat között a francia vadászpilóták és mit művelnek munkaidő után a svéd törésteszt bábuk a laboratóriumban. Láthatjuk, milyen hőstettekre hivatott egy turbós Renault, a Mercedes pedig megmutatja, mire képes valójában egy sofőrös limuzin. Az Audi a sísáncon, a Rover a parkolóban, a Trabant a tesztpályán, az Isuzu Párizsban randalírozik.
2012. február 18. szombat 12:40 -
Mercedes-alapokra épül az új luxus-Renault
Carlos Ghosn, a Renault-Nissan Szövetség vezérigazgatója elárulta, hogy már a fejlesztés első fázisában van a Vel Satis és a Latitude Mercedes padlólemezre épülő utódja, amely ezek szerint hátsókerék-meghajtású lesz.
2012. február 17. péntek 18:15 -
F1: Kémfotó az új Mercedes első kigördüléséről

2012. február 17. péntek 17:36 -
Ezt látják Schumiék az új Forma-1-es Mercedes volánja mögött - sisakkamerás videó
Csütörtökön, Silverstone-ban tartotta meg a W03 típusjelű új Forma-1-es versenyautó bejáratását a Mercedes istálló, a...
2012. február 17. péntek 16:35 -
Hamilton: Az új autó egyértelmű előrelépés
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton nem tart attól, hogy 2012-ben megismétlődnek a tavalyi kudarcok, és kifejtette, az új versenygép egyértelmű előrelépés csapata számára.Tovább
2012. február 17. péntek 16:16 -
Az első hivatalos videó az új Mercedesről
Ahogyan azt csütörtökön ígérte, a Mercedes ma kiadta az első hivatalos videót vadonatúj versenyautójáról, az F1 W03-as kódjelet viselő konstrukcióról.Tovább
2012. február 17. péntek 14:15 -
Mercedes égett a mélygarázsban - fotó
Február 15-én Budapesten a XIV.
2012. február 17. péntek 10:10 -
Eredményes debütáláson van túl az új Mercedes
A hivatalos bemutatóra ugyan jövő keddig még várni kell, a Mercedes alakulata csütörtökön Silverstone-ban már pályára vitte 2012-es versenyautóját, az F1 W03-as kódjelet viselő modellt.Tovább
2012. február 17. péntek 09:33 -
Haug szerint jól sikerült az új Forma-1-es Mercedes bejáratása - videó
Csütörtökön, Silverstone-ban megtartotta a W03 típusjelű rejtélyes Ezüstnyíl összeállító tesztjét a Forma-1-es Mercedes. Norbert Haug sportigazgató szerint az új modell problémamentesen működött, s a szakember továbbra is hangsúlyozza: a csillagos egylet nem bánta meg, hogy az első tesztelésen a tavalyi autót küldték pályára.
2012. február 16. csütörtök 22:47 -
100 km-t tett meg a Mercedes új autója
Csütörtökön, Silverstone-ban megtette első 100 kilométerét a Mercedes 2012-es Forma-1-es versenyautója.Tovább
2012. február 16. csütörtök 18:43 -
F1: A Red Bull kíváncsi az új Mercire
A Red Bullnál úgy vélik, hogy a Mercedes jövő héten bemutatkozó autóján valamilyen trükkös újítás bukkan fel. Lehet, hogy másolható.
2012. február 16. csütörtök 15:30 -
Pályán Schumiék új Mercedese (Videó)
A mai napon egy rövidebb bejáratás erejéig Silverstone-ban vitte pályára vadonatúj versenyautóját a Mercedes alakulata.Tovább
2012. február 16. csütörtök 15:30 -
Így száguld az új Forma-1-es Mercedes - az első kémvideók
Kiszivárgott az első kémvideó a Forma-1-es Mercedes istálló új versenygépéről, a W03-asról: bár a csapat titkolózik a hivatalosan február elsején debütáló idei Ezüstnyíllal kapcsolatban, valakinek sikerült lefilmeznie Nico Rosberget, amint ma, kora délután megteszi az első köröket az új autóval Silverstone-ban.
2012. február 16. csütörtök 15:10 -
Newey: Nem kizárt, hogy a Mercedes titkol valamit
Adrian Newey, a Red Bull műszaki zsenije szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Mercedes Forma-1-es alakulata rejteget valamit, és ezért csak a második kollektív teszten viszi pályára 2012-es versenyautóját.Tovább
2012. február 16. csütörtök 14:01 -
F1: Newey szerint a Mercedes titkol valamit

2012. február 16. csütörtök 13:53 -
F1: Még rejtegetik az új Mercit
A Mercedes ugyan csak a jövő kedden leplezi le 2012-es autóját, de a csapat ma már adott egy kis ízelítőt. Igaz, nem sokat engednek látni.
2012. február 15. szerda 16:30 -
Schumacher vezetheti először az új Mercedest
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher vezetheti majd először a Mercedes istálló vadonatúj versenyautóját Barcelonában
2012. február 14. kedd 13:27 -
F1: Egy hét múlva jön az új Merci
A Mercedes ma bejelentette 2012-es autója bemutatóját -nem lesz nagy felhajtás.
2012. február 14. kedd 12:30 -
Fejlesztett a biztonsági övön a Mercedes
Hamarosan gyártani kezdi a Mercedes az olyan autóit, melyekben a hátsó ülések biztonsági öveinek a világító csatfoglalata ajtónyitásra kiemelkedik, veszély esetén pedig besüllyed. Először valószínűleg az ősszel bemutatkozó új S-osztályba szerelik bele az aktív biztonságiöv-csatot.
2012. február 13. hétfő 13:15 -
60 évnyi Mercedes-Benz SL egy videóban
A Mercedes-Benz legendás modellje, az SL idén ünnepli 60. születésnapját. Hazánkba is idén érkezik az új modell így egy szép ajándékkal lephetik meg magukat a Mercedes-Benz fanok. Az alábbi videón az összes eddigi széria megfigyelhető.
2012. február 13. hétfő 10:06 -
Felturbózza a biztonsági öv kapcsolóját a Mercedes - fotók
Extravagánsabbá varázsolja a biztonsági öv kapcsolóját a Mercedes-Benz: az eszköz legújabb verziója az autó ajtajának...
2012. február 13. hétfő 10:05 -
Elindult a próbaüzem a kecskeméti Mercedes-gyárban
Elindult a próbaüzem a magyarországi Mercedes-gyárban, Kecskeméten eddig száznál több B osztályú modell készült, ezek...
2012. február 13. hétfő 08:11 -
Mostantól 4 évig, vagy 120 000 kilométerig ingyenes a szerviz a Mercedes-Benzekre
A válság ide vagy oda a Mercedes-Benznél tavaly jelentős növekedést könyvelhettek el. A 32%-al több eladott autó 2010-hez képest elismerésre méltó. Ezt az ütemet szeretnék folytatni idén, ezért új modellekkel jelennek meg számos kategóriában, valamint a szolgáltatások körét és színvonalát is emelik.
2012. február 10. péntek 11:08 -
Szerződést hosszabbít Schumacherrel a Forma-1-es Mercedes?
Nem kizárt, hogy Michael Schumacher szerződésének szezonvégi lejárta után is a Mercedes Forma-1-es csapatának kötelékében marad, s a pletykákkal ellentétben nem menedzserként vagy más csapatfuncionáriusként, hanem versenyzőként. Erre a Daimler-konszern fővezére, Dieter Zetsche célzott a minap, egy német lapnak nyilatkozva.
2012. február 10. péntek 09:40 -
Március végén érkezik az első magyar Mercedes
Már több száz előszériás tesztautó készült a B osztályból a kecskeméti Mercedes-gyárban, de az első eladásra szánt autót csak március végén rakják össze, a gyár hivatalos átadásával egy időben. Az új B osztály mellett idén további hét újdonságot dob piacra a Mercedes, a hazai importőr 2012-ben is kétszámjegyű eladásnövekedésre számít.
2012. február 10. péntek 09:20 -
F1: Megint Räikkönenék autója a legjobb
A jerezi Forma-1-es teszt harmadik napján is a Mercedes zárt az élen, de az új autók közül a Lotus volt a leggyorsabb, ezúttal Romain Grosjean kezei között. A Ferrari mintha küszködne.
2012. február 9. csütörtök 18:00 -
Tavalyi Merci az élen, új Lotus az új Red Bull előtt - időeredmények
Nico Rosberg révén a Forma-1-es előszezont megnyitó jerezi tesztelés harmadik napján is egy tavalyi Mercedes végzett...
2012. február 9. csütörtök 17:25 -
Rosberg uralta a harmadik napot Jerezben
A Mercedes 2011-es versenyautóját hajtó Nico Rosberg zárta az élen a Forma-1-es csapatok jerezi tesztsorozatának harmadik napját. A német mögött a lotusos Grosjean, valamint a címvédő Vettel zárt.Tovább
2012. február 9. csütörtök 17:16 -
F1: Schumacher 2012 után is marad?
Michael Schumacher szerint a Mercedes idei autója nem feltétlenül világverő, de még mindig azért versenyez, hogy világbajnok legyen. A hétszeres bajnok fogalmazása arra utal, hogy elképzelhetőnek tartja a maradást.
2012. február 9. csütörtök 16:30 -
Újabb autóipari beruházás Magyarországon
Tovább bővíti esztergomi üzemét a Kirchhoff. Az autóipari vállalat előbb a Suzukinak szállított elemeket, mostanra viszont a Škoda és a BMW üzemei mellett a kecskeméti Mercedes-gyár is az ügyfelük.
2012. február 9. csütörtök 16:00 -
Felni fétis: ATS
Classic és Cup. A két típus, ami szerintem mindenkinek először eszébe jut az ATS nevet hallva. A sorozat mai részében eme legendás felnigyártó történetét mutatom be röviden. Az 1969-ben létrejött alkatrész gyártó vállalkozás alufelnijei hamar ismertté váltak. 1971-ben, egy évvel a felnigyártás beindítása után már az első fontos ügyfelük is szerződést kötött velük: a Porsche. ATS "Cookie Cutter". Nem túl férfias név egy Porsche felnihez képest.Sajnos nem tudom, mi a hivatalos neve. Később olyan gyártók követték őket, mint az Audi, a Mercedes, a Ford, vagy a Volvo. Ismerős "arcok" egy régi reklámban. 1972-ben mutatkozott be a Classic (Nomen est omen :) ), 1975-ben pedig a Cup típus. A sikerük nem kétséges, hiszen a mai napig gyártják ezeket a modelleket, pedig jócskán eltelt az idő azóta. ATS Classic, az örök klasszikus. ATS Cup. Természetesen egy VW-n. 1976-ban új üzemet építettek Werdohl-Dreselben, 1977-ben pedig megkezdték Forma 1-es pályafutásukat, ami egészen 1983-ig tartott. ATS Motorsport. Sárgában milyen színű vashoz passzolhat? 1985-ben elkészítették első teherautó alufelnijüket, 1990-ben pedig az első magnézium felnije jelent meg az ekkorra már jó ideje világszerte ismert vállalatnak. ATS Käseloch, épp egy Opelhez próbálják, szerintem jól mutat. Tényleg egy sajt jut eszembe róla. Mi lehet a hivatalos neve? A 90-es években a német székhelyen kívül Dél-Afrikában, Lengyelországban, Brazíliában és Indiában is gyártottak ATS felniket. 2002-ben az alabamai Auburn-ben is megkezdték a gyártást, S & M USA név alatt. ATS 4Stern. Még egy típus a kevésbé ismertek közül. Az autósportban jelenleg a WTCC versenyein találkozhatunk velük, a Chevrolet csapata az ő kerekeiken száguld a cél felé, raliban pedig a Prodrive-féle Minik gurulnak ATS kerekeken. A jelenlegi választékot megtekinthetitek az ats-wheels.com oldalon, vannak szép darabok. ATS Superlight. A 9,0X19-es mindössze 7,9 kg.
2012. február 9. csütörtök 15:47 -
Rosberg az élen délben
A Mercedes tavalyi autójával köröző Nico Rosberg áll az élen a Forma-1-es csapatok jerezi tesztsorozatának harmadik napján. A németet Romain Grosjean és Lewis Hamilton követi.Tovább
2012. február 9. csütörtök 13:11 -
F1: Schumacher nem hiszi, hogy idén bajnok lesz a Mercedes

2012. február 9. csütörtök 12:50 -
A McLaren kitart orrkoncepciója mellett
A McLaren Mercedes alakulatánál biztosak abban, nem hibáztak, amikor úgy döntöttek, a mezőny nagy részével ellentétben nem a már sokat emlegetett lépcsős orrszerkezettel küldik pályára 2012-es versenyautóikat.Tovább
2012. február 9. csütörtök 11:26 -
Schumi nem vár áttörést az új Forma-1-es Mercedestől
Nem valószínű, hogy a Mercedes idei Forma-1-es autója bajnoki címre esélyes versenygép lesz
2012. február 8. szerda 19:26 -
Schumacher nem számít bajnok autóra, ám adja fel
Michael Schumacher, a Mercedes világbajnok versenyzője nem számít arra, hogy csapata világbajnoki címre esélyes autóval örvendezteti meg őt 2012-ben
2012. február 8. szerda 18:35 -
Schumacher vitte a jereszi tesztet
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok német versenyzője érte el a legjobb köridőt szerdán, a Forma-1-es csapatok idei első hivatalos tesztjének második napján, a spanyolországi Jerezben.
2012. február 8. szerda 18:21 -
Schumi tavalyi Mercivel verte az idei Forma-1-es autókat - időeredmények
Michael Schumacher révén z idei Pirelli-abroncsokon gördülő tavalyi Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es...
2012. február 8. szerda 17:13 -
Schumacher vette át a vezetést Jerezben
A Mercedes tavalyi versenyautóját nyüstölő Michael Schumacher zárta az élen a Forma-1-es csapatok jerezi tesztsorozatának második napját. A német mögött Mark Webber és Daniel Ricciardo zárt.Tovább
2012. február 8. szerda 17:12 -
Brabus Mercedes B-Class
Még alig gurult le a gyártósorról az új B-osztályos Mercedes, a Brabus máris készen áll a kicsit többre vágyó tulajdonosok igényeinek kielégítésére.
2012. február 8. szerda 17:09 -
Renault Merci génekkel
Kiszélesedik a Renault és a Dailmer közötti együttműködés. A Mercedes segít majd a Renault drágább modelljeinek fejlesztését.
2012. február 8. szerda 13:15 -
Schumacher élvezi az új gumikat
A Mercedes ugyan tavalyi autója egy módosított változatával kezdte meg az idei első tesztet Jerezben
2012. február 7. kedd 20:47 -
Tuning a magyar Mercihez
A Mercedes B-osztály sokkal inkább családi autó, mint csillagos macsójárgány, így nem árthat neki egy kis sportosítás. A Brabus meg is tette a magáét.
2012. február 7. kedd 12:00 -
Ha nincs elég hely, hát taszíts rajta - videó
Az oroszokról már sokszor láthattunk meghökkentő videókat, meglepő helyzetekről. Az alábbi felvételen egy sajátos megoldás látható arra, hogy ha nem fér el egy autó, akkor hogyan csinálnak neki utat. A Mercedes-Benz ML tulajdonosa hagyján, hogy nem féltette a régi Ladát, de a saját autóját sem.
2012. február 6. hétfő 18:47 -
Február 21-én érkezik az új Mercedes
Február 21-én, a második kollektív tesztsorozat nyitónapján láthatja először a nagyközönség a Mercedes 2012-es Forma-1-es autóját
2012. február 6. hétfő 17:03 -
Közeleg a Renault Kangoo-rokon Mercedes-Benz Citan
A Citan lesz az első kézzelfogható bizonyítéka a francia gyártó és a Mercedes-Benz együttműködésének. Az egyelőre csak rajzokon szereplő autó ugyanis tulajdonképpen nem más, mint egy háromágú csillaggal ellátott Renault Kangoo. Elsőre furcsának hangzik, de nem tűnik diszharmonikusnak a kocsi.
2012. február 6. hétfő 11:41 -
Közös Merci-VW-Renault modell
Együttműködésre léphet a Mercedes, a Volkswagen és a Renault városi furgonok gyártására. A francia cég jelenleg az Opellel dolgozik közösen.
2012. február 6. hétfő 06:00 -
Wald International Mercedes CLS 63 AMG
Az európai autómárkák piacán előszeretettel garázdálkodó japán Wald International ismét egy német luxusautót vett kezelésbe. A szokás szerint "Black Bison" fedőnév alatt készülő új csomag alapja a Mercedes CLS 63 AMG.
2012. február 5. vasárnap 18:09 -
Mercedes tuning - W124 feltámadás
Újabb értő kezekbe kerülő öreg wágen! A W124-es Mercedes nagykorára megismerhette a tuningot
2012. február 4. szombat 15:50 -
Kémvideón az új Mercedes A-osztály
A Kanári-szigeteken gyári stáb által fotózott autót egy arra járó profi kerékpáros kapta lencsevégre. A felvételek sportos, feltűnő megjelenésről árulkodnak.
2012. február 2. csütörtök 16:00 -
Riportfilm a McLaren új autójának bemutatójáról
A Formula 1 nagymenői közül elsőként a McLaren Mercedes alakulata mutatta be 2012-es versenyautóját a nagyközönségnek
2012. február 2. csütörtök 15:03 -
Mégis sportos lesz az új Mercedes-Benz A-osztály - videóval
Egy reklámfilm forgatás közben bukott le a Mercedes-Benz A-osztályának AMG változata. A négyhengeres benzinmotorral hajtott AMG változatot egy nem véletlenül arra kerékpározó egyén örökítette meg. A hivatalos fotókra már nem sokat kell várnunk, ugyanis az egy hónap múlva kezdődő Genfi Autószalon előtt biztos közzé teszi a Mercedes-Benz vezetősége.
2012. február 2. csütörtök 12:34 -
Button hisz az újabb bajnoki címben
Világbajnoki címben reménykedik a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button, aki a wokingi gárda 2012-es versenyautójának szerdai prezentációján úgy fogalmazott, biztos benne, hogy még szép eredményeket érhet el a brit alakulat színeiben.Tovább
2012. február 2. csütörtök 11:54 -
Hamilton nem reagált Sutil kijelentéseire
Nem kommentálta Adrian Sutil kijelentéseit a McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton, akit a német versenyző nemrégiben gyávának nevezett, amiért az nem állt ki mellette a bíróságon a hét elején.Tovább
2012. február 2. csütörtök 09:39 -
Hamilton feltöltődve várja a bajnokságot
Tavaly kiábrándítóan szerepelt, idén viszont minden eddiginél felkészültebben várja a Forma-1-es bajnokságot a McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton
2012. február 1. szerda 14:46 -
Button: Minden okunk megvan az optimizmusra
Rendkívül magabiztosan várja a jövő héten kezdődő teszteket a McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button.Tovább
2012. február 1. szerda 14:04 -
A luxusmárkák virágoznak, de Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a rolót az újjáélesztett luxusmárka.
2012. február 1. szerda 13:17 -
Bemutatta 2012-es autóját a McLaren
Magyar idő szerint szerdán délben wokingi főhadiszállásán rántotta le a leplet 2012-es versenyautójáról a McLaren Mercedes alakulata. Az új modell tesztelését jövő héten kezdik meg Jerezben.Tovább
2012. február 1. szerda 13:02 -
Sutil: Nincs szükségem olyan barátra, mint Hamilton
Kiakadt a McLaren Mercedes versenyzőjére, Lewis Hamiltonra a Force India korábbi pilótája, Adrian Sutil.Tovább
2012. február 1. szerda 10:23 -
Pofásabb lett a Smart
Áprilistól megújult külső-belső dizájnnal érkezik a kereskedésekbe a Daimler-Benz törpeautója, a Smart ForTwo.
2012. február 1. szerda 10:00 -
Audi Q3: megér ez 11 milliót?
A BMW-nek már van, a Mercedes-Benznek még nincs kompakt SUV-ja. Az Audi a Q3-mal szállt be a nagyvárosi flaszteron nyomuló modellek közé, amelyet az erősebbik dízellel és összkerékhajtással teszteltünk.
2012. február 1. szerda 08:30 -
Az erősebb kutya közlekedik
Nem is olyan régen volt egy cikkünk arról, hogy mi hogyan éljük meg a mindennapi közlekedési kultúrát (vagy annak hiányát) idehaza és külföldön. Van, aki magában fortyog, van aki büntetne, de alapjában véve próbálunk nevelni és jólneveltnek maradni minden szituációban. Talán több értelme van és - ha minél több közlekedő viselkedik civilizált ember módjára - akkor a bunkóság lassan olyan ciki lesz, hogy az azt művelő dinka is ingerküszöbét is megüti. Persze vannak olyan országok, ahol ez az ingerküszöb nagyon alacsony, megütni pedig a helyi erők útjába kerülő autóst fogják. És akkor még örülhet is. Első videónk Csecsenföldön játszódik. Nem tudjuk kik és hová sietnek a konvojjal, melynek egyik felvezető autója lehet a fehér Samara, jobb egyben a dallamkürt gyanánt Kalasnyikovot ropogtató mitfárerrel. Az biztos, hogy nagyon sietnek és a közéjük keveredő Ladás tanácstalansága kiborítja a bilit. Persze orosz barátainknál is történnek dolgok, bár az ország viszonyait ismerve tán annyira nem is meglepő, hogy a türhő módon parkoló E-Mercedes sofőrje nehezményezi, ha rámutatnak bunkóságára. Kiszáll és üt-rúg, aztán jön a meglepetés egy alumínium baseball-ütő képében. Nem tudni, hogy az Audi rendfenntartó sofőrje a sapkás idióta főnöke, aki megelégelte a beosztott durvaságát, vagy egy éppen ott parkoló erősebb kutya, azonban kétségkívül megtalálta a hangnemet, amelyből az ilyenek értenek. Durva? Az. Ne vegyünk példát róluk és mielőtt autóba ülünk, ültessük magunk mellé az emberségünket. Jobban megbecsülnek majd a többiek, mint a bunkókat.
2012. január 31. kedd 17:58 -
Saját szakembere buktatta le a McLarent
Törölte az autosport.com című internetes lap ma délelőtt közzétett egyik cikkét, melyben a McLaren Mercedes egyik fejlesztési igazgatója, Geoff McGrath nyilatkozott az új, MP4-27-es versenygép innovatív megoldásairól.Tovább
2012. január 31. kedd 16:42 -
F1: A Mercedeshez nyomhatják be Alguersuarit
A Mercedes GP tartalékosa lehet idén a Toro Rossótól elküldött Jaime Alguersuari. Abu-Dzabiból mozgatják a szálakat.
2012. január 31. kedd 15:30 -
Tiltakoznak majd a riválisok a McLaren autója ellen
A riválisok részéről komoly ellenállásba ütközhet a McLaren Mercedes 2012-es versenyautója, az ugyanis olyan innovációkat vonultat majd fel, melyek kiverhetik a biztosítékot a Red Bullnál, vagy éppen a Ferrarinál.Tovább
2012. január 31. kedd 13:29 -
Nem akar motorpartnert váltani a McLaren
A McLaren Mercedes sajtófőnöke cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint a wokingi gárda a jövőben szeretne motorpartnert váltani, így hamarosan a PURE nevű vállalattal működik együtt.Tovább
2012. január 31. kedd 10:43 -
Az első fotókon a következő Mercedes-Benz C-osztály
A Motorauthority.com fotósának sikerült megörökítenie, amint a következő generációs Mercedes-Benz C-osztályt tesztelik. Ha hinni lehet a híreknek, gyártását USA-ban, az alabamai Tuscaloosaban is megkezdik az M, R és GL modellek mellett.
2012. január 30. hétfő 13:55 -
F1: Nincs késésben a Mercedes
A Mercedes motorsport-igazgatója hangsúlyozza, hogy az új autó későbbi bevetése nem problémát jelez, tudatos és hasznos döntésről van szó.
2012. január 29. vasárnap 14:00 -
Környezetvédelmi bizonyítványt kapott az új Mercedes B-osztály
A TÜV Süd független vizsgálói igazolják az új Mercedes B-osztály nagyfokú környezetkíméletét, amelynek gyártása...
2012. január 28. szombat 21:30 -
Kiállítás nyílt a 60 éves Mercedes SL tiszteletére
Mielőtt 2012 tavaszán elrajtol az új Mercedes-Benz SL, a Mercedes-Benz Múzeum január 24-én külön kiállítást nyitott...
2012. január 28. szombat 18:25 -
Nem tartanak a késői autóbemutatótól a Forma-1-es Mercedesnél
Bár fennáll a veszélye, hogy a Mercedes Forma-1-es csapata elmarad riválisai mögött az idei versenyautó élesítése során, Norbert Haug sportigazgató szerint a gárda helyes döntést hozott azzal, hogy nem az első, hanem a második tesztelésen vetik be először az új modellt. A szakember szerint az így nyert néhány nap rendkívül hasznos lehet.
2012. január 27. péntek 22:15 -
F1: Haug: A Mercedes "befejezett" autóval kezdené meg a teszteket
A Mercedes a többségtől eltérően csak a második teszten veti majd be új autóját, de Norbert Haug szerint fontos hangsúlyozni, hogy ez nem késés miatt, hanem taktika megfontolásból lesz így, melytől azt várják, hogy közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz.
2012. január 27. péntek 16:41 -
A McLarennél hisznek Hamilton feltámadásában
Semmi jelentősége nincs annak, hogy Jenson Button vezetheti először a McLaren Mercedes 2012-es versenyautóját
2012. január 27. péntek 16:31 -
A Mercedesnél úgy hiszik, jó döntést hoztak
A Mercedes alakulatánál biztosak abban, nem hibáztak, amikor úgy döntöttek, új versenygépüket csak az előszezon második kollektív tesztsorozatán, Barcelonában viszik pályára.Tovább
2012. január 27. péntek 13:58 -
A Mercedes G-osztály gyártásának Kecskemétre helyezéséről tárgyalnak
A Mercedes G-osztály (Puch G) terepjáró gyártásának Magyarországra helyezéséről tárgyal az osztrák-kanadai gépipari...
2012. január 26. csütörtök 19:00 -
Volkswagen, ami Mercedes
Nemrég kisebb motorokat kapott a Volkswagen Crafter. A megújult kishaszonjármű könnyebb és takarékosabb lett, de B kategóriás jogosítvánnyal vezetni továbbra is merész dolog.
2012. január 26. csütörtök 16:00 -
Legendás Mercedes gyártását költöztethetik Kecskemétre
A Daimler új szerződést szeretne kicsikarni a G osztályt gyártó Magnától. Ha nincs megegyezés, Kecskemétre költözhet a gyártás.
2012. január 26. csütörtök 15:42 -
Luxusterepjáró készülhet Magyarországon
Újratárgyalja a G-osztály gyártását a Mercedes-Benz a Magnával. Ha nem sikerül megegyezniük az osztrák féllel, abból a kecskeméti gyár profitálhat.
2012. január 26. csütörtök 06:00 -
Merci egymilliárdért
A várakozásokat jelentősen felülmúlva kelt el egy klasszikus Mercedes, egy amerikai árverésen. Több mint egymilliárd forintnyi összeget adott érte új tulajdonosa.
2012. január 25. szerda 12:00 -
Schumacher nem tudja, hogy marad-e a Forma-1-ben
Nagyon korainak tartja még a 2012-es szezonra vonatkozó esélylatolgatást Michael Schumacher, a Forma-1-es Mercedes...
2012. január 25. szerda 11:34 -
Hamilton mégsem lesz ott Sutil tárgyalásán
Nem tud részt venni Adrian Sutil tárgyalásán a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton
2012. január 24. kedd 11:28 -
A Merci megmutatta az új A-osztályt
Vadászatot hirdetett a Mercedes az új A-osztályra. A játékban résztvevőknek többek között álcázott prototípusokon lévő jeleket kell leolvasniuk.
2012. január 24. kedd 11:14 -
VITT Performance Mercedes S63 AMG
A német luxusautó - japán tuning cég kombó általában mindig érdekes végeredményt hoz, nem történt ez másként a VITT Performance S63-asa esetében sem.
2012. január 23. hétfő 10:25 -
Ferrarit és Lamborghinit alázott meg a Nissan Juke R
Nem tudjuk mennyire hiteles az a videó, amely a Nissan egyik promóciós rendezvényen készült egy olyan versenyről, amelyben a Juke R legyőzött egy Ferrari 458-ast, egy Lamborghini Gallardót és egy Mercedes SLS AMG-t.
2012. január 22. vasárnap 13:50 -
Vonalkóddal álcázták a kecskeméti Mercedest
Egy álcázott A-osztályról készített videót tett közzé a Mercedes-Benz. A film egy játékra hívja fel a figyelmet, de az autó is jól látszik rajta.
2012. január 21. szombat 20:31 -
A Nissan Juke-R megveri a Ferrari, a Lamborghini és a Mercedes sportkocsijait! - videóval
A Nissan Juke-R már az automenedzser hasábjain is felbukkant néhányszor - akik olvasták a azokat a beszámolókat...
2012. január 21. szombat 19:10 -
Riogat a Red Bull: Vettel idén még erősebb lesz
Riogatja az ellenfeleket a Red Bull energiaital-birodalom feje, Dietrich Mateschitz, aki egy olasz lapnak kijelentette: elsőszámú csapatának kiválósága, a legutóbbi két szezon világbajnoka, Sebastian Vettel idén minden eddiginél jobb formában lesz. Az osztrák üzletember arra számít, hogy zászlóshajójára a McLaren, a Ferrari és a Mercedes lehet veszélyes.
2012. január 21. szombat 15:58 -
Ripityára tört egy kamionnal ütköző Mercedes SL 63 AMG - fotók
Rommá tört egy Mercedes SL 63 AMG Szaúd-Arábiába: a sofőr körülbelül 160 kilométer/órás sebességgel, amikor ütközött...
2012. január 21. szombat 14:35 -
Hamilton is tanúskodik Sutil tárgyalásán
Tanúként hallgatja meg a müncheni bíróság a McLaren Mercedes világbajnokát, Lewis Hamiltont, a brit versenyző ugyanis jelen volt azon a szórakozóhelyen, ahol Adrian Sutil tavaly áprilisban súlyos sérülést okozott a Genii Capital tulajdonosának, Erix Luxnak.Tovább
2012. január 20. péntek 12:43 -
F1: A Mercedes is fejleszti a hasmagasság-szabályzót

2012. január 19. csütörtök 14:14 -
A Mercedes-Benz autói is olcsóbbak lettek itthon
A BMW-hez hasonlóan a Mercedes-Benz modelljeinek alapára is mérséklődött a tavalyi évhez viszonyítva. Az új B 180 modell esetében 204 000 forint a csökkenés, míg a kedvelt C 220 CDI esetében közel félmillió az áresés. A legjobban a hathengeres benzinmotorok esetében csökkent az alapár, a C 350 közel 2.4 millió forinttal lett olcsóbb.
2012. január 19. csütörtök 09:18 -
Könnyű és hatékony autókkal támad idén a Mercedes-Benz
Az új Mercedes-Benz SL világpremierje és két újonnan kifejlesztett hibridmodell áll a 2012-es Detroiti Autószalon...
2012. január 18. szerda 13:20 -
FAB Design Mercedes E-class kabrió
A svájci FAB Design a legfrissebb kiadású Mercedes E-osztályos kabrióhoz készített egy kis optikai szeretetcsomagot.
2012. január 18. szerda 10:41 -
Rosberg: A Williams nem engedett el a McLarenhez
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetsége a német sajtónak nyilatkozva elárulta, pályafutása szempontjából nem volt ideális, hogy négy évet eltöltött a Williams színeiben, mely csapat napjainkban képtelen olyan teljesítménnyel előrukkolni, mint fénykorában.Tovább
2012. január 17. kedd 13:29 -
F1: Rosberg bánja, hogy sok időt töltött a Williamsnél
A Mercedes pilótája, Nico Rosberg azt mondja, egyelőre nem kíván a három élcsapat valamelyikéhez továbbállni, mivel nagyon örülne egy győzelemnek az Ezüstnyíllal. Úgy gondolja, hogy korábban túl sok időt töltött a Williamsnél.
2012. január 17. kedd 13:12 -
Button vezetheti először az új McLarent
A McLaren Mercedes alakulata hétfőn hivatalos weboldalán erősítette meg, hogy Jenson Button lesz az, aki először vezetheti majd a gárda 2012-es versenyautóját.Tovább
2012. január 17. kedd 09:27 -
Rosberg hisz Brawn képességeiben
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetsége meg van győződve arról, a csapatot irányító Ross Brawnnak minden tudása megvan ahhoz, hogy visszaterelje az élre a brackley-i gárdát.Tovább
2012. január 16. hétfő 09:31 -
A McLaren idén sem lesz konzervatív
A McLaren Mercedes alakulatánál nem tartanak attól, túl nagy kockázatot vállalnak 2012-es versenyautójukkal, noha az elmúlt évben nagyot kellett visszalépni fejlesztések tekintetében, miután a csapat radikális kipufogórendszere nem bizonyult hatékonynak.Tovább
2012. január 13. péntek 15:45 -
Weistec Engineering Mercedes SLS 750
A Mercedes zászlóshajójaként ismert SLS AMG-hez számos utólagos csomagot láthattunk már. A legtöbbjük azonban még optikai téren is szerény kínálatot mutat, motorilag pedig az esetek túlnyomó részében marad a jól ismert chip / kipufogó páros. Most végre itt egy kivétel!
2012. január 13. péntek 11:57 -
F1: A Ferrari gyorsan pótolta a gumifőnököt
A hét elején jött a hír, hogy a Mercedes elcsábította a Ferrari eddigi gumis szakemberét, de az olasz csapat ma már be is jelentette az utódot, nem is kis nevet. A maranellóiak az új autó bemutatóját is kitűzték.
2012. január 11. szerda 11:35 -
Hibridekkel készült a detroiti szalonra a Mercedes
Egy benzines és egy dízel hibrid E osztály mutatkozott be a Detroiti Autószalonon.
2012. január 10. kedd 19:25 -
Hibridekkel készült a detroiti szalonra a Mercedes
Egy benzines és egy dízel hibrid E osztály mutatkozott be a Detroiti Autószalonon.
2012. január 10. kedd 15:52 -
Pioneer Mercedes Vito Project-X
Bármely üres teremből szemvillanás alatt diszkót készíthet a Pioneer GB, a 2012-es szezonra szánt demóautója. A neves szórakoztató-elektronika márka brit képviselete, a Mercedes-szel kooperálva, gyakorlatilag egy mobil DJ és hangosító rendszert hozott össze, egy Vito alapjaira építve.
2012. január 10. kedd 11:44 -
Mercedes motorokat gyárt majd a Nissan

2012. január 10. kedd 08:10 -
Összeborul a Mercedes és a Nissan
Egy közös amerikai motorgyár építésével vonja szorosabbra együttműködését a Daimler és a Nissan-Renault szövetség -...
2012. január 9. hétfő 16:05 -
Mercik a BKV-nál
Mercedes buszok váltják az öreg Ikarusokat. A légkondicionált csillagos járművek sem újak, de, így is minőségi váltásra számíthatnak az utasok.
2012. január 9. hétfő 16:00 -
Újra a Ferraritól csábított szakembert a Mercedes
Sajtóértesülések szerint neves szakembert csábított el a Ferraritól a Mercedes GP alakulata.Tovább
2012. január 9. hétfő 11:53 -
Schumi: a Mercedes egy apró lépésre áll a sikertől
Bizakodó a Forma-1-es Mercedes istálló fejlődésével kapcsolatban a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki egy olasz lapnak kijelentette: a csillagos alakulatot
2012. január 7. szombat 18:10 -
Vivid Racing Mercedes C63 AMG
A Mercedes C63 AMG régóta közkedvelt alap az európai tuningcégek palettáján. Gondolhatunk a tucatnyi, típushoz készült csomagra, vagy akár a drift világrekordhoz használt egyedre, az alaphelyzetben is 451 lóerős, 6.3 litere s V8-asban léptelenség csalódni.
2012. január 7. szombat 16:15 -
Inden Design Mercedes SLS AMG
Úgy tűnik, az idei év elején a Mercedes SLS a sláger a német tuningcégek által választott alapok közt. A Senner Tuning csomagja, és a Prior Design előzetese után, most az Inden Designra került a sor.
2012. január 6. péntek 20:05 -
Használt Mercedes buszok váltják az Ikarusokat Budapesten
A harminc több, mint félmillió kilométert futott Mercedes 2012 tavaszától áll forgalomba a BKV gépparkjában a kiöregedő Ikarusok helyett.
2012. január 6. péntek 17:40 -
Nyáron jön a legszebb BMW
Az év második felében jelenik meg hazánkban a BMW 6-os Gran Coupé. A nemes sportlimuzin a BMW válasza a Mercedes-Benz CLS és az Audi A7 sikerére.
2012. január 6. péntek 12:00 -
Schumacher biztos benne, újra sikeres lesz
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher úgy érzi, hamarosan eljön az ő ideje, és ismét eredményes lehet a Forma-1-ben.Tovább
2012. január 5. csütörtök 12:41 -
A McLaren már Ausztráliában nyerni akar
A McLaren Mercedes teszt
2012. január 5. csütörtök 11:55 -
Prior Design Mercedes SLS AMG - előzetes
A Senner Tuninghoz hasonlatosan, a Prior Design is a Mercedes zászlóshajójával, a fantasztikus formákkal rendelkező SLS AMG-vel kezdi az évet. Igaz, ők egyelőre virtual tuning formájában.
2012. január 4. szerda 17:18 -
Befejeződött a Mercedes és a McLaren válása
Az elmúlt év utolsó napján végleg befejeződött a McLaren, valamint a Mercedes válása, így a német vállalat már csak motorszállítóként van jelen a brit Forma-1-es alakulat életében.Tovább
2012. január 4. szerda 11:08 -
F1: A Mercedes elhagyta a McLarent
Befejeződött a McLaren és a Mercedes válása, a német autógyártó tulajdonosként már nincs többé jelen a brit cégnél.
2012. január 4. szerda 10:10 -
Családi Skoda, Suzuki egyterű, új VW Golf - 2012 autós újdonságai, 2. rész
A 2012-es újdonságokat bemutató cikksorozatunk második részében a Mercedes-Benztől a Volkswagenig vesszük végig a gyártókat. Többek között jön a kecskeméti gyártású Mercedes A-osztály, az új Renault Clio, a Skoda Lauretta, a Suzuki Ertiga és a hetedik generációs Volkswagen Golf is.
2012. január 3. kedd 15:11 -
F1: Rosberg elégedett a tavalyi teljesítményével
Nico Rosberg elismerte, hogy tavaly a Mercedes már az első versenyen eltemette az azévi álmait, a német pilóta viszont úgy érzi, ő jó formát nyújtott. Főleg a Michael Schumacherrel való összehasonlítással elégedett.
2012. január 3. kedd 13:22 -
Button szerint idén verhető lesz a Red Bull
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button biztos benne, 2012-ben megtörhetik a Red Bull Racing dominanciáját, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a tavalyi évvel ellentétben jól alakuljon a téli felkészülés.Tovább
2012. január 3. kedd 10:06 -
F1: A Mercedesnek nem gond a késés
Nico Rosberg szerint nem válik majd a Mercedes kárára, hogy az élcsapatokkal ellentétben kihagyják az első téli tesztet és inkább a gyárban dolgoznak a fejlesztéseken.
2012. január 3. kedd 10:00 -
Rosberg: Idén a dobogó, jövőre a győzelem a cél
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetsége szerint nem lesz problémájuk abból, hogy az előszezon első tesztsorozatán még nem a 2012-es versenyautóval gurulnak pályára.Tovább
2012. január 2. hétfő 14:49 -
Senner Tuning Mercedes SLS AMG
A jól ismert chiptuning / kipufogó párossal indít az új év, azonban nem akármilyen autón: a német Senner Tuning a Mercedes Benz SLS AMG-t vette kezelésbe, a teljesítmény mellett pedig a megjelenésen is tornáztak egy sort.
2012. január 1. vasárnap 14:27 -
F1: A Mercedes ismertette a sikeres kerékcserék fortélyait
A Mercedes főstratégája, James Vowles részletezte, hogy a csapat milyen módon igyekszik minél inkább meggyorsítani a kerékcseréket. Úgy véli, a boxkiállások időtartamát 3-4 tizeddel lehet rövidíteni.
2011. december 29. csütörtök 14:25 -
Brabus elektromos E-Class
A prototípus nem eladó! Emeli ki a Brabus a Mercedes E-osztály bázisán fejlesztett elektromos tuning autójáról. Érdekes, összkerékhajtású koncepció.
2011. december 29. csütörtök 09:39 -
Több mint 23 ezer lóerő, 5600 négyzetméteren
Ugyan a szintén stuttgarti Mercedes múzeumban több modellt állítottak ki, de lőerőben a Porsche-szentély valószínűleg jobban áll. Összesen több mint 23000 lóerőt zsúfoltak itt össze
2011. december 29. csütörtök 07:00 -
Mercedes tuning - Carlsson CLS 63 AMG
Fogj egy Mercedes AMG-t, told fel a V8-Biturbo motort 652 lóerőre 1000 Nm nyomatékkal, tegyél rá áramvonalidomokat és karbon holmikat, béleld ki nemes bőrrel és máris adhatsz neki új nevet, mint például CK63 RS.
2011. december 27. kedd 08:35 -
Schumacheré a legtöbb előzés 2011-ben
Michael Schumacher előzött a legtöbbet az idei esztendőben, szám szerint 116-ot, a Mercedes által közzétett statisztika szerint, így egyvalamiben ő lett a 2011-es
2011. december 26. hétfő 12:18 -
Bizarr verda: sirályszárnyú Mercedes matt-rózsaszínben - videó
Úgy tűnik, hogy a közel-keleti olajmilliárdosok nem ismernek lehetetlent, ha újabb és újabb bizarr luxussportkocsiról...
2011. december 25. vasárnap 18:00 -
Lamborghini Aventador a Mercedes-Benz SLS és a Porsche 911 GT2 RS ellen - videó
Az alábbi videót a brit Autocar készítette. A legújabb Lamborghinit eresztették össze a Mercedes-Benz SLS-sel és a Porsche 911 GT2 RS-sel. A papírforma szerint a 700 lóerős olasz sportkocsit egyik modell sem fogja meg. A videóból kiderül, hogy a közel 300 kilogrammal könnyebb Porsche és a V8-as Mercedes-Benz mire képes az Aventador ellen.
2011. december 23. péntek 01:28 -
ASMA Porsche Cayenne Turbo
A meglehetősen egyedi ízlésvilággal és stílussal rendelkező ASMA tovább folytatta ámokfutását. A Mercedes G55 AMG után egy Porsche Cayenne Turbo-val bánt el. Ha a Mercire azt mondtam, hogy nehézlégzést okozhat, akkor ez minimum fulladást.
2011. december 22. csütörtök 17:20 -
Két benzinmotorral jön az új Mercedes-Benz SL
A hivatalos képek után a következő generációs Mercedes-Benz SL formavilága már nem jelent újdonságot, viszont a technikai részletekkel eddig adósak voltunk. Az SL 350-ben egy 3.5 literes V6-os motor dolgozik, amelynek 306 lóereje 6 másodperc alatti gyorsulást tesz lehetővé. A 435 lóerős, V8-as SL 500 4.6 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet. Mindkét modellhez hétsebességes automataváltó és start-stop rendszer jár.
2011. december 22. csütörtök 16:35 -
Vorsteiner & Modulare Mercedes E63 AMG
A rengeteg C63 után ideje volt, hogy az E63 AMG is kapjon végre valami egyediestítést. Ez egy Usán átívelő munka keretein belül valósult meg, ugyanis a texasi felni specialista Modulare Wheels a kaliforniai Vorsteinerrel fogott össze az ügy érdekében.
2011. december 21. szerda 17:38 -
Európának dízel, USA-nak benzines hibrid E-osztály készül
Két hibrid modellt mutat be a Mercedes-Benz a 2012 január 9-én kezdődő Detroiti Autószalonon. A dízel változat a legtakarékosabb prémium limuzin lesz és főként Európában vásárolják majd. A benzines kevésbé meggyőző technológiával készül és főként az USA-ban lehet majd sikeres.
2011. december 21. szerda 16:55 -
PP Exclusive Mercedes SL63 AMG
A német PP Exclusive egy vadi új csomagot kínál a nem vadi új, hanem eggyel korábbi szériás Mercedes SL63 AMG-hez. Az átalakítások csak az optikára és a kényelemre koncentrálnak, a teljesítményen nem változtattak.
2011. december 21. szerda 14:40 -
Schumi Queen-slágerre őrjöngött a Mercedes évadzáró partiján - videó
Kirúgott a hámból Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka: bár tavaly visszatérő német klasszis idei...
2011. december 21. szerda 11:40 -
Räikkönennek nem lesznek fizikális gondjai
A McLaren Mercedes orvosa, Aki Hintsa szerint honfitársának, Kimi Räikkönennek nem okoz majd olyan nagy problémát a Forma-1-be való visszatérés, mint 2010 elején Michael Schumachernek.Tovább
2011. december 21. szerda 11:23 -
Jenson Button és Mika Häkkinen művészi alkotása - videó
A művészet sokféleképpen értelmezhető, főként a mai, globalizált világunkban. Két ismert F1-es pilóta így értelmezi, egy Mercedes-Benz C63 AMG volánja mögött rajzol gumicsíkokat Jenson Button és Mika Häkkinen. Az absztrakt műveik az alábbi videóban láthatók.
2011. december 21. szerda 10:37 -
BMW 8-as széria, egyelőre papíron
A BMW éppen legújabb reménységével, a 6-os Gran Coupeval van elfoglalva, ami valóban gyönyörű lett, de egy török tervező szerint nem méltó alternatívája a Mercedes CL-nek. Azt, hogy ő hogyan is képzeli el az igazi vetélytársat, számítógépe segítségével szavakba, azaz rajzokba öntötte.
2011. december 20. kedd 09:43 -
Február 1-jén érkezik az új McLaren
Február 1-jén mutatja be vadonatúj versenyautóját a McLaren Mercedes alakulata, így biztos, hogy a wokingi gárda már az első, jerezi tesztsorozaton pályára viszi az MP4-27-es konstrukciót.Tovább
2011. december 19. hétfő 16:02 -
Kicherer Mercedes Benz C63 AMG White Edition
Röviddel a Väth után a Kicherer is kiadta elképzelését arról, hogyan is kell kinéznie egy tuningolt C63 AMG-nek. Ez egy limitált széria, ami mindössze 10 tagot fog számlálni erre a télre.
2011. december 17. szombat 20:22 -
ASMA Mercedes G 55 AMG
A meglehetősen furcsa névválasztással élő, Mercedesekre fókuszáló német ASMA a G 55 AMG-t is kés alá fektette. A végeredmény, csak hogy a témánál maradjunk, sokaknak nehézlégzést okozhat.
2011. december 16. péntek 11:50 -
Így mulatnak Orlandóban
Peka - akiről már kiderült, hogy nem rajong nagyon a német autókért -, ezúttal nem gerjeszti az érzelmeket. Illetve igen, csak éppen egy kicsit kellemesebb, pozitívabb módon. A minden évben megtartott Festival of Speed orlandói állomása tökéletesen alkalmas arra, hogy kellemes, meleg környezetben csorgasson nyálat minden autóbuzi. Kortól függetlenül, hiszen a Bugatti Veyron-Mercedes SLS mellett megtalálhatóak itt a klasszikus, amerikai izomautók, elegáns brit hajók és a közelmúlt olasz szupersportjai is. Az egyik képen megbújó fekete Diablóért vagy Hűvazze-ért pl. az egyik vesémet odaadnám még ma is, de a rejtőzöld E-Type is zseniális. Viszont, akárhogy is nézem, valahogy még mindig közelebb áll hozzám az európai autó, mint az amerikai. Bár alig pár órája meginogtam, mert Bandival és Papp Tibivel egy nagy használtautó-dzsembori keretén belül kipróbáltunk egy hétéves Infiniti FX45-öt. Az ilyen dolgok erősítenek meg abban a hitben, hogy jó dolog az erős autó...
2011. december 16. péntek 11:33 -
Väth V63 Supercharged
A német Väth a Mercedes-Benz C63 AMG-hez látott hozzá legutóbb és meg is érkezett az eredmény, neve: V63 Supercharged.
2011. december 16. péntek 08:14 -
Megérkezett az új Mercedes SL-osztály
Az R321 kódnevű luxus roadster igazi különlegessége, hogy ez az első sorozatgyártású Mercedes gépkocsi, amely szinte...
2011. december 16. péntek 07:05 -
Schumacher a kevés tesztlehetőség miatt küszködik
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka elismerte, még nem sikerült hozzászoknia ahhoz, hogy nincsenek szezon közbeni tesztek a Forma-1-ben, így nem tudja, mire számítson egy-egy versenyhétvégén.Tovább
2011. december 15. csütörtök 16:04 -
Két motorral indít az SL Merci
Elődjénél nagyobb, kényelmesebb, ugyanakkor könnyebb és takarékosabb az új Mercedes-Benz SL. V6-os és V8-as benzinmotorokkal kezdik gyártani.
2011. december 15. csütörtök 15:00 -
Hivatalos képeken a Mercedes Benz SL - frissítve
Hivatalos képeken is bemutatkozott a Detroitban érkező Mercedes-Benz SL, amelyről tegnap pár szkennelt fotóval már beszámoltunk. A Mercedes-Benz hivatalosan nem közölt még technikai adatokat, így csak az eddigi információk állnak rendelkezésre.
2011. december 14. szerda 15:37 -
Gyári képeken az új Mercedes SL
Egy véletlenül nyilvánosságra került katalógus után, gyári képek is kiszivárogtak a Mercedes legújabb kabriójáról. A hivatalos premier jövőre lesz, a Detroiti Autószalonon.
2011. december 14. szerda 12:05 -
F1: Mentik a menthetőt az élcsapatok
A Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes GP még nem adta fel, hogy sikerül megállapodást kötni a költségcsökkentési egyezménnyel (RRA) kapcsolatban.
2011. december 14. szerda 11:30 -
Leplezetlenül az új Mercedes SL
Itt vannak az új Mercedes-Benz SL sajtófotói. A korábban kiszivárgott prospektushoz hasonlóan ez sem hivatalos forrásból származik.
2011. december 14. szerda 08:00 -
Wheelsandmore McLaren Mercedes SLR 722
A főleg prémium márkás autókra utazó WheelsAndMore most sem hazudtolta meg önmagát: a McLaren Mercedes SLR 722-est vette célba.
2011. december 13. kedd 17:54 -
Az élcsapatok tovább tárgyalnak egymással
A Red Bull Racing, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes további egyeztetéseket folytat a jövőben azért, hogy egyezségre jusson a költségek korlátozására vonatkozó egyezmény (RRA) kapcsán, miután a hét elején sikerült előrelépést tenni az ügyben.Tovább
2011. december 13. kedd 16:23 -
BMW, Audi, Mercedes a sorrend
A 11 havi eladásokra hivatkozva az Audi vezetése tényként közli, hogy idén az Audi megelőzi a Mercedest eladásokban. A BMW vezet magasan.
2011. december 13. kedd 15:00 -
Kiszivárgott fotókon az új Mercedes-Benz SL
A Mercedes-Benz SL következő generációja drasztikus súlycsökkentésen esik át, miközben modernizálódik a motorválasztéka. Hivatalosan januárban mutatkozott volna be, de mégis kiszivárgott a gyári prospektusból néhány fotó.
2011. december 13. kedd 12:59 -
Kiszivárgott képeken az új Mercedes-Benz SL
Néhány napon belül várhatóan a Daimler marketingosztálya is bemutatta volna az új generációs SL képeit, azonban egy német oldalon megjelent az autó katalógusának másolata. A forma terén nincs változás, azt kapjuk ami várható volt a gyári interjúk és a kémfotók alapján, a motorkínálatban pedig V6-os, V8-as és V12-es erőforrásokat találunk majd.
2011. december 13. kedd 10:00 -
Kiszivárgott az új Merci roadster
A hivatalos bemutató előtt kiszivárogtak az új Mercedes-Benz SL fotói. Marad a nyitható fémtető, a karosszéria alumíniumból készül.
2011. december 13. kedd 08:00 -
Nem pihenhetnek a prémium márkák dolgozói
Az egyre növekvő kereslet miatt rövidebb év végi szünet lesz a német luxusautógyárakban. A Mercedes, a BMW, és az Audi eladásai is jól alakulnak idén.
2011. december 12. hétfő 16:00 -
Videókon a négyajtós 6-os BMW
A BMW 6-os Gran Coupé a hivatalos képek és gyári adatok mellett videókon is bemutatkozik. A prémium négyajtós kupé az Audi A7 és a kategóriateremtő Mercedes CLS helyzetét nehezíti meg. A 640d 313 lóerős, a 640i 320 lóerős, míg az új fejlesztésű V8-as motorral ellátott 650i 450 lóerőt teljesít. Az utakon már csak jövőre találkozhatunk a legújabb bajor modellel.
2011. december 12. hétfő 15:53 -
Bemutatkozott a BMW 6-os Gran Coupé
Újabb taggal bővült a prémium négyajtós kupék tagja, ugyanis a BMW korábbi ígéretének megfelelően bemutatta a 6-os családhoz sorolt Gran Coupét. A méretben az 5-ös és a 7-es sorozat közé illeszkedő modell komoly ellenfele lesz az Audi A7-nek és a Mercedes CLS-nek. Kezdetben egy hat- és egy új nyolchengeres benzinmotorral, valamint egy hathengeres dízellel lesz megvásárolható a Gran Coupé.
2011. december 12. hétfő 08:48 -
Négyajtós kupéval támad a BMW
A Mercedes találta ki, a BMW pedig a tökéletesre formázta: négyajtós kupé. A BMW 6-os Gran Coupé egyszerre dinamikus, könnyed kupé mégis hordozza a szedánok klasszikus eleganciáját. V8-as motorral és négykerék-hajtással is.
2011. december 12. hétfő 08:00 -
Az utolsó egyen-Audi - Audi A4-menetpróba
A Mercedes C osztály után nem sokkal az Audi A4-est is felfrissítették, hogy ne legyen könnyű dolga a vadonatúj 3-as BMW-nek. Ahogy illik, az Audi is takarékosabb lett a ráncfelvarrás után, kapott néhány új extrát, és a külseje már annyira hasonlít az A6-oshoz, hogy szinte csak mérőszalaggal lehet megkülönböztetni őket.
2011. december 9. péntek 13:00 -
Hamarosan felbőg a Mercedes turbós Forma-1-es motorja
Közel áll a Forma-1-ben 2014-ben bevezetésre kerülő 1,6 literes, V6-os, turbós erőforrás első verziójának tesztpados kipróbálásához a Mercedes
2011. december 9. péntek 11:25 -
Hamarosan teszteli 2014-es motorját a Mercedes
Brit lapértesülések szerint a Mercedes hamarosan próbapadon teszteli a 2014-es szezontól kezdődően használatos turbómotorját.Tovább
2011. december 9. péntek 08:43 -
Az államfő kipróbálta a magyar Mercit
Bács-Kiskun megyei látogatása során Schmitt Pál ellátogatott a kecskeméti Mercedes gyárba. Megnézte az új B-osztályt.
2011. december 9. péntek 07:40 -
Fotó: Schmitt Pál a Mercedes B-osztályú autóban
Schmitt Pál köztársasági elnök beül egy Kecskeméten gyártott Mercedes B-osztályú autóba a gyárban tett látogatásán.
2011. december 8. csütörtök 20:00 -
Vilner Mercedes G 55 AMG
A Bulgáriában tevékenykedő Vilnert már többször emlegettük híreink közt: a tuningcég főleg egyéni megrendeléseket elégít ki, a tehetősebb réteg számára. Így került sor legújabb munkájukra is, aminek alapja egy G-osztályos Merci volt.
2011. december 8. csütörtök 19:51 -
RENNtech Mercedes CLS 63 AMG
A vadi új, 2012-es Mercedes CLS 63 AMG-hez nem lehet sok mindent hozzátenni, hiszen az 5.5 literes, biturbo V8-assal felszerelt gyönyörű szedán alapból is 518 lóerőt és 700 Nm nyomatékot produkál, nem sok esélyt hagyva a vetélytársaknak. Az amerikai Renntech viszont megtalálta azokat a pontokat a motorban, ahonnan még jópár lovat ki lehet sajtolni.
2011. december 8. csütörtök 10:35 -
Rosberg: Nyerni fogunk 2012-ben
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetsége biztos benne, csapata nemcsak, hogy sokat fejlődik 2012-ben, de még a futamgyőzelemre is esélyes lesz majd
2011. december 8. csütörtök 08:40 -
Rosberg keményen odaszólt a nyeretlenségét firtató újságírónak
Nico Rosberg, a Mercedes Forma-1-es versenyzője rápirított egy francia újságíróra, amikor a zsurnaliszta a nyeretlenségről kérdezte. A német leszögezte: mivel biztos benne, hogy a csillagosok színeiben előbb-utóbb felállhat a dobogó legfelső fokára, egyáltalán nem zavarja, hogy még mindig adós pályafutása első futamgyőzelmével.
2011. december 7. szerda 12:05 -
Rosbergnek elege lett a felesleges kérdésekből
Kiakadt a francia újságírókra a minap a Mercedes GP ifjú tehetsége, Nico Rosberg, miután megelégelte, hogy azok folyton nyeretlenségéről kérdezik.Tovább
2011. december 7. szerda 10:58 -
Kétszer is belém kötöttek alvilági figurák
Itt a blogon is számtalan példa igazolja; a hülyékkel meg a gengszter kinézetűekkel nem érdemes kötekedni testi épségünk és nyugalmunk érdekében. De előfordulhat, hogy az illetőnek nem is áll szándékában a provokáció, mégis a másiknak meg úgy tűnik, prédára talált. Fokozza a helyzetet, ha kis autóval van, mint például a kicsi senki is, aki két sztorit is megosztott velünk.Lehet, hogy hosszú lesz a sztorim, ezért kettéosztom.I.Egy érdekes jelenséget volt szerencsém kétszer is megtapasztalni: a maffiózó kinézetű gyanús, az éjszakai életben talán jól ismert karakterek valamiért haragszanak a Twingókra. Vagy a kék szín dühíti fel őket, vagy általában a kis autók, nem tudom. Kb. fél évvel ezelőtt a Fiumei úton reggel lazán csordogáltam a forgalommal. (Aki ismeri a helyet, az a következő helyzetet is ismeri, aki nem, annak szól a kitérő: Kétszer két sáv, ami egy OMV kútnál csak egy sávos lesz, mert a másik lekanyarodik, majd nem sokkal később újra két sávos lesz, egészen az Orczy térig, ahol a belső sáv kanyarodó lesz. Ezen a kb. 400 méteres szakaszon a sietősebbek a később kanyarodóvá váló sávban végig tudják előzni az egyenesen haladó sort és ki-ki vérmérséklettől és/vagy pofátlanságtól függően korábban, vagy az utolsó pillanatban visszasorol. Ez ugye mindennapos helyzet.)  Szóval az OMV kutat elhagyva, ahol ismét kétsávossá válik az út, látszott, hogy az Orczy tértől visszatorlódott az egyenesen haladó sáv, így, ha nem sorolok át a pofátlankodós sávba, akkor lehet, hogy beragadok a Salgótarjáni úti kereszteződésbe. Ezért szépen, ahogyan még anno megtanultam, index balra, visszapillantótükörbe nézek és látom, hogy még valahol mögöttem, kb 50 méterre épp egy ezüst Merci is kisorolni készül, ezért én sem habozok, gyorsan ki és spuri. Ezzel pedig elkövettem az aznap reggel baklövését: Mercedeses barátom ugyanis néhány másodperc múlva 1,2 Mach sebességgel, dudálva, villogva beleesett a nyakamba. Bár a belvárosban nem gondolom, hogy fel kell készüljek ekkora sebességkülönbségre (én sem álló helyzetből kezdtem átsorolni, rendesen haladtam a sorral), megadóan felemeltem a kezem, jelezve "bocsi". Részemről ezzel vége is volt. Még időben visszasoroltam az egyenesen haladó sávba és a sor pirosat kapott. Ekkor kezdődött el az a szürreális jelenet, amit máig nem tudok hova tenni.A kabrió Mercedes megállt mellettem és a szemem sarkából láttam, valamit nagyon mutogat a benne ülő. Gondoltam meghallgatom, ezért lehúztam az ablakot. Az ülve is elég magasnak látszó, legalább 1,90 fölötti, kopasz napszemüveges srác feltolta a napszemüvegét. A hatás már akkor lehengerlő volt és már vette a levegőt, hogy mondjon valamit. De nem, mégsem, valamit elfelejtett. A zene! Gyors mozdulattal feltekerte a seggrázós feka rap zenét, csak úgy harsogott, ő pedig próbálta túlüvölteni. Mondandója a nézzé a visszapillantóba-mér vágtá be elém-kirángatlak te g*ci háromszögben lehetett, de erre őszintén szólva már nem emlékszem annyira elfoglalt a rémületkeltő überkemény hatásvadász mozdulatsor.A lámpa zöldre váltott, ő egy nagy gázzal az előttem éppen elinduló autó elé vágott be gátlástalanul, én pedig megszeppenve, mint egy jóérzésű állampolgár, valóban el kezdtem gondolkozni, hogy vajon tényleg én voltam figyelmetlen és a manőveremmel veszélyeztettem a Mercis autóstársamat? Sokáig nem kellett ezen gondolkozni az Orczy, majd a Golgota teret elhagyva, a Vajda Péter utca után a villamossíneken fénysebességgel végigelőzte a sort, majd a következő kereszteződésnél szintén a kanyarodó sávból előzte végig a többi egyenesen haladót és eltűnt. Ő győzött. Én pedig máig gondolkodom, hogy hogyan háríthattam volna el a helyzetet. Mondjuk, ő nem hiszem, hogy gondolkozna ilyesmin. Vagy bármin.[...] Bővebben!
2011. december 6. kedd 23:54 -
F1 - Celeb: Brawn-t először köszöntötték fel nagydíjon
A Mercedes csapatfőnöke életében először ünnepelte születésnapját forma-1-es nagydíjhétvége során. Idén a szezon kiterjesztése miatt a Brazil GP hétvégéjére esett a jeles nap.
2011. december 6. kedd 13:56 -
Button: A McLarennél dicsérik Räikkönent
Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője elárulta, csapatánál nagyon is elismerően beszéltek a jövőre visszatérő Kimi Räikkönenről, aki a mérnökök elmondása szerint élen jár az autó beállítása tekintetében.Tovább
2011. december 6. kedd 12:46 -
Módosítja nevét és halasztja autóbemutatóját a Forma-1-es Mercedes
Alig egy hónappal a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozat első futama előtt, február 21-én mutatják majd be a Mercedes jövő évi versenyautóját. A csapat közölte azt is, hogy jövőre az eddigi Mercedes GP Petronas helyett Mercedes AMG Petronas néven indulnak a vb-n.
2011. december 5. hétfő 20:40 -
Nyolc Ferrari tört össze Japánban - videó
Összesen 14 autó tört össze egy japán autópályán, amelyek között nyolc Ferrari, egy Lamborghini, három Mercedes-Benz és két Tolyota volt. A konvojban közlekedő autós banda egyik tagja elvesztette az uralmát autója felett és a nagy sebesség miatt egymásnak ütköztek. 10 sofőrt szállítottak korházba. Összesen 1 millió dollár a kárösszeg.
2011. december 5. hétfő 17:33 -
Porsche 9P1 koncepció
A nemrég napvilágot látott független Bentley, Mercedes és Ferrari koncepciók után most egy Porsche csatlakozik a táborhoz. A francia Institut Supérieur de Design (Formatervezési Főintézet) tanulói rakták össze a 9P1 névre keresztelt sötét, de ígéretes munkát.
2011. december 5. hétfő 17:27 -
Csak a második teszten debütál a Mercedes új autója
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke hétfőn a gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, szeretnének minél több időt a szélcsatornában tölteni a jövő évi autó fejlesztésével, így az még nem gurul pályára az első kollektív teszten, februárban.Tovább
2011. december 5. hétfő 14:07 -
F1: Késni fog az új Mercedes
A Mercedes GP 2012-re felveszi a csapat nevébe a német márka sportrészlege, az AMG nevét is, de az új autó debütálását nem sietik el.
2011. december 5. hétfő 13:45 -
Nevet vált a Mercedes F1-es csapata
Új névvel vág neki a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak a Mercedes alakulata
2011. december 5. hétfő 12:10 -
Luxusautók tömegkarambolja Japánban
Japán történetének talán legköltségesebb karambolját jegyezték fel a szigetországban, ahol nyolc Ferrari, egy Lamborghini, három Mercedes Benz és egy Toyota Prius ütközött egymásnak.
2011. december 5. hétfő 11:57 -
Button: Nem Hamilton gyengült, én erősödtem meg
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője szerint az, hogy idén jobban teljesített csapattársánál, Lewis Hamiltonnál, sokkal inkább annak köszönhető, hogy sikerült fejlődnie, nem pedig annak, hogy honfitársa teljesítménye leromlott volna.Tovább
2011. december 5. hétfő 08:57 -
Így ünnepelte Schumi és Vettel a Nemzetek Kupája elhódítását - fotók
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres Forma-1-es világbajnoka a Red Bull kétszeres világbajnokával...
2011. december 4. vasárnap 00:10 -
Együtt keményít Bolognában az AMG Mercedes és a Ducati - fotók
Együtt domborít a december 3-től 11-ig tartó Bologna Motor Show-n az AMG Mercedes és a Ducati, akik tavaly...
2011. december 3. szombat 18:25 -
Már kétezren dolgoznak a Mercedes kecskeméti gyárában
December elsején kezdte meg munkáját a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kétezredik alkalmazottja, vagyis a cég elérte az...
2011. december 1. csütörtök 15:45 -
F1: Rosszul tesztelt a Mercedes
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn szerint 2011-ben rossz hozzáállással kezdték az év eleji teszteket, ezért 2012-re másképp fognak felkészülni.
2011. december 1. csütörtök 15:30 -
F1: Rosszul tesztelt a Mercedes
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn szerint 2011-ben rossz hozzáállással kezdték az év eleji teszteket, ezért 2012-re másképp fognak felkészülni.
2011. december 1. csütörtök 15:30 -
Már kétezren dolgoznak a magyar Mercinek
A terveknek megfelelően halad a kecskeméti Mercedes-Benz gyár fejlesztése. Ma már a kétezredik munkatársat köszöntötték. A B-osztály első prototípusa már az utcákon is járnak.
2011. december 1. csütörtök 15:00 -
McLaren: A Pirelli tovább növelheti az izgalmakat
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke arra kéri a Forma-1 hivatalos gumiszállítóját, a Pirellit, hogy 2012-ben okozzon jóval több fejfájást a mezőnynek
2011. november 30. szerda 16:21 -
A Mercedes ezúttal nem akar hibázni a teszteken
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elárulta, nem követik el ugyanazt a hibát, mint 2011 elején, amikor is komoly fejlesztési csomagot vittek pályára a szezon első versenyén anélkül, hogy megfelelően tesztelték volna azt.Tovább
2011. november 30. szerda 12:46 -
Wald International Mercedes S63 AMG
A japán létére német autókban utazó Wald International újabb Black Bison csomagot rakott össze, ezúttal a Marcedes S63-hoz. A sportosító pakk kizárólag külcsín terén tesz hozzá az autó nyújtotta élményanyaghoz.
2011. november 30. szerda 12:37 -
Megszünteti luxusmárkáját a Mercedes
Nem sikerült üzletileg sikeressé tenni a Maybach márkát ezért a Daimler megszünteti. Az ügyfeleknek a jövőben a Mercedes csúcsmodelljeit ajánlják.
2011. november 28. hétfő 12:00 -
Hamilton és Massa elásta a csatabárdot
Békét kötött egymással az évadzáró Brazil Nagydíjat követően a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Felipe Massa.Tovább
2011. november 28. hétfő 11:49 -
Megszünteti a luxusmárkáját a Mercedes
2013-ban a Mercedes befejezi a Maybach luxuslimuzinok gyártását.
2011. november 28. hétfő 10:38 -
Schumi Senna tapasztalatlanságának rovására írja az incidenst
Michael Schumacher, a Mercedes GP veteránja nem kárál túlságosan Bruno Sennára a Forma-1-es évadot lezáró Brazil Nagydíjon történt koccanásos incidens miatt. A veterán német a brazil sofőr tapasztalatlanságának tudja be az esetet, amely mindkettejük számításait áthúzta.
2011. november 28. hétfő 10:20 -
Brabus Mercedes M-osztály 2012
A Mercedes tunerek nagyágyújaként közismert Brabus komoly, teljes körű csomaggal ünnepli az idei Essen Motor Show-t, melyhez ezúttal az M-osztályos SUV biztosít alapot.
2011. november 28. hétfő 10:03 -
Dödzs B-series vs Mercedes Sprinter mentő, Krejzler Thema
Habkönnyű nyári közszolgálat
2011. november 27. vasárnap 22:45 -
Hamilton örül, hogy vége az évnek
Nehéz versenyen van túl a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton, aki nagyon örül annak, hogy végre valahára véget ért a 2011. évi világbajnoki sorozat.Tovább
2011. november 27. vasárnap 21:11 -
Schumacher esőre várt, de csalódnia kellett
Bruno Senna tapasztalatlanságát okolja vasárnapi gyenge eredményéért a Mercedes Grand Prix hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. november 27. vasárnap 20:35 -
Brawn: Stratégiai előnyben van Schumacher
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy Michael Schumacher első köre kulcsfontosságú lesz a vasárnapi Brazil Nagydíjon, hiszen erre is van kihegyezve stratégiája.Tovább
2011. november 26. szombat 22:24 -
Schumacher nem tudja a gyengélkedés okát
Vegyes érzésekkel nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését követően.Tovább
2011. november 26. szombat 19:47 -
Button megszorongatná Vetteléket a futamon
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit világbajnoka elárulta, nagyon örül annak, hogy végre megtört az átok, és jó eredményt érhetett el a Brazil Nagydíj időmérő edzésén
2011. november 26. szombat 19:23 -
Brabus SLS AMG Roadster
A német Brabus több autóval is készült az Essen Motor Show-ra. Egyik közülük a Mercedes prémium sportkocsija, az SLS AMG Roadster.
2011. november 26. szombat 15:31 -
Ha a 60 milliós Merci sem elég egyedi
Ha Mercedes tuningolásról van szó, akkor a Brabusnál megtalálható, ami kell, az SLS AMG Roadster azonban eddig kimaradt. Pótolta a hiányt a német vállalkozás. Több mint 600 lóerős motor kerül a kétüléses orrába.
2011. november 25. péntek 12:21 -
Button elégedett az idei évvel
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője saját bevallása szerint nagyon is elégedett az idei évben elért eredményekkel, noha tavalyhoz hasonlóan idén sem tudta legyőzni a red bullos Sebastian Vettelt.Tovább
2011. november 25. péntek 08:41 -
F1: Schumacher 2012 közepén dönt a folytatásról
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke nem zárja ki, hogy Michael Schumacher meghosszabbítja 2012 végén lejáró szerződését. Jövő év közepén születik döntés a folytatásról.
2011. november 24. csütörtök 16:30 -
F1 - Brawn: A Mercedes csapatmunkája "csúcsszintű"
Ross Brawn elismeréssel beszélt a Mercedes csapatának közös teljesítményéről, noha kijelentette, hogy a pályán mutatott eredményekkel még nem elégedett.
2011. november 24. csütörtök 14:28 -
Hamilton kissé tart Massa rajongóitól
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője biztos benne, Felipe Massa néhány rajongója meglehetősen ellenségesen lép majd fel vele szemben, tekintettel a páros idei évben látott összetűzéseire.Tovább
2011. november 24. csütörtök 14:11 -
F1: Buemi az előzések királya
A Mercedes GP összeállítása szerint Sebastien Buemi mutatta be idén a legtöbb előzést, míg a legjobb rajtokat Michael Schumacher produkálta.
2011. november 23. szerda 18:30 -
A japán belpiac csodái
Nagy Tibor olvasónk Japánban járt, ami számára maga a nirvána, hiszen a régi japán autók nagy szerelmese. Természetesen annyit fotózott, amennyit csak bírt és tényleg érdekes, kicsit ufószerű dolgokat látott. Fogadják szeretettel képeit, megtekinthetők a képre kattintva, a galériában. És köszönjük! Szia Pista, Pont most nézem a tegnapi adásotokat - adásidőben nem ment, tegnap délután érkeztem haza, 23 órás út, elfáradtam na. Elöljáróban annyit, hogy autóbuzi vagyok és rettentően szeretem a japán autókat, főként a belpiacos, 60as, 70es években gyártott gépeket, a Celica 2000GT, vagy a Skyline széria (a régi 2000-estől az R34-ig, a jelenlegi Skyline gt350/ Infiniti g35 már más világ) a kedvenceim... Néhány évvel ezelőtt írtam is egy ideig egy mára már kopottasabb nevű (és néhány évvel ezelőtt egy csúnya perben megtépázott) autós lapnak, de szakmabelinek nem mondanám magam.) Néhány szó, a japán autózásról, autókról általában: Egy hetet töltöttem kint, jobbára tárgyalásokon, leginkább reggel/este jártam a várost, fotóztam, így sok kép éjszakai... Az utak tükörsimák, így nagyon sok porig ültetett gép van az utakon. Maximák, régi Lexus Ls-ek, skyline-ok, Datsun 510-ek, Toyota Crown-ok és még sorolhatnám. Nem csak boyracerek, meglett öregurak is... még egy bosozoku stílusú talán toyota-t is láttam a vonatról... Minden autó csillog-villog, de tényleg mindegyik. Utcán általában nem parkolhatsz, kivéve néhány erre kijelölt helyet, de út mellett, párhuzamosan nem láttam sehol autókat, ehelyett garázsokban és parkolóházakban pihennek az gépek, vagy a ház előtt kialakított kis helyen. Emiatt nagyon sok szépségről lemaradtam, jó lett volna bejutni parkolóházakba - már amelyik persze nem liftes -, de talán legközelebb. Ízléstelen autót nem sokat láttam, de amit igen, arról küldöm is a képet, minden eddig látottat felülmúlt... Nagyon sok autóban van utólagos xenon, rengetegen járnak ködlámpával, viszont ha megállnak a pirosnál, leveszik helyzetjelzőre. Hogy miért? "Ne zavarjam a szemben állót" - volt a válasz... Hatalmas alukerekek, peres gumik még a legújabb lexus ls-en is, biztos a már említett jó utak miatt. Európai autóból leginkább Mercedes van (CLS, SL, C), utána sorban, BMW, Audi és itt nagyjából vége is a sornak. Egy-egy Astra(!), Peugeot 207sw, RCZ, Citroen DS3, vagy Maybach azért feltűnik erre-arra. A taxik néhány típusból kerülnek ki, főként régebbi Toyoták, de új Lexust is láttam. az üléseken csipketerítő, sofőrök mind 60 felett, a bal hátsó ajtó automatikus. Még tudnék mesélni, de a te idődet se akarom rabolni túl sokat:) Reményeim szerint hamarosan vissza tudok (kell) menni és akkor talán egy kicsit több időm lesz és a finomabb darabokat is lencsevégre tudom kapni...üdvTibi
2011. november 23. szerda 18:10 -
Brawn szívesen hosszabbítana Schumacherrel
Szívesen meghosszabbítaná Michael Schumacher jövő év végén lejáró szerződését a forma-1-es Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn.Tovább
2011. november 23. szerda 17:12 -
A McLaren nem akar Hondára váltani
Tagadja a Hondával kapcsolatban felmerült pletykákat a McLaren Mercedes ügyvezetője, Jonathan Neale.Tovább
2011. november 23. szerda 16:24 -
F1: A McLaren ragaszkodik a Mercedes motorjaihoz

2011. november 23. szerda 15:38 -
Álrendőrök az M15-ös autóúton
Ismeretlen tettesek rendőri intézkedést színlelve megállították és elraboltak egy az M15-ös autóúton közlekedő Mercedes Sprinter kistehergépkocsit.
2011. november 23. szerda 10:30 -
McLaren: De la Rosa hiányozni fog
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, nagyon hálásak Pedro de la Rosa áldozatos munkájáért, aki nemrégiben két évre szóló megállapodást írt alá a Hispania alakulatával.Tovább
2011. november 22. kedd 10:01 -
Aláz a Ford
Ha figyelmesen megnézték, minden bizonnyal észrevették, hogy Belsőség blogunk új ruhájába finoman beleszőttük minden idők legsikeresebb motorját, a Cosworth DFV-t is. Amit leginkább Fordokkal azonosítanak. Idősebbek tudják ugyan, de a fiatalabbak között mára a Ford nem éppen sportos autóiról ismert, nálunk a BMW-Mercedes-Audi-féle lóerőgyárak katalógusértékei hülyítették el annyira a tizenéveseket, hogy lassan már csak az sportautó, ami legalább 300 lóerős. A baj ezzel csak annyi, hogy nem minden 300+ lóerős autó sportautó. Ez a videó - melyben Christian Menzel egy manapság csak jópofának tartott öreg Forddal döngöl a földbe mindenkit a Nordschleifén - talán egy kicsit helyreállítja az értékrendet, bár nem fűzünk hozzá nagy reményeket, ahhoz már túl ferde a perspektíva, melyből a jövő nemzedék szemléli az autóipart. De van még remény. Bizony, a mágikus Cosworth BDA legalább olyan sikeres volt mintegy 30 évig, mint anno a DFV. És a szögegyszerű, ám mégis remekül átépíthető Mark I vagy II-es Escortokban hátborzongató teljesítményekre volt képes. A Rüddel Racing fenti autója mindezt 248 lóerővel tudja. Az öreg Ford még a nyolcvanas években is ütőképes autó volt, mára pedig igazi klasszikussá vált. Érdekes, hogy világbajnokságot csak Björn Waldegaard nyert vele 1979-ben, de ettől függetlenül szinte nem is volt olyan nemzeti bajnokság, melyet ne nyert volna meg egy ilyen Ford. Minden valamirevaló ralipilótának van a gyűjteményében egy-egy. Volt Colin McRae-nek, Hannu Mikkolának vagy Richard Burnsnek és Juha Kankunnennek, de Carlos Sainz és Stig Blomqvist is tart egyet garázsban. Ari Vatanen volt azonban az, aki teljesen bolondja lett a BDA Escortnak és hiába nem ért el vele számottevő sikereket (sokszor kiesett), azért egy rossz szava nincs rá. Jól látszik, hogy a BDA motor a mérnöki munka olyan csodája volt, a hátsókerekes Escort pedig olyan remek hordozóplatform, amelyek nem csak zárt pályán, hanem kinn az erdei lőtéren is remekül teljesítettek. És hogy mi is volt ezen poszt célja? Talán egy kis nosztalgiázás, vagy csak pihenés, merengés a tüték felett, zenei aláfestésként pedig a szívóhang, ami mára szinte kihalt. Kezdődik a hét, kapaszkodjanak, jövünk!Mi pedig Bandival kettesben adunk fel egy lottószelvényt. Ha másra nem is, talán egy BDA Escortra elég lesz az ötös.(Ja, és a TopGear-magazinnál folyik egy ezzel kapcsolatos játék - ha még nem ért véget - be lehet kapcsolódni. Köszi nawakusi)
2011. november 21. hétfő 18:18 -
De la Rosa jövőre a HRT versenyzője lesz
2012-ben ismét versenyezhet a Forma-1-ben a jelenleg a McLaren Mercedes tesztpilótájaként tevékenykedő Pedro de la Rosa. A spanyol veterán kétéves megállapodást írt alá a Hispania alakulatával.Tovább
2011. november 21. hétfő 17:06 -
Rosberg tárgyalt a McLarennel
A Mercedes GP ifjú titánja, Nico Rosberg a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben megerősítette, évekkel ezelőtt tárgyalásokat folytatott a McLaren alakulatával, végül azonban nem szerződött a wokingiakhoz, mert már érvényes szerződéssel rendelkezett akkor.Tovább
2011. november 21. hétfő 10:53 -
Button mindent megtesz idei negyedik győzelméért
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője elmondása szerint mindent megtesz majd azért, hogy a hétvégi Brazil Nagydíjon megszerezze idei negyedik futamgyőzelmét.Tovább
2011. november 21. hétfő 09:01 -
Két francia esete a nemzetgazdasággal Fluence, Avantime, Volt - tctv3 6. adás
Szerkesztőségünk fonendoszkóppal figyeli a nép hangját. És ha a nép józan autókat követel, akkor józan autót kap. Egyet. A Renault Fluence olyan józan, hogy Amy Winehouse-t is kihozta volna az elvonóról, ha időben érkezik. Lényegtelen háttérinformáció, hogy a Dodó Büfé krumpliburgere valóban feladta a leckét, az első harapás előtt elmulasztottam a bemelegítést, így annyira begörcsölt az állkapcsom, hogy percekig némán könnyeztem. Nehéz szakma a miénk. Remélem, a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tartozik azon balszerencsés helyek közé, ahol az Indavideó nem működik, mert az Avantime-teszt többek érdeklődését felkeltheti ott. Ez a konkrét autó 3 éven át az enyém volt, a gyerek érkezésekor cseréltem le egy Priusra, aminek van elég ajtaja. Nagyon szerettem, mert értékeltem benne az öngyilkos idiótaságot, hogy meg merték csinálni, és főleg a következményekbe beleszaró, végtelen életörömöt, ami ahhoz kell, hogy valaki megérthesse az Avantime-jelenséget. Sajnos a józan ész és a piaci gyakorlat figyelmen kívül hagyása időnként okoz kisebb kellemetlenségeket, így lehet, hogy a Matra gyár, mely az Avantime-ot készítette, nincs többé, a modell maga pedig az autógyártás történetének egyik legjobb utolsó tréfájaként lett halhatatlan. És végül a Chevy Volt. Elég rég ígérgettük, de mindig csak csúszott. Már tudják is, miért: bűnös ökoterror lett volna egy villanyautó világpremierjére csőstül röptetni (gyilkos kerozint égetve) a sok kénkövesen kipufogó autósújságírót, így a Winkler egyedül ment a bemutatóra, egy szál kiskamerával. Ezért nincsenek vacak, közhelyesen topgíres, agyonszínezett képek, követhetetlenre vágott, hadd-nézzem-má-meg-normálisan-azt-az-autót klipek, semmi kis művészet. A Volt egy videós blogposzt, nem több, és jó eséllyel maga az autó sem lesz jelentősebb szereplő hazánk gépjárműállományában. Nagyon érdekes, hogy az autósport környékén minden nő jó fej. Polgár Kriszta és Várkonyi Andi is jól nyomta a gymkhanát az immár sperres MX5-ökkel. A pókerbajnoknő olyan bőszen driftelt a gyakorlásban, hogy gumiporos lett az orcája, ami egyértelműen a legszexibb smink, amit el tudunk képzelni. Ja, és az a két kurva ronda, tokás illető, akik konferálják az egyes anyagokat, azok mi vagyunk a Winklerrel. Kissé előnytelen volt a világítás meg a perspektíva, és talán a utah-i kamionos és a legóemberke-frizura se segít, akárhogy is, talán anyánknak se tetszünk ezeken a képeken. Tiszta szerencse, hogy éjjel van a műsor, ilyenkor a kisgyerekek már mind alszanak, a neten meg át lehet minket tekerni. Jó tekerést!   Előző adásaink: Új magyar Mercedes B, Range Rover Evoque
2011. november 20. vasárnap 23:30 -
A Mercedes 2012-es kipufogóját tesztelte
A Williams istálló példáját követve, a Mercedes alakulata is megragadta az alkalmat, és elkezdett kísérletezni már jövő évi kipufogórendszerével a fiatal versenyzők tesztjének zárónapján Abu Dhabiban.Tovább
2011. november 20. vasárnap 19:27 -
Fotó: Kecskeméten az új Mercedes B-osztály
Új Mercedes B-osztályú gépkocsi a kecskeméti Mercedes Hovány Autószalonban. Az új modell első darabjai 2011.
2011. november 18. péntek 23:30 -
F1: Schumacherék megjutalmaznák a Mercedest
A Mercedes GP mindkét pilótája bizakodva várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat. Michael Schumacher és Nico Rosberg szerint megérdemelne a csapat egy újabb kiváló eredményt.
2011. november 18. péntek 18:30 -
Schumiék a legjobb hat között búcsúztatnák az idei F1-es szezont
Jó eredménnyel kívánja búcsúztatni a 2011-es Forma-1-es szezont a Mercedes GP istálló a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon
2011. november 18. péntek 17:20 -
Hamilton ismételne Brazíliában
Múlt hétvégi győzelmétől feltüzelve várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2011. november 18. péntek 15:01 -
A Mercedes stílusosan zárná az idei évet
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke pénteken úgy nyilatkozott, eltökélt szándékuk, hogy jó teljesítménnyel zárják a 2011-es idényt jövő hétvégén, a Brazil Nagydíjon.Tovább
2011. november 18. péntek 13:03 -
Szinte teljesen átalakul a McLaren autója 2012-re
Csak akkor lesz esélye harcba szállni a McLaren Mercedes alakulatának a világbajnoki címért 2012-ben, ha olyan autót sikerül terveznie, mely már az első versenytől kezdve ütőképes
2011. november 18. péntek 08:48 -
F1: Totális Red Bull-uralom
Az abu-dzabi ifjoncteszt utolsó napja is a Red Bull-os Jean-Eric Vergne-é lett, a francia végig uralta a Yas Marina pályát. Ma végre a Mercedes is mutatott valamit.
2011. november 17. csütörtök 16:50 -
Ferrari Millenio koncepció
A nemrég bemutatott Mercedes koncepció után most alkalmunk adódik megismerkedni Marko Petrovic Ferrari Millenio névre keresztelt elképzelésével is.
2011. november 17. csütörtök 13:18 -
Spricnis ablaktörlővel jön az új Mercedes SL
Alumíniumból készül és több meglepő újdonságot is tartogat a jövőre érkező új SL.
2011. november 17. csütörtök 12:33 -
Alumínium kasztnit kap az új SL Merci
Elődjénél sokkal takarékosabbnak ígérkezik az új Mercedes-Benz SL, köszönhetően a könyebb karosszériának és a modernebb motoroknak.
2011. november 16. szerda 15:15 -
VÄTH Mercedes-Benz SLK Roadster
A német VATH Automobiltechnik a 2012-es Mercedes SLK-t vette gorcső alá legújabb munkájához, ami esztétikai és motorikus fejlesztéseket is kínál az autóhoz.
2011. november 15. kedd 22:31 -
Miért törik fel folyton a Suzukit?
Végre átlendültem a mélyponton. Teszek rá, hogy ismét feltörték a Suzukimat. Ehhez megfelelő előzményekre volt szükség, és azokból nem is volt hiány: a tizenhárom év alatt összesen négyszer nyúltak bele, háromszor a házunk előtt. A pontos okokat ugyan továbbra sem ismerem, de már ez sem zavar. Olyan utcában lakom, ahol évek óta a mi Swiftünk a legszánalmasabb jármű. Nem ritka, hogy este előttem és mögöttem is öt évnél fiatalabb Mercedes, BMW, vagy Porsche parkol. Közéjük rejtem a kocsit, tehát megteszem ami tőlem telik, hogy eltereljem a tolvajok figyelmét. Igen, jól érzik, lefelé lógok ki a kasztból, de semmi gond. Nem vagyok ennyire kifelé élő ember, ráadásul a Suzuki pontosan azt tudja amire nekem most szükségem van. Évekig megtartanám még, hiszen Zsófi most tanul autót vezetni és olyan jó bevágódni néha, amikor összejövünk a barátokkal péntek este. Most már mégsem tervezek előre, mert esetleg nem úgy alakul, csalódni pedig nem szeretek. Néhány éve, amikor a kocsi még Anyámat szállította a munkahelyére, illetve a délutáni különmunkáinak helyszínére, arra gondoltam, hogy a feltörés egy minket lelkileg megtörni szándékozó bűnözői csoport műve. Azért nem találtam ésszerűbb magyarázatot, mert az első eset után, amikor az egyetlen értékes felszerelést, egy Sony autórádiót téptek ki a tolvajok, kétszer is előfordult, hogy csak a hátsó ajtó kisméretű oldalablakát emelték ki. Mivel évekig nem pótoltuk a rádiót, egyszer, zsákmány híján egy műszerfalon üldögélő plüsskutyát vittek el, azóta pedig semmit. Ha jól emlékszem legalább öt év eltelt a második és harmadik eset között. A Swiftre specializálódott bűnözők hiába keresték kedvenc gyakorlóeszközüket, hiszen az autó egy távoli garázsban állt. Nem használtam, külföldön voltam, így az évente kétszer két hétig szükséges pufferjármű szerepét töltötte be a jó Suzuki. Egy ilyen óvatlan hazalátogatás alkalmával jutottunk el a harmadik esetig. Két éve, december 31-én, délután négy óra és négy óra harmincöt perc közt történt minden. Azért tudom ilyen pontosan, mert ezt a félórát töltöttük a lakásban a szintén hazánkban állomásozó Édesanyám társaságában, amikor csöngetett a szomszéd, hogy jelentse, ismét vihetjük üvegeshez a kocsit. A módszer ezúttal más volt, talán a haramiaképző elsős diákjait vezényelték ki hozzánk, és ők még nem tanulták a jól ismert kisablakos módszert. Munkájukat igazi amatőrök módjára, fényes nappal végezték, ráadásul a betört, vezetőoldali első ablakon jutottak be az utastérbe. Talán nem volt náluk megfelelő eszköz, ezért letörték a baloldali visszapillantó tükröt, és annak műanyag házával verték be az üveget. Ez az egész azért volt felettébb kellemetlen, mert Anyámból előhívta a régi reflexeket, és azért is, mert elkövettem a legnagyobb hibát, és tárcsáztam a rendőrséget. A kerületi kapitányság körülbelül félóra járóföldre található az otthonunktól, a helyszínelők azonban autóval jöttek, két óra alatt. A jegyzőkönyvet, mint az összes felsorolt esetben, most pontosan elkészítettük. Romantikus igazságérzetünktől vezérelve ismét nyilatkoztunk arról, hogy az elkövető kézre kerülése esetén polgári peres úton követelünk kártérítést, ugyanakkor nincsenek haragosaink, így tippünk sem. Az eredménytelen nyomozás megszűntetéséről szóló határozatot napközben kézbesítik, átvenni nem tudjuk, az értesítéssel pedig még el kell menni a postára és csak ekkor derül ki, hogy a rendőrök ismét nem találtak semmit. Így működik ez mifelénk. A nyomozók igazán rendes srácok. Akkor is nagyon jól elütöttük az időt, amikor az idei lakásbetörésünk miatt kellett bemennem, tanúmeghallgatásra. Elbeszélgettük, szóba került ez-az, de mindannyian tudtuk, nem sok remény van a pozitív végkifejletre. Inkább a kiölhetetlen mellékíz rossz, hogy ha nem kanalazom be az éppen aktuális munkahelyem őrzött parkolójába az öreg Swiftet, örökkön-örökké bizonytalan, milyen állapotban találom egy utcán töltött éjszaka után. A negyedik eset, amely éppen két hete, a Renault Fluence Z.E. sajtóút idején történt, már nem váltott ki érzelmi reakciókat. Megkértem Zsófit, hogy ragasszon egy zacskót a kiemelt hátsó kisablak helyére, illetve nyissa ki a kesztyűtartót, hogy a következő versenyző már tudja, itt nincs mit keresni. Valami azt súgja, hogy az autónkat látogató illetők nem elvinni szeretnék a Swiftet, hiszen a gyújtáskapcsolót mindig békén hagyják. Lehet, hogy azt hiszik, pénzt, illetve ami sajnos nagyon is életszerű, élelmiszert hagytunk az utastérben. Igen, itt tartunk most, 2011 végén. Ennek ellenére jókedvűen zártam magamban ezt a legutóbbi ügyet. Mozdulataink és válaszreakciónk optimálisak voltak, hiszen nem mentünk bele felesleges adminisztratív körökbe, az ablakot pedig Papp Tibi henkölte vissza egy csavarhúzóval és egy tekercs szigetelőszalaggal, röpke fél óra alatt. Költségről így nem beszélhetünk, hiszen a korábbi, tapétavágóval dolgozó feltörő nyomán kicserélt, ezért még mindig friss és rugalmas tömítés újrahasznosításával állíthattuk helyre az ablakot. De mi jön ezután? Logikus volna ismét életbe léptetni a tökéletesre csiszolt Suzuki-mentő protokollt, és pár hónapig a rendőrkapitányság tövében tárolni az autót, azonban mégsem készülök erre. Korábban mindig a mellékbejárat vaskorlátjához láncoltam a biciklimet az autózás idejére, de ezzel az a gond, hogy már rég nem dolgozom a szomszédos szerkesztőségben, így az autó szempontjából biztonságosnak tűnő környék többé nem esik útba.Mivel a Totalcar Suzuki-szakértőjének, Prokeenak sincs jobb ötlete, továbbra sem hagyok semmi értékeset az autóban, és belenyugszom, hogy a régi Swift a nagyon könnyen nyitható, ráadásul sokan ismerik a módszereket. Mit tehetek még? Nem sokat. Reménykedem, hogy ha fel is törik, elvinni nem fogják.
2011. november 15. kedd 18:58 -
Íme, a legerősebb Mercedes terepjáró - videóval
Új ellenfelet kap a BMW X5 M és a Porsche Cayenne Turbo: a Mercedes-Benz bemutatta az ML-osztály csúcsváltozatát, az...
2011. november 15. kedd 18:03 -
Akár 557 lóerővel is jön az új Mercedes ML63 AMG
Ahogy a többi AMG-modellbe, az új ML-be is az új, 5,5 literes duplaturbós V8-ast tették a régi 6,2 literes szívómotor helyett, ami közel 30 százalékos fogyasztáscsökkenést eredményezett.
2011. november 15. kedd 12:52 -
Videón az akár 557 lóerős Mercedes-Benz ML63 AMG
A megújult Mercedes-Benz ML63 AMG személyében új konkurenst kap a BMW X5 M. A stuttgartiak pedig nem kispályáznak, rögtön két teljesítménnyel, 525 és 557 lóerővel küldi harcba felpaprikázott terepjáróját. A leggyorsabb ML63 AMG így 4.7 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. A Mercedes pedig immár videón is bemutatja újdonságát.
2011. november 15. kedd 11:21 -
550 lóerővel is spórol az AMG
Az új külső mellé a korábbinál is komolyabb arzenált kínál a Mercedes-Benz ML 63 AMG. Ha nem elég az alapáron járó 518 lóerő, pluszpénzért gyári tuninggal erősíthető a sportterepjáró V8-as motorja.
2011. november 15. kedd 09:00 -
Bemutatkozott a Mercedes-Benz ML63 AMG
A hivatalos képeken láthatjuk a Mercedes-Benz ML63 AMG modellt, amely a 2011-es Los Angelesi Autószalonon mutatkozik be a héten. A gyárilag felpaprikázott modell akár 557 lóerős is lehet, és 4,7 másodperc alatt katapultálhat 100-ra. Az értékesítése 2012-ben kezdődik.
2011. november 14. hétfő 20:26 -
A 20-as felni sötét oldala
Megvan új kedvencem a bálnaautó-osztályban. Ha most kéne választanom, Audi A8, BMW7, Mercedes S osztály, vagy esetleg Lexus LS, habozás nélkül megjelölném a Jaguar XJ-t. Könnyű, sportos, jó vezetni, szép, jól össze van rakva
2011. november 14. hétfő 18:05 -
McLaren: Le a kalappal Button előtt
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint versenyzőjük, Jenson Button fantasztikus munkát végzett a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon, hiszen úgy állhatott fel a dobogó harmadik fokára, hogy a verseny során KERS-problémákkal küzdött.Tovább
2011. november 14. hétfő 16:03 -
Domanig Mercedes C63 AMG
A Mercedes C63 AMG nem éppen az az autó, aminek szüksége van további tuningra, mégis egymás után látják meg a napvilágot a különböző cégek, ehhez a modellhez kínált csomagjai.
2011. november 14. hétfő 14:58 -
Merész formatervvel és új technológiával jön az új S-osztály
Jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon már láthatjuk a Mercedes-Benz egyik legfontosabb modelljét, az S-osztályt. Az egyik meghatározó luxusszedán új biztonsági rendszerekkel érkezik, és természetesen technikai csemegét is tartogat majd.
2011. november 14. hétfő 13:02 -
Schumacher defektet kapott a futam végén
Nem ugrált örömében a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjat követően a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki elmondása szerint egy szokványos verseny után végzett a hetedik pozícióban.Tovább
2011. november 14. hétfő 11:01 -
McLaren: Hamilton zseniális versenyt futott
Versenyzőit, Lewis Hamiltont és Jenson Buttont dicsérte a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat követően a McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh, aki szerint a duó egész egyszerűen zseniális munkát végzett vasárnap.Tovább
2011. november 14. hétfő 10:03 -
Rosberg a Mercedest dicséri
A hatodik helyen zárta a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, aki saját bevallása szerint elégedett, hiszen amellett, hogy szórakoztató versenyt futott, egész hétvégén elégedett is volt autójával.Tovább
2011. november 14. hétfő 08:43 -
Új magyar Mercedes B, Winkler az Endoron tctcv3. 5. adás
Pista fantasztikus új kifejezéssel gazdagítja az ornitológus-harcművészet szótárát: a kárvályfogásból szállóige lesz, az fix. Akármilyen is az új B-classe, vásárolni és népszerűsíteni nemzeti kötelességünk, ha ugyanis ki szeretnénk növekedni magunkat az unortodox gödör mélyéről, akkor minden morzsányi GDP-re szükség van. Csak az ne vegyen B-Classét, aki Audit vagy sok Suzukit vesz helyette, kell a lé. Winkler becastingoltatta magát a Star Warsba. Hogy mit kellett ezért tennie George Lucassal, azt nem árulta el, és nem is jár furán mostanában, szóval simán lehet, hogy csak észérvekkel győzte meg. Az Evoque elég menő, a fene gondolta volna, hogy egy futballistafeleség is lehet jó szakember. A Gymkhana-pályán két kiváló művész harcol. Herczeg Zoltán meglepően jól nyomta, az egyetlen valóban faroló vendégünk volt eddig, Király Viktor pedig fantasztikusan hozta az autósportban nélkülözhetetlen üveghangot, saját előadásban. Ide gyün majd a videó, ha élesedik. Türelem.  Előző adásaink: Egy Charger, egy Zafira és egy magányos majom a McLarennél
2011. november 13. vasárnap 23:25 -
Schumacher is defektet kapott Abu Dhabiban
Nem Sebastian Vettel volt az egyetlen a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon, aki defektet kapott: Michael Schumacher Mercedes-Ezüstnyilán az összecsapás végén lett lassú defektes az egyik abroncs.
2011. november 13. vasárnap 23:21 -
Mercedes SF1 koncepció
A napokban látott napvilágot Steel Drake, egy kirgiz tervező, zenész és művész lélegzetelállítóan merész formaterve. Az úriember egy új Mercedes modellt álmodott meg, melynek az SF1 nevet adta. A designra jellemzőek a pengeéles vonalak, jobban hasonlít egy Lamborghinire, mint egy mai Mercedesre.
2011. november 13. vasárnap 21:56 -
Rosberg: Csak így tovább!
Nico Rosberg örül az Abu-Dzabi Nagydíjon elért hatodik helyének, a német szerint előrelépett a Mercedes GP. Hasonló folytatásban reménykedik.
2011. november 13. vasárnap 16:30 -
Schumacher profitálna a megspróolt gumikból
Nem sikerült valóra váltani a tervét a Mercedes GP istállónak az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén, az Ezüstnyilak nem tudtak közelebb kerülni az élcsapatokhoz. Mindkét sofőr, Nico Rosberg és Michael Schumacher is jobb futamot remél, a hétszeres világbajnok ráadásul friss gumikat is spórolt vasárnapra.
2011. november 12. szombat 20:10 -
Schumacher elégedett, Rosberg kevésbé
Vegyes érzésekkel nyilatkoztak az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP versenyzői: Nico Rosberg szerint végezhettek volna előrébb, míg Michael Schumacher úgy véli, nem volt több a rendelkezésükre álló csomagban.Tovább
2011. november 12. szombat 17:36 -
Button szerint nehéz lesz előzni a versenyen
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérőjét követően elárulta, attól tart, a két DRS-zóna ellenére rendkívül nehéz lesz az előzés a holnapi versenyen.Tovább
2011. november 12. szombat 16:15 -
F1: Rosberg el akarta kapni Massát
Nico Rosberg csalódottan nyilatkozott az Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzése után, a német Felipe Massa hatodik helyére pályázott. Elszámította magát a Mercedes.
2011. november 12. szombat 16:15 -
Hamilton az élen az időmérő előtt
Tovább folytatta a remeklést Abu Dhabiban a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton: a brit sofőr megnyerte a harmadik gyakorlást a kétszeres világbajnok Vettel, valamint csapattársa, Mark Webber előtt.Tovább
2011. november 12. szombat 12:12 -
Schumiék bíznak a Mercedes versenytempójában
Noha a Mercedes GP két változatos teljesítményt nyújtott az Abu Dhabi Nagydíj nyitónapján, Michael Schumacher elégedett: a hétszeres világbajnok úgy érzi, hogy a különítménynek sikerült kihozni a legjobbat az Ezüstnyílból.
2011. november 11. péntek 21:05 -
Hamilton magabiztosan várja a folytatást
Optimistán várja a hétvége további részét Abu Dhabiban a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, aki a pénteki második szabadedzésen a legjobb köridőt érte el.Tovább
2011. november 11. péntek 17:30 -
Schumacherék elégedettek a nyitónappal
Elégedetten nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői az Abu Dhabi Nagydíj pénteki edzésnapját követően: Michael Schumacher hetedik lett a második gyakorláson, míg Nico Rosberg főként a hosszú etapokkal foglalatoskodott a napnyugtában.Tovább
2011. november 11. péntek 16:35 -
Hamilton ugrott az élre, Vettel és Alonso a falban
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes versenyzője vette át a vezetést az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén. A brit versenyzőt csapattársa, Jenson Button, valamint Fernando Alonso követte.Tovább
2011. november 11. péntek 15:37 -
Elegáns brutalitás
Milyen lehet egy Ferrari tulajdonosnak, ha egy kéttonnás Mercedes levillogja? Ha egy Brabus 800 Coupéval találkozik, könnyen megtudhatja.
2011. november 11. péntek 14:30 -
Egy versenyképes autóval Rosberg szárnyalna
Amint a Mercedes versenyképes autóval áll elő, úgy Nico Rosberg rendszeresen a dobogó tetejére állhat majd
2011. november 11. péntek 14:03 -
Brabus CL 800
A Mercedes házi tuningcége, a Brabus a CL 600-as modellen csiszolta tovább tuning tudományát, létrehozva a CL 800-at.
2011. november 11. péntek 13:24 -
Schumacher bátorítja a Forma-1-es visszatérésre Raikkönent
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka is csatlakozott azok táborához, akik az újbóli Forma-1-es szereplésre ösztökélik a 2007-es világelsőt, Kimi Räikkönent. A német tavaly saját bőrén tapasztalta meg a visszatérés nehézségeit, ennek ellenére úgy véli, hogy a finn sofőrnek nincs mitől tartania.
2011. november 11. péntek 11:55 -
Button az élen Abu Dhabiban
A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button zárta az élen a forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzését. A brit mögött Mark Webber, valamint Lewis Hamilton zárt. A világbajnok Vettel csak negyedik lett.Tovább
2011. november 11. péntek 11:42 -
Rosberg elárulta, mi áll döntésének hátterében
A Mercedes GP ifjú tehetsége, Nico Rosberg elismerte, az új szakemberek érkezése komolyan befolyásolta azon döntését, miszerint több évvel meghosszabbította jövőre lejáró szerződését a brackley-i gárdával.Tovább
2011. november 10. csütörtök 19:21 -
Hamilton békét kötne Massával, a brazil hajthatatlan
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj helyszínén kijelentette, szeretne végérvényesen békét kötni a ferraris Felipe Massával, akivel az idei évben többször került már összetűzésbe a versenypályán.Tovább
2011. november 10. csütörtök 18:07 -
Schumacher még nem akar dönteni jövőjéről
Továbbra sem döntött, így időt kér jelenlegi csapatától, a Mercedestől a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher arra vonatkozóan, hogy meghosszabbítja-e 2012 végén lejáró szerződését.Tovább
2011. november 10. csütörtök 16:21 -
Button: A McLaren újabb vb-címhez segíthet
Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője elárulta, az a tény, hogy csapata szinte biztosan képes versenyképes autót biztosítani számára a jövőben, kulcsfontosságú tényező volt, amikor szerződésének meghosszabbításáról tárgyaltak.Tovább
2011. november 10. csütörtök 12:27 -
Schumacherrel is szerződést hosszabbít a Mercedes?
Nico Rosberg szerződését már meghosszabbította a Forma-1-es Mercedes GP istálló és úgy hírlik, hogy Michael Schumacher is tovább marad a tervezettnél a különítmény kötelékében. Ha minden igaz, a hétszeres világbajnok kontraktusát már meg is toldotta egy újabb szezonnal a csillagos alakulat.
2011. november 10. csütörtök 12:25 -
F1: Rosberg újra aláírt a Mercedesszel
A Mercedes GP ma délelőtt bejelentette, hogy újabb, hosszú távú szerződést kötött Nico Rosberggel, a német sokáig marad a csapattal.
2011. november 10. csütörtök 11:30 -
F1: Rosberg szerződést hosszabbított a Mercedesszel
A Mercedes bejelentette, hogy több évvel meghosszabbította Nico Rosberg eredetileg 2012-ben lejáró szerződését. A német versenyző bízik benne, hogy hamarosan győzelemre képes autót kap csapatától.
2011. november 10. csütörtök 11:10 -
Bejelentette Rosberg új szerződését a Forma-1-es Mercedes
Vége a Nico Rosberg és a Ferrari közös jövőjével kapcsolatos találgatásoknak, ugyanis a Mercedes GP csütörtökön bejelentette: több évre meghosszabbították a német versenyző szerződését.
2011. november 10. csütörtök 08:50 -
Rosberggel szerződést hosszabbított a Mercedes
Legalább 2013 végéig a Mercedesnél folytatja forma-1-es pályafutását Nico Rosberg
2011. november 10. csütörtök 08:08 -
Paffett és Turvey tesztelhet a McLarennél
Várhatóan Gary Paffettel és Oliver Turvey-jel képviselteti magát a jövő héten, Abu Dhabiban megrendezésre kerülő fiatalok tesztjén a McLaren Mercedes alakulata.Tovább
2011. november 9. szerda 17:36 -
Whitmarsh: Az F1-nek szüksége van a kisebb csapatokra
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke úgy véli, felesleges tovább erőltetnie a Ferrarinak háromautós elképzelését, ugyanis ennél sokkal fontosabb lenne, hogy költséghatékonyabbá tegyék a Forma-1-et, ezzel biztosítva a kisebb alakulatok jövőjét.Tovább
2011. november 9. szerda 15:00 -
Kié a leggyorsabb szervizcsapat a Forma-1-ben?
A világbajnok Red Bull, valamint a Mercedes GP szervizcsapatai a leggyorsabbak a Forma-1-ben
2011. november 8. kedd 18:55 -
F1: A Red Bull és a Mercedes a bokszkirály
A bokszkiállások idei bajnoka a Red Bull és a Mercedes GP, ennek a két csapatnak a szerelői dolgoznak a leggyorsabban.
2011. november 8. kedd 18:30 -
A Red Bull és a Mercedes a bokszutca királya
A Pirelli abroncsok, illetve a DRS kombinációjának köszönhetően idén ugrásszerűen megnőtt az előzések száma a Forma-1-ben, az olasz gumigyártó termékeinek hála viszont a bokszutcában is jóval nagyobb az aktivitás idén, mint a korábbi években.Tovább
2011. november 8. kedd 15:15 -
Ismét kettős pontszerzésre hajt a Mercedes
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke, a brackley-i gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, izgatottan várják már a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjat, ahol reményeik szerint ismét eredményesen szerepelhetnek majd.Tovább
2011. november 7. hétfő 11:27 -
Tovább fejleszti autóját a McLaren
Ugyan a bajnoki cím sorsa már eldőlt, a McLaren Mercedes alakulatánál továbbra sem állnak le a fejlesztésekkel, és mindent megtesznek azért, hogy olyan erős teljesítménnyel rukkoljanak elő a hátralévő két versenyen, amilyennek csak tudnak.Tovább
2011. november 7. hétfő 08:47 -
Közelítene az élcsapatokhoz Abu Dhabiban a Forma-1-es Mercedes
Nagy reményekkel készül a jövő hétvégén esedékes Abu Dhabi Nagydíjra a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg, aki abban reménykedik, hogy az ultramodern versenypályán a csillagos egylet tovább közeledhet a három topcsapathoz. Sok pontban reménykedik az alkonyati versenybe tavaly beleszerető Michael Schumacher is.
2011. november 5. szombat 21:20 -
F1: Schumacher még több pontot akar
Michael Schumacher bízik benne, hogy a Mercedes GP Abu-Dzabira is át tudja menteni jó formáját. Nico Rosberg az indiai eredményre építkezne.
2011. november 4. péntek 15:30 -
A Mercedes építkezne az indiai eredményekre
Jó szereplést vár a jövő hétvégi Abu Dhabi Nagydjíon a Mercedes GP duója: mind Michael Schumacher, mind Nico Rosberg szeretne építeni az indai eredményekre, és úgy érzik, képesek leszek közelebb kerülni az élcsapatokhoz.Tovább
2011. november 4. péntek 14:03 -
Kiderült a titok, elszólta magát a McLaren főnöke
Elszólta magát Indiában a McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh, elárulta ugyanis, hogy Jenson Button nemrég megkötött új szerződése a 2014-es idény végén jár le.Tovább
2011. november 3. csütörtök 11:17 -
McLaren: Hamiltont frusztrálja Button idei szereplése
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke úgy véli, Jenson Button idei erős teljesítménye alaposan hozzájárult Lewis Hamilton gyengélkedéséhez, aki emiatt komoly nyomás alatt versenyez a wokingi gárdánál.Tovább
2011. november 3. csütörtök 10:02 -
A Mercedes miatt bővít Kecskeméten a Duvenbeck
Újabb, közel 10 millió eurós beruházással bővíti kecskeméti logisztikai központját az elsősorban a Mercedes új gyárát...
2011. november 2. szerda 11:22 -
Sam Michael megkezdheti a munkát a McLarennél
A szezon utolsó két versenyén megkezdi a munkát a McLaren Mercedes alakulatánál a Williams istálló korábbi technikai igazgatója, Sam Michael.Tovább
2011. november 2. szerda 10:14 -
RENNtech & Exotics Boutique Mercedes SLR
A jelek szerint megszületett a világ leggyorsabb Mercedes SLR sportautója. A márka tuningjában az élvonalat képviselő Renntech, az Exotics Boutique, a Platinum Motorsport, és a MACarbon közreműködésével igen komoly konverziót dobott be a köztudatba.
2011. november 2. szerda 08:31 -
Rosberg jövőre Massa helyén a Ferrarinál?
Német sajtóértesülések szerint nem véletlen, hogy még mindig nem jött létre a korábban beharangozott álomszerződés Nico Rosberg és a Mercedes GP között: a német állítólag kivár, mert már jövőre a Ferrarihoz szerződne, ahol Felipe Massa helyét foglalná el.
2011. október 31. hétfő 15:21 -
McLaren: Hamilton túl keményen bánik önmagával
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton túl keményen bánik önmagával, és ideje volna abbahagynia a sorozatos bocsánatkérést a pályán mutatott teljesítménye miatt.Tovább
2011. október 31. hétfő 10:03 -
Schumi titka a rafinált KERS-használt volt Indiában
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elárulta: az Indiai Nagydíj rajtjánál rafinált KERS-használattal sikerült megalapoznia az 5. pozíciót, amivel messzemenőleg elégedett.
2011. október 30. vasárnap 21:16 -
Schumacher remekül taktikázott az első körben
A tizenegyedik helyről rajtolva az ötödik helyen ért célba a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Indiában.Tovább
2011. október 30. vasárnap 14:03 -
Button: Nem volt elég tempóm a győzelemhez
Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője elismerte, egész egyszerűen nem volt elég gyors ahhoz, hogy harcba szálljon a győzelemért Sebastian Vettellel a vasárnapi Indiai Nagydíjon.Tovább
2011. október 30. vasárnap 13:42 -
F1: Schumacher kicselezte a mezőnyt
Michael Schumacher jó taktikával javított négy pozíciót az Indiai Nagydíj rajtja után, a Mercedes kihasználta az ellenfelek botlásait. Nico Rosberget nem bosszantja, hogy csapattársa elé került.
2011. október 30. vasárnap 13:15 -
Hamilton: Massa nem adott elég helyet
Csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Indiai Nagydíjat követően a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2011. október 30. vasárnap 12:37 -
Brawn: Az F1 sokat tanulhat Wheldon tragédiájából
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, a Forma-1, mint ahogy valamennyi sorozat számára hasznos lehet a Dan Wheldon balesetével kapcsolatos vizsgálat, így biztos benne, a brit autóversenyző két héttel ezelőtti tragédiája nem volt értelmetlen.Tovább
2011. október 29. szombat 17:48 -
Schumachert aggasztja Rosberg tempója
Michael Schumacher, a Mercedes GP veterán klasszisa Korea után az Indiai Nagydíj időmérőjén sem jutott el a Q3-ig. A hétszeres világbajnokot újfent gumivibráció hátráltatta, ám saját bevallása szerint aggasztóbbnak találja, hogy csapat- és honfitársa, Nico Rosberg jóval gyorsabbnak mutatkozott
2011. október 29. szombat 16:51 -
Schumacher a forgalmat és a gumikat okolja
Csalódottan nyilatkozott az Indiai Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes Grand Prix hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. október 29. szombat 14:46 -
F1 - Rosberg: A Mercedes azonnali sikerekre számított

2011. október 29. szombat 08:19 -
Button szerint három csapat harcolhat a győzelemért
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője továbbra is bízik abban, elég gyorsak lehetnek ahhoz, hogy harcba szálljanak a győzelemért a vasárnapi Indiai Nagydíjon.Tovább
2011. október 28. péntek 15:47 -
Hamiltont lenyűgözte az indiai pálya
Az indiai versenypályát dicsérte a pénteki szabadedzések után a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2011. október 28. péntek 14:14 -
Schumi úgy véli, nem lesz könnyű előzni Indiában
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher szerint nem lesz könnyű előzni a vasárnapi Indiai Nagydíjon, a piszkos pálya ugyanis alaposan megnehezíti majd a versenyzők dolgát.Tovább
2011. október 28. péntek 13:44 -
Identitás megerősítve - Mercedes-Benz C 220 CDI (2011) teszt
Kemény időszak vár a Mercedes-Benz C-osztályára az elkövetkező években, mivel jövőre jön az új 3-as BMW, valamint az Audi A4 is átesik a szokásos frissítésen. A középkategóriás Mercedes viszont felkészülten várja az új konkurenseket, hiszen az idei év elején kívül-belül megújult a C-osztály. A 170 lóerős dízellel továbbra is inkább kényelmes utazóautó, és szerencsére nem akarja magát sportosnak eladni.
2011. október 28. péntek 11:56 -
Rajtbüntetést kapott Hamilton és Perez
Három rajthelyes büntetéssel sújtották az Indiai Nagydíj versenybírói a McLaren Mercedes brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont, valamint a sauberes Sergio Perezt.Tovább
2011. október 28. péntek 10:15 -
Hamilton: Csak a győzelem számít
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője Indiában kijelentette, mostantól csak a győzelem számít számára, miután elismerte, magánéleti problémái miatt nehéz idők jártak rá a közelmúltban.Tovább
2011. október 28. péntek 10:09 -
Hamilton az élen a két Red Bull előtt Indiában
Egy utolsó utáni gyorskörrel megnyerte az Indiai Nagydíj első szabadedzését a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton. A brit pilótát a két Red Bull követte Sebastian Vettel
2011. október 28. péntek 08:20 -
Button szerint a McLarennek fekszik majd India
Jenson Button, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője szerint csapata autóinak kedvezhet az új indiai pálya vonalvezetése, és arra számít, hogy a hétvégi viadalon ismét esélyesek lesznek majd a futamgyőzelemre.Tovább
2011. október 27. csütörtök 16:06 -
A Mercedes-Benz visszatérhet a sorhatos benzinmotorok fejlesztéséhez
A brit Car autóslap szerint a Mercedes-Benz 2015-re jelentősen átalakítja motorpalettáját. A hírek szerint a mostani V6-os motorok helyett sorhatos egységeket tervez a gyártó. A kialakításukban jelentősen eltérő egységek más-más előnnyel rendelkeznek. A gyártó még nem kommentálta a híreszteléseket.
2011. október 27. csütörtök 14:11 -
Schumacher: Erősebbek lehetünk hétvégén
Michael Schumacher, a Mercedes hétszeres világbajnoka szerint csapata erős teljesítménnyel rukkolhat elő a hétvégi Indiai Nagydíjon, a vadonatúj pálya természete ugyanis kedvezhet a német csapat autóinak.Tovább
2011. október 27. csütörtök 13:23 -
A McLaren nem aggódik a kipufogók miatt
A McLaren Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe elárulta, nem tart attól, hogy a következő esztendőben a fújt diffúzorok tiltása ellenére lesznek olyan csapatok, melyek kiskapukat találva trükközhetnek majd ezen a területen.Tovább
2011. október 27. csütörtök 11:40 -
A Nordschleifén tesztelik a Cadillac ATS-t - videó
A BLS bukása után a Cadillac újabb modellel próbálkozik az Audi A4, a 3-as BMW és a Mercedes C-osztály felségterületén. Az ATS azonban már nem a Saab 9-3-ra épül, hanem egy teljesen új fejlesztésű, hátsókerekes modell lesz. A legkisebb Cadillac jövő év végén már az amerikai kereskedésekben lesz.
2011. október 26. szerda 13:45 -
Soros hathengeres motort fejleszt a Mercedes
Az új motorgeneráció várhatóan 2015-ben mutatkozik be.
2011. október 26. szerda 12:45 -
Rosberg már tárgyal a Mercedesszel
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetsége a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben megerősítette, jelenleg is folynak a tárgyalások jelenlegi csapatával szerződésének meghosszabbításáról.Tovább
2011. október 26. szerda 10:15 -
F1: Egymillió szimulációs adattal az új pályára
Egy új pálya minden csapat és pilóta számára utazást jelent az ismeretlenbe. Felkészülni azonban így is lehet és kell: a Mercedes GP anyagából kiderül, hogy a németek hogyan csinálták.
2011. október 25. kedd 18:30 -
Saját sportautót szeretne a BMW M részlege
A BMW M részlege megirigyelte a Mercedes-Benz AMG mérnökeit, mivel ők megalkothatták saját sportautójukat, az SLS-t. Az M termékfejlesztési igazgatója elárulta, hogy ők is szívesen terveznének egy ízig-vérig sportautót, de az üzletileg nem lenne kifizetődő. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi M5-ből nem lesz Touring, viszont a kéziváltós változatot már fejlesztik.
2011. október 25. kedd 14:59 -
McLaren: Van még mit kihozni az idei évből
Győzelemre törne a 2011-es szezon hátralévő három versenyén a McLaren Mercedes alakulata: a csapatot irányító Martin Whitmarsh elárulta, úgy érzik, jó esélyük lesz arra, hogy legyőzzék a Red Bull Racing alakulatát.Tovább
2011. október 24. hétfő 15:57 -
Megszülethet a legdurvább BMW szupersportautó
A M divízió egyik vezetője szerint már készen állnak egy teljesen új szupersportautó kifejlesztésére. Már csak a gyártól várják az utolsó igent, de az Audi R8 és a Mercedes-Benz SLS sikere a BMW pénzügyi vezetőit is meggyőzheti.
2011. október 24. hétfő 12:16 -
A Mercedes stílusosan zárná az idei szezont
Jó eredményekkel zárná a 2011-es szezont a Mercedes Grand Prix alakulata
2011. október 24. hétfő 08:48 -
Mercedes ML-ben vitték a pacsirta tetemeket - fotó
Mezei pacsirták (Alauda arvensis) tízesével egymás mellé rendezett tetemei és a csempészéshez használt Mercedes ML...
2011. október 22. szombat 18:25 -
Harminc használt Mercedes buszt vesz a BKV
Harminc használt Mercedes Citaro buszt vesz a BKV, az első néhány jármű az év végén már forgalomba is állhat.
2011. október 22. szombat 13:06 -
Wald International Mercedes R230 SL
A japán cég létére német autók átalakításában utazó Wald International egy újabb Fekete Bölény pakettet dobott a piacra. A céltárgy ezúttal a Mercedes sportkupéja, a legfrissebb kiadású SL.
2011. október 21. péntek 19:04 -
Hamilton: A McLaren versenyképes lesz a hajrában
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes versenyzője biztos benne, csapata a jövő hétvégi Indiai Nagydíjon
2011. október 21. péntek 13:26 -
Az élcsapatokkal harcolna a Mercedes Indiában
Izgatottan várják a jövő hétvégi Indiai Nagydíjat a Mercedes GP versenyzői
2011. október 21. péntek 12:03 -
Kircherer Mercedes-Benz C63 T AMG Supersport
A német Kicherer fellibbentette a fátylat legújabb munkájáról, ami nem más, mint a Mercedes-Benz C63 T AMG hihetetlen fantáziadús, Supersport néven futó szetje.
2011. október 21. péntek 10:08 -
Haug: Schumachernek terve van a Mercedesszel
Rendkívül fontos részét képezi a Mercedes GP alakulatának a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher
2011. október 21. péntek 08:45 -
F1: Jövőre is lehet trükközni a kipufogókkal?
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint nem egyértelműek a 2012-es szabályok, így elképzelhető, hogy lesznek a kipufogókkal trükköző alakulatok.
2011. október 20. csütörtök 18:30 -
F1: Schumachernek nagy terve van a Mercedesnél
Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója szerint a Forma-1-es csapat csak akkor küzdhet a győzelmekért, ha a gárda alapjai stabilak maradnak.
2011. október 20. csütörtök 16:30 -
Brawn a diffúzorra vonatkozó szabályok miatt aggódik
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke attól tart, nem elég következetesek a 2012-es esztendőben bevezetésre kerülő, a fújt diffúzorokra vonatkozó regulák
2011. október 20. csütörtök 16:22 -
Kabrió is készül a Mercedes-Benz A-osztályból
Az új A-osztály már több ízben látható volt oldalunkon, kémfotók is készültek az autóról, és a szabadalmi hivatalba benyújtott grafikák is napvilágot láttak már. Most egy újabb, gyári információ szerint az A-osztály vászontetős változatot is kap, amely két-három éven belül érkezhet.
2011. október 20. csütörtök 14:00 -
Elégedett Schumival a Forma-1-es Mercedes
Elégedett a Forma-1-es Mercedes GP istálló a hétszeres világbajnok Michael Schumacher teljesítményével
2011. október 20. csütörtök 10:25 -
Kell-e barokkfelni az SLC-re?
Új kerekek kerültek az SLC-re! Hosszú vajúdás előzte meg ezt a kis befektetést: nem annyira az anyagi vonzata miatt, inkább esztétikai-stilisztikai okokból. Klasszikus lemezfelni, az autó színével megegyező Mercedes-csillagos dísztárcsával, vagy klasszikus könnyűfém barokkfelni? Ez volt a dilemma lényege, és két év kellett hozzá, hogy a cseréről döntés szülessen. Ön szerint? Íme a Sárga, klasszikus lemezfelni-dísztárcsa kombóval [...] Bővebben!
2011. október 19. szerda 17:07 -
F1: A5 Szubjektív - A Koreai Nagydíjról
A Red Bull állítólagos túlköltekezése és a Mercedes mérnökbevásárlása kapcsán megingott a csapatok hite az egymás közti szövetségben, mivel aggódnak, hogy trükközésekkel kijátszható a költségkorlátozás. A felbomlás küszöbén áll a FOTA?
2011. október 19. szerda 15:56 -
F1 - Rosberg: Tavaly is nehéz volt legyőzni Schumachert
Nico Rosberg azt mondja, tavaly hiába szerzett sokkal több pontot Michael Schumachernél, mint idén, akkor sem volt könnyű dolga a csapaton belüli párharcban. Úgy gondolja, a Mercedes fejlődni fog jövőre.
2011. október 19. szerda 15:33 -
F1: A Mercedes visszahozza az F-csatornát?
Német sajtóértesülés szerint a Mercedes GP a 2011-re betiltott F-csatornához hasonló aerodinamikai újítást építhet 2012-es autójába.
2011. október 19. szerda 12:30 -
Csodafegyver a Mercedesnél?
Német lapértesülések szerint a Mercedes Grand Prix egy innovatív fejlesztéssel készül a jövő évre, ami a tavalyi szezon végén betiltott F-csatornához hasonlóan, a légellenállás csökkentését, ezzel a végsebesség növelését lenne hivatott szolgálni.Tovább
2011. október 19. szerda 09:25 -
Lelepleződött a Forma-1-es Mercedes egyik jövő évi újítása?
Noha az F-csatornát a tavalyi évad végén betiltották, német sajtóértesülés szerint a Mercedes GP egy hasonló elven működő rendszert kíván alkalmazni a 2012-es versenyautó első szárnyán. Állítólag Suzukában, az első szabadedzésen már ki is próbálták az újítást.
2011. október 19. szerda 08:55 -
Fotó: új iparvágány a kecskeméti Mercedes autógyárban
Kókány Zsolt pályamunkás bejárja az új iparvágányt Kecskeméten.
2011. október 18. kedd 14:40 -
Átadták a Mercedes gyárat a vasútvonallal összekötő vágányt
Elkészült a kecskeméti Mercedes gyárat a Cegléd-Szeged vasútvonallal összekötő 906 méter hosszú vágány, melynek 450...
2011. október 18. kedd 13:30 -
Az úgy történt, hogy...
...a Mercedes-Benz Magyarország meghívott minket egy bemutatóra. Mivel csak a közeli Bécs volt a cél, így az újságíró-hordát kisbusszal vitték ki a tetthelyre. Ez idáig rendben is van. Egy nappal az indulás előtt - késő délután - kaptunk egy e-mailt, melyben közölték, hogy válaszoljunk arra a levélre, ha olvastuk, mivel fontos: az indulás nem a Mercedes Kárpát-utcai főhadiszállásáról lesz, hanem a Pappas Auto-tól. Logikus, hiszen a Kárpát-utcában nincs hol parkolni. Nem biztos, hogy az e-mail erre a tökéletes megoldás, hiszen könnyen előfordulhat, hogy valaki már aznap nem olvassa leveleit, de mindegy. Szerencsére mindenki rendben megérkezett, leparkolta teszt- vagy saját autóját a Pappas előtti parkolóba és nagy boldogságban elutaztunk. Másnap, mire visszaértünk, az alábbi cetlit találtuk az ablaktörlők alá tűzve: Nos, igen, a Mercedes-Benz Magyarország és a márka legnagyobb hazai importőre közötti kapcsolat hírhedten rossz. De hogy ennyit nem lehet előre kommunikálni... Jót nevettünk mind a tízen és cetlijeinket lobogtatva örültünk, hogy a Pappas Auto nem vitte el telephelyére az autóinkat.Arra a telephelyre, amelyik előtt parkoltunk.
2011. október 17. hétfő 16:00 -
Nem csak nyugdíjasoknak - A kecskeméti Mercedes menetpróbája
Ára miatt itthon nem lesz népautó, mégis büszkék lehetünk az új magyar autóra, a Mercedes-Benz B osztály, jövőre már Kecskeméten készülő második generációjára. A prémium alsó-középkategóriások között induló Mercivel csupa jó dolog történt a generációváltáskor, sokkal jobb és szerethetőbb lett, mint valaha, de javítanivaló is maradt a modellfrissítésre.
2011. október 17. hétfő 13:15 -
Beárazták a magyar Mercedes-Benzt, a B-osztályt
Már rendelhető az új magyar Mercedes-Benz, a B-osztály, amely 7 134 000 forinttól indul idehaza, az 1,6-os turbós benzinessel. A kompakt méretű családi autót kétféle dízellel és két benzinessel vásárolhatjuk. Aki szemfüles, már novemberben új autójában ülhet.
2011. október 17. hétfő 12:20 -
A Mercedes piacvezető akar lenni
A Mercedes néhány éven belül piacvezetővé akar válni a prémium kategóriában - fejtette ki egy lapinterjúban a...
2011. október 17. hétfő 08:50 -
Magyar útra magyar csillagot! Mercedes B
Vezettük már szimulátorban, beleültünk, fogdostuk, megszagoltuk Frankfurtban, és most, végre igazi úton, rendszámmal is kipróbálhattuk az új Mercedes B-t
2011. október 17. hétfő 07:00 -
Button: Nem voltam elég gyors ma
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője úgy véli, egy jobb első körrel sem lett volna esélye arra, hogy felálljon a dobogóra a vasárnapi Koreai Nagydíjon.Tovább
2011. október 16. vasárnap 13:53 -
Lesújtottak Petrovra a Schumi-bomba miatt
Öt rajtpozíciós büntetést szabott ki a versenybíróság a Lotus Renault GP versenyzőjére, Vitalij Petrovra, aki a Koreai Nagydíjon kibombázta a versenyből Mercedes GP hétszeres világbajnok veteránját, Michael Schumachert. A német úgy érzi, jó eredményt érhetett volna el, ennek ellenére nem szólta le az oroszt.
2011. október 16. vasárnap 12:35 -
Schumacher: Ilyen az autóverseny
Kiábrándítóan ért véget a koreai versenyhétvége a Mercedes GP német versenyzője, Michael Schumacher számára.Tovább
2011. október 16. vasárnap 12:16 -
Meglestük: így készül a C-osztály a Mercedes brémai gyárában
Lassan, de biztosan - mondja narrátor. Ez talán Kecskeméten is menni fog!
2011. október 15. szombat 13:51 -
McLaren: Hamilton lendületet kaphat a pole-tól
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke biztos benne, a szombaton megszerzett pole pozíció nagy lendületet adhat a brit Lewis Hamiltonnak, aki kiábrándítóan szerepelt a közelmúltban.Tovább
2011. október 15. szombat 10:47 -
Ismeretlen eredetű gumivibráció tett be Schumachernek
Ismeretlen eredetű gumivibráció húzta keresztbe Michael Schumacher számításait a Koreai Nagydíj időmérő edzésén: mivel a Mercedes német veteránja a Q2 végén, egyetlen mért körrel akart továbbjutni, Belgium óta először nem tudta beverekedni magát a záróetapba és vasárnap csak a 12. pozícióból rajtolhat.
2011. október 15. szombat 10:32 -
Schumit a vibráció fosztotta meg a Q3-ba jutástól
Nem jutott az időmérő edzés utolsó etapjába, így csupán a tizenkettedik helyről kezdheti meg a vasárnapi Koreai Nagydíjat a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. október 15. szombat 10:20 -
Button szerint jó esélyei vannak a győzelemre
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője biztos benne, a vasárnapi győzelem sorsa kizárólag a Red Bull és a wokingi gárda versenyzői között dől majd el, miután a két alakulat rendkívül kiélezett küzdelmet vívott egymással a szombati időmérőn.Tovább
2011. október 15. szombat 10:01 -
Folytatódott a McLaren-fölény az időmérő előtt
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője végzett az élen a forma-1-es Koreai Nagydíj harmadik szabadedzésén. A brit pilótát csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a red bullos Mark Webber követte.Tovább
2011. október 15. szombat 05:21 -
F1: Újra kell gondolni a DRS-t
A Mercedes-főnök Ross Brawn szerint az első év tapasztalatai után érdemes lenne újragondolni az előzést segíteni hivatott mozgó hátsó szárny szerepét és alkalmazását.
2011. október 14. péntek 18:30 -
A Mercedes győzelemre törne jövőre
A Mercedes GP alakulatánál hisznek abban, képesek felzárkózni a három élcsapathoz, így jövőre negyedik erőként izgalmas csatát vívhatnak majd az élmezőnyben.Tovább
2011. október 14. péntek 16:40 -
Rosberg megúszta a büntetést, végül mégis fizetett
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 10 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta a Mercedes GP versenyzőjét, Nico Rosberget, amiért az a második szabadedzésen történt ütközése után nem látogatott el időben a versenybírókhoz.Tovább
2011. október 14. péntek 12:49 -
Schumacher még esőben is hasznos munkát végzett
Habár egész pénteken esett, a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher szerint hasznos munkát tudtak végezni Koreában, hiszen rengeteg mindent megtanulhattak az MGP W02-es versenygéppel kapcsolatban.Tovább
2011. október 14. péntek 12:01 -
Button: Sok dolgunk lesz a harmadik edzésen
Nem sok hasznos információt gyűjtött a Koreai Nagydíj pénteki edzésnapján a McLaren Mercedes alakulata. Jenson Button csak bízik abban, hogy száraz pályán is előnyben lesznek riválisaikkal szemben.Tovább
2011. október 14. péntek 11:10 -
Hamilton szerint verhető a Red Bull
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője biztos benne, képesek lesznek felvenni a versenyt a hétvége további részében is a Red Bull alakulatával.Tovább
2011. október 14. péntek 10:43 -
Szabadedzések Dél-koreában: Schumacher és Hamilton a nyerők
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) az első, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a második szabadedzésen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíj pénteki napján.
2011. október 14. péntek 08:45 -
McLaren-uralom a második koreai edzésen
A McLaren Mercedes duója, Lewis Hamilton és Jenson Button zárta az élen a forma-1-es Koreai Nagydíj második szabadedzését. A két brit pilótát a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel követte a felszáradó pályán.Tovább
2011. október 14. péntek 08:40 -
Schumacher az esős nyitány legjobbja
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok veteránja bizonyult a legjobbnak a Koreai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ám a veterán német eredményében kulcsszerepe volt az esős időjárásnak is.
2011. október 14. péntek 07:15 -
Schumacher nyerte az esős nyitóedzést
A Mercedes GP német versenyzője, Michael Schumacher végzett az élen a Koreai Nagydíj esőáztatta első szabadedzésén. A hétszeres bajnok mögött Sebastian Vettel és Paul di Resta zárt.Tovább
2011. október 14. péntek 06:20 -
F1: Bízik a kiugrásban a Mercedes
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy hiszi, hogy a frissen leigazolt műszaki ászokkal már rövid távon is javulhat az alakulat teljesítménye.
2011. október 13. csütörtök 13:30 -
Hamilton békét kötne Massával
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője bízik abban, mihamarabb eláshatják a csatabárdot a ferraris Felipe Massával, aki az elmúlt időszakban rendkívül sokszor kritizálta őt agresszív versenyzése miatt.Tovább
2011. október 13. csütörtök 11:27 -
Brawn felülvizsgálná a DRS hatékonyságát
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke arra kéri a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), értékelje ki az idei évben bevezettet DRS-rendszert a szezon végén, hogy kiderüljön, érdemes-e használni ugyanígy használni a továbbiakban.Tovább
2011. október 13. csütörtök 10:00 -
Elegáns kombi a Mercedestől
Szinte álcázatlan karosszériával kezdte tesztelni a CLS kombit a Mercedes. A Shooting Brake a különleges, de praktikus modellre vágyóknak készül.
2011. október 13. csütörtök 08:00 -
F1: Mitől jobb a vasárnapi aszfalt?
A Mercedes GP a Koreai Nagydíj felvezetéseként is kiadott egy érdekes anyagot. A csapat a pályák felgumizásának jelentőségét elemezte.
2011. október 12. szerda 18:30 -
Ne nagynyomással tisztítsuk a Mercedes-Benz CLS kárpitját - videó
Ami egy Land Rover Defendernél működik, az nem biztos, hogy hatékony és jó megoldás egy több tízmilliós Mercedes-Benz CLS 350 CDI-nél. Olasz tulajdonosa ugyanis egy nagynyomású vízsugárral nem csak az autó külsejét, hanem az utasterét is tisztává varázsolta.
2011. október 12. szerda 17:25 -
Brawn sokat vár a Mercedes új Forma-1-es mérnökguruitól
Noha a Forma-1-es paddock-ban sokan túlzásnak tartják a Mercedes GP-nél zajló szakember-áradatot, Ross Brawn csapatfőnök szerint a gárdához az idény végén csatlakozó mérnökguruk érkezésének hatása már jövőre is érezhető lesz. A szvezető úgy érzi, 2012-ben a brackley-i különítmény nagyot léphet előre.
2011. október 12. szerda 17:11 -
F1: Veszélyben a csapatok egysége?
Nincsenek közös nevezőn a Forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) tagjai. A Red Bull és a Mercedes GP nem rajong az önként vállalt költségplafonért, a szervezetből való kiszállást is fontolgatja.
2011. október 12. szerda 15:30 -
Brawn szerint a Mercedes hamar lendületet kap
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elárulta, nagyon bízik abban, hogy az új szakemberek érkezésével mihamarabb a pozitív irányba való fejlődés jelei mutatkoznak majd a brackley-i gárdán.Tovább
2011. október 12. szerda 14:57 -
F1: Új ruhát kap a Mercedes
A Mercedes GP ma bejelentette, hogy a jövő évtől új ruhaszállító partnere lesz, a Puma.
2011. október 12. szerda 13:40 -
Hamilton nyerni akar Koreában
Mindent megtesz azért, hogy kilábaljon a hullámvölgyből a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint Koreában a dobogó legfelső fokára szeretne felállni.Tovább
2011. október 12. szerda 12:57 -
F1: Mit kezdene Vettel egy lassú autóval?
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn szerint az lesz az igazán érdekes, ha a kétszeres világbajnoknak egyszer lassú autó jut majd. Az angol azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a Red Bull sztárja egyszer direkt ilyet keres majd egy másik csapatnál.
2011. október 12. szerda 11:35 -
F1: A Mercedes legfőbb célja az aerodinamika javítása
Ross Brawn csapatfőnök kifejtette, hogy a Mercedes bátor célokat tűzött ki a jövő évi autóval kapcsolatban, de némelyiket más sikerült is teljesíteniük. A legfontosabb feladatnak az aerodinamika fejlesztését tartják.
2011. október 11. kedd 15:57 -
Whitmarsh szerint nem elég jók az F1-es autók tükrei
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke úgy véli, a Forma-1 elöljáróinak vetniük kellene egy pillantást az autók visszapillantó tükreire vonatkozó szabályokra, miután a múlt hétvégi Japán Nagydíjon több incidens is borzolta a kedélyeket.Tovább
2011. október 11. kedd 15:00 -
A McLaren meg akarja nyerni a hátralévő négy futamot
A McLaren Mercedes alakulatánál abban bíznak, a szezon hátralévő négy versenyén harcba szállhatnak majd a futamgyőzelmekért, miután Jenson Button parádés teljesítményével nyerni tudott Japánban.Tovább
2011. október 11. kedd 14:00 -
F1: Magyar ízt visz a McLaren Brazíliába
Jenson Button és Lewis Hamilton valószínűleg hazánk motívumában fog szerepelni a Brazil Nagydíjon, mivel a Hugo Boss és McLaren Mercedes közös játékán toronymagasan vezet a magyar díszítésű overall.
2011. október 11. kedd 13:30 -
F1: Schumacher felpörögve utazik Koreába
A Mercedes GP mindkét pilótája optimistán várja a hétvégi Koreai Nagydíjat. Michael Schumacher és Nico Rosberg is a csapat jó szériájának folytatásában bízik.
2011. október 11. kedd 12:30 -
Schumacher megismételni tavalyi eredményét Koreában
A tavalyihoz hasonló, jó eredménnyel örvendeztetné meg rajongóit a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a hétvégi Koreai Nagydíjon.Tovább
2011. október 10. hétfő 13:00 -
Whitmarsh: Hamilton rátalál régi önmagára
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke biztos benne, versenyzője, Lewis Hamilton hamarosan kilábal a válságból és ismét olyan teljesítményt nyújt majd, mint amilyen annak idején világbajnoki címhez segítette.Tovább
2011. október 10. hétfő 11:50 -
Button tovább titkolózik új szerződéséről
Továbbra is titkolózik nemrégiben meghosszabbított szerződésével kapcsolatban a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.Tovább
2011. október 10. hétfő 08:45 -
Hamilton: Sajnálom, Felipe!
Csalódottan nyilatkozott a vasárnapi Japán Nagydíjat követően a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki csapattársával ellentétben nem tudott harcba szállni a győzelemért.Tovább
2011. október 9. vasárnap 14:15 -
Schumacher büszke Vettelre
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher elárulta, büszke arra, hogy honfitársa, Sebastian Vettel Japánban bebiztosította második forma-1-es világbajnoki címét.Tovább
2011. október 9. vasárnap 11:47 -
F1: A Mercedes versenyzői a taktikát dicsérik

2011. október 9. vasárnap 11:22 -
Button belátja: kicsit túlpörögte a Q3-at
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője nem volt a helyzet magaslatán, amikor a Q3-ban megfutotta az utolsó gyors körét.
2011. október 9. vasárnap 08:13 -
Összetűzésbe keveredett Hamilton és Schumacher
Összetűzésbe keveredett egymással a Japán Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton és Michael Schumacher. A McLaren britje szerint a Mercedes-veterán veszélyes manővere miatt nem tudta időben megkezdeni utolsó gyors körét a Q3-ban, a német pedig ugyanezzel vádolja a szigetországi sofőrt.
2011. október 8. szombat 09:35 -
Schumacher: Hamilton elhülyéskedte
Nem alakult túl jól a Japán Nagydíj időmérője a Mercedes számára, Nico Rosberg részt sem vett, Michael Schumacher pedig Lewis Hamilton miatt nem kapott esélyt a Q3-ban.
2011. október 8. szombat 09:20 -
Button: Ha nyerni akarunk, tovább kell fejlődnünk
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője úgy véli, a holnapi időmérő előtt muszáj további javulást elérniük, amennyiben harcba akarnak szállni a hétvége további részében a Red Bull Racing alakulatával.Tovább
2011. október 7. péntek 15:38 -
Schumit 5 ezer euróra bírságolták Suzukában
Pénzbírsággal sújtotta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybírósága a Forma-1-es Japán Nagydíj nyitónapján a Mercedes GP hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert, aki a második tréningen szabálytalanul hajtott be a boxutcába.
2011. október 7. péntek 15:03 -
Schumachert megbüntették Japánban
5000 eurós pénzbírsággal sújtották a Japán Nagydíj versenybírái a Mercedes GP hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert.Tovább
2011. október 7. péntek 13:20 -
40 éve garázsban porosodik egy félmilliárdos Mercedes
A több mint félmilliárd forintos értéket képviselő 1955-ös évjáratú, speciális kiadású Mercedes-Benz 300SL Gullwinget tulajdonosa nem nagyon értékelt. Az autó negyven évig rossz számítógép-alkatrészek között amortizálódott.
2011. október 7. péntek 11:10 -
A Mercedes túl van az első kihívásokon
Nagy kihívással néztek szembe, ugyanakkor pozitívan értékelték a Japán Nagydíj pénteki edzésnapját a Mercedes GP alakulatánál.Tovább
2011. október 7. péntek 10:09 -
F1: A Mercedes úrrá lett a balanszproblémákon

2011. október 7. péntek 10:01 -
Rosberg nagy jövőt jósol a Forma-1-es Mercedesnek
Noha a Mercedes GP színeiben a dolgok jelenlegi állása szerint esélye sincs futamgyőzelemre, vb-sikerre pedig pláne, Nico Rosberg továbbra is a csillagos egyletnél képzeli el a jövőjét. A német úgy érzi, az Ezüstnyilak csapata jó irányba halad.
2011. október 7. péntek 09:05 -
Rosberg boldog a Mercedesnél
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú tehetség állítja, jövőbeli tervei egyáltalán nem változtak meg azzal, hogy a McLaren világbajnoka, Jenson Button több évre meghosszabbította szerződését a McLarennel.Tovább
2011. október 7. péntek 07:17 -
Schumiék szerint egyértelmű a Mercedes célja
Nico Rosberg és Michael Schumacher, a Mercedes GP versenyzőpárosa bízik abban, újonnan igazolt szakembereinek köszönhetően a brackley-i gárda eredményesebb lehet a jövőben.Tovább
2011. október 6. csütörtök 17:15 -
F1: Schumacher gyors beilleszkedésre számít a Mercedes új mérnökeitől
Jó véleménnyel vannak a Mercedes két friss szerzeményéről a csapat versenyzői: Michael Schumacher és Nico Rosberg egyaránt bízik az újonnan igazolt szakemberekben, Aldo Costában és Geoff Willisben.
2011. október 6. csütörtök 15:04 -
McLaren: Nincs baj Hamilton hozzáállásával
Paddy Lowe, a McLaren Mercedes technikai igazgatója szerint Lewis Hamiltonnak nem kell változtatnia agresszív hozzáállásán, noha elismeri, jobban örülne annak, ha a brit kevesebb hibát vétene.Tovább
2011. október 5. szerda 16:47 -
Button szerződést hosszabbított a McLarennel
A McLaren Mercedes alakulatánál folytatja forma-1-es pályafutását Jenson Button, miután nemrégiben egy több évre szóló megállapodást írt alá a wokingi gárdával
2011. október 5. szerda 11:49 -
Button: Egy elsőszámú versenyzővel esélyesebb lenne a McLaren
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője úgy véli, csapatának nem feltétlenül tesz jót az, hogy két egyenrangú versenyzőt foglalkoztat, hiszen ezáltal csökkennek az esélyei arra, hogy megnyerje az egyéni világbajnoki címet.Tovább
2011. október 4. kedd 15:00 -
F1: Japánban formába jöhet a Mercedes
A nem túl jó Szingapúr után a Mercedesnél bíznak benne, hogy a szuzukai pálya feküdhet az ezüst nyilaknak. Természetesen a pilóták igyekeznek majd a legjobbat hozni a kedvenc helyszínükön.
2011. október 4. kedd 14:30 -
Schumi visszavágna Suzukában
Spa és Monza után Szingapúrban egy balesettel szakadt meg Michael Schumacher jó szériája, ám a Mercedes GP klasszisa leszögezte: a hétvégi Japán Nagydíjon újra jó eredménnyel szeretne előrukkolni. Ross Brawn csapatfőnök úgy véli, Suzuka sokkal kedvezőbb az Ezüstnyíl számára, mint a legutóbbi viadal helyszíne volt.
2011. október 4. kedd 12:36 -
F1: Nem tart örökké Vettel uralma!
A Mercedes motorsportfőnöke szerint Sebastian Vettel idei dominanciája ellenére is izgalmas az év, a Red Bull sztárjának sikersorozata pedig egyszer amúgy is megszakad majd.
2011. október 3. hétfő 12:30 -
Mire elég az autókra adott sokéves garancia?
A leghosszabb gyári garanciát koreai autógyártó adja, bár a Mercedes a rozsdásodás javítását 30 évig is vállalja. A jótállást nagyon könnyű elveszíteni, nem mindenre vonatkozik, és rengeteg költséges buktatója is van.
2011. szeptember 30. péntek 18:10 -
Teszteléssel tölti a hajrát a McLaren
A Ferrarihoz hasonlóan tesztelésre használja a szezon hátralévő versenyeit a McLaren Mercedes alakulata
2011. szeptember 30. péntek 17:13 -
McLaren: Hiba volna lebecsülni minket
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit világbajnoka úgy véli, csapatát egyáltalán nem becsülheti alá a Red Bull Racing alakulata a jövő hétvégi Japán Nagydíjon, még ha suzukai pálya igazán kedvezhet is az energiaital-gyárosok versenygépeinek.Tovább
2011. szeptember 30. péntek 14:00 -
Schumacher Suzukában javítana
Javítana múlt hétvégi eredményén Suzukában a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. szeptember 30. péntek 13:30 -
Mérnökgurukat igazolt a Forma-1-es Mercedes GP
Két mérnökguru szerződtetését jelentette be a Forma-1-es Mercedes GP istálló: a csillagos márka gyári csapata elcsábította a Hispaniától Geoff Willist, akit technológiai igazgatóként alkalmaznak, s csatlakozik a különítményhez a Ferraritól nemrégiben menesztett technikai igazgató, Aldo Costa is, aki fejlesztési igazgatóként erősíti majd az együttest.
2011. szeptember 30. péntek 12:55 -
F1: Nagyágyúkat igazolt a Mercedes
A Mercedes GP ma délelőtt bejelentette, hogy leszerződtette a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, Aldo Costát és az eddig a HRT-nél tevékenykedő korábbi mérnökét, Geoff Willist.
2011. szeptember 30. péntek 11:30 -
Két nagyágyúval erősít a Mercedes
Geoff Willis mellett a Ferrari korábbi technikai igazgatója, Aldo Costa is csatlakozik a Mercedes GP alakulatához
2011. szeptember 30. péntek 10:40 -
Mercedes-tanszék Kecskeméten
Az Európai Unió 286 millió forintos támogatásával a Kecskeméti Főiskola kiépítette a járműipari képzéshez szükséges...
2011. szeptember 29. csütörtök 08:40 -
A Mercedes-Benz az OSRAM segítségével még világosabbá teszi a xenon-fényt
A természetes fényhez hasonló színhőmérséklet egyike a fényszóró technológia legnagyobb biztonsági előnyeinek. A Mercedes-Benz az első autógyártó, amely jelentősen erősebb fényt használ a xenon fényszórókban.Tovább
2011. szeptember 28. szerda 20:41 -
F1: A Mercedes erősebb lesz a hajrára
Szingapúrban még a Force Indiától is kikapott a Mercedes GP, a csapat azonban azt ígéri, hogy a következő versenyeken erősebb lesz.
2011. szeptember 28. szerda 15:30 -
Brawn szerint a Mercedes megerősödhet a hajrára
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke optimistán várja a 2011-es idény utolsó versenyeit, véleménye szerint ugyanis a hajrára megerősödhet a brackley-i gárda.Tovább
2011. szeptember 28. szerda 12:15 -
F1: A Mercedes elégedett a legfrissebb fejlesztéseivel

2011. szeptember 28. szerda 12:06 -
Kicherer SLS 63 Roadster Supersport GT/R
A Kicherer még egy lapáttal rátett a tavasszal piacra dobott, a Mercedes SLS AMG-t alapul választó csomagjára. A Supersport GT-re keresztelt sportautó egy további R betűt kapott a nevéhez, mely 20 plusz lóerőt jelöl a korábbi változathoz képest.
2011. szeptember 27. kedd 12:43 -
Rosberg szeretné, ha Schumi 2012 után is maradna
Nico Rosberg, a Mercedes GP német tehetség elárulta, szeretné, ha 2012 után is a hétszeres világbajnok Michael Schumacher lenne a csapattársa.Tovább
2011. szeptember 27. kedd 08:45 -
Keresztbetenne Vettelnek a McLaren
A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, csapata mindent megtesz azért, hogy a lehető legtovább harcban maradjon a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, noha elismeri, óriási szerencse kellene ahhoz, hogy legyőzzék Sebastian Vettelt és a Red Bullt.Tovább
2011. szeptember 26. hétfő 17:03 -
Kiáll Hamilton mellett a McLaren
Lewis Hamilton védelmére kelt a vasárnapi Szingapúri Nagydíjat követően a McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh. A szakember szerint nincs baj a pilóta hozzáállásával, ugyanakkor reméli, tanul az esetből.Tovább
2011. szeptember 26. hétfő 11:01 -
Újabb kiábrándító eredmények a Mercedesnél
Csupán hetedikként ért célba a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Mercedes GP német tehetsége, Nico Rosberg, aki szerint csapata mindent megtesz azért, hogy a következő versenyeken jobb eredménnyel örvendeztesse meg szurkolóit.Tovább
2011. szeptember 25. vasárnap 18:57 -
Schumacher: Perez elvette a gázt
Nem alakult jól a vasárnapi Szingapúri Nagydíj a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher számára.Tovább
2011. szeptember 25. vasárnap 15:41 -
Brawn: Tisztázni kellene a szabályokat
A Red Bull, a Virgin és a Toro Rosso után a Mercedes alakulata is megszegte a kijárási tilalomra vonatkozó szabályzatot, Ross Brawn csapatfőnök azonban úgy gondolja, tisztázni kellene a regulákat.Tovább
2011. szeptember 25. vasárnap 12:00 -
A McLaren mindent megtesz a jövő évi sikerekért
A McLaren Mercedes alakulatánál abban bíznak, egy szolid téli felkészülés után, valamint szerkezeti átalakításuknak köszönhetően 2012-ben méltó ellenfelei lehetnek az idén domináló Red Bull Racingnek.Tovább
2011. szeptember 25. vasárnap 08:00 -
Buttont meglepte a harmadik hely
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button elárulta, meglepődött azon, hogy meg tudta szerezni a harmadik rajtkockát a Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjén, miután a nyitónapon nem sokat körözhetett az utcai pályán.Tovább
2011. szeptember 24. szombat 18:20 -
Schumacher: Nehéz dolgunk volt pénteken
Az elvesztett pályaidő miatt bosszankodott a pénteki edzésnapot követően a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki szerint nem jött túl jól, hogy a kerékvetők hibája miatt fél órával rövidebb lett az első szabadedzést.Tovább
2011. szeptember 24. szombat 10:01 -
A McLaren duóját nem hozza lázba a második hely
A McLaren Mercedes duója, Jenson Button és Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj helyszínén elárulták, nem érdekli őket, ki végez Sebastian Vettel mögött a második helyen a tabellán.Tovább
2011. szeptember 23. péntek 14:25 -
Rosberg az élmezőnyben harcolna hétvégén
Jó eredménnyel örvendeztetné meg rajongóit a hétvégi Szingapúri Nagydíjon a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg.Tovább
2011. szeptember 23. péntek 12:00 -
Button szerint nevetségesek a Ferrariról szóló pletykák
Jót derült a Ferrarival kapcsolatos pletykákon a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint tévesek azok a feltételezések, melyek szerint 2013-ban a maranellói gárdához kíván szerződni.Tovább
2011. szeptember 23. péntek 11:00 -
A gyorsulási verseny hülye sport
Azért hülye sport, mert mindenki azt hiszi, könnyű. Nem kell hozzá semmit tudni, elég nyomni a gázt, kormányt tekergetni nem kell, megy minden magától. Pedig nagyon nem így van. Ha az összes sárga világít, készülj, mert a felvillanó zöldre rajt!  Na, ezt nem minden esetben sikerült elég gyorsan lereagálnom Annak ellenére, hogy csak egy egyenes van, meg a stopperóra, a kocsiban van bőven tennivaló, meg elrontanivaló is. Ha valaki nekiáll, és csinál tíz rajtot egymás után, a karácsonyfa jelzésére tövig nyomja a gázt, akkor ugyanazzal az autóval nagyjából tízféle reakcióideje lesz, és tízféle futamideje. Tudni kell jól rajtolni, tudni kell jól váltani, szükség van jó idegekre is, hiszen közepesen jó esetben kb. tizenöt másodperc alatt vége van az egésznek, de elvetemülteknél tízig sem tud számolni az ember. 21 éves autó, 15 éve nálam. Voltam már gyorsulási versenyen, pontosabban mentem a pályán, de az még a múlt évezredben volt. Egy dologra emlékszem tisztán a futamokból: akár erősebb kocsikat is meg tudtam fogni a Mazdával, mert nagyon jól lehet rajtolni, ha mind a négy kerék hajt. Pontosan ezért voltam benne biztos, hogy a már több mint tizenöt éve birtokomban lévő, semmi különös kinézetű 323-ast viszem ki Tökölre. A Cougar miatt viszont a W108-as Mercit is ki kellett juttatnom, ennek a két autónak menni kellet egymás ellen. Csak egy öreg Merci, de csibészkedni is tud Itt jutott szerephez az öcsém, aki miután a köztévénél nemrég megszűnt az állása, jelenleg rengeteg szabadidővel rendelkezik (tényleg, nem kell valakinek egy adásvágó/-rendező?). Ő nyerte meg a megtisztelő feladatot, hogy segítsen kilogisztikázni mindkét kocsit, majd egész nap a sátor árnyékában arra várhasson, hogy este hazamenjünk. Köszönet érte. Kicsi, morcos. Könnyűnek azért nem mondanám, 1200 kiló akkoriban nem volt pehelysúly A Mazda nem egy vadállat. A maga idejében tekintélyes potenciállal bírt, 1990-ben 166 lóerő egy 1200 kilós kocsiban nem volt mindennapos. Csak hát ez több mint húsz éve volt, a világ nagyot változott azóta, ma már sok autó erősebb (igaz, nehezebb is). A kocsit lehetett volna tuningolgatni, de semmi értelmét nem láttam, hiszen vagy öt évig napi használatú autó volt, meg aztán ezeknek a kis dögöknek a váltója nagyon meg tudja bosszulni a motor piszkálása utáni abuzálást. Több autóban is elérték, hogy a nagyjából 250 lovas motor széjjel abriktolja a fogaskerekeket. Na, ez nekem nem hiányzott, versenyezni nem akartam, bizonyítási vágy is csak a még nagyjából normális kereteken belül volt bennem, ezért maradtam a finomhangolásnál: nyitott kipufogó, sport légszűrőbetét -szinte teljesen széria a kocsi. A Mercedes majdnem negyven éves, 4,5-ös benzines,utcai autó, sportos ambíciói sosem voltak, erős utazó autó pusztán, de azért 200 lóerő ma sem hangzik rosszul. Nem áramvonalas, de gömbölyű. Mikor az esélyeket latolgattam, nagyjából jól megsaccoltam, kivel lesz majd komoly a meccs. A Volvó hiába erős, csak elöl hajt, automata váltós, az elején otthagyom, aztán már csak meg kell tartani az előnyt. A Bogár már nehezebb falat lesz: hátul a motor, hátul a hajtás, olyat rajtol, mint kevesen. Göbölyös úr pedig nem csak úgy összecsavarozgatott pár fém alkatrészt, hogy csillogjon a motortérben a sok króm biszbasz, ő ezt véresen komolyan csinálta. A versenyt sem vette félvállról, látszott, talán mindannyiunk közül neki remegett legjobban a szemöldöke. Karotta Hacsiját már ismerem, tudtam, hogy nem az az autó, amit csak úgy félvállról lehet venni. Könnyű, komoly futómű van alatta, pörgős, erős motorral, és a pilóta sem nyeretlen kétéves. A rajtnál Motordoki gyorsabban indult meg Motordoki bogárhátasa ellen csak egyszer mentem. A rajtnál nem is tudom mit csinálhattam, valószínűleg Göbölyös úr Bogarának üvöltése ébresztett: majd egy másodperces reakcióidő kellett, hogy meginduljak. Több mint nyolc tizedes hátrányból indultam, nyomtam, ami a csövön kifért. Beleforgattam mindegyik fokozatot a pirosba, nagyon gyorsan látni lehetett, meg lesz ez. Aztán, mikor már bőven mögöttem volt a Bogár, kurjongatni kezdtem volna, de éreztem, valami nem okés a szomszédnál. Kiderült, a nagy sietségben a boxer generátora kicsit lemaradt a főtengelytől, ezt viszont az ékszíj sértődötten konstatálta, és kiszállt a buliból. Nem szívesen lettem volna Göbi helyében, mikor padlógáznál egyszer csak felvillan egy piros lámpa a műszerfalon. Szerencsére csak a töltés ment el, meg ugye a léghűtés ventilátora sem pörög ilyenkor, de ennyi idő alatt azért nem szorul meg a blokk. Viszont az első trófeám megvolt, az világosan látszott, a malőr nélkül is én nyertem volna. Négy hajtott kerék, meg a pár plusz ló segített, hogy a súlyhátrányt, meg a bambaságomat helyrehozza Ezután Karottával álltunk az izzósor elé. Tudtam, keménynek kell lennem, mert ez a piszok tévésmajom már korábban, a tesztfutamok alatt is komolyan melegítette a gumijait, gyakorolta a rajtot, és jobb időket ment, mint én. Az egy dolog, hogy jobban vezet a pályán, akár időre megy a dolog, akár driftelésről van szó. Na de hogy gyorsulásban is megegyen, mikor nekem kettővel több kerekem van hajtva, na, azt már nem. Sajnos a rajtot kicsit elizéltem megint, de azért tizennégy ezred különbség még nem a világ, ugye. De az is igaz, nem voltam igazán kemény, tudtam volna jobbat is rajtolni. Fej-fej mellett mentünk, őrület a köbön, már ordítottam a kocsiban, hátha az segít (egy tüdőnyivel kevesebb levegőt kell vinni, kicsi is számít). Szerintem ez a trükk jöhetett be: a célba én értem előbb. Pontosan hét ezred másodperccel!! A legtöbb kárpit, a hátsóülés hiányzik. Innen már sokat nem lehetne könnyíteni Karotta már kiabált kifelé: visszavágót, visszavágót! Nekem sem kellett többször mondani, már mentünk is vissza a rajtgéphez, de most pályát cseréltünk. Az adrenalin a fülemen csorgott, Karotta a hangosan trombitáló Hacsi kerekeit forgatta álló helyben, hogy a gumik felmelegedve jobban tapadjanak. Félslickekkel állt rajthoz, nekem ősrégi utcaik vannak a Mazdán, ráadásul esélyem sincs melegíteni őket. Jajjaj. A nagy izgalomban kiugrottam, ez bizony értékelhetetlen futam. Újra vissza a rajtvonalhoz. A rajtom megint elbénáztam, szűk két tizeddel rosszabb volt a reakcióidőm, a végén bő egy tizeddel voltam lassabb. Ilyen nincs, biztos voltam benne, hogy megy ez jobban is, egy-egynél nem maradhat félbe a dolog, itten kérem, színt kell vallani, csak egy maradhat.  A technikának viszont adtunk egy kis pihenőidőt, pár futam erejéig mindketten a másik kocsinkkal álltunk ki másokkal. Nem az a kimondott sportautós beltér Stump Bandi nagyon fente a Mergára a fogát, mindenképpen akart egy München-Stuttgart párbajt. Elég érdekesnek tűnt a feladat, az automataváltós, 4500 köbcentis vényolccal kiállni az 1.8-as, sornégyes motoros, sperrdifis, majd fele olyan könnyű utcaiharcos ellen. Ment is a vicsorgás egymásra a rajtnál:-Béemvés hülyegyerek!
2011. szeptember 23. péntek 09:00 -
Hamilton inkább befogta a száját
Szándékosan nem akart szócsatába keveredni a McLaren Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a Michael Schumacherrel folytatott monzai csatáját követően.Tovább
2011. szeptember 23. péntek 08:45 -
F1: Kitart a Mercedes mellett a McLaren
Noha 2014-től turbós V6-os motorok váltják a jelenlegi V8-as egységeket, a McLaren nem tervezi, hogy felbontja 2015-ig szóló szerződését a Mercedesszel.
2011. szeptember 21. szerda 16:30 -
A McLaren tovább fokozná idei autója teljesítményét
A McLaren Mercedes ügyvezetője, Jonathan Neale úgy véli, habár csapata komoly hátrányban van a világbajnoki tabella éllovasával, a Red Bull Racinggel szemben, még túl korai volna leállni a 2011-es versenygép fejlesztésével.Tovább
2011. szeptember 21. szerda 16:18 -
F1: Kitart a Mercedes motorok mellett a McLaren

2011. szeptember 21. szerda 16:15 -
Black Series készül a Mercedes-Benz SLS-ből

2011. szeptember 21. szerda 15:35 -
Gyorsabb változat a leggyorsabb Merciből
Hamarosan a hagyományosnál is gyorsabb változat készül a Mecedes-Benz SLS AMG-ből. Az új Black Series modell könnyebb és erősebb lesz, mint a normál változatok.
2011. szeptember 21. szerda 13:00 -
RENNtech Mercedes C63 AMG Widebody
A floridai RENNtech konverzióira nem csak az Államokban, hanem a jelek szerint világszerte kereslet mutatkozik. A C63-ashoz készített rendkívül népszerű widebody kitjük cukorkaként fogy, a legutóbbi variációt egy tehetős orosz ügyfélnek készítették.
2011. szeptember 20. kedd 23:02 -
F1: Bejön a villanyfény Schumachernek
Michael Schumacher és Nico Rosberg is optimista hangulatban várja a hétvégi Szingapúri Nagydíjat. Folytatódhat a Mercedes jó szériája.
2011. szeptember 19. hétfő 18:30 -
Hamilton: Ha minden jól megy, nyerhetünk vasárnap
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője úgy véli, Spában és Monzában is győzelemre esélyes autóval állhattak rajthoz, noha egyik futamon sem sikert felállni a dobogó legfelső fokára.Tovább
2011. szeptember 19. hétfő 11:30 -
Nem csak plázacicáknak - Mercedes-Benz SLK 200 teszt
A Mercedes SLK harmadik generációja a korábbiaknál férfiasabb formával készül, a nyakfűtés és az összehajtható kemény tető azonban megmaradt. Vajon elég az alapmotor a sportos autózáshoz?
2011. szeptember 19. hétfő 09:29 -
Japán autó lehet a Mercedesből
Mercedes alapok felhasználásával tervezi új kompakt autóját az Infinti, amely jelentős értékesítési növekedést remél az Európának szánt modell elkészítésétől.
2011. szeptember 19. hétfő 08:00 -
A kínos dolgok a legszórakoztatóbbak
Néha még a nagyon jelentős Frankfurti autószalonon is durván kilóg a lóláb. Ilyenkor a rosszindulatú újságíró röhög egy jót, a konzumhölgyek magasabb sebességi fokozatban terelik az autó jobban sikerült részeire a figyelmet, a gyártók pedig remélik, senki nem vette észre, hogy a rivaldafényben pompázó zsibvásár spontánnak hitt részleteit is folyamatosan lábujjhegyre állva működtetik. Ebből persze ipari méretű baklövések következnek. További csodálatos képek a galériában, katt! Itt van például a Carlsson tuningcég remeke, a CGL. A Mercedes legnagyobb terepjáróját így, ebben a formában csak a kínai utakon lehet majd látni, mivel háromszázat szeretnének eladni belőle az ázsiai országban. Akinek jut a jóból, nem csak a földkerekség leggusztustalanabb hűtőmaszkját és lökhárítóját láthatja minden indulás előtt, de a csillagos embléma helyére szerelt,
2011. szeptember 16. péntek 18:47 -
Schumacher reméli, a Mercedes tartani tudja formáját
Izgatottan várja a szezon első éjszakai versenyét a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki reméli, hogy csapata Ázsiába érkezvén is meg tudja tartani remek formáját.Tovább
2011. szeptember 16. péntek 16:30 -
Button izgatottan várja a hajrát
Izgatottan várja az idény hátralévő versenyeit a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button, aki elmondása szerint bízik abban, hogy csapata a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon is versenyképes lesz majd.Tovább
2011. szeptember 16. péntek 15:00 -
A Mercedes-Benz-é a legszebb frankfurti stand
A Mercedes-Benz nagy elánnal készült a 2011-es Frankfurti Autószalonra. A háromemeletes standon volt új sportautó, terepjáró és családi modell is. Számunkra a legnagyobb újdonságot a kecskeméti gyárban gyártandó modell jelentette, amely rengeteget javult az elődjéhez képest.
2011. szeptember 16. péntek 10:38 -
Beültünk a magyar Mercedesbe
Lehet, hogy Kecskemét a barackpálinka és a Szórakaténusz játékmúzeum után még valamiről híres lesz. A B-osztályba beülve ígéretesnek tűnt a magyar Mercedes.
2011. szeptember 16. péntek 10:30 -
A Mercedes vezérét lenyűgözte Schumacher teljesítménye
Bár többen kritizálták, a Mercedes GP hétszeres világbajnokának, Michael Schumachenek múlt hétvégi, monzai teljesítménye lenyűgözte a Mercedes-Benz elöljáróját, Dieter Zetschét.Tovább
2011. szeptember 15. csütörtök 15:17 -
Elkészült az első Mercedes Kecskeméten
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön.
2011. szeptember 15. csütörtök 12:40 -
Helyben készült Mercedes a kecskeméti városháza udvarán
Kecskeméten a városháza díszudvarán bemutatták az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön.
2011. szeptember 15. csütörtök 12:10 -
GWA Ferrari 340 Competizione
A texasi GWA Auto Design & Tuning előszeretettel állít emléket a régi idők legendás típusainak, mindezt a Mercedes C111 replikának szánt Ciento Once esetén is bebizonyították. Most egy nem kevésbé ritka gép, a Ferrari 340 Berlinetta került terítékre.
2011. szeptember 15. csütörtök 10:24 -
A Mercedesnek nincsenek nagy elvárásai
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, habár nem lesz akkora esélyük a következő évben, mint 2009 volt, bízik abban, hogy sikerül előrelépéseket tennünk.Tovább
2011. szeptember 15. csütörtök 08:40 -
Schumacher leplezte le a Mercedes új versenyautóját
A Forma-1-es legenda a Mercedes vadonatúj DTM autóját mutatta be Frankfurtban.
2011. szeptember 14. szerda 16:35 -
Páratlan páros - Mercedes-Benz C320 CDI 4MATIC (2009) használtautó teszt
A Mercedes-Benz 320 CDI jelzése láttán legtöbbünk biztosan nem a C-osztályra asszociál először, jelen tesztünkben mégis egy ilyen modellt sikerült felhajtanunk, amely nem mellesleg összkerékhajtást és hétsebességes automataváltót is kapott, ráadásul a legmagasabb, Avantgarde felszereltségben pompázik. Egy efféle négykerekű méreteihez képest csillagászati összeget kóstál újonnan, de vajon használtan is egy kisebb vagyontól kell megszabadulnunk érte?
2011. szeptember 14. szerda 13:00 -
Mercedes: Jövőre még nem harcolhatunk a vb-címért
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint nem reális azt gondolni, hogy csapata 2012-ben a világbajnoki címért szállhat majd harcba.Tovább
2011. szeptember 14. szerda 11:10 -
Lopott luxusautókat fogtak a határőrök
Két lopott luxusautót is feltartoztattak a magyar határőrök tegnap. A Romániába tartó Audi és Mercedes egyszerre próbált átlépni a határon.
2011. szeptember 14. szerda 11:00 -
Gyomorszorító számok standja: Brabus
Teljesen elvesztünk a Brabus standján, ahol több volt a nyolcszáz lóerős autó, mint a szép arcú hoszteszlány. Egyrészt bemutatták a CLS-re épülő Rocket 800-at, másrészt ugyanezzel a motorral, elérhető az E- és az S- és a G-osztály egy-egy alaposan átépített változata is. Mi a Brabus 800 E V12-ben töltöttünk el három önfeledt percet. Felemelő volt, de hirtelen véget is ért, amikor egy technikatanár jelmezes úr a kezét tördelve megkért, szálljunk ki. Állítólag ha sokat mocorgunk a 800 lóerőre hevített Mercedes vajszínű bőrülésein, azok menthetetlenül átveszik a farmerünk színét, őt pedig azonnal leváltják e bizalmi posztról. Aha, tehát a leendő tulajdonos, illetve felesége és gyermekei is csak öltönynadrágban szállhatnak be a félmillió euróért rendelhető rettenetbe.    [...] Bővebben!
2011. szeptember 13. kedd 23:33 -
Frankfurtból jelentjük: az új DTM-es Mercedes - fotók
Akárcsak a konkurens Audi, a Mercedes is a Frankfurti Autószalonon mutatta be új versenygépét, a jövőre a Német Túraautó Bajnokságban szereplő AMG C-Class Coupe DTM-et. Az autóról a márka két Forma-1-es versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg rántotta le a leplet a Daimler-vezér Dieter Zetsche társaságában. A bajnokságba jövőre visszatérő BMW már a nyáron megmutatta a nyilvánosságnak az M3 DTM-változatát.
2011. szeptember 13. kedd 15:20 -
Gyönyörű gagyi, húszmillióért
A Fisker tökéletesen hekkelte meg a szomszédos Lotus sajtótájékoztatóját a Frankfurti Autószalon első perceiben. Amikor a britek rutinosan üvöltöző szpíkere éppen belemelegedett a More Lotus than ever szlogen ismételgetésébe, Fiskeréknél megszólalt az egyik autó riasztója. Ettől egy pillanatra megakadt a csajokkal és jól öltözött menedzserekkel telepakolt műsor, mert minden újságíró megfordult. Mi ekkor már semmin sem lepődtünk meg, hiszen percekkel korábban fejeztük be a szörnyülködést a Karma utasterében. A képeken vagány gran turismo valójában közepes fércmű. Például ráfaragták a BMW Z8 hűtőmaszkját, melyet gyanúsan Mercedes SLS jellegű első fényszórókkal fejeltek meg, de más részleteken sem agyaltak túl sokat. Nem lenne rossz ez így, de a Fiskereken közelről nagyon látszik, hogy kisipari méretekben nem mindenki űzi felsőfokon a lemezmegmunkálást. Az utasteret is hiába vonták be bőrrel, ha nem volt aki pontosan kiszabja és megvarrja a kárpitot. A stand érdekessége az idei újdonság, a Surf volt. A Karma ötajtós változata ugyanazt az elektromos hajtásláncot használja, mint a limuzin, de ülései dönthetők. A beépített 260 lóerős, közvetlen befecskendezéses benzinmotort csak a 175 kilowatt teljesítményű generátorhoz kapcsolták, a hátsó kereket hajtó villanymotorok 20 kWh-s lítium-ion-foszfát akkumulátorról nyerik az energiát. A Surf hajtási módjai közül a Sport hozza ki a legtöbbet az autóból. Ilyenkor 1330 newtonméter forgatónyomatékot produkál a rendszer, ami körülbelül 5,9-6,0 másodperces százas sprintre elegendő, a végsebesség pedig kétszáz körüli. Ha csak az akkumulátorokat használjuk, 8 másodperces gyorsulásra számíthatunk, és a csúcstempó is szolid, mindössze 159 kilométer óránként. Ha nem engedjük bekapcsolni a benzinmotort, nagyjából 80 kilométeres hatótávolságra képes a Fisker Surf, míg vegyes üzemben 483 kilométert tehetünk meg, de ilyenkor azért kell neki 35 liter benzin is. Nem rossz értékek, persze ez el is várható egy autótól, ami közelről egyáltalán nem finom kidolgozású, középkonzolján a kilencvenes évek olcsó szórakoztató elektronikai cikkeinek kapcsolóit viseli, mégis elkérnek érte tizennyolc-húszmillió forintnyi eurót.
2011. szeptember 13. kedd 14:46 -
Leszerződtette a McLaren Sam Michaelt
A McLaren Mercedes alakulata hivatalosan bejelentette, hogy leszerződtette a Williams istállótól hamarosan távozó Sam Michaelt, aki sportigazgatóként csatlakozik a wokingi gárdához.Tovább
2011. szeptember 13. kedd 14:03 -
Brabus Rocket 2012
A Mercedes tuning guru Brabus folytatja a legendás Rocket sorozatot, és természetesen nem restelli ezt az éppen aktuális Frankfurti Autószalonon sem bemutatni: a 2012-re datált Brabus 800 minden eddiginél durvábban sikeredett.
2011. szeptember 13. kedd 12:55 -
F1: Jövőre sem lesz bajnokesélyes a Mercedes
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn azt állítja, hogy jövőre még építkeznek, de 2013-ban már mindenképp a bajnoki címért való küzdelem a cél számukra.
2011. szeptember 13. kedd 12:30 -
A Mercedes-Benz SL elakadt az áradásban, az olcsó Toyota nem - videó
Ha nagyobb pocsolyán akarunk áthajtani, nem árt lelassítani, mert a motortérbe betörő víz hamar félreállíthat bennünket - ezt a nagyon egyszerű tanácsot nem sikerült megfogadnia a Mercedes-Benz SL sofőrjének, bezzeg az utána érkező Toyota vezetőjének igen. A felvétel egyébként Ausztráliában készült.
2011. szeptember 13. kedd 12:10 -
A McLaren szerint Schumacher durván versenyzett
Túlzott agresszivitással vádolja a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a Mercedes hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert.Tovább
2011. szeptember 13. kedd 08:45 -
Szárnyas limuzin a Mercedestől
Négy elektromos motorja van a Mercedes F125 nevű tanulmányának.
2011. szeptember 12. hétfő 15:44 -
A bálnák, jegesmedvék barátja: Mercedes-S 250 CDI
Az S-Classéról temérdek kellemes dolog jut az ember eszébe. Tekintélyt parancsol, fényűző a belseje, csendes, kényelmes, stb. Az S 250 CDI esetében még egy, a kategóriában merőben szokatlan dolgot is felvéshetünk a listára: a kis fogyasztást
2011. szeptember 12. hétfő 13:00 -
A McLaren még nem adja fel
Tovább próbál javítani idei versenygépén, hogy újabb győzelmeket arasson a szezon hátralévő részében a McLaren Mercedes alakulata.Tovább
2011. szeptember 12. hétfő 12:00 -
F1: 2015-ig akarja Rosberget a Mercedes
Német sajtóértesülés szerint a Mercedes GP új, 2015-ig tartó szerződést ajánlott Nico Rosbergnek.
2011. szeptember 12. hétfő 10:05 -
F1: A Mercedes hosszú időre meg akarja tartani Rosberget

2011. szeptember 12. hétfő 09:47 -
Schumacher: Jót szórakoztam
Egészen a huszonnyolcadik körig tartotta maga mögött Lewis Hamiltont a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki a remek rajtját követően egy izgalmas
2011. szeptember 11. vasárnap 18:00 -
Brawn: Schumacher megmutatta, mit is tud
Michael Schumachert dicsérte a vasárnapi Olasz Nagydíjat követően a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn, aki szerint a hétszeres világbajnok megmutatta, mire is képes a versenypályán.Tovább
2011. szeptember 11. vasárnap 15:57 -
Monzából jelentjük: Rosberg gumitrükkel robbantana az Olasz Nagydíjon
Noha az időmérő edzésen csak a 9. rajthelyet szerezte meg, nagy dobásra készül a vasárnapi Olasz Nagydíjon a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg. A német kemény gumikon autózott a Q3-ban és húzásától komoly hasznot remél a futamon.
2011. szeptember 11. vasárnap 12:01 -
F1: A Mercedes spórolt a gumikkal az időmérőn

2011. szeptember 10. szombat 16:58 -
Button nem érti a Red Bullt
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője egész egyszerűen nem érti, hogyan tudott a red bullos Sebastian Vettel ennyire gyors lenni a monzai időmérő edzésen, szombaton.Tovább
2011. szeptember 10. szombat 16:45 -
Hamilton: Vettel érinthetetlen volt
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője úgy véli, esélye sem volt arra, hogy megverje az időmérő edzésen a listavezető Sebastian Vettelt.Tovább
2011. szeptember 10. szombat 15:57 -
A McLaren magához láncolná Buttont
Jövőre is a McLaren Mercedes színeiben áll rajthoz a Forma-1-ben a 2009-es év legjobbja, Jenson Button
2011. szeptember 10. szombat 10:01 -
Monzából jelentjük: Alonso elégedetlen a Ferrari tempójával
Noha délelőtti formához képest délutánra feljavult a Ferrari az Olasz Nagydíj nyitónapján, Fernando Alonso elégedetlen: a spanyol szerint a különítménynek javulnia kell szombatra, máskülönben nem lesz esélyük a McLaren, a Red Bull és a Mercedes ellen.
2011. szeptember 10. szombat 00:20 -
Hamilton: Nem aggódom a Red Bullok miatt
Magabiztosan várja a hétvégi további részét a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint csapatának jó esélye van a vasárnapi győzelemre.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 17:50 -
F1: Focis szakembert igazoltak a csapatok
A Forma-1-es csapatok szervezete, a FOTA új főtitkárt választott. A Coswoth főnöke lelép, a Mercedes exferrarisokra vadászik.
2011. szeptember 9. péntek 17:00 -
Hamilton örül - fotó
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője örül a boxutcában a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság...
2011. szeptember 9. péntek 15:25 -
Brawn szerint nem kellene változtatni a gumiszabályokon
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke úgy véli, időt kellene még adni az új gumiszabályoknak ahelyett, hogy jövőre ismét változtatnak rajtuk.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 12:30 -
Hamilton az élen Olaszországban
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a forma-1-es Olasz Nagydíj első szabadedzésén. A második helyre csapattársa, Button, míg a harmadikra Vettel érkezett meg.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 11:40 -
Új képeken a Kia négyajtós sportlimuzinja
Franfurtban leplezik le a Porsche Panamera és a Mercedes CLS ellenfelének szánt luxusautót.
2011. szeptember 9. péntek 11:30 -
Button: Tanulnunk kell az elkövetett hibákból
Jenson Button, a McLaren Mercedes brit versenyzője úgy véli, csapatának tanulnia kell az elkövetett hibákból, amennyiben azt akarja, hogy jövőre már a szezon elejétől kezdve versenyképes autóval álljon rajthoz.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 09:34 -
Aldo Costa a Mercedesnél köthet ki
Brit lapértesülések szerint egyre valószínűbb, hogy a korábban a Ferrari technikai igazgatójaként tevékenykedő Aldo Costa a Mercedes színeiben tér vissza a Forma-1-be.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 08:40 -
Schumacher nem vár csodát Monzában
Nem kerget illúziókat a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki szerint csapata a hétvégén, Monzában is ugyanannyira lesz versenyképes, mint más helyszíneken.Tovább
2011. szeptember 9. péntek 08:00 -
Monzából jelentjük: ex-ferraris mérnökökkel erősíthet a Mercedes GP
Ex-ferraris szakemberekkel kacérkodik a Forma-1-es Mercedes GP: Aldo Costa, a vörösöktől idén távozott technikai igazgató szinte biztosan a csillagosokhoz szerződik, s mint az autómenedzser.hu a monzai paddock-ban megtudta, a főmérnöki tisztségből tavaly menesztett Chris Dyer is az Ezüstnyilaknál köthet ki.
2011. szeptember 9. péntek 01:10 -
Duevenbeck Kecskeméten - fotó
A Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. kecskeméti telephelye amelyet a Mercedes gyár mellett építettek 4 millió euróból.
2011. szeptember 8. csütörtök 23:25 -
Közeleg a B-osztály első nyilvános fellépése
Öt világpremierrel büszkélkedhet a Mercedes-Benz a 2011-es Frankfurti Autószalonon (IAA).
2011. szeptember 8. csütörtök 18:40 -
Elhunyt két Mercedes-Benz tesztpilóta

2011. szeptember 8. csütörtök 13:39 -
McLaren jól felkészült a Pirelli új javaslataira
A McLaren Mercedes vezető mérnöke, Phil Prew egy telefonos sajtókonferencián nemrégiben elárulta, csapata jól felkészült arra, hogy a Pirelli által javasolt konzervatívabb kerékdőléssel versenyezzen a hétvégi Olasz Nagydíjon.Tovább
2011. szeptember 8. csütörtök 11:25 -
Autóbalesetben meghalt két Mercedes-tesztpilóta
A halálos baleset még hétfő délelőtt történt Frankfurt közelében, közúton egy 626 lóerős sportautóval.
2011. szeptember 7. szerda 17:55 -
F1: Massa reméli, a monzai időjárás kedvezni fog a Ferrarinak
Jó időben, és tökéletes csapatmunkában reménykedik Felipe Massa a Ferrari hazai versenyén, amelyek segítségével örömöt csalhatna a hazai szurkolók arcára. A három élcsapat harcába azonban úgy véli, most a Mercedes is beleszólhat.
2011. szeptember 7. szerda 17:16 -
Örökös parkoló Carl Benznek
Örökös parkolóhelyet kap Németországban Carl Benz, az autózás úttörője: 125 éve készült Benz-Patentewagenjének...
2011. szeptember 7. szerda 13:20 -
F1: Szálljanak le Schumacherről!
Az egykori Ferrari-, McLaren- és Benetton-pilóta, Gerhard Berger egy friss interjúban Michael Schumacherről, a Mercedes küszködéséről, Sebastian Vettelről és saját esetleges F1-es szerepvállalásáról is beszélt.
2011. szeptember 7. szerda 11:30 -
Hamiltont és Vettel: két dudás egy csárdában?
Az osztrák már belefáradt a Mercedes magyarázkodásaiba és elmondta, hogy szerinte mégsem lenne jó ötlet egy csapatban tudni Hamiltont és Vettelt.
2011. szeptember 6. kedd 16:51 -
Berger: Itt az ideje, hogy a Mercedes mutasson valamit
Gerhard Berger szerint éppen itt lenne az ideje annak, hogy a Mercedes alakulata a győzelemért szálljon harcba azt követően, hogy 2010-ben felvásárolta az egy évvel korábban világbajnoki címig jutó Brawn GP-t.Tovább
2011. szeptember 6. kedd 15:15 -
Ellopták a Mercedes kisteherautót, 8 millió forint a kár
Elloptak egy áruszállító Mercedes kisteherautót egy kecskeméti bevásárlóközpont parkolójából
2011. szeptember 5. hétfő 15:30 -
Hamilton túltette magát a belgiumi kiesésen
Csapattársához, Jenson Buttonhoz hasonlóan szoros küzdelmet vár a hétvégi Olasz Nagydíjtól a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.Tovább
2011. szeptember 5. hétfő 08:41 -
F1: Monzában is jó lehet a Mercedes
Az erős belgiumi szereplés utána a Mercedes GP főnöke és pilótái bíznak benne, hogy a hasonló karakterisztikájú monzai pályán szintén jól teljesíthetnek majd.
2011. szeptember 4. vasárnap 16:00 -
Schumit felturbózta a belgiumi jó szereplés
Feltüzelte Michael Schumachert az akciósdús belgiumi futamon elért eredménye, így a Mercedes GP veterán klasszisa bizakodva készül a jövő hét végén megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjra is. Nico Rosberg reméli, hogy az Ezüstnyíllal villanthat az ultragyors, kis leszorítóerős monzai aszfaltcsíkon.
2011. szeptember 3. szombat 08:47 -
Button látványos versenyt vár Monzában
Látványos versenyt vár Olaszországban a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a DRS nagyon fontos szerepet játszhat majd a monzai versenypályán.Tovább
2011. szeptember 2. péntek 16:15 -
Schumiéknak nagy lökést adott a spái eredmény
A spái eredményeken felbuzdulva várja a jövő hétvégi Olasz Nagydíjat a Mercedes GP versenyzőpárosa. Michael Schumacher és Nico Rosberg egyaránt jó eredményt vár Monzában.Tovább
2011. szeptember 2. péntek 14:20 -
F1: Rosberg szerint Monzában is erős lesz a Mercedes
A Mercedesnél úgy gondolják, a csapat az Olasz Nagydíjon képes lehet hasonló eredményre, mint Belgiumban. Spában Michael Schumacher 5., Nico Rosberg 6. lett.
2011. szeptember 2. péntek 12:09 -
Becsengettek a kecskeméti Mercedesnél
Megkezdődött a Mercedes-Benz kecskeméti képzési központjában az első 34 tanuló oktatása.
2011. szeptember 1. csütörtök 18:07 -
F1: Miért állították félre Rosberget?
Vajon a Mercedes szándékosan lassította Nico Rosberget a Belga Nagydíjon, hogy így Michael Schumachernek adja az 5. helyet? Ha igen, miért?
2011. szeptember 1. csütörtök 15:30 -
Megkezdődött a Mercedes-Benz képzési központjában a tanulók oktatása
Megkezdődött a Mercedes-Benz kecskeméti képzési központjában az első 34 tanuló oktatása, akik az országban elsőként bevezetett duális képzés keretében sajátítanak el autóipari szakmákat - jelentette be Ulrich Ja:ger, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR vezetője csütörtökön Kecskeméten.
2011. szeptember 1. csütörtök 15:10 -
Szimulátorverseny Coulthard ellen
Szeptember 5-e nagy nap lesz a PlayStation-rajongók számára. Huszonnégy, a Mercedes és a Sony által kiválasztott szerencsés játékos élőben mérheti össze tudását a Gran Turismo 5 játékban David Coultharddal.
2011. augusztus 31. szerda 18:30 -
VÄTH Mercedes CL 63 AMG
Habár a legfrissebb kiadású CL 63 AMG alaphelyzetben is tökéletes autó, van, akinek ez sem elég. Ebbe a halmazba tartozik a Mercedes-specialista Väth tuningcég, mely egy kellemes csomagot rakott össze a luxuskupéhoz.
2011. augusztus 31. szerda 12:49 -
Button a McLaren döntésére vár
Szívesen meghosszabbítaná idén lejáró szerződését a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button
2011. augusztus 30. kedd 15:12 -
Hamilton: Elfelejthetjük a bajnoki címet
Noha csapata, a McLaren Mercedes még nem írta le teljesen a 2011-es évet, Lewis Hamilton úgy véli, esélye sincs arra, hogy elhódítsa a világbajnoki címet az idei szezonban.Tovább
2011. augusztus 30. kedd 11:10 -
Ferrari California 2+2 S-A Kahn Monza edition
Sokat hallhattunk már az igényes munkáiról ismert, Afzal Kahn által vezetett Project Kahnról, mely most egy Brabus ML 350-es Mercedes terepjáró továbbtuningolására adta a fejét.
2011. augusztus 29. hétfő 17:01 -
Szalon elől lopták el a Mercedes R-osztályt - fotó
Debrecenben egy Mikepércsi úti telephelyről július 23-án 02.00 óra és 04.50. óra közötti időben eltulajdonítottak egy KZS-600 forgalmi rendszámú Mercedes R 320 CDI 4-Matic típusú személygépkocsit, illetve egy LJB-313-as hatósági jelzést. A bűncselekmény helyszínén a biztonsági kamerák az elkövetőről felvételeket készítettek.
2011. augusztus 29. hétfő 14:40 -
Brabus Mercedes B25S Cabrio és B50-520 Coupe
Ezt is megértük: a Mercedes tuning egyik legkomolyabb képviselőjeként számontartott Brabus, a Facebook-on tette közzé elsőként az új B25S Cabrio, valamint B50-520 Coupe 4-matic képeit.
2011. augusztus 29. hétfő 12:16 -
Összehasonlító teszt: Audi A6, BMW 5, Infiniti M, Mercedes E
Ötös BMW, E Merci, A6-os Audi? Örök kérdés, amire megpróbálunk választ adni a 2011-es modellek összehasonlításával. Hogy izgalmasabb legyen a dolog, egy japán kihívót is bedobtunk közéjük.
2011. augusztus 29. hétfő 07:00 -
F1: Legerősebb versenyét zárta a Mercedes
Michael Schumacher a legutolsó helyről jött fel ötödiknek, Nico Rosberg vezette a versenyt, végül hatodik lett a Belga Nagydíjon. A Mercedes GP 18 pontot szerzett - a legtöbbet ebben az évadban.
2011. augusztus 28. vasárnap 18:30 -
Buttont dicséri a McLaren csapatfőnöke
Jenson Buttonhoz hasonlóan a McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh is úgy véli, a brit versenyző megnyerhette volna a hétvégi Belga Nagydíjat, ha nem rontják el a szombati időmérő edzést.Tovább
2011. augusztus 28. vasárnap 18:15 -
Rosberg szerint előrelépett a Mercedes Belgiumban
Kiválóan indult a vasárnapi Belga Nagydíj a mercedeses Nico Rosberg számára, a német végül mégis csak hatodikként ért célba Spában.Tovább
2011. augusztus 28. vasárnap 17:35 -
Schumacher örül a szép befejezésnek
Az utolsó helyről rajtolva az ötödik helyen intette le a kockás zászló a Mercedes GP hétszeres világbajnokát, Michael Schumacher.Tovább
2011. augusztus 28. vasárnap 16:50 -
Reggeli rozsda: Mercedes 190D
Fantasztikus érzés lehet letörölni az ablakról a párába tapadt faleveleket, majd elindítani és méltóságteljesen gurulni vele egyet a sok modern csoda között.Forrás: flickr.com
2011. augusztus 28. vasárnap 08:21 -
Rosberg nagyon örül az ötödik helynek
Az ötödik helyen zárta a Belga Nagydíj szombati kvalifikációját a Mercedes GP ifjú versenyzője, Nico Rosberg, így optimistán várja a vasárnapi megmérettetést.Tovább
2011. augusztus 27. szombat 17:35 -
F1: Bocsánatot kért Schumitól a Mercedes
Ha nem lett volna az az arcpirító baki Michael Schumacherrel, most ünnepelhetnének a Mercedesnél: Nico Rosberg Isztambul óta nem ment ilyen jól az időmérőn. Az ezüstösök főnöke bocsánatot kért a veterántól az elhagyott kerék miatt.
2011. augusztus 27. szombat 17:35 -
Meghalt az audis - sokkoló videó
Augusztus 26-án reggel egy Audi közlekedett a 403-as úton az M3-as autópálya irányába. Az autópálya és az 1-es km.szelvény között egy jobbra ívelő kanyarban a jármű eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött egy zsaluelemeket szállító Mercedes tehergépkocsival.
2011. augusztus 27. szombat 14:15 -
Spából jelentjük: átszervezték a Schumi-stábot
Új versenymérnökkel száll harcba a hétvégi Belga Nagydíjtól kezdve a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, ugyanis a német klasszis előző mérnöke, Mark Slade a hivatalos indoklás szerint beleunt az utazgatásba.
2011. augusztus 27. szombat 01:30 -
Hamilton nagy csattanást úszott meg
Saját bevallása szerint nagy balesetet úszott meg péntek délelőtt a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki a Blanchimont nevű balosban veszítette el egy pillanatra uralmát autója felett a vizes pályán.Tovább
2011. augusztus 26. péntek 18:30 -
Videó: Így készült Schumi jubileumi sisakja
Különleges festésű sisakkal vesz részt a hétvégi Belga Nagydíjon a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. augusztus 26. péntek 17:51 -
Végre! Szerkesztőségi gyorsulás a jövő héten!
A Totalcar egyik nagy médiatörténeti pillanatát élhetik meg velünk, kedves olvasóink. Amire oly régen készültünk és terveztük, az végre megvalósul: kihívjuk a kollégát és a földbe döngöljük, majd együtt sírunk és nevetünk a leszakadt lendkerekek, füstölgő hengerfejek és hűtővíztócsák fölött. Gyorsulunk negyedmérföldön. Íme a résztvevők listája: Telós Bandi: BMW 1602, Yamaha FZR1000Pista: Volvo S70 T5 Papp Tibi: Suzuki Baleno 1.6, Honda Xelvis, Toyota AvensisAssur: Kék rettenetCsikós: Bi Jancsi, Kawa Z750, Yamaha XJ900, Mercedes 300TDRézmányi Balázs: Mercedes 300DNyegleo: Fiat Tipo 1.4 DGTMotordoki: VW 1303 Sprokee: Trabant Tramp 903Winkler: Cougar, Yamaha Vino, XJR1300 (?) Koncz Jani: Mitsubishi L200, villanyrollerBende Tibi: BMW 518i Árpád: Fiat PandaKarotta: Toyota Prius, Toyota Corolla AE86 (?)Tom: Nissan Micra 1.3Sipos Zoli: Mercedes W108 280SEL 4.5, Mazda 323 TXL Szabályok nincsenek, csalni ér, az egyes futamok kihívásos alapon zajlanak, bár készítettünk egy hozzávetőleges kg/lóerő-táblázatot is. Motordoki az épített Bogárral és Sipos úr az összkerekes, turbós kis Mazdával mindenképpen esélyesek a győzelemre (autós kategóriában), de sem én, sem a Winkler nem fogjuk kímélni őket. A motorok között Telós Bandi FZR-e eddig a favorit. De ez mind semmi, nem számít, a látványos csaták 100 lóerő körül és alatta történnek majd, a Bianchi-Yamaha Vino párharcot mindenki iszonyúan várja már. Szabályok nincsenek, a felkészülés során csalni ér, mindenki annyi - saját (ill. feleség) - géppel nevez, amennyivel akar, de az odaszállítást is meg kell oldania. Papp Tibi már három napja a nitrós-szetek világában él, Prokee már szárazjeget hajkurászik, Csikós políroz és tán füstcsavart tekerget, Bende Tibi rövidebb difit/váltót/kisebb kerekeket keres, egyszóval mindenki be fog vetni mindent, hogy legyőzze kihívóját. Tudják, a jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart. Fotocellával, időméréssel, egy egész nap a forró reptéren. Iszonyatosan jó buli lesz, természetesen stábot viszünk. Addig is, egy klasszikus Top Gear-epizód.
2011. augusztus 26. péntek 17:14 -
Új versenymérnököt kapott Schumacher
Új versenymérnököt kapott a szezon hátralévő részére a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.Tovább
2011. augusztus 26. péntek 13:37 -
Belga Nagydíj: Schumacheré az első szabadedzés
A Forma-1-es pályafutása húszéves évfordulóját ünneplő, hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) érte el a legjobb időt a Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
2011. augusztus 26. péntek 12:25 -
Spából jelentjük: Schumit élre repítette az eső
Michael Schumacher, a Mercedes GP versenyzője a lehető legjobban kezdte a ráhangolódást Forma-1-es debütálásának 20. évfordulójára, a német veterán az élen zárta a Belga Nagydíj pénteki első szabadedzését. Ebben szerepe volt annak is, hogy a tréning tizedik percében elkezdett szakadni az eső Spa-Francorchamps-ban.
2011. augusztus 26. péntek 12:05 -
Schumacher nyerte az esős belgiumi nyitóedzést
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher végzett az élen a Belga Nagydíj esőáztatta első szabadedzésén. A második helyre Nico Rosberg, míg a harmadikra Jenson Button érkezett meg.Tovább
2011. augusztus 26. péntek 11:36 -
Minden az új Mercedes-Benz B-osztályról - videóval
A hivatalos frankfurti premier előtt teljes egészében lepleződött az új Mercedes-Benz B-osztály, amely nem csak sportosabb, de sokkal praktikusabb is lett elődjénél, továbbá a felhasznált anyagok minősége is nagymértékben javult. Az újdonságot kétféle benzines és két dízel erőforrással rendelhetjük majd, legkevesebb 109 lóerős teljesítmény mellett.
2011. augusztus 26. péntek 09:43 -
Kisfilmeken tanít vezetni a Mercedes-Benz - videósorozat
A Mercedes-Benz sportrészlege, vagyis az AMG egy tíz kisfilmből álló videósorozattal szeretné illusztrálni, mit is kínálnak vezetéstechnikai akadémiájukon a száguldozni vágyó, újdonsült Mercedes-tulajok számára. A videókból többek között kiderül, hogyan állítsuk be a megfelelő üléspozíciót, hogyan fékezzünk, vagy éppenséggel hogyan tartsuk a megfelelő kanyarodási íveket.
2011. augusztus 25. csütörtök 10:41 -
Szárnyal az Audi A8, nem győzi a megrendeléseket a német prémium trió
Oly ütemben repíti az Audi eladásait az új A8, A7 és Q5, hogy a márka nem győz új munkaerőt felvenni és új műszakokat indítani. Jól megy a BMW-nek és a Mercedes-Benznek is, és úgy látszik, ez a három cég szinte immunis az újabb euróválságra. Hány rekord dől még meg?
2011. augusztus 25. csütörtök 10:23 -
A nap képe: egy régi Mercedessel jár Kim Dzsong Il
Az észak-koreai kommunista diktátor Oroszországi látogatása során egy régi Mercedes S osztállyal közlekedett.
2011. augusztus 24. szerda 13:26 -
Motorhangban és formában erős a Mercedes SLK 55 AMG - videó
Sokan kevesellik az új SLK 55 AMG 5.5 literes, V8-as motorjának teljesítményét, de az igazság az, hogy a gyártó nem engedhette, hogy a kis roadster a nagy SLS tyúkszemére lépjen. A 422 lóerő és az 540 Nm azért így sem kevés, ráadásul a V8-as gyönyörűen szól, a nagytestvérről nyúlt külső-belső dizájn részletek pedig igencsak szemrevalóvá teszik az autót.
2011. augusztus 24. szerda 10:36 -
Egyszerre két autót lökött a Mercedesnek a Renault - fotó
Augusztus 22-én este egy Mercedes közlekedett Nyíregyházán a Tokaji úton a belváros irányába. A Cserepes utcai kereszteződésnél a vezető forgalmi okból fékezett. A mögötte haladó Volvo megállt. Ezt tette volna a harmadikként érkező Opel vezetője is, de látva a tükörből, hogy a negyedikként érkező Renault-nak nem nagyon fog sikerülni a megállás, balra kormányzott a Volvo mellé. Ezzel annyit sikerült elérnie, hogy a Renault mindkét autót egyszerre lökte a Mercedesnek - adta hírül a Szabolcsvonulás.hu.
2011. augusztus 24. szerda 08:50 -
LEGO-változat készült a Mercedes-Benz Unimogból is

2011. augusztus 24. szerda 08:12 -
Rosberg szerint jó lehet a Mercedes Spában
Nico Rosberg szerint kedvezhet a Mercedes autóinak a belga pálya vonalvezetése, és azért sokat vár a hétvégi viadaltól, mert a spái kedvenc helyszínei közé tartozik.
2011. augusztus 23. kedd 11:00 -
Első gyári fotón az új Mercedes-Benz B-osztály
A belső képek után végre teljes pompájában is megcsodálhatjuk az új Mercedes-Benz B-osztályt, napvilágot látott ugyanis az első olyan gyári felvétel, amelyen az újonc külső megjelenése látható. Az autó nem meglepő módon a hamarosan megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon debütál majd, a forgalomban pedig a jövő év elejétől találkozhatunk vele.
2011. augusztus 23. kedd 08:17 -
F1: Schumacher pályafutása mérföldkőhöz érkezik Spában
Noha a Mercedes garázsa valószínűleg a jubiláló Michael Schumacher körüli felhajtás miatt lesz hangos a hétvégi Belga Nagydíjon, a hosszú egyeneseket kedvelő Ezüstnyilak a pályán is beszédtémát jelenthetnek majd.
2011. augusztus 22. hétfő 18:18 -
A Mercedes izgatottan várja a szezon második felét
A nyári gyárbezárások miatt ugyan nem sokat fejleszthettek autóikon a Forma-1 csapata, a Mercedes azonban mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az előttünk álló Belga Nagydíj hétvégéjéből.
2011. augusztus 22. hétfő 17:22 -
Bitang erő a Meredes SLK-ban
A Mercedes-Benz bemutatta az SLK sorozat új csúcsmodelljét. AZ SLK 55 AMG nemcsak erős és gyorsabb, mint elődje, de sokkal takarékosabb.
2011. augusztus 22. hétfő 12:05 -
422 paripa hajtja a legerősebb Mercedes-Benz SLK-t
Végre felfedte magát az új Mercedes-Benz SLK legvadabb változata, amely természetesen nem csak külső megjelenésében különbözik társaitól. Az autó motorterében egy új fejlesztésű, 5.5 literes, V8-as egység dolgozik, amely 422 lóerős teljesítménnyel és 540 Newtonméteres nyomatékkal büszkélkedhet, melyek együttesen 4.6 szekundum alatt repítik százra az autót, mindössze 8.5 literes átlagfogyasztás mellett.
2011. augusztus 22. hétfő 10:20 -
Összetört egy Forma-1-es Ferrari Rotterdam utcáin - videó
Összetört egy Forma-1-es Ferrari vasárnap Rotterdam utcáin, ahol a vörös márka különítménye a Bavaria City Racing elnevezésű utcai demonstráción vett részt a Mercedes Gp társaságában. A tavalyi, F10-es típusjelű modellt a veterán tesztpilóta, Marc Gené vezette: a spanyol az egyik menet során megforgatta az autót, amelynek hátsó része a falnak csapódott, így eltörött a hátsó futómű és a légterelő. Az incidens a hollandiai eseményről készült videóösszefoglalóba is bekerült, 1:30-tól lehet megtekinteni.
2011. augusztus 22. hétfő 09:15 -
Hamilton száraz versenyt vár Belgiumban
Erős helyzetben, önbizalommal telve várhatja a jövő hétvégi Belga Nagydíjat a McLaren-Mercedes alakulata
2011. augusztus 19. péntek 18:30 -
Lapos, négyajtós V8-as kupé a Kiától
A Mercedes CLS és a Porsche Panamera vetélytársa lehetne a Kia egyelőre név nélküli négyajtós kupé tanulmánya.
2011. augusztus 19. péntek 16:48 -
Button Spában is megszorongatná a Red Bullokat
Tovább folytatná a Red Bullok elleni harcot a jövő hétvégi Belga Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki a legutóbbi, hungaroringi megmérettetésen parádés győzelmet aratott.
2011. augusztus 19. péntek 15:32 -
Project Kahn Mercedes ML 350
A brit Project Kahn újabb bőrt húzott le az általa különösképpen kedvelt luxusterepjáróról, a Range Rover Sport-ról. A legújabb kusztomizált verzió a Vesuvius Edition Sport 300 nevet viseli, a kulcsszó ezúttal pedig a narancssárga.
2011. augusztus 19. péntek 11:48 -
A szemünket is figyeli az új Lexus GS
Az Audi A6, a Mercedes E osztály és a BMW 5-ös új japán ellenfele 340 lóerős hibrid hajtásláncot kapott, de már hagyományos dízel is lesz. Ráfutásgátló rendszere azt is figyeli, hogy épp merre nézünk egy esetleges becsapódás előtt.
2011. augusztus 19. péntek 11:33 -
Az F1 ura sajnálja a Schumachert
Bernie Ecclestone nem örül, hogy idén is csak küszködni látja a hétszeres világbajnokot. A Mercedes-főnök szerint a pilótával nincs nagy gond, Schumacher ma is tud küzdeni.
2011. augusztus 19. péntek 10:00 -
F1 - Celeb: A Mercedes adott műkezet egy brit fiúnak
Egy 14 éves fiún segített a Mercedes, a csapat és Ross Brawn közbenjárásával új, modern műkezet kapott a bal végtag nélkül született Matthew James.
2011. augusztus 18. csütörtök 16:07 -
F1: Nagyobb tengelytávú autót tervez a Mercedes jövőre
Ross Brawn kifejtette, milyen problémákat okoz a Mercedesnek, hogy rövid az autó tengelytávja, és az, hogy későn vették át a befújt diffúzort. A csapat 2012-re másképp tervezi meg az autóját.
2011. augusztus 18. csütörtök 15:13 -
F1: A Mercedes-főnök széthúzná a teszteket
Ross Brawn szerint is jó ötlet, ha a négy téli teszt közül egyet áthelyeznek a szezonra, mert így az idény előtti felkészülési munka is eredményesebb lehet.
2011. augusztus 18. csütörtök 14:30 -
Mercedes: Schumacherben továbbra is ég a vágy
Noha az idei szezon is nehezen alakul számára, Michael Schumacherben továbbra is óriási a lelkesedés az F1-es versenyzés iránt
2011. augusztus 18. csütörtök 13:30 -
Robogjon Ön is katedrálissal!
Ha kell, rombol a német autópályán, máskor beáll a Rolls-Royce-ok közé, de egy oldtimer-találkozón is sóhajtoznak utána az ábrándozók. A valaha volt egyik legjobb Mercedes ő. Mai cikkünk blogposztja.
2011. augusztus 18. csütörtök 12:19 -
Button ismét V10-esekkel versenyezne
Szívesen versenyezne ismét a V10-es motorokkal, és visszahozná a tankolást a Forma-1-be a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. augusztus 18. csütörtök 10:12 -
Schumacher: Időmérőn Rosberg az egyik legjobb
Nico Rosberg elismerésre méltó időmérős teljesítményéről nyilatkozott a német sajtónak a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. augusztus 17. szerda 12:54 -
F1: Célt tévesztett a Mercedes
Norbert Haug, a Mercedes GP csapatfőnöke elismerte, hogy elhamarkodottan beszéltek győzelmekről 2011-ben. Haug szerint az Ezüstnyilak leghamarabb három-négy év múlva lehetnek nyerőképesek.
2011. augusztus 16. kedd 18:30 -
A Bridgestone korábbi mérnöke segíti a McLarent
Német sajtóértesülések szerint a McLaren-Mercedes elmúlt időszakbéli fellendülésében komoly szerepet vállalt a Bridgestone korábbi főmérnöke, aki jelenleg a wokingi gárdát segíti tanácsaival.
2011. augusztus 16. kedd 17:00 -
Schumi: Spában mindenki a vendégem egy italra!
Nagy bulira készül Spa-Francorchamps-ban Michael Schumacher: a Mercedes GP hétszeres világbajnoka Forma-1-es debütálásának 20. évfordulója alkalmából a Belga Nagydíj szombatján mindenkit meghív egy italra, aki él és mozog a paddock-ban. A német cáfolja, hogy az évad végén távozni készül, pedig Niki Lauda szerint jobban tenné, ha nem maradna.
2011. augusztus 16. kedd 15:01 -
F1: Haug szerint a Mercedes tartja a különbséget az élbolytól
A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug úgy véli, a csapatnak a gyenge idénykezdet után nehéz dolga volt, de mostanra elérték, hogy nem szakadtak le még jobban az élmezőnytől.
2011. augusztus 16. kedd 14:48 -
Mercedes: Időre van szükségünk
Norbert Haug, a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója úgy véli, el kell fogadniuk azt a tényt, hogy egy F1-es csapatnak időre van szüksége ahhoz, hogy két ilyen nehéz év után a világbajnoki címért szállhasson harcba.
2011. augusztus 16. kedd 13:33 -
14 éves srácnak szerzett új műkezet a Mercedes F1-főnöke
Jótékonykodott a Forma-1-es Mercedes GP istálló: a különítmény és Ross Brawn csapatfőnök közbenjárásnak köszönhetően egy brit tinédzser, Matthew James vadonatúj high-tech műkezet kapott.
2011. augusztus 16. kedd 12:11 -
Az ellenfelek szerint bajban lehet a Red Bull
A Renault, valamint a Mercedes csapata is úgy véli, továbbra sem lefutott a világbajnokság, és a Ferrari, valamint a McLaren egységeinek lehetősége lesz harcba szállni a vb-címért a szezon második felében.
2011. augusztus 16. kedd 11:00 -
A McLaren a végsőkig küzd a vb-címért
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke továbbra is hisz abban, versenyzői még megnyerhetik a világbajnoki címet 2011-ben, noha jelentős lemaradásban vannak a listavezető Sebastian Vettellel szemben.
2011. augusztus 15. hétfő 16:50 -
F1: Robotkézzel segített a Mercedes
A Mercedes GP egy nagyvonalú gesztussal segített egy fiatal szurkolójának csúcstechnikás művégtagoz jutni.
2011. augusztus 15. hétfő 16:30 -
Hamilton: Még mindig hiszek a győzelemben
Minden tudását latba vetve áll rajthoz a szezon második felében a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. augusztus 15. hétfő 11:00 -
Wald International Mercedes CLS 63 AMG
A német autókat előszeretettel átfaragó japán tuningcég, a Wald International munkaasztalán ismét egy Mercedes került terítékre. Az előzetes képek tanúsága szerint, a legfrissebb kiadású CLS is csatlakozik a Fekete Bölények csordájához.
2011. augusztus 13. szombat 11:12 -
Wheelsandmore Mercedes McLaren SLR 707
A felső kategóriában utazó német Wheelsandmore legújabban a McLaren Mercedes SLR-t vette kezelésbe. A hangaztos, Edition 707-re keresztelt konverzió a névben szereplő mennyiségű lóerőt teljesít, néhány további extrával megspékelve.
2011. augusztus 12. péntek 19:29 -
Lélekvándorlás - Mercedes-Benz C 220 CDI-teszt
Második alkalommal frissült fel a Mercedes legnépszerűbb modellje. A C osztály a megújult 220 CDI dízellel élvezetesen vezethető, mint egy BMW, de a klasszikus Mercedes-szellemiséget is sikerült megőriznie.
2011. augusztus 12. péntek 18:05 -
707 lóerősre tuningolták a Mercedes McLaren SLR-t - fotók
Átdolgozta a Mercedes McLaren SLR-t egy német tuningműhely, a Wheelsandmore: a mesterek kezelésbe vették a futóművet, amelyet versenyzésre is alkalmassá varázsoltak, de nem hagyták érintetlenül a motort sem. A V8-as, 5,4 literes hajtóművet nagyobb kompresszorral vértezték fel, átprogramozták a vezérlést, így a járgányt 707 lóerő repíti: erre utal az Edition 7o7 fantázianév is. A belső térben a szénszálból készült középkonzol, valamint az AMG-től átvett, váltófülekkel szerelt kormánykerék jelent újdonságot.
2011. augusztus 12. péntek 16:06 -
Button Manchester utcáin parádézhat
A hónap végén Manchester utcáin körözhet majd a McLaren-Mercedes F1-es autójával a csapat világbajnoka, Jenson Button.
2011. augusztus 12. péntek 10:55 -
F1: McLaren-parádé Manchesterben
Boldogok lehetnek Jenson Button manchesteri rajongói: a McLaren-Mercedes pilótája augusztus végén az egykori iparváros utcáin fogja vezetni az F1-es autót.
2011. augusztus 12. péntek 10:00 -
Kis sportkombival bővít a Mercedes
A CLS puttonyos változata után újabb sportkombival kíván ügyfeleket szerezni a Mercedes-Benz. Három év múlva jelenhet meg a C-osztály méretű járgány.
2011. augusztus 12. péntek 08:00 -
4.4 litert fogyaszt a dízel Mercedes-Benz SLK
Végre részletek is kiderültek a dízelmotoros Mercedes-Benz SLK-ról. A 2.1 literes, négyhengeres CDI 204 lóerőt teljesít, maximális nyomatéka pedig 500 Nm lesz. Az SLK 250 CDI 6.5 másodperces gyorsulása és 240 km/h-s végsebessége mellett viszont átlagosan mindössze 4.4 litert fogyaszt majd.
2011. augusztus 11. csütörtök 11:48 -
F1: Ezzel a Mercivel senki sem nyerne
Nico Rosberg a Hungaroringen túlesett a 100. nagydíján, de még nem nyert versenyt. A Mercedes GP ifjú titánja azt mondja, ezzel a kocsival nem is fog, ahogy más sem.
2011. augusztus 10. szerda 11:30 -
Nem állnak Schumacher útjába, ha menni akar
Nem tudni, hogy Mercedes GP csak szórakoztatni akarja-e a közönséget a sok nyilatkozattal az uborkaszezonban, de tény, hogy egyelőre vezetik a pontversenyt a sajtóban.
2011. augusztus 10. szerda 08:47 -
Schumi helyére várja Di Restát a menedzsere
Egyre valószínűbb, hogy Michael Schumachert az évad végén a Force India újonca, Paul di Resta váltja fel a Mercedes GP Forma-1-es istállónál. Kedden erre utaló kijelentést tett a fiatal versenyző menedzsere, Lewis Hamilton édesapja, Anthony is.
2011. augusztus 9. kedd 19:55 -
Michael Schumacher a visszavonuláson gondolkodik
A hétszeres világbajnok elárulta, hogy a hozzáállása nem találkozik a Mercedes GP elvárásaival, így meggondolja, hogy jövőre is autóba üljön-e még.
2011. augusztus 9. kedd 19:41 -
Rosberg kifakadt: lehetetlen nyerni a Forma-1-es Mercivel
Lehetetlen futamot nyerni a Mercedes GP Forma-1-es Ezüstnyilával
2011. augusztus 9. kedd 13:00 -
Rosberg: Idén a hetedik hely felér egy győzelemmel
Minden területen javulnia kell a Mercedes GP alakulatának, ha még idén a legjobb csapatokkal akar harcba szállni
2011. augusztus 9. kedd 10:14 -
F1: Brawn: A Mercedes lassan közeledik az élmezőnyhöz
Ross Brawn elárulta, számításaik szerint a Mercedes tempója, ha kis lépésekben is, de közeledik az élmezőnyhöz. Rámutatott, a csapatnak jelenleg hátránya származik abból, hogy ellenfeleiknél hamarabb lecsökkentették a dolgozók létszámát az előírt szintre.
2011. augusztus 8. hétfő 14:58 -
Schumi önként távozik, Massát kirúghatják?
Nem kizárt, hogy Michael Schumacher nem tölti ki a Mercedes GP-vel kötött szerződését és önszántából már az idei évad után végleg visszavonul a Forma-1-ből
2011. augusztus 8. hétfő 14:01 -
Rosberg: Jönni fognak a sikerek
Csupán idő kérdésre, és az élmezőnyben harcolhat majd a Mercedes GP alakulata
2011. augusztus 8. hétfő 13:48 -
Brabus Mercedes SLK
A Brabus új tuning programmal jelentkezett a ráncfelvarrott Mercedes SLK-hoz. A roadster némi optikát, valamint motortuningot kapott, ezúttal a szolid átalakítások jegyében.
2011. augusztus 8. hétfő 13:17 -
Mercedes, avagy a versenyképesség csapdája
Emil Jellinek, az Osztrák-Magyar Monarchia tetuáni, majd mexikói konzulja, e két megbízatása között a német Daimler első márkakereskedője 1899-ben tízet, 1900-ban körülbelül százat adott el a cég gyártotta autókból, amelyeket éppen 1900-ban neveztek el Mercedesnek, a kereskedő 1889-ben született leányáról.
2011. augusztus 7. vasárnap 10:10 -
F1: Csillagokat lát a Mercedes-főnök
Ross Brawn szerint a Mercedes GP futamról futamra csökkenti lemaradását a topcsapatokhoz képest. Kár, hogy az eredmények egész mást mutatnak.
2011. augusztus 5. péntek 16:30 -
Mercedes: Közelebb kerültünk az élmezőnyhöz
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke továbbra is ragaszkodik ahhoz, csapata sikeresen csökkentette a különbséget az élmezőny alakulataihoz képest, noha elismeri, ez egyelőre kevés volt ahhoz, hogy a legjobb helyezésekért szállhassanak harcba.
2011. augusztus 5. péntek 15:40 -
A Mercedes kiveti hálóját Aldo Costára?
Olasz lapértesülések szerint a Mercedes Grand Prix alakulata szeretné leigazolni a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, a nemrégiben menesztett Aldo Costát.
2011. augusztus 5. péntek 13:30 -
F1: Nem mindenben legjobb a Red Bull
Egy német szaklap kiszámolta, hogy idén a McLaren-pilóták előztek legtöbbet, utánuk a Mercedes-pilóták végeztek. A Red Bull ebben a statisztikában a középmezőnyben kullog, de okkal.
2011. augusztus 5. péntek 10:00 -
Carlsson Mercedes GL Grand Edition CGL45
A Mercedes GL Grand Edition még csak idén májusban mutatkozott be a nagyérdemű előtt, az őszi Frankfurti Autószalonon azonban már debütál a Carlsson CGL45 is, mely a neves tuningcég máris elkészült átirata s speciális kiadáshoz.
2011. augusztus 4. csütörtök 18:05 -
F1 - Sutil: A Force India megszerezheti a konstruktőri 4. helyet
Az elmúlt futamokon villantó Force Indiánál úgy látják, autójuk már nem csak az egyenesekben gyors, minden területen kezelhetőbb lett, így a maradék nyolc versenyen a Mercedes legyőzését tűzték ki célul.
2011. augusztus 4. csütörtök 17:02 -
Button: Pályafutásom egyik legkielégítőbb győzelme
Ugyan az utolsó öt versenyből a McLaren-Mercedes alakulata hármat megnyerte, a csapat brit versenyzője, Jenson Button nem gondolja azt, hogy lépéselőnyben lennének közvetlen riválisaikkal szemben.
2011. augusztus 4. csütörtök 16:00 -
Hamilton győzni akar a következő versenyeken
Elégedetten vonulhat nyári pihenőjére a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, noha alig várja már, hogy Belgiumban ismét harcba szálljon a győzelemért.
2011. augusztus 4. csütörtök 11:28 -
400 km/h-ra törő, E85-ös Porsche és szélvészgyors Audi A1 voltak a sztárok Nardóban
9ff Porsche 911 GT3, MKB Mercedes SLR McLaren, G-Power BMW M3, MTM Audi A1, Mathilda Volkswagen Scirocco R, Speedart Porsche Cayenne Turbo - ezek üldözték legutóbb a GPS-t a nardói körpályán. De milyen lehet egy 500 lóerős, elsőkerékhajtású Audi A1-essel 320 km/h fölött száguldani?
2011. augusztus 4. csütörtök 09:44 -
Magyarországin készül az új Merci kupé
Kistestvért tervez a CLS-nek a Mercedes-Benz. A B-osztályhoz tartozó négyajtós kupé Kecskeméten készülhet.
2011. augusztus 4. csütörtök 08:00 -
Történetének legjobb évére számít a Mercedes
Rekordot rekordra halmoz a Magyarországon gyárat építő Mercedes: júliusban minden eddiginél több autót adtak el világszerte.
2011. augusztus 3. szerda 17:26 -
F1: A Mercedes vinné a kirúgott ferrarist?
Olasz sajtóértesülés szerint a Mercedes GP főnöke szívesen szerződtetné a Ferraritól nemrég elküldött volt technikai igazgatót, Aldo Costát.
2011. augusztus 3. szerda 16:30 -
Több újdonsággal erősít a Mercedes-Benz itthon
A Mercedes-Benz szeptemberben mutatja be hivatalosan az új M-osztályt és az SLS Roadstert, ám az SUV és a nyitott sportautó már idehaza is rendelhető 15.2 és 59.6 millió forintos alapáron. A két új modell mellett az E-osztály motorválasztéka frissült, ezúttal egy V6-os és egy V8-as benzines jelenti az újdonságot.
2011. augusztus 3. szerda 14:51 -
Ex-ferraris mérnökguruval erősít a Forma-1-es Mercedes?
Olasz sajtóértesülés szerint korábbi Ferrari-nagyágyúval erősítheti meg műszaki stábját a Forma-1-es Mercedes GP istálló, amely állítólag a vörösöktől nemrégiben távozó technikai igazgató, Aldo Costa leigazolására készül.
2011. augusztus 3. szerda 14:20 -
Gördülő jacht a Mercedestől
Különleges koncepcióautót készített a Mercedes. Egy kisbuszt alakítottak át luxusnappalivá a hajózás témáját felhasználva. Itt a furgonok S-osztálya.
2011. augusztus 3. szerda 14:00 -
Logisztikai központ épül a Mercedes gyár mellett
A tervek szerint két éven belül 200 új munkahelyet teremt az a logisztikai központ, amelyet zöldmezős beruházás keretében a kecskeméti Mercedes gyár tőszomszédságában valósít meg a MAPI Zrt. és a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft.
2011. augusztus 2. kedd 19:30 -
Brawntól megtudtuk: kötelező pihenni az F1 nyári szünetében
Mint mindennek, a Forma-1-ben a nyári szabadságnak is szigorú szabályai vannak: az autómenedzser.hu a Mercedes GP fővezérétől, Ross Brawntól a Hungaroringen megtudta, hogy a csapatok munkatársainak a vakáció ideje alatt tulajdonképpen kötelező a pihenés.
2011. augusztus 2. kedd 10:55 -
Megszűnik a V12-es motor a Mercedes-Benz SL-ben
A Mercedes-Benz SL változata 2001-óta van a porondon, és 2008-ban esett át egy drasztikusabb frissítésen, amikor a V12-es motorjain nem sokat dolgoztak a mérnökök. A mára már kiöregedett 600-as nem teljesíti az Euro5-ös normákat, így leáll a gyártása, és az 500-as veszi át tőle a zászlóshajó szerepet.
2011. augusztus 1. hétfő 15:41 -
Luxusbelső az új magyar Merciben
Nagyautói luxusát ígéri a Mercedes-Benz, a Magyarországon is készülő új B-osztályhoz. Az ősszel esedékes világpremier előtt a német gyártó közre adta az első hivatalos fotókat a kompakt modell utasteréről.
2011. augusztus 1. hétfő 15:00 -
A Cosworth hisz a futamgyőzelemben
A Forma-1-be a tavalyi évben visszatért Cosworth meg van győződve arról, hogy V8-as erőforrása képes felvenni a versenyt a Ferrari, a Renault, valamint a Mercedes egységeivel.
2011. augusztus 1. hétfő 14:38 -
Így néz ki belülről a kecskeméti Mercedes
A legfrissebb arculat szerint rendezték be a B-osztályt.
2011. augusztus 1. hétfő 13:45 -
Ilyen lesz belülről az új Mercedes-Benz B-osztály
A leplezetlen kémfotók és az elárult technikai részletek mellett a Mercedes-Benz már nem titkolja az új B-osztály belterét sem. A teljesen megújult utastér a látványosabb részletek mellett jobb minőséget ígér, így az új B-osztály ebben a tekintetben sokkal inkább prémium lesz, mint elődje.
2011. augusztus 1. hétfő 09:59 -
F1-fotó: Jenson Button a trófeával
Az első helyezett brit Jenson Button (McLaren-Mercedes) áll a dobogón a győztesnek járó trófeával kezében a Forma-1-es világbajnokság idei 11. futama, a 26. Magyar Nagydíj eredményhirdetésén, a mogyoródi Hungaroringen.
2011. július 31. vasárnap 16:46 -
Plató alá gyűrődött a Daewoo Matiz - fotó
Székesfehérvár határában a Várpalota felől az Új Csóri út felé, a külső sávban haladó Daewoo Matiz személyautó a nedves burkolaton megcsúszott, és az előtte haladó kisteherautó platója alá csúszott. Mindkét jármű az út menti árokban állt meg. A Daewoo teteje a jobb első ülés felett beszakadt, és az autó a jobb oldalával a Mercedes platójának bal hátsó sarka alá gyűrődött. Az árokban a kerítésléceket szállító kisteherautó balra megdőlt, a járművet létrákkal kellett megtámasztani. A személyautó volánjánál ülő férfit a mentők kézsérüléssel szállították kórházba. A Matizt és a tehergépkocsit a tűzoltók választották szét egymástól, majd mindkét járművet csörlővel húzták ki az árokból - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. július 31. vasárnap 14:35 -
Schumacher a lágy gumikkal küszködött
Nem szerepeltek túl jól a hungaroringi időmérőn a Mercedes GP versenyzői: Nico Rosberg a hetedik, Michael Schumacher pedig csak a kilencedik helyről rajtolhat vasárnap.
2011. július 30. szombat 17:55 -
Csalódott a McLaren csapatfőnöke
Csalódottan nyilatkozott a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzése után a McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.
2011. július 30. szombat 16:55 -
Carlsson Mercedes SLS AMG
Egy hét sem telt el a Carlsson S-osztályoshoz készített szettje óta, már itt is van a következő csomag, mely az SLS AMG-t veszi alapul. A hangsúly ezúttal nem a mennyiségen van, az eredmény azonban így is megnyerő.
2011. július 30. szombat 12:00 -
Hamilton: Sima nyitónapon vagyunk túl
Kiválóan kezdte a forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjét a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. július 29. péntek 20:30 -
Fotó: Lewis Hamilton a boxutcában
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes brit pilótája áll ki versenyautójával a boxutcába a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj szabadedzésén, a mogyoródi Hungaroringen.
2011. július 29. péntek 14:20 -
Hamilton az élen a Hungaroringen
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzését. A második helyre Sebastian Vettel, míg a harmadikra Fernando Alonso érkezett meg.
2011. július 29. péntek 11:42 -
Az utcán és versenypályán is remek az új BMW M5 - videó
A BMW M5 ugrásra készen várja, hogy letörölhesse a mosolyt a Mercedes E63 AMG ábrázatáról. A müncheni gép orrában most 560 lóerő tombol, amely akár 305 km/h-ra is gyorsíthatja a szedánt. Most hosszú videón nézhetjük meg, hogyan viselkedik az autó a napközben versenypályán, majd este a közutakon.
2011. július 29. péntek 10:12 -
Luxusjacht a Mercedes-Benz Viano alapjain
Hat személy földöntúli kényelemben való szállítására képes a Mercedes-Benz legújabb tanulmánya, amellyel a márka azt demonstrálja, hogy a kisbuszok között ma már nincs lehetetlen, és bármilyen mértékű luxus megvalósítható ebben a kategóriában is.
2011. július 29. péntek 09:59 -
Fotó: Lewis Hamilton nálunk
Lewis Hamilton brit autóversenyző városnézésen vesz részt Budapest belvárosában. A McLaren-Mercedes autóversenyzője indul a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíján július 31-én a mogyoródi Hungaroringen.
2011. július 28. csütörtök 17:35 -
Hamilton a Magyar Nagydíjat is begyűjtené
A McLaren-Mercedes pilótája szerint a hétvégén megrendezésre kerülő magyar futam nem jöhet elég gyorsan. A 2008-as világbajnok a Német Nagydíjon szerzett győzelme után megpróbál egy újabbat begyűjteni.
2011. július 28. csütörtök 14:15 -
Coulthard rettegett Rosberg mellett a Nordschleifén
A Mercedes-Benz egy újabb vicces videóval reklámozza az SLS AMG-t. David Coulthard a világ legnehezebb versenypályáján ült be Nico Rosberg mellé az anyósülésre.  http://videa.hu/flvplayer.swf?v=qbfv2VwBkGRbvK2T
2011. július 28. csütörtök 12:15 -
Hamilton ismételne a Hungaroringen
Németországi győzelmét követően már tűkön ülve várja a hétvégi Magyar Nagydíjat a McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. július 27. szerda 11:00 -
Waberer's-logó a Forma-1-es McLarenen
A magyar Waberer's Holding emblémája látható a hétvégi Magyar Nagydíjon a Vodafone McLaren Mercedes-csapat mindkét autóján - írja a Népszabadság a szerdai számában.
2011. július 27. szerda 08:26 -
A Hungaroringen javulna tovább a Mercedes
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke a Magyar Nagydíj előtt arról számolt be, az előző versenyen nyújtott teljesítményükkel elégedett, és reméli, a csapat javuló tendenciája a Hungaroringen is folytatódik majd.
2011. július 26. kedd 14:35 -
Veterán Mercivel jótékonykodik Sheryl Crow - fotó
Jótékonykodik az amerikai dalszerző-énekesnő, Sheryl Crow: a sztár aukcióra ajánlotta fel 1959-es évjáratú Mercedes 190 SL Roadsterét, s a bevételből a Missouri állambeli Joplin környékének újjáépítését kívánja támogatni, a térséget ugyanis a közelmúltban tornádó-csapás érte. A teljes egészében felújított járműre augusztus 21-én, a kaliforniai Pebble Beachen tartandó aukción lehet majd licitálni, a szervezők szerint a járgány akár 80 ezer dollárt, azaz mintegy 15 millió forintot is érhet.
2011. július 26. kedd 13:30 -
Schumacher: A Hungaroring kedves a szívemnek
Remek hétvégével ajándékozná meg magyarországi rajongóit a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. július 26. kedd 08:30 -
Carlsson Mercedes S-Class W/V 221
A Carlsson teljes körű csomagot jelentett be a legfrissebb S-osztályoshoz. A német cég, a szépészeti beavatkozások mellett, mindegyik fajta motorral szerelt verzióhoz is kínál opciókat.
2011. július 25. hétfő 18:06 -
F1: Rosberg megoldást akar a Mercedes gumikopására

2011. július 25. hétfő 14:46 -
Kupé terepjáró a Mercedestől
A Mercedes arra készül, hogy konkurenciát állít a BMW X6-nak. Az elsősorban amerikai piacra szánt autó az ML sorozat műszaki alapjait használná.
2011. július 25. hétfő 14:05 -
Schumacher szinte hazatér a Hungaroringre
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a hétvégén esedékes Magyar Nagydíj közeledtével elárulta: a múltbeli sikerek és a lelkes rajongók miatt úgy érzi, mintha csak hazatérne Budapestre. Csapat- és honfitársa, Nico Rosberg jubileumra készül, nálunk futja századik versenyét a Forma-1-ben.
2011. július 25. hétfő 12:45 -
Acura SLK Cabrio
A mai időjáráshoz teljesen hasonló borzalommal indul a hét: a neonzöld show autóról készült videó egy  vélhetően  amerikai találkozón készült, főszereplője pedig egy Mercedes stílusban felöltöztetett Integra.
2011. július 25. hétfő 09:37 -
Itt a legerősebb Mercedes-Benz C osztály
Nyilvánosságra hozta a C 63 AMG Coupe Black Series hivatalos adatait a Mercedes-Benz. 517 lóerős a 6,3 literes, V8-as motor.
2011. július 25. hétfő 09:36 -
Minden idők legerősebb C-osztályát mutatta be a Mercedes-Benz
4,2 másodperc alatt van százon a valaha készült legerősebb C-osztály, amelynek 6.2 literes motorja 517 lóerő mellett 620 Nm-t képes leadni. A széria AMG-nél keményebb felfüggesztéssel, egyedi külsővel és gazdagabb felszereltséggel érkező Black Series forgalmazása jövő januárban kezdődik, az alapár Németországban 115 ezer euró lesz.
2011. július 25. hétfő 09:03 -
Schumacher rácsodálkozott a megpördülésre
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elismerte: meglepte a megpördülés a Német Nagydíjon, amelyet végül a 8. helyen fejezett be. Nico Rosberg, a csillagosok ifjabb menője a veterán sofőr előtt végzett, de nem élvezte a futamot.
2011. július 24. vasárnap 22:01 -
F1: Kevéssel is beérte otthon a Mercedes
A Mercedesnél reális eredménynek tekintik Nico Rosberg hetedik, illetve Michael Schumacher nyolcadik helyét a Nürburgringen. Rosbergnek az autó beállításával volt baja, Schumi pedig saját hibájából megpördült.
2011. július 24. vasárnap 18:45 -
A Mercedesnél tudják, tovább kell fejlődniük
Szolid eredménnyel zárta a 2011-es szezon tizedik versenyét a Mercedes GP alakulata. Nico Rosberg a hetedik, míg Michael Schumacher a nyolcadik helyen futott be vasárnap délután.
2011. július 24. vasárnap 18:05 -
A McLaren szerint még elérhető a vb-cím
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke a Német Nagydíj szombati időmérő edzését követően úgy nyilatkozott, habár nehéz dolguk lesz, továbbra is elérhető számukra a világbajnoki cím.
2011. július 24. vasárnap 12:20 -
Minden idők legerősebb C Mercije
A Mercedes-Benz bemutatta a legújabb Black Series modelljét, ennél erősebb C-osztály még nem készült utcára. Több mint 500 lóerős.
2011. július 24. vasárnap 09:00 -
Schumacher szenved a hazai közönsége előtt
Michael Schumacher számára nem alakulnak jól a dolgok hazai versenyén, a Német Nagydíjon: a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a nürburgringi időmérőn szenvedett, balanszproblémák hátráltatták, így csak a 10. helyen végzett. Saját bevallása szerint a 8. hely lehetett volna a maximum, amit elérhet.
2011. július 23. szombat 23:45 -
Schumacher nem érti, mi lehet a probléma
Michael Schumacher csalódottságának adott hangot a Német Nagydíj időmérő edzését követően, miután elmondása szerint a Mercedes nem hozta a várt szintet.
2011. július 23. szombat 17:01 -
Hamiltont meglepte a szombati remeklés
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője a Német Nagydíj szombati időmérő edzését követően elárulta, meglepte szombati teljesítménye, hiszen nem számított arra, hogy az első sorból vághat majd neki a szezon tizedik versenyének.
2011. július 23. szombat 16:20 -
Mercedes: A pályán kell bizonyítanunk
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, felesleges a Németországba vitt újítások várható hatásáról beszélni, mivel minden a pályán fog eldőlni.
2011. július 23. szombat 08:00 -
Prior Design Mercedes SL R230FL
A német Prior Design a legfrissebb kiadású Mercedes SL-hez is legyártotta szeretetcsomagját, ezúttal is Black Edition fedőnév alatt. A szett stílusban sok hasonlóságot mutat a korábbi kiadáshoz tavaly készített optikával, talán még egy fokkal extrémebb kivitelben.
2011. július 23. szombat 01:15 -
Elégedettség és óvatosság a Mercedesnél
Ugyan elégedett a pénteken elvégzett munkával, nem mer messzemenő következtetéseket levonni a Mercedes GP versenyzőpárosa, Nico Rosberg és Michael Schumacher.
2011. július 22. péntek 17:50 -
Túristvándiban rejtették el a lopott Mercedes S-osztáyt - fotó
Ukrán tolvajok Túristvándiban, egy garázsban rejtettek el egy lopott Mercedest - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
2011. július 22. péntek 15:41 -
F1: Schumacher többet várt
Az idény felénél Michael Schumacher továbbra sem tud pozitív mérleget vonni, a hétszeres bajnok a hazai pályán is csak a Mercedes reményeiről beszélhetett.
2011. július 22. péntek 13:00 -
Button biztos benne, visszavág a McLaren
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője nem tart attól, hogy a Ferrari, valamint a Red Bull Racing csapata alaposan helyben hagyja alakulatát a hétvégén, hiszen úgy érzi, a wokingi gárda vissza fog vágni a Nürburgringen.
2011. július 22. péntek 12:20 -
A Mercedes is nekimegy a BMW X6-nak
MLC néven dobják piacra a BMW X6 ellenfelének szánt szabadidő-autót. Premier három év múlva.
2011. július 22. péntek 09:11 -
Mercedes formatervezési központ nyílt Kínában
A kínai fővárosban nyílt meg a németek ötödik formatervezési központja.
2011. július 22. péntek 08:48 -
Schumacher nem gondol a futamgyőzelemre
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elismerte, csalódott csapata eddigi teljesítménye miatt.
2011. július 21. csütörtök 18:00 -
F1: Schumacher csalódott a Mercedes idei szereplésében

2011. július 21. csütörtök 17:11 -
A McLaren támogatná a teszttilalom feloldását
Támogatná a szezon közbeni tesztek visszatérését a McLaren-Mercedes alakulata, amennyiben sikerülne elérni, hogy a költségek ne szökjenek az egekbe ezáltal.
2011. július 21. csütörtök 09:20 -
Nem fér be a turbómotor a Mercedes SLK AMG-be
Turbófeltöltők nélkül kerül az 5,5 literes V8-as a Mercedes-Benz SLK 55 AMG-be. A sportváltozat premierjét a Frankfurti Autószalonon tartják, a kabrió motorkínálatát dízelmotorral bővítik.
2011. július 21. csütörtök 08:56 -
420 lóerőt teljesít a Mercedes-Benz új sportmotorja
A Mercedes-Benz SLK ugyan már nem számít akkora újdonságnak a piacon, annak legerősebb, AMG változata mégsem fedte még fel magát a nagyközönség előtt. A márka eddig ugyanis nem rendelkezett a roadsterbe illő megfelelő erőforrással, ám a várakozásnak most vége - már ami a motort illeti. Bemutatkozott a németek új 5.5 literes, V8-as sportmotorja, amely 420 lóerőt és 540 Newtonmétert teljesít.
2011. július 20. szerda 19:17 -
A McLaren nem válik meg csapatfőnökétől
A McLaren-Mercedes alakulata szerdán cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint az alakulatot irányító Martin Whitmarsh a gyenge silverstone-i szereplés miatt távozik pozíciójából.
2011. július 20. szerda 18:00 -
McLaren: Nem fogjuk megkönnyíteni a Red Bull dolgát
A McLaren-Mercedes alakulatánál abban bíznak, a diffúzorra vonatkozó szabályok visszaállítása révén ismét képesek lesznek megszorongatni a bajnoki tabellát toronymagasan vezető Red Bull Racinget.
2011. július 20. szerda 14:39 -
Lorinser Mercedes CLS
Meglehetősen régen hallottunk már az egyik legismertebb Mercedes-guru, a Lorinser háza tájáról. A német cég a napokban tett közzé képeket a frissen elkészült CLS csomagjáról, melyet cirka egy évvel ezelőtt jelentett be, akkor még skicc formátumban.
2011. július 19. kedd 22:48 -
Schumi örülne a teszttilalom feloldásának
Szívesen venné a szezon közbeni tesztek visszatérését a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. július 19. kedd 15:38 -
Videón a Mercedes-Benz új klimatikus szélcsatornája
A nagy autógyártók euro milliókat költenek arra, hogy saját szélcsatornákat építsenek, ebben élenjáró a BMW és a Mercedes-Benz is. A csillagos gyártó most olyan szélcsatornát mutatott be, ahol a különböző éghajlati viszonyokat is stimulálni tudják. Mínusz negyven és plusz negyven fok között tudnak mérni a mérnökök.
2011. július 19. kedd 14:32 -
Új Brabus csomag az E- és S-osztályoshoz
A Brabus nemrégiben újabb csomagot jelentett be, mely a legutóbbi E- és S-osztályos modellekhez tartalmaz némi frissítést. A neves Mercedes tuner AMG stílusban kialakított optikát, valamint testre szabott utastéri módosításokat kínál.
2011. július 19. kedd 09:12 -
Hatékony és csapnivaló F1-es szponzorok
A Forma-1-ben kétféleképpen költhetik el pénzüket a szponzorok: jól (hatékonyan), vagy rosszul. Egy német piackutató cég kimutatta, kik költenek hatékonyan, illetve mely vállalatok szórják ki két kézzel a pénzt az ablakon. A Mercedes nem áll jól.
2011. július 18. hétfő 18:30 -
F1: Nagyot ugrik a Renault?
Nick Heidfeld szerint a Renault az elmúlt időszak hullámvölgye után az új fejlesztésekkel újra a mezőny elejébe kerülhet, a Mercedes megelőzése a bajnokságban a minimumcél.
2011. július 18. hétfő 15:30 -
A Mercedes további fejlődést vár
A Német Nagydíj hétvégéjén újabb előrelépésekre számít a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn.
2011. július 18. hétfő 12:46 -
Pokoli BMW
A BMW leleplezte új DTM versenyautóját. Az agresszív külsejű járgány V8-as motort rejt, jövőre hat indul belőle a Mercedes és az Audi gépei ellen.
2011. július 18. hétfő 08:00 -
Prior Design Mercedes CL W215
A Mercedes-frontot előszeretettel alkotó német Prior Design egy korábbi generációs CL-hez, a W215-höz is bejelentett egy kis szeretetcsomagot, mely elég erős rokonságot mutat a múlt heti E-osztályoshoz készített optikával.
2011. július 17. vasárnap 22:46 -
Button: Nem veszítettünk sokat a lendületből
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője úgy véli, noha kiábrándítóan szerepeltek Silverstone-ban, csapata továbbra is megfelelő tempóval rendelkezik ahhoz, hogy harcba szálljon a legjobb helyekért.
2011. július 16. szombat 12:54 -
Schumacher sokat vár a Mercedes újításaitól
Magabiztosan várja hazai versenyhétvégéjét a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző szerint a Mercedes újításainak hála jó esély van az eredményes szereplésre.
2011. július 16. szombat 09:10 -
Brawn Schumacherhez hasonlítja Rosberget
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elmondta, a gárda fiatal versenyzője, Nico Rosberg hozzáállását tekintve gyakorlatilag egy szintet képvisel a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel, aki 1991-es bemutatkozásakor új mércét állított fel a Forma-1-ben.
2011. július 15. péntek 15:45 -
MEC Design Mercedes CLS W219
Az elsősorban Mercedes tuningban utazó MEC Designtól rosszat még nem láttunk, ezt a szériát pedig a CLS-hez készített legújabb szettjével sem töri meg. A matt feketében pompázó luxusszedán szolidabb, de rendkívül mutatós optikát kapott.
2011. július 15. péntek 14:18 -
Whitmarsh: Hamilton képes felállni a padlóról
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, habár Lewis Hamilton idei szezonja eddig nem a várakozásoknak megfelelően alakult, a brit versenyző képes kilábalni az átmeneti válságból.
2011. július 15. péntek 13:30 -
Az igazi Ezüst Nyilak - videón a Mercedes-Benz Stig-csapata
Az angliai Brooklandsben található Mercedes-Benz World parkban tekinthető meg a Silver Arrows csapat, akik most Stignek öltöztek, és úgy mutatják meg nekünk, miért is érdemes felkelni egy borús reggelen. Az egyenletben természetesen több AMG modell, gumifüstölés és néhány látványos mutatvány is szerepel.
2011. július 15. péntek 09:38 -
Nem elégszik meg két győzelemmel a McLaren
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke a Forma-1 hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, nem elégszenek meg eddig aratott két futamgyőzelmükkel, mindent megtesznek azért, hogy megszorongassák a Red Bull alakulatát a következő versenyeken.
2011. július 14. csütörtök 13:35 -
Mercedes vitte a Szex és New York leszbikus sztárját Budapesten - fotó
A Szex és New York amerikai televíziós sorozat sztárja, Cynthia Nixon amerikai színésznő kiszáll autójából az apartmanház előtt, ahol a World Without End (A világ végéig) című új tv filmsorozat forgatásának ideje alatt lakik majd Budapesten menyasszonyával, Christine Marinonival és közös gyermekükkel.
2011. július 14. csütörtök 12:50 -
F1: Rosberg kész Schumacher
A Mercedes csapatfőnöke szerint Nico Rosberg ugyanolyan elhivatottsággal és kitartással dolgozik az autón kívül is, mint egykor a fiatal Michael Schumacher tette.
2011. július 14. csütörtök 10:00 -
Teszt: Új A6 - Nagyvad az Auditól
Két évvel a Mercedes-Benz és egy évvel a BMW után az Audi is leváltotta felső középkategóriás autóját. Az új A6-tal az Audi semmit nem bíz a véletlenre.
2011. július 14. csütörtök 09:00 -
Duplakuplungos váltót és új motorokat kap a kecskeméti Mercedes-Benz
A Mercedes-Benz a szeptemberi premier előtt elárulta a legfontosabb részleteket az új B-osztályról. A modell második generációja két új motort kap, négyféle teljesítménnyel. Az 1.6-os turbós benzines 122 és 156 lóerős lesz, az 1.8 literes dízel pedig 109 és 136 lóerővel jön. Az új B-osztályban debütál a Mercedes új, 7G-DCT nevű, hetésebességes duplakuplungos váltója.
2011. július 13. szerda 16:18 -
F1: Pozitív fordulatot vár a Mercedes
Silverstone-ban bemutatott új kipufogójától és a megbízhatóság javításától reméli a Mercedes GP, hogy a szezon második felében sokkal erősebbek lesznek az Ezüstnyilak, mint eddig voltak.
2011. július 13. szerda 14:30 -
Mercedes-szel vesztegették meg a belügyi helyettes államtitkárt még NKH-vezérként
Az MTV híradójának értesülései szerint hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát, Eiselt Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség.
2011. július 12. kedd 21:46 -
A McLarennél hisznek a visszavágásban
A McLaren-Mercedes alakulata bízik abban, hogy a hétvégi gyenge szereplés ellenére hamarosan jó formában szállhatnak majd harcba, és a szezon második felében is képesek lesznek a futamgyőzelmekre.
2011. július 12. kedd 17:58 -
Új kipufogójától vár előrelépést a Mercedes
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, nagyon bíznak abban, hogy a Brit Nagydíjon első ízben kipróbált új kipufogórendszerükkel komoly előrelépést tehetnek a szezon második felében.
2011. július 12. kedd 14:08 -
Milyen autómárkákkal, melyik kereskedésekkel elégedettek a magyarok?
Az International Service Check szervezet által végzett próbavásárlások alapján végzett európai felmérés azt mutatta, hogy a legjobb szolgáltatást a Mercedes, a Toyota és a Jaguar nyújtja. A legjobb márkának a Seat, Mercedes és a Toyota bizonyult. Magyarországon jó eredmény ért el a Volkswagen, a Renault, a Honda és a Mazda.
2011. július 12. kedd 12:55 -
370 km/h-ra képes az új Brabus 800 E V12 Cabriolet
A német Brabus lerántotta a leplet a Mercedes-Benz E-osztály nyitott változatának legerősebb áriratáról. A 800 E V12 névre hallgató kabrió 6.3 literes motorja két turbó segítségével 800 lóerőre és 1100 Nm-re képes, amellyel a százas sprint 3,7, a kétszázas 9,9 másodpercig tart, a végsebesség pedig 370 km/h.
2011. július 12. kedd 11:24 -
Megkezdődött az új Mercedes-Benz ML-osztály forgalmazása
Ugyan a kiszállítások csupán novemberben kezdődnek, de máris rendelhető az új ML-osztály. A németek nagyméretű SUV-ja kétféle dízelmotorral és egyféle benzinessel kapható. Az ML 250 BlueTec 46,200, az ML 350 BlueTec 49,350, az ML 350 BlueEfficiency pedig 47,700 eurót kóstál adók nélkül Nyugat-Európában.
2011. július 12. kedd 10:06 -
Az új rekorder: Brabus 800E V12
A Mercedes-guru Brabus tovább bővítette a házon belül tuningolt, 800 lovas autók klubját. A korábbi S-Class és G-Wagen után ismét egy rekorder született, ezúttal a négyüléses kabrió kategóriában, a tető nélküli E-osztályoshoz készített csomaggal.
2011. július 12. kedd 10:06 -
Áramvonalas az új magyar Merci
Ősszel mutatkozik be a Mercedes-Benz korszakváltó kompakt modellje. A Magyarországon is készülő új B-osztályról számos részletet elárult a gyártó, például, hogy igen áramvonalas.
2011. július 12. kedd 08:00 -
Hivatalos előzetes a Mercedes B osztályról
Nyilvánosságra hozott két ízelítő képet az új B osztályról a Mercedes. Már nem titok az sem, hogy milyen motorok kerülnek az autóba.
2011. július 12. kedd 07:39 -
Penélope Cruz és a Mercedes - fotó
Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő, a Bop Decameron című film főszereplője részt vesz a Woody Allen rendezte alkotás forgatásán Rómában. A film bemutatója 2012-ben lesz.
2011. július 11. hétfő 22:20 -
A McLaren nem dobja be a törölközőt
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke kijelentette, habár csapata kiábrándítóan szerepelt hazai versenyén, a Brit Nagydíjon, nem adják fel a küzdelmet, és mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb újra versenyeket nyerjenek.
2011. július 11. hétfő 15:49 -
Rosberg reméli, fordulópont volt a brit hétvége
Nico Rosberg, a Mercedes GP német tehetsége bízik abban, hogy silverstone-i hétvége fordulópont volt a csapat idei szezonjában, és reméli, mostantól kezdve folyamatosan csökkenthetik majd a távolságot az élmezőny csapataihoz képest.
2011. július 11. hétfő 14:29 -
A világ leggyorsabb négyüléses kabriója a Brabustól
Bemutatta a Mercedes-Benz E osztály kabrió alapjaira épülő új modelljét a Brabus. A Brabus 800 E V12 Cabriolet 800 lóerős, nyomatékát 1100 Nm-re korlátozták.
2011. július 11. hétfő 09:54 -
Prior Design Mercedes E50 Coupe
Utoljára egy éve láthattunk E-osztályos tuningot a Prior Designtól, akkor az előző generációs luxusszedánt vették kezelésbe. A német cég legfrissebb csomagja már naprakészebb, alapja pedig az E50 Coupe.
2011. július 11. hétfő 08:56 -
Mr. Bond, ne féljen a szimulátortól!
Kémet játszottunk a Mercedes fejlesztőközpontjában, de lebuktunk: összetörtük az álcázott prototípust.Mai cikkünk blogposztja.
2011. július 11. hétfő 06:56 -
F1: Schumacher bocsánatot kért
Michael Schumacher sajnálja, hogy balesete miatt a Mercedes nem szerezhetett még több pontot, bár a csapat így is elégedett lehet a hétvégével.
2011. július 10. vasárnap 19:00 -
Schumacher túl keménynek tartja a büntetést
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher úgy érzi, akár a negyedik helyen is célba érhetett volna, amennyiben
2011. július 10. vasárnap 18:20 -
Hamilton nem engedett Massa nyomásának
Vegyes érzésekkel nyilatkozott a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, miután hazai versenyén, a Brit Nagydíjon csak a negyedik helyen ért célba.
2011. július 10. vasárnap 17:50 -
Button: Jó esélyeim voltak a dobogóra
Hazai közönsége előtt egy bokszutcai hiba miatt nem sikerült célba érnie Silverstone-ban a McLaren-Mercedes brit versenyzőjének, Jenson Buttonnak.
2011. július 10. vasárnap 17:10 -
Hibrid Mercedesre vált a pápa
A katolikus egyház feje, egymilliárd hívő vallási atyja jó példát kell hogy mutasson, ezért nem véletlen, hogy hamarosan zöld autóból integet híveinek XVI. Benedek pápa. Az autó természetesen Mercedes marad, de a G-osztályt M-osztály váltja, a páncélautót hibrid erőforrás hajtja majd.
2011. július 10. vasárnap 08:05 -
Hamilton a nyitókörökben lépne előre
A vasárnapi verseny első köreiben lépne előre néhány helyet a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki a Brit Nagydíj mai időmérő edzésén csak a tizedik rajthelyet szerezte meg.
2011. július 9. szombat 17:40 -
Schumi esőtáncot jár a gyenge időmérő után
Esőt vár vasárnapra a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, miután egy rossz taktikai húzás miatt csak a tizenharmadik rajtkockát szerezte meg a szombati időmérőn.
2011. július 9. szombat 17:15 -
Button nem tudja mire vélni az óriási lemaradást
Rendkívüli csalódottságának adott hangot a Brit Nagydíj szombati időmérő edzését követően a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. július 9. szombat 16:30 -
F1: Tovább variálnak a motorvezérléssel kapcsolatban
Mint kiderült, nem mindenkire egyforma szabályok vonatkoznak a hétvégén bevezetett motorelektronikai korlátozásokat illetően. A Mercedes és a Renault bizonyítani tudta, megbízhatósági gondjaik lennének a befújt diffúzor száműzése esetén, utóbbitól azonban végül megvonták az engedményt.
2011. július 9. szombat 12:11 -
F1: Elvették a Renault felmentését
A Nemzetközi Automobil Szövetség ma délelőttre elvette a Renault-motoroknak a befújt diffúzorra adott felmentését. A Mercedes erőforrásokra vonatkozó szabályon nem változtattak.
2011. július 9. szombat 11:20 -
A Mercedes elégedett újításaival
Habár az időjárás nem kedvezett a Forma-1 mezőnyének pénteken, Silverstone-ban, a Mercedes GP vezérkara így is elégedett, elmondásuk szerint ugyanis hasznos információkat gyűjtöttek vadonatúj fejlesztéseikről.
2011. július 8. péntek 17:50 -
Rosberg szerint esőben jobb a Mercedes
Esőben versenyképesebb lehet a Mercedes GP versenygépe
2011. július 8. péntek 17:05 -
Schumacher: Nem tudom, mennyire vagyunk jók
Nem von le messzemenő következtetéseket a pénteki szabadedzésekből a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, az esős körülmények miatt ugyanis lehetetlen megmondani, hol állnak riválisaikhoz képest.
2011. július 8. péntek 16:38 -
Brutális kabrió családosoknak, aranyáron
Beszerelte 800 lóerős motorját a Mercedes E Cabriolet-be a Brabus, megépítve a világ leggyorsabb négyüléses kabrióját. Több mint 100 milliót kérnek érte.
2011. július 8. péntek 12:30 -
Rosberg: Türelmesnek kell lennünk
Eredményes hétvégét vár Silverstone-ban a Mercedes GP ifjú tehetsége Nico Rosberg, hiszen úgy véli, az új fejlesztéseknek hála közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz.
2011. július 8. péntek 10:40 -
A stílusos E osztály - Mercedes-Benz CLS350 CDI-teszt
Még mindig meglepően sokan megfordulnak a Mercedes-Benz négyajtós kupéja láttán. Az E osztállyal körülbelül azonos alapokon nyugvó CLS kevésbé praktikus, de a formája sok mindenért kárpótol.
2011. július 8. péntek 09:35 -
Schumacher nem dobja be a törölközőt
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka Silverstone-ban megnyugtatta rajongóit, aggodalomra semmi ok, hiszen egész biztos, hogy jövőre is a Forma-1-ben versenyez majd.
2011. július 8. péntek 09:30 -
Button: Nem sétagalopp a Red Bull szezonja
Megtörné a silverstone-i átkot, és végre valahára dobogóra állna hazai versenyén a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.
2011. július 7. csütörtök 18:15 -
Friss jogsival a legdrágább Merciben
A Mercedes sindelfingeni gyárában leshettük meg a jövőre Magyarországon készülő új B-osztályt. Az egyelőre még álcázott kocsit hat milliárd forintos szimulátorban vezethettük is.
2011. július 7. csütörtök 16:12 -
McLaren: Egyszeri kisiklás volt a valenciai hétvége
A McLaren-Mercedes alakulata arra számít, hogy a hétvégi Brit Nagydíjon ismét felveheti majd a harcot a Red Bull alakulatával azt követően, hogy Valenciában kissé visszaestek riválisaikhoz képest.
2011. július 7. csütörtök 14:00 -
Whitmarsh: Hamilton támadási felületet kínált
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint sokan téves következtetéseket vonnak le abból, hogy Lewis Hamilton nemrégiben látogatást tett a Red Bullt irányító Christian Hornernél.
2011. július 7. csütörtök 11:50 -
500 lóerős új Merci sportkupé
Erősebb és könnyebb a hagyományosnál a Mercedes C63 AMG hamarosan érkező különleges változata. A Black Series alkalmas versenypályás száguldásra is.
2011. július 7. csütörtök 09:00 -
Brawn: Egy másodperces hátrányban vagyunk
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke úgy véli, a brackley-i gárda idei autója alapvetően nem egy gyenge konstrukció, céljuk azonban a győzelem, így minden területen muszáj fejlődniük.
2011. július 7. csütörtök 08:00 -
Nagyon drága traffipax-fotók: BMW-t, Nissan GT-R-t, Mercedes-t kaptak le
A rendőrség közzétette a júniusi gyorshajtók fotóit.
2011. július 6. szerda 18:05 -
Hamiltont nem érdekli az ex-versenyzők véleménye
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes versenyzője elárulta, véleménye szerint Jacques Villeneuve és Nigel Mansell jobban tennék, ha megtartanák véleményüket jövőjével kapcsolatban, hiszen kizárólag rajta múlik, hogy marad-e jelenlegi alakulatánál.
2011. július 6. szerda 15:11 -
Újabb információk az Infiniti kompakt modelljéről
Újabb információk láttak napvilágot az Infiniti prémium kompaktjáról. Az autó a következő generációs Renault Megane-nal közös padlólemezre épül majd, meghajtásáról pedig egy 1.8 literes, négyhengeres, Mercedes turbómotor gondoskodhat. Ezen kívül egy elektromos kompakttal is előrukkolhat a márka, amely a Nissan LEAF alapjaira épülne.
2011. július 6. szerda 15:03 -
A Mercedes három értékesítési rekordot is megdöntött az első félévben
Egyszerre három értékesítési rekordot is megdöntött a német Daimler a Mercedes Benz márkával, a luxusautókból még soha nem adtak el olyan sokat első félévben, második negyedévben és júniusban, mint az idén.
2011. július 5. kedd 18:26 -
A McLaren szerződést hosszabbított tartalékosával
A McLaren-Mercedes alakulata kedden délután hivatalos közleményben tudatta, meghosszabbította Gary Paffett szerződését, így a skót versenyző a továbbiakban is betöltheti majd a csapat teszt
2011. július 5. kedd 17:59 -
Button valóra váltaná az álmát Silverstone-ban
Ugyan eddig nem kedvezett neki a szerencse Silverstone-ban, a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button bízik abban, hogy hétvégén lehetősége lesz megnyerni a Brit Nagydíjat.
2011. július 5. kedd 09:45 -
Új adatok a Mercedes-Benz B osztályról
A Kecskeméten is készülő új B osztályról már néhány műszaki adatot is elárultak Stuttgartban. Elektromos, hibrid és üzemanyagcellás kivitel is készül belőle.
2011. július 5. kedd 09:35 -
A McLaren jól felkészült az új szabályokra
Érdeklődve várja a hétvégi Brit Nagydíjat a McLaren-Mercedes alakulata, a csapatnak ugyanis egyelőre fogalma sincs arról, a diffúzorra vonatkozó új szabályoknak milyen hatása lesz majd az erőviszonyokra.
2011. július 4. hétfő 12:35 -
Keményen dolgozik fejlesztésein a Mercedes
Keményen dolgozik MGP W02-es versenygépének továbbfejlesztésén a Mercedes, így pozitív hétvégére számít a hétvégi Brit Nagydíjon.
2011. július 4. hétfő 10:50 -
Hamiltont aggasztja Vettel uralkodása
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes versenyzője elismerte, kissé aggódik amiatt, hogy nem tudja gyarapítani rekordjai számát a Forma-1 nagykönyvében, miután a Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel ilyen kirobbanó formát mutat jelen pillanatban.
2011. július 4. hétfő 09:50 -
Árokba csúszott egy Mercedes a 471-es úton - fotó
Vasárnap este egy Mercedes csúszott árokba a 471-es úton Nyírmeggyes és Mátészalka között.
2011. július 4. hétfő 09:10 -
Button megsérült, de nincs komoly baj
Jet-skizés közben kisebb sérülést szenvedett, ám rajthoz állhat a hétvégi Brit Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. július 4. hétfő 08:00 -
Hamilton kőkemény hétvégére számít a Brit Nagydíjon
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes 2008-as világbajnoka egy igen kemény hétvégére számít a jövő héten megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon Silverstone-ban.
2011. július 3. vasárnap 13:47 -
Esztergomi cégtől vásárol kerékpárokat a Mercedes
A Mercedes kecskeméti üzemébe szállít 50 teherhordó kerékpárt az esztergomi Neuzer Kft. - tájékoztatta a cég tulajdonosa az MTI-t.
2011. július 3. vasárnap 09:50 -
Button: álom lenne nyerni Silverstone-ban
Jenson Button, a McLaren Mercedes 2009-es világbajnoka számára álom lenne az idei Brit Nagydíjon nyerni.
2011. július 2. szombat 12:39 -
Schumi előrelépést vár az új fejlesztésektől
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, bízik abban, hogy új fejlesztéseiknek hála sikerül előrelépniük Silverstone-ban.
2011. július 1. péntek 15:20 -
Rosberg: Elkötelezett vagyok, de győztes autót akarok
Nico Rosberg, a Mercedes GP német tehetsége biztosította csapatát arról, teljes mértékben elkötelezett az iránt, hogy az élre segítse a brackley-i gárdát, ehhez azonban az szükséges, hogy mihamarabb győztes autó álljon rendelkezésére.
2011. július 1. péntek 14:32 -
Használt autó: BMW 5 vagy Mercedes E?
A siker és a jólét jelképei a felsőkategória prominens képviselői, a szépfiú BMW 5-ös és az örök klasszikus, az E-osztályos Mercedes személyében.
2011. július 1. péntek 14:00 -
Stuttgarti káprázat 2.0 - Mercedes-Benz CLS350 CDI (2010) teszt
A CLS első generációja hatalmasat szólt, olyan nagyot, hogy azóta az Audi és a BMW is ráharapott a négyajtós kupé koncepciójára. A Mercedes-Benz válasza azonban elegáns: az új CLS műszakilag mindenben felülmúlja elődjét, miközben elképesztően gyönyörű, remek dízelmotorja pedig nem csupán bivalyerős, de takarékos is. Ami jó, az persze drága is.
2011. július 1. péntek 10:50 -
Button még nem akar a jövőjéről beszélni
Egyelőre nem akar forma-1-es jövőjével foglalkozni a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, hiszen tökéletesen elégedett jelenlegi pozíciójával.
2011. július 1. péntek 10:15 -
Lelkesedik az R-osztályért a mercivezér
A Magyarországon működő jelenlegi és jövőbeli autógyárak első embereit kérdeztük autóvezetési szokásaikról. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. első embere, Frank Klein nyilatkozott a Prémium Autó 2011 kiadványnak.
2011. július 1. péntek 06:51 -
Button meglátogatta a magyar pólósokat
A McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button is kilátogatott a magyar vízilabda-válogatott csütörtöki edzésére.
2011. június 30. csütörtök 15:58 -
Örül az új motorszabálynak a Ferrari és a Mercedes
Elégedett a 2014-ben bevezetésre kerülő új motorformulával a Mercedes és a Ferrari. A Motorsport Világtanács nemrégiben hagyta jóvá az új szabályokat, melyek szerint a mezőny V6-os turbómotorokat használ majd a jövőben.
2011. június 30. csütörtök 15:00 -
Jövő márciustól kapható a kecskeméti Mercedes
2012 első negyedévének végétől lesz kapható a Kecskeméten gyártott B osztály, amelynek próbagyártása szeptemberben kezdődik. Ha megfelelően teljesít a kecskeméti üzem, akkor újabb gyártókapacitást telepíthet Magyarországra a Mercedes.
2011. június 29. szerda 16:59 -
Rosberg egyre türelmetlenebb a Mercivel szemben
Egyre türelmetlenebb a Forma-1-es Mercedes GP tehetsége, Nico Rosberg: noha nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy küszöbön áll a pilóta szerződéshosszabbítása, a német az Európa Nagydíj után elégedetlenségének adott hangot az együttes teljesítményével kapcsolatban. Ross Brawn csapatfőnök elismeri: jogos a felháborodás.
2011. június 29. szerda 11:25 -
A McLaren kettős győzelemért utazik Silverstone-ba
Kettős győzelemmel ajándékozná meg rajongóit a jövő hétvégi Brit Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton. Csapattársa, Jenson Button reméli, továbbra is életben tarthatják bajnoki esélyeiket.
2011. június 29. szerda 10:30 -
222-vel ment a Mercedes, megúszta 130 ezerrel - fotó
130 ezer forintot kell fizetni annak a mercedesesnek, aki június 19-én délelőtt az M3-as autpálya főváros felé vezető oldalán, a 43. kilométernél jócskán átlépte a megengedett legnagyobb sebességet.
2011. június 29. szerda 00:11 -
F1: Rosberg bizalma töretlen a Mercedes iránt

2011. június 28. kedd 17:41 -
222 km/órával száguldott a Mercedes
130 ezer forintos bírságra számíthat a luxusautó sofőrje.
2011. június 28. kedd 16:47 -
Hamilton még nem adta fel
A McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, továbbra is teljes erejével a világbajnoki címre összpontosít, noha a hétvégi Európa Nagydíjat követően még úgy nyilatkozott, gyakorlatilag semmi esélyük a trófea elhódítására.
2011. június 28. kedd 12:19 -
A legnehezebb fázisban van a Forma-1-es Mercedes
A fejlődési folyamat legnehezebb fázisánál jár a Forma-1-es Mercedes GP istálló
2011. június 27. hétfő 22:36 -
Schumi bánja a valenciai Petrov-incidenst
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elismerte: hibázott, amikor az első boxkiállása után koccant Vitalij Petrov Renault-jával, amely miatt orrkúp-cserét kellett beiktatnia és elveszítette esélyeit a pontszerzésre. A veterán sofőr úgy érzi, az incidens nélkül sem tudott volna előkelőbb helyen végezni a 8. pozíciónál.
2011. június 26. vasárnap 20:36 -
A McLaren már a silverstone-i visszavágásra készül
Ugyan Valenciában nem tudott harcba szállni a győzelemért a McLaren-Mercedes alakulata, a gárda csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a következő versenyre javítsanak teljesítményükön.
2011. június 26. vasárnap 18:30 -
Hamilton: Akár nyerhetünk is Valenciában
Habár saját elmondása szerint a célba érkezéssel is elégedett volna, a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, akár a győzelem is elérhető lesz a ma délutáni Európa Nagydíjon.
2011. június 26. vasárnap 12:45 -
Schumacher: jelenleg ennyit tud az Ezüstnyíl
Reális képet adott a Mercedes GP teljesítményéről az Európa Nagydíj időmérő edzése, amelyen a két Ezüstnyíl a 7-8. helyeket szerezte meg
2011. június 25. szombat 23:10 -
McLaren: Jó esélyeink vannak a győzelemre
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke úgy véli, habár a Red Bull versenyzőit ezúttal sem lehetett megverni az időmérőn, a vasárnapi versenyen minden esélyük meg van arra, hogy megszerezzék idei harmadik futamgyőzelmüket.
2011. június 25. szombat 18:15 -
Button csalódott a hatodik rajthely miatt
Csalódottan nyilatkozott a szombati időmérő edzést követően a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. június 25. szombat 17:25 -
Schumacher: Megelőzhettem volna Rosberget
Egymás mögül indulhat a holnapi versenyen a Mercedes két versenyzője, Nico Rosberg és Michael Schumacher, miután az Európa Nagydíj időmérő edzésén a hétszeres világbajnok 9 ezred másodperccel maradt el a hetedik helyet megszerző csapattársától.
2011. június 25. szombat 17:00 -
F1: Ennyit tudtak Schumiék
Michael Schumacher szerint a Mercedes valenciai 7-8. rajthelye jól mutatja, mit tud az autó, a hétszeres bajnok inkább holnapra sem jósol előrelépést.
2011. június 25. szombat 17:00 -
Schumacher: Esélytelen a dobogó
Hiába ment jól Michael Schumacher az Európa Nagydíj második szabadedzésén, a hétszeres világbajnok arra figyelmeztet, hogy a Mercedes ennek ellenére sem számít dobogóesélyesnek a futamon.
2011. június 25. szombat 10:30 -
Schumacher nem lát esélyt dobogós helyezésre Valenciában
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok veteránja a montreali futamon mutatott jó teljesítménye után bíztatóan kezdett Valenciában is, de hiába zárta az előkelő 4. helyen nyitónapot, nem tartja elképzelhetőnek a dobogós helyezést.
2011. június 25. szombat 08:25 -
A frankfurti autószalonon mutatják be a kecskeméti új B-Mercedest
A Mercedes-Benz a szeptemberi frankfurti autószalonon mutatja be a Kecskeméten is gyártásra kerülő új B-osztályú személygépkocsiját, és akkor hozza nyilvánosságra az autó részleteit is közölte a gyártó cég pénteken.
2011. június 24. péntek 20:45 -
Hamilton szoros küzdelemre számít
Az első szabadedzések alapján a McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, kellően gyorsak ahhoz, hogy a legjobb helyekért szálljanak harcba a szombati időmérő edzésen, valamint a másnapi versenyen.
2011. június 24. péntek 18:00 -
Az új B osztállyal kezdődik a Mercedes-gyártás Kecskeméten
Jövő tavasszal indul a termelés, a radaros ráfutás gátló alapáras lesz. Négy új kisautót kínálnak majd A és B osztály néven, ebből kettő készül majd Magyarországon.
2011. június 24. péntek 17:34 -
Schumacher: Felejtsük el a dobogót!
A Mercedes egész egyszerűen nem elég gyors ahhoz, hogy harcba szálljon a dobogóért a hétvégi Európa Nagydíjon
2011. június 24. péntek 16:18 -
F1: Alonso a leggyorsabb otthon
Az Európa Nagydíj második, délutáni szabadedzésén Fernando Alonso a legjobb idővel örvendeztette meg hazai szurkolóit. Az élmezőny egyelőre szorosnak látszik, egymás nyakán a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Mercedes.
2011. június 24. péntek 16:10 -
Szakadékba esett egy Mercedes Benz S63 AMG Bi-Turbo - fotók
Durva balesetet szenvedett egy autós 2011-es évjárató Mercedes Benz S63 AMG Bi-Turbójával a brazíliai Nova Limában. A sofőr nagy sebességnél elveszítette uralmát az autója felett, lesodródott az útról és egy kisebb szakadékba esett: az autó hatszor fordult át önmagán, de a sofőr nem sérült meg
2011. június 24. péntek 15:05 -
F1: Vettel és di Resta a Mercedesnél?
A Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug igen érdekes megjegyzést ejtett el a csapat lehetséges jövőbeli felállását illetően.
2011. június 24. péntek 14:10 -
Button szerint a Red Bull megtörik nyomás alatt
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, a továbbiakban létfontosságú lesz, hogy nyomás alatt tartsák a Red Bull Racing alakulatát, mert úgy érzi, riválisaik így hajlamosak a hibázásra.
2011. június 24. péntek 13:55 -
A McLaren hasznot húzna az FIA lépéséből
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke abban bízik, az Európa Nagydíjtól érvényes új szabályoknak hála a wokingi gárda közelebb kerülhet legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
2011. június 23. csütörtök 15:15 -
Whitmarsh üdvözli a csapatok megállapodását
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nagy örömmel vette tudomásul, hogy a nagy autógyártók nemrégiben sikeresen megállapodtak a 2014-ben életbe lépő új motorformuláról.
2011. június 23. csütörtök 14:16 -
2.3 km-en keresztül driftelt a C63 AMG-vel a Mercedes-Benz tesztpilótája - videó
Harmadik fokozatban, stabil 60-70 km/h-s sebességgel driftelt Mauro Calo perceken keresztül egy körpályán, amellyel új rekordot driftelési világállított fel. A kísérletnek nem a pilóta hibája, hanem a gumik szabtak határt, amelyek 2308 méter után feladták a harcot.
2011. június 23. csütörtök 12:03 -
Szalonnák a Walhallában
Walhalla. Az óskandináv mitológia szerint a hatalmas csarnok, ahol Odin az elesett hősöket, harcosokat gyűjtötte maga köré (ezeket a valkűrök kísérték kapujáig), hogy ha eljön a világvége (Ragnarök), akkor vele együtt küzdjenek meg a gonosszal. Odin vezeti harcba Ragnarök idején a hősöket. Két farkasa mellette, de hol vannak a varjak? Walhalla. Az a monumentális és masszív emlékcsarnok, a Holtak Csarnoka, melyet I. Lajos bajor király trónra lépése után 1830 és 1842 között építtetett Leo van Klenze tervei alapján Regensburg mellett, hogy a Duna fölött magasodva hirdesse a germán és német nép nagyságát, emlékeztetve azokra, akik dicsőségre vitték. Több, mint 130 szobor és mellszobor, valamint 65 emléktábla (ha nem volt hiteles korabeli ábrázolás az illetőről) található odabent a csarnokban. Ami mégis igazán megdöbbentő, az az épület nagysága és ha megnézik, akkor rájönnek, hogy a masszív és örökké tartó dolgok nimbusza már régen ismert volt a 123-as Mercedes előtt is. Talán leginkább ez a légifelvétel mutatja az épület nagyságát Na ide, ehhez az éjszaka tökéletes horrorfilm-helyszínhez másztunk fel tegnap este Csíkkal. Parkolója két futballpálya méretű sík aszfalt, peremén tán féltucat, párás ablakú autóval, a helyi fiatalok kedvenc fickenplatz-a ez, pedig ha tudnák, hogy statisztikát bárhol csinálhatnak, de csapatni csak ilyen helyen lehet... Nincs már ezekben élet, egy valamirevaló hazai Ladás-brigád egykettőre megmutatná nekik, mire jó egy ekkora méretű tér a városon kívül... A parkolóból több út is vezet felfelé, mi egy sáros, kis csapáson mentünk, egyenesen bele a koromsötét erdőbe. Eszméletlen volt az apró derítőlámpa fénykévéjében, a Blair Witch-project estimese ehhez képest. Aztán hirtelen a semmiből előtűnve ott tornyosul előttünk ez a hétemeletnyi magas tömör kőtömb, messzire világít fehérsége az éjszakában. Döbbenetesen gigantikus és nagy. Egyben gyönyörű. Minket is megérintett. Ne gondolják ám, hogy könnyű beszélni egy hidegben fagyott mellbimbóra csíptetett mikroporttal. Mondtam én mindig is, hogy nem egyszerű meló ez. Ja, hogy dagadtak vagyunk? Kérem, nagy testben nagy lélek lakik, ezt mindenki tudja... Ma 230 kilométernyi hegymenet, kemény lesz. Csikós épp farkat növeszt, Pista farkasozik. Nagyon jó kis árnyjáték volt
2011. június 23. csütörtök 08:27 -
Button együtt tréningezik a magyar pólósokkal
Már jövő csütörtökön Budapestra látogat a McLaren-Mercedes világbajnoka, Jenson Button
2011. június 22. szerda 15:14 -
F1: Ki a jobb, Schumi vagy Rosberg?
A Mercedes GP főnöke szerint lehetetlen megítélni, hogy mára Michael Schumacher kopott meg régi önmagához képest vagy Nico Rosberg az igazi csúcspilóta.
2011. június 22. szerda 10:00 -
Felfedte magát az új Mercedes-Benz B-osztály
Idő előtt, egy reklámfilm forgatásán készült képeken lebukott a Mercedes-Benz B-osztályának következő generációja. A kecskeméti gyárban készülő modell ősszel már élőben is látható lesz a Frankfurti Autószalonon. A részletek már hamarabb kiderülhetnek.
2011. június 21. kedd 17:29 -
F1: Schumacher egyelőre csalódott
Michael Schumacher egy friss interjúban arról beszélt, hogy a Mercedes idei teljesítménye csalódást jelent a számára az idény előtti várakozásokhoz képest.
2011. június 21. kedd 15:30 -
Álcázatlanul a magyar Mercedes
Már álcázás nélkül is megnézhetjük a Mercedes-Benz B-osztályt. A hamarosan Kecskeméten gyártásba kerülő autó megtartotta buszos formáját, de fiatalosabb.
2011. június 21. kedd 13:22 -
F1 - Celeb: Rajongói közt keres szerelőt a Mercedes
A Mercedes és a Lotus versenyt indít rajongói számára, akik így lehetőséget kaphatnak, hogy szerelőként bizonyítsák rátermettségüket a sportban.
2011. június 21. kedd 13:13 -
Schumacher nem ilyen szezonról álmodott
Az eredményes téli felkészülés után nem számított ilyen nehéz szezonkezdetre a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző csalódott, ám folyamatos javulást vár.
2011. június 21. kedd 13:04 -
F1: A Mercedest nem érdekli a rali
Továbbra is a pályaversenyzésben, a Forma-1-ben, az F3-ban és a DTM-ben képzeli a márka jövőjét a Mercedes sportigazgatója. Norbert Haug egy német lapinterjúban beszélt erről, meg arról, ki a jobb F1-es pilóta: Vettel, vagy di Resta?
2011. június 21. kedd 11:30 -
Megdőlt a driftelés világrekordja
Több mint 2300 métert autózott kilinccsel előre a Mercedes egyik vezetéstechnikai oktatója egy C 63 AMG-vel.
2011. június 21. kedd 10:29 -
A Mercedes csúsztat leghosszabban
A Mercedesé az új drift rekord. Ilyen hosszan még senki égetett gumit az aszfaltra keresztbe csúszva. Több, mint két kilométert az új csúcs.
2011. június 21. kedd 08:00 -
Button: Még van esélyünk a bajnoki címre
Kanadai győzelmét követően optimistán várja a következő megmérettetést a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button, aki úgy véli, képesek lesznek harcba szállni a világbajnoki címért.
2011. június 21. kedd 08:00 -
F1: A Cosworth átállt a Ferrari oldalára
Jelentősen gyengült a Renault pozíciója a 2013-as motorokért (illetve, azok ellen) folyó csatában, miután a száguldó cirkusz legkisebb motorszállítója, a Cosworth is a Ferrari és a Mercedes pártjára állt.
2011. június 20. hétfő 18:30 -
239 lóerős a Carlsson legerősebb Mercedes-Benz SLK-ja
Ugyan csak nem régen mutatkozott be a Mercedes-Benz SLK legújabb generációja, a német Carlsson már elkészítette tuningcsomagját a roadsterhez. A rengeteg külső és belső opciós tétel mellett az 1.8 literes CGI motor négy teljesítményváltozatban kérhető, 211-től 239 lóerőig.
2011. június 20. hétfő 17:51 -
A Mercedes-Benz bemutatta a 2012-es modellévű M-osztályt
Az ML-t első ízben kínálják négyhengeres dízelmotorral, a jövőben megszűnik a V8-as motorral hajtott ML 500-as.
2011. június 20. hétfő 17:40 -
Új drift világrekord született!
Angliában született meg a keresztben csúszás új hivatalos világrekordja. Az elkövető Mauro Calo, aki egy driftre épített C63 AMG nyergében vitte véghez a mutatványt, a Surrey-ben található Mercedes tesztpályán, a gyártó nyílt napjának keretei között.
2011. június 20. hétfő 15:54 -
Hamilton reméli, végre megjön a szerencséje
Két kiábrándító hétvége után az élre törne a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint az elmúlt versenyeken kiderült, hogy a wokingi gárda autója a hosszabb etapokon a legjobb a mezőnyben.
2011. június 20. hétfő 13:48 -
Romeo Ferraris Mercedes C63 Whitestorm
A meglehetősen érdekes névvel megáldott, de annál komolyabban alkotó Romeo Ferraris a Mercedes C63-at vette kezelésbe. Új demóautójuk, a Whitestorm, a típushoz készített motorikus csomagjuknak hivatott egy kis plusz reklámot generálni.
2011. június 20. hétfő 11:57 -
Button váltja Massát a Ferrarinál?
Brit lapértesülések szerint nem kizárt, hogy a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button hamarosan a Ferrari alakulatához szerződik majd, ahol a brazil Felipe Massát váltja.
2011. június 20. hétfő 11:46 -
Megfizetik: félti a Ferraritól Buttont a McLaren
A legfrissebb sajtóértesülések szerint a McLaren Mercedes kész egy nagyobb fizetést ajánlani 2009 világbajnokának. A McLaren tart attól, hogy Jenson Button a Ferrarihoz fog szerződni.
2011. június 20. hétfő 10:42 -
F1: Utcai harcra készül a Mercedes
Miután Michael Schumacher karnyújtásnyira került a dobogóhoz Montrealban, a Mercedes GP optimistán készül a hétvégi, valenciai futamra. Nico Rosberg meglátogatta a brackley-i gyárat, hogy lelkesítse a mérnököket.
2011. június 20. hétfő 09:30 -
60 éves a Mercedes-Benz Unimog
A szülinapi ünnepségsorozatra minden regisztrált Unimog tulajdonos, leendő vásárló és klubtag, de még a gyár dolgozói is meghívást kaptak.
2011. június 19. vasárnap 16:48 -
Carlsson Mercedes SLK 2012
A Carlsson a legújabb generációs Mercedes SLK-t is célkeresztbe vette. Az eredmény egy teljes körűnek mondható csomag, mind a technikát, mind az optikát illetően, a cégre általában jellemző visszafogottabb, de mégis sportos stílusban.
2011. június 19. vasárnap 14:08 -
Schumi Montreal után Valenciában is robbantana
Michael Schumacher, a Mercedes GP veteránja a montreali villogás után lelkesen készül a jövő hétvégén esedékes Európa Nagydíjra is. A német reméli, hogy jó formáját sikerül Valencia utcáira is átmentenie.
2011. június 17. péntek 23:27 -
Rosberg erős valenciai hétvégét vár
Optimistán várja a jövő hétvégi Európa Nagydíjat a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, hiszen úgy véli, jobb eredményre lehetnek képesek, mint legutóbb, Kanadában.
2011. június 17. péntek 15:35 -
Schumacher ismételne az Európa Nagydíjon
A kanadaihoz hasonló, eredményes hétvégét vár Valenciában a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. június 17. péntek 11:35 -
F1: A Mercedes egyszerűen gyenge
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn elismerte, hogy az autójuk idén sem tudja felvenni a versenyt az élmezőnnyel. De majd jövőre...
2011. június 16. csütörtök 09:30 -
Button nem akar többéves szerződést a McLarennel
A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button kijelentette, nem áll szándékában hosszú távra elkötelezni magát jelenlegi csapatához, egész egyszerűen azért, mert nem tudja, néhány év múlva hogyan érzi majd magát a Forma-1-ben.
2011. június 16. csütörtök 08:00 -
Mercedes: Technikailag nem vagyunk elég felkészültek
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, a brackley-i gárda technikailag nem elég felkészült az idei évben ahhoz, hogy az élcsapatokkal szálljon harcba.
2011. június 15. szerda 17:22 -
Világrekord csúsztatásra készül a Mercedes
A napi drift betevőt a Mercedes adja, méghozzá egy világrekord kísérlettel. A csillagosok célja a leghosszabb egybefüggő gumicsík felrajzolása.
2011. június 15. szerda 13:00 -
Maybach-Martin, a jövő szuperluxusa?
Pár napja felröppent a hír, mellyel mi is foglalkoztunk, hogy hajszálon függ a néhai, nagynevű luxusmárka létezése. A Wilhelm Maybach által 1909-ben alapított motorgyártó céget 1997-ben támasztotta fel a Mercedes-Benz, mint saját luxusmárkáját. Ez az évtized kettes számú ballépése volt a Daimler AG részéről, hiszen azon túl, hogy az iszonyatosan veszteséges Chrysler (a rekordévben 637 millió dolláros veszteségét volt kénytelen benyelni a Daimler) mázsás koncként lógott a nyakán, még kerek egymilliárd dollárt is beletolt a Maybachba. Sokan mind a mai napig foggal-körömmel védik, a valóság azonban az, hogy kínai kezdő formatervezőket megszégyenítő külsejével inkább riasztóan hatott a potenciális vásárlókra. Így
2011. június 15. szerda 11:46 -
A Mercedes még nem tárgyal Schumacherrel
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke cáfolja azon lapértesüléseket, melyek szerint a gárda tárgyalásokat folytat a hétszeres világbajnokkal szerződése meghosszabbításáról.
2011. június 15. szerda 08:50 -
Mercedes: Schumacher még képes a jó eredményekre
Norbert Haug, a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója úgy véli, a hétvégi Kanadai Nagydíj bizonyította, hogy Michael Schumacher még mindig képes remek eredményeket szállítani, amennyiben autója kellőképp versenyképes.
2011. június 14. kedd 18:12 -
F1: Meddig marad Schumacher?
A Kanadai Nagydíj hétvégéjén felerősödtek azok a spekulációk, miszerint Michael Schumacher 2012 után is a Mercedes versenyzője maradhat.
2011. június 14. kedd 11:30 -
Hamilton a Red Bullnál tett látogatást Montrealban
Kemény küzdelem vár a McLaren-Mercedes alakulatára, amennyiben meg szeretnék tartani világbajnok versenyzőjüket Lewis Hamiltont, az Autosport értesülései szerint ugyanis a brit versenyző a Red Bull vezetőjével folytatott egyeztetéseket.
2011. június 13. hétfő 11:57 -
Schumacher: Egyik szemem sír, a másik nevet
Vegyes érzésekkel nyilatkozott a vasárnapi Kanadai Nagydíjat követően a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. június 13. hétfő 11:39 -
Button megtarthatja kanadai győzelmét
Nem kapott büntetést, így megtarthatja kanadai győzelmét a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. június 13. hétfő 07:18 -
Schumi egyik szeme sír, a másik nevet
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka tavalyi visszatérése óta a Kanadai Nagydíjon alakított először igazán emlékezeteset. A veterán német jutalma a 4. hely lett a montreali őrült futamon, saját bevallása szerint mégis vegyesek az érzései.
2011. június 13. hétfő 03:20 -
Button nyerte a kanadai drámát
A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button nyerte a maratoni hosszúságúra nyúlt Kanadai Nagydíjat. A brit versenyző az utolsó körben utasította maga mögé a listavezető Vettelt, a harmadik Webber lett.
2011. június 12. vasárnap 23:15 -
Button a McLaren versenytempójában bízik
Magabiztosan várja a ma esti futamot a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki a szombati időmérő edzésen csak a hetedik rajthelyet szerezte meg.
2011. június 12. vasárnap 13:48 -
Hamilton elismeri, lemaradtak a fejlesztési versenyben
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője úgy véli, a maximumot hozta ki autójából a Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén, és a csapat által elért eredmények bizonyítják, hogy területet vesztettek a Red Bull Racinggel, valamint a Ferrarival szemben.
2011. június 12. vasárnap 10:18 -
Rosberg a versenytempóra és a megspórolt gumiszettre alapoz
Nico Rosbergtől, a Mercedes GP pilótájától a szabadedzéseken nyújtott formája alapján talán jobb eredmény is elvárható lett volna, mint a Kanadai Nagydíj időmérőjén elért 6. pozíció, ennek ellenére a német leszögezte: a versenyteljesítménynek és a megspórolt friss, szuperlágy gumiszettnek köszönhetően jó versenyre számít.
2011. június 12. vasárnap 00:50 -
F1: A Mercedes gumit spórolt
A Mercedes GP elégedett a montreali kvalifikációs teljesítményével, a pilóták holnap jó versenyre számítanak.
2011. június 11. szombat 19:50 -
Gyorshír: Vettel az élen
Sebastian Vettel, a Red Bull címvédő-listavezető versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Kanadai Nagydíj utolsó szabadedzésén, Montrealban, ahol a ferraris Fernando Alonsót és a Mercedes reménységét, Nico Rosberget utasította maga mögé. Mark Webber egyetlen kört sem tudott megtenni, Pedro de la Rosa pedig az utolsó pillanatban összetörte a Saubert.
2011. június 11. szombat 17:05 -
F1: Red Bull-szendvicsben a mezőny
A Kanadai Nagydíj utolsó szabadedzésén Sebastian Vettel jelezte, hogy hiába gyors a Mercedes és a Ferrari, Montrealban is ő tart igényt a pole-ra. Csapattársa egy kört sem ment.
2011. június 11. szombat 15:30 -
Schumacher: Biztató eredmények
A Mercedes versenyzői, Nico Rosberg és Michael Schumacher a pénteki első szabadedzésen való remek szereplést követően a délutánt már a tabella végén, a 19. és 20. helyen zárták.
2011. június 11. szombat 10:55 -
Sok üzemanyag lassította le a Forma-1-es Merciket
Sok üzemanyaggal autózott a Mercedes GP párosa a Kanadai Nagydíj nyitónapjának második edzésén, ezért zuhantak az élbolyból a vert mezőnybe
2011. június 11. szombat 01:05 -
F1: A Mercedes nem ment kevés benzinnel

2011. június 10. péntek 23:02 -
Gyorshír: Rosberg az élen, Vettel buktott
Nico Rosberg, a Mercedes GP pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, Montrealban, ahol a Ferrari ászát, Fernando Alonsót, valamint saját csapattársát, Michael Schumacher utasította maga mögé. A címvédő-listavezető Sebastian Vettel bukott, a Bajnokok Falának csapta a Red Bullt.
2011. június 10. péntek 17:45 -
Rosberg nyerte az első edzést, Vettel bukott Kanadában
A Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg végzett az élen a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén Alonso és Schumacher előtt. A listavezető Sebastian Vettel alaposan összetörte versenyautóját.
2011. június 10. péntek 17:39 -
F1: Button a Mercedest tartja a legfőbb kihívónak
Jenson Button szerint nem a Red Bull, hanem a Mercedes lehet a McLaren legfőbb ellenfele a hétvégén, mivel elmondása szerint a stuttgarti csapat hatékonyabban használja a DRS-t a hosszú egyenesekben, mint a mezőny nagy része.
2011. június 10. péntek 17:01 -
Schumacher újra türelmet kér a Mercedes bírálóitól
Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka időt kér a Mercedes GP számára: míg a szakma és a rajongók egyöntetűen többet várnak a csillagos egylettől, a német klasszis szerint az alakulatnak még szüksége van némi időre a sikeressé váláshoz. A veterán sofőr immáron azt sugallja, hogy az idei munka jövőre lehet igazán hasznos
2011. június 10. péntek 16:45 -
F1: Rosberg az élen, Vettel a falban
A Mercedes tényleg a Kanadai Nagydíj egyik meglepetése lehet, Nico Rosberg kényelmes fölénnyel zárt az élen az első szabadedzésen Montrealban. A címvédő Sebastian Vettel a falban végezte.
2011. június 10. péntek 16:05 -
F1: Button Mercedes-meglepetést jósol
Jenson Button szerint a Kanadai Nagydíj hétvégéjén a Red Bull helyett elsősorban a Mercedesre kell majd odafigyelni, a győzelem akár a két ezüst csapat között dőlhet el.
2011. június 10. péntek 13:30 -
A McLaren csak találgat a Red Bull titkáról
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője nagyon bízik abban, hogy a hétvégi Kanadai Nagydíjon közelebb kerülhetnek legfőbb riválisukhoz, a Red Bull Racinghez.
2011. június 10. péntek 12:00 -
A BMW az elsőszámú prémiumgyártó
2011-ben, a Mercedes, az Audi is növelte eladásait, de nem annyival, mint a BMW, amely így továbbra is az elsőszámú prémiumgyártó.
2011. június 10. péntek 09:05 -
Button Schumacheréktől tart a legjobban
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, a Mercedes komoly meglepetést okozhat a hétvégi Kanadai Nagydíjon.
2011. június 10. péntek 09:00 -
Hamilton: Hálás vagyok, hogy rajthoz állhatok
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, sikerült maga mögött tudni a katasztrofálisan sikerült Monacói Nagydíjat, és elnézést kért mindenkitől, akit a verseny utáni nyilatkozatával megbántott volna.
2011. június 9. csütörtök 19:00 -
Ezért ne cserélj össze az ajándékokat - videón a Mercedes-Benz ML
Mama feliratú kötény vagy egy erotikus fehérnemű? Nem mindegy, melyiket milyen dobozba csomagoljuk. Ez a tanulsága az alábbi kisfilmnek, amely egyfajta road movie, Mercedes-Benz-módra. Az ML-osztály mozgás közben kifejezetten jól néz ki, és állítólag motorjai is takarékosak.
2011. június 9. csütörtök 12:15 -
F1: Futamelőzetes - Kanadai Nagydíj
Az év első fékezésekről és kigyorsításokról szóló pályáján a motorok és KERS-ek ereje jelenti a kulcsot a sikerhez, ami felcsillantja a reményt a Mercedes V8-asait használó csapatok előtt. De lehet, Montreal újkori királyát, Lewis Hamiltont csak a boxban lehet elütni a győzelemtől.
2011. június 9. csütörtök 00:40 -
Megszelidült az új Mercedes-Benz M osztály
A Mercedes-Benz bemutatta az M osztály harmadik generációját, amely kevésbé harcias formatervet kapott, mint elődje. A nagy szabadidő-autó már négyhengeres dízellel is kapható, karosszériája hosszabb és szélesebb lett, utastere teljesen átalakult.
2011. június 8. szerda 11:11 -
Itt az új Mercedes-Benz M-osztáy
A kiszivárgott képek után hivatalos forrásokból is bemutatkozik a Mercedes-Benz M-osztályának harmadik generációja. Az új SUV hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lett, motorterében az S-osztályhoz hasonlóan megjelent a 2.1 literes, 204 lóerős négyhengeres dízelmotor. A V6-os benzin és dízel mellé V8-as benzines és hibrid változat csatlakozik később.
2011. június 8. szerda 07:34 -
Dizájnszörnnyel ünnepel a 60 éves Unimog
Az elmúlt hétvégén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az Unimog. A Mercedes-Benz égisze alá tartozó márka nagy rendezvényt csapott, ahol bemutatkozott egy Unimog koncepció, amely a múltat a jelent és a jövőt egyesítette. A rendezvényen rengeteg Unimog tulajdonos vett részt.
2011. június 7. kedd 16:54 -
F1: A Mercedes csak reménykedik
A pocsékul sikerült Monacói Nagydíj után a Mercedesnél még a szokásos kincstári optimizmust sem vették elő Montreal előtt, egyszerűen kíváncsiak, mit hozhat a hétvége számukra.
2011. június 7. kedd 16:30 -
Kiszivárgott az új Mercedes-Benz M-osztály
Kiszivárgó katalógusrészleteknek köszönhetően idő előtt lebukott a Mercedes-Benz M-osztályának következő generációja, amelynek prototípusait már hosszú ideje tesztelik. Az új SUV formavilága harmonikusabb lesz, a németek visszafogottabb orrot és hátsó álmodtak meg az újdonságnak, amely V6-os és V8-as motorokat kap.
2011. június 7. kedd 12:25 -
Kiszivárgott az új Mercedes ML
Várhatóan ősszel leplezi le a Mercedes-Benz az új M-osztály, de a hivatalos információkat megelőzve kiszivárgott néhány kép a szabadidő-autóról.
2011. június 7. kedd 12:20 -
F1: Balhé lesz az új motorokból?
Az FIA 2013-tól bevezetné az 1,6-os, négyhengeres turbókat az F1-ben. A Renault kiszállással fenyegetőzik, ha nem váltanak, a Ferrari és a Mercedes viszont köszöni, de nem kér belőle. A nemzetközi szövetségnek a hónap végéig döntenie kell.
2011. június 7. kedd 09:30 -
Rosberg reméli, jobbak lesznek Kanadában
A monacóinál jobb versenyhétvégére számít Kanadában a Mercedes GP fiatal tehetsége, Nico Rosberg.
2011. június 6. hétfő 18:27 -
Eladási rekord májusban a Mercedesnél
Minden eddiginél jobb volt a május a Daimler vezető márkája, a Mercedes számára.
2011. június 6. hétfő 14:25 -
Rosberg DTM-es Mercivel ment a trófeáért
Nico Rosberg, a Mercedes GP Forma-1-es versenyzője szombat este, az olaszországi Brisighellában átvette az idén neki ítélt Lorenzo Bandini-trófeát. A német egy DTM-es Mercedesszel érkezett a helyszínre.
2011. június 6. hétfő 13:40 -
Hamilton: A McLarennek fekszik a kanadai pálya
Rendkívül optimistán várja a hétvégi Kanadai Nagydíjat a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. június 6. hétfő 08:50 -
Itthon is bemutatták az új S-osztályt
A Mercedes személygépkocsi-család új tagját, az úgynevezett S-osztályú autók generációját mutatta be csütörtökön a Budapest Kongresszusi Központban a világhírű gyár magyarországi vezérképviselete.
2011. június 5. vasárnap 05:00 -
Mercedes: Kanadában is főszerephez jutnak a gumik
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, a Pirelli abroncsai a jövő hétvégi Kanadai Nagydíjon is főszerephez juthatnak majd, azonban lehetetlen megjósolni, hogy a mezőny a tavalyi évhez hasonlóan idén is küszködik-e majd a keverékekkel.
2011. június 3. péntek 14:30 -
Button: A McLaren uralhatja a versenyeket
A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button úgy véli, amennyiben csapatának sikerülne jobb teljesítményt nyújtani az időmérőkön, úgy a versenyeken ők diktálhatnák a tempót.
2011. június 3. péntek 13:43 -
Schumacher nem tudja, mennyire lesznek jók Kanadában
Lehetetlen megjósolni, milyen teljesítményt nyújt majd a montreali versenypályán a Mercedes GP autója
2011. június 3. péntek 13:02 -
333 darab készül az 560 lóerős Audi kabrióból
Ingolstadtban nem vártak sokáig a Mercedes-Benz SLS AMG kabrió ellenfelének bemutatásával. A nyitható tetejű R8 Spyderből is elkészítették a könnyebb és erősebb GT változatot.
2011. június 3. péntek 11:55 -
Mercedes, Mazda és Suzuki csinált szendvicset - fotó
Csütörtök délután egy Mercedes közlekedett Nyíregyházán a Korányi Frigyes úton a Dózsa György utca felől Sóstó irányába. A Krúdy Gyula utcai kereszteződésnél a vezető forgalmi okból fékezett. A mögötte haladó Mazda a Mercedesnek, egy Suzuki pedig a Mazdának ütközött - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2011. június 3. péntek 08:45 -
Rosberg csúcsgázsiért maradhat a Forma-1-es Mercedesnél
Német sajtóértesülések szerint hosszú távra szóló, csúcsgázsit garantáló szerződést köt ifjú reménységével, Nico Rosberggel a Forma-1-es Mercedes istálló. Ezzel bebizonyosodhat, hogy a márka valóban a német pilótára kívánja alapozni az együttes jövőjét.
2011. június 2. csütörtök 12:25 -
Nem büntetik a Schumit gúnyoló szerelőket
A Mercedes szerelői egy vicces-gunyoros képpel dekorálták ki a monacói pálya vécéjének ajtaját, amely a hétszeres világbajnokot nagypapakorúan, kopaszodó üstökkel ábrázolja. Norbert Haug szerint a Mercinél értik a tréfát, nem lesz büntetés.
2011. június 2. csütörtök 12:15 -
Nem úszták meg az ittas sofőrök
Dunaújvárosban a Dózsa és a Vasmű utak kereszteződésében vontak ellenőrzés alá kedden délelőtt a helyi rendőrök egy Mercedes gépkocsival közlekedő férfit. Az igazoltatás során a járőrök az autóban üres sörös dobozokat találtak, és a 64 éves sofőr leheletén alkoholszagot éreztek. Szondát alkalmaztak vele szemben, azonban a férfi azt nem tudta értékelhető mértékben megfújni, majd az ismételt alkoholszonda alkalmazását megtagadta, amit többszöri felszólításra sem volt hajlandó megismételni, majd járművébe visszaszállva tovább akart menni.
2011. június 2. csütörtök 08:35 -
VÄTH Mercedes SLS AMG
A Mercedes aktuális zászlóshajójaként operáló SLS AMG alig egy éve van a piacon, azóta azonban számos tuner adta már ki saját szeretetcsomagját a típushoz. A sirályszárnyas ajtókkal rendelkező szuperkupé legújabb konverzióját ezúttal a német VÄTH szolgáltatta.
2011. június 2. csütörtök 00:13 -
A Mercedes nagy árat fizetett a 2009-es vb-címért
Nico Rosbergnek 2012-ig biztosan várnia kell egy kiváló autóra
2011. június 1. szerda 17:16 -
F1: Magához kötné Rosberget a Merci
Német lapértesülések szerint a Mercedes F1-es istálló újabb öt évre szóló szerződést ajánlott fel Nico Rosbergnek. Ha aláírja, Rosberg lehet az F1 legtöbbet kereső nyeretlen pilótája.
2011. június 1. szerda 16:30 -
Mercedes az Alfa ellen
A hét legérdekesebb olvasói kérdései és szaktanácsai. Vezetéstechnika, autóvásárlás, jogi esetek.
2011. június 1. szerda 15:00 -
A Mercedes 2016-ig hosszabbítana Rosberggel
Német lapértesülések szerint a Mercedes GP alakulata 2016 végéig meg szeretné hosszabbítani Nico Rosberg szerződését, hogy Michael Schumacher jövő évi visszavonulása után a német tehetség köré építhesse csapatát.
2011. június 1. szerda 11:58 -
Kiáll Schumi mellett a Daimler-nagyfőnök
Nincs veszélyben Michael Schumacher helye a Mercedes Forma-1-es istállójánál
2011. június 1. szerda 10:22 -
Nem kérnek a decemberi fináléból az F1-esek
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn elfogadhatatlannak tartja Bernie Ecclestone javaslatát, hogy decemberben rendezzék meg az F1-es idényzárót. Erre azért lehet szükség, hogy az elhalasztott Bahreini Nagydíj beférjen a szezon végére.
2011. május 31. kedd 14:30 -
December 11-én biztosan nem lesz szezonzáró
A forma-1-es Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn kizártnak tartja, hogy december 11-én tartsák meg az idei év szezonzáró viadalát, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mindenképp szeretne helyet találni a márciusban elhalasztott Bahreini Nagydíjnak.
2011. május 31. kedd 12:51 -
Rosberg szeretné elfelejteni Monacót
Mihamarabb szeretné elfelejteni a Monacói Nagydíj hétvégéjét a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg. A német tehetség dobogóra számított, ehelyett azonban még pontot sem tudott szerezni.
2011. május 31. kedd 08:00 -
Hamilton: Elfogadták a bocsánatkérésem
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője biztos abban, a Monacói Nagydíj versenybírái elfogadták magyarázatát a verseny leintését követően történt kirohanására.
2011. május 30. hétfő 14:35 -
Hivatalosan is itt a Mercedes-Benz SLS Roadster
A Mercedes-Benz a korábbi képek után immár teljes sajtógalériát és részletes sajtóanyagot is közölt az SLS nyitott változatáról. A Roadsterhez három különböző színben választható ki a vászontető, viszont a kabriózás élménye miatt le kell mondani a sirályszárnyas ajtókról. A 6.3 literes V8-as motor 571 lóerős, a menetteljesítmények pedig megegyeznek a zárt modellével.
2011. május 30. hétfő 13:42 -
Leleplezték a Mercedes-Benz SLS AMG Roadstert
Álcázás nélküli fotókat hozott nyilvánosságra a Mercedes-Benz az SLS AMG nyitott tetős változatáról.
2011. május 30. hétfő 12:00 -
F1: Elveszett a Mercedes Monaco útvesztőiben
Ilyen rossz versenye még nem volt a Mercedesnek. Nico Rosberg reménytelen küzdelem után csak 11. lett, Michael Schumacher vacak versenyének tűzeset vetett véget. Az MGP W02 felzabálta a gumikat Monaco útvesztőin.
2011. május 30. hétfő 10:30 -
50 milliós roadster a Mercedestől
Ugyanazt tudja, mint a zárt variáns, illetve még egy kicsit többet is. A Mercedes SLS AMG Roedster is 571 lóerős, de hét másodperc alatt képes kinyitni a tetejét. Ötvenmilliónál is többe kerül
2011. május 30. hétfő 06:00 -
Hamilton bocsánatot kért a versenybíróktól
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a BBC-nek adott nyilatkozatában elárulta, a Monacói Nagydíj versenybírái elfogadták Lewis Hamilton magyarázatát azt követően, hogy a brit versenyző rendkívüli módon kifakadt a többszöri büntetés okán.
2011. május 29. vasárnap 20:30 -
A Mercedes leszerepelt Monte-Carlóban
Kiábrándítóan ért véget a Monacói Nagydíj hétvégéje a Mercedes csapata számára: Nico Rosberg csak tizenegyedik lett, míg Michael Schumacher technikai hiba miatt kiállni kényszerült.
2011. május 29. vasárnap 19:00 -
Újabb büntetést kapott Hamilton
A Monacói Nagydíj versenybírói 20 másodperces időbüntetéssel sújtották a McLaren-Mercedes brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont.
2011. május 29. vasárnap 18:42 -
F1: A Mercedes versenyzőit meglepte a gyors gumikopás

2011. május 29. vasárnap 18:38 -
Hamilton kifakadt a versenybírókra, lehülyézte Massát
Csúnyán kifakadt a monacói versenybírókra, illetve a ferraris Felipe Massára a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. május 29. vasárnap 18:35 -
Button sokkal többet várt
A harmadik helynél sokkal többet várt a Monacói Nagydíjtól a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.
2011. május 29. vasárnap 18:15 -
F1: Hamilton szerint Vettel közel lesz a kieséshez
Lewis Hamilton, a McLaren Mercedes 2008-as világbajnok versenyzője biztos abban, hogy Sebastian Vettel Monacóban a verseny ideje alatt közel lesz a kieséshez.
2011. május 29. vasárnap 10:43 -
Rosberg javítana a mai versenyen
Csalódottan nyilatkozott a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP tehetsége, Nico Rosberg.
2011. május 29. vasárnap 09:30 -
Schumacher jó rajtot venne a versenyen
A harmadik sorból, az ötödik helyről várhatja a piros lámpák kialvását a vasárnapi Monacói Nagydíjon a Mercedes GP német versenyzője, Michael Schumacher.
2011. május 28. szombat 20:35 -
Rosberg kicseréltetné a monacói gumifalat
A Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg a Monacói Nagydíj szombati időmérőjét követően úgy nyilatkozott, itt lenne az ideje annak, hogy a verseny szervezői kicseréljék az alagút utáni szakaszon, a lassítóban elhelyezett gumifalakat.
2011. május 28. szombat 17:50 -
Button a tapadás hiányával küszködött
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a Monacói Nagydíj időmérő edzésén a pályafeltételek kulcsszerepet játszottak abban, hogy nem tudta megverni a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettelt.
2011. május 28. szombat 16:33 -
Ennyi maradt Rosberg Ezüstnyilából a délelőtti bukás után - fotó
Elszállítják Nico Rosbergnek, a Mercedes-csapat német versenyzőjének a megrongálódott autóját, amellyel a biztonsági korlátnak ütközött a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíjának harmadik szabadedzésén. A baleset miatt a futamot félbeszakították. Rosberg saját lábán távozott a pályáról. A futamot másnap tartják.
2011. május 28. szombat 15:25 -
Alonso dominált, Rosberg és Liuzzi bukott
Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj szombat délelőtt tartott utolsó szabadedzésén, amelyet balesetek miatt két ízben is félbeszakítottak: előbb Nico Rosberg zúzta le a Mercedes, majd Vitantonio Liuzzi bukott a Hispaniával.
2011. május 28. szombat 12:45 -
Alonso dominált, Rosberg és Liuzzi bukott
Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj szombat délelőtt tartott utolsó szabadedzésén, amelyet balesetek miatt két ízben is félbeszakítottak: előbb Nico Rosberg zúzta le a Mercedes, majd Vitantonio Liuzzi bukott a Hispaniával.
2011. május 28. szombat 12:45 -
Gyorshír: Alonso az élen, Rosberg és Liuzzi bukott
Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj szombat délelőtt tartott utolsó szabadedzésén, amelyet balesetek miatt két ízben is félbeszakítottak: előbb Nico Rosberg zúzta le a Mercedes, majd Vitantonio Liuzzi bukott a Hispaniával.
2011. május 28. szombat 12:05 -
Kiélezett küzdelemben bízik a McLaren
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh bízik abban, a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén közelebb kerülhetnek legfőbb riválisukhoz, az eddig minden hétvégén pole pozíciót szerző Red Bull Racinghez.
2011. május 27. péntek 11:00 -
Rosberg: Ütőképes lehet a Mercedes az időmérőn
Nagyon ígéretes a Mercedes egykörös tempója Monacóban, így a csapat az élmezőnyben végezhet a szombati időmérőn
2011. május 27. péntek 09:00 -
Gyorsteszt: Mercedes F-Cell a jövőből
Két éve róják Kalifornia és Németország útjait a Mercedes tüzelőanyag-cellás egyterűi. Nem vesszük észre, mert nem ott lakunk, de ha ott laknák, akkor meg nem hallanánk: a környezetbarát autók hidrogént isznak és vizet prédikálnak, azaz nulla az emissziójuk. Berlinben, a Michelin Challenge Bibendum rendezvényen vezettük a B-osztály F-Cell változatát.
2011. május 27. péntek 07:35 -
Schumi rossz döntés miatt törte össze a Mercit
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elismerte: egy rossz döntés miatt törte össze a W02-es Ezüstnyilat a Monacói Nagydíj nyitónapján. A hétszeres világelső egyébként a 7. helyen zárta a napot és úgy érzi, ezúttal közelebb vannak az élmezőnyhöz, mint Barcelonában.
2011. május 26. csütörtök 21:20 -
Hamilton: Meg akarom nyerni ezt a versenyt!
Elégedetten nyilatkozott a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját követően, és egyértelmű célokat fogalmazott meg a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. május 26. csütörtök 18:25 -
Alonso a nyitónap legjobbja Monte-Carlóban
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A spanyolt a McLaren ásza, Lewis Hamilton, valamint a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg követte az eredménylistán.
2011. május 26. csütörtök 16:26 -
Gyorshír: Alonso állt az élre - időeredmények
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak a Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A spanyolt a McLaren ásza, Lewis Hamilton, valamint a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg követte az eredménylistán.
2011. május 26. csütörtök 15:45 -
Alonso nyerte a második monacói szabadedzést
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso végzett az élen a forma-1-es Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A spanyol versenyzőt a mclarenes Lewis Hamilton, valamint a Mercedes tehetsége, Nico Rosberg követte.
2011. május 26. csütörtök 15:44 -
F1: A Mercedes kezébe kerül a Toro Rosso?
A Mercedes GP főrészvényese, az abu-dzabi Aabar befektetői csoport lehet a Toro Rosso új tulajdonosa. Üzleti források szerint a megegyezés már a Spanyol Nagydíjon létrejött, a Red Bull így megválik kettes számú csapatától.
2011. május 26. csütörtök 15:00 -
Vettel Alonsót szorította le az élről, Schumi bukott
Sebastian Vettel, a Red Bull címvédő-listavezető kiválósága az utolsó pillanatban taszította le az eredménylista éléről a Ferrari versenyzőjét, Fernando Alonsót a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, amely mozgalmasra sikeredett. A 3. helyre egy Mercedes iratkozott fel, Nico Rosberggel a volánnál.
2011. május 26. csütörtök 12:25 -
Hamilton szerint fogható a Red Bull
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, neki és csapatának mindene megvan ahhoz, hogy versenyen megverjék a Red Bull alakulatát, ehhez azonban elengedhetetlen az is, hogy egy körön
2011. május 26. csütörtök 12:15 -
Gyorshír: Vettel kezdett a legjobban
Sebastian Vettel, a Red Bull címvédő-listavezető kiválósága az utolsó pillanatban taszította le az eredménylista éléről a Ferrari versenyzőjét, Fernando Alonsót a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, amely mozgalmasra sikeredett. A 3. helyre egy Mercedes iratkozott fel, Nico Rosberggel a volánnál.
2011. május 26. csütörtök 11:37 -
Mercedes-Benz márkaszerviz Nigériában
Nahát, ezt sem gondoltuk volna. Talán akadnak még itt páran azok közül a régi Belsőség-olvasók közül, akik velünk voltak már 2007-ben is. Sőt, talán még olyanok is akadnak, akik emlékeznek Anna egyik régi posztjára, melyben rácsodálkozott a Fővám téri piac előtt álldogáló, nigériai W110-es Mercedesre. Meg is lett a tulajdonosa még ott, frissiben, Etawo Dániel azóta is hébe-hóba jelentkezik (bár inkább hébe). Mivel rendszeresen olvas Totalcart, így természetesen nem kerülte el figyelmét Árpádunk posztja sem. Ezen felbuzdulva küldött egy képet, melynek címe (mivel még mindig a W110 boldog tulajdonosa): A márkahűség jegyében. Az éppen aktuális település helyi, specializált műhelyét mutatja. Dani képes beszámolói itt olvashatóak. Tanulságos.
2011. május 25. szerda 14:05 -
A Porschével is szembeszállna a Mercedes-Benz
Lapértesülések szerint a Mercedes-Benz vezetősége hamarosan dönt egy, az SLS-nél kisebb sportkocsiról, amely talán SLC néven láthatja meg a napvilágot. A tervek egy kétüléses, V8-as, orrmotoros sportkocsiról szólnak, amely a Porsche 911-essel versenyezne a vásárlók kegyeiért.
2011. május 25. szerda 12:23 -
Veterán Mercedesek cirkáltak Budapest és Kecskemét között - fotók
A világ első automobilja, a Benz-Patentwagen és több mint 80 lenyűgöző szépségű Mercedes-Benz veteránautó özönlötte el a hétvégén Budapest és Kecskemét belvárosát. A VI. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra az autózás 125 éves történetének tiszteletére indult útjára május 20-án Budapestről, majd másnap folytatta útját célállomására, Kecskemétre. A rekordszámú, 80 veteránautóból álló mezőnyt Szentes Tamás, Budapest főpolgármester-helyettese indította útjára a világ első autója, a Benz-Patentwagen üléséről.
2011. május 25. szerda 11:35 -
A McLarennek fekszik a szűk utcai pálya
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, csapata optimistán várhatja a hétvégi Monacói Nagydíjat, amellett ugyanis, hogy két kiváló versenyzővel rendelkeznek, autójuknak is fekszik majd a szűk utcai pálya.
2011. május 25. szerda 10:20 -
Suzukit és Mercedest zúzott piros lámpánál a fa - fotó
Május 23-án az Állatkerti úton a Dózsa György úti kereszteződésnél egy Suzuki személyautó és egy Mercedes terepjáró állt a piros lámpánál, amikor az út menti fa vastag ága leszakadt. A fa a troli felsővezetékét is leszakította - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. május 25. szerda 09:21 -
Schumi: legfeljebb a Ferrari ellen lehet esélyünk
Noha Michael Schumachert, a Mercedes GP versenyzőjét felspanolta, hogy a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon sikerült legyűrnie ifjú csapat- és honfitársát, Nico Rosberget, a hétszeres világbajnok szerint a csillagos egylet a közeljövőben sem számít csodára. Mint leszögezte: a brackley-i alakulatnak legfeljebb a Ferrari ellen lehet esélye.
2011. május 24. kedd 20:55 -
Pár éven belül jöhet a Bentley ellenfél a Mercedes-Benz-től
A Mercedes-Benz bejelentette, hogy Bentley Continetal GT ellenfelet dob piacra. Az új modell a CLS alapjaira épül majd, a motorháztető alatt AMG motor dolgozik. A belsőn is sokat kell javítania a Mercedes-Benz formatervezőinek, hogy egy Continental GT szintjére érjenek.
2011. május 24. kedd 16:19 -
Ágyúgolyófutam Mercedeszekkel
Tudják, hogy mennyivel hasít egy négykerék-hajtású S-osztályos Mercedes-Benz, amelyben a 350 BlueTEC motor dolgozik, miközben kétezret forog a főtengely? Valamivel a 140-es jelölés fölött pihen a sebességmérő mutatója, miközben az autóban síri csönd uralkodik.
2011. május 24. kedd 16:00 -
Grand Edition szériát kap a Mercedes-Benz GL
A Mercedes-Benz Grand Edition szériájának legújabb tagja a GL lett. A hatalmas telepjáró kívülről alig észrevehetően lett más, belül pedig a kéttónusú kárpit különbözteti meg az alapmodellektől. A Grand Edition kétféle benzin és kétféle dízelmotorral válaszható, alapára pedig 80 206 euró.
2011. május 24. kedd 15:08 -
Mercedes: Komoly fejlesztésekre van szükségünk
Jelentős fejlesztésekre van szüksége a Mercedes alakulatának ahhoz, hogy felvegye a versenyt az élmezőny csapataival
2011. május 24. kedd 14:00 -
Button: A KERS Monacóban is nagyon hasznos lesz
A McLaren-Mercedes korábbi világbajnoka, Jenson Button úgy véli, a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS) Monaco szűk utcáin is ugyanolyan hasznos lesz majd, mint a versenynaptár bármely más helyszínén.
2011. május 24. kedd 08:00 -
Izgalmas versenyre számít a Mercedes duója
A Mercedes versenyzői, Michael Schumacher és Nico Rosberg izgatottan várja a Monacói Nagydíjat, ahol remélik, hogy a további fejlődés mellett a KERS és a DRS rendszer is megkönnyíti majd az utcai versenypályán való küzdelmüket.
2011. május 23. hétfő 17:50 -
F1: Schumacher úgy érzi, jó úton jár a Mercedes
Michael Schumacher kijelentette, a 2010-es szezonnal ellentétben ezúttal nincs hiányérzete, és úgy gondolja, a Mercedes jó irányba tart a siker érdekében. Biztos benne, hogy dobogóra állhat idén.
2011. május 23. hétfő 17:27 -
Hamilton: A gumik miatt lesz több előzés Monacóban
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton szerint az előző évekhez képest idén megszaporodnak majd az előzések Monaco szűk utcáin, de nem a DRS-rendszernek, hanem az elhasználódó gumiknak köszönhetően.
2011. május 23. hétfő 16:20 -
Mercedes: Ez volt a maximum
A hétvégi kettős pontszerzés után a Mercedes tovább folytatja a kemény munkát, hiszen Ross Brawn elmondása szerint céljuk nem más, minthogy felzárkózzanak az élcsapatokra.
2011. május 23. hétfő 11:30 -
F1: Nem jó ötlet a decemberi szezonzáró
A Mercedes GP főnöke szerint a csapatok egyszerűen nem emberileg nem bírnák, ha Bahrein esetleges visszahozása miatt a szezon csak december elején zárulna Indiában.
2011. május 23. hétfő 10:30 -
Grúzok kardoznak a Mercedes előtt - fotók
A Miheil Szaakasvili grúz államfő lemondását követelő, botokkal felszerelt tüntetők összecsapnak a civilruhás rendőrökkel Tbiliszi belvárosában.
2011. május 22. vasárnap 23:45 -
Rosberg DRS és rádió nélkül kapott ki Schumitól
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka legyőzte csapattársát, Nico Rosberget és a 6. pozícióban fejezte be a Spanyol Nagydíjat, de ebben fontos szerepe volt annak is, hogy a fiatalabbik németet számos probléma hátráltatta a barcelonai futamon.
2011. május 22. vasárnap 19:46 -
Rosberg a hibás DRS-t okolja a gyengélkedésért
A meghibásodott DRS-rendszert okolja azért, hogy csak a hetedik helyen ért célba Barcelonában a Mercedes GP német tehetsége, Nico Rosberg.
2011. május 22. vasárnap 18:15 -
Button az első kör miatt sajnálkozik
Elégedett, ugyanakkor azon elmélkedik, mi történhetett volna, ha tökéletes első kört fut a Spanyol Nagydíjon a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button.
2011. május 22. vasárnap 17:20 -
Hamilton: Lehetetlen volt megelőzni Vettelt
Nem csalódott amiatt, hogy nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. május 22. vasárnap 16:36 -
Brawn nem támogatja a decemberi szezonzárót
A Mercedes GP csapatvezetője, Ross Brawn nem támogatja az idei versenynaptár meghosszabbítását csak azért, hogy helyet tudjanak biztosítani az év elején elmaradt Bahreini Nagydíjnak.
2011. május 22. vasárnap 12:42 -
A McLaren duója szerint beváltak az új szabályok
A McLaren-Mercedes duója, Jenson Button és Lewis Hamilton úgy véli, az idén bevezetett szabályoknak köszönhetően a Forma-1 minden eddiginél nagyobb izgalmat tartogat a rajongóknak.
2011. május 22. vasárnap 12:20 -
Schumacher biztos abban, még idén dobogóra áll
A kezdeti gyengélkedés ellenére a hétszeres világbajnok Michael Schumacher biztos abban, a Mercedes hamarosan feljut a csúcsra.
2011. május 22. vasárnap 10:19 -
Barcelonából jelentjük: Rosberg több mint 1 milliós pénzbírságot kapott
Notórius boxutcai gyorshajtónak számít a Forma-1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjén a Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg, aki a barcelonai futam szabadedzésein három alkalommal is átlépte a sebességhatárt. A pénzbírság már F1-es szinten is kemény, a pontos okot pedig csak sejtetni engedte a német pilóta.
2011. május 22. vasárnap 01:31 -
Button balszerencsés volt, ám elégedett
Kissé balszerencsésnek érzi magát, ugyanakkor elégedett a szombati időmérőn elért ötödik helyével a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. május 21. szombat 18:25 -
F1: Schumacher előnyt kovácsolt a bajból
A Mercedes barcelonai kvalifikációja nem sikerült olyan jól, mint remélték, de Nico Rosberg és Michael Schumacher is többet vár a futamtól.
2011. május 21. szombat 16:30 -
A magyar rendőrmotoros keményebb, mint a vídia
A mai napra öregmerci szerelgetést terveztem. Aztán öcsém hívott reggel, hogy tudok-e róla, hogy a hétvégi Mercedes-csillagtúra rajtja ma délelőtt van a Roosevelt Széchenyi téren (nem is tudom, átnevezték már?), mert éppen most voltak bent náluk a reggeli műsorban a szervezők. Alapvetően viszolygok az ilyen elitistának tűnő rendezvényektől, de arra gondoltam, láthatok ott számomra is érdekes autókat, egyik ismerős biztosan ott lesz az állólámpás mentőjével, szóval robogóra kaptam, irány a belváros. Végül is, a W108-as szerelgetése mellé, betétprogramnak nem is rossz. Már az Andrássy végén el kezdett bedugulni a forgalom
2011. május 21. szombat 14:22 -
Barcelonából jelentjük: Vettel motorhiba után alázott
Sebastian Vettel, a Red Bull címvédő-listavezető kiválósága egy kisebb motorhiba miatt csak egyetlen gyors kört futott a Spanyol Nagydíj utolsó szabadedzésén, de ez is elég volt ahhoz, hogy lehűtse a skalpjára hajtók kedélyeit az időmérő előtt. A német mögött csapattársa, Mark Webber, valamint a Mercedes GP veteránja, Michael Schumacher végzett, míg a Ferrarik az új fejlesztésű hátsó szárny betiltása után visszacsúsztak a mezőnyben.
2011. május 21. szombat 13:00 -
Barcelonából jelentjük: Webber nem bízza el magát
Noha kirobbanó formában kezdte a Spanyol Nagydíj hétvégéjét, Mark Webber, a Red Bull menője kijelentette: semmi garancia nincs arra, hogy a folytatás is hasonlóan jól alakul számára. Az ausztrál idei első futamgyőzelmére hajt, de van, aki kevesebbel is beérné: például a Mercedes GP hétszeres világelsője, Michael Schumacher.
2011. május 21. szombat 11:05 -
Schumacher szerint reális cél a harmadik sor
Bár nem gondolja, hogy a Mercedes javítócsomagja komolyabb áttörést jelentene, Michael Schumacher szerint a harmadik sor reális lehet számukra a szombati időmérő edzésen Barcelonában.
2011. május 20. péntek 21:06 -
Button szerint megmaradt a Red Bull előnye
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője koránt sincs meggyőződve arról, hogy csapata közelebb tudott férkőzni legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
2011. május 20. péntek 16:57 -
F1: A Mercedes a harmadik erő?
Michael Schumacher szerint a Spanyol Nagydíj szombati időmérőjén a Mercedes a Red Bull és a McLaren mögött a harmadik sorért hajthat majd.
2011. május 20. péntek 16:30 -
Rosberg jelentős előrelépésre számít
Komoly előrelépést vár a hétvégi Török Nagydíjtól a Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg.
2011. május 20. péntek 16:05 -
Barcelonából jelentjük: Webber az élen
Mark Webber, a Red Bull versenyzője kezdete a legjobban a Spanyol Nagydíj hétvégéjét: a viadalt tavaly megnyerő ausztrál címvédő-listavezető márkatársát, Sebastian vettelt utasította maga mögé Barcelonában, míg az eredménylista 3. helyére a Mercedes reménysége, Nico Rosberg iratkozott fel.
2011. május 20. péntek 12:40 -
A világ első autója pöfög Budapesten
Igazi autós ritkaság látogatott hozzánk. A világ első autója, az 1186-ban szabadalmaztatott Benz-Patent-Wagen is ott áll majd a hatodik Mercedes-Benz Classic Csillagtúra rajtjánál.
2011. május 20. péntek 10:05 -
Barcelonából jelentjük: Schumi visszavágott az újságíróknak
Keményen odaszólt a jelenlegi helyzetét firtató brit újságíróknak a Mercedes GP csütörtöki, barcelonai sajtóértekezletén a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki hangsúlyozta: bár jelenleg legfeljebb a dobogóra lehet esélye, továbbra is csak a győzelem érdekli.
2011. május 19. csütörtök 20:25 -
Schumacher: Semmi sem változott meg bennem
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher kijelentette, a Török Nagydíjat követő csalódottsága nem jelenti azt, hogy belefáradt volna az elmúlt időszak sikertelenségeibe.
2011. május 19. csütörtök 17:59 -
Kínzás, gyilkosság a vád a Mercedes ellen
Az amerikai bíróság szerint perelhető a Daimler, mert állítólag a cég Argentínai leányvállalata segített az állambiztonsági erőknek civilek likvidálásában a 35 évvel ezelőtti Piszkos háborúban.
2011. május 19. csütörtök 12:15 -
Sohasem szűnik meg a feltaláló kedv - a Mercedes-Benz innovációi
Az autózás világát az utóbbi 125 évben az innováció vitte előre, az idén ünneplő Mercedes-Benz pedig több fontos mérföldkövet fektetett le. A stuttgarti márkának köszönhető többek között a biztonsági utascella, a légzsák és a blokkolásgátló, több új szegmenst is meghonosítottak, de a Mercedes mérnökei a többi területen is alkottak maradandót.
2011. május 19. csütörtök 10:17 -
Ismét a BMW-t és a Mercedes-Benzt cikizi az Audi - videó
Nem bírnak magukkal az Audi marketingesei, és ismét a BMW-n, valamint a Mercedes-Benzen köszörülik a nyelvüket. A konszernnél ezúttal arra utalnak, hogy a korábbiaknál jóval több vásárlót tudnak a másik két prémium márkától, valamint a Lexustól elcsábítani.
2011. május 19. csütörtök 09:17 -
Tíznél is több fejlesztéssel készül a McLaren
Több mint tíz új fejlesztéssel érkezik a hétvégi Spanyol Nagydíjra a McLaren-Mercedes alakulata
2011. május 19. csütörtök 08:10 -
Budapestre jön a világ első autója - fotók
Exkluzív vendég érkezik Magyarországra: a világ első autója, a Benz-Patentwagen hiteles másolata a VI. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra meghívására látogat hazánkba. A Benz-Patentwagent és a Csillagtúra mezőnyében induló több, mint 80 Mercedes-Benz veteránautót a nézők is megcsodálhatják május 20-án, péntek este 20:30 órától, illetve május 21-én, szombaton reggel 9 órától a budapesti Széchenyi téren (volt Roosevelt téren), majd május 21-én, szombaton 16:30 órától a kecskeméti főtéren indulhatnak időutazásra a szebbnél szebb veteránautók láttán.
2011. május 19. csütörtök 03:14 -
Orbán can't gymkhana!
Sokaknak volt ilyen matricájuk. Engem érdekel a drift-sport. Csinálnám is, de gyíkarc vagyok. Télen még csak-csak elmegyünk kicsit hókocsizni a cimborákkal, de eddig nem embereltem meg magam eléggé, és nem voltam kint semmilyen hivatalos edzésen. Pedig szombaton már majdnem. A vasárnapi gymkhana verseny edzésnapján lett volna mód egy kicsit szárnypróbálgatni, kérdezni a tapasztaltabbaktól, mit, hogyan kellett volna csinálni. De aztán sajnos keresztülhúzta a terveimet egy családi program, amit nem volt pofám lemondani. Meg a lengéscsillapítók sincsenek a helyzet magaslatán a 200 Eurós Sierrában. Meg a szilenteket is ki kellene cserélni a vadiúj, keményebb poliuretán szettre. Meg nincs elég gumim. Láthatóan csak egy valamivel vagyok kellőképpen felszerelve: kifogásokkal. De kibabrálok magammal, és elkezdem módszeresen megszüntetni a fenti problémákat. Persze, ahogy magam ismerem, találok majd új kifogásokat. Drift Police. Itt azokat büntetik meg, akik nem mennek keresztbe. "Biztos úr kérem, én tettem volna a farát, de micsinájjak, megtapadt." Szóval az a lényeg, hogy szombaton nem sikerült kijutnom, de vasárnapra már megígértem a HDSteam RC-driftereinek, hogy kimegyek, és megnézem, milyen is az 1/10-es autókkal rendeznek driftverseny. Az időjárás minden volt, csak ideális nem: lógott az eső lába, a szél folyamatosan, igen erősen fújt. Ezek a dolgok így együtt értelmetlenné tették a futam megrendezését, így sajnos a verseny végül elmaradt. A srácok azért saját maguk és a közönség szórakozására autókáztak jó néhány órát. Kevés autót tudok elképzelni, amelyiknek nagyobb szüksége van egy ilyen ízléses spojler-szettre. Így viszont lehetőségem nyílt, hogy alaposabban megnézzem, mi is ez a gymkhana, hogyan játsszák ezt nálunk. Éhségemet csillapítandó gyorsan vettem egy gyrost, és hogy ne teljen értelmetlenül az idő, míg majszolok, elindultam körülnézni a placcon. Volt persze tucctucc zene (a változatosság kedvéért néha lehetett hallani a demóautókból djjjündissünnt is), meg autóápolási szereket árusító stand, sport kiegészítőket forgalmazó cég, meg ki tudja még mi minden. Nagyon készültek, de sajnos nem volt nagy tömeg -az időjárás elriasztott egy csomó embert.  Pedig igazán volt minden. Még Carstyling stand is, carstylingos autókkal. A carstyling nekem olyan az autós webes oldalak között, mint a tévében a valóvilág, meg a Barátok közt, jóban-rosszban. Tudom hogy van, tudom, sokan szeretik, nincs is ezzel baj, csak nekem ne kelljen néznem. Visszafogott dizájn a Fiaton. Nos, itt aztán megkaptam a magamét. Az a baj, hogy túl öreg vagyok én ehhez. Vagy sosem voltam elég fiatal. Ezek a "tuning" autók különösen egy ilyen rendezvényen hatnak hihetetlenül hülyén. Mikor tőlük pár méterre olyan gépek vannak, amiket valóban tuningolnak, ahol minden átalakításnak célszerű oka van. Ezek meg száz kilós krómfelniken, több tonnás body-kitekkel játszanak tuningautósat. Értem én, hogy sok pénzt, tudást, szorgalmat raknak bele egyik-másikba, de java részük felállította a hátamon a szőrt. Az Ali G-edition Clio csapott először pofán, aminek a grafikája a vándorcirkuszosok kamionjait is megszégyenítően iszonyatos volt, ráadásul minden eleme úgy hullámzott, mint a Balaton. Aztán volt ott lambóajtós Corsa is, csomagtartóban felépített hangszóró-oltárral, erbrassolt angyalkával, akinek a kezében focidrukker-sálhoz hasonló Pioneer-feliratos textil darab feszült. Hátul csak egyetlen kagylóülés volt középen, láthatóan sokat foglalkoztak az átépítéssel, de azért mindenre nem sikerült odafigyelni. A csomagtérajtó gumikéderét fényezéskor összefújkálták fehér festékkel, pont úgy, mint a lambó-ajtó mechanikája környékén mindent, még a kábeleket is. Az A-oszlopra szerelt ellenőrző-óracsoport minden egyes darabja vagy fél számmal kisebb volt a rendelkezésre álló lyuknál -ezeket a réseket diszkrét habszivacs darabkákkal tömték ki. Mindent összefújkáltak. Én bizony ezt nem mutogatnám. Igazságtalan lennék, ha nem emlékeznék meg arról az egyszerű, letisztult formájú Corsáról, amelyiket minden ellenkezés nélkül elfogadtam volna. Talán a külső visszapillantókat cserélném le, de ez már színtiszta szőrszál hasogatás. Aztán ott volt a matt fekete, kocka 80-as Audi. Hibátlan. A Swarowsky-kristályokkal ékesített első Audi feliratért külön piros pont járt, annyira nem stimmelt a kocsi többi részéhez. Mindenesetre az világossá vált, nagyon nem az én világom ez a Carstyling, de persze ez nem jelent semmit, addig jó, míg nem egyforma az ízlésünk. Tudom, egyszerű gyerek vagyok, de nekem ez a kocsi nagyon bejött. A mattfekete Audinál találkoztam először az "Orbán can't gymkhana" matricával. Ez a szervezők, szerintem kissé erőltetett poénja, amivel az "Obama can't gymkhana" matricákra akartak utalni. Nem túl szerencsés vicc, az Orbán kevésbé rímel a gymkhanára, mint Obama, meg aztán kinek hiányzik, hogy Szalai Annamária betiltsa a gymkhanát. Markóné egy Sierra XR4i-ként született, csak már kissé átalakult. A tuning-autóknál pontosan úgy ingattam a fejemet, mint megbotránkozott nyugdíjas a mai fiatalok viselkedését látva, de aztán átcsoszogtam a depóba. Itt is ingattam kicsit a fejem, de igazából itt azért, mert nagyon is tetszett, amit láttam. Személyes elfogultságom okán örültem a Ford Sierrából faragott hivatalos gymkhana safety carnak, meg a piros-fehér, nemmondomki (a fogyasztóvédelem beperel) milyen dizájnú Sierrának, a kutyacsont-Escortnak, de nagyon tetszett a hátsó kerekes Focus is. A sok BMW közül engem leginkább Szántó Niki (drifter-csaj!) Z4-e érdekelt leginkább, mert hiányzott az első és a hátsó lökhárítója is. Így olyasmiket is lehetett látni, amit egyébként nem. Például az ideális súlyelosztás elérésében segítséget nyújtó installációt, amire plusz ötven kilónyi vasat rakhattak az első tengely elé. Niki elmondása szerint sokat segít, jó irányba változtatja a kocsi viselkedését, de a korábban felpakolt nyolcvan kilónyi ballaszt már túlzás volt. Ballaszt a kocsi elejében. Éppen a pályán voltak az amatőrök, mikor a depóban furcsa fogatra figyeltem fel. Bálna Merci mögé kötött két tengelyes tréler, a Merga utasterébe betuszkolt poros sátorlap és egyéb kiegészítők. Hogy múlik el a világ dicsősége... A horpadt ajtajú S-klasse mellett egy erősen viharvert G Merci terepjáró, hozzá tartozó trélerrel. A G oldalának akkora kerekek voltak támasztva, mint amekkora a saját négy terepes gumijának a szélessége együtt. Aztán megjött a nagy kerekek gazdája: egy V12-es bálna. Mercedes W140-es S-klasse driftautó. Ezt azért ízlelgessük egy kicsit. Az a hang, ami a két kipufogócsőből előtört egy nagyobb gázadásra, nagyon nem volt evilági. A 17 éves sofőr elmondása szerint a keményített lengécsillapítókon és a kipakolt utastéren kívül minden gyári. Meggyőzően mozgott a pályán, ráadásul a sofőr tudásának, a V12 erejének köszönhetően az amatőröknél nyertek is a kocsival. Füstölnek a slickek. A vonóhorgos bálna mögötti utánfutón egy 190-es Mercedest hoztak, amit egy 14 éves kissrác vezetett. Istenem, mit nem adtam volna, ha én tizennégy évesen egy szakadt 190-essel űzhettem volna autósportot.   Tizennégy évesen az ember autói általában még nem kérnek benzint. Volt mit nézni a szerviz-sátrak körül, ráadásul minden pilótával lehetett pár szót váltani. Itt nincsen hűvös profizmus, távolságtartás, futamok után a lakókocsiba menekülés. Itt az emberek még beszélgethetnek a bálványaikkal, lehet fotózkodni, technikai kérdéseket feltenni. Mindenki végtelenül kedves, ezeken a rendezvényeken még ki lehet használni a lehetőséget, és tapintható távolságból nézni egy kialakulóban lévő autós szakág legelső művelőit. Könnyen lehet, hogy pár év múlva erre már nem lesz ilyen lehetőség. Mert ha ügyesen csinálják, ezt a sportot szerintem elég jól fel lehet futtatni, ráadásul igazán tévébarát. Ha én valamelyik kertévénél műsorigazgató lennék, azon lennék, hogy hozzám kerüljenek a közvetítési jogok. Egy-egy futam nagyjából egy percig tart, majd rögtön pályát cserélnek a versenyzők, így minden kanyar iránya megfordul. Bólyadöntés, egyéb hibák plusz másodperceket érnek, a két futam összesített ideje alapján dől el, ki a páros kieső tagja. Egyenesági kiesős rendszerben lehetett eljutni a döntőig. Pörgős, gyors, látványos sport, kevesebb szubjektív elemmel, mint a driftnél -szerintem van jövője. És én ott voltam az elsőnél!
2011. május 18. szerda 17:40 -
Tűz után karambol, beszorult sérültekkel - fotó
Május 14-én a Székesfehérvár felől Budapest felé haladó Volkswagen Bora személygépkocsi motortere a kápolnásnyéki lehajtó közekében menet közben gyulladt ki. Az autót vezető nő megállt a leállósávban, majd a fiával gyorsan kiszálltak a kocsiból. A tűzoltók autótűzről kaptak bejelentést, de amikor a helyszínre értek, mással is szembesülniük kellett. A tűz után ugyanis ugyanitt egy Opel Signum személyautó és egy Ford Mondeo személygépkocsi, valamint egy Mercedes Sprinter furgon ütközött. Az Opel sofőrjét és utasát a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba. A furgon utasa lefejelte a szélvédőt, ő szintén kórházba került. Az eredetileg kigyulladt Volkswagent egy arra haladó kamion sofőrje a tűzoltók kiérkezése előtt poroltóval eloltotta - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2011. május 18. szerda 15:25 -
A McLaren megsínylené az FIA szabályváltoztatását
A McLaren-Mercedes főmérnöke, Tim Goss egy telefonos sajtókonferencián szerdán elárulta, csapatának komoly hátránya származhat abból, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabályozza a fújt diffúzorok használatát.
2011. május 18. szerda 15:25 -
Átdolgozta az új Merci SLK-t a Piecha Design - fotók
Az elsők között rukkolt elő a Mercedes-Benz SLK 2011-es változatának átdolgozásával a Piecha Design nevű német tuningcég, amely sportosan elegáns változatot kreált a csillagos márka új roadsteréből. Az Accurian RS fantázianevű modell küllemét az aerodinamikai hatékonyság javításának jegyében csinosították, s két különféle diffúzort, egy kisebbet és egy nagyobbat is készítettek az autóhoz, amelynek belépő szintű motorja 1,8 literes, kompresszoros és 181 lóerőt teljesít.
2011. május 18. szerda 14:50 -
Brawn nem aggódik Schumacher teljesítménye miatt
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn bízik abban, hogy Michael Schumacher a hétvégi Spanyol Nagydíjon ismét jó formában versenyezhet majd.
2011. május 18. szerda 14:45 -
F1: Schuminak csak egy kicsi hiányzik?
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint a rosszul sikerült Török Nagydíj nem törte meg Michael Schumachert és a hétszeres bajnoknak csak egy hajszálnyi hiányzik, hogy igazán eredményes legyen.
2011. május 18. szerda 14:30 -
Luxuskupét tervez az Audi
Az Audi azt tervezi, hogy luxuskupét dob piacra, az A9 a Mercedes-Benz CL ellenfele lehet. Kabrió változat is készülne.
2011. május 18. szerda 14:00 -
A Renault célja, hogy a Mercedes előtt maradjon
A Lotus Renault GP célja, hogy a Mercedes előtt maradjon a hétvégi Spanyol Nagydíjon
2011. május 17. kedd 10:35 -
A franciák leleplezték a magyar Mercedest - fotók
Egy francia autós szaklap, az Automobile Magazine nyilvánosságra hozta a legfrisebb fotókat a Mercedes A-osztályról, amely a csillagos márka kecskeméti gyárában készül majd. Noha a Sanghaji Autószalonon már bemutattak egy kétajtós koncepciót, a friss fotók az ötajtós változatról készültek, amely ezen felül apróságokban tér el a Kínában már prezentált verziótól.
2011. május 17. kedd 10:15 -
Addig fékezgetett a fordos, hogy lebontotta hátulról a Mercedes
Közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe egy 36 éves cseh férfit a Komáromi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya csütörtökön.
2011. május 16. hétfő 15:36 -
A Mercedes jobb vagy az Audi?
Hardcore DTM-rajongóknak nem fog tetszeni ez az élménybeszámoló a holland futamról. Bár szerintem Magyarországon hardcore DTM-rajongó nincs is.
2011. május 16. hétfő 14:00 -
Autótörténeti mérföldkövek Budapesten - a "fecskefarkú" Mercedes
Május 20-án több mint 80 meseszép Mercedes-Benz oldtimer indul útnak Budapestről, hogy emléket állítson az autózás 125 éves történetének és az első autó megalkotójának, Carl Benz-nek.
2011. május 16. hétfő 13:04 -
Újabb előrelépést vár a Mercedes
Újabb előrelépést vár a hétvégi Spanyol Nagydíjtól a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn.
2011. május 16. hétfő 12:30 -
Schumacher még mindig optimista
Továbbra is optimista a Mercedes GP veterán klasszisa, Michael Schumacher: bár a német számára az idei évad sem alakul jól, reményei szerint a hétvégi Spanyol Nagydíjon, Barcelonában már lesz némi oka az elégedettségre is.
2011. május 16. hétfő 10:16 -
F1: Schumacher bízik a hétvégében
Bár a Török Nagydíj után kapott hideget-meleget, Michael Schumacher bizakodva néz a hétvégéi Spanyol Nagydíj elé. Ahogy szinte mindenki, a Mercedes is új fejlesztési csomaggal készül Barcelonára.
2011. május 16. hétfő 09:45 -
Mobil iroda egy lakás áráért - Mercedes-Benz Viano 2.2 CDI (2010) teszt
A modellfrissítésen átesett Mercedes-Benz Viano csúcsfelszereltségű változatát faggattuk nemrég. A tárgyalóként is használható hétszemélyes busz 4Matic rendszerrel és automataváltóval párosítva nem olcsó mulatság, bár konkurense vagy 6 millióval licitál rá.
2011. május 16. hétfő 09:11 -
Kitört kerékkel csapódott a járdára egy bolgár Audi - videó
Vasárnap délután előző Mercedes ütközött bolgár Audival a 49-es főúton Őr belterületén. Az Audi kitört kerékkel a járdára vágódott. A balesetben az Audiban utazó négy személy sérült meg, őket kórházba szállították - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. május 16. hétfő 08:41 -
Button bízik a McLaren fejlesztéseiben
Nehéz hétvégére számít, ugyanakkor magabiztosan utazik Barcelonába a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. május 16. hétfő 08:00 -
Infiniti M35h teszt: a legjobb Infiniti
A Lexus után az Infiniti a második japán gyártó, amely hibrid nagyautót hoz az európai piacra. Szépen bővül a kínálat, a Lexus LS600h, a GS450h, a Mercedes-Benz S400 Hybrid és a BMW 7 ActiveHybrid mellett hamarosan érkezik az Audi A6 és a BMW 5 hibrid változata. Rövid, de exkluzív németországi tesztúton tehettük próbára a hazánkban kapható legjobb Infinitit, az M35h-t.
2011. május 16. hétfő 06:30 -
Mercedes törte ki az Audi kerekét - fotó
Vasárnap délután előző Mercedes ütközött bolgár Audival a 49-es főúton Őr belterületén. Az Audi kitört kerékkel a járdára vágódott - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2011. május 15. vasárnap 23:11 -
Harmadik emeletről zuhant ki a tuningolt Mercedes ML - fotók
Furcsa baleset történt Fehéroroszország fővárosában, Minszkben: egy sofőr nagy gázzal próbált kiállni egy parkolóház harmadik emeletéről, de elveszítette az uralmát a Brabus által tuningolt Mercedes ML felett, s a korlátot átszakítva kizuhant. Az autó a tetejére borulva landolt és csúnyán összetört
2011. május 14. szombat 13:20 -
Hamilton: Idén is nehéz lesz előzni Barcelonában
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a légellenállást csökkentő rendszerrel (DRS) is rendkívül nehéz lesz majd előzni a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjnak otthont adó barcelonai versenypályán.
2011. május 13. péntek 16:00 -
F1: Új fejlesztéseiben bízik a Mercedes
A Mercedes formája javuló tendenciát mutat, elsősorban az időmérő edzéseken tudják az élmezőnyt veszélyeztetni. A csapat reméli, hogy a Barcelonában bevetett új fejlesztéseknek köszönhetően az egész futamon versenyképesek lehetnek.
2011. május 13. péntek 14:27 -
Nagy reményekkel utazik Barcelonába a Mercedes
A Mercedes GP mindkét versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg is a fejlődés egyértelmű jeleit vélte felfedezni az elmúlt hétvégén, Törökországban, így nagy reményekkel utaznak a bajnokság ötödik versenyének otthont adó barcelonai versenypályára.
2011. május 13. péntek 13:45 -
Az S-, és a CL-osztályos Mercedes-Benzek is új motorokat kapnak
Az E-osztály után az S-, és a CL-osztály is megkapja a márka új fejlesztésű benzinmotorjait. A két turbós egység körül a kisebbik V6-os, teljesítménye 306 lóerő, míg a nagyobbik V8-as, és 435 lóerős. Az új motorokkal szerelt modellváltozatok az S500, az S350, valamint a CL500 névre hallgatnak.
2011. május 13. péntek 11:43 -
Frissül a Mercedes-Benz SLS AMG
Hamarosan bemutatkozik a nyitott tetős Mercedes-Benz SLS AMG, de a kupé sem marad érintetlen: apró frissítésen esik át a sportkocsi.
2011. május 13. péntek 10:48 -
V12-es G-Merci készül?
Noha a Mercedes-Benz G-osztály már pályafutásának vége felé jár, készülhet még egy utolsó, igazán brutális változat. A pletykák szerint a németek egy 6.0 literes, V12-es, biturbó motort tesznek a terepjáró orrába, amely olajsejkek és gyűjtők kedvence lehet. A G65 állítólag 220,000 euróért kerül majd piacra.
2011. május 13. péntek 09:55 -
Brutál változattal búcsúzik a G Merci
Hamarosan befejeződik a Mercedes-G-osztály gyártása, a német gyár pedig emlékezetesen búcsúzna. Minden korábbinál erősebb változat készülhet.
2011. május 13. péntek 06:21 -
Häkkinen Mercedest vezet a Mille Miglián
Hosszú ideig a világ leghíresebb országúti autóversenye volt a Mille Miglia. A hetvenes években újjáélesztett esemény még mindig bevonzza a gazdag gyűjtőket, meg az olyan patinás neveket, mint Mika Häkkinen, Rowan Atkinson (Mr. Bean), vagy a 125 éves fennállását ünneplő Mercedes-Benz.
2011. május 12. csütörtök 16:30 -
Hamiltont nem lepte meg a Ferrari megerősödése
Nem lepte meg a Ferrari és a Mercedes törökországi versenyképessége a McLaren-Mercedes brit versenyzőjét, Lewis Hamiltont.
2011. május 12. csütörtök 15:43 -
Négy karosszériával jön az új csúcs-Merci
Várhatóan ősszel bemutatkozik a Mercedes-Benz S-osztály új generációja. A luxuslimuzin négyféle karosszériával készül, lesz kabrió is. A futómű előre ismeri majd az utat, a váltó pedig 9 fokozatot kapcsol.
2011. május 12. csütörtök 11:45 -
Szabadalmi ábrákon az új Mercedes A osztály
Az európai szabadalmi hivatalból kiszivárogtak az új Mercedes-Benz A osztály szériaváltozatát ábrázoló első fotók.
2011. május 12. csütörtök 11:09 -
Szabadalmi rajzokon a Mercedes-Benz A-osztály
A koncepció változathoz képest sokat finomodott a Mercedes-Benz A-osztályának szériaérett változata. Az alábbi szabadalmi rajzok az új modell ötajtós változatáról készültek, ahol jól látszik, hogy jócskán finomodott a merész koncepció formaterve.
2011. május 12. csütörtök 07:00 -
Az új magyar Merci álcázatlanul - fotók
Egy francia lap fotókat közöl a Mercedes-Benz A-osztály következő generációjáról. A nagyon valóságosnak ható képeken egy igazán sportos autó tűnik fel.
2011. május 12. csütörtök 04:00 -
F1: Saját anyját verné a Force India
Az indiai-brit gárdát motorokkal ellátó Mercedes csapatát akarja idén megverni a Force India. Barcelonától kezdve Adrian Sutil és Paul di Resta csapata rendszeresen be akar kerülni a Q3-ba is.
2011. május 11. szerda 12:30 -
300-zal hasít a leggyorsabb mentőautó
Baleset esetén nagyon fontos, hogy gyorsan érkezzen a segítség. A Mercedes a leggyorsabb autójából farag orvosi autót. 571 lóerő az életmentés szolgálatában.
2011. május 11. szerda 12:00 -
F1: A Mercedes kiáll Schumi mellett
Bár az újabb nem túl fényes szezonkezdet után egyre erősödnek a Michael Schumachert érő kritikák, a Mercedes teljes támogatásáról biztosítja a hétszeres bajnokot és az F1-es csapatot.
2011. május 11. szerda 09:30 -
Még mindig bízik Schumiban a Forma-1-es Mercedes
Noha Michael Schumachernek a tavalyi botladozás után idén sem alakulnak jól a dolgai, Norbert Haug sportigazgató szerint a Mercedes GP továbbra is kiáll a hétszeres világbajnok mellett. A szakember úgy érzi, hogy bár az eredmények továbbra sem fényesek, a csillagos márka jó úton halad.
2011. május 10. kedd 23:25 -
F1 - Haug: Schumacher hamarosan eredményes lesz
A Mercedes arra a megállapításra jutott Michael Schumacher isztambuli teljesítményét elemezve, hogy a német versenyző "jó tempót diktált", és ilyen formát nyújtva nemsokára szállíthatja a szép eredményeket.
2011. május 10. kedd 16:14 -
A Mercedes kiáll Schumacher mellett
A Mercedes teljes támogatását élvezi a hétvégi Török Nagydíjon meglehetősen gyenge formát mutató Michael Schumacher
2011. május 10. kedd 15:51 -
Így dorombol a közúton a Pagani Huayra - videó
Graziosában, a Pagani Automobili főhadiszállásán és annak közelében filmezték le a sportautó-manufaktúra új modelljét, a Huayrát. A nyilvánosság előtt Genfben leleplezett újdonságot 6 literes, ikerturbós AMG Mercedes erőforrás hajtja, amely a hivatalos tájékoztatás szerint "több mint 700 lóerős" teljesítményre képes. A hétsebességes szekvenciális váltóval szerelt, kívül-belül káprázatos szupersportkocsi neve a Pagani-hagyományoknak megfelelően a széllel kapcsolatos: az alapító-tulajdonos Horacio Pagani szülőhazájában, Argentínában az ókori legendák szerint Aymara Huayra Tata a szelek istene.
2011. május 10. kedd 08:15 -
A Mercedes a versenybeállításokra fókuszál
A versenybeállításokra fekteti a hangsúlyt a következő nagydíjakon a Mercedes GP alakulata
2011. május 10. kedd 08:00 -
Schumi szerint tisztességtelenül játszik a Red Bull
Súlyos sportszerűtlenséggel vádolja a Red Bull Racing alakulatát a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki szerint a világbajnoki éllovas istálló nem tartja magát a csapatok közti megállapodáshoz.
2011. május 9. hétfő 12:20 -
Rosberg szerint még van hova fejlődniük
Ugyan nem tudott dobogóra állni, mégis elégedetten nyilatkozott a vasárnapi Török Nagydíjat követően a Mercedes fiatal versenyzője, Nico Rosberg.
2011. május 8. vasárnap 18:30 -
McLaren: Hiányoztak a fejlesztések
Martin Whitmarsh, a McLaren Mercedes csapatfőnöke nem túl pozitívan nyilatkozott a Török Nagydíj futamát követően, miután két versenyzője, Lewis Hamilton a negyedik, míg Jenson Button az ötödik helyen végzett.
2011. május 8. vasárnap 18:15 -
Schumacher vállalja a felelősséget
Ezúttal sem sikerült csodát tennie a Mercedes GP hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek
2011. május 8. vasárnap 17:45 -
Nagy a csalódottság a McLarennél
Csalódottan nyilatkoztak a vasárnapi Török Nagydíjat követően a McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton és Jenson Button.
2011. május 8. vasárnap 17:15 -
F1: Felemás érzések a Mercedesnél
Nico Rosberg 3. rajthelye után titokban a dobogóban reménykedett Isztambulban a Mercedes GP. De az Ezüstnyíl teljesítménye ingadozott, így Nico végül csak ötödik lett. Michael Schumacher Petrovval ütközött, ez megpecsételte a versenyét.
2011. május 8. vasárnap 16:20 -
Schumacher elismerte, nem voltak gondok az autóval
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher megerősítette, nem voltak technikai problémái a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, így továbbra sem érti, hogyan maradhatott le több mint 1 másodperccel saját csapattársától.
2011. május 8. vasárnap 12:45 -
Button tart az első kanyartól
Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője a szombati Török Nagydíj időmérőjét követően elmondta, nem lehet teljesen elégedett a megszerzett hatodik pozícióval, mivel úgy gondolja, az autó ennél jóval versenyképesebb, és a holnapi futamon többre lehetnek képesek.
2011. május 7. szombat 18:10 -
Rosberg: A rajtnál megelőzöm Webbert
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője a két Red Bull mögött a harmadik helyen végzett a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, ezzel idei legjobb rajthelyét szerezte meg.
2011. május 7. szombat 16:20 -
Hamilton szerint a Mercedes keresztbe tehet
Nico Rosbergtől tart a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton, aki a pálya porosabb oldaláról rajtolva már a futam elején hátrányba kerülhet a Red Bullokkal szemben.
2011. május 7. szombat 15:49 -
A csalódott Schumacher nem érti, mi történt
Rendkívül csalódottan nyilatkozott a Török Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. május 7. szombat 15:30 -
Massa: A Mercedes egyre komolyabb veszélyt jelent
Bár elégedett csapata fejlődésével, Felipe Massa úgy gondolja, hogy a Ferrarinak igenis oda kell figyelnie az egyre jobb formában lévő Mercedes GP-re, hiszen a német csapat komoly fenyegetést jelenthet számukra a jövőben.
2011. május 7. szombat 12:25 -
F1: Vettel megint megfoghatatlan
A Török Nagydíj kvalifikációján a Red Bull lazán szerezte meg a vasárnapi első sort, a Mercedes Nico Rosberg harmadik helyének örülhet. Többen már a gumikkal taktikáztak az időmérőn.
2011. május 7. szombat 12:15 -
F1: Massa tart a Mercedestől
Hiába javult valamennyit a Ferrari, Felipe Massa is úgy látja, hogy a Mercedes GP nagyot ugrott előre Isztambulban, így a vörös autókat továbbra is sok választja el a dobogótól.
2011. május 7. szombat 10:15 -
F1: Vettel egy ezreddel verte Schumit
A Török Nagydíj harmadik szabadedzése alapján úgy látszik, hogy Isztambulban a Mercedes GP lehet a Red Bull fő ellenfele az időmérőn. Az ezüst nyilak gyorsak, a riválisok problémákkal küszködnek.
2011. május 7. szombat 09:20 -
Rosberg reméli, ezúttal is megverik a Ferrarit
A Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg reméli, hogy a hétvége további részében is a Ferrari alakulata előtt maradhatnak.
2011. május 6. péntek 18:07 -
Alonso fogja a fejét, Hamilton a fülét - fotó
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája és Lewis Hamilton a Vodafone McLaren Mercedes angol pilótája a boxutcában figyeli a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíjának első szabadedzését.
2011. május 6. péntek 17:35 -
Buttonék a megfelelő balanszra koncentráltak
Az első helyen zárta a Török Nagydíj péntek délutáni szabadedzését a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2011. május 6. péntek 17:30 -
F1 - Celeb: Rosberg élvezte a DTM-et
Nico Rosberg a DTM szezonnyitóján egy Mercedes volánja mögött parádézott.
2011. május 6. péntek 17:01 -
Schumacher: A Mercedes egyértelműen fejlődött
Jó előjelekkel kezdte a Török Nagydíj hétvégéjét a Mercedes alakulata
2011. május 6. péntek 16:40 -
F1: A Mercedes balanszán még van javítanivaló

2011. május 6. péntek 16:16 -
Button vette át a vezetést Törökországban
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button végzett az élen a forma-1-es Török Nagydíj második szabadedzésén. A második helyre Rosberg, míg a harmadikra Hamilton érkezett meg.
2011. május 6. péntek 14:41 -
F1: Sokat javult a Mercedes
Nico Rosberg a második, Michael Schumacher a negyedik helyen zárta a Török Nagydíj első edzésnapját, az Ezüstnyilak a McLarenekkel keveredtek. Úgy tűnik, a Mercedes végre jó úton jár a fejlesztésekkel.
2011. május 6. péntek 14:30 -
Hamilton: Nem fogjuk kiütni egymást Buttonnal
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton biztos abban, közte és csapattársa, Jenson Button között nem fog bekövetkezni hasonló baleset, mint amilyen a tavalyi Török Nagydíjon borzolta a kedélyeket a Red Bull alakulatánál.
2011. május 6. péntek 13:39 -
Rosberg nem foglalkozik a pletykákkal
Egyelőre nem foglalkozik jövőbeli terveivel a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, hiszen elmondása szerint számára most az az elsődleges, hogy mielőbb javulni tudjanak csapatként.
2011. május 6. péntek 11:07 -
Bűnözők menekülő autójaként is megállja a helyét a Mercedes-Benz C Coupe - videó
Drive&Seek címmel rövid akciófilmet készítettek a németek a C Coupe tiszteletére, amelyben van bankrablás, autós üldözés, helikopter, és természetesen a hiányosan öltözött hölgyek sem maradhattak ki az alkotásból. A film végén persze kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik.
2011. május 6. péntek 10:27 -
Bankrablással reklámoz a Mercedes
Nem holmi 30 másodperces reklámspotot, hanem tízperces filmet forgatott a Mercedes-Benz az új C Coupéhoz. Minden van, ami egy akciófilmhez kell: bankrablás, csinos hölgyek, száguldás és a sármos ügynök.
2011. május 6. péntek 08:03 -
Mercedesekkel is lehet majálisozni
Közel száz Mercedes. Több mint két kilométer hosszú kocsisor. Több száz érdeklődő. A II. Mercedes Majális Mercedes rajongóit a májusi eső sem tudta otthon tartani vasárnap reggel.
2011. május 5. csütörtök 19:40 -
Új motorok a Mercedes-Benz E osztályban
Frissítette az E osztály motorkínálatát a Mercedes-Benz, az összes benzines közvetlen befecskendezésű lett.
2011. május 5. csütörtök 14:20 -
Kinevette a Rosberg-Ferrari pletykát a Mercedes főguruja
Máris reagált a Mercedes arra az olasz lapértesülésre, amely szerint a Ferrari szemet vetett Nico Rosbergre, akit Felipe Massa helyére ültetnének a következő idénytől. Norbert Haug, a csillagos márka sportigazgatója megkésett áprilisi tréfának titulálta a spekulációt.
2011. május 5. csütörtök 13:55 -
F1: A Mercedes csak nevet a Rosberg-pletykán
Olasz sajtóinformáció szerint a Ferrari érdeklődik Nico Rosberg szerződtetése iránt, de a Mercedesnél finoman szólva sem aggódnak...
2011. május 5. csütörtök 13:30 -
A Mercedes csak nevet a pletykákon
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug csak nevet azokon a pletykákon, melyek szerint Nico Rosberg tárgyalásokat folytat a Ferrari alakulatával.
2011. május 5. csütörtök 11:45 -
Hivatalos képeken a Mercedes-Benz SLS AMG Roadster
A szeptemberi premier előtt végre lehullt a lepel az SLS AMG kabrió változatáról. A jóformán már semennyire sem álcázott modell fejlesztésénél a fő probléma a szárnyas ajtók miatt a karosszéria merevsége volt, a németeknek azonban sikerült megoldaniuk a problémákat. Az autó szeptember 13-án debütál.
2011. május 5. csütörtök 10:44 -
Hivatalos fotókon a Mercedes-Benz SLS AMG Roadster
Nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotókat a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó SLS AMG Roadsterről a Mercedes-Benz.
2011. május 5. csütörtök 10:43 -
Két limitált szériával búcsúzik a Mercedes-Benz G-osztály
32 esztendő után hamarosan befejeződik a G-osztály gyártása, a márka pedig most két limitált szériával ünnepli a típus hosszú és sikeres pályafutását. A BA3 Final Edition a rövid tengelytávú változaton alapul, és egy benzines-, valamint egy dízelmotorral érhető el, míg az Edition Select a hosszú változaton alapul, és csak az 5.5 literes V-assal kapható.
2011. május 5. csütörtök 10:00 -
Rosberg váltja Massát a Ferrarinál az év végén?
Alig kezdődött el a 2011-es Forma-1-es szezon, máris indul a pilótapiaccal kapcsolatos pletyka-őrület: a legfrissebb spekulációk szerint a Ferrari kivetette hálóját a Mercedes reménységére, Nico Rosbergre, ami akár láncreakcióhoz is vezethet.
2011. május 5. csütörtök 08:20 -
A legmegbízhatóbb középkategóriás autók
A német autóklub április végén közétett 2010-es meghibásodási toplistáját a középkategóriában a BMW X3, a Mercedes C-osztály és a BMW 3 vezetik. A listát a Ford S-Max és az Opel Vectra zárja. Az ADAC sárga angyalai 4,25 millió alkalommal szálltak ki 2010-ben meghibásodott autót javítani. A meghibásodási lista összeállításához ebből kizárólag egy- és hatéves autókra kiterjedően 500 ezres reprezentatív mintát emeltek ki. A mintavételben csak olyan modellek szerepelnek, amelyeket legalább három egymást követő éven keresztül lényeges változtatások nélkül gyártanak, és egy évben legalább 10 ezret helyeztek belőle forgalomba Németországban. A hibák számák és az autó gyakoriságát ötvözve alakították ki azokat a pontszámokat, amelyek alapján rangsorolták az autókat. A lista a 2005-2010 közötti összesített és súlyozott hibák alapján készült.
2011. május 5. csütörtök 06:00 -
Több mint 100 ezer Mercedes kelt el egy hónap alatt
A Daimler több mint 100 ezer Mercedest adott el áprilisban.
2011. május 5. csütörtök 05:00 -
A Ferrari kiveti a hálóját Rosbergre?
Olasz lapértesülések szerint a Ferrari alakulata élénken érdeklődik a Mercedes GP tehetsége, Nico Rosberg iránt, aki Felipe Massát válthatná az olasz alakulatnál.
2011. május 4. szerda 18:00 -
Két kilométer hosszú volt a Mercedes-kocsisor - fotók
Közel száz Mercedes. Több mint két kilométer hosszú kocsisor. Több száz érdeklődő. A II. Mercedes Majális Mercedes rajongóit a májusi eső sem tudta otthon tartani vasárnap reggel.
2011. május 4. szerda 11:21 -
McLaren: Nem a miénk a leggyorsabb autó
A McLaren-Mercedes vezető versenymérnöke, Phil Prew kedden egy interjúban elmondta, habár jelenleg jelentős hátrányban vannak legfőbb riválisukkal, a Red Bull Racinggel szemben, meggyőződésük, hogy Törökországban ismét versenyképesek lesznek.
2011. május 4. szerda 09:28 -
Új V6-os és V8-as benzinmotorok a Mercedes-Benz E-osztályban
Két új benzinmotorral bővül a Mercedes-Benz E-osztály palettája. A kisebbik egység V6-os, lökettérfogata 3,5 liter, és 306 lóerős teljesítményéhez 7.0 literes átlagfogyasztás társul. A nagyobb, 4,6 literes motor biturbó, legnagyobb teljesítménye 408 lóerő, miközben vegyes üzemben csupán 8.9 litert fogyaszt 100 km-en.
2011. május 4. szerda 08:14 -
F1: Az isztambuli 8-as legendája
A nyolcas kanyar az isztambuli F1-es pálya legnehezebb szakasza, amely döntő hatással van a jó köridőre. A Mercedes GP utánajárt, miért is olyan nehéz ez a hajlat, mégis miért imádják annyira a pilóták.
2011. május 4. szerda 08:00 -
Teszt: Mercedes-Benz CLS 350 CDI
Erőszakos egy autó ez a dízel CLS. Először letaglóz szépségével, aztán hátbavág iszonyatos nyomatékával.
2011. május 3. kedd 14:00 -
Nico Rosberg DTM-autót vezet - videó
A Mercedes GP-pilótája Hockenheimben, a Német Túraautó-bajnokság nyitó hétvégéjén próbálhatta ki a márka túraautóját.
2011. május 3. kedd 13:20 -
Video: Rosberg elveszíti DTM-szüzességét
Németországban töltötte a Török Nagydíj előtti hétvégét Nico Rosberg. A Mercedes F1-es pilótája életében először vezethetett DTM-versenyautót, méghozzá egy taxit!
2011. május 3. kedd 08:00 -
620 lóerős a legerősebb Brabus Mercedes-Benz motor
Négy új tuningkittet mutatott be a Brabus a Mercedes-Benz modelljeihez. Az 500-as és a 63 AMG modellekhez különböző szintű teljesítménynövelő csomagok vásárolhatóak 4 900 illetve 5 900 euróért. A legerősebb, 620 lóerős benzinmotor 1000 Newtonmétert produkál.
2011. május 2. hétfő 16:51 -
Rosberg: A nyolcas kanyar és a Pirelli izgalmas párosítás
A Mercedes GP pilótája szerint a legtöbb gondot az isztambuli pálya híres nyolcas kanyarja jelentheti a hétvégén.
2011. május 2. hétfő 16:30 -
Mercedes-győzelem a DTM évadnyitóján
Bruno Spengler, a Mercedes pole pozícióból rajtoló kanadai kiválósága nyerte a Német Túraautó Bajnokság (DTM) évadnyitóját Hockenheimben, ahol az Audi ászát, Mattias Ekströmöt és a szintén Mercedesszel versenyző, a bajnokságban első dobogós helyezését megszerző Ralf Schumachert.
2011. május 2. hétfő 13:10 -
F1: Az újonc lehet Schumi utódja?
Ha a Force Indiánál idén bemutatkozott Paul di Resta ugyanúgy folytatja, ahogy kezdett, a skót pár éven belül a Mercedes GP-nél találhatja magát.
2011. május 2. hétfő 10:30 -
Rosberg: Továbbra is a Red Bull a favorit
Nico Rosberg, a Mercedes GP német versenyzője úgy véli, továbbra is a Red Bull Racing alakulata a legerősebb a mezőnyben, ám mindent megtesznek azért, hogy csökkentsék lemaradásukat az energiaital-gyárosokkal szemben.
2011. május 2. hétfő 08:55 -
Ţ+ëTł1/„Ę!
A német Mercedes specialista Lorinser, egy számára teljesen új piaci szegmenst kíván meghódítani. A történet úgy kezdődött, hogy az idei Shangai Auto kiállítás során sikerült értékesíteniük egyik igen magas árkategóriájú zászlóshajójukat, az S70-et.
2011. április 30. szombat 22:20 -
Rosberg DTM-es Mercivel száguldott Hockenheimben - fotók
Nico Rosberg, a Forma-1-es Mercedes GP istálló kiválósága volt a csillagos márka különleges vendége a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hockenheimi évadnyitójának szombati napján. A pilóta egy Mercedes CLK volánja mögött néhány demonstrációs körrel is megörvendeztette a publikumot.
2011. április 30. szombat 20:05 -
Spengler révén Mercedes-pole a DTM évadnyitóján
Bruno Spengler, a Mercedes kanadai kiválósága, a tavalyi bajnokság bronzérmese szerezte meg a pole pozíciót a Német Túraautó Bajnokság (DTM) évadnyitójának időmérő edzésén, Hockenheimben, ahol már az új gumiszállító, a Hankook abroncsai feszültek a versenygépeken.
2011. április 30. szombat 19:25 -
Bringás horgászokat sodort el Mercedes a 4-es főúton
Az éjszakai órákban egy személygépkocsi a 4-es főúton Nyíregyháza irányából Debrecen felé haladva a 254-es km szelvény közelében Újfehértónál a horgászatból hazatartó három kerékpáros közül a jobb oldalával elsodort kettőt. A kerékpárosok egyike felcsapódott a szélvédőre, a járművek az út széli árokba csapódtak. A mentők a két sérültet kórházba vitték.
2011. április 30. szombat 14:26 -
Mercedes C63 AMG: a DTM biztonsági autója - fotók, videó
Bemutatta a hétvégén, Hockenheimben startoló Német Túraautó Bajnokság (DTM) idei biztonsági autóját a Mercedes-Benz, a csillagos márka révén a sorozat safety car-ja egy C63 AMG lesz. Jürgen Kastenholz idei autója nagyjából megegyezik a C63 AMG utcai változatával: 6,3 literes, V8-as, 487 lóerős motor hajtja, váltója az AMG saját fejlesztésű, hétfokozatú, gyorskapcsolású váltója, amelyet rajt-opcióval is felvérteztek. A csillagos márka gyári tuningműhelye pályaversenyzésre alkalmas futóművet szerelt az autó alá és egy speciális kipufogórendszert is készítettek. A biztonsági felszerelések mellett a safety car-t természetesen felszerelik a megfelelő kommunikációs eszközökkel is: a pilóta nagyméretű monitoron kísérheti figyelemmel az eseményeket, s folyamatos rádiókapcsolatot létesíthet a versenyirányítással.
2011. április 30. szombat 10:50 -
Schumiék sokat várnak az isztambuli Forma-1-es futamtól
Bizakodó a Forma-1-es Mercedes GP legénysége a jövő hétvégén esedékes Török Nagydíj előtt: miután Sanghajban a W02-es Ezüstnyíl javuló formát mutatott, Michael Schumacher és Nico Rosberg sokat vár az isztambuli viadaltól is. Ross Brawn csapatfőnök úgy érzi, az együttesnek még sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy az élmezőnyben vetélkedhessenek.
2011. április 29. péntek 22:50 -
Újabb előrelépést vár a Mercedes
A Török Nagydíjon további előrelépésre számít a Mercedes Grand Prix alakulata: mind a két versenyző, mind a csapatfőnök Ross Brawn reméli, hogy a közeljövőben rendszeresen az élmezőnyben harcolhatnak majd.
2011. április 29. péntek 14:25 -
Kínára összpontosíthatnak a tuningcégek is a jövőben
A közelmúltban nem kevesebb, mint fél millió euróért talált gazdára Shanghaiban egy 821 lóerős Lorinser S70, amelynek alapját a Mercedes-Benz S-osztály adja, ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a jövőben az európai tuningcégek is leginkább a kínai igénykre koncentrálnak majd.
2011. április 29. péntek 10:46 -
Forma-1-technika a DTM-ben
A hétvégén indul a DTM 2011-es sorozata. Az új idényre új biztonsági autót kapott a verseny, itt is a Forma-1-ből ismerős Mercedes C63 AMG felügyel.
2011. április 29. péntek 10:00 -
Alig változik a Mercedes A osztály
Gordon Wagener, a Mercedes-Benz formatervezési igazgatója szerint alig változik a Sanghaji Autószalonon leleplezett A osztály.
2011. április 29. péntek 09:39 -
Button szerint komoly erőpróba vár a gumikra
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint akárcsak Kínában, az abroncsok a jövő hétvégi Török Nagydíjon is meghatározó szerephez jutnak.
2011. április 29. péntek 08:50 -
F1: Rosberg DTM-sofőrnek áll
Nico Rosberg a Német Túraautó-bajnokság hétvégi szezonnyitóján a Mercedes egyik DTM-járgányát vezeti majd.
2011. április 29. péntek 08:10 -
Hamilton szerint a KERS nagy előny lesz Isztambulban
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint rendkívüli izgalmak várhatóak a jövő hétvégi Török Nagydíjon, a pálya adottságai ugyanis érdekes szituációkat szülhetnek.
2011. április 28. csütörtök 16:04 -
Kisebb fejlesztésekre összpontosít a McLaren
Kisebb újításokra koncentrál a jövő hétvégi Török Nagydíjon a McLaren-Mercedes csapata annak érdekében, hogy csökkentse lemaradását legfőbb riválisával, a Red Bull Racinggel szemben.
2011. április 28. csütörtök 14:28 -
Button: A McLarennél fejezem be pályafutásomat
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button az Autosport című brit szaklapnak adott interjújában a minap elárulta, nagyon boldog jelenlegi csapatánál, így forma-1-es pályafutását a wokingi gárdánál kívánja befejezni.
2011. április 28. csütörtök 11:43 -
A Mercedes nem aggódik a fogyasztás miatt
Noha üzemanyag-fogyasztás tekintetében a Renault motorja élen járhat a Forma-1 mezőnyében, a Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug szerint panaszra semmi okuk, hiszen aggregátjuk teljesítményét figyelembe véve azok üzemanyag-hatékonysága is jónak mondható.
2011. április 27. szerda 17:23 -
Rosberg szerint képes a győzelemre a Mercedes
A Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, véleménye szerint a csapat versenyautója képes a futamgyőzelemre, így magabiztosan várja az európai szezon kezdetét.
2011. április 27. szerda 14:48 -
F1: A Mercedes magára találhat
A Mercedes motorsport-igazgatója szerint a csapat Törökországban is ismételheti a Kínában látott jó szereplést, ha megint sikerül eltalálniuk az alapvetően gyors autó beállításait.
2011. április 27. szerda 13:30 -
Idén 60 éves az Unimog
Idén ünnepli 60. születésnapját az Unimog márka. A Mercedes-Benz-hez tartozó gyártó június 5-én rendezi meg a wörthi gyárban a születésnapi programsorozatát. A teherautó ünnepre minden eddigi Unimog tulajdonos meghívást kap, a rendezvényen történelmi kiállítás és szépségverseny is lesz.
2011. április 27. szerda 09:04 -
F1: A Mercedes már tudja, hogyan teheti gyorssá az autót
Norbert Haug kijelentette, hogy a Mercedes a Kínai Nagydíj előtt átalakította a felkészülési stratégiát a hétvégér,e és a csapatnál már tudják, hogyan hozhatják ki a legtöbbet autójukból.
2011. április 26. kedd 16:57 -
A Mercedes megismételné a sanghaji teljesítményt
A Mercedes GP célja, hogy a két hét múlva esedékes Török Nagydíjon megismételje Sanghajban nyújtott teljesítményét, és erre minden esélyük meg is van
2011. április 26. kedd 16:20 -
Több mint ezer dolgozót vettek fel eddig a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár dolgozóinak száma elérte az ezer főt, de továbbra is folyamatos a felvétel, 2011 végéig a tervek szerint a létszáma eléri a kétezret - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden a kecskeméti gyárban tartott ünnepségen.
2011. április 26. kedd 15:05 -
Ezer dolgozó formált élő Mercedes-csillagot Kecskeméten - fotók
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. dolgozói egy 40 méter átmérőjű Mercedes-csillagot formálnak a vállalat Kecskeméten épülő üzeme előtt, ahol ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy a cég dolgozóinak létszáma elérte az ezer főt.
2011. április 26. kedd 13:30 -
Rosberg két kedvence Schumi és Häkkinen
Nico Rosberg, a Mercedes pilótája azt mondta, ha ő dönthetné el ki legyen a csapattársa az eddigi Forma-1-es világbajnokok közül, akkor a hétszeres vb-győztes Michael Schumachert választaná.
2011. április 26. kedd 08:35 -
Whitmarsh: Hamilton a McLarennél akar maradni
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a Daily Mail című brit lapnak adott nyilatkozatában nemrégiben elmondta, meggyőződése, hogy Lewis Hamilton még sokáig a wokingi gárdánál versenyez majd.
2011. április 25. hétfő 10:20 -
Gullstream: újabb látványos Mercedes SLS AMG tuning - fotók
Látványos példánnyal gyarapodott a sirályszárnyas Mercedesre, az SLS AMG-re épülő tuningverdák végeláthatatlannak tűnő sora. Ezúttal a svájci FAB Design rukkolt elő saját verziójával, a Gullstreammel: a hunzenschwilli mesterek jól láthatóan komoly aerodinamikai fejlesztéseket végeztek az autón, amelynek átdolgozták a futóművét is. A műhely saját fejlesztésű, rozsdamentes acélból készült kipufogórendszerével felvértezett autó a hagyományos változat 563 lóerejével szemben 607 lóerőt teljesít: álló helyzetből százra 3,6 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége pedig 325 kilométer/óra.
2011. április 24. vasárnap 20:27 -
A Mercedesé a leggyorsabb szervizcsapat a Forma-1-ben
Noha a Mercedes Forma-1-es Ezüstnyila egyelőre nincs azonos szinten a Red Bull és a McLaren versenygépeivel, a csillagos alakulat szervizcsapata túl is tesz az említett két együttesén. Egy német szaklap kimutatásából kiderült, hogy az évad első három futama alapján a brackley-i alakulat bonyolítja a leggyorsabb boxkiállásokat.
2011. április 24. vasárnap 11:57 -
Nicky Hayden új autója: Mercedes CLS63 AMG - fotók
Új autója van a MotoGP sztárjának, a 2006-ban világbajnoki címet nyerő, jelenleg a Ducati színeiben szereplő Nicky Haydennek: az amerikai klasszis az olasz csapat és a gyári Mercedes-tuningműhely között tavaly létrejött együttműködésnek köszönhetően a napokban egy CLS63 AMG típusjelű járművel gyarapodott. A 6,3 literes, V8-as, 518 lóerős luxusautót az AMG németországi főhadiszállásán, Affalterbachban tett látogatása során vette át a
2011. április 24. vasárnap 11:00 -
Mercedes és Skoda ütközött Nyíregyházán - fotók
Szerda délelőtt két személygépkocsi, egy Mercedes és egy Skoda ütközött össze Nyíregyházán, amikor az egyik egy szirénázó mentőautónak akart elsőbbséget adni - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. április 24. vasárnap 08:45 -
F1: A bokszban a Merci a leggyorsabb
A Mercedes tavaly a pályán nem volt a leggyorsabb, ellenben a bokszban senki nem dolgozott fürgébben náluk. A brackleyi csapat idén is a legjobb ezen a téren.
2011. április 23. szombat 16:00 -
Rosberg nem akarja elhagyni a Mercedest
A Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, teljes mértékben elkötelezett jelenlegi csapata iránt, és biztos abban, hogy hamarosan sikereket érnek el együtt.
2011. április 22. péntek 08:56 -
Biturbó motort kapott a frissített Mercedes-Benz E63 AMG is
A New York-i Autószalonon mutatkozott be a frissített Mercedes-Benz E-osztály legsportosabb változata, amely korábbi 6.2 literes szívómotorját most egy 5.5 literes, V8-as biturbó egységre cserélte. Az erőforrás alapállapotban 525 lóerős teljesítménnyel bír, de külön kérésre akár 557 paripát és 800 Nm-nyi nyomatékot is kihoznak belőle.
2011. április 22. péntek 08:17 -
AUTOGLYM: Prémium autóápolás Angliából
Az AUTOGLYM-et, mint márkát nem igazán kell bemutatni az autóápolás megszállottjainak, de a nagyközönség számára Magyarországon még ismeretlen ez a név. Az átlagautósok számára is elérhető áron kínálnak olyan kimagasló minőségű termékeket, melyeket a leghíresebb autós szépségversenyek résztvevői, a legigényesebb autókozmetikusok és nem utolsósorban prémium autógyárak is használnak, pl: Aston Martin, Jaguar, Mercedes-Benz, Bentley, McLaren, Lotus.
2011. április 22. péntek 02:11 -
Rosberg szerint sokat fejlődött a Mercedes
Annak ellenére, hogy hatalmas lehetőséget dobott el magától és végül lecsúszott a dobogóról, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedesnek pozitívan kell visszagondolnia a hétvégi Kínai Nagydíjra, ahol a vártnál eredményesebbek voltak.
2011. április 21. csütörtök 13:27 -
Whitmarsh: A fejlesztési verseny a siker kulcsa
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, biztos abban, amennyiben csapata tartani tudja a fejlesztési versenyt legfőbb riválisaival, képes lesz elhódítani a világbajnoki címet a szezon végén.
2011. április 21. csütörtök 10:13 -
Galéria: New Yorkban a kecskeméti Mercedes
Bemutatták a Mercedes-Benz A-osztálya új generációjának tanulmányautóját a New York-i nemzetközi autókiállítás sajtónapján. Az A-osztály új generációjának modelljét a Mercedes új, kecskeméti gyárában fogják összeszerelni az üzem 2012-es átadása után. A járműipari seregszemle április 22-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
2011. április 21. csütörtök 07:35 -
A legjobb 10-11 éves használt autók - toplista
Az Auto Bild német autós szaklap közzétette a német műszaki vizsgaállomások 2010-es adatait feldolgozó statisztikáit. 7 253 709 autót vizsgáltak át, összesen 211 Németországban népszerű típust. A rangsort az határozza meg, hogy a megvizsgált autók milyen százalékánál találtak komolyabb hiányosságot a szervizek. A statisztika nem reprezentatív, de használt autó vásárláskor hasznos lehet. A 10-11 éves használt autók között a legkevesebb meghibásodást a Porsche 911-nél találták, az első 10-ben két Porsche, egy Mercedes és egy Volkswagen mellett Toyoták és Mazdák vannak.
2011. április 21. csütörtök 06:00 -
Haug szuperlatívuszokban beszélt di Restától
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elismerően beszélt a Force India újonc versenyzőjéről, Paul di Restáról, aki elmondása szerint fantasztikusan teljesített az eddigi három versenyen a Forma-1-ben.
2011. április 20. szerda 19:33 -
Button: Bőven van még tanulnivalónk
Összességében kielégítőnek értékeli a szezon első három versenyét a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a téli felkészülést követően csak álmodhattak a jó eredményekről.
2011. április 20. szerda 17:00 -
F1 - Massa: A Mercedes időmérőn már jobb a Ferrarinál
Felipe Massa optimista a Kínai Nagydíjon elért 6. helye után, és úgy véli, a Ferrari autója elég gyors ahhoz, hogy az élmezőnyben harcolhasson. Egy mért körön azonban még erősödniük kell, a brazil szerint a Mercedes lehagyta őket ezen a téren.
2011. április 20. szerda 15:20 -
Massa szerint a Mercedes jobb a Ferrarinál
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, csapatának nagyon keményen kell dolgoznia a következő három hétben, hiszen jelen pillanatban a Mercedes versenyautói jobban teljesítenek az időmérőn, mint az olasz gyártóé.
2011. április 19. kedd 17:44 -
Vasak becsülete
Kauferék nem ma kezdték, nagypapa messze földön híres Bogárgyógyász volt, apuka pedig már a nyolcvanas években is furgonszám hordta az alkatrészeket, jórészt Olaszországból, de itthon is meglehetősen jó kapcsolatai voltak. Persze valamit valamiért, a kurrens alkatrészeket kint is, itthon is úgy kapta meg, ha hajlandó volt bevásárolni hozzá a legbetegebb, eladhatatlan cucokat is. Így lett az Autóker és Giovanni elfekvő készletéből Kauferék elfekvő készlete. Nem kis tételekről beszélünk, több családi háznyi raktárat töltöttek meg a Fiat, Mercedes, BMW cuccok, néhány más raktárat pedig a szocialista típusok cuccai foglaltak el. Az idő persze szalad, több éve nem keresett senki W116 gyári felső vízcsövet, így - mivel a hely kellett a kurrensebb árukhoz - kidobáltuk őket. Egyszerűen nem volt kapacitás arra, hogy összeírjuk, és "megebayezzük" őket. Hajszál híján hasonló sosra jutott az elfekvő készlet maradéka is, szerencsére a Csikós Baráti Kör két rövid látogatás során harsány hujjongatások közepette begyűjtött belőle néhány doboznyi kincset. Mi pedig a maradékot konténerbe hajítottuk, aztán a felszabadult helyet megtöltöttük motorolajos kartonkkal.[...] Bővebben!
2011. április 19. kedd 17:01 -
Mercedes-Benz A AMG érkezhet

2011. április 19. kedd 16:35 -
Brawn szerint a Mercedes hibázott télen
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke úgy véli, a forma-1-es csapatoknak a jövőben alaposan át kell gondolniuk, milyen munkamódszerrel vágnak neki a következő szezonnak, könnyen lehet ugyanis, hogy a Mercedes előzőleg helyesnek vélt taktikája hatalmas baklövésnek bizonyul.
2011. április 19. kedd 15:16 -
Őrület a kecskeméti Mercedes körül Sanghajban - fotók
A Mercedes-Benz A-osztálya új generációjának tanulmányautóját mutatja be Dieter Zetsche, a Daimler német járműgyártó igazgatótanácsának elnöke, a Mercedes-Benz vezérigazgatója a 14. Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon. Az A-osztály új generációjának egyik modelljét a Mercedes új, kecskeméti gyárában fogják összeszerelni az üzem 2012-es átadása után.
2011. április 19. kedd 13:26 -
A DRS-rendszer az F1 legnagyszerűbb vívmánya?
Minden idők legjobb forma-1-es vívmányának titulálta a légellenállást csökkentő rendszert (DRS) a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, aki szerint a versenyek egyértelműen izgalmasabbá váltak az új szabályoknak köszönhetően.
2011. április 19. kedd 12:26 -
Sanghajban debütál a kecskeméti Mercedes A-osztály - fotók
A Daimler AG német járműgyártó képei a Mercedes-Benz A-osztálya új generációja tanulmányautójának műszerfaláról, amely a 14. Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon látható 2011. április 18-án. Az A-osztály új generációjának egyik modelljét a Mercedes új, kecskeméti gyárában fogják összeszerelni az üzem 2012-es átadása után.
2011. április 19. kedd 12:16 -
Az egykörös tempón javítana a McLaren
Főként autója egykörös tempóján javítana a McLaren-Mercedes alakulata, Martin Whitmarsh csapatfőnök elmondása szerint ugyanis szeretnének minden egyes nagydíjhétvégén az első rajtkockáért harcba szállni.
2011. április 19. kedd 09:25 -
A Red Bullnál úgy vélik, csalni próbált a McLaren
Noha a legtöbben komikusnak tartják Jenson Button Kínai Nagydíjon elkövetett hibáját, a Red Bull vezető szerelője szerint a McLaren-Mercedes csalni próbált akkor, amikor a brit versenyző az energiaital-gyárosok garázsa elé parkolt le bokszkiállása során.
2011. április 19. kedd 08:30 -
Rákészül a BMW M5-re az AMG Merci
Hamarosan érkezik a BMW új sportmodellje, az M5. A Mercedes-Benz felkészül a fogadására, lecseréli az E63 AMG motorját, a korábbi szívómotor helyett a BMW-hez hasonlóan turbós kerül az autóba.
2011. április 19. kedd 08:00 -
F1: Brawn: A Mercedesnek új filozófiája van a beállításokról
A Mercedes erősebb formát mutatott a Kínai Nagydíjon, mint előtte, és ennek záloga az volt Ross Brawn szerint, hogy új személetmód alapján határozták meg az autó beállításait.
2011. április 18. hétfő 16:28 -
Speedriven EV12
A Speedriven kemény fába vágta a fejszéjét: adott volt egy E osztályos Mercedes, amelybe megrendelésre egy V12-es motor került!
2011. április 18. hétfő 12:36 -
Schumit a Force India újonca válthatja a Mercinél?
Noha Michael Schumacher menesztése jelenleg nincs napirenden a Mercedes GP-nél, sajtóértesülések szerint a csillagos egylet a Force Indiánál újoncként szereplő Paul di Resta személyében már megtalálta a német veterán utódját. Schumi számára az idei szezon is nyögvenyelősen kezdődött, de versenymérnöke szerint a hétszeres világbajnokban továbbra is megvan a tűz.
2011. április 18. hétfő 10:06 -
Hamilton: Pályafutásom egyik legszebb győzelme
Pályafutása egyik legjobb győzelmeként emlegeti vasárnapi diadalát a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint a Kínai Nagydíj előtt csak reménykedett abban, hogy felállhat a rajtrácsra.
2011. április 18. hétfő 09:30 -
Ismét optimista a hangulat a Mercedesnél
Nico Rosberg magabiztosan nyilatkozott a hétvégi Kínai Nagydíj után, ahol az ötödik helyre hozta be versenygépét, jóllehet a futam végén vissza kellett vennie a tempóból, mert többet fogyasztott az autója, mint amire a csapat számított. Azt követően, hogy az első két versenyen bukdácsolt, a Mercedes eredményesen szerepelt a hétvégi versenyen, így magabiztosan várhatja az európai szezon rajtját, ami Rosberg számára is megnyugvást jelent.
2011. április 18. hétfő 08:53 -
A legjobb 8-9 éves használt autók - toplista
Az Auto Bild német autós szaklap közzétette a német műszaki vizsgaállomások 2010-es adatait feldolgozó statisztikáit. 7 253 709 autót vizsgáltak át, összesen 211 Németországban népszerű típust. A rangsort az határozza meg, hogy a megvizsgált autók milyen százalékánál találtak komolyabb hiányosságot a szervizek. A statisztika nem reprezentatív, de használt autó vásárláskor hasznos lehet. A 8-9 éves használt autók között a legkevesebb meghibásodást a Porsche 911-nél találták, az első 10-ben két Porsche és egy Mercedes mellett japán kocsik vannak.
2011. április 18. hétfő 07:00 -
Button magyarázata a bokszutcai bénázásra
Magyarázatot adott bokszutcai bakijára a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint azonban a komikus jelenet nem volt nagy hatással versenyének alakulására.
2011. április 17. vasárnap 15:55 -
Rosberg kissé bosszús a falánk Mercedes-motor miatt
Nico Rosberg egyértelműen a falánk Mercedes-erőforrás rovására írja, hogy leszorult a dobogóról a Kínai Nagydíjon, azonban a német így is örül annak, hogy a csillagos egylet a gyatra idénykezdés után javuló formát mutat. A fiatal sofőr szerint az Ezüstnyíl a folytatásban még versenyképesebb lesz.
2011. április 17. vasárnap 15:10 -
Rosberg többet várt a Kínai Nagydíjtól
Csalódottan nyilatkozott a forma-1-es Kínai Nagydíjat követően a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, aki szerint a dobogó könnyedén elérhető lett volna csapata számára.
2011. április 17. vasárnap 14:30 -
Schumi szerint sokat fejlődött a Mercedes autója
Malajzia után Kínában is értékes pontokat gyűjtött a Mercedes GP Petronas hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki a tizennegyedik helyről rajtolva végül a nyolcadik helyen ért célba.
2011. április 17. vasárnap 13:25 -
F1: A Mercedes kivizsgálja a túl nagy benzinfogyasztást
A Mercedesnél úgy vélik, Nico Rosberget legalább a dobogóra kerüléstől fosztotta meg az autó vártnál magasabb üzemanyagfogyasztása Kínában. A csapat utánajár a Michael Schumachert is sújtó probléma okának.
2011. április 17. vasárnap 13:11 -
F1: Saját magát is meglepte a Mercedes
Kellemes meglepetést okoztak Kínában a gyors Mercedesek. Nico Rosberg idén először vezette a futamot, Schumacher jó versenyzéssel nyolcadik lett. Norbert Haug sportigazgató elismerte: nem számítottak ilyen erős futamra.
2011. április 17. vasárnap 11:30 -
Button: Esélyünk sem volt Vettelék ellen
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button a Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését követően elismerte, habár sokáig hittek benne, esélyük sem volt arra, hogy harcba szálljanak az első rajtkockáért a kvalifikáció utolsó szakaszában.
2011. április 16. szombat 13:40 -
Mivel indokolja az újabb égést Schumacher?
Michael Schumachert, a Mercedes GP hétszeres világbajnokát a Kínai Nagydíj időmérő edzésén is csúfos kudarc érte: míg fiatal csapat- és honfitársa, Nico Rosberg az alakulat idei legjobb kvalifikációs eredményét szállítva 4. lett, addig a német zsinórban harmadszor is kiszorult a Q3-ból. A veterán sofőr az állítható hátsó szárny meghibásodásával indokolja az újabb kapitulációt.
2011. április 16. szombat 12:00 -
F1: Sírva nevetnek a Mercedesnél
A Mercedes csapatvezetőinek az egyik szeme sír, a másik nevet. Michael Schumachernek ismét meggyűlt a baja az állítható hátsó szárnnyal, harmadik nekifutásra sem jutott tovább a Q2-ből; Nico Rosberg viszont negyedik helyről rajtolhat vasárnap.
2011. április 16. szombat 11:30 -
Megnyitotta kapuit az idei Oldtimer Expo
Idén ötödik alkalommal rendezik meg az Oldtimer Expót a Vasúttörténeti Parkban, ahol idén is rengeteg gyönyörű autó tette tiszteletét. A Mercedes-Benz SL-sorozata mellett két, az 1920-as évek végén gyártott Bugatti, valamint többek között egy Alfa Romeo Montreal, egy Ferrari 365 GT4, egy Jaguar XK, egy Ford T-Modell és egy BMW 319/1 Roadster is megtekinthető a hétvégén.
2011. április 15. péntek 16:24 -
F1: Jó úton a Mercedes?
A Mercedes a melbourne-i és sepangi ügyetlenkedés után a Kínai Nagydíj első szabadedzésein elég jól teljesített, a csapatnál pozitív irányváltásról beszélnek.
2011. április 15. péntek 14:30 -
Rosberg a jó kezdés után jó folytatást remél
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője a Kínai Nagydíj nyitónapján elért 4. helyezés után bizakodva várja a folytatást, de nem titkolja: fogalma sincs, mit tartogat az évadot gyengén kezdő csillagos alakulat számára a sanghaji hétvége hátralevő része.
2011. április 15. péntek 13:25 -
Button: Lágy gumikkal nem olyan jó az autó
Habár a McLaren-Mercedes mindkét versenyzője az autó beállításaira panaszkodott, a csapatnál nagyon bíznak abban, hogy a szombati időmérő edzésen ismét méltó ellenfelei lehetnek majd a Red Bull Racing csapatának.
2011. április 15. péntek 12:40 -
Rosberg tovább javulna az időmérőig
Csapattársához, Michael Schumacherhez hasonlóan előrelépésről nyilatkozott a pénteki szabadedzéseket követően a Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg Sanghajban.
2011. április 15. péntek 12:15 -
Hamilton a beállításokkal küszködött
Ugyan van még hova fejlődni, a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint azonban elégedettek lehetnek a Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésein elvégzett munkával.
2011. április 15. péntek 11:50 -
Schumi szerint nagyot lépett előre a Mercedes
Rendkívül elégedetten nyilatkozott a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Kínai Nagydíj első szabadedzéseit követően, a német versenyző szerint ugyanis csapata sokat fejlődött az első két versenyhétvégéhez képest.
2011. április 15. péntek 11:10 -
Vettelt dominál, közelít a McLaren
Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoka megőrizte az elsőséget a Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén is, ezúttal azonban jóval szorosabb eredmények születtek. A német mögött a két McLaren, Lewis Hamilton és Jenson Button zárt, őket a két Mercedes követte.
2011. április 15. péntek 10:31 -
Gyorshír: Vettel továbbra is az élen
Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnok megőrizte az elsőséget a Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén is, ezúttal azonban jóval szorosabb eredmények születtek. A német mögött a két McLaren, Lewis Hamilton és Jenson Button zárt, őket a két Mercedes követte.
2011. április 15. péntek 09:45 -
Rosberg egy uborkához hasonlította a Forma-1-es Mercit?
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője cáfolja az Express című német bulvárlap állítását, amely szerint becsmérelte és egy uborkához hasonlította a csillagos alakulat W02 típusjelű autóját. A pilóta cáfolja azt a teóriát is, hogy a Red Bullhoz készül Mark Webber helyére.
2011. április 15. péntek 08:30 -
Rosberg nem ringatja magát álomvilágba
Nico Rosberg tisztában van azzal, hogy nagyon kemény időszak előtt állnak, mert a Mercedes teljesítménye messze nem olyan jó, mint amire a téli tesztek alatt számítottak, így hatalmas előrelépésre lesz szükségük ahhoz, hogy harcba szállhassanak az élen állókkal.
2011. április 15. péntek 07:06 -
A világ első autója Budapesten
Az automobil 125 éves jubileumának tiszteletére idén ismét útra kelnek a Mercedes rajongói. 2011-ben folytatódik a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra. A rendezvényen feltűnik a Carl Benz által tervezett Patent-Wagen is.
2011. április 15. péntek 07:00 -
F1: Rosberg nem érti, miért lassú a Mercedes

2011. április 15. péntek 05:22 -
Edo Competition SLR McLaren Black Arrow
Bár a fókusz mostanában a legújabb nagyágyún, az SLS AMG-n van a Mercedes háza táján, az Edo Competition nem feledi a nagy elődöt sem: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nemrégiben kiadott csomagjuk, a Black Arrow, mely az McLaren SLR-t veszi alapul.
2011. április 14. csütörtök 18:55 -
F1: Indul a cápavadászat Sanghajban
Utolsó rohamra készülnek a szezon európai szakasza előtt a Forma-1-es csapatok. A McLaren, a Ferrari és a Mercedes célja a Red Bull "cápáinak" levadászása, ami akár sikerülhet is, ha a bajnokcsapat - és Sebastian Vettel - rossz napot fog ki vasárnap. Pláne, ha az időjárás is beleszól, ahogy Sanghajban szokott.
2011. április 14. csütörtök 16:30 -
Button: Megszorongatjuk a Red Bullt Kínában
Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője szerint a wokingi gárda a Kínai Nagydíj hétvégéjén még közelebb kerülhet legfőbb riválisához, a Red Bull Racinghez.
2011. április 14. csütörtök 15:05 -
Hamilton: Soha nem sodornám veszélybe társaimat
Nem érzi úgy, hogy túl agresszíven védte volna pozícióját Fernando Alonsóval szemben Malajziában a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. április 14. csütörtök 13:02 -
F1: A Mercedes újabb nehéz hétvégére számít

2011. április 13. szerda 15:04 -
F1: Kínában sem vár csodát a Mercedes
Mivel két egymást követő hétvégén is verseny van, a Mercedes előre hűti a rajongóit: ne várjanak csodát Schumacheréktől Sanghajban sem. Az MGP-W02 csak az európai szezonra lehet versenyképes.
2011. április 13. szerda 14:30 -
Haug szerint nehéz hétvége vár a Mercedesre
Nehéz hétvégét vár Kínában a Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug, aki szerint a csapatnak minden tudását latba kell vetnie, ha jó eredményt akar elérni az évad harmadik versenyén.
2011. április 13. szerda 08:50 -
Rosberg ismételne Kínában
Tavaly felállhatott a dobogóra, így idén is nagy várakozásokkal tekint a Kínai Nagydíj elé a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg.
2011. április 13. szerda 07:00 -
Kemény munka folyik a Mercedes gyárában
A hétvégi Kínai Nagydíjig jelentős fejlődést ugyan nem érhetnek el, a Mercedes gyárában azonban kemény munka folyik annak érdekében, hogy mihamarabb javítani tudjanak az MGP W02-es versenygép teljesítményén.
2011. április 12. kedd 15:15 -
Schumacher reméli, javíthatnak Kínában
Habár a Maláj Nagydíjat követően csupán alig néhány nap áll a csapatok rendelkezésére, hogy felkészüljenek a következő, kínai versenyre, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher bízik abban, hogy jobb teljesítménnyel kápráztathatják el rajongóikat, mint az első két futamon.
2011. április 12. kedd 11:25 -
Megérkezett a Start-stop rendszer a Mercedes-Benz S350 BlueTEC-hez
Több éves fejlesztés után, végre bemutatta a Mercedes-Benz a 350 BlueTEC motorhoz a Start-Stop rendszert. A motorleállító szerkezet jótékony hatása miatt 0,8 literrel csökkent a V6-os egység fogyasztása, ami mostantól átlagosan 6,2 literes.
2011. április 12. kedd 10:22 -
Schumi vagy Rosberg vigye kórházba a vajúdó kismamát? - videó
Újabb internetes reklámszpottal rukkolt elő a Forma-1-es Mercedes GP istálló: a 45 másodperces, humoros videoklipben egy férfi és neje, egy vajúdó kismama lerobban autójával a kórház felé tartva, majd azon tanakodnak, hogy a helyszínre egy-egy Mercedes CLS 63 AMG-vel megérkező Nico Rosbergre vagy Michael Schumacherre bízzák a fuvart. A videót a Jung von Matt ügynökség készítette Calle Astrand rendezésével idén februárban, Barcelona közelében.
2011. április 12. kedd 10:15 -
Button négycsapatos küzdelmet vár Kínában
Jenson Button, a McLaren-Mercedes korábbi világbajnoka úgy véli, csapata kellőképpen felkészült a hétvégi Kínai Nagydíjon arra, hogy ismét harcba szálljon a világbajnoki tabellát jelenleg vezető Red Bull Racing alakulatával.
2011. április 12. kedd 10:10 -
F1: Száguldó bábák a Mercedesnél - videó
Ön kire bízná vajúdó feleségét, ha minél előbb a kórházba kellene jutni? A Mercedes két sofőrt is ajánl...
2011. április 11. hétfő 15:00 -
Nico Rosberg és a Mercedes kormánykereke (Videó)
A forma-1-es autók kormánykereke manapság egy ultramodern irányítóközponthoz hasonlítható, mellyel a kormányzás majdhogynem másodlagosnak mondható.
2011. április 11. hétfő 14:35 -
Schumacher vagy Rosberg vigye el a vajúdó kismamát? - videó
A Mercerdes-Benz marketingesei az elmúlt időben szárnyalnak, jobbnál jobb videókkal próbálják hirdetni legújabb modelljeiket. Most az új CLS 63 AMG és az E 63 AMG-t mutatja be az alábbi ötletes reklámfilm.
2011. április 11. hétfő 13:17 -
Button: Továbbra sem hoztunk ki mindent a csomagból
Remekül szerepelt a hétvégi Maláj Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, hiszen Sebastian Vettel mögött a második helyen futott be.
2011. április 11. hétfő 10:18 -
Autókülönlegességek az V. Oldtimer Expón
Összeállt az V. Oldtimer Expo veterán járgány listája: mintegy 250 járművet lehet megszemlélni a Vasúttörténeti Parkban a következő hétvégén, amelyek nagy része eddig sohasem mutatta meg magát a közönségnek. A 125 éves évfordulóját ünneplő Mercedes-Benz, valamint a 125 éves autózás, a Zsiguli magyarországi 40 éve, a 60 éves lengyel autógyártás, a 20 éves Magyarországi Bogarasok Klubja és a Citroën 60 éves Dobozos Kacsája mellett vannak olyan különlegességeink, amelyek ugyan nem szülinaposak, de látványuk mindenképpen megemeli a pulzusszámot.
2011. április 11. hétfő 10:06 -
Hamilton: Nyerni akarok Kínában
Megpróbálja túltenni magát a vasárnapi Maláj Nagydíjon, és győzelmi célokkal utazik Kínába a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. április 11. hétfő 07:00 -
Schumacher mielőbbi javulást vár a Mercedestől
Csak egyetlen dologban biztos a Maláj Nagydíjat a 9. helyen záró Mercedes-sofőr, Michael Schumacher: abban, hogy az alakulatnak kőkeményen dolgoznia kell, mert egyáltalán nem ott tartanak, ahol szeretnének. Javulást szorgalmaz az előkelőbb pozícióból rajtoló, de hamar eltűnő Nico Rosberg is.
2011. április 10. vasárnap 18:45 -
F1: A Mercedes esőre várva bukott pozíciókat

2011. április 10. vasárnap 15:42 -
Nem Rosberg versenye volt a mai
Csalódottan nyilatkozott a balul sikerült Maláj Nagydíjat követően a Mercedes GP fiatal tehetsége, Nico Rosberg.
2011. április 10. vasárnap 15:35 -
Schumacher: Nem jó a versenytempónk
Az MGP W02-es konstrukció versenytempóján kell mihamarabb javítania a Mercedes GP alakulatának
2011. április 10. vasárnap 15:18 -
Button Kínában is harcba szállna a Red Bullokkal
Rendkívül elégedett a ma megszerzett második hellyel a McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button, és reméli, hogy a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon képesek lesznek ismét felvenni a versenyt a Red Bull Racing alakulatával.
2011. április 10. vasárnap 13:15 -
Hamilton a rossz stratégiát okolja
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője a BBC-nek adott nyilatkozatában a vasárnapi Maláj Nagydíjat követően elárulta, az, hogy a verseny első szakaszában meglehetősen korán álltak ki kerékcserére, megpecsételte a délután további alakulását is.
2011. április 10. vasárnap 12:31 -
F1: Elszámolta magát az esővel a Mercedes
Michael Schumacher kilencedik lett, ezzel a Mercedes megszerezte idei első pontjait, de Nico Rosberg 12. helyénél mindenki többet várt Malajziában. Ross Brawn technikai igazgató elárulta: elkalkulálták magukat, esőre számítottak.
2011. április 10. vasárnap 12:30 -
Indul a hajlékony szárny őrület a Forma-1-ben
Gőzerővel dolgozik a Forma-1-es Ferrari istálló a 150 Italia típusjelű konstrukció feljavításán, s mint a technikai igazgató, Aldo Costa elárulta: hamarosan előállnak egy olyan hajlékony első szárnnyal is, amelyet a Red Bull használ. Ross Brawn, a Mercedes GP főnöke szerint a csapatok zöme azért nem vállalta be a vitatott szárnyat az évad elejétől fogva, mert tartottak a megszigorított ellenőrzéstől.
2011. április 10. vasárnap 10:00 -
Schumiéknál élesítette Forma-1-es autóját a Hispania
Érdekes szösszenetre derült fény a Maláj Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján: bár Colin Kolles, a Forma-1-es sereghajtó Hispania csapatfőnöke nem kívánta kommentálni, Ross Brawn, a Mercedes vezére megerősítette, hogy a küszködő spanyol egylet a csillagos márka szélcsatornájában tesztelte F111 típusjelű versenygépét.
2011. április 9. szombat 19:35 -
Schumacher újra kínos helyzetbe került
Melbourne után Sepangban is folytatódik Michael Schumacher és a Mercedes GP istálló vesszőfutása, a korábbi hétszeres világbajnok ezúttal sem élte túl az időmérő edzés második felvonását. A németnek saját bevallása szerint az állítható hátsó szárny meghibásodása tett be.
2011. április 9. szombat 14:45 -
Buttont meglepte a McLaren gyorsasága
A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button meglepettségéről nyilatkozott a malajziai időmérőt követően, véleménye szerint ugyanis sokkal közelebb vannak legfőbb riválisukhoz, a Red Bull Racinghez, mint arra a legtöbben számítottak.
2011. április 9. szombat 13:12 -
F1: Schumacher szárnyaszegett volt
A Mercedes GP a Maláj Nagydíjon időmérőjén sem váltotta jó eredményre az esetleg az autóban rejtőző potenciált, ezúttal a hátsó szárny szúrt ki a pilótákkal.
2011. április 9. szombat 11:05 -
A riválisoknak el kell lopniuk a Red Bull ötletét
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a Red Bull Racing riválisainak el kell majd gondolkodniuk azon, hogy követik-e az energiaital-gyárosok elképzelését, amennyiben beigazolódik, hogy annak köszönhetik
2011. április 8. péntek 19:20 -
Titok, hogy min dolgozik - interjú a kecskeméti Mercedes magyar tervezőjével
Az eddigi legkomolyabb munkája a Kecskeméten gyártandó Mercedes, de Németh Gábor ötleteiből kiindulva épült fel a szárnyas SLS is. Emellett százmilliós Maybachok és pici Smartok formáján is dolgozik, és 2012-től évente piacra kerülnek részben általa kitalált kocsik. Fiatal magyar autótervezőkkel készült interjúsorozatunk első része.
2011. április 8. péntek 18:45 -
Mozgásban a magyar Mercedes
Mark Featherston formatervező részleteire bontva bemutatja, az első gyári film pedig mozgásban is megmutatja, milyen lesz a Mercedes-Benz A osztály Kecskeméten készülő utódja.
2011. április 8. péntek 17:31 -
Brawn az Ezüstnyíl versenytempóján javítana
Noha a versenytempóval nem elégedett, Ross Brawn, a Mercedes GP főnöke a Maláj Nagydíj nyitónap után úgy érzi, hogy az Ezüstnyíl Sepangban sokkal jobb, mint két hete Melbourne-ben volt. Michael Schumacher és Nico Rosberg jelentős időhátránnyal zárt, de mindkét pilóta bizakodva várja a folytatást.
2011. április 8. péntek 13:40 -
Videón az új magyar Mercedes
Hamarosan bemutatkozik az új Mercedes A-osztály tanulmányváltozata. Az egyes hírek szerint Magyarországon is készülő kocsi nem dobozformájú, hanem sportos háromajtós. Videón ismerkedhetünk a formával.
2011. április 8. péntek 13:40 -
Nagyon fogynak a luxusautók
Rekordforgalom a luxusautó gyártóknál. Az Audi, a BMW és a Mercedes is komoly sikert ért el az idei első negyedévben. A teljes évre is rekordot jósolnak.
2011. április 8. péntek 12:00 -
Hamilton: A Red Bull altatott pénteken
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a Red Bull alakulata csupán altatott a Maláj Nagydíj pénteki második szabadedzésén, így Sebastian Vettel és Mark Webber az időmérőre még legalább fél másodpercet gyorsulhat.
2011. április 8. péntek 11:45 -
F1: A Mercedes a versenytempóján javítania
Noha a Mercedesnek még vannak problémái, Michael Schumacher és Nico Rosberg is úgy érzi, jobb iramot diktáltak a Malajziai Nagydíj első edzésnapján, mint Ausztráliában.
2011. április 8. péntek 11:36 -
F1: Meglepte a McLarent a sepangi hőség
Csak a McLaren-Mercedes tudott lépést tartani a Red Bull-lal a Maláj Nagydíj pénteki edzésein. Buttont és Hamiltont is meglepte, mennyire másképpen viselkednek a gumik a sepangi pályán.
2011. április 8. péntek 11:30 -
A Mercedes versenyzői elégedettek a fejlődéssel
A Mercedes GP versenyzői, Michael Schumacher és Nico Rosberg a Maláj Nagydíj első szabadedzéseit követően elárulták, egyértelműen jobb formában vannak, mint az évadnyitó versenyhétvégén, és remélik, hogy holnap még közelebb kerülhetnek legfőbb riválisaikhoz.
2011. április 8. péntek 10:45 -
Hamilton aggódik az esőgumik miatt
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, amennyiben a szombati időmérő edzésen, valamint a másnapi versenyen is esős feltételek mellett kell dolgozniuk a csapatoknak, komoly bajba kerülhetnek, a három garnitúra extrém esőgumi ugyanis minden valószínűség szerint nem lesz elég a versenyzőknek.
2011. április 8. péntek 09:19 -
Videón az új Mercedes-Benz A-osztály koncepciója
A gyári fotók után most két videóval örvendeztet meg minket a német márka. A Concept A jó arányokkal és lapos építésmóddal rendelkezik, kíváncsian várjuk, ebből mi marad a szériaváltozat 2012-es leleplezéséig.
2011. április 8. péntek 08:42 -
Webber nagy fölénnyel nyitott Sepangban
Mark Webber, a Red Bull tavalyi vb-bronzérmese az elsőség megszerzésével válaszolt a kritikákra a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzés, Sepangban. Az ausztrál hatalmas fölénnyel verte a McLaren versenyzőjét, Lewis Hamiltont és a Mercedes GP veterán menőjét, Michael Schumachert.
2011. április 8. péntek 06:35 -
Gyorshír: Webber az élen
Mark Webber, a Red Bull tavalyi vb-bronzérmese az elsőség megszerzésével válaszolt a kritikákra a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzés, Sepangban. Az ausztrált a McLarennel Lewis Hamilton, valamint a Mercedes GP veterán menője Michael Schumacher követte az eredménylistán.
2011. április 8. péntek 05:45 -
Építik a Merci-vágányt, pótlóbuszok Kecskemét és Kiskunfélegyháza között
A Mercedes gyárat a Cegléd-Szeged vasútvonallal összekötő vágány április 12-től április 21-ig tartó kiépítésének idejére vágányzár lesz a Kecskemét Kiskunfélegyháza közötti pályaszakaszon ezért a két város között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani az utasokat - közölte Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. technológiai üzemeltetési igazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2011. április 7. csütörtök 13:40 -
F1: A Mercedesnél dolgozik a sereghajtó
A Melbourne-ben már a kvalifikáción elvérző HRT Sepangban új első szárnyat szerel az autójára, a további fejlesztéseket pedig a Mercedes szélcsatornájában végzi majd.
2011. április 7. csütörtök 11:30 -
Tanulmányként itt a kecskeméti Mercedes
A Sanghaji Autószalonon enged először bepillantást a Kecskeméten készülő új A osztály jövőjébe a Mercedes-Benz. Néhány részlet még biztosan változik az autón.
2011. április 7. csütörtök 10:27 -
Bemutatkozott a kecskeméti Mercedes
A Mercedes-Benz Sanghajban tartja az A-osztály Concept világpremierjét. Itt vannak az első képek az autóról, amely akár Kecskeméten is készülhet.
2011. április 7. csütörtök 10:00 -
Bemutatkozott a magyar Mercedes-Benz
A Mercedes-Benz bemutatta a legújabb koncepcióját, az A-osztály tanulmány változatát. A későbbi, szériaérett modell a kecskeméti gyárban készül majd, ahol a legkisebb Merci mellett a B-osztályt is gyártják. Európában az ősszel kezdődő Frankfurti Autószalonon debütál a Concept A.
2011. április 7. csütörtök 08:24 -
F1: Schumacher ma is ferraris
Hiába vezeti már második éve a Mercedes ezüst nyilát, Michael Schumacher örökre ferraris marad lélekben - vallotta be a hétszeres bajnok.
2011. április 7. csütörtök 08:00 -
Hozzánk is megérkezett az új Mercedes-Benz SLK
Több új modellel, többek között a frissített C-osztállyal, a C-Coupéval és az új SLK-val ünnepli125. születésnapját a Mercedes-Benz. A kétüléses roadster új generációja pedig már hazánkba is megérkezett, a 184 lóerős alapmodell ára legkevesebb 11 623 000 forint, a 306 lóerős SLK 350 alapára 17 925 750 forint.
2011. április 6. szerda 16:37 -
Haug a McLarenhez csábította volna Vettelt
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug a Sport Bild című lapnak adott interjújában nemrégiben elismerte, 2009-ben mindent megtett azért, hogy az azóta világbajnok Sebastian Vettel a McLarennél folytassa forma-1-es pályafutását, a wokingi gárda azonban végül Jenson Button mellett tette le voksát.
2011. április 6. szerda 14:20 -
Megvette, majd másnap lezúzta a Mercedes SLS AMG-t - fotó
Egyik nap átvette, másnap pedig össze is Mercedes SLS AMG-jét egy autós Boszniában: a 36 éves férfi előbb egy turistabusznak ütközött neki járművével, majd egy Volkswagen Passatot is eltrafált. A baleset következtében személyi sérülés nem történt - adta hírül a sarajevo-x.com.
2011. április 6. szerda 13:05 -
A legsúlyosabb zúzás - Nyertesek!
A sok tingli-tangli, könnyed kis téma és jópofizás után - úgy érezzük - itt az ideje valami igazán ütősnek és keménynek. Az autózás és a zene kapcsolata ugyan már akkor megszületett, amikor Bertha Benz fütyörészve pöfögött ki első útjára a Patentwagennel, mintegy 113 évvel ezelőtt, azóta azonban sok minden megváltozott. A manapság virágzó drift- és tuningszcéna a high-tech cuccok, makettszerű csajok és a jellemzően tufa-beat vagy hip-hop alapokra épülő ritmusokkal hódít. A xenonok kékes derengésén, a színes gumifüstön és lefújószelep-tüsszögésen túl azonban létezik egy ténylegesen kemény világ. A harsány motorbőgés, feszes riffek és az acél birodalma, ahol kákabelű Justin Biebert és Fluor Tomit esznek reggelire a srácok, ahol az ütemet nem a szoftver, hanem a dupla lábgép adja és a hangszer nem csak díszlet. Kerry King, Tom Araya, Jeff Hanneman és Dave Lombardo, ők a legendás és kőkemény Slayer, akik 1981-ben kezdték a zúzást és 2002-óta - amióta Lombardo visszatért hozzájuk - jobbak, mint valaha. A thrash-metal prófétái, akik felett nem járt el az idő és soha nem hatott rájuk semmiféle divat: a Slayer volt, van és lesz. Méghozzá április 8.-án a Budapest Sportarénában, ráadásul régi spanjaikkal, a Megadeth-tel, akik ugyanúgy a fémzene megkerülhetetlen óriásainak számítanak. Mivel tudjuk, hogy olvasóink között is akadnak szép számmal zenerajongók, így megadjuk nekik az esélyt, hogy nyolcadikán ott lehessenek az év koncertjén. A Live Nation 3 darab kétszemélyes jegyet ajánlott fel azon szerencsés Totalcar/Belsőség olvasóknak, akik az alábbi kérdésekre a megfelelő válaszokat adják és azokat erre az e-mailcímre április 5.-én éjfélig beküldik. A három, kisorsolt szerencsés másodmagával aztán személyesen is letolhat egy sört a bandával. Egy próbálkozás mindenképpen megér, az egyszemélyes belépő 14 ropi. Mi ott leszünk pénteken, ez biztos. A három szerencsést értesítik és mi is kibiggyesszük a nevüket itt. Rock'n Roll! A kérdések: Hogy hívják a Slayer énekesét? 1. Tom Araya 2. James Hetfield 3. Dave Mustaine Mi a turné neve? 1. Sonicsphere 2. Carnage Tour 3. Slayer 2011 Melyik legendás metál csapattal együtt lép fel a Slayer április 8-án a Budapest Sportarénában? 1. Metallica 2. Anthrax 3. MegadethHopp, megérkezett a három szerencsés neve a nagy jegyőrlőből, íme:Hetényi Tibor HetyeBogár KláraBodó ÁronTermészetesen gratulálunk és egyben köszönjük mindenkinek a részvételt. Jól sikerült a játék, így a jövőben bizonyosan lesz még ilyen. A nyerteseket e-mailben értesítették.
2011. április 6. szerda 12:09 -
Nem fogy jól a Merci
Kissé megtorpant a Daimler lendülete, miután kevésbé jól fogy a Mercedes. Baj nincs, csak a növekedés üteme nem olyan, mint korábban.
2011. április 6. szerda 10:00 -
F1: A McLarennek fel kell kötnie a gatyát
A meglepően jó melbourne-i szereplés ellenére a McLarennél cseppet sem bízták el magukat, kemény munkára készülnek a következő futamokon, hogy a Ferrari és a Mercedes előtt maradjanak és felzárkózhassanak a Red Bullra.
2011. április 6. szerda 09:30 -
Ilyen a Forma-1-es Mercedes kormánya - videó
Videót adott közre a Mercedes Forma-1-es istálló, amelyen az alakulat pilótája, Nico Rosberg mutatja be a W02-es Ezüstnyíl kormányát. Érdekesség, hogy bár az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínén elterjedt, hogy a Mercedes állítható hátsó szárnyát nem a kormányról, hanem egy plusz pedál segítségével vezérli Rosberg és csapattársa, Michael Schumacher, a felvétel szerint a kormány hátsó részén található a légellenállást csökkentő rendszer kapcsolója. Igaz, a kormánynak ezt az oldalát egyetlen pillanatra sem mutatta még a német szupertandem ifjabb tagja
2011. április 5. kedd 19:15 -
Lassul a Daimler lendülete, kevésbé jól fogy a Mercedes
Tíz százaléknál kisebb mértékben nőtt az eladott új Mercedesek száma márciusban, amire majdnem másfél éve nem volt példa.
2011. április 5. kedd 18:50 -
A McLarennél tudják, sok munka vár még rájuk
A McLaren-Mercedes alakulata tisztában van azzal, hogy jelenleg le van maradva az Ausztrál Nagydíjon sima győzelmet arató Red Bull Racinggel szemben, éppen ezért keményen dolgozik azon, hogy a mezőny élére álljon.
2011. április 5. kedd 17:24 -
Helmut Marko szerint nem ellenfél a Mercedes
Egyelőre nem tartja közvetlen ellenfélnek a Mercedes GP alakulatát a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, aki elmondása szerint nagyon bízik abban, hogy csapata dominanciája lesz jellemző a 2011-es idényre.
2011. április 5. kedd 10:35 -
F1: A Mercedes Malajziában jobb hétvégére számít
A Mercedes teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól az Ausztrál Nagydíjon, de nincsenek elkeseredve. Schumacher szerint a csapat optimista, Rosberg bízik benne, hogy Sepangban megmutatkozik az autó gyorsasága.
2011. április 4. hétfő 17:02 -
9 990 000 forinttól indul az új Mercedes-Benz C-Coupé
Immár itthon is megrendelhető a Mercedes-Benz C-osztályának Coupé változata, amely négy benzinmotorral és két dízellel választható. A belépő C180 alapára 9 990 000 forint, míg a gyengébb dízelért 11 450 000 forintot kérnek. A 457 lóerős C63 AMG Coupé csúcsmodell árcéduláján pedig legkevesebb 23 421 000 forint szerepel.
2011. április 4. hétfő 10:52 -
F1: Schumacherék összekapják magukat
A katasztrofálisan sikerült Ausztrál Nagydíj után a hétvégi második számú otthoni versenyére újult erővel, meglepetéssel készül a Mercedes GP.
2011. április 4. hétfő 09:30 -
Nagyon bízik fejlesztéseiben a McLaren
Minden versenyen újabb és újabb fejlesztéseket vonultat fel a McLaren-Mercedes csapata annak érdekében, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button képes legyen harcba szállni a győzelemért
2011. április 4. hétfő 07:00 -
Megtalálták az autózás úttörőjének, Carl Benznek a szülőházát
Régóta fejtörést okozó rejtélyt sikerült megoldaniuk a történészeknek: rájöttek, hol született pontosan az autógyártás úttörője, Carl Benz.
2011. április 3. vasárnap 14:05 -
Három keréken is gurult lezúzott Merci SLR-jével a részeg olasz - fotók, videó
Lezúzta Mercedes SLR McLaren típusú sportkocsiját egy olasz milliárdos, bizonyos Roberto Parli néhány napja Svájcban. Az eset nagy port kavart: az ittas férfi
2011. április 2. szombat 09:50 -
Bizonyítási kényszer alatt a Forma-1-es Mercedes
Hibát követnek el azok, akik a csapnivaló melbourne-i eredmény miatt leírják a Forma-1-es Mercedes istálló idei esélyeit
2011. április 1. péntek 18:00 -
Rosberg meglepné a riválisokat
Meglepetést okozna kedvenc versenyhelyszínén, Malajziában a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg.
2011. április 1. péntek 17:30 -
Button szerint az aerodinamika dönt majd Sepangban
A McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button úgy véli, ahhoz, hogy egy csapat jól szerepeljen a Maláj Nagydíjon, elengedhetetlen, hogy minden tekintetben hatékony autóval guruljon pályára.
2011. április 1. péntek 16:35 -
Schumacher: Még korai leírni bennünket
z ausztráliai gyengélkedés után korai volna még leírni a Mercedes GP csapatát
2011. április 1. péntek 15:51 -
Hamilton: Jövő hétvégén már többet fogunk tudni
A melbourne-i eredményekre épít, így magabiztosan várja a jövő hétvégi Maláj Nagydíjat a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. április 1. péntek 13:25 -
A legsúlyosabb zúzás
A sok tingli-tangli, könnyed kis téma és jópofizás után - úgy érezzük - itt az ideje valami igazán ütősnek és keménynek. Az autózás és a zene kapcsolata ugyan már akkor megszületett, amikor Bertha Benz fütyörészve pöfögött ki első útjára a Patentwagennel, mintegy 113 évvel ezelőtt, azóta azonban sok minden megváltozott. A manapság virágzó drift- és tuningszcéna a high-tech cuccok, makettszerű csajok és a jellemzően tufa-beat vagy hip-hop alapokra épülő ritmusokkal hódít. A xenonok kékes derengésén, a színes gumifüstön és lefújószelep-tüsszögésen túl azonban létezik egy ténylegesen kemény világ. A harsány motorbőgés, feszes riffek és az acél birodalma, ahol kákabelű Justin Biebert és Fluor Tomit esznek reggelire a srácok, ahol az ütemet nem a szoftver, hanem a dupla lábgép adja és a hangszer nem csak díszlet. Kerry King, Tom Araya, Jeff Hanneman és Dave Lombardo, ők a legendás és kőkemény Slayer, akik 1981-ben kezdték a zúzást és 2002-óta - amióta Lombardo visszatért hozzájuk - jobbak, mint valaha. A trash-metal prófétái, akik felett nem járt el az idő és soha nem hatott rájuk semmiféle divat: a Slayer volt, van és lesz. Méghozzá április 8.-án a Budapest Sportarénában, ráadásul régi spanjaikkal, a Megadeth-tel, akik ugyanúgy a fémzene megkerülhetetlen óriásainak számítanak. Mivel tudjuk, hogy olvasóink között is akadnak szép számmal zenerajongók, így megadjuk nekik az esélyt, hogy nyolcadikán ott lehessenek az év koncertjén. A Live Nation 3 darab kétszemélyes jegyet ajánlott fel azon szerencsés Totalcar/Belsőség olvasóknak, akik az alábbi kérdésekre a megfelelő válaszokat adják és azokat erre az e-mailcímre április 5.-én éjfélig beküldik. A három, kisorsolt szerencsés másodmagával aztán személyesen is letolhat egy sört a bandával. Egy próbálkozás mindenképpen megér, az egyszemélyes belépő 14 ropi. Mi ott leszünk pénteken, ez biztos. A három szerencsést értesítik és mi is kibiggyesszük a nevüket itt. Rock'n Roll! A kérdések: Hogy hívják a Slayer énekesét? 1. Tom Araya 2. James Hetfield 3. Dave Mustaine Mi a turné neve? 1. Sonicsphere 2. Carnage Tour 3. Slayer 2011 Melyik legendás metál csapattal együtt lép fel a Slayer április 8-án a Budapest Sportarénában? 1. Metallica 2. Anthrax 3. Megadeth
2011. április 1. péntek 12:09 -
Módosították a kecskeméti Mercedes beruházásra vonatkozó rendeletet
Első fokon a megszüntetett regionális hatóságok helyett a megyei kormányhivatal jár el a Mercedes gyár - mint nagyberuházás - közigazgatási hatósági ügyeiben; a 2008-ban született kormányrendeletet módosító jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2011. március 31. csütörtök 18:40 -
F1: Távolról csodálja a Red Bullt a Mercedes
Ausztráliában a Mercedes messze elmaradt attól a formától, amit a tesztek alapján vártak a csapattól a szakemberek. Mindkét pilóta ütközés miatt esett ki, de Norbert Haug szerint a KERS sem működött rendesen. Vajon van kiút az Ezüstnyilak számára?
2011. március 31. csütörtök 10:30 -
Hamilton szerint a McLaren nagyon megerősödik
Magabiztosan várja a jövő hétvégi Maláj Nagydíjat a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint csapata sokat fejlődhet a következő versenyeken, hiszen Ausztráliában rengeteg hasznos információra tettek szert.
2011. március 31. csütörtök 08:51 -
Button: Bőven van még potenciál az autóban
Rendkívül sokat fejlődhet a következő néhány versenyen a McLaren-Mercedes 2011-es versenyautója
2011. március 31. csütörtök 07:00 -
Amikor az S600-as sem elég: itt a Mercedes-Benz Brilliant Van
Egy amerikai cég minden elképzelhető extrával ellátott luxusbuszt készített a Mercedes-Benz Sprinterből. Az autóban helyet foglaló négy személy akár folyamatos konferenciabeszélgetéseket is folytathat, vagy egyszerre több tévéműsort is nézhet a 32 colos képernyőkön. A Brilliant Van az Egyesült Államokban bérbe is vehető.
2011. március 30. szerda 12:38 -
Indul a harc a magyar diákokért
Bővít a General Motors és az Audi, új gyárat épít a Mercedes. Ki tudja, van-e ennyi megfelelő műszaki végzettségű dolgozó. Az Audi már az elsősöket lestoppolná.
2011. március 30. szerda 07:02 -
F1 - Brawn: A Mercedes csak a beállításokat rontotta el
Ross Brawn úgy véli, a Mercedes a melbourne-i idénynyitón azért teljesített a várakozásokon alul, mert az autó rendszereivel menet közben adódott problémák miatt nem tudott elég időt fordítani a beállításokra - pedig a W02-ben szerinte van potenciál.
2011. március 29. kedd 17:00 -
A Mercedes a rossz beállításokat okolja a gyengélkedésért
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke úgy véli, főként autóik rossz beállításának volt köszönhető, hogy gyakorlatilag végigszenvedték a melbourne-i versenyhétvégét, és nagyon reméli, hogy Malajziában már jobb teljesítménnyel rukkolhatnak elő.
2011. március 29. kedd 15:54 -
Itt tart a Mercedes gyár Kecskeméten - fotók
Munkások dolgoznak a Mercedes- Benz Kecskeméten épülő gyárában, a fényezőüzem tetején. A tervek szerint 2012-re 2500 magyar dolgozó fogja gyártani, összeszerelni a Mercedes autóit. A felvétel 2011. március 28-án készült.
2011. március 29. kedd 11:01 -
A McLaren figyelmeztette a Red Bull Racinget
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh figyelmeztette a Red Bull Racing alakulatát, ne számítsanak arra, hogy a szezon további részében is olyan domináns versenyeket futhatnak, mint Ausztráliában, hiszen keményen dolgoznak azon, hogy a leggyorsabb autóval álljanak elő.
2011. március 29. kedd 08:42 -
F1: Ki kapja el Vettel és a Red Bull grabancát?
Most már egyértelmű, hogy a Red Bull egy (de lehet, hogy két) fejjel a mezőny fölé magasodik. A McLaren-Mercedes és a Renault erősebben kezdett a vártnál, a Ferrarira és a Mercedesre viszont még sok házi feladat vár. Helyzetkép az Ausztrál Nagydíj után.
2011. március 28. hétfő 16:30 -
De la Rosa tesztelhet a Pirellivel
Semmi akadálya nincs annak, hogy a jelenleg már a McLaren-Mercedes szolgálatában álló Pedro de la Rosa áprilisban részt vegyen a Pirelli törökországi privát tesztjén
2011. március 28. hétfő 14:00 -
Kiröhögte Schumiék botlását a Red Bull vezére
Christian Horner, a Red Bull főnöke élcelődő megjegyzéssel nyugtázta, hogy az energiaitalos csapat elsőszámú ellenfelének készülő Mercedes GP mindkét pilótája, Michael Schumacher és Nico Rosberg is kiesett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon. A hétszeres világbajnok elismeri: túlságosan optimistán nyilatkozott a nyitóhétvége előtt.
2011. március 28. hétfő 11:32 -
A McLaren a versenyirányítást okolja
Kiábrándítónak és bosszantónak találja Jenson Button ausztráliai büntetését a McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.
2011. március 28. hétfő 11:00 -
Rosberg nem érti Barrichellót
Csalódást keltő eredménnyel, kettős kieséssel nyitotta meg a 2011-es szezont a Mercedes GP alakulata Ausztráliában.
2011. március 27. vasárnap 12:30 -
Schumiék padlóra kerültek a kettős kieséssel
Michael Schumacher, a Mercedes GP veterán sztárja biztonsági okokból adta fel a Forma-1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíjat, míg csapat- és honfitársát, Nico Rosberget egy túlságosan optimista előzési manőverrel a Williams pilótája, Rubens Barrichello tette taccsra. A csillagosok keseregnek, Norbert Haug sportigazgató szerint a melbourne-i az alakulat fennállásának eddigi legpocsékabb viadala volt.
2011. március 27. vasárnap 12:15 -
Button: Massa tönkretette a versenyemet
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button elmondta, azért nem tudott jó eredményt elérni a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, mert beragadt a ferraris Felipe Massa mögé, később pedig büntetéssel sújtották.
2011. március 27. vasárnap 11:50 -
Vettel nyert, de csak ez biztos a Forma-1-ben
Sebastian Vettel, a Red Bull vb-címvédője a pole pozíció fölényes megszerzése után sima rajt-cél győzelmet aratott az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton sérült padlólemezzel kormányozta célba a 2. helyen a McLarent, míg a 3. pozíciót meglepetésre a Renault orosz tehetsége, Vitalij Petrov szerezte meg. Fernando Alonso csak 4. lett a Ferrarival, a két Mercedes nem jutott el a célig.
2011. március 27. vasárnap 11:25 -
Schumacher biztonsági okokból állt ki
Biztonsági okokból állt ki az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. március 27. vasárnap 10:27 -
Gyorshír: Vettel simán nyerte az évadnyitót
Sebastian Vettel, a Red Bull vb-címvédője a pole pozíció fölényes megszerzése után sima rajt-cél győzelmet aratott az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, ahol Lewis Hamilton sérült padlólemezzel kormányozta célba a 2. helyen a McLarent, míg a 3. pozíciót meglepetésre a Renault orosz tehetsége, Vitalij Petrov szerezte meg. Fernando Alonso csak 4. lett a Ferrarival, a két Mercedes nem jutott el a célig.
2011. március 27. vasárnap 09:51 -
F1: Kiütötték a Mercedest
A Mercedes GP a biztató utolsó teszt után csúnyán elhasalt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben eltűnt a tempó, a futam pedig katasztrofálisan sikerült, egyik pilóta sem ért célba.
2011. március 27. vasárnap 09:30 -
Nem értik a gyengélkedés okát a Forma-1-es Mercedesnél
Teljes a csalódottság a Mercedes GP-nél az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után: Nico Rosberg és a Q3-ig el sem jutó Michael Schumacher egyaránt kesereg a vártnál lényegesen rosszabb eredmények miatt. A két német nem is tudja pontosan, hogy mi okozta a gondokat.
2011. március 26. szombat 12:25 -
Schumacher sokkal többet várt az időmérőtől
Michael Schumacher csalódottan nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után, mert sokkal jobb eredményre számított az utolsó téli tesztprogramot követően, ahol jól szerepelt az új elemekkel felvértezett Mercedes.
2011. március 26. szombat 11:45 -
Button nem mondott le a győzelemről
Azt követően, hogy a McLaren-Mercedes hatalmasat lépett előre a téli felkészülés óta, a csapat brit versenyzője, Jenson Button úgy véli, akár a győzelemre is képesek lehetnek a holnapi évadnyitó futamon.
2011. március 26. szombat 11:31 -
F1 - Brawn: A problémák eltakarják a Mercedes erejét
A Mercedesnél egyöntetűen csalódottan értékelték a melbourne-i időmérőt, mert előzetesen jobb teljesítményt vártak. Ross Brawn úgy véli, az autó erősebb, mint amit mutatott, és a futamra megspórolt kemény abroncsaik még előnyt jelenthetnek.
2011. március 26. szombat 10:08 -
F1: Döbbenet a Mercedesnél
Nico Rosberg tetemes hátránnyal csak hetedik lett, Michael Schumacher pedig be sem jutott a legjobb tíz közé a melbourne-i időmérőn. Hová lett a Mercedes barcelonai remek formája?
2011. március 26. szombat 09:05 -
Schumi, Rosberg, Häkkinen és egy doboz Red Bull - videó
Mókás, Forma-1-es reklámmal támad a Mercedes-Benz: a főszerepet a márka gyári csapatának két versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg, a korábbi kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, valamint egy doboz Red Bull játssza.
2011. március 26. szombat 06:55 -
F1: Schumacherék sokat tanultak
Apró technikai hibákkal küzdött a Mercedes GP az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein. Alapvetően elégedett a csapat.
2011. március 25. péntek 13:30 -
Megoldásra váró problémák a Mercedesnél
Jól sikerült az Ausztrál Nagydíj első napja a Mercedes GP csapata számára
2011. március 25. péntek 12:30 -
Apokalipszis-biztos Mercedes-Benz vadászautók mongol üzletembereknek
Két mongol üzletember egyedi, minden földi jóval megrakott Zetros teherautót rendelt a Mercedes-Benztől. Az autók 326 lóerejükkel, három hajtott tengelyükkel a legnehezebb terepen is elboldogulnak, miközben a felépítményükben hat ember foglalhat helyet a lehető legnagyobb luxus közepette.
2011. március 25. péntek 11:30 -
F1: Buttonék az új McLarent dicsérik
Jenson Button és Lewis Hamilton révén a McLaren-Mercedes zárta az élen az Ausztrál Nagydíj első edzésnapját. A két versenyző az új kocsit és a gumikat dicséri.
2011. március 25. péntek 11:30 -
Button eredményes folytatásban bízik
Habár óvatosan nyilatkozott, mégis örül a McLaren-Mercedes jelentős javulásának a csapat brit versenyzője, Jenson Button.
2011. március 25. péntek 10:35 -
F1: A Mercedes a gondok ellenére is derűlátó
A Mercedest műszaki problémák hátráltatták az idény első edzésnapján, azonban úgy érzik, képesek lesznek megoldani őket. Két versenyzőjüknek kellemes meglepetést okoztak a Pirelli sokat szidott gumijai.
2011. március 25. péntek 10:16 -
Kisebb műszaki gondok hátráltatták Schumiékat
Bár a Mercedes GP a vártnál gyengébben teljesített az évadnyitó Ausztrál Nagydíj első edzésnapján, Michael Schumacher és Nico Rosberg egyaránt optimista az Ezüstnyíllal kapcsolatban. Norbert Haug Mercedes-sportigazgató
2011. március 25. péntek 09:55 -
Április végén jöhet a nyitott tetős Mercedes SLS
Három világpremiert is tart az áprilisi New York-i Autószalonon a Mercedes-Benz. Megmutathatják a nyitott tetős SLS AMG-t.
2011. március 25. péntek 09:16 -
Pajun néven kistestvért kaphat a Porsche Panamera
Német sajtóértesülések szerint a Panamera sikerén felbuzdulva a Porsche úgy döntött, hogy kell még egy négyüléses, sportos limuzin. Az autó 60,000 euró körüli áron lesz kapható, a piacon pedig a Mercedes-Benz E-osztály, az Audi A6 és az 5-ös BMW ellenfele lesz. A bemutatás várható időpontja 2016.
2011. március 25. péntek 09:10 -
Schumi és Rosberg a Pirellit dicsérik
A Mercedes GP versenyzői, Michael Schumacher és Nico Rosberg az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapját követően elégedettségüknek adtak hangot a Pirelli abroncsaival kapcsolatban, azok ugyanis elmondásuk szerint sokkal jobban működtek, mint azt várni lehetett.
2011. március 25. péntek 08:59 -
Durva Red Bull-fölény a melbourne-i nyitányon
Tarolt a Red Bull az évadnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén: Mark Webber, az energiaitalosok helyi versenyzője az utolsó pillanatban megfutott körével megcsípte az első helyet, maga mögé utasítva világbajnok kollégáját, Sebastian Vettelt. Őket tetemes hátránnyal a Ferrari ásza, Fernando Alonso, valamint a Mercedes reménysége, Nico Rosberg követte az eredménylistán.
2011. március 25. péntek 04:50 -
Gyorshír: dominált a Red Bull az évad első tréningjén
Tarolt a Red Bull az évadnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésé: Mark Webber, az energiaitalosok helyi versenyzője az utolsó pillanatban megfutott körével megcsípte az első helyet, maga mögé utasítva világbajnok kollégáját, Sebastian Vettelt. Őket a Ferrari ásza, Fernando Alonso, valamint a Mercedes reménysége, Nico Rosberg követte az eredménylistán.
2011. március 25. péntek 04:11 -
F1: Schumacher bizonyítani akarja a Mercedes fejlődését
A Mercedes versenyzői még nem gondolják, hogy a legújabb fejlesztések eredményeképp az ő autójuk lett a leggyorsabb a mezőnyben, viszont mindenképp előrelépésről számoltak be. Michael Schumacher szerint egyelőre a Red Bullnak áll a zászló.
2011. március 24. csütörtök 17:41 -
Változik Ross Brawn szerepe a Mercedes GP-nél
Azt követően, hogy a Mercedes-Benz anyacége, a Daimler és pénzügyi befektető partnere, az Aabar megszerezte a csapat maradék részvényeit, Ross Brawn hamarosan távozik a Mercedes GP igazgatói testületéből, hogy a jövőben még inkább a pályán zajló eseményekre fókuszálhasson.
2011. március 24. csütörtök 14:51 -
Mire szolgál a plusz pedál a Forma-1-es Mercedesben?
Érdekes adalékkal szolgált egy német szaklap az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a Forma-1-es Mercedes-szel kapcsolatban. Michael Schumacher és Nico Rosberg a riválisokkal ellentétben nem a kormányon elhelyezett kapcsolóval, hanem egy harmadik pedállal működtetheti az állítható hátsó szárnyat.
2011. március 24. csütörtök 12:30 -
Schumacher: idén második erő lehet a Mercedes
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka az évadnyitó Ausztrál Nagydíj hétvégéjének előestéjén minden eddiginél optimistábban nyilatkozott a csillagos egylet esélyeitől. A veterán német szerint az sem kizárt, hogy az Ezüstnyíl lesz a második erő favoritnak tartott Red Bull mögött.
2011. március 24. csütörtök 10:47 -
Hibrid lesz a következő generációs Mercedes-Benz C-osztály
Már bőszen dolgoznak a Mercedes-Benz mérnökei az új C-osztályon, amely 2013-ban mutatkozhat be. Egy gyári értesülés szerint minden modell hibrid egységgel érkezik majd, és elképzelhető, hogy háromhengeres dízel és benzinmotorok dolgoznak majd a motorháztető alatt.
2011. március 24. csütörtök 10:31 -
A bajnoki címre nem, a győzelemre készen állnak Schumacherék
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Melbourne-ben elárulta, célja, hogy megszerezze nyolcadik világbajnoki címét a Forma-1-ben, ám csapata egyelőre még csak az első győzelem megszerzésére koncentrálhat.
2011. március 24. csütörtök 08:56 -
Rosberg hosszú távra tervez a Mercedesnél
Habár külföldi lapértesülések szerint a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg attól tart, hogy a csapatutasítások engedélyezésével idén háttérbe szorul majd hétszeres világbajnok csapattársával, Michael Schumacherrel szemben, a fiatal tehetség a minap tiszta vizet öntött a pohárba is kijelentette, reméli, még sokáig maradhat az Ezüstnyilaknál.
2011. március 23. szerda 15:30 -
Brabus 800 iBusiness 2.0: a világ leggyorsabb guruló irodája
A Mercedes-Benz tuning egyik specialistája, a Brabus és az Apple újra közös munkába fogott, amelynek gyümölcseként elkészült a Brabus 800 iBusiness 2.0. A 800 lóerős autó második sorában egy igazi irodát találunk, amelyben több Apple termék, például az új iPad 2 is helyet kapott. Az iBusiness multimédia csomag egyébként az összes S-osztályba telepíthető.
2011. március 23. szerda 09:02 -
Meglepetést okozhatnak a Mercedes versenyzői
Optimistán nyilatkozott versenyzőivel, Michael Schumacherrel és Nico Rosberggel kapcsolatban a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn.
2011. március 23. szerda 07:00 -
Vajon ki a gyorsabb, a Mercedes-Benz C63 AMG vagy a Ducati 848 EVO - videó
A Mercedes-Benz egy érdekes reklámmal mutatja be legújabb C kupéjának legerősebb változatát. A fehér kupét egy Ducatival eresztették össze. Természetesen ne gondoljunk itt szó szerinti versenyzésre.
2011. március 22. kedd 20:39 -
GMP Italy: új, prémium felnik a Tuning Show-n!
A Tuning Show keretei közt mutatkozik meg először saját standdal országunkban a GMP Italy, egy hazánkban meglehetősen új, prémium olasz felni márka. Főleg a prémium kategóriás autókra kínálnak könnyűfém megoldásokat az Audi-BMW-Mercedes vonalon át egészen a Rolls Royce-ig.
2011. március 22. kedd 14:29 -
F1: A Mercedes elérte, amit mostanra akart

2011. március 22. kedd 13:52 -
A Mercedes nem szállt el önmagától
Annak ellenére, hogy kielégítően zárta a téli felkészülést a Mercedes GP alakulata, a német gyártó motorsport-igazgatója, Norbert Haug az Autosportnak úgy nyilatkozott, hiba volna előre inni a medve bőrére.
2011. március 22. kedd 13:35 -
F1: Nem szállt el a Mercedes
Bár az utolsó teszten látványos javulást mutatott fel a Mercedes GP, a gyártó motorsportfőnöke, Norbert Haug igen óvatosan beszél a szezonnyitó előtt.
2011. március 22. kedd 13:30 -
Hamilton beszólt a Red Bullnak
Meglehetősen éles hangnemben reagált a Red Bull Racinggel kapcsolatos pletykákra a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton.
2011. március 22. kedd 11:43 -
F1: Mercedes, a titkos esélyes - elemzés a tesztekről
A legjobb köridőkön túl a hosszú etapos időeredményeket figyelembe véve is a Red Bull marad a favorit, de kiderül, hogy a Mercedes talán sokkal jobb, mint hinnénk... Az előszezoni tesztek részletes elemzése.
2011. március 21. hétfő 15:37 -
Sutba dobta kipufogórendszerét a McLaren
Nem veti be radikális kipufogórendszerét az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a McLaren-Mercedes alakulata, ugyanakkor az MP4-26-os versenygépek új padlólemezzel lesznek felszerelve Melbourne-ben
2011. március 21. hétfő 13:02 -
Elkészült a Mercedes-Benz C63 AMG Coupé
Amint várható volt, az új Mercedes-Benz C-Coupéból is elkészült az AMG csúcsmodell. A 6208 köbcentis V8-as szívómotor alapesetben 457 lóerőt teljesít, ami 4.4 másodperces gyorsulást és 250 km/h-s végsebességet jelent. A teljesítmény AMG Performance csomaggal 487 lóerőre növelhető, amellyel tovább javul a gyorsulás és a végsebesség is.
2011. március 21. hétfő 10:16 -
Sportváltozattal debütál az új Merci
Nem épp a megszokott módon debütál a Mercedes-Benz legújabb modellje. Elsőként a sportváltozat mutatkozik be. A C63 AMG rögtön ráígér a BMW M3-ra és az Audi RS5-re.
2011. március 21. hétfő 07:03 -
Mercedes a BMW M3 ellen: C63 AMG kupé
Már nemcsak négy, hanem két ajtóval is létezik a Mercedes C63 AMG. A kupé legerősebb változata jóval erősebb a BMW M3-asnál és az Audi RS5-nél is.
2011. március 20. vasárnap 12:11 -
F1: a Mercedes lehet a nagy meglepetés
Andy Soucek korábbi F2-es bajnok és Virgin-tartalékos szerint nagy meglepetést okozhat a 2011-es idényben a Mercedes GP.
2011. március 19. szombat 14:25 -
F1: A tavalyihoz képest előrébb végezne a Mercedes
Ross Brawn úgy érzi, csapata jó munkát végzett a téli felkészülés során, autójuk ott tart a fejlődésben, ahol várták, és az idei évben mindenképpen jelentős előrelépést jósol.
2011. március 18. péntek 14:03 -
Komoly fejlesztési terve van a Mercedesnek
Erős teljesítményt vár az évadnyitó Ausztrál Nagydíjtól a Mercedes Grand Prix csapata. A gárda német versenyzője, Nico Rosberg, valamint az istállót irányító Ross Brawn rendkívül elégedett a téli felkészüléssel.
2011. március 18. péntek 13:30 -
F1: A Mercedes lehet a nagy meglepetés
Andy Soucek korábbi F2-es bajnok és Virgin-tartalékos szerint nagy meglepetést okozhat a 2011-es idényben a Mercedes GP.
2011. március 18. péntek 13:30 -
Hamilton a problémák ellenére bizakodó
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője elismerte, nehéz téli felkészülésen van túl csapata, ám bízik abban, hogy az évadnyitó versenyre összeáll a csomag és értékes pontokat szerezhetnek.
2011. március 18. péntek 12:31 -
Schumacher izgalmas versenyt vár az évadnyitón
Izgatottan várja az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző elmondta, izgalmas versenyre számít.
2011. március 18. péntek 11:23 -
Máris megkezdték az Audi Q6 fejlesztését?
Az X6-os sikerét látva csak idő kérdése volt, hogy az Audi és/vagy a Mercedes-Benz is hasonló modellt dobjon piacra. Egyelőre nem hivatalos információk szerint az Audi már meg is kezdte a Q6-ra keresztelt típus fejlesztését, amely az X6-oshoz hasonlóan nagy és kupészerű lesz, motorterébe pedig belekerül az új RS6-os számára fejlesztett 4.0 literes, V8-as, turbós benzinmotor.
2011. március 18. péntek 10:46 -
Bahrein miatt aggódik a Mercedes
Aggasztónak tartja a Bahreinben uralkodó állapotokat, és kételkedik a verseny későbbi megrendezésében a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója, Norbert Haug.
2011. március 18. péntek 10:16 -
A gumik miatt óriási felelősség hárul a versenyzőkre
A McLaren-Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa az Autosport című brit szaklapnak adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, véleménye szerint a Pirelli érkezésével a versenyzőkre óriási felelősség hárul majd a 2011-es idényben, hiszen csak ők érzékelik majd időben az új abroncsok elhasználódását.
2011. március 18. péntek 07:00 -
Rosberg első F1-es győzelmét várja az idei Ezüstnyíltól
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége nem köntörfalaz: a német kerek-perec kijelentette, hogy első Forma-1-es győzelmét várja a W02-es Ezüstnyíltól a 2011-es idényben. A fiatal titán szerint az autó egyelőre nem a legjobb a mezőnyben, de kiváló alapot képez a további fejlődéshez.
2011. március 17. csütörtök 17:30 -
Schumacher: Versenyeket nyerhetünk!
Michael Schumacher már nem tartja kizártnak, hogy a Mercedes GP akár versenyeket is nyerhet idén. Sokat fejlődött a csapat.
2011. március 17. csütörtök 17:30 -
F1: Schumacher rendszeresen dobogóra állna a Mercedesszel
A Mercedes utolsó teszten mutatott formáját látva a versenyzők bizakodva várják a szezonnyitót, rendszeresen dobogóra állnának az MPG W02-vel. Nico Rosberg elárulta, nagy kihívást jelentett számukra a KERS bevezetése.
2011. március 17. csütörtök 12:24 -
F1: Schumacher rendszeresen dobogóra állna a Mercedesszel
A Mercedes utolsó teszten mutatott formáját látva a versenyzők bizakodva várják a szezonnyitót, rendszeresen dobogóra állnának az MPG W02-vel. Nico Rosberg elárulta, nagy kihívást jelentett számukra a KERS bevezetése.
2011. március 17. csütörtök 12:14 -
A Mercedes három kerékcserét jósol
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elárulta, feltehetően a legtöbb versenyen három bokszkiállást láthatunk majd a Pirelli abroncsainak gyors elhasználódása miatt, ám azt sem tartja kizártnak, hogy némely versenyeken a négy kerékcsere lesz kifizetődőbb.
2011. március 17. csütörtök 09:25 -
Brawn: A kipufogó egy jelentős fejlesztési terület
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke a minap egy interjúban elárulta, véleménye szerint a kipufogórendszer körüli fejlesztéseknek az idei évben sokkal jelentősebb hatásai lesznek, mint 2009-ben a dupla diffúzornak.
2011. március 17. csütörtök 07:00 -
F1: Döntő lesz a spéci kipufogó, véli Brawn
Bár néhány héttel ezelőtt még azt mondta, az először a Renault által kidolgozott előrevezetett kipufogó nem lesz létszükséglet, a Mercedes GP főnöke most elismerte, hogy még a dupla diffúzornál is többet fog érni.
2011. március 16. szerda 17:48 -
Kiszivárgott skiccen az új Mercedes-Benz A-osztály

2011. március 16. szerda 14:04 -
Rosberg első győzelmére törekszik
Pályafutása első forma-1-es győzelmére hajt 2011-ben a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg.
2011. március 16. szerda 12:35 -
Schumacher: Az idei év teljesen más lesz
Dobogós helyezésekben és futamgyőzelmekben reménykedik a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző elégedett a téli felkészüléssel, és alig várja már az Ausztrál Nagydíjat.
2011. március 16. szerda 11:34 -
Schumit feltüzelte az Ezüstnyíl javuló teljesítménye
Michael Schumachert, a Mercedes GP hétszeres világbajnokát lázba hozta a végleges aero-csomaggal feljavuló W02-es Ezüstnyíl, de a klasszis egyelőre nem meri kijelenteni, hogy a csillagos alakulat idén rendszeresen a győzelmekért fog harcolni. A német újfent megerősítette: nem törte meg a tavalyi harmatos szereplés.
2011. március 16. szerda 10:46 -
Hamilton: Egy másodperc körüli a lemaradásunk
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton az Auto Motor und Sport című német szaklapnak nyilatkozva elárulta, habár jelentősnek mondható a lemaradásuk az élcsapatokhoz képest a téli tesztek alapján, az közel sem 2 másodperc, mint ahogyan az a sajtóban megjelent az elmúlt napokban.
2011. március 16. szerda 10:30 -
Ilyen Merci készülhet Kecskeméten
Egyre közelebb az új Mercedes-Benz A-osztály bemutatója. Megjelent egy vázlat arról, milyen lehet a Magyarországon gyártásba kerülő autó egyik variánsa.
2011. március 16. szerda 06:20 -
A Pirelli még igényt tartana Pedro de la Rosára
Habár a McLaren-Mercedes alakulata nemrégiben bejelentette, hogy szerződést kötöttek korábbi tesztversenyzőjükkel, Pedro de la Rosával, a Forma-1-be idén visszatérő Pirelli szeretné, ha következő tesztjükön a spanyol még rendelkezésükre állna.
2011. március 15. kedd 18:29 -
Ilyen lehet a kecskeméti Mercedes
Kiszivárgott egy grafika a Kecskeméten készülő új Mercedes A osztályról. Premierjét a Sanghaji Autószalonra tervezik.
2011. március 15. kedd 12:02 -
Alonso: A McLaren a dobogóért harcol majd
A téli teszteken mutatott gyenge szereplés ellenére nem írja le a McLaren-Mercedes alakulatát a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.
2011. március 15. kedd 11:40 -
F1: Schumacher még évekig maradhat
A Mercedes és Michael Schumacher sem zárja ki, hogy a hétszeres bajnok 2012-n túl is a csapatnál versenyezzen.
2011. március 15. kedd 09:00 -
Schumacher: Nem vagyunk győztes helyzetben
Rendkívül elégedett a Mercedes MGP W02-es versenygépével, ám a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem számít arra, hogy a győzelemért harcolhatnak majd a szezon első versenyén, Ausztráliában.
2011. március 14. hétfő 12:00 -
Rosberget lenyűgözték a Mercedes fejlesztései
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedes GP felkészülten vághat neki az idei szezonnak, miután az új fejlesztések, melyeket az utolsó téli teszt második felében mutattak be Barcelonában, komoly javulást eredményeztek.
2011. március 14. hétfő 11:22 -
Schumi a tervezettnél tovább maradhat a Forma-1-ben
Miután tavaly harmatos szerepléssel tért vissza a Forma-1-be Michael Schumacher, a menesztéséről pletykáltak, jelenleg azonban már úgy hírlik, hogy a korábbi hétszeres világbajnok akár a tervezettnél is tovább maradhat a Forma-1-ben. A Mercedes állítólag hajlandó meghosszabbítani a veterán pilóta szerződését 2012 után is.
2011. március 14. hétfő 10:35 -
Schumacher szerződést hosszabbíthat
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben elmondta, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy meghosszabbítják a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2012 végén lejáró szerződését.
2011. március 14. hétfő 09:30 -
Mercedes-Benz R: Csillaghajó
A hatalmasra fújt kombi karosszéria először meghökkenti az embert, aztán csodálkozásra készteti, végül megrémíti.
2011. március 14. hétfő 06:00 -
Éledeznek a Forma-1-es Mercedes reményei
Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesít az előszezon végére elkészült fejlesztési csomaggal a W02-es Ezüstnyíl
2011. március 13. vasárnap 13:45 -
Durva esővel búcsúzott a Forma-1-es előszezon
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője élen tartotta az Ezüstnyilat a Forma-1-es előszezon utolsó tesztnapján, Barcelonában, ahol szombaton már csak négy csapat gyakorolt a jóelőre beharangozott esőben.
2011. március 12. szombat 17:55 -
F1: A Mercedes az élen az esőben
A folyamatosan zuhogó eső gyakorlatilag lehetetlenné tette a komoly munkát a zárónapon, a pilóták csak a nap végén köröztek komolyan, Nico Rosberg zárt az élen.
2011. március 12. szombat 17:30 -
Rosberg az esős zárónap legjobbja - időeredmények
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője élen tartotta az Ezüstnyilat a Forma-1-es előszezon utolsó tesztnapján, Barcelonában, ahol szombaton már csak négy csapat gyakorolt a jóelőre beharangozott esőben.
2011. március 12. szombat 17:15 -
Schumi az élre varázsolta a Mercedest
Varázslatot vártak a Mercedes-rajongók Michael Schumachertől, és a hétszeres világbajnok ki is húzott egy szép, nagy nyulat a cilinderéből. A 42 éves német 1:21,268 perces körénél nemhogy pénteken, de az eddigi barcelonai tesztek alatt sem volt képes senki gyorsabban menni a Circuit de Catalunyán.
2011. március 12. szombat 10:24 -
Vonatra szál a magyar Merci
Újabb beruházást indított el a Kecskeméten a Mercedes-Benz. Megkezdődött a gyár bekötése a magyar vasúthálózatba. A Mercedes gyárból vasúton szállítják el a kész autókat.
2011. március 12. szombat 08:00 -
Fotó: vasút épül a Mercedes kecskeméti gyárához
Munkagép dolgozik a Cegléd-Szeged vasúti fővonalat az épülő Mercedes gyárat összekötő vasútvonal építkezésén. Az alkatrészek döntő hányada vasúton érkezik, és az elkészült autók többsége is a most készülő vágányon fogja elhagyni a Mercedes gyárat.
2011. március 11. péntek 20:10 -
Schumacher tarolt a végleges Ezüstnyíllal
Michael Schumacher reményt adott a Mercedes GP-nek, amikor az új fejlesztésekkel felvértezett, végleges Ezüstnyíl volánja mögött a hét eddigi legjobb időeredményét produkálta a Forma-1-es előszezont lezáró barcelonai gyakorlás utolsó előtti napján.
2011. március 11. péntek 19:00 -
Button csalódottan fejezte be a felkészülést
A McLaren-Mercedes versenyzője, Jenson Button a barcelonai tesztsorozat pénteki napját követően elmondta, az MP4-26-os versenygép tempója rejtve maradt a megbízhatósági problémák miatt, ám magabiztosan várja a szezon első versenyét.
2011. március 11. péntek 18:34 -
Schumi csúcsidővel az élen - időeredmények
Michael Schumacher reményt adott a Mercedes GP-nek, amikor az új fejlesztésekkel felvértezett W02-es Ezüstnyíl volánja mögött a hét eddigi legjobb időeredményét produkálta a Forma-1-es előszezont lezáró barcelonai gyakorlás utolsó előtti napján.
2011. március 11. péntek 17:30 -
Hat autót indít jövőre a DTM-ben a BMW
Jövőre végre újra összeáll a nagy Audi-BMW-Mercedes hármas a világ legfejlettebb túraautó bajnokságában, Németországban.
2011. március 11. péntek 17:17 -
Schumacher a hét eddigi legjobb idejével állt az élre
Michael Schumacher diktálta a tempót az e heti teszt negyedik napján Barcelonában, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést. A Mercedes GP versenyzőjét Fernando Alonso és Nico Rosberg követte az első háromban.
2011. március 11. péntek 17:07 -
Schumacher szárnyal az új Mercedesszel
Pályára vitte Barcelonában jócskán továbbfejlesztett versenygépét a Mercedes Grand Prix alakulata
2011. március 11. péntek 15:01 -
A Renault nem írja le a McLarent és a Mercedest
A Lotus Renault GP csapatfőnöke, Eric Boullier szerint hiba volna leírni két héttel az idénynyitó előtt az olyan csapatokat, mint a McLaren vagy a Mercedes, pusztán azért, mert a téli felkészülés során nem annyira jeleskedtek, mint közvetlen riválisaik.
2011. március 11. péntek 13:45 -
F1: Brawn szerint beváltak a Mercedes új fejlesztései
A Mercedes a Barcelonában bevetett fejlesztésektől várja a felzárkózást, Ross Brawn szerint a futamgyőzelem sem elérhetetlen cél, bár a reális erőviszonyok továbbra is ismeretlenek. Schumacher pénteken délelőtt gyors volt.
2011. március 11. péntek 13:28 -
Terv szerint halad a Mercedes-Benz kecskeméti beruházása
A mai napon a MÁV ünnepélyes keretek között megkezdte a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát a Cegléd-Szeged vasúti fővonallal összekötő vágány kiépítését - áll az autógyár közleményében.
2011. március 11. péntek 13:00 -
Brawn bízik a győzelemben, Schumacher nem
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn az utolsó kollektív tesztsorozat helyszínén, Barcelonában elárulta, véleménye szerint a csapat új fejlesztési csomagja kellően jó lesz ahhoz, hogy harcban legyenek a legjobb pozíciókért a szezon első felében.
2011. március 11. péntek 09:23 -
2014-ben jön a Mercedes-Benz BLS
Szedán is készül az új Mercedes-Benz B osztályból, az autó BLS néven kerül piacra. De csak 2014-ben.
2011. március 11. péntek 08:39 -
Felemás érzelmekkel - Mercedes-Benz R 350 CDI 4Matic (2010) teszt
A 2006-ban bemutatott R-osztályt az elmúlt évben felfrissítette a gyártó. Némi késéssel hazánkban is forgalomba került egy tesztautó, amelyet vallatóra fogtunk. A számos kényelmi extra nélküli tesztautó igazi unikum a maga nemében, a 265 lóerős dízelmotor és a hétsebességes automataváltó remek páros a német batárhoz.
2011. március 11. péntek 07:21 -
A Mercedes új nagy bálnája Magyarországon

2011. március 11. péntek 06:00 -
F1: Perez és a Sauber villantott a tesztelésen
Sergio Perez jóvoltából egy Sauber-Ferrari zárta a csúcson a barcelonai teszt harmadik napját. Felipe Massa második helye örömhír a Ferrarinak, a Mercedes viszont Schumacherrel sem talált magára.
2011. március 10. csütörtök 17:30 -
Hazánkba is megérkezett az új Mercedes-Benz CLS
Végre hazánkba is megérkezett a 2003-ban kategóriát teremtő Mercedes-Benz CLS második generációja, amellyel egy statikus bemutatón ismerkedtünk meg közelebbről. A négyajtós kupé megjelenése továbbra is egyszerre sportos és elegáns, motorkínálata pedig egy négyhengeres dízelből, valamint V6-os és V8-as erőforrásokból áll. A CLS mellett Genf után itthon is láthattuk az új SLK-t.
2011. március 10. csütörtök 14:40 -
F1: A Mercedes lassú, de Rosberg örül
A Mercedes eddig az utolsó, barcelonai teszten sem villogott, de Nico Rosberg szerint a W02-esen máris érezhető a javulás, a német bízik az előrelépésben.
2011. március 10. csütörtök 14:30 -
Rosberg elégedett a Mercedes újításaival
Nico Rosberg elégedettségének adott hangot a szerdai tesztnap után, ugyanis elmondása szerint már most lehet érezni az új elemekben rejlő potenciált.
2011. március 10. csütörtök 08:39 -
Carlsson Mercedes C25 Royale
A Carlsson egy erősen átépített SL 65 AMG-vel képviseltette magát a Genfi Autószalonon. A C25 Royale névre keresztelt remekművet meg is lehet vásárolni, de mindössze 25 példányban készül és rendeléstől számítva 6 hónapig kell malmozni, mire végre birtokba vehető. Érdemes sietni, hiszem 6 példány már gazdára is talált.
2011. március 10. csütörtök 03:27 -
Vettel utolérhetetlen
Egy csendes, szürke nyitónap után szerdán a Ferrari, a Mercedes és a Williams egy-egy kocsijával bővült ki a tesztelő mezőny a Circuit de Catalunyán. Az időjárás is sokkal kegyesebb volt az előző napinál: 24-25 fok és napsütés köszöntötte a tizenegy résztvevőt.
2011. március 9. szerda 20:09 -
Ápolót ide!
PT: Ki viszi a CLS-t?WR: Mit?PT: Mercedes-Benz CLS 350 CDI...Csík: Engem érdekel!  Mikor?PT: Pénteken, hosszú hétvége...Csík: Az nem jó. Bianchival megyünk Egerszalókra. Itt az új kinyomócsapágy. (Megmutatja a dobozt, az íróasztaláról felemeli. Akkora, mint egy családi gyufás doboz.) A nyulat ezért sóztuk el nyúlszitterhez... 
2011. március 9. szerda 16:45 -
A Mercedes minden napra tartogat újdonságot
A Mercedes motorsport igazgatója, Norbert Haug elárulta, hogy csapata lépésről lépésre viszi majd pályára új elemeit az e heti tesztnek helyet adó Barcelonában, mert így jobban meg tudja vizsgálni az egyes újítások hatásait.
2011. március 9. szerda 13:07 -
A McLaren kihagyja a csütörtöki tesztnapot
Kihagyja a csütörtöki napot, így szombaton fejezi be barcelonai tesztprogramját a McLaren-Mercedes alakulata.
2011. március 8. kedd 11:34 -
F1: Milliárdokat kaszáltak a BrawnGP volt vezetői
Összesen 150 millió fontot, átszámítva több mint 47 milliárd forintot vághatott zsebre Ross Brawn és Nick Fry, miután a Daimler konszern kivásárolta a Mercedes GP-ben lévő tulajdonrészüket.
2011. március 7. hétfő 13:30 -
Volkswagennek ütközött egy Mercedes Nyíregyházán - fotó
Szombat délelőtt két személygépkocsi ütközött össze Nyíregyháza, Orosi úton - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. március 7. hétfő 12:45 -
Darabjaira szedve függ a plafonról a Forma-1-es Mercedes - fotók
Szinte lélegzetelállító az a függő installáció, amely ettől a héttől látható a Mercedes-Benz nagy-britanniai főhadiszállásán, a Brooklandsben található Mercedes-Benz Worldben. A csillagos márka a Mercedes GP Petronas Forma-1-es Ezüstnyilának 3200 alkatrészét függesztette a plafonra egy holland művész, Paul Veroude irányításával. A függő installációt a versenyistálló ügyvezető igazgatója, Nick Fry adta át a nagyközönségnek, akik a létesítményben megcsodálhatják a tavalyi Ezüstnyilat, a szintén Mercedes V8-assal hajtott 2009-es Force Indiát, valamint a 2007-es és a Mika Häkkinen irányításával 1999-ben vb-címet nyerő McLaren-Mercedest is.
2011. március 5. szombat 13:35 -
F1: egy másodperc hiányzik a Mercinek
Egy másodperc örökkévalóságnak számít a Forma-1-ben. Ross Brawn szerint ennyit kell találnia a Mercedes GP-nek ahhoz, hogy Schumacher és Rosberg versenyképes legyen a melbourne-i szezonnyitón.
2011. március 5. szombat 13:27 -
Variációk a Mercedes sirályszárnyas SLS-ére
Gazdasági válság ide, zöldhullám oda, az idei Genfi Autószalonon csak úgy hemzsegtek a méregdrága szupersportautók. Két tuningcég is kezelésbe vette a Mercedes új sirályszárnyas sportautóját, az SLS AMG-t.
2011. március 4. péntek 15:45 -
Brabus 700 Biturbo Mercedes SLS AMG
A Brabus sem várta tétlenül a Genfi Autószalont, elkészítették az SLS AMG alapon nyugvó Brabus 700 Biturbót.
2011. március 4. péntek 14:00 -
Mercedes: Egy másodperc a lemaradásunk
Körülbelül 1 másodperccel van lemaradva legfőbb riválisaitól a Mercedes Grand Prix alakulata
2011. március 4. péntek 12:55 -
F1: Egy másodperc hiányzik a Mercinek
Egy másodperc örökkévalóságnak számít a Forma-1-ben. Ross Brawn szerint ennyit kell találnia a Mercedes GP-nek ahhoz, hogy Schumacher és Rosberg versenyképes legyen a melbourne-i szezonnyitón.
2011. március 4. péntek 11:30 -
F1 - Ross Brawn: A Mercedes hátránya egy másodperc
Ross Brawn elismerte, hogy a Mercedes jelenleg egy teljes másodperces lemaradásban van a leggyorsabbakhoz képest, de úgy véli, ez az idénynyitóig behozható. A csapatnál Nick Fry szerint sincs pánik, a versenyzők megértik a helyzetet.
2011. március 4. péntek 11:20 -
Túl jó lesz a Mercedes KERS-rendszere?
A Ferrari és a Renault KERS-rendszerét szállító Magneti Marelli szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hibát követett el akkor, amikor megalkotta a hibrid technológia költségeire vonatkozó szabályokat, azok ugyanis véleményük szerint nem egyértelműek.
2011. március 4. péntek 10:20 -
Problémák a Mercedesnél, ám nincs pánik
Noha komoly problémákkal szembesültek, a Mercedes Grand Prix alakulatánál bíznak abban, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra jó formában lesznek ahhoz, hogy a mezőny első felében harcoljanak.
2011. március 4. péntek 07:00 -
Országonként egy jár a 753 lóerős Carlssonból
A tuningcég 753 lóerős saját modellje, a C25 Royale SuperGT a Mercedes-Benz SL65 AMG alaposan átgyúrt változata. Összesen 25 készül belőle, egy országba legfeljebb csak egyet szállítanak.
2011. március 3. csütörtök 18:00 -
Mansory Cormeum
A Mansory már már nem csak egyedi átépítéseiről, hanem csodás fantázianevekről is könnyedén felismerhető. Azonban ha valaki egy kiállításon megállít téged és azt kérdi Láttad már a Cormeumot? Nem biztos, hogy képben leszel, mivel a Cormeum az átépített Mercedes SLS AMG fedőneve, Mansory berkein belül, amely a Bugatti Vinceróhoz hasonlóan egy áriáról kapta a nevét, a Vide Cor Meum-ról.
2011. március 3. csütörtök 17:29 -
Újabb gondok a Mercedes Forma-1-es Ezüstnyila körül?
Noha a Mercedes GP legénysége és vezetői azt ígérik, hogy az évadnyitóra elkészülő új aerodinamikai csomag megoldja a W02 típusjelű Ezüstnyíl gondjait és jelentősen javítja majd a teljesítményét is, brit sajtóértesülések szerint az alakulat újabb gondokkal találta szembe magát. Az újdonságokkal felvértezett autó állítólag nem ment át az FIA kötelező töréstesztjén sem.
2011. március 3. csütörtök 15:55 -
Button csalódott az új McLarenben
Habár problémák hátráltatják a csapatot, komoly javulást vár az évadnyitó Ausztrál Nagydíjig a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button.
2011. március 2. szerda 14:03 -
Audi: a legvonzóbb munkahely pályakezdők számára
Az Audi Hungária Motor Kft. a legvonzóbb magyarországi munkahely a diplomás pályakezdők körében, de a legkedveltebbek között van a Mol Magyarország, a Nestlé Hungária, a L'Oreal és a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. is.
2011. március 2. szerda 13:55 -
Hibázott a McLaren-Mercedes?
A McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton kedden egy interjúban elárulta, kezdi azt hinni, hiba volt, hogy csapata csak a második előszezoni teszten, Jerezben vitte pályára először új autóját, mivel úgy érzi, az MP4-26-os kódjelet viselő versenygép korántsem tökéletes.
2011. március 2. szerda 10:26 -
Csak benzinmotorokkal kapható az új Mercedes-Benz SLK
Genfben lehullt a lepel az SLK legújabb generációjáról, amely formailag az SLS AMG-re hasonlít leginkább. Az autó kezdetben két négyhengeres, illetve egy hathengeres benzinessel kerül forgalomba. Az új SLK a kategória legjobb fogyasztási adatait ígéri, a motorok sorrendben 6,1, 6,1 és 7,1 liter benzinnel is beérik.
2011. március 2. szerda 10:13 -
Rosberg kapja a rangos Bandini-trófeát
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége kapja idén a Lorenzo Bandini-díjat, s a szervezők tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy a Forma-1-es Ezüstnyíllal vagy a biztonsági autóval érkezik majd az átadási ceremóniára.
2011. március 2. szerda 09:00 -
Ecclestone: A Mercedesen múlik Schumacher sikere
Ha a Mercedes versenyképes autót bocsát a rendelkezésére, ismét a világbajnoki címért fog csatázni a hétszeres világbajnok Michael Schumacher
2011. március 2. szerda 07:00 -
2011 Off-Road Vehicle of the Year - kettős Mercedes siker az Off Road Magazine szavazásán
A magazin olvasóinak megvan az a jó szokásuk, hogy minden évben megválasztják az Év Off-Road Járművének a Mercedes-Benz G-osztályt. Így tettek az idén is.
2011. március 1. kedd 17:49 -
Genf: a legbrutálisabb Mercedes SLS AMG - fotók
Brutális csemegét tár a nagyközönség elé a Genfi Autószalonon a Mercedes-tuningra szakosodott Brabus. A német műhely új alkotása az SLS AMG 700 BiTurbo, amit nyilvánvalóan azoknak szánnak, akiknek a sirályszárnyas modell normál változata nem eléggé veszedelmes.
2011. március 1. kedd 10:50 -
Trükkös kipufogót rejteget a Mercedes
A Mercedes GP Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn az Auto Motor und Sport című szaklapnak adott nyilatkozatában nemrégiben elmondta, nagyon bíznak a csapat MGP W02-es versenygépében, mely az évadnyitó Ausztrál Nagydíjig komoly változásokon esik át.
2011. március 1. kedd 10:35 -
Felvásárolta Brawnék F1-es tulajdonrészét a Daimler
Immáron teljes egészében a Mercedes és befektető partnere, az Aabar Investments PJS tulajdonába tartozik a csillagos márka Forma-1-es istállója. A gyártó hétfőn bejelentette: felvásárolták azt a 24,9 százalékos tulajdonrészt is, amellyel Ross Brawn csapatfőnök, Nick Fry ügyvezető és néhány másik társuk rendelkezett.
2011. február 28. hétfő 15:25 -
F1: A Mercedes megvette a csapatban Ross Brawn részét is
A Daimler hétfőn bejelentette, hogy az Aabar Investmenttel közösen megvásárolta a Mercedes Grand Prix maradék, 24.9 százalékos részét, de az eddigi résztulajdonos Ross Brawn továbbra is elkötelezett a csapat mellett.
2011. február 28. hétfő 14:06 -
A Daimler felvásárolta a Mercedes GP-t
A Daimler AG hétfőn délután hivatalos sajtóközleményben tudatta, hogy az Aabar Investmenttel karöltve felvásárolták Ross Brawn 24,9 százalékos tulajdonrészét, így most már kizárólagos birtokosai a Mercedes GP alakulatának.
2011. február 28. hétfő 13:49 -
F1: Új kezekben a Mercedes GP
Befejezte Ross Brawn és Nick Fry üzletrészének felvásárlását a Mercedes anyacége, a Daimler konszern és arab befektetőtársa.
2011. február 28. hétfő 13:30 -
F1: Red Bull vagy Ferrari, az itt a kérdés!
Egy hónappal az idény rajtja előtt mindenki az F1-es csapatok erőviszonyait találgatja. Sam Michael a Red Bullt és a Ferrarit látja az élen, miközben a Williams technikai igazgatója szerint a McLaren és a Mercedes lemaradt.
2011. február 27. vasárnap 20:30 -
Brawn szerint a nyitányra felgyorsul az F1-es Mercedes
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elismeri, hogy az átmeneti aero-csomaggal szerelt W02-es hűtési problémái hátráltatták a csapatot az előszezon első három tesztjén, ennek ellenére a szakember biztos benne, hogy a készülő új aerodinamikai fejlesztések orvosolják a gondokat. Míg Norbert Haug szerint az Ezüstnyíl nagy meglepetés lesz az évadnyitón, addig a brit óva int az elhamarkodott jóslatoktól.
2011. február 26. szombat 17:20 -
Útmenti fémoszlopra szalad egy Mercedes C63 AMG - fotó
Lesodródott és fennakadt egy útmenti fémoszlopon egy 2010-es évjáratú Mercedes-Benz C63 AMG Amszterdam belvárosában
2011. február 26. szombat 15:20 -
Tízezer új embert vesz fel a Mercedes
Több mint 10 ezer új munkatársat tervez idén alkalmazni, főként bérelni a Daimler. A létszámnövelés egyebek között a cég magyarországi Mercedes-üzemét is érinti.
2011. február 25. péntek 17:00 -
F1: A Mercedes megoldja hűtési gondjait a frissített autóval
Ross Brawn elismerte, hogy a Mercedes teljesítményén sokat rontottak a hűtési problémák kezelésére tett intézkedések, de amúgy elégedett csapata formájával, mivel a legutóbbi teszten sokat javultak.
2011. február 25. péntek 14:33 -
Hóban teszteli a Mercedes a 2013-as S-osztályt - kémvideó
Noha a bemutató időpontja egyelőre ismeretlen, a Mercedes már javában teszteli a 2013-as modellévre szánt S-Classt. Az erősen álcázott autót Svédországban sikerült kameravégre kapnia a gmotors.co.uk portálnak, amely a közelmúltban ugyanott csapott le a készülő új Porschékra is.
2011. február 25. péntek 13:40 -
Barcelonában debütál a továbbfejlesztett Mercedes
A Mercedes GP Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn a csapat hivatalos weboldalának adott interjújában a minap kifejtette, az utolsó kollektív tesztsorozaton már a továbbfejlesztett versenyautóval gurulnak pályára, melytől azt várják, hogy a mezőny legjobbjaival szállhat majd harcba.
2011. február 25. péntek 13:05 -
Schumacher: Még elég jó vagyok a Forma-1-hez
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a német sajtónak adott nyilatkozatában nemrégiben elmondta, habár tisztában van azzal, hogy fiatalsága már a múlté, úgy érzi, továbbra is elég jó ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.
2011. február 25. péntek 11:15 -
Haug szerint meglepetést okozhat a Mercedes
Nagyot változott rövid idő leforgása alatt Norbert Haug véleménye a Mercedes GP idei esélyeiről. A stuttgarti autógyár motorsport-igazgatója a minap a német sajtóban azt mondta, hogy a brackley-i székhelyű istálló jelenleg nincs az öt legjobb csapat között, legutóbbi nyilatkozatában viszont meglepetést vár a Nico Rosberg és Michael Schumacher által vezetett autótól.
2011. február 25. péntek 07:30 -
Brabus Mercedes CLS 2. gen
A második generációs CLS mellett a márka legismertebb tunerei között számon tartott Brabus sem mehetett el, és elsők között jelentkezett opciókkal az új modellhez. A neves német cég a debütálást az alig egy hét múlva esedékes Genfi Autószalonra időzítette.
2011. február 25. péntek 01:00 -
F1: Vettel nem ír le senkit
A címvédő Sebastian Vettel idén is ellenfelet lát az összes tavalyi riválisban, sőt a 2010-ben nem veszélyes Massát és a Mercedes párosát sem írja le.
2011. február 24. csütörtök 15:30 -
Mercedes a leomlott épületdaraboknál - fotó
Leomlott épületdarabok következtében megrongálódott személygépkocsik állnak a téglahalomban egy lakóház előtt Új-Zéland második legnagyobb városában, Christchurchben a két nappal korábban bekövetkezett 6,3-es erősségű földrengés után. A
2011. február 24. csütörtök 12:30 -
F1: A Renault és a Mercedes lemaradt?
A Red Bull motorsportfőnöke is úgy látja, hogy az idény elején főképp a Ferrari lehet az igazi ellenfél, a McLarennel, a Mercedesszel és a Renault-val egyelőre nem kell számolni.
2011. február 24. csütörtök 12:30 -
A Red Bull-vezér szerint sehol nem lesz a Mercedes
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az osztrák sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, véleménye szerint a 2011-es szezonnak csapata, valamint a Ferrari vág neki legesélyesebbként.
2011. február 24. csütörtök 07:00 -
A McLaren alaposan szemügyre vette a rivális autókat
Gondosan tanulmányozta a riválisok új versenyautóit a McLaren-Mercedes alakulata
2011. február 23. szerda 18:09 -
F1: Mindenkit meglep a Mercedes?
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy a csapat meglepetést okoz az ausztráliai szezonnyitón.
2011. február 23. szerda 14:30 -
Heidfeld a Mercedeshez szerződött volna
Robert Kubica balesete nélkül feltehetően a Mercedes GP harmadik számú versenyzőjeként folytatta volna pályafutását Nick Heidfeld.
2011. február 23. szerda 13:50 -
Berger: A Mercedes nem kelhet versenyre az élcsapatokkal
A Mercedes GP az eddigi Forma-1-es teszteken finoman szólva sem volt meggyőző, ami szemet szúrt az egykori versenyzőnek, Gerhard Bergernek is. Bár az idei bajnokság majd csak március végén rajtol, vagyis elvileg van lehetőség a formajavulásra, Berger már most leírja a Mercedest.
2011. február 23. szerda 10:35 -
Berger szerint esélytelen a Mercedes
A korábbi forma-1-es versenyző, Gerhard Berger a Sport Bild című lapnak adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, véleménye szerint a Mercedes GP alakulatának a tavalyi, balul sikerült idény után idén sem lesz esélye arra, hogy harcba szálljon a győzelmekért, vagy akár a bajnoki címért.
2011. február 22. kedd 13:59 -
Schumacher helyesli az évadnyitó eltörlését
Egyetért a Bahreini Nagydíj eltörlésével a Mercedes GP Petronas hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. A német versenyző szerint a bahreini lakosoknak jelenleg fontosabb dolgokkal kell foglalkozniuk, mint a Forma-1.
2011. február 22. kedd 11:55 -
A McLaren szerint a Ferrari a legmegbízhatóbb
Jonathan Neale, a McLaren-Mercedes ügyvezetője a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában elárulta, véleménye szerint megbízhatóság tekintetében a Ferrari alakulata egyelőre riválisai előtt jár, ám az ő versenyzőik is elégedettek idei autóikkal.
2011. február 22. kedd 10:06 -
F1: A Mercedes meglepetéseket tartogat új aerocsomagjában
Ross Brawn szerint a Mercedes új autója számos tekintetben javult a tavalyihoz képest, és az idénynyitón bevetendő aerodinamikai frissítésekkel tovább erősödik majd.
2011. február 21. hétfő 15:47 -
Haug: A Mercedes jelenleg nincs a legjobb öt csapat között
Annak ellenére, hogy vasárnap Nico Rosberg az élen zárta a harmadik barcelonai tesztnapot, a Mercedes motorsport-igazgatója meglehetősen borúsan látja a Forma-1-es csapat jelenlegi helyzetét. Norbert Haug szerint ugyanis, ha a hétvégén rendeznék az idei első futamot, Schumacher és Rosberg sem tudná beverekedni magát az első tíz közé.
2011. február 21. hétfő 15:20 -
Nincs a legjobb 10 között a Mercedes F1-es Ezüstnyila
Lehűtötte a Mercedes-drukkerek kedélyeit a csillagos márka sportért felelős igazgatója, Norbert Haug: bár Nico Rosberg a barcelonai Forma-1-es teszt harmadik napján az élre repítette az új Ezüstnyilat, a szakember szerint a W02-es élesben a legjobb tíz közé sem tudná beverekedni magát jelenleg.
2011. február 21. hétfő 13:00 -
F1: A Mercedes nem top10-es autó
A Mercedes motorsportfőnöke azt állítja, hogy a W02-es pillanatnyilag a top10-ben sincs, de később még felzárkózhatnak.
2011. február 21. hétfő 09:00 -
Schumacher: A futamgyőzelem a legtöbb, amit remélhetünk
Michael Schumacher korábban sem titkolta, idén sokkal jobb teljesítményt vár saját magától és csapatától, a Mercedes GP-től, és ezt a német pilóta most a Barcelonában zajló Forma-1-es teszten is megerősítette.
2011. február 21. hétfő 08:35 -
De La Rosa egyre közelebb a McLarenhez való visszatéréshez
A spanyol sajtó értesülései szerint nagy a valószínűsége, hogy Pedro de La Rosa harmadikszámú pilótaként visszatér a McLaren-Mercedes csapatához, ahol több idényen át tesztpilótaként szerepelt, és kilenc nagydíjon rajthoz is állt.
2011. február 21. hétfő 07:45 -
F1: megint a Mercedes ugrott az élre
A délelőtti eső után fokozatosan felszáradt a pálya, így az utolsó negyedórában záporoztak a jó köridők a Circuit de Catalunyán. Nico Rosberg idei első, a Mercedes már a második tesztelsőségét ünnepelheti.
2011. február 20. vasárnap 19:54 -
Rosberg megtörte a Red Bull hegemóniáját
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője a hét eddigi legjobb idejével végzett az eredménylista élén a Forma-1-es istálló barcelonai tesztelésének harmadik napján, megtörve ezzel a Red Bull hegemóniáját. A német a Renault versenyzőjét Vitalij Petrovot, valamint a McLaren.menő Lewis Hamiltont utasította maga mögé.
2011. február 20. vasárnap 19:01 -
Forma-1: Rosberg volt a leggyorsabb a barcelonai tesztelésen
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája érte el a legjobb időt a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztelésén.
2011. február 20. vasárnap 18:39 -
F1: Rosberg és a Mercedes ugrott az élre a teszten
A délelőtti eső után fokozatosan felszáradt a pálya, így az utolsó negyedórában záporoztak a jó köridők a Circuit de Catalunyán. Nico Rosberg idei első, a Mercedes már a második tesztelsőségét ünnepelheti.
2011. február 20. vasárnap 17:30 -
Rosberg az élen - időeredmények
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője a hét eddigi legjobb időeredményével végzett az eredménylista élén a Forma-1-es istálló barcelonai tesztelésének harmadik napján. A német a Renault versenyzőjét Vitalij Petrovot, valamint a McLaren.menő Lewis Hamiltont utasította maga mögé.
2011. február 20. vasárnap 17:20 -
Rosberg átvette a vezetést Barcelonában
Nico Rosberg diktálta a tempót az e heti teszt harmadik napján Barcelonában, ahol a reggeli esőzések után nyirkos pálya fogadta a mezőnyt. A Mercedes német pilótáját Petrov és Hamilton követte.
2011. február 20. vasárnap 17:08 -
Mercedes: jó választás volt Kecskemét
Jó döntés volt a Mercedes-Benz kompakt személygépkocsik gyártását Kecskemétre hozni, mondta Frank Klein, a gyár igazgatója.
2011. február 19. szombat 07:00 -
Schumacher futamgyőzelmet, nem vb-címet vizionál
Bár nem óhajtott előzetes jóslatokba bocsátkozni csapata idei teljesítményét illetően, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Mercedes futamgyőzelmet szerezhet, jóllehet a vb-címért még nem szállhat harcba 2011-ben.
2011. február 18. péntek 18:56 -
Bukta: AMG Mercedes cook-szigeteki rendszámmal
Mivel tegnap elmaradt a napi jól megérdemelt poszt, ma duplázunk, csak hogy meglegyen az adagotok. Arra már fel sem kapjuk a fejünket, ha az autóvadászok megtalálnak egy-egy körözött autót, de azért akadnak csemegék is, mint amit Vezda Laci küldött át, mert szerepe van benne az autózz! blognak is, egészen konkrétan ennek a korábbi posztnak.Február 15-én a BRFK Bevetési Főosztályának a járőre (aki egyben a NAKE autóvadásza is) Budapest V. kerületében, az Erzsébet téren közúti ellenőrzés alá vont egy Cook-szigeteki forgalmi rendszámmal ellátott, Mercedes S63 AMG típusú gépjárművet, amelyet egy kettős állampolgár vezetett.A járőr a részére átadott okmányok alapján nem tudta megállapítani, hogy a gépkocsi jogszerűen tartózkodik-e az EU területén, ezért felvette a kapcsolatot az Észak-budapesti Vám-és Pénzügyőri Igazgatóság munkatársaival.A hivatal illetékesei miután a helyszínre érkeztek, további vizsgálat céljából a gépjármű vezetőjét bekísérték az Igazgatóság hivatalos kirendeltségére, a gépjárművel együtt.[...] Bővebben!
2011. február 18. péntek 16:17 -
F1: A Renault-tól igazolt technikai igazgatót a Mercedes
A Mercedes leigazolta a Renault korábbi technikai igazgatóját és csapatfőnökét, Bob Bellt, aki április elején áll munkába a brackley-i istállónál.
2011. február 18. péntek 14:41 -
F1: A konkurenciától rabolt mérnököt a Mercedes
Bob Bell személyében új technikai igazgatót nevezett ki csapata élére a Mercedes GP. Bell eddig a Renault alkalmazásában állt, rövid időn belül a második mérnök, akit a franciáktól csábítottak el Stuttgartba.
2011. február 18. péntek 12:30 -
Bob Bell lesz a Mercedes GP új technikai igazgatója
A Mercedes GP pénteken egy hivatalos sajtóközleményben bejelentette, 2011. április elsejétől Bob Bell, a korábban a Renault-val két-két egyéni-, illetve konstruktőri F1-es világbajnoki címet is begyűjtő szakember lesz a technikai igazgatójuk.
2011. február 18. péntek 12:10 -
Bob Bell lesz a Mercedes GP technikai igazgatója
A Mercedes GP bejelentette, hogy leszerződtette a Renault egykori vezetőjét, Bob Bellt, aki áprilistól a csapat technikai igazgatójaként fog tevékenykedni a Forma-1-ben.
2011. február 18. péntek 10:56 -
Mérnökguruval erősít a Forma-1-es Mercedes
Erősít a Forma-1-es Mercedes istálló, amely bejelentette: szerződtették a Renault korábbi technikai igazgatóját, Bob Bellt. A szakember április 1-jén áll munkába a csillagos márka gyári csapatánál.
2011. február 18. péntek 10:50 -
F1: A Red Bull verhetetlen, a Mercedes bajban?
A lotusos Heikki Kovalainen szerint a Red Bull idén is megállíthatatlan lesz, a McLaren és a Mercedes viszont egyelőre zsákbamacska. A finn önmaguktól természetesen előrelépést vár.
2011. február 17. csütörtök 13:30 -
Brawn: A megbízhatóság a legnagyobb kihívás számunkra
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn a múlt heti jerezi és az e heti barcelonai teszt között elismerte, csapatának van még mit javulnia a megbízhatóság terén a szezon rajtja előtt, és pontosan ez lesz az, amire koncentrálni fognak a további teszteken. A többi csapat tempójára Brawn egyelőre nem figyel, mivel a Mercedes GP komolyabb újításait Bahreinre tartogatja.
2011. február 17. csütörtök 09:50 -
Rosberg első győzelmére törekszik
Első győzelmének megszerzésére törekszik 2011-ben a Mercedes GP fiatal versenyzője, Nico Rosberg.
2011. február 16. szerda 07:00 -
A Mercedes komoly előrelépést vár az új csomagtól
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn egy cseppet sem aggódik új versenygépük eddigi teljesítménye miatt, habár egyesek úgy gondolják, hogy a német alakulat idén sem lesz képes harcba szállni ellenfeleivel a bajnoki trófeáért.
2011. február 15. kedd 19:18 -
Wirth szerint leküzdhető a szimulátorra való érzékenység
Mint ismert, nem olyan rég napvilágot látott a hír, miszerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem tudja használni csapata, a Mercedes GP szimulátorát, mivel egy idő után egyszerűen rosszul lesz abban. A német ugyan állítja, hogy mindez nem hátráltatja felkészülésében, ám Nick Wirth, a Virgin Racing technikai igazgatója szerint Schumachernek nem is kell lemondania erről a munkaeszközről, hiszen egy kis gyakorlással bárki hozzászoktathatja saját szervezetét a szimulátorok használatához.
2011. február 15. kedd 11:40 -
Schumacher: Nehéz lesz megnyerni a bajnokságot
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a német sajtónak adott nyilatkozatában a minap elmondta, természetesen céljuk a világbajnoki cím megszerzése, ám úgy véli, nagyon nehéz dolguk lesz az idei esztendőben.
2011. február 15. kedd 11:10 -
Rosberget Schumi jerezi teljesítménye doppingolja
Nico Rosberg, a Mercedes GP fiatal kiválósága erőt merít a hétszeres világbajnok csapattárs, Michael Schumacher kétnapos jerezi produkciójából és állítja, hogy a veterán klasszis nem PR-körökkel remekelt. A német szerint a W02-es Ezüstnyíl komoly ráncfelvarráson esik át az évadnyitóig, de azt nem árulta el, hogy mely területeken fejleszt a brackley-i egylet.
2011. február 15. kedd 10:55 -
Rosberg: Jó irányba haladunk, és a java még csak most jön
A Mercedes GP számára meglehetősen felemásra sikerült eddig a 2011-es szezonra való felkészülés, hiszen amíg a hétszeres világbajnok Michael Schumacher rendre biztató tempót tudott futni a W02-essel a teszteken, addig Nico Rosberg eleddig jobbára csak szenvedett az új autó volánjánál. Schumacher jó formájából és csapata várható fejlesztéseiből azonban a fiatal német is erőt merít magának a folytatásra.
2011. február 15. kedd 09:50 -
Államtitkárok álma - Audi A6-menetpróba
Két évvel a Mercedes és egy évvel a BMW után végre az Audi is leváltotta felső-középkategóriás modelljét, az A6-ost. Az új generáció könnyebb és takarékosabb a réginél, tudásban nem marad el az A8-as mögött.
2011. február 14. hétfő 18:08 -
Dögös Mercedes a láthatáron
Csak automata váltóval, új külsővel és 306 lóerős V6-ossal érkezik a márka sportos modellje.
2011. február 14. hétfő 13:00 -
Mercedes S-osztály: 74 g/km CO2 kibocsátás
A két év múlva megjelenő új S-osztállyal meglepően alacsony fogyasztással közlekedhetünk.
2011. február 14. hétfő 12:00 -
Webber nem hisz Schumacherben
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber kételkedik abban, hogy Michael Schumacher a jerezi tesztsorozat második napján a Mercedes valós erejéről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a tabella élén zárt.
2011. február 14. hétfő 11:00 -
Kiábrándító eredmények a McLarennél
Kiábrándítóan szerepelt a McLaren-Mercedes alakulata a hét utolsó napján, Jerezben. A nehéz körülmények miatt a csapat nem tudta elvégezni a tervezett munkát, ráadásul egy technikai probléma miatt Jenson Buttonnak hamarabb be kellett fejeznie a körözést.
2011. február 14. hétfő 10:25 -
Így tesztelik a biztonsági öveket Budapesten - fotók
Jancovius Péter gépészmérnök a gépkocsi hátsó ülésén egy utast szimuláló szerkezetet helyez el. A járműipari minősítő követelmények, amelyek a közlekedés biztonságára vonatkoznak (fékre, kormányzásra, homlokütközésre, gyalogos elütésre) az európai előírások szerint csak valós, fizikai vizsgálatokkal igazolhatók, végezhetők el. Az Imviter nevű három éves európai projektben egyetlen közép-európaiként a budapesti JÁFI-AUTÓKUT mérnökcsapata vesz részt. Az ő feladatuk a biztonsági övek bekötési szilárdságára vonatkozó előírás követelményeinek és ellenőrzési módszerének számítógépesítése. Ehhez a feladathoz kifejlesztettek egy teljesen új vizsgálópadot, amelyre egy E osztályú Mercedes karosszériát rögzítettek, amin a hátsó hármas ülés övbekötési vizsgálatát végzik.
2011. február 14. hétfő 09:25 -
Minden az új Mercedes-Benz C-Coupéról
A Super Bowl videó és szépen lassan csöpögtetett képek után végre gyári fotókat és hivatalos adatokat közölt a Mercedes-Benz legújabb modelljéről, a C-Coupéról. A kétajtós modell is megkapja a frissített C-osztály orrát és utasterét, a leendő vásárlók pedig öt motor közül választhatnak, amelyek között egyelőre egy 306 lóerős V6-os benzines jelenti a csúcsot.
2011. február 14. hétfő 09:16 -
Új fejlesztéseiben bízik a Mercedes
Nem volt problémamentes a négynapos jerezi tesztsorozat, ezzel együtt elégedett az elvégzett munkával a Mercedes GP alakulata.
2011. február 14. hétfő 08:45 -
F1: Az e heti tesztek összesített eredményei
A csapatok ezen a héten Valencia után a szintén spanyolországi Jerezben folytatták a tesztelést. A legtöbb kilométert a Ferrari tette meg, de a legjobb köridőt a Williams, a Mercedes és a Renault érte el.
2011. február 13. vasárnap 21:03 -
Minden kiderült a Mercedes C kupéról
Nyáron kezdődik meg a kétajtós C osztályos Mercedes értékesítése. A gyár szerint nem jelent konkurenciát az E kupénak, mivel fiatalabb vevőket céloznak meg vele.
2011. február 13. vasárnap 14:00 -
Schumacher elégedett a Mercedesszel
Elégedetten szállt ki a Mercedes GP W02 üléséből kétnapi tesztelés után Michael Schumacher Jerezben. Nico Rosberg már nem mondhatja el magáról ugyanezt...
2011. február 13. vasárnap 13:30 -
Schumacher: Komolyan kell vennünk a Renault-t
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a jerezi tesztsorozat harmadik napját követően elmondta, egyáltalán nem lepte meg honfitársa, Nick Heidfeld szombati remek teljesítménye, és úgy véli, a Renault csapatát komolyan kell venniük az idei évben.
2011. február 12. szombat 18:11 -
Ford ütközött Mercedes Nyíregyházán
Szombat délelőtt egy Ford ütközött Mercedesnek egy jelzőlámpa előtt Nyíregyházán, a Vasgyár utcán - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. február 12. szombat 17:50 -
Schumacher: Nem könnyű autóval értem el a legjobb időt
Ismét visszavonulása előtti formájában vezetett Michael Schumacher, aki a Mercedes GP autójával a leggyorsabb időt érte el a jerezi tesztsorozat második napján. A német rekordvilágbajnok visszautasítja azt a feltételezést, miszerint a győztes időt alig megtankolt autóval sikerült elérnie.
2011. február 12. szombat 10:25 -
Schumi: nem szenzációhajhászás volt a pénteki eredmény
Michael Schumachert, a Mercedes GP hétszeres világbajnokát felspanolta a jerezi Forma-1-es teszt pénteki napján repesztett legjobb időeredmény. Bár sokak szerint
2011. február 12. szombat 10:11 -
Schumi megmutatta, mit tud a Mercedes
Michael Schumacher érte el pénteken a legjobb időt a jerezi tesztelésen, ezzel visszaadta a reményt a Mercedesnek. Rajta kívül Massa és Webber is átlépte a 100 körös bűvös határt. Két újonc összetörte a kocsiját a második tesztnapon.
2011. február 11. péntek 19:41 -
Schumi az élen, autókat zúztak az újoncok
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es istállók tesztelésének második napján, a dél-spanyolországi Jerezben. A veterán klasszis hajszállal utasította maga mögé a nyitónap legjobbját, a Ferrari versenyzőjét, Felipe Massát, míg a 3. helyre az új McLarennel Jenson Button iratkozott fel. Két újonc, Sergio Perez és Pastor Maldonado egy-egy bukással is színesítette a napot.
2011. február 11. péntek 19:40 -
Schumacher: Nem volt könnyű az autóm
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher újságíróknak nyilatkozva Jerezben elárulta, nem azért volt ő a leggyorsabb a mai tesztnapon, mert egy
2011. február 11. péntek 19:04 -
Schumacher a leggyorsabb - időeredmények
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es istállók tesztelésének második napján, a dél-spanyolországi Jerezben. A veterán klasszis hajszállal utasította maga mögé a nyitónap legjobbját, a Ferrari versenyzőjé, Felipe Massát, míg a 3. helyre az új McLarennel Jenson Button iratkozott fel.
2011. február 11. péntek 17:20 -
Schumacher beelőzte Massát a második jerezi tesztnapon
Először villantotta meg igazán oroszlánkörmeit a 2011-es szezonra való felkészülés során a korábbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes GP), aki pénteken, a négynapos jerezi tesz második napján minimális különbséggel megelőzte a csütörtöki éllovas Felipe Massát (Ferrari), és az élen zárta a napot. Jenson Button első nekifutásra a 3. helyre terelte be az MP4-26-os McLarent.
2011. február 11. péntek 17:15 -
Schumi megmutatta, mit tud a Mercedes
Michael Schumacher érte el ma a legjobb időt a jerezi tesztelésen, ezzel visszaadta a reményt a Mercedesnek. Rajta kívül Massa és Webber is átlépte a 100 körös határt. Két újonc összetörte a kocsiját a második tesztnapon.
2011. február 11. péntek 17:15 -
Schumacher átvette a vezetést Jerezben
Michael Schumacher diktálta a tempót az e heti tesztprogram második napján Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a munkát. A Mercedes német versenyzője mögött Massa, és Button végzett.
2011. február 11. péntek 17:13 -
557 lóerős Mercivel cirkál a divatrendőség New Yorkban - fotók
Különleges promóciót indítottak a Mercedes-Benz és a New York Fashion Week szervezői. A csütörtökön kezdődött, és február 17-ig tartó esemény ideje alatt egy 557 lóerős CLS63 AMG típusú Mercedes cirkál az amerikai nagyváros utcáin: a rendőrségi autókéhoz hasonló színezetű járgányt ismert divatbloggerek vezetik, akik fotózzák a jólöltözött járókelőket és a szerencsésebbeket meghívják a rangos rendezvényre.
2011. február 11. péntek 15:31 -
Hamilton nagyon bízik az új McLarenben
Felkészült arra, hogy 2011-ben is a világbajnoki címért csatázzon, és reméli, hogy a McLaren-Mercedes autója ehhez kellő támogatást nyújt majd
2011. február 11. péntek 12:40 -
F1: Rosberg még nem félti a Mercedest
A Mercedes GP nem villogott az eddigi F1-es teszteken, de Nico Rosberg szerint még nagyon korai lenne vészharangokat kongatni.
2011. február 11. péntek 10:30 -
Újabb képek a Mercedes-Benz C Coupe-ról
Újabb képek láttak napvilágot az új Mercedes-Benz C Coupe-ról. Az autó elölről szinte teljesen megegyezik az alapját adó C-osztállyal, míg a tetőív és a far az E Coupe-ra emlékeztet. Megérkeztek az első információk a motorkínálatról is.
2011. február 11. péntek 10:29 -
Hamilton pozitívnak értékeli az MP4-26 bemutatkozását
A 2008-as világbajnok Lewis Hamilton csütörtökön először vitte pályára a McLaren-Mercedes új, MP4-26-os kódjelű Forma-1-es autóját, mellyel eredményes tesztnapot zárt Jerezben. Nap végi nyilatkozatában a brit elmondta, túl korai lenne egy nap alapján megítélni az új autó teljesítményét, de egy biztos: az új csomaggal előrelépést tettek a tavalyi évhez képest.
2011. február 11. péntek 09:50 -
A Mercedes egy átmeneti autóval tesztel
Nico Rosberg elárulta, hogy csapata egy komoly javítócsomaggal készül a szezonnyitónak helyet adó Bahreini Nagydíjra, így a jelenlegi modelljük még csak egy átmeneti autónak tekinthető, a legújabb fejlesztések márciusban kerülnek majd élesben is bevetésre.
2011. február 11. péntek 09:30 -
F1 - Nico Rosberg: Csak "átmeneti" a Mercedes autója

2011. február 10. csütörtök 19:32 -
F1: Massa diktált a nyitónapon Jerezben
Felipe Massa és Sergio Perez révén két Ferrari-motoros kocsi végzett az élen a jerezi tesztelés első napján. Webber (Red Bull) csak az utolsó percekben tudta megelőzni a Toro Rossónál vendégeskedő Daniel Ricciardót. Folytatódik a Mercedes GP vesszőfutása.
2011. február 10. csütörtök 17:30 -
F1: Massa diktált a nyitónapon Jerezben
Felipe Massa és Sergio Perez révén két Ferrari-motoros kocsi végzett az élen a jerezi tesztelés első napján. Webber (Red Bull) csak az utolsó percekben tudta megelőzni a Toro Rossónál vendégeskedő Daniel Ricciardót. Folytatódik a Mercedes GP vesszőfutása.
2011. február 10. csütörtök 17:30 -
Már tesztelik az új AMG Mercedes C-Coupét - kémfotók
Már teszteli a Mercedes-Benz az AMG C-Class Coupé változatát, az autó álcázott verziójáról a holland AutoFans portál tett közzé néhány kémfotót. Az autó bemutatójának időpontja egyelőre ismeretlen, s a különféle források véleménye megoszlik a hajtóművel kapcsolatban is: egyes lapok szerint 6,3 literes, mások szerint 5,5 literes V8-as erőforrással szerelik majd az új csillagos cirkálót.
2011. február 10. csütörtök 09:45 -
F1: A Mercedes nem teszi bűnbakká a Pirellit

2011. február 9. szerda 16:33 -
F1: Schumi már nem foghatja a gumira
A Mercedes motorsportfőnöke leszögezte, hogy az esetleges idei gyenge szereplésre már nem lehet mentség a tavaly problémákat okozó Bridgestone-gumi.
2011. február 9. szerda 15:30 -
Haug: Soha nem a gumi a hibás a gyengébb szereplésért
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug egy minapi nyilatkozatában elmondta, idén hallani sem akar kifogásokat a Mercedes GP csapata részéről a gumik viselkedését illetően, hiszen az abroncsok mindegyik csapat számára ugyanolyanok és adottak. A Pirelli-gumik nem megfelelő működése tehát semmiképp sem lehet majd kifogás a csapat esetleges gyengébb szereplésére.
2011. február 9. szerda 11:05 -
A Mercedes már nem takarózhat a gumikkal
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norber Haug elmondta, hogy az idei évben már nem foghatják a gumikra esetleges gyenge szereplésüket, ahogy azt a tavalyi szezonban tették, mikor még csak harcba sem tudtak szállni a futamgyőzelmekért.
2011. február 8. kedd 17:35 -
Hamilton nem, Button viszont számol idén Schumacherrel
A McLaren-Mercedes két világbajnok pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button nagyon eltérően látja a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2011-es esélyeit. Hamilton szerint a német idén sem lesz képes jobb teljesítményre, mint tavalyi visszatérő évében, Button viszont annak idején még testközelből láthatta versenyezni a régi nagy Schumachert, így ő egészen más véleményen van, mint csapattársa.
2011. február 8. kedd 11:40 -
Új Mercedes Renault Kangoo-alapokon
2012-ben mutatkozik be a Mercedes Vaneo utódja, alapjait a Renault Kangoo adja.
2011. február 7. hétfő 11:40 -
Megmutatták a Mercedes SLS AMG Roadstert
A Super Bowl egyik szünetében vetített reklámfilmben a Mercedes-Benz megmutatta a nyitott tetős SLS AMG-t és a C osztály kupét.
2011. február 7. hétfő 09:51 -
Videón bukott le a Mercedes-Benz SLS Roadster és a C-Coupé
Az idei Super Bowl is esélyes egy újabb rekordnézettségre, így az autógyártók számára is kitűnő alkalom a reklámozásra. A Mercedes-Benz videóján négy modell látható: az új SLK és a második generációs CLS mellett a még be nem mutatott SLS Roadster és az új C-Coupé is feltűnik a kisfilmen.
2011. február 7. hétfő 09:15 -
Reklámban debütál két új Mercedes
Két új sportkocsival bővül hamarosan a Mercedes-Benz kínálata. Ám az SLS AMG Roadstert és a C63 AMG Coupét nem hagyományos módon leplezte le a német gyár, hanem egy rövidke reklámban.
2011. február 6. vasárnap 07:00 -
Két évvel hosszabbított a McLarennel a Force India
A tavalyi Forma-1-es világbajnoki szezont a konstruktőri bajnokság hetedik helyén záró Force India istálló bejelentette, hogy 2012 végéig meghosszabbította műszaki együttműködését a McLarennel. Az egyezség értelmében a silverstone-i központú csapat továbbra is ugyanazt a hajtásláncot fogja használni versenyautóiban, mint a McLaren-Mercedes.
2011. február 5. szombat 12:26 -
115 évet letagadni?!
Lehetne kötekedni, hogy mitől autó, egy autó. Maradjunk annyiban, amit a neve is jelent: magától képes mozogni. Nincs megkötve, hogy hány kereke van, mi hajtja és hasonlók. Hisz, ha a háromkerekűeket kizárnánk, Benz úr és az ő triciklije, bizony nagyot koppanna. Hirtelen Daimleré lenne az elsőbbség, aki alig maradt el Benztől, de legalább négy kereket rakott az autó alá. Mindegy, aki csak azért venne E-osztályt, az egy ilyen fejleménytől biztosan nem tántorodna el. Hisz a két feltaláló cégei már régen egyesültek
2011. február 5. szombat 07:55 -
Whitmarsh: A McLaren még tartogat meglepetéseket
A McLaren-Mercedes pénteki bemutatója után az istálló csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, nem játszották ki minden lapjukat a Berlinben látott modellel, de hogy még mi van a tarsolyukban, arról nem beszélt. A McLaren MP4-26-osa egyébként így is több egyedi, innovatív megoldással rendelkezik.
2011. február 4. péntek 18:25 -
Igazi csapatmunka eredménye a McLaren MP4-26
A McLaren-Mercedes a tavalyi év végén némi átszervezést hajtott végre saját technikai részlegében, aminek következtében a csapat új, 2011-es modellje amolyan igazi csapatmunkaként született meg, melyből minden szakember kivette a maga kis részét. Az MP4-26-os tervezési munkálatait a technikai igazgató Paddy Lowe és a főmérnök Tim Gross irányították, most ők ketten avatnak be minket az új McLarennel kapcsolatos technikai részletekbe.
2011. február 4. péntek 15:10 -
Hamis autót mutatott be a McLaren
A nagyközönség előtt rejtve maradtak a McLaren-Mercedes MP4-26-os versenygépének legnagyobb titkai
2011. február 4. péntek 14:40 -
F1: Mikor túrja ki Brawnt a Mercedes?
Ross Brawn és a Mercedes sem hajlandó megerősíteni, de cáfolni sem, hogy a német autógyártó hamarosan felvásárolhatja csapat maradék tulajdonrészét az angol mérnöktől.
2011. február 4. péntek 14:30 -
Hamilton: Az új McLaren jobban néz ki, mint a riválisok autói
A McLaren-Mercedes pénteken leleplezett 2011-es versenyautója, az MP4-26-os az istálló fiatal világbajnokának, Lewis Hamiltonnak is elnyerte tetszését. A brit pilóta bízik benne, hogy az új autó legalább olyan gyors, mint amilyen szép. Erre, no és saját fizikális felkészülésére alapozva úgy látja, idén erősebbek lesznek, mint tavaly voltak.
2011. február 4. péntek 14:20 -
Button alig várja, hogy vezesse az MP4-26-ost
Alig várja már, hogy vezesse a McLaren-Mercedes újonnan bemutatott versenygépét a csapat 2009-es világbajnoka, Jenson Button.
2011. február 4. péntek 14:15 -
Button: Előny, hogy csak most mutattuk be az új autónkat
A Forma-1 élcsapatai közül idén a McLaren-Mercedes várt a legtovább új autója bemutatásával, ami azzal járt, hogy amíg a riválisok többsége már három tesztnapon túl van saját 2011-es konstrukciójával, addig az MP4-26-os csak a jövő heti jerezi teszten gördül majd először pályára. Jenson Button szerint azonban ez valójában inkább előnyt, mintsem hátrányt jelent a wokingiak számára.
2011. február 4. péntek 13:45 -
Hamilton biztos az új McLaren sikerében
2011-ben is a világbajnoki címért szeretne harcba szállni a McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton, aki csapata új autójának berlini prezentációján elmondta, biztos abban, hogy a gárda innovatív versenygépével ismét az élen csatázhat majd.
2011. február 4. péntek 13:45 -
Itt az MP4-26 - felfedte egyedi megoldásait a McLaren
Az élcsapatok közül utolsóként a McLaren-Mercedes is bemutatta 2011-es versenyautóját. A riválisok többsége már az elmúlt napokban is új autójával tesztelt, az MP4-26-os McLaren azonban majd csak a jövő héten debütál Jerezben. Az új autón van néhány látványos egyedi megoldás.
2011. február 4. péntek 12:40 -
F1: Schumacher a rossz köridők ellenére bízik a Mercedesben
A Mercedes az első teszthéten nem volt látványosan gyors, Michael Schumacher szerint azonban aggodalomra semmi ok: a csapatok annyira eltérő programot bonyolítanak le, hogy nem lehet összehasonlítani őket.
2011. február 4. péntek 11:05 -
Schumacher eddig elégedett az új autó viselkedésével
Bár a kezdeti technikai problémák miatt némileg döcögősen indult a valenciai tesztelés a Mercedes GP számára, annál pozitívabban zárult, hiszen csütörtökön Michael Schumacher 110 kört tudott megtenni a pályán az MGP W02-vel, anélkül, hogy bármilyen hibaforrást észlelt volna ez idő alatt az autó működésével kapcsolatban. A hétszeres világbajnok most először próbálta ki a KERS-t (kinetikus energia-visszanyerő rendszer) a gyakorlatban.
2011. február 4. péntek 09:50 -
Button számára a Pirelli a siker kulcsa
A McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button csütörtökön Valenciában újságíróknak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a Pirelli abroncsai az ő malmára hajthatják a vizet az idei évben, és segíthetnek megoldani azokat a problémákat, melyek az időmérő edzéseken sújtották őt 2010-ben.
2011. február 4. péntek 09:22 -
Első kézből az első autóval
125 éves az automobil. Földtörténetileg elképesztően kevés idő, az írott múltunkhoz képest is röhejesen rövid, sőt, szinte bármihez viszonyítva sem volt régen, hogy Karl Benz szabadalmaztatta az első automobilt. Hiszen 125 éves házakban még ma is tömegével lakunk, Budapest is nagyjából 125 éve néz ki úgy, ahogy most
2011. február 3. csütörtök 18:27 -
F1: Problémái ellenére bizakodó a Mercedes
Nem volt leányálom a valenciai tesztelés a Mercedes számára. Nico Rosberg alatt kétszer is becsődölt az MGP W02, Michael Schumacher ezért másfél nap helyett csak egy napot tudott tesztelni. Ross Brawn viszont optimista, szerinte messze még a szezon kezdete.
2011. február 3. csütörtök 17:30 -
Az első Euro 6 normás tuning a Brabustól
A világ legkomolyabb Mercedes tunerei közt számon tartott Brabus elsőként jelentkezett a piacon a csak 2014-től életbe lépő Euro 6 emissziós normákat teljesítő dízel tuninggal. A német cég jelenleg az S350 BlueTec mindkét verziójához kínálja az elektronikai kiegészítőt.
2011. február 3. csütörtök 17:00 -
Ilyen lehet az új Mercedes-Benz A-osztály utastere

2011. február 3. csütörtök 14:37 -
A Mercedes közzétette a C63 AMG paramétereit
A Mercedes közzétette az új C63 AMG hivatalos adatait. Előljáróban csak annyit: 30 lóerővel többet tud és első látásra szerelem. Na?
2011. február 3. csütörtök 13:51 -
Villanyoszlopot borított egy Mercedes Tuzséron - fotó, videó
Szerda délben Tuzséron ütközött villanyoszlopnak egy Mercedes - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2011. február 3. csütörtök 12:00 -
Brawn hosszú távra tervez a bajnokjelölt Rosberggel
Michael Schumacher és Nico Rosberg szerződése egyaránt 2012 végéig érvényes a Mercedes GP csapatával, ám a csapatfőnök, Norbert Haug már most arra törekszik, hogy a 25 éves Rosberget minél hosszabb távra az istállóhoz láncolja.
2011. február 3. csütörtök 11:20 -
Hamilton: A Pirelli izgalmat hoz a Forma-1-be
Az abroncsok kiértékelésével telt első idei tesztnapja a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak.
2011. február 3. csütörtök 10:32 -
Első adatok a Mercedes kis SUV-járól
2013-ban mutatkozik be a Mercedes-Benz kompakt szabadidő-autója, a GLC-ről máris megjelentek az első adatok.
2011. február 3. csütörtök 09:20 -
Nem lesz nélkülözhetetlen a Renault-féle kipufogó
Bár sokan azt gondolják, hogy a Lotus Renault radikálisan új kipufogórendszere felkerül majd minden rivális csapat versenygépére az idei évben, a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a trükkös rendszer nem lesz elengedhetetlen a végső győzelemhez.
2011. február 2. szerda 16:52 -
A McLaren szerződést hosszabbított a Santanderrel
Meghosszabbította szponzori megállapodását a Santanderrel a McLaren-Mercedes alakulata - jelentette be a csapat szerda délután.
2011. február 2. szerda 15:15 -
Bekebelezi F1-es csapatát a Mercedes
Hamarosan száz százalékban a Mercedes tulajdonába kerül a nevét viselő Forma-1-es istálló. A stuttgarti gyár ellenzi, hogy csapatonként három autó szerepeljen a sorozatban.
2011. február 2. szerda 14:30 -
125 év helybenjárás?
Amikor az autózás egy és negyed százados évfordulójára emlékezünk, kimondva-kimondatlanul mindenki egy belsőégésű dugattyús motorral hajtott szerkezetre gondol. Ezt értjük AZ autó alatt, dacára a manapság a csapból is folyó mindenféle alternatív hajtású újdonságnak. Pedig az 1800-as évek vége felé még egyáltalán nem volt világos, mi számít alternatív hajtásnak. Tény, hogya francia  Gustave Trouvé öt évvel Karl Benz nevezetes szabadalmi bejegyzése előtt már háromkerekű, ólomakkumulátorról táplált villanyautóval járt, egy évvel később pedig két angol gentlemen 14 km/h sebességet és 40 km-es hatótávot ért el elektromos hajtású triciklijével. Ugyanebben az évben Werner Siemens Berlin mellett bemutatta az Elektromote-ot, hibátlanul dokumentálva a villamos hajtású járművek a mai napig legsúlyosabb problémáját: a korlátozott hatótávot. A meccs a századfordulón ennek ellenére még messze nem volt lejátszott: az Egyesült Államokban ekkortájt az autók 40%-át gőz hajtotta, 38%-a villannyal ment, és mindössze 22% jutott az
2011. február 2. szerda 14:20 -
Teljes egészében átvenné a Mercedes GP-t a német konszern
Hamarosan száz százalékban a stuttgarti autókonszern tulajdonába kerül a nevét viselő Forma-1-es istálló, a Mercedes GP - írta szerdán internetes oldalán az Auto Motor und Sport című szaklap.
2011. február 2. szerda 13:11 -
A problémás kezdés nem törte le Schumacher lelkesedését
A Mercedes GP számára nem alakult tökéletesen a 2011-es szezon első kollektív tesztnapja Valenciában, mivel délelőtt Nico Rosbergnek hidraulikus meghibásodás miatt kellett a bokszba hajtania az MGP W02-vel, a szerelés pedig sok időt vett igénybe, így Michael Schumachernek délután már csak 15 kör jutott a pályán. A német klasszisnak ez azonban cseppet sem szegte kedvét, és továbbra is töretlenül bízik egy a tavalyinál sokkal jobb szezonban.
2011. február 2. szerda 11:20 -
Riportfilm az új Mercedes bemutatójáról
Nagy reményekkel készül a 2011-es szezonra a Mercedes GP alakulata. A Nico Rosberggel és Michael Schumacherrel felálló gárda kedden, a valenciai Ricardo Tormo versenypályán leplezte le idei versenygépét, az MGP W02-est, mellyel azon nyomban meg is kezdték a munkát Spanyolországban.
2011. február 2. szerda 10:45 -
Schumi nem tudja, fekszik-e neki az új Mercedes
Hatalmas tapasztalata ellenére, Michael Schumachernek egyelőre fogalma nincsen arról, hogy jobban fog-e feküdni neki az új Mercedes, hiszen az új abroncsok és szabályok kombinációja egy teljesen új helyzetet teremtett elő a Forma-1-ben.
2011. február 2. szerda 09:05 -
A McLaren szerint sokat fejlődött a Pirelli
Javarészt a Pirelli abroncsainak kiértékelésével töltötte az első valenciai tesztnapot a McLaren-Mercedes alakulata. A csapat Gary Paffettel a volánnál gurult pályára kedden és összesen 91 kört tett meg a spanyolországi aszfaltcsíkon.
2011. február 2. szerda 08:23 -
Schumi régi önmagát akarja idézni az új Mercivel
Michael Schumacher, a Forma-1-es Mercedes GP istálló hétszeres világbajnoka bizakodó a kedden, Valenciában leleplezett W02-es versenygéppel kapcsolatban, de bosszantja, hogy az első tesztnapon csak 15 kört tudott megtenni az új modellel. A német rendületlenül hisz a csapat idei jó szereplésében és úgy érzi, sikerült rátalálnia régi önmagára.
2011. február 1. kedd 22:20 -
F1: Tartalékpilótát keres a Mercedes

2011. február 1. kedd 18:27 -
Robbantana az új Ezüstnyíllal a Forma-1-es Mercedes
Biztos, hogy a Mercedes GP idén erősebb lesz, mint tavaly volt
2011. február 1. kedd 16:10 -
A Mercedes tesztpilótát akar, de nem Hülkenberg a kiszemelt
Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója kifejtette, szívesen alkalmaznának tesztpilótát Forma-1-es csapatuknál, aki a szezonközi tesztek nélkül is tudna segíteni nekik a folyamatos fejlődésben. Egy biztos, a kósza hírekkel ellentétben nem Nico Hülkenberg a kiszemelt.
2011. február 1. kedd 15:40 -
F1: Intenzív fejlesztésre készül új autójával a Mercedes
A tavalyi hullámvölgyből kilábalva a Brawn GP-utód Mercedes idén szeretne visszatérni a csúcsra, de ha ez kapásból nem sikerül nekik, már előre felkészültek rá, hogy intenzív fejlesztéssel behozzák a lemaradásukat.
2011. február 1. kedd 15:27 -
F1: ezüst Red Bull-lal hasít a Mercedes
A Red Bull és a Toro Rosso után nem sokkal a Mercedes GP is leleplezte Valenciában 2011-es autóját, a W02-est. A még Brawnként megnyert 2009-es év után gyengén sikerült első mercedeses idényt követően a brackleyi alakulat idén a felzárkózásra hajt.
2011. február 1. kedd 13:01 -
Bemutatták és kipróbálták az új Forma-1-es Mercedest - fotók
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg mutatta be kedden délelőtt a Forma-1-es Mercedes istálló idei versenyautóját. A világbajnoki címvédő Red Bullhoz hasonlóan a német csapat is a valenciai teszt előtt, a boxutcában leplezte le az MGP W02 kódjelzésű modellt. Az autó a Mercedes hagyományos, ezüst színű festését kapta, az orrésze pedig a többi idei versenygéphez hasonlóan hosszabb és magasabb építésű a korábbinál.A keddi tesztnapon előbb Rosberg, majd a 42 éves Schumacher gördül pályára a 2011-es modellel.
2011. február 1. kedd 12:21 -
A Mercedes készen áll arra, hogy az élen csatázzon
Ross Brawn szerint a Mercedes GP csapata felkészült arra, hogy a következő szezonban az élcsapatok ellen, a futamgyőzelmekért szálljon harcba.
2011. február 1. kedd 11:52 -
Idén már futamgyőzelmeket vár a Schumacher-Rosberg duó
Bár még nem mérte össze erejét a riválisokkal a Mercedes GP 2011-es Forma-1-es autója, az istálló két versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg egyaránt nagyon optimista a szezonrajt előtt.
2011. február 1. kedd 11:40 -
Schumacher: Vettel kellene a Mercedesnek
Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek el kellene gondolkoznia azon, hogy valamikor a jövőben leigazolja Sebastian Vettelt.
2011. február 1. kedd 11:30 -
Nagy dologra készül a Mercedes csapata
Nagyot robbanta a 2011-es esztendőben a Mercedes GP Petronas alakulata: a csapat hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher sorozatos dobogós eredményekben reménykedik, és csapattársa, Nico Rosberg is az élen csatázna az új szezonban.
2011. február 1. kedd 11:22 -
Schumiék és az új Forma-1-es Mercedes - fotó
Miután múl hétvégén már közzétettek egy számítógépes grafikát, kedden, Valenciában a Mercedes GP istálló hivatalosan is bemutatta az idei évre készült W02 típusjelű Forma-1-es versenygépet, amely Nico Rosberg és Michael Schumacher autója lesz a 2011-es szezonban. A tavalyi idényben a vártnál gyengébben muzsikáló, a konstruktőri tabella 4. helyén záró egyletnél nem titkoltan abban reménykednek, hogy kifizetődő lesz a különítmény autófejlesztési stratégiája: Ross Brawn és a műszaki stáb tavaly a nagyobb csapatok közül elsőként látott neki az idei modell tervezésének.
2011. február 1. kedd 11:16 -
Megérkezett a Mercedes új versenygépe - fotó
Azt követően, hogy a hétvégén már közzétett egy számítógépes fotót új autójáról, a Mercedes kedd reggel élőben is bemutatta MGP W02-es kódszámra keresztelt modelljét a téli tesztek nyitónapján Valenciában.
2011. február 1. kedd 10:23 -
Felfedte 2011-es versenyautóját a Mercedes GP is
Miután vasárnap egy számítógépes grafikát már mutatott 2011-es autójáról a Mercedes GP, kedden reggel Valenciában a Ricardo Tormo tesztpálya bokszutcájában a valóságban is bemutatkozott az MGP W02-es kódjelű Forma-1-es versenyautó.
2011. február 1. kedd 10:10 -
F1: Ezüst Red Bull-lal újít a Mercedes
Ma délelőtt Valenciában a Mercedes GP is megmutatta 2011-es modelljét, a W02-est. A csapat mintha időutazáson venne részt, Schumacherék autója egy ezüstre festett Red Bullra emlékeztet.
2011. február 1. kedd 10:10 -
Az Allianz a Mercedes GP új szponzora
A Mercedes GP Petronas alakulata nem sokkal ezelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy szponzori megállapodást kötött az Allianz gépjármű-biztosító vállalattal.
2011. február 1. kedd 09:45 -
F1: Az Allianz a Mercedes szponzora lett

2011. február 1. kedd 09:34 -
Ilyen lehet az új Mercedes A osztály utastere
Kiszivárgott egy grafika az új Mercedes-Benz A osztály utasteréről. Padlólemezére kupé és crossover is épül.
2011. február 1. kedd 09:11 -
Schumi a Ferrarinál is szimulátorbeteg volt
Michael Schumacher szerint semmilyen hátránya nem származott abból, hogy a Mercedes szimulátorában rosszulléttel küszködött tavaly - és emiatt nem is nagyon használta.
2011. január 31. hétfő 14:30 -
Schumi nem a kora miatt van rosszul a szimulátorban
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a Telegraph Sportnak adott nyilatkozatában nemrégiben kijelentette, nem csak neki okoznak problémát a szimulátorban való rosszullét, és hozzátette, már a ferraris időkben is hasonló nehézségei akadtak.
2011. január 31. hétfő 12:23 -
Schumacher: Nem a szimulátoron áll vagy bukik a siker
Korábban már a Mercedes GP is leszögezte, hogy szerintük csupán felfújták a hétszeres világbajnok Michael Schumacher szimulátor-iszonyát, akit ez semmilyen formában nem hátráltatott a 2010-es szezon során. Most maga az érintett ehhez annyit tett hozzá, hogy nemcsak ő, de majdnem az összes pilóta érzékeny az F1-es szimulátorok hirtelen mozgásaira, ám szerinte ennek amúgy sincs semmi jelentősége, hiszen nem a szimulátorok határozzák meg, hogy egy versenyző sikeres lesz-e a pályán vagy sem.
2011. január 31. hétfő 10:50 -
Schumacher: Alonso jól teszi, hogy tart a Mercedestől
A Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher a német sajtónak nyilatkozva nemrégiben elárulta, véleménye szerint teljesen logikus, hogy a ferraris Fernando Alonso legfőbb riválisának tartja őt, hiszen meggyőződése, hogy a Mercedes sokkal jobb formát mutat majd 2011-ben.
2011. január 31. hétfő 10:12 -
Minden Merci-dolgozó jutalmat kap
A hétvégén volt a 125. év fordulója a Carl Benz féle szabadalmi kérelem beadásának, amit az autó feltalálásnak tekintünk. A Mercedes-Benz a a márka alapítójának jeles tette miatt minden dolgozójának jutalmat fizet.
2011. január 31. hétfő 08:02 -
A Mercedes bemutatott egy grafikát új F1-es autójáról
A Mercedes GP majd csak február elsején mutatja be 2011-es Forma-1-es versenyautóját, ám a csapat már vasárnap megjelentetett róla egy számítógépes grafikát.
2011. január 30. vasárnap 22:00 -
A nap sportképe: az új Forma-1-es Mercedes
Noha a hivatalos bemutatóra csak február elsején, kedden kerül sor Valenciában, a Mercedes már vasárnap nyilvánosságra hozott egy
2011. január 30. vasárnap 19:15 -
Megérkezett az első fotó Schumiék új autójáról
Két nappal a hivatalos prezentáció előtt közzétette az első fotót vadonatúj, 2011-es versenygépéről a Mercedes Grand Prix alakulata.
2011. január 30. vasárnap 16:17 -
Berta Benz, az autózás igazi "úttörője"
Miközben egész Németország az első gépkocsi 125. "születésnapját" és alkotóját, Carl Benzet ünnepli, méltatlanul kevés szó esik a feltaláló feleségéről, akinek pedig nagy része volt abban, hogy férje kísérleteit és szívós munkáját végül siker koronázta.
2011. január 30. vasárnap 16:15 -
F1: A Mercedesnek nem kell Heidfeld
A 2010-ben a Mercedes tartalékosi állását a Pirelli kedvéért elhagyó, majd a gumigyártótól a Sauberhez igazoló Nick Heidfeldet nem kívánja visszavenni a német csapat az idei szezonra.
2011. január 30. vasárnap 15:00 -
Berta Benz, az autózás igazi úttörője
Miközben egész Németország az első gépkocsi - tegnapi - 125. "születésnapját" és alkotóját, Carl Benzet ünnepli, méltatlanul kevés szó esik a feltaláló feleségéről, akinek pedig nagy része volt abban, hogy férje kísérleteit és szívós munkáját végül siker koronázta.
2011. január 30. vasárnap 14:20 -
F1: Képen az új Mercedes
A német Bild a keddi hivatalos bemutató előtt közölt egy fényképet a Mercedes GP 2011-es autójáról, a W02-esről.
2011. január 30. vasárnap 12:30 -
Ünnepi prémiumot kapnak a Mercedes dolgozói
Nagylelkű a Mercedes-dolgozókkal a Daimler az első automobil születésének 125. évfordulóján: az autógyártó konszern szinte mindenkit prémiummal jutalmaz.
2011. január 29. szombat 16:25 -
Nem újkeletű Schumacher betegsége
A Mercedes GP vezetése nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy Michael Schumachernek problémái vannak a német alakulat szimulátorában.
2011. január 29. szombat 11:14 -
125 éves az automobil
125 évvel ezelőtt, 1886. január 29-én nyújtotta be szabadalmi kérelmét a berlini szabadalmi hivatalhoz Carl Benz egy "gázmotor meghajtású járműre". Németországban ezt a dátumot tekintik a gépkocsi "születésnapjának".
2011. január 29. szombat 08:00 -
A nap képe: felragyogott Kecskeméten a Mercedes csillaga
Frank Klein, a Mercedes- Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Zombor Gábor Kecskemét polgármestere mosolyog, miután egy hidraulikus berendezés segítségével felállították a Mercedes- Benz csillagot az épülő kecskeméti gyár legmagasabb épületének tetején. A Mercedes-Benz márka szimbóluma éppen az automobil 125 éves jubileumán került a helyére Kecskeméten. A hat méter átmérőjű, 2400 kg tömegű csillag percenként 1,8 fordulatos sebességgel forog. Nappal csillogó fém színű éjjel pedig a beépített neonvilágítás miatt fehér színű.
2011. január 28. péntek 23:05 -
Még idén elkészül az első magyar Mercedes
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
2011. január 28. péntek 22:30 -
Városi élet trágya nélkül, avagy 125 éves az automobil
Jubileumot ünnepelnek szombaton Stuttgartban, a Mercedes Benz anyaüzemében: Angela Merkel német kancellár jelenlétében emlékeznek meg a konszern főnökei és a díszes vendégsereg arról, hogy 125 évvel ezelőtt, 1886. január 29-én nyújtotta be szabadalmi kérelmét a berlini szabadalmi hivatalhoz Carl Benz egy "gázmotor meghajtású járműre". Németországban ezt a dátumot tekintik a gépkocsi "születésnapjának".
2011. január 28. péntek 20:51 -
A Cserny-birtok Wartburgjai
Elgurultam pár napja Cserny Lacihoz, hogy a Mercedes SLC-m tavaszi karbantartásáról egyeztessek vele. Laci neve fogalom az észak-magyarországi veterános körökben, engem is hozzá irányítottak, amikor elment az eszem, és oldtimer kupét vettem. Ő készítette fel tavaly a műszaki vizsgára is (amit a veteránautók öt évre kapnak meg), ismeri a kocsit, de ha nem ismerné is, arany keze van, és hatalmas tapasztalata. Nem lesznek súlyos tennivalók egyébként, rendbe tesszük a törött ülésvázakat, életre keltjük a valahol erősen szelelő vákuumrendszert, meg lesz pár apróbb igazítás, esztétikai kozmetika. Cserny László a műhelyben. Sok munka lesz még a Fiat kupéval, mire kerékre áll A Sárgára egyébként nem lehet panasz, mindössze egyszer kellett szerelőhöz vinni egy év alatt, mert elöregedett a tankból kivezető gumicső, és szivárgott a benzin. Jóska, a szintén aranykezű, ráadásul optimista szerelő úgy gondolta, hogy gyors lesz majd, mint a villám, ezért nem kell leengedni a benzint a tankból. Az volt a terve, hogy a cső végét lehúzza a csatlakozásról, és bedugja gyorsan egy parafadugóval, aztán majd kitalálja, hogyan tovább. Nos, ahogy a dugót dugta, dugta a csőbe, a cső csak nyílt-nyílt szétfelé, a benzin meg csak folyt-folyt, egyenesen a Jóska nyakába. Mondtam is neki utána, hogy Józsikám, gyújtsunk rá erre a nagy ijedtségre! Ami nem a szerelőre folyt, azt sikerült felfogni néhány kannába és vödörbe. Jóska vissza is akarta tölteni a tankba, de mondtam neki, hogy csak a testemen át, folyás közben leoldott a benzin a gépről mindenféle trutyit, pont ez hiányozna az első generációs befecskendező rendszernek. Úgyhogy Józsinak lett harminc liter üzemanyaga a kerti kapába, nekem meg új benzincsövem, mindenki boldog volt, Józsi meg még benzinszagú is. Istennő a gyepen De ez mellékszál volt, csak azért fűztem közbe, hogy érzékeltessem, milyen vidáman telnek a veteránozós napok. Térjünk vissza Lacihoz, akinek birtokán elképesztő mennyiségű érdekesség található, különféle, többnyire felújításra váró veteránok mellett még különféle alkatrészek, autómodellek, szerszámok a kiskalapácstól a nagyesztergáig, újságok, plakátok, zászlók, és egészen biztos, hogy elásott német és orosz katonákat is találnánk a kertben valahol. Pár hete a veteránautó-felújító mérnök szakos egyetemi hallgatók (merthogy tavaly óta ilyen képzés is van már Magyarországon) jártak nála tanulmányi kiránduláson, némelyik alig akart hazamenni, mások meg mentek volna, de a tárgyak labirintusából nem találtak ki. Remélem, a nyári vizsgaidőszakra előkeverednek, addig meg tudnak gyakorolni, bárhova nyúlnak, találnak valami felújítandót. Csak így fejből pár típus: Mini Morris Countryman (aminek az a kis helyes favázas ajtaja van hátul) Citroen DS istennő, kétéltű orosz LUAZ 967, Tatra 603, IFA F9 (személyautó, a Wartburg elődje), Warszawa, kocka Wartburg, továbbá motorkerékpárok, kerékpárok, és csak úgy pár kerék. Meg egy öreg Magirus tűzoltóautó, ami jó is meg szép is, meg szolgálatban is van, mint a mezőkeresztesi önkéntes tűzoltóság harcjárműve. Wartburg-előd a Cserny-kollekcióból: IFA F9 Lacit persze a hideg műhelyben találtam, teljesen belefeledkezve a munkába, ami konkrétan alapozó festékréteg felvitelét jelentette egy nem kicsit, hanem nagyon lepukkant 850-es Fiat kupéra. Pont három nappal előtte álmodtam ezzel a típussal, úgyhogy pár századmásodpercre földbe gyökerezett a lábam, de aztán csak beljebb léptem. Laciról tudni kell, hogy imádja a kihívásokat, szeret porrá omlott régiségeket talpra állítani, és többnyire egyedül dolgozik, a legtöbb munkafázist ő maga végzi. Egy szerelő-polihisztor, na. Két éve egy Opel GT-t hozott vissza a sírból, tavaly egy T1-es VW Transportert, most meg a Fiattal párhuzamosan egy Wartburg kupét restaurál, ami külföldre kerül majd, egy megszállott (kelet)német gyűjtőhöz. Képeslapot is nyomtattak róla karrierje csúcsán Míg a Fiat csak nagyon makkant, de lényegében gyári, ami megmaradt belőle, addig a Wartburgot az előző tulaj alaposan megkusztomizálta, úgyhogy lesz vele meló, mire visszaalakul gyári kivitelre. Nyilván az volt a szándéka, hogy modernebb, használhatóbb és egyedibb autó szülessen az öreg púposból, amivel talán még a csajokat is le lehet venni a lábukról, de hát a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Vissza kell alakítani többek között a kipufogórendszert, az első és a hátsó futóművet, az elektromos rendszert, a karburátort, a belteret, kicserélni a motort. A karosszéria és az alváz természetesen fémtiszta állapotig le lesz tisztítva, és onnan felújítva. Az udvaron már ott fehérlik egy donorautó, amit Pécsen sikerült felhajtani. Ennek kábé a 60-70 százaléka beépül majd a kupéba. Közben zajlik a még hiányzó alkatrészek begyűjtése is. Hagyjuk Lacit dolgozni
2011. január 28. péntek 20:21 -
Óriás Mercedes-csillag bújt ki a kecskeméti gyártetőből
Hatméteres, világító és forgó csillag emelkedett ki az épülő kecskeméti Mercedes-gyár tetejéből - pontosan 125 évvel a márka születése után. A gyárban már javában szerelik a gépsorokat, amelyeken nyáron elkészülnek az első tesztautók.
2011. január 28. péntek 20:11 -
8 hónapon belül elkészül az első Mercedes tesztautó Kecskeméten
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról
2011. január 28. péntek 19:42 -
Felkerült a csillag a kecskeméti Mercedes gyárra
Az autó feltalálásának 125 éves évfordulóján felkerült az épülő kecskeméti gyár tetejére a Mercedes-Benz csillag. Egy év múlva indul az új kis Mercik gyártása.
2011. január 28. péntek 16:00 -
Még az idén elkészül az első kecskeméti Mercedes-Benz tesztautó
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
2011. január 28. péntek 15:27 -
Hivatalos képeken a frissített Mercedes-Benz C63 AMG
Az idő előtt napvilágot látott néhány felvétel után végre hivatalos képeken is bemutatkozott a frissített Mercedes-Benz C63 AMG, valamint annak kombi változata. A legizmosabb C-osztálynak bizony előnyére váltak a vátozások.
2011. január 28. péntek 11:40 -
McLaren: Nem szerződtettük le Pedro de la Rosát
A McLaren-Mercedes alakulata tagadja a spanyol AS című napilap azon értesüléseit, melyek szerint február 4-i autóbemutatójukon bejelentik azt is, hogy tesztpilótának szerződtették a veterán Pedro de la Rosát.
2011. január 28. péntek 09:20 -
Frissült a Mercedes C63 AMG is
Nyilvánosságra hozta a Mercedes-Benz a frissített C63 AMG sajtóanyagát. A normál C osztály után a V8-as sportmodell is megkapta az új lámpákat, de ennél fontosabb dolgok is történtek.
2011. január 28. péntek 05:27 -
Schumi lát esélyt a vb-cím megszerzésére
Michael Schumacher, a Mercedes GP veteránja harmatosra sikerült tavalyi visszatérése ellenére
2011. január 27. csütörtök 21:25 -
Schumacher: Idén a bajnoki címért is harcba szállhatunk
A kritikák nem hatják meg Michael Schumachert, aki idén futamgyőzelmekre tör a Mercedes GP-vel. A hétszeres világbajnok szerint nagyon ritka az, hogy valaki visszatérése után azonnal csúcsteljesítményt nyújt, ő ezért is vállalkozott egy hároméves projektre.
2011. január 27. csütörtök 13:25 -
Schumacher: A győzelmekért fogunk harcolni
Magabiztosan, győzelemre éhesen várja a 2011. évi forma-1-es világbajnoki sorozatot a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher.
2011. január 27. csütörtök 13:20 -
Átszervezte technikai részlegét a McLaren
A 2011-es Forma-1-es szezon rajtja előtt a McLaren-Mercedes végrehajtott egy kisebb átszervezést csapatán belül, aminek ők sem tulajdonítanak nagy jelentőséget, mégis komoly hatást várnak tőle hosszú távon.
2011. január 27. csütörtök 12:30 -
Megújult a leggyorsabb Mercedes C-osztály
Megújult a Mercedes-Benz C-osztály leggyorsabb variánsa. A C63 AMG motorja változatlanul maradt, de küllemében megváltozott a kocsi.
2011. január 27. csütörtök 12:00 -
Pagani Huayra: az első méterek - videó
Hivatalosan is bemutatkozott a Pagani Huayra, a legendás Zonda-sportautó utóda, amelyről már a múlt héten is feltűnt néhány kép a világhálón. A nyilvánosság előtt Genfben leleplezésre kerülő újdonságot az előzetes találgatásoknak megfelelően 6 literes, ikerturbós AMG Mercedes erőforrás hajtja, amely a hivatalos tájékoztatás szerint "több mint 700 lóerős" teljesítményre képes. A hétsebességes szekvenciális váltóval szerelt, kívül-belül káprázatos szupersportkocsi neve a Pagani-hagyományoknak megfelelően a széllel kapcsolatos: az alapító-tulajdonos Horacio Pagani szülőhazájában, Argentínában az ókori legendák szerint Aymara Huayra Tata a szelek istene. Az EVO autós portál már egy rövid videót is készített az újdonságról: a felvétel segítségével a fenevad minden apró részlete szemügyre vehető, s meghallgatható a 700 lóerős AMG Mercedes hajtómű hangja is.
2011. január 27. csütörtök 10:15 -
De la Rosa állítólag visszatér a McLarenhez
A spanyol sajtóban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Pedro de la Rosa az idei szezont a McLaren-Mercedes Forma-1-es csapatánál tölti majd teszt- és tartalékpilótaként. A 39 éves spanyol leigazolásával biztosan jól járna a bajnoki címre pályázó csapat.
2011. január 27. csütörtök 09:10 -
Ezüstmetál Mercedes Vito-t keresünk!
Nem terveztem mára második posztot, főleg azért, mert az előző is jó későn került ki, de sajnos épp az imént értesültem róla, hogy a blog egyik törzskommentelőjétől és egyben külön bejáratú igazságügyi szakértőjétől a mai napon Újpestről ellopták a KSZ-710 rendszámú ezüstmetál Mercedes Vito kisbuszát. Aki netán látja valahol, azt kérem, hogy jelezze emailben, köszönöm!Hajtás után találsz róla még néhány képet.[...] Bővebben!
2011. január 26. szerda 23:30 -
Rosberg ismét Schumachernek adja rajtszámát
Michael Schumachernek adja 2011-ben a 7-es rajtszámot a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg. A fiatal tehetség elmondta, ő egyáltalán nem babonás, Schumacher azonban a páratlan számokat preferálja.
2011. január 26. szerda 16:39 -
Wheelsandmore Mercedes SLR
A német Wheelsandmore új, elsősorban teljesítmény-csomagot ajánl a Mercedes SLR McLaren tulajok számára. Az erőtöbblet kézzel gyártott kipufogó egységnek és motorvezérlő elektronika átprogramozásnak köszönhető, de egy garnitúra felni is belefért a pakkba.
2011. január 26. szerda 15:11 -
A Mercedes szerint felfújták Schumacher szimulátor-iszonyát
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Mercedes GP Forma-1-es csapatának egyik nevét elhallgató alkalmazottja elmondta, Michael Schumacher tavaly nem használhatta túl sokat a szimulátorukat, mert úgynevezett mozgási betegsége van. A csapat szerint ez nem hátráltatta a német pilótát, aki egyébként is már régóta küzd ezzel a betegséggel.
2011. január 26. szerda 13:20 -
F1: Schumacher tényleg beteg
A Mercedes megerősítette a tegnap felröppent hírt, miszerint Michael Schumacher rosszulléttel küszködik a szimulátor használata közben.
2011. január 26. szerda 10:30 -
Segíts, ha tudsz: Ellopták Varga "Cigány" Zoli Mercedes Sprinterét!
Ezúttal nem érdekesség, hanem egy segítségkérés kerül ki a blogra:A múlt hét folyamán ellopták Varga "Cigány" Zoltán Mercedes Sprinterét.Rendszáma: HFD-699.Aki látta, vagy tud róla bármi információt, kérjük az alábbi számok egyikén, jelentkezzen:70/374-825230/900-9206A segítségeteket előre is köszönjük!
2011. január 25. kedd 19:01 -
Jön a hó!
Tudom, igazából ennek nem örülnünk kéne, de mégis, vannak olyan elvetemültek, akiknek a fagyott csapadékról nem a reggeli jégvakarás és a bedugult város jut eszükbe. Tegnap este kinéztem a pozsonyi lakás ablakán és nem tagadom első gondolatom az volt, hogy záros időn belül meg kéne csinálni a töltést a Polskin. Az Alfát már mégsem viszem ki a hegy latyakba?! Mielőtt még a gyanú árnyéka vetülne rám, azért jelzem, hogy a hóban örömautózás (pfuj, emberek megrontója) messze nem mai találmány. Csikós sasszeme szúrta ki a videót a lepedőben és küldte el nekünk. Vajon lelki szemei előtt egy koppkeresztben csúszó, hóban svéd nyugdíjast vontató szürke Mercedes képe sejlett fel? Nem tudni, a videó azonban az a jó kis ereszdelahajam-féle vidéki csapatós. Hadd szeressem. Még akkor is, ha helyenként a vágás menti meg a koppanástól a vasat. Remélem, szerdára hullik valami és meg is marad.
2011. január 24. hétfő 16:29 -
Whitmarsh: Sokat beszélnek majd az új McLarenről
A McLaren-Mercedes új versenyautója majd csak az első teszt után mutatkozik be, ami mögött sokan azt gyanítják, hogy a wokingi istálló rejteget valamiféle újdonságot, innovatív technikai megoldást. Martin Whitmarsh csapatfőnök szavaiból is valami hasonlóra következtethetünk.
2011. január 24. hétfő 10:40 -
Rosberg furcsállja Alonso kijelentését
A Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg furcsállja, hogy a kétszeres világbajnok FernandoAlonso Michael Schumachert tartja legnagyobb riválisának 2011-ben.
2011. január 24. hétfő 08:20 -
Fotó: 125 éves az autózás
Carl Benz 125 évvel ezelőtt, 1886. január 29-én Berlinben szabadalmaztatta háromkerekű motoros kocsiját, a "Benz Patent-Wagen-t". Carl Benz szabadalmának különlegessége, hogy az általa kifejlesztett benzinmotort egy korábban nem létező, újonnan megépített járműbe szerelte.
2011. január 23. vasárnap 18:15 -
Rosberg vezetheti először az új Forma-1-es Ezüstnyilat
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége elárulta: neki jutott az a megtiszteltetés, hogy megteheti az első köröket a 2011-es évadra fejlesztett Forma-1-es Ezüstnyíllal. A német egyelőre csak reméli, hogy az előszezon első tesztjén debütáló MGP W02 típusjelű modell versenyképes lesz.
2011. január 21. péntek 18:06 -
A Ferrari szerint a Mercedes meglepetést okozhat idén
A Ferrari Forma-1-es csapatának vezető aerodinamikusa, Nicolas Tombazis úgy véli, hogy idén is a McLaren-Mercedes és a címvédő Red Bull Racing lesz a legnagyobb ellenfelük, de szerinte a tavalyi vb-csatából kimaradó Mercedes GP akár meglepetést is okozhat.
2011. január 21. péntek 14:40 -
F1: Rosberg kapja meg először az új Mercedest
Nico Rosberg vezetheti az első valenciai tesztnapon a Mercedes új autóját, a W02-est. Michael Schumacher másnap jut szóhoz.
2011. január 21. péntek 14:30 -
Rosberg viszi pályára elsőként az új Mercedest
Mint az már napok óta ismert, a Mercedes GP is az idei első tesztnapon, február elsején mutatja be 2011-es Forma-1-es versenyautóját. Már azt is lehet tudni, hogy Nico Rosberg lesz az első, aki kipróbálhatja a vadonatúj négykerekűt.
2011. január 21. péntek 11:40 -
Rosberg vezetheti először az új Mercedest
Nico Rosberg vezetheti majd először a Mercedes GP Petronas vadonatúj versenygépét
2011. január 21. péntek 10:04 -
Jövőtaxi a Mercedestől
Nimbus néven taxitanulmányt készített a Mercedes-Benz egyik gyakornoka, a koncepcióba elektromos hajtásláncot álmodott.
2011. január 21. péntek 08:53 -
A McLarennek nincs szüksége Vettelre
Teljes mértékben elégedett versenyzőivel, így nem tart igényt a regnáló világbajnok Sebastian Vettel szolgálataira a McLaren-Mercedes alakulata. Az istálló csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, biztos abban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is rendkívül szoros lesz majd a csata a bajnoki címért.
2011. január 20. csütörtök 15:30 -
Hamilton vezetheti először az új McLarent
A McLaren-Mercedes alakulata csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy az MP4-26-os konstrukciót Lewis Hamilton viheti majd pályára először Jerezben.
2011. január 20. csütörtök 12:40 -
Az új McLaren a szimulátorban már meggyőzte Hamiltont
A McLaren-Mercedes versenyzői is gőzerővel készülnek a március közepén rajtoló Forma-1-es szezonra. Az istálló pilótái eddig csak a szimulátorban próbálhatták ki az új versenyautót, de Lewis Hamiltont már ez is meggyőzte.
2011. január 20. csütörtök 09:20 -
Nincs kedvezményezett versenyző a McLarennél
A 2011-es idényben is azonos bánásmódban részesülnek majd a McLaren-Mercedes versenyzői, Jenson Button és Lewis Hamilton
2011. január 18. kedd 16:03 -
V60: attól jó, hogy nem BMW
Egy Volvo mellett sokaknak az a döntő érv, hogy nem Audi, nem BMW, sem pedig Mercedes-Benz, így mentes a német prémiummárkákhoz kötődő előítéletektől. Ez azonban kevés, mert az A4, a 3-as és a C-osztály remek autó. Mit tud szembeállítani velük a Volvo középkategóriás kombija?
2011. január 18. kedd 16:00 -
Balesetek Tolnában
Hétfő délelőtt egy Dacia Logan típusú személygépkocsi vezetője közlekedett járművével Szekszárd irányából Fadd felé, amikor az úttest jobb szélére lehúzódott, majd megállás nélkül ismét a forgalomba csatlakozott, nem biztosítva elsőbbséget a vele azonos irányba közlekedő Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsinak. Az ütközés következtében a balesetet okozó jármű vezetője 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár a két járműben összesen 1 millió forint.
2011. január 18. kedd 12:15 -
A Mercedes-Benz S-osztályt cikizi az Audi A8 új reklámja - videó
A hosszan tartó Audi-BMW reklámháború mellett az ingolstadtiaknak arra is marad ereje, hogy a másik konkurensnek, a Mercedes-Benznek is oda-odabökjenek. Az Audi most az új A8 reklámjában ment neki az S-osztálynak. Hogy hogyan? A videóból kiderül.
2011. január 18. kedd 11:39 -
Hankook abroncsokra vált a DTM mezőnye
Gumiszállítót vált a Német Túraautó Bajnokság, január 17-től a DTM mezőnye a Hankook Tire abroncsait használja. A gumigyártó cég és a DTM irányító testülete, az ITR között a közelmúltban létrejött megállapodás három évre szól. Kiterjed a jelenlegi, 2011 végéig érvényes szabályokra és előírásokra, valamint a 2012-től alkalmazandó verzióra, amelynek értelmében a Hankook nemcsak a jelenlegi csapatoknak, az Audinak és a Mercedes-Benznek, hanem más autógyártóknak, így a 2012-ben csatlakozó BMW-nek is szállít felszereléseket.
2011. január 18. kedd 10:10 -
A Vodafone miatt bemutatózik Berlinben a McLaren
A Vodafone kérésére mutatja be Berlinben vadonatúj autóját a McLaren-Mercedes csapata
2011. január 18. kedd 10:00 -
Koreai gumi a német csúcsmodelleken
2011-től a Hankook a Német Túraautó Bajnokság kizárólagos versenygumi szállítója. A sorozatban a Mercedes és az Audi csatáznak, de hamarosan érkezik a BMW is.
2011. január 18. kedd 07:00 -
Csak egy napot tesztelhet a McLaren tartalékosa
A McLaren-Mercedes tesztpilótája, Gary Paffett az Autosportnak adott nyilatkozatában hétvégén elárulta, a téli felkészülés során mindössze egy napot tesztelhet majd: a brit versenyző Valenciában róhatja a köröket a tavalyi versenygéppel.
2011. január 17. hétfő 07:00 -
Schumacher túl optimistán várta az elmúlt szezont
A népszerű forma-1-es kommentátor, Martin Brundle szerint a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher túlságosan optimistán vágott neki a 2010-es idénynek, és főként ennek köszönhető, hogy az emberek rendkívül kritikusak voltak vele szemben a szezon során.
2011. január 16. vasárnap 09:30 -
A McLarennél a tavalyinál is nagyobb izgalmakra számítanak
A 2011-es Forma-1-es világbajnoki szezon a tavalyi, sokak által minden idők legjobbjának tartott F1-es idényében látott küzdelmeinél is szorosabb csatát és nagyobb izgalmakat hozhat, véli a McLaren-Mercedes csapatfőnöke. Martin Whitmarsh szerint minden adott ahhoz, hogy az élmezőny csapatai közt már az évadnyitó Bahreini Nagydíjtól kezdve eddig soha nem tapasztalt ádáz küzdelem alakuljon ki.
2011. január 15. szombat 12:00 -
Bentley GTC - Chrysler Sebring alapon
Érdekes konverziókból már jó néhányat láthattunk pályafutásunk során, gondoljunk akár a Mercedes alapon épült Rolls Royce Phantomra, a Cayenne alapú Volgára, vagy akár az Toyota MR2-re épült Gumpert Apollóra.
2011. január 14. péntek 20:15 -
A Mercedes új autójával kezdi meg a tesztelést
A Mercedes GP pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy riválisaival ellentétben nem rendez külön bemutatót új autójának, azt a téli tesztek első napján, február elsején mutatja majd be a nagyközönségnek a spanyolországi Valenciában.
2011. január 14. péntek 17:24 -
F1: A McLaren idén már a Mercedestől is tart
A McLaren csapatfőnöke szerint 2011-ben már a Mercedes GP-vel is komoly ellenfélként kell majd számolni, a wokingiaknak még nehezebb lesz elérni az egyetlen elfogadható célt, mindkét bajnoki cím megszerzését.
2011. január 14. péntek 13:30 -
Február elsején debütál az új Forma-1-es Mercedes
Február 1-jén, Valenciában mutatja be új Forma-1-es versenygépét a Mercedes GP istálló
2011. január 14. péntek 12:31 -
A Renault szerint trükközik a McLaren
A Lotus Renault GP csapatfőnöke, Eric Boullier szerint nem kizárt, hogy a McLaren-Mercedes alakulata trükközni próbál, és azért nem vesznek részt az első kollektív teszten, mert újabb forradalmi fejlesztésen dolgoznak.
2011. január 14. péntek 12:00 -
Az új F1-es Mercedes is elkészül az első tesztre
A Forma-1-ben szereplő Mercedes GP bejelentette, hogy február elsején Valenciában, az idei első hivatalos teszt előtt tartja új versenyautója, a MGP W02-es modell bemutatóját.
2011. január 14. péntek 12:00 -
F1: A Mercedes is fű alatt jön
A Mercedes GP ma bejelentette, hogy a csapatok többségéhez hasonlóan külön bemutató nélkül leplezi le új autóját a valenciai teszten.
2011. január 14. péntek 11:30 -
Új V8-as szívómotort fejleszt az AMG
A Mercedes-Benz sportrészlege egy új V8-as szívómotort fejleszt a már ismert, 5,5 literes biturbó alapjaira. Az új egység hengersor-kikapcsolást és egyéb takarékossági trükköket is kap, teljesítménye pedig 430 lóerő körül lesz. A V8-as motor az SLK-ban és az S Coupe-ban debütál.
2011. január 14. péntek 10:55 -
Videón az új Mercedes-Benz SLK
A fotók után a német gyártó most egy videót is nyilvánosságra hozott az új SLK-ról. A nyitható keménytetős modell széles motorválasztékkal kerül a kereskedésekbe még eggen a hónapban. Németországban az SLK200 38 675, az SLK250 44 256, az SLK350 pedig 52 300 eurót kóstál.
2011. január 14. péntek 10:04 -
A megbízhatóság miatt késik az új McLaren
A McLaren-Mercedes főmérnöke, Paddy Lowe a csapat telefonos sajtókonferenciáján nemrégiben elárulta, valójában mindvégig úgy tervezték, hogy csak a második, jerezi tesztsorozaton viszik pályára az új autót, többek között azért, hogy könnyebben kiismerhessék az új abroncsokat Valenciában.
2011. január 14. péntek 09:50 -
A McLaren szerint semmi gyanús nincs a kései bemutatóban
A 2010-ben megszerzett konstruktőri második hely és az öt futamgyőzelem nem elégíti ki a McLaren-Mercedes igényeit, a Martin Whitmarsh vezette istálló ennél idén sokkal többet akar. Az első tesztre még a tavalyi autójukat viszik, de mint mondják, ezt korábban is így tervezték.
2011. január 13. csütörtök 21:25 -
Forradalmi fejlesztésekkel készül a McLaren
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a Forma-1 hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában a minap elárulta, véleménye szerint jól döntöttek akkor, amikor úgy határoztak, hogy nem viszik pályára vadonatúj autójukat a szezon első tesztsorozatán, Valenciában.
2011. január 13. csütörtök 14:55 -
F1: A Mercedes nem sajnálja a Red Bullt
A Mercedes motorsportfőnökét, Norbert Haugot egyáltalán nem hatják meg a Red Bull motoregyenlőtlenséget sérelmező panaszai.
2011. január 13. csütörtök 13:30 -
Gombnyomásra elsötétül az új SLK
A Mercedes-Benz kisebb roadstere teljesen megújult 2011-re. Összecsukható kemény teteje már olyan különleges üvegből is kérhető, amelyik gombnyomásra elsötétedik.
2011. január 13. csütörtök 12:10 -
Agresszív lett a Mercedes-Benz SLK
A nagyobb modelltársaihoz hasonló orral mutatkozott be a Mercedes-Benz SLK. A kétüléses kabrió már nem csak a gyengébbik nem autója lehet, hiszen marcona külseje a férfiakat is vonzza majd. A motortérben egy 1,8 literes turbós lesz az alap, de akár V8-assal is lehet majd vásárolni.
2011. január 13. csütörtök 11:42 -
Itt az új Mercedes SLK
A Mercedes-Benz hivatalosan is bemutatta új roadsterét. A kétüléses sportkocsi legnagyobb újítása a változtatható fényáteresztésű üvegtető.
2011. január 13. csütörtök 11:28 -
F1: A Mercedesnek nem kell Vettel
A Mercedes motorsportfőnöke cáfolja, hogy 2012-re a csapathoz csalogatják Sebastian Vettelt.
2011. január 12. szerda 09:00 -
A Mercedest nem érdekli Vettel
Nem tart igényt Sebastian Vettel szolgálataira a Mercedes Grand Prix alakulata
2011. január 11. kedd 15:16 -
A Mercedes nem tett szerződésajánlatot Vettelnek
Mint arról már beszámoltunk, a Red Bull Racing hosszabbítana Sebastian Vettellel, de a fiatal Forma-1-es világbajnok egyelőre kivár, mert állítólag más csapatok ajánlatait is meghallgatja. Egy biztos, a Mercedes nem lépett kapcsolatba Vettellel.
2011. január 11. kedd 15:00 -
Lopott Mercedes, ittas opeles, fatolvajok
Pusztaszabolcson, Mezőfalván lopás helyszínére hívták a dunaújvárosi rendőröket, Ráckeresztúron igazoltatás közben körözött Mercedesre bukkantak. Egyebekben fatolvajokkal, bódult állapotban lévő kéregetővel és ittas vezetővel szemben is intézkedtek szolgálatuk 24 órás időtartama alatt.
2011. január 11. kedd 11:45 -
GWA Mercedes-Benz Ciento Once
Mercedes C111. A sirályszárnyas, középmotoros gépet a gyár különböző  wankel és turbódízel  motorok tesztelésére fejlesztette, még az 1960-70-es években. A legendás formával rendelkező sportautó azonban sikere ellenére sem került soha gyártósorra, pedig igény minden bizonnyal lenne rá. A jég most megtörni látszik  bár nem a Mercedes által.
2011. január 11. kedd 02:12 -
Bemutatkozott a Mercedes-Benz C-kupé
A frissített C-osztály után az új kupéról is megjelentek az internetes képek. Az új modell a C-osztály alapjaira épül, az autó orra szinte megegyezik a szedánéval. A motortérben négy és hathengeres dízel és benzinmotorok dolgoznak majd, de a legfrissebb hírek szerint V8-as AMG is érkezik majd.
2011. január 10. hétfő 14:39 -
Button Lance Armstronggal edzett
A McLaren-Mercedes Forma-1-es pilótája, Jenson Button idén is kedvenc kiegészítő sportjával, a triatlonnal igyekszik magát minél jobb formába hozni. A múlt héten igen neves edzőpartnere volt a Hawaii-szigeteken.
2011. január 10. hétfő 12:10 -
Cseh szupermodell lett a Mercedes-Benz CLS arca

2011. január 10. hétfő 09:48 -
A McLaren majd csak az első teszt után mutatja be új autóját
A McLaren-Mercedes ugyan részt vesz az első idei Forma-1-es teszten, de még nem új versenyautójával, azt ugyanis csak a háromnapos gyakorlás után, február 4-én mutatják be. A wokingi istálló a valenciai teszten így egy átmeneti autóval rója majd a köröket.
2011. január 9. vasárnap 11:35 -
Rosberg: Én jobban szenvedtem az első gumikkal, mint Schumi
A Mercedes Grand Prix német versenyzője, Nico Rosberg szerint badarság, hogy Michael Schumacher az első gumik miatt nem tudott jó szezont futni 2010-ben, hiszen csapaton belül ő volt az, aki jobban küszködött ezzel a problémával.
2011. január 9. vasárnap 10:20 -
Speedriven Mercedes S600
Az amerikai székhelyű, Mercedesekre szakosodott Speedriven nem foglalkozik a külső megjelenéssel. Nem ragasztanak semmiféle műanyagot, üvegszálas vackot, ledsort vagy karbon borítást kiszemelt autóikra, őket csakis egy dolog érdekli, a teljesítmény jóérzés határán túli növelése.
2011. január 8. szombat 08:11 -
A McLaren nem készül el új autójával az első tesztre
Február 4-én, Berlinben rántja le a leplet vadonatúj versenygépéről a McLaren-Mercedes alakulata. A csapat a tervek szerint egy átmeneti autóval vesz részt az első kollektív tesztsorozaton, Valenciában
2011. január 7. péntek 20:43 -
RENNtech Mercedes-Benz CLK 63 AMG
Az amerikai RENNtech úgy tűnik nem szakít a hagyományokkal, továbbra is szebbnél-szebb Mercedesek válnak a martalékává. Ezúttal a CLK 63 Black szériára álmodtak egy lehet, hogy aerodinamikus, de biztos, hogy nem szép kitet.
2011. január 7. péntek 19:51 -
F1: Az új gumik is kibabrálnak Schumacherrel?
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint még korai lenne kijelenteni, hogy a Pirelli-gumikkal idén versenyképesebb lesz Michael Schumacher.
2011. január 7. péntek 17:30 -
Brawn bajnoki címet vár Rosbergtől
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, Nico Rosbergnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy napon világbajnok legyen
2011. január 7. péntek 14:30 -
Újabb sirályszárnyas Mercedes támadt fel
Egy amerikai tuningcég az 1970-es Mercedes-Benz C111 prototípus alapján egyedi sirályszárnyas prototípust épített. Van élet az SLS AMG után is.
2011. január 7. péntek 11:25 -
Feltámadt a Mercedes-Benz Wankel-motoros álomautója
Nem mindennapi négykerekű hagyta el egy amerikai tuningcég műhelyét. A Ciento Once nevet viselő modell alapjául a Mercedes-Benz legendás, Wankel-motoros koncepciója, a C111-es szolgált, a jóval modernebb technológiával szerelt "utód" meghajtásáról azonban már egy 408 lóerős, V12-es egység gondoskodik.
2011. január 7. péntek 10:57 -
Hivatalos fotókon az új Mercedes C kupé
Az Autobild nyilvánosságra hozta az új Mercedes-Benz C osztály kupé első hivatalos fotóit.
2011. január 7. péntek 09:00 -
F1 - Brawn: Voltak Nico Rosbergnél gyengébb bajnokok
Ross Brawn úgy véli, Nico Rosberg a képességei alapján megérdemelné a vb-címet, ráadásul szerinte nála tehetségtelenebb versenyzők is felültek már a Forma-1 trónjára. A Mercedes pilótája azt mondja, előző idényben mutatott teljesítményével meggyőzte a szakértőket.
2011. január 6. csütörtök 15:25 -
Rosberg győzelmeket vár 2011-ben
Futamgyőzelmekre számít 2011-ben a Mercedes Grand Prix német versenyzője, Nico Rosberg. A fiatal tehetség bízik abban, hogy csapata versenyképes autóval rukkol elő az idei szezonra.
2011. január 6. csütörtök 13:25 -
Rosberg: Nehéz lesz győzni, de nem lehetetlen
A Mercedes GP versenyzője, Nico Rosberg továbbra is első Forma-1-es győzelmét hajszolja, aminek megszerzésére meglátása szerint idén jó esélye lesz, csapata ugyanis jobb autót fog biztosítani számára, mint tavaly.
2011. január 6. csütörtök 12:55 -
Domenicali a tavalyinál is ádázabb küzdelmet vár idén
A Ferrarinál arra számítanak, hogy a 2011-es Forma-1-es világbajnokság a tavalyinál is kiélezettebb és izgalmasabb, a végeredmény szempontjából viszont számukra jóval kedvezőbb lesz. A maranellói istállót irányító Stefano Domenicali úgy véli, sokkal szorosabb lesz az élmezőny, amelyhez a McLaren mellett véleménye szerint csatlakozni fog a minden bizonnyal komoly fejlődést produkáló Mercedes GP is.
2011. január 6. csütörtök 11:40 -
Kémvideón a Mercedes-Benz C osztály kupé
A Mercedes-Benz kaliforniai járműközpontjában készültek felvételek a C osztály alig álcázott kupéváltozatáról.
2011. január 6. csütörtök 10:21 -
Nem vált dizájnt a McLaren F1-es csapata
A McLaren-Mercedes cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint 2011-ben új színsémával állnának rajthoz, és az eddigi ezüstös festést a fekete váltaná fel autóikon a Forma-1-ben.
2011. január 5. szerda 21:04 -
Újraéled a Mercedes-legenda
A Mercedes még az 1960-as évek végén próbálkozott, hogy szupersportkocsit gyártson, de akkor eldobta a tervet. Egy amerikai cég most feltámasztotta a rekordhalmozó prototípust.
2011. január 5. szerda 12:00 -
Új színeket kaphat a McLaren új autója
Külföldi lapértesülések szerint a McLaren-Mercedes alakulata 2011-ben megválik jól megszokott szürkés színösszeállításától, így idei autójuk már a fekete-piros kombinációjában pompázik majd.
2011. január 5. szerda 11:25 -
Leállt a Mercedes ML 63 AMG gyártása
Hamarosan érkezik az új M osztály, a Mercedes-Benz ezért leállította az ML 63 AMG gyártását.
2011. január 5. szerda 11:16 -
Az újévi gyalogosgázolás. Ki a hülye?
     Nincs mentség, ha elüt egy jármű a zebrán egy gyalogost. Főleg, ha utána cserben hagyja. Ez tény, ez a szabály, ami jól is van így. Bűnhődjön csak, amit a társadalom ítél neki. És akkor most nézzük meg együtt a videót, és képzeljük bele magunkat a Mercedes Sprintert vezető helyébe. Vélemények az azonos című írásunkról.
2011. január 5. szerda 09:14 -
Brawn versenyképes autót ajándékozna Schuminak
Versenyképes autóval lepné meg az immáron 42 éves Michael Schumachert a Mercedes GP Petronas csapatfőnöke, Ross Brawn.
2011. január 4. kedd 15:13 -
Az új Mercedes F1 is átment a törésteszten
A Mercedes vadonatúj versenygépe is sikeresen teljesítette az FIA által kötelezően előírt, legszigorúbb töréstesztet, így a csapat tovább folytathatja a munkát, hogy mindennel elkészüljön a február elsején megkezdődő téli tesztekre.
2011. január 4. kedd 12:55 -
Két éven belül jön a Volvo XC30
A Volvo az Audihoz, a BMW-hez és a Mercedes-Benzhez hasonlóan tovább bővíti terepjáró kínálatát. Az XC30 fejlesztése ráadásul prioritást élvez házon belül, így a C30 módosított padlólemezére épülő modell miatt csúszik a következő generációs S40 bemutatása is. Az új Volvo szabadidő autó bemutatása 2013-ban esedékes.
2011. január 4. kedd 11:52 -
Városi miniautót tervez a Mercedes-Benz
Ellenfelet állítana a Mercedes-Benz a BMW Megacity névre keresztelt városi autójának. Elkészültek az első tervek.
2011. január 4. kedd 11:35 -
Brawn elismerte, nem elég jó a Mercedes szimulátora
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint Michael Schumacher nem kizárólag a gumik és az autó gyenge teljesítménye miatt szenvedett a tavalyi szezonban. Ross Brawn úgy véli, az is hozzájárult a rekordvilágbajnok gyenge teljesítményéhez, hogy a csapat szimulátora nem tartozik a legmodernebbek közé, ezért annak használata nem igazán volt a német pilóta segítségére.
2011. január 4. kedd 10:25 -
Dízel hibrid és elektromos puttonyos - 2011 autós újdonságai, 2. rész
Az autóipar idei újdonságait bemutató sorozatunk folytatásában forradalminak ígért Mercedes-padlólemez, az új 911-es Porsche és elektromos kisáruszállító is megtalálható, bőséges képgalériákkal és videókkal.
2011. január 3. hétfő 11:40 -
Schumachernek a szimulátor is hiányzott
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a csapat hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek 2010-ben komoly hátránya származott abból, hogy a brackley-i gárda nem rendelkezett megfelelő szimulátorral.
2011. január 3. hétfő 10:50 -
Fotókon a frissített Mercedes C63 AMG
Hivatalos fotók bukkantak fel a frissített Mercedes-Benz C osztály AMG-változatáról.
2011. január 3. hétfő 10:10 -
Már nem titok: íme a Mercedes-Benz C63 AMG!
Már jól ismerjük a 2011-es Mercedes-Benz C-osztályt. Az AMG verziót azonban még nem láthattuk - eddig.
2011. január 3. hétfő 08:39 -
Ross Brawn nem vár csodát a 2011-es idénytől
Óvatos optimizmussal várja a következő Forma-1-es évadot a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn, aki ugyan bízik benne, hogy idén jobbak lesznek, mint 2010-ben voltak, arra azonban nem számít, hogy az erőviszonyok alapvetően változni fognak az F1-ben.
2011. január 2. vasárnap 08:20 -
F1: A Mercedes nem ír tündérmesét
Ross Brawn cáfolta, hogy távozna a Mercedes GP csapatfőnöki székéből, marad, de arra is figyelmeztet, hogy jövőre nem tud olyan csodát tenni, mint 2009-ben a nevét viselő csapattal.
2010. december 31. péntek 11:52 -
F1: A Mercedes nem ír tündérmesét jövőre
Ross Brawn sokadjára is cáfolta, hogy távozna a Mercedes GP csapatfőnöki székéből, marad, de arra is figyelmeztet, hogy jövőre nem tud olyan csodát tenni, mint 2009-ben a nevét viselő csapattal.
2010. december 30. csütörtök 17:30 -
F1: Brawn elismeri, nem elég jó a Mercedes szimulátora
A Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy folyamatban van a szimulátoruk fejlesztése, de 2012-ig be kell érniük az elavultabb változattal. Ross Brawn hozzátette, Michael Schumacher talán emiatt nem tudott úrrá lenni gumikezelési nehézségein.
2010. december 30. csütörtök 15:27 -
A Mercedes B osztályt is lemásolták a kínaiak
A kínai Beijing Automotive Industry Holding most éppen a Mercedes B osztály külsejét koppintotta le a legújabb, BC301Z nevű modelljével. Az eset azért is érdekes, mert a BAIC a Mercedes egyik legnagyobb kínai partnere.
2010. december 30. csütörtök 12:44 -
Rosberg visszafogott optimizmussal várja 2011-et
Messze a várakozások alatt teljesített az idei F1-es szezonban a Mercedes istálló, ahol az év elején még a világbajnoki cím megszerzéséről beszéltek, végül csupán három dobogós helyezést elérve a konstruktőri bajnokság negyedik helyét szerezték meg. A brackley-i alakulatnál bíznak benne, hogy 2011-ben már az élmezőnyben csatázhatnak, Nico Rosberg szerint azonban elképzelhető, hogy néhány futamot majd várniuk kell erre.
2010. december 30. csütörtök 08:46 -
A Császár is alázta Schumachert és Häkkinent
A minap bemutattunk egy Mercedes reklámot, ahol Mika Häkkinen és Michael Schumacher találkozik egy havas szerpentinen. A videónak van másik variánsa is. Itt megnézheti.
2010. december 30. csütörtök 07:00 -
Lebukott a frissített Mercedes-Benz C63 AMG
A 2011-es évre a C-osztály ráncait felvarrták a német dizájnstúdióban, így várható volt, hogy az AMG változat is felfrissül. A sportos modell megkapta a LED-es fényszórókat és változott a front is. Technikai részletekről nincsenek hivatalos adataink, de úgy tudjuk, hogy változatlan minden a hajtáslánccal kapcsolatban.
2010. december 29. szerda 16:57 -
Kína és az USA élteti a német prémiumtriót
A tengerentúli és az ázsiai eladásoknak köszönhetően remek évet zártak a német prémiumgyártók. Az USA autópiaca 11 százalékkal gyarapodott, míg Kínában 40 százalékkal több Audit, BMW-t és Mercedes-Benz-t értékesítettek. Hazánkban és a nyugati piacon egyelőre keserves a helyzet.
2010. december 29. szerda 16:06 -
Mi zajlik a takaró alatt?
Bizony, kisebbfajta susmus kelt szárnyra nem is olyan régen, alig pár nappal karácsony előtt. A szóbeszéd alapja a tény, hogy a Daimler AG tárgyalásokat kezdeményezett az Aston-Martinnal. A két cég kapcsolata nem újkeletű, bár kevesen tudták, hogy a Lagonda tanulmány valójában egy Mercedes GL-alapokra épített Aston SUV. A Daimler megfelelő partnert lát a britekben az új Maybach luxuslimuzin gyártásának kihelyezéséhez. Stuttgartban rájöhettek, hogy az előző S-osztálya alapjaira épült 57 és 62-es széria bármennyire is tökéletes műszakilag, egyszerűen híján van a márka régmúlt eleganciájának és nettó szépségének. Ezért a britekre bízzák magát a formatervet és a gyártást, a technológiai háttér természetesen biztosított mindkét oldalról. Cserébe az Aston-Martin hozzáférhet a Mercedes-motorokhoz, ami kapóra jön a kicsi, brit gyártónak, hiszen motorpalettájuk meglehetősen elavult és frissítésre szorul. Az ehhez hasonló luxuslimuzinok ugyan túl ritkák és drágák ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődést, de a Daimler-Aston Maybachra rendkívül kíváncsiak vagyunk. És látják, az idő midnen sebet begyógyít, alig hatvan éve még a másik ellen gyártot repülőgépek gurultak ki a gyárakból, most pedig lám, remélhetőleg egy igazán döbbenetes luxuslimuzin. (Csak ne hasonlítson a Lagonda Conceptre.) Drukkolunk!
2010. december 29. szerda 12:10 -
Kínai lett a Mercedes-Benz B-osztály
A kínai BAIC legújabb modelljének alapját a Mercedes-Benz B-osztály adja. A BC301Z névre keresztelt modell kísértetiesen hasonlít a stuttgarti autóra, ám néhány részleten változtattak a kínaiak, míg az utastérnél látványosabbak a különbségek. A kínai B-osztályt 1,3 és 1,5 literes Mitsubishi benzinmotorok mozgatják.
2010. december 29. szerda 11:14 -
Nő alázta Häkkinent és Schumachert
A Mercedes összehozta a nagy riválisokat, Mika Häkkinen és Michael Schumacher ismét együtt autózik egy reklám kedvéért. Nyugdíjasok lennének?
2010. december 28. kedd 14:04 -
Lány alázta Häkkinent és Schumachert
A Mercedes összehozta a nagy riválisokat, Mika Häkkinen és Michael Schumacher ismét együtt autózik egy reklám kedvéért. Nyugdíjasok lennének?
2010. december 28. kedd 08:00 -
F1 - Celeb: Häkkinen egy reklámban zrikálja Schumit
A Mercedes új karácsonyi reklámjában Mika Häkkinen bosszankodik a havas úton csigatempóban araszoló Michael Schumacher miatt, amíg mindkettőjüket le nem előzi egy csinos hölgy.
2010. december 27. hétfő 15:51 -
F1: A Mercedes egy másodpercet gyorsult szezon közben

2010. december 27. hétfő 15:30 -
Rejtett luxus 40 millióért
Nemcsak rózsaszín Maybachot, lila Rolls-Royce-t rendelő gazdagok léteznek, de olyanok is, akik igénylik a luxust, de a hivalkodást nem. Nekik készül a Mercedes Sprinter Grand Edition. Guruló nappali 40 millióért.
2010. december 27. hétfő 14:00 -
Schumacher és Hakkinen együtt a Mercedes-Benz új reklámjában - videó
A tél beálltával a gyártók egyre többet reklámozzák saját négykerékhajtási rendszereiket. Így tesz a Mercedes-Benz is, amely abban a szerencsés helyzetben van, hogy több Formula-1-es világbajnokot is segítségül hívhat ehhez.
2010. december 27. hétfő 09:24 -
Mindenkinek beszól a Suzuki
A japánok a Kizashi eladásait szeretnék felpörgetni legújabb reklámkampányukkal Amerikában. A humort sem mellőző rövidfilmekben a Suzuki szedánját az Audi, a Mercedes, az Acura, és a Volvo modelljeivel vetik össze, és persze mindig az olcsóbb Kizashi nyer.
2010. december 26. vasárnap 16:26 -
Saját Mercedesét kapta vissza karácsonykor egy budapesti férfi
Sánta László autóvadász emlékezetessé tette az ünnepet egy Mercedes-tulajdonosnak, aki lopot autóját karácsony első napján kapta vissza.
2010. december 25. szombat 17:51 -
Mercedes készülhet Oroszországban
Megállapodást kötött a Daimler a GAZ-zal a Mercedes Sprinter oroszországi gyártásáról. Az orosz partnert az értékesítésbe is bevonják a németek.
2010. december 24. péntek 15:00 -
Képek: Egy Mercedes, ami még sosem létezett a kínálatban!
A Mercedes-Benz rastatt-i üzemének igazgatója, Peter Wesp fejéből pattant ki az ötlet: építeni kellene a B-osztály alapjaira egy speciális járművet. A feladatot másod- és harmadéves gyakornokokra bízta.
2010. december 24. péntek 11:00 -
F1: Rosberg erősebb Mercedest vár
Nico Rosberg szerint a Mercedes GP az idei bukdácsolás után alapos átalakuláson megy át, összeszedi magát és talán már 2011-ben is az élen küzdhet.
2010. december 23. csütörtök 17:30 -
F1: Rosberg nem tudja, hogy a Mercedes mikor lesz élcsapat

2010. december 23. csütörtök 14:17 -
Átrajzolták a Mercedes C osztályt
Hivatalosan csak a januári Detroiti Autószalonon leplezik a frissített C osztályt, ám a Mercedes már a premier előtt képeket és adatokat tett közzé az egyik legnépszerűbb modelljéről.
2010. december 23. csütörtök 11:19 -
Bemutatás előtt átalakul a Mercedes CLS
Még azelőtt, hogy megtörtént volna a Mercedes-Benz CLS piaci bevezetése, máris itt egy tuningolt variáns. A Carlsson az erősebb motorok mellé sportosabb külsőt is kínál.
2010. december 23. csütörtök 10:00 -
Megújult a Mercedes C-osztály
Felújított formában folytatja a Mercedes-Benz C-osztály. A kívül-belül átrajzolt luxusautó takarékosabb motorokkal és tovább javított védelmi elektronikával keresi a vevők kegyeit.
2010. december 23. csütörtök 08:00 -
Itt a frissített Mercedes-Benz C-osztály
Jövőre felfrissül a Mercedes-Benz C-osztály, ám a detroiti premier előtt megjelentek róla az első fotók is. A formaterv leginkább az autó orrát tekintve változik, de további apró módosításokat is találunk kívül-belül. A motorok természetesen takarékosabbak lettek, és minden hátsókerekes változatban alapáras lesz a start-stop rendszer.
2010. december 23. csütörtök 07:35 -
Mi befolyásol minket autóvásárláskor?
Milyen lényeges kritériumok alapján döntünk, amikor autót vásárolunk, milyen szerepe van ebben a gyártónak és a kereskedőnek? Miért vesszük meg egy bizonyos értékhatárig inkább a Golfot, mint a Fordot vagy a Toyotát? És miért döntünk a Mercedes mellett a megközelítőleg azonos árkategóriás BMW-vel, vagy Audival szemben?
2010. december 22. szerda 15:07 -
A Carlsson kezelésbe vette az új Mercedes-Benz CLS-t
Még nem is érkeztek meg a kereskedésekbe a legelső CLS Mercedes-Benz-ek, azonban a német tuningcég, a Carlsson már be is mutatta a modellhez kínált tuningcsomagját. A karosszérián kívül a motorhoz is hozzányúltak a mérnökök.
2010. december 22. szerda 14:22 -
F1: Schumacher "izgalmasnak" tartja a nehéz feladatot
Karrierje során Michael Schumacher már jelezte, hogy nem futamodik meg a kihívások elől, ezért keményen dolgozik a Mercedes sikeressé tételén. Azt mondja, a 2010-es szezon végén jó irányba mozdult el a csapat.
2010. december 22. szerda 12:54 -
F1-sztár az új Merci roadsterben
Bár egy kiszivárgott videón már lelepleződött az új Mercedes SLK, a német gyár folytatja a beetetést. Ezúttal a Mercedes Forma-1-es pilótája Nico Rosberg kalauzol minket az új roadster megismerésében.
2010. december 22. szerda 10:10 -
Rosberg sejti, mi a gond a Forma-1-es Mercedesnél
Szervezeti problémák miatt nem volt képes megfelelni az elvárásoknak idén a Mercedes GP istálló
2010. december 22. szerda 09:50 -
Rosberg szerint erős lesz a Mercedes 2011-ben
Nico Rosberg magabiztosan várja a jövő évet, mert úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy sikerre vigye a Forma-1-ben, miután nem úgy sikerült első éve, ahogy azt tervezte.
2010. december 22. szerda 08:55 -
V8-as benzinest kapott egy Mercedes-Benz B-osztály
A Mercedes-Benz lelkes gyakornokai a márka rastatti központjában igazi sportautót varázsoltak egy B-osztályból. A B55 motorterében ugyanis egy 383 lóerős V8-as benzines dolgozik, amellyel 5,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra a korábbi E-osztály alkatrészeit is tartalmazó V8-as B-osztály.
2010. december 21. kedd 14:25 -
Különleges SL550 a Mercedestől - fotók
Night Edition, azaz éjszakai kiadás: ez a fantázianeve annak a különleges Mercedes SL550-nek, amelyből jövőre mindössze 100 darabot hoz forgalomba a csillagos márka. A stuttgarti gyártó egyik büszkeségét olyan nyalánkságokkal vértezték fel, mint a guminyomás ellenőrző rendszer, a HD navigáció valós idejű közlekedési információkkal, valamint az Airscarf nevű speciális nyakmelegítő rendszer, amivel a hidegebb hónapokban is élvezhető a kabriózás. Mint arra a Mercedes közleménye rámutat: az autó a 16 másodperc alatt nyitható-zárható tető révén a jármű pillanatok alatt alakul kupéból roadsterré. Érdekesség a Night Edition-nel kapcsolatban a 19 inches, kéttónusú könnyűfém felni, a sötétített első
2010. december 21. kedd 14:15 -
V8-as motor a Mercedes B osztályban
A Mercedes-Benz rastatti gyárának 12 gyakornoka nyolc hónapot töltött el azzal, hogy egy 5,5 literes V8-as motort építsen be a kompakt egyterűbe. Mindezt a gyári sportrészleg, az AMG segítsége nélkül.
2010. december 21. kedd 12:42 -
Rekordévet zárhat a Mercedes-Benz

2010. december 21. kedd 10:26 -
Brutál erő kis Mercibe
Nemcsak a tuningcégeknek jutnak eszébe vad ötletek, de az autógyárakban is akad kiaknázatlan őrültségi-potenciál. Ezt bizonyítja a Mercedes B55 megszületése is. Kisautó V8-as motorral.
2010. december 21. kedd 09:00 -
Hamilton is megszabadulna néhány kilótól, például sífutással
Rubens Barrichello és Fernando Alonso után Lewis Hamilton is bejelentette, a téli felkészülés során arra is törekszik majd, hogy testsúlyából minél többet lefaragjon, hogy ezzel is megkönnyítse csapata, a McLaren-Mercedes mérnökeinek munkáját.
2010. december 20. hétfő 18:50 -
1 km 18,20 Ft: próbaúton az üzemanyagcellás Mercedes F-Cell
December közepén kezdte meg próbaútját a világ számos városában - köztük Berlinben - a Mercedes-Benz 200 darab üzemanyagcellás gépkocsija. A B osztályú, F-Cell elnevezésű autók erőforrása egy villanymotor, amelynek meghajtásához az energiát a cellákban elégetett hidrogén szolgáltatja.
2010. december 20. hétfő 12:11 -
Ez a Merci 18 forintért megy 1 kilométert
Megkezdte próbaútját a Mercedes-Benz sorozatgyártású üzemanyagcellás flottája. A látszólag hagyományos B-osztályos modellnek tűnő autók hidrogénből nyerik energiájukat, viszonylag olcsón.
2010. december 20. hétfő 11:00 -
Teherautónak rohant egy Mercedes a IX. kerületben - fotók
Tűzoltók dolgoznak Budapesten, a IX. kerületben, a Soroksári út és a Haller utca kereszteződésében, ahol egy, az úton megforduló teherautóba belerohant a mögötte haladó személygépkocsi december 17-én. A balesetben egy ember súlyos, három könnyű sérülést szenvedett.
2010. december 18. szombat 14:25 -
Az új éjjellátóval nem lehet gyalogost gázolni
Az éjszakai látást segítő rendszerek időközben a felső kategóriás autókban a legkedveltebb választható felszereltség közé tartoznak, a Mercedes-Benz S-osztály vásárlóinak több mint fele megveszi ezt az extrát.
2010. december 17. péntek 09:15 -
Sportkocsi a magyar Mercedesből
Nem akar lemaradni a Mercedes sem. A stuttgarti gyár azt tervezi, hogy a 2012-ben érkező új A-osztályból sportváltozat is készül, amely felveheti a versenyt a BMW és az Audi sportmodelljeivel.
2010. december 17. péntek 08:00 -
Németh Zsoltra vár a Mercedes - fotó
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Eckstein Kovács Péterrel, román elnöki tanácsossal, az RMDSZ egyik elnökjelöltjével beszélget, amikor elhelyezték a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kara új ingatlanának alapkövét.
2010. december 16. csütörtök 17:31 -
320 lóerős hot hatch érkezhet a Mercedes-Benztől
A legfrissebb értesülések szerint a Mercedes is beszáll a hot hatch-ek piacára, méghozzá egy 320 lóerős, összkerékhajtású modellel, amelynek az alapját az A-osztály harmadik generációja képezi majd. A szóban forgó modell 2012-ben mutatkozhat be a nagyközönség előtt, és az Audi RS3 legfőbb vetélytársa lehet.
2010. december 16. csütörtök 16:51 -
325 lóerős A osztály a Mercedestől
2012-ben kerül piacra a Mercedes-Benz A osztály AMG-változata, 325 lóerővel.
2010. december 16. csütörtök 10:15 -
Csak 18 éven felülieknek!
Mit gondol, mennyire képesek a kommentelők? Tényleg monitorlakók vagy bevállalós fickók? Tessék, jöjjön beljebb. Életveszély, paprikás krumpliból Mercedes, van itt minden. Vélemények az azonos című írásunkról.
2010. december 15. szerda 09:08 -
Megforduló teherautó miatt csúszott árokba egy Mercedes - fotó, videó
Hétfő reggel egy megforduló tehergépkocsi miatt hajtott árokba egy Mercedes a 4-es főúton Fényeslitke és Kisvárda között - írja a szabolcsvonulas.hu.
2010. december 14. kedd 11:55 -
Schumacher nem bánta meg a visszatérést
Annak ellenére, hogy nem úgy sikerült számára a visszatérés, ahogy azt eltervezte, Michael Schumacher elmondta, hogy egy cseppet sem bánta meg, hogy három év kihagyás után, a Mercedes színeiben visszatért a Forma-1-be.
2010. december 13. hétfő 16:34 -
Karácsonyi hiéna: Luxus autóért kis ajándék
Egy vérbeli Mercedes-majom elvből sem válaszol erre a kérdésre, és nem azért, mert nem tudja rá a választ, sőt, elég valószínű, hogy csak a Mercedes-majmok sejtik majd igazán, mi is a csízió
2010. december 11. szombat 13:30 -
Mansell szerint a Mercedes GP lehet 2011 meglepetéscsapata
Az 1992-es év Forma-1-es világbajnoka, Nigel Mansell azok közé tartozik, akik szerint korai lenne máris kijelenteni, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher hibát követett el azzal, hogy 2010 elején visszatért az F1-be. A brit szerint ugyanis jövőre a német klasszis és a Mercedes GP szolgáltathatja majd a legpozitívabb meglepetést az F1-es mezőnyben.
2010. december 10. péntek 14:20 -
A McLaren nagy durranásra készül a 2011-es autóval
Az idei Forma-1-es világbajnoki szezonban a McLaren-Mercedes csapatán az év találmánya, az F-csatorna sem segített, ám Wokingban nincsenek elkeseredve, már gőzerővel dolgoznak a jövő évi versenyautón. A fejlesztések jelenlegi állásával a főmérnök és a két pilóta is egyaránt elégedett, így kifejezetten optimista a hangulat az idei szezon második legjobb csapatánál.
2010. december 10. péntek 10:40 -
Luxusmárkát alapítana a Hyundai
Fontolgatja a Hyundai, hogy a BMW, Lexus, Mercedes-Benz és Audi ellenfelének szánt prémiummárkát alapít.
2010. december 10. péntek 09:17 -
A Mercedes lehet a jövő év meglepetése az F1-ben
A Forma-1 egykori világbajnoka, Nigel Mansell úgy gondolja, hogy egy, az ideihez hasonlóan kiélezett küzdelmet láthatunk majd a következő idényben, és a legnagyobb meglepetést a Mercedes GP okozhatja idei relatíve gyenge szereplését követően.
2010. december 10. péntek 08:47 -
Renault-motor a magyar Mercikbe
Egyre jobban körvonalazódik a Renault-Nissan-Daimler együttműködés megvalósítása. A legújabb hírek szerint a Mercedes is használja majd a francia gyár új dízelmotorjait.
2010. december 9. csütörtök 12:00 -
Leplezetlen kémfotókon a Mercedes SLS AMG Roadster
Egy Németországból Svédországba tartó kompon fotózták le a Mercedes SLS AMG álcamentes prototípusait.
2010. december 9. csütörtök 10:15 -
Mansell: A Mercedes meglepheti a mezőnyt
Bár Michael Schumacher következő évben sem számít nagy előrelépésre, Nigel Mansell pozitívabban látja a Mercedes GP jövőjét.
2010. december 9. csütörtök 09:00 -
Túlélési esélyek téli gumi, ablaktörlő, légzsák és biztonsági öv nélkül
100 évvel ezelőtt, amikor Bertha Benz autóútra kelt, a legnagyobb veszélyt az utak rossz állapota jelentette. Ugyanis az első nagyobb kátyú már tengelytörést okozhatott és egyben az utazás végét is jelentette.
2010. december 9. csütörtök 07:05 -
130 lóerős dízelt kap a Renault-tól a Mercedes
A Renault-Nissan új fejlesztésű, 1,6 literes dízelmotorját adja át a Daimlernek a hármas szövetség jegyében.
2010. december 8. szerda 10:41 -
A legcsicsásabb AMG Mercedes - fotó
Autódekorációs versenyt hirdettek az Egyesült Arab Emírségek alapításának 39. évfordulójára, a december 2-4-én, Abu Dhabiban tartott ünnepségsorozat részeként megrendezett eseményre több mint 400 járművet neveztek be. Mint arról a gulfnews.com beszámolt: a győzelmet egy AMG Mercedes szerezte meg, amelyre az első elnök, Shaikh Zayed Bin Sultan Al Nahyan portréja mellett az állam zászlóját, címerét és mottóját festették fel. Mohammad Nasser Al Olaqi, a csicsás Mercedes tulajdonosa 39 ezer dirham, mintegy 2,4 millió forintos jutalmat kapott.
2010. december 8. szerda 09:50 -
Kié a leggyorsabb szervizcsapat a Forma-1-ben?
Bár az évad leggyorsabb Forma-1-es kerékcseréjét a Red Bull produkálta, a legtöbb futamon a Mercedes GP szerelői bizonyultak a legfürgébbnek
2010. december 8. szerda 09:01 -
F1: Kerékcserében a Mercedes volt az ász
Az Auto, Motor und Sport című magazin összessítése szerint idén a Mercedes GP szerelői dolgoztak leggyorsabban a bokszban.
2010. december 7. kedd 14:30 -
Mercedes-motor a legjobb Nissanokba
Folytatva a Renault Nissan és Mercedes közötti együttműködést a japán gyár luxusmárkája, az Infiniti lecsapna a német gyár csúcskategóriás motorjai. Vagyis AMG motor kaphat az Infiniti.
2010. december 7. kedd 07:00 -
Reklámfilmben bukott le az új Mercedes SLK
Kiszivárgott az új Mercedes-Benz SLK francia reklámfilmje, lebuktatva a kupé-kabriót.
2010. december 6. hétfő 09:55 -
Lebukott az új Mercedes SLK
Januárban mutatkozik be a hivatalosan a Mercedes-Benz SLK új generációja. Nem sikerült azonban titokban tartani az autót, az autót bemutató komplett reklámfilm felkerült a netre.
2010. december 6. hétfő 07:00 -
F1: Rosberg sokat tanult Schumachertől
A Mercedes idei háziversenyét megnyerő Nico Rosberg nagyon érdekesnek találta a közös munkát Michael Schumacherrel, és azt mondta, több fortélyt ellesett csapattársától.
2010. december 3. péntek 15:16 -
Videón bukott le az új Mercedes-Benz SLK
Egy francia kisfilmen bukott le a Mercedes-Benz SLK következő generációja. Az új modellt SLS-re és CLS-re emlékeztető formavilággal ruházták fel, és utastere is a sirályszárnyas modellhez hasonlít. A videóból annyi derül ki, hogy új, erősebb és takarékosabb motorok lesznek, valamint szériatartozék lesz a start-stop rendszer.
2010. december 3. péntek 14:51 -
Töretlenül emelkednek a Daimler autógyár eladásai
Töretlenül emelkednek a Daimler autógyár eladásai: novemberben a Mercedes-Benz, Smart, AMG és Maybach márkák értékesítése a 2009-eshez képest 14,2 százalékkal, a cég történetében valaha elért legmagasabb novemberi eladási számra, 112300-ra emelkedett.
2010. december 3. péntek 14:10 -
Novemberben tovább nőttek a Daimler eladásai
Töretlenül emelkednek a Daimler autógyár eladásai: novemberben a Mercedes-Benz, Smart, AMG és Maybach márkák értékesítése a 2009-eshez képest 14,2 százalékkal, a cég történetében valaha elért legmagasabb novemberi eladási számra, 112.300-ra emelkedett.
2010. december 3. péntek 13:14 -
Visszatér a Mercedes SLR McLaren
Új, limitált szériás kiadás mutatkozott be a Mercedes-Benz SLR McLarenből.
2010. december 3. péntek 09:45 -
Visszatér a Mercedes-Benz SLR McLaren
Közel egy éve már, hogy véget ért a Mercedes-Benz SLR McLaren gyártása, a rajongóknak azonban mégsem kell keseregniük. A legendás sportmodell hamarosan visszatérhet, méghozzá a már jól ismert 626 lóerős V8-as erőforrással. Iparkodnia kell azonban annak, aki szeretne egy példányt a garázsában tudni, az autóból ugyanis csak 25 darab készül majd.
2010. december 2. csütörtök 15:06 -
F1 - Schumacher: "Japánban elszakadt bennem a cérna"
A szezon során többször műszaki zűrök lassították Michael Schumachert, aki elismerte: egy idő után már nem tudta türtőztetni magát, és számon kérte a Mercedes vezérkarától az autóján jelentkező hibákat.
2010. december 2. csütörtök 14:12 -
A Mercedes nem csalódott Schumacherben
Bár nem úgy sikerült visszatérő éve, ahogy azt eltervezte, a Mercedes GP vezetése nem csalódott Michael Schumacher idén mutatott teljesítménye miatt, jelentette ki a Daimler vezére, Dieter Zetsche.
2010. december 2. csütörtök 09:53 -
Összkerékhajtás a Mercedes-Benz CLS-hez
4Matic hajtáslánccal is piacra dobja a CLS második generációját a Mercedes-Benz.
2010. december 2. csütörtök 09:30 -
4Matic hajtást kap a Mercedes-Benz CLS
A Mercedes-Benz immár összkerékhajtást is kínál a második generációs CLS-hez, először a modell történetében. A 4Matic hajtáslánc egyelőre a 256 lóerős 350 CDI-hez és a 408 lóerős CLS 500-hoz lesz elérhető, és a teljesítményükre nem lesz nagy befolyással. A fogyasztást is maximum 0,6 literrel növeli.
2010. december 2. csütörtök 09:00 -
Nincs veszélyben a Mercedes Forma-1-es jövője
Bár a gyári csapat gyengén szerepelt első idényében, a Mercedes Forma-1-es szereplését nem fenyegeti veszély
2010. december 1. szerda 12:10 -
Schumacher nem okozott csalódást a Mercedesnek
A Mercedest is birtokló Daimler konszern elnöke, Dieter Zetsche nem csalódásként értékeli a Forma-1-ben idén bemutatkozott Mercedes GP első szezonját, és a nagy visszatérő, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszafogott teljesítményét sem tekinti kudarcnak. Azt azonban nem titkolta, nőnek az elvárások az istállóval szemben.
2010. december 1. szerda 10:40 -
Csúcsmerci bomba nővel
Művészi megoldást választott a Kicherer tuningcég, hogy bemutassa legújabb munkáját. A hozzávalók egy átalakított Mercedes SLS, egy csinos modell.
2010. december 1. szerda 10:00 -
A Mercedes nem menekül az F1-ből
A címvédő Mercedes GP 2010-es kiábrándító szereplése ellenére a német anyacégnek egyelőre eszében sincs kiszállni a Forma-1-ből.
2010. november 30. kedd 18:00 -
F1: A Mercedesnél nem csalódtak Schumacherben
A Daimlert vezető Dieter Zetsche egy interjúban elárulta, hogy egyáltalán nem csalódtak az istállóval visszatérő Michael Schumacher idei teljesítményében, a nézők túlzott elvárásait pedig a jól csengő Mercedes márkanév hatásának tulajdonítják.
2010. november 30. kedd 15:18 -
Alonso komolyan számol Schumacherékkel
Fernando Alonso arra számít, hogy a Red Bull Racing, a McLaren, illetve a Ferrari mellett a Michael Schumacher és Nico Rosberg alkotta Mercedes is komoly erőt fog képviselni a következő idényben, így az ideinél is kiélezettebb lehet a küzdelem.
2010. november 30. kedd 10:49 -
Melyik autómárkákkal a legelégedettebbek a vevők?
Újra fényes a Mercedes-Benz csillaga a német autóipar egén, a márka végzett az ADAC német autóklub 23. alkalommal összeállított autó- és márkaelégedettségi AutoMarxX ranglistán. Az első négy helyen természetesen német márkák szerepelnek, a Volvo letaszította a Skodát a top 5-ből.
2010. november 30. kedd 07:45 -
Párizs szívében randevúztak a legjobb sportkocsik - videó
Küszöbön áll a Gran Turismo 5 autós játék megjelenlse, amelynek apropóján a legjobb sportkocsik adtak randevút egymásnak a Champs Élysées-n. Csak említésképp: Nissan GT-R, Audi R8 Spyder, Mercedes SLS AMG, Renault Mégane RS, Shelby Mustang, Lamborghini Murcielago, AC Cobra, Aston Martin DB9.
2010. november 29. hétfő 13:20 -
A Brabus tökéletesítette a Mercedes SLS AMG-t
A Mercedesek tuningolásában jártas Brabus nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy a gyári sportrészlegnél is többet hozzon ki az új sirályszárnyas Mercedesből.
2010. november 29. hétfő 12:05 -
Stewart: Ha Schumacher nem nyer vb-t jövőre, vonuljon vissza
Michael Schumachernek jövőre magabiztos teljesítménnyel világbajnoki címet kell nyernie, az ideihez hasonló gyenge teljesítmény esetén viszont azonnal vissza kell vonulnia - legalábbis Sir Jackie Stewart, háromszoros Forma-1-es világbajnok szerint. Az egykori kiváló skót versenyzőt egyáltalán nem nyűgözte le a három év kihagyás után idén visszatérő rekordvilágbajnok által mutatott produkció, amit Stewart szerint nem lehet kizárólag a Mercedes versenyképtelen autójával magyarázni.
2010. november 29. hétfő 11:40 -
Paul di Resta a DTM idei bajnoka
Gary Paffett, a Mercedes-Benz versenyzője nyerte a Német Túraautó Bajnokság (DTM) idényzáróját Sanghajban, ahol a 2. helyen befutó márkatársát, a Force India Forma-1-es istálló idei tesztpilótáját, Paul di Restát koronázták a széria bajnokává. A futamot az Audi menője, az előző két idény bajnoka, Timo Scheider zárta a 3. pozícióban.
2010. november 28. vasárnap 15:25 -
Új Brabus tuning-kit a Mercedes SLS AMG-hez - fotók
Különleges tuning-kitet készített a Mercedes SLS AMG-hez a Brabus: a jól ismert tuningcég Widestar fantázianevű csomagjával a sirályszárnyas izomgép első sárvédője légbeömlőt kap, a lökhárító burkolata pedig szélesebbé válik. Kidolgozott a bottropi cég egy speciális kipufogó-rendszert is, amelynek köszönhetően a 6,2 literes, V8-as, egyébként 563 lóerőt teljesítő hajtómű 10 lóerővel többet teljesít.
2010. november 27. szombat 17:01 -
Fittipaldi feltámadást vár Schumitól 2011-ben
Bizalmas szavaz az idén küszködő Michael Schumachernek a korábbi kétszeres világelső, Emerson Fittipaldi, aki úgy véli, hogy a gumiszállító-váltásnak köszönhetően a Mercedes GP németje jövőre akár a vb-cím elhódítására is esélyes lehet. A brazil veterán üzent az újdonsült világbajnok Sebastian Vettelnek is.
2010. november 26. péntek 10:20 -
A Mercedes kipróbálta az állítható hátsó szárnyat
A forma-1-es csapatok arra használták a múlt heti tesztet Abu Dhabiban, hogy pályára vigyék legújabb fejlesztéseik első verzióit, illetve adatokat gyűjtsenek, hogy intenzívebben megkezdhessék jövő évi versenygépeik fejlesztését.
2010. november 26. péntek 10:06 -
Borzasztó energiák a Merci-gyárban
Simán működtetne 250 ezer izzót az elektromos alállomás, amelyet tegnap adták át a kecskeméti Mercedes-gyárban.
2010. november 25. csütörtök 07:00 -
F1: Mercedes-tartalékos lehet Hülkenbergből
Nico Hülkenberg a Mercedes GP-nél köthet ki tartalékosként, bár Norbert Haug Mercedes-főnök szerint még csak tárgyalás sem volt az ügyben.
2010. november 24. szerda 18:09 -
Van, amit sosem fogunk megunni
Nyolcvanas évek vége, még berlini fal leomlása előtt. Lakótelepi panel-romantika, a házak közötti kitaposott, poros részen, ahol annyit fociztunk csak a por kavarog. Szombat kora este van, Marek barátomék ebédlőjében ülünk az első emeleti lakásban vagy négyen-öten. Fagyasztószekrény-méretű Tesla Color tévé, infrás távirányítóval ma már károsnak mondott sugárzás súlyos dózisaival bombázza arcunkat. Videózás van! Feszült csend, surrog a kazetta a képmagnóban... A képen néha fura remegés fut végig, a bevezető zene taktusai meg-megbicsaklannak olykor, mikor a rongyos szélű szalag a BASF-kazettán ismét romlik egy mikronnyit. Hiába, papírvékony, 240 perces. Két és fél film van rajta az első az, amit most nézünk, a második a Commando hangalámondással (Jaj, vigyázzlőnek. Uh, a fenébe!), amelyik (emlékeznek még?) úgy kezdődött, hogy Arnold visz a vállán egy IKEA-ebédlőnyi anyagot. Polisztirolból. Aztán a harmadik, (ami nem is baj, hogy csak félig volt meg) egy pornófilm, szintén hangalámondással, melyből a mai napig tisztán emlékszem a "A francba, szaros lett a farkam!" - mondatra, másra nem. Panelromatnika, mondom. Marek van itthon, övé mindkét távirányító (hol volt még akkor ShowView-kódolvasás!), de mivel a filmet huszonhétszer látta már, így tudja, mi a dolga. Mi is bízunk benne, keze biztos, látása éles, na és mi is láttuk már huszonhétszer: mindkét távirányítón egyszerre nyomja fel csutkára a hangot, hiszen kezdődik maga a nirvána, fiatal álmaink kánaánja. És ezt hallani kell! Az első film a szalagon, melyet Hollywood azóta sem tudott túlszárnyalni semmilyen Fast&Furious-izével. A zseniális Ágyúgolyó-futam! Benne nem egy, hanem mindjárt két dologgal, melyekre a nyolcvanas években azonnal rárántott mindenki: Farrah Fawcett és a Lamborghini Countach. Ez olyan kötelező szoba-kellék volt, mint manapság az LCD-monitor, akinek nem volt, az nem is létezett tán. Sokan csak a második részét látták, az is van ilyen jó, ráadásul a nyitójelenet megismétlődik, csak ott egy fehér, vízfestékkel színezett Countach-t próbálnak elkapni szerencsétlen tepsijeikkel a rendőrök, melyet később útépítő melósok egy slaggal pirosra locsolnak (na, kinek van meg?). Lényegtelen, ez a fekete, az opcionális high-speed winggel - melyre szükség volt, mivel úgy a Miura, mint a Countach orra nagy sebességnél erős leszorítóerő-hiánnyal küzdött - na ez a fekete volt a tuti. Tucatszor követeltük üvöltve, hogy tekerd vissza! tekerd vissza!, tán százszor megnéztük, ahogy 3:15-nél kilő a rendőrautó mögül. Recsegett a Tesla papírhangszórója, vinnyogott a videó, ó, gyönyör. Tudtuk, hogy bármi esélytelen vele szemben, egy akkori amerikai rendőrautó pedig egy rossz vicc hozzá képest, még begyorsítva is: a Countach volt az isten, az univerzum közepe. Bármit, igen, bármit megadtunk volna csak azért, hogy láthassuk/halljuk egyszer élőben. És a film is oltári szórakoztató volt, az eszméletlen Sammy Davis Jr., Dean Martin, és persze J.J. Burt Reynolds, Jackie Chan negyven kilóval könnyebben és Roger Moore... (Az apácák, öregem, a kettesben, na azok...) Ezek NEM az apácák. Azok különben is Burt Reynolds azaz J.J. olivazöld limuzinjában utaztak. Kamuapácák, kamukatonákkal... Persze nem ez volt az első Cannonball-film. Az ős-eredetit 1976-ban készítették el, David Carradine főszereplésével, aki mindig is imádta az autókat és a meredek helyzeteket, kaszkadőrt alig használt. Bevállalós és stílusos figura volt, nem is hagyhatta itt másképp a világot, mint egy szekrényben lógva, kötéllel nyaka és lövésre kész cerkája körül. Ez az eredeti, még csak szimplán Cannonball névre hallgató film sem rossz, de mi egyértelműen a Run-szériát szerettük jobban. Pedig az über-komoly funk-alap és a V8-hangnak köszönhetően már ez sem volt piskóta. A film ötlete nem magától jött, tényleg rendeztek akkoriban többször is ehhez hasonló, Amerikát átszelő illegális versenyt. Persze köze sem volt mai nyilvános változataihoz, ahol az útvonal ismert és megszabott, a verseny időpontja ugyanúgy és olyan szinten drága, hogy a köznépnek elérhetetlen, vagy csak egy pontkereső, feladatteljesítő barangolás. Nem, a Cannonball lényege éppen illegalitásában és a szabályok megszegésében rejlett. Mi pedig imádtuk, ez tény. De még inkább magát az autót. Ami nem is autó volt akkor, amikor 1974-ben megjelent, hanem egy országúti atomvillanás. A megdöbbenést, melyet kiváltott, ma már elképzelni is nehéz. Valami olyasmi, mintha a Mercedes bejelentené, hogy januártól csak és kizárólag püspöklila Velorexeket fog gyártani drótból és alcantarából. Hasonlóan sokkoló hatással lehetett a Countach (azaz Hűvazzeh) abban a korban, amikor a végtelenségig menő volt egy kettes Capri, vagy egy E9-es BMW. Gandini, a kétezer Celsius-fokon égő zseni nem is tudni, honnan húzta elő. És azok a nagy lyukas Campagnolo Bravo felnik ezen az LP400-on... csodálatosak. De bármennyire is vágytunk rá, sosem kaptuk meg. Álom maradt hosszú-hosszú évekig, míg aztán volt olyan szerencsém, hogy beülhettem egy 25th Anniversaryba és nem csalódtam, mint Jeremy Clarkson: pontosan olyan volt belül, olyan volt ülni a sofőr mellett, mint amilyennek elképzeltem. Szűk és zajos. Csak éppen ez a zaj a legkívánatosabb volt, amit valaha is hallottam. Az a vérbő, semmihez nem fogható olasz V12-hang, melynek hallatán azonnal könnybe lábad a szem és feláll karunkon a szőr. Évekkel ezelőtt volt, épp a minap jutott eszembe, mikor egyik barátom az arcomtól fél méternyire beindította 512BB Ferrariját. Szinte elsírtam magam. Talán egyszer, ha engedi, publikus lesz a videó is erről, Csikós ott volt, mindent felvett. Ő is sírt. Nem csak a gáztól. Álom ide vagy oda, valaki révedezik, míg más cselekszik. Úgy tűnik, akadnak még komoly  Ágyúgolyó-futam-rajongók, mint például Tony Ierardi, aki hosszú nyomozás után tavaly megtalálta a filmben szereplő eredeti Lamborghinit és meg is vette azt. Sokan úgy hitték, hogy egyetlen eredeti sem szerepelt a sorozatban, pedig de. Mindkét film elején egy-egy igazi Countach száguld a hanghullám hátán. Tony nem kezdő a szakmában, 2001-ben újította fel az elsőt, különösebb lelki megrázkódtatás nélkül feküdt neki ennek a szerencsétlenül járt példánynak is. Igen, szerencsétlen, mert a filmesek elbántak azért vele. Kívülről leginkább az áramlástani borzadályt megtestesítő kipufogó-installáció és a kékre festett elemek szembetűnőek, de nem volt már eredeti a beltér sem. Érdekes, hogy a DeLorean hegyekben áll nála, ezekkel is foglalkozik, de bocsánat, ahol egy Countach van a képen, ott semmi más nem látszik. Kemény munka lehetett, de pl. a hátsó - dupla lengéscsillapítós - futómű képén látszik, hogy remek mukát végeztek. Ragaszkodása a filmbéli autóhoz érthető, de azt a kipufogó-izét (ami ránézésre is jót tehet a motor öblítésének) elhagyhatta volna, a film elején nincs az autón és nem is illik rá, sőt, borzalmas. Ettől függetlenül jól esik látni, hogy eggyel több Countach marad meg az utókornak akik így láthatják, hogy a Reventón szögletessége csak egy gyenge utánlövés ehhez képest. Van, amit sosem fogunk megunni. - Ha szégyenlős vagy, ne ülj bele. - mondta valamikor harminc éve Valentino Balboni. Jut eszembe: nincs az országban valahol egy Countach vagy Pantera? (Képek: www.cannonballcountach.com)
2010. november 24. szerda 17:00 -
Hülkenberg lehet a Mercedes tesztpilótája
Azt követően, hogy versenyzői ülés nélkül maradt a jövő évre, Nico Hülkenberg és menedzsere, Willi Weber gőzerővel tárgyal a még végleges versenyzői felállással nem rendelkező alakulatokkal, ám igencsak korlátozottak a lehetőségeik.
2010. november 24. szerda 11:26 -
Fittipaldi: Schumacher jövőre a bajnoki címért fog csatázni
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Emerson Fittipaldi meg van győződve róla, hogy a 2011-es szezonban Michael Schumacher komoly szerepet fog játszani a világbajnoki címért zajló küzdelemben. A legendás brazil szerint a Mercedes jövő évi autójával sokkal jobb teljesítményre lesz képes Schumacher, mint az ideivel, hiszen a képességei megvannak hozzá.
2010. november 24. szerda 09:20 -
Autógyár rohamtempóban
Recesszió ide, krízisben lévő járműipar oda, a Mercedes nem lassít: óraműpontossággal építi kecskeméti autógyárát, így alighanem határidőre kész lesz az üzem. Nincs rés a falon, az összes informátor szerint minden a tervek szerint megy. Vélemények az azonos című írásunkról.
2010. november 24. szerda 06:38 -
F1: Mercedes-tartalékos lehet Hülkenbergből
Nico Hülkenberg a Mercedes GP-nél köthet ki tartalékosként, bár Norbert Haug Mercedes-főnök szerint még csak tárgyalás sem volt az ügyben.
2010. november 23. kedd 15:30 -
Merci-dízelre cseréli PD TDI-jét a Jeep Patriot
A Jeep végre lecserélte a Volkswagen-féle, 2,0 literes, 140 lovas PD TDI-t. A Pumpe-Düse helyére a Mercedes-Benz 2,2 literes, 163 lovas CRD-je került, amelynek gyári vegyes fogyasztása viszont egy decivel rosszabb, 6,6 liter.
2010. november 23. kedd 11:40 -
Hülkenberg tesztpilótaként pazarolhatja el tehetségét
Amikor november elején Interlagosban megszerezte élete első Forma-1-es pole pozícióját, nem volt olyan ember, aki azt gondolta volna, hogy Nico Hülkenberg pár hét múlva csapat nélkül marad. Pedig jelenleg állás nélkül van a GP2 tavalyi bajnoka, holott például az egyik élcsapat, a Mercedes vezérkarában is elismerik tehetségét. Könnyen elképzelhető, hogy a fiatal versenyző 2011-ben kénytelen lesz tesztpilótai állással beérni.
2010. november 23. kedd 09:35 -
Sutil: Ferrari helyett továbbra is Force India
Bár neve felmerült a Ferrarinál is, mint Felipe Massa esetleges utóda, Adrian Sutil nagy valószínűség szerint a Force India kötelékében marad. Nico Hülkenberg állítólag a Mercedes tesztpilótai státuszára a legesélyesebb, míg Pastor Maldonado Williams-szerződését várhatóan már ezen a héten bejelentik.
2010. november 22. hétfő 22:15 -
Renault-motorok az új Mercedes B osztályban
Az új Mercedes-Benz B osztály lesz az első olyan modell a márka történetében, amelybe Renault-motorok kerülnek.
2010. november 22. hétfő 09:35 -
Vettelnek is vonzó a Ferrari, de a Red Bullal védené meg címét
Alig ért fel a Forma-1 csúcsára, többen máris felvetették, hogy Sebastian Vettelnek olyan legendás csapatoknál lenne a helye, mint a Ferrari vagy a Mercedes. A Red Bull 23 éves világbajnoka ugyan tiszteli ezen istállók mítoszát, de egyelőre egy cél vezérli: jelenlegi munkaadójával megvédeni a világbajnoki címét. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint három-négy évig még biztosan a német versenyzőre építik az istállót.
2010. november 21. vasárnap 10:30 -
A nap sportképe: akcióban a Pirelli F1-es mérnöke
Akcióban az új Forma-1-es gumiszállító, a Bridgestone-t felváltó Pirelli egyik mérnöke a Mercedes GP istálló garázsánál Abu Dhabiban. Mint ismeretes, 2010. 11. 19-20-án, az évadzáró összecsapásnak is otthont adó helyszínen a száguldó cirkusz csapatai első ízben próbálhatták ki az olasz vállalat termékeit: a két napos menetpróba a Ferrari számára sikerült a legjobban, előbb Felipe Massa, majd Fernando Alonso végzett az eredménylista élén.
2010. november 20. szombat 22:26 -
Szombaton is zajlott az élet Abu-Dzabiban - nyilatkozatok
Szombaton eljött a 2010-es szezont lezáró abu-dzabi teszthét utolsó napja, melyet mindegyik csapat megpróbált maximálisan kihasználni. A Toro Rossónál már a jövő évi autóhoz teszteltek néhány új alkatrészt, a Williamsnél különböző fékrendszerek összehasonlítását végezték, a Red Bullnál könnyes búcsút vettek a világbajnok RB6-os modelltől, Fernando Alonso (Ferrari) először hajtott pályára az egyéni vb-cím elbukása utána, Michael Schumacher (Mercedes GP) pedig 20 év után körözött újra Pirelli-abroncsokon egy F1-es autó volánjánál.
2010. november 20. szombat 20:50 -
Rosberg: A Mercedes idomulni fog az új gumikhoz
Bár pénteken még úgy nyilatkozott, hogy az új Pirelli abroncsok nem jelentenek megoldást a Mercedes problémáira, Nico Rosberg szombaton elmondta, hogy optimistán látja a jövőt, és biztos abban, hogy csapata ki tudja majd hozni az új termékekből a maximumot 2011-ben.
2010. november 20. szombat 16:59 -
Häkkinen nem szólt be Schuminak, kirúgták az újságírót
Kirúgta egy újságíróját a TZ című német lap, miután a tollforgató egyik cikkében valótlanul állította, hogy a korábbi kétszeres világbajnok Mika Häkkinen kemény szavakkal bírálta egykori riválisát, a Mercedes GP színeiben három év kihagyás után visszatérő hétszeres világelsőt, Michael Schumachert.
2010. november 20. szombat 09:50 -
Minden F1-es pilóta a Mercedesről és a Ferrariról álmodik
Sebastian Vettel, a Forma-1 új világbajnoka azt mondta: a távoli jövőben el tudja képzelni magát a Mercedes vagy a Ferrari egyik versenyautójában, de most még csak jelenlegi csapatában, a Red Bullban gondolkodik.
2010. november 19. péntek 14:00 -
Vettel: irány a Ferrari vagy a Mercedes
A Forma-1 friss világbajnoka a távoli jövőben el tudja képzelni magát a Mercedesnél vagy a Ferrarinál.
2010. november 19. péntek 13:50 -
Vettel nem enged a legendás csapatok csábításának
Bár bevallotta, hogy minden versenyző titkon azt reméli, hogy egy napon a Ferrari vagy a Mercedes alakulatát erősítheti, Sebastian Vettel kijelentette, hogy nem enged a legendás csapatok csábításának, és teljes mértékben elkötelezett a Red Bull Racing mellett.
2010. november 19. péntek 13:15 -
Vettel: a Mercedes és a Ferrari minden pilóta álma
Sebastian Vettel, a Forma-1 új világbajnoka azt mondta: a távoli jövőben el tudja képzelni magát a Mercedes vagy a Ferrari egyik versenyautójában
2010. november 19. péntek 13:07 -
Vettel a Ferrarihoz menne
A Mercedes és a Ferrari minden pilóta álma, legalábbis Sebastian Vettel szerint. A világbajnok azonban egyelőre nem megy sehova.
2010. november 19. péntek 12:30 -
Hatból hárman haltak meg a Fiestában - fotó a mentésről
A Ford Fiesta a Pázmány Péter sétányról a budai lehajtóra kanyarodott fel. Nem sokáig jutott a hídon, mert összeütközött a Magyar Posta szemből érkező Mercedes teherautójával. A személyautóban utazó fiatalok közül hárman - két 19 éves lány, valamint egy 17 éves fiú - a helyszínen életüket vesztették, a 18 éves sofőr és további két utasa, egy 31 éves férfi és egy 20 éves fiatalember kórházba került. A sérülteket, valamint két fiatal holttestét a tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott autóból - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. november 18. csütörtök 11:35 -
Mindkét bajnoki címet begyűjtené jövőre Hamilton és csapata
Megtisztelő volt Lewis Hamilton számára, hogy még az utolsó futamon is harcban volt a Forma-1 világbajnoki címéért, és úgy érzi, minden tekintetben jobb versenyzővé vált a rendkívüli izgalmakat hozó 2010-es szezon során. A McLaren-Mercedes pilótája szerint az idei tapasztalatoknak köszönhetően ő és a wokingi csapat is sokkal erősebb és versenyképesebb lesz a következő idényben.
2010. november 18. csütörtök 08:50 -
525 és 557 lóerővel jön a Mercedes-Benz CLS63 AMG
A Los Angelesi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes-Benz CLS csúcsmodellje. A CLS63 AMG-ben a márka 5,5 literes V8-as biturbó motorja dolgozik, amely 525 és 557 lóerővel is elérhető lesz. A leggyorsabb CLS így 4,3 másodperc alatt eléri a 100 km/h-s sebességet, míg az erősebb modell akár 300 km/h-val is száguldozhat.
2010. november 17. szerda 14:12 -
Schumacher: Az új autó első tesztje nagyon fontos lesz
A tizennyolcadik Forma-1-es idényére készülő Michael Schumacher úgy véli, már a Mercedes 2011-es autójának első tesztjén képes lesz megmondani, eleget fejlődött-e az idei évben bukdácsoló csapat ahhoz, hogy jövőre az élmezőny állandó tagja legyen. A rekordvilágbajnok már nagyon várja az első tesztet, és csak reménykedni tud benne, hogy nem lesz olyan érzése, mint a 2010-es autó kipróbálásakor.
2010. november 17. szerda 10:40 -
Futurisztikus bioautó a Mercedestől
Három koncepcióval is nevezett a Los Angeles-i Autószalon idei dizájnversenyére a Mercedes-Benz.
2010. november 17. szerda 09:17 -
Schumi szerint minden eldől az első teszten
Michael Schumacher szerint már az első gumiteszten kiderül, hogy a Mercedes GP az élcsapatok között lehet-e jövőre.
2010. november 17. szerda 09:00 -
525 lóerő a Mercedes CLS sportváltozatában
Elkészült a Mercedes-Benz CLS63 AMG. A négyajtós kupé sportváltozatába V8 biturbó motor kerül, amely 525 lóerővel örvendezteti meg vezetőjét.
2010. november 17. szerda 08:00 -
F1 - Schumacher: Már az első teszten kiderül, jók leszünk-e
Michael Schumacher már az idei első tesztjén pontosan érezte, hogy az MGP W01 nem elég gyors, így biztos benne, hogy a Mercedes jövő évi autójával megtett első körök után is azonnal tudni fogja, mire lesznek képesek 2011-ben.
2010. november 16. kedd 15:08 -
Amikor zajos a Mercedes és kerepel a BMW
Ha egy néhány tucat autót étékesítő márka feltűnően sok embert reptet egy bemutatóra és az Örök Város legmenőbb luxusszállóját választja helyszínnek, akkor egy nagyon-nagyon fontos új autóról van szó. Az Infiniti M-et Rómában vezettük.
2010. november 15. hétfő 19:00 -
A világ legfejlettebb szimulátora a Mercedesnél
Élethű, 360 fokos látószögű szimulátor segítségével teszteli legújabb fejlesztéseit a Mercedes-Benz.
2010. november 15. hétfő 08:31 -
Schumit megrémítette az évadzáró baleset
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka elárulta, hogy megrémítette Vitantonio Liuzzi Force Indiája, amely az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj első körében megmászta a német veterán megpördülő Ezüstnyilát. A 41 esztendős klasszis jól van, s magát okolja a balesetért.
2010. november 14. vasárnap 20:50 -
A McLarennél ráleltek a pozitívumra: megverték a Ferrarit
Az idei szezonban a második helyen végzett a McLaren-Mercedes csapata a konstruktőrök versenyében, de így is meglátták teljesítményükben a pozitívumot: legyőzték a Ferrarit. Martin Whitmarsh kalapot emelt pilótái előtt.
2010. november 14. vasárnap 19:45 -
A Mercedesnél állítják, 2011-ben nagyot lépnek előre
A Mercedes GP a negyedik helyen fejezte be a konstruktőrök bajnokságát az abu-dzabi szezonzárót követően. Nico Rosberg a negyedik helyen futott be, Michael Schumacher balesetbe keveredett, miután hibázott a rajtot követően.
2010. november 14. vasárnap 19:15 -
Button az egykörös teljesítményén javítana
Az időmérő edzéseken nyújtott teljesítményén kell javítania a McLaren-Mercedes brit versenyzőjének, Jenson Buttonnak - ezt maga a 2009-es év világbajnoka árulta el az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően.
2010. november 14. vasárnap 18:30 -
Rosberg a Mercedes taktikáját dicséri
Remek taktikájának köszönhetően a negyedik helyen ért célba az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon a Mercedes Grand Prix német versenyzője, Nico Rosberg.
2010. november 14. vasárnap 18:00 -
F1: Rosberg hálás a Mercedes taktikájáért

2010. november 14. vasárnap 17:58 -
Schumit megkerülte a Mercedes hátulja
Michael Schumachert senki sem bántotta első körös abu-dzabi balesete előtt, a poros íven megcsúszott az autó. Vitantonio Liuzzi nem kerülhette el az ütközést.
2010. november 14. vasárnap 17:30 -
Hamilton: Megalapozott döntés volt Vettel előtt kiállni
A második helyen futott be a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, így összetettben a negyedik helyen végzett Lewis Hamilton. A McLaren-Mercedes pilótája úgy vélte, nem hibáztak a futamon azzal, hogy a világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel előtt álltak ki a bokszba gumicserére.
2010. november 14. vasárnap 16:33 -
Schumiék profitálhatnak az időmérőn hátrányos gumiválasztásból
Hiába mutatott bíztató formát az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésének első két felvonásában a Mercedes GP, a Q3-ban, a lágy keverékű Bridgestone-okon csak szenvedtek, így a Michael Schumacher és Nico Rosberg alkotta tandem a 8-9. pozícióban kötött ki. Ross Brawn csapatfőnök szerint a gumiválasztás a futamon lesz kifizetődő.
2010. november 13. szombat 21:50 -
Whitmarsh: Az F1 egyik legizgalmasabb futama következik
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke úgy látja, hogy mindazok, akik megnézik a 2010-es F1-es világbajnokság egyéni trófeájáról döntő Abu-dzabi Nagydíjat, a sorozat egyik legizgalmasabb fináléját láthatják. Martin Whitmarsh ugyanakkor amellett, hogy pilótája, Lewis Hamilton sikeréért szorít, nagyon bízik abban is, hogy a McLaren meg tudja őrizni második helyét a konstruktőrök versenyében.
2010. november 13. szombat 20:35 -
Button nem tud segíteni Hamiltonnak
Nem igazán tud segíteni csapattársának, Lewis Hamiltonnak a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
2010. november 13. szombat 20:00 -
F1: A Mercedes profitálna abból, hogy a lágy gumikon szenved
Nico Rosbergnek és Michael Schumachernek alaposan meggyűlt a baja a szuperlágy gumikkal a szezon utolsó időmérőjén, de a Mercedes szerint így is helyes döntés volt ezt a keveréket választani a Q3-ba.
2010. november 13. szombat 17:45 -
A versenyre gyúrtak a Mercisek
Holnap jó eséllyel a Mercedes mindkét pilótája pontot szerezhet, miután MicHale Schumacher és Nico Rosberg is a legjobb tíz között végzett az időmérő edzésen. Lehetett volna jobb is, de a versenyre készültek.
2010. november 13. szombat 17:00 -
Hamilton: Nekem nincs mit vesztenem
Lewis Hamilton a 2. helyről rajtolhat a 2010-es szezont záró Abu-dzabi Nagydíjon, amelyen mindenképpen nyernie kellene ahhoz, hogy a tabella élén végezzen. A McLaren-Mercedes pilótája tisztában van azzal, hogy még a győzelem sem garantálja számára az egyéni trófeát, ám szerinte őt segíti az, hogy a vb-címre még esélyesek közül rajta van a legkisebb nyomás.
2010. november 13. szombat 16:39 -
Előző Ford és kanyarodó Mercedes ütközött Baktalórántházánál - fotó
Péntek délután előző Ford és kanyarodó Mercedes ütközött a 41-es főúton Baktalórántházánál - jelenti a szabolcsvonulas.hu.
2010. november 13. szombat 12:36 -
A Mercedes ellen indítottak eljárást Oroszországban vesztegetések miatt
Oroszországban csalás vádjával indítottak eljárást a Mercedes-Benz ellen az orosz állami szervezeteknek történt szállításokkal kapcsolatos állítólagos vesztegetések miatt - jelentette be pénteken Vlagyimir Markin, a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője.
2010. november 13. szombat 09:10 -
Heidfeld szívesen versenyezne jövőre a Renault-nál
Nick Heidfeld az utóbbi időben mindenhol csak átutazóban van. A 33 éves német a Mercedes GP tartalékjaként kezdte az idei évet, majd a Pirelli tesztpilótájaként folytatta, az Olasz Nagydíj után pedig a Sauber szerződtette Pedro de la Rosa helyére, mint főállású pilótát. Az év végeztével viszont ismét új munkaadó után kell néznie.
2010. november 13. szombat 08:00 -
Schumacher újra beleszeretett a Forma-1-be
Michael Schumacher számára gyötrelmesen sikerült a visszatérés a Mercedes GP istállónál, de a hétszeres világbajnok úgy érzi, hogy sikerült újra beleszeretnie a Forma-1-be. A veterán német már nagyon várja, hogy kipróbálhassa az új Ezüstnyilat, amelytől sokkal jobb eredményeket remél.
2010. november 12. péntek 23:15 -
Schumacherék magabiztosan várják a folytatást
Elégedetten nyilatkozott a Mercedes Grand Prix csapata az Abu Dhabi Nagydíj első napját követően, habár Nico Rosberg a tizedik, míg Michael Schumacher csak a tizenegyedik helyen zárt a második edzésen.
2010. november 12. péntek 18:20 -
Hamiltont ismét figyelmeztették a versenybírók
Figyelmeztetéssel megúszta az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén elkövetett szabálytalanságát a McLaren-Mercedes 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton.
2010. november 12. péntek 17:35 -
McLaren: Az utolsó körig küzdünk a vb-címért
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh újságíróknak nyilatkozva nemrégiben elmondta, mindent megtesznek azért, hogy megnyerjék a 2010. évi forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó futamát, az Abu Dhabi Nagydíjat.
2010. november 12. péntek 17:25 -
Rosberg: Minden az F-csatornán múlik
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedes csak abban az esetben fog tudni harcba szállni a három élcsapattal a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, ha megfelelően tudja használni F-csatornáját az egyenesekben, ami kulcsfontosságú lesz a hétvégén.
2010. november 12. péntek 13:18 -
Újabb eljárások a Mercedes-telekperben
Felfüggesztette a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméten épülő Mercedes-gyár telkének volt tulajdonosai által indított polgári pert a gazdák újabb peres eljárásainak jogerős lezárultáig - írta a Népszabadság.
2010. november 12. péntek 09:05 -
Hamilton és Button kihagyja az első Pirelli-tesztet
Az egyéni világbajnoki címről döntő abu-dzabi futam mellett a Forma-1-es csapatok fél szemmel már a jövő heti tesztekre is figyelnek. A McLaren-Mercedes kivételével mindegyik istálló a versenyzőivel teszteli majd a Pirelli gumijait, amiket első alkalommal lesz lehetőségük kipróbálni.
2010. november 12. péntek 08:30 -
F1-es készülődés Abu-Dzabiban - fotók
Arab viseletben sétál el egy férfi a McLaren-Mercedes csapat boksza előtt a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjnak otthont adó Yas Marina versenypályán az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban 2010. november 11-én. A futamot november 14-én rendezik.
2010. november 11. csütörtök 15:45 -
518 lóerős lett a Mercedes CLS AMG
Los Angelesben mutatja be a Mercedes-Benz a CLS sportváltozatát. Csak a V8-as elrendezés maradt meg a régi motorból.
2010. november 11. csütörtök 09:33 -
Akár 550 lóerős lehet az új Mercedes-Benz CLS63 AMG
Igaz, hogy az új Mercedes-Benz CLS Párizsban immáron élőben is felfedte magát a nagyközönség előtt, annak legerősebb, az AMG neve által fémjelzett változatát még lepel borítja. Egy azonban biztos: az autó meghajtásáról egy 5.5 literes, V8-as biturbó egység gondoskodik majd, amely akár 550 lóerőt is csatasorba állíthat.
2010. november 11. csütörtök 09:07 -
Schumacher jövőre sem számít csodára
Michael Schumacher szerint visszafogott várakozásokkal kell tekintenie a 2011-es idényre a Mercedes GP-nek. Ross Brawn optimista.
2010. november 10. szerda 20:24 -
Schumacher jövőre sem számít csodára
Michael Schumacher szerint visszafogott várakozásokkal kell tekintenie a 2011-es idényre a Mercedes GP-nek. Ross Brawn optimista.
2010. november 10. szerda 18:00 -
Mercedes: Jövőre érkezik az igazi Schumacher
A Mercedes GP vezetői, Ross Brawn és Norbert Haug úgy gondolják, hogy az idei relatíve gyenge szereplése után egy teljesen kicserélt, újra régi formájában tündöklő Michael Schumachert láthatunk majd, aki olyan teljesítményre lesz képes, mint fénykorában.
2010. november 10. szerda 16:46 -
Schumacher 2011-től sem vár csodát
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka az évzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt máris igyekszik csillapítani a szurkolói elvárásokat és hangsúlyozza: nem vár csodát a 2011-es évadtól sem. A szezont végigküszködő német jó eredménnyel szeretné zárni visszatérő-idényét, de dobogókényszerről azonban saját bevallása szerint nincs szó.
2010. november 10. szerda 16:10 -
Szépen búcsúzna a csapnivaló idénytől a Mercedes
Bizonyos szempontból hazai versenyére készül a Mercedes GP, hiszen a konstruktőri világbajnoki címvédő alakulat több részvényese és egyik szponzora is abu-dzabi, ezért igyekeznek a lehető legjobb teljesítményt nyújtani az idény utolsó versenyhétvégéjén. Michael Schumacher első alkalommal vezethet a Yas Marina pályán, Nico Rosberg pedig a csapattal együtt alig várja, hogy visszatérhessen a lenyűgöző helyszínre.
2010. november 10. szerda 13:10 -
A Mercedes készen áll lecsapni a nagyokra
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elmondta, hogy csapata mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az éllovasok mögött a legjobb legyen a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, és készen áll lecsapni, ha valakinek problémája lesz az élen.
2010. november 10. szerda 12:42 -
Gyártásba kerül a Mercedes-Benz CLS Shooting Brake
A Pekingi Autószalonon, az új generációs CLS előfutáraként mutatkozott be a Mercedes-Benz Shooting Brake nevet viselő koncepciója, amellyel meglepő módon a forgalomban is találkozhatunk a jövőben. A puttonyos változat az új CLS-sel egy gyártósoron készül majd, leghamarabb pedig 2012-ben kerülhet a kereskedésekbe.
2010. november 9. kedd 10:39 -
Elkészül a Mercedes-Benz CLS kombi
Sorozatgyártásba kerül az áprilisi Pekingi Autószalonon bemutatott Mercedes-Benz CLS Shooting Brake tanulmány.
2010. november 9. kedd 08:25 -
Ilyen lesz a frissített Mercedes-Benz C-osztály?
A német Auto Bild magazin nyilvánosságra hozott néhány képet a Mercedes-Benz C-osztályának állítólagos átdolgozott változatáról. A legszembetűnőbb változást az új első lámpa és az alaposan átrajzolt lökhárító jelenti. A motorok terén is várhatók változások, az AMG változat pedig várhatóan megkapja az új turbómotort.
2010. november 8. hétfő 15:56 -
Kiszivárgott fotókon a friss Mercedes C osztály
Állítólag a frissített Mercedes-Benz C osztályról szerzett fotókat a német Autobild.
2010. november 8. hétfő 13:05 -
Mérnököket képez a Merci-gyár
Autóipari szakemberek képzéséről született megállapodás pénteken a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Kecskeméti Főiskola között.
2010. november 8. hétfő 12:00 -
Button még kiélvezné a szezonzárót, de már 2011-re készül
A Brazil Nagydíjon befejeződött Jenson Button világbajnoki uralkodása, ugyanis a vb-cím védője csak ötödik lett, és így már matematikailag sincs esélye arra, hogy ledolgozza hátrányát a tabellán előtte állókkal szemben. A McLaren Mercedes versenyzője ennek ellenére pozitív hangulatban távozik Interlagosból.
2010. november 7. vasárnap 23:05 -
A csapatjátékos Schumacher maga elé engedte Rosberget
Új idők járnak a Forma-1-ben. Régen többször is előfordult, hogy Michael Schumachert elengedte egy-egy versenyen aktuális csapattársa, most, a 2010-es Brazil Nagydíjon viszont ő bizonyította, hogy igazi csapatjátékos is tud lenni, ha arról van szó, amikor elengedte maga mellett a friss gumikon haladó Nico Rosberget. Más kérdés, és a Mercedes GP számára nyilván fájó, hogy jelen esetben nem a győzelem, csupán a 6. hely átadásáról lehetett szó.
2010. november 7. vasárnap 22:40 -
Massa: Ami csak lehet, az mind megtörtént velem vasárnap
Szó, ami szó, valóban igen kalandos versenye volt hazai szurkolói előtt Felipe Massának. Rejtélyes gumikopás és emiatt kényszerű bokszkiállás, kemény csaták és oda-vissza előzések a középmezőnyben, koccanás Sébastien Buemi Toro Rossójával és körhátrány-visszavétel Jenson Buttonnal (McLaren-Mercedes) szemben - ez mind a Ferrari braziljának jutott osztályrészül hazai futamán. Szívesen lemondott volna valamennyiről.
2010. november 7. vasárnap 22:25 -
Button számára tanulóév volt az idei
Végleg kiesett a világbajnoki címért folytatott küzdelemből a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, miután Brazíliában elért ötödik helyével már matemaikai esélye sincs a trófea elhódítására.
2010. november 7. vasárnap 21:21 -
Schumacher nagy szívességet tett Rosbergnek
Átadta a hatodik helyet csapattársának, Nico Rosbergnek a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, miután a fiatal versenyzőnek a friss gumikon jobb esélyei voltak arra, hogy megfogja az előttük autózó Jenson Buttont.
2010. november 7. vasárnap 20:49 -
Schumacher szívességet tett Rosbergnek
Mindkét Mercedes pontot szerzett Brazíliában, Michael Schumacher még gesztust is gyakorolt csapattársával szemben: a biztonsági autós káoszban maga elé engedte Nico Rosberget.
2010. november 7. vasárnap 20:15 -
Hamilton: Abu Dhabiban is túl lassúak leszünk
Lewis Hamilton szerint Brazíliához hasonlóan Abu Dhabiban sem lesz elég jó a McLaren-Mercedes alakulata, hogy harcba szálljon legfőbb riválisaival, a Red Bull Racinggel, valamint a Ferrarival.
2010. november 7. vasárnap 20:00 -
Button a támadásról: Rosszkor voltunk rossz helyen
Fizikai sérülések nélkül, ijedtséggel megúszta fegyveres rablók támadását szombaton este a McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka, Jenson Button.
2010. november 7. vasárnap 15:48 -
Fegyveres támadók ijesztettek Buttonra Brazíliában
Rémisztő pillanatokat élt a Forma-1-es Brazil Nagydíj helyszínén Jenson Button szombat éjszaka. A McLaren-Mercedes versenyzője kísérőivel a pályáról a szállására tartott, amikor fegyveres támadók megpróbálták kirabolni őket, akciójuk azonban szerencsére sikertelen volt, és Buttonék ép bőrrel megúszták.
2010. november 7. vasárnap 09:15 -
Schuminak a Red Bullok, Rosbergnek Buemi tett be
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka csalódott a Brazil Nagydíj időmérő edzése után. A német esőt akart, megkapta, de így is csak a 8. rajthelyet tudta megszerezni, mert a döntő pillanatban lassítania kellett a Red Bullok miatt.
2010. november 7. vasárnap 00:35 -
Csalódottak az időmérőt követően a Mercedes pilótái
Nem úgy sikerült a Mercedes GP számára a Brazil Nagydíj időmérő edzése, ahogyan azt szerették volna. Nico Rosberg már a Q2-ben elvérzett, mivel forgalomba került, így csak a tizenharmadik rajtkockából vághat neki a futamnak. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy a brackley-i alakulta másik versenyzője, Michael Schumacher idei legjobb rajthelyét szerzi meg, ám végül csak a nyolcadik legjobb időt autózta.
2010. november 6. szombat 20:30 -
Schumi a Red Bullokat okolja a gyenge időmérőért
Csalódottan nyilatkoztak a Mercedes GP versenyzői a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzése után: mind Michael Schumacher, mind Nico Rosberg úgy véli, sokkal többet is kihozhattak volna a változó körülményekből.
2010. november 6. szombat 20:00 -
Brawn: Mostanra sikerült kiismernünk az autót
Ross Brawn elismerte, annak köszönhető a Mercedes GP pilótáinak legutóbbi futamokon mutatott jó teljesítménye, hogy a csapatnak sikerült megértenie az autó működését, igaz, ez kicsit későn, a szezon végéhez közel sikerült a világbajnoki címvédő alakulatnak. A brackely-i istálló vezetője elmondta, most már több dolgot másképp csinálna, és az egész csapat sokat tanult az idei évből.
2010. november 6. szombat 14:10 -
Együttműködik a Mercedes-Benz és a Kecskeméti Főiskola
Autóipari szakemberek képzéséről született megállapodás pénteken a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Kecskeméti Főiskola között.
2010. november 6. szombat 06:00 -
Jól kezdtek a Mercedesek, Schumacher mégis csalódott
A Mercedes GP pilótái a Brazil Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a top 10-ben végeztek, ám a hétszeres világbajnok Michael Schumacher ennek ellenére kimondottan elégedetlen volt saját és csapata nyitónapi teljesítményével, mivel ő arra számított, hogy Interlagosban jóval közelebb kerülhetnek majd az élcsapatokhoz.
2010. november 5. péntek 22:35 -
Hamilton reméli, a Red Bullok nem ússzák meg szárazon
A Red Bull versenyzői uralták a Brazil Nagydíj pénteki szabadedzéseit, és elnézve tempójukat a rivális McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, száraz körülmények között nehezen tartja elképzelhetőnek befogni őket. A szombati kvalifikáció idejére viszont esőt jósolnak a meteorológusok, és Hamilton szerint ez a saját maga és a McLaren malmára hajthatja a vizet. Jenson Buttonnak viszont kevésbé fűlik a foga az esős időmérőhöz, mivel ő elsősorban a szárazpályás versenytempóban látja a McLaren fő fegyverét erre a hétvégére.
2010. november 5. péntek 22:10 -
Újabb Mercedes visszahívás
A Daimler pénteki közlése szerint mintegy 2.300 Mercedes terepjárót és szedánt hívnak vissza az Egyesült Államokban a szervizekbe az üzemanyagszűrők szivárgása miatt. A tudósítás arról nem tesz említést, hogy más országokban is lesz-e visszahívás.
2010. november 5. péntek 21:10 -
Hamilton szerint esőben az első sorba kerülhetnek
Esős időmérőre számít a McLaren-Mercedes alakulata szombaton, ám mind Lewis Hamilton, mind Jenson Button úgy véli, jó esélyekkel vághatnak majd neki a szezon utolsó előtti futamának.
2010. november 5. péntek 21:07 -
F1: A Mercedes kisebb lemaradásra számított

2010. november 5. péntek 21:02 -
Schumacher szerint túl lassú a Mercedes Brazíliában
Nem teljesen elégedett a Mercedes Grand Prix pénteki teljesítményével a csapat német versenyzője, Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok Brazíliában elmondta, a vártnál nagyobb a lemaradásuk az élcsapatokkal szemben, ám bízik abban, hogy szombaton jó időmérőt teljesíthetnek majd.
2010. november 5. péntek 20:53 -
Ismét többezer Mercedest hívnak vissza!
A Daimler pénteki közlése szerint mintegy 2.300 Mercedes terepjárót és szedánt hívnak vissza az Egyesült Államokban a szervizekbe az üzemanyagszűrők szivárgása miatt. A tudósítás arról nem tesz említést, hogy más országokban is lesz-e visszahívás.
2010. november 5. péntek 19:16 -
Fiatal tehetség tesztelte a McLaren autóját
Pénteken délután Silverstone-ban kipróbálhatta a McLaren-Mercedes 2008-as versenygépét a McLaren AUTOSPORT BRDC-díj korábbi nyertese, Alexander Sims.
2010. november 5. péntek 17:48 -
11 százalékkal nőttek a Mercedes-csoport eladásai
Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 108.400 autóra nőtt a Mercedes-csoport által eladott autók száma októberben - közölte a német autógyártó pénteken. A Daimler-csoporthoz tartozó vállalat növekedését a magasabb kínai és amerikai eladások segítették.
2010. november 5. péntek 16:01 -
Teljesen átalakul az S osztály utastere
Új korszakot indít a Mercedes-Benz az S osztály következő generációjának utasterével.
2010. november 5. péntek 10:30 -
Hogy töltessem ki a kárbejelentőt egy külföldi diplomatával?
Nem egyszerű biztosítási kérdést vetett fel Gergely levelében, amit a MABISZ-nak és a blognak is elküldött. Mi van, ha neked megy egy diplomata rendszámos autó, akinek a sofőrje nem tud magyarul. A kék-sárga csak magyar nyelvű, nem lehet valakit rákényszeríteni, hogy aláírjon valamit, amit nem érthet. Mit lehet ilyenkor tenni? Sokat nem, esetleg rendőrt hívni, aki sokat nem tud tenni, főleg ha diplomata rendszámos autóval állunk szemben. Na de nézzük a konkrét esetet: A múlt hét péntekjén, azaz október 29-én érdekes helyzetbe keveredtem, ennek kapcsán lenne pár olyan kérdésem, ami - feltételezésem szerint - többeket is érdekelhet. Az esemény: egy jobbkormányos, DT-s rendszámú szembejövő Mercedes sofőrje elsodorta az én autóm (Focus) tükrét. Megállt és ekkor derült ki, hogy az illető egy ázsiai ország nagykövetségen recepciósként dolgozik. Ekkor elismerte, hogy hibázott. (Konkrétan az út közepén jött, ami viszonylag szűk, így én hiába húzódtam ki a lehető legjobban a jobb szélre.) Viszont, a "nemzetközi" kárbejelentő - az ún. kék-sárga - csak magyarul állt és áll rendelkezésemre. [...] Bővebben!
2010. november 4. csütörtök 19:06 -
F1: Schumacher a szezon előtt sem várt vb-címet
A Mercedes csak az idény felénél temette el világbajnoki reményeit a nyilvánosság előtt, de Michael Schumacher azt mondja, ő már télen előre sejtette a gyengélkedést. Szerinte Nico Rosberg túl optimistán ítélte meg az összetettbeli diadal esélyeit.
2010. november 4. csütörtök 15:21 -
F1: Renault-mérnököt kap Schumacher
A Mercedes GP 2011-es átszervezése keretében a csapat mindkét pilótája új versenymérnököt kap majd.
2010. november 4. csütörtök 13:30 -
Kis egyterű, sportkupék és SUV a Mercedestől
Az A és B osztály generációváltásával teljes modellcsalád kialakítását tervezi a Mercedes-Benz.
2010. november 4. csütörtök 12:20 -
Schumiék jövőre új versenymérnököt kapnak
Sajtóértesülések szerint az évad végeztével átszervezi műszaki stábját a Mercedes Forma-1-es csapata, így mind Michael Schumacher, mind Nico Rosberg új versenymérnökkel dolgozik majd a következő idényben.
2010. november 3. szerda 16:00 -
Mindenkinek olcsóbb lesz a biztosítás
Végre megérkezett a tarifatáblázat, nem kell tovább találgatni. A pesszimistáknak nem lett igazuk: úgy tűnik, senkinek sem kell többet fizetnie jövőre a kötelezőért, még a kisköbcentis turbósoknak sem. Öt példa alapján megnéztük, hogyan változtak a díjak az eddigi hengerűrtartalom-alapú rendszerhez képest az új, elvileg teljesítmény-alapú besorolással. Szélsőséges paraméterekkel rendelkező autókat vettünk elő, hogy látni lehessen az egyes számok hatását a díjakra. A változás néhány esetben jelentős, de nem mindig követhető logikailag; abszolút értékben viszont minden vizsgált autónál kedvezőbb a legolcsóbb ajánlat a jövő évre. Az összehasonlításhoz egy budapesti, 30 éves férfit szemeltünk ki fiktív tesztalanynak, akinek tíz éve van jogosítványa, és emberemlékezet óta balesetmentesen közlekedik. Nevezzük őt Gézának. Öt autót toltunk alá, biztosítós múltjára vonatkozóan mindig ugyanazokat a mezőket kijelölve, és kikértük a legolcsóbb A0-s, bónusz nélküli ajánlatot negyedéves csekkes fizetésre a tavalyi rendszerben, illetve a november 1-jétől érvényes új tarifákat. Elsőként egy 1985-ös, háromliteres szívódízel Mercedest kapott Géza, amellyel a köbcentis elszámolásban elvileg elég rosszul kellett járnia. Így is van: 67027 forint volt a legolcsóbb opció egy évre, ami a huszonötezres átlagnak több mint duplája, pedig a Merci teljesítménye mindössze 65 kW. Ültessük át gyorsan a másik végletbe, egy 90-es évjáratú Daihatsu Charade GTti-be, amely háromhengeres, egyliteres motorjából 74 kilowattot présel ki. Mondhatnánk, ő volt a régi rendszer egyik nagy nyertese, hiszen 36473 forintos díjjal fenntarthatott egy olyan autót, amelyben kevesebb mint 10 kiló jut egy lóerőre. Hasonló a helyzet, ha Géza egy vadiúj Volkswagen Polo 1,2 TSI boldog tulajdonosa, hiszen a mérges kisautóra 2010-ben nem kellett többet fizetnie, mint 41087 forintot. Ha viszont Géza tavaly egy japán utcai sportkocsival járt, egy Mitsubishi Lancer Evóval, amely kétliteres motorjából 217 egészséges kilowattot hoztak ki a mérnökök, 53523 forintot kellett fizetnie, pont ugyanannyit, mintha józanul gondolkodó családapaként egy Ford Mondeo parkolt volna a háza előtt, szintén kétliteres benzinmotorral, de csak 96 kW teljesítménnyel. Láthatjuk, hogy tényleg jelentős mértékben függött a biztosítás díja a hengerűrtartalomtól: ha a kétliteres tarifát vesszük alapul, plusz egy literért mintegy 25%-ot kellett fizetni, de ha beértük a felével, körülbelül 32%-ot spórolhattunk meg. Ehhez képest viszont töredékére csökkenthettük az összeget, ha vidékre költöztünk, megöregedtünk, és szorgalmasan gyűjtöttük a bónuszokat. Ha az 53523 forintos biztosítású Mondeót Ferenc, egy karcagi, 50 éves férfi vette meg 30 éves jogosítvánnyal, A0-ban már csak 32892 forintot kellett fizetnie utána, B10-ben pedig nevetséges 16620-at. Évente. Ez, akárhogy is vesszük, 39, illetve 69 százalék kedvezmény, ami a tulajdonoshoz kötődik, nem az autótól függ. Mi a helyzet a 2011-es díjakkal? A Mercedes-szel jól jár Géza. A legolcsóbb biztosítás erre már csak 25344 forintba kerül, vagyis végre figyelembe veszi a biztosító, hogy az öreg krehács bár háromliteres, nem versenyautó. Viszont a kis turbós Charade-ra, amelyre azt hittük, jóval többet kell majd fizetni, lehet találni biztosítást 32076 forintért, ami négy ezressel kevesebb az idei díjnál. A Polóra is csak pár forinttal kell többet fizetni, 32120-at
2010. november 2. kedd 16:51 -
Új versenymérnököt kap a Mercedes párosa
Michael Schumacher és Nico Rosberg új versenymérnököt kap a következő idényben, a Mercedes átszervezési programjának részeként.
2010. november 2. kedd 16:22 -
Schumi az év sportembere Németországban
Michael Schumacher nem szerepel túl jól a visszatérését követő első idényében, ennek ellenére továbbra is óriási népszerűségnek örvend. Jól példázza ezt az is, hogy a Mercedes GP hétszeres világbajnokát hazájában, Németországban az év sportemberének választotta meg az egyik népszerű magazin.
2010. november 2. kedd 14:56 -
BMW 5-ös GT ellenfél lehet a következő Mercedes-Benz R-osztály
A jelenlegi R-osztály bemutatása nem tartozik a Mercedes-Benz eddigi legjobb húzásai közé, éppen ezért a németek új koncepció alapján tervezik az autó utódját. A legújabb hírek szerint a következő generáció az E-osztály alapjaira épül majd, karosszériája pedig a BMW 5-ös GT-hez hasonlíthat.
2010. november 2. kedd 11:53 -
Sutil: Jövőre biztosan nem leszek a Mercedes pilótája
Adrian Sutil egyelőre nem tudja, melyik csapatnál folytatja F1-es pályafutását, annyi azonban biztos, hogy nem veszi át Michael Schumacher helyét a Mercedesnél. Az egyéni bajnokság tizenegyedik helyén álló német versenyző azt ígéri, rövidesen meghozza döntését, de nem kapkodja el, mert minden lehetőséget alaposan meg akar vizsgálni.
2010. november 2. kedd 11:31 -
Interlagosban is kihozná autóiból a maximumot a Mercedes
A Mercedes GP-nél abban bíznak, hogy a hétvégi Forma-1-es Brazil Nagydíjon is tartani tudják a legutóbbi öt versenyen mutatott jó formájukat. Ross Brawn csapatfőnök természetesen csak részben elégedett az eddig elért eredménnyel, hiszen nem az a céljuk, hogy a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért harcoljanak, de a mostani autótól ennél többet nem várhatnak.
2010. november 2. kedd 09:11 -
F1: Brit tehetséget tesztel a Mercedes
A Mercedes GP pénteken bejelentette, hogy az abu-dzabi utánpótlásteszten a GP2-es angolt, Sam Birdöt ülteti majd az autóba.
2010. október 31. vasárnap 09:00 -
F1: Brit tehetséget tesztel a Mercedes
A Mercedes GP pénteken bejelentette, hogy az abu-dzabi utánpótlásteszten a GP2-es angolt, Sam Birdöt ülteti majd az autóba.
2010. október 31. vasárnap 09:00 -
A Mercedes a GP2 legjobb újoncával tesztel Abu-Dzabiban
Mint az már régóta ismert, az idei Forma-1-es szezon utolsó futama után, annak helyszínén, Abu-Dzabiban két napon keresztül fiatal tehetségek tesztelhetnek az F1-es csapatokkal. A Mercedes GP a 23 éves brit Sam Birdnek ad lehetőséget.
2010. október 31. vasárnap 08:41 -
A Panda elment, ezzel teljes lett a káosz...
Annyi érdekes autó van a világon - az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy leragadjunk egynél." - ismeretlen kínai filozófus gondolata a XIII. sz. közepéről. Nem, nem a Mercikről lesz szó, nem is a motorjaimról. A Panda most a sztár, ezennel utoljára talán. Öreg kicsi Fiatom egy ideje már tényleg csak érzelemből lézengett a családban. Régebben kitaláltam, hogy két, korosodó Mercedes mellé kell egy szervizkocsi is, ezért maradt nálunk, amikor megvettem Erát. Nem is volt baj. S éppen e filozófia mentén tavaly novemberben le is vizsgáztattam, hogy működjön, ha kell. Simán letagadhatott volna három évet [...] Bővebben!
2010. október 31. vasárnap 06:30 -
Bird tesztelhet a Mercedesnek Abu Dhabiban
A Mercedes megerősítette, hogy lehetőséget biztosít a GP2 idei ötödik helyezettjének, Sam Birdnek a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj utáni héten, a helyszínen megrendezésre kerülő, kimondottan fiatal versenyzők számára fenntartott tesztprogramon.
2010. október 29. péntek 18:14 -
Button: Talán Brazíliában nyerek, miközben a többiek kiesnek
A világbajnoki címvédő Jenson Buttonnak pocsék hétvégéje volt Koreában, hiszen a hetedik helyről rajtolva a tizenkettedikig csúszott vissza a leintésig. A McLaren-Mercedes Forma-1-es pilótája maga sem érti igazán vergődésének okait, és bár jelentős hátránya van összetettben, már megtanulta, sosem szabad feladni.
2010. október 29. péntek 08:45 -
Brabus SV12 R Biturbo 800: a világ legerősebb luxus szedánja
Joggal gondolhatnánk, hogy egy "mezei" Mercedes-Benz S65 AMG 612 lóerős teljesítménye és 1 000 Newtonméteres nyomatéka a világon minden igényt kielégít, vannak azonban, akik nem elégszenek meg ennyivel. Számukra nyújthat kiváló alternatívát az autó Brabus-átirata, amely nem mellesleg a világ legerősebb luxus szedánja cím büszke birtokosa.
2010. október 28. csütörtök 12:48 -
Első képek a Mercedes szuperroadsteréről
A Mercedes nyitott tetővel is piacra dobja az SLS AMG-t. A sirályszárnyas kocsi kabrió változata 2011-ben jelenhet meg. Itt vannak az első kémfotók az autóról, amikor a tetőt lenyitották.
2010. október 28. csütörtök 10:00 -
A leggyorsabb négyajtós
A Mercedes-Benzre szakosodott Brabus bemutatta a világ legerősebb és leggyorsabb szedánját, az S-osztályból átalakított SV12 R Biturbo 800-at. Hosszú típusnevének utolsó része a teljesítményre utal, így már a 350 km/órás végsebesség is érthető.
2010. október 27. szerda 16:33 -
BRABUS SV12 R Biturbo 800 Mercedes S-Class
A világ egyik legjelentősebb Mercedes tunereként ismert Brabus neve, szinte egyet jelent a brutális teljesítménnyel ellátott limuzinokkal és sportautókkal  legújabb projektjük pedig még tovább öregbíti a cég imidzsét. A Mercedes S600-ra épülő SV12 R Biturbo 800 több kategóriában is rekordot döntött.
2010. október 27. szerda 14:26 -
F1: Ross Brawnt lefokozzák?
Olasz sajtóértesülés szerint a Mercedes GP csapatfőnökét 2011-re kisebb szerepbe léptethetik vissza.
2010. október 27. szerda 12:30 -
Brawn szerint kezd ütőképessé válni a Mercedes
Ross Brawn úgy gondolja, hogy csapata végre kezdi learatni a kemény munka gyümölcsét, és folyamatos fejlesztéseinek, illetve strukturális átszervezésének köszönhetően, egyre jobban teljesít, miután egy újabb remek eredményt ért el a Koreai Nagydíjon.
2010. október 27. szerda 12:23 -
Kabrió készül a Mercedes SLS AMG-ből - fotó
Kabrió-változat készül a Mercedes boszorkánykonyhájában az SLS AMG típusjelű csúcsmodellből, az AutoExpress című brit szaklap már megszerezte az első kémfotót is. A 6,2 literes, V8-as motorral hajtott erőgép hagyományos változatának különlegessége a sirályszárny-ajtó volt, amely a kabrióról eltűnt: a csillagos márka az SLR roadster átdolgozott vászontetőjét használja, amelyet elektronikusan működtetett ultrakönnyű alumínium-szerkezet húz fel az utasok feje fölé. Mivel az újdonság könnyebb a normál változatnál, javult a csúcssebessége is: a járgány több mint 321 kilométer/órás sebességre képes. Az SLS-kabrió hivatalos bemutatkozására a szigetországi újság információi szerint jövő szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon kerülhet sor.
2010. október 27. szerda 10:45 -
F1: Már veszélyes a Mercedes
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint lassan meghozza gyümölcsét a sok munka, már számolni kell az istállóval.
2010. október 26. kedd 14:30 -
F1: A Mercedes kezd révbe érni, véli Brawn

2010. október 26. kedd 13:46 -
Kémfotókon a Mercedes SLS AMG Roadster
Már teszteli a Mercedes az SLS AMG szupersportkocsi nyitott tetős változatát, megérkeztek az első kémfotók.
2010. október 26. kedd 08:35 -
Whitmarsh: Ha nem hibázunk, még világbajnokok lehetünk
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke úgy véli, Lewis Hamiltonnak és Jenson Buttonnak még mindig van esélye az idei világbajnoki cím megnyerésére, noha a két brit pilóta hátránya a Koreai Nagydíj eredményeképpen tovább nőtt az egyéni pontversenyt jelenleg vezető Fernando Alonsóhoz képest. Martin Whitmarsh elképzelése szerint amennyiben a csapat hiba nélkül tudja teljesíteni az idei szezonból hátralévő két futamot, és komoly fejlesztéseket vet be autóin, mindkét világbajnoki cím Wokingba kerülhet.
2010. október 25. hétfő 16:55 -
Merci a világ leggyorsabb luxus limuzinja
800 lóerős motor szerelt a Brabus tuningcég a Mercedes S-osztály orrába. Ezzel elkészítve a világ legerősebb és leggyorsabb szedánját. A 300 km/óra meg sem kottyan.
2010. október 25. hétfő 11:07 -
Ross Brawn még nagyon sokáig akar a Mercedesnél dolgozni
A most zajló szezonban messze az előzetes várakozások alatt teljesítő Mercedes GP csapatfőnöke a jelenlegi sikertelenség ellenére is hosszú távra tervez a brackley-i istállóval, és meg sem fordult a fejében a visszavonulás gondolata. Ross Brawn tervei szerint idővel ugyan más szerepet vállalna a csapatnál, és inkább a háttérben dolgozna a csapat sikeréért, de ez semmit sem változtat a Mercedes iránti elkötelezettségén.
2010. október 25. hétfő 09:03 -
Brawn továbbra is elkötelezett a Mercedes iránt
A Mercedes Grand Prix csapatfőnöke, Ross Brawn a Koreai Nagydíj helyszínén világossá tette, továbbra is teljes mértékben elkötelezett csapata iránt, miután felmerültek olyan hírek, melyek szerint huzamosabb sikertelenség esetén hátat fordít a német gárdának.
2010. október 25. hétfő 09:02 -
Így örült Alonso győzelmének - fotó
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a Ferrari spanyol versenyzője ünnepel a Koreai Nemzetközi Versenypályán Jeongamban október 24-én, miután első lett a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Dél-koreai Nagydíjának futamán. A második helyen a brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes-csapat pilótája, a harmadikon pedig Alonso brazil csapattársa, Felipe Massa végzett.
2010. október 25. hétfő 03:55 -
F1-es roncstemető - fotók
Az ausztrál Mark Webber Red Bullja, Nico Rosberg Mercedese és Petrov Renaultja a Dél-Koreában rendezett esős roncsderbi után. A futam győztese Fernando Alonso, a Ferrari-csapat spanyol versenyzője lett, a második helyen a brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes-csapat pilótája, a harmadikon pedig Alonso brazil csapattársa, Felipe Massa végzett.
2010. október 25. hétfő 03:55 -
Boldogan pezsgőzik Hamilton - fotó
A győztes Fernando Alonso, a Ferrari-csapat spanyol versenyzője, csapattársa, a harmadik helyezett brazil Felipe Massa és a második helyezett brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája pezsgőt locsolva ünnepelnek a Koreai Nemzetközi Versenypályán Jeongamban október 24-én.
2010. október 25. hétfő 03:55 -
Schumacher örül 4. helyének, de sajnálja Rosberg kiesését
Remek formát mutatott Koreában a Mercedes GP csapata. Szombaton a német istálló mindkét pilótája a top 10-be kvalifikálta magát, és a vasárnapi versenyen mindketten tovább javítottak pozíciójukon, néhány látványos előzést is bemutatva.
2010. október 24. vasárnap 13:22 -
A Mercedest lenyűgözte Schumacher teljesítménye
A Mercedes csapatvezetője, Ross Brawn dicsérő szavakkal illette Michael Schumachert, aki fantasztikusan teljesített a vasárnapi Koreai Nagydíjon, ahol a nehéz körülmények ellenére, idei egyik legjobb eredményét érte el egy negyedik hellyel.
2010. október 24. vasárnap 13:04 -
Button a gumikat okolja a gyenge szereplésért
Az abroncsokat okolja a Koreai Nagydíj időmérő edzésén elért gyenge teljesítményéért a McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka, Jenson Button.
2010. október 23. szombat 15:55 -
Rosberg elérte célját a koreai időmérőn
A Mercedes GP mindkét pilótája elégedetten nyilatkozott a Koreai Nagydíj kvalifikációján elért eredményéről, de különösen Nico Rosberg volt boldog. A fiatal németnek, aki az 5. rajtkockából rajtolhat, a Ferrari és a McLaren-Mercedes egy-egy pilótája mellett a renault-s Robert Kubicát is sikerült megelőznie.
2010. október 23. szombat 10:08 -
Hamilton nem érti, hol kaptak fél másodpercet a Red Bulloktól
A McLaren-Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton a negyedik helyet szerezte meg a Koreai Nagydíj időmérő edzésén, és bár csalódott, amiért nem tudott előrébb végezni, beismerte, ez volt a maximum. Az viszont nem fér a fejébe, hogy a Red Bullok hogyan lehettek fél másodperccel is gyorsabbak náluk.
2010. október 23. szombat 09:19 -
F1: Brawn távozhat, ha nem javul fel a Mercedes
Még sohasem szerepelt olyan rosszul magas rangú csapatvezetőként Ross Brawn, mint az idén, és ha a Mercedes GP hosszú távon sem tud kitörni a középszerűségből, nem is akar sokáig a gárda élén maradni.
2010. október 23. szombat 08:51 -
Mercedes után a BMW is autókölcsönzésbe kezd
A Mercedes után a BMW is bejelentette, hogy egy új generációs nagyvárosi autókölcsönző vállalkozást indít. A BMW on Demand elnevezésű kísérleti program Münchenben indul.
2010. október 22. péntek 17:54 -
Buttont továbbra is aggasztja a bokszbejárat
A McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka, Jenson Button nemrégiben úgy nyilatkozott, valójában nagyon aggódik a koreai pálya bokszbejárata miatt, az ugyanis véleménye szerint rendkívül veszélyessé válhat majd a vasárnapi verseny során.
2010. október 22. péntek 17:26 -
Szerkezetkész a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

2010. október 22. péntek 15:49 -
Hamilton nem írja le a Ferrarit és a Renault-t sem
Mind a gyors, mind a lassú szakaszokon versenyképes a McLaren-Mercedes versenygépe Korában
2010. október 22. péntek 12:31 -
Schumacher számára kellemes meglepetés a jeonnami pálya
A Mercedes istállónál elégedettek a Koreai Nagydíj első két szabadedzését követően, egyúttal a csapat vezetése köszönetét fejezte ki a helyi szervezőknek, hogy az utóbbi hetek megfeszített tempójú munkáját követően meg lehet tartani a futamot. Rosberg és Schumacher tetszését is elnyerte a jeonnami pálya, ami az első gyakorláson ugyan rendkívül poros volt, de az aszfalt tapadása így is jobb volt, mint a két német pilóta előzetesen remélte.
2010. október 22. péntek 11:11 -
A nap sportképe: nélkülük nincs Forma-1
Bernie Ecclestone, a Forma-1-es Konstruktőrök Szövetségének brit elnöke, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember társaságában fényképezkedik Lewis Hamilton brit autóversenyző, a McLaren-Mercedes pilótája és honfitárs csapattársa, Jenson Button, a ferraris spanyol Fernando Alonso, valamint a Red Bull-csapat két tagja, az ausztrál Mark Webber és a német Sebastian Vettel.
2010. október 22. péntek 08:05 -
Brawn: Túlságosan óvatos volt a Mercedes
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az idei relatíve gyenge szereplésüknek az a fő oka, hogy túlságosan óvatosak és konzervatívak voltak a 2010-es versenygép tervezése közben, ám hozzátette, mást nagyon nem is tehettek, hiszen minden erőforrásukat lefoglalta a bajnoki címért vívott ádáz küzdelem 2009-ben.
2010. október 22. péntek 07:46 -
Hamilton McLaren-elsőséggel avatta a koreai F1-es pályát
Lewis Hamilton révén McLaren-elsőség született a debütáló Koreai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol a brit mögé a Renault kiválósága, Robert Kubica és a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg iratkozott fel.
2010. október 22. péntek 07:10 -
A világ egyik legmodernebb gyárát építette fel a Mercedes
Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészültek a Mercedes gyár épületei, szeptember óta már a berendezéseket szerelik az üzemekben - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgató csütörtökön Kecskeméten, a gyárban tartott sajtótájékoztatón.
2010. október 22. péntek 06:15 -
Hamilton és Button még bízik a bajnoki címben
A McLaren-Mercedes mindkét pilótája úgy gondolja, hogy az elmúlt néhány futamon mutatott visszafogottabb teljesítmény ellenére még mindig van esélyük második világbajnoki címük megszerzésére. Lewis Hamilton és Jenson Button egyetért abban, hogy az MP4-25-ös autó versenyképes lesz, és csökkenteni tudják a pontversenyben meglévő hátrányukat, igaz ehhez arra is szükségük lenne, hogy Webber és Alonso valamelyik versenyen ne szerezzen pontot.
2010. október 22. péntek 06:05 -
Készek a kecskeméti gyár épületei
Napi 1600 munkás bevetésével rekordidő alatt elkészültek a Mercedes gyár épületei. Jövőre indul a próbagyártás, majd 2012-től élesben készülnek az A és B-osztályos Mercik.
2010. október 22. péntek 04:00 -
Már állnak a kecskeméti Mercedes-gyár épületei
A Mercedes-Benz egyetlen évvel az építkezés megkezdése után csütörtökön tartotta új gyárának úgynevezett bokrétaünnepét Kecskeméten. A 800 millió euróba kerülő üzemből 2012-ben gördül majd ki az első autó, amelyről egyelőre csak annyi biztos, hogy kompakt, tehát az A vagy a B osztály utódja lesz.
2010. október 21. csütörtök 23:54 -
RENNtech C74 Konzept Mercedes C63 AMG
Florida, és egyben a világ egyik legjelesebb Mercedes tunere, a RENNtech az évente Orlandóban megrendezésre kerülő Festival of Speed eseményen mutatta be legújabb alkotását. A Mercedes C63 AMG-re épülő C74 Konzept mind technikailag, mind aerodinamikailag komoly újításokat tartalmaz a gyári állapothoz képest.
2010. október 21. csütörtök 23:42 -
Ezek a robotok készítik a magyar Mercedeseket - fotó
Ipari robotok a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. épülő kecskeméti gyárának karosszéria üzemében. Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészültek a az üzem épületei, szeptember óta már a berendezéseket szerelik a gyárban.
2010. október 21. csütörtök 22:20 -
Schumi idei legjobb versenyére számít Koreában
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Mercedes GP az elmúlt versenyen látottaknál is eredményesebben fog tudni szerepelni a hétvégén megrendezésre kerülő első Koreai Nagydíjon, jóllehet tisztában van azzal, hogy most sem lesz könnyű dolguk.
2010. október 21. csütörtök 16:49 -
Fotó: Jenson Button és japán barátnője
Jenson Button, a McLaren-Mercedes csapat brit versenyzője barátnőjével, Jessica Michibata japán manökennel érkezett meg a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Dél-koreai Nagydíjának otthont adó Koreai Nemzetközi Versenypályára.
2010. október 21. csütörtök 14:41 -
A McLaren 2013-ig hosszabbított névadó szponzorával
A McLaren-Mercedes a következő évek szempontjából fontos tényt jelentett be csütörtökön a Forma-1-es Korea Nagydíj helyszínén: a brit istálló névadó szponzora, a Vodafone a 2013-as szezon végéig meghosszabbította szerződését.
2010. október 21. csütörtök 10:40 -
Brawn: Esélyünk sem volt jó autót tervezni az idei évre
Komoly várakozásokkal vágott neki az idei F1-es szezonnak a 2009-es világbajnok Brawn GP istállót felvásárló, ezáltal teljes egészében saját csapattal induló Mercedes. A remélt eredmények azonban elmaradtak, a csapat az eddigi tizenhat futam alatt mindössze három harmadik helyet ért el, az autó pedig még mindig nem elég versenyképes. A csapatfőnök, Ross Brawn szerint a gárda a körülmények áldozata lett, de biztos benne, hogy többet nem fordul elő hasonló eset.
2010. október 21. csütörtök 08:35 -
Forradalmi padlólemezt készített a Mercedes
Teljesen új padlólemezt fejlesztett a Mercedes-Benz a jövőre bemutatkozó, új B osztályhoz. A forradalmi megoldást szabadalommal védené a gyártó.
2010. október 20. szerda 12:17 -
Nico Rosberg jövőre valóra váltaná világbajnoki álmait
Amikor a Mercedes GP-hez szerződött, Nico Rosberg azt hihette, hogy 2010-ben végre esélye lesz futamot nyerni a Forma-1-ben. Eddig azonban be kellett érnie három harmadik hellyel, illetve azzal, hogy a sokaknak csalódást okozó Mercedesnek ő lett a húzóembere, és nem Michael Schumacher. Rosberg jövőre már nem éri be ennyivel.
2010. október 20. szerda 09:35 -
Autoart Mercedes-Benz S63 AMG
A nyugat-európai játékkiállításokon és vásárokon, valamint a gyártók honlapján általában előre értesülhetünk a tervekről, a megjelenésre váró modellekről. Így volt ez a Mercedes-Benz S63 AMG esetében is
2010. október 19. kedd 14:00 -
Előzés okozta a rakparti balesetet - fotó
Egy Renault Laguna személyautó előzte a kocsisort, közben érintőlegesen ütközött a szemből érkező Fiat Ducato furgonnal, majd pedig nekicsapódott a furgon mögött érkező Mercedes terepjárónak. A személygépkocsi sofőrjét a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A karambolban a furgon és a személyautó egyik kereke kitörött - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. október 19. kedd 11:15 -
Kinyitották a Mercedes ajtaját, összegyűrte a busz
Hétfő reggel Nyíregyházán az Északi körúton közlekedett egy Credo autóbusz, az Árok utca felől a Városmajor utca irányába. A busz egy a leállósávban álló Mercedes mellett haladt el. A személygépkocsiból kiszállni akaró utas rányitotta az ajtót a buszra - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2010. október 19. kedd 10:45 -
10 milliós SLK Mercedest fogtak a határőrök
Hétfőtől került fel a körözési listára az a megközelítőleg 10 millió forint értékű Mercedes Benz SLK típusú személygépjármű, amelyet tegnap délután folyamán tartóztattak fel határrendészek a nagylaki határátkelőhelyen - adta hírül a rendőrség.
2010. október 19. kedd 10:36 -
Michelangelo puccos limuzinja - Mercedes-Benz CLS menetpróba
Magától fékez a záróvonal érintésekor, kanyarban a testedre simítja az ülést, beparkol a kinézett helyre, baleset után segít a megmentésedben, ultrahanggal méricskél - erre is képes, mégsem a tudását hangsúlyozza a Mercedes-Benz legújabb luxuskocsijának. Sokkal inkább a CLS magával ragadó formáját - nyilván ez adja majd el 20-30 millió forintért az autót.
2010. október 18. hétfő 18:07 -
Mi lesz itt? Megint verseny?
Remélem a motorsport-rajongók olvasták a Nap Hírét, és remélem, hogy a nyomottabb fejű (értsd. 30+) korosztály pulzusa legalább egy picit felgyorsult, mondjuk, mint nekem. Mert bizony, mi történt? Visszatér a BMW a DTM-be hoppá! Oké, rendben, mielőtt elfogultsággal vádolnának, leszögezem: ennek nem csak azért örülök, mert kedvelem a márkát, hanem főleg azért, mert a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején, amikor lassan, de biztosan kezdtek besurrani az Astra műhold adói a köztudatba, én mintegy négy évre tetszhalott állapotba dermedtem. A szüleim nem tudták, mi van a gyerekkel, késő estig ébren van, véreres szemekkel megy iskolába, az átlaga leromlott, ráadásul a megöröklött, színes Beijing sarkába (amit természetesen csak is az ágyhoz készített legyező-bottal, esetleg a 190 koronás, gumilövedékes légpisztoly jól célzott lövésével illett átkapcsolni) már beleégett a Sky Sports, majd később az Eurosport logója. Egyszerű: minden motorsporttal egy kicsit is kapcsolatos versenyt megnéztem. Sőt, csencseltem egy egyfejes Orion képmagnót (szép archaikusan), és a 120 perces TDK (fehérdobozos) szalagokra mindent felvettem, ami igazán érdekelt. Már pedig bőven volt mit. A régi rendszer meglehetősen szűkmarkúan bánt a felvidéki motorsport-rajongókkal, itt már nem jött be az ORF, autókat csak hébe-hóba láttunk a képernyőn, jellemzően akkor, ha a Hungaroringen Forma-1 volt. Minden más csak összevágott maszlag. Három dologgal voltak tele a kazetták: Forma-1, rali, DTM. Jellemfejlődésem szempontjából meghatározó évek voltak és ez így maradt mind a mai napig, mindig nyerni akarok, akár egy kis vállaskodás árán is, hiszen fiatalkorom bálványaitól ezt láttam, így csinálták a nagyok. Az emberek, az egész világ pedig imádta őket. És a DTM akkoriban tündökölt igazán, nem volt jellemző rá, hogy az ex-Forma-1-es pilóták elfekvője (bár feltűntek), netán a Forma-1 és WTCC UTÁN a leglátogatottabb pálya-bajnokság lett volna, nem. A DTM volt az abszolút csúcs, a Forma-1 mellett a korona másik ékköve, a non plus ultra karosszériás bajnokság. És ezt akkoriban senki sem vonta kétségbe, pedig az ITC (olasz) és a BTCC (brit) is igen-igen komolyak voltak. Eszméletlen gyors, legendás pályák, bivalyerős, egymástól teljesen eltérő hengerszámú, teljesítményű és súlyú gépek, a maihoz képest szinte kezdetleges futóműveken, megvehető, igazi utcai autókból fejlesztett motorokkal. És a nevek? Cecotto, Stuck, Soper, Ludwig, Winkelhock, Biela, Röhrl, Ravaglia, Strycek, Engstler, Pirro, Larini? Csupa legenda, neveik talán a fiatalabbaknak is mondanak valamit, ráadásul egyszerre a pályán. Imádtam, szerettem, a nagyi pedig nem értette, miért nem maradok sosem hétvégére a nyáron. Verseny volt. Valójában inkább csupa nagybetűvel illett volna leírni inkább. Arcok, karakterek, márkák, konstrukciók és koncepciók gigászi, kegyetlen csatája, ahol senki nem adott ajándékba egyetlen centimétert sem a másiknak. Mindezt úgy, hogy megőrizték úriember mivoltukat, nem volt köpködés, árulkodás, folyamatos óvás (hogy az utóbbi évek Audi-Mercedes vitájára visszakautaljunk). Egyetlen-egyszer történt meg, hogy dühömben majdnem lerúgtam a színjátszó Beijinget az íróasztalról: amikor 90-ben óriási kedvencem, a venezuelai Johnny Cecotto (aki nem mellesleg igen sikeres motorversenyző, sőt, világbajnok is volt) az előző évi ITC-címet megnyerve a DTM-re koncentrálva (mindkét sorozatban indult) 18 pontos előnnyel indult a szezon utolsó futamán, Hockenheimben. Elég lett volna egy dobogós hely és megnyeri a V8-as Audi és Hans-Joachim Stuck előtt. AZZAL a BMW-vel, amiért akkor eladtam volna a húgomat is. Aztán az első kanyarban egy meghívott, vendégjegyes barom lelőtte a pályáról. Michael Schumachernek hívták ezt az embert. Azt hiszem, ott örökre elveszített egy rajongót. Cecotto visszaesett az utolsó helyre, onnan már nem tudott az élre felkapaszkodni, a második futamban pedig a három Audi (Stuck, Jelinski, Röhrl) szépen összejátszva nem engedték maguk közé és csak negyedik lett. A cím elúszott. Mindegy is talán, Johnny aztán évekig nyomta még, bajnok is lett, és mind a mai napig nagy kedvencem. Ami a lényeg, hogy úgy tűnik, a 2012-ben életbe lépő új szabályoknak köszönhetően visszatér az Opel is és akkor újra összeverődik ifjúságom legendás négyese. És mivel mindegyik gyári csapatnak kitűnő versenyzői akadnak szerteszét, így kis szerencsével tán megint ott lesz a DTM, ahol 20 éve volt: minden motorsport-rajongó szívébe. (Ez pedig már tényleg csak a hardcore-rajongóknak. A 31. másodpercnél kezdődő kanyarvételtől és a hangtól felállt a szőr a karomon, bocs.)
2010. október 18. hétfő 17:01 -
A Mercedes előléptetné a tesztpilótát
A Mercedesnél szeretnék, ha a Force India 2011-re már állandó versenyzői állást adna a tartalékos ifjú tehetségnek, Paul di Restának.
2010. október 18. hétfő 14:59 -
Meghalt a király, éljen a király! Mercedes CLS
A CLS 2003-as frankfurti bemutatója hét esztendővel ezelőtt volt, mára pedig befutott a modell utódja is. Az új CLS az elődhöz hasonlóan erős dizájnnal próbálja megtartani királyságát, az időközben alaposan megsokasodott konkurencia szorításában.
2010. október 18. hétfő 14:00 -
A Renault nem lát esélyt a Mercedes legyőzésére
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier ugyan még bizakodó, de úgy érzi, alig ha fogják tudni befogni a negyedik helyen tanyázó Mercedest a konstruktőrök versenyében.
2010. október 18. hétfő 13:37 -
A Renault már lemondott a Mercedes skalpjáról
A Renault Forma-1-es csapatának matematikailag még minden esélye megvan arra, hogy Mercedesszel szembeni jelenleg 43 pontos hátrányát ledolgozva megszerezze a konstruktőrök bajnokságában az előkelő negyedik helyet, de a csapatfőnök szerint ez nagyon nehéz lesz. Eric Boullier szerint akárhol is végeznek, büszkék lehetnek idei teljesítményükre.
2010. október 18. hétfő 13:05 -
Előléptetné a tesztpilótát a Mercedes
A Mercedesnél szeretnék, ha a Force India 2011-re már állandó versenyzői állást adna a tartalékos ifjú tehetségnek, Paul di Restának.
2010. október 18. hétfő 12:30 -
Előléptetné a tesztpilótát a Mercedes
A Mercedesnél szeretnék, ha a Force India 2011-re már állandó versenyzői állást adna a tartalékos ifjú tehetségnek, Paul di Restának.
2010. október 18. hétfő 12:30 -
17,2 milliótól indul az új Mercedes-Benz CLS

2010. október 18. hétfő 09:56 -
480 lovas C63 AMG-t mutatott be a Mercedes-Benz
Noha a neve alapján koncepció, a C63 Concept 358 akár már holnap gyártásba kerülhetne. A speciális C-osztály egyedi fényezést, gazdag alapfelszereltséget, de ami a legfontosabb, erősebb motort kapott. A 480 lóerős autó a Sydney Autószalonon debütált.
2010. október 18. hétfő 09:35 -
Galéria: Renault Laguna, Mercedes ML és Fiat Ducato súlyos karambolja
Budapest XI. kerületében, a budai alsó rakparton a Petőfi híd és Szabadság híd között egy személygépkocsi nekiütközött a szemből érkező kisteherautónak, majd megpördült és oldalával egy terepjáróba csapódott. A balesetben a személyautó vezetője súlyosan megsérült, őt a tűzoltók emelték ki a járműből és a mentők kórházba szállították. A mentés és helyszínelés idejére a rakpart érintett szakaszát teljesen lezárták.
2010. október 18. hétfő 08:21 -
Schumacher: Korea végre nem csak nekem lesz új
Izgalmas kihívásként tekint az első Koreai Nagydíjra a Mercedes Forma-1-es istállója. A gyártók versenyének negyedik helyén álló istállónál főként a szimulátoros felkészülésen volt a hangsúly, így van némi elképzelésük, hogy mire számíthatnak a jeongami pályán.
2010. október 17. vasárnap 15:00 -
A Mercedes lobbizik a Force Indiánál di Restáért
A Mercedes-Benzt motorsport igazgatója, Norbert Haug bízik abban, hogy Paul di Resta az idei évben mutatott kimagasló teljesítményének köszönhetően versenyzői ülést kap a Force Indiától a következő idényben.
2010. október 17. vasárnap 12:52 -
FAB Design Mercedes SLS AMG
A legmagasabb kategória tuningjára szakosodott FAB Design az Mercedes SLS AMG-hez is elkészítette a maga kis csomagját. Az elsősorban optikai pluszt nyújtó kiegészítők még vadabbá varázsolják a gyárilag is gyönyörű sportautót  a jó ízlés határain belül.
2010. október 15. péntek 19:07 -
Whitmarsh szerint hiba lenne leírni Hamiltont és Buttont
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke arra figyelmezteti vetélytársait, hogy nem lenne túlzottan bölcs lépés részükről, ha úgy gondolnák, Lewis Hamiltonnak és Jenson Buttonnak már nincs esélye megnyerni az idei világbajnoki címet. Martin Whitmarsh szerint sem a pilóták, sem a csapat nem adja fel a küzdelmet addig, amíg matematikai esély van az összetettbeli elsőség megszerzésére.
2010. október 15. péntek 17:20 -
Schumacher: Nem tört meg a Mercedes
Bár sem ő, sem csapata nem úgy teljesít az idei évben, ahogy azt sokan várták volna, Michael Schumacher cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint egyre nagyobb a feszültség a csapaton belül, és elmondta, minden adott ahhoz, hogy visszatérjenek az élre 2011-ben.
2010. október 15. péntek 15:39 -
Perc alapú autómegosztással próbálkozik a Mercedes
Új típusú nagyvárosi autókölcsönző hálózatot épít ki a Mercedes és az Europcar. A tervek szerint Smart miniautókat lehet majd kibérelni akár néhány órára, fizetni mobiltelefonnal vagy az interneten lehet - írta pénteken a Financial Times Deutschland.
2010. október 15. péntek 15:37 -
F1: Koreában ünnepel a Mercedes
Koreában futja története 300. Forma-1-es futamát a Mercedes. Érdekes hétvégére számít a csapat.
2010. október 15. péntek 12:30 -
Kit érdekel a Fecske-kilincs?
Engem már cseppet sem, pedig végre tudom, miért van a hátsó kilincs magasabban. De a magyarázatnál sokkal érdekesebb az ember... bocsánat, legenda, aki elárulta a titkot. Rájöttem, már azelőtt a rajongója voltam, hogy egyáltalán tudtam volna a nevét. Akadtak ugyanis autók, amelyek mindig is furcsa bizsergést váltottak ki tarkótájt. Néhány már iskoláskoromban, például a szomszéd Peugeot 205 GTI-je. Fehér volt és hangos, de ami miatt odavoltam érte, az az egyszerűségében zseniális belseje. Vagy a guruló germán aszfaltbunker, a száguldó Reichstag, a Mercedes W100. Számomra a Merci esszenciája. Meg a megunhatatlan állólámpás vagy az aranykor S-osztálya, a W108. Aztán persze ott vannak a cápa BMW-k. Mostanság egyre többet szemezek az E21-gyel meg a cápa 7-es E23-mal. Pedig a titkos álom, a valaha készült legszebb gran turismo, az igazi 6-os, az E24. A horizont szélén persze ott van az E12 is, de az én ízlésem valahol Dr. Littner 518-asa és Lőrke barátom 535-öse között van. Hogy miért foglalom a helyet az álmaimmal? Nos, az átlagautós számára a felsorolt autókban a közös maximum a vonalak hibátlan harmóniája lehet. De a negyedkegyelmű benzinagyúak már biztos látják, hol metszik egymást ezek a halmazok: a tervezőnél. Az álomgarázsom autóinak felét ugyanaz a francia úriember tervezte: Paul Bracq. És hogy mi köze neki a Fecske-kilincs okozta mizériához? Hát csak annyi, hogy volt olyan kedves és elmagyarázta, miért van magasabban a hátsó. Történt ugyanis, hogy miután Dr. Beckmann válasza finoman szólva nyitva hagyta a kérdést, kénytelen voltam folytatni a nyomozást. Beugrott a francia mester neve, ő talán tudna segíteni. Lehet konyít a témához, hisz a felsoroltakon kívül ő rajzolta a nagy Fecske vonalait is. Persze ezt könnyebb így leírni, mint megvalósítani, hisz Paul Bracq hatalmas név a szakmában. Fiatalabb olvasóink kedvéért, csak hogy lássák mekkora, adják össze Chris Bangle-t Chip Foose-szal, majd a kapott
2010. október 15. péntek 07:00 -
Rosberg odaszúrt Schumachernek
Nico Rosberg szerint nem ismerik el eléggé Michael Schumacherrel szembeni idei dominanciáját a Mercedes GP-n belül. Ez kicsit bántja a németet.
2010. október 14. csütörtök 17:00 -
Fordot tört a Mercedes - fotó
Október 11-én a Béke utcában haladó Ford Focus a bal elejével ütközött a szemből érkező Mercedes Vito mikrobusz bal elejével. A Ford bal első kereke kiszakadt, a Mercedes az út menti árokba hajtott. A mentők három sérültet szállítottak kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. október 14. csütörtök 12:50 -
Hajszállal olcsóbb az Audi A7 az új Mercedes-Benz CLS-nél
A Párizsi Autószalonon tartotta premierjét az új Audi A7 Sportback és a második generációs Mercedes-Benz CLS is. A legújabb Audi itthon legkevesebb 16 911 250 forintba kerül, míg az új CLS-ért legkevesebb 17 230 000 forintot kérnek, ám az autók alapárán felül természetesen több milliót költhetünk extrákra is.
2010. október 14. csütörtök 10:55 -
Schumi bizakodó a jövővel kapcsolatban
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka úgy érzi, hogy Szingapúr óta sikerült előrelépnie, de ezt nem saját teljesítményének javulásával, sokkal inkább az eddigi küszködés okainak feltérképezésével hozza összefüggésbe. A veterán német bizakodó a jövővel kapcsolatban.
2010. október 13. szerda 18:46 -
F1: Schumacher korán ment boxba, véli a Mercedes stratégája
A Mercedes főstratégája, James Vowles szerint Michael Schumacher nem ragadt volna be csapattársa, Nico Rosberg mögé a Japán Nagydíjon, ha egy körrel későbbre halasztják kerékcseréjét.
2010. október 13. szerda 13:30 -
Pokoli hanggal köröz a GT3-as Mercedes-Benz SLS – videó
Tesztelés közben készült ez a videó a Mercedes-Benz versenyautójáról, a GT3-as SLS-rQl. Az ezüstszínq versenygép készen áll a versenyzésre, így bárki rendelhet magának egyet, csak a közel 400 000 eurós árat kell kifizetnie érte. Aki most megrendeli, már 2011 februárjában át is veheti a különleges modellt.
2010. október 13. szerda 11:38 -
David Coulthard még nem írja le a McLareneket
A McLaren-Mercedes korábbi Forma-1-es versenyzője, David Coulthard szerint annak ellenére, hogy az idei világbajnoki cím megszerzésére már nem Jenson Buttonnak és Lewis Hamiltonnak van a legnagyobb esélye, az új pontrendszernek köszönhetően nem szabad leírni a wokingiakat. A skót úgy gondolja, hogy a hátralévő három futamon még bármi megtörténhet a vetélytársakkal is.
2010. október 13. szerda 10:15 -
A McLaren megnyerné a hátralévő versenyeket
Továbbra sem képes futamot nyerni a McLaren-Mercedes a Belga Nagydíj óta, így szépen lassan mind az egyéni, mind a konstruktőri világbajnoki küzdelemben elveszti esélyét a végső sikerre. A sorozatos kudarcok ellenére a wokingi alakulatnál nincs pánikhangulat, és Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke abban bízik, hogy a kemény munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
2010. október 12. kedd 18:10 -
Haug: Előbb leszek F1-es pilóta, mint Michael sportigazgató
Noha a három éves kihagyást követően a Forma-1-be idén visszatérő Michael Schumacher éppen Japánban teljesített a legjobban, mégis felerősödtek a jövőjét firtató híresztelések, most éppen a hétszeres világbajnoknak adott ultimátum került az érdeklődés középpontjába. Immár sokadszorra jelentette ki Norbert Haug, a Mercedes GP sportigazgatója, hogy semmi bajuk Schumacher idei teljesítményével, és jövőre egy sokkal versenyképesebb autóval régi fényében fog csillogni.
2010. október 12. kedd 17:25 -
Schumacher: Nem mindig volt egyforma a két Mercedes
Elégedetten nyilatkozott a Szuzukában rendezett Japán Nagydíjat követően Michael Schumacher, miután hatodikként ért célba egyik kedvenc pályáján. A hétszeres világbajnok elmondta, ezúttal semmilyen probléma nem volt az autójával, ami az idény nagy részében korántsem volt elmondható a 3-as rajtszámú Mercedesről, egyúttal arra is utalt, hogy az ő autója sokkal többször hibásodott meg, mint Rosbergé.
2010. október 12. kedd 11:35 -
Így születik egy Mercedes-Benz koncepció - interjú a Hommage Projekt egy résztvevőjével
Több mint egy év megfeszített munka folyt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Mercedes-Benz Design központjában, a Mercedes Hommage Concept-en. A hosszú távú együttműködés sokadik projektjéről kérdeztük Ruppert Dánielt, aki előkelő helyen végzett a pályázaton.   
2010. október 12. kedd 11:00 -
Elsötétíthető tetőt kap az új Mercedes SLK
Közzétette az első előzetest az új SLK-ról a Mercedes-Benz, speciális üvegtetővel is elérhető lesz az autó.
2010. október 12. kedd 08:15 -
Visszahívási akció a Mercedesnél
Visszahív 85 ezer luxusautót a Mercedes-Benz az Egyesült Államokban a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt. A vállalat a 2010-es Mercedes C-osztály, valamint a 2010/2011-es E-osztály Coupe és Cabriolet modelleket hívja vissza a szervizekbe.
2010. október 11. hétfő 18:06 -
Visszahívási akció a Mercedesnél
Visszahív 85 ezer luxusautót a Mercedes-Benz az Egyesült Államokban a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt.
2010. október 11. hétfő 15:11 -
Rosberg rápirított a Mercire: "Kérek egy Red Bullt!"
Nico Rosberg rápirított a Mercedes GP istállóra a vasárnapi Japán Nagydíj után: a német reménység hiába küzdötte végig a suzukai összecsapást, hogy maga mögött tartsa hétszeres világbajnok csapattársát, Michael Schumachert, egy műszaki hiba miatt végül kiesett.
2010. október 11. hétfő 13:10 -
Brawn: Schumachernek még feladata van az F1-ben
Egész biztos, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher versenyezni fog jövőre a Forma-1-ben, de hogy miképp teljesít, az természetesen nagyban függ attól, a Mercedes milyen autóval áll elő a 2011-es szezonban.
2010. október 11. hétfő 12:40 -
iPad kerül a Mercedes-Benzekbe

2010. október 11. hétfő 11:10 -
Mercedes-motorok kerülhetnek az Aston Martinokba

2010. október 11. hétfő 10:40 -
Együttműködhet a Mercedes és az Aston Martin
Dieter Zetsche, a Daimler elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben Mercedes-motorok kerülnek az Aston Martinokba.
2010. október 11. hétfő 09:06 -
Spéci üvegtető az új Merci roadsterhez
A Mercedes-Benz megkezdte a beetetést a hamarosan érkező, új SLK-hoz. Megjött az első (részlet)fotó az autóról. Az már biztos, hogy lesz hozzá üvegtető is.
2010. október 11. hétfő 07:42 -
Sok ezer Mercedes válhat irányíthatatlanná
Elfolyhat az olaj sok ezer Mercedes típusú gépkocsi kormányművéből, amelynek hatásár a járművek irányíthatatlanná válhatnak, a BMW-kkel viszont megállni lehet nehezen.
2010. október 11. hétfő 04:00 -
iPad-dokkoló lesz a Mercedesek fejtámlájában
Csatlakozik az iPad-őrülethez a Mercedes-Benz is: a csillagos márka bejelentette, hogy modelljeihez olyan speciális fejtámaszt fejleszt, amely iPad-dokkolóval lesz ellátva. Ennek köszönhetően a hátsó ülésen utazók kényelmesen tölthetik és használhatják az Apple tabletjét. Az eszköz egyre nagyobb népszerűségnek örvend az autóiparban: a Hyundai iPad-re telepítve adja a New Yorki Autószalonon debütált Equus luxus szedán használati útmutatóját,a Chevrolet, a Ford és a Volkswagen alkalmazásokat fejlesztett rá, míg a BMW nemrégiben dokkolórendszerrel rukkolt elő.
2010. október 10. vasárnap 19:00 -
Button lassan lemond a címvédésről
Eltérő taktikával sem tudta felvenni a versenyt az élmezőnnyel a McLaren-Mercedes csapata, valamint világbajnok versenyzőjük, Jenson Button a hétvégi Japán Nagydíjon.
2010. október 10. vasárnap 17:53 -
Schumacher elégedett volt a Mercedesszel
Főként egymással csatáztak a vasárnapi Japán Nagydíjon a Mercedes Grand Prix versenyzői, s míg Michael Schumacher elégedett a megszerzett hatodik pozícióval, addig csapattársa, Nico Rosberg érthetően csalódott, hiszen a gumifalban ért számára véget a viadal.
2010. október 10. vasárnap 15:31 -
85 ezer autót hív vissza a Mercedes Amerikában
A kormánymű lehetséges meghibásodása miatt a vállalat a 2010-es Mercedes C osztályos illetve a 2010/2011-es E osztály Coupe és Cabriolet modelleket hívja a szervizekbe.
2010. október 10. vasárnap 14:40 -
85 ezer autót hív vissza a Mercedes-Benz Amerikában
Visszahív 85 ezer luxusautót a Mercedes-Benz az Egyesült Államokban a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt. A vállalat a 2010-es Mercedes C-Class, valamint a 2010/2011-es E-Class Coupe és Cabriolet modelleket hívja vissza a szervízekbe.
2010. október 10. vasárnap 11:53 -
85 ezer autót hív vissza a Mercedes
Visszahív 85 ezer luxusautót a Mercedes-Benz az Egyesült Államokban a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt. A vállalat a 2010-es Mercedes C-Class, valamint a 2010/2011-es E-Class Coupe és Cabriolet modelleket hívja vissza a szervízekbe.
2010. október 10. vasárnap 11:45 -
Hamilton azon imádkozott, hogy célba érjen
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes versenyzője a vasárnapi Japán Nagydíjat követően elismerte, megkönnyebbült azután, hogy végül ötödikként sikerült befejeznie a rendkívül nehéz viadalt.
2010. október 10. vasárnap 10:49 -
Brawn: Semmit sem tehetünk az ilyen időjárás ellen
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a csapatok és az aktuális gumibeszállító semmit sem tehetnek annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a mostanihoz hasonló szituációkat, vagyis a hatalmas mennyiségű eső miatti programcsúszást. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher osztja csapatfőnöke véleményét.
2010. október 9. szombat 15:06 -
Schumacher ásít Szuzukában - kép
Michael Schumacher, a Mercedes GP korábbi hétszeres világbajnok német versenyzője ásít a csapat bokszában a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának otthont adó szuzukai pályán. A szakadó eső miatt nem lehetett lebonyolítani a Japán Nagydíj időmérő edzését, ezt a másnapi futam előtt pótolják a pilóták.
2010. október 9. szombat 13:10 -
Hamilton lát még esélyt egy jó eredményre
Mindösszesen hat mért kört futott a Japán Nagydíj pénteki és szombati napján a McLaren-Mercedes brit kiválósága, Lewis Hamilton, így érthető módon nem igazán örül annak, hogy az időmérő edzést a rossz időjárási körülmények miatt vasárnapra tették át.
2010. október 9. szombat 12:44 -
Webbernek önmaga lehet a legnagyobb ellenfele
Jenson Button, a McLaren-Mercedes regnáló világbajnoka úgy véli, kulcsfontosságú tényező lesz, hogy a világbajnoki tabellát jelenleg vezető Mark Webber miképp tud majd megbirkózni a rá nehezedő nyomással a hátralévő néhány versenyen.
2010. október 8. péntek 18:55 -
Röhög a Mercedes a schumis pletykákon
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint szó sincs ultimátumról, a német gyár továbbra is maximálisan bízik Michael Schumacherben.
2010. október 8. péntek 15:30 -
Egyedi üvegtetőt kap az új Mercedes-Benz SLK

2010. október 8. péntek 14:19 -
Mercedes-Benz C63 AMG olasz módra
Számos német tuner foglalkozik olasz autók átalakításával, azonban megesik, hogy a fagyi visszanyal: az olasz Romeo Ferraris tuning gárda a célkeresztes márkát vette célba.
2010. október 7. csütörtök 14:18 -
Schumacher haladékot kapott a Mercitől?
Újabb Forma-1-es futam, újabb pletyka a hétszeres világbajnok Michael Schumacher jövőjével kapcsolatban: egy német bulvárlap tudni véli, hogy a Mercedes GP a következő idényig adott haladékot az idén visszatérő klasszisnak arra, hogy formába lendüljön.
2010. október 7. csütörtök 11:50 -
Fotó Japánból: Button és Michibata
Jenson Button, a McLaren-Mercedes-csapat brit versenyzője a barátnőjével, Jessica Michibata japán manökennel érkezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának otthont adó szuzukai pályára. A futamot október 10-én rendezik.
2010. október 7. csütörtök 10:45 -
Újból ötajtós modellen dolgozik a Smart
Az igencsak rövid életű Smart ForFour után most újabb ötajtós modellen dolgozik a Smart, amely sajnos kizárólag csak a tengerentúli piacon kerül majd értékesítésre. Az újdonság egyébként az első olyan négykerekű, ahol már a Renault-Mercedes házasság jelei is megfigyelhetőek.
2010. október 7. csütörtök 10:31 -
Fotó: Schumacher és Massa Szuzukában
Michael Schumacher, a Mercedes GP korábbi hétszeres világbajnok német versenyzője és Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője beszélget a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának otthont adó szuzukai pályára érkezésekor. A futamot október 10-én rendezik.
2010. október 7. csütörtök 09:40 -
Az utolsó nagy rohamra indul a McLaren-Mercedes
Nincs más lehetősége a McLaren-Mercedes csapatának, csak a kockázatos, mindent bevállaló versenyzés, ha meg akarják nyerni a világbajnoki címeket. Ugyanis mindkét pilótájuk hátrányból várja a hátralévő futamokat, és Jonathan Neale, a brit istálló ügyvezető igazgatója szerint már a Japán Nagydíjon meg kell kezdeniük a támadást. Ehhez Lewis Hamilton és Jenson Button jelentős technikai újításokat kap az autójára.
2010. október 7. csütörtök 08:40 -
A jövő év lesz Schumacher utolsó esélye
Német lapértesülések szerint a Mercedes készen áll felbontani Michael Schumacher eredetileg 2012 végéig szóló versenyzői szerződését, amennyiben a hétszeres világbajnok jövőre sem tudja felvenni a versenyt ellenfeleivel a Forma-1-ben.
2010. október 7. csütörtök 08:09 -
Väth V35
A Väth tervezőmérnökei sosem unatkoznak és mindig valami egyedit alkotnak. A Mercedes E350 CDI-re épülő, V35 kódjelzéssel ellátott üdvöskét mind optikailag mint teljesítmény ügyileg átalakították.
2010. október 6. szerda 11:23 -
Szimulátoron tesztelik a jövő Mercedeseit
Gyorsabban és olcsóbban készülhetnek el a Mercedes jövőben járművei, miután a német autógyár egy high-tech szimulátort épített. A próbák során valódi autókat lehet nyüstölni.
2010. október 6. szerda 10:18 -
Szimulátoron tesztelik a jövő Mercedeseit
Gyorsabban és olcsóbban készülhetnek el a Mercedes jövőben járművei, miután a német autógyár egy high-tech szimulátort épített. A próbák során valódi autókat lehet nyüstölni.
2010. október 6. szerda 10:18 -
Veri a Mercedes a Lexust Amerikában
Fordulat állt be szeptemberben az USA luxusautó-piacán, ugyanis a Mercedes-Benznek a BMW és a régóta listavezető Lexus legyűrésével sikerült átvennie a vezetést.
2010. október 5. kedd 16:45 -
F1: A Force India is megkapja a Mercedes KERS-ét
A Force India célja, hogy jövőre legyőzze a Ferrari, McLaren, Red Bull, Mercedes, Renault ötös fogat egyik tagját - árulta el Otmar Szafnauer, a gárda vezérigazgatója. Ennek érdekében a motor mellett KERS-et is vesznek a Mercedestől.
2010. október 5. kedd 16:02 -
Brawn: Inkább leszünk jók jövőre, mint negyedikek idén
A Mercedes GP nem fogja folytatni idei autójának fejlesztését csak azért, hogy a konstruktőri bajnokságban legyőzze a Renault alakulatát, és megszerezze a negyedik helyezést. A világbajnoki címvédő csapatnál már hetekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy minden erejükkel a 2011-es autóra koncentrálnak, amelytől azt várják, hogy visszatérjenek a 2009-es formájukhoz, és ismét futamgyőzelmekért, valamint a bajnoki címekért harcoljanak.
2010. október 5. kedd 12:50 -
Infiniti-kompakt Mercedes-alapokon
Prémium kompakttal bővítené európai kínálatát az Infiniti, az autó Mercedes-féle padlólemezre épülhet.
2010. október 5. kedd 10:35 -
Irvine: A Mercedes tévúton jár, ha Schumacherre épít
Nem Eddie Irvine az első - és vélhetően nem is az utolsó -, aki kritizálja a három év kihagyás után idén visszatérő Michael Schumachert. A hétszeres világbajnok egykori csapattársa elismeri ugyan a német versenyző vezetői képességét, de úgy gondolja, a kihagyott évek nem Schumacher malmára hajtották a vizet.
2010. október 5. kedd 10:20 -
Személyes benyomások a megosztó Mercedes-Benz CLS-ről
Sok kémfotó és mesterien megalkotott gyári kép után végre élőben is szemügyre vettük a Mercedes-Benz új, négyajtós kupéját, a CLS-t. Az autó klasszisokkal jobban fest élőben, mint a fényképpapíron, vagy a monitoron. A belső minőség felöl nincs kétség, csakúgy, mint a kényelem felöl sem.
2010. október 4. hétfő 16:51 -
F1: A Mercedes nem áldozza fel 2011-et a 4. helyért
A Mercedes inkább elveszíti a 4. helyet az idei konstruktőri bajnokságban, semhogy az idei hajrá a 2011-es fejlesztések rovására menjen. A csapatnál elégedettek Nico Rosberg teljesítményével, és Norbert Haug azt állítja, a sokat kritizált Michael Schumacher is marad jövőre.
2010. október 4. hétfő 15:28 -
Rosberg és Schumacher is pontra hajt egyik kedvenc pályáján
A Forma-1-es versenynaptár egyik legkedveltebb helyszínén, Szuzukában folytatná az előző három nagydíjon mutatott jó szereplését a Mercedes Forma-1-es csapata. Nico Rosberg és Michael Schumacher egyetért abban, hogy jövő hétvégén nagyszerű, de az autót és a pilótát egyaránt igénybevevő pályán kell bizonyítaniuk, egyúttal arra is ígéretet tettek, hogy a maximumot fogják nyújtani Japánban.
2010. október 3. vasárnap 09:30 -
Nem védem
Az autószalonokon egyre kisebb súllyal jelenik meg a Mercedes oldalhajtása, az über-luxuswageneket gyártó Maybach. Idén Párizsban annak ellenére ilyen könnyen áttekinthető volt a stand, hogy az előző S osztály alapjára épített 57-es és 62-es típus megújult. Eláruljam, mit tettek vele? Mit jelent a sajtóanyag által
2010. október 2. szombat 08:00 -
Hamilton: Vettel csak ne prédikáljon a balesetmentes előzésről
A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton annak ellenére harcban maradt a világbajnoki címért, hogy az utóbbi két futamot kénytelen volt idő előtt befejezni. A brit versenyző a hátralévő nagydíjakon sokkal támadóbb szellemben fog pályára gurulni, bár Monzában és Szingapúrban éppen a túlzott vehemenciája bosszulta meg magát. A 2008-as világbajnoknak Sebastian Vettel már be is szólt, amire Hamilton élesen válaszolt.
2010. október 1. péntek 13:30 -
Utasra várok, várjon a busz is!
Na az ilyen büdösbunkók miatt utálják nagyon sokan úgy általában a taxisokat, pedig azért akadnak köztük is normálisak. Zsolt tömegközlekedve szeretett volna célba érni, de hiába szállt fel, a busz egy taxis (aki valószínűleg egyik taxitársasághoz sem tartozhat, mert nincs semmi erre utaló jel az autóján) miatt nem tudott kiállni a megállóból, jó sokáig.Rég írtam már, de most megint van egy sztori, nem autózás, inkább parkolás, taxis módra... A történet szept. 30-án délután volt a Ferenciek terénél a 15-ös busz megállójában, ami után a busz átmegy a Kossuth Lajos utca alatt. Alapvetően a busz-sávokat a taxisok is használhatják, ezzel is gyorsítva a haladásukat, amit logikusan gondolkodva ki is használnak. De már a buszmegállókat is használják...!Pont lekéstem a 15-ös buszt, így 10 percet vártam a következőre. A következő kép fogadott. A buszmegálló előtt közvetlenül állt egy taxi, a vezetője a megálló végében álló három taxi egyikének sofőrjével vitatkozott, hogy ki hol dolgozzon, milyen területi felosztás van érvényben a városban köztük. A három autó egyike egy fekete Mercedes volt, természetesen vészvillogóval, ami a hazai viszonyok szerint (és szerintük) bárhol engedélyezi a megállást, nagy méretű és drága autók számára.Sofőrje bent ült az autóban, a megállóba bőven benyúlva. A 10 perc alatt több ízben is megállt egy-egy taxis a megállóban, ameddig az utas kiszállt, ez természetes. Ám mikor megérkezett a buszos, és nem fért be a megállóba, akkor a taxis először csak lesajnálóan nézett, hiszen ott a kormány a BKV járatban, használja a sofőr, kerülje ki Őt, majd mikor az dudált, hogy nem fér el, egyszerűen a megálló elejébe hajtott, és ott várakozott tovább.A busz nem tudott rendesen beállni a megállóba, így csak az első ajtót nyitotta ki az utasok számára, akik így kénytelenek voltak hátulról is előre menni, és ott óvatosan leszállni, majd mivel nem tudott kihajtani a megállóból, ismét dudált, de a taxis nem volt hajlandó megmozdulni.[...] Bővebben!
2010. október 1. péntek 10:25 -
F1: Előnyben a Mercedes 2011-re?
A csapatfőnök, Ross Brawn is cáfolja, hogy feszültség lenne közte és az anyacég, a Mercedes-Benz között. Az angol elismeri, hogy az idei évet elszúrták, de úgy véli, 2011 tekintetében már lépéselőnyben vannak az élcsapatokhoz képest.
2010. szeptember 30. csütörtök 17:10 -
Brawn szerint semmit nem kopott Schumacher tudása
Ross Brawn meg van győződve róla, hogy Michael Schumacher semmit sem veszített tehetségéből a Forma-1-től távolt töltött három év alatt, és kizárólag az idei, számára szokatlan karakterisztikájú első kerekek okozzák gyenge szereplését. A Mercedes GP csapatfőnöke ugyanakkor elismerte, ha nem a hétszeres világbajnokról lenne szó, ilyen teljesítményt követően minden bizonnyal megköszönnék az illető munkáját, és megválnának tőle.
2010. szeptember 30. csütörtök 13:25 -
Button: Miért idegeskedjek, ha még megvédhetem a vb-címet
Ugyan a dobogóra nem állhatott fel Jenson Button Szingapúrban, de a negyedik helyéért járó 12 pontjával továbbra is megőrizte esélyét arra, hogy 2010-ben megvédje világbajnoki címét. A McLaren-Mercedes brit pilótája szerint most olyan pályák következnek, amelyek jobban fekszenek a wokingi istállónak, úgyhogy magabiztosan várja az idei szezon hajráját.
2010. szeptember 30. csütörtök 09:55 -
A munkás és az öltönyös - Mercedes-Benz Vito és Viano bemutató
Hazánkba is megérkezett a nemrég felfrissített Mercedes-Benz Vito és Viano. A gyártó igyekezett minél jobban elkülöníteni a két modellt, így a sokkal személyautósabb Viano-t még feljebb pozícionálta. A frissebb külső mellett a motorokat is átdolgozták a németek, így azok teljesítik az Euro5-ös előírásokat. Az alacsonyabb fogyasztásról start-stop rendszer gondoskodik.
2010. szeptember 30. csütörtök 09:03 -
Kényelmes munkásnadrágtól az elegáns zakóig - MB Vito és Viano
Nehezen feloldható ellentét praktikus haszonjárművet és komfortos személyautót azonos műszaki alapokra építeni. Több esetben nem sikerült, de a Mercedes-Benz már a második generációs Vito bemutatásával ütőképes ellenfelet indított a Volkswagen Transporter ellen. Egy hiba csúszott csak a gépezetbe; mi van akkor, ha jobban érezzük magunkat a munkaruhánkban, mint az ünneplőben?
2010. szeptember 29. szerda 23:17 -
F1: Az eredménye alapján repülne Schumi
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint pusztán a teljesítménye alapján nem érdemelne újabb idényt Schumacher, de a hétszeres világbajnok képességei állítólag cseppet sem tompultak, csak az idei gumik okoznak gondokat számára.
2010. szeptember 29. szerda 17:00 -
Nincs belháború a Mercedes GP-nél, sőt, nagy az összefogás
A Szingapúri Nagydíjon számos pletyka látott napvilágot, miszerint a Mercedes GP két vezetője, Ross Brawn és Norbert Haug összeszólalkozott a csapat - az elvártnál jóval - gyengébb teljesítménye miatt. A brackley-i gárda csapatfőnöke és a Mercedes motorsport-igazgatója is cáfolta a híreszteléseket, és biztosak abban, jövőre a világbajnoki címre esélyes alakulatot irányíthatnak.
2010. szeptember 29. szerda 09:35 -
Nem akar már kenőpénzt fizetni a Mercedes
A legfelső szintre emeli a korrupció megfékezésének ügyét a Daimler. A német társaság keddi közleménye szerint hatról hét főre bővítik az igazgatóság létszámát, az új tag feladata pedig a korrupció elleni harc irányítása lesz.
2010. szeptember 29. szerda 04:00 -
Brawn cáfolja a Mercedes-belháborút
Norbert Haug után Ross Brawn is cáfolja azt a spekulációt, amely szerint a két vezető között olyan nagy a feszültség, hogy utóbbi az évad végén inkább távozik a Mercedes gyári Forma-1-es istállójától. A brit szakember biztos benne, hogy az Ezüstnyilakra fényes jövő vár.
2010. szeptember 28. kedd 20:20 -
Durva belviszály a Forma-1-es Mercedesnél?
Sajtóértesülések szerint a harmatos eredményeken túl súlyos belviszály is hátráltatja a Forma-1-es Mercedes GP istállót. A paddock-ban azt pusmogják, hogy Ross Brawn csapatfőnök az évad végén kiszállhat, vele együtt távozhat Michael Schumacher is, a Mercedes-sportfőnök Norbert Haug azonban cáfol és állítja: minden rendben a csapatnál.
2010. szeptember 28. kedd 13:46 -
Porsche Panamera tuning Merci-specialistáktól - fotók
Bár a német ASMA tuningműhely szakterülete a Mercedes, a holzmadeni cég kezelésbe vette a Porsche Panamerát is. Az autóról egyelőre keveset tudni, de úgy hírlik, hogy a külső módosítások mellett változtattak az erőforráson is, amely 600 lóerős teljesítményre képes.
2010. szeptember 28. kedd 10:35 -
Így látja a Mercedes-Benz a pick-upok jövőjét
A Mercedes-Benz haszonjármű-tervezői nem mindennapi formájú koncepcióval érkeznek Párizsba. A Reporter Concept egy igen érdekes pick-up, amelyet egy 1,2 literes benzinmotor és két villanymotor hajt, hatótávja pedig 55, illetve 300 km hajtástól függően.
2010. szeptember 28. kedd 10:27 -
Hibrid pickup-tanulmány a Mercedestől
Az MBtech (Mercedes-Benz Technology) újszerű pickup-tanulmányt mutatott be a hannoveri haszonjármű-kiállításon.
2010. szeptember 28. kedd 10:00 -
Elaludt a mercedeses, súlyos baleset lett belőle - fotó
Szeptember 26-án a 7-es főúton Kőszárhegy irányából Székesfehérvár felé haladó Mercedes személyautó 71 éves sofőrje a Széchenyi utca kereszteződése után egy pillanatra elaludt a volánnál. Az autó ekkor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező Peugeot személygépkocsival, amely még nekisodródott a mögötte érkező Nissan mikrobusznak. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a Mercedes keresztbe fordult az úton. A Peugeot a hátuljával a vízelvezető árokba vágódott, a bal első kereke kitörött. A mikrobusz az árkon túl, a járdán állt meg. A balesetben a Peugeot-t vezető férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Az autó két utasát, valamint a Mercedest vezető idős férfit a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. szeptember 27. hétfő 16:16 -
F1: Jordan kirúgná Schumachert a Mercedes helyében

2010. szeptember 27. hétfő 15:26 -
F1: Nem esik szét a Mercedes GP
A tavaly Brawnként még bajnokságot nyerő Mercedes GP idén eléggé leszerepelt, de a Mercedes motorsportfőnöke szerint ennek nem lesznek személyi következményei.
2010. szeptember 27. hétfő 11:30 -
Négyhengeres motor a Mercedes S osztályban
Hatvanéves történetében először négyhengeres motor is megjelenik a Mercedes-Benz S osztály kínálatában.
2010. szeptember 27. hétfő 08:32 -
Heidfeld Schumachert okolja az ütközésért
Bár a sportfelügyelők versenybalesetnek minősítették Nick Heidfeld és Michael Schumacher ütközését, a Sauber színeiben a Szingapúri Nagydíjon visszatérő német a Mercedes-szel induló hétszeres világbajnokot okolja a kieséséhez vezető esetért.
2010. szeptember 27. hétfő 00:35 -
Bridgestone: Csodaszámba megy, hogy Webber célba ért
Huszonöt körrel a Szingapúri Nagydíj leintése előtt Mark Webber (Red Bull) és Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) összeütköztek, aminek következtében utóbbi kiesett. Az ausztrál viszont célba ért, dobogóra állt és megszilárdította helyét az egyéni pontverseny élén, ám a Bridgestone szakemberei szerint mindezt csupán a vakszerencsének köszönheti, mivel csupán néhány milliméter híja volt, hogy le ne csússzon a gumi jobb első felnijéről.
2010. szeptember 26. vasárnap 21:40 -
Kubica a sírból hozta vissza a Renault pontjait
Nem lehet elégedett a szingapúri teljesítményével a Renault F1-es istállója. Az enstone-i gárda a hétvégén csak hat pontot tudott szerezni, míg a konstruktőri negyedik helyért folyó versenyben a francia csapathoz legközelebb álló Mercedes négy ponttal többet zsebelt be, így a különbség már 35 pontra nőtt köztük.
2010. szeptember 26. vasárnap 18:49 -
Schumacher csak a verseny második felét élvezte
Nico Rosberg úgy érzi, sikerült kihoznia a maximumot a Szingapúri Nagydíjból, és minden oka megvan arra, hogy felhőtlenül boldog legyen ötödik helye miatt. A Mercedes GP pilótája elmondta, elégedettséggel tölti el, hogy csapatával sikerült profitálniuk abból, hogy a három topcsapat közül kettőnek is gondjai voltak.
2010. szeptember 26. vasárnap 18:21 -
30 éve menti az életeket a légzsák
Hivatalos közleményben üdvözli a légzsák szériagyártásban való megjelenését a Mercedes-Benz. 1980-ban a csillagos márkánál jelent meg először sorozatgyártásban az eszköz, amelynek haszna a legfrissebb felmérések szerint is megkérdőjelezhetetlen.
2010. szeptember 26. vasárnap 12:31 -
Schumacher: A múlt nem jelent automatikusan vb-címet
Ha valaki tudja, hogy milyen nyomással jár a világbajnoki címért való küzdelem, az nem más, mint a Forma-1 hétszeres bajnoka, Michael Schumacher. A Mercedes GP német versenyzője ennek ellenére úgy érzi, idén nem az fog dönteni a világbajnoki címért zajló csatában, hogy kinek mekkora tapasztalata van a kiélezett küzdelmekben. Lewis Hamilton viszont épp ellenkezőleg gondolkodik erről.
2010. szeptember 26. vasárnap 09:10 -
Schumacher: villanyfényben egészen más vezetni
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a Szingapúri Nagydíj pénteki nyitóedzései után még csak annyit árult el, hogy élvezte pályafutása első éjszakai Forma-1-es száguldását, a kvalifikáció után viszont már az is leszögezte: villanyfényben
2010. szeptember 26. vasárnap 08:40 -
Mercedes-szel támad föl a Barkas
A kikötővárosok izgalmasak: népek, kultúrák és szokások keverednek. Európa egyik legszórakoztatóbb települése Hamburg. Évszázadok óta zajlik az áru- és pénzcsere. És ahol árus meg hajós van, ott nők is vannak. St. Pauli a város piroslámpás negyede volt, és még ma is az, pedig a városvezetés sokat feszített a laza erkölcsökön. A helyiek inkább csak mulatni jártak a kikötői negyedbe, senki sem akart odaköltözni. Így teltek meg a régi házak fiatalokkal, punkokkal meg mindenféle külföldiekkel. A sok csudabogár járműparkja is meggyőző: kedvencem ez a Mercedes-Benz T2 408 kisbusz volt, a tökéletes lakóautóvá vált kiszanált áruszállító. Hogy a bele se legyen reménytelenül sötét, egy fél Barkas-t dobtak a tetőre. Látják azt az ujjnyi hegesztést? Döbbenetes. Ami igazán meglepő, hogy a kocsinak friss műszakija volt. Értik, Németországban
2010. szeptember 25. szombat 13:28 -
Schumi élvezi az éjszakai F1-es száguldást
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a Szingapúri Nagydíj nyitónapján először vezetett Forma-1-es autót villanyfényben. A német élvezte, az első edzésen villantott és jó folytatást remél.
2010. szeptember 24. péntek 22:00 -
204 lóerős a négyhengeres Mercedes-Benz S250 CDI
A korábbi pletykáknak megfelelően a Mercedes-Benz egy négyhengeres dízelmotorral bővítette az S-osztály motorkínálatát. A 2,1 literes, 204 lóerős és 500 Nm-es erőforrás S250 CDI BlueEFFICIENCY néven érkezik majd, és 5,7 liter gázolajjal is beéri 100 kilométeren.
2010. szeptember 24. péntek 16:14 -
Kis híján Schumacher nyerte az 1. edzést Szingapúrban
Michael Schumachert mindössze néhány másodperc választotta el attól, hogy az idei szezonban első alkalommal ő legyen a leggyorsabb valamelyik szabadedzésen. A Mercedes pilótáját Mark Webber fosztotta meg ettől a részsikertől Szingapúrban. A tréning javarészt vizes aszfalton zajlott, a hajrában azonban már a slick gumik is előkerültek.
2010. szeptember 24. péntek 13:50 -
Gyorshír: Webber Schumacher előtt a nyitóedzésen
Mark Webbe, a Red Bull vb-listavezetője bizonyult a leggyorsabbnak a Szingapúri Nagydíj pénteki első szabadedzésén, a délkelet-ázsiai városállam utcai pályáján. Az ausztrál a ringet első ízben kipróbáló Mercedes-veteránt, Michael Schumachert, valamint a Force India reménységét, Adrian Sutilt utasította maga mögé.
2010. szeptember 24. péntek 13:35 -
6 liter alatt fogyaszt az új S Merci
Nincs több tabu. Mi az, hogy Mercedes S-osztály csak V12 vagy V8-as motorral? V6-os már jó ideje van, most pedig megjött a négyhengeres variáns is.
2010. szeptember 24. péntek 12:45 -
Schumacherben fel sem merült a visszavonulás gondolata
Michael Schumacher határozottan cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint nem tölti ki hároméves szerződését a Mercedes GP csapatánál, és az idei szezon végén ismét visszavonul, ezúttal véglegesen. A rekordvilágbajnok a Szingapúri Nagydíj helyszínén megerősítette, továbbra is motivált, és nem türelmetlen, hiszen a sikerekért meg kell dolgozni.
2010. szeptember 24. péntek 09:40 -
Schumacher: Nem szabadultok meg tőlem!
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka humorral próbálta meg rövre zárni a jövőjét firtató pletykákat Szingapúrban:
2010. szeptember 23. csütörtök 21:56 -
Fotó: Hamilton Szingapúrban
A brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes versenyzője megérkezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szingapúri Nagydíjának otthont adó pályára. A futamot szeptember 26-án rendezik.
2010. szeptember 23. csütörtök 20:07 -
Heidfeld újra az FIA sajtótájékoztatóján - fotó
Nick Heidfeld (jobbra) az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Szingapúrban Mark Webber (Red Bull), Heikki Kovalainen (Lotus) és a Vitalij Petrov (Renault) társaságában. Az évadot a Mercedes tesztpilótájaként kezdő, majd a Pirelli fejlesztőjeként folytató német idén először indul Forma-1-es futamon: néhány napja Pedro de la Rosa helyét vette át a Sauber istállónál, ahol a múltban hét szezont töltött.
2010. szeptember 23. csütörtök 16:25 -
A Mercedest nem zavarja Schumacher hobbija
A Mercedes GP vezetése ismét megerősítette, hogy versenyzőjére bízza, mivel tölti szabadidejét, miután Michael Schumacher újabb motoros kalandba keveredett a Szingapúri Nagydíj előtt.
2010. szeptember 23. csütörtök 12:23 -
Két V6-ossal indul az új Mercedes-Benz CLS értékesítése
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a második generációs Mercedes-Benz CLS, amely a forgalmazása kezdetén két V6-os motorral lesz kapható, de még idén egy V8-as benzinessel, jövőre pedig egy négyhengeres dízelmotorral bővül a négyajtós kupé kínálata.
2010. szeptember 23. csütörtök 11:50 -
Schumi újra két kerék száguldott
Motorozással hangolt a hétvégi Szingapúri Nagydíjra, karrierje első villanyfényes versenyére a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki kedden a németországi Sachsenringen kerített sort egy kis kétkeréken száguldásra.
2010. szeptember 22. szerda 23:15 -
Heidfeld: Aki szerződtet jövőre, előnyben lesz
Sokan állítják, ha valaki a kispadra kerül, űzzön bármilyen sportágat, annak nagyon nehéz visszaverekednie magát a kezdők közé. Ugyanez igaz a Forma-1-re is, ám azért jócskán vannak kivételek. Ilyen például Nick Heidfeld is, aki a BMW Sauber csapattól való távozását követően csak tesztpilótai állást kapott a Mercedes istállótól, majd a Pirellihez szerződött, a hétvégi Szingapúri Nagydíjon viszont már a Sauber színeiben fog versenyezni.
2010. szeptember 21. kedd 12:05 -
A Mercedes komoly előrelépést vár 2011-ben
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn magabiztosan tekint a jövőbe, mert úgy gondolja, hogy sikerül előrelépést elérniük a következő idényben, és jövő évi versenyképük már elég erős lesz ahhoz, hogy harcba szálljanak a futamgyőzelmekért.
2010. szeptember 21. kedd 11:08 -
Brawn: A Mercedes sikereihez a Pirellin keresztül vezet az út
Úgy tűnik, a Mercedes GP tanult az idei hibáiból, és most megfelelő figyelmet fordít a 2011-es autója fejlesztésére. Persze ehhez az is kellett, hogy a német istálló már az évad közepén elveszítse minden esélyét a világbajnoki cím megszerzésére. Ross Brawn csapatfőnök elárulta, a jövő évi autó már most jobbnak tűnik a 2010-esnél, és egyetlen nagy kérdőjel van a gárda mérnökei előtt: miként fognak viselkedni a következő szezonban használatos Pirelli abroncsok az új kocsin.
2010. szeptember 21. kedd 10:10 -
F1: Még nem adta fel a Mercedes
Bár a Mercedes GP elsősorban már 2011-re koncentrál, a csapat azért Szingapúrba is visz fejlesztéseket.
2010. szeptember 21. kedd 09:30 -
F1: Brawn azt ígéri, a 2011-es Mercedes jobb lesz
Ross Brawn azt mondja, az idei Mercedes azért lett gyenge, mert tavaly nem tudtak elég energiát fektetni a tervezésébe, a 2011-es autó fejlesztésénél azonban igyekeztek kiköszörülni ezt a csorbát.
2010. szeptember 21. kedd 09:26 -
V6-osokkal indul a Mercedes CLS forgalmazása
Hivatalos információkat tett közzé a Mercedes-Benz az új CLS motorkínálatáról.
2010. szeptember 21. kedd 09:10 -
Button: Szingapúr vízválasztó lehet a bajnokság szempontjából
Jenson Button úgy gondolja, hogy a hétvégi Szingapúri Nagydíj után lecsökken a világbajnoki címre esélyesek névsora. A Forma-1 mezőnye legutoljára a Magyar Nagydíjon használt nagy leszorítóerejű csomagot, ahol a McLaren-Mercedes korántsem teljesített jól. A brit címvédő azonban bízik a wokingiak fejlesztéseiben, és az ázsiai országban tovább csökkentené a hátrányát a pontversenyben.
2010. szeptember 20. hétfő 09:30 -
F1: Megvan Schumacher utódja?
Brit spekuláció szerint a Mercedes már megtalálta Michael Schumachert utódjelöltjét 2011-re.
2010. szeptember 20. hétfő 08:00 -
Suzukival ütközött, kitörött a Mercedes kereke - fotó
Szabadbattyán-Emmarózán a Mercedes 200-as személyautó a bal elejével ütközött az osztrák rendszámú Suzuki személygépkocsi bal elejével. A Mercedes az út menti árokba hajtott, a bal első kereke kitörött. A Suzuki keresztbe fordult az úton. A Mercedesben négyen ültek, közülük egy férfit, valamint a Suzukit vezető nőt a mentők kórházba szállították. A Suzukit a tűzoltók a műszaki mentőszer csörlőjével vontatták le az útról - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. szeptember 20. hétfő 05:52 -
Schumacher élete első villanyfényes versenyére készül
A szingapúri éjszakai verseny mindenkit felvillanyoz - a szó átvitt és igazi értelmében. A Mercedes GP pilótái is alig várják már, hogy az ázsiai ország utcai pályáján vezethessenek. Nico Rosberg 2008-ban már a dobogóra is felállhatott, míg Michael Schumacher még nem is járt a ringen. A brackley-i alakulat célja, hogy tisztességes eredményt érjenek el az izgalmasnak ígérkező versenyen.
2010. szeptember 19. vasárnap 17:55 -
Audi A7 teszt: testes cuvée
Az A7 Sportback modellje révén az Audi új piaci szegmensben jelenik meg. A mindent a szépnek, semmit az értelemnek kategóriában. Versenytársai a Mercedes-Benz CLS, a Porsche Panamera, az Aston Martin Rapide vagy a BMW Gran Coupé mind különleges, gyönyörű és értelmetlen autók. Olyanok, mint a jachtok. Nem tudnak többet, mint 2, 4- vagy ötajtós testvéreik, különc, és elérhetetlen álomautók, igazi luxus játékszerek.
2010. szeptember 19. vasárnap 07:45 -
Trabant és Mercedes: német egység a Balatonnál - fotó
Magyar nemzetiszínű szalaggal átkötött Trabant és Mercedes személygépkocsi áll a balatonfüredi Vaszary Villánál, ahol megnyílt a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) által létrehozott, Németországban már sikerrel bemutatott Német egység a Balatonnál című kiállítás.
2010. szeptember 18. szombat 16:46 -
Heidfeld Szingapúrban tér vissza
A Sauber istálló a hét elején erősítette meg, hogy Pedro de la Rosát Nick Heidfeldre cseréli a Szingapúri Nagydíjtól. A csapatnál korábban hét szezont letudó német idén eddig kispados volt: előbb a Mercedes tartalékosa, később a Pirelli tesztelője.
2010. szeptember 18. szombat 15:57 -
Heidfeldnek az ülése is a régi a Sauber istállónál
Nick Heidfeld a BMW kivonulása óta megjárta a Mercedes GP istállót és a Pirelli tesztpilótai státuszát is, míg a jövő hétvégi Szingapúri nagydíjon visszakerül oda, ahonnan elindult. A német újra hadrendbe áll a BMW-jogutód Saubernél, ahol ráadásul a tavalyi ülését is használhatja.
2010. szeptember 17. péntek 19:00 -
Schumi már hangol első villanyfényes futamára
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon tapasztalatokban gazdag pályafutása során első ízben versenyezhet villanyfényben. A német nagyon várja a futamot, ahol a csapat újdonságokkal és finomított beállításokkal készül előrukkolni.
2010. szeptember 17. péntek 16:00 -
Brawn: Túl hosszú lesz a 2011-es versenynaptár
Ross Brawn aggodalmát fejezte ki a Forma-1 2011-es versenynaptárával kapcsolatban, mert véleménye szerint a jövőre tervezett húsz nagydíj, és az azzal járó sok utazás túlságosan megterhelő lesz a csapatok személyzeteinek. A Mercedes GP csapatfőnöke arra figyelmeztet, hogy az istállók már most is teljesítőképességeik határán vannak, a versenynaptár további bővítése pedig igen komoly problémákat eredményezhet.
2010. szeptember 17. péntek 13:15 -
Elkészült az elektromos Mercedes-Benz A-osztály
A Mercedes-Benz elkészítette az elektromos A-osztály változatát, amelyet kisszériás sorozatban gyártani is fognak. Az E-Cell lemezei alatt egy 95 lóerős és 290 Nm-es elektromotor dolgozik majd, amelyet két lítium ionos akkumulátor lát el energiával, így kicsivel 200 km-nél is többet tehetünk meg az elektromos A-osztállyal egy feltöltéssel.
2010. szeptember 16. csütörtök 09:45 -
Martin Whitmarsh: Vettel előbb vagy utóbb a McLarené lesz
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azt szeretné, ha a 2013-as szezonban Sebastian Vettel már nem a Red Bull Racinget erősítené, hanem a wokingi istállót. A brit szakember bevallotta, hogy korábban már megpróbálta leszerződtetni a német tehetséget. 2008 végén ez nem sikerült, ám ez nem törte le Whitmarsh-t, aki már az újabb esélyről álmodozik.
2010. szeptember 16. csütörtök 09:00 -
Bemutatkozott az elektromos Mercedes A osztály
Leleplezte a Mercedes-Benz az A osztályból készült elektromos modelljét.
2010. szeptember 16. csütörtök 08:34 -
F1: Brawn biztos benne, hogy az új Mercedes jobb lesz
A Mercedes idei versenyautója azért nem sikerült olyan jól, mint elődje, mert alapjait a Brawn GP legbizonytalanabb időszakában rakták le - hangsúlyozta Ross Brawn, aki már látja, mely területeken kell fejlődni 2011-re.
2010. szeptember 15. szerda 16:00 -
A Mercedes nem épít egyedi autót Schumachernek
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Michael Schumacherre építenék jövő évi versenygépüket.
2010. szeptember 15. szerda 15:42 -
Jelentős szponzorral erősít a Mercedes
Német lapértesülések szerint a müncheni bázisú Allianz cégcsoport előrehaladott tárgyalásban áll a Mercedes GP istállóval, és akár még az idei szezon vége előtt szponzorációs szerződést köthet a tavalyi világbajnok alakulattal.
2010. szeptember 15. szerda 11:47 -
A Mercedes viszi a Williams-szponzort
Úgy hírlik, hogy a Mercedes GP 2011-ben nagy támogatóval gazdagodik, az Allianz érdeklődik a csapat iránt.
2010. szeptember 15. szerda 11:30 -
Irvine: Alonso szárnyal, de Hamilton és Webber a favorit
A Ferrari és a Jaguar korábbi F1-es pilótája, Eddie Irvine szerint bár a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (Ferrari) rátalált csúcsformájára, és újra szupergyors, ő még mindig Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) vagy Mark Webber (Red Bull Racing) bajnoki címére fogadna.
2010. szeptember 15. szerda 11:20 -
Londonban a Mercedes-pápamobil - fotó
A pápamobil áll két, a várakozást tiltó terelőbólya mögött, a városi rendőrség észak-londoni kiképzőközpontja előtt 2010. szeptember 14-én. Két nappal később utazik négynapos zarándoklatra Nagy-Britanniába a pápa, akinek személyében először keresi fel hivatalosan a szigetországot egy római katolikus egyházfő.
2010. szeptember 14. kedd 16:20 -
Brawn: Nem Schumacherre szabjuk a 2011-es Mercedest
Az idei szezonban az előzetes várakozások alatt teljesítő Mercedes GP csapatfőnöke tagadta azt a szóbeszédet, miszerint az istálló jövő évi versenyautója Michael Schumacher igényei szerint épülne. Az F1-be három év szünet után idén visszatérő német pilóta többször is elmondta, a gyenge teljesítményének legfőbb oka, hogy számára abszolút kedvezőtlen a csapat idei autójának karakterisztikája.
2010. szeptember 14. kedd 15:10 -
Lopott S Mercedes és lopott Honda Accord bukott le a határon
Az elmúlt napokban Nagylakon egy Mercedes Benz S 320 CDI-vel bukott le egy román állampolgár. Röszkén egy bolgár állampolgárt kapcsoltak le, mert lopott Honda Accordot akart Szerbiába szállítani. A kocsikról kiderült, hogy a Schengeni Információs Rendszer alapján körözés alatt állnak - adta hírül a police.hu.
2010. szeptember 14. kedd 14:40 -
Kölcsönkérte a Mercedest, azóta nem látták
Nyomozás indult egy kecskeméti férfi ellen, aki ez év áprilisában kölcsönkérte a sértett hitelre vásárolt, KRH-454 forgalmi rendszámú, Mercedes típusú személygépkocsiját - adta hírül a police.hu.
2010. szeptember 14. kedd 11:40 -
F1: A Mercedes nem Schumacherre szabja a 2011-es autót

2010. szeptember 13. hétfő 14:20 -
A Pirellin múlik Schumacher sorsa
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint Michael Schumacher formája nagyban függ attól, hogy a jövőre érkező gumiszállító, a Pirelli milyen abroncsokat hoz majd.
2010. szeptember 13. hétfő 10:30 -
Kettős pontszerzéssel búcsúzik Európától a Mercedes
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint tiszteletreméltó és önbizalomnövelő eredményt értek el pilótái Monzában, hiszen Nico Rosberg és Michael Schumacher is pontot szerzett a legendás pályán. Mindkét versenyző javított rajtpozícióján, és a jelenlegi körülmények közt lehetséges legjobb helyezést érték el.
2010. szeptember 12. vasárnap 17:36 -
Fotó: Alonso ünnepel
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája ünnepel a monzai pályán, miután első lett a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíjának futamán. A második helyen a vb-címvédő Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit, a harmadikon pedig Felipe Massa, a Ferrari brazil versenyzője végzett.
2010. szeptember 12. vasárnap 16:20 -
Monzából jelentjük: Schumi nem gondol újabb visszavonulásra
Michael Schumacher 2006-ban Monzában jelentette be, hogy lezárja pályafutását és távozik a Forma-1-es versenyzők mezőnyéből. Idén a német a Mercedes színeiben visszatért, s bár rapszodikusan teljesít, ezúttal nem foglalkozatja a visszavonulás gondolata.
2010. szeptember 11. szombat 23:30 -
A nap sportképe: Alonso újra az élen
Felipe Massa, a Ferrari brazil, Fernando Alonso, a Ferrari spanyol és Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit versenyzője az időmérő edzés után a monzai pályán szeptember 11-én. Holnap rendezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíját, amelyen Alonso az élről rajtolhat, Button a másodikról és Massa a harmadikról.
2010. szeptember 11. szombat 19:55 -
A Mercedes maximuma keveset ért a monzai időmérőn
Nico Rosberg ismét túlteljesítette az elvárásokat és a hetedik helyre kvalifikálta a nem kifejezetten acélos Mercedest, miközben a másik autóval Michael Schumacher csak 12. lett. Rosberg azonban nem szeretné, ha azt kellene megszoknia, hogy egy hetedik helynek örül.
2010. szeptember 11. szombat 17:25 -
Schumacher: Ne legyen ötletbörze a csapatutasítással kapcsán
A Mercedes GP német pilótája, Michael Schumacher egyértelműen kijelentette, hogy a csapatutasításra vonatkozó, jelenleg érvényben lévő szabályt mindenképpen meg kell változtatni. A hétszeres világbajnok szerint azonban nem egy ötletbörze megrendezése a megoldás, hanem néhány jelentős szakembernek kell meghoznia az új, mindenki számára kötelező és egyértelmű rendelkezést. Schumacher szívesen részt venne a szabály-előkészítő sport munkacsoport tevékenységében.
2010. szeptember 11. szombat 10:50 -
Jól kezdődött a Mercedes monzai hétvégéje
Eddig minden a várakozásoknak megfelelően alakul a Mercedes GP számára Monzában, ahol új aerodinamikai csomagot vetettek be. Néhány apróbb hibát ugyan ki kell javítani a brackley-i alakulatnál, de ennek ellenére teljesíteni tudták a tervezett programot. A német csapat célja, hogy olyan eredményt érjen el az időmérőn, ami jó kiindulási alapot jelent a kettős pontszerzéshez.
2010. szeptember 10. péntek 19:20 -
Monzából jelentjük: Schumi segítene az FIA-nak
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka felajánlotta segítségét a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) a csapatutasításokra vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatával kapcsolatban. A német veterán szerint tényleg eljött az ideje annak, hogy száműzzék a sportból a csapatutasításokat.
2010. szeptember 10. péntek 15:55 -
Fotó: Button és Michibata Monzában
Jenson Button, a McLaren-Mercedes-csapat brit versenyzője a barátnőjével, Jessica Michibata japán manökennel a monzai pályára érkezik. A  Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíját szeptember 12-én rendezik.
2010. szeptember 9. csütörtök 21:10 -
F1: Durván emelte a KERS árát a Mercedes
Egymillió helyett hatmillió eurót számláz partnereinek a Mercedes a jövőre ismét szóhoz jutó KERS-rendszerért.
2010. szeptember 9. csütörtök 17:00 -
Augusztusi rekord: 228 km/órával az M5-ösön
A rendőrség közzé tette az augusztusi, legnagyobb sebességgel lefényképezett gyorshajtók képeit, a rekorder egy új E osztályos Mercedes lett.
2010. szeptember 9. csütörtök 12:15 -
Új motorok a Mercedes-Benz S osztályban
Frissíti az S osztály motorkínálatát a Mercedes-Benz, az új hat- és nyolchengeresek amellett, hogy kevesebbet fogyasztanak, átlagosan 12 százalékkal erősebbek elődeiknél.
2010. szeptember 9. csütörtök 09:46 -
Lopott Mercedes kupé a határon
Egy román állampolgár jelent meg hétfőn a nagylaki határátkelőhely kilépő oldalán egy Mercedes-Benz C207 kódjelű E Coupé személygépkocsival. Az útlevél-ellenőrzés során úgy tűnt minden renden, igaz a jármű nem a román férfi nevén volt, de érvényes angol, illetve német nyelvű kölcsönadási szerződéssel rendelkezett - asta hírül a police.hu.
2010. szeptember 8. szerda 12:10 -
Útelemző futóművet fejleszt a Mercedes
Az aktív futóművek elterjedése után jöhetnek az intelligens rendszerek, a Mercedes két-három éven belül bemutatja sajátját, amely automatikusan kisimítja a kátyúkat.
2010. szeptember 8. szerda 09:40 -
Erősebb benzinmotorokat kap a Mercedes-Benz S-osztály
A tavalyi külső modellfrissítés után a Mercedes-Benz az S-osztály benzines motorkínálatát is felfrissíti. Az S350 ezentúl 306 lóerős lesz, míg az S500 teljesítménye 435 lóerőre nő. Az 517 lóerős S600 teljesítménye ugyan nem változik, de teljesíti majd az Euro5-ös előírásokat.
2010. szeptember 8. szerda 08:45 -
Nagykanizsai baleset szemtanúit keresi a rendőrség
Szeptember 6-án 11.30 óra körüli időben közlekedett Nagykanizsa belterületén, a 7-es számú főúton a Petőfi út irányából a Magyar út irányába egy eddig ismeretlen személy az általa vezetett, eddig ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, Mercedes Sprinter típusú járművel.
2010. szeptember 7. kedd 17:15 -
Skót siker a DTM nagy-britanniai futamán
Paul di Resta, a Mercedes-Benz versenyzője nyerte a Német Túraautó Bajnokság (DTM) múlt hétvégi futamát, a bajnokság hetedik fordulóját, amelyre a nagy-britannia Brands Hacth-ben került sor. A skót sofőr bajnoki éllovas márkatársát, Bruno Spenglert utasította maga mögé.
2010. szeptember 6. hétfő 14:05 -
Schumacher mindig szívesen tér vissza Monzába
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher számára különösen fontos verseny következik alig több, mint egy hét múlva, Monzában, ahová hosszú éveken át hazaérkezett még a Ferrari pilótájaként, így vélhetőleg idén - immár, mint a Mercedes versenyzője - is hatalmas buzdításban részesül majd a helyi szurkolók részéről.
2010. szeptember 4. szombat 12:20 -
Nincs esélye újabb dobogóra a Forma-1-es Mercedesnek
Nincs sok esélye újabb dobogós helyezésre a Mercedes GP-nek az idény hátralevő futamain
2010. szeptember 3. péntek 16:41 -
Fékezett a sofőr, de elsodorta a bringást a Mercedes
Csütörtökön este közlekedett egy nő Mercedes típusú személygépkocsival a 74-es főúton Zalaegerszeg irányából Nagykanizsa irányába. A 39 kilométerszelvényhez érve későn észlelte a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávban az úttesten a kerékpárjával keresztben álló férfit és fékezése ellenére járműve visszapillantó tükrével elsodorta - adta hírül a police.hu.
2010. szeptember 3. péntek 11:30 -
F1: a Mercedes már a dobogóra sem jó
A mercedeses Nico Rosberg szerint az ezüst nyilaktól idén már dobogós helyezést sem érdemes várni, a csapat már inkább 2011-re dolgozik az utolsó futamokon.
2010. szeptember 2. csütörtök 19:44 -
Rosberg idén nem vár több dobogós helyezést a Mercedestől
Az ötödik Forma-1-es szezonját töltő Nico Rosberg attól tart, igencsak nehéz lesz neki, vagy csapattársának saját erőből dobogós helyezést elérnie az idei évadból hátralevő hat futamon. A Mercedes fiatalabbik német versenyzője elismerte, csapata továbbra sem tudja a legtöbbet kihozni a folyamatosan fejlesztett autóból, azonban nem adja fel a reményt, hiszen bármi előfordulhat a futamok során, nekik pedig ki kell használniuk a kínálkozó lehetőségeket.
2010. szeptember 2. csütörtök 15:20 -
F1: A Mercedes már a dobogóra sem jó
A mercedeses Nico Rosberg szerint az ezüst nyilaktól idén már dobogós helyezést sem érdemes várni, a csapat már inkább 2011-re dolgozik az utolsó futamokon.
2010. szeptember 2. csütörtök 11:30 -
Hamilton Monzában ráhajt a Grand Slam-re
A McLaren-Mercedes 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton az elmúlt hétvégén a spái F1-es nagydíjgyőzelmet is hozzáírta eddig sem mindennapi portfoliójához, így a Forma-1 négy nagy, klasszikusnak tartott versenyhelyszíne közül már csak a monzai elsőség hiányzik a tarsolyából. A másfél hét múlva esedékes Olasz Nagydíjon ezt is begyűjtené.
2010. szeptember 2. csütörtök 11:05 -
Még agresszívebb lett a Mercedes CL65 AMG Black Edition
670 lóerő - ennyit teljesít a CL65 AMG Black Edition feltuningolt V12-es motorja, de ez mind semmi a karosszériához képest, amely tetőtől talpig mattfekete. A hatalmas, 22 collos kerekeken guruló autó teljes utastere is átalakult, az eredmény pedig lélegzetelállító.
2010. szeptember 2. csütörtök 09:49 -
Elkészült a Mercedes SLS AMG Brabus-átirata
A Brabus szokásához híven tetőtől talpig átdolgozta a Mercedes új szupersportkocsiját, az SLS AMG-t. Az autó agresszívebb külsőt kapott, de a technika sem maradt változatlan. A németek nagy hangsúlyt fektettek a tömeg csökkentésére is.
2010. szeptember 1. szerda 09:27 -
További módosításra szorul a Mercedes diffúzora
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn bevallotta, hogy áttervezett diffúzoruk sem oldotta meg teljesen a túlmelegedési problémákat, így a jövő hétvégi Olasz Nagydíj előtt további módosításokat kell eszközölniük az elemen, hogy az hatékonyabban működhessen.
2010. augusztus 31. kedd 13:59 -
F1: Monzában kiveheti a csodatevő F-csatornát a Renault
A Renault felerészben az F-csatornának tulajdonítja, hogy Robert Kubica Spában dobogóra állt, de még nem döntötte el, hogy Monzában is beveti-e az eszközt. A Mercedes legyőzését azonban immár kötelező feladatnak tekinti Eric Boullier csapatfőnök.
2010. augusztus 30. hétfő 16:06 -
Szénszálas SLS AMG a Brabustól - fotók
Tuning nélkül is szédületes sportautó a Mercedes-Benz SLS AMG-je, a Brabus német tunincég mégis arra vállalkozott, hogy rátesz egy lapáttal a különlegességre.
2010. augusztus 30. hétfő 14:05 -
Különleges Mercedes-Benz C63 AMG-t kapott Jenson Button

2010. augusztus 30. hétfő 10:03 -
Rosberg és Schumacher is élvezte az egymás elleni csatákat
Amilyen rosszak voltak az előjelek a Mercedes GP számára a Belga Nagydíjjal kapcsolatban, annyira jól sikerült az idei Forma-1-es bajnokság 13. fordulója, ugyanis mindkét pilótájuk pontot szerzett - Schumacher a 21. rajthelyről kapaszkodott fel a 7. pozícióba.
2010. augusztus 29. vasárnap 22:50 -
Fotó: Hamilton pezsgővel ünnepel
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője pezsgővel ünnepel, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíját Spa-Francorchamps-ban.
2010. augusztus 29. vasárnap 18:31 -
Hamilton nagyon tartott Webbertől az utolsó körökben
Lewis Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette Belgiumban, miután a 2. helyről startolva megnyerte az esős nagydíjat. A McLaren-Mercedes pilótája először tudott nyerni Spa-Francorchamps-ban, összetettben pedig ismét az élen áll, így érthető volt a futam utáni határtalan boldogsága.
2010. augusztus 29. vasárnap 17:27 -
Schumacher: Jobb volt,mint vártam!
A Mercedes GP két pilótája a mezőny hátsó feléből kezdte a Belga Nagydíjat, de a leintéskor végül Michael Schumacher és Nico Rosberg is pontszerző helyen ért be.
2010. augusztus 29. vasárnap 16:20 -
Már nem hajlik a Ferrari és a Red Bull szárnya
A Mercedes és a McLaren csapatvezetője úgy gondolja, hogy az FIA szigorított tesztjeinek köszönhetően, végéhez érkezik a flexi-szárny botrány, ugyanis már most szemmel látható, hogy nem hajlanak annyira a Ferrari és a Red Bull szárnyai, mint korábban.
2010. augusztus 29. vasárnap 12:30 -
Buemit is megbüntették - immáron végleges a belga rajtrács
A Belga Nagydíj időmérő edzése után előbb Timo Glock, majd Sébastien Buemi is büntetést kapott. Emellett a Mercedes GP két pilótáját is hátrasorolták, így csak a top 10 mezőnyének sorrendje nem változott a kvalifikáció óta, a 11. helytől kezdve viszont alaposan felfordult a rajtrács.
2010. augusztus 28. szombat 21:30 -
Menetpróba videóval: Mercedes-Benz E 350 CGI BlueEfficiency - belépő a luxuskategóriába
A közel 300 lóerős autó kevesek kiváltsága.
2010. augusztus 28. szombat 17:59 -
Csak az eső mentheti meg a Mercedes hétvégéjét Belgiumban
A már-már hagyományosan kaotikus spa-francorchamps-i időjárásban bíznak a Mercedesnél, hiszen csak így van esélyük rá, hogy Michael Schumacher tíz-, illetve Nico Risberg öt rajthelyes büntetése miatt értékelhető eredményt érjenek el a vasárnapi futamon.
2010. augusztus 28. szombat 17:41 -
Schumacher is csak az esőben bízik
A Mercedes GP számára pocsékul alakul belgiumi versenyhétvége: az időmérőn egyik pilótájuk sem jutott a top10-be, a helyzetet pedig tovább rontja, hogy Schumachert és Rosberget is hátrasorolták, mindketten az esőben bíznak.
2010. augusztus 28. szombat 16:30 -
Haug és Whitmarsh egymást cáfolja a Red Bull-ügyben
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot arról, vajon miért nem sikerült az idei évad elején a Mercedesnek megegyeznie a Red Bull istállóval, hogy az osztrák F1-es csapat a német erőforrásokkal versenyezhessen. Amíg Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója a McLarent teszi felelőssé a szerződés elmaradásáért, addig a wokingiak cáfolják a kijelentéseit. Mindenesetre az ügy holtpontra jutott, így a Red Bull vélhetően 2011-ben is a Renault motorjaival áll rajthoz.
2010. augusztus 28. szombat 13:00 -
F1: Brawn nem hiszi, hogy a Red Bull Mercedes-motort kap

2010. augusztus 28. szombat 12:56 -
Brawn: A Mercedes már a jövő évre koncentrál
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn megerősítette, hogy erőforrásaik jelentősebb részét már átcsoportosították a jövő évi projektre, és idei autójuk már csak néhány kisebb újítást fog kapni a szezon hátralévő részében.
2010. augusztus 28. szombat 11:38 -
F1: Rosberg elégedetlen, Schumacher további esőben bízik
Michael Schumacher tudja, hogy a szép emlékek nem fogják enyhíteni tíz rajthelyes büntetését, ezért azt reméli, Spában szombaton és vasárnap sem áll el az eső. Pedig a Mercedes így küszködik az új alkatrészek tesztelésével.
2010. augusztus 27. péntek 19:11 -
A Mercedes ismét beveti új diffúzorát
Azt követően, hogy túlmelegedési problémák miatt vissza kellett térnie a szezon első felében használt elrendezéséhez az elmúlt versenyen, a Mercedes GP visszaszerelte új diffúzorának legújabb változatát autóiba a hétvégi Belga Nagydíjra.
2010. augusztus 27. péntek 13:15 -
F1: A Mercedes be meri vetni legújabb diffúzorát

2010. augusztus 27. péntek 10:49 -
F1: A Mercedes nem ért rá fejleszteni?
Michael Schumacher szerint a Mercedes GP autója azért nem lett olyan jó, mert a csapatfőnök Ross Brawnnak az előző idény végén fontosabb dolga volt, mint a 2010-es modell fejlesztése.
2010. augusztus 27. péntek 08:00 -
Fotó: Michael Schumacher Spa-Francorchamps-ban
Michael Schumacher, a Mercedes GP korábbi hétszeres világbajnok német versenyzője sajtóértekezletet tart a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíjának otthont adó pályára Spa-Francorchamps-ban. A futamot augusztus 29-én rendezik.
2010. augusztus 27. péntek 06:05 -
Guruló Mercedes-Benz irodát mutatott be a Brabus

2010. augusztus 26. csütörtök 16:07 -
Red Bull: A Mercedes miatt nincs egyezség
A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy bár komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az év végén ismét kiegyenlíthessék a motorok teljesítményét, a Mercedes tiltakozása miatt úgy tűnik, erre nem kerülhet sor.
2010. augusztus 26. csütörtök 15:32 -
F1: A Mercedes akadályozza a motorok kiegyenlítését?

2010. augusztus 26. csütörtök 11:24 -
Hangszabályozás a leggyorsabb Mercihez
Elkészítette sportcsomagját az SLS AMG-hez a Mercedes-Benz legismertebb tunigolója, a Brabus. A komoly pluszteljesítményre még várni kell, de a dinamika így is nőhet.
2010. augusztus 25. szerda 13:30 -
Ecclestone: Schumacher szárnyalna a Red Bullal
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint a Mercedes hibája, hogy Michael Schumacher eddig még csak a dobogóra sem állhatott fel az idei évadban, ugyanis biztos abban, hogy egy ütőképes autóval a győzelmekért harcolhatna.
2010. augusztus 25. szerda 11:49 -
Erősödnek a Mercedes-Benz E-osztály V6-os dízelmotorjai
A Mercedes-Benz felfrissíti az E-osztály dízelmotorjait, amelynek keretében belül erősödnek a 300 CDI és a 350 CDI változatok. A gyengébb 3,0 literes V6-os motor immár 231 lóerős lesz, míg a 350 CDI teljesítménye 265 lóerőre nőtt. A 350 BlueTec változat továbbra is 211 lóerős.
2010. augusztus 25. szerda 08:36 -
Mercedes-Benz LAPV 6.X Concept - most szép lenni katonának...
Járőrautó a G-osztályból, könnyedén páncélozva.
2010. augusztus 24. kedd 17:55 -
Schumacher nem remélhet sokat
Michael Schumacher öt év kihagyás után újra kedvenc pályáján versenyezhet a hétvégén Belgiumban, de a német ezúttal inkább csak a tisztes helytállásra hajthat. A Mercedes-főnök Ross Brawn szerint nem várható nagy javulás a csapattól.
2010. augusztus 24. kedd 14:00 -
1000 lóerős kupé-Merci
A MKB bemutatta új teljesítménycsomagját a Mercedes legdurvább autójához. Az SL65 AMG Black Series teljesítménye 345 lóerővel bővült.
2010. augusztus 24. kedd 12:15 -
Hamilton pénzbüntetéssel megúszta a melbourne-i kihágást
A McLaren-Mercedes Forma-1-es versenyzője, Lewis Hamilton pénzbüntetést kapott az Ausztráliában elkövetett közlekedési szabálytalankodásáért.
2010. augusztus 24. kedd 12:10 -
Röviden: Megbüntették Hamiltont
Lewis Hamiltont 500 ausztrál dollár (~100 000 Forint) pénzbírság befizetésére kötelezte a melbourne-i bíróság, amiért még márciusban összetűzésbe keveredett a helyi rendőrökkel, akik azért állították meg, mert veszélyesen vezette Mercedes típusú autóját a közúton.
2010. augusztus 24. kedd 10:42 -
Új Mercedes CLS, tények nélkül
A Mercedes-Benz közreadta az első hivatalos fotókat az új CLS-ről. Nézegethetjük az autót, de egyelőre sokat nem árul el róla a gyár.
2010. augusztus 24. kedd 10:00 -
Képeken az új Mercedes-Benz CLS
Egy kiszivárgott katalógus miatt a hivatalos premier előtt bemutatta az új négyajtós kupéját a Mercedes. A teljesen új CLS izgalmasabb külsővel, igényesebb utastérrel és lecserélt motorokkal próbál hódítani.
2010. augusztus 23. hétfő 12:48 -
Hivatalosan is bemutatkozott az új Mercedes-Benz CLS
Végre hivatalos képek és információk is megjelentek a Mercedes-Benz új CLS változatáról. Az előd stílusos formájához képest kissé szedánosabb lett az autó. A beltér jelentősen megváltozott és jobb minőségű anyagokat használtak. A motorok terén egyelőre nem lesz újdonság.
2010. augusztus 23. hétfő 12:33 -
Talán potenciaproblémái voltak?
A címben szereplő kérdés merült fel Nikolaj fejében, amikor egy agresszív mercis mindenáron összetűzésbe akart vele keveredni. A levél írója viszont azt tette, ami szerintem is a leghelyesebb ilyen esetben: nem vette fel a kesztyűt, nem akart revansot venni, inkább a biztonságra ment, neki sem az a legnagyobb álma, hogy autópályán haljon meg.Nemrég autóztam el Jászszentlászlóra. Az utam az M5ös autópálya, majd Kiskunfélegyházánál le. Az út amúgy unalmas, a síkságon vezet keresztül, sehol egy hegy, néha egy kanyar készteti a sofőrt arra, hogy valamit tegyen. Jelen esetben még figyelni is nagyon kellett, tekintve, hogy a délután egyik kedvenc időpontja a kamionosoknak. Akik szeretik előzgetni egymást. Láttam is egy érdekes esetet. Azt hiszem ezzel kezdődik a történet.Történt ugyanis, hogy éppen a belső sávban egy kocsisorban előztük a kamionokat kb. 110-120as tempóval. beérkezett mögém egy szürke Mercedes. A tipikus anyázós mutogatós villogós. Az ilyeneket el szoktam engedni, de most nem volt rá lehetőségem. Meg értelme sem lett volna, tekintve, hogy előttem hosszú kocsisor.Napi ajánlat a mercisnek...Tehát haladtunk a fent említett tempóban, majd egy kicsivel előrébb egy kamion ki akart sorolni előzni. Ez rendben is lett volna, ha nincs mellette egy autó. Így hát fékezés következett. Az új tempó immár 70km/h. A
2010. augusztus 23. hétfő 10:07 -
Kettétörte a villanyoszlopot a Mercedes - fotó
Szombat reggel egy Mercedes közlekedett Újfehértón a Szent István utcán a 4-es főút irányába. A jármű egy jobbra ívelő kanyarban jobbra lesodródott az úttestről, villanyoszlopnak ütközött - adta hírül a szabolcsvonulas.hu. Ketten megsérültek.
2010. augusztus 23. hétfő 08:31 -
Fecske-kilincs: megjött a válasz!
Az emberiség történelmének akadnak olyan megválaszolatlan kérdései, melyek sokaknak álmatlan éjszakákat okoznak: a Kennedy-gyilkosság, az 51-es körzet és még sorolhatnám. Tibby-nek is akadt egy ilyen. A múltkori Fecske-tesztben említettem, hogy a hátsó kilincs feljebb van mint az első. Azt is meséltem, hogy Tibby éjjel fél tízkor követelte a magyarázatot, hogy miért, ő emiatt nem tud aludni. Az Álmoskönyv szerint a kialvatlan kolléga kényelmetlen kötőszavakkal körített kellemetlen körmondatokat képes közölni. Az ilyennek a fele sem tréfa, sürge nekiálltam hívogatni Dr Nils Beckmannt. Azóta tudom, hogy ő bizony brand manager, bármi legyen is az. Reméltem, hogy nem olyan mint az élelmiszer-logisztikai manager, mert az bizony pincér. Biztosra vettem, hogy meglesz a válasz, az összes tervhez és egyéb dokumentációhoz hozzáférése van, ráadásul még publikált is Fecske-ügyben. Nos, íme a válasz: Dear Mr. Rézmányi, Thank you very much for your e-mail and your kind telephone call. After doing extensive research on the design of the Mercedes-Benz 110 series we are very sorry to inform you that we could not find any hints why our designers decided to fix the door handles of the back-doors higher than the ones of the front doors. May we ask you if you have already checked the Daimler Global Media Site? If you have any other questions, please feel free to contact us again. With best regards, Dr. Nils Beckmann Szabadfordításban ez nagyjából annyit tesz, hogy nem tudjuk, csak! Újabb akta fog porosodni az archívum mélyén, rajta egy nagy kérdőjellel. Tibby-t pedig hátha álomba ringatja a zsebvespa, made in China.
2010. augusztus 22. vasárnap 06:18 -
Schumi gyakorolni megy a Belga Nagydíjra
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka gyakorlásként, tesztként kezeli majd a jövő hétvégén esedékes Belga Nagydíjat, ahol egy hungaroringi manőver miatt tíz pozíciót veszít a rajtrácson. Csapat- és honfitársa, Nico Rosberg a mogyoródinál jobb szereplést remél a Spa-Francorchamps-i futamtól.
2010. augusztus 21. szombat 15:17 -
Őszre elkészülnek a Merci-gyár épületei
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár minden épülete szerkezetkész lesz. Egy év múlva már a tesztüzem kezdődik a két modellt gyártó üzem.
2010. augusztus 20. péntek 12:30 -
Szeptemberre a Mercedes gyár minden épülete szerkezetkész lesz
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek, év végéig pedig valamennyi berendezés a helyére kerül - mondta az MTI-nek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője.
2010. augusztus 20. péntek 11:55 -
A Pirelli állítólag Räikkönent kérte fel először tesztpilótának
Mint ismert, a minap hivatalos bejelentést nyert, hogy a Mercedes GP eddigi tartalékpilótája, a gazdag F1-es tapasztalattal rendelkező Nick Heidfeld lesz a Pirelli tesztpilótája, vagyis az ő dolga lesz, hogy visszajelzéseivel segítse az olasz gyár munkáját a jövő évi F1-es abroncsok kifejlesztésében. Finn lapértesülések viszont tudni vélik, hogy a Pirelli elsőként nem őt, hanem Kimi Räikkönent kérte fel a szerepre, aki azonban visszautasította az ajánlatot.
2010. augusztus 19. csütörtök 11:55 -
Kiszivárgott katalógus buktatta le az új Mercedes CLS-t
Hivatalosan csak ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az új Mercedes CLS, ám egy idő előtt kiszivárgott katalógusnak köszönhetően, már a premier előtt látható a négyajtós kupé.
2010. augusztus 19. csütörtök 09:33 -
F1: Inog Ross Brawn széke?
A Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug az idei kudarcos év miatt személyi változásokat helyezett kilátásba a csapatnál.
2010. augusztus 19. csütörtök 09:30 -
Így teszteli Heidfeld a 2011-es F1-es gumikat - fotók
Hétfőn csak néhány installációs kört meg, kedden és szerdán azonban már nyúzópróbának vetette alá a Pirelli Forma 1-es abroncsainak első változatát az olasz gyár újdonsült tesztpilótája, Nick Heidfeld. A Mercedes-szel hétfőn szerződést bontó német egy 2009-es Toyotával próbálgatja az abroncsokat az olaszországi Mugellóban.
2010. augusztus 18. szerda 20:00 -
F1: Kit választ a Mercedes?
Miután Nick Heidfeld a Pirelli hivatalos tesztelője lett, a Mercedes GP tartalékos nélkül maradt. Egyelőre nem tudni, ki lesz a pótlás.
2010. augusztus 18. szerda 11:30 -
Kiszivárgott az új Mercedes CLS katalógusa
Alig néhány héttel a tervezett bemutató előtt kiszivárgott az új CLS katalógusa. Nagy meglepetés nincs, a kupés tetővonalú modell a márka új, sok éllel és határozott sarkokkal operáló dizájnvonalát képviseli. A motortérben az E-osztály erősebb egységei kapnak helyet.
2010. augusztus 18. szerda 10:01 -
A Mercedes nem keresi Heidfeld helyettesét
Nemzetközi sajtóértesülések szerint a Mercedes nem tervezi állandó tesztpilóta kinevezését, miután kedden hivatalosan is bejelentette, hogy elengedte Nick Heidfeldet, aki már tegnap megkezdte a Pirelli jövő évre szánt abroncsainak tesztelését Mugellóban.
2010. augusztus 18. szerda 09:38 -
Kiszivárgott az új Mercedes CLS
Nem tervezte a Mercedes, hogy most leplezi le új luxusautóját, a CLS-t, de mégis megtörtént, miután kiszivárogtak a jármű prospektusának fotói.
2010. augusztus 18. szerda 07:10 -
A Mercedes nem szerződtet tartalékpilótát Heidfeld helyére
Miután a Mercedes GP elengedte a Pirellihez tesztpilótáját, Nick Heidfeldet, a német istálló tartalékversenyző nélkül maradt. A hírek szerint a csapat nem is tervezi új harmadikszámú pilóta szerződtetését.
2010. augusztus 17. kedd 20:30 -
Ezzel a páncélozott Mercivel közlekedett az Aldi-tulaj - fotó
86 150 euróért (24 millió forintért) kelt el egy internetes árverésen az a páncélozott Mercedes, amelyet az Aldi élelmiszerlánc egyik alapítója Theo Albrecht használt. A július 24-én elhunyt milliárdos autója saját oxigénellátással rendelkezik, emellett kommunikációs felszereltsége is ritkaságszámba megy: egy mikrofonon keresztül 30 méteres körzetben közvetíti a szavakat, a csomagtartóban telefont rejtettek el és a jármű kerekei is különlegesek. Az üzletember azután vásárolta meg az autót, hogy 1971-ben elrabolták és 17 napig fogva tartották. Michael Fröhlich autókereskedő elárulta: az új tulajdonos nem kívánja felfedni a kilétét.
2010. augusztus 17. kedd 18:26 -
A Pirelli vezére örül Heidfeld leigazolásának
A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery boldogan nyilatkozott, hogy a Mercedes elengedte teszt-, és tartalékversenyzőjét, Nick Heidfeldet, aki a szezon hátralévő részében segédkezni fog a jövő évre szánt abroncsok tesztelésében, és fejlesztésében.
2010. augusztus 17. kedd 17:55 -
Heidfeld elhagyta a Mercedest a Pirelliért
Nick Heidfeld felbontotta szerződését a Mercedes GP istállóval, hogy a Pirelli gumifejlesztő tesztpilótája lehessen
2010. augusztus 17. kedd 15:46 -
24 millió forintért kelt el egy páncélozott Mercedes
Magas áron, 86 150 euróért (24 millió forintért) kelt el internetes árverésen az Aldi élelmiszerlánc egyik alapítójának, Theo Albrechtnek a páncélozott limuzinja.
2010. augusztus 17. kedd 15:00 -
A Mercedes elengedte Heidfeldet a Pirellihez
Ahogy arra számítani is lehetett, Nick Heidfeld elhagyja a Mercedes GP-t, hogy a Pirelli hivatalos tesztpilótájaként tevékenykedhessen, erősítette meg a brackley-i bázisú gárda kedden kiadott közleményében.
2010. augusztus 17. kedd 11:47 -
A Mercedes GP elengedte Nick Heidfeldet a Pirellihez
A Mercedes GP Forma-1-es csapata kedden hivatalos közleményben tudatta, hogy elengedi teszt- és tartalékpilótáját, Nick Heidfeldet, aki így elvállalhatja a Pirelli tesztpilótai állását.
2010. augusztus 17. kedd 11:20 -
F1 Celeb: Rosberg lenyomta Buttont triatlonban
Jenson Button után Nico Rosberg is triatlon versenyen állt rajthoz: a Mercedes pilótája élete első olimpiai távján 7 percet vert ellenfele múlt heti idejére, azonnal szenvedélyévé vált a sport.
2010. augusztus 17. kedd 10:43 -
F1: Vége a pihenőnek
A kötelező szabadságolást korán kezdő Forma-1-es csapatok gyárai a héten nyitnak újra, a McLaren és a Mercedes már dolgozik, a Ferrarinál és a Red Bullnál a jövő héttől folytatódik a munka.
2010. augusztus 17. kedd 09:30 -
Schumacher vb-esélyeket vár 2011-től
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka nem aggódik amiatt, hogy csapnivalóan szerepel a visszatérését követő első idényben. A német klasszis az idei szezont felkészülésnek tekinti a következőre és biztos benne, hogy 2011-ben újra a vb-címért mérkőzhet.
2010. augusztus 16. hétfő 15:55 -
Schumacher magabiztosan várja 2011-et
Michael Schumacher meg van győződve arról, hogy az eddigi nehézségek ellenére jó irányba halad csapata, és a Mercedes GP bajnoki esélyesként vághat neki a következő idénynek.
2010. augusztus 16. hétfő 14:45 -
F1: Csökkentette motorfejlesztési kiadásait a Mercedes

2010. augusztus 16. hétfő 14:17 -
Schumacher szerint Button és a gumik miatt lassú a Mercedes
A Mercedes GP hétszeres világbajnok pilótája, Michael Schumacher valószínűleg nem ilyen visszatérésről álmodott. Schumacher a vártnál gyengébb szereplést a Brawn GP tavalyi világbajnoki címével magyarázza, miszerint a vele tökéletesen ellentétes beállításokat kedvelő Jenson Buttonra hegyeztek ki minden fejlesztést. Mivel a jövő évi autó kialakításában viszont a hétszeres világbajnok aktívan részt vesz, így az sem kizárt, hogy egy év múlva a világbajnoki címért harcolhat majd a Mercedes.
2010. augusztus 16. hétfő 13:20 -
Nico Rosberg is beleszeretett a triatlonba
A triatlon újabb hívet szerzett magának a Forma-1-es mezőnyből: Jenson Button régóta hódol az emberpróbáló sportágnak, a Mercedes GP német pilótája, Nico Rosberg pedig a múlt hétvégén teljesítette élete első versenyét.
2010. augusztus 16. hétfő 10:50 -
Az öltönyös Insignia - Saab 9-5 2.8 T Aero-teszt
Örüljünk, ujjongjunk: 13 évvel az előd bemutatója után végre ismét van egy versenyképes modellje a tavaly kis híján csődbe ment Saabnak a BMW 5-ös és a Mercedes-Benz E osztály kategóriájában. Vajon a hatalmas és fenyegető külsejű 9-5-ös el tudja feledtetni vásárlóival, hogy továbbra is egy Opel adta hozzá a műszaki alapokat?
2010. augusztus 16. hétfő 09:03 -
Haug: Michael tudta, ez az év nem a győzelmeitől lesz hangos
Még mindig nem csitulnak a hullámok Michael Schumacher magyarországi manőverével kapcsolatban, amikor a német pilóta 290-es tempónál kis híján a falra préselte az őt előző Rubens Barrichellót. Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója úgy érzi, az emberek nem kezelik a helyén a három éves kihagyást követően visszatérő hétszeres világbajnokot. A szakember szerint nem ezt a bánásmódot érdemli Schumacher.
2010. augusztus 15. vasárnap 15:50 -
Milliós értékben loptak acélszerkezetet a Mercedes-építkezésről
Feltehetőleg több alkalommal is tolvajok jártak a közelmúltban a Mercedes gyár építési területén Kecskeméten, ahonnan acélszerkezeteket vittek el több millió forint értékben
2010. augusztus 15. vasárnap 13:05 -
Heidfeld elhagyhatja a Mercedest a gumitesztért
Német lapértesülések szerint Nick Hiedfeld készen áll elhagyni a Mercedes GP-t, hogy már a jövő héten megkezdhesse a Pirelli jövő évre szánt abroncsainak tesztelését.
2010. augusztus 13. péntek 20:36 -
A Renault fejleszt, hogy jövőre a vb-címért harcolhasson
A Renault F1-es istállója nem elégszik meg az eddigi eredményeivel - jelenleg 26 ponttal van lemaradva a negyedik helyen álló Mercedes GP-től -, és a lengyel Robert Kubica vezérletével az ezüstnyilakat mindenképpen szeretnék leelőzni a szezon végéig. Sőt, a francia csapat 2011-ben már ismét a világbajnoki címet célozza meg.
2010. augusztus 13. péntek 12:40 -
F1: Anyagi gondok a Mercedesnél?
Sajtóhírek szerint nem csak racionális okai vannak, hogy a Mercedes GP mostantól a 2011-es fejlesztésekre koncentrál.
2010. augusztus 12. csütörtök 16:00 -
A Mercedes nem örül a kényszerű vakációnak
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elmondta, hogy egy cseppet sem örül annak, hogy a négyhetes nyári szünetben két hétre be kell zárniuk gyáraik kapuit, és le kell állniuk a munkával, hiszen éppen most lenne a legnagyobb szükségük a kemény munkára.
2010. augusztus 12. csütörtök 12:35 -
Kínai segítséggel készül az elektromos Mercedes-Benz B-osztály
A Mercedes-Benz hivatalosan is bejelentette, hogy elektromos változatot készít a B-osztály kifutó szériájából, a projektben pedig nem más lesz segítségére, mint a kínai BYD. A környezetkímélő újdonság sajnos csak a kínai piacon kerül majd forgalomba, és ott sem a jól ismert csillagos emblémával.
2010. augusztus 12. csütörtök 12:23 -
Schumacher nem kért elnézést Barrichellótól
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka személyesen nem, csak a sajtón keresztül kért elnézést a Williams versenyzőjétől, Rubens Barrichellótól a Magyar Nagydíjon történt incidens miatt. Ezt a brazil árulta el egy Sao Pauló-i gokartversenyen.
2010. augusztus 11. szerda 20:06 -
Háromdimenziós kisfilmen a Mercedes-Benz SLS AMG - videó
Rendhagyó, háromdimenziós kisfilmet készített a Mercedes-Benz, melynek főszereplője a sirályszárnyas SLS AMG, valamint a volt Forma1-es pilóta, David Coulthard. A csillagos márka elmondása szerint ez minden idők leggyorsabb 3D-s autós filmje, amely már csak azért sem túlzás, mert a felszíni felvételeket is egy 571 lóerős SLS-ből készítették. Alább a "Manx Meister" nevet viselő film előzetesét tekinthetik meg.
2010. augusztus 11. szerda 14:25 -
Jön a BMW négyajtós kupéja
Sorozatgyártásba kerül a Gran Coupe tanulmány, árulta el a BMW vezetője. Ezzel a BMW egyértelműen harca száll a Mercedes CLS, Audi A7 ellen.
2010. augusztus 11. szerda 12:00 -
Ross Brawn szerint nincs szükség 13. csapatra a Forma-1-ben
A Mercedes GP csapatfőnöke megkérdőjelezte a 2011-es F1-es világbajnoki szezonban bemutatkozó, néhány héten belül kiválasztásra kerülő tizenharmadik csapat létjogosultságát. A brit szakember szerint a sikeres pályázónak rendkívül kevés ideje lesz megfelelő autót építeni, ami ugyan nem lehetetlen, de az idén debütáló három alakulat példáját látva hatalmas kihívás.
2010. augusztus 11. szerda 08:45 -
HMC Hidalgo: Mercedes-Benz SLK 55 AMG retró köntösben
Egy olyan neves sportautó, mint például a Mercedes-Benz SLK 55 AMG már önmagában is igen impozáns látványt nyújt, nem ha még azt egy retró köntösben tálalják, ahogyan azt a svájci HMC is tette. A végeredmény önmagáért beszél.
2010. augusztus 10. kedd 11:54 -
Nem vonul ki a Forma-1-ből a Mercedes
Nem vonul ki a gyári csapat sikertelensége miatt a Forma-1-ből a Mercedes
2010. augusztus 9. hétfő 22:15 -
A Mercedes nem szándékozik elhagyni az F1-et
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elmondta, hogy bár visszatérő évük eddig nem úgy alakult, ahogy azt korábban eltervezték, továbbra is teljes mértékben elkötelezettek a Forma-1 mellett.
2010. augusztus 9. hétfő 20:44 -
Mercedes-siker a DTM nürburgringi futamán
Bruno Spengler révén Mercedes-győzelem született a Német Túraautó Bajnokság (DTM) idei ötödik viadalán, a Nürburgringen. Sikerével a csillagos márka kanadai pilótája megerősítette vezető pozícióját az összetett pontversenyben.
2010. augusztus 9. hétfő 17:40 -
Már javában tesztelik a Mercedes-Benz SLK-t - videó
A legfisebb hírek szerint a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes-Benz SLK legújabb modellje. A fejlesztők még gőzerővel tesztelik az új modellt, amelyet az Egyesült Államokban filmeztek le. A formaterv hasonlítani fog a nagyobb testvérekére.
2010. augusztus 9. hétfő 15:56 -
Épül a Mercedes gyára Kecskeméten - fotók
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárának épülő csarnokai, ahol előreláthatólag 2012-ben új generációs A és B osztályú járműveket gyártanak.
2010. augusztus 9. hétfő 14:00 -
Hamilton örül a szünetnek, de már alig várja a folytatást
A McLaren-Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton éppen a nyári szünet előtti utolsó futamon, a Magyar Nagydíjon veszítette el vezető helyét a Forma-1-es bajnoki pontversenyben, de nem bánkódik emiatt különösebben, és úgy véli, hogy a vakáció után mindannyian úgy térnek majd vissza a pályára, mintha akkor kezdődne az idény.
2010. augusztus 9. hétfő 13:25 -
A Ferrari stratégiáját dicséri a Mercedes
A Mercedes motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint a Ferrari kiváló taktikát választott, és ahelyett, hogy sürgette volna a Red-Bull féle diffúzor bevetését, lépésről lépésre haladva mutatta be saját fejlesztését, aminek maximális ereje a következő futamon már kijöhet.
2010. augusztus 6. péntek 20:46 -
F1: A Ferrarit dicséri a Mercedes
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint a Ferrari nagyon jó stratégiát választott a Red Bulltól lesett kipufogó bevezetésére.
2010. augusztus 6. péntek 14:30 -
Norbert Haug: Ha kell, új emberek jönnek a Mercedeshez
A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug meg van győződve arról, hogy a német istálló a jövőben visszatér a győztesek közé a Forma-1-ben. A csapat idei legjobb eredménye Nico Rosberg három dobogós helyezése, ugyanakkor Michael Schumacher eddig csalódást okozott. A szakember bízik az embereiben, ám nem tartja kizártnak, hogy az eredményesség érdekében új alkalmazottak érkezzenek a gárdához.
2010. augusztus 6. péntek 12:10 -
Mercedes teherautót borított a Suzuki Swift - fotó
Augusztus 5-én a Szilvási úton, a mentőállomás közelében a Suzuki Swift személyautó egy kanyarban ütközött össze a daruval felszerelt, szárazbetont szállító Mercedes teherautóval, amely a jobb oldalára borult. Mindkét sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, a tehergépkocsi vezetőjét mentőhelikopter szállította kórházba. A Mercedest daruval állították kerekeire - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. augusztus 6. péntek 10:26 -
Kínai segítséggel készül az elektromos Mercedes
Elektromos változatot készít a B osztály kifutó generációjából a Mercedes és a kínai BYD.
2010. augusztus 6. péntek 09:01 -
A BMW és a Mercedes-Benz szintjére pályázik a Volvo
A Volvo új tulajdonosának vezére, Li Shufu egy újabb interjúban elmondta, hogy jelentős minőségjavulást szeretnének elérni, és ehhez rengeteg pénzt költenek a jövőben a kutatás - fejlesztésre. Az első lépést már meg is tette a gyártó, hiszen tegnap bejelentette, hogy új zászlóshajót terveznek a jövőben.
2010. augusztus 5. csütörtök 16:47 -
F1: Haug biztos a Mercedes győzelmében
A Mercedes sikeresen kikecmergett a gödörből az autópiacon, és ennek a példának kell lebegnie a stuttgarti forma-1-es csapat szeme előtt is - intett Norbert Haug, a vállalat sportigazgatója.
2010. augusztus 5. csütörtök 15:19 -
F1: Nyerni fog a Mercedes
Norbert Haug biztos benne, hogy csapata a Mercedes GP új visszatér a győztesek közé az idei csalódáskeltő év után.
2010. augusztus 5. csütörtök 12:45 -
F1: Nyerni fog a Mercedes
Norbert Haug biztos benne, hogy csapata a Mercedes GP új visszatér a győztesek közé az idei csalódáskeltő év után.
2010. augusztus 5. csütörtök 12:45 -
Kétajtós BMW M3-riválist készít a Mercedes
Az új C osztály kupé AMG-változatával közvetlen riválist szeretne állítani a Mercedes a BMW M3 kupénak és az Audi RS5-nek.
2010. augusztus 5. csütörtök 09:55 -
Bugatti-külsejű retroautó Svájcból
Hidalgo névre keresztelt modelljüket elnézve jó munkát végeztek a Helvetic Motor Company tervezői. Ha a forma önmagában nem lenne elég megnyerő, akkor eláruljuk, a múltidéző karosszéria alatt egy Mercedes-Benz SLK 55 AMG rejtőzik.
2010. augusztus 4. szerda 19:10 -
A légtechnikát telepítik a kecskeméti Mercedes gyárba
A csapadékos időjárás ellenére a tervezett ütemben halad a kecskeméti Mercedes gyár építése, ahol szerdán kezdték meg az első energiatakarékos légtechnikai berendezések beépítését
2010. augusztus 4. szerda 17:07 -
Iveco, Mercedes, BMW, Mazda és Opelek ütköztek az M7-esen - fotó
A Siófok felől Budapest irányába tartó bálázott hulladékot szállító Iveco nyerges vontató a pákozdi pihenőhely után utolérte az előtte haladó, román rendszámú tréleres Mercedes Sprinter kisteherautót, amely utánfutón egy furgont vontatott. A tűzoltók és a rendőrök már kint voltak a helyszínen, amikor a feltorlódott kocsisorban, a tréler után néhány méterrel egy olasz rendszámú BMW a jobb elejével nekiütközött egy Mazda 6-os személyautó bal hátuljának, és egy Opel Astra személygépkocsi is nekicsúszott az előtte lévő másik Opel Astrának - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. augusztus 4. szerda 15:20 -
Haug szerint időt kell adni a Mercedesnek
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug nincs elkeseredve, mert biztos abban, hogy csapata idővel felveszi a ritmust, és harcba szállhat az élmezőnnyel, de erre minden bizonnyal már csak jövőre fog sor kerülni.
2010. augusztus 4. szerda 12:02 -
Brawn: A Bridgestone gumik nem fekszenek Schumachernek
Noha mindenki azt várta, hogy az év elején három éves kihagyást követően visszatérő Michael Schumacher lesz a Mercedes vezérpilótája, az eddigi eredmények ennek ellenkezőjét bizonyítják. Az istálló másik versenyzője, Nico Rosberg sorozatban jobbnak bizonyul csapattársánál - a világbajnokságban Rosberg 94, míg Schumacher 38 ponttal áll -, és a Mercedes GP első embere, Ross Brawn szerint ennek egyértelműen az idén használt Bridgestone abroncsok az okai.
2010. augusztus 4. szerda 11:05 -
Elege lett a Mercedesnek Schumiék Ezüstnyilából
Nem küszködik tovább a W01-es Ezüstnyíllal a Mercedes GP istálló: Ross Brawn csapatfőnök a Magyar Nagydíj után elárulta, készül egy utolsó fejlesztési csomag az autóhoz, de a nyári szünetet követően már a 2011-es idénynek szentelik a figyelmet.
2010. augusztus 3. kedd 20:41 -
Schumachert ki akarták zárni
A Magyar Nagydíjon bemutatott hajmeresztő manővere miatt kizárás várt Michael Schumacherre, a Mercedes hétszeres vb-első német pilótájára.
2010. augusztus 3. kedd 18:10 -
Schumacherre fekete zászló várt
A vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon bemutatott hajmeresztő manővere miatt kizárás várt Michael Schumacherre, a Mercedes német pilótájára.
2010. augusztus 3. kedd 16:25 -
A Mercedes a nyári szünet után már a 2011-es autóra fókuszál
A Forma-1-ben szereplő Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn nem okozott meglepetést akkor, amikor bejelentette, hogy csapata a szezon hátralévő részében már a 2011-es autó fejlesztésére összpontosít, hiszen az idei bajnokság már teljesen elúszott számukra.
2010. augusztus 3. kedd 14:55 -
A Mercedes már feladta az idei évet
A Mercedes GP csapatvezetője, Ross Brawn megerősítette, hogy már csak egyetlen újításon dolgoznak az idei évre, és a nyári szünet után átcsoportosítják erőforrásaik nagy részét új autójukra, hogy a lehető legjobban felkészülhessenek a 2011-es szezonra.
2010. augusztus 3. kedd 13:17 -
Brawn tudja, miért lassú Schumacher
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint az első gumik szokatlan karakterisztikája a legfőbb oka annak, hogy Michael Schumacher képtelen felvenni a ritmust visszatérő évében, és eddig messze a várakozásokon alul teljesít az idei szezonban.
2010. augusztus 3. kedd 10:44 -
Egymilliónál tart a Mercedes C osztály
Elérte az egymilliós értékesített darabszámot a Mercedes C osztály aktuális generációja.
2010. augusztus 3. kedd 10:20 -
A McLaren nem áll le
A McLaren-Mercedes a gyár 2 hetes bezárása ellenére a szakemberek folyamatosan az MP4-25 legújabb fejlesztéseink fognak munkálkodni. A woking-i istálló most a Red Bull első vezetőszárnyát másolná le.
2010. augusztus 3. kedd 09:45 -
F1: Feladja az évet a Mercedes
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója a Magyar Nagydíj után kijelentette, hogy a folytatásban a 2011-es szezonra koncentrál a gyár.
2010. augusztus 3. kedd 07:05 -
Turbóval sportosít a luxus-Merci
Új motorral gazdagodik a Mercedes S-osztály sportváltozata. A S63 AMG-ben immár 5,5 literes turbómotor van, a 6,2-as szívó helyett. Nagyobb teljesítmény, jobb menetdinamika kisebb fogyasztás mellett.
2010. augusztus 3. kedd 06:00 -
Schumacher bocsánatot kért Barrichellótól
Egy nappal a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon bemutatott hajmeresztő manővere után bocsánatot kért volt csapattársától, Rubens Barrichellótól Michael Schumacher, a Mercedes német pilótája.
2010. augusztus 2. hétfő 18:45 -
Schumacher lenyugodott és elnézést kért Barrichellótól
A vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon több hajmeresztő momentum is volt, de kétségtelenül a Michael Schumacher, Rubens Barrichello közti párharc volt az egyik legveszélyesebb. A Mercedes GP hétszeres világbajnoka az eset másnapján bocsánatot kért a falra szorított Barrichellótól.
2010. augusztus 2. hétfő 17:41 -
Újra háborúzik Barrichello és Schumacher
Kiújult a régi háborúskodás Rubens Barrichello és Michael Schumacher között a Magyar Nagydíjon történt incidens kapcsán, a brazil nem hajlandó szóba állni az agresszív védekező-játéka miatt megbüntetett hétszeres világbajnokkal. A németet világszerte bírálja a nemzetközi szaksajtó, a Mercedes azonban újra védelmébe vette a 41 esztendős klasszist.
2010. augusztus 2. hétfő 14:55 -
F1: A Mercedes tudja, miért repült el Rosberg kereke

2010. augusztus 2. hétfő 14:21 -
A Mercedes vizsgálja a kerék-ügyet
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn megerősítette, hogy közelebbről is meg fogják vizsgálni, hogy mi volt a pontos probléma Nico Rosberg kerékcseréjénél a Magyar Nagydíjon, mert nem szeretnék, ha még egyszer előfordulna ilyen.
2010. augusztus 2. hétfő 12:04 -
Turbós lett a Mercedes S63 AMG
Nyilvánosságra hozta a frissített S63 AMG hivatalos sajtóanyagát a Mercedes, az autóba az 5,5 literes, duplaturbós motor került.
2010. augusztus 2. hétfő 10:40 -
Minden részlet a frissített Mercedes-Benz S63 AMG-ről
A Mercedes-Benz már korábban is megerősítette, hogy a frissített S63 AMG-be a márka új fejlesztésű 5,5 literes V8-as biturbó motorja kerül. Az 544 lóerős motor teljesítménye Performance csomaggal 571 lóerőre növekszik, így akár 300 km/h-val is száguldozhat az S-osztály egyik csúcsmodellje.
2010. augusztus 2. hétfő 08:56 -
F1: A csodás safety car
Mercedes-Benz SLS AMG F1 safety car - 571 Lóerő !!!
2010. augusztus 1. vasárnap 20:40 -
Schumira lesújtott a versenybíróság
Michael Schumachert, a Mercedes GP versenyzőjét megbüntette az FIA versenybírósága a Magyar Nagydíj után, a német tíz rajtpozíciót veszít a következő futamon a Barrichello-incidens miatt. A csillagos márkát Nico Rosberg boxutcai malőrjéért is megbüntették.
2010. augusztus 1. vasárnap 19:40 -
A Renault és a Mercedes is pénzbüntetést kapott
A Forma-1-es Magyar Nagydíjon fordulópontot jelentett, amikor a pályára hajtott a biztonsági autó, a bokszban ugyanis több incidens is történt. A Renault és a Mercedes is nagyot hibázott, mindkét istálló pénzbüntetést kapott.
2010. augusztus 1. vasárnap 17:36 -
A Renault és a Mercedes is büntetést kapott
A Renault és a Mercedes GP is 50 000 eurós pénzbírságot kapott, amiért veszélyt okozott a boxutcában a vasárnapi Magyar Nagydíjon.
2010. augusztus 1. vasárnap 17:21 -
F1: Mindkét új technológiával küszködik a Mercedes
Ross Brawn a Hungaroringen elismerte, hogy a Mercedes GP továbbra is küszködik az F-csatornával és a befújt diffúzorral is. Nico Rosberg ennek ellenére az A5.hu kérdésére úgy vélekedett, Monzában vagy Szingapúrban még az idei autó is érhet el sikereket.
2010. augusztus 1. vasárnap 12:45 -
A csapatok tisztázni akarják a flexibilis szárny kérdését
Lehet-e flexibilis vezetőszárnyakat használni a Forma-1-ben, és ha igen, milyen módon szabad ezt megvalósítani és hogyan nem? Ezekre a kérdésekre szeretne mihamarabbi választ kapni a McLaren és a Mercedes GP csapatfőnöke az FIA-tól, mielőtt szorgalmasan másolni kezdenék a Red Bull és a Ferrari által kifejlesztett legújabb okosságot.
2010. augusztus 1. vasárnap 09:41 -
Tovább dagad a flexi-szárny botrány az F1-ben
A McLaren és a Mercedes GP vezetése ugyan jelezte, hogy nem szándékozik óvást benyújtani a Red Bull és a Ferrari ellen, de arra kéri az FIA-t, hogy foglaljon állást a flexibilis első szárnyak ügyében, hogy ők is elkezdhessék fejleszteni saját okos elemeiket.
2010. július 31. szombat 20:32 -
Schumi Ezüstnyila a versenyen lesz gyors?
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka csúnyán leszerepelt a Magyar Nagydíj időmérő edzésén is, de állítása szerint a 14. rajthely hátterében egy taktikai húzás áll. A német abban reménykedik, hogy az Ezüstnyíl beállításai a versenyen kifizetődőek lesznek.
2010. július 31. szombat 20:10 -
F1: Schumacher félresikerült beállítása jó lehet a futamon
Michael Schumacher a Mercedes pénteki szenvedése után más súlyelosztást választott, mint Nico Rosberg, és bár erre ráfázott a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, vasárnap még hasznát veheti, hogy autója finomabban bánik a gumikkal.
2010. július 31. szombat 19:15 -
Schumacher: Nem vagyunk túl versenyképesek
Nem túlságosan elégedettek az autó teljesítményével a Mercedes GP pilótái a Magyar Nagydíj első két szabadedzését követően. Nico Rosberg és Michael Schumacher egyaránt sűrű napot tudhat maga mögött, hiszen a két német versenyző összesen 110 kört tett meg pénteken a Hungaroringen, ennek ellenére nem sikerült megtalálniuk az ideális beállításokat.
2010. július 30. péntek 20:40 -
Schumacher nincs megelégedve az autójával
Michael Schumacher csalódottan nyilatkozott a péntek délutáni szabadedzést követően, ahol több mint másfél másodpercet kapott a tempót diktáló Sebastian Vetteltől, pedig a Mercedes GP versenyzői közül ezúttal ő volt a gyorsabbik.
2010. július 30. péntek 18:44 -
Button barátnője a Hungaroringen - kép
A brit Jenson Button (McLaren-Mercedes) barátnője, Jessica Michibata sétál a mogyoródi Hungaroringen, ahol augusztus 1-jén rendezik a Forma-1 Magyar Nagydíj autós gyorsasági világbajnokság következő futamát.
2010. július 30. péntek 18:00 -
Fel sem tűnt a baleset a nyerges vontató sofőrjének
Vagy éppen nem akarta észrevenni, hogy mit csinált, hátha nem írta fel senki a rendszámát. Utóbbiban viszont nincs szerencséje, enakivagyok még bő két hete feljegyezte, remélhetőleg nem marad ennyiben az ügy. Az biztos, hogy ha engem akarna beradálni egy ilyen monstrum, akkor én is inkább eltolom a mellettem lévőt, még mindig jobb, mint meghalni. Meg az is biztos, hogy mostantól ha valaki rákeres a W124-re, a google ezt a posztot ki fogja dobni első oldalra. A történet ma reggel esett meg (07.12.): Kb 7:55 felé kifelé tartottam a Szentendrei úton, amikor az Auchan és a Pók utca (az aquincumi romok mellett) között utolértem egy nyerges vontatót, a rendszáma: FZB-334. A nyerges méretei ellenére baszta neki mint állat (én úgy óra szerint 80-nal szintén ide-oda mentem a sávok között, de alig értem utol) és a szerelvény méretei ellenére cikázott ide-oda. Itt ugye 4 sávos a Szentendrei, a nyerges belülről a második sávban ment, kijjebb egy teherautó, a külső sávban pedig egy bordó Mercedes W124 (utóbbiak rendszáma nincs meg). Jött a Pók utcai lámpa, ott néha ki lehet kerülni egy-két lassan indulót, gondolom a nyerges is meglátott egy lyukat, egy sávot jobbra akart váltani, de ott volt a kisebb teher. Ő, hogy elkerülje az ütközést, satuzott és egyben jobbra is rántotta, de mellette már ott volt a W124. [...] Bővebben!
2010. július 30. péntek 15:07 -
Évente öt új Mercedes-Benz érkezik 2014-ig
A Mercedes-Benz célja, hogy a prémium kategória legsikeresebb gyártójává váljon, valamint 2015-re már évi 1,5 millió autóra növeljék eladásaikat. A németek nem is tétlenkednek, az elkövetkező években 20 új vagy felfrissített modellt mutatnak be, amelynek köszönhetően folyamatosan frissül majd a márka kínálata.
2010. július 30. péntek 12:26 -
Fotó: Schumacher és Hamilton autóját ellenőrzik
A német Michael Schumacher (Mercedes GP) és a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) versenyautóját ellenőrzik a mogyoródi Hungaroring bokszutcájában, az augusztus 1-jén megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj szabadedzésén.
2010. július 30. péntek 12:00 -
Inden Design Mercedes SL63 AMG
A német Inden design ezúttal arra kínál megoldást, hogy az olyan helyeken, ahol a Mercedes SL63 AMG egy megszokott autónak számít, ne érezzék magukat tucatembernek az tipus birtoklói.
2010. július 30. péntek 00:49 -
Schumacher nem titkolja, hogy nehezen boldogul
Jól érzi magát hazánkban, de a jó eredményben legfeljebb csak reménykedik a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki csütörtökön a fóti Mercedes-szalonban találkozott az újságírókkal.
2010. július 29. csütörtök 23:50 -
Haug: Rágós téma a csapatutasítás létjogosultsága
A Mercedes GP két pilótája, Michael Schumacher és Nico Rosberg, valamint a német márka motorsport-igazgatója, Norbert Haug csütörtökön a Hungaroringhez közeli Fóton egy autószalonban tartott rövid sajtókonferenciát, melyen az istálló teljesítménye mellett szóba került a múlt hétvége óta napirenden lévő csapatutasítás témaköre is.
2010. július 29. csütörtök 21:02 -
Schumacher nem nyaralna Magyarországon
Nico Rosberg az 1980-as évek turbókorszakának autóit próbálná ki legszívesebben, Schumacher pedig nem jön hozzánk nyaralni, mert minimális szabadidejét otthon tölti a családjával. A Mercedes GP Petronas sajtótájékoztatóján jártunk.
2010. július 29. csütörtök 17:00 -
Schumacher: Nincs új fejlesztés a Hungaroringre
Még a szabadedzések előtt jártunk a Mercedes GP Petronas sajtótájékoztatóján, ahol Nico Rosberg, Michael Schumacher és a csapatfőnök, Norbert Haug válaszolt a kérdésekre.
2010. július 29. csütörtök 13:30 -
A Ferrari pártján a Mercedes-főnök?
Az egykor szintén ferraris Ross Brawn szerint a csapatutasítások tiltása értelmetlen dolog, bizonyos körülmények között a Mercedes GP-nél is ehhez az eszközhöz folyamodnának.
2010. július 29. csütörtök 11:30 -
Leállt a Mercedes CLS gyártása
Párizsban bemutatkozik az új Mercedes CLS, ezért az aktuális generáció gyártását leállította a német márka.
2010. július 29. csütörtök 11:00 -
Button sejti, miért nem megy Schuminak
Jenson Button szerint Michael Schumacher nem érdemli túlzott kritikákat, ugyanis a Mercedes autóját épp a stílusával ellentétesre tervezték.
2010. július 29. csütörtök 09:30 -
Fotó: Button autogramot ad rajongóinak
Jenson Button brit autóversenyző, a Forma-1 autós gyorsasági világbajnokságon szereplő McLaren-Mercedes csapat pilótája autogramot ad rajongóinak a Mammut II. bevásárlóközpontban.
2010. július 29. csütörtök 08:10 -
Schumacher: Feltámadhat a Mercedes a magyar futamon
Michael Schumacher annak ellenére is nyugodt, hogy a Mercedes GP meglehetősen hektikusan szerepel. Csapattársa, Nico Rosberg ugyan harmadik lett a Brit Nagydíjon, ám múlt héten, a hazai futamukon csak a 8. és 9. helyen értek célba. A Hungaroring korábbi négyszeres győztese Magyarországon javítana a Hockenheimben nyújtott teljesítményén.
2010. július 29. csütörtök 06:55 -
Ross Brawn nem ítéli el a csapatutasítást
A Német Nagydíjon történt Ferrari-csapatutasítás után a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, itt lenne az ideje újragondolni az erre vonatkozó szabályt. Az angol szakember szerint az F1-ben helye van a csapatutasításnak.
2010. július 28. szerda 17:20 -
Leállt a Mercedes-Benz CLS gyártása
A régi CLS átadja a helyét teljesen új, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó második generációnak, ezért leállt a gyártása.
2010. július 28. szerda 16:34 -
Brawn megérti a csalódott F1 rajongókat
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke teljes mértékben megérti azokat a rajongókat, akik csalódtak az elmúlt hét vasárnapján történtek miatt. Brawn csak az utolsó pillanatokban élne a csapatutasítással.
2010. július 28. szerda 14:38 -
Önbecsapás a csapatutasítás tiltása az F1-ben
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a hétvégi Német Nagydíjon történtek után itt lenne az ideje újragondolni a csapatutasítás tiltására vonatkozó szabályokat, ugyanis mindig is volt, és mindig is lesz csapaton belüli sorrend a Forma-1-ben.
2010. július 28. szerda 13:46 -
Befejezték a Mercedes-Benz CLS gyártását

2010. július 28. szerda 13:08 -
Schumacher: Nyugalom, javulunk!
A gyengén sikerült hazai futama után Michael Schumacher is elismeri, hogy csalódás volt a Német Nagydíj, de bizakodik, hogy akár már a Hungaroringen magára találhat a Mercedes.
2010. július 27. kedd 14:30 -
Hivatalosan is megerősítették a BMW Gran Coupé érkezését
Klaus Draeger, a BMW figazgatósági tagja hivatalosan is megerősítette a Pekingben bemutatott Gran Coupé érérkezését. A döntés nem meglepő, hiszen a másik két német prémiumgyártó az Audi A7 Sportback és a második generációs Mercedes-Benz CLS révén nagy figyelmet fektetnek a négy- és ötajtós kupékra.
2010. július 27. kedd 13:40 -
Adenauer kedvenc Mercije Zalában - fotó
Konrad Adenauer kancellár neve ma jobbára a történelmet kedvelők körében ismerős, no meg a Mercedes-rajongók között. Ezen a becenéven vonult be ugyanis az autós legendáriumba az 1951-ben a frankfurti szalonban bemutatott Mercedes 300, ami a maga idejében óriási tekintélynek örvendett.
2010. július 27. kedd 11:15 -
Itt az új Audi A7 Sportback
Az Audi Münchenben bemutatta legújabb modelljét. Az A7 Sportback a ma divatos négy-és ötajtós kupék között száll majd versenybe, elsősorban a szintén az idén érkező második generációs Mercedes-Benz CLS konkurenseként. Az A7 Sportback kezdetben négy hathengeres motorral, két benzinessel és két dízellel lesz elérhető.
2010. július 27. kedd 09:34 -
Schumi ott gyors, ahol nem kellene
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a jelek szerint ott gyors idén, ahol nem kellene annak lennie. Míg Hockenheimben pénzbírságot kapott, amiért átlépte a boxutcai sebességhatárt, addig egy német lap kiszimatolta: közúti gyorshajtásért is eljárás indult ellene. Igaz, szóvivője cáfol és azt állítja, nem a 41 esztendős klasszis ült a volán mögött.
2010. július 27. kedd 09:20 -
Bekeményített a Mercedes luxuskupéja
Felfrissült a Mercedes CL63 és CL65 AMG, előbbiben megjelent az új duplaturbós motor, utóbbi még néhány lóerővel erősebb lett.
2010. július 27. kedd 07:30 -
Bemutatkozott az új Mercedes-Benz CL63 és CL65 AMG
A Mercedes-Benz a kiszivárgott képek után nyilvánosságra hozta a frissített CL63 és CL65 AMG hivatalos fotóit és technikai adatait. A CL63 AMG motorterében új V8-as erőforrás dolgozik, míg a CL65 AMG V12-es motorjának teljesítménye 17 lóerővel 621 lóerőre nőtt.
2010. július 26. hétfő 14:00 -
F1: A Mercedes nem ért egyet Schumacherrel Ferrari-ügyben
Nick Fry, a Mercedes vezérigazgatója nem osztja Michael Schumacher álláspontját, mely szerint a Ferrari helyesen cselekedett, amikor arra utasította Felipe Massát, hogy adja át a győzelmet Fernando Alonsónak. A brit szerint ez roppant károsan hat a Forma-1-re.
2010. július 26. hétfő 12:29 -
A Ferrari a nézőket verte át
A Mercedes GP vezére szerint a hockenheimihez hasonló elengedések az F1 számára legfontosabb réteget, a nézőket idegeníthetik el, ezért ma elfogadhatatlan az ilyesmi.
2010. július 26. hétfő 11:30 -
Felfrissült a Mercedes CL63 és CL65 AMG
A frissített CL után a plasztikázott AMG-változatokról is nyilvánosságra hozta a hivatalos sajtóanyagot a Mercedes.
2010. július 26. hétfő 10:03 -
A Mercedes észrevétlen maradt a hazai versenyén
Nem sok vizet zavart a két Mercedes-pilóta a Német Nagydíjon, Nico Rosberg és Michael Schumacher csak a 8. és 9. pozícióban haladt át a hockenheimi célvonalon hazai futamán.
2010. július 25. vasárnap 20:32 -
A továbbra is listavezető McLaren most nem volt elég gyors
A McLaren-Mercedes semmi kiugrót nem produkált a hockenheimi hétvégén, mégis elégedetten távozhatnak a Német Nagydíjról, a megszerzett negyedik és ötödik pozícióknak, valamint a bajnoki címért folytatott küzdelemben nem közvetlen riválisnak számító Ferrari kettősgyőzelme révén stabilizálták vezető helyüket a tabellán.
2010. július 25. vasárnap 17:42 -
Schumacher: Jelenleg ennyit tud a Mercedes
Bár a pénteki edzések után még úgy nyilatkozott, hogy akár az első ötbe is bekerülhet a mai időmérőn, Michael Schumacher már a második etapban kiesett, és csak a tizenegyedik pozícióból vághat neki hazai versenyének.
2010. július 24. szombat 20:47 -
Schumacher hazai pályán is szenved
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a Német Nagydíj időmérő edzésén, hazai közönsége előtt is harmatosan szerepelt. Bár a szabadedzések után az első
2010. július 24. szombat 20:06 -
F1: A Mercedes nem érti, miért mondtak csődöt a fejlesztései
Sem Nico Rosberg, sem Michael Schumacher nem tudta munkára fogni a Mercedes pénteken még biztatónak tűnő fejlesztéseit a hockenheimi időmérőn, és Ross Brawn kevés esélyt ad rá, hogy a versenyig ki tudják deríteni ennek az okát.
2010. július 24. szombat 18:14 -
Button és Hamilton a McLaren versenytempójában bízik
A McLaren-Mercedes pilótáinak esélyük sem volt arra, hogy felvegyék a versenyt a Red Bull és a Ferrari versenyzőivel a Német Nagydíj időmérő edzésén, ennek ellenére Jenson Button és Lewis Hamilton is biztos benne, hogy a vasárnapi futamon jó eredményt érhetnek el.
2010. július 24. szombat 17:15 -
Schumacher: Tompák voltak a fegyvereink
Michael Schumacher szerint a Mercedes a vártnál gyengébb volt a Német Nagydíj időmérő edzésén, a dobogót elérhetetlennek tartja.
2010. július 24. szombat 14:15 -
A múlt sok jót ígér Hamiltonnak a következő bő egy hétre
Lewis Hamilton nagyszerű teljesítményt nyújt az utóbbi időben a Forma-1-ben: a McLaren-Mercedes versenyzője a legutóbbi négy futamon mindenkinél több pontot gyűjtött, így nem is csoda, hogy vezeti a bajnokságot. A brit pilóta riválisai akár kétségbe is eshetnének, a következő két futam helyszíne ugyanis kifejezetten kedvez Hamiltonnak - legalább is ő maga így látja.
2010. július 24. szombat 10:20 -
Schumi pénzbírság után a legjobb öt közé kerülne
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka több kicsúszással szórakoztatta honfitársait hazai versenye, a Német Nagydíj nyitónapján, ráadásul a versenybíróság meg is büntette a veterán klasszist. Mindezek ellenére a kerpeni sofőr 6. lett és reményei szerint az időmérőn is bekerülhet a legjobb öt közé.
2010. július 23. péntek 21:15 -
Elégedett az első hazai nappal a Mercedes
Komoly kihívást jelentett a Német Nagydíj első két szabadedzésén az időjárás a Mercedes GP számára, ráadásul néhány kisebb probléma is lassította a csapat munkáját. A brackley-i gárda csak a délután folyamán tudta pályára vinni a legújabb fejlesztéseket, amelyek a Rosberg és Schumacher első visszajelzései alapján előrelépést jelentenek.
2010. július 23. péntek 20:32 -
F1 - Schumacher: Beváltak a Mercedes fejlesztései
A Német Nagydíj első napja után Michael Schumacher úgy véli, egyértelmű előrelépést jelentettek a Mercedes fejlesztései, melyek már egy körön is versenyképesebbé tették az autót. A német az 5-6. rajtkockát szemelte ki magának az időmérőn.
2010. július 23. péntek 18:45 -
Schumi jövőre újra világbajnok akar lenni
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka hazai versenye, a Német Nagydíj előtt újfent megerősítette: a pletykákkal ellentétben 2011-ben is folytatni kívánja a versenyzést. A veterán klasszis célja nem titkoltan a nyolcadik világbajnoki cím.
2010. július 22. csütörtök 20:55 -
F1: A Mercedes "óvatos" felfogásával lépett előre
Ross Brawn örömmel tudatta, hogy a Mercedes kiküszöbölte a diffúzorba vezetett kipufogó gyermekbetegségeit, így mostantól az eszköz finomhangolására tudnak figyelni. Nick Fry a visszafogott hozzáállásnak tulajdonítja a csapat javulását.
2010. július 22. csütörtök 16:49 -
Audi-BMW-Mercedes: durvul a kupéháború
Új frontot nyit a BMW és az Audi a kupék piacán dúló harcban. A kétajtósok után a négyajtósok között is összecsap a két bajor autógyártó, követve a CLS-sel elsőként ébredő Mercedest.
2010. július 22. csütörtök 15:00 -
Kompresszoros motor az új A osztály AMG-ben
Sportváltozat is készül a kecskeméti, új Mercedes A osztályból, az AMG kompresszoros motort szerel az autóba.
2010. július 22. csütörtök 10:16 -
A Mercedes ragaszkodik Schumacherhez
Az idei F1-es szezonnak önálló konstruktőrként nekivágó Mercedes határozottan cáfolja, hogy 2011-ben már nem számít az eddig a vártnál visszafogottabb teljesítményt nyújtó Michael Schumacher szolgálataira. Norbert Haug, a német gyár motorsport-igazgatója ugyanis biztos benne, hogy a sorozatba három év kihagyás után visszatérő német pilóta teljesítménye rögtön látványosan javulni fog, amint a jelenleginél jobb autót vezethet.
2010. július 22. csütörtök 10:10 -
Négyhengeres, kompresszoros motort kap az új Mercedes A-osztály AMG változata
Megérkeztek az első hivatalos információk a majdan Magyarországon készülő A-osztály legerősebb, AMG változatáról. Az autó négyhengeres, kb. 280 lóerős kompresszoros motort kap, amelyhez duplakuplungos váltó csatlakozik. Az autó négykerékhajtású lesz.
2010. július 22. csütörtök 09:31 -
A Mercedes számít Schumacherre 2011-ben
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Michael Schumacher készen áll felbontani eredetileg három évre szóló szerződését, miután nem úgy sikerült visszatérése, ahogy azt remélte.
2010. július 22. csütörtök 08:57 -
AMG-változat is készül a magyar Merciből
Újabb hír jelent meg a készülő új Mercedes A-osztályról, az AMG-nél már készülnek a sportváltozat elkészítésére.
2010. július 22. csütörtök 07:30 -
Egy hét múlva jön az Audi A7 Sportback - videó
Az Audi bejelentette, hogy egy hét múlva, egészen pontosan július 26-án késő délután mutatják be legújabb ötajtós modelljüket, az A7 Sportbacket. Az autóval a Mercedes CLS-től hódítana el vásárlókat az ingolstadti márka.
2010. július 20. kedd 10:20 -
Harley-motor, dízel traktor, kínai olcsó autó - és mind Porsche
A Porsche nem csupán sportautóiról híres, de az elmúlt évtizedek alatt rengeteg más gyártó is használta a németek szakértelmét és megoldásaikat. Mercedes-motor, 16 hengeres Auto Union versenygép, Audi sportkombi, léghűtéses dízelmotor - igen hosszú és meglepő a lista. Ezekből szemezgetünk most.
2010. július 20. kedd 09:18 -
Schumi odateszi magát otthon
Nagy elszántsággal készül a hétvégi Német Nagydíjra a Mercedes mindkét hazai pilótája. Michael Schumacher különösen motivált.
2010. július 19. hétfő 17:00 -
Felfrissült a Mercedes-Benz E63 AMG utastere
Ritkán találkozunk olyan esettel, amikor a gyártók kizárólag a lemezek alatt, azon belül is csak az utastérben frissítik fel egyes modelljeiket, a Mercedes-Benz E-osztálynál azonban most ez történt. Pontosabban annak legerősebb, E63 AMG fémjelzésű változatánál, ahol még nagyobb luxussal és fényűzéssel találkozhatunk a jövőben.
2010. július 19. hétfő 12:01 -
Ilyen lehet az új magyar Mercedes
Egy brit lap értesülései szerint a Mercedes az új A-osztállyal a Volkswagen Golfnak kíván ellenfelet készíteni. Kecskeméten készülhet öt és háromajtós karosszériával a kocsi.
2010. július 19. hétfő 09:26 -
Kilencfokozatú automata váltót fejleszt a Mercedes
Kilencfokozatú automata váltón dolgozik a Mercedes, az új szerkezetet nagy lökettérfogatú motorokkal párosítják.
2010. július 19. hétfő 09:24 -
Kilencsebességes váltót fejleszt a Mercedes

2010. július 19. hétfő 08:43 -
A Mercedes extra motivációval készül a Német Nagydíjra
Második Német Nagydíjára készül önálló istállóként a Mercedes GP csapata, amely első alkalommal, 1954-ben Juan Manuel Fangio révén megnyerte hazai versenyét. Az akkori diadal megismétlésére jelenleg nem sok esélye van az ezüstnyilaknak, de a csapatfőnök bízik benne, hogy a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően a brit futam után Hockenheimben is versenyben lehetnek a dobogóért.
2010. július 17. szombat 09:15 -
Schumacher még mindig tanul?
Nick Fry, a Mercedes GP igazgatója szerint Michael Schumacher továbbra is a világ tíz legjobb pilótája közé tartozik, de még mindig a tanulási fázisnál tart.
2010. július 16. péntek 15:00 -
Schumi hazai pályán nem akar lebőgni
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka jövő hétvégén hazai közönsége előtt versenyezhet Hockenheimben, s az utóbbi két, rendkívül gyengén sikerült futam után azt ígéri híveinek, hogy mindent elkövet a jó eredmény érdekében. Csapat- és honfitársa, Nico Rosberg a silverstone-i lendületre alapoz, ráadásul a csillagos egylet fejlesztésekkel is készül.
2010. július 16. péntek 13:45 -
Fry kitartásra biztatja a még mindig tanuló Schumachert
A Mercedes GP vezérigazgatója azt kéri Michael Schumachertől, hogy a nehéz helyzet ellenére tartson ki, és ne veszítse el a csapatba vetett hitét, mert minden erejükkel azon dolgoznak, hogy rövid időn belül jobb autót biztosítsanak számára. Nick Fry úgy látja, a német pilóta folyamatosan fejlődik, és egyre jobban megszokja a mostani Forma-1-et, ami sokat változott 2006-os visszavonulása óta.
2010. július 16. péntek 13:30 -
Leplezetlen kémfotókon a Mercedes CLS
Álcázás nélkül, a Mercedes stuttgarti múzeuma mellett fotózták le az új CLS-t.
2010. július 16. péntek 11:00 -
Mercedes: Tud magára vigyázni Schumacher
Bár a tavalyi évben éppen egy motorbalesetben elszenvedett sérülés akadályozta meg a visszatérésben, Michael Schumacher szabadon motorozhat az idei évben, erősítette meg a Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug.
2010. július 16. péntek 07:31 -
A Mercedes kitartást kér Schumachertől
Bármennyi kritika is éri, Michael Schumachernek nem szabad elkeserednie, és továbbra is nagyon keményen kell dolgoznia, hogy még jobb eredményeket érhessen el a szezon hátralévő részében, és a jövőben, mondta a Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry.
2010. július 15. csütörtök 17:36 -
F1: A Mercedes azt üzeni Schumachernek, "tartson ki"
Nick Fry, a Mercedes GP vezérigazgatója szerint idővel Michael Schumachernek is jönni fognak az eredmények, a hétszeres világbajnoknak azonban valahogy át kell vészelni a nehezebb időszakokat. A német továbbra is a gumikkal küszködik.
2010. július 15. csütörtök 14:00 -
Schumi már futamgyőzelemre sem számít
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka nem csak az idei vb-esélyekről mondott le, hanem a futamgyőzelem lehetőségéről is. Nico Rosberg ezzel szemben optimista és hisz abban, hogy még idén felállhat a dobogó legfelső fokára.
2010. július 14. szerda 22:35 -
Maga alatt vágja a fát a Red Bull
Bár ezzel riválisainak kedvez, a Red Bull Racing jobban tenné, ha magába szállna, hogy ne okozzon még több problémát saját magának, tanácsolja ellenfelének a Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry.
2010. július 14. szerda 15:53 -
Schumacher: Csak a szerencsében bízhatunk
Miközben a Mercedes vezetése továbbra sem mondott le arról, hogy még idén futamot nyer, Michael Schumacher szerint csapatát csak akkor láthatjuk a dobogó legmagasabb fokán ünnepelni, ha minden a kezükre játszik, és isteni szerencséjük lesz.
2010. július 14. szerda 13:19 -
Visszatért a cserbenhagyó mercedeses
Egy Mercedes Vito típusú tehergépkocsi vezetője közlekedett járművével Paks belterületén, amikor figyelmetlensége miatt járműve első részével nekiütközött az előtte szabályosan parkoló Volkswagen Polo típusú személygépkocsi bal hátsó részének - adta hírül a police.hu.
2010. július 14. szerda 11:25 -
A Mercedes nem mondott le az idei győzelemről
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry magabiztosan nyilatkozott a hétvégi Brit Nagydíj után, ahol csapata sikeresen túltette magát az új csomag bevetésével járó nehézségeken, amit mi sem bizonyít jobban, mint Nico Rosberg újabb dobogós helyezése.
2010. július 14. szerda 09:13 -
Kémfotókon az új Mercedes S osztály
Még nem nagyon látszik, hogy milyen lesz, de a Mercedes már teszteli az S osztály új generációját.
2010. július 14. szerda 08:53 -
F1: Button büszke Webberre, Hamilton együttérez vele
A McLaren versenyzőpárosa együttérzéséről biztosította Mark Webbert, a Red Bull silverstone-i szárnycseréjének áldozatát, a Mercedes GP vezérigazgatója, Nick Fry pedig tanácsokat adott az energiaitalos istállónak a hasonló helyzetek kezelésére.
2010. július 13. kedd 17:21 -
Fry szerint még idén futamot nyerhet a Mercedes az F1-ben
A Mercedes GP vezérigazgatója, Nick Fry meg van győződve arról, hogy a német istálló idén még versenyt fog nyerni, míg a konstruktőrök bajnokságában a Red Bull Racing és a McLaren csapata mögött a harmadik helyen fog végezni.
2010. július 13. kedd 13:10 -
Jackie Stewart év végén nyugdíjba küldené Schumachert
A háromszoros Forma-1-es világbajnok, Jackie Stewart úgy véli, Michael Schumachernek nem kellene kitöltenie hároméves szerződését a Mercedes csapattal, és az idény végén vissza kellene vonulnia, ezúttal végleg. A skót legenda szerint a rekordvilágbajnok nehéz helyzetben van, amiből az év végi visszavonulás lehet a kiút.
2010. július 13. kedd 11:40 -
A Mercedes még győz idén?
A Nico Rosberg által Silverstone-ban elért dobogó alapján a Mercedes GP vezére szerint még mindig lehet esélyük a győzelemre idén.
2010. július 13. kedd 11:30 -
A Mercedes is megkörnyékezte Räikkönent?
Nyílt titok, hogy a Renault 2011-ben szeretné visszahozni az F1-be az idén ralizó Kimi Räikkönent, de lehetséges, hogy a Mercedes is hasonló terveket forgat a fejében.
2010. július 13. kedd 08:00 -
Webber futamot és csapaton belüli csatát nyert
Némileg váratlan ugyan, de úgy tűnik, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legproblémásabb párosa a Sebastian Vettel, Mark Webber alkotta Red Bull-duó lesz, a német és az ausztrál pilóta ugyanis már másodszor akasztotta össze a bajuszt néhány héten belül. A házon belüli csata azonban mindenkinek kedvez, csak magának a Red Bull Racingnek nem, amely autói teljesítményével a Brit Nagydíj hétvégéjén is kiemelkedett a mezőnyből. A futamot Webber nyerte, de a hétvége győztese mégis a rivális McLaren-Mercedes.
2010. július 12. hétfő 18:00 -
F1: A Mercedes győzelmekkel érné utol a Ferrarit
Nico Rosberg silverstone-i 3. helye alapján a Mercedesnek továbbra is reális esélye van egy idei futamgyőzelemre és a konstruktőri bronzéremre - véli Nick Fry, az istálló vezérigazgatója.
2010. július 12. hétfő 17:49 -
Kémfotókon a Mercedes C osztály kupé
Jövőre kerül piacra a CLC-t váltó Mercedes C osztály kupé, melyről megérkeztek az első kémfotók.
2010. július 12. hétfő 10:01 -
Schumi új Ezüstnyilat kap a Mercedestől
Silverstone-i lebőgése után a hétszeres világbajnok Michael Schumacher elárulta, hogy új versenyautót kap a Mercedes GP istállótól. A német veterán ettől várja a megváltást, de nem kizárt, hogy az új kasztni csak Spa-Francorchamps-ra készül el.
2010. július 12. hétfő 09:35 -
Rosberg elégedett a Mercedes fejlődésével
Nico Rosberg szuperlatívuszokban beszélt csapatáról, amely az elmúlt futamon elszenvedett csúfos vereség után feltámadt, és egy olyan autót biztosított számára, amivel felállhatott a dobogóra a hétvégi Brit Nagydíjon.
2010. július 12. hétfő 09:07 -
Webber győzelem, Vettel blama, Alonso butaság, Mercedes dobogó Silverstone-ban
Mark Webber fantasztikusan rajtolt, szépen kitette az élről induló csapattársát, akinek egy defekten ment el a győzelme.
2010. július 11. vasárnap 19:30 -
Rosberg szerint megtörtént a várt fordulat a Mercinél
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője igazi áttörésként értékeli, hogy a különítmény számára csapnivalóan sikerült valenciai viadal után a 3. helyen zárta a Brit Nagydíjat Silverstone-ban. A 9. pozícióban végző Michael Schumacher egyáltalán nem elégedett, a hétszeres világbajnok klasszis hazai pályáján, Hockenheimben javítana.
2010. július 11. vasárnap 19:15 -
A nap sportképe: így szárnyalt Webber a győzelem felé
Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője vezet a versenyben a második helyen autózó McLaren-Mercedes-csapattag brit Lewis Hamilton előtt a Forma-1-es Brit Nagydíj futamán Silverstone-ban 2010. július 11-én. Az élen Webber, mögötte Hamilton végzett, a harmadik a Mercedes-csapat pilótája, a német Nico Rosberg lett.
2010. július 11. vasárnap 17:20 -
Webber győzelemmel válaszolt
Mark Webber futamgyőzelemmel bizonyított az őt Vettel mögé helyező Red Bullnak az izgalmasan alakult Brit Nagydíjon. A McLaren óriásit mentett, a Mercedes is dobogóra jutott, a Ferrari versenyére viszont a katasztrófa is enyhe kifejezés.
2010. július 11. vasárnap 16:17 -
F1: Webber győzelemmel vágott vissza a Red Bullnak
Mark Webber futamgyőzelemmel bizonyított az őt Vettel mögé helyező Red Bullnak az izgalmasan alakult Brit Nagydíjon. A McLaren óriásit mentett, a Mercedes is dobogóra jutott, a Ferrari versenyére viszont a katasztrófa is enyhe kifejezés.
2010. július 11. vasárnap 13:45 -
Az autó miatt gyenge Schumacher - véli Ecclestone
Bernie Ecclestone határozott véleménye szerint Michael Schumacher nem érdemli meg az idei gyengébb teljesítménye miatt rázúdított kritikát. A Forma-1-be három év távollét után idén visszatérő rekordvilágbajnok egyelőre nem képes azt a szintet hozni, amit önmaga és a közvélemény elvár tőle, csupán szenved új csapatával, a Mercedes GP-vel.
2010. július 11. vasárnap 11:35 -
Rosberg örül, Schumacher csalódott a kvalifikáció után
Mindenképpen pozitív tapasztalat lehet a Mercedes GP számára a Brit Nagydíj szombati időmérő edzése kapcsán, hogy a csapat autói Silverstone-ban egyértelműen versenyképesebbnek bizonyultak, mint legutóbb Valenciában.
2010. július 10. szombat 19:05 -
Schumi jó rajttal javítana a gyatra időmérő után
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka nem leplezi csalódottságát azután, hogy csak a 10. rajthelyet tudta megcsípni a Brit Nagydíj időmérő edzésén, Silverstone-ban. A veterán német nehéz versenyre számít, de tudja, hogy egy jó rajttal sokat javíthat a helyzetén.
2010. július 10. szombat 18:55 -
A harmadik edzést is a Red Bull nyerte Silverstone-ban
Eddig hibátlan teljesítményt nyújt a Red Bull Racing a Brit Nagydíjon: a harmadik szabadedzésen is Sebastian Vettelék voltak a leggyorsabbak. A hétvégére jelentős újításokkal készülő McLaren szenved, az eddig látottak alapján a Ferrari és a Mercedes tarthatja a lépést a Red Bullokkal.
2010. július 10. szombat 12:15 -
F1: A Mercedes már óvatos a biztató péntekekkel
A Mercedes már nem mer örülni a Brit Nagydíj biztatóan alakuló péntekjének, mert idén már többször is előfordult, hogy a remek kezdet ellenére a szombati időmérőn lebőgtek. A németek mindazonáltal egyértelmű előrelépést tapasztaltak.
2010. július 9. péntek 19:34 -
F1: Schumacher lemondott az idei bajnoki címről
A szezon feléhez érve Michael Schumacher belátta, hogy az idei világbajnoki címért már nem rúghat labdába, ezért minden energiáját a 2011-es felkészülésre fordítja. Nico Rosberggel együtt viszont bízik benne, hogy még idén előrébb lép a Mercedes.
2010. július 9. péntek 11:10 -
Ecclestone Red Bullba ültetné Schumit
Red Bullba ültetné a gyötrelmesen szereplő hétszeres világbajnok Michael Schumachert az F1 impresszáriója, Bernie Ecclestone. A brit üzletember szerint a veterán német küszködésének oka egyértelműen az, hogy a Mercedes GP Ezüstnyila nem eléggé versenyképes.
2010. július 9. péntek 10:06 -
A frissített CL AMG változata is bemutatkozott
Bemutatkozott a frissített Mercedes CL AMG változata is. A gyári sportmodellhez két motort lehet választani, a gyengébb 63 AMG 544 lóerős, míg a nagyobb testvér, a 65 AMG 630 tagú ménessel rendelkezik. Mindkét modell exkluzív kialakításban és minőségben kerül majd a tulajdonosokhoz.
2010. július 8. csütörtök 16:49 -
F1: Túl agresszív fejlesztéseire fizetett rá a Mercedes

2010. július 8. csütörtök 16:12 -
Takarékos és tiszta V6-os dízelt kap a Mercedes-Benz S-osztály
Tisztább és takarékosabb dízelmotort kap a Mercedes-Benz zászlóshajója. Az S350 BlueTec 258 lóerős teljesítménye ellenére megelégszik 6,8 liter gázolajjal száz kilométeren, míg az erőforrás az AdBlue technológiának is köszönhetően teljesíti a 2014-ben életbe lépő Euro6-os normákat.
2010. július 8. csütörtök 14:20 -
Drágább lesz Oroszországban a Mercedes
A kereslet élénkülése és az inflációs nyomás miatt árat emel augusztus 1-jével a Mercedes-Benz oroszországi leányvállalata.
2010. július 7. szerda 20:30 -
A Williams is teszteli új kipufogóját
A Ferrari, a Mercedes, és a Renault után a McLaren illetve a Williams is pályára viszi a Red Bull-féle kipufogórendszert a hétvégi Brit Nagydíj pénteki szabadedzésein, hogy döntést tudjon hozni arról, megtartja-e az új elemet a hétvége hátralévő részében.
2010. július 7. szerda 14:39 -
Szupertakarékos luxus-Merci
Különösen takarékos változatot mutatott be az S-osztályból a Mercedes-Benz. Az új BlueTEC verzió hét liternél is kevesebb üzemanyaggal beéri.
2010. július 7. szerda 13:30 -
Szupertiszta lett a Mercedes S osztály
Felfrissült a Mercedes S 350 BlueTec, az új modell az eddigi legtakarékosabb és legtisztább S osztály.
2010. július 7. szerda 11:15 -
Harci változat a Mercedes G osztályból
A Daimler AG bemutatta legújabb hadászati járművét, amelyet a terepjáró legenda G osztályra építettek.
2010. július 6. kedd 18:40 -
Videón az új Mercedes CL-osztály
A Mercedes végre bemutatta a felfrissülő CL-osztályt, amelyről nyilvánosságra került az első videó is. Az autó legnagyobb újdonsága, hogy az 5,5 literes motort egy két turbós, 4,7 literes váltotta, ám a legfontosabb, a kényelem és az elegancia nem változott.
2010. július 6. kedd 13:10 -
Fejmosást kaptak Schumacherék?
Francia sajtóértesülés szerint a Mercedes GP főnökét és két pilótáját személyesen az anyacég vezére vonta kérdőre.
2010. július 6. kedd 11:30 -
Páncélozott, katonai célú G-osztályt mutatott be a Mercedes
A Mercedes egy katonai beszállítóval karöltve fejlesztette ki a páncélozott, speciális G-osztályt, amely másfél tonnát képes szállítani borzalmas terepen úgy, hogy közben még lőnek is rá.
2010. július 6. kedd 10:43 -
Küzdelem a kilók ellen - a Superleggera története
Bár a Superleggera szóról ma a legtöbben a Lamborghinire asszociálnak, a kikönnyített változatot jelző név először egy Alfa Romeón jelent meg, de később Aston Martin, BMW, Lancia, Ferrari, Bugatti és Mercedes is készült a Carozzeria Touring által kifejlesztett technikával. Rövid áttekintés a Superleggera történetéről.
2010. július 6. kedd 09:40 -
Felfrissült a Mercedes-Benz Vito és Viano
Hét évvel ezelőtt mutatták be a Mercedes-Benz Vito és a Viano második generációját. Ennyi idő az előző sorozat esetében elég volt egy modellváltásra, idén azonban csak felfrissítették a két testvérmodellt.
2010. július 5. hétfő 19:21 -
Megújult a Mercedes-Benz CL
Négy év után módosította felsőkategóriás luxuskupéját a Mercedes-Benz. Frissebb megjelenést, start-stop rendszert, és egy új motort kapott a hatalmas kétajtós.
2010. július 5. hétfő 15:45 -
Coulthard villany-Mercit próbált - videó
Michael Schumacher után David Coulthard is kipróbálta a Mercedes-Benz SLS-t. Míg a hétszeres bajnok a V8-as hajtotta, addig hajdani ellenfele az új villanymotoros variánst tette próbára.
2010. július 5. hétfő 14:20 -
Schumacher nem vár sokat Silverstone-tól
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a hétvégi Brit Nagydíj előtt elismeri, hogy az Ezüstnyíl kvalifikációs tempója továbbra sem az igazi és a csapat nem tudott felülkerekedni a gumiproblémákon sem. Emiatt a német klasszis csak annyit ígér, hogy Silverstone-ban mindent elkövetnek a jó eredmény érdekében.
2010. július 5. hétfő 09:51 -
Új V8-as benzinmotort kapott a felfrissülő Mercedes CL
Goodwoodban leplezte le a Mercedes a faceliften átesett CL-osztályt. Az autó finoman átrajzolt külsőt kapott, amely alatt jelentősen megváltozott a technika, nyugdíjba vonult ugyanis az 5,5 literes motor, és helyét egy 4,7 literes, biturbó egység vette át.
2010. július 5. hétfő 08:56 -
Megújult a Mercedes luxuskupéja
Új, illetve továbbfejlesztett motorokkal bemutatkozott a Mercedes-Benz csúcskategóriás kupéja. A CL továbbfejlesztett variánsa nagyobb teljesítményt nyújt kisebb fogyasztás mellett.
2010. július 5. hétfő 07:55 -
Green révén Merci-siker a DTM-ben
Jamie Green révén Mercedes-siker született a Német Túraautó Bajnokság (DTM) idei negyedik futamán, a Norisringen. A brit az Audi klasszisát, Mattias Ekströmöt és saját márkatársát, a bajnoki listavezető Bruno Spenglert utasította maga mögé.
2010. július 4. vasárnap 19:46 -
Merre mutat a júniusi Irányjelző?
Megérkeztek a nyár újdonságai - az új Suzuki Swift-től a hibrid Honda CRZ-ig. A közlekedési magazin stábja ott volt a Dacia Duster, a Porsche és a Mercedes-Benz tesztvezetésén.
2010. július 4. vasárnap 18:19 -
Így dönget a Mercedes SLS AMG Goodwoodban - videó
Extravagáns küllem, brutális hang és teljesítmény
2010. július 3. szombat 15:55 -
Schumacher rámutatott a Mercedes gyengéjére
Michael Schumacher úgy érzi, hogy csapata továbbra is gumiproblémákkal küzd, és egyszerűen képtelen megfelelő működésre bírni az abroncsokat, ami miatt már az évad eleje óta komoly hátrányban vannak.
2010. július 2. péntek 17:07 -
Szökőkutat csinált a tűzcsapból egy Mercedes - fotó
Szökőkútszerűen tör fel a víz a főváros II. kerületében, a Káplár és a Fillér utca sarkán, miután egy autó kidöntött egy út menti tűzcsapot. A személygépkocsi két autónak is nekiütközött, de senki sem sérült meg.
2010. július 2. péntek 14:36 -
520 lóerős a legújabb Mercedes C63 AMG - fotó
Mindössze 10 példány készül a Mercedes-Benz C63 AMG legújabb, DR520 típusjelű modelljéből, amelyet ezen a héten mutattak be a nagy-britanniai Goodwoodban, a Festival of Speed elnevezésű autósport-parádé keretein belül. Az autó különlegessége, hogy a szigetországi Brooklands-ben található Mercedes-létesítményben készül helyben gyártott és Brabus-alkatrészekből. A
2010. július 2. péntek 12:50 -
Rosberg: Katasztrófa a Mercedes
Nico Rosberg lassan kezd besokallni a Mercedes versenyképtelensége miatt, a német egy interjúban egyáltalán nem finomkodott.
2010. július 2. péntek 12:30 -
David Coulthard kipróbálta az elektromos Mercedes-Benz SLS-t - videó
A Mercedes-Benz legerősebb modellje, vagyis az SLS még alig érkezett meg a kereskedésekbe, a németek már be is mutatták annak elektromos változatát, amely az E-Cell nevet kapta. A német újdonságot a volt Forma1-es pilótának, David Coulthardnak menet közben is volt szerencséje közelebbről megismerni.
2010. július 2. péntek 12:17 -
Felfrissült a Mercedes-Benz Vito és Viano
A Merced-Benz bemutatta dobozos modelljeinek modellfrissített változatát. A ráncfelvarrás ezúttal a Vito-t és a Viano-t érintette, amelyek a külső változtatások mellett - minimálisan ugyan, de - a lemezek alatt is változtak.
2010. július 2. péntek 11:00 -
A Mercedes elkészítette Räikkönen előszerződését?
A Mercedes-Benz Motorsport alelnöke, Norbert Haug a finn világbajnoknál, Kimi Räikkönen-nél tett látogatást Svájcban. A hivatalos tájékoztatás szerint, mint magánszemély találkozott 2007 világbajnokával, és nem a Mercedest képviselte.
2010. július 2. péntek 10:34 -
Merci kombi 300-as tempóval
A Mercedes-Benz brit leányvállalata DR 520 néven exkluzív modellt készített a C-osztály leggyorsabb variánsából. Kombiként is megfutja a 300-at.
2010. július 2. péntek 07:30 -
Felvételi rekord az épülő Mercedes gyárban
Július elsején 80 új dolgozó lépett munkába a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-nél, eddig a legtöbben az egy hónap alatt felvett dolgozók közül - közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.
2010. július 1. csütörtök 19:10 -
Hungarikum logója kerül a McLarenekre a Magyar Nagydíjon
Egy új típusú együttműködés keretében a Forma-1-es Magyar Nagydíj alatt a csapat főszponzora révén a McLaren-Mercedes mindkét versenyautójára felkerül a Pick logója.
2010. július 1. csütörtök 08:25 -
Szeretnél Michael Schumacherrel vacsorázni? Csak vegyél egy Mercit...
Érdekes ajánlattal állt elő a Mercedes annak érdekében, hogy növelje az eladásait, vajon Schumi személye elég lesz hozzá?
2010. június 30. szerda 11:08 -
Kompakt terepes kupét fejleszt a Mercedes
Német lapértesülések szerint a Mercedes megirigyelte a BMW X6 sikerét, és már ők is fejlesztik saját kupés tetővonalú SUV-jukat. A pletykák szerint a GLC 2014-ben kerülhet a kereskedésekbe kis lökettérfogatú turbómotorokkal.
2010. június 30. szerda 10:54 -
Schumacher szerint még győzhet a Mercedes
A Mercedes GP két pilótája szerint a csapat idei győzelmi esélyei még nem szálltak el végleg.
2010. június 30. szerda 10:30 -
Egy Merciért Schumacherrel vacsorázhat
Különleges lehetőséget kínál a tehetős ügyfeleknek a Mercedes-Benz hazai importőre. Aki a következő hetekben vesz egy új kocsit, az személyes ismeretséget köthet Michael Schumacherrel.
2010. június 29. kedd 06:30 -
Videón az elektromos Mercedes-Benz SLS
Nem is egy, hanem rögtön két videón is látható mozgás közben az elektromos meghajtású szuper sportkocsi.
2010. június 28. hétfő 17:38 -
A silverstone-i futam fontos erőpróba lesz a McLaren számára
A McLaren-Mercedes jelentős fejlesztési csomaggal készül a Brit Nagydíjra, amelytől komoly előrelépést, egyúttal a Red Bull Racing legyőzését várják. A világbajnokságot vezető wokingi alakulat vezetője úgy véli, a silverstone-i futam rendkívül fontos lesz, mert reális képet ad az erőviszonyokról.
2010. június 28. hétfő 16:40 -
Kisebb dízelt kap a Mercedes-Benz GLK
Új motorváltozattal bővül a Mercedes-Benz legkisebb terepjárójának kínálata. Júliustól ugyanis a már jól ismert 2,1 literes dízelmotor 143 lóerős változata is elérhető lesz a GLK-hoz, ráadásul akár 5,8 liter gázolajjal is beéri az autó kéziváltóval.
2010. június 28. hétfő 13:20 -
Halkan suhan a norvég utakon a Mercedes SLS E-CELL - videó
Norvégiában készítettek egy reklámvideót a négy villanymotorral szerelt Mercedes SLS E-CELL-ről. Az 533 lóerős összteljesítmény és 880 Newtonméteres maximális forgatónyomaték zseniális menetteljesítményeket ígérnek. 3,8 másodperc a százas sprint és az ígéretek szerint akár 200 kilométert is meg lehet majd tenni egy feltöltéssel.
2010. június 28. hétfő 12:15 -
Schumacher nem rövid távra tervez az F1-ben
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka újfent cáfolja a pletykákat, amelyek szerint az idény végén távozik az Ezüstnyilak csapatától. Ross Brawn csapatfőnök szerint alaptalanok azok a találgatások is, amelyek szerint jövőre Robert Kubica válthatja fel az idén harmatos szerepléssel visszatérő német klasszist.
2010. június 28. hétfő 10:20 -
Kis dízel a kis terepes Merciben
Új alapmotor kerül a Mercedes-Benz legkisebb terepes járművébe. A GLK-ba az egyébként már használt 2,1 literes dízelmotor gyengébb variánsa kerül.
2010. június 28. hétfő 07:30 -
Csendben gyilkolni
Kérem, ez van. 27 348 900 forint volt tesztautónk listaára, ezekkel az extrákkal, 16 399 000 nélkülük. Persze adódik a kérdés, mennyire van értelme még egy alapáras E-Klasse árát költeni extrákra, de mielőtt elkezdjük szapulni a karvalykapitalizmust, jó, ha helyén vizsgáljuk a dolgokat. A felsőközép-prémium kategória kétségkívül az egyik legfontosabb, legnagyobb súlyú szegmense az elsővonalas prémium-gyártóknak. Ezek azok az autók, melyekből jóval több fogy, mint a luxuskategóriás, nagyobb modellekből, a vásárlói réteg pedig legalább annyira kritikus, a változásokra rendkívül érzékeny, mint a legdrágább modellek esetében. És főleg: tőkeerős. Van pénze (ha nincs, szerez), amit el is tud költeni. Lehet ugyan, hogy idehaza nem az erős középosztállyal azonosítják ezeket az autókat, de mi nagyon kicsi piac vagyunk csupán, mondhatni, alig mérvadó. A nagy gyilkolászás tőlünk nyugatabbra, vagy jóval keletebbre folyik. Márpedig a mexikói felállásban, ahol mindenki a másik fejéhez szorítja a pisztolyt, nehéz eldönteni, ki marad a végén talpon. A három fő rivális: az E-osztály, az ötös és az A6 között mára szinte nüansznyiak a különbségek: mindhárom nagy, kényelmes és erős, presztízsükhöz (és ebben biztos vagyok) még nem nőtt fel a Lexus sem, hiába áll mögötte a Toyota pénze. Szerencsére a különbségek kicsik ugyan, de jól elkülöníthetők. Véleményem szerint a jelenlegi állásban a Mercedes lépéshátrányba került, hiszen ők jöttek ki legkorábban az E-vel. Igaz ugyan, hogy az új ötös színrelépéséig pancsolhatott az eladásokban, de a négyhengeres motorok problémái nagyon rosszkor jöttek számukra. A fegyverkezési verseny jellemzője, hogy a másodszor lépőnek mindig könnyebb. Ezt használja ki ebben a kategóriában a BMW és az Audi is (már az előző generációknál látszott az E-5-A6 sorrend). Az E indulóára jelenleg 11 millió forint, a legolcsóbb 520d-t 11 690 000-be kerül, az Audi A6 már kifutó modell, de az új is ezen a szinten indul majd, ez biztos. A szinte egymás mellé belőtt árképzés végig nyomon követhető. A 292 lóerős 350CGI Blue Efficiency 16 648 250 forint, a 306 lóerős 535i 16 399 000 (mint azt fent említjük). Az pedig nem kérdés, hogy az extralistát pipálgatva báremylik esetében bőven 25 millió fölötti összeget kell csengetni a kasszánál. Ez a mindennapok emberének rengeteg pénz, de meg kell értenünk: egy bizonyos szinten felül már nem a költséghatékonyság, a megéri vagy sem -kérdés a döntő. És pontosan ezért fontos ez a kategória, hiszen a spór-modellek - melyek külsőre ugyanúgy magukon hordozzák a presztízs stílusjegyeit - még akár ésszerű választásként is szóba jöhetnek. De húszmillión felül már egy-két guriga mit sem számít. És ott, jelen állás szerint, az új ötös áll a csúcson. Rengeteg benne a hely, a kidolgozásán nem lehet szálkát találni, a menetteljesítményei meggyőzőek és nagyon high-tech. Az úttartása példás, nagysebességű iránystabilitása remek, nincs forgalmi szituáció, ami kizökkentené egyensúlyából. Tudom, hogy önöknek nem egy referenciapont, de amikor már a minden hájjal megkent, az autókat a létező legkritikusabb szemmel néző Papp Tibi is azt mondja egy dízel (!) kombira, hogy kéne, akkor arra érdemes odafigyelni. Drága, persze, nagyon drága. Ahogy Tibor mondotta: nem éri meg. De ilyen nézetekkel be se lépjünk a szalon ajtaján. Mai cikkünk kapcsolódó blogposztját olvashatták.
2010. június 28. hétfő 06:00 -
Fekete mágia a leggyorsabb Mercihez
Bemutatta új csomagját, a Black Editiont a Kicherer. A német tuningcég feketébe öltöztette a Mercedes SLS-t. A dögös matt karosszériához dukál a plusz teljesítmény, nem is hiányzik.
2010. június 28. hétfő 05:00 -
Schumacher nem érti, miért kapott piros lámpát
A biztonsági autós fázisra vonatkozó bokszutcai szabályok tisztázását kéri a Mercedes GP csapata, miután szerintük az Európa Nagydíjon Michael Schumacher számára ezen múlt a jó versenyeredmény.
2010. június 27. vasárnap 19:40 -
A Mercedes cáfolja Kubica érkezésének hírét
Bár az olasz sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint nem kizárt, hogy Robert Kubica váltja Michael Schumachert a jövő évben, a Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn határozottan cáfolta, hogy kapcsolatban állnának a lengyel versenyzővel.
2010. június 27. vasárnap 13:02 -
Schumacherék idényének vége?
Miután az Európa Nagydíj időmérő edzésén a Mercedes csapat, egyik autója sem került a legjobb tíz közé, Niki Lauda szerint a csapatnak el kell gondolkodnia az idény feladásán.
2010. június 27. vasárnap 10:30 -
Hamilton: Nincs egyetlen favoritja a bajnokságnak
Lewis Hamilton szerint nincs értelme arról beszélni, hogy az utóbbi két futamon elért kettősgyőzelemnek köszönhetően a McLaren-Mercedes lenne a világbajnokság abszolút favoritja. Az egyéni bajnokságot vezető brit szerint még a konstruktőrök és a pilóták pontversenye is teljesen nyitott, hiszen a szezon fele még hátra van. A 2008-as világbajnok úgy véli, három csapat közül bármelyik megnyerheti a bajnoki címet.
2010. június 27. vasárnap 10:10 -
Közelebb kerülne a Mercihez a Renault
Eric Boullier, a Renault szakvezetője kitörő örömmel fogadta, hogy az Európa Nagydíj időmérő edzésén a célkeresztbe vett Mercedes párosával ellentétben mindkét versenyzője, Robert Kubica és Vitalij Petrov is bejutott a legjobb tíz közé.
2010. június 26. szombat 23:50 -
Kubica a jobb rajt érdekében a rosszabb gumikat választotta
A Renault F1-es csapata az Európa Nagydíj időmérő edzésén a 6. és a 10. rajthelyet szerezte meg. A francia istálló elégedett pilótái teljesítményével, mivel mindkettőjüknek sikerült a Q3-ba kerülni. A csapat célja, hogy a futamon pontokat szerezzenek, és csökkenteni tudják hátrányukat a Mercedes GP-vel szemben.
2010. június 26. szombat 20:48 -
A Mercedesnél a tanácstalanság a csalódottságánál is nagyobb
Az Európa Nagydíj időmérő edzésének legnagyobb negatív meglepetését a Mercedes GP szolgáltatta azzal, hogy idén először egyik pilótája sem került be a legjobb tízbe. Ami talán még fájóbb a csapatnak, hogy egyelőre fogalmuk sincs arról, miért esnek ennyire vissza az időmérőkön.
2010. június 26. szombat 20:00 -
F1: Rosberg magával elégedett, a Mercedesszel nem
Nico Rosberg úgy érzi, tökéletes kört futott a valenciai időmérőn, ám mivel a Mercedes nem tudta kihozni a maximumot a fejlesztési csomagból, esélye sem volt a Q3-ra. Michael Schumacher nem érti, miért nem tudják munkára bírni a gumit az időmérőn.
2010. június 26. szombat 18:37 -
Semmit nem javult a Mercedes időmérő-teljesítménye
Miután az Európa Nagydíj időmérőjén egyik Mercedes sem jutott be a Q3-ba, Ross Brawn csapatfőnök elismeri: az Ezüstnyilak kvalifikációs teljesítményével az új fejlesztések ellenére is súlyos gondok vannak. Nico Rosberg és Michael Schumacher a W01-es versenytempójától remélnek néhány pontot.
2010. június 26. szombat 17:45 -
Helyreállt a világ rendje: újra a Red Bullé az első rajtsor
A Red Bull Racing Valenciában visszavágott a sorozatukat két hete Kanadában megszakító McLarennek. A pole pozíciót Sebastian Vettel szerezte meg, egy hajszállal megelőzve csapattársát, Mark Webbert. Az utolsó körén rontó Lewis Hamilton harmadik lett. A két Mercedes már a második etapban kiesett.
2010. június 26. szombat 15:05 -
Cáfolják a Kubica-Mercedes pletykát
Miután Valenciában hírbe hozták a Mercedes-szel, Robert Kubica kijelentette: egyelőre nem született döntés arról, hogy hol folytatja pályafutását az idei szezon után. A csillagos márka cáfolt, míg Eric Boullier, a Renault főnöke nyomatékosította: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lengyel maradjon a francia csapatnál.
2010. június 26. szombat 13:25 -
Kubicát ültetik Schumacher helyére?
Elég vad pletyka kapott lábra a valenciai paddockban, a Mercedes GP állítólag Robert Kubicát szeretné Michael Schumacher helyére ültetni 2011-ben.
2010. június 26. szombat 06:00 -
Kubica váltja Schumachert a Mercedesnél?
Váratlan fejleménnyel rukkolt elő egy olasz portál: állítólag a Mercedes GP az Európa Nagydíj nyitónapján ajánlatot tett a Renault versenyzőjének, Robert Kubicának, akit Michael Schumacher helyére szerződtetnének a következő három szezonra.
2010. június 25. péntek 20:50 -
Kvalifikációs javulást várnak a Mercedes GP versenyzői
Elsősorban kvalifikációs javulást vár a Mercedes GP két versenyzője, Nico Rosberg és Michael Schumacher az Ezüstnyíl új fejlesztéseitől, amelyeket az Európa Nagydíj nyitónapján próbáltak ki első ízben. Mindkét német elégedett a kezdeti tapasztalatokkal, de egyelőre Rosberg mutatkozott gyorsabbnak.
2010. június 25. péntek 20:15 -
A Mercedes közelebb került riválisaihoz
A Mercedes GP egy újabb lépéssel közelebb került legnagyobb ellenfeleihez, legalábbis ez a véleménye Nico Rosbergnek, aki kiválóan teljesített a pénteki első két szabadedzésen Valenciában, ahol csapata pályára vitte legújabb fejlesztéseit.
2010. június 25. péntek 20:08 -
Az első nap után úgy tűnik, beváltak a Mercedes újításai
Elégedettség uralkodik a Mercedes GP-nél a valenciai Forma-1-es hétvége első napját követően, mert beváltak az autón végzett komoly fejlesztések, és műszaki hiba sem hátráltatta a csapat munkáját. Rosberg meg is nyerte az első szabadedzést, azonban tisztában vannak vele, hogy még hosszú a hétvége és a jó vasárnapi eredményért még sokat kell dolgozniuk.
2010. június 25. péntek 19:28 -
Schumacher a gumik miatt küszködik idén
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka úgy véli, hogy a slick abroncsok miatt szerepel a vártnál gyengébben az idei szezonban. A német leszögezte: nem foglalkozik azokkal a bírálatokkal, amelyeket gyatra montreali szereplése után kapott a sportág korábbi szereplőitől.
2010. június 25. péntek 17:40 -
Rosberg a két McLaren előtt nyitott Valenciában
Nico Rosberg diktálta a tempót az Európa Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol napos, meleg idő fogadta a mezőnyt. A Mercedes GP pilótáját a McLaren duója, Lewis Hamilton, és Jenson Button követte.
2010. június 25. péntek 11:35 -
Gyorshír: Rosberg a McLarenek előtt Valenciában
Nico Rosber, a Mercedes GP versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az Európa Nagydíj első szabadedzésén, Valencia utcáin, ahol a legutóbbi két futamon dupla diadalt arató McLaren-párost, Lewis Hamiltont és Jenson Buttont utasította maga mögé.
2010. június 25. péntek 11:32 -
Megválasztották a 210-es Év motorja díj nyertesit
Több kategóriában, egy hetvenkét tagú zsúri szavazatai alapján hirdettek győzteseket. Idén a Volkswagen, a Fiat, a Toyota, a Mercedes, a és a BMW kapott díjakat.
2010. június 25. péntek 10:39 -
A Volkswagen 1,4 literes TSI-je lett az Év Motorja
Idén másodjára is a Volkswagen 1,4 literes TSI motorja lett az Év Motorja, így a BMW M5 V10-es erőforrása a wolfsburgi benzines is duplázni tudott. A 12 kategóriában nyerni tudott a Fiat, a Toyota, a Mercedes-Benz, a BMW-PSA és az Audi is. A legjobb új motor a Fiat Multiair erőforrása lett.
2010. június 25. péntek 08:00 -
Árengedményért könyörgött Hitler a Mercedesnél
Adolf Hitlernek nagyon tetszett a Benz egyik típusa, de nem volt elég pénze rá, ezért árengedményt kért a kereskedőtől.
2010. június 25. péntek 05:05 -
A Kicherer kezelésbe vette a Mercedes-Benz SLS AMG-t
Várható volt, hogy a Mercedes-Benz modelljeire specializálódott Kicherer előbb-utóbb a márka leggyorsabb tagját, az újonc SLS AMG-t is kezelésbe veszi, a várakozások pedig most beigazolódtak. A tuningcég egy optikai és teljesítménynövelő csomagot kínál az autóhoz, amely a Black Edition nevet kapta.
2010. június 24. csütörtök 17:28 -
F1 Celeb: Kerekes hűtőládákat tervezett a Mercedes
Jody Scheckter organikus élelmiszereket előállító farmján ezentúl fagylaltot is készítenek, aminek örömére egy különleges bicikliverseny került megrendezésre: a hűtőládával felszerelt járgányokat a Mercedes mérnökei tervezték.
2010. június 24. csütörtök 17:09 -
F1: Haug "garantálja" a Mercedes felzárkózását

2010. június 24. csütörtök 15:27 -
A Renault és a Mercedes elkészült a Red Bull-klónnal
A Ferrari mellett a Renault és a Mercedes GP is pályára viszi a Red Bull által már a bajnokság eleje óta eredményesen használt különleges kipufogó-rendszert, ami a diffúzor hatékonyabbé tételével nagyobb leszorítóerőt biztosít az autó hátulján.
2010. június 24. csütörtök 13:18 -
Hazai pályán debütál a McLaren módosított versenyautója
A McLaren-Mercedes a Brit Nagydíjon veti be először a Red Bulléhoz hasonló elrendezésű kipufogórendszerét, közölte a wokingi istálló technikai igazgatója. Paddy Lowe elmondta, a rendszer elkészült, de a versenyen történő használat előtt még tesztelni szeretnék, ezért a hétvégi Európa Nagydíjon még a jelenlegi megoldás lesz Hamilton és Button autóján.
2010. június 24. csütörtök 12:50 -
A Force India a kanadai formájára építene Valenciában
Az indiai csapat igen biztató formát mutatott a legutóbbi F1-es futamon, a Kanadai Nagydíjon, melyen a Mercedes GP-vel és a Renault-val is fel tudta venni a versenyt alaptempó tekintetében, ám némi balszerencse következtében végül csak három ponttal gazdagodott. Az istálló két pilótája optimistán tekint a hétvégi valenciai verseny elé, ahol reményeik szerint a kisebb újításoknak köszönhetően tovább javul majd a VJM03 teljesítménye.
2010. június 23. szerda 11:30 -
Íme a Mercedes elektromos szuperverdája - fotók
Megjelentek az első képek a Mercedes SLS AMG típusjelű szupersportkocsijának elektromos változatáról, az E-Cellről. Míg a normál változat 6,2 literes, V8-as erőforrása 571 lóerős teljesítményre képes, addig a négy elektro-motorral hajtott E-Cell 519 lóerőt produkál és 0-ról 62 mérföld/órás (99,2 kilométer/óra) sebességre 4 másodperc alatt gyorsul fel. A jobb leszorítóerő érdekében új diffúzort készítettek a csillagos márka mérnökei, akiknek az elektromos berendezések miatt új futóművet is terveztek az autó alá. Ha minden igaz, az E-Cell 2013-tól kerülhet sorozatgyártásba.
2010. június 22. kedd 20:21 -
A Mercedes védelmébe vette Schumachert
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry védelmébe vette Michael Schumachert, miután rengeteg kritika érte a szezon eddigi versenyein mutatott relatíve gyenge szereplése miatt.
2010. június 22. kedd 18:17 -
Szűz Schumacher Valenciában
A Mercedes GP mindkét pilótája várja a hétvégi Európa Nagydíjat. Michael Schumacher még nem versenyzett a pályán.
2010. június 22. kedd 17:00 -
Bemutatkozott a villanymotorral hajtott Mercedes E-cell
Hivatalosan is bemutatkozott a Mercedes SLS alapjaira épülő E-cell. A teljesen villamos energiával hajtott járművet négy motor mozgatja, együttes teljesítményük 533 lóerő és 880 Newtonméter. 3,8 másodperc alatt teljesíti a százas sprintet a modell.
2010. június 22. kedd 15:14 -
526 lóerős az elektromos Mercedes SLS AMG
E-Cell néven mutatta be az elektromos SLS AMG első prototípusát a Mercedes.
2010. június 22. kedd 13:44 -
Button perrel fenyegette Brawnékat, de megkapja autóját
Brit sajtóértesülés szerint Jenson Button beperelte tavalyi csapatának, a Brawn GP-nek a jogutódját, amiért a szerződés ellenére sem adta át neki azt az autót, amivel megnyerte a 2009-es Forma-1-es világbajnoki címet. A Mercedes első megoldási javaslatát a brit világbajnok nem fogadta el, végül elérte, amit akart és megkapja 2009-es autóját.
2010. június 22. kedd 11:30 -
A Red Bull kipufogórendszerét másolják az élcsapatok
A McLarennél és a Mercedesnél is azon dolgoznak, hogy átvegyék a kipufogó rendszerre vonatkozó azon megoldást, amit a Red Bull Racing már a szezon elejétől sikeresen használ autóin a Forma-1-ben. A Ferrari mellett a Mercedes már a következő nagydíjon, Valenciában beveti saját változatát, a McLaren pedig Silverstone-ban fogja először alkalmazni az eddigiektől eltérő elrendezést.
2010. június 22. kedd 10:40 -
Kész a Mercedes elektromos sportkocsija
Elkészült a Mercedes-Benz elektromos sportkocsija. Az SLS AMG alapjaira épített kocsi dinamikája kiváló, a károsanyag-kibocsátása viszont nulla.
2010. június 22. kedd 08:05 -
Folytatja a Merci-vadászatot a Renault
Újdonságokkal készül a hétvégi Európa Nagydíjra is az F1-es Renault istálló, amely agresszív fejlesztéseivel továbbra is a Mercedes skalpjára pályázik - árulta el a különítmény főmérnöke, Alain Permane. Robert Kubica bizakodó a Valencia utcáin tartandó összecsapás előtt.
2010. június 21. hétfő 19:01 -
F1: Minden élcsapat lemásolja a Red Bullt
Nemcsak a Ferrari, hanem a McLaren, Mercedes és Renault hármas is lemásolja a Red Bull hátsó részét. A Christian Horner vezette csapat Valenciában F-csatornával indul.
2010. június 21. hétfő 14:00 -
Dodge Vipernek indult a Mercedes-Benz SLS AMG?
Egy amerikai lap érdekes történettel állt el a Mercedes-Benz SLS AMG születésével kapcsolatban. Az Inside Line információi szerint ugyanis a német sportautót eredetileg Kaliforniában kezdték tervezni, mégpedig a következő generációs Dodge Viper mellett, amely azonban végül nem mutatkozott be.
2010. június 21. hétfő 13:55 -
Négy motorral indul az új Mercedes CLS forgalmazása
Hollandiából szivárgott ki néhány adat az új Mercedes CLS-ről, négy motorral indul a forgalmazás.
2010. június 21. hétfő 11:03 -
Schumi hisz magában és a Mercedes fejlesztéseiben
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a jövő hétvégi, Valencia utcáin megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon feledtetné gyatra montreali szereplését. A német veterán bízik saját alkalmazkodókészségében és a csillagos különítmény új fejlesztéseiben is. Ross Brawn csapatfőnök ezen a futamon lehelne életet alakulata vb-esélyeibe.
2010. június 19. szombat 21:05 -
A Mercedes még nem mondott le a bajnoki címről
Annak ellenére, hogy több mint száz pont a lemaradása a listavezető McLarenhez képest, a Mercedes GP még nem adta fel az idei évet, és hisz abban, hogy még harcba szállhat a bajnoki címért 2010-ben, legalábbis a csapat főnöke, Ross Brawn szerint.
2010. június 19. szombat 16:25 -
Brawn: Még lehetünk bajnokok az idén
A Mercedes GP a vártnál gyengébben kezdte a 2010-es szezont, és nyolc futam után csak a 4. a tabellán, de Ross Brawn úgy látja, még semmi sincs veszve, hiszen az új pontrendszernek köszönhetően jelenlegi hátrányukat könnyedén le lehet dolgozni. A csapatfőnök szerint jó úton járnak a fejlesztésekkel, és kevés választja elő őket attól, hogy végre győzni tudjanak.
2010. június 19. szombat 11:15 -
F1: Valenciában közeledne a vb-cím felé a Mercedes
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke szerint istállója továbbra is esélyes a bajnoki címre, és arra számít, hogy a kanadai aszfaltcsíkhoz hasonló valenciai pályán ismét erős teljesítményre lesznek képesek. A brit úgy véli, Montrealban csak az időmérő siklott félre.
2010. június 18. péntek 13:34 -
Még lőtávolban a Mercedes?!
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn szerint a csapat még nincs végzetesen lemaradva a bajnoki éllovasoktól, a jövő hétvégi versenyen pedig jók lehetnek majd.
2010. június 18. péntek 13:10 -
Limitált felszereltséget kap a Mercedes-Benz M-osztály
Egy limitált szériával kedveskedik a Mercedes-Benz az M-osztály leendő tulajdonosainak az idei évben, amely a Grand Edition nevet kapta. A nem mindennapi sorozat főként gazdag felszereltségével hódíthat, amelyet az eredeti ár egy tizedéért kínál a csillagos német márka.
2010. június 18. péntek 11:44 -
A Mercedes szerint minden rendben Schumacherrel
Bár az elmúlt futam után rengeteg kritika érte, a Mercedes vezetése kiáll a három év kihagyás után visszatérő Michael Schumacher mellett, aki véleményük szerint semmivel sem teljesít rosszabbul, mint csapattársa, Nico Rosberg.
2010. június 17. csütörtök 18:26 -
Nem akar négy csapatot motorral ellátni a Mercedes az F1-ben
A Mercedes-Benz minden bizonnyal a következő szezonban sem lát el motorokkal egy négy istállót a Forma-1-ben. Ez elsősorban a jelenleg a Renault motorjait használó Red Bull Racing számára rossz hír, a bajnoki cím egyik várományosa ugyanis már régóta szeretne Mercedesre váltani.
2010. június 17. csütörtök 16:00 -
A Mercedes nem bővíti partnercsapatai számát
Azt követően, hogy gyári alakulata vezetője, Ross Brawn figyelmeztette, hogy már így is sok idejét lekötni jelenlegi három csapata kiszolgálása, a Mercedes-Benz jelezte, hogy minden bizonnyal nem fogja bővíteni motorpartnerei számát a következő idényben.
2010. június 17. csütörtök 15:45 -
F1: A Mercedes torpedózta meg az izmosabb KERS-et
A Renault csapatfőnöke elárulta, hogy a Mercedes szavazta le a Ferrarival közösen tett javaslatukat a 800 kJ-os KERS-re, amit kétszer olyan hosszú ideig lehetett volna használni, mint a tavalyi rendszert.
2010. június 17. csütörtök 15:11 -
Zöld utat kapott a szaúdi Gazal-1 koncepció gyártása
A Gazal-1 nevet viselő terepjáró először a Genfi Autószalonon volt látható, ám akkor még csak koncepció formájában. A Mercedes-Benz G-osztály alapjaira épülő, rendhagyó külsővel felruházott modell azonban az utakon is látható lehet a jövőben, a szaúdi király ugyanis rábólintott annak gyártására.
2010. június 17. csütörtök 14:34 -
Lada törte össze a Mercedes SLS AMG-t - fotók
Oroszországban történt az első olyan baleset, amelynek következtében összetört a Mercedes-csúcsverda, az SLS AMG egyik példánya - írja a jalopnik.com. Az autós portál két képet is közölt a közúti incidensről, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy a méregdrága szupersportkocsi egy 2112-es Ladával ütközött.
2010. június 17. csütörtök 10:56 -
Nem irigykedik a Mercedes-főnök
Ross Brawn tisztázta, hogy nem a Red Bulltól félti a Mercedes motorjait, egyszerűen nem hiszi, hogy a német gyártónak lenne kapacitása egy negyedik csapatra is.
2010. június 17. csütörtök 10:30 -
Kiáll Schumacher mellett a Mercedes GP
Nick Fry, a Mercedes GP ügyvezetője nem érti, hogy a közvélemény miért cikizi a hétszeres világbajnok Michael Schumachert montreali szereplése miatt. Bár a német látványosan küszködött a montreali hétvégén, a brit szakember szerint Nico Rosberggel azonos szinten teljesít és az idei vb-esélyekről sem kell még lemondania.
2010. június 17. csütörtök 09:06 -
Nick Fry védelmébe vette a gyengén szereplő Schumachert
A Mercedes GP ügyvezető igazgatója visszautasítja azokat a kritikákat, amelyek Michael Schumachert érték a Kanadai Nagydíjon mutatott teljesítménye miatt. Nick Fry úgy látja, a hétszeres világbajnok semmivel sem mutat gyengébb formát, mint Nico Rosberg, és meglepődött a negyvenegy éves pilótát ért csípős megjegyzéseken.
2010. június 17. csütörtök 08:50 -
F1: A Mercedes továbbra is fejlődni látja Schumachert
A Mercedesnél még mindig pozitívan ítélik meg Michael Schumacher szereplését, mert úgy érzik, Kanadában peches volt, és részben a csapat taktikai melléfogása okozta a német senyvedését.
2010. június 16. szerda 16:24 -
Kombi készülhet a Volkswagen Passat CC-ből
A legújabb Németországból származó információk szerint a Volkswagen kombi változattal bővítheti a Passat CC kínálatát. A wolfsburgiak egy Mercedes-Benz Shooting Break-hez hasonló autót dobhatnak piacra, így a CLS után a Passat CC-nek is lehetne kombi változata, amely Észak-Amerikában is elérhető lenne.
2010. június 16. szerda 15:30 -
Kiszivárgott fotókon a frissített Mercedes CL
Ha hinni lehet a Mercedes hollandiai részlegétől kiszivárgott képeknek, a német gyár mégsem kereszteli át S osztály kupévá a frissített CL-t.
2010. június 16. szerda 10:25 -
F1: A Mercedes még nem adta fel
Bár a felzárkózás egyelőre nem sikerült, Ross Brawnék egyelőre még nem ejtik a 2010-es szezont, továbbra is dolgoznak az autón.
2010. június 16. szerda 09:30 -
Gyári fotón a megújuló Mercedes CL63 AMG
A stuttgartiak az idei évben ráncfelvarrásra küldik egyik legerősebb kupéjukat, a CL63 AMG-t. Az autó a kategóriában szokatlanul alaposa frissítést kap, nem csupán a lámpák változnak ugyanis, de a lemezfelületeket is átdolgozták a németek, és a 6,3 literes motort is lecserélhetik.
2010. június 16. szerda 09:17 -
Kiszivárgott képeken a 600 lóerős Mercedes
Kiszivárogtak az új Mercedes-Benz CL sportmodelljeinek fotói. Ebből megismerhetjük, milyen lehet a luxuskupé felújított változata.
2010. június 16. szerda 06:30 -
Még nem adja fel az idei évet a Mercedes az F1-ben
A Mercedes GP továbbra is folytatja 2010-es versenyautója fejlesztését, noha az elmúlt két futamon a konstruktőri pontversenyben jelentős hátrányba kerültek az élen állókhoz képest. A csapat vezetője ennek ellenére úgy látja, van értelme a kemény erőfeszítéseknek, és hisz benne, hogy az következő futamokon csökkenteni tudják hátrányukat.
2010. június 15. kedd 20:20 -
A Mercedes nem áll le idei autója fejlesztésével
Bár az utóbbi versenyeken egyre nagyobb lemaradásba került az élen állókkal szemben, sőt Michael Schumacher az elmúlt héten kijelentette, hogy már a jövő évre koncentrál, a Mercedes vezetése még nem mondott le az idei bajnokságról.
2010. június 15. kedd 16:18 -
Jövőre érkeznek a Mercedes alternatív hajtású modelljei
16 új és megújult modellt mutat be a Mercedes az elkövetkező egy évben. Ezek között érkezik a villanymotorral szerelt Smart Fortwo és a Mercedes A-osztály E-Cell és B-osztály F-Cell változatok is. Hamarosan új V6-os és V8-as motorok érkeznek a jelenlegi modellekbe.
2010. június 15. kedd 14:25 -
A Renault célja a Mercedes legyőzése
A Renault Forma-1-es istállója a Kanadai Nagydíjon sem maradt pontok nélkül. A csapat húzóembere Robert Kubica ugyan csak hetedik lett, de ő futotta a verseny leggyorsabb körét, csaknem egy másodperccel megelőzve a futamgyőztes Lewis Hamiltont. Steve Nielsen sportigazgató elmondta, hogy továbbra is fejlesztik az autóikat és az idei szezon végére mindenképpen le akarják győzni a Mercedes GP-t.
2010. június 15. kedd 12:55 -
Videó: Porsche 911 Turbo vs Mercedes SLS AMG vs Audi R8 V10
A Motor Trend magazin közös tesztre vitte a ma kapható német sportkocsik legjavát, a vadiúj Mercedes SLS AMG-t, a Porsche 911 Turbót, valamint az Audi R8 erősebb, V10-es változatát. Vajon a 6, a 8 vagy a 10 henger szól legszebben?
2010. június 15. kedd 11:02 -
A rossz taktikán ment el Schumacher versenye
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy a csapat tette tönkre Michael Schumacher versenyét Kanadában, ugyanis túlságosan optimista volt, és túl korán tette fel a német pilóta autójára a szuper lágy gumikat, amik teljesen elfogytak a futam végére.
2010. június 14. hétfő 13:54 -
Szirénázó Mercedesbe hajtott a Suzuki - fotók
Megkülönböztető hang- és fényjelzéssel haladó tűzoltóautó oldalába hajtott egy személygépkocsi pénteken kora este a főváros XII. kerületében. Az Alkotás utcában a Moszkva tér felé a villamossínen haladó Mercedes gépjárműfecskendő a Magyar Jakobinusok terénél lévő lámpás kereszteződéshez érve karambolozott a neki balról, a Városmajor utca felől érkező Suzukival. Az ütközés következtében a személyautó visszaperdült, a tűzoltóautó 50 méterrel később a szembejövő forgalom Déli pályaudvar felé kanyarodó sávjában állt meg, habtartálya kilyukadt. A személyautó sofőrjét a mentők kórházba szállították, a Közép-Budai Tűzőrség Roham 2 szolgálatához tartozó tűzoltóknak nem esett bajuk - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2010. június 14. hétfő 11:10 -
Felfrissítette nagyvérű terepjáróját a Mercedes - fotók
Felfrissítette ML 63 AMG típusú terepjáróját a Mercedes-Benz: nagy változás nem történt, elől-hátul új lámpákat kapott az autó, a bi-xenon fényszórólk aktívak lettek, hátul pedig LED-eket alkalmaz a csillagos márka. A hajtóerőről 6,3 literes, V8-as, 510 lóerős motor gondoskodik, amelynek köszönhetően az ML 63 AMG álló helyzetből 100 kiloméáter/órás sebességre 5 másodperc alatt gyorsul fel, végsebesség pedig az elektronikus szabályozás miatt 250 kilométer/óra. Érdekesség, hogy a hajtómű 2009-ben megkapta a legjobban teljesítő erőforrásnak és a legjobb, 4 liternél nagyobb hengerűrtartalmű motornak járó elismerést is.
2010. június 14. hétfő 10:10 -
F1: A csapat szúrt ki Schumacherrel
A Mercedes GP főnöke, Ross Brawn elismerte, hogy Michael Schumacher a rossz gumistratégia miatt nem szerezhetett pontot a Kanadai Nagydíjon.
2010. június 14. hétfő 09:30 -
A kaszás és a Mercedes BAS+ rendszerének találkozása - videó
Egy új fék-segédeszköz reklámozására készítette a Mercedes a következő videót. A BAS + névre keresztelt rendszer észleli a baleseti helyzeteket és a legnagyobb fékerőt biztosítja a pedál legkisebb benyomása mellett is, így segít azt az időt csökkenteni amíg tövig nyomná a vezető a fékpedált. Sokszor csak pár pillanaton múlik a baleset elkerülése, és ezt a BAS + elősegíti, így nem jön értünk a kaszás.
2010. június 14. hétfő 08:34 -
A nap sportképe: Hamilton csókja a trófeára
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit versenyzője megcsókolja a trófeát a pódiumon, miután győzött a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kanadai Nagydíján a montreali Gille Villeneuve pályán 2010. június 13-án.
2010. június 14. hétfő 00:05 -
Fordított forgatókönyv szerint zajlott a két Mercedes futama
Michael Schumacher számára a rajt és az első bokszkiállás még tökéletesen alakult a Kanadai Nagydíjon, később viszont egy defekt, a gumikopás és a nagy forgalom miatt rémálommá vált a versenye, miközben csapattársa, a fiatal Nico Rosberg épp ellentétes utat járt be a futamon: neki a rajtnál volt balszerencséje, onnantól kezdve viszont minden jól alakult számára.
2010. június 13. vasárnap 22:55 -
Hamilton ráduplázott isztambuli sikerére, és az élre állt
Lewis Hamilton és a McLaren-Mercedes nagyon elkapta a fonalat: a csapat a Török Nagydíj után Kanadában is kettősgyőzelmet aratott, mégpedig ismét a 2008-as világbajnok vezetésével, aki zsinórban második elsőségével a pontversenyben is az élre állt.
2010. június 13. vasárnap 21:05 -
Forma-1: Nem volt meglepetés - Hamilton nyert a Kanadai Nagydíjon
A McLaren-Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legeseménydúsabb versenyén Kanadában. A második helyen 2009 világbajnoka zárt.
2010. június 13. vasárnap 20:00 -
F-1: Lewis Hamilton büntetést kapott
A McLaren-Mercedes hivatalosan is elismerte, kevesebb üzemanyagot töltöttek az autóba az időmérő edzés utolsó részében, de mindezt nem szándékosan tették.
2010. június 13. vasárnap 17:25 -
Rosberg nem írná le Michael Schumacher-t
A Mercedes GP versenyzője továbbra sem írná le a csapattársát, szerinte Michael még mindig gyors - Rosberg úgy gondolja, hogy csak a szezon végén lehet eredményt hirdetni közöttük.
2010. június 13. vasárnap 13:00 -
F1: Lebukott az új amerikai csapat?
A 2011-es Forma-1-es idényre ugyan jelentkezett egy amerikai csapat, de eddig nem sokat lehetett tudni a projektről, azonban lehet, hogy a Mercedes-főnök lerántotta róluk a leplet...
2010. június 13. vasárnap 11:00 -
Rosberg és Schumacher egyetért: ez csalódást keltő volt
Idén először fordult elő a Mercedes GP csapatával az, hogy egyik pilótájuk nem került be a top 10-be az időmérő edzésen. A nem mindennapi eset Kanadában esett meg az istállóval, Michael Schumacher ugyanis csak a 13. lett. Csapattársa, Nico Rosberg sem volt éppen elégedett.
2010. június 13. vasárnap 00:50 -
Schumi nem tudja, miért égett Montrealban
Hiába várta a legjobb három istálló közé a Mercedes GP-t Michael Schumacher, a különítmény a hétszeres világbajnokkal az élen csúnyán lebőgött a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén. A veterán a Q3-ba sem jutott be, s Nico Rosberg 10. helyezésére sem lehetnek büszkék a csillagos alakulatnál.
2010. június 13. vasárnap 00:35 -
F1: Rosberg kritizálja a Mercedes tétlenségét
A Mercedes képtelen volt normálisan működésre bírni a gumikat Kanadában, és Nico Rosberg szerint ez főleg a csapat sara, mert az edzések után munka helyet azzal hitegették magukat, hogy úgyis erősödni fognak.
2010. június 12. szombat 22:34 -
Így száguld Rosberg a montreali ringen - fotó
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője száguld a Kanadai Nagydíj nyitónapján, 2010. 06. 11-én Montrealban. A vasárnap esedékes futammal az észak-amerikai ország egyéves szünet után tér vissza az F1-es vérkeringésbe, a viadalra a szervezők pénteki tájékoztatása szerint minden jegy elkelt.
2010. június 12. szombat 03:20 -
Schumi a legjobb három csapat közé várja a Mercit
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége elégedett azután, hogy a 3. időt autózta a Kanadai Nagydíj nyitónapján, ugyanakkor elismeri: a gumikkal meggyűlt a baja a montreali pályán. Michael Schumachernek az abroncsokon kívül más gondjai is adódtak, ennek ellenére a hétszeres világbajnok az időmérőn a három legjobb istálló közé várja a Mercedest.
2010. június 12. szombat 01:31 -
A körülményekhez képest jó napot zárt a Mercedes GP
Ross Brawn alakulatának pilótái ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek a Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzésein, mint riválisaik, ám ezt leszámítva semmi okuk nem lehetett a panaszra, hiszen biztató formában kezdték a hétvégét. Olyannyira, hogy Nico Rosberg volt a mezőny egyetlen tagja, aki mindkét pénteki edzésen a legjobb négy között tudott végezni.
2010. június 12. szombat 00:45 -
McLaren: erős kezdés után erős visszaesés pénteken
A Kanadai Nagydíj első pénteki szabadedzése után még úgy tűnt, a két McLaren-Mercedes lehet a hétvége talán legnagyobb favoritja (délelőtt Jenson Button volt a leggyorsabb, a csapattárs, Lewis Hamilton a 3. lett), ám a délutáni második edzésre érthetetlenül visszaesett a wokingi csapat teljesítménye. Egyelőre a két pilóta is tanácstalanul áll a nagy fordulat előtt, mielőbbi választ és megoldást várnak a csapatuktól.
2010. június 11. péntek 23:55 -
A 2. edzés a Red Bullé Kanadában, Vettel a leggyorsabb
A Kanadai Nagydíj 2. szabadedzésén több olyan pilóta is villantott, akik a délelőtti 1. edzés során még nem alkotott maradandót, miközben mások - főként a két McLaren - teljesítménye jelentősen visszaesett. Délután Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Red Bullal, a ferraris Fernando Alonso lett a második, a Mercedes GP-s Nico Rosberg a harmadik.
2010. június 11. péntek 21:43 -
Gyorshír: Vettel átvette az irányítást Montrealban
Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője állt az élre a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén, Montrealban, ahol a Ferrari kétszeres világbajnokát, Fernando Alonsót és a Mercedes GP reménységét, Nico Rosberget utasította maga mögé.
2010. június 11. péntek 21:35 -
Prior Design SL R230
A német illetőségű, sportosan elegáns optikai módosításairól hírhedt Prior Design a Mercedes-Benz egyik kétüléses bombázóját szabta át.
2010. június 11. péntek 18:36 -
A McLarenek és a Mercedesek uralták az első kanadai edzést
Négy Mercedes motort használó pilóta volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén. A legjobb köridőt Jenson Button futotta a McLarennel. A bajnoki pontverseny éllovasa, Mark Webber csak a 14. legjobb időt autózta, de szokásukhoz híven a Ferrarik sem villogtak a montreali nyitányon.
2010. június 11. péntek 17:45 -
Gyorshír: Button az élen
Jenson Button, a McLaren címvédő világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak a Kanadai Nagydíj pénteki első edzésén, Montrealban. A brit a Mercedes GP hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert, valamint saját csapat- és honfitársát, Lewis Hamiltont utasította maga mögé.
2010. június 11. péntek 17:35 -
Hamilton: Montreal fekszik a stílusomnak
A McLaren-Mercedes Forma-1-es csapatának kiválósága, Lewis Hamilton izgatottan várja a hétvégi észak-amerikai futamot, mivel élete első futamgyőzelmét a 2007-es esztendőben éppen a Kanadai Nagydíjon érte el.
2010. június 11. péntek 16:20 -
F1: Mercedes-uralom Kanadában
A Kanadai Nagydíj első szabadedzésén a két McLaren és a két Mercedes zárt az élen, a sorrend Button, Schumacher, Hamilton, Rosberg lett.
2010. június 11. péntek 16:00 -
A Mercedes-Benz lekörözte májusban az Audit

2010. június 11. péntek 15:10 -
Michael Schumacher már a jövőbe tekint
A három év kihagyás után a Forma-1-be idén visszatérő Michael Schumacher úgy érzi, az idei világbajnoki cím már elúszott számára, de ezen nem is bánkódik annyira, mivel a Mercedes csapatával a sikeres jövő alapjainak letételén dolgoznak - ez pedig elmondása szerint remek ütemben halad.
2010. június 11. péntek 14:00 -
Schumi már a 2011-es idényre összpontosít
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a hétvégi Kanadai Nagydíj előtt bevallotta: mivel a bajnoki címre már semmi esélye sincs, az évad hátralevő részét a 2011-es évad előkészületeinek szenteli. Noha egyelőre a futamgyőzelem sincs elérhető közelségben a csillagos egylet számára, a német veterán elégedett a csapat munkájával.
2010. június 11. péntek 00:35 -
F1: A Mercedes meghúzza a nadrágszíjat?
Francia sajtóértesülés szerint a Mercedes a következő két évben tizedével csökkentené Forma-1-es kiadásait.
2010. június 10. csütörtök 11:30 -
Susie Stoddart DTM-pilóta veszi kezelésbe a Mercedes E63 AMG-t
Bár az E-osztály kombi változata igazi családi autó, az orrában található 6,3 literes, V8-as motor 518 lóereje igazi vadállatot csinál belőle. Most a német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben vitézkedő Suzie Stoddart viszi el egy körre az autót. Lássuk, hogy birkózik meg a szőkeség az AMG-vel.
2010. június 10. csütörtök 11:02 -
Elkészül a kupé-kombi Mercedes
A Mercedes-Benz elkészíti a CLS testvérmodelljét, a kupés szedán mellé egy kupés kombi érkezik a Shooting Brake tanulmány nyomán.
2010. június 10. csütörtök 10:10 -
Felfrissül a legerősebb ML-Mercedes
Úgy látszik, a Mercedes-Benz háza táján a fejlesztések jelenleg leginkább a terepes modelleket érintik. A G-osztály után ugyanis most az ML-osztály is felfrissül, vagyis csak annak legerősebb változata, a 6.3 literes V8-as blokkal szerelt ML 63 AMG, amely leghamarabb júliusban érkezhet az európai kereskedésekbe.
2010. június 10. csütörtök 10:00 -
Frissült a Mercedes ML 63 AMG
Apró frissítést hajtott végre az ML 63 AMG-n a Mercedes. Műszakilag nem változott az autó.
2010. június 10. csütörtök 09:30 -
Brawn: Ne szállítson több csapatnak motort a Mercedes
Ross Brawn azt kéri a Mercedestől, hogy alaposan fontolják meg a döntést, hogy saját gyári csapatán, illetve a McLarenen és a Force Indián kívül mely alakulatoknak szállítsanak motort a Forma-1-ben. A brackley-i gárda vezetője úgy véli, a német gyár már most is kapacitásának határán van, épp ezért a Mercedes részéről hiba lenne újabb csapattal motorszállítói szerződést kötni.
2010. június 10. csütörtök 09:20 -
F1: Brawn nem osztogatná a motorokat
A Mercedes GP főnöke szerint a német gyártónak nagyon meg kellene fontolnia, hogy újabb kliensnek is szállítson-e motorokat.
2010. június 10. csütörtök 08:00 -
700 lovas Merci Roadster
Ha zavarja, hogy a Mercedes kihagyta az SL65 AMG Black Seriesből a nyitható tetőt, a TC-Concepts megoldja a gondját. Plusz 30 lóerőt is adnak.
2010. június 10. csütörtök 06:30 -
Brawn figyelmeztette a Mercedest
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn figyelmeztette a német autógyártót, hogy kétszer is gondolja át, mielőtt úgy döntene, hogy egy újabb csapatot ellát erőforrásaival a következő idényben, ugyanis véleménye szerint már így is a határon egyensúlyozik.
2010. június 10. csütörtök 06:29 -
Brawn szerint még befogható a Red Bull
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy a Red Bull Racing még simán befogható az idei szezonban, jóllehet az első hét versenyen látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az energiaital-gyárosok a legesélyesebbek a vb-cím megszerzésére.
2010. június 9. szerda 16:13 -
Ross Brawn szerint még legyőzhető a Red Bull
A Mercedes GP vezetője biztos benne, hogy a szezon hátralevő részében még bőven van rá lehetőség, hogy utolérjék a mezőny jelenlegi legjobb csapatát, a Red Bull Racinget. Ross Brawn elmondta, az energiaital-gyári csapat több olyan megoldást alkalmaz autóin, amelyek rendkívül figyelemreméltóak és a közeljövőben több rivális is le fogja másolni azokat.
2010. június 9. szerda 14:50 -
F1: Még elkapható a Red Bull!
Ross Brawn, a Mercedes GP főnöke szerint hiába kezdte az idényt pazarul a Red Bull, még megfogható a csapat.
2010. június 9. szerda 14:00 -
A Renault Kanadában a Mercedest is átugorná
James Allison, a Renault technikai igazgatója egy a francia csapat által kiadott hivatalos sajtóanyagban elmondta, az enstone-i gyárban továbbra is teljes gőzzel folyik a munka, és Kanadában újabb fejlesztéseket vetnek be az R30-ason, melyektől azt remélik, hogy a Mercedes GP elé kerülnek a mezőnyben.
2010. június 9. szerda 10:10 -
Új ruhában a legdurvább Merci terepjáró
Megújult a Mercedes ML 63 AMG. A szabadidő-autó új ruhája alatt több mint 500 lóerő biztosít kellő dinamikát a nagytestű csillagosnak.
2010. június 9. szerda 10:00 -
A Lorinser lebuktatta az új Mercedes CLS-t
Hivatalosan még le sem leplezték az új Mercedes CLS-t, a Lorinser német tuningcég már saját csomagját mutogatja egy friss grafikával.
2010. június 8. kedd 12:35 -
Ismét felfrissül a Mercedes G-osztály
Újra frissítésen esik át a 30 éve gyártásban lévő G-osztály, amely a mai napig nagy népszerűségnek örvend az erdészek és a vadászok között. Az ikonikus formát sosem alakították át gyökeresen, ez most sem történik meg. A frissített modell a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt.
2010. június 8. kedd 12:21 -
Videón a Mercedes SLS AMG GT3
A Mercedes egy tízperces videót hozott nyilvánosságra, amelyen a szerelők az apróbb simításokat végzik az összeszerelés végén. A GT3 változatot 6,3 literes motorja 3,7 másodperc alatt repíti 100 km/h-ra, végsebessége pedig 300 km/h.
2010. június 8. kedd 11:39 -
Budapesten megnyílt Európa első McLaren-üzlete
A Forma-1-ben szereplő McLaren-Mercedes főszponzora megnyitotta hazánk első, egyedülálló ajándéküzletét Budapesten.
2010. június 8. kedd 09:30 -
Tuning nem létező Mercihez
Hivatalosan még nem is létezik az új Mercedes-Benz CLS, a Lorinser viszont már megmutatja milyen is lesz az általuk felspécizett modell.
2010. június 8. kedd 09:05 -
A Renault úgy érzi, befogható a Mercedes
A Renault F1 technikai igazgatója, James Allison biztos abban, hogy csapata hamarosan a Mercedes GP elé kerülhet, feltéve ha a továbbiakban is képes lesz olyan ütemben fejleszteni, ahogy az eddigi versenyeken.
2010. június 8. kedd 06:28 -
BMW, Mercedes, mindörökké együtt
Csak erős idegzetűeknek, tényleg, nem vicc. Nem töltöm át Indára, inkább ne terjesszük. Tessék. Katt! Én szóltam.  Más: A 1749-es telefonszám felhívásával egyszeri 200 forintnyi pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz. Ha segíteni szeretnél, akkor hívd ezt a számot. Köszönjük!
2010. június 7. hétfő 20:33 -
Spengler győzött, Merci-tripla a DTM-ben
Bruno Spengler, a Mercedes-Benz versenyzője nyerte a DTM idei szezonjának harmadik fordulóját a Lausitzringen, ahol márkatársát, a pole pozícióból rajtoló Paul di Restát utasította maga mögé. A skót egy elrontott boxkiállás miatt bukta el a diadalt a kanadaival szemben.
2010. június 7. hétfő 00:25 -
Raklapszámra gyűlik a sok adomány
Az eddigi felajánlások összesen: 1 429 400 Ft(Emailben, általatok jelzett összegek alapján. Frissítve: 2010. 06. 06. 22:33) Segíteni több módon is tudsz, banki átutalással: Gyömrői Polgárőr Egyesület - számlaszám: 65100084-11261003 IBAN szám: HU17 6510 0084 1126 1003 0000 0000 BIC (SWIFT) kód: TAKBHUHBXXX közleménybe: árvíz Adomány utalásához PayPal-en keresztül kattints ide Tárgyi adományok leadása (tartós élelmiszer, ivóvíz, ruhák, stb):Budapesten: Pusztai Zsolt (Zsola) - tel.: 06 (70) 341-9336 - e-mailDebrecenben: Keserű Imre - tel.: 06 (70) 310-8556 - e-mail Minden egyéb kérdés, kérés: arviz@autozz.eu  [2010. június 6., 22:45]Emailben és kommentben is kérdeztétek, hogy milyen banner került ki arra a sok lap.hu oldalra és honnan lehet letölteni, úgyhogy beszúrom ide, innen el tudjátok menteni és bárhová beszúrni. Nem nagy durranás, délután dobtam össze kb. 10 perc alatt, de hátha van értelme. A link értelemszerűen ezé a poszté legyen.[2010. június 6., 22:32]Néhány perccel ezelőtt hívott SzaGértő, hogy több autó, köztük az ő Mercedes Vitoja is telepakolva tart épp Gyömrőre, annyi minden van, hogy nagyon bízom benne, hogy az előzetes infóknak megfelelően kapunk több terepjárót, amikben elfér ez a sok cucc, mert különben nem tudom, hogy fogunk elférni. De mivel erre még várjuk a visszajelzést (sanszos, hogy csak holnap délelőtt derül ki), ezért akinek van nagy csomagterű terepjárója, meg nagyobb hasmagasságú teherautója és rá is ér holnap, az jelezze az arviz@autozz.eu címen emailben, mert ne legyen úgy, de hátha szükség lesz rá! Többen tettetek már így, ezt is köszönjük! Közben persze Zsolánál is gyűlnek a dolgok, a képen láthatónak nagyjából a bő kétszerese lehet, amit holnap vinnünk kell. És ebbe még nem számítottuk bele azt, amivel holnap jelentkeznek még mások is esetleg. Nagyok vagytok! [...] Bővebben!
2010. június 6. vasárnap 22:45 -
Repülés a sirállyal - Mercedes-Benz SLS AMG-menetpróba
Nehéz volt ellenállni a Mercedes-Benz meghívásának, ugyanis az szerepelt benne, hogy a márka új szupersportautóját, az SLS AMG-t lehet vezetni a jakabszállási repülőtéren. Aztán a helyszínen kiderült, hogy egy újságíróra kevesebb mint egy perc jut, de ez sem vette el a kedvemet, mert más V8-as Mercedesekkel lehetett vigasztalódni.
2010. június 6. vasárnap 10:06 -
Haszna is származott a Red Bullnak az isztambuli balhéból
Nem csak bosszúsága, hanem jelentős haszna is volt a Red Bullnak Mark Webber és Sebastian Vettel isztambuli összecsapásából - véli az energiaitalos egyletnél szaktanácsadóként alkalmazott, a Mercedes-Benz DTM-csapatánál továbbra is versenyző ex-F1-es David Coulthard.
2010. június 5. szombat 21:00 -
Még küzd az F-csatornával a Mercedes F1-es csapata
A Mercedes GP idei legjobb eredményét érte el a Forma-1-ben a múlt hétvégi Török Nagydíjon, a csapat főnöke ennek ellenére nem teljesen elégedett, mert véleménye szerint az autó továbbra sem elég gyors. Ross Brawn elmondta, az F-csatornával kapcsolatban is sok tennivalójuk van még, mert a rendszer egyelőre nem működik olyan hatékonyan, mint szeretnék.
2010. június 5. szombat 09:45 -
Schumi örül, hogy újra Montrealban versenyezhet
Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek a nem túl jó végsebesség miatt nehéz dolga lesz a jövő hétvégén esedékes Kanadai Nagydíjon, ennek ellenére a német örül, hogy újra Montrealban versenyezhet. Nico Rosberg egy fokkal optimistább veterán csapat- és honfitársánál.
2010. június 4. péntek 20:00 -
A 6-os sorozat tagjaként kerülhet gyártásba a BMW Gran Coupé
Egyre nagyobb az esély arra, hogy a Pekingi Autószalonon meglepetésszerűen bemutatkozó BMW Gran Coupé sorozatgyártásba kerül. A márkához közel álló információk szerint pedig a 6-os sorozat tagjaként mutatkozhat be a négyajtós kupé, amely a Mercedes-Benz CLS egyik legfőbb konkurense lehet.
2010. június 4. péntek 17:20 -
F1: A Mercedes képtelen teljesen kihasználni F-csatornáját
Ross Brawn beismerte, hogy a Mercedes F-csatornája egyelőre nem működik tökéletesen, mert a csúcssebességük még mindig nincs a kívánt szinten. Bár a stuttgartiak bíznak benne, hogy Kanadáig javul a helyzet, a motoroktól is sokat várnak.
2010. június 4. péntek 16:25 -
A Mercedes nem elégedett az F-csatornával
A Mercedes GP csapatvezetője, Ross Brawn elmondta, hogy még sokat kell dolgozniuk saját fejlesztésű rendszerükön, mert jelenleg nem olyan hatékony, mint amilyennek lennie kellene.
2010. június 4. péntek 16:22 -
Az új F1-es gumiszállító cégnek a Bridgestone-t kell másolnia
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint kulcsfontosságú, hogy az F1-es istállók még az idei év folyamán tesztelhessék azokat a gumiabroncsokat, amelyeket a 2011-es idényben fognak használni. Ross Brawn úgy véli, erre olyan időpontban kell sort keríteni, hogy ne legyen szükség külön tesztcsapatok felállítására.
2010. június 4. péntek 10:05 -
Nem irigyli a Red Bull vezetőségének helyzetét Norbert Haug
Továbbra is téma a Red Bull Racing versenyzői közt történt törökországi incidens, mely során Webber és Vettel az első két helyen haladva koccant össze, ezáltal elveszítve a kettősgyőzelem lehetőségét. A helyzetről ezúttal a Mercedes sportigazgatója mondta el véleményét, aki szerint az eset egy rémálommal érhetett fel az energiaital-gyári alakulat számára.
2010. június 3. csütörtök 17:25 -
F1: Rémálom a Red Bullnál
Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke és Peter Sauber szerint Sebastian Vettel és Mark Webber isztambuli ütközése igazi rémálom a Red Bull számára.
2010. június 3. csütörtök 15:30 -
F1: Nyári gumitesztekre vágynak a csapatok
Ross Brawn, a Mercedes GP főnöke reméli, hogy a 2011-es gumiszállító kiválasztása után nyári teszteken próbálhatják ki az új abroncsokat a csapatok.
2010. június 3. csütörtök 15:00 -
F1: Nyári gumitesztekre vágynak a csapatok
Ross Brawn, a Mercedes GP főnöke reméli, hogy a 2011-es gumiszállító kiválasztása után nyári teszteken próbálhatják ki az új abroncsokat a csapatok.
2010. június 3. csütörtök 15:00 -
Mercedes-dízel dolgozhat a következő Nissan Z-ben
A Nissan radikális változásokat tervez a Z sorozatban, a következő generációból így dízel, valamint hibrid változat is készül. A Mercedes-féle 2,2, illetve a 3,0 literes gázolajosok segíthetnek az európai eladásokban, de természetesen megmarad a V6-os benzinmotor is.
2010. június 3. csütörtök 08:08 -
Nico Rosberg a német fociválogatottnál vizitált - fotók
Nico Rosberg, a Mercedes GP F1-es reménysége kedden Dél-Tirolban járt, ahol a labdarúgó-világbajnokságra készülődő német válogatottnál vendégeskedett. A köztudottan focibolond versenyző az eppani edzőlétesítményben Philipp Lahmmal, Lukas Podolskival és Peer Mertesackerrel passzolgatott, s elbeszélgetett a csapat mesterével, Joachim Löw-vel is.
2010. június 2. szerda 13:00 -
Felfrissül a Mercedes G osztály
Újabb frissítésen esik át idén a 31 éve közel változatlan formában gyártott Mercedes G osztály.
2010. június 2. szerda 11:20 -
Schumi jobb csúcssebességet vár a Mercedestől
Michael Schumachert aggasztja az Ezüstnyíl végsebessége, ezért arra ösztökéli a Mercedes GP mérnökeit, hogy az F-csatorna finomhangolásával javítsanak azon a jövő hétvégén esedékes Kanadai Nagydíjig.
2010. június 1. kedd 20:26 -
Lebontotta az álló Mercedest a Chevrolet Spark - fotók
Kőszegpaty felől Vasasszonyfa irányába tartott kedden koradélután egy Mercedes-Benz E-osztály, mely megállt az út szélén. Ezt egy Chevrolet Spark női sofőrje nem vette észre, s nekiütközött. Az ütközéstől a Mercedes bal hátsó kereke kiszakadt, míg a Chevrolet a szemben lévő árokba repült - adta hírül a vasnepe.hu.
2010. június 1. kedd 17:16 -
Elcsípné a Mercit az F1-es Renault
Eric Boullier, az F1-es Renault csapatfőnöke sokat vár az alakulat boszorkánykonyhájában a következő náhány futamra időzített fejlesztésektől. Mint a szakvezető rávilágított: a francia egylet célpontja továbbra is a Mercedes.
2010. június 1. kedd 16:45 -
A Renault kivetette hálóját a Mercedesre
A Renault nem titkolt szándéka, hogy agresszív fejlesztési programjával a Mercedes GP elé kerüljön a következő versenyeken, árulta el a csapat vezetője, Eric Boullier.
2010. június 1. kedd 16:35 -
F1: A Renault levadássza a Mercedest?
A Renault-csapat idén erőltetett menetben fejleszti az autót, a rövid távú cél a Mercedes GP megelőzése. Kubicáéknak hamarosan F-csatornája is lesz.
2010. június 1. kedd 12:30 -
(Öt)Csillagos kaland
SL 500, ML 63 AMG, G 500, E 22 CDI Cabriolet, S 400 Hybrid, SLS AMG. Ez nem csak betűk és számok véletlenszerű egymásutánja, ezek bizony a Mercedes-Benz csúcsmodelljei, amelyeket a Star Experience Roadshow keretein belül szerkesztőségünknek is lehetősége nyílt alaposabban is szemügyre venni. Az élmény életre szóló volt.
2010. június 1. kedd 10:42 -
F1: A Mercedes nyerni akar
A Mercedes GP a Török Nagydíjon a harmadik erő volt a Red Bull és McLaren mögött, de a lemaradásuk továbbra is nagy. A stuttgarti gyártó motorsportfőnöke, Norbert Haug további javulást vár el.
2010. június 1. kedd 10:30 -
A Mercedes még bízik benne, hogy nyerhetnek idén
A Mercedes motorsport-igazgatója ugyan örül, hogy sikerült javítaniuk autóik teljesítményén, de kizárólag abban az esetben lenne elégedett, ha futamgyőzelmet tudnának szerezni. Norbert Haug szerint jó úton járnak, de további kitartó munkára és a fejlesztések folytatására van szükség.
2010. június 1. kedd 10:25 -
A Mercedes GP még idén győzni szeretne
A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug elmondta, hogy bár örül csapata fejlődésével, a vezetőség csak akkor lesz teljes mértékben elégedett, ha megszerzik első futamgyőzelmüket.
2010. május 31. hétfő 22:27 -
Még idén győzni akar az F1-es Mercedes
Türelem és kemény munka szükséges ahhoz, hogy a Mercedes GP istálló az F1 legjobb csapatává váljon - jelentette ki a Török Nagydíj után a csillagos márka sportigazgatója, Norbert Haug, aki tud örülni a McLaren sikereinek is. A szakvezető szerint a wokingiaknak a Red Bullok kiesése nélkül is lett volna esélyük a győzelemre Isztambulban.
2010. május 31. hétfő 21:30 -
F1: A főnök sem tudja, marad-e Schumacher?
Isztambulban a Mercedes GP főnöke nem egészen magabiztosan nyilatkozott arról, hogy a csapat pilótafelállása 2011-ben is változatlan marad. Schumacher végleg kiszállhat?
2010. május 31. hétfő 17:10 -
Özönvízben még egy Mercedes sem garancia - fotók
Hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék árasztotta el vasárnap délután Érd, Törökbálint és Budaörs nagy részét. Az esővíz utakat, lakóházakat öntött el. Törökbálinton a Bajcsy-Zsilinszky utcát, az M7-es felüljárójánál le kellett zárni az egy méter magas víz miatt. Itt egy személyautó és egy terepjáró el is akadt. Törökbálinton a Raktárvárosi út egy részén szintén olyan magasan állt a víz, hogy egy személygépkocsi nem tudott továbbhaladni. Az útszakaszt ezt követően lezárták. Budaörsön a Kolozsvári utca mentén vette körbe a házakat a víz. Az érdi hivatásos tűzoltók és a budaörsi önkéntes tűzoltók a segítségükre érkező fővárosi tűzoltókkal közösen végzik a kárelhárítást, eddig már több mint száz helyszínen avatkoztak be. Az esőzés következtében megáradt Hosszúréti-patak a fővárosban is gondot okozott. Kora este a mederből a víz kiöntött, a 41-es villamos pályáját, valamint a Honfoglalás út és Méhész utca mentén lévő házak egy részét elárasztotta. A Kártya utcában olajoshordók kerültek víz alá, az olaj nagy része kifolyt. A polgári védelem homokzsákokat szállított a helyszínre a védekezési munkálatokhoz. Este 10 órára a patak vízszintje csökkenni kezdett, így egyes helyeken megkezdődhetett az eláradt lakóépületekből a víz kiszivattyúzása - adta hírül Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
2010. május 31. hétfő 11:05 -
Leplezetlen fotón a Mercedes S osztály kupé
Ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes S osztály kupé, vagyis az új nevű, frissített CL.
2010. május 31. hétfő 09:31 -
F1: A Mercedes úgy érzi, a maximumot hozta ki a futamból
A Mercedes vezetői elmondták, a Török GP-n nem is kívánhattak volna többet Michael Schumachertől és Nico Rosbergtől, akik a 4., illetve 5. helyezéssel a maximumot hozták ki a W01-ből.
2010. május 30. vasárnap 21:03 -
Schumacher úgy érzi, megelőzték a Ferrarit
Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek sikerült közelebb kerülnie a Red Bullhoz és a McLarenhez, sőt egykori csapatát, a Ferrarit már meg is előzte, legalábbis a hétvégi Török Nagydíjon látottak alapján.
2010. május 30. vasárnap 18:57 -
Schumacher szerint csapata közelebb került a Red Bullhoz
Huszonkét pontot zsebeltek a Mercedes GP versenyzői Törökországban, miután Michael Schumacher a negyedik, Nico Rosberg pedig az ötödik helyen ért célba. Bár Sebastian Vettel kiesését követően mindkét pilóta rajtpozíciójához képest egy hellyel előrébb fejezte be a versenyt, mindketten kiemelték, hogy számukra összességében meglehetősen eseménytelen volt a nagydíj.
2010. május 30. vasárnap 18:14 -
Webber bealudt, vagy Vettel elsiette? - fotók a balesetről
Sebastian Vettel autója kisodródott és defektet kapott, amikor a Red Bull német pilótája csapattársával, az ausztrál Mark Webberrel ütközött az isztambuli pályán május 30-án, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíján. A futam első két helyén a brit Lewis Hamilton és honfitárs csapattársa, Jenson Button, a McLaren-Mercedes csapat autóversenyzői végeztek, a harmadik helyezés Mark Webberé lett. A 41. körben Vettel balról Webber előzésébe kezdett, amikor összeütköztek.
2010. május 30. vasárnap 17:02 -
Ilyet még nem láttál, soha
604 a francia Mercedes, puha, óriási, hívogató, csodaszép. Milyen kár, hogy egy se maradt belőle. Vélemények az azonos című írásunkról.
2010. május 30. vasárnap 08:49 -
Schumacher úgy érzi, egyre jobb a Mercedes
Michael Schumacher elégedettségének adott hangot, miután idei legjobb rajtpozícióját szerezte meg a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol az ötödik lett.
2010. május 29. szombat 18:30 -
Így cipekedik Schumi - fotók
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, a Mercedes versenyzője (j) segédkezik autójának elszállításában, miután az utolsó edzéskörében megpördült és kicsúszott a pályáról az isztambuli pályán 2010. május 29-én, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíjának időmérő edzésén. A másnapi isztambuli futamon Schumacher az ötödik helyről indulhat, az ausztrál Mark Webber az élről, német csapattársa, Sebastian Vettel a harmadik helyről, a második helyről pedig Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes-csapat brit pilótája.
2010. május 29. szombat 17:55 -
Már nem kérdés, hogy javult az F1-es Mercedes
Michael Schumacher a Török Nagydíj időmérő edzésén elért 5. helyezése után már biztos benne, hogy a Mercedes-Ezüstnyíl sokat javult az utóbbi időszakhoz képest. A hétszeres világbajnok előnyt kövácsolna abból, hogy a pálya tisztább oldaláról indul és elismeri, hogy hibázott, amikor kicsúszott a Q3 hajrájában.
2010. május 29. szombat 16:21 -
Schumacher biztosan marad a Mercedesnél
Bár a rossz nyelvek szerint Michael Schumacher a visszatérő idény viszontagságai miatt fontolgatta az évad végi távozást, Ross Brawn csapatfőnök szerint a Mercedes GP várhatóan jövőre is a hétszeres világbajnok veteránt és ifjú honfitársát, Nico Rosberget alkalmazza majd.
2010. május 29. szombat 12:45 -
F1: A Mercedes jövőre is megtartaná Schumachert

2010. május 29. szombat 12:07 -
Schumacher: javultunk, de mennyit?
Javult a Mercedes GP Ezüstnyila, de egyelőre nem tudni, hogy mennyit - véli a Török Nagydíj pénteki szabadedzései után a különítmény hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher. Nico Rosberg is csak annyit érez egyelőre, hogy jobb az autó.
2010. május 28. péntek 20:51 -
Fejlődött a Mercedes, de Schumacherék sem tudják, mennyit
Nem sokat pihentek a Mercedes csapatának tagjai Isztambulban, a Török Nagydíj pénteki napján, hiszen első alkalommal próbálhatták ki a legújabb fejlesztéseket, amik a várakozásoknak megfelelően, jól működtek. A brackley-i gárdánál úgy érzik, főleg versenytempó tekintetében sikerült előrelépniük.
2010. május 28. péntek 18:45 -
F1: Különösen sűrű napot zárt Isztambulban a Mercedes
A Mercedesnek különösen zsúfoltra sikerült a Török Nagydíj első edzésnapja, mert sok új fejlesztést kellett kipróbálniuk a pályán, azt azonban még nem tudják, hogy ezekkel előreléptek-e.
2010. május 28. péntek 18:41 -
A McLaren elégedett a török kezdéssel, de tovább javulna
Több kisebb újítással érkezett a Török Nagydíjra a McLaren-Mercedes, a két pénteki szabadedzést többek közt ezeknek a fejlesztéseknek a tesztelésével töltötte a wokingi alakulat. A jó eredmények ellenére Hamilton és Button is biztos benne, hogy a Red Bull pénteken még nem fedte fel minden lapját, de bíznak benne, hogy a kvalifikáción meg tudják szorongatni Webberéket.
2010. május 28. péntek 17:40 -
F1: A Mercedes féltávnál dönt, hogy leírja-e 2010-et
Ross Brawn elismerte, hogy a Mercedes már hozzálátott 2011-es autójának fejlesztéséhez, de azt mondja, csak a szezon felénél fogják eldönteni, hogy elsőbbséget adnak-e az új modell programjának.
2010. május 28. péntek 16:00 -
McLaren-szendvicsben a két Red Bull Isztambulban
Isztambulban tovább tart a McLaren jó szereplése, a délelőtti edzés első két helyét begyűjtő csapat délután is az első négyben volt: Jenson Button és Lewis Hamilton közé a két Red Bull-pilóta, Sebastian Vettel és Mark Webber ékelődött be. A top 10-ben a Ferrari, a Mercedes és a Renault is teljes létszámmal képviseltette magát.
2010. május 28. péntek 14:45 -
Hamilton nagy fölényét hozta az első török edzés
A Forma-1-es Török Nagydíj álmoskás első szabadedzésén a McLaren-Mercedes duója volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton közel egy másodperccel verte meg csapattársát, Jenson Buttont. A McLarenekhez a Mercedes gyári csapatának versenyzői tudtak a legközelebb férkőzni, míg a 800. futamára készülő Ferrari a Red Bull Racinghez hasonlóan egyelőre nem villogott.
2010. május 28. péntek 10:50 -
Gyorshír: Hamilton az élen, Merci-uralom Isztambulban
Lewis Hamilton révén McLaren-elsőség született a Török Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Isztambulban, ahol a Mercedes V8-assal hajtott autók domináltak. A brit mögött csapat- és honfitársa, a címvédő Jenson Button, valamint a csillagos márka gyári csapatának duója, Michael Schumacher és Nico Rosberg végzett.
2010. május 28. péntek 10:36 -
Hamilton fülbevalókkal vágott neki Törökországnak
Sok kicsi újdonsággal készültek a csapatok a Török Nagydíjra. A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton is változtatott egy kicsit, imázsán. A brit versenyző két fülbevalóval gazdagodott.
2010. május 28. péntek 10:04 -
Rosberg bízik az autóban, de nem tudja, mire számítson
Nico Rosberg annak ellenére sem aggódik amiatt, hogy a Mercedes a hosszabb tengelytávú autót fogja bevetni a Török Nagydíjon, hogy Barcelonában közel sem úgy sikerült a versenye azzal az autóval, ahogy azt szerette volna. A huszonnégy éves pilóta bízik benne, hogy a számos fejlesztésnek köszönhetően jól fognak szerepelni Isztambulban és nem ismétlődik meg a spanyolországi gyenge eredmény.
2010. május 28. péntek 08:55 -
Egyelőre az idei évadra összpontosít az F1-es Mercedes
Egyelőre az idei évadra összpontosít a Mercedes GP csapata, s csak az évad félidejekor veszik fontolóra, hogy elkezdenek-e a 2011-es versenygép fejlesztésére összpontosítani - árulta el a csapatfőnök, Ross Brawn. A szakember "gumifutamot" jósol a hétvégi Török Nagydíjra, ahol jó szereplést vár együttesétől, de fogadni nem merne.
2010. május 27. csütörtök 22:55 -
Rosberg tudja, hogyan kerüljön Schumacher elé
Nico Rosberg nem aggódik amiatt, hogy a Mercedes GP visszatér hosszabb tengelytávú autójához a hétvégi Török Nagydíjon, jóllehet a módosított versenygéppel igencsak küszködött az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Barcelonában.
2010. május 27. csütörtök 21:25 -
F1: Rosberg tudja, hogyan előzheti vissza Schumachert
Noha a Mercedes hosszabb tengelytávú autója látszólag Michael Schumachernek feküdt jobban, Nico Rosberg pontosan tudja, miért maradt alul csapattársával szemben Barcelonában, és hogyan kerekedhet felül újra a háziversenyben.
2010. május 27. csütörtök 17:45 -
Nem engedhet meg magának több hibát a McLaren
A McLaren-Mercedes kizárólag abban az esetben érheti utol a mezőny jelenlegi legjobb csapatát, a Red Bull Racinget, ha az idei évben nem követ el több hibát és a tavalyihoz hasonló ütemben sikerül fejlesztenie az autót - véli a wokingi gárda ügyvezető igazgatója. Jonathan Neale szerint a Red Bull mostani fölénye rövid életű lesz, ezért a McLarennek arra kell törekednie, hogy az energiaital-gyári csapat minél kevésbé tudja növelni pontelőnyét.
2010. május 27. csütörtök 09:40 -
Vezettük a leggyorsabb Mercedest
Mercedes-Benz SL500, G500, ML 63 AMG szép kis sor. Mindegyiket vezethettük a Mercedes ügyfélcsalogató programján. Ám a lényeg, hogy kipróbálhattuk az 571 lóerős SLS AMG-t is. Igaz csak gyorsan, nagyon gyorsan. Két perc volt az egész.
2010. május 27. csütörtök 07:10 -
F1: Heidfeld gumitesztelő lehet
A Mercedes GP tartalékosa, Nick Heidfeld szívesen vállalná a jövő évi új gumik tesztelését, persze legfőképp újra versenyezni szeretne 2011-ben.
2010. május 27. csütörtök 07:10 -
F1: Heidfeld gumitesztelő lehet
A Mercedes GP tartalékosa, Nick Heidfeld szívesen vállalná a jövő évi új gumik tesztelését, persze legfőképp újra versenyezni szeretne 2011-ben.
2010. május 27. csütörtök 07:10 -
Vezettük a leggyorsabb Mercedest
Mercedes-Benz SL500, G500, ML 63 AMG szép kis sor. Mindegyiket vezethettük a Mercedes ügyfélcsalogató programján. Ám a lényeg, hogy kipróbálhattuk az 571 lóerős SLS AMG-t is. Igaz csak gyorsan, nagyon gyorsan. Egy perc volt az egész.
2010. május 27. csütörtök 06:00 -
Heidfeld tesztelheti a 2011-es F1-es gumikat?
Német sajtóértesülés szerint Nick Heidfeld, a Mercedes GP teszt- és tartalékpilótája végezheti a jövő évi F1-es abroncsok felkészítő tesztjeit. A pilóta szerint az ötlet kiváló, s nyomatékosította: jövőre újra versenyezni szeretne.
2010. május 26. szerda 20:35 -
Itt az új Mercedes CLS
Alig álcázott formában fotózták le a Mercedes-Benz új luxusautóját. A CLS második generációja ősszel áll a nagyközönség elé, forgalmazása jövőre indul.
2010. május 26. szerda 11:37 -
A Mercedes egy különleges F-csatornán dolgozik
Német lapértesülések szerint a Mercedes GP már a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon bevetheti forradalmian új F-csatornáját, amely a versenyzők közvetlen beavatkozása nélkül csökkenti a hátsó szárny légellenállását.
2010. május 25. kedd 18:31 -
F1: Kubica meglepődött a Renault erős szezonkezdetén
Robert Kubica beismerte, a szezon előtt maga sem gondolta volna, hogy az első hat versenyen kétszer is dobogóra áll, és a tabellán Lewis Hamiltont, valamint a Mercedes párosát is maga mögé utasítja. A lengyel mindazonáltal nem akarja elbízni magát.
2010. május 25. kedd 12:15 -
30 milliós lopott Mercedes akadt fenn a határon
Igen jelentős, közel harmincmillió forint értékű, vélhetőleg lopott Mercedes luxusautó akadt fenn a magyar-román határellenőrzésen tegnap Nagylaknál - értesült a HavariaPress.
2010. május 24. hétfő 22:00 -
Rosberg szenved: Schumacher köré épül a Mercedes?
Michael Schumacher korábbi csapattársa szerint nem áll jól Nico Rosberg szénája. A 44 éves finn azon a véleményen van, hogy egyértelműen a hétszeres világbajnok köré épül a csapat.
2010. május 24. hétfő 13:15 -
A Mercedes jó eredményben bízik a különleges török pályán
Nem úgy sikerült a Monacói Nagydíj a Mercedes GP számára, ahogyan azt szerették volna, hiszen Nico Rosberg a hetedik helyen ért célba, míg Michael Schumacher az utólagos büntetése miatt csupán a tizenkettedik lett. Mindkét német versenyző elszántan várja a jövő heti Török Nagydíjat, ahol reményeik szerint sokkal jobb eredményt érnek el és megmutatják a Mercedes valódi erejét.
2010. május 23. vasárnap 10:30 -
Fotó: Mercedes-szel ment Merkelhez Cameron
Angela Merkel német kancellár (jobbra) fogadja David Cameron új brit miniszterelnököt a berlini kancellária előtt. A brit koalíciós kormány feje első európai körútján jár a német fővárosban.
2010. május 21. péntek 20:25 -
F1: Komoly fejlesztéseket tartogat a Mercedes
A csapatfőnök Ross Brawn elismeri, hogy a Mercedes Monacóban nem ért el a teljesítményének megfelelő eredményt, de azt mondja, az autójuk látványosan fejlődött.
2010. május 21. péntek 14:09 -
F1: Automata F-csatornával készül a Mercedes
A Mercedes GP a többiekétől eltérő, a pilóták irányítása nélkül működő F-csatornát fejleszt a Török Nagydíjra.
2010. május 21. péntek 11:30 -
A Mercedes GP mindenkit lepipál a boxban
Talán a leggyengébb láncszem az élcsapatok között, a Mercedes GP mégis ellenfelei előtt áll, már ami a boxkiállások gyorsaságát illeti, derül ki az Auto Motor und Sport cikkéből.
2010. május 21. péntek 10:39 -
Hatkerekű terepjáró-tanulmány készült Mercedes-Benz logóval
Nem mindennapi terepjáró-tanulmányt mutatott be egy iráni gépészmérnök, amely a Mercedes emblémáját viseli. A Hexawheel nevéből is jól látszik, hogy az hat keréken próbál megküzdeni a mások számára járhatatlan utakkal, ehhez pedig különleges, kettős felépítménye is jócskán hozzájárul. A látszat ellenére az autó a minik kategóriájába sorolható.
2010. május 21. péntek 09:11 -
F1: A Mercedes a kerékcserekirály
Az idény eddigi hat futamán a Mercedes GP a pályán ugyan egyszer sem volt a leggyorsabb, de a bokszutcai szerelőgárda mindenki másnál hatékonyabban dolgozott.
2010. május 21. péntek 08:00 -
Brawn: Isztambulban kiderül, mire vagyunk képesek
A Mercedes GP vezetője úgy véli, a Török Nagydíjon hű képet kaphatnak arról, mennyire sikerültek jól a csapat előző két versenyen bevetett fejlesztései. Ross Brawn szerint különböző okok miatt sem Barcelonában, sem Monte-Carlóban nem lehetett egyértelműen eldönteni, mennyi javulást hoztak az újítások.
2010. május 20. csütörtök 12:10 -
Brabus T65 RS Vanish
A Mercedes-Benz SL 65 AMG Black Seriest a világ legveszedelmesebb kétüléses bombázói között emlegetik. A motorháztető alatt duruzsoló V12-es, ikerturbós aggregát 670 lóerővel és 1000 newtonméterrel gazdálkodik. De mit ér az erő ha nem uralod, merülhet fel a kérdés!
2010. május 19. szerda 13:50 -
NHTSA vizsgálat a régebbi Mercedes-Benz E osztály ellen
Gond adódhat az előző generációs E osztály légzsákjaival. Az USA közlekedésbiztonsági hivatala most a 2005-ös és 2006-os modellévű autókat vizsgálja, de sokkal több jármű is érintett lehet.
2010. május 19. szerda 12:38 -
F1: A Mercedes közel került gumigondjai megoldásához
Ross Brawn úgy érzi, a Mercedes Monacóban előrelépést ért el a gumik kiaknázásában, ami Barcelonában az istálló fő kerékkötője volt. Kérdés azonban, hogy Törökországban is beválik-e a megoldás.
2010. május 19. szerda 12:29 -
Újabb információk a Mercedes-Benz SLS kistestvéréről
A legújabb hírek szerint a Mercedes-Benz már előkészíti az új SLS AMG kistestvérének a terveit. A kisebb sportautó az SLS-hez hasonló formát kap majd, míg a középmotoros modell meghajtásáról egy 3,5 literes, duplaturbós V6-os motor gondoskodhat, amely 350 lóerős teljesítménnyel érkezhet.
2010. május 19. szerda 09:53 -
A Mercedes mégsem fellebbezi meg Schumacher büntetését
A Forma-1-ben szereplő Mercedes GP úgy döntött, mégsem fellebbez Michael Schumacher hétvégi, monacói büntetése ellen, vagyis a futam végeredménye immáron hivatalosan is véglegesnek tekinthető. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) tisztázni fogja a biztonsági autó szabályt.
2010. május 18. kedd 20:30 -
Nem fellebbez Schumi-ügyben a Mercedes
Terveivel ellentétben a Mercedes GP nem fellebbezi meg azt a versenybírósági ítéletet, amely szabálytalannak minősítette Michael Schumacher előzését a Monacói Nagydíj utolsó körében. A csillagos márka azért döntött így, mert az FIA beleegyezett, hogy a Sport Munkacsoport újragondolja a vonatkozó regulát.
2010. május 18. kedd 20:25 -
F1: A Mercedes nem fellebbez Schumacher büntetése ellen
Eredeti szándékaival ellentétben a Mercedes mégsem nyújt be fellebbezést a Monacói Nagydíj után Michael Schumacherre kirótt 20 másodperces büntetés ellen, mert megelégszik azzal, hogy a Sportszakmai Munkacsoport újragondolja az ellentmondásos szabályt.
2010. május 18. kedd 16:14 -
A Mercedes elfogadta Schumacher büntetését
A Mercedes GP megerősítette, hogy visszavonja fellebbezését, és elfogadja a sportfelügyelők döntését, akik egy 20 másodperces időbüntetéssel sújtották Michael Schumachert, amiért az utolsó kör végén megelőzte Fernando Alonsót a Monte-Carlói Nagydíjon.
2010. május 18. kedd 15:56 -
F1: A Mercedes ejti a Schumacher-ügyet
A Mercedes GP ma délután bejelentette, hogy mégsem fellebbez a Monacói Nagydíj után megszületett, Michael Schumachert elmarasztaló döntés ellen.
2010. május 18. kedd 15:00 -
Vorsteiner E63 AMG
A kaliforniai Vorsteiner mondhatni már divatdiktátori szerepet betöltve, újabb lendületes karosszéria csomagot készített, ezúttal a Mercedes-Benz E63 AMG modellhez.
2010. május 18. kedd 12:31 -
Fizethetnek a csóró autósok
Már csak két napunk van az adóbevallás leadásáig. Autósok, jól lesz odafigyelni, ugyanis sok értéktelen, öreg autó is "nagyértékű vagyontárgy"-nak minősül. Nem kell adózni egy új 12 milliós Mercedes, de kell egy 15 éves 300 ezres Ford Mondeo után.
2010. május 18. kedd 12:00 -
A Renault-t feltüzeli Kubica monacói eredménye
Robert Kubica révén az utóbbi években gyengélkedő Renault istálló a hétvégi Monacói Nagydíjon ismét dobogós helyezést ünnepelhetett. A csapat úgy érzi, a Red Bull, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes GP négyese mögött ők állnak az ötödik helyen.
2010. május 18. kedd 11:50 -
Kisvárosnyi áramból készül a magyar Merci
Egy komplett város életéhez is biztosíthatna áramot, helyette viszont kis luxusautók készülnek majd a segítségével. Megjött a Mercedes-gyár első transzformátora.
2010. május 18. kedd 07:30 -
Megérkezett az első transzformátor a Mercedes gyárába - fotók
Az épülő Mercedes-gyár energiaellátó épületében a helyére gurítják az első transzformátort. A hetventonnás, 31,5 MW teljesítményű transzformátor, amely 160 kV-ról 22 kV-ra alakítja át a feszültséget, a gyár villamos energia szükségletét fogja biztosítani. A beépítésre kerülő feszültségátalakító teljesítményével egy húszezer lakosú várost lehetne ellátni.
2010. május 17. hétfő 16:00 -
Egy igényes Mercedes tuning a Vorsteiner-től - videó
Manapság inkább az ízléstelenség és a magamutogatás fele mennek el a tuningcégek, minthogy egy igényes és szép tuningkittet dobnának a piacra. Szerencsére van kivétel is, hiszen a Vorsteiner tuningcég ilyeneket készít, és a legutóbbi Mercedes E.osztályon alapuló csomagja is elegáns és visszafogott lett. A Vorsteiner V6E-ben az E63 AMG motorja dolgozik.
2010. május 17. hétfő 14:45 -
Gondolkodó autó a Mercedes-től
A Mercedes biztonságért felelős kutatórészlegében megállás nélkül fejlesztik az újabbnál újabb biztonsági rendszereket. A fejlesztéshez autópilótát építettek a tesztautókba, hogy kizárják az emberi gyengeségeket, és hogy mindig azonos körülmények között lehessen elemezni egy adott szituációt.
2010. május 17. hétfő 13:05 -
Schumacher nem érti, miért kapott büntetést
A Mercedes GP versenyautói a 6. és a 8. helyen értek célba a Monacói Nagydíjon, ám jelen állás szerint mégis egy 7. és egy 12. pozícióval zárták a hétvégét, a leintés után ugyanis Michael Schumachert megbüntették, aki az utolsó körben az utolsó kanyarban a biztonsági autó kiállása után előzte meg Fernando Alonsót - a versenybírók szerint szabálytalanul.
2010. május 16. vasárnap 23:00 -
Nem adják fel Schumiék, fellebbez a Merci
Fellebbezést nyújtott be a Mercedes istálló a monacói versenybíróság azon döntése ellen, amely szabálytalannak minősítette Michael Schumacher előzését Fernando Alonso ellen. Ross Brawn csapatfőnök hisz együttese igazában, de a pozitív elbírálás esélye minimális.
2010. május 16. vasárnap 22:52 -
A Mercedes fellebbez Schumi büntetése ellen
A Mercedes GP úgy döntött, beadja fellebbezését Michael Schumacher büntetése ellen, amit Fernando Alonso megelőzéséért kapott a Monte-Carlói Nagydíjon.
2010. május 16. vasárnap 19:34 -
Schumacher szabálytalan volt, Alonso a 6. Monacóban
A versenybírák a Monacói Nagydíj leintése után vizsgálták meg az utolsó körben Michael Schumacher és Fernando Alonso között történt előzést, amelyet végül szabálytalannak minősítettek, így a Mercedes GP német pilótája nem tarthatta meg 6. helyezését. Schumacher 20 másodperces büntetést kapott, így a 12. helyig csúszott vissza az eredménylistán.
2010. május 16. vasárnap 19:31 -
Schumachert megbüntették, így csak 12. lett
Szabálytalannak minősítette a Monacói Nagydíj versenybírósága azt az előzési manővert, amelyet a Mercedes GP versenyzője, Michael Schumacher hajtott végre az utolsó kanyarban a Ferrari menője, Fernando Alonso ellen. A német klasszis 20 másodperces büntetést kapott, amivel a végeredményben a 6. helyről a 12. pozícióba csúszott vissza.
2010. május 16. vasárnap 19:25 -
Schumi elektro-bringára váltott - fotó
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok német versenyzője egy elektromos kerékpáron ül a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Monacói Nagydíja előtt a monte-carlói utcai pályán 2010. május 16-án
2010. május 16. vasárnap 18:50 -
F1: Fellebbez Schumi miatt a Mercedes
Ahogy arra számítani lehetett, a Mercedes GP fellebbezést nyújt be a Monacói Nagydíjon Michael Schumacherre kirótt büntetés ellen.
2010. május 16. vasárnap 18:00 -
800 lovas Mercedes-fenevad a Brabustól - fotók
Minden idők egyik legerősebb sorozatgyártású Mercedese az SL65 AMG Black Series, amelyet a márka járműveinek tuningolására szakosodott Brabus tovább tupírozott. A műhely még látványosabbá és exluzívabbá varázsolta a sportkocsi külsejét és belsejét, s nem feledkeztek meg az izmosításról sem. A beavatkozásoknak köszönhetően a hajtómű 12 lóerővel erősebb, így már 800 lóerőt teljesít, amivel az éjfekete járgány 0-ról 100 kilométer/órás sebességre 3,6 másodperc, 200-ra pedig 9,8 másodperc alatt gyorsul fel. Az új Brabus-fenevad képes lenne 330 kilométer/óránál magasabb csúcssebességre, de a gumik miatt az elektronikus szabályzás
2010. május 16. vasárnap 13:40 -
Schumacher jó versenyre számít
Monacóban kisebb az élcsapatok közötti különbség, de a Mercedes nem tudott kellően profitálni ebből - ezt a következtetést vonta le a hercegségbeli időmérő edzésből a 7. rajthelyet megszerző Michael Schumacher. A német újfent kikapott fiatal csapat- és honfitársától, Nico Rosbergtől, de jó versenyre számít.
2010. május 15. szombat 21:06 -
Rosberg az első sort siratja, Schumacher a rajtnál javítana
A Mercedes GP pilótái különbözőképpen értékeltek a Monacói Nagydíj kvalifikációja után, és érdekes módon az előkelőbb pozícióban záró Nico Rosberg elégedetlenebb volt, mint Michael Schumacher.
2010. május 15. szombat 18:05 -
Elárverezik a Másnaposok veterán Mercijét - fotó
Eláráverezik jövő héten, Hollywoodban azt az 1969-es Mercedes-Benz 280 SE típusjelű veteránt, amely a Másnaposok című filmvígjáték révén vált világszerte ismertté. A Mecum Spring Classic Auction keretein belül más filmes járgányok is kalapács alá kerülnek.
2010. május 15. szombat 17:26 -
Rosberg: Kész katasztrófa, ahogy vezettem
Nico Rosberg borzalmasan csalódott, hogy csak a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek, mert úgy érzi, a Mercedes elég gyors volt ahhoz, hogy megszerezze a rajtelsőséget a mai időmérőn Monacóban.
2010. május 15. szombat 16:18 -
F1: Schumachert Rosberg tartotta fel!
Nico Rosberg szerint pocsékul szerepelt az időmérőn, ugyanis a Mercedes jó lett volna az első rajtkockára is, míg Michael Schumacher azt mondta a kvalifikáció után, hogy éppen a csapattársa tartotta fel.
2010. május 15. szombat 15:10 -
Milyen kocsikkal érkeztek a parlamenti nyitásra a politikusok?
Hogyan ügyetlenkedtek az újonc képviselők a parlamenti sorompónál? Miért mindig fekete, fehér és szürke autókkal járnak a politikusok? És hogy került egy Mercedes SLK a sok unalmas autó közé? Körbenéztünk a Parlament parkolójában az új ciklus első napján.
2010. május 14. péntek 14:33 -
800 lovas kupészörny
130 lóerővel fejelte meg a legerősebb utcai Mercedes teljesítményét a Brabus. Az átalakított SL 65 AMG Black Series könnyedén gyorsabb lehetne, mint korábban, de nem. Így aztán értelme sincs.
2010. május 14. péntek 08:05 -
Lehet keresnivalója a Mercinek Monacóban
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a monacói nyitónap után arra számít, hogy a hercegség kanyargós városi aszfaltcsíkján több esélye lehet a riválisok ellen, mint más helyszíneken. Nico Rosberg gyorsabb volt veterán csapat- és honfitársánál, így szintén bizakodva várja a szombati folytatást.
2010. május 13. csütörtök 18:35 -
Schumacher szerint esélyes a Mercedes
Michael Schumacher magabiztosan nyilatkozott az első két szabadedzést követően, mert úgy érzi, hogy csapata eredményes lehet a szűk utcai ringen Monacóban, ahol a Red Bull nem lesz akkora előnyben, mint az elmúlt versenyen volt Barcelonában.
2010. május 13. csütörtök 17:40 -
Alonso a második edzésen is mindenkinél gyorsabb volt
Monacóban Fernando Alonso és a Ferrari sikerét hozta az első nap, a kétszeres világbajnok spanyol mindkét csütörtöki szabadedzést minimális különbséggel zárta az élen. Délután Nico Rosberg (Mercedes GP) és Sebastian Vettel (Red Bull Racing) végzett mögötte a második és a harmadik helyen.
2010. május 13. csütörtök 15:50 -
Gyorshír: Alonso élen tartotta a Ferrarit
Fernando Alonso élen tartotta a Ferrarit a Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén is: a spanyol mögé a Mercedes reménysége, Nico Rosberg, valamint a Red Bull fenegyereke, Sebastian Vettel iratkozott fel.
2010. május 13. csütörtök 15:36 -
Schumi csörtézett a brit újságírókkal Monacóban
Michael Schumachert, a Mercedes GP veteránját össztűz alá vették a brit újságírók, akik szerdán a nagy port kavaró 2006-os kvalifikációs balhéjáról próbálták faggatni a hétszeres világbajnokot. A 41 esztendős klasszis szerint csak a sajtó fújta fel a keresztbe állós manővert, amiért egyébként a rajtrács végére száműzte a versenybíróság.
2010. május 13. csütörtök 13:15 -
Csodalámpa a Mercedesnél
Első autógyártóként a Mercedes-Benz szerel szériaautóba dinamikus, teljesen fénydiódás világítást. Emellett további újdonságként változtatható fényáteresztésű üvegtető jelenik meg a stuttgarti cég kínálatában.
2010. május 13. csütörtök 12:00 -
F1 - Rosberg: Képtelenség csak Schumacherre fejleszteni
A szűnni nem akaró pletykák hatására Nico Rosberg megerősítette: a Mercedes, ha akarna se tudna kifejezetten Michael Schumacher igényeinek megfelelően fejleszteni, mivel vezetési stílusuk teljes egészében megegyezik.
2010. május 13. csütörtök 11:15 -
F1: Postások Mercedesnél, gyémántok a McLarennél
A Monacói Nagydíjtól a Mercedes GP autói a Deutsche Post logóit viselik majd. A hétvégén a Williamsre és a Renault-ra is új matricák kerülnek, a McLaren pedig megint gyémántozik.
2010. május 13. csütörtök 09:30 -
Rosberg: nem Schumira szabták az új fejlesztéseket
Noha barcelonai produkciója alapján nehéz elhinni, Nico Rosberg állítja: az évad első európai futamán bevetett új fejlesztéseket nem csapat- és honfitársára, Michael Schumacherre szabta a Mercedes GP istálló. Ezen a hétvégén a rövidebb tengelytávú Ezüstnyilat vetik be, ami nem aggasztja a hétszeres világbajnok veteránt.
2010. május 13. csütörtök 09:01 -
Robot vezet a Mercedes tesztpilótái helyett
A vezetőtámogató rendszerek következő nemzedékét fejlesztve, az autógyártók közül világelsőként a Mercedes-Benz robotokat használ autói tesztelésére. Lényeg a megismételhetőség és a biztonság.
2010. május 13. csütörtök 07:30 -
Robot vezet a Mercedes tesztpilótái helyett
A vezetőtámogató rendszerek következő nemzedékét fejlesztve, az autógyártók közül világelsőként a Mercedes-Benz robotokat használ autói tesztelésére. Lényeg a megismételhetőség és a biztonság.
2010. május 13. csütörtök 07:30 -
Rosberg cáfolja, hogy lemondott róla a Mercedes
Nico Rosberg értetlenül áll a hét elején szárnyra kapott híresztelések előtt, és cáfolja, hogy az átalakított versenygéppel többé már nem fog tudni labdába rúgni csapattársával, Michael Schumacherrel.
2010. május 12. szerda 21:57 -
Jordan: Óriási hibát követ el a Mercedes
Eddie Jordan értetlenül áll a Mercedesnél történtek előtt, és csak bízni tud abban, hogy nem azért esett vissza drasztikusan Nico Rosberg teljesítménye, mert a csapat irányt váltott, és megkezdte Michael Schumacherre állítani az idei versenyautót.
2010. május 12. szerda 13:53 -
Újabb japán autó készülhet Magyarországon
Három új modellel bővíteni kínálatát a közeljövőben az Infiniti. Egyes autókhoz a 2012-től Kecskeméten is készülő Mercedes Benz A-osztály adná az alapot.
2010. május 12. szerda 12:10 -
F1: A Mercedest a McLaren tavalyi feltámadása motiválja
A McLaren 2009-es példája lebeg a Mercedes szeme előtt az idei vb-küzdelemben, mert Stuttgartban úgy érzik, hogy a britek tavaly bebizonyították, akár kilátástalan helyzetből is talpra lehet állni az évad során.
2010. május 12. szerda 11:43 -
Whitmarsh nem érti, de elfogadja az F-csatorna betiltását
A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh csalódottságának adott hangot az F-csatorna névre keresztelt aerodinamikai megoldás 2011-től való betiltása kapcsán. A rendszert elsőként épp a McLaren fejlesztette ki, amire a csapatfőnök érthető módon büszke, és mint mondja, nem érzi azt, hogy ez az újítás valóban a költségcsökkentés ellen hatna, ahogy azt a Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) állítja.
2010. május 12. szerda 11:30 -
Három kisebb modell érkezhet az Infinititől
Új, kisebb modellekkel rukkolhat elő az Infiniti a következő két-három évben. A Nissan luxusmárkája saját képére faragja a teljesen elektromos Nissan Leaf-et, de egy kompakt modell és egy kisebb szabadidő autó is érkezhet. Utóbbi kettő pedig akár a következő generációs Mercedes-Benz A-osztályának alapjaira is épülhet.
2010. május 12. szerda 08:45 -
F1: A Mercedes még bajnoki esélyes?
A Mercedes GP vezérigazgatója szerint a csapatnak még nem kell elmondania a 2010-es bajnoki esélyekről, az idény hosszú, van tere a fejlődésnek.
2010. május 12. szerda 08:00 -
Rosberg és Schumacher is javítana barcelonai eredményén
Az egyik legnagyobb kihívást jelentő pályára, Monte-Carlóba érkezik ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye, ahol az idei szezon hatodik futamára kerül sor. A Mercedes GP mindkét pilótája szeret a hercegség szűk utcáin versenyezni, és abban bíznak, hogy jó eredménnyel zárják a futamot. Nico Rosberg feledtetni szeretné a Spanyol Nagydíjon elért gyenge eredményt, Michael Schumacher pedig legalább olyan jól szeretne szerepelni, mint Barcelonában.
2010. május 11. kedd 19:40 -
A Mercedes nem dobja be a törölközőt
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry szerint még túl korai lenne bukásról beszélniük, főleg az idei évben, mikor az új pontrendszer miatt szinte egy verseny leforgása alatt teljesen megváltozhat a sorrend.
2010. május 11. kedd 16:57 -
A Mercedesnél még hisznek a bajnoki címben
A tavalyi évben Brawn GP néven világbajnoki címet nyerő, idén már a Mercedes gyári csapataként induló alakulat vezérigazgatója a gyenge szezonkezdet ellenére sem mondott le a bajnoki cím megvédéséről. Nick Fry úgy véli, a brackley-i istállónak megvannak az erőforrásai ahhoz, hogy a McLaren 2009-es feltámadásához hasonlót produkáljanak a szezon hátralevő részében.
2010. május 11. kedd 15:45 -
Schumi óvatos, a Merci bizakodó
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a monacói pálya egyik legnagyobb tudorának számít, de annak ellenére sem vár csodát a hétvégi, hercegségbeli futamtól, hogy Barcelonában javult a teljesítménye. Nick Fry szerint a veterán német újra csillagként ragyog és a vb-címről sem kell még lemondani.
2010. május 11. kedd 14:00 -
F1: Hamilton forgalmi katasztrófától tart Monacóban
Negatív barcelonai tapasztalatai után Lewis Hamilton egyenesen katasztrófára készül Monacóban a lekörözendő autók miatt. A Red Bull és a Mercedes leginkább a Q1-től fél, ám a csapatok remélik, hogy némi rugalmassággal megússzák a káoszt.
2010. május 11. kedd 12:15 -
A Mercedes visszatér a régi autóhoz Monacóban
Német lapértesülések szerint a Mercedes GP a rövidebb tengelytávú versenygépével küldi pályára pilótáit a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, ugyanis a vezetőség úgy érzi, hogy azzal eredményesebbek lehetnek a szűk utcai ringen.
2010. május 11. kedd 11:41 -
F1: Schumacher tagadja, hogy rá szabták az új Mercedest
Michael Schumacher leszögezte: barcelonai feltámadása korántsem annak köszönhető, hogy a Mercedes rá szabta volna a W01 új verzióját. A hétszeres világbajnok állítja, hasonló privilégiumot még pályafutása korábbi éveiben sem élvezett.
2010. május 11. kedd 11:08 -
Vége a benzintemetőknek a Mercedesnél
Új fejlesztésű V6-os és V8-as motorokkal bővíti kínálatát a Mercedes. A korábbiaknál jóval takarékosabb motorok a márka legnagyobb luxusautóiban mutatkoznak be.
2010. május 11. kedd 10:00 -
F1: Schumi újra sínen van!
A Mercedes GP vezére is elismerte, hogy Michael Schumacher Kínában gyenge volt, de úgy gondolja, hogy a hétszeres bajnok Barcelonában újra magára talált, és innen már rendben lesz.
2010. május 11. kedd 09:30 -
Spanyol Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang
A nemzetközi sajtó elsősorban a győztes Red Bull-pilóta, Mark Webber szereplését, valamint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes GP) teljesítményét emelte ki a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.
2010. május 10. hétfő 19:00 -
Schumacher újra régi formájában tündököl - véli Nick Fry
A Mercedes F1-es csapatának vezérigazgatója úgy véli, az autón végzett jelentős fejlesztéseknek köszönhetően Michael Schumacher a Spanyol Nagydíjon ismét a visszavonulása előtti formáját mutatta. Nick Fry szerint a német versenyző az idény első négy futamán nem találta a ritmust, barcelonai teljesítménye azonban magabiztosságról árulkodott.
2010. május 10. hétfő 17:45 -
Spanyol Nagydíj: Webbernek rakétája volt
A nemzetközi sajtó elsősorban a győztes Red Bull-pilóta, Mark Webber szereplését, valamint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes GP) teljesítményét emelte ki a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.
2010. május 10. hétfő 17:10 -
F1: Schumacher újra a régi, mondják a Mercedesnél
Michael Schumacher barcelonai teljesítménye fényében kijelenthető, hogy a hétszeres világbajnokba visszatért a régi varázs - véli Mercedes GP vezérigazgatója, Nick Fry, aki szerint más pályákon nem lesz ekkora fölényben a Red Bull.
2010. május 10. hétfő 15:17 -
Schumacher rátalált régi önmagára
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry úgy gondolja, hogy a hétvégi versenyen látottak után ki lehet jelenteni, hogy Michael Schumacher visszatért régi formájához, és egy relatíve gyenge szezonkezdés után felvette a fonalat.
2010. május 10. hétfő 14:34 -
F1: Üvegpalotába költözik a Mercedes
Monacóban már felállították a Mercedes GP új, kétemeletes motorhome-ját, amelyre a szükségesnél egyetlen euróval sem költöttek többet.
2010. május 10. hétfő 14:00 -
Citroen C5 teszt: itt kezdődik a főnöki autó
Különleges limuzin a C5, a tesztelt kétliteres változat igazi üzleti autó. Vezetője nem szégyenkezik, ha Audi, VW, vagy Mercedes mellé áll be a vállalati parkolóba. Sőt, kifejezetten büszke, autója franciásan kaján és arcpirítóan elegáns.
2010. május 10. hétfő 12:11 -
Pápamobil-galéria: Mercedes, Ferrari, Cadillac és sok minden más
Milyen autókkal jár XVI. Benedek pápa? Megmutatjuk szinte az összes pápamobilt. Az 1922 és 39 közötti pápa, XI. Pius volt az első pápa, aki autón közlekedett. A vatikáni gépjárműparkban 1966 óta van páncélozott személygépkocsi.
2010. május 10. hétfő 05:40 -
F1: Schumacher jól szórakozott, de nem elégedett
A Mercedes Barcelonában bemutatott fejlesztései a jelek szerint valóban beváltak Michael Schumachernek, a hétszeres világbajnok idén először az egész hétvégén gyorsabb volt Nico Rosbergnél. A csapatnál dicsérik őt, meg sem állnának a győzelemig.
2010. május 9. vasárnap 20:24 -
Schumacher a szezon során először verte el Rosberget
Michael Schumacher a visszatérése óta az eddigi legjobb eredményét produkálta a Spanyol Nagydíjon, miután negyedikként futott be Barcelonában. Az elmúlt négy futamot a Mercedes másik pilótája, Nico Rosberg zárta előkelőbb helyen.
2010. május 9. vasárnap 18:50 -
A Mercedes előrelépett, de nem elég nagyot
A Mercedes GP mindkét pilótája elégedett a csapat által Barcelonában bevetett fejlesztésekkel, ám sem Michael Schumacher, sem Nico Rosberg nem tudta ezt kiugró eredményekkel alátámasztani az időmérő edzésen.
2010. május 8. szombat 19:20 -
F1: Schumacher a visszaromló Mercedesszel is elégedettebb
Michael Schumacher elismerte, hogy a Mercedes az időmérő napján nem volt annyira erős, mint a szabadedzéseken, de az átépített autóban így "kényelmesebben" érezte magát, mint elődjében.
2010. május 8. szombat 18:30 -
Vettel csak az időjárástól fél
Sebastian Vettel elmondta, hogy nem a McLaren, a Ferrari, vagy a Mercedes GP okozza a legnagyobb fejtörést számára, sokkal inkább az időjárástól tart a hétvégén Barcelonában, ugyanis nagyon nem szeretné, ha egy újabb esős versenyen kellene helytállnia.
2010. május 8. szombat 10:11 -
F1: Orvosolta Schumacher gondjait a frissített Mercedes
Michael Schumacher sokkal kényelmesebben érezte magát a volán mögött a Spanyol GP pénteki edzésnapján, mint Kínában, mivel a Mercedes fejlesztései révén immár képes abba az irányba terelni autóját, amelybe szeretné.
2010. május 7. péntek 19:20 -
Schumacher: Jobb lett az autó, de kérdés, hogy mennyivel
A Mercedes GP jelentős újításokkal érkezett a Spanyol Nagydíjra, amik elnyerték Michael Schumachernek tetszését - ez az első két edzés eredményére pillantva nem is csoda, hiszen mindkétszer nagyjából fél másodperccel gyorsabb volt, mint csapattársa, Nico Rosberg, aki az idei első négy futamon eddig mindig előtte végzett.
2010. május 7. péntek 18:50 -
Barcelonából jelentjük: élre állt a két Red Bull
Red Bull-dominanciával folytatódott a felkészülés a Spanyol Nagydíjra Barcelonában, ahol a pénteki második szabadedzésen Sebastian Vettel és Mark Webber váltotta fel a délelőttöt uraló McLaren-párost. A jelek szerint Michael Schumachernek sikerült gyökeret vernie az élmezőnyben, az átépített Mercedes-szel a hétszeres világbajnok ismét 3. lett.
2010. május 7. péntek 18:35 -
Schumacher szárnyra kapott az új Mercedesszel
Michael Schumacher elmondta, hogy sokkal magabiztosabban vezeti a Mercedes átalakított versenygépét, mint az előző verziót, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy eddigi legjobb pénteki napját teljesítette az idei évben a katalán ringen.
2010. május 7. péntek 17:47 -
A Mercedes volt a legmegbízhatóbb márka 2009-ben
A német autóklub (ADAC) 2009-es statisztikája szerint a Mercedes volt a legmegbízhatóbb autómárka.
2010. május 7. péntek 10:31 -
Fotó: Lewis Hamilton és testvére Montmelóban
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes világbajnok brit versenyzője (balra) testvére, Nicholas társaságában megérkezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíjának otthont adó montmelói pályára. A futamot május 9-én rendezik.
2010. május 7. péntek 10:25 -
F1: Hamilton mindenkit agyonvert az edzésen
Csendesen zajlott a Spanyol Nagydíj első szabadedzése, mindössze Lewis Hamilton elképesztő ideje jelentett komoly meglepetést Barcelonában. A Mercedes talán javult, a Ferrari egyelőre kísérletezget.
2010. május 7. péntek 10:00 -
A nyugalom megtestesítője - Mercedes-Benz E350 CDI 4MATIC (2009) teszt
Kisebb négyhengeres dízelmotorral már járt nálunk az új Mercedes-Benz E-osztály, azonban a V6-os gázolajos sokkal inkább illik a legelegánsabb limuzinhoz. A 4MATIC összkerékhajtásnak köszönhetően pedig már az időjárás és a domborzati viszonyok sem akadályozhatják az E350 CDI-t, amely továbbra is az egyik legkifinomultabb modell kategóriájában.
2010. május 7. péntek 07:12 -
F1: Hajléktalan csapatok Barcelonában
Logisztikai okok miatt a Spanyol Nagydíj helyszínén nem épülnek fel a Red Bull, a Mercedes és a Force India hatalmas motorhome-jai.
2010. május 7. péntek 07:00 -
Radikális motorborítással készül a nagy dobásra a Mercedes
Az már napok óta nem titok, hogy a 2010-es Forma-1-es idény első európai versenyére, a Spanyol Nagydíjra a Mercedes GP készül a legnagyobb fejlesztőcsomaggal. Csütörtökön kiderült, hogy ennek egyik legfőbb eleme a radikális kialakítású motorborítás.
2010. május 6. csütörtök 18:45 -
Prior-Design E-Class W211
A német székhelyű Prior Design a napokban mutatott be egy új optikai csomagot, az előző generációs Mercedes-Benz E osztályához.
2010. május 6. csütörtök 16:56 -
A Mercedes egy radikálisan új megoldással állt elő
A Mercedes GP egy eddig nem látott megoldással állt elő, és agresszív fejlesztési programja részeként felfedte a barcelonai garázsban radikálisan átalakított motorborítása elején, amin szembetűnő a légbeömlő helyzete és kialakítása, ami teljesen más, mint a riválisoké.
2010. május 6. csütörtök 16:34 -
Rosberg: Nem Schumira szabják az autót!
A Mercedes a Spanyol Nagydíjra átalakított autóval érkezik, amely állítólag jobban fekszik majd Michael Schumachernek. A csapattárs, Nico Rosberg szerint a fejlesztéseket nem csak a veteránra szabták.
2010. május 6. csütörtök 10:30 -
Felfrissülnek a Mercedes V6-os és V8-as benzinmotorjai
Frissíti V6-os és V8-as benzinmotorjait a Mercedes, az új blokkok erősebbek és nyomatékosabbak elődeiknél.
2010. május 6. csütörtök 10:11 -
Felfrissíti 3,5 és 5,5 literes motorjait a Mercedes
A német prémiumgyártó két ismert motorját átdolgozta, hogy megfeleljenek a hamarosan szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. Az innovatív technológiának hála nemcsak takarékosabbak, de erősebbek is lettek az erőforrások. Már nyár végétől lehet rendelni őket.
2010. május 6. csütörtök 09:05 -
Schumacher titkos tesztje Angliában
Zárt kapuk mögött próbálta ki új autóját egy angliai pályán Michael Schumacher, a Forma-1-es Mercedes GP hétszeres világbajnok pilótája.
2010. május 5. szerda 16:40 -
Schumacher titokban tesztelt
A múlt hétvégén Michael Schumacher is versenypályára lépett, a német a Mercedes új, a Spanyol Nagydíjra átépített autóját vezette.
2010. május 5. szerda 16:32 -
Brawn: Rosberg hamarosan megszerzi első F1-es győzelmét
A Mercedes GP csapatfőnöke biztos benne, hogy nem kell már sokat várni Nico Rosberg első Forma-1-es győzelmére. Ross Brawnt lenyűgözi a huszonnégy éves német idei formája, és meggyőződése, hogy rövidesen a dobogó legfelső fokán ünnepelhet.
2010. május 5. szerda 13:41 -
F1: Schumacher titokban tesztelt Angliában
A múlt hétvégén Michael Schumacher is versenypályára lépett, a német a Mercedes új, a Spanyol Nagydíjra átépített autóját vezette.
2010. május 5. szerda 12:30 -
F1: Schumacher titokban tesztelt Angliában
A múlt hétvégén Michael Schumacher is versenypályára lépett, a német a Mercedes új, a Spanyol Nagydíjra átépített autóját vezette.
2010. május 5. szerda 12:30 -
Schumacher titokban tesztelte az új Mercedest
Német lapértesülések szerint Michael Schumacher a hét elején pályára vitte a Mercedes továbbfejlesztett, hosszabb tengelytávú versenygépét az angliai Rockinghamben, ahol a szabályok betartásával 100 km-t teljesített egy reklámfilm-forgatáson.
2010. május 5. szerda 12:16 -
Helikopter-belsőt tervezett a Mercedes új dizájnközpontja
A BMW-hez és a Porschéhez hasonlóan a Mercedes is olyan dizájnközpontot alapított, amely autók helyett bútorok, háztartási kiegészítők és szórakoztató elektronikai termékek tervezésével foglalkozik. Az új stúdió első munkája egy helikopter belseje volt, de már dolgoznak egy yachton is.
2010. május 5. szerda 12:08 -
Óriási betonpillérek jelzik a kecskeméti Mercedes-gyár születését
Megmozgattak 200 millió köbméter földet, leástak háromezer darab harmincméteres betonoszlopot és lefektettek hat kilométernyi vízvezetéket - néhány érdekesebb adat a Kecskemét mellett épülő Mercedes-gyár területéről, ahol a nemzetközi sajtó szerint Infiniti-modell is készül majd. A gyárváros német igazgatója beszélt erről is az [origo]-nak, de rákérdeztünk a leendő fizetésekre, és arra is, hogy megpróbálnak-e magyar vezetőket átcsábítani a konkurenciától.
2010. május 5. szerda 10:45 -
Hatajtós limuzin készült a Mercedes-Benz E-osztályból
A limuzin specialista Binz elkészítette a Mercedes-Benz E-osztályának leghosszabb változatát. A hat ajtóval büszkélkedő modell közel hat méter hosszú, utasterében pedig maximum hét személy utazhat. A Binz új limuzinjához három motor közül választhat majd a leendő tulajdonos.
2010. május 5. szerda 09:40 -
Megnéztük az új magyar autó szülőhelyét
Megindult a visszaszámlálás a Mercedes-gyárban, egy év múlva kell megkezdődnie a próbagyártásnak. Megnéztük, hogy haladnak a 215 milliárdos beruházás építésével.
2010. május 5. szerda 05:00 -
Galéria: Mercedes gyár Kecskeméten
Munkások dolgoznak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának épülő csarnokában, ahol előreláthatólag 2012-ben új generációs A és B osztályú járműveket gyártanak. A beruházás jelenlegi állapotáról tartott sajtótájékoztatót a leendő autógyár igazgatója.
2010. május 4. kedd 19:40 -
Zömmel magyarok építik a kecskeméti Mercedes gyárat
Magyar vállalkozások nyerték el döntő részben a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának építési munkálatait, mellettük a gépkocsigyártási alapanyagok beszállítására már 17 magyar gyártó pályázott sikeresen - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz gyárépítési projektének vezetője kedden Kecskeméten.
2010. május 4. kedd 14:48 -
Hamarosan öttagú lesz Nick Heidfeld családja
RÖVIDHÍR - A Mercedes Forma-1-es csapatának tesztpilótája, Nick Heidfeld ismét apai örömök elé néz, élettársa, Patricia Papen ugyanis már harmadik gyermekükkel terhes.
2010. május 4. kedd 14:05 -
F1: A Mercedes még nem győzhet
Bár a csapatfőnök már diadalt jósolt számára, Nico Rosberg szerint a Mercedes GP-nek egyelőre nincs esélye a futamgyőzelemre.
2010. május 4. kedd 11:30 -
Közeleg Rosberg első futamgyőzelme
Közeleg a Mercedes GP kötelékét erősítő fiatal kiválóság, Nico Rosberg első futamgyőzelme - jósolja a csillagos márka gyári csapatát irányító szakvezető, Ross Brawn. Méltatja a német reménységet a korábbi háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart és előző főnöke, Sir Frank Williams is.
2010. május 4. kedd 10:30 -
Rosberg: A Mercedes még nem esélyes a győzelemre
Igazán előkelő összetettbeli pozícióból, másodikként várja a 2010-es év első európai versenyét Nico Rosberg, aki ennek ellenére egyelőre nem érzi győzelemre esélyesnek csapatát, a Mercedes GP-t, azt azonban már most reális elvárásnak tartja, hogy felzárkózzanak az éllovas Red Bull Racingre.
2010. május 4. kedd 09:25 -
Világmotorok az F1-ben: Volkswagen igen, Mercedes nem
Időről időre felmerül a Volkswagen neve a Forma-1-gyel kapcsolatban. A német márka nem is tagadja, bizonyos feltételek mellett szerepet vállalna a sorozatban, ám az általuk remélt világmotorok bevezetését a Mercedesnél például nem igazán favorizálják.
2010. május 3. hétfő 16:47 -
Alonso megköszönte Schumachernek
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy Michael Schumacher nagyban megkönnyítette a dolgát azzal, hogy a tavalyi év végén távozott a Ferraritól, és a rivális Mercedes GP-hez igazolt, ugyanis így sokkal könnyebb volt számára a beilleszkedés az olasz alakulatnál.
2010. május 3. hétfő 14:28 -
Majdnem letolatott a hetedikről egy amerikai férfi Mercedesével – videó
Az oklahomai Tulsa városában egy 67 éves férfi tolatás közben kilökte egy parkolóház téglafalát, amely még nem is lenne annyira borzalmas, ha mindezt nem a hetedik emeleten teszi meg. A férfi állítása szerint lába beragadt a gáz-, és a fékpedál közé, ezért nem tudott időben lefékezni. A Mercedes szerencsére még a zuhanás előtt megállt, csak a lepotyogó tégladarabok alatt parkoló autók szenvedtek komolyabb sérüléseket.
2010. május 3. hétfő 13:01 -
F1: A Mercedesnek nem lesz F-ductja
A Spanyol Nagydíjon a Mercedes még nélkülözni fogja a McLaren idei újítását, az egyenesekben pluszsebességet adó légcsatornát.
2010. május 3. hétfő 12:10 -
F1: Schumacher már nem százas
A háromszoros világbajnok Jackie Stewart szerint Michael Schumacher már egyértelműen nem a régi, és ha a Mercedes új, átalakított autójával sem teljesít jól, azzal végleg leírhatja a visszatérését.
2010. május 3. hétfő 10:30 -
F1: A Sauber továbbfejlesztett F-csatornával rukkol elő
Számos fejlesztése között F-csatornája második verzióját is beveti a Spanyol Nagydíjon a Sauber - árulta el James Key, az istálló új technikai gazgatója. Nem kizárt, hogy a Mercedes és a Ferrari is elkészül egy használható változattal.
2010. április 30. péntek 16:58 -
A McLaren vezeti a megbízhatósági versenyt
A McLaren Mercedes nem csak az egyéni és a konstruktőri bajnokságot vezeti, hanem eddig a legmegbízhatóbb is a mezőnyben, hiszen egyedüliként mondhatja el magáról, hogy mindkét versenyzője célba ért az első négy tengerentúli megmérettetésen.
2010. április 30. péntek 15:47 -
Schumi nem vár csodát a Mercedes fejlesztéseitől
Újdonságok egész garmadájával készül a Mercedes GP a jövő hétvégén esedékes Spanyol Nagydíjra, az első négy összecsapáson harmatosan szereplő Michael Schumacher azonban így is óvatosan latolgatja az esélyeket. A három év után visszatérő hétszeres világbajnok elsősorban annak örül, hogy nem szegte kedvét a sikertelenség.
2010. április 30. péntek 15:24 -
F1: Schumacher nem vár csodát az új Mercedestől
Michael Schumacher, aki sanghaji vergődése és az őt ért kritikák ellenére is "rendkívül motiváltnak" vallja magát, úgy érzi, a Mercedes Spanyolországban bevetésre kerülő frissítései sem repíthetik csapatát a győzelem közelébe.
2010. április 30. péntek 13:40 -
Átszakította a 7. emeleti falat egy Mercedes - videó
Meghökkentő baleset történt szerdán Tulsa városában (Oklahoma állam, USA) a Bank of America épületében. Egy fehér Mercedes az épület 7. emeleti garázsában parkolt, ahol sofőr hátramenetbe kapcsolt és véletlenül rálépett a gázpedálra: az autó átszakította a falat és félig kilógott az épületből. A törmelékek az épület mellett parkoló autókra hullottak, személyi sérülés nem történt, a járókelők viszont megdöbbentek a falból kilógó Merci láttán
2010. április 30. péntek 11:15 -
F1: Rosberg hamarosan futamot nyer!
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn meg van győződve róla, hogy Nico Rosberg záros időn belül belép a Forma-1-es futamgyőztesek klubjába.
2010. április 30. péntek 09:30 -
2012-ben visszatér a DTM-be a BMW
Ahogyan arra az utóbbi hetek történései alapján számítani lehetett, a BMW motorsport-részlege csütörtökön megerősítette: megkezték a 2012-re tervezett DTM-es visszatérés előkészítését. A népszerű német túraautó-bajnokság másik két résztvevője, a Mercedes és az Audi üdvözli a bajorok döntését.
2010. április 29. csütörtök 22:25 -
A BMW visszatér a Német Túraautó Bajnokságba
A BMW igazgatótanácsának döntése alapján 2012-től ismét lesz propelleres autó az egyik legrangosabb túraautó bajnokságban. A bajorok már a következő hónapokban megkezdik a felkészülést, hogy az M3-as versenyképes lehessen a Mercedes C-osztállyal és az Audi RS4-gyel.
2010. április 29. csütörtök 14:58 -
Halálall végződött az új Mercedes ML tesztje - fotó
Halálos balesettel végződött múlt pénteken a Mercedes ML készülő, 2012-es verziójának közúti menetpróbája Stuttgartban. Az álcázott terepjáró nagy sebességgel eltrafált egy álló Mazdát: a vétlen autó sofőrje a helyszínen elhunyt, míg a csillagos márka tesztpilótája életveszélyes sérüléseket szenvedett.
2010. április 29. csütörtök 14:40 -
Karbonszálas műanyagból készül a Mercedes SL
Karbonszálas anyaggal erősített műanyagból készül az új Mercedes SL, a stuttgartiak egy japán textilgyártót nyertek meg az ügynek.
2010. április 29. csütörtök 09:00 -
Brawn: Schumacher nem fogja csak úgy bedobni a törölközőt
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher számára eddig csalódást keltően alakult nagy visszatérése a sportágba, mivel rendkívül tehetségesnek tartott fiatal csapattársával, Nico Rosberggel a szezon eddigi négy futamán nem igazán tudta tartani a lépést. A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint azonban nem kell félteni a nagy bajnokot, aki minden bizonnyal már a soron következő Spanyol Nagydíjon javítani fog.
2010. április 28. szerda 10:50 -
Halálos baleset egy titkos Mercedesszel
Egy férfi meghalt egy pedig megsérült, abban a balesetben, amelynek résztvevője volt a két év múlva érkező új Mercedes terepjáró prototípusa.
2010. április 28. szerda 10:20 -
F1: Schumacher nem dobja be a törülközőt!
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint Michael Schumacher továbbra is elszántan hajszolja a sikert. Nem adja fel a csalódást keltő kezdés után sem.
2010. április 27. kedd 17:00 -
Schumacher nem az a pánikolós fajta
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elmondta, hogy Michael Schumacher nem adta fel, és továbbra is minden erejével azon van, hogy visszatérjen a mezőny élére, jóllehet a vártnál gyengébben kezdte az idei évet.
2010. április 27. kedd 15:04 -
Brawn: Button világbajnok lehet a McLarennel
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elmondta, hogy egykori pilótája, Jenson Button komoly erőt fog képviseli az idei szezonban, és ha azt a formáját hozza, amit a tavalyi évad első felében, akkor minden bizonnyal megállíthatatlan lesz 2010-ben.
2010. április 27. kedd 11:38 -
A McLaren elégedetlen az MP4-25-ös sebességével
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes vezetője szerint csapata nem lehet elégedett az autó sebességével még annak ellenére sem, hogy mind az egyéni, mind a konstruktőri tabella élén ők állnak.
2010. április 27. kedd 10:55 -
Schumacher régi-új kasztnit kap Barcelonára
A Mercedes GP pilótája, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher autójának karosszériáját igencsak megviselték a szezon első négy futamának megpróbáltatásai. A csapat többek között ennek is tudja be a klasszis gyenge teljesítményét.
2010. április 27. kedd 10:00 -
Mercedes Kínának
A Mercedes is bemutatta kizárólag a kínai piacra kitalált modelljét. Az E-osztály nyújtották meg, valódi sofőrős autóvá alakítva azt.
2010. április 27. kedd 10:00 -
Négyajtós kupé a BMW-től
Úgy tűnik, a BMW is beáll a sorba. A Mercedes, Porsche és Aston Martin után a bajor gyártónak is lehet négyajtós luxuskupéja. A Gran Coupe tanulmányt Pekingben leplezték le a napokban.
2010. április 27. kedd 07:30 -
Mercedes szorított le BMW-t a 4-es főúton, egy súlyos sérült
Súlyos sérüléseket szenvedett egy férfi hétfőn Monorierdőnél a 4-es főúton, amikor autója összeütközött egy másik személyautóval és a vasúti töltés melletti árokba csapódott.
2010. április 26. hétfő 14:10 -
F1: Duplán megújul Schumacher autója
Michael Schumacher új kasztnit kap a Spanyol Nagydíjra, a Mercedes az egyik tesztkasztnihoz tér vissza.
2010. április 26. hétfő 13:30 -
Schumacher a tesztautóval indul Barcelonában
A Mercedes nem csak egy nagyobb tengelytávú autóval készül a Spanyol Nagydíjra, hanem visszatér ahhoz a karosszériához, amit a téli teszteken használt, és ami reményei szerint megoldást jelent majd Michael Schumacher eddigi problémáira.
2010. április 26. hétfő 13:13 -
A Mercedes-Benz bemutatta az E-osztály hosszított változatát
A hosszított tengelytávú 5-ös BMW megjelenése után, a Mercedes Pekingben mutatta be az E-osztály hosszított változatát. Az autó hossza, tengelytávja, valamint a hátsó lábtér egyaránt 14 centiméterrel növekedett, így a hátul ülők már valóban fejedelmi kényelemben élvezhetik az utazást. Az autó kizárólag a Kínában kerül forgalomba.
2010. április 26. hétfő 09:01 -
Megnyújtották a Mercedes E osztályt
Nemcsak a BMW és az Audi, a Mercedes is bemutatott egy nyújtott tengelytávú modellt a Pekingi Autószalonon. Az E osztály lett hosszabb.
2010. április 26. hétfő 08:32 -
Tarolt a Mercedes a DTM-évadnyitón - fotók
Totális Mercedes-uralommal indult a Német Túraautó Bajnokság (DTM) idei szezonja Hockenheimben, ahol a pole pozícióból induló Gary Paffett vezérletével a bajnoki címre pályázó csillagos márka négyes győzelmet aratott. Az Audi legjobbja Mike Rockenfeller volt, míg David Coulthard a Mercedes színeiben befutóval ünnepelte bemutatkozását.
2010. április 25. vasárnap 17:25 -
Kínai statisztikák - 7 év 7 győztes, Rosberg egyéni rekordja
A múlt hétvégi Kínai Nagydíj Jenson Button és a McLaren-Mercedes kettős győzelmével zárult, idén először tehát a 2009-es világbajnok tudott duplázni, már ami a futamon elért első helyet illeti. Sanghajban eddig minden évben más nyert, és most is újabb taggal bővült a győztesek listája.
2010. április 25. vasárnap 16:00 -
Elegáns és sportos: íme a BMW négyajtós kupéja
A jelek szerint az elkövetkezendő években tovább népesedik majd a Mercedes CLS-sel megalapított négyajtós kupék szegmense: az Aston Martin Rapide, a már említett MB CLS és a Porsche Panamera ellenfelet kap az Audi A7 és a BMW négyajtós kupéja személyében.
2010. április 24. szombat 15:50 -
Tervezői baki a Mercedesnél
Ross Brawn, a Forma-1-es Mercedes csapat főnöke bevallotta, hogy tervezői elszámolták az autó súlyeloszlását, ezért Barcelonára megnyújtják az autó tengelytávját.
2010. április 24. szombat 10:55 -
Rosberg biztos benne, hogy Schumacher javulni fog
Nico Rosberg bevallotta, az év elején álmodni sem mert róla, hogy ilyen jól sikerül számára a szezonkezdet, és ennyivel jobb teljesítményt fog nyújtani, mint Michael Schumacher. A Mercedes GP fiatalabbik német versenyzője biztos benne, hogy rövidesen Schumacher is javulni fog.
2010. április 24. szombat 08:30 -
A Mercedes megnöveli F1-es versenyautója tengelytávját
A kiugró eredményekkel eddig adós Mercedes GP a Forma-1-es világbajnokság soron következő állomásán, Spanyolországban jelentős aerodinamikai újításokat szerel autójára, melynek a tengelytávja is hosszabb lesz, jelentette be Ross Brawn csapatfőnök.
2010. április 23. péntek 17:40 -
Pekingben bemutatkozott a BMW Gran Coupé
A BMW egy igazi meglepetést is tartogatott a Pekingi Autószalonra. A bajorok Gran Coupé nevet viselő négyajtós kabrió modellje leginkább az Audi A7, a Mercedes-Benz CLS, a Porsche Panamera és a Maserati Quattroporte riválisa lesz. Ha zöld utat kap a Gran Coupé, akkor a sorozatgyártású változat a hírek szerint 2012-ben mutatkozik be.
2010. április 23. péntek 17:36 -
F1: A súlyelosztás miatt kell növelni a Mercedes tengelytávját
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, elsősorban a kedvezőtlen súlyelosztás miatt kell növelniük a Spanyol Nagydíjra a W01 tengelytávját. A szakember beismerte, hibásan becsülték meg a gumik tulajdonságait.
2010. április 23. péntek 14:56 -
A Mercedes hibázott az autó tervezése közben
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, hogy csúnyán elszámították magukat, és helytelenül választották meg az autó súlyeloszlását, ezért nem tudják még kihozni a W01-es modellben rejlő potenciált, ám komoly módosításokkal készülnek a Spanyol Nagydíjra.
2010. április 23. péntek 14:26 -
F1 Celeb: Glockot szemelte ki a Mercedes
Nem sok hiányzott hozzá, hogy Timo Glock és Nick Heidfeld is elinduljon a DTM hétvégi szezonnyitó futamán, a Mercedes versenyzői, Paul di Resta és Gary Paffett ugyanis Kínában ragadtak.
2010. április 23. péntek 14:00 -
F1: Melléfogott a tervezésnél a Mercedes!
Ross Brawn, a Mercedes főnöke bevallotta, hogy a csapat elszámolta az autó súlyeloszlását. Barcelonára megnyúlik a tengelytáv.
2010. április 23. péntek 14:00 -
Kecskemétről jöhet a legolcsóbb Infiniti
Vizsgálja annak lehetőségét az Infiniti, hogy az új Mercedes A és B osztály alapjaira épít belépőmodellt.
2010. április 23. péntek 11:21 -
Haug: Schumacher megnyerhette volna az Ausztrál Nagydíjat
A Mercedes motorsport-igazgatója szerint Michael Schumacher megnyerhette volna az Ausztrál Nagydíjat, ha nem kerül bele a rajt utáni incidensbe, így szerinte egyáltalán nem kell aggódni a hétszeres világbajnok teljesítménye miatt.
2010. április 23. péntek 11:15 -
Mercedes: Egy erőgép nem lehet túl környezetbarát
A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy a technológiának sokkal fontosabbnak kell lennie a zöld arculatnál, mikor véglegesítik a 2013-ban életbe lépő motorformulát, viszont a szabályok kialakításakor előtérbe kell helyezni a kiscsapatokat.
2010. április 22. csütörtök 18:42 -
Öccse és Coulthard is kiáll Schumacher mellett
Michael Schumacher eddig nem szerepelt túl fényesen hároméves kihagyása után, ám a legtöbben védelmükbe vették a hétszeres világbajnokot. Bernie Ecclestone után David Coulthard és a rekordbajnok öccse, Ralf is türelmet kért a Mercedes GP klasszisának.
2010. április 22. csütörtök 14:40 -
BMW, Lexus, Mercedes, Mazda - íme a toplistás gyorshajtók
A rendőrség közétette a márciusi gyorshajtók toplistáját. A prémium autók közé egy Mazda3-as is becsúszott, bírsága 300 ezer forint.
2010. április 22. csütörtök 13:20 -
A Maserati bejelentette, hogy új modelleket tervez
A tegnap távozó Luca di Montezemolo helyett Sergio Marchionne leplezte le a Fiat következő négy éves tervét, amelyből az is kiderült, hogy a Maserati milyen új modellekkel erősít a következő években. Az is kiderült, hogy egy teljesen új belépő szedán érkezik, amely a BMW M5 vagy a Mercedes E AMG ellenfeleként szállhat harcba a vevők kegyeiért.
2010. április 22. csütörtök 11:00 -
Glock és Heidfeld majdnem bemutatkozhatott a DTM-ben
Az izlandi vulkánkitörés napokra megbénította a légiközlekedést világszerte, ami kis híján a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnyére is hatással volt. A hétvégén rajtoló idény két meghatározó tagja, Paul di Resta és Gary Paffett Forma-1-es elfoglaltságai miatt majdnem Kínában ragadt, ám a Mercedes hamar előállt a vészmegoldással is.
2010. április 22. csütörtök 10:40 -
A Forma-1 sosem lesz teljesen zöld!
A Mercedes motorsportfőnöke szerint a 2013-ra tervezett új motorszabályokat mindenképp kisebb csapatok érdekeinek figyelembevételével kell majd alakítani. Haug azt is fontosnak tartja, hogy a zöld irányvonal mellett ne vesszen oda a csúcstechnika.
2010. április 22. csütörtök 09:30 -
Haug: Az új motorszabályok a kiscsapatoknak kedvezzenek
A Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, a Forma-1-es motorok következő generációjának olyan szabályok szerint kell épülnie, ami a nagy gyártók helyett a kis csapatok számára jelent könnyebbséget. Norbert Haug szerint meg kell találni a mindenki számára kedvező megoldást, egyúttal figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is.
2010. április 22. csütörtök 09:05 -
F1: öccse és a Mercedes sportigazgatója is megvédte Schumachert
A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher és a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug egyaránt megvédte a három év kihagyás után idén visszatért, de egyelőre a várakozásoknál elmaradó hétszeres világbajnok Michael Schumachert.
2010. április 22. csütörtök 09:04 -
Heidfeld és Glock DTM-ben segített volna
Az izlandi vulkánkitörés miatt a Mercedes GP tartalékosa, Nick Heidfeld és a virgines Timo Glock kis híján indult a Német Túraautó-bajnokság hétvégi szezonnyitóján.
2010. április 22. csütörtök 08:00 -
Öccse és a Mercedes sportigazgatója is megvédte Schumachert
A korábbi Forma-1-es versenyző, Ralf Schumacher és a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug egyaránt megvédte a három év kihagyás után idén visszatért, de egyelőre a várakozásoknál elmaradó hétszeres világbajnok Michael Schumachert.
2010. április 22. csütörtök 06:30 -
Ecclestone: Schumi nem turista az F1-ben
Bernie Ecclestone, az F1 impresszáriója nem ért egyet a nagy visszatérő Michael Schumacher bírálóival: bár az első négy futamon fiatal csapattársa, Nico Rosberg tönkreverte a Mercedes GP hétszeres világbajnokát, a szakági főmogul biztos benne, hogy a veterán klasszis hamarosan újra futamgyőzelmekért küzd majd.
2010. április 21. szerda 19:00 -
Százötvennel száguldó Mercedes egy szabolcsi főúton
Egy, a gyorshajtók toplistáján magának helyet követelő autóst "fogott" a traffipax a 41-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a járművezető 150 kilométeres sebességgel hajtott el a mérőeszköz mellett - közölte a rendőrség nyírségi sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
2010. április 21. szerda 18:00 -
F1 - Mercedes: A technológia fontosabb a zöld arulcatnál
A Mercedes sportprogramját irányító Norbert Haug elmondta, nyitott azokra az ötletekre, melyek 2013-tól a környezettudatosabb F-1 megvalósítását kezdeményezik, a szakember azonban a technológiát és a kiscsapatok túlélését tartja a legfontosabbnak.
2010. április 21. szerda 17:40 -
Haug: Schumacher győzhetett volna Melbourne-ben
A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, Norbert Haug merész kijelentést tett, ugyanis legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy véleménye szerint Michael Schumacher megnyerhette volna a szezon második versenyének helyet adó Ausztrál Nagydíjat, ha nem keveredik bele a rajtbalesetbe.
2010. április 21. szerda 16:29 -
Infiniti modell készülhet Kecskeméten?
Alsó-középkategóriás belépőmodell gyártását fontolgatja a Nissanhoz tartozó Infiniti márka, amelynek autói immár nálunk is kaphatók. A legkisebb Infiniti a tervek szerint a következő generációs A- és B-osztályos Mercedes alapjain készülne, várhatóan Kecskeméten.
2010. április 21. szerda 14:50 -
DTM-őrület Wiesbadenben - fotók
Több mint 110 ezer néző volt kíváncsi vasárnap Wiesbadenben a Német Túraautó Bajnokság (DTM) hagyományos évadnyitó parádéjára, amelyen felvonult az Audi és a Mercedes teljes legénysége is. Ezen a hétvégén már versenyez a DTM mezőnye, az évadnyitó összecsapás helyszíne a Hockenheimring lesz. A szezon során tíz futamra kerül sor és Németországon kívül olyan helyszínekre is ellátogat a bajnokság, mint Valencia, Zandvoort, Brands Hatch és - ha a tárgyalások jól alakulnak - Sanghaj.
2010. április 21. szerda 13:43 -
Épül a Mercedes kecskeméti gyára - fotók
Óriásdaruk állnak a Mercedes-Benz épülő, harmincezer négyzetméteres fényezőüzeménél és karosszériatároló csarnokánál, a cég kecskeméti gyárának területén. Az építkezés jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi. A Kecskemét mellett épülő gyártelep a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme lesz. A logisztikailag kedvező helyszín a várostól délre, az E75-ös és a várost délen elkerülő út mellett található, s a közeli lehajtó miatt az autópályáról jól megközelíthető.
2010. április 21. szerda 12:40 -
Ecclestone szerint hiba lenne alábecsülni Schumachert
A Mercedes GP-nél három év kihagyás után idén visszatérő Michael Schumacher az első négy futamon 10 pontot szerzett, és számtalan kritikát kapott eddigi halovány teljesítménye miatt. A Forma-1 jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone szerint azonban korai még leírni a német klasszist.
2010. április 21. szerda 11:40 -
F1: Békét hozott az F1-be az új FIA-elnök
Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke szerint lecsillapodtak a kedélyek a Forma-1-ben azóta, hogy Jean Todt a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke.
2010. április 21. szerda 10:30 -
Egyperces bemutatón a Mercedes CLS Shooting Break - videó
A Mercedes tévé jóvoltából most videón, közelebbről is megnézhetjük a stuttgartiak legújabb koncepcióját, amely újfajta LED-ekkel, lemezbe simuló kilincsekkel és hatalmas üvegtetővel mutatkozik be e hét végén a kínai metropolisz autószalonján.
2010. április 21. szerda 09:43 -
A Mercedes nem tudja, mi okozta Schumacher lassúságát
Michael Schumacher az idei év negyedik futamán is alulmaradt csapattársával, Nico Rosberggel szemben, aki a harmadik helyet szerezte meg a Kínai Nagydíjon. A hétszeres világbajnok elismerte, hogy nem nyújtott jó teljesítményt, ám az autó sem volt versenyképes, aminek oka egyelőre ismeretlen számára. A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn is beismerte, hogy jelenleg értetlenül állnak a probléma előtt.
2010. április 20. kedd 16:10 -
Pekingben mutatkozik be a Mercedes-Benz Shooting Break Concept
Közel szériaérett koncepcióként mutatkozik be az új CLS előfutárának számító Shooting Break Concept. Az autó orra a végleges CLS formáit hordozza, míg a belsőn felfedezhetőek koncepcióautós vonások. A motortérben az új fejlesztésű, 3,5 literes, V6-os benzinmotor dolgozik 306 lóerős teljesítménnyel.
2010. április 20. kedd 11:30 -
A Mercedes ismét védelmébe vette Schumachert
A Mercedes GP vezetése egyértelműen a gumikat okolja Michael Schumacher hétvégi gyenge szerepléséért, jóllehet csapattársa, Nico Rosberg ismét remekelt, és egy újabb dobogós helyezést szerzett csapatának a Kínai Nagydíjon.
2010. április 20. kedd 11:14 -
Óriás kombi a Mercedestől
Sportkombi tanulmányt leplezett le a Mercedes-Benz Pekingben. Az autó sorozatgyártásba kerül az új CLS, tehát az új négyajtós kupé testvéreként.
2010. április 20. kedd 11:10 -
Megérkezett a Mercedes CLS kombi
A Pekingi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes CLS Shooting Brake tanulmány, amelynek formavilága már nagyon közel van a szériaváltozatéhoz.
2010. április 20. kedd 10:21 -
Satufék 180-ról egy traffipax miatt
Nem csinált nagy titkot Gera abból, hogy gyorshajtott autópályán, még ha nem is olyan sokkal, mindemellett viszont majdnem szétkenődött az aszfalton, amikor egy nála is gyorsabban száguldó kisteherautó sofőrje megijedt, mikor meglátta az új szélén sebességet mérő rendőröket. Gratulálok hozzá, hogy van olyan, akinek annyi esze van, hogy a saját és mások életénél is fontosabbnak tartja azt, hogy ne kapjon csekket. Egy rövid történetet szeretnék megosztani az autós kollégákkal, szerintem érdekes, ennyire hülye emberrel még nem találkoztam autópályán. Április 15-én dél körül Szegedről Budapestre tartottam az M5-ön a megszokott 148 km/h-s (gps) tempómban. Az idő jó volt, a forgalom nem volt nagy, szép nyugisan haladtunk tempomattal. Messzebb előttem megláttam egy kamiont, úgyhogy bementem a belsőbe, majd nemsoká feltűnt mögöttem egy bordó Mercedes Vito, ami gyorsan közeledett, úgyhogy visszamentem a külsőbe, mert láttam, hogy még elmegy mellettem, mire utolérjük a nyergest. Így is történt, a Vito elzúzott mellettem úgy 180-nal. [...] Bővebben!
2010. április 19. hétfő 17:54 -
F1: Brawn sem érti, miért lassú Schumacher
A Mercedes-csapatnál egyelőre teljes a tanácstalanság azt illetően, hogy Michael Schumacher miért volt lassú az egész kínai versenyhétvégén.
2010. április 19. hétfő 12:15 -
Visszatérhet a BMW a DTM-be 2011-ben
Igazi szenzációval szolgálhat a BMW, amely egy internetes szaklap magas rangú forrásai szerint 2011-ben visszatérhet a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnyébe. Ha a bajorok harcba szállnak a Mercedes és az Audi ellen, várhatóan hátat fordítanak a túrakocsi-vb (WTCC) mezőnyének.
2010. április 19. hétfő 10:20 -
F1 - Mercedes: Az autó a hibás, hisz Schumacher esőmenő
A Mercedes meg van győződve róla, hogy Michael Schumacher sanghaji vergődése teljes egészében a német "tompa" autójának betudható, melynek kasztniját Barcelonára ki is cserélik. A hétszeres világbajnok elégedetlen magával, a gumistratégiát okolja.
2010. április 18. vasárnap 15:06 -
Rosberg nem számít kiemelt státuszra a csapaton belül
Nico Rosberg az esős Kínai Nagydíjon elért 3. helyezésével zsinórban másodszor juttatta dobogóra a Mercedes GP-t, ennek ellenére cáfolja, hogy a folytatásban kiemelt szerephez jut a csapaton belül a továbbra is csak küszködő Michael Schumacherrel mellett. A hétszeres világelső ezúttal is csak a 10. helyen futott be.
2010. április 18. vasárnap 14:30 -
Képek, állás: Button, a regnáló világbajnok nyerte a Kínai Nagydíjat
A McLaren-Mercedes remek teljesítményt nyújtva megnyerte a rendkívül eseménydúsra sikeredett száraz-esős Kínai Nagydíjat. 2009 világbajnoka mögött 2008 első helyezettje foglalt helyet, aki egyben csapattársa is.
2010. április 18. vasárnap 13:02 -
Felszálló ágban van a Mercedes: Rosberg ismét harmadik lett
A Kínai Nagydíj elején a szemerkélő eső ellenére Nico Rosberg úgy döntött, nem cseréli le slick gumijait. A Mercedes GP német pilótája végül ezen húzásának is köszönhetően lett harmadik a két McLaren-Mercedes mögött.
2010. április 18. vasárnap 12:31 -
Button szerint kínai győzelme nem a szerencsének köszönhető
Jenson Button az ötödik helyről rajtolva nyerte meg a 2010-es Kínai Nagydíjat, így idén először neki jött össze a duplázás. A McLaren-Mercedes pilótája amellett, hogy remek gumitaktikát választott a sanghaji pályán, a verseny első harmadában megelőzte az addig élen álló Nico Rosberget is, és végül higgadtan vezetve megnyerte a futamot.
2010. április 18. vasárnap 12:19 -
Hamilton: Button jobb döntést hozott nálam
Az esős Kínai Nagydíjon fantasztikus kettős győzelmet ünnepelhetett a McLaren-Mercedes, amit a második helyen célba érő Lewis Hamilton tett teljessé, igaz, egy rossz döntés és egy utólag feleslegesnek bizonyuló bokszkiállás miatt, jóval kacifántosabb úton jutott el a célvonalig, mint csapattársa, a versenyt megnyerő Jenson Button.
2010. április 18. vasárnap 11:50 -
Gyorshír: Button nyerte a sanghaji esőkáoszt
Jenson Button, a McLaren versenyzője nyerte az esős Kínai nagydíjat, amelyen a wokingi istálló Lewis Hamilton 2. helyen révén kettős diadalt aratott. Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége Malajzia után újfent 3. lett.
2010. április 18. vasárnap 11:05 -
Button az idei első duplázó
A McLaren-Mercedes kettős győzelmet aratott az esőáztatta Kínai Nagydíjon. A címvédő Jenson Button idei második futamgyőzelmét aratta, amellyel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.
2010. április 18. vasárnap 10:53 -
F1: Rosberg a régi hátsó szárnnyal győzte le Schumachert
A Mercedes F-csatornáját javarészt Michael Schumacher tesztelte Kínában, és azt mondja, talán jobban járt volna, ha nem ragaszkodik az új hátsó szárnyhoz az időmérőn. Szerinte túl sok időt töltött vele, így a korábbi verziót használó Nico Rosberg döntött jól.
2010. április 17. szombat 12:07 -
Schumacher: kínszenvedés volt a sanghaji időmérő
Michael Schumacher, a Mercedes GP veterán klasszisa elismeri, hogy szenvedés volt számára a Kínai Nagydíj időmérője, amelyen csak a 9. rajthelyet szerezte meg. Ezzel szemben fiatal márkatársa, Nico Rosberg kellemes meglepetésként értékeli a 4. rajtkockát.
2010. április 17. szombat 12:00 -
Rosberg maga is meglepődött, hogy ilyen gyors tudott lenni
Némi élccel akár azt is mondhatnánk, a Mercedes GP-nél példás munkamegosztás van a két versenyző között: Michael Schumacher pénteken lenyilatkozta, hogy a csapat előrelépett az előző futamokhoz képest, és az autó jobb lett, csapattársa, Nico Rosberg pedig a szombati kvalifikáción egy negyedik hellyel bizonyította ezt, amin egyébként saját bevallása szerint még maga is meglepődött.
2010. április 17. szombat 12:00 -
Hamilton nem érti, miért estek vissza a Q3-ban
A Kínai Nagydíj időmérő edzésének első két etapjában még egyaránt a McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, aki így méltán bízhatott abban, hogy képes lesz megszerezni a pole pozíciót. A Q3-ban azonban - miközben riválisai tovább gyorsultak - Hamilton tempója minimális mértékben visszaesett, ami elég volt ahhoz, hogy öten is beférjenek elé a rajtrácson.
2010. április 17. szombat 11:10 -
Gyorshír: Vettelé a sanghaji pole pozíció
Sebastian Vettel, a Red Bull racing versenyzője idei harmadik pole pozícióját szerezte meg a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, Sanghajban. A német sofőr saját márkatársával, Mark Webberrel osztozkodhat az első rajtsoron, míg őket egy Ferrari és egy Mercedes követi majd Fernando Alonso és Nico Rosberg révén.
2010. április 17. szombat 09:10 -
Webber megtörte a McLaren-uralmat Kínában a 3. edzésen
A pénteki két edzéselsőséget begyűjtő McLaren-Mercedes kis híján a szombati, utolsó gyakorlást is megnyerte, de a hajrában Mark Webber leszorította az élről Lewis Hamiltont. A kvalifikáció előtti utolsó edzésen a legjobb tízbe a négy élcsapat mellett Robert Kubica (Renault) és Kobajasi Kamui (BMW Sauber) fért be.
2010. április 17. szombat 06:10 -
Fotó: Schumacher és Coulthard a sanghaji pályán
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnok német versenyzője és David Coulthard volt Forma-1-es skót versenyző beszélget a sanghaji pályán, két nappal a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kínai Nagydíja előtt.
2010. április 16. péntek 15:35 -
Sanghaji képek Hamiltonról
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes csapat brit versenyzője sanghaji pályán a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kínai Nagydíjának második szabadedzésén, amelyen ő lett a leggyorsabb. A sanghaji futamot április 18-án tartják.
2010. április 16. péntek 14:14 -
Schumacher úgy érzi, egyre erősebb a Mercedes
Michael Schumacher ugyan nem vár meglepetést a Kínai Nagydíjtól, ahol véleménye szerint hasonló lesz az erősorrend, mint az elmúlt versenyeken, elmondta, hogy csapata sokat fejlődött az elmúlt időben, és egyre közelebb van riválisaihoz.
2010. április 16. péntek 14:02 -
Vizes pályán a Mercedes E 63 AMG
Új gyári videó jelent meg az E-osztályos Mercedes-Benzek csúcsmodelljéről, melyből kiderül, hogyan viselkedik kikapcsolt ESP-vel értő kezekben a sváb sportlimuzin.
2010. április 16. péntek 13:43 -
A McLarennél nem értékelik túl a pénteki edzéselsőségeket
A Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki szabadedzéseit a McLaren-Mercedes pilótái nyerték, délelőtt Jenson Button, délután Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Hamilton szerint ugyanakkor az tévhit, hogy a hosszú egyenesekben előnyt élveznének a riválisokkal szemben.
2010. április 16. péntek 12:48 -
Schumacher szerint a Mercedes előrelépett egy kicsit
A Mercedes GP versenyzői a Forma-1-es Kínai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén tartották a lépést a remeklő McLaren-Mercedes duójával: Nico Rosberg második, Michael Schumacher negyedik lett az első és a második tréningen egyaránt.
2010. április 16. péntek 11:55 -
Rosberg malajziai formáját idézné Sanghajban
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú kiválósága elégedett az Ezüstnyíllal, miután a Kínai Nagydíj nyitónapján mindkét szabadedzést a 2. pozícióban zárta. A német versenyző úgy érzi, Malajziához hasonlóan talán Sanghajban is az élmezőnyben autózhat.
2010. április 16. péntek 11:35 -
Furcsa baleset a Forma-1-es szabadedzésen - videó
A McLaren-Mercedes pilótái voltak a leggyorsabbak a Forma-1-es Kínai Nagydíj első napján, amelyen egy megdöbbentő baleset is történt.
2010. április 16. péntek 11:15 -
Schumacher: Nem sokat léptünk előre!
Ugyan a Mercedes az élmezőnyben volt a Kínai Nagydíj első két szabadedzésén, Michael Schumacher szerint egyelőre nem javultak nagyot.
2010. április 16. péntek 11:00 -
Start-stop rendszert kap a Mercedes C osztály
Apró frissítésen esik át a Mercedes C osztály, a külsőhöz nem, csak néhány motorhoz nyúlnak hozzá.
2010. április 16. péntek 09:59 -
Kínában a helyzet változatlan: élen a McLaren és a Mercedes
A Kína Nagydíj második szabadedzésén is a McLaren és a Mercedes istállók pilótái foglalták el az első négy pozíciót, csak ezúttal nem Jenson Button, hanem csapattársa, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. A mclarenes világbajnokokkal ezúttal már a Red Bull Racing versenyzői is tartani tudták a lépést.
2010. április 16. péntek 09:50 -
Gyorshír: Hamilton ugrott az élre Sanghajban
Lewis Hamilton révén a Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén is egy McLaren végzett az eredménylista élén. Nico Rosberg, a Mercedes GP fiatal kiválósága megőrizte a 2. helyet, míg a címvédő Jenson Button a 3. helyre csúszott vissza a másik McLarennel.
2010. április 16. péntek 09:45 -
Start-stop rendszert kap a Mercedes-Benz C-osztály

2010. április 16. péntek 09:30 -
Kép: Schumacher grimaszol Sanghajban
Michael Schumacher, a Mercedes GP korábbi hétszeres világbajnok német versenyzője grimaszol egy sajtóértekezleten a sanghaji pályán, pár nappal a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kínai Nagydíja előtt.
2010. április 16. péntek 07:35 -
Gyorshír: Button az élen, Buemi bukott Sanghajban
Jenson Button, a McLaren vb-címvédője bizonyult a leggyorsabbnak a Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Sanghajban, ahol a Mercedes GP reménységét, Nico Rosberget és saját márkatársát, Lewis Hamiltont utasította maga mögé.Előkerültek a piros zászlók is, Sbeastien Buemi ugyanis rommá törte a Toro Rossót.
2010. április 16. péntek 05:50 -
A McLaren és a Mercedes uralta az első kínai edzést
A 2010-es Forma-1-es világbajnokság negyedik állomásának első szabadedzését a McLaren-Mercedes és a Mercedes GP pilótái uralták. A Kínai Nagydíj nyitányán a világbajnoki címvédő Jenson Button volt a leggyorsabb. A tréning végén Sébastien Buemi hihetetlen balesetet szenvedett, amit szerencsére sértetlenül megúszott.
2010. április 16. péntek 05:45 -
Újra DTM-bajnok akar lenni a Mercedes
2006 után újra bajnok akar lenni a Mercedes-Benz a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), amelynek idei szezonja vasárnap Wiesbadenben, a hagyományos évadnyitó parádéval veszi kezdetét. A csillagos márka színeiben ott lesz a mezőnyben David Coulthard is.
2010. április 16. péntek 00:35 -
Kabriózás esőben – Kipróbáltuk a Fiat 500C-t
Magyarországon a tegnapi nap mutatkozott be élőben a Fiat 500 C a Mercedes-Benz E-kabrió és az SLS AMG változata. Hogy mindez hogyan kapcsolódhat egy rendezvényhez, az elsőre számunkra is jó kérdés volt, mindaddig, amíg ki nem derül, hogy a Pappas Autó új, debreceni telepére tartunk.
2010. április 15. csütörtök 14:06 -
Brawn nem tett le a Mercedes vb-esélyeiről
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke szerint hibáznak azok, akik máris leírják az Ezüstnyilak vb-esélyeit. Sokan bírálják a vártnál gyengébb eredmények miatt Michael Schumachert is, akit legutóbb épp a Ferrari menője, Fernando Alonso vett védelmébe.
2010. április 15. csütörtök 09:26 -
Fotó: a Daimler-vezér ígérget a közgyűlésen
Dieter Zetschének, a Daimler német járműgyártó igazgatótanácsa elnökének, a Mercedes-Benz vezérigazgatójának képe kivetítőn jelenik meg, miközben a részvényesek évenkénti közgyűlésén beszél Berlinben.
2010. április 15. csütörtök 09:05 -
Brawn: Az új pontrendszerrel bármi lehetséges
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint semmi ok az aggodalomra, hiszen csapatának minden esélye megvan arra, hogy harcba szálljon ellenfeleivel a világbajnoki címért a szezon hátralévő részében, hiszen az új pontrendszer bőven ad erre lehetőséget.
2010. április 14. szerda 21:21 -
Webber: A Mercedes nem fog beleszólni a bajnoki csatába
Mark Webber úgy véli, az idei Forma-1-es szezon további futamai három csapat kiélezett harcát fogják hozni. Az ausztrál versenyző szerint az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb bajnokságában a Mercedes nem lesz képes arra, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért.
2010. április 14. szerda 17:55 -
F1: A Mercedes még esélyes, int Brawn
Ross Brawn mindenkit óva intett attól, hogy leírja a Mercedest a világbajnoki címre esélyes csapatok közül. Szerinte az új pontrendszerben egyébként is pillanatok alatt megváltozhat az állás.
2010. április 14. szerda 17:49 -
F1: Még fordíthat a Mercedes?
A Mercedes GP csapatfőnöke szerint hiába nem jöttek eddig az eredmények, a címvédő alakulatot még nem szabad leírni.
2010. április 14. szerda 17:15 -
F1: Már idénre új autót épít a Mercedes?

2010. április 14. szerda 16:21 -
A Mercedes GP hamarosan előállhat a B-tervvel
Több külföldi szakorgánum is arról számol be, hogy a Mercedes GP a Spanyol Nagydíj előtt radikális változtatások végrehajtását tervezi az autón, amely akár egyenesen egy B-autó, azaz egy szinte teljesen új karosszéria megépítését is jelentheti. A cél mindenesetre egyértelmű: a Ross Brawn vezette alakulat mielőbb a győzelmekért akar harcba szállni. Ha ez nem sikerül, egyes pletykák szerint rövidesen inkább már a jövő évi autó fejlesztésére fogják helyezni a fő hangsúlyt.
2010. április 14. szerda 13:10 -
F1: Webber leírta a Schumacheréket
A Red Bull-os Mark Webber szerint a bajnoki címért folyó csatába csak három csapat szólhat bele, a címvédő, a Mercedes nem veszélyes.
2010. április 14. szerda 11:30 -
Dennis: A McLaren szakított a Mercedesszel, és nem fordítva
Mint ismert, a 2010-es Forma-1-es évad előtt felbomlott a McLaren és a Mercedes közti, hosszú évek óta tartó házasság, és a német gyártó továbbállt, hogy a 2009-es világbajnok Brawn GP-t felvásárolva létrehozza saját F1-es csapatát. Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke azonban a minap úgy nyilatkozott, elsősorban nem a Mercedes, hanem a McLaren szorgalmazta a különválást, amelyből szerinte mindenki csak profitált.
2010. április 14. szerda 11:10 -
Egyedi, 800 lóerős SL65 AMG-t készített a Brabus
Brutális jószágot készített a Brabus tuningcég a Mercedes SL65 AMG Black Seriesből. Bár az autó már alaphelyzetben is 670 lóerős, a Brabus a V12-as teljesítményét 800 lóerőre tornázta fel. A bőven 300 km/h feletti sebességre képes Vanish egyedi darab, és egy Dubaiban élő vásárló megrendelésére készült.
2010. április 14. szerda 11:02 -
F1: A McLarennek nem hiányzik a "folyton sóvárgó" Mercedes
Ron Dennis elárulta, hogy a Mercedesszel való szakítást maga a McLaren kezdeményezte, mert így legalább mindkét fél megkapta, amit akart: ők egy független, a saját arculatát megőrző istállót, míg a stuttgartiak egy önálló gyári csapatot.
2010. április 14. szerda 11:02 -
Mercik, Hondák bőrülése készül Szolnokon - fotók
Bőrborítású autóülések az Eagle Ottawa Hungary Bőrgyártó és Kereskedelmi Kft. üzemében Szolnokon 2010. április 13-án. A jelenleg 450 szakembernek munkát adó vállalat a válság ellenére az elmúlt öt évben megduplázta kikészítőüzemének kapacitását és szabászati részlegét is jelentősen fejlesztette. A helyi ipari parkban öt éve elsőként letelepült, kanadai tulajdonú cég prémium-, valamint középkategóriába sorolt autómárkákhoz gyárt kárpitként, elsősorban üléshuzatként használt bőrt; gépjárműipari partnere többek között a Mercedes, a Land Rover, a Ford, a Renault és a Honda.
2010. április 14. szerda 11:00 -
A McLaren akart szakítani a Mercedesszel
Bár mindenki azt gondolta, hogy a Mercedes-Benz kezdeményezte a szakítást, hogy életre hívhassa gyári csapatát, a wokingiak egykori csapatfőnöke, Ron Dennis elárulta, hogy a McLaren volt az, aki véget akart vetni a németekkel kötött exkluzív szerződésének.
2010. április 14. szerda 10:32 -
B-verziós Ezüstnyilat kapnak Schumiék Barcelonára
Sajtóértesülések szerint jelentősen átalakul a Mercedes F1-es istállójának Ezüstnyila a Spanyol Nagydíjra. Ross Brawnék korábban egy nagyobb fejlesztési csomagot ígértek Barcelonára, s állítólag ez olyan komoly lesz, hogy az autót már a W01-es B-verziójának lehet majd tekinteni.
2010. április 14. szerda 10:00 -
Vizes versenypályán a Mercedes E63 AMG
Bár az eső a tapadást jelentősen rontja, ez nem jelenti azt, hogy ne okozna élvezetet. A Mercedes AMG részlege most megmutatja, milyen is, amikor - kikapcsolt ESP mellett - 525 lóerőt próbálunk az útra vinni ott, ahol még a 200 is gondot okozna.
2010. április 14. szerda 09:23 -
A Mercedes átépíti autóját az európai szezonra
Német lapértesülések szerint a Mercedes Grand Prix már gőzerővel dolgozik idei versenygépe átalakításán, és ha minden a tervek szerint halad, akkor már az európai szezon első állomásának helyet adó Barcelonában bemutatkozhat a B specifikációjú modell.
2010. április 14. szerda 06:35 -
800 lóerős szörnyeteg közúton
Az SL65 AMG Black Series a Mercedes egy legdurvább utcai autója, de egy arab vevőnek ez is kevés volt: A Brabusszal átalakítatta.
2010. április 14. szerda 06:30 -
F1: A Spanyol Nagydíjra jön a B-Merci
A hírek szerint Mercedes GP az európai szakasz kezdetére, a Spanyol Nagydíjra radikálisan átalakított autóval érkezik, amelytől természetesen a felzárkózást reméli a csapat.
2010. április 13. kedd 17:15 -
Ostromra készül a Renault és a Force India
Kiéleződhet a harc a folytatásban az F1 másodvonalbeli csapatai között: a Renault a következő néhány futamon a négy csúcsistálló leggyengébb tagját, a Mercedes GP-t venné ostromzár alá, míg a Force India a francia alakulat skalpjára pályázik.
2010. április 13. kedd 14:55 -
Mercedes vitte a lengyel first lady koporsóját - fotók
Maria Kaczynska lengyel first lady koporsóját viszi a motoros rendőrökkel fölvezetett halottaskocsi Varsóban az elnöki palota felé 2010. április 13-án. Három nappal korábban Kaczynski elnök és felesége, valamint számos más lengyel vezető politikus és magas rangú hivatalnok repülőszerencsétlenségben életüket vesztették, amikor az államfő Tu-154-es gépe leszállás közben lezuhant a szmolenszki repülőtér közelében.
2010. április 13. kedd 13:15 -
F1: A Renault a Mercedesre vadászik
A Renault technikai igazgatója szerint az eddigi futamok alapján és a tervezett fejlesztéseik tükrében a csapat ezután elkaphatja a Mercedes GP-t.
2010. április 13. kedd 11:30 -
A Volkswagen kínai forgalma 60 százalékkal bővült
A Ford, a Mercedes és a BMW után a Volkswagen (VW) is a kínai eladások jelentős bővüléséről számolt be; a német konszern a világ legnagyobb piacán 60 százalékkal több gépkocsit értékesített az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban.
2010. április 12. hétfő 19:35 -
A Renault úgy érzi, hogy elkaphatja a Mercedest
A Renault technikai igazgatója, James Allison meg van győződve arról, hogy csapata képes lesz a Mercedes GP elé kerülni a következő versenyeken, miután kiválóan teljesített az idei első három megmérettetésen.
2010. április 12. hétfő 17:27 -
Lenyomta az Audi a Mercedest
Történetében először az Audi több autót adott el negyedé alatt, mint a Mercedes. A különbség nem is hajszálnyi.
2010. április 12. hétfő 12:12 -
BMW-k parkolnak. Persze két helyen
"Lehet, hogy azért állnak így, nehogy rájuk nyissák az ajtót" - mondta Winkler, amikor hétfő reggel, a parkolóházunkban azon kapott, hogy kivont Nikonnal lövöm az autókat."Akkor menjenek fel a negyedikre, tele van üres hellyel az a szint. Az ötödik pedig tök üres. Ez nem érv" - válaszoltam.És valamiért csupa BMW volt, nem is értem. Az első szint dugig, autókkal, mint mindig, hétfő reggel itt sosincs hely, pláne ha az a reggel tíz óra után van. A második szinten, ahogy feltoltam Era orrát a spirális felhajtón, rögtön szemben egy piros 5-ös fogadott. Frusztráló egy és egyharmad parkolóhelyen állt. Mellette egy kispolák ugyan még elfért volna talán, de a vezetőt a tetőn át tudták volna csak kivenni a tűzoltók.Kicsivel odébb az 1-es BMW. Nem aprózta el a dolgot, eltalálta a tízes kört a BMW-propellerrel. Hajszálpontosan középen, ha pofátlanok vagyunk, hát legyünk vérköcsögök, hiszen Magyarországon vagyunk, tulokságból nem illik félmunkát végezni mifelénk. Mellesleg ez volt az egyetlen autó, amelyik olyan kicsi, hogy semmiféle oka nem volt rá, hogy így parkoljon.Ugyanezen a szinten állt egy Range Rover Sport is. BMW-termék volt az is nemrég, talán ezekbe beleépítették a vezetőből a parkolási orientáció-agyelszívó-berendezést (Parking Orientation-center Brain-drain, azaz POB? A gombot nem láttam a műszerfalon, bár biztosan iDrive-ból kapcsolható. Nem emlékszem, a Range-ben van iDrive? Mindegy, ha nincs, akkor is van benne valamiféle rettenetes menürendszer.Bár a Range-nek voltaképpen elfogadom, mert az tényleg dög nagy. Ha milliméterre beáll, akkor is csak valami kicsi autó fér el mellette. És itt már tényleg nem az a kérdés, hogy cinikus-e a tulaj, hanem hogy hajlandó-e még három mozdulattal, a fal mellé araszolgatni, akkora ez az állat. Persze szokott ugyanitt, ugyanígy parkolni egy Jaguar is, csak a BMW-sek védelmében.Mondjuk a Range felvet még egy... nem, igazából, két problémát. Az egyik - az örök vesszöparipám - mi a rossebnek vesz valaki ekkora, túlméretes dögöt? És ha igen, minek jön vele a városba? Tudom, én, nem kell elmagyarázni... Költői kérdés volt.A másik az túlsúlyos amerikai repülőutas kérdése. Biztosan emlékeznek az ügyre, amikor egy illető beperelte valamelyik légitársaságot, mert két jegyet akartak vele fizettetni, ugyanis nem fér el mellette senki a másik ülésen. Az ő érve az volt, hogy minden ember ember, nem lehet diszkriminálni méret alapján, alakítsák akkorára az üléseket, hogy mindenki elférjen. A légitársaságé viszont az volt, hogy a cég az övék, őszerintük egy hely akkora, amekkorának mondják, ha valaki kettőt foglal el, kettőt fizet. A bíróság még a  politikailag oly korrekt Amerikában is a légitársaságnak adott igazat. Vajon a Range tulaja két helyet fizet? Bár lehet, hogy övé a parkolóház, akkor nem szóltam...Aztán a harmadikon persze az elmaradhatatlan 7-es BMW. Ez elférne, tudom, mert én is parkoltam már pont ekkora autóval pont ebben a parkolóházban. Csak még egy mozdulat hiányzott beállásnál, egyetlen ide-oda. Egy Messerschmitt Kabinroller elfért volna mellette, tény, s mivel annak felfelé - meg kicsit oldalra - nyílik az ajtaja (teteje), ki is lehetett volna szállni belőle. De valahogy mostanában igen kevés embert látok füstölgő KR175-össel krúzolni Budapest utcáin.Ha már egyszer ilyen szűk a hely, amúgy is az lenne logikus, hogy a bal oldali autó farral, a másik orral befelé áll be. Így ki lehetne parkolni egészen az oszlopokig, s a nagyot kaszáló ajtók a középen maradó, széles sávba nyílnának. Ennek a logikáját azonban kevesen látják át, s akik igen, azok között is sokan akadnak, akik nem tudnak farral (orral) parkolni. Ezért ezt vegyék elméletnek, álmodozásnak egy olyan világról, amelyben gondolkodó emberek közlekednek/parkolgatnak.A parkolóházban egyébként nagyon sok nagy Audi, Mercedes, Volvo áll, olykor még a kósza Lexus is előfordul. Azok valamiért elférnek.
2010. április 12. hétfő 11:00 -
Megelőzte az Audi a Mercedest
Fennállása során első alkalommal, 2010 első negyedévében az Audi több autót adott el világszerte, mint a Mercedes.
2010. április 12. hétfő 09:18 -
Városi minit tervez a Mercedes-Benz is
A BMW már gőzerővel tervezi legkisebb városi modelljét, amelynek hatására a legújabb hírek szerint a Mercedes-Benz is egy hasonló modellen dolgozik. A legkisebb csillagos modell hossza 3,5 méter körül alakulhat, meghajtásáról pedig várhatóan elektromotor gondoskodik majd.
2010. április 12. hétfő 08:06 -
Rendben halad a munkaerő-toborzás a Mercedes-gyárban
A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írta a Népszabadság.
2010. április 12. hétfő 08:05 -
A Mercedes teljes erőbedobással dolgozik a felzárkózáson
Ross Brawn elismeri, a Mercedes egyelőre nem olyan gyors, hogy képes legyen harcba szállni a futamgyőzelemért, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül felzárkózzanak az élmezőnybe. A csapatfőnök bízik benne, hogy már a következő futamon láthatóak lesznek a fejlődés jelei.
2010. április 11. vasárnap 13:30 -
Schumi nem aggódik, javulást ígér a Mercedes
Michael Schumacher elismeri, hogy Ausztráliában és Malajziában nem úgy szerepelt, ahogyan arra számított, ugyanakkor leszögezi: nem elégedetlen eddigi teljesítményével. Ross Brawn azt ígéri, hamarosan javul a Mercedes versenyképessége.
2010. április 9. péntek 18:15 -
F1: A Mercedes gőzerővel próbál felzárkózni
Habár egyelőre nem sikerült betörnie az élvonalba, és a legutóbbi versenyről ki is esett, Michael Schumacher úgy érzi, a visszatérése rendben halad. A Mercedes teljes erőbedobással azon dolgozik, hogy utolérje a leggyorsabbakat.
2010. április 9. péntek 15:09 -
Schumacher még idén versenyt fog nyerni
Bár eddig nem úgy alakultak a dolgok számára, hogy azt eltervezte, Michael Schumacher remek munkát végzett az első három versenyen, és amint egy ütőképes autót kap, ismét versenyeket nyerhet, legalábbis a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug szerint.
2010. április 9. péntek 12:15 -
F1: Schumacher még idén nyerni fog!
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint amint alkalmas lesz a csapat autója a győzelemre, Michael Schumacher is ott lesz az élen.
2010. április 8. csütörtök 17:00 -
Miért barátkozik a Mercedes a Renault-val?
  Mindenki találkozott már a sráccal, aki a szombat esti buliban Terminátorként vizslatva veszi sorra a szóba jöhető lehetőségeket. Vélemények az azonos című írásunkról.
2010. április 8. csütörtök 16:37 -
Maláj statisztikák - Ötödik kettős Red Bull-győzelem
A 2010-es Maláj Nagydíj a Red Bull Racing kettős győzelmével zárult, Sebastian Vettel nyert Sepangban, Mark Webbert másodikként intették le, míg a dobogó harmadik fokára a Mercedes GP pilótája, Nico Rosberg léphetett fel. Az eredmény azt jelenti, hogy idén a harmadik versenyen a harmadik győztest láthattuk.
2010. április 8. csütörtök 12:05 -
Az Infinitivel is közösködik a Mercedes
Nemcsak az új Smartok kifejlesztése a Daimler-Renault-Nissan szövetség célja, közös alkatrészek jelenhetnek meg az Infinitikben és Mercedesekben is.
2010. április 8. csütörtök 11:55 -
Coulthard versenyezni fog az idei évben
David Coulthard a múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy ismét versenyezni fog az idei évben, méghozzá a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) a Mercedes színeiben.
2010. április 8. csütörtök 10:09 -
Schumacher beadta a derekát és csatlakozott a GPDA-hez
A Mercedes GP versenyzője, Michael Schumacher korábbi véleményének ellentmondva mégis belépett a Forma-1-es pilóták érdekvédelmi szervezetébe, a GPDA-be. A hétszeres világbajnok korábban azért nem akart csatlakozni a szövetséghez, mert csak rövid távra tervez a sorozatban.
2010. április 7. szerda 14:05 -
Közlekedés a világ leggyorsabban fejlődő városában
Nem győzöm mindig emlegetni, mennyire szeretem a külföldi beszámolókat, különösen ha egy nagyon más ország kerül bemutatásra, mint például Kuba, valamint ha kapunk a szöveg mellé egy rakás képet. Ben minden ilyen irányú igényemet kielégítette, nem spórolt a karakterekkel és a pixelekkel sem. Ha neked is van hasonlóan érdekes sztorid, akkor írd meg, hogy megoszthassam a többi olvasóval!Sanghaj magyar ésszel nehezen felfogható város. A fejlesztése 1992-ben kezdődött meg. Azóta 420 km metrót építettek és 40,000 (negyvenezer!) olyan épületet, ami magasabb, mint 50 emelet. Meg utakat, hidakat, autópályákat. Jön fel a kínai autóipar is.A helyi gyártók (pl. az újdonsült Volvo-tulajdonos Geely) helyett a keleti parton mégis a külföldi autókat kedvelik a presztízs miatt. Ez a város Kína gazdasági központja. Itt van a pénz. A belvárosban egymással szemben van a Ferrari-Maserati és a Porsche szalon. Odébb az Aston Martin a BMW Schnitzerrel közösen, átellenben a Bentley, majd a Mercedes. [...] Bővebben!
2010. április 7. szerda 14:02 -
Hivatalos a Mercedes-Renault házasság
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Daimler, a Renault és a Nissan stratégia partnerségre lép. Közös modellek és modellek születnek majd a jelentős anyagi előnyöket hozó üzlet nyomán.
2010. április 7. szerda 11:40 -
Nick Fry biztos a Mercedes sikerében
A Mercedes GP-nél kisebbfajta áttörésként értékelik a Maláj Nagydíjon szerzett harmadik helyezést, különösen az első két futamon mutatott viszonylag gyengébb teljesítmény fényében. A brackley-i gárda elnök-vezérigazgatója elismeri, az autó jelenleg nem olyan gyors, mint szeretnék, éppen ezért rendkívül elégedett, hogy sikerült a legtöbbet kihozniuk a sepangi versenyből, amit az istálló főszponzora miatt hazai versenyüknek tekintettek.
2010. április 7. szerda 10:41 -
Sikerre van ítélve az F1-es Mercedes
Noha a négy csúcsistálló közül csak a Mercedes nyeretlen, Nick Fry ügyvezető igazgató szerint a csillagos márka gyári csapata sikerre van ítélve. A brit szakember úgy érzi, Nico Rosberg máris elkezdte beváltani a hozzá fűzött reményeket, s elégedett a sokat bírál legendával, Michael Schumacherrel is.
2010. április 7. szerda 10:05 -
F1: Schumacher hihetetlen!
A Mercedes GP-s Nick Fryt egészen lenyűgözte Michael Schumacher profizmusa. Az angol Nico Rosbeget is dicséri és arról is meg van győződve, hogy hamarosan versenyképes lesz a csapat.
2010. április 7. szerda 09:30 -
Fry: Nagy butaság lenne leírni a Mercedest
Annak ellenére, hogy nem úgy kezdte az idei évet, ahogy szerette volna, és eddig úgy tűnik, hogy lemaradásban van az élcsapatokkal szemben, hiba lenne leírni a Mercedes GP-t, figyelmeztet a csapat ügyvezetője, Nick Fry.
2010. április 7. szerda 09:06 -
F1: A Mercedes beáldozza 2010-et?

2010. április 6. kedd 16:03 -
F1: Rosberg Schumacher miatt jó!
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója szerint Michael Schumacher jelenléte sarkallja Nico Rosberget arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.
2010. április 6. kedd 12:30 -
Rosberget feltüzelte Schumacher jelenléte
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug szerint Michael Schumachernek hatalmas szerepe van abban, hogy csapattársa, Nico Rosberg egyre jobban teljesít.
2010. április 6. kedd 10:41 -
Mexikóban ralizott a Mercedes SLS AMG és a 300 SL - videó
Pár mókás kedvű észak-amerikai autós zsurnaliszta úgy döntött, végigmegy a híres észak-déli irányú, pánamerikai főúton, méghozzá egy vadonatúj, 563 lóerős SLS AMG-vel, illetve egy ötvenes évekbeli, "sirályszárnyas" Mercedessel, azaz a 300 SL-lel. Az alábbi videók Mexikóban készültek.
2010. április 6. kedd 10:07 -
F1: Júniusig győznie kell a Mercedesnek
Német sajtóértesülés szerint a Mercedes GP júniusig szabott határidőt az első győzelem megszerzésére, ha ez nem jön össze, a csapat ejti az idei évet, és áttér a 2011-es felkészülésre.
2010. április 5. hétfő 15:00 -
Stralis vs Ignis kamionnal a kompakt ellen
Az élet útján ott közlekedik a halál is. Ezt egy nagyon okos filmben mondja egy irtó bölcs ember, úgyhogy biztosan igaz lehet. Az mindesetre tény, hogy aki folyton jön-megy, olykor kockázatos szituációkba kerül. Elhárít, megold, megúszik ezekből tízet, húszat, százat, de előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor egy nagy csattanás után kissé idegesen száll ki összetört gépjárművéből. Mint én pár nappal ezelőtt, hétfőn, amikor az Ignisemnek nekijött egy kamion. Stralis vs Ignis - galéria nyílik a képre kattintva Nem egy nagy sztori, mert vér nincsen benne, az olvasónak meg vér kell, ugye. Ám az eredetileg ide tervezett anyag, egy Suzuki Ignis vs Mercedes 280 SLC igazságtalan használtteszt így nem tudott elkészülni, és a Bende lapigazgató közölte: - Összetörtek? Nem baj, az is jó lesz! Jogos, első a munka, úgyhogy elmesélem a sztorit. Csendes tavaszi délután volt, bágyadt napsütéssel, enyhén lengedező széllel, madarak csiviteltek az ébredező fákon, én pedig roppant kényelmes tempóban gurultam egy Eger környéki alsóbbrendű úton, a Csík zenekart hallgatva, hogyaszongya:
2010. április 5. hétfő 06:45 -
Kubica sajnálja, hogy Rosberg ellen nem volt esélye
Robert Kubica örül, miután a Renault-val az éltrió mögött végzett a Maláj nagydíjon, ugyanakkor elismeri: semmi esélye nem volt arra, hogy elcsípje az előtte végző Mercedes-ászt, Nico Rosberget. Vitalij Petrov csalódott amiatt, hogy váltóhiba miatt kénytelen volt feladni a futamot.
2010. április 4. vasárnap 18:55 -
Tízéves a Totalcar: Ne nyúlj hozzá, megvág!
Az éppen aktuális, tömény és ömlesztett Palik-féle marhaságból ocsúdva próbálok most valamennyire értelmes mondatokat összelapátolni ide. Egyszerűnek tűnhet, de nem az, hiszen OT Expós Totalcar standunk hetedik - kiállított - tagja megfoghatatlanul, csodálatosan kretén, borzasztóan más (sokan egyenesen rondának mondanák) és elborult, mint a körötte majdan helyet foglaló, szinte hétköznapinak tűnő autók. A Subaru XT. Valamikor a nyolcvanas évek elején, amikor a Subaru éppen csak kiköltözött a gigantikus Fuji Heavy Industries egyik alagsori kis műhelyéből, történt meg, hogy a cókmókjukat pakoló mérnököknek kénytelen-kelletlen fel kellett számolniuk a kis marihuána-ültetvényt Kenji-szan szekrényében. Egy nagyon hosszúra nyílt hétvége keretén belül el is szívták a termést, dörgölték a hasist, forgatták a pipát. Nakagawa-szan éppen megcsomózta homlokán nyakkendőjét, lehúzott egy fél deci szakét és két, hosszú slukk között fejhangon sikítva közölte a többiekkel, hogy most pedig tervezzenek autót! Csak úgy, brahiból, mert milyen jó az. Legyen összkerekes, kétajtós, de ne lapuljon a földhöz, lehessen kinyitni a tetejét és ami a legfontosabb: csak háromszög-vonalzót használjanak a munka során! Pár óra alatt kész volt minden. A Leone, a japán zöldséges Mercedes, alapjain született meg minden idők legszögletesebb autója, mely aztán több, kíváncsi érdeklődőt juttatott kórázba, mikor óvatlanul nekidőltek és megvágták magukat a temérdek él valamelyikével. Két dolgot azonban nagyon bántak a beszívott japán mérnökök: a kormánykerék és maguk a kerekek nem lehettek szögletesek. Azóta is ezen törik a fejüket, cseresznyevirággal a fülük mögött, a szent Fuji-hegy lábánál üldögélve, vígan pipázgatva. A zseniális bolondok. Bevállalták, megcsinálták. Kiérdemelték helyüket az Autók nagy enciklopédiájában. Gratulálunk!
2010. április 4. vasárnap 16:49 -
A Mercedes vizsgálatot indít Schumi kiesése miatt
A Mercedes megerősítette, hogy az egyik kerékanya elvesztése miatt volt kénytelen idő előtt feladni a küzdelmet Michael Schumacher a Maláj Nagydíjon.
2010. április 4. vasárnap 15:16 -
F1: Rosberg hiába tartalékolt Hamilton támadására
Norbert Haug örül, hogy Nico Rosberg a gumikkal spórolva sem került "ijesztő" hátrányba a Red Bullokhoz képest, miközben megszerezte a Mercedes GP első dobogós helyezését. A német magát okolja elrontott rajtjáért.
2010. április 4. vasárnap 15:11 -
Rosberg örül, Schumi nem dühöng a kiesés miatt
Nico Rosberg örül, hogy a Maláj Nagydíjon elért 3. helyezéssel sikerült begyűjtenie a Mercedes GP fennállásának első dobogós helyezését, ugyanakkor leszögezte: a csillagos egyletnek továbbra is gőzerővel kell dolgoznia a javulás érdekében. Michael Schumacher egy elhagyott kerékanya miatt esett ki, de nem bosszankodik.
2010. április 4. vasárnap 15:00 -
A McLarenek a rajtrács végéről érkeztek a legjobb tízbe
Nem volt könnyű dolga a McLaren-Mercedes versenyzőinek a Maláj Nagydíjon, a rajtrács 9. és 10. sorából indulva Jenson Button mégis a 8., Lewis Hamilton pedig a 6. helyen zárt.
2010. április 4. vasárnap 14:05 -
Rosberg megszerezte a Mercedes GP első trófeáját
A Maláj Nagydíjon 2. helyről indulva Nico Rosberg ugyan nem tudott mit kezdeni az őt lerajtoló Sebastian Vettellel, de a harmadik helyet már nem engedte ki a kezéből. Ezzel megszerezte a Mercedes GP első dobogós helyét.
2010. április 4. vasárnap 13:00 -
Gyorshír: Vettel vezérletével kettős Red Bull-siker Sepangban
Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője megszerezte idei első győzelmét a Maláj Nagydíjon, ahol az energiaitalos egylet örömét a 2. helyen végző Mark Webber tette teljessé. A dobogó legalsó fokára a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg állhatott fel.
2010. április 4. vasárnap 11:45 -
Schumacher jobbat várt a nyolcadik rajthelynél
A Mercedes GP autói közül az egyik, vasárnap - a szezon során először - a rajtrács első sorába állhat fel, az érintett pilótát azonban Nico Rosbergnek hívják. Micheal Schumacher csak a 8. rajtkockából indul Malajziában, és nem igazán elégedett a pozíciójával.
2010. április 4. vasárnap 10:40 -
F1: A gumi volt a kulcs a győzelemhez
Megszerezte pályafutása hatodik győzelmét Sebastien Vettel, miután megnyerte a 2010-es Forma-1 Maláj Nagydíjat. A Red Bull sikerét Mark Webber második helyet tette teljessé. A harmadik Nico Rosberg lett, aki a Mercedes csapat első dobogós eredményét szállította.
2010. április 4. vasárnap 10:25 -
Coulthard a Mercedes DTM-es versenyzője lesz
David Coulthard újra versenyezni akar, ezért a Mercedes istálló színeiben rajthoz áll idén a Német Túraautó Bajnokságban, a DTM-ben.
2010. április 3. szombat 15:46 -
Coulthard a DTM-ben tér vissza az autóversenyzéshez
David Coulthard 2008 végén fejezte be versenyzői pályafutását a Forma-1-ben, azóta korábbi csapatát, a Red Bull Racinget segítette tanácsadóként, illetve szakkommentátorként vett részt a nagydíjakon. 2010-ben a skót ismét versenyautóba ül, méghozzá a német túraautó-bajnokságban, ahol a Mercedes pilótája lesz.
2010. április 3. szombat 14:15 -
Gyorshír: Webberé a pole pozíció Sepangban
Mark Webber révén Red Bull-elsőség született a Maláj Nagydíj időmérő edzésén, amelyet az eső kaotikussá változtatott. Az ausztrál mellől a Mercedes GP reménysége, Nico Rosberg indulhat, míg Lewis Hamilton és a Ferrari duója hatalmas meglepetésre már az első felvonásban búcsúzott.
2010. április 3. szombat 11:37 -
Schumi hisz a Mercedes vb-esélyeiben
Noha a nemzetközi szaksajtó előszeretettel bírálja a Mercedes GP teljesítményét, a gárda kötelékét erősítő Michael Schumacher rendületlenül hisz a csillagos márka vb-esélyeiben. A hétszeres világelső elárulta azt is, hogy Sebastian Vettelt tartja a titulus legfőbb várományosának.
2010. április 3. szombat 10:00 -
Alonso: Nem szabad lebecsülni a Mercedest
Fernando Alonso úgy látja, túl korai lenne kijelenteni, hogy a Mercedes pilótái nem szólhatnak bele a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. A Ferrari spanyol versenyzője szerint Nico Rosberg és Michael Schumacher rövidesen olyan autót vezethet, amellyel megkezdik a felzárkózást a pontversenyben.
2010. április 3. szombat 07:15 -
Schumacher: Nem vagyok varázsló
A visszatérő legendának nem szegte kedvét, hogy Mercedes GP-je nem a legjobb öt között kezdte meg a szezont, sőt. Michael Schumacher kifejezetten élvezi, hogy keményen kell dolgozniuk csapatával azon, hogy feljavuljanak.
2010. április 2. péntek 20:45 -
Audi R8 rivális lehet a BMW M6 utódja
A brit Autocar információi szerint vérbeli sportautó lesz a BMW M6 utódja, amelyet az Audi R8, a Mercedes-Benz SLS, Ferrari 458 Italia és a Porsche 911 ellenfelének szánnak. Az új középmotoros BMW a hírek szerint több megoldást a Vision Efficient Dynamics tanulmánytól örökölhet.
2010. április 2. péntek 19:16 -
Jövőre érkezik a Mercedes-Benz C-Coupé
A Mercedes-Benz hivatalosan is megerősített, hogy jövőre indul az új C-Coupé gyártása a márka brémai üzemében. A kétajtós modell a nem túl sikeres CLC-t váltja, és már magán hordozza majd az alaposabb modellfrissítés nyomait is. A motortérben a C-osztály erőforrásait találjuk majd.
2010. április 2. péntek 17:16 -
Bebicskázott és felborult a kukoricaszállító - fotó
Március 31-én a 8203-as úton Felsőkincses felől Iszkaszentgyörgy irányába tartó Mercedes kamion keresztbe fordult az úton, bebicskázott, s a vontatmánya az utat teljesen elzárva a jobb oldalára borult. A rakomány nagy része az útra ömlött. A tűzoltók először a félig az árokban lévő nyerges vontatót vontatták ki a daruval, majd csörlővel állították kerekeire a vontatmányt - adta hírül a Lánglovagok Hírügynökség.
2010. április 2. péntek 15:30 -
Teszt: Mercedes E350 CDI 4Matic Avantgarde
Védelmi rendszerek sokasága, aranyáron mért extrák tárháza, összkerékhajtás és egy remek dízelmotor. Az eredmény több mint élvezhető, de csak nagypapának átszellemülve. Mercedes-Benz, ami mindent tud.
2010. április 2. péntek 15:00 -
Rosberg elégedett, Schumacher realista
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége elégedett a Maláj Nagydíj nyitónapján elért eredményeivel és az elvégzett "hasznos" munkával, míg Michael Schumachert fékproblémák hátráltatták és nem is vár túl sokat a folytatástól Sepangban. A hétszeres világbajnok igyekszik hasznot húzni a széles aszfaltcsík nyújtotta lehetőségekből.
2010. április 2. péntek 13:25 -
Úgy tűnik, a Saubernél bevált az új hátsó vezetőszárny
A csapatok közül elsőként a BMW Sauber készítette el a McLaren-Mercedes csodaalkatrészének, az úgy nevezett F-csatornás hátsó vezetőszárnynak a mását, amit a Maláj Nagydíj pénteki szabadedzésen is bevetettek a C29-esen.
2010. április 2. péntek 13:15 -
A McLarenek remek formában kezdték a maláj hétvégét
Talán nem is kezdődhetett volna jobban a Mclaren-Mercedes számára a Maláj Nagydíj hétvégéje, hiszen Lewis Hamilton mindkét pénteki szabadedzést megnyerte, miközben csapattársa, a világbajnoki címvédő Jenson Button is mindkétszer az élmezőnyben végzett.
2010. április 2. péntek 12:35 -
2. szabadedzés: ismét Hamilton volt a legjobb Malajziában
A pénteki második szabadedzésen is Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, Szepangban.
2010. április 2. péntek 12:15 -
Schumacher: Gyorsak vagyunk, de még mindig nem eléggé
Bíztató formát mutattak a Maláj Nagydíj első két szabadedzésén a Mercedes GP versenygépei és pilótái, ugyanis Nico Rosberg és Michael Schumacher mindkét pénteki gyakorláson az első ötben zárt. A hétszeres világbajnok szerint ugyanakkor még mindig van hova fejlődniük, mivel még mindig van náluk gyorsabb csapat a mezőnyben.
2010. április 2. péntek 11:45 -
F1: Fékhiba hátráltatta a realista Schumachert
A Mercedes GP mindkét pilótája elégedett volt a Maláj Nagydíj pénteki szabadedzéseivel, csak Michael Schumachernek volt apró fékhibája.
2010. április 2. péntek 11:30 -
Hibrid is lesz a Mercedes R osztályból
New Yorkban mutatkozott be a frissített Mercedes R osztály, amelyből hibrid változat is készül majd.
2010. április 2. péntek 10:30 -
A második pénteki edzést is Hamilton nyerte Sepangban
A malajziai versenyhétvége második szabadedzésén sokáig úgy tűnt, a Mercedes-motorral hajtott autók ismét kisajátítják maguknak az első négy helyet, ám végül a Red Bull Racing pilótája, Sebastian Vettel egy második idővel jelezte, ők sem lassultak sokat az előző két nagydíjhoz képest.
2010. április 2. péntek 09:57 -
Rosberg sokat vár a készülő Mercedes-fejlesztésektől
Nico Rosberg szerint a Mercedes GP-nek aerodinamikai és műszaki fronton egyaránt javulnia kell, de a német betekintést nyert a brackley-i boszorkánykonyhában készülő fejlesztésekbe és meggyőzőnek találta, amit látott. A fiatal sofőr reméli, hogy Malajziában is eredményesen szerepelhet.
2010. április 2. péntek 08:00 -
F1: Hamilton uralja Sepangot
A Maláj Nagydíj második szabadedzését is a mclarenes Lewis Hamilton nyerte. Mögötte újra a két Mercedes és csapattársa, Button végzett, de a második legjobb időt Sebastian Vettel csípte el. A Ferrari eddig nem mutatott sokat.
2010. április 2. péntek 08:00 -
A Mercedes motoroké az első maláj szabadedzés
Magyar idő szerint hajnal négy órakor megkezdődött a Maláj Nagydíj hétvégéje az első szabadedzéssel, ahol az első négy helyen Mercedes motorral hajtott autó végzett. Közülük is a legjobb Lewis Hamilton volt a McLarennel.
2010. április 2. péntek 06:15 -
Gyorshír: Hamilton kezdett a legjobban
Lewis hamilton, a McLaren versenyzője volt a leggyorsabb a Maláj Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Sepangban. A brit sofőrt a Mercedes GP reménysége, nico Rosberg, valamint saját márkatársa, a vb-címvédő Jenson Button követte az eredménylistán.
2010. április 2. péntek 05:51 -
Kubica nem vár újabb dobogós helyezést a Renault-tól
Hiába szerezte meg a 2. helyet Melbourne-ben, Robert Kubica nem hiszi, hogy a Renault önerejéből a közeljövőben képes lesz hasonló eredményt produkálni. A lengyel szerint a francia egylet a csúcsistállók mögötti mezőny legjobbja, s egyelőre legfeljebb a Mercedes ellen lehet esélyük.
2010. április 1. csütörtök 14:15 -
Kémvideón az új Mercedes M osztály
Jövő év végén érkezik az új generációs luxus-SUV, így már most tesztelik az előszériás példányokat.
2010. április 1. csütörtök 13:15 -
Közös autót készít a Merci és a Renault
Megegyezett a Daimler és a Renault, melynek nyomán közösen fejlesztett autók jelennek meg a Mercedes, a Renault, a Smart és a Nissan kínálatában. Emellett a motorok terén is összedolgoznak majd.
2010. április 1. csütörtök 13:10 -
Schumacher: Vettel az idei bajnokság fő esélyese
Michael Schumacher szerint Sebastian Vettelt kell legyőznie annak, aki meg akarja szerezni az idei F1-es világbajnoki címet. A Mercedes GP versenyzője úgy látja, honfitársa remek teljesítményt nyújtott az idei év első két futamán, és kizárólag a Red Bull Racing hibája, hogy jelenleg csak a bajnokság hetedik helyén áll.
2010. április 1. csütörtök 12:20 -
F1: A Mercedes még mindig bízik a vb-győzelemben

2010. április 1. csütörtök 11:55 -
Küszöbön a Mercedes-Renault szövetség
A hírek szerint már csak a bejelentés van hátra, a francia és a német gyártó ugyanis már megegyezett, hogy a jövőben közösen fejlesztenek ki platformot a Smartok és a Twingo számára, valamint 1,2-1,8 liter közötti hengerűrtartalmú blokkok gyártása is tervben van. A két cég megtakarítása milliárd eurós nagyságrendű lehet.
2010. április 1. csütörtök 11:54 -
462 lóerős Mercedes E kabriót készített a Brabus
A Brabus elkészült a Mercedes legújabb kabriójának feltuningolásával. Az E Cabriolet elegáns személyisége sportosabb lett, és azt alátámasztandó a németek az összes benzines és dízelmotort átdolgozták. A legsportosabbak akár 6,1 literes, 462 lóerős V8-as hajtotta változatot is kérhetnek.
2010. április 1. csütörtök 10:52 -
Hivatalosan is jön a Mercedes C osztály kupé
Megerősítette a Mercedes, hogy kupé készül a C osztályból, 2011 elején érkezik az új modell.
2010. április 1. csütörtök 10:20 -
Alguersuari ellesett ezt-azt Schumitól
Jaime Alguersuari, a Toro Rosso ifjú titánja elbukta az egy pontot érő 10. helyet Michael Schumacherrel szemben a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíjon, mégsem bánkódik emiatt. A spanyol elárulta: sokat tanult a Mercedes GP extraklasszisával vívott hosszú csata alatt.
2010. április 1. csütörtök 10:15 -
Kőkemény sportkocsi a Mercedestől
Nemrég mutatkozott be a Mercedes-Benz új versenyautója, az SLS GT3, várhatóan az autónak készül utcai változata is, amely extrém kivitelű lesz.
2010. április 1. csütörtök 09:45 -
Miniautót készít a Mercedes
Miniautón kezdett el dolgozni a Mercedes, az új modell a BMW Mega City ellenfele lenne.
2010. április 1. csütörtök 09:30 -
Galéria: Schumacher Kuala Lumpurban dönget
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher Mercedes versenyautóját vezeti a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Malajziai Nagydíjának otthont adó Kuala Lumpur egyik utcáján. A futamot április 4-én tartják.
2010. április 1. csütörtök 07:05 -
A Mercedes GP komoly előrelépésre számít
A Mercedes Grand Prix vezetése továbbra is úgy gondolja, hogy mindene megvan ahhoz, hogy nagyot lépjen előre, és egy olyan autót biztosítson versenyzőinek, amellyel harcba tudnak szállni a futamgyőzelmekért, és a bajnoki címért a szezon későbbi részében.
2010. március 31. szerda 18:49 -
Mégsem eladó a Maybach
Egészen eddig lehetségesnek tűnt a Mercedes-Benz fölé pozícionált német prémiummárka eladása, de a Daimler szerint nem igazak a Maybach eladásáról szóló hírek
2010. március 31. szerda 17:39 -
Heidfeld Schumacher helyére áhítozik?
Nick Heidfeld, a Mercedes GP tesztpilótája nem titkolja, hogy tíz évnyi versenyzés után szenved a tétlenség miatt a versenyhétvégéken. Továbbra sem mondja ki a német, de minden bizonnyal Michael Schumacher helyében reménykedve várakozik az Ezüstnyilak kispadján.
2010. március 31. szerda 13:25 -
A Mercedes védelmébe vette Schumachert
A Mercedes Motorsport igazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy Michael Schumacher idővel ugyanolyan versenyképes lesz, mint fénykorában volt, jóllehet sokaknak csalódást okozott az első két versenyen mutatott teljesítményével.
2010. március 31. szerda 11:25 -
Coulthard: Hamiltonnak égető szüksége van egy menedzserre
A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton maga mögött hagyta az Ausztráliában történteket és jelenleg kizárólag a hétvégi Maláj Nagydíjra való felkészüléssel foglalkozik, azzal pedig pláne nem kapkod, hogy megtalálja új menedzserét. Az ex-pilóta David Coulthard szerint azonban Hamilton jobban tenné, ha minél előbb keresne magának egy képviselőt.
2010. március 31. szerda 10:45 -
Limitált szériás Mercedes SLK300 az amerikai piacra - fotók
Limitált szériás SLK-modellt dob piacra az Egyesült Államokban a Mercedes-Benz: a kevesebb mint száz példányban készülő SLK300 Diamond White Edition 3 literes, V6-os, 228 lóerős motor hajtja és olyan nyalánkságokkal is felvértezik, mint például a sportfutómű, a fedélzeti guminyomás-ellenőrző rendszer és kormányról vezérelhető váltó.
2010. március 31. szerda 10:35 -
F1: Heidfeld szenved a kispadon
A tíz év versenyzés után idén csak a Mercedes GP tesztpilótai állását megszerző Nick Heidfeld bevallotta, hogy nagyon nehezére esik csak a pálya mellől nézni a nagydíjakat.
2010. március 31. szerda 09:30 -
Haug: Schumacher ugyanolyan jó, mint korábban volt
A Mercedes motorsport-igazgatója biztos benne, hogy Michael Schumacher jelenleg is ugyanolyan fantasztikus képességű pilóta, mint akkor, amikor sorozatban nyerte a világbajnoki címeket. Norbert Haug szerint az autó hibája, hogy a negyvenegy éves német egyelőre nem tudja azokat az eredményeket produkálni, amit sokan várnak tőle.
2010. március 31. szerda 08:35 -
Csúcsverdája miatt hagyta el a McLarent a Mercedes
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója első ízben ismerte el, hogy a csillagos márka az MP4-12C típusjelű, nemrégiben bemutatott szupersportkocsi miatt szakított a McLaren istállóval. A csillagosok gyári csapata az első két futamon nem remekelt, s a szakvezető a hétvégi Maláj Nagydíjtól sem vár csodát.
2010. március 30. kedd 15:50 -
F1: A Mercedes védelmébe vette a kritizált Schumachert
Az Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítménye után a világsajtó újabb támadást intézett Michael Schumacher ellen, Norbert Haug azonban egyértelművé tette, hogy a Mercedes bizalma töretlen a hétszeres bajnok iránt, aki szerinte ugyanolyan jó, mint régen.
2010. március 30. kedd 15:05 -
Kapós Hamilton "bűnös" Mercije
Máris több megkeresés érkezett a Mercedes ausztráliai szalonjaiba, számos jelentkező megvenné Lewis Hamilton gumiégetős autóját.
2010. március 30. kedd 14:00 -
Schumacher: Talán nem látszik, de rengeteget fejlődtünk
Egyesek csalódásként értékelik a három év után a Forma-1-be idén visszatérő Michael Schumacher eddigi teljesítményét, ám maga az érintett egyáltalán nem így látja, sőt, optimistán várja a folytatást, mert mint mondja, a Mercedes GP látványos javulást ért el a szezonnyitó Bahreini Nagydíj óta.
2010. március 30. kedd 11:45 -
SLS AMG: GT3-as versenygép készült a biztonsági autóból - fotók
GT3 specifikációjú versenyautót készített az F1-ben biztonsági autóként is használt SLS AMG-ből a Mercedes-Benz. Hajtás frontján a 6,3 literes, V8-as erőforrással működő autó szériaváltozata közel áll az FIA szabályrendszerében előírthoz, így a versenygép a hiperkönnyű anyagok használatának köszönhetően meggyőző mutatókkal bír: 0-ról 60 mérföld/órás (96 km/óra) sebességre 3,7 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig a váltó-áttételtől függően akár 297 km/óra is lehet. Az autó homologizációja 2011 márciusára fejeződik be, de az érdeklődők
2010. március 30. kedd 10:45 -
F1: Schumachert nem lehet lelombozni
Michael Schumacher szerint Melbourne-ben elért tizedik helye ellenére is sokat fejlődött a Mercedes a szezonnyitó óta. Élvezte a versenyt.
2010. március 30. kedd 10:30 -
Fokozódik a Schumira nehezedő nyomás
Ostromzár alá vette Michael Schumachert a nemzetköz sajtó, brit és olasz lapok szerint a három év után visszatérő hétszeres világbajnok legutóbbi két eredménye nincs azonos súlycsoportban a Mercedes GP-től kapott fizetésével. Noha sokfelé már idő előtti távozásának esélyeit feszegetik, a német klasszis egyelőre optimista.
2010. március 30. kedd 09:50 -
Pekingben jöhet a Mercedes CLS kombi
Tanulmányként az áprilisi Pekingi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes CLS kombi, a kereskedésekben 2012-ben jelenhet meg.
2010. március 30. kedd 07:44 -
Mini E-Cabriót dobott piacra a Mercedes-Benz

2010. március 29. hétfő 11:20 -
Felfrissült a Mercedes-Benz R-osztály
Hivatalosan New Yorkban lesz először látható a modellfrissítésen átesett Mercedes-Benz R-osztály, amely a kozmetikai kezelésnek köszönhetően immár sokkal jobban illeszkedik a márka új arculatába. A külső megjelenéssel ellentétben a motorkínálat változatlan marad, ám a meglévő egységek már kedvezőbb fogyasztással várják leendő tulajdonosaikat.
2010. március 29. hétfő 09:21 -
Felfrissült a Mercedes R osztály
New Yorkban mutatja be a Mercedes a frissített R osztályt, a piacon nem túl jól teljesítő modell sportosabbá vált.
2010. március 29. hétfő 09:04 -
Megújult a Mercedes R-osztály
Beállt a sorba a Mercedes-Benz R-osztály. Az autó ráncfelvarráson esett át, amelynek nyomán a többi Merci-modellhez hasonló külsővel ruházták fel.
2010. március 29. hétfő 06:30 -
Fotó: Button barátnője a versenypályáján
Jessica Michibata japán manöken, Jenson Buttonnek, a McLaren-Mercedes-csapat brit versenyzőjének barátnője a melbourne-i Albert Park versenypályáján, az Ausztrál Nagydíj rajtja előtt.
2010. március 29. hétfő 06:02 -
Balhé az Ausztrál Nagydíj rajtja után - fotók
Fernando Alonso Ferrarijával megpördül, miután előbb a McLaren címvédőjével, a brit Jenson Buttonnal, majd a Mercedes GP hétszeres világbajnokával, Michael Schumacherrel koccant a melbourne-i Albert Park versenypályáján 2010. március 28-án, az Ausztrál Nagydíj rajtját követően. A vörösök spanyol menője a mezőny végéről visszaküzdötte magát és végül a 4. helyet szerezte meg.
2010. március 28. vasárnap 18:20 -
Whitmarsh nem ítéli el Hamiltont rendőrségi ügye miatt
A McLaren-Mercedes pilótájának, Lewis Hamiltonnak pénteken meggyűlt a baja a melbourne-i rendőrséggel, akik kivették a britet a forgalomból, amiért szabálytalanul és meglehetősen látványosan vezetett autójával. Hamiltontól Mercedesét is elkobozták, és a történtek érthetően meg is viselték a világbajnokot. Martin Whitmarsh csapatfőnök azonban kiállt versenyzője mellett.
2010. március 28. vasárnap 17:00 -
Schumi kabrióból üdvözölte rajongóit - fotó
Michael Schumacher, a Mercedes-csapat német autóversenyzője integet a melbourne-i Albert Park versenypályáján 2010. március 28-án, az Ausztrál Nagydíj futamát megelőző autós felvonuláson. A viadal győztese Jenson Button, a McLaren-Mercedes brit pilótája, a második helyezett a Renault csapat sorait erősítő lengyel Robert Kubica, a harmadik a Ferraris brazil Felipe Massa lett. A hétszeres világbajnok utolsó pontszerzőként a 10. helyen futott be.
2010. március 28. vasárnap 15:46 -
Rosberg örül a melbourne-i pontoknak
Nico Rosberg, a Mercedes GP reménysége jobb híján a pontoknak örül a vasárnapi Ausztrál Nagydíj után, míg csapattársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem magyarázkodik amiatt, hogy csak a 10. helyre tudott felzárkózni az első körben történt incidens után. A mezőny korelnöke leszögezte: élvezte a legifjabb sofőrrel, Jaime Alguersuarival vívott csatát.
2010. március 28. vasárnap 13:10 -
F1: Schumacher az ütközés ellenére "jól szórakozott"
Bár Michael Schumacher tervei közvetlenül a rajt után füstbe mentek Ausztráliában, a német örömmel látta, hogy a Mercedes néha erősebb tempót diktált az élmezőnynél.
2010. március 28. vasárnap 12:41 -
Schumacher élvezte a felzárkózást a mezőny végéről
A szezonnyitó Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan az év második versenyén, Ausztráliában is mindkét Mercedes pontot szerzett. Nico Rosberg és Michael Schumacher is rosszul kezdte a futamot, de végül a szerencse kedvezett nekik, így értékes pozíciókat nyerhettek.
2010. március 28. vasárnap 12:10 -
F1: Sutil autójában a Mercedes-motor ment tönkre

2010. március 28. vasárnap 11:40 -
Button nyerte az akciódús ausztrál futamot
Kettős Red Bull Racing sikerre volt kilátás az Ausztrál Nagydíj rajtja előtt, mégis Jenson Button örülhetett a leintéskor. A McLaren-Mercedes világbajnoka elsőként váltott száraz pályára alkalmas gumikra az esőben kezdődő versenyen, és ennek a húzásnak köszönhetően nyerni tudott Melbourne-ben.
2010. március 28. vasárnap 09:39 -
Trükközik a Red Bull a hasmagassággal?
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn arra kéri az FIA-t, hogy tisztázza a felfüggesztés rendszerekre vonatkozó szabályokat, ugyanis felmerült a gyanú, hogy bizonyos csapatok, köztük a Red Bull is változtat autói hasmagasságán az időmérő és a verseny között.
2010. március 27. szombat 18:32 -
F1: "Michael, miért?" - fotó
"Michael, miért? Hajrá Ferrari, Alonso, Massa!" - olvasható Ferrari-rajongók transzparensén a melbourne-i Albert Park versenypályáján 2010. március 27-én, a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A hétszeres világbajnok másfél évtized után távozott a maranellói márkától, hogy idén a Mercedes GP versenyzője lehessen.
2010. március 27. szombat 17:05 -
A Mercedes sürgeti saját F-csatornája bevetését
A Mercedes GP vezetése megerősítette, hogy már gőzerővel dolgozik saját tervezésű szellőző rendszere tervezésén és fejlesztésén, hogy minél előbb bevethető állapotba hozza azt, mivel úgy gondolja, hogy az komoly előnyt jelent a versenyeken.
2010. március 27. szombat 16:12 -
Schumi és Alonso: gratuláció vagy vita? - fotó
Michael Schumacher (Mercedes GP) és Fernando Alonso (Ferrari) eszmecseréje az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után, a melbourne-i Albert Parkban, 2010. március 27-én. Mint kiderült: a 7. rajthelyet megszerző német azzal vádolta meg a 3. pozícióban záró spanyolt, hogy feltartotta utolsó gyors körében.
2010. március 27. szombat 15:35 -
Hamilton értetlenül áll a gyenge időmérős szereplés előtt
A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének negatív meglepetését Lewis Hamilton szolgáltatta: a McLaren-Mercedes világbajnoka egyszerűen képtelen volt olyan időt autózni, amivel bekerülhetett volna a legjobb tízbe.
2010. március 27. szombat 11:40 -
Brawn elégedetlen a Merci-duó eredményével
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke elégedetlen, miután Nico Rosberg és Michael Schumacher a vártnál jóval nagyobb hátránnyal csak a 6-7. helyen zárták az Ausztrál Nagydíj időmérő edzését. Mindkét német sofőr problémákkal bajlódott, de jobb folytatást remélnek.
2010. március 27. szombat 10:15 -
Rosberg nem tudta kihozni a maximumot a Mercedesből
A Mercedes GP mindkét pilótája, ahogyan az várható volt, az Ausztrál Nagydíjat is a legjobb tízből kezdheti, ám a Q3-ban elért 6. és 7. rajtkockával nem elégedettek maradéktalanul az istállónál. Nico Rosberg, aki az előkelőbb rajthelyet foglalhatja el vasárnap, nem is tagadta, hogy nem sikerült kihoznia a maximumot autójából.
2010. március 27. szombat 10:14 -
Schumacher: A végét elrontottuk
Michael Schumacher kis híján megelőzte csapattársát, Nico Rosberget az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a Mercedes GP azonban csak a hatodik és hetedik helyet szerezte meg.
2010. március 27. szombat 08:15 -
Heidfeld lett a pilóták képviseleti szervezetének új elnöke
A Forma-1-es pilóták érdekvédelmi szervezete, a GPDA a pénteki ülésén Melbourne-ben Nick Heidfeldet választotta meg új elnöknek. A Mercedes GP tesztpilótája Pedro de la Rosa helyébe lép, aki idei versenyzői elfoglaltsága miatt mondott le a posztról.
2010. március 26. péntek 17:30 -
Schumacher elégedett a Mercedes fejlődésével
Michael Schumacher úgy érzi, hogy csapata magabiztosan várhatja a hétvége hátralévő részét, mert sikerült javítani versenygépe teljesítményén a pénteki szabadedzéseken, és eredményes lehet Melbourne-ben.
2010. március 26. péntek 13:27 -
Így dönget Schumacher az Albert Parkban - fotó
Michael Schumacher, a Mercedes csapat hétszeres világbajnok német versenyzője az Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén autózik a melbourne-i Albert Park versenypályáján 2010. március 26-án. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság második futamát március 28-án rendezik.
2010. március 26. péntek 11:30 -
Heidfeldet választották a GPDA elnökévé
A Mercedes GP tartalékversenyzője, Nick Heidfeld váltja Pedro de la Rosát a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) elnöki székében, miután a tagok őt tartották a legalkalmasabbnak az elnöki teendők elvégzésére.
2010. március 26. péntek 11:21 -
F1: Schumacher elégedett a Mercedesszel, Rosberg nem
A két héttel ezelőtti bahreini idénynyitóval ellentétben az ausztráliai edzésnapon Michael Schumacher volt az elégedettebb a Mercedes versenyzői közül, bár azt ő is elismerte, hogy délutáni 4. helyéből nehéz következtetni a csapata esélyeire.
2010. március 26. péntek 11:04 -
A Mercedes megszenvedi, hogy korrupcióval bukott le
Nemcsak pénzbüntetést kell fizetnie az amerikai igazságügyi hatóságok által legkevesebb 22 ország - köztük Magyarország - korrumpálásával vádolt német autógyárnak, a Daimlernek, de alá kell vetnie magát az FBI rendszeres ellenőrzéseinek is.
2010. március 26. péntek 11:00 -
Schumi először végzett Rosberg előtt
Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíj pénteki 2. szabadedzésén első ízben bizonyult gyorsabbnak Mercedes GP-s csapattársánál, Nico Rosbergnél.Ebben szerepe lehetett annak is, hogy - mint azt Ross Brawn csapatfőnök elárulta - elszúrták az ifjabbik német Ezüstnyilának beállításait.
2010. március 26. péntek 10:40 -
A Mercedes bizakodva várja a folytatást Melbourne-ben
Az Ausztrál Nagydíj első napján megrendezett két szabadedzésen a Mercedes GP mindkétszer az élmezőnyben zárt, délelőtt Nico Rosberg, délután Michael Schumacher remekelt. A német páros tagjai közül a hétszeres világbajnok sokkal elégedettebben értékelt a nap végén, mint fiatal kollégája.
2010. március 26. péntek 10:20 -
F1: Bizalmat kapott Heidfeld
A versenyzők szakszervezete, a GPDA Melbourne-ben a Mercedes tartalékosát, Nick Heidfeldet választotta vezetőjének.
2010. március 26. péntek 09:00 -
Hibriddé válik a Mercedes S osztály kínálata
Amerikai értesülések szerint a kontinensen 2012-től kizárólag hibridként forgalmazza a Mercedes az S osztályt. Csak az AMG-változat jelent kivételt.
2010. március 26. péntek 08:24 -
F1: Sutil a McLaren és a Mercedes skalpjára vadászik
A Force India akár már a hétvégi Ausztrál Nagydíjon versenyre kelhet a McLarennel és a Mercedesszel - véli Adrian Sutil, aki csapata eddig mutatott fejlesztési eredményeire alapozza optimizmusát.
2010. március 26. péntek 07:03 -
Kubica a melbourne-i nyitány legjobbja
Robert Kubica, a Renault versenyzője volt a leggyorsabb az F1-es Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén, a melbourne-i Albert Parkban. A lengyel sofőr a Mercedes GP reménységét, Nico Rosberget és a McLaren vb-címvédőjét, Jenson Buttont utasította maga mögé.
2010. március 26. péntek 04:25 -
Schumacher: a hátrányunk nagyobb, mint vártuk
A visszatért hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher szerint csapata, a Mercedes GP nagy lemaradásban van a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest.
2010. március 25. csütörtök 18:10 -
Önállóan épít négyajtós kupét az AMG
Négyajtós kupét építene az új Mercedes B osztály alapjaira az AMG, 3,2 literes, kompresszoros V6-os motor kerülhet az újdonságba.
2010. március 25. csütörtök 09:48 -
A Sauber állítólag máris másolja a McLaren újítását
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) néhány napja hagyta jóvá a McLaren-Mercedes korábban többek által is kifogásolt motorborítását és hátsó légterelőjét, és nem kizárt, hogy a szezon második futamán máris lesz egy követője a wokingiaknak.
2010. március 24. szerda 17:55 -
Superszedánt épít a Mercedes
Újabb teljesen önálló modellt tervez az AMG. A Mercedes-Benz sportrészlege ezúttal egy limuzint építene. Sok tekintetben újító lenne az autó.
2010. március 24. szerda 11:00 -
Gazdagok játékszere: Mercedes-Benz SLS GT3 600 lóerővel
Versenycélokra átépített SLS-t mutatott be a Mercedes házi tuningcége, az AMG. A FIA GT3 szabályai szerint átalakított sportautó állítólag 600 lóerős és bárki megveheti, akinek elég pénze és autóversenyzői ambíciója van.
2010. március 24. szerda 10:25 -
GT3 versenyváltozat készült a Mercedes SLS AMG-ből
Komoly versenykarrier előtt áll az új Mercedes SLS AMG. Elkészült az autó GT3 sorozat szabályainak megfelelő változata, amely jövőre, a 2011-es versenyévadban debütál. Az autó olyan ellenfelekkel küzd majd a pályán, mint a Porsche 911, a Corvette, vagy épp az Alpina B6 GT3.
2010. március 24. szerda 09:57 -
Teljesen átalakul a következő Mercedes-Benz C-osztály
A jelenlegi Mercedes-Benz C-osztályra ugyan még vár egy alaposabb modellfrissítés, a stuttgartiak azonban már fejlesztik az autó utódját. A formaterv a Genfben bemutatott F800 tanulmányautóra hajaz majd, míg a motorkínálatban a háromhengeres erőforrások jelentik az újdonságot. A következő C-osztály már nem csak Brémában, hanem az Egyesült Államokban is készül majd.
2010. március 24. szerda 07:42 -
Szárnyakat kap a sirályszárnyas Merci
A Mercedes-Benz bemutatta új versenyautóját. A privát csapatoknak szánt GT3-as modellt a SLS AMG-ből alakították át.
2010. március 24. szerda 07:30 -
Button és a McLaren optimista az Ausztrál Nagydíj előtt
A McLaren-Mercedes a másfél héttel ezelőtti, bahreini szezonnyitón némileg talán alulteljesítette saját maga és szurkolói elvárásait, ám Martin Whitmarsh csapatfőnök és Jenson Button az istálló frissen igazolt világbajnoka egyaránt állítja, a hétvégi Ausztrál Nagydíjon javítanak. Mint mondják, az MP4-25-ösnek sokkal jobban fekszik a melbourne-i pálya, mint a szahíri feküdt.
2010. március 23. kedd 20:40 -
Schumacher: Melbourne-ben még jobban elkaphatom a ritmust
A Mercedes GP ugyan elégedett volt a Bahreini Nagydíjon mutatott teljesítményével, de a német csapatból mindenki fogadkozott, a következő fordulóig javulni fognak. Michael Schumacher már izgatottan várja az ausztrál versenyt, ahol kiderül, valóban sikerült-e előrébb lépniük.
2010. március 23. kedd 18:10 -
Mercis maradhat a DTM-ben a kis Schumi
Maradhat a Mercedes DTM-csapatának kötelékében Ralf Schumacher, aki idén a harmadik idényét töltheti a népszerű túraautós szériában. Az ex-F1-es német eddig szerény eredményeket produkált, a csillagos márkánál mégis bíznak a fejlődésében.
2010. március 23. kedd 13:20 -
Dennis szerint Vettel üzemanyagot spórolt Bahreinben
A McLaren-Mercedes egykori csapatfőnökét, Ron Dennist nem győzte meg a Red Bull Racing magyarázata, mely szerint Sebastian Vettel a gyújtógyertya meghibásodása miatt lassult le és vesztette el első helyét a szezonnyitón Bahreinben. Dennis szerint a német pilótának az üzemanyaggal kellett spórolnia.
2010. március 22. hétfő 16:20 -
F1: Melbourne-ben még jobb lesz a Renault, int Kubica
Robert Kubica, aki a Renault főmérnöke szerint Bahreinben hozni tudta a Mercedes és a McLaren tempóját, úgy érzi, a jó mechanikai tapadást még inkább díjazó Melbourne-ben újabb lépést tehet az élmezőny felé.
2010. március 22. hétfő 16:05 -
Spéci autóemelőt vet be a Mercedes GP
Német sajtóértesülés szerint nem csak a W01 kódjelű versenygépén fejlesztett a hétvégi Ausztrál Nagydíjra a Mercedes GP F1-es csapata, hanem a szervizcsapat egyik legfontosabb eszközén, az autóemelőn is.
2010. március 22. hétfő 13:50 -
F1: Kerékcserekirály lenne a Mercedes
Jelentősen szeretné felgyorsítani a bokszutcai munkát a Mercedes GP, a csapat akár két és fél másodperces kerékcserékre is képes lehet.
2010. március 22. hétfő 13:30 -
Väth V58
A Väth V58 nem egy szimpla sportkocsi, a Mercedes-Benz SLK 55 AMG alapjául szolgál. A cégnél azonban nem elégedtek meg az AMG által nyújt plusz szolgáltatásokkal, így elkészítették az általuk tökéletesnek vélt optikai és teljesítménynövelő csomagot hozzá.
2010. március 22. hétfő 10:50 -
Hamilton: a Red Bull a legerősebb
Túl erős a Red Bull, az energiaitalosok a Ferrarihoz képest is fölényben vannak - véli a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton. A brit szerint a wokingi csapat a Mercedes GP-vel egyelőre a második vonalat alkotja az élmenők mögött.
2010. március 22. hétfő 09:05 -
Alonso új autót kapott
Amikor Fernando Alonso a Renault Forma-1-es csapatában vezetett, akkor az utcán is Renault-val járt, amikor a McLaren-Mercedes tagja volt, akkor Mercedest használt. Most, hogy a Ferrarinál vezet, akkor milyen autója van? Ferrari? Nem. Legalábbis hivatalosan.
2010. március 22. hétfő 07:30 -
Földön fekvő férfin hajtott át a Mercedes - sokkoló videó
Csütörtök este Demecserben, az általános iskola parkolójában, egy a földön fekvő férfin hajtott keresztül egy Mercedes gépkocsi. A gyalogos a helyszínen meghalt.
2010. március 22. hétfő 05:45 -
Rosberg: kemény versenyre számítok Ausztráliában
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája kemény versenyre számít a jövő vasárnap esedékes Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.
2010. március 21. vasárnap 08:20 -
Viperával kergetett meg a taxis
Kár, hogy Witaker nem terhes kismama (legalábbis gondolom), sokkal bulvárosabb lett volna a történet, ha nem tud elfutni az őrjöngő taxis elől és jól pépesre veri a teleszkópos vascsővel, ami igazából - mint ahogyan azt már néhány éve tudjuk - taktikai tükörtartó. Hogy visszakanyarodjak a témához, aki felismeri a leírtak alapján a taxist, az legyen oly kedves ezt emailben jelezni, mert szívesen írnék egy szívhez szóló levelet a cégének. Tulajdonképpen lehet, hogy enélkül is így fogok tenni, de jobb volna némi pontos infó, hogy ne lehessen elkenni az ügyet. Azt nem tudom, hogy szégyen-e a futás ilyenkor, de egészen biztosan hasznos.Annyira felháborító dolog történt ma (tegnap - a szerk.) velem, gondoltam megírom. Mai napon du. 4 óra körül bandukoltam hazafelé munkából. Az Etele út északi oldalán a Kelenföldi pályaudvar felé a Bártfai utca túloldalára szerettem volna átkelni mikor is történt, hogy már lelépve a járdáról mentem volna át az út túloldalára mikor megjelent egy bézs vagy pezsgő színű kereklámpás Mercedes tele5taxi.Lassítás nélkül jött felém. Intettem neki, de nem állt meg és ha nem lépek hátra, valószínűleg elüt. Dühömben tenyérrel ráütöttem a csomagtartóajtó tetejére ami mindenféle nehézség nélkül ment, annyira közel haladt el mellettem a gépjármű. Ez az eset annyira megviselte taxisunkat, hogy üvöltve szállt ki az autóból, amit persze otthagyott az út közepén, akadályozva ezzel a többi autóst, de ez nem lep meg minket, nap mint nap megteszik a taxisok. Folytatva a történetet, az úr közeledik felém szidva felmenő lemenőimet és fennhangon üvölti, hogy nincs felfestve zebra és lámpa sincsen. [...] Bővebben!
2010. március 20. szombat 17:50 -
Schumiék javuló formát ígérnek Melbourne-re
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka biztos benne, hogy a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon már jobb formában lesz, mint a bahreini évadnyitón volt. Norbert Haug, az Ezüstnyilak sportigazgatója küzdelmes versenyre és előrelépésre számít Melbourne-ben.
2010. március 20. szombat 12:56 -
F1: Elkaszálták a McLaren és a Mercedes diffúzorát
Megszüntette a szabálykönyvben lévő kiskapukat a Nemzetközi Automobil Szövetség, a soron következő Ausztrál Nagydíj előtt négy csapatnak is módosítania kell diffúzorát.
2010. március 19. péntek 18:30 -
F1: Az FIA nemet mondott a motorok kiegyenlítésére
A Renault és a Red Bull lobbizása ellenére az FIA úgy döntött, nem egyenlíti ki a motorok teljesítményét, mivel nem látta bizonyítottnak a Mercedes fölényét. A Renault végrehajthat néhány változtatást V8-asán, de csak a megbízhatóság érdekében.
2010. március 19. péntek 17:56 -
Vége a legdrágább Mercinek
Négy éven belül leáll a Maybach gyártása. Addig egy kisebb frissítéssel próbálja ösztönözni a keresletet a luxusautó iránt a Mercedes, amely várhatóan egy új modellt mutat be a Maybach helyére.
2010. március 19. péntek 14:30 -
Brawn úgy érzi, a Mercedes képes a felzárkózásra
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy csapata kissé lemaradásban van ellenfeleivel szemben, mert biztos abban, hogy fejlesztési tervüknek köszönhetően, hamarosan fordíthatnak a helyzeten.
2010. március 19. péntek 14:18 -
2014-ig leállítja a Maybach gyártását a Mercedes
A Mercedes-Benz 2014-ig leállítja a luxus kategóriába tartozó Maybach márkájú autók gyártását - tudósítottak brit tévécsatornák pénteken.
2010. március 19. péntek 14:10 -
A Mercedes-Benz leállítja a Maybach gyártását
A Mercedes-Benz 2014-ig leállítja a luxus kategóriába tartozó Maybach márkájú autók gyártását - tudósítottak brit tévécsatornák pénteken.
2010. március 19. péntek 13:42 -
F1: Brawn azt ígéri, a Mercedes az élen fog harcolni

2010. március 19. péntek 13:25 -
Négy csapatnak is módosítania kell diffúzorát
Az Autosport magazin értesülése szerint többek közt a McLarent és a Mercedes GP-t is érinti a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) legfrissebb határozata, mely értelmében a következő Forma-1-es futam, az Ausztrál Nagydíj előtt néhány csapatnak át kell alakítania diffúzorát.
2010. március 19. péntek 13:20 -
Az FIA bezárja a duffúzort érintő kiskaput
Az FIA értesítette a McLarent, a Mercedes GP-t, és még legalább két másik alakulatot, hogy a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíj előtt módosítsanak diffúzoruk kialakításán, miután felmerült, hogy kihasználtak egy, a szabályokban megbúvó kiskaput.
2010. március 19. péntek 12:49 -
F1: Mercedes a McLarenre mutogat
A Mercedes cáfolta a Red Bull állítását, miszerint félelemből nem adtak motort a csapatnak 2010-re.
2010. március 19. péntek 12:30 -
F1: Válik a McLaren és a Mercedes
A Mercedes tulajdonrésze jelentősen csökkent a McLaren F1-es csapatánál, 2012-re pedig végleg kiszáll a német gyártó.
2010. március 19. péntek 10:30 -
A McLaren részvényeket vásárolt vissza a Mercedestől
A Mercedes korábban negyven százalékos tulajdonrésszel rendelkezett a McLaren F1-es csapatában, ám miután a német gyártó az idény elején a Brawn GP-hez csatlakozott és gyári istállóvá alakította Ross Brawn alakulatát, a McLaren visszavásárolta tőlük részvényeik nagy részét. A Mercedes így jelenleg tizenegy százaléknyi tulajdonrésszel bír a McLarenben.
2010. március 19. péntek 10:15 -
Lewis Hamilton és Jenson Button is kipróbálta a McLaren új sportautóját - videó
A Mclaren már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozta az MP4-12C képeit és legfőbb technikai adatait, a britek pedig már a média legfőbb képviselőinek is bemutatták új sportautójukat, amelyet a goodwoodi versenypályán a McLaren forma-1-es világbajnok versenyzőjpárosa is kipróbált.A cél nem más, mint legyőzni a Ferrari 458 Italiát és a Mercedes-Benz SLS AMG-t.
2010. március 19. péntek 09:27 -
Nem játszotta ki a motorszabályt az F1-es Mercedes
Adrian Newey Red Bull-főtervező gyanújával ellentétben a Mercedes-Benz nem játszotta ki a motorfejlesztések korlátozására vonatkozó szabályokat - tudatta csütörtökön, szóvivője útján a csillagos márka.
2010. március 18. csütörtök 20:10 -
A McLaren kezd megszabadulni a Mercedestől
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh megerősítette, hogy a cégcsoport már vissza is vásárolta a Mercedes által korábban birtokolt részvénycsomag jelentős részét, és év végéig teljesen leszámol a német autógyártóval, mint résztulajdonossal.
2010. március 18. csütörtök 18:41 -
F1: A Mercedes tagadja, hogy kikerülte a motorbefagyasztást

2010. március 18. csütörtök 18:15 -
A Mercedes állítja, nem fejleszti F1-es motorját
A Mercedes szóvivője útján utasította vissza Adrian Newey vádját, miszerint a német gyár a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorfejlesztésre vonatkozó tilalma ellenére növelte volna Forma-1-es V8-as erőforrásának teljesítményét.
2010. március 18. csütörtök 17:15 -
F1: Pénzt pumpál a Mercedesbe a DHL
Német lapértesülés szerint a DHL beszáll a Mercedes GP szponzorálásába, az együttműködés a májusi Spanyol Nagydíjon kezdődik.
2010. március 18. csütörtök 15:30 -
Gyanús a Mercedes V8-as a Red Bull tervezőgurujának
Noha az F1-ben motorfejlesztési tilalom van érvényben, Adrian Newey, a Red Bull főtervezője arra gyanakszik, hogy a Mercedes jelentős fejlesztéseket eszközölt V8-asán. A szakember szerint az energiaitalosokat is ellátó Renault túl őszintén áll a regulához.
2010. március 18. csütörtök 13:40 -
F1: Dobogót vár a Mercedes Melbourne-ben
Nico Rosberg szerint az egyik Mercedes a dobogóra állhat majd a jövő heti Ausztrál Nagydíjon.
2010. március 18. csütörtök 13:30 -
Rosberg dobogóra állna Melbourne-ben
Nico Rosberg biztos benne, hogy a Mercedes GP versenyképes lesz az idei évad második futamán, és jó esélyt lát rá, hogy a csapat egyik pilótája az első három hely valamelyikén fejezze be a melbourne-i versenyt.
2010. március 18. csütörtök 13:20 -
A Mercedes félt leszerződni a Red Bullal
A Red Bull motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Mercedes valójában azért lépett vissza és azért nem kötött motorszerződést az energiaital-gyárosokkal, mert tudta, ha ezt meglépi, azzal ártani fog az idei évben újjáélesztett gyári csapatának.
2010. március 17. szerda 21:31 -
Rosberg helytállt Schumacher ellen
Nick Fry, a Mercedes GP ügyvezetője dicséri Nico Rosberget, miután az ifjú tehetség a bahreini évadnyitó hétvégén az időmérőt és a versenyt is hétszeres világbajnok csapat- és honfitársa, Michael Schumacher előtt zárta. A szakvezető a három év távollét után visszatérő klasszissal is elégedett és arra számít, hogy a W01-es Ezüstnyíl a folytatásban még versenyképesebb lesz.
2010. március 17. szerda 18:45 -
Fry szerint Schumacher és a Mercedes is egyre jobb lesz
A Mercedes GP elnök-vezérigazgatója nem aggódik Michael Schumacher formája miatt és azt sem tartja tragédiának, hogy az időmérőn és a versenyen is lassabb volt csapattársánál, Nico Rosbergnél. Nick Fry biztos benne, hogy a három év kihagyás után visszatérő versenyzőnek csak időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon az autóhoz és újra olyan gyors legyen, mint amit elvárnak tőle.
2010. március 17. szerda 16:00 -
A Mercedes egy cseppet sem félti Schumachert
A Mercedes GP ügyvezetője, Nick Fry elmondta, hogy csapatának semmi oka nincsen azt gondolni, hogy Michael Schumacher nem fogja tudni felvenni a versenyt az ellenfelekkel visszatérő évében a Forma-1-ben.
2010. március 17. szerda 15:41 -
Alonso változó erőviszonyokat vár a folytatástól
Bárki lehet világbajnok a Ferrari-McLaren-Red Bull-Mercedes kvartett tagjai közül - véli az évadnyitó Bahreini Nagydíjon aratott győzelmét követően Fernando Alonso. A Ferrari kétszeres világbajnoka arra számít, hogy versenyről versenyre változnak majd az erőviszonyok.
2010. március 17. szerda 15:35 -
F1: A Mercedes elégedett Schumacher formájával
Bár az idénynyitó Bahreini Nagydíjon egyesek önmagához képest méltatlanul lassúnak ítélték a három év kihagyás után visszatérő Michael Schumachert, a Mercedesnél cáfolják, hogy a német versenyző nem jut közös nevezőre az elkeskenyített első gumikkal.
2010. március 17. szerda 15:03 -
Felfrissül, majd megszűnik a Maybach?
A hírek szerint még ebben az évben felfrissül a Maybach mindhárom modellje. Az 57, a 62, valamint a Landaulet faceliftjével egyidőben újra felbukkantak azok a pletykák, amelyek szerint a Mercedes hamarosan megszünteti a gyenge eladási számokat produkáló luxusmárkát.
2010. március 17. szerda 12:00 -
F1: A Mercedes félt a Red Bullnak motort adni

2010. március 17. szerda 10:43 -
F1: A Mercedes félt a Red Bulltól?
A Red Bull motorsportfőnöke azt állítja, hogy nemcsak a McLaren vétója, de a német gyártó riválistól való félelme miatt sem válthattak Mercedes-motorra 2010-re.
2010. március 17. szerda 10:35 -
Beszállna a Mercedesbe a Renault
A Daimler és a Renault részvénycseréről tárgyalnak egymással. A kölcsönös tulajdonlás apropója, hogy a Mercedes-nek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a kisautó gyártása nem, vagy csak marginálisan nyereséges.
2010. március 16. kedd 15:55 -
Mercedes SLS AMG a Tuning Show-n!
Ígéretünk szerint, az idei Carstyling.hu Tuning Show a legdrágább sport- és luxusautók terén is igencsak erős lesz. Mindezt talán nem is bizonyítja jobban, hogy a Pappas Auto hazai képviseletének köszönhetően, Magyarországon először, rendezvényünkön debütál a Mercedes legújabb nagyágyúja, az SLS AMG Gullwing!
2010. március 16. kedd 14:11 -
Mercedes-Renault részvénycsere a láthatáron?
A Financial Times jelentése szerint a Daimler és a Renault részvénycseréről tárgyalnak egymással. A kölcsönös tulajdonlás apropója, hogy a Mercedes-nek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a kisautó gyártása nem, vagy csak marginálisan nyereséges.
2010. március 16. kedd 09:44 -
Schumacher el van ragadtatva a bahreini teljesítményétől
Az idei esztendő nagy visszatérője, Michael Schumacher elárulta, nem gondolta volna, hogy ilyen hamar vissza tud majd rázódni a Forma-1 világába. A Mercedes GP versenyzője hatodik lett az év első versenyén, a Bahreini Nagydíjon.
2010. március 16. kedd 09:00 -
Óvatos a Ferrari, fogadkoznak az ellenfelek
Hiába az évadnyitó Bahreini Nagydíjon aratott kettős győzelem, a Ferrarinál semmit sem vesznek biztosra - jelentette ki a csapatfőnök, Stefano Domenicali, aki a kettős motorcsere után azt ígéri, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a megbízhatóságra. Bizakodóak a legnagyobb riválisok is, a Red Bull, a McLaren és a Mercedes egyaránt javuló teljesítményt vár a folytatástól.
2010. március 15. hétfő 19:35 -
F1: A Mercedes pontosan tudja, hol kell javulnia
A Mercedesnél nem kongatják a vészharangokat amiatt, hogy a Bahreini Nagydíjon úgy tűnt, a négy élcsapat közül egyelőre az erősorrend végén kullognak. A csapat irányítói biztosak benne, hogy a jövőben borsot fognak törni riválisaik orra alá.
2010. március 15. hétfő 17:47 -
Schumacher unatkozott az évadnyitón
Michael Schumacher, a Mercedes GP hétszeres világbajnoka a 6. helyen zárta visszatérését követő első futamát, az évadnyitó Bahreini Nagydíjat, amelyet unalmasnak titulált az előzési lehetőségek teljes hiánya miatt. Nico Rosberg bizakodó, miután megnyerte az első ütközetet veterán társa ellen.
2010. március 14. vasárnap 22:00 -
Kép: Hamilton a harmadik helyezettnek járó trófeával
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája fogja a harmadik helyezettnek járó trófeát a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idénynyitó futamának, a Bahreini Nagydíjnak az eredményhirdetésén
2010. március 14. vasárnap 20:40 -
Fotó: Schumacher a verseny után
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher a Mercedes csapat boksza felé tart a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idénynyitó futama, a Bahreini Nagydíj után. A három év szünet után a versenyzéshez visszatért 41 éves Schumacher a hatodik helyen végzett.
2010. március 14. vasárnap 19:25 -
F1: A Mercedes a gumikkal bajlódott a versenyen
Nico Rosberg hiába rajtolt jól a Bahreini Nagydíjon, szinte rögvest küszködni kezdett a gumik miatt, és a Mercedes másik versenyzője, Michael Schumacher is elismerte, hogy az ő baja is meggyűlt az abroncsokkal.
2010. március 14. vasárnap 17:43 -
Schumacherék elégedettek a rajttal, de fejlődést sürgetnek
A tavalyi konstruktőri világbajnok Brawn GP-ből Mercedes GP-vé alakuló istálló jól kezdte a 2010-es Forma-1-es szezont, hiszen a német istálló két pilótája, Nico Rosberg és Michael Schumacher az 5. és 6. helyen haladt át a célvonalon Bahreinben.
2010. március 14. vasárnap 17:25 -
Kettős Ferrari-diadal az évadnyitón
Kettős Ferrari-győzelem született a Bahreini Nagydíjon, Fernando Alonso és Felipe Massa végzett az első két helyen a 2010-es évad nyitófutamán. Sokáig a Red Bull menője, Sebastian Vettel vezetett, aki végül Lewis Hamilton McLarenje mögött a 4. helyen futott be. Őket a két Mercedes, Nico Rosberg és Michael Schumacher követte, míg a debütáns csapatok közül csak a Lotus fejezte be a futamot.
2010. március 14. vasárnap 16:50 -
Schumi időt kér, a McLaren túl lassú
Michael Schumacher, a Mercedes GP veteránja a Bahreini Nagydíj időmérőjén elért 7. helyezése után kijelentette: időre van szüksége ahhoz, hogy tökéletesen visszarázódon az F1 ritmusába. Egyelőre nem az igazi a McLaren sem, Martin Whitmarsh csapatfőnök szerint az MP4-25 lassú.
2010. március 13. szombat 21:40 -
Button McLarenje nem volt tökéletes a Q3-ban
A 2009-es világbajnok Jenson Button nem túl kedvező helyről, csak a nyolcadik rajtkockából indulhat a Bahreini Nagydíjon, ami egyértelműen nem az az eredmény, amiben előzetesen bízott. A McLaren-Mercedes brit pilótája elárulta, hogy a kvalifikáció utolsó szakaszában valamiért nem működött jól az MP4-25-ös, és a csapat most ennek okát vizsgálja.
2010. március 13. szombat 16:51 -
Rosberg gyorsabb volt Schuminál, mégsem elégedett
Nico Rosberg, a Mercedes GP ifjú titánja sikerrel vette az első ütközetet a hétszeres világbajnok Michael Schumacher ellen, de nem titkolja, hogy "picit többet" remélt az évadnyitó Bahreini Nagydíj időmérőjén elért 5. helyezésnél. Schumi a 7. rajthelyet csípte meg és hangoztatja, hogy elégedett.
2010. március 13. szombat 16:15 -
Mercedes-Benz SLS AMG F1 Safety Car - új szezon, új biztonsági autó
Nico Rosberg és Michael Schumacher "járatta be" Bernd Mayländer új autóját.
2010. március 13. szombat 16:03 -
Hamilton: A negyedik egy nagyszerű rajtpozíció
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton elismerte, hogy autójuk egyelőre még nem olyan gyors, mint a Bahreini Nagydíj időmérőjén remeklő Red Bull Racing és Ferrari versenygépei, éppen ezért nagyon elégedett, hogy szombaton sikerült a negyedik rajtkockába kvalifikálnia magát.
2010. március 13. szombat 15:05 -
Vettel a Ferrarikat verte a rajtelsőségért
Sebastian Vettel révén Red Bull-siker született az évadnyitó Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, Sakhirban. A németet Ferrarik veszik majd körbe a rajtrácson: mellőle Felipe Massa, mögüle Fernando Alonso rajtolhat. A jelek szerint a McLaren és a Mercedes egyelőre nincs közel a másik két nagycsapathoz.
2010. március 13. szombat 14:45 -
Alonso Rosberg előtt Sakhirban
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzésén, a spanyol a Mercedes GP reménységét, Nico Rosberget utasította maga mögé. Mark Webber révén egy Red Bull is befért a legjobb három közé, míg a nagycsapatok közül a McLaren szerepelt a leggyengébben.
2010. március 13. szombat 11:05 -
Élre állt a Ferrari
A péntek délutáni lassabb körözés után szombat reggel a Ferrari villantott nagyot. A vörös autókkal a jelek szerint a Mercedes és a Red Bull is tartani tudja a lépést. Nem úgy az újoncok.
2010. március 13. szombat 10:52 -
Gyorshír: Alonso a legjobb az időmérő előtt
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka volt a leggyorsabb az évadnyitó Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzésén, Sakhirban. A spanyol a Mercedes reménységét, Nico Rosberget és a Red Bull színeit képviselő Mark Webbert utasította maga mögé.
2010. március 13. szombat 10:15 -
F1: Alonso a leggyorsabb az időmérő előtt
A Bahreini Nagydíj utolsó szabadedzését magabiztosan vitte Fernando Alonso a Ferrarival, de az üldöző Mercedes és Red Bull sincsen messze.
2010. március 13. szombat 09:20 -
Schumi újra akcióban - fotók
A várakozások óriásiak Michael Schumacher visszatérésével kapcsolatban: a szakértőkkel az élen szinte mindenki egyetért abban, hogy a 41 éves versenyző semmit nem bízott a véletlenre. Visszatérésének előkészítése - ezen belül a Mercedes kiválasztása - hozzá méltóan a lehető legprofibb módon történt.
2010. március 12. péntek 22:10 -
Vízen jár - Michelin Pilot Sport 3 gumipróba
A Michelin új sportos nyári abroncsánál, a Pilot Sport 3-nál elsősorban a nedves tapadás javítására koncentráltak, de a futásteljesítményt is sikerült növelni elődjéhez képest. A közúton olyan remek autókon próbálhattuk ki, mint az új Renault Mégane RS és a Mercedes-Benz E 63 AMG.
2010. március 12. péntek 18:04 -
F1: Schumi még rozsdás, Alonso meglepetést vár
Mit végzett ma a négy nagy csapat? Összefoglaló a Ferrari, a Mercedes, a McLaren és a Red Bull első napi értékeléseiből.
2010. március 12. péntek 18:00 -
F1: A "rozsdás" Schumacher elégedett a Mercedesszel
Bár délelőtt nehezen indult a Mercedes első edzésnapja, a balanszproblémákat délutánra megoldották, így mind Nico Rosberg, mind a rövid etapok ritmusára még rá nem érző Michael Schumacher jó szájízzel szállt ki az autójából.
2010. március 12. péntek 16:54 -
Rosberg elégedett, Schumi gyors körön még rozsdás
Noha a bahreini nyitónapon a leggyorsabbnak bizonyult, Nico Rosberg úgy érzi, hogy a Mercedes GP-nek bőven van javulnivalója. Michael Schumacher a hosszú etapokkal elégedett, a gyors körök viszont még nem úgy mennek neki, ahogyan szeretné.
2010. március 12. péntek 16:00 -
Rosberg nyerte a második szabadedzést
Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén. A Mercedes jó gyakorlást zárt, hisz Michael Schumacher a harmadik legjobb idővel virított.
2010. március 12. péntek 15:13 -
F1: A Mercedes óvás helyett másolja a McLarent

2010. március 12. péntek 15:02 -
Rosberg vezérletével Mercedes-dominancia Sakhirban
Mercedes-fölényt hozott az évadnyitó Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzése, Nico Rosberg vezérletével a gyári csapat és a McLaren legénysége sajáította ki az első négy helyet az eredménylistán. A Red Bull-duó nehéz edzésen van túl, a Ferrarik valószínűleg altattak.
2010. március 12. péntek 14:55 -
A riválisoknak másolniuk kell a McLaren újítását
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint a riválisoknak bele kell törődniük abban, hogy nem tudnak mit csinálni, el kell kezdeniük saját, bonyolult szellőző rendszerük fejlesztését, miután a McLaren vitatott elrendezése zöld utat kapott a szövetségtől.
2010. március 12. péntek 14:26 -
Gyorshír: Rosberg állt az élre Sakhirban
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az F1-es évadnyitó Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén, Sakhirban. A csillagos márka a McLaren-duóval együtt kisajátított az első négy helyett, a fiatal német mögött Lewis Hamilton és Jenson Button Michael Schumachert fogta közre.
2010. március 12. péntek 13:40 -
Rosberg és a favoritok az élen a második bahreini edzésen
A Bahreini Nagydíj 2. szabadedzése is igazolta, hogy az F1-ben nem érdemes a felkészülést szolgáló tréningek időeredményeiből következtetéseket levonni. A délelőtt a tempót diktálók a második edzésen a középmezőnyben végeztek. Az élen a Mercedes németje, Nico Rosberg zárt.
2010. március 12. péntek 13:38 -
Rosberg állt az élre a második szabadedzésen
Nico Rosberg végzett az élen a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén. A Mercedes GP német versenyzőjét Lewis Hamilton és csapattársa, Michael Schumacher követte.
2010. március 12. péntek 13:37 -
F1: A Mercedesek és a McLarenek az élen
A Bahreini Nagydíj második szabadedzésén a két Mercedes és a két McLaren foglalta el az első négy helyet, a leggyorsabb Nico Rosberg volt.
2010. március 12. péntek 13:10 -
Hülkenberg állítja, a Williams meglepetést okozhat
A Williams csapatának német újonca, Nico Hülkenberg szerint csapata okozhat kellemetlen perceket az élcsapatoknak, azaz a Ferrari, a Mercedes GP, a Red Bull Racing és McLaren istállóknak.
2010. március 12. péntek 11:30 -
Meglepetés Bahreinben
Bár a szahíri pályán Ferrari-McLaren-Red Bull-Mercedes csatát vártak a hozzáértők, az első szabadedzésen egy
2010. március 12. péntek 10:34 -
Remélem nem vicc, mert annak durva lenne
Sokan tudják rólam, hogy nem szeretem a terepjárókat. Feleslegesen nagy, környezetszennyező, energiapazarló, kihasznál(hat)atlan vasak, amelyeknek a volánja mögött még a legszelídebb buddhista szerezetes is előbb-utóbb olyanokat mond, hogy "ha nem megy odébb, letolom", meg "elég kicsit ráhúzni a kormányt, máris helyet ad", meg "én egy szelíd ember vagyok, tényleg, én aztán sose bántok senkit, de néha azért nekem is elegem lesz a hülyékből, látod, olyankor jó egy ilyen nagy vasban ülni". Szóval úgy tekintek ezekre, mint eszközökre, amelyek az amúgy is eltúlzott közúti agresszió további fokozására szolgálnak. De ha egy ilyen vezetője tényleg nem csinál semmit, és tényleg olyan álmatag, tespedős tök, mint a Winkler (akihez fogható, nyugodt  vérmérsékletű, defenzív terepjáróst nem ismerek még egyet), akkor is, csupán a puszta jelenlétével zavart okoz a térben, akkora. És a legnagyobb jóindulat mellett is elég figyelmetlennek lennie, leejtenie a muffin morzsáit az ölébe, nagyobbat tüsszentenie az átlagosnál, és figyelmetlenségből máris agyonlapított egy fél kerületnyi, varrószakkörre igyekvő marutis nénit. És még csak a tipikus terepjárókról beszéltem, azokról nem, amelyeket terepjárásra is használnak. Pedig ezekről még rosszabb a véleményem. Európa felületét úgyis túl nagy felületen borítja be a civilizáció, házak, betonplaccok, autósztrádák, aszfaltozott utak mindenütt, azt a nagyon kevés, épen maradt zöld területet tovább pusztítani bűn. Mert még annak a nagyon kevés terepjárósnak, aki terepre megy az ilyennel, is csak egészen kicsi töredéke használ igazi szükségből ilyen autót. A sportkocsi is fölösleges persze, meg a hobbiautó is, de az legalább csak kipufog, nem bontja szét a környezetet. Vagy a fene tudja, mindegy is, bármilyen autós hobbit jobban támogatok, mint az alkoholizmust, a feleségverést, a szerencsejátékot. Beállítom pontosan: terepjáró nekem nem kéne, elvben sem, etikailag sem, vágyilag meg pláne nem. Még egy Mercedes-terepjáró sem. A régi ML egy rossz Tata-pickup volt kellemes légkondival, pocsék rugózással, sok nyekergéssel, csapnivaló megoldásokkal, az új a fent említett "felesleges" szegmensbe esik, formája miatt a G-osztály csak nagyáruházak hűtőgép-raktárában mutat otthonosan a papírládák között, a giga-GL a társadalomellenes kategória, a GLK pedig igazából egy kedves kicskocsi, nem terepjáró, mondjuk azt harapnám. De Krepsz Zoli barátom végre átküldte azt a terepjárót, ami igazán nekem való, a kisautós buzinak. Ha nem ismernék fel, ez egy G-osztály. De nem az a fajta, ami hűtőgép-dobozok közé való. Ez áramvonalas. Szép. Lendületes. A színe sem az az unalmas akármi, hanem metál-rózsaszín. Ilyen szuper dolgokat csak Amerikában csinálnak. Meg a ruszkiknál. Meg Kínában, ráadásul ott nagy szériában, milliószámra. Egy pápaszemes E-orr, fantasztikus minőségű lakatosmunkával rágraftolva az osztrák kockabódéra. Szelíd, nem fenyeget, ezzel terepre aztán senki nem megy majd. Még most is hányok.
2010. március 12. péntek 10:15 -
Most még ölelkezik az F1 négy világbajnoka... - fotó
Jenson Button (McLaren), Fernando Alonso (Ferrari), Michael Schumacher (Mercedes GP) és Lewis Hamilton (McLaren), az idei Formula 1-es mezőny négy világbajnoka ölelkezik az évdnyitó Bahreini Nagydíj első hivatalos sajtótájékoztatóján, 2010. 03. 11-én, Sakhirban.
2010. március 11. csütörtök 23:15 -
Az FIA szabályosnak minősítette a McLaren hátsó légterelőjét
Napok óta foglalkoztatja a kérdés a Forma-1 iránt érdeklődőket, hogy vajon a McLaren-Mercedes MP4-25-ös versenyautójának hátsó légterelője szabályos-e. Az idei bajnokság első futamának helyszínén, Bahreinben kiderült, hogy igen, tehát a csapat használhatja az elemet.
2010. március 11. csütörtök 17:50 -
Élőben Debrecensjőből
Mint azt talán tudják, ma reggel, Csikósék eseteiből okulva és tapasztalataikat felhasználva, egy újabb különítmény vágott neki a Mercedes-vásárlásnak. Küzdelmes útjukat figyelemmel kísérjük, sőt, egy interjú erejéig el is értük őket. 
2010. március 11. csütörtök 14:53 -
F1: A Mercedes szerint tiszteletet érdemelnek az új csapatok

2010. március 11. csütörtök 13:54 -
Jön a Merci szuperrodster
Nemcsak kombi, de roadster kivitelben is elérhető lesz a Mercedes-Benz új sportkocsija az SLS. Kiszivárogtak a jármű rajzai.
2010. március 11. csütörtök 13:10 -
Gyári skicceken a Mercedes SLS Roadster
Ugyan még nem hivatalosak az információk, azonban egyre inkább valószínű, hogy vászontetővel érkezik az SLS Roadster. A könnyebb tömeg miatt választja ezt a Mercedes AMG részlege, és azt az utat sem akarja megszakítani, amit az SLR roadsterrel elindított.
2010. március 11. csütörtök 13:03 -
Szabadalmi rajzokon a Mercedes SLS AMG kabrió
Készül a Mercedes SLS AMG nyitott tetős változata, az európai szabadalmi hivatalba már befutottak az első vázlatok.
2010. március 11. csütörtök 10:01 -
Új duplaturbós V8-as mutatkozik be az S 63 AMG-ben
Az eddig használt 6,2-es szívó benzines helyett kisebb lökettérfogatú dupla turbós motor fogja hajtani az S osztályos Mercedes-Benz AMG változatát. Stílusosan az 1971-es 300 SEL 6.8 AMG-re emlékeztető külsőbe csomagolták.
2010. március 10. szerda 17:08 -
F1: A Red Bull ködösített a teszten?
Másokhoz hasonlóan Mercedes tesztpilótája, Nick Heidfeld is úgy gondolja, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon a Red Bull lesz a fő esélyes.
2010. március 10. szerda 12:30 -
Limitált szériával debütál a Mercedes-Benz E-Cabrio
Hamarosan indul a Mercedes-Benz E-Cabrio értékesítése, amelyet a gyártó egy limitált szériával ünnepel. A kívül-belül különleges Prime Edition az összes motorválasztékkal elérhető lesz, ám azt nem tudni, hogy összesen hány darab készül majd az autóból.
2010. március 10. szerda 09:20 -
A McLaren az új csapatok támogatására hívja fel a figyelmet
A McLaren-Mercedes szerint a Forma-1 számára rendkívül fontos, hogy az új csapatok mihamarabb beilleszkedjenek és alkalmazkodjanak a körülményekhez.
2010. március 9. kedd 18:10 -
Üzletember-találkozó a Mercedes gyár lehetséges létesítmény-üzemeltetőinek
Az ITD Hungary és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kedden üzletember-találkozót szervezett Kecskeméten azoknak a hazai létesítmény-üzemeltetési vállalkozásoknak, amelyek a Mercedes gyár beszállítói lehetnek - tudta meg az MTI az ITD Hungary sajtóosztályától.
2010. március 9. kedd 17:30 -
Webber: Schumacher nehéz szezon elé néz
A Red Bull Racing 33 éves ausztrál pilótája kőkemény szezont jósol az idén a Mercedes GP színeiben a Forma-1-be visszatérő Michael Schumachernek.
2010. március 9. kedd 16:20 -
Papírrendszámmal bukott le egy Mercedes
Papírból készült rendszámmal és hamis matricákkal közlekedett autójával egy nő Cserszegtomajon; egy közúti ellenőrzésen bukott le - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.
2010. március 9. kedd 16:00 -
F1 - Meglepetés: A Sauber előnyben lehet a gumikkal
A Bridgestone sportigazgatója, Hirohide Hamashima elárulta, hogy míg a négy élcsapat, a Ferrari, a McLaren, a Red Bull és a Mercedes hasonlóan bánik a gumikkal, a Sauber sokkal kíméletesebb velük, ami a tankolás betiltásával különösen fontossá válhat.
2010. március 9. kedd 14:46 -
Új szupermotor a Mercedestől
Leváltja eddigi 6,2 literes V8-asmotorját az AMG. A Mercedes sportrészlege a jövőben 5,5 literes turbómotort használ helyette, a teljesítmény hasonló, a fogyasztás alacsonyabb.
2010. március 9. kedd 14:30 -
Webber: Vért fog izzadni Schumacher
Mark Webber úgy gondolja, hogy nagyon nem lesz könnyű dolga Michael Schumachernek, aki három év kihagyás után, a Mercedes GP oldalán tér vissza a Forma-1-be.
2010. március 9. kedd 13:15 -
A Mercedes megduplázza K+F büdzséjét

2010. március 9. kedd 12:51 -
Az FIA Bahreinben ellenőrzi a McLaren hátsó légterelőjét
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) csak az idei első Forma-1-es nagydíj helyszínén, Bahreinben vizsgálja meg a McLaren-Mercedes hátsó légterelőjét, amellyel kapcsolatban a Red Bull Racing emelt kifogást. Az eredeti tervek szerint Charlie Whiting a McLaren wokingi központjában ejtette volna meg az ellenőrzést, ám utazási nehézségek miatt lemondta a látogatást.
2010. március 9. kedd 12:25 -
Papírrendszámmal közlekedett a Mercedes
Papírból készült rendszámmal és hamis matricákkal közlekedett autójával egy nő Cserszegtomajon; egy közúti ellenőrzésen bukott le - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.
2010. március 9. kedd 11:40 -
Häkkinen biztos Schumacher sikerében
Mika Häkkinen, az F1 korábbi kétszeres világbajnoka biztos benne, hogy egykori riválisa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérését követően versenyképes lesz. A finn klasszis szerint a Mercedes GP tökéletes közeg lesz a klasszis számára.
2010. március 8. hétfő 14:35 -
F1: A Mercedes dobogót sem vár a hétvégén
Bár a csapatfőnök, Ross Brawn a győzelmet tűzte ki célul a hétvégi szezonnyitóra, a Mercedes motorsportfőnöke jóval szerényebben nyilatkozik a kilátásokról.
2010. március 8. hétfő 10:30 -
Elaludt a Mercedes sofőrje, fáknak ütköztek - fotó, videó
Vasárnap hajnalban egy román rendszámú mikrobusz vezetője elaludt a 41-esen Baktalórántháza és Rohod között. A sérülteket a tűzoltók vágták ki a gépkocsiból - adta hírül a szabolcsvonulas.hu.
2010. március 7. vasárnap 23:05 -
Csináljuk a semmit
15:43 Furcsa szerelvényt figyelhetnek meg a 7-es autópályán azok, akik most Hamburg és Hannover között, Wietzendorf magasságában haladnak. Egy metálkék 3-as BMW kombi húz egy valószínűtlenül nagy méretű utánfutót, rajta egy törött hátsójú Ponton Mercedes limbózik megállíthatatlanul. Csík vezet, Karesz a hátsó ülésen ájultan alszik, és a jobb egyen ülő Laci is az elalvás ellen küzd, hiszen majdnem egész éjszaka vezetett. A sebességet nem növelhetik nyolcvan fölé, mert akkor az egész cájg ideges vitustáncba kezd, jobb a békesség. Közel ezerháromszáz kilométer áll előttük, durva lesz. Az Insignia közben már majdnem elérte Berlint, a fedélzetén hasonló állapotok uralkodnak. Bende vezet, mindenki más mély kómába süllyedt, elviselhetetlen a monotónia. Tibi épp ünnepelt egy kicsit magában, most fordult 4500-ra a napi kilométerszámláló, amit még Pesten nulláztak. Kati persze aggódik, otthon ül, a két gyereket letette aludni, és izgalmát azzal próbálja levezetni, hogy posztot ír az elmúlt napok eseményeiről, ha minden jól megy estére kész is lesz. Mi is izgulunk, morzsolgatjuk a perceket, ahogy Csikós mondta a telefonon: csináljuk a semmit. Ennél pedig nincs idegőrlőbb. A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész (X) akiknek köszönhetjük:      
2010. március 7. vasárnap 16:22 -
Brabus Mercedes E V12 Coupe
Az idei genfi autómustráról sem hiányozhat az egyik legnevesebb európai Mercedes tuner, a Brabus. Koromfekete színe ellenére, standjuk egyik fénypontját képviseli a cég által átépített E V12 Coupé, melyből nem kevesebb, mint 800 lóerőt csalogattak elő  na és persze a körítés sem kutya.
2010. március 7. vasárnap 02:31 -
Lerohadás a dán éjszakában
Hát nem, sajnos nincsenek túl a kompozáson. 21:49-kor, tizenhárom és fél kilométerrel a komp felhajtója előtt a Mercedes elkezdett lassulni, aztán megállt. Az ok: teljesen elment az olajnyomás. Sajnos ezzel már eddig is probléma volt, a korábbi konzíliumok túlságosan híg olajat diagnosztizáltak. Ezért az volt a terv, hogy a komp utáni első német benzinkútnál leszívnak egy kicsit az olajból, és helyette valami sokkal sűrűbbet töltenek bele.A mai itiner a Hamburgig jutást tűzte ki célul, ez most borulni látszik. Bendéék épp a vontatókötelet készítik, hogy elvontassák a Pontyot a kompig, amire azért önerejéből fel fog tudni állni, hiszen addig biztos visszahűl az olaj. Utána, ha minden jól megy, Németországban egy olajátömlesztéssel orvosolható lesz a hiba. Ha nem, akkor csak Karesz zsenijében és a gondviselésben bízhatunk.A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész(X) akiknek köszönhetjük:    
2010. március 6. szombat 22:21 -
A Ponty leszakadt a világhálóról
A sok izgalom és hercehurca után most halkan duruzsoló monotónia uralja a Domsjö Expressz hangulatát, melynek ütemét a Ponty gyújtássorrendje adja. Az egyhangú menetelésbe csak az vitt egy kis színt, amikor Bendééket Koppenhágában elnavigálta a GPS. Végül egy autópályafelhajtón újra egyesült a csapat, és amíg Tibiék tévelyegtek, Csikós és Karesz egy tó partján vadkacsákat néztek és megpróbáltak egy Mercedes-csillagot vizelni a hóba. Svédországot egyébként 19:45-kor, az Östersund hídon keresztül hagyta el a karaván. Ez bizony azt is jelenti számukra, hogy leszakadtak a világhálóról, hiszen a mobilnetjük csak Svédországban működött. Ezt a képet is MMS-en küldték Nyegleónak, ezért a kicsi méret. Amikor ez a poszt megjelenik, már túl vannak a Rödbyhaven-Puttgarden kompozáson és Hamburg felé haladnak. Onnan ma már nem mennek tovább, és ha sikerül olyan szállodát találniuk, ahol van wifi, akkor még egy napi összefoglalóra is számíthatunk éjfél körül. Úgyhogy maradjatok velünk, és érezzétek ti is a 48 éves hengerek minden robbanását. A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész (X) akiknek köszönhetjük:      
2010. március 6. szombat 21:58 -
700 lovas Merci G-osztály 100 millióért - fotók
Genfben mutatta ultraerős 4x4-es modelljét, a Mercedes-Benz G-Class-ra épülő
2010. március 6. szombat 18:42 -
Fejtetőre állt és kiégett a Mercedes C63 AMG - fotók
Elveszítette az uralmát Mercedes-Benz C63 AMG-je felett egy sofőr a mexikói Guadalajarában, miután nagy sebességnél durrdefektet kapott. A méregdrága járgány előbb oszlopnak ütközött, majd fejtetőre állt és kiégett. A nagyértékű járművek baleseteire szakosodott wreckedexotics.com portál jelentése szerint a balesetnek négy halálos áldozata volt.
2010. március 6. szombat 16:03 -
Brutálisan erős a Brabus E V12 Coupé - fotók
800 lóerős a Brabus új munkája, a Mercedes-Benz E-Class alapjaira épülő
2010. március 6. szombat 08:11 -
Miafasztcsináltunkegésznap
 Biztos észrevettétek, hogy ma nem került ki annyi információ, mint amennyit szerettünk volna. Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük, kilenckor kelünk és tízkor indulunk. Ehhez képest a Merci tulajdonos csak 9:50-kor került a reggeliző asztalhoz, és csak a Kati közbenjárására jutottunk reggelihez, mert a kajajegy szerint az csak 9:45-ig volt.A következő két órában készült az a blogposzt, amit délelőtt olvashattak, Reggeli közben elhatároztuk, hogy a Merci kárfelvételét elintézzük még Svédországban. Fél egyre összekészülődtünk, és elhagytuk a szobákat. Elmentünk a helyi Mercedes-szalonba, felvetetni a kárt. Nekik nem volt karosszéria műhelyük, ezért továbbküldtek egy lakatoshoz. Az odáig vezető út csodálatos volt, két méteres hófal, gyönyörű táj és tengerpart. Ebben a műhelyben sem vállalták a kárfelvételt, kínunkban lementünk a behavazott tengerpartra sétálni. Azt fontolgattuk, hogy keressünk-e további lehetőségeket, vagy induljunk-e Stockholm felé. Végül úgy döntöttünk, megoldást keresünk a kárfelvételre. Több sikertelen próbálkozás után, ilyan fél kettő körül bementünk a Toyota-szalonba, hátha. Óriási megdöbbenésünkre mindent sikerült elintézni. Maga a procedúra három percig tartott: egy ember kijött, lefotózta,és majd e-mailben küldi az árkalkulációt. Azért nem adott pontos adatokat mert az autó régi, nem tartozik a szalon profiljába, de utánnajár, kiszámolja és elküldi az árajánlatot.Itt nagyjából fél háromra végeztünk, mert fotózni kellett, meg a képanyagot is rögzítettük. Sipos ötletére bementünk a közértbe, és a kollégáknak és családtagoknak vásároltunk ritka északi édességeket. Három óra lett. Tankolni kellett az indulás előtt. A tankolás szintén harminc percig tartott, mert Csikós odakendácsolta a reggel vett univerzális lámpaburát. Előkerült a Duck-tape, használtuk. Fél négykor nekiindultunk a Stockholmba vezető útnak, épp ennek a kétharmadánál járunk, egy OK benzinkútnál, Uppsalánál. Kiderült, hogy a katinak ezért nem volt fűtése, mert a Csikós elzárta.   A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész (X) akiknek köszönhetjük:        
2010. március 5. péntek 20:14 -
Schumi a legoptimistább a Mercinél
Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója az F1-es idény rajta előtt újfent hangsúlyozza: nem tartja favoritnak a márka gyári csapatát, de arra számít, hogy a szezon előrehaladtával Michael Schumacher és Nico Rosberg vb-esélyes lesz a W01-es Ezüstnyíllal.
2010. március 5. péntek 19:45 -
F1: A Mercedes nem esélyesként készül az idénynyitóra
Norbert Haug elismerte, hogy a Mercedes GP nem a favorit szerepében kezdi meg egy hét múlva első forma-1-es idényét, de biztos benne, hogy Michael Schumacher és Nico Rosberg végül a világbajnoki címért fog harcolni.
2010. március 5. péntek 16:06 -
A Mercedes győzelemmel kezdené az évet
Ross Brawn szerint a Mercedes GP célja egyértelműen a győzelem megszerzése a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, annak ellenére, hogy a csapat felkészülése nem sikerült úgy, ahogy szerették volna. A brackley-i gárda vezetője elismerte, az autó jelenleg nem a leggyorsabb a mezőnyben, de úgy látja, ha képesek fenntartani jelenlegi fejlesztési tempójukat, elérhetik az áhított célt.
2010. március 5. péntek 13:45 -
Schumi skalpjára pályázik az F1-es fiatalság
Nico Rosberg, a Mercedes GP fiatal kiválósága azt ígéri, nem engedi, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher háttérbe szorítsa, ezért igyekszik minél több ízben legyőzni a veterán klasszist. Készül a visszatérő legenda elleni harcokra a McLaren menője, Lewis Hamilton is.
2010. március 5. péntek 12:05 -
Dízel hibrid erőforrást kap a Mercedes E-osztály
A Genfi Autószalonon mutatkozott be a Mercedes első dízel hibrid erőforrása, amely szériagyártásba kerül. A 2.2 literes gázolajos egység, és a hozzá kapcsolódó elektromotor 224 lóerős teljesítménnyel és 580 Newtonméteres nyomatékkal büszkélkedhet, elsőként pedig az E-osztályban kap helyet.
2010. március 5. péntek 11:19 -
Reggeli összefoglaló
9:59: A társaság épp most reggelizik a hudiksvalli szállodában, Csikósék eleludtak egy kicsit, de hát ez több, mint érthető a tegnapi események fényében. A finn kamionossal történt ütközés után pazar lazacvacsorában volt része a Domsjö expedíció tagjainak, a hudiksvalli  magyaroknak és legfőképpen Z. dokinak köszönhetően.  Nem csak vacsorával, hanem ajándékokkal is fogadták őket, mindenki kapott rénszarvasos matricát és rénszarvasos kulcstartót is.  Három után volt takarodó, úgyhogy nagyjából hat órát tudtak regenerálódni. Csikós szíve szerint szeretne egy kicsit útvonalat rövidíteni, és a trelleborgi komppal átmenni Rostockba, így tudna egy kicsit pihenni is a kompon. Amit még nem tud szegény: Hudiksvall tíz óra nettó autóútra és 950 kilométerre van Trelleborgtól, a komp nyolc körül indul, tehát nem adja ki. Közben ráadásul Katit is le kell tenniük Stockholmban a reptéren, tervezik, hogy videóriportot is forgatnak, aztán ugye a Ponty farkát is egy kicsit meg kell műteni, hogy legalább színesen világítsanak a lámpák. Szóval tennivaló lesz bőven, egy újabb kemény nap várja a Domsjö expresszt. Közben persze felhívtam Bendét, friss infókért. Egy helyi benzinkúton 44 koronáért vettek piros és sárga lámpabúrát és elindultak a hudiksvalli Mercedes-szalonba, hogy a biztosító számára elkészítsék a kárfelmérést. (Kis mázlival még le is fényezhati abból a pénzből.) Csik már írja a posztot, jót tett nekik a pihenés, több infó hamarosan. - omm -  Az illusztrációt fénylő jádeoszlopunk, Andróczi Balázs ütötte össze. A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész (X) akiknek köszönhetjük:        
2010. március 5. péntek 11:07 -
Jön a Mercedes S osztály kupé
Friss kémfotók érkeztek a frissített Mercedes CL-ről, amely a hírek szerint S osztály kupéként kerül majd a kereskedésekbe.
2010. március 5. péntek 11:05 -
Lauda: csak altat a Mercedes GP
Niki Lauda, az F1 korábbi háromszoros világbajnoka nem hisz a Mercedes GP-nek: az osztrák szerint csak altatnak, amikor azt állítják, hogy az Ezüstnyilak versenyképessége még nem az igazi. Lewis Hamilton úgy véli, a jósolgatás során immáron trend alullicitálni a másikat.
2010. március 4. csütörtök 18:05 -
Ein Mercedes-Benz
Lent voltam a pincében. Nem olyan nagy dolog, gondolhatják azok, akik nem ismernek engem. Akik viszont már jártak nálam, azok tudják, hogy van a pincémben egy szoba, amit sasfészeknek hívok. A berendezése egyszerű: egy kanapé, egy íróasztal, és körös-körül erős, vastag fenyőből készült polcok. Ezeken a polcokon csak papír van, papír, amit több, mint három évtized autóbuzériája szedetett össze velem. Újságok, prospektusok, használati utasítások és még ki tudja mi minden. Tehát ha én lemegyek a pincébe, az jelent valamit. Jelen esetben azt, hogy eszembe jutott, van nekem egy korabeli Mercedes prospektus reprintem, valami autóbemutatón kaptam, ezer éve. És bizony ott van benne a Ponton. Az akkori divatnak megfelelően rajzokkal, Times betűvel szedett színes műszaki adatokkal. Rögtön az első oldalon egy bevezető bekezdés: Mercedes Benz. Dicsérettel és csodálattal teli , amikor ezt a név elhangzik. Hmm, szerénynek semmiképpen sem nevezhető, de lapozzunk csak tovább! A hatodik oldalon kék Ponton, két harangszoknyás nővel, mellettük magyarázó szöveg: Mindkét típus - a porlasztós és a dízel is - pompás útfekvéssel és magas szintű biztonsággal veszi a közlekedési akadályokat, bármilyenek is legyenek az időjárási és útviszonyok. Hát, ez mindenképpen bíztató. Nem tudom, hogy akkoriban tesztelték-e már a Mercedeseket a sarkkörön, és abban sem vagyok biztos, hogy a korabeli szövegíró a Domsjö környéki viszonyokra gondolt, amikor ezeket a sorokat bepötyögte a fekete szalagos Stoewer Record írógépébe. Mindenesetre most, bő negyven évvel később kiderül majd, hogy akkor is akkora csibészek voltak-e az autógyárak marketingesei, mint ma. Végül pedig tessék megnézni a műszaki adatokat. De ne a teljesítményt és a végsebességet, hanem a fogyasztást, a tömeget és a hasmagasságot. Az a tanulságos.   A sztori eddig: 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész (X) akiknek köszönhetjük:      
2010. március 4. csütörtök 16:19 -
Maradhat a kis Schumi, Coulthard is a DTM-be tart
Noha első két idényében csapnivalóan szerepelt, Ralf Schumacher várhatóan maradhat a Mercedes DTM-csapatánál - árulta el a csillagos márka sportigazgatója, Norbert Haug. A szakvezető szerint tárgyalnak a két tesztet már teljesítő David Coultharddal is.
2010. március 4. csütörtök 14:00 -
Brawn: Schumacher olyan, mint régen volt
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke kimondta azt, amit a Forma-1-es pilóták a legkevésbé szerettek volna hallani: Schumacher a régi, nemcsak fizikailag, de teljes valójában, makulátlan tudásával tért vissza az F1-es pályákra. Arra meg még ugye mindenki emlékszik, hogy a régi Schumacher mennyi sikerélményt engedélyezett a többi versenyzőnek?
2010. március 3. szerda 11:40 -
F1: A Mercedes győzelemmel kezdene
A Mercedes GP főnöke szerint a csapat látszólagos a lemaradása ellenére versenyképes lesz idén, rögtön a szezonnyitón a győzelmet tűzi ki célul Ross Brawn.
2010. március 3. szerda 11:30 -
Hülyék, hiszen ezek a hosszú úton mentek...
Mivel továbbra sincs mobilnetünk, mert a pannonos nem működik, német mobilnetet nem tudtunk venni, mert Németországból eddig még csak benzinkutakat láttunk, és az eddigi benzinkutaknál nincs megvásárolható mobilnet, ezért csak Vályi Pista telefonjaiból tudjuk, hogy egy csomó olvasó nem érti, miért szívatjuk magunkat ezzel a hosszú, Koppenhágán át vezető úttal, mikor Rostock felé sokkal rövidebb. A válasz: mert világot akartunk látni. De nem. Elég furcsa talán, de nekünk is ugyanazt az útvonalat dobja ki a Google Maps, mint bárkinek, aki beüti a Budapest-Domsjö útvonalat. Rostockon át visz, naná. De nekünk akadtak más szempontjaink is. Keddnél hamarább nem tudtunk elindulni, mert az Opeltől csak hétfő délután kaptuk meg az Insigniát, a pakolás pedig önmagában elvitt három órát. Nem akarok nagyon belemenni, de négy Mercedes téli gumit felnistül, egy nagy szerszámosládát, egy crova-készletet, egy akkut, akkutöltőt, egy ládányi cefrét (wd-40, vonókötelek, bakok, fékfolyadék, zsír, bilincsek, smirgli, rongyok, szerelőkesztyűk, Ultra Derm, ilyenek), egy krokodil emelőt, csavaros dobozokat, összecsukható hólapátot, fáklyát, láthatósági mellényt, kompresszort
2010. március 2. kedd 22:25 -
Schumiék Genfben az SLS AMG biztonsági autóval - fotók
Michael Schumacher és Nico Rosberg, a Mercedes GP istálló két versenyzője a Daimler-vezér Dieter Zetsche társaságában mutatta be az idei Formula 1-es szezon új biztonsági autóját, a Mercedes SLS AMG-t 2010. márius 2-án, a Genfi Autószalon első sajtónapján. A 6,3 literes, V8-as, 571 lóerős motorral hajtott járművet idén is Bernd Mäylander vezeti majd, amikor szükség lesz rá az edzéseken, futamokon.
2010. március 2. kedd 20:15 -
A Mercedes a győzelmet célozza meg Bahreinben
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn ugyan tisztában van azzal, hogy jobb formában is várhatnák a szezonnyitót, nem titkolja, hogy céljuk a győzelem megszerzése lesz a Bahreini Nagydíjon.
2010. március 2. kedd 16:15 -
F1: A Mercedes nem tudott optimálisan felkészülni a szezonra
Ross Brawn beismerte, hogy a Mercedes számára a téli teszt nem teljesen a tervek szerint alakult, az autó balansza ugyanis még nem tökéletes. A brit azonban elmondta, Bahreinben már nyerni akarnak, mivel oda egy teljesen új csomaggal érkeznek.
2010. március 2. kedd 15:16 -
Schumi a régi formáját idézi
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke dicséri Michael Schumachert, aki véleménye szerint hároméves kihagyása után kitűnő formában kezdi majd a 2010-es szezont. A szakvezető arra számít, hogy a csillagos márka gyári csapatára rendkívül nehéz bajnoki küzdelem vár.
2010. március 2. kedd 09:50 -
A Mercedes kőkemény csatára számít 2010-ben
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn tisztában van azzal, hogy nem tudják lemásolni a tavalyi évet, mikor óriási előnyben voltak a szezon első felében, éppen ezért is számít kőkemény küzdelemre az idei bajnokságban.
2010. március 1. hétfő 18:57 -
F1: A Mercedes kőkemény vb-harcra számít
Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke kiélezett csatára számít a világbajnoki címért, és úgy véli, idén teljesen más lesz a képlet, mint amikor 2009-ben az évad elején megszerzett előnyüket próbálták őrizgetni.
2010. március 1. hétfő 16:55 -
F1 Celeb: Coulthard újra DTM Mercit tesztelt
David Coulthard rövid időn belül kétszer is tesztelte a Mercedes DTM autóját, azonban tagadja, hogy komolyabb tervei lennének a sorozatban.
2010. március 1. hétfő 14:13 -
F1: Csodafegyverrel készül a Mercedes GP?
Bár a Mercedes nem volt a legerősebb a téli teszteken, a csapat csak Bahreinben küldi pályára az új diffúzorral felszerelt csomagot. Egyesek szerint nagyot ugorhatnak Ross Brawnék.
2010. március 1. hétfő 10:30 -
Alguersuari: A Mercedes is a második vonalhoz tartozik
Továbbra is nehéz pontosan megítélni a Forma-1-ben uralkodó erősorrendet, hiszen ehhez egyelőre csak a teszteredmények állnak rendelkezésre, márpedig azok nem túl mérvadóak. Jaime Alguersuari, a Toro Rosso tehetsége azonban meghatározta az élmezőny összetételét.
2010. március 1. hétfő 10:00 -
Épül a szalon: BMW, Mercedes, Kia, Mini - videó
Március 4-én startol Európa egyik legjelentősebb autóipari kiállítása, a Genfi Autószalon. Íme, hogyan készülnek a gyártók, hogyan épülnek a standok. Helyszíni videó:
2010. március 1. hétfő 09:45 -
Mellényúlás vagy bombasiker?
Wokingban nagy a feszültség. A McLaren központban mindenki feszülten, lélegzetvisszafojtva várja az új MP4-12C fogadtatását. A Ferrari 458 Italia és a Gallardo LP560-4 közé szeretnének vele beférkőzni. A technológia és a know-how, a tudás ehhez bizonyosan adott, a kérdés csupán az, hogy a 600 lóerős, 3800 köbcentis, duplaturbós V8, és a minden bizonnyal remek úttartás és menetteljesítmény elviszi-e a hátán a többihez képest jellegtelen formát? Kedves olvasó, próbálja meg most levenni a rózsaszín szemüveget, törölje le a nyálcseppet, felejtse el a birtoklási vágyat, nyomja el magában a gyermeket. Nézze meg a három autót egymás után, így: Majd nézzük meg, mit tudott a McLaren uszkve 18 éve. Tegyék fel bátran a kérdést hangosan. Elég lesz ez? Tény, hogy a McLaren-Mercedes-gépezetbe már jó ideje homok került. Az angolok F1-utódot akartak, míg a németek inkább egy über-GT-t szerettek volna. Megszületett az SLR, ami önmagában is egy furcsa keveréke volt a kettőnek. És kétségkívül nagy üzleti siker (nem utolsósorban pedig tán a létező legszebb hangú kompresszoros V8). Most, hogy szakítottak, a Mercedes megcsinálta az SLS-t, a szívómotoros (!), 575 lóerős sirályszárnyast, a McLaren pedig az M4-12C-t. Nagyon várom már az első összehasonlító tesztet.
2010. február 28. vasárnap 19:30 -
F1: Az e heti tesztek összesített eredményei
A Circuit de Catalunyán tartott négynapos gyakorlással befejeződött a Forma-1 idei előszezonja. A legtöbb kilométert a Mercedes tette meg a héten, de a Ferrari és a McLaren is csaknem ugyanolyan szorgalmasnak bizonyult. A leggyorsabb kört Lewis Hamilton érte el a zárónapon.
2010. február 28. vasárnap 17:47 -
Brawn: Lőtávon belül van a Mercedes
Ross Brawn szerint az új Mercedes már az első futamoktól kezdve ütőképes lesz, habár tisztában van azzal, hogy csapata nincsen akkora előnyben, mint a tavalyi évben volt, mikor hat győzelmet aratott a szezon első hét versenyén.
2010. február 28. vasárnap 16:24 -
Hogyan nem vettem Svédországból vén Mercit?
A világ legjobb ajánlatát vázolom az olvasónak: másfél millió forintnyi euróért itt-ott javítandó, negyvennyolc éves Mercedes, Domsjőből. Zsííííír, igaz? [...] Bővebben!
2010. február 28. vasárnap 01:05 -
A nap álomautója: Pagani Zonda Tricolore - fotók
Genfben mutatja be a Pagani szupersportkocsi-manufaktúra az idén leköszönő Zonda-széria búcsújára készülő limitált kiadású modellek egyikét, a Tricolore-t. A fantázianév az ultrakönnyű szénszál-titánium karosszérián díszelgő, olasz nemzeti színekben pompázó csíkokra utal. A mindössze egyetlen példányban készült autót 7,3 literes, V12-es, 678 lóerős Mercedes-erőforrás hajtja, amelynek köszönhetően 0-ról 62 mérföld/órás (99,2 km/órás) sebességre 3,4 másodperc alatt gyorsul fel. Hasonlóan impresszív a Tricolore lassulási mutatója is: ilyen sebességről 2,1 másodperc alatt áll meg.
2010. február 27. szombat 23:26 -
A Mercedesnek jól jött az eső
Saját erőből eddig nem sikerült, de a korán érkező eső miatt szombaton a Mercedes GP és Nico Rosberg zárt az élen a barcelonai teszten.
2010. február 27. szombat 21:47 -